Életem 1985-ben vette kezdetét, Seattle városában.

A szüleim az után költöztek oda,

hogy összeházasodtak. Anyám Forksban született, egy istenháta mögötti kisvárosban,
míg apám La Pushban, a Forkstól nem messze lévő indiánrezervátumban. Mivel félvér
volt, nem fogadták maguk közé szívesen, ezért többet volt a városban, mint a
sajátjai között. Így ismerkedett meg anyámmal is, akinek a családja viszont azt nem
nézte jó szemmel, hogy egy félvérrel találkozgat. Persze nem szabták meg neki, hogy
nem teheti, el sem ítélték érte, csak nem helyeselték. Valószínűleg ez is
közrejátszott abban, hogy elköltöztek.
Korán házasodtak össze, szinte egyből érettségi után, és én is még ugyanabban az
évben világra jöttem. Apám egyetemre kezdett járni, míg anyám velem volt otthon.
Azt hiszem, hogy azok az évek nem voltak zökkenőmentesek, de ez is csak
megerősítette a kettejük kapcsolatát, és engem is jobban összekötött velük, hogy
ennyire rájuk voltam utalva, ők meg egymásra.
Végül három éven belül túljutottunk a krízishelyzeten, miután apám befejezte az
egyetemet, és hamar talált is munkát egy ügyvédi irodánál. Eleinte nem ment
könnyen, de beilleszkedett, és mivel volt tehetsége hozzá, sorra kapta az
ügyfeleket, ezzel pedig fellendítette az anyagi helyzetünket, és így a kis romos
lakásból elköltözhettünk a város egy jobbik kerületébe.
Én már itt töltöttem gyerekkorom nagyobb részét, és a későbbi éveimet is. Hat
évesen egy jó nevű iskolába írattak be. Igaz, hogy körzeti iskola volt, de az egyik
legjobb hírnek örvendő, talán ezért is választották ezt, na meg azért, mert közel
volt a lakásunkhoz, és így anyám időben be tudott menni dolgozni, idő közben
ugyanis neki is sikerült munkát találnia. Egy tanfolyam elvégzése után az egyik
szépségszalonban kapott munkát, mint fodrász. Egészen jól megfizették, így tíz éves
voltam, amikor a kertvárosba költöztünk, és immár ez az a hely, ahonnan többet nem
mentünk el, a szüleim még mindig abban a házban élnek.Végre teljesült az álmom, és
kaptam egy igazi kutyát is. Eddig csak álmodoztam róla, ezután viszont lehetett a
kertben tartani. Persze én legtöbbször beszöktettem őt magamhoz éjszakánként, főleg
akkor, amikor vihar volt odakint, vagy csak nem akartam egyedül lenni.
Testvérem soha nem született, pedig nagyon szerettem volna. A szüleim családját sem
ismertem, csakis ők voltak nekem, és senki más. Persze ismertem a régi legendákat
és történeteket arról, hogy apám ősei között kik is vannak, de nem hittem el,
csupán mesének tartottam, amit este mindig elmesélt nekem. Csakis ő tudta úgy
előadni, hogy élvezzem, és várjam még akkor is a végét, amikor már százszor
hallottam korábban.
Tizenegy évesen zongorázni kezdtem. Habár nem értem el hatalmas sikereket, azért én
szerettem, és még néhány kisebb hangversenyen is indulhattam. Persze megélni nem
lehetett volna később belőle, de hobbinak a mai napig tökéletes volt. Más felé
azonban már jobban megmutatkozott a tehetségem. Mivel imádtam olvasni, és ezáltal
hatalmas volt a szókincsem, így nem sokkal később megpróbálkoztam az írással. Az
már eredményesebbnek bizonyult, mint a zene, az iskolai tanulmányaim azonban nem
voltak olyan kiemelkedőek, csak átlagosak, nekem pedig ez meg is felelt teljesen,
ahogyan a szüleimnek is.
Amikor az életem gyökeres fordulatot vett, mindössze tizenöt éves voltam. A
szüleimet meggyilkolták. Így a maradék kis zsebpénzemmel és a kutyámmal a gettóba
költöztem. A helyi bandatagok hamar bekebeleztek és bandásként éltem az életemet...