Professional Documents
Culture Documents
Balti-Tenger - Wikipédia
Balti-Tenger - Wikipédia
Balti-Tenger - Wikipédia
Megnevezése [ szerkesztés ]
Először egy XI. századi német krónikás, a Brémai Ádám (Adam Bremensis)
használta a Balti-tenger kifejezést, valószínűleg egy észak-európai nagy sziget,
Baltia nyomán, melyet már a görög Xenophon is említett az i. e. 4. században.
Lehetséges, hogy a germán belt (dán szó a tengerszorosra) vagy a latin balteus
(öv) szavon alapszik. Mások szerint az indoeurópai bhel (fehér, fényes) szóból
származhat. Mindenesetre a tenger után az egész régiót Baltikumnak nevezik.
Történelme [ szerkesztés ]
A Római Birodalom idején a tengert Mare Suebicum vagy Mare Sarmaticum néven ismerték. Tacitus római történelemíró i.
sz. 98-ban a De Origine et situ Germanorum című munkájában a germán szvév törzsek (suebi → Suebicum) után nevezi el a
tengert, és brakkvízűnek (sós és édesvíz keveréke) írja le. Később, 551 táján Jordanes már mint Germán-tengernek nevezi
a gótokról szóló munkájában.
A viking korban (9–11. század) Skandináviában mint Keleti-tó (például Austmarr, "Keleti-tenger"-ként említi a Heimskringla
ónorvég mondagyűjtemény) hivatkoznak a tengerre. Előfordul Gandvik néven is, a "-vik" jelentése ónorvégül "öböl", ami azt
jelzi, hogy a vikingek – helyesen – tengeröbölnek és nem tónak ismerték. (Más felfogás szerint a Gandvik név csupán a
Botteni-öblöt jelenti, nem az egész Balti-tengert).
A tengerből jelentős mennyiségű borostyánt is nyertek főleg a déli partján lakók. Két borostyán múzeumban lehet
megismerkedni a borostyán történetével Kalinyingrádban (Oroszország) és Palangában (Litvánia). A Baltikum országaiban
és Lengyelországban is mind a mai napig nagyon népszerűek a borostyánból készült ékszerek, dísztárgyak.
A korai középkorban a vikingek a pomeránokkal (mai Lengyelország területén élő szláv törzsek) harcoltak a tenger
ellenőrzéséért. A vikingek végül Oroszország folyóit használva egészen a Fekete-tengerig és Dél-Oroszországig jutottak.
A 12–13. századi balti keresztes hadjáratok során az addig pogány vallású törzseket – Európában utolsóként – keresztény
hitre térítették (először a svédek a finneket, majd a dánok és németek az észteket és letteket, végül a litvánokat). A Német
Lovagrend (Teuton Lovagrend) a déli és keleti part nagy részének ura volt ekkor, legyőzvén mindenkit a környéken a
dánoktól az oroszokig.
A 13–17. század között a Hanza-szövetség uralta a Balti régiót, így biztosítva biztonságos kereskedelmi útvonalakat a tag-
városai között. A 17. században Lengyelország, Dánia és Svédország háborúzott a Balti-tenger uralmáért (Dominium Maris
Baltici), melyet végül a svédek nyertek meg. A svédek ezután csak mint Mare Nostrum Balticum (a mi Balti-tengerünk) néven
hivatkoztak a tengerre.
A 18. században Oroszország és Poroszország uralták a tengert. Nagy Péter cár meglátta a Balti-tenger stratégiai
fontosságát és ezért új fővárosát, Szentpétervárt a Néva folyó torkolatánál, a Finn-öböl partján alapította meg.
A krími háború (1854–56) során brit-francia erők lőtték a Helsinkit védő Suomenlinna erődítményet, a Szentpétervárt védő
Kronstadtot, valamint elpusztították az Ålandon lévő Bomarsund erődöt.
A Német Birodalom 1871-es megalakulásakor az egész déli part ellenőrzésük alá került. Az első világháború nyomán 1920-
ban Lengyelország ismét Balti-tengeri ország lett, így Gdynia új, jelentős kikötővárossá nőtte ki magát Danzig mellett. A
második világháború során Németország nemcsak Lengyelországot foglalta el, de a balti országokat is bekebelezte. A Balti-
tengeren a második világháborúban nagy harcok folytak. Sokáig a németek fölénye érvényesült, az evakuáló szovjet hajók
között nagy pusztítást végeztek. 1945-ben viszont számos menekülteket szállító hajót süllyesztettek el a szovjetek. A
legnagyobb veszteség ezek közül a Wilhelm Gustloff, korábbi KdF-hajó volt, melyen mintegy kilencezren lelték halálukat
január 30-án. A hajó é. sz. 55° 07′, k. h. 17° 41′ koordinátáknál nyugszik, a roncs hadisír, (nem szabad kutatni a roncsok
között).
2004 májusában – Lengyelország és a balti államok belépésével – a Balti-tenger majdnem teljesen az Európai Unió
beltengere lett: a part mentén csupán Szentpétervár és a Kalinyingrádi orosz exklávé nem része az EU-nak.
A tenger ősszel-télen rendkívül nyugtalan, viharos, ami sok hajó vesztét okozta. Az egyik legutóbbi szerencsétlenség 1994.
szeptember 28-án a Tallinn és Stockholm között közlekedő Estonia komp 852 áldozatot követelő katasztrófája volt. A hajó
é. sz. 59° 23′, k. h. 21° 42′ alatt nyugszik.
A hideg, édes-sós víz jól konzerválta az évszázados, elsüllyedt fa hajókat is: egy szép példa erre a Stockholmban kiállított
Vasa, mely 1628 augusztusában, az első útján süllyedt el a stockholmi kikötő területén. Mivel elég sekély vízben és ráadásul
függőlegesen süllyedt el, 1961-ben kiemelhették. Hosszú konzerválás után a hajó 1990 óta fogadja az érdeklődőket, a
szárazdokk Stockholm leglátogatottabb múzeuma.
Részei [ szerkesztés ]
Északon a Botteni-öböl ékelődik Finnország és Svédország közé. Ettől délre található az Ålandi-tenger. Keleten a Finn-öböl
nyúlik Helsinki és Tallinn között egészen Szentpétervárig. Az északi Balti-tengert Stockholm, Délnyugat-Finnország és
Észtország határolja. A keleti- és nyugati Gotlandi-medence alkotja a közép-Balti-tengert.
A Rigai-öböl Riga és Saaremaa szigete között található. A Gdański-öböl a Hel-félszigettől keletre a lengyel Gdańsk városnál
van. A német/lengyel Usedom szigettől északra, a Rügen szigettől keletre fekszik a Pomerániai-öböl. A német part és a dán
Falster-sziget között található a Mecklenburgi-öböl, itt fekszik az egykori Hanza-szövetség fővárosa, Lübeck is. A német
köznyelvben csak Deutsche Inseln-nek, azaz német szigeteknek nevezett szigetcsoportnak további részei - Usedom és
Rügen mellett a Fehrmann és Poel szigetek.[1]
A Balti-tenger nyugatra a Kieli-öböllel ér véget, mielőtt a három dán tengerszoroson keresztül az Északi-tenger vizével
találkozna.
Sajátosságai [ szerkesztés ]
Mivel a dán szorosok elég keskenyek és sekélyek, mintegy 25-35 évbe telik, míg a Balti-tenger vize kicserélődik az Atlanti-
óceán vizével. A tengerbe elég sok folyó hordja az édesvizet, ezért a Balti-tenger sótartalma elég alacsony, úgynevezett
brakkvíz (édesvíz és sós víz között). A tengeren gyakorlatilag nincs árapály jelenség. Ezek a sajátosságok is hozzájárultak
speciális balti-tengeri állat és növény-fajok kialakulásához. A balti hering például kisebb, mint az északi-tengeri vagy atlanti
rokona.
A környező mezőgazdasági területekről igen nagy mennyiségű (mű)trágya mosódik a vízbe, valamint Szentpétervár
szennyvizének nagy része is tisztítatlanul ömlik a tengerbe. Ezért nyaranta a kék-zöld alga erősen elszaporodik, egyes
esetekben a fürdőzést is megtiltják a fertőzöttebb területeken.
„A Balti-tengeren a legsűrűbb a világ tengerei közül a hajóforgalom: rendszeresen mintegy 2 ezer hajó mozog itt és ezek
között mintegy 200 nagy olajszállító. Szinte kivétel nélkül orosz hajók.”[2] A tengeren évente mintegy félszáz hajóbaleset
történik, de az óriás tankhajókkal nem esett eddig komolyabb baleset. Az olaj mellett jelentős a vegyi anyagok szállítása is,
és az ezzel kapcsolatos környezeti kockázat, 2005-ben több mint 9 millió tonnányi vegyi anyagot hajóztak be balti
kikötőkben.
Országok [ szerkesztés ]
Finnország
Svédország
Észtország
Lettország
Litvánia
Oroszország
Lengyelország
Németország
Dánia
Jegyzetek [ szerkesztés ]
Források [ szerkesztés ]
Pósán László: A német kereskedők "Hanzája" a Balti- és az Északi-tenger térségében a XII-XIII. században, Klió:
történettudományi szemléző folyóirat, 1996. (5. évf.) 2. sz. 71. old.
Krüger, Kersten: Skandinávia és Mecklenburg a kora újkorban : A térség államai és a Balti-tenger feletti hatalom kérdése,
Történeti tanulmányok: a Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézetének kiadványa, 1996. 4. köt. 49-80. old.
A Balti-tenger ökológiai feltérképezése, Búvár (1960-1989), 1984. (39. évf.) 10. sz. 452. old.
Kosztyin, Viktor: A Balti-tenger sorsa, Búvár (1960-1989), 1979. (34. évf.) 3. sz. 126. old.
A Balti-tenger környezetvédelmére, Búvár (1960-1989), 1976. (31. évf.) 1. sz. 34. old.
Novotny Iván - Lenz, S. - Seelmann, D.: Repülés a föld és tenger felett. Északi-tenger-Schleswig-Holstein-Balti tenger,
Geodézia és kartográfia, 1973. (25. évf.) 3. sz. 228-229. old.
Csatorna a Balti- és a Fekete-tenger között, Természettudományi füzetek: A Délmagyarországi Természettudományi
Társulat közlönye, 1896. (20. évf.) 1-2. sz. 56-57. old.
Kategória: Balti-tenger
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért
lásd a felhasználási feltételeket.
Adatvédelmi irányelvek A Wikipédiáról Jogi nyilatkozat Mobil nézet Fejlesztők Statisztikák Sütinyilatkozat