A tanár híddá feszül s biztatja tanítványait, keljenek át rajta; majd miután megkönnyítette számukra az

átjutást, boldogan összeroskad, arra buzdítva őket, hogy maguk építsenek hidakat.

(Nikosz Kazantzakisz)

Búcsú

Most, hogy közeleg a búcsú óra,

Szükség lenne egy-két búcsúszóra.
De, nehézkes beszélni, elszorul a torkom,
Akaratom ellenére elcsuklik a hangom.

Lezárul egy korszak, mely egy újat szül,

Helyében mégis ott marad egy űr.
Az élet megyen tovább, hát mi is megyünk,
De téged Balázs bácsi sosem feledünk.

Több voltál te nékünk, mint egy kedves tanár,

S tudjuk, hogy az ajtód mindig nyitva áll.
Mint ahogy e képen téged körül veszünk,
Gondolatban eztán mindig veled leszünk.

Felnézünk rád, mint diák tanárára,

De még attól többre: igaz jóbarátra.
Nem csak tanítottál, kötelességből,
De támogattál: szívedből, lelkedből.

Adjon a jó Isten erőt, egészséget,

Minden jót, mit kívánsz,
Ezt kívánjuk néked!