A középkor zenéje

A középkori zene alatt a nagyjából az 500 és 1400 közötti időből származó

dalok , hangszeres zene és liturgikus zene összességét értjük.Nagyjából 1400
után már zeneileg is az újkorba való átmenetről, az európai reneszánszról
beszélünk. A középkori zene része volt a nyugati műzenének, beleértve a
liturgikus és a világi műzenét is. Van benne csak vokális zene, mint például a
gregorián ének és kórus, csak hangszeres, és énekes-hangszeres zene is. A
gregorián éneket szerzetesek a katolikus mise alatt énekelték. A fekete halál
idejét például még egyértelműen a középkori felfogás és zene uralta. A középkor
és a reneszánsz zene határát nehéz pontosan meghatározni, mert a zene
változásának kezdete régiónként eltér. A zenetörténészek nagyjából
egyetértenek abban, hogy a középkor és a reneszánsz zene határa nagyjából az
1400 körüli évekre tehető. A középkor végén a hangszerek fejlesztésének is
lökést adott mindaz, amit az arab reneszánsz közvetített, alapvető fúvós
hangszerek, mint például a furulya, a mai hegedű előképe, népszerű
pengetőhangszerek voltak a legdivatosabbak a korban. A középkor világi zenéjét
elsősorban a lovagi költészet képviseli. Franciaországból indult Dél-
Franciaországban, Provance-ban született a XII. században, majd a XIII.
században az eretnekháború miatt áttevődik Észak-Franciaországba. Délen
trubadúroknak, északon trouvereknek nevezték e művészet képviselőit, akik
költők és zeneszerzők is voltak egy személyben. Származásukat tekintve: alsó-
és középnemesek, de voltak főúri képviselői. Alacsony sorból származó
trubadúrokról is tudunk .Dalaik: balladák, drámai elbeszélő szerelmi dalok.
Többnyire nemzeti nyelven szólalnak meg, hangszerkísérettel.