Az iszlám vallás

FOGALMAK, ETIMOLÓGIA
Az iszlám vallás az ún. ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai”-nak egyike, és mint ilyen,
monoteista. Fő elterjedési területe Észak-Afrika, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, valamint
Malajzia és Indonézia.
A központi mindenható lény Allah (jelentése: „az Isten”), aki a földi emberek közül
Mohamed prófétát választotta ki szószólójául. Az iszlám szent könyve a Korán, amit Isten
Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szavainak tekintenek, ezért tilos megváltoztatni, és
fordításait is csak magyarázatnak minősítik.
Az iszlám vallás elismeri a korábbi prófétákat (Ábrahám=Ibrahim, Salamon=Szulejmán,
Mózes=Musza, Jézus=Issa). A korábbi vallásokat az eredeti kinyilatkoztatástól eltérőeknek
tekinti. A zsidókat és a keresztényeket a „könyv népei”-nek tartják. Ők az iszlám állam
védelmét élvezik.

A VALLÁS KIALAKULÁSA
Az arabok egy része kereskedelemmel foglalkozott, ők bonyolították le a Jemen és
Palesztina közötti forgalmat, valamint jelentős volt a közvetítő-, és átmenő kereskedelem is. A
karavánutak mentén városok alakultak, ezek egyike volt Mekka. Itt élt Mohamed, aki
kereskedőként beutazta Arábiát, közben megismerkedett a zsidó, a keresztény és a pogány
arab vallással, melyekből sokat merített. Kr. u. 610 körül új tanokkal lépett fel: úgy vélte,
hogy Isten, Dzsibril (Gábriel) arkangyal útján álmában kinyilatkoztatta számára igazságait és
parancsait.
Követőkre lelt a szegények között, mivel a vallás ellenezte az uzsorát, támogatta az
elesettek gyámolítását és a törzsi ellentétek beszüntetését. Összeütközésbe került a gazdag
kereskedőkkel, ezért híveivel együtt 622. júl. 16-án Jaszrebbe kellett vonulnia (Mohamed
halála után kapja a Medinat-al-Nabi, azaz a próféta városa – ma Medina – nevet). A
Mekkából való kivonulás (hidzsra) éve vált a mohemedán időszámítás kezdetévé.
A Mekkai kereskedőréteggel kiegyezve (mekkai zarándoklat) óriási iramban kezdődik
meg ekkortól a vallás terjedése (okokat keresd lejjebb!).
Az iszlám követőit muszlimoknak (a török területeken élőket muzulmánoknak) nevezik.
A hívők nem használják a mohamedán kifejezést, az szerintük nem fedi le teljesen
„működésüket”. A Hispániába (711-ben) benyomuló muszlimokat móroknak, más néven
szaracénoknak nevezik. A magyarok történetírásukban e vallás követőit izmaelitáknak,
böszörményeknek nevezik.
A vallás nagyon sok elemben hasonlított a keresztény és zsidó tanításokhoz: mindegyik
monoteista vallás, melynek alappilléreit könyvekben jegyzik le (Korán, Tóra,
Ótestamentum). Alaptételeiben – úgy mint a bűnbeesés, Paradicsomból való kiűzetés,
Ábrahám kivonulása Egyiptomból – megegyezik a többi vallással. Emellett fontos szerep jut a
nemtelen angyaloknak, közülük is Gabrielnek, aki kinyilatkoztatja Mohamed számára Isten
akaratát. Az angyalok mellett még az ősatyák játszanak fontos szerepet, közülük is Ábrahám
bír jelentőséggel, akinek Hágárral megkötött házasságából születik Izmael (innen jön az
izmaeliták), így az iszlám Ábrahámot tekinti a vallás és Mekka alapítójának.
Mohamed önmagát az ótestamentumi próféták követőjének tekinti és mindvégig szoros
kapcsolatot ápolt a zsidó ősvallással.
Az iszlám követői Mohamedet tekintik a legnagyobb és egyben a legutolsó prófétának,
aki Jézusnál is nagyobb jelentőséggel bír. Elődei: Noé, Mózes, Dávid, Jézus. Mekkából való

1
kivonulása után Mohamed létrehozza az iszlámon belül az Ábrahám-vallást, melynek
lényege, hogy Jeruzsálem a kibla (imairány), ám a zsidók ezt nem fogadták el, így Mohamed
kénytelen volt változtatni. Így lett Medina, s később újra Mekka az ima iránya. (Ma a Kába
kő.)
A pogány arab hitvilágban fontos szerepe volt a Kába kőnek, éppúgy, mint a hitvilág
istenének, Allahnak. Ezeket emeli be az iszlám vallásba Mohamed.
E vallásban fontos szerepet kap a dzsihád is. Ez szent háborút jelent, de nem fegyveres
hitterjesztést. A dzsihád pontos jelentése belső háború, a társadalmi igazságosságért
folytatott harc. Fegyveresen csak akkor terjeszthető a hit – a Korán szerint –, ha arra a
megtámadott fél okot szolgáltat, azaz harcot kezdeményez.
Mohamed a vallás alappilléreit a szent könyvben, a Koránban fekteti le. A Korán 114
fejezetből (szútra) áll. Ehhez kapcsolódnak még Mohamed megjegyzései, kiegészítései
(hadísz, szunna).

A VALLÁS TERJEDÉSE, TÉRNYERÉSE

Az iszlám térnyerését elsősorban az arabok kereskedelmi működésének köszönheti,
amely igen jelentős volt mind a közvetlen-, mind a közvetítő-, mind az átmenő kereskedelem.
Népszerűségének másik oka a tanításokban, tanokban rejlik. Öt alappillére közül csak egy
vonatkozik konkrétan a vallásra (az első, mely kimondja a monoteizmust), a többi a
vallásgyakorlásra, szokásokra, így a vallásgyakorlónak nincsenek szoros megkötései
(részben emiatt nem alakul ki erős papság sem). Másrészt nagyon fontos szerepet kap a
szegények támogatása, elesettek gyámolítása, mely igen közkedvelt a nép körében.
Kedvező volt a történelmi helyzet is. Perzsia és Bizánc hosszú harcot folytattak
egymással; mire Bizánc felülkerekedett, már mindkét birodalom legyengült, így gond
nélkül tudták elragadni az arabok a peremterületeket. Szintén szerencsés volt az arabok
számára a tömegek elnyomott helyzete (magas adók) ezeken a területeken, így önként adták át
magukat az arab hatalomnak.
Végül, de nem utolsó sorban a VII, VIII. században az arabok jelentős hadi sikereket
érnek el, óriási területeket hódítanak meg (lásd lentebb), így birodalmuk nagysága
megtöbbszöröződik. Ekkora államot ingatag belpolitikai helyzet mellett képtelenség lett volna
összefogni, így a birodalom vezetői törekedtek arra, hogy a meghódított területeken élőket ne
nyomják el. Ám mégis képesek voltak azt elérni, hogy szinte az összes meghódított területen
az iszlám legyen a gyakorolt vallás. Hogyan lehetséges ez?
Kezdetben csak a meghódítottakra, később mindenkire kivetették a földadót (harádzs). Ez
elérhette akár a telekből származó bevétel 50 %-át is. Majd a meghódított területen élőkre
még egy adót szabtak ki: ez volt a fejadó (dzsizje). Mindemellett kötelezték a meghódítottakat
a másfajta öltözék viselésére. (Ennek csupán praktikai okai voltak, ugyanis így könnyebb volt
az adók behajtása). Ezzel az intézkedéssel sikerült elérniük, hogy az arab területeken élők
jelentős hányada Allah-ot tekintse istenének.
Talán részben ennek is köszönhető, hogy ma, több mint 162 országban, összesen 1
milliárd követője van.

AZ ARAB ÁLLAM
Az arab világban nem voltak külön világi törvények. Az ítélkezés a Korán alapján történt.
Hittudósok (ulemák) foglalkoztak a Szentírás felfejtésével, melyek alapján a bírók (kádik)
döntöttek. Mohamed halála után a kalifák vették át az irányítást, bizánci mintára
despotikus uralkodókká váltak. Vezetésükkel az arabok megszerezték Szíriát, Palesztinát,
Mezopotámiát (637-643) és Egyiptomot (639-642). Keleten, az Omajjád dinasztia idejében,

2
elérték az Indus völgyét, illetve nyugaton átkeltek a Gibraltári-szoroson (711) – Tarik vezér,
innen a név: Gebel el Tarik = Tarik sziklája –, és elfoglalták Hispánia nagy részét. A
hódításoknak Poitiers-nál Martell Károly (732), Kis-Ázsiában a bizánciak (740) vetettek
véget. Európa megerősödésével a későbbi arab támadásokat már könnyedén védhetőek
voltak.

HATÁSA AZ EURÓPAI KULTÚRÁRA

Európa meghatározó kulturális birodalma a Római Birodalom volt. A 476-os Nyugat-Római
Birodalmi bukása után ez a szerepe megszűnik. Európa területén ekkor a nomád népek
portyáznak, így a kulturális élet nem jelentős. Európának e válságéveiben az arabok mentik át
a keleti-kultúrát, hogy később, az európai helyzet stabilizálódása után ismét „kezébe vehesse”
a kontinens a kulturális irányítást. Az arabok egyetemeket, könyvtárakat hoznak létre,
keleti forrásokat másolnak.

TANOK
Minden muszlim, irányzattól függetlenül hisz az alábbi hat alaptételben:
1. Hit Istenben, annak egyedüliségében, és abban, hogy csak ő méltó imádatra
2. Hit a Prófétákban és a Küldöttekben
3. Hit az Isten által leküldött könyvekben
4. Hit az angyalokban
5. Hit a Végső Napban, amikor mindenki felett ítélet mondattatik
6. Hit az elrendeltetésben

Az iszlám öt alappillére:
1. Hitvallás (sahada) – hit Allahban, az egyetlen istenben, és prófétájában, Mohamedben.
A hit megvallása nem csak ima alatt történik, hanem minden lehetséges alkalommal. A
muszlimság letagadása az iszlámban csakis olyan helyzetben megengedett, amikor az
ember a hit megvallása miatt komoly veszélybe kerülne.
2. Ima (salah) – Naponta ötszöri kötelező ima Allahhoz; mezítláb, szőnyegen térdelve,
Mekka felé fordulva. Minden más Istenhez való fordulást fohászként (du'a)
értelmeznek.
3. Adakozás (zakat) – A zakat fizetése a szegények és rászorulók számára egy évben
egyszer, Ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen
létfenntartásra szolgáló vagyon 2,5%-át jelenti.
4. Böjt (szaum) – A Ramadán hónapjában egy nap reggeltől estig kötelező böjt. Ezalatt a
böjtölő sem ételt, sem italt nem vehet magához, kivéve ha beteg, terhes, vagy gyermeket
szoptat. Ekkor a böjtöt nem szabad megtartania, azonban később kötelezően pótolnia
kell.
5. Zarándoklat (haddzs) – Minden muszlimnak életében egyszer el kell látogatnia
Mekkába, a Szent Mecsethez az iszlám naptár Dhu al-Hiddzsah hónapjában.

Az öt fő előírás mellett további, kevésbé jelentős követelmények is megfogalmazódnak a

Koránban: például a sertéshús és a szeszesitalok fogyasztásának tilalma, illetve a többnejűség
korlátozása (csak négy feleség lehet, de azok bármilyen vallásúak, míg nők esetében csak
muszlin férfiak).

AZ ISZLÁM IRÁNYZATAI
Két fő ágra osztható: a szunnitákra (85-87%) és síitákra (13-15%).
3
Síiták: Alit (Mohamed unokatestvére) és leszármazottait ismerik el prófétaként. Szemben
állnak a Mohamed után hatalomra lépő kalifák tanításaival.
Szunniták: Elsősorban Szaúd-Arábiában elterjedt irányzat. Mohamed halála után nem a
leszármazottakat, hanem az uralkodó kalifákat imádták.

Az iszlám vallás. Az arab hódítások és Európa a 7-13. sz. között.

Az iszlám vallás az öt világvallás egyike. (iszlám = engedelmesség, odaadás). Nevezik mohamedán

(Mohamed próféta), vagy muzulmán (muszlim = hívők megnevezése) vallásnak is. A vallás Arábiában
született a 7. században, a nomád, pásztorkodó arab törzsek területén. A sokistenhitű (politeista)
térségben erősen hatottak a zsidó-keresztény kultúra elemei, s Mohamed próféta (kb. 570-632) 610
körül egyistenhitű (monoteista) rendszerbe foglalta tanításait, melyet a hagyomány szerint Gábriel
arkangyal útján nyilatkoztatott ki számára Isten (Allah). Tanaiért a Mekkát irányító kereskedők elől a
később Medinának nevezett városba („a próféta városa”) kellett menekülnie (622, „Mohamed futása”
= hidzsra, mely az iszlám időszámítás kezdete is), később azonban megegyezett Mekkával, így tanai
gyorsan terjedtek. (A Kába-kő, a fekete színű meteorit tisztelete az új vallásban is megmaradt.)
Mohamed követői a próféta halála után 114 fejezetben (szúrák), rímes prózában, a Koránnak nevezett
szent könyvben (jelentése: hirdetés) foglalták össze a tanításokat. A Korán az iszlám világ
jogrendjének alapjait is jelentette, a szent könyv alapján bíráskodtak. A vallás öt alappillére a
következő: 1) Hit Allahban, az egyetlen Istenben és az ő prófétájában, Mohamedben (sahadat al-iman).
2) Napi ötszöri ima, Mekka városa felé fordulva (szalát). 3) Böjtölés Ramadán havában (szaum)
napkeltétől napnyugtáig, közben a Korán tanulmányozása. 4) Az életben legalább egyszeri zarándoklat
Mekka városába (haddzs). 5) Alamizsnálkodás a szegényeknek (zakát). Ezeken túl, szertartási
előírásokat is tartalmaz a Korán (pl: sertéshús és alkohol fogyasztásának tilalma, legfeljebb négy
feleség). A vallás előírja a hitetlenek elleni szent háborút (dzsihad) s a hit minden eszközzel történő
terjesztését. Ez a hódítások felé terelte az egységesülő arab törzseket. Az iszlám nem alakított ki
bonyolult hittételeket (dogma), nem teremtett keresztény típusú hierarchiát, az egyház nem különült el
az államhatalomtól (Mohamed utódai a kalifák egy személyben voltak vallási és világi vezetők), a
papság nem játszott kivételes szerepet.
Az arabok a 7. században elfoglalták a Perzsa államot, Bizánc is elvesztette területei egy részét. Szíria,
Palesztina, Mezopotámia és Egyiptom megszerzése után Közép-Ázsiáig nyomultak előre. A sikerek
okai röviden: 1) A vallásban meglévő harci fanatizmus. 2) Erős arab hadszervezet. 3) Az elfoglalt
területek viszonylagos gyengesége, széttagoltsága. 4) Az arabok vallási türelme és mérsékelt
adópolitikája. 5) A hasonló nyelvű és kultúrájú elfoglalt térségek könnyen integrálódtak. Az iszlám a
Közel-Keleten és Észak-Afrikában fokozatosan túlsúlyba került, az arabok Damaszkuszból irányított
birodalma az Ibériai-félszigettől Indiáig terjedt (Omajjád-dinasztia, 661-750). Ekkor alakultak ki az
iszlám világát megosztó legnagyobb irányzatok is (szunnita, siíta). Az egyre intenzívebb európai
terjeszkedést jelezte Tarik vezér csapatainak behatolása az Ibériai-félszigetre (711, Gibraltár = Gebel
al Tarik, Tarik sziklája). Az éppen formálódó, újjászülető Európát nyugaton Martell Károly frank
uralkodó (732, Poitiers), keleten III. Leó bizánci császár seregei (740, Akroinon) mentették meg az
arab uralomtól.
Az új arab dinasztia (Abbászidák, 750-1258) Szíriából Bagdadba tette át székhelyét. Bár az arabok
birodalma a 10. század végére felbomlott, az arab világ kulturális hatásai ekkor mutatkoztak meg
igazán: az antik-helleniszikus, a zsidó-keresztény, a keleti-iszlám kultúrák kölcsönhatásaiból fejlett
civilizáció született (csillagászat, orvostudomány, földrajz, matematika, építészet stb.). Az arab világ
kereskedői évszázadokon keresztül közvetítették Európa felé az új ismereteket. (Központok: Bagdad,
Damaszkusz, Kairó, Mekka, Szamarkand) A virágzó korszakába emelkedő Európa (11.-14. századok)
kiterjedt kereskedelmet folytatott a Közel-Kelettel (levantei kereskedelem), a keresztes hadjáratok
(1096-1270) nemcsak a Szentföldön, hanem az Ibériai-félszigeten is összeütközést, ugyanakkor újabb

4
hosszan tartó kölcsönhatást jelentettek az iszlám világgal (reconquista = visszahódítás). A félsziget
államai (elsősorban Aragónia, Kasztília és a Portugál Királyság) győzelmet arattak az arabok (itt
mórok) felett: 1270 után csak Granada maradt a mórok kezén. Az európai kultúra részeivé váltak az
arab tudományos ismeretek, az iszlám erősen hatott a társas érintkezés normáira, az európai építészetre
(Alhambra), a haditechnikára, sőt a konyhaművészetre is (új keleti fűszerek, növények).
Az oszmán-törökök terjeszkedésével az iszlám integratív és hódító jellege ismét erőre kapott, újabb
kihívás elé állítva a 14. századi Európát.