a nyughatatlan vén Immanuel

- Legjobb volna, ha azt a Kantot vagy két-három esztendőre diliházba csuknák ezért az
elmefuttatásáért! - rikkantotta váratlanul Ivan Nyikolajevics.

Óriási méretű, színarany tárca volt, s tetején - mikor gazdája kinyitotta - briliánsokból kirakott
háromszög villant kék-fehér tűzzel

azért, mert Annuska már megvette a napraforgóolajat, sőt nemcsak megvette, hanem ki is öntötte.
Az ülést ezek szerint nem fogják megtartani.

Csak azt sajnálom, hogy nem értem rá megtudakolni a professzortól, mi az a szkizofrénia. Ezt már
önnek személyesen kell tőle megkérdeznie, Ivan Nyikolajevics!

A professzor gondolkodóba esett. - Igen, talán német vagyok...

- Csalódtam benned! - hörögte végképp berekedve. - Te a gonoszság istene vagy! Hát ennyire
elvakította szemedet a templom füstölőiből felszálló füst, és füledbe immár nem hatol semmi, csak a
templomi harsonák szava? Nem vagy mindenható isten! A gonoszok istene vagy! Megátkozlak téged,
gaz latrok istene, lelke, oltalmazója!

Egyre sötétebb lett. A viharfelhő már a fél eget elborította, Jerusalaim város felé törekedve; a vízzel,
tűzzel terhes nagy fekete felleg előtt fehér, tajtékos felhőcskék száguldottak. Most már közvetlenül a
magaslat fölött villámlott, mennydörgött. A hóhér levette a szivacsot a kopja végéről. - Adj hálát a
nagylelkű hégemónnak! - súgta hódolatteljesen, és szíven szúrta Jesuát. Jesua teste megvonaglott.

Mikor - bokáig vízben gázolva - odaért a kereszthez, lerángatta magáról víztől elnehezült, ázott
talifját, s azonmód, egy szál ingben, odaborult Jesua lábaihoz. Átvágta a lábszárát fogó kötelet, felállt
az alsó keresztlécre, és Jesua testét átölelve, kiszabadította karját a felső kötelekből. Jesua csupasz,
vizes teste rázuhant Lévire, és lehúzta a földre. Lévi a vállára akarta vetni Jesua tetemét, de aztán
valami az eszébe jutott: otthagyta a földön, félig a vízben fekve, a hátracsukló fejű, kicsavarodott karú
testet, és a híg, agyagos sárban meg-megcsúszva odaszaladt a másik két kereszthez. Azokon is
elvagdosta a kötelet, és a két másik test is a földre hullott. Még néhány perc, és a dombtetőn már
csak két holttest maradt, meg a három üresen meredező kereszt. A hullákat csapdosta, verte a zápor.
Sem Lévi, sem Jesua teteme akkor már nem volt látható fenn a dombtetőn.

Lévi megenyhült, gondolkodott, végül megszólalt: - Adass nekem egy lap tiszta pergament.

- Nincs dokument, tehát ember sincs!

- Szóról szóra úgy! Édes borzongás fogja el lelkem, ha arra gondolok, hogy ebben a házban most talán
éppen egy eljövendő Don Quijote, Faust vagy, az ördög akárhová tegye, éppen Holt lelkek szerzője
érlelődik. Mit szólsz hozzá? - Még rágondolni is szörnyű! - bólintott a Behemót. - Bizony - elmélkedett
tovább Korovjov -, csodálatos dolgok várhatók ezekből a melegágyakból. Hiszen e szent födél alatt
néhány száz remete lakik, akik eltökélték, hogy életüket Melpomené, Polühümnia, Thalia
szolgálatának áldozzák. Képzeld csak el, mekkora port ver majd fel, ha közülük valaki A revizort viszi
az olvasóközönség elé, vagy legrosszabb esetben Jevgenyij Anyegin-t

- Mert nem érdemli meg a fényt. Nyugodalmat érdemel - válaszolta Lévi csüggedten

A Woland megjósolta zivatar fellegei már gyülekeztek a látóhatáron. Nyugat felől fekete felhő
támadt, és félbevágta a napot. Csakhamar egészen eltakarta. A teraszon hűvös szellő söpört végig.
Elfeketült az ég. A nyugatról érkező sötétség egészen eltakarta az óriási várost. Eltűntek a hidak, a
paloták. Minden elveszett, mintha soha nem is létezett volna. Tüzes fonal szaladt végig az égen.
Azután óriási mennydörgés rázta meg a várost. A dörgés megismétlődött, és megindult a zivatar,
melynek sötétjében Wolandnak nyoma veszett.  Jesua által megjósolt vihar

- Isten hozzád, tanítványom - súgta a Mester alig hallhatóan, s lassan feloldódott a levegőben. Eltűnt,
s vele együtt eltűnt Margarita is. Az erkélyrács becsukódott.

- Regényét elolvasták, és csak egyetlen kifogás merült fel: hogy, sajnos, befejezetlen. Ezért akartam
megmutatni a hősét. Kétezer éve ül itt a kősivatagban, és alszik, de teliholdkor, amint látja,
álmatlanság gyötri. Nemcsak őt, hanem hűséges testőrét is, az ebet. Ha igaz, hogy a gyávaság a
legrútabb bűn, ez a kutya nem vétkes benne. Az egyetlen, amitől félt a bátor állat, a zivatar. Hiába,
aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában.

- Szabad vagy! Szabad! Ő vár reád!

Valaki elbocsátotta, mint ahogy ő is elbocsátotta maga teremtette hősét. Ez a hős visszahozhatatlanul
eltűnt a homályban, miután megbocsájtottak neki vasárnapra virradó éjjel; eltűnt a csillagjós-király
fia, Judea kegyetlen ötödik helytartója, Ponczius Pilátus lovag.