Professional Documents
Culture Documents
El Tech Center
El Tech Center
El Tech Center
Nem
kereskedelmi centerről van szó, hanem a high-tech egyik itthoni fellegváráról, egy olyan – a kelet-
közép-európai térségben – egyedülálló inkubátorbázisról, amely jó kiindulási pont lehet azoknak az
újonnan betelepülő elektronikai kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek kutatás-fejlesztéssel,
eredményeik gyakorlati kivitelezésével is foglalkoznak, és sikereket akarnak elérni a nemzetközi
piacon. A 2010. decemberi beköltözés óta „élvezik” a főváros IV. kerületében, az Észak-pesti Ipari
Parkban létrehozott El-Tech Center (ETC) épületkomplexumának egyedülálló szolgáltatásait és
speciális infrastruktúráját is a projektet megálmodó és azt finanszírozó, nemzetközileg is sikeres
magyar cégek: a műholdas eszközeiről ismert BHE Bonn Hungary, a biztonsági rendszereket tervező
és készítő Carinex, valamint a Technoorg Linda Kft., amely szakterületein, az ionsugaras
mintapreparálásban, továbbá a lézertechnológián alapuló részecskemérésben a világ vezető cégei
közé tartozik.
Az összesen 11 ezer négyzetméter alapterületű – épületenként négy, illetve három szinttel, valamint
teremgarázzsal is rendelkező – épületkomplexumban a high-tech jegyében olyan csúcstechnikájú
elektronikai eszközök tervezésére, gyártására és tesztelésére van mód, amilyenek például a műholdas
alkatrészek, a repülőgép-fedélzeti műszerek, a robotrepülők vagy a speciális, nanotartományban
érzékelő műszerek használatához szükségesek.
A beruházók közös szándéka tehát megvalósult, létrejött egy, a régióban is egyedülálló elektronikai
kutató-fejlesztő-gyártó központ, amelyben rendelkezésre állnak a számítógépes tervezőrendszerek
éppúgy, mint a chipbeültetési technológiával ellátott nagytisztaságú szoba, nanotechnológiai
kutatólabor, antisztatikus szerelőhelyiségek, a legmodernebb műszerekkel felszerelt elektronikus és
mikrohullámú mérőlabor, klímavizsgálati helyiség, a repülőgép-fedélzeti és űrtechnológiai
berendezések teszteléséhez szükséges vibrációs laboratórium, valamint a legkorszerűbb CNC-
megmunkálóközponttal felszerelt, mechanikai gyártóműhelyek mellett az élvonalbeli lézertechnológiai
berendezések és optikai mérőműszerek is. Az űrkörülményeket vákuumkamrával modellezik, a
vibrációs laborral pedig az űrhajó fellövése, illetve a repülőgép által okozott igénybevétel szimulálható.
Az épület tetején távvezérelhető műholdvevő és vezérlőállomás áll rendelkezésre.
Az épületegyüttes több mint kétharmadában már tavaly óta folyik a munka, a többi részre várják
azoknak a cégeknek a jelentkezését, amelyek – csatlakozva a projekthez – élni szeretnének az
összefogás előnyeivel. Az ETC összesen nyolc-tíz technológiai cégnek nyújthat otthont. Az épület a
környezettudatos követelményeket is figyelembe veszi: a fűtést és a hűtést a 600 kilowatt
teljesítményű hőszivattyús rendszer biztosítja, ezáltal jelentősen csökken az épület
energiafelhasználása és közüzemi költsége.