Maggie Rosenthal munkája során házasságokat szervez, a

magánéletben azonban egy független, két lábbal a földön
járó nő, akit még egy jóképű, napbarnított bőrű, elegáns
öltönyt viselő férfi sem tud egykönnyen elcsábítani. Maggie
azért érkezik Sapore di Amoréra, a gyönyörű
nyaralószigetre, hogy ügyfelei számára felmérje mint
lehetséges helyszínt, nem pedig azért, hogy a sziget
tulajdonosával flörtöljön. Azonban a férfi vonzerejének
nehéz ellenállni – még az a nő is a hatása alá kerül, aki
kategorikusan elutasítja a szerelmet.
Valentino Masini sikeres, lélegzetelállítóan sármos
üzletember, aki minden idejét a munkájának szenteli.
Álmában sem gondolja, hogy egyszer mindennél jobban fog
vágyni a nőre, aki egy nap megjelenik a szigetén és
hurrikánként felforgatja az egész életét. Ám mikor már épp
elhatározza, hogy maradásra bírja Maggie-t, valaki
értésükre adja, hogy a nő jobban teszi, ha eltűnik a
szigetről… örökre.
 
 
 
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Seduced by Sunday by Catherine Bybee
Copyright © 2015 by Catherine Bybee
This edition made possible under a license arrangement originating with Amazon
Publishing, www.apub.com.
Vörös Rózsa történetek © Stúdium Plusz Kft., 2020
Minden jog fenntartva.
A sorozat nem azonos a korábban Vörös Rózsa
Szerelmes Regények címen megjelent sorozattal.
Jelen könyvet vagy annak bármely részét,
továbbá a kiadvány képeit bármilyen formában,
illetve bármilyen célból felhasználni
a Stúdium Plusz Kft. és a Nouvion Trade S. A. kifejezett
engedélye nélkül szigorúan tilos!
Felelős szerkesztő: Boldog Katalin
A szerkesztő munkatársa: Hajdú Lívia
Tipográfia és tördelés: Tóth Anikó
Fordította: Fazekas Eszter
Borítóterv: Popovics Ferenc
Borítófotó © shutterstock.com
A kötet kiadásában közreműködött a Nouvion Trade S. A.
ISBN 978-615-5781-55-1
ISSN 2498-4671

Stúdium Plusz Kft., Budapest

Felelős kiadó: a Kiadó ügyvezető igazgatója
 Megnek…
Mert miért ne?
 
 Első fejezet

– Ha valaha is úgy döntök, hogy otthagyom a társközvetítő

céget, fontolóra veszem, hogy esküvőszervezőként folytassam a
pályafutásomat. – Maggie Rosenthal megemelte pezsgőspoharát,
és rámosolygott a mellette elhaladó ifjú arára.
–  Ha ezt a kis partit te szervezted volna, akkor most nem
mellettem állnál pezsgőt kortyolgatva. – Eliza Billings,
Kalifornia állam first ladyje hat hónapos pocakjára helyezte a
kezét. A rangjához illő méltósággal és eleganciával viselte a
várandósságot. Hátára omló hosszú, fényes, fekete haja éles
kontrasztban állt Maggie rövid, szőke bubifrizurájával és
borostyánszín szemével. – Akkor most Shannon nyomában
szaladgálnál, emlékeztetve őt a torta felvágására és a csokra
eldobására.
Shannon Redding, aki immár a Shannon Wentworth nevet
viselte, volt a nap hölgye. Paul Wentworthhöz, a
republikánusok kormányzójelöltjéhez ment férjhez. Eliza férje,
Carter Billings alig több mint másfél év múlva fog leköszönni az
említett posztról. Paul és Shannon Wentworth úgy tervezte,
hogy a házasságuk két évig fog tartani – vagy még rövidebb
életű lesz, ha Paul nem nyeri meg a választásokat. A szavazók
szeretik, ha a politikusok házasok. Paul, mivel a hivatalra
vágyott, a házasságra azonban nem, megbízta az Alliance-t,
hogy találjanak neki egy megfelelő feleséget. Egy kis
szerencsével, miután megválasztották, a kaliforniaiak már
megszavaznak neki annyi bizalmat, hogy később, elvált
férfiként is képes lesz megtartani a pozíciót.
Elizának igaza volt. Maggie sokkal szívesebben szervezett
átmeneti házasságokat, mint hogy álomesküvőkhöz keresgéljen
helyszíneket és színárnyalatokat. Az ő munkája sokkal
könnyebb és jövedelmezőbb volt, mint egy esküvő szervezőé.
Paul politikuscsaládból származott. Gazdag, befolyásos,
sármos férfi volt. Sajnálatos módon azonban a nők terén való
ízlése miatt inkább a pletykalapok címoldalára került, mintsem
a The Wall Street Journaléra.
Shannon családtagjai is ügyvédek voltak, vagy
politikuspályára vágytak. Legnagyobb döbbenetükre azonban
Shannont cseppet sem érdekelte a jog; az ő szenvedélye a
fényképezés volt. A fotók azonban nem fedezik a havi
számlákat, és családja sem volt hajlandó járadékot adni neki, ha
arra pazarolja el az életét, hogy a gépét kattintgatja.
Shannon az a fajta kliens volt, akit az Alliance szívesen
kiközvetít. Intelligens, van tartása, és eltökélte, hogy a saját
szabályai szerint fogja élni az életét. Egy házassági szerződés,
valamint egy titoktartási megállapodás, melyről csak az
Alliance és Paul ügyvédei tudtak, már jóval az esküvő napja
előtt összekötötte a párt. Paul nőül veszi Shannont, házasságuk
ideje alatt teljes mértékben gondoskodik róla, majd mikor két
évvel később útjaik különválnak, Shannon bankszámláján
megjelenik hatmillió dollár.
Így már nem fog rászorulni a családja támogatására.
Maggie arrébb húzódott, mikor Carter a feleségéhez lépett és
átkarolta a derekát.
–  Közel s távol a leggyönyörűbb nő! – mondta a férfi elég
hangosan ahhoz, hogy Maggie meghallja.
Eliza elpirulva odabújt férjéhez. Az ember azt hinné, hogy
több mint hat év házasság után, különösen, hogy úton van a
baba, egy nő már nem pirul el, mikor a férje bókol neki. Ám úgy
tűnt, Maggie is tévedhet.
Ekkor valaki megkocogtatta a pezsgőspoharát. A vendégek
az ifjú pár felé fordultak, akiknek, valahányszor megcsendült
egy pohár, meg kellett csókolniuk egymást.
Maggie érdeklődéssel figyelte, ahogy Paul leteszi a poharát
és felesége felé nyúl. Maggie és a Billings házaspár kivételével a
jelenlévők mind meg voltak győződve róla, hogy a pár szerelme
és házassága örökké fog tartani. A templomban röviden
csókolták meg egymást. Nem távolságtartóan, de röviden. Most
vajon milyen lesz a csókjuk?
Paul kivette Shannon kezéből a pezsgőspoharat, majd
játékosan elmosolyodott, mielőtt lehajolva megcsókolta
feleségét.
 Maggie számolni kezdett. Egy… kettő… három… Shannon
ujjai szorosan fogták férje szmokingjának hajtókáját.
–  Érdekes – jegyezte meg Eliza, mikor a pár ajkai végül hat
másodperc után váltak szét.
Shannon arca enyhén rózsás volt, Paul pedig meglehetősen
mohó tekintettel nézett rá.
Maggie odahajolt Carterhez.
–  Talán emlékeztetned kellene a barátodat a szabályokra –
mondta.
Carter két kezét felemelve megrázta a fejét.
– Nem az én dolgom.
A szabályok egyszerűek voltak. Az Alliance házasságokat
hozott tető alá, nem pedig testi kapcsolatokat. Ha a határozott
idejű szerződés végül igaz, vagy akár csak átmeneti érzelmeket
szült, az Alliance egy esetleges gyermekelhelyezési perben már
nem vett részt. És ebben nem ismertek tréfát. Ahogy Samantha,
vagy ahogy a barátai hívták, Sam, a cég tulajdonosa mondta: ha
a pár úgy dönt, hogy a szerződés lejárta után is házasként
kívánnak élni, legyenek boldogok, első gyermeküket pedig
nevezzék el róla. Vagy ebben az esetben Maggie-ről… elvégre
ezt a házasságot ő rendezte el.
Carter magával húzta Elizát a táncparkettre, Maggie pedig
elindult az ifjú feleség felé. Tudta, hogy ha belefeledkeznek az
estébe, egyre kevesebb lehetősége marad pár szót váltani
Shannonnal.
–  Elég meghittre sikeredett – mondta suttogva, miután
félrevonta Shannont a kíváncsi fülek közeléből.
Shannon ugyanazzal a mosollyal fordult Maggie felé, amely
a nap folyamán egyetlen pillanatra sem tűnt el az arcáról.
–  Nagy nőcsábász volt, mielőtt a politikusi pályára lépett
volna.
Maggie megpaskolta a vállát.
– Ezt mindig tartsd észben!
–  Nem kell emlékeztetned rá. Itt elvárnak tőlünk bizonyos
dolgokat, de a nászúton már könnyebb lesz.
– Hova mentek?
–  A Florida Keysen van egy üdülőhely. Nagyon előkelő.
Számtalan híresség és kevésbé ismert ember, ha egy kis privát
szférára vágyik, oda menekül. A biztonság elsőrangú, minden
vendéget előre ellenőriznek.
–  Ellenőriznek? Miért? – kérdezte Maggie. Mégis ki akar
olyan helyen nyaralni, ahol valakik lenyomozzák?
–  Hogy kiszűrjék az újságírókat. Nehogy kiszivárogjon, ki
pihen ott és kivel… ilyesmik. Egy két hálószobás bungalónk van
a tengerparton. Oda tényleg nem jut be egyetlen sajtos sem, aki
szemtanúja lehetne bárminek is… pontosabban a nagy
semminek.
Érdekes.
–  Hogy lehet az, hogy én még nem hallottam erről a
hotelről? – kérdezte Maggie. Úgy tűnt, ez pont az a hely, ahol
újabb ügyfeleket találhatna, vagy ahol a meglévő ügyfelei a
lesifotósoktól védetten pihenhetnének.
–  Hát, azt én sem tudom – mondta Shannon. – Pedig azt
hinném, hogy a munkád kapcsán ismered.
Nos igen. Az Alliance-nak szerte a világban kellenének ilyen
helyek.
A beszélgetés ekkor megszakadt, mert Paul megtalálta őket.
Nyakkendője meg volt lazítva, és olyan elbűvölő mosollyal
nézett Shannonra, amellyel sok nőnek el tudta volna csavarni a
fejét.
– Azt hittem, máris elhagytál – mondta tréfálkozva.
Shannon egy szemforgatással válaszolt, és meg sem rezzent,
mikor férje a hátára tette a kezét.
Paul rákacsintott Maggie-re, majd felnevetett a lány
rosszalló pillantása láttán.
– Ideje felvágnunk a tortát – mondta végül.
Mielőtt magára hagyták volna, Maggie megfenyegette őt az
ujjával.
– Viselkedj!
Paul azonban ismét csak rákacsintott.
Maggie jól tudta, hogy a „viselkedni” szó hiányzik a férfi
szótárából.

A Sapore di Amore Villa and Suites sokkal több volt, mint egy
hotel.
Valójában egy sziget volt – egy magánsziget, két nagyobb
közé beékelődve. Csak magánrepülővel, vagy a szárazföldről
induló charterhajóval lehetett megközelíteni. Általában
helikopteren szállították oda azokat, akik a Karib-térség
napfényében szerettek volna fürdeni, de nem a paparazzók
fényképezőgépei vakujának fényében.
A képek láttán, melyeket Shannon azután küldött neki, hogy
Paullal visszatértek a nászútról, Maggie a tennivalói listájának
elejére vette a Sapore di Amore-i nyaralás megszervezését.
Nem volt egyszerű, de meggyőzte Samet, hogy a cég fizesse
ki neki az utat, és azt is sikerült elérnie, hogy Sam és Blake
magángépén repüljön oda.
Már csak egy partnerre volt szüksége.
Ez némi gondot okozott, de csak addig, míg eszébe nem
jutott a hollywoodi filmsztár, Michael Wolfe, aki történetesen a
legjobb barátnője, Judy bátyja.
A világ összes nője Michael után ácsingózott. Ezzel csak egy
aprócska probléma volt: a férfi nem a nők felé kacsingatott.
Maggie erre csak akkor jött rá, miután csatlakozott az Alliance
csapatához.
A sokkhatás nem sokkal azután érte, hogy Judy feleségül
ment élete szerelméhez, Rick Evanshez.
Maggie és Judy egy főiskolára jártak, majd mindketten Dél-
Kaliformába költöztek. Szakmailag azonban már más úton
jártak: Judynak az volt a sorsa, hogy az építész szakmában
lépkedjen egyre feljebb a ranglétrán, Maggie viszont nem tudta,
mihez fog kezdeni az üzleti diplomájával. Ám a szerencse
összehozta őt Samantha Harrisonnal és az Alliance-szal. Maggie
korábban nem hitte volna, hogy azért tanul, hogy aztán egy, az
elit réteget megcélzó társkereső cégnél helyezkedjen el. De
később rájött, hogy ez a munka épp neki való.
Még ha nem is maga a tökély.
Maggie szegény családban nőtt fel, így nem volt könnyű
beilleszkednie a gazdagok és híresek közé. Azonban az elmúlt
néhány év alatt ez is sikerült neki. Szerzett néhány ügyfelet –
fizetni hajlandó férfiakat és érdekházasságra hajló nőket –,
akikkel bebiztosította a helyét a cégnél.
Miután bizonyította Samnek a rátermettségét,
megismerhette az Alliance titkait. Megtudta például, hogy
Michael a cég segítségét vette igénybe – csak azért nősült meg,
hogy távol tartsa a magánéletétől a sajtót.
Michael jól kereső sztár volt, harminc-negyven milliót
kapott egy filmért. Hollywood azonban azt szereti, ha szívtipró
színészei heteroszexuálisak.
Michael csak néhány családtagjának meg az Alliance
csapatának vallott színt, szüleinek és a világnak fogalma sem
volt az igazságról.
Maggie úgy gondolta, hogy a férfi még hosszú évekig
megtartja a titkát.
Ezért mikor megkérdezte Michaelt, lenne-e kedve egy időre
elrejtőzni a szigeteken, a férfi gondolkodás nélkül igent
mondott.
Mikor pedig Maggie elmondta neki, hogy az egy
paparazzómentes övezet, és amiatt akar odamenni, hogy
felderítse, ott valóban titok marad-e a titok, Michael még jobban
felvillanyozódott.
Csakhogy adódott egy aprócska bökkenő.
Maggie nem ment át a Sapore szűrőjén.
Legalábbis ő így értelmezte a Valentino Masini titkárságáról
kapott levelet.
Ennek a Valentinónak van bőr a képén!

Tisztelt Hölgyem!

Míg Michael Wolfe jelentkezését el tudtuk fogadni,  Margaret

Rosenthallal kapcsolatban még nem áll  módunkban pozitívan
nyilatkozni. Köszönettel fogadtuk  az elmúlt tizennyolc hónapra
vonatkozó információt,  azonban az azt megelőző időszakkal
kapcsolatban  aggályaink vannak. Elnézését kérjük, és a türelmét,
míg  további információk birtokába jutunk.
Bízunk benne, hogy megérti, hogy a Sapore di Ámoré  minden
vendége nagy tiszteletnek örvend nálunk, és a  magánéletük
mindennél fontosabb számunkra…  ahogyan az öné is, ha
csatlakozik hozzánk.
Az elkövetkezendő hetekben megválaszoljuk a kérdését.

Tisztelettel,
Valentino Masini
 Maggie amint megpillantotta, azonnal tudta, hogy ez egy
sablonlevél. Írj be egy nevet ide, törölj ki egyet onnan. ..
Egyébként, mielőtt csatlakozott volna az Alliance csapatához,
Maggie egy senki volt.
Valójában még most is az volt. Csak ismert néhány pénzes,
befolyásos embert.
Ahonnan Maggie érkezett, ott az embert csak a közvetlen
környezete ismeri.
Az ilyen és ehhez hasonló levelek mindig elbizony-
talanították. Az elithez tartozó emberekkel mutatkozott,
ugyanazokból az üzletekből öltözködött, mint ők, mocskosul sok
pénzért repkedett magángépeken… de nem közülük való volt.
Mégis…
Az ilyesfajta elutasítástól viszketni kezdett a tenyere. Hogy
jön ahhoz ez a Valentino, hogy elutasítsa őt? Valentino!
Különben is, milyen név ez?
Arra jutott, hogy biztosan kitalált név, amelyet a férfi
nagyravágyásból adott magánk. Merthogy nem az édesanyja
nevezte el így, az is biztos!
Ahogy az is, hogy a levelet nem ő írta, hanem a titkárnője.
Valentino valószínűleg egy kopasz öregember, aki egy régi,
dohos házban ül valahol Olaszországban, és a sok naptól már
olyan pézsmaszaga van, hogy aki mellé áll, azonnal öklendezni
kezd.
–  Ha csatlakozom hozzátok, seggfej! – mondta Maggie
fennhangon, miközben leült, hogy megválaszolja az e-mailt.

Tisztelt Mr. Masini!

Teljes mértékben megértem az aggodalmát és hogy a 

magánélet tiszteletben tartása önöknél mindennél  fontosabb.
Ugyanakkor a referenciáimból látni fogja,  hogy a biztonság és
titoktartás számomra legalább  annyira fontos, mint önnek.
Nem szeretek fontos személyekre hivatkozni,  ugyanakkor
ezúttal szükségesnek tartom, ha csak ily  módon sikerülhet
megsürgetnem a foglalásunkat. Talán  ismerősen csengenek
önnek a Carter és Eliza Billings  nevek. Javasolnám, hogy hívja fel
a kormányzó  rezidenciáját, bár kétlem, hogy a személyzete 
bekapcsolná hozzá a hívását.
Ezért csatoltan küldöm önnek Eliza és Carter privát 
telefonszámát. Feltételezem, tisztában van vele,  mennyíre fontos,
hogy ezt a számot önön kívül senki ne  tudja meg.
Várom mihamarabbi válaszát.

Tisztelettel,
Miss Rosenthal

–  Seggfej! – motyogta az orra alá Maggie, mielőtt felhívta

Elizát.
Mikor letette a telefont, kikapcsolta a számítógépét, és
kiment a konyhába.
Valaha a főnöke is ebben a tarzanai házban lakott. Úgy tűnt,
az Alliance főhadiszállása stabil, azonban a céget napi szinten
működtető emberek néhány évente cserélődtek. Korábban
Maggie-nek azt mondták, aki eddig a nagy hálószobában aludt,
az néhány éven belül megházasodott. Ez így is volt: az Alliance
alkalmazottjai már mind férjhez mentek.
Felesleges mondani, hogy Maggie nem abban a szobában
aludt.
Mindig is olyan férfiakhoz vonzódott, akik semmit sem
tudtak nyújtani neki… sem érzelmi, sem anyagi téren. A
házasságnak és a holtomiglan-holtodiglannak még a
gondolatától is kirázta a hideg.
Nem állt szándékában megtalálni a társát. Az azonban, hogy
a munkahelyén lakjon, nagyon is jó ötletnek tűnt.
Mikor az Alliance-hoz került, megfordult a fejében, hogy
miért is ne… talán neki is menne ez az ideig-óráig tartó
házasság. Mi rossz van abban, ha talál magának egy ideiglenes
férjet, aki az év végén kifizeti?
Aztán rájött, hogy érdekházasságok szervezésével komoly
pénzt tud keresni, és olyan életet élhet, amilyenre mindig is
vágyott.
Nevezzük babonásságnak… vagy az is lehet, hogy a
marihuána az oka, melyet a szülei előszeretettel szívtak…
mindenesetre Maggie nem volt hajlandó a nagy hálóban aludni,
mert attól félt, hogy a szoba el van átkozva.
A megkeresett pénzt berakta a bankba, néhányszor elutazott
a szüleihez, visszafizette a diákhitelét – azt, amelyről korábban
azt hitte, élete végéig nyögni fogja. Egyáltalán van olyan ember
az országban, akinek sikerült visszafizetnie a diákhitelét?
Tehát Maggie szépen keresett és gyakorlatilag teljesen
szabadon élt.
Az olyan utakat pedig, mint a Sapore di Amore-i, az Alliance
fizette. Márpedig a cégnek igencsak mély volt a zsebe.
A nap végén Maggie lerúgta dizájner magassarkúját, levette
az estélyi ruhát, és mackónadrágban, egy nagy tál pop-cornnal
leült a tévé elé, hogy megnézze a legújabb akciófilmet. Voltak
esték, mikor a barátaival találkozott – biliárdoztak, vagyis
Maggie inkább csak nézte, ahogy a többiek játszanak… vagy
időnként elment egy karaokebárba.
A mai este azonban popcornozós este volt.
A karaoke szóba sem jöhetett a legjobb barátnője nélkül, és a
többi barátja is vagy házas volt, vagy túlságosan elfoglalt.
Úgyhogy maradt a pattogatott kukorica.
Maggie kivett a hűtőből egy sört, és odament a zongorához,
melyet az első fizetéséből vásárolt.
A hangszer a nappaliban állt, és nem csak arra szolgált, hogy
családi fotókat tartsanak rajta.
Maggie, miután leütött néhány billentyűt, azon kapta magát,
hogy egy klasszikus darabot játszik. Csak éppen más szavakkal
énekelte a My Funny Valentine-t.
Az ő „kedvesének” különféle nevei voltak, és a külseje is
Maggie hangulatát tükrözte.
Valentino egy seggfej. És egyáltalán nem minden nap
Valentin-nap.
 Második fejezet

– Hihetetlen! A bátyámmal randizol, csak hogy lecsekkolj egy

szállodát?! – Judy, Maggie legjobb barátnője lehuppant az ágyra
és rátámaszkodott a karjára.
Maggie, le-föl járkálva a szobában, már az útra csomagolt.
– Szerinted van jobb módja annak, hogy kiderítsem, valóban
olyan-e az az üdülőhely, amilyennek a brosúrák mutatják, mint
hogy Mr. Híresség oldalán sétálok körbe? Ha valóban
paparazzóbiztos a hely, akkor csak nagyon kevesen fogják
tudni, hogy ott van. Nem kerül a pletykalapok borítóira, így
senki sem fogja azt hinni, hogy viszonyom van vele. Kivéve
persze a hotelben nyaralókat és a személyzetet.
– Akkor meg miért őt viszed el? Én is veled mehetnék. – Judy
mosolyogva megrebegtette a pilláit.
–  Mert egyikünk sem híres. Senkit sem fog érdekelni egy
elbűvölő szőkeség – Maggie kacsintva beletúrt rövid hajába – és
a fegyverhordozója. Michael azonban…
Judy fejét megrázva felnevetett.
–  Tudom! Nem tudunk úgy elmenni vacsorázni, hogy ne
villognának körülöttünk a kamerák. És meddig maradtok?
– Egy hétig.
 
–  Miért olyan sokáig? Soknak tűnik egy egyszerű
felderítéshez képest.
Maggie szörnyülködve forgatta a szemeit.
–  Felderítés? Kezdesz úgy beszélni, mint Rick. – Judy férje
tengerészgyalogos volt… pontosabban volt tengerészgyalogos…
vagy nyugalmazott… vagy hogy is mondják náluk. Ő is
állandóan ilyen szavakat használt. Felderítés…
– Miért, nem az lesz?
Maggie berakott néhány fürdőruhát bőröndje oldalsó
zsebeibe.
– Én négy napot javasoltam, de Michael ragaszkodott az egy
héthez. Végül is, nekem aztán mindegy, mivel Samantha és
Michael fizeti az utat. Ki vagyok én, hogy visszautasítsak egy
ilyen lehetőséget?
Judy leszállt az ágyról, és odament a szekrényhez.
– Több nyári ruhát vigyél magaddal! Arrafelé forró és párás
a levegő.
Maggie Washington államban nőtt fel, ahol a kövek minden
oldalán moha nő, és ahol egy pár szandál bőven elég nyárra. A
kaliforniai napsütést könnyen megszokta, de a nyári ruhákért
nem rajongott úgy, mint Judy.
–  Míg átutazófélben leszünk Dallasban, Michaellel
elmegyünk vásárolgatni. Ha nem sikerül megvennem mindent,
amit akarok, megkérem őt, hogy vigyen át Key Westre.
– És mi lesz a magánélet védelmével?
Maggie felvonta a szemöldökét, mintha büszkén azt
kérdezné: Ravasz vagyok, nem igaz?
–  Mi lenne? Kíváncsi vagyok, hogy az üdülőhely mit tesz
majd, ha egy egész seregnyi rajongó odacsónakázik, hogy egy
pillanatra láthassa Michaelt. Ha távol tudják tartani a
fényképezőgépeket a parttól, akkor talán valóban alkalmas a
hely arra, hogy az ügyfeleinknek javasoljuk, mint lehetséges
helyszínt a nászúira.
– És mi tart vissza attól, hogy te magad készíts róla képeket,
és posztold őket a közösségi oldalakon?
– Érkezéskor le kell adni a mobiltelefonunkat. Ha telefonálni
akarsz, a szobában és az üdülőtelep egész területén vannak
készülékek. Nem vagy teljesen elvágva a külvilágtól, csak
annyira, hogy még életben tudj maradni ebben a században.
– Mobiltelefon nélkül? Ez őrület!
– Ugye?
– Kénytelen leszel átugrani Key Westre. Bele fogsz őrülni, ha
egy hétig net nélkül kell létezned.
Maggie bedobott a fürdőruhák mellé néhány sortot.
– Az, hogy nem lesz internet, nem zavar annyira. Az viszont
már sokkal inkább, hogy egy egész hetet kell töltenem a sznob
gazdagok között.
– Miből gondolod, hogy olyan borzalmas lesz?
–  Nos, ezek az emberek azért mennek oda, hogy
elrejtőzzenek a nyilvánosság elől. Jó esély van arra, hogy vagy
bezárkóznak a bungalójukba, ahol olyasvalakivel hemperegnek,
akivel nem kellene, vagy le-föl járkálnak az üdülőtelepen, a
gazdagságukat fitogtatva. Az a hely őrületesen drága!
– Nem minden gazdag van elszállva magától.
– Mondd, mikor Michael házában laktunk, találkoztunk akár
csak egy szomszédjával is?
Judy a homlokát ráncolva nézett rá.
–  Na látod! – A lányok, mikor az államba költöztek, nyolc
hónapig Michael Beverly Hills-i birtokán éltek. Maggie jól
emlékezett rá, hogy az ottani szomszédok alkalmazottaival
beszélgetett, de magukkal a tulajokkal nem.
Persze sokan közülük, akárcsak Michael, nem sokat
tartózkodtak otthon.
–  Michael tudja, hogyan kell bulizni. Ő aztán kétségkívül
nem azért megy oda, hogy elrejtőzzön. Biztos vagyok benne,
hogy klasszul fogjátok érezni magatokat.
Maggie megvonta a vállát. Ő nem csak azért megy oda, hogy
szórakozzon. Ki akarta deríteni a nyaralóhely hibáit. Miután
közel két hónapot várt Valentino Masini jóváhagyására, az a
minimum, hogy nagyítóval fésüli át a helyet.

Val Masini összehajtotta a Miss Rosenthaltól érkezett utolsó e-

mailt, melyet nemrég nyomtatott ki, majd az órájára pillantott.
Csak ritkán fordult elő, hogy irodájában fogadja a vendégeket,
ám Miss Rosenthallal és Mr. Wolfe-fal kivételt tett.
Személyesen hívta fel Kalifornia állam kormányzójának
feleségét, arra számítva, hogy egy csaló fog majd beleszólni a
telefonba.
Tévedett.
Eliza Billings nemcsak azt erősítette meg, hogy Margaret
Rosenthal pontosan az, akinek mondja magát, de figyelmeztette
is őt, hogy ha jót akar magának, akkor a lehető legudvariasabb
formáját veszi elő, míg Margaret ott tartózkodik.
Miss Rosenthal akkora vendégkört szállíthat neki, amelyből
több évig kényelmesen megélhet. Mivel a Sapore di Amore híre
szájról szájra terjedt, Valnek szüksége volt arra, hogy dicsérjék
a helyet. Még akkor is, ha ezt egy csípős nyelvű nő teszi.
 – Gabi! – Val bekopogott testvére lakosztályának ajtaján.
– Egy perc!
Alig két másodperc múlva újra kopogott.
– Majd a kocsiban megigazítod a sminkedet. Nem késhetünk
el!
Már épp harmadszor is kopogott volna, mikor végre kinyílt
az ajtó.
– Már csak fel kell kapnom a retikülömet.
Azonban mielőtt Gabi megfordulhatott volna, Val elkapta a
karjánál fogva és kivonszolta a napsütésbe.
– Nincs szükséged a retikülödre – mondta.
– De Val!
– A gép tíz perc múlva leszáll. Nincs időnk!
Gabriella durcásan csücsörített. Még Mona Lisa is
megirigyelte volna a szépségét. Számtalan nő egy életen át
igyekszik olyan dús, fekete hajra, hatalmas, sötét szemekre és
kreol bőrre szert tenni, amelyekkel őt a természet áldotta meg.
–  Nem értem, miért rohansz ennyire. Sokkal fontosabb
vendégeid is voltak már, mégsem mentél ki eléjük személyesen.
– Michael Wolfe az egyik legnagyobb sztár. A paparazzók, ha
megtudják, hogy itt van, ki fogják szúrni a tömegben.
–  A vendégeid nem szokták közölni a médiával, hova
mennek pihenni.
– Mégis folyton vadászik rájuk a sajtó – mondta Val. És néha
meg is találják őket. De nem, mikor nála pihennek.
Beültek a villa egyik nyitott golfautójába.
Val büszke volt Sapore di Amoréra. Öt év alatt az egyszerű
kis szigetet a világ egyik legexkluzívabb nyaralóhelyévé
varázsolta.
Éppen ezért elengedhetetlen volt, hogy az összes vendéget
ellenőrizzék – a saját érdekükben persze.
Azonban néhány vendég, köztük a mai napon érkező is, nem
szerepelt azok között, akiket szívesen látott. Igaz, Margaret
állhatatossága és éles megjegyzései kíváncsivá tették. A leveleit
olvasva legszívesebben elutasította volna a nőt, de nem tehette.
Ezért úgy döntött, hogy az alatt a néhány rövid óra alatt, melyet
együtt töltenek, igyekszik minél többet megtudni róla, és
kideríteni, vajon jelent-e biztonsági kockázatot. Ha ugyanolyan
szemtelen lesz élőben, mint amilyen az e-mailjeiben volt, akkor
Valnek komolyan meg kell erőltetnie magát, hogy megőrizze jó
modorát.
A tenger felől fújó szél és a menetszél összevissza fújta Gabi
haját.
–  Nem is tudom, miért nem csak összefogtam a hajam –
mondta a lány.
Hosszú fasor szegélyezte a kifutópályába torkolló utat,
melyen csak magángépek és helikopterek szálltak le.
– Ha nem töltenél ennyi időt a tükör előtt, megijednék, hogy
valami nagy baj történt.
– Ne túlozz, Val!
A férfi száját elhúzva felpillantott az égre.
A vendégeit szállító magángép gyors tempóban ereszkedett
a sziget felé. A kifutópálya rövid volt, nem hagyott sok időt a
pilótának, hogy kényelmesen tehesse le a gépet.
A futómű végre-valahára az aszfaltnak csapódott.
Mikor a golfautó megállt, Gabi lesimította összekócolódott
haját.
Val a kezét nyújtva kisegítette testvérét a kocsiból, majd
elindultak a repülőgép felé, hogy üdvözöljék a vendégeket.
Közben egy reptéri munkás rögzítette a gép futóművét, többen
pedig a gép személyzetének segítségére siettek, akik ekkorra
kinyitották a gép ajtaját, és leengedték a lépcsőt.
Val mutatóujjával idegesen dobolt a combján.
Gabi óvatosan rátette a kezét, hogy abbahagyja.
– Ők is csak emberek – mondta.
Val azonban, mikor megpillantotta a magas sarkú cipőbe
bújtatott lábakat, majd tekintete egyre feljebb kúszott, tudta,
hogy a nő sokkal több, mint „csak egy ember”.
A húszas éveket idéző, piros pöttyös ruháját mindennek
lehetett nevezni, csak visszafogottnak nem.
Val nyelt egy nagyot.
Végül is, azért nem fürdőruhát visel, csak egy testre simuló
ruhát… olyat, amilyet Hollywood királynői hordtak sok-sok
évvel ezelőtt.
El kellett ismernie, hogy nagyon is tetszik neki a látvány… a
térdek felső részétől – elvégre még sosem fordult elő, hogy
észrevette volna egy nő térdét – egészen a derekát körbefonó
keskeny övig. A ruha szabása kihangsúlyozta a nő melleit…
csinos kis példányok, melyek épp csak annyira látszanak ki a
ruha szegélye fölött, hogy boldoggá tehessék a heteroszexuális
férfiakat.
Mikor tekintete végre megállapodott a nő arcán, látta, hogy
Margaret tipp-topp frizurája, ruhájához hasonlóan, szintén a
húszas éveket idézi: a nagy hullámokat rengeteg hajlakk
tartotta a helyükön. Ajkait vérvörösre rúzsozta, és hatalmas
napszemüveget viselt, amely nem engedte látni a szeme színét.
Valnek az egész összkép nagyon tetszett. Miért kell ilyen
vonzónak lennie, mikor ő egy szipirtyóra számított?
Az elméje hiába parancsolt nemet, a teste reagált a
látványra. Tekintete csak ekkor vándorolt át a férfira, aki
megfogta a nő derekát, és lesegítette őt a gépről.
A filmszínész ruhája tökéletesen illett Margaretéhez, és a
napszemüvege is legalább akkora volt, mint a lányé… mégsem
tudott annyira elrejtőzni mögé, hogy ne lehessen felismerni.
Val összeszedte gondolatait, és a vendégek felé lépett.
Elsőként Margaretet üdvözölte.
– Signorina, isten hozta a szigetemen.
Maggie ösztönösen hagyta, hogy a férfi kezet csókoljon neki.
– Mr. Masini…
A hang, melyen a nő kimondta a nevét, arra késztette Valt,
hogy egy cseppet tovább tartsa kezében a kezét, mint az illendő.
–  Olyan érzésem van, mintha már ismerném magát –
mondta a lány.
Val nem látta a nő szemét, amitől csak még
kényelmetlenebbül érezte magát. Nem tudta eldönteni, hogy a
megjegyzés egy újabb szurkálódás-e, vagy pedig egyszerű
tényközlés.
– Remélem, ez jót jelent – mondta végül.
A nő válaszképp csak elmosolyodott.
Tőrdöfés.
–  Michael, Mr. Masini. – Margaret úgy mutatta be őket
egymásnak, mintha ez az ő feladata lett volna. Ekkor Val végre
elengedte a kezét.
– Mr. Wolfe-ot nem kell bemutatni.
Michael Wolfe Val húgára pillantott.
– És ez a csillagocska kicsoda? – kérdezte.
–  Ön igazán kedves – felelte ragyogó mosollyal az arcán
Gabi.
–  Signorina Rosenthal, Signor Wolfe, hadd mutassam be a
húgomat, Gabriellát. Ha szükségük van bármire, csak szóljanak
nekünk.
Margaret felsóhajtott.
– Ezek szerint a Sapore di Amore családi vállalkozás?
– Egyáltalán nem. A bátyám „gyermeke”, én csak, úgymond,
kirakatrendező vagyok.
–  Cara! – A hangsúlyból, mellyel Val kiejtette a szót, arra
lehetett következtetni, hogy húga túlzottan szerénykedik.
Margaret továbbra is mosolyogva nézett rájuk. Vajon milyen
színű a szeme? Kék? Vagy zöld? Talán a kettő keveréke? A
képek, melyeket korábban látott róla, közel sem adták vissza a
szépségét.
–  A húgom ideje nagy részét a szigeten tölti. Nélküle
elvesznék.
– Hát igen, minden sikeres férfi mögött egy nő áll, nem igaz,
Gabriella? – Michael elbűvölő modorával a legfeszültebb
helyzetet is képes volt oldani.
– Azt hiszem, kedvelem magát, Mr. Wolfe.
Michael elmosolyodott, majd közelebb húzódott
Margarethez.
A lány egy pillanatig habozott, de aztán ő is közelebb lépett
hozzá.
– Hamar megérkezünk a villához – mondta Val. – A szigeten
elektromos golfkocsikkal közlekedünk. A csomagjaikat majd
utánunk hozza a személyzet.
Margaret megemelte a napszemüvegét, hogy jobban
szemügyre vegye a golfkocsit, majd egy kecses mozdulattal újra
visszaengedte az orrnyergére.
Val elmosolyodott – végre láthatta a szemét!
– Milyen környezettudatos, Mr. Masini. – A hangsúly, mellyel
Margaret ezt mondta, eszébe juttatta levelei csípős hangnemét.
A férfi azonnal elfelejtette, milyen színű a szeme. Erőt véve
magán, válasz nélkül hagyta Margaret megjegyzését, majd
ugyanolyan jeges hangon, mint a nőé volt, így folytatta:
–  Annak, hogy golfkocsikat használunk, inkább a
helytakarékosság az oka, semmint a környezettudatosságom.
Nem beszélve arról, hogy a vendégeink nem örülnének neki, ha
benzinszag és motorzúgás zavarná meg a nyugalmukat.
–  Maggie mesélt nekem a szigetéről, Mr. Masini – váltott
témát Michael. – Már alig várom, hogy kikapcsolódjak.
Maggie… tehát az ismerősei Maggie-nek szólítják.
Sokkal jobban illik hozzá – állapította meg Val. A Margaret
egy munkamániás nőre illik. A Maggie név pedig sokkal inkább
ehhez a kihívó ruhát viselő, szexi mosolyú nőhöz, aki előtte áll.
– Higgye el, itt számtalan lehetősége lesz a kikapcsolódásra –
mondta Gabi elbűvölő mosollyal az arcán. Tudta, hogyan kell
bánni a vendégekkel. – Nem tud olyat kívánni, amivel ez az
üdülőhely ne tudna szolgálni.
–  Maggie-től úgy hallottam, hogy a szigeten nincsenek
lesifotósok. Hogy tudják ezt biztosítani manapság, mikor a
mobiltelefonok korát éljük?
Val a golfkocsihoz vezette vendégeit, majd, miután azok
beültek a hátsó ülésre, húgát is besegítette.
–  A titok az, hogy a szigeten nem megengedett a
mobiltelefon használata – válaszolta.
Michael Wolfe-ot meglepte a válasz.
– Nem megengedett?
– Mikor megérkezünk a villájukhoz, megkérem önöket, hogy
adják át a telefonjaikat. A szállásukon lesz telefon, illetve
kapnak majd digitális fényképezőgépeket, melyeket a szigeten
használhatnak. A képeket, mielőtt hazatérnek, ellenőrizzük –
erre a többi vendég védelmében van szükség.
–  És ha én megengedem egy másik vendégnek, hogy
lefotózzon?
Val elmosolyodott.
–  Alá fogunk írni egy nyilatkozatot, amely a fotók
nyilvánosságra hozataláról szól. Látni fogja majd, hogy az
ügyfeleink nagy része szeretné titokban tartani az ittlétét. Sok
önhöz hasonló híresség fordul meg ezen a szigeten, de általában
csak a személyzet tagjai fényképezik le őket. Önről is boldogan
készítünk profi fotókat.
– Meztelennek fogom érezni magamat a telefonom nélkül –
mondta Michael.
– Szabadnak fogja érezni magát – helyesbített Gabi. – Nehéz
pihenni, mikor az ember telefonja néhány percenként
megszólal.
 Michael Maggie-re pillantott.
– Beszéltél nekem erről a telefontilalomról?
–  Tonynak említettem. Nagyon nem tetszett neki, de azt
mondta, egyszer már eltűntél úgy pihenni, hogy kikapcsoltad a
telefonod, és mire visszatértél dolgozni, mintha kicseréltek
volna.
Ekkor a golfkocsi megállt az egyik villa előtt.
– Meg is érkeztünk – mondta Val.
A bejárati ajtóhoz vezető út mentén hatalmas hibiszkuszfák
pompáztak, a létező összes színben. A fák közti teret pedig
pálmák és páfrányok töltötték ki. Szinte az összes növényt Val
maga választotta ki. Azt akarta, hogy a növényzet nyugalmat
sugározzon, illatossá tegye a környezetet, és eltakarja egymástól
a villákat.
–  Mennyivel szebb, mint a képeken! – suttogta ámuldozva
Maggie.
– Köszönöm, Miss Rosenthal.
Maggie arcáról azonnal eltűnt a halvány mosoly, amiből Val
arra következtetett, hogy a lány nem akarta, hogy meghallja,
amit mond.
Gabi kinyitotta az ajtót és belépett az épületbe. A boltozatos
fenyőmennyezetre több ventilátort is felerősítettek. A nagy,
terem méretű szobában a Karib-térségre jellemző tompa színek
uralkodtak. Párnázott ülőhelyek, a meghitt hangulatot elősegítő
kétszemélyes kanapék, márványpultos konyhasziget, tágas
étkező… a padló természetesen járólappal volt burkolva, a hátsó
üvegajtó pedig a plafonig ért és a stégre nyílt. Az óceánra nyíló
kilátást egyetlen jelzővel lehetett leírni: tökéletes.
Michael hangosan füttyentve kinyitotta az üvegajtót. A
szobát megtöltötte a hullámok hangja.
–  Azt hiszem, mindezért cserébe mégiscsak le tudok
mondani a telefonomról – mondta. Mielőtt kilépett a teraszra,
kivette a zsebéből az említett készüléket, és letette a mellette
lévő székre.
Gabi követte őt, Maggie azonban bent maradt a szobában.
– És ön, Miss Rosenthal? Ön is elégedett?
Maggie a férfira emelte tekintetét és levette a
napszemüvegét. Borostyánszín szeme volt… nem barna, hanem
világosabb, mint az aranyló méz. A jogosítványában
valószínűleg egyszerűen csak barna szerepel. Pedig ezek a
szemek közel sem átlagos színűek.
–  Ahhoz alaposabban körül kell néznem, Mr. Masini –
válaszolta Maggie. – Elég nehéz volt ide bejutnom. Remélem, az
itt-tartózkodásom kellemesebb lesz.
–  Ha önnek és Mr. Wolfe-nak bármire szükségük lesz, csak
forduljanak hozzánk – mondta egy enyhe meghajlás
kíséretében Val.
Maggie a retiküljébe nyúlva elővette a mobilját, és
átnyújtotta a férfinak.
Mikor Val ujjai az övéit súrolták, gyorsan elhúzta a kezét.
Dühös volt magára, mert az érintéstől elpirult.
Gabi és Michael hangja beszűrődött a házba. A nevetésük
kiszakította Vált Margaret Rosenthal bűvköréből.
–  Az üdvözlőcsomagban minden fontosat megtalál: a sziget
térképét, a séfünk specialitásait, a sparészleg nyitva tartását…
– Voltak ügyfeleim, akik az egekig magasztalták a séf főztjét.
Már alig várom, hogy megkóstoljam. – Mikor megnyalta vörös
ajkait, Valnek valami mást támadt kedve megkóstolni…
Azon kapta magát, hogy feltűnően bámulja a nőt, ezért
gyorsan ellépett a konyhapulttól és kiment a teraszra.
– Gabi, ideje magukra hagynunk a vendégeket.
Míg a húga visszasétált a villába, Val elköszönt tőlük.
– Remélem, jól fogja érezni magát nálunk, Miss Rosenthal!
– Én is remélem.
 Harmadik fejezet

Az egyik dolog, amit Maggie nagyon szeretett Michaelben, az

volt, hogy ha csak kettesben voltak, teljesen lazán felvállalta a
szexuális irányultságát.
– Édes istenem, Maggie, azt nem mondtad, hogy a hely tulaja
ennyire vonzó! – mondta mosolyogva a férfi.
–  Őszintén, én sem tudtam. Egyetlen kép sincs a neten
Valentino Masiniről. – Aminek valószínűleg az az idegesítő
szabály az oka, hogy nem szabad fényképeket készíteni a
szigeten. El kellett ismernie, hogy ha ez a szabály nem létezne,
biztosan lefotózná a férfit, hogy hazaérve azonnal megmutassa
Judynak.
Mikor kiszállt a repülőből és megpillantotta Valentino
Masinit, egy pillanatra úgy érezte magát, mintha egy
hullámvasúton ülne. A rövid, csípős hangvételű e-mail-váltásból
tudta, hogy a férfi nem egy csinos, a szakmájában profi nőre
számít. Azonban ő sem úgy képzelte, hogy egy olyan férfi
fogadja, aki a zakóján átütő izmai alapján ki sem jön az
edzőteremből… nos, lehet, hogy ez némileg túlzó, de széles
mellkasa, keskeny dereka és tökéletes feneke arról tanúskodott,
hogy nem eszik mindennap desszertet.
Maggie nagyon remélte, hogy a férfi a sötét napszemüveg
mögött nem látta a tekintetét. A professzionalizmus látszata,
melyet mutatni akart magáról, egész biztosan darabokra tört
volna, ha a férfi észreveszi, hogy a hátsóját fixírozza.
Masini arca olyan volt, mint azoké az embereké, akik egész
életükben a tengerparton nyaralnak. Az öltözéke azonban
cseppet sem illett bele a képbe. Maggie kíváncsi volt, vajon
állandóan öltönyben jár-e. Bűn lenne, ha ez az atlétikus test
hófehér maradna a napbarnított arc mellett.
Akkor is egy seggfej – emlékeztette magát.
Végigsimított a derekán. Még szerencse, hogy útban idefelé
Dallasban elmentek Michaellel vásárolgatni.
 –  A barátnőm nem flangálhat sortokban és flip-flop
papucsban! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon
Michael.
Maggie az utolsó percekben döntött úgy, hogy a húszas évek
stílusában fog felöltözni. Meglepő módon tetszett neki a ruha –
úgy érezte magát, mintha egy félhomályos, füstös bárban, egy
mikrofon mögött állna. Vajon a szigeten van ilyen bár? Vagy
esetleg Key Westen.
–  Nagyon szexi! – zökkentette ki gondolataiból Michael. –
Tetszik az akcentusa.
Maggie dühös volt magára, amiért neki is feltűnt. Valentino
jó száznyolcvan centi magas volt, a haja koromfekete, arca
simára borotvált. Csak az állán volt egy kis borosta, éppen
akkora, hogy ellenállhatatlan legyen tőle. És az a perzselő
tekintet… Maggie zavartan nyelt egyet.
– Felszedhetnéd – mondta Michaelnek.
– Ó nem, drágám! Ez a férfi heteróbb nem is lehetne. Téged
bámult, nem engem.
– Nem igaz, nem is bámult!
– Ha! – Az egész ház visszhangzott Michael nevetésétől.
Ekkor valaki kopogtatott az ajtón.
A személyzet tagja bevitte a csomagjaikat az egyik hálóba,
majd, mikor Michael nyújtotta volna a borravalót, megrázta a
fejét, és gyorsan távozott.
–  Még csak a szeme sem rebbent – mondta Maggie. – Mit
gondolsz, felismert?
– Fogalmam sincs.
Maggie az összecsukható állványhoz lépett, hogy levegye
róla a bőröndjét.
– A másik szoba az enyém.
– Ez nagyobb, legyen ez a tiéd.
– Ne légy nevetséges!
Michael fogta a bőröndjét, és elindult vele a másik háló felé.
– A szobalánynak nem lesz gyanús?
–  Nem pont ezért jöttünk ide? – kérdezett vissza Michael. –
Hogy megtaláld a rendszerükben a gyenge pontot, hogy az
ügyfeleid tisztában legyenek vele, hova jönnek?
Nos de, igen.
– Rendben – mondta a bőröndjét kinyitva Maggie. – Itt úgyis
nagyobb a szekrény. Szükségem lesz rá, annyi göncöt vettél
nekem idefelé jövet.
Michael rávillantotta hollywoodi mosolyát, majd átment a
másik szobába.
Titkon Maggie azt remélte, hogy a Sapore di Amore
pontosan olyan, amilyennek Valentino Masini leírta. Őt és
Samanthát is fellelkesítette a gondolat, hogy ez talán valóban az
a hely, ahová bátran küldhetik nászútra az ügyfeleiket.
–  Mihez lenne kedved? – kérdezte a nyitott ajtón keresztül,
miközben bepakolta a ruháit a szekrénybe.
–  Azt mondom, egyelőre csak nézzünk körbe, derítsük ki,
mennyire védett a hely.
Maggie bement a fürdőszobába, kipakolta a polcra a
pipereholmijait, majd bedobta a táskájába az asztma-sprayét.
Szemügyre vette magát a tükörben. A sminkje erősebb volt,
mint általában. Vörös szájat festett magának, és most ámulva
látta, mennyire tartós a rúzsa. Miamiból magángéppel repültek
a szigetre, de a rúzst még Texasban rakta fel. Azóta pedig már
több óra telt el.
– Jólesne egy ital – mondta.
– Nekem is.
Megpróbálta elérni a ruháján a zipzárt, de három
próbálkozás után feladta, és átment Michaelhöz.
–  Te beszéltél rá erre a ruhára – mondta. – Arra nem
gondoltál, hogy valahogy majd levegőt is kell vennem benne?
Michael, miután lehúzta a zipzárt, játékosan megpaskolta
Maggie fenekét.
– Csodásan festesz benne!
–  Nem vagyok egy cicababa típus, de el kell ismernem,
nekem is nagyon tetszik!
Miután felvette az egyik laza nyári ruháját, egy
narancssárgát, és belebújt a szandáljába, fogta a retiküljét, és
kiment a nappaliba. Michael rövid ujjú selyeminget húzott
pamutsorttal. Ám nem létezett olyan nagy napszemüveg, amely
teljesen el tudta volna őt rejteni a kíváncsi tekintetek elől.
Maggie felvette a sajátját, és odalépett a férfihoz.
– Indulhatunk?
Még maradt néhány órájuk vacsoráig, de a perzselő nap már
megkezdte útját lefelé az égbolton.
 A tengerpart és a sétálóösvények közül ez utóbbit
választották. Az összes villát gyönyörűen megtervezett, buja
növényzet takarta el.
A főépület egy hosszan elterülő, kétszintes építmény volt
teraszokkal, melyeket a vendégek és a személyzet tagjai
vegyesen töltöttek meg. A medencében kisebb szigetek voltak, a
vizét pedig egy mesterséges vízfolyás táplálta.
A jól elrejtett hangszórókból hangulatos zene áradt. Mint a
felső kategóriás üdülőhelyeken, itt is pincérek járkáltak a
medence partján, figyelve, mikor kell újratölteni a vendégek
poharait, vagy kinek kell tiszta törülközőt vinni.
Mikor odaálltak egy a kinti bár közelében lévő könyöklőhöz,
néhány fej feléjük fordult.
Maggie látta, hogy egy nő rájuk mutat. Az fel sem merült,
hogy észrevétlenek maradhatnak, csak az volt a kérdés, mi lesz
a vendégek reakciója.
Alig telt el néhány másodperc, és egy, a húszas évei közepén
járó, kisfiúsan vonzó pincér máris letett eléjük egy-egy
szalvétát.
– Üdvözlöm önöket Sapore di Amorén! – mondta kedvesen. –
Ben vagyok, én fogom kiszolgálni önöket, míg a medencénél
tartózkodnak.
–  Honnan tudja, hogy csak most érkeztünk? – kérdezte
Maggie, aki máris elkezdte figyelni a személyzetet, hátha talál
rajtuk valami kivetnivalót. Azon kapta magát, hogy a hangja túl
kötekedő, ezért elmosolyodott, hátha úgy sikerül enyhítenie
rajta.
– Mr. Masini maga jelöli ki a vendégek mellé a személyzetet,
Miss Rosenthal. – Ben két kezét a háta mögé téve hátrébb lépett.
– És hogyan dönti el Mr. Masini, hogy ki kiről gondoskodik?
Maggie tudta, hogy olyan, mintha kihallgatná a fiatalembert,
de meg kellett ismernie a rendszert ahhoz, hogy aztán
kiszúrhassa a gyenge pontokat.
Ben, mielőtt válaszolt volna, futólag rámosolygott Michaelre.
–  A medencénél dolgozók közül valószínűleg én voltam az
egyetlen, aki nem visított fel lelkesen, mikor meghallottuk, hogy
Mr. Wolfe a vendégünk lesz.
Michael elmosolyodott.
– Nem nézi a filmjeimet?
 – Dehogynem. Csak nem vagyok elvakult rajongó. Remélem,
ez nem okoz problémát.
Michael újra elmosolyodott.
– Egyáltalán nem.
–  Mielőtt felvenném a rendelést, hadd kérdezzem meg,
hogyan szólítsa önt a személyzet? Használ valamilyen álnevet?
Maggie nem bírta ki kuncogás nélkül.
– A Harvey jól hangzik – mondta.
A férfi napszemüvegét megemelve szigorú pillantást vetett
rá.
– Maradjunk a Michaelnél.
– De Harvey…
– Margaret! – Ez talált!
– Szólítsanak minket csak Maggie-nek és Michaelnek.
Ben kurtán bólintott.
– Mit hozhatok inni?
Miután Ben a rendelést felvéve elsietett, Maggie gyorsan
még egyszer körbenézett.
–  Csak én érzem úgy, hogy Csodaszigetre kerültünk, és
Masini bármikor kiugorhat valamelyik bokor mögül?
Michael fejét hátravetve hangosan felnevetett.

Val az irodája teraszáról, bourbonjét kortyolgatva figyelte, mi

történik a medencénél. Új vendégei, amint megjelentek odalent,
azonnal magukra vonták tekintetét. Margaret Rosenthal vintage
frizurája és természetes szépsége mozisztárkülsőt kölcsönzött a
nőnek.
Egy ideig figyelte őket, majd tekintete továbbvándorolt a
többi vendégre.
Mrs. Clayton, a milliárdos Ron Clayton felesége vendégével,
Cynthia Hernandezzel nevetgélve bámulta Michaelt. Bár elvileg
egy csajos hétvégére érkeztek, mindketten az övékkel
szomszédos villában lakó férfiakkal töltötték az éjszakát, akik
nem a férjeik. A vendégek fele egy kis titkos kalandért jön a
szigetre, mások pedig azért, hogy zavartalanul pihenhessenek.
A kérdés az, hogy Michael és Margaret melyik csoportba
tartozik?
 Valt nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy azok ketten nem
csupán egyszerű vakációra érkeztek hozzá.
–  Mindent megtett azért, hogy eljuthasson a szigetemre,
Margaret – suttogta maga elé. – De vajon miért?
Ekkor megszólalt az íróasztalán lévő telefon.
– Igen, Carol? – szólt bele a gombot lenyomva.
– Mr. Picano megérkezett a teherdokkhoz.
– Gabi ott van?
– Úton.
– Köszönöm.
Val bontotta a vonalat, majd napszemüvegét felvéve elindult
az ajtó felé. Egy időre fel kell függesztenie a filmsztár és
partnere utáni kémkedést.
A lépcsőn ment le a földszintre, nem szeretett liftezni.
A konyhából kiszűrődő, ínycsiklandozó illatok arról
árulkodtak, hogy a konyhai személyzet már nekiállt a vacsora
és az esti desszertek sütésének. Frissen fogott halat grilleznek és
biozöldségeket szolgálnak fel mellé, ez utóbbiakat mindennap a
kontinensről hozatják.
A bio szóról eszébe jutott a megjegyzés, melyet Margaret
tett: hogy milyen környezettudatos.
A séf által összeállított étlapon számtalan helyen szerepelt a
friss és a bio szó. Ez történik akkor, ha a gasztronómia
legjobbjait alkalmazza az ember. Vajon Margaret viccelődni fog
a menüvel? Vagy majd keresi rajta a kivetnivalót? Ő pedig
egyáltalán miért gondolkodik azon, hogy a nő mihez mit fog
szólni?
Val beült saját golfautójába, és elindult a teherdokk felé.
Mikor odaért, Gabi és Alonzo Picano épp egymás mellett
álldogált. Alonzo jachtján nagy volt a nyüzsgés, máris
lepakoltak róla jó néhány ládát.
– Picano! – kiáltott oda Val.
– Hát itt vagy! – mosolyodott el szélesen a férfi.
Erős kézfogásából Val érezte, Alonzo biztos a dolgában.
– Mit hoztál nekünk?
– Bort, mi mást!
–  Hát nem kedves tőle, Val? – kérdezte Gabi. Haját a válla
mögé dobva közelebb lépett Alonzóhoz.
–  Csak nem hagyhatom, hogy a leendő sógorom pincéi
üresen álljanak!
Alonzó védelmezőn átkarolta Gabit, és megpuszilta a feje
búbját.
A lány csak úgy ragyogott a boldogságtól.
Gabi és Alonzo Miamiban, egy jótékonysági vacsorán
találkozott, ahol Val is felszólalt. Mint a legtöbb férfi, Alonzo is
azonnal észrevette Gabit, és attól kezdve azon volt, hogy
megkapja a lányt.
Négy hónapja találkozgattak Gabival, mikor egyszer csak
félrevonta Valt, és az engedélyét kérte, hogy megkérhesse húga
kezét. Talán kissé régimódi volt, de miután a testvérek korán
elvesztették édesapjukat, Alonzo úgy vélte, illik ezzel a
gesztussal megtisztelnie a családot.
Ezt a tempót azonban még Val is túl gyorsnak találta.
Szívesen fogadta Alonzót, de tiszteletben tartotta édesanyjuk
azon kérését, hogy az esküvővel még várjanak. Tovább, mint
ahogy azt Alonzo tervezte. Ha rajta múlt volna, máris a
mézesheteiket töltenék. Végül őszre tűzték ki az esküvőt. Mivel
még épp csak beköszöntött a nyár, bőven volt idejük a
tervezésre, és arra, hogy Gabi lássa, valóban jól döntött-e.
–  Több borkereskedővel is kapcsolatban állok, Alonzo,
úgyhogy nem tartok attól, hogy a pincéim üresen maradnának.
– De az én borom ingyen van. Ez csak számít valamit, nem?
– És nem utolsósorban isteni! – tette hozzá csilingelő hangon
Gabi.
Alonzónak Olaszországban volt borászata, és épp
folyamatban volt egy adásvétel: a férfi a kaliforniai
Napavölgyben terjeszkedett tovább. Val utánanézett a férfinak,
és megtudta, hogy Alonzo mindössze szerény öt éve
tevékenykedik a borkereskedelem terén. Ügyes volt, de nem a
bor tette őt gazdaggá, hanem a családja. A Picano család
szállítmányozásba fektetett be, ezenkívül több nagy kikötőben
is voltak ingatlanjaik, valamint dél-amerikai bankokban is volt
részesedésük. Logikusnak tűnt beszállni a borkereskedelembe.
– Elfogult vagy, drágám.
– Senki más borából nem fogok többé inni!
A szerelmesek búgásától Val forgatni kezdte a szemét.
Márpedig ez cseppet sem volt szokása.
A tenger felől fújó szél a dokk felé hajtotta Alonzo jachtját.
 – Mikorra várod a következő szállítmányt, Val? – kérdezte a
férfi.
– Reggelre. Úgyhogy szólj a kapitányodnak, hogy nyugodtan
kiköthet éjszakára.
Alonzo felment a jachtra. Mikor eltűnt a szemük elől, Val
húgához fordult.
– Ezúttal meddig marad? – érdeklődött.
–  Csak holnapig. De hétvégén újra jön, akkor már egy
hosszabb látogatásra.
Alonzo minden látogatása rövidebb volt, mint az azt
megelőző. Igaz, hogy üzletember volt, de Val akkor is furcsállta,
hogy nem szakít elég időt leendő feleségére. Talán itt az ideje,
hogy megkérdezze tőle, vajon Gabi hogyan fér bele az életébe.
Az igazat megvallva, bár voltak fenntartásai Alonzóval
kapcsolatban, kedvelte is a férfit, és meg akart győződni róla,
hogy a húga boldog lesz mellette.
Val alkalmazottai közül többen is kijöttek, hogy bevigyék a
hordókat a villa területére. Alonzo egyik embere megmutatta
nekik, mely ládákban vannak a pezsgősüvegek, és többször is
figyelmeztette őket, hogy legyenek óvatosak. Mire Alonzo újra
felbukkant, már minden ládát elvittek.
– Gabitől hallom, hogy holnap már el is utazol – mondta Val.
Beültek a kocsiba és elhajtottak a dokktól.
– Muszáj. Kaliforniába kell repülnöm, hogy befejezhessük az
új szőlőkerttel kapcsolatos papírmunkát.
–  Már alig várom, hogy lássam! – szólt közbe Gabi a hátsó
ülésről.
–  Az lesz a nászajándékod, kedvesem. Tökéletesnek kell
lennie, mire átsétálsz a kapun.
– Hát nem csodálatos, Val?
Szinte már túlságosan az – gondolta magában a férfi.
– Találd ki, ki nyaral nálunk! – váltott témát Gabi.
Ha Alonzo nem a vőlegénye lett volna, Val csendre intette
volna a húgát.
– Fogalmam sincs.
– Michael Wolfe.
– A színész?
–  Talán hallottál más Michael Wolfe-ról is? Olyan kedves
ember!
 Val a visszapillantóban látta, hogy húga szélesen
elmosolyodik.
– Ilyen rövid idő után honnan tudod?
–  Néhány perc alatt is sokat megtudhatunk egy emberről –
mondta védekező hangon Gabi. – És a barátnője is ugyanolyan
kedves. Nem is értem, miért aggodalmaskodtál miattuk annyit.
– Nem aggodalmaskodtam.
Gabi csak megrázta a fejét. A bátyja nem tudta meggyőzni.
–  Val azóta ideges, hogy megérkeztek – fordult Gabi a
vőlegénye felé.
Val érezte, hogy megfeszül az álla. Vett egy nagy levegőt és
nyújtózott egyet.
– Nem lehetünk elég óvatosak, Gabi – mondta. – Te is tudod.
– Mennyi ideig marad? – kérdezte Alonzo.
– Egy hétig.
Val leendő sógora elmosolyodott.
–  Nos, addigra bőven megismered, ebben biztos vagyok.
Igen, de ha nem lehet megbízni benne, vagy, ami még rosszabb,
Margaretben, akkor mire elmennek, már túl késő lesz…

–  Nem kedvelem. – Simona Masini leköpött a tengerre néző

teraszáról.
– Nem is ismered – mondta Val.
– A tekintet sokat elárul az emberről.
– Szereti Gabit, csak ez számít.
Anyja gúnyosan felnevetett.
– Vagy csak el akarja hitetni veled, hogy szereti a húgodat.
Val idegesen beletúrt a hajába. Az utolsó dolog, amire
szüksége volt, az, hogy anyja minden szavának ellentmondjon.
–  Már kiküldtük a meghívókat. Öt hónap múlva megtartjuk
az esküvőt.
Simona az ablak felé biccentett.
– Néha annyira emlékeztetsz apádra, hogy megijedek.
Val már a fogait csikorgatta.
– Nem illik rosszat mondani egy halottról, anya.
–  Csak az igazat mondom. Ha valami kellemes látvány
elhomályosította a látását, nehezen ismerte fel a valóságot.
 A férfinak fogalma sem volt, mire céloz az anyja, de nem is
akart rákérdezni. A húga beleszeretett egy férfiba. Kicsoda ő,
hogy azt mondja neki, hogy rossz döntést hozott? Ő csak a
bátyja, nem az apja…
–  Egy óra múlva vacsorázunk. Gabi meghívta az új
vendégeinket, hogy csatlakozzanak hozzánk.
Simona felsóhajtott – már unta ezt a beszélgetést.
– Tarts velünk!
– Rendben.
Val már megfordult, mikor anyja hangja megállította.
–  És te, Val? Mikor állapodsz meg végre? Mikor találsz
magadnak egy nőt és ajándékozol meg bambinókkal?
– Majd Gabi…
– Neked kellene előbb megházasodnod. Úgy szokás.
Az anyja halálra idegesíti.
–  Nem Olaszországban vagyunk. – Igyekezett nyugalmat
erőltetni magára.
Simona hangosan, szenvedőn felsóhajtott.
– A határok nem szabhatnak gátat a hagyományoknak.
Val nem kívánta tovább folytatni ezt az egyre idegesítőbb
beszélgetést.
A dolgozószobájába ment, ahol még mindig ott ült Carol,
pedig már rég a saját szobájában kellett volna lennie.
– Kérem, írjon egy meghívót ma estére…
– Az új vendégeinknek?
Val egy pillanatig habozott.
– Honnan tudja?
–  Gabriella már megkért rá. Úgy gondolja, az édesanyjuk
hízelgőnek találná egy színész társaságát.
Val halványan elmosolyodott. Szerette a húgát, hiányozni
fog neki, ha elköltözik a szigetről.
–  Kérem, Carol, színes legyen a szöveg. A fekete-fehér nem
illik a vendégeinkhez.
– Természetesen, Mr. Masini.
Val fáradtan belépett az irodájába.
 Negyedik fejezet

Maggie inkább ráharapott a nyelvére, semhogy valami

csúnyát mondjon. Sejthette volna, hogy Valentino Masini
őszintén reméli majd, hogy csatlakoznak hozzájuk a vacsoránál.
A férfi még mindig ellenőrizte őt, ami szörnyen idegesítette.
Vajon mit tett volna, ha Maggie visszautasítja a meghívást?
Michael azonban nem adott esélyt rá, hogy ez kiderüljön.
–  A meghívóban az áll, hogy az édesanyja nagy rajongóm –
mondta. – Hogy is mondhatnék nemet egy anyukának?
– Én folyton nemet mondok a sajátomnak.
–  Ha anyám fülébe jutna, hogy visszautasítottam a
meghívást, életem végéig hallgathatnám a litániáit.
–  Az a pasas még mindig nyomoz utánam – vetette ellen
Maggie.
– Látszik rajtad, mennyire bizonytalan vagy.
– Nem vagyok bizonytalan! – Maggie igyekezett uralkodni a
hangján, de vajmi kevés sikerrel.
Most ott álltak az asztalnál, ahol Gabriella mellett egy
idősebb asszony ült. Maggie feltételezte, hogy a hölgy Mrs.
Masini. Valentino természetesen nem volt ott.
– Hát eljöttek! – Gabi felállt az asztaltól, hogy üdvözölje őket.
A félig hivatalos esti öltözék, melyet Maggie viselt, már a
harmadik volt aznap. Gabriella krémszínű, térdig érő
vászonruhát vett fel a vacsorához. Strasszos magassarkúja
kiemelte bőre barnaságát. A ruha nem volt túl feltűnő, épp csak
annyira volt szűk, hogy az emberek észrevegyék.
– Hogy is mondhattunk volna nemet? – kérdezte Michael.
– Ó, mondhattak volna. De örülök, hogy nem tették! Mama, ő
itt Michael Wolfe, a hölgy pedig a partnere, Margaret Rosenthal.
Mrs. Masini mosolya ugyanolyan volt, mint a lányáé.
– Élőben pont olyan jóképű, mint a vásznon, Mr. Wolfe!
Michael elmosolyodott, majd Maggie-re kacsintott.
– Azt hiszem, muszáj ön mellé ülnöm, Mrs. Masini!
 Az idős hölgy megpaskolta a mellette lévő ülést.
– Remek ötlet!
Michael kihúzta Maggie-nek a szomszédos széket.
– Korán érkeztünk? – kérdezte Maggie a kerek asztal mellett
üresen maradt két székre pillantva.
– Val és a vőlegényem hamarosan csatlakoznak hozzánk.
Maggie csak most vette észre Gabriella ujján az eljegyzési
gyűrűt.
– Mikor lesz a nagy nap? – érdeklődött.
Mrs. Masini mormogáshoz hasonló hangot adott ki.
Gabriella kezét anyja kezére helyezve válaszolt:
– Négy és fél hónap múlva.
– Gratulálok! – mondta Michael.
–  Biztosan nagyon izgatott – fordult Maggie a leendő
örömanyához.
Mrs. Masini arcáról lehervadt a mosoly.
– Annak kellene lennem, igaz?
Érdekes…
– Anya!
– Mi az?
– Kérlek!
Michael érdeklődve felvonta a szemöldökét.
Ám mielőtt folytatódhatott volna a kellemetlenné váló
párbeszéd, megérkezett Valentino és Gabriella vőlegénye.
Maggie úgy érezte, csak most kezdődik az este feszült része.
Michael felállt és kezet fogott a két férfival.
– Elnézést a késésért! – szabadkozott Valentino. – Tehát már
megismerkedtek az édesanyánkkal.
Alonzo Picano kellemes külsejű férfi volt, de nem annyira,
amilyennek Maggie elképzelné Gabriella – vagy, ahogy a
többiek hívják, Gabi – társát. Sokat mosolygott, és igyekezett
Mrs. Masinit is mosolygásra bírni, ám az asszonynak valamiért
nem tetszett.
Visszafogott, fekete szmokingot viselt, ropogósra vasalt
fehér inget és csokornyakkendőt. Valentino úgy volt elegáns,
mintha ilyennek született volna. A másik férfi is jól öltözött volt,
de a közelébe sem jöhetett a házigazdának.
Mrs. Masini halk beszélgetésbe elegyedett Michaellel,
Gabriella pedig odasúgott valamit a vőlegényének.
 Valentino felsóhajtott.
–  Köszönöm, hogy velünk vacsoráznak, Miss Rosenthal –
mondta a mellette ülő Maggie-nek.
Maggie szájához emelte hideg ásványvízzel teli poharát.
– Úgy láttam, nincs más választásom.
– Ön itt vendég. Joga van bármire nemet mondani.
Maggie érezte, hogy a férfi tekintete rászegeződik, de
ellenállt a kísértésnek, hogy felé forduljon.
– Ezt megjegyzem.
Hallotta, ahogy Valentino nagyot nyel. Tetszett neki a hang.
Az étkező kezdett megtelni; a sarokban egy szmokingos férfi
kellemes zenét játszott egy pianínón.
Minden asztalon vászonterítő volt; a frissen szedett
virágokból készített díszek közepén gyertyák égtek, pislákoló
lángjukat elegáns üvegbúrák védték.
A házigazdák asztala több asztallal együtt egy emelvényen
állt. Az asztalok elég távol voltak egymástól ahhoz, hogy senki
se hallja, miről beszélget a többi társaság. Bár a közel
hatméteres belmagasságnak köszönhetően jó volt az akusztika,
a csevegések morajától és a zongoraszótól eltekintve viszonylag
csendes volt a terem. A hatalmas ablakokon keresztül pedig
pazar kilátás nyílt a tengerre.
– Mr. Wolfe… mondja, most milyen filmen dolgozik?
– Jelenleg épp nem forgatok, máskülönben nem lehetnék itt.
De kérem, szólítson csak Michaelnek.
–  Nagyon szerettem azt az autós filmjét! – mondta csillogó
tekintettel Mrs. Masini.
Michael felnevetett.
–  Azt én is. Semmi sem fogható ahhoz, mikor másvalaki
méregdrága autójában ülve száguldhat az ember!
–  A veszélyes jeleneteket is ön játssza? – kérdezte Gabi
csodálkozva.
– Némelyiket igen.
– Mr. Masini is szeretett gyorsan vezetni, isten nyugosztalja
lelkét. Ha itt lenne a szigeten, ezek a golfkocsik az őrületbe
kergetnék.
–  Apa megtalálná a módját, hogyan tornázza fel a
sebességüket 140-re.
–  Ebben igazad van, cara – mondta Valentino a húgának.
Maggie-nek tetszett, ahogy időnként beszúrt egy-egy olasz szót.
–  Ön is szereti a gyors kocsikat, Mrs. Masini? – kérdezte
Maggie. Igyekezett nem tudomást venni a végtagjaiban
elterjedő bizsergésről.
– Igen.
Ekkor, kezében egy üveg borral, odalépett az asztalukhoz
egy pincér. Valentino biccentett, mire a pincér nekiállt kinyitni
az üveget.
–  Bármit rendelhetnek, de a Grotto di Picano Alonzo saját
bora – mondta Gabi. – Isteni!
Michael érdeklődve előrébb hajolt.
– Ez az ön márkája?
– Igen.
A pincér töltött egy kevéskét Michael borospoharába, majd
illendőn hátrébb lépett. A férfi körbefuttatta az italt a pohárban,
beleszagolt, majd lassan belekóstolt.
– Umbriában van a borászata? – kérdezte.
Gabi elmosolyodott, Alonzo pedig nagyot pislogott.
– Nem egészen. Campaniában.
Michael ivott még egy kortyot és megvonta a vállát.
– Ízletes.
– Köszönöm.
– Ilyen jól ért a borokhoz, Michael?
Maggie nem volt nagy borozós, inkább a whiskyt vagy a sört
részesítette előnyben. Tudta, mennyi munkával jár a
borkészítés, és alkalmanként megivott egy pohár testesebb
vörösbort, de hogy felismerje, mely régióban termesztik a
szőlőt, amelyből készült… nem, ez már nem ment neki.
– Egy kicsit – válaszolta szerényen a színész.
Maggie megrázta a fejét.
– Michaelnek mindig tele van a borospincéje.
A férfi belerúgott a lábába.
–  Kiegészíthetné a gyűjteményét Alonzo borával – mondta
Gabi.
Alonzo kissé feszengve mocorogni kezdett.
– Nem is olyan rossz ötlet – felelte Michael.
Mindenkinek töltöttek az italból, majd a séf specialitását is
felszolgálták.
– És ön mivel foglalkozik, Miss Rosenthal?
 Maggie-nek már számtalanszor feltették ezt a kérdést, ő
pedig, mint mindig, most is kitérő választ adott rá.
– A beszerzés és az ügyfelekkel történő kapcsolattartás teszi
ki a munkám nagy részét.
Alonzót nem igazán érdekelte, mivel keresi a kenyerét, Mrs.
Masini azonban felvonta a szemöldökét.
– A filmiparban? – kérdezte.
– Nem.
–  És egész pontosan minek a beszerzésével foglalkozik? –
érdeklődött Valentino. Ez volt az első konkrét kérdés, melyet
Maggie-nek szegezett.
– Hát nem tudja? Azt hittem, minden apró részletet kiderít a
vendégeiről, mielőtt azok megérkeznének a szigetére.
Michael közelebb hajolt hozzájuk.
– Maggie-t egy kicsit érzékenyen érinti ez a téma, Valentino.
Úgy tűnik, azután, hogy ön csak oly sokára adta meg a
jóváhagyását, kissé keserű szájízzel jött ide.
Ezúttal Maggie-n volt a sor, hogy az asztal alatt lábon rúgja
Michaelt.
– Valóban?
A fickónak kötélből vannak idegei – gondolta Maggie. Nagyon
jól tudta, mennyire idegőrlő volt számára, hogy olyan
csigalassan adta meg a jóváhagyását.
Valentino leplezetlenül bámulta őt, de acélos tekintete és
mosolytalan arca alapján lehetetlenség volt megállapítani, mi
jár a fejében.
Miért nem kopasz és csúnya? És miért kalapál a szíve,
valahányszor a férfira néz?
–  A nők nem szeretik, ha nemet mondanak nekik, Val.
Hányszor kell még elismételnem neked? – Gabi, isten áldja,
megmentette a helyzetet.
–  Ezt bizony meg kell, hogy erősítsem – mondta Michael. –
Három nővér mellett nőttem fel. – Mesélni kezdett a családjáról,
ezzel elterelve a szót az Alliance-ról, és annak valódi
tevékenységéről.
Míg ő lekötötte a többiek figyelmét, Val közelebb hajolt
Maggie-hez.
–  Nem tudtam nem észrevenni, hogy nem válaszolt a
kérdésemre.
 –  Milyen kérdésre? – adta az ostobát Maggie, bár nagyon is
jól tudta, mire gondol a férfi.
–  Arra, hogy pontosan mivel foglalkozik a cég, amelynek
dolgozik.
Maggie felemelte a poharát, majd hosszasan ízlelgette a bort.
– Nem kellemes, ha megváratják a válasszal, igaz? – kérdezte
a pohár pereme fölött.
– Touché.
Mikor felszolgálták a főételt, és Maggie szájába vette az első
falat tengeri halat, hangosan felnyögött.
– Ennyire jó? – kérdezte vigyorogva Michael.
Válasz helyett Maggie a villájával levágott egy falatkát, és a
férfi szájába adta.
– Édes istenem!
– Ugye? – kérdezte Maggie két ínycsiklandozó falat között.
– A séfünk boldog lesz, hogy ennyire ízlik önöknek a főztje. –
Val hátradőlve nézte, ahogy Maggie élvezettel eszik.
A lány egy kis szünetet tartva megtörölte a száját.
–  Ez fantasztikus! – Bár már több helyen és különböző
emberek társaságában volt szerencséje vacsorázni, mióta az
Alliance-nak dolgozott, el kellett ismernie, hogy ez a hal
átkozottul jó volt. És a társaság sem volt rossz.
A villájára szúrt egy újabb falatot, és felemelte a levegőbe.
–  Van egy hely San Diegóban… talán az a neve, hogy
Halpiac…
– A rakparton? – kérdezte Michael.
– Igen. Ott is jó a hal, de ennek a közelébe sem ér.
Gabi az asztal fölé hajolt.
– A bátyám büszke arra, hogy itt mindig minden friss.
Maggie a szeme sarkából a férfira pillantott. Val még mindig
nem látott neki az ételnek.
– Ön tud főzni? – kérdezte a házigazdától.
– Nincs rá időm.
Ez persze nem volt válasz Maggie kérdésére.
– Feltételezem, nincs is szüksége rá, hogy magának főzzön.
– Mindkét gyermekemet megtanítottam főzni – mondta Mrs.
Masini a tányérján lévő csirkehúst piszkálva. – Na nem mintha
hasznát látnák ennek a tudásnak.
– Mindannyian a szigeten élnek? – kérdezte Michael.
 Mrs. Masini megvonta a vállát.
–  Ha látni akarom a gyerekeimet, kénytelen vagyok
idejönni…
– De hát ez maga a paradicsom! – mondta Michael. – Az örök
napsütés földje!
– Én jobb szeretem az esőt.
–  Hiszen az időjárás trópusi, mindennap esik, mama –
mondta mosolyogva Gabi.
– Az nem ugyanaz.
Talán a bor volt az oka, vagy a fantasztikus étel,
mindenesetre Maggie még visszafogott vendéglátójuk mellett is
kellemesen érezte magát.

Még csak huszonnégy órája voltak a szigeten. Michael vizet

fröcskölve beszaladt a partról. Lehuppant Maggie mellé a
fotelbe, és nagyot kortyolt a lány hideg ásványvizéből.
Maggie felpillantott a könyvből, melyet épp olvasott.
– Előző életedben biztosan hal voltál.
–  Még mindig alig tudom elhinni, hogy ekkora csend van
odakint.
– Ezt úgy mondod, mintha egy percre se állna be a szám.
Michael hátrahajtotta a fejét és lehunyta a szemét.
–  Rá kellett jönnöm, hogy otthon nincs egy perc nyugtom
sem.
– Filmsztár vagy. Hiába, az ezzel jár.
– Tudom… – sóhajtott fel a férfi. – De azért időnként jólesne
egy kis nyugi. Mint ami itt van.
Furcsamód, mióta megérkeztek, nagyon kevesen mentek
oda hozzájuk. Még előző este, a házigazdákkal töltött vacsora
alatt sem fotózta le őket senki, sőt, még csak autogramot sem
kértek Michaeltől.
Maggie immár három éve ismerte a férfit, és a való világban
Michael élete ténylegesen a nyilvánosság előtt zajlott.
Talán Sapore di Amore valóban az, aminek a tulajdonosa
állítja.
– Csak egyvalamit hiányolok innen – folytatta Michael.
– Mégis mit? – kérdezte csodálkozva Maggie.
 – A szexet.
Maggie egyet kellett hogy értsen vele.
–  A medence mellett lévőket elnézve nem te vagy az
egyetlen, aki így gondolja.
–  Nem is vettem észre – mondta az arcát megtörölve
Michael.
A fotók, melyek a vendégekkel együtt elhagyhatták a
szigetet, ugyanerről árulkodtak. Vajon mennyi információ
szivároghat ki Sapore di Amoréról? Valóban lehetséges lenne,
hogy az újságok nem is sejtik, hogy egy szenátor felesége egy
olyan fiatal fiúval hetyeg, aki akár a gyereke is lehetne? És
vajon a szóban forgó nő felismerte Maggie-t? Egy évvel
korábban, Sacramentóban találkoztak…
Még most is, hogy Michael kilépett a villájukból, alig
néhányan lézengtek a parton. Ez nem az a hely volt, ahová az
emberek magukkal viszik a gyerekeiket. Talán azért nem, mert
a kicsik hajlamosak mindenkinek elmesélni, amit láttak.
Maggie eszébe véste, hogy később rá kell kérdeznie
Valentinónál a gyerekekre. Vajon teljesen elutasítják a
kiskorúakat? Vagy van a szigetnek egy része, amelyet
kifejezetten családok számára tartanak fenn?
Most azonban nem a gyerekekre volt kíváncsi.
–  Van valaki, akit szívesen elhoznál ide? – kérdezte
Michaeltől.
– Ne-em… azaz igen – válaszolta az óceánt bámulva a férfi.
Maggie szeretett úgy gondolni a Michaelre, mint a
magabiztosság példaképére. Ám amikor ennyire bizalmas téma
került szóba, a nagy filmsztár elbátortalanodott.
– És ő szívesen lenne itt veled?
– Nem is tudom… annyira más az életünk.
– De nem nős, ugye?
Michael megrázta a fejét.
– Nem, csak… á, túl bonyolult ez az egész!
– Nem a filmiparban dolgozik?
– Tanár.
Maggie erre nem számított. Ám ahelyett, hogy tovább
faggatózott volna, kinézett a partot lágyan nyaldosó
hullámokra.
–  Volt már olyan, hogy azt mondtad, a francba az egésszel?
Hogy Hollywood kapja be, mert mostantól úgy éled az életed,
ahogy igazán szeretnéd?
– Maggie, milliókat kaszálok egy filmmel!
– Tudom… – Nagyon jól tudta, hiszen szegénységben nőtt fel.
A szülei gyakorlatilag a mai napig csak tengődnek. Maggie-nek,
miután visszafizette a diákhitelét, sikerült félreraknia
valamicskét, de attól még nagyon messze volt, hogy saját
zsebből ki tudjon fizetni egy nyaralást Sapore di Amorén.
– De mikor jön el az a pillanat, mikor már úgy fogod érezni,
hogy ennyi pénz elég?
– Túlzás, ha pénzre és normális életre is vágyom?
Nem – gondolta Maggie. Cseppet sem az.
Michael a hasára fordult, és feje fölött kinyújtotta a karjait.
– Mit gondolsz a házigazdáinkról?
Maggie félretette a könyvét, és hátratolta fotelját az
árnyékba. Semmi értelme már a második napon odakozmálnia.
– Mrs. Masini odavolt érted.
– Hiába, az idős hölgyeket mindig is el tudtam bűvölni.
– Gabi kedves, de szerintem a fickó, akihez feleségül készül
menni, nem illik hozzá.
Michael szemét összehúzva nézett Maggie-re.
– Valami nem stimmel vele.
– Túl sokat hallgat és túl keveset beszél.
A férfi felkönyökölt.
–  Észrevetted, hogy mikor a szőlőbirtokáról kérdeztem,
témát váltott?
–  Igen, valóban furcsa volt. Ha nekem lenne egy saját
márkám, legszívesebben világgá kürtölném. Izgatottnak tűnt,
mikor megkóstoltad a borát.
Michael megrázta a fejét.
– Nem értem, mert egészen jó bor. Ha valami ihatatlan lőre
lenne, akkor nem csodálkoznék, hogy nem akar beszélgetni
róla, na de így?
Maggie ujjával dobolni kezdett a fotel karfáján. Ha nála lett
volna a mobilja, most azonnal rákeresett volna Alonzo
Picanóra. De felhívhatja Judyt, hogy nézzen utána a pasasnak.
– Valről még semmit sem mondtál.
– Idegesítő.
–  Ezt abból a pár szóból állapítottad meg, amit az asztalnál
mondott?
– Egész este figyelt minket.
Michael lehunyta a szemét.
– Csak részben van igazad. Téged figyelt.
– Ami udvariatlanság. Elvégre veled vagyok.
– Nem vak a fickó.
–  Az sem segített, mikor Mrs. Masini kérdésére, hogy miért
nem vagyunk házasok, értésére adtad, hogy nem rajongsz a
monogámiáért.
Michael hangosan felnevetett.
–  Egyáltalán nem volt vicces! Barátság extrákkal? Most
komolyan, ki használja manapság ezt a kifejezést?
Michael nem tudta abbahagyni a nevetést.
Maggie sem volt szívbajos, fogta a mellette lévő jéghideg
vizet és Michael felé lendítette. A férfi úgy ugrott fel, mint a
macska, amely megsejti, hogy fürdetés következik. Maggie is
felpattant a fotelből, de nem jutott mesz-szire: Michael a
karjaiba kapta, és elindult vele az óceán felé.
 Ötödik fejezet

Sapore di Amoréhoz hasonló üdülőhelyek olyan

edzőtermekkel rendelkeznek, melyek nyugodtan felvehetik a
versenyt a legdrágább termekkel, ám megvan az az előnyük,
hogy az utóbbiakkal szemben ezek általában konganak az
ürességtől. Míg Michael édesdeden aludt, Maggie nagyot
nyújtózott, és kikelt az ágyból. A séf olyan jól főzött, hogy ha
nem vigyáz, két-három kilóval nehezebben fog hazatérni.
Megfordult a fejében, hogy úszik egyet, de végül mégsem az
óceán felé indult el – így, hogy nincs mellette valaki, aki tudja,
hogy a tüdeje nem mindig úgy szuperál, ahogyan kellene,
többet kockáztatna, mint amennyit nyerne.
Az edzőterem recepciósa a nevén szólította, bár még nem is
találkoztak korábban, majd adott neki egy üveg vizet és egy
törülközőt.
Maggie kénytelen volt elismerni, hogy lenyűgözi a
személyzet figyelmessége.
Odabent ütemes zene szólt a rejtett hangszórókból, az
üvegablakokon keresztül pedig a buja kertre lehetett rálátni.
Maggie kicsit megmozgatta a végtagjait, majd ráállt az
elliptikus trénerre. Kényelmes tempót diktált és élvezte a
kilátást.
– Jó reggelt, Miss Rosenthal!
Ennyit a háborítatlan edzésről.
Anélkül, hogy megállt volna, a hang irányába fordította a
fejét.
Miért nem tudott rövid ujjú pólót és sortot felvenni, ha már
itt van az edzőteremben? Akkor kiderülne, hogy napbarnított-e
a bőre…
Nem kellett volna meglepődnie azon, hogy a férfi élére
vasalt öltönyt és nyakkendőt viselt.
– Nyakkendőben nem lehet túl kényelmes edzeni.
Valentino egy pillanatra lesütötte a tekintetét, majd újra
Maggie-re nézett.
– Az én edzőtermem az óceán.
Maggie elmosolyodott, mikor elképzelte a férfit öltönyben
úszva.
– De a vízbe azért csak öltöny nélkül megy! – Mikor e szavak
elhagyták a száját, akkor jött rá, mennyire kétértelműen
hangzik, amit mondott.
–  Igaz, hogy ide nem juthatnak be lesifotósok, de azért
általában fel szoktam venni egy úszónadrágot.
Maggie elpirult, amint maga elé képzelte a férfi csupasz
fenekét.
–  Meztelen fürdőzés a saját szigetén? Olyan, mintha egy
beavatási szertartás lenne – mondta. Csak remélni tudta, hogy a
férfi nem veszi észre, mennyire elpirult.
Mikor Val nem felelt, Maggie óvatosan rápillantott.
Meglepetésére a férfi vigyorgott. Maggie kellemesen
megborzongott. Addig nem nyugszik, míg meg nem lesi a férfi
meztelen fenekét.
–  Most már értem, miért nem akarja, hogy a vendégei
fényképeket készítsenek.
– Kezd kiismerni engem, Miss Rosenthal.
–  Azt azért kétlem. – Ivott néhány korty vizet. A lábai már
kezdtek égni: a gép a beállított programnak megfelelően egy
ideje emelkedőre váltott. Mikor a férfi nem szólt semmit,
Maggie így folytatta: – Szóval, gyakran lófrál az edzőteremben
háromrészes öltönyben?
– Naponta több helyen is megfordulok a szigeten.
–  Á, tehát munkamániás. – Van, aki a stabilitást látja egy
ilyen emberben, Maggie azonban úgy gondolta, a túlzásba vitt
munka csak idő előtti szívrohamhoz vezet.
–  Talán. – Valentino arcáról eltűnt a mosoly. Maggie
csalódott volt, hogy ilyen irányt vett a beszélgetésük. – Ön olyan
nőnek tűnik, aki szereti a rendet, és ha a megszokott módon
mennek a dolgok.
– Ezt miből gondolja?
–  Nyaralás közben is edz, amiből arra következtetek, hogy
vagy gyakran nyaral, ezért úgy érzi, akkor is kell edzenie, ha
távol van az otthonától, vagy szüksége van egy rendszerre az
életében.
 Maggie egy pillanatra elgondolkodott a férfi szavain.
–  Vagy egyszerűen csak szeretném úgy végigkóstolni a séf
menüjét, hogy közben ne hízzak el.
Mikor a férfi tetőtől talpig végigmérte, hirtelen nagyon
forróvá vált az edzőterem.
– Nem hiszem, hogy aggódnia kellene emiatt.
–  Pedig minden nő aggódik a súlya miatt. Lehet, hogy nem
beszélnek róla, de aggódnak miatta.
Valentino felhúzta szája sarkát. Bár még nem lehetett igazi
mosolynak nevezni, közel volt hozzá.
–  Köszönöm, hogy beavatott a női lélek rejtelmeibe –
mondta.
– Nagyon szívesen.
Val, mielőtt ellökte volna magát a gép korlátjától, amire
támaszkodott, röviden Maggie szemébe nézett.
– További jó nem-akarok-elhízni-edzést, Miss Rosenthal!
– Ne vigye túlzásba a munkát! – felelte mosolyogva Maggie.

A férfi egész nap kerülte őket, sőt még estefelé is. Távol akart
maradni a magánvilláktól… ám a harmadik nap reggelén egy e-
mailt talált a postafiókjában, és vele együtt egy fényképet.
Michael Wolf a karjaiban tartja a nevető Margaret
Rosenthalt, és éppen készül bedobni a nőt az óceánba. A kép
nem volt intim, de létezett. És a szigeten készítette valaki.
Valentino káromkodott egy sort olaszul, majd lenyomott a
belső telefonján egy gombot.
–  Carol! Öt percen belül legyenek az irodámban a
biztonságiak!
– Minden rendben, Mr. Masini?
– Öt perc – mondta kurtán a férfi. Bontotta a vonalat, majd
kinyomtatta a fotót.
Lou Myong négy perccel később már a fényképet
tanulmányozta.
–  A szigetről készítették, nem az óceánból, és nem fentről,
egy repülőből – állapította meg.
Ezt Val is látta.
– Tudja, ki küldte?
 Val megrázta a fejét.
–  Az IT-sek azonnal kezdjék el lenyomozni! Tudni akarom,
honnan, kinek az IP-címéről küldték. Ki kell derítenünk, ki
küldte!
Lou összehajtogatta a kinyomtatott fotót, és elrakta zakója
belső zsebébe. Második generációs koreai-amerikaiként néhány
hüvelykkel alacsonyabb volt, mint Valentino, azonban súlyban
legalább tíz kilót rávert. A biztonsági szolgálat főnöke azóta volt
a csapat tagja, hogy az első vendégek megérkeztek a szigetre.
Tudta, mennyire fontos a nyaralók magánélete, és gondoskodott
róla, hogy ne készülhessenek a zsebében lapuló fényképhez
hasonlóak.
–  A kérdés az, vajon miért önnek küldték el a képet. Miért
nem egy újságnak? A nyaraló sztárokról készült fotókért
dollárezreket szoktak fizetni.
– Valaki a tudtomra akarta adni, hogy rés van a pajzson.
– Vagy valakit kifejezetten ők ketten érdekelnek…
Válnék egyik változat sem tetszett. Újra lenyomta a telefon
gombját.
– Carol, bejönne?
– Azonnal, uram.
Amint a titkárnője is ott volt, Val elkezdte kiosztani az
utasításokat.
–  Kérek egy listát a Wolfe-Rosenthal páros mellé beosztott
alkalmazottakról!
Carol ideges pillantást vetett Loura.
– Mindenkit kérdezzenek ki, és vegyék fel a beszélgetéseket!
– folytatta Val. – Tudni akarom, mit és kit láttak. Tudnom kell,
ha valaki belsős tette.
– Belsős? – nézett rá döbbenten a titkárnő.
– Valaki figyeli a vendégeinket, Carol. Ki kell derítenünk, ki
az, és ehhez az kell, hogy folyamatosan szemmel tartsuk Mr.
Wolfe-ékat.
Carol rémülten pislogott.
– Attól tartok, ez akadályokba ütközik, Mr. Masini.
A férfi arcizmai megmerevedtek.
– És miért?
–  Mr. Wolfe és Miss Rosenthal reggeli után átrepültek Key
Westre.
 A pokolba! A szigeten még meg lehetett oldani a biztonságot,
de ha a vendégek elhagyják azt…
Val Lou sötét szemébe nézett.
–  A legmegbízhatóbb embere foglalkozzon az
alkalmazottakkal, ön pedig azonnal repüljön Key Westre!
Találja meg őket, tapadjon rájuk és derítse ki, figyeli-e őket
valaki!
– Igen, uram.
–  Carol, senkinek egy szót se az itt elhangzottakról! Jelen
pillanatban csak mi hárman tudjuk, hogy meggyengült a
rendszerünk.
– Természetesen, Mr. Masini.
A két alkalmazott gyorsan elhagyta a szobát.
A pokolba! Holnap reggel már minden szennylapban benne
lesz Michael Wolfe és Margaret Rosenthal fotója!

Key West a csendes Sapore di Amoré ellentéte volt. Maggie-t

meglepte, hogy majdnem negyvennyolc órát kibírtak nyüzsgés
nélkül.
A charterhajóval, amellyel átmentek Key Westre, csak a
Sapore di Amore vendégei utaztak. Maggie-ék kaptak egy
mobiltelefont, és megkérték őket, hogy este tízre érjenek vissza
a szigetre.
Maggie nem volt biztos benne, hogy egy olyan helyen, ahol
ennyi étterem és üzlet van, elég lesz nekik ez az idő.
Óriás napszemüvegek mögé rejtőztek, és az őket megállító
járókelőknek azt mondták, hogy Michael csak egy dublőr.
Maggie azonban még így is észrevette, hogy némelyek
lefotózzák őket a telefonjukkal. Ilyenkor mindig közelebb
húzódott Michaelhöz, hogy jól látsszon: együtt vannak.
Ebéd közben, az egyik étterem teraszán ülve Maggie egyszer
csak úgy érezte, hogy hátra kell fordulnia.
– Nem is értem, hogy tudod ezt elviselni – jegyezte meg.
– Ne vegyél róla tudomást.
– De valaki figyel bennünket.
Michael megvonta a vállát és belekortyolt a Margaritájába.
– Nem ezt akartad? Látni, hogy követ-e minket valaki, mikor
visszatérünk a szigetre? Hogy valóban olyan biztonságos-e,
ahogy azt Val állítja?
Maggie hátranézett a válla fölött, de nem látott semmi
gyanúsat.
– De, igen – dünnyögte.
– Akkor tegyük ezt. Játsszuk el a turistát, este pedig térjünk
vissza időben a szigetre. Aztán, ha reggel nem lesznek tele
velünk a lapok, tovább teszteljük a rendszert.
– És hogyan? – kérdezte Maggie.
– Kedvesem – emelte meg a napszemüvegét Michael – , nem
egy ostoba szépfiú ül veled szemben! Hidd el, kitalálok valamit.
Maggie fogta a táskáját és felállt az asztaltól.
–  Ha megbocsátasz, fel kell keresnem a női szakaszt. És a
húgodat is fel akarom hívni.
Michael a kölcsönkapott mobil felé nyúlt.
– Nem hinném, hogy megbízható – mondta. – A helyedben a
vezetékes telefont használnám.
– Létezik még egyáltalán olyan?
Maggie felnevetett, de elgondolkodott rajta, hogy vajon van-
e odabent vezetékes telefon. Amint megkerülte a bárpultot,
három bikinis nő állta útját.
– Csak nem Michael Wolfe-fal van itt? – kérdezték.
Maggie az ázsiai külsejű férfira pillantott, aki a bárpult túlsó
végéről figyelte őt.
– Ha annyi dollárom lenne, ahányszor feltették nekem ezt a
kérdést, már olyan gazdag lennék, mint Michael Wolfe –
válaszolta.
A legfiatalabb nő csalódottan csücsörített.
– Pedig biztosak voltunk benne…
–  Sajnálom, hogy tévedtek. – Azzal Maggie mosolyogva
otthagyta őket.
Odabent nem volt vezetékes telefon, az üzletvezető a
mobilját adta kölcsön Maggie-nek.
– Helló, chica!
– Azt ne mondd, hogy máris hazajöttetek!
–  Nem, még csak most kezdjük élvezni a nyaralást.
Elszöktünk Key Westre.
–  Tudtam én, hogy a bátyám nem fogja bírni egy hétig egy
olyan elzárt helyen.
 –  A sziget csodás! Csak tesztelni akartuk, mennyire védett.
Figyelj csak, meg kéne nézned nekem valamit.
– Máris találtál egy klienst?
– Nem, szó sincs semmi ilyesmiről. A sziget tulajdonosát és a
családtagjait leszámítva szinte senkivel sem beszélgettünk még.
– Maggie mesélt Judynak Gabiről és a vőlegényéről. Megkérte,
hogy nézzen utána a borászatnak, és próbáljon meg kideríteni
valamit a férfiról.
– Ha nem egy ígéretes kliens, miért izgat? – kérdezte Judy.
Maggie ismét úgy érezte, mintha valaki figyelné. Pedig most
nem is Michaellel volt. Kezdek paranoiás lenni.
Az utcán egy fúvós együttes játszott; a bárba beszűrődő zene
zavarta őket a beszélgetésben.
–  Valami nem stimmel vele – mondta Maggie. – Nevezd
foglalkozási ártalomnak. Az biztos, hogy Gabi édesanyjának
nem tetszik a fickó, a lánynak és Masininak viszont nem tűnt
fel, hogy valami nem kóser.
– Bunkó volt?
–  Nem… csak… Nem is tudom, nem tudom megfogalmazni.
Gabi pedig olyan édes, a bátyja a széltől is óvja. Furcsa érzésem
van, és szeretnék utánajárni a dolognak.
– Úgy tűnik, ez a Gabi az öribarinő helyemre pályázik.
– Csak nem vagy féltékeny? – nevetett fel Maggie.
– Én voltam az első az életedben – kuncogott Judy. – Ezt nem
tudja elvenni tőlem.
Egyke lévén Maggie-nek nagyon sokat számított Judy
barátsága, és sajnálta, hogy most, hogy barátnője már férjes
asszony, nem tudnak olyan sűrűn találkozni.
– Na, akkor kutakodsz egy kicsit? – kérdezte.
– Persze. Vedd úgy, hogy már meg is van az infó.
–  Ha valami nagyon furcsa dologra bukkansz, csak szólj
Samnek, hátha ő még többet megtud a pasasról.
Még vagy egy percig beszélgettek, aztán Maggie visszaadta a
telefont az üzletvezetőnek.
–  Hiányoztam? – kérdezte Michaeltől, mikor visszaült az
asztalukhoz.
Val, miután a vendégek visszaértek a szigetre, még mindig
forrongott a dühtől.
Mikor húga kamasz volt, előfordult, hogy késő estébe
nyúlóan várta őt egy-egy randevú után, de ennyire ideges még
akkor sem volt.
Az alkalmazottak kikérdezése sehová sem vezetett. Egy-egy
információmorzsáról úgy tűnt, értékes lehet, de végül egyikből
sem jöttek rá, hogy ki készítette azt a fotót Margaretről és
Michaelről.
Vajon Margaret fizetett le valakit, hogy fotózza le őket, aztán
a képet küldje el neki? Az a nő, akit az e-mail-váltásból ismert
meg, talán képes lett volna rá, de az, akivel személyesen
találkozott… nem valószínű.
Amióta megérkezett a szigetre, egyetlen megnyilvánulása
sem adott okot a gyanakvásra. Ahogyan az édesanyjával
beszélgetett, vagy Gabival… nem tűnt úgy, mintha megjátszaná
magát.
Ami Michael Wolfe-ot illeti, nos, ő színész. Val tudta, hogy a
politikusokhoz hasonlóan, a színészek szavát sem kell
készpénznek venni. Ráadásul, ha igaz az, amit a szobalány állít
arról, hogy külön alszanak…
Valentino elmosolyodott. Lehet, hogy Margaret Rosenthal és
Michael Wolfe kapcsolata barátság extrákkal, de bármi is az az
extra tényező, semmi köze a hálószobához.
Ez az információmorzsa jó érzéssel töltötte el, ugyanakkor
kíváncsivá is tette. Miért jöttek Sapore di Amoréra? Miért
együtt? Miért pont most?
És miért örül annak, hogy a vendégei külön szobában
alszanak?
Talán mert már rég volt, hogy egy nő felkeltette az
érdeklődését. Margaret Rosenthal egy színes csomag, akiről
számos réteg csomagolópapírt le kell fejteni, mire megérti, hogy
mi mozgatja. Valentinót a szigetén kívül nem sok minden hozta
lázba. Minden pillanatát az üdülőtelepnek szentelte. Mindennél
fontosabb volt számára, hogy anyja és húga semmiben ne
szenvedjen hiányt. Voltak ugyan futó kapcsolatai, de ezek
inkább csak testi vágyról szóltak, komolyabb érzelmek nélkül.
Vicces, hogy Margaret egy csupa érzelem nő.
– Neked orvos kell, Yal!
 Tessék, most meg már magában beszél.
Száműzte gondolataiból a nőket, és visszatért ahhoz, amivel
addig foglalatoskodott: az internetet böngészte, hátha talál friss
fotókat Michael Wolfe-ról.
Fél órával azután, hogy Michael és Margaret visszaért a
szigetre, Lou megjelent Val irodájában. Későre járt, már rég
véget ért a munkaideje… Lou azonban nem volt az a
panaszkodós fajta.
– Milyen hírrel tud szolgálni? – kérdezte Valentino.
Lou a vendégek minden lépéséről beszámolt attól kezdve,
hogy megtalálta őket.
– Nem hívták fel magukra a figyelmet?
–  Nem. Úgy viselkedtek, mint bármelyik átlagos turista,
napszemüveg mögé bújva. Még azt is hallottam, ahogy Miss
Rosenthal közli néhány nővel, hogy ha csak egy dollárt kapna
minden alkalommal, mikor valaki azt hiszi Mr. Wolfe-ról, hogy
ő Mr. Wolfe, már gazdag lenne.
– Találkoztak valakivel?
Lou tagadóan megrázta a fejét.
– Fényképeztek?
–  Egymásról készítettek néhány fotót, de semmi más. Mint
mindig, most is ellenőriztük a telefont. Egyik képen sincs senki
a többi vendégünk közül. Semmi gyanús.
– Szokványos nyaralós fotók – mondta elgondolkodva Val.
– Pontosan.
– Azért tartsák szemmel őket.
– Már intézkedtem.
–  Köszönöm, Lou. Menjen, aludja ki magát! Van egy olyan
érzésem, hogy hosszú hétnek nézünk elébe.
Valentino beült a golfkocsijába, és a villák között levezetett a
partra, hogy onnan visszasétáljon az irodájához. Általában a
séta, a hullámok hangja, a vízen megcsillanó holdfény
megnyugtatta. De nem ezen az estén…
Most nagy szüksége lett volna apja tanácsára, és csak
remélte, hogy az valamilyen módon utat mutat neki.
Fiatal, végzős gimnazista volt még, mikor az apja meghalt,
de még most is tisztán emlékezett a pillanatra, mikor utoljára
néztek egymás szemébe.
Val a barátaival akart lógni, mint minden tizenhét éves. Apja
ezt tudomásul vette, de nem értett vele teljes mértékben egyet.
Válnék akkoriban olyan barátai is voltak, akiknek priuszuk volt.
Nem arról volt szó, hogy a fiú rossz társaságba keveredett, de ha
valaki egy olyan nagyvárosban nő fel, mint New York,
elkerülhetetlen, hogy mindenféle társadalmi osztályba tartozó
emberrel találkozzon. A szüleik mindent megtettek azért, hogy
ő és Gabi semmiben ne szenvedjen hiányt, de azért mégsem a
Park Avenue-n laktak.
Arra a tekintetre, mellyel édesapja a halála napján nézett rá,
Val élete végéig emlékezni fog. Épp szaladt ki a barátaihoz,
mikor apja megállította és szorosan átölelte. Mikor Val
elhúzódott tőle, azt mondta neki: Bízom benned.
Most, évekkel később, vágyott rá, hogy ugyanazt érezze, amit
akkor az apja. Vágyott valakire, akiben megbízhat.
Mikor a Rosenthal/Wolfe-villához ért, uralkodnia kellett
magán, hogy ne bámulja az épületet. Hátul égtek a lámpák, elöl,
a bejáratnál azonban sötét volt.
Ma este már semmit sem fognak látni a kamerák – gondolta.
A holnap azonban már egy egész más történet.
Másnap reggel, jóval azelőtt, hogy a nap felkelt, Val már az
első csésze kávéját iszogatta.
Mikor megnyitotta az e-mailjeit, egy újabb fotó bukkant fel.
Ám ezúttal nem a vendégeiről, hanem róla, ahogy a Wolfe-villa
előtt áll, háta mögött az óceánnal.

Árnyék borult Maggie-re, ami megzavarta őt a kellemes

napozásban. A szemét kinyitva látta, hogy egy öltönynadrágba
bújtatott, meglehetősen figyelemre méltó dudor takarja el előle
a napot. Tekintete feljebb vándorolt, előbb a széles vállakra,
majd tovább a borostás arcra… míg végül belenézett a sötét
szemekbe.
– Mr. Masini.
– Miss Rosenthal.
– Nincs kissé túlöltözve a medencéhez?
A férfi tekintete ráérősen végigvándorolt rajta. A bikini, bár
takarta a legfontosabb részeket, vajmi keveset bízott a
képzeletre. Maggie nem tudta eldönteni, hogy Val szájrándulása
elégedettségről árulkodik-e, vagy ellenkezőleg, helytelenítésről.
Mindenesetre úgy érezte magát, mint egy kamasz lány, aki nem
megfelelően öltözött fel a katolikus iskola évnyitójára… ami
meg is történt, mielőtt a szülei felülbírálták a nagyszülők
javaslatát, és rájöttek, hogy az állami iskola megfelelőbb lesz
számára.
Mikor a férfi tekintete megpihent a combján, Maggie
zavarában fészkelődni kezdett.
– Ön bámul engem, Mr. Masini.
A férfi összerezzent, mintha hirtelen megremegett volna
alatta a föld.
– Kérem, szólítson Valnek!
– Tehát mostantól a becenevünkön szólítjuk egymást?
Val előre-hátra dülöngélt, két kezét zsebre téve, mintha nem
tudná, mit csináljon velük.
– Szívesen veszem, ha a vendégeim így szólítanak.
–  De nem arra kért, hogy Valentinónak szólítsam… azt
hittem, csak a barátai számára Val.
– Miért, talán nem vagyunk barátok?
Maggie-nek ezen nevetnie kellett.
–  Persze, Val, legyünk barátok… kérem, szólítson
Margaretnek. A Miss Rosenthalról nagy-nagynénim jut
eszembe, aki sosem ment férjhez.
A férfi tekintetén látszott, hogy felnevet, még ha a szája meg
sem mozdult.
– Nem a Maggie-t használja? – kérdezte.
– Ne feszítse túl a húrt, Val!
Valentino ezen már hangosan nevetett.
És milyen szexi hangon!
–  Most, hogy megbeszéltük, hogyan szólítsuk egymást,
térjünk vissza egy korábbi kérdésre! Miért visel háromrészes
öltönyt, mikor rajtam alig van valami?
A férfi azonnal abbahagyta a nevetést, és zavartan
megnyalta az ajkát. Szegény fickónak esélye sem volt Maggie-vel
szemben. Udvariasnak kellett maradnia, míg a lány nyugodtan
incselkedhetett vele.
Maggie pedig nagyon imádta ezt csinálni.
–  Szerettem volna meghívni önt és Mr. Wolfe-ot ebédre –
mondta Val.
 Maggie figyelmét nem kerülte el, hogy mikor felhúzta a
térdét, a férfi tekintete követte a mozdulatot.
– Ebédre?
– Igen. Tudja, az a reggeli és vacsora közti étkezés.
Talán nem csak Maggie szeretett incselkedni.
– Michael nevében nem nyilatkozhatok. Még a tegnapi, Key
Westen elfogyasztott tequila hatását próbálja kialudni.
– Á, tényleg… hogy sikerült a kiruccanásuk?
– Jól. Valójában most jártam ott először.
Val arcáról eltűnt a korábbi mosoly.
– Nos, elfogadja a meghívást? – kérdezte.
–  Hivatalos ebéd? – kérdezett vissza Maggie, miközben
tekintetét végigfuttatta az öltönyön. – Be kell vallanom, a
gondolat, hogy nyaralás közben a nap közepén kiöltözzek, nem
igazán vonzó.
– A hétköznapi viselet tökéletesen megteszi.
–  Csak nem azt akarja mondani, hogy más is lapul a
gardróbjában, mint keményített ing?
Valentino a gallérjához emelte a kezét.
– Egy szigeten élek, Margaret.
Szórakoztató volt látni, ahogy a visszafogott, elegáns férfi
kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni magát.
– Akkor az ebédnél találkozunk – mondta Maggie. – De csak
mert kíváncsi vagyok, milyen ön szerint a laza öltözet.
Val elmosolyodott. Maggie elpirult, mikor a férfi újra
végigpásztázta tekintetével.
–  Bár nincs kifogásom a bikini ellen, mégis, azt hiszem,
abban kissé alulöltözött lenne.
Szent ég, csak nem bókolt?!
– Mr. Masini, ön most flörtöl velem?
A férfi mélyen a szemébe nézett.
– Csak próbálom kideríteni, mi az, amitől elpirul, Margaret.
Maggie még sokáig követte tekintetével tökéletes hátsóját.
 Hatodik fejezet

Michael egész reggel ágyban maradt és csak gondolkodott.

Előző nap Maggie és ő egy rövidke időre újra részévé váltak a
világnak…
Igen, Michael érezte a rá szegeződő tekinteteket,
ugyanakkor voltak pillanatok, mikor senki sem ment oda
hozzájuk.
És még valamit látott, amit mindig megfigyelt, ha tömegben
volt: párokat. Valódi párokat. Köztük olyanokat is, akiket a
társadalom még mindig nem fogad el teljesen. Őket látva
váratlan irigység kerítette hatalmába.
Nem mintha bánta volna, hogy olyan az élete, amilyen.
Hogyan is bánhatná? Még húszéves sem volt, mikor keresetté
vált. Hollywoodnak, a producereknek és a rajongóinak
köszönhetően szinte mindenki ismeri a nevét. Az idő 95
százalékában nagyon is szerette az életét.
Előző nap hirtelen, gondolkodás nélkül rávágta Maggie-nek,
hogy mindkettőt szeretné – a hollywoodi életet és a valódi
szerelmet is. Most azonban elgondolkodott ezen, és arra jutott,
hogy hiába van itt ezen a gyönyörű, békés szigeten, egy olyan
helyen, amelyhez még csak hasonlón sem járt már hosszú évek
óta, mégis többre vágyik.
Az éjjeliszekrényen lévő telefonért nyúlt, és felhívta az
asszisztensét. Tony a harmadik csörgés után vette fel.
–  A pokolba is, Michael! Azt hittem, csak szívattok azzal,
hogy nem lehet nálatok a mobilotok!
Michaelt akár meg is ijeszthette volna asszisztense
kirohanása, de jól ismerte a férfit, tudta, hogy nála ez teljesen
szokványos.
– Maggie jelezte neked – mondta nyugodt hangon.
– Mégis, ki veszi el más telefonját? Ez terrorizmus, haver!
Istenem, már megint a drámázás!
– Mondd, hogy nem láttál rólam semmit a lapokban!
 Tony felnevetett.
– Mégiscsak hiányzik a mobilod? Nyugi, semmit sem láttam
rólad. Pedig figyelem az újságokat, elhiheted!
Maggie úgy osztogatott neki utasításokat, mintha nem is
Michael, hanem ő lenne a főnöke.
– Tegnap egész nap Key Westen voltunk – mondta Michael. –
Onnan sem láttál semmi fotót?
– Volt néhány poszt a Twitteren, de semmi figyelemre méltó.
Michael elmosolyodott.
– Hívj fel, ha ez változna!
– Feltétlenül! Mikor jössz haza?
–  Egyhamar nem. – Legalábbis, ha a dolgok úgy alakulnak,
ahogy tervezte.
–  Akkor érezd jól magad! És szólj, ha szükséged van
valamire!
Michael letette a telefont, majd egy újabb számot tárcsázott.
– Szia, Ryder, itt Mike.

Val titkon azt remélte, hogy Maggie bikiniben és tűsarkúban,

vörösre rúzsozott ajkakkal fog megjelenni. Ehelyett a lány
könnyű nyári ruhát és egyszerű szandált vett fel. A szája
azonban vörösre volt rúzsozva.
Egyedül jött.
Gabi a kapunál üdvözölte; húga csücsörítéséből Val még
ekkora távolságból is meg tudta állapítani, hogy Michael nem
csatlakozik hozzájuk.
Az óceán felől érkező szél egyenesen az arcába fújta a
sütőrács fölött felgyülemlő füstöt. Val elhessegette, majd a
grillezőhöz lépve rárakta a fedelet. Mikor felpillantott, látta,
hogy Margaret őt nézi.
Ahogy korábban ő, most a lány járatta végig rajta a
tekintetét, majd alig észrevehetően biccentett a fejével. Talán
még a rövid ujjú selyeming és a pamutnadrág is túlzás volt egy
grillezéshez, de legalább nem keményített inget vett fel. Meg
kell majd kérdeznie Caroltól, mennyi keményítőt használnak az
ingeihez, és hogy valóban szükség van-e rá.
Ekkor valaki erősen a hátára csapott, kiszakítva ezzel
Margaret Rosenthal bűvköréből.
– Nem is mondtad, hogy ennyi gyönyörű vendéged van!
Val öreg barátja felé fordult.
– Minden vendégem gyönyörű.
– És fiatal… túl fiatalok hozzám!
Val elmosolyodott. Jimet fél évvel azután ismerte meg, hogy
megnyitotta a nyaralóhelyet. A pihenés és lazítás nehéz
feladatnak bizonyult a férfi számára, aki az ötödik feleségének
is azt mondta: „Nem folytathatjuk tovább”. Az volt a legnagyobb
baj, hogy Jim nem tudta elviselni az egyedüllétet, ezért nem volt
képes kivárni az igazit. Még csak a hatvanas évei elején járt,
több gyereket is felnevelt – akik közül nem mind volt a sajátja –,
és nagyobb élettapasztalattal rendelkezett, mint bárki, akit Val
ismert.
– Nem minden vendégem huszonéves – mondta mosolyogva
Val.
– De ő ott igen! – intett a fejével Jim Maggie felé.
Igen, ebben igaza volt… Margaret Rosenthal még csak
huszonhét éves lesz. És annyinak is néz ki. A képet, ahogy a lány
egy szál bikiniben fekve nézett fel rá, nem fogja egyhamar
elfelejteni! Csoda, hogy egyáltalán ki tudott nyögni néhány
értelmes mondatot. Mindenesetre elfogadta az ebédmeghívását,
és most talán többet is meg fog tudni róla. Ki kell derítenie, hogy
a lány műve-e az a fotó, vagy valaki más figyeli őket.
Mikor a hús sercegni kezdett, Val felemelte a fedelet, hogy
lássa, nem ég-e oda az ebédjük.
– Istenem, maga Jim Lewis!
Margaret egy szempillantás alatt ott termett mellettük. Csak
éppen nem Valre nézett, hanem Jimre, mégpedig csillogó
tekintettel.
– Ön pedig a leendő feleségem.
Maggie Rosenthal elpirult, az arcán szétterülő mosoly pedig
ragyogóbb volt, mint amilyenekkel korábban őt ajándékozta
meg. A zöld szemű szörny kezdett életre kelni.
–  Szent szar! Ez most komoly? Találkozom Jim Lewisz-szal
ezen az álomszigeten, és még csak le sem fényképezhetem?
Jim teli torokból felnevetett. Csengő baritonja még a
Carnegie Hall falait is megremegtette volna.
– Hiába, ez a szabály, Miss…?
 – Maggie. Te szent szar!
Jim felé nyújtotta a kezét, Maggie pedig és még jobban
elpirult a férfi könnyed kézcsókjára.
–  Maggie? Még öt perce sincs, hogy találkoztak, és máris
Maggie-nek szólíthatja? – Val zavarában csak ennyit tudott
kinyögni.
–  Hadd élvezzem ki, hogy találkoztam egy rajongómmal,
Masini!
Val ekkor rádöbbent, hogy most, ezekben a pillanatokban
végre az igazi Margaret Rosenthalt látja. Ez a káromkodó, tágra
nyílt szemű nő volt az, aki mindenképp el akart jutni a
szigetére.
És ő meg akarta ismerni ezt a nőt… minden porcikáját.
– Ön túl fiatal ahhoz, hogy ismerje az Álomszigetet.
– A szüleim felvették kazettára…
Jim hangosan felnevetett.
– Ez fájt! Ennyire öreg lennék?
Maggie kuncogni kezdett, de aztán körbenézett.
–  Elnézést kérek! Ha valakinek, hát nekem nem lenne
szabad így rávetnem magam egy hírességre!
Jim értetlen tekintetét látva Val közbeszólt:
– Margaret Michael Wolfe-fal érkezett a szigetre.
– A színésszel?
–  Igen – bólintott Maggie. – Úristen! Azóta hallgatom a
zenéjét… amióta csak az eszemet tudom…
– Csak nem szereti a bluest?
–  Mindenféle zenét hallgatok, de a blues az, amit igazán a
magaménak érzek. Lelke van… érdemes énekelni.
Val azon kapta magát, hogy odalép kettejük közé. Amikor
Jim végre elengedte Maggie kezét, Val elmosolyodott.
– Ön énekes?
– Igen. Nem… – Maggie Valre pillantott, majd szinte azonnal
el is kapta a tekintetét. – Egy irodában dolgozom.
Jim oldalra billentette a fejét.
– De énekel is mellette – állapította meg.
– De nem úgy, mint ön.
Jim rámosolygott.
Ekkor durranást hallottak. Mindannyian a grillező felé
kapták a fejüket.
 Val villámgyorsan lekapta a húst a tűzről – még épp
idejében, hogy ne vesszen kárba az ebédjük.
– Főzni is tud? – kérdezte Maggie Valt.
A férfi átpakolta a húsokat egy nagy tálra.
– És a nyakkendőmtől is megszabadultam! – mondta. Maggie
vigyorogva elvette a tálat.
–  Majd ha sortban és mezítláb látom, beszélhetünk. Jim
hangosan felnevetett.
– A hölgy gyorsan kiismert téged, Val!
– Jim Lewis! – mormogta magában Maggie, ahogy elindult az
asztal felé. – Mekkora volt az esélye…

Maggie nagyon jól tudta, milyen az, ha a rajongók megpillantják

imádatuk tárgyát. Jim Lewis azóta volt része az életének, hogy
először odaült a zongorához és leütötte az első akkordot. Élőben
a férfi alacsonyabb, testesebb és közvetlenebb volt, mint
amilyennek a képek alapján elképzelte, de mégis… ő volt Jim
Lewis!
És Val ismerőse.
Maggie megnyalta az ajkát. Val még mindig nem úgy öltözött
fel, ami az ő felfogásában laza, a szigetre illő viselet volt, de a
selyeming és a pamutnadrág nagy előrelépésnek számított a
keményített inghez és nyakkendőhöz képest. Még azt is sikerült
megállnia, hogy megborotválkozzon, ami, el kellett ismerni,
szintén előnyére vált.
–  Hozza azt ide, kedvesem! – hívta oda az asztalhoz Mrs.
Masini.
Maggie lerakta az asztal közepére a sült bordával és
csirkemellel teli tálat.
–  Perfetto. Gabi, szólj Lunának, hogy hozhatja a
gyümölcsöket, és akkor végre nekiláthatunk.
–  Igen, mama. – Gabi Maggie-re kacsintott, majd bement a
villába.
A sziget északi csücske Val Masini magánterülete volt.
Maggie-nek muszáj volt egy pillanatra elméláznia azon, vajon
az otthona előtti partszakasz-e az, ahol a férfi meztelenül
szokott úszni.
 Mindössze néhány vendég sétálgatott a buja növényzetű
kertben, ahol csak meghívóval lehetett részt venni az ebéden.
Körülbelül százan férhettek el a területen úgy, hogy ne legyen
tömeg.
– Gyönyörű, nem igaz? – kérdezte Mrs. Masini.
–  Még nem láttam a szigetnek olyan szegletét, amely ne
lenne az – válaszolta Maggie.
Az asszony elmosolyodott.
–  Valentino sokat dolgozik azért, hogy ilyen varázslatos
legyen.
Mikor Maggie Val felé fordult, a férfi elcsípte a tekintetét.
–  Szokott egyáltalán pihenni? – kérdezte a fejét elkapva
Maggie.
Mrs. Masini megvonta a vállát.
– Számára ez jelenti a pihenést. Hetente egyszer ő főz, nem
pedig a séf menüjét eszi.
Maggie ekkor a szeme sarkából észrevett egy másik asztalt,
amely köretekkel, üdítőitalokkal és vödörben behűtött
borosüvegekkel volt megpakolva.
– Valami azt súgja, hogy azért nem minden Val műve.
Mrs. Masini felnevetett.
–  A fiam csak sütöget. – Belefúrta az ujját az előtte lévő
oldalasba, majd élvezettel lenyalogatta. – Grillezésben senki
sem érhet a nyomába!
–  Csak nem a fiával dicsekszik? – kérdezte Maggie mellé
lépve Jim, mire a lány azonnal elmosolyodott.
–  Csak a főzőtehetségét ecseteltem – válaszolta Mrs. Masini
elkapva Maggie tekintetét. – És ön főz?
Maggie a mikrohullámú sütőjére és a félkész ételekkel
megpakolt fagyasztójára gondolt.
– Az attól függ, mit ért főzés alatt.
Jim hangosan felnevetett.
Ekkor végre Val is csatlakozott hozzájuk.
– Az én feleségemnek nem kell főznie – mondta Jim.
Mrs. Masini a homlokát ráncolta, Jim azonban csak tovább
nevetett.
Maggie érezte, hogy elpirul, mire Val így szólt:
–  Ha olyan feleséget találtál volna, aki jól főz, talán a mai
napig nős lennél.
 Jim nagy tenyerével hátba csapta Valt.
– Talán majd legközelebb.
– Csak nem lesz valakiből hamarosan egy újabb Mrs. Lewis?
– kérdezte Mrs. Masini.
Maggie példaképe átkarolta a vállát, és közelebb vonta
magához.
–  Hát nem hallotta? Maggie szeret engem, ráadásul még
énekel is. Ez meg volt írva.
El kellett ismerni, stílusosan flörtölt.
– Valóban? – kacsintott Maggie-re az asszony. – Mi is Maggie
vezetékneve?
Jim az égre emelte tekintetét, majd a lány füléhez hajolt.
– Mi a vezetékneve?
– Rosenthal.
Jim, arcán játékos mosollyal, hátrébb húzódott.
– Zsidó? Attól félek, akkor mégsem fog működni.
– Bagoly mondja verébnek.
Jim újra magához húzta a lányt.
– Ettől a frigytől aztán mindenki kitérne a hitéből! – A férfi
persze csak tréfált, de ki ne akarna Jim Lewis tréfájának alanya
lenni?
– Anyám katolikus – mondta Maggie.
Jim erre csak még jóízűbben nevetett.
– A gyerekeink teljesen össze lennének zavarodva!
– Túl öreg vagy ahhoz, hogy gyereketek legyen – szólt közbe
komoran Val.
–  Úgy tudom, egy egészséges férfinak halála napjáig
termelődnek spermiumai – mondta Maggie szándékosan Val
szemébe nézve.
Ekkor Gabi is odaért a társasághoz.
– Mit beszélgettek itt gyerekekről meg a halálról? – kérdezte.
–  Semmit, tesoro – válaszolta Mrs. Masini. – Jim imád
flörtölni, és most szegény Miss Rosenthal személyében találta
meg az alanyt.
– Szólítson csak Maggie-nek!
Mrs. Masini megpaskolta a kezét. Maggie észrevette, hogy
Val a homlokát ráncolja.
– A jövendőbeli feleségének nevezett? – kérdezte Gabi.
– Igen.
 Gabi szörnyülködőn az ég felé emelte tekintetét.
– Kitalálhatna már valami újat!
Ekkor Val jó étvágyat kívánt, jelezve, hogy ideje nekilátni az
ebédnek.
Maggie Gabi és Mrs. Masini között találta magát.
Jim és Val több vendéggel is eltársalgott – hangos nevetésük
megtöltötte az udvart.
– Valóban nem főz, kedvesem? – kérdezte Mrs. Masini, mikor
már félig üresek voltak a tányérjaik.
– Az főzésnek számít, hogy berakok valamit a mikroba?
Gabi fájdalmasan felszisszent.
– Ezt nem kellett volna mondanod!
Mrs. Masini lerakta a villáját.
– Hogy talál majd férjet, ha nem tud főzni?
Maggie gondolatban végigfutotta az adatbázisában szereplő
leendő férjek listáját.
– Nos…
– Csak van valami, amit el tud készíteni!
– A spagetti!
Mrs. Masini arca felderült.
–  Mármint, ha veszek hozzá kész szószt, amit csak rá kell
önteni a zacskós tésztára.
Az asszony lelkesedése egy szempillantás alatt tovatűnt.
Gabi felnyögött.
– Maggie, azt hiszem, itt az ideje, hogy… fuss!
– A tésztát nem zacskóban főzzük, kedvesem. – Mrs. Masini
hangja kezdett vészjóslóvá válni. Minél halkabban beszélt,
annál komolyabban kellett venni.
– Nálunk otthon…
–  Igen, hallottam, zsidó apa, katolikus anya. – Mrs. Masini
szenvedélyesen legyintett. – A származás nem számít. Ha egy nő
a megfelelő férfihoz akar hozzámenni, legalább egy ételt
tökéletesen el kell tudnia készíteni.
–  Én nem is keresem… – tiltakozott volna Maggie, azonban
Mrs. Masini félbeszakította.
– Elég!
Az asszony határozott hangja és a Gabi arcára kiülő
idegesség Maggie torkára fagyasztotta a szót.
–  Holnap itt, Val konyhájában találkozunk! – mondta az
asszony ellenkezést nem tűrő hangon.
Maggie már épp megrázta volna a fejét, ám akkor Mrs.
Masini felemelte a kezét.
– Jimmy!
Jim Lewis bólintott, és Vallel együtt elindult feléjük. Mikor
odaértek az asztalhoz, Mrs. Masini kényelmesen hátradőlt
székén és rájuk mosolygott.
– Igen, asszonyom?
– Ugye énekel nekünk ma este?
– Nos, Val megkért rá.
Mrs. Masini kecsesen intett a kezével. Közben egy pillanatra
sem vette le a tekintetét Maggie-ről.
– Miss Rosenthallal énekeljenek valamit! – mondta.
Maggie köpni-nyelni nem tudott.
– Azt mondta, énekel – emlékeztette őt Mrs. Masini.
– Igen, de…
– Énekel egyet Mr. Lewisszal, holnap pedig megtanul tőlem
elkészíteni egy normális ételt.
Maggie-éknél otthon a zsidó bűntudat keveredett az állandó
Üdvözlégyekkel, így a lány tudta, mikor áll egy szülő nyerésre.
– Mama, ha Margaret nem szeretne… – szólalt meg Val, de a
lány a kezét felemelve félbeszakította.
– Fogja be, Masini!
A lehetőség, hogy valaki a példaképével énekelhet, csak
egyszer adatik meg az életben.
– Rendben, egy feltétellel – mondta.
Minden tekintet rá szegeződött.
– Ha valaki készít egy felvételt.
Jim felvonta a szemöldökét.
–  Csak kettőnkről – tette hozzá Maggie. – Ha elbénázom,
magáé lehet a felvétel. Ha viszont jól sikerül, megőrzőm az
unokáimnak.
– Mármint az unokáidnak? – nevetett fel Jim.
Val a szemét forgatta, Gabi nevetni kezdett, Mrs. Masini
pedig türelmesen várt.
– Megegyeztünk? – kérdezte Maggie.
 Hetedik fejezet

Miféle nő költözött Margaret testébe? A vicces, nevetős,

flörtölős nő cseppet sem hasonlított arra, akit Val az e-mailek
alapján elképzelt. Még le sem szedték az asztalt, máris teljesen
elbűvölte a húgát és az édesanyjukat.
Aztán ott volt Jim. Ha nem lett volna egy harmincassal
öregebb Margaretnél, Val aggódhatott volna.
Már délután volt, és a vendégek többsége elköszönt, mikor
megszólalt Val telefonja.
Carol ismerte már annyira a főnökét, hogy tudja, a délutáni
pihenés ideje alatt jobb, ha nem zavarja. Na nem mintha olyan
gyakran pihent volna. Egy sziget tulajdonosának lenni azt
jelenti, hogy az ember folyamatosan dolgozik. Még akkor sem
kapcsolt ki teljesen, mikor elhagyta a szigetcsoportot.
A telefonra pillantott, majd elnézést kért, és fogadta Carol
hívását.
– Elnézést, hogy zavarom, Mr. Masini – szólt bele a telefonba
a titkárnő.
–  Feltételezem, hogy nem hívna, ha nem lenne szükséges.
Mit tehetek önért?
– Akadt egy kis problémánk.
Valnek azonnal eszébe jutottak az elmúlt két napban kapott
fotók. Néhány pillanatig visszatartotta a lélegzetét. – Pontosan
mi? – kérdezte végül.
–  Mr. Wolfe szeretné, ha csatlakozhatna hozzá és Miss
Rosenthalhoz egy vendég.
– Egy vendég?
Carol megköszörülte a torkát.
–  Egy bizonyos Mr. Ryder Gerarddal együtt épp visszafelé
tart Key Westről. Stephan kapitány az ön utasítására vár.
Előfordult, hogy a vendégekhez váratlanul érkezett valaki…
és igen, többen is felszedtek alkalmi partnereket Key Westen.
Na de Michael Wolfe? És a fotók, amelyeket kapott…
 Val Maggie-re pillantott, aki épp hangosan nevetett valamin,
amit Jim mondott. Vajon tudott-e bármit is erről a Ryder
Gerardról? Hogy volt képes a családjával ebédelni és jóízűeket
nevetni, és közben egy szóval sem említeni, hogy úton van
hozzájuk egy vendég?
–  Ellenőrizze gyorsan! – utasította végül a titkárnőjét. –
Derítse ki, hol lakik a pasas.
– Már hozzá is láttam.
–  Stephannak pedig mondja meg, hogy körözzön a sziget
felett, míg ki nem derül, hogy tégla-e.
– Igen, uram.
Val letette a telefont, és visszasétált a családjához.
Mikor tekintete találkozott Maggie-ével, a lány nevetése
elhalt. Michael nem az előző napi iszogatást aludta ki, hanem
elrepült a szigetről. Val ismét gyanakodni kezdett a lányra és a
színészre, magára pedig dühös volt. Ennyit a bizalomról…
– Valaki nem tűnik túl boldognak.
Val úgy tett, mintha meg sem hallotta volna húga
megjegyzését.
– Válthatnánk pár szót? – fordult oda Maggie-hez.
A lány felkelt az asztaltól.
Val ösztönösen megfogta a könyökét, és oldalra vonta
Maggie-t, hogy a többiek ne hallhassák, miről beszélnek.
–  Miért érzem úgy, mintha az iskolaigazgató irodájába
vezetne? – kérdezte a lány. Hangjában nyoma sem volt
viccelődésnek.
–  Ki az a Ryder Gerard? – kérdezte mindenféle bevezetés
nélkül Val.
– Tessék?
A férfi megállt és szembefordult vele.
Margaret hátrébb húzódott, mire a férfi észrevette, hogy
kicsit talán túl erősen szorította a könyökét.
–  Úgy tűnik, a barátjának kevés az ön társasága, mert
meghívott ide még valakit.
Beletelt néhány másodpercbe, mire a lány megértette, miről
beszél.
– Valóban?
–  Ne adja itt az ártatlant, Margaret! Tudom, hogy Michael
nem a másnaposságot próbálja kiheverni.
 Maggie keresztbe fonta a karjait és rezzenéstelen arccal
egyenesen Val szemébe nézett.
–  Egyáltalán nem játszadozom, Mr. Masini. Mikor
elindultam ide, Michael a villánkban volt. Ha később elment, az
nekem is meglepetés. Bár nem mintha meg tudta volna üzenni
nekem, hol van.
–  Gondolom, most az következik, hogy nem is tudott róla,
hogy Mr. Wolfe ide akar hozni valakit.
Maggie büszkén felemelte a fejét.
–  Tehát hazugsággal vádol, Mr. Masini? Mégis mi okom
lenne hazudni? Én szerveztem meg ezt a nyaralást, és Michael
jól tudja, hogy ön minden vendégét ellenőrzi. Ha valaki, ő
megérti, hogy ez miért olyan fontos. És ha meghívott valakit,
hogy csatlakozzon hozzánk, akkor az illető ugyanolyan
megbízható, mint az ön édesanyja.
– Az anyámat ne keverje bele ebbe a beszélgetésbe!
– Tudja, Masini, az emberei jobb munkát is végezhetnének.
Nem vagyok az ellensége.
–  Számomra mindennél fontosabb, hogy a vendégeim
tudják, a szigetről semmi sem szivárog ki.
– Úgy beszél, mintha nem lennék tisztában ezzel.
– Nem szeretem a meglepetéseket.
A lány összepréselt szájjal nézett rá.
– Akkor a családja gondban lehet a születésnapján.
– Ki az a Ryder Gerard?
– Nem tudom.
Val ökölbe szorította a kezét, és lassan zsebre dugta.
Mikor néhány másodpercig farkasszemet néztek, Val érezte,
hogy vesztésre áll.
Végül Maggie hosszan kifújta a levegőt.
–  Nézze, Val. Őszintén, fogalmam sincs, Michael kit akar
idehozni a szigetre. Viszont ismerem őt. Nagyon ritkán adódik
lehetősége úgy nyaralni, sőt akár csak vacsorázni, hogy ne
kövesse őt egy hordányi rajongó. Úgy gondolom, itt
biztonságban érzi magát. Itt nem figyeli őt a média, és azt
hiszem, egyszerűen csak szeretné, hogy egy kedves barátja
csatlakozzon hozzánk.
Val gyűlölte, hogy a lány ennyire nyíltan beszélt. Milyen
őszinte a tekintete!
 – Nem bánja, hogy valaki megzavarja a nyaralásukat? – Ezt
vajon miért kellett megkérdeznie?
– Michaellel csak barátok vagyunk.
– Extrákkal…
Maggie felvonta a szemöldökét.
– Igen…
Vajon a lány tényleg ennyire jó színész lenne? Csak játszik
vele? Val nagyon bánta, hogy nem ismeri annyira, hogy
bízhasson benne.
–  Rendben, Margaret. Ha Mr. Gerard nem ismert
személyiség és nem is újságíró, teljesítem Michael kérését.
A lány elmosolyodott.
A mosolya ragadós volt, mert Val azon kapta magát, hogy
visszamosolyog rá.
– Mennyi idős volt Gabi, mikor meghalt az édesapjuk?
Valt teljesen váratlanul érte a kérdés.
– Tizennégy – válaszolta automatikusan.
– Tehát ön minden udvarlóját ellenőrizte?
– Én voltam a férfi a házban.
– Nehéz dolga lehetett.
– Igen, az volt – bólintott a férfi.
– Mármint neki. Ne vegye sértésnek, Masini, de maga lenne a
világ legborzalmasabb iskolaigazgatója.
– Magára nem vigyáztak a bátyjai?
– Egyke vagyok, Masini. Ezt tudhatná, ha alaposabb kutatást
végzett volna. Én még azt is tudom magáról, hol született,
melyik egyetemre járt és milyen szakon végzett.
Még mielőtt a férfi felfoghatta volna, mit mondott, Maggie
már sarkon is fordult.
Val utánanyúlt, de vissza is hőkölt, amint a nő a könyökét
megragadó kezére pillantott.
Arra végképp nem számított, amit Maggie a következő
pillanatban mondott.
–  New Yorkban született, a nagyszülei haláláig a nyarakat
Olaszországban töltötte, és a New York-i Egyetemre járt.
Feltételezem, azért, hogy az apja korai halála után –
szívinfarktus végzett vele – anyja és húga közelében legyen.
– Honnan…
– Nem csak ön nyomoz, Masini.
 Ezzel Margaret sarkon fordult és elsétált.

–  Szent szar, Michael! – lépett be a villába Maggie. Michael a

konyhában épp bort töltött két pohárba.
–  Kedvesem! – ragyogott fel az arca. – Gondolom, hallottad,
hogy társaságot kaptunk.
Mielőtt Maggie bármit is válaszolhatott volna, egy
Michaelnél alig alacsonyabb, és majdnem olyan jó testfelépítésű
férfi lépett be a szobába.
– Ryder Gerard, ha nem tévedek.
Michael vendége szégyenlősen elmosolyodott.
– Ön pedig biztosan Maggie.
Maggie kezet nyújtott a férfinak, elhebegett egy „Örülök,
hogy megismerhetem”-et, majd visszafordult Michael-höz.
– Szólhattál volna! – mondta szemrehányóan.
– Hirtelen döntés volt.
– Nem olyan nagy ez a sziget. Megkereshettél volna.
– Elmenjek? – kérdezte Ryder.
– Nem! – vágta rá egyszerre Maggie és Michael.
Aztán Maggie gyorsan az ablakhoz lépett, és elkezdte
behúzni a függönyöket.
– Masini sarokba szorított, a váratlan vendégedről faggatott.
Erre én értetlenül pislogtam rá, ami nem volt nehéz, mivel
fogalmam sem volt, mi folyik. – Mikor az utolsó függönyt is
behúzta, megfordult.
Michael odaadta Rydernek az egyik poharat, majd a
szekrényhez lépve elővett egy másikat. Maggie elvette a bort,
habár valami erősebbnek nagyobb hasznát vette volna, aztán
leült Michaellel és a barátjával szemben.
Mikor Ryder a kanapé másik széle felé húzódott, Maggie
felnevetett.
–  Ugyan már, Ryder, gondolom, te vagy Michael tanár
barátja.
– Tavaszi szünetünk van – felelte kellemesen lágy hangon a
férfi.
–  Értem… várjatok csak! – Hiszen Michael javasolta, hogy
ezen a héten jöjjenek a szigetre. – Kitervelted?!
–  Nos, nem egészen… – felelte a mennyezetet bámulva
Michael.
Maggie lerakta az asztalra borospoharát és előredőlt.
– Michael!
–  Csak reméltem, oké? Mikor a tegnapi kiruccanásunknak
nem lett más következménye, mint egy Twitter-bejegyzés,
felhívtam Rydert.
Hogyan is haragudhatna a férfira?
– De miért nem szóltál egy szót sem?
–  Mert már megtanultam, hogy minél kevesebben tudnak
valamiről, annál jobb.
– Ne már, Michael! Bennem megbízhatsz. Tudod jól!
Michael Ryder combjára tette a kezét, és ott is hagyta.
–  Nos, mi a terv? – kérdezte Maggie. – Mit mondunk, ha
valaki kérdezősködni kezd? Mert bármennyire is szeretném ezt
az édeshármast, nem vagyok benne biztos, hogy a
vendéglátóink hinnének nekünk.
Ryder megfogta Michael kezét, majd elővezette a tervüket.

Az egypados golfkocsit, melyet eddig használtak, egy négy

férőhelyesre cserélték – a jármű nem sokkal vacsora előtt jelent
meg a villájuk előtt. Meg kell hagyni, Val ügyel a részletekre –
gondolta Maggie.
Maggie, Michael és Ryder a villában vacsorázott, majd
felöltöztek az estéhez.
A lány még sosem örült ennyire annak, hogy a szekrénye
tele van új ruhákkal. Egyfolytában csak mosolygott. Legvadabb
álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer együtt fog énekelni
Jim Lewisszal. És cserébe mindössze annyit kell tennie, hogy
főzőleckét vesz Mrs. Masi-nitől.
– Mesélj csak nekem erről a Jim Lewisról! – Michael segített
felhúzni a ruhája zipzárját, majd megpaskolta a vállát.
– Nem hiszem el, hogy nem tudod, ki ő!
– Én a rockot szeretem.
Maggie az egész alakos tükör felé fordulva helyükre
igazgatta a „lányokat”. Mikor végre tökéletesnek látta a
dekoltázsát, belebújt a tűsarkújába.
– Akkor készülj fel egy új hangzásvilágra – mondta. – Ha Jim
Lewis énekel, minden egyes szót átérzel. Erre egyetlen
rockszám sem képes. – Bár szerette a keményebb zenét, ha
választani kellett, egyértelműen a füstös bluesbár győzött a
zsúfolásig telt stadionnal szemben. Vagyis maga a blues, nem
pedig a füst.
– Készen állunk? – kérdezte Ryder.
– Még várjuk a lányt.
Maggie tíz centivel lett magasabb annál, amilyennek a
természet teremtette.
Apró táskájával a kezében, oldalán a két jóképű férfival
lesétált a golfkocsihoz, és beült az utasülésre.
Rég volt, mikor utoljára közönség előtt énekelt, és az is csak
karaokebárokban fordult elő. Valójában már egy éve egyedül a
zongorája hallotta a hangját.
Gyorsan rájött, hogy énekléssel nagyon nehéz megkeresni a
napi betevőt, ezért erről az álmáról hamar lemondott. Persze az
sem könnyítette meg a helyzetét, hogy az asztmája miatt kerülni
kényszerült a füstös bárokat.
– Ideges vagy? – kérdezte Ryder.
– Izgatott. – Igen, talán egy kicsit ideges is…
– Nagyon jól nézel ki!
Maggie mosolyogva fogadta Ryder bókját.
–  Val tényleg neked esett, mikor megtudta, hogy ide akarok
hozni egy vendéget? – kérdezte Michael.
Ráfordult az útra, ahol a fővilla állt az éjszakai klubbal.
– Nem bízik bennem – válaszolta Maggie.
– Nem értem, miért nem – ráncolta a homlokát Michael.
– Mert nem ismer – felelte Maggie, mikor leparkoltak a többi
golfkocsi mellett. – És mert hiába nyomozott utánam, nem
tudott meg rólam sokat.
–  Hogyan lehet ennyire bizalmatlan, ha nem talált semmi
botrányosat?
–  Szerintem pont ez a probléma. Itt mindenkinek… vagy
legalábbis sok mindenkinek van valami szennyese. Ha
valakinek nincs titkolnivalója, annak vesztenivalója sincs.
Michael a kocsit megkerülve kisegítette Maggie-t.
– Már most nem kedvelem ezt a Val fickót – mondta Ryder.
Maggie is ezt mondogatta magában… aztán személyesen is
találkozott vele, és azt gondolta, egy kis flörtben még nincs
semmi rossz.
Az ajtón belépve máris összetalálkoztak az emlegetett
szamárral. A férfi ismét öltönyt viselt, amely ezúttal valóban
helyénvaló öltözet volt, hiszen ő volt az est házigazdája. Sajnos
meg is borotválkozott, és a parfümjében, nem tolakodóan, de
pézsmaillat érződött.
Maggie megnyalta a száját. Nehezére esett ellenállni a
kísértésnek, hogy közelebb húzódjon a férfihoz és belélegezze
az illatát.
Val tekintete zavarba ejtően lassan vándorolt végig rajta
előbb lefelé, majd felfelé.
– Elbűvölő ma este, Margaret!
–  Köszönöm – mosolyodott el a lány, majd a következő
pillanatban odalépett a férfihoz, és megigazította a
csokornyakkendőjét. – James Bond hívott, kérdezi, mikor kapja
vissza az öltönyét.
A férfi pillantása a szájára siklott.
– Valóban? – kérdezte mosolyogva.
– Úgy hallottam.
Maggie nehezen ugyan, de elszakította róla a tekintetét.
–  Valentino Masini, hadd mutassam be önnek Ryder
Gerardot.
A két férfi kezet fogott.
– Remélem, jól érzi magát a szigeten.
–  Varázslatos hely! Köszönöm, hogy itt lehetek annak
ellenére, hogy Michael olyan váratlanul hívott meg.
–  Ugyan, igazán nincs mit. Ha bármire szüksége van, csak
szóljon!
Maggie csak azért nem kezdte el forgatni a szemeit, mert
újabb vendégek érkeztek.
– A színpad előtt foglaltam önöknek asztalt – mondta Val.
Ekkor, mintegy végszóra, odalépett hozzájuk a főpincér.
– Kérem, kövessenek!
Miután leültek az asztalhoz, és a pincér felvette a
rendelésüket, Michael Ryder felé fordult.
– Látod? – kérdezte.
Maggie az ajtóban álló Valt figyelte, ahogy mosolyogva,
udvariasan fogadja a többi vendéget, és közben arra gondolt,
vajon velük szemben is bizalmatlan-e.
 – Na, hogy látjátok? – kérdezte.
Rider szélesen elvigyorodott, Michael pedig felnevetett.
– Lehet, hogy nem bízik benned, de meg van veszve érted.
– Tartsd közel az ellenséged…
– Győzködd csak magad, Maggie! Majd meséld el, működik-
e!
 Nyolcadik fejezet

Képtelen volt levenni róla a tekintetét. A lány mintha egy

1930-as évekbeli magazinból lépett volna ki. Mellei lágyan
buggyantak elő a karcsú derekát kihangsúlyozó, testhez simuló
vörös ruha alól, amely pont térdig ért, és enyhén fel volt
sliccelve. Harisnyája hátulján aprócska fekete gyöngyök
futottak végig, a magas sarkú cipő pántja pedig vékony bokájára
vonzotta a tekintetet. A tökéletes, nőies külső pimasz belsőt
takart. Val pedig mindkettőt akarta.
Azonban nem ő volt az egyetlen, akit lenyűgözött a látvány.
Különböző korú, testalkatú és családi állapotú férfiak szegezték
Maggie-re a tekintetüket. Ha a lánynak a hangja is olyan szexi,
mint a külseje, neki vége!
– Az ott Maggie? – kérdezte a jobbján ülő Gabi. Val bólintott.
– El kell ismerni, megadja a módját!
–  Csodálod? Az ember nem mindennap léphet színpadra
rajongása tárgyával.
Ekkor a teremben ülők feje felett összetalálkozott a
pillantásuk. Margaret ahelyett, hogy elfordult volna, megemelte
martinispoharát. Mikor megnyalta az üveg peremét, Valnek el
kellett fordítania róla a tekintetét, máskülönben igen
kellemetlen helyzetbe került volna a vendégek előtt.
–  Mintha a két kísérője kevés lenne ahhoz, hogy
elszórakoztassák – jegyezte meg Gabi a legcsekélyebb rossz-
indulat nélkül.
Ekkor a színpadon kigyúltak a fények, így Val már nem
reagált húga szavaira. Az asztalok közt átvágva felment a
színpadra, hogy köszöntse a vendégeket.
– Hölgyeim és uraim, köszönöm, hogy csatlakoztak hozzánk
ezen a szép estén! – A meghívottak feje fölött elnézve
tekintetével megkereste Maggie-t. A lány végig őt nézte. – Ma
este egy különleges fellépőt, egy ikont szólíthatok a színpadra,
akit egyben a barátomnak is nevezhetek. Aligha kell őt
bemutatnom: hölgyeim és uraim, fogadják nagy tapssal Mr. Jim
Lewist!
A személyzetből is csupán néhányan tudták, hogy Jim
énekelni fog, így, mikor elhangzott a neve, tapsvihar tört ki a
teremben.
Jim a színpad felé tartva többekkel is barátságosan kezet
fogott. Mikor felsétált a lépcsőn, Vallel is kezet rázott, majd
odahajolt a mikrofonhoz.
–  A házigazda is megérdemel egy nagy tapsot! – mondta,
mire a tömeg újra kinyilvánította tetszését.
Val mosolyogva biccentett a vendégei felé, majd lement a
színpadról.
–  Nehéz nemet mondani Valnek – kezdte Jim. – Különösen,
ha a legjobb villában szállhatok meg, ráadásul ingyen.
A közönség felnevetett, Jim pedig leült a színpad közepére
kikészített székre. A Valnek dolgozó zenekar tagjai is elfoglalták
helyüket, miközben egy segéd átnyújtott Jimnek egy gitárt és
letett a mellette lévő asztalkára egy pohár vizet.
Mikor Jim végigfuttatta ujjait a húrokon, a terem
elcsendesedett.
–  Közel harminc éve énekelek a betevőmért – mondta a
zenész, mire újra felharsant a nevetés.
–  Koncerttermekben, előadótermekben, stadionokban
léptem fel, de az ehhez a klubhoz hasonlók a legjobb
helyszínek. Itt tudok beszélgetni önökkel. Ilyenkor úgy érzem
magam, mintha a nappalijukban ülnék és az idegesítő
szomszédjaikról szóló történeteket hallgatnám.
Lejátszott egy-két akkordot, amire a billentyűs válaszolt.
–  Volt már olyan szomszédjuk, aki még a barátnőjüknél is
dögösebb volt?
A következő akkordoknál már a dobos is csatlakozott
hozzájuk.
–  Higgyék el nekem, cseppet sem vicces, mikor a babánk
rájön…
Ekkor már a bőgős is megpendítette a húrokat, jelezve, hogy
azonnal kezdődik a dal.
– Hölgyeim és uraim, The Baby Next Door blues.
Jim a mikrofonhoz hajolt, a közönség pedig elvarázsolva
hallgatta.
 Val sokszor hallotta már énekelni, nemegyszer a saját
nappalijában. Jim azonban itt, a színpadon volt csak igazán
elemében.
Val azon kapta magát, hogy Maggie-t figyeli. A lány ujjaival
az asztalon dobolt, ajkai mozogtak, ahogy némán énekelte Jim
egyik legismertebb dalát.
A férfi hangja bársonyosan mélyre ereszkedett, majd
fokozatosan felemelkedett, végül lassan elhalt. A teremben
hangos tapsvihar tört ki.
Maggie volt az első, aki felpattant, és az utolsó, aki
abbahagyva a tapsolást, visszaült az asztalához.
Jim belekezdett a második dalba, Val pedig felállt és a többi
asztal között kacskaringózva a terem végébe ment, ahonnan a
legjobban lehetett hallani az előadást. Annak idején Jim segített
neki megtervezni a termet, hogy megfelelő legyen az
akusztikája. Ott, ahol most Val megállt, minden egyes hang
tökéletesen tisztán csengett.
A második dal dinamikusabb volt, mint az első, a
becsatlakozó fúvósoktól még izgalmasabbá vált a hangzás.
Mikor a szám véget ért, és a közönség elcsendesedett, Jim
végignézett a termen. Hamarosan meg is találta a tekintetével
Margaretet, Val pedig érezte, hogy felszökik a pulzusa.
Csak nem ideges? Hát mégiscsak létezik olyasmi, ami képes
elbizonytalanítani?
–  Megesett már önökkel, hogy találkoztak valakivel, és azt
gondolták magukban: a pokolba is, bárcsak húsz évvel fiatalabb
lennék?
– Inkább harminccal! – kiáltotta Michael Wolfe.
Jim fejét hátravetve hangosan felnevetett.
–  Mindössze néhány órával ezelőtt találkoztam ezzel az
elbűvölő leánnyal. Ha a hangja is olyan szexi, mint a ruhája,
csodás estében lesz részünk. Hölgyeim és uraim, fogadják
szeretettel Maggie Rosenthalt!
Maggie úgy lépkedett fel a színpadra, mintha világéletében
ezt csinálta volna. Val megbabonázva nézte. Jim átkarolta a lány
vékony derekát, és arcon csókolta. Margaret a térdét behajlítva
felemelte egyik lábát, majd a közönség felé fordulva tréfásan
megrebegtette a pilláit.
– Gyerünk, kislány!
 Val hallotta a kiáltást, de nem látta, kitől jött.
Margaret ahelyett, hogy a mikrofonhoz lépett volna, csókot
dobott Jimnek, majd a zongora mögé sétált.
– Nem bánja?
Ruben mindkét kezét felemelve átengedte neki a helyét. Az
egyik segéd odasietett, és megigazította a mikrofont, hogy
kényelmes magasságban legyen Maggie-nek.
– Nos, mit éneklünk, kislány? – kérdezte Jim.
Maggie a billentyűk fölé helyezte két kezét és leütött néhány
hangot.
–  Már csak kislány vagyok? – kérdezte. – Nemrég még a
leendő feleséged voltam.
Jim szélesen elvigyorodott.
– Drágám, ha a feleségem lennél, reggel már nem élnék.
A közönség felnevetett.
Val azon kapta magát, hogy élvezi az évődésüket.
Maggie Jim szemébe nézve végigfuttatta ujjait a
billentyűkön, hogy a közönség lássa, nem ma tanult meg
játszani a hangszeren.
– Valami izzasztóan gyorsat, Jim?
A férfi játékosan meglazította a gallérját – átengedte a
lánynak a főszerepet.
Ekkor Maggie egy lassabb dallamba kezdett, a közönség
pedig felsóhajtott.
– Vagy inkább valami lassú, érzékit?
Ezúttal Valen volt a sor, hogy meglazítsa a nyakkendőjét.
– Kislány, te választasz. Én pedig megpróbálok lépést tartani
veled.
Maggie összedörzsölte két tenyerét és belekezdett.
– Azt hiszem, ez ismerős lesz.
A közönség már az első két akkordból felismerte a dalt.
– Jártál már San Franciscóban, Jim?
Jim lehunyta a szemét, és akárcsak Val, alig várta, hogy
Maggie előrehajoljon és beleénekelje a mikrofonba a Sitt in’ on
the Dock of the Bay első két sorát.
Jim elismerően füttyentett, majd leült mellé a kikötőbe, és
vele együtt nézte a hajókat. Mikor a dalszöveg szerint Margaret
elhagyta georgiai otthonát, a hangja olyan tisztán csilingelt,
akár a vendégek poharainak koccanása.
Ú
 Úgy énekeltek együtt, mintha egész életükben ezt csinálták
volna. Szinte csak Maggie, Jim és a zongora voltak a színpadon;
a zenekar tagjai hátradőltek, és csendben hallgatták őket.
Felváltva énekelték a sorokat, a refrénnél pedig összefonódott a
hangjuk.
Mikor véget ért a dal, a teremben lévők mind állva
tapsoltak. Jim lesegítette a lányt az emelvényről, amelyen a
zongora állt.
Maggie arca csak úgy ragyogott.
Jim újra arcon csókolta, majd derekát átkarolva a színpad
széléhez kísérte.
– Kislány, boldogan énekelek veled máskor is!

Maggie képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Épp az imént

énekelte el Jim Lewisszal az egyik kedvenc számát, a közönség
pedig állva tapsolt!
Mikor visszaért az asztalukhoz, Michael arcon csókolta.
– Csodálatos voltál! Nem is tudtam, hogy ilyen jól énekelsz!
Ryder kihúzta neki az egyik széket, aztán tovább hallgatták
Jim Lewist.
Mikor felgyúltak a lámpák, rendeltek maguknak egy-egy
italt.
–  Nem is értem, mit keres egy irodában ilyen hanggal! –
mondta az asztalukhoz lépve Jim.
Talán majd valamikor karácsony környékére sikerül
abbahagynom a vigyorgást – gondolta Maggie.
– Ez azt jelenti, hogy megtarthatom a felvételt?
– Csak akkor, ha kapok belőle egy másolatot.
Jim kezet fogott a két férfival.
–  Ideje kicsit beszennyeznem a tüdőmet – mondta, és
elindult az ajtó felé.
Maggie boldogan fogadta a szomszédos asztaloknál ülők
gratulációit. Ám mikor körbenézett, sehol sem látta Masinit.
Miután Jim az utolsó dalt is elénekelte, a zenekar tovább
játszott.
Michael és Ryder épp halkan beszélgetett, mikor Gabi leült
Maggie mellé.
 – Fantasztikus voltál!
– Ugyan! Jim igazi profi, én csak próbálkozom.
Gabi épp ellenkezett volna, de akkor Michael félbeszakította
őket.
– Mi elindulunk vissza.
Maggie egy pillanat alatt felmérte, hogy felesleges harmadik
lenne.
– Én még maradok egy kicsit – felelte.
Michael odaadta neki a golfkocsi kulcsát.
– Gyalog megyünk – mondta.
– Nos, ki ez a barát? – kérdezte Gabi a távolodó férfiak felé
biccentve.
– Ryder?
– Igen.
– Egy régi jó barát. Nemrég esett át egy szakításon. Michael,
mivel majd minden napja be van táblázva, úgy gondolta, az a
legegyszerűbb, ha idehívja.
A magyarázat, úgy tűnt, bevált.
–  Hát igen, sok híresség igyekszik egy füst alatt elintézni a
családot és a barátokat – bólintott Gabi. – Nem szívesen lennék
annyira elfoglalt, hogy ne tudjak külön-külön időt szakítani
rájuk.
– Mit gondolsz, mennyire fogsz ráérni, miután férjhez mész
a szőlőültetvényesedhez?
Gabi elmosolyodott.
–  Őszintén? Fogalmam sincs, milyen lesz az életünk
Alonzóval. Szerintem úgy gondolja, hogy míg ő a borászattal
foglalatoskodik, én az időm nagy részét itt fogom tölteni.
–  Külön fogtok élni? – Mintha csak az Alliance szervezte
volna meg ezt a házasságot.
– Csak míg a kaliforniai birtokra nem tudunk költözni.
–  Nem lesz nehéz? Nekem úgy tűnik, nagyon szoros a
kapcsolatod a családoddal.
–  Ideje megtalálnom a saját helyemet. Val már hosszú évek
óta vigyáz kettőnkre. Anyám pedig bármikor oda tud költözni a
közelembe.
–  És Alonzónak ez így megfelel? – Maggie el nem tudta
képzelni, hogy ennyire közel legyen a szüleihez. Igaz, neki nem
is volt ennyire szoros a kapcsolata velük: ritkán látogatottá meg
őket, és nem is érezte úgy, hogy sűrűbben kellene.
– Mint mondtam, még nem igazán volt erről szó köztünk.
Maggie akaratlanul is elgondolkodott azon, vajon miről
beszélgethetnek. Furcsamód Gabinak ahhoz képest, hogy lassan
már a nyakukon volt az esküvő, vajmi kevés elképzelése volt
arról, hogy milyen lesz a házasélete.
–  Miss Masini! – szakította félbe őket az egyik pincér. –
Bocsásson meg a zavarásért, de akadt egy kis probléma, és nem
találom Mr. Masinit.
Gabi felállt az asztaltól.
– Bocsáss meg!
– Ugyan már! – felelte Maggie. – Ideje, hogy én is induljak.
A közönség nagy része már elhagyta a klubot. Maggie
kilépett a kellemesen meleg karibi levegőre és elindult a
villájukkal ellenkező irányba. Még csak az hiányzik, hogy
megzavarja Michaelékat! Különben is, túl szép volt az este
ahhoz, hogy máris visszamenjen a villába – ki akarta élvezni a
Jimmel történt éneklés izgalmát. Már alig várta, hogy megkapja
a hangfelvételt.
Örült volna, ha nála van a mobilja, és megírhatja Judy-nak,
milyen fantasztikus élményben volt része. De hiába, ezzel még
várnia kellett.
Végigsétált a főépület széles verandáján. A teraszon, amely
étteremként szolgált, már senki sem maradt.
Maggie hallgatta a partot nyaldosó hullámok hangját,
elvarázsoltan nézte, ahogy az épület fényei tükröződtek a vízen.
Tökéletesen értette, Val miért szeret itt lakni, ahol dolgozik.
A panoráma, a víz és a levegő hőmérséklete… egyszerűen
tökéletes volt.
A teraszon lévő zongorát lefedték éjszakára. Maggie
végigsimította a védőtakarót, majd félve felhajtotta.
A baby grand zongorának van egyfajta hangja, amellyel
egyetlen más zongora sem rendelkezik. Ahhoz képest, hogy a
szabadban állt, tökéletesen volt felhangolva. Maggie a víz felé
fordult, és belekezdett a dalba, amelyet korábban, az este
folyamán játszott.
Azon gondolkodott, vajon Valnek tetszett-e az előadása,
aztán pedig feltette magának a kérdést, hogy ez miért érdekli őt
egyáltalán.
É
 Érzéki, kissé szomorkás hangon kezdett énekelni, mely illett
a hangulatához. Mikor a dal végéhez ért, és a zongora utolsó
hangja is elhalt, valaki tapsolni kezdett.
Val a korlátnak támaszkodva állt, nyakkendője meglazítva.
Maggie mosolyogva biccentett a fejével.
– Köszönöm, uram!
–  Csodás volt ma este! – mondta a férfi. Árnyékban állt, így
Maggie nem látta az arcát.
A lánynak nagyon jólesett a dicséret.
– Jól éreztem magam.
– Ami látszott is. – Val ellökte magát a korláttól és a zongora
fölé hajolt. – Mióta játszik?
Maggie, mivel hirtelen nem tudta, hogyan reagáljon a férfi
kedves viselkedésére, lassan leütött egy-két billentyűt.
–  Amióta az eszemet tudom, mindig volt otthon
hangszerünk. A szüleim túl fiatalok voltak Woodstockhoz, de ha
tehették volna, meztelenül rohangáltak volna fel-alá a házban,
csak egy gitárral takarva magukat.
– Tőlük tanult meg zongorázni?
–  Inkább magamtól. A klasszikus értelemben vett oktatást
nem tartották igazán fontosnak. – Maggie lejátszott néhány
akkordnyi Bachot, majd Pink Floydra váltott.
– De kottát olvasni tud?
– Valahogy kisilabizálom – válaszolta mosolyogva Maggie. –
A gimnáziumi kórusvezetőnk szerint jó a hallásom.
– Akárcsak a hangja.
Maggie újra elmosolyodott. Hirtelen megcsapta a férfi illata.
–  Igen. Talán néhányan még dobnának is pénzt az utcán a
gitártokomba.
– De feladta az énekesi ambícióit; nem akarta kockáztatni a
tetőt a feje felett. – A férfi megállapítása fájó pontot érintett.
–  A szüleim hónapról hónapra élnek, Masini. Én más életet
akartam magamnak. – A zongorából áradó hangok egyre
komorabbá váltak. Maggie valami gyorsabbat, élénkebbet
kezdett játszani. – És magával mi a helyzet? Kívánta valaha azt,
hogy más legyen az élete?
Mikor Val nem válaszolt, Maggie felpillantott – a férfi
elgondolkodva nézte őt.
– Egészen eddig nem.
 – Ez úgy hangzott, mintha lenne valami vágya.
A férfi közelebb hajolt és kézfeje hátuljával végigsimította
Maggie arcát.
Maggie abbahagyta a játékot. Hirtelen hevesebben kezdett
verni a szíve.
– Hol van Michael? – kérdezte suttogva Val.
– Michael? – Maggie hirtelen nem is tudta, kire gondol.
–  A férfi, akivel itt nyaral – válaszolta a szemöldökét
felvonva Val.
–  Persze… ő csak… – Úristen, hogy lehet valakinek ilyen
illata?
Val gyengéden a tarkójára tette a kezét, és felállította.
– Csak egy barát, nem igaz, Margaret?
Maggie óhatatlanul közelebb hajolt a férfihoz.
Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy megkóstolja az ajkait.
– Ha azt mondanám, hogy többek vagyunk, mint barátok…
Val tekintete az ajkáról a szemére vándorolt.
–  Akkor el kéne engednem. – Meglazította Maggie tarkóján
az ujjait, azonban a lány ahelyett, hogy elhúzódott volna,
közelebb hajolt hozzá.
–  A hangjából ítélve nem szívesen tenné – mondta Maggie
egyik tenyerét Val mellkasára helyezve. Az öltöny kőkemény
izmokat rejtett.
–  Nem szokásom elcsábítani más nőjét – felelte a férfi,
azonban egy millimétert sem húzódott hátrébb.
–  Ezt jó hallani, Masini – mondta Maggie felfelé fordítva az
arcát. – De én nem vagyok senki tulajdona.
Val csak a pillanat tört részéig habozott, mielőtt ráhajolt az
ajkaira. Csukott szájjal, gyengéden ért hozzá, mint aki fél bármit
is elsietni. Ám mikor szabad kezével átkarolta Maggie derekát,
és a testük egymáshoz simult, a lány bátorítóan szétnyitotta
ajkait.
És akkor már tudta, hogy elveszett. A férfi csókjának szex–
és bourboníze volt. Maggie azt kívánta, bárcsak hosszú órákra
magával ragadná ez az örvény. Val úgy csókolt, mintha
küldetésen lenne. Ki tudja? Lehet, hogy tényleg célul tűzte ki,
hogy minden héten új nővel csókolózzon. Bár ez nem valószínű.
A férfi legtöbbször túlságosan is tartózkodóan viselkedett.
Most azonban nem… nyelvével felfedezőútra indult,
miközben erős kezével még közelebb húzta magához Maggie-t.
Szenvedélyes csókjuk egészen addig tartott, míg Maggie
egyszer csak azt érezte, hogy kezd összeszorulni a mellkasa.
Tudta, hogy le kell lassítania, vagy hamarosan rátör egy
asztmaroham. Az elmúlt években ezek a rohamok igencsak
megkeserítették az életét. Leginkább emiatt volt szingli, és ha
össze is jött valakivel, az együttléteiket a legnagyobb
jóindulattal is csak langyosnak lehetett nevezni.
Val esetében már ez a csók is azzal fenyegetett, hogy
mindjárt elfogy a levegője.
Elhúzódott a férfitól, mire az ösztönösen követte őt.
Maggie igyekezett megzabolázni a légzését.
– Állj! – mondta.
– Túl gyors, cara?
Fogalmad sincs, mennyire.
Maggie megszédült. Az inhalátora a táskájában volt. A
következő két levegővétel sem oldotta meg a kialakult
vészhelyzetet.
– Nem kapok… levegőt…
Val elmosolyodott, de a mosoly azonnal el is tűnt az arcáról,
amint megértette, hogy a lány komolyan beszél.
– Jól van?
– A táskám!
Val a padhoz kísérte és kezébe adta a táskáját.
Az inhalátor megtette a dolgát, Maggie-nek sikerült venni
néhány lélegzetet.
Val letérdelt mellé és a biztonság kedvéért a derekára tette
két kezét.
– Minden rendben?
Maggie zavartan bólintott.
– Nem mindig tör rám ilyen hevesen…
– Hívjak orvost? – kérdezte aggódva a férfi.
Maggie egyik kezét megnyugtatóan a vállára tette.
–  Nem kell, köszönöm. – A szorítás, melyet a mellkasában
érzett, lassan elmúlt. – Általában el tudom ezt kerülni. Nem
akartam megijeszteni.
Val megszorította a combjait.
– Ugyan azt akartam, hogy elakadjon a lélegzete, de nem így.
Maggie elmosolyodott.
 –  Azt hiszem, beleírhatja az önéletrajzába, hogy halálos a
csókja.
A férfi megfogta és ajkaihoz emelte Maggie két kezét.
– Mindig ilyen hevesek a rohamai?
– Nem. Csak ha… – Maggie úgy érezte, nem lenne helyénvaló
elismernie, hogy egyetlen csóktól beindult. Legalábbis nem
rögtön az első csók után.
Úristen! Csókolózott Val Masinivel! Miközben Michael
barátnőjeként nyaral a férfi szigetén!
Megpróbált felállni.
– Mennem kell.
Val azonban visszanyomta a padra.
– Várjon!
– Tényleg nem lenne szabad itt lennem magával…
A férfi a szemét összehúzva nézett rá.
– De hiszen azt mondta, hogy nem az övé.
– Nem is. De nem ez a lényeg.
A férfi tekintetéből olyan magabiztosság sugárzott, amelyet
Maggie korábban csak nagyon ritkán látott.
– Ám legyen, Margaret. Futni hagyom… ezúttal.
– Ez meg mit jelentsen?
– Hogy még nem végeztünk egymással.
– Nem képzel egy kicsit sokat magáról, Masini?
A férfi nem válaszolt, csak felsegítette Maggie-t a padról.
– Megy egyedül is – mondta a lány.
– Ebben biztos vagyok. De nem hagyom egyedül, míg vissza
nem érünk a villájukhoz.
A vitatkozás túl sok energiát igényelt volna, ráadásul
Maggie-nek volt annyi esze, hogy ne kockáztassa, hogy egyedül
lesz, ha véletlenül mégis rátör a roham.
– Hát jó – mondta.
Val felnevetett. Míg odaértek a golfkocsihoz, végig Maggie
hátán tartotta a kezét.
 Kilencedik fejezet

Michael szemét lehunyva élvezte az első korty kávé ízét.

Ahogy meghallotta Maggie-t, szélesen elmosolyodott, és neki is
töltött a kávéból. – Valaki későn ért haza tegnap! – ugratta
Michael.
–  Valaki nagyon korán lelépett tegnap este – vágott vissza
Maggie.
– Átkozottul jól érzem magam!
– Igen, a szex ezt teszi az emberrel.
Michael felült a konyhapultra.
– Hol van Ryder? – kérdezte Maggie.
–  Koránkelő típus. Lement futni egyet a partra. Tudod,
Utahnak nem igazán van tengerpartja.
Maggie megtámasztotta az állát a tenyerén.
– Még sosem láttalak így ragyogni – mondta mosolyogva.
– Mi férfiak nem szoktunk ragyogni – felelte tréfásan szemét
forgatva Michael.
– Baromság!
A férfi néhány pillanatig elgondolkodva nézte a kávéját. –
Tudod, néha elgondolkodom azon, milyen lehet együtt élni egy
olyan emberrel, mint…
– Mint Ryder?
– Mint Ryder. – Michael arcáról eltűnt a mosoly.
–  Tudod, Michael, csak akkor tudhatod meg, milyen az, ha
megpróbálod.
– Az a karrierem végét jelentené.
–  Nem tudhatod. Hollywoodban az érdekek szerint
változnak a szelek.
Michael elgondolkodott a lány szavain.
Mikor összehúzta a szemét, Maggie témát váltva meggyónta
neki előző esti bűnét.
– Csókolóztam Vallel.
Michaelnek tátva maradt a szája.
 –  Pontosabban ő csókolt meg. Igaz, közben rám jött egy
roham, hogy az isten verje meg… de igen, csókolóztunk.
Michael szélesen vigyorgott – élvezte, hogy a lány ennyire
zavarban van.
– Milyen volt?
–  Mármint még a roham előtt? Fantasztikus! De hát te is
láttad a fickót.
–  Gyengéd puhatolózás, és épp csak annyi nyelvjáték,
amennyi elsőre kell?
Maggie szemét lehunyva felnevetett.
– Honnan tudod?
– Csak találgattam.
– Nem kellett volna – fújta ki hangosan a levegőt Maggie.
– Már miért ne? A fickó szexi, heteró. Pont neked való!
– De hát veled vagyok itt!
– Valami azt súgja, hogy nem volt közönségetek.
– Igen, egyedül voltunk.
– Akkor meg mi a baj? Val megszegné a saját szabályait, ha
kiszivárogtatná a történteket. Nekem nem olyan férfinak tűnik,
aki azonnal szétkürtöli a hódítását.
Maggie azonban még mindig úgy érezte, hogy helytelenül
cselekedett.
– De…
– Semmi de! Csókolózz vele, feküdj le vele, csinálj vele, amit
csak akarsz! Később sem fogom máshogy gondolni, történjen
bármi ezen a nyaraláson. Különben meg nem villognak
körülöttünk kamerák, és nem szegeznek nekünk kényes
kérdéseket. Ez a hely nem szerepel a térképen. Úgyhogy már
most tudom, hogy vissza fogok még idejönni.
Maggie némiképp megnyugodott.
– Ryderrel?
– Talán.
Ekkor mindkettejük döbbenetére valaki csengetett.
Michael nyitott ajtót.
– Elnézést a zavarásért, Mr. Wolfe. Miss Rosenthalnak levelei
érkeztek.
Levelek? Ezen a szigeten?
Michael elvette a férfitól a leveleket, majd becsukta az ajtót.
– Úgy tudtam, ide nem juthatnak be üzenetek.
 Michael a három borítékra pillantott, mielőtt átadta volna
őket Maggie-nek.
– Az egyik a húgodtól érkezett – mondta a lány. Úgy ismerte
Judy kézírását, akár a sajátját. A válaszcím azonban
olvashatatlan volt.
Maggie természetesen ezt bontotta fel elsőként.

Szia, te másvalaki pénzén sütkérező!

Szörnyű, hogy nem tudlak felhívni a  huszonegyedik

században!
Két dolog is van:
Először is, SEMMIT sem hallottam rólad és  Michaelről,
mióta elutaztatok. Minden létező  platformot figyelek, de sehol
semmi. Vigyori és a  társa sem talált semmit.
Judy Rickre és Neilre célzott. Korábban mindketten a
katonai hírszerzésnél voltak, és Maggie az életét is rájuk bízta
volna.

A másik dolog… a fickó, akinek utána kellett  néznem. Nem

tetszik az, amit megtudtam róla.  Pontosabban, amit nem
találtam. Nem tudom,  miért akartad, hogy nyomozzak utána, 
mindenesetre „ne bízz benne”! Vigyori üzeni.
Remélem, nagyon jól érzed magad!
Már alig várom, hogy mesélj… vagy ne mesélj.
Adj a nevemben egy puszit a bátyámnak!
J
 
Maggie megvakargatta a fejét.
– Mi az?
–  Judy üdvözöl. Azt mondja, a való világban minden
csendes.
– Ez jó hír.
– Igen, az.
– Akkor mi ez a homlokráncolás?
– Megkértem, hogy nézzen utána ennek az Alonzónak. Most
már Michael is ráncolta a homlokát.
– És mit talált a húgom?
 –  Azt nem írja. Csak azt, hogy Rick és Neil szerint nem
szabad bíznom a fickóban.
Michael megfordult és nekitámaszkodott a pultnak.
– Ez nem lesz nehéz így, hogy nincs is a szigeten.
– Igen…
Ekkor kinyílt a villa hátsó bejárata – Ryder a futás után kicsit
még kapkodva vette a levegőt.
– Utah meg sem közelíti ezt a helyet!
–  Hát igen… A csillogó víz és a szellő. – Michael elővett a
konyhaszekrényből egy csészét. – Kávét?
– Igen, köszönöm. Jó reggelt, Maggie!
– Jó reggelt!
Maggie felbontotta a második borítékot. Ezen nem szerepelt
válaszcím.

Anyám diktátorként viselkedik a konyhában. Csak

figyelmeztetem…
Val

– A francba!
– Mi az?
Maggie teljesen megfeledkezett a főzőleckéről.
– Le kell rónom egy adósságot.
Az órájára pillantott – még volt ideje egy gyors zuhanyra. A
sminkelést és körömfestést viszont későbbre kell hagynia.
Fogta a leveleket és kisietett a szobából.
Gyorsan lezuhanyozott, belebújt a szandáljába, kifestette a
szempilláit és kiviharzott a villából.

Mikor Maggie belépett Val konyhájába, Simona Masini már

kötényben volt, és ki se látszott a friss paradicsom, tojás és liszt
közül.
Mintha egy horrorfilm elevenedett volna meg a lány előtt.
Vagy legalábbis egy katasztrófafilm.
–  Elnézést a késésért – szabadkozott a hátsó ajtón belépve
Maggie.
Mrs. Masini elnézően elmosolyodott.
 –  Ugyan már, az egész nap a miénk. – Odanyújtott Maggie-
nek egy kötényt. – Vegye ezt fel!
–  Az egész nap? – kérdezett vissza a lány, miközben azon
gondolkodott, viselt-e valaha is az életében kötényt. Emlékei
szerint nem.
– Ne legyen ilyen komor, Margaret! Okos nőnek tűnik. Biztos
vagyok benne, hogy meg tudom tanítani önnek a tésztakészítés
alapjait.
Mrs. Masini kinyitott egy nagy üveget, és kiszedett belőle jó
néhány kanálnyi lisztet, egyenesen a konyhapultra.
–  A tésztával kezdünk, hogy legyen ideje kiszáradni, míg
elkészítjük a szószt.
–  Ha eleve kész tésztát vennénk, sokkal beljebb lennénk –
viccelődött Maggie. Az asszony homlokráncolását látva nehezen
állta meg mosolygás nélkül.
– Elkezdem, ön pedig csinálja utánam! Mosson kezet!
Maggie szófogadóan a mosogatóhoz lépett.
–  Előrebocsátom, Mrs. Masini, a konyha ősellenségem.
Mindent készen veszek.
– Hát az édesanyja nem főzött otthon?
Maggie a cserépben termesztett marihuánára gondolt.
– Nos, gyógynövényt, azt szárított otthon…
Ezzel nem nyűgözte le tanítóját. Mrs. Masini ökölbe szorított
kezét belenyomta a lisztbe, majd elkezdte feltörni a tojásokat
ebbe a mini liszt-vulkánkráterbe.
–  A tészta az olasz konyha alapja. Nem nehéz megjegyezni,
hogyan kell készíteni. – Sót és még valamit szórt a lisztbe. –
Miért csak engem néz? – Fehér kezével a pult túloldala felé
intett. – Kezdje el!
Maggie igyekezett leutánozni a mozdulatot, de túl erősen
nyomta bele a kezét a lisztbe – máris látta, hogy ha beleüti a
tojást, az úgy fog lecsorogni az alacsony peremen, mint a láva a
Saint Helens-vulkánon. Megigazgatta a liszthegy szélét, majd
feltörte az első tojást.
Az első tökéletesen sikerült; a másodikból egy héjdarabka is
belekerült a lisztbe, melyet gyorsan kihalászott.
Maggie Mrs. Masinire pillantott, aki csendben figyelte, mit
bűvészkedik.
– Nem is olyan nehéz, nem igaz? – mosolyodott el az asszony.
Á
 Ám úgy tűnt, korai volt a dicséret. A harmadik tojás pont a
„vulkán” peremére esett és lefolyt róla a pultra. Maggie
megpróbálta elkapni, aminek az lett az eredménye, hogy a
liszthegy teljesen összedőlt.
– Jaj, ne!
Minél inkább igyekezett megállítani a lávafolyamot, a liszt
annál jobban szétterült a pulton.
Mrs. Masini beletörölte a kezét a kötényébe, majd odahúzta
a szemetest. Fogott egy papírtörlőt, és pár másodperccel később
a liszt meg a három tojás a kukában végezte.
– Kezdje újra!
A második vulkán csak azután tört ki, hogy Mrs. Masini
megmutatta neki, hogyan kell elkeverni a tojásokat a lisztben. A
harmadik próbálkozása azonban már majdnem tökéletesre
sikerült.
Vagy legalábbis átment a vizsgán.
Míg felvágták tésztát, megsodorták a darabokat és kitették
száradni, beszélgettek.
Miután felaprították a paradicsomot, a hagymát és a
fokhagymát, Mrs. Masini elővett egy üveg cabernet-t, és Maggie
kezébe nyomta.
– Nyissa ki!
Maggie-nek kezdett tetszeni a főzőcskézés.
– Hol találom a poharakat? – kérdezte.
Mrs. Masini a szemét forgatva elvette tőle a nyitott üveget,
és öntött belőle a tűzön fortyogó zöldségekre.
– Ó! – sóhajtott fel csalódottan Maggie. – Ez nem a veje bora.
– Nem a vejem!
– Még nem.
Mrs. Masini dünnyögött valamit.
– Nem helyesli a lánya döntését? – kérdezte Maggie.
Az asszony habozott, mielőtt válaszolt volna.
– Az a férfi sosem néz a szemembe.
– Gondolja, hogy rejteget valamit?
Mrs. Masini kitért a válaszadás elől.
–  Mégis melyik halálosan szerelmes férfi tűnik el hosszú
hetekre? Még be sem mutatta Gabit a családjának. Egyáltalán
kik a szülei?
Maggie a saját családjára gondolt.
 –  A családi háttér nem mindig határozza meg, hogy milyen
lesz a gyerek.
– Ez igaz, de a házasság nem csak arról szól, hogy két ember
összeköti az életét. Hogyan fogadjam el a családját, ha még nem
is találkoztam velük? Nem bízom benne.
Maggie csendben figyelte, ahogy az asszony elővesz a
konyhaszekrényből két poharat, és tölt maguknak a borból.
– Ismerje meg alaposan a férfit, akihez majd férjhez megy! –
Nagyot kortyolt az italból. – Ismerje meg a családját!
– A házasság nem szerepel a terveim között.
– Ezt meg hogy érti?
Maggie azóta gondolta így, hogy az Alliance-nak dolgozott.
–  Rájöttem, hogy a művészi beállítottságú férfiak
társaságában érzem magam a legjobban.
– Mint például Jim?
Maggie bólintott.
–  Habár inkább a nála néhány évtizeddel fiatalabbak
vonzanak – mondta nevetve. – Viszont a hozzá hasonló fickók
nem hajlamosak lehorgonyozni, és a bérleti díj meg a
villanyszámla befizetése is nehézséget okoz számukra.
Mrs. Masini a bort kortyolgatva elgondolkodott Maggie
szavain.
– Akkor önnek egy stabil anyagi háttérrel rendelkező férfira
van szüksége – mondta végül.
Maggie sok fehérgallérost ismert, több évig is randizott
velük. Lehet, hogy az anyagi hátterük stabil, de hogy nem
tudnak nevetni és élvezni az életet, az is biztos.
– Már nem akarom beérni a fél csomaggal – mondta végül. –
És azt is megtanultam, hogy nem létezik tökéletes férfi. És isten
a megmondhatója, én is nagyon messze vagyok a tökéletestől.
– Egyikünk sem az, kedvesem.
–  Könnyebb lenne, ha nem lennének ilyen nagyok az
elvárásaim – folytatta Maggie. – A szüleim szegények, mint a
templom egere, mégis együtt vannak. De ha valamelyikük
többre vágyna, akkor a másik nyomorultul érezné magát.
Maggie inkább él egyedülálló nőként, de boldogan, semmint
egy boldogtalan házasságban.
– Tehát egy anyagilag stabil művészlelket keres.
– Senkit sem keresek.
É
 –  És mi van a barátjával… az exrákkal? – Mrs. Masini
cinkosan rámosolygott, amiből Maggie arra a következtetésre
jutott, hogy az asszony még jól emlékszik a húszas éveire.
–  Attól, hogy jól érezzük magunkat egy baráttal, még nem
jelenti azt, hogy ez egy életre szól.
Valami azt súgta Maggie-nek, hogy Mrs. Masininak nem fog
tetszeni ez a válasz. Igaza is lett.
–  Végül minden nő férjhez megy – mondta az asszony.
Maggie már épp nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, de
Mrs. Masini alkalmat sem adott neki rá. – És egy nap arra ébred,
hogy gyermekre vágyik.
– Én…
–  Mikor először kézbe veszi a gyermekét, minden
szomorúsága elillan – folytatta Mrs. Masini. – A gyermekekért, a
családért rengeteg mindent képes feláldozni az ember. És nehéz
látni, ha rossz döntéseket hoznak.
– Például, ha rossz emberrel kötnek házasságot.
Mrs. Masini megemelte a borospoharát.
– Például, ha rossz emberrel kötnek házasságot.
–  Mi aggasztja leginkább Mr. Picanóval kapcsolatban? Attól
tart, hogy durva ember? – Egy szempillantás alatt tértek rá
Gabira és a lány közelgő házasságára.
–  Alig láttam bármiféle érzelmi megnyilvánulást attól az
embertől – mondta elgondolkodva Mrs. Masini. – Márpedig az
olaszok igencsak érzelmes nép! – Mrs. Masini ekkor már
élénken gesztikulált, a hangja pedig egy oktávval feljebb ugrott.
– Mr. Masini, nyugodjék békében, nagyon szenvedélyes életet
élt. Teljes szívéből tudott szeretni. Mindennél jobban vágyott
egy lánygyermekre. Ha egy férfi nem tud hangot adni a
dühének, az addig gyűlik benne, míg végül ki nem robban.
Ezért féltem a lányomat.
– Vannak férfiak, akikre nem hat a stressz – mondta Maggie.
Mrs. Masini megrázta a fejét.
– Alonzo Picano magában tartja. Látom a tekintetén.
Ejha, nagyon nem kedveli a fickót – gondolta Maggie.
–  Talán csak nem ismeri még őt eléggé – jegyezte meg
óvatosan.
– Úgy beszél, mint a fiam – mordult fel az asszony. – Higgye
el, elég jól ismerem. Nem Gabriellához való. De holnap
visszajön a szigetre, úgyhogy maga is láthatja majd a saját
szemével.
Mrs. Masini megkavarta a szószt, majd visszarakta rá a fedőt
és lejjebb vette alatta a lángot.
–  Gabi mintha azt mondta volna, hogy legalább egy hétig
távol lesz – mondta Maggie.
– Meggondolta magát. Akár egy nő. Egy üzletember esetében
luxus, ha meggondolja magát.
Maggie egyet kellett, hogy értsen ezzel a kijelentéssel.
– Történt valami? – kérdezte.
Mrs. Masini erre csak felnyögött.

Michael Ryder előtt ért fel a csúcsra. Wakeboardozással kezdték

a napot, aztán úgy döntöttek, túráznak egyet: felmennek a kis
sziget északi sarkára piknikezni. Úgy tűnt, Sapore di Ámoré
vendégei inkább a medencét részesítették előnyben, mert
senkivel sem találkoztak útközben.
Néhány száz méterrel a tengerszint felett már erősebb volt a
szél, és gyönyörű kilátás nyílt minden irányba.
Ryder felérve álmélkodva fordult körbe.
– Azta!
–  Igen, az ilyen kilátást sosem lehet megunni – mondta
Michael.
– Ilyenkor elgondolkodom, vajon miért Utahban élek.
–  Mert ott nőttünk fel, és ott biztonságban érezzük
magunkat. – Legalábbis míg Michael ott élt, így gondolta. Most
pedig, hogy a szüleivel, vagyis leginkább apjával jobbá vált a
kapcsolata, szívesen járt haza. Bár az meg sem fordult a fejében,
hogy visszaköltözzön. Az elmúlt években színt vallott
nővérének és bátyjának, egyik húgának pedig a közelmúltban.
Csak idő kérdése, és a szüleivel is beszélnie kell. A távolság
segített abban, hogy megőrizze a titkát, de előbb vagy utóbb
meg kell tennie ezt a lépést, el kell mondania az apjának, hogy a
férfiakhoz vonzódik.
Ryder leült a földre, és könyökére támaszkodva hátradőlt.
Michael több időt töltött vele, mint bárki mással. Mikor sikerült
időt lopniuk maguknak, olyan volt, mintha megint kölykök
lennének, vagy legalábbis jó tíz évvel fiatalabbak. Ilyenkor
mindketten úgy érezték, hogy az élet még rengeteg gyönyörű
pillanatot tartogat számukra.
–  Mindenhol vannak gimik – szólalt meg Michael. – Nem
muszáj a Hiltonban maradnod.
–  Csak nem próbálsz elcsábítani a nagyvárosba, Mike? – A
vigyortól két gödröcske jelent meg Ryder arcán.
Tényleg ezt csinálná?
– Miért ilyen bonyolult az életünk?
– Mert melegek vagyunk.
Michael kurtán felnevetett.
– Ez lenne az oka? Erre nem is gondoltam.
Ryder mosolyogva az oldalára fordult.
–  Hova mennék, ha otthagynám Utaht? Beverly Hills-be,
hogy a kitartott pasid legyek?
Ryder senkinek sem lenne a kitartottja, ezt Michael jól tudta.
Ahhoz túl erős, túl makacs.
– Dolgoznál.
–  És ha az emberek kérdezősködnének, hogy miért élek
veled?
–  Rengetegen élnek együtt lakótársakként. – Michael most,
hogy hangosan is kimondta ezt, komolyan elgondolkodott a
lehetőségen. – Nem fáradtál bele, hogy egy kisvárosban élj, szűk
látókörűekkel körülvéve?
Ryder Michael combjára tette a kezét.
– Mindent veszélybe sodornánk, amiért eddig dolgoztál.
Michaelnek eszébe jutott, amit nemrég Maggie kérdezett
tőle: hogy van-e az az összeg, amire azt mondja, hogy ennyi már
elég, ez már boldoggá teszi. Egyáltalán össze lehet-e hasonlítani
a bankszámláján lévő pénzt azokkal a pillanatokkal, melyeket
itt, a sziklán él meg a szeretőjével?
Megszorította Ryder kezét.
– Mindkettőnknek van veszítenivalója.
– Igen – fordította el a fejét Ryder.
Néhány másodpercig némán nézték a sirályokat, ahogy
leereszkednek a hullámok fölé, hogy zsákmányt szerezzenek.
– Gyönyörű! – mondta Ryder.
– Igen – felelte Michael a férfi profilját nézve.
 Tizedik fejezet

Mrs. Masini úgy gondolta, nyugodtan lepihenhet délután, és

Maggie-re bízhatja, hogy fél órán át felügyelet nélkül kevergesse
a mártást. Az asszony tényleg nem sejtette, hogy Maggie milyen
könnyen el tud rontani egy ételt. Az sem tett túl jót, hogy
elfogyott fél üveg bor.
Maggie Mrs. Masini utasítását követve háromnegyedkor
feltett melegedni egy fazék vizet. Az asszony szerint egy késői
tészta a legjobb ebéd. Maggie pedig meg volt róla győződve,
hogy ha az ember délután kettőkor ebédel, akkor már
nyugodtan lehet borozgatni.
Épp a mártást mosta le a kezéről, mikor hallotta, hogy kifut
a víz.
– Hűha!
Valnek természetesen pont a legnagyobb felfordulásba
kellett besétálnia.
A férfi gyorsan lejjebb vette a lángot a víz alatt. Most is
háromrészes öltönyt viselt, Maggie pedig… ugyanakkor nézett
végig magán, mikor Val.
A kötény viszonylag sokat felfogott a rászóródott lisztből, de
még így is bőven jutott belőle a ruhájára is. Biztos volt benne,
hogy még egy óvodás sem csinál ekkora felfordulást a
konyhában.
Val a tenyerébe rejtette mosolyát.
– Jól van, nevessen csak!
A férfi leeresztette a kezét.
– Olyan… olyan…
Maggie kifújt egy homlokába hullt hajtincset, majd Vált
megkerülve odament a tűzhelyhez. Nem fogja teljesen elrontani
az ebédet, még ha nevetségesen fest is.
– Háromszor futottam neki, mire sikerült a tészta – mondta
a rácson száradó kupac felé biccentve.
– Én figyelmeztettem!
 Mikor Maggie felmordult, a hangja nagyon hasonlított Val
anyjáéra.
– Hol van az anyám?
–  Pihen. Úgy tűnik, a konyhában való művészkedés
kifárasztja. Megkért, hogy csak akkor ébresszem fel, ha már
megfőtt kész az ebéd.
Val kibújt a zakójából és meglazította a nyakkendőjét.
– Ha ez segít, isteni illata van.
– Remélem is, mert növesztettem néhány ősz hajszálat!
A férfi nevetve feltűrte az ingujját és gyorsan megmosta a
kezét.
– Nem hiszem, hogy lennének ősz hajszálai. Inkább lisztnek
nézem.
Maggie-nek átfutott az agyán, hogy a férfihoz vágja a tésztás
konyharuhát. De azzal összekoszolná a selyemingét. Talán ha
kicsit lazábban lenne öltözve…
– Én megmondtam neki, hogy nem tudok főzni.
–  Látja, itt hibázott. – Val odavitte a tűzhelyhez a már
megszáradt tésztával teli rácsot.
Maggie mellette állt; a paradicsom és fokhagyma szagán
keresztül megérezte Val illatát, ezért még jobban koncentrált a
keverésre.
A férfi, miután belerakta a tésztát a vízbe, bámulni kezdte
őt.
– Mi az? – kérdezte Maggie a szeme sarkából odapillantva.
Val megcirógatta az arcát.
– Van itt egy kis…
Micsoda? Liszt? Mártás? Maggie kellemesen megborzongott
az érintéstől.
– Tegnap éjszaka magára gondoltam.
– Valóban? – Igazából nem nagyon örült annak, hogy a férfi
ennyire felizgatta. A csókot követően egész éjszaka csak
forgolódott, de ezt természetesen megtartotta magának. – Én
olyan édesdeden aludtam, mint egy csecsemő.
– Igazán?
Val mögé lépett, és szándékosan úgy nyúlt a tűzhely
gombjához, hogy testével súrolja Maggie-t.
– Tudja, Masini, erre még egyedül is képes vagyok.
– Tudom. De abban mi a pláne?
 – Kicsit sokat képzel magáról.
– Igen, ezt már tegnap este is mondta.
– És továbbra is így gondolom.
A férfi felnevetett és végigsimított a karján. Maggie közelebb
hajolt hozzá, de akkor észrevették, hogy nincsenek egyedül.
Maggie igyekezett megállítani a mozdulatot, de elkésett.
Nyilvánvaló volt, mire készülnek.
– Gabi!
Gabi elkerekedett szemekkel, huncut mosollyal az arcán
nézett rájuk.
– Maggie?! Tudtam, hogy anyánkkal főzöl, de fogalmam sem
volt róla, hogy…
Val felnevetett, mire Maggie oldalba bökte a könyökével.
– A bátyád szeret flörtölni.
– Valóban? Eddig nem vettem észre.
Maggie elmenekült Val vizslató tekintete elől. Ledobta a
pultra a konyharuhát.
– Megyek, felébresztem édesanyátokat.
–  Bízd csak rám! – mondta Gabi. – Ti ketten csak…
folytassátok, bármit is csináltatok.
Mikor kettesben maradtak, Maggie mutatóujjával
figyelmeztetőn megfenyegette a férfit.
– Michaellel kellene itt lennem.
– Ő még sincs itt.
– És erre nem kellene még rá is játszanunk.
–  Gabi miatt ne aggódjon! Ha a húgomon múlik, bármi
történik a szigeten, az titokban marad.
Megfordulva elzárta a tűzhelyet, és odavitte a fazekat a
mosogatóhoz. A szűrő már oda volt készítve. Látszott, hogy Val
otthonosan mozog a konyhában.
– Feltételezem, az édesanyja tanította meg főzni.
A férfi elmosolyodott.
– Nem ő, hanem apám. És jól tette, mert a halála után anyám
hónapokig be sem tette a lábát a konyhába.
–  Ön jó fiú – mondta Maggie. Bóknak szánta, de valamiért
kicsit szurkálódónak hatott.
– Fontos a család.
Maggie elgondolkodott, vajon neki mennyit jelent a családja.
Szerette a szüleit, de sosem érezte azt, hogy védelmeznie
kellene őket, hogy gondoskodnia kellene róluk. A szülei remekül
megvoltak kettesben, és hagyták, hogy a lányuk arra menjen,
ahova akar.
Lépteket hallottak a hátsó lépcső felől, majd a következő
pillanatban Gabi belépett a konyhába.
– Pár perc múlva anya is itt lesz. Terítsek?
Odalépett a konyhaasztalhoz, és már nyúlt is Maggie
táskájáért, hogy félretegye.
A lánynak hirtelen eszébe jutott Judy levele, mely a
táskájában lapult, de arra már nem emlékezett, vajon Alonzo
neve szerepel-e benne. Ezért gyorsan odalépett és kivette Gabi
kezéből a táskát.
– Ezt elteszem innen…
Gabi odaadta neki és összeszedte a kiszóródott papírokat.
Maggie-nek nem kellett aggódnia, mert a lány azzal volt
elfoglalva, hogy minél gyorsabban megterítsen.
Mrs. Masini mintha öt évet fiatalodott volna az alvástól.
Persze az is segített az összképen, hogy Maggie-vel ellentétben
az ő ruhája nem volt lisztes. Val bort töltött a poharakba, Gabi
pedig odatette az asztal közepére a tésztát.
Az első falat előtt Val felemelte a poharát.
– Az új barátokra!
Mrs. Masini csatlakozott hozzá.
– Az új szakácsokra!
– Az énekesnőre! – kontrázott rá Gabi.
Maggie felnevetett és ő is csatlakozott a pohárköszöntők
sorához.
– Arra, hogy remélhetőleg túléljük a főztömet!
Miközben kortyolt a borból, figyelte, ahogy Val szájába veszi
az első falatot.
– Cara, ez fantasztikus!
–  Jobb, mint az én első próbálkozásom – mondta Gabi, aki
már a második falatnál járt.
– Komolyan? – Maggie is megkóstolta a saját főztjét.
– Hmm… – Tényleg nem volt rossz. Sőt, kifejezetten finomat
alkotott.
– Nem csoda, hogy tökéletes – mondta Mrs. Masini. – Elvégre
jó tanár vagyok, nem?
– A legjobb, mama!
 
Arról beszélgettek, hogy a Masini gyerekek mennyit
próbálkoztak, mire sikerült elkészíteniük életük első finom
ételét. Hangosan nevettek, mikor Maggie a Saint Helens-
vulkánhoz hasonlította a liszthalmát. Jóízűen falatoztak.
Maggie hirtelen nem is tudott felidézni olyan esetet, amikor
jobban érezte volna magát az asztal mellett, mint most. Mikor
végeztek az evéssel, és Val másodszor is szedett magának a
tésztából, Maggie büszkeséget érzett.
Ebéd után mind kimentek a teraszra. Maggie a hasára tette a
kezét.
– Hogy lehetsz ilyen vékony, mikor ennyi esztek? – kérdezte
Gabitől.
– Sokat úszom.
– Nem is igaz! – szólt oda Val. – Általában annyit eszik, mint
egy veréb.
– Bele kell férnem az esküvői ruhámba!
A közelgő esküvő hallatán Mrs. Masini felmordult azon a
hangon, melyet a közös főzésük során Maggie-nek volt alkalma
megismerni.
–  Egy férjnek vékonyan és kövéren is szeretnie kell a
feleségét.
– Én magam miatt akarok vékony lenni, mama.
– Visszamegyek, ledőlök még egy kicsit – mondta az asszony.
– Köszönöm, hogy eljött, Margaret! Igazán élveztem a
társaságát.
Maggie felállt és megölelte tanárát.
– Én köszönöm! Nagyon jól éreztem magam.
Mrs. Masini arcon csókolta, aztán visszavonult a házba.
Ekkor megszólalt Val telefonja.
– Úgy tűnik, vár a munka.
–  Én pedig lemosom magamról a lisztet, mielőtt még
tésztává változik a bőrömön.
Ők is visszamentek a házba. Maggie fogta a táskáját, és
kivette belőle Val üzenetét.
– Köszönöm a figyelmeztetést – lengette meg a papírt.
– Azt hittem, szigorúbb lesz.
Maggie visszarakta a cetlit a táskájába, mert úgy döntött,
megőrzi. Ekkor azonban észrevette a harmadik borítékot – meg
is feledkezett róla. Csak az ő neve szerepelt rajta, válaszcím
nem volt feltüntetve. Lehet, hogy Val két levelet küldött neki?
Míg Gabi kérdezett valamit a bátyjától az egyik vendégről,
Maggie felbontotta a levelet.
Azonban a borítékban nem levelet talált, hanem egy
fényképet… az előző estéről.
A fotón ő volt, Val karjában – ha valaki látná a képet, aligha
lenne kétsége afelől, hogy mi történt azokban a pillanatokban.
– Mi a…
– Mi történt?
– Ez valami vicc? – Mert ha az, nem tudott rajta nevetni.
Val elvette tőle a fotót – a következő pillanatban
megkeményedett az arca.
– Istenem! – kiáltott fel Gabi.
– Ez meg honnan van? – kérdezte Val vádló hangon.
– Mondja meg maga! A reggeli postával kaptam.
– Ezek ti vagytok – állapította meg Gabi a nyilvánvalót.
– És csak most mutatja meg?
– Mert csak most nyitottam ki a borítékot. Különben is, mi ez
a vádló hang? Nem én készítettem a képet, Masini… mással
voltam elfoglalva.
– Senki sem vádol semmivel – csitította Gabi. – De ki… és mi
célból?
– Kitől kapta? – kérdezte Val.
– Ugyanattól az alkalmazottól, aki a maga üzenetét hozta.
Val olaszul motyogott valamit. Maggie úgy sejtette, hogy
káromkodik.
– Erről senki sem tudhat – sziszegte.
–  Azt hittem, nem enged be fényképezőgépet a szigetre.
Hogy történhetett ilyesmi?
– Nem is engedek!
–  Nem úgy tűnik, hogy a szigeten kívülről készítették. –
Mintha az étteremből fotózták volna le őket nagy teljesítményű
objektívvel.
– Valaki gúnyt űz belőlem – motyogta a férfi.
– Magából? Hiszen ketten vagyunk ezen a képen.
–  Hogy történhetett ez, Val? – kérdezte Gabi. – Kinek lehet
érdekes, hogy csókolóztatok… – A lány elpirult.
 Val szemét összehúzva nézett Maggie-re.
– Talán nem is rólam szól ez az egész…
Maggie a mellkasához kapott.
–  Nem én vagyok a híresség. Michael! – Úristen, ha
valakinek sikerült becsempésznie egy fényképezőgépet a
szigetre… – Jaj, ne! – Maggie sarkon fordult, hogy
visszarohanjon a villába.
Val elkapta a karját, és elindult vele a ház bejárata felé.
– Én vezetek!
Gyorsan beültek a golfkocsiba, és kihajtottak a kapun. A
lánynak majd kiugrott a szíve. Mi van, ha elkéstek? Mi van, ha
az a valaki már le is fotózta Michaelt és Rydert?
Maggie vett néhány mély lélegzetet, hogy felülkerekedjen a
mellkasát szorongató érzésen.
 Tizenegyedik
fejezet

Val szinte lassítás nélkül vette be a kanyarokat; az utolsónál

Maggie elé kellett tartania a karját, hogy a lány ne essen ki a
golfkocsiból. Amint megálltak, Maggie kipattant és a villa
bejáratához rohant.
– Itt várjon! – utasította a férfit.
– Cara!
–  Maradjon! – Vett egy mély lélegzetet, és Michaelt
szólongatva belépett a villába. Néhány másodperccel később
újra megjelent az ajtóban, és intett Valnek, hogy bemehet. –
Nincsenek itt.
Val belépve körbenézett, majd elővette a mobilját.
–  Igen, Mr. Masini? – Carol második csöngésre felvette a
telefont.
–  Miss Rosenthal Mr. Wolfe-ot keresi. Mr. Wolfe elhagyta a
szigetet?
– Nem, uram. Utánaérdeklődöm, és visszahívom önt.
Val letett a telefont.
– Egy perc és megtudjuk, hol van – mondta Maggie-nek.
A lány beletúrt a hajába.
– Ez rossz hír, Val. Piszkosul rossz hír!
–  Nyugodjon meg, Margaret! – Halk sípolást hallott, mire
átfutott az agyán, hogy vajon közel van-e a lány gyógyszere.
– Ne mondja, hogy nyugodjak meg! Ennek a szarságnak nem
is lett volna szabad megtörténnie! Komolyan mondom, Key
West nyugodtabb hely, mint ez! – Egyre idegesebben járkált fel-
alá. – Tudtam! Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!
–  Tudja, cara, az még nem bűn, ha megcsókol. – Hacsak
nem… – Vagy… talán van valakije?
– Ó, istenem, dehogyis! Ennyire bénák az emberei, hogy nem
tudna róla, ha lenne egy titkos szeretőm?
 –  Tiszteletben tartom a vendégeim magánéletét. –
Elhallgatott, és fejét oldalra billentve, gyanakvóan nézett
Maggie-re. – Várjunk csak! És maga hogy tudott meg olyan sokat
rólam?
Maggie kinyitotta a száját, aztán gyorsan becsukta.
– Cara!
– Miért szólít így? Különben is, mit jelent?
–  Kedves, kedvesem. – Megfelelő megszólításnak tűnt,
miután a lány nem adott rá engedélyt, hogy a becenevén
szólítsa.
Margaret felmordult – akárcsak Val anyja.
– Még nem válaszolt a kérdésemre – folytatta a férfi.
– Nem is fogok. Nem ismerem elég jól.
– Csókolóztunk, és azt mondja, nem ismer eléggé?!
–  Egyszer, Masini. Egyetlen csók volt. Nem ismer engem, és
én sem magát. – Maggie a faliórára pillantott. – Hol a pokolban
vagy, Michael?
Mikor a mellkasához emelte a kezét, Val közelebb lépett
hozzá.
– Cara! Szerintem Michael nem örülne, ha megtudná, hogy
ennyire aggódik… annyira, hogy alig kap levegőt.
Maggie szeme már nem szikrázott úgy, mint néhány
másodperccel korábban.
–  Meg kell találnunk őt, Val! Mindkettőjüket, mielőtt újabb
képeket készítene az a valaki.
Val úgy érezte, kezdi érteni, miről van szó, de még nem mert
rákérdezni. Ha jó a sejtése, a piszkosul rossz túl gyenge
kifejezés.
Ekkor kattant a bejárati ajtó zárja; egyszerre kapták oda a
fejüket.
Michael nevetve lépett be, nyomában Ryderrel.
Maggie odaszaladt hozzá, gyorsan behúzta a szobába, és
becsapta az ajtót.
– Hál istennek előkerültél!
–  Mi történt? – Michael nevetése egy szempillantás alatt
elhalt.
– Valakinek a szigeten fényképezőgépe van.
Michael elsápadt.
– Hogyan?
 Maggie Michael mellkasára tette a kezét.
– A ma reggeli postával kaptam egy fotót. Val és én vagyunk
rajta.
– Te és Val?
Maggie mindkét kezét felemelve körbenézett a szobában,
aztán szája elé emelte mutatóujját és intett, hogy mindannyian
kövessék őt a teraszra.
– Miért jöttünk ki? – kérdezte Val.
–  Inkább legyünk paranoiásak, mint óvatlanok, Masini. –
Azzal odalépett a kinti rádióhoz, keresett egy rockadót és
felcsavarta a hangerőt. – így már jó lesz.
– Jesszusom, Maggie, a frászt hozod rám!
Val észrevette, hogy Ryder is elsápadt.
– Ha fényképezőgépe van az illetőnek, hangrögzítője is lehet.
Michael álla megfeszült.
– Értesítenem kell a biztonságiakat – mondta Val.
Maggie bólintott, de kerülte a tekintetét.
Val, miután tájékoztatta Lout a történtekről, visszafordult a
társasághoz. Azok hárman feszülten tanulmányozták a fotót.
– Hogyan történhetett ilyesmi, Masini? – kérdezte Michael.
– Nem tudom, de a végére fogok járni.
Ekkor végre Ryder is megszólalt.
– El kellene mennünk.
Michael megrázta a fejét.
– Hogy bűnösnek tűnjünk? Nem hinném.
– Mike!
És akkor Val végre megértette. Ez a nézés… ezt nem lehet
megjátszani. Most már minden világos volt. Michael Wolfe és a
szeretője, aki nem Margaret Rosenthal, fél, hogy a kapcsolatuk
napvilágra kerül.
Val arra a képre gondolt, amelyet először kapott az
ismeretlentől. Nem akarta még jobban felzaklatni a vendégeit,
ugyanakkor tudta, hogy muszáj beszélnie. Így etikus. Még akkor
is, ha így soha többé nem érezheti Margaret csókjának az ízét.
– Valaki figyeli magukat – mondta a lány felé fordulva. – Bár
azt nem tudom, hogy önt-e, Margaret, vagy önt, Mr. Wolfe.
– A képen én vagyok.
–  Igaz. És, bár ha rajtam múlik, a kép nem kerül
nyilvánosságra, veszélyezteti az álcájukat. Egy másik azonban
épp ellenkezőleg, alátámasztja.
Margaret tekintete elkerekedett.
– Egy másik? – kérdezte fagyos hangon.

Lou épp időben érkezett. Nem lehetett megjósolni, Maggie mit

fog tenni a férfival, akivel nemrég csókolózott. Hiszen főzött is
neki, az istenit!
Mikor megtudta, hogy az első fotót az érkezésüket követő
napon küldték Valnek, majd felrobbant mérgében.
Lou Valhez hasonlóan háromrészes öltönyt viselt, csak ő
sokkal nagyobb darab volt. És valamiért ismerősnek is tűnt
neki.
Val átnyújtotta Lounak a fotót.
– Tudni akarom, pontosan hol készítették.
– Azonnal, Mr. Masini.
Megfordult, hogy otthagyja őket, de akkor Maggie elé ugrott.
– Maga a biztonságiak főnöke, ugye? – kérdezte.
– Igen, hölgyem.
A férfi magasabb volt nála, és jóval nagyobb is. Valami azt
súgta Maggie-nek, hogy válogassa meg a szavait.
– Fésülje át a villát! Ellenőrizze, nincs-e bepoloskázva!
Lou valahova a távolba nézett.
Maggie meglengette előtte a kezét.
–  Most, Mr. Myong! Tudnom kell, hogy senki sem
hallgatózik, miközben pisilek.
– Igen, hölgyem.
Maggie, Michaelt és Rydert odakint hagyva, bement vele a
villába. Val követte őket.
Lou jó szakember volt, de Maggie-nek is voltak kapcsolatai,
aminek még sosem örült annyira, mint ezekben a percekben.
Fogta a telefont.
– Kit hív? – kérdezte Val.
– Nekem is vannak embereim.
– Igen? – szólt bele a telefonba Rick.
– Rick, pont veled akartam beszélni!
– Maggie?! Mesélj, milyen a paradicsomban?
A lány megdörzsölte a homlokát.
 – Tudnom kell, biztonságos-e ez a vonal.
– Hogy micsoda?
– Jól hallottad.
– Mi a szar…
– Ahogy mondod.
– Margaret? – Val ott állt közvetlenül mögötte.
–  Fogja be, Masini! – Néhány kattanást hallott. – Ott vagy
még? – kérdezte aggódva Ricket.
–  Igen. Az én vonalam biztonságos. Üzentem Neilnek. Hívd
fel, ő is ellenőrzi.
– Rendben.
– Hívj vissza, ha tiszták vagyunk!
– Mindenképp!
Maggie letette a telefont, aztán felhívta Neilt. A férfi hangja
cseppet sem volt vidám.
– Tiszta – mondta.
– Kösz, Neil!
– Beszélhetnénk?
Maggie körbenézett, mintha attól félne, hogy a falnak is füle
van.
– Még nem tudom.
– Hívj minket, ha már biztonságos.
– Ne aggódj, mindenképp jelentkezni fogok.
Letette a telefont, hogy visszahívja Ricket.
–  Miért érzem úgy, mintha a titkosszolgálat embere állna
előttem? – kérdezte Val.
Maggie a házasságokra gondolt, melyeket ő hozott össze,
arra, milyen gazdagok és hatalmasak azok az emberek… A
barátaira… Judyra, Michaelre és a főnökére, Samanthára.
Körülötte is vannak olyanok, akikre bármikor számíthat, csak
az ő esetében ez nem a család, hanem a barátok.
–  A titkosszolgálat boldog lenne, ha nekik dolgoznék –
 mondta cseppet sem tréfás hangon.
Rick az első csörgés után felvette.
–  Átadom a telefont Lounak – mondta neki Maggie. –  Ő
Valentino Masini biztonsági szolgálatának a főnöke. Segíts neki,
jó?
– Persze! Judy üzeni, hogy ha kell, négy és fél órán belül ott
tudunk lenni.
 Maggie elmosolyodott.
– Szóljatok Sam pilótájának, hogy álljon készenlétben.
– Meglesz.
Maggie a hálószobában találta Lout; a férfi mindent
átkutatott.
– Beszéljen Rickkel! – nyújtotta át neki a telefont. – Adja meg
neki a nevét!
– Már elnézést, Miss Rosenthal, de…
–  Minden rendben, Lou – szólt Val az ajtóból. – Tegye, amit
Miss Rosenthal mond!
Maggie kevésbé szigorú hangon így folytatta:
– Rick korábban a haditengerészetnél szolgált, most pedig a
biztonsági szakmában dolgozik. Lehet, hogy segíthet önnek.
Lou még így is csak akkor vette el tőle a telefont, mikor Val
bólintott.
A villa tiszta volt. És még ha valamit nem is vettek észre,
Lounak volt egy magas frekvenciájú jeladója, mely zavarta a
kintről érkező jeleket. Maggie ragaszkodott hozzá, hogy
magánál tarthassa a mobilját, és miután Rick újraellenőrizve
továbbra is biztonságosnak találta, kiment, hogy beszéljen a
barátaival.
Miután tájékoztatta őket a történtekről, megkérte Rick-et,
hogy Sammel még egyszer nagyon alaposan vizsgálják át
Sapore di Amorét.
– Ott kellene lennem, hogy magam végezzem el az
ellenőrzést – mondta.
– Várd meg, mire jutunk nélküled!
– Nem tetszik ez nekem – szólalt meg Judy a házukban lévő
másik vonalon.
–  Nekem sem. Michael szinte semmit nem szólt, de látom
rajta, hogy ideges.
– Lehet, hogy jó lenne, ha beszélnék vele. – A húgaként Judy
talán tényleg segíthetett volna. Azonban Michael nem volt a
házban, Ryderrel lement a partra. Egymástól több méterre
sétáltak, de Maggie látta, hogy elmélyülten beszélgetnek.
–  Majd mondom neki, hogy hívjon fel, ha szüksége lenne
rád.
Mikor befejezték a beszélgetést, Maggie visszament a
nappaliba, ahol Val éppen telefonált.
 –  …mindenkire vonatkozik, Carol. Senki sem hagyhatja el a
szigetet, vagy teheti be a lábát ide a tudtom nélkül. Lezárjuk az
egészet. Az alkalmazottak tudják, mi ilyenkor a dolguk.
Val, miután eligazította a titkárnőjét, zsebre tette a
telefonját.
Maggie érezte, hogy a férfi a vállára teszi a kezét. Oldalra
lépett, Val pedig leejtette a karját.
– Ki fogom deríteni, ki áll emögött.
– Ki fogjuk – helyesbített Maggie.
– Nem vagyok biztos benne, hogy ön érdekli őket, cara.
–  Én vagyok a kapocs a képeken. Ha egy szenátorfeleség
lennék, rengeteg pénzt követelne az ismeretlen. – Le kellett
írnia mindent, hogy rendet tudjon tenni a gondolatai közt.
Elkezdte kihúzogatni a konyhafiókokat. Emlékezett rá, hogy
valamelyikben van egy jegyzettömb.
– Mit keres?
– Meg is van! – Maggie kivette a jegyzettömböt és a tollat. –
Szükségem lesz egy számítógépre internethozzáféréssel.
– Margaret…
–  Eszébe se jusson megtagadni tőlem! Mindkettőnknek van
vesztenivalója, ha nem jövünk rá, ki szarakodik velünk.
– Önnek pontosan mi vesztenivalója van, Margaret?
Maggie egy pillanatig habozott; nem volt benne biztos, hogy
őszinte lehet a férfival.
– Az Alliance szerződéseket köt exkluzív ügyfelei számára –
mondta végül.
– Akkor most még egyszer, cara, de úgy, hogy értsem is!
–  Házasságszervezéssel foglalkozunk. Határozott idejű
szerződéseket kötünk két felnőtt ember között.
– Mint egy call-girl szolgálat?
–  A szex nem része a szerződéseinknek – mondta jeges
hangon Maggie. – Soha! Ezek üzleti szerződések. A világ pedig
azt hiszi, hogy a házasság szerelemből köttetett.
Val megdörzsölte az állát.
–  De miért van valakinek szüksége egy ilyen megszervezett
házasságra?
Maggie szörnyülködve a plafonra pillantott.
– Nézzen csak körül, Masini! Használja a képzelőerejét!
Ekkor a férfi végre megértette.
 Maggie letépett három lapot, és felírta a tetejükre: Michael,
Maggie, Masini…
– Én mindkét képen szerepelek – mondta, és a lapra, melyen
az ő neve szerepelt, kétszer leírta, hogy „fotó”. A másik két
papírra csak egyszer írta le a szót.
Ekkor Val kivette a kezéből a tollat, majd a lapra, amelyen az
ő neve szerepelt, még egyszer leírta a „fotó” szót.
– Készült egy kép, amelyen csak én vagyok.
Maggie a homlokát ráncolva nézett rá.
– Van még valami, amit eltitkolt előlem, Masini?
– Nem, azt hiszem, csak ennyi.
Maggie egyre nehezebben tudott megbízni a férfiban. A
papírokra pillantva visszavette tőle a tollat.
–  Kire nézve jelentenek fenyegetést a képek? – kérdezte
elgondolkodva.
Ha a róla és Valről készült fotó nyilvánosságra kerülne, az az
ő hírnevét még nem tenné tönkre. Mint ahogy az sem, ha
Michaellel látják. Félretette a saját papírját, és következőnek
Michaelét vette kézbe. Némi gondolkodás után arra jutott, hogy
Michael jó hírneve sem sérülne. Masini lapja következett…
–  Az még nem a világ vége, hogy megcsókolt – mondta
fennhangon. – Azonban ha kitudódna, hogy valakinek sikerült
fotókat készítenie a szigeten, azt hiszem, igencsak
megcsappanna az itt nyaralók száma.
Röviden leírta, amire eddig jutott, majd folytatta az agyalást.
Val mindvégig csendben figyelte.
Egyértelmű volt, hogy Michaelnek és Valnek van
vesztenivalója. Vajon annak, aki a képeket készítette, vannak
még fényképei, amelyeket későbbre tartogat?
– Ha kikerültek volna innen a fotók, már benne lennének a
bulvárlapokban – mondta végül. – Úgyhogy azt hiszem, a
paparazzókat elvethetjük. Egyéb ötlet?
Val le-föl járkált a szobában.
–  Írok egy listát azoknak a nevével, akiknek van valami
takargatnivalójuk – mondta. – Őket kizárhatjuk. De a többiek…
–  Szerzett magának ellenségeket, mire elérte mindezt? –
kérdezte Maggie.
–  Hogy irigy-e rám valaki? Gondolja, hogy valaki puszta
féltékenységből akar tönkretenni?
Ú
 – Ez a hét főbűn egyike, Masini. Úgyhogy pörgesse vissza az
éveket, és gondolja át alaposan, nem taposott-e rá valakinek a
tyúkszemére!
–  Még ha lenne is ilyen ellenségem, nem inkább olyan
képeket készítene, amelyekkel biztosan tönkretehet? Miért
engem fotózott le, amint a parton sétáltam, vagy ahogy egy
gyönyörű nővel csókolóztam? Miért nem inkább egy
szenátorfeleséget keresett, ahogyan ön is mondta?
– Jó kérdés… – Maggie leírta Val papírjára és bekarikázta. –
Az egyik fotón Michael és én vagyunk. De miért?
–  Ryder első reakciója az volt, hogy utazzanak el innen.
Talán aki a képeket készítette, épp ezt akarja.
–  Lehet, hogy van itt valaki vagy valakik, akiket Michael
ismer. És az illetők nem akarják, hogy ő tudomást szerezzen
róluk. – Maggie gyorsan le is jegyzetelte a gondolatmenetet.
– Ez nagyon is hihetően hangzik.
– Még nem töltöttünk sok időt a közös területeken. Épp ideje,
hogy kicsit elvegyüljünk a többi nyaraló között.
Maggie egymásra pakolta a lapokat, és leült az egyik konyhai
székre.
–  Most pedig beszélgessünk a zsarolásról és az anyagi
haszonról…
 Tizenkettedik
fejezet

Gabi ugyanolyan ideges volt, mint a bátyja. Bár a sziget nem

az övé volt, mégis bármit megtett volna a nyaralóterületért, és
azért, hogy amit Valentino felépített, sértetlen maradjon.
Carol és ő megpróbáltak utánajárni, hogy Michael Wolfe és
Margaret érkezése óta kik jöttek a szigetre, illetve kik voltak
azok, akik elhagyták a szigetet, de vissza is tértek. Három járat
szállt le és szállt fel újra. A gépek személyzete nem hagyta el a
kifutópályánál lévő épületet. A legtöbb vendég azonban a
charterhajóval ment át Key Westre, és csak ott szállt
repülőgépre.
Naponta érkeztek hozzájuk beszállítók, de őket jól ismerték.
Ráadásul a legtöbbjük nem is hagyta el a teherdokkot. Gabi
ennek ellenére kora este kikérdezte a személyzet azon tagjait,
akik a hajókat szokták fogadni.
– Köszönöm, hogy ilyen megértő – rázta meg Adam kezét. A
férfi felelt a beszállítókkal történő kapcsolat-tartásért, az ő tudta
nélkül semmi sem jutott be a szigetre. Legalábbis ami a
biotermékeket illeti.
– Szeretem a munkámat, Miss Masini. Bármit megteszek,
hogy ne veszítsem el.
Ellenőrizték a szigetet elhagyó repülő személyzetét – a
biztonságiak átnézték a bőröndjeiket, majd megköszönték, hogy
ilyen megértőek.
Gabi minden erejével azon volt, hogy mosolyogni tudjon,
mikor a szigetről távozó személyzetnek megköszönte a
türelmét. Az érkező alkalmazottakat szintén ellenőrizték a
biztonságiak, mielőtt elfoglalták a kijelölt munkaterületüket.
Gabi, mikor egy kis levegőhöz jutott, elsétált a
raktárépülethez.
Végignézett az ételekkel, italokkal, tisztító – és
irodaszerekkel teli raklapokon… melyek közül mindre szükség
volt a hotel üzemeltetéséhez. A sarkon befordulva ott találta
Juliót, néhány rekesz bor mellett. A férfi láttán elmosolyodott.
– Jó napot, Julio!
Alonzo társkapitánya nem volt magas férfi. Talán ha elérte a
száznyolcvan centit, és volt rajta úgy tizenöt kiló túlsúly. Viszont
kifejezetten kedves mosolya volt. Gabi mindössze néhányszor
találkozott vele korábban.
– Miss Masini! – Julio rémültnek tűnt.
–  Alonzo már meg is érkezett? – kérdezte Gabi. Furcsállta,
mert nem látta vőlegénye jachtját.
– Nem… öhm… csak holnap érkezik.
Érdekes.
– Akkor ön hogyhogy itt van?
–  Múlt héten, mikor kikötöttünk, kicsit gyengélkedtem. Mr.
Masini felajánlotta, hogy maradjak itt, míg jobban leszek. A
yacht zárt terében senki sem bírja sokáig.
Ebben volt némi igazság.
– Remélem, már jobban van.
–  Sokkal jobban, köszönöm! Már alig várom, hogy újra
dolgozzak.
Gabi a rekeszekre pillantott.
–  Remélem, ezek a borosüvegek nem állnak itt azóta, hogy
Alonzo elment a szigetről! – A bort minél hamarabb a pincébe
kell vinni, ahol megfelelő hőmérsékleten tarthatják.
Julio tekintete is az üvegekre siklott.
Gabi megtapogatta a dobozok oldalát – hűvösek voltak,
mintha csak nemrég hozták volna ki őket a pincéből.
– Talán Mr. Picano rendelte így…
–  Ugyan már! – Gabi a folyosó végére érve látta az elsétáló
Adamet. – Adam! – szólt utána.
A férfi visszafordult és elindult felé. Mikor odaért mellé,
Gabi a rekeszekre mutatott.
– Tudja, mit keresnek itt, és miért nem a pincében vannak?
– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Adam.
–  Valaki hibázott. Gondoskodna róla, hogy visszakerüljenek
a helyükre? Nem szeretném, ha tönkremennének ebben a
melegben.
– Igen, kisasszony.
 – Köszönöm. Megyek, megkeresem a bátyámat, és kiderítem,
meddig tart ez a készültség.
Adam kissé bizonytalanul felvonta a szemöldökét.
– Én majd itt figyelek.
Útban visszafelé Gabi összefutott Carollal. Bátyja titkárnője
pont őt kereste: egy kis segítségre volt szüksége, mert a
személyzet néhány női tagja nem örült neki, hogy átnézik a
táskájukat.
Egy órával később, miután megfenyegette az ellenőrzést
kifogásoló alkalmazottakat, hogy felfüggeszti őket, ha nem
engedik végezni a dolgukat, úgy érezte, ezúttal jóval többet fog
enni, mint egy madárka. Sőt, talán egy koktélt is megiszik…
vagy kettőt.

–  Nem tetszik a terved. – Val le-föl járkált az irodájában, és

Maggie összes javaslatát elutasította egy kézlegyintéssel.
Nem is vették észre, mikor tértek át a tegeződésre.
–  Miért, talán lapul valami más a tarsolyodban? Mert
szerintem semmivel sem vagyunk okosabbak, mint amikor
elkezdtünk nyomozni.
– Rossz ötlet a fotós elé lökni bárkit is.
– Istenem, Val, a fickónak… vagy nőnek kamerája van, nem
pisztolya!
–  Ha több kép is megjelenik rólad, amelyeken mindig más-
más férfival vagy, az…
–  Mi van akkor? A szüleim állandóan be vannak tépve,
hippik, nem pedig lelkészek.
Val szigorú pillantást küldött felé.
– Akkor sem tetszik, és nem veszek részt benne.
Hát jól van – gondolta Maggie, és fogta a táskáját.
Attól, hogy a férfi nem akar vele csókolózósdit játszani, ő
még kereshet hozzá valaki mást.
– Most meg hová mész? – kérdezte Val, mikor Maggie elsétált
mellette.
– Készülődöm a késői vacsorához… talán táncolni is fogok.
– Margaret!
–  Csak figyelj, Masini! Tedd a dolgodat, én is teszem a
magamét.
A férfi azonban közé és az ajtó közé lépett, elállva előle az
utat.
– Cara, kérlek! Kell, hogy legyen valami más módja annak,
hogy felkeltsük a fotós figyelmét.
A lány megkerülte Valt.
– Ha eszedbe jut valami, szólj!
Hallotta, hogy a férfi elkáromkodja magát… legalábbis úgy
gondolta, hogy káromkodik, mert Val olaszul mondott valamit
igen szenvedélyesen.
Visszasétált a villába, melyen immár két fantasztikus
férfival osztozott.
Később nagy feltűnés közepette léptek be az étkezőbe – a
színész, az énekesnő és az akarata ellenére a figyelem
középpontjába került tanár. Maggie ismét egy, az alakját
tökéletesen kiemelő ruhát viselt, a frizuráját pedig a sziget egyik
fodrásza készítette el. Az étkező zsúfolásig telt; a társaság
biztosra akart menni.
Maggie előrébb hajolt, hogy hallja Rydert.
–  Alig ültünk le, máris mindenki minket bámul – mondta a
férfi.
–  Ez még semmi! – suttogta Maggie, majd hátradőlve
hangosan felkacagott, amivel még jobban magukra vonta a
szomszédos asztaloknál ülők figyelmét. Ryder kezére tette a
kezét, és ott is hagyta. – Ó, édes!
Michael a borlap mögé bújt, mert nem tudta megállni
mosolygás nélkül.
Maggie ezúttal hozzá hajolt oda, és úgy tett, mintha
beleolvasna a borlapba.
– Rendelnél nekem valamit, amitől nem fájdul meg a fejem?
–  Akkor valami olasz bort kell választanunk – mondta
Michael. – Kóstoljuk meg Picano valamelyik másik borát?
– Dönts te!
– Valamiért ismerős volt az, amit első este kóstoltunk…
–  Mert minden bornak ugyanolyan íze van. – Legalábbis
Maggie nem érzett köztük nagy különbséget.
– Ezt inkább meg sem hallottam! – mondta nevetve Michael.
–  Ha borról van szó, nem ismer tréfát! – mosolyodott el
Ryder.
 Michael ennek jelét is adta, mikor az őket kiszolgáló
pincérnek addig mesélt a borgyűjteményéről, míg az egyik
vendég oda nem ment az asztalukhoz.
– Ön ugye Miss Rosenthal?
– Igen. – Maggie-nek nem volt ismerős a nő.
– Csak szerettem volna elmondani, milyen nagyon tetszett a
tegnapi előadása.
Maggie elegánsan fogadta a bókot, majd, miután a nő
visszament az asztalához, azonnal Michaelhöz és Ryder-hez
fordult.
– Tudod, ki volt? – kérdezte Michael.
– Fogalmam sincs.
Az étteremből kifelé menet egy újabb pár lépett az
asztalukhoz, hogy kifejezzék, mennyire tetszett nekik az előző
esti műsor.
–  Úgy látom, nem lesz nehéz magunkra vonnunk az
emberek figyelmét – jegyezte meg Maggie.
Az asztalukhoz beosztott pincér felszolgálta nekik a bort, és
csak azután távozott, hogy Michael helyeslőén dünnyögött
egyet.
A férfi úgy nézett bele a poharába, mint egy jós a csésze
alján maradt tealevelekre.
– Boríze van – mondta Maggie.
– Még nem hallottam erről a márkáról, de az íze ismerős.
–  Préselt szőlő, Mike. Akárcsak a többi. – Ryder Maggie-re
kacsintva belekortyolt a borába.
Miután elfogyasztották az első fogást, Michael rendelt még
egy üveg bort. Ezúttal is elgondolkodva kóstolgatta.
Maggie hagyta, hogy Michael és Ryder igya meg a bor nagy
részét; neki józannak kellett maradnia. Semmi különös nem
történt, zavartalanul élvezhették a vacsorát. Maggie
gondoskodott róla, hogy a teremben jól hallják a nevetését, és,
miután már a második üveg felénél jártak, a fiúk is csatlakoztak
hozzá.
A DJ meglehetősen jó zenéket játszott, így több pár is volt a
táncparketten. Maggie rendelt egy vodkát jéggel, de mire
kihozták az italt, ő már a tánctéren volt. Mutatóujjával hívta a
fiúkat, hogy csatlakozzanak hozzá.
Ryder oldalba bökte Michaelt, mire az követte Maggie-t… a
terv szerint.
Maggie nem volt valami jó táncos, de Michael tudta, hogyan
kell vezetni egy nőt. A zene gyors volt, szexi… egyszóval
tökéletes.
Mikor Ryder is csatlakozott hozzájuk, jó pár tekintetet
magukra vonzottak. Maggie hangosan nevetett.
Ryder Michaelt megszégyenítően jól táncolt. Egyszer, mielőtt
megforgatta volna Maggie-t, kezét a lány fenekére csúsztatta.
Ezután visszakísérte a Maggie-t az asztalukhoz, rendelt neki
egy vizet, és hozatott még egy kör italt.
Egy újabb táncot követően Michael és Maggie kimentek egy
kis friss levegőt szívni. A lány magával vitte az italát. Mikor
kiértek a teraszra, lerakta a poharát az első, útjába kerülő
asztalra, aztán hagyta, hogy Michael kicsit távolabb vezesse a
többi embertől.
– Itt jó lesz? – kérdezte a férfi.
Maggie úgy tett, mintha megbotlana, Michael pedig elkapta.
– Óvatosan, édes!
Úgy bújt bele a nyakába, mint egy szerető.
–  Ne vidd túlzásba, Michael! Nem az a cél, hogy Rydert
féltékennyé tegyük.
Michael felnevetett, majd két keze közé fogta Maggie arcát,
és szájon csókolta a lányt. Maggie-nek el kellett ismernie, hogy
jól csinálja… de csak barátok voltak, és a csók nem volt rá olyan
hatással, mint korábban egy másik férfié…
– Ennyi megteszi – mondta Michael, mielőtt elengedte.
–  Nem csoda, hogy magas gázsit fizetnek neked. Michael
nevetve átkarolta Maggie derekát, és visszasétáltak a klubba.
Maggie végig a bárpultot figyelte, egy bizonyos tekintetet
keresve, de nem találta. Ám kicsivel később, miközben Ryder
oldalán, akivel ártatlan csókot váltottak a teraszon, visszafelé
sétált a terembe, a szeme sarkából végre meglátta.
– Jól szórakoztok? – lépett oda az asztalukhoz Val. Nagyon jól
tudta, mi a terv, mégis úgy méregette Maggie-t, mint egy apa a
kamasz lányát.
Maggie előrehajolva arcon csókolta.
– Kíváncsi voltam, felbukkansz-e.
A férfi arca megfeszült.
–  A vendégek ráadást követelnek. – A színpad felé intett,
ahol az egyik alkalmazott épp levette a zongoráról a takarót.
Maggie a homlokát ráncolva nézett rá.
– Azt akarod, hogy énekeljek?
Mikor a poharáért nyúlt volna, a férfi eltolta előle.
– Amíg még képes vagy rá.
Maggie fejét hátrahajtva felnevetett, majd odasúgta:
– A víztől nehéz berúgni, Masini.
Nem véletlenül vodkát rendelt magának egész este.
Hihetetlen, hogy a víz és a vodka mennyire egyformának tűnik,
ha valaki távolról, egy kamerán keresztül figyeli őket.
– Nos? – kérdezte mosolyogva a férfi, miután belekortyolt a
vizébe.
Maggie a színpad felé intett.
– Valakinek fel kell konferálnia, Valentino.
A férfi tökéletes házigazda volt. Megköszönte a
vendégeknek, hogy eljöttek, és gondoskodott róla, hogy a
világítás átállítása elég hosszú ideig tartson ahhoz, hogy Maggie
kényelmesen sétálhasson fel a színpadra.
Mikor abbamaradt a taps, Maggie tett róla, hogy mindenki
rá figyeljen.
–  Amennyit a fellépéseimmel keresek magának, Masini,
ideje kedvezményt kapnom a szobaárból.
A férfi válasza azonban meglepte. Nem számított ilyen
elmés visszavágásra.
–  Láttam az italfogyasztását, Margaret. Azt hiszem, egálban
vagyunk.
Maggie felnevetett.
– Erről jut eszembe… jólesne még egy ital. – Azzal a zongora
felé fordult és leütött néhány akkordot. – Pár pohár a legjobbat
hozza ki belőlem.
Michael hangosan felnevetett.
–  Elég legyen! – fenyegette meg játékosan a lány a
mutatóujjával.
A nézők nevettek, fél perccel később pedig máris ott volt a
zongora tetején egy vodka jéggel.
–  El kell ismernem, Masini, ez a sziget gyönyörű! – Tovább
beszélt, mert még nem volt elégedett a mikrofon hangjával. A
terem végében a hangtechnikus minden egyes szavánál
finomított a beállításon.
 Margaret belekortyolt az italába, abból merítve bátorságot.
A teremben lévők tapsoltak, ő pedig lassan leütött néhány
billentyűt. Istenem, mit nem adna egy gitárosért és néhány
rézfúvósért!
– Habár, ennyi internet nélkül töltött nap után lehet, hogy el
kell majd mennem a pszichológusomhoz.
A teremben lévők hangos nevetésben törtek ki.
Val a bárpultnak dőlve, karjait keresztbe fonva állt.
Előző este Maggie magának énekelt. Az, hogy egy színpadon
lehetett Jim Lewisszal, örök emlék marad számára.
Ma este azonban…
A lány belekezdett a dalba… várt néhány pillanatig, míg a
közönség felismerte, majd egyenesen Valre nézett, és kiengedte
a hangját, hogy a My Funny Valentiné sorai a terem összes
zugába bekússzanak.
 Tizenharmadik
fejezet

Figyelte, ahogy Wolfe kivitte és megcsókolta. A csók elég

meggyőzőnek tűnt számára. Ryder már kicsit esetlenebb volt.
Mégis… rossz érzés volt végignézni. Valt korábban sosem
zavarta, ha látta, hogy egy nő, akit megcsókolt, később mással
csókolózott. Ötödikben ott volt Lissa és Philip, de ez nem igazán
számít. Különben is, Philippel már jóval azelőtt barátok voltak,
hogy Lissát meg akarta csókolni.
Margaret most fent volt a színpadon és énekelt. Tudta, hogy
a dalt neki szánta. És a teremben lévőknek sem volt kétsége
afelől, hogy a dalban szereplő Valentine nem más, mint
Valentino.
Maggie, mikor befejezte a dalt, meglepően nyugodtan hajolt
meg a közönség előtt. Mikor lejött a színpadról, a DJ egy lassú
számmal folytatta az estét.
Többen is megállították az asztala felé tartó Maggie-t.
Mikor Val odalépett hozzá, és kivezette a teraszra,
túlságosan sok tekintet szegeződött rájuk.
Befordultak a sarkon és végighaladtak egy sötét termen…
kintre, ahova csak néhány ember mehetett.
Mielőtt még bármiféle logikus gondolat megálljt
parancsolhatott volna neki, Val a falnak döntötte Maggie-t és
ajkaival birtokba vette a lány száját. Istenem, milyen lágy! Az
illata pedig akár a tavaszi levegőé.
Maggie felnyögött és hevesen viszonozta a csókot. Mikor Val
kinyitotta a szemét, látta, hogy a lányé csukva van.
Ez nem egy fényképezőgépnek szóló csók – gondolta a férfi.
Maggie ajkainak ízétől csak még mohóbbá vált. A lány nyakát
simogatta, majd gyengéden hátrahúzta a fejét és ajkait a
lüktető, vékony bőrre tapasztotta.
Maggie hátába fúródó körme volt a jutalma.
 Végigsimított a lány csípőjén, majd a keze elindult lefelé, míg
meg nem találta a ruhája szegélyét.
Elveszett… Mikor a keze felfedezőútra indult Maggie
combján, hogy kiderítse, mire vágyik a lány, már nem volt ura
önmagának.
Maggie ekkor túl hirtelen hajtotta hátra a fejét, és beütötte a
falba.
– Francba!
A káromkodásra Val keze megállt – a férfinak eszébe jutott,
hogy nyilvános helyen vannak.
Elhúzta Maggie-t a faltól.
– Jól vagy? – kérdezte a lány tarkóját simogatva.
Maggie válaszképp megnyalta az ajkát.
– Vegyük ezt figyelmeztetésnek, Masini.
Gyorsan szedte a levegőt, és telt keblei minden egyes
belélegzésnél közelebb kerültek a férfihoz.
Mikor végül vett egy mélyebb lélegzetet, nem zihált úgy,
mint előző alkalommal.
Val, miután megbizonyosodott róla, hogy a lány nem lesz
rosszul, elengedte és végigsimította az arcát.
– Úgy énekelsz, akár egy angyal, bella!
– Tetszett?
Val röviden szájon csókolta, miközben teljes testével
hozzásimult.
–  A hangodon keresztül szeretkeztél a teremben lévőkkel.
Mindenkire féltékeny voltam.
Maggie a férfi lába köré kulcsolta a sajátját, majd lassan
lecsúsztatta rajta. Elmerültek egymás tekintetében, míg
légzésük lassan visszaállt a normálisra.
A férfi tudta, hogy nem ez a megfelelő pillanat, de úgy
érezte, muszáj vallomást tennie.
– Vágyom rád! Az ágyamban akarlak ölelni, cara.
– Val…
–  Tudom… – Lágyan megcsókolta Maggie-t, majd hátrébb
húzódott. – Erre vágyom, és hajlandó vagyok kivárni.
A lány szemei tágra nyíltak.
–  Túl sok a kockáztatnivalónk – mondta Maggie az ajkaiba
harapva.
Val elmosolyodott és mutatóujját a lány szájára tette.
 – Tudom.
Vonakodva ugyan, de végül elhúzódott tőle, hagyta, hogy a
testük elszakadjon egymástól. Máris hiányoztak neki a lány
hajlatai.
Maggie lehúzta a ruhája alját és megigazgatta a dekoltázsát.
Ujjhegyei végigsimították a kebleit – a helyet, ahol Val keze
még nem járt.
– Te bámulsz, Val!
–  Sei bellissima. – Mikor tekintete visszavándorolt a lány
arcára, látta, hogy Maggie mosolyog. – Azt jelenti, hogy
gyönyörű vagy, cara.
–  Biztos vagyok benne, hogy számtalan gyönyörű nő van
ezen a szigeten.
Valnek tetszett a hangjából kihallatszó bizonytalanság. Végül
Maggie elfordította a tekintetét.
Val mutatóujjával megemelte a lány állát, hogy tekintetük
újra találkozhasson.
– De egyikük sem olyan álomszép, mint te – suttogta. – Nincs
nálad szebb.

Egyikük sem tudott aludni. Maggie, Michael és Ryder

végignevették a visszautat, majd a villába érve behúzták az
összes sötétítőt. A szükségesnél hangosabbak voltak, majd végül
a két férfi jó éjszakát kívánt Maggie-nek.
Maggie egy óra alatt vagy ötször megfordította a párnáját –
nem talált rajta hűvösebb részt –, és sehogy sem tudott
kényelmesen elhelyezkedni. Valójában azonban inkább a Vallel
való csókolózás emléke nem hagyta aludni.
Levette az éjjeliszekrényről a telefonját és kikereste Val
számát.
Azon gondolkodtam, vajon hogyan tudta a fickó kinyomtatni
a fotókat… itt, a szigeten…
Meg sem nézte, mennyi az idő. De ha a férfit nem tartja
ébren a csókjuk emléke, akkor talán jobb is, ha egy következőre
már nem kerül sor.
Már kezdte tényleg azt hinni, hogy Val elaludt, de akkor a
telefon kijelzőjén megjelent három kis pötty.
 Ezen már én is gondolkodtam. Lehet, hogy az egyik,
nyomtatással foglalkozó beosztott…
Sokan vannak?
Nem tudom. Majd reggel megkérdezem Caroltól.
Maggie az oldalára fordult.
Bár nem tudom, hogy ez az infó hogyan lesz a segítségünkre…
Leszűkíti a kört. Például a takarítószemélyzetnek semmi
dolga a nyomtatókkal.
És mi van, ha az illető otthon nyomtatta ki a képeket?
A három pötty hullámzani kezdett, aztán egy pillanatra
habozva megálltak, de aztán tovább hullámoztak.
Tényleg azt hiszed, hogy a takarítók fényképeztek le minket?
Ha a képeket zsarolólevél követi majd, akkor igen. Ha nem,
akkor kizártnak tartom.
Ha az emberünk ki akarja nyomtatni a mai képeket… talán
elkaphatjuk.
Maggie elmosolyodott. A szemei kezdtek elnehezülni.
Bízzunk benne, hogy ki akarja.
Sajnálom, hogy a zaklatottságtól nem tudsz aludni.
Maggie elgondolkodott, mit válaszoljon, és végül úgy
döntött, egy kis őszinteség nem árthat.
A ma este történtek emléke erősebb az zaklatottságnál,
Masini.
Nem jelent meg több üzenet, azonban néhány másodperccel
később rezegni kezdett a telefonja.
– Tedd le a telefont és aludj, cara! – A férfi mély, búgó hangja
a maradék álmosságát is elűzte.
–  Mi ez az ellenkezést nem tűrő hang? – kérdezte Maggie
suttogva.
– És ez még csak a kezdet!
Maggie kellemesen megborzongott.
– Az ilyen mondatok nem segítenek elaludni.
Val halkan felnevetett.
– Szép álmokat, bella!
– Jó éjt, Val!
Az álmaiban egyetlen fénykép és nyomtató sem szerepelt,
azonban annál több mámorító csók.
–  Nem tudom, mi a rosszabb – a képek, vagy ha nem érkezik
semmi.
Mike egyetértett Maggie-vel, de csendben maradt.
Reggel Val első dolga az volt, hogy felhívta őket, és elmondta,
semmi sem volt a postaládájában. Egyetlen levelet sem kapott.
– Talán a személyzet kihallgatása elijesztette a fickót, és nem
kockáztatta meg, hogy egy újabb fényképpel lebukjon – mondta
Ryder.
A verandán reggeliztek. A szobaszervizt választották, és
mindhárman kiültek a levegőre, hátha a fotókat készítő
ismeretlen kapva kap az alkalmon.
Michael és Ryder sokáig beszélgettek előző este. Ryder
aggódott – ha kitudódik, hogy viszonyuk van, búcsút inthet a
tanári állásának. Hivatalosan az iskolai szabályzat nem zárta ki
a homoszexuális tanárokat, de Ryder egyben futballedző is volt.
Márpedig előbb vagy utóbb akad majd egy szülő, akinek nem
fog tetszeni a nemi irányultsága. Utah pedig nem az az állam,
ahol bárki is kiállna mellette.
– Most mihez kezdünk? – kérdezte.
–  Azt mondom, viselkedjünk továbbra is úgy, mint eddig –
javasolta Maggie. A két férfira nézett, majd elmosolyodott. – Na
jó, nem egészen úgy. Elvégre nem akarunk semmi igazán
botrányos jelenettel szolgálni a fotósunknak.
– Mint tegnap este? – kérdezte Mike.
Maggie megrebegtette a szempilláit.
– Az én jó hírnevem túléli a botrányt – mondta. – Ha a fickó
csak azt tudja lekapni, ahogy nyálat cserélek néhány szexi
férfival… akkor nem lesz a kezében semmi annyira botrányos,
amivel tönkretehetne téged. Különben is, én vettelek rá, hogy
gyere ide velem.
– De én hívtam ide Rydert.
– Én viszont nem voltam köteles elfogadni a meghívást.
– Tehát mindannyian felelősnek érezzük magunkat. Remek!
De ezzel ráérünk majd akkor foglalkozni, mikor Michael
karrierje véget ér, te elveszíted az állásodat, Masini szigetére
nem érkezik több gazdag és híres vendég. .. a pletykalapok
pedig szétkürtölik, hogy mivel is foglalkozik valójában az
Alliance. Mert ha a riporterek rákapnak a sztorira, addig nem
nyugszanak majd, míg nem találnak valami igazán mocskosat. –
Maggie az óceán felé fordult. – A picsába!
– El is mehetnénk innen – mondta Ryder már vagy tizedszer.
–  Mi értelme, ha már lefotóztak minket? Ha itt maradunk,
legalább megpróbálhatjuk megtalálni és sarokba szorítani az
illetőt. Belemehetünk a játékba…
– Úgy érted, fizessünk neki?
Maggie megrázta a fejét.
– Szó sem lehet róla. Az olyan, mintha leállnánk tárgyalni a
terroristákkal. Nem. Bárki is műveli ezt velünk, egy biztos: ő
sem szent, neki is van mit rejtegetnie. Mi pedig megtaláljuk.
Ryder belebokszolt Mike karjába.
–  Még jó, hogy a mi oldalunkon áll! – mondta Maggie felé
biccentve.
–  Várjuk meg, mit tartogat a mai nap! Nem hiszem, hogy a
fickó sokáig meglapulna.
– Hétfőn hazautazunk. – Már csak három napjuk maradt.
–  Hétfőn kezdődik a tanítás – mondta Ryder. Mike meg
akarta fogni a kezét, de a történtek után nem merte. Így csak
együtt érzőn rámosolygott.
–  Akkor ahogy megbeszéltük – folytatta Maggie. – Ryder
vasárnap utazik haza, mi pedig hétfőn… vagy csak te.
– És te? – kérdezte Michael.
–  Majd improvizálunk. Mindenesetre készítünk magunkról
néhány képet. És mivel meglehetősen közel kerültem
Masinihez, kettőnkről is mindenképp kell pár fotó. Így ha a
sajtóban megjelenik rólunk valami, mondhatjuk azt, hogy mi
magunk csináltuk őket.
–  Tetszik az ötlet, Maggie. Persze Valen ez nem segít, ha az
illető másokat is lefotóz, de a mi esélyeinken javíthat.
 Tizennegyedik
fejezet

– Hát itt vagy! – lépett oda a parton várakozó Gabi mellé

Maggie. – A bátyád mondta, hogy idekint talállak.
Gabi megölelte újdonsült barátnőjét.
– Nem kellett volna kijönnöd.
– Önzőségből tettem. Látni akartam a jachtot, amelyről már
olyan sokat meséltél.
–  El tudod hinni, hogy még csak egyszer utaztam rajta? –
kérdezte Gabi, ahogy figyelték a közeledő hajót.
– De miért?
A lány megvonta a vállát. Nyilván, mert Alonzo állandóan
jön-megy… csak ritkán marad néhány napot a szigeten, és az idő
sosem alkalmas arra, hogy Gabi is csatlakozzon hozzá.
– Tudod, Alonzo nagyon elfoglalt…
Mikor odafordult felé, látta, hogy Maggie figyeli.
–  Biztos vagyok benne, hogy ez meg fog változni, ha már
házasok lesztek.
– Remélem.
Maggie kisimított az arcából egy tincset.
–  Tett valamit, amivel magára haragította édesanyátokat,
vagy Mrs. Masininak szimplán nem tetszik, hogy a kislánya
együtt alszik egy férfival?
Gabi felnevetett.
–  Bárcsak ez utóbbi lenne! Alonzo egyébként nem tett
semmit, amivel magára haragíthatta volna. Sőt, még fel is
ajánlotta, hogy töltsünk elég időt külön, megnyugtatva ezzel
anyámat, hogy nem lesz túl korán nagymama.
–  Tehát fogalmad sincs róla, miért nem örül annak, hogy
összeházasodtok?
Gabi megrázta a fejét.
–  Mindig csak annyit mond, hogy nem kedveli Alonzót…
hogy nem bízik benne.
Maggie a szeme elé emelte a kezét, hogy eltakarja a napot.
– Te viszont bízol benne. És csak ez számít.
– Én is ezt mondom neki.
Maggie kinyitotta a száját, de aztán gyorsan becsukta.
– Mit akartál mondani?
–  A barátnőid… ők mit gondolnak Alonzóról? Az én
barátnőim mindig jobban ismerték az éppen aktuális
barátomat, mint én magam. És ha ők valakit nem kedveltek,
arról a kapcsolatról végül mindig bebizonyosodott, hogy nem
működik.
Gabi zavartan piszkálta a földet a lábával.
–  Nehéz barátnőkre szert tenni egy szigeten, ahol csak
alkalmazottak és vendégek vannak.
– Ó! De biztos van…
Gabi egy fejrázással elhallgattatta.
Maggie belekarolt a lányba.
–  Akkor még jó, hogy itt vagyok neked én. Én mindig
őszintén meg fogom mondani a véleményemet, egészen addig,
míg meg nem utálsz érte.
– És ha nem értek vele egyet?
– Egy jó barát elmondja ugyan a véleményét, de támogatja is
a döntésedet. Hacsak Alonzo nem erőszakos…
– Istenem, dehogy!
Maggie elvigyorodott.
– Ezt jó tudni.
Gabi elgondolkodott azon, hogy vajon ez az új barátság
kiállja-e majd az idő próbáját. Már nem is emlékezett rá, mikor
volt utoljára barátnője.
Maggie köhögött néhányat.
– Minden rendben? – kérdezte Gabi.
– Persze. Csak egy kis asztma. Mióta itt vagyok, némi gondot
okoz.
– Mondd, hogy nem a párától van!
– Inkább a stressztől. Tudom, furán hangzik… – megint rájött
a köhögés. – De amikor őrült napjaim vannak, mindig
rosszabbodik.
– És ez normális?
–  Az én esetemben igen. De lehet, hogy ideje lecserélni a
gyógyszeremet.
Gabi Maggie karjára tette a kezét.
– Van valami a gyógyszeren kívül, ami segít?
Maggie az égre pillantott, mintha ott keresné a választ.
– Korábban lőni jártam.
Gabi kétkedve nézett rá.
–  Komolyan. Az összpontosítás segített. Tényleg, Val
csodaszigetén van lehetőség agyaggalamb-lövészetre?
Maggie arca felragyogott, mikor kiejtette a férfi nevét.
– Van – válaszolta Gabi.
Maggie egy pillanatig habozott, de végül megkérdezte:
– Nincs kifogásod az ellen, hogy a bátyád és én…
–  Örülök neki, hogy mikor meglát téged, mosolyog. Túl
keményen dolgozik és mindent túl komolyan vesz. Jó tudni,
hogy mégiscsak képes lazítani.
Még beszélgettek volna, de észrevették a közeledő kikötői
munkásokat.
Alonzo jachtja lassan befutott a dokkba. Kezek nyúltak a
kötélért; ügyesen elkapták és rögzítették. Gabi tekintetével a
fedélzetet pásztázta, de nem látta Alonzót. A férfi csak azután
jelent meg, hogy a legénysége kirakta a pallót.
Tekintete Gabiről Maggie-re vándorolt, aztán vissza a
menyasszonyára.
– Gabriella!
A lány széttárta a karjait.
–  Drágám! – Alonzo futó csókot adott a szájára, sokkal
rövidebbet, mint korábban, mikor a szigeten járt.
–  Nyilvánosan, egy idegen előtt, Gabi? – kérdezte suttogva,
egészen közel hajolva a lányhoz.
Gabi felnevetett.
– Emlékszel Margaretre?
– Hogyne! Meglep, hogy még itt van.
– Én is örülök, hogy újra látom, Mr. Picano – felelte Maggie. –
Még néhány napig maradunk.
–  Meg szerette volna nézni a jachtot – mondta Gabi a
férfinak.
Alonzo megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, de Gabi látta
rajta, hogy nem örül az ötletnek.
– Hadd pihenjen egyet a legénység… Talán majd holnap.
 – De hát kijött ide…
–  Biztosra veszem, hogy Margaret megérti. Vagy te talán
szívesen fogadnál vendéget a rendetlen konyhádban?
Alonzo enyhén szólva maximalista volt. Gabi nem is értette.
Eddig csak egyszer hajózott a férfival, de akkor a jacht összes
helyisége makulátlan volt.
– Természetesen megértem – mondta udvarias mosollyal az
arcán Maggie. – Talán majd egy másik alkalommal.
– Igen, majd máskor – mormogta Alonzo.
– Ideje visszamennem – törte meg a kellemetlenül hosszúra
nyúló csendet Maggie. – Vacsoránál találkozunk.
– Rendben – mosolygott rá Gabi.
–  Vacsoránál? – kérdezte Alonzo, mikor Maggie már
hallótávolságon kívül volt.
–  Az elmúlt néhány napban összebarátkoztunk – válaszolta
Gabi. – Igazán kedves lány.
Alonzo elengedte menyasszonya derekát és odaintette a
személyzet egyik tagját.
–  Nem tudom, hogy mondhatsz ilyet mindössze néhány
napnyi ismeretség után. Túl sok olyan ember van itt, aki
másnak mutatja magát, mint amilyen.
– Ezt meg mit jelentsen?
–  Csak azt, hogy válogasd meg, kit avatsz a bizalmadba,
Gabriella. – Furcsa volt, hogy pont ő mond ilyesmit.
– Margaret egy kedves barátom, Alonzo. Kérlek, ne légy vele
udvariatlan!
A férfi arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly.
– Nincsenek is barátaid – mondta.
Szavai mellbe vágták Gabit, különösen, mert a férfinak
részben igaza volt.
– Most már vannak.
Ekkor odalépett hozzájuk a jacht kapitánya.
–  Látom, sok a dolgod – mondta Gabi dühösen. – Majd
beszélünk, ha kipihented magad.
Már indult volna, de Alonzo elkapta a karját.
–  Sajnálom! – mondta, mikor Gabi végre hajlandó volt a
szemébe nézni. – Nehéz hetem volt.
Nekem is – mondta volna legszívesebben a lány, de nem
tette.
 – Megértem, semmi baj.
Alonzo magához húzta. Ezúttal Gabi volt távolság-tartó. A
legénység tagjai figyelték őket, és csak akkor kapták el a
tekintetüket, mikor a lány odanézett.
– Nyilvánosan, idegenek előtt? – kérdezte ezúttal Gabi.
A férfi erre csak a homlokára adott egy csókot.
– Találkozunk a villában.
Gabi fejét felemelve elsétált. Jó lenne, ha lenne egy igazi
barátnője, főleg, ha az a barátnő olyan laza, mint Maggie.
Miért fontos neki a lány véleménye? Hiszen csak néhány
napja ismerik egymást. Valamiért úgy érezte, Maggie nem tartja
jó ötletnek, hogy hamarosan feleségül megy Alonzóhoz.

Mrs. Masini kihagyta a vacsorát – tüntetőleg, a társaság miatt…

legalábbis Maggie így gondolta.
Val két másik párt is meghívott, hogy fesztelenebb legyen a
beszélgetés. Mr. és Mrs. Dray Texasból érkezett; a férfi olajbáró
volt. A naplementék és a tengerpart miatt jöttek a szigetre, és
rengeteg időt töltöttek a napon. A másik két vendég Mrs.
Cornwell, egy gazdag, özvegy, chicagói étteremtulajdonos és
régi barátja, Mr. Shipley volt.
Maggie felszisszent, mikor ismét bor került az asztalra.
Ennyi nap után már kezdte unni.
Mrs. Dray kicsit fennhordta az orrát; a Michael
szomszédságában élő embereket juttatta Maggie eszébe. Amikor
a lány Michael házában lakott, sokszor látta a szomszédokat, de
egy szót sem váltott velük soha. Már lassan elkönyvelte az
asszonyt olyannak, akivel nem érdemes megismerkedni,
mígnem Mrs. Dray megkérte a pincért, hogy neki inkább
bourbont hozzon bor helyett.
– Azt hiszem, máris kedvelem magát – mondta neki Maggie
az asztal túlsó végéről. – Kettőt legyen szíves! –  fordult a
pincérhez.
–  Sajnálom, Mr. Picano, de vacsora előtt inkább valami
erősebb esik jól.
–  Semmi baj, Mrs. Dray – mondta őszintéden mosollyal az
arcán Alonzo.
 –  A vőlegényem hatására én is megszerettem a bort –
 mondta büszkén Gabi.
– A vőlegénye? – kapta oda a fejét Mrs. Cornwell.
– És mikor lesz az esküvő? – kérdezte Mrs. Dray.
– Ősszel.
– Micsoda gyönyörű évszak! Gratulálok!
A reakciók elcsépeltek voltak, és Maggie titkon azt kívánta,
bárcsak megérkezne már a pincér a whiskyvel.
– Pánt nélküli ruhája lesz? Manapság nagy divat.
Gabi előbb Alonzóra, majd Maggie-re pillantott.
– Még nem találtam meg a megfelelőt – mondta végül.
A két asszony hitetlenkedve nézett rá.
–  Idén ősszel megy férjhez, és még nincs meg a
menyasszonyi ruhája?!
–  Hallatlan! Az én Millie-m már fél évvel az esküvő előtt
megvette a ruháját.
–  Bizony! Nem elég megtalálni a ruhát, még magára is kell
igazíttatni. Sosem lehet tudni, mit rontanak el rajta.
Úgy tűnt, a két idősebb nő szívesen ad tanácsot esküvői
ruhák terén.
A pincér letette Maggie elé az italát.
– Hála az égnek! – suttogta a lány.
A felszolgáló elvigyorodott.
– Nem tréfálok, gyorsan találja meg azt a ruhát, kedvesem!
Gabi egyre jobban elsápadt.
–  Ismerek Los Angelesben néhány fantasztikus tervezőt.
Sokat dolgoznak hollywoodi hírességekkel, akiknek általában
minden már tegnapra kellett volna. Velünk tarthatnál, Gabi,
mikor hazautazunk – ajánlotta fel Maggie.
A lány arca kezdte visszanyerni a színét.
–  Nevetséges! – csattant fel Alonzo. – Dél-Floridában is
rengeteg ruhatervező él.
– Nekem tetszik az ötlet, hogy Los Angelesben szerezzem be
a ruhámat – mondta Gabi.
Mikor Alonzo lekezelően megpaskolta menyasszonya kezét,
Maggie legszívesebben a lábába rúgott volna az asztal alatt.
Ehelyett inkább megbökte Michaelt, hogy a férfi is lássa a
vőlegény visszafogott mozdulatát.
–  Biztos vagyok benne, hogy itt is megkapod azt, amit
keresel – folytatta Alonzo. – Majd én megtalálom neked a
megfelelőt.
Maggie-nek nem volt alkalma közbeszólni, mert az idős
hölgyek gyorsabbak voltak nála.
–  De hiszen a vőlegény csak az oltárnál láthatja a
menyasszonyt!
– Úgy bizony!
Alonzo nem jutott mellettük szóhoz, de kezét továbbra is
Gabién tartotta, egészen addig, míg végül a lány el nem húzta,
hogy ihasson a borából.
Ekkor Michael témát váltott.
– Mr. Picano!
Alonzo csak ekkor fordult el Gabitől.
–  Képzelje, tegnap este az ön 2009-es évjáratú merlot-jából
ittunk egy üveggel! El kell ismernem, az egyik legjobb, amelyet
valaha kóstoltam.
– Köszönöm. Meglep, hogy még van belőle. Azt hittem, azt az
évjáratot pótolnom kell.
– Tegnap volt a raktárban egy raklapnyi borosüveg. Talán a
merlot azokból a ládákból való?
– Raktárban maradt a bor? Nem hangzik valami jól… ebben
a hőségben – jegyezte meg Mrs. Cornwell.
–  Biztosíthatom, hűvösek voltak az üvegek – igyekezett
gyorsan megnyugtatni az asszonyt Gabi. – Azt hittem, korábban
érkeztél, és te hoztad – fordult Alonzo felé.
– De Julio is meglepődve látta az üvegeket.
Maggie-nek feltűnt, hogy a beszélgetés Val figyelmét is
felkeltette.
–  Szerintem a vendégeid nem kíváncsiak a
borszállítmányokra – mondta Alonzo Gabinak.
– Vagy az esküvői ruhákra – tette hozzá Mr. Dray.
Mrs. Dray megbökte a könyökével.
– Mikor Millie esküvőjére készültünk, bőven volt alkalmunk
foglalkozni velük. Úgyhogy majd az unokáink lesznek a
következők, akiknek segítek ruhát keresni.
– Azt mondom, faggassuk ki Michaelt a következő filmjéről!
– szólalt meg Ryder.
Gabi csendben hallgatta a beszélgetést – szótlansága sokat
elárult. Valamikor az előétel és a főfogás között egyszer csak
elnézést kért a többiektől, és elindult a mosdó felé.
–  Veled tartok – mondta az asztaltól felállva Maggie. –  Nem
emlékszem, hol van.
A férfiak visszaültek az asztalhoz, Gabi pedig elindult,
mutatva az utat.
Ahogy arra Maggie számított, mikor becsukták maguk
mögött a mosdó ajtaját, Gabi leroskadt az egyik puffra. Látszott
rajta, hogy csak nagy nehezen tudja visszatartani a könnyeit.
Maggie levette a polcról a zsebkendős dobozt.
– Nehogy elsírd magad! A sminked nem bírná ki.
Gabi óvatosan megtörölte a szemét.
– Szörnyen viselkedik!
–  Nem is tudom… szerintem elbűvölő a bátyád –
próbálkozott Maggie, de nem sikerült mosolyt csalnia Gabi
arcára.
– Pedig ő nem ilyen…
– Nem ilyen uralkodó és lekezelő?
– Észrevetted, ugye?
Maggie sok mindent észrevett.
– Csak azt akarom mondani, hogy szerintem fontos, hogy az
ember a párja minden oldalát megismerje, mielőtt elmondja a
házassági esküt.
Gabi hirtelen felállt és az ablakhoz lépett.
–  Veled tartok LA-be – mondta visszafordulva. – Már ha
komolyan gondoltad a meghívást, és nem csak udvariasságból
ajánlottad fel.
Maggie odalépett hozzá és megigazította a ruháját.
– Ragaszkodom hozzá – mondta. – És van még valami, amit
meg szeretnék tenni érted.
– Ó!
– A munkám része, hogy felderítsek minden olyan apróságot
egy ember múltjában és jelenében, amely akadályt jelenthet a
házasságkötésénél.
– Úgy érted, Alonzo és az én házasságkötésemnél?
– A házasság komoly döntés.
Gabi a homlokát ráncolva nézett Maggie-re.
– És ez nem sért…
– Kérdezősködni nem tilos.
– De etikus?
 – Félig katolikus, félig zsidó vagyok. Edd meg a szalonnát! Ne
edd meg a szalonnát, az bűn! Gyerekkorom óta össze vagyok
zavarodva.
Gabi végre elnevette magát.
– Szeretem a szalonnát.
 Tizenötödik
fejezet

Val gyűlölte, hogy úgy kell tennie, mintha mi sem történt

volna. A postaládájában nem landolt újabb levél. A vacsora
feszült légkörben telt, de tulajdonképpen nem tudta
megfogalmazni magában, hogy miért.
Mikor utána átültek a bárba, amely a hivatalos vacsoraidőn
túl is nyitva tartott, úgy tűnt, Gabi és Margaret jól kijönnek
egymással.
Meglepő módon Alonzo visszavonult, otthagyva Gabit. Val
látta, hogy mielőtt a férfi elment volna, hevesen vitatkoztak
Gabival az étterem előtt.
A lány ahelyett, hogy bizalmába avatta volna bátyját, leült
Margareték asztalához. Nem kellett hozzá sok idő, hogy újra
mosolyogjon, aztán Michael hamarosan felkérte táncolni.
Jim látta, hogy Val félrevonult a sarokba – odament hozzá és
barátian hátba csapta.
– Reggel indulok – mondta, miután kezet fogtak.
– Mikor látlak legközelebb?
–  Talán Gabi esküvőjén. – Mindketten a táncparkett felé
fordultak. – Lesz egyáltalán esküvő?
–  Majd megüzenem – válaszolta húgát figyelve, aki
időközben már másvalakivel táncolt.
Jim felkuncogott, majd magára hagyta barátját.
Val látta, ahogy Jim megkocogtatja Margaret vállát, és
táncba viszi a lányt.
A férfi kiforgatta a lányt, majd visszahúzta magához, és a
fülébe súgott valamit. Margaret nevetve ellökte magától, de
tovább táncolt vele.
Val nem tartotta magát féltékeny embernek, de a pokolba is,
Margaret ezt megváltoztatta.
El kellett ismernie, az alacsony, karcsú, szőke nő és a
robusztus, sötét hajú bluesénekes remek párost alkottak.
Mindenki őket nézte, élvezték a szórakoztató előadást.
Mikor a zene véget ért, Margaret valami váratlant tett:
csókot nyomott egyenesen Jim szájára, mire a férfi a
mellkasához kapva hátratántorodott. Val túl messze volt ahhoz,
hogy hallja, mit beszélnek, de a közelükben lévők nevettek, Jim
pedig játékosan Margaret fenekére csapott, aztán elsétált.
Val odasietett, és elkapta a lány karját, még mielőtt az
elhagyhatta volna a táncteret. Ekkor már egy lassú szám szólt,
amire Val egészen közel húzhatta magához Margaretet.
– Megőrjítesz, cara!  Ugye tudod?
– Jim ártalmatlan – suttogta a füléhez hajolva a lány.
– Az az ember már ötször volt nős! És veled egykorú nőkkel
járt.
Margaret csípője az övéhez simult, ami egy pillanatra sem
hagyta, hogy elfelejtse, mennyire kívánja a lányt. Nehezére esett
uralkodni magán.
– Nem én leszek a következő felesége, de még barátnője sem,
Masini.
Ezt Val is tudta. De akkor miért kapkod úgy levegő után,
mint aki most jutott fel a víz felszínére?
– Tényleg elutazol hétfőn? – kérdezte.
Mikor Margaret a füléhez hajolt, hogy válaszoljon, és ő
érezte a meleg leheletét, az maga volt a pokol.
– Sőt, a húgodat is magammal viszem.
Val hátrébb hajolt, hogy lássa, Maggie nem tréfál-e.
– Komolyan?
Maggie bólintott.
– Te egyáltalán elhagyod időnként a szigetet? – kérdezte.
Nem esett meg gyakran, de voltak a személyzet tagjai közt
olyanok, akikre rá merte bízni a sziget ügyeit.
– Néhanapján – válaszolta Val.

Val, Jim, Michael és Ryder társaságában Maggie-nek nem sok

lehetősége volt pihenni. Gabi is ugyanolyan sokat táncolt, mit ő,
és csillogó tekintetéből ítélve nagyon jól érezte magát.
Maggie-nek kezdett a fejébe szállni a bourbon, ezért két tánc
között kiment a mosdóba. Mikor útközben rossz irányba
kanyarodott és egy személyzeti helyiségbe jutott, úgy döntött,
ideje kólára váltania. Aztán két sarkon is befordult már, mire
rájött, hogy nem visszafelé tart a terembe, hanem épp
ellenkezőleg, távolodik a zene hangjától.
– Hó! Óvatosan!
Maggie nem is tudta, mi ijesztette meg jobban: a hirtelen elé
lépő férfi, vagy az öltözéke.
– Azt hiszem, eltévedtem – mondta Maggie.
A kapucni alatt nehéz volt kivenni a férfi vonásait. De miért
visel kapucnit? Hiszen egyáltalán nincs hideg.
– Maga az, aki mindenkivel csókolózott! – bökött felé a férfi
a mutatóujjával.
– Tessék?
A férfi, aki magasabb volt nála, és jó huszonöt kilóval
nehezebb is, tett felé egy lépést.
Maggie hátrálni kezdett.
–  Nem kellene itt lennie. – Maggie érezte a férfi savanykás
leheletét, látta, ahogy az megnyalja a száját.
Érdekes, hogy a félelem milyen gyorsan ki tudja józanítani
az embert. Az idegen túl közel volt hozzá, mégsem lehetett
kivenni a vonásait. És ijesztő volt, hogy hallgat.
A Maggie-től balra és jobbra lévő folyosó is üres volt. Ő pedig
nem emlékezett rá, melyik irányból jött.
Érezte, hogy kezd összeszorulni a tüdeje.
Az idegen közelebb lépett hozzá. Egyik kezével a falnak
támaszkodott Maggie válla fölött, és fenyegető hangon így szólt:
– Adja fel, Margaret! Tűnjön el, mielőtt még baja esik!
A férfi a kapucni alatt szájához emelte mutatóujját jelezve
Maggie-nek, hogy maradjon csöndben. Aztán a következő
pillanatban eltűnt.
Van, hogy az élet ad egy második esélyt. Mikor az ember
átmegy a piros lámpán, amelyet nem vett észre, és egy kocsi
sem hajt át rajta. Vagy mikor belenyúl egy föl-deletlen
konnektorba, és erről még később is tud mesélni.
Ez is egy olyan pillanat volt.
Maggie ezt tudta jól, a tüdeje azonban nem.
Az inhalátora pedig a teremben volt, a táskájában.
Tett néhány lépést, és akkor forogni kezdett vele a világ.
Ahelyett, hogy megpróbálta volna leküzdeni az érzést, a falnak
támaszkodva lassan lecsúszott a földre, és lehajtotta a fejét.
Belégzés, kilégzés. Lassan…

– Gabi! – intette oda húgát az asztalhoz Val. – Egy ideje már nem
látom Margaretet. Megnéznéd, merre van?
Bár húga továbbra is mosolygott, a tekintete elkomorodott.
– Maggie nélkülem ment ki a mosdóba?
– Már egy ideje, tesoro.
Gabi elhessegette a bátyját, és elindult a mosdók felé. Mikor
húga Margaret nélkül tért vissza, Val kezdett ideges lenni.
Michael és Ryder néhány másik vendéggel beszélgetett.
– Maradj itt! – mondta húgának, és elindult a férfiak felé.
Odaérve megérintette Michael vállát.
– Margaret visszamenne egyedül a villába?
Michael körbenézett.
– Nem – válaszolta a homlokát ráncolva. – Nem tűnne el egy
szó nélkül.
– Mi történt? – kérdezte Ryder.
– Nem találjuk Margaretet.
– Komolyan? – Ryder arcáról azonnal eltűnt a mosoly.
Michael az ajtó felé biccentett.
– Te nézd meg odakint! – mondta Rydernek.
– Én hátul kezdem a keresést. – Val elindult a női mosdó felé.
Michael követte.
A mosdókhoz vezető folyosón egy alacsony, szőke nőt sem
láttak, legalábbis azt nem, akit kerestek.
Ekkor különváltak Michaellel, majd nem egészen öt perccel
később újra találkoztak a mosdónál.
– Nincs bent a klubhelyiségben – mondta Michael.
Val visszalépett a mosdók előtti folyosóra. Ekkor észrevette a
személyzeti ajtót.
–  Oda nem menne be – mondta Michael, mikor követte Val
tekintetét.
–  Ivott, úgyhogy bármerre mehetett. – Válnék eszébe jutott
húga csillogó tekintete. – Margaret! – kiáltotta. Befordult a
sarkon, az étterem háta mögötti folyosóra, de aztán
visszafordult.
Michael azonban tenyerét a mellkasára téve megállította.
Halk, ütemes puffanásokat hallottak.
Futásnak eredtek.
Val, mikor meglátta a lányt, ahogy a földön kuporogva
erőtlenül veri a falat, úgy érezte, mintha kitépnének belőle egy
darabot.
– Cara!
– Jézusom, Maggie?!
Egyszerre térdeltek le mellé. Val két keze közé fogta a lány
arcát.
– A táskám…
Mi?
– Mi történt?
– Az inhalátor…
Beletelt néhány másodpercbe, mire Val megértette, mit akar.
Michael gyorsabb volt nála – már el is rohant abba az irányba,
amerről jöttek.
Val pánikba esett, de ennek tudatában is volt. Egy
nanoszekundum alatt előkapta a mobilját.
– Jó estét, Mr. Masini!
–  Küldjenek egy nővért az étterem és a bár közti folyosóra!
Most!
– Igenis, Mr. Masini.
– És hívják a légi mentőket!
Margaret megrázta a fejét.
Valt nem érdekelte a tiltakozása.
– Máris, Mr. Masini.
Mikor lerakta maga mellé a telefont, hallotta, hogy a lány
milyen nehezen veszi a levegőt.
Michael futva jelent meg, kezében Maggie táskájával,
mögötte pedig Ryder, Gabi és néhányan a személyzetből.
Michael előkapta az inhalátort és leguggolva Maggie
szájához emelte.
– Lélegezz mélyeket!
Maggie kétségbeesetten beleszívott az inhalátorba.
– Mi történt? – kérdezte halálra váltan Gabi.
Val azonban képtelen volt másra figyelni, csak Margaretre.
Mikor a lány újra beleszívott az inhalátorba, találkozott a
tekintetük.
A férfi csak akkor vette észre, hogy szorítja a kezét, mikor
Margaret is megszorította az övét.
– Itt vagyok, cara. Minden rendben lesz.

– Szerencséje volt, Miss Rosenthal.

Maggie még mindig zihált, de már sokkal jobban volt, mint
mikor megérkeztek a Miami General Kórházhoz.
Mikor másodszorra is beleszívott az inhalátorba, és az még
mindig nem segített, tudta, hogy baj van.
Val folyamatosan beszélt hozzá. Segített neki lassan
lélegezni, és kordában tartani a rátörő pánikot.
Még soha nem volt ennyire erős rohama.
–  Mikor járt utoljára tüdőgyógyásznál? – kérdezte doktor
Karót nyelt.
– Minden évben elmegyek a háziorvosomhoz.
– Az nem elég. Szakorvosnak is látnia kell, ezt ön is tudja.
Természetesen tudta, de nem igazán érdekelte. A
gyógyszerek, amelyeket szedett, kordában tartották az
asztmáját. Legalábbis eddig a napig.
– Ismer valakit LA-ben?
A sürgősségi orvos megrázta a fejét.
–  Van egy barátom, Dr. Eddy. Felhívom, megkérdezem tőle,
tud-e valakit arrafelé.
– Köszönöm.
–  De addig is, már sokkal jobb gyógyszerek vannak. – Az
orvos elmondta, mit ír fel neki: kapott egy tablettát és egy
inhalátort, amelyeket naponta kellett bevennie, illetve
használnia, valamint egy újfajta inhalátort vészhelyzetre. Mint
kiderült, a gyógyszerek, amelyeket gimnazista kora óta szedett,
már elavultak.
Ki gondolta volna?
Az orvos elindult kifelé a szobából.
– Doktor úr!
– Igen?
Maggie felsóhajtott és megigazította az orrában lévő
oxigéncsövet.
 – Köszönöm!
A doki mutatóujjával felé bökött.
– Azzal köszönje meg, hogy többé nem hozzák be ide. Tudja,
mennyi fiatal nő hal meg asztmarohamban évente, csak mert
nem vesznek tudomást a tünetekről?
Maggie megrázta a fejét.
–  Ne legyen egy közülük! – Az orvos a lány feje fölött lévő
monitorra pillantott. – Egy ideig még bent tartjuk, Miss
Rosenthal. Úgyhogy azt javaslom, aludjon egyet.
Maggie, mikor lehunyta a szemét, úgy érezte, mindjárt
kiugrik a szíve. De legalább lélegzett. Most már tudta, mit érez
egy partra vetődött hal.
– Miss Rosenthal! – ébresztette fel az egyik nővér.
Hogy tudtam elaludni?
– Igen?
– Odakint néhányan már nagyon idegesek, szeretnék tudni,
hogy van.
Maggie feltámaszkodott az ágyon.
– Hívja be őket, kérem!
– Mindenkit egyszerre?
– Jobb, mint mindenkit egyesével.
A nővér elmosolyodott és kinyitotta az ajtót.
Michael lépett be a szobába elsőként, arcán erőltetett
mosollyal.
–  Tudtam, hogy feltűnési viszketegségben szenvedsz, de ez
azért már túlzás!
Ryder oldalba bökte, aztán odalépett Maggie-hez és adott
egy puszit az arcára.
– Hogy érzed magad?
– Jobban.
Val húga és édesanyja mögött állt.
– Nagyon megijesztettél ám minket! – mondta az ágy végénél
megállva Gabi.
– Sajnálom.
– Mi történt? Hogy kerültél oda?
–  Eltévedtem és rossz felé fordultam. – Mikor a tekintete
összeakadt Valével, látta, hogy a férfi a szemét összehúzva
méregeti őt, mintha azon gondolkodna, vajon igazat mond-e.
Michael leült az ágy szélére.
 – Túl sok volt a táncból?
Az aggódó tekintetek, különösen Mrs. Masinié,
visszatartották attól, hogy elmesélje a találkozását a furcsa,
kapucnis alakkal.
–  I-igen, valószínűleg. Sajnálom, hogy ennyi
kellemetlenséget okoztam.
– Ne butáskodjon, Maggie! – mondta Mrs. Masini.
Maggie a faliórára pillantott.
– Éjjel kettő múlt. Menjetek haza, aludjatok egyet!
Michael már épp megrázta volna a fejét, de Maggie
félbeszakította.
–  Vidd magaddal Mrs. Masinit és Gabit! Bizonyosodj meg
róla, hogy hazaérnek!
– Itt is várhatunk – mondta Gabi.
–  Bent akarnak tartani, hogy lássák, nem leszek megint
rosszul. Eltarthat egy darabig, mire kiengednek.
– Márpedig ha mind itt vagyunk, nem tud rendesen pihenni,
nem igaz? – kérdezte Mrs. Masini, jelezve a többieknek, hogy
tényleg ideje indulniuk. Odalépett Maggie-hez és megpaskolta a
kezét.
Az új gyógyszerektől Maggie-nek remegett a keze.
–  Valentino itt marad – mondta az asszony. – Majd együtt
visszajönnek, ha már jól lesz, kedvesem.
Val ellökte magát a faltól.
– Magam is így gondoltam, mama.
Michael megcsókolta Maggie kezét.
– Biztos jó lesz így? – kérdezte.
–  Igen. A reggelinél már ott leszek. – Maggie újra az órára
pillantott. – Na jó, lehet, hogy csak ebédre.
Sorra megölelték őt, aztán elindultak.
Val odahúzott az ágy mellé egy széket, és megfogta a lány
kezét.
– Mi a baj, cara?
Gyengéd tekintete elkomorodott, amint Maggie kimondta az
első néhány szót:
– Volt ott egy férfi…
 Tizenhatodik
fejezet

A magángép lerakott és felvett néhány utast. Val előrelépett,

hogy üdvözölje Mr. és Mrs. Evanst.
Az egykori tengerészgyalogos egyenesen a szemébe nézett és
határozottan megszorította a kezét.
– Köszönöm, hogy eljöttek!
–  Hogy van Maggie? – kérdezte Judy minden felesleges
udvariaskodást mellőzve.
– Nem tetszik neki, hogy hazaküldöm.
– Ezek szerint jobban – mosolyodott el Rick Evans.
–  Sokkal jobban. – Val a golfkocsihoz kísérte őket. –
Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk.
–  Örülök, hogy van, akinek helyén van az esze. Maggie-vel
néha nagyon nehéz, ha valamit a fejébe vesz – mondta Judy.
Val annyit már tudott, hogy Margaret és a lány a főiskola óta
a legjobb barátnők. Igen, az rögtön kiderült, hogy Judy jól
ismeri őt.
–  Mindjárt megérkezünk – mondta Val. – Aztán hamarosan
indulhatnak is.
Maggie-ék villája előtt már ott állt két, csomagokkal
megpakolt golfkocsi.
Amint Val leparkolt, Judy azonnal kiugrott a kocsiból és
berohant a villába.
Rick visszatartotta Valt, hogy válthasson vele pár szót
négyszemközt.
– Az ittlétem oka maradjon kettőnk közt – mondta.
– A biztonsági embereimben megbízhatunk.
– Hogy ön bízhat bennük, Mr. Masini, abban biztos vagyok.
– Kérem, szólítson csak Valnek.
– A bizalmat nem osztogatják, ki kell érdemelni.
Val egy bólintással jelezte, hogy elfogadja a másik érveit.
 Mikor beléptek a villába, hallották, hogy Judy vitatkozik
Maggie-vel.
– Falfehér vagy. Még egy vámpírnak is jobb színe van, mint
neked.
–  Nem hagyom senkinek sem, hogy úgy rám ijesszen, hogy
megváltoztassam az életemet.
–  Elfelejted, kivel beszélsz? – kérdezte csípőre tett kézzel
Judy.
– Ez nem ugyanaz, Judy. Engem senki nem fenyegetett meg.
Val ezzel nem értett egyet, ahogyan mások sem.
–  Egy kapucnis fickó, akinek nem láttad az arcát, a falhoz
szorít egy üres folyosón, és még azt mondod, hogy senki nem
fenyegetett meg? A „még mielőtt bajod esik” neked nem
fenyegetés? – Michael szörnyen dühös volt. – A sürgősségin
kötöttél ki, Maggie! Elmegyünk, és te is jössz velünk!
Maggie megdörzsölte a mellkasát és köhintett néhányat.
Valnek feltűnt, hogy mióta kiengedték a kórházból, már nem
először fordul elő.
– Adnának nekünk néhány percet? – kérdezte a többiektől.
Ryder és Michael kiment a hátsó ajtón. Rick felkapta az
utolsó bőröndöt, és a kezénél fogva maga után húzta Judyt.
–  Cara! – Val leültette Maggie-t a kanapéra. – Mit tehetnél
még itt?
– Segíthetnék neked kideríteni, ki áll az egész mögött.
De azzal elkerülhetetlenül veszélybe sodornád magad –
gondolta a férfi.
– Olyan gyönyörű vagy, hogy, ha itt maradsz, csak elvonod a
figyelmemet – mondta végül. – Hallottad az orvost, pihenned
kell, és időbe telik az is, mire megszokod az új gyógyszereket.
–  Jól vagyok – mondta Maggie, de aztán megint rátört a
köhögés. – A pokolba!
Val úgy döntött, ideje taktikát váltani.
– Gabi már alig várja, hogy elrepülhessen Los Angelesbe és
megtalálja álmai ruháját. Már régóta nem hagyta el a szigetet.
Ráadásul, ha a barátaid is segítenek, könnyebben le tudod
nyomozni az e-maileket. És Michael is eltűnhet a kíváncsi
tekintetek elől.
Maggie azonnal átlátott rajta.
– Tisztességtelenül játszol, ugye tudod?
 – Megbízol Rick barátodban?
– Természetesen!
– Akkor majd ő segít nekem. És ha találunk valamit, utánad
megyek. – Megcsókolta a lány ujjhegyeit. – Mert többet akarok
belőled – suttogta. – Sokkal többet.
– Na ez már tényleg tisztességtelen!
Val előrehajolt és röviden megcsókolta. Nem akarta
megkockáztatni, hogy a lány megint ne kapjon levegőt. Mikor
elhúzódott tőle, látta, hogy Maggie félig lehunyta a szemét.
Felsóhajtott. Nem, még közel sem végzett a lánnyal…
Maggie füle mögé igazított egy kósza hajtincset, és várta,
hogy a lány ránézzen.
–  Jól van, most már megyek – mondta a szemét lassan
kinyitva Maggie.
Alonzo Gabi mellett állt, a repülőgép előtt. Sokkal közelebb
voltak egymáshoz, mint előző este. Gabi mosolyogva nézett fel
vőlegényére, az pedig magához húzta és gyengéden
megcsókolta.
Val elfordult, hogy ne zavarja meg a meghitt pillanatot.
–  Köszönünk mindent! – Michael megszorította Val kezét. –
Jelentkezni fogunk.
Ryder is elköszönt vendéglátójuktól, majd beszállt a gépbe.
Judy szájon csókolta férjét, majd követte bátyját a gép belsejébe.
– Hívj fel, mikor leszálltatok! – kérte Val.
–  Ha csak egy egész picit jobban lennék, itt maradnék –
felelte homlokráncolva Maggie. – Remélem, ezt tudod.
Val elmosolyodott.
– Tudom.
–  Hé, Maggie! – kiáltott oda Judy. – Most indulunk, vagy mi
van?
– Mennem kell.
Val szorosan magához húzta, és lehajolt, hogy megcsókolja.
Tudta, hogy egy ideig nem lesz benne része, ezért amennyire
csak lehetett, elnyújtotta a pillanatot.

–  A nyomozások nagy része frusztráló és sok csalódást okoz –

mondta a megfigyelőkamerák monitorjaitól elfordulva Rick
Evans, majd felemelte a mutatóujját. –
De! Előbb vagy utóbb valaki hibázni fog. Az lesz az a
pillanat, mikor megtaláljuk a gazfickót.
–  Ne vedd sértésnek, Rick, de nem olyan embernek tűnsz,
aki sokáig tűri a frusztráló eredménytelenséget.
Ekkor Rick zsebében megszólalt a mobilja. Valnek erről
eszébe jutott, hogy még nem hallott Margaret felől.
– Szia, kicsim! Nem, itt van mellettem.
Val, miután Rick odafordult felé, figyelni kezdte a
beszélgetést.
–  Nem. Megmondom neki. Igen, persze. Én is szeretlek,
kicsim.
Rick visszarakta a telefont a zsebébe és újra odafordult a
billentyűzethez.
– Judy volt az. Rendben megérkeztek. Maggie azonnal kidőlt,
már alszik.
Valnek megsajdult a szíve.
Rick egy látványos mozdulattal lenyomta az entert, majd
székével megpördülve Val felé fordult.
–  Az üldögélésre visszatérve, igen, gyűlölök várakozni. Az
adatok úton vannak Russelhez. Az emberem szeret elbabrálni
velük, keresgélni, és végül találni valamit. Ellenőrzi az e-
maileket, oda nem illő dolgokat keres.
Val bal szeme megint tikkelni kezdett. Mint mindig, mikor
feszült volt.
–  Akkor a kamerák felvételei egyenesen hozzá kerülnek? –
kérdezte.
– Továbbra is eléred őket innen.
Val megdörzsölte a nyakát.
– Nyugalom. Értek a biztonsághoz.
–  Ahogy Lou is. – Val biztonsági főnöke tájékoztatta az
embereit Rick érkezéséről, most pedig épp azzal volt elfoglalva,
hogy további kamerákat telepítsenek a személyzeti folyosókra.
–  Jó tudni, hogy van még egy tapasztalt szempár. Russel
viszont nem ismeri Lout. Bármit, amit lát, alaposan megvizsgál.
Egy biztos, az, akit keresünk, mindent tud a szigetről: a
szabályokat, a folyamatokat, a napi rutint, és a bizalmadat
élvezi… vagy legalábbis a személyzet egy tagjáét.
– Senki sem hozhat be a szigetre fényképezőgépet – mondta
Val.
Rick a székben hátradőlve oldalra billentette a fejét.
– És ezt hogyan tudod garantálni?
–  Ellenőrizzük a vendégek csomagjait. A mobiltelefonjaikat
le kell adniuk. Itteni gépeket kapnak helyettük, és mielőtt
hazaindulnak, ellenőrizzük a képeket, melyeket készítettek. –
Val a kirándulásokkal folytatta, és azzal, hogy hogyan kezelik a
charterjárataikat.
–  Már léteznek beépített kamerával rendelkező karórák –
jegyezte meg Rick.
Val idegesen beletúrt a hajába.
–  A képeket nagy hatótávolságú lencsékkel készítették. A
katonaság tud az űrből fotókat készíteni, de kétlem, hogy itt
bárki képes lenne rá. Ezenkívül a vendégeimnek ugyanolyan
fontos, hogy a magánéletük titokban maradjon, mint nekem.
Épp ezért jönnek ide. Ráadásul mindenki aláír egy titoktartási
szerződét. Ha azt megszegik, fel kell készülniük egy perre,
amelyet nem áll szándékomban elveszíteni.
Rick a számítógépek mögötti falat tanulmányozta.
– Nem hinném, hogy egy vendéggel lenne dolgunk.
Val sem gondolta.
– Tehát maradnak a személyzetem tagjai…
– Nem fogja földhöz vágni őket, ha elveszítik a munkájukat.
A pénz, amelyet a fotókért vagy a történeteikért kapnak a
bulvársajtótól, bőven kárpótolja őket. És mi van a szerződéses
alkalmazottakkal? Biztosra veszem, hogy időről időre akad itt
valami javítanivaló.
–  Sapore di Amore olyan, mint egy luxushajó. A
takarítószemélyzet csak bizonyos területeken fordulhat meg,
akárcsak a kiszolgálószemélyzet. A közös használatban lévő
területeket a vendégek távozása után teszik rendbe az
embereim. Vészhelyzetekben pedig mindig jelen van a
biztonsági szolgálat.
Rick felkelt és nyújtózott egyet.
–  Jól van, akkor az alsóbb szinteken lévő személyzettel
kezdjük. Azokkal, akiknek a legkevesebb a vesztenivalójuk.
Val fogta a zakóját, melyet korábban a szék háttámlájára
terített.
Rick elvigyorodott.
 – Közel harminc fok van odakint. Minek a zakó?
Val megigazította a nyakkendőjét.
– Emlékezteti a beosztottjaimat, hogy én vagyok a főnök.
Elindultak a dokk felé. Az első, amin Rick tekintete
megakadt, Alonzo jachtja volt.
– A tiéd? – kérdezte.
Val megrázta a fejét.
– Gabi vőlegényéé.
Rick a homlokát ráncolva nézett rá.
– A borászkodásból?
– Miért? Jó üzlet.
–  Még a zugszeszfőzésnél is jobb? – kérdezte odaérve
Alonzo, aki, úgy tűnt, hallotta a beszélgetést.
– Én már ittam elég jó zugszeszt – nyújtotta felé a kezét Rick.
Alonzo rákacsintott.
– Én is, de erről inkább hallgatok.
– Kihajózol? – kérdezte Val.
Alonzo bólintott.
–  Így is elég dolog van, ami miatt aggódhatsz, nem
hiányoznak neked még az alkalmazottaim is.
Val eddig nem is igazán foglalkozott Alonzo legénységével.
–  Hol alszanak az emberei, míg ön itt van a szigeten? –
kérdezte Rick.
Alonzo kelletlenül elmosolyodott.
–  A jachton, Mr. Evans – válaszolta kimérten. – Kellőképp
kényelmes a szállásuk.
– Hogyne – hümmögte Rick. – Logikus…
–  Úgy látom, sok vendéged szereti a cabernet-t – fordult
vissza Alonzo Valhez. – Majd szólok az asszisztensemnek, hogy
küldjön belőle utánpótlást.
–  Köszönöm – biccentett Val, bár a bor volt az utolsó, ami
eszébe jutott.
– Tudom, hogy elfoglalt vagy, de szeretném, ha tudnád, hogy
amint Gabi visszajön, elviszem egy rövid kirándulásra.
– És erről ő is tud?
–  Még nem. Néhány részlet a szervezéssel még hátravan.
Elhanyagoltam a menyasszonyomat, ezért szeretném
kárpótolni.
Val egyet kellett hogy értsen vele. Mindenkinek jót tesz, ha a
húga és a vőlegénye egy időre elmennek a szigetről.
Val kezet fogott Alonzóval.
– Azért ne vidd túlzásba a munkát!
– Ezt én is javasolhatnám neked, de tudom, hogy te kevésbé
hallgatnál rám, mint én rád.
Mindketten munkamániásak voltak. Kész csoda, hogy
Alonzónak egyáltalán volt ideje megismerkedni Gabi-val. Hát
még megkérni a kezét.

Talán azért, mert a saját ágyában aludt, vagy a szomszédból

beszállingózó finom illatok miatt… mindenesetre Maggie úgy
aludt, mint akit fejbe csaptak, és olyan frissen ébredt, mint már
jó ideje nem.
Még a zuhany is jobban esett, mint régebben. Beleszívott a
csúcsáramlásmérőbe, hogy lássa, hogyan működik a tüdeje.
Mióta az új gyógyszereket szedte, egyre jobb értékeket mért.
A kávé és reggeli illatát követve szinte szökdécselve ment le
a lépcsőn.
– Nézd csak, ki van itt!
Maggie két karjával átölelte Judyt és Gabit, akik épp a
tűzhely fölé hajoltak.
– Csak nem nekem főztök valami finomat?
– Gabi nem tágított. De ne szokj hozzá!
Maggie töltött magának egy csésze kávét, aztán leült a
konyhapulthoz.
– Jó itthon lenni.
– Klassz dolog nyaralni, de hazatérni mindig jobb – mondta
Judy.
–  Igen. Nos… ez volt eddig a legkevésbé pihentető
nyaralásom.
– Sajnálom – mondta a homlokát ráncolva Gabi.
– Ne vedd hántásnak! A sziget gyönyörű, az étel fantasztikus
volt, a társaság pedig… – Maga elé képzelte a mosolygó Vált. –
Hát igen… Nem ezekkel volt baj.
–  Hanem a helikopterrel, amely a kórházba szállított. A
helikopterben mindig felfordul az ember gyomra… – sietett a
segítségére Judy.
 – Csak aggódom Michael miatt – szakította félbe Maggie.
– Ne tedd! – mondta mosolyogva Gabi. – Nem vagyok vak. De
nem ő az első híresség, aki valaki másnak tettetve magát
érkezett a bátyám szigetére. Bízz bennünk!
– Megkérdezném, ki az, de nem teszem – mondta Judy.
– Úgyse árulnám el – kacsintott rá Gabi.
– Jaj ne! – Maggie a táskáját keresve gyorsan körbenézett.
– Mi az?
– Elfelejtettem tegnap felhívni Valt.
– Nyugodj meg! – mondta Judy. – Már beszéltem Rick-kel.
Maggie felsóhajtott. Úgy döntött, későbbre halasztja a hívást.
– Kíváncsi vagyok, előrébb jutottak-e már – mondta.
Judy letett elé egy rántottával, pirítással és baconnel
megpakolt tányért.
– Ha még ott van a kapucnis fickó, Rick megtalálja.
– Nem tett semmit…
– Csak épp halálra rémisztett, annyira, hogy ne kapj levegőt
– Judy magának is szedett, majd leült Maggie mellé. – Elég
régóta ismerlek már, de ilyesmi még nem történt veled. Még
sosem kellett bevinnem téged a sürgősségire. Úgyhogy ne
mondd azt, hogy nem tett semmit! A szar is beléd fagyott.
– Órákig táncoltam, előtte egész nap rohangáltam…
–  Miért akarod elbagatellizálni a történteket? A fickó a
falhoz szorított, mocskos dolgokat sugdosott a füledbe, aztán
eltűnt.
Judynak igaza volt.
– Csak nem akarom, hogy egy kis fenyegetés úgy kikészítsen,
hogy kórházba kerülök tőle.
Ekkor csengettek
– Judy kisietett ajtót nyitni.
– Küldemény Miss Rosenthalnak.
Maggie előrehajolt, hogy rálásson a bejárati ajtóra. Judy egy
hatalmas rózsacsokrot hozott be – vagy két tucat szál lehetett
benne.
–  Ó, az én imádnivaló bátyám! – mondta Gabi, mikor Judy,
kezében a csokorral, visszaért a konyhába.
Maggie nem tartotta magát olyan lánynak, aki elolvad egy
csokor rózsától, most mégis azon kapta magát, hogy úgy
vigyorog, mint egy kamasz. Kivette a virágok közül a
kísérőkártyát.
A következő pillanatban kuncogni kezdett.
– Mit ír? – kérdezte Judy.
– Nem Val küldte.
– Nem?!
Maggie előrehajolva beleszagolt a csokorba.
– Nem ám! Hanem Jim Lewis.
Gabi hangosan felnevetett.
–  Talán mégis bízik benne, hogy te leszel a következő
felesége.
Judy megvakarta a fejét.
– Ki az a Jim Lewis?
 Tizenhetedik
fejezet

– Ugye emlékszel még Shannon Wentworthre? – Maggie,

Gabival az oldalán belépett az Alliance egyik kliensének
fotóstúdiójába. – Persze! Ön és a férje idén voltak a vendégeink
a szigeten.
– Igen… Sajnálom, de nem emlékszem a nevére.
– Gabriella Masini. Val húga vagyok.
Shannon mosolyogva kezet fogott Gabival.
– Csodálatos napokat töltöttünk a szigetükön.
– Nos, valójában a bátyám szigete, de köszönöm. Szeretném
azt gondolni, hogy én is hozzájárulok ahhoz, hogy a vendégek
jól érzik magukat.
–  Hogy áll a kampány? – kérdezte Maggie, mikor már túl
voltak a bemutatkozáson.
–  Fárasztó. És hizlaló. Esküszöm, többször járunk
vacsorákra, mint ahány nap van a héten.
Shannon egyszerű copfba fogta a haját. Karcsú derekát és
madárcsontú termetét elnézve Maggie nem tudta elképzelni,
hogy képes lenne meghízni.
– Rágcsálj zellerszárat, az segít – javasolta.
Shannon fintorogva elhúzta a száját.
– Mondd, mi hozott Beverly Hillsbe?
Shannon stúdiója Beverly Hills központjában volt, nem
messze a Rodeo Drive-tól. Az ingatlan része volt a szerződésnek.
Itt kényelmesen tudta fotózni előkelő klienseit, akik azért jártak
a Rodeo Drive-ra, hogy lássák őket az emberek. De emellett más
felkéréseket is elfogadott: diplomaosztókon és esküvőkön is
fotózott, de babafotókat is szívesen készített. Ami azonban
ennél is fontosabb volt: Shannon mindig is szeretett volna
tehetséges, végzett fotóművészeket mentorálni, amit a
stúdiónak köszönhetően megtehetett.
 Maggie megpaskolta Gabi hátát.
–  Újdonsült barátnőm az esküvőjére készül – magyarázta
Shannonnak. Még keresi a ruháját, és gondoltam, mivel te
gyakran fotózol esküvőkön, talán segíthetnél nekünk.
Mutathatnál nekünk néhány fotót… elirányíthatnál valahova.
Hollywoodban, pontosabban egész LA-ben az ismeretségek
számítottak, nem a tudás.
Shannon érdeklődő pillantást vetett Gabira.
– Férjhez mész?
Gabi felemelte a bal kezét és megmozgatta az ujjait.
– Bizony.
– Gratulálok!… Várjunk csak… – Shannon homlokát ráncolva
Maggie-re nézett. – Ő is egy kliens?
Maggie felnevetett.
Nincs az az isten, hogy Alonzót átengedjük a vizsgálaton –
gondolta.
–  Nem. Gabi már menyasszony volt, mikor
megismerkedtünk.
–  Ó… elnézést! – Shannon visszafordult Gabihoz. –
Gratulálok! És mikor lesz a nagy nap?
Gabi tekintete egyik nőről a másikra vándorolt. Kétszer is.
– Ősszel. De mit értettél azalatt, hogy kliens vagyok-e?
–  Meséltem neked, hogy a munkám részeként emberek
hátterét ellenőrzöm.
– Emberek hátterét?
Shannon ekkor gyorsan közbevágott.
– Több ismerősöm is van, aki segíthet. Nézzünk meg néhány,
menyasszonyról készült fotót, és mondd meg, mi az
elképzelésed. Kezdjük azokkal…
Leültek az asztalhoz, és átlapoztak jó pár, menyasszonyi
fotókkal teli albumot.
–  A szigeten lesz az esküvő? – kérdezte Shannon. – Vagy
valami hűvösebb helyen? És a koszorúslányok ruháit már
kiválasztottad?
Gabi válla hirtelen megfeszült. A lány szemét könnynek
lepték el.
– Drágám, mi a baj? – kérdezte ijedten Maggie.
–  Nincs koszorúslányom – bökte ki Gabi. – Hogy menjek
férjhez koszorúslány nélkül?
 Míg Shannon elsietett zsebkendőért, Maggie együtt érzőén
megsimogatta Gabi hátát.
– Sokan vannak, akik nem tartanak nagy esküvőt.
Gabi megtörölte az orrát.
–  Van egy unokatestvérem, de csak ritkán találkozunk.
Mikor bejelentettem, hogy férjhez megyek, még nem tudta,
hogy el tud-e majd jönni az esküvőre. – Gabi felállt és járkálni
kezdett a stúdióban. – Ez szörnyű!
– Nem szörnyű és nem is abnormális – mondta Shannon.
–  Olyan régóta élek a szigeten, hogy már el is felejtettem,
hogyan kell ápolni a barátságokat. Hogy tetszhet ez Alonzónak…
Szörnyű feleség leszek!
– Most nem a szigeten vagy – emlékeztette Maggie. – És én is
itt vagyok melletted. Úgyhogy egyáltalán nem felejtettél el
semmit. Ha nincs más egyéb, amin rágódsz, ideje
megkeresnünk az álomruhádat. – Azzal fogta az egyik albumot,
és rábökött egy testre simuló, pánt nélküli ruhára. – Szerintem
csodásan festenél valami ehhez hasonlóban.
Gabit azonban nem győzte meg. A lány a száját elhúzva
nézte a fotót.
– Édesanyád nem mondta, hogy egyszer így marad az arcod?
– kérdezte Maggie.
Mikor Gabi felnevetett, tudta, hogy sikerült elfeledtetnie a
lánnyal a félelmeit.
Az igazság azonban az volt, hogy Maggie féltette újdonsült
barátnőjét. Gabi elmondta neki, hogy Alonzo később bocsánatot
kért bunkó viselkedéséért, de Maggie-t ez nem győzte meg – a
férfinak még az ő tesztjén is át kellett mennie. Most, hogy
hazajött, teljes gőzzel nekilát az Alonzo utáni nyomozásnak.
Gabi már az első tervezőbe beleszeretett, akihez
ellátogattak. A férfit Marcónak hívták, és az árai meglehetősen
borsosak voltak. Mivel Val megígérte, hogy Gabinak olyan
esküvője lesz, amilyet megálmodik magának, az árcédulákkal
nem is törődtek. Gabi azonban nem tudta, hogy valahányszor
felpróbált egy ruhát, Maggie titokban lefotózta és a képet
elküldte Valnek.
Nos, mennyit vagy hajlandó áldozni a húgod esküvői
ruhájára?
Ez csak egy ruha. Csak nem lehet olyan drága…
 – Azt te csak hiszed – kuncogott Maggie.
Marco öltönyét még James Bond is megirigyelte volna…
leszámítva az élénk rózsaszín csokornyakkendőt.
–  Marco, szívem, hol van ezen az árcédula? – Gabi épp egy
ujjatlan, hercegnő fazonú ruhát próbált. A fűző részét olyan
álomszép gyöngyökkel varrták ki, hogy még Maggie is, aki nem
tudta megkülönböztetni a valódi gyöngyöt az üvegtől, alig jutott
szóhoz.
– Beszéljünk az árról, Margaret?
Marco azt szerette, ha az emberek a teljes nevükön szólítják
egymást. Felajánlani neki, hogy Maggie-nek szólítsa, olyan lett
volna, mintha azt kérte volna tőle, hogy szólítsa a pápát
faternak.
– Igen – válaszolta Maggie.
– Nem drága… egyáltalán nem drága. Persze…
–  Kinek nem drága? Kate Middletonnak vagy Honey Boo
Boonak?
Marco, aki épp Gabi kebleit igyekezett megzabolázni, fejét
hátravetve, hangosan felnevetett.
– Drágám! Komoly bajok vannak azzal az országgal, ahol egy
olyan… izének ilyen magas a nézettsége! – Mindkét kezével
megfogta Gabi derekát, és a háromrészes tükör felé fordította a
lányt. – Elbűvölő! – Végigsimított Gabi derekán, majd eligazgatta
az uszályt. – Mégis, úgy gondolom, valami letisztultabbat
kellene keresnünk. És színben is olyat, ami jobban illik a
bőrödhöz.
– De hiszen mindegyik ruha fehér – mondta Maggie.
– Ezt azonnal szívd vissza! – kapta oda a fejét Marco. – Egyik
ruhám sem egyszerűen csak fehér. Minden árnyalat egyedi.
– Szerintem gyönyörű. – Gabi megfordult, hogy lássa a hátán
végigfutó gyöngyöket.
–  Marco… mekkora összegről beszélünk? Hat számjegyű?
Öt? Négy?
– Négy?! Édes istenem! Ez nem a Kmart!
Maggie is erre tippelt.
– Tehát hat?
– Nem. Azt mondtam, hogy nem drága.
– Még az adókkal együtt sem?
Marco azonban már nem is figyelt rá. Körbejárta Gabit, és
megigazgatta rajta a ruhát.
– Itt majd be kell venni…
– Marco?
A férfi egy kézlegyintéssel elhallgattatta.
Maggie a fehér bőrkanapén hátradőlve nézte Gabit, aki
türelmesen várt, míg Marco bekapcsolta a kapcsokat. Márpedig
nem kevés volt belőlük.
Elküldött egy képet Valnek.
Tippelj, vajon mennyibe kerül?
Ez Gabi?
Elbűvölő. Tippeld meg az árát, Pénzeszsák!
Néhány másodpercig csak a hullámzó pöttyöket látta a
kijelzőn.
Nem számít. A húgom megérdemli, bármit is választ.
Akkor mondhatom neki, hogy simán kiadsz százezer dollárt
egy ruháért, amelyet életében csak egyszer, néhány óráig fog
viselni?
Maggie elégedetten nézte a kijelzőn hullámzó pöttyöket. Val
nagyvonalú férfi volt, de azt nem hitte volna, hogy ennyire.
Mikor még mindig csak a pöttyöket látta, így folytatta:
Még hátravan a fátyol, a cipő és az ékszer, úgyhogy jól
gondold meg, mit válaszolsz, Pénzeszsák!
Három pötty…
Terelgesd valami más felé!
Milyen elegáns megfogalmazás.
–  Gabi, drágám, szerintem nézzünk valamit, amin nincs
ilyen sok gyöngy. Ezt nem igazán tudom elképzelni abban a
melegben.
 
Míg Gabi eltűnt a próbafülkében, Marco leemelt a
kollekciójából két másik ruhát.
–  Marco! – hívta oda Maggie a férfit. – Kérlek, oldjuk meg
kevesebb pénzből, hogy gyönyörűnek érezze magát!
Marco felvonta tökéletes formájú, és ha Maggie szeme nem
csalt, festett szemöldökét.
– Shannon mondta, hogy ennyi a keret.
–  A legtöbb menyasszony, akivel dolgozom, valóban
megengedheti magának – mondta Maggie a közel hat számjegyű
összeget érő ruhára mutatva. – Gabit viszont a bátya fogja az
oltárhoz kísérni, nem az édesapja. – Arról nem is beszélve, hogy
egy olyan férfihoz készül feleségül menni, akivel valószínűleg
nem lesz hosszú életű a házassága. Ezt azonban már nem
kötötte a ruhatervező orrára.
Marco visszarakta a két ruhát, és keresett helyettük egy
másikat.
– Gabriella, próbáld fel ezt! Szerintem tökéletes lesz…
Míg Gabi belebújt a ruhába, Maggie gyorsan bepötyögött egy
üzenetet:
Jössz nekem eggyel.
Három pötty…
Maggie nevetve félretette a telefont.
– Ez gyönyörű! – mondta a fülkéből kilépő Gabinak.

Samantha Harrison, ahogy Maggie megfogalmazta, függőleges

kihívásokkal küszködő, ám annál energikusabb, vörös hajú nő
volt, aki olyan elegánsan tudott viselkedni, és úgy költötte a
pénzt, mintha csak erre született volna. Feleségként, anyaként
és hercegnéként sokat finomodott, és e három szerep valóságos
zsonglőrré tette őt.
Sam gyermekeként tekintett az Alliance-ra. Többé már nem
volt szüksége a pénzre, melyet az üzlet hozott számára, mégsem
zárta be a boltot, és ennek több oka is volt. Az egyik ezek közül,
hogy ő is az ügynökségen keresztül találta meg a férjét, és az
évek során alkalmazottaival szép számú, sikeres házasságot
hoztak össze. Ha Maggie-t kérdezik, szerinte Sam élvezte, hogy
hatalmat ad a nőknek – az ideiglenes házasságok és az azokkal
járó vagyon révén, amelyeknek köszönhetően előrébb léphettek
az életükben. Maggie élete is száznyolcvan fokos fordulatot vett,
mikor Samnél kezdett dolgozni.
Sam – aki tízcentis tűsarkúval ellensúlyozta alacsony
termetéből fakadó hátrányát – Maggie konyhájában épp
lábujjhegyre állva próbálta levenni a felső polcon lévő kávét,
mikor a lány és Gabi visszaért Marcótól.
– Édes istenem, te nő! Majd én leveszem.
– Nem értem, miért a legfelső polcon tartod a kávét.
 Maggie fogta a Colombia kávé zacskóját, és beleszórta az
illatos szemeket a kávéfőző daráló részébe.
–  Mert ha az alsó polcon tartanám, akkor állandóan kávét
innék, és akkor egész éjjel csak forgolódnék – magyarázta
Maggie. – Így viszont, hogy fel kell nyújtóznom érte, eszembe
jut, hogy a jóból is megárt a sok.
Sam megrázta a fejét, majd a pultnak támaszkodva Gabi felé
fordult.
– Ön biztos Miss Masini.
Gabi odalépett hozzá és kezet fogott vele.
– Gabi. Inkább csak Gabi.
–  Remélem, nem baj, hogy csak úgy beállítottam hozzád –
mondta Sam.
–  Ez a te házad – emlékeztette a főnökét Maggie. Nem
mintha Sam valaha is kihasználta volna, hogy Maggie szinte
ingyen lakik ott.
Sam ellökte magát a pulttól és átment a nappalin túl lévő
dolgozószobába.
–  Egy programot kerestem, amelyet korábban már
használtam.
Sam leült a nagy asztali géphez, amelyen az ügyfeleik
adatait és szerződéseit tárolták. A biztonsági szoftvernek a
hangfelismerés és retinaletapogatás is része volt.
Maggie ezt kissé túlzásnak találta, egészen addig, míg meg
nem értette, mennyi információt rejtenek a fájlok.
Főnöke mögé lépve, és tudatában annak, hogy Gabi is ott
van a közelükben, megkérdezte:
– Milyen programot keresel? Talán segíthetek.
Sam megköszörülte a torkát.
– Egy könyvelőprogramot. Segít számításokat végezni olyan
ügyletek kapcsán, amelyekről nagyon keveset tudok.
–  Én egész jó vagyok számolásban – mondta az ajtóban
megjelenve Gabi.
Sam tovább kattintgatott az egérrel.
–  Oké. Szóval, a költségeket és ráfordításokat levonva a
bevallott nyereségből akarom a bruttó bevételt kiszámolni.
Bonyolult ügy, amibe nem szeretném, ha a férjem könyvelője
belelátna.
–  Hát igen, a számok… Gyerekkorunkban a bátyám
matekzseninek hívott. Időbe telt, mire rájöttem, hogy
gúnyolódik. De aztán, mikor belevágott az üzletbe, rájött, hogy
nem is olyan rossz, hogy konyítok a számokhoz.
Sam lassan megfordult a székkel.
Keresztbe tette a lábait és kényelmesen hátradőlt.
–  Jól van, lássuk! Tegyük fel, hogy van egy nyolcmillió-
hatszázötvenezer dolláros ingatlanhitelem, négy és fél
százalékos kamattal… mennyi a havi törlesztőm?
Gabi mozgatni kezdte az ujjait a levegőben, mintha egy
számológépen pötyögne.
– Tizenöt vagy harmincéves futamidejű?
– Tizenöt – mondta Maggie.
– Harminc – mondta vele teljesen egyszerre Sam.
Gabi játékosan a szemeit forgatta.
– Kerekítve hatvanhatezer-százhetvenkettő tizenöt évre, és…
– tartott egy rövidke szünetet – negyvenháromezer-
nyolcszázhuszonnyolc harminc évre. – Ellökte magát a faltól. –
De mennyi most az átlagkamat? Kettő és háromnegyed
százalék… pontosabban egy picit több. Mondjuk kettő egész
hetvenkilenc. Akkor az annyi, mint harmincötezer-ötszáz
havonta. Kerekítve.
Maggie csak pislogott.
– Tényleg annyi?
Sam visszafordult a géphez és gyorsan beütötte a számokat
az asztalon lévő számológépbe.
– Szent szar!
A konyhából érkező pittyegő hang elterelte Gabi figyelmét.
– Hogy iszod a kávét, Samantha?
– Tejszínnel.
Gabi kiment a konyhába.
– Jól számolt, igaz?
– Nem semmi!
–  Azt hiszem, segíthet neked kiszámolni, amire kíváncsi
vagy – mondta Maggie.
– De hiszen a vőlegényéről van szó!
– És? Neki ezt nem kell tudnia. Talán jobb is, ha magától jön
rá, kihez készül feleségül menni.
Sam a monitor felé intett.
–  Nem tetszik, amit találtam. Ha egy jelentkező lenne, már
rég elutasítottam volna.
– Van valami konkrétum?
– Ezen dolgozom…
Maggie megpaskolta Sam hátát.
– Köszönöm! Vigyáznunk kell Gabira.
Ekkor két csésze kávéval a kezében megjelent Gabi.
– Tessék! – ült le az asztalhoz.
–  Én nem kaptam? – kérdezte durcásan Maggie. Gabi
felnevetett.
–  Nem azt mondtad, hogy aludni akarsz éjszaka? Maggie
kiment a konyhába. Mire visszatért, már nem tudott
bekapcsolódni a beszélgetésbe. Sam épp számokat írt le egy
jegyzettömbbe.
–  Tehát, mondjuk, hogy egy raktárból származó lehetséges
profit: kilencven négyzetméterenként húszezer. A termék
előállítási költsége, beleértve a munkaerőt és egyéb költségeket,
négyezer.
– A terület nagyságától függ, de igen. Számoltál a jelzáloggal,
biztosítással és adókkal?
Sam megrázta a fejét.
–  Ehhez van szükségem a programra. Úgy tűnik, ez a
lehetséges ügyfél sokkal többet költ, mint amennyi a bevétele,
és egyelőre nem találok nála más bevételi forrást.
– Családi vagyon?
–  Azt sem találtam. De lehet, hogy valahol tévedtem. Első
ránézésre többmilliós éves bevétele van, de úgy érzem, valami
elkerülte a figyelmemet.
Míg Sam és Gabi összedugta a fejét, Maggie valami olyasmit
tett, amit csak nagy ritkán: felhívott egy férfit.
 Tizennyolcadik
fejezet

Val testén mintha villám szaladt volna végig, mikor telefonja

kijelzőjén megpillantotta Maggie nevét.
– Szia! – szólt bele széles mosollyal az arcán. Bár nehéz nap
állt mögötte, újra gyermeknek érezte magát.
– Szia, Pénzeszsák!
– Szervusz, Margaret!
A lány felnevetett.
– Lassan ideje engedélyt adnom rá, hogy Maggie-nek szólíts.
Val otthagyta a monitorokat, amelyeket addig figyelt, és
nekidőlt az egyik, plafonig érő ablaknak.
–  Megengedheted, cara, de lehet, hogy mégsem foglak úgy
szólítani. – A lány nevetése ragadós volt. – Hogy vagy?
– Éjszaka még köhögök, de ezt leszámítva nagyon jól.
– Voltál az orvosodnál?
– Nincs orvosom.
Val arcáról eltűnt a mosoly.
– A doki a lelkedre kötötte, hogy keress egyet.
– Amit meg is fogok tenni…
 
–  Mikor? – Val nem hagyta annyiban a dolgot. Még
túlságosan élénken emlékezett rá, milyen volt, mikor a lány
nem kapott levegőt.
– Mióta vagy az anyám?
Val felsóhajtott.
–  Kérlek, Margaret! Legközelebb talán nem lesz ilyen
szerencséd.
–  Elintéztem néhány hívást, Val – mondta Maggie. – Időbe
telik, míg ez az egész átfut a rendszeren, és a biztosító fizetni
kezdi a számláimat.
Valt dühítette, hogy a lány holmi biztosítótársaság miatt
nem kap azonnal ellátást.
– Akkor a saját nevedre állíttasd ki a számlát!
– Nem mindenkinek van saját szigete, Pénzeszsák.
– Majd én fizetem az orvost.
– Ne légy nevetséges! Ki tudom fizetni a számláimat.
Pontosabban, a közfinanszírozott ellátásért tudott fizetni, ha
a biztosító jóváhagyja az orvosválasztását. Val ezt nagyon jól
tudta. Ahogy azt is, hogy ha várni kell a szakorvosra, akkor a
beteg állapota romolhat is. Zakatolt az agya. Hogyan segíthetne
Margaretnek úgy, hogy a lány ne érezze kioktatásnak?
– Van egy jó hírem. A húgod lemondott a hat számjegyet érő
ruháról. – Margaret értett hozzá, hogyan váltson témát.
– Tényleg annyiba kerül?
– Őrület, nem?
–  Gabi gyakorlatias lány. Nem hiszem, hogy igent mondott
volna rá.
– Tudod, ha az álomruháról van szó, a nők többsége elveszíti
a józan ítélőképességét.
–  Ha tudtam volna, hogy olyan tervezőhöz viszed el, aki
ilyen szemérmetlenül drágán adja a kreálmányait…
–  Igen? – kérdezte kihívó hangon Maggie. – Akkor mit
csináltál volna?
Val elmosolyodott. Hát igen, Margaret ki tudja szúrni, ha
blöfföl.
– Azt mondtam volna neki, hogy élvezze a keresgélést.
–  Akkor szólhatok neki, hogy azt a ruhát válassza, amelybe
elsőre beleszeretett?
Val tudta, hogy a lány próbára teszi: látni akarja, hogy csak
dobálózik a szavakkal, vagy valóban nagyvonalú. Valamiért
fontos volt neki, hogy bebizonyítsa Margaretnek, hogy amit
mond, azt komolyan is gondolja. Nem örült volna neki, ha húga
ennyi pénzt költ egy ruhára, ugyanakkor nem akarta
megtagadni tőle ezt az örömöt.
–  A húgom a legjobbat érdemli – mondta végül. – Elvégre
egyszer megy férjhez.
– Nos… – Margaret felsóhajtott, minta nem értene egyet vele.
– Szerencséd, hogy az olcsóbb ruha tetszett neki jobban. De
majd gondoskodom róla, hogy drága ékszert válasszon hozzá.
– Ebben biztos vagyok.
 Hallotta, hogy Margaret köhint néhányat. Már épp folytatta
volna a hegyi beszédet, de a lány gyorsabb volt nála.
– Kiderítettél valamit a titokzatos fotósról?
Egyelőre semmi nyomra nem bukkantak, és újabb e-mail
sem érkezett, amitől Val csak még idegesebb lett.
– Mit tudsz a spamekről? – kérdezte rövid hallgatás után.
– Idegesítőek.
–  Igen… de tudod, hogy a küldőik hogyan találnak meg,
hogyan szereznek rólad személyes infókat?
–  Én a zongorabillentyűkhöz értek, nem a számítógép
billentyűzetéhez.
Val megrázta a fejét.
– Én sem értek hozzá. Rick és a barátai Hollandiáig követték
vissza a maileket. Pontosabban az egyiket odáig, a másikat
pedig Japánig.
– Tehát semmivel sem lettünk okosabbak.
–  Nem. És azóta nem történt semmi. – Val megdörzsölte a
homlokát, hátha attól enyhül a feszültség, ami miatt már majd
szétrobbant a feje.
– Hát, nem igazán ezt akartam hallani.
– Tudom, cara. Ha ilyen nagy a csend… honnan tudjuk, hogy
így is marad? Vajon mije van még a fotósnak? És mire fogja
használni?
– Zsarolásra.
A férfi is pont erre gondolt.
– Remélem, tévedünk.
–  Ismerem Ricket és a kollégáit. Még ha halvány is a nyom,
ők megtalálják. Időbe telik, de előkerítik az illetőt.
Két közösen töltött nap után Val már tudta, hogy Rick Evans
egy igazi véreb. Semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy
megmentse Val hátsóját, de a felesége családja nagyon fontos
számára.
– Remélem, most már találunk valamit.
– Szörnyű, hogy az az ember irányítja a dolgokat!
Az, szörnyű.
–  Ha a pénzért csinálja, hamarosan hallani fogunk felőle…
már ha tényleg van valami a kezében.
–  Mi mást akarhat egy zsaroló, mint pénzt? Egyikünk sem
büntetett előéletű, ezzel nem zsarolhat minket.
 Val nem akart tovább gondolkodni azon, amire nem volt
ráhatásuk. A tehetetlenség megőrjítette.
– Mit viselsz? – kérdezte. Margaretnek jól ment a témaváltás,
hát most rajta volt a sor.
– Hogy mit… viselek?
– Igen, bella. Milyen ruha van rajtad? – Valahogy nem tudta
elképzelni, hogy Margaret a húszas éveket idéző ruhában,
vörösre rúzsozott szájjal segítene esküvői ruhát választani
Gabinak. Tudta, hogy az a külső nagyrészt színjáték.
–  Farmer és pamuting – válaszolta kuncogva a lány. – És
rajtad?
Val már épp válaszolt volna, de Margaret megelőzte.
–  Várj csak, hadd tippeljek! Öltöny. Lehet, hogy a zakódat
levetted… attól függően, hogy épp hol vagy.
– Máris túl jól ismersz.
– Van egyáltalán farmerod?
A férfi habozott.
– Ne már! Mindenkinek van legalább egy kék farmerja!
Margaret elmondta a véleményét az üres gardróbjáról, tett
egy-két csípős megjegyzést a nyakkendőire – egyszóval egy jó
negyedórára elterelte Val gondolatait a problémákról.
–  Hogy lehet az, hogy máris hiányzol? – kérdezte, mikor a
beszélgetésük már a végéhez közeledett.
– Olyan lány vagyok, aki hiányzik az embernek.
– És szerény is.
– Fogd be, Masini! Ha valaki, hát te tudod, hogy nem éri meg
rejtőzködni, vagy másnak tettetni magad, mint ami vagy.
– Például egy színész barátnőjének?
– Ott a pont. Ami azt illeti, tényleg nem érte meg.
– Igaz. Viszont ha nincs ez a színjáték, nem ismertelek volna
meg.
Maggie felsóhajtott.
– Más szájából ez úgy hangzana, mint egy betanult szöveg.
Val meglazította a nyakkendőjét.
– És az enyémből?
– Te nem szoktál felesleges hülyeségeket mondani.
– Ha meg mégis, nem fognád vissza magad.
– Az egyszer biztos!
Val szerette, hogy, miként a lány fogalmazott, nem mondtak
egymásnak felesleges hülyeségeket.
–  Holnap este hívlak. Ha történik valami, akkor már
korábban.
– Jól hangzik.
– Jó éjt, cara. – Val nem akarta letenni a telefont. Úgy érezte
magát, mint egy fülig szerelmes kamasz.
– Jó éjt, Val.
A férfi lassan elvette a füléről a telefont.
– Val!
Gyorsan visszavette a füléhez.
– Igen?
–  Te is hiányzol – mondta Maggie, és gyorsan letette a
telefont.
Val arcán még sokáig ott maradt a mosoly.

–  Már három napja… mégis mennyi idő kell, hogy találj egy
ruhát?
– Alonzo! – sóhajtott fel Gabi.
– Hiányzol!
– Van, hogy hetekig nem látlak. – Gabi a vendégágyon feküdt
összekucorodva, feje alatt a telefonnal.
– De most veszekedtünk. Gyűlölöm, mikor veszekszünk.
Mennyire szerette volna már hallani ezeket a szavakat!
– Túl sok időt töltünk egymástól távol – mondta.
– Tudom. Ezen változtatnom kell.
A kétely, mely a vitájukat követően beférkőzött Gabi
gondolataiba, kezdett szertefoszlani.
–  Tudom, hogy ez nem mentség, de valamit rosszul
számoltam ki a szőlőskerttel kapcsolatban, azért viselkedtem
veled olyan vállalhatatlanul. Csak azt akartam, hogy minden
tökéletes legyen…
– Nekem nem kell, hogy minden tökéletes legyen, Alonzo.
–  Mondtam a bátyádnak, számítson rá, hogy mikor
hazamész, azonnal elviszlek magammal – terelte másra a szót
Alonzo.
Gabi mosolyogva ráharapott az alsó ajkára.
– És hová viszel?
 –  Titok. De annyit elárulhatok, hogy csak ketten leszünk.
Csak mi ketten.
Gabi szemét lehunyva megpróbálta elképzelni, milyen az, ha
csak ketten vannak. Mióta ismerték egymást, szinte mindig volt
körülöttük valaki. Persze megpróbáltak elszabadulni a szigetről,
vagy lecsippenteni egy keveset Alonzo idejéből, de az ilyen
alkalmak ritkák voltak.
– Az nagyon jó lenne – mondta.
– Akkor gyere haza, hogy el tudjalak vinni…
–  Alonzo… – Gabi úgy érezte, választania kell új barátai és
leendő élete között. A bal kezén lévő gyűrűre pillantott. –
Rendben. Akkor találkozzunk Key Westen?
A férfi felsóhajtott.
– Igen. Majd írj, hogy időben odaérjek!
Gabi még jobban összekucorodott az ágyban.
– Mesélj, milyen volt a napod?
–  Megszerveztem az utunkat. Gondoskodtam róla, hogy
senki se zavarjon minket.
– Ugye csak ugratsz? A jachttal megyünk?
– Egy ideig.
– És aztán?
Alonzo hangjából eltűnt az addigi lágyság.
–  Ha elárulom, már nem lesz meglepetés, nem igaz? –
csattant fel.
Gabinak egy pillanatra kihagyott a szívverése.
– De… igazad van.
–  Akkor holnap, Gabi! – Alonzo hangja ismét gyengéden
csengett. Vagy inkább mézesmázosan. – Holnap találkozunk.

Michael Ferrarija könnyedén vette be a kanyarokat a parton. A

férfi Santa Barbarát elhagyva keletnek hajtott, majd a 101-es
úthoz érve északnak fordult. Napa és Sonoma Valleys
környékén szőlőskertek tarkították a tájat – a szőlőfürtök már
alig várták, hogy leszüreteljék őket. Michael szerette a vidék
csendjét, a rovarok zümmögését, a tájat elárasztó napfényt,
melyek éles ellentétben álltak mindazzal, ami a
hétköznapjaiban körbevette.
 Mióta hazaért a szigetről, ki sem mozdult Beverly Hills-i
birtokának falai mögül. Kétszer hívta fel Rydert; beszélgetésük
mindkét alkalommal szeretettel teli, ugyanakkor feszült volt.
Mindketten aggódtak. Rick egyelőre semmit sem talált, és
újabb fotók sem érkeztek.
Michael képtelen volt aludni; olyan volt, mint egy drogos,
aki már alig várja, hogy újra belőhesse magát. Végül beült a
Ferrariba, és elindult északnak.
Ráfordult a Windon Birtokhoz vezető autófelhajtóra. Natalie
és Chuck Windon a legjobbak közé tartoztak a borszakmában,
sőt mi több, első osztályú borukból igen gyakran került egy-egy
üveg Michael asztalára. Michael nem a borkóstolásra érkező
turisták számára fenntartott parkolóba fordult be, hanem a
házigazdák magánparkolójába.
Kivett az anyósülésről egy barna papírzacskót, és mint aki
teljesen otthon érzi magát, könnyed léptekkel felsietett a
lépcsőn.
Natalie nyitott ajtót.
– Michael! – Üdvözölte mosolyogva. – Micsoda meglepetés!
Michael letette a lépcsőre a zacskót és adott a nőnek két
puszit.
– Hirtelen döntés volt. Remélem, nem baj.
Natalie mindössze százhatvan centi volt, és enyhén telt
alakja arról árulkodott, hogy jó szakács.
–  Tudod, hogy mindig szívesen látunk! – mondta szélesre
tárva az ajtót.
Michael belépett a légkondicionált előtérbe, majd követte a
nőt a ház hátsó végébe.
– Chuck kint van a szőlőben a munkafelügyelővel.
Windonék konyhája úgy lett kialakítva, hogy a korábban
mesterszakácsként dolgozó Natalie otthonosan érezze magát
benne. Közel húsz éve döntöttek úgy közösen, hogy vesznek egy
szőlőföldet. Most, hogy a gyermekeik már felnőttek, és egyik
fiuk apja nyomdokaiba lépett, a másik pedig a keleti parton járt
egyetemre, a ház elcsendesedett.
–  Épp időben érkeztél. Mindjárt ebédelünk. – Natalie a
tűzhelyhez lépve megkavarta a hatalmas lábasban készülő
ebédet, aztán fogott egy kanalat, és odanyújtott Michaelnek egy
falat kóstolót.
 Húsleves, egy kis kolbásszal és krumplival.
– Mmm… ez isteni! Mi ez?
– Portugál kolbászleves. Ugye milyen finom?
– Fantasztikus!
Michael kihúzta a konyhapultnál lévő egyik széket, és
mintha otthon lenne, felült rá.
– Tudok valamiben segíteni?
Natalie hátranézett a válla fölött.
– Bort vagy teát?
– Teát.
A nő le-föl járkált a konyhában, mélytányérokat, kenyeret és
vajat vett elő.
– Hogy álltok a szürettel? – érdeklődött Michael.
–  Nagy volt a szárazság, úgyhogy nem lesz annyi szőlőnk,
mint tavaly.
– De ez azért nem jelent nagy érvágást, ugye?
– Kibírjuk.
Míg Michael a jeges teáját iszogatta, szőlőfajtákról, borokról
és az időjárásról beszélgettek.
Nem sokkal később kézfogással és baráti hátba veregetéssel
üdvözölték egymást Chukkal.
Ebéd közben a házaspár gyerekeiről és Michael készülő
filmjeiről beszélgettek, majd mikor Natalie kettesben hagyta
őket a szőlősorokra néző verandán, Chuck székében hátradőlve
így szólt:
–  Valami azt súgja nekem, hogy nem csak azért vezettél
ennyit, hogy velünk ebédelhess.
– Az ebéd isteni volt! – mondta Michael.
– Ezzel egyetértek.
Michael belenyúlt a mellette lévő papírzacskóba, és kivett
belőle egy üveg bort.
– Ez meg mi? – kérdezte Chuck.
– Hallottál már erről a márkáról?
Chuck elvette Michaeltől az üveget, és jól megnézte a
címkéjét.
– Nem. Miért?
Michael odalépett a zsúrkocsihoz, levett róla két poharat és
egy dugóhúzót. Ha valaki, akkor Chuck segíthet neki. Michael
senkit sem ismert, aki többet tudott volna a borokról, mint ő.
 Chuck a poharat feltartva előbb megnézte a bort, majd
beleszagolt, végül kortyolt belőle egy keveset. Arcán elégedett
mosoly jelent meg. Mikor újra kezébe vette az üveget, arcáról
eltűnt a mosoly, és kissé értetlenül nézett Michaelra.
–  Te tanítottad meg nekem, hogy mely vidéknek milyen
borai vannak – mondta Michael. – Ez honnan van?
–  Umbriából. Semmi kétség. – Chuck újra rápillantott a
címkére. – Azt az egész régiót bejártam, de ezt a nevet még
sosem hallottam. Egy új borászat lenne?
Michael nekidőlt a kinti pultnak, és magának is öntött
Alonzo borából.
–  Nem tudom, mennyire régi – mondta –, de akitől ezt az
üveg bort kaptam, azt állította, hogy Campaniából van.
–  Nem, nem… – rázta meg a fejét Chuck. – Hacsak nem
Umbriában termesztik a szőlőt, de Campaniában készítik belőle
a bort.
Michael nem vette ki a papírzacskóból a másik üveg bort,
úgy bontotta fel, mint egy csavargó, aki rejtegeti a piát. Ebből is
öntött Chucknak.
–  A férfi ezt is körbefuttatta a pohár oldalán, beleszagolt,
majd végül belekortyolt. – Ugyanaz – állapította meg.
Michael fejét megrázva előhúzta a zacskóból az üveget, és
barátja felé fordította a címkét.
– Hát ez meg hogy lehet?
– Előfordul, hogy két bornak ugyanolyan az íze.
– Ha ugyanarról a vidékről vannak, talán. De érzed benne a
tölgy illatát? – Chuck szemét lehunyva beleszagolt a borba. –
Umbria. A fejemet rá, hogy onnan van!
Michael örült, hogy barátja megerősítette a gyanúját. Már
csak az volt a kérdés, miért… Alonzo Picano miért állította azt,
hogy a bor, melyet most a kezében fog, az ő campaniai
szőlőjéből készült? És hogy lehet az, hogy Alonzo borának
ugyanolyan íze van, mint egy sokkal nagyobb, ismert
borászatból származó bornak?
 Tizenkilencedik
fejezet

Mikor Rick visszatért Kaliforniába, Val is vele tartott.

Édesanyja pedig, kihasználva, hogy még jó az időjárás,
meglátogatta New Yorkban élő nővérét. A szigeten minden
csendes volt, nem érkeztek újabb fényképek. A biztonsági
személyzetet megduplázták, de ezenkívül semmi említésre
méltó nem történt.
Val nem árulta el Margaretnek, hogy csatlakozik Rick-hez.
Ha majd esetleg meg kellene magyaráznia, miért jött el a
szigetről, azt fogja mondani, hogy Gabiért jött. Judy ment ki
eléjük a reptérre.
– Nem is mondtad, hogy ő is veled jön!
–  Mert nem kérdezted – Rick megcsókolta feleségét, és
valamit a fülébe súgott.
– Szóval azért tetted meg ezt a nagy utat, hogy lásd Maggie-t?
– kérdezte Judy, miközben a tömegen keresztülfurakodva
megpróbáltak elérni a csomagkiadó szalaghoz.
– Szeretném meglepni – válaszolta Val.
Judy ekkor hangos nevetésben tört ki.
– Mi olyan vicces? – kérdezte a szemét összehúzva Rick.
A szalaghoz érve beálltak a többi várakozó közé.
– Hát, az a helyzet – mondta Judy az órájára pillantva –hogy
körülbelül egy órával késted le.
– Mit? – nézett rá értetlenül Val.
– Maggie és Michael gépe egy órával ezelőtt szállt fel.
– Hova repültek?
– Olaszországba.
Rick megrázta a fejét.
– Olaszországba? Minek?
– Mike talált valami nyomot, azt akarja követni. Beszélgetni
kezdtek, és néhány perccel később Maggie megkért, hogy
locsoljam meg a virágait… már megint.
A pokolba!
– Gabi is velük ment?
–  Nem. Gabi korán reggel indult, azt mondta, hazamegy a
vőlegényéhez. Nem mondta neked?
Val elővette zsebéből a mobilját, és visszaváltott repülő
üzemmódról normálra. Mi ütött az emberekbe, hogy ilyen rövid
időn belül hirtelen mindenkinek utazni támadt kedve?
Volt egy üzenete Maggie-től.
Átugrunk a tengerentúlra. Ha még nem lesz túl késő,
jelentkezem, mikor földet érünk.
Húga hangüzenetet hagyott neki: „Nem akartam, hogy
aggódj miattam. Key Westen találkozom Alonzóval, elutazunk
egy romantikus hétvégére. Szeretlek.”
Val meglátta a szalagon a bőröndjét.
– Olaszországon belül hova? – kérdezte.
– Rómába. De azt nem tudom, hol szállnak meg. Talán Sam
meg tudja mondani.
Val ellenőrizte, hogy az útlevele biztosan benne van-e a
bőröndjében. Mikor kiértek a terminálról, elindult a check-in
pultokhoz vezető lépcsőhöz.
– Mit csinálsz? – kérdezte Rick.
–  Úgy tűnik, Rómába repülök – válaszolta a telefonját
meglengetve Val. – Hívjatok fel, amint kiderítettétek, hol
szállnak meg!
– De épphogy csak leszálltál a gépről – mondta Judy.
–  Ha Margaret és Michael egy nyomot követ Rómába, talán
jól jönne nekik valaki, aki beszél olaszul.
– Van benne ráció – jegyezte meg Rick.
– Tudod, mire bukkantak?
Judy megvonta a vállát.
–  Állítólag Alonzo bora ugyanolyan ízű, mint valami más
bor. Csak ennyit hallottam.
– A bora?
Mire jöttél rá, Margaret?
Val a mozgólépcsőhöz lépett.
– Hívj! – mondta mutatóujjával Rick felé bökve.
– Remélem, tudod, mit csinálsz!
– Olaszországig futok egy lány után.
 Rick fejét hátravetve hangosan felnevetett.
– Maggie-nek tetszeni fog!
Val átvágott a többi izgatott utas között, megkereste a
nemzetközi járatok check-in pultjait, és beállt a sorba. Valami
azt súgta neki, hogy hosszú éjszakának néz elébe.

Maggie biológiai órája hajnali négyet jelzett. Rómában azonban

délután egy óra volt.
Michaellel egy két hálószobás lakosztályban szálltak meg,
melynek a középső helyiségéből csodálatos kilátás nyílt Rómára.
Egyetértettek abban, hogy rájuk fér egy kis pihenés, ezért úgy
döntöttek, alszanak pár órát, aztán kerítenek valami ennivalót,
és addig maradnak ébren, amíg csak bírnak, hogy megbeszéljék,
mi a terv. Reggel pedig minél korábban nyakukba veszik a
várost.
Igyekeztek küzdeni az időeltolódás okozta fáradtság ellen,
de este kilenckor már majd leragadt a szemük. Mikor
visszabotladoztak a lakosztályukba, Maggie ledobta a táskáját a
dohányzóasztalra.
– Kész, én eddig bírtam – motyogta álmosan Michael.
–  Ha kilenc előtt ébresztesz, nem vállalok felelősséget a
tetteimért! – figyelmeztette Maggie.
Michael csak erőtlenül legyintett és elindult a szobája felé.
Maggie a fáradtságtól vakon tapogatózva bement a
fürdőszobájába. Csak arra volt ereje, hogy fogat mosson. Épp
elkezdte kigombolni az ingét, mikor a szoba másik végéből
mormogást hallott.
A város esti fényei beszűrődtek a szobába – mikor meglátta
az ágyán fekvő alak körvonalait, azon nyomban kipattantak a
szemei.
Felkapcsolta a hozzá legközelebb lévő lámpát.
– Val! – suttogta elakadó hangon.
Mi a…? Mikor leszállt a gépük, írt a férfinak, de nem kapott
választ. Azt gondolta, alszik. Floridában.
Nos, Val valóban aludt, de nem Floridában.
A férfi az ágytakarón feküdt. Ing volt rajta, mint mindig,
csak a nyakkendőjét lazította meg. Álián egynapos borosta,
szája kicsit nyitva… Egyszerre édes és szexi – gondolta elalélva
Maggie.
De mit keres itt, ráadásul az ő ágyában?
Mosolyogva eloltotta a villanyt, halkan elővette a
bőröndjéből a hálóingét és visszament a fürdőszobába.
Egy perccel később már az ágy mellett ált. Óvatosan
felhajtotta a takarót és lefeküdt.
– Val! – suttogta a férfi nevét. Fel akarta ébreszteni, de csak
annyira, hogy Val tudja, hogy ott van. – Val!
A férfi olaszul dünnyögött valamit.
– Val! – Maggie ezúttal kicsit hangosabban próbálkozott és a
férfi vállát is megfogta.
– Cara? – fordult oda Val.
– Mégis mit csinálsz itt, Masini?
A férfi továbbra sem nyitotta ki a szemét. Maggie nem
esküdött volna meg rá, hogy egyáltalán tudatában volt annak,
hogy beszélt.
–  A repülőtér… Olaszország… minden szoba foglalt… fáradt
vagyok…
A lány, ha a többit nem is, de az utolsó szót értette. Ő is
nagyon fáradt volt. Közelebb kúszott Valhez és elkezdte
kigombolni az ingét.
– Vedd ezt le, Val! Kényelmetlen ebben aludni.
A férfi, bár a szemei továbbra is csukva voltak, erőtlenül
megfogta Maggie kezét.
Maggie még így, hullafáradtan is ámulva nézte, mikor végül
felült az ágyban és kibújt az ingből.
Val már visszadőlt volna, de a lány megtartotta és rászólt:
– A nadrágot is! Az övnek még hasznát vehetjük az ágyban,
de nem ma.
Val annyira ébren volt, hogy erre elmosolyodjon, és egyik
szemét kinyissa. Újra olaszul mondott valamit.
Mielőtt visszabújt volna a takaró alá, a lány még
megállapította magában, hogy jól áll neki a boxeralsó.
Már épp lefeküdt volna, mikor Val átkarolta, és odahúzta
magához, hogy a feje a vállára kerüljön.
–  Aludjunk, bella! – adott egy csókot a homlokára. –
Köszönöm, hogy nem hajítottál ki.
– Túl fáradt voltam hozzá.
 A férfi még közelebb húzta magához, ő pedig mélyen
belélegezte az illatát. Talán reggel majd megmondja Válnék,
hogy nem szokott együtt aludni senkivel.

Gabi arra ébredt, hogy óceán veszi körül.

A fedélzeten elköltött, romantikus vacsora után Alonzo
karjaiban aludt el.
Szeretett kint lenni a tengeren. A jachton biztonságosnak
érezte a hatalmas, nyílt vizet, a hullámok egy olyan nyugodt,
békés állapotba ringatták, melyet a szárazföldön szinte sosem
tapasztalt. Mikor megkérdezte, hova hajóznak, Alonzo nem
árulta el… csak átnyújtott neki egy pohár pezsgőt, és annyit
mondott, ne aggódjon. Napoztak, borozgattak, aztán a séf által
készített fantasztikus vacsorát követően Gabi elaludt a csillagok
alatt. Bár mindketten fáradtak voltak, mikor végül lementek a
kajütbe, elalvás előtt szeretkeztek. Alighogy elkezdődött, szinte
azonnal véget is ért, de Gabi túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy
ez zavarja.
Mikor kótyagosan ébredt, látta, hogy egy üveg víz és két
tabletta van az éjjeliszekrényén. „A fejfájásodra” – állt a
mellettük lévő cetlin.
Honnan tudta Alonzo, hogy hasogató fejfájással fog ébredni?
Vajon a bor miatt vagy a tenger van rá ilyen hatással?
Bevette a tablettákat, aztán kikelt az üres ágyból. Mikor
mindkét oldalon kinézett az ablakon, látta, hogy víz veszi őket
körül. A szárazföldnek nyoma sem volt.
A jachton lévő fürdőszoba luxuskategóriájú volt, ám még a
víz sem tudta teljesen felébreszteni őt.
Mikor kijött a zuhany alól, látta, hogy időközben valaki járt a
kabinban – az ágyon egy fehér napozóruha hevert, mellette
pedig egy újabb cetli: „A menyasszonyomnak”.
Gabi mosolyogva belebújt a vászonruhába, és a tükör elé
állva alaposan szemügyre vette magát. A lábujjáig érő ruha
tökéletesen simult a testére, és még a karib-tengeri hőségben is
kellemesen hűvös volt.
Kontyba fogta a haját, és elindult, hogy megkeresse a
vőlegényét.
–  Miss Masini! – üdvözölte őt a hajópincér, és kihúzta az
étkezőasztalnál lévő egyik széket. – Mr. Picano megkért, hogy a
nagy nap előtt egyen pár falatot. Ő is mindjárt csatlakozik
önhöz.
– Kérhetnék egy kávét?
– Azonnal, hölgyem.
A fiatalember elsietett, majd néhány perc múlva kávéval,
egy tál gyümölccsel és néhány muffinnal tért vissza. Gabi a
kávéja felénél tartott, és épp egy süteményt csipegetett, mikor
Alonzo belépett a helyiségbe.
– Hát itt vagy! – Mielőtt leült volna, adott a fejére egy puszit.
– Jól aludtál?
–  Mint a bunda. Habár a bunda nem szokott aludni, nem
igaz?
Alonzo mutatóujjával megbökte Gabi orrhegyét, majd
odaintette a pincért. A fiatalember kérdezés nélkül egy üveg
pezsgőt és két pezsgőspoharat tett le az asztalra.
– Nincs még ehhez kicsit korán? – kérdezte Gabi.
Alonzo nem válaszolt, csak kacsintott egyet, és egy
kézlegyintéssel jelezte a pincérnek, hogy hagyja őket magukra.
Felemelte a poharát, és várta, hogy Gabi is így tegyen.
– Kettőnkre! – mondta.
Hát lehet nemet mondani erre az elbűvölő mosolyra? –
gondolta Gabi.
– Kettőnkre. – Az édeskés ital kellemesen folyt le a torkán.
Mielőtt letehette volna a poharát az asztalra, Alonzo újra
töltött.
–  Elárulod végre, hova megyünk? – kérdezte a lány már
tizedszer azóta, hogy Alonzo felvette őt a reptéren.
A férfi az asztalt megkerülve leült mellé, és egész közel
húzta magához.
– Mit szólsz egy nászúthoz?
Valamiért furcsán hangzott a szájából ez a kérdés.
– Beszéljünk arról, hogy hova megyünk nászúira.
A férfi belekortyolt a pezsgőjébe, és Gabit is erre buzdította.
– Valami olyan helyre, ahol mindentől és mindenkitől távol
lehetünk. Órákon keresztül szerelmeskedhetünk, és csak azért
tartunk majd szünetet, hogy együnk pár falatot.
Mintha nem is Alonzo lett volna. Az ő vőlegénye képtelen
volt egy helyben ülni és ilyesmiket tervezni, amikről most
beszél…
– És másnap mit csinálnánk? – kérdezte Gabi.
Alonzo nevetve arcon csókolta.
–  Nagyon jól ismersz – mondta. – Folyton csak dolgozom.
Szükségem van rád, hogy végre lehorgonyozhassak.
Gabi vőlegényéhez simulva kortyolgatta a pezsgőt. A
gondolat, hogy valakinek szüksége van rá, melegséggel töltötte
el. Soha nem érezte még, hogy valakinek igazán fontos lenne.
Édesanyjuknak inkább Valre volt szüksége, különösen apjuk
halálát követően, Gabi pedig inkább teher, semmint támasz volt
anyja számára.
–  Jó érzés, hogy van valaki, akinek rám van szüksége –
vallotta be.
Alonzó Gabi nyakába fúrta az arcát.
–  Szükségem van rád, Gabriella. Sokkal jobban, mint azt
gondolnád.
Röviden szájon csókolta a lányt. Mikor elhúzódott tőle, újra
felemelte a poharát.
– Arra, hogy szükségünk van egymásra.
Gabinak kezdett fejébe szállni a pezsgő.
– Légy a feleségem! – mondta váratlanul a férfi.
Gabi elnevette magát.
– Hiszen már igent mondtam neked.
Alonzo letette a poharát, majd letérdelt Gabi elé, és kezébe
fogta a lány két kezét.
– Gyere hozzám! Még ma!
Gabi nagyokat pislogva nézett rá.
– Még ma?
– Igen, ma. Nem akarok tovább várni. Azt akarom, hogy már
ma vedd fel a nevem.
– De hát az esküvő…
– Később még lehet nagy esküvőnk ruhával, virágokkal és a
családdal. De esküdjünk meg most, hogy csak ketten vagyunk.
Senkinek sem kell tudnia róla. Gondolj csak bele – vigyorgott rá
Alonzo milyen jó lesz majd évek múlva elmesélni a
gyerekeinknek, hogy megszöktettelek, és a nyílt vízen, egy
gyönyörű nyári napon vettelek feleségül.
Komolyan beszél?
Alonzo arckifejezéséből arra következtetett, hogy igen.
 Fontolóra vette a lehetőséget, de valamiért habozott.
A férfi szájához emelte Gabi kezét és sorra végigcsókolta az
ujjbegyeit.
– Kérlek…
Gabi igent akart mondani, mikor hirtelen érezte, hogy
elnehezedik a feje.
– De hogyan? Hiszen itt nincs pap…
–  A kapitányom összeadhat minket, drágám. Fent a
fedélzeten, most azonnal. A tied vagyok, örökre.
– Ó, Alonzo!
A férfi előrehajolt és szenvedélyesen megcsókolta. Mikor
végül hátrébb húzódott, mélyen Gabi szemébe nézett.
–  Szeretlek, Gabriella. Kérlek, tégy a világ legboldogabb
férfijává! Fogadd el a nevemet!
Megteheti? Tulajdonképpen miért kéne várniuk? Aztán
néhány hónap múlva megismétlik…
Hirtelen megbillent a hajó. De az is lehet, hogy a pezsgő
hatott így rá. Érezte, hogy nem képes kikerülni az örvényt,
amely felé Alonzo magával húzza. Szíve majd kiugrott a
helyéről, a feje pedig zsongott. A következő pillanatban azon
kapta magát, hogy bólint.
– Igen? – kérdezte Alonzo.
– Igen.
A férfi újra megcsókolta, majd felállt, és Gabi kezébe adta a
poharat.
–  Szólok a kapitánynak – mondta, majd magára hagyta a
lányt.
Gabi reszkető kézzel emelte szájához a poharat – csak akkor
látta, hogy üres. És az üveg is majdnem üres volt.
Tényleg beleegyezett, hogy a vőlegénye megszöktesse?
Bár háborgott a gyomra, elmosolyodott. Úgy érezte, helyesen
tette, hogy egyedül, a családja nélkül meghozott egy ilyen
komoly döntést. Különben is, mi rossz van abban, hogy néhány
hónappal előrébb hozták az esküvőt? Semmi.
 Huszadik
fejezet

Maggie azt felfogta, hogy egy szállodai szoba ágyában fekszik.

Na de miért mozog az az ágy? Utoljára főiskolás korában történt
vele ilyesmi. Most azonban határozottan érezte, hogy le-föl
mozog a feje.
Róma. Olaszországban vagyok.
Hirtelen kinyitotta a szemét. Val!
Nem, nem álmodta. A feje Val mellkasán nyugodott, és el
kellett ismernie, az a mellkas nem semmi látvány volt ebből a
szögből! Szépen kirajzolódó izmok és épp csak annyi szőr, ami
őrülten szexivé tette. Olasznak született, és egy trópusi szigeten
élt, a bőre tehát pont olyan bronzbarna volt, amilyenre nagyon
sokan vágynak, de csak keveseknek adatik meg.
Maggie igyekezett nyugodtan feküdni, nehogy felébressze
alvótársát. Végiggondolta, hogyan is fekszik: bal keze kettejük
között volt, a jobb Val mellkasán, jobb lába pedig a férfi két lába
között. A férfi még álmában sem engedte őt el, jobb keze Maggie
csípőjén feküdt, bal kezével pedig a lány karját fogta.
Én nem szoktam senkivel sem együtt aludni!
Az együttalvás elköteleződést jelent. Márpedig az ő
esetükben szó sem volt semmiféle elköteleződésről. Ok nem
aludtak együtt… nos, egy ágyban aludtak, de nem… Maggie
szemét lehunyva még közelebb húzódott a férfihoz. Hogy lehet
ilyen jó illata egy egész napos utazás és alvás után?
Maggie egy kicsit még élvezte Val közelségét és illatát, aztán,
bár vonakodva, de kinyitotta a szemét. Óvatosan megpróbálta
kihúzni jobb karját a férfi keze alól, de csak annyit ért el, hogy
Val ujjai még szorosabban fonódtak rá.
– Maradj még! – dünnyögte a férfi.
– Te ébren vagy?
– Azóta, hogy kinyitottad a szemedet.
 Mikor Maggie felemelte a fejét, látta, hogy a férfi őt nézi.
Édes istenem, törvényben kellene betiltani ezt a szintű szexiséget!
Maggie elmosolyodott. Nem érdekelte, hogyan áll a haja,
vagy hogy nem igazán friss a lehelete.
– Mit keresel az ágyamban, Masini?
A férfi addig mocorgott, míg Maggie lába teljesen becsúszott
az ő két lába közé.
– Összebújtam egy gyönyörű nővel.
– Trükkös! De hogy sikerült bejutnod a szobámba?
–  Ez az előnye annak, ha az ember beszéli a nyelvet, cara.
Róma a szerelem városa. Néhány megfelelő szó gyorsan kinyitja
az ajtókat.
– És a tenyerek megkenése?
Val felvonta a szemöldökét.
– Az sem árt.
–  Tehát mások lefizetésével jutottál be az ágyamba.
Lenyűgöző!
Val elengedte Maggie kezét, és a lány arcára tette a tenyerét.
Maggie ujjait szétnyitva, élvezettel nyugtatta kezét a férfi
erős mellkasán; hüvelykujjával ráérősen simogatta az egyik
szépen kidolgozott izmot.
Val közelebb húzódott hozzá és egy nyögéssel felelt az
érintésre.
– Mit kell tennem azért, hogy az enyém légy?
A kép, ahogy szenvedélyesen ölelik egymást, olyan gyorsan
jelent meg a fejében, hogy beleborzongott.
Elmosolyodott, mikor ujja simogatására a férfi mellbimbója
megkeményedett.
– Csak kérned kell – válaszolta.
Val elmosolyodott és megnyalta a száját.
–  Cara… – Végigsimította Maggie arcát, majd keze lejjebb
csúszott a lány nyakára. – Bella, engedd, hogy szeresselek!
Egy pillanatra átfutott Maggie agyán, hogy még sosem
hallotta ilyen mélynek és rekedtnek Val hangját. Előfordult már,
hogy egy férfi már a szavaival szeretkezett vele?
Nem. Val volt az első.
Száját a férfiéra tapasztva adott engedélyt neki.
Mikor Val a csókjaival elkezdte ízlelgetni, minden egyéb
gondolat elszállt a fejéből. Felsóhajtott, és hagyta, hogy a férfi
irányítson. Val nem siette el, lassan fedezte fel nyelvével Maggie
szájának összes zugát. Mikor ezzel megvolt, a hátára gördítette,
és ajkaival elindult lefelé a lány nyakán, miközben szabad
kezével a lábát és csípőjét simogatta. Érintésére Maggie összes
idegszála egyszerre felelt.
Talán mégsem olyan rossz dolog az együttalvás…
– Egy élmény melletted ébredni – suttogta Maggie, mikor Val
lehúzta a válláról a hálóing egyik pántját és ajkai
végigsimították mellének felső részét. A következő pillanatban
már hüvelykujjával cirógatta a hálóing vékony anyagán
keresztül magát felkínáló mellbimbót.
– Akárcsak lefeküdni… és zuhanyozni…
Maggie minden porcikája bizsergett.
–  Forró vizes fürdő – nyögte, miközben közelebb tolta a
csípőjét. – Kádban szeretek fürdeni…
Val halkan felnevetett, majd megemelte a lányt, hogy a fején
keresztül le tudja venni róla a hálóinget.
– Sei bellissima – mondta, mielőtt újra ráhajolt a melleire.
Az állát fedő borosta érintése megduplázta a cirógató ajkai
okozta gyönyört. A kínzóan lassú mozdulatok az egekbe
emelték Maggie pulzusát, a lány légzése nehezebbé vált. Ám az
ismerős, mellkasát szorító érzés nem jelentkezett.
Maggie körmeivel végigszántotta a férfi hátát, míg el nem
jutott a boxeralsó szegélyéig. Val olaszul mormogott valamit,
majd újra birtokba vette Maggie ajkait. Ráérősen csókolta,
minden pillanatot ki akart élvezni. Maggie korábban siettette
volna a csúcsra jutást, Vallel azonban más volt a helyzet.
Félmeztelenül csókolóztak, akár két kamasz a kocsiban, és ő
minden pillanatát élvezte. Szinte már el is felejtette, milyen
csodálatos érzés ennyire lassan szeretkezni.
Ajkaikkal és ujjaikkal négyzetcentiméterről
négyzetcentiméterre haladva fedezték fel egymás
legérzékenyebb pontjait. Közben Val mindvégig olasz szavakat
suttogott érzéki hangon.
–  Meg fogok halni – mondta akadozó hangon Maggie. Úgy
érezte, sosem lesz vége a lassú előjátéknak, mely egyszerre volt
kínzó és gyönyörrel teli.
– Akkor együtt halunk meg, cara.
Lábaival letolta Val boxeralsóját, és most ő kezdte el kínozni
a férfit.
Val forró volt, készen állt… ő pedig simogatta, de
szándékosan úgy, hogy a férfi is megtapasztalja, milyen őrjítően
izgató ez a lassúság.
Mikor Val végre megérintette a legérzékenyebb pontját,
Maggie szíve szinte kiugrott a helyéről.
– Css… lassabban, bella!
Maggie kényszerítette magát, hogy vegyen egy lassú, mély
levegőt. A férfi pedig folytatta a kínzó játékot: simogatta,
kényeztette, majd mikor Maggie-t már majdnem elárasztották a
gyönyör minden józanságot elsöprő hullámai, kegyetlenül
visszavonult.
A lány ahelyett, hogy dühösen püfölni kezdte volna a
mellkasát, viszonozta a lassú mozdulatokat, majd ujjai
körbezáródtak Val férfiasságán.
Val nem bírta tovább, ebben a pillanatban elvesztette
önuralmát. Maggie egyik pillanatban még mellette feküdt, a
következőben pedig már alatta. A férfi hátrébb húzódott, majd
halk zizegés hallatszott. Maggie tudta, hogy biztonságban van.
Akkor Val visszahajolt rá, megfogta a két kezét és a feje fölé
emelte. Maggie vágyakozva tolta hozzá közelebb a csípőjét.
– Sei un dono – suttogta a férfi, miközben lassan be-léhatolt.
Maggie nagyot sóhajtva fogadta magába.
– Val! – nyögte lehunyt szemmel.
– Tökéletes vagy!
Aztán elkezdett mozogni. Akárcsak a csókjai, mozgása is
lassú volt, lassan ébresztette fel a gyönyör egyre nagyobb
hullámait. Maggie mindkét kezével szorosan fogta a csípőjét,
lábait a derekára kulcsolta, és olyan pontokat fedezett fel
mélyen a testében, melyeknek a létezéséről addig nem is tudott.
Maggie érezte, melyik volt az a pillanat, mikor Val végképp
elvesztette önuralmát, és attól kezdve egyre mohóbban
követelte tőle a választ. Maggie teste pedig válaszolt.
Szakadozva vette a levegőt, és kábán, reszketve feküdt a
férfi karjaiban. Még néhány mozdulat, és Val utolérte őt. Aztán
csak zihálva feküdtek egymást átkarolva, erőtlenül.
Míg Val félholtan feküdt rajta, Maggie az éjjeliszekrényén
lévő inhalátora felé nyúlt.
Val aggódva emelte fel a fejét.
 – Jól vagyok – nyugtatta meg a lány. – Csak egy picit elfogyott
a levegőm.
A gyógyszer gyorsan segített. Persze az is, hogy Val már nem
nehezedett a mellkasára.
– Sajnálom!
Szegény azt hitte, hogy majdnem megölte.
– Én nem. – mondta Maggie mosolyogva, és közelebb húzta
magához a férfit.
– De a tüdőd…
– Jól van – sóhajtott egy nagyot Maggie.
Épp kezdett felkelni a nap, mikor Val a hátára fordult, és a
mellkasára húzta Maggie-t.

Margaret énekelt a zuhany alatt.

Hát persze, hogy énekel a zuhany alatt. Talán másra számított?
Laza inget és vászonnadrágot vett fel, aztán a tükör elé állva
párszor végighúzta haján a fésűt. Közben elgondolkodott egy
pillanatra, hogy a hotelben lévő üzletben vajon árulnak-e
farmert.
 
Megrázta a fejét.
– Ez később is ráér – mondta fennhangon.
Az éneklő lányt magára hagyva átment a lakosztály közös
helyiségébe. Michael, aki már a kávéját iszogatta, mosolyogva
üdvözölte.
–  Miért nem lep meg, hogy Maggie szobájából látlak
kisétálni? – kérdezte a mellette lévő fotel felé intve.
–  LA-be érve hallottam, hogy ide repültetek – mondta Val,
miközben Michael a kávéskanna felé nyúlt. – Ötórás
lemaradásban voltam.
Mikor Val leült, Michael elé tolta a kávéscsészét.
– Tessék, ettől biztosan felébredsz.
– Köszönöm. Nincs is jobb az európai kávénál…
A kávéfajtákról és utazásról beszélgettek, miközben jóízűen
falatoztak a gyümölcsből, sajtból és kekszből álló reggeliből.
– Szóval, miért vagyunk Rómában? – kérdezte végül Val.
Michel kezét felemelve Val felé bökött a mutatóujjával.
 – Nem tudom, akarod-e hallani…
Val arcáról lehervadt a mosoly.
– Miért ne akarnám?
–  Mert a leendő sógorod után nyomozunk – válaszolta
mögüle a hálóból kilépő Margaret.
Val nem tudta eldönteni, mi rosszabb: hogy a lány és
Michael Alonzo után nyomoz Rómában, vagy az, hogy nem
igazán lepődött meg ezen.
– Miért? – kérdezte.
Margaret és Michael egymásra nézett.
–  A bor miatt – válaszolta a férfi. – Valami nem stimmel a
borral.
Margaret feszülten várakozva nézett rá. Legalábbis ha Val
jól értelmezte az arckifejezését. A nő, akivel nemrég
szerelmeskedett, ideges volt.
Val mosolyogva megpaskolta a térdét.
Margaret elfogadta a felkínált helyet. Val belélegezte a haja
illatát – rózsaillatú volt. Most látta először smink nélkül –
gyönyörű volt. Még így, idegesen is.
Maggie megitta Val kávéját, majd újra töltött a csészébe, míg
Michael beszélt.
Michaelnek valahonnan ismerős volt Alonzo bora.
Túlságosan is ismerős. Sőt, mintha más vidéken készült volna,
mint ahogyan Alonzo állította. Mikor Michael elmondta, hogy
meglátogatta egy ismerősét, aki jobban ért a borokhoz, mint ő a
nyaralósziget üzemeltetéséhez, és ahhoz, hogyan kell bánni az
olasz mammákkal, Val félbeszakította, és megkérdezte tőle,
miért repültek Margarettel Rómába.
–  Nos, egyelőre csak ennyit tudunk – mondta a lány,
miközben megkínálta egy vajas keksszel.
–  Jól értem? Alonzo borának olyan az íze, mint egy másik
bornak, amelyet Michael ismer, ezért ideutaztatok nyomozni?
Margaret és Michael megint összenézett.
–  Nem tetszik nekem – bökte ki végül Margaret. – Nem
hiszem, hogy ő lenne a megfelelő férfi a húgod számára. És úgy
érzem, rejteget valamit.
– Nem tetszik neked, és máris azt feltételezed, hogy rejteget
valamit?
Margaret felállt az öléből és az ablakhoz lépve elhúzta a
függönyt, hogy a reggeli napfény eláraszthassa a szobát.
– Nem tetszik, ezért kicsit utánanéztem.
– Utánanéztél? – kérdezett vissza szemöldökét felvonva Val.
A lány háttal állt neki… laza nadrágot és selyeminget viselt…
és ahogy mezítláb állt az ablak előtt… őrjítően szexi volt.
–  Több pénzt költ, mint amennyit megkeres – mondta
Margaret.
Val azon kapta magát, hogy ujjaival feszülten dobol az
asztalon. Tudta, hogy Alonzo életmódját közel sem lehet
szerénynek nevezni. Mikor áldását adta a frigyre, a férfi anyagi
helyzetét is figyelembe vette. Elvégre a húga olyan férjet
érdemel, aki el tudja tartani.
Ugyanakkor azt is megérdemli, hogy tiszteletben tartsák a
magánéletüket, ezért Val nem ellenőrizte olyan alaposan
Alonzót, mint például a vendégeit szokta. Érezte, hogy megint
tikkelni kezd a szeme.
– Ezt honnan tudod? – kérdezte.
–  Onnan, hogy ellenőriztem. – Margaret megfordult, és
higgadtan a szemébe nézett. – Az az ember titkol valamit,
Masini… Mi pedig azért vagyunk itt, hogy rájöjjünk, mi az.
Val egyre jobban szorította ujjaival a csészét, ezért inkább
lerakta az asztalra. – Rendben, de még ha igaz is, amit
feltételeztek, mi köze van a fényképekhez… mi köze van
kettőtökhöz?
Margaret megvonta a vállát.
– Lehet, hogy semmi köze nincs hozzánk. Vagy a fickó tudja,
hogy a nyomában vagyunk, és valamivel le kell állítania minket.
Ehhez kellenek neki a képek.
–  Alonzo nem volt a szigeten, mikor a fotók készültek. –
Amint kimondta a szavakat, Válnék azonnal eszébe jutott, hogy
Alonzo egyik embere viszont ott volt. Leendő sógora és a
legénysége nem esett át azon az alapos vizsgálaton, amelyen a
sziget összes alkalmazottja és vendége.
–  Ha tévedünk… legfeljebb teli hassal és egy-két rekesz
borral térünk haza Olaszországból. Ha viszont igazunk van… –
Michael Margaretre pillantott.
– Akkor megakadályozzuk, hogy egy jó barátunk elkövessen
egy hatalmas hibát.
–  Mármint Gabi. – Val azon kapta magát, hogy megint
mosolyog. Jólesett neki, hogy Margaret meg akar bizonyosodni
róla, hogy a húga nem egy arra méltatlan férfihoz készül
feleségül menni.
–  Gabi túlságosan is bízik az emberekben, túl naiv. Alonzo
vagy őrülten jó az ágyban, vagy…
–  Nem vagyok kíváncsi a húgom nemi életére – szakította
félbe Val.
Margaret visszaült az ölébe, és határozottan szájon csókolta.
– Azért bizonyosodjunk meg róla, hogy a húgod nem élete
legnagyobb hibáját követi el!
Val átkarolta Margaret derekát; élvezte, hogy megérintheti,
hogy beszívhatja az illatát.
–  És ha Alonzóval semmi baj nincs, mi pedig nyomozunk
utána?
– Akkor mi van? Honnan tudnák meg? Hiszen kint vannak a
tengeren, élvezik a…
– Mondtam, hanyagoljuk a húgom szerelmi életét…
Margaret elmosolyodott.
–  Nem fogja megtudni – mondta megnyugtató hangon. –
Csak akkor, ha tényleg találunk valamit. És ha így lesz, majd én
elviszem a balhét. Te nem tehetsz semmiről, csak engem
követtél. De haza is mehetsz, és akkor tényleg semmi közöd nem
lesz az egészhez.
–  Hagyjalak itt titeket úgy, hogy nem beszélitek a nyelvet?
Mit gondoltok, mit tudtok kideríteni, ha még azt sem tudjátok
megállapítani, hogy valaki a kérdésetekre válaszol-e, vagy
ostoba turistának nevez benneteket?
– Ebben van valami – mondta Michael. – Te megjátszhatod,
hogy nem beszéled a nyelvet, mi pedig szimplán önmagunkat
adjuk.
 
–  És ha elérkezik a megfelelő pillanat, felteheted a
helyieknek a megfelelő kérdéseket. Egy próbát megér.
Legrosszabb esetben…
– Teli hassal és néhány rekesz borral megyünk haza – fejezte
be helyette a mondatot Val.
 Huszonegyedik
fejezet

Olyan szexi és magabiztos volt… és ahogy az autókölcsönző

céggel beszélt, mielőtt elindultak a hotelből, látszott rajta, hogy
elemében van. Úgy tűnt, ha kocsikról van szó, Michaelben és
Valben sok a közös. Ez természetesen azzal járt, hogy Maggie
egy olyan autó hátsó ülésén kuporgott, amelynek szinte nem is
volt hátsó ülése. Ellenben annál gyorsabban száguldott az
autópályán. Bár a közlekedési táblák nem sokban különböztek
az otthoniaktól, beletelt néhány percbe, mire megszokták őket.
Val azonban könnyedén tekerte jobbra-balra a kormányt;
érződött rajta, hogy teljesen otthon érzi magát.
Nem telt el sok idő, és a várost maguk mögött hagyva a
vidéki utakat szelték, mégpedig szőlőföldek között.
Amióta elindultak a szállodából, Michael folyamatosan
vigyorgott.
–  Olyan, mint Közép-Kaliforniában, csak még szebb –
jegyezte meg a hátsó ülésről Maggie.
Michael bólintott.
–  Kaliforniában készül az amerikai borok nyolcvan
százaléka. De ez a bor szülőhazája… és persze Franciaország.
– De a franciákat senki sem szereti.
Jóízüt nevettek Val viccén.
Maggie-nek egyetlen francia ismerőse sem volt, így nem is
alkotott róluk különösebb véleményt.
–  A titok nyitja az években rejlik… a bortermelő régiók a
hosszú évek alatt egyedivé válnak. Az új bortermelők
tanulmányozzák a bőrgyártás történetét, mindennél
fontosabbnak tartják a finom különbségek megismerését.
–  Színész vagy. Mit tudsz te a finom különbségekről? –
kérdezte Val.
– Hollywood…
 Val egy pillanatra Michaelra nézett.
–  Még nem voltam elég idős az iváshoz, de Hollywoodban
mindent meg lehetett találni. Húszévesen forgattam az első
filmemet. A forgatás ideje alatt pedig minden volt a bárban a
kólától a Patronig.
Maggie még nem hallotta ezt a történetet, és biztos volt
benne, hogy Judy sem. Előrébb hajolt, mert egyetlen szóról sem
akart lemaradni.
–  A kóla szóba sem jöhetett, viszont a tequila… na, az már
egészen más.
Maggie felnevetett.
– Alaposan fejbevágott, mi?
Michael, mintha újra átélné a fájdalmat, megrázta a fejét.
– Nem értem, mit szeretnek az emberek azon a szaron. Egy
hétig rosszul voltam tőle. Idővel aztán felfedeztem magamnak a
bort és a pezsgőt. Felnőttnek akartam látszani, de az egyhetes
fejfájás egyáltalán nem hiányzott. Hollywoodban egész
tisztességes borok voltak, én pedig hamar rájöttem, melyik ízlik,
és melyik nem.
Maggie mosolyogva hallgatta, tetszett neki, hogy Michael
megoszt velük egy ilyen személyes emléket.
–  Akkor miért titkolod, hogy szereted a bort? – kérdezte. –
Van egy teli borospincéd, nyilvánosan mégis sört iszol.
– Mert az imidzsem megköveteli, hogy azt igyak.
Maggie felhorkantott.
– Talán épp itt az ideje, hogy változtass az imidzseden. A sör
a csórók itala. A bor pedig… de még a Patron is, azoké, akiknek
van pénzük.
Úgy tűnt, Michael fontolóra veszi a szavait.
–  Hacsak nem azért iszol sört, mert szereted – szólt közbe
Val.
– Ki nem állhatom.
–  Az élet túl rövid ahhoz, hogy azt igyunk, amit nem
szeretünk.
Maggie egyetértett vele. Itt autóznak egy borvidéken, ő pedig
nem szereti a bort. Egy pohár whisky, az igen, na de bor?
Végül megérkeztek Umbriába, egészen pontosan ahhoz a
borászathoz, amelynek a bora Michael szerint ugyanolyan ízű
volt, mint Alonzóé.
 Abból, ahogy besétáltak a terembe, egyértelmű volt, hogy
nem egyszerű turisták.
Ezúttal kifejezetten jól jött nekik Michael ismertsége. Az
alkalmazottak egymást félrelökve igyekeztek kiszolgálni őket,
autogramot kértek, és sokkal több figyelmet szenteltek nekik,
mint a teremben lévő többi vendégnek.
Nem telt el sok idő, és a borászat tulajdonosai is
megjelentek. Sármjának köszönhetően Michael előtt olyan ajtók
is megnyíltak, melyek mások előtt zárva maradtak.
– A barátaim, Miss Rosenthal és Mr. Masini – mutatta be őket
Michael, ezzel lehetővé téve, hogy kezdetét vegye egy
beszélgetés.
Val kezet fogott a tulajdonossal, és azonnal olaszul kezdett
vele beszélni. Itt még nem kellett úgy tennie, mintha nem
értené a nyelvet, épp ellenkezőleg: nyugodtan társaloghatott
bármiről.
– Tehát szeretnének többet megtudni a borokról? – kérdezte
a házigazda.
– Igen. Híres barátunk szakértő ezen a téren, és azt állítja, az
ön borai a legjobbak ezen a vidéken. Azért vagyunk itt, hogy
megtudjuk, miért.
Luciano, akit mindenki csak Lucnak szólított, hátravitte őket
a terem végébe, egy privát borkóstolásra. Maggie egy pillanatig
elgondolkodott azon, vajon létezik-e egyáltalán a földön olyan
ember, aki képes nemet mondani Michaelnek.
A kőfalú átjáró egy nagyobb teremhez vezetett, ahol csak
néhány asztal állt, ellenben több száz üveg bor volt. A hűvös
helyiség egészen más volt, mint a felettük lévő terem, ahol a
hétköznapi látogatók kortyolgatták az italukat.
Luc mesélt nekik a borászata történetéről és az előző
tulajdonosokról. Időnként olaszul mondott valamit Válnék, ami
után úgy folytatta, mintha a másik két vendége is értette volna.
–  A 2004-es év nagyon jó volt – mondta a legfelső polc felé
nyúlva. Levett egy üveg bort, és leporolta annak ellenére, hogy
az teljesen tiszta volt. – Ezt az évjáratot említette, igaz?
Michael gyorsan szemügyre vette a címkét, majd visszaadta
az üveget a házigazdának.
– Igen, több üveggel is van belőle a gyűjteményemben.
– Kérdezzen nyugodtan, signor! A boromat már ismeri. Mire
kíváncsi még? Vagy talán szeretne találni még egyet, ami az új
kedvence lehet?
–  Természetesen szeretnék újakat kóstolni. – válaszolta
Michael – És örülnék, ha a barátaim is tanulnának valamit a
borokról. Például, hogy mi különbözteti meg az ön borait a
többi olasz bortól.
Luc karját kinyújtva kérte őket, hogy üljenek le, miközben a
házi telefonon segítséget kért az embereitől. Még leülni sem volt
idejük, mikor megjelent három alkalmazott, és elkezdték sorra
lerakni eléjük a borospoharakat. Luc leemelt a polcokról
néhány üveget, de a felső teremből is hoztak párat a
beosztottjai. Egy nagy tálcányi rágcsálnivaló, sajt és olajbogyó is
került az asztalra.
– 2004-ben nagyon kedvező volt az időjárás – mondta Luc. –
Bíztunk benne, hogy a következő év is olyan lesz, de sajnos a
sok eső miatt rossz volt a termés. – Míg az időjárás hatásáról
beszélt, mindhármójuknak öntött egy keveset az első borból.
Maggie ahelyett, hogy Val és Michael példáját követve
felemelte volna a poharat, így szólt:
–  Tehetnék úgy, mintha értenék a borokhoz, Luc… de azzal
megsérteném önt. Kérem, segítsen, mit kell keresnem a borok
illatában és ízében!
– Örömmel, signorina. – Luc élvezettel mesélt nekik a borok
színéről és testességéről. Maggie arra számított, hogy a férfi
szinte beledugja az orrát a pohárba. Ehelyett Luc könnyedén a
szája elé emelte a poharat, és elegánsan leírt vele néhány kis
kört. Elmondta nekik, mire kell figyelni az illattal
kapcsolatban… az összes rossz dolgot felsorolta. – Ezeknél a
boroknál persze egyiket sem fogják érezni – mondta. – Nos…
érzik a tölgy illatát? – Maggie nem volt biztos benne, hogy azt
érzi-e. – Ezt a bort a legöregebb hordóinkban érleltük.
– Többször használják őket? – kérdezte Maggie.
–  Természetesen. Az új hordók egészen más illatot
kölcsönöznek a bornak.
Az előadás végén Maggie már alig várta, hogy kortyolhasson
a tölgyillatú, nem túl testes, nem teljesen sötét vörösborból.
Ő és Michael lenyelték a finom nedűt, Val azonban használta
az odakészített köpőcsészét.
Jó néhány bort megkóstoltak, és mindegyik kóstolás között
csipegettek az előttük lévő kísérőkből. Végül elhangzott a
kérdés, amelyre már mindhárman nagyon várták a választ.
–  Mi teszi egyedivé ezt a bort, Luc? – A kérdést
természetesen Michael tette fel.
– Szeretném azt mondani, hogy a mi érdemünk, de nem így
van: a különleges íz oka a sagrantino. Gyakorlatilag ez az
egyetlen vidék, ahol ez a szőlőfajta terem.
– Az összes borukba kerül ebből a szőlőből?
–  Nem mindbe, de abban a bizonyos évben többet raktunk
belőle a borokba.
A következő kérdést Maggie tette fel a férfinak.
– Tehát nem fogunk találni ugyanilyen ízű bort, mondjuk, a
Campania borvidéken?
Luc elmosolyodott.
– Semmiképp sem, signorina. Egyes borok hasonlíthatnak rá,
de nincs egy sem, amelynek az íze ugyanolyan lenne, mint ezé.
Ön, aki még nem ismeri a borokat, nem tudja megkülönböztetni
a különböző régiókat, de egy borszakértő semelyik borfajtát
sem tévesztené össze vele.
–  Biztos vagyok benne, hogy Michael a legkisebb
különbséget is észreveszi.
Luc Michaelre pillantott.
– Próbára tesszük az ízlelését?
– Állok elébe!
Luc halkan váltott pár szót egyik alkalmazottjával, mire az
elsietett, majd az ingujjába rejtett üvegekkel tért vissza.
Val és Maggie székükön hátradőlve nézték, ahogy elviszik
előlük a használt poharakat, és újakat hoznak helyettük.
Michael fogta az első poharat, körbefuttatta a falán a bort,
beleszagolt, kortyolt belőle, majd kiköpte a bort a köpőcsészébe.
Leírta egy papírra a régió nevét, és lefordítva lerakta az üveg
elé.
–  Nagyon úgy fest, hogy érti a dolgát – suttogta Val Maggie
fülébe.
A lány megvonta a vállát. Ő is meg tudott különböztetni
néhány whiskyfajtát, így biztos volt benne, hogy Michael is meg
tudja különböztetni egymástól a borokat.
Az utolsó fajtánál Michael egy pillanatig habozott – kétszer
is belekortyolt, és a többivel ellentétben ezt lenyelte.
Ü
 – Ügyes próbálkozás – mondta Lucnak.
–  Lássuk, milyen a találati arány! – Luc megmutatta
Michaelnek az első üveget. – Veneto. – Felfordította a cetlit,
amelyre Michael leírta a tippjét. – Egyből egy – mondta
mosolyogva.
A második üveg bor toszkánai volt, a harmadik Lucé, a
negyedik campaniai, az ötödik pedig szicíliai.
– És az utolsó? – kérdezte Luc elismerő tekintettel.
– Napa – vágta rá vigyorogva Michael.
– Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy Michael nagyon is ismeri
a borvidékeket – fordult oda Maggie Valhez.
Most, hogy megbizonyosodtak Michael szakértelméről, ideje
volt megkérdőjelezni Alonzo szavait.
Luc megkérte őket, hogy maradjanak vacsorára. Tekintve,
hogy mennyi időt szánt rájuk, udvariatlanság lett volna
visszautasítani a meghívást.
Jóízűen megvacsoráztak, ittak még néhány pohár bort, és
mielőtt elindultak volna, Val és Michael leadott egy tisztességes
méretű rendelést.
–  Most hogyan tovább? – kérdezte Maggie útban vissza a
hotel felé.
– Holnap délre utazunk.
– Alonzo birtokára? – Maggie nem volt biztos benne, hogy ez
jó ötlet.
–  A szomszédos földekre – válaszolta Val. – Kiderítjük, ott
mit tudnak róla.
Val aggódva nézte az utat. Maggie a lábára tette a kezét, mire
a férfi a szájához emelte és megcsókolta.
Miért adja el Alonzo a sajátjaként valaki más borát?
Maggie Gabira gondolt. Valami azt súgta neki, hogy
barátnője egy ideig még nem fog menyasszonyi ruhát viselni.
Val arckifejezéséből ítélve, ha a férfi gondolatainak csak a fele
igaz, előbb zárja be a húgát egy elefántcsonttoronyba, mintsem
engedné, hogy feleségül menjen egy csalóhoz.

Rövid szertartás volt. Gabi szerette volna azt hinni, hogy azért,
mert az életben a jó dolgok gyakran csak rövid ideig tartanak. A
napsütés, a víz hullámzása és a házassági ígéret komoly volta
egészen megszédítette. Mikor a kapitány kimondta, hogy Alonzo
megcsókolhatja a menyasszonyt, férje szenvedélyesen átkarolta.
Alonzo egyik embere készített róluk néhány fotót, mialatt
elmondták az esküjüket.
Gabi, miközben aláírta a papírt, egy pillanatra
elgondolkodott azon, vajon Alonzo hogy tudott a nyílt vízen
beszerezni egy házassági anyakönyvi kivonatot. Ám sok ideje
nem volt ezen gondolkodni, mert férje a karjaiba kapta és
levitte a kabinba.
Órákkal később Gabi szörnyű fejfájással ébredt, és a gyomra
is kavargott. Mint korábban, most is egyedül feküdt az ágyban.
A nap lemenőfélben volt, és hűvös szél fújt, ami némiképp
kitisztította a fejét.
Alonzo a korlátra támaszkodva nézte a naplementét.
– Hát itt vagy – lépett mellé Gabi, és átkarolta a derekát.
Alonzo megpuszilta a fejét.
–  Olyan békésen aludtál, Mrs. Picano. Házastársi
kötelességemnek éreztem, hogy ne ébresszelek fel.
– Akkor is, ha ezzel elszalasztom a naplementét?
Alonzo közelebb húzta magához.
– Hát tényleg házasok vagyunk – mondta Gabi.
– Igen, azok.
–  Azt hiszem, még soha életemben nem voltam ennyire
spontán.
Alonzo hátrébb húzódott. Arcáról eltűnt a mosoly.
– Még mindig fáj a fejed?
Gabi lehunyta a szemét.
– Egy kicsit.
Alonzo leültette és ráparancsolt, hogy ne mozduljon. Pár
perccel később egy újabb adag fejfájás-csillapítóval és egy pohár
vízzel tért vissza.
– Olyan édes, hogy így gondoskodsz rólam! – mondta Gabi.
– Hiszen megígértem, nem?
Gabi nem igazán emlékezett rá, hogy ez is elhangzott-e a
házassági esküben. Talán majd ha elmúlik a fejfájása…
Alonzo leült mellé, ő pedig ráhajtotta a fejét férje vállára. A
hullámok és a gyógyszer gyorsan hatottak; olyannyira gyorsan,
hogy Gabi arra gondolt, a gyógyszer, melyet Alonzo
Olaszországból hozott, valami csodaszer. Még sosem múlt el
ilyen gyorsan a fejfájása. Tulajdonképpen nem egyszerűen
elmúlt a fájdalom, hanem Gabi egyfajta lebegő állapotba került.
– Jobban vagy? – kérdezte Alonzo.
– Biztosan te vagy az oka.
Alonzo felállt és kinyújtotta felé a kezét.
–  Akkor gyere! Odalent vár a vacsora. A nap méltó
lezárásaképp.
Ettek, ittak, sőt még táncoltak is. Gabi pedig mindvégig
kellemesen kába állapotban volt. A nászéjszaka varázslatos volt
– olyan, amilyennek Gabi mindig is elképzelte.
Másnap reggel egy üveg gyógyszer és egy pohár víz volt az
éjjeliszekrényén.
Alonzót ezúttal sem találta maga mellett az ágyban.
 Huszonkettedik
fejezet

– Ez már a harmadik borászat, mégsem lettünk semmivel

sem okosabbak – mondta a fejét a két ülés között előredugva
Margaret. Val csak az illatát érezte. A parfüm, amit használt,
teljesen elvarázsolta. Vagy inkább maga a lány volt rá ilyen
hatással.
–  Kezdem azt gondolni, hogy az emberek direkt nem
beszélnek.
Michael pontosan azt mondta ki, ami Vált sem hagyta
nyugodni. Az Alonzóétól keletre lévő borászatba Margaret és
Michael egy párként sétált be. Val nem sokkal később követte
őket, és a közelükben állt meg, hogy hallja, miről beszélnek,
miközben a borukat kortyolgatják. Amint kimondták a Picano
borászat nevét, a házigazdák arcáról eltűnt a mosoly. A
második, délre lévő borászatban ugyanígy jártak. Az északi
szomszéd kedvesebben viselkedett, de ő sem árult el nekik
semmit Alonzóról. A birtok néhány évvel korábban cserélt
gazdát – csak ezt tudták meg tőle.
–  Javaslom, hogy most cseréljük fel a szerepeket – mondta
Margaret. – A következő megállónál csak mi megyünk be Vallel.
Én egy kicsit spicces leszek, Val pedig… ő lesz a szexi olasz
pasim.
Margaret kigombolta blúzán a felső gombokat.
– Mit csinálsz?
– Csak biztosra akarok menni – válaszolta a lány, és felkent
még egy réteg szájfényt. Megigazította a haját, aztán csókot
dobott Valnek.
Elbűvölő volt. És bár próbálta elhülyéskedni a dolgot, Val
ismerte már annyira, hogy tudta: Margaret még nála is
idegesebb. Gabi tényleg sokat jelentett neki. Ha Alonzo csak
játszadozik vele, nem hagyjuk, hogy elkövessen egy hatalmas
hibát – visszhangzottak fejében a lány szavai. Annyira lefoglalta
a munkája, hogy bátyként kudarcot vallott. Alaposabban utána
kellett volna néznie Alonzónak. Ő azonban túlságosan is
tiszteletben akarta tartani húga magánéletét, ezért a férfi
minden szavát készpénznek vette.
Csak azt ellenőrizte, hogy Alonzónak valóban van egy
borászata. Ennyivel azonban be is érte, nem ásott mélyebbre.
Most pedig, hónapokkal később, Olaszország útjait rója,
hogy találjon valami, leendő sógorára nézve terhelő
bizonyítékot.
Azon kapta magát, hogy a fogait csikorgatja. Míg ők a férfi
után nyomoznak, a húga egyedül van vele.
„Csak egy rövid vakáció, hogy újra egymásra találjunk a
jövendőbelimmel…” – mondta Alonzo.
Miért kell egyáltalán újra egymásra találniuk?
Michael befordult a parkolóba, majd Val kisegítette
Margaretet a hátsó ülésről.
Amint kiszálltak, a lány azonnal nevetgélni kezdett, és
megbotlott.
– Jól vagy? – kérdezte Val.
– Gyerünk Masini, színészkedjünk egy kicsit!
Val mosolyt erőltetve az arcára odanyújtotta a karját, majd
beléptek az ajtón.
Margaret remekül alakította a hangos amerikait.
–  Ó, milyen szép! – mondta, mikor beléptek a
légkondicionált kóstolóterembe.
– A legutóbbi is szép volt.
Nem ők voltak az egyedüli vendégek; a legtöbben iszogattak,
de akadtak páran, akik csak megízlelték a borokat, aztán
kiköpték a köpőcsészébe.
Margaret kinézte magának az egyik pincért, és kihívóan
fixírozni kezdte. Val nem tartotta magát féltékeny férfinak, és
jól tudta, hogy Margaret épp élete legjobb hollywoodi
szerepében remekel, ezért nem igazán zavarta a lány
viselkedése.
– Melyik borról híres ez a hely? – kérdezte Margaret.
A pult mögött álló fiatalember Valre pillantott.
– Ma az egész vidéket beutaztuk – mondta angolul Val.
–  A fehérboraink díjnyertesek – válaszolta a férfi szintén
angolul. – Nem mintha észrevenné a különbséget – tette hozzá
olaszul.
Val nem tett úgy, mintha nem értene olaszul.
Mindketten felnevettek, miközben mosolyogva néztek
Margaretre.
–  Mit mondott? – kérdezte a lány, miközben beleült Val
ölébe.
– Azt, hogy elbűvölő vagy, cara.
A pincér elmosolyodott.
–  Hozzon a díjnyertes boraikból! – mondta Val ezúttal
olaszul.
A férfi elkezdte kirakni eléjük a poharakat.
Margaret fogta az első poharat és felemelve körbefuttatta
benne a bort.
– Jól csinálom? – kérdezte vigyorogva.
– Ezt csak a vörössel csináld, bella. Ezt csak szagolni kell.
– Hát jó.
Margaret beleszimatolt a borba, majd ivott belőle egy nagy
kortyot.
– Rózsaíze van.
Val a pincér felé fordult, aki megrázta a fejét.
Val is megkóstolta a bort, majd kiköpte a csészébe. Még csak
távolról sem emlékeztetett semmi virágra.
A harmadik bornál Margaret felkiáltott.
– Tölgy! – mondta lelkesen. – Érzem rajta a tölgy illatát!
A pincér megint megrázta a fejét.
– A fehérborainkat nem tölgyfahordókban érleljük.
Margaret durcásan elhúzta a száját.
–  A fenébe! Pedig megesküdtem volna. Biztosra veszem,
hogy abban a másik borászatban, tovább, az úton,
tölgyfahordókat használnak. Mi is a neve?
– Picano. Az lesz a következő, ahova megyünk, cara.
A pincér megrázta a fejét.
– Ők nem tartanak kóstolókat – mondta.
Margaret még jobban elhúzta a száját.
–  Miért nem? – kérdezte nyafogós hangon. – Hiszen ez
Olaszország. A bor és szerelem hazája. – Valhez hajolva
belefúrta az arcát a nyakába. Épp annyi ideig, hogy a pincér
kezdje kicsit kellemetlenül érezni magát.
 – Nem tudom, mi lehet az oka – mondta végül a fiatalember.
Elővett a pult mögül egy üveg vörösbort, és Val felé fordította a
címkéjét. – A hölgynek?
Val kurtán biccentett.
–  Odaát, az Államokban volt szerencsém megkóstolni a
borukat. Nem tudja véletlenül, lehet itt valahol venni belőle?
Val nem tudta megállapítani, hogy a fiatalembert zavarja-e,
hogy egy másik borászat boráról beszélgetnek.
–  Itt nem – válaszolta a pincér. – Tudtommal csak exportra
készül.
Margaret csendben iszogatta a borát, de közben nagyon is
odafigyelt a beszélgetésre.
– Ez megszokott dolog? – kérdezősködött tovább Val.
A fiatalember lejjebb vette a hangját.
– Úgy gondolom, a környék többi nagy neve elbátortalanítja
őket. Az új tulajdonosok csak ritkán vannak itt… lehetséges,
hogy a minőség nem olyan, mint amilyennek lennie kellene.
Margaret odatolta Val elé a poharát.
– Ez finom.
Val belekóstolt, majd bólintott. Vett néhány üveggel a
vörösből, amelyre Margaret azt mondta, hogy ízlik neki, aztán
visszamentek a kocsihoz.
Útban útjuk utolsó állomása, Picano utolsó szomszédja felé,
elmondták Michaelnek, mit tudtak meg.
–  Mégis ki készít úgy olasz borokat, hogy maguknak az
olaszoknak nem ad el belőle? – kérdezte Margaret.
– Még sosem hallottam ilyenről – mondta Michael. – Itt mi a
tervünk?
– Bemehetnél a kóstolóterembe, és magad köré gyűjthetnéd
az ott lévőket. Mi pedig Vallel sétálunk egyet a szőlőben.
– Birtokháborítás?
–  Egyik szőlő olyan, mint a másik. Nem nehéz az egyikből
áttévedni másikba – mondta a szempilláit rebegtetve Margaret.
– Tudtam én, hogy sokkal ravaszabb vagy, mint ahogy azt a
háttérellenőrzés mutatta – mosolyodott el Val.
–  Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindig a szabályokat
betartva játsszunk.
Michael felnevetett.
– Ezt mondd még egyszer!
 A parkolóban több kocsi is állt. Michael tőlük távolabb, egy
árnyékot adó fa alatt parkolt le. Mielőtt kiszállt volna, felvette a
napszemüvegét.
– Adjatok öt percet!
– Hajrá, Mr. Hollywood! – paskolta meg a hátát Margaret. –
Bűvöld el őket!
Mindketten követték a tekintetükkel, míg be nem lépett a
kóstolóterembe.
– Kedvelem a barátaidat – mondta Val.
– Michael jó ember. Az egész családja az.
–  És tudják, hogy Michael… – Kettejük között még nem
hangzott el a férfi nemi irányultsága.
–  Úgy érted, tudnak-e Ryderről? – Még Maggie sem mondta
ki kerek perec.
– Igen.
–  A többségük igen. A szülei még nem tudják, ahogy a
legfiatalabb húga sem. De csak idő kérdése.
– Ezt miből gondolod?
Margaret megvonta a vállát.
– Nehéz megmondani. Michael sokat változott az elmúlt pár
évben, azóta, hogy a fivére és két húga ismeri az igazságot.
Sokat beszélgettünk erről. Tudja, hogy a testvéreinek terhet
jelent, hogy titkolózniuk kell a többiek előtt. Egyikük sem akarja
véletlenül elszólni magát…
– Nehéz lehet huzamosabb ideig hazudni.
Margaret szomorúan nézett rá.
–  Gyűlölöm, hogy olyan társadalomban élünk, ahol
Michaelnek másnak kell tettetnie magát, mint aki.
– Változnak az idők.
– De nem elég gyorsan.
Val újra látta rajta a szenvedélyt; ha a szeretteiről volt szó,
Margaretnek hatalmas volt az igazságérzete. Két keze közé fogta
a lány arcát.
–  A barátaid szerencsések, hogy vagy nekik – suttogta,
mielőtt odahajolt, hogy megcsókolja.
Még csak néhány métert tettek meg a szőlőben, mikor Val
megállította.
– Igen, ott állj meg!
Maggie, akinek kicsit elkalandoztak a gondolatai, egy
pillanatig nem értette, mit akar.
– Tessék?
A férfi tőle jobbra intett, mire a lány észrevette, hogy
néhány alkalmazott feléjük néz.
Val elővette a mobilját és felemelte, mintha fényképezni
készülne vele.
– Mosolyogj, bella!
Maggie szélesen elmosolyodott. Nem kalandozhatnak el a
gondolatai, hiszen küldetésen vannak. Meg kell bizonyosodniuk
afelől, hogy Gabi nem egy bűnözőhöz készül feleségül menni.
Márpedig Maggie gondolatmenete pont ebbe az irányba tartott.
Pózolt Valnek, a férfiak pedig, akik addig arrafelé néztek,
elfordultak.
– Figyelnek még? – kérdezte Val.
– Már nem.
A férfi megfogta a kezét, és elindult vele felfelé a dombon, a
szőlősorok felé. Nem sokkal később felértek az emelkedő
tetejére, a következő pillanatban pedig már el is tűntek a
túloldalán.
– Az az út vezet Alonzo földjére? – kérdezte Maggie.
A térkép szerint egy kövezett út haladt a szomszédos
borászat mellett.
– Azt hiszem, igen – válaszolta Val.
Az utat követve cikkcakkban haladtak a szőlősorok között,
hogy amennyire csak lehet, takarásban maradjanak.
– Mire számítasz, mit találunk? – kérdezte Val.
– Valószínűleg semmit. Nem hallom, hogy lenne ott bárki is.
– Ez hogy lehet? Eddig mindegyik helyen fel-alá futkostak az
alkalmazottak. Ahogy közeledik a szüret ideje, egyre több kézre
lesz szükség.
Újra felfelé gyalogoltak, az út kezdett elkanyarodni tőlük. A
birtokokat csak egy sor olajfa és rózsabokrok választották el
egymástól.
–  Tegyük fel, hogy Michael gyanúja igaz, és Alonzo a
sajátjaként adja el valaki más borát – mondta elgondolkodva
Maggie.
–  De az rengeteg meló – mondta Val, miközben a
szőlőtőkéket kerülgetve kézen fogva vezette a lányt. – Különben
is, minek neki a szőlő, ha nem készít belőle bort?
 Alonzo birtokán, akárcsak a környék összes birtokán, szinte
más sem nőtt, csak szőlő.
– Nem tudom… Lehet, hogy a saját bora nem elég jó.
Val elgondolkodott a lány szavain.
Egy ideig szótlanul mentek egymás mellett – az emelkedő itt
meredekebb volt, így Maggie-nek nehezére esett volna
beszélgetni.
– Készen állsz a birtokháborításra? – kérdezte Val.
– Követlek.
Átmentek Alonzo földjére, ahol eltávolodtak az úttól, de csak
annyira, hogy még rálássanak.
– Mióta övé a szőlő? – kérdezte Maggie.
–  Legalább öt éve. Talán régebb óta. Ezek a birtokok,
legalábbis a jól jövedelmezők, ritkán cserélnek gazdát.
–  Lehetséges, hogy Alonzo rossz üzletet csinált ezzel a
földvásárlással, és most kénytelen csalni, mert ez az egyetlen
módja annak, hogy jó színben tűnjön fel?
–  Tudva, hogy akár börtönbe is kerülhet, ha kiderül? Nem
értem, miért tenne ilyesmit.
Maggie azonban nagyon is értette. Alonzo egyik pillanatban
rideg volt, a másikban pedig mézesmázos. Maggie tudta, hogy
az ilyen emberekkel való kapcsolatok sosem érnek jó véget.
Ekkor meghallották, hogy egy jármű közelít az úton.
Gyorsan lebuktak.
– Mégiscsak van itt valaki.
–  Ha munkások vannak itt, visszafordulunk – mondta Val,
miután a jármű továbbhaladt.
– Kivéve, ha megtudunk valamit.
Val hirtelen megállt, Maggie pedig nekiütközött.
– Visszafordulunk – mondta ellenkezést nem tűrő hangon a
férfi. – Nem kockáztatom, hogy bajod essen.
–  Én álltam elő ezzel az őrült ötlettel – szállt vele vitába
Maggie. – Most pedig azt mondod, hogy rossz ötlet, hogy itt
vagyok?
–  Nem tudom, jó ötletnek tartottam-e akár csak egy
pillanatig is.
A lány megkerülte Valt és továbbindult.
– Nincs más lehetőségünk.
Val utolérte, és a kezét megfogva gondoskodott róla, hogy ne
haladjanak túlságosan gyorsan.
Végül megpillantottak egy nagy csűrt és egy kis házat. A ház
jóval kisebb volt, mint azok a villák, amelyekben a nap
folyamán jártak. Persze nem mintha a házak mérete bármit is
jelentett volna.
Minél közelebb értek a csűrhöz, annál kevesebbet
beszélgettek.
A teherautó, amelyet követtek, a legnagyobb épület előtt
parkolt. Maggie magában csűrnek nevezte, de valószínűleg ott
dolgozták fel a szőlőt.
Onnan, ahol álltak, nem volt túl jó a rálátás, de még így is
elég tisztán ki tudták venni, mi zajlik. Azt azonban, hogy az
emberek miről beszélgettek, nem hallották.
Valami nagy tárgyat vittek a teherautóhoz, amellyel egy
hordót emeltek le róla. A három férfi óvatosan bánt a tartállyal,
amely minden bizonnyal tele volt.
–  Mióta visznek be hordókat egy borászatba? – kérdezte
suttogva Maggie.
Val nem szólt egy szót sem, csak feszülten figyelte, mi
történik.
Egy ideig így folytatódott, majd a rekeszek következtek. Több
tucat láda bort vittek be a csűrbe.
– Eleget láttunk? – kérdezte a lány.
Val állkapcsa megfeszült, mielőtt bólintott volna.
Óvatosan hátráltak, míg a csűr eltűnt a szemük elől, aztán az
olajfasorok között gyorsan visszamentek a kocsijukhoz.
Hogy megmutassa a férfinak, megérti, mennyire dühíti,
hogy a húga vőlegénye átverte, megfogta Val kezét.
A férfi megszorította, mire Maggie is.
 Huszonharmadik
fejezet

– Tudni akarom, hol vannak, Lou! – mondta türelmetlenül

Val. A hotelbe visszaérve azonnal elkezdett nyomozni húga
után.
– Mr. Picano azt mondta, csak egy rövid útra mennek. – De
hova? Van róla valami fogalmunk? – Val már tudta a választ,
mégis fel kellett tennie a kérdést.
–  Egy magánjachton vannak, ezért nem tudhatjuk, merre
vették az irányt. Lehet, hogy csak pár mérföldre vannak a
parttól… talán Kuba felé.
Val feje lüktetni kezdett.
– Most Gabi az első. Muszáj megtalálnunk.
– Jelentsük be az eltűnését… elrablását?
Igen… ne!
–  Egyelőre ne. Előbb nézzük meg, mire megyünk a
hatóságok segítsége nélkül.
– Értettem, főnök. Tudok még valamiben segíteni?
– Nem. De hívjon bármikor.
Mikor Val biztonsági főnöke letette a telefont, csak az
aggódás maradt utána.
A zuhanyozástól friss illatú Margaret odalépett mögé, és
végigsimított a vállain.
– Meg fogjuk találni.
Kopogtak az ajtón – meghozták az ennivalót.
Val a lány kezét megszorítva elsietett, hogy lezuhanyozzon,
Margaret pedig közben beengedte a szálloda alkalmazottját.
Úgy értek vissza egész napos kőrútjukról, mint két
mezőgazdasági munkás.
Más körülmények között Val élvezett volna egy ilyen
kalandos napot. Furcsán kellemes érzés volt, mikor tudatosult
benne, hogy egy ideig eszébe sem jutott, mi van a szigeten. Csak
akkor értette meg, menyi minden forog kockán, mikor Margaret
felfedte előtte, hogy pontosan mivel foglalkozik az Alliance.
Most azonban valami egészen más miatt aggódott. Valaki
miatt, aki sokkal értékesebb volt számára, mint a szigete.
Val selyem pizsamanadrágban és szállodai köntösben
csatlakozott Margarethez és Michaelhöz, akik épp az előételnek
rendelt salátájukat fogyasztották, és a borászatokban vásárolt
egyik üveget nyitották ki hozzá.
– Jobban vagy? – kérdezte Margaret.
– Ha jobban nem is, de legalább tiszta vagyok.
A lány megértően elmosolyodott.
Michael öntött Valnek a vörösborból.
– Épp az indítékokról beszélgettünk.
Val egy pillanatig habozott, mielőtt megfogta volna a
poharat.
–  Hogyan találhatná meg az indítékot egy színész, egy
szállodatulajdonos és egy társközvetítő cég ügynöke?
–  Úgy, hogy ismerik a történet szereplőit – válaszolta
Margaret.
–  És amint rájövünk, mi az indíték, esélyünk lesz elkapni a
rosszfiút – mondta villájával a levegőben körözve Michael. –
Több filmben is játszottam, ahol hasonló volt a történet.
– Filmek… – mosolyodott el Val. Nem épp a való élet…
–  És ne feledkezzünk meg Judy esetéről sem – mondta
Margaret.
Michael tekintete elsötétült.
– Mi van Judyval? – kérdezte értetlenül Val.
Margaret evett még egy falatot a salátájából, majd félretolta,
és nekilátott a főfogásnak.
– Néhány évvel ezelőtt Judynak volt egy zaklatója.
Val nem épp erre a válaszra számított.
– Aki végül elrabolta.
Val villát tartó keze megállt a tányérja fölött.
Michael és Margaret összenéztek. Arcukon nyoma sem volt
a korábbi mosolynak.
– Találkoztam Judyval… ő Rick felesége, ugye?
Margaret bólintott.
–  Túlélte a történteket. De… nos, most nem ez a fontos. A
lényeg, hogy logikusan gondoljunk végig mindent. Mit nyer
Picano azzal, ha feleségül veszi a húgodat? Mit nyer azzal, ha a
sajátjaként adja el valaki más borát? A fickónak van pénze, de
nem annyi, ami fedezné a kiadásait? – Margaret sorra tette fel a
kérdéseket. – Vajon amerikai? Vagy olasz? Felesége révén akar
hozzájutni az állampolgársághoz? Gabinak van akkora
vagyona, hogy az legyen az oka? Ő küldte a fotókat? Sakkban
akar tartani téged?
Val látta Margaret tekintetében a fájdalmat – csak ekkor
döbbent rá, hogy a lány volt már hasonló helyzetben.
Ahelyett, hogy kérdezősködni kezdett volna, igyekezett
megválaszolni a kérdéseket.
–  Alonzo olasz. Ha feleségül veszi a húgomat, az azt fogja
eredményezni, hogy megkapja az állampolgárságot, de sosem
beszélt arról, hogy amerikai állampolgár szeretne lenni. Sőt,
kifejezetten jól jött neki, hogy Gabi amerikai, míg ő alapvetően
itt élt, Olaszországban.
– De hol lakik, mikor itt van? – kérdezte Michael. Azt láttuk,
hogy a borászatában biztosan nem.
Margaret felsóhajtott, és újra kezébe vette a villáját.
– Azt nem tudom – mondta két falat között Val.
–  Reggel felhívom Ricket és Judyt. Hátha Rick ki tudja
deríteni – mondta Margaret.
–  Ami a pénzt illeti… mindig is gondoskodtam Gabiről –
folytatta Val. – Apám örökségéből kezdtem el kiépíteni a
szigetet. Tulajdonképpen a szigetből származó bevétel
egyharmada Gabit illeti meg. Bár erről nem szoktunk beszélni.
A húgom tudja, hogy sosem kell majd aggódnia az anyagi
helyzete miatt.
– Alonzo tud erről? – kérdezte Michael.
–  Sosem beszélgettem vele a dolgainkról… Gabi nevében
nem nyilatkozhatok.
–  Tehát a pénz is lehet indíték – mondta Michael
elgondolkodva.
Ettek még néhány falatot, bár nem igazán volt étvágyuk.
Fél órával később Margaret Val könyökhajlatában nyugtatta
a fejét. Sötét volt a szobában, csak Róma fényei szűrődtek be.
– Emlékeztess rá, hogy ide vissza kell még jönnöm! – mondta
a lány Val meztelen karját simogatva. – Gyönyörű ez a város!
– Még nem jártál itt?
 Margaret kuncogott egyet.
– Az esős Washington államban nőttem fel. Ha utaztam is, az
csak a munkám miatt volt… és Judy miatt. Voltam a
szülővárosában, ami után a sajátom olyan volt, mintha New
Yorkban lennék.
– Miért, olyan kicsi?
–  Olvastam kisvárosokról… de a utahi Hilton… el sem
tudtam képzelni, hogy létezik ilyen apró város a földön. Nem
csoda, hogy az öt Gardner gyerekből három elköltözött onnan.
– Gardner?
– Ez Michael valódi vezetékneve. A Wolfe-ot csak Hollywood
miatt vette fel.
Valnek eszébe jutott, hogy a háttérellenőrzés során
találkozott a színész másik nevével, de nem tartotta annyira
fontosnak, hogy megjegyezze.
–  Róma csodálatos. A történelme, az építészet… Judy a fél
cicijét odaadná azért, hogy az utcáin barangolhasson.
Val felnevetett.
– A fél cicijét?
– Komolyan! Ha építészetről van szó, teljesen megkattan. El
se tudod képzelni, hogy egyetemista éveinkben hány
múzeumon vonszolt végig! – Margaret lelkesen idézte fel a
Michael húgával közös élményeit. – Rengeteg bárba elvittem,
ahol jobbnál jobb bandák játszottak, erre ő? Úgy tett, mintha
nem tudna biliárdozni, aztán laposra vert mindenkit. – A lány
hangja tele volt szeretettel.
– Ha nem tévedek, ő a legjobb barátnőd.
– Igen. Szerencsés vagyok. És engem is megfertőzött. Nagyon
szeretnék eljutni a Vatikánba és megnézni Michelangelo
műveit. Pedig tulajdonképpen nem is vagyok oda a
művészetért.
Val adott egy puszit a feje búbjára.
– Akkor visszajövünk és megnézzük. A várost is, és mindent,
amiért tulajdonképpen nem is vagy oda.
Margaret felsóhajtott, mintha mondani akarna valamit, ám
ehelyett így szólt:
–  Szerencsés vagyok, hogy ott van nekem Judy. Ez akkor
tudatosult bennem igazán, mikor Gabi elárulta, hogy nincs
egyetlen közeli barátja sem. Ha azelőtt találkoztam volna
Gabival, hogy megismerkedett Alonzóval, már első nap
megmondtam volna neki, hogy jobbat érdemel, mint az a fickó.
Val lehunyta a szemét.
– Nekem kellett volna megmondanom neki…
–  Nem, Val, ez amolyan női dolog. Ti, férfiak, máshogy
látjátok a dolgokat, mást vesztek észre, mint mi. Te egy
portfoliót hagysz jóvá, mi, lányok pedig előbb a férfit… és csak
azután gondolkodunk el azon, hogy az illető anyagi
szempontból is megfelelő partner-e. – Margaret felnyögött. –
Úristen, ez nagyon sekélyesen hangzott.
– Ne szabadkozz! Egy férfinak képesnek kell lennie eltartani
a feleségét, a családját.
Margaret megrázta a fejét.
–  Olyan ódivatú vagy! Szerintem ez nem fontos. Az számít,
hogy két ember együtt dolgozik azon, hogy fenntartsák a
kapcsolatukat. Nem feltétlenül a férfinak kell eltartania a nőt,
de persze az sem lenne jó Gabinak, ha egy olyan emberrel kötné
össze az életét, aki a kanapén üldögélve csak beszél arról, hogy
majd keres magának egy jó állást.
– Vagy olyasvalakivel, aki törvénytelenül szerzi a vagyonát.
Egy pillanatig csendben feküdtek egymás mellett.
– Megtaláljuk őket – mondta Margaret. – Megtaláljuk őket, és
addig faggatjuk Alonzót, míg meg nem törik. Jó esély van rá,
hogy Gabi már a kérdésektől elbizonytalanodik, és
elgondolkodik azon, hogy valóban Alonzo-e a neki való férfi.
Val remélte, hogy a lánynak igaza van. Azt akarta, hogy
Alonzo tűnjön el a húga életéből. Hogy lehetett ilyen vak? És
Gabi most vele van… valahol… egyedül…
– Hé, ezt hagyd abba! – mondta felülve Maggie.
– Mit?
– Saját magad ostorozását. Hagyd abba!
– Milyen erőszakos vagy!
– Mondja ezt az a férfi, aki tegnap este hívatlanul bebújt az
ágyamba!
Tényleg csak előző este lett volna? Annyi minden történt egy
nap alatt, hogy Valnek olyan érzése volt, hogy sokkal több idő
telt el azóta.
– Életem legjobb döntése volt.
Margaret egy pillanatra mintha elgondolkodott volna, aztán
fölé hajolt; alig egy-két centi választotta el a szájukat.
– Legalábbis nem volt rossz…
Margaret ajkai mohón tapadtak az övére. A csókja
mindenféle borászatot, kémkedést, sőt még a húgát is
elfeledtette vele.
Olyan sekélyes vagyok… olyan sekélyes…
Val teste azonnal reagált a csókra. Fáradtnak kellett volna
lennie, belesüppednie álomországba, ehelyett ő felült Margaret
mellé a varázsszőnyegre… Mi történt vele, hogy a Margarettel
való szeretkezést egy repülőszőnyegen való utazáshoz
hasonlítja? A nő lassan beszivárgott az életébe, ő pedig nagyon
is élvezte ezt.
A nő elcsábította. Egy templomban kellene imádkoznia,
hogy a húgának ne essen baja, erre ő mit csinál? Hagyja, hogy
Margaret bekússzon az életébe, és egy pillanat alatt magába
bolondítsa.
Ujjaival végigsimított a mellkasán, röviden eljátszadozott a
mellbimbóival, aztán kezei lejjebb vándoroltak.
Közben nyelvével birtokba vette a száját – csókjában és
érintésében nyoma sem volt visszafogottságnak.
Val még a szenvedély függönyén keresztül is végig figyelte a
lány légzését. Nem veszi kapkodva a levegőt? Nem ver túl
hevesen a szíve? Nem kell majd leállítania őt?
Ám ezek a gondolatok elszálltak, amint a lány gyakorlott
ajkai az állára vándoroltak.
– Szeretem a borostádat… nagyon szexi – suttogta Margaret.
–  Kidobom a borotvámat. – A lány sima lába végigsimította
az övét, majd hozzáért a legérzékenyebb pontjához. – Merda!
Margaret felnevetett, és lassan becsúsztatta ujjait a
boxeralsó alá.
–  Ha olaszul beszélsz, nem tudom, hogy káromkodsz vagy
kedves dolgokat suttogsz.
Káromkodott, de csak azért, mert dühös volt magára, hogy
elveszíti az önuralmát.
Margaret az ágy végébe rugdosta a takarót, aztán lehámozta
róla az alsóját. Mielőtt térdelve fölé hajolt volna, Val még látta a
szemében felcsillanó szenvedélyt.
– Figyelemre méltó, Masini.
Ahogy ujjaival cirógatni kezdte, Val mindkét kezével
megmarkolta a lepedőt. A lány talált egy kidudorodó vénát –
mikor végighúzta rajta az ujját, a férfi torkából rekedt hörgés
szakadt fel.
Mikor Margaret szája átvette a keze helyét, Val csípője
elemelkedett az ágyról.
A lány lassan vette őt birtokba, játszadozott a nyelvével,
óvatosan végigsúrolta a fogaival… ahogy nyögött, Vált magukkal
ragadták a gyönyör egyre hatalmasabb hullámai.
Könyörgött a lánynak, hogy lassítson, de az nem hallgatott
rá. Val csak az utolsó, mindent elsöprő hullámnál jött rá, hogy
olaszul beszél hozzá.
Miközben elélvezett, a tekintetük egymásba fonódott.
Egy ideig lehunyt szemmel feküdt – forgott vele a szoba.
–  Sajnálom, bella! – suttogta. – Meg kellett volna várnom
téged…
A szemét kinyitva látta, hogy a lány mosolyog és
mutatóujjával végigsimít nedves ajkain.
–  Az önuralom elvesztéséért bocsánatot kérni tilos! Jó
ilyennek látni téged.
Anélkül, hogy figyelmeztette volna, Val a derekánál fogva
megragadta és maga alá fordította.
– Most én jövök.
Felhúzta Margaret hálóingét a lány feje fölé. Mikor meglátta,
hogy nincs rajta bugyi, köszönetét mondott annak, aki az útjába
sodorta a lányt.
– Vigyázz! – suttogta a fülébe.
Mikor borostás arcával végigsimította Margaret nyakát, a
lány megremegett.
Val nem sietett; ajkaival, nyelvével addig kényeztette, míg a
lány olyan állapotba nem került, amilyenben látni akarta őt.
Margaret gyönyörű volt, és ő ezt szavakkal és tettekkel is
kétséget kizáróan tudtára adta.
Margaret hangosan nyögdécselve tárta fel magát neki.
Ő pedig addig ízlelgette, míg a lány már nem tudott beszélni.
Mikor megremegve a nevét kiáltotta, Val lassan leállt, de csak
azért, hogy ezúttal együtt is eljuthassanak a csúcsra.
Befészkelte magát Margaret lábai közé, és élvezte, ahogy a
lány sarkai a hátába fúródnak.
– Újra hallani akarom, ahogy a nevemet nyögöd, cara!
 – Követelőző!
Val mohón csókolta, mozdulatai valóban követelőzőek
voltak. Margaret belévájta a körmeit, és minden lökésére együtt
mozgott vele. Végül magában tartva a férfit, hosszan
megremegett.
– Istenem! – nyögte elhaló hangon.
Val gyorsan az éjjeliszekrény felé nyúlt, ahol az inhalátor
feküdt.
Margaret belenevetett a nyakába.
–  Jól vagyok – mondta, és megadóan széttárta a karjait. –
Nagyon jól!
Lassan tértek vissza a valóságba. Val arrébb húzódott, de
csak annyira, hogy a lány kényelmesen rátehesse a fejét a
vállára.
–  Ez az összebújás már kezd szokásunkká válni – mondta
Margaret.
– Sose legyenek rosszabb szokásaink!
– Jók vagyunk benne.
A kimerültségtől egyre lassabban beszéltek.
– Más dolgokban is jók vagyunk. Csak még nem fedeztük fel
őket.
– Hmm… Nem szoktam senkivel együtt aludni.
A férfi lehunyta a szemét.
– Az nagy baj.
– Hmm? – Margaret már majdnem aludt.
– Akkor egyikünk komolyan csalódni fog.
– Hmm…
Nem én leszek az – gondolta Val.

Ha az éjszaka közepén szólal meg a telefon, az sosem jelent jót.

Michael tapogatózva az éjjeliszekrény felé nyúlt.
– Igen? – szólt bele álmosan.
– Szent szar, Michael, hol vagy?
Tony! A menedzsere, személyi asszisztense és bárki egyebe,
attól függően, milyen feladattal bízta meg őt Michael,
szabályosan üvöltött a telefonba.
– Tudod, egyes országokban éjszaka van. Mit akarsz?
 – Tényleg Olaszországban vagy? Az e-mail szerint ott.
Michael felült és felkapcsolta az éjjeli lámpát. A hirtelen
fénytől hunyorognia kellett.
– Milyen e-mail? – Ő nem küldött semmit Tonynak. Hirtelen
döntés volt, hogy Maggie-vel repülőre ülnek.
–  Ennek akár nagyon csúnya vége is lehet… mondd, hogy
egy nővel vagy!
– Miről hadoválsz, Tony? Lassíts, és kezdd elölről az egészet!
–  Valaki küldött nekem egy e-mailt. Azt írja, vegyelek rá,
hogy gyere el Olaszországból, különben vége a karrierednek.
Azt állítja, hogy fotók vannak nála, Michael. Azt írja, hogy te és
a barátod új állás után nézhettek, ha továbbra is oda dugdosod
a kibaszott orrodat, ahova nem kéne. Így mondta: a kibaszott
orrodat.
Michael szeméből azonnal elszállt az álom.
– Szóval? Jesszus! Ugye nővel vagy?
– Mondhatjuk… Maggie is itt van…
Tony hangosan kifújta a levegőt.
– …az új barátjával – fejezte be a mondatot Michael.
– A rohadt életbe…
Michael többször is elgondolkodott azon, hogy Tony vajon
sejt-e valamit. Sosem beszélgettek róla, de menedzsere
biztosította őt afelől, hogy figyeli a sajtót, és ha Michael kéri,
bármit megcáfol, ami megjelenik az újságokban.
– Láttál fotókat?
– Nem. Miért, felbukkanhatnak?
Michael gyűlölte, hogy válaszolnia kell erre a kérdésre.
– Sose tudhatjuk. Őrület, mi volt a szigeten.
– Jól van, majd megoldjuk. Megoldom.
Michel kikelt az ágyból, odalépett a ruhásszekrényhez és
kivette a bőröndjét.
–  Bármi történik, azonnal tudni akarok róla! Mindegy,
milyen napszak van.
– Rendben. Hazajössz?
–  Igen. De előbb meg kell állnom Utahban. – Jézus! Ryder
nem is tud arról, mi történt. És ha a képek nyilvánosságra
kerülnek… az apja is látni fogja őket. – Mennem kell – mondta
Tonynak.
–  Menj! Szállj fel az első gépre! Hívjak fel valakit? Valakit,
aki a segítségünkre lehet?
Nem, ez biztos csak egy rossz álom!
–  Igen, hívd fel Karent és Zach-et! Mondd el nekik is, amit
nekem. Küldd tovább az e-mailt Ricknek, hátha le tudja
nyomozni. Ne beszélj mással, csak a családommal… és csak a
kaliforniaiakkal!
– Meglesz. Jól van.
Szegény Tony szívrohamot fog kapni. De lehet, hogy először
ő maga fog.
Az ágyra hajította a telefont, aztán elkezdte bedobálni a
ruháit a bőröndbe.
Gyorsan arcot és fogat mosott, aztán kisietett a szobából.
Val ott állt a nappaliban.
– A hangodat hallottam…
Michael letette a bőröndjét, és idegesen beletúrt a hajába.
– Felhívott a menedzserem. – Röviden elmondta, mi történt.
Közben Val tekintete egyre komorabbá vált. – Nem tudom, ki
küldhette az e-mailt. De valaki tudja, hogy itt vagyunk és
nyomozunk.
– Az én hibám – mondta a homlokát ráncolva Val.
Michael megrázta a fejét.
– Annak a hibája, aki a kamera mögött rejtőzik.
– Alonzo.
– Nem tudhatjuk biztosan.
–  Az nem számít. Veszélybe kerültél, mert én nem álltam a
szavam.
Sokkal könnyebb lett volna mást hibáztatni. Michaelt
azonban nem így nevelték, nem hagyhatta, hogy Val magát
okolja.
–  Meleg vagyok, amit eltitkoltam az összes rajongóm, a
szüleim, a barátaim elől… Jó évek vannak a hátam mögött, de
egyszer minden véget ér. Túl fogom élni. – Ahogy Michael
kimondta ezt, tudta, hogy így is lesz. – Rydert tönkre fogja tenni,
ha kiderül, és a szüleim belém vetett bizalma is meg fog inogni.
Szükségem van huszonnégy órára, hogy ezt lerendezzem
mindazokkal, akiket szeretek. Aztán a saját javunkra
fordíthatjuk…
Val nem úgy festett, mint akit Michael szavai meggyőztek
volna.
 –  Feküdj vissza! – mondta újdonsült barátjának Michael. –
Reggel találd meg a húgodat, és hozd el attól a pokolfajzattól! Ha
ő áll emögött, képes lesz elmenni Hollywoodba, Floridába, sőt,
még Angliába is, csak hogy megkapja, amit akar.
– Lehet, hogy engem akar tönkretenni, de a te millióid jóval
komolyabb indítéknak tűnnek – mondta elgondolkodva Val.
–  Igen, de az Alliance még nálam is nagyobb fogás lenne
neki.
– Alliance?
– Maggie főnöke… Ha rájuk fáj a foga a fickónak, akkor egy
herceggel húz ujjat. Blake imádja a feleségét, és ha valaki
szarakodni akar Sammel… isten irgalmazzon neki!
– Szívesen találkoznék ezzel a herceggel.
Michael most először elmosolyodott.
–  Tedd boldoggá Maggie-t, és akkor találkozol vele. –
Megszorította Val kezét. – Hívj, ha bármit megtudtok!
– Te is!
Michael kurtán bólintott, majd fogta a bőröndjét, és anélkül,
hogy visszanézett volna, elhagyta Olaszországot.
 Huszonnegyedik
fejezet

Gabi úgy érezte, muszáj kiszállnia a hajóból… Már négy napja

szedte az Alonzótól kapott fejfájás-csillapítót, de még így is
épphogy csak nyitva tudta tartani a szemét. Férje, ha látta is,
mennyire szörnyen érzi magát, nem tette szóvá. Etette, ágyba
dugta, és gyógyszert adott a fejfájására, amely az esküvőjük óta
folyamatosan kínozta.
Lehet, hogy allergiás a házasságra?
Szerette volna azt hinni, hogy a hajózás az oka. Ami szintén
nem jó, de még mindig jobb, mintha a férfi lenne az oka.
Napszemüvegben és széles karimájú szalmakalapban állt a
fedélzeten. Lassan közeledtek a szigethez, ahova Alonzo
nászútra vitte. Ő javasolta, hogy hagyják el a jachtot, hogy
lássák, akkor elmúlik-e a fejfájása. Ahogy egyre közelebb értek a
sziget partjaihoz, Gabi látta, hogy lakatlan. Alonzo elmesélte
neki, hogy korábban, a térségben hajózva bukkant rá, és úgy
gondolta, mindenképp érdemes ott tölteniük egy éjszakát, hátha
Gabi jobban lesz.
–  A tengeribetegség nem csak hányinger formájában
jelentkezhet – mondta.
Gabi ekkorra már eljutott arra a pontra, hogy kész volt
bármit kipróbálni.
A kapitány úgy manőverezett be egy kis barlangba, mintha
mindennap ezt csinálná.
–  Pontosan hol is vagyunk? – kérdezte Gabi, mikor Alonzo
besegítette a kis csónakba, amely aztán kivitte őket a partra.
Alonzo egy pillanatig habozott.
– Kubától délre.
Gabi hátradőlt és belelógatta kezét a kellemesen langyos
vízbe.
– Azt hittem, a Bahamák felé tartunk.
 Alonzo mosolyogva megrázta a fejét.
– Mindvégig ez volt az úti cél. Szerettem volna megmutatni
neked.
Gabi biztos volt benne, hogy arra, hogy az egyik oldaláról
megkerüljék Kubát, nem volt szükségük négy teljes napra, de
inkább nem faggatta tovább a férfit.
A csónak, amelyben rajtuk kívül a legénység két tagja is ott
ült, gyorsan elérte a partot.
Alonzóba kapaszkodva Gabi kilépett a meleg homokra. Még
mindig annyira szédült, hogy ha a férje nem fogta volna, biztos
elesik.
– Mintha még mindig a jachton lennék – mondta.
– Tengeribetegség. Nyugodj meg, el fog múlni. Gyere, üljünk
le az árnyékban, míg az embereim tábort vernek.
A kis partszakasz, bátyja szigetével ellentétben nem volt
végiggereblyézve, ezért Gabi óvatosan lépkedett, nehogy a
kagylóhéjak megvágják a lábát.
Mikor a fákhoz értek, Alonzo leterített egy pokrócot. Miután
segített Gabinak leülni, visszament a csónakhoz egy kis
hűtőládáért.
–  Tessék! – nyújtott oda Gabinak egy dobozt, amely valami
izotóniás italnak tűnt.
Gabi, amint belekortyolt, elfintorodott.
– Sós.
–  Valószínűleg kiszáradtál, úgyhogy idd csak meg! Segíteni
fog.
– Olyan figyelmes vagy. Általában nincs rám ilyen hatással a
hajózás…
Alonzo egy kacsintással elintézte az aggodalmát, és
visszament az embereihez.
Miután váltott velük néhány szót, a két férfi otthagyta őket a
parton.
–  Milyen nagy ez a sziget? – kérdezte tőle Gabi, mikor
visszaért.
– Ha jól emlékszem, úgy két mérföld széles lehet.
– És hogy találtál rá?
Alonzo két könyökén megtámaszkodva nézte távolodó
embereit.
– Néhány évvel ezelőtt, még mielőtt megismertelek, ki kellett
kerülnünk egy vihart.
– És azóta többször is visszajöttél ide.
A férfi odakapta a tekintetét.
– Csak egyszer vagy kétszer.
–  Úgy tűnt, a kapitányod rögtön tudta, hol kell
lehorgonyoznia. Azt gondolnám, hogy itt nehéz kikerülni a
zátonyokat.
Gabi nem látta Alonzo tekintetét, de a férfi arcáról eltűnt a
mosoly.
–  A kapitányom az egyik legjobb – mondta kissé sértett
hangon Alonzo.
– Ebben biztos vagyok.
Alonzo felállt és felé kinyújtotta a kezét.
– Gyere, sétáljunk egyet!
Gabi megitta az utolsó pár kortyot, és belebújt a szandáljába.
Néhány lépés, és már a bokrok között gázoltak. A sziget kicsi
volt, így Gabi nem félt attól, hogy eltévednek. A feje még mindig
lüktetett. Legszívesebben kért volna Alonzótól még egy
tablettát, ám végül nem szólt, csak hagyta, hogy férje egyre
távolabb vezesse a parttól.

– Azt hiszem, találtam valamit. – Maggie, amint megtudta, hogy

Michaelt éjszaka felhívta a menedzsere, és hogy barátja már
úton van hazafelé, azonnal felhívta Ricket.
– Remélem, így van! – mondta a férfinak.
– Ismerősen cseng a Steve Leger név?
– Nem… miért, ki az?
–  És a Stephan Leger? – Rick direkt kihangsúlyozta a
vezetéknevet, de Maggie-nek még így sem ugrott be semmi.
– Fogalmam sincs, Rick. Ki az a Stephan Leger?
Val addig csak fél füllel hallgatta a beszélgetést, most
azonban felvonta a szemöldökét.
– Stephan? Mi van vele?
Maggie felemelte a kezét.
–  Várj csak! – mondta Ricknek. – Úgy tűnik, Valnek mondd
valamit ez a név. Mindjárt kihangosítalak. – Az asztal közepére
tette a telefont.
 –  Mondd, mit tudtál meg! – Val egy fokkal hangosabban
beszélt, mint általában.
– Ismered Stephan Legert, más néven Steve Legert?
Val megszorította az asztal peremét.
– Miért van a charterhajóm kapitányának két neve?
–  Jó kérdés! És ez még semmi! Mi a fickó valódi neve?
Merthogy Steve Leger úgy húsz évvel ezelőtt meghalt egy
milwaukee-i szanatóriumban. Vettem magamnak a bátorságot,
és alaposan utánanéztem a bizalmi pozíciót betöltő
embereidnek. Stephan felvette egy halott ember
személyazonosságát. – A vonal idegesítően zúgott. – Épp azon
vagyok, hogy kiderítsem, ki ő valójában. Lehet, hogy meg kell
mozgatnom néhány szálat…
– Hívd fel Elizát és Cartert – javasolta Maggie.
–  Blake már megtette. De van még néhány ötletem.
Nyugodjatok meg, ki fogom deríteni! Addig is, nehogy Stephan
megsejtse, hogy szimatolunk utána!
– Megbíztam benne! – mondta dühösen Val.
– Valami azt súgja, hogy a fickó ezt ki is használta. Mennyit
fizetsz neki?
Val megrázta a fejét.
– Nem tudom. Ezekkel a dolgokkal Carol foglalkozik.
–  Kérdezd meg tőle! Azt hiszem, a fickó többet költ, mint
amennyit keres, de ahhoz, hogy biztosak lehessünk ebben,
ismernem kell a számokat.
Val már elő is vette zsebéből a mobilját.
– Te beszélj Carollal, én addig elmondom Ricknek, mi történt
Michaellel – mondta neki Maggie.
A férfi biccentett, majd telefonját a füléhez emelve arrébb
vonult.
Maggie visszavette a kihangosítást, és röviden összefoglalta
Ricknek az elmúlt huszonnégy óra eseményeit.
– Tudom, hogy az új barátodnak nem fog tetszeni, de nekem
ez az Alonzo ugyanolyan gyanús, mint Stephan.
Maggie mellkasa összeszorult.
–  Tudom. Bárcsak Gabi ne lenne most vele! Val emberei
keresik, de elég nagy az óceán… Térerő sincs, csak a lakott
partok közelében.
– Igen – mondta Rick, aztán nevetni kezdett.
 – Mi vicces van ezen? – kérdezte Maggie.
– Csak eszembe jutott valami. Kit ismerünk, aki mindent tud
a tengeri szállítmányozásról? Ha Alonzo olyan bort szállít, ami
nem is az övé, akkor az hova kerül? Ki veszi meg, és miért?
Maggie egy pillanatra elgondolkodott.
– Blake! – mondta végül. Blake Harrisoné, a hercegé volt az
USA és az Egyesült Királyság egyik legnagyobb tengeri
szállítmányozó cége.
– Felhívom.
– Jó, de előbb Karent és Zach-et hívd fel! Michael azt akarja,
hogy a testvére tudjon arról, mi folyik itt. Az az érzésem, hogy
coming outolni fog. Legalábbis a szülei előtt. Ehhez pedig
szüksége lesz Zach támogatására.
Rick hangosan kifújta a levegőt.
– Rendben, felhívom.
Még pár percig beszélgettek arról, hogy meddig maradnak
Olaszországban, és hogy onnan hová mennek tovább.
Bár a telefonbeszélgetés számos gondolatot felvetett Maggie-
ben, legalább megtudtak valamit. Igaz, hogy nem jó híreket
kaptak, de ez legalább több volt, mint amiről eddig volt
tudomásuk.

Gabi épphogy vissza tudott érni a kis táborba, mielőtt egy bokor
mögé hajolva mindent kiadott magából.
–  Nem vagyok jól – mondta, miközben odavánszorgott
Alonzóhoz.
– Talán vissza kéne mennünk a jachtra…
 
–  Ne, kérlek! Legalább egy éjszakát maradjunk itt! – Már a
gondolattól is, hogy vissza kell mennie a hajóra, elzöldült.
–  Jól van, drágám. Egy éjszakát. Talán Álba kapitány tud
segíteni. Neki van egészségügyi végzettsége.
– Talán… – ismételte erőtlen hangon Gabi.
Alonzo segített neki lefeküdni.
– Rossz ötlet volt az a séta.
– Nem a te hibád. Azt hittem, már jobban vagyok.
Alonzo homlokon csókolta, aztán magára hagyta.
 Mikor Gabi újra kinyitotta a szemét, látta, hogy a kapitány
ott ül mellette. A férfi épp a karját dörzsölte.
– Csak egy injekció, Mrs. Picano – mondta.
Gabi érezte a szúrást, majd a következő pillanatban forróság
öntötte el. A hirtelen émelygés, amit az injekció miatt érzett,
gyorsan elmúlt, és vele együtt a fejfájása is enyhülni kezdett.
Aztán lebegni kezdett.
Egyszeriben nagyon békés helynek érezte a partot, ahol nem
fájdul meg a feje a hullámzástól, és a nap sugarai sem égetik.
Valahonnan bekúszott az agyába a gondolat, hogy a gyógyszer,
amelyet korábban Alonzótól kapott, közel sem használt annyira,
mint ez a valami, amit a kapitány adott be neki. De mindez nem
érdekelte. Csak az számított, hogy végre jobban van. A pulzusa
visszaállt normálisra, a feje pedig könnyű volt, mintha egy véget
nem érő jógaórán lett volna.
Namaste.
Alba kapitány fölé hajolt, aztán Alonzóra pillantott.
– Most néhány óráig jobban lesz.
–  És pont erre van szükségünk – mondta Gabi mögött egy
érdes hang.

Hilton kisváros volt. Túlságosan kicsi ahhoz, hogy Mi-chael

észrevétlenül érkezhessen meg. Még egy utcatábla is jelezte,
mennyire büszkék a város híressé vált szülöttére.
Michaelnek átfutott az agyán, hogy vajon leveszik-e majd a
táblát, ha megtudják róla az igazságot.
Mivel rávette magát, hogy aludjon egy keveset a gépen,
tudott annyit pihenni, hogy a reptéren béreljen egy kocsit, és ő
maga vezessen haza. A város este nyolc körül általában már
csendes volt, vasárnaponként pedig már hatkor szinte egy lélek
sem volt kint az utcákon.
Furcsa volt most látnia a helyet, amely fiatalkorában szinte
megfojtotta.
Ryder a város szélén lakott, de nem annyira távol másoktól,
hogy titokban maradjon, mikor az immár híres Michael
meglátogatta.
Michael szándékosan úgy időzítette az érkezését, hogy már
majdnem sötét legyen. A szomszédok így nem fognak
észrevenni egy előttük elhaladó kocsit.
Az egyszintes ház utcafronti ablakában tompa fény
villódzott, és baseballmeccs hangjai szűrődtek ki.
Michael habozott. Nem tudta, hogyan fogja elmondani
Rydernek, hogy az élete hamarosan fenekestül felfordul.
Végül összeszedte magát és bekopogtatott.
Mikor Ryder kinyitotta az ajtót, arcán széles mosoly terült
szét. Az a bizonyos „Úristen, de jó, hogy itt vagy” mosoly. Az a
fajta, amely nagyon jól tud esni, mikor az ember egy hosszú,
fárasztó nap után hazaér…
Aztán lassan lehervadt arcáról a mosoly.
– Jaj, ne!
– Bemehetek? – kérdezte Michael.
Ryder kitárta az ajtót, ő pedig belépett oda, ami az élete
lehetett volna, ha Hiltonban marad.
– Sajnálom – mondta Michael.
Ryder lenémította a tévét, aztán a bárszekrényhez lépve
töltött magának egy italt. Egy húzásra ledöntötte, majd elővett
még egy poharat, mindkettőbe töltött, és az egyiket odanyújtotta
Michaelnek.
– Mikor kerül nyilvánosságra? – kérdezte.
Michael elvette a poharat, és ugyanolyan gyorsan hajtotta
fel az italt, mint előtte Ryder.
–  Nem tudom. De előbb vagy utóbb megtudják. Jézusom,
Ryder… én nem akartam…
– Elég! Nagyfiú vagyok már, tudtam, hogy kockázattal jár.
– De…
–  Mike, elég legyen! – kiáltotta Ryder a poharát lecsapva,
majd az ablakhoz ment, és behúzta a sötétítőt. Halkan
felhorkantott, majd egyre hangosabban nevetni kezdett.
Michael már attól tartott, hogy elvesztette az ép eszét.
–  Tudod, megkönnyebbültem – mondta végül Ryder. – Nem
tudok tovább itt élni… így nem.
Michael nem erre számított.
– És az állásod?
–  Mindjárt itt a nyári szünet. Őszre találok magamnak
másikat.
Mindez jól hangzott, de nehéz volt elhinni.
 – De hát szereted Utaht.
–  Az, hogy szeretem, enyhe túlzás. Megszoktam az itteni
életet. Mikor betöltöttem a tizennyolcat, itt maradtam. A
legtöbbetek viszont elment, még ha csak egy rövid időre is. –
Ryder újratöltötte a poharaikat, és leült a kanapéra. Michael
követte. – Nem tudod véletlenül, hány államban engedélyezett a
melegházasság?
–  Húszban – vágta rá azonnal Michael. Ha valamit, akkor a
homoszexuálisokról szóló híreket könnyű volt követni.
–  Húszban. És még legalább tizenegy csatlakozni akar
hozzájuk. Beleértve Utaht is. – Ryder félretette a poharát, és
megfogta Michael kezét. – De jól tudjuk, hogy hiába teszik majd
lehetővé Utahban a melegházasságot, az ilyen kisvárosokban
még hosszú éveknek kell eltelniük, mire az emberek elfogadnak
bennünket. Én viszont nem akarok addig várni. Én végre élni
akarok, Mike!
Michael tudta, hogy el fog érkezni ez a pillanat.
– Nem tudom, képes leszek-e teljesen színt vallani – mondta.
Bármennyire is szerette volna, nem hitte, hogy lenne hozzá elég
bátorsága.
– Akkor ne tedd. Majd én meglépem, amit kell. Elmegyek a te
világodba, szerzek állást… az pedig, hogy mi történik az
otthonunkban, csakis ránk tartozik. Senki másra.
Michael úgy érezte, menten kiugrik a szíve.
– Az otthonunkban?
Ryder szelíden elmosolyodott.
– Ha még él a meghívás…
Michael fél kezén meg tudta számolni, életében hányszor
akart úgy bőgni, mint egy gyerek. Az első akkor volt, mikor
rájött, hogy a nők semmit sem jelentenek számára. A második,
mikor Karennel úgy döntöttek, elválnak. Karén hiába nem volt
ténylegesen a felesége, a barátsága sokat számított Michaelnek.
És tudta, hogy a válással azt is elveszíti.
Szemei megteltek könnyel.
– Aranyszínű tintával van írva – válaszolta.
Ryder ugyanazzal a mosollyal nézett rá, mint az első
találkozásukkor. Ugyanazzal, ami már akkor elvarázsolta
Michaelt.
– Megcsináljuk – mondta Ryder.
 Michael bólintott.
–  Igen, megcsináljuk. – Mikor előrehajolt, és ajkaik
összeértek, tudta, hogy ideje megtennie egy újabb nagy lépést.
 Huszonötödik
fejezet

– Szerinted ki a faszt érdekel, mit akarsz? Ugyanúgy nyakig

benne vagy ebben az egészben, mint én. Gyerünk, bújj be! És
ajánlom, hogy valódinak tűnjön! – Alonzo fejével az ágy felé
intett, ahol felesége öntudatlanul fészkelődött.
Alba levette az ingét és a nadrágját, de az alsónadrágját
magán hagyta.
Rosszul volt a látványtól. Na nem érzelmileg viselte meg,
hiszen sosem szerette a nőt, hanem az, hogy ilyen rövid idő
alatt ennyire legyengült. Még csak két napja volt belőve, és
máris azt tehetett vele, amit akart. Mennyire egyszerű! Ha meg
lehetne élni abból, hogy ártatlan nőket drogossá tesz, akkor
nem kellene tovább bizonyítania. De ha ez sikerül, akkor ez a
nő csak az első lesz. Alba bemászott a takaró alá, és fejét Gabi
nyakába fúrta.
Alonzo elkezdte kattogtatni a gépét.
Ekkor Gabi odafordította a fejét, és ködös tekintettel
rámosolygott.
– Hé, hát te meg mit csinálsz?
– Mosolyogj, édes!
 
Gabi engedelmeskedett… ő pedig ellőtte a képet, amely
örökre elhallgattatja Valt.

Val türelmetlenül várta, hogy az alattuk elterülő óceánt végre

felváltsa a szárazföld. Akkor már közelebb lenne Gabihoz.
Közelebb ahhoz, hogy véget vessen ennek a rémálomnak.
Margaret már vagy tizedszer szorította meg a kezét azóta,
hogy azok az ocsmány fotók megérkeztek a postaládájába.
 – Szüksége van rá – suttogta a lány. – Nem fogja bántani.
– Azokon a fényképeken nem önmaga!
Margaret oldalra fordította a fejét.
– Bárcsak ne Gabi lenne az!
Val két fotót kapott – az egyiken Gabi a tű felé tartja a karját,
a másikon pedig egy ágyban fekszik egy férfival, akit Val nem
ismert. A képek látványa fizikai fájdalmat okozott neki, úgy
érezte, képes lenne puszta kézzel megölni azt, aki ezt tette a
húgával. Az üzenet mindösz-sze egy mondat volt: „Hajót akarsz
mindkettőtöknek, azonnal eltűnsz Olaszországból.”
– Hogy történhetett ez meg? – kérdezte. Hogy lesz képes ezek
után a húga szemébe nézni?
– Nem a te hibád, Val. Nem tudhattad, hogy ez lesz.
Magángépen repültek vissza a szigetre, melyet Margaret
főnöke küldött értük.
– A húgom, Margaret! Felelős vagyok érte!
–  Hibáztass inkább engem. Minden baj akkor kezdődött,
mikor Michaellel megjelentünk a szigeten.
– Ne légy nevetséges!
Margaret elhúzta a kezét.
– Te adtál drogot a húgodnak?
– Nem!
– Te intézted el, hogy fényképezzék le, ahogy egy idegennel
fekszik az ágyban?
Val majd szétrobbant a dühtől.
– Nem!
–  Akkor nem te tehetsz róla. Most pedig hagyd abba a
sajnálkozást, és találjunk ki valamit! Már csak háromórányira
vagyunk Miamitól, de még nincs semmi tervünk, hogy mit
csinálunk, mikor megérkezünk.
Val felállt a hatszemélyes magángép bőrüléséből, és járkálni
kezdett az utastérben. Még mindig csak azon rágódott, hogyan
nem látta előre, hogy valami szörnyűség fog történni.
A képekkel és a Margaret ismerősei nyújtotta segítséggel
együtt is szinte semmi nem volt még a kezükben Alonzo ellen.
Kivéve azt, hogy a húga a férfinál van. Val több üzenetet is
hagyott Gabi mobilján, melyekben kérte húgát, hogy hívja fel őt.
Alonzo telefonján is hagyott egy üzenetet, melyben közölte a
férfival, hogy nem számított rá, hogy ennyi ideig távol lesznek,
ezért, ha huszonnégy órán belül nem hall felőlük, kénytelen lesz
jelezni a hatóságoknak, hogy Alonzo jachtja talán elsüllyedt.
Kit áltat? Alonzo az egyetlen kapocs a történtek között. A
bor, amelyet a sajátjaként ad el… a legénységének egy tagja, aki
ott maradt Sapoe di Amorén, és így könnyen lehet, hogy ő
készítette a korábbi képeket. És ha Alonzo ismeri Stephant, a
pilótáját, akkor összeáll a kép.
– Van még egy hiányzó láncszem – mondta végül.
– Nem csak egy. Tegyük fel, hogy a gyanúsítottunk a rosszfiú.
Stephan… mit tudunk róla?
–  Ő szállítja a vendégeimet a szigetre és vissza a
kontinensre.
– Ez elég ártatlannak tűnik. Mióta dolgozik neked?
– Néhány éve… azt hiszem.
– Régebb óta, mint mióta Alonzót ismered?
–  Igen – bólintott Val. – Lou szerint senki sem maradt ki a
munkából azóta, hogy megkaptam azt a képet, amelyen te és
én… Stephan azóta is hozza-viszi a vendégeket.
– És vajon ismerheti Alonzót? Lehet, hogy összejátszanak?
– Lehetséges. Igen, könnyen lehet. Miért?
Míg beszélgettek, Margaret egy papírlapra jegyzetelt.
–  Tudjuk, hogy a Stephan egy álnév. Ez gyanússá teszi a
fickót. Ahhoz nincs köze, ami most Gabival történik, hiszen ö a
szigeten végzi a munkáját. De ettől még a korábbi képekhez
lehet köze.
– Hát, ez valószínűbb, mint hogy egy szobalány tette.
Margaret húzott egy vonalat a papíron, aztán folytatta a
kérdésfeltevést.
– Gabi mikor ismerkedett meg Alonzóval?
–  Egy éve…. Talán egy kicsit régebben. Egy jótékonysági
esten voltunk a kontinensen. Én találkoztam Alonzóval, aztán
bemutattam őket egymásnak.
Én mutattam be őt Gabinak.
Val szorosan lehunyta a szemét, hogy legyűrje a rátörő
émelygést.
– Koncentrálj, Masini! Hogyan találkoztál vele?
Val megrázta magát.
–  A bárnál, az árverést követően… Már nem emlékszem.
Szóba elegyedtünk. Elmondta, hogy borral kereskedik, és
megkérdezte, kicsoda a bájos feleségem. Kijavítottam, Gabi
pedig elpirult. Szimpatikus volt, ahogy viselkedett. Virágokat és
bort küldött… Elkezdtek randevúzgatni. Nem telt el sok idő, és
megkérte tőlem Gabi kezét.
– Milyen régimódi.
– Számomra nem. Erre számítottam. Alonzo tudta, hogy már
évek óta én vagyok a családfenntartó. Gabinak és nekem is
szimpatikus volt, hogy engedélyt kér arra, hogy nőül vehesse őt.
–  De édesanyátoktól már nem kért hozzájárulást – jegyezte
meg Margaret.
–  Anyám első pillanattól kezdve nem kedvelte őt. Azt
mondja, túl mézesmázos, mint egy kígyó.
Val vajon mióta nem hallgat az anyjára?
– Tehát Gabi is kedvelte, és neked is szimpatikus volt. Aztán
mi történt?
Val megvonta a vállát.
–  Kényelmes tempóban haladt a dolog. Megkértem, hogy
anyánk kedvéért ne siessék el a házasságkötést. Alonzo nem
tűnt boldognak, de elfogadta. Gyakran kiköt a szigeten, és
tiszteletben tartja, hogy csak néhány embere teheti be ide a
lábát. Rekeszszámra kezdte hozni a bort, ráadásul teljesen
ingyen. Azt hittem, ez is az udvarlás része. A vendégeinek ízlett,
így hát felkerült az itallapra.
– De mint kiderült, a bor nem is az övé. Csak azért vesződik
azzal, hogy a sajátjaként adja el más borát, hogy bevágódjon a
húgodnál?
– Ezt csak akkor tudjuk meg, ha kiderítjük, hogy van-e más
vevője. A szigeten bőven fogy belőle, hetente kapjuk az
utánpótlást, de nem hiszem, hogy az egész készletet az én
vendégeim innák meg. – Val leült Margarettel szemben. – Tehát
ajándékba kapom Alonzótól a bort, még sosem kellett fizetnem
érte. A bor Olaszországban gazdát cserél, aztán felkerül Alonzo
jachtjára… vagy a beszállítójához, aki időnként maga hozta el a
bort a szigetre.
–  Tudod, mi a hajók neve, amelyek a bort szállítják? Vagy
hogy hogy hívják a kapitányokat?
Val utálta, hogy csak a fejét tudja rázni.
–  Hadd tippeljek: ezzel az embereid foglalkoznak – mondta
Margaret.
 – Ha hazaérünk, utánajárok, cara.
A lány fogta a tollat, és feljegyezte magának a kérdést.
–  Tehát a felcímkézetlen bor elindul Olaszországból… de
hova érkezik meg? Aztán a szigetedre kerül. Mindezt csak azért,
hogy Alonzo lenyűgözzön egy lányt? Nem, én ezt nem veszem
be. Több van emögött.
– A borcsempészet jó üzlet.
– De nem akkor, ha ingyen adod – rázta meg a fejét Maggie. –
Nem, Alonzónak szüksége volt rád, Gabira… a szigetre…
Kezdem azt gondolni, hogy itt nem is a bor a lényeg. Vagyis csak
arra van, hogy leplezzen valami mást.
Val agyába ismét bekúszott az a kép, amely egy életre
beleégett az emlékezetébe – ahogy Gabi kinyújtott karral
fekszik, fölötte pedig a fecskendő.
–  A sziget eléggé rejtve van a kíváncsi tekintetek elől.
Mondd, a hatóságok közül ki ellenőrzi?
–  Például az egészségügyisek évente jönnek. De mivel a
vendégektől alig érkezik panasz, nem sok dolgom van az
ellenőrző szervekkel.
Margaret hátradőlt az ülésében, és ujjaival dobolni kezdett a
karfán.
–  Szóval gyakorlatilag bármit csinálhatnál a szigeten,
senkinek nem tűnne fel. Megtiltottad az internethasználatot,
titoktartási szerződést íratsz alá a vendégeiddel, nem
használhatják a mobiljaikat, amelyek nélkül a huszonegyedik
századi emberek már nem tudnak létezni… akár emberekkel
vagy droggal is kereskedhetnél, vagy szexmunkásokkal… senki
sem szerezne róla tudomást.
Val olyan erősen szorította az ülés karfáját, hogy már
zsibbadtak az ujjai.
– Jézusom!
–  Alonzo kereskedik valamivel… valamivel, ami
jövedelmezőbb, mint a bor. Ha elveszi a húgodat, az nem fogja
kérdőre vonni. Ha megzsarol téged, a cinkosává kell válnod…
– Soha!
Margaret az elmúlt egy óra alatt most először elmosolyodott.
–  Vagy legalábbis ő azt hiszi. Gondolta, azzal, hogy
családtaggá válik, biztonságban lesz. Csakhogy még az esküvő
előtt Michael és én felbukkantunk a színen, és Michael tett
valami megjegyzést a borával kapcsolatban.
–  Alonzo látta, hogy borul a terve – vette át a szót Val. –
Dühbe gurult. – Kezdett összeállni a kép.
–  Ezért fotókat készített, hogy bebizonyítsa, nem is olyan
biztonságos a szigeted, mint amilyennek hirdeted.
Val szemét lehunyva, olaszul káromkodott egy nagyot.
–  Azon a héten, mikor ott voltál, Alonzo egyik embere azt
mondta, hogy megbetegedett, ezért nem tudott visszaszállni a
jachtra. – Val Margaret szemébe nézett. – Ez akkor történt,
mikor Alonzo nem volt a szigeten.
– Gondolod, ő ijesztett rám a folyosón?
– Lehetséges. – Val megdörzsölte borostás állát. – Aztán te és
Gabi elutaztatok.
– Miután Gabi és Alonzo veszekedett.
Ez újdonság volt Val számára.
– Veszekedtek?
–  Gabi kicsit elbizonytalanodott az esküvővel kapcsolatban.
Aztán közvetlenül azelőtt, hogy elutaztunk, kibékültek. Néhány
nappal később pedig megszöketi Gabit egy romantikus
hétvégére… ami most már belelóg a rákövetkező hétbe. És
miközben mi a borászata után nyomozunk, egy ismerőse meglát
minket… vagy valaki Michael után nyomoz, és megtudja, hogy
Olaszországban van…
– A pokolba, Margaret! Túl sok a feltételezés.
– Tényleg? Miért, ebből melyik rész nem igaz?
–  Még azt sem tudjuk biztosan, hogy Gabit Alonzo tartja-e
fogva… az is lehet, hogy mindketten bajban vannak.
Margaret felnevetett… hangosan, a fejét rázva.
–  Azt biztosan tudom, hogy Alonzo többet költ, mint
amennyit keres. Azt is tudjuk, hogy a borászat gyakorlatilag
semmi bevételt nem hoz neki. Még ha törvényesen keres is
pénzt, annak sehol semmi nyoma. Te mire következtetsz ebből,
Val? Gabi elutazott vele, aztán előkerült egy ocsmány fotó, és
ezzel egy időben rád ijesztenek, hogy tűnj el Olaszországból.
Egyetlen ember van, aki fenyegetve érezhette magát azáltal,
hogy arrafelé szimatoltunk… ebben az esetben bűnös
mindaddig, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője.
Val már remegett a dühtől.
– Én mutattam be őket egymásnak, cara!
 Margaret átült a mellette lévő ülésre, és két kezébe fogta a
férfi kezét.
– A fickó mindkettőtöket átvert – folytatta szelídebb hangon.
– Úgy gondolom, már azelőtt tudta, ki vagy, hogy szóba
elegyedtetek volna. Sok beteg ember futkos a világban…
Ha bármi történik a húgával… Bár a képekből ítélve lehet,
hogy már történt is…
– Megölöm! – mondta a fogait csikorgatva.
– Nem vagy te az a gyilkos fajta.
– Csak figyelj!
Margaret megrázta a fejét.
– Bűnsegédként én is rács mögé kerülhetek, de a börtönben
kényelmetlenek és keskenyek az ágyak, nem férnénk el rajtuk
ketten…
Val sikertelenül próbált mosolyt erőltetni az arcára.
– Azt hittem, nem szoktál éjszakára maradni.
–  Úgy nem is, hogy a felső ágyon ott horkol a cellatársad.
Úgyhogy inkább tegyél le a gyilkosságról. Találjuk meg őket, és
szedjük össze a forrásokat, hogy kiszabadíthassuk Gabit.
– Korlátozottak a forrásaim. Kifizethetem a váltságdíjat…
Margaret fejét oldalra billentve nézett rá.
– A forrásaink Val. Rick nem nyugszik, míg meg nem találja
Alonzót. És miért? Mert Blake-kel együtt dolgozik. A Michaelről
készült képek tönkretehetik Samantha üzletét. Alonzo nem tud
róla, de felébresztette az alvó oroszlánt. Lehet, hogy nem
egyedül dolgozik, de abban biztos vagyok, hogy az ő
embereinek nem ér el olyan messze a kezük, mint a
főnökömnek és a barátainak. Komoly kapcsolataim vannak, és a
legjobb az egészben, hogy ők mind rendes emberek, akiket
nagyon fel fog dühíteni, hogy egy ártatlan nő ekkora veszélybe
került egy ilyen seggfej miatt!
Val szerette volna hinni, hogy Gabi épségben hazatér… bár
már egyre kevésbé tudott ebben bízni.

Michael valahányszor hazament, úgy érezte, mintha gyerekkori

otthona összement volna. A kétszintes, négy hálószobás ház
régebben, míg fel nem nőtt, elég nagynak tűnt. A csendes
utcában ugyanazok laktak, mint akkor, mikor megszületett.
Persze időközben egyesek megöregedtek, és valamelyik
gyerekük vagy mellettük maradt, vagy elvitte őket magával az
egyik szomszédos városba.
A utahi Hiltonban nem sok minden változott.
És pont ez volt az oka annak, hogy Michael, amint lehetett,
elköltözött onnan.
Elmenekült a démonai elől, egyre csak halogatva az igazság
felfedését.
Most azonban elérkezett az idő, hogy beszéljen azzal a két
emberrel, akik a leginkább megérdemelték, hogy tudják az
igazságot.
Kiszállt a bérelt autóból, és úgy ment oda a bejárati ajtóhoz,
mintha futóhomokon járna.
Megvárta, míg apja bezárja a barkácsboltját, és hazaér, hogy
csak egyszer kelljen átesnie ezen a beszélgetésen. Nem volt
benne biztos, hogy másodjára is túlélné.
Még mielőtt odaért volna az ajtóhoz, valaki felkapcsolta a
veranda feletti villanyt. Michael egy pillanatig habozott; nem
tudta, hogy kopogtasson-e, vagy azonnal nyisson be. Már csak a
szülei laktak a házban. Hannah, a legfiatalabb húga főiskolára
járt. A legidősebb nővére, Rena pedig a város másik végében
lakott férjével és két gyermekükkel.
Így a szülői ház majdnem üres volt.
Azonban nem kellett sokáig gondolkodnia, mert ekkor anyja
kinyitotta az ajtót.
–  Mike! – kiáltott fel meglepetten, és a küszöbön átlépve
szorosan átölelte. – Sawyer! Nézd, ki van itt!
– Szia, anyu!
Az asszony behúzta magával a házba.
– Alig hiszem el, hogy itt vagy! – mondta boldog mosollyal az
arcán. – De miért nem szóltál, hogy hazajössz? Legalább tiszta
ágyneműt húztam volna.
Beléptek a nappaliba, amely a nyolcvanas évek óta semmit
sem változott. A szoba közepén még mindig ott állt a kanapé a
rossz rugóval, mellette pedig apja kedvenc széke. A tévé volt az
egyetlen modern tárgy – még Michael vette nekik, és Zach rakta
fel a kandalló fölötti falra.
A szüleinek tetszett így. Pont jó helyen volt.
 – Hirtelen döntés volt – válaszolta.
Nehéz lépteket hallott a lépcső felől. Apja világéletében
robusztus ember volt, aki a két kezével kereste meg a betevőt…
és aki kétségkívül elítéli majd a fiát, ha megtudja az igazat.
Az elmúlt pár évben rendeződött a kapcsolatuk. Apjának
kezdetben nem igazán tetszett, hogy a színészi pályára esett a
választása, de miután feleségül vette Karent, megbékélt fia
döntésével.
Válása óta Michael többször is ellátogatott Utahba. Az
ünnepek és esküvők mindig jó alkalmak voltak a látogatásra,
ráadásul ilyenkor elég sok családtag ott volt ahhoz, hogy
Michaelnek ne magáról kelljen mesélnie.
Most azonban nem volt ott senki, aki megmenthette volna.
– Szervusz, apa!
Régebben kézfogással üdvözölték egymást, most azonban
egy rövid öleléssel.
– Mi történt, hogy a legkisebb fiam bejelentés nélkül látogat
haza?
– Talán nem ugorhatok be csak úgy a szüleimhez?
Sawyer megrázta a fejét.
– Bejelentés nélkül? Hát csinálhat ilyet egy filmcsillag?
–  Régebb óta vagyok a fiad, mint színész. Remélem, nem
gond, hogy benéztem. Nem örülnék neki, ha épp egy pókerestet
szakítottam volna félbe.
– Szerda van – mondták egyszerre.
Felnevettek, aztán leültek, édesanyja pedig megkérdezte,
nem éhes-e. Nem, nem volt sem éhes, se szomjas. A könnyed
csevegés nem tartott sokáig, hamarosan kissé feszült csend
váltotta fel – még a tücskök cirpelését is hallani lehetett a
szobában.
Végül Janice törte meg a csendet.
– Jól vagy, drágám? Mintha valami aggasztana.
– Igen… hát… nem is tudom, hogy kezdjem…
Édesanyja férje kezéért nyúlt. Szülei nem voltak azok a
bújós fajták, így a mozdulat nem kerülte el Michael figyelmét.
– Ugye nem vagy beteg? Vagy talán Zach? Judy?
– Nem, dehogyis. Jól vagyok… mindannyian jól vagyunk.
Sawyer a homlokát ráncolva, komoran nézett rá.
–  Emlékeztek arra, mikor elmondtam nektek, hogy
valójában miért is házasodtunk össze Karennel?
Szülei lassan bólintottak.
–  Nos, nem mondtam el nektek mindent… – Michael
felidézte a pillanatot, mikor apja megkérdezte tőle, hogy a pénz,
amelyet megkeres, megéri-e, hogy eladja a lelkét. Akkor könnyű
volt helyre tennie az apját. Karen nem érdemelte meg, hogy úgy
viselkedjenek vele, és ő boldogan kiállt érte.
Michael túlságosan ideges volt ahhoz, hogy ülve folytassa
ezt a beszélgetést. A kandallóhoz lépve nézegetni kezdte a
párkányon sorakozó fotókat. Csak idő kérdése, és az unokákról
készült képek is melléjük kerülnek.
De nem neki köszönhetően… legalábbis a hagyományos
értelemben biztosan nem.
–  Nem akartam csalódást okozni nektek – folytatta nagy
nehezen.
– Nem okoztál – mondta Janice.
Michael még mindig nem fordult oda feléjük, inkább
megigazított egy ferdén álló fényképkeretet. De most épp arra
készülök.
–  Karennel azért házasodtunk össze papíron, mert
Hollywoodban azt szeretik, ha a sztárjaik gyönyörű nőkkel az
oldalukon jelennek meg. Így ez a házasság tökéletes eszköz volt
arra, hogy elterelje a figyelmet az igazságról.
A szobában vágni lehetett a csendet.
– Milyen igazságról? – kérdezte Sawyer.
Ahogy Michael lassan megfordult, tekintete találkozott
apjáéval. Látnia kellett a férfi reakcióját, akár jól fogadja, amit
mondani fog, akár nem.
–  Hollywood elvárja, hogy a vezető színészei
heteroszexuálisok legyenek. Márpedig én nem vagyok az.
Beletelt egy-két másodpercbe, mire apja felfogta szavai
értelmét. Orrcimpái megremegtek, ahogy mély levegőt vett.
–  Mit mondasz? – kérdezte. Michael hallotta, hogy
csikorognak a fogai.
–  Meleg vagyok, apa. Már jóval azelőtt tudtam, hogy
elköltöztem Utahból.
Édesanyja megszorította férje kezét, és az arcán furcsamód
megkönnyebbülés látszott.
Tudta… ő mindvégig tudta!
 –  Jézusom! – Sawyer felállt a kanapéról és odalépett a
bárszekrényhez. Kérdezés nélkül azonnal két pohárba töltött a
whiskyből és anélkül, hogy ránézett volna, odanyújtotta fiának
az egyik poharat.
– Janice? – kérdezte.
– Jól vagyok – válaszolta az asszony.
Jól van, legalább nem üvöltöznek… és nem parancsoltak rám,
hogy takarodjak a házukból.
A whisky égette a torkát.
Végül anyja törte meg a csendet.
– A válásod után… elgondolkodtunk…
– Tudtátok? – Michael majdnem félrenyelte az italt.
– Elgondolkodtunk – javította ki Sawyer.
– Apád nem akart beszélgetni róla.
Sawyer felhajtotta a maradék italát, majd újra töltött
magának, és visszaült felesége mellé.
– Ne nézzetek így rám! – mondta. – Nem azért nem akartam
beszélgetni róla, mert ezért kevesebbre tartalak, fiam. Csak nem
ilyen életet kívántam neked. Talán mikor még gyerek voltál, ki
kellett volna vernem belőled. ..
Michael tudta, hogy apja nem gondolja komolyan, amit
mond, hiszen a férfi sosem ütötte meg a gyerekeit.
– Azt nem lehet…
– Tudom. – Tekintetük újra találkozott. – Tudom.
Csendben iszogattak, hagyták, hogy az elhangzott szavak
leülepedjenek.
Egyszer csak Janice megpaskolta a mellette lévő helyet.
– Nehéz lehetett ezt kimondanod – mosolygott rá szeretettel.
Michael hosszan kifújta a levegőt, majd odaült anyja mellé a
kanapéra.
– Fogalmatok sincs, mennyire. De egész jól fogadtátok.
– Apád karácsony óta hozzá sem nyúlt ahhoz az üveghez.
Michael felnevetett.
Sawyer felhorkant.
– De miért éppen most? – kérdezte fiától.
Michael anélkül, hogy nagyon belement volna a részletekbe,
mesélt nekik Val szigetéről és a fotókról, amelyeknek
semmiképp sem szabad napvilágot látniuk, de valószínűleg
bekerülnek a lapokba. Megemlítette, hogy a gyanújuk szerint
Gabi vőlegénye áll az egész mögött.
Kapott egy üzenetet Maggie-től, miszerint újabb fejlemények
vannak Gabival és a vőlegényével kapcsolatban, ezért Valiéi
visszatérnek Floridába. Mindeközben Michaelnek a saját
dolgaival kellett foglalkoznia… de amint a barátainak szükségük
lesz rá, azonnal visszautazik hozzájuk.
– Lássuk, jól értem-e. Valaki fotókat készített rólad és…
Ryderről… de ezt a történetet nem most fogja elmesélni
nekik.
– Hamarosan megtudod – mondta anyjának.
Az asszony mosolyogva megpaskolta a kezét.
–  Rendben. De mondd, az az ember, akinél ezek a képek
vannak, zsarolni próbál téged? És a barátodat, Mr. Masinit?
Michael Gabira gondolt. Nem ismerte jól a lányt, de azt nem
tudta elképzelni róla, amit Maggie írt az üzenetében.
–  Azt hiszem, csak azt akarja, hogy ne nyomozzunk tovább
utána. Most Masini húga az, aki a legnagyobb bajban van.
–  Alig néhány napja ismered ezt a Masinit és a családját –
mondta az apja. – Hogy keveredhettél bele ennyire?
Michael felhajtotta a maradék italt, és félretette a poharat.
–  A fenyegetéssel kezdődött, hogy kiderülhet rólam az
igazság. De most már sokkal többről van szó. Val és a családja jó
emberek, aki pedig ezt a mocskos játékot űzi velük, egy utolsó
szemétláda. A negatív főhős megtestesítője, csak épp ez a
valóság, nem pedig egy kitalált forgatókönyv. Gabi komoly
veszélyben van. – Michael csak a legszükségesebbeket mondta
el a szüleinek, a részletektől megkímélte őket.
– Te most mégis itt vagy velünk…
–  Nem hagyhattam, hogy a szennylapokból tudjátok meg! –
mondta Michael a térdére könyökölve. – Nem lett volna helyes.
Anyja szemét ellepték a könnyek. Megsimogatta Michael
hátát, majd szorosan magához ölelte a fiát.
–  Köszönöm! – mondta az asszony. – Köszönöm, hogy ez
fontosabb volt számodra.
Mikor Michael az apjára pillantott, büszkeséget látott a férfi
tekintetében.
–  Reggel visszamész a barátaidhoz, hogy segíts nekik! –
 parancsolt rá Sawyer.
Michael elmosolyodott. Hatalmas kő esett le a szívéről.
– Akkor minden rendben köztünk?
Sawyer felé emelte a poharát.
– Hálaadásra szükség lesz egy új üvegre – mondta.
– De jó fajtát hozzál ám!
– Meglesz.
 Huszonhatodik
fejezet

Val egy roncs volt, és Maggie is kezdte megközelíteni azt az

állapotot. Napfelkelte előtt, az időeltolódás miatt fáradtan,
kétségbeesetten szálltak ki a repülőből, és azonnal be is
zuhantak az ágyba. Alig három órát aludtak, mielőtt nekivágtak
a következő napnak.
Maggie kilépett a zuhany alól, és mezítláb végigvonszolta
magát Val otthonában.
A kávéskannán egy cetli fogadta: „Az irodámban vagyok.
Rick délre itt lesz. Val”.
Egy jó nagy adag kávé volt a kannában, annyi, hogy egész
nap kitartson. Maggie kiöntötte magának az első adagot, majd
elővette a jegyzeteit, melyeket a hosszú repülőút alatt készített.
Gyorsan ráírt Valre.
Valami újabb fejlemény?
Semmi.
Maggie nem ezt a választ szerette volna kapni.
Menjek ki Rick elé a kifutópályához?
A charterrel jön, Key Westről.
A határidő, melyet Val Alonzónak adott, aznap délután
háromkor járt le. Hacsak Rick és a csapata nem tanácsol mást,
fel fogják hívni a hatóságokat, és bejelentik Gabi és Alonzo
eltűnését.
Maggie nem gondolta, hogy Rick lebeszélné őket erről.
Alonzo állt az egész mögött, Maggie ezt a zsigereiben érezte. De
mást is érzett; a Gabi iránti aggódás élesen mart belé.
Ám nem hagyta, hogy a sötét gondolatok eluralkodjanak
rajta. Fogta a telefonját, és gyorsan felhívta Samet.
– Helló, főnök! – szólt bele néhány csöngés után.
– Valami hír? – kérdezte köszönés helyett Sam.
– Semmi. – Maggie a faliórára pillantott. – Három óra múlva
lejár a határidő. Te kiderítettél valamit?
Ú
 –  Blake és a csapata egy furcsa nyomot követ. Úgy tűnik,
Picano Mexikóba szállítja a bor nagy részét.
– Mi ebben a furcsa?
– Mert még egyetlen felvásárlót sem találtam. Sem étterem-,
sem üzlettulajdonosokat.
– De miért szállít Mexikóba, ha ott senki nem issza a borát?
Sam felsóhajtott.
– Na ez a furcsa az egészben. Blake elvileg délre kap valami
infót az ottani ismerőseitől. Rick ott van már?
– Még nincs. Jön vele valaki?
–  Neil. Key Westen marad, és bérel egy hajót, hogy Alonzo
nyomába eredjen, ha az netán felbukkanna.
Mindez úgy hangzott, mintha végre történne valami, ám mit
sem számított így, hogy még mindig semmi hír nem volt
Gabiről.
– Michael felől hallottál? – kérdezte Maggie.
– Igen, Karen felhívott. A beszélgetés a szüleivel szerencsére
jól sikerült. És van egy PR-os csapata, akik azonnal akcióba
lépnek, ha valami nyilvánosságra kerülne.
Szörnyű volt belegondolni, hogy Michael élete egy pillanat
alatt darabjaira hullhat.
– És az Alliance-szal mi van?
– Nyugi, Maggie! Én jól vagyok, túléljük ezt az egészet. Most
csakis Gabival törődj!
– Hát épp ez az! Megőrjít, hogy nem tudom, hol van. Olyan,
mintha térdig a homokban állva, a partról nézném végig, ahogy
valaki belefullad a vízbe.
–  Szörnyű, tudom. Légy erős, az itteni dolgokkal pedig ne
törődj. És hívj bármikor, ha szükséged van rám!
–  Máris nagyon sokkal tartozom neked. – Sam nemcsak azt
intézte el, hogy magángépeken repkedhessen, de ő és a férje a
nyomozásba is jócskán besegített Maggie-nek.
– Ugyan már! Mondtam, hívj bármikor!
– Kösz, Sam!

Gyengeség. Alonzo megvetette ezt az emberi vonást. Most

azonban mégis remegett a keze, mikor a telefon után nyúlt.
Ö
Összesen két olyan ember volt a földön, aki ezt az érzést váltotta
ki belőle. Annak, aki most hívta, vaskos latin-amerikai
akcentusa volt, és annyi pénze meg hatalma, hogy seperc alatt
elsöpörjön a föld színéről mindenkit, akit Alonzo ismert.
– Senor Diaz! Örülök, hogy hívott.
– Valóban?
Alonzo homlokán máris izzadságcseppek csillogtak.
– Épp ma akartam keresni.
A vonal másik végén lévő ember mély hangú nevetésétől
Alonzónak összerándult a gyomra.
–  Vajon miért nem hiszem el, amit mondasz? A
szállítmányom, Picano. Hol van?
– Biztonságban – válaszolta Alonzo. Diaz azonban nem erre
a válaszra várt. – Szervezem a szállítást.
–  Ezt már korábban is hallottam. – A férfi hangjában már
nyoma sem volt nevetésnek. – Tizenkét órád van. Utána egy sor
igen kellemetlen esemény veszi kezdetét, és egészen addig
fognak tartani, míg meg nem kapom, amit akarok. Megértettél,
Picano?
Alonzo nyelt egy nagyot.
– T-több időre van szükségem.
– Tizenegy óra ötvenöt perc. – Azzal Diaz bontotta a vonalat.

Maggie beült Val irodájába, míg a férfi kiment Rick elé a

dokkhoz. Mivel Stephan állt a hajó kormányánál és nem
akarták, hogy bármit is megsejtsen, Val személyesen fogadta új
vendégeit.
Val elgondolkodva nézte a hajót, amely nagyobb volt, mint a
legtöbb utasszállító charterhajó. Megesett, hogy az utolsó
pillanatban fel kellett vennie egy rakomány ellátmányt, ezért
egy rakodórámpa is volt a bal oldalán. Ma azonban a rámpa fel
volt vonva, így az utasok odafértek a korláthoz, onnan nézték a
mind közelebb kerülő szigetet.
A hajó időben érkezett meg, mint mindig. Három társaság
szállt ki belőle, és Val sorra üdvözölte őket, Ricket hagyva
utoljára.
Val vele sem viselkedett másképp, mint a többi vendéggel: a
személyzet egyik tagjának gondjaira bízta a férfit, majd felment
a hajóra, hogy váltson pár szót Stephannal.
Hogy még csak véletlenül se essen neki a férfi nyakának,
zsebre dugott kézzel, és arcára mosolyt erőltetve közeledett felé
a fedélzeten.
– Léger kapitány!
Stephan arcán a pillanatnyi csodálkozást gyorsan mosoly
váltotta fel.
– Mr. Masini, minek köszönhetem a megtisztelő látogatást?
Val bizalmasan biccentett a fejével, jelezve, hogy menjenek
kicsit odébb.
– Egy percre, kapitány!
Léger gyorsan eligazította egyik emberét, majd csatlakozott
Valhez a hajó orrában.
– Miben lehetek a segítségére?
– Úgy tűnik, ismét gondunk akadt a biztonsággal – mondta a
hangját lejjebb véve Val.
A kapitány arca elkomorult.
– Miféle gond?
– Nem önnél – legyintett Val. – Szeretném, ha kettőnk között
maradna… úgy sejtem, potyautasok jutnak fel a hajónkra.
– De nem mikor én vagyok a kapitány.
Val kivette a zsebéből a kezét és hátba veregette Légert.
– Csak tartsa nyitva a szemét, és szóljon, ha valami gyanúsat
lát!
– Természetesen.
Val lesétált a hajóról, a szigetet elhagyó vendégek pedig
elkezdtek beszállni.
Rick már nem volt a dokkban.
Val a raktárban talált rá, Lou társaságában. Adam
körbekísérte őket, és megmutatta nekik a helyet, ahol a hűtést
igénylő élelmiszereket és italokat tartották.
–  Ki szállítja a bort? – kérdezte épp Rick, mikor Val
csatlakozott hozzájuk.
Adam megmondta a cég nevét.
– Ezenkívül Mr. Picano is gyakran szokott ide bort szállítani.
Elég nagy készlet halmozódott fel az utóbbi időben.
Rick gyorsan elküldött a telefonjáról egy üzenetet.
– És meddig szokott a raktárban állni? – kérdezte.
 – Minél rövidebb ideig.
A három férfi követte Adamet a borospincébe. Egy
háromszor hatméteres területet egyedül Alonzo borai foglaltak
el.
Val ismerte a szállítmányátvétel folyamatát, de arról
fogalma sem volt, hogy Alonzo bora az utóbbi időben ilyen nagy
mennyiségben érkezett.
Bár alig tíz fok volt odabent, Rick levette a kabátját.
– Ez bele fog telni egy időbe – mondta.
– Micsoda? – kérdezte a homlokát ráncolva Val.
Rick a raklapok felé intett.
– Az összes ládát felnyitjuk.
Lou fogott egy snitzert és nekilátott átvágni a ládákat borító
nejlont.
– Mire számítasz, mit találunk? – kérdezte Val.
– Válaszokat.
Val is kibújt a zakójából és meglazította a nyakkendőjét.
–  Adam, hozzon ide egy raklapot, hogy átrakhassuk rá
azokat a ládákat, amiket már átnéztünk! És ha útközben
találkozik valakivel, nehogy elárulja neki, mit csinálunk itt!
– Igenis, uram!
Másfél órával később már az utolsó raklapnál tartottak – az
összes ládát felnyitották, az üvegeket egyesével kivették, majd
visszarakták. Csendben haladtak ládáról ládára, de
mindegyiknél csalódniuk kellett, mert felcímkézetlen boron
kívül semmit sem találtak bennük.
Közeledett az idő, mikor Valnek vissza kellett mennie az
irodába, felhívni a hatóságokat, hogy bejelentse húga eltűnését.
Maggie utolsó üzenetéből megtudta, hogy Alonzo nem
jelentkezett.
Kinyitotta a maradék ládák egyikét, és elkezdte kivenni
belőle az üvegeket. Egy palack eltört, de ő nem törődött vele,
tovább folytatta. Mikor a szalma alatt nem talált mást, csak a
láda alját, felemelte az üres dobozt és dühösen felkiáltott.
–  Semmi! Sehol semmi! – A többi ládára hajította, és nézte,
ahogy eltörik. – Az istenit! – Lehunyta a szemét, és öklét a
homlokához nyomta, hogy csillapítsa az egyre erősebbé váló
lüktetést.
Gabi odakint van, én pedig itt állok üres kézzel!
 – Szent szar! – kiáltott fel hirtelen Rick.
–  Mi az? – kapta oda a fejét Val. Rick és Lou a törött ládát
bámulta.
Val megremegett.
A doboz tényleges alja és az üvegek között volt még egy
deszka; közte és a láda alja között alig kétcentis rés volt.
Azonban ebben a hézagban lapult még valami. A három férfi
egész közel lépett a ládához.
Rick fogta a kalapácsot, amellyel a dobozokat bontották fel,
és lefeszítette vele a felső deszkát. A résben egy szorosan lezárt
csomag rejtőzött. Rick óvatosan felvágta a zsebkésével, és kivett
vele belőle valami fekete dolgot. Az orrához emelte a kést, és
megszagolta.
– Jézusom!
– Mi az?
 
–  Még meg kell vizsgálnom, hogy biztos az-e, amire
gondolok, de…
– De mire gondolsz? – kérdezte Val.
Rick helyett Lou válaszolta meg a kérdést.
– Heroin… még nem a végleges formájában.
Val előtt újra megjelent a kép, ahogy Gabi kinyújtja a karját.
Lou és Rick azonnal akcióba lendült. Találomra bontottak fel
újabb ládákat, kipakolták belőlük az üvegeket, és összetörték a
dobozokat – a titkos rekeszekben pedig újabb adagokat találtak.
–  Úgy néz ki, már tudjuk, Picano miért árulja a borát –
 szólalt meg Rick.
– Valakinek ez szörnyen fog hiányozni – mondta Lou.
– Ez akkora mennyiség, hogy ölni is képesek érte.
– Gabi! – suttogta halálra váltan Val.
–  Amíg ez nálunk van, életben hagyják – tette a vállára a
kezét Rick.
Val kétségbeesetten kapaszkodott bele a szavakba. Nem
veszítheti el a reményt… nem, mikor már ilyen közel kerültek a
válaszokhoz.
 Huszonhetedik
fejezet

Maggie, miután órákig bűvölte Val telefonját, összerezzent,

mikor rezegni kezdett a mobilja. Rá se nézett a kijelzőre, de már
készült, hogy elküldje az illetőt, aki megzavarta, miközben ő egy
nagyon fontos hívást várt.
– Igen… – szólt bele röviden, pattogó hangon.
Rövid zizegést hallott, majd kurta nevetést.
– Halló! – Mikor az illető nem szólt bele a telefonba, elvette
fülétől a készüléket, és rápillantott a kijelzőjére. Ismeretlen hívó.
Ekkor Maggie nyögést hallott… egy női hangot.
– Gabi? – kérdezte a székben kiegyenesedve.
A hang olyan erőtlen volt, hogy alig hallotta.
– M-Maggie?
A Val vezetékes telefonjára érkező hívásokat lehetett
rögzíteni, de Maggie-t a mobilján hívták.
– Fáj, Maggie… Ő pedig… – Gabi hangja megbicsaklott, a lány
sírva fakadt.
– Hol vagy?
Susogás hallatszott, majd ismét Gabi hangja, de most már
távolabbról.
– Kérlek, Alonzo! Szükségem van rá!
– Gabi, hol vagy? – Maggie hallotta, mennyire kétségbeesett
a hangja.
– Igen… igen… – mondta Gabi megkönnyebülve.
– Ne, Gabi! – kiabálta a telefonba Maggie. – Az méreg! Hagyd
abba! – Ekkor már szinte teli torokból üvöltött. – Te szemét
állat! Hagyd abba!
Gabi még ott volt, a hangja egészen távolról jutott el Maggie-
hez.
– Köszönöm… köszönöm… – ismételgette.
– Te beteg állat! Szólj már bele!
 Ekkor megjelent Carol, nyomában az egyik biztonságival.
Maggie csak akkor vette észre, mennyire remeg a keze, mikor
felemelte, jelezve Val titkárnőjének, hogy maradjon csendben.
– Mit akarsz? Tudom, hogy ott vagy.
Elfordult Caroltól, és feszülten figyelt.
Alonzo hangja jéghideg volt és fenyegető.
– Lépjen ki a verandára, Miss Rosenthal!
Maggie az iroda kétszárnyú ajtajához sietett, de a biztonság
kedvéért az árnyékban maradt.
– Hol van Gabi?
A férfi várt egy-két másodpercet.
– Jól áll magának a piros.
Maggie lenézett piros selyemblúzára, majd óvatosan kijjebb
lépett. Az óceán mindössze pár lépésnyire volt, ám egyetlen
nagyobb hajót sem látott a vízen. Néhány vitorlás ringott a
parttól úgy egy mérföldre – túl messze ahhoz, hogy bármit is
lásson rajtuk.
Hallotta maga mögött az embereket, ahogy izgatottan
nyüzsögnek, de nem törődött velük.
– Magának pedig egy szép, narancssárga kezeslábas állna jól
– mondta.
– Ohh, Miss Rosenthal. Miért ilyen ellenséges? Mondja meg a
barátjának, hogy a szállítmányom egy órán belül legyen fenn a
charterhajón!
– Miféle szállítmányról beszél?
A bor? Az ostoba borára gondol?
–  Maga itt nem tehet fel kérdéseket. Egy óra. És ön is a
kapitánnyal tart.
– Hogy két túsza legyen? Na azt már nem!
Újabb surrogás hallatszott.
– Mit mondasz, édesem? Még? Neked bármit!
– Ne! Hagyja abba! Még megöli!
Maggie a háta mögül hallotta, hogy valaki zihál.
–  Miért akarnám megölni a feleségemet? Élve sokkal
értékesebb, mit holtan.
A felesége?
–  Egy óra, Miss Rosenthal. Bármilyen szánalmasan is
próbálkozik Masini, mindenről tudok, ami a szigetén történik.
Egyedül jöjjön, vagy szegény Gabriellát még valami baleset éri.
Nem hinném, hogy ebben az állapotban sokáig bírná taposni a
vizet.
– Beteg állat! – nyögte Maggie.
Ekkor valaki megragadta a vállánál fogva. Hátrafordulva
Vallel találta szembe magát.
– Egy óra.
Val kikapta a kezéből a telefont, és Alonzo nevét
ismételgetve, üvöltve káromkodott olaszul. Aztán elhajította a
telefont, és szorosan magához ölelte Maggie-t.
– Életben van – mondta vékony hangon Maggie. Épp csak…
– Beszéltél vele?
Maggie bólintott, miközben a Val mögött összesereglett
alkalmazottakra nézett.
– Küldd el őket! – suttogta.
Ahogy kimentek az irodából, megjelent Rick.
Maggie gyorsan elmondta a két férfinak, hogyan zajlott a
telefonbeszélgetés.
– Alonzo azt mondta, hogy a szállítmányának egy órán belül
fent kell lennie a hajón. De miféle szállítmányról beszélt? A
borról?
Val és Rick összenézett.
– Mi az?
– Heroin – válaszolta végül Rick. – A ládákban nyers heroin
van.
– Ez most komoly? Alonzo droggal kereskedik?
– Nagyon úgy fest a dolog.
–  Nos, most vissza akarja kapni. Ha nem kezdjük el
felrakodni a ládákat a hajóra, arról valaki tájékoztatni fogja. A
hangja alapján Gabi nem bír ki még egy adagot. – Maggie
elindult az ajtó felé.
– Várj, kell egy terv. Ha csak úgy követjük Alonzo utasítását,
azzal a kezére játszunk.
– Ki kellett mennem a teraszra, ő pedig megmondta, milyen
színű ruha van rajtam. Vagy ő lát minket, vagy van itt egy
embere. Majd rakodás közben kitalálunk valami tervet. Már így
is eltelt tíz perc.
Rick kezét felemelve feltartóztatta.
–  Amint felrakodunk arra a hajóra, drogkereskedőkké
válunk – mondta.
 –  Mi más választásunk van? – kérdezte Val. – A húgomról
van szó!
Maggie néhány pillanatig hallgatta, ahogy a két férfi
vitatkozik. Azt nem kötötte az orrukra, hogy neki is fel kell
szállnia a hajóra.
–  Ha befejeztétek a vitatkozást, fiúk, a raktárban
megtaláltok. – Azzal sarkon fordult és kisietett Val irodájából.

Val két perccel később már utol is érte. Hátrahagyta Ricket, hogy
az felhívhassa Neilt, és ketten kitaláljanak valami tervet.
Margaretnek azonban igaza volt. Azzal, ha megmakacsolják
magukat, és nem engedelmeskednek Alonzónak, csak rontanak
Gabi helyzetén.
Val elkapta Margaret karját, és egy rövidebb úton indult vele
a raktár felé; egy olyan ösvényen, amelyen nem botlanak
állandóan bele a vendégekbe.
– Erre!
A lány szorosan megfogta a kezét, és követte, de közben
időről időre hátrapillantott.
– Szörnyű a tudat, hogy valaki figyel minket.
–  Kirúgok mindenkit, és egy teljesen friss személyzetet
veszek fel helyettük!
–  Ez őrület! Az a fickó őrült! Igyekezett nyugodtnak
mutatkozni, de észrevettem a hangján, hogy pánikba esett.
–  Bárcsak tudnánk, hogy ő csak a szállító, vagy a díler is.
Mert ha csak a szállító, akkor van egy nála nagyobb ember, aki
vissza akarja kapni a drogot.
–  Mondd, honnan tudsz te ennyi mindent a kábítószer-
kereskedelemről?
Val kesernyésen elvigyorodott.
– New Yorkban nőttem fel. Ott mindenki ismer valakit. A kis
dílerek, ha nem használják a saját anyagukat, feljebb léphetnek
a ranglétrán. Ha Alonzo csak szállító, akkor most valaki
valószínűleg nagyon szorongatja.
– Ettől esett kétségbe.
– A kétségbeesett ember pedig veszélyes.
A raktárhoz kanyarodva lassítottak lépteiken.
 –  Alonzo mondott valami nagyon furcsát. A feleségének
nevezte Gabit. Nem leendő feleségének, hanem mintha már
összeházasodtak volna.
Val hirtelen megállt.
– Gabi nem…
–  Gabi pillanatnyilag folyamatosan száll. Nem lehet tudni,
mit tett.
Val remegő kézzel beletúrt a hajába.
– De miért?
– Nem tudom. Sosem tudhatjuk, mi mozgat egy pszichopatát.
–  Több időre van szükségünk, cara. Több időre, hogy
rájöjjünk, mi a terve.
Margaret a karórájára pillantott.
– Negyven percünk maradt. Gondolkodjunk!
Val magával húzta, és amint megpillantotta a raktárban
dolgozó alkalmazottait, azonnal utasítani kezdte őket.
A charterhajó a kikötőben volt. Stephan a rámpa mellett állt,
ahonnan általában a be – és kiszálló utasokat szokta figyelni.
Ezúttal azonban senki sem volt a hajón. Sőt, valójában ebben az
órában a hajó nem is szokott a kikötőben állni.
–  Maradj itt! – mondta Val, és Margaret kezét elengedve
elindult felfelé a rámpán.
Stephan arcán sunyi vigyorral nézte a közeledő férfit.
Val, amint odaért mellé, elkapta a kapitány nyakát.
–  Nem tudom, mit ígért neked, de én is megígérek valamit!
Megkereslek, és akkor drágán megfizetsz ezért!
Ekkor valami kemény fúródott Val oldalába. Anélkül, hogy
lenézett volna, elengedte Stephan nyakát. Persze, sejthette
volna! Egy drogkereskedő nem jár pisztoly nélkül.
–  Okos döntés, Valentino. – A kapitány megmozgatta a
nyakát. – Nem kellene inkább rakodnia?
Val ökölbe szorította a kezét, de türtőztette magát. Tudta,
hogy muszáj megőriznie a hidegvérét.
Visszament Margarethez, akinek szintén lángolt az arca. A
lány tehetetlen dühvel a szemében nézett a hajóra.
Mire leértek a borospincébe, Rick már ott volt, határozottan
irányította Val embereit.
Margaret kezében a mobiljával leült a pince egyik távoli
sarkában.
 Val közben odaintette magához Ricket.
– Ha mindet visszaadjuk neki, nem lesz oka életben hagyni
Gabit – mondta.
Rick előrehajolt, és suttogva így szólt:
– Nézd meg alaposabban!
Val emberei olyan dobozokat pakoltak a raklapok közepére,
amelyek nem Alonzóéi voltak, tehát csak a külső ládákban volt
drog. Körülbelül az egyharmada hiányzott.
– Átverjük?
Rick bólintott.
– Neil a parton van, segítséget szerez.
Val keze újra ökölbe szorult.
– Csapdának tűnik – mondta. – Nem tetszik ez nekem.
– Van jobb ötleted?
– Szólhatnánk a rendőrségnek.
Rick mosolyogva rákacsintott.
– Neil ötlete jobb.
Val nagyon remélte, hogy Neil és a barátai tudják, mit
csinálnak.
Margaret felé pillantott. Reszketett. Val fogta a zakóját,
amelyet órákkal korábban az egyik láda tetejére dobott, és
ráterítette a lány vállára.
– Köszönöm – suttogta Margaret.
Val homlokon csókolta. Erős nő volt, de az elmúlt egy-két
nap történései kezdték legyűrni.
– Hozzam ide az inhalátorodat? – kérdezte a férfi.
Margaret megrázta a fejét.
–  Az új gyógyszer bevált, sokkal jobban vagyok tőle. Ne
aggódj miattam!
Lehetetlent kért tőle. Val letérdelt elé, és két keze közé fogta
jéghideg kezeit.
– Sajnálom, Val!
– Te nem tehetsz róla.
Margaret nem úgy nézett rá, mint akit meggyőztek a szavai.
Az utolsó ládákat is felpakolták a raklapra, majd
körbetekerték őket fóliával, végül egy villástargoncával
elkezdték kivinni őket.
Val előrehajolt és röviden megcsókolta Margaret hideg
száját.
 – Jobb lenne, ha itt maradnál.
– Nem, azt nem lehet! – rázta meg a fejét Margaret.
Val értette, hogy a lány szeretné a saját szemével látni, mi
történik, de nem akarta, hogy Stephan közelébe menjen.
Ugyanakkor azt sem akarta, hogy a borospincében maradjon,
ahol még ott volt a drog. Ha bármelyik embere, aki segített a
rakodásban, Alonzónak dolgozik, akkor a tervüknek annyi, még
mielőtt Stephan elhagyná a kikötőt.
Rick és Val közrefogta Margaretet, úgy mentek ki a hajóhoz.
Bár odakint legalább harminc fok volt, Margaret még mindig
reszketett. Mikor Val elindult, hogy beszéljen Stephannal, a lány
megbotlott, így Ricknek el kellett kapnia.
– Jól vagyok. Sajnálom.
Elég rossz bőrben volt, Val pedig semmit sem tehetett érte.
Val megállította az emberét, mielőtt az még felemelte volna
a hajóra az utolsó raklapot.
–  Ugyan már, Masini! Gyerünk, dobják fel azt is! – Stephan
zsebre tett kézzel állt a fedélzeten, Val pedig tudta, hogy most is
rá szegezi a pisztolyt.
– Csak ha már tudom, hogy Gabi biztonságban van.
– Nincs alkupozícióban, Masini.
–  Fogja a telefonját és hívja fel a főnökét! Vagy elindulhat
egy hiányos rakománnyal, és amint Gabi biztonságban lesz,
megkapja a maradékot.
A Stephan arcára kiülő kifejezésből ítélve a férfi nem
számított ilyesfajta bonyodalomra.
Ekkor telefoncsörgést hallottak. Mindenki Margaret felé
kapta a fejét, ő pedig felvette a telefont.
– Gabi…
– Pakolják fel a ládákat, Masini! – üvöltötte közben Stephan.
Val megpróbált kivenni valamit Margaret szavaiból,
miközben Rickre pillantott, a férfitól várva tanácsot, mit tegyen.
– Hol vagy? – kiabálta a telefonba Margaret.
– Ketyeg az óra… – mondta nevetve Stephan.
–  Látod a szigetet? Látsz embereket? – Margaret Ricknek
hátat fordítva a vizet kémlelte.
Közben Stephan, aki időközben lesétált a rámpán, kivette a
zsebéből a pisztolyt tartó kezét, és a targoncát kezelő férfi felé
intett a fegyverrel.
 – Mozgás!
A kikötőben lévő alkalmazottak gyorsan kitértek a pisztoly
csövének vonalából.
Margaret közelebb lépett a dokk széléhez.
–  Azt mondja, egy kis csónakban van, és sok embert lát a
parton – tájékoztatta a többieket. – Ne! Ne tedd! Megtalálunk,
ígérem! Nincs elég erőd kiúszni.
Val egyre kétségbeesettebben hallgatta Margaretet.
A targoncás épp elkezdte felemelni a ládát, mikor Val
telefonja is megcsörrent.
Rick közelebb lépett Margarethez, aki mit sem érzékelt a
háta mögött kibontakozó drámából.
– Jobb, ha felveszi, Masini – mondta Stephan.
Valnek most az hiányzott a legkevésbé, hogy megzavarják.
Anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is levette volna a
tekintetét Stephanról és a pisztolyról, füléhez emelte a telefont.
– Igen?
–  Tíz perccel ezelőtt letelt az idő. Azt hittem, komolyan
veszed a követelésemet.
A férfi, akit beengedett az otthonába, és aki a húgának
udvarolt, most jeges, fenyegető hangon szólt bele a telefonba.
– Hol van Gabi?
–  A vízen ringatózik. Elég közel a parthoz, hogy lásd a
levegőbe repülni, ha nem iparkodsz.
Az utolsó raklapon lévő ládákat is felrakodták, és a
targoncás tolatva eltávolodott a hajótól.
– Maggie? – lépett oda Rick a lányhoz.
Mielőtt Val közölhette volna Alonzóval, hogy a ládák fent
vannak a hajón, Stephan Margaret és Rick közé lépett.
Rick előkapta a fegyverét, és a kapitányra szegezte.
– Vissza!
Stephan halálos nyugalommal megrázta a fejét.
– Nem ebben állapodtunk meg. A nő velem jön.
Val megtántorodott.
– Nem!
Margaret ujjai alig tartották a telefont. A szél a szemébe
fújta rövid, szőke haját… a borostyánszínű szemek minden
szónál többet mondtak.
– Dobd el a fegyvert! – kiáltotta Rick.
 – Lőjön le, és Gabi halott.
Val fel sem fogta, hogy Alonzo még mindig üvölt a
telefonban. Füléhez emelte a készüléket.
–  Ne pazarold az időmet, Masini! És most jól figyelj! A
következő öt perc múlva fog felrobbanni, hacsak el nem indul a
hajó a rakománnyal… és a nőddel.
– Andare all’inferno!
–  Mindenképp pokolra kerülök, Val – mondta Alonzo. A
következő pillanatban robbanás hangját hallották az óceán
felől.
– Gabi! – üvöltötte a telefonba Margaret. – Gabi!
Rick kibiztosította a fegyverét, és tett egy lépést előre.
Val mintha lassított felvételként látta volna, ami körülötte
történt.
Margaret levegőért kapkodott, térdei megbicsaklottak.
–  Tarts ki, kicsim… megyünk – mondta könnyes szemmel
Gabinak.
– Megkaptad az üzenetemet, Val? – kérdezte Alonzo.
–  Négy és fél perc – számolt vissza Stephan. – Gyerünk,
szőkeség!
– Jézusom!
Margaret elindult, csak épp a hajó felé, nem pedig az
ellenkező irányba.
– Margaret, ne! – kiáltotta Val.
–  Meg fogja ölni, ha nem engedelmeskedem. – A lány Rick
felé fordult. – Kérdezd meg Judyt, milyen sportban voltam
nagyon jó főiskolás korunkban!
Mikor felért a hajóra, Val érezte, hogy nem látja viszont élve.
Talán egyiküket sem. Sem a húgát, sem a nőt, aki ellopta a
szívét.
Rick leengedte a fegyverét.
–  Ha követnek bennünket – mondta Stephan, miközben
Margaret mögött visszahátrált a hajóra –, a nő halott!
Val és Rick tehetetlenül nézte, ahogy a kapitány eloldja a
kötelet.
A férfi megragadta Margaret karját, majd kitépte kezéből a
telefonját és kihajította a partra.
– Biztos, ami biztos – mondta.
Betuszkolta Margaretet a kabinba, majd kikormányozta a
hajót a dokkból.
Val kénytelen volt végignézni, ahogy a hajó felgyorsít és
egyre távolabb kerül tőlük.
Alonzo azonban továbbra is vonalban volt.
– Ha bántod őket, halott ember vagy! – üvöltötte a telefonba
Val.
– A gyilkolás piszkos munka, Masini. Na nem mintha kényes
lennék. Menj, keresd meg a feleségemet, és vigyázz rá! Később
még jelentkezem.
 Huszonnyolcadik
fejezet

Olyan forró… nem volt hova menekülnie a napsugarak elől. Mi

lesz vele ebben a kétszemélyes csónakban? A feje még mindig
fájt, de már nem olyan elviselhetetlenül, mint korábban. Két
kezébe temette arcát és dülöngélni kezdett. Bárcsak tudna
aludni! Az jobb lenne, mint várni, mikor válik újra
elviselhetetlenné a fájdalom.
Ahogy felállt, a csónak vészesen megbillent. A fehér ruha,
melyet az esküvőjén viselt, félig lecsúszott a vállán. Vajon mikor
öltözött át utoljára?
És mikor zuhanyozott utoljára? Nagyon vágyott egy
zuhanyra.
A csónak újra megbillent. Gabi óvatosan leült,
összekuporodott, és lehunyta a szemét.

–  Van valami nyomunk? – kérdezte Rick a telefonban. Val

közben utolérte a férfit. Bepattantak a golfkocsiba, és Val
kiengedte a kéziféket.
A kifutópálya felé vették az irányt.
Lou hátramaradt, miután azt az utasítást kapta főnökétől,
hogy egyetlen alkalmazottat se engedjen el a szigetről.
Egyértelmű volt, hogy Alonzónak több embere is van köztük.
Margaret élete múlhat azon, hogy megtalál-ják-e őket, és ha
igen, mit szednek ki belőlük.
Rick hadart, Val a beszélgetés felét nem hallotta. Mikor
lerakta a telefont, beavatta Vált a tervükbe.
–  Útban idefelé elhelyeztem a hajón egy nyomkövetőt –
mondta. – Ezenkívül van még egy az egyik láda belsejében. Így
ha lerakodják a hajóról a drogot, mindkettőt követni tudjuk
majd.
 j
Val egy kicsit kezdett megnyugodni.
– Honnan fogjuk tudni, hol van Margaret? – kérdezte.
Rick, aki szinte mindig mosolygott, most komolyan nézett rá.
–  Ő a feleségem legjobb barátnője. Fel sem merülhet, hogy
elveszítjük.
– Ő a jövőm – licitált rá Val.
Rick biccentett.
– Milyen jól lősz? – kérdezte.
– Elég jól. De sosem lőnék, ha valaki, aki fontos számomra, a
közelben van.
Megálltak a kifutópálya mellett, és kiugrottak a kocsiból.
Rick a háta mögé nyúlt, majd a következő pillanatban
megdermedt. Megtapogatta a derekát, majd levette a zakóját.
– Ravasz! – mondta immár vigyorogva.
Val értetlenül nézett rá.
Rick gyorsan elővette a telefonját.
–  Szia kicsim! Nincs időm elmagyarázni. Mondd csak,
Maggie milyen sportban volt nagyon jó főiskolás korotokban?
Míg Rick a feleségével beszélt, Val idegesen egyik lábáról a
másikra állt. Aztán Rick váratlanul hangosan felnevetett.
– Gondolhattam volna… Én is szeretlek – mondta.
Közben megérkezett a helikopter, felkavarva körülöttük a
homokot.
–  Maggie másodéves korában a lövészcsapat tagja volt –
kiabálta Rick. – Ezt nem is tudtam róla.
– És mi hasznát veszi fegyver nélkül?
Rick továbbra is vigyorogva hátranyúlt, és lecsatolta
magáról a vállszíját – a pisztolytartó tok üres volt.
– És zsebtolvajnak sem utolsó!
Hosszú órák óta Val most először megkönnyebbülést érzett.
A pilóta intett neki, hogy szálljanak be. Val, csak mikor
bekapcsolta a biztonsági övét, vette észre, hogy egy katonai
helikopterben ül. A pilóta mellett ülő Neil hátrafordult, és
átnyújtott neki egy fejhallgatót.
Mikor a fejhallgatót felvéve már nem kellett üvölteniük
ahhoz, hogy hallják egymás szavát, Val megszólalt:
– Azt hittem, mindketten nyugalmazott tengerészgyalogosok
vagytok.
A pilóta felelt neki:
 –  Egy tengerészgyalogos élete végéig tengerészgyalogos
marad.
– Keressük meg a húgodat! – mondta Neil.
Val abba az irányba nézett, amerre a hajó elindult.
– Margarettel mi lesz? – kérdezte.
Rick megpaskolta a helikopter közepén lévő szerkezetet. A
radarképernyőn pöttyök voltak…
– A piros pötty jelzi Maggie helyzetét.
– És a többi?
– Ez a kettő itt Blake, a többi három pedig – Rick kacsintott –
barát.
– Egy egész kis sereg.
– Majdnem – mondta Neil.
Rick Val kezébe nyomott egy távcsövet, és mindhárman
kémlelni kezdték az alattuk elterülő óceánt.
Kínzóan lassan teltek a percek.
Val minden egyes hajót és csónakot alaposan megnézett. Bár
idegességében már a lábával dobolt, egy pillanatra sem vette le
tekintetét a vízről. Gabi valahol odakint volt, nekik pedig
muszáj megtalálniuk.
Egy órával később Neil előremutatott.
– Ott!
A pilóta lejjebb ereszkedett ott, ahová a férfi mutatott.
Val nem látott mást, csak egy kis csónakot, és benne egy
fehér foltot. Ám minél közelebb értek, annál bizakodóbbá vált.
Gabi koszos, fehér ruhában, fejét naptól leégett karjaival
takarva, mozdulatlanul kucorgott a csónakban.
– Mennyire tudunk leereszkedni?
A pilóta arrébb vitte a helikoptert, ám még így is akkora
hullámokat kavartak, hogy attól tartottak, felborul a csónak. Val
gondolkodás nélkül levette a fejhallgatót, és kibújt az ingéből.
Rick azonnal tudta, mit tervez.
Val lerúgta a cipőjét és kioldotta a nadrágövét. Rick a kezébe
nyomott egy walkie-talkie-t.
Mikor Rick kinyitotta a helikopter ajtaját, Vált megcsapta az
erős szél.
– Közelebb megyünk – kiabálta Rick.
Val felmérte a magasságot, aztán beugrott a vízbe. Ha
valamit, akkor a sziklaugrást megtanulta a szigeten eltöltött
évek alatt. Amint felbukkant a felszínre, hüvelykujját feltartva
jelezte, hogy minden rendben, majd fogai közt a walkie-talkie-
val úszni kezdett a csónak felé.
Bár gyakorlott úszó volt, még így is zihált, mire odaért.
– Gabi! Tesoro!
Gabi erőtlenül felnyögött.
Val bemászott a csónakba, ami közben kétszer is majdnem
beborította húgát a vízbe.
Gabi arca elgyötört volt, szemei alatt sötét karikák húzódtak.
Tíz évet öregedett az elmúlt pár nap alatt.
Ajkai kiszáradtak és berepedeztek, a haja csomókban állt
össze.
– Mit tett veled? – kérdezte fájdalmas hangon Val.
Kitapogatta Gabi pulzusát, és megnézte véraláfutásos
karjait. Egyes foltok még fel voltak duzzadva, míg mások már
sárgás színt öltve halványultak.
A lány újra felnyögött, de a szemeit továbbra sem nyitotta ki.
– Hogy van? – hallotta Val a rádión keresztül Rick hangját.
Szájához emelte a készüléket, és lenyomta a gombot.
– Életben van. De épphogy csak. Kórházba kell vinnünk.
– Látsz robbanóanyagot?
Merda, erről megfeledkezett. Benézett a csónakban lévő
egyetlen ülés alá – a csónak falára oda volt erősítve valami.
Nem értett a robbanóanyagokhoz, de feltételezte, hogy az.
–  Igen. Úgy hat centi átmérőjű, van rajta néhány drót… és
egy lámpa.
Val, miközben Rickhez beszélt, végig Gabi homlokát
simogatta.
– Lemegyek – mondta Rick.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a hevederben ülve
leereszkedett hozzájuk. A csónak alig bírta el hármójukat; hogy
ne boruljanak fel, Val mindig úgy helyezkedett el benne, hogy
kiegyenlítse Rick súlyát.
– Ez most komoly? – kérdezte nevetve Rick, mikor meglátta a
robbanóanyagot. Odanyúlt érte.
– Óvatosan! – mondta Val.
Rick azonban eltolta a kezét.
–  Már kamasz koromban jobbat raktam össze, mint ez a
szar. – Kihúzott két drótot, mire a lámpa kialudt. – Amatőrök!
Lehet, hogy Alonzo droggal kereskedik, de a
robbanóanyagokról semmit sem tud.
Val csak ekkor vette észre, milyen gyorsan veszi a levegőt.
– Vigyük el innen Gabit! – mondta.
Val Rick utasításait követve segített rögzíteni eszméletlen
húgát a férfi hevederéhez.
–  Nem kell visszajönnötök értem – mondta, mikor készen
voltak. – Csak vigyétek kórházba Gabit!
– Egy lépéssel előtted járunk, Masini. Már úton van ide érted
egy hajó. – Rick a zsebébe nyúlt, és odaadta Válnék a
mobiltelefonját. – Arra az esetre, ha Alonzo közvetlenül téged
hívna.
– Kösz. – Val homlokon csókolta húgát. – Vigyázzatok rá!
Rick feltartotta a hüvelykujját, majd Gabival együtt
felemelkedett a levegőbe.

Az, hogy piszkosul be volt szarva, enyhe kifejezés. Maggie nézte,

ahogy Val szigete lassan eltűnik a szeme elől, és senki sem
követi őket. Végiggondolta a lehetőségeit. Átugorhatna a
korláton, és megpróbálhatna elúszni, de akkor Stephan egész
biztosan rálőne, neki pedig esélye sem lenne kikerülni a golyót.
Arról nem is beszélve, hogy az ő tüdejével nem lenne túl okos
dolog nekivágni a több száz méteres útnak. Ezenkívül azt sem
tudta, hogy Gabi biztonságban van-e.
Maggie bízott Rickben és Neilben, tudta, hogy később meg
fogják őt találni. Abban viszont csak reménykedni tudott, hogy
Alonzo és az emberei nem tudnak a barátairól.
Vajon Alonzo hogyan fogadja majd, hogy a szállítmánynak
csak a kétharmadát kapja meg? Rögtön lelövi őt, vagy elkezd
alkudozni? Rick szerint egy raklapnyi anyag úgy egymillió
dollárt érhet, finomítás után pedig a tripláját fogja.
– Hová visz? – kérdezte Stephant, mikor Val szigete teljesen
eltűnt a szeme elől. A vízbe ugrás ötletét végképp elvetette.
Öngyilkosság lett volna.
Vajon le tudná lőni a kapitányt és átvenni az irányítást a
hajó felett?
Talán igen, ha a férfi bántalmazná is, nem csupán a
tekintetével fenyegetné. Elvégre Maggie nem hidegvérű gyilkos.
– Hamarosan megtudja – válaszolta Stephan.
Seggfej.
– Milyen érzés, hogy a barátai nőket bántalmaznak?
A férfi nem válaszolt, csendben folytatta a kormányzást.
Ez rendkívül idegőrlő volt, ezért Maggie így folytatta:
–  Nem nézem ki Alonzóból, hogy egyedül csinálja ezt az
egészet. Annál sokkal ostobábbnak tűnt nekem.
A kapitány egyik lábáról a másikra állt.
– Biztos vagyok benne, hogy valaki más várja a szállítmányt.
Lehet, hogy maga végül semmit sem kap belőle.
Stephan egy pillanatra rásandított, de aztán meredten
bámulta tovább a horizontot.
–  Egyébként mennyire jól ismeri Alonzót? Fogadni mernék,
hogy még csak nem is olasz.
– Túl sokat beszél.
Maga meg fészkelődik. Csak nem jó irányban tapogatózom?
–  Még új nekem ez az akaratom ellenére vagyok fogoly
helyzet. Rémültnek kéne lennem? Gabi az volt?
– Gabi nem volt elég okos ahhoz, hogy féljen.
Drága, ártatlan Gabi! Már soha nem lesz a régi.
–  Maga adta be neki a drogot, igaz? Az a lány már soha
senkiben nem fog bízni. Büszke lehet magára! – Az utolsó
mondatot megvető hangon vakkantotta oda.
– Egyszer sem értem hozzá Gabihoz! – tiltakozott a férfi.
–  És úgy érzi, ettől már jobb? Maguk férfiak mindent meg
tudnak indokolni! – Furcsa, hogy a düh milyen gyorsan el tudja
söpörni a félelmet. És akkor az ember végre tisztán lát.
Az irányítópanelen lévő rádió recsegni kezdett.
– Itt Alfa – hallatszott egy férfihang. – Béta, jelentkezz!
Stephan felvette a rádiót. – Itt vagyok. Útban a rakománnyal.
– Bármi gyanús?
– Semmi. Nálad?
– Tiszta. Tartsd az irányt!
Stephan bontotta a hívást.
–  Alfa és Béta? – kérdezte gúnyos hangon Maggie. – Nekem
ez úgy hangzik, hogy ő a főnök, maga pedig a csicskása.
Későn vette csak észre a felé lendülő öklöt. Éles fájdalom
hasított az állkapcsába.
– Kuss legyen! – rivallt rá Stephan.
Igen, ez jó ötletnek tűnt.
 Huszonkilencedik
fejezet

Val felvette a száraz ruhát és cipőt, amelyet kapott, majd

felment az őt felvevő hajó hídjára. Nem igazán tudta eldönteni,
milyen járművön is van. Egy motorcsónak sebességével
mozgott, de volt rajta vagy egy tucat ember, és nemcsak
emberek, de rakomány szállítására is alkalmas volt. Látott már
korábban hasonló hajókat – azok a kikötői hatóságokhoz
tartoztak. Ezen azonban nem látta a rendőrség jelzését.
Valaki átnyújtott neki egy üveg vizet.
– Köszönöm – biccentett.
– Örülök, hogy segíthetünk.
– Van valami hírük a húgomról?
– A Miami Generalban van, a legjobb kezekben. – A kapitány
elébevágott Val következő kérdésének. – Ennél többet nem
tudok. Neil és Rick újra felszállt a helikopterrel.
A férfi rámutatott az előtte lévő térképre – egy
ugyanolyanra, amilyet Val a helikopteren látott.
– A húga itt van, mi pedig itt. – Egyes pontok világítottak, a
többi pedig villogott.
– Ezek itt micsodák? – kérdezte Val.
– Új résztvevők, vagy egy sétahajó… nehéz megmondani, ha
nem látjuk őket.
–  De hogy láthatnánk őket anélkül, hogy ők meglássanak
minket?
A kapitány felpattintott néhány kapcsolót, mire a tőle balra
lévő monitor életre kelt.
– Felnőtteknek való játékok.
Val közelebb hajolt – beletelt néhány másodpercbe, mire
felfogta, hogy az óceánt látja, több ezer mérföld magasból.
– Műholdkép? – kérdezte.
–  A Nagy Testvér. Csak meg kell határoznunk a helyet, és
ráközelíteni.
Val hátrahőkölt.
– Mégis ki maga?
– Brenson, parti őrség, DEA{1}. Rövid ideig együtt dolgoztam
Neillel a tengerészgyalogságnál hírszerzőként.
– És most Floridában szolgál?
A kapitány megrázta a fejét.
– Valójában Kaliforniában. Neil szólt, hogy baj van, én pedig
megmozgattam néhány szálat.
A kapitány egy embere Val másik oldalán állt, távcsövével az
óceánt kémlelve.
–  Mexikó egyik legmocskosabb drogkereskedőjének a
nyomában vagyunk. Diaznak hívják. Elkaptuk néhány emberét,
de még így sem tudtuk meg, hogyan jut be az országba a drog.
– Borosládákban – mondta Val.
Brenson hitetlenkedve megrázta a fejét.
– Nem is sejtettük.
–  Hát én sem, az biztos! Alonzo már fél éve szállít a
szigetemre bort. Isten tudja, menyi kábítószert hozott be az
orrom előtt!
–  Ezek a fickók ügyesen csinálnak cinkostársat ártatlan
emberekből. Mikor pedig a tudtukon kívül bűnrészessé vált
áldozatok rájönnek az igazságra, nem beszélnek, mert félnek a
börtöntől.
Brenson mintha rá és Gabira utalt volna. Na, nem mintha
Val félt volna a börtöntől. Talán még rács mögé kerülni is
megérné, ha ez azt jelentené, hogy végez Alon-zóval. Húgára
gondolt, az ernyedt testére, ahogy Rickkel együtt felhúzták őt a
helikopterbe.
És mi lehet Margarettel? Használta a fegyvert? Stephan
vajon tudja, hogy van nála? Vagy valaki már őt is bedrogozta?
Val megborzongott.
Börtön… vállalná, ha ez azt jelentené, hogy Margaret életben
marad.
Val nem tudta eldönteni, hogy most Istennel vagy az
ördöggel próbál-e üzletet kötni.
Talán mindkettővel.
Maggie igyekezett nem pánikba esni, mikor megpillantotta
Alonzo jachtját.
Két órába telt, mire a két hajó egymás mellé ért; és bár
Maggie örült volna annak, ha sosem látja újra a férfit, némi
elégedettség töltötte el, hogy alkalma nyílik az arcába köpni.
Mikor a két hajó oldala összeért, Alonzo három emberével
együtt átsétált hozzájuk.
– Miért nincs megkötözve? – kérdezte Maggie-re mutatva.
– Mégis mit csinálnék, seggfej? Átugranék a korláton?
Alonzo olyan erővel csapta arcon, hogy hátrabicsaklott a
feje. Legalább mindkét oldalán lesz egy duzzanat.
–  Amint kinyitotta a száját a szigeten, tudtam, hogy még
meggyűlik magával a bajom – mondta a férfi. – Nem tanították
meg arra a szülei, Miss Rosenthal, hogy nem egészséges, ha
mások dolgába üti az orrát?
Maggie-t nem ijesztette meg a pofon.
– Igenis az én dolgom, hogy mi van Gabival.
–  Mert a bátyja kúrogatja? Vagy talán Gabi testvérének
tekinti magát?
Azt hitte, ha fennhangon kimondja, ami köztük történt, az
majd megrázza a lányt. Nem így történt.
– Igen és igen – válaszolta nyugodt hangon Maggie.
Alonzo felnevetett.
– Ha Val elveszi magát, a sógornőm lesz.
– Mi értelme volt feleségül venni, bedrogozni, aztán magára
hagyni Gabit, hogy meghaljon?
A férfi csak megvonta a vállát, aztán arrébb ment, hogy
szemügyre vegye a borosládákat.
–  Ha sakkban tartom Valt és Gabriellát, könnyebb drogot
csempésznem a szigeten keresztül – válaszolta. – Nem járt volna
el a szájuk. Gabi egy napot sem bírna ki a börtönben, a bátyja
pedig ezt nagyon jól tudja.
– Gabi erősebb, mint hiszi!
Alonzo elindult a ládák mellett, Maggie pedig, hogy elterelje
a figyelmét, a korlát mentén kezdett el araszolgatni. Nem
akarta, hogy a férfi túl hamar észrevegye, hogy a drog egy része
hiányzik. Stephan és Alonzo egyik embere rászegezte a
fegyverét.
A lány igyekezett nyugodt maradni, nehogy elárulja magát.
Még csak az hiányzott volna, hogy megmotozzák.
–  És működött is volna a tervem, ha nem látogatnak el a
szőlőmbe – folytatta Alonzo. – Akkor Gabi talán még most is
élne.
Ne – jajdult fel némán Maggie. Nem, Gabi nem halhatott meg!
Azok után nem, hogy ennyi kockázatot vállaltak!
–  Ne sírjon, Miss Rosenthal! Úgy be volt lőve, hogy
valószínűleg semmit sem érzett.
–  Szemét állat! – Maggie nekiesett volna a férfinak, ha nem
tartják vissza ketten is. Ezúttal, mikor Alonzo odalépett elé,
valóban arcon köpte a férfit.
A férfi szeméből áradó jeges gyűlölet némiképp
megszeppentette. Alonzo lassan elővett egy zsebkendőt, és
megtörölte az arcát.
–  Golyót kéne eresztenem a lábába, és belökni a vízbe…
aztán élvezettel végignézni, ahogy széttépik a cápák.
Maggie-nek most már nagyon oda kellett figyelnie, hogy
nyugodtan lélegezzen. Érezte, hogy máris kicsit sípolva veszi a
levegőt.
Alonzo végighúzta mutatóujját az arcán, majd erősen
megragadta az állát.
–  De nem teszem. Inkább ajándék leszel, nem cápaeledel.
Diaz szereti a szőkéket.
A Maggie-t tartó két fickó felnevetett.
Alonzo durván ellökte magától a lányt, és visszament a
jachtjára.
Stephan követte főnöke hajóját.
Tíz perccel később feltűnt előttük egy sziget. Amennyire
Maggie látta, lakatlan volt.
Mikor beértek az öbölbe, Stephan leeresztette a horgonyt,
Alonzo pedig átkiabált neki, hogy vigyék Maggie-t a jachtjára.
Túl sokan voltak ahhoz, hogy a lány mindegyiket lelőhesse,
ezért úgy döntött, egyelőre tartalékolja az erejét.
Alonzo végigrángatta őt a fedélzeten, egészen hátra, ahol
egy kisebb csónak állt. Maggie a rászegeződő pisztoly láttán
engedelmesen követte a férfit. Mikor már Stephan és Alonzo
összes embere a jachton volt, az eltávolodott a charterhajótól,
amelyen a drog volt.
Otthagyták a chartert, ami azt jelentette, hogy valaki oda fog
menni a kábítószerért.
Diaz? Ő lenne a Béta felett álló Alfa? És vajon mikor érkezik
meg a rakományért? Egy nap múlva? Vagy már egy órán belül?
Vajon oda tudna úszni a charterhez, hogy segítséget hívjon?
Fogalma sem volt róla, hogy Rick és Neil tudják-e, hol van.
Lázasan próbált megoldást találni.
Amint partot értek, Alonzo egyik testesebb embere
kirángatta a csónakból. Mielőtt még Maggie fel tudott volna
állni, a férfi lelökte a homokba, rálépett a fenekére, elővett egy
kést, majd megvágta a jobb vádliját.
Maggie fájdalmasan felsikoltott.
Mikor a férfi elengedte és visszaszállt a csónakba. Maggie a
hátára fordult, és átkulcsolta megvágott lábát.
–  Alaposan gondolja meg, Miss Rosenthal, mielőtt úszni
kezdene! – mondta a víz felé intve Alonzo. – Azok az uszonyok
ott nem delfineké. És szeretik a friss vért.
– Dögölj meg!
Alonzo nevetve az embereire nézett, akik már a jachtja felé
kormányozták a csónakot.
–  Ma valamiért előszeretettel átkoznak el engem! Biztos a
telihold miatt van.
Maggie bicegve beszaladt a biztonságot nyújtó fák közé.
Elővette a 9 mm-est, amelyet Ricktől nyúlt le. Tökéletes,
megbízható fegyver, tizenkét golyós tárral. És piszkosul jól lehet
vele célozni.
A fájdalommal nem törődve a távolodó csónakra szegezte
tekintetét. Mikor a seggfejekkel teli ladik elég közel volt a vízből
kilátszó uszonyokhoz, és elég távol a parttól ahhoz, hogy
kiúszhassanak, Maggie felemelte a pisztolyt, és célzott. A három
egymást követő golyó megrepesztette a fát. A fickók csak
kapkodták a fejüket, ahogy a csónak kezdett megtelni vízzel.
Egy golyó süvített el mellette – túl messze ahhoz, hogy kárt
tehessen benne.
Maggie arrébb ment pár lépést, és ezúttal a charterhajó
tanksapkáját vette célba.
Alonzo és emberei próbáltak fennmaradni a vízen, a jachton
lévők igyekeztek közelebb manőverezni főnökükhöz. Maggie
nem törődött velük, csak összpontosított. Jó pár év eltelt azóta,
hogy utoljára fegyvert tartott a kezében. A charter valószínűleg
lőtávolságon kívül esett, de ettől még meg kellett próbálnia.
Ha felrobban a hajó, azt biztosan meglátja valaki.
Egyik szemét lehunyva kényszerítette magát, hogy
nyugodtan vegye a levegőt. Nem volt hiábavaló az a rengeteg
gyakorlás…
Már nem sípolt a tüdeje.
Meghúzta a ravaszt. Mellé…
Kicsit feljebb emelte a pisztolyt. Ezúttal eltalálta a hajót, de
az nem robbant fel.
– Gabiért – suttogta, és újra lőtt.

Végre!
Val látta a műholdképen, hogy két hajó egymás mellett van, egy
harmadik pedig nem messze tőlük. Épp mikor kezdte
nyugodtabban venni a levegőt, a radarképről eltűnt az egyik
pont.
– A pokolba! – kiáltotta Brenson.
– Hova lett?
Val visszafordult a műholdképhez, amely jó fél perccel le
volt maradva a másik monitorhoz képest.
A charterhajó helyén fényességet láttak, és a robbanás
hangja még mérföldekkel messzebbről is eljutott hozzájuk.
Brenson felkapta a rádióját.
– Indulunk! Az összes egység!
Val felpillantva látta a helikoptert – Rick a rádiójába
kiabálva osztogatta a parancsokat.
A hajóroncshoz érve leállították a motorokat. A charter még
mindig lángolt. Legalább két holttest úszott a roncsok között. Val
Margaret piros ingét kereste, de sehol sem látta.
Alonzo jachtja próbált egérutat nyerni, de a helikopter
leereszkedett föléjük, jelezve, hogy felesleges próbálkozniuk.
Nem kellett sokat várni, és a parti őrség jelzésével ellátott
hajó elállta Alonzo útját… már ha a férfi egyáltalán rajta volt a
jachton.
Valt azonban most nem a férfi érdekelte. Lázasan fürkészte
a hajókat és a partot.
– Itt a parti őrség, dobják el a fegyvereiket! – hallotta.
 Közben újabb helikopterek jelentek meg felettük, és a vízen
is megérkezett az erősítés. Azonban mindez mit sem számított,
mert Margaretnek még mindig semmi nyoma nem volt.
Val olyan erővel szorította a hajó korlátját, hogy
elfehéredtek az ujjai. Legszívesebben beugrott volna a vízbe és
odaúszott volna a jachthoz.
Alonzo emberei lassan sorra eldobták a fegyvereiket, míg
mind a hatan felemelt kézzel álltak.
Addigra elég közel értek, hogy végre átszállhassanak a
jachtra. Val előreengedte a parti őrség embereit, de mikor azok
elvették Alonzo embereitől a fegyvereket, már nem hagyta,
hogy feltartóztassák.
Alonzo kapitánya, a férfi, aki a Gabiről készült fotón
szerepelt és Stephan is a fedélzeten volt.
Val kezét ökölbe szorítva vágott keresztül a parti őrség
emberein.
– Hol van Margaret?
Stephan alattomosan elvigyorodott, mire Val ökle
előrelendült.
Val nem tudta, hogy saját kézfeje vagy Stephan állkapcsa
reccsent-e.
– Melyikük Picano? – kérdezte Brenson.
Val végignézett rajtuk.
– Egyikük sem.
– Hát azok? – mutatott a víz felé a férfi.
Val felismerte a két holttestet: az egyik Julio volt, Alonzo
társkapitánya, a másik pedig az ő egyik alkalmazottja, egy
pincér.
– Ők sem – válaszolta.
Néhány perc alatt átkutatták a jachtot. Margaretnek semmi
nyoma nem volt.
Val a lángoló charterhajó felé fordult. Nem akart arra
gondolni, hogy a lány esetleg ott volt…
– Margaret! – kiáltotta. – Margaret!
Akkor a parton mintha valami pirosat látott volna
felvillanni.
Egy pillanatra kihagyott a szívverése.
Margaret két karját felemelve integetett.
– Itt vagyok!
 Brenson odamutatott felé, mire az egyik embere átadta a jet
skijét.
A következő pillanatban lövés dördült.
Mindenki megdermedt, majd lebuktak. Mikor Val újra
felpillantott, látta, hogy Margaret az öböl felé fordulva,
kinyújtott karral áll, kezében fegyverrel.
Alonzo is célzott, de ekkor egy fentről érkező lövéssorozat
leterítette. Bezuhant a vízbe, a parti őrség csónakjai pedig
megindultak felé.
Val nem látta, hogy meghalt-e, vagy csak megsebesült, ám ez
nem is érdekelte. Csak az számított, hogy Margaret életben van.
Amint a jet ski eleje elérte a homokot, lepattant róla és a
lányhoz rohant.
Margaret átölelte, remegő kezéből kihullott a fegyver.
–  Bella! Azt hittem, elveszítettelek! – Ahogy a lány haját
simogatta, hallotta, hogy Margaret szaggatottan, sírva veszi a
levegőt. – Nyugodj meg, cara! Vége.
– Pocsékul céloz – szipogta Margaret.
A férfi eltolta magától, hogy lássa az arcát. A még
felduzzadva is gyönyörű arcát.
– Mit mondasz?
– Alonzo. Pocsékul céloz – mondta Margaret mosolyogva.
Ahogy az elmúlt órák feszültsége kezdett megszűnni, Val
lábai megrogytak.
Margaret megtartotta a férfit.
– Ti amo, cara! Azt hittem, elveszítelek! – Homlokon csókolta
a lányt.
Margaret szemébe könnyek gyűltek.
– Gabi? – kérdezte félve.
Val óvatosan két keze közé fogta az arcát.
– Kórházban. Életben van.
Most Margareten volt a sor, hogy összerogyjon.
– Menjünk innen! – mondta a férfi.
Margaret bicegve tett néhány lépést. Val csak ekkor vette
észre a vádliján éktelenkedő vágást. Anélkül, hogy bármit is
mondott volna, karjaiba kapta a lányt.
Margaret nem ellenkezett.
 Harmincadik
fejezet

Maggie egész héten Gabi mellett volt az intenzív osztályon, és

folyamatosan nyaggatta az orvosokat és nővéreket.
Mrs. Masini naponta vitt be ételt, és amikor csak tudott, ő is
bent maradt. Az asszonyt megviselte, hogy ilyen állapotban látja
a lányát. Mindenki magát hibáztatta, amiért hagyták, hogy
Alonzo megtévessze őket.
Azonban mindannyiuk közül Valnek volt a legnehezebb.
Akárhányszor is mondta neki a húga, hogy nem hibás, ő mégis
újra és újra bocsánatot kért tőle. Esténként, mikor Maggie
visszament a hotelszobájába, ahol két hétre megszállt, gyakran
találta ott a férfit az ágyában.
Gabi egy nappal azelőtt, hogy kiengedték a kórházból, egy
székben ülve, elgondolkodva nézett le Miami utcáira. A
hallgatag nő alig emlékeztetett korábbi, vidám önmagára. Az
orvosok azt mondták, beletelik némi időbe, mire újra bízni tud
az emberekben.
Maggie, mosolyt erőltetve arcára, belépett a
magánkórterembe. Az ágy mellett egy tálcán érintetlenül ott állt
az étel. Gabi öt kilót fogyott, és egyelőre egy dekát sem szedett
vissza.
Maggie letette a táskáját, és igyekezett lelkesítő lenni.
– Végre! Holnap hazamehetsz.
Gabi tekintete ölében nyugvó két kezére vándorolt.
– Igen, ezt mondta az orvos.
–  Hoztam egy táskát, hogy legyen mibe összepakolni a
holmijaidat.
– Köszönöm.
Maggie odahúzott magának egy széket.
– Hogy érzed magad? – kérdezte leülve.
Jó egy perc is eltelt, mire Gabi válaszolt.
Ö
 –  Öregnek. – Mikor a szemébe nézett, Maggie látta benne a
mérhetetlen fájdalmat. – Öregnek érzem magam, Maggie.
A két hét alatt, míg Gabinál elmúltak az elvonási tünetek,
senki sem beszélt a történtekről. Dokumentumok érkeztek a
szigetre, melyek igazolták, hogy míg kint voltak a tengeren,
Alonzo valóban feleségül vette Gabit. Mikor Val és Maggie a
lány fizikai állapota felől érdeklődtek az orvosoknál, azok
mindig csak annyit mondtak, hogy Gabi állapota stabil, vagy
hogy javulóban van. Részleteket azonban nem árultak el. Mikor
Valék megkérdezték tőlük, miért nem, azt felelték, Gabi nem
akarja, hogy tájékoztassák a családját az állapotáról. Maggie
tiszteletben tartotta a kérését, nem faggatta, Gabi pedig nem
beszélt magától.
– Nem mehetek vissza a szigetre – mondta hirtelen Gabi.
Maggie értetlenül nézett rá. De hát hova menne, ha nem
vissza a családjához?
–  Nem bírnám elviselni, hogy mindenki engem bámul…
kérdéseket tesznek fel…
– Igen, az szívás lenne.
Csak nem egy halvány mosolyt látott Gabi arcán? Remélte,
hogy igen.
– És hova akarsz menni? – kérdezte Maggie.
– Valahova, ahol újrakezdhetem az életemet. – Ahogy kikelt
az ágyból, Maggie döbbenten látta, milyen nagy rá a hálóing. –
Valahova, ahol kitörölhetem az agyamból a képét. Valahova,
ahol vissza tudom szerezni az önbecsülésemet.
Maggie szerette volna megértetni Gabival, hogy semmit sem
kell bizonyítania. Aztán belátta, hogy mégis. Ha nem is másnak,
de saját magának.
–  Egy olyan helyre, ahol újra a kezedbe veheted az életed
irányítását – mondta.
– Igen – bólintott Gabi.
Maggie azokra az erős nőkre gondolt, akiket ismert. Sam a
szétszakadt családja romjaiból építette fel a cégét. Eliza egész
fiatalon vesztette el a szüleit, most mégis boldog nőként él.
Mindketten felülkerekedtek a nehézségeken, melyeket az élet
állított eléjük, és megerősödve kerültek ki a próbákból.
– Gyere velem! – mondta.
Gabi nagyokat pislogva nézett rá.
 –  Kaliforniába. Beszélünk Sammel. Az Alliance-nál mindig
jól jön egy új ember.
Gabi tekintete mintha már nem lett volna annyira bágyadt.
– Állást ajánlasz nekem?
–  Pontosan. Lehetőséget, hogy új erőre kapj. Annyira
elfoglalt leszel, hogy nem lesz időd a történteken gondolkodni.
–  Az orvos azt mondta, szembe kell néznem a történtekkel
ahhoz, hogy túltegyem magam rajtuk.
Maggie bólintott.
– És meg is teszed. De közben kell valami, ami rendszert hoz
az életedbe.
– Egy munka.
Maggie felállt és megfogta Gabi kezét.
– És azzal együtt egy új élet.
Gabi megszorította Maggie kezét.
És elmosolyodott.

Aznap éjjel Maggie összepakolta a holmijait. Ezúttal rajta volt a

sor, hogy elgondolkodjon, hogyan tovább.
Milyen lesz ezek után az élete? Több mint egy hónapot
töltött Vallel és a férfi családjával. Ez alatt az idő alatt rengeteg
mindent átélt. Emberrablás, drogkereskedők…
Látva, ahogy Gabi szemébe lassan kezd visszatérni az élet,
arra gondolt, hogy az élet minden pillanatát meg kell becsülni.
A történtek akár végzetes fordulatot is vehettek volna.
A DEA lefoglalta a Val borospincéjében lévő maradék drogot.
Két másik alkalmazottat is vád alá helyeztek. Stephan jó ideig
rács mögött lesz, és ha ki is szabadul, a mexikóiak vadászni
fognak rá.
Aztán ott volt Alonzo. Mikor a parti őrség emberei
kihalászták, alig élt. Eljutott a műtőbe, de Ricktől, Neil-től és a
parti őrség legalább két tagjától annyi golyót kapott, hogy aligha
lehet majd levenni a lélegeztetőről.
Kevés ember volt, akit Maggie szívesen látott volna holtan,
de Alonzo közéjük tartozott.
Tönkretette Gabit, akinek sok időre lesz szüksége, hogy újra
az a mosolygós lány legyen, aki egy hónappal korábban volt.
Kattant az ajtó zárja, és Val lépett be a szobába.
 Zakója a karján átvetve, nyakkendője meglazítva. Látszott
rajta, mennyire kimerült – az egész napja azzal telt, hogy új
alkalmazottakat keresett, miközben igyekezett a húga, az
édesanyja… és Maggie között megosztani az idejét.
– Szia! – mosolygott rá Maggie.
– Szia! – Val ledobta a zakóját, és a szobát átszelve magához
ölelte a lányt. Gyakran tette ezt: csak szótlanul, erősen ölelte,
mintha soha nem akarná elengedni.
– Én… összecsomagoltam.
– Nem akarok arra gondolni, hogy elmész.
–  Délben indul a gépem. – Maggie alig tudott beszélni a
torkában lévő gombóctól. Nem az az érzelgős fajta. Akkor most
miért érzi úgy mégis, hogy mindjárt sírva fakad?
Val hátrébb húzódott és homlokon csókolta.
– Ti amo, bella. Majd megoldjuk.
Maggie a gyengéd szavak hallatán szomorkásan
elmosolyodott. Sosem kérdezte a férfitól, mit jelentenek, de a
hangjából érezte, hogy kedves szavak.
– Gabi velem tart – mondta.
Val lélegzete egy pillanatra elakadt, de aztán a férfi lehúzta
magával a kanapéra.
– Jó ötlet ez? Nem kellene inkább anyánkkal maradnia?
Maggie látta a szemében a fájdalmat. Megfogta Val két kezét.
– Be kell, hogy gyógyuljanak a sebei, Val. A sziget mindennap
rá fogja emlékeztetni… arra, amit át kellett élnie. Hidd el, idővel
rendbe jön. De ehhez környezet-változásra van szüksége. Arra,
hogy új emberek vegyék körül. A kezébe kell vennie az életét, és
ezentúl nem függhet senkitől.
Vált azonban nem győzték meg a szavai.
– Ma elmosolyodott – folytatta Maggie. – Miután úgy döntött,
hogy velem jön. Nálam fog lakni. És Sam már fel is ajánlott neki
egy állást. Úgy gondolom, helyesen döntött.
– Vitatkozni szeretnék, de azt hiszem, igazad van.
– Ha mégsem lenne igazam, bármikor hazajöhet.
Val megdörzsölte a borostáját, melyet azóta viselt, hogy a
lány azt mondta, tetszik neki. Val valóban az egyik legjóképűbb
férfi volt, akivel Maggie életében találkozott. Nem akart
belegondolni, hogy ezentúl nem fogja mindennap látni. És
minél inkább közeledett a másnap, egyre rosszabbul érezte
magát.
–  A pokolba is, Val, piszkosul fogsz hiányozni! – mondta
játékosan a férfi mellkasára csapva.
Val megfogta a kezét és végigcsókolta az ujjait.
–  Lehet, hogy mérföldek fognak elválasztani bennünket, de
mindig itt leszel – érintette összekulcsolt kezüket a mellkasához.
–  Nem hiszek a távkapcsolatokban – törölte le a könnyeit
Maggie. A francba! Az elkenődött szemfestékkel most biztosan
úgy néz ki, mint egy zombi!
–  Ahogy nem szoktál reggelig maradni egy férfi ágyában –
nevetett fel halkan Val.
Maggie szörnyülködve a plafon felé nézett. Mióta
visszaértek Olaszországból, nem telt el úgy éjszaka, hogy
egyedül aludt volna.
–  Gyere ide! – húzta magához Val. Ajkaival gyengéden
felitatta arcáról a könnyeket.
Lassan, hosszan ért hozzá, beleégetve emlékezetébe csókjait.
Borostája érintése nyomán Maggie-ben felébredt a vágy.
Mindössze néhány hét után Val jobban ismerte a testét, mint
bármely férfi, akivel korábban dolga volt. A füle mögötti pontot,
a kulcscsontjai feletti két árkot, hogy hogyan cirógassa a mellét,
mielőtt ajkaival ráhajol…
Val lassan szerette őt, ajkai és két keze tetőtől talpig bejárta a
testét. Lassan beléhatolt, együtt mozgott vele, és mikor
mindkettejüket eljuttatta arra a pontra, ahol a csillagok
felrobbannak, Maggie-ben végre tudatosult, hogy szereti a férfit.
Kétségbeesetten, teljes szívéből szereti.
Ám tudta, hogy ha bevallja neki, azzal csak megnehezíti az
elválást. Újra könnyek gyűltek a szemébe. Hallgatta, ahogy Val
gyönyörű szavakat suttog a fülébe azon a nyelven, melyet ő
nem ért, aztán újra szeretkeztek… és újra, míg fel nem kelt a
nap.
Reggel mindketten szótlanok voltak. A zuhany alatt még
egyszer elvesztek egymás karjaiban, aztán elindultak, hogy
elhozzák Gabit a kórházból… és elbúcsúzzanak egymástól.
Val a kezét fogva egyre csak azt hajtogatta, hogy minden
rendben lesz.
Maggie nem volt ilyen bizakodó. A férfi élete Floridában
volt, az övé pedig az ország másik végében.
Még meg sem virradt, mikor Gabi már felébredt.
Lezuhanyozott, felöltözött, és türelmesen várta, hogy az orvos
még utoljára benézzen hozzá, hogy van. Még mindig voltak
fájdalmai. Két hét alatt tíz évet öregedett a teste.
Alonzo bedrogozta. A „fájdalomcsillapító” tabletták
valójában erős ópiátok voltak, melyektől csak még jobban fájt a
feje. Az alkohol pedig még tovább fokozta a hatást. Aztán
kezdett elmúlni a fájdalom. Eszébe jutott az esküvője… az, hogy
Alonzo az egészet előre megszervezte. Akkor is be volt
drogozva, de azt nem állíthatja, hogy nem tudta, mit tesz. Az
azonban, ami az esküvő után történt, már teljesen ködbe
veszett. Mikor a tű először átszúrta a bőrét, azonnal átjárta az
eufória. Érezte, hogy valami nem stimmel… hiszen azt a gyötrő
fájdalmat semmi sem tudja ilyen gyorsan elmulasztani.
Legalábbis semmi, ami legális… Alonzo egy hétig tartotta őt kint
a tengeren. Ő viszont ebből az időszakból csak két napra
emlékezett.
Mikor bevitték a kórházba, újabb adagért könyörgött. Ki
kellett kötni a kezeit, és gyengébb drogokat kellett neki adni,
csak azután lehetett tőle teljesen megvonni a kábítószert.
Még most is megalázottnak és kiszolgáltatottnak érezte
magát.
Ekkor észrevette, hogy nincs egyedül a szobában.
– Dr. Hoyt! Elnézést…
–  Csak elkalandozott. Semmi baj, Gabi. – mondta kedvesen
az orvos. – Még egyszer rá akartam nézni önre, mielőtt
elengedem.
Beszélgettek arról, hogyan érzi magát, hogy hiányzik-e még
neki a drog, amely, bár rövid ideig kapta, nagyon erős hatással
volt rá. Gabi elmondta az orvosnak, hogy egy időre Kaliforniába
költözik, Dr. Hoyt pedig adott neki egy listát az ottani kollégái
nevével.
Aztán a doki egyszer csak lesütötte a tekintetét. A földet
bámulta, majd végül megköszörülte a torkát.
–  Tudom, hogy megjárta a poklot, Gabi, de van itt valami,
amihez szükségem van az engedélyére.
Az orvosok ritkán hebegnek, és a hatvanas évei vége felé
járó Dr. Hoyt elég értelmes volt ahhoz, hogy kerek
mondatokban beszéljen.
– Az engedélyemre?
– Igen. Nos… a férjéről van szó.
Gabi megborzongott.
– Kérem, ne nevezze a férjemnek!
– Elnézést. Tehát Mr. Picanóról lenne szó.
A férfi gonosz mosolya… miközben a tű a karjába fúródik…
– Mi van vele?
–  Nincsenek agyhullámai… már csak a lélegeztetőgép tartja
életben.
Helyes. A világ jobb hely lesz nélküle.
– Mit kíván tőlem?
–  Az engedélyét, hogy lekapcsoljuk a lélegeztetőről. Az
Olaszországban élő családja nem állt szóba velünk. Persze
szerezhetünk bírói végzést, de jobb lenne, ha ön adna engedélyt
rá…
„Fel kell dolgoznia a történteket, Gabriella, csak akkor tudja
lezárni” – jutottak eszébe a pszichológus szavai.
Lezárás…
Vett egy mély levegőt.
– Vigyen oda hozzá!
Dr. Hoyt tágra nyílt szemekkel nézett rá.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet volna…
– Le akarja venni a gépről, nem?
– Igen.
– Akkor vigyen oda hozzá!
Dr. Hoyt testtartása elárulta, hogy a férfi nem biztos a
dolgában.
Végül elindultak. Gabriella követte őt a lifthez, vissza az
intenzív osztályra, ahol lábadozása első hetében tartózkodott.
Akkor nem is jutott el az agyáig, hogy az, aki kórházba juttatta
őt, szintén ott fekszik, nem messze tőle… hogy ugyanazok
ápolják, akik őt is.
A szemétláda nem érdemelte meg.
Az osztályon lévők elhallgattak, mikor Gabi és az orvos
beléptek. A nővérpult mögött álló egyik ápoló gyorsan elindult
utánuk az üvegfalú helyiség felé.
Gabi erőt vett magán, és lassan ránézett a férfira, aki kis
híján végzett vele.
Alonzo alig látszott ki a csövek alól. Arca szinte a
felismerhetetlenségig fel volt duzzadva, és fénylett az
izzadságtól.
A helyiségben fertőtlenítő és a halál szaga terjengett.
Gabi hátán érezve a személyzet tekintetét, közelebb lépett az
ágyhoz.
Korábban arra vágyott, hogy a férfi elvegye őt, hogy ő legyen
a gyermekei apja… most azonban nyoma sem volt ezeknek az
érzéseknek. Hogy lehet ez? Hiszen valaha szerette őt. Az érzés
sosem volt kölcsönös, ezt most már tudta… de ő akkor is
szerette.
Vagy lehet, hogy az is csupán illúzió volt?
Alonzo megérdemelte. Megérdemelte, hogy így feküdjön ott,
se nem élőként, se nem holtként. Gabi bosszúvágyó énje
szerette volna, hogy a férfi legyen tudatában az állapotának.
– Hall engem? – kérdezte.
–  Azt mondják, a hallásunk csak velünk együtt szűnik meg
létezni – válaszolta az egyik nővér.
Gabi az ágyhoz lépett, és lassan lehajolt. Bár tudta, hogy
Alonzo már nem árthat neki, mégis reszketett.
– Hallasz, Alonzo?
Semmi.
– Isten kegyelmezzen a lelkednek. – Egy pillanatig habozott,
de aztán kimondta, amit valójában érzett. – Mert ha rajtam
múlna, a pokol tüzén égnél.
Sarkon fordult, elvette a nővértől a papírokat, és gyorsan
odafirkantotta a nevét.
– Kapcsolja le, doktor úr!
Valaki leállította a gépeket.
A szobában csend lett, Gabi pedig hátra sem nézve kisétált.
Húsz perccel később kimondták a halál beálltát.
 Harmincegyedik
fejezet

Gabi igazi őstehetség volt… és a mosolya is visszatért. Ki

gondolta volna, hogy ez a fiatal nő, akit egész életében a széltől
is óvtak, ilyen remekül megállja a helyét egy teljes munkaidős
állásban.
Lassú, néha fájdalmas folyamat volt, de Gabi kezdett
visszatérni az életbe.
Az első hetekben Val és Mrs. Masini mindennap felhívta őket
a tarzanai házban. Ha Maggie nem volt otthon, és nem tudtak
beszélni, Val mindig írt neki… emlékeztette, hogy gondol rá.
A férfi felajánlotta, hogy meglátogatja őket, de Maggie
lebeszélte róla.
– Gabinak teljesen ki kell szakadnia korábbi környezetéből –
magyarázta. – Várd meg, míg ő szól, hogy látogasd meg!
– Látni akarlak – mondta a férfi.
–  Tudod, hogy nem vagyok a távkapcsolatok híve – felelte
Maggie, de saját magát sem sikerült igazán meggyőznie.
–  Ezért küldtél tegnap három üzenetet is? Az egyiket
Michaelről és Ryderről, ahogy a borukat szürcsölik?
– Csak gondoltam, tudni szeretnéd, hogy minden rendben –
védekezett Maggie. Ryder odaköltözött Michael-höz, igaz, csak
„barátként”. Maggie még sosem látta ennyire boldognak
Michaelt.
–  Meg akarod osztani velem a napjaidat, cara. Ismerem az
érzést. Á, egyébként Jim csókoltat.
Maggie azon kapta magát, hogy elmosolyodik.
– Megint szóba hozta, hogy el akar venni?
Val mormogott valamit.
Olyan könnyű cukkolni.
– Biztos, hogy szóba hozta – kuncogott Maggie.
– De már foglalt vagy.
 – Az lennék?
– Igen!
Mindennél jobban vágyott rá, hogy újra lássa a férfit, de félt,
hogy ha megpillantaná, többé nem lenne képes kisétálni az
életéből. Márpedig az ő otthona itt van, Kaliforniában. Vale
pedig a szigeten.
Mielőtt a férfi újra megszólalt volna, Maggie hallotta, hogy a
háttérben Carol mond neki valamit.
– Gond van a konyhán, oda kell mennem.
– Menj csak! Nekem még úgyis el kell intéznem valamit Eliza
babaváró bulijával kapcsolatban.
– Ti amo, bella. Gondolj rám, mikor este lehunyod a szemed!
A kis sunyi! Most másra sem fog tudni gondolni, mint rá… a
csókjaira… az érintésére.
– Jó éjt, Val!

Sam és Eliza ragaszkodott hozzá, hogy a babavárót a tarzanai

házban tartsák. Gabi és Maggie segítségével hatalmas adag házi
tésztát készítettek; a szósz már jóval az első vendégek érkezése
előtt ott Totyogott a konyhában.
Kék és rózsaszín lufik voltak a szoba összes sarkában, a
virágokkal díszített asztalokon pedig cukorkák és sütemények
várták a vendégeket. Két kristálytálban bólé piroslott, az egyik
alkoholmentes volt – kifejezetten a kismamának készítették. A
vendéglista nem volt túl hosszú, csak a családot és a
legközelebbi barátokat hívták meg. Elizának nem volt saját
családja, de anyósa, Abigail örömmel elkísérte a babaváróra.
Sam is velük együtt érkezett, rögtön utánuk pedig Karén, Judy
és Gwen. A tarzanai házban kevesebb, mint egy tucat nő volt,
ám a hangulat így is remekre sikeredett.
Mindenki egyszerre beszélt, izgatottan simogatták Eliza
pocakját, és hangosan nevettek. Még Gabi is.
A jelenlévők közül Judy és Karen volt az, akik nagy
valószínűséggel szerettek volna gyereket; mindketten
igyekeztek kivédeni az arra vonatkozó kérdéseket, hogy
pontosan mikor. Maggie tudta, hogy Judy még nem tervezi,
Karen azonban vágyakozva nézte Eliza pocakját.
 – Hogy érzed magad Kaliforniában, Gabi? – kérdezte Gwen.
– Tetszik. Jó, hogy nem olyan párás.
– Igen, a keleti parton elég nedves a levegő – értett egyet vele
Eliza.
–  De legalább szép zöld – mondta Maggie. Nem beszélve
arról, hogy Val is ott él. Vajon mit csinálhat?
– Hmm… – dünnyögte Judy.
– Mi az?
– Semmi.
Maggie Gabira pillantott. A lány elmélázva nézte, ahogy
Karen megsimogatja Eliza hasát. Vágyakozás lett volna a
tekintetében? Vajon szeretett volna gyereket Alonzótól? A férfi
ezt az álmát is tönkretette?
Megfogta Gabi karját.
–  Gyere, nézzük meg, sikerült-e elrontanunk édesanyád
receptjét!
Az elterelő hadművelet sikeres volt. Mikor kirakták az
asztalra az ételt, Gabi már újra mosolygott.
Ettek, vicces játékokat játszottak, és izgatottan nézték, ahogy
Eliza sorra kibontja az ajándékokat.
Maggie is ott ült közöttük, de a gondolatai egész máshol
jártak. Bár már több mint egy hónapja nem látta Vált, még
mindig állandóan a férfin járt az esze. Talán megkéri, hogy
látogassa meg… vagy neki kellene felszállnia egy gépre. Ahogy
ott ült a vidám nők között, akiknek a nagy része már boldog
házasságban élt… szeretett volna közéjük tartozni.
– Föld hívja Maggie-t! – Judy elhúzta előtte a kezét.
A többiek mind odafordultak.
– Merre jársz? – kérdezte mosolyogva Sam.
Maggie érezte, hogy a szemei megtelnek könnyel.
– Floridában… azt hiszem.
Gabi megfogta a kezét.
– Akkor miért vagy itt?
Maggie szomorkásan elmosolyodott.
– Miattad… az Alliance miatt. Mert ez az otthonom.
–  De a szíved máshol van. – Sam legalább olyan okos volt,
amilyen gyönyörű.
–  Próbálok nem gondolni rá. A távkapcsolatok nem
működnek.
 Sam felnevetett.
– Blake épp Európában van. Még két hétig nem jön haza.
– Az más. Ti házasok vagytok.
Most már mindenki Maggie-re figyelt.
– Csak úgy derítheted ki, hogy Val lesz-e a megfelelő férj, ha
több időt töltesz vele – mondta Judy.
Maggie még azt sem tudta, hogy ő maga alkalmas-e a
házasságra. Szerette a férfit, de félt elmondani neki. Azon nők
közé tartozott, akik szerint a férfinak kell előbb kimondania
ezeket a súlyos szavakat. Talán akkor elhinné, hogy a
távkapcsolat is működhet közöttük.
Gabi megszorította a kezét.
–  Mióta megismertelek, sok jó tanáccsal elláttál, úgyhogy
most én is hadd adjak neked egyet! A bátyám szeret téged.
Maggie kurtán felnevetett.
– És te is szereted őt.
Maggie felhorkantott. Tagadni próbált, de a szobában lévő
összes nő csak a fejét rázta.
– Semmi más nem számít – folytatta Gabi.
– De igen. Te számítasz. És a munkám is.
Gabi szomorkásan elmosolyodott.
– Jól vagyok, Maggie. Nagyra értékelem, hogy segíteni akarsz
nekem túlélni a nyarat, de szerinted hogy érezném magam, ha
miattam kellene lemondanod a szerelemről?
Gabinak igaza volt.
–  Ami pedig a munkát illeti – vette át a szót Sam –, Eliza
Sacramentóból is sikeresen talált ügyfeleket. Míg mi Európában
vagyunk, Gwen addig is keresi az új klienseket.
Karen letette a bóléját az asztalra.
–  Amíg Floridában voltál, én kezeltem a telefonokat, és az
ügyfelekkel is foglalkoztam.
–  Azt akarjuk ezzel mondani – folytatta Sam –, hogy bár itt
van az Alliance székhelye, mindenhol ott vagyunk. És szerintem
kifejezetten jó ötlet, hogy a Key-szigete-ken is legyen egy
irodánk. Szeretem az országnak azt a részét.
Judy belebokszolt Maggie karjába.
– Na, van még bármi indokod arra, hogy miért ne menj, vagy
foglalhatom a repülőjegyedet?
Maggie néhány pillanatig csak a kezét bámulta.
É
 – Én… mennem kell csomagolni.
Gwen lábait keresztbe téve, elégedetten hátradőlt. Mint aki
épp most írt alá egy több millió dolláros szerződést.
–  Nem sok mindent kell vinned. Legfeljebb szexi
fehérneműt.
– És óvszert. Hacsak nem akarsz hamarosan egy babavárót –
paskolta meg a hasát Eliza.
– Mi van, ha tévedek? – kérdezte felállva Maggie.
–  Ha nem próbálod meg, nem derül ki. Mióta szoktad te
feladni? – Judy kihívó hangja megadta a kellő lökést.
Húsz perccel később Eliza sofőrje berakta a csomagtartóba a
bőröndjét, Maggie pedig sorra megölelte barátnőit.

Gabi ment vissza utolsóként a házba.

Új barátai segítettek Elizának kicsomagolni az ajándékokat,
aztán megették a tortát. Sokat nevettek, történeteket meséltek,
és tanácsokat adtak Gabinak a szomszédokkal kapcsolatban. A
lány pedig egyszer csak azon kapta magát, hogy az elmúlt pár
órában egyszer sem jutott eszébe Alonzo.
Éppen az evőeszközöket és tányérokat szedték össze, mikor
kopogtattak.
Gabi hallotta, hogy nyílik az ajtó, aztán valaki felkiált:
– Istenem!
– Elnézést a zavarásért!
Gabi visszacsúsztatta a mosogatóba a tányért, és kezét
megtörölve kisietett a konyhából.
–  Val! – mondta mosolyogva, mikor bátyja belépett a
szobába.
A nők kuncogni kezdtek.
Gabi megölelte testvérét, aki hirtelen nem tudta, hova tegye
a kezében lévő rózsákat.
– Csodásan nézel ki, tesoro! – csókolta arcon Gabit.
–  Mit keresel itt? – kérdezte ártatlan hangon a lány. Val
elnézett a feje felett.
– Margarethez jöttem.
Elsőként Judy nevette el magát. A nevetése ragályos volt: pár
másodperc múlva már mindenki a hasát fogta.
 – Elég! – nyögte Eliza. – Mindjárt bepisilek!
Ettől persze csak még hangosabban nevettek.
Sam kinézett az ablakon.
– Az ott a maga taxija?
– Igen.
– Jobb lesz, ha nem engedi el – mondta Gwen.
Judy átverekedte magát a többieken, és kisietett, hogy
feltartóztassa a taxit.
– Mi folyik itt? És hol van Margaret?
– Útban magához – válaszolta Sam.
– Hogyan?
Gabi a faliórára pillantott.
–  Egy óra múlva száll fel a gépe. Ha most elindulsz, talán
még időben odaérsz.
Judy a házba visszaérve megpaskolta Val hátát. – Tudod,
Rómeó, legközelebb telefonálj, mielőtt gépre szállsz! Ez már
kezd szokásoddá válni.
Val már sarkon is fordult. – Örültem a találkozásnak! Mikor
becsukódott mögötte az ajtó, Sam Gabira nézett. – Ő a bátyád?
– Igen.
Eliza felvonta a szemöldökét.
– Hajrá, Maggie!

A járat késve indult. Maggie mégis folyamatosan mosolygott.

Úgy nézhetett ki, mint aki beszívott, de ez most cseppet sem
zavarta. Úgy döntött, felhívja Valt, és megmondja neki, hogy
úton van hozzá.
Mikor elővette a telefonját, látta, hogy üzenete érkezett.
Ne szállj fel a gépre! – írta Val.
„A 1568-as miami járat utasait kérjük, fáradjanak a
beszállókapuhoz!”
Maggie végignézett a beszállókártyáikat a kezükben
szorongató utasokon.
Honnan tudod, hogy a reptéren vagyok? – pötyögte be
reszkető kézzel.
Gabitől.
Maggie nyelt egy nagyot.
 Nem akarod, hogy odamenjek?
Úgy érezte, megszakad a szíve.
Nem, bella. Azt akarom, hogy sétálj ki a terminálból, hogy
magamhoz ölelhesselek.
Maggie elejtette a táskáját.
Itt vagy?
Igen.
Maggie ügyetlenkedve összeszedte, ami kipotyogott a
táskájából, begyűrte a zsebébe a beszállókártyáját, és rohanni
kezdett.
A férfi, mint mindig, most is öltönyt viselt. Zakója gyűrött
volt, nyakkendője lazán lógott a nyakában. Kócos haja sokat
elárult: korábban nyilván idegesen beletúrt. Piszkosul vonzó
volt borostás állával, kezében a virágcsokorral.
Mikor a tekintetük találkozott, Maggie lassított léptein.
Nem szóltak egy szót sem, csak mohón átölelték egymást, és
csókolóztak… hosszabban, mint az egy zsúfolt repülőtéren
illendő.
Mikor végre levegőhöz jutott, a lány megkérdezte:
– Mit csinálsz itt, Masini?
– Érted jöttem, mi amore.
– Majdnem elkerültük egymást.
Val újra ajkára tapasztotta a száját.
– Hiányoztál! – suttogta két csók között.
– A pokolba is, te is nekem!
Val átnyújtotta neki a virágokat.
– Ez a tiéd.
Kicsit megtépázott csokor volt, de a legszebb, melyet valaha
kapott. Érzelgős vagy, Maggie?!
– Köszönöm!
A férfi felemelte a mutatóujját, aztán megtapogatta a
zakóját.
– Van itt neked még valami…
Maggie döbbenten látta, hogy elővesz a zsebéből egy kis
dobozkát, majd letérdel előtte.
Érezte, hogy a tüdeje összeszorul.
Lélegezz!
Maggie nem is látta a körülöttük összegyűlő embereket. Ez
most tényleg megtörténik?
Val egyenesen a szemébe nézett.
– Hétfőn találkoztunk, szerdára elbűvöltél, vasárnapra pedig
elcsábítottál. Elraboltad a szívemet, Margaret! Ezért önző
módon én is el akarom rabolni a tiédet. De tudom, hogy nem
kaphatom meg, amit önszántadból nem akarsz nekem adni,
ezért kérni fogom. Ti amo, bella! – Egy pillanatra elhallgatott. –
Tudod, mit jelent ez?
A lány megrázta a fejét.
– Azt jelenti, szeretlek!
Ti amo… a világon a legszebb szavak!
– Légy a feleségem, cara! Add nekem a szíved! – Kinyitotta a
dobozkát. Egy vintage gyűrű ült a párna közepén: a kerek
gyémántot kisebb kövek vették körbe.
Mikor Maggie újra a férfira emelte tekintetét, szemében
könnyek csillogtak.
Val lélegzet-visszafojtva várt.
Maggie elhajította a táskáját, és kinyújtotta a bal kezét.
Mikor Val mosolyogva kivette a dobozból a gyűrűt, a lány
váratlanul ökölbe szorította a kezét.
–  Utolsó figyelmeztetés, Masini – mondta. – Ha egyszer
felhúzod az ujjamra, soha többé nem fog lejönni róla!
A férfi a háta mögé hajította a kis dobozt, és a helyére
csúsztatta a gyűrűt.
Maggie letérdelt vele szemben.
– Szeretlek! – suttogta boldogan.
A körülöttük felcsattanó tapsvihar közepette újra és újra
megcsókolta a férfit.
 Epilógus

Az egyszerű selyemruha tökéletes választásnak bizonyult a

meleg, téli napra. A Sapore di Amorén megtartott esküvőre csak
a család és a közeli barátok kaptak meghívást.
Maggie szülei, akiket nagyon boldoggá tett, hogy egy vővel
bővül a családjuk, az esküvő előtti napon érkeztek. Bár
édesanyja azért megjegyezte, hogy „férjhezmenetel nélkül is el
lehet köteleződni”.
Maggie így tudta meg, hogy szülei, a hatvanas évek hippijei,
nem írtak alá anyakönyvvezető előtt. Őrület, hogy esküvőkön és
temetéseken milyen családi titkokra derül fény… Persze nem
mintha ez bármit is számított volna, hiszen a szülei imádták
egymást.
Val és Maggie a Karib-tenger partján tettek fogadalmat;
Maggie mellett Judy, Val mellett pedig Lou állt tanúként.
A szertartást egy felekezeten kívüli lelkész tartotta – ki más
felelt volna meg a család összes tagjának?
Mikor férjjé és feleséggé nyilvánította őket, Maggie hallotta,
ahogy nagyanyja azt mondja: „mazel tov”, Mrs. Masini pedig,
hogy „ámen”. Mikor pedig Val megcsókolta, Maggie a saját
háláját rebegte el.
Kéz a kézben sétáltak át a fogadásra. Egy idő után Jim
odalépett hozzájuk, és félrevonta Maggie-t.
–  Úgy sejtem, ez azt jelenti, hogy új feleségjelöltet kell
keresnem – tréfálkozott.
Maggie mosolyogva felmutatta gyűrűsujját.
– Attól tartok, igen. Én már elkeltem.
Ekkor Jim megcsókolta. Úgy igazán, a száján.
– Hé! – kiáltotta Val.
–  Csak megcsókoltam az ifjú arát – kacsintott rájuk Jim, és
ezzel tovább is állt. Fél szemmel már a hatodik Mrs. Lewist
kereste.
Val leemelt két pezsgőspoharat a mellette elhaladó pincér
tálcájáról, és Maggie-t maga után húzva odalépett a
mikrofonhoz.
Egy kiskanállal megkocogtatta a poharat.
–  Köszönjük, hogy eljöttek! – kezdte, mire néhányan
felemelték poharaikat, és ittak egy kortyot az ifjú pár
tiszteletére. – Mikor megépítettem Sapore di Amorét – mondta
Val –, még nem tudtam, mi célból építem. Az elmúlt néhány
hónap alatt rájöttem: a családomnak építettem… neked. – Val
mélyen Maggie szemébe nézett, és immár halkabban így
folytatta: – A rövid idő alatt, míg távol voltunk egymástól,
megértettem, hogy Sapore di Amore semmit sem jelent
számomra, ha te nem vagy mellettem. – Gyengéden
megcsókolta hitvese ujjhegyeit. – Köszönöm, hogy igent
mondtál, bella!
– Köszönöm, hogy megkértél!
Val felemelte a poharát.
– Gyönyörű feleségemre, Margaret Masinire!
Maggie belekortyolt a pezsgőbe, majd gyengéden, de elég
hosszan megcsókolta a férfit.
Mikor a vendégek éljenezni kezdtek, kicsit hátrébb
húzódott.
– Azt hiszem, most már szólíthatsz Maggie-nek.
 Köszönetnyilvánítás

Évente több ezren halnak meg asztmában, pedig a haláluk

elkerülhető lenne. Miután saját magam is tanúja voltam több
tragikus pillanatnak, úgy döntöttem, megalkotok egy hősnőt, aki
ebben a betegségben szenved. Maggie ugyan kitalált alak, az
azonban, ahogyan félvállról veszi az állapotát, már nagyon is
valóságos. Sokan nem foglalkoznak a tünetekkel, csak mikor
már túl késő. Ha te is asztmás vagy, vedd komolyan a tüneteket!
A gyógyszerek terén folyamatos a fejlődés. Rendszeresen keresd
fel az orvosodat, hogy a lehető leghatékonyabb kezelésben
részesülhess!
Most pedig ideje, hogy szívből köszönetét mondjak
mindenkinek, akiknek része volt e történet megszületésében.
Sandrának, azaz Angel Martineznek, az én csodálatos
kritikusomnak. Sok könyvön keresztül el kellett viselned
Michael történetét… de amint látod, végül ez a szál is boldogan
végződik. Tudd, hogy te ihletted Michael alakját.
Jane Dystelnek a folyamatos támogatásért.
Kelli Martinnak, ismét, mert ugyanolyan izgatottan várta ezt
a következő Bybee-könyvet, akárcsak én.
JoVon Sotaknak, aki nem erőlteti a vázlatokat… hihetetlenül
jólesik, hogy bízol abban, hogy az olvasók szívesen veszik majd
a kezükbe a könyvet, amit írtam.
A Montlake-csapatnak mindenért, amit azért tesztek, hogy a
regényeim eljuthassanak az olvasókhoz.
És most térjünk vissza Megre… Mikor elmondtam, hogy
szeretnék egy rövid, szőke hajú, nagyszájú női karaktert, arra
kértelek, hogy találj neki egy nevet. Mivel nem tetted, a
becenevedet adtam neki. Miért is ne? Úgy énekelsz, akár egy
angyal, úgy káromkodsz, mit egy kocsmáros, és egy olaszhoz
mentél feleségül. Ha még a nagyanyád is zsidó lenne, és egy
magánszigeten élnél Floridában…
Szeretlek, drágám!
Catherine
 
{1}
Kábítószer-ellenes Hivatal