Ady Endre: Elbocsájtó szép üzenet

Ady Endre neve az irodalmunkban egy új korszak kezdetét jelzi, a Nyugat, a modern
irodalom korszakát.
A modern nagyvárosi líra megteremtője, költészetében megfigyelhetőek a Párizsban
töltött idő élményei. A francia századvégi lírikusok nagy hatással voltak rá,
nevezhetjük a szimbolizmus megteremtőjének Magyarországon.
1912. május 6-án jelent meg a Nyugatban ez a vers. A költő szerelmi lírájának
kiemelkedő műve.
Érték és idő szembesítő költeménynek nevezhetjük. Ami azt jelenti, hogy kétféleképp
lehet értelmezni. Elsőként leszámoló költemény a Léda-szerelemmel, másodsorban
pedig a költői valóság – a költő dicsérete.
Ezt a művet a Léda-szerelem szakítóverseként tartják számon.
A Léda-versekben megtalálhatóak olyan tabu témák, mint az erotika, a vágy és a
taszítás kettőssége. Kívánja Léda szerelmét, de fél is tőle. A szakításokat heves
kibékülések követték így kapcsolatuk maga volt a folyamatos vívódás.
Adynál a szokásosnál erősebbek a költő életének eseményei, életét és költészetét ő
maga is szorosan összekapcsolta.
Verseinek beszédhelyzete a legtöbbször életrajzi vonatkozásúak: az Elbocsátó,
szép üzenet is valódi „üzenet” Lédának, amely egy igazi szerelmi kapcsolat
történetébe ágyazódik. Másrészről életét is „költői módon”, a költőkkel kapcsolatos
elvárásoknak, beidegződéseknek megfelelően élte: nemcsak verseket írt, hanem
saját művészidentitást is „költött” magának.
A Léda-szerelmet lezáró búcsúvers múlt időbe helyezi a szerelmet, a versírás
jelenében a lírai én mindenben elhatárolódik a valaha szeretett nőtől, korábbi
érzelmeitől.
Megszólalása gőgös, fölényes, az egykori múzsát alárendelt, megalázott pozícióba
helyezi.
Adyra általában jellemző, hogy nem követett szigorú formai szabályokat, a
költemények kompozícióját sokszor megbontotta a hatásos kifejezés kedvéért.
A vers egyszerre jambikus és ütemhangsúlyos. 11 és 12 soros strófái szabálytalan
10, 11 szótagos sorokból állnak, rímelése változó, rímtelen sorvégeket is tartalmaz

Verseiben fontos szerepe van a számmisztikának, a címek legtöbbször 3 szóból

állnak, sok vers 3 versszakos, vagy 3 soros.
Adynak a szerelem nem azt jelenti, amit Petőfinek, derűt, megnyugvást. Inkább
szerelmet, gyűlöletet, imádatot, megvetést egyszerre.
A műben szerelmük története jelenik meg, Ady önportréja egyre gazdagabb,
ugyanakkor Léda jelentősége egyre jobban kisebb.
A vers első részében inkább a szánalom, és a sajnálat jelenik meg, majd Ady
köszönetet mond Léda szerelmének. A harmadik versszaktól inkább az önportré
erősödik, azt bizonyítja a költő, hogy Léda eszköz verseiben „Kis kérdőjel” aki általa
vált maradandóvá az irodalomban. Az utolsó versszak több szentimentális elemet is
tartalmaz, amellyel egyértelműen kapcsolatuk végét szimbolizálja.
Gyakoriak az ellentétek „Magamimádó önmagam imáját? és Ady kedvelt eszközei,
a figura etimologica „szépek szépiért” és az egyéni szóalkotás „verses
rádfogásaimból”.
Az Elbocsátó, szép üzenet kissé archaikus címében nem nyelvtani tulajdonság
teremti meg a beszédhelyzetet, hanem a cím szava, amely szerint a vers „üzenet”,
tehát olyan szöveg, amely egy feladótól származik, egy konkrét címzettnek szól, és
fontos információt hordoz.
A másikhoz történő odafordulás csak elképzelt, eljátszott. A dialógus-forma
valójában monológot takar. Ehhez kapcsolható a címben kiemelt másik szó, a szép
jelentése is. Ez az önbizalommal teli önminősítés költőien megfogalmazott lírai
alkotásként értelmezi a szöveget: nemcsak az elbocsájtás aktusa, a szakítás
kimondása a fontos, hanem annak költői módja, maga a „szép üzenet”.

Léda természetfeletti nőalakként jelenik meg: démoni erőként, amely feszültséget

teremt, szenvedést hoz, de ezekből költészet fakad. Az Elbocsátó, szép
üzenet nyitósorában „Törjön százegyszer százszor tört varázs” ennek a démoni
képzeletnek a varázsa törik meg. Az elbocsátás a létéből forgatja ki a nőt, megfosztja
múzsai énjétől, „vett nimbuszától” (dicsőségétől). Léda, akit a költő hozott létre, nem
létezik többé. „Ki előttem kis kérdőjel vala / S csak jöttömmel lett beteljesedve.”;
„Általam vagy, mert meg én láttalak”.

A vers így szétfeszíti a szerelmi líra határait, sokkal több, mint Ady Endre és Brüll
Adél szakítóverse, vagy a Léda-szerelem záróakkordja.

A lírai én leszámolása Léda alakjával egy bizonyos költői magatartással, költői

nyelvhasználattal való leszámolás is. Léda neve köztudottan az Adél név
megfordítása, tükrözése.

A versben megjelenő törött tükör képének ezért fontos jelentése van. A tükör a
valóságot tükrözi, ami a költészetben azt a bizonyosságot jelenti, hogy a költő teljes
mértékben ura a valóságnak, vagyis a költészetben a nyelvnek.