Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 12

Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

VIDÉKI
Szentábrahám Önkormányzatának ingyenes lapja
ÉLET II. évf., 3. szám, 2022. december

Nézzünk a fények mögé!


„Toldja meg, Mihály!” „Dicsőség a magasságban Istennek,
és a földön békesség, és az emberek-
hez jóakarat.” Lk 2,14
Karácsonyhoz közeledve már egyre hango-
sabban és érthetőbben cseng fülünkben és lel-
künkben az angyalok szózata.
Szentábrahám Átjárja lelkünk, megérinti szívünk, kitárja
legidősebb embere értelmünk s a megismert tapasztalataink által
egy-két éve még eszünkbe juttatja, hogy a hétköznapi életünk
szürkeségét felváltja a nagyszerű új élet lehetősé-
minden mecs- ge, a karácsonyi ünnep, s egy kis időre olyan érzé-
csre lebiciklizett sek hatalmasodnak el rajtunk, melyektől emberré
a pályához. A válik az ember, olyanná amilyennek Isten álmod-
ta és teremtette.
kilencvenkét éves Mesterséges színpompában s fényben úszik a
Buzogány Misi bá- világ. Csalogató, hivalkodó, káprázatos, szemnek
csi rajong a fociért, tetszetős.
Hozzájárul az emlékezet felfrissítéséhez, hogy
élete párja mellett fénye bejárja lelkünket s üzenjen, hogy nemcsak
tekintettünk vissza a látható vi-
a régi idők kaland- lág a fontos,
jaira. az, ami kö-
rülvesz és ta-
pintható, ha-
nem a lélek is
mellyel Isten
teremtett s
(10–11. oldal)
mely magában hordozza legnagyobb értékeinket,
melyektől boldog az ember s melyek közül legna-
Ilonka mama Egyedi zárakat tervez, Segítség gyobb a megmaradt szeretet.
Adventi utunkat méltóságteljesen végigjártuk
és az édes a világot járja traktortulajdonosoknak, s járjuk, s ezen úton a kérdés mire s kire leltünk s
gyermekkori álmok a szentábrahámi helyben mit találtunk, találunk?
De boldog ünnepe csak annak lehet, akinek
mérnök nem csak a külső világ színpompája s ajándéko-
zása adja az ünnepet, hanem lelke feltöltődve, s
az adventi időszakban legbelül gyökeret ver, újra
kihajt a hit, remény s szeretet, s a karácsony be-
köszönő angyali szózatával úgy hatalmasodik el
rajta az öröm, hogy fennhangon dicséri Isten cso-
dáit, s boldogan vallja, hogy élni jó, szeretni kell s
érdemes s a legnagyobb öröm.
Karácsony ajándéka az legyen nekünk, hogy
a mindennapokban is Istent dicsőítsük, róla soha
meg ne feledkezzünk, s háborgó világunkat aján-
dékozza meg békéjével, családjainkba, otthona-
(6–7. oldal) (8–9. oldal) (3. oldal)
inkba, s közösségeinkbe s az emberek közé adjon
jóakaratot s hagyjon szeretetet.
Szentábrahámi statisztika – 2022 Szentábrahám, 2022. karácsony hava
Születés: 32; házasságkötés: 8; elhalálozás: 19
Berei István lelkész
VIDÉKI ÉLET 2
Bemutatjuk kollégáinkat

A projektek védelmezője, a csapatmunka híve


Szilveszter Aranka vagyok, Székelyudvarhelyen szület-
tem. Gyerekkorom éveit a Farkaslaka községhez tartozó Ke-
cseten töltöttem. Az általános iskolát Farkaslakán, a középis-
kolát a székelyudvarhelyi egészségügyi líceumban végeztem.
A tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája nevet
viselő oktatási intézmény székelyudvarhelyi kihelyezett ta-
gozatán szereztem közgazdász diplomát, majd ezt követően
humánmenedzsmentet tanultam a győri Széchenyi István
Egyetemen, mesterképzés keretében, Vezetés és szervezés sza-
kon.
Munkavállalóként volt lehetőségem megtapasztalni
mind az állami, mind a magánszektor kihívásait. Legje-
lentősebb munkahelyeim közül kiemelném a Berde Mózes
Unitárius Gimnáziumot, ahol nyolc évig dolgoztam az is-
kola gondnokaként.
2019 májusától dolgozom a szentábrahámi polgármesteri
hivatalban, a polgármester úr személyi asszisztenseként. Felada-
taim közé tartozik a polgármester úr munkájának segítése, fő-
leg az aktuális projektek lebonyolításával kapcsolatosan, a külső
kommunikáció terén a közösségi hálón történő információmeg-
osztás, az egyszerűsített (direkt) közbeszerzések bizonyos folya-
matai, valamint egyéb irodai feladatok. Munkám során a legna-
gyobb kihívást mindig az aktuális projektek véghezvitele jelenti,
mely többnyire csapatmunka, ugyanakkor a legnagyobb sikerél-
ményt nyújtja afelett, hogy közösségi érdekeket szolgál.
A hivatal működésével kapcsolatosan nagyon pozitív dolog-
nak tartom a munkaközösség megoldásorientált gondolkodását, A magánéletemben a család tölti ki a mindennapokat. Két
amely motivál és ösztönöz és az ehhez társuló támogató vezetői nagykorú gyermek édesanyjaként úgy érzem, az otthon, a stabil
hozzáállást. Feladataimat igyekszem mindig a legjobb tudásom háttér biztosítása a legfontosabb.
szerint elvégezni, ugyanakkor megnyugvással tölt el, hogy egy Szeretem a természetet, amikor csak tehetem, természetköze-
olyan közösség része lehetek, ahol bármikor számíthatunk egy- li tevékenységgel töltöm ki az időmet, számomra ez nyújt kikap-
másra. csolódást, feltöltődést.

A kölcsönös bizalom és tisztelet a munka alapja


Lőrinczi Kinga vagyok, Székelykeresztúron születtem, ott
nőttem fel. Házasságban élek, két lánygyermekünk van. Szü-
lővárosomban érettségiztem, felsőfokú tanulmányaimat szoci-
ális munkás szakon végeztem a kolozsvári Babeș–Bolyai Tu-
dományegyetemen.
Érettségi után mindjárt ide jöttem dolgozni a községbe, he-
lyettes óvó néniként a csekefalvi óvodához. Ezután egy keresztúri
alapítványnál tevékenykedtem, a gyerekotthonból kikerült fiata-
lokkal foglalkoztam több mint tíz évig.
2021 szeptemberétől dolgozom a szentábrahámi polgármes-
teri hivatalnál, a szociális osztályon vagyok alkalmazva mint szo-
ciális munkás, ahol igyekszem elvégezni a rám bízott feladatokat,
segíteni a rászorulóknak.
Munkámat nagyon szeretem, s bár emberekkel foglalkozni
nehéz, de hálás feladat. A kölcsönös bizalom és egymás iránti
tisztelet teszi teljessé számomra ezt a hivatást. A következő gon-
dolatokat tartom kötelező érvényűnek munkámra nézve: fele-
lősek vagyunk mindenért, amit az emberekkel, az embereknek
és az emberekért cselekszünk. A munkám és a családom kitölti A községhez már gyerekkorom óta kötődöm, mivel nagyszü-
az életem, a családommal töltött idő igazi feltöltődést jelent szá- leim Csekefalván éltek, majd ide jöttem férjhez, erős szálakkal
momra. kötődöm ehhez a közösséghez.
3 VIDÉKI ÉLET

Segítség traktortulajdonosoknak, helyben


Az önkormányzat felvette a kapcso-
latot a Román Autónyilvántartó (RAR)
Hargita megyei kirendeltségével
annak érdekében, hogy a község
területén is elvégezzék a műszaki
vizsgáztatást, törzskönyvezést.
2022-ben több mint ötven traktor
törzskönyvezését végezték el Szen-
tábrahámban, amennyiben igény van
erre, jövőben is lehetővé teszi ezt az
önkormányzat.

A román törzskönyv (Carte de identitate


a Vehicului, azaz CIV) mellett hozni kell a
személyazonossági igazolványt. Amennyi-
ben csak a külföldi törzskönyvvel, forgalmi
engedéllyel rendelkeznek, úgy is megoldha-
tó a műszakiztatatás.
Ha nincs törzskönyv a tulajdonukban,
akkor is van megoldás: az a személy, aki kül- Előfordul olyan eset is, hogy semmi- lent meg az alkalmazási módszertan, így
földről vásárolta a traktort közjegyző által lyen dokumentummal nem rendelke- nem tudják jelenleg még műszakiztatni
hitelesített dokumentumban nyilatkozhat zünk. Ebben az esetben is közjegyző előtt az ebbe a kategóriába tartozó járműveket.
arról, hogy az eredeti tulajdonos nem adott nyilatkozhatunk a járműről. Fontos tudnivaló: a 3,5 tonnánál nagyobb
át neki törzskönyvet és forgalmi engedélyt. 2020-ban törvény született az EURO 1 járművek műszaki vizsgája 1, míg az ennél
A nyilatkozatban fel kell tüntetni a jármű és az alatti szabvánnyal rendelkező hasz- kisebb súlyúaké két évig érvényes.
márkáját, típusát, sasszé- és motorszámát. nált járművek számára, azonban nem je-

Áldott karácsonyt és boldog új évet


kíván a szentábrahámi
önkormányzat nevében
Simó Dezső polgármester és Lőrinczi Endre alpolgármester
VIDÉKI ÉLET 4

Mi vagyunk a csekefalvi tanácsosok


Bíró Attila Jánosi Levente – Hogy képzeli el Csekefalvát 2032-ben?
– Abban bízom, hogy a mostani fiatal
– Mióta tanácsos? generáció ugyanolyan szenvedéllyel dol-
– Ez a negyedik mandátumom. Első gozik majd a közért, mint mi, amikor el-
alkalommal a csekefalvi polgármesterje- vállaltuk ezt a feladatot.
lölt kért meg arra, hogy vállaljam a jelö-
lést. Legyen képviselő a faluból, ha nem Lőrinczi Árpád
lesz belőle polgármester, rám gondoltak.
– Miért vállalta a közéleti szerepet?
–A falumat előre vigyem, ez volt a leg-
fontosabb szempont. Sok mindent bevál-
laltam még az elején, mikor „gyengébb”
volt a tanács, vízórát is olvastam a faluban.
Érdekel, mi van a másik emberrel, közös-
ségi embernek tartom magam. Kultúrfe-
lelősként, az erdőgazdálkodási társulás
vezetőjeként személyes jelenlétemmel is
támogatom, szervezem a közösségünket.
– Mióta tanácsos? Van egy színjátszó csoportunk, egy kis
– Ez az első mandátumom tanácsos- csapat, akikkel minden évben aktívak va-
ként, két éve töltöm be ezt a tisztséget. Új gyunk és bált szervezünk farsang idején,
vagyok még. őrizzük a hagyományainkat.
– Miért vállalta a közéleti szerepet? – Mi a legnagyobb kihívás munkájában?
– Meglepett, de jólesett a felkérés, – Igaz, hogy szinte teljesen megújult
amikor jelöltek tanácsosnak. Örvendek már, de sokat dolgoztunk azért, hogy a fa- – Mióta tanácsos?
annak, hogy alkalmasnak találtak a báto- lunak egy szép és igényes művelődési háza – Negyedik alkalommal vagyok taná-
rítóim, az itt élő emberek. Ez egy szolgálat, legyen, megfeleljen a mai kor igényeinek. csos, a korábbi polgármesterjelölt egyike
amivel tehetek valamit a falumért, igyek- A kapcsolattartás is nagy kihívás: elérni kérte a támogatást tőlem, amit jó ismerős-
szem legjobb tudásom szerint megfelelni azt, hogy ne csak lakásként, lakóhelyként ként és közösségi emberként megtettem.
ennek. tekintsenek az emberek Csekefalvára, ha – Miért vállalta a közéleti szerepet?
– Mi a legnagyobb kihívás munkájá- nem cselekvő módon vegyenek részt a kö- – Úgy gondoltam, hogy csapatban kön�-
ban? zösség életében. nyebb előrébb vinni a közösség ügyét. A
– Nem jár szerintem nagy kihívással kilencvenes évek eleje óta a tejfeldolgozónál
ennek a tisztségnek a betöltése, az a fela- dolgozom, a munkámnak köszönhetően jól
datunk, hogy kapocs legyünk az emberek megismertem a termelőket, jó kapcsolati
és a hivatal között, erre vállalkoztam. rendszert alakítottam ki. Ezt is falum szolgá-
– Mire a leginkább büszke a megvaló- latába szerettem volna állítani.
sításait illetően? – Mi a legnagyobb kihívás munkájá-
– Mivel csekefalvi vagyok, leginkább ban?
az itteni beruházásokra, munkálatokra va- – Biztosítani, elősegíteni a jó életfelté-
gyok büszke. A kultúrotthon felújítása, a telek kialakítását, megfelelő környezetet te-
főút mellett lévő sánc és járda megépítése, remteni. Csekefalván még a víz- és gázháló-
utóbbi még most is folyamatban van. Töb- zatot kellene bővíteni, ez még teendő.
bek közt arra is, hogy honnan indult ez a – Mire a leginkább büszke a megvalósí-
jól felépített csapat az önkormányzatnál, tásait illetően?
és most hol tart. Szerintem az igazi nagy – A kultúrotthonra, szinte teljes felújí-
haladás akkor látszik, ha visszanézünk a tásán esett át. Most egy rendezett és szép
múltba. közösségi terünk van. A falu arculata
– Hogy képzeli el Csekefalvát 2032- nagyban változott, rendezettebb falukép
ben? – Mire a leginkább büszke a megvaló- van a járdarendszer kiépítésével, ez min-
– Régi, nagy álma minden csekefalvi sításait illetően? denképpen eredménynek tekinthető.
lakosnak, hogy aszfaltozott utcáink legye- – A falu arculata teljesen megválto- – Hogy képzeli el Csekefalvát 2032-
nek. Ha előre nézek tíz évet, akkor ezt lá- zott: aszfalt van, járdákat alakítottunk ki, ben?
tom beteljesülni. Optimista vagyok a jövőt a mellékutcák is viszonylag rendben van- – Rengeteg fiatal lakik a faluban, a vá-
illetően, ha van megfelelő életkörnyezet az nak, a kultúrház megújult szinte teljesen. ros közelsége miatt élettel van megtelve a
emberek számára, akkor a közösségépítés Arra is büszke vagyok, hogy jó párbeszéd falu. A régi házakban fiatalok laknak, akik
is könnyebb lesz. van a hivatallal, az itteni emberek problé- részévé válnak közösségünknek.
mái felkerülnek a tanácshoz.
5 VIDÉKI ÉLET

A helyreállítási alapból újul meg az andrásfalvi kultúrház

T
rós
öbb mint
félmillió eu-
támogatási
kérést iktatott a
szentábrahámi
önkormányzat,
az országos hely-
reállítási alapból
kívánják részle-
gesen felújítani a
magyarandrásfalvi
kultúrházat. A be-
ruházás tartalmaz-
za a szarvazat, fa-
szerkezet cseréjét,
szigetelést, padló-
cserét, villanyhá-
lózat rendbetételét,
nyílászárók cseré-
jét, belső berende-
zés vásárlását.

Felkapcsolták a villanyt Folytatódik a járdaépítés


a Solymosi-lázon Csekefalván
575 méter hosszúságban tervezi a járdarendszer kiépítését a
helyi önkormányzat: a pálinkafőzőtől Székelykeresztúr irányá-
ba teljesen új, a templomtól felfelé a régi felújítása valósulhat
meg nemsokára. A saját költségvetésből, megyei visszaosztásból
megvalósuló beruházás által betonsáncot készítenek az említett
részeken, ötméteres, aszfaltozott bejáróval, szegéllyel látják el a
bejáratokat.

375 ezer lej értékű pályázatot nyert a szentábrahámi önkor-


mányzat a Környezetvédelmi
Alapnál, tizenöt háztartás kapott napelemes, 1,1 kW tel-
jesítményű áramfejlesztő rendszert a Solymosi-lázon. Régi
igényre válaszolt a hivatal, korábban többször is kért támoga-
tást a hivatal a villamosításra, mindeddig sikertelenül.
VIDÉKI ÉLET 6

Ilonka mama
és az édes
gyermekkori
álmok
A vérükben van, mindenki imád
sütni-főzni a családban. A szen-
tábrahámi Nagy Hunor is korán
kezdte a mesterséget, már az
óvodában főzőset játszott. Egyéni
ambíciók, a nagymama támogató
társasága is közrejátszott abban,
hogy a fiatalember ezt a szakmát
választotta. Személyes története
mellett megosztotta velünk kedvenc
receptjeit is.

Sok mindent nem tudtam Huniról


nekifutásból, de ez gyorsan megváltozott
a Pethő étterem egyik asztalánál. Nem
szórakozunk, éppen a munkahelyen va-
gyunk, szakács beszélgetőtársam kivett
egy rövid szünetet, hogy az olvasókkal
megismertessük a történetét.
– Ez egy gyermekkori álom számom-
ra, az óvodában is volt egy főzősarkam, ott
tevékenykedtem mindig. Bár középiskolá-
ban voltak olyan gondolataim, hogy tanító
bácsi vagy lelkész leszek, az érettségi után
mégis az eredeti terv mellett maradtam, a

Szentábrahám
község tortája
„A sütés-főzés szerintem
Beszélgetésünk közben egy
közös kalandba is belekezd- otthonról jött, a házias�-
tünk, kíváncsi voltam arra, szonyoktól – anyumtól
milyen lenne Szentábrahám és mamától – lestem el
község tortája, ha Huni kellene mindent, amit tudok. A
megálmodja. A községre jel- vérünkben van az, hogy
lemző, leginkább kifejező alap-
anyagokat vette figyelembe,
szeretjük. Ilonka mama
így született meg a csokoládé, szenvedélyesen tudja ezt
tejszín, levendula, vadcse- csinálni, mindig az unokák
resznye felhasználásával és család kedvében jár.”
készült édesség. A csokoládé térség tejtermelői, a levendula vadcseresznye a tanyavilágok
a cukrász kedvence, a tejszín a a csekefalvi levendulás, a miatt került az asztalra.
7 VIDÉKI ÉLET
szakácstanfolyam elvégzése után szakmai
gyakorlatra a Pethő vendéglőbe jelentkez- Ilonka mama almalevese
tem – kezdi el Huni, aki teológia szakon ALMALEVES FÜSTÖLT HÁZI CSÜLÖKKEL letesszük a meghámozott és kockákra vágott almát
végzett, a szakácsgyakorlatot csak rövid egy jó nagy kanál cukorral. Hagyjuk, hogy kicsit a
kitérőnek gondolta.
- 6 darab nagyobb alma cukor az almával karamelizálódjon, majd felöntjük
- 1 darab murok kb. 1.5 l vízzel, beleteszünk egy fej vöröshagymát
A sütés fortélyait - nagy csokor friss petrezselyemzöld egészben, amit majd utólag kivesszük a levesből.
- 2 darab tojás sárgája Hagyjuk főni, amíg az alma megpuhul. Beletesszük
a mamától leste el - 2 kanál liszt az előre főzött csülök kockára vágott darabjait, ízlés
Nem így lett, közel hét éve szorgos- - 2 dl tej szerint tehetünk a csülök főzőlevéből is (ki men�-
kodik az udvarhelyi étterem konyháján, - csipet só nyire szereti füstön). A tojás sárgáját a liszttel és
finom falatokkal kényeztetve a betérőket. - cukor ízlés szerint tejjel csomómentesre kavarjuk, ezzel behabarjuk a
– A sütés-főzés szerintem otthonról levest. Beletesszük az apróra vágott petrezselymet,
jött, a háziasszonyoktól – anyumtól és ma- Ha csülökkel vagy bármilyen füstölt hússal készít- és kivesszük belőle a hagymát. Újraforraljuk és
mától – lestem el mindent, amit tudok. A
jük, azt előre készre főzzük, majd utána tesszük a kész is. Aki nem szereti füstölt hússal, elkészítheti
vérünkben van az, hogy szeretjük. Ilonka
mama szenvedélyesen tudja ezt csinálni, levesbe. A murkot apró kockákra vágjuk, majd ola- anélkül is, picit édesebben akár vaníliacukorral és
mindig az unokák és család kedvében jár. jon csipet sóval majdnem puhára pirítjuk, aztán be- citrom levével, ami így is nagyon finom.
Olyan almalevest senki sem főz, mint ő! A
gyümölcslevesekről mindenkinek a krém-
leves jut eszébe, de ez nem olyan: hagyma,
murok, petrezselyemzöld kerül bele. Füs-
tölt hússal is szokták, de mi nélküle sze-
retjük – osztja meg velünk mama kedvenc
receptjét rögtön.
A munka mellett elvégezte a cukrász-
tanfolyamot, s Ilonka mamával kísérle-
teztek azon, hogy a régi süteményekkel és
finom tortákkal kényeztessék a környéket.
Huni húga is cukrászként dolgozik, Svájc-
ban tevékenykedik.
– Nekem nincs olyan kézügyességem,
mint neki, a marcipánformákkal sokat kell
bíbelődjek, hogy olyan legyen, amilyet szeret-
nék. Az évek során sikerült annyi tapasztalatra
szert tenni, ma már mama segít nekem, régen
ez fordítva volt. Biztosan mondhatom, mamá- lepőnek tűnik. De igazából a gyermekkor- sem elkérni egy idős asszonytól, annyira
nak és a családomnak is része van abban, amit ban megfogalmazott mesterségek, a tanító tartózkodó voltam. Az idősekkel töltött
ma elértem. Érdekes és különleges élmény volt és lelkész segítő volta jön elő, újra. időszak alakított engem, látom magam
megismerni a régi tésztákat, közben a legújabb – Szeretek több lábon állni. Három éve előtt, hogy beteggondozással foglalkozok.
receptekkel kísérletezni. Itthon a dobossal, cit- Közben elvégeztem egy beteggondozói
romos tésztával, zserbóval, a mézessel, a Kati tanfolyamot is. Sokan összeférhetetlennek
tésztával dolgoztunk, a laborban pedig figyel- tartják, de szeretnék asszisztensként a kór-
tem a vagány tortákat, amit rögtön meg akar- „Az a típus vagyok, aki- házban dolgozni. Az a típus vagyok, aki-
tam sütni én is – mondja Huni, akinek jóleső nek kell a változatosság, nek kell a változatosság, időnként szükség
érzés visszanézni az évekkel ezelőtt készített van a megújulásra. Ez persze egyáltalán
torták fotóit, látja a fejlődést, a pozitív változást. időnként szükség van a nem jelentené azt, hogy abbahagynám a
A fiatalok leginkább a gyümölcsös, megújulásra. Ez persze sütés-főzést, az már az életem része – me-
joghurtos kombinációban találják meg egyáltalán nem jelentené sél terveiről Huni.
a kedvenc tortát, az idősebbek pedig a Évekig megfeszített tempóban készül-
csokitortára esküsznek, ami cukrászunk azt, hogy abbahagynám tek az ünnepekre, nem a pihenésről szólt a
specialitása is, amit jó szívvel ajánl min- a sütés-főzést, az már az karácsony számukra. Ahogy a suszter cipő
denkinek. életem része.” nélkül, ők süti nélkül maradtak a nagy
rohanásban. Ezen változtattak pár éve,
amikor szabadságra küldték a kötényt, az
Időnként szükség van együttlétről szól az ünnep a Nagy család-
bedolgozok, önkéntes vagyok a reformá- ban. Előkerül a böff, a húsleves, a csülök
a megújulásra tus öregotthonnál, ahol beteg, idős embe- a töltelékes káposztával. Előkerülnek a
„Próbálok egy új szakma felé nyitni” rekkel foglalkozunk. Érzem, bennem van rég nem látott családtagok, hogy egy pil-
– hangzott el ez a válasz a jövőt, terveket a segítő szándék, de régebben úgy voltam, lanatra belefeledkezzenek a hétköznapok
firtató kérdésemre, amit talán elsőre meg- hogy nem mertem még egy nehéz szatyrot nehézségeibe.
VIDÉKI ÉLET 8

Egyedi zárakat tervez, a világot járja a szentábrahámi mérnök

Imádja az autókat, kicsi korában


biciklit bütykölt már. Az iskolában
szorgalmas és kitartó volt, édesapja
életpályája motiválja. Nagy Roland
mechatronikus mérnökkel beszélget-
tünk.

– Azt mondják, hogy gépészmérnök- nek valahová vagy kitörnek valahon- megrendeléseket, különleges kéréseket
ként járod a nagyvilágot, különleges he- nan. Hogyan kerül oda az ember, hogy teljesítünk. Vandalizmus, tornádó, tűz-
lyekre jutsz el. zárakat tervezzen? Kicsi korodban te is teszt, ciklustesztek stb., ezeket mind-
– Valójában mechatronikus mérnök filmeket néztél, volt zárgyűjteményed? mind szem előtt kell tartani a tervezés
vagyok. – Világéletemben az autók bolondja során, megfelelve természetesen a meg-
voltam, hatodik-hetedik osztályos ko- rendelő minden igényének.
– Hogyan magyaráznád el egy hét- romtól készülök a mérnöki pályára. Kicsi
köznapi embernek azt, hogy mivel fog- koromban gyűjtöttem a Turbo rágó autós – Milyen tanuló voltál az iskolában,
lalkozol? képeit, mindegyik megvolt nekem. Né- volt kedvenc tantárgyad?
– Mechatronikus mérnök vagyok, aki néméktől mindig autós játékot kértem,
robotok és gyártócellák programozásával ha hazajöttek Németországból. Hatéves
és karbantartásával, gépészeti feladatok- koromban, mikor édesapám megvette
kal dolgozik. 3D-tervezéssel foglalko- az 1974-ben gyártott 1310-es Daciánkat,
zom, az amerikai piacra tervezek zárakat. annyit csavargattam a kormányt, míg
Amerikai kormányzati intézmények, is- leblokkolt a kormányzár. Aztán nagyobb „...nagyobb koromban
kolák, hatósági szervek: rendőrség, CIA, koromban elkezdtem bicikliket bütyköl-
FBI részére is alkotunk, biztonságtech- getni, megtanultam hegeszteni, kilence- elkezdtem bicikliket büty-
nikával dolgozom, ami konkrétan ki- dikben csináltam magamnak egy ame- kölgetni, megtanultam
emelt biztonságú zárak tervezését jelenti. rikai chopper bike-szerű biciklit, azzal hegeszteni, kilencedikben
Másrészt a marosvásárhelyi Plasmaterm jártam iskolába.
cég alkalmazottja vagyok, ez az egyetlen Nem volt különösebb kapcsolatom a
csináltam magamnak
precíziós öntöde Romániában. Itt marke- zárakkal. Miután felvettek a New York-i egy amerikai chopper
ting, eladás, projektmenedzsment és kül- székhelyű Securitech Group Inc. céghez, bike-szerű biciklit, azzal
ső HR a feladatom. ott szembesítettek azzal, hogy zárakat kell jártam iskolába.”
tervezni. És igen, nagyon izgalmas mun-
– Most az amerikai akciófilmek ju- ka, rengeteg tesztelésen megy át egy zár,
tottak eszembe, amikor a rablók betör- míg átadjuk a megrendelőnek. Egyedi
9 VIDÉKI ÉLET

– A helyi Benedek Elek Általános Isko- katos, de nagyon jól ért az ácsmunkához,
lában végeztem, végig jó tanuló voltam. Ver- kőművességhez, igazi ezermester. Tőle
senyekre jártam, földrajzból, történelemből, rengeteget tanultam, a példája előttem le-
biológiából is jeles voltam, bár érdekes mó- begett mindig, motivált, hogy megoldjam
don ezek a tantárgyak nem kapcsolódnak a problémáimat, ne kelljen más szakem-
szorosan a mostani munkámhoz. Közép- berhez futni, ha meg kell csinálni valamit.
iskolában már tudtam, reál irányba kell el-
mozdulni, ezért aztán az Orbán Balázs Gim- – Sokat utazol a világban. Milyen él-
názium matematika-informatika szakán ményeket szerezték utazásaid során?
tanultam, neves informatikaversenyekre is – A vásárhelyi munkahelyemen az az
eljutottam. Tizedik osztály környékén gon- egyik feladatom, hogy klienseket keressek
dolkodtam el a folytatáson, a mechatronikus az öntödének. Vásárokra, kiállításokra já-
mérnökit választottam, ami igazból a mér- rok, egyetemen tartok bemutatókat. Egy
nöki szakok „svájci bicskája”, azaz tartalmaz igazán különleges munkahely ez, hiszen
mindenből egy kicsit: villamosságot, gépé- megrendelőink között vannak gépipari,
szetet, programozást. élelmiszeripari, hadiipari, egészségügyi
vállalatok, intézmények, széles a skála.
– Mindvégig céltudatos voltál. Mit Idén Hannoverben, Stuttgartban, Ut-
kaptál az egyetemi évektől? rechtben és Isztanbulban jártam. Nagyon – Hogyan tervezed a jövőt?
– Komolyan vettem a tanulmányokat, szeretek utazni, új helyekre eljutni. – Nem szeretek másoknak az álmaim-
ennek ellenére mondom, nem csak ez a ról beszélni. De az biztos, hogy saját lábra
fontos az egyetemi években. Nem csak szeretnék állni, a megszerzett tapasztala-
szakmát tanulunk az egyetemen, hiába tomat és kapcsolati rendszeremet ennek a
vagy nagyon jó ember és szakember, hi- szolgálatába állítom.
ányzik még valami. Ekkor kell barátokat „Azt vallom, hogy nem má-
szerezni, jó kapcsolati rendszerre szert – Mit üzenünk a fiataloknak?
tenni, olyan emberek társaságát keresni, sokat kell utánozni, nem – Falun kezdtem, helyben tanultam.
akik jól mozognak a pályán. Szüleim ja- más példáját kell követni, Sokan mondják, hátrány, ha a gyermek
vaslatára a bentlakásba kerültem, ahol ki- hanem saját elképzelése- falusi iskolába jár. Ez nem igaz. Azt val-
mondhatatlanul sok barátságot kötöttem, lom, hogy nem másokat kell utánozni,
ezek mind hatással voltak a karrieremre.
ink szerint kell cselekedni. nem más példáját kell követni, hanem sa-
Fel kell tenni a kérdést: te ját elképzeléseink szerint kell cselekedni.
– Szüleid mit szóltak a választásod- mit szeretnél az életben, Fel kell tenni a kérdést: te mit szeretnél az
hoz? mivel akarsz foglalkozni?” életben, mivel akarsz foglalkozni? Aztán
– Mindig azt mondták, azt csináljam, legyél kitartó, el fogod érni a céljaidat, si-
amit szeretek. Támogattak mindenben, keres és boldog leszel, mert a saját utadat
amit csak elterveztem. Édesapám gépla- járod.
VIDÉKI ÉLET 10

„Toldja meg,
Mihály!”
Szentábrahám legidősebb embere
egy-két éve még minden mec�-
csre lebiciklizett a pályához. A
kilencvenkét éves Buzogány Misi
bácsi rajong a fociért, élete párja
mellett tekintettünk vissza a régi
idők kalandjaira.

Napsütéses őszi napon kerestem fel a


falu legidősebb emberét, javában zajlik a
betakarodás a környéken. Egy idősebb néni
sürgölődik a konyhában, amikor beköszö-
nök a Buzogány portára. Rossz az időzítés,
ebédidőt üt az óra. Úgy jártam, mint meny-
asszonyi kikéréskor a násznép, egy fiatalabb
Buzogány Mihályhoz irányít a néni elsőre.
Ott rögtön kiderül, hogy egy picikét idő-
sebb emberrel lenne előre nem egyeztetett
találkozóm. Hátrasétálunk a kertbe, ahol az
öregúr egy kisebb buglyára való sarjút ráz
nagy gonddal. Szalmakalappal a fején, nap-
szemüveggel, fiatalos lazasággal.
Előresétálunk a ház elé, előkészíti a
terepet egy jó beszélgetésre a szőlő árnyé- ték a bevonuló katonákat, a Buzogány
kában. Lekerül a szemüveg, ami nem is a család keserves és megpróbáltatásokkal
vagányság miatt, inkább a szemek védel- teli emlékeket őrzött az első világháború
me miatt fontos. Míg a méhek a friss ter- idejéből. Édesapja négy évet töltött hadi-
mést járják buzgón, Misi bácsi belekezd fogságban, az oroszországi Irkutszkban,
élete sztorijába. szökve-bujkálva jött haza szülőfalujába.
– Elmondom azt is, hogy járt le a jö-
Ha akármi nem is, valami igen vés-menés nálunk. Egyik éjjel matatás volt
az udvaron, kocsi és szekér parkolt be hoz-
– 1930. június 29-én születtem, Pé- zánk. Katonák mentek fel a házba, apám is
ter és Pál napján. A szülői ház mellett utánuk eredt, egy kicsit még beszélt oro-
vagyunk, valamikor Buzogány Áron és szul. Ott eltárgyaltak, kiderült, hogy szállást
Palló Erzsébet volt itt az édesapa és édes- akartak, ételt, mást nem vittek el. Előttük, a
anya. Második gyermekként láttam meg szomszéd kaszálón két német ágyú volt fel-
a napvilágot, akkoriban földműveléssel állítva, a Buzogány-kertből lőtték az ellensé-
foglalkoztunk, az volt a menő. Tanulni get Boldogfalva–Újszékely irányába.
szerettem volna, ezért az ötödik osztály
elvégzése utána beiratkoztam a gimná-
ziumba, Keresztúrra. Mindig úgy tartot- „Nem kellett olyan sokat
tam, hogy tanulás nélkül is lehet akármi udvaroljál, csak hat esz-
az emberből, vagy ha akármi nem is, va- tendőt. Nem volt bőbe-
lami igen – sokáig nem tartott a békeidő,
tanulmányait meg kellett szakítania a há- szédű legény, én voltam,
ború miatt 1944-ben. aki szerette a táncot, ő Éjjeli zene az ablak alatt
Tizennégy éves lévén tisztán emlék- inkább fütyörészett munka Tizennégy éves korában már a családi
szik már a magyarok bejövetelére, azért gazdaságban dolgozott, életének ez a kor-
is, mert előttük volt felállítva a díszkapu
közben. Emlékszel-e, Misi szaka a mai napig kitartott.
az Erdőszentgyörgy felől érkező katonák milyen nótát húzattál el a Irma néni kevesebb zajjal dolgozik a
számára. Míg az emberek virágot dob- házunknál?” konyhában, hallhatóan a főzés végéhez
tak az útra, ünnepi műsorral köszöntöt- közeledik. Amikor a szerelem kérdését fe-
11 VIDÉKI ÉLET
sát a faluban, később Andrásfalván is.
1960-ban házasodtak össze, három fi-
úgyermekük született. Jelenleg négy uno-
kában és két dédunokában lelik örömüket.
A nyugdíjas évek is tevékenyen telnek a
Buzogány családban, „ha más nincs, ak-
kor egy kosár kukorica” lefejtésével teszi
hasznossá magát Misi bácsi. Beszélgető-
társam azt mondja, hogy senki sem élt
ilyen sokáig a családban, valószínűleg a
hatvan-hetven éves kemény munka és a
Jóisten adott ilyen hosszú, szép életet.

„Toldja meg, Mihály!”


Irma néni szerint régebben minden
más volt, jó hangulatú kórusokat szervez-
tek, a fiatalság összejárt, összetartók vol-
szegetjük Misi bácsival, akkor megérkezik darab föld meg volt művelve, most egyre tak. Sok-sok zene, tánc és kacagás. Lebo-
társaságunkba ő is. többet hagynak fel az emberek. vicséknál, a zsidó családnál volt a legjobb
– Nem kellett olyan sokat udvaroljál, kórus, ahol „orsót csókért” játszottak a
csak hat esztendőt. Nem volt bőbeszédű „Amíg lehet, legényekkel.
legény, én voltam, aki szerette a táncot, ő – Látja, mennyi gyűlölködés van a
inkább fütyörészett munka közben. Em-
a saját magam embere” mai világban is. Miért kell az embernek
lékszel-e, Misi milyen nótát húzattál el a – 1950-ben tíz családdal megalakítot- meghalnia azért, mert zsidónak, cigány-
házunknál? – fordul férje felé Irma néni. ták a kollektív gazdaságot, „ki ameddig nak, magyarnak vagy románnak születik?
Misi bácsi kicsit gondolkodóba esik, bírta, húzta”. A sok beszolgáltatással meg- Mind elvitték, megölték őket Auschwitz-
elmélázik, aztán elkezdi a nóta szövegét: keserítették az ember életét. Előtte szabad ban. De nem kell messze menni, nézi-e a
élet volt, nem dirigált senki, mindenki azt Sepsi meccseket, hogy ott mennyit rárak-
Megállok a keresztútnál, ahol nyáron csinált a birtokkal, amit akart. Két hétig nak a magyarokra? – teszi fel a kérdést
annyi fehér virág van. minden este lehívatott a pártbizottság, Misi bácsi, aki nagy fociőrült nevében áll
Visszaűz a szívem ide, mindhiába járok hogy válasszak a társulás vagy a kollektív a faluban.
künn a világban. Pár éve még lebiciklizett a pályára,
Vándor darvak búcsúznak fenn, dér csillog nézőként szurkolta végig a helyi csapat
a levelen, mérkőzéseit. Most már egy kicsit szédül,
Dérütötte avar között, parányi kis lábad bizonytalan, nem mer elindulni.
nyomát keresem. „Szeretem a focit, fiatal – Szeretem a focit, fiatal koromban,
koromban, az 1950-es az 1950-es évek elején bekk voltam, a
Megállok a keresztútnál, itt borult rám a védelemben játszottam. Hatalmas nagy
gyönyörű alkonyat,
évek elején bekk voltam, meccsek voltak Etéddel, Siménfalvával,
Mikor ajkad legelőször, visszaadta az én a védelemben játszottam. Fiatfalvával, Alsóboldogfalvával. Ked-
forró csókomat. Hatalmas nagy meccsek vem most is lenne lemenni a meccsre, de
Itt simultál a szívemre mosolyogva, remeg- voltak Etéddel, Siménfal- melyik fiamon uralkodjak örökké, hogy
ve, vigyen le engem? Abban az időben még
Itt búcsúztál el én tőlem, hazug szóval, vával, Fiatfalvával, Alsóbol- a fűzős labdát kergettük, szép élet volt –
csalfa csókkal, örökre. dogfalvával..” mesél kedvenc sportjáról Szentábrahám
legidősebb embere.
– Sokat húzattam az ablaka alatt, ez- – A fiaink közül Misi is nagy futbal-
előtt az volt a divat, hogy éjjeli zenét ad- lista volt, ő volt az erő és a biztos ember
tunk a leányoknak. Barátokat hívtunk, közül, nincs harmadik út. Amíg lehet, a a csapatban. Fejelésben jó volt, a bal lába
összetársultunk, a gagyi Pusi Béla szom- saját magam embere akartam maradni. kiemelkedő. Ha szabadrúgás volt, kinéz-
bat-vasárnap állandó szolgálatban volt, Mondtam nekik, hogy elvtársak, nem te a sarkot, a kapusnak csak annyi dolga
húzni kellett neki. Nem kell nagy mulat- engem kell kérdezni, az apámé minden maradt, hogy kiszedje a hálóból a labdát
ságra vagy hitványságra gondolni, akkor birtok. Mi már otthon megbeszéltük a – teszi hozzá Irma néni.
csendesebben mulatéroztunk. Részegség dolgot, ezért nem ért váratlanul minket, Miközben az almafa alatt és a rózsa-
is egyszer volt csak életemben, mikor ti- amikor megkerestek. Apám rokkant em- bokrok mögött közös fotót készítek róluk,
zenhat éves koromban a legények leitat- ber volt, sántikálva éldegélt, nem hiány- Irma néninek eszébe jut még egy apró
tak, megkajdultam tőle. Azóta sem ittam zott az állandó nyaggatás. 1958-ban áll- emlék: „Volt egy felcser nő, aki állandóan
annyit. Pedig szőlőtermő vidék a miénk, tunk be, az öregek nyugdíjat kaptak, ami azt kiabálta be meccs közben, hogy: toldja
a Templom-hegy jó adottságú terület a a létfenntartáshoz kellett is – időközben meg, Mihály! – így biztatva a bekket, hogy
termesztésre, de otthagytuk mára, tele van Misi bácsi tanfolyamot végzett, felkészült rúgja meg a labdát.”
bokorral és medvével – régebben minden ember lévén rábízták a termelés irányítá-
VIDÉKI ÉLET 12

Az amatőr színjátszás Tevékeny évet zárt


az önkéntes tűzoltóság
és a helyi közösség ünnepe Az önkéntes tűzoltóság eszköztárának,
felszerelésének bővítése mellett szakmailag is
jó évet zárt a Szentábrahám községi önkéntes
tűzoltóság. Védőruházatot kaptak a székely-
keresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó
Egyesülettől, a helyi önkormányzat bakan-
csokat, közel negyven palack poroltót vásá-
rolt, hogy éles helyzetben felkészültebb csapat
nyújthasson segítséget a lakosságnak.
A felszerelés bővítése mellett nagy hang-
súlyt fektettek a csapatépítésre, a község min-
den településéről csatlakoztak önkéntesek –
mondta el lapunk érdeklődésére Major Lehel
önkéntes tűzoltóparancsnok.
– A keresztúri önkéntesek szervezésében
Közel háromszáz vendég részvételével szakmai továbbképzőn vettek részt csapattár-
– Nagy hatással volt ránk az első fellé-
saink, a védőruha megvásárlása után pedig
szervezték meg november 19-én „Az pés, a színpadi szereplés mellett a rendez-
versenyekre is szeretnénk eljutni. Idén több
ekhós szekér nyomában Szentábrahámon” vény közösségépítő jellege miatt is fontos
alkalommal volt szükség önkénteseink köz-
a csapatunknak. Nemsokára megkezdjük
elnevezésű műkedvelő színjátszó talál- beavatkozására: tavasszal tarlótüzek pusztí-
a felkészülést a farsangi időszakra, folytat-
tottak, januárban pedig egy gazdasági épület
kozót. A művelődési házban tizennégy va régi hagyományainkat – számolt be a
gyulladt ki – tájékoztatott a parancsnok.
amatőr társulat lépett színpadra, számos szervező.
A rendezvényt a helyi színjátszók cso-
színjátszó kör képviselője volt jelen portja és a polgármesteri hivatal szervezte,
Összegyűjtik a község régi fotóit
érdeklődőként. a Hargita Megyei Hagyományőrzési For-
Szentábrahám Polgármesteri Hivatala
rásközpont szakmai irányítása és támo-
szeretné összegyűjteni és megmenteni a
– Huszonöt család előkészülete, szer- gatása mellett. Az eseményt jelenlétével
község területéről származó, régi fényké-
vezőmunkája nélkül nem tudott volna támogatta Antal Lóránt szenátor és Bíró
peket. Amennyiben rendelkeznek olyan
megvalósulni ez az esemény. Van egy Barna Botond, Hargita Megye Tanácsá-
fotókkal (közösségi eseményt ábrázoló, csa-
fiatal házasokból álló csoportunk, akik- nak alelnöke, illetve Simó Dezső polgár-
ládi, utcakép stb.), amelyek a nyolc falu va-
kel minden évben megszervezzük a ha- mester. Jövőre a szervezési feladatokat az
lamelyikéről származnak, jelezzék Lőrinczi
gyományos kosaras bált településünkön, oroszhegyi amatőr színjátszók vállalták
Endre alpolgármesternek a lorincziendre@
február második hétvégéje számunkra a fel, Oroszhegyben találkoznak a térség és
gmail.com címen.
színdarabos mulatságról szól – mondta a megye színjátszói.
A begyűjtött fotókat lemásoljuk, leírjuk
el érdeklődésünkre Berei Enikő, a Szen- – Az infrastrukturális beruházások
a hozzájuk kapcsolódó történeteket, az ere-
tábrahámi Fiatal Házasok Csoportjának mellett kiemelt fontossággal bírnak szá-
detiket pedig visszaadjuk a tulajdonosnak.
vezetője. munkra a közösségi-kulturális esemé-
Amennyiben megfelelő anyag birtokába
Idén nem tanultak be színdarabot a nyek, a rendezvények mögött álló csopor-
jutunk, kiállítást szervezünk belőle, illetve
helyiek, a szervezésre, vendégfogadásra tok bátorítása és támogatása. Községépítés
egy fotóalbum megjelentetését is tervezzük.
koncentráltak. Első alkalommal a homoród- csak közösségépítéssel együtt képzelhető
Köszönjük a közreműködésüket!
újfalusi találkozón léptek fel, ahol mara- el – nyilatkozta Simó Dezső polgármester.
dandó élményben volt része a társulatnak.

Hivatali ügyintézés Telefonszám: 0266–220 024 Fax: 0266–220 010 VIDÉKI ÉLET
Kiadja: SZENTÁBRAHÁM KÖZSÉG
Mezőgazdasági osztály Szociális osztály Jegyző POLGÁRMESTERI HIVATALA
Fogadóóra: hétfő–péntek: 7.30–15.30 hétfő–péntek: 7.30–15.30 Szerkesztőség címe: 537010 Szentáb-
rahám 126. sz., telefon: 0266–220 024,
hétfő–péntek: 7.30–15.30 Lőrinczi Kinga és Kiss Emese Réka Szász Tünde Csilla (0740–249 267)
e-mail: primaria.avramesti@gmail.com
Kibédi Emil (0744–301 035) (0748–646 685)
Könyvelőség
Pénztár Anyakönyvezés Üzenem a Hivatalnak
hétfő–péntek: 7.30–15.30
Van olyan problémája, amire a Hivatal
hétfő–péntek: 7.30–15.30 hétfő–péntek: 7.30–15.30 Klein Katalin (0748–406 076) megoldást, választ adhat? Észrevételeit
Varró Mónika (0266-220024) Veres Dalma küldje be szerkesztőségünk címére írás-
Elhalálozás esetén: 0757–805 611 Önkéntes tűzoltóság ban, vagy a primaria.avramesti@gmail.
Major Lehel (0741–436933) com e-mail-címre.

You might also like