Milyennek mutatja be Flaubert a társadalmat a mellékszereplőkön keresztül?

Flaubert 1857-ben fejezte be „Madame Bováry”, (Bováryné) című művét, amely „Moeurs
de Province”, más nyelven, „Vidéki erkölcsök” alcímét kapta. Az író alaposan, 5 éven át
tökéletesítette novelláját, melynek alcíme nagyszerűen ábrázolja fő témakörét, figyelmet
fordítva az emberi butaságra, illúzióvesztett korszakra, és a romlott társadalom erkölcstelen
jellegére. A könyv, 19. század második feléhez képest lévő mércéihez felháborító jellege,
hirtelen felzúdulást keltett országszerte, és az ezt követő hivatalos betiltása, tárgyalása,
illetve engedélyezése csupán növelt népszerűségén. Ez ideális alappal szolgált arra, hogy
Flaubert nyilvánosan rávilágítson elégedetlenségeire. Valóban, az író mindig is kritikus volt a
bourgeois életmódról és mély gyűlöletét táplált a nyárspolgári réteg iránt. Nézetei nem
csupán a főszereplők viselkedéseiben, hanem mellékszereplőkön is megfigyelhetőek,
méghozzá némelyek személyiségeinek alap elveiként is szolgálnak. A mellékszereplők
többsége egy-két olyan fogalmat ábrázol, amelyet Flaubert az akkori társadalomban
egyszerűen gyűlölt. Tökéletes példaként szolgálna Bournisien, aki a dogmatikus, jószívű,
mégis teljesen tudatlan, tehát a vidéki papság végtelen alkalmatlanságát képviseli. Eközben
Bournisien teljes ellentéte, Homais, a nagyképű, indokolatlan nyárspolgárság
magabiztosságának szimbóluma. Ehhez hozzátehető Lariviere jelképe is, aki bár magabiztos
és lenéző viselkedésű, egész novellán keresztül az egyetlen kompetens doktorként bizonyul,
mégis túl későn érkezik Emma megmentéséhez, egy fordulat, amely ismét bizonyítja, hogy
mennyire reménytelen és diszfunkcionális a társadalom, Flaubert szemében. Ennek az
esszének a célja bővebben kifejteni ezeket az asszociációkat a 19. századi francia
társadalom, illetve Bováryné mellékszereplői között.

A bourgeois réteg negatív jelképének megtestesülése „Homais” lett, aki bár mellékszereplő,
egyszerűen esszenciális a mű alap történetéhez, illetve Flaubert társadalom ábrázolásához.
Röviden fogalmazva, „Homais” az egész nyárspolgárság korrupt, önző jellegét ábrázolja.
Tudatlanságával ellentétben, a szereplő fáradatlanul próbálja bemutatni képességeit, bár
hiányukat, Flaubert teljesen nyilvánvalóvá teszi. Tökéletes példa Homais kettős mércéire,
Hyppolyte lábának műtéte előtt figyelhető meg, amikor a XI. Fejezetben azt állítja, hogy
„Különben... énrám nem tartozik a dolog! Én csak a te érdekedben beszélek! Tiszta
emberbarátságból!” Itt, a gyógyszerész Hyppolyte „lelkére beszélt”, abban reménykedve,
hogy rá tudja venni a műtétre. Később kiderül, hogy valójában csak saját magáért,
kapzsiságból tette az egészet, Hypolitte-t csupán sikeres műtét hírességének céljából
kihasználva. A műtét végül kudarcot vall, és bár jelentősen Homais volt okolható a műtét
sikertelenségéért, (mivel ő volt az ötlet legfőbb forszírozója), nem vállalt felelősséget. A
tisztességtelen, aljas ember csupán figyeli a többi szereplőt, ahogyan azon magukra veszik az
egészet. Flaubert evvel nem csak a nyárspolgárság önzőségét próbálta kritizálni, hanem
egyben kiemelte gyávaságukat is, rámutatva arra, hogy hűség, illetve méltóság helyett, a
társadalom sokszor saját magát helyezte előtérbe. Egy jelentősebb, mégis sokkal szörnyűbb
aspektusa a történetnek, az, hogy a könyv legvégége felé, az őszinte, naivan szerelmes férj,
illetve álmodozó, feltörekvésre vágyó ambíciós feleség, (Charles és Emma Bováry), szörnyű
kínokban halnak meg, fájdalommal és nyomasztó sötétséggel körülvéve, miközben az aljas,
beképzelt, tanulatlan, és legfőképpen önző orvos, nem csak boldogan él, hanem álmainak
díját is megkapja, véglegesen elérve céljait. Ezzel a fordulattal játszadozva, Flaubert az élet
nyomasztó realisztikáját is ábrázolta, pesszimisztikusan rávilágítva arra, hogy az
egocentrikus, becstelen emberek sokkal többre jönnek egy romlott társadalomban. Ha egy
társadalomban jobban megéri becstelenül viselkedni, ki lesz őszinte, jóakaratú, kiben lehet
megbízni? Valószínű, Flaubert arra is próbált utalni, hogy a romlás egy ciklus formáját veszi
fel, ahol nem az emberek miatt reménytelen a társadalom szisztémája, hanem a bourgeois
szisztéma miatt romlottak el az emberek, és ezen változtatni kell.

Homais ellentétekként Bournisien jelképe szolgál. A két szereplő állandó vitában áll
egymással az egész regényen keresztül, bár az utóbbi értelmetlenége egyszerűen
nyilvánvaló. Bournisien tudatlansága főleg a VI. Fejezetben figyelhető meg, ahol a pap
teljesen vak Emma szenvedése iránt, és segítség helyett inkább a fiúk nevelésével, illetve
saját problémáival foglalkozik. „- Ó, Istenem! Istenem! - sóhajtozott Emma. - Rosszul van? -
nyugtalankodott a pap, s közelebb lépett hozzá. - Bizonyosan egy kis gyomorrontás, nem
lehet egyéb! Akkor jó lesz, ha haza megy, Bovaryné asszony!” Az egész beszélgetés kínosnak
tűnik, mivel Emma figyelemért, segítségért kiált, miközben a pap csak munkájáról, a
szófogadatlan fiukról, illetve Emma férjéről beszél. Emellett teljesen figyelmen kívül hagyja a
lány nyilvánvaló célzásait problémája iránt, méghozzá félreértésképpen „gyomorrontás” -
nak is véli. Itt Bournisien legfőbb tulajdonságai figyelhetőek meg, mivel pap létére
hihetetlenül konzervatív és dogmatikus, még jószívűnek is nevezhető. Ehhez képest
egyszerűen képtelen megragadni a vallás mélyebb jelentéseit, és Emma lelki problémáit
inkább fizikai okra, „gyomorrontásra” fogja. A beszéd vége felé a ’lelkész’ végül rádöbben,
hogy „- De kérdezni akart valamit? Mit? Már nem tudom. - Én?!... Semmit... semmit... -
ismételte Emma.” Bár a lány kinézetéből evidens, hogy egyáltalán nem „semmit” akart
mondani, az egyszerűen tehetetlen pap vakon elhiszi állítását, és tanácsképpen azt javasolja,
hogy menjen haza, méghozzá adja át köszönetét férjének! Az, hogy Bournisien eleinte
helytelenül olvasta Emma utalásait még megbocsátható lehetne a néző szempontjából,
viszont Flaubert döntése a grotesque-szerű fordulat mellet, ahol a pap végül azt kérte
Emmától, hogy az köszönjön érte férjének, valóban reménytelenné tette az egész szituációt,
hiszen Emma problémájának egyik fő katalizátora férjével való kapcsolata volt. Emellett a
lány haláláért nagy valószínűséggel a pap tudatlansága is okolható, mivel helyes szavakkal,
illetve érzelmeinek megértésével sokat segíthetett volna a lelki állapotán. Ehelyett
Bournisien teljesen magára hagyta Emmát, miközben az egyre mélyebbre süllyedt
reménytelenségében.

Bár Bovárynével lévő kommunikációján át őszintén látszik Bournisien abszolút

haszontalansága, ugyanúgy fontos figyelembe venni a mellékszerepló ellenpontjával lévő
interakcióit, tehát az utóbbiakban említett Homais-szal lévő beszélgetéseit. Ez a könyv
elején, illetve legvégén fordul elő, Bováryné temetésekor, amikor a gyógyszerész azt állítja,
hogy „- De - vitatkozott a gyógyszerész - minthogy Isten úgyis jól ismeri minden
szükségünket: mire jó, mirevaló az imádság?” Amire Bournisien csak annyit válaszolt, hogy
„Mirevaló az imádság?! - kiáltott fel a plébános. - Hogyan? Hát ön nem keresztény?” Kissé
később azt is hozzátette, hogy „- Eh, nem erről van szó! Minden szöveg megegyezik
abban...” Homais műveletlen érveivel egyaránt egyszerűen evidens Bournisien
értelmetlensége is. Bár láthatólag őszintén hisz a kereszténységben, illetve a vallás
fontosságában, egyszerűen képtelen megérteni annak szellemi jelképét, fontosságát. Ez
abból figyelhető meg, hogy egy hosszabb magyarázat, vagy talán lelki oktatás helyett csak
annyit képes mondani, hogy „Minden szöveg megegyezik abban...” Ez arra is utal, hogy
egész életében vakon követte a szövegek tanításait, s bár jó akarattal, de egyáltalán nem
tanulta meg a mélyebb jelentéseit, evvel együtt a vallás valódi értékét. Eközben még
mondatát sem volt képes befejezni, mivel Homais simán félbeszakította, folytatva saját
tanulatlan érveinek diktálását. Mivel Flaubert Bournisien jelképével az egész vidéki papságot
akarta ábrázolni, ebből az következtető, hogy véleménye szerint az egész papság vakon
követte a kereszténység dogmatikus tanításait, amely teljesen tehetetlenné tette őket. Bár
volt egy evidens kontraszt a papság, illetve bourgeois réteg között, úgy, mint Bournisien és
Homais között is, bennük is volt valami nagyon hasonló.

Összefoglalásképpen, Flaubert összehasonlítással ábrázolja a társadalmat Madame Bováry

mellékszereplőin keresztül. A szereplők többsége egy-egy különös kapcsolatot formált a
társadalom egyik csoportjával, amelyet az író egyszerűen ki nem állhatott, és az egész
regényen keresztül kíméletlenül elemezett. Bár ez egy rendkívül érdekes ábrázolatot festett
az akkori társadalomról, kissé egyoldalúvá is tette a szereplőket, mivel többségük csak
negatív karakterisztikákat képviseltek. Homais, a Yonville-i gyógyszerész az egyik
legjelentősebb példa erre, mivel az író fő nemezisét ábrázolta, más néven a bourgeois
réteget. Hihetetlenül önző, de végül megkapja azt, amiről mindig is álmodott, ezzel
rávilágítva a társadalom tökéletlenségeire, és rámutatva az élet reális, igazságtalan
természetére, Flaubert nézőpontjából. Bournisien, bár a gyógyszerész ellenpontjaként
szolgálva, ugyanúgy az egyik réteg tökéletlenségeire mutat rá, a vidéki papság ábrázolásával.
Bár a mellékszereplők jellemvonásai időnként eléggé nehéznek, sötétnek is tűnhetnek, egy
általánosan nyomasztó légkört teremtve az egész novellán keresztül, Flaubert valóban
zseniálisan fűzte hozzá társadalom kritikájának elemeit szereplőibe, evvel egy örök művet
hozva létre.