Nincs szükségem arra, hogy megments!

Nem kell semmit megjavítanod rajtam.

Nincs szükségem arra, hogy tartsd a fájdalmamat.

Megtennéd, hogy egyszerűen fogod a kezem?

Nincs szükségem a szavaidra

A gondolataidra

A válladra sem, hogy engem cipelj

Megtennéd, hogy ülsz egy kis ideig velem?

Miközben folynak a könnyeim

És megszakad a szívem

És míg az elmém trükköket játszik velem

A jelenléted tudatja velem, hogy nem vagyok egyedül, miközben a

belső ismeretlenembe utazom.

Mert az Én sötétségem az enyém

A fájdalmam az enyém, hogy érezzem

És a sebeim is az enyéim, hogy meggyógyuljanak

De ugye itt ülsz velem, és jelen vagy, miközben Én bátran szembenézek

mindezzel?

Mert fényes vagyok a sötétségem miatt.

Gyönyörű, a megtört lelkem miatt.

És gyengéd szívemnek köszönhetően erős.

De vajon szeretettel megfogod-e a kezem, amikor néha a sötétbe

utazom?

Nem kérem, hogy vidd el a sötétségemet.

Nem kérem, hogy gyújtsd fel a napomat.

És nem hiszem, hogy a Te dolgod, hogy meggyógyitsd a fájdalmamat.

De biztosan, hogy Én lennék a legboldogabb, ha csak ülnél Velem és

egy darabig fognád a kezem, amíg ki nem találok az árnyékomból!