Wakefieldi Mester - Akárki

Mindenki lelki tüköre

mely megmutatja, hogyan szólítanak el akárkit számadásra az Úr elé

Íme egy színjáték formájában írt szép könyvecske, amely minden emberhez szól. Elsőként a
Mindenható beszél, imigyen:

Látom magas trónusomról,

énrám immár nincs, ki gondol,
bűnben élnek mindenek.
A nép eltévelyedett,
égit nem fél és nem ismer,
betelik a földi kinccsel,
Isten helyett azt imádja.
Nem néznek a keresztfára,
áldozatom hogy tekintsék,
dúl a kevélység, irigység,
a fösvénység, s mind a hét,
csupa bűn a földi lét.
Sírok angyali karokkal
és bosszúm felébred okkal:
a régi jót kiseprűzik,
a hét erényt messze űzik,
égre sír a bűntelen,
míg mindenki gondtalan
szaporítja bűneit.
Kímélet itt nem segít,
egyre rosszabb évről évre,
nemzedékről nemzedékre.
Elszámolást ezért várok
mindenkitől, a világot
e viharban nem hagyom,
teng csak a nép, mint barom,
és tán fel is falja egymást.
Elfelejtették az áldást,
a hitet, mit tanítottam,
elfásulnak egyre jobban,
pedig ez mind rajtam történt,
kínhalállal haltam önként,
bizton hívén, hogy evégett
kapnak égi dicsőséget,
a választott emberek.
De ím, minden elveszett.
Vérem árán is szerettem:
önként közéjük vetettem
kegyelmemnek aranyát,
mind övék volt, a világ
mégis földi jót imád csak,
ítéletet kell hát lássak,
Akárkin, ki nem fél engem.
Jer, Halál, te kíméletlen!
Hol vagy? Hallgasd szavam nyomban!

Halál:
Hallgatom, Uram, izgatottan.
A Mindenható mit akar?

Isten:
Indulj Akárkihez hamar,
és mond meg neki a nevemben:
hogy rögvest a nagy útra menjen
mit senki nem kerülhet el:
jöjjön elém a Mennybe fel,
számadásra. Parancsolom.

Halál:
Indulok, is már, szólítom.
Igámba hajtom a világot,
és sietek, ahogy kívánod,
Akárkihez: teng, mint az állat,
és földi javakat imád csak,
Istent nem fél, a testnek él,
csupa alantas szenvedély,
megyek már, nem késlekedem...
De íme, itt jön! Istenem...
Kicsit sem sejdíti a bajt!
Lám, hamarost elveszti majd
mindenét. Erre nem is számít.
Látom már görnyedni Akárkit,
rettegvén Urát, Istenét.
Üdv, Akárki! Mondd, hova mész
így kicsípve? Nem féled Istent?

Akárki:
Mért kérded?

Halál:
Várj, elmondok mindent,
csak nézz ide, s figyelmezz jól rám.
Isten küldött e súlyos órán,
a mennyből...

Akárki:
Hozzám?

Halál:
Úgy bizony.
Te nem gondolsz rá, ő viszont
mindig figyel. Hidd el, hogy itt lent
nem feledheted el az Istent.

Akárki:
Mondd, mit kíván az Isten tőlem?

Halál:
Várj csak, mindent megtudsz időben.
Nem mást: a számadásod kéri,
de azonnal.

Akárki:
Ezt meg hogy érti?
Tőlem miféle számadást vár?

Halál:
Talán nem ilyen választ vártál?
Akarod vagy sem, meg kell tenned:
most zarándokútra kell menned,
ahonnan nincsen visszatérés.
Hozzál magaddal minden írást,
nézd végig minden számvetésed:
az Úr előtt lesz jelenésed,
és számon kéri majd tetőled
hogy mivel töltötted idődet,
olvasd hát meg a jót s a rosszat.

Akárki:
Mit…? Hogy máris? Számadást hozzak?
Hogy az Úrnak felelni kell...?
Ki vagy te, hírnök?

Halál:
A Halál.
Számadást kérni rajtam áll,
akárkitől, ha Isten mondja.

Akárki:
Jaj, Halál, már ütött az óra?
Még nem hittem, hogy elviszel.
Nesze pénzt, bármi, ami kell!
Száz font…? Adok én, szívesen,
ha megtarthatom életem,
és tőled megszabadulok.

Halál:
Mellőled el nem mozdulok.
Pénz, kincs, vagyon, hiába minden,
nekem nem parancsol, csak Isten,
nincs pápa, király, gróf vagy herceg,
földi javak nem érdekelnek,
enyém lehetne mind – de nem kell.
Énvelem táncol minden ember,
akit hívok, az mind velem megy.
Akárki:
Jaj szegény, nyomorult fejemnek!
Irataim mind szerteszórva,
hogy adhatnék számadást róla,
hisz zavaros az életem…
A szívem csupa félelem.
Bár lenne még tizenkét évem
számláim elrendezni szépen,
és megfizetni, ami kell...
Édes Halál, még ne vígy el!
Az Istenre szerelmére! Hátha...

Halál:
Sírás, könyörgés mind hiába!
Fontold meg inkább, hogy legyen.

Akárki:
Édes Halál, hadd kérdezem:
ha a nagy utat végigjárom,
és elintézem számadásom,
hazajöhetek, úgy-e?

Halál:
Nem!

Akárki:
Ó, mindenható Istenem,
könyörülj rajtam ínségemben!
Akad-e bárki, aki engem
utamon elkísér, magától?

Halál:
Igen, de csak ha elég bátor,
a végsőkig menni, ha kell.
Indulj, hiszen az Úr figyel,
az ő látása mindent átfog,
és várja már a számadásod
arról, mit életedben tettél.
Akárki, mondd, te abban hittél
hogy tied minden?

Akárki:
Jaj, igen!

Halál:
Hogy lehetsz ilyen balhiten,
Akárki? Öt érzéked ép,
s mégsem sejtetted semmiképp
hogy én bármikor elvihetlek!

Akárki:
Jaj, hová fussak? Hova menjek?
Ki kell találnom valamit…
Várj, édes Halál, holnapig,
míg megfontolom, mit tegyek…

Halál:
Nem, egy percet sem engedek,
nem tehetem meg semmiképp.
Ki küzdőként a körbe lép,
azt bármikor kiüthetem,
úgyhogy készülj fel sebesen.
Ha itt hagylak is, nézz magadba,
és mondd ki: „most jött el a napja
az útnak, mit Akárki megtesz.”

Akárki:
Jaj, Akárkinek! Mért születtem?
Látom, életem elveszett,
hiszen már végképp elmegyek,
és nem készültem fel az útra.
Tettem valaha jót, ki tudja?
A számlám nem hiánytalan -
mivel is menthetném magam?
Bárcsak meg se születtem volna!
Lelkem csak így vigasztalódna.
Ki segít most, ki ad tanácsot?
Istenem, szenvedésem látod,
és minden panaszom hiába.
Fordul az idő, délutánra.
Kihez forduljak, mit tegyek?
Kinek tárjam ki lelkemet?
Zarándokúton ki kísérjen?
Lássuk csak… Először megkérem
a Barátságot, hátha ő
velem e végső útra jő -
vagy nemet mond? Az nem lehet:
amíg éltük az életet,
cimborám volt, hát joggal várom
hogy velem tartson és megáldjon.
Itt jön! De jó így rátalálni!
Szervusz, Barátság!

Barátság:
Üdv, Akárki!
Jó egészséget, szép napot!
Az orrodat mért lógatod?
Na, mondd el… Gyötör valami?

Akárki:
Igen, Barátság.

Barátság:
 Mint aki
a halálán van, úgy beszélsz,
jó Akárkim… Mi van, te félsz?
Én veled maradok mindvégig.

Akárki:
Jól mondod… Egész fel az égig.

Barátság:
Mi a baj? Mondd el nekem rendre.
A bánatod vágni lehetne,
oly sűrű… Mi a baj, beszélj!
Ha bármi ér, én megbosszullak,
még akkor is, ha szíven szúrnak
teérted engem...

Akárki:
Köszönöm.

Barátság:
Nincs mit, igazán. Kész öröm.
Mondd hát el végre, mi bajod.

Akárki:
Cimbora, amit kérsz, megkapod.
Már féltem, terhem túl nehéz...
De örülök, hogy így beszélsz!
Az Úristen áldjon meg érte.

Barátság:
Én mindig őszintén beszéltem.

Akárki:
Elhiszem neked. Így igaz.
Te tényleg hű cimbora vagy.

Barátság:
Becsaptalak valaha? Nem.

Akárki:
Áldjon meg érte Istenem!
Kezdek erőre kicsit erőre kapni.

Barátság:
Én nem foglak magadra hagyni,
akár pokolba is követlek.

Akárki:
Ha módom lesz, hogy megfizessek,
megteszem, drága cimbora.
Barátság:
Hálát nem vártam én soha.
A tett beszél csak, nem a szó.
Igaz barátnak ez való.
Oszd meg hát végre terheid,
mint barátoddal.

Akárki:
Ez segít.
Elmondom világosan, rendben:
az Isten útra rendelt mennem,
nehéz, szigorú vándorlásra:
kész kell lennem a számadásra
az Úrnál. Kérlek, jöjj velem,
ahogy ígérted, úgy legyen.

Barátság:
Hogy veled tartsak az úton?
Ígéret szép szó, jól tudom.
Bajos ügy ez, igen... Belátom...
Én elkísérnélek, barátom,
de nem bírnám a terhet vinni…
Nézzük csak, mit lehetne tenni,
gondoljuk végig, mi a jó…

Akárki:
Micsoda prédikáció!
Vajon imént nem azt ígérted:
„A halálba is elkísérlek,
pokolba is, ha akarod?”

Barátság:
Jó - de azt te sem tagadod:
egy ilyen út, lássuk be, túl sok,
mert - valld be őszintén a dolgot -:
visszajövünk-e valaha?

Akárki:
Nincs visszatérés már soha.

Barátság:
Jó, akkor inkább nem megyek.
Mondd csak, ki hozott hírt neked?

Akárki:
A Halál volt, jaj!

Barátság:
Szent ég! Pont ő!
A Halál! Most segíts meg, Teremtő!
El nem megyek, ha tehetem,
nem én!
Akárki:
Hisz ígérted!

Barátság:
Igen.
Mulatni hívnál: rögtön mennék!
Én virradatig veled innék.
A városfalon túl portyázni
és persze a szép nőkhöz járni:
ebben számíthatsz rám, Akárki.

Akárki:
Jönnél bizony, örömest jönnél,
az élvezetekben követnél.

Barátság:
Csak most nem, Istenemre mondom.
Egy út, nos, az nem lenne gondom...
Vagy ha megölnél valakit,
vígan segítek abban is,
hipp-hopp, gatyára vetkőztetjük
a fickót, s kettéhasítjuk együtt!

Akárki:
Micsoda válasz! Mit se használ.
Nincs nagyobb kín a rossz vigasznál.
Barátom, csak jusson eszembe
rég mit fogadtál meg nekem te,
mily hűséget.

Barátság:
Én?! Nem fogadtam.
Vagy ha igen, felejtsd el. Punktum.

Akárki:
Légy bátor, és kísérj ki még
a kapuig...

Barátság:
Ebből elég!
Szent Jakabra! Ha evilágban
maradnál, kísérnélek bátran.
De ez esetben – ég veled,
én megyek.

Akárki:
Végleg? Nem lehet!
Vissza se nézel? Jaj nekem!
Már látom, hogy szegény fejem
a Barátság nem menti meg.
Bezzeg kellett mindenkinek
a pénzem és víg életem!
De jaj! Senki se sír velem.
Barát a bajban ismerszik meg,
mondják, és tényleg. Ott segít meg,
vagy sehogy. Bárki láthatja tisztán.
De hova fordulhatnék eztán?
Tudom már: segít a Rokonság!
Neki mondom el szívem gondját.
A barátság elhagyott bár,
a Rokonság megsegít már.
„Vér nem válik vízzé” mondják.
Hol vagytok, Sógorok, Rokonság?

Rokonság:
Itt vagyunk, parancsolj velünk!
Mi mindig melletted leszünk.

Sógor:
Itt vagyok. Hívtál? Szólj, Akárki!
Mi baj, mesélj!

Rokonság:
Láthatja bárki:
mindent megteszünk neked rögtön.
Mindig jól forog késem, öklöm,
s ha utadba állna egy ember,
mi elintézzük, szólni sem kell.

Sógor:
Hisz ez a dolgunk. A család
melletted áll. Mondd, rajta hát,
mit kívánsz?

Akárki:
Az Ég Ura áldjon,
kedves rokonság, jó családom!
Fájdalmas az én bánatom:
parancs jött, ki kell mondanom,
hogy a világot el kell hagynom,
s az Úrnak számadást kell adnom.

Rokonság:
Miről adsz számot? Mondd meg menten!

Akárki:
Hát mindenről, amit csak tettem.
Hogy telt el annyi földi percem,
hányféle bűnre vesztegettem,
el kell számolnom minden nappal,
mit kölcsön, s nem örökre kaptam.
Most kérem: családom segítsen.
Gyertek hát velem, áldjon Isten!
A számadásban segítsetek,
és rendbe jön.

Rokonság:
Hogy veled menjek?

Sógor:
Hát ez a gondod! Most már értem.
Őszintén szólva mást reméltem.

Rokonság:
Megáll az ész!

Sógor:
Sógor, ne csüggedj:
a cselédlányom majd veled megy,
ő úgyis annyit ünnepel.

Rokonság:
Én is őt küldöm veled el,
félnék az úton végigmenni.

Akárki:
Közületek nem jön hát senki?

Sógor:
Drága sógor, minek sietni?
Nem mulatság ez, hogy siess!
Sem ünnepség!

Akárki:
Jössz, vagy mi lesz?

Sógor:
Napoljuk el, várjunk vele.
Meg kell fontolni, nincs mese.

Rokonság:
Időt kérünk. Minek sietni?

Akárki:
Kár volt örülni, nem jön senki.
Szép szó csupán a sok ígéret,
mind elszáll, mikor tényleg kéred.
Hová jutottunk! Jaj nekem!

Sógor:
Ne félj, megsegít Istenem.
Kimondom, hogy én nem megyek.
Számláim rendezetlenek,
nekem is van mit elintéznem.
Maradok.

Akárki:
Jól van. Kár volt kérnem.
Fújj, Akárki, minek is bíztál
a Rokonságban? Mennek is már,
hiába volt a ezer ígéret!
Faképnél hagynak ezek téged.
Látom, szépen szól bárki szája,
de tett nélkül a szó hiába.
Azt mondják: „Sógor, hívj, ha baj van,
segítünk!” Tessék, ezt akartam?
És a Barátság? Puszta szó csak.
Csak képmutatás, bármit mondhat.
Kihez forduljak? Mit tegyek?
Nincs mért maradjak, elmegyek.
Ki kísérjen el, milyen hűség?
Na, de van még egy lehetőség:
a Vagyonom, akiben bíztam,
gyarapodván ővele híztam,
hátha ő elkísér már végre,
és lesz a lelkem menedéke.
Ó, mindent ítélő Nagy Isten!
Kegyelmed kérem, hogy segítsen.
Vagyonom, hol vagy?

Vagyon:
Kulcsra zárva,
avas börtönöm rég a láda,
meg se moccanok összenyomva,
belefulladok a mocsokba.
Mit akarsz tőlem?

Akárki:
Gyere gyorsan,
segítened kell nagy bajomban,
siess!

Vagyon:
Tanács kell? Kisegítlek,
bármilyen vágyat teljesítek,
én megoldom.

Akárki:
Más nyomaszt engem,
nem világi gond nyomja lelkem:
nagy út, mitől nem lehet szöknöm.
Zarándoklatra megyek rögtön,
és végül – ettől szörnyen félek -
vár a számadás s az ítélet
az Úr előtt. Segítségem nincsen
nélküled, Vagyon, földi kincsem.
Gyönyörködtem mindig tebenned,
s most neked is útra kell menned,
drágaságom! Te üdvöt hozhatsz,
Isten előtt tisztára moshatsz,
hisz a vagyon mindent elérhet…

Vagyon:
Akárki, nem követlek téged!
Csak akadályoználak, hidd el!
Tudhatja, aki engem ismer,
rosszabbul jársz, ha elkísérlek,
mondom miért, mindjárt megérted:
a számadásod tönkretettem,
nem láttál semmi mást helyettem,
rosszul áll egyenleged, tényleg,
az Úr előtt – miattam, értsd meg.

Akárki:
Ezt lesz módom megbánni bőven,
a számadáskor, jó időben.
Gyere hát, menjünk!

Vagyon:
Nem, Akárki.
Én nem megyek, történjen bármi.

Akárki:
Jaj! Pedig egész életemben
a vagyont, földi jót szerettem.

Vagyon:
És épp ez visz a kárhozatba.
Ki földit szeret, lelke rajta,
de más az égi szerelem.
Ha engem mértékletesen
szerettél volna, sok szegénnyel
osztozva rajtam, jó reménnyel
várnád Urad ítéletét.

Akárki:
Jaj Istenem! Igaz beszéd.

Vagyon:
Tulajdonodnak hiszel?

Akárki:
Úgy van.

Vagyon:
Hallgass inkább, és bízz az Úrban.
Neked kölcsönbe adott engem,
próbaképpen - hisz megjelentem
hogy bánsz azzal, mit neked adtak.
Annyian elvesztek miattam!
Többen, mint nem – elhiheted.
Azt hitted, elmegyek veled,
ki a világból? Hát nem érted?

Akárki:
Szerettelek- azt hittem, végleg!

Vagyon:
Lelkek tolvaja a Vagyon,
hidd el nekem. Jól becsapom
ki utánad jön – hisz előtted
pont ugyanígy csaptam be őket.

Akárki:
Ó, rossz Vagyon, légy átkozott!
Hálód engem is megfogott,
te áruló!

Vagyon:
Mondd, mit képzeltél?
Magad vesztének oka lettél!
Röhögnöm kell!

Akárki:
Még élvezed
hogy Istent tőlem elveszed?
Ki pénzben hisz, az mind bolond.
Ez Akárkinek szörnyű gond,
jaj nekem! Nem jössz hát?

Vagyon:
Nem én!

Akárki:
Jaj, kit kérjek még? Nincs remény!
Kihez forduljak nagy bajomban?
A Barátsághoz mentem nyomban,
ő meg akármit megígért,
de ígérete mit sem ért,
rútul becsapott. Hű Rokonság
ígérete is mind bolondság,
s a szívemnek kedves Vagyon
becsapott engem is nagyon,
egyéb tanácsot nem adott,
csak azt, hogy a pénz átkozott.
Mindjárt szembeköpöm magam!
Fúj, Akárki! Hallgasd szavam:
hányok már, szívemből utállak.
Ó, Uram Isten, mit csináljak?
Hol a segítség, a remény?
Ki támogat? Tán az Erény.
De szegény olyan beteg, fáradt,
mozdulni sem tud, gyenge, ványadt,
hogy hozzá szólni sem merek...
Beszéljek? Ne...? Odamegyek!
Meg kell tennem. Hol vagy, Erényem?

Erény:
Itt fekszem, ágyban, mindjárt végem.
Már régóta senki sem néz rám,
fekszem hallgatva, fekszem bénán,
sok rossz tetted elkeserít.
Mondd, mit kívánsz?

Akárki:
Kérlek, segíts!
Lelkem javáért kérve kérlek!

Erény:
Akárki, tudom, hívtak téged,
az Úr elébe, számadásra,
hogy egyenleged látva lássa.

Akárki:
Nos, éppen erről szólnék véled.
Azért jöttem, mert kérve kérlek,
az Úr elé gyere velem.

Erény:
A világért se tehetem.
Hiszen jártányi erőm sincsen.

Akárki:
Hát mi ért, én egyetlen kincsem?

Erény:
Minden a te hibádból történt.
Jártál volna csak velem önként,
az egyenleged rendben lenne,
és fájó lelked nem csüggedne.
Vesd csak számláid össze szépen,
s meglátod, mért.

Akárki:
Nagy Isten, értem!
Hogy tud itt ennyi mocsok lenni?
Nincs semmi több?

Erény:
 Azt hiszem, ennyi.
Állapotomra nézz, és érted.

Akárki:
Ó, Erény, jó szívedre kérlek,
segíts, hadd vessem újra össze,
mert máskülönben minden veszve!
Barát, Rokon átvert nagyon,
mind itt hagyott a nagy Vagyon,
megalázott, de megérdemlem!
Kérlek, segíts az egyenlegben!
Az Legnagyobb Úr várja számlám.

Erény:
Jaj, Akárki, hiába vársz rám.
Lábam emelni nem bírom.

Akárki:
Segítenél?

Erény:
Igen bizony,
de nem tudok felállni innét.
Ám azért mégis van segítség:
a nővérem megy majd veled,
Tudásnak hívják, ismered?
Ha ő kísér el, megleled
azt, aki segít majd neked
a szörnyű számadást kivárni.

Tudás:
Én majd vigyázok rád, Akárki.

Akárki:
Most végre jobb valamivel.
Legalább egyvalaki kell,
s van már, Istennek legyen hála.

Erény:
Ő elvezet majd nemsokára
a végső tisztulás helyére.
Ettől erőre kapok végre,
s elkísérlek a számadásra,
hogy majd Mindenek Ura lássa:
a tiszta lélek nagy öröm.

Akárki:
Ó, drága Erény, köszönöm!
Szavaiddal vigasztalódni
öröm nekem.

Tudás:
 Most gyerünk gyónni.
A Gyónás híves patak, vize
megtisztít.

Akárki:
Menjünk izibe.
Szándékom tiszta. Még megkérdem:
merre lakik? El hogyan érem?

Tudás:
Otthona: a Megváltás Háza.
Aki keresi, megtalálja.

Akárki:
Vágyom a Gyónás arcát látni,
Úristen, segíts megtalálni!

Tudás:
Nézd: ő Gyónás, ez a tiszta szűz,
Istennek kedves tiszta tűz.
Borulj elé!

Akárki:
Virág, dicső!
Oldja rút foltjaimat ő!
Leborulok eléd: tisztíts meg!
Torz bűneimtől szabadíts meg!
A Tudással jövök elébed,
szorong a szívem, nagyon félek,
mert szólított a Halál engem:
a végső útra el kell mennem,
adni életem számadását
az Úrnak, aki mindent átlát.

Gyónás:
Akárki, tudom, mit szenvedtél,
és mivel a Tudással jöttél,
tisztulni segítek neked.
Adok egy drága szép követ,
a Bűnbánatot. Ő segít
hogy lemosd tested bűneit
önbüntetéssel, szenvedéssel.
Ostorát, kérlek, érd fel ésszel,
a Bűnbánat kemény, kegyetlen,
de tudod, mit szenvedett Isten,
hogyan szenvedett Krisztus önként,
hogy magára vegye a törvényt,
kínjait minden kínzott testnek.
Kérlek, Tudás, híven kövessed,
hogy erősödjön hű Erénye,
hogy vezesse az Isten fénye,
és csak ha alázata teljes,
akkor hagyd el; így kérj kegyelmet
számára, mégis légy kegyetlen,
üsd, ostorozd, gyötörd szünetlen,
légy mellette, ameddig kéri,
míg Bűnbánatát el nem éri.

Tudás:
Örömmel, Gyónás.

Akárki:
Hál' Istennek!
Most végre bűnbánatba kezdek,
mert bensőmben fény tündököl
míg szöges ostorod gyötör.

Tudás:
Tudom, mekkora fájdalom,
hogy a bűnbánat fáj nagyon,
de én, a Tudás, el nem hagylak,
hogy számadásod megmutathasd.

Akárki:
Ó, élő élet! Égi manna!
Kívánkozás az Egy-igazra!
Atyádból szakadt Égi Lényeg,
szűzből született szent erények,
Akárkit megváltani jöttél,
gyógyítani földre születtél,
Ádám-Éva vétkét lemosnád,
ó dicsőséges Szentháromság,
bocsásd meg kérlek én nagy vétkem,
kegyelmedért könyörgök térden.
Ó égi Kincs! Királyi Mag!
Világ világa, aki vagy!
Sosem fogyó angyali étek,
fénye az öröm tükörének,
ragyogtatsz földet és eget,
ó halld meg könyörgésemet!
Fogadd e megkésett imát,
te égi Trón, ki földre lát,
romlott, bűnös és rossz vagyok bár,
de szent könyvedből ki ne hagyjál,
kegyelmet szomjaz az ima!
Istennek anyja, Mária,
ó állj mellettem szükségemben,
ne győzzön le az Ördög engem,
körülkerít halál sötétje,
könyörögj fiad szent szívére:
a helyes útról le ne térjek!
Hamissághoz nem tér a lélek.
Add fiad Égi Királyságát,
bűnt mosó vére szent hullását,
mert tőled vágyom kegyelemre.
Kérlek, tudás, segíts meg engem,
vezess a Bűnbánathoz végre,
ajánlj az úrnak kegyelmébe.
Kezdem is.

Tudás:
Adjon rá időt Isten!
Akárki, ostorozlak itt lenn,
míg az Uradat meg nem látod.

Akárki:
Atyát, Fiút, Szentlelket várok,
az ő nevükben bűnöm bánom.
Nesze, test! Fájdalmad kívánom,
mert csábítottál, bűnre vittél.
A szöges ostor szíja ítél.
Te rossz test, tudom, megérdemled.
Ó testvéreim, át kell menjek
bűnbánatomon. Végigjárni
így fogja nagy útját Akárki.

Erény:
Hál' Istennek, erőre kaptam!
Akárki szenvedett miattam,
meggyógyított. El nem hagyom,
jó tetteit bizonyítom,
indulok is.

Tudás:
Vigadj, Akárki!
Erényed most fog rád találni.

Tudás:
Ki közeleg ott?

Tudás:
Az Erény.
Látod, már meggyógyult szegény.

Akárki:
Örömtől sírok! Üss, ne félj!

Erény:
Hű zarándok, áldott legyél.
Akárki, glóriád már látom,
meggyógyítottál, hű barátom,
dicsőség neked! El nem hagylak.
Istenben bízz, hisz ő marad csak.
Ő megbocsát majd. Ezt ígérem.
Akárki:
Hull is a könnyem, hű Erényem,
az alázatot köszönöm.

Tudás:
Ne üss már, eljött az öröm:
Isten a trónján látja tetted.
Ím ezt a köntöst kell most felvedd:
keserű könnyed átitatta,
viseld kegyelmednek miatta,
ebben Isten majd tisztán láthat.

Akárki:
Mondd, mi a neve?

Tudás:
A Bűnbánat.
Bűnbánat, mi Istennek tetszik.

Erény:
Akárki, ezért vedd fel ezt itt,
ahogy rád adja a Tudás.

Akárki:
Felveszem, nem kell semmi más,
hisz Uram adta segítségül.
Most induljunk félelem nélkül.
Erény, készen van számadásod?

Erény:
Igen, Akárki.

Akárki:
Most már, látod,
nem félek. Gyertek, mehetünk.

Tudás:
Akárki, mi veled leszünk.

Erény:
Még veled tart majd, hogy ne félj,
három nagy erejű személy.

Akárki:
És mi a nevük?

Erény:
Semmi más:
Erő, Szépség, Megfontolás.

Tudás:
Sőt, veled tart, ahogyan kérték,
zarándokolni az Öt Érzék.

Akárki:
Hogy jutnak ide?

Tudás:
Szólítsd sorban,
és tudják majd, Akárki hol van!

Akárki:
Barátaim, szólítalak hát!
Erő, Szépség és Megfontoltság,
és az Öt Érzék!

Erő:
Itt vagyunk!
Szolgálunk téged, jó urunk.
Mit akarsz?

Erény:
Menjetek vele,
hogy útját jól fejezze be.
Az Úr hívta elszámolásra,
sürgős és végső számadásra.
Mentek vele?

Szépség:
Igen, megyünk!
Vele leszünk és segítünk!

Megfontolás:
Így lesz.

Akárki:
Ó Istenem, dicsőség!
Hogy itt van velem Erő, Szépség,
a Megfontolás s az Öt Érzék,
más kívánságom nincs nekem,
csak maradjanak itt velem.

Erő:
Veled vagyok a vészben bátran,
követlek bármilyen csatában.

Öt Érzék:
Világ végére vándorolhatsz,
én veled leszek, akárhol vagy.

Szépség:
Akárki, halálig követlek,
bármi történjék, nem feledlek.
Megfontolás:
Akárki, menj szépen, nyugodtan,
mi ott leszünk mind a nyomodban,
vezetünk, tanácsot adunk.

Akárki:
Csak jó barát érti bajunk.
Ég Ura, áldd meg őket, kérlek!
És most, barátaim, beszélek,
halljátok végakaratom:
vagyonom felét átadom
a szegényeknek, így kívánja
a könyörület és alázat,
és másik fele azoké lesz,
akiket jogosan megillet,
így menekülök a Gonosztól,
a rettenetes karmú Rossztól,
mert éltemnek ma vége van.

Tudás:
Akárki, hallgasd meg szavam:
a papsághoz menj: ott vehetsz
áldozást és szent kenetet,
és miután a lelked tiszta,
itt várunk rád, hogy gyere vissza.

Öt Érzék:
Igen, indulj oda, Akárki,
nincs király, herceg, gróf vagy bárki,
ki Isten előtt kedvesebb
mint a legkisebb szerzetes.
A papságnál van mind a szentség,
az embereknek végső mentség,
a Menny kulcsa, amit az Úr
szívéből adott, gyógyszerül.
Név szerint íme a hét szentség:
a Bérmálás, Oltáriszentség:
az Istenünk szent húsa-vére,
aztán a szolgálat szentsége:
Házasság, Egyházi rend, Keresztség,
Bűnbánat és a végső szentség:
Betegek Kenete.

Akárki:
Magamhoz
alázattal veszem. Gyerünk a paphoz.

Öt Érzék:
Akárki, helyesen teszed.
Az Úr adja meg üdvödet!
A pap áll mindenek felett
ígét tanít, jó életet,
bűntől óv, oktat szent vigaszra.
Az erejét az Isten adta,
angyaloknál hatalmasabb.
Hisz kétségtelen, hogy a pap
az oltárnál – ez, hidd meg, biztos -
öt szóval változtatja Krisztus
hús-vérévé a szentmisén,
a testté válás ünnepén
az ostyát és bort. Jár neki:
Istent kezével illeti.
Az égen-földön úr a pap,
old és köt, megment sokakat,
ó, nemes papság, leborulva
csókolnánk lábnyomod a porba'!
Aki bűnében vár vigaszt,
csak paptól kaphatja meg azt.
A pap érdemel főhelyet,
ő cselekszik az Úr helyett
e világban, és ez okon
uralkodik angyalokon.

Tudás:
Igen, ilyen, kit folt nem érhet.
A hét szentség égi ígéret:
az Úr kereszten szenvedett,
s e szenvedésből született.
Isten nekünk nem pénzért adta!
Átkozott az, Szent Péter mondta,
ki Istenből is pénzt csinál!
Bűnösnek rossz például áll,
kölyke templomban ténfereg,
és összeszűri a levet
a nőkkel is, a testiségben.

Öt érzék:
Senki sem teszi ezt, remélem.
Tiszteljük hát a papokat,
kövessük tanításukat,
ők pásztorok, s mi nyáj vagyunk,
jobb lesz, ha rájuk hallgatunk,
és többet erről ne is szóljunk.

Erény:
Már jön Akárki! Rá figyeljünk.
Látom, egész megváltozott.

Akárki:
Ó, Uram, de boldog vagyok!
Gyerekként sírok örömömben.
A Szentséget magamhoz vettem,
és az utolsó kenetet.
Köszönöm kedvességetek!
S most, barátaim, értetek
Égnek mondok köszönetet.
E kis zarándok-keresztet
érintsétek meg, aztán gyertek,
elvezetlek arra a helyre,
ahova vágyom. Erre, erre!
Oda engem Isten vezet.

Erő:
Megyünk mind, Akárki, veled!

Megfontoltság:
Megígértem, veled leszek.

Tudás:
Ó, de nehéz lesz majd, Akárki,
zarándoklatod végigjárni!

Erő:
Látod, Akárki? Itt vagyunk,
nem félünk és nem tágítunk.

Akárki:
Mindenem elnehezedett,
a félelemtől reszketek.
Csak ne forduljunk vissza innen!
Nagy utam be kell teljesítsem,
hogy alászálljak majd a végén,
és por legyek a gödör mélyén.

Szépség:
Mit? Itt a földben?

Akárki:
Igen, itt.
Ez nyel el majd nagyot, kicsit.

Szépség:
Hogy itt vesszek el?!

Akárki:
El kell veszni,
a világ számára nem lenni,
de élni örökké az Úrban.

Szépség:
Akkor én búcsút veszek, jól van.
Agyő! Megyek. Kész, szót se többet.

Akárki:
Szépség, könyörgöm…!

Szépség:
Nem hallom meg,
vissza se nézek, semmi kincsért.

Akárki:
Elmegy! Akkor hát nincs segítség!
Mintha kergetnék, úgy rohan.
Pedig korábban komolyan
megígérte: él-hal velem.

Erő:
Akárki, ezt én sem teszem.
Kicsit se tetszik ez nekem.

Akárki:
Hát elmész?

Erő:
El. Részemről ennyi.
Nincs vita, kész-passz, el kell menni.

Akárki:
Édes Erőm, maradj velem!

Erő:
Eligiusra: sohasem!
Hogy egy gödörben elrohadjak?
Mit gondoltál?

Akárki:
Hát tényleg elhagysz?

Erő:
Igen, hiába a panasz.
Bőgjél csak, amíg megszakadsz.

Akárki:
És az ígéret? Mit se számít?
Velem maradsz, mondtad, halálig!

Erő:
Pont eleget vezettelek,
különben is, nem vagy gyerek,
egyedül is zarándokolhatsz.
Már megbántam az egész dolgot,
visszacsinálnám perc alatt.

Akárki:
Édes Erő, bosszantalak?
Erő:
Hajtsd meg fejed, minden hiába.
Be kell lépned a sötét házba.

Akárki:
Rólad ezt sosem hittem volna…
Ki erejében bízik, balga.
Foszlik az, mint árokból pára.
S a Szépség, mint a szél fúvása,
tovaszáll. Ti hamis barátok:
amit ígértek, nem tartjátok.

Megfontolás:
Akárki, én sem maradok.
Veled menjek, úgy gondolod
a gödörbe? Bolond leszek!
Nem teszi, kinek van esze!

Akárki:
Jaj, Megfontolás!

Megfontolás:
Hagyj! Mit képzelsz?

Akárki:
Gyere csak, könyörögve kérlek,
a gödör mellé, és szemléld meg
talpunk alatt a sötét mélyet.

Megfontolás:
Eligiusra, nem! Ne többet!
Megbántam már, hogy veled jöttem.

Akárki:
Jaj, elmúlik, mi nem az Úré!
Nincs Megfontolás, Szépség, Erő,
Akárkit elhagy végül minden,
jön a Halál, nincs, ki segítsen.
Ó, emberiség! Jaj neked!

Öt érzék:
Akárki, én is elmegyek.
Inkább tartok a többiekkel.

Akárki:
Ó, Öt Érzék!

Öt Érzék:
Mit nyernék ezzel?
Sírás hiába, ne remélj.

Akárki:
Mind elmentek?

Erény:
Nem mind, ne félj.

Akárki:
Ó, Öt Érzék!

Öt Érzék:
Sírhatsz örökké:
az arcom nem látod meg többé.

Akárki:
Édes Erény, még mindig itt vagy?

Erény:
Erényed bajban el sosem hagy.
Én a halált is vállalom.

Akárki:
Igaz barát vagy, már tudom.
Őket, kik így elhagytak engem,
Erényemnél jobban szerettem.
Tudás, te is elhagysz?

Tudás:
Igen.
De amíg élsz, addig sohasem.
Ha meghalsz, akkor elmegyek.

Akárki:
Köszönöm, Tudás.

Tudás:
Itt leszek,
míg végső házad el nem éred.

Akárki:
Jaj, mennünk kell, ez az ígéret:
készülnöm kell a számadásra,
alig van időm. Bárki lássa
sorsomat, példámból ma értsen:
minden elhagy – de az Erény nem.

Erény:
A sok földi jó puszta semmi.

Akárki:
Látod, magamra hagy mindenki.

Erény:
Szépség, Erő, Megfontolás,
Barát- s Rokonság mind csalás.

Akárki:
Magamra hagyott valamennyi.
Csak Erényem mer velem menni.
Ég Ura, fogadj kegyelmedbe!
Isten Anyja, ne hagyj el engem.

Erény:
Az Úr elé tisztán kell mennem.

Akárki:
Ég Ura, fogadj kegyelmedbe!

Erény:
Adj földi kínnak rövidséget,
adj nekünk tiszta, szabad véget.

Akárki:
Ég Ura, fogadj kegyelmedbe!
Isten Anyja, ne hagyj el engem.
Uram, eljött a halálom,
lelkem kezedbe ajánlom.
Az Erény kísér a sötétbe.

Tudás:
Adósságát megadta végre,
és számot adunk majd mi is fenn.
Az Erénye már ott az Isten
színe előtt, mint tanuja.
Szól angyali alleluja,
és kezdik már a kaput tárni:
biztosan mennybe megy Akárki!

Angyalok kara:

Gyere, választott ara,

szól az angyalok kara,
zeng mennyei muzsika,
lelked várja glória.
Áldott Erényed miatt
adósságod nem marad,
égi öröm elragad,
lelkünk lelkeddel szabad.
Ámen.

EPILÓGUS

Kicsi és nagy vésse észbe,

milyen volt Akárki vége.
Elhagyta Barát és Család,
Szépség, Erő, Megfontolás,
cserben hagyta az Öt Érzék,
láttátok a szenvedését.
Csak Erény maradt mellette,
de ha Erény beteg, gyenge,
és végig nem kísérheti,
számadására hogy viszi?
Akárki csak beteg, sorvad,
kínjában nem panaszkodhat,
hisz ha meghal, a bűnbánat
mindhiába, az alázat,
a könyörgés mit se ér.
Ó, Akárki, te mit tegyél,
ha elsorvaszt a gőg, irigység,
mind eltékozlod lelked kincsét.
Jó közönség, vedd tükrömet,
talán így elkerülheted
a gőgöt ás a többi rosszat.
Most mindenki imádkozhat,
hogy soha többé ne felejtse:
tisztán térjen meg majd a lelke
a Mennybe, kérjük az Urat,
ő mutasson nekünk utat.
Mondjunk Áment együtt erre.
Áldott legyen az Úr neve!