Professional Documents
Culture Documents
Adoc - Pub - George Friedman The Next 100 Years
Adoc - Pub - George Friedman The Next 100 Years
A címben szereplő, Hazánkban méltatlanul kevés figyelmet kapott politikai bestseller szerzője
George Friedman magyar születésű geopolitikai elemző, napjaink egyik legismertebb
külpolitikai szakértője. Holokauszt túlélő szülők gyermekeként született, családja a
kommunista diktatúra kezdeti éveiben hagyta el az országot. Iskoláit már az Egyesült
Államokban, New Yorkban végezte. Geopolitikai és gazdasági elemzői munkája mellett több
neves egyetemen is tartott előadásokat, illetve számos kormányzati szerv munkáját segítette.
Bár a 2009-ben megjelent The next 100 years című könyvet Friedman nevével jegyzik,
munkájában segítségére voltak a Stratfor szakembergárdájának tagjai is. Szokatlan feladatra
vállalkozott könyvében a szerző, nem kevesebbre, mint hogy megírja a következő száz év
történelmét, vagy legalábbis annak egy általa lehetségesnek vélt változatát.
A könyv külföldön jóval nagyobb visszhangot váltott ki a szakmai körökben, mint nálunk.
Többen bírálták a könyvet, hogy túlzottan hipotetikus, már-már a science fiction kategóriájába
tartozik. Friedman és munkatársai valószínűleg nem tiltakoznának a sci-fi besorolás ellen,
hiszen az egész mű valóban tudományos feltevés.
Esetünkben azonban mindkét szónak különös jelentősége van: Fikció, hiszen a könyv a jövő
egy lehetséges alternatívájáról szól. A szerző nincs abban a kényelmes helyzetben, hogy
megtörtént eseményeket kelljen kommentálnia, ehelyett a jelenlegi állapot elemzéséből
kiindulva a közeljövő várható változásait, illetve az idő folyamatos előrehaladtával
valószínűsíthető, de legalábbis elképzelhető történéseket kell prognosztizálnia.
A The next 100 years aktualitását az ottomania.hu Olvasói számára az adja, hogy Friedman
könyvében kiemelten foglalkozik Törökországgal. A rendszerváltást követő magyar
külpolitika szinte kizárólagos céljának tekintette az euro-atlanti integrációt, miközben –
érdektelenség és az anyagi eszközök szűkössége miatt – leépítette kapcsolatait a tágabb
értelemben vett közel-keleti térségben. Reméljük, hogy a közeljövőben magyar diplomácia is
a fontosságának megfelelő helyen fogja kezelni a térséget és azon belül is Törökországot.
Noha a kötet korántsem Törökországról szóló monográfia, mégis majd’ minden fejezetében
meghatározó szerepet kap. Friedman az eurázsiai térség legfontosabb országának
Törökországot tartja. A szerző Törökországgal kapcsolatos álláspontját jól mutatja Obama
elnök 2009-es európai útját követő megállapítása: "Barack Obama Európába utazott, hogy
fényképezgethessék. Stratégiailag fontos dolga csak Törökországban volt."
Érdemes röviden összefoglalni a The next 100 years Törökország jelenlegi helyzetéről és
közeljövőjéről alkotott vízióját.
Törökország az egyedüli állam az iszlám világban, melynek minden feltétele adott ahhoz,
hogy vezető szerepre tegyen szert a térségben. Bár lakosságát tekintve Indonézia a
legnagyobb muszlim ország, túlságosan gyenge és perifériális fekvésű ahhoz, hogy
érvényesülni tudjon. Pakisztán, mely a második legnagyobb lélekszámú muszlim ország és
atomhatalom is egyben, belső megosztottsága és földrajzi elszigeteltsége folytán szintén
alkalmatlannak tűnik a vezető szerepre.
Az említett két országot követi három, nagyjából azonos népességű muszlim ország:
Egyiptom, Törökország és Irán (80, 71 ill. 65 millió főnyi lakossággal). Gazdasági rangsoruk
szerint Törökország a világ tizenhetedik legnagyobb gazdasága 660 milliárd dolláros GDP-
vel, Irán a huszonkilencedik (300 milliárd $), míg Egyiptom az ötvenkettedik (125 millárd $).
Az elmúlt öt évben a török gazdaság 5-8 %-kal növekedett évente, mely az egyik
legmagasabb érték a nagy területű országok között. Az utóbbi két év recessziójától eltekintve
Irán és Egyiptom is évi 6 % körüli növekedést produkált, azonban jóval alacsonyabb szintről
indultak, mint Törökország, melynek gazdasága európai viszonylatban tekintve is a hetedik
legnagyobb és növekedésének üteme gyorsabb bármelyik európai országénál.
Természetesen a gazdasági potenciál nem minden. A három ország közül Irán tűnik a
legagresszívebbnek, bár ez a perzsa állam esetében az egyik legfőbb gyengeség forrása is
egyben. Meg kell védenie rendszerét az Egyesült Államokkal, a szunnita muzulmánokkal és
az Irán-ellenes arabokkal szemben. Irán túl korán kezdett hatalmi expanziójába, ezért magára
vonta az Egyesült Államok figyelmét, mely veszélyes erőként tekint rá. Irán perzsa-öbölbeli
és iraki érdekeltségei miatt ellentétben áll a szuperhatalommal, emiatt erőforrásokat kell
elkülönítenie a saját védelmére, holott ezekre az erőforrásokra égetően szüksége volna ahhoz,
hogy gazdasági képességeit és erősítse pozícióit. Mindezek miatt Friedman szerint Iránban
nem adottak a feltételek ahhoz, hogy a régió vezető hatalmává váljon.
A perzsa államnak földrajzi értelemben sem a legkedvezőbb a fekvése egy esetleges
expanzióhoz. Keleten Afganisztánnal határos, mely országot a történelem során megszállni
még senkinek sem sikerült, mellesleg remélhető zsákmány sem túl magas. Ha Irán északi
irányban próbálná kiterjeszteni befolyási övezetét, összeütközésbe kerülne Oroszországgal.
Amennyiben a legkézenfekvőbb célpont, Irak felé kezdene expanziót, az azonnal kiváltaná az
amerikai ellenintézkedéseket és a pánarab tiltakozást.
Törökország számára – Iránnal és Egyiptommal szemben – minden feltétel adott ahhoz, hogy
regionális hatalommá váljon. Törökországban található az iszlám világ talán egyetlen valóban
modern gazdasága, melynek nagysága több mint kétszerese a rivális Iránénak és több mint
ötszöröse Egyiptoménak. Ami viszont ennél is meghatározóbb, Törökország stratégiai fekvése
Európa, Oroszország és a közel-keleti régió között. Törökország nem elszigetelt, expanzióját
több irányban is megindíthatja. Legfontosabb előnye azonban, hogy – legalábbis hatalma
kiterjesztésének kezdeti időszakában – nem jelent veszélyt az amerikai érdekekre, ezért nem
kell számolnia a szuperhatalom ellenintézkedéseivel.
A The next 100 years előrejelzése szerint a megerősödött Törökország még jó pár évig az
Egyesült Államok szövetségese marad, később azonban szembefordul vele és a válság nyílt
konfliktusba fordul.
A könyv időben lineáris szerkezetű: az egyes fejezetek a jelenkorból indulva szinte évtizedes
bontásban vizsgálják a globális folyamatokat és az egyes régiók történéseit. A jelenkorról
adott megállapításaival nehéz vitába szállni, viszont az idő előrehaladtával egyre több a
könyvben a fikció és ezzel párhuzamosan nő az olvasóban a szkepszis érzése.
2040-re valóban török beltengerré válik a Fekete-tenger és török ellenőrzés alá kerül a Szuezi-
csatorna? A könyv értékéből semmit nem von le az, ha ezek a távoli jövőbe előre jelzett
események mégsem, vagy nem egészen úgy történnek meg, ahogy azt a könyvben a szerző
leírja.
A The next 100 years elgondolkodtató, kliséktől és sablonoktól mentes mű, mely
megérdemelné, hogy – a szerző más műveivel egyetemben – Hazánkban is nagyobb figyelmet
kapjon. A könyv külön értéke egyszerű, mégis szabatos és precíz nyelvezete, mely mellőzi a
hasonló témájú könyvekre jellemző túlbonyolított stílust.