Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 14

MELÁTH FERENC

Megbénít vagy szárnyakat ad a hit?


Az ekkléziogén neurózisról egy segítõkapcsolat alapján
„Beláthatatlan értéket jelent számomra, amikor Ezt beláttam, és a terv e részét elengedtem.
meg tudom engedni önmagamnak, hogy megért- A végsõ célt azonban nem tudtam elengedni.
sem a másik személyt.” Ezért hát ösztönszerûen küzdöttem azért, hogy
Carl R. Rogers igazán sikeres gyülekezeti vezetõ és – ha végül
lehetséges – lelkipásztor legyen majd belõlem.
Nagyapám lelkész, édesapám „több mint lel- A keresztyén munkában szép sikereket értem
kész”: egy gyülekezet laikus presbiter vezetõje el. Jóllehet a „siker” szó, a „karrier” fogalom
volt harminc-egynehány éves korától egészen mint a bûnös és halálra ítélt emberi vágyak leg-
idõskoráig. Utánuk én azzal a sorskönyvi tiltás- pusztítóbbja szerepelt fogalmi szótáramban.
sal1 éltem az éltemet, hogy „ne légy sikeres”. Talán éppen ezért minden apró és nagy lehetõ-
Van egy feloldás is e tiltásban: „kivéve, ha az séget – amely világi karriert kínált volna – kö-
egyházi »karrier«”. Van még egy nagyon erõs vetkezetesen és persze nem kevés belsõ, de ön-
„szerezz örömet” parancs is a sorskönyvemben. magam számára sem bevallott büszkeséggel
Ez nekem – mint szüleim negyedik, de egyetlen utasítottam vissza. Meg is kaptam a számomra
fiúgyermekének, az „édesanya szeme fényének” szükséges elismerést a keresztyén szolgálatban.
– természetszerûleg kijárt. Így hát tizennyolc Elõször gyermekeket tanítottam bibliakörben.
évesen azt az életpályát álmodtam meg ma- Majd fiatalokkal foglalkoztam ifjúsági vezetõ-
gamnak, hogy elõbb elvégzem az orvosi egyete- ként. Aztán ifjú házasok csoportjának vezetõje
Sorsok vonzásában

met (ami ugye a legnagyobb presztízsû képzés), lettem, és így tovább, egyre feljebb. És közben
majd a mûszaki egyetemet (mert a mûszaki te- mindenkit tanítottam. Azt tettem, amikor csak
hetségem és érdeklõdésem talán genetikailag tehettem, amit lelkész nagyapámtól és presbi-
determinált volt), utána elvégzem a teológiát ter édesapámtól tanultam: hirdettem az Igazsá-
(mint a legmagasabb fokú tudományt), és vé- got, mert „a hit hallásból van, a hallás pedig
gül a legmagasabb rendû hivatást fogom gyako- Krisztus beszéde által... Hogyan hallják meg
rolni: emberek halásza leszek. igehirdetõ nélkül...” (Róm 10,17.14). Ezt nem-
A sorskönyvemet a „sors” némileg átírta. Mire csak a szószékrõl és kiscsoportban tettem, ha-
az orvosi egyetemet elvégeztem, már több mint nem gyakoroltam a személyes lelkigondozásban
négy éve nõs voltam, volt két gyermekem, egy is: mondtam az Igazságot, hiszen „megismeri-
elég jól mûködõ szoftverfejlesztõ tevékenysé- tek az igazságot, és az igazság megszabadít tite-
gem és majdnem fõállású rendszergazdai mun- ket” (Jn 8,32).
kám. Az orvoslás elkezdése után azért nekiáll- Azután amikor az egyik barátom – aki az én
tam megvalósítani az álom második nagy mûvét bizonyságtételemre lett hívõ keresztyénné – egy
is, de a mûszaki egyetem orvosbiológiai szak- külföldi kiküldetésén nem tudott megállni a kí-
mérnök képzését végül az elsõ vizsgaidõszak nálkozó lehetõség elõtt, és szerelmi kalandba
elõtt feladtam. „Nem fért bele” a nappali orvos- bonyolódott, majd összezavarodva és kétségbe-
lás, az éjszakai programozás, a család és a keresz- esve jött haza, én teljes meggyõzõdéssel alkal-
tyén szolgálat közötti mínusz másodpercekbe. maztam az elveimet: szembesítettem az Igaz-

1 Berne, Eric: Sorskönyv. Budapest, 1997, Háttér Kiadó, 124–156.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 304
sággal. És nem értettem. Nem értettem, hogy õ Nem hogy gyõzködnöm nem kell, de adott eset-
miért nem ért meg engem, miért nem érti az ben még annak sem kell kiderülnie, mivel nem
„igazságot”, miért nem jut bûnbánatra, miért értek egyet, vagy mit tartok akár sületlenségnek
nem tér meg, és fõleg miért akarja, hogy én ért- mindabból, amit elmond. Akár teljesen „látha-
sem meg õt abban, hogy mennyi-mennyi féle- tatlan” is maradhatok. A beszélgetés végén pe-
lem, fájdalom, keserûség, harag és kétségbeesés dig nem kell azt éreznem, hogy „na, most jól
van benne önmaga, a felesége és a házassága megmondtam a magamét, de gõzöm sincs, mi
miatt. Nem értettem. Nem fogadtam el sem- ebbõl az övé, és fõleg mi az Istené”. Mindez
mit abból, amit érzett, gondolt és mondott. olyan erõsen hatott rám, hogy három beszélge-
Fantasztikusan „fennkölt” prédikációkat mond- tés alatt drámai változások történtek bennem
tam neki találkozásaink során és írtam neki is, és ami fontosabb, a kliensben is. Mással ma-
több tucat e-mailben. (Néha egészen elámul- gyarázni nem tudom, csak azzal, hogy valódi el-
tam magamtól, attól az „ismerettõl”, amely fogadást és megértést élt át.
bennem Isten Igéjérõl volt.) Újból és újból „ke- Ez az élmény volt az, ami arra motivált, hogy
ményen fejbe vertem” a Bibliával, amit persze a mentálhigiénés szakember képesítéshez szük-
akkor a szeretet legnagyobb és talán egyetlen séges záródolgozatomat éppen e klienskapcsolat
valódi megnyilvánulásának gondoltam. bemutatásából írjam (mely záródolgozat rövidí-
Azóta sok év eltelt már. A barátom már több tett és szerkesztett változatát tartja most kezé-
éve eltávozott a földi világból. A feleségétõl vé- ben a kedves Olvasó). Jelentõs a párhuzam a kli-
gül nem vált el, a családját nem hagyta ott, kö- ens és köztem a fentebb néhány részletükben
telességtudóan és hûségesen gondoskodott ró- felvillantott téves értelmezések, hitek és hiedel-
luk, próbálta õket hitelesen szeretni mindvégig. mek terén is. A keresztyén tanítás e félreértései-
Közben szomorúsággal telten és magánytól bõl és félreértelmezéseibõl gyökerezik kliensem
megtörve távolodott el tõlem, a barátoktól és a egyik központi – habár talán csak egyszer ki-
gyülekezettõl. Én pedig vártam, hogy egyszer mondott – témája, a szégyen, s a megbocsátásra
majd csak megtér. Pedig csak arra vágyott, arra korábban soha nem találó bûntudata, amely
várt, hogy elfogadást és megértést kap azoktól, olyan erõs volt, hogy az öngyilkosság „megoldá-

Sorsok vonzásában
akik számára igazán fontosak. sáról” fantáziáló elkeseredésbe taszította.
Amikor elkezdtem a Semmelweis Egyetem Tanulmányomban elõször elméleti áttekin-
mentálhigiénés képzését, már javában dolgoz- tést adok a vallással összefüggõ lelki megbete-
tak bennem a kétségek önmagam felõl. Nem- gedésrõl, az úgynevezett ekkléziogén neurózis-
csak a „menetrendszerû” középéletkori krízis, ról. Bemutatok néhányat az egyházak tanításá-
hanem a keresztyén szolgálatban kialakult sok ban és vallásgyakorlatában felfedezhetõ ténye-
konfliktusom és kudarcom miatt is. De az iga- zõk közül, amelyek megbetegítõ hatást fejtenek
zán „ütõs” felismeréseket a képzés – fõként a ki az erre érzékeny emberekben. Arról is írok,
professzionális mentálhigiénés segítõkapcsolat hogy milyen megoldásokkal csökkenthetõ ez a
stúdiuma – hozta el számomra. Szinte az elsõ megbetegítõ hatás, hogy a vallási közösségek
elõadástól kezdve „ezerrel” hittem benne, néha hatékonyabban jeleníthessék meg az Örömhír
talán túlságosan is. Aztán a második félév gya- gyógyító hatását. Végül röviden, szemelvény-
korlatainak egyik segítõkapcsolata egészen kü- szerûen bemutatom a fentebb említett mentál-
lönleges élményt hozott. Döbbenetes volt szá- higiénés segítõkapcsolatot is.
momra, amikor harmadszor találkoztam a kli-
ensemmel. Azt tapasztaltam, hogy a képzés so- AZ EKKLÉZIOGÉN NEURÓZIS
rán a szívembe kaptam egy attitûdöt, a „kezem-
be” pedig egy eszközt, amellyel valóban segítõ- Sokat írtak már a vallás2 megbetegítõ hatásáról.
kapcsolatban tudok lenni a hozzám fordulóval. A szakirodalomban olvasható, alább idézett

2 A dolgozatban a keresztyén vallással foglalkozom, jóllehet a megbetegítõ hatás nem csak ebben jelenhet meg.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 305
megállapítások, összefüggések igazságát sze- Egy másik lehetséges ok (és ez az elõbbi okot
mélyes tapasztalatom csak megerõsíti. Szemé- részben magyarázza), hogy nagyon sokan csak
lyes tapasztalaton elsõsorban azt értem, amit akkor kerülnek pszichológushoz, pszichiáter-
én átéltem, másodsorban pedig azt, amit bará- hez a problémájukkal, amikor a vallásos élet-
tok, ismerõsök és kliensek beszámolóiból is- formát már rég elhagyták, és – hacsak a szak-
mertem meg. emberben nem merül fel – nem is derül fény
A vallás lelki betegséget okozó hatásával a pszi- arra, hogy a problémák gyökere valamilyen régi,
chológia kezdete óta foglalkozik. Sigmund Freud esetleg gyermekkorból származó, vallási erede-
ezt írja Egy illúzió jövõje címû mûvében: „Két- tû neurózis.5
séges, vajon az emberek egészében véve boldo- Szándékosan hagytam ki az elõbbi felsorolás-
gabbak voltak-e a vallásos tanok korlátlan ural- ból a lélek gyógyításával is foglalkozó szakmák
mának idején, mint ma: erkölcsösebbek semmi közül a pásztorálpszichológiát. Örömteli, hogy
esetre sem voltak. (...) Az emberek bûnöztek, ez a diszciplína meghatározó súllyal van jelen a
utána áldozatot hoztak, vagy megbánták bûne- magyarországi szakirodalomban, szakmai képzé-
iket, ezáltal feloldozást nyertek, hogy újra bû- sekben és a gyakorlatban. A képzett lelkigondo-
nözhessenek.”3 Ebben az írásában azt mondja zó szakemberek számára nagyon is ismert prob-
Freud, hogy a vallás voltaképpen „kollektív ne- léma az ekkléziogén neurózis.
urózis”, a neurózis pedig lényegében „individu-
ális vallásosság”. AZ EKKLÉZIOGÉN NEURÓZIST
A fejezetcímben szereplõ „ekkléziogén” szó KÖZVETLENÜL KIVÁLTÓ TÉNYEZÕK
Eberhard Schaetzing berlini nõgyógyász szóal-
kotása, amelyet egy nagy feltûnést keltett cik- „Az igazságkeresõ szenvedélyt elhallgattatja a
kében 1954-ben írt le elõször. Olyan lelki meg- megfellebbezhetetlen tekintély súlyával terhes
betegedésekre alkalmazta, amelyeket az egy- válasz.”
ház okoz (ecclesia = egyház). Schaetzing ezen Paul Tillich
fõként olyan szexuális zavarokat értett, ame-
lyek mögött valamilyen félreértett, helytelenül Az ekkléziogén neurózisok tünetei nem külön-
Sorsok vonzásában

gyakorolt vagy túl szigorú vallásos nevelés volt böznek más neurózisokéitól, ezért is nehéz
felfedezhetõ. Késõbb a fogalmat kiterjesztet- megállapítani, hogy eredetük a vallással kap-
ték mindazokra a lelki megbetegedésekre, csolatos lehet. Az érintettek ezt általában nem
amelyek esetében megállapítható valamilyen ismerik föl, vagy tüneteiket nem akarják össze-
vallási eredet.4 függésbe hozni hitükkel, vallásukkal.
Pszichiátriai és pszichológiai körökben az Az ekkléziogén neurózis tünetei leggyakrab-
utóbbi idõben általánossá vált az a nézet, mely ban az indulati kontrollal és a szexuális élettel
szerint az ekkléziogén neurózisok szinte eltûn- kapcsolatos lelki konfliktusként jelennek meg.
tek a pszichiátriai kórképek közül. Ugyanakkor Nézzük meg közelebbrõl a tüneteket elõidézõ
számos jelenség figyelhetõ meg a társadalom- leggyakoribb konfliktusokat.
ban, fõként a vallási közösségekben, amelyek
arra utalnak, hogy ez koránt sincs így. Mi lehet 1. A harag és az agresszió kezelése
az oka, hogy az említett szakmák keveset fog-
lalkoznak ezzel a témával? Az egyik lehetséges A keresztyén tanítás a kezdetek óta nagy hang-
magyarázat, hogy a pszichiáter és pszichológus súlyt fektet az önfegyelem megõrzésére, mint
szakemberek jelentõs része nem tapasztalta ami a keresztyén életvezetésnek kimondott
magán e jeleket, és mintha szõnyeg alá is akar- (vagy sokszor kimondatlan) célja. Ennek gyöke-
nák söpörni, mint „nem korszerû” problémát. rei a test-lélek dualizmusának görög felfogásá-

3 Budapest, 1991, Párbeszéd Kiadó, 45. „ 4 Endrass, Elke – Kratzer, Siegfried: Megbetegítõ hit? Budapest, 2006, Kálvin Ki-
adó, 30–33. „ 5 Uo. 35–37.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 306
ban keresendõk: „Az önfegyelem elvesztése azt Ebbõl aztán könnyen érthetõ és tanítható az,
jelenti, hogy az ember teret ad a testének és tes- hogy a hívõnek olyan embernek kell lennie, aki
ti vágyainak, holott Istenhez közel álló tulaj- soha nem érez haragot vagy dühöt, tehát soha
donságokkal rendelkezõ értelmének és lelké- nem agresszív, hanem mindenki iránt szeretetet
nek vezetésére kellene hagyatkoznia” – írja e érez, és ezért mindenkivel szelíd.
gondolkodásmódról Michael Klessmann.6 Emi- Ez a fentebb leírt egyszerûsítõ és szélsõséges
att a keresztyénségben rendszeresen megjelen- értelmezés, valamint a belõle fakadó tanítás
nek olyan tanítások vagy értelmezések, ame- nem jelenik meg az egész keresztyén egyház-
lyek a hívõt soha nem haragvó emberként jele- ban, hiszen a Biblia tanításának teljességével
nítik meg. A harag és az agresszivitás mint az nehéz lenne összeegyeztetni. Hiszen meg van
egyik legfõbb emberi gyengeség, vétek és bûn írva az is, hogy: „Ha haragusztok is, ne vétkez-
szerepel ezekben a tanításokban. A klasszikus zetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal” (Ef
erkölcstani felosztás szerint a harag a hét fõ- 4,26, Zsolt 4,5). Sok keresztyénben mégis az
bûn egyike. Ezt rendszerint bibliai idézetekkel említett szélsõséges beállítódás alakul ki. Ezt
is alátámasztják, az Ószövetségbõl és az Újszö- két tendencia is elõsegíti:
vetségbõl egyaránt. „Hallottátok, hogy meg- – Az indulatok szabályzását a hívõ ember az
mondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, érzések szintjén akarja gyakorolni. Vagyis lehet,
méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig hogy van „engedélye” arra, hogy negatív érzése-
azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafi- ket is érezzen, ami mintegy az „éretlen” és „tes-
ára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette...” ti” ember megbocsátható tulajdonsága, az
(Mt 5,21–22). „Minden keserûség, indulat, ha- érettség és lelkiség vágyott állapotaként mégis
rag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tõle- az lebeg a szeme elõtt, hogy ezek az érzések is
tek minden gonoszsággal együtt. Viszont le- eltûnjenek belõle. Az egyházi, gyülekezeti taní-
gyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bo- tásból viszont kevés konkrét útmutatást kap az
csássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is indulatok kezelésének mikéntjére.7
megbocsátott nektek a Krisztusban” (Ef – Nagyon „kifinomult” jutalmazó-büntetõ vi-
4,31–32). „Most azonban vessétek el magatok- selkedésmód alakul ki gyülekezetek egy részé-

Sorsok vonzásában
tól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonosz- ben, ahol a gyülekezet vezetése és/vagy a gyüle-
ságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalá- kezeti tagok elmarasztalják azt az (éretlen) em-
zatos beszédet. (...) Öltsetek tehát magatokra bert, akin meg lehet figyelni a harag jeleit, el-
– mint Isten választottai, szentek és szeretettek lenben jutalmazzák és felmagasztalják azt, aki
– könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelíd- jól tudja kimutatni szelíd szeretetét (tehát az õ
séget, türelmet” (Kol 3,8.12). A bibliai részek értelmezésük szerint érett). Ezt a fajta „fegyel-
tiltó-parancsoló formájának egyszerû értelme- mezést” leginkább a gyülekezeti, egyházi szol-
zése könnyen eredményezi azt, hogy a haraggal gálatokba való bevonás vagy be nem vonás teszi
és az agresszióval kapcsolatos ismeretek a ke- lehetõvé.
resztyén emberek jelentõs részében teljesen ha- Mely felekezetekrõl és milyen gyülekezetekrõl
mis képzetekkel társulnak. Vagyis nem kezelni beszélek? Konkrét felekezetek megnevezésére
és helyesen megélni akarják indulataikat, ha- nem pusztán konfliktuskerülõ óvatosságból nem
nem mintegy nem létezõvé tenni azokat. vállalkozom, hanem mert az a megfigyelésem,
Ezzel szemben – mint láttuk – a szeretet, a hogy a nagy történelmi egyházakban ugyanúgy,
jóság és a szelídség kiemelt jelentõséget kap a mint az egészen kicsiny újprotestáns felekeze-
keresztyén tanításban, és gyakran a haraggal és tekben találhatók olyan kisebb-nagyobb közös-
a keserû indulattal állítják szembe, mint az ségek (házi, egyházi, bázisközösségek és gyüle-
ezek helyett választandó érzületet, viselkedést. kezetek), amelyekben a fentebb leírt jellemzõk

6 Klessmann, Michael: Harag és agresszió az egyházban. Embertárs, 2005/2., 101. „ 7 Wommack, Andrew: Az érzelmek meg-
zabolázása. Andrew Wommack Ministries, 2007, 32–33.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 307
felismerhetõk, még ha az õket magába fogadó mákban nem fejezõdik ki a harag és az agresszió
felekezet hivatalos tanításától és gyakorlatától a keresztyén gyülekezetekben. A sokféle elhárí-
nagyon távol vannak is ezek. Gyökössy Endre e tó mechanizmus közül azt a hármat emelem ki,
kisközösségek megnevezésére egy új kifejezést amely szerintem témánk szempontjából a leg-
alkotott: ekléziola (egyházacska). Ezek – jellemzõbb:
Gyökössy megállapítása szerint – „többnyire Ellentétbe fordítás. Amikor az eredeti impul-
skizoid, depresszoid, hiszteroid vagy kénysze- zusnak pontosan az ellenkezõjét teszi az ember,
res mini-pápák” köré szervezõdnek, akik „bûv- s ezáltal meggátolja az elsõdleges impulzus tu-
körükbe vonzzák a szokványos, elsivárosodott datba jutását: „A haragos ember feltûnõen és
gyülekezetek, egyházak olyan tagjait, akik ele- néha túlzásokba hajlóan barátságos és udvarias.
venségre, mozgalmasságra, érdekességre, vala- Keresztények között ez a magatartás az alázat
mi »más«-ra vágynak”. Ennek megfelelõen megnyilvánulásának is tûnhet, amiért elisme-
Gyökössy érdemesnek tartotta, hogy az eklézio- rést kap az illetõ – és valójában megerõsítést az
gén (õ ezt az írásmódot alkalmazta) neurózistól elhárító mechanizmusában.”10
megkülönböztessük az ekléziolagén neurózis Passzív-agresszív viselkedés. Az ezt választó
fogalmát.8 ember haragja nem nyilvánul meg kifelé, min-
Az elõbbiekben bemutatott tanításbeli torzí- dig higgadt marad. Ugyanakkor a figyelmes
tások, félreértelmezések és a közösségek gyakor- szemlélõ (és persze a „figyelmetlen” is, csak
latában megjelenõ szélsõséges megnyilvánulások nem tudatosan) észreveszi a szemrehányást, az
egyik következménye számos kapcsolati konflik- erkölcsi fölényesség indulatát. Eric Berne sza-
tus. Michael Klessmann ezt írja: „A harag és az vával élve õ az, aki gyûjti a „zsetonokat”, ame-
agresszió ilyen merev elítélése teljesen figyel- lyeket aztán majd egy játszmában keményen
men kívül hagyja azok lehetséges pozitív funk- bevált akár annál, akitõl gyûjtötte, akár valaki
cióját; a szeretet, kedvesség, barátságosság stb. másnál.11
egyoldalú hangsúlyozása pedig elsiklik azok Az én ellen fordulás. Hasonló az elõzõ mecha-
árnyoldalai felett: – a szeretettel és barátságos- nizmushoz. Valaki például dühöt, haragot érez,
sággal nagymértékben be lehet kebelezni és amelyet azonban nem fejezhet ki. Az érzés azon-
Sorsok vonzásában

manipulálni a másik embert; – a kedvességgel ban olyan erõs, hogy letagadni nem tudja, ezért
és jósággal iszonyatosan fel lehet dühíteni má- bûntudatérzésre váltja át. Vagyis hirtelen azt kez-
sokat, ha valaki sohasem vállalja nyíltan mások- di gondolni, hogy õ volt a bántó, õ a felelõs a má-
kal szemben saját kívánságait, céljait; – a gon- sik érzéseiért, ami akár annyira erõs is lehet, hogy
doskodással meg lehet fojtani a másik embert kész bocsánatot kérni a másiktól, vagy akár vala-
azáltal, hogy korlátozza annak önállóságát.”9 milyen jóvátételre. Azt is lehetne mondani, hogy
Másik következménye annak, ha a hívõ em- a lelkiismerete által helytelenített indulatot,
ber nem fejezheti ki haragját, hogy önmagával amelyet a másik iránt érzett, maga ellen fordítja:
is komoly konfliktusba kerül. Hiszen azt tapasz- önmagával szemben gyûjt zsetont, amit persze
talja, hogy sok olyat érez, amit tilos lenne, és talán soha senkinél nem vált be.
több olyat pedig nem, amit „kötelezõ”. Ezt a
belsõ konfliktust az egyénnek valahogyan fel 2. A szexualitásról való gondolkodás
kell oldania. Hogy ezt hogyan teszi, az énerejé-
tõl, érettségétõl, védekezõ mechanizmusainak A neurotizáló lelki konfliktusok másik nagy te-
készletétõl függ. Az agresszivitás speciális meg- rülete a szexualitás. A keresztyénség az agresszi-
jelenési formái az egyházban címû írásában Sza- óhoz hasonlóan kezeli a szexualitást: azért any-
bó Ildikó részletesen kifejti, hogy milyen for- nyira veszélyes mindkettõ, mert olyan elemen-

8 Gyökössy Endre: Ekléziogén és ekléziolagén neurózis. Theológiai Szemle, 1988/3., 177–181. „ 9 Klessmann, Michael: Ha-
rag és agresszió az egyházban, i. m. 101. (Lásd a 6. lábjegyzetet.) „ 10 Szabó Ildikó: Az agresszivitás speciális megjelenési
formái az egyházban. Embertárs, 2005/2., 109–116. „ 11 Berne, Eric: Sorskönyv, i. m. 161–168. (Lásd az 1. lábjegyzetet.)

EMBERTÁRS
2012 / 4. 308
táris erõvel törnek föl, hogy általuk az ember el- Az ilyen és ehhez hasonló megfoghatatlan, de
veszítheti az ellenõrzést önmaga fölött.12 Aho- annál félreérthetõbb megfogalmazások alapján
gyan az indulatkontroll esetében, itt is az okoz- sok hívõ fejében alakul ki óriási káosz a szexua-
za az alapvetõ félreértést sok hívõ számára, litással kapcsolatban. A fiatalok õszinte kérdé-
hogy bizonyos keresztyén tanításokban összeke- seire több keresztyén szülõ és gyülekezeti veze-
veredik a vágy és a cselekvés, az érzés és a tett. tõ ismeret vagy bátorság híján nem ad elfogad-
Ez a félreértés leginkább a Jézus Krisztus hegyi ható és megnyugtató válaszokat, nem tár fel
beszédében szereplõ egyik mondat félreértelme- összefüggéseket Isten szava és a korszerû bioló-
zésébõl következik: „Én pedig azt mondom nek- giai-pszichológiai ismeretek között. Helyettük
tek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már megalapozatlan állításokkal és általánosítások-
paráznaságot követett el vele szívében” (Mt kal, valamint bibliai idézetek sulykolásával pró-
5,28). Gyakran hangzanak el ez alapján félreért- bálnak ellentmondást nem tûrõen meggyõzõek
hetõ vagy félreértelmezett tanítások keresztyén lenni. A következõ példa Dawson McAllistertõl
vezetõk szájából, amit jól illusztrál az Amerika származik, aki rádiós prédikátorként hetente
nyolcadik legnagyobb egyházát (Saddleback százezrekhez szól: „Mivel a házasság elõtti szex-
Church) alapító Rick Warren egy tanításának nek semmi köze az igazi szeretethez, csak fáj-
részlete: „A Mt 5,28-ban Jézus ezt mondja: »Én dalmat és csalódást okoz azoknak, akik az igazi
pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal te- szeretetet keresik. A Biblia szerint ha két ember
kint egy asszonyra, már paráznaságot követett összeházasodik, egy testté lesz (Efézus 5,31). A
el vele szívében.« Tudományos kutatások kimu- szex csak a korona ezen az egységen. Ha egy pár
tatták, hogy az agyunk számára mindegy, ha egy szexuális viszony után szakít, az olyan, mintha
gondolat megfogan az agyunkban, vagy ha a húst tépnénk szét.”14
gondolat a valóságban is megtörténik velünk. Ezeknek köszönhetõen sok esetben a teljes
Ugyanazzal a mentális hatással jár. Az idegrend- kiábrándulás lesz a fiatalok reagálása: a szülõk,
szer szempontjából nem jelent semmilyen kü- tanítók és végül a Biblia mindenféle tekintélyé-
lönbséget.”13 E mondatok nagyon hangzatosak, nek elvetése. Máskor pedig az, hogy inkább
ám a szerzõ több fogalmat nem vagy csak homá- nem is foglalkoznak ezzel a területtel. Sokan

Sorsok vonzásában
lyosan definiált bennük. Például mit ért azon, gondolják aztán úgy, hogy az Istenben való hit-
hogy „egy gondolat megfogan” (az angolban: tel nem fér össze a szexuális felvilágosító iroda-
think a thought), összevetve azzal, hogy „a gon- lom olvasása vagy a témával foglalkozó doku-
dolat a valóságban is megtörténik velünk (you mentumfilmek nézése. A korábban említett
experience the thought in action)? Azt, hogy az éretlen énvédõ mechanizmusokkal mûködõ
egyik esetben csak gondolok valamire, a másik- emberek pedig neurotizálódnak. Viszont az is
ban megteszem ugyanazt? Mert ha igen, akkor elképzelhetetlen számukra, hogy ilyen jellegû
mit ért azon, hogy „ugyanaz a mentális hatásuk” problémáik megoldásához szakember segítsé-
(it makes no difference to your brain)? Az agy- gét kérjék.
nak mely részében? Vagy úgy az egészben? És ha Mindez azt eredményezi, hogy a hívõ embe-
mindez igaz is bizonyos megkötésekkel, mi en- rek jelentõs része nem tudja kezelni a vágyai és
nek a következménye vagy jelentõsége számom- a lelkiismerete közötti konfliktusokat. Ilyen
ra? Tudományosan bizonyítja, hogy legbelsõ konfliktusterület lehet például az önkielégítés
gondolataim és érzéseim fölött kell uralkodnom, vagy az olyan szexuális fantáziák, amelyekben a
mert különben elveszett vagyok? (Nem bocsát- házastárson kívüli személyek (is) szerepelnek.
kozom teológiai fejtegetésekbe totális Az érintett személy lelkiismerete tiltakozik e
depriváltságról és kegyelemrõl...). dolgok ellen, de nem tudja kezelni ezeket a vá-

12 Klessmann, Michael: Harag és agresszió az egyházban, i. m. 101. (Lásd a 6. lábjegyzetet.) „ 13 Warren, Rick: Hogyan
õrizzük meg a tiszta erkölcsöt a szolgálat során? http://www.baptista.hu/torokszentmiklos/elemek/lelkipasztorok.htm
„ 14 McAllister, Dawson: Mi az igazi szerelem, és mirõl ismerhetõ fel? ChristianAnswers.Net, 1997. http://www.
christiananswers.net/hungarian/q-dml/dml-y030h.html

EMBERTÁRS
2012 / 4. 309
gyakat. Amint azt fentebb a haraggal és az ag- mányos kutatások adatai is igazolnak,17 akkor
resszióval kapcsolatban említettem, e hívõk kü- hogyan lehetséges, hogy bizonyos helyzetekben
lönbözõ elhárító mechanizmusokkal a szexuális és esetekben mégis megbetegítõvé válik a hit
vágyaikat is elfojtják, de más, társadalmilag és vagy a vallási közösség?
lelkiismeretileg egyaránt elfogadható tevékeny-
ségekbe nem tudják átvezetni azok ösztönener- TOVÁBBI OKOK KERESÉSE
giáit (szublimáció). Így aztán a belsõ konfliktus
nem szûnik meg. Az elfojtott, eltagadott vágyak Az eddig említett, közvetlen kiváltó tényezõ-
és impulzusok pedig a felszín alatt várják a ked- kön kívül más elméleti és gyakorlati okok is
vezõ lehetõséget, hogy azután vulkánként rob- hozzájárulhatnak az ekkléziogén neurózis ki-
banhassanak.15 alakulásához. Az alábbiakban ezek közül muta-
A szexualitás témakörének másik érzékeny te- tok be néhányat.
rülete a szüzesség. A szüzesség és a tisztaság fo-
galmai a keresztyén szótárban a tökéletesség szi- 1. Eltorzult istenképek
nonimái. És ki ne vágyna arra, hogy tökéletes le-
gyen? Így nem egy esetben a határozott, de sze- Neurózis forrásává válhat az a kép, amelyet a hí-
retetteljes véleménynyilvánítás helyett „ádáz võ ember õriz magában Istenrõl. Az istenkép
harc” indul a szüzességért és a házasság elõtti szorosan összefügg az ember önmagáról alkotott
tisztaságért. Hollandiában 1998-ban hatalmas képével, az önértékeléssel, önbecsüléssel, vala-
botrányt kavart a közszolgálati Evangéliumi mint a bûn, a bûntudat és a szégyen témaköré-
Mûsorszolgáltató (De Evangelische Omroep, vel is. Pál Ferenc különbözõ irodalmak alapján
DEO) egyik dokumentumfilmje, amelynek kö- kilenc torz istenképet sorol fel: ítélkezõ, bürok-
zéppontjában a szüzesség állt.16 A film – amely rata, tétlen, bosszúálló, teljesítményváró, halál-
keresztyén „pedagógiai” céllal készült, de valójá- hozó, erõtlen, jóságos zsaru, kiszámíthatatlan,
ban szadista módon alázott meg iskolás gyereke- önkényes Isten.18 A legközismertebb talán az
ket – óriási felháborodást váltott ki Hollandiá- ítélkezõ isten, aki semmi mást nem csinál, foly-
ban. Készítõi a riporterek kérdéseire nem tudtak ton csak ítél. Az ilyen istenben hívõ ember egész
Sorsok vonzásában

elfogadható magyarázattal szolgálni: úgy tûnt, élete egy folyamatos per, melynek során az õt el-
föl sem fogták a történtek súlyát. marasztaló ítélet mindig jó elõre kész. Õ semmi
A példákat hosszan lehetne sorolni. Össze- más nem lehet, csak bûnös. Az ilyen hívõnek na-
foglalva az eddigieket: bizonyos keresztyén cso- gyon nehéz valóban elhinnie, hogy Isten szereti,
portok számos nem kellõen átgondolt és félre- pedig nagyon sokszor mondják ezt neki, és talán
siklott tanítással és életgyakorlattal olyan állás- õ is mondogatja magának. Egy másik nagyon el-
pontot képviselnek, vagy olyan módszereket al- terjedt istenkép a teljesítményváró istené. Õ nem
kalmaznak, amelyek sok hívõ embert összeza- ítél folyamatosan, mert ha jól teljesítek, akkor
varnak, elbizonytalanítanak, és önértékelési, va- szeret, ha viszont nem teljesítek, akkor nem sze-
lamint kapcsolati problémákkal terhelnek meg. ret. Az ilyen istenkép „jól jöhet” annak, aki pe-
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha az evan- dáns, rendes és teljesítményközpontú, hiszen õt
gélium örömhír és gyógyító hatású, amit tudo- a teljesítményváró isten szinte mindig szeretni

15 Mihalec Gábor: Beteggé tesz-e a hit? Ekkléziogén neurózisok. http://www.gondolkodohit.hu/beteggetesz.htm „ 16 Drenth,


Jelto: A világ eredete. Budapest, 2010, Nyitott Könyvmûhely, 87–95. A film készítõi arra kértek egy tanárnõt, hogy szervez-
zen a diákjainak egy kis ünnepséget, ahol megajándékozzák egymást, mindenki azt az osztálytársát, akinek a nevét koráb-
ban egy sorsoláson kihúzta. Aztán a kamera követte a diákok készülõdését, hogy ki hogyan próbálta a meghatározott összeg-
bõl a legszebb ajándékot kihozni, amivel talán elnyerheti osztálytársa tetszését. Elérkezett a nap. A következõ képsorokon
azt láthatták a nézõk, hogy felnõtt kezek kalapácsokkal könyörtelenül szétverik, „megbecstelenítik” az ajándékokat. Majd az
„ajándékok” szétosztása következett. A dráma elkerülhetetlen volt: a gyerekek megalázottan vették át szétvert ajándékaikat,
miután láthatták, hogyan semmisült meg addigi munkájuk eredménye. Ha valakinek esetleg nem lett volna világos a film
mondanivalója, annak egy szószéki hang foglalta össze azt: „A szüzesség olyan ajándék, amelyet nászéjszakánkon csorbítat-
lanul kell átnyújtanunk választottunknak.” „ 17 Cseri Péter: A vallásosság és az egészség kapcsolata. Embertárs, 2004/1.,
4–11. „ 18 Pál Ferenc: Tükör által világosan. Budapest, 2009, Kairosz Kiadó, 94–149.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 310
fogja. De akinek igencsak szüksége lenne a sze- és a pszichiátria kialakulásával párhuzamosan és
retetre, mert se nem pedáns, se nem rendes, és azzal részben összefüggésben bontakozott ki a
keserûen talán már bele is törõdött abba, hogy szekularizáció, az elistentelenedés és elszentség-
semmiben sem jó, azt az ilyen isten sohasem telenedés folyamata. Ezért a vallási vezetõk egy
fogja szeretni. részében nagyon élénken él például Freudnak a
A bûn és a bûntudat témakörérõl való gon- vallást elmarasztaló sok megállapítása. Az eltérõ
dolkodás területén a vallás és a pszichológia szóhasználatból eredõ félreértések, az egymást
régóta szemben áll egymással. Ezt az ellent- megérteni nem akarás okozza például azt, hogy
mondást az utóbbi idõben egy új megközelítés a pszichológiának a kóros bûntudatról alkotott
oldja fel, amely behozta a szégyen fogalmát. A negatív véleményébõl a „kóros” jelzõ nem jut el
szégyen és a bûntudat eszerint egymással el- az elõbb említettek füléig. Ennek megfelelõen
lentétes érzések. A bûntudat cselekvésre indí- Magyarországon a „teológiai képzésben mind a
tó, a bûnösségtudatot a bûnbánat és a megbo- mai napig nem szerepel megfelelõ szintû pszi-
csátás (kegyelem) által feloldó folyamat. A szé- chopatológia- és pszichoterápia-képzés, amire
gyen cselekvést gátló, a bûnösségtudat elfojtá- pedig a gyülekezetbe kerülõ lelkészeknek alap-
sát, tagadását eredményezõ, bénító indulat.19 vetõen szükségük lenne”.21
Pszichológiailag értelmezve a bûntudat az Ugyanakkor a szembenállás a pszichológia és
egyén énerejét megjelenítõ mûködés, mint az a pszichiátria oldaláról is megfigyelhetõ volt, kü-
önelfogadás és az önértékelés, az érett védeke- lönös tekintettel a szocialista országokra, ahol a
zõ mechanizmusok alkotórésze, s mint ilyen, lelki tudományokról nemcsak a spiritualitást
nélkülözhetetlen a személyiség megfelelõ mû- drótkefézték le, hanem még a lelket is, hiszen az
ködéséhez. A szégyen ezzel ellentétben káros, ideológia azt tanította, hogy lélek nincs, csak lel-
és kóros folyamatokat indíthat el. ki jelenségek.22
Mindez azt eredményezi, hogy a két terület –
2. Vallás és pszichológia szembenállása vallás és lélekgyógyászat – számos képviselõje
inkább tagadja, hogy a problémák, amelyekkel
Az ekkléziogén neurózisokat kiváltó okok kö- foglalkoznak, sok párhuzamosságot és átfedést

Sorsok vonzásában
zött szerepet játszhat a keresztyén vezetõk egy mutatnak, mintsem hogy föladják állóháború-
részének jelentõs pszichológiaellenessége és jukat. Ez a lelkész- és hittudományi képzés
ebbõl eredõ alacsony szintû pszichológiai kép- mellett az orvos- és pszichológusképzést is
zettsége. Példaként néhány gondolat Edward hosszú idõn keresztül meghatározta (és nem
S. Williamstõl: „Miközben a keresztyén tanács- kis részben még ma is meghatározza) Magyar-
adó szolgálat szájjal a Szentírást szolgálja, taní- országon.23
tásaival és gyakorlatával aláaknázza a Szentírás Még egy részterületet említek, a teljesség igé-
mindahhoz való elégségességébe vetett hitet, nye nélkül: a különbözõ keresztyén tanítások
ami az élethez és a kegyességhez tartozik. (...) A emberképeinek, embertanának szembenállását,
Szentírás összekeverése a pszichológiai igazsá- valamint ezeknek a pszichológiával való részle-
gokkal hamis evangéliumot hozott létre. (...) ges szembekerülését. Ez nagyon összetett téma,
Láttuk ezt az önbecsülés-mozgalomban, ami az mivel részben nyelvi, részben teológiai, ugyan-
embert állította a középpontba, Istent pedig va- akkor a pszichológiához is kapcsolódik. A lénye-
lahová kívülre, vágyván arra, hogy jókat éreztes- ge az, hogy fõként Magyarországon a keresztyén
sen velünk önmagunkról.”20 teológusok nagyobb része az úgynevezett
A szembenállás egyik oka, hogy a múlt század- dichotomikus, vagyis két részbõl álló modellt
ban a pszichológia tudományának fejlõdésével használja az ember mûködésének leírására, az-

19 Uo. 154–156. „ 20 Williams, Edward S.: A keresztyén tanácsadás sötét oldala. http://www.scribd.com/doc/55949251/
Edward-S-Williams-A-keresztyen-tanacsadas-sotet-oldala, 98. „ 21 Süle Ferenc: A vallásos betegek pszichiátriai ellátásának
megoldatlanságai. Embertárs, 2010/2., 157. „ 22 Uo. „ 23 Uo. 154–161.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 311
az testrõl és lélekrõl beszélnek. Így az a keresz- annak egyik magvát, az amygdalát tanulmányo-
tyén tanítás, mely szerint „a test a lélek ellen zó kutatás.
tör”, automatikusan szembehelyezte a vallást a Ennek alapján azt lehet mondani, hogy nem
lélekkel foglalkozó tudományokkal, hiszen õk egy, hanem két agyunk van: egy „értelmi” és egy
test és lélek egységét és egymásra épülését ta- „érzelmi”. Daniel Goleman írja a következõket:
nítják, nem a szembenállásukat. „...kétféle elménk van, egy gondolkodó és egy
Ugyanakkor sok teológus szerint a Biblia em- érzõ. Ennek a két, homlokegyenest ellentétes
berképe nem kettõs, hanem hármas tagozódá- agytevékenységnek az egymásba játszása alkotja
sú: testrõl, lélekrõl és szellemrõl szólva õk tri- belsõ életünket. A racionális gondolkozás több-
chotomikus modellt tárnak elénk.24 nyire tudatos: nagyobb figyelem-összpontosí-
tás, elmélyedés, a latolgatás, a reflexió képessé-
LEHETSÉGES MEGOLDÁSOK ge jellemzi. De párhuzamosan létezik a megis-
merésnek egy másik rendszere is: indulatos, he-
„Õ nem az a véres Isten: / az a véres Isten nin- ves, idõnként illogikus – ez az érzelmi elme. Az
csen. // Kard ha csörren, vér ha csobban, / csak az érzelem/racionalitás kettõssége nagyjából meg-
ember vétkes abban.” felel a fej és a szív népi különválasztásának; mé-
Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra lyebb meggyõzõdést jelent, ha valamit a szí-
vünkkel is tudunk, mint ha csak racionális el-
Az elõzõ bekezdés már el is vezetett a keresz- ménkkel. Kétféle elménk, az érzelmi és a racio-
tyénség és a pszichológia szembenállása felol- nális többnyire szoros harmóniában mûködik
dásának kezdetéhez, és ezen keresztül az ekk- együtt, s a kétféle tudás egymásba fonódva iga-
léziogén neurózis jobb megértéséhez és keze- zít el az élet dolgaiban.”25 Mintha a Biblia ar-
léséhez. chaikus fogalmi rendszere nem is lenne annyira
idejétmúlt, hanem a legkorszerûbb tudomá-
1. Integrált vagy összeegyeztethetõ emberkép nyos kutatások eredményeivel egybecsengõen
mondaná el, hogy mennyivel bonyolultabb is az
A megoldások közül az egyik a pszichológiai és ember és mûködése, mint ahogyan azt egy egy-
Sorsok vonzásában

a bibliai emberképek egymáshoz közelítése, in- szerû anatómiai struktúra képes leírni, vagy
tegrálása lehet. Ez elsõsorban a keresztyén teo- mint amit egy szeretettel odamondott „térj
lógusokra váró feladat, hiszen úgy tûnik, a bio- meg” parancs az igaz élet útján tarthat, aho-
lógiai és pszichológiai tudományok oldala ebbõl gyan ezt sokan hiszik.
a szempontból sokkal egységesebb. De érdekes
adalékokkal szolgálhatnak azok az újabb tudo- 2. Enni a tudás fájáról
mányos eredmények is, amelyek egyre inkább a
spiritualitás felé fordíthatják a pszichológiát. A következõ lépések a továbbhaladást jelentik
Az elõbbiekkel nagyon összecsengõ neuroló- az elõbb vázolt úton, amely már nemcsak általá-
giai kutatásokat említem még, amelyek az agy- nos megoldásokat kínál az ekkléziogén neurózis-
nak nemcsak nem természetes közegben (in sal foglalkozó orvosok és lelkészek számára, ha-
vitro), hanem a mûködés közben vizsgált (in nem a megbetegedésben érintetteknek is segít-
vivo) anatómiáját is képesek feltárni, ábrázolni. séget jelent. Az egyik lehetséges lépés az önálló
Ennek eredményeképpen ma már egészen más gondolkodásra való biztatás és a fejlesztés. A kü-
felfogásunk van a gondolkodásról, az értelem- lönbözõ tudományterületek fentebb felvillan-
rõl, az érzésekrõl, az érzelmekrõl, az akaratról és tott „harcai” és „békekötései” jól illusztrálják,
a jellemrõl, mint korábban. Mindezek közül ta- hogy mennyire dinamikusan változik vallás és
lán a legérdekesebb és a köznapi ember számá- tudomány összefüggése, párbeszéde és együtt-
ra legérthetõbb terület a limbikus rendszert és mûködése. Fõként egyes vallási vezetõk, de né-

24 Uo. 160–161. „ 25 Goleman, Daniel: Érzelmi intelligencia. Budapest, 2008, Háttér Kiadó, 24.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 312
ha tudósok is szívesen tartják híveiket gyer- nem olyan, akitõl félni kell. Ha a keresztyének
mekségben vagy kiskorúságban. Elke Endrass és elõtt a tékozló fiú példázatában levõ apa állna
Siegfried Kratzer Megbetegítõ hit? címû köny- mint a Biblia Istenét bemutató kép, mennyivel
vükben azt javasolják, hogy együnk a tudás fájá- felszabadultabban és örömtelibben járhatná-
ról. Ez a keresztyén fül számára nagyon ijesztõ nak sokan.
lehet, hiszen a „tudás fája” a bûnnel, a halálos Ezzel együtt az önbizalomnak és önértékelés-
bûnnel analóg fogalom. De ha megfontoljuk, nek is fel kell épülnie. Ez fog a megfelelõ önren-
egészen egyértelmûen láthatjuk, hogy nem he- delkezéshez kellõ erõforrást adni, ami nélkülöz-
lyénvaló a félelem. A tudás, az ismeret ma már hetetlen a kiteljesedett élethez. Csak az auto-
nem az Isten elleni lázadás szinonimája. Sokkal nóm ember szabad döntése tud valódi Isten felé
inkább a tudás és az ismeret visszautasítása az fordulást és valódi emberek felé fordulást is ered-
Isten elleni lázadás, hiszen az üdvösséget Isten ményezni. Az önbizalom és önértékelés felépíté-
a Jézus Krisztusban megnyilvánuló kegyelemre se nehéz és fáradságos út. Egy Endrass és Kratzer
alapozva, a benne való hit alapján adja az em- által említett amerikai kísérlet azt mutatja, hogy
bernek, és nem azért, mert az ember még a sokkal könnyebben változtatható egyszerû külsõ
gondolatától is sikeresen távol tartja magát eszközökkel (prédikációval, elõadásokkal) az em-
mindannak, amit valaha valaki bûnösnek ítélt.26 berek istenképe, mint az önmagukról alkotott
A korszerû mentálhigiénés, pszichológiai és képük és önbecsülésük.28 Ehhez sokkal több erõ-
kommunikációs ismeretek elsajátítása, vala- feszítést kell tennie önmagáért az embernek, és
mint a hozzájuk fûzõdõ készségeink fejlesztése a külsõ segítség is nagyobb elkötelezõdést és
szinte elengedhetetlen az ekkléziogén neurózis- hosszadalmas befektetést igényel (pszichoterá-
ból tartósan gyógyulni vágyók számára. pia, lelkigondozói kísérés).
Hasonlóképpen azt is javasolja Endrass és
Kratzer, hogy az ekkléziogén neurózisban szen- 4. Az egyház és a „szakma” együttes odaállása
vedõ hívõnek a bibliaértelmezési gyakorlatát is a beteg mellé
érdemes megvizsgálnia. Gyökössy Endre koráb-
ban említett cikkében is van egy ezzel egybe- Tilmann Moser pszichoanalitikus a keresztyén

Sorsok vonzásában
csengõ állítás: „Szólnom illik arról is, ha valaki egyházaknak szóló üzenetében azt írja, hogy ko-
akár az eklézsiában, akár ekléziolákban, vagy molyan kellene venniük azokat a pszichiáter
esetleg hiperpietista, a bibliai Igéket szó szerint szakembereket, akik az Isten meg nem tapasz-
értelmezõ merev családi nevelés által neuroti- talásának útján szenvedõket kísérve látják, hogy
zálódik...”27 A Biblia merev, szó szerinti értelme- az embereknek az élethez többre van szüksé-
zése nagy károkat tud okozni, ugyanakkor, mivel gük, mint a jó magaviselet, az erkölcs és az
sok fundamentalista keresztyén közösség tanít anyagi jólét: áhítatra, vallási fogékonyságra és
erre, nehéz tõle félelmek nélkül elszakadni. Istenre.29 Süle Ferenc valláslélektan-kutató pszi-
chiáter pedig a spirituális sokszínûség különbö-
3. Az irgalmas Atya karjaiba zõ irányzatainak megismerését és a bennük fel-
lelhetõ spirituális értékeknek és egyetemes szel-
Elengedhetetlen az is – mondja Endrass és lemi tartalmaknak a pszichológiai személyiség-
Kratzer –, hogy szakítsunk a gonosz és torz is- fejlesztõ módszerekbe, a pszichoterápiába és e
tenképekkel. A helytelen tanításoktól és félre- szakterületek képzéseibe való beépítését szor-
értelmezésektõl megtisztított Biblia Istene galmazza.30

26 Endrass, Elke – Kratzer, Siegfried: Megbetegítõ hit?, i. m. 132–133. (Lásd a 4. lábjegyzetet.) „ 27 Gyökössy Endre:
Ekléziogén és ekléziolagén neurózis, i. m. 177–181. (Lásd a 8. lábjegyzetet.) „ 28 Endrass, Elke – Kratzer, Siegfried: Meg-
betegítõ hit?, i. m. 134–135. (Lásd a 4. lábjegyzetet.) Megjegyzem, hogy a kísérlet vélhetõleg a tudatos istenképet vizsgál-
ta, és annak változásáról számol be. Ellenben a tudattalan istenkép sokkal szorosabb összefüggést mutat az önértékeléssel.
„ 29 Röser, Johannes: Anya és gyermek – Az istenmérgezéstõl az istenkérdésig. Embertárs, 2004/2., 183. „ 30 Süle Ferenc:
A vallásos betegek pszichiátriai ellátásának megoldatlanságai, i. m. 155–162. (Lásd a 21. lábjegyzetet.)

EMBERTÁRS
2012 / 4. 313
Elengedhetetlen tehát, hogy az ekkléziogén utóbbi azt jelenti, hogy volt a fejében egy kép
neurózisban szenvedõket az egyház és a pszicho- arról, hogy egy komoly keresztyén ember ho-
lógiai-pszichiátriai-pasztorálpszichológiai szak- gyan rendezi a konfliktusait – szelíden, szeretet-
ma együtt, összefogva, interdiszciplináris szem- teljesen –, és ha ez nem ment így, akkor össze-
léletben és gyakorlatban támogassa és segítse a omlott. Ebben az állapotában a felesége min-
gyógyulás felé. den kritikája (amelyek jelentõs része akár dühös
túlzás lehetett) a tények és az igazság teljes te-
EGY MENTÁLHIGIÉNÉS kintélyével hatott rá, és ezért Zoli a világ
SEGÍTÕKAPCSOLAT „leggázabb” emberének érezte magát.
A konkrét eseményrõl a harmadik beszélgeté-
1. A kliens és a kapcsolat rövid ismertetése sünkkor számolt be – nagyon-nagyon nehezen.
Egy több évvel korábban, még a házasságuk
Kliensem – nevezzük Zoltánnak – egy baráti elõtt, „romantikus körülmények között együtt
házaspár harminc év körüli férfi tagja. Keresz- töltött” éjszakáról van szó, amelyet képtelen
tyének. Kapcsolatunkban, beszélgetéseinkben volt megbocsátani önmagának. A „romantikus
ez központi szerepet töltött be. körülmények között” fogalmának pontos meg-
Egy találkozásunkkor szóba került a mentál- határozása nem derült ki a beszélgetésünkben,
higiénés képzés, amelyre akkor már néhány de annyi igen, hogy nem történt szexuális egye-
hónapja jártam. Amikor röviden beszámoltam sülés, sõt valódi értelemben vett szeretkezés
az élményeimrõl, Zoli úgy reagált, hogy na- sem, hanem valamiféle szexuális játékot is ma-
gyon érdekelné az önismereti munka, és szíve- gában foglaló nyári éjszakát töltöttek együtt egy
sen eljönne hozzám „egy ilyen segítõbeszélge- parkban késõbbi feleségével. Az asszony számá-
tésre”. ra – kliensem beszámolója alapján – ez nem je-
Érdekes ugyanakkor, hogy amikor végül való- lentett különösebben nagy problémát, de Zol-
ban eljött beszélgetni, szinte megijedt attól, tán nem tudta feldolgozni a tényt, hogy nem
hogy önmagával foglalkozzon, mert „az valami bírta ki teljes szexuális tisztaságban a házassága
bûnös és hiú emberi dolog”. Az elsõ beszélge- elõtti idõszakot.
Sorsok vonzásában

tésünkre azzal az elképzeléssel érkezett, hogy a Zoltán folyamatos önmaga ellen fordulásban
„bölcs, tapasztalt és elismert tanítót” megkér- próbálta megvédeni magát belsõ konfliktusai-
dezi arról, hogyan kell egy férfinek/férjnek/apá- tól, amelyek az önmaga megfelelõségérõl kiala-
nak jó keresztyénként élnie, és kész receptek- kított és vágyott kép, valamint a valóságban ta-
kel, konkrét megoldásokkal a tarsolyában fog pasztalt helyzetek közötti feszültségbõl fakad-
távozni. Csodálkozott, hogy nem ezt kapta, de tak. Többször kért és kapott segítséget gyüleke-
beszámolója szerint nagyon kellemes volt a zeti lelkipásztoroktól, vezetõktõl, többször
meglepetés. megpróbálta mindezt Istennel megoldani, de
Élete legtöbb területével kapcsolatban na- nem sikerült.
gyon jellemzõ volt rá az „így kell élni – de én Mivel szégyenkezése, hamis bûntudata és
nem vagyok erre képes” szemléletmód. Az „így nagyon negatív önértékelésének önmaga szá-
kell”-t leginkább konkrét bibliai idézetek és mára helyes hozzáállásként való magyarázata
gyülekezeti tanítások alkották, a „nem vagyok mögött is egyházi tanítások és bibliai részek
erre képes” pedig nemcsak egy megállapítás tévértelmezései álltak, azt gondolom, hogy kli-
volt, hanem óriási csalódottság, kiábrándultság ensem problémája az ekkléziogén neurózis.
önmaga miatt, és fõként hatalmas szégyen.
Szégyenérzete leginkább két dologból eredt: 2. Szemelvények a beszélgetésekbõl
egy konkrét esemény miatt kialakult, ki nem
mondott, de valójában nem is tudatosult szé- Az alábbiakban a segítõbeszélgetések jegyzõ-
gyenkezésbõl, másrészt a feleségével, Emmával könyveibõl fogok idézni néhány részletet an-
való konfliktusok feldolgozhatatlanságából. Ez nak bemutatására, hogy miben látható a kliens

EMBERTÁRS
2012 / 4. 314
ekkléziogén neurózisa, és hogyan változott indulatait, érzéseit nem létezõvé tenni. Megfi-
helyzete a találkozásaink során. gyelhetõ benne az én ellen fordulás védekezési
Érdekes az a nagyon határozott véleménye, mechanizmusa. Problémáinak okát pedig abban
hogy egy férfi egyszerre csak „1.0” dologra tud látja, hogy nem elég mély a kapcsolata az Úrral.
figyelni. Nem egy olyan prédikációt hallottam
már, amelyben a szónok ehhez hasonló egysze- Kliens 2.: Noha régebben el bírtam hordozni a
rûsítésekkel akarta illusztrálni a férfiak és nõk kritikát sokkal könnyebben. Ahogy így elmél-
közötti különbségeket. Talán azért, mert jól jön, kedtem, láttam, hogy egyre több dologba fog-
ha a férfi prédikátor viccesen dehonesztáló meg- tam mindig bele, és egyre kevesebb dolog volt,
jegyzéseket tesz a saját nemére. Aztán ezek a ki- amit igazán jól tudtam csinálni, ezért egyre
jelentések bizonyos emberek fülében megakad- több kritika ért. És el kell ismerni, hogy ezek
nak, hosszan tartó és jelentõségteljes értelmet tényszerûek, és tényleg nem tudok egyre több
nyerve bennük. Zoltán negatív önértékelése jó területen helytállni. Igen, tehát ez így van,
talaja volt annak, hogy ez így történjen. ahogy mondtad.... Igen, és arra gondoltam,
hogy alapvetõen, ha egy családapa, egy férj
Kliens 1.: És én ezzel sokat küzdök, hogy hogyan másképp éli az életét, akkor már ezért nem ke-
vezessem a családomat. És erre különbözõ mo- rül ilyen helyzetbe, mert fel tud készülni hétfõ-
delljeim vannak, de hát igazából, mivel ilyent rõl keddre, és valószínû ez egy életviteli problé-
még nem csináltam, ezért csak tapogatok a sû- ma. Ismerek embereket, akik kiakadnak ugyan,
rûben. Hogy mégis egy férfi, aki egy dologra tud hogyha beszólnak nekik, de azt le tudják kezel-
figyelni maximum, tehát 1.0 dologra tud fóku- ni. Vagy visszaszólással, vagy egyszerûen any-
szálni, az hogyan tudja egyszerre azt csinálni, nyira mély a kapcsolatuk az Úrral, hogy egysze-
hogy legyen kapcsolata az Úrral, a családjával, rûen nem is õk hallják meg, hanem egybõl az
tudja, hogy mi lesz most, mi lesz holnapután, Atyához megy, vagy... vagy, hogy az ember
tudja, hogy amikor a felesége ezt mondta, akkor olyan sok... olyan sokszor látta magát, hogy
mit gondolt. És hogy most merre tartunk. És túlreagálta a dolgot, hogy már az fáj neki, hogy
hát mindig voltak súrlódások... ez az élet része, miért reagálom ennyire túl a dolgot.

Sorsok vonzásában
de mi az utóbbi idõben sok bajt okoztunk egy- Segítõ 2.: Vagyis azt mondod: „Nem az a gáz,
másnak, és úgy láttam azt, hogy igazából nem hogy így reagálok ezekre a dolgokra, hanem az,
biztos, hogy ez még az a makadámút, amin ér- hogy ha én így reagálok, az azt mutatja, hogy
demes úgy végigdöcögni úgy kettes fokozatban, én tök gáz vagyok. Nem az probléma, hogy
úgy értem, érdemesebb lenne megnézni, hogy ez rosszul reagálok, hanem a fõ probléma, hogy
hogyan mûködik az életben máshol. engem ez annyira mélyre taszít, hogy beindít
Segítõ 1.: Tehát... valójában a mostani konfliktu- egy ilyen teljes elveszettségállapotot. Míg más
sok megerõsítik benned azt, hogy szeretnéd lehet, hogy rosszul reagál, de túllép rajta.”
tudni, hogy hogyan lehet, hogyan kell jól csi-
nálni egy férfinak, hogy vezeti a családját, köz- A következõ beszélgetési szakaszban, amelyet
ben dolgozik, közben tanul, és sok dologra kell a második találkozás jegyzõkönyvébõl idézek,
figyelni meg felelõsséget vállalni, ugyanakkor a Zoltán nagyon nehézkesen és körülményesen
férfi – ahogy mondtad – csak egy dologra tud számol be arról, hogy mennyire „lenullázza” fe-
figyelni. leségének a kritikája, és képtelen megvédeni
magát ezzel szemben. Helyette negatív istenké-
A következõ párbeszédbõl egyértelmûen lát- pe és önértékelése „egymással összefogva” is-
ható, hogy a kliensnek mennyire alacsony az ön- mét kilátástalanságba taszítják. Az is megfigyel-
értékelése. Úgy látja, hogy nemcsak az a baj, hetõ, hogy csaknem teljesen azonosul párja ér-
hogy több területen nem tud helyt állni, hanem zéseivel, azokat maximálisan jogosnak tartja.
fõleg az, hogy helytelenül viselkedik azzal, hogy Így nem marad számára más, csak a mélységes
„túlreagálja a dolgot”, vagyis hogy nem tudja az szégyenérzet. Ez egyébként a nonverbális kom-

EMBERTÁRS
2012 / 4. 315
munikációján keresztül még erõteljesebben át- hogy ezt egy picit önzõnek tartom, de nem zá-
jött, mint amennyire a szavakból érezhetõ volt rom ki... nem zárom ki, hogy ez a... ez az út,
(a szemkontaktus kerülése, majd „lopva” újra- mert látom azokon az embereken, akik így nor-
keresése, fészkelõdés, hirtelen témaváltás és té- málisan viszik az életüket, hogy úgy rendben
mavesztés, de leginkább az extrém lassú, vonta- vannak magukkal. Hogy így nem tudják magu-
tott, akadozó, sõt néha teljesen összezavarodott kat megbántani. Igen!... Igen! Igen. Tehát nem
beszéd a „kényes” részeknél). tudják magukat megbántani.
Segítõ 6.: Igen. Tehát úgy jól el vannak maguk-
Kliens 3.: Igen, hmm... Igen. És aztán úgy a nap kal. Jól kijönnek „egymással”...
folyamán... ööö... fölhívott valaki, és jól leszi-
dott, hogy most ezt hogy gondoltam komolyan Aztán a második beszélgetés vége felé óvato-
stb. stb., hogy „paraszt” meg „szemét”, és ak- san „bevallja”, hogy azért mégis szereti magát.
kor... gyakorlatilag úgy megint... Jó, hát hozzá-
tartozik, meg úgyis itt marad, elmondhatom, Kliens: Tehát valami önszeretet mégis van ben-
tehát... tehát, hogy... hogy Emma volt. Amúgy nem. Úgy suttyomban szeretek például egy jól
biztos, hogy nem érintett volna annyira. És megírt levelet újra elolvasni. Vagy valamit, amit
utána, most gyakorlatilag megint le nullára... úgy jól megcsináltam, lopva megnézni: „Na...
Segítõ 3.: Amit elmondtál itt legutóbb, meg múlt- tényleg jó!”... szóval... igen.
kor is sokszor elhangzott, talán nem mondtad Segítõ: Én még néha négyszer, ötször is!
ki ennyire explicit módon, hogy minden kritika
leépít, de valójában egy kritika épít le totál, tel- Ettõl egyre bátrabban számol be arról is,
jesen, amikor Emmától jön a kritika. hogy ugyan a „férfi nem lehet érzelmes”, még-
Kliens 4.: Igen. is mennyire vágyna az érzelemre az Istennel és
Segítõ 4.: És az úgy kihúzza a lábad alól a talajt. a feleségével való kapcsolatában, de úgy általá-
Kliens 5.: ...Igen... ban az életben, és milyen jó volt, amikor még
Segítõ 5.: Olyankor nincs senki, aki szeret. nem kellett „gondolnia” arra, hogy szeretik, ha-
Kliens 6.: Hmmm... (Hosszan hallgat.) Hmmm... nem ezt belül érezte.
Sorsok vonzásában

Igen... Igen, erre is gyanakodtam már, hogy


minden bizonnyal van egy lelki kötõdés kettõnk Kliens: Úgy régebben, tizenéves koromban, akkor
között, ami... amire valaki azt mondja, hogy még nem is voltam hívõ úgy igazából... sokkal
nem jó, mert az ember ne a feleségéhez kötõd- több olyan istenélményem volt. Például imád-
jön, csak az Úrhoz, aztán majd a felesége kötõ- tam a csillagos eget nézni, és akkor sokkal kö-
dik a férjéhez. Aztán volt, aki azt mondta, hogy zelebb éreztem magamat Istenhez. És... hát,
hát ketten lesznek eggyé, és persze, hogy kötõd- most... erre valahogy gondolnom kell, és nem a
nek egymáshoz, hát elválaszthatatlan egység magamé ez az érzés.
onnantól, hogy az Úr összekötötte õket... Azt le
lehet csavarozni, hogy nem jó, hogy ha egy fér- Az elfogadás és megértés élménye lassan fel-
fi függ egy... egy szélfútta emocionális személy- szabadította. Harmadik találkozásunkkor nagyon
tõl, aki nem meggondoltan mond dolgokat. Én nehézkesen, de elmondta, hogy mi történt öt év-
legalábbis úgy gondolom. Tehát, hogy szeresd vel azelõtt, ami õt azóta is szégyenben tartja,
önmagad, akár mint gondolat vagy tapaszta- amit a jelen kudarcai csak tovább mélyítenek.
lat... tehát maga az érzés, amit el kéne képzel- Nem kérdeztem tõle semmit, hagytam, hogy
ni, ismeretlen nekem. Egy idõben ezzel foglal- olyan tempóban és olyan mélységben mondja az
koztam, még amíg több idõm volt a Bibliát ol- eseményeket és az érzéseit, ahogy neki jó. És
vasni, és valamelyik könyvben találtam azt, gyakorlatilag önmaga hozta el magának a megol-
hogy bõven elég nekünk, hogy az Úr szeret min- dást. Nemcsak megértette, de el is hitte, és nem-
ket. Ugye, mert õ is megtagadta a saját életét, csak elhitte, de át is élte a megbocsátást. A meg-
és mi is megüresítjük magunkat... Azt hiszem, bocsátást Istentõl és önmagától.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 316
Kliens 7.: Ühüm... Sok lelkipásztorral beszélget- gamtól teljesen hessegetni, és... és... a hátam
tem az utóbbi idõben, és... és nagyon sok min- közepén legyen, hogy ne is lássam...
denrõl beszéltünk velem kapcsolatban. Hogy
most miért vagyok olyan, amilyen. És bárhon- Az idézetek alátámasztják, hogy a kliens „ön-
nan is boncolgattuk, errõl a dologról soha pusztító” erejû szégyenérzete összefügg nagyon
egy... egy szót nem... nem mertem beszélni... alacsony önbecsülésével, negatív önértékelésével,
És... és azt gondolom, hogy ez most, mivel el- ami mellé még egy teljesítményváró zord isten-
mondtam neked, ez már egy óriási dolog. Ami kép is tartozik. Ezenkívül a bûnrõl, különösen a
eszembe jut akkor, amikor erre gondolok, az szexuális bûnökrõl és a bûnbocsánatról való gon-
az, hogy sajnálom és tojom le. Majd legköze- dolkozása is tovább mélyítette „eltûnésre, elsüly-
lebb jobb lesz. Valami ilyesmi. És... és azt lyedésre” (megsemmisülésre) késztetõ szégyenét.
gondolom, hogy már nincs egy ilyen érzelmi Mindez végül az öngyilkossági fantáziálásig me-
kapcsolatom ezzel a dologgal. Igen... Azt hi- nõ neurózisba taszította. Ekkor keresett meg. Na-
szem ezt... igen, ezt így is meg lehet fogalmaz- gyon hálás vagyok azért, hogy nem hiába.
ni. Hmmm... (Mosolyog.) De ez még annyira
új nekem, hogy... most... most nagyon barát- ÖSSZEGZÉS ÉS BEFEJEZÉS
kozom, hogy...
Segítõ 7.: Tehát „itt lógott eddig rajtam, elbújva, A vallással összefüggõ lelki megbetegedést, az
és szinte mintha a hátamon lenne, hiszen so- ekkléziogén neurózist kiváltó lehetséges okok kö-
hasem láttam, csak a terhe nyomasztott... de zül a harag és agresszió kezelésérõl, valamint a
most... most úgy... úgy lent van a rötyiben...” szexualitásról való gondolkodás merevségét emel-
Kliens 8.: (Nagyot nevet.) tem ki, amit az eltorzult istenképek, valamint a
Segítõ 8.: „... úgy le... letaszítottam magamról...” vallás és pszichológia szembehelyezése okoznak.
Kliens 9.: Aha. A lehetséges megoldások közül a modern
Segítõ 9.: „... és még úgy rá is tojtam.” pszichológia és a vallás által kínált emberképek
Kliens 10.: (Megint nagyot nevet.) Azt hiszem, integrálását, valamint a Biblia értelmezésében e
pont ez... ezt a szót használtam! (Nevet.) korszerû tudás felhasználását emelem ki, amihez

Sorsok vonzásában
Segítõ 10.: „Mert hogy ha Isten szeret!?... Ak- az egyháznak elõször szakítania kell a torz isten-
kor... azt az érzést is le tudom tojni!” „Csak ez képekkel, és a lélek gyógyításával foglalkozó szak-
még nagyon-nagyon új.” „Kicsit furcsa. Kicsit mákkal együtt kell a rászorulók mellé állnia.
félelmetes.” „Lehet-e ilyent csinálni? Megen- Nem lettem lelkész, és „több mint lelkész”
gedhetem-e én ezt magamnak? Aki ilyen szé- sem, de elégedett vagyok azzal, ami vagyok.
gyenletes.” Örülök annak, hogy korábbi tapasztalataim
Kliens 11.: Hát már megengedtem magamnak... nagy segítséget adnak az ekkléziogén ártalmak-
(Nevet.) És... van ennél nagyobb dolog is az ban szenvedõk megértéséhez és elfogadásához.
életben. És nem ért véget a világ, igen. (Csend, A vallási eredetû lelki megbetegedések helyes
majd sóhajt.) Igen, így eszembe jutnak ezek a kezeléséhez és megelõzéséhez még sokat kell
beszélgetések valamelyik lelkipásztorommal... változniuk az egyházaknak és a lelki betegsé-
és... és akkor is ezek a gondolatok jutnak gekkel foglalkozó tudományoknak is. Ebben a
eszembe, hogy „jó, hát ezt majd kezeljük, ezt változásban – elfogultan és büszkén mondom –
majd megoldjuk, ez most nem idevágó stb. élen jár az interdiszciplináris szemléletû men-
stb....” Tehát egyértelmû, hogy el akartam ma- tálhigiénés szakma.

EMBERTÁRS
2012 / 4. 317

You might also like