Gondolataim, véleményem a kereszténységről.

A kereszténység hosszú ideje velünk van és ez alatt sokat változott, de az alapja továbbra is
Jézus fő parancsolata: a szeretet.
A mi családunk nem kimondottan vallásos. Magunktól nem járunk templomba, csak esküvő
vagy hasonló családi esemény alkalmával, persze ennek ellenére ismerjük az etikettet és
szokásokat. Én is egy esküvő alkalmával kerültem először templomba, amit 4 évesen végig
ülni enyhen szólva unalmas volt. Gyerek fejjel nem sokat fogtam fel az egészből, csak hogy
egy ismeretlen nő ül mellettem, aki egy ponton meg akarta fogni a kezem, aztán a pap
elkezdett latinul prédikálni, és mindenki körülöttem nagyon meghatottnak tűnt és bólogatott,
mint aki ért is teljesen egyetért a pappal mindenben, amit épp mond. Visszagondolva kicsit
olyan az egész, mint a mise a középkorban: az emberek bemennek, végighallgatnak egy
papot, ahogy hosszan beszél általuk érthetetlen nyelven, aztán mindenki bólogat, úgy tesz,
mintha az elmúlt órában nagyon sokat tanult volna az életről és Istenről, aztán hazamennek.
Na 4 évesen valahogy így érezhettem magamat. Isten és a teljes kereszténység továbbra is
misztikumként és inkább társadalmi elvárásként maradt meg bennem, mintsem segítségként a
mindennapokban.
Pár évvel később szintén egy esküvőn voltunk, itt már valamivel érettebb voltam nagyjából
10 éves. Innen származik a legkedvesebb valláshoz kapcsolódó emlékem is. Ez a második egy
református templomban volt, messze nem volt olyan díszes, mint a másik, amúgy is
kevesebben voltunk. A pap magyarul mondta a misét, de nem is annyira nevezném misének,
inkább beszédnek. Mint kiderült, a párt már régről ismeri egy grillpartyról és a parázsló szenet
az ő szerelmükhöz hasonlította:
Először csak éppen szikrák nyalogatják a szén alját, majd az egyik begyullad, kis gyertyányi
lánggal. majd a másik is. Itt még nem lehet sütni rajta, hisz a láng túl apró. Az apró láng
lassan kúszik végig a szénhasábok között, egyre erősebb és nagyobb lesz, míg végül a lángok
a grillrácson is átcsapnak és gondatlanul, a világgal és önmagával mit sem törődve tombol a
szerelem lángja. Itt sem lehet sütni rajta, hisz amit rátennénk, az azonnal lángra kapna.
Ezek után jön a pap szerinti leg egészségesebb fázis. A forró izzás. Itt a szerelem olyan forró,
mint eddig, de már kitapasztalta a közegét és ismeri a másikat. A tűz már nem éget úgy, már
csak egyenletes meleget áraszt, amin nagyon finom ételek készülhetnek, de vigyázni kell, a
lángokat néha táplálni kell és a szerelmet felizzítani.
Ennek a papnak a beszéde nagyon megfogott. Tetszett, hogy az emberekhez szólt, hogy
humoros volt, hogy a vallást nem feladatnak, hanem kikapcsolódásnak ábrázolta.
Ezek mellé az emlékek mellé társulnak nagyon negatív benyomások is:
Ott van egy templom. Gyönyörű szép, arany berakások, szép építészet, biztos egy vagyonba
kerül. Ez után a megállapítás után, teszünk egy lépést hátra és meglátjuk, hogy egy alapvetően
melyszegény faluban, ahol nem, hogy szigetelés, de folyóvíz és parketta nincs a házakban,
ilyen templom van.
Egy másik példa: Az egyházilag fenttartott iskolák kétszer annyi állami támogatást kapnak,
mint az állami iskolák. Semmivel nem okosabbak ott a gyerekek, csak van hittan óra.
A kereszténység irányába az elutasításomat leginkább a történelem hozta meg. Számtalan
példát láthatunk, mikor az egyház a vallást hatalom megszerzésére használta, vagy az
emberek kizsákmányolására, ebből nekem leginkább a búcsúcédulák maradtak meg. Amikor
erről tanultunk általános iskolában, nagyon ki voltam borulva, hogy hogy képzeli az egyház és
hogy mit szólna Isten. Emellett az sem tetszett, hogy az emberek szinte eldobták és bármit
eltűrtek ebben az életben, amit a biblia szerint el kellet, hogy a mennybe jussanak, de még
nem is volt bizonyíték rá, hogy létezne. Az egészet a haladás és szabad emberi gondolkodás
mesterséges visszafogásának éreztem. Nem tetszett az az alapfilozófia, hogy én bűnös
vagyok, bűnösnek születtem, de ne aggódjak, élt valaki 2000 éve, aki feláldozta magát értem.
Meghalt a bűneimért. Szinte én öltem meg. Most pedig menjek vezekelni és járjak meggyónni
a bűneimet heti kétszer, mert nyilvánvaló, hogy folyamatosan bűnöket követek el, hiszen
bűnösnek születtem.
A vallás kétségkívül átsegített sokakat nehéz helyzeteken életszakaszokon, mint a jobbágyot,
aki az egész életét végigrobotolta egy szántóföldön, de halála után egy jobb életet ígértek neki
vagy valakit, aki elvesztette egy szerettét, de a halála után azt ígérték, újra együtt lehet vele.
Azt érzem, hogy a kereszténység nem foglalkozik a jelennel, sőt szánt szándékkal eltereli
arról a figyelmet, de ez nem old meg semmit.
Mostanra a kereszténység nem jelent annyit, mint régen, a templomba járók aránya a
becslések szerint 10% körülire esett és szerintem ez jól van így. Emlékszünk a 70-es, 80-as,
90-es évekre hogyan váltották egymást és mindenki ment a trenddel, de persze mindig voltak
retro és hipszter emberek, akik nem fogadták el, hogy az élet tovább ment és minden áron
próbálnak maradni abban a korban. Valahogy így érzek a vallással is. Megvolt a maga nagy
korszaka, de most lassan ideje elengedni. Ideje az egyre gyűlő földi problémáinkat előtérbe
helyezni (globális felmelegedés, mélyszegénység a 21. Sz.-ban) és a kereszténységből a
közösségkovácsoló hatását és Jézus legfontosabb tanítását tovább vinni:
A szeretetet