A kötési energia:

A kötési energia az az energia, amely két atom közötti kötés felszakításához szükséges egy
molekulában. Általánosságban a kötési energia azt a munkát jelenti, amelyet a rendszert
összetartó erővel szemben kell végezni ahhoz, hogy a test részeit olyan messze távolítsuk
egymástól, amelynél a további távolítás csak elhanyagolható munkával jár.
Az elektron kötési energiája annak az energiának a mennyisége, amely ahhoz szükséges,
hogy kiszabadítsuk az elektront az atombeli pályájáról. Az atommag kötési energiája az erős
kölcsönhatásból származik, és az az energia, amely ahhoz szükséges, hogy az atommagot
szabad neutronokra és protonokra szedjük szét. Atomi szinten a kötési energia az
elektromágneses kölcsönhatás eredménye, és azt az energiát jelenti, amely ahhoz szükséges,
hogy az atomot szabad elektronokra és egy atommagra bontsuk.
A tömegszám viszonya a kötési energiához:
Az elemek periódusos rendszerében a könnyű elemek a hidrogéntől a nátriumig tartó
sorozata mérhetően egyre nagyobb kötési energiával rendelkeznek nukleononként, ahogy a
tömegszám növekszik. A növekvő kötési energia tartományát egy relatív stabilitás
tartománya követi (szaturáció) a magnéziumtól a xenonig tartó sorozatban. Ebben a
tartományban a mag elég naggyá válik, hogy a magerők ne tudják átérni a magot. Ebben a
tartományban a magerők növekedő vonzó hatását nagyjából ellensúlyozza a protonok
közötti elektromágneses erők taszításának növekedése növekvő tömegszámnál. Végül a
xenonnál nehezebb elemekben a nukleononkénti kötési energia csökken, ahogy az
tömegszám növekszik. Ebben a tartományban az elektromágnesség taszító hatásának
növekedése nagyobb, mint a magerők vonzó hatásának növekedése.
Einstein E=mc² képlete, tömegdefektus:
A mag kötési energiája elég nagy ahhoz, hogy könnyedén mérhető legyen mint tömegdeficit
a tömeg–energia ekvivalencia alapján. Az atom kötési energiája egyszerűen az a kibocsátott
energia, amely a szabad nukleonok atommaggá egyesítésekor felszabadul. Minden mag,
amely elég sokáig létezik, hogy megmérjék a tömegét, mérhetően könnyebb, mint a
megfelelő számú szabad proton és neutron együttese. Ha ezt a tömegkülönbség – amelyet
tömegdefektusnak hívnak – ismert, akkor Einstein E=mc² képletével könnyedén kiszámítható
bármely mag kötési energiája, ahol Δm a magban fellépő tömeghiány, c a fény vákuumbeli
terjedési sebessége. A tömegdefektus a protonok és neutronok egyesítésekor felszabadult
energia eltávozott, és elvitt egy bizonyos tömeget.
Ha kötési energiát elosztjuk a tömegszámmal, megkapjuk az egy nukleonra jutó átlagos
kötési energiát, a fajlagos kötési energiát.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6t%C3%A9si_energia
http://www.puskas.hu/ttk/Atom/29.html
https://www.uni-miskolc.hu/~www_fiz/paripas/modern/20.htm