Matek analízis

1. Valós számsorok konvergenciája és divergenciája.

Def: Legyen adott egy végtelen számsorozat:
𝑎1 , 𝑎2 , … , 𝑎𝑛 , … , ahol 𝑎𝑖 ∈ ℝ 𝑖∈ℕ
A számsorozat elemeiből képzett végtelen sok tagból álló 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 + ⋯ formális
összeget vagy rövidebben írva: 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 + ⋯ = ∑∞ 𝑛=1 𝑎𝑛 kifejezést végtelen valós
számsornak nevezzük.
//Bizonyos esetekben előfordul, hogy az összegzés kezdő indexe nem 1. (∑∞
𝑛=𝑘 𝑎𝑛 )

Def: Az 𝑎𝑛 végtelen valós számsok 𝑛.-ik részletösszegeinek nevezzük az 𝑆𝑛 = 𝑎1 + 𝑎2 +

⋯ + 𝑎𝑛 = ∑𝑛𝑖=1 𝑎𝑖 𝑛-tagú összeget, azaz a sor első 𝑛 tagjának az összegét.
Def: Az 𝑎𝑛 sor 𝑆𝑛 részletösszegéből alkotott végtelen sorozatot {𝑆𝑛 } a végtelen sor
részletösszegei sorozatának nevezzük.
𝑆1 = 𝑎1
𝑆2 = 𝑎1 + 𝑎2 𝑎2 = 𝑆2 − 𝑆1
𝑆3 = 𝑎1 + 𝑎2 + 𝑎3 𝑎3 = 𝑆3 − 𝑆2
𝑆𝑛 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 𝑎2 = 𝑆𝑛 − 𝑆𝑛−1

∑ 𝑎𝑛 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 + ⋯ = 𝑆1 + (𝑆2 − 𝑆1 ) + (𝑆3 − 𝑆2 ) + ⋯ + (𝑆𝑛 − 𝑆𝑛−1 ) + ⋯

𝑛=1

Konvergencia és divergencia:
Def: Az 𝑎𝑛 végtelen valós számsor konvergens, ha az {𝑆𝑛 }∞
𝑛=1 részletösszegeinek a sorozata
konvergens.
lim 𝑆𝑛 = 𝑆
𝑛→∞

Ekkor ezt az 𝑆 számot az 𝑎𝑛 sor összegének nevezzük.

∞

𝑆 = ∑ 𝑎𝑛
𝑛=1

Def: Ha az {𝑆𝑛 } sorozat divergens, akkor a sor is divergens. A divergens sor esetén azt
mondjuk, hogy a sornak nem létezik összege.
2. Cauchy-féle konvergencia kritérium
Tétel: az 𝑎𝑛 végtelen sor ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 ⇔ konvergens, ha a részletösszegeinek {𝑆𝑛 } a sorozata
Cauchy-sorozat, azaz ha ∀𝜀 > 0 esetén létezik 𝑛0 = 𝑛0 (𝜀) küszöbszám, hogy ∀𝑝, 𝑞 > 𝑛0 (𝜀),
𝑝, 𝑞 ∈ ℕ esetén:

|𝑆𝑝 − 𝑆𝑞 | < 𝜀
//Ha a p=q+1, akkor az, ebből következik:
Tétel: ha az∑∞ 𝑛=1 𝑎𝑛 végtelen sor konvergens, akkor szükségképpen a sor n-edik 𝑎𝑛 tagja
nullához tart:
lim 𝑎𝑛 = 0
𝑛→∞

Bizonyítás:
Mivel ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 = 𝑆, lim 𝑆𝑛 = 𝑆
𝑛→∞

𝑆𝑛 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛−1 + 𝑎𝑛 , 𝑎𝑛 = 𝑆𝑛 − 𝑆𝑛−1
lim 𝑎𝑛 = lim ( 𝑆𝑛 − 𝑆𝑛−1 ) = 𝑆 − 𝑆 = 0
𝑛→∞ 𝑛→∞

3. Harmonikus és geometriai sor

Def: A következő végtelen sor harmonikus:
∞
1 1 1 1
∑ = 1 + + + ⋯+ + ⋯
𝑛 2 3 𝑛
𝑛=1

A harmonikus sor divergens.

Bizonyítás:
1 1 1 1 1 1 1 1
Írjuk fel az 𝑆2𝑛 − 𝑆𝑛 =(1 + 2 + ⋯ + 𝑛) − (1 + 2 + ⋯ + 𝑛) = 𝑛+1 + 𝑛+2 + ⋯ + 2𝑛 > 2𝑛 +
1 1 1
⋯ + 2𝑛 = 𝑛 ∙ 2𝑛 = 2

Ha a harmonikus sor konvergens lenne, akkor a sorozata Cauchy-sorozat lenne.

(∀𝜀 > 0)(∃𝑛0 (𝜀))(∀𝑝, 𝑞 > 𝑛0 ) |𝑆𝑝 − 𝑆𝑞 | < 𝜀
1
Tehát van olyan 𝜀 > 0, 𝜀 = 2, hogy |𝑆𝑝 − 𝑆𝑞 | < 𝜀 nem teljesül.
1 1
𝜀 = 2 𝑝 = 2𝑛, 𝑞 = 𝑛 ⇒ |𝑆2𝑛 − 𝑆𝑛 | > 2 = 𝜀

∎
Def: Az 𝑎 + 𝑎𝑞 + 𝑎𝑞 2 + ⋯ + 𝑎𝑞 𝑛 + ⋯ = ∑∞ 𝑛
𝑛=0 𝑎𝑞 alakú sort végtelen geometriai sornak
nevezzük.
𝑎 ∈ ℝ ∖ {0}
𝑞 ∈ ℝ ∖ {0}
Megvizsgáljuk, hogy a 𝑞 értékétől függően mely értékekben lesz a geometriai sor konvergens,
illetve divergens.
1(1−𝑞 𝑛 ) 1−𝑞 𝑛
𝑆𝑛 = 𝑎 + 𝑎𝑞 + 𝑎𝑞 2 + ⋯ + 𝑎𝑞 𝑛 = 𝑎(1 + 𝑞 + 𝑞 2 + ⋯ + 𝑞 𝑛 ) = 𝑎 =𝑎 , 𝑞≠
1−𝑞 1−𝑞
1
1) |𝑞| < 1
 1−𝑞 𝑛 𝑎
lim 𝑆𝑛 = lim 𝑎 = 1−𝑞
𝑛→∞ 𝑛→∞ 1−𝑞
𝑎
𝑆 = 1−𝑞 − konvergens

2) 𝑞 = 1
∑∞ 𝑛
𝑛=0 𝑎𝑞 = 𝑎 + 𝑎 + 𝑎 + ⋯ + 𝑎 + ⋯ − divergens

3) |𝑞| > 1
𝑎−1−𝑞 𝑛
lim 𝑆𝑛 = lim = ∞ − divergens
𝑛→∞ 𝑛→∞ 1−𝑞

4) 𝑞 = −1
∑∞ 𝑛 𝑛
𝑛=0 𝑎𝑞 = 𝑎 ∙ (−1) = 𝑎(+1 − 1 + 1 − 1 + ⋯ ) − divergens

Beláttuk, hogy a geometriai sor akkor konvergens, ha |𝑞| < 1.

4. Pozitív tagú végtelen valós sorok. Majoráns és minoráns kritérium.

Def: Ha a végtelen valós ∑∞ 𝑛=1 𝑎𝑛 sor tagjai pozitív valós szánok, azaz 𝑎𝑛 > 0, ∀𝑛 ∈ ℕ ,
akkor a sort pozitív tagú sornak nevezzük.
Tétel: Ha az ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 pozitív tagú sor részletösszegeinek sorozata felülről korlátos, akkor a
sor konvergens.
Bizonyítás: Legyen 𝑎𝑛 pozitív tagú sor, ekkor 𝑆𝑛 -el jelöljük: 𝑆𝑛 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 (1) és
ahhoz, hogy belássuk, hogy az (1) sor konvergens, azt kell belátnunk, hogy az {𝑆𝑛 } sorozat
konvergens.
Mivel
𝑆1 = 𝑎1
𝑆2 = 𝑎1 + 𝑎2 = 𝑆1 + 𝑎2
𝑆3 = 𝑎1 + 𝑎2 + 𝑎3 = 𝑆2 + 𝑎3
___________________
𝑆𝑛 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛−1 + 𝑎𝑛 = 𝑆𝑛−1 + 𝑎𝑛
𝑎𝑖 > 0, ∀𝑖 ∈ ℕ, ezért 𝑆1 < 𝑆2 < 𝑆3 < ⋯ < 𝑆𝑛−1 < 𝑆𝑛 < ⋯, ezért {𝑆𝑛 } ↑ (szigorúan monoton
növekvő)
A tétel feltételei alapján {𝑆𝑛 } korlátos, így az {𝑆𝑛 } konvergens.
A tétel szerint minden monoton növekvő felülről korlátos sorozat konvergens, azaz létezik
véges határértéke a részletösszegek sorozatának:
∞

lim 𝑆𝑛 = 𝑆 ⇒ ∑ 𝑎𝑛 = 𝑆
𝑛→∞
𝑛=1

Def: (Majoráns/minoráns sorok)

A pozitív tagú ∑∞ ∞
𝑛=1 𝑏𝑛 sor majoránsa a pozitív tagú ∑𝑛=1 𝑎𝑛 sornak, ha ∃ 𝑛0 ∈ ℕ, ∀ 𝑛 ≥ 𝑛0 ,

𝑎𝑛 ≤ 𝑏𝑛 . Ebben az esetben az 𝑎𝑛 sort a 𝑏𝑛 sor minoráns sorának nevezzük.

Tétel: (Majoráns kritérium)
Ha az ∑∞ ∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 pozitív tagú sor ∑𝑛=1 𝑏𝑛 majoráns sora konvergens, akkor az ∑𝑛=1 𝑎𝑛 sor is
konvergens.
Bizonyítás:
Legyen az ∑∞ ∞ ∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 pozitív tagú sor ∑𝑛=1 𝑏𝑛 majoráns sora ∑𝑛=1 𝑎𝑛 és ∑𝑛=1 𝑏𝑛 konvergens,
𝑏
ekkor az {𝑆𝑛 } sorozat konvergens.
𝑆𝑛𝑏 = 𝑏1 + 𝑏2 + ⋯ + 𝑏𝑛 , minden konvergens sorozat korlátos.
𝑆𝑛𝑏 = 𝑏1 + 𝑏2 + ⋯ + 𝑏𝑛 < 𝑀, ∀𝑛0 ∈ ℕ, mivel minden konvergens sorozat korlátos.
Másrészt
𝑆𝑛𝑎 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 < 𝑆𝑛𝑏 < 𝑀, hiszen 𝑎𝑖 ≤ 𝑏𝑖 , ∀𝑛𝑖 ∈ ℕ ⇒ {𝑆𝑛𝑎 } sorozat korlátos, az
előző tétel alapján kapjuk, hogy ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 konvergens.

∎
Tétel: (Minoráns kritérium)
Ha ∑∞ ∞ ∞
𝑛=1 𝑏𝑛 pozitív tagú sor ∑𝑛=1 𝑎𝑛 minoráns sora divergens akkor a ∑𝑛=1 𝑏𝑛 is divergens

Bizonyítás:
Legyen ∑∞ ∞ 𝑎
𝑛=1 𝑎𝑛 minoráns sora a ∑𝑛=1 𝑏𝑛 sornak, amely divergens ⇒ {𝑆𝑛 } nem korlátos ⇒
𝑆𝑛 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 ≤ 𝑆𝑛 = 𝑏1 + 𝑏2 + ⋯ + 𝑏𝑛 ⇒ {𝑆𝑛 } korlátos, így a ∑∞
𝑎 𝑏 𝑏
𝑛=1 𝑏𝑛 sor
divergens.

5. D’Alembert-féle hányados kritérium és Cauchy-féle gyökkritérium.

Tétel: (D’Alembert-féle hányados kritérium)
A pozitív tagú ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 sor konvergens, ha tetszőleges ∀𝑛 ≥ 𝑛0 esetén (∃𝑛0 ∈ ℕ)
𝑎𝑛+1
< 1.
𝑎𝑛
Bizonyítás: A tétel feltétele alapján 𝑎𝑛0 +1 < 𝑎𝑛0 , 𝑎𝑛0 +2 < 𝑎𝑛0 +1 < 𝑎𝑛0 , … , 𝑎𝑛0 + 𝑎𝑛0 +1 +
⋯ + 𝑎𝑛0 +𝑘 + ⋯ = ∑∞ 𝑖=𝑛0 𝑎𝑖 (3)
𝑎𝑛+1
ennek a sornak 𝑎𝑛0 ; 𝑞 − 𝑎𝑛0 ; 𝑞 𝑛 𝑎𝑛0 ahol igaz az ≤ 𝑞 < 1, 𝑎𝑛0 ∑∞ 𝑖
𝑖=0 𝑞 (4) majoránsa
𝑎𝑛
sornak.
∎
Tétel: (Speciális D’Alembert-féle kritérium)
Ha a pozitív tagú ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 valós sor esetén:
 𝑎𝑛+1 𝑀 < 1, 𝑎 𝑠𝑜𝑟 𝑘𝑜𝑛𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠
lim =𝑀={ 𝑀 > 1, 𝑎 𝑠𝑜𝑟 𝑑𝑖𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠
𝑛→∞ 𝑎𝑛
𝑀 = 1, 𝑒𝑧 𝑎 𝑘𝑟𝑖𝑡é𝑟𝑖𝑢𝑚 𝑛𝑒𝑚 𝑎𝑑 𝑣á𝑙𝑎𝑠𝑧𝑡

Bizonyítás:
Ha 𝑀 < 1, akkor ∃𝑛0 ∈ ℕ, ∀𝑛 ≥ 𝑛0
𝑎𝑛+1
= 𝑞 < 1 − 𝑘𝑜𝑛𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠
𝑎𝑛
Ha 𝑀 > 1, akkor ∃𝑛0 ∈ ℕ, ∀𝑛 ≥ 𝑛0
𝑎𝑛+1
> 1 − 𝑑𝑖𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠
𝑎𝑛
Ha 𝑀 = 1, akkor mindkét eset lehetséges.
∎
Tétel: (Cauchy-féle gyökkritérium)
Ha a pozitív tagú ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 valós sor konvergens (𝑎𝑛 > 0, 𝑛 ∈ ℕ), ha ∃𝑞 ∈ ℝ, 0 < 𝑞 <
1, ∃𝑛0 ∈ ℕ, ∀𝑛 ≥ 𝑛0
𝑛
√𝑎𝑛 ≤ 𝑞 < 1
Bizonyítás:

A tétel feltétele alapján 𝑛√𝑎𝑛 ≤ 𝑞 < 1, ∀𝑛 ≥ 𝑛0 , akkor 𝑎𝑛 ≤ 𝑞 𝑛 ⇒

∑∞ 𝑛 ∞
𝑛=1 𝑞 − majoráns sora : ∑𝑛=1 𝑎𝑛

∑∞ 𝑛 ∞
𝑛=1 𝑞 − konvergens, mivel 0 < 𝑞 < 1 ⇒ ∑𝑛=1 𝑎𝑛 konvergens.

∎
Tétel: (Speciális Cauchy-féle gyökkritérium):

Ha a pozitív tagú ∑∞ 𝑛
𝑛=1 𝑎𝑛 sor esetén: lim √𝑎𝑛 = 𝑀 =
𝑛→∞
𝑀 < 1, 𝑎 𝑠𝑜𝑟 𝑘𝑜𝑛𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠
{ 𝑀 > 1, 𝑎 𝑠𝑜𝑟 𝑑𝑖𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠
𝑀 = 1, 𝑒𝑧 𝑎 𝑘𝑟𝑖𝑡é𝑟𝑖𝑢𝑚 𝑛𝑒𝑚 𝑎𝑑 𝑣á𝑙𝑎𝑠𝑧𝑡
Bizonyítás:

lim 𝑛√𝑎𝑛 = 𝑀 < 1, akkor ∃𝑛0 ∈ ℕ, ∀𝑛 ≥ 𝑛0

𝑛→∞
𝑛
√𝑎𝑛 ≤ 𝑞 < 1 − 𝑘𝑜𝑛𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠

𝑀 > 1, akkor 𝑛√𝑎𝑛 > 1 − 𝑑𝑖𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠.

∎
 6. Szabályosan váltakozó előjelű sorok. Leibniz-típusú alternáló sor. Leibniz-
kritérium alternáló sorokra.
Def: Váltakozó előjelű soroknak (alternáló sor) nevezzük azokat a számsorozatokat,
amelyekbe a szomszédos tagok előjele különbözik.

∑(−1)𝑛+1 ∙ 𝑎𝑛 = 𝑎1 − 𝑎2 + 𝑎3 + ⋯ + (−1)𝑛 ∙ 𝑎𝑛 + ⋯ , 𝑎𝑛 > 0, ∀𝑛 ∈ ℕ

𝑛=1

Def: Leibniz-típusú alternáló sornak nevezzük ∑∞

𝑛=1(−1)
𝑛+1
∙ 𝑎𝑛 , ha teljesülnek a következő
feltételek:
1) az 𝑎𝑛 > 0 számú monoton csökkenő sorozatot alkotnak, {𝑎𝑛 } ↘, azaz 𝑎𝑛+1 ≤
𝑎𝑛 , ∀𝑛 ∈ ℕ
2) lim 𝑎𝑛 = 0
𝑛→∞

Def: Ha a ∑∞ 𝑛=1(−1)
𝑛+1
∙ 𝑎𝑛 = 𝑎1 − 𝑎2 + 𝑎3 + ⋯ + (−1)𝑛+1 ∙ 𝑎𝑛 + (−1)𝑛+2 ∙ 𝑎𝑛+1 + ⋯
sor alternáló sor, akkor az 𝑛-ik maradék tagja az 𝑅𝑛 = ∑∞
𝑘=1(−1)
𝑛+𝑘+1
∙ 𝑎𝑛+𝑘 végtelen sor,
amely szintén alternáló sor.
∞

|𝑅𝑛 | = |∑(−1)𝑛+𝑘+1 ∙ 𝑎𝑛+𝑘 | ≤ 𝑎𝑛+1

𝑘=1

Bizonyítás:
Ha 𝑅𝑛 = 𝑎𝑛+1 − 𝑎𝑛+2 + 𝑎𝑛+3 + ⋯ = (𝑎𝑛+1 − 𝑎𝑛+2 ) + (𝑎𝑛+3 − 𝑎𝑛+4 ) + ⋯, azaz 𝑛 páros,
akkor 𝑎𝑛+1 ≤ 𝑎𝑛 ⇒ 𝑅𝑛 ≥ 0
Másrészt 𝑅𝑛 = 𝑎𝑛+1 − (𝑎𝑛+2 − 𝑎𝑛+3 ) − (𝑎𝑛+4 − 𝑎𝑛+5 ) ….,
(𝑎𝑛+2 − 𝑎𝑛+3 ) ≥ 0, (𝑎𝑛+4 − 𝑎𝑛+5 ) ≥ 0 , ( mindegyik zárjójelben pozitív szám szerepel)
ezért 𝑅𝑛 ≤ 𝑎𝑛+1
Igazoltuk, hogy:
0 ≤ 𝑅𝑛 ≤ 𝑎𝑛+1
Ha pedig 𝑅𝑛 = −𝑎𝑛+1 + 𝑎𝑛+2 − 𝑎𝑛+3 … , azaz n páratlan, akkor hasonló gondolatmenettel
igazolható, hogy
−𝑎𝑛+1 ≤ 𝑅𝑛 ≤ 0
Tehát:
𝑅𝑛 = −𝑎𝑛+1 + 𝑎𝑛+2 − 𝑎𝑛+3 = −(𝑎𝑛+1 − 𝑎𝑛+2 ) − (𝑎𝑛+3 − 𝑎𝑛+4 ) + ⋯ ⇒ 𝑅𝑛 ≤ 0
𝑅𝑛 = −𝑎𝑛+1 + (𝑎𝑛+2 − 𝑎𝑛+3 ) + (𝑎𝑛+4 − 𝑎𝑛+5 ) … . ⇒ −𝑎𝑛 ≤ 𝑅𝑛
∎
Tétel: (Leibniz-kritérium alternáló sorokra)
Minden Leibniz-típusú alternáló sor konvergens.
Bizonyítás:
Tekintsük a ∑∞ 𝑛=1(−1)
𝑛+1
∙ 𝑎𝑛 = 𝑎1 − 𝑎2 + 𝑎3 + ⋯ + (−1)𝑛+1 ∙ 𝑎𝑛 + (−1)𝑛+2 ∙ 𝑎𝑛+1 + ⋯
sort, ahol 𝑎𝑖 > 0 ∀𝑖 ∈ ℕ esetén, továbbá
𝑎1 ≥ 𝑎2 ≥ 𝑎3 ≥ ⋯ ≥ 𝑎𝑛 ≥ 𝑎𝑛+1 ≥ ⋯ és lim 𝑎𝑛 = 0
𝑛→∞

Ekkor ∀𝜀 > 0 esetén létezik 𝑛0 (𝜀) természetes szám, amelyre az 𝑆𝑛+𝑘 é𝑠 𝑆𝑛

részletösszegekre tetszőleges 𝑘 természetes szám esetén
|𝑆𝑛+𝑘 − 𝑆𝑛 | = |(−1)𝑛+2 𝑎𝑛+ + (−1)𝑛+3 𝑎𝑛+2 + ⋯ (−1)𝑛+𝑘+1 𝑎𝑛+𝑘 | ≤ |𝑅𝑛 | ≤ 𝑎𝑛+1 < 𝜀
⇒ {𝑆𝑛 } 𝐶𝑎𝑢𝑐ℎ𝑦 𝑠𝑜𝑟𝑜𝑧𝑎𝑡 ⇒ 𝑘𝑜𝑛𝑣𝑒𝑟𝑔𝑒𝑛𝑠
∎

7. Abszolút és feltételesen konvergens sorok.

Definíció: Az ∑∞ ∞
𝑛=1|𝑎𝑛 | valós sort abszolút konvergensnek nevezzük ha az ∑𝑛=1|𝑎𝑛 | = |𝑎1 | +
|𝑎2 | + ⋯ + |𝑎𝑛 | + ⋯ abszolút értéksor konvergens.
//Ha a sor pozitív tagokból áll akkor a konvergencia egybeesik az abszolút konvergenciával.
Tétel: Ha az ∑∞
𝑛=1|𝑎𝑛 | abszolút konvergens akkor konvergens is.

Bizonyítás:
Mivel az ∑∞ ∞
𝑛=1|𝑎𝑛 | abszolút konvergens ezért konvergens lesz ∑𝑛=1|𝑎𝑛 | => hogy
{𝑆𝑛′′ } konvergens => Couchy – sorozat.
′′
(∀𝜀 > 0)(∃𝑛0 ∈ 𝐼𝑁)(∀𝑛, 𝑚 ≥ 𝑛0 )|𝑆𝑚 − 𝑆𝑛′′ | < 𝜀
′′
|𝑆𝑚 − 𝑆𝑛′′ | = ||𝑎𝑛+1 | + |𝑎𝑛+2 | + ⋯ + |𝑎𝑚 || = |𝑎𝑛+1 | + |𝑎𝑛+2 | + ⋯ + |𝑎𝑚 | < 𝜀
|𝑎𝑛+1 + 𝑎𝑛+2 + ⋯ + 𝑎𝑚 | ≤ |𝑎𝑛+1 | + |𝑎𝑛+2 | + ⋯ + |𝑎𝑚 | < 𝜀
{𝑆𝑛 } – Couchy-sorozat => {𝑆𝑛 } – konvergens => ∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 konvergens.

Definíció: Ha az ∑∞ ∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 sor konvergens, de ∑𝑛=1|𝑎𝑛 | divergens, akkor az ∑𝑛=1 𝑎𝑛 sor
feltételesen konvergens sornak nevezzük.

8. Végtelen sorok átrendezése.

Definíció: Ha ∑∞ 𝑛=1 𝑎𝑛 sorban végtelen sok tag sorrendjét megváltoztatjuk, akkor a sor egy
átrendezését kapjuk.
Tétel: Bármely ∑∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 abszolút konvergens 𝑎𝑛 sor átrendezése a ∑𝑛=1 𝑏𝑛 sor is abszolút
konvergens és az ∑∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 = ∑𝑛=1 𝑏𝑛 = 𝑆.

Bizonyítás:
Legyen 𝑆𝑛𝑎 az abszolút konvergens ∑∞ 𝑏
𝑛=1 𝑎𝑛 sor n-edik részletösszege és 𝑆𝑛 az átrendezett
∑∞
𝑛=1 𝑏𝑛 sor átrendezett részletösszege.

𝑆𝑛𝑎 = 𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛
𝑆𝑛𝑏 = 𝑏1 + 𝑏2 + ⋯ + 𝑏𝑛
Mivel 𝑎𝑛 konvergens ezért {𝑆𝑛𝑎 } Couchy-sorozat
(∀𝜀 > 0)(∃𝑛0 )(∀𝑛, 𝑚 ≥ 𝑛0 )|𝑆𝑚 − 𝑆𝑛 | = |𝑎𝑛+1 + 𝑎𝑛+2 + ⋯ + 𝑎𝑚 | < 𝜀
Válasszuk ki 𝑛1 -et nagyobbnak mint az 𝑛0 (𝑛1 > 𝑛0 ) úgy hogy 𝑎1 , 𝑎2 , … , 𝑎𝑛0 tagok
előforduljanak a 𝑏1 , 𝑏2 , … , 𝑏𝑛1 sorozatban. Tekintsük ∀𝑛 ≥ 𝑛1 𝑆𝑛𝑏1 − 𝑆𝑛𝑎1 különbsége nem
tartalmazza az 𝑎1 , 𝑎2 , … , 𝑎𝑛 tagokat a megmaradt tagok pedig olyan indexxel rendelkeznek
amelyek > 𝑛0 , ezért |𝑆𝑛𝑏 − 𝑆𝑛𝑎 | < 𝜀 így a lim𝑛→∞ 𝑆𝑛𝑎 = lim𝑛→∞ 𝑆𝑛𝑏 = 𝑆
Hasonló gondolatmenettel igazoljuk ∑∞ ∞
𝑛=1|𝑎𝑛 | => ∑𝑛=1|𝑏𝑛 | .

Tétel: (Riemann féle átrendezési tétel)

Bármely feltételen konvergens ∑∞ 𝑛=1 𝑎𝑛 sorral igaz, hogy átrendezhető úgy az átrendezett
∑∞
𝑛=1 𝑏𝑛 sor összege egy előre megadott tetszőleges S legyen (∀𝑆 ∈ 𝐼𝑅, ±∞)

9. Műveletek konvergens sorokkal.

Tétel: Ha az ∑∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 = 𝑆 akkor ∑𝑛=1 𝑐𝑎𝑛 = 𝑐 ∗ 𝑆 (𝑐 ∈ 𝐼𝑅)

Bizonytás: ∑∞
𝑛=1 𝑐𝑎𝑛 𝑆𝑛 = 𝑐 ∗ 𝑎1 + 𝑐 ∗ 𝑎2 + ⋯ + 𝑐 ∗ 𝑎𝑛 = 𝑐(𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 )
lim 𝑆𝑛 = lim 𝑐 (𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 ) = 𝑐 ∗ 𝑆
𝑛→∞ 𝑛→∞

Tétel: (Konvergens sorok összege)

Ha ∑∞ ∞ ∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 és ∑𝑛=1 𝑏𝑛 sorok konvergensek akkor ∑𝑛=1 𝑎𝑛 + ∑𝑛=1 𝑏𝑛 sor is konvergens és
összege egyenlő az ∑∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 és ∑𝑛=1 𝑏𝑛 sorok összegével.

Bizonyítás:
∞ ∞

∑ 𝑎𝑛 = 𝑆 é𝑠 ∑ 𝑏𝑛 = 𝑆 𝑏
𝑎

𝑛=1 𝑛=1
∞

∑(𝑎𝑛 + 𝑏𝑛 ) 𝑆𝑛 = (𝑎1 + 𝑏1 ) + (𝑎2 + 𝑏2 ) + ⋯ + (𝑎𝑛 + 𝑏𝑛 )

𝑛=1

lim 𝑆𝑛 = lim ((𝑎1 + 𝑏1 ) + (𝑎2 + 𝑏2 ) + ⋯ + (𝑎𝑛 + 𝑏𝑛 ))

𝑛→∞ 𝑛→∞
= lim ((𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 ) + 𝑏1 + 𝑏2 + ⋯ + 𝑏𝑛 )) = 𝑆 𝑎 + 𝑆 𝑏
𝑛→∞

Tétel: (Absz konvergens sorok összege)

Ha az ∑∞ ∞ ∞
𝑛=1 𝑎𝑛 és ∑𝑛=1 𝑏𝑛 absz konvergens, akkor ∑𝑛=1(𝑎𝑛 + 𝑏𝑛 ) absz konvergens.

Bizonyítás:
∑∞ ∞
𝑛=1|𝑎𝑛 | é𝑠 ∑𝑛=1|𝑏𝑛 | konvergensek.

∑∞
𝑛=1|𝑎𝑛 | + |𝑏𝑛 | – konvergensek (1)
Megvizsgáljuk az ∑∞
𝑛=1|𝑎𝑛 + 𝑏𝑛 | (2)
|𝑎𝑛 + 𝑏𝑛 | ≤ |𝑎𝑛 | + |𝑏𝑛 |
Az (1) sor mazsoráns sora a (2) sornak. Mivel a mazsoráns sor konvergens ezért a minoráns sor
is konvergens.
Tétel: (konvergens sorok zárójelezése)
Ha az ∑∞𝑛=1 𝑎𝑛 konvergens és tagjait azok sorrendjének megváltoztatása nélkül tetszőleges
véges számú tagokat tartalmazó csoportokban zárójelezzük, akkor az így kapott sor is
konvergens és összege megegyezik az eredeti sor összegével.
Bizonyítás:
∑∞
𝑛=1 𝑎𝑛 =(𝑎1 + 𝑎2 + ⋯ + 𝑎𝑛 ) + (𝑎𝑛1 +1 + 𝑎𝑛1 +2 + ⋯ + 𝑎𝑛2 ) + (𝑎𝑛2 +1 + 𝑎𝑛2 +2 + ⋯ +
𝑎𝑛3 ) + ⋯ + ∑∞
𝑛=1 𝑏𝑛 (3)

Legyen {𝑆𝑛𝑎 } az eredeti sor és {𝑆𝑛𝑏 } a (3) sor részletösszegének sorozata.

lim 𝑆𝑛𝑎 = 𝑆
𝑛→∞

Az {𝑆𝑛𝑏 } részsorozata az {𝑆𝑛𝑎 }.

A konvergens sorozatok részsorozatáról szóló tétel alapján 𝑆𝑛𝑏 is konvergens lim 𝑆𝑛𝑎 = 𝑆.
𝑛→∞

10. Primitív függvény és tulajdonságai.

Definíció: Az F(x) függvény primitív függvénye az f(x) valós függvénynek, ha F’(x) = f(x).
d F(x) = f(x) dx
d F(x) = F’(x) dx
Ha F(x) függvény primitívje a f(x)-nek, akkor F(x) + C.
Ha F(x) és G(x) is primitív függvény f(x)-nek az (a;b) => G(x) = F(x) + C.
Definíció: f(x) függvény határozatlan integráljának nevezzük primitívjeinek halmazát.
∫ 𝑓(𝑥)𝑑𝑥 = 𝐹(𝑥) + 𝐶; 𝐶 ∈ 𝐼𝑅 (1)
Az (1) felírásban az F(x) dx -et integr alatti kifejezésnek nevezzük. A f(x) integrál alatti
függvénynek nevezzük.
Tétel: Minden folytonos függvénynek létezik primitívje.
Határozatlan integrálok alaptulajdonságai:
1) 𝑑 ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 = 𝑓(𝑥)𝑑𝑥
Bizonyítás: 𝑑 ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 = 𝑑(𝐹(𝑥) + 𝐶) = 𝑑𝐹(𝑥) = 𝑓(𝑥)𝑑𝑥
2) ∫ 𝑑(𝐹(𝑥) = 𝐹(𝑥) + 𝐶
 Bizonyítás: ∫ 𝑑𝐹(𝑥) = ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 = 𝐹(𝑥) + 𝐶
3) ∫ 𝑎 𝑓(𝑥)𝑑𝑥 = 𝑎 ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥
Bizonyítás: 𝑑 ∫ 𝑎 𝑓(𝑥)𝑑𝑥 = 𝑎𝑓(𝑥)𝑑𝑥
𝑑(𝑎 ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 = 𝑎 𝑑 ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 = 𝑎𝑓(𝑥)𝑑𝑥
4) ∫(𝑓(𝑥) ± 𝑔(𝑥))𝑑𝑥 = ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 ± ∫ 𝑔(𝑥) 𝑑𝑥
Bizonyítás: 𝑑 ∫(𝑓(𝑥) ± 𝑔(𝑥)) 𝑑𝑥 = ((𝑓(𝑥) ± 𝑔(𝑥))𝑑𝑥
𝑑(∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 ± 𝑔(𝑥)𝑑𝑥) = 𝑑 ∫ 𝑓(𝑥) 𝑑𝑥 ± 𝑑 ∫ 𝑔(𝑥) 𝑑𝑥 = (𝑓(𝑥) ± 𝑔(𝑥))𝑑𝑥
11. Integrálási módszerek. Helyettesítési módszer.

Helyettesítési módszer:
Helyettesítési módszernek nevezzük azt az integrálási módszert, amelyet az összetett
függvény differenciálásából vezetünk be.
Tétel: Ha az f függvény van F primitív függvénye az [𝑎, 𝑏] intervallumon és 𝜑: [𝛼, 𝛽] →
[𝑎, 𝑏] folytonosan differenciálható függvény az [𝛼, 𝛽] intervallumon, azaz 𝑥 = 𝜑(𝑡), 𝑡 ∈
[𝛼, 𝛽], akkor az 𝑓(𝜑(𝑡))𝜑′(𝑡) függvénynek van 𝐹(𝜑(𝑡)) primitív függvénye az [𝛼, 𝛽]
intervallumon, ezért [𝛼, 𝛽]-n.

∫ 𝑓(𝜑(𝑡))𝜑 ′ (𝑡)𝑑𝑡 = 𝐹(𝜑(𝑡)) + 𝐶

Bizonyítás: Az 𝐹(𝜑(𝑡)) összetett függvény differenciálható és igaz, hogy

′
(𝐹(𝜑(𝑡))) = 𝐹′(𝜑(𝑡))𝜑′(𝑡)
Mivel F az f függvény primitív függvénye az [𝑎, 𝑏] intervallumon, ezért 𝑡 ∈ [𝑎, 𝑏] esetén
𝜑(𝑡) ∈ [𝑎, 𝑏], azaz 𝐹 ′ (𝜑(𝑡)) = 𝑓(𝜑(𝑡)) az [𝛼, 𝛽] intervallumon, ahonnan az állítás
következik.

12.Parciális integrálás módszere.

Tétel: Ha u és v folytonosan differenciálható függvények az [a, b] intervallumon, akkor az [a,
b] intervallumon érvényes, hogy ∫ 𝑢(𝑥) 𝑑𝑣(𝑥) = 𝑢(𝑥)𝑣(𝑥) − ∫ 𝑣(𝑥)𝑑𝑢(𝑥).
Bizonyítás: Az [𝑎, 𝑏] intervallumon értelmezett u és v függvények szorzatának deriváltját az
(𝑢(𝑥)𝑣(𝑥))′ = 𝑢′(𝑥)𝑣(𝑥) + 𝑢(𝑥)𝑣′(𝑥) formula adja, a szorzat differenciálját pedig
𝑑(𝑢(𝑥)𝑣(𝑥)) = 𝑣(𝑥)𝑑𝑢(𝑥) + 𝑢(𝑥)𝑑𝑣(𝑥).
Ha az u és v függvények folytonosan differenciálhatók, akkor igaz, hogy

𝑢(𝑥)𝑣(𝑥) + 𝐶 = ∫ 𝑣(𝑥)𝑑𝑢(𝑥) + ∫ 𝑢(𝑥)𝑑𝑣(𝑥).

Ebből, figyelembe véve, hogy a határozatlan integrál két tetszőleges konstanst is tartalmaz, a C
konstanst kihagyhatjuk, s az [a, b] intervallumra igaz lesz, hogy ∫ 𝑢(𝑥)𝑑𝑣(𝑥) = 𝑢(𝑥)𝑣(𝑥) −
∫ 𝑣(𝑥)𝑑𝑢(𝑥), ahonnan az állítás következik.

13.Racionális törtfüggvények integrálása

Definíció: Racionális törtfüggvénynek vagy röviden racionális törtnek nevezzük két polinom,
P(x)
például P(x) és Q(x), f(x) = hányadosát, ahol a Q(x) osztó polinom nem a nulla polinom.
Q(x)

Racionális törtfüggvényekkel ugyanolyan szabályok szerint végzünk műveleteket, mint a

racionális számokkal. A racionális törtek egyenlőségét ugyan úgy értelmezzük, mint a törtek
egyenlőségét az elemi aritmetikában. A továbbiakban csak valós együtthatós racionális
törtekkel fogunk foglalkozni.
Definíció: Rövidíthetetlennek nevezünk egy racionális törtet, ha számlálója relatív prím a
nevezőjéhez.
Tétel: Minden racionális tört egyenlő egy rövidíthetetlen törttel, mely a számláló és nevező
nulladfokú közös tényezőitől eltekintve, egyértelműen meghatározott.
Bizonyítás: Bármely racionális törtet egyszerűsíthetjük számlálójának és nevezőjének
legnagyobb közös osztójával, miáltal egy az eredetivel egyenlő rövidíthetetlen törtet kapunk.
P(x) φ(x) P(x) Q(x)
Ha továbbá a és a rövidíthetetlen törtek egyenlők egymással, azaz = φ(x), akkor
Q(x) ψ(x) ψ(x)
P(x) és Q(x) relatív prím voltából következik, hogy φ(x) osztható a P(x) polinommal, φ(x) és
ψ(x) relatív prím voltából pedig következik, hogy P(x) osztható φ(x)-szel. Eszerint P(x) =
Cφ (x), akkor viszont Q(x) = Cψ (x) iskövetkezik.

Definíció: Nevezzünk egy racionális törtet szabályosnak vagy valódinak, ha számlálójának

fokszáma alacsonyabb, mint a nevezőjéé. Ha megegyezés szerint a szabályos törtek közé
számítjuk a nulla polinomot is, akkor érvényes a következő állítás:
Tétel: Minden racionális tört egy értelműen előállítható egy polinom és egy szabályos tört
összegeként.
Bizonyítás: Ha adott a P (x) Q (x) racionális tört, s ha a számlálót nevezővel osztva az
P(x) = Q(x)S(x) + R(x)
egyenlőséget nyerjünk, ahol R (x) fokszáma kisebb, mint Q(x)-e, akkor könnyű belátni, hogy
P(x) R(x)
= S(x) +
Q(x) Q(x)
Ha továbbá fennáll az
P(x) φ(x)
= S̅(x) +
Q(x) ψ(x)
egyenlőség, ahol φ(x) fokszáma kisebb ψ(x) fokszámánál, akkor a két egyenlet kivonásával
kapjuk, hogy
R(x) φ(x)
S(x) + − S̅(x) − =0
Q(x) ψ(x)
ahonnan
φ(x) R(x)
S(x) − S̅(x) = −
ψ(x) Q(x)
ebből pedig
φ(x)Q(x) − ψ(x)R(x)
S(x) − S̅(x) =
ψ(x)Q(x)
Minthogy most a baloldalon polinom áll, a jobb oldalon pedig szabályos tört, amiről könnyű
meggyőződni, azért szükségképpen S(x) = S̅(x) és
φ(x) R(x)
− =0
ψ(x) Q(x)

A szabályos racionális törteket további vizsgálatnak vethetjük alá. Először is emlékeztetünk

arra, hogy az irreducibilis valós polinomok x − 2 alakú lineáris polinomok lehetnek, ahol a
valós szám, illetve x 2 + px + q alakú másodfokú polinomok, ahol p, q ∈ R és p2 − 4q < 0. Az
irreducibilis valós másodfokú polinomoknak nincsenek valós gyökei.
P(x)
Definíció: A szabályos racionális törtet elemi törtnek nevezzük, ha a nevezője, Q(x)
Q(x)
valamely irreducibilis p(x) polinom hatványa,

Q(x) = pk (x) (k ≥ 1), a számláló P(x) pedig alacsonyabb fokú, mint p(x).
Tétel: Minden szabályos racionális tört egyértelműen felbontható elemi törtek összegére.

14.Elemi törtek integrálása

A 1
1) ∫ x−a dx = A ∫ x−a dx = A ln|x − a| + C.
A A(x−a)1−a
2) ∫ (x−a)a dx = A ∫(x − a)−a dx = + C, ahol a ≠ 1.
1−a
 Ax+B Ax+B p
1. ∫ x2 +px+q dx = ∫ p p2
dx = bevezetjük a t = x + 2 jelölést, ekkor
(x+ )2 +q−
2 4

p
A(t− )+B
2
=∫ p2
dx =
t2 +q−
4

p2 p2
mivel p2 − 4q < 0, ezért q − > 0, így a2 = q −
4 4
p Ap
A∙t+B−A2 t B− A 2t
=∫ dx = A ∫ t2 +a2 dx + ∫ t2 +a22 dx = 2 ∫ t2 +a2 dx +
t2 +a2
Ap 1 A d(t2 +a2 ) Ap 1 t A
(B − ) ∫ t2 +a2 dx = 2 ∫ dx + (B − ) arctan a = 2 ln(t 2 + a2 ) +
2 t2 +a2 2 a
Ap 1 t
(B − ) a arctan a + C
2

Ax+B
2. ∫ (x2 +px+q)a dx =

p
az előző esethez hasonlóan bevezetjük a t = x + 2 és az a2 = q −
p2
jelöléseket, ekkor
4

p Ap
A∙t+B−A2 t B− A 2t
= ∫ (t2 +a2 )a dx = A ∫ (t2 +a2 )a dx + ∫ (t2 +a22)a dx = 2 ∫ (t2 +a2 )a dx +
Ap 1 A d(t2 +a2 ) Ap 1
(B − ) ∫ (t2 +a2 )a dx = 2 ∫ (t2 +a2)a dx + (B − ) ∫ (t2 +a2 )a dx =
2 2
1−a
A (t2 +a2 ) Ap
+ (B − )∙I+C
2 1−a 2

1
Az I = ∫ (t2 +a2 )a dx integrál rekurzióval számítható ki.
15. Irracionális függvények integrálása
Az irracionális integrálok megoldásakor arra törekszünk, hogy megfelelő helyettesítések
bevezetésével az adott integrált racionális törtfüggvény integrálására vezessük vissza. Ir
racionális integrálok esetén a típusok és helyettesítések igen sokfélék lehetnek. Közülük csak a
két legegyszerűbbet mutatjuk meg. A következőkben az R racionális törtkifejezést jelöl.
p1 ax+b p2 ax+b pk ax+b ax+b
a) R (x, √cx+d , √cx+d , … , √cx+d) dx integrál esetén a helyettesítés =
cx+d

t n , ahol n = LKT(p1 , p2 , … , pk ).
Ha c = 0 és d = 1, akkor ez az integráltípus a legegyszerűbb alakot veszi fel. Mi csak ilyen
integrálokkal foglalkozunk.

16. Trigonometrikus függvények integrálása

A trigonometrikus függvények racionális kifejezéseinek integrálása mindig megoldható elemi
úton. Néhány egyszerűbb típus trigonometrikus átalakításokkal visszavezethető olyan
x
integrálra, amelyet helyettesítéssel megoldhatunk, míg más, összetettebb alakok tan 2 = t
helyettesítéssel vezethetők vissza racionális törtfüggvény integráljára.
 a) Az egyszerűbb speciális típusok közé tartoznak n és k nem negatív egészek esetén az

∫ sin2n+1 x ∙ cos k xdx = ∫(sin2 x)n ∙ sinx ∙ cos k xdx = ∫(1 − cos2 x)n ∙ cos k x ∙ sinxdx,

illetve

∫ cos 2n+1 x ∙ sink xdx = ∫(cos 2 x)n ∙ cosx ∙ sink xdx = ∫(1 − sin2 x)n ∙ sink x ∙ cosxdx
integrálok, melyek rendre a cos x = t, illetve sinx = t helyettesítéssel vezethettünk
vissza polinom függvény integrálására, valamint az
∫ sin2n xcos 2k xdx
típusú integrálok, amelyek a
1 1 − cos2x 1 + cos2x
sinxcosx = sin2x, sin2 x = és cos2 x =
2 2 2

trigonometriai azonosságok ismételt alkalmazásával oldhatunk meg.

17. Arkhimédész módszere síkidomok területének meghatározására
A gyakorlati életben sokszor van szükségünk különböző síkidomok nagyságának
meghatározására. Egy mérőszámot kell hozzárendelni a síkidomhoz, amit a területének
nevezünk. Sokszögek esetében nincsenek nagyobb problémák, sőt a kör esetében is megoldható
a hozzárendelés. Most néhány további speciális síkidomhoz fogunk területet rendelni, s
feltesszük, hogy a tekintett síkidomoknak van területe. Tekintsük azt a síkidomot, amelyet az x
tengely [0, 1] intervalluma, az x = 1 egyenes megfelelő szakasza és az f(x) = x 2 függvény
grafikonjának megfelelő íve határol. Ezt a síkidomot parabolikus háromszögnek is szokás
nevezni, s területének kiszámítására Arkhimédész parabola-kvadratúráját alkalmazzuk. A
módszer lényege az, hogy a keresett területet téglalapok területeinek összegével közelítjük.
Írjunk a parabolikus háromszögbe és köré sokszöget a következő módon: osszuk a [0, 1]
intervallumot n egyenlő részre (n ∈ N). A
1 1 2 i−1 i n−1
[0, ] , [ , ] , … [ , ],… [ , 1]
n n n n n n
részintervallumokra állítsunk beírt és körülírt téglalapokat úgy, hogy a beírt téglalap magassága
a részintervallumok kezdőpontjainak függvényértéke, azaz rendre

1 2 i−1 2 n−1 2
0, ( ) , … , ( ) ,…,( ) ,
n n n
a körülírt téglalapok magassága a részintervallumok végpontjainak függvényértéke, azaz rendre

1 2 2 2 i 2
( ) ,( ) ,…,( ) ,…,1
n n n
legyen. A beírt téglalapok területe:

1 1 21 2 21 i−1 21 n−1 21
sn = 0 ∙ + ( ) +( ) + ⋯+ ( ) + ⋯+ ( )
n n n n n n n n n
1 2 (n − 1)n(2n − 1)
= 3 [1 + 22 + ⋯ + (i − 1)2 + ⋯ + (n − 1)2 ] = .
n 6n3
A körülírt téglalapok területe:
1 21 2 21 3 21 i 21 n 21 1
Sn = (n) + (n) + (n) + ⋯ + (n) + ⋯ + (n) = n3 [12 + 22 + 32 + ⋯ + i2 +
n n n n n
(n+1)n(2n+1)
⋯ + n2 ] = .
6n3

Az a sejtésünk, hogy ha egyetlen olyan szám van, amely

minden sn -n él nagyobb és minden Sn -n él kisebb, akkor a
parabolikus háromszögnek van területe, és ez a T terület
azzal a számmal egyenlő. Ezért felírhatjuk, hogy
sn ≤ T ≤ S n
behelyettesítve a képleteket pedig kapjuk, hogy
(n − 1)n(2n − 1) (n + 1)n(2n + 1)
3
≤T≤ .
6n 6n3
A fenti egyenlőtlenségek a határértékekre is érvényesek, ha
(n−1)n(2n−1)
n → ∞, azaz igazak a lim ≤T≤
n→∞ 6n3
(n+1)n(2n+1)
lim egyenlőtlenségek is. Ekkor
n→∞ 6n3

1 1 1
≤ T ≤ , ahonnan T = .
3 3 3

18. A határozott integrál fogalma

Legyen f egy korlátos pozitív függvény az [a, b]
intervallumon, ami azt jelenti, hogy a grafikonja az x-
tengely felett helyezkedik el. Ekkor azt a síkbeli alakzatot,
amelyet az x-tengelyen az [a, b] intervallum, az x = a ́es x
= b egyenesek, valamint az f függvény [a, b] intervallumhoz
tartozó grafikonja határol, az [a, b] intervallumhoz tartozó 𝒢
görbevonalú trapéznak nevezzük.
A 𝒢 görbevonalú trapézterület meghatározásának
problémája és az Arkhimédészi módszer ötlete vezetett a
határozott integrál definíciójához.
Osszuk fel az [a,b] intervallumot n számú
[x0 , x1 ], [x1 , x2 ], [x2 , x3 ], … , [xn−1 , xn ],
részintervallumra úgy, hogy az osztópontokra
a = x0 < x2 < x3 < ⋯ < xn−1 < xn = b
legyen érvényes. A [a,b] intervallum ℱ felosztása az
ℱ = {x0 , x1 , … , xn }
ponthalmazt jelenti. Jelölje most ∆x1 = x1 − x0 az első, ∆x2 = x2 −
x1 a második és igy tovább, ∆xn = xn − x1−n pedig az n −
edik részintervallum hosszúságát. A

d(ℱ) = max{∆x1 , ∆x2 , … , ∆xn }

számot az ℱ felosztás diaméterének nevezzük, s a legnagyobb részintervallum-hosszúságot

jelöli.
Definíció: Legyen f az [a,b] zárt intervallum felett definiált korlátos függvény és ℱ az [a,b]
intervallum egy felosztása. Ekkor az
n

sn = m1 ∆x1 + m2 ∆x2 + ⋯ + mn ∆xn = ∑ mi ∆xi

i=1

összeget, ahol mi jelenti az f függvény alsó határát az [xi−1 , xi ] részintervallumon, az f

függvény ℱ felosztáshoz tartozó alsó közelítő összegének nevezzük. Az
n

Sn = M1 ∆x1 + M2 ∆x2 + ⋯ + Mn ∆xn = ∑ Mi ∆xi

i=1

összeget, ahol Mi jelenti az f függvény alsó határát az [xi−1 , xi ] részintervallumon, az f függvény

ℱ felosztáshoz tartozó alsó közelítő összegének nevezzük.
Definíció: Legyen f az [a, b] zárt intervallum felett definiált korlátos függvény, ℱ az [a, b]
intervallum egy felosztása és ξ = (ξ1 , ξ2 , … , ξn ), ξi ∈ [xi−1 , xi ], i = 1,2, … , n, a
részintervallumok tetszőleges pontjainak egy kiválasztása. Ekkor a
n

T(f, ℱ, ξ) = ∑ f(ξi )∆xi ,

i=1

összeget az f függvény ℱ felosztáshoz tartozó Riemann-féle integrálösszegének nevezzük.

Tétel: Legyen f az [a, b] zárt intervallum felett definiált korlátos függvény, ℱ az [a, b]
intervallum egy felosztása és ξ = (ξ1 , ξ2 , … , ξn ), ξi ∈ [xi−1 , xi ], i = 1,2, … , n, a
részintervallumok tetszőleges pontjainak egy kiválasztása. Ekkor
sn ≤ T(f, ℱ, ξ) ≤ Sn
érvényes minden n ∈ 𝐍 esetén, ha sn és Sn az f függvény alsó és felső közelítő összegeinek
sorozatai.
Bizonyítás: Az alsó és felső határ definíciójából adódik, hogy minden ξ pontválasztás esetén
mi ≤ f(ξi ) ≤ Mi , i = 1,2, … , n.
Beszorozva a fenti értékeket a megfelelő részintervallumok hosszúságával kapjuk, hogy
m1 ∆x1 ≤ f(ξi )∆xi ≤ M1 ∆x1 , i = 1,2, … , n,

Adjuk össze a fenti értékeket 1-től n-ig. Ekkor

 n n n

∑ mi ∆xi ≤ ∑ f(ξi )∆xi ≤ ∑ Mi ∆xi ,

i=1 i=1 i=1

illetve sn ≤ T(f, ℱ, ξ) ≤ Sn , amit igazolni akartunk.

Definíció: Legyen f: [a, b] → 𝐑 korlátos függvény. Ha az [a, b] intervallum minden ℱ
felosztására és bármely olyan (ξ1 , ξ2 , … , ξn ) pont n-esre, amelyekre ξi ∈ [xi−1 , xi ], i =
1,2, … , n, létezik az
n

I: = lim ∑ f(ξi )∆xi

d(ℱ)→0
i=1

egyértelmű határérték, akkor az f függvényre azt mondjuk, hogy integrálható az [a, b]

intervallumon, az I szám az f függvény határozott integrálja az [a, b] intervallumon, jelölése
pedig
n b
lim ∑ f(ξi )∆xi = ∫ f(x)dx.
d(ℱ)→0 a
i=1

Az a illetve b számok, a < b, a határozott integrál alsó, illetve felső határai, az f függvény a
határozott integrál integrandusa. Ebben az esetben az I határérték azt jelenti, hogy minden ε >
0 számra létezik olyan δ > 0, hogy minden tetszőleges ℱ felosztásra d(ℱ) < δ és a ξ =
(ξ1 , ξ2 , … , ξn ) pont n-esek bármely választása esetén igaz, hogy
n

|I − ∑ f(ξi )∆xi | < ϵ.

i=1

Tétel: Ha az f függvény integrálható az [a, b] intervallumon, akkor f korlátos [a, b]

intervallumon.
Tétel: Az [a, b] intervallumon értelmezett f függvény akkor és csakis akkor integrálható, ha az
[a, b] intervallum bármely ℱ felosztásához a megfelelő alsó és felső közelítő összegek sn és Sn
sorozatai közös határértékhez tartanak, azaz
lim sn = lim Sn .
d(ℱ)→0 d(ℱ)→0

Tétel: Ha az f függvény folytonos az [a, b] intervallumon, akkor f integrálható az [a, b]

intervallumon.
Tétel: Ha az f függvény korlátos és monoton az [a, b] intervallumon, akkor f integrálható az [a,
b] intervallumon.
19.A határozott integrál tulajdonságai.
20.Newton-Leibniz formula.
21.. Síkidomok területszámítása.
22. A határozott integrál alkalmazása (Forgástestek térfogata, ívhossz

számítás, forgástestek felszíne).

23. Improprius integrál.

A Riemann-integrál csak korlátos zárt intervallumon értelmezett korlátos függvények esetén volt
értelmezhető. Hogy ezeket a megszorításokat részben megkerülhessük, bevezetjük az improprius
integrál fogalmát.
24. Sorozatok Rn-ben.
 25. Kétváltozós valós értékű függvények
Tekintsük a 𝐷 ⊂ ℝ2 síkbeli halmazt. Az 𝑓 ∶ 𝐷 → ℝ függvényt kétváltozós valós értékű
függvénynek nevezzük.
Grafikus képe: 𝐺𝑟𝑓 = {(𝑥, 𝑦, 𝑧) ∈ ℝ3 : (𝑥, 𝑦) ∈ 𝐷, 𝑧 = 𝑓(𝑥, 𝑦)}
Azaz azon térbeli pontok halmaza, amelyeknek az első két koordinátája az (𝑥, 𝑦) a függvény
𝐷 értelmezési tartományából van, a harmadik koordinátája pedig a függvény (𝑥, 𝑦) pontbeli
behelyettesítési értékével egyenlő.
A grafikus kép egy térbeli felületet határoz meg. A grafikon alakjának szemléltetését segíti, ha
az egyik változót lekötjük, és csak a másik változik (𝑥 = 𝑎). 𝑥=𝑎−
𝑐𝑜𝑛𝑠𝑡, (𝑎, 𝑦) ∈ 𝐷
Γ1 = {(𝑎, 𝑦, 𝑧) ∈ ℝ3 : 𝑧 = 𝑓(𝑎, 𝑦), (𝑎, 𝑦) ∈ 𝐷}
A grafikus kép 𝑥 = 𝑎 egyenletű síkkal vett metszete
Ezzel a felületről felrajzolunk egy olyan görbesereget, amelyet a grafikus kép és az 𝑥 = 𝑎
egyenletű 𝑦𝑂𝑧 síkkal párhuzamos síkok metszetével származtatunk
𝑦 koordináta lekötésének esetén: 𝑦 = 𝑏 − 𝑐𝑜𝑛𝑠𝑡, (𝑥, 𝑏) ∈ 𝐷
Γ2 = {(𝑥, 𝑏, 𝑧) ∈ ℝ3 : 𝑧 = 𝑓(𝑥, 𝑏), (𝑥, 𝑏) ∈ 𝐷}
𝐺𝑟𝑓 és 𝑦 = 𝑏 sík metszete
 𝑦 = 𝑏1 , 𝑦 = 𝑏2 … . ||𝑥𝑂𝑧
𝑧 koordináta lekötésének esetén: 𝑧 = 𝑐 − 𝑐𝑜𝑛𝑠𝑡, nívógörbe,
szintvonal
Γ3 = {(𝑥, 𝑦, 𝑧) ∈ ℝ3 : 𝑧 = 𝑓(𝑥, 𝑦), (𝑥, 𝑦) ∈ 𝐷}
𝐺𝑟𝑓 és 𝑧 = 𝑐 sík metszete
𝑧 = 𝑐1 , 𝑧 = 𝑐2 … . ||𝑥𝑂𝑧

26. Kétdimenziós valós értékű függvény határértéke

𝑓: 𝐼 → ℝ; 𝐼 ⊂ ℝ; 𝑥0 −torlódási pontja 𝐼-nek (torlódásipont – bármely környezetében van
végtelen sok elem az adott halmazból)
(∀𝜀 > 0)(∃𝛿(𝜀) > 0) ∀𝜆 ∈ 𝐼 |𝑥 − 𝑥0 | < 𝛿 ⇒ |𝑓(𝑥) − 𝐴| < 𝜀
lim 𝑓(𝑥) = 𝐴
𝑛→∞

𝑥 közelebb van 𝑥0 -hoz, mint 𝛿 ⇒ 𝑓(𝑥) közelebb lesz 𝐴-hoz, mint 𝜀.

Az 𝑥 0 = (𝑥10 , 𝑥20 , … , 𝑥𝑛0 ) ∈ 𝐷 ⊂ ℝ𝑛 torlódási pontja 𝐷-nek, ha ∀ környezete végtelen sok

pontját tartalmazza 𝐷-nek. A 𝐷 halmaz torlódási pontjait 𝐷′ -el jelöljük és 𝑫 deriváltjának
nevezzük.
𝐾𝜀 (𝑥0 ) − az 𝑥0 𝜀 sugarú környezet

𝐾𝜀 (𝑥 0 ) − {𝑥 ∈ ℝ𝑛 | | |𝑥 − 𝑥0 || = √(𝑥1 − 𝑥10 )2 − (𝑥2 − 𝑥20 )2 + ⋯ + (𝑥𝑛 − 𝑥𝑛0 )2 < 𝜀}

Def: Az 𝑓 ∶ 𝐷 → ℝ, 𝐷 ⊂ ℝ2 függvénnyel a D halmaz 𝑥 0 (𝑥10 , 𝑥20 ) ∈ 𝐷′ torlódási pontjában az

𝐴∈ℝ ̅ =ℝ ∪ {+∞, −∞} a határértéke, ha 𝐴∀𝜀 > 0 sugarú környezetéhez találunk 𝑥 0 - nak
olyan 𝛿 > 0 sugarú környezetét, amelyre teljesül, hogy ha ∀𝑥 ∈ 𝐷 ∩ (𝐾𝛿 (𝑥 0 )\𝑥 0 ) ⇒ 𝑓(𝑥) ∈
𝐾𝜀 (𝐴).
lim 𝑓(𝑥) = lim 0 𝑓(𝑥1 , 𝑥2 ) = 𝐴 ∀𝑥 = (𝑥1 , 𝑥2 ) ∈ 𝐷, 𝑥 ≠ 𝑥 0
𝑥→𝑥 0 𝑥1 →𝑥1
𝑥2 →𝑥20

√(𝑥1 − 𝑥10 )2 − (𝑥2 − 𝑥20 )2 < 𝛿 ⇒ |𝑓(𝑥) − 𝐴|

<𝜀
Legyen 𝑥 = (𝑥1 , 𝑥2 ) és 𝑥 0 = (𝑥10 , 𝑥20 ) 𝑟 = √(𝑥1 − 𝑥10 )2 − (𝑥2 − 𝑥20 )2

Az 𝑥 = (𝑥1 , 𝑥2 ) → 𝑥 0 (𝑥10 , 𝑥20 ) ⇔ ℎ𝑎 𝑟 → 0

Tétel: legyen 𝐷 ⊂ ℝ2 , ha az 𝑓 ∶ 𝐷 → ℝ kétváltozós valós függvény 𝑥 0 ∈ 𝐷′ pontban 𝐴 a

határértéke, akkor létezik a lim 𝑓(𝑥10 + 𝑟 𝑐𝑜𝑠𝜃, 𝑥20 + 𝑟 𝑠𝑖𝑛𝜃) = 𝐴
𝑟→0

𝑥 = 𝑟 𝑐𝑜𝑠𝜃
X vektor koordinátái polárkoordináták segítségével: { 1
𝑥2 = 𝑟 𝑠𝑖𝑛𝜃

27. Iterált határértékek

𝑓: 𝐷 → ℝ, 𝐷 ⊂ ℝ2 , 𝐷 = 𝐴1 × 𝐴2 , 𝐴1 , 𝐴2 ⊆ ℝ
𝑓(. , 𝑦) ∶ 𝐴1 → ℝ, rögzítjük 𝑦-t az 𝐴2 -ben 𝑓(. , 𝑦) ∶ 𝑥 → 𝑓(𝑥, 𝑦)
Legyen 𝑥0 ∈ 𝐴1′ , lim 𝑓(𝑥, 𝑦) ha létezik, akkor általában függ 𝑦-tól.
𝑥→𝑥0

Legyen 𝑦0 ∈ 𝐴′2 , lim 𝑓(𝑥, 𝑦) ha a határérték legfeljebb 𝑦0 -át kivéve mindenhol létezik,
𝑥→𝑥0
akkor:
𝑓2 : 𝐴2 \ {𝑦0 }→ ℝ, 𝑓2 (𝑦) = lim 𝑓(𝑥, 𝑦)
𝑥→𝑥0

Ha létezik lim 𝑓2 (𝑦), akkor így jelöljük: lim lim 𝑓(𝑥, 𝑦) (1)
𝑦→𝑦0 𝑦→𝑦0 𝑥→𝑥0

Hasonlóképpen lim 𝑓2 (𝑥) → lim lim 𝑓(𝑥, 𝑦) (2)

𝑥→𝑥0 𝑥→𝑥0 𝑦→𝑦0

Az (1) és (2) határértékeket az 𝑓 függvény iterált és ismételt határértékeinek nevezzük

(𝑥0 , 𝑦0 )-ban
Tétel: tegyük fel, hogy 𝑓: 𝐴1 × 𝐴2 → ℝ, 𝑧0 = (𝑥0 , 𝑦0 ) 𝑥0 ∈ 𝐴1 , 𝑦0 ∈ 𝐴2 ∃𝑙𝑖𝑚:
1) ha ∀ rögzített 𝑦 ∈ 𝐴2 \ { 𝑦0 } esetén ∃ az 𝑓(. , 𝑦) ∶ 𝐴2 \ {𝑦0 }→ ℝ függvény
határértéke 𝑥0 -ban, akkor ∃ lim lim 𝑓(𝑥, 𝑦) = 𝑥→𝑥lim 𝑓(𝑥, 𝑦)
𝑦→𝑦0 𝑥→𝑥0 0
𝑦→𝑦0
2) ha ∀ rögzített 𝑥 ∈ 𝐴1 \ { 𝑥0 } esetén ∃ az 𝑓(x , . ) ∶ 𝐴1 \ {𝑥0 }→ ℝ függvény
határértéke 𝑦0 -ban, akkor ∃ lim lim 𝑓(𝑥, 𝑦) = 𝑥→𝑥lim 𝑓(𝑥, 𝑦)
𝑥→𝑥0 𝑦→𝑦0 0
𝑦→𝑦0
Következmény:
1) ha a tétel feltételei mellett létezik a függvénynek határértéke ⇒ az iterált
határértékének is léteznek és egyenlőek a függvény határértékével.
2) ha az iterált határértékek különböznek, akkor a függvénynek nincs határértéke (𝑥0 , 𝑦0 )
3) az iterált határértékek egyenlőségéből nem következik a függvény határértékének
létezése

28. Végtelen határértékek és határérték a végtelenbe.

Def: Az 𝑓: 𝐷 → 𝐼𝑅, 𝐷 ⊆ 𝑅 2 függvény végtelenbe tart miközben 𝑥 → 𝑥 0 ∈ 𝐷′
lim 𝑓(𝑥) = ∞
𝑥→𝑥 0

Ha ∀𝑀 > 0 ∃𝛿 > 0, ha 𝑥 ∈ 𝐷 𝑥 = 𝑥 0 és |𝑥 − 𝑥 0 | => 𝑓(𝑥) > 𝑀

Def: ha 𝑓: 𝐷 → 𝑅 és D nem korlátos, akkor lim 𝑓(𝑥) = 𝐴, ha ∀𝜀 > 0 ∃𝑅 > 0, ℎ𝑎 𝑥 ∈
𝑥→∞
𝐷 é𝑠 ||𝑥|| > 𝑅 => |𝑓(𝑥) − 𝐴| < 𝜀

Tétel: Legyen 𝑓, 𝑔: 𝐷 → 𝐼𝑅, 𝐷 𝑟é𝑠𝑧ℎ𝑎𝑙𝑚𝑎𝑧 𝑅 2 és létezzen 𝑥 0 ∈ 𝐷′ lim 𝑓(𝑥, 𝑦) =

𝑥→𝑥 0
𝐴 lim0 𝑔(𝑥, 𝑦) = 𝐵 akkor:
𝑥→𝑥

1) lim0 (𝑓(𝑥, 𝑦) + 𝑔(𝑥, 𝑦)) = 𝐴 + 𝐵

𝑥→𝑥
2) lim0 (𝑓(𝑥, 𝑦) − 𝑔(𝑥, 𝑦) = 𝐴 − 𝐵
𝑥→𝑥
3) lim0 (𝑓(𝑥, 𝑦) ∗ 𝑔(𝑥, 𝑦) = 𝐴 ∗ 𝐵
𝑥→𝑥
𝑓(𝑥,𝑦) 𝐴
4) lim0 𝑔(𝑥,𝑦) = 𝐵 𝑔(𝑥) ≠ 0
𝑥→𝑥

29. Kétváltozós valós értékű függvények parciális deriváltjai. Parciális

deriválás szabályai.
Differenciálhatóság:
Def: 𝑓: 𝐷 → 𝐼𝑅, 𝐷 ⊆ 𝑅 2 𝑎𝑧 𝑓(𝑥, 𝑦) függvény 𝑎(𝑎1 , 𝑎2 ) pontbeli első változója szerinti
parciális deriváltja alatt a
𝑓(𝑎1 + ℎ; 𝑎2 ) − 𝑓(𝑎1 , 𝑎2 ) 𝜕𝑓
lim = (𝑎) = 𝑓 ′ 𝑥 (𝑎)
𝑛→0 ℎ 𝜕𝑥
értjük, feltéve ha ez léezik:
𝑓(𝑎1 ; 𝑎2 + ℎ) − 𝑓(𝑎1 , 𝑎2 ) 𝜕𝑓
lim = (𝑎) = 𝑓 ′ 𝑦 (𝑎)
𝑛→0 ℎ 𝜕𝑦
Def: az olyan 𝑓: 𝐷 → 𝐼𝑅, (𝐷 ⊂ 𝑅 2 ) függvényt, amely az értelmezési tartomány minden a
pontjához az 𝑓𝑥𝑖 (𝑎)-t ij=(1,2) rendeli, az 𝑥𝑗 változó szerinti parciális derivált függvényének
nevezzük.
𝑎 → 𝑓 ′ 𝑥 (𝑎) 𝑏 → 𝑓 ′ 𝑥 (𝑏) (𝑥, 𝑦) → 𝑓 ′ 𝑥 (𝑥, 𝑦)

Deriválási szabályok:
Tétel: Legyen adott 𝑓: 𝐷 → 𝑅, 𝐷 ⊂ 𝑅 2 , ha:
𝜕 𝜕𝑓
1) (𝑐 ∗ 𝑓(𝑥1 , 𝑥2 )) = 𝑐 ∗ 𝜕𝑥 (𝑥1 , 𝑥2 ); 𝑗 = 1,2
𝜕𝑥𝑗 𝑗
𝜕 𝜕𝑓 𝜕𝑔
2) (𝑓(𝑥1 , 𝑥2 ) + 𝑔(𝑥1 , 𝑥2 )) = 𝜕𝑥 (𝑥1 , 𝑥2 ) + 𝜕𝑥 (𝑥1 , 𝑥2 )
𝜕𝑥𝑗 𝑗 𝑗
𝜕 𝜕𝑓 𝜕𝑔
3) (𝑓(𝑥1 , 𝑥2 ) ∗ 𝑔(𝑥1 , 𝑥2 )) = 𝜕𝑥 (𝑥1 , 𝑥2 ) ∗ 𝑔(𝑥1 , 𝑥2 ) + 𝑓(𝑥1 , 𝑥2 ) ∗ 𝜕𝑥 (𝑥1 , 𝑥2 )
𝜕𝑥𝑗 𝑗 𝑗
𝜕𝑓 𝜕𝑔
(𝑥 ,𝑥 )∗𝑔(𝑥1 ,𝑥2 )∗𝑓(𝑥1 ,𝑥2 )∗ (𝑥 ,𝑥 )
𝜕 𝑓(𝑥 ,𝑥 ) 𝜕𝑥𝑗 1 2 𝜕𝑥𝑗 1 2
4) (𝑔(𝑥1 ,𝑥2 ) = ; 𝑔(𝑥1 , 𝑥2 ) ≠ 0
𝜕𝑥𝑗 1 2 𝑔2 (𝑥1 ,𝑥2 )
𝜕 𝜕𝑓 𝜕𝑔
5) (𝑑(𝑔(𝑥1 , 𝑥2 ))) = 𝜕𝑥 (𝑔(𝑥1 , 𝑥2 )) ∗ 𝜕𝑥 (𝑥1 , 𝑥2 )
𝜕𝑥𝑗 𝑗 𝑗

30. Kétváltozós valós értékű függvények magasabb rendű parciális

deriváltjai és feltétel nélküli szélsőértéke
Def: Az : 𝐷 → 𝐼𝑅, 𝐷 ⊆ 𝑅 2 valós kétváltozós függvény parciálisnak msodrendű parciális
deriváltnak nevezzük.

𝜕2 𝜕 𝜕𝑓
(𝑎1 , 𝑎2 ) = ( (𝑎 , 𝑎 )) ; 𝑖, 𝑗 = 1,2
𝜕𝑥𝑗 𝜕𝑥𝑖 𝜕𝑥𝑗 𝜕𝑥𝑖 1 2

𝜕𝑥2𝑗𝑥𝑖 𝑓(𝑎1 , 𝑎2 ) = 𝜕𝑗𝑖2 𝑓(𝑎1 , 𝑎2 ) = 𝑓𝑥𝑗𝑥𝑖 (𝑎1 , 𝑎2 )

𝜕 2𝑓 𝜕 2𝑓 𝜕 2𝑓 𝜕 2𝑓
− 𝑡𝑖𝑠𝑦𝑡𝑎 𝑚. 𝑝. 𝑑 ( 2 ) ; − 𝑣𝑒𝑔𝑦𝑒𝑠 𝑚. 𝑝. 𝑑 ( );
𝜕𝑥 2 𝜕𝑥 𝜕𝑦𝜕𝑥 𝜕𝑦𝜕𝑥

Def: Az 𝑥0 ∈ 𝑅 2 pont r sugarú környezete 𝐾𝑟 (𝑥0 ) = {𝑥 ∈ 𝑅 2 |‖𝑥 − 𝑥0 ‖ < 𝑟}

Def: Az 𝑓: 𝐷 → 𝑅 ( 𝐷 ⊂ 𝑅 2) 2 változás függvényének az értelmezési tartományának 𝑥0
pontjában lokális maximuma van ha az 𝑥0 -nak létezik olyan 𝐾𝑟 (𝑥0 ), ∀𝑥 ∈ 𝐾𝑟 (𝑥0 ) ∩
𝐷 𝑓(𝑥0 ) ≥ 𝑓(𝑥). Ha a fenti állítás érvényes nemcsak 𝑥0 valamely környezetében, hanem az
egész értelmezési tartományán, akkor globális maximumról beszélünk:
∀𝑥 ∈ 𝐷 𝑓(𝑥) ≤ 𝑓(𝑥0 )
Def: az 𝑓: 𝐷 → 𝑅 2 kétváltozós függvénynek 𝑥0 ∈ 𝐷 lokális minimuma van, ha az 𝑥0 valamely
𝐾𝑟 (𝑥0 ), ∀𝑥 ∈ 𝐾𝑟 (𝑥0 ) ∩ 𝐷 𝑓(𝑥0 ) ≤ 𝑓(𝑥).
Ha ∀𝑥 ∈ 𝐷 𝑓(𝑥0 ) ≤ 𝑓(𝑥), akkor globális minimum.
Tétel: (szükséges feltétel)
Ha az 𝑓: 𝐷 → 𝑅 ( 𝐷 ⊂ 𝑅 2 ) kétváltozós függvénynek az 𝑎 ∈ 𝐷 pontban lokális szélsőértéke
van és ebben a pontban léteznek f-nek elsőrendű parciális deriváltjai, ahhoz ezek mindegyike
0, azaz
𝜕𝑓 𝜕𝑓 𝜕𝑓 𝜕𝑓
(𝑎) = 0 (𝑎) = 0; (𝑎) = (𝑎) (1)
𝜕𝑥 𝜕𝑦 𝜕𝑥 𝜕𝑦
Tétel: (elégséges feltétel)
Az 𝑓: 𝐷 → 𝑅 ( 𝐷 ⊂ 𝑅 2 ) kétváltozós függvény lehetséges szélsőértékhelyek egymás utáni
behelyettesítésével eleltérítjük az alábbi mennyiségeket:
𝜕 2𝑓
𝐷1 = (𝑎)
𝜕 2𝑥
𝜕 2𝑓 𝜕 2𝑓 𝜕 2𝑓
𝐷2 = (𝑎) ∗ − (𝑎) (2)
𝜕 2𝑥 𝜕 2 𝑦 𝜕𝑦𝜕𝑥
Ha a fenti érékek a vizsgált pontban.
1) 𝐷1 > 0 é𝑠 𝐷2 > 0 => a-ban minimuma van.
2) 𝐷1 < 0 é𝑠 𝐷2 > 0 => a-ban maximuma van.
3) További vizsgálatra van szükség.

no telling how many tears i’ve sat here and cried