Személyes tapasztalatok a pandémia-indukált telemedicina kapcsán

Molnár Balázs ( IFC41L )

Az első betegeket 2019. decemberében regisztrálták a kínai Vuhan városában. Világjárvánnyá az Egészségügyi Világszervezet (WHO)
nyilvánította 2020. március 11-én. Az eltelt 2 évben a vírus mutációjából kifolyólag számtalan új variáns jelent meg, mind nagyobb
problémát okozva az egészségügyi ellátórendszernek, hiszen a kialakult variánsok az eredeti vírus amúgy is jelentős virulenciáját is
felülmúlják. Ez az emberben addig még nem azonosított rendkívüli patogenitással bíró koronavírustörzs (SARS-CoV2) a már ismert, és
átélt SARS-járvány lefolyásával ellentétben már a tünetek manifesztálódását megelőző; lappangási időben is fertőz, így a tüneteket nem
mutató, kívülről egészséges fertőzött is fertőzőképes, így tovább növelve a vírus biológiai sikerességét. A SARS CoV2 által okozott
Covid19 egy légúti, légzőszervi, vírus által okozott megbetegedés. A vírus a tudomány jelen állása szerint; rendkívül könnyen, szoros
érintkezés során, cseppfertőzéssel terjed.

A folyamatosan változó és súlyosbodó vírushelyzet az egészségügyi ellátórendszer ideiglenes átalakulását is megkövetelte, a

közelmúltban nem tapasztalt radikális szankciók bevezetésével. Magyarország kormánya a pandémia kezdeti szakaszában Operatív
Törzset állított fel Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos; Dr. Szlávik János az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
osztályvezető főorvosa; Dr. Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója; Dr. Gondos Miklós az Állami Egészségügyi Ellátó
Központ főigazgatója; tagságával, mely feladatai közé tartozott a vírussal kapcsolatos kutatások koordinálása, szakmai döntéshozatal a
vírus országhatárokon kívül tartása a lehetőségek függvényében, az országhatárokon belül megjelenő esetek felkutatása, izolálása, és
kontakt-kutatása, statisztikai munkák elvégzése, illetve az aktuális vírushelyzet kommunikálása a lakosság felé a lehető legtöbb
médiumon keresztül, nem ritkán napjában többször is. Ezek a tájékoztatók előre meghirdetett időpontban az állami televízió adókon,
illetve rádióállomásokon, közösségi média csatornákon került, publikus kivetítőkön keresztül kerültek adásba, gyakran milliók figyelmét
megragadva a rövid tájékoztató erejéig, amire személyes példával is élhetek: A volt munkahelyemen (ez egy kisvárosi autószerelő
műhely) a munkaidőbe eső fontosabb, előre bejelentett tájékoztatókat az ott dolgozók egy nagyobb része – ez jelenthetett 10 embert is
– együtt nézte, és nyilván azon nyomban véleményt is formáltak, és azt megosztották egymással, én pedig aki akkor szerelőként, de már
réges-rég medikus-aspiránsként voltam jelen, aranybányaként szolgált a diskurzus. Bár a digitális formájú kommunikáció már régóta
jelen van az orvos-beteg kapcsolatban, a pandémiás helyzet a digitális médiumok használatának fontosságát legalább a négyzetére
emelte. Jelen esetünkben a műhelyben 0-24 órában szóló rádió volt a fő forrása az információnak. Visszatekintve talán nem, de most
tanulmányaim megkezdése után mindenképp hangsúlyosnak érzem az idősebb szerelők, irodai munkások azon megnyilvánulását,
amikor a tájékoztatást rádión hallgatva a 48 éves mester megkért hogy valahogy oldjam meg hogy a számítógépünkön élőben
NÉZHESSÜK azt, és ne csak hallgassuk. Ez mostanra már tökéletesen megvilágítja az emberi hajlamot arra, hogy fontos szituációkban
a kommunikáció ne csak az audio csatornán történjen, hanem az elmondott szavak mellé vizuálisan is társuljon a kommunikációs
partnerek (habár ez jelen esetben egy-utas kommunikáció) talán egyik legfontosabb vizuális aspektusa, az arc. A törzs tagjai sorban, a
legtöbbször tömören és velősen összefoglalták az általuk irányított gárda által begyűjtött adatok, a járvány alakulásának jelenlegi
helyzetét, a jövőbeni alakulások legvalószínűbb forgatókönyveit. Gyakran találkozhattunk ellentmondásokkal, amikor az orvos-
szakemberek hétről-hétre való véleménye gyakori ütközést mutatott, ami egy laikus számára talán bizonytalanságot, az adott személybe
vetett bizalom megingását eredményezte, noha azok csak a tudomány módszeréből kifolyólag a prezentizmus szemléletéből
vizsgálhatóak, és bár a kijelentések kontradiktálhatták egymást ez mögött valóban csak a napról-napra megismert új helyzetek,
információk újdonsága állt. Ugyanakkor a törzs tagjai ezt; amennyire én tudom nem kommunikálták megfelelőképpen, az emberek
nagy része ezt valamiféle „sumákolásnak” élte meg, erre újra csak a saját környezetemből rengeteg példát láttam.
Személyes véleményem szerint is a kizárólag új információk
megjelenése miatti ellentmondások erőteljesebb kifejezésre
lett volna szükség, ugyanakkor másik szemszögből a hibák
beismerése ugyancsak mások szemében a helyzet
kontrollálatlanságának érzését erősítette volna.
Erre egy példával szolgálhat a kezdeti szakaszban, a
maszkhasználattal kapcsolatban kiadott, a későbbi helyzettel szöges
ellentétet mutató nyilatkozatok, ezekre közel 2 év elteltével, a mai
napig hivatkoznak, a környezetemben élők között is számtalanszor
hallottam ennek a megjelenését. További veszélyt, és előnyt jelenthet a digitális világ tárolhatósága, hiszen a bakik, vagy a fent említett
ellentmondások a tárolásból származóan újból-és újból elővehetők, és bevethetők a tömegek manipulálására.
Tapasztaltam továbbá azt az emberi tulajdonságot, ami folytán hajlamosak vagyunk az információ valóságtartalmát
az információt közlő; csupán külső megjelenésének függvényében értékelni hasonlóan a könyvet-borítójáról elv alapján.
A kevésbé iskolázott, a témában egyáltalán nem kompetens emberek rendkívül sarkos véleményt fogalmaztak meg, gyakran csupán a
törzs tagjainak fizikai megjelenésére alapozva. „Nekem ne parancsolgasson ez a kopasz.”
Ez persze az élet minden területére igaz lehet, Müller Cecíliának egy közel 10 millió lelket szolgáló ország előtt kellett megjelennie és
közölnie a sokszor abszolút nem kényelmes, szükség diktálta megszorításokról szóló híreket, és lett egy
hatalmas embertömeg szemében közellenség, csúfolódás tárgya is akár.

A járványügyi helyzet fokozatos romlásával újabb és komolyabb szankciókat léptetett életbe a kormány az ellátórendszer további
túlterhelésének elkerülése érdekében, ezek mind a WHO és az ECDC ajánlásai alapján készülnek el, és érintik a háziorvosi praxisokat
is.

Ahogy említettem is már, a digitális világ vívmányai már régóta részét képezik az orvos-beteg kommunikációnak, de a jelen helyzet
teljesen más szintre emelte ezt. A továbbiakban személyes példával szeretnék élni, ahol fontos leszögezni hogy egy Dél-Somogyi
kisfaluról ( ~800-as lélekszámú) van szó, saját háziorvosi ellátással. A
digitalizáció már a vírus előtti időben elkezdődött, a világ alakulásának általános
trendjét követően; a háziorvos telefonon elérhető volt, valamint a szociális média
bizonyos platformján (Facebook) is elérhető volt a rendelő egy csoport
formájában, ahol ha emlékezetem nem csak, egyéb hasznos információkat is
megosztott a jelenlegi praxist betöltő doktornő. Tisztán emlékszem hogy az
emberek nagy részének túlnyomóan pozitív véleménye volt a Facebookon működő
csoportról. A helyzet súlyosbodásával azonban teljesen új szintre emelkedett a
telemedicina.
A rendelőt és így a háziorvosi szolgálatot előre, telefonon vagy e-mailben egyeztetett időpontban lehetet látogatni, és a Covid19
tünetegyüttesének tünettagját mutatva a személyes konzultáció gyakran elmaradt, főleg a pandémia kezdeti időszakában.
Ez több emberben is negatív gondolatokat keltett a doktornő, és így az orvoshivatás egésze irányában. Többen hátrahagyva, elárulva
érezték magukat, főleg az idősebb korosztály akik nem tudták megfelelően megoldani az online vagy telefonos egyeztetést. Személyes
hallomásból tudom, hogy egyeseknek még akár a pár perces telefonhívás is pénzügyi nehézséget okozott, és így az ezokból elmaradt.
A jelenséget tovább erősíti a tény, hogy a magyar kisfalukban a falu-jellegből adódóan a nagyvárosok orvos-beteg kapcsolatától merőben
különbözik. A kisfalu orvosa a falu talán leginkább köztiszteletben álló, egyezményesen elismert, MEGBECSÜLT szakembere, tudós
gyógyítója. Öregebbektől hallott történetek (amik egy része jómagamat is kiskorom óta inspirálta) alapján a falu orvosa a falusiak között
jár, a gyógyító szerepkör mellett gyakran töltött be egyfajta „falu-bölcse” szerepet is. Gondolok itt például helytörténeti kutatásokra,
rendezvényeken való megjelenésekre, a falu oktatómunkájában való részvételre, de nem volt ritka jelenség az orvos megjelenése a
disznóvágásokon, különböző ünnepségeken való megjelenése, és az „egyszerű” emberrel való keveredése.

Sok faluban a mai napig szerepet játszanak ezek az aktuális orvos megítélésében, a szakmai
felkészültség mellett persze.
Anekdotákat hallani a „néppel együtt söröző” öreg orvosokról, vagy azokról az orvosokról
akik napszakra, és saját szórakozásukra való tekintet nélkül kivonultak a betegekhez, gyakran
akár önszántukból, egyfajta helyzetfelmérésképpen, szakmai és személyes empátia okán.
Nálunk legalábbis biztosan jelen van ez a fajta „felfogás”, a rendelő előtt bronzból készült
emlékplaketten emlékezik meg a falu a jó Deák doktorról.
Mindenképpen kijelenthető hogy a szakmailag legfelkészültebb orvos a helyzetnek megfelelő
kommunikáció nélkül nem lesz képes jó praxis kialakítására. A jelen helyzet pedig pont ezt
indukálja, hiszen a szaktudással rendelkező orvos tisztában van a helyzet súlyosságával, és
ezért egyfajta fegyelemre (maszkhordás, távolságtartás) való felszólítás is a munkája részévé
vált, ezzel elkerülhetetlenül kivívva az intézkedéseket kritizáló tömegek ellenszenvét.
Egy kis közösségben ez a fent említett okoknál fogva tehát különösen hangsúlyos.
Az egyetem teljesítése után én személy szerint az orvosi hivatásomat a fent említett példa köré szeretném építeni, és jelenleg nem
tudnék elképzelni sem egy online-vizitet, persze a jelenlegi tudásom ezt nem is teszi lehetővé, és az elképzelései még nagymértékben
változhatnak az elkövetkező jó esetben 5 és fél év során. Ugyanakkor tudom hogy nagyobb városokban, és főleg külföldön a rendszer
jól működik, a telemedicina jól kiegészíti a hagyományos orvosi kommunikációt. A korszerű technológia lehetővé teszi a
kommunikáció videó-csatornájának használatát is, hiszen szinte minden szórakoztató-elektronikai eszköz remek kamerával van
felszerelve, és általánosan elmondható hogy a lakosság számottevő része mind ezekhez az eszközökhöz, mind az internethez hozzáfér.
Ugyanakkor pont a digitális világ tárolhatósága miatt az emberek döntő többségében megfordulhat a kétely a beszélgetés
rögzítettségéről, és így későbbi újbóli felhasználásából adódó különböző problémák sora.
Az idősebb réteg ilyen téren is nagyobb kihívást jelent, hiszen a technológiával nincsenek
tisztában, és az ismeretlentől való félelem jelentős faktor.

(1925 Elképzelés a jövő medicinájáról. A Telemedicina korai ábrázolása.)

 A medicina egyik viszonylag újonnan bevezetett rendszere az eRecept – elektronikus
recept – rendszer, amit ma már széles körben alkalmaznak, és az eddigi tapasztalatok
alapján egy jól működő, és a lakosság feléről is támogatott, és népszerű rendszer.
A rendszer megkövetel bizonyos mértékű számítástechnikai ismereteket, de a legtöbb
patikában egy név, lakcím bemondásával és/vagy igazolásával a gyógyszer felvehető,
így a gyógyszerész/orvos – beteg kommunikációs aspektus jelen van, csak a folyamat
vált egyszerűbbé, és talán gyorsabbá. A fizikai recept kiadásra továbbra is lehetőség van
így az öregebb, kevésbé rugalmas korosztálynak sincs mitől tartania.
Ezt a saját bőrömön tapasztaltam az elmúlt időszakban amikor falubeli idősek
gyógyszereit váltottam ki, hiszen mindenki tudta hogy sokat járok a
környező városokba. Több idős is meglepett, amikor szó-szerint ők világosítottak fel a rendszerről,
mit; hova; hogyan; mivel tudok elintézni. Bár szakmailag még a közelébe se állok hogy kompetens
véleményt fogalmazhassak meg, szerintem a telemedicina ezen mellékága eredményesen működhet a fizikai receptek kiegészítéseként,
mellette szimbiózisban.

Sajnos konkrét példákkal nem szolgálhatok a témában, de az e-mailes időpont egyeztetések (tüdőszűrés) mindig zökkenőmentesen
mentek le, és a kapott időpontot bármikor elérhettem az e-mail alkalmazás megnyitásával. A kapott tüdőszűrő eredményt is online
közvetítettem az alkalmassági vizsgát akkor elvégző orvos felé.

(Újabb predikció a telemedicinával kapcsolatban. A vizsgálatot végző orvos és a páciens közötti

kommunikáció 2 oldalú (A páciensnél elhelyezett gépből következtettem erre.). A
kommunikáció a hang és a videó csatornát is igénybe veszi. A vizsgálatot végző orvos jól,
orvoshoz méltóan öltözött, a „kamera” majdhogynem premier plan-ba veszi és közvetíti az orvos
képét a beteg irányába. Testtartása, és teljes pozitúrája nyugodtságot, magabiztosságot sugároz.
Gombnyomásra a fülébe helyezett készülékre irányíthatja a hangsávot, kizárva bárki mást a
kommunikációból. Nagy kérdés lehet hogy amit látunk azt a kor embere utópiának, vagy
disztópiának képzelte el. Én szinte biztos vagyok benne hogy a gépek soha nem fogják tudni
kiváltani, maximum segíteni a személyes kommunikációt, és alap esetben mindenképpen a
személyes kommunikációra kell törekednünk, hiszen a legteljesebb kommunikációs élmény
csak úgy valósulhat meg, legyen szó egy rossz hír közléséről, vagy anamnézis felvételéről, ahol
a képi és vizuális jeleken túlmutató egyéb, sokszor rendkívül apró jelek is komoly értéket
képviselhetnek az orvos számára. A telemedicina továbbá áramot, és internet-elérést feltételez,
amik megléte nem minden helyzetben teljesen magától értetődő.)

Esszém írásának pillanatában húgom, és otthoni családom már a második napját tölti karanténban, én már 3 hete nem voltam otthon.
Így a következő tapasztalat nem személyesen átélt, de a napi kapcsolattartásból adódóan értem a helyzetet.
Húgom általános rosszullét, és torokfájás okából ment haza az iskolából. Édesanyám telefonon való egyeztetés után háziorvoshoz vitte
a húgom, ahol rövid elbeszélgetést és vizsgálatot követve a doktornő mintavevőket rendelt ki,
és beigazolódott húgom koronavírus fertőzöttsége. Édesanyám saját elmondása szerint
rendkívül örült neki hogy a doktornő személyesen is látta a húgom, és megvizsgálta.
 Sajnos esszém jóval kiesik az előre megbeszélt szókeretből, de próbáltam magam a lehető legnagyobb mértékben visszafogni. Eddig
a mondatig ez közel 1900 szót jelent. Több esszét is megírtam, de mások javaslatára elvetettem őket, hiszen nem biztos hogy belefértek
volna a megbeszélt témakörbe. Sajnos túl sok személyes tapasztalattal nem is igazán tudtam volna szolgálni annak okán hogy eddigi
rövid életem során rendkívül kevés időt töltöttem el az ellátórendszerben. Memóriám szerint még nem volt vérvételem, és kórházban
sem voltam. Az eddigi saját tapasztalataim rendkívül pozitívak. Még az általános diszkomfortot, és fájdalmat okozó fogorvosi eljárások
is minden probléma nélkül. A választott témába ilyen szempontból tehát még kevesebb saját tapasztalatot tudtam beépíteni, sokkal
inkább saját véleményemet világítottam meg.

Pécs, 2021. november 10.