Professional Documents
Culture Documents
Az Életkor Hatása A Mentális Lexikon Működésére
Az Életkor Hatása A Mentális Lexikon Működésére
működésére
Az ember mentális lexikonának nagysága és a hozzáférési stratégiák különbözőek az egyes
életkorokban. Ez a különbözőség nem más, mint változás, egyetlen ember életének egyes
szakaszaiban is jól látható, akár az aktív, akár a passzív szókincset, akár a hozzájuk vezető
utat elemezzük. Mindazonáltal a szókincs nagyságának változását meglehetősen nehéz
objektíven mérni, a pszicholingvisztikai kísérletek csupán megközelítések, amelyek
ugyanazon módszert alkalmazva igyekszenek egy adott kérdésre tudományosan értékelhető
választ adni. A szókincs nagyságának változása a tanulás és a felejtés, illetőleg az emlékezés
egyfajta végeredménye, amely nemcsak az életkor, hanem számos egyéb tényező hatására is
bekövetkezhet. A hozzáférési folyamatok döntően tapasztalati működések; mindez különösen
jól megfigyelhető az anyanyelv-elsajátítás során. A mentális lexikon egységeinek előhívási
gyorsasága és pontossága nem független a gyakoriságtól; ez az idegen nyelvek tanulása során
sokszor szembetűnőbb, mint az anyanyelv használatakor. A lexikális hozzáférési folyamatok
kritériumai között találjuk az akusztikai és fonetikai sajátosságokat, a fonológiai ismérveket, a
kontextus hatását, az előfeltevéseket, a gyakoriság már említett tényét és további, kisebb
jelentőségű, rendszertelenül érvényesülő tényezőket (Gósy 1999). A jelen tanulmány az
életkort helyezi a vizsgálatok középpontjába. A cél az akusztikai-fonetikai hatás bemutatása a
mentális lexikon működésében; a hangzás alapú szóasszociációs stratégia alkalmazásának
sajátosságai a lexikális hozzáférés során a gyermekkortól az időskorig. Kísérleteinkkel arra is
próbálunk választ kapni, hogy az időskori, nyelvhasználattal kapcsolatos memóriaproblémák
valóban a kontextus nélküli műveletek során jelentkeznek-e (Wingfield–Tun–Rosen 1995).
Anyag és módszer
A jelen kísérletben a szóasszociáció módszerével igyekeztünk választ kapni a mentális
lexikon életkorfüggő vagy életkortól független működésére. Húsz értelmetlen hangsorból álló
listát állítottunk össze oly módon, hogy létező, értelmes szavakat fonetikailag torzítottunk. A
szavak két és három szótagból álltak, relatív előfordulási gyakoriságuk különböző volt;
negatív, pozitív és semleges szemantikájú főneveket választottunk. Az eredeti szavak: mosoly,
éjszaka, vidámság, gyűlölet, csillag, betegség, mókus, háború, fösvény, giliszta, kínzás,
győzelem, sarkantyú, vírus, karácsony, óceán, kígyó, halál, őzike, hóhér. A fonetikai
torzítások egy (2 esetben, például: hóhér – kókér), két (12 esetben, például: csillag – sillad)
vagy három (6 esetben, például: éjszaka – íjsata) artikulációs konfiguráció valamilyen
mértékű megváltoztatását jelentették, amely két vagy több beszédhangot is érinthetett. Ezek a
változtatások a beszédhangok képzési helyére és módjára, illetőleg a hangszalagműködésre
vonatkoztak. Nagyobb mértékben érintették a mássalhangzókat, mint a magánhangzókat. A
torzítás célja az eredeti szóétól különböző mértékben távolodó hangzás létrehozása volt. A
létrehozott értelmetlen hangsorok (a szavak felsorolási sorrendjében): noszoj, íjsata, fitámsák,
nyűröred, sillad, dekegség, nókusz, kápolú, pösfény, kiliszpa, tínszás, tyűszelen, zarkangyú,
fílus, talásony, úzeám, tínyó, harár, űzite, kókér. A torzítások eredményeként a logatomok egy
részében célzottan az eredeti szó eleje, más részében a vége őrződött meg.
A kísérleti személyek feladata a hangsor elhangzását követően egy értelmes szó előhívása
volt. Egyfajta fonetikai asszociációs stratégiát kívántunk meg, amikor a résztvevőknek a
hangzási hasonlóság alapján kellett a mentális lexikonuk egy egységét megtalálniuk. Nem
siettettük a kísérleti személyeket, de gyakorlatilag azonnali választ vártunk. Megadtuk a
„nincs válasz” lehetőségét is. Négy különböző életkori csoportot vizsgáltunk. Noha a feladat
mindenütt azonos volt, a három fiatalabb csoport esetében írásban, az idősektől szóban kértük
a választ (ez az idős emberek bizonyos életkori nehézségeiből adódó könnyítés érdekében
történt). Az első csoportban 9-10 éves (harmadik osztályos) gyerekek vettek részt, összesen
39 kislány és kisfiú. A második csoportban 20-21 éves egyetemi hallgatók voltak (magyar
szakos lányok és fiúk, összesen 61 fő), a harmadik csoportot úgynevezett középkorú felnőtt
nők és férfiak alkották, életkoruk 40 és 55 év között mozgott (14 fő). A negyedik kísérleti
csoportban 10 idős ember vett részt, életkoruk 72 és 89 év között szóródott. Valamennyien
életkoruknak megfelelően ép halló személyek voltak. (Az összes csoportban több lány/nő vett
részt, mint fiú/férfi.) Érdemes hangsúlyozni, hogy az időskorúak beszédének vizsgálata
nemcsak pszicholingvisztikai szempontból fontos, hanem mintegy társadalmi jelentősége is
van, hiszen arányuk az összlakossághoz képest növekszik. A KSH 1999. január 1-ji
statisztikai adatainak megfelelően a kísérletünkben részt vevő idősek korosztályának országos
aránya több, mint 9%!
A kísérletnek nem volt célja szociolingvisztikai vagy egyéb személyi tényezők tekintetbe
vétele. A gyermekcsoport két átlagos osztály tanulóiból került ki; a középkorú és az idős
felnőttek között hasonló arányban fordultak elő a különböző iskolai végzettségűek és
foglalkozásúak. A gyerekek és a fiatalok közötti életkori eltérés mintegy 11 év, az egyetemi
hallgatók és a középkorúak között átlagosan 27 év, a középkorúak és az idősek között pedig
átlagosan 32 év volt. A legfiatalabb és a legidősebb résztvevő életkorának különbsége 80 év.
Eredmények
A nyelv különböző szavai az aktiválás különböző időzítési szintjein valósulnak meg, vagyis
általánosságban kimondható, hogy a gyakrabban használt szavak felidézése gyorsabb.
Mennyire őrződik meg az értelmetlenné torzított szavakban a gyakoriság faktora az egyes
életkori csoportokban? Hogyan jellemezhető a felidézések azonossága (hasonlósága) és
különbözősége gyermekkortól időskorig? Életkorfüggő-e a lexikális hozzáférés stratégiája?
1. ábra
Az eredeti szavak felismerése az egyes korcsoportokban
Az összes csoport átlagértéke 48,6% (az egyes csoportok közötti eltérés maximálisan 5%),
vagyis a kísérleti személyek – életkortól függetlenül – az eredeti szavak közel felét a fonetikai
változtatások ellenére jól felismerik. Ez egyben arra is utal, hogy a félreértések korrekcióját a
beszédpercepciós mechanizmus mindenféle kontextus nélkül is képes „félig” megoldani. A
gyerekek és az idősek érik el a hozzáférés során a legnagyobb arányban az eredeti szavakat, a
fiatal és a középkorú felnőtt csoportok teljesítménye lényegesen nem különbözik egymástól
(46,1%, 47,8%). Úgy tűnik, hogy a hangzás meghatározó a legfiatalabbak (átlaguk 51,73%)
és a legidősebbek (átlaguk 49%) számára. Minthogy a gyermekek még az anyanyelv-
elsajátítás folyamatában vannak, így esetükben a fonetikai elsőbbség feltételezhető volt.
Angol anyanyelvű idős emberek is gyorsan és pontosan voltak képesek azonosítani a torzított
szavakat (Stine-Morrow–Soederberg Miller–Nevin 1999). Ez valószínűleg azzal
magyarázható, hogy az idősek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor a bizonytalan
beszédészlelésük alapján kell a hallottakat például szóként felismerniük.
Elemeztük, hogy a fonetikai torzítás mértéke és az eredeti szó felismerése között van-e
összefüggés. Az adatok nem minden esetben mutatnak határozott összefüggést, helyenként
nagyobb szerepe van a mentális lexikon kiépítettségének és a szófelismerés egyéb
tényezőinek. Bizonyos szabályszerűségek azonban megfogalmazhatók. A torzítás mennyisége
és minősége egyaránt befolyásolja a lexikális hozzáférést. Az eredeti óceán szóból háromféle
változtatással létrehozott úzeámban mindössze 27,6%-ban ismerik fel az eredeti szót (a
gyerekek 28,2%-ban, az egyetemisták 54%-ban, a középkorú felnőttek 28,5%-ban, az idősek
pedig egyáltalán nem). A kétféle változtatással létrehozott kiliszpa hangsor 83,5%-ban
felidézte a giliszta szót (98,4%-ban a gyermekeknél, 72,7%-ban az egyetemistáknál, 93%-ban
a középkorúaknál és 70%-ban az időseknél). Jellemző, hogy a zöngésség tekintetében
változtatott szavak felismerése feltűnően jó; a vidámságé (fitámsák) például 84,8% az összes
csoport átlagát véve, pedig itt háromféle, bár azonos típusú torzítás történt. Ez nyilvánvalóan
összefügg azzal, hogy suttogáskor, illetőleg zaj hatására a „zöngésség/zöngétlenség” jegy
azonosítása igen bizonytalanná válik, tehát a hallgató fel van készülve az igen gyors
korrekcióra. Nehezebb, ha a képzési hely (is) változik, a zarkangyú ~ sarkantyú felidézése
71%-os. A mássalhangzók képzésének helyét és módját is érintő változtatások már erősen
csökkenthetik az eljutást az eredeti szóhoz. A talásony ~ karácsony azonosítása mindössze
37,3%. A mássalhangzók képzési helyét és az egy magánhangzót érintő torzítás gyakorlatilag
megakadályozta az eredeti szó felismerését az íjsata logatom esetében (éjszaka), az összes
adatközlő átlaga 26,7%. Az eredeti szóhoz való hozzáférést az is befolyásolja, ha a létrehozott
logatom hangzásban egy másik, értelmes szóhoz közelebb áll. Ilyen például a tínyó, ami
jobban emlékeztette a kísérleti személyeket minden korcsoportban a tinóra, mint az eredeti
kígyóra. A magánhangzó változtatása nagymértékben csökkenti az eredeti szó felismerését.
Elemeztük, hogy vajon a variációk száma hogyan alakul a négy korcsoportban. Azt akartuk
megtudni, hogy az értelmetlen hangsorok hatására hányféle értelmes szóhoz jutnak el a
kísérleti személyek a csoport szintjén, s ez mutat-e életkor-specifikus eltéréseket. A
feltételezésünk az volt, hogy az életkor növekedésével a variációk száma is növekszik, hiszen
az élettapasztalat egyfajta következményének ítéltük a lexikális hozzáférés nagyobb mértékű
egyediségét.
2. ábra
A hangsorok elejének és végének alapján történt összes szóasszociáció átlaga
A már említett középkorú felnőtteken kívül (akik a többiek általános stratégiáját nem követik)
minden korcsoportban nagyobb mértékű a „visszaható” szóazonosítás alkalmazása, mint az
előrehatóé (a különbség a gyerekeknél 76%, az időseknél 56%, az egyetemistáknál 38%). A
gyerekek és az idősek eredményei a leghasonlóbbak. Példák a hangsor vége alapján működő
szóasszociációkra: kókér hóhér, fílus stílus, ilus, dekegség kedvesség, noszoj oszolj,
talásony bársony, sillad lankad; példák a hangsor eleje alapján működőkre: kókér
kókler, kóró, űzite űznie, harár harag, harács, nyűröred nyűgödet. Ezek az adatok a
cohort elméletet csak részben támasztják alá, a fürdőkádhatásnak alapvetően nem mondanak
ellent, csupán az annak kapcsán leírt arányok nem érvényesültek e kísérletben. További
vizsgálatok hivatottak azt eldönteni, hogy ez összefügg-e a magyar nyelv agglutináló voltával
vagy nem. Akadtak természetesen olyan szóasszociációk is, amelyek a hangsor közepe
alapján jöttek létre, például zarkangyú varangy, arkangyal, kókér oké, nókusz rókus
vagy tyűszelen tüsszentés, kápolú ápoló. Egyetlen olyan adatunk van, amikor az
elhangzott hangsor vége alapján történt a szóasszociáció, de úgy, hogy az a lexikális
hozzáférés egységének kezdetévé vált: nyűröred redőny.
Nagyon ritkán fordult elő, hogy az értelmetlen hangsor alapján nem kizárólag fonetikai
jellegű szóasszociáció történt. Ezek a válaszok azért érdekesek, mivel kivétel nélkül kettős
asszociáció eredményei: elsődlegesen létrejön ugyan egy fonetikai alapú lexikális hozzáférés,
amelyet azonban igen gyorsan követ egy szemantikai, és a kísérleti személy ez utóbbit
mondja ki. Például kiliszpa (giliszta) cseresznye, fitámsák (vidámság) jókedv,
illetve boldog, íjsata (éjszaka) este van, tínszás (tintás?) suli vagy nyűröred
(nyűg/ös?) panaszkodik.
3. ábra
A betegség és a halál szavak megjelenésének aránya az egyes életkori csoportokban
4. ábra
A toldalékolt szavak aránya az egyes életkori csoportokban
Előzetes feltevéseinkben nem gondoltuk, hogy az egyes életkorok között lényeges különbség
legyen a toldalékolt és a nem toldalékolt szavak között. Az eredmények azonban azt
igazolták, hogy a gyerekek rendkívül nagy mértékben hívnak elő különféleképpen toldalékolt
szavakat, és viszonylag magas ezen egységek aránya az időseknél is. Valamivel kisebb a
középkorú felnőtteknél, míg szinte „hibahatáron” mozog az egyetemi hallgatók esetében.
Példák a gyermekek anyagából: találnom, fiús, pöszén, kolompolunk, koszolj, fűszerek,
maráson, elásom, igazat, halászok, dilinyós, ússzál, űznie, uborkák, múmiám, pókért, tűzeti.
Példák az idősektől: linkelés, félős, szőrtelen, írok, oszolj, siklott, kiitta, kaktuszt, úszás. A
középkorúak anyagából: űzik, csókért, talányos, húzd reám, tyúkszemem, találom. Az
egyetemisták adatai: lufis, sátáni, kínzata, találom, búzám. A fonetikai asszociáció mint
vezető (és a kísérletben elvárt) stratégia eredményezi, hogy bizonyos toldalékok minden
korcsoportban megjelennek, illetőleg hogy vannak olyan logatomok, amelyek különösképpen
aktiválják a toldalékolt formákat. Az elsőre példa az -ért, a többes szám jele, az egyes szám
első személyű igei személyrag és a birtokos személyjel. A másodikra talán a legjobb példa a
nyűröred hangsor. Az erre kapott összes toldalékolt szó a teljes anyagból (nem egy közülük
többször is előfordult) a következő: nyűgösek, nyűtt, nyűtt öreg, nyűvő, fanyűvő, nyűvöd-e,
gyűröd, nyögöd, nyűgöset, nyűgödet, nyűgösség, nyüves, nyüvek, gyűrött, gyűrődhet,
gyűröget, gyűlölöd, nyűglődés. Az adatokból levonható az a következtetés, hogy bár a
lexikális hozzáférés elsősorban toldalék nélküli formákat eredményez, a toldalékoltak
megjelenése bizonyos életkorfüggést mutat. Az okokra vonatkozóan annyi biztosan
megállapítható, hogy az anyanyelv-elsajátítás be nem fejeződése miatt nincs olyan nagy
különbség a toldalékolt és a toldalékolatlan formák között a gyermekeknél. A toldalék nélküli
alakok sokasodásához hozzájárul a többéves oktatás ténye is (nyelvtani, szótári ismeretek),
amely az idősebbeknél befolyásolja a lexikális keresési stratégiát, s a tendencia az
úgynevezett „szótári alakok” megjelenését mutatja. Ezt a tényt egyértelműen alátámasztják az
egyetemisták adatai.
Noha a kísérleti anyag kiinduló szavai mind főnevek, a torzítások ezt többé-kevésbé elfedik.
Így érdemes annak elemzése, hogy milyen szófajú szavakat aktiváltak a kísérleti személyek.
Korábbi kísérleteink a főnevek túlnyomó többségét igazolták az izolált szavak aktiválásakor.
A kérdés ismét az, hogy vajon a szófaji megoszlás tekintetében az életkornak van-e
valamiféle szerepe. Az eredményeket az 5. ábra összegzi.
5. ábra
Az asszociált szavak szófaji megoszlása korcsoportonként
6. ábra
A „nincs válasz” aránya az egyes korcsoportokban