Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 2

A Baradlay család

Ez az eszé nem másról, mint a Baradlay családról fog szólni. A família arisztokrata, pénzügyileg
stabil lábakon áll. Nos lássunk is neki a család bemutatásának.
A családfő, a Kőszívű ember nem más, mint Baradlay Kazimír. Az ő személyében, egy szó
szerint kőszívű emberről beszélünk. Gondolok itt arra, hogy: Igaz, hogy a fiai érdekeit nézte, de a
sorsukat már előre megírta. Ugyanez vonatkozik a feleségére is, végrendeletében leírta, hogy
menjen hozzá jó barátjához, Rideghváry Bencéhez. Másrészt, meg a szívkoszorúér-
elmeszesedés miatt is. Nagyon császárhű volt, és erre is nevelte feleségét, illetve fiait
egyaránt.
A második személy nem lenne más, mint Kazimír felesége, Baradlayné Marie.
Fogalmazhatunk úgy, hogy ő szöges ellentéte volt férjének. Hazaszerető, érzelmekkel
teli, fiai javát akaró hölgyet tisztelhetünk. A regény bonyodalmát, is ő okozta miután,
férje halála után megfogadta, hogy mindennek amit elrendelt, az ellenkezőjét fogja
csinálni. Hazaszeretetét mutatja, hogy a Baradlay kastélyból kórházat csinált.
A következő nem lenne más, mint Baradlay Ödön. Apja halála után anyja hazahívta,
és ő azonnal, a tél közepén megindult Szentpétervárról, ahol az apai akaratnak
megfelelően diplomáciai gyakorlatát töltötte. Jóbarátja, Ramiroff Leonin testőrhadnagy
elkísérte a határig, üldöző farkasokkal küzdöttek meg, a beszakadt folyó jege alól
menekültek ki. Hazaérve ~ átvette apja főispáni hivatalát, és vezetője lett a megye
reformpárti, radikális erőinek; anyja egyetértésével feleségül vette a pap
leányát, Lánghy Arankát, régi szerelmét, akitől apja eltiltotta. A márciusi napokban még
Bécsben is gyújtó szónoklatot tartott; a szabadságharc idején szabadcsapatot állított
ki, majd mint kormánybiztos működött a forradalmi hadseregnél; Budavár ostrománál
az elsők közt hatolt a várba. Világos után menekülni próbált, majd inkább hazatért
családjához, hogy ott várja be a hadbírósági idézést. Az meg is jött, de névcsere
folytán öccsének, Jenőnek címezve; Jenő pedig bátyja nevében állta a tárgyalást és
elszenvedte a golyó általi halált. A három fiú közül a politikus alkat, a forradalmár, aki a
kezdetektől öntudatosan a hazáért tevékenykedik. Emellett a kardnak is embere, a
legjobbakkal vetélkedik a csatákon. Ideális képviselője a reformkori nemesség
legjobbjainak, akik önérdekükre nem tekintve, hősiesen kitartottak a nemzet ügye mellett
a legvégsőkig.
A középső fiú Richárd a katona.  a bécsi huszárezrednél hadnagyként szolgált, amikor a
forradalmi események a császári fővárosra is ráköszöntöttek. Ezredével sikeresen működött
közre a rendfenntartásban, és a hivatásos katona fölényével nézett le a nemzetőrökre és a
diáklégióra. Meg is maradt volna a rend és a császári ház hűségén, ha anyja októberben
rejtekúton és álöltözetben be nem hatol Bécsbe, s meg nem győzi fiát, hogy a szabadságáért
küzdő Magyarországon a helye. Rengeteg kalandban volt része mind huszárezredével mint a
magánéletében. Gondolok itt például Edith kiszabadításáról, és a Leindenwall lánnyal való
esküvő után történő extázisra (a vagyon).
A család utolsó tagja nem más, mint Jenő aki apja titkos kedvence volt , ám ez nem látszott
meg természtesen Kazimíron. Hivatalnoki pályára lépett a bécsi kancellárián. Eszével, szorgalmával
és alkalmazkodó természetével szépen haladt. Szerelmi élete (sem) volt egyszerű, gyengéd érzelmeket
táplált az arisztokrata családből származó Plankenhorst Alphosine felé. Ahogy a forradallom előre
haladt, egyre jobban esett bele az ifjú hölgybe. Annyira, hogy már az esküvő napja is ki volt tűzve, ám
anyja hatására hazatért Nemesdomra. A véletlen névcsere miatt, ő kapta meg a halálos ítéletet
tartalmazó levelet. Ő önként jelentkezett Ödön helyett; a bíróság előtt magára vállalt minden
vádat, és bátran állt a kivégző osztag elé.  Anyjának (és még rideg apjának is!) legkedvesebb fia,
aranyszívű, naiv, gyönge egészségű, rövidlátó, sebezhető lelkű gyermek. Kész játékszere a szép
nő ármányának.
A Baradlay család valamilyen szinten a tökéletes Magyar család mintája volt. A hazaszerető
Marie, a politikus Ödön és a diplomata Jenő kalandozásai egy nagyon jó elegyet alkotnak.
Mindenki vlamivel kitűnt. Az apuka a kőszívével, az anyuka a hazaszeretetével, Ödön a
közvetlenségével (politikus, szónok), Richárd az őszintségével, katonsás jellemével, Jenő pedig
a személyiségével, és természetesen önfeláldozásával.
Most következzen az én véleményem: miután sikerült rászánnom magamat a kötet
elolvasására, idézőjelesen ‘etette magát’. Ha egyszer elkezdi olvasni az ember nem tud, vagy
cask nagyon nehezen tud leállni vele.
További szép napot, és jó egészséget!

You might also like