1.

A teremtő kelme

A mesterség
születése,
ókori gyökerei,
legendái,
a korai nomádok
művészete
1. Rátétes, zsinórozott nemeztakaró részlete a paziriki 1. számú kurgán 3. számú lovának hátáról. Kr. e. 4. század, Ermitázs Múzeum, 1295/150
 A nemez megjelenése az ókorban
Az állati szőröket összekuszálva azok egymásba
kapaszkodnak, egy erős, tartós, jó szigetelő anyag
jön létre, a nemez. Készítéséhez nincs szükség az
elemi szálak összesodrására, fonására, a fonalak
rendezésére, mint a szövés vagy a kötés esetében.
Az ókorban a nemez ismert volt Mezopotámiá-
ban, Kis-Ázsiában, Közép-Ázsiában és Közép-Eu-
rópában. Nem valószínű, hogy a mesterség e vi-
szonylag nagy és egymástól különálló területeken
egymástól függetlenül alakult volna ki, hiszen más
földrészeken, ahol a gyapjút termelő állatok szin-
tén rendelkezésre álltak, nem ismerték a gyapjú-
feldolgozás e módszerét. Elképzelhető, hogy a
Tarim-medencét és a Kárpát-medencét összekötő
több ezer kilométer hosszú sávban vándorló és itt
élő népek fejlesztették ki e mesterséget, és ismer-
tették meg a környező területek lakosságával. Ez
azért is helytálló elméletnek tűnik, mert e terület
népeinek életéhez a nemez évezredekig szervesen
hozzátartozott. Nemezzel borították hordozható
hajlékukat, a nemezsátrat, a lakhely berendezé-
sének, ruházatuknak nagy részét is ebből készí-
tették. E sokoldalú anyag a vándorló, nagyállat-
tartó életmód fontos része volt, hiszen ehhez az
életformához jól illeszkedik. Viszonylag rövid idő
alatt elkészíthető, nem igényel különleges eszkö-
zöket, szél, eső és hó ellen kiváló menedéket nyúj-
tó szállás készíthető belőle, valamint nyereg alá
való izzasztóként is jól használható. A környező
területek népcsoportjai – például a kínaiak, a dél-
és nyugat-európai népek – is szívesen használták a
nemezt, de az nem vált a mindennapi életük részé-
vé.

2. A nemezkészítés elterjedése Eurázsiában az ókortól kezdve

 A nemezkészítést elsősorban asszonyok végzik a
vándorló pásztornépeknél, a letelepedett népek
körében pedig leginkább a férfiak mestersége. Az
asszonyok legtöbbször csak saját – gyakran na-
gyobb – családjuk szükségleteire készítenek ne-
mezt, míg a férfiak műhelyei általában iparszerű-
en, céhrendszerben működnek, és megrendelésre,
eladásra termelnek. A munkamegosztást és azt,
hogy mit készítenek, a helyi hagyományok hatá-
rozzák meg, ahogyan a munkamódszereket is.

3. Nemeztakaró mintáját lerakó asszonyok. Kazaksztán, 20. század eleje. Archív fotó alapján
 A juhok háziasítása
A nemezkészítés elengedhetetlen feltétele a meg-
felelő mennyiségű alapanyag, a gyapjú megléte.
A juhok háziasítása valószínűleg a Termékeny Fél-
holdon kezdődött, a Zagrosz-hegység lábánál, a
mai Irak és Irán területén.
A háziasítás következménye a szőr mennyiségé-
nek növekedése is. Az első gyapjas juhokra utaló le-
letek a Kr. e. 6. évezredben jelennek meg a mai Irán
területén. A gyapjas állatok a Kr. e. 4. évezredben
válnak ismertebbé, ez alapján feltételezhető, hogy
ekkor kezdődik a juh gyapjáért való tenyésztése.
A Kr. e. 4. évezredtől Mezopotámia volt a gyapjas
juh tenyésztésének színtere. Az ábrázolásokból és
az előkerült koponyákból ítélve Mezopotámiában
öt juh­fajta létezését feltételezhetjük. Ur városában
találták azt a leletet, amely felfelé álló, egyenes
szarvú, gyapjas juh­ról tanúskodik. A mai tudásunk
szerint ezt tekintjük a rackajuhok ősének.
A Kárpát-medencében a juh újkőkori megjelené-
se a vándorló pásztornépekkel függ össze. A Nagyal-
földön az első juhok megjelenése a Körös-kultúra
(kb. Kr.e. 6. évezred) idejére tehető. A régészeti
adatok és az ábrázolások alapján tehát egyelőre ne-
héz lenne megválaszolni a kérdést, hogy a gyapjas
juh Mezopotámiából került-e a Kárpát-medencébe,
vagy fordítva, esetleg egymástól függetlenül ala-
kult ki. Az azonban biztosnak látszik, hogy hatezer
évvel ezelőtt a juhot gyapjáért is tenyésztették a
közép-ázsiai füves pusztáktól a Kárpát-medencéig.
A magyar racka közeli rokona lehetett ez a Mezo-
potámiában gyakran ábrázolt, durva gyapjas fajta,
melynek szőre igen alkalmas a nemezkészítésre.
Ez a fajta a világon a hazai állományon kívül csak a
Bánátban és az Altaj-hegység közelében lévő, ma
4. A hortobágyi és az erdélyi rackára emlékeztető juhok ábrázolása mezopotámiai kőlapocskán. Kr. e. 3. évezred, Ningírszu. Ókori Keleti Múzeum, Isztambul Kínához tartozó Kanszu vidékén él.
 A nemez születésének legendái
Több nemezkészítő népnél él a mesterség kialaku-
lásáról szóló legenda. Számos lehetőség volt arra,
hogy az emberek felfigyeljenek a gyapjú nemezel-
hetőségére. A kirgiz és a kazak pásztoroknál ma
is gyakorlat a gyapjút párnába és paplanba tenni,
így az gyorsan tömörödik a meleg, a mozgatás és
a test nyomása hatására. Az emberek láthatták a
különböző állatok gyomrában összenemezelődött
szőrlabdákat is. A legismertebb az úgynevezett
bezoárkő, mely tulajdonképpen a bezoár kecske
gyomrában keletkező kemény szőrgolyó, amely-
nek varázserőt tulajdonítottak.

5. Bezoárkecske és bezoárkövek ékszerbe foglalva

 Egyes hosszúszőrű kutyákra jellemző, hogy szőrük
tincsekben összeáll a nedvességtől és az állandó
mozgatástól, nyomástól. A magyarországi kunok
erre a ‚megkijcesedett’ szót használják, ami a ka-
zak és kirgiz ki’iz=nemez szavak közeli rokona.

6. Összenemezelődött szőrű komondor

 A levedlett gyapjú is részben már megnemezelő-
dött, ezek megfigyelése segíthette a nemezkészí-
tés feltalálását. A mesterség eredetét magyarázó
legendák egy része is ebből indul ki. A legismer-
tebb történet szerint Noé fedezte fel a nemezt,
amikor észrevette, hogy a bárka padozatára kihul-
lajtott állati szőr a nedvességtől és attól, hogy az
állatok azon feküdtek, összefüggő nemeztakaróvá
állt össze.

7. Noé bárkája Pócs Judit nemeztakaróján

 Észak-Iránban Salamon király fiát tekintik a ne-
mezkészítés atyjának, aki elhatározta, hogy gyap-
júból kelmét fog létrehozni szövés nélkül. Sok si-
kertelen próbálkozás után elkeseredettségében
sírva fakadt, és dühében ütötte a gyapjút, ami a
könnyek nedvességétől és az ütögetéstől erős
anyaggá állt össze.
Ugyanez a történet ismert Anatóliában, de ott
Yunusz Peygamber (próféta) áll a középpontban
(akinek története sok tekintetben a keresztény Jó-
nás prófétának felel meg).

8. Yunus Peygamber ábrázolása középkori miniaturán

 A nyugat-európai népek a negyedik pápáról, Szent
Kelemenről meséltek, akinek egy zarándokútján
feltörte a lábát a saru. Egy juhnyáj mellett elha-
ladva gyapjút tett a lábbelijébe, és mire útjának
végére ért, az nemezzé állt össze. A francia kala-
posok és a gyapjúványolók ezért őt tekintik védő-
szentjüknek és egyben a nemezkészítés feltaláló-
jának. Máshol e történetet Szent Kristófhoz kötik,
akit szintén patrónusuknak tekintik a kalaposok.
Az ifjabb Jakab a posztókészítők védőszentje, akit
egy kallózófával, sulykolóval vertek agyon.

9. Szent Kelemen mozaikja a kijevi Szent Szófia Székesegyházban, 11. század. 10. Szent Kristóf. Ismeretlen német festő, 16. század
 A korai nomádok
Azok a népek, melyek a nemezkészítést művel-
ték a korai időben, valamennyien állattenyésztők
voltak, vándorló, nagyállattartó pásztorok, idegen
szóval nomádok. Ez az az életforma, melyhez nél-
külözhetetlen a nemezkészítés mestersége, a ne-
mez használata.
A vándorló pásztorkodás, vagyis a lovas nomád
életforma kb. 6-8 ezer éve kezdett kialakulni, a Kr.
e. II. évezred végére már a Dunától a Sárga-fo-
lyóig húzódó hatalmas területen általánossá vált.
Ehhez a ló és a juh háziasítása mellett elengedhe-
tetlen volt a nemezkészítés mestersége. A hozzá
kapcsolódó életmód talán legfontosabb jellem-
zője a környező természet törvényeinek alapos
ismerete, az azokkal való teljes összhang.
A háziasított növényevő állatoknak nagy ki-
terjedésű legelőkre volt szükségük. A tél elmúltá-
val a növényzet először az alföldi, sík területeken
éled újjá, majd mire ezek kimerülnek, a magasabb
hegyi legelők is kizöldülnek. Ahhoz, hogy mindig
dús füvön legelhessenek a nagyállatok, tavasszal
a síkságra, nyár közepétől viszont a hegyekbe kell
hajtani a nyájat, a ménest. Ősszel visszaindultak a
védettebb, általában folyó vagy tó mellett kiala-
kított téli szálláshelyükre. Itt kénytelenek voltak
viszonylag állandó épületeket, karámokat építeni
a téli hideg ellen, a nyári szálláson viszont a leg-
alkalmasabb a legalább négyezer éve tökéletesen
kialakult kerek nemezsátor.
Az így kialakult igen hatékony legeltető állattar-
tás következtében a mindig jó legelőn tartott állatok
száma hamar megnőtt. A több állat nagyobb legelő-
ket igényelt, ennek következtében egyre távolabbi
nyári szállásokat kerestek, ahonnan már nem min-
11. Nomád család nemezsátra előtt, előtérben a menyasszony ünnepi díszben. Színezett fotó. Kazaksztán, 20. század eleje den esetben mentek vissza az eredeti téli szállásra.
Így indulhattak meg a nagyobb népmozgások.
 Valószínűsíthetjük, hogy a korai nomádoknál – a
mai közép-ázsiai pásztorcsaládokhoz hasonlóan –
az asszonyok feladata volt a nemezkészítés, míg a
férfiak egy része fémmegmunkálással, ötvösmun-
kával, bőrművességgel is foglalkozott.
Bár sok különböző nép, törzs élt már a vaskor-
ban a Duna és a Sárga-folyó közötti területen, úgy
tűnik, hogy létrehoztak egy viszonylag egységes
kultúrát, egy különleges képi világot, melyet a
képíráshoz hasonlóan értékelhetünk. A tárgyaik
formavilága és motívumai hasonló elvek szerint
szerkesztődtek, hasonló módszereket használ-
tak azok elkészítésénél. Ahogy napjaink nomád
pásztorainak, minden csoportnak megvolt a saját
területe és vándorlási útvonala. A hivatalos törté-
netfelfogás szerint a Fekete-tengertől északra a
szkíták területe volt. Keletre a királyi szkíták, míg
a szarmaták az Ural déli oldalán laktak. A szakák
az Aral-tónál, a mai Nyugat-Turkesztán és Ka-
zahsztán területén éltek. Kr. e. 800 és 300 között
ezt a területet a korai nomádok földjének nevezik
orosz történészek, és összefüggő kultúrát, egysé-
ges társadalmat feltételeznek, jóllehet sok külön-
böző elem alkotja a nomádságot. Ezen a hatalmas
területen (bár a különböző források más néven ne-
vezik az ott élő népeket) egységes kultúra, ugyan-
olyan életforma alakult ki, és a törzsek egymással
szoros kapcsolatban voltak. Semmi okunk nincs,
hogy ne tartsuk őket egy népnek, egy népcsoport-
nak. Természetesen ebben az időben még nem a
mai értelemben vett országokról, birodalmakról
beszélünk, szerkezetük leginkább a ma is működő
nomád törzsek szövetségére hasonlított.

12. Szkíta lovas harcos ábrázolása paziriki leletek alapján. Eugene Kray festménye

13. A Csercseni ember a csercseni 2. számú sírból, Kr. e. 1000 körül
14. Nemeztakarón fekvő csecsemő a csercseni 1. számú sírból, Kr. e. 1000 körül
Bár az első nemeztöredékek jóval korábbiak,
a legrégibb, viszonylag épen maradt nemez-
tárgyak a Kr. e. 2. évezredből származnak, a Ta-
rim-medencében, a mai Kína ujgurok lakta terüle-
tén kerültek elő. A sivatag homokja tartósította a
szerves anyagokat, így a nemezeket is, melyek jó
állapotban megőrződött múmiákkal voltak elte-
metve. Az itt vándorló népcsoportról, törzsről nem
sokat tudunk, nem ismerjük a népnevüket sem, de
a sírleletekből lehet némileg következtetni élet-
módjukra. Kultúrájuk erősen emlékeztet a későbbi
szkítákéra.
A lelőhelyéről Csercseni embernek elnevezett
múmia a világ legrégebbi ismert nadrágját viselte,
piros, narancs és kék csíkos nemezharisnyája volt
szarvasbőr csizmája alatt. A közelében elteme-
tett három hónapos csecsemő kék nemezsapkát
viselt, és egy fehér nemeztakarón feküdt, ahogy
több múmia is ezen a területen. A tárgyakhoz
használt szőrök juhoktól és kecskéktől származ-
tak. A juhpásztorkodás 6000 évvel ezelőtt a Ta-
rim-medencétől 3000 kilométerre nyugatabbra
lévő területen, a mai Közel-Keleten bukkant fel. A
tarimi múmiák idején már az egész Közel-Keleten
elterjedt, és Európa nyugati részéig is eljutott. A
Csercseni ember mellett egy nyerget is találtak, a
közelében pedig egy ló koponyáját és patáit. Ér-
dekes megfigyelni, hogy két évezreddel később
a ‘honfoglaló’ magyarság sírjaiban is feltűnik az a
szokás, hogy egy ló koponyáját és négy lábát te-
metik a harcos mellé. A Pontik sztyeppe nevű terü-
leten 5500 évvel ezelőtt háziasították a lovat. Ez a
lépés forradalmasította és átalakította a világot. A
ló lehetővé tette a kapcsolatot a Tarim-medencén
túli területekkel. A Tarim-medence, ahol ma már
mindent a sivatag homokja borít, egykor útvona-
lak kereszteződése volt.
 Már az első szakszerű régészeti feltárások, me-
lyeket Stein Aurél vezetett a Tarim-medencében,
nemezsüvegeket és -csuklyákat hoztak a felszínre.
A legrégebbi a Loulan területén került elő, és vi-
selőjét Loulan szépének nevezték el, mert az arca
békés, és igen jó állapotban maradt fenn.

15. Loulan szépe fehér nemezsüvegben. Ujgur Autonóm Terület Múzeuma, Xinjiang 16. Loulanban talált kb. 3800 éves múmia barna nemezsüvegben
 Ezen a területen szinte valamennyi korai textil
gyapjúból készült, növényi szálakat nem használ-
tak. Loulan északkeleti részén, a szubesi ásatáso-
kon Kr. e. 1. évezred közepéről rendkívül magas,
hegyes nemezfejfedőket tártak fel, a leletek a
Szubesi boszorkányok nevet kapták. Ezek a kö-
zeli nomád szakák viseletére emlékeztetnek, akik
a mai Kazahsztán területén éltek. Skunka szaka
herceget ábrázolták hasonló nemezsüvegben egy
sziklába vésett domborművön Bisitunban, Per-
szepoliszhoz közel, I. Dárius perzsa uralkodó fog-
lyaként. Nemeztöredékeket tártak fel a Kr. e. 5-3.
századból szubesi temetőkből rátétes technikával
és hullámos, kosszarvas mintákkal, melyek az Al-
taj hegység völgyeiben élő szkíták nemezeihez
hasonlóak.

17. A Szubesi boszorkányok egyike 18. Skunka szaka herceg ábrázolása magas süvegben. Bisitun
 A gyakran költöző vándorló pásztorok jóval keve-
sebb tulajdonnal rendelkeztek, mint a letelepedett
szomszédaik. A tárgyaikat állati alapanyagokból,
gyapjúból, bőrből készítették, az öltözetük igen al-
kalmas volt a lovaglásra: a szkítákhoz kötődik né-
hány találmány, mint pl. a lábszárvédő, a nadrág,
vagy a nyereg. Mivel állandóan költöztek, kevés a
bizonyíték a kifinomultabb kultúrájukra – városaik
nem maradtak fenn. Kivételt képeznek az egész
sztyeppe területén fellelhető épített dombokban,
az úgynevezett kurgánokban lévő sírok, amelyek
sok értékes tárgyat tartalmaztak. A nemezkészí-
tést a művészet szintjére emelték, és az életük va-
lamennyi területén használtak nemezt, amire sok
bizonyítékot találtak dél-szibériai sírokban a Kr. e.
19. Az issziki kurgán a feltárás után. Kazahsztán
500 körüli időszakból. Ezek a halomsírok igen fon-
tosak voltak számukra. Idantirszosz szkíta vezér
így nyilatkozott Dáriusz perzsa vezérnek:
Ha tudni akarod, miért nem harcolok, elmon-
dom neked: Nekünk nincsenek városaink,
nincs megművelt földünk, amit félthetnénk,
hogy elfoglaljátok vagy elpusztítjátok, és
ezért a kelleténél hamarabb ütköznénk meg
veletek. De ha ti ezt mindenáron siettetni
akarjátok, vannak nekünk ősi sírjaink. Keres-
sétek meg, és próbáljátok meg feldúlni, akkor
majd meglátjátok, hogy sírjainkért harco-
lunk-e veletek vagy sem.
A következő évezredekben, sőt gyakran már a te-
metés utáni években sok szkíta fejedelem sírját
kifosztották a sírrablók, de még így is sok értékes
tárgyat találtak bennük a régészeti feltárások al-
kalmával.

20. Az 1. számú paziriki kurgán metszetrajza, Oroszország 21. A 11. számú bereli kurgán rekonstrukciója. Központi Állami Múzeum, Almati
 A Közép-Ázsiától Közép-Európáig terjedő hatal-
mas területen, mely az ‘íjfeszítő népek’ szálláste-
rülete és vándorlási útvonala volt, nagyon sokfelé
találtak szkíta leleteket. A szkíta fejedelmeket
évszázadokon át és kiterjedt területeken nagyon
hasonló módon temették el. A gondosan kiválasz-
tott, valószínűleg valamilyen szempontból fontos
helyen a talajszint alatt egy vagy több, szobányi
méretű sírgödröt ástak ki. Az alaprajza rendsze-
rint téglalap alakú volt, a mélysége 2 és 10 méter
között változott. A sírgödörbe általában farön-
kökből egy gerendaházra emlékeztető épületet
készítettek, a falai és a padlója fából volt. Néha
több réteg faszerkezet is készült. A mennyezetet
is többnyire gerendákból építették, ezt fakéreggel
fedték, erre köveket raktak, a talajszint felé pedig
több méter magas halmot hordtak. Ezek alapján a
szakirodalom gyakran ‘gerendasíros’ kultúrának is
nevezi a szkítákat.

22. Az 5. számú paziriki kurgán feltárási rajza Rudenko nyomán

 A legrégibb sírok, melyet a lovas szkítákkal hoz-
nak kapcsolatba a történészek, a mai Oroszország
Mongólia felé eső határterületén, Tuvában találha-
tók. A ‘Cárok völgyének’ nevezett területen tárták
fel az arzsani kurgánokat, melyeket a Kr. e. 9. és
8. századra kelteznek. Az Arzsan-2 önmagában is
régészeti különlegességnek számított, melyet az
egyiptomi piramisok gazdagságával vetettek ös�-
sze. 1971 és 74 között M. P. Grjaznov régész irányí-
tásával 120 méter átmérőjű, faszerkezetes sírt tár-
tak fel. A legtöbb szkíta temetkezéshez hasonlóan
a kurgánt még az ókorban kirabolták, azonban
még így is mérhetetlen gazdag anyag került elő.
Jelenleg ez tűnik a legrégibb hasonló temetkezé-
si helynek. A szkíta vezetőt 160 hátaslóval együtt
temették el. Lószerszámai, nemezből készült
nyeregtakarói igen közeli rokonságot mutatnak a
4-500 évvel későbbi altaji leletekhez.
2000-ben egy Kr. e. 7. századra tehető, szintén
Arzsan-2 területén található, addig érintetlen sír-
ban egy fejedelmi pár maradványait tárták fel né-
met és orosz régészek.

A tuvai szkíta fejedelmi ásatásról itt látható egy

dokumentumfilm:
https://www.youtube.com/watch?v=ahEpjqiu-
F6A&t=5s

23. Az Arzsan-2 szkíta fejedelmi sír rekonstrukciós rajza. Tuva, Oroszország 24. Az Arzsan-2 sírban talált szkíta fejedelmi pár rekonstrukciós rajza. Tuva, Oroszország
 Az Altaj hegység első szkíta leletei már a 18. szá-
zad elején, Nagy Péter orosz cár korában előke-
rültek, ám a módszeres kutatások a 19. század
második felében indultak meg. A paziriki halomsí-
rokat 1927-ben, majd 1929-ben, és 1947-49 között
kezdték feltárni először Grjaznov, majd Rudenko
vezetésével. A sírkamrák kettős falának és a hi-
deg éghajlatnak köszönhetően sok szerves anyag
maradt viszonylag jó állapotban. Az Altaj mély völ-
gyeiben és fennsíkjain lévő sírkamrákban jéglen-
csék alakultak ki. A beszivárgó talajvíz és csapadék
a hosszú tél alatt megfagyot, a rövid nyár enyhébb
időjárása viszont nem tudott behatolni a mélyebb
talajrétegekbe. Furcsa mód ezt a temetés utáni
időszakban történt sírrabléások is segítették, mert
a rablójáratokon könnyebben hatolt le a csapadék,
ami aztán a talajban megfagyott, így közel két és
fél évezreden át lefagyasztva őrizte meg a kelmé-
ket is. Eddig száznál is több nemeztárgy került az
ásatásokból az Ermitázs gyűjteményébe. A közel-
múltban, az 1990-es években a híres ‘Jég Szűz’-et
tárta fel Natalia Poloszmak Ukokban, egy gazdag
kurgánban, amely sok nemeztárgyat is tartalma-
zott.
Az öt nagy paziriki kurgán mellett van több
kisebb. Mindegyikben szarkofágban eltemetett
halottat találtak. A nagy kurgánokban lévők va-
lószínűleg fejedelmek vagy törzsi vezetők voltak.
Közelükben feláldozott lovak feküdtek teljes fel-
szereléssel, nyereggel és kantárral.
A Kr. e. 500 körüli dél-szibériai kurgánok az
Altaj hegységben különösen nagy jelentőséggel
bírnak a nemez történetében. Mivel a sírokban a
szerves anyagok rendkívül jó állapotban maradtak
fenn, jól megfigyelhetők a technikák, az anyagok
és a színek is.
25. Nemeztakaró részlete az 5. számú paziriki kurgánból. Ermitázs Múzeum, 1687/94
 Kazahsztán területén ismert a Silikti területén
lévő, 7. századi halomsír, melyet 1960-ban tártak
fel, és gazdagsága miatt Arany kurgánnak nevez-
tek el. Isszik környékén több szkíta halomsír is ta-
lálható, közülük egy fejedelmi kurgánban bukkant
1969-ben Akisev és Nurmukanbetov az Arany em-
ber sírjára. Az egyedülálló lelet alapján több rekun-
strukciós kísérlet is született a fejedelem ruháza-
táról. A sírban több mint 4000 aranytárgy mellett
felismerhetőek voltak a ruházat és a süveg nemez-
ből készült töredékei is. Az 1990-es években Krim
Altinbekov alkotta meg a ma is ismert Arany em-
ber változatot, mely azóta Kazahsztán egyik leg-
fontosabb nemzeti jelképe lett.
Az Altaj hegységben, az orosz-kínai-mongol
határra eső Ukok-fennsíkon került elő a sok vihart
kavart, huszonéves kora közepén eltemetett szkí-
ta hercegnő. A helyiek szerint a sírja a két világ
közötti átjáróra esik, és most, hogy eltávolították
onnan a fiatal őrzőt, természeti katasztrófák sora
következett.
A hercegnő két réteg nemeztakarón és egy
hengeres nemezpárnán feküdt. Ruházata és 61 cm
magas fejfedője is különleges. Ez utóbbit saját ha-
jából, lószőrből, selyemből és nemezből állították
össze. Egy favázra feszítették fel a nemezt fekete
vászonnal, erre került 15 darab faragott és aranyo-
zott madárforma, melynek farka és szárnya bőrből
készült. A fejdísz alsó szintjén aranyozott fa hegyi-
kecskék, fölöttük egy gömbön álló szarvasfigura.
Hosszú, nyers színű harisnyájának felső sávjá-
ra vörös nemezből kivágott rátétmintát varrtak.
Kezében egy nyers színű és vörös nemezlapból
összevarrt, rátétmintás tarsolyban szarvasmintás
bronz tükröt tartott.

26. Az isziki Arany ember rekonstrukciója Altinbekov elkép- 27. Királyi öltözet. Kr. e. 7-6. század. Krim Altinbekov és Dana 28. Az ak-alakhi 1. számú kurgánból előkerült ‘Ukoki
zelése alapján. Kazak Nemzeti Múzeum, Asztana Altinbekova rekonstrukciója alapján. Kazak Nemzeti Múzeum, hercegnő’ viseletének rekonstrukciós rajza. Poloszmak
Asztana nyomán
 A teremtő kelme
Digitális tananyag a hagyományos
nemezkészítés oktatásához
A mesterség oktatásához szabadon felhasz-
nálható. A teljes tananyag, illetve részleteinek
áruba bocsátása tilos. Egyéb célra felhaszná-
lásához a szerző engedélye szükséges.
Fotó, szöveg és szerkesztés: Vetró Mihály

A Magyar Művészeti Akadémia

támogatásával kiadja a

29. Nemeztakaró töredék részlete az 5. számú paziriki kurgánból. Ermitázs Múzeum, 1687/95
2020