Az alábbi cikksorozatban Thomas Egenesnek, a Maharishi Management

Egyetem szanszkrit professzorának egyik tanulmányából (The Place of the Veda

in the Thought of Maharishi Mahesh Yogi: A Historical and Textual Analysis)
közlünk szemelvényeket, melyek Maharishinek a jógáról és a Jóga-szútrákról
szóló tanításait foglalják össze.

A Jóga-szútrákat a hagyomány szerint Maharishi Patandzsali alkotta, aki

feltehetőleg egy másik Patandzsali, mint aki a Pánini-féle klasszikus szanszkrit
nyelvtan kommentárját írta. A Jóga-szútrák legfontosabb magyarázata Vjásza
Jógabhásja [Magyarázat a jógához] című műve, ám számos további nagy
tekintélynek örvendő klasszikus kommentár létezik. A Jóga-szútrák 195
aforizmája négy fejezetre, pádára oszlik:

1. Szamádhi-páda (a transzcendálásról);
2. Szádhana-páda (a gyakorlásról);
3. Vibhúti-páda (a különleges képességekről);
4. Kaivalja-páda (az egyedülvalóságról).
A Jóga-szútrák második szútrájában olvashatjuk a jóga meghatározását:

jógas csitta-vritti niródhah.

Maharishi ezt így fordítja-magyarázza: „A jóga az elme legkevésbé izgatott

állapota.” A jóga az elme tökéletesen lenyugodott állapotba hozása. A
gondolatok, a törekvések, az érzések, a hangulatok és minden más mentális
jelenség ebben a tekintetben az elme (csitta) „fluktuációja”, izgatott, gerjesztett
állapota.

A Transzcendentális Meditáció folyamán az elme egy gondolatot észlel, és

ugyanannak a gondolatnak egy kevésbé izgatott, nyugodtabb állapotához
vonzódik. Az elme önmaga egyre vonzóbb működése felé halad: a durva
gondolatoktól a mind finomabb gondolatokig, onnan pedig a gondolatok teljes
hiányáig. Az elme legkevésbé izgatott állapota az az állapot, amely mentes a
gondolatoktól, de nem veszíti el a gondolkodót. A tudat megmarad, ám
lüktetései (vritti) abbamaradtak (niródha). Maharishi ezt az állapotot
transzcendentális tudatnak nevezi. A jógát a hagyomány és Maharishi egyaránt
úgy határozza meg, mint a tudat saját természetével való egységének állapotát,
valamint annak folyamatát, ahogyan ezt az egységet elérjük, azáltal, hogy az
elméből kiürítjük fluktuációit.

Ugyanezt a szútrát a különböző fordítók és értelmezők különféle módokon

ültetik át és magyarázzák. Általában egy olyan meditációs folyamatra utalnak,
amely az elme visszafogását, elnyomását, kontrollálását foglalja magában.
Maharishi azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az elme erővel történő
megfékezésének gyakorlata megakadályozza azt, hogy az elmét kevésbé
izgatott állapotaiba csábítsuk, mivel a kontrollált irányítás folyamata maga is
egyfajta gerjesztettség. A koncentráció arra utal, hogy az elmét a
transzcendentális tudatba bele kell erőszakolni, mintha az egy idegen állapot
volna. Ám Patandzsali úgy definiálja a jóga állapotát, hogy az nem más, mint
saját természetünk:

tadá drastuh szvarúpé ’vaszthánam

„Ekkor a Látó megállapodott marad saját természetében.”

A jóga állapotában Önmagunkká leszünk. A koncentráció viszont elvezet attól,

amik vagyunk; mindenféle mentális manipuláció kifelé vezet. Ahogyan
Maharishi fogalmaz:

„Ha a folyamatot nem zavarjuk meg, és hagyjuk, hogy ártatlan módon magától
menjen végbe, akkor az elme becsusszan az Önvalóba. Ha azonban bármiféle
nyomást vagy erőt alkalmazunk annak érdekében, hogy kordában tartsuk az
elmét vagy irányításunk alá vonjuk a folyamatot, az elmét kimozdítjuk abból a
folyamatból, amelyre természetes módon ráállt.”

Patandzsali szerint az elme aktív működését, a vrittiket, a gyakorlás

segítségével hozhatjuk egy lenyugodott állapotba:

„A gyakorlás (abhjásza) az a vállalkozás, hogy stabillá tegyük ezt az

elnyugodott állapotot.”

„A gyakorlással, amelyet odaadással, folyamatosan és hosszú időn át végzünk,

 ez (az állandóság) szilárddá lesz.”

E szútrát magyarázva Vjásza megjegyzi: „Ebben az állapotban azt a nyugalmat,

amely a gyakorlás célja, nem könnyen győzik le az empirikus állapot látens
lenyomatai.”

Maharishi leszögezi, hogy a transzcendentális tudat kiművelésének gyakorlatát

hosszú időn át, ismételten kell végezni, míg az elme állandó belső
jellemvonásává lesz:

„Amikor a jóga, a transzcendentális tudat állapota állandóvá lesz és fenntartja

magát az összes cselekvés közepette, akkor értük el a kozmikus tudat állapotát.
Az, hogy az abszolút ilyen teljes mértékben megtölti a relatív valóságot,
fokozatosan megy végbe, annak rendszeres gyakorlásával, hogy elmegyünk a
transzcendenshez, majd visszatérünk a cselekvés mezejére a hétköznapi
életbe.”

A gyakorlás Maharishi számára magában foglalja a transzcendentális tudat

mindennapos megtapasztalását, valamint az aktív cselekvés kényelmes,
rendszeres rutinját, hogy a transzcendentális tudat beáramlása
megtörténhessen. Maharishi leszögezi, minden embernek arra van szüksége,
hogy halogatás nélkül nekifogjon annak, hogy személyes életében szilárdan
megalapozza a legkisebb izgatottság mezejét, és hogy ez a védikus útmutatások
legfőbb célja. A tiszta tudat szilárd megalapozása végett Maharishi egy olyan
rutint ajánl, amely támogatja a spirituális növekedést. Ehhez az alábbiakat
tanácsolja:

% ne pazaroljuk az energiánkat;
% feküdjünk korán, keljünk korán;
% tartsunk egy jó, kényelmes rutint;
% legyünk testben erősek, mentálisan és érzelmileg kiegyensúlyozottak;
% ne hajszoljuk magunkat a kimerülésig.
Amikor a transzcendentális tudat megalapozottá válik, elérjük az önmagunk
felett való uralmat. Mint Maharishi mondja,
„Az önmaguk felett való uralom azt jelenti, hogy öntudatunk megmarad
Önmagában, anélkül, hogy bármiféle kilengést tenne a külvilág felé.”

Anélkül, hogy az önmagunk felett való uralkodást erőltetnénk, megérkezünk az

önuralom állapotába, amely egyúttal a kötődésnélküliség állapota, amelyben
önmagunk uraivá válunk, megszabadulva a látott vagy hallott dolgok utáni
vágyakozástól. Amikor a tiszta tudat szilárd alapot nyer, az elme szabaddá
válik saját fluktuációitól. Amikor eljutunk abba az állapotba, hogy önmagunk
uraivá váljunk, nem áhítozunk tovább a természet megnyilvánulásai után. A
Jóga-szútrák ezt az állapotot úgy határozzák meg, mint amely mentes a
gunáktól. Ez a kaivalja, az egyedülvalóság állapota.

(Folytatjuk – a következő részben a szamádhiról lesz szó.)

A Jóga-szútrák meghatározása szerint a jóga az elmeműködés teljes

elcsendesedése, a csitta-vritti-niródha állapota, melyet a jógatapasztalás
csúcsát képező szamádhival mondanak azonosnak. (Vjásza kommentárjában
vagy negyvenszer szögezi le: a jóga a szamádhi.) A harmadik szútrában így
jellemzi a jóga-állapotot: „Ekkor a Látó – a purusa – megállapodott marad
saját természetében.” Az alábbi két szemelvényben a szamádhi szintjeiről és a
purusával kapcsolatos néhány metafizikai kérdésről olvashatunk.

Patandzsali a szamádhi két alapvető típusát írja le: az elsőben a tudatosságnak

még megvan a tárgya – ez a szampradnyáta szamádhi; a másikban viszont a
tudatosság mindenfajta tárgyat nélkülöz – ez az aszampradnyáta szamádhi.
Maharishi a szamádhit transzcendálásként, a gondolkodás túllépéseként
határozza meg, és ő is a transzcendálás két fő fajtáját említi: 1. a teljes
transzcendálást, amely maga a transzcendentális tudat, 2. a durva érzéki
tapasztalás részleges transzcendálását, ahol még jelen vannak a gondolatok.

Patandzsali a szampradnyáta szamádhi négy szintjére mutat rá, melyek a

vitarka, a vicsára, az ánanda és az aszmitá szamádhi. Ezek mindegyike a
tapasztalás egy meghatározott szintjének felel meg, annak megfelelően, hogy
az elme lecsendesítése milyen fokig ment végbe. Maharishi meghatározása
szerint a vitarka szamádhi a megkülönböztetéssel társuló transzcendálás,
amelyben a meditáció tárgya tisztán artikulált, az egyik hangot a másiktól
tisztán el tudjuk különíteni. A vicsára szamádhi a vitarkánál finomabb állapot.
Noha ez is tartalmaz gondolatokat, a gondolat sokkal kevesebb határral
rendelkezik. A vicsára szamádhi a finom érzések, az alig kivehető gondolatok
szintje. Az ánanda szamádhit Maharishi a boldogság hullámaként, a kitágulás
érzéseként határozza meg.

Az aszmitá szamádhival kapcsolatban Maharishi értelmezése eltér a

hagyományos interpretációktól, amelyek az individuális személyiség
állapotának tartják. Maharishi viszont az aszmitá szamádhira az „én vagyok”
állapotaként utal, amelyben az egyéniség beleolvadt az egyetemességbe. Ez a
transzcendentális tudat állapota. Mivel a transzcendentális tudat
meghatározása szerint nem rendelkezik tapasztalati tárgyakkal, ez hasonlít az
aszampradnyáta szamádhi hagyományos értelmezéséhez, amelyet tárgynélküli
vagy csírátlan (nirbídzsa) szamádhinak is mondanak. Maharishi szerint az
aszampradnyáta szamádhi nitya szamádhi, ahol a tiszta tudat örök és stabil.
Amikor a „vagyokság” „vanássá” terjed ki, az egyén egyetemessé lesz, másként
szólva szilárdan megállapodik a megvilágosodásban.

Maharishi kitart amellett, hogy a filozófia elsősorban saját tapasztalataink

megértése és kifejezése. A kozmikus tudatot megtapasztalva a jelenségvilágtól
különállóként tapasztaljuk magunkat, és a világot a kettősség jegyében írjuk le.
A szánkhja és a jóga filozófiák hagyományosan dualisták: a purusa, vagyis a
szellem, illetve a prakriti, azaz az anyagi természet kettősségét tanítják.
Maharishi felvetése szerint ezek az elgondolások azoktól származik, akik a
korzmikus tudatot tapasztalták. Az a tanítás, hogy sok purusa létezik, azaz a
szellemi elv egyéni formát ölt és számtalan sok létezik belőle, az individuum
szintjén helytálló, mondja Maharishi. Ám fenntartja azt a nézetet is, hogy ez
még nem a végső valóság. A tudatlanság állapotában tekinthetünk a tudatra az
individualitás keretei között, ám a teljes megvilágosodás állapotában
meglátjuk, hogy saját Önvalónk egyben minden lény Önvalója, a „kozmikus
purusa”. Hasonlóképpen, a legmagasabb megvilágosodás állapotában úgy
látjuk a megnyilvánult világot, mint amely az Önvalóból árad ki. Maharishi
szerint ekkor a prakritit a purusa egyik aspektusaként tapasztaljuk, nem pedig
a purusától különálló valóságként.
Maharishi a tapasztalatra alapozva tárgyalja a purusa és a prakriti kettősségére
vonatkozó szánkhja eszméket. A Jóga-szútrák a tapasztalás legmagasabb
formáját a teljes elszigeteltségként (kaivalja) írják le. Ha a legfelsőbb
megvilágosodás az elszigetelődés volna, akkor az alany és a tárgy kettőssége,
valamint az alanyok soksága ennek természetes következménye lenne.
Maharishi azonban az advaita védántát követve a legmagasabb szintű
tapasztalást úgy jellemzi, mint önmagunk egységét minden más
teremtménnyel és az egész teremtéssel. Az egység e tapasztalása nem
támasztja alá a kettősség és a sokság filozófiáját.