Habakuk könyve

Bevezető:
A könyv a babiloni korban, vagy az azt követő időszakban keletkezett –ld. Hab 1:6
(káldeusok/kaszdim). Ők 612-ben legyőzték Ninivét, és Nabukodonozor király vezetésével megalapították a
babiloni birodalmat. J.J.M. Roberts szerint Habakuk leírása a babiloni elnyomóról az 1:11-17-ben és a
nemzetek róla szóló jellemzése a 2:6-19 –ben sokkal hosszabb babiloni elnyomásra utalnak Júda fölött. Ezek
az orákulumok eredetileg Jeruzsálem Nabukodonozor általi első eleste (Kr.e. 597) után keletkezhettek.
Habakuk kezdeti panasza valószínűleg Jójákim uralkodása idején keletkezett (Kr.e. 609-605 körül). 605-ben
Babilón győzelmet aratott a karkemisi csatában, és így megnyílt előtte az út Palesztina és Egyiptom
meghódítására. A Hab 1:2-4-t Fohrer Kr.e. 626-622 közé datálja, míg O. Eissfeldt és A. Weiser 625-612
közé. Roberts szerint a próféta vagy egy kreatív szerkesztő az eredeti, hosszabb időszakot átölelő habakuki
próféciákat egybe illesztette az isteni igazságszolgáltatás problémájáról szóló elmélkedésbe. A könyvet Kr.e.
597 után szerkesztették össze, de a korábbi időszakról szóló orákulumokat is tartalmazza, hogy megoldásokat
illusztráljon, arra a problémára, ami nem lehet végleges. Ezek a korábbi orákulumok kritikának tekinthetők
Jahve korábban Habakuknak adott válaszaira. A 2:6-20-ban szereplő „‫ ”הֹוי‬próféciákat eredetileg a Júda
elnyomó, Jójákim ellen is fogalmazhatták, mint ahogyan Otto Eckart vagy Jörg Jeremias tartja.
Kecskeméthy István (Bernhard Duhm véleményén van) szerint a könyv egységes és kerek irodalmi
mű, tartalma pedig az, hogy Nagy Sándor emberfeletti sikereit az magyarázza, hogy Jahve őt büntetésül
küldte a világra. De túlkapásaiért ellene is kész már a büntető ítélet, amit majd a leigázott népek fognak rajta
végrehajtani. Az első fejezetben Habakuk Nagy Sándor hódításai és erőszakosságai miatt panaszkodik
Istennek, azonban ő csak az emberi oldalt látja. A második fejezetben a próféta már isteni megvilágításban
szemléli ugyanezt, Jahveh még nem mondta ki az utolsó szót, de amit elhatározott végre fogja hajtani: a
hódítóra a meghódított népek fognak romlást hozni. A harmadik fejezetben pedig egy teofánia van.
Karasszon István szerint a Habakuk könyvében szereplő bűnös nagyhatalom Asszíria lehetett, amely
valóban sok népet leigázott és kizsákmányolt (Hab 2:8.10) és dicsekedett a libanoni cédrusfák szállításával
(2:17). Szerinte Habakuk már akkor elkezdett prófétálni, amikor az Asszír birodalom még megvolt. Isten
Asszíriát botként használta az ő népe megbüntetésére, de Asszíria elbizakodott, azért Isten pusztító ítéletet
bocsát rá, ez az ítélet csak a bűnösökre vonatkozik, az igazak élni fognak ha hűségesek maradnak (Hab 2:4).
A könyv keletkezéséről szóló hipotézisek:
1.) Vannak, akik szerint a 6. versben szereplő „babiloni” név válasz az asszír elnyomásra és
erőszakosságra és elnyomásra. Ez a prófécia megelőzte Ninive bukását, kb. Kr.e. 630 körül
keletkezett. Azért hozza Isten Babilont, hogy megbüntesse Asszíriát.
2.) A Hab 1:1-4-ben olvasható „erőszakosság” Júdában történt, és erre válasz a babiloniak eljövetele. És
a 6. vers az erőszakosságra adott felelet. Ebből következik, hogy Babilon hatalmon van →a könyv
612 után keletkezett.
3.) A.) Mások szerint a káldeus/kaszdim név elírás, vagy egy szimbolikus név. Bernhard Duhm szerint itt
a kaszdim szó helyett „kittim” állt, ez Ciprus szigetét jelenti. Ez a sziget Izraeltől Ny-ra volt, és a
hellenizmus szimbólumának tekinthető. → a könyv Nagy Sándor idején keletkezett 333-331 között.
Duhm úgy látja, hogy a Hab 1:10-11 utal arra, hogy Nagy Sándor elfoglalta Tíruszt, és szerinte
emendálni kell a szöveget: kaszdim helyett „kittim”-re.

1
 B.) Wolfgang Hermann szerint is a könyv a hellenista korban keletkezett, de ő nem módosítja a
szöveget, hanem a kaszdim nevet szimbolikusnak tekinti. Tehát egy más népet jelöl, mint a
káldeusok. A Hab 1:9-ben szereplő „‫ = ”קָ ִדים‬előre, kelet; az ellenség arca keletre néz, vagyis
nyugatról jönnek. Ez a babiloni korban nem valósult meg, nyugatról csak a hellenista korban jöttek
támadók.
4.) A könyv több részből tevődik össze, és annak végleges formája későn keletkezett.
Az első három opció problémás. A datálás azzal van összefüggésben, hogy kire vonatkoznak a 1-4 versek, és
milyen kapcsolatban áll a „káldeusok” kifejezés ezekkel a versekkel. A könyv késői prófétáktól idéz (a
babiloni fogság előtt és után). A káldeusok khittimre való javítását ma már senki nem tartja elfogadthatónak.
Az 1Q Pesel Habakuk-ban (qumráni szöveg a premasszoretikus időkből) is a kaszdim kifejezés szerepel.

A könyv szerkezete:
I. Az isteni igazságszolgáltatás problémája
A. Felirat (1:1)
B. Habakuk kezdeti panasza (1:2-4)
C. Isten válasza (1:5-10)
D. Habakuk második panasza
1. Isten elégtelen válasza (1:11-17)
2. Habakuk újabb válaszra vár (2:1)
II. Isten megoldást ad látomásban
A. A látomásról adott útmutatások
1. Jegyezze fel (2:2)
2. Várjon rá (2:3)
3. Az abban való bizalom életet jelent (2:4)
B. A vagyon sokkal hamisabb, mint a látomás
1. A kapzsi elnyomó nem fog sikerrel járni (2:5)
2. A nemzetek gúnyt űznek belőle (2:6-19)
3. Jahveh még mindig kézben tartja a helyzetet (2:20)
III. A megoldás
A. Liturgikus felirat (3:1)
B. Habakuk harmadik imádsága (3:2)
C. Isten jöveteléről való látomás (3:3-15) …

Kecskeméthy István a következőképpen tagolja a könyvet: 1.fejezet – Habakuk panasza; 2. fejezet –

Habakuk próféciája; 3.fejezet – Habakuk zsoltára.

Szövegtörténet:
Az 1 Q Pesel Habakuk a Nahal Hever-ben talált 12 kispróféta tekercse görögül, amely Hab első két
fejezetét is tartalmazza. A pesel műfaji szempontból egyfajta rövid magyarázat, kommentár. Ezt az egykori
próféciát a pesel most a qumráni közösségre vonatkoztatja. Ez is kaszdim-ot olvas, emögött pedig
szimbolikus nevet lát, amelyet a hellenista birodalomra vonatkoztat (kittim). A pesel megőrizte az eredeti
szöveget.

2
 Irodalomtörténet:
Habakuk könyve 3 fejezetből áll, amelyekben kétszer találunk feliratot, utalást Habakukra: Hab 1:1
levő „‫ = ”מַ שָ א‬teher; Hab 3:1 „‫ = ” ְּתפִ לָה‬imádság. Néhányan azt állítják, hogy a 3. rész később került hozzá a
gyűjteményhez. Ezt erősíti az 1 Q pes Hab is, amely az első két fejezetet tartalmazza. Azonban ez az érv nem
helytálló, mivel a LXX korábban keletkezett ennél, és mégis tartalmazza a 3. fejezetet; másrészt a qumráni
szerző csak az első két fejezetet használta, mert azokban jövendölés van, a 3. fejezet azonban imádság,
amelyet nem használhatott próféciaként. Véleményünk szerint a könyv első két része előfeltételezi a 3.
fejezetet. A könyvben szereplő két felirat nem két külön könyvet jelent, mert ehhez hasonlót találunk Ézsaiás
könyvében is pl. Ézs 1:1, Ézs 13:1.
A szöveg egységességének kérdése:
a.) Néhányan azt feltételezik, hogy Hab könyve egységes szöveg, egy szerző műve, amely egy
időszakban keletkezett. Bernhard Duhm szerint ez egy késői korban íródott: Nagy Sándor (Kr.e. 336-
323) korában. Ezt a szemléletet vallják azok is, akik Hab könyvében egy irodalmi egységet látnak,
amelyet egy kultuszprófétai liturgiának tekintenek. Ez egy bűnbánati nap liturgiája, amelyben több
liturgiális elem található: panasz, orákulum, panasz, orákulum, hálaadó imádság. Ezek egy egész
istentisztelet részét képezték (Sigmund Mowinckel és mások).
b.) A kiegészítő-hipotézis: a könyvnek van egy központi gerince, amelyhez később kapcsolódtak
különféle redakcionális szövegek.A könyv alapgerince a Júda elleni próféciák, és mindazt, amit ma
úgy érzékelünk, hogy Babilón ellen szól, azt később toldották a gerinc mellé. Ennek képviselői: J.
Rothstein, Jörg Jeremias, Karasszon István. 1950-ben H. Schmidt azt állította, hogy ha a könyvet
megfelelő versek mentén olvassuk végig, egy panaszzsoltárt találhatunk, amely a könyv gerincét
képezi: egy megfáradt ember imája, amelyhez később hozzáadódik egy kiegészítés. Klaus Seybold a
Zürcher Bibelkommentare-ban H. Schmidt meglátására épít, amely szerint Kr.e. 630 körül volt egy
habakuki szöveg (káldeus orákulum) és egy panaszzsoltár, ezeket 550 körül, a fogság idején
összedolgozták, és hozzáillesztették a 3. részt.
c.) Fragmentum-hipotézis: a könyvnek soha nem volt gerince, hanem mozaikszerűen tevődik össze. Karl
Marti szerint a könyv úgy állt össze, hogy az eredeti habakuki szövegek kiegészültek a fogság alatt és
után íródott szövegrészekkel. Fogság előtti a káldeusok orákuluma Hab 1:5-10.14-15 versek, ill. a
panaszzsoltár Hab 1:2-4.12-13, és az erre adott orákulum Hab 2:1-4. Fogság korában íródtak a “jaj”
próféciák „‫ ”הֹוי‬Hab 2:5-20. A Hab 3 egy fogság utáni fragmentum. K. Marti szerint a könyvnek nem
volt központi gondolata, hanem tömbökből állt össze.
A modern kori kutatás ezeket a hipotéziseket variálja a szinkrón bibliamagyarázati módszerrel, a könyv
végső szövegével foglalkozik. Tulajdonképpen mindenkinek igaza van: vannak fragmentumok, de azok
mégiscsak összefüggenek, a panaszt orákulum követi, de abban is van panasz.

Szövegmagyarázat:
1. fejezet
Hab 1:1‫ =מַ שָ א‬orákulum, az Ézs 13,1-ben és 15,1-ben ez idegen népek elleni próféciát jelent, majd a
Náh 1,1; Zak 9,1 és Mal 1,1-ben pedig egy könyv feliratában is megjelenik. A szó etimológiája:‫ – נָשָ א‬ige,
jelentése: valamit felemelni, cipelni, hordani, és ebből származik a masszá főnév is, melynek jelentése teher.
Az ókori fordításokban a teher és az orákulum között nem tesznek különbséget pl. a Vulgatában onus, a

3
Targumban mattál. A Num 11,17 és Deut 1,12-ben ez a kifejezés egy jogi terminus, ami sentenciát vagy
ítélethirdetést jelent. ← ebben az összefüggésben Mózes megbízatása, hogy többé ne egyedül hordozza a nép
terhét, hanem válasszon helyette embereket az igazságszolgáltatáshoz. Egy másik vélemény szerint a
‫ –קֹולנָשָ א‬jelentése: felemeli a hangját, de még nem jelenti azt, hogy elkezdődött a beszéd, pl. Bír 2,4; 9,7;
Gen 21,16. A masszá sokszor a‫דָ בָ ר‬szinonimája (Sirák 9,18; Péld 30,1 és 31,1) = bölcs, ékes szólás. ← ebben
az összefüggésben a masszá nem terhet jelent, hanem a beszéd egyfajta formája. Van az Ószövetségben egy
‫נָשָ א‬2 is, amely nem a felemelést, hanem a beszéd egy előkelőbb formáját jelenti pl. Deir ’Alla-i szövegekben
(Bálám próféciák), Bálám Él kijelentését látja: ms’ ’el – masszá Él. Az akkádban ṧa/ṧu megfelel a ‫נָשָ א‬-ból
a‫ >= שָ א‬a héberben valószínűleg a nászá 2 igetörzs jelentése „szólni” (Ézs 3,7 42,2.11). Habakuk az egész
könyvét egy masszá-ként határozza meg. Néhányan azt állítják, hogy a masszá nem egy prófécia típus,
hanem egy külön kijelentés, beszéd. A masszá nem vizuális dolog, hanem a prófécia terminus technicusa,
mint a dávár (Ám 1,1 Mik 1,1 JerSir 2,14).
Hieronymus és Luther Hab nevét ölelés-nek fordítják. A LXXΑμβακοσκ-nak nevezi meg. Azölelés-
nek nincs sok köze a nászá igéhez. Habakuk neve nem héber név, hanem idegen név. Seybold szerint
Habakuk neve asszír gúnynév lehetett, és kerti növényt, talán uborkát jelenthetett, a név eredetileg
Habakbuk-nak hangzott. Az akkád nyelvben Habakuku/Hambakuku szerepel ami valamiféle növényt,
dinnyét vagy uborkát jelent, de ez nem valószínű. Ez a növény a királyi asztalokon is megtalálható volt, a szó
előtt megjelenő determinativus fát jelöl, a szó jelentése valószínűleg bazsalikom. Habakuk önmagát
prófétának nevezi: ‫נָבִ יא‬, ez a kifejezés ritkán jön elő a prófétai könyvek feliratában (Jer 45,1 Hag 1,1 Zak
1,1). A LXX-ban a Jeremiás neve mindenütt elmarad, kivéve a 45,1-ben. Ezen a helyen ill. a Hag 1,1 és Zak
1,1-ben nevezi a prófétát ‫–נָבִ יא‬nak =>sokak szerint a bibliai próféták nem is voltak návi-k, hanem költők
voltak, de ez nem igaz, mert a návi egy tág értelmű kifejezés. Habakuknak mégiscsak návi-nak kellett lennie.
A próféta elnevezés területileg változott pl. Ézs könyvében ‫חֹ זֶה‬-nak is nevezték a prófétákat (Ézs 30,10).
Hab 1:2 Ez egy parallelizmusra épülő verssor. A 2a-ban levő ‫(ׁשוע‬sáva = segítségért kiáltani)
párhuzamos a 2b-ben levő‫יׁשע‬-val (jása = megszabadítani). Ez a két szó egy költői alliteráció. Formailag ez
egy egyéni panaszének formáját mutatja, erre utalnak a meddig, addig, miért szavak, amelyek nem
szokványosak a próféciákban. A 2. vers nem ítéletes beszéd, hanem egy beszélgetés Isten és a próféta között,
tehát ebben a versben nincs semmi előrevetítés. Hab könyve írott prófécia volt, tehát ő leírta és nem mondta
el a próféciát. A vers a panaszénekek/zsoltárok műfaját hozza (Jób 19,7 30,20 Zsolt 18,42). A Jób 35,9-ben
és a JerSir 3,8-ban a ‫ׁשוע‬ige pi’el formája (sivva) párhuzamban áll a‫(זעק‬záakh) igével, melynek jelentése:
segítségért kiáltani.A‫ׁשָ מַ ע‬ige nemcsak azt jelenti, hogy nem hallgatsz meg, hanem azt is, hogy nem
válaszolsz nekem; de jelenti az engedelmességet is. A ‫חָ מָ ס‬erőszakot, törvénytelenséget és igazságtalanságot
jelent, a világrend, a törvényesség hiányát (pl. Ex 23,1; Deut 19,16). A jása ige hif’il formája azt
hangsúlyozza, aki a szabadítás mögött van.
Hab 1:3 Ebben a versben is párhuzam látható a két hif’il formájú ige között, a hangsúly a vizuális
elemekre esik a miért kérdések miatt:az egyik ige a ‫ = ָראָ ה‬láttatni kauzatív hif il, a másik a‫(נבט‬návat) =
szemlélni, nézni aktív hif il. Egy másik párhuzam az ‫ = אָ וֶן‬csalás, szerencsétlenség, és az‫ = עָמָ ל‬nyomorúság,
nehézség. Erre a két főnév párhuzamára példa (Jób 4,8 Zsolt 7,15 90,10). A masszoréta szöveg és a LXX a
‫נבט‬ige sg. 2. ‫ ׁשֹֹׁ֥ ד‬formáját támogatja: láttatsz, Isten láttatja a prófétával a nyomorúságot. A Targum és a szír
fordítás az apparátusban valószínűleg mentesíteni akarja Istent attól, hogy ő mindezt elnézi, és inkább a
4
prófétára vonatkoztatja – ez egy teológiai aspektus, vagyis „én kell néznem/látnom”, mert Isten nem néz
tétlenül. A ‫ׁשֹ ד‬és‫חָ ָ ָ֖מס‬párhuzama előfordul az Ézs 60,18-ban és a Jer 6,7-ben (Habakukéhoz hasonló
állapotokat ír le). A ‫וַיְּ ִ ִ֧הי‬ige a megelőző verssor következményét vezeti be. A ‫ ִ ִ֧ריב‬és a‫מָ ָ֖דֹון‬jelentései:
per/versengés, az imádkozó ember a körülötte levő dolgok miatt perlekedik Istennel, és nem az emberek
közötti versengést jelenti. Seybold szövegmódosítást ajánl: legyen már végre egy per amelyen eldől az ítélet.
Egy másik meglátás szerint ez a két kifejezés egy társadalmi jelenségnek tekinthető, mert a mádon nemcsak
egy jogi procedúrát jelöl, hanem veszekedést is, valami olyat, amit a haragos ember szokott tenni (Péld
15,18). A ‫ׁשֹֹׁ֥ ד וְּ חָ ָ ָ֖מס‬kifejezheti az egyének közti és a közösségekkel kapcsolatos haragot is. Ebben a versben
nemcsak egy egyéni panaszénekről van szó, hanem egy nemzet által elkövett erőszakosságot is jelenthet pl.
Hab 2,14. A próféta az egyéni panaszének szókészletét használja fel a nép nevében: a Babilón által elnyomott
Júda szólal fel (a Jer 51,36-ban szereplő ‫ ִריב‬Júda és Babilón peres ügyét jelöli, amelyet Isten kézbevesz és
igazságot fog szolgáltatni).
Hab 1:4-t szintaxis szempontjából érdemes megfigyelni, mert ez a mondatszerkesztés egy tipikus
szerkesztői forma, amely nem Habakuk egyedi formája, hanem egy klasszikus bibliai szintaxis (pl. Gen
11,9): ‫עַלֽכן … ִ ִּ֤כי … עַלֽכֵּ֛ן‬jelentése azért, mert … azért=> a sor első verse a második sor következménye. A
‫(ּפוג‬fúg) ige az Ószövetségben ezen kívül még 3 helyen fordul elő, a szír és arám nyelvekkel való egybevetés
során arra következtethetünk, hogy jelentése „ kihűl” (Gen 45,26).A Zsolt 77,3-ban és 38,9-ben az ige nif’al
formája az elerőtlenedést, elernyedést jelenti, ezt kell értenünk itt is. A ‫יצֹׁ֥א ִמ ְּׁשּפָ ָ֖ט‬jelentése: nincs
igazságszolgálatás, nem születik igaz ítélet. Nem helytálló J. Johnson véleménye aki a Tórát csupán ‫תֹורה‬ ָ֔ ָ a
Jósiás-féle Deut-ra érti, mert a tóra nemcsak a mózesi törvény, hanem a papi instrukció is, amelyet láthatunk
a prófétáknál is (Ézs 42,13 51,4). A tóra, mint általános útmutatás párhuzamban áll a‫מ ְּׁשּפָ ָ֖ט‬-
ִ al, amely a
jogszolgáltatás terminológiája. A tóráh és a mispát hiánya egy kaotikus, rossz társadalmi állapotot mutat be.
Az ‫(עקל‬ákal) ige pu’al alakjának jelentése: elcsavarni, elferdíteni (kerülőút). A‫(כתר‬kátar) ige jelentése: az
élettér korlátozása, a halál közeliség illusztrálása. Az első négy versben valakinek az igazságtalanság elleni
panaszát olvashatjuk, ezután egy törés következik a szövegben, így az 5-11 versekben egy egészen más hang
szólal meg.
Hab 1:5 Ebben a versben megváltozik a beszélő. Előjön két imperativus-os ige (nézzétek,
szemléljétek), azok amelyek szerepeltek a 3. versben. Itt található egy nagy szövegkritikai probléma, mert a
masszoréta szövegben szereplő ‫( בַ ּגֹויִ ם‬népek között) az apparátusban a LXXοἱ καηαθρονηηαί-t olvas, ami a
héber‫בגדים‬megfelelője = fennhéjázók, erőszakosak. A szír fordítás és az 1 QpesHab is ezt az olvasatot
erősíti. Mivel két egymástól független premasszoretikus szöveghagyomány ezt erősíti, ebből következik,
hogy az apparátus szövege a jó → helyes fordítás: nézzétek a fennhéjázókat/kevélyeket és szemléljétek
őket... A 2-4 versekben egy Istenhez szóló panaszt olvasunk, az 5-11 versekben pedig egy leírást az
erőszakos népről. A két egység egymáshoz való viszonyát különféle módon határozták meg:
o Egyik vélemény szerint azért küldi Isten az idegen népet, hogy megbüntesse a Júdán belüli
kevélyeket. Ebből úgy tűnne, mintha Isten igazságtalansággal akarná az igazságtalanságot
megszüntetni. Ez a vélemény nem valószínű.
o Más vélemény szerint az 5-11 egy külön, régebbi prófécia volt. Ez a vélemény sem valószínű.
o Az 5-11 versek önmagukban nem értelmezhetőek, folyamatos áthallásokat találunk a 2-4 versekre =>
a két egység egyszerre íródott és lehetetlen egymástól függetleníteni, mert az 5-11 versek
kiábrázolják a 2-4-ben elmondottakat, ún. illusztrációként szolgálnak a prófétai panaszénekhez.
5
Habakuk itt feltehetően a korábbi próféciák konglomerátumát használta fel (Kr.e. 8-7. sz.-i próféciákat):
Izrael rosszat tesz és Isten ellenséget küld reá. A ‫(תמּה‬támeh) ige az Ézs 29,9-ben is megjelenik, amely
szerint az ítélet hasonló egy nagy álomhoz => a prófécia valószínűleg alluzió egy korábbi prófétai szövegből.
Ami Ézs-nak alapvető volt, azt Habakuk megkérdőjelezi: milyen igazságszolgáltatás ez? Habakuk azzal,
hogy korábbi szövegekből idéz, jól beleilleszkedik a panaszénekek világába, joga van-e Istennek mindezt
megtennie? ‫פֹֹ֙ ַע ֙ל ּפֹ עֵ֣ל‬- az első kifejezés = cselekedet, a második = cselekszik, egy participiumi forma egyes
szám első személy nélkül.
Hab 1:6Ez is ‫ ִ ּכי‬-vel kezdődő mondat, mint az első vers. ‫מקִ ים‬- egy participiumi forma (‫קום‬ige)
személy nélkül.‫ַש ִָ֔דים‬
ְּ ‫הַ כ‬- minden régi szövegben szerepel, és nincs arra bizonyíték, hogy ez egy magyarázó
glossza lenne. A‫ַש ִָ֔דים‬
ְּ ‫הַ כ‬kifejezés a LXX-banΧαλδαίοι-ként szerepel, az ősi akkád nyelvben egy hangtani
változás történt az sd –ről ld –re.Az Ósz.-ben amikor idegen népek hozatalára nem a‫קום‬ige hif’il formáját,
hanem a‫בוא‬ige hif il formáját használja. ‫הַ ַ ֵ֣םר וְּ הַ מִ ְּמ ָהָ֑ר‬ez egy szójáték, a‫(מרר‬márar) ige Dán 8,7-ben annyi
mint: nekikeseredett, a‫(מהר‬máhar) ige itt = sietni => nekikeseredett és gyors nemzet. A ‫ל ֶ ָָ֖רׁשֶ ת ִמ ְּׁשכָנֹׁ֥ ֹות‬
‫ל ֹאֽלּ ֹו‬jelentése: olyat tesz, ami törvénytelen, azaz elfoglalja a földet, ami nem az övé. Kecskeméthy István az
itt szereplő ‫ַש ִָ֔דים‬
ְּ ‫הַ כ‬kifejezést Nagy Sándorra és hódításaira érti. A széles földre való elmenetel pedig szerinte
annak világméretű hódításaira utal. Azonban ez a vers J. J. M. Roberts szerint ez a kifejezés egy arám nyelvű
törzsi csoportra vonatkozik, akik jelentős szerepet töltöttek be a Nabopolassar által alapított Új-Babilóni
birodalomban. Ebben a leírásban úgy látjuk a babilóniakat, mint Jahve ítéletének eszközeit, akárcsak
Ézsaiásnál Asszíriát.
Hab 1:7‫ = אָ ֹֹׁ֥ים‬éjszakai rettenet ld. ÉnÉn 6,4.10.‫ = ִמ ְּׁשּפ ָֹׁ֥טֹו‬a törvény őtőle jön ki, ő szabja meg. ‫ = ְּשאת‬a
tekintélye, autoritása önmagától van; az apparátussal ellentétben ez a kifejezés nem magyarázó
glossza.Ebben a versben a szerző folytatja Babilón negatív jellemzését, amely a maga törvényei szerint
cselekszik és vezet, a más népeket pedig abszolút terrorban tartja. Ezzel a leírással a szerzőnek kettős a célja:
egyrészt hangsúlyozza a bűnbe esett Júda feletti ítéletet, másrészt arra mutat, hogy egy ilyen igazságtalan
ítélőeszköz nem tud kielégítő megoldást hozni Habakuk korábbi igazságért való siralmára.
Hab 1:8 ‫ְּאבי ֶָ֔ע ֶרב‬
ֵ֣ ‫ ז‬szerepel a Jer 5,6-ban is, és éjjeli farkast jelent. Az ‫ ֶָ֔ע ֶרב‬kifejezésnél az apparátus a
szír fordítást említi: arábiai/pusztai farkas. A‫ּפוׁש‬ige = szöktet, vágtat, galoppozik. ‫יוּופ ָרׁשָ יו‬
ּ ָ ‫ ּופָ ָׁ֖שּו ָ ּּפ ָר ָ ָׁ֑ש‬három
nagyon hasonló kifejezés egymás után, ezért egyesek azt mondják, hogy ez itt diktográfiai hiba (egyik szót
kétszer írták le). Azonban a LXX és a legtöbb ókori szöveg nem fordítja kétszer a ‫ׁשיו‬ ָ֑ ָ ‫ּפ ָר‬-
ּ ָ t. A‫י ָ֔ ָֹבאּו‬hiányzik a
LXX-ból és a qumráni pes Hab-ból, ezért valószínűleg törlendő. A babilóni lovak párduc/leopárdhoz,
farkashoz ill. sashoz való hasonlítása a babilóni lovasság gyors hódítására vonatkozik.
Hab 1:9‫ַםת‬ ֹׁ֥ ַ ‫מג‬- más nyelvekből következtetve valószínűleg a teljességet jelentheti. A‫קָ ִ ָ֑דימָ ה‬egy
kulcsfontosságú kifejezés Habakuk könyvében, de az ókori fordításokban nem egyértelmű, hogy keletet
jelenti. Néhányan a kelet kifejezésből arra következtettek, hogy az ellenség nyugatról jön, mert arcuk keletre
néz, ám ez a megállapítás sem valószínű. Az Ósz.-ben ez a kifejezés nemcsak kelet-et, hanem a keleti szelet
is jelenti (Gen 41,6.23.27 Hós 12,2 Jób 15,2). A ‫ ָ֑רּוחַ קָ ִ ֵ֣דים‬a szír-arab sivatag felől jövő keleti szelet jelöli,
amely szárazságot, pusztulást hoz az országba. Az 1 QpesHab-ban hiányzik az ‫ׇה‬végződés (‫ה‬locativus), és
ugyanezt erősítik az ókori fordítások pl. Szümmakhosz fordítása és a LXX, amelyben égető szél-t jelent, a
Targumban pedig keleti szél szerepel. Az arab nyelvben khamszin perzselő szelet jelent, így párhuzamot
vonhatunk ez és a ‫ = (חָ מָ ס‬erőszak) között. A fordítás így hangzik: mindnyájuk erőszak végett jön, előttük
6
minden olyan, mint a keleti szél előtt. Az Ósz.-ben a szelet gyakran alkalmazták az ellenség megjelölésére pl.
Jer 18,17 ahol maga Babilónt nevezi keleti szélnek vagy Ézs 17,10 21,12.
Hab 1:10‫יתקַ ָָ֔לס‬
ְּ hitpa’el-ben itt = gúnyolodik, de az 1 QpesHab-ban ennek pi’el formáját találjuk.
A‫ =וְּ רֹ ז ְִּנָ֖ים‬uralkodónak lenni, csupán költői szövegekben jön elő, valószínűleg föníciai kifejezés (Péld 8,15).
Ez a kifejezés legtöbbször a királyokkal áll kapcsolatban pl. Zsolt 2,2 Péld 31,4 Ézs 40,23. Az ‫ = עָפָ ָ֖ר‬a por
összegyűjtése, a keleti szél fogja összegyűjteni a port. A töltést emel kifejezés egy nagyon régi ostrom
gyakorlatra utal, amelyben agyagból falat vagy feljárót építettek a városfal köré, így könnyebben
megostromolhatták azt.
Hab 1:11 A szél képét viszi tovább, amivel már a 9. versben találkoztunk ( ַ‫)רּוח‬. A‫חָ לַ ֹׁ֥ף‬jelentése:
átvonul valamin, mint a szél. Ennél a kifejezésnél az apparátus a LXX-ra és a Vulgatára alapozva a ‫– ַיחֲֺלף‬t
javasolja; itt a szövegben egy perfectum propheticum-al találkozunk, tehát figyelmen kívül hagyhatjuk az
apparátus megjegyzését. Az‫עָבַ ר‬nem a bűnbeesést jelenti, hanem azt hogy valamin átmegy, áthalad. Ennél a
kifejezésnél az apparátus a ‫ ן‬előtag megváltoztatását ajánlja, de teljesen alaptalanul. A ‫ׁשם‬
ָ֑ ָ‫וְּ א‬kifejezés helyett
az 1QpesHab a‫ןַיָשֶ ם‬kifejezést ajánlja, de a masszoréta szöveg olvasata helyes, mert az itt szereplő‫אָ ׁשַ ם‬egy
kultikus kifejezés, amelyet mind a Vulgata, mind a LXX lefordít, és amelynek jelentései: vétkesnek lenni (aki
Isten népe ellen vétkezik, olyan mintha Istent sértené meg; gyakran jelenti a szent dolog megsértését is pl. Jer
50,7 Ézs 25,12), bűnhődni(a bűn következményét is jelzi pl. Zsolt 62,12). A pesHab-ban szereplő módosítás
szó gyöke a‫שים‬, amely azt jelenti, hogy hatalmát teszi az ő istenévé.Az ókori verziók a ַ‫ רּוח‬főnevet a
babilóni királyra értelmezik, azonban a vers további részében nem egységes az álláspontjuk. A LXX arra
utal, hogy a babilóni király bűnhődni fog vétkeiért. A Vulgata sejteti, hogy a király el fog esni. Azonban ezek
az utalások valószínűleg a Dán 4-el vannak összefüggésben. A szír fordítás és a Targum is a Dániel
könyvével hozza ezt kapcsolatba. A 11. vers legközelebbi párhuzama a Jób 4,15; mindkét versben a ַ‫רּוח‬az
ige alanya.A 11. verssel bezárul a prófécia, amely illusztrációja volt az 1-4 verseknek. Ez a vers már nem
folytatja a babilóniak leírását, hanem a próféta megjegyzését tartalmazza, amely szerint a kijelentés ezen a
ponton véget ér.
Hab 1:12 Ez a vers egy olyan költői kérdés, amelyet egy névszói mondat fejez ki (nincs ige). Az
‫ֱֺלהֵּ֛י‬
ַ ‫א‬szót a kritikai apparátus így tünteti fel a LXX szerint:ὁ θεὸς ὁ ἅγιός μοσ, ami az én szentségem Istene, az
én szent Istenem-ként fordíthatjuk. A ‫( ֵ֣ל ֹא נ ָָ֑מּות‬pl. 1) kifejezés = mi nem halunk meg helyett az apparátus
a‫תׇ מן ֻתל ֹא‬kifejezést közli, ami annyi mint te nem halsz meg (sg. 2). a LXX és a Vulgata a masszoréta
szöveghez csatlakozik, míg az apparátusban egy Tiqoné Sopherim szerepel, amely szerint a masszoréták
szándékosan változtattak a szövegen, mert a zsidó gondolkodáshoz jobban illik a „te nem halsz meg” (örökké
leszel) forma, amely jobban kapcsolódik a paralellizmushoz. A ‫ = לְּ ִמ ְּׁשּפָ ֵ֣ט‬ítéletre szóban a ְּ‫ל‬prepozíció
célmegjelölő szerepet tölt be. A‫ – וְּ ָ֖צּור‬Isten örökkévalóságára utal, és = kőszikla. A‫(יכח‬jákak) = feddeni, van
egy jogi vonzata is, pl. a bírói jelenet végén megdorgálják a bűnt elkövetőt. A‫יָסַ ד‬jelentése: valamit
megalapozni, elrendelni „Isten feddésre rendelte őt”. Ez kétértelmű fogalmazásmód, ti. Babilónról van szó,
akit Isten ítéletre rendelt, de Isten őt is meg fogja feddeni. Babilón büntetőeszköz volt Isten kezében, először
Asszíriával szemben, később Júdával szemben is. De éppen úgy túlment az Isten által szabott határon, mint
korábban Asszíria.
Hab 1:13‫ = ְּט ִּ֤הֹור‬kultikus tisztaság pl. Jób 28,19 a ‫ =טָ מא‬tisztátalanság kifejezés ellentéte. A próféta
ebben a versben arra építi fel reménységét, hogy Isten előtt nem állhat meg a‫ ָרע‬- rossz, gonosz.
7
Az‫ָמל‬
ָ֖ ָ ‫ע‬+‫ ָרע‬egy melléknév és főnév közötti konstrukció. Ebben a versben a teodicea kérdése fogalmazódik
meg, Isten látja a gonoszt, de miért nézi el? A próféta nem függetleníti Istentől a ‫– ָרע‬t. A próféta úgy képzeli
azt a helyet, ahol Isten van, hogy az szent és tiszta. A vers mindkét sorában 4+4 szó szerepel a parallelizmus
miatt (költői tökéletesség), de jobb lenne ha az első sorban megmaradna a 4+4, a második sorban pedig 3+5
lenne. Így a szövegben három stáció lenne: 1.) Isten nem nézi, nem érdekli ami történik; 2.) nézi, érdekli, de
nem lép akcióba; 3.) csendben marad, és nem tesz semmit (2Sám 19,10 Zsolt 35,22). A ‫ = ּבֹוגְּ ִָ֔דים‬hűtlenné
lenni, a házastársi kapcsolat kifejezése átkerül Isten és a nép kapcsolatára (Jer 3,8 5,11). Isten és Babilón
között van egy szerződés, tehát Babilón nem csupán júdai ellenség, hanem Isten ellen is hűtlen lett. Habakuk
a bölcsességirodalom nyelvezetét használja fel egy politikai szituáció leírására. A ‫צַ ִ ֹׁ֥דיק‬az Júda, a ‫ׁשע‬ ָ֖ ָ ‫ ָר‬pedig
Babilón => a gonosz elnyeli a nála igazabbat (tehát a júdai nép is követett el bűnt ld. Ézs 21,2 33,1).
Hab 1:14 A qumráni verzió a ‫ׁשל ּבֹו‬ ֹׁ֥ ֹ‫ל ֹאֽמ‬helyett a‫–לִ ְּמׁשֹ ל‬t hozza, ami = azért, hogy uralkodjál rajtuk,
ez tehát a qumráni értelmezés, viszont a masszoréta szöveg ezt jelenti: mint akiknek nincs aki uralkodjon
rajtuk. A teremtéstörténetben a halak és a csúszómászók az ötödik napon teremtettek, tehát primitívebb
fajták, mint az ember. Megromlott a világrend, mert az ember degradálódik és olyanná lesz, mint a halak. A
Gen 1,26-28ban levő teremtési rend értelmében az embernek kell uralkodnia az állatok fölött. Amit Habakuk
itt fájlal, hogy úgy uralkodik Babilón rajtuk, mint az ember a csúszómászókon.
Hab 1:15 A szigony (horog) és a háló képe jelenik meg. A kicsi hálót a partról dobják be, míg a nagy
hálót a nyílt tengeren dobják be. Ebben a versben tovább folytatódik a hal metaforája, amely leírja, hogy a
babilóni király hogyan bánik a népekkel. Ő különféle nemzeteket gyűjt a hálójába, vagy horoggal fogja ki
őket a kerítőhálóba. A hálót az ókori Mezopotámiában a katonai erő szimbólumával kapcsolták össze.
Megjelenik a mezopotámiai művészetben és irodalomban, mint amellyel csapdába ejtik ellenségeiket. A
hálót az ókori hadászatban is használták. A kozmogonikus mitológiában, az Enuma elis-ben Marduk isten
hálóval győzi le Tiamat-ot. Valószínű, hogy Habakuk ismerte ezt a szimbólumot és ezért használta fel a
halakról szóló metaforában.
Hab 1:16 A halászás metaforája folytatódik a 16. versben. Mivel a két fajta háló nagyon bőséges
eledelt hoz, a babilóniak dicsőítik azokat az eszközöket, amelyek ezt a bőséget elősegítették. Habakuk
meglátásában Babilón dicsőítette saját katonai hatalmát, mivel az jó életszínvonalt biztosított
Babilónban.‫ =ׁשָ ֵ֣מן‬zsíros és‫ =בְּ ִר ָ ּאה‬kövér. Az első kifejezés a jólétet jelzi, a második kifejezés azt jelenti, hogy
a kövérséget helyezték az oltárra. A ‫ = ִ ּויקַ ָ֖טר לְּ ִמכְּ מַ ְּר ָ֑תֹו‬áldoz a hálójának, hasonló a 11.versben szereplő erejét
isteníti kifejezéshez. A háló a politikai erőt szimbolizálja. Egyfajta áthallás van az Ézs 10-ből, ahol Asszíria
azzal dicsekszik, hogy minden hódítását a maga erejének köszönheti.
Hab 1:17 A ‫ ַ ֹׁ֥העַל כָ֖ן‬helyett a qumráni szöveg, a LXX és a szír fordítás‫– עַל‬t ajánl, így ha elhagyjuk a‫ ֲה‬-
t, akkor kijelentő forma lesz: azért üríti az ő hálóját. A LXX-ban nincs ott ez a kérdőszócska (vajon?). Ha
a ‫ ַ ֹׁ֥העַל כָ֖ן‬helyett‫–הֲעֹ לָם‬t olvasunk, akkor helyreáll a másolási hiba, a parallelizmus és a vers logikája is. Így a
vajon örökké helyett így fordíthatjuk: még meddig? A próféta ugyanis nem mondhatja ki, hogy Babilón
örökké fogja uralni a nemzeteket. Habakuk nem ténymegállapítást tesz, nem duzzogó próféta, hanem csak
kérdez: meddig?, valamit vár Istentől. Habakuk azt mondja, hogy Babilón nemzeteket igáz le és használ fel
saját hatalma dicsőítésére, másrészt azonban Isten felelős Babilón működéséért. A próféta kérdése ez: Isten
hogyan engedheti meg a babilóniaknak, hogy nemzeteket gyilkoljanak, és ez hogyan hozhat igazságot?

2. fejezet

8
 Hab 2:1 A‫ – ִמ ְּׁש ֶ֫ ֶמ ֶרת‬a‫ׁשָ מַ ר‬igéből származik = megőrizni, megtartani. További jelentései: a.) maradék,
ami megmaradt; b.) törvény, amit meg kell őrizni (őriznivaló); c.) tisztesség, kötelesség, ami rá van bízva
ִ en áll, az a ‫( שמר‬sómér). Az‫עָמַ ד‬+ a‫ = ִמ ְּׁש ֶ֫ ֶמ ֶרת‬szolgálatba állítani
valakire; d.) az, aki az őrhelyen áll,‫מ ְּׁש ֶ֫ ֶמ ֶרת‬-
(2Krón 7,3 Neh 13,30). Itt a cohortativus önbuzdító funkcióval bír, hadd álljak oda. A‫מָ ָ֑צֹור‬jelenthet ostromot
(Deut 20,20), de szorongattatást is (Zsolt 60,11). Itt erődített bástyát, várost jelöl. A‫(צפה‬cófe) = figyelmesen
nézni, az őrálló olyan mint egy város őrhelyén álló őrszem, két világ határán álló személy: ez a prófétai
funkciót is körülírja, mert az isteni és emberi világ határán helyezkedik el. Az őrhelyre állás valószínűleg
metaforikus kifejezés, a szolgálati helyre való beállást jelöli. A próféta látja leghamarabb mindazt, ami
történni fog. Habakuk az őrhelyre állás motívumát az Ézs 21,8-ból meríti. Ez a vers azt sugallja, hogy Isten
nemcsak mondani fog valamit Habakuknak, hanem Habakuk is fog válaszolni neki. A ‫תֹוכַחְּ ִ ּתי‬feddést jelent,
elsődleges értelemben a per szinonimája (Jób 23,4). Egy törvényszéki tárgyaló történetet vetít előre, ahol
Habakuk a vádló és Isten a számonkért.
Hab 2:2 Ettől a verstől kezdve a szöveg Isten beszédét tárja elénk, mintha ez lenne az ő védőbeszéde.
‫ּובָ ָ֖אר‬- egy pi’el imperativus, még két helyen fordul elő az Ószövetségben: Deut 1,5 27,8. Ez egy kölcsönszó
az akkád nyelvből: bậru kifejezésből, vagyis az a pap, aki a májat vizsgálta és magyarázta, tehát egyfajta
értelmező funkciót kell betöltsön a próféta, aki a látomást felírja és megmagyarázza. A ַ‫ =לּוח‬többes számú
alakban van, tehát több vagy egy hosszabb dolgot kellett feljegyezni táblákra. Valószínű, hogy nemcsak a
próféciát, hanem annak magyarázatát is fel kellett jegyeznie Habakuknak. Az Ósz.-ben ritkán találkozunk
azzal, hogy a próféták írtak volna (Ézs 8,1.16), ők inkább beszélni szoktak. A ‫ חָ זֹון‬nem látomás, vízió, hanem
prófécia. A‫ כָתַ ב‬+ ‫(באר‬báar) = prófécia + magyarázat. A‫י ָָ֖רּוץ ֹׁ֥קֹורא ּבֹולְּ ַ ֹׁ֥מעַן‬célhatározói mondatot vezet be. Ha
a ‫י ָָ֖רּוץ‬igét a‫(רוץ‬rúc) igéből származtatjuk = szalad, fut (a LXX is így fordítja), akkor így hangzik: azért, hogy
fusson, aki olvassa, de ez nem illik a szövegösszefüggésbe. De ha az igét a‫ ׇרצַ ץ‬igéből származtatjuk (Ez
29,7), akkor jobban illik a szövegösszefüggésbe = azért, hogy összeroskadjon, aki olvassa, ezzel az ítélet
súlyát akarja érzékeltetni a szöveg – ld. Ézs 21,3.
Hab 2:3 A ‫(ּפוח‬fúakh) igének két formája van:‫ּפוח‬1 és‫ּפוח‬2: az 1. jelentése: fújni, a 2. jelentése pedig
tanúskodni; utóbbi a hazugsággal együtt fordul elő pl. Zsolt 27,12 Péld 6,19. Az‫עִּ֤ ֹוד‬valószínűleg egy korai
stádiumban‫עד‬volt, ez jobban illik a szövegkörnyezetbe, mert a még?kérdőszó helyett egy főnév kerül a
szövegbe: tanú => így fordítható: tanú ez a látomás a megjelölt időt illetően. A vers második fele: ha késik is,
bízzál benne, várjad azt, mert bizonnyal eljön. Mivel Isten közbelépése a jövőben fog megtörténni, ezért le
kell jegyezni a próféciát, hogy később az tanúságul legyen. Hasonló motívum kétszer is előfordul Ézsaiásnál:
először az Ézs 8,1-4-ben, ahol az orákulum ígéreteit egy gyermek nevével kapcsolja össze: Mahér-shalal-
hash-baz; másodszor az Ézs 30,8-ban: „Most pedig menj és írd föl jelenlétükben egy táblára, jegyezd föl egy
könyvbe, hogy megmaradjon mindvégig örökre szóló okmányként.” A ‫מֹועד‬kifejezés párhuzamba állítható a
nő szülési idejével (ld. Gen 18,14). Mint ahogyan 9 hónap a szülés előtt kijelölt idő, úgy a prófécia is
beteljesedik meghatározott időben. Ha úgy is tűnik, hogy lassan jön el, akkor is várni kell rá, mint a gyermek
születésére, amely ugyanúgy nem marad el.
Hab 2:4 Az ‫עֺּפְּ ָָ֔לה‬igét az 1908-as Károli fordítás „felfuvalkodott”-nak fordítja. Ez a szó az Ósz.-ben
ezen kívül még egy helyen fordul elő igei formában, a Num 14,44-ben, hif’il formában (némelyek
„merészkedtek” bemenni). Van egy ilyen főnév, hogy‫עֹ פֶל‬ami egyrészt betegséget jelent (daganat, kinövés,
felfuvalkodás – 1Sám 5,6), másrészt dombot, magasan fekvő helyet, bástyát Jeruzsálemben. Arra
9
következtetünk, hogy a Károli fordításban helyes a felfuvalkodott kifejezés. Ez az ige a‫– ֶנפֶׁש‬re vonatkozóan
azt jelenti, hogy felfuvalkodott a lelke, ő a maga személyében.Az ‫עֺּפְּ ָָ֔לה‬egy pu’al perf. fem. sg., az
apparátusban viszont az‫עּפׇל‬
ֺ (pu’al masc. sg. 3.) és ‫( ַעּפָל‬pi’el passivum sg. masc. 3.) jelenik meg, de nincs
szükség arra, hogy módosítsuk ezekre. A főszövegben van még egy nőnemű ige, a‫ל ֹאֽי ְָּׁש ָ ֹׁ֥רה‬ami = nem
őszinte, nem egyenes/sima. Ez az ige is a‫– ֶנפֶׁש‬re vonatkozik: nem egyenes az ő lelke. A‫ י ְָּׁש ָ ֹׁ֥רה‬-t a görög
fordító‫–אַ ְּשרה‬nek olvasta, így a LXX-ban azεὐδοκεῖkifejezést írta, ami = boldognak nyilvánítani. De ez nem
fontos, mert a szöveg önmagában is érthető.
A Zsid levél ezt a verset a LXX-ból veszi át, és nem a héber szövegből, és felcseréli a sorrendet a
héber szöveghez képest, tehát a Hab 2,4-el ellentétben ott az van elöl, hogy az igaz ember hitből él. A ‫=נַפְּ ָׁ֖שֹו‬
lelke kapcsán a görög fordítók nem voltak tisztában a jelentésével és arra következtettek, hogy ὑποζηέλλω-t
jelent, azaz visszahúzódni, visszavonulni.Azonban az‫עֺּפְּ ָָ֔לה‬-nak semmi köze sincs ehhez a jelentéshez. Nem
világos, hogy ki az az ő, kiről van itt szó? De a nagyobb összefüggésből Babilónra értjük, ő az, aki
felfuvalkodott a harci sikerei miatt, az aki „nevet a királyokon”, és erre utal az ‫ עֹ פֶל‬kifejezésnek a bástya
jelentése is (Gen 11 – Bábel tornya). De kire vonatkozik a vers második fele: az igaz az ő hite (szilárdsága)
által él? Hogyan kapcsolódik ez a gondolat a vers első feléhez? Nincsenek parallelizmusban egymással, de
bizonyos értelemben ellentétesek egymással, az első fele a felfuvalkodottról szól, a második pedig az igazról.
A vers sejtelmessége, talányossága hozzátartozik a prófécia műfajának jellemzőihez.
Hab 2:5A ‫ וְּ אַ ף‬hiányzik a LXX-ból. A ‫בֹוגד‬
ָ֔ ‫הַ יַ ֵַּ֣֣יִ ן‬kifejezés a masszoréta szövegben = a bor megcsal
(qal part.), az 1 QpesHab-ban a ‫הֹ ון יׅ בגֹ וד‬szerepel, ami a ‫( בגד‬bágad) igéből származik = csalni, egy
szerződési viszonyt megszegni => megcsal a bőség (qal impf.). ennek ellenére maradunk a masszoréta
szövegnél, mert az ókori fordítások is emellett foglalnak állást. Az apparátus a ‫ הַ יַ ֵַּ֣֣יִן‬helyett a ‫הֹוי‬-t ajánlja,
azonban az ókori fordítások ezt nem támogatják, így maradunk a főszövegnél. Az apparátus azt mondja,
hogy a ‫וְּ ֵ֣ל ֹא‬helyett csak ‫ל ֹא‬-t olvassunk. A‫ יִ נְּ וֶ ָ֑ה‬helyett az apparátus a ‫ירוה‬-t ajánl a szír fordítás alapján. A
nehezebb olvasat szabálya alapján a masszoréta szöveget követjük. A ‫ו ֶיאֱסִֹּ֤ ף‬azt jelenti, hogy összegyűjti
magához a népeket, de a qumráni verzió ezt mondja: összegyűjtik a népek magukhoz, de itt is a masszoréta
szöveget követjük. A ‫ וְּ אַ ף֙ ִ ּכי‬kifejezéseket nem kell elhagyni, mert hozzásegít a szöveg megértéséhez. A Gen
3,1-ben így jelenik meg ez a kifejezés: „csakugyan”; a Neh 9,18-ban „bár”; egy másik jelentés pedig a
„mennyivel inkább” amely két dolog egymáshoz való viszonyát jelenti. A ‫וְּ אַ ף֙ ִ ּכי‬ kifejezést megelőzi a
4.versben található ‫( הִ מֵ֣ה‬ld. még 1Sám 14,29-30 Deut 31,27 1Kir 8,7). Tehát az 5.verset nem önmagában kell
olvasni, hanem a ‫ הִ מֵ֣ה‬összefüggésében: íme... mennyivel inkább...
A ‫ּגֶבֶ ר י ִ ָָ֖היר‬kevély, gőgös embert/férfit jelent pl. Péld 21,27. A ‫( נוה‬nává) ige = megmaradni. Így lesz:
ha valaki felfuvalkodott, mennyivel inkább ha iszik/mennyivel inkább megcsalja a bor a dölyfös férfit, és
nem marad meg. De a ‫ צַ ִדיק‬megmarad. Azért van így, hogy a kevély nem marad, mert kiszélesíti az ő torkát,
és ő mint a halál nem elégszik meg (ld. Hab 1:13 gyűjti magához a népeket). ‫ = הִ ְּר ִ ֙חיב נַפְּ ׁׁ֗שֹו‬kiszélesíti torkát,
a ‫ ֶנפֶׁש‬jelenti nemcsak a torkot, hanem az egész emésztőrendszert, felfuvalkodást, jóllakást is jelenthet. A
Hab 2,5 után van egyfajta törés, amely egyesek szerint egy másik gyűjteményt feltélelez. De ezzel nem lehet
egyetérteni, vagyis ez nem egy másik gyűjtemény. Ezt támasztja alá az, hogy Habakuknak táblákra kellett
felírnia mind a látomást, mind annak magyarázatát.
10
 Hab 2:6Fordítás: Vajon nemde ezek mindannyian róla példázatot mondanak és csúfoló beszédet,
találós kérdéseket és azt mondja: jaj annak, aki megsokasítja, ami nem az övé, meddig terheli magát
kölcsönnel? A ‫נָשָ א‬1 ige = emelni, de itt a‫נָשָ א‬2 van ami = mondani, tehát nem példázatot emelnek, hanem
példázatot mondanak.Lothar Perrit, Jörg Jeremias és mások úgy tartják, hogy a ‫הֹוי‬próféciák önálló
társadalomkritikai megjegyzések voltak, a Júdán belüli állapotokra reflektáltak, de ez a gondolat nem
helytálló. Ezek a próféciák 5-ször jelennek meg a Hab 2-ben: 2,6b-8; 2,9-11; 2,12-14; 2,15-17; 2,18-19.
Eredetileg Babilón elleni próféciák voltak, mert az 5. versben Babilónról volt szó és a 6. ennek folytatása. A
‫הֹוי‬egy hangulatszó, amely nemcsak a gyászt, hanem a szerencsétlenséget is kifejezésre juttatja. Ezt
legtöbbször egy participiumi alak vagy személynév követi, ami után a‫ל ֹא‬tagadószó és a‫ ָ֔לֹו‬suffixum áll. A‫הֹוי‬,
‫מָ ׁשָ ל‬, ‫ ְּמלִ יצָ ה‬és a‫חִ ֵ֣ידֹות‬a bölcsességirodalom műfajai közé tartoznak: az első mindig szimbolikus beszédre utal
és nem társadalomkritikára; a második a Péld-ben előforduló képes beszédet jelöli, a harmadik a csúfolódó
beszédet, míg a negyedik a talányos, sejtelmes beszédre utal pl. Jótám meséje (Bír 9). A próféták nem
szoktak „jaj”-t mondani arra, hogy valaki terhes kölcsönt vesz fel, de Babilón elvett a népektől, amit vissza
kell fizetni. Egy olyan próféciáról van szó, amely a társadalomkritika nyelvezetét használja ugyan, de
szimbolikus az értelme.
Hab 2:7 A jajszók eredetileg nem Júdára és Izraelre, hanem Babilónra hangzottak el, mert amit
Babilón összeharácsolt, az valójában zálog, amit vissza kell adnia. A‫נׁש ֶָ֔כיָך‬
ְּ (‫נָׁשַ ְך‬1)a fordításokban a kígyó-
vagy kutyamarással összefüggésben jön elő, de van egy homonimája is: a‫נָׁשַ ְך‬2 amelynek jelentése: kamatra
kölcsön adni, venni – ez jobban beleillik a kontextusba, bár nem tudjuk, hogy ki a kölcsön adó vagy kölcsön
vevő. A kölcsönt felvevő személy abban az időben egy szerződést kellett aláírjon, hogy visszafizeti a teljes
kölcsön összegét és a kamatot is. A ‫ ְּמזַעְּ זְּעֶ ָ֑יָך‬ige = megrázni. A megrázás is a hitelezéssel van kapcsolatban,
azért kell valakit megrázni, hogy a kölcsönt behajthassák tőle. A‫ ְּמ ִׁש ָ֖ןֹות‬a zsákmánnyal összefüggésben
jelenik meg.
Hab 2:8 A ‫ׁשָ לַל‬ige kétszeres formája utal az előző vers préda szavára és azzal összefüggésben van: te
is prédává tettél sok népet, ezért te is prédává leszel. A népek kifejezés az országokra, városokra vonatkozik.
Míg a 7.vers egy retorikai kérdés volt, addig ez a vers egy egyszerű ténymegállapítás. Babilón
megbüntetésének megbüntetése saját megnyilvánulásának következménye. Azt fogja kapni, amit másokkal
tett. A ‫כָלֽיֶ ֵ֣תֶ ר ַע ִ ָ֑םים‬Rudolph szerint a Babilónon kívüli minden nemzetre vonatkozik. A 17. versben
megjelenő „emberek vére” kifejezésnél sokkal mélyebb értelme van az „országok, városok és bennük lakók
ellen elkövetett erőszak”-nak.
Hab 2:9 A ‫ ֶבֹׁ֥צַ ע‬hasznot jelent, és nem annyira igazságtalansággal szerzett nyereséget. Az
igazságszolgáltatáson belül nincs helye a haszonnak, ezért valószínűleg negatív kontextusban jelenik meg. A
bibliafordításokban szereplő „bajjal szerzett haszon” kifejezés semleges értelmű is lehet. A haszon a
hadisarcra/adóra ill. zsákmányra vonatkozik, amit Babilón a leigázott népektől vett el. A‫ בֹ ֵּ֛צ ַע‬+ ‫ ֶבֹׁ֥צַ ע‬egy
szótőismétlés, figura etymologica, mert mind a főnév mind az ige ugyanabból a szótőből származik.
A‫ ָ ָ֖רע‬rosszat, szerencsétlenséget jelöl. A‫הִ מ ָָ֖צל‬egy nif’al infinitivus, miszerint Babilón úgy akar megmenekülni,
hogy felfele menekül. Ehhez a babilóni képhez hozzátartozik a nagy, magas toronyépület is, az hogy felfele
rakja fészkét, magában hordja, hogy felülről fogja érni őt a szerencsétlenség is.
Hab 2:10 A ‫בֹ ׁשֶ ת‬bűnt jelent, de inkább szégyent => tervezted a népek kiirtását, a te házad
szégyenére/gyalázatára. A babilóni uralkodó saját háza és dinasztiája biztonságát tervelte ki, azonban tervei

11
szégyent fognak hozni rá. Azáltal, hogy más nemzeteket tett tönkre, valójában önmaga ellen követett el bűnt.
A ‫ קְּ צֹותֽע ִ ַֹׁ֥םים‬annyi mint a népek kivágása, kiirtása, és a deportálásra vonatkozik, de ugyanakkor felér egy
gyilkossággal is. A‫חָ טָ א‬ige participiumi formája a cselekvés állapotára utal: vétkes állapotban van (Péld
2,20). Ez az ige extrém dolgokra vonatkozik, a bűn extrém megnyilvánulásaira, valamint arra, hogy elszakad
a szenttől, profanizálódik. A‫(קצה‬kácá) ige összefüggésben van a 2,9-ben szereplő‫בצע‬-val (bácá).
Hab 2:11A ‫כ ִ ָָ֖פיס‬egy hapax legomenon, jelentése: szú. A LXX-ban a κάνθαρος nem gerendát, hanem
egy bogarat jelent, de meglehet, hogy ez csupán egy értelmező fordítás. Az akkád nyelvben a kibsu/kipsu
penészgombát jelent. Ebben a versben megszólal a humor, az irónia: a falból a kő kiabál hogy elloptál
engem, és a penész a fából válaszol, hogy elloptál engem is. A ‫(זעק‬záak) igét általában arra használták, hogy
az elnyomottak kifejezzék kérésüket, kiáltásukat valakikhez vagy Istenhez címezve, hogy szabadítsa meg
őket. Jób hasonló gondolatokat fejez ki azzal a főnévvel, ami ebből az igéből származik, amikor azért
könyörög, hogy igazságtalan szenvedése ne legyen elrejtve Isten előtt. Két tanú könyörög itt Babilón
elnyomása miatt. Ez a metaforikus kép a harácsolással is összefüggésben van. Sem a kő, sem a faanyag nem
Babilón tulajdona, mert ő azt máshonnan harácsolta össze.
Hab 2:12-14A 12. versben szereplő ‫ = ֵּ֛הֹוי בֹ נֶ ֹׁ֥ה ִ ָ֖עיר בְּ דָ ִ ָ֑מים‬jaj annak, aki vérrel építi a várost, Babilónra
vonatkozik, mert az asszírokról tudjuk, hogy ők azzal dicsekedtek, hogy hány várost foglaltak el, ezzel
szemben a babilóniaknál a városok építésén van a hangsúly. Azért voltak a hadjáratok, hogy építőanyagokat
és rabszolgákat szerezzenek a hatalmas, romokban heverő zikkurat-ok újjáépítéséhez. A „vérrel építi”
kifejezés arra utalhat, hogy sok ember odaveszett a rabszolgák közül. A 13. vers egy idézet a Jer 51,58-ból. A
‫הִ ָ֔מה‬kapcsán az apparátus a LXX-ból idézi aηαῦηά ἐζηιν-t, ami = ezek, mutató névmás: nemde ezek a Seregek
Urától vannak. Ha meghagyjuk a masszoréta szöveget, akkor így lesz: a Seregek Ura így határozott. Mindkét
értelmezés szerint az elkövetkezendő két idézet a Seregek Urától származik. Valószínű hogy ez a bevezető
rész az orákulumra vonatkozik. Ebben a versben nem az van a Seregek Urától, hogy a népek a tűznek
építenek, hanem az, hogy Isten lerombolja amit építettek, és ebből az ítéletből ismerik meg az ő dicsőségét. A
14. vers egy majdnem szószerinti idézet az Ézs 11,9-ből. A próféta a Babilón elleni és az Asszíria elleni
próféciát egy helyen tárgyalja, azaz amit Ézsaiás egykor Asszíriára mondott, azt most Habakuk Babilónra
értelmezi. Ebben az értelmezésben nem a sensus literaris elve érvényesül, hanem egy különös értelmezés
történeti felfedezéssel, egyfajta hermeneutikai hídveréssel van dolgunk.
Hab 2:15 Egy újabb jaj következik, amelyet egy participiumi forma követ: ‫ =מַ ְּׁש ֵ֣קה‬megrészegíteni. Ez
a kifejezés egy denominativus (egy főnévből, a részegítő italból származó ige). A ַ‫ =מסַ ּפֹׁ֥ח‬hozzáadni,
hozzátenni, hozzákeverni (‫ ספח‬száfak). A‫ =חמָ ה‬méreg, harag. A‫(ׁשכר‬sákar) ige infinitivus absolutus alakja
itt egy megelőző igéhez kapcsolódik (part./imp.), és így a cselekvés módját fejezi ki. A ָ֖‫מסַ ּפֹׁ֥חַ חֲמָ ְּתָך‬kapcsán az
apparátus a ‫ומןַ ף‬
ִ ֹ‫חֲמָ ת‬-t ajánlja, de nincs arra bizonyíték, hogy ez lenne a helyes kifejezés, így meghagyjuk a
főszövegben levőt. A szóvégi suffixum kérdése már magyarázható: a kaf helyett váv-ot kellett volna írjon. A
LXX, a Vulgata és az 1 QpesHab is ezt ajánlja. A‫וְּ ַ ֵ֣אף‬helyett a qumráni szövegben csak‫אַ ף‬szerepel, ami
haragot jelent. A meztelenség motívuma összefüggésben áll az Ósz.-ben a részegséggel (pl. Nóé története –
Gen 9,21). A pohár amiben harag van, eszünkbe juttatja a Jer 25,15-t. A leitatott ember elveszíti méltóságát,
akárcsak Babilón is. Babilón az Isten haragját tölti ki a népekre, de neki is ki kell innia a poharat. Ez a
prófécia mindig is Babilónra vonatkozott (Jób 21,20 Zak 12,2). Egy Aserhaddon idejéből levő irat szerint:

12
Aserhaddon egy lúggal töltött kehelyt ad a népek számára, majd Aserhaddon sztéléjén egy hatalmas férfit
látunk két ellenségen állva kehellyel a kezében kiábrázolva.
Hab 2:16 A ‫שָ בַ ע‬ige egy perfectum propheticum, ami a jövő időre vonatkozik: meg fogod tölteni
magad. A‫ ּהע ָָ֑רל‬egy hapax legomenon, nem tudjuk mit jelent, mert máshol nem jelenik meg az Ósz.-ben. A
kritikai apparátusban a‫ה ָרעל‬szerepel, ami sokkal valószínűbb forma, mert ennek jelentése: ténferegni – igyál
te is és ténferegjél. Babilónnak, aki addig itatott és meztelenre vetkőztetett, végül neki is innia kell, sőt
ténferegnie, és meztelennek lennie. A‫ סָ בַ ב‬+ ‫ = עַל‬megkerülni valamit. A reduplikációkkal nyomatékosított
gyalázat‫קִ יקָ לָ֖ ֹון‬szó még nagyobb gyalázatot fejez ki. Az arám nyelvben a szó ürüléket jelent. A gyalázat
(meztelenség) szoros összefüggésben van a Babilónba való fogságravitel gondolatával.
Hab 2:17 A masszoréta szövegnek a kritikai apparátus figyelmbevétele nélkül is van értelme. A
nőnemű suffixum a‫יתן‬ ָ֑ ַ ִ‫יְּ ח‬szóban az előző, szintén nőnemű szóra utal:‫בְּ ה ָ֖מֹות‬. Mire vonatkozik a libanoni
erőszakoskodás és az állatok pusztítása? Első értelmezés szerint (pl. Rudolph): a cédrusfák kivágása és
Libanon elfoglalása Nabukodonozor által. Második értelmezés szerint: valószínűleg mindkét esetben egy-egy
szimbólummal van dolgunk. Ézsaiásnál (29,18-19) a Libanon Jeruzsálemet szimbolizálja. A kánaáni
ősmítoszban Libanon az istenek lakhelye volt úgy, ahogy Isten lakóhelye a jeruzsálemi templom. Az élővilág
Jeruzsálem lakosságát szimbolizálja. Roberts szerint az állatok pusztítása két dolgot jelenthetett: egyrészt
kínozták és dolgoztatták az állatokat, hogy Libanonból Babilónba vigyék a cédrusfát; másrészt az erdőkben
levő élővilág tönkretételére utal, amely Nabukodonozor miatt történt. Egy másik szemszögből pedig ez a vers
az utal az emberiség hatalmának visszaéléseire a teremtés többi részével kapcsolatban. Amit Babilón megtett
az állatokkal, az vissza fog térni rá.
Hab 2:18A kezdő kérdés egy olyan retorikai kérdés, ami negatív válasszal zárul. A megformált
kép/forma nem segíti alkotóját. Ezzel egy újabb perikópa indul Hab könyvében, bálványpolémia hangzik el,
amely előkészíti a következő jaj-mondást. Az idegen nép összefüggésében eléggé logikus lenne a bálvány,
bár ez nem biztos. Ebben a versben sok a szójáték. Elhangzik Él isten polémiája. A szöveg tagolása a
következő: a ‫הֽהֹועיל‬ ֵ֣ ִ ‫ = ָ ּמ‬mit használ kérdés mindkét verssorra vonatkozik; a 2. verssor a‫מַ ןכָ ָ֖ה‬-nál kezdődik.
Rudolph azt mondja, hogy itt arról van szó, hogy Nabukodonozor az élő Isten helyett halott bálványokat
imádott. A bálványellenes polémia az Ósz.-ben a következő helyeken jelenik meg: DeutÉzs 40,19-20 41,6-7
44,9-20 46,6-7 Jer 10,1-16. A‫ ֶּׁ֗פסֶ ל‬faragott bálványt, a‫מַ ןכָ ָ֖ה‬öntött bálványt jelent. A kutatók vitatkoznak a
‫ ֵ֣מ ֶֹורה ָ ָ֑שקֶ ר‬jelentésén, itt hamis orákulumnak vagy hamis tanításnak fordítják. Ugyanez a kifejezés jelenik
meg az Ézs 9,14-ben, a hamis orákulumokat adó próféta jellemzésére.
Hab 2:19Az ötödik és egyben utolsó ‫ ֵ֣הֹוי‬mondás ebben a versben kezdődik, amely az elnyomó
Babilónt úgy jellemzi, mint aki bolond módon próbálja életre kelteni a kőből vagy fából készített bálványt,
azért hogy orákulumot nyerjen el. Habakuk arra kérdez rrá, hogy az ilyen bálvány adhat-e orákulumot, de az
ő válaszában kifejti, hogy az ezüst és az arany borította bálványokban nincs lélek és élet . A‫(ירה‬járá) ige
tanítást jelent mind Ézsaiásnál, mind Habakuknál. A fát beborítják arannyal, de nincs benne lélek. Jaj annak,
aki azt mondja a fának: ébredj fel, serkenj fel, és a néma kőnek azt mondja: ő tanítson!
Hab 2:20Ez a vers egy átmenetet képez a 3. fejezetbe, és ez egy olyan látomás, amely arra utal, hogy
Isten nem hagyta el a népet. Jahve, mint igaz Isten örökké trónol szent templomában, ezért legjobb ha az
egész világ csendben marad őelőtte. Annak ellenére, hogy ő csendben marad, nem adta át az irányítást
népének életére vonatkozóan. Ezért nekik csendben kell várniuk Isten szabadítására, amely legközelebb áll az
igaz istentisztelethez. Lothar Perrit szerint ez a vers egy későbbi betoldás, de ez valószínűleg nem igaz, mert
13
ezt a verset összefüggésbe lehet hozni az előzőekkel, ugyanis itt egy összehasonlítás található a bálványok és
Jahve között. A ‫ = ַהֹׁ֥ס‬csitt felszólítás, amikor Isten szól, akkor csend van. Néhány kutató ezt összefüggésbe
hozza a Neh 8,11-el, de valószínűleg ezt nem kell liturgiális keretbe foglalva értelmezni.

3. fejezet
Hab 3:1 A 3. fejezet egy teljesen önálló felirattal kezdődik. Erről a fejezetről több görög önálló
fordítás (pl. Codex Venetianus, Codex Barberini) került elő, valószínűleg a liturgikus szerepe miatt. A
prófécia műfajilag is eltér az előző két résztől, ezért sokan arra a következtetésre jutnak, hogy két különálló
szövegrésszel van dolgunk. Ezek úgy érvelnek, hogy a 3. fejezetet csak később adták hozzá az eredeti
Habakuk szöveghez. De meg kell jegyeznünk, hogy az 1 QpesHab azért nem használja fel ezt a részt, mert ez
egy imádság, ami nem felel meg a qumráni szerző céljának. A 3. rész felirata: a legősibb szerző/redaktor már
eleve így írta fel ezt a feliratot jelezve, hogy itt valami más következik. Ézsaiásnál is több felirat jelenik meg
egy könyvön belül (Ézs 1,1 2,1 13,1 38,9) és Habakuk is beleilleszkedik ebbe a koncepcióba. A könyv egy
egységet alkot, a Hab 2,1-ben szereplő „én válaszolok” előrevetíti a 3. fejezet szükségességét. A 3. fejezet
tehát nem egy prófécia, hanem Habakuk válasza.
A műfajmegjelölés ‫ ְּתפִ לָה‬imádságot jelent. Erhard Gerstenberger ez egy liturgiális keretben elmondott
imádság lehetett, de meg kell jegyeznünk, hogy ez a szó más imádságokra is vonatkozik. Itt figyelembe kell
vennünk James Bar felismerését, miszerint a szavakat a saját kontextusukon belül kell értelmeznünk => nem
biztos, hogy egy kultikus kereten belüli imádságot jelent. A ‫ ִׁשּגָיֹון‬a 7.zsoltárban valamiféle műfajmegjelölés,
a ‫גָה‬ ָ‫(ׁש‬ságá) igéből származik = tántorogni, ebből köv. hogy valószínűleg egy eksztatikus ének lehetett. A
sagu/sigu szó babilóni nyelven imádságot, siratóéneket jelent. A ‫ ִׁשגְּ יֹ נּ ֹות‬-ban szereplő többes szám arra utal,
hogy Habakuk imádsága ennek mintájára, akár dallamára is íródhatott, ugyanakkor arra is vonatkozhat, hogy
a Hab 3-ban egy teofánia és egy himnusz van összedolgozva.
Hab 3:2 A masszoréta szöveg három szavas struktúrákra osztja ezt a verset. A LXX-ban kettős
ִ ‫יר‬helyett (=megijedtem, féltem) az apparátus‫יתי‬
fordítások vannak, kétszer írja le a szót. A ‫אתי‬ ִ ‫–וְּ ׇר ִא‬t ajánlja
(= látni, ige qal perf). => Így fordíthatjuk: láttam, amit cselekedtél. A LXX is ezt a fordítást támogatja, de
megjelenik benne mind a félni, mind a látni ige összekapcsolása a két szöveghagyomány bizonytalansága
miatt. Fordítás: „hallottam Uram híredet és láttam cselekedeted, nemcsak ... hallottam, hanem láttam is”. ְּ‫ ל‬+
inf. constr. = célhatározói mondat (az évek közeledésével); ְּ‫ ב‬és ְּ‫ כ‬+ inf. constr. = időhatározói mondat. A
‫ =בְּ ֶ ֹׁ֥ק ֶרב‬valaminek közepette helyett az apparátus a‫ ׅבקְּ רֹ ב‬ajánl Aquila fordítása alapján ( = amikor az évek
közelednek...) de nincs más bizonyítékunk erre az eltérő olvasat támogatására. A ‫חייהּו‬ ָ֔ ( = keltsd életre)
helyett a LXX nem pi’el imperativust használ, hanem a‫(חַ י‬élőlény) főnév többesszámát veszi alapul, és így
fordítja: „a két élőlény között”,ἐπιγνωζθήζῃ(a két Kérúb között trónoló Jahve képe jelenik meg).
A‫תֹודי ַע‬
ָ֑ ִ helyett ( = kijelenteni, hif’il) a görög és a szír szöveg a‫יָדַ ע‬ige nif’al formáját közli => nincs suffixum,
valószínű, hogy reciprok jelentése kellene legyen: „az évek közepette ismertesd meg magad”. A ‫– בְּ ָ֖רֹ גֶז‬
haragot jelent, Isten megháborítja, megrettenti Babilónt (Jer 50,34). Ebben a versben előrevetül az, hogy
amiről beszélni fog az egy ítéletes helyzet, ahol minden remegni fog, és Isten ebben a helyzetben emlékezzen
meg róluk. A Hab 3,7-ben ugyanez ez az ige fordul elő a midianitákkal kapcsolatban.

14
 Hab 3:3 ַ‫ – אֱלֹוֹ֙ה‬ritkán fordul elő; Isten nevének egyes számú alakja, egy tipikusan Jóbnál előforduló
Isten-név, amely a déli hagyományhoz köthető. A ‫ימן‬ ֵ֣ ָ ‫ת‬egy konkrét helyet, várost, vagy a déli irányt is
jelentheti.Ez a név megjelenik a Kuntillet Adzsrud-i szövegekben: valószínűleg Edóm déli részén,
Transzjordániában lehetett. A‫ָארן‬ ָ֖ ָ ‫ ּפ‬szintén egy déli hegy, ami határos Egyiptommal. Egyes kutatók szerint ez
Kánaán déli részén és Arábia nyugati részén feküdta Papi iratra alapozva (Num 12,16). Mások azonban korai
szövegekre hivatkozva (Gen 14,6 Bír 5,4) Kelet-Arábiára vonatkoztatják. Hasonló módon a Sínai/Hóreb
heggyel kapcsolatban, itt sem tudják eldönteni, hogy hol volt konkrétan. Ebben a versben Jahve déli
eredetének a kérdése szólal meg. Tudomásunk van külön témáni Jahve-ról is. A déli népek közeli
rokonságban álltak Izraellel és Júdával. A ‫ ֶ ָ֑סלָה‬valamilyen zenei jelzés, valamiféle ritmus jel. Az, hogy
“betelik a föld a szentnek dicsőségével” az Ézs 6-ra emlékeztet.
Hab 3:4Ebben a versben nem szükséges szövegmódosítást alkalmazni Roberts szerint. Itt Jahve
szolarizációjáról (a Nappal kapcsolatos fényhatás?) olvashatunk. Néhányan arról beszélnek, mintha Jahvét
napistenként tisztelték volna. Azonban ez egy kicsit elrugaszkodott vélemény. Ezékiásnál a Jahve
szolarizáció egyiptomi hatásra jött be. Ebben a versben Jahve fényessége, a Nap az igazságszolgáltatással
van kapcsolatban. Isten erősségének rejteke a világosságban van – ld. még 1Tim 6. Egyesek szerint ezt úgy is
lehet értelmezni, hogy kapcsolatba hozzuk az izraeli Istenről szóló leírásokkal, amelyekben Isten viharban
jön, ill. az ikonográfiai ábrázolásokkal, amelyek a viharistent ábrázolják a szír-palesztin területeken. A vers
első felében leírt ragyogásban Habakuk megpillantja Jahve formáját akárcsak Ezékiel (Ez 1,26-28). Ez nem
szokatlan, hogy egy próféta Isten formáját meglátja a látomások során. A ‫קַ ְּרנַ ַֹּׁ֥֣יִ ם‬nem agancsot jelent, hanem
Isten kezéből kijövő fénynyalábokat. Ez egy standard reprezentációja a szír-palesztin viharistennek, akit
gyakran állva ábrázoltak, egyik kezében fénylő sugárral, mint egy fegyverrel. Habakuk látomásában azért
van fegyver Isten kezében, hogy az elnyomó ellenséget leverje. A „deus absconditus” (rejtőző Isten)
nyilvánvalóvá teszi önmagát az ő közeli beavatkozásának zálogaként. A vers végét nem tekinthetjük
glosszának, mert a költői szövegek gyakran eltérnek a megszokott formáktól. Isten visszamegy erősségébe,
mert egyetlen ember sem láthatja az ő dicsőségét többet egy pillanatnál.
Hab 3:5 ‫ = לְּ פָנָ ָ֖יו‬arc/előtte, ellentétben áll a ‫– לְּ ַרגְּ ָ ּליו‬al, ami = láb/utána. A‫ –דֶ בֶ ר‬pestis (Ex 5,3 Ez
14,21), nincs tudomásunk arról, hogy ez mitologikus név lenne; az ugariti szövegekben a halált jelenti.
A‫ – ֶרׁשֶ ף‬láz, a kánaáni mitológiában az Alvilág és a betegség istene. Ennek kapcsán mondják sokan, hogy
Hab itt ősi jelképeket személyesített meg. Karasszon István szerint Resef egy önálló istenség volt, akit s
bronzkorban és a korai vaskorban Szíriában, Ciprusban és Egyiptomban is tiszteltek. Dever pedig a betegség,
vagyis a pestis megszemélyesítése. A Dever és Resef jelenléte az epifánia hangsúlyozását szolgálja: Isten
eljövetele dicsőséges és súlyos következményekkel jár. Roberts szerint ez a két fogalom Isten hatalmának
harci kísérői, amely gondolat megjelenik a Gilgames eposzban Hadád isten megjelenésekor.
Hab 3:6 Ebben a versben költői nyelv szólal meg. Isten megáll és megrázza földet, ugráltatja a
népeket, a magas dombok meghajolnak előtte. Amikor az Úr valahová odaáll, ott a föld elkezd mozogni. A
‫(נתר‬nátar) ige hif’il formája itt arra enged következtetni, hogy mind a föld, mind az ember enged Isten
akaratának. Az utolsó verssor: „az örökkévaló ösvények engednek neki”.Ezek a motívumok sajátos jellemzői
a bibliai teofániáknak (Ex 15,14-16 Jóel 2,10 Mik 1,3-4). Itt is Isten olyan csodálatos módon avatkozik bele
az eseményekbe, mint Izráel régebbi éveiben.
Hab 3:7 Lehetséges fordítás: „szerencsétlenség alatt látom Kusán sátrait, reszketnek a Midián föld
kárpitjai”. Ez a vers a masszoréta szövegben három verssorra van osztva. A ‫ = ָ֔ ָאוֶן ַ ֵ֣תחַ ת‬alatt, helyett

15
prepozíció + főnév kapcsán az apparátus a következő kifejezést hozza:‫ = (תחָ תֶ אנָה‬mozogni, félni, inogni). A
masszoréta szövegben szereplő kifejezés a próféta lelkiállapotára utalhat, a veszélyre, amely Kusánt és
Midiánt fenyegeti. Valószínűleg ennél a versnél egy tagolási problémával van dolgunk, így a ‫ ַ ֵ֣תחַ ת‬a 6. vers
utolsó szava lehet => az ő örökkévaló ösvényei alatt. Az‫אָ וֶן‬egy problémás szó, mert a LXX-ban‫אֹון‬szerepel
ami nemzőerőt jelent (Gen 49,3 Zsolt 78,51). A verset így lehet érteni: az erő helyett félelmet lát. A próféta
ebben a versben egyes szám első személyben beszél, zsoltárhoz fűz kiegészítést.
Ki Kusán és Midián? A LXX szerint Aitiopia, mert a görögöknek minden ami Egyiptomtól délre volt,
az Aitoipia volt. Diodorosz Szikulusz és Sztrabón megkülönböztetett keleti (India) és nyugati (Egyiptomtól
délre) aitiopokat. Ez kevésbé valószínű, mert nem illik bele a parallelizmusba, ami Midián és Kusán között
van. A Párán pusztája valószínűleg a midianiták területe, Kusán pedig egy törzs a midianitákon belül. Erre
utal az a szóvégi nún:‫ן‬amelymindkét név végén előfordul. A Num 12-ben szereplő kúsita asszony elnevezés
arra enged következtetni, hogy Kús és Midián egymás párhuzamai, innen származott Cippóra. Ez a vers a
jahvizmus déli eredetére emlékeztet, Isten délről jön, Párán felől, és ahonnan ő jön, ott minden megremeg. A
bibliai szövegek a midianitákat nagyon pozitívan értékelték. Egyesek szerint itt két egymástól különböző
költemény van összekapcsolva (1-7 és 8-15 versek), de nem valószínű hogy Habakuk két egymástól
független szöveget kapcsolt volna össze.
Hab 3:8 Néhányan azt állítják, hogy ezzel a verssel kezdődően egészen a 15. versig egy másik, azaz
kánaáni jahvista költeménnyel van dolgunk. A gondolat bár érdekes, mégsem szükséges különválasztanunk.
A ‫ ִאם‬+ ‫ ִאם‬+ ‫ ֲה‬a költői kérdést fejezi ki, és annyi mint = vajon, nemde? Fordítás: „vajon a folyókra gerjedt-e
fel Uram a te haragod, vajon a tengerre-e a te dühöd, hogy lovakon lovagolsz és a te szabadítást hozó harci
szekereden robogsz”. A‫ ָרכַב‬ez egy double duty ige, mert két szerepet tölt be ezen a helyen. A folyók és a
tenger említése az ősi teremtési mítosszal van kapcsolatban. A teremtő Isten kaotikus állapotokkal szembeni
harca (Ézs 57,1) jelenik meg. A kánaáni mitológiában ez a Baál és Jam közti harcot juttatja eszünkbe. A
kérdés formában való megfogalmazása arra utal, hogy Habakuk látásában szereplő csapás olyan kemény lesz,
mintha megint egy teremtés erejével történő cselekvés lenne készülőben. A tenger és a folyó a gonosz
politikai erőt jelképezik. Az ókori közel-keleti mitológiában (Enuma elis) Marduk isten megöli Tiamat-ot,
úgy hogy kettévágja a fejét, és egyik részéből az eget, a másikból pedig a földet teremti meg. Isten teremtő
Isten, aki szembefordítja a babilóniakkal a saját teremtésmítoszukat.
Hab 3:9Habakuk úgy írja le itt Istent, mint egy mennyei harcost: egy kocsihajtót, akinek fő fegyvere
az íj. A ‫ׁשבֺעֹׁ֥ ֹות מַ ָ֖טֹות‬egy mitológiai elem: a‫מַ ָ֖טֹות‬nyilat jelent, a‫ׁשבֺעֹׁ֥ ֹות‬pedig nem átkot, hanem a 7-es számot
jelenti. A 7-es szám mitológiai elem, arra hét mérgezett nyílra utal, amelyekkel Baál szembefordult Jam-al a
harc közben, valószínűleg a hét mérgezett nyíl közé tartoznak a‫דֶ בֶ ר‬és‫ ֶרׁשֶ ף‬is. Isten fel van készülve a Babilón
elleni küzdelemre. A 9. vers utolsó sora, a Szela után tulajdonképpen a 10. vershez tartozik. A „föld folyókat
ömleszt” kifejezés kozmogóniai harcra utal, amelyben a káosz vizei fölötti győzelem után a vizeket a
megalkotott világ javára rendeli (Zsolt 74,15). Ez is utal Jahve közeli beavatkozására.

16