Joseph Haydn, Búcsúszimfónia

Eszterházától

Haydn alkotó életének nagy részét a Magyar Versailles-ként is emlegetett eszterházai

Esterházy-kastélyban töltötte. 1761-től az ekkor 29 éves Haydn Esterházy Pál herceg, majd
Esterházy “Fényes” Miklós herceg karmestereként csaknem harminc évig irányította a
zenekart, intézte az opera és a zenészek gazdasági ügyeit, zeneműveket írt, összeállította az
operák és hangversenyek műsorát, számos szimfóniát és operát írt.  A bécsi klasszikus stílus
egyik legnagyobb mestere, a szimfónia megteremtője a rohraui bognármester fiából lett
világhírű komponistává. 1781-ben megismerkedett Mozarttal, akinek jó barátja lett, majd
1792-ben a bécsi klasszikusok harmadik tagjával, a fiatal Beethovennel is.

Eszterháza virágkorában 1770 és 1790 között Haydn munkásságának köszönhetően a hercegi

udvar operakultúrája európai hírnévre emelkedett. Esterházy Miklós herceg vendégei között a
kor szinte összes „A-listás” híressége megfordult a kastélyban, Mária Teréziától kezdve
egészen Goethéig. Ám a rengeteg hangverseny nagy terhelést jelentett a zenészek számára.
Az 1772-es évad végére már annyira kimerültek, hogy hangot adtak elégedetlenségüknek,
szerettek volna hazamenni a családjaikhoz.

Azonban a hercegnek esze ágában sem volt szabadságra engedni a zenészeket, ezért Haydn
megírta a BÚCSÚSZIMFÓNIÁT, amelynek befejező tételébe a szó szoros értelmében
belekomponálta a zenészek egyenkénti távozását; a mű adott pontjain, ahogy az egyes
szólamok befejeződtek, a zenészek egyenként felálltak, összepakolták a kottájukat, és a
hangszereikkel együtt távoztak, a végére pedig már csak a két hegedűs maradt a teremben –
feltehetően maga Haydn és Tomasini. Amikor ők is távozni készültek, a herceg
rácsodálkozott, de mivel jó humora volt, és értette a neki szóló célzást is, ráadásul nagyon
kedvelte Haydnt, végül beleegyezett, hogy másnap az udvar Bécsbe költözzön.