Démokritosz

Szili-Brányi Karolina

Neptun kód: B4BZL8

Óvodapedagógus I.évf, levelezős hallgató

Démokritosz élete

Démokritosz (Abdéra, I. e. 470 és I. e. 460 között – Abdéra, I. e. 370 körül), ókori görög
atomista filozófus, az antik materializmus kiemelkedő képviselője. Mivel Leukipposz
tanítványa volt, így az ókori atomelméletet együtt dolgozták ki. Nagy valószínűséggel
Szókratész kortársa volt, de őt magát a preszókratikusok közé sorolják. Évekig tartó
tanulmányutakat folytatott, Egyiptomot s a Keletet is felkereste. Platón nem említi,
Arisztotelész viszont nagyon sokat beszél róla. Démokritosz kora egész tudását egyesítette,
sokat írt – egyesek szerint hetvenkét művet – amik csak töredékekben maradt fenn.

Démokritosz életéről nagyon kevés biztosra vehető dolgot lehet tudni, a rengeteg, különböző
ókori források által neki tulajdonított műből pedig szinte semmi nem maradt fent, és ezek
létezése is kétséges.

Ókori életrajzírói azon a véleményen vannak, hogy nemcsak általános atomelméletéről és

kozmológiáiról írt, hanem az érzéki észlelésről, a zenéről, a biológiáról és számos más
tárgyról is. Etikai rendszert is kidolgozott, mely a később Epikurosz által képviselt etikával is
megegyezett.

Atomelméletét szinte kizárólag Arisztotelész értelmezésében ismerjük; a neki tulajdonított

etikai művek szerzője pedig egy Démokratész nevű filozófus, akit csak a tizenkilencedik
században azonosítottak először Démokritosszal (bár nem bizonyosan tévesen).

Jómódú szülők gyermeke volt, aki nagyon sokat utazott fiatalkorában, Egyiptomban és Közel-
Keleten is járt. Démokritosz munkásságát tekintve nemcsak filozófiai és kozmológiai
kérdésekkel foglalkozott részletesen, hanem számos biológiai, etikai és zenei művekkel is
foglalkozott.

Az ókorban rendkívül nagy volt a hatása, nagyon sok munkát is terjesztettek a neve alatt, de
már az ókorban tudomást szereztek arról, hogy ezek túlnyomó többségét Bólosz írta. Azokat a
műveit, amiket hitelesnek tartottak Thraszüllosz a Kr. u. 1. században tizenöt tetralógiára
osztotta, azonban volt olyan közötte, amelyik nem tőle származott. Több, irodalommal
foglalkozó művének címe is ránk maradt, így például a „Peri rhüthmón kai harmoniasz” (A
ritmusokról és a dallamról) vagy a „Peri Homéru é orthoepeiész kai glosszeón” (Homéroszról
avagy a helyes beszédről és szóalkalmazásról).
Platón, annak ellenére, hogy kortársak voltak, egyetlen művében sem tesz említést
Démokritoszról. Ezt nagyon sokféle képen lehet magyarázni: vagy nem ismerte őt, mint
ahogyan a milétoszi filozófusokat sem ismerte, vagy ahogyan Diogenész Laertiosznál is
olvashatjuk, semmibe vette őt, és megpróbálta Démokritosz műveit megsemmisíteni.
Arisztokszenosz a Történeti feljegyzéseiben említést tett arról, hogy Platón el akarta égetni
Démokritosz valamennyi művét, amit csak összegyűjtött, ám két püthagóreus, Amüklasz és
Kleiniasz akadályozták meg ebben, mivel nem lenne értelme a dolognak, mert a könyvek már
közkézen forognak. Platón általában az összes régi filozófusról megemlékszik, ám
Démokritoszt még ott sem említi meg, ahol ellentmondania kellene neki. Arisztotelész
azonban sokszor említi, mindig a legnagyobb elismerés hangján, és Theophrasztosz is sokszor
említést tesz róla.

Démokritosz nagy valószínűséggel ismerte Szókratészt, ő azonban nem ismerte őt, így ír erről
Diogenész Laertiosz:

„Azt mondják – folytatja Démetriosz – Athénba is elment és nem törte magát, hogy ismertté
váljék, mert megvetette a hírnevet. Hogy Szókratészt is ismerte, de az nem ismerte őt, arról
maga számol be, mikor ezt mondja: >> Elmentem Athénba, és senki sem ismert.<< „

Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete IX. 36

Az utókorban nemegyszer varázslónak, mágusnak ábrázolják, „nevető filozófus”-nak nevezik,

Horatius is így említést tesz a költeményeiben róla. Az egyik legkülönlegesebb róla szóló
monda a római Laberius egyik töredékében maradt ránk, eszerint Démokritosz vak volt, a nap
fényét pajzsával a szemébe tükrözve vakította meg magát, hogy „ne lássa, hogyan élnek a
gonoszok”.

Démokritosz filozófiája, tanítása az atomokról

Világmagyarázata az atomelmélet, amit anyagelvű és mechanisztikus világképpé alakított ki.

Tanai azt vallották, hogy az atomok minőségileg egyformák, de alakjuk, rendjük és helyzetük
megkülönböztethető. Felfogása szerint a lélek is atomokból áll, de finom, sima és gömbölyű
testi atomokból, olyanokból, mint amilyenekből a tűz. Ezek az atomok áthatják az egész
testet, de az egyes szervekben más-más feladatokat teljesítenek. Az ember számára a
legnagyobb kincs a boldogság, ami a szélsőségektől tartózkodva és mindenben a megfelelő
mértéket megtartva érhető el. Kortársai a nevető filozófus-nak nevezték, derült, nyugalmas
világnézetéért.

Ő részletezte nagy következetességgel az atomizmust, melyet egész materialisztikus

világnézetté fejlesztett. Ez a világnézet, mely az ókorban nyomokat hagyott, az újkor
kezdetekor Gassendi nyomán újra föléledt. Filozófiai társa, valamint tanítója Leukipposz, őket
Arisztotelész és mások az ókorban együtt szokták az atomizmus szerzőiként említeni. Ennek
az atomizmusnak a kiindulási alapjai a következők: Létezik a végtelen s a végtelenségig
osztható tér, valamint léteznek benne mozgékony valók, melyek végtelen számmal vannak,
oszthatatlanok, atomok; ezek közt van az üres tér. Görög filozófiai nyelven a következőt
jelenti: Van a teli és az üres; a létező és nem létező.

„Démokritosz … a helyet ezekkel a nevekkel illeti: ‘az üres’, ‘a semmi’, ‘a határtalan’, míg az
egyes szubsztanciákat ezekkel: ‘a tömör’, ‘a létező’. Nézete szerint a szubsztanciák oly
kicsinyek, hogy kibújnak az észlelésünk alól, mindenféle formáik és mindenféle alakjaik és
nagyság szerinti eltéréseik vannak. Ezekből immár mint elemekből származtatja és állítja
össze a szemmel látható, illetve az érzékelhető tömegeket.”
Arisztotelész: Meteorológia

Az atomok természetüket tekintve szilárd részecskék. Ezek annyira parányiak, hogy

érzékszervekkel sem férhetőek hozzá. Nem foglalnak magukban semmiféle ürességet,
azonban súllyal, kiterjedéssel rendelkeznek, önmagukban színtelenek, íztelenek és
szagtalanok. Az atomok alakjukban is eltérnek, van: homorú, domború, horgokkal ellátott és
sok másféle. Az atomok, mint nevük is mutatja (gör. a-tomos, oszthatatlant jelent)
matematikailag oszthatatlanok, nem keletkeztek és nem is pusztulnak el soha: örök létezők.
Az atomista filozófusok megtartják azt az eleai hagyományt, miképpen a létező keletkezés
nélküli és el sem lehet pusztítani. Több fajtájuk is van formájukat és nagyságukat tekintve, és
ez állapítja meg a dolgok természetét.

Az atomoknak több fajtáját különböztetjük meg- forma és nagyság szerint, ami nemcsak a
testek külalakját határozza meg, hanem azok ízét és színét is. Az atomok formájukat és
nagyságukat tekintve a következő ízeket és színeket állapítja meg: a szögletes, érdes, kicsi és
ritkás atomok összessége adja a fanyar ízt. Másik jellemző vonásuk az, hogy képesek
egymásba úgy fűződni, hogy közöttük maradhat üres tér, azaz űr. Az atomisták úgy vélték,
hogy ez az atomok közé zárt űr az a tényező, ami melegséget hoz létre a testekben: minél
nagyobb méretű és számú az atomok közti űr, annál inkább fel tud a test melegedni.

Démokritosz az atomok alakjának és méretének különbségeivel magyarázta a színek

természetét, és csak négy színt tekintett valósnak. Közülük a fehér színt alkotó atomok
homogén alakzatba tömörült, sima felületűek, ugyanis az árnyék keletkezését érdességgel
magyarázzák. A dolgok keménysége és lágysága szerint a fehér színt különböző atomok
biztosítják: a kemény dolgok esetében, mint például a gyöngyház, „árnyéktalan, csillogó,
nyitott pórusúak”, a törékeny és porladó fehér dolgok kerek, párosával elrendezett, ferdén
elhelyezkedő atomokból épülnek fel. Az ilyen dolgok törékenysége az atomok kerek
formájával magyarázható, A fekete színt a fehér szín ellentétének tekintette, tehát atomjai is
ellentétesek a fehér atomoknak. Ez alapján a fekete atomok érdesek és egyenetlen felületűek,
nem homogén alakokat képeznek. Lassú tempóban mennek végre a fekete atomok
kiáramlásai.

A meleg érzetét adó atomokhoz hasonlítják a vörös szín atomjait, különbség csak a méretben
van: a piros színt adó atomok nagyobb méretűek. Például a vasat, ha felmelegítjük vöröses
színű lesz, vagy ha melegünk van, az arc piros színű lesz. A zöld színt a szilárd atomok és az
űr keveréke adja, a szín fokozatai pedig e keverék alkotóinak elhelyezkedésétől és
előfordulási arányától függ.

Minden más szín e négy szín atomjainak a keverékéből jön létre, példaként az aranyat és a
rezet adják, amelyek a fehér és a vörös keverékéből jönnek létre. Az atomisták révén a
legszebb szín is keveredés révén jön létre, mikor a vörös atomok bejutnak a fehér atomok
üregeibe, és ezekhez még zöld is kerül. További keverék színek: a bíbor, barna, indigókék,
amiknek keveredési arányait Theophrasztosz részletesen ismerteti. Az illatoknak nem
különített külön jellegzetes atomokat.

Több ürességet tartalmazó tárgyak, könnyebbek, amelyek nehezebbek, azokban az üresség is

kevesebb. A keménységgel kapcsolatban is ugyanezt lehet elmondani: ami tömör, azaz
kevesebb benne az üresség, a keményebb, a ritkás természetű pedig lágyabb. A lágy és
kemény különbözik a könnyű és nehéztől, mégpedig az atomok elhelyezkedésében:
„A nehezet és a könnyűt Démokritosz a nagyság alapján különbözteti meg. … Ezzel szemben
a keverékek közül az a könnyebbik, amelyik több ürességet tartalmaz, és az a nehezebbik,
amelyik kevesebbet. Másutt ellenben egyszerűen a finomat mondja könnyűnek.”
A filozófusok, atomisták azt állítják, hogy az atomok egymáshoz ütközve és egymást taszítva
mozognak, de, hogy ezt a mozgást milyen erő váltotta ki arról nincs, vagy nem maradt fent
feljegyzés Az atomok okairól nem lehet szó: örökkévalók. Hasonlóképp az atomok mozgása
is örök és eredeti. A nagyobb atomokat nehézségük gyorsabban hajtotta lefelé, miáltal a
kisebbek és könnyebbek fölfelé szorultak, egyszersmind összeütközésük által oldalmozgások
is származtak. Így jött létre egy forgatag, mely tovább terjedvén, a világ alakulását
eredményezte.

Munkássága, művei

Diogenész Laertiosz szerint Thraszüllosz, akárcsak Platón műveit, Démokritosz műveit is

tetralógiákba kategorizálta: tizenhárom tetralógiát állított fel (amely ötvenkét önálló műből
tevődött össze): etika (2 tetralógia), természetfilozófia (4 tetralógia), matematika (3
tetralógia), zene – ide tartozik az irodalom és a nyelv is – (2 tetralógia), technikai témák (2
tetralógia). Ezeken a műveken kívül még Diogenész Laertiosz más „besorolatlan” műveket is
a démokritoszi hagyományhoz sorol, de eredetiségük nem meghatározott. Ezekből egyetlen
sem maradt fenn, csupán 298 töredék (legtöbbjük etikai), amelyek egyikéről sem lehet
megállapítani, hogy melyik műből ered.
Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9mokritosz#%C3%89lete_%C3%A9s_munk
%C3%A1ss%C3%A1ga

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/fizika/fizika-11-evfolyam/az-
atomfizika-megszuletesenek-fobb-allomasai/demokritosz

http://www.kagylokurt.hu/13657/tarsadalomtudomany/nyugati-filozofia/okori-gondolatok-
demokritosz-bolcsessegei-puthagorasz-szellemeben.html?
_sm_au_=iVV4QqNM4q2N5V30f7CV7K0qc3s8c

http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index769a.html?
option=com_tanelem&id_tanelem=252&tip=0