Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 5

SZÁMVITEL

A számviteli törvény változásai


A számviteli törvény 2020 év végi módosításai elsősorban más jogszabályi változásokkal való összhang
és a törvényen belüli belső összhang megtemetését szolgálják, illetve egyszerűsítéseket tartalmaznak.
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény újabb módosítását az egyes adótörvények módosításáról szóló
2020. évi CXVIII. törvény tartalmazza.

JJ1. Tőketartalék változásának történő jegyzett tőkeemelést is el- JJ3. Új nettósított gazdasági
elszámolása számolni. Tőkeleszállítás esetén a események
2019. október 1-jei hatálybalé- tőketartalék csökkenését a cégjegy- A törvényi előírások alapján egyes,
péssel módosult a cégnyilvános- zékbe történt bejegyzése időpontjá- elsősorban az egyéb tételek, illetve a
ságról, a bírósági cégeljárásról és val, illetve ha a változás időpontja el- pénzügyi tételek között figyelembe
a végelszámolásról szóló 2006. évi tér a bejegyzés időpontjától, akkor a veendő gazdasági események net-
V. törvény (a továbbiakban: Ctv.). A változás időpontjával kell elszámolni tó módon kerülnek elszámolásra.
Ctv. új előírása alapján a cég a vál- (akár tőketartalék javára, illetve tőke- Ezek esetében a beszámolóban az
tozásbejegyzési kérelemben – a kivonással valósul meg a tőkeleszál- ügyletek nyeresége vagy vesztesé-
tőkeleszállítás kivételével – megha- lítás). ge jelenik meg egyéb bevételként
tározhatja a cégadata változásának Az új szabály 2020. november 27- vagy egyéb ráfordításként, illetve
(így többek között a tőkeemelésnek) én lépett hatályba. pénzügyi műveletek bevételeként
az időpontját. A cégadat változá- vagy ráfordításaként. A törvénymó-
JJ2. Elengedett osztaléktartozás
sának időpontja határozza meg a dosítás egyszerűsítési céllal tovább
könyvviteli elszámolás időpontját is. elszámolása bővíti azon gazdasági események
Ennek megfelelően 2019. év végével A gazdasági társaság tulajdono- körét, amelyek elszámolására, és a
módosult a számviteli törvénynek a sa számára jóváhagyott osztalékot beszámolóban történő bemutatá-
jegyzett tőke változásának könyve- a társaságnál mint kötelezettséget sára a jövőben nettó módon kerül
lési időpontjára vonatkozó előírása, a számviteli törvény előírása alap- sor. A módosítás alapján az érintett
ugyanakkor nem változott a tőketar- ján – a jóváhagyás időpontjával gazdasági eseményeknél a felme-
talék változásának könyvelési idő- – az eredménytartalék terhére kell rülő költség/ráfordítás tételeket, il-
pontjára vonatkozó előírás, amely elszámolni. A társaság tulajdono- letve a kapcsolódó bevétel tételeket
ázsiós tőkeemelés esetén azonosan sa ugyanakkor az osztalék miatti nem kell külön-külön könyvelni és
kezelendő a jegyzett tőke változásá- követelését – a kifizetése előtt – bemutatni az eredménykimutatás-
nak könyvelésével. A módosítás az különböző üzletpolitikai megfon- ban, hanem csak azok egyenlegét
ázsiós tőkeemeléshez kapcsolódó- tolásokból elengedheti. Eddig az (nyereségét vagy veszteségét) kell
an a jegyzett tőke és a tőketartalék elengedett osztaléktartozást egyéb kimutatni az egyéb bevételek vagy
könyvelése közötti összhang megte- bevételként kellett elszámolni. Mivel az egyéb ráfordítások között. Az új
remtését szolgálja. korábban a jóváhagyott osztalékot nettósított elszámolás az eredeti kö-
A tőketartalék növekedéseként a az eredménytartalék terhére kellett vetelést engedményezőnél (eladó-
tulajdonosok által a tőkeemeléskor elszámolni, ezért ha a tulajdonos a nál) az átruházott (engedményezett)
a tőkeemelés részeként tőketarta- gazdasági társaság ilyen jogcímen – forgóeszközök között kimutatott
lékba (a jegyzési érték és a névérték fennálló tartozását a későbbiekben – követelésekre és az értékesített
különbözeteként) véglegesen áta- elengedi, akkor azt indokolt közvet- immateriális jószágokra, a tárgyi
dott eszközök értékét kell kimutatni lenül az eredménytartalék – mint eszközökre vonatkozik.
a cégbírósági bejegyzés napjával, eredeti forrás – javára elszámolni Az új szabály 2021. január 1-jén
illetve ha a változás időpontja el- (ezzel párhuzamosan az elenge- lép hatályba.
tér a bejegyzés időpontjától, akkor dett osztalék, mint a társasági adó-
JJ4. Lekötött tartalék képzése
a változás időpontjával történik, alap csökkentő tétel is kivezetésre
amennyiben az eszköz átadása a tő- kerül). Így az új előírás szerint az A hitelezői érdekek megkövetelik,
keemelés bejegyzésének időpontja eredménytartalék növekedéseként hogy az átalakulással (egyesüléssel,
előtt megtörtént. Abban az esetben, kell kimutatni az osztalék miatti kö- szétválással) létrejövő gazdasági
ha annak átadására a tőkeemelés telezettség elengedett összegét, ha társaság jegyzett tőkéje a vagyon-
cégbírósági bejegyzését követően a jóváhagyott osztalékból származó mérlegben olyan összegben kerül-
kerül sor, úgy a tőketartalék növe- követelését a gazdasági társaság jön meghatározásra, amely tényle-
kedését csak és kizárólag az eszköz tulajdonosa (tagja) elengedi, az el- gesen a jogutód gazdasági társaság
átadásakor lehet elszámolni (ez az engedés időpontjával. rendelkezésére áll. Ennek érdekében
előírás nem változott). Ugyanezzel Az új szabály 2020. november 27- a törvénymódosítás előírja, hogy a
az időponttal kell a tőketartalékból én lépett hatályba. lekötött tartalékban fedezetet kell

< Tartalomjegyzék ÖNADÓZÓ | 2021. január 29


SZÁMVITEL

teremteni az átalakulással közvet- hónap utolsó napjáig köteles eleget kell figyelembe venni a különbö-
lenül összefüggően keletkező olyan tenni. zet számításánál),
adófizetési kötelezettségekre is, Az új szabály 2021. január 1-jén >>átvevő gazdasági társaságon
amelyek a jogutódot terhelik. A Tao. lép hatályba. kívüli tulajdonosnál (tagnál) – a
tv. általános előírása szerint, ha tár- gazdasági társaság beolvadása
JJ6. Átalakulásnál a részesedés
sasági adófizetési kötelezettség ke- esetén – a jogelőd gazdasági tár-
letkezik, akkor az a jogelődöt terheli, kivezetésének az időpontja saságban lévő megszűnt tartós
így a lekötött tartalék képzése ezen Az átalakulási törvénnyel való ös�- részesedés (részvény, üzletrész,
előírás alapján nem merül fel. De szhang megteremtése érdekében egyéb társasági részesedés) nyil-
kivételes esetben lehet, hogy a tár- a törvény szabályozza, hogy átala- vántartás szerinti (könyv szerinti)
sasági adófizetési kötelezettség a kulásnál (egyesülésnél, szétválás- értékének és a megszűnt része-
jogutódot terheli. Ilyen eset például, nál) a tulajdonosnál az átalakulás sedésre jutó – a jogelőd gazda-
ha kiválás során a kivált gazdasági (egyesülés, szétválás) napját követő sági társaság végleges vagyon-
társaság az eszközeit – nem ked- nappal kell a jogelődben megszűnt mérlege szerinti – saját tőke érté-
vezményezett átalakulás esetén – részesedést kivezetni és a jogutód- kének (mint a jogutód gazdasági
felértékeli, akkor a kivált gazdasági ban szerzett új részesedést a köny- társaságban szerzett részesedés
társaságnak társasági adófizetési vekben felvenni. Így például, ha az bekerülési értékének) a különbö-
kötelezettsége keletkezik, melyre a átalakulás időpontja december 31- zetét, amennyiben a saját tőke
vagyonmérlegben, a saját tőkében e, akkor a tulajdonosnál a megszűnt értéke a több.
– lekötött tartalék képzésével – fe- részesedést és a jogutódban szer-
dezetet kell biztosítani. zett új részesedést a könyvekben a A számviteli törvény 84. §-a (7)
Az új szabály 2020. november 27- következő üzleti év január 1-jével kell bekezdés v) pontjának az előírása
én lépett hatályba. elszámolni. alapján az előbb említett gazdasági
Az új szabály 2020. november 27- események nyereségjellegű ered-
JJ5. Beszámoló közzététele én lépett hatályba. ményeit, ha azok forgóeszközök
között kimutatott részesedésekhez
A számviteli törvény az éves be- 6.1. Számviteli elszámolások kapcsolódnak, akkor a pénzügyi
számoló közzétételi kötelezettségét az átalakuló gazdasági társaságok műveletek egyéb bevételeként kell
a beszámoló mérlegfordulónapját tulajdonosainál elszámolni.
követő ötödik hónap utolsó napjá- A számviteli törvény 84. §-a (2) A számviteli törvény 85. §-a (1)
ig, míg az összevont (konszolidált) bekezdés d) és e) pontjának az elő- bekezdés d) és e) pontjának, vala-
éves beszámoló közzétételi kötele- írása alapján – ha a részesedést a mint a 85. §-a (3) bekezdés v) pont-
zettségét a beszámoló mérlegfor- befektetett pénzügyi eszközök kö- jának az előírása alapján az előbb
dulónapját követő hatodik hónap zött mutatták ki – részesedésből említett gazdasági események
utolsó napjáig írja elő. Ugyanakkor származó bevételként, árfolyamnye- veszteségjellegű eredményeit, ha
a tőzsdei kibocsátók esetében az reségként kell kimutatni: részesedést a befektetett pénzügyi
érintettekre vonatkozó tőkepiaci >>az átalakuló, egyesülő, szétváló eszközök között tartják nyilván, ak-
jogszabályok, uniós előírásoknak gazdasági társaság tulajdono- kor a részesedésekből származó
megfelelve a közzététel tekintetében sánál (tagjánál) a jogelőd gazda- ráfordítások, árfolyamveszteségek,
a mérlegfordulónapot követő ne- sági társaságban lévő megszűnt ha a részesedést a forgóeszközök
gyedik hónap utolsó napjáig terjedő tartós részesedés (részvény, üz- között mutatják ki, akkor a pénzügyi
határidőt írnak elő, a kozzetetelek.hu letrész, egyéb társasági részese- műveletek egyéb ráfordításaként
internetes felületen. Az eltérő jogér- dés) nyilvántartás szerinti (könyv kell kimutatni.
telmezés elkerülése, valamint a köz- szerinti) értékének és az átalaku- A számviteli törvény hivatkozott
zététel azonos tartalmának biztosí- lással, egyesüléssel, szétválással előírásainak alkalmazása során a tu-
tása érdekében a törvénymódosítás létrejött gazdasági társaságban lajdonosnak a tulajdonolt gazdasági
e vállalkozók esetében egységesíti a szerzett részesedés – a meg- társaság átalakulása, egyesülése,
közzétételek határidejére vonatkozó szűnt részesedésre jutó, a jogelőd szétválása esetén azt kell megvizs-
előírásokat. Az új előírás szerint az gazdasági társaság végleges va- gálnia, hogy az átalakuláshoz, egye-
a vállalkozó, amelynek értékpapírjait gyonmérlege szerinti saját tőke süléshez, szétváláshoz kapcsolódó-
az Európai Gazdasági Térség bár- összegével azonos összegű – be- an a tulajdonosnak van-e megszűnt
mely államának szabályozott piacán kerülési értékének a különbözetét, részesedése vagy sem. Ha van a tu-
forgalmazzák, az éves beszámoló amennyiben a szerzett részese- lajdonosnál megszűnt részesedés,
és az összevont (konszolidált) éves dés értéke a több (kiválás esetén akkor a jogelőd gazdasági társa-
beszámoló letétbe helyezési kötele- a kiválással létrejött gazdasági ságban lévő megszűnt részesedés
zettségének az adott üzleti év mér- társaság végleges vagyonmér- könyv szerinti értékének az arányos
legfordulónapját követő negyedik lege szerinti saját tőke összegét részét kell kivezetni, a jogutódban

30 www.onadozo.hu | 2021. január < Tartalomjegyzék


SZÁMVITEL

szerzett részesedést viszont – jel- doni arányra jutó saját tőke 10.000 JJPélda megoldása
lemzően a jogelőd végleges vagyon- E Ftx0,3= 3.000 E Ft. A jogutód zrt- Az összeolvadás során a jogelőd
mérlege szerinti saját tőke részese- ben szerzett részvényeket így 3.000 B és C kft megszűnik (a cégbíróság
désre jutó arányos összegében – fel E Ft-tal kell állományba venni. az összeolvadáshoz kapcsolódóan
kell venni a könyvekbe. Lehet azon- Számviteli elszámolás az A cég- törli a cégjegyzékből a B és C kft-t),
ban olyan eset is (pl. kiválás), hogy nél az átalakulás napját követő nap- így az A cég B és C kft-ben lévő ré-
a tulajdonosnak nincs megszűnt pal: szesedése is megszűnik, azt ki kell
részesedése, viszont újabb részese- >>B kft-ben lévő részesedés könyv vezetni a könyvekből. A cég viszont
dést szerez. Ebben az esetbe csak szerinti értékének kivezetése tulajdonos lesz a jogutód D kft-ben,
az új részesedést kell állományba  2.000 E Ft az üzletrészeket állományba kell
venni. T 871. Részesedésekből szárma- venni. A számviteli törvény hivat-
Az alábbi példákon keresztül zó ráfordítások, árfolyamveszte- kozott előírásából következően az
mutatom be, hogy az átalakulások, ségek 2.000 E Ft üzletrészeket a jogelődökben lévő,
egyesülések és szétválások eseté- K 17. Részesedések B kft megszűnt részesedésre jutó, a jog-
ben a tulajdonosnál hogyan alakul >>B zrt-ben lévő részesedés állo- előd B és C kft végleges vagyonmér-
a részesedések kezelése, számviteli mányba vételének elszámolása lege szerinti saját tőke összegével
elszámolása. azonos összegben kell állományba
T 17. Részesedések B zrt
JJ6.1.1.  3.000 E Ft venni. Az A cégnek a B és C kft-ben
Átalakulásra példa
50%-os tulajdoni aránya volt, így a
K 971. Részesedésekből szárma-
A cég 30%-ban tulajdonos B kft- tulajdoni arányra jutó saját tőke B
zó bevételek, árfolyamnyeresé-
ben. A cégben a B kft részesedésé- kft-nél 10.000 E Ft (20.000 E Ftx0,5),
gek 3.000 E Ft
nek könyv szerinti értéke 2.000 E Ft- míg C kft-ben 5.000 E Ft (10.000 E
>>a kivezetéshez kapcsolódó ár-
tal szerepel a befektetett pénzügyi Ftx0,5). A jogutód D kft-ben szerzett
eszközök között, értékvesztést nem folyamkülönbözet elszámolása
üzletrészt így 15.000 E Ft-tal (10.000
tart nyilván. A B kft átalakul zártkörű (könyv szerinti érték átvezetése)
E Ft+5.000 E Ft) kell állományba
részvénytársasággá. A B kft, mint T 971. Részesedésekből szárma- venni.
jogelőd végleges vagyonmérlegé- zó bevételek, árfolyamnyeresé-
Számviteli elszámolás az A cég-
ben a saját tőke összege 10.000 E gek 2.000 E Ft
nél az összeolvadás időpontját kö-
Ft, ebből a jegyzett tőke összege K 871. Részesedésekből szárma- vető nappal:
3.000 E Ft. Mivel az átalakulás során zó ráfordítások, árfolyamveszte- >>B kft-ben lévő részesedés könyv
külső tag is belépett a jogutód B zrt- ségek 2.000 E Ft
szerinti értékének kivezetése
be, ezért a B zrt. végleges vagyon- JJ6.1.2. T 871. Részesedésekből szárma-
Egyesülésre példa
mérlegében a saját tőke összege zó ráfordítások, árfolyamveszte-
15.000 E Ft, ebből a jegyzett tőke a) Összeolvadás ségek 10.000 E Ft
összege 10.000 E Ft. Az átalakulás A cég 50%-50%-ban tulajdonos K 17. Részesedések B kft
során a jogutód B zrt-ben az A cég B és C kft-ben. Az A cég B kft-ben  10.000 E Ft
tulajdoni aránya 20%-ra csökkent. lévő részesedésének könyv szerinti >>C kft-ben lévő részesedés könyv
értéke 10.000 E Ft-tal, míg a C kft-
JJPélda megoldása szerinti értékének kivezetése
ben 5.000 E Ft-tal szerepel a befek-
T 871. Részesedésekből szárma-
Az átalakulás során a jogelőd B tetett pénzügyi eszközök között,
zó ráfordítások, árfolyamveszte-
kft megszűnik (a cégbíróság az át- értékvesztést a részesedésekhez
ségek 5.000 E Ft
alakuláshoz kapcsolódóan törli a kapcsolódóan nem tart nyilván. A
cégjegyzékből a B kft-t), így az A cég B és a C kft összeolvadása után K 17. Részesedések C kft
B kft-ben lévő részesedése is meg- a jogutód a D kft lesz. Az A cég a  5.000 E Ft
>>D kft-ben lévő részesedés állo-
szűnik, azt ki kell vezetni a könyvek- D kft-ben 50%-os tulajdoni arányt
ből. Az A cég viszont tulajdonos lesz szerez. A B kft, mint jogelőd végle- mányba vételének elszámolása
a jogutód zrt-ben, a részvényeket így ges vagyonmérlegében a saját tőke T 17. Részesedések D kft
állományba kell venni. A számviteli összege 20.000 E Ft, ebből a jegy-  15.000 E Ft
törvény előbb hivatkozott előírásá- zett tőke összege 10.000 E Ft. A C K 971. Részesedésekből szárma-
ból következően a részvényeket a kft, mint jogelőd végleges vagyon- zó bevételek, árfolyamnyeresé-
jogelődben lévő, megszűnt része- mérlegében a saját tőke összege gek 15.000 E Ft
sedésre jutó, a jogelőd B kft végle- 10.000 E Ft, ebből a jegyzett tőke >>a kivezetéshez kapcsolódó ár-
ges vagyonmérlege szerinti saját összege 5.000 E Ft. A D kft, mint folyamkülönbözet elszámolása
tőke összegével azonos összegben, jogutód végleges vagyonmérlegé- (könyv szerinti érték átvezetése)
mint bekerülési érték kell állomány- ben a saját tőke összege 30.000 E T 971. Részesedésekből szárma-
ba venni. Az A cégnek a B kft-ben Ft, ebből a jegyzett tőke összege zó bevételek, árfolyamnyeresé-
30%-os tulajdoni aránya volt, a tulaj- 20.000 E Ft. gek  15.000 E Ft

< Tartalomjegyzék ÖNADÓZÓ | 2021. január 31


SZÁMVITEL

K 871. Részesedésekből szárma- T 17. Részesedések C kft szegben, mint bekerülési érték kell
zó ráfordítások, árfolyamveszte-  10.000 E Ft állományba venni. Az A cégnek a
ségek 15.000 E Ft K 971. Részesedésekből szárma- B kft-ben 100%-os tulajdoni aránya
zó bevételek, árfolyamnyeresé- volt, a tulajdoni arányra jutó saját
b) Beolvadás gek 10.000 E Ft tőke 20.000 E Ftx1,00= 20.000 E Ft.
A cég 50%-ban tulajdonos B kft- >>a kivezetéshez kapcsolódó árfo- A jogutód társaságokban szerzett
ben. A cég B kft-ben lévő részesedé- lyamkülönbözet elszámolása (be- üzletrészeket így 20.000 E Ft-tal kell
sének könyv szerinti értéke 20.000 vétel átvezetése) állományba venni.
E Ft-tal szerepel a befektetett pénz- T 971. Részesedésekből szárma- Számviteli elszámolás az A cég-
ügyi eszközök között, értékvesztést zó bevételek, árfolyamnyeresé- nél a különválás időpontját követő
a részesedésekhez kapcsolódóan gek 10.000 E Ft nappal:
nem tart nyilván. A B kft beolvad C K 871. Részesedésekből szárma- >>B kft-ben lévő részesedés könyv
kft-be. Az A cég a C kft-ben 33%-os zó ráfordítások, árfolyamveszte- szerinti értékének kivezetése
tulajdoni arányt szerez. A B kft, mint ségek 10.000 E Ft T 871. Részesedésekből szárma-
jogelőd végleges vagyonmérlegé- zó ráfordítások, árfolyamveszte-
6.1.3. Szétválásra példa
ben a saját tőke összege 20.000 E ségek 10.000 E Ft
Ft, ebből a jegyzett tőke összege a) Különválás K 17. Részesedések B kft
10.000 E Ft. A C kft, mint jogutód A cég 100%-ban tulajdonos B kft-  10.000 E Ft
végleges vagyonmérlegében a sa- ben. A cégben a B kft részesedésé- >>B1 kft-ben lévő üzletrész állo-
ját tőke összege 30.000 E Ft, ebből nek könyv szerinti értéke 10.000 E mányba vételének elszámolása
a jegyzett tőke összege 20.000 E Ft. Ft-tal szerepel a befektetett pénz- T 17. Részesedések B1 kft
ügyi eszközök között, értékvesztést  10.000 E Ft
JJPélda megoldása nem tart nyilván. B kft a különválás K 971. Részesedésekből szárma-
A beolvadás során a jogelőd B kft keretében két céggé – B1 és B2 kft- zó bevételek, árfolyamnyeresé-
megszűnik (a cégbíróság a beolva- re – válik szét. A B kft, mint jogelőd gek 10.000 E Ft
dáshoz kapcsolódóan törli a cég- végleges vagyonmérlegében a sa- >>B2 kft-ben lévő üzletrész állo-
jegyzékből a B kft-t), így az A cég B ját tőke összege 20.000 E Ft, ebből mányba vételének elszámolása
kft-ben lévő részesedése is megszű- a jegyzett tőke összege 10.000 E Ft. T 17. Részesedések B2 kft
nik, azt ki kell vezetni a könyvekből. A különválással létrejövő, jogutód  10.000 E Ft
Az A cég viszont tulajdonos lesz a B1 kft végleges vagyonmérlegében K 971. Részesedésekből szárma-
jogutód C kft-ben, az üzletrészeket a saját tőke 10.000 E Ft, a jegyzett zó bevételek, árfolyamnyeresé-
állományba kell venni. A számviteli tőke 5.000 E Ft, a különválással gek 10.000 E Ft
törvény hivatkozott előírásából kö- létrejövő, jogutód B2 kft végleges >>a kivezetéshez kapcsolódó ár-
vetkezően az üzletrészeket a jog- vagyonmérlegében a saját tőke folyamkülönbözet elszámolása
elődben lévő, megszűnt részese- 10.000 E Ft, a jegyzett tőke 5.000 (könyv szerinti érték átvezetése)
désre jutó, a jogelőd B kft végleges E Ft. A két jogutód B1 és B2 kft-ben T 971. Részesedésekből szárma-
vagyonmérlege szerinti saját tőke továbbra is az A cég 100%-os tulaj- zó bevételek, árfolyamnyeresé-
összegével azonos összegben kell donos marad. gek 10.000 E Ft
állományba venni. Az A cégnek a K 871. Részesedésekből szárma-
JJPélda megoldása
B kft-ben 50%-os tulajdoni aránya zó ráfordítások, árfolyamveszte-
volt, a tulajdoni arányra jutó saját Az átalakulás során a jogelőd B ségek 10.000 E Ft
tőke 20.000 E Ftx0,5= 10.000 E Ft. kft megszűnik (a cégbíróság a kü-
A jogutód C kft-ben szerzett üzlet- lönváláshoz kapcsolódóan törli a b) Kiválás
részeket így 10.000 E Ft-tal kell állo- cégjegyzékből a B kft-t), így az A cég A cég 50%-ban tulajdonos B kft-
mányba venni. B kft-ben lévő részesedése is meg- ben. A cégben a B kft részesedésé-
Számviteli elszámolás az A cég- szűnik, azt ki kell vezetni a könyvek- nek könyv szerinti értéke 10.000 E
nél a beolvadás időpontját követő ből. Az A cég viszont tulajdonos lesz Ft-tal szerepel a befektetett pénz-
nappal: a két jogutód B1 és B2 kft-ben, így ügyi eszközök között, értékvesztést
>>B kft-ben lévő részesedés könyv ezeket az új üzletrészeket állomány- nem tart nyilván. A B kft-ből a kivá-
szerinti értékének kivezetése ba kell venni. lás keretében kiválik a B1 kft. A B kft,
T 871. Részesedésekből szárma- A számviteli törvény hivatkozott mint jogelőd végleges vagyonmérle-
zó ráfordítások, árfolyamveszte- előírásából következően a B1 és gében a saját tőke összege 20.000
ségek 20.000 E Ft B2 kft-ben megszerzett üzletrésze- E Ft, ebből a jegyzett tőke összege
K 17. Részesedések B kft ket a jogelődben lévő, megszűnt 10.000 E Ft. A kiválást követően a
 20.000 E Ft részesedésre jutó, a jogelőd B kft B kft saját tőkéje 10.000 E Ft lesz, a
>>C kft-ben lévő részesedés állo- végleges vagyonmérlege szerinti jegyzett tőkéje 10.000 E Ft marad, a
mányba vételének elszámolása saját tőke összegével azonos ös�- kiválással létrejövő B1 kft saját tőké-

32 www.onadozo.hu | 2021. január < Tartalomjegyzék


SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

je 10.000 E Ft, míg a jegyzett tőkéje lyet a kiváláshoz kapcsolódóan ki JJ7. Egyéb módosítások
5.000 E Ft lesz. A kiválás során a B1 kellene vezetni a könyvekből. A ki- A számviteli törvény hatályos elő-
kft saját tőkéje a B kft eredmény- válás során azonban az A cég 50%- írásai a különböző határértékek szá-
tartalékából került átrendezésre. A os tulajdonos lesz a B1 kft-ben, ezt mításánál eltérő létszámfogalmakat
kiválás után az A cég változatlanul az új részesedést viszont állomány- (átlagos létszám, átlagos statisztikai
50%-os tulajdonos marad a B kft- ba kell venni a B1 kft végleges va- létszám, átlagos állományi létszám)
ben és 50%-os tulajdonos lesz a B1 gyonmérlege szerinti arányos saját használnak. Az egyértelmű jogértel-
kft-ben is. tőke összegében, ami 5.000 E Ft mezés és alkalmazás érdekében a
(10.000 E Ftx0,5). törvénymódosítás egységesen az
JJPélda megoldása
Számviteli elszámolás az A cég- átlagos létszám fogalmat vezeti be.
A B kft-nél történt kiválás során nél a kiválás időpontját követő nap- Az új szabály 2021. január 1-jén
a kiválással létrejött B1 kft jegyzett pal: lép hatályba.
tőkéjét a B kft eredménytartaléká-
>>B1 kft-ben lévő üzletrész állo- JJ8. Alkalmazhatóság
nak az átadásával határozták meg,
mányba vételének elszámolása
így a kiválás után a B kft jegyzett A 2021. január 1-jén hatályba lépő
tőkéje nem változott, ezért az A T 17. Részesedések B1 kft új előírásokat a 2021. évben induló
cégnél a B kft-ben lévő részesedés  5.000 E Ft üzleti évről készített beszámolóra
névértéke sem változott, így az A K 971. Részesedésekből szárma- kell alkalmazni, de a 2020-as üzleti
cégnél a kiváláshoz kapcsolódóan zó bevételek, árfolyamnyeresé- évre is lehet.
nincs megszűnt részesedés, ame- gek 5.000 E Ft. n Botka Erika

A személyi jövedelemadó, a KATA


és a járulékfizetésre
vonatkozó szabályok változásai
Cikkünk az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvényben (a továbbiakban: adó-
csomag) szereplő módosításokat ismerteti részletesen, emellett pedig röviden kitér a koronavírus járvány
kapcsán hozott gazdaságvédelmi intézkedésekre is a SZÉP Kártya és a távmunkavégzés kapcsán.

JJI. Személyi jövedelemadó esetén eddig is adómentesnek mi- érdekében rendeli (rendelte) el a ko-
I.1. A járvány kapcsán hozott nősült. A személyi jövedelemadó- ronavírus-teszt elvégzését, illetőleg
intézkedések ról szóló 1995. évi CXVII. törvény a koronavírus-teszt az egészséget
(a továbbiakban: Szja törvény) 4. § nem veszélyeztető és biztonságos
Járványügyi szűrővizsgálatok (2a) bekezdés a) pontja értelmében munkavégzés követelményeinek
adómentessége ugyanis nem keletkezik adóköteles biztosításához (volt) szükséges, úgy
A kialakult járványhelyzetre tekin- bevétel a biztonságot és egészsé- annak költségeit a munkáltató (volt)
tettel adómentes bevételként kerül get nem veszélyeztető munkavég- köteles viselni (téríteni). Az előbb
nevesítésre a kifizető által a ma- zés feltételeinek a munkavédelem- körülírt esetekben alkalmazható az
gánszemély részére bármilyen for- ről szóló törvény előírásai szerint Szja törvény hivatkozott rendelke-
mában biztosított járványügyi szű- a munkáltató felelősségi körébe zése (nem bevétel szabálya), ami
rővizsgálat. A kiegészített jogcím a tartozó biztosítása esetén. A munka alapján sem a munkáltatónak, sem
vizsgálat elvégzésének időpontjától törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. a magánszemélynek (munkaválla-
függetlenül rögzíti az adómentes- törvény (a továbbiakban: Mt.) 51. § lónak) nem keletkezik (keletkezett)
séget, így akkor sem kell adóköte- (4) bekezdése alapján a munkáltató adókötelezettsége.
les jövedelmet megállapítani, ha az biztosítja az egészséget nem veszé- A módosítás (kiegészítés) ered-
új típusú koronavírus-járvány első lyeztető és biztonságos munkavég- ményeként a mentesség azokra
hullámának időszakában végeztek zés követelményeit. Az Mt. említett az esetekre is vonatkozik, amikor a
a kifizető finanszírozása mellett szű- szabályával összhangban rendelke- kifizető (pl. egy vállalkozás) nem a
rővizsgálatot a magánszemélyek zik a munkavédelemről szóló 1993. munkavállaló (hanem pl. egy ren-
körében. évi XCIII. törvény (Mvt.) 2. § (2)-(3) dezvényre érkező vendégek vagy a
A munkáltatók által a munka- bekezdése és 4. §-a is. Ha a mun- munkavállalók hozzátartozói) teszt-
vállalók részére biztosított teszt káltató az Mt. és az Mvt. szerinti álta- jét fizeti [Szja törvény 1. számú mel-
meghatározott feltételek fennállása lános kötelezettségének teljesítése léklet 8. pont 8.39. alpont].

< Tartalomjegyzék ÖNADÓZÓ | 2021. január 33

You might also like