— 205 -
tották és láttam a fiatal Rupertet, háttal felém, kezében
A zendai fogoly.
Irta: ANTONY HOPE.
TIZENHETEDIK FEJEZET. POIYU*.)
A helyzet, a melybe jutottam, nem volt épen
alkalmas a gondolkozásra: mégis egy pillanatig
komolyan tanakodtam. Most már csak három ellen-
felem volt; kettő közülök őrhelyén volt és De
Gautet az ágyában. Ha csak a kulcsok nálam lettek
volna! Megtámadtam volna Detchardt és Berzonint,
mielőtt még barátaim megérkeznek. így azonban
tehetetlen voltam. Vártam, úgy tetszett, hogy egy
télórája már, a valóságban azonban öt percet, mielőtt
ezen gyorsan lefolyó drámának második felvonása
elkezdődött volna.
A másik felén minden csöndes volt. A herceg
szobája sötét volt. De Mauban Antoinette ablakából
nyugodtan világolt a lámpa. Egyszerre valami
halk zörejt hallotttam. A hidon túl, jobbfelől
az ajtóban, csendesen és óvatosan fordult meg egy
kulcs a zárban. Azonnal Rupertre gondoltam. Láttam
őt a kulcscsal egyik kezében, a kardjával a másikban
gonosz mosolylyal ajkán. De nem tudtam, hogy
melyik ajtót zárta ki, sem azt, hogy melyik kedvenc
éjjeli foglalkozását akarta űzni.
Nemsokára megtudtam, mert a következő perc-
ben, — még mielőtt barátaim elérhették volna a vár
kapuját, még mielőtt János kinyithatta volna az elő-
csarnok ajtóját, — egy hirtelen robaj és csattanás
hallatszott a kivilágított ablak felől épen mintha egy
nagy lámpát dobtak volna a földre s Mauban Antoi-
nette ablaka egyszerre elsötétült. Ugyanebben a pilla-
natban éles sikoltozás hangzott ki az éjszakában: —
segítség, segítség, Mihály, segítség !
Minden idegen megreszketett. A legfelső lépcsőn
állottam és jobb kezemmel az ajtó küszöbébe kapasz-
kodtam, mig balkezemben kardomat tartottam. Egy-
szerre észrevettem, hogy a hidföljárat szélesebb, mint
a hid s az egyik felén egy sötét szöglet van, hol
egy ember elfér. Fölugrottam és odaálltam. így senki
sem mehetett volna át, hogy én útját ne álljam.
Ismét fölhangzott a rettenetes, kétségbeesett sikol-
tozás. Aztán egy ajtó csapodott a falhoz, majd dühö-
sen rángatott valaki egy kilincset.
— Nyisd ki! Az ördögbe! Mi történik ? — hal-
lottam a fekete Mihály hangját.
Feleletül ugyanazon szavak hangzottak, mint a
mit levelemben utasításul adtam :
— Segítség, Mihály, segítség — Hentzau!
A herceg vad szitokkal betörte az ajtót. Ugyan-
abban a pillanatban megnyílt fejem fölött egy ablak
s valaki kérdezte: — mi történik ? Aztán egy férfi
gyors léptei közeledtek. Szorosabban fogtam kardo-
mat. Ha De Gautet jön, akkor ismét egygyel keveseb-
ben lesznek ők a »hatan.« Aztán lábdobogás, kardcsör-
renés hallatszott . . . nem is tudom oly gyorsan
elbeszélni, mert minden mintha egyszerre történt
volna. Dühös kiáltás hangzott az Antoinette szobájából
egy megsebesült ember kiáltása; az ablakot felszakí-
kardjával a mint hadonázott.
— Te is itt vagy, János? Nesze neked is! Ide
hát, Mihály!
János tehát ott volt, a herceg segítségére sietett.
Hogyan nyithatta volna akkor ki az ajtót? Féltem
hogy Rupert már meg is ölte.
— Segítség! — hangzott rekédten és elhalón a
herceg hangja.
Lépeseket hallottam fölöttem a lépcsőn és zajt
a király sziklabörtöne felől. De mielőtt még itt valami
történt volna, öt vagy hat embert láttam Rupert körül
az ablakban. Hallatlan vakmerőséggel és ügyességgel
védte magát ellenök, úgy hogy azok egy pillanatra
visszalépték. Ekkor fölugrott az ablakpárkányra s
kacagva lóbálta meg kardját kezében. Ittas volt a vér-
től, még egyszer vadul fölnevetett s aztán fejjel lefelé
ugrott az árokba.
Hogy mi történt vele tovább, nem láthattam,
mert abban a percben hogy leugrott, De Gautet szikár
arca tekintett ki az ajtóból mellettem. Anélkül, hogy
egy pillanatig haboztam volna, minden erőmből,
melyet Isten adott, feléje sújtottam. Egy hang, egy
sóhajtás nélkül halva esett le az ajtó elé. Reávetettem
magam. — A kulcsok, ember, hol vannak a kulcsok?
—- mormogtam akaratlanul, amint átkutattam, mintha
felelhetett volna. Végre megtaláltam! Három volt
együtt. Megragadtam a legnagyobbat s belepróbáltam
a zárba. Talált! Kinyitottam az ajtót. Aztán csönde-
sen becsuktam magam után, bezártam és zsebembe
dugtam a kulcsot.
Egy lépcső előtt állottam, mely lefelé vezetett.
Olajlámpa pislogott a falon. Levettem és körülvilágí-
tottam vele, aztán csendesen állva, hallgatóztam.
— Mi az ördög történhetik ott künn ? —
hallottam egy hangot.
Egy ajtó mögül hangzott, mely szembe velem,
a legalsó lépcsőnél látszott.
A másik felelt.
— Vájjon megöljük-e?
Feszülten figyeltem a válaszra és örömömben
majdnem fölsírtam, midőn Detchard felelt: — Vár-
junk még. Nem szabad azt igen hamar megtennünk.
Egy pillanatig minden csöndes volt. Aztán hal-
lottam, a mint az ajtóreteszt óvatosan hátratolták.
Gyorsan kioltottam a lámpát és ismét visszaakasztot-
tam a falra.
— Sötét van — a lámpa kialudt. Nincs gyújtód?
— kérdezte Barzonin.
Bizonyára volt náluk, de már nem gyújthatták
meg. Itt volt a döntő pillanat; lerohantam és az ajtóra
vetettem magam. Berzonin kissé kinyitotta volt s így
azonnal engedett. Ott állt, kardjával kezében, Detchard
oldalt ült, egy nyugágyon. Midőn Berzonin meg-
pillantott, bámulva ugrott hátra. Detchard kardja után
kapott. Mint egy őrült rohantam Berzoninra a falhoz
szorítottam. Nem volt jó vívó, és ámbár bátran védte
magát, a másik percben ott feküdt a földön. Megfor-
dultam. Detchard eltűnt. Parancsához híven nem vette
föl a harcot, hanem a király szobájába rohant és be-
30
 — 206
zárta maga után az ajtót. Azóta talán munkában is
volt!
Bizonyára meg is ölte volna a királyt és ráadásul
még engem is, ha egy hűséges lélek nem áldozta
volna fel magát a királyért. Mert a mint az ajtót be-
törtem a következőket láttam : A király a szoba sar-
kában állott, a betegségtől megtörve és mindenre
képtelen; összeláncolt kezét céltalanul mozgatta ide-
oda, és rettenetesen, félőrült kacaj hangzott ajkáról.
Detchard és az orvos a szoba közepén álltak, az
orvos a gyilkosra vetette magát és egy pillanatra le-
fogta a két karját. De egyszerre kiszakította magát
Detchard és éppen abban a pillanatban, hogy belép-
tem a szerencsétlen emberbe döfte a kardját.
Aztán felém fordult és felkiáltott:
— Végre!
Szemben álltunk egymással. Áldott véletlen volt,
hogy sem nála, sem Berzaninnál, nem volt pisztoly.
Később megtaláltam szobájukban, a kandalló-párkányán,
mely közel az ajtóhoz volt, de az én hirtelen támadásom
elzárta volt útjokat. Most szemben álltunk egymás-
sal, ember ember ellen, és vívni kezdtünk, némán,
komolyan, minden erőnk megfeszítésével. De nemso-
kára észrevettem, hogy jobban tud vívni mint én, s
lassan az ablak vasrácsozata felé szorított. Mosolygott,
a mint észrevette, hogy balkaromon megsebesített.
Valószínűleg legyőzött volna s aztán bevégzi
véres munkáját, de a legfenyegetőbb pillanatban a
halvány, elsatnyult félőrült király előugrott a szög-
letből s irtózatos, vijjogó nevetéssel rikácsolta:
— Rudolf, ez Rudolf, az én kedves rokonom!
Várj csak rokon segítek neked!
Mindkét kezével megragadott egy széket, de csak
éppen, hogy maga elé tudta tartani és felénk közeledett,
Új reménység szállt meg.
— Jöjjön, jöjjön — kiáltottam. — Dobja a széket
a lába közé!
Detchard egy dühös szúrással felelt. Csak egy
hajszálon függött már az életem.
— Gyorsan, gyorsan! — kiáltottam, s a király '
vidáman nevetve jött mind közelebb, a széket maga
előtt tolva.
Rettenetes szitokkal ugrott Detchard vissza és
mielőtt még sejthettem volna, hogy mit akar, a
király felé sújtott. Hangos jajkiáltással rogyott össze
a király. Aztán ismét felém fordult a bátor gazember.
De saját keze ásta meg sírját. Mert a mint megfordult,
belelépett a vértócsában, amelyben az orvos feküdt.
Megsikamlott és leesett. Mint a villám csaptam reá,
s mielőtt felemelkedhetett volna, leszúrtam.
Aztán a királyhoz fordultam. Meg volt-e halva?
Üg.y látszott, hogy igen, mert egy nagy seb tátongott
homlokán és mozdulatlanul feküdt ott. Letérdeltem mel-
léje s fülemet szívére szorítottam, hogy lássam, do-
bog-e még? De mielőtt megtudhattam volna, hangos
zörejt hallottam odakünn. Fölismertem a zörejt, a
felvonóhídat bocsátották le. Ha benn maradok, úgy
a csapdában szorulok, a királyijai együtt. Él-e vagy
meghalt — sorsára kellett bíznom. Kimentem a külső
szobába. Ki engedte le vájjon a hidat? Az én embe-
-
reim? Akkor minden jól van. Ekkor megpillantottam
a pisztolyokat és gyorsan felragadva egyet, hallga-
tóztam. Nem tudom, mit adtam volna érte, ha Sapt
hangját meghallom, mert már gyönge voltam és
fáradt. És Hentzau, ez a vadmacska, még mindig sza-
bad volt ? Mégis felvonszoltam magam a lépcsőn és
fönn az ajtó mögött foglaltam helyet, mert ezt a kis
ajtót itt fönn jobban megvédhettem, mint odalent a
nagyot.
Mi volt az ? Miféle sajátságos hang, ezen a
helyen és ebben az órában ? Gúnyos, vidám nevetés
hallatszott, — a fiatal Hentzau Rupert nevetett. Nem
birtam elképzelni, hogy épeszű ember nevethetett
most itt. De ez a nevetés azt bizonyította, hogy az
én embereim még nem voltak itt, különben Hentzau
már nem élne. És éppen fél hármat ütött. Istenem!
Az ajtót nem nyitották ki! Átmentek a sáncon és
engem még sem találtak meg ! Most már visszafelé
indúltak Tarlenheimba, a király és az én halálom
hírével. És még mielőtt megérkeznének már igaz is
lesz a hír.
Egy percig csüggedten támaszkodtam az ajtóhoz.
De hamar fölriadtam, mert hallottam Rupert gúnyos
kiáltását:
— Nos, itt van a híd! Jöjjetek át! És lássuk a
fekete Mihályt — az ördögbe is! Vissza, ti kutyák!
Mihály, jöjj és küzdj meg érte!
Ha most még egy harmadik párt is vegyül a
harcba, úgy a játékot még megnyerhetem. Kizártam
az ajtót és kitekintettem.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET.
Az első pillanatban semmit sem láttam, mert a
lámpák és fáklyák világa elkápráztatott. Nemsokára
azonban megszokta szemem a fényt. Sajátságos
látvány tárult elém. A híd le volt eresztve. A túlsó
felén egész sereg hercegi szolga állott. Szorosan
egymáshoz lapúltak és lándzsáikat maguk elé tartották ;
arcuk halvány és ijedt volt. Rémülten néztek egy
emberre, aki a híd közepén állott, karddal kezében.
Hentzau Rupert volt. Ruhája tele vérfoltokkal, de
könnyed mozdulatai mutatták, hogy ő maga nincs
megsebesülve. Ott állott és kiáltozott, hogy adják elő
a fekete Mihályt és a gyáva szolgák, a kiknél nem
volt lőfegyver, nem merték megtámadni az esze-
veszett embert. A háttérben láttam János barátunkat,
a ki zsebkendőjével törülgette a vért arcáról.
Egy csodálatos véletlen folytán én lettem a
helyzet ura. Azok a gyávák ép oly kevéssé mertek
volna ellenem támadni, mint Rupert ellen. Csak
pisztolyommal kellett volna öt célba vennem, s
minden bűnével együtt a pokolba küldtem volna. És
még sem tettem meg. Miért, mai napig sem tudom.
Az éjjel már orozva megöltem egy embert, s egy
másikat szintén nem saját ügyességem, hanem egy
szerencsés véletlen folytán. Talán ezt volt. Vagy talán
nem volt Ízlésem szerint való, hogy egy egész
sereggel küzdjek ellene — egyedül — habár nagy
gazember is volt. Talán ez volt. De azt hiszem
mindennél nagyobb volt valami kíváncsiság, valami
 — 207 -

varázslat, a mely fogva tartott. Látni akartam a jelenet — Istenemre, szép asszonyom, — nevetett Rupert
végét. — ha a szeme nem lett volna veszedelmesebb, mint
— Mihály, te kutya! Ha még bírod magad, a pisztolya, nem ülnék itt most a csapdában — és a
iőjj elő! — kiáltott Rupert, s egy lépést telt előre, fekete Mihály a pokolban!
mire a szolgák azonnal hátráltak. — Te fattyú, Nem is törődött szavaival. Visszanyerte önural-
bújj ki! mát s pillanatig mereven, nyugodtan állott. Aztán
Szidalmazásaira csak egy kétségbeesett női ismét fölemelte karját és lassan, vigyázva célzott
sikoltás felelt. Hentzaura.
— Meghalt! Istenem, meghalt! Őrültség lett volna, hogyha még most is ott
— Meghalt! — kiáltott Rupert. — Ügy látszik marad. Én is célba vettem.
jobban eltaláltam, mint magam is hittem! De még mielőtt Antoinette elsüthette volna pisz-
— Le a fegyverrel! — kiáltott aztán a szolgákra. tolyát, Rupert kecsesen meghajtotta magát és fel-
— Most én vagyok itt az úr! kiáltott : — Nem ölhetem meg azt, a kit megcsókoltam !
Azt hiszem csakugyan szót is fogadtak volna — és még mielőtt megakadályozhattuk volna, köny-
neki, de hirtelen valami új esemény adta magát elő. nyedén átvetette magát a hid korlátján, be az árokba.
A távolban nagy lárma, lábdobogás, kiáltozás hallat- Ugyanebben a percben egész sereg ember köze-
szott. Szívem megszakadásig dobogott. Azok az én ledett és egy hang, a Sapt hangja — kiáltotta: —
embereim kellett, hogy legyenek, a kik szerencsére, Istenemre, ez a herceg! Meg van halva!
parancsom ellenére, keresésemre indiiltak. De senki Most már tudtam, hogy a királynak nincs többé
sem látszott a lármával törődni. Egy asszony jelent szüksége reám; eldobtam pisztolyomat és kiugrottam
meg most a hidon. De Mauban Antoinette volt. a hídra. A bámulat rémült kiáltása hallatszott: — a
Fehér ruhában volt, fekete haja kibomolva, arca kísér- király! — aztán, miként Hentzau, kardomat kezembe
tetiesen halvány és szeme vészesen csillogott a fák- tartva, én is átvetettem magamat a hid karfáján. Csak
lyafénynél. Reszkető kezében pisztolyt tartott és az a gondolat vezérelt, hogy megharcoljak azzal az
folyton támolyogva, rásütötte Rupertre. A golyó nem emberrel, kinek íürtös fejét alig pár lépésnyire lát-
talált és fejem fölött fúródott be a falba. tam magam előtt a vizben. (Folyt. kőv.)

Alapítási év 1810. Alaplt&al 6T 1810.

vi/ vi/ HAJ FIATALÍTÓ VI/ VI/ H A L T E N B E R G E R kelmefestő- és v e g y i tisztító-Intézete
B E L A
H e r r n . J a h n k e b e r l i n i h i r e s vegyész t a l á l m á n y a .
n e m f e s t i a h a j a t , h a n e m a fi ital- K A S S Á N . G Y Á R : S Z E R E C S E N - U T C A 4.
s á g eredeti és ü d e h a j s z í n é t hely- Az o r s z á g ezen l e g r é g i b b és k i t ű n ő e n b e r e n d e z e t t
re állitja. Vörös hajat barnítja.
Egy üveg ára 2 forint 40 krajcár, K E L M E F E S T Ő - ÉS T I S Z T Í T Ó - I N T É Z E T É B E N
r u h á k s b á r m i n e m ű k e l m é k f e s t e t n e k é s t i s z t i t t a t n a k . A f ö s n l y t ezen
postával bérmentve a pénz előleges beküldése i n t é z e t a p o s t a i m e g b í z á s o k r a f e k t e t i és a n a p o n k i n t é r k e z ő e l i s m e r ő
mellett 2 f o r i n t 7 5 krajeá,r. Hozzávaló B R I L - levelek szerint a m u n k á l a t o k k i v i t e l e k i f o g á s t a l a n . Tudakozódásokra
L A N T I N B 1 üveg á r a 0 0 k r a j c á r , p o s t á n bér- a z o n n a l i válasz.
mentve 8 0 k r a j c á r . Budapesti főraktár:
Egger-féle gyógyszertár aMorhoz VLVáci-körut 17.
Vf/ \f/ \t/ és a TÖRÖK-féle gyógyszertár. \l/ \f/ \!/
Z, Bárdi E[abi grófné
Jfiagyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság. O M é l t ó s á g a — e l i s m e r t f ő v á r o s i szép-
ség — l e g k e d v e l t e b b t o i l e t t e c i k k e i :
A M r t y a r Fol ram
-f7-f\rf Y 77*71// JT'TYTV - > " é s Tengerhajózási SATANEülifl -HÖIiGYPOR
ÁjJ-JJOjITjL MláJL» Részvénytársaság üzletvezető igazgató. (fehér, r ó z s a és c r é m ) és
^ • • m ^ B B B f l B H H n r »Aga k ö z h í r r é teszi, h o g y a V a s k a p u n
b e k ö v e t k e z e t t a l a c s o n y v í z á l l á s m i a t t az Orsova é s Turnseveriti között
f e n t a r t o t t ö s s z e k ö t ő h a j ó j á r a t a i t a f. é. a u g u s z t u s h ó 28-án lefelé e s e d é k e s
SATANELLA-CREME üde és hófeher
m e n e t t e l t o v á b b i i n t é z k e d é s i g m e g s z ü n t e t i . — E z e n i n t é z k e d é s s e l egy-
arc azonnali előállítására.!
i d e j ű l e g m e g s z ü n t e t i a V a s k a p u a l a t t és f e l e t t f e k v ő á l l o m á s o k e g y m á s - A k e t t ő e g y ü t t is és k ü l ö n - k ü l ö n
használható! Annyiban különböznek
k ö z t i f o r g a l m á b a n a k ö z v e t l e n m e n e t j e g y e k k i a d á s á t , v a l a m i n t az á r u - a többi készítményektől, hogy hasz-
f e l v é t e l t is. nálatát minden időben abban
B u d a p e s t , 1898. a u g u s z t u s h ó '11. AZ IGAZGATÓSÁG. lehet hagyni — a nélkül — hogy a
l e g k i s e b b l o i t o t vagy r á n c o t h a g v n a
m a g a u t á n . N e m m a r ó ós n e m é g e t !
CÄTANPiTÄ UATQ7UQ7 m e l y a h a j h u l l á s t a k k o r is meg-
ÜÄ1 AnDLLa-flAOüZiliűZj, s z ü n t e t i , h a az a l e g n a g y o b b b e t e g -
ségek következménye; h a j n ö v é s t elősegíti; moly nem bántja, haj-
t ö r é s és k o r p a k é p z ő d é s n e m létezik. E g y e d ü l i k é s z í t ő : E r é n y i
B é l a g y ó g y s z e r é s z , S z a b a d s z á l l á s o n (Pestm.) F ő r a k t á r : T ö r ö k
ttekólési tábla J ó z s e f Király-utca. Molnár é s Moser Koronaherceg-utca, Lux
Mihály Muzeum-körut, Majthényi B é l a Egyetem-utca
Ára I forint.
az „Uj ldSfi"-höx.

Ára gazdag aranyozásssal I frt, FARAGÓ SZEMLÉJE

A ki 1 frt
utalványon,
10 krt
annak
küld
bérmentve
be posta-
küldi
A tiz szobor és egyebek,
Koboz rímeivel.
meg a táblát
A t i z s z o b o r - c i k l u s m á r a B o r s s z e m J a n k ó b a n is n a g y f e l -
tűnést keltett, de igy e g y b e g y ű j t v e , önálló füzetben, m é g sokkal
Az UJ IDOK kiadóhivatala, frappánsabb a hatásuk. A nagy negyedrétü 24 egészoldalas nagy
k é p e t t a r t a l m a z ó , s z i n e s b o r i t é k u f ű z e t á r a 5 0 kr., 6 0 kr. e l ő l e g e s
Budapest, Andrássy-ut 10. beküldése után b é r m e n t v e küldjük m e g .

SINGER és WOLFNER
Budapesten, Andrássy-ut 10.
30*