(Gyönge volt Ő, én erős — hát —)

Gyönge volt Ő, én erős — hát —

Ő hagyta, hogy bevigyem —

Gyönge voltam, Ő erős, hát —

Én hagytam hogy — elvegyen.

Nem volt messze — kapu volt —

Nem volt sötét — mert bejött —

Nem volt zaj, mert Ő se szólt —

Ez izgatott szerfölött.

A hajnal kopog — válni kell —

Erős — eggyünk se volt —

Akart — én is — de úgy —

És az hamvába holt!

Emily Dickinson, szokása szerint, rejtélyeskedik és kétértelműsködik.

Hogy mit mesél el a vers, az nem tudható, de sejthető: gáláns
kalandot. Hol egyikük hezitált, hol a másikuk. „ Nem volt messze —
kapu volt” . Mi nem volt messze? Alighanem nem volt messze az a
valami, amivel a partnerek úgyszólván

„átlépnek a Rubikonon” és „a kocka el van vetve”... „ Kapu volt ”,

ered.: „ a kapu/ajtó közel volt

”.

Miféle kapu? Lehet konkrétan annak a háznak a kapuja, amelybe ha

bemennek, az már eleve sokat jelent... de olvashatjuk a „kaput” átvitt
értelemben is, mintha egy hölgy álszemérmes huncutsággal azt
mondaná, hogy „nyitva van az aranykapu(m)”, azaz: be(lém)jöhetsz,
nem foglak kizárni... „ Nem volt sötét — mert bejött “, ez talán azt
jelenti, hogy nem volt annyira sötét, hogy a hímnemű illető ne tudott
volna be(le)menni (a játékba).
Az első két strófa trochaikus volt, a harmadik jambikus, ez
alighanem jelent valamit. A jambus líraibb szokott lenni; kiki
gondolhat valamilyen értelmezésre, ízlése szerint. — Ez a harmadik
srófa is kétértelmű: mindkettejük igyekezett, de nem volt hozzá elég
erős, hogy véghez vigye az akaratát. De mit nem vittek végbe? A
szexuális aktust? Vagy éppen ellenkezőleg a reggeli elválást?...

Nem modern cinizmusból beszélek pusztán szexuális aktusról,

szerelemről pedig nem: a versben sincs szó szerelemről, csak a
forró kása kerülgetéséről.

Hogy a kaland a valóságban is megtörtént-e vagy „csak” Emily

képzeletében, az merő

kíváncsiságból joggal érdekelhet bennünket, de nem mint

versolvasókat.

A vers 1860 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Gyúrd át mássá „Nőd” szerelmét!)

Gyúrd át mássá „Nőd” szerelmét!

Agyam ha csáléra állt!

Szeplős Keblem amputáld le!

Tégy férfivá, adj szakállt!

Kitartó lelkem, pirulhatsz

El nem ismert agyagom —

Hét év araság tanított,

Nem asszonysors, de nagyon!

Nem rendülő Szerelemre —

Reményre mely gúzsba bújt —

Kitartásra — tűz az ára —

Tűz — mely fájni nem felejt!

Teher — máig diadalmas —

Nem sejthető koronám,

Mert az „Tövis” napszálltáig —

Éjszakánként — Diadém.

Nagy Titkom — nagy kalodája —

Abból ki nem szabadul

Csak ha Fáradt Hordozója

Hozzád viszi Sírján túl.

Israel Efraim

(Ha „hervadás” ez,)

Ha „hervadás” ez,

Hadd „hervadjak” azonnal el!

Ha „elmúlás” ez,

Fedjen ily rőt halotti lepel!

Ha „álom” ez,

Ily éjszakán
Jó lehúnyni szemet!

Jó éjt, jó embertársaim!

Egy páva hal ma meg!

(Hattyút is lehetett volna írni páva helyett a fordításban, hogy

megtartsuk az alliterációt (P

eacock P resumes to die = (egy) páva mer meghalni ma v.

feltételezi, hogy meghal ma. Ez szuggesztív volna a

„hattyúdal” szó és fogalom miatt; de lehet, hogy a „páva” (peacock)

szó nem vagy nem csak az alliteráció miatt áll itt, hanem azért is,
mert hagyományosan sok mindent szimbolizál a páva, többek között
a halhatatlanságot vagy a feltámadást, újjászületést. Emily Dickinson
szereti az effajta szuggesztiókat, de sajnos egyáltalán nem igyekszik
akár csak úgy-ahogy világossá, felfedezhetővé tenni őket, mint
ahogyan azt sem teszi egyértelművé, hogy mit is kell itt egyáltalán
érteni „hervadáson”,

„elmúláson” (ered.: „meghaláson") és „álmon” (ered.: „(el)alváson").

A „rőt halotti lepel” azt sugallja, hogy a nap lementére gondolhatott;
ez nagyon plauzibilis, de azért mégsem 100%-ig biztos, bár tkp.
mindegy, hogy mit „akart mondani a költő"; a lényeg az, hogy mit
„mond" a vers, akarva-akaralan. Verseinek nehezen érthető
szofisztikáltsága szerintem nem egyértelműen pozitív vonása E. D.

költészetének. Én személy szerint nagyon szeretem így is, de azért

az én szerelmem mégsem elég a dicsőséghez... Egy kicsit kevésbé
érthetetlennek, kevésbé rejtvényszerűnek kellene lennie. Egy költő
ne fütyüljön potenciális hallgatóságára.)

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Ha bajból béke, bor,)

Ha bajból béke, bor,

Mily augustusi kor

Vár minket itt!

Ha télből jön tavasz,

Számba úgy ki vesz

Boglárkát mind nekünk?

Ha éjünk hosszan áll —

Akkor lesz csak a dél

Csoda!

Ha délben Ég ezer

Tűz s fejlett szem figyel

Oda!

Augustusi kor: 1. Augustus császárnak polgárháborúkat, általános

romlást követő „boldog békeidői”

az ókori Rómában. 2. Az angol irodalom egyik arnykora.

(A vers 1860-ban keletkezett.)

Israel Efraim

(Ha elvesztek szeretteim)

Ha elvesztek szeretteim

Kidobolja a kisbíró —

Hogyha előkerülnek ők,

Gent harangjai szólnak —

Nyugodnának szeretteim

Százszorszép ösztökélne.

Philip rébuszának

Kulcsa maga volt!

Philip : Filips van Artewelde, XIV. századi németalföldi

szabadsághős, Gent város vezére a Flandria francia hűbérura elleni
felkelésben. A felkelés sikeres volt, de Philip dicstelenül pusztult el
egy csatában. Egy róla szóló színdarabban utolsó szavai ezek: „Hát
mit tettem, miért kell ilyen halált halnom?” Mindez nem segít a vers
megfejtésében, pedig az maga is rejtvény, engem legalábbis nem
eléggé segít benne. Az első hat sor mintha azt sugallná, hogy
akármi történjék is a költő szeretteivel, mindig minden
megnyugtatóan előírásszerű, még ha mindjárt a sírban nyugosznak
is illő hosszúságú életük elmúltával, mert akkor is mindjárt kéznél
van a százszorszép (angolul nincs ilyen szép és ideillő

neve!), fel lehet díszíteni vele a sírt, minden a legnagyobb rendben

van. (Mindez alighanem szarkasztikus.) Mindezek után mintha ezt
kérdezné a vers: Na de mi van az olyan derék emberekkel, mint
Philip van Artewelde, akiért nyilván ugyancsak szépen, előírásosan

megkondultak a genti és máshonnai harangok, és mégis

értelmetlenül, vakon robogott át rajta a sors vaskereke?

Ezt sikerült kihámoznom a versből, nem biztos, hogy jól.

A versben csak egy-két rím van, talán a ring — in szavakat rímnek

szánta a szerző. Tell me —

impel me rímnek számít angol versben, annak ellenére, hogy a

rímhívó szó (2. sor) emelkedő
sorvégződést ad (az utolsó szótag hangsúlyos), a „felelő rím" (6. sor)
pedig ereszkedőt.

Magyarul az ilyen nem számít rímnek jambikus versben (pl. zene —

zenélne az nem rím). De a második sorban a would szó szokatlanul
w'd -ra van rövidítve (így az nem külön szótag); ha ki volna írva,
akkor az a sor is ereszkedő sor volna, és a tell me — impel me nem
csak szabályos angol rím volna, hanem jobban össze is csengene a
két, egymástól egy kissé távol álló sor. Magyarul csak úgy lehet
összerímeltetni, hogy egyforma végződésűvé tesszük a két sort,
vagy mindkettőt emelkedővé, vagy mindkettőt ereszkedővé.

A negyedik sorban is w'd áll would helyett, ott meg éppen

ereszkedővé teszi a sort, pedig a vele talán rímelő utolsó sor
emelkedő végződésű. Talán éppen az volt a szerző célja mindkét
esetben, hogy gyengítse a rímhatást — ? A vers két másik, azonos
szövegű változatában nincs lerövidítve a would szó.

A fordításuk így hangozhatna:

Ha elvesztek szeretteim

Kidobolják a szélbe —

Hogyha előkerülnek ők,

Gent száz harangja szól —

Nyugodnának szeretteim

Százszorszép ösztökélne.

Philip rébuszának

Kulcsa maga volt!

Israel Efraim
(Ha már minden Madár megvizsgáltatott és eltávolíttatott —)
Nyújt a Természet kis Kékmadarat — csak őt

Mert skrupulózus Hangzata égbehasít

Minden Körülmények között.

Legelőször — a Széllel versenyezve — ő, ő lelkesít

Zihált dalával márciust — mint egy barát —

Végül ő tart ki legtovább mikor a Nyár kettészakaszt

Integritást-Elégiát.

(Amerikában a vándormadarak között állítólag a Kékmadár az,

amelyik a legkésőbben költözik el ősszel és legelőször jön vissza
tavasszal.) (Az integritás-elégia alighanem a nyár integritása,
teljessége, és az, merengésre hajlamos költőnk szerint, elégikus. —
Azt vártam volna, hogy a nyár integritását az ősz szakasztja ketté,
de a jó költők nem azt szokták mondani, ami kézenfekvő, kivált
Emily Dickinson nem.

Bizonyára valami elmélete van arról, hogy pontosan mit szakaszt

vagy hasít ketté a nyár és miért; remélem, nem azt jelenti ez, hogy a
nyár öngyilkosságot követ el. Egyébként ezt talán

úgy is lehet olvasni, hogy a nyár leszakítja az Elégiát a Teljességről

(??); ezt még kevésbé értem, de fogalmi megértés nélkül is hatásos,
még mindig sokkal jobb, mintha hosszas absztrakt fejtegetésben tört
volna ki a vers, bár az olyasmi is lehet jó és költői.)

Israel Efraim

(Ha meghalt némely jóbarát)

Ha meghalt némely jóbarát

Sorsdöntő téma — szép —

A léptük — hogyan jártak ők —

Ekkor vagy akkor épp —

Ruhájuk egy Vasárnap,

A Hajviseletük —

Titkos csíny emlékezete

Mely Sírba szállt velük —

Kedvesek voltak-e s mikor,

Érzed a dátumot —

Csak most volt, a minap —

De már — elteltek Századok —

Mit mondtál, tetszett-e nekik —

Illetnéd a mosolyt

De ujjad jégvirágot ér —

Mikor is lehetett —

Teára hívtad mindüket —

Eljött néhány barát —

Csevegtél Nagy Valakivel

S az nem emlékszik rád —

Elmúlt Bál és Igéret —

Elmúlt a Hej, a Zaj —

Elmúlt mit értékelsz magad —

Melytől — gyorsul a Jaj!

Israel Efraim

(Ha ő lett volna a Fagyöngy)

Ha ő lett volna a Fagyöngy

S a Rózsa én, igen —

Víg véget érne asztalodon

Én bársony-életem —

Őseim Druidák,

Ő meg él harmaton —

Díszítem ó gomblyukamat —

Neked Rózsám adom.

Bizonyos versen kívüli, E.D. magánéletére vonatkozó információk

nélkül a vers tökéletesen érthetetlen volna, de jelentése azon
információk ismeretében is inkább csak találgatható. Íme:

A verset egy bizonyos úrnak küldte Emily, roppantul tisztelte azt az

urat, és talán szerelmes is volt belé.

Az úr azonban nős volt. Az első és a hatodik sorbeli „ő” nőnemű,

talán ő az úr felesége. Ha az a hölgy lett volna a fagyöngy, Emily
pedig a rózsa, akkor Emily élhette volna végig és fejezhette volna be
boldogan bársonyos életét az úr asztalán mintegy „egy váza vízben"
(„harmatban”), azaz: az illető úr feleségeként. A rózsa finom,
bársonyos, mesterségesen kitenyésztett és termesztett kultúrvirág,
kertben vagy kristályvázában a helye, a fagyöngy pedig zordon
erdőkben él, zordon fák törzsén, és a régi,
„törzsökös” pogány kelta vallásra, kultúrára emlékeztet, abban volt
rituális szerepe. Emily saját magát a druidáktól, a kelta papoktól
származtatja, azaz vadócnak, nem egészen az evilágra valónak
tartja.

Ezért nem a fagyöngyöt azaz saját magát küldi el az úrnak, hanem a

rózsát: legyen csak boldog az az úr a hites feleségével. A
fagyöngyöt Emily a saját gomblyukába tűzi, ered.: a tradíció
gomblyukába. — Ha mindez igaz, akkor lehetne úgy is fordítani,
hogy „Ha nőd lett volna a Fagyöngy".

(A vers 1858 körül keletkezett.)

Israel Efraim

(Ha Patakom kiöntött)

Ha Patakom kiöntött

Száraz biz’ ám —

Ha Patakom a Csönd lett

Tudom hogy Óceán —

Ha rémiszt áradása

Futnék talán

Oda hová Erő hív:

„Itt már nincs Óceán” —

Gyengébbek (de nem gyengeelméjűek!!!) kedvéért: Patakom =

költészetem. Ha kiöntött, ered.:

„ha úgy folyik [ belőlem mint az ágybasz...ás], akkor tudom, hogy [

valójában] kiszáradt az a Patak”.
Ezt írja az a költő, aki költők óriási átlagához képest miniatűr
méretekre összekalapált verseket írt...

Második versszak (amikor ugyanis nem merő szóf.sás a versírás).

Vesd össze:

„Amikor verset ír az ember,

mindíg más volna jó,

a szárazföld helyett a tenger,

kocsi helyett hajó.

Amikor verset ír az ember

nem írni volna jó.” (József Attila)

A nagy költőknek elhiszem, hogy számukra többnyire nem logorrhea

azaz „szájmenés” (v.ö.

„hasmenés”) a versírás, hanem gyötrelem, annak ellenére, hogy

nemritkán őbelőlük is úgy folyik a verselés mint az ágybasz...ás.
Egyébként szerintem Emily Dickinsonból és József Attilából még
mindig sokkal ritkábban folyik olyan hígan, mint sok más nagy sőt
akár óriási költőből...

De azért nincs mit a szemükre hánynunk az óriásoknak, fogjuk be a

pofánkat. Ők nagyok, mi meg a legjobb esetben csak közepesek
vagyunk (rosszabb esetben botfülű tökfejek... és mennyi tökfej van
közöttünk!!! Érdekes, hogy még azok a korlátolt icipici tökfejek is
állítólag Isten képmásai...).

Israel Efraim

(Ha Rózsát többé nem hozok)

Ha Rózsát többé nem hozok

Ünnep-ülő napon,

Tudd: valaki elszólított

S a Rózsát itthagyom —

Ha bimbóimmal neveket

Idézni megszünök —

Tudd: a Halál befogja

Szóló ajkaimat!

Az egyik kiadásban claps = meglegyint, ráüt helyett clasps =

összezár áll.

(A vers — nyilvánvalóan alkalmi rögtönzés — 1858 körül

keletkezett.)

Israel Efraim

(Ha, Uram, Rózsa nincs már)

Ha, Uram, Rózsa nincs már

S elnyílt az Ibolya —

Ha Méhnek ünnepélyesen

Napontúl szállt raja —

S kezem nem szed virágot

E jó Nyári napon

Mert Auburn-ben — sziesztáz —

Megteszi e szirom —
Auburn: Mount Auburn, temetőkert a massachusettsi, Emily
Dickinson szűkebb hazájabeli Cambridge közelében.

E jó Nyári napon, = alighanem: majd egy ugyanilyen jó nyári napon.

Ebben talán a jelen és a jövő

egybeolvasztását láthatjuk, mintha ez a mai nyári nap ugyanaz

volna, mint az a majdani nyári nap,

„amikor én már nem leszek”, ahogyan ez egy magyar nótában állna.

Ha ez igaz, akkor tipikus példája ez a dickinsoni szűkszavúságnak.
Önmagában Emily reménytelen síron túli szerelme is „giccses”,
csakhogy ő azt nem giccsesen rágja a szánkba, hanem
fátyolozottan, alig észrevehetően. Jó példája ez a giccs és a
költészet közötti különbségnek: a „tartalom”

ugyanaz, de a lényeg, a forma, gyökeresen különbözik.

(A vers 1858 körül keletkezett. Alighanem lepréselt virág kíséretében

küldte el valakinek Emily.)

Israel Efraim

(Hajcsizni! tiszta sor.)

Hajcsizni! tiszta sor.

De komplikált a por!

Mennék, tudni jó!

Ó, incognito!

Hetyke, Hetyke Angyal,

De elillanó!

Atyám! nem beszélnek,

Szólj már nékik, jó?

Mint annyi más Emily Dickinson vers, ez is úgy van megfogalmazva,

hogy ne lehessen megérteni; soliloquium, a költő saját magával
társalog. De nem értelmetlen halandzsa, mint egyesek gondolják...

Kitalálható, hogy miről szól, csak egy kicsit gondolkozni kell rajta.

1. sor, szó szerint: „Jóccakát, mert muszáj nekünk." Mit muszáj?

Nyilván: mint az „Ó jaj, meg kell halni” Babitstól, de panaszszó, ó jaj
nélkül.

„De komplikált a por”: az a por, amivé leszünk, a porhüvelyünk. Sőt

talán még inkább: az a pur eſ

chomuv, ami uogmuc, az a por és hamu, ami vagyunk. Hogy miért

tartja komplikáltnak, azt nem tudom; talán azt gondolja, hogy
egyszerűbb volna, ha egyáltalán nem volna porhüvelyünk, testünk,
és tisztán szellemi lényként jönnénk le és mennénk vissza az égbe,
a szokásos közbülső herce-hurcák, mizériák, gyermek- és felnőttkori
pofonok, komplikációk nélkül.

3-4. sor: Mennék megtudni: Mit? Azt, hogy milyen a halál, vagy hogy
mi a helyzet odafönt. Ez alighanem azt jelenti, hogy csak azért
szeretne meghalni, hogy megtudja, milyen az a meghalás, vagy
hogy milyen odafent, de csak amúgy inkognitóban, azaz (talán): nem
véglegesen, úgy, hogy ne tudják, hogy ő az, mert ő még csak
látogatóba jött, még nem jött el végleges elhalálozásának ideje. (?)
Nem tennék ezret egy ellen, hogy ezt jelenti, de valószínű.

Ez mindenesetre lehetséges értelmezés.

Angyal, ered.: szeráf = az angyalok egyik fajtája, tűzangyal. Elillan,

kitér költőnk elől, nem akar válaszolni vagy megmutatni neki, amire
kíváncsi. Hogy miért utal egy angyalra többes számú igével az
utolsó előtti sorban, azt nem tudom, de a Bibliából tudható, hogy
nem csak egy szeráf van. Talán látott egy angyalt, oda akart menni
hozzá, de az angyal udvariatlanul kitért előle, fütyült rá, és ebből
Emily kitalálta, hogy a többi angyal sem lesz közlékenyebb. Az is
lehet, hogy az angyaloknak nincs jól körülhatárolt egyéniségük,
valahogyan át-átfolynak egymásba, egy szeráf tehát nem is egy
szeráf, hanem mindjárt a szeráfok egész kategóriája...

A szeráfokról tényleg inkább többes számban szoktak beszélni.

Miért épp szeráf? vannak másfajta angyalok is. Nos, talán
egyszerűen azért, mert az alliterál a saucy-val (= pajkos, csintalan,
hetyke, szemtelen), de talán a „tűz"-ségnek is van itt valami
jelentősége.

Ez a negatív tapasztalat, ez az angyalgőg egyáltalán nem szegi

kedvét költőnknek, sőt: familiáris stílusban, mintha csak a
szomszédasszonyt kérné meg egy kis közbenjárásra, felszól az
angyaloknál sokkal magasabb instanciának, magának Istennek,
hogy ugyan hasson már oda egy kicsit, hogy szóba álljanak vele
azok a fránya angyalok... Ez humor vagy önirónia.

Nem harsány humor, de humor. Szent humor, szent blődlizés...

Israel Efraim

2/2

2022. 08. 10. 15:15

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

(Hajdan — ki halt) (Magyar)

Hajdan — ki halt

Tudta hol jár —

Hogy Isten Jobbja vár —

Leamputálva az a Kéz

Istent nem lelni már —

Attól hogy elárvult a a Hit

Kisszerű lett a Tét —

De még egy lidércfény is jobb

Mint lápon vaksötét —

Israel Efraim

1/1

2022. 08. 10. 15:15

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

(Hajnal — Harmatozni jó —) (Magyar)

Hajnal — Harmatozni jó —

Dél — Magvak helye —

Virágok — a délutáné —

Az Est — Bagoly-e?

Duke = itt: „fülesbagoly”, a köztudatban tipikusan éjszakai madár,

nem pedig „herceg”, aki egyáltalán nem tipikusan éjszakai lény. —
Az eredeti vers nem kérdezi , hogy az est bagoly-e, hanem kijelenti,
hogy a fülesbagoly az „esté”, vagy „estrevaló”, „az est kedvéért van”
stb., de ekkora fordítói hűtlenség még nem vészes.
Írhatott volna költőnk denevért is, az is napnyugta után kezd
röpködni. Lehet, hogy azért írt

„duke”-ot azaz fülesbagolyt, mert a duke olyan szép és előkelő szó,

lévén hogy általában tényleg „herceg”-et, sőt mi több, gyakran
„fejedelmet” jelent, még ha ebben a kontextusban nyilvánvalóan nem
jelenti is azt.

(Miért olyan szép szó ez még az olyannyira demokratikus

Amerikában is, ahol Angliával szöges ellentétben nincsenek
semmiféle hercegek, grófok, nemesek?...) De még valószínűbb,
hogy azért írt „bagoly”-t, mert a bagoly Pallasz Athénének, a
bölcsesség görög istennőjének szent madara.

Azt képzelem, hogy Emily Dickinson maga is afféle „éjszakai bagoly”

lehetett, inkább éjszaka jöhetett rá versíráshoz szükséges inspiráció
, és hogy szerénysége, magábazárkózottsága ellenére is tudta ő jól,
ha nem mondta is ki, hogy ő bölcsebb a körülötte megfigyelhető

okosoknál (bár némelyikük tényleg okos lehetett, még ha egyúttal

afféle pökhendi „nagyokos”

is). De mindez nincs benne a versben, én „magyarázom bele”,

eléggé el nem ítélhető módon.

Ám ha nem képzelünk bele a versbe ilyesmit, akkor miért kellene

érdekelnie minket? Hogy a harmat a hajnalra jellemző, azt mindenki
tudja, abban nincs semmi érdekes. Hogy a „corn”

azaz mag, gabona, esetleg kukorica, éppen délben érik, az lehet,

nem tudom; hogy az érlelő

nap délben melegebben süt mit délelőtt vagy délután, az nyilvánvaló,

ez sem valami nagy újság. A „poén”, a lényeg itt csakis az este
lehet.

Úgy látszik, arra céloz itt Emily Dickinson a maga látszólag naív,
valójában nagyon is szofisztikált, csavaroseszű, azon kívül szerény,
valójában nagyon is öntudatos módján, hogy ő

afféle bölcs éjszakai bagoly, ugyanolyan nyilvánvalóan, mint

ahogyan a harmat hajnali jelenség, a gabonaérés déli dolog stb.

Israel Efraim

(Hajtók elől bújva — jó!)

Hajtók elől bújva — jó!

Jobb elfogva már,

Ha összeillenek

Róka és Agár —

Tudni s nem szólni jó,

Tudni s szólni szebb,

Ha mit találsz, a Fül

Nem túl süket —

Israel Efraim

(Halál Őfelsége ha ily gyatrán)

Halál Őfelsége ha ily

Gyatrán fog nézni ki,

Bármelyik rizsporos lakája

Jön s oldalba böki!

Ha az a jó Demokrata

Ölt Örökös Ruhát,

„Méltóságról” akkor szavalj —

„Rangról” és így tovább!

Várnak ez Udvaronc körül

Talpnyaló Angyalok!

Királyi a Kísérete!

Tök bíbor állapot!

Úr is emelhet Kalapot

Ily Agyag Báb előtt

Hisz még az „Urak Ura” is

Vendégül látja őt!

Szokás szerint nem világos, hogyan kell olvasni a verset, pedig csak
afféle szatírikus rögtönzésnek látszik. Nem tudható, vajon a
„demokrata” itt 1. konkrétan a Demokrata Párt valamely korabeli
helybeli tagja, esetleg ismert politikus-e, akinek a kilétét az akkori
olvasónak (a költő környezete tagjainak) könnyű volt kitalálnia, vagy
2. egyszerűen valaki, akit éppen akkor temettek, vagy 3. bárki a
halálban, amikor temetik. A 2. és 3. esetben a demokrata szó csak
afféle metafora, azt jelenti, hogy az a ravatalon fekvő illető és/vagy
bármelyik ember, amikor elföldelik, egyszerű agyagbáb, hiszen
agyagból, a föld porából lett

teremtve, mivel a szó a görög démosz = nép szóból ered: nem

valami előkelőség, csak afféle népfi. A legvalószínűbb az, hogy a
szerző fejében a 3. értelemben fogant a vers, de még ha konkrétan
céloz is valami felvágós, előkelősködő, akkoriban kipurcant úrra, a
kívülálló akkor is általános értelemben olvassa: Az ember, ha
kiterítik, mindig csóró, hiába járt előkelő
ruhákban, mégis kalapot emelnek előtte még az urak is, hiszen még
a legnagyobb Úrhoz, az Istenhez is bejárása van most neki. A vers
legeredetibb eleme az első versszak, valamint a

„talpnyaló angyalok”. A halottat alighanem azért nevezi

udvaroncnak, mert immár Halál Őfelsége udvarának tagja az.

Israel Efraim

(Haláldér ült az Üvegen —)

Haláldér ült az Üvegen —

„Virágod mentsd” szólt, „lásd”.

Mint tengerésznép lékeket

Gyűrtünk le Meghalást.

Passzív virágunk Tengeren

Vittük Hegyen — Napon —

De a Nap rőt Peremén is

Láttuk hogy Fagy oson —

Löktük odébb

Ön-testünk volt a pajzs

A két küzdő között.

De akár egy nyulánk Kigyó

Mellettünk átszökött

Végül a védtelen szépség konyult

S haragunk felszökött —

Rejtekéig vadászva rá

Gödrébe űztük őt —

Gyűlöltünk Halált s Életet —

Kiút se benn se kinn —

Mint szárazföldek s Tengerek

Nagy — még nagyobb — a Kín —

A vers az átlagos Emily Dickinson-verseknél is rejtvényszerűbb,

pedig — ha jól fejtettem meg a rejtvényt —, amit elrejt, „bekódol”, az
nem is olyan bonyolult és titokzatos dolog. Úgy látszik, egyszerűen
arról van itt szó, hogy az üvegtáblán terpeszkedő Fagy — azaz a
Halál —

el akart ragadni egy virágot, amely talán az üvegházban éldegélt, és

költőnk, valakivel vállvetve, meg akarta menteni.

Erre a valakire a „he” hímnemű névmás utal; ez magyarul nem

adható vissza, de az az érzésem, hogy az illető neme itt nem is
releváns. — Őszintén szólva azt hittem először, hogy jégvirágról,
erről a lenyűgöző, elképesztő jelenségről lesz szó kétértelműen, úgy,
mintha a jégvirág élő virág is volna egyszersmind; ez nagyon
érdekes volna — „a halál virága” —, de úgy látszik, nem erről van
szó, hanem csak valódi, élő virágról.

Mit jelenthet az, hogy „Tengeren, Hegyen, Napon vittük (ered.:

ezekhez „tartottuk oda” (?)) passzív virágunkat"? Talán azt jelenti ez,
hogy „locsoltuk mi azt — a napra vittük

melengetni” — ? Ha csak ezt jelenti, akkor ez még hiperbolának is

minden mértéken felül el van túlozva; de az is lehet, hogy
„tényleg” a tengerre, a Napra vitték, vagyis afféle misztikus
fantáziajelenettel van dolgunk: eget-földet megmozgatnak, hogy a
fagy azaz a halál ne ragadja el a (feltehetőleg szimbolikus) virágot,
vagyis hogy legyőzzék a halált, és alighanem kudarcot vallanak. És
mi van a hegyekkel? Talán csak nem vitte föl a hegyekbe azt a
virágot Emily a hímnemű

barátjával együtt, hogy a nap könnyebben fölmelegítse, és ezátal

megmentse a haláltól?

Emily Dickinsontól szinte semmi sem hökkenthet már meg. De hát

mit tesz általában a költészet, a kevésbé excentrikus költészet is?
Egyszerű dolgokat nagyít fel, mitikusan jeleníti meg őket, vagy mint
mint bűvészmutatványokat, de legalábbis mint rendkívüli
jelenségeket. (Persze nem a Szabolcska Mihály-fajta „költészet”
amelyben, Karinthy szavával, „nincsen semmi, ámde az legalább
érthető”...) A fordítás sajnos egyáltalán nem pontos. Például az,
hogy „Ön-testünk volt a pajzs A két küzdő

között”, úgy hangzik az eredetiben, hogy „saját magunkat ékeltük be

őközé [ hímnemű; = a Halál Fagya? ] és őközé [ nőnemű; = a virág?
] ”, tehát ha jól értem, a Halál és a virág közé. Az sem világos az
eredetiben, hogy minek a peremén oson, azaz kúszik a Fagy:a „he”
(ő, hímnemű) szó vonatkozhat a napra is meg a virágra is, illetve
nyelvtanilag egyikre sem, mert mind az egyikre, mind a másikra az
„it” (= az; semleges) névmással kellene utalni.

Kiút se benn se kinn — ered. szó szerint: nem volt hova menni.

Israel Efraim

(Halálnak visszaadj)

Halálnak visszaadj

Mit nem féltem soha

Csak mert elvett, el, tégedet —

S most, hogy Éltem oda

Síromban pihegek

Vajh’ mekkora lehet —

Pokol sejtheti méretét —

És az elmúlt Egek —

Minden sor három verslábból áll, a 3. és a 7. sor négyből; ha — a

szokásosabb módon — két strófára volna vágva a vers, akkor a
strófák utolsó előtti sora volna hosszabb. — A magyar versfordítási
gyakorlat meg szokta tartani az eredeti vers prozódiai képletét,
sémáját, de abba gyakran nem férnek bele a vers egyes fontos
elemei. Az alanti fordítás-változatban minden sort megtoldottam egy-
egy verslábbal, így a fordítás egy kicsit pontosabb lett, főleg a két
utolsó sor; ered. szó szerint:

’A méretei mind az, amit a Pokol találgathat —

És mind az ami Ég (Mennyország) volt, esetleg: És mind az, ami volt

[valaha] az Ég ti. a „mind az” is lehet az alany, meg „az Ég” is; a két
jelentés között persze elenyésző a különbség.

Mindaz, ami valaha (a) mennyország volt, az becsülheti (csak) fel,

azaz segíthet felbecsülni,

„sírom”

„méreteit” = szenvedésem, élő halálom nagyságát.

Nos a Halálnak visszaadj —

A Halált nem féltem soha

Csak mert elvett, el, tőlem tégedet —

És most hogy Életem oda

Saját Síromban pihegek

Méregetem mily nagy lehet —

Pokol becsülgetheti méretét —

S mindaz mi az Ég lehetett —

Israel Efraim

(Hallani-Látni annyit ad)

Hallani-Látni annyit ad

Amennyi füstbe megy —

Hallani-Látni Nyereség

Értéke-Ára nagy —

Az Abszolút Tárgy — semmi az —

Meg Látva-Hallva lep —

Nem jó az mi Tökéletes

Mindig messzebre lép —

Alternatív fordítás:

Az Észlelés ad Valamit

S a Valami sehol —

Az Észlelés nagy Nyereség

S nagy Árat követel —

Az Abszolút Tárgy — semmi se —

Az Észlelés szüli

És nem kell annak a Tökély

Mert olyan távoli —

Örökzöld filozófiai probléma: egy, érzékszerveink közvetítette kép

nem hű képe a tárgyának, a tárgy valódi, úgymond „tudatunktól
független” mibenlétének; a filozófia ezt magánvalónak nevezi. Az
első

strófa azt mondja, hogy a percepció által veszendőbe megy a

percipiált dolog a maga abszolút, látszólagos megjelenésétől
független mivoltában. Nem valószínű, hogy ebből az is következik itt,
hogy ha nem percipiáljuk, akkor nem megy veszendőbe; némely
filozófusok szerint akkor nem megy, mert azzal a mi tökéletes,
tévedhetetlen rációnkkal belehatolhatunk a dolgok abszolút,
magánvaló lényegébe, míg az érzékszerveinkkel nem hatolhatunk
be; szerintük a ráció mindennek a netovábbja. Emily Dickinsonnak,
ennek a vasszűznek nem megy ilyen messzire a vaslogikája. Illetve
nyilván tudja ő, hogy mehetne, de nem megy: a második verszakból
kiderül, hogy fütyül ő az abszolút tárgyra, a magánvalóra és annak
tökéletességére: az a bizonyos tökéletesség túl messzire helyezi azt
a tárgyat, tehát mi közünk nekünk ahhoz... A mi világunk az, amit
percipiálunk belőle; amit nem percipiálunk, az irreleváns számunkra.
Szerintem nagyjából ezt mondja a vers.

Egy vers nem filozófia és a költő nem filozófus, de azért az eredeti,

mivel angol vers, mégis sokkal absztraktabb, stilisztikailag sokkal
„filozófikusabb” magyar fordításánál: „Egy tárgy

Percipiálása ”,

„A Tárgy elveszte (elvesztése vagy veszteség e)”, „a Tökéletesség ,

amely oly messzire szituál

”...
Perception, perfectness, situates latin eredetű, elvont, roppant
„intelligens" szavak, és a szokásosnál sokkal sűrűbb használatuk
éppen Emily Dickinson egyik „névjegye”, de mégis csak angol
szavak azok.

„Percipiálni annyi mint / Objektum-veszteség” vagy valami hasonló

magyarul „hívebb” volna ebből a szempontból, de már alig-alig volna
vers, mert ugyanazok a szavak nem magyar szavak... Azt képzelem,
illetve remélem, hogy, ha Emily Dickinson magyar anyanyelvű lett
volna, akkor valahogy a fenti módon

írta volna meg ezt a verset, de legalábbis hasonlóan nem-színtelen,

nem-annyira-elvont stílusban.

Magyar nyelvünk „túl” gazdag, „túl” színes, „túl” expresszív. Szegény

ember vízzel főz: gazdag ember akkor is zsírral-vajjal-olajjal főz, ha
tulajdonképpen csak vízzel kellene... De hát ezt sem én találtam ki,
minden jó magyar versfordító tudta ezt vagy ösztönösen érezte.

De azért megpróbálhatjuk abszraktraktabbul is, csak attól nem lesz

jobb: Percipiálni annyit ad

Mint ami elvesz így —

Percipiálni Nyereség

Értéke-Ára egy —

Az Abszolút — nem Valami —

Percepciótól az

Mely kárhoztatja a Tökélyt

Mert mindig messze lesz —

Israel Efraim

(Halni! Halni! Éjszakán!)

Halni! Halni! Éjszakán!

Hol egy lámpa, hol a láng?

Hogy látnám merre futni jó

Oda hol örökös a hó?

Hát „Jézus”? Jézus hova lett?

Aszongyák Jézus — mindig gyött —

Magát itt nem ismeri ki?

Erre, Jézus! Utat neki!

Valaki fusson nézze meg

Hogy jön-e Baba! Jön? Lehet!

Lépcsőn kopog egy tűsarok!

Halál nem árt — Babás vagyok!

Ezt a verset nyilván akkor sem publikálta volna szerzője, ha egy

nagyokos nem beszéli le sikeresen a verspublikálásról általában:
egyike ez Emily Dickinson „magánverseinek”. A vers groteszk,
bohókás, önirónikus sőt blődliző.

Dollie valószínűleg Sue nevű barátnőjének beceneve, de komoly

versben aligha nevezte volna Dollie-nak, mert az ugyanígy hangzó
dolly szó azt jelenti, hogy „játékbaba”.

A vers elején amiatt fortyog, hogy miért nem jön valaki lámpással
mint valami Aladdin megmutatni neki az örök hó birodalmába — mint
a vers végén kiderül: a halálba — vezető

biztonságos (!) utat... Nem átall gúnyolódni azokon, akik szerint

Jézus mindig jön, ha kell, és segít az ilyesmiben; a szarkazmus
akkor is világos volna, ha nem tenné idézőjelbe (!) Jézus nevét; „úgy
látszik, azért nem jön, mert nem ismeri itt ki magát”, az eredetiben
kb.:

„eltévesztette a házszámot”... Ezt nem olyan ember írta, aki

megátalkodott vallásellenes materialistának „született”, hanem olyan,
aki vallásos nevelést kapott, és aki felnőttként hadakozott az
útravalóul kapott vallással, de nem tudott igazán elszakadni tőle.

Egyébként a halálba vezető biztonságos utat nem E. D. találta ki: 23.

Zsoltár, 4. vers: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem
félek a gonosztól, mert te velem vagy”...

A kívánatos halál gondolatával nem egy komoly versében flörtöl E.

D.; itt mintha emiatt is öltögetné a nyelvét saját magára, nem csak a
barátnéjához fűződő túl heves érzelmei miatt, melyeket az a barátnő,
úgy látszik, nem viszonzott hasonló intenzitással.

„Tűsarok” nincs az eredetiben, azt azért tettem bele a fordításba,

hogy világos legyen, hogy Emily

„Babája” nem férfiember, hanem nőszemély (az eredetiben ez

kiderül a „her” névmásból), bár igazság szerint ez teljesen mindegy;
de ha már magánversek magyarításába is fektetünk (fölösleges)
energiákat, akkor legyen abban még tűsarok is! Ha lúd, legyen
kövér. (Ha csak liba, akkor is...) A vers első két sora mintha egy
híres Blake-vers kezdetére célozna, nem tudom, mi okból, talán
egyszerűen csak a humorizálás kedvéért. Azt képzelem, hogy az a
Blake-vers ugyanolyan elcsépelt lehet angol nyelvterületen, mint a
Megy a juhász szamáron Magyarországon: Tiger, tiger, burning
bright

In the forests of the night,

amely a magyar köztudatban ebben a fordításban él a leginkább:

Tigris! Tigris! Éjszakánk erdejében sárga láng (Szabó Lőrinc).
Hogy erre céloz a vers kezdete, azt az is alátámasztja, hogy ez a két
sor trochaikus akárcsak a Blake-vers, pedig versünk egésze
jambikus (bár nem következetesen; ilyenfajta következetlenség
egyértelműen komoly Dickinson-versekben is előfordul).

A vers 1860 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Hányszor inogtak meg gyors lábak —)

Hányszor inogtak meg gyors lábak —

Beszegecselt száj szólná ezt —

Húzd — húzd ha jön — a szörnyű fémet —

Húzd — húzd ha jár — a vasreteszt!

Érintsd — jég homlok — volt forró is —

Fogj — ha szeretsz — ernyedt hajat —

Hajtsd be a kővé dermedt ujjat

Gyűszü azon már — nem marad —

Ablaktáblán — a makacs légy döng döng —

Nap — tűz de pettyes üvegre ver —

Nem fél a pók — lóg szálja plafonról —

Lusta a Nő — Virágágyon — hever!

Azt lehetne hinni, hogy Emily Dickinson pusztán a halálon siránkozik

megint, ezen az elcsépelt, giccsre csábító témán. Hogy a halott nem
tudja többé szóra nyitni a száját, hogy az a hajdan meleg teste kihűlt
stb., önmagában mindez kézenfekvő, banális igazság. Ami eredeti
és érdekes itt, az mind ennek szokatlan sőt bizarr kifejezése: az a
túlzó és groteszk idea, hogy a halott száját mintegy beszegecselték
(az eredetiben: beforrasztották), mintha bizony az a száj fémből
volna... Továbbá: ez a látszólag dilettáns költő nagyon is raffináltan
kezeli a prozódiát. Például: a legelső sor prozódiai képlete ez: —

uu | — u | — u | — u (— = hangsúlyos és ezáltal hosszabb szótag, u

= hangsúlytalan tehát rövidebb szótag. De a low feet staggered csak
elvileg — u | — u, valójában a feet is hangsúlyos tehát hosszú, és
így három hangsúlyos azaz hosszú szótag kerül rendhagyóan
egymás mellé, és ez az (elfáradt) lábak meg-megingását,
megroggyanását, az eredetiben:

„vánszorgását”, sugallja. Egyáltalán nem biztos, hogy a költők

mindig tudatosan csinálnak ilyesmit, de attól még nem irreleváns az
ilyesmi. Lehet, hogy Petőfi sem gondolt rá, hogy a

„Mely nyelv merne versenyezni véled”-ben az a sok e-betű azt

sugallja a monotonságával, hogy az emberi nyelv nem versenyezhet
a természet „nyelvével”, de teljesen mindegy, hogy gondolt-e rá vagy
sem: azt sugallja, és noha „teljesen felesleges” ezt sugallni, hiszen a
vers ezt kerek perec meg is mondja, a szánkba rágja, ez a sugallat
mégis fontosabb itt mint a kerek perec kijelentés: az ilyesmitől vers a
vers, Hogy a fordításba az ilyesmi többyire csak tökéletlenül sőt nem
ritkán egyáltalán nem menthető át, az más kérdés... A baj az, hogy
sokan meg sem próbálják átmenteni.

(A vers 1860 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Harc dúl a Nem-Valakivel —)

Harc dúl a Nem-Valakivel —

A Lélek Harca Az

Minden ádáz Harcok között

A Harcok Harca Az —

Nem hoznak róla Híreket —

Test-Nincs Hadjárata

Soroz, támad és befejez —

Nem látható csata —

Nincs Neve — Krónikája —

A Nap ha megszalajt

Éji Légiókat — ez itt

Törvényt lát — s végre hajt —

Israel Efraim

(Hát vanni van Ő, tudom.)

Hát vanni van Ő, tudom.

A Csöndben — Valahol —

Elrejti ritka létét

Durva szemünk elől.

Csak játszadozás.

Égi Bujócska —

Hogy örülhess

Önmeglepetés!

De — a játék ha
Döfős-komoly lesz —

Az agy — befagy —

S a szem — merev —

Nem volt az élc

Túl drága móka?

Nem ment a vicc —

Túl messzire?!

Israel Efraim

(Hegyet mászok lihegve)

Hegyet mászok lihegve

Agyamban — magasat —

Még Hegyek — s Tengerek —

S még — még — És most

Sok — Sivatag —

És Láthatáromon

Sűrűn — Homokszemek

Felmérhetetlen mennyiség —

Mint Monszun — Fergeteg —

De nem lassít le ez —

Nyugattól visszatart
Csak mint üdvös Ellensereg

Emel pihenni Kart —

Mire való a Cél —

Ha Homály, könnyű Köd —

Kétely — Kompetitor miatt —

Nem fenyeget a Csőd?

Végül — látszik a Kegy —

Lábamra förmedek —

Neki adom ha odaérünk —

Az Összes Egeket —

Sietnek — s nem elég —

Rogynak — Ez a Halál —

Vagy oly Halál-Kísérlet ez —

Mely — Győzelmet talál?

Israel Efraim

(Hírt mást nem ismerek) (Magyar)

Hírt mást nem ismerek

Csak sok Köznapi Hírt

Mind Halhatatlanok.

Látványt nem láthatok —

Csak Mát meg Holnapot —

Öröklétből potyog —

Egy Utcát ismerek —

Istent — azon megyek —

A Létet — Járom át —

Ha Hír más is akad —

Vagy Látvány, Nagyszerű —

Majd szólok Neked —

Hogy ez mit jelent megint... elképesztő. ‘Számomra nincs újság

más, mint amiket az

Örökkévalóság (!!!) küld nap mint nap’! ... De ha mégis van más Hír
(mint az Evangelium

[szó szerint = Jó Hír]), akkor majd szólok neked, hogy tudd...’

Ilyesmit látszik mondani a vers.

Mindez valószínűleg nem egyszerűen a “Jó Hír”, az Újszövetségnek,

azaz (a kereszténység szerinti) Abszolútumnak relativizálása,
hanem minden abszolútumnak a relativizálása... Azt hiszem, Ilyen
elképesztő költővel még nem találkoztam.

Israel Efraim

(Hogy csorog ó Hegyen az Alkony)

Hogy csorog ó Hegyen az Alkony

Bürköt lángja lep —

Hogy fed a Halvány Hamvba Sáfrányt

Bűvészünk a Nap —

Sok ó Toronytól kapja Színét

S lesz Skarlát Korong —

Flamingószínű tán az ajkam

Hogy mer?. . Rajt' mereng?

Hogy ül a Tűz el mint a Hullám

S még Füvet locsol

Mint a Zafír elillanása —

Hercegnő megy el —

Hogy fut a Falun nyúlt Homálya

Folt folt mind mi Ház

Senki kezében furcsa Fáklya,

Vaksi Utca néz —

Micsoda Éj Fészekben, Ólban —

Hová lett Fa? hány? —

Csak egy kongó Kupola Tátong

Lakója: Magány —

Ilyenek Guido Víziói —

Tizian — hallgatag —

Domenichino abbahagyta —
Aranyba ragadt —

Az utolsó strófa nem nagyon érthető, bár előtte se minden. Például:

már miért kapná a nap a színét a tornyoktól? Mindenki tudja , hogy
ez éppen fordítva van. De lehet ez a benyomásunk

. Lehet, hogy ha húsz-harminc évvel később írta volna Emily

Dickinson ezt a verset, akkor nem régi festőket emlegetett volna
benne, hanem „vad”, excentrikus impresszionista festőket, bár régi
festményeken is megfigyelhetők ilyen sejtelmes szín- és
fényfelelgetések, csak nem olyan feltűnőek, titokzatosabbak. (Az
ugyancsak elképesztő Turnert is emlegethette volna, de aligha
ismerhette szegény.) Guido: talán Guido Reni, Domenichino sokkal
sikeresebb kortársa.

Domenichino kénytelen volt nevetséges honoráriumokért festeni,

talán ezért ’ragadt aranyba’

(ered.: „eldobta az ecsetet, mert megbénította az arany”). Nem

értem, mi köze van ennek a színek és fények festéséhez; azt
lehetne gondolni, hogy Domenichino festményein túlteng a középkori
szentképeken örökösen jelenvaló, de a XVII. században már
évszázadok óta elavult aranyözön, de szó sincs semmi ilyesmiről
Domenichino festményein. Úgy látszik, az „arany”

mégis csak inkább Domenichino anyagi sikertelenségére céloz —

de hát az még kevésbé tartozik ide.

Hogy azt akarja sugallni, hogy ő még sokkal kevesebb aranyat kap
azokat a régi festői víziókat messze

túlszárnyaló vízióiért, azt nem hiszem.

Talán csak azt akarja sugallni Emily Dickinson, hogy az, ahogyan ő
látja a naplementét, az vízió, mint a festők víziói. Csak hogy az ő
víziói sokkal inkább emlékeztetnek jóval őutána élt modern festők
vízióira, mint régi festők képeire.
Az is furcsa, hogy éppen a színorgiáiról híres Tiziant (Tizianot) említi
a vers végén, pedig ott már vak sötét van, meghaltak a színek,
„minden tehén fekete”... De végül is a lényeg nem a
művészettörténet, hanem a „vízió” fogalma, az itt a kulcsszó, bár
művészettörténet nélkül is világos volna, hogy a vers vízió, a
naplemente fantáziaszerű kivetítése.

(Igazuk volt a fafejűeknek: Emily Dickinson tényleg dilettáns költő —

de zseniális dilettáns, minden profi költőnél, minden poeta doctusnál
eredetibb. Gyakran groteszk, márpedig a groteszkséget nagyon is
szeretjük manapság — csakhogy ő groteszknek sem „fórsriftos",
nem profigroteszk, nem divatgroteszk...)

Israel Efraim

(Hogy megbecsüld a köznapot)

Hogy megbecsüld a köznapot

Mely évszakokra mén

Vésd jól kebeledbe

Hogy vagy te vagy én

Vesztünk valamit:

Halandóságot!

Ha létet akarsz mely méltó lánggal ég

Vésd kebeledbe még

Hogy makk van elég

S az — erdő tojása

Mit kikölt az ég!

Halandóságot: halandóság = itt: maga az élet. Ez eredeti, érdekes
és tökéletesen igaz paradoxon; de maga az a „felfedezés”, hogy
minden egyes nap-pal rövidül hátralevő életünk, az önmagában véve
elcsépelt falvédő-igazság. És miért kellene emiatt megbecsülnünk
hétköznapjainkat? Hát olyan gyötreles volna az élet, hogy
örvendetes dolog elfogyni lassan mint a gyertyaszál, mely elhagyott,
üres szobában áll?

Nincs kizárva, de olvashatjuk ezt úgy is, hogy a „halandóság” az

nem az „élet”-et jelenti itt, hanem egyszerűen csak azt, amit szó
szerint jelent. Ebben az esetben azt mondja ez az első

strófa, hogy minden egyes elmúlt nap-pal csökken halandó voltunk,

egyre kevésbé vagyunk halandók, mert egyre közelebb és közelebb
kerülünk a HALHATATLANSÁGHOZ . (Hogy miért éppen a
hétköznapoknak — ered.: egyszerű napoknak — jár ezért
megbecsülés? Talán azért, mert a különleges, bonyolult napoknak,
pl. az ünnepnapoknak, egyéb előnyökért is jár megbecsülés.)

Ezt a második értelmezést ill. gondolatot támasztja alá a második

strófa.

Egyes kiadások elhagyják ezt a második strófát, úgy látszik, annak

alapján, hogy a (vagy: az egyik?) kéziraton át van húzva, bár nem
világos, hogy ki húzta át és miért. Ha maga szerző

törölte, akkor ennek oka talán az, hogy a strófa vége dickinsoni
mércével mérve sem pusztán túl bizarr, hanem még a képzavar
határát is súrolja: Hogy a makk (= szimbolikusan: az ember, az
ember lelke vagy egyénisége) az erdő tojása, az hagyján (bár az is
majdnem olyan, mintha azt mondanánk, hogy az elefánt a szárazföld
bálnája, vagy hogy a teve a sivatag hajója, azaz nem szemléletes,
nem metafora, hanem csak afféle vizenyős metonímia), tehát az
még hagyján, sőt még logikus is, elvégre a tojásnak is meg a
makknak is az a rendeltetése, hogy új élet fakadjon belőlük. De hogy
ez a tojás maga is újabb metafora lesz, „a felső légnek”
(the upper air) vagyis az égnek szánt csíra, az már túl sok a poétikai
jóból...

Pedig a tojásain tyúkanyó módjára üldögélő mennyország képe

önmagában véve (ti. a makk nélkül) mellbevágóan groteszk sőt
humoros, ironikus kép. Metafizikus blődlizés. De több, mint blődlizés.

A „makk” mi vagyunk: az egyén, vagy az egyén lelke, egyénisége,

és az odafönt az égben halhatatlan lesz, ha majd teljesen elfogy a
halandóság, ez a mi itteni halandó életünk.

Az 1. strófa 4. sorában az „I” (= „én”, alanyként) helyett egyes

kiadásokban „me” (= ugyanaz, nem alanyként) áll. (From you or me
= tőled vagy tőle, ti. elvesz valamit (trifle = egy kis csekélységet [!],
melynek neve halandóság.”) Itt sem sikerült kiderítenem, hogy vajon
a szerző

maga változtatta-e az

„I”-t „me”-re, vagy pedig valami nagyokos oktatta-e ki belejavításával

szerzőnket, hogy az úgy nem jó nyelvtanilag. De ha E.D. maga
javította is ki, előszőr mégsem azért írt „I”-t, mert nem tudott elég jól
angolul. Miért írta azt, hogy „I”? Szeretném megkérdezni E.D.-tól, de
nem lehet, mert ő már a halhatatlanságban van, én meg még nem
vagyok ott. Talán valami okból jobban akarta hangsúlyozni az

„én”-t, mint a „te”-t (sőt nem is „te”-t, hanem „magát”, „Ön”-t...

Versben ugyanis you = inkább

„Ön”, mint „te”.) Hogy pusztán azért írt Emily „I”-t (ejtsd: áj), hogy
akusztikusan jobban rímeljen a második sorral, azt nem tartom
valószínűnek. (Angol fül vagy inkább szem számára „mortality”,
ejtsd: móteliti, és „me”, ejtsd: mí, is rímel „by”-jal (ejtsd: báj), tehát
így is meg amúgy is három sor rímel egymással. (A fordításban
sajnos csak kettő, de ez itt nem főbenjáró fordítói bűn.) (A bűn:
fütyülni az ilyesmire.)
Miért az áll, hogy ,tőled vagy tőlem vesznek el a közönséges napok
valami csekélységet, aminek neve halandóság’? Hiszen ez több
száz millió más emberre nézve is ugyanígy igaz. Nos azért, mert
Emily nem csak amúgy általánosságban beszél életről-halálról-
halhatalanságról, hanem speciálisan a saját magáéról és valakiéről,
aki más verseiben is megjelenik, és akibe költőnk láthatólag
szerelmes vagy akihez valami más, ugyancsak fennkölt szellemi-lelki
kapcsolat köti. (Lehet tudni vagy sejteni, hogy hívták azt az illetőt, de
neve és kiléte-miléte nem kell, hogy érdekeljen bennünket,
legeljenek azon az irodalomtörténészek.) Figyelemre méltó, mennyi
minden mondható el sőt mennyi kérdés tehető fel még ilyen nem-
zseniális, sőt nem is különösebben jól sikerült vers kapcsán is, ha az
a vers olyan eredeti agyból pattant ki, mint az Emily Dickinsoné...

2. strófa, 1. és utolsó sor: a rím szójátékszerű rím: air = 1.

arckifejezés, 2.levegő.

Israel Efraim

(Hogy van-e Paradicsom)

Hogy van-e Paradicsom

Mit tudunk

Az a nem biztos bizonyság —

De szomszéd létet öltött,

Minthogy Határol

Van Küldött —

A vers csonkának, befejezetlennek látszik. A három utolsó sor: De

szomszéd volta, minthogy elválaszt/lehatárol, köldöttre mutat v.
küldöttet sugall. Vagyis talán: , Éppen abból, hogy olyan közel van
és [ mégis] elválaszt/határvonalat húz, [ valamiféle] küldött vagy
üzenet meglétére lehet következtetni.” Hogy miért? azt nem értem;
nem érem fel ésszel Emily Dickinson gondolatát, csak azt látom,
hogy nagyon agyafúrt, szofisztikált gondolat lehet.

Biztos, hogy van Paradicsom, de nem biztos, hogy biztos? Annak

ellenére sem biztos, hogy itt van a szomszédban? És híradást kell
látnunk abban, hogy élesen elválaszt minket saját magától? Ha
valóban azért érthetetlen a vers, mert befejezetlen, akkor ez a
befejezetlenség jelentheti esetleg azt, hogy: „Ezekről a dolgokról
egyáltalán nem lehet beszélni, de nem beszélni sem lehet"... (?)
Felvilágosult korunkban nyilvánvalóan lehet nem beszélni ezekről a
dolgokról, hiszen szinte senki sem beszél róluk. De akkor miért
érdekelnek bennünket azok a régebbi irományok, közöttük ennek az
örökifjú amerikai vénkisasszonynak a versei, amelyek folyton az
ilyen megfoghatatlan dolgokról beszélnek??

Ha a vers azt mondja, hogy ,a Paradicsom, vagy a Paradicsom

közelsége, szomszságédbelisége éppen azzal ad hírt magáról, hogy
kettévágja, szétválasztja', alighanem a világot, az evilágra meg saját
magára, akkor ez jut eszembe róla: Négykézláb másztam. Álló
Istenem

lenézett rám és nem emelt föl engem.

Ez a szabadság adta értenem,

hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett. . ( József Attila)

Israel Efraim

(Hogyha egy Ég a Földünk —)

Hogyha egy Ég a Földünk —

Legyen az Ég fönt Ég vagy Nem-Ég

Ég-Tanúsítvány sem kell

Meggyőzni épp elég

Hogy az a speciális

Hely nem minket keres

Sőt éppen sértő lenne

Olyan helyen lakás —

Mennyországi tartózkodásunknak nincs semmi értelme a vers

szerint, ha már idelent is édenkerti boldogságban van részünk, sőt
mi több, éppenséggel sértő volna, alighanem azért, mert mintegy
kétségbe vonná földi tartózkodásunk értelmét, azt, hogy nagyon is jó
mulatság, férfimunka volt az. Arról is lehet szó, hogy ha az igazak
már itt lent megkapják méltó jutalmukat, akkor odafönt már nem jár
nekik semmi. Vagy az, hogy ha nincs semmi különbség az idelent és
az odafönt között, akkor nincs értelme, hogy mind a kettő létezzen.
Ez az utóbbi szofizma nem túl meggyőző, de hát nem is fontos, hogy
meggyőző legyen. Az a fő, hogy

„Kísérletezzünk és gondolkozzunk”, mint gyerekkorom kedvenc

folyóiratának, az Élet és Tudománynak egyik állandó rovata
ajánlgatta; ez gondolatkísérletekre is vonatkozik. Emily Dickinson
számos verse gondolatkísérlet, de megértésük fejtörést sőt további
gondolatkísérleteket kíván.

Egy kissé lezserül és játékosan fordítva:

Hogyha jó Ég a Földünk —

Legyen az Ég fönt Ég vagy Nem-Ég

Ég-Tanúsítvány sem kell

Meggyőzni épp elég

Hogy az a speciális
Hely nekünk nem csodás

Nem vón’ még istenes se

Oly jó helyen lakás —

(Hogyha meg nem érem én)

Hogyha meg nem érem én

A vörösbegyet,

Adj a pirosnyakunak

Emlék-kenyeret.

Ha nem köszönöm meg,

Minthogy alszok épp,

Tudd meg, csücsörítek én

Kőajkat feléd.

A kőajak (ered.: gránit ajak) „egyszerűen” a sírkő...

(A vers 1861-ben keletkezett.)

Israel Efraim

(Honn — Télvíz idején)

Honn — Télvíz idején

Hernyót találtam én —

Karcsún és finoman

De mert bent idegen

És szertelen

Itthon ő ne legyen —

Kezem zsinórt fogott

Kipányváztam legott

S szívtunk közös leget.

Későbben egy kicsit

Újabb eset

Hogy nem hittem ilyen lehet

Egy hosszú vérfolyat —

Furcsa-foltos kigyó

Padlómat uraló

Mint az előbbi szőrhernyó

De átható —

A zsineg is mivel

Kiköttetett —

Fogta az a zsineg

Megnőtt fejét —

Hátráltam — „De szép vagy de szép”!

Kiengesztelgetés —

„Félsz”, sziszegett
„Tőlem?”

„Csak semmi bizalmaskodás” —

Mustrálgatott —

És most ütemesen

Foltot be Nyálka von

S ő hirtelen

Kilőve van.

Rohantam el

Meredve rá

Ne kapjon el

Lábam száguldva fut

A Városból kiront

Tör több Városon át

S leültem ott

Ez álom volt.

„Slim” helyett egészen biztosan „Slime”-ot (nyálka) kell olvasni, mert

slim-nek itt nincs semmi értelme, nem is főnév, hogy nagybetűvel
lehetne írni.

Israel Efraim

(Horizontunk tesztelték ezek —)

Horizontunk tesztelték ezek —

S eltűntenek

Akár egy Szélességi Kört

Még el nem ért Madarak.

Felidéznünk Nemük

Kéj, bizonyos.

Anticipációnk csak

Kockadobás —

(Ezek: a halottak, a halottaink. Horizontunk: az élet és a halál határa,

ameddig ellátunk. A halottak már „letesztelték” ezt a határt, mi csak
találgathatjuk, mi lesz azon a határon túl.)

Israel Efraim

(Hová legyek — úgy nyekereg —)

Hová legyek — úgy nyekereg —

Ez a kis Szív-béli Eb itt

Éjjel-nappal rángat, nyüszít —

És el, el nem mehet —

Vajon eloldoznád-e te —

Vajon Ebem — nem sírna-e —

Elküldve most — Neked?

Nem is zavarna —

Székednél — szőnyegen —
Vagy merészen — remegő térdeden —

Vagy — melletted szaladva —

Hogyha megengeded te —

Jöjjön-e?

Hivd Blökit —

Ő szól nekem!

Újabb bizarr sőt komikus Emily Dickinson-versike, de kivételesen

nem rejtvényszerű és még csak nem is nehezen érthető. Nem nagy
vers egyáltalán, nem is jelentős vers, de halandzsának nem
halandzsa! — A szerelmet vagy más hasonló emocionális odaadást
a szívben vinnyogó kutyával ábrázolni, az fölöttébb bizarr sőt
nevetséges dolog, szerintem Emily is tökéletesen tisztában volt
ezzel; dehát ő nem is azért írt csakem 1800 verset, hogy megjavítsa
a világot, hogy mint hajdan Isten prófétái, a Kánaán felé vezesse a
népeket, sőt effajta bizarr verseit még csak nem is azért írta, hog
behatoljon a lélek rejtelmeibe.

Effajta „magánverseit” nyilván akkor sem bocsátotta volna

közszemlére, ha egy nagyokos nem beszélte volna le versei
publikálásáról. De valamiféle érdekesség így sem hiányzik még
effajta verseiből sem; legalábbis nem kevésbé érdekesek, mint pl. a
„Falu végén kurta kocsma”. Én nem tettem volna fel a Magyarul
Bábelben-re, de ha már fent van, hát akkor

nézzük meg, hogy valójában miről is van benne szó. Csakis ezért
fordítottam le ezt a csekély jelentőségű magánverset.

Israel Efraim

(Hű Hold-Sarlóját letevé)

Hű Hold-Sarlóját letevé
S e közlékeny Kövön

Dátumok miket elfelejt

Az Újság könnyedén —

Oly kitartóan közönyös

Idegen Oszlopa —

Hogy az a Kitartás pirul

Mely jele elől szállt tova —

A vers a szokásosnál is rejtvényszerűbb és érthetetlenebb, de annyi

csaknem bizonyos, hogy arról

„szól”, arra céloz titokzatoskodva, hogy — megint meghalt valaki... A

halál, akárcsak a születés, elvileg a legbanálisabb dolog, hiszen
mindenkivel előfordul egyszer, mégis a lelkünkön ül és képzeletünket
foglalkoztatja; Emily Dickinson korában még sokkal gyakrabban
haltak korai halált az emberek, és Emily Dickinsonnak arról mindig
jutott eszébe számtalan szebbnél szebb (és csavarosabbnál
csavarosabb) gondolat... Hogy itt mi ez a gondolat, azt
megpróbáltam kibogozgatni. Ha melléfogtam, akkor a fordításom is
hűtlen az eredetihez — a szokásosnál hűtlenebb.

(Vannak, aki szerint a versmagyarázat olyan, mint a viccmagyarázat.

Ezzel egyet értek az olyan versek esetében, amelyek szájbarágás
nélkül is könnyen megérthetők. De számos vers nehezen érthető

kijelentéseket farag versszerű formába. E.D. versei kiváltképp

rejtvényszerűek, és ha rejtvények, akkor

— „Megfejtés a következő számban”... Törd a fejed, utókor!

Egyébként is azt gondolom, hogy Isten nem azért teremtett fejet az
ember nyakára, hogy legyen hol tartania a kalapját, hanem hogy
gondolkozzék vele, ne pedig tátott szájjal nyeljen be mindent mint a
sült galambot. Ezt üzenem annak az egyébként szimpatikus úrnak,
aki nemrég azt írta nekem, hogy versmegfejtegetéseim fölösleges
tudálékoskodások és nagyképűsködések.) Tehát: Első sor,
„holdsarló”. A „crescent” szó általában a holdsarlót jelenti, de nincs
benne a

„hold”

szó. Jelenthet mást is, ami sarlóalakú. Azt gondolom, hogy a

megverselt személy itt „aratásra szolgáló sarlóját, munkaeszközét”
tette le átvitt értelemben, vagyis befejezte földi pályafutását.

A közlékeny kő az ő sírköve, bevésve áll rajta születésének és

halálának dátuma, amelyeket az újságok közölnek, de hamar el is
felejtenek. (News = hírek.)

„Shaft”: sok mindent jelent, többek között oszlopszerű valamit is.

Tehát legyen itt az a sírkő

oszlop, van ilyen sírkő. „Idegen”: az eredetiben: ,az az oszlop (?),

amely sohasem ismert(e az elhúnytat?)'. Ez a sírkő még csak nem is
ismerte soha az elhúnytat, kitartóságával [ mégis]

megszégyeníti az elhúnyt Kitartását, mert az lám nem tartott ki... Ez

megint meglehetősen bizarr, nem biztos, hogy igaz, de lehet így
érteni a verset. A sírkő érzéketlen, közönyös kitartása megszégyeníti
azt a Kitartást (= az elhúnytnak a kitartását?), amely tehát nem volt

elég kitartó, mert az illető elment, elmenekült, melőtt az emblémája

elszállt.” Az embléma alighanem a sírkő, a sírban nyugvó ember
kitartásának az emblémája, de megrendíthetetlen kitartása meg is
szégyeníti az emberi élet kitartását. De már miért repülne? Az áll
ugyanis az eredetiben: „Mielőtt az emblémája elrepült (volna)".

Talán így is olvasható a két utolsó sor:

Megszégyeníti azt a Kitartást, amely megszökött,

A saját emblémája előtt elrepült,

azaz megszűnt, mielőtt felállították volna azt az emblémát, a
sírkövet.

(Igazság s Isten — ikrek ők —)

Igazság s Isten — ikrek ők —

Kettős identitás

Addig marad az mint Emez —

Két Időtlenség egyidős —

És aznap nem leszen

Amelyen elmegyen

A Világházból Ő —

Egy Istenség — élettelen.

Israel Efraim

(Illés Szekere rúdtalan)

Illés Szekere rúdtalan

S kereketlen vala

Járműve nem járműszerű

S mind lovatlan lova —

Ily utazást lefesteni

Abban volna erő

Ki igazolta azt mi

Ki nem fürkészhető —
Emily Dickinsonnak vannak bibliai történeteken élcelődő versei; lehet
hogy ezt is olyannak szánta, de nemigen érthető, min élcelődik
tulajdonképpen a másodk versszak. Lehet, hogy az első versszak
sem a bibliai történeten (Királyok 2. könyve, 2. fejezet) élcelődik,
hanem éppen ellenkezőleg azokon, akik földhözragadt módon,
realisztikusan értelmezgetik az ilyesmit. A 2.

strófa szó szerint: „ Az Illés elutazásának leírásához szükséges

hozzáértés/mesterségbeli tudás megszűnt (kihalt) azzal együtt, aki
igazolta Illést kifürkészhetetlen nemmindennapos tetteiben. ” Vagyis
csak Elizeus próféta volna képes leírni Illés próféta „elutazását”, mert
csak ő látta; nyilván senki más nem láthatta, hiszen Elizeus is csak
azért láthatta, mert átszállt rá Illés „mesterségbeli tudása” azaz
prófétai „lelke”, képessége.

Lehet, hogy az első versszak a bibliai történet lehetetlenségén vagy

furcsaságán ironizál (pl.: ,mire valók a (tűz)lovak, ha úgyis a
levegőbe emelkedik az a szekér’ stb.), de a második versszakban
megkomolyodik, és kijelenti, hogy az ilyen dolgok
kifürkészhetetlenek. Ha pedig a második versszak is a Biblián
gúnyolódik, akkor ezt úgy lehet érteni, hogy ,na peeersze,

messziről jött ember azt mesél, amit akar’, azaz hogy itt a messzire
ment ember, ti. Elizeus, aki rég meghalt. Vagy nem is Elizeus a
megmondhatója, hogy mi mindent mívelt Illés próféta és hogyan
vitték a mennybe tűzszekéren, hanem a Királyok Könyvének
szerzője. Szerintem érdekesebb úgy érteni, hogy az első versszak
humorizál, a második pedig komolyan veendő.

Israel Efraim

Ilyen és ilyen áldozat

Miszter Valakyért

Szövi az életet —

Lásd „Szentek életé”-t!

(A vers 1858-ban keletkezett)

Israel Efraim

(Ilyen rejtélyes rongyot ölt)

Ilyen rejtélyes rongyot ölt

Sok fényes Udvaronc —

Bíbort, tollat és hermelint

Takar mi csak kolonc.

Mosollyal kéregetnek ők —

Egy dús ablak alatt!

Mosolyognak ha mezítláb

Járjuk arany padlójukat!

Israel Efraim

(Ilyen Sztorikhoz — Bajok hívogattak —)

Ilyen Sztorikhoz — Bajok hívogattak —

Hogy’ haltak ők —

Testvéreim — mert Glóriát akart csak

Ifjú Koruk

A Vérpadon, Kazamatákban — Dallal —

Istenidőn —
Gyalázaton Szégyenen mosolyogva —

Jöttek azok —

Nyögő ábrándom képzelt Címer-Ékhez

Vezet —

Földre lehorgadt Fejeken de szép ez —

A becsület —

Ily szellemnek folyton mindenki áldoz,

Ez felkavart —

S masírozok — Kálváriámhoz —

Míg szól — a Kürt —

Lábam kicsi — de lépte Forradalmi —

A Dob dobolt —

Karom — nem vas — emelte — íme! —

Mikor Szóm béna volt —

Fennkölt léptüket meg ne szégyenítsem —

Be van tanulva jól —

Felhívás — Etruszk odaintés —

Oda hol Fény honol —

Nagyjából érthető, hogy miről szól a vers, de csak nagyjából: egyes

részletei teljesen érthetetlenek.

Lehet, hogy bennünk (bennem) van a hiba, nem a versben.

A Sztorik: a szentek, mártírok történetei. A költő szenvedése
(„Bajok”) olyan rémes, hogy szeretne ő is mártírhalált halni. Nekem
az a benyomásom, hogy az effajta patetikusság nem illik Emily
Dickinsonhoz, sőt más nagy költőhöz se nagyon, ezért itt alighanem
iróniát kell látnunk, noha az sem sokkal kevésbé hihetetlen, hogy
valaki képes a hitükért, meggyőződésükért mártírhalált vállalt
embereken humorizálni.

De hát miért szeretne mártírhalált halni Emily Dickinson? A

vallásáért, amelyben nem is igen hisz?

Istenért, akinek tetteit oly gyakran nem helyesli, sőt szemtelenkedik

Vele? Igaz, hogy azon is eléggé ízléstelen módon humorizált szerett
Emily Dickinsonom, hogy Ábrahám hajlandó volt (lett volna)
feláldozni saját fiát (l. „Mondták Ábrahámnak” c. versét), de ott
legalább végül is nem folyt vér...

Nem akar ő még öngyilkos sem lenni. Lehet, hogy a mártíromság

pátosza nem tetszik neki?

Nincs kizárva. De hát mit akar? Egy méhecske, egy virág szentebb
az ő szemében, mint egy mártír?? Persze joga van hozzá. Morális
szempontból ez nem tetszik nekem, de esztétikai szempontból talán
tetszik, bár némi erőfeszítéssel... Feltéve persze, hogy jól
értelmezem a verset, és ebben egyáltalán nem vagyok biztos. De
hát épp ez az, ami fantasztikus Emily Dickinsonban, Isten ne
nyugosztalja szegényt.

Hogy „katonai léptekkel” masíroz a Kálváriájához (ered.: a saját

keresztrefeszítéséhez), az is blődlizésre, de legalábbis gúnyra, vagy
minimum öngúnyra látszik mutatni.

Az utolsó strófa a legérthetetlenebb. „Lábam kicsi — de lépte

Forradalmi”: lehet ez más, mint öngúny?

Karom emelte (ered.: „őket”). Miket? Azokat kicsi lábait? Mint valami
százéves néni, akinek már nincs ereje felemelni a lábát, hogy
betegye a melegvizes lavórba, és ezért a kezével emeli fel??? Ha
nem ezt jelenti az „őket”, akkor nem tudom, mit jelent.

„Fennkölt léptüket meg ne szégyenítsem”: nem biztos, hogy ezt

jelenti az, ami az eredetiben áll, de ha tényleg ezt jelenti, akkor ez
megint elképesztő pimaszság: nehogy, ha én is vállalom a
mártíromságot, túl találjam szárnyalni ama szent mártírok fennkölt
léptét — ???

Etruszk odaintés: nem tudom, mit akarhat a vers azokkal az

etruszkokkal. Az etruszkokról nem sok tudható, latin szerzők
szórványos utalásaitól eltekintve csak sírkövek maradtak fenn, tehát
csupa olyasmi, ami a halálra vonatkozik. Az etruszk odaintés tehát a
halálba való invitálás, mert állítólag ott honol a Fény. Az etruszkság
valami titokzatos, ismeretlen dolog.

Israel Efraim

(Isteni Veszteség:)

Isteni Veszteség:

Profit? Utána jön:

Magányért Vigaszdíj elég

A korábbi Öröm.

Israel Efraim

(Itt lent — ki Mennyet nem talált)

Itt lent — ki Mennyet nem talált

Ott fent — sem fog soha

Mert jönnek velünk Angyalok,

Költözzünk bárhova —
Israel Efraim

(Jer, játsszunk Tegnaposdit —)

Jer, játsszunk Tegnaposdit —

Én — kisiskolás —

Te — és az Öröklét — a

Nagymesés —

Éhségem űzte

Jó Lexikonom —

Logaritmus — volt az ital —

Bor — szárazon —

Kissé másmilyen lehet —

Alvást Álom kifest —

Ravasz Reggeli Pír

Ugraszt — Vakot —

Még csak Tojásban —

Héjfeszegetőn —

Mikor Ellipszist ütsz

Madár kijön —

Mondják nem ragyog a lánc —

Annak kit elereszt —

Szabadság — Közönségesebb —

Nekem — sose lesz —

Utolsó hálám volt

Mikor aludtam én —

Az első Csoda volt

Mi jött — s a Fény —

Héjba Pacsirta visszamehet-e —

Könnyebb — hol tág az Ég —

Jobban nem vágna-e Lánc

Mint Tegnap még?

Börtön rosszabb lehet-e

Annak ki — szabad —

Csak épp addig hogy szájában legyen ize —

És — bezárják megint —

Te láncok Istene

S Szabadoké —

A Szabadságomat

Ne vedd el, hé—

Ez a vers is alig érthető, egyes részei éppenséggel érthetetlenek,

mert nem mondatokból állnak, hanem
mondatfoszlányokból vagy mondatkezdeményekből; nem tudni, van-
e egyáltalán állítmány (ige), mi az alany... Legfeljebb sejthető, hogy
mi körül forognak a ki nem fejtett gondolatködök. Próbáljuk meg
mégis kiókumulálni a vers legvalószínűbb vagy legkevésbé
valószínűtlen kijelentéseit: 1. strófa: Játsszuk (= gondoljuk) vissza
magunkat a gyerekkorba!

[A játék szereplői:] Én — te — az Örökkévalóság [amelyben még

hittünk (?) vagy: amely a gyermekkor sajátja (?)] — az El-nem-
mondott

[vagy: ki nem mondott, vagy: elmondhatatlan, de inkább: irdatlan,

óriási] Mese —

2. strófa: érthető.

3. strófa: Alighanem némileg különböző [volt valami; micsoda?],

vagy: legyen különböző ...

Ravasz reggeli pirosságok stb.: ez talán azt sugallja, hogy a

gyerekkor meséi, beleértve az Öröklétet, csalálmok voltak, vaknak
kell lenni, hogy valaki ugrándozhasson az ilyesmitől örömében (?).

4. strófa: Vagy arra emlékeztet, hogy a vers címzettje annakidején

összenyomott egy tojást („Ellipszist”), erre kiesett belőle a kifejlett
madárfióka, vagy arra, hogy szimbolikusan ők maguk

„bújtak ki sőt, a vers folytatásának fényében: szabadultak ki a

tojásból” azaz a gyerekkorból,

ébredtek fel színes álmaikból, vagy mind a kettőre.

5. strófa: Amint a megszűnt rabság nem szépül meg az

emlékezetben, úgy a szabadság ragyogó fénye sem halványulhat el
az én szememben [akár megőrzöm elnyert szabadságomat, akár
újra elveszítem (?)].
6. strófa: Mielőtt felébredtem/kiszabadultam [a csalálomból], az
utolsó jótétemény számomra az volt, hogy [ ?? nem tudom, mi, de
valószínűleg az, amit az előző versszakban mondott], és [ugyanez?]
volt az első csoda is, amit beengedtek volt [a börtönömbe?] a
Fénnyel együtt.

7. strófa: A pacsirta [= állítólag a pirkadat, a felébredés szimbóluma]

nem bújhat vissza a tojásba azaz hajdani börtönébe; a megízlelt
szabadság után ez még rosszabb volna, mint annakidején volt.

8. strófa: frate = szerzetes, de teljesen lehetetlen, hogy ezt jelenti itt.

Feltételezésem: elírásról van szó,

„fate” = sors, végzet helyett; az még rímel is az első sorral (a „frate”

nem rímel), mert ebben a strófában nem a 2. és a 4. sor rímel. Más
E.D.-versekben is találhatni ilyen rímképletváltozást.

A „fate”

szó ige is lehet: „valakinek az a végzete, hogy...”.

9. strófa: Isten nem csak az elmét gúzsbakötő dogmatikus vallás

Istene, hanem az alóla való felszabadulás Istene is.

(„Hé”: természetesen a rím kedvéért; az eredeti versben nincs

ilyesmi, de azért nem is idegen tőle az ilyen blaszfémikus
pökhendiség.)

Ha mindez egyértelmű, világos, azonnal érthető módon volna

megfogalmazva, az kevésbé volna érdekes, sőt még banális is
lehetne. A keresztrejtvényben nem a megtalált mondat az, ami
érdekes, hanem a keresés. A vers nem keresztrejtvény, de a nem-
világosság, nem-egyértelműség gyakran az esztétikum egyik eleme.
Hogy a fenti vers nagy vers attól, hogy annyira homályos és
rejtvényszerű, azt nem merném állítani. De hogy a legérdekesebb,
legfigyelemreméltóbb versek közé tartozik, és éppenséggel emiatt is,
azt bátran állítom.
Israel Efraim

(Jók — az Álmok — járni, az jobb,)

Jók — az Álmok — járni, az jobb,

Napra nézni — lásd —

Éjfélkor ha fent vagy — az jobb —

S álmodsz — Pirkadást

Szebb — a Vörösbegy s a Sejtés —

Nem Fa-Élvezet —

Mint Tömör Hajnal — mi Gát csak —

Naphoz nem vezet —

(1862)

Íme egy értelmezésaz internetből:

„Ez a meglehetősen elképesztő vers sötétséget állít szembe

pirkadással, ébrenlétet álmodással, életet halállal, mennyet pokollal.
Azért mondom, hogy a vers „elképesztő”, mert Dickinson nyelvtana
elképesztően homályos. Szavak vannak kihagyva nemtörődöm
lezserséggel, és olykor nem világos számomra, melyik fő- vagy
mellékmondat melyik fő-vagy mellékmondathoz tartozik.

Az első sor még böcsületes közérthetőséggel kezdődik, de aztán a

vers lassanként a második versszak kétértelműségei és titokzatai
felé siklik lefele. Csábító az a gondolat, hogy ha betoldhatók
volnának a hiányzó szavak, ha helyrepofozható volna a vers
nyelvtana, akkor tökéletesen érthető volna. De le merném fogadni,
hogy Dickinson azt akarta, hogy legyen az a vers inkább
szuggesztív, ne pedig deskriptív [ magyarán: szájbarágó].
Első strófa: Jó dolog is az, álmodni, de még jobb felébredni —
feltéve, hogy reggel ébredünk fel. Mert ha éjfélkor ébredünk fel,
akkor jobb lett volna inkább álmodni arról a híres hajnalhasadásról.
Ezek után azt gyanítom, hogy az ilyen álmok kellemesebbek
volnának, mint egy „Szilárd Halmazállapotú [ =

valódi, „kézzelfogható” ] Hajnal”, amely semmiféle nappalhoz nem

vezet. Az az álombeli kellem jobb volna, mint az álmodó, „Sejtő [ v.
feltételező, ti. a hajnal jöttét feltételező]

Vörösbegyek”, amelyek felébrednek és dalukkal vidítják/boldogítják

a fákat.

Mi a manó az a „Szilárd Halmazállapotú [ a fordításban: tömör]

Hajnal”? A „hajnal” új és mennyei vagy örök életet sugall; ellentéte,
az „Éjfél”, a kín feketéjét, a halált vagy a poklot sugallja. Annál a
hajnalról való álmodás valóban kellemesebb volna. Ennek fényében
maga az Éjfél az a „Tömör Hajnal”: a halál sötétje, feketéje. Az éjfél
feketeségében való járkálás

(. .) az örök éjszakába való besétálást vetíti előnkbe. Ebből

következő iszony ágaskodik a vers utolsó sorában: arra int, hogy ezt
a fekete hajnalt nem fogja követni semmiféle nappal.”

Israel Efraim

(Jött végre de gyorsabb Halál)

Jött végre de gyorsabb Halál

Közben beköltözött —

Sápadt Bútorát tolta be

És vas Békét hozott —

Pontosan jövő hű Hideg!

Lett volna Szerelmünk ilyen

Kapum vasalta volna meg

Hogy nyílatlan legyen.

Israel Efraim

(Kanócuk tartották hol ég Nyugat —)

Úgy-ahogy szó szerinti fordítás:

Ezek tartották Kanócukat a Nyugat (= az Alkonyat) fölé —

Addig, amíg [csak] le [nem] hanyatlott (= el nem sorvadt?) a Rőt[ség]

—

Vagy az, hogy hogyan támogatta ezt [mit? a Rőt színt? vagy éppen
ellenkezőleg annak elsorvadását, lassú eltűnését?. .] a Borostyán
(=a sárgás borostyánszín) —

Az ellenállt [bármiféle] definíciónak —

Aztán elsorvadt (alighanem: a Rőt szín) lekicsinylés nélkül [is]

Leplezett (= már nem authentikus?) Árnyalatban

[Olyanban, (?)] amely nem tenné lehetővé, hogy a Szem eldöntse,

Hogy [egyáltalán (?)] (itt) időzött-e (valamennyi ideig) vagy sem —

Megeszem a kalapomat, ha van valaki a világegyetemben, aki ezt

érti, És én ezt még le is akarom fordítani, még hozzá versben, még
hozzá az eredetihez úgy-ahogy hasonló

„versformában”, azaz hasonló ritmikai képletet (négy-három-négy-

három jambus) és rímelést sőt még az alliterációkat is alkalmazva!
Mert ilyen a magyar versfordítás, és nem is rossz az.

Világos, hogy ez itt eleve lehetetlen, mert már az első sor

kulcsszavai: Wick = kanóc és West =
nyugat az angolban egyszótagú, a magyarban viszont kétszótagú
szavak, a „held” =

„tartották” meg éppenséggel három szótag. Mindezt

„át kellene fogalmazni”, hogy az eredeti vers ritmukai sémájába

belepréselhető legyen, de egy authentikus átfogalmazáshoz érteni
kellene, hogy miről van szó egyáltalán... A világirodalom verseinek
kilencvenvalahány %-a úgy-ahogy érthető; a modern versek nagy
része nem érthető, hanem interpretálható; egy részük nem
interpretálhat ó, de azért mégis interpretálandó ; ebből a
szempontból Emily Dickinson az egyik legmodernebb költő. —

Tehát mi az egyáltalán, amit át kell fogalmazni?

Pedig még az authentikus, azaz az értelemhez hű átfogalmazást is

kerülni kellene, mert az nem versfordítás.... Verset fordítani nem is
lehet, csak magyar verssel helyettesíteni az eredeti verset.

Szerencsés esetben jó magyar verssel...

Először is: kik azok az „Ezek”? Az már túlzás, hogy még ezt sem
árulja el a vers. Csak a szerző

hagyatékából tudható, hogy egy illető, akire Emily Dickinson mint

valami bálványra nézett fel, meghalt épp abban az évben, 1877-ben,
és hogy az ő halála inspirálta ezt a verset. „Ezek”

tehát = az effajta nagy emberek. Az ilyeneknek köszönhető, látszik

mondani a vers, hogy létünk alkonyatában még van némi — lassan
kihúnyó — rőt fény. (Lekicsinylés nélkül is: ez valószínűleg azt
jelenti, hogy nem azért húny ki a nagy emberek fénye, mert nem
ismerik el őket.) Hogy miképpen támogatta azt az immár nem is
definiálható borostyán [különös sárgás színe], azt nem tudom, de
nagyon szuggeszív és lenyűgöző

mindez, a szín-játék miatt is meg annak szimbolikus jelentése miatt

is, még ha nem értjük is azt a szimbolikus jelentést. Ez a fogalmilag
érthetetlen szuggesztivitás, ez a költészet. Ez is. Ez Emily Dickinson
rejtvényköltészete.

Ha a versben általánosítást kell látnunk (amint erre mint olvasók

hajlamosak vagyunk), ti. ha az Alkony a világ hanyatlását jelenti, azt,
hogy a nagy emberek távoztával eltűnik a világ fénye, akkor ez óriási
túlzás: a világ számára egyetlen nagy ember sem nélkülözhetetlen.
De annál jobb: túlozni jó. A költészet többek között túlzás.

Végül úgy eltűnik az alkonypír, mondja Emily Dickinson (ha jól

értem), hogy már azt sem tudja

szemünk, hogy itt volt-e egyáltalán...

Most mégis megkísérlem a lehetetlent: ezt úgy lefordítani, hogy

emlékeztessen az eredetire és még tűrhető magyar vers is legyen.

Kanócuk tartották hol ég Nyugat —

Míg a Rőt fény apad —

Vagy a segítő Borostyánt

Meg nem határozod —

Majd le sem nézve elfogyott

Látszat-Árnyalata

Hogy azt sem tudhatja a Szem

Itt volt-e valaha —

Israel Efraim

(Kapják csokrom Rabok —)

Kapják csokrom Rabok —

Látni vágyó szemek,

Virágnemszedő ujjak,

Édent várók, türelmesek.

Súgniuk ha lehetne —

A holnapról s mi láp,

Más dolguk nincsen itt;

Nem tudok más imát.

Az első versszakot úgy-ahogy érteni vélem, a másodikból egy kukkot

sem. Bizonyos illetőkkel ellentétben ez engem határozottan zavar.
Mégis megpróbáltam kiókumulálni, hogy miről szólhat vajon, és én is
lefordítottam; a fordítás hű annyiban, hogy ugyanolyan érthetetlen,
mint az eredetije...

Csokrom kapják Rabok, ered.: Csokraim Raboknak szánvák.

Csokraim = mondjuk: minden szimpátiám, lelkem egész melege;
esetleg: a verseim — de hát azokat az íróasztalfiókjának írta, ez
tehát kevéssé valószínű. — Kik azok a Rabok? Nyilván a földi lét
kitaszítottjai, bármilyen értelemben. Lehet, hogy csak azok, akiket
nem elégít ki a földi lét szellemi, lelki korlátozottsága. Nem
szedhetnek virágot —

= nincs részük semmi szépben —, türelmesen, panaszkodás nélkül

várják, hogy mind ennek vége legyen és végre feljussanak a
Paradicsomba.

2. versszak:

1. sor, szó szerint: Az ilyeneknek, ha suttoghatnának 2. sor:

reggelről (= a feltámadásról, a földi lét rabságából való
kiszabadulásról) és a lápról (rossz, gyatra talajról, amelyen nem
terem virág, lásd fent).
Hogy mi volna akkor, ha suttoghatnának, az nem derül ki, a
mondatnak nem látom folytatását.

(Moor azt is jelenti, hogy kikötni a hajót; lehetséges, hogy E.D.

főnévként hasznája a szót, és azt sugallja vele, hogy a Rabok hajója
ide van láncolva, vagy azt, hogy alig várják, hogy végre levegyék a
kábelt a kötélbakról, és elhajózhassanak. De ez nem nagyon
valószínű.) 3. sor:

Nincs más dolguk/küldetésük (ebben a kis földi kiruccanásban;

ilyesmit sugall az „errand”

szó).

4. sor: Nekem pedig nincs más imám (= nem segíthetek rajtuk

emígy meditálgatva, esetleg: verselgetve). Értsd: annyit ér az egész,
mint halottnak a csók, mondhatnánk cinikusan...

A vers keletkezésének éve 1859.

Israel Efraim

(Keblére gyöngyöt! ám)

Keblére gyöngyöt! ám

Nem voltam „Gyöngyhalász” én —

Fejére koronát!

De tőlem nem vehet.

Szívének szép szobát! —

Én — Veréb — ott rakom

Végleges fészkemet.
(A vers 1859-ben keletkezett.)

Israel Efraim

(Kedvelt a Március.)

Kedvelt a Március.

A Rőtcipős —

Csupa Új s Malaszt —

Sarat hoz Koldusnak Ebnek.

Erdőhát? Szikkasztja azt.

Áspis Nyelve tudja jöttét

S Foltokat mutat —

Oly közel s oly nagy a Nap hogy

Hevít Agyakat.

Újságok közt ő az Új-ság —

Most merj halni meg

Mikor Kék Kalózmadárkát

Látnak Brit Egek.

Most merj halni meg. Ered.: Bátor dolog volna [ most, ilyen ígéretes,
újjászületést, feltámadást ígérő

időben] halni meg, amikor Kék Madarak stb., de azt is jelentheti,

hogy hiú gőg volna épp most, márciusban halni meg. Az első
értelmezés valószínűbb.
Mikor Kék Kalózmadárkát ; ered.: „Kék Madarak gyakorlatozásával” [
t.i. a háttérben] . A vers későbbi változatában (1878) gyakorlatozás
helyett kalózkodás áll. A lényeg ugyanaz lehet: a Kék Madarak
szabadon cikáznak az égen ide-oda, törvénytől-korlátozástól nem
zavartatva magukat. Hogy az ég miért brit, mire céloz ez, azt nem
tudom; ha a vers 90-100 évvel korábban íródott volna, akkor az
amerikai függetlenségre, felszabadulásra való futó célzást,
reminiszcenciát láthatnánk ebben, de 1878-ban ez már kevésbé
valószínű.

Israel Efraim

(Kerekem éjkerék!)

Kerekem éjkerék!

Küllőt nem láthatok

De lába tudom csöpögő

S körben forog forog.

Lábam Dagályt tapos!

Embernemjárt utat —

De minden út

Tisztás felé halad —

Ez otthagy evezőt —

Az serény sírba száll

S ott vacakol —

Amaz királyi — új —

Léptekkel bevonul —
S problémát visszadob

Neked s nekem!

E. D. egyik legbizarabb verse, és nem személyes célozgatások miatt

fejthető meg nehezen. A képeknek nem csak szimbolikus jelentése
homályos, az még nem volna baj, hanem még önmagukban is
zavarosak, inadekvátak, ellentmondóak, legalábbis első pillantásra.
Akik E.

D.-t dilettánsnak bélyegezték annakidején, azoknak tulajdonképpen

igazuk volt. Dilettáns ő a javából. Csakhogy zseniális dilettáns!

Ő, mint Nem táncolok lábujjhegyen c. versében aperte meg is írta,

nem akar a közvélemény kegyét keresve pipiskedni, úgy írni verset,
ahogyan az elő van írva. Nem csak „a szürkék hegedőse" nem akar
lenni, hanem még a jólnevelten színjátszóké sem. Versei
meghökkentőek, zavarba ejtők, de nagyon gyakran, more often than
not, szenzációsak, lehengerlők.

A költő itt valahova halad, nem tudni, hova, úgy látszik, hogy azt
nem is fontos tudni, hiszen nem mondja meg: a lényeg tehát az
lehet, hogy ő „a maga útját járja". Sőt éppenséggel úgy

látszik, ő maga sem tudja, merre tart, de hisz benne, hogy minden
bozótos út végén van egy tisztás. — Az első

verssorbeli kerék nem kocsikerék, hiszen nincs küllője és csöpög

róla a víz, hanem

lapátkerék , vízikerék, gőzhajó kereke vagy vízibicigliszerű

valaminek lábbal hajtott kereke.

Hogy az új utakon járás szimbóluma "Részeg hajó" (Rimbaud) vagy

olyan hajó, amit a

„szentlélek vagy a korcsma gőze " hajt (Ady), azt könnyen beveszi
gyomrunk sőt szereti, leglábbis ma már; de hogy az új utakon járást,
a valamilyen szellemi célok felé való törekvést csöpögő, folyton
körben forgó vízikerék szimbolizálja, az még ma is sok sőt sokk...

„Lábam Dagályt tapos": a poétika szerint ez tipikus képzavar, ma

is leszólnánk érte fiatal poétafiókát, ha le találna írni ilyesmit. De
jobban belegondolva: ha tényleg vizibiciglin kerekezik költőnőnk a
mennyország felé (fel volt már egyáltalán találva a vizibicigli 1858-
ban?), akkor a "lábam dagályt tapos" egyáltalán nem képzavar, sőt
nagyon is eredeti, noha, helyesebben sőt, bizarr kép. Inkább az
képzavarszerű, hogy „minden út Tisztás felé halad”, elvégre nem
erdőben vagyunk, hanem vizen, márpedig ott nincs semmiféle
tisztás... Azt hozhatjuk fel a költő mentségére, hogy a „vízikerék”

metafora, az „út” meg a „tisztás” pedig csak úgynevezett embléma,

azaz állandósult, sztereotíp valami, nem kép hanem csupán
szóbehelyettesítés, nem metafora, hanem metonímia. De hát fütyül
ő az én

kritikámra is meg a mentegetéseimre is, és a maga szempontjából

igaza is van. (De azért nekem is lehet igazam a magam
szempontjából...)

Ez a lábam Dagályt tapos nem csak úgy érthető, hogy „én ár ellen
úszom" (illetve vízibiciglizek...), hanem éppen ellenkezőleg úgy is,
hogy „én »lovagolom meg« az árt", azaz amerre én haladok, az —

vagy az lesz majd a jövőben — az igazi irány. Nincs kizárva, hogy a

szerző maga is ilyen kétértelműen gondolta el furcsa metaforáját.

3.strófa: Van, aki feladja, van, aki a serény sírban (???) talál
megmosolyogtatóan ódivatú, tiszteletreméltóan unalmas
elfoglaltságot. (Ezek talán a fórsriftosan daloló divatos költők, vagy
hasonló megalkuvók bármely más területeten.) Könnyen meglehet,
hogy a „sír" itt nem jelent mást, mint hogy a kitaposott utakon való
kényelmes slattyogás nem vezet a halhatatlansághoz. — „Ez
otthagy evezőt”: ez megint képalkotási következetlenségnek
látszik: az előbb még vízikerékkel hajtott gőzhajóról vagy lábbal
hajtott vízibicigliről volt szó, nem pedig evezőscsónakról. De ha van
vagy volt evezővel is hajtott vízibicigli, akkor nincs igazam. És ha az
„otthagy evezőt” kifejezést nem metaforának, hanem megint csak
metonímiának tekintjük, akkor sincs igazam. Úgy kell nekem. Sőt
még az is lehet, hogy úgymond

„egyesek vízibiciglin kerekeznek a halhatatlanság felé, mások meg

evezővel”, és akkor megint nincs semmi következetlenség a
versben, hanem csak a mi sztereotíp olvasási beidegződéseinkkel
volt baj... Le velünk!

Éljen Emily Dickinson! Neki van igaza!

De két utolsó sora pontos fogalmi kijelentésnek látszik, értelme

mégis homályos, és ez már kellemetlen; és ebben nem csak én
vagyok a hibás, hanem a szerző is. Azt még ért(eni vél)em, hogy
azok, akik új, királyi léptekkel bevonulnak, mondjuk a Parnasszusra,
azok a sztereotípiákkal, előírásokkal nem törődők, pl. azok, akik még
a képzavaroktól (?) sem riadnak vissza. Hogy az ilyenek fütyülnek a
problémára , hogy a hátuk mögé hajítják,

„visszadobják”, mondjuk még azt is értem úgy-ahogy. De milyen

problémát? A

hagyománytisztelet szükségessége és a megújulás szükségessége

közötti feszültség problémáját? Lehet. De miért „Neked s nekem” ?
Ha nem tévedek, ezt nem is úgy kellene írni angolul, hogy „At you
and I” hanem: At you and me, mert I = én, de csak mint alany. Nos,
lehet, hogy ez itt olyasmit jelent, hogy „(visszadobják a problémát)
neked, rágódj rajta — és (= de?) én!” Azaz: neked (te sztereotípiákat
kedvelő akárki) visszadobják, de nem nekem!! —

Mondanom sem kell, hogy az utolsó sornak ez az értelmezése

hihetetlen, pedig szerintem elég logikus... Mindazonáltal nem csak
megesküdni nem mernék rá, hanem még száz dollárba lefogadni
sem, hogy igaz, még ötven dollárba sem... De ha igaz, akkor nagyon
jó, szenzációs!

(A vers 1858 körül keletkezett.)

Israel Efraim

(Kertemben csöpp Madár robog)

Kertemben csöpp Madár robog

Egy, egy Kerékagyon —

Küllők zenéje — monoton —

Akár egy Szélmalom —

Meg nem, nem áll, lazít csak

Jó Rózsához ha ér —

Csipeget le se szállva

S elmentében dicsér,

Míg minden ízt megízlel —

Aztán Szép Kocsiján

Messzibb légtájakba pörög —

Nekem itt van Kutyám,

Mindketten zavarban vagyunk

Valót láttunk-e — mást,

Tán Agyunkba küldött a Kert —

Egy furcsa Látomást —

De Ő, a Logikatudor,

Mondja: Szemed suta —

A Szirom reszketett csak! —

Remek a Válasza!

Israel Efraim

…Két pillangó délben kiment —)

Két pillangó délben kiment —

Betáncolt egy Tanyát —

S az Ég Héján át felszökött

S egy Fénysugárra ült —

Aztán együtt illantak el

Hol fénylő Tengerek —

De sehol semmi Kikötő —

Nem jelzi — jöttüket —

Szólt-e róluk messzi Madár —

Látta-e Éteren

Fregatt, Kereskedőhajó —

Nem közölték — velem —

Változat:

Két pillangó délben kiment

Betáncolt egy Tanyát —

Majd látott Gömbfelületet

Hát vele utazott —

Majd eltűntek és feltűntek

Nap-örvények között

S nem volt már Gravitáció —

S mindkettő Délbeveszett —

Minden túlélő Lepkének

Példa lehet — szerény —

Végzetük — s intésnek vegye

A rovartudomány

Gömbfelületet . Az eredetiben: Circumference, az első változat

Firmamentum szava helyett.

Firmamentum = az ég boltozata (a Károli-bibliában: „kiterjesztett

erősség”); through the Firmament a fordítában: az Ég Héján át. A
Circumference (= kerület, a kör kerülete) tehát itt a világ határát,
világunkat a világon túli valamitől elválasztó határt jelenti, nem úgy,
ahogyan a „A Coffin — is a small Domain — A Koporsó — kicsike
Ház” című vers kapcsán értelmeztem ezt a szót. E.D. számára
központi jelentőségű fogalom a Circumference, összesen vagy
másfél tucat versében fordul elő.

Israel Efraim

(Két úszó küzdött árbocon)

Két úszó küzdött árbocon.

S nap kelt a tengeren.

Egyik partot lát s felkacag.

De társa! Istenem!

Arcot láttak szétszórt hajók

A vizek sík szinén,

Még hívtak haló szemei,

S görcsös ujjak kezén.

Pusztán az első sort olvasva úgy is lehetne érteni, hogy egy

békésen haladó hajó árbocán, fent, küzd két úszó ember; XX.
századi versben nem is volna lehetetlen az ilyesmi, hiszen még
festményeken is láthatunk a levegőben szálló halakat, még
hegedülnek is ott fent. Emily Dickinson még nem ennyire
szürrealista, csak ő nem sokat törődik az érthetőséggel; sok
versének megértése rejtvényfejtéssel ér fel.

Később mégis kiderül, hogy hajótörésről van szó: az az árboc a

vízen hányódik és abba kapaszkodik a két „úszó”, valójában nem
úszó hanem a vizen sodródó két ember. (Inkább

„floating”-ot lehetett volna írni.) De hát ha az árboc szót halljuk,

automatikusan egy hajón

függőlegesen felfelé meredő árbocra gondolunk, nem pedig vízen

úszó árbocra... A legtöbb költő egyértelműbben tárná előnkbe a
szituációt; pl. Supervielle éppenséggel asztallal meg lámpával kezdi
hasonló témájú versét, de a címével

„parasztos” egyszerűséggel eleve tudtunkra adja, hogy „Hajótörés”-

ről lesz szó (l. ott, a franciáknál).

Hogy a két hajótörött egymással küzd-e a fennmaradásért vagy

egyszerűen csak a vízzel, az a

„wrestle”
igéből nem derül ki, másból sem. Ennek a kétértelműségnek lehet
jelentősége, de nem biztos, hogy van.

Az egyik észreveszi, hogy közel van a part, tehát a megmenekülés.

Hogy a másik számára miért nem áll nyitva ugyanez a lehetőség, a
vers azt sem mondja meg, lehet találgatni. A legkézenfekvőbb
elképzelés az, hogy az egyik tud úszni, a másik nem; vagy a másik
is tud ugyan, de őneki már nincs hozzá ereje.

„Strayed ships”, ford.: szétszórt hajók. Azt is jelentheti, hogy kóbor

hajók. Azt gondolom, hogy a hajók nem szoktak csak amúgy
összevissza kóborolni a tengeren; egy hajóval megeshet ez, de
mindjárt többel? Az a „strayed” nem csak úgy érthető, hogy mondjuk
vihar szórta szét azokat a hajókat, hanem úgy is, hogy csak úgy itt-
ott pettyezik a tengert, mint impresszionista festményeken vagy
valami Oscar Wilde-versben. De itt ezt a szituáció és a vers stílusa
kizárja. Szerintem az sem valószínű, hogy efféle szétszórt hajókról
egyáltalán lehetséges észrevenni, meglátni egy fuldoklót; ha pedig
olyan közel van, hogy meg lehet látni, akkor már meg is lehet
menteni. Esetleg elképzelhető, hogy meglátják ugyan, de már késő,
éppen meghal az arc és a kezek gazdája; de a szituáció akkor sem
realisztikus, hanem szimbolikus.

Joggal várhatnánk el, hogy akkor legalább célozzon rá valahogyan

Emily, hogy mit szimbolizál a verse, de ő fütyül az olvasóra. Ő a
verseit saját magának írta, olykor barátainak és ismerőseinek.
Tudható, hogy a verset elküldte valakinek, akiről tudható, hogy nős
ember volt, és akibe Emily feltehetőleg szerelmes volt. Ám ha mind
ennek semmi nyoma a versben, akkor mindez legfeljebb életrajzi és
irodalomtörténeti érdekesség, de a vershez semmi köze.

Egyszóval a vers nyilvánvalóan szimbolikusan céloz valamire, sugall

valamit, de nem tudni, mi az. A

vízbefúló feltehetőleg a költő maga; a vízbefúlás nyilván

pszichológiailag értendő. De ha mindezt nem képzeljük oda, a vers
akkor is értékes mint az elképzelt hajótörés nemrealisztikus
„lefestése”. Olyan ez, mint az, hogy Schönberg, a zeneszerző, aki
festegetett is, lefestette magát — hátulról... mintha azt mondaná: Ide
süssetek, ez vagyok én! De semmi közötök hozzá!...

A vers 1860 körül keletkezett, bár ennek is „csak” (?) annyi

jelentősége van, mint annak, hogy mikorra esik szeretteink
születésnapja vagy szüleink házassági évfordulója. . Ez lehetne az
irodalomtörténet létjogosultsága is, ha nem írnának az
irodalomtörténészek olyan szenvtelen és hideg stílusban, mint a
békalencse, mintha döglött békákat boncolnának.

Israel Efraim

(Kétely: pontos Tudás hiánya)

Kétely: pontos Tudás hiánya

S pontatlan Nemtudás között —

Szép bár kietlen állapot

Ki nem érezte nem is élt —

Aggály: már fejlettebb Fivére —

Akár Felnőtt fájó Öröm —

Akár Félsz mely fél önmagától —

Szúnyog az vagy maró Karom —

Wonder azt is jelenti, hogy „csoda”, sőt elsősorban azt jelenti.

Világos, hogy ebben a kontextusban kételyt kell jelentenie, de
könnyen elképzelhető, hogy Emily Dickinson a „csoda”

jelentésre is gondol, mert ha egyértelműen kételyről volna szó, akkor

kézenfekvőbb lett volna a „doubt” szót használnia.

Hogy ez az állapot miért csodálatos, az nem tudható, emögött

bizonyára valamely furfangos gondolat, speciálisan dickinsoni
pszichológiai paradoxon rejlik. Mi van abban csodálatos, hogy
valamit félig tudunk, félig nem tudunk? Emily Dickinson gyakran
éppen ebben az állapotban lebeg, bármilyen apodiktikus
kijelentésekkel vágja is mellbe az olvasót...

Israel Efraim

(Kezdet előtt a Vég —)

Kezdet előtt a Vég —

Alig tűnt fel a Cím

S az Előszó is elfelejtetett —

Cselekmény nem terem —

Hogy nem nyomtattam én!

Hogy nem olvasta Ön!

Hogy Minekünk ez nem jutott

Kin múlt — tán Istenen?

(A vers címe lehetne: Egy félbeszakadt szerelmes regény.)

Israel Efraim

(Ki csak egy Lélektől)

Ki csak egy Lélektől

Veszi el a hitet

Tiszteletlenséggel akár
Mindenben vétkezett.

Naív mint Kismadár

Mint csillag hajnali

Mígnem jön a vész hozása

S az „az” nem az ami —

Talán bibliai reminiszcencia: „A ki pedig megbotránkoztat egyet ama

kicsinyek közül...”; Márk 9:42. —

Aki bármilyen botlással kiábrándít akár csak egyetlen lelket a világ

egyszerű tökéletességébe, a minden dolgok egyértelműségébe
vetett hitéből, az mindenben (ered.: az egészben) vétkes.

Israel Efraim

(Ki ne mondjam — de hisz érzed —)

Ki ne mondjam — de hisz érzed —

Hogy miért muris —

Tudják Szentek, ex-nebulók,

Mi az: Április!

Kedvesb mint egy régvolt móka

Régvolt zöld füvön!

Redvesb mint Lovak patája

Álom hogyha jön!

Járjuk csak visszafogottan

Nem nyílt-botorul —

Mint jólnevelt Arkangyalkák

Hogyha jön az Úr!

Hadd ne halandzsázzak erről!

Te se szólj bele

Mondja csak egy felkapott Hölgy:

„Április Elseje!”

Mert ez — égi „Peter Parley”!

Sok buta Gyerek

Egy nagy-nagy Feleltetésen

Azzal átmehet!

Emily Dickinson gyakran csinál viccet fennkölt dolgokból, még a

Bibliából is, még magával Istennel is kedvtelve pimaszkodik olykor
egy jót. Itt éppen ellenkezőleg a viccből csinál szent dolgot: az április
elsejei bolondozásokból. A vers nem rágja az olvasó szájába, hogy
erről van szó, de nagyon butának kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt ne
vegye észre.

A vers egyes részleteinek megnemértéséhez azonban nem is kell

butának lenni, ezért most megmagyarázom őket a potenciális
olvasónak, hogy hogyan értem őket én, aki talán egy kicsit okosabb
vagyok az átlagosan buta embereknél, leglábbis ilyen dolgokban.
(Egy csomó dologban kifejezetten hatökör vagyok, de nem az
irodalom területén.) (Hogy ez merő

képmutatás, álszerénység részemről?

Hát persze, mi tagadás... Szerencsére vannak olyan rettenetesen
buta de beképzelt, butaságukról mit sem tudó emberek, hogy
azoknál nem nehéz sokkal okosabbnak lenni...) A Szentek, az ex-
nebulók (szó szerint: a Szentek, az ő elrabolt palatáblájukkal és
irónjukkal) majd megoldják a mi Április Elsejei [problémánkat] ! =
Mivel valaha ők is voltak nebulók, most pedig szentek, képesek
megérteni ilyen félig komolytalan, félig komoly dolgokat.

„Elrabolt palatábláikkal és plajbászukkal”: azzal, hogy kinőttek a

gyerekkorból, „elrabolták”

tőlük a palatábláikat. A gyerekek valaha palatáblákon tanulták a

betűvetést, krétával a kezükben.

Muris: az eredeti ezt nem mondja; én egy kicsit egyértelműbbé

tettem azt, hogy miről szól a vers. Nem vagyok biztos benne, hogy
igazam volt benne, ti. abban, hogy egyértelműbbé tettem; jobbat
tesz egy

versnek, ha nem tökéletesen egyértelmű.

Kedvesb mint egy régvolt móka = az Április Elsejei bolondozás

több, mint valami régi folklorisztikus vidámság maradványa.

Redvesb [ered.: fürgébb] mint Lovak patája Álom hogyha jön!

(Ered.: az álom párkányán azaz határán): Valamilyenebb [jobb,
érdekesebb, belevalóbb], mint valami onirikus izé, amit
pszichológiával kacérkodó irodalmi nagyokosok tudnak
kicsűrnicsavarni ilyesmiből. Ezt gondolom én, és könnyen meglehet,
hogy E.D. is ugyanezt gondolta.

Peter Parley: egy korabeli amerikai író álneve. Nagyon népszerű

gyerekkönyveket és ismeretterjesztő

könyveket is írt (sőt úgy tűniik, Armherts-höz, E. Dickinson

városához még valami speciális köze is volt, de ez mindegy). Ez itt,
úgy látszik, valami ilyesmit jelent: „Az Április Elsejei bolondozás nem
egyéb, mint „szamarak hídja” (= könnyű mentő kérdés fafejű
vizsgázók számára) avégett, hogy ők is

„átmehessenek a vizsgán”, azaz hogy ők is megértsék, hogy mi is

valójában az április elsejei bolondozás mélyebb értelme.

Recitation = (többek között): iskolai felelés, feleltetés. „Fenséges

színjátékhoz” abszolúte semmi köze.

Ez minden szótárból kiderül — de csak akkor, ha azt a szótárt ki is

nyitják (!)... nem pedig ha nemlétező

(„intuitív"!) képességeire bízza magát valaki.

Israel Efraim

(Ki újraalkotná a Nyárelőt —)

Ki újraalkotná a Nyárelőt —

Túlszárnyalná a Nyáridőt —

Ha pici is, töpörödött —

Ha felidézné a Napot —

Mikor az csaknem lepihent —

De Hezitál — s a Foltjait —

Ha túl lesz nőve a Kelet —

És Ismeretlen lesz Nyugat —

Neve — marad —

Ha túl lesz nőve. Vagy: ha ki lesz nőve. Nem értem, de talán ezt
jelenti: Ha túl lesz szárnyalva a Kelet, azaz ha valakinek sikerül majd
igazán híven reprodukálnia (lefestenie?) a Keletet, tehát a
Napkeltét,vagyis „túlszárnyalnia" (gondolom a természetbeli
Napkeltét, azt, amelyet Isten teremtett), de a Nyugat, azaz a
Napnyugta, még mindig „ismeretlen" azaz reprodukálatlan lesz,
akkor annak a festőnek (költőnek?) neve még fenn fog maradni.

Israel Efraim

(Kik Jobbjai)

Kik Jobbjai

A Természet ismeri

És éppúgy szereti jelezni

Mint ha esendő valaki

Nem sikerült minden sort az eredeti verssorok rövidségére préselni,

de hát mit tegyünk, ez még hagyján.

Bajosabb dolog az, hogy ez is afféle „magánvers”,

magánhasználatra íródott; a beavatottak tudták, mi mit jelent benne.
Én valahogyan értelmeztem és aszerint fordítottam le. Hogy ki vagy
mi esendő (utolsó sor), az nem világos, akár a Természet is lehet
esendő, azaz akkor is szereti jelezni, hogy valamely teremtménye
kitűnő, ha téved ebben a kitűnőségben... De azért ez kevésbé
valószínű.

Mint ha esendő valaki = Mint azt, ha esendő valaki. De minthogy

az eredeti sor sem világos, ne legyen világos a fordítása sem... A
„valaki” szó figyelmen kívül hagyható, az úgyis

„csak” a rím kedvéért áll ott (mintha bizony a rím kevésbé volna
fontos az úgynevezett

„mondanivalónál”... Nem kevébé fontos!!)

Israel Efraim
(Kínból tanulni Hevülést)

Kínból tanulni Hevülést

Mint Vak Ember napot!

Szomjan halni — de tudva

Patak rohan amott!

Honvágyó lábat vetni meg

Idegen partokon —

Bár hívja dajka-levegő

S a kék ég odakünn!

Fentebb Kín nincsen ennél!

A Jaj fő jele!

Itt azok a „Díjnyertesek”

Kiknek lent nőtt — Ige —

S mint örök Himnusz égbe tör —

Nem fogjuk hallani

Mi — a titokzatos Bárd

Rossz tanítványai!

Ha attól lesz valaki a Szenvedés „díjnyertes” mártírja, hogy úgy hal

szomjan, hogy tudja: ott csobog előtte a patak, akkor miért hányja
Isten szemére Emily Dickinson azt, hogy Mózest pontosan ebben az
irígylésre méltó kiváltságban részesítette, azaz a szeme elé tárta
élete célját, sőt az Életművét: az Ígéret Földjét, akárcsak a görög
istenek a vizet a szomjazó Tantalusz elé (l. az It always felt to me —
a wrong

— Szerintem — rossz és nemtelen c. verset), és az egyik nem

ihatott, a másik nem mehetett be azaz haza... De nem baj, nem kell
következetesnek lenni, csak az ökör következetes. Úgy látszik, épp
Mózes az egyik ilyen titokzatos Bárd, és Emily Dickinson az ő egyik
„rossz" (az eredetiben: „tompaagyú") tanítványa... Kíváncsi volnék,
haragszik-e Isten Emily Dickinsonra azért, hogy folyton
szemtelenkedik vele és lázadozik ellene. Ismerek ugyanilyet
zsidóban, a szomszéd házban lakik, csak az nem költ,
természettudományos ember. Szinte betéve tudja a Bibliát, de nem
ért vele egyet, direkt nem imádkozik naponta háromszor, csak hogy
bosszantsa az Istent, de kétszer imádkozik... Ő a legjobb
előimádkozó, felülmúlhatatlan ebben...

Israel Efraim

(Kinek a Reggel Éjszaka,)

Kinek a Reggel Éjszaka,

Az Éjfél mi lehet!

Israel Efraim

(Királynőknek virágfüzért —)

Királynőknek virágfüzért —

Ritka nagy érdemért — babért

Kaphat lélek vagy kard.

De engem a természet ért —

De téged a természet ért —

És ő lovagias — ezért
És ő karitatív — ezért

És ő méltányos is — ezért

Ily rózsát is akart!

E. Dickinson minden bizonnyal lepréselt rózsát küldött valakinek

levélben eme versezet kíséretében; szokása volt az ilyesmi.

Az utolsó sor nem azt jelenti, hogy „Ez egy felszentelt rózsa” (az
különben is úgy volna angolul, hogy This is an ordained Rose vagy a
Rose ordained), csak meg van változtatva a szokásos, hétköznapi
szórend: az „ordained” szó itt nem melléknévi igenév, hanem ige. Így
kell érteni: Nature (...) ordained this rose = A Természet
elrendelte/felszentelte/kinevezte (azaz megteremtette) ezt a
rózsaszálat —

esetleg: a rózsát mint olyant — (mivel nem feledkezett meg az olyan

egyszerű lelkekről, mint én meg te

[ a fordításban: ért bennünket] ).

A verssorokat meg kellett toldani egy-egy verslábbal. A magyar

versfordítói gyakorlat nem szereti az ilyesmit, de olykor
elkerülhetetlen.

A vers 1858-ban keletkezett.

Israel Efraim

(Királyt láttam ma délután!)

Királyt láttam ma délután!

Korona nem volt rajta, nem,

Csak egy Pálmalevélkalap,

És mezítláb járt, azt hiszem!

De biztos Hermelinpalást

Volt Kopott Kabátja alatt —

S fejdíszt is hordott, fogadok,

Csak Kabátzsebében maradt!

Mert Grófnak túl fennkölt volt ő —

Még Őrgrófban sincs sok olyas!

Mi volt? Talán egy pici Cár —

Pápa, vagy efféle fejes!

Ami a Lovat illeti

Szeplős Uram hajtotta azt —

Bizonnyal derék Paci ő,

De gyeplőt neki nem ereszt!

S a hintó! Míg csak élek én

Soha sem láthatok

Járművet még olyat amely

El akkor ragadott!

Még két rongyos Nagyúr

Királykodott bele!

Kétségtelen: először

Ruccantak ki vele!
Kétlem, hogy Császár Hintaja

Mit kísér Szolgahad

Lehet oly fontos mint e kis

Ágrólszakadt Fogat!

Israel Efraim

(Kistányér felett a Szivem)

Kistányér felett a Szivem

Nyelvének nyalni kell

Barack vagy Bogyó volna jó,

De Fánk is megfelel!

Más fordítás:

Kistányér felett a Szivem

Nyelve van, nyal vele,

Barack vagy Bogyó volna jó,

Lehet Barátfüle!

Ebbe még a barátságot is belefőztem Emily helyett, mert ő

elfelejtette belefőzni, holott egyik kedvenc témája a Barátság;
baráttal nyalakodni-falatozni jobb, mint egyedül, barátunk fülét rágni
is a magafajta ínyencnek való dolog, ezt ő tudja a legjobban.

Ezekkel a fordításokkal az a "baj" (nem nagy baj), hogy „jobban”

rímelnek az eredetinél: abban az az egyetlen rím ún. „slant rhyme”,
olyasmi, mint a magyar „kancsal rím”. Csak az utolsó
mássalhangzók azonosak, éppen a sokkal fontosabb
magánhangzók nem. A slant rhyme angol versben sokkal eredetibb,
mint a szabályos rím, és éppen Emily Dickinson egyik specialitása.
Magyarul nehezebb utánozni, mint jól összecsengő rímeket írni:
azok maguktól tolakodnak a fordító tolla alá.

Kistányér felett a Szivem

A Nyelve belenyal

Barack vagy Bogyó volna jó,

De Fánk is megfelel!

Vagy:

Kistányér felett a Szivem

Előtte Íz, de hány!

Barack vagy Bogyó volna jó,

Vagy Teasütemény!

Költő barátom azt mondja, hogy Emily Dickinson versei

„teasütemények”. Ezt az elképesztő

kijelentést úgy lehetne közelebblökdösni az igazsághoz, ha

kiegészítenénk, így valahogy: „E.

D. versei mérgezett teasütemnyek”, vagy „olvan teasütemények,

amelyekbe rajzszögeket vagy apró atombombákat sütöttek”

vagy „amelyek rávicsorítanak az olvasóra és nyelvet öltenek még a

Jóistenre is”. De a fenti vers tényleg édes kis teasütemény, sőt túl
édes, és nincs benne egyetlen rajzszög sem...

Israel Efraim

(Könyvekbe dugva Harcaim —)

2022. 08. 10. 15:33

Könyvekbe dugva Harcaim —

De Egy még csak jövő —

Egy sosem láttam Ellenség

Ám látott engem ő —

És hezitált közöttem és

Velem levők között,

De — nem én — jobb kellett neki — míg

Mind elköltözött —

De szép lesz ha el nem felejt

Sok már elhúnyt Barát —

Mert hetven éves kor felé

A Pajti ritkaság —

(A verset E. D. nem hetven évesen írta, csak ötvenkét éves volt.)

Israel Efraim

(Küldök Két Naplementét —)

Küldök Két Naplementét —

Versengünk — Én meg a Nap —

Én kettőt csináltam — s több Csillagot —

Ő meg — csak Egyet ezalatt —

Az Övé nagyobb — az enyém

Az barátnak való —

Célszerűbb és kényelmesebb

Mert kézbe fogható —

Küldök — nyilván levélben: két naplemente-verset, vagy ezt a verset

meg még egy naplemente-verset vagy naplemente-rajzot (rajzokat).
De a második versszakban, úgy látszik, elfelejtette, hogy két
naplementét küld, mert ott csak egyről beszél. Lehet, hogy ugyanazt
a

naplementét verselte (és/vagy rajzolta?) meg kétszer, tehát

tulajdonképpen nem két naplementét küld, hanem csak egyet.

Israel Efraim

(Láng az Arca Színe,)

Láng az Arca Színe,

Láng a Főkötő,

Láng a Szoknya rajta,

De nem szólhat ő.

Jobb a Százszorszép ha

Nyári domb alatt

Elhull észrevétlen

Könny-ér tudja csak —

Arcát csak a hajnal

A kedves lesi.

Csak a számtalan láb

S ki ott megveti.

Ami lángol (lángolva, nagyszabású fénytünemény keretében múlik

el), az alighanem a nőként megszemélyesített lemenő nap, vagy az
elmúló nyárutó, vagy amit csak odaképzelhetünk. A százszorszép,
Emily Dickinson leggyakrabban említett virága, kvázi emblémája,
ezzel szemben szerényen, feltűnés nélkül illan el, csak a könnyező
csermely meg a holnapi napkelte veszi észre, hogy hiányzik, meg az
a sok láb (!), amely majd megáll azon a helyen. (Ha magyar nótában
vagy slágerben dalolnának így a százszorszépet hiányoló lábakról,
azt mondanánk, hogy hű micsoda giccses érzelgősség, de itt ezt
nem mondhatjuk, hanem csak azt, hogy hű de bizarr...) (A vers 1859
körül keletkezett)

Israel Efraim

(Lassan jöjj — Éden!)

Lassan jöjj — Éden!

Új ajkak felé —

Szendén — szívják Jázminod —

mint a gyönge Méh —

Későn ér virághoz,

Vonzza-űzi félsz —

Nektárt mér fel —

Most be! — s Balzsamokba vész.

Israel Efraim
(Látni Nyári Eget)

Látni Nyári Eget

Költészet, noha Könyvben látni nem lehet —

A Nagy Vers elpereg —

Israel Efraim

(Legvégére hagyott a Ház —)

Legvégére hagyott a Ház —

S a Kisszobát nekem —

Éjjel a Kislámpám, egy Könyv —

Cserép — Geránium —

S felfoghattam mi szűntelen

Hullott: a Vadonat —

A Kosaramba —

Hadd higgyem el —

Hogy így esett —

Nem szóltam — csak ha kérdeztek —

Szerényen akkor is —

A zajos élet taszított —

A Harsányság hamis —

Ha ideáig nem jut ez —

S mind ismerőseim

Elmennek — azt hiszem

Eltűnök — semmi nyom —

A második versszak alternatív fordítása:

S felfoghattam mi szűntelen

Hullott hullott: a Kész —

A Kosaramba —

Hadd higgyem hogy —

Ez az egész —

(A „mint” szó jelentése főnévként: 1. menta, 2. pénzverde. Aligha

hullott akár az egyik, akár a másik abban a kicsi szobában. De
melléknévként a tökéletes új-ság, használatlanság fogalmát
hangsúlyozza ki a szó; a vers rendhagyó módon főnevet kovácsol
belőle. — Az egész valószínűleg azt jelenti, hogy 'mivel magamra
voltam hagyva, senki sem zavart, nyugodtan elkaphattam a készen
ölembe hulló eredeti gondolatokat, így lettem költő. Ha nem így
történt volna, és (= és/vagy) ismerőseim mind elmentek/meghaltak
volna, akkor nyomtalanul távoznám a világból, nem tudná meg soha
senki, hogy verseket is írtam').

Israel Efraim

(Legyek nyarad, mely itt marad)

Legyek nyarad, mely itt marad

Ha elszállt már a Nyár!

Zenéd legyek, Vörösbegyek

Dala ha messze jár!

Növény leszek sírod felett

És körülölelem!

Legyek levél —

mely érted él —

S egy virágszerelem!

Vörösbegyek — az eredetiben: lappantyú és trupiál.

Legyek levél mely érted él — ered.: Kérlek, tépj le mint anemónát.

A vers 1858 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Legyen emlékem nap ha nyugszik)

Legyen emlékem nap ha nyugszik

S nem mikor fölkel az

Habár az egyik szép felejtés —

A másik meg igaz.

Mert Dráma van a távozásban

Mit nem ad maradás

Jobb dicsőn halás Szürkületben

Mint az elsorvadás —

Israel Efraim
(Lélek — a Hasonszőrűt várja)

Lélek — a Hasonszőrűt várja

S Ajtót becsap —

Isteni Többségét kizárja —

Most nem fogad —

Nem hatja meg — Hintó ha — császkál —

Kiskapuja előtt —

Nem hatja meg — csókolja Császár

A Lábtörlőt —

Tudtam — a sokaságból — egyet

Hív ő —

S nem moccan — nem szentel figyelmet —

Mint Kő —

Alant az utolsó strófa alternatív fordítása. „Stone” nem csak követ

jelent, hanem csonthéjas gyümölcs magját is, itt inkább azt. Az előző
sor szó szerint: nem nyitja meg figyelm(esség)ének/udvarias
készségének Szelepeit . Ez furcsa „mechanikai” hasonlat. De szelep
a szívben is van, tehát: nem nyitja meg a szívét senki másnak. A
következő sor, „Mint Kő” vagy „Mint Mag” nem illik a „mechanikai”

képhez, ez a képzavar határát súrolja. Jó költők kezén nem

ügyetlenség az ilyesmi: a költői kifejezés lehetőségeinek, korlátainak
feszegetése. Itt, ha mechanikai szelepről van szó, akkor a két össze
nem tartozó kép ütköztetése mégsem túl jó, nem szuggesztív; ha a
szív szelepére gondolunk, akkor jobb, hiszen arról van szó, hogy kit
fogad be a szív azaz a lélek, de a szelep szó önmagában nem a
szívbillentyűt juttatja eszünkbe. — Ha a lélek olyan, mint a kő —

rendíthetetlen —, az eredeti és hatásos; ha a szív olyan mint a kő,

az banális és jelentésénél fogva sem illik ide (kőszívű, stone
hearted).

Tudtam — a sokaságból — egynek

Szabad —

S Szelep zár — nem szentel figyelmet —

A Mag —

Israel Efraim

…Lélek, Fej-vagy-írás megint?)

Lélek, Fej-vagy-írás megint?

Hát épp eme módon

Százak fizettek rá —

De tizek nyertek is —

Izgatott Angyalszavazás

Húzza-halasztja ügyedet.

Koboldok mohó Frakciója

Sorsolja Lelkemet!

Ezt sajnos megint nem értem, hiába biztos, hogy amiről szó van, az
az, hogy melyik utat válassza az ember: Isten útját-e, vagy egy
másikat; nem „halálbiztos”, hogy a másik út a Sátáné, a koboldok,
ered.: imps ellenére. Nem is ellenére, mert az „imp”-ek nem is olyan
nagyon gonoszak, csak egy kicsit gonoszkodnak, borsot törnek az
ember orra alá. Vagy esetleg tényleg két lehetséges út van csupán
magánteológus költőnk szerint is — elvégre fej-vagy-írással
kezdődött a vers: az eredmény vagy fej vagy írás, élére nem szokott
esni az érme

—, de nem tartja annyira tragikusnak, ha nem a „fej” jön ki...

Hogy az esély miért száz a tíz ellen, azt nem értem, de hát az
Újszövetség is úgy beszél, mintha elkerülhetetlen szükségszerűség
volna, hogy sokan menjenek be a pokolba vezető széles
(kényelmes) kapun, és csak kevesen a mennyek országa felé nyíló
szűk kapun. De pénzfeldobásról nincs szó az Újszövetségben,
legalábbis nem tudok róla.

Lehet, hogy Emily Dickinson olvasta Pascalt, ő pénzfeldobásról is

beszél. Ott azt kell eldönteni, van-e Isten vagy nincs. Szerinte ezt az
ész nem képes eldönteni, és hiába is választunk, azzal nem tudjuk
megszűntetni a másik lehetőséget; olyan ez, mint a Schrödinger
macskája: vagy él, vagy nem él, de mindaddig, amíg nem nyitjuk ki a
dobozt, nem szűntethetjük meg a vagy-él-vagy-nem-él-állapotot.
Tehát a választás irracionális, akár az istenhitet választjuk, akár a
hitetlenséget. De mivel nem lehet nem választani (azt nem mondja
meg Pascal, hogy ezt honnan szedi; már miért ne lehetne?),
kevésbé rizikós, ha a hitet választjuk, mert abból nem lehet baj:
legfeljebb tévedtünk, de a nemlétező Isten nem fog megbüntetni
érte; de a hitetlenségből nagyon is lehet baj. Ebből az egészből csak
a fej-vagy-írást vette át költőnk, ha tényleg van itt valami Pascal-
reminiszcencia. De az ő lelke már feldobta a pénzdarabot, és most
azt kérdezi tőle, hogy mi a csuda, hát még egyszer fel akarja dobni?
Nem tudom, mit jelenthet ez, úgy látszik, egyszer már hozott valami
döntést, de aztán visszakozott, és most kezdené megint előről...

Hogy mi az az angyalok szavazása, és hogyan lehet izgatottan,

lélekszakadva húzni-halasztani valamit?... És mi az, hogy a
koboldok tombolát, sorsjátékot rendeznek, amelyen Emily Dickinson
lelke a főnyeremény?...
Mindez talán ezt jelenti: minthogy még mindig nem döntötte el Emily,
hogy a széles kaput válassza-e vagy a szűket, nem dönthető el,
vajon az angyaloknak van-e jogcímük a lelkére,vagy a
kisördögöknek.

Az angyalokat nagyon izgatja a dolog, fel vannak ajzva, de nincs mit

tenni, kénytelenek húzni-halasztani a dolgot, így hát lélekszakadva
húzzák-halasztják... A krampusz apródjai még biztosabbak a
dolgukban, ők már vásárolják is a sorsjegyeket a lelkére... Én azt
hiszem, hogy suba alatt, a komoly álarc alatt Emily Dickinson is
somolygott sőt kacarászott magában. Ez nem jelenti azt, hogy nem
vette ugyanakkor komolyan a dolgot: ez az álarc az ő igazi arca.

A vers nem mondja meg, miért van ez a különbség az angyalok és a

koboldok között, az, hogy az angyalok szavaznak, a koboldok meg a
véletlenre bízzák a dolgot. Emily Dickinson nem szokta kifejteni a
teóriáit olvasói számára (talán nem is számít olvasókra), csak
mintegy címszavakkal utal rájuk; lehet találgatni, tűnődni rajtuk.

Találgassunk: az angyalok magasabbrendű lények az ördögöknél,

ezt azok sem tagadják, akik a pokolba vezető utat-kapukat járják („A
képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt", írta egy szellemes
francia), ezért ők nem játszanak szerencsejátékot, hanem
demokratikusan szavaznak. Miről szavaznak? Arról, hogy majdan
befogadják-e a lelket maguk közé. —

Hogyan? Hát nem azon múlik ez, hogy melyik utat fogja választani a
lélek? A kálvinista vallás szerint — Emily Dickinson abban
nevelkedett — tényleg nem azon múlik, de azért talán az angyalok
szavazatán sem... — A rakoncátlan és kicsapongó ördögfajzatok
hazardíroznak, a véletlenre bízzák a dolgot. De hát nem teljesen
mindegy a lélek szempontjából, hogy ez vagy az az ördögöcske
vágja-e majd zsebre? Különben a lélek maga is hazardírozott, a
véletlenre bízta annak eldöntését, hogy melyik utat járja... Egyszóval
költőnk huncutul játszadozik halálosan komoly témájával.

(Pascal valószínűleg innen „szedi" azt a meggyőződését, hogy nem

lehet nem választani: „ Aki nincs velem, ellenem van" [ Máté 12: 30].
Jézus azt is mondta, hogy „[ Ne tiltsátok meg, mert]

aki nincs ellenetek, az veletek van ", de Pascal az első nézetet

választotta, nem pénzfeldobással, hanem mert az közelebb állt lelki
dispozíciójához. Emily Dickinson aligha döntött e két hozzáállás
között, bár minden bizonnyal a tolerancia felé hajlott inkább...) (A
vers 1859 körül keletkezett.)

Israel Efraim

2/2

(Lelkedben szaladoz)

Lelkedben szaladoz

Mint Zongorán a Kéz

Mikor még csak bemelegít —

Meg lassanként igéz —

Szoktatja gyenge valódat

Jön az Éteri Csapás

Tompa, Kalapácstól — messziről —

S közelről — Lassan is

Még lélegezni képes —

Agyad — pezseg hidegen —

Kap egy — akkora — Mennykövet hogy

Lerogy Lelked a meztelen —

Ha Erdőt Szél Karmába kap —

Attól — a Világegyetem —

Az utolsó sor azt s jelentheti, hogy

Nyugodt — a Világegyetem —

Ha azt jelenti, hogy „ A Világegyetem — [attól] még mindig — " ,

akkor a mondat nincs befejezve.

Esetleg úgy is olvasható, hogy „ A Világegyetem — [attól] még

mindig megvan ", bár azt hiszem, hogy ilyen jelentésben inkább „still
is"-nek kellene állnia, de hát E. D. szeret önkényeskedni az angol
szórenddel, hogy a mondatai ne legyenek egyértelműek. Mind ezt
figyelembe véve tkp. úgy kellene fordítani, hogy

Attól még a Világegyetem — nyugodtan —

de ez túl prózai és terjengős volna, nem olyan előkelően szűkszavú,

mint az eredeti. Ezért csak: Attól — a Világegyetem —

sőt lehetne még tömörebben:

A Világegyetem —

ebből már kitalálható, hozzágondolható, hogy ' attól még nem fordul
ki sarkából a Világegyetem '. — A szerző alighanem azt akarta, hogy
különféle módokon legyen olvasható ez a rész, bár a vers
egészének jelentése szempontjából nincs igazán különbség a
különböző

olvasatok azaz jelentések között.

Israel Efraim

(Lelkesedés ha kitör is)

Lelkesedés ha kitör is

Csak-csak lelkesedik —
De fel ne nyissa fedelét —

A nagy Extázisig!

Egy Áhitat — mely Ábra!

Olcsó Cirkusz, bevág —

Szentlelkek ketrece!

És véged van, Világ!

Első versszak, alternatív fordítás:

Egy kitörő lelkesedés

Lelkesedés ugyan —

De ha Istenments kirepül —

Extázis ne legyen!

(A vers 1860 körül keletkezett.)

Emily Dickinson versei gyakran alig érthetők sőt rejtvényszerűek,

olykor egészen egyszerűen rejtvények, még mondattani szerkezetük
is felfoghatatlan vagy legalábbis többféle képen értelmezhető; ha
valamely gondolat könnyen megérthető, az E. D. szerint kevésbé
érdekes.

(Szerintem is.) (Nem csak őszerinte: sok más nagy költő szerint is,
de úgy látszik, Emily ezt még valahol minden köntörfalazás nélkül le
is írta; sajnos nem sikerült nyomára bukkannom az illető
mondatnak.) Ezt a verset azonban speciell nem is olyan borzasztóan
nehéz

megérteni, annak ellenére, hogy váratlan és groteszk dolgok is

vannak benne, elsősorban a ketrecben mutogatott Szentlelkek ... A
„Szentlélek”
fogalma többes számba téve már önmagában is groteszk és
sokkírozó volna, sőt szinte istenkáromlás, hogy aztnemondjam
„eretnekség”. Egészen speciális képesség kell hozzá, hogy valaki
sohase értsen meg semmit az ilyenfajta versekből sőt még az ennél
egyszerűbb versekből sem. Szükséges hozzá továbbá az a
meggyőződés is, hogy nincs is mit megérteni, mert a versek
érthetetlen halandzsák, minden vers, és hogy a halandzsázás
képessége intuíció. Van ugyan rengeteg „modern” halandzsavers,
de Emily Dickinson versei NEM

értelmetlen halandzsaversek.

Az első versszakban első pillantásra a fenti „fafejképesség” nélkül is

érthetetlen, hogy miféle fedele lehet annak a lelkesedésnek. De a
második versszakból ez kiderül: ott „Szentlelket”, sőt

„szent lelkeket ” tartanak ketrecekben, mint valami állatkertben vagy

valamiféle vidámparkban vagy vándorkiállításon sőt a piacon... efféle
„madárketrecnek" van felnyitható fedele. Eszerint tehát az első

strófa ezt jelenti: ,Ha valakiből kitör a lelkesedés (= nem bírja

magában tartani vallásos elragadtatását), az még hagyján; de ha az
a lelkesedés neadjisten „ kitör” azaz kirepül a ketrecéből, értsd:
nyilvánosan mutogatja magát, az már baj. Attól összedől a világ!'

A kép vagy szimbolum nem éppen következetes (de Isten neki, ne is

legyen!!): az első

versszakban minden rendben van, ha a lelkesedés (= vallási

elragadtatás) nem nyitja fel [

ketrece] fedelét, nem mutogatja magát. A második versszak

azonban vásári mutatványnak minősíti már azt is, hogy „a szent
lel(ke)ket” egyáltalán mutogatják, mintegy ketrecekben, mint a
majmokat a cirkuszban, tehát a ketrecek fedelének kinyitogatása
nélkül is...
Az extatikus elragadtatást, mondja a vers 5. sora, nem lehet
grafikonokba, ábrákba, diagrammokba gyömöszölni. Az, hogy
napjainkban még százszor inkább gyömöszölik azt ábrákba,
grafikonokba, mint Emily korában, az nem bizonyítja ennek az
ellenkezőjét.

Israel Efraim

(Lement a Nap — nem látta csak)

Lement a Nap — nem látta csak

A Föld, s én egyedül,

A Fenségesség tanui —

Hogy győz és lemerül —

Feljött a Nap — nem látja csak

Föld, én, — s még Egy — felül —

Nevenincs Madár — Idegen — hogy

Fején Korona ül —

Israel Efraim

(Létem Magányosabb)

Létem Magányosabb

Ha Magány nincs velem —

A Sorsom már oly otthonos —

Hogy Más — a Nyugalom —

Kitúrná a Homályt —
Szobám rogyna bele —

Pár rőf csak — nem férne oda

Az Ő Szentsége be —

Nem szoktam a Reményt —

Rámédesülne itt —

Megszentségtelenítené

Mi Szenvedésre lett —

Könnyebb a vízhalál

Ha látszik már a Föld —

Mint elérni — Kék Szigetem —

S inni mérget — Gyönyört —

(A vers 1862 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Létet előz a Szeretet)

Létet előz a Szeretet

Halálutánt keres

A Teremtésnek — Kezdete

S Lehelet-Exponens.

Más megoldás, „Szerelem"-mel:

Élet előtt jár — Szerelem

Halálutánt keres

A Teremtést — az váltja ki

S Lehelet-Exponens.

E.D. versei interpretációra, elemzése sokkal alkalmasabbak, mint

lefordításra...

Interpretáción nem azt a bennfenteskedő vagy éppen ellenkezőleg

gyermeteg szavalást értem, amely elmondja ugyanazt, ami magától
is világos a versben, és bölcsen hallgat mind arról, ami nem érthető
benne; sem pedig a nagyképű „filozofikus” halandzsázást. Ilyen az
irodalmi interpretációk többsége.

Ebben a nyúlfarknyi versben minden többékevésbé érthető, az

utolsó sortól eltekintve. De érteni és jól lefordítani az nem ugyanaz.
Mindjárt az első szó nyelvet öltöget: nem tudni,

„szerelmet” írjunk-e vagy

„szeretet”-et. Ez nem csak Emily Dickinson-probléma; a magyaron

kívül nem ismerek olyan nyelvet, amelyben két különböző szó volna
erre a két fogalomra. (Franciául ha többes számban áll az „amour”,
akkor szerelmet jelet, de egyes számban ott is kétértelmű.) A
magyar nyelvnek előnye ez, de a fordítás során gyakran hátránya; a
kontextusból ki szokott derülni, melyik szót kell használni, de ennek
a versnek a kontextusából nem derül ki; valószínűleg mindkét
értelemben olvasandó, de legalábbis olvasható. Kétszer is (legalább
kétszer) le kell fordítani, ha becsületesek akarunk lenni. Esetleg
lehet azt írni, hogy „szeretni”, mondjuk: Szeretni — Létet előz . Vagy:
Szerettünk — Létet előz ; szerettünk az itt nem múlt idő volna,
hanem olyan régies alak, mint a „Siralmas énnéköm tetüled
megváltom”, azaz megválnom, megválásom. Nekem ez tetszene, de
lehurrognának érte, sokan meg sem értenék, de még az

én fülemben is olyasfajta stilisztikai „melegséget” vinne bele a

fordításba, amely ellentmondana az eredeti vers látszólagos hideg
objektivitásának, amiről legitten szót ejtek.

— Még: „Szerettünk —

Voltunk előtt": Ez már érthetetlen, meg kell magyarázni: ez a

„Voltunk" saját, de a magyar nyelv szelleméből következő
„találmányom"; v.ö. „ilyen és ilyen mivoltunk". „Szolga-voltunk,
szegény sorunk" (Ady) = szolgai mivoltunk.

A latin eredetű, absztraktabb, „objektívabb”, nem-lírai hangulatú

szavaknak angolszász eredetű

szinonímájuk helyett való sűrű használata éppen E. Dickinsonra

jellemző a leginkább: éppolyan

„áruvédjegy” ez az ő versein, mint a nagybetűk és a gondolatjelek

gyakran tökéletesen indokolatlan(nak látszó) halmozása. Magyarul
ez többnyire utánozhatatlan, bár a

„Halálutánt” („a Halál után” helyett) egy kicsit visszairányít az

elvontsághoz, akárcsak a „Lét”

szó használata, ti.

„Élet” helyett — igaz, hogy az inkább csak az azért, mert rövidebb az

„Életet”-nél, tehát

„odafér”...

De ez nem szégyellnivaló. A rím, a ritmus, a prozódia — az

úgynevezett „forma" azaz „a nyelvi forma"

— megannyi bilincs, de nélkülük a legszebb költői gondolatok sem

érnek semmit. Ez az, amit Dilettáns Fordító sohasem fog megérteni,
mert Dilettáns Fordítónak nincs füle sem a rímhez, sem a ritmushoz.

Olyan ez, mint az az ember, akinek nincs zenei hallása: az olyanból

sohasem lesz hegedűs.
Legfeljebb „a szürkék hegedőse", de még az sem, hiszen a nyelvi
formához még Szabolcska Mihálynak is volt füle...

Hogy mit jelent az utolsó sor, az csak sejthető, de nem világos. Talán
ezt: ’A Szeretet/Szerelem a Lélegzet képviselője/támogatója/híve’,
azaz nélküle nehéz esetleg lehetetlen volna lélegezni, vagy: ’A Sz. a
Lélegzés Hatványkitevője’, azaz meghatványozza, megsokszorozza
a lélegzést. Az „exponens” szót magyar olvasó is ismerheti.

Israel Efraim

(Liliom ha övlevéve)

Liliom ha övlevéve

Méh elébe jött

Imádja-e majd a Méh őt

Úgy mint azelőtt?

Hogyha feladta az Éden

Sáncárkát mi gyöngy —

Lesz-e még Éden az Éden

S nem Gróf csalta könny?

Emily Dickinson metaforái olykor a képzavar határát súrolják, itt meg

át is lépik. De valójában nem képzavarosak ennek a versnek a
metaforái, ugyanis — nem metaforák hanem csak metonymia-
szerűségek: nyilvánvaló, hogy a harangvirágnak (az áll az
eredetiben, nem liliom) nincs semmije, ami képszerűen
megjeleníthető volna az öv-vel — mintegy „szűzövvel”,

mert arról van szó; a girdle szó fűzőt is jelent — és nem veszi le a
méh előtt, nincs mit levennie, és nincs is a méhnek szüksége a virág
beleegyezésére, ha dézsmálni akarja. A „virág”
itt egyszerűen „lány” helyett áll, a „méh” pedig ahelyett, hogy „a férfi,
aki magáévá akarja tenni a lányt”; az eredetiben még explicitebben
„szerető-méh” áll.

A második strófa ugyanezt — gyengébbek kedvéért? — még

egyszer elmondja, másképpen

„bekódolva”: a lány itt Édenkert, az ostromló pedig „gróf” (vagy

„báró” stb.). A

„gyöngysáncárok”

azért nem képzavar, mert az sem kép hanem csak afféle találós
kérdés-szerű megnevezése a lány ellenállásának vagy
vonakodásának. Írhatott volna gyöngykerítést, gyöngyvárfalat,
gyöngylakatot is.

Az utolsó sor az eredetiben: Vagy a Gróf — még Gróf?, azaz: vajon

úriemberként vagy gáláns lovagként fog-e viselkedni az után is, hogy
átlábalt a lány gyöngysáncárkán és bevette a várát?...

Israel Efraim

1/1

2022. 08. 10. 15:39

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

(Ma este volt egy éve!) (Magyar)

Ma este volt egy éve!

Még jól emlékszem, ó!

Megmondhatja akárki
Nem volt harang, bravó!

Mint falubeli — víg volt —

Nyugodt mint Távozó —

Mint templomjáró — bűnös —

E szerény Utazó!

Nem szólt visszajövésről!

Nem mondták, hogy hova

Fúj majd egy kedvező szél —

Hogy várhassuk — haza!

A rózsát megköszönve

Mit élete hozott —

Hogy új fajt is letéphet

Arról álmodozozott;

Csodát megszégyenítve

Eljött a nagy csoda —

Kezek húzták a kábelt —

Nagy tömeg gyűlt oda —

Felszállt szemünk elől új

Arcokhoz, mik csupa

Különbség — S nem tudok mást —

Mint azt, hogy: Bojtika!

A Jóistennél is mindentudóbb Internettől megtudtam, hogy a

százszorszépnek, angolul: daisy, még további harmincöt neve van
magyarul, és hogy ezek közül az egyik: bojtika. Éppen ilyen

szóra volt szükségem az utolsó sor rímmel való ellátásához! A

Jóisten nem segített, nem súgott, az angyalai sem; az Internet
segített! Dícsértessék az Internet!

Azt is megsúgta, hogy a százszorszép, tehát a bojtika, tipikusan

temetői virág; ezt Magyarországon éltemben nem vettem észre, de
úgy látszik, Amerikában az. Csavaroseszű

költőnk tehát úgy tesz álnokul, mintha semmit sem tudna, semmit
sem értene, csak azt, hogy (megint) meghalt valaki, és hogy az élet
és a halál között nincs is olyan nagy különbség (?): itt is, ott is —
csupa boglárka, csupa százszorszép...

(Feltéve, hogy a költő intenciója szerint értelmezem a verset, és ez

abszolúte nem biztos; értelmezhetem máshogyan is, csak ne a
versnek ellentmondó módon értelmezzem.) Mint

templomjáró — bűnös : gondolom, elhangzott a papi sírbeszédben

az is, hogy mi mindannyian bűnösök vagyunk, tehát hogy az elhúnyt
is bűnös volt, de hogy sebaj, Isten majd csak megbocsát neki is,
hiszen Neki, Istennek, többek között épp ez a dolga.

Kezek húzták a kábelt : gondolom, az átvitt értelemben értendő

hajó kikötéséhez, révbeérkezéséhez. A temetésen jelenlevő
embersereglet mintegy segíti a halottat a túlvilágra való átjutásában.
Így értem én ezt; egyáltalán nem biztos, hogy a költő is így értette
volt, de érthető így is, és így van értelme, mert másokkal ellentétben
biztos vagyok benne, hogy van értelme ennek a versnek is. Kell
hogy legyen, hiszen még a XX. század előtt íródott; a
halandzsaköltészet a XX. század találmánya lesz, és akkor sem 1 /
2
2022. 08. 10. 15:40

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

a nagy költők találmánya. De vajon ki és mikor találta fel értelemmel

rendelkező versek halandzsafordítását? Kossuth díjat neki!

(A vers 1859 körül keletkezett.)

Israel Efraim

(Madárvisszaszálló idő —)

Madárvisszaszálló idő —

Még két Madár se tán —

Visszanéz épp csak ő.

Eget újrafestő napok,

Agyafúrt Júniusi fok —

Arany-kék-keverő.

Méhbenemcsapó mágia —

Lehetségességed faja

Hiszékenyt nem kimél.

Magok sora tanúskodik —

Mik felcserélt leged lökik

S jön egy félős levél.

Ó, nyári nap Szentsége, te,

Utolsó Áldozás Köde —

Beavatsz új tagot.

Hogy nyelje szent jeleidet —

Te megszentelt kenyeredet

S halhatatlan borod!

A vers érthető, nincs mit magyarázni rajta, de hátha nem mindenki

tudja, mi az az első

áldozás. Az első

áldozás során a nagyobbacska gyerek először veszi magához (nyeli

le) a bort és az ostyát (kovásztalan kenyeret), és ezzel avatódik be,
ezzel lesz tagja a vallási közösségnek. A vers a nyár, egy-egy
költözőmadár stb. ideiglenes visszatérését utolsó áldozásnak,
szentségnek nevezi (bár „szentségörő"

módon egyúttal mágiának, kis híján becsapásnak, hókuszpókusznak

is — de szent hókuszpókusznak...).

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Magány s egy Körülmény miatt —)

Magány s egy Körülmény miatt —

Azt el nem mondhatom —

Egy pók tartózkodásomat

Megmászta nagy mohón

Jobban otthon volt mint magam

És megnőtt hirtelen

Úgy éreztem vendég vagyok

S feladtam sebesen

Hajdani birtokom megnéztem én

Voltak követeléseim

Sans gêne úgy vette valaki

Hogy az Tornaterem

Se Jogcím se Adó

Léglakosok örök

Elbirtoklást szereztek ott

Úgy mint örökösök —

Ha bárki az utcán megüt

Visszapofozhatom —

Ha bárki javamból kitúr

A Törvény Oltalom

Tudós Barátom a Szabály

De mily gyógyír lehet

Ha sehol sincs a sérelem

És ki nem védheted —
Ezt az idő- s lélek-Lopást

E Mai rákfenét

E pók- vagy ‘stenments Égi bűnt

Ennek adnék nevet.

A vers több helye csak féligmeddig érthető, értelmezésük nem áll

messze a rejtvényfejtéstől.

Valami köze van George Sand egy művéhez; annak elolvasása

alighanem segítene a versbe bekódolt rejtvény(ek?) megfejtésében,
de nem olvastam el azt a művet: amit nem lehet

megérteni közkeletű, közismert tények és jelentések segítségével,

speciális információk nélkül, az nem alkotóeleme az irodalmi műnek,
értsd: nem irodalmi alkotóeleme. Szerintem csak az releváns, hogy
hogyan olvasható a vers kielégítő (nem mélyen az érettségi
színvonal alatti) angol tudással és általános ismeretekkel, átlagos
műveltséggel a fejünkben; a többi maximum irodalomtörténet,
irreleváns információfoszlányokon való szöszmötölés.

Lehet egy egész vers „magánvers”, és nem kell, hogy az érdekelje a

nagyközönséget. Emily Dickinsonnak vannak olyan magánversei.

A fordítás egyes részletek lehetséges értelmezésén alapul; el tudok

képzelni más lehetséges értelmezéseket is.

Az első két sornak mondattanilag a pókra kell vonatkoznia, de ennek

ellenére sokkal valószínűbb, hogy a beszélőre, a költőre vonatkozik:
ő volt egyedül, nem a pók, és ő az, aki csak vonakodva fogadja el,

hogy megmondják (neki), hogy mi volt az a különleges körülmény. Ki

ne mondja meg neki?

Gondolom, ő maga... Könnyen meglehet, hogy ennek a nem-

egyértelműségnek oka az, hogy az a nagyranövő pók ő
maga, Emily, vagy az alteregója, vagy groteszk fantáziájának
szüleménye. Nehéz nem gondolni Kafka híres novellájára, amelyben
valaki óriási bogárrá változik. De lehet szó egyszerűen olyasmiről is,
hogy valami kellemetlen alak, E.D. tartózkodásának fittyet hányva,
rátelepszik a magányára, pl. vendégségbe jön és nem lehet lerázni,
a házigazda meg úgy érzi, hogy kitúrták a lakásából.

Bizonyos Körülmény között: a szokásos kifejezés: in the

circumstances = az adott körülmények között, itt azonban a
„körülmény” szó egyes számban van... A pók betolakodása
valamilyen speciális helyzetben, valamilyen esemény nyomán
kövekezett be, de hogy mi volt ez az esemény, azt a költő nem
akarja elárulni, tehát nyilván nem is fontos, hogy az olvasó tudja;
vagy ha mégis fontos, akkor sem akarja elárulni. Kafka sem mondja
meg, miért változott „hőse” bogárrá, lehet találgatni.

Se Jogcím se Adó. Ered.: Ahol alszik Adó és oda [minden] Jogcím.

Talán: nem fizettek lakbért.

De miért is fizettek volna, ha egyszer kisajátították a birtokot?

Inkább: nem csak birtokkisajátítást követtek el, hanem még
birtokadót sem fizetnek az államnak! Tökéletes törvénytelenség,
anarchia!

Léglakosok ered.: A Levegő lakói; = a pókok?

Sehol sincs a sérelem: valószínűleg azért, mert a tettes — pók...

(meg a pereputtya?), nem jogi személy, Képzeljük el, mit mondana a
bíróság a költőnek, ha az beperelné a pókokat, hogy kitúrták a
lakásából.

A vers vége:

Ezt az idő- és lélekkisajátítást

(. .)

Pók által elkövetettet, ezt kell Istenments

Specifikálnom.

De én ezt úgy értelmeztem, hogy

Pók által vagy Istenments az Úr (Isten) által elkövetettet.

Ez több szempontból is túl merész értelmezés, de szerintem nem

lehetetlen. Emily Dickinsonnak vannak nagyon vad ötletei, nyelvtani,
mondattani ötletei is.

Israel Efraim

(Máshogy látni milyen a domb —)

Máshogy látni milyen a domb —

Falun türoszi fénykorong —

Hajnalban tágabb napkelet —

A gyepen mélyebb szürkület —

Egy cinóberszín láb nyoma —

A hegyoldalban bíbor ujj —

Az üvegen légykoppanás —

Egy ismét serény pók-takács —

Egy melldüllesztőbb Gall Kakas —

Mindenütt egy virág-várás —

Tengelyvisítás fák között —

Páfrányillat hol út vezet —

Mind ez s többet nem mondhatok —

Egy pillantás s te is tudod —

A Nikodémus rébuszát

Megfejted évi válaszát!

Nikodémusz az Újszövetségben azt kérdezi Jézustól (János

Evangéliuma 3 sqq.), „Mimódon születhetik

[= újjá azaz támadhat fel] az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő

anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?” Jézus azt feleli,
hogy „senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből
szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van” (vagyis ő maga,
Jézus). Ez azt jelenti, hogy aki hisz őbenne (Jézusban), az tudja,
hogy a feltámadást nem konkrét, nem materiális értelemben kell
érteni, hanem spirituális értelemben: a lélek támad fel, nem a test.
Máshol is mond ilyeneket Jézus az Újszövetségben.

Nikodémus az Újszövetség (János evangéliuma 3) szerint farizeus

volt azaz egyszerűen rabbi, zsidó jogtudós. Valójában a rabbik
igenis vallották a feltámadást, egyáltalán nem úgy, mint ez a
Nikodemus.

Vitájuk a rabbiknak csak az ún, szadduceusokkal volt: azok tagadták

a feltámadást. A szadduceusok nézeteit a zsidóság kivetette
magából, az már kétezer évvel ezelőtt sem volt része a zsidóságnak.
Hogy a feltámadást konkrét, materiális értelemben kell-e érteni, az a
zsidóságban nem világos, láthatólag nem is fontos; de mintha inkább
konkrét, materiáis értelemben (is?) kellene érteni. A zsidóságban az
ilyesminek semmi különösebb „ideológiai”

jelentősége sincs, még ha elmondjuk is naponta háromszor a

„hivatalos" imánkban: „Áldott vagy te, Urunk, aki feltámasztod a
holtakat". Nikodemus ellenvetése a fentiek fényében fölöttébb
meglepő.

Mindezt Emily Dickinson nem tudhatta, ezért válaszolja

Nikodemusnak meg magának az Újszövetségnek is, hogy a
„feltámadás" egész egyszerűen megfigyelhető minden tavasszal a
természetben, semmiféle vallás, theológia, filozofálgatás nem kell
hozzá. Ezt valószínűleg úgy kell értenünk, hogy a természet tavaszi
feltámadása mind materiális mind spirituális feltámadás. Keresztény
szempontból ez még nagyobb eretnekség, mint zsidó szempontból,
bár nem biztos, hogy E. Dickinson ennek tudatában volt; alighanem
nem is érdekelte igazán...

Az ő számára az egész földi lét spirituális, szellem és lélek itatja át,

nincs semmiféle ellentét

közte és a mennyek országa között. Nekem legalábbis ez a

benyomásom. Azért érdekelte őt a mennyország is, de ki tudja, hogy
pontosan milyen értelemben.

E. D. nem theológus, hanem költő, még ha egy kicsit túl sokat

agyaskodik is.

Türoszi fény: bíborszínű fény Türosz: libanoni város, híres volt

bíborfestékéről.

Jézus lényegében azt válaszolja, hogy a feltámadást spirituális

értelemben kell érteni, nem pedig konkrét értelemben. Nem világos,
milyen választ adott volna vagy adna ma is valamely nagy rabbi erre
a kérdésre (nem próbaltam ki); lehet, hogy ugyanezt válaszolná,
vagy azt mondaná, hogy nem tudja, vagy azt, hogy ennek nincs
semmi gyakorlati jelentősége, „te mindenesetre viselkedj úgy, hogy
jutalmat érdemelj odaát, nem pedig büntetést." Az Istentagadó Kant
nagyjából ugyanezt mondja.

Emily Dickinson keresztény szempontból „eretnek” módon azt látszik

mondani, hogy a feltámadáshoz nincs szükség semmiféle
spiritualitásra, legalábbis semmiféle „hivatalos”

keresztény spiritualitásra: a természet minden évi (tavaszi) új meg új

megújulása,

„feltámadása”, elegendő bizonyíték arra, hogy VAN feltámadás.

„If we love Flowers, are we not “born again” every Day, without the
distractions of Nicodemus?” írta E. D. valakinek: „Ha szeretem a
virágokat, nem világos-e Nikodemus zavaros okoskodása nélkül is,
hogy VAN feltámadás?” Ehhez nincs szükség semmiféle theológiai
szofisztikációkra. A természet minden tavasszal újra meg újra
feltámad.

Egy ismét serény pók-takács. Azt hittem, hogy csak afféle

sztereotíp duma az, hogy tavasszal a pók is újra nekilát a
munkájának, mivel a szobában sohasem vettem észre, hogy télen
kevésbé szövögetné hálóit a pók, mint nyáron. Nos megtudtam az
internetből, hogy ha házipókunk nem is, a természetben élő pókok
nagy része valóban begubózik télire mint a medve, és nem sző
semmiféle hálót. Úgy látszik,

„ideológikus" költőnk ezt az apróságot is megfigyelte a

természetben.

Az 5. és 6. sor semmiféle értelemben nem rímel, pedig az összes

többi verspár rímel. De ez egyáltalán nem tanúskodik arról, hogy E.
Dickinsont nem érdekelték a versírás „formális”

oldalai; nagyon is érdekelték. Csakhogy az összes nagy, közepes és

kis költőkkel ellentétben ő

nem volt dogmatikus etekintetben. Ezért gondolták azt a korabeli

nagyokosok, hogy E.D.

dilettáns. Egyszer nem rímel, nem rímel, annyi baj legyen,

vesszenek a dogmatikusok...

Israel Efraim

2/2

2022. 08. 10. 15:41

Firefox
https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

(Még egy Vendég sem állt odább —) (Magyar)

Még egy Vendég sem állt odább —

Itt töltvén el egy éjszakát —

Az emlék trükkös Szálloda

Ki nem jut ki bement oda —

Israel Efraim

(Meghalni — meghalatlan)

Meghalni — meghalatlan

S élni — Élet-telen

Ez a legkínosabb Csoda

Hit értelmezte Kín.

Israel Efraim

(Meghalni — nem Halállal)

Meghalni — nem Halállal

Élni — Élet-telen

A legnehezebb Csoda ez

Hit nélkül csak „talán”.

Israel Efraim

(Meghalt — hát meghalt de csak így.)

Meghalt — hát meghalt de csak így.

A szuszt kilehelé

Felvett egy szoknyát, egyszerűt

S indult a nap felé.

A kaput leső Angyalok

Nyilván látták hogy kikerül,

Mert én, halandó oldalán,

Nem láttam itt belül.

Az a benyomásom, hogy Emilynk itt is akasztófahumorizál. Mi az,

hogy „meghalt de csak így”?

Az eredetiben ugyan nincs ott a „de csak”, de odaértendő. Elvégre

mindenki úgy hal meg, hogy egy utolsót lélegzik; csak egy-két
közéleti meghaló mond még gyorsan valami nagyot vagy érdekeset,
amit évszázadokig fognak idézgetni, pl. „Több fényt!” vagy „Mekkora
nagy művész hal meg bennem!” (Nero császár, aki költőnek is
tartotta magát), de az ilyesmi ritka mint a fehér holló,
elhanyagolható. Aztán meg mi az, hogy a leselkedő angyalok nyilván
látták, amint kikerül a kapun, ,ugyanis én a kapu itteni, halandó
oldalán nem láttam, ti. nem láttam többé’ , az eredetiben: soha
[többé] nem találkoztam vele.

Hát hogy a csudába találkozhatott volna vele, ha egyszer annak

rendje és módja szerint nem csupán

„elment” átvitt értelemben, és „találd ki, kedves csekélyértelmű

olvasó, hogy ez azt jelenti, hogy

„meghalt”, hanem expressis verbis, svarc auf vejsz „meghalt”? Az a

benyomásom, hogy a világ nem vette észre eléggé, hogy mennyit
blődlizik suba alatt ez a szuperspirituális költő, milyen sokszor
parodizálja ravaszdi módon saját szuperspirituális mániáit. Mert azt,
hogy egyszerűen és naívan szamárságokat ír, azt nem tudom
elképzelni. Csak játssza a naív, nálunk férfiaknál kevésbé
intellektuális, érzelgős nőcit, miközben sokkal agyafúrtabb nálunk,
okos férfiaknál, és lefogadom, hogy megvan rólunk a véleménye,
csak eltitkolja...

(A vers 1859 körül keletkezett.)

Israel Efraim

1/1

2022. 08. 10. 15:43

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

(Méh: Fekete, Öv: Színarany —) (Magyar)

Méh: Fekete, Öv: Színarany —

Csupa Zümm-Kalóz.

Tüntetőleg lovagolnak

S lényük Torzon-Borz.

Szőr-Zűr — de nem összevissza —

A Domb Veleje.

Korsók — Világrepedés itt

Nem roppan bele.

A Domb Veleje talán azt jelenti, hogy a legjobb dolog, amit a domb
fel tud mutatni, az a méhek raja.

Vagy pedig azt, hogy a méhek magukba szívták a domboldal

virágaiból azt, ami a legjobb: a nektárt.

A két utolsó sort nem értem. Jugs — korsók —: azt jelenti ez, hogy a
méhek korsók vagy köcsögök, mert mézet „tartalmaznak”? ’ A
Világegyetem törése nem csikoroghat (ezt is jelenti a „jar”) vagy nem
okozhat kiömlést/kicsordulást/romlást' — ??? A méheknek
köszönhetően?

Israel Efraim

Feltöltő

Efraim Israel

Az idézet forrása saját fordítás

1/1

2022. 08. 10. 15:44

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

(Méh! Várlak, gyere el!) (Fura vers) (Magyar)

Méh! Várlak, gyere el!

Mondtam Valakinek

Akit ismersz te is

Hogy itt leszel —

Nem lesz Béka, gyere,

Mind dolgozni akar —

Visszajött sok Madár

Finom a Lóhere —

E Levelemre négy

Óráig választ adj

Vagy inkább nálam légy —

Üdv. Légy.

Israel Efraim

(Méhecskezümmögés)

Méhecskezümmögés

Varázslóvá — igéz —

Ne kérdezd mit fakaszt —

Nem tudja lélek azt —

Sem ész —

Ha piroslik a Domb

Elhagy akaratom —

Ha gúnyol egy pimasz —

Istent kísért — ez az

Egész.
Hajnal hasad — ugyan

Dagadok — hogy hogyan? —

Ki tervezte begyem

Közölni az legyen

Merész!

Nem emlékeztem rá, hogy ezt már lefordítottam egyszer, és

lefordítottam még egyszer: Egy Méh ha zümmög ő

Varázslást sejtető —

Ha kérdenéd miért —

Megölj inkább s ne kérdd —

Nem t’om —

A Dombtetői Pír

Letalóz és lebír —

Ha gúnyol valaki —

Vigyáz — Isten neki —

Az ám.

Ha feldereng a Nap

Énem lesz magasabb —

Ha kérdik hogy — izé —

Szóljon ki tervezé

Agyam!
Take care — ford. Vigyáz. „Take care” úgy értődik, hogy „Vigyázz!”,
két Z-vel, de itt lehet az utolsó alanynak — anybody = akárki —
újabb állítmánya is, hiszen az előző állítmány, a

„sneer” (= vigyorog, gúnyolódik) is –s- nélkül állt, azaz ún.

subjunctivusban, amint az gyakori

„if” után az ún. „fentebb stíl"-ban. Tehát úgy vettem, hogy maga az a
gúnyoldódó valaki az, aki vigyáz. Nem értem ugyanis, miért

kellene óvatosnak lennie Isten jelenléte miatt annak, aki valaminek

(itt a gúnyolódásnak) az áldozata.

Igaz, hogy az is bizarr, hogy miért vigyáz Isten jelenléte miatt az, aki
éppen gúnyolódik valakinek a rovására, de jelentheti ez azt is, hogy
gúnyolódik ugyan az illető, elköveti ezt a csúnya, Istennek nem
tetsző dolgot, de azért közben fékezi is magát, mert azért ő is tart
egy kicsit Istentől... Ez túl kacifántos, de éppen ezért nem
valószínűtlen, hogy ilyesmire gondolt

Emily Dickinson... vagy valami más kacifántra. — Isten neki : ez

nem éppen azt fejezi ki, amit csak most fejtettem ki, de Isten neki...
Azt jelenti, hogy ,ha valaki gúnyolódni talál a bizarrságaimon, hát
hadd gúnyolódjon, Isten neki, engem nem zavar’, hiszen itt van
Isten, nincs mitől félnem. Ha nem pontosan erre gondolt Emily
Dickinson, annyi baj legyen: szerintem ez is afféle
emilydickinsonszerű gondolat. Ennek a versnek úgyis inkább a
formájában, a formalizmusában van a lényege, nem annyira a
„filozófiájában”.

Israel Efraim

(Méhek zöngése elcsitult)

Méhek zöngése elcsitult

De valami legott —
Jósló, háttérszerű —

Halk zöngésbe fogott.

Az Év mélyebb ütemei

Természet-kacaj ha lejár

A Könyvnek Jelenései

Melyben a Teremtés a Nyár.

A Leganyább Anya maga helyett

Küld Lényt megfelelőt, sokat,

Míg Hangsúly ritkul s lankad el,

Noha Barátok elválasztanak,

Míg végre spekulációnk

És féltve őrzött gondolataink

Még meghittebbek lesznek mint

Az Ismerőseink.

Miután megmagyarítottam csaknem félezer Emily Dickinson-verset,

azt hittem, hogy eléggé hozzászoktam versei jó részének
rejtvényszerűségéhez, dodonai titokzatosságához. Hát egy csudát;
nem lehet hozzászokni. E. D. mindig tartogat meglepetést. A fenti
vers második felét már annyira nem értem, hogy lefordítanom és
fordításomat a nyilvánosság elé vinnem túl nagy merészség (még jó,
hogy vannak semmi ilyesfajta gátlással nem rendelkező és a
közérthető dolgokat sem értő irodalmi paraziták is...).

De a vers a szokásosnál sokkal nagyobb érthetetlenségében is

zseniálisnak látszik, tehát gyerünk, nézzük, mi hámozható ki belőle
mégis.

De ha hámozni kell, akkor kihez szól? Kihez beszél? Az

angyalokhoz?

Könnyen meglehet...

De mégis mintha azt mondaná a vers: „Gyere, fejts meg! Értelmezz!”

Bibliamagyarázat = Bibliaértemezés. Versfordítás = versértelmezés.

(Kivéve, ha merő

találgatás, sőt annál is rosszabb: ha ostoba és/vagy szemérmetlen

halandzsa, mert olyan is van bőviben.) Sajnos gyakran nem biztos,
hogy helyes az értelmezés, még ha nem szemérmetlen halandzsa
is. Sohasem biztos 100 %-ig, de Emily Dickinson esetében sokszor
még 50-60 %-ig sem biztos. A jelen esetben még annyira sem
biztos.

De olyan súlyos és érdekes és provokatív ez a vers, hogy még

találgatni is érdemes, hogy mit sugallhat vajon.

„A Könyvnek Jelenései ”: A „Könyv" azaz a (keresztény) Biblia

legutolsó könye a Jelenések Könyve. A Biblia legelső könyvének
azaz Mózes I. könyvének címe más nyelveken: Genezis = A

Teremtés, ti. a Világ Teremtéséről szóló Könyv: „Kezdetben teremté

Isten az eget és a földet."

A Teremtés Könyve az anyagi világ megteremtésével kezdődik; az

Újszövetség egyik könyve (János evangéliuma; őt tekintik a
Jelenések Könyve szerzőjének is) viszont úgy kezdődik, hogy

„Kezdetben volt az Ige ”, azaz a fogalom, a 1 / 2

gondolat, az idea, az absztrakt Valami.

„Melyben a Teremtés a Nyár”. Ered.: „Melyben a Teremtés a június.”

„A Leganyább Anya”. Ered.: „a tipikus anya”, azaz: az Ősanya, a
Természet. A Természet, az küld maga helyett „megfelelő
Teremtményeket". Miféle teremtményeket? Nem tudom. De ennek
minden bizonnyal van értelme, nem úgy, mint sok álmodern
álspirituális halandzsának.

„Míg Hangsúly ritkul s lankad el, elválasztó Barátokkal", azaz ha

elválasztanak Barátok: Ebből egy kukkot sem értek, de mintha
valami ilyesmi állna az eredetiben. Még a Barátok is el-elválasztják
egymástól az amúgy is egyre ritkuló Hangsúlyokat, azaz
megszakítják a ritmust (?). Talán a jós-zene monotonná válását, az
absztrakt gondolatokkal való magunkramaradás folyamatát szakítják
meg a barátok, amíg még hébe-hóba találkozgatunk velük.

Az utolsó 4 sor: Egyáltalán nem értem őket, még mondattanilag

sem. Mégis mintha valami ilyesmit jelentenének: „Míg végül azokkal
a mi spekulációinkkal, gondolatainkkal, amelyeket nem kívánunk a
nyilvánosság orrára kötni, még meghittebb viszonybanem kerülünk,
mint akár az Ismerőseinkkel.”

(V.ö.: „Szoktatom szívemet a csendhez" — József Attila...) Úgy

látszik, valami olyasmit mond a vers, hogy: A harsány, kacagó Nyár
(ered.: Június), a virághozó, a gyümölcshozó, az a Teremtés, az Ösz
pedig, a Betakarítás, az anyagi teremtés szellemi eredménye,
beteljesülése: mert a Természet, „a Tipikus Anya", megfelelő
teremtményeket küld maga helyett. Ha jól értem, akkor ezek a
teremtmények egyre szellemibb teremtmények, úgy (olyan ütemben)
lesznek egyre szellemibbek, ahogyan a nyárnak megfelelő
természeti zene (mint a méhzümmögés) veszti el az akcentusait és
válik „zeneietlenebb", elvontabb, prófétikus (zsolozsmázó?) zenévé,
füllel talán már nem is hallható zümmögéssé, végül gondolatokká,
spekulációkká, és végül ezekkel az elvont dolgkkal intimebb
kapcsolatba kerülünk, mint hús-vér embertársainkkal.

Értelmezésem helyességére nem mernék megesküdni, de szerintem

lehetséges értelmezése ennek a versnek. Bizonyára más lehetséges
értelmezései is vannak.
Israel Efraim

(Méhet ne vádoljon Virág —)

Méhet ne vádoljon Virág —

Hogy folyton veri ajtaját

Mert menne bé oda —

Csak a Lakájt oktassa ki —

„Már nem fogad” — kell mondani —

„Az Úrnő, nem, soha!”

Israel Efraim

(Mennék csak el,)

Mennék csak el,

S élnél tovább —

Jönne idő —

Hajnalsugár —

Déli verő —

Mint máskor jön elő —

Rakná madár a fészkét

Méh lesne napsütést —

Itt is lehetne hagyni

E lenti ügyködést!
Jó tudni, hogy a börze is,

Míg sírodon Virág —

Meg az Áruforgalom

Mind virágzik tovább —

Így nyugodtan leléphetsz

Lelked higgadt nyugodt —

Hisz belevaló fickók

Játsszák a darabot!

Nem gondoltam volna, hogy méhecskéi, százszorszépei és sírontúli

elmélkedései között a börze is eszébe juthat Emilynek...

Ezt a versét 1858 körül írta.

Israel Efraim

(Menni! Az Égbe!)

Menni! Az Égbe!

Mikor? — Te mész-e? —

Hogyan, azt kérdezed?

Elképeszt már az ötlet,

Hogy válaszom is lehet!

Menni! Az Égbe!

Ködkép e szó!

Bár biztos eléggé

Mint az hogy hazatér a nyáj

A Pásztor karjaiba!

Talán felmész te is!

Ki tudja?

Ha te jutsz be előbb

Foglalj egy zugot le nekem

Két halottam között —

Egy „Pongyolácska” jó lesz

Meg egy csöpp „Korona” —

Hisz tudod, nem fontos a divat

Ha már megyünk haza —

Nem hiszem s ez szerencse

Megfulladnék biz én —

S el szeretnék nézelődni még

E furcsa Sárgolyón!

Ők hitték s ez szerencse —

Ők, kiket nem lelek

Mióta egy Őszi délután

Házuk földmélye lett.

A vers 1859-ben keletkezett.

Israel Efraim

(Mi az a — „Paradicsom” —)

Mi az a — „Paradicsom” —

Ki lakik ott —

„Farmerek”-e

Mindazok —

Tudják-e hogy itt ez „Amherst” —

S egy-kettőre — ott vagyok —

Váltanak-e cipőt — ott „Fenn” —

Szebb az idő — mint idele

Szidnak-e — ha visszavágyunk —

Istennek — beköpnek-e —

Biztos vagy hogy van valaki

Fent — s úgy hívják „Atya” — ott —

És ha eltévedek — akkor —

Vagy ha — úgymond — „meghalok” —

Nem mászkálhatok — mezítláb —

Nehogy kinevessenek —

Tán csak nem oly üres az az „Éden”

Mint New England lehetett!

Amherst: Emily Dickinson városa, New England-ben.

Israel Efraim

(Miért — zárnak ők ki az Égből?)

Miért — zárnak ők ki az Égből?

Kornyikáltam-e?

Tudok én félve hangicsálni,

Mint egy Cinege!

Vizsgálják újra ám meg

Angyalok —

Hogy őket — zavartam-e —

S ki ne rúgjanak!

Ó, ha én — volnék az az Úr

S „Fehér — a Ruhám” —

S ők — a kopogtató kicsi Kéz —

Kitilthatnám?

Israel Efraim

(Miféle Fogadó?)

Miféle Fogadó?

Csak hálni jár

A különös Utazó!
Van benne Gazda

S cselédje jó?

Nincs meleg kandalló

E furcsa szobákba való —

És nem látsz Kelyheket —

Nekromanta! Gazda!

Lent kik rejlenek?

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Míg nem tudja a Sivatag)

Míg nem tudja a Sivatag

Víz is akad

A Homok is csoda

De gyanítsa szegény

A Kaszpi-Tényt

S meghal a Szahara

Relatív ami Leg-

Nincs és Lehet

Szomszéd summák azok

Emez jó otthonos
Utak mentén Lakos

Hol Álom a Galopp —

Szomszéd summák: Egymás mellett szerepelnek az értékskálán,

szomszédos „mennyiségek”.

A Kaszpi-tényt: azt, hogy lehet, sőt van olyan sivatag, amelyből nem
hiányzik teljesen a víz, sőt egész hatalmas tenger is lehet benne...
Ha gyaníthatná a Szahara, hogy nem minden sivatag olyan pária,
mint ő, szomjanhalna...

Az első strófa alternatív fordítása:

Míg nem tudja a Sivatag

Víz is akad

A Homok is elég

De gyanítsa szegény

A Kaszpi-Tényt

S a Szahara elég

(Az elég — elég rím szójáték-szerű, és nem egyértelmű, hogy ez

előnye-e ennek a fordításnak, lehet, hogy inkább hátránya. Ha
humort, groteszkséget látunk ebben a Szahara-allegóriában, akkor
talán előnye.)

Israel Efraim

(Mikor jönnek — jön-e Tavasz —)

Mikor jönnek — jön-e Tavasz —

Én mindig kétkedem
Hogy jöhet-e Virág mikor

A Művészet pihen —

A Vörösbegy vajon s mikor,

Így féltem mindig, aj,

Nem szóltam, ez volt utolsó

Kísérletük Tavaly,

Hogy Május megjön-e s mikor,

Nem fájt még senkinek

Hogy vajh egy Arcot, gyönyörűt,

Meglát-e újra, meg?

Itt leszek-e — Ki tudja azt

Hogy itt lesz-e — vagy ott

Holnap, ha ugyan itt leszek

Mindent visszavonok —

E.D. nem csak bizarr, váratlan dolgokat mond, hanem gyakran még
szándékosan úgy is fogalmaz, hogy ne legyen világos
mondattanilag, hogy mi hova tartozik, és ezáltal még furcsább
legyen és még több fejtörést követeljen az olvasótól... de nem csak
ezért: E.D.

verseiről szólván valóban van értelme a „versmondat" szónak.

Hosszan törtem rajta azt a kemény kobakomat, vajon mit jelenthet
az, hogy
„ Amikor ők v. azok [ti. a költözőmadarak; ez még kemény fejjel is
azonnal kitalálható]

visszajönnek —

ha a Virágzás jön vissza — Én mindig kételyt érzek ” (1-2. sor). Mi a

csudának kételkedik abban, hogy születHET -e új virágzás, ha
egyszer már az effektíve megszületett és ott van az orra előtt? Az
igaz, hogy észázadokig az volt a filozófia egyik fő problémája, hogy
ami az orrom előtt van, az tényleg van-e, az-e az „objektív”
tényhelyzet, de hát ilyen régi dolgot talán mégsem fog „kitalálni” ez a
szupereredeti hölgy. Végül „leesett a tantusz”: ez így is olvasható:

„HOGY MIKOR jönnek vissza — HOGY

VAJON visszajön-E a Virágzás — afelől én mindig kételkedem .”

Ami következik, az is eme kételkedő

második sor mellékmondata, csak nincs odaírva, hogy „abban IS

kételkedem”... Azt ki kell találni, meg kell fejteni. Még a mondattan is
sokkírozó itt. Egyetlen valamirevaló költő sem ír a kellemes,
hétköznapi, nyelvtanilag fórsriftos stílusban, de Emily Dickinson
aztán végképp nem, neki saját külön

„nyelvtana” és „mondattana" van. Ezért is hitték azt az okosok, hogy

E.D. dilettáns.

Tulajdonképpen igazuk volt: E.D. tényleg dilettáns, de zseniális

dilettáns, óriási költő.

„mikor A Művészet [... ?]”, ered.: „ha a Művészet egyszer [már]” és

most következik egy kifejezés, to be out, és az a kifejezés ezer
teljesen különböző dolgot jelenthet angolul.

Mondjuk, hogy itt azt jelenti, hogy „félre van téve, kiszállt a buliból„.
És mondjuk, hogy a Művészet itt a virágok virágoztatásának a
„művészete”. (Ki a művész? Talán Isten, de ez egyáltalán nem
biztos, ha egyszer nincs odaírva...) E.D.

attól retteg minden télutón, hogy ha egyszer (ti. tavaly ősszel)

felfüggesztették, kikapcsolták ezt a Művészetet, akkor hátha nem
lehet majd megint bekapcsolni, ha kell. Az, hogy évszázadokon át
mindig mindig működött, az E. D. számára nem bizonyíték... Nekem
is vannak ilyen pihentagyú félelmeim, például azt gondolom, hogy
hátha megelőz az ország útján egy autó vagy motorkerékpár, de én
azt nem fogom látni a visszapillantó tükrömben, mert egy pillanatra
éppen fel lesznek függesztve a

fényvisszaverődés optikai törvényei, és emiatt elgázolok valakit; el

fogja-é hinni nékem a rendőrség és a bíróság, hogy nem én vagyok
a hibás, hanem az optikai törvények ideiglenes felfüggesztése? Ez a
dilim (és más hasonlók) még nem öltöttek beteges formát, ezért nem
is az őrültek házából írom e sorokat, de azt megmagyarázzák, miért
vagyok szerelmes a százvalahány éve halott dilis, excentrikus Emily
Dickinsonba. (Bár nem csak ezért.)

„A Vörösbegy vajon s mikor” . Ered.: „Hogy mikor kezdenek”

(mit?) „hogy vajon a Vörösbegyek képesek” (könyörgök: mire??!...
"Mire, te tökfej?" súgja most nekem Emily Dickinson tőlem
légvonalban 9693 és fél kilométer távolságra eső sírjából, „hát
nyilván a fészekrakásra, újabb vörösbegyfiókák kiköltésére stb.
Ugyan minek kellene ezt odaírnom, ha anélkül is világos, hiszen
gyakran még azt sem írom én oda, ami egyáltalán nem világos..."

Igaza van!!)

„Ez volt utolsó Kísérletük” . Hát ezt még tantuszom leesése után
sem értem, de talán azt jelenti, hogy

’tavaly, amikor az a virágzás, fiókakiköltés stb. utoljára történt, akkor

sem valami sztereotip vagy pláne

„törvényszerű” rutin volt az, hanem csak „kísérlet”, véletlen

szerencse, hogy sikerült...
Ez groteszk és humoros, de rejtőzhet mögötte sokkal mélyebb
gondolat is: ' A világ nem úgy működik, mint valami masina, mint egy
előre beprogrammozott számítógép: minden, ami történik, új és
meglepő, minden, ami történik, a Teremtés vadonatúj aktusa." A
teljesen normális sőt Nobel dijas Bergson filozófus is ilyesmit fog
mondani Emily Dickinson után néhány évtizeddel: hogy valamely
esemény lehetősége egyáltalán nem előzi meg azt az eseményt,
hanem vele együtt születik, ugyanabban a pillanatban; tehát hogy az
esemény nem biztos, nem látható, a jövő egyáltalán nem jósolható
meg előre. Emily Dicknson korában még ennek inkább az
ellenkezőjét szokták volt mondani filozófusok, tudósok, történészek:
hogy minden, még a történelem is, valamiféle előre megírt
forgatókönyv szerint történik, szigorú és rendíthetetlen törvények
szerint, sőt, hogy a jövő már most is létezik, de csak különleges
képességű emberek, jósok láthatják (ezt írja Schopenhauer)...

A vers vége: ’Ha holnap még mindig itt leszek, és látni fogom, hogy
életemben harminchatodszor is eljött a virágos, vörösbegyes stb.
tavasz, akkor majd visszavonom mindazt, amit most itt összehordok
nektek, vagy inkább csak úgy saját magamnak.’ Erről eszembe jut a
szuperromantikus E.T.A. Hoffmann, aki folyton gúnyolódik a
szuperromantizmuson, a sajátján is, elmebajnak tartja, bár nagyon
szereti... De E.D. nem

olyasmire öltögeti a nyelvét (ha jól értettem a verset, ami egyáltalán

nem biztos), amit mások már elcsépeltek, hanem saját
szupereredeti, el nem csépelt és el nem csépelhető

gondolkodásmódjára és szellemes, provokatív paradoxonaira.

Israel Efraim

(Mikor még voltak szemeim)

Mikor még voltak szemeim

Vígan néztem velük —

Akár a többi Szemesek

Máshogy nem látnak ők —

De ha — Ma — azt mondják nekem,

Hogy az enyém lehet

Az Ég — méreteim miatt

Szívem kettéreped —

Rét — mind enyém —

Hegy — mind enyém —

S Örök Csillagködök —

Holdból mit csak bevehetek

Véges szemem mögött —

Vízimadár Moccanata —

A Hajnal, Ámbra-Ujj —

Enyém — kedvemre nézhetem —

Megölne, ami Új —

Csak lelkemmel tapogatok

Az Ablaküvegen —

Hol szemmel tapogatja Más

A Napot — vészthozón —

A Hajnal, Ámbra-Ujj. Az eredetiben: A Reggel Borostyánszínű Útja

(nem Ujja). Ez valószínűleg ezt jelenti: Az, ahogyan a Reggel, a
Borostyánszínű Pirkadás jön, közeledik megszokott Útján.

Israel Efraim

(Mily szilárdnak látszhat ami Örök)

Mily szilárdnak látszhat ami Örök

Annak ki mint én omlatag

Ingatlanabb Ingatlan nem lehet

És mindig önmaga marad —

Mily nagy annak aki bizonytalan

A Te Fizionómiád

Nem illik ahhoz semmi Arculat —

Csak ha beléd rejti magát

Israel Efraim

(Milyen lóherelakban)

Milyen lóherelakban

Lakhat el méh elég,

Milyen kék épületben

Én és a lepkenép —

Milyen lakhely, cikázó,

Elég elillanó

Hogy be ne lessen abba

Az indiszkréció.

Israel Efraim

(Mind Fészket rak Madár —)

Mind Fészket rak Madár —

Mért nem lel, lelne bár,

Egy félénk Ökörszem helyet —

Mért, hisz van gally szabad —

Otthont minden fa ad —

Vendége lett?

Lenne magas laka —

Arisztokrácia! —

Tán ez csábít Kicsit —

Tán ág a vágya, szebb —

Sőt szebbnél szebb zsineg —

Mit gőgje szít —

A Pacsirta szerény

A földön van bizony

Kis lakhelye —

S e tömegben mi itt

Körültáncol napot
Ily víg van-e?

Pilgrim = zarándok, vándor; vándormadarat (migratory bird) nem

jelent, csak egy lúdfajtát neveznek pilgrim goose-nak, a
vándorsólymot pedig peregrine falcon-nak; a latin peregrinus szó az
angol pilgrim szó eredete. A pilgrim itt átvitt értelemben kb. vándorló
vagy idegen madarat jelenthet, de csak valamilyen nehezen
megfogható átvitt értelemben: miért

„vándorló” vagy miért „idegen”? Az sem világos, miért kérdés az,

hogy ha van szabad ág, akkor odafészkel egy madár, elvégre ez
természetes dolog. Ez ál-naív, irónikus kérdés lehet.

Vagy pedig úgy kell érteni, hogy ,Miért [ az előző strófabeli szituáció]
, ha egyszer ott az a sok szabad faág' stb.

Lehetséges, hogy a túl magasra vágyó pici ökörszembe saját magát

stilizálja Emily önirónikusan, és mivel ő nem talál magának elég
magas helyet a világban, „csodálkozik”

rajta, hogy’ lehet az, hogy köröskörül annyi más „földi vándor” azaz
lény, ember talál magának való fészket, otthont — az eredetiben
éppenséggel a konyhaszagú household, háztartás szó áll, kár, hogy
nem fér bele a fordításba.

Paradox módon a nagyravágyó ökörszemmel szembeállított

szerény, lent a talaj mentén fészkelő és mindenkinél vígabb pacsirta
is alighanem maga Emily.

Israel Efraim

…Mint Mennydörgés ha tornyosul)

Mint Mennydörgés ha tornyosul

S fenséggel összerogy

S mind mi Teremtmény elbújik

Költés születhet úgy —

Vagy Szerelem — egykoruak —

Mi is — mélyünk sekély

Elégsz ha járod útjukat —

Ha Istent látsz ne élj —

A 2. versszak 2-3. sorának pontos értelme csak találgatható: Mi

ketten [? vagyunk?] és egyik[ünk?]

sem bizonyít v. bizonyul [nagynak? méltónak?] —

3. sor: Próbáld/éld meg/tapasztald meg bármelyiket [a költészetet

vagy a szerelmet] és hamvadj el, vagy pedig:

2. Mi mindkettőt — és egyikben sem bizonyítunk/bizonyulunk

(nagynak) —

3. Tapasztaljuk valamelyiket és elhamvadunk,

ti. még csak nem is jutunk mennydörgésszerű magaslatokra, mégis

elhamvadunk. Ez nem túl valószínű

értelmezés, de nem lehetetlen, annak ellenére, hogy a szórend

illetőleg a mondatok rendje az érthetetlenségig össze van keverve:
az „és egyikben sem bizonyítunk/bizonyulunk (nagynak)"

az

„elhamvadunk" szó elé képzelendő (??).

Az első értelmezés szerint „Mi ketten” = Emily Dickinson és valaki,

akivel nyilván szerelmesek voltak egymásba, de nem eléggé
önelemésztő módon.
A második értelmezés szerint a „Mi” jelentheti azt is, hogy „mi
emberek”, az emberek többsége.

Az utolsó sor bibliai célzás:

„no one may see me and live” (mondta az Isten Mózesnek);

„Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem
ember, élvén” (Mózes 2. könyve, a kivonulásról 33:20). Az eredeti
azt is jelentheti, hogy Senki sem láthatja Istent (úgy, hogy utána
életben marad), és azt is, hogy senki sem láthat Istent, azaz
bármilyen istent, nem okvetlenül a Biblia, a mi vallásaink Istenét,
annak ellenére, hogy ez bibliai idézet, hiszen a vers kontextusa nem
vallási kontextus.

Israel Efraim

(Mint Rivaldán — a Fák alá)

Mint Rivaldán — a Fák alá

Tüzelt a Fény a Rőt —

Az aznapi Előadás —

Díszlete — mind körött —

Tapsolt a Világegyetem —

A Tömegben kerestem

Hogy a Király-Jelmez alatt

Melyik lehet — az Isten —

Israel Efraim

(Mint Virrasztót vonz a Kelet,)

Mint Virrasztót vonz a Kelet,

Mint Koldus dáridón ehet

Száz képzelt csemegét —

Mint pusztában ér csörgedez

Szomjazónak s nem hallja az

Úgy csal fáradtat Ég.

Mint e virrasztónak Kelet

Ha nyit Ametiszt fedelet

S a hajnal ott rohan —

E koldus, ha mint Meghívott

Szomjasan ragad kupakot

Olyan Egünk, ha van.

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Mintha kéregetnék garast —)

Mintha kéregetnék garast —

S ámulnék én s kezem,

Hogy egy egész királyságot

Ad egy vadidegen —

Mintha kérdezném Keletet

Hogy derengést ad-e?

S felvonná bíbor zsilipét

S el Fényár öntene!

Üres-e, nem-e — Sírt is köszönök —

Mintha kéregetnék garast — s ámulnék én s kezem

Hogy egy egész királyságot ad egy vadidegen,

Mintha kérdezém Keletet hogy Derengést ad-e?

Felvonná bíbor Zsilipét, és Fényár zúzna be!

Kézenfekvő dolog azt gondolni, hogy a 3. változat első sora, mely az

1. változatból hiányzik, megadja a kulcsot a vers mögöttes
jelentésének megfejtéséhez: a vártnál sokkal nagyobb fényözönt a
halál hozza el számunkra, vagy legalábbis költőnk számára. De ami
kézenfekvő, az gyanús olyan eredeti agyaknál, mint Emily
Dickinson... Elképzelhető az is, hogy az 1. verzió ezt jelenti: a vers
lírai alanya valakitől egy kis megbecsülést, barátságot, szeretetet
vagy

szerelmet kért, és ezerszer többet kapott. Legalábis ideiglenesen...

A másik verzió eszerint a kiábrándulásról szólna: most a halál hozná
el neki azt a fényözönt, amelyet a garaskoldulás nem véglegesen,
hanem csak ideiglenesen hozott el. Az első

változatban a fény előli zsilipfelvonás elönti (flood, elárasztja, pozitív

szó) a „szépség koldusát”

helyesebben „a szeretet koldusát”, a 3. változatban összezúzza ,

darabokra töri (shatter).

Hogy mit jelent az, hogy „üres-e, nem-e a sír” (the Grave — empty
and full), azt nem tudom, de van egy

„tippem”. Jézus sírját üresen találták, és ezt úgy értették ott, hogy
feltámadt. Lehet, hogy Emily Dickinson azt mondja ezzel, hogy
ebben a kiábrándult szituációban megváltás volna számára a halál,
akár van utána feltámadás, akár nincs... Ez egy kissé merész
feltételezés, de nem lehetetlen. Sok más költő fájdalmas
panaszolkodásokban törne ki; Emily Dickinson —

rébuszokban tör ki... Nem sajnáltatja magát, hanem titokzatoskodik

egyet, és azt mondja:

„Fejts meg!” Nem tudom, ki hogy’ van vele, nekem ez

szimpatikusabb, mint a lamentálás.

(Mit nem becsültünk meg, a Nyár,)

Mit nem becsültünk meg, a Nyár,

Könnyű volt kincstárba-tevése

Minket elmentében tanít

Lomha felismerése —

Most nekiáll — Kabátot ölt,

S fürkészi végzetessen

A Trént, amely már messze tűnt,

Nem tudva mily ügyessen.

Az utolsó strófa szó szerint:

Nekigyűrközik — fölveszi a Kabátját,

És fatális gyorsasággal pásztáz[za körbe, feltehetőleg: a vidéket]

Vonatok [?] után amelyek e pillanat(ban) a látómezőn kívül vannak,

Nem lévén tudatában okosságának.
Nem világos, mi veszi fel a kabátját és mi nincs tudatában (saját?
vagy másvalaki?) rafináltságának.

Ami nekigyűrkőzik és felveszi a kabátját, az valami semlegesnemű

dolog (az „it” névmás tanúsága szerint), tehát alighanem a lomha
(f)elismerés, az okosság pedig valami hímnemű

személy esetleg dolog okossága. Ez a hímnemű valami esetleg a

Nyár lehet, annak ellenére, hogy az első versszakban még nőnemű
volt a Nyár... (her). Lehet, hogy amikor bőkezűen szórja kincsét,
mely[et] könnyű [nem észrevenni?], akkor nőnemű, amikor pedig
ügyesen elillan, elszökik előlünk, akkor hímnemű — ???

Nem lehetetlen. (Közönséges beszédben se nem hímnemű, se nem

nőnemű az angol summer =

nyár szó, minthogy nem személy, hanem semleges nemű, de Emily

Dickinson nagyon könnyen személyesít meg akármit ezen a módon.)

(A nyár) lomha felismerése: az, hogy csak lassan, későn ismerjük fel
a nyár gazdagságát, pompáját, csak akkor, amikor már éppen
elszelel.

A Trént . Az eredetiben: Train, vonatot is jelent. Emily Dickinson

korában régóta volt már vonat, mégis azt gondolom, hogy itt nem
vonatot jelenthet a szó, bár esetleg rejtőzhet itt ilyen metafora: az
eltűnő

nyári napok lassanként láthatatlanná váló vagonsorra hasonlítanak.

(Gondolhatunk arra is, hogy a vagonsorszerűen eltűnő nyári napok a
felnőttkor, az élet tovatűnő éveinek sorát is jelentik; a vers nem utal
rá, de ez eléggé kézenfekvő. És lehet, hogy mégsem jelenti ezt,
éppen azért, mert ez — kézenfekvő, tehát Emily Dickinson számára
túl sztereotíp jelentés volna...)

Israel Efraim

(Mitől lett jobb nekem)

Mitől lett jobb nekem

Azt nem tudta agyam

Nem volt Alább- és Felhagyás

Hanem csak Fegyelem

Szigorelfogadás

Csökkenés a tudat

Hogy más is elszenvedi Azt

Más Csillagzat alatt.

Israel Efraim

(Mondják, a szó)

Mondják, a szó

Kimondva ó

S halott.

Azt mondom én:

Épp akkor él

S hat ott.

Israel Efraim

(Művészverseny! Itt!)

Művészverseny! Itt!

Ni, Kasmir virít!

Ni, Vörös!

Jó tanonc, te, vidd

El ecseteid,

Mind fölös!

Hogy mi a vers „jelentése”, azt kevésbé nehéz kitalálni vagy

legalábbis találgatni, mint azt, hogy mi a versbeli szituáció . A
„művészverseny”-ből arra lehet következtetni, hogy képkiállításon
vagyunk, és színorgia képeszti el a látogatót. E nagy művészet
láttán a legjobb festőtanonc — az eredetiben: „Az Év

[legjobb] Diákja [cím viselője]” — is jobban teszi, ha abbahagyja az

igazi művészekkel való versengést. De miért? Ha még csak diák,
akkor nem várhatjuk tőle, hogy máris a nagy mesterek színvonalát
érje el!

Kézenfekvőbb dolog úgy érteni, hogy a „művészek” maguk a

festőakadémia neveltjei, az ő

képeik vannak kiállítva, de a költő szerint még a díjnyertes eminens

diák, azaz a legjobbjuk, legnagyobbjuk is, jobban tenné, ha
félretenné az ecsetet...

Inkább azt gondolhatjuk, hogy a „diák” szó átvitt értelemben veendő,

és hogy általában a festőkről, a festészetről (is) van szó, a legjobb,
legnagyobb, legünnepeltebb festőkről is, és a szerző szerint az igazi
nagy festők is csupán a természet „diákjai”, tanítványai, azt a
„Mestert”

akarják utánozni, de hasztalanul, és mindegyikük jobban tenné, ha

hagyná a fenébe az ecseteit, az eredetiben: a festőállványát.

Némely interpretátorok szerint a napfelkeltéről vagy a napnyugtáról

mint magának a természetnek
„festői" teljesítményről van itt szó, mint nem egy más E. D.-versben.
Könnyen meglehet, hogy valóban ilyesmire gondolt Emily; de ha így
van, akkor erre neki valahogyan utalnia kellett volna; a „kasmir"-

ból (ered.: „kasmir színárnyalat") és a „vörös"-ből (ered.: „rózsaszín")

ezt nem lehet kitalálni.

Ő a verseit saját magának és olykor a barátainak írta, talán az

„angyaloknak", a mennyországnak, az örökkévalóságnak is, átvitt
értelemben, mert nem biztos, hogy hitt mindebben; „azok majd úgyis
megértik"...

Vajon mit gondolt/írt volna Emily Dickinson tizenöt-húsz évvel

később, ha láthatta volna az impresszionista festőknek a természetet
megszégyenítő színorgiáit? Nyilván nem ismerte ő

még Turnert sem, pedig az eme vers születése előtt élt. Persze még
az sem biztos, hogy érdekelte-e őt egyáltalán a festészet, volt-e
hozzá egyáltalán szeme... Ő inkább a természetet isteníti, számára
a festészet csak afféle motívum.

(Azt mondani, hogy az effajta „versmagyarázatok” azaz helyesebben

interpretációk, megfejtési kísérletek, fölösleges és nagyképű
fenenagyokosságfitogtatások, az tipikus dilettáns vélemény. "Ha
pontról pontra meg tudod magyarázni, hogy miért vagy szerelmes,
akkor az már nem szerelem", mondja az eccerű-ámde-becsületes
dilettáns. Versek, regények, tanulmányok ezrei magyarázzák,
boncolgatják a szerelmet, attól az mégsem lesz kevésbé szerelem,
sőt éppen ellenkezőleg; hogy elemezgetés közben sajnos többnyire
szónokol sőt halandzsázik fajunk, az sajnos igaz, de a tényen az
sem változtat semmit.

Az állatvilágban is megfigyelték a szerelmet, sőt a szexualitást és a

bármiféle praktikumot és célzatosságot nélkülöző vonzalmat is, még
különböző fajú állaokközöttit is; nos, az állatok valószínűleg nem
elemzik az érzéseiket, de az ember igenis elemzi őket; az ember
mindent elemez és interpretál, ettől tudatos és civilizált lény az
ember. Ettől is. Az eccerű-de-becsületes dilettáns nem akar tudatos
és civilizált lény lenni. Elemezni, interpretálni még az Emily
Dickinsonéinál százszor könnyebben érthető

verseket is érdemes; csak az olyan verseket nem érdemes elemezni

és értelmezni, amelyekben, mint a versírást „legelésző kicsiny
birkáktól tanult” Szabolcska Mihály verseiben Karinthy szerint,
„nincsen semmi, ámde az legalább érthető”... A versek és
interpretációik egyáltalán nem szólnak mindenkihez, még Petőfi,
Heine versei sem. A tudálékos dilettáns magabiztos kijelentéseiből
az következik, hogy az egész tudomány, az egész emberi civilizáció
fölösleges tudálékos felvágás, még ha ezt ő nem meri is nyíltan
kimondani. Emily Dickinson egyáltalán nem mindig zseniális,
egyáltalán nem mindig jó, de majdnem mindig érdekes verseit
elemezni ugyanolyan értelemben „fölösleges” dolog, mint azt tudni,
hogy hány kilométerre van a Naptól a Föld, hogy hogyan
viselkednek az anyagok -273 celsius fokos hidegben, hogy hány

milliárd évvel ezelőtt volt az ősrobbanás, ha volt egyáltalán, noha

még csak nem is megcáfolhatatlanul biztos, hogy tényleg volt.)

(A vers 1859 körül keletkezett. [Azt hiszem, hogy az eccerű-ámde-

becsületes dilettáns szerint ez kevésbé fölösleges információ, mint a
fentiek... Énszerintem százszor fölöslegesebb: éppoly fölösleges,
mint szeretteink, szüleink, gyerekeink születésnapja; és mégis, azt
még meg is ünnepeljük!...])

Israel Efraim
Document Outline
Feltöltő