Tetepare

Már 7 éve itt vagyok ezen a lakatlan szigeten. Ami igazából nem is volt
mindig lakatlan. Körülbelül az 1800-as évek közepéig emberek éltek a szigeten,
akik sajátos nyelvet beszéltek és több nagy faluban laktak. Máig ismeretlen
okokból azonban ezek az emberek mind elhagyták Tetepare-t. Igen, a sziget
neve Tetepare. A szigetet gazdag esőerdő borítja és számos madárnak, hüllőnek
és emlősfajnak ad otthont.
Viszont ami még ennél is érdekesebb az az, hogy hogyan kerültem ide. 1997
február 4.-én születtem. Kiskorom óta hatalmas álmom volt, hogy hajóra
szálljak és utazzak. A szüleim eléggé ellenezték ezt a tervemet ugyanis apám
szerint ebből csak a baj lehet és értelmetlennek gondolta, anya meg végül is csak
igazat adott apának. Az egyetlen ember, akivel jó viszonyom volt a családba az
a nővérem. Vele megosztottam minden olyan dolgot, mint például hogy hova
szeretnék eljutni ha majd egyszer hajóra szállok. Az elsődleges tervem
Szantaroni volt. Szantaroni egy Görögországhoz tartozó gyönyörű sziget.
Hát ez a tervem nem igazán jött össze ugyanis 2015.szeptember 29-én a szüleim
tudta nélkül hajóra szálltam. Nem mertem volna akkor a szemükbe mondani,
hogy márpedig én akkor is valóra váltom az álmom ezért csak a nővéremnek
mondtam el az igazat. Főképp azért sem mondtam el a szüleimnek, mert mi van,
ha nem jön össze és nem jutok el Szantaroniba, végül is nem véletlenül
ellenezték ezt az egészet. Visszatérve tehát 29-én hajnalban hajóra szálltam és
elindultam. Hozzátenném eléggé nagy fába vágtam a fejszém ugyanis életembe
nem vezettem még hajót, sőt mi több még hajóban se ültem egyedül. Persze
nagyon sok könyvet olvastam, hogy mit hogy kell kezelni egy hajón és meg is
lepődtem, hogy ennyire ügyes voltam. A térképem és az iránytűm szerint pont jó
irányba haladtam mikor már kezdett besötétedni. Kellemesen fújt a szél, kicsit
hideg is volt, de nem volt vészes. Emlékszem épp azon gondolkoztam, hogy
vajon a szüleim most mit gondolhatnak, hogy a 19 éves gyerekük egyszer csak
eltűnt, amikor elkezdett cseperegni az eső. Nem nagyon foglalkoztam vele, mert
úgy gondoltam, hogy biztos csak egy kis nyár utáni zápor, ami nem tart majd túl
sokáig. Nagyon rosszul gondoltam ugyanis percek múlva már zuhogott az eső és
a hatalmas hullámok se segítettek azon, hogy ne pánikoljak be. Rossz vissza
emlékezni már erre az időszakra és őszintén nem is emlékszem rá nagyon mert a
következő képkocka amire emlékszem az az hogy egy szigeten vagyok.
Valószínű hogy a hullámok kisodorták a hajót és vele együtt engem is erre a
szigetre.
Aznap mikor felébredtem nem tudtam mit csináljak. Nem tudtam hol vagyok és
azt, se hogy hogyan tudnék hazajutni. Beletörődtem. Napra pontosan tudtam,
hogy hányadika van és milyen nap van mindig. Kicsivel több, mint 2 éven
keresztül egyedül voltam ezen a szigeten. Aztán egy nap arra keltem fel, hogy
egy idegen férfi beszél hozzám. Meglepődtem és azt hittem csak álmodom.
Furcsának találtam, hogy egy férfi pont erre a szigetre tévedt és pont oda ahová
én. Ami még furcsább volt, hogy ő nem lepődött meg, hogy engem itt talált.
Miután realizáltam, hogy ezt nem csak álmodom feltűnt, hogy egészen más
nyelven beszél hozzám. Ezen egész gyorsan változtattunk, elkezdtem
megtanítani őt angolul és így már megtudtuk érteni egymást. Viszont a nevét
nem igazán tudtam megjegyezni ezért elneveztem őt Pénteknek. Ugyanis egy
pénteki napon talált rám. Elmesélte, hogy ő hogyan került ide és ő tőle tudom,
hogy ennek a szigetnek Tetepare a neve.
Azóta eltelt már pár év. Egészen pontosan 6 év 4 hónap és 16 nap telt el
mióta én ide kerültem. Ha választhatnék visszamennék a családomhoz, de sajnos
ez nem lehetséges, így próbálom a legjobbat kihozni a helyzetből.

Császár Dalma 10.a 590 szó