NNCL685-3DEv1.

Írta: Jim Kraft

Tervezte és illusztrálta: Mike Fentz

Copyright c 2001 Paws, Inc.

All rights reserved.
„Garfield” and the Garfield characters are registered and
unregistered trademarks of Paws, Inc.
 1
Garfield arca egészen elfehéredett a rémülettől. - Ubul! Nézz csak
hátra!
Ubul megpördült, és dermesztő látvány fogadta. Egy hatalmas
grizzly-medve tornyosult fölé, félelmetesen vicsorgó fogakkal,
borotvaéles karmait egyenesen rászegezve.
Ubul kidülledt
szemekkel motyogott
valamit ijedtében, és
reszketve huppant a
kövezetre. Garfield is ott
reszketett mellette… a
nevetéstől.
- Mi van, pajtikám?
Nem láttál még vicsorgó
medvét?
Ubul zavarba jött. Csak
nézte a kitömött állatot,
majd Garfieldra pillantott
és egy nagyot vakkantott.
Jon Arbuckle
bosszankodva nézte a két
gézengúzt, amint a
múzeum kövezetén
hemperegtek.
- Fiúk, jó lenne, ha
befejeznétek az
idétlenkedést - és fennhangon olvasni kezdte a medve alatti táblácskát:
- „Ezt a grizzly medvét Theodore Roosevelt elnök ejtette el
Montanában. 1903-ban ajándékozta a múzeumnak.”
- Hallod, Ubul? 1903-ban. Hol voltunk mi még akkor? - jegyezte meg
Garfield.
- Szaporábban, fiúk! Csak egy óránk maradt, és bezár a múzeum.
Pedig még rengeteg a látnivaló, ott van például a híres egyiptomi
gyűjtemény.
Jon teremről teremre hajszolta Garfieldot és Ubult.
Az egyikben hatalmas termetű dinoszauruszok voltak kiállítva.
- Ez a triceratopsz-csontváz több mint 100 millió éves - magyarázta
Jon.
- Nagy dolog! - vágta rá Garfield. - A krumplisalátád a hűtőben még
ennél is öregebb.
A vitrinekben valóban sok látnivaló akadt. Afrikai maszkok, eszkimó
faragások, vulkanikus kőzetek, rovarok, cápafogak, elefántagyarak.
Végül egy hatalmas terembe értek. A falakon furcsa, sík lényekről
festett képek.

-
Ez az egyiptomi kiállítás - magyarázta Jon. - Van itt valami, amit
látnotok kell.
- Remélem, a kijáratra gondolsz - gúnyolódott Garfield.
A kijárat helyett azonban egy félelmetes krokodilfejű szobor előtt
álltak meg.
Köröskörül hieroglifákkal teleírt ókori papiruszok, vitrinekbe és ember
alakú szarkofágokba zárt múmiák.
A terem sarkában egy nagyobb csoport gyülekezett. A látogatók egy
bársonyzsinórral elzárt, márványtalapzaton álló vitrint vettek körül,
amely apró aranytárgyat őrzött.
Garfield és Ubul érdeklődve vette szemügyre a kiállított tárgyat.
- Hiszen ez csak egy orr… ezért cipeltél ide minket? - méltatlankodott
Garfield.
Jon azonban nem győzött lelkendezni. - Fiúk, hát nem csodálatos?
Ez itt Ahmesz fáraó orra, az egyik leghíresebb egyiptomi lelet a világon.
- Így igaz - szólalt meg egy hang Jon háta mögött. - A leghíresebb…
a legtitokzatosabb… és egyben a legveszélyesebb.
 2
Jon a hang irányába fordult. Egy apró, fehér bajuszos ember állt
előtte.
- Igen, Ahmeszé, pontosabban Ahmesz halotti maszkjáé, a nagy
fáraóé, aki i. e. 1570-től 1546-ig ült az egyiptomi birodalom trónján.
- Hallod? 3500 éve - súgta
Garfield Ubul fülébe -, amikor
az őseimet istenként tisztelték.
Azok voltak csak a szép idők!
- És hol van a maszk
hiányzó része? - kérdezte
kíváncsian Jon az idegent.
A kisöreg széttárta a karját.
- Azóta is rejtély. 1953-ban
megpróbálták elrabolni a kairói
nemzeti múzeumból, de a
tolvaj igencsak kétbalkezes
lehetett. Menekülés közben
elejtette a maszkot, és annak
letört az orra. Amikor a
rendőrök a helyszínre
érkeztek, a testrész ott hevert
a padlón.
- És elfogták a tettest? -
kíváncsiskodott Jon.
- Sajnos nem. A maszknak
azóta nyoma veszett, de
legalább az orra megvan.
Nagy nehezen sikerült elérnem, hogy a kairói múzeum néhány hónapra
kölcsönadja nekünk. Hamarosan vissza kell küldenünk, bár szavamra,
fájó szívvel teszem.
- Ó, akkor ön minden bizonynyal…
- Bocsánat, még be sem mutatkoztam. Sir Trezőr vagyok, a múzeum
igazgatója.
- Csak tudnám ki az öregebb, ő, vagy a múmiák? - súgta Garfield
Ubul fülébe.
Jon nem hagyta kérdés nélkül a dolgot. - Miért veszélyes Ahmesz
orra?
- Nos, a legenda szerint Ahmesz szelleme szörnyű haragra gerjedt,
amiért megzavarták nyugalmát, és nem nyugszik mindaddig, amíg a
maszk az orral együtt vissza nem kerül Egyiptomba. Azt tartják, a teste
éjjelenként itt bolyong, hogy visszaszerezze, ami az övé. Halál fia, aki
csak útjába kerül. Ki tudja? Talán most is itt rejtőzik valahol, és bosszút
forral.
Garfield, Ubul és Jon idegesen
pillantgattak hol a múmiákra, hol a
vitrinben elhelyezett orra.
- Sajnálom, ha megrémisztettem
önöket - mentegetőzött Sir Trezőr.
- Ahmesz fáraó orra mindenkit
lenyűgöz, hát még egy ilyen öreg
műgyűjtőt, mint jómagam. De
nemsokára zárunk, hát mennem
kell. Érezzék továbbra is jól
magukat.
- Még maradt néhány percünk,
nézzük meg a múmiákat! - mondta
Jon lelkesen.
- Ha múmiát akarsz látni, látogassuk meg a nagyidat! - csattant fel
Garfield. - Tőle legalább sütit kapok, a múmiáktól meg csak frászt.
Garfield teljesen kimerültnek érezte magát, és irtózatosan unta már a
múzeumlátogatást. Észrevette Ubult az egyik szarkofág mellett. Gonosz
vigyor jelent meg arcán. Átlopakodott a szarkofág túloldalára, és úgy,
hogy Ubul észre ne vegye, kissé megbillentette, s kísérteties hangon
huhogta: - Ahmesz szól hozzád. Ide az orromat!
Ubul a hang irányába fordult, és amint megpillantotta az imbolygó
szarkofágot, iszkolt kifelé a teremből.

- Ubul! Mi van veled? Azonnal gyere vissza! - Azzal megrémült kutyája

nyomába eredt.
Garfield elégedetten nyugtázta a történteket: - Tudtam, hogy ettől
inába száll a bátorsága ennek a nyálvitéznek. Csak tudnám, merre
menjek tovább!
 3
Ubulnak fogalma sem volt, hova rohan, de nem is nagyon törődött
vele. Szinte átkorcsolyázott a márványpadlón, próbálta kikerülni a
látogatókat, na és persze a felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat.
Egyszer csak egy egyenruhás alak állta útját. - Lassan a testtel,
blökikém! - szólította meg kedélyesen, és le is hajolt hozzá.
Ám a félelem nem hagyta, hogy Ubul engedelmeskedjen.

Nagyot szökellt, szinte úszott a levegőben, és miután elrugaszkodott az

őr fejéről, száguldott tovább. Ekkor ért oda Jon Arbuckle, és még
mielőtt az őr feltápászkodott volna, ő is szélsebesen átviharzott felette.
- Hé! Álljon meg! - kiáltott utána az őr.
- Sajnálom! - vetette hátra Jon. - El kell kapnom a kutyámat!
A biztonsági őr a nyomukba eredt, egy tigrisugrással rávetette magát
Jonra, és gallérjánál fogva a kijárat felé cibálta.
- És mi lesz a barátaimmal? - tiltakozott Jon.
- Záróráig ők is kitalálnak.
- Maga nem ismeri Ubult. Ahhoz is térkép kell neki, hogy megtalálja a
fülét.
Mialatt Jont a kijárathoz tessékelték, Ubul lefékezett, és elégedetten
nézett körül. - Sehol egy múmia! - fújta ki magát. Arról azonban, hogy
merre jár, fogalma sem volt!
Tovább bandukolt, reménykedve, hogy rábukkan valami ismerős
nyomra, de minden olyan idegennek tűnt számára. Egyszer csak
néhány különös lényt pillantott meg egy bársonyzsinór kordon mögött.
Ubul átkúszott alatta, és barátságos vakkantással üdvözölte őket.
De azok mereven
bámultak rá.
Ubul ide-oda ingatta a
fejét, majd lemondóan
vállat vont. Végül is
ártalmatlannak látszanak...
Átbújt a kordon alatt, és
odaugrott egy horgas
csőrű, otromba testű madár
mellé.
Ekkor két fiú lépett a
terembe. Megálltak a
kordon mögött, és
fürkészni kezdték Ubult és
társait.
- Ezek az állatok már
rég kihaltak - magyarázta
az egyik srác, és
böngészni kezdte a kis
réztáblákba vésett neveket.
- Ez egy dodó - mutatott
társa az Ubul mellett
sorakozó kitömött madárra.
- Hát elég különös
teremtés, akárcsak a neve.
A két srác ekkor
Ubulhoz lépett.
- Ez meg miféle szerzet? Sehol egy felirat.
Alaposan szemügyre vették a mozdulatlan, rezzenéstelen arcú
négylábút.
- Talán dingó? - találgatott egyikük.
- Amilyen bárgyú képe van, inkább dinkának nézem.

Ezen aztán jól elszórakoztak, és vihogva odébbálltak.

 Miután a srácok elhagyták a termet, újra minden elcsendesedett. -
Bárcsak betoppanna Jon és Garfield! - sóhajtozott Ubul. - Vagy
legalább a két srác visszajönne!

Ekkor lépteket hallott.

Egy rejtélyes alak lépett a terembe. Arcát a felhajtott kabátgallér
szinte teljesen eltakarta. A terem egyik ajtajához sietett, és belépett a
kis helyiségbe.
Ubul azt remélte, hamarosan előjön, akkor majd vakkant egyet-
kettőt, talán megérti, mit akar.
Az ajtó azonban nem nyílt ki, a rejtélyes alaknak örökre nyoma
veszett.
A múzeum lassan sötétbe borult. Ubul lekuporodott a dodó mellé,
állát a mancsára helyezte. Tágra nyílt szemekkel, éberen figyelt. Nem
árt az óvatosság, hiszen itt az a sok múmia...
 4
Garfield a kijárat után kutatva egy ismeretlen folyosóra tévedt. Annál
ismerősebb volt viszont a szag, ami a levegőben terjengett.
- Pizza! - rikkantotta el magát.
A folyosó végén egy ajtót látott, rajta felirat: Biztonsági őr. A résnyi
nyíláson Garfield könnyedén beosonhatott.
Az asztalon egy pizzásdoboz hevert.
- A világhíres gizai
pizza! Ez ám a lelet! -
ujjongott Garfield. Az
asztalon termett, és
éppen hozzá akart látni a
falatozáshoz, amikor
valaki hirtelen meghúzta
a farkát. Megadóan
felemelte mindkét
mancsát, majd szép
lassan megfordult. Egy
marcona kinézetű
cicalány állt a háta
mögött. - Ki engedte
meg, hogy belépjen ide?
- rivallt rá.
- Öhöm, hát… senki - motyogta Garfield. - Csupán…
- Itt szigorúan csak a személyzet tartózkodhat.
- Tudom - mentegetőzött Garfield. - De hirtelen megéreztem ezt az
isteni pizzaillatot…
- Neve?
- Pepperoni extra sajttal - vágta rá Garfield.
- Nem a pizzáét kérdeztem - fintorgott a cicuska.
- Ja! Garfield.
- Akkor hát összefoglalom a tényállást: tiltott területre lépett, emellett
kimerítette a Btk. 2.11-et, azaz a pizza jogtalan használatbavételének
vádját. Büntetése ezért… hát… Tudtam, hogy nem bírom ki - nevette el
magát a cica.
Garfield megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Istenem, hányszor álmodtam arról, hogy végre letartóztatok valakit,
ahogy a filmekben láttam! De még egyszer sem sikerült.
- Csak nem rendőrcica vagy? - kíváncsiskodott Garfield.
- Olyasféle. Joe, a járőrtársam ugyan csak egyszerű szobacicának
tart, pedig ha nem tudnád, én biztonsági asszisztens vagyok. Joe
éppen szabadságon van, átmenetileg Peppe helyettesíti. Nagyon
zárkózott ember. Nem nagyon kedveli a macskákat. Már kétszer
megfeledkezett a szokásos éjszakai tejecskémről. És örökké szimatol.
Tegnap éjjel is láttam kijönni a gondnoki szobából, pedig oda csak
veszélyhelyzetben léphetünk be. Joe még egyszer sem tette be oda a
lábát. Valahogy nem tetszik nekem ez a Peppe. Afféle megérzés, ha
érted, mire gondolok.
- Hát nem egészen - vallotta be Garfield. - Nem zavar, ha kicsit
falatozok, miközben hallgatlak?
- Csak tessék! Vegyél
bátran! Igaz, nem az én
pizzám, és fogalmam sincs,
Peppe mit fog szólni hozzá.
Egyébként Kleopátra
vagyok. Röviden csak Kleó.
Soha jobb név egy múzeumi
macskának!
Garfield beleegyezően
biccentett, és felmarkolt egy
újabb szeletet.
- Sajnálom, ha egy kicsit kemény voltam hozzád, de tudod, az ember
nem lehet elég óvatos. Ez az egyiptomi kiállítás kész kísértetjárás.
Különös dolgok történnek itt mostanában. Éjszakánként rejtélyes
zajokat hallani. Egy szarkofág eltűnt. A folyosókon mindenféle múmiák
kóborolnak. Nem árt résen lenni.
- Úgy érted, ez az egész handa-banda Ahmeszről igaz? - nyelt egy
nagyot Garfield.
- Talán igen. Talán nem. Még senki sem látta, de legjobb, ha
mindenre felkészülünk.
Garfield gyorsan felmarkolt még egy szelet pizzát. - Kösz a kaját, de
most megyek.
- Hova mennél?
- Természetesen haza.
- Tévedsz - közölte Kleó. - Szépen itt maradsz!
 5
A folyosóról ekkor súlyos, lomha léptek hallatszottak.
- Ki lehet az? - kérdezte Garfield izgatottan. - Csak nem a múmia?
Tőlem szerezzen magának orrot, ahonnan akar, csak az enyémet
hagyja békén.
Az ajtó kinyílt. Garfield remegve Kleó mögé bújt.
Egy középkorú, egyenruhás férfi lépett be. Az asztalhoz ült és
jegyzetelni kezdett. Szabad kezével az utolsó szelet pizzáért nyúlt.
- Na, ezzel is megvagyunk, Kleó - mondta, anélkül, hogy felnézett
volna. - Nyugis nap volt. Eltekintve egy pasastól, aki a kutyáját
hajkurászta. Miután kénytelen voltam kitessékelni a múzeumból, arra
kért, keressem meg a kutyáját meg a macskáját is. Mindent pontosan
beírtam a jelentésbe.
- Szép munka - ismerte el Kleó.
Peppe egy újabb szelet
pizzáért nyúlt, de keze csak a
levegőt markolta. Tekintete az
üres dobozra meredt, majd
Kleóra. - Kleó! Mi történt a
pizzámmal?
Kleó ekkor félreállt, és
Garfieldra mutatott. - A tettes
előállítva.
- Kíméletes elbánást kérek!
Vegyék figyelembe: 24 órája
ez az első kihágás, amit
elkövettem.
- Ez annak az Arbuckle-nak a macskája lehet - morogta Peppe. -
Azonnal értesíteni kell. Vajon hol az ördögben van a kutyája? Az is
elképzelhető, hogy időközben hazatalált. Egy kutyától ez a
legkevesebb.
- Akkor nem ismeri Ubult - vetette közbe Garfield. - Még ahhoz is
térkép kell neki, hogy kitaláljon az ágyból.
Peppe feltápászkodott. - Jobb mindenesetre, ha körülnézek.
- Várj, veled megyek - ajánlkozott Kleó.
- Maradj csak! Túl veszélyes munka ez egy lánynak.
- De Joe mindig magával vitt - ellenkezett Kleó, mindhiába. Peppe
kiment, és becsukta Kleó orra előtt az ajtót.
- Látod, erről beszéltem - fordult Kleó Garfieldhoz. - Van valami
különös ebben a fickóban. Tegnap éjjel is hallottam telefonálni.
Franciául gagyarászott. Miért telefonál egy biztonsági őr franciául?
- Talán franciasalátát rendelt - találgatott Garfield.
 - Egy szót sem értettem abból, amit mondott, de azt tisztán hallottam,
hogy Ahmesz nevét emlegette. Nem is egyszer.
- A fáraóét? - csodálkozott Garfield.
- Pontosan. Gyerünk, járjunk a végére ennek a titkos őrjáratnak!
 6
A nemrég fényesen kivilágított és látogatóktól hemzsegő múzeumi
termek most sötéten kongtak. Kísérteties volt a csend. A furcsa
alakzatú szobrok és csontvázak, mint megannyi szörny, árnyat vetettek
a kövezetre és a falakra.
Garfield reszketett, mint a nyárfalevél. - Talán jobb lenne, ha
visszamennénk az őrszobára - súgta Kleónak. - Eszembe jutott valami.
- Micsoda?
- Iszonyatosan gyáva vagyok.
- Ne félj, amíg engem látsz! -dorombolta Kleó.
A két macska puha
léptekkel osont teremről
teremre. A múzeum folyosói
titokzatos labirintusként
ágaztak szerteszét, hogy
aztán valahol újra
összetalálkozzanak. Kleó
azonban nem hiába töltött
nyolc évet a múzeumban,
úgy ismerte az utat, mint
Garfield a hűtőszekrényhez.
- Nem értem! már rég
össze kellett volna futnunk
Peppével, feltéve, ha a
megszokott úton jár. Itt
valami nincs rendjén.
- Talán a múmiával együtt átugrott a pizzériába - találgatta Garfield.
Továbbosontak, anélkül, hogy egy szót is szóltak volna egymáshoz.
- Úgy látszik, nem találtunk semmi rendkívülit - törte meg a csendet
Garfield.
Ebben a pillanatban hatalmas robaj hallatszott.
- Hát ez meg micsoda?
- A páncélteremből jött - mérte fel a helyzetet Kleó. - Futás!
- Én szívesebben maradnék - könyörgött Garfield, de minthogy félt
egyedül, ő is inkább Kleó után eredt.
A páncélterem alig párlépésnyire volt tőlük.
Amikor belestek, furcsa látvány tárult eléjük. A padlón csillogó
páncélruhák és fegyverek hevertek szerteszét.
- Hűha! Mintha bombát hajítottak volna Artúr király udvarába. Vajon
mi történhetett? - csodálkozott Garfield.
- Keress valamilyen bűnjelet! - adta ki a parancsot Kleó.
Alig kezdtek hozzá a nyomozáshoz, amikor különös zajt hallottak.
Egy lovagi öltözék hevert darabokban a földön: sisak, páncélmellény,
karok.

A kettészelt lovag egyszer csak feltápászkodott, körülnézett, majd

Garfield és Kleó felé indult!
- Nem lenne jobb, ha elhúznánk a csíkot? - remegett Garfield.
- Még mit nem! - vágta rá Kleó. - El kell kapnom ezt a bádogembert.
Díjaznám, ha nem lennél a lábam alatt.
- Ha kellek, megtalálsz a sarokban. Csak pofozz fel az ájultságból.
Kleó megpróbálta útját állni az egyre közeledő
páncélvitéztöredéknek. - Állj meg, vagy ócskavasat csinálok belőled!
A bádogember megállt és szűkölni kezdett.
- Várj csak! - szólt
közbe Garfield. - Ismerős
nekem ez a hang! - És
óvatosan felemelte a
sisakrostélyt.
- Kleó! bemutatom
neked az urat: Íme, Sir
Lucsok, azaz Ubul.
Ubul üdvözlésképpen
vakkantott egyet.
- Hallod, te aztán szép
kis csete-patét rendeztél!
Nem hiszem, hogy Sir
Trezőr boldog lesz, ha
meglátja - korholta Kleó.
Garfield segített
Ubulnak kikászálódni a páncélból. - Mi az ördögöt keresel ebben a
konzervdobozban?
Ubul eltakarta a szemét a mancsával.
- Elbújtál? - találgatta Garfield.
Ubul helyeslően bólintott.
- Ha szabad tudnom, ki elől? - kíváncsiskodott Kleó.
Ubul úgy tett nyelvével, mintha körbepólyázná az arcát.
- Egy múmia elől? - csodálkozott Kleó.
Igenlő vakkantás volt a válasz.
- Ubul, de hiszen a múmiák nem élnek! Csupán meg akartalak
viccelni. Ez az egész múmiahistória csak mese.
Ubul izgatott ugatásba kezdett, mialatt a bejárat felé mutatott.
 Garfield és Kleó odanézett,
és mindketten halálra
dermedtek. A mese életre
kelt!
 7
A múmia egyenesen a megriadt társaság felé tartott. Belebotlott egy
földön heverő sisakba, és egy pillanatra megtorpant. Dühös morgással
nézett végig a szétszórt páncélokon.
- Úgy látszik, bal lábbal kelt fel a szarkofágból - jegyezte meg
Garfield. - Azt hiszem, jobb, ha elhúzzuk a csíkot.
- Egy vérbeli hekus nem retten meg a veszélytől - jelentette ki bátran
Kleó.
A múmia leemelt a falról egy kardot, és a három remegő gyászvitéz
felé sújtott.

- Egy vérbeli macsek viszont tudja, mikor kell lelépni - helyesbített

Kleó. - Futás!
Garfield, Ubul és Kleó kiviharzott a teremből, a múmia a karddal
hadonászva nyomukba eredt. A három kópé csak rohant, rohant, vissza
sem nézett. Az eszeveszett menekülés különösen Garfieldnak jelentett
komoly erőpróbát. - Eddig halálra rémültem, most meg halálra futom
magam.
- Erre! Erre! - irányította a társaságot Kleó, amint egy újabb folyosóra
értek. - Tudok egy rövidebb utat a zenetermen keresztül.
Balra fordultak. Kleó kissé fékezett, majd megállt és hallgatózott.
Néma csend volt, az őket követő léptek zaja elült. - Azt hiszem, sikerült
leráznunk - suttogta a cicalány.
- Háát… Ahhoz képest, hogy halott, elég fürge - kapkodott levegő
után Garfield. - Na persze, ha én is alhatnék 3500 évet!
- Tovább kell mennünk - sürgette társait Kleó. - Ez a múmia nem
járhat messze tőlünk, és még Peppét is meg kell találnunk.
Átkocogtak a zenetermen, aztán az indián kiállításon, továbbra is
éberen figyelve minden neszre, majd kiléptek a főfolyosóra.
- Ez az egyiptomi kiállítás, erre nem jó - jelezte csalódottan Kleó.
Garfield éppen mondani készült valamit, amikor alig pár méterre
tőlük egy alak toppant eléjük az árnyékból.
- De mennyire nem! - sikított Garfield, és megpróbált fékezni. Ám a
márványkövezet annyira síkos volt, hogy a lába szinte kirepült alóla.
Gurult, akár egy hordó, letarolva Ubult, aki viszont Kleót döntötte le a
talpáról.
A kis csapat lavinaként gördült tovább, neki egyenesen a múmiának.
A szédelgő Garfield
szemtől szemben találta
magát az ellenséggel.
- Üdvözlöm,
őmúmiasága! Hogy halad
a piramisépítkezés?
A múmia mordult egyet,
és megragadta Garfield
grabancát. Ubul és Kleó
menten rávetették
magukat, hogy
kiszabadítsák barátjukat.
Garfield talpra pattant,
megragadta Ubult és
futásnak eredt. Ekkor
hangos kiáltás hallatszott.
- Eressz már el, te
csontkollekció! Ezennel
letartóztatlak!
Kleó volt az, akit a
múmia a bokájánál fogva
fogságban tartott.
- Kleó! - kiáltott Garfield.
- Garfield! Cimbora! -
üvöltött Kleó teli torokból,
ám a múmia magával
vonszolta.
Garfield és Ubul
dermedten bámulták,
amint eltűntek a folyosó
sötétjében. Ott álltak
megkövülten, és szóhoz
sem jutottak az ijedtségtől.
Garfield végül átölelte
pajtását.
- Ne félj, Ubul -
vigasztalta magabiztosan.
- Nem hagyjuk cserben Kleót. Meglásd, kitalálom, miként
szabadíthatjuk ki, de esküszöm, azt megemlegeti ez a fóliázott
emberszabású!
 8
Garfield és Ubul remegve eredtek Kleó és a múmia nyomába.
Minden sarokba bekukkantottak, de még a saját árnyékuktól is
megijedtek. Szobortól szoborig osontak, de a legfélelmetesebb
perceket akkor élték át, amikor a szarkofágokban pihenő múmiák
mellett kellett elhaladniuk.
- Remélem, szólóban bóklászik ez az aszalék - sziszegte Garfield,
miközben szeme a sok mozdulatlan alakot pásztázta.
A terem túlsó vége felé tartottak, amikor Garfield valami olyasmit
látott, amitől elakadt a lélegzete.
- Ubul! Nézd! -
mutatott Garfield a
talapzaton álló vitrin
felé, amely nemrég
még Ahmesz orrát
őrizte. Valaki
időközben elmozdította
az üvegfedelet.
A fáraó
aranyorrának csak a
hűlt helyét találták!
- Úgy látszik, a fáraó
megtalálta, amit oly
régóta keresett.
Reméljük, megtalálja
hozzá a maszkot is, és akkor nem kísért tovább. Jó lesz, ha mielőbb
Kleó után nézünk, még mielőtt valami baja esnék - okoskodott Garfield.
- Ubul, a prüszkölésen kívül talán végre hasznát is vesszük az
orrodnak. Nyomozd ki, hol rejtőzik a múmia! Képes vagy rá?
Bebizonyíthatod, hogy több vagy, mint egy vándorló bolhacirkusz. Ha jó
a szimatod, eljutunk Ahmeszhez.
- Vau! - vakkantott helyeslően Ubul.
- Akkor hát rajta! - adta ki a jelszót Garfield.
Ubul padlóhoz szorított orral szaglászni kezdett a
márványkövezeten. Egyszer csak megállt, képe eltorzult...
- HAPCI!!!
Garfieldot elfogta a türelmetlenség.
- Tovább! Gondold azt, hogy véreb vagy, és nem öleb - könyörgött.
Ubul összeszorított foggal ismét a padlóhoz szorította orrát, majd
heves farkcsóválásba kezedett. És csak szimatolt... csak szimatolt...
- Jól van, öregfiú! Jól csinálod! - dicsérte meg Garfield. - Csípd el a
múmiát!
 A nyomozás nem haladt valami gyorsan. Ubul, akárhogy is, csak
Ubul maradt. Orra először egy kitömött majomhoz vezette, majd egy
pár ócska cipőt szimatolt ki a talált tárgyak osztályán.
Végül a Gondnok feliratú ajtó előtt megtorpant, és nem mozdult egy
tapodtat sem. Valami ismerős szagot érzett...
Garfield ott toporgott
mellette, és az ajtót bámulta.
- Ubul! Elég az idétlen
zsákmányaidból. Csupán
szeretnélek emlékeztetni, hogy
egy múmiát, nem pedig egy
felmosórongyot keresünk.
Gyerünk tovább!
Ubul makacsul vakkantgatott
az ajtó felé.
- Gondolod, van odabenn
valami érdekes? - kérdezte
Garfield.
Ubul bólogatással helyeselt.
- Nem bánom, kinyitom, ha
annyira akarod.
Garfield elfordította a
gombot, és benyomta az ajtót. A sötétben alig látott valamit, hát
felkattintotta a villanyt.
- Sehol semmi, csak felmosórongyok, partvisok meg tisztítószerek.
Csupán az időnket vesztegetjük!
Ubul egy ugrással
benn termett, és vadul
szimatolni kezdett.
- Gyere már, hagyd
abba! - csalogatta
Garfield.
Ekkor Ubul orrával
megbökött egy kapcsolót.
Egy kattanás, és a
szemközti fal elfordult.
Garfield átküzdötte
magát a limlomokon, és
Ubul mögé került. - Egy
titkos átjáró! Felderítjük?
Ubul helyeslően
bólintott.
- Tisztában vagy vele, milyen veszélyes vállalkozás?
Ubul másodszor is bólintott.
- Ugye, félsz?
Ubul tagadóan rázta a fejét.
- Helyes, akkor te mész elsőnek.
 9
Garfield és Ubul lassan, óvatosan haladtak előre a sötétben,
egészen addig, amíg valami halvány fény jelent meg az átjáró végében.
Ahogy haladtak előre, a fény egyre erősödött. Végül egy nyitott ajtóhoz
értek.
Tágas szoba tárult fel előttük, telezsúfolva festményekkel, szobrokkal
és egyéb műtárgyakkal.
- Akár egy múzeum - súgta Garfield.
Garfield és Ubul kezdték átvágni magukat a felhalmozott kincseken,
amikor Garfield hirtelen megragadta Ubul karját.

A szoba közepén egy hatalmas szarkofág feküdt. Nem messze tőle egy
széken ott ült Peppe, leragasztott szájjal, gúzsba kötve. Kleó mellette
csücsült a földön, szorosan a szék lábához kötözve. Az asztal mögött
pedig ott állt… a múmia!
- Ne aggódj, Peppe - fordult Kleó a társához. - Meglátod,
kiszabadulunk innen. Garfield nem hagy cserben minket. Számíthatunk
rá, hiszen okosnak látszik. Kár, hogy kissé formátlan.
- Ez ebben a formában nem igaz - méltatlankodott Garfield. - Tényleg
okos vagyok, és totálisan formátlan.
A múmia, aki eddig az asztalnál matatott, most hátat fordított
foglyainak, és egy rántással kezdte leoldani magáról a testére tekert
pólyát.
- Na, ezt nem bírom
nézni tovább. Milyen lehet
egy 3500 éves kukacragu?
Még a gyomrom is felfordul
tőle - fintorgott Garfield.
A múmia azonban
továbbtekergette magáról
a gézt. Előbb a feje búbja
bukkant elő, aztán a
szeme, majd az orra.
Végül az álla.
És ekkor szembefordult
a két fogollyal.
- Sir Trezőr! - tátotta el a
száját Kleó.
Sir Trezőr egy ezüst
gyertyatartót vett a kezébe.
- Sajnálom, de fejbe foglak
kólintani - lépett közelebb Peppéhez. - Attól tartok, nincs más
választásom. Túl jó a szimatod, és nyomára bukkantál a
rejtekhelyemnek. Amit itt látsz, egy élet munkája, nem hagyhatom
veszendőbe menni. Különösen nem most!
Visszatért az
asztalhoz, amelyen egy
nagyobb faládikó mellett
egy kis vászonzacskó
hevert. Kezébe vette, és
bontogatni kezdte.
- Ahmesz orra! -
emelte a magasba
gyönyörködve. - Végre
jóvátehetem, amit
egyszer elpuskáztam.
Szőr Trezőr óvatosan
visszafektette a fáraó
orrát a vászonra, majd
kinyitotta a ládikót.
Ott ragyogott benne a
fáraó 3500 éves
aranymaszkja. Óvatosan
újra kezébe vette az orrot, és finom mozdulatokkal a maszkhoz
illesztette.
- Ahmesz halotti maszkja! - gyönyörködött a látványban. - Pontosan
olyan, mint a fáraó halálakor, i. e. 1546-ban. És mint amikor először
pillantottam meg a kairói múzeumban.
- Hát nem csodálatos? - fordult a két fogolyhoz. - Nézzétek meg
alaposan, mert ez az utolsó, amit látni fogtok életetekben.
Ezzel a szarkofághoz lépett,
és felemelte a súlyos fedelet.
- Néhány perc, Peppe, és te
is itt pihensz majd benne,
egészen az idők végéig. Hidd
el, nagy megtiszteltetés.
Kevés biztonsági őr kap ilyen
királyi nyugvóhelyet. És ahogy
az régen szokás volt az
ókorban, melléd temetem
kedvenc macskádat is.
- Ezt nem úszod meg
szárazon! - jegyezte meg Kleó,
bár nem túl nagy meggyőződéssel.
- Holnap felfedezik, hogy
az orrnak nyoma veszett,
veletek együtt - folytatta Sir
Trezőr. - A rendőrség majd
azt gondolja, hogy te
raboltad el, Peppe. Én pedig
megerősítem a gyanújukat.
Most pedig, ha
megengeditek,
megszabadítom magam
ettől a jelmeztől, mert aztán
fontos dolgom van. Éspedig
az, hogy egyszer s
mindenkorra eltakarítsalak
benneteket az utamból.
- Te Ubul, ezek ketten aztán nyakig benne vannak a pácban - súgta
Garfield. - Sürgősen cselekednünk kell!
Garfieldnak, mialatt figyelte a múmia átváltozását Sir Trezőrré,
hirtelen eszébe jutott valami. - Van egy ötletem! Gyerünk!
 10
Sir Trezőr a szarkofághoz vonszolta foglyát.
- Huh! - törölte meg verejtékező homlokát. - Úgy látszik, eljárt
felettem az idő, de azért remélem, még maradt annyi erőm, hogy
belegyömöszöljelek ebbe a koporsóba.
Mély lélegzetet vett, megfeszítette a hátát, majd lehajolt Peppéhez,
és a hóna alatt átnyalábolta.
Ekkor az átjáró felől irtózatos üvöltés rázta meg a levegőt.
- Hát ez meg mi lehet? - tápászkodott fel Sir Trezőr.
- Akármi is, remélem, felfalja magát - vicsorgott dühösen Kleó.
Újabb üvöltés hallatszott, most még hangosabban.
GRRRRROOOÁÁÁ!
- Atyavilág! Az nem lehet… - mondta elhaló hangon Sir Trezőr.

Egy múmia tántorgott be a szobába.

- GRRRROÁÁ! - hörögte.
- De hát… ez… hihetetlen! - ámuldozott Sir Trezőr. - Ahmesz
szelleme! Képtelenség! Mégsem csupán legenda?
- Ez a legenda igencsak mérges magára - gúnyolódott Kleó.
A múmia egyenesen az igazgató felé tartott.
- Ne! Ne! - könyörgött Sir Trezőr. - Nem akartam ellopni a maszkját.
Tessék! A magáé!
De a múmia kitárt karokkal, kérlelhetetlenül folytatta útját.
- Könyörgök, ne! Tűnj el! - kiáltozott kétségbeesetten Sir Trezőr. -
Segítség!

Egyre fenyegetőbben közeledett a múmia az igazgató felé, aki

rémülten hátrált, majd belehuppant a felnyitott szarkofágba. A múmia
gyorsan rácsapta a fedelet.
Peppe és Kleó elképedten bámulta a jelenetet, de csak akkor
ámultak el igazán, amikor a feltámadt múmia lassan kettévált, és a
pólyából két ismerős bukkant elő.

-
Garfield! Ubul! - rikkantotta el magát örömében Kleó. - Megmentettétek
az életünket!

- Szóra sem érdemes, kisasszony - legyintett Garfield. - Szeretünk

beöltözni és krimit játszani.
Tekintete a padlón heverő papírhalomra tévedt. - Egyébként mondd
meg a takarítóknak: bocs, hogy az összes vécépapírt elhasználtuk.
 11
Garfield és Ubul
kioldozták a két
foglyot. Peppe a
szarkofágból
előcibálta Sir
Trezőrt, bilincset
kattintott a
csuklójára, és az
őrszoba felé kísérte.
Azonnal értesítette
a rendőrséget, majd
Jonnak telefonált.
Jon
lélekszakadva
rohant a
múzeumba, és
boldogan ölelte
magához két
elveszett
cimboráját.
- Hé! - tolta el
magától Garfield. -
Ha kérhetnélek,
mellőzd ezt a nyali-
falit. Nyomozókkal
nem szokás így bizalmaskodni.
- LeGrand felügyelő vagyok - nyújtotta kezét Peppe Jon felé.
- Ha jól emlékszem, már találkoztunk. Ön az a biztonsági őr, aki
kihajított a múzeumból. Emlékszik?
- Pontosan. Egy
dologban azonban téved:
nem vagyok biztonsági őr.
Az Interpolnak dolgozom,
ellopott műtárgyak után
nyomozok.
- Hát ezért szimatolt
annyit! - csapott a
homlokára Kleó.
- Már régóta gyanús
volt nekünk ez a Sir
Trezőr, de nem volt elég
bizonyítékunk, hogy leleplezzük. Köszönöm értékes közreműködésüket,
hogy segítettek lefülelni a tolvajt és felderíteni az eltűnt kincseket.
Garfield, Ubul! A világ valamennyi múzeumát örök hálára köteleztétek.
- Ez a legkevesebb! - húzta ki magát Garfield.
- Különösen az egyiptomi kormány hálájára számíthattok - fűzte
hozzá LeGrand felügyelő.
- Igen? És vajon mivel fejezik ezt ki? - csillant fel Garfield szeme. -
Már épp ideje, hogy azt a kopott szfinxet lecseréljék egy nagy, kövér
macskára.
- Köszönöm, amit tettél - nyújtotta puha mancsocskáját Kleó is. -
Kezdő zsaru létedre egész jól megálltad a helyed. Bármikor szívesen
magam mellé veszlek társamnak.
- Köszönöm, de már van társam - kacsintott Garfield Ubulra. - Lehet,
hogy nem egy fáraó, de az ő orra is aranyat ér!
 Garfield megalkotója

Jim Davis Garfield díjnyertes szülőatyja. Az egyetlen olyan szerző, aki

egyszerre hét könyvével is szerepelt a New York Times sikerlistáján.
Jim Indiana államban él. Imád golfozni, horgászni és nassolni. Elszánt
környezetvédő. Nagy álma, hogy egy szép napon sikerül
szagtalanítani a kutyák leheletét.

A szövegíró

Jim Kraft a Kenyon College klasszika-filológia szakán végzett. Rá

kellett jönnie, hogy az ókori történetek ismerőjeként nem sok babér
terem számára, és képeslapszövegek írásába kezdett, majd a
Garfield-történetekkel folytatta. Több mint hatvan gyermekkönyv és
megszámlálhatatlanul sok mókás képeslap szerzője. Az Indiana
állambeli Carmelben él felesége, két fia és vagy fél tucat kosárlabda
társaságában.

A grafikus

Mike Fentz az indianapolisi művészeti főiskolán végzett. Tíz évig

karikaturistaként kereste kenyerét. Államról államra utazott, majd
leszerződött a Paws céghez, ahol a Garfield készül. Azóta is itt
dolgozik mint grafikus, emellett gyermekkönyveket tervez és illusztrál.
Megszállott futóbolond, nem adta fel, hogy egyszer végigfutja a
bostoni maratont, még mielőtt a térde teljesen elmeszesedne.
Sorozatunk következő része

Garfield és a pincerém

Kiadja az Adoc-Semic Kiadói Kft.

A kiadásért felelős: Zselinszky Tibor.
Felelős szerkesztő: János Éva.
Fordítás: Nagy Ágnes.
Tördelés: Kálmán Ibolya.
A kiadó címe: Budapest, Pf. 618. 1399
Kereskedelmi osztály telefonszáma: 261-0422.
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt.
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
A nyomdai megrendelés törzsszáma: 2184.49.01
ISBN 963-9233-25-0