BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM

DÖNTÉSELMÉLET TANSZÉK

Döntési technikák

10.fejezet: Részvételi döntési technikák

Matolay Réka – Pataki György

Jelen tananyag elektronikus változatát kizárólag a Budapesti Corvinus Egyetem

Döntési technikák tárgy hallgatói számára tesszük elérhetővé az egyetem Moodle
rendszerében. Az anyag szerzői jogvédelem alatt áll, másolása, továbbítása,
terjesztése kizárólag a szerzők előzetes írásos engedélye alapján lehetséges.

A fejezet helyes hivatkozásának módja:

Matolay Réka, Pataki György (2010): Részvételi döntési technikák. In: Esse,B. –
Gáspár,J. – Könczey,K. – Matolay,R. – Pataki,Gy. – Szántó,R. – Topçu,K. – Tóth,F. –
Wimmer,Á. – Zoltayné,P.Z.: Döntési technikák. Jegyzet. Harmadik, javított kiadás.
BCE, Döntéselmélet Tanszék, Budapest.
10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

10.1. A RÉSZVÉTELI DÖNTÉSHOZATAL ALAPÉRTÉKEI 264

10.2. A RÉSZVÉTEL FOKOZATAI A DÖNTÉSHOZATALBAN 266

10.2.1. RÉSZVÉTELI LÉTRA 266
10.2.2. TÁRSADALMI AUDIT 269
10.2.3. TELEPÍTÉSI DÖNTÉSEK 270

10.3. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK 272

10.3.1. ÁLLAMPOLGÁRI TANÁCS 273
10.3.2. ÉRINTETTI PÁRBESZÉD 275
10.3.3. JÖVİKERESİ MŐHELY 277
10.3.4. KONSTRUKTÍV TECHNOLÓGIAÉRTÉKELÉS 278
10.3.5. KONSZENZUS KONFERENCIA 279
10.3.6. NYÍLT TÉR TECHNIKA 281
10.3.7. PHOTOVOICE 282
10.3.8. SZOCIOKRÁCIA 283
10.3.9. VITÁZÓ KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS 286

261
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

„A részvétel a demokrácia iskolája.”

Ismeretlen bölcs

A súlybecslı verseny és a demokrácia

„1906-ban, egy ıszi napon a brit tudós, Francis Galton (…) egy vidéki
vásárba tartott. (…) Ahogy ezen a napon végigsétált a jószágbemutatón,
Galton belebotlott egy súlybecslı versenybe. Erre a célra egy kövér ökröt
választottak ki és tettek közszemlére, a gyülekezı tömeg tagjai pedig
sorba álltak, hogy fogadást kössenek a súlyára. (…) Nyolcszázan
próbáltak szerencsét. Ahányan, annyifélék. (…) Galtonban azonnal
felmerült, hogy ez az esemény hasonló a demokráciához, amelyben a
legkülönfélébb képességő és érdekeltségő emberek mindegyikének van
szavazati joga. Galtont annak kiszámítása érdekelte, mire képes egy
„átlagos szavazó”, mert azt szerette volna bizonyítani, hogy nagyon is
kevésre. Éppen ezért felállított egy rögtönzött kísérletet. Amikor a
vetélkedés befejezıdött, és a díjakat kiosztották, kölcsönkérte a
jegyeket a szervezıktıl, és statisztikai teszteknek vetette ıket alá. (…)
Összeadta a becslések számát, és kiszámította a csoport találatainak
számtani középértékét. Ez a szám képviselte „a plymouthi tömeg
kollektív tudását”. Galton kétségtelenül azt várta, hogy a csoport
összesített találata messze esik majd a valós eredménytıl. Elvégre
keverjünk össze jó néhány rendkívül eszes embert néhány középszerővel
és végül rengeteg ostobával, a szamár válasz elég kézenfekvınek
látszik. Csakhogy Galton tévedett. A tömeg együttesen arra fogadott,
hogy az ökör súlya vágás és feldolgozás után 1197 fontot nyom majd.
Miután az ökröt levágták és feldolgozták, 1198 fontot nyomott. Más
szóval: a tömeg becslése lényegében tökéletes volt. Galton késıbb azt
írta: ’Az eredmény a demokratikus döntés megbízhatóságát sokkal
hitelesebben támasztja alá, mint ahogy várni lehetett volna.’”

Surowiecki, 2007: 9-11

Gyakran érezzük úgy, ha egyedül hozzuk meg döntéseinket, akkor sokkal

hatékonyabban megy a döntéshozatal. Nem kell másokat meghallgatnunk,
nem kell másokkal vitatkoznunk. Egyedül gyorsabban döntünk; idıt és
energiát takarítunk meg. Sokan azt is gondolják, hogy együtt nemcsak
nehezebb döntésre jutni, hanem rosszabb döntések is születnek. Ugyanis
a csoportokban, minél nagyobbak azok, egyre több olyan ember is részt
vehet, aki nem szakértıje az adott témának, sıt az ostobák is
megjelennek. Emiatt csakis romolhat a döntés minısége. Nos, az elıbbi
egyszerő történet arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek és az ehhez

262
hasonló vélekedéseink könnyen téveseknek bizonyulhatnak. A kisebb és
nagyobb csoportokban meghozott döntések, viszonylagos nehézségeik
ellenére, bölcsebb döntésekhez is vezethetnek, természetesen a helyzettıl
és az alkalmazott döntési technikáktól függıen.

Ugyanakkor nemcsak ez a hatékonysági érv szól amellett, hogy a

döntéshozatalba másokat is bevonjunk. A döntések többsége, különösen a
szervezeti döntéseké, mindig érint másokat is (lásd A döntések
beágyazottsága (8.) fejezetet). Elemi erkölcsi érzékünk azt súgja, úgy
döntéseket hozni, hogy azok, akiket érint, egyáltalán ne vehessenek részt
a döntéshozatal valamelyik fázisában, nem helyes. A társadalmi döntések
terén ezt az erkölcsi elvet széles körben elfogadják azok, akik a
demokrácia (= nép uralma) mellett teszik le politikai voksukat. Életünk
jelentıs részét szervezetekben és csoportokban mőködve, dolgozva töltjük
el. Nem mindegy tehát, hogy ezek a szervezetek, köztük a vállalatok,
valamint munkacsoportok mennyire demokratikusan mőködnek. Vajon
milyen lehetıségeink vannak a minket is érintı szervezeti döntési
folyamatokban részt venni? Másképpen: milyen lehetıségeink vannak,
mint vezetıknek munkatársaink bevonására az ıket is érintı döntésekbe,
a döntéshozatal különbözı fázisaiba?

A Csoportos döntési technikák (9.) fejezet módszereinél már láthattuk,

hogy a bevonásnak különbözı mértéke lehet. Ebben a fejezetben a
bevonás és részvétel áll a középpontban, olyan döntési technikákat
mutatunk tehát be, amelyek egyik alapvetı célja az érintettek bevonása,
miközben a csoportos, a szervezeti, illetve a társadalmi (közösségi)
döntéshozatalt segítik. Mindezek elıtt szólunk a részvételi döntéshozatal
alapértékeirıl, és rendszerbe foglaljuk a részvétel fokozatait.

A részvételi döntéshozatal:

olyan kétirányú kommunikáció, dialógus a döntéshozók és az
érintettek között,

amelyben mindenki a lehetıségek szerint a legtöbb információ
birtokába kerül,

a lehetı legnagyobb kompetenciával tud részt venni,

valamint minden érintett elképzelése megjelenik a vitában,

s a végsı döntés valamilyen módon ezeknek az elképzeléseknek az
eredıjeként jön létre.

ALAPKÉRDÉSEK

Miért van szükség az érintettek bevonására, illetve részvételére a

döntéshozatalban?

Milyen fokozatai vannak a részvételnek a döntéshozatalban?

Hogyan és milyen technikák révén vonjuk be az érintetteket a
döntéshozatalba?

263
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

10.1. A RÉSZVÉTELI DÖNTÉSHOZATAL ALAP-

ÉRTÉKEI

Pozitív hatásai és érdemei egyaránt vannak, ha egy vállalati, közösségi

problémát az érintettek bevonásával orvosolunk. A problémamegoldás és
döntéshozatal részvételen alapuló technikáinak vannak nehézségei (ilyen
lehet például az idıigényességük, bár azt hogy hosszabb a folyamat, s van
idı a mérlegelésre éppen erényeként is felfoghatjuk) és elınyei. Ilyenek
az alábbi ábrán rögzített szempontok is: a virág azt jelképezi, hogy ezek
az értékek kifejezetten a részvételen alapuló döntéshozatal során
szökkenhetnek szárba.

10.1. ábra: A részvételi döntéshozatal 4 alapértéke

a részvétel közös
teljessége megértés
eme értékek
csak úgy „terem-
nek”, ha az érintet-
tek aktívan részt
vesznek a döntés-
hozatalban

a felelısség integráló
megosztása megoldások

Kaner et al., 2005 alapján

A részvétel teljessége: A részvételi döntéshozatal során minden

csoporttagot, illetve érintettet bátorítanak, hogy szóljon hozzá, adja közre
gondolatait, ossza meg véleményét a többiekkel. Az ilyen döntési légkör
minden tagot, illetve érintettet bátrabbá tesz, s így elı mernek hozakodni
a legsúlyosabb problémákkal, legnehezebb kérdésekkel is. Csökken az
esély arra, hogy a csoport nem néz szembe éppen a legnagyobb
nehézséggel. A részvétel abban is segít, hogy a résztvevık megtanulják,
hogyan osszák meg véleményüket, hogyan adjanak hangot elvárásaiknak,
miként indokolják meg azokat. Ugyancsak megtanulják, hogy a sokféleség

264
teljesen természetes: mások más szempontokat, véleményeket, sıt
tudásformákat képviselnek, s hoznak be a döntéshozatali folyamatba,
amelyek gazdagítják azt.

Közös megértés: Bármely csoport csak akkor juthat olyan döntésre,

amely hosszabb távon is fenntarthatónak bizonyul, ha olyan
döntéshozatali folyamatot alakít ki, amelyben a résztvevık megértik a
különféle álláspontokat, s képesek lesznek azokat legitimnek elfogadni. A
megértés és elfogadás lehet az alapja olyan újító ötleteknek és
megoldásoknak, amelyekkel a csoport eredményesen foghat neki az elıtte
álló feladatok megoldásának.

Integráló megoldások: Azok a feladatmegoldások, amelyek igyekeznek

a különféle szempontokat integrálni, azaz megtalálják a közös nevezıt és
arra építik a megoldási javaslatokat, általában bölcs döntésekhez
vezetnek. Ugyanis azok a megoldások, amelyek az adott helyzetet
többféle szempontból is képesek értelmezni, s ennek megfelelı döntési
javaslatot tenni, nagy eséllyel ragadják meg a döntési helyzetek
összetettségét, valamint jó eséllyel lesznek újító jellegőek. Nem
utolsósorban pedig az ilyen típusú döntési megoldások magukba
foglalhatják a csoport perifériára szorult, marginalizálódott tagjait, s az ı
perspektíváikat.

A felelısség megosztása: Ha a döntéshozatalban megteremtettük az

érintettek részvételét, joggal és jó eséllyel számíthatunk arra, hogy a
megvalósításért is felelısséget fognak érezni, illetve vállalni. Akik részt
vettek a döntéshozatalban, és a folyamatát méltányosnak,
demokratikusnak tartják, a végeredményért, a döntésért szintén
hajlandóak lesznek felelısséget vállalni, és sokkal motiváltabban vesznek
részt a döntések végrehajtásában.

A részvétel e négy alapértéke csak akkor valósul meg a gyakorlatban, ha

az érintettek a döntéshozatali folyamat teljes spektrumában tevékenyen
részt vállalhatnak. Ha e négy alapértéket a gyakorlatba ültetjük, akkor a
részvételi döntéshozatal érett gyümölcseit is élvezhetjük.

Mindezen alapérték pedig konkrét gyakorlati hozadékot eredményeznek,

éspedig nemcsak a csoport (vállalat, közösség stb.), szintjén, hanem a
résztvevı egyének számára személyesen is. Ezek elsısorban a tanulás
lehetıségét és a hatékonyság növelését jelentik. Mindezen túl pedig
magának a problémamegoldásnak és döntésnek a kivitelezhetısége,
fenntarthatósága szempontjából sorolhatjuk a részvételi döntéshozatali
elınyöket, amelyeket a következı táblázatban foglalunk össze.

265
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

10.1. táblázat: A részvételi döntéshozatal elınyei

Személyes tanulással kapcsolatos elınyök

a vezetıi készségek javulása
az érvelı készség finomodása
nagyobb önbizalom
nagyobb elkötelezıdés
javuló kommunikációs készségek
nagyobb felelısségvállalási képesség
A csoport hatékonyságával kapcsolatos elınyök
az eltérı képességek, tehetségek jobb hasznosulása
többféle információhoz való hozzáférés
támogató munkakörnyezet kialakulása
a csoportdinamika kezelésének egyértelmő szabályai
az összetett, nehéz döntési helyzetek kezelésének képessége
A döntések fenntarthatóságával kapcsolatos elınyök
több ötlet
jobb minıségő ötletek
az érintettek céljait integráló megoldások
igazságosabb, méltányosabb döntések
bölcsebb döntések
megbízhatóbb döntéshozatali eljárások

Kaner et al., 2005 alapján

Jobb szervezetek-e azok, és ha igen, milyen tekintetben,

amelyek tagjaik számára lehetıvé teszik a részvételt a
problémamegoldás folyamatában?

10.2. A RÉSZVÉTEL FOKOZATAI A DÖNTÉS-

HOZATALBAN

Az érintettek részvétele a döntéshozatalban különbözı fokozatokban

valósulhat meg. A legismertebb és legkorábbi kategorizálást Sherry
Arnstein, amerikai kutató vezette be (Arnstein, 1969). Modellje az
állampolgári „részvétel létrájaként” vált ismertté.

10.2.1. RÉSZVÉTELI LÉTRA

Az érintettek döntéshozatali részvételének modelljei közül az alábbi nyolc

lépcsıfokot jelenít meg, amelyeket érdemes három csoportba foglalni.

266
A létra alsó két foka tulajdonképpen nem jelent részvételt a
döntéshozatalban. A legelsı létrafok azt fejezi ki, hogy az érintetteket a
döntéshozók csupán manipulálni akarják azért, hogy azok támogassák a
elképzeléseiket.

10. 2. ábra: Részvételi létra fokai

érintetti/állam- aktív
polgári ellenırzés
érdemi átadott döntési
részvétel hatalom

partnerség

kompenzáció
színleges
részvétel konzultáció

tájékoztatás

nincs terápia
részvétel
manipuláció
passzív

Arnstein, 1969 és Friedman–Miles, 2006 alapján

A második létrafokon – terápia – sem jobb a helyzet. A döntéshozók itt

sem kíváncsiak az érintettek véleményére, szempontjaira, pusztán
(meg)nevelni vagy (ki)oktatni akarják ıket arról, miért is jó nekik az a
döntés, amit helyettük már meg is hoztak a döntési hatalommal
rendelkezık. A kommunikáció a döntéshozók és az érintettek között
egyirányú és egyoldalú: a döntéshozóktól az érintettek felé történik, a
másik irányba nincs érdemleges információáramlás.

A következı három fok (tájékoztatás, konzultáció, kompenzáció) a

színleges vagy jelképes részvételt szimbolizálja. Az érintettek
információkhoz juthatnak a döntéshozóktól, és hangot adhatnak a
véleményüknek is. Bár az információáramlás már kétirányú (azaz a
döntéshozók meghallgatják az érintetteket), semmi sem biztosítja azt,
hogy az érintettek szempontjait a döntéshozók figyelembe is fogják venni
– az a döntéshozók kényére-kedvére van bízva. Elıfordul, hogy az
érintettek részvételükért, illetve a döntéshozók által meghozott döntés
elfogadásáért cserébe kompenzációt kapnak. Vagyis a döntéshozók anyagi
ösztönzıkkel igyekeznek megszerezni az érintettek beleegyezését és

267
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

támogatását. A döntéshozó az érintettek részvételét a döntéshozatali

folyamatban nem kezeli önértékként, pusztán eszköz-jelleget tulajdonít
neki. Arra használja, hogy hatékonyabban tudja megvalósítani saját
döntéseit. Ez azonban könnyen vissza is üthet, ha az érintettek átlátnak a
döntéshozó eme szándékán, a döntéshozó elveszítheti az érintettek
minden bizalmát és támogatottságát, rontva saját hírnevét.

Csupán a létra utolsó három foka (partnerség, átadott döntési hatalom,

ellenırzés) reprezentálta részvétel garantálja az érintettek érdemi és
valódi hatásokkal járó részvételét a döntéshozatalban, valamint a
részvételi döntéshozatal négy alapelvének megvalósulását. A részvétel e
fokozatai azt jelentik, hogy az érintettek a döntéshozatali folyamat egyes
szakaszaiban szerepet kapnak, s véleményüknek, elvárásaiknak nemcsak
hangot adhatnak, hanem azok valóban befolyásolják a döntéshozatal
egyes szakaszait. Az érintettek tehát maguk is részt vehetnek a probléma
megfogalmazásában, a lehetséges döntési alternatívák kidolgozásában, az
egyes alternatívák összehasonlító elemzésében, a legjobb alternatíva
kiválasztásában, sıt a megvalósításban és annak ellenırzésében is.

A 10.3. ábrán egy koordinátarendszer látható, amelynek vízszintes

tengelye az érintettek bevonásának szintjeit (a részvétel hiányától annak
jelképes formáin át az érdemi megvalósulásáig), függıleges tengelye
pedig az érintettek részvételének gyakoriságát (az ad hoc, nem tervezett
részvételtıl a tudatosan megtervezett folyamatos részvételig) mutatja.

10.3. ábra: Vállalati tevékenységek a részvétel szempontjából

Green–Hunton–Clarke, 2003: 297 alapján

268
Az ábra azon kívül, hogy lehetıvé teszi egyes vállalati eszközök és
programok értékelését az érintettek bevonásának szempontjából, arra is
rámutat, hogy az érintettek részvételének szintjét az adott
problémaszituációtól függıen érdemes meghatározni. A vállalat
szempontjából a részvételi létrán való haladás egyre fokozottabb
elkötelezettséget feltételez az érintettek bevonása iránt. S egyúttal új és
új típusú kockázatokat hordozhat. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy
a vállalati, illetve szervezeti döntések különféle szinteken történnek, és az
egyes szintek is az érintettek eltérı mértékő bevonását igényelhetik,
illetve tehetik lehetıvé. Mielıtt tehát egy szervezet, a vállalati vezetés
arról dönt, hogy bevonja az érintetteket a döntéshozatalba, érdemes
megfontolnia, milyen indokai vannak a részvételnek, mit várnak a
részvétel folyamatától, és ık maguk milyen mértékő elkötelezettségre
hajlandóak az érintettek részvétele iránt (Green–Hunton-Clarke, 2003).

Helyezze el a fenti koordináta rendszerben a következı vállalati

eszközöket:
– 360 fokos értékelés az emberi erıforrás menedzsmentben;
– éves pénzügyi jelentés;
– SWOT-elemzés;
– beszállító értékelı kérdıív.

10.2.2. TÁRSADALMI AUDIT

Az Anita Roddick alapította sikeres kozmetikai cég, a The Body Shop az

1990-es években fejlesztette ki azt a saját módszerét, amelyet a cég
társadalmi auditnak (social audit) nevezett el. E módszer lényege, hogy a
vállalat éves teljesítményét az érintettek jól-létére gyakorolt hatások
alapján igyekeznek számba venni, illetve átvilágítani a folyamatos javítás
érdekében. A Body Shop társadalmi auditjának lényege az érintettek
érdemi részvételének intézményesítése, amit a 10.4. ábra szemléltet.

Az elvégzett társadalmi audit alapján a The Body Shop számos alkalommal

ún. „értékjelentést” (Values Report) adott ki , amelyben összefoglalta az
audit eredményeit. A kozmetikai cég értékjelentése három részbıl állt:
környezetvédelmi, állatvédelmi és társadalmi jelentésbıl. Az érintettek
bevonásának – az ábrán látható – egyik elsı lépése a marketingkutatásból
jól ismert fókuszcsoportos technika alkalmazása (errıl lásd az Információk
a döntéshozatalban (5.) fejezetet). Ennek segítségével a cég facilitált
csoportos beszélgetéseken keresztül igyekszik megérteni, hogy az egyes
érintett-csoportok milyen elvárásokat fogalmaznak meg a cég felé annak
mőködési módjára és teljesítményére vonatkozóan. Az így feltárt

269
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

szempontokat azután az érintettek széles körében végzett kérdıívezéssel

teszik általánosabbá és széleskörőbbé.

10.4. ábra: Társadalmi audit folyamata a Body Shopnál

The Body Shop, 1998: 18 és Sillanpää, 1998: 106

Az audit-körben tovább haladva, a cég „értékjelentésének” elkészülte után

újabb érintetti párbeszédet tart, amelynek célja, hogy a már kézzelfogható
jelentést és a benne foglaltakat megvitassák az érintettekkel. A részvétel
itt arra ad lehetıséget, hogy a cég egyrészt visszajelzést kapjon az
érintettektıl az „értékjelentésben” fogalt részleteket illetıen; másrészt
megtervezze a társadalmi audit körének újabb fordulóját, kijelölje annak
jövıbeli fókuszait.

10.2.3. TELEPÍTÉSI DÖNTÉSEK

A vállalatok számára olyan döntéseknél is fölmerül az érintettek

részvétele, mint például a zöld- vagy barnamezıs beruházásokkal járó
telepítési döntések. Az ilyen döntéshozatal különféle jogi szabályok
meghatározta keretek között zajlik. Ennek fontos része az érintettek,
elsısorban az érintett helyi lakosság tájékoztatása, illetve bevonása a
telepítési döntéshozatalba. A gyakorlati tapasztalatok alapján
egyértelmően elmondható, hogy az ideális telepítési döntés nem
nélkülözheti az érintettek érdemi részvételét. Ugyanis számos vállalati
beruházási akarat bukott meg a helyiek ellenállásán, amely a
kommunikáció egyoldalúságának és az érdemi részvétel hiányának volt

270
köszönhetı sok esetben. Az alábbi ábra a telepítési döntések
egyszerősített és idealizált logikáját mutatja be.

10.5. ábra: Telepítési döntések részvételi logikája

Baxter et al., 1999: 503

A sikeres telepítési döntés feltétele az, hogy a vállalat egyezségre,

konszenzusra jusson az érintettekkel. Nemcsak a jogi szabályoknak, a
hatóságoknak kell megfelelnie, hanem a helyi érintettek (lakosság, civil
szervezetek) elvárásainak is. A telepítési döntéseket segíti, ha az
érintettek és a cég között már létezik vagy könnyen megteremthetı a
bizalmi kapcsolat, valamint ha az érintettek méltányosnak érzékelik
azoknak a kockázatoknak az eloszlását, amelyeket óhatatlanul minden
ipari beruházás okoz. Mindezeken túl, illetve részben ezeket erısítve, az
érintettek érdemi részvétele is elengedhetetlen a sikeres telepítési
döntésekhez.

Arnstein részvételi csoportosítását kockázatos döntésekre (köztük a

telepítési döntésekre) Baruch Fischhoff, neves amerikai kockázatkutató
alkalmazta. Szemléletes jellemzéssel állt elı arról, hogyan
kommunikálhatják a vállalatok különbözı érintettjeik felé a vállalati
mőködés okozta kockázatokat. Fischhoff a kockázatkommunikáció
ugyancsak nyolc fokozatát rajzolja föl, amelyek alapvetıen abban
különböznek egymástól, hogy milyen szerepet szánnak az érintettek
részvételének. Az egyes fokozatok a részvétel legalacsonyabb fokától a
legmagasabbig haladva a következık (Fischhoff, 1998).

271
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

A döntéshozóknak csak annyit kell tenniük, hogy

meghatározzák a megfelelı paramétereket.

megmondják a megfelelı paramétereket az érintetteknek.

elmagyarázzák az érintetteknek, miért a megadottak a megfelelı
paraméterek.

rávezetik az érintetteket arra, hogy már korábban is fogadtak el
hasonló kockázatokkal járó döntési alternatívákat.

bebizonyítják az érintetteknek, milyen jól járnak a döntéssel.

méltányosan bánnak az érintettekkel.

partnerként kezelik az érintetteket.

az elızı hét fokozat mindegyikét (a „meghatároz”-tól a
„partnerként kezel”-ig) a gyakorlatba kell ültetniük a
kockázatkommunikációban, illetve az ahhoz kapcsolódó részvételi
döntéshozatalban.

10.3. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

Az érintettek részvétele a döntéshozatalban különbözı döntéstámogató

technikák alkalmazásával valósulhat meg. Számos technika és azok
kombinációi állnak a döntéshozó rendelkezésére. Ebben a pontban olyan
technikákat mutatunk be, amelyeket széles körben alkalmaznak a
szervezetek, csoportok és társadalmak annak érdekében, hogy a
részvételi döntéshozatal négy alapértékét a gyakorlatba ültessék. Az itt
szereplı részvételi technikák egy részét jellemzıen szervezetek, vállalatok
alkalmazhatják érintettjeik bevonására. Ilyen például az érintetti
párbeszéd, amelynek mind több példája van már Magyarországon is. Más
módszereket inkább közösségi, társadalmi szinten alkalmazzák. A
következı technikákból klasszikusan ilyen a konszenzus konferencia.
Fontos ugyanakkor, hogy
• az eddig szokásos használati területek nem jelentenek
kizárólagosságot, a módszerek alkalmasak más közegben, más
típusú problémákra is. Az itt következı táblázat utolsó oszlopában
utalunk arra, hogy milyen közegben használatos az adott technika.
Azt láthatjuk, hogy a különbség leginkább az alkalmazási területek
sorrendjében van. Ennek az az oka, hogy minden a technikánál a
felsorolás elején az a közeg szerepel, ahol leggyakrabban igénybe
veszik a módszert, de ide sorakoztattuk azokat a terepeket is, ahová
átvihetık, átültethetık.
• vállalatok és egyéb szervezetek nem csupán a részvételi technika
alkalmazói – kezdeményezıi, szervezıi – lehetnek. Szervezeti
tagként, döntéshozóként úgyis kapcsolatba kerülhetünk e
módszerekkel, hogy a vállalatunk is részvételre jogosult érintett. A
szervezet ilyenkor saját érintettségét képviselve lehet jelen – e
technikák vállalati ismerete már csak ezért is fontos lehet.

272
 10.2. táblázat: Részvételi döntéshozatali technikák fı jellemzıi

Részvételi Tipikus
Legfıbb cél Fı kimenet
technika felhasználó
a szakértık és a
Állampolgári ajánlás jövıbeli közösség,
„laikusok”
tanács cselekvési irányok kormányzat
párbeszédének
(citizen’s jury) meghatározására vállalat
megteremtése
Érintetti érintettek az érintettek
vállalat,
párbeszéd szempontjainak elvárásait figyelembe
közösség,
(stakeholder beépítése a szervezet vevı teljesítmény-
kormányzat
dialogue) stratégiájába értékelési rendszer
hatalommal bírók és az érintettek és a
Jövıkeresı közösség,
érintettek közös döntéshozók érdekeit
mőhely kormányzat
víziójának kidolgozása egyaránt figyelembe
(future search iparág,
szervezetnek, vevı, megvalósítható
conference) vállalat
közösségnek terv kialakítása
Konstruktív a technológiai fejlıdés
technológia- közösség,
irányára hassanak a fenntartható
értékelés kormányzat
társadalom különbözı technológiai
(constructive iparág,
csoportjainak értékei, alternatívák feltárása
technology vállalat
véleményei
assessment)
az egymással
Konszenzus mindenki által
versengı társadalmi
konferencia) elfogadott ajánlás közösség,
szintő döntési
(consensus adott társadalmi kormányzat
alternatívák
conference) dilemma megoldására
megvitatása
közösségi
iparág,
brainstorming, a közösség által
Nyílt tér vállalat,
aminek tartalmát a fontosnak tartott
(open space) közösség,
résztvevık ügyek azonosítása
kormányzat
határozzák meg
a résztvevık számára
a közösség által vállalat,
problémát jelentı
Photovoice fontosnak tartott közösség,
ügyek fényképes
ügyek azonosítása kormányzat
megjelenítése
hatékonyabb vállalat,
részvételi irányítási
Szociokrácia munkavégzés, iparág,
struktúra létrehozása
(sociocracy) elkötelezettebb közösség,
adott szervezetben
munkavállalók kormányzat
az érintettek
Vitázó az érintettek
preferenciáinak
közvélemény- attitődjének vállalat,
tájékozottabbá tétele,
kutatás változása, ennek kormányzat
sztereotípiák és
(deliberative poll) mérése, ismerete
elıítéletek oldása

Helyezze el a táblázatban szereplı részvételi döntési technikákat

a részvételi létrán! Milyen indokok alapján társította ıket?

273
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

10.3.1. ÁLLAMPOLGÁRI TANÁCS

Az állampolgári tanács lényege az, hogy létrehozunk egy „mini-

társadalmat”, vagy még inkább „közösségi mikrokozmoszt”, amely

a megvitatandó probléma természetének megfelelıen kiválasztott

12-25 önként jelentkezı, „laikus” civilbıl áll,

akik 3-4 napon keresztül vitatják meg az adott kérdést, közügyet.

A módszer nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a témakör különféle (pro és

kontra) álláspontjait

kiegyensúlyozott információs-csomag és

szakértıi támogatás (elıadások, írott anyagok) vázolják föl a civil
résztvevıknek.

A képzett facilitátorok segítette folyamatban az állampolgári tanács
tagjai interaktív és nagyon intenzív tanulási folyamatban, érveiket
egymással szembe állítva (esetleg új szakértık bevonását kérve), s
egymással (kis csoportokban és plenárisan) vitatkozva alakítják ki
végsı álláspontjukat a vitatott közügyrıl. A „laikusok” tehát – az
angolszász országokban bevált és elfogadott esküdtszékek
gyakorlatát imitálva – döntést hoznak a kérdéses közügyben:
közpolitikai javaslatot fogalmaznak meg a döntéshozók számára.

A folyamatot végig a média vigyázó szeme kíséri, és teszi
átláthatóvá minden érdeklıdı és érintett számára. A tanácskozás
pártatlanságára ügyel általában egy olyan

szervezı bizottság, amelynek tagjai a vitatott kérdésben érintett
minden szervezett társadalmi csoport képviselıibıl kerülnek ki (Bela
et al., 2003; Aldred–Jacobs, 2004; Goodin–Dryzek, 2006).

A részvételi technikák és így az állampolgári tanács legitimációjában

fontos kérdés: hogyan választják ki a résztvevıket. Erre számos
módszer létezik, s legyen az kvantitatív (statisztikai) vagy kvalitatív,
lényegük az, hogy az adott kulturális kontextushoz kell illeszkedniük. Az
állampolgári tanács német változata, a Peter Dienel, német szociológus
által a 70-es években kidolgozott ún. tervezı sejtek (die Planungszelle) a
statisztikai reprezentativitást célozzák azzal, hogy az adott kérdésben
földrajzilag érintett állampolgárok populációjából véletlen mintavétellel
választják ki a tervezı sejtek „laikus” tagjait (Dienel–Renn, 1995). A brit
állampolgári tanácsok gyakorlata vegyes képet mutat, többnyire
igyekeznek a statisztikai reprezentativitást elérni a résztvevık
kiválasztásában, máskor azonban inkább a kvalitatív szempontok
kerekednek felül. Az Egyesült Királyságban az 1996-ot követı három
évben már 30 darab állampolgári tanácsot rendeztek, s a módszer a
kormányok támogatottságát élvezve intézményileg tovább erısödött az
azóta eltelt években (Goodin–Dryzek, 2006).

274
 Döntés Leicester kórházairól

Az állampolgári tanács módszerét az amerikai Ned Crosby dolgozta ki

1974-ben, és az Egyesült Államokban a Jefferson Center indította útjára.
Az Egyesült Királyságban a Közpolitikai Kutatóintézet (Institute for Public
Policy Research), egy független agytröszt karolta föl, s népszerősítette.

Az angliai Leicester városában három kórház mőködött. A megyei

egészségügyi hatóság az 1990-es évek közepén finanszírozási
nehézséggel találta magát szembe: a sürgısségi ellátások hatalmas
pénzügyi forrásokat emésztettek föl az egyik oldalon, a krónikus
betegségek és a rehabilitáció egészségügyi szolgáltatásai pedig egyre
komolyabb erıforráshiánnyal küzdöttek a másik oldalon. A megoldás
érdekében szakmai konzultációkat kezdtek kórházi és egészségügyi
szakértıkkel, melyek négy (!) éven keresztül zajlottak. Az a szakmai
álláspont kristályosodott ki, hogy a feladatokat meg kell osztani: a
baleseti és sürgısségi ellátásokat két kórházba kell koncentrálni, a
harmadik kórházat a tervezhetı egészségügyi ellátásoknak lehet
fönntartani. Amikor a szakmai közmegegyezéssel készült terveket
nyilvánosságra hozták, a város lakossága fölháborodott. A tiltakozások
arra összpontosultak, hogy a harmadik kórházból a többibe akarják
áthelyezni a nemrégiben fıleg közadakozásból létrehozott kardiológiai-
és emlıcentrumokat. 150 ezer tiltakozó aláírás győlt össze a szakmai
koncepcióval szemben; a média ráharapott az eseményekre, és az
érintett országgyőlési és önkormányzati képviselık sem vonhatták ki
magukat a kibontakozó civil ellenállás hatásai alól. A megyei
egészségügyi hatóság a mérgesedı helyzet megoldása érdekében
állampolgári tanácsot szervezett.
Ez végül lecsillapította kedélyeket és megoldást is hozott. A helyi lakosok
részvételével megrendezett állampolgári tanács változást kívánt, de a
szakmai koncepciót is elfogadta. A kórházak profiljának
megváltoztatásába belement, ám azzal a kitétellel, hogy a
közadakozásból megújult kórházban sürgısségi ellátás legyen – így ott
maradnak az új centrumok –, és a két másik kórház egyikébe kerüljenek
az elıre tervezhetı egészségügyi ellátások.

Goodin–Dryzek, 2006

10.3.2. ÉRINTETTI PÁRBESZÉD

Számos vállalat indított olyan kezdeményezést, amelyik kétoldalú

kommunikációt (párbeszédet) igyekszik teremteni és fenntartani a

275
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

legfontosabb érintettekkel annak érdekében, hogy jobban megérthessék

egymás látásmódját és érintettségének természetét.

A Shell különösen az 1990-es évek második felében számos

környezetszennyezési és emberjogi ügye miatt oly mértékben
vesztett jó hírébıl, hogy cselekednie kellett, ha nem akarta tovább
erodálni a vállalat értékét. A „Tell Shell” kampány számos eszközt vetett
be a dialógus megteremtése és fenntartása érdekében, többek között egy
interaktív és nem cenzúrázott webfórumot, e-mailt, telefont és
válaszképeslapokat. Ez a kezdeményezés indításakor havi 1500-3000
visszajelzést eredményezett az érintettek részérıl.

Milyen okai lehetnek annak, hogy egy üzleti vállalkozás költséges és

bizonyos szempontból tulajdonképpen kockázatos dialógust folytasson
érintettjeivel?

Tekintsük át, hogy melyek a sikeres stakeholder-dialógus elıfeltételei.

Kaptein és Van Tulder (2003: 211) a következı elıfeltételeket sorolja föl:

Ismerni és megérteni

Bízni és megbízhatónak lenni

Egyértelmően megfogalmazni a dialógus szabályait

Megfogalmazni a dialógus koherens vízióját

Kifejleszteni a dialógushoz szükséges készségeket

Bevonni a témakörök szakértıit

Átlátható módon kialakítani a dialógus struktúráját

Biztosítani az információk hitelességét

Több, egymást követı ülést tartani

Megteremteni a visszajelzések lehetıségét

Az érintettekkel folytatott párbeszéd nyilvánvaló elıfeltétele, hogy a

szervezet tudja és értse, kik az érintettjei, s azok a szervezet
mőködésének milyen hatásait viselik. Nagyon fontos az is, hogy az
érintettek megfelelı képviselıit vonja be a dialógus folyamatába.
Semmilyen párbeszéd nem mőködésképes azonban a felek egymás iránti
bizalmának legalább minimális foka nélkül. Ha egy szervezet nem képes
megbízhatónak tőnni érintettjei szemében, nincs esélye az érintettek
bevonását érdemi módon megvalósítani. Ehhez nagymértékben
hozzájárul, hogy mennyire hiteles információkat hoz be és oszt meg a
szervezet érintettjeivel. Ha elindul az érintettekkel a párbeszéd, annak
hatékonyságához elengedhetetlen, hogy a dialógus szabályait,

276
struktúráját, témaköreit és különösen a visszacsatolás mechanizmusait az
érintetti párbeszédet kezdeményezı szervezet egyértelmően kialakítsa.
Ahhoz, hogy a párbeszéd érdemi legyen, az is kell, hogy a témaköröket jól
elıkészítsék, és fölkészülten vezessék elı. Ugyancsak az elıfeltételek közé
tartozik, hogy a kezdeményezı szervezet kifejlessze, illetve alkalmazza
azokat a facilitálási készségeket, amelyek nélkül nem lehet érdemi
dialógust folytatni.

Miért éri meg egy üzleti vállalkozásnak, hogy dialógust folytasson

érintettjeivel? Kaptein és Van Tulder (2003: 214) a következı érvekkel
igyekszik meggyızni a vállalati vezetıket:

A jövıbeli kihívásokat és trendeket viszonylag korán fölismerheti, és

stratégiai jelentıségük alapján rangsorolhatja azokat.

Megértheti szervezete teljesítményének azon dimenzióit, amelyek
különösen fontosak az egyes érintett-csoportoknak, és rámutathat
azokra a teljesítmény-dimenziókra, amelyekben elért javulás
kiemelkedıen javítja a szervezet megítélését, hírnevét.

Lehetıséget teremt arra, hogy a szervezet és érintettjei jobban
megértsék egymást és különösen a másik elıtt álló nagy
dilemmákat.

Oldja a meglévı konfliktusokat a szervezet és érintettjei között.

Fokozza a szervezet érzékenységét (érintett) környezete elvárásai
iránt, ill. növeli a szervezet társadalmi érzékenységét.

Olyan bizalmi tıkét épít, amely a válságos vagy nehézségekkel teli
idıszakokban fontos túlélési és kilábalási esélyt ad.

Növeli a konfliktusok elkerülésének esélyét.

Közös projektek, szövetségek és partnerségek létrehozását alapozza
meg.

10.3.3. JÖVİKERESİ MŐHELY

A szervezet, az iparág vagy a közösség sorsára befolyással bíró, hatalmi

pozícióban lévı döntéshozók és a döntés következményeit elviselı
érintettek együtt vizionálnak, alkotják meg a szervezet, iparág vagy
közösség jövıképét.

2 napos találkozó, ahol az érintettek és döntéshozók akár nagy

számban is részt vehetnek;

a jövıre vonatkozóan különbözı opciókat, forgatókönyveket,
cselekvési terveket dolgoznak ki;

a különbözı szereplık szükségleteit, érdekeit figyelembe véve,
azokra alapozva;

a múltból és a jelenbıl táplálkozva, valamint a jövı összefüggéseit
is szem elıtt tartva.

277
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

10.3.4. KONSTRUKTÍV TECHNOLÓGIAÉRTÉKELÉS

A technológiaértékelés (technology assessment) módszere az elmúlt

évtizedekben már széles körben elfogadottá vált a különféle technológiai
alternatívák lehetséges következményeinek értékelésére. Folyamatában
jóformán az egyetlen, de mindenesetre a legfıbb szerepet a szakértık
játsszák. A konstruktív technológiaértékelés azzal az igénnyel lép föl, hogy
magára a technológiai fejlıdés irányára is hassanak a társadalom
különbözı csoportjainak értékei és véleményei. Célja tehát az, hogy –
kiszélesítve a technológiaértékelés szereplıinek skáláját – valamennyi
érintett megjeleníthesse véleményét, illetve értékeit a tervezési folyamat
lehetı legkorábbi szakaszaiban (jelesül már a technológiai alternatívák
generálásának szakaszában).

A konstruktív technológiaértékelés élenjárói

A két különösképpen élenjáró ország a konstruktív technológiaértékelés

gyakorlatában Dánia és Hollandia. Dánia az ún. konszenzus konferenciák
gyakorlatával büszkélkedhet ebben a vonatkozásban (lásd késıbb),
Hollandia pedig egyfelıl az 1986-ban létrehozott Netherlands
Organisation for Technology Assessment (NOTA) kormányzati intézet,
valamint az 1993-ban elindított Fenntartható Technológiai Program
gyakorlatával.

Alkalmazásának egyik lehetséges és különösen alkalmas terepe a

veszélyes és nem veszélyes hulladéklerakók elhelyezésének
meghatározása. A módszer segítségével ugyanis konstruktív módon túl
lehet lépni a „szakértı kontra laikus” vitán, valamint a NIMBY (Not In My
Back Yard = „Csak ne az én kertembe!”) effektuson. Egyfelıl az
alkalmazás folyamata lehetıvé teszi, hogy ne csak a szakértıi-mérnöki
kockázatpercepció alapozza meg a lerakók elhelyezését. Ugyancsak
megjelenik az érintett közösség(ek) nem szakértıi kockázatészlelése és
elvárásai a biztonsággal, átláthatósággal, ellenırizhetıséggel
összefüggésben. A NIMBY szindróma megszüntetésében pedig a
döntéshozatali folyamatban való részvétel és különösen a legkorábbi,
döntésmegalapozási fázisokba történı bevonás játszik szerepet,
megteremtve a „közös legjobb” döntés érzését az összes résztvevı
számára. A bizalom szakértık és nem szakértık, politikai döntéshozók és
állampolgárok között ekként fölépíthetı. A bizalom pedig nagy gazdasági
jelentıséggel bír, hiszen jelentısen csökkenti a tranzakciós költségeket.

A konstruktív technológiaértékelés fı jellemzıit a következıképpen

foglalhatjuk össze (Bela et al., 2003):

278

a tervezési folyamat elsı lépése a különféle, technológiára
vonatkozó kockázatpercepciók és tudások összegyőjtése, és a
lehetséges megoldási alternatívák keresésébe a helyi érintettek
bevonása (ösztönzésük és segítésük az alternatívák generálására);

a helyiek felé történı folyamatos visszacsatolások beépítése a
tervezési folyamat egyes fázisaiba, ami kiterjed a mőködtetés
fázisára is, hiszen annak során gyarapodhat a tudás a technológiai
megoldás veszélyeirıl vagy elınyeirıl, amit ugyancsak vissza kell
csatolni az érintetteknek;

a rossz döntések meghozatalának veszélye jelentısen csökken olyan
koncepciók technikai megvalósításával, mint a „kijavíthatóság” és
„visszafordíthatóság”.

10.3.5. KONSZENZUS KONFERENCIA

A Dán Technológiai Tanács

A Dán Technológiai Tanácsot (Teknologirådet) 1985-ben hozta létre a

dán parlament annak érdekében, hogy legyen egy olyan, a végrehajtó
hatalomtól független szakmai intézmény, amely a technológia- és
tudománypolitikai döntések meghozatalát azzal segíti, hogy széles
társadalmi részvételt biztosít azok megvitatására. A tanács több
módszert is kifejlesztett és gyakorlatba ültetett arra vonatkozóan, hogy
hogyan lehet hatékonyan és hatásosan társadalmi párbeszédet folytatni
egyes technológiák, illetve tudományos kutatási irányok várható
ökológiai, társadalmi és gazdasági hatásairól. Az egyik ilyen módszer,
amelyet 1987 óta alkalmaznak Dániában, a konszenzus konferencia
nevet kapta.

A konszenzus konferencia – hasonlóan angolszász testvéréhez, az

állampolgári tanácshoz – olyan módszer, amelyben egy „laikus” civil panel
és egy szakmai panel találkozását és intenzív interakcióját szervezik meg.
A civil résztvevık feladata tulajdonképpen az, hogy a vizsgált technológiai
fejlesztés ellentmondásos hatásaival (a szakértık pro és kontra érveivel)
szembesülve kialakítsák saját álláspontjukat a fejlesztés kívánatos és nem
kívánatos irányairól. Véleményüket, és ez az egyik fı eltérés az
állampolgári tanácshoz képest, konszenzusra jutva és írásban kell
megfogalmazniuk. A konszenzus konferencia lényegében azt célozza, hogy
dialógus teremtésével hidalja át azt a szakadékot, ami jellemzı módon
elválasztja a közvélemény, a szakértık és a politikusok észlelését a
modern technológiák kedvezı és kedvezıtlen hatásairól, valamint az

279
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

általuk szükségszerően okozott vagy fokozott bizonytalanságokról

(Grundahl, 1995).

A konszenzus konferencia alkalmazási területei

A témák szerteágazóak és sokfélék, közös jellemzıjük, hogy

mindahányuk konfliktussal terhelt, sok vitát, ellenérzést kelt, érveket és
érzelmeket korbácsolt. Ha további közös jellemzıket szeretnénk sorolni,
az alábbi felsorolásból is érzékelhetı, hogy az emberi egészség, a
természeti környezet, a tudomány új eredményei központi szereplık.
Dániában az elsı alkalommal (1989) élelmiszerek besugárzásáról
tartottak konszenzus konferenciát. A genetikailag módosított
élelmiszerekrıl nemcsak ott, hanem az Egyesült Államokban,
Norvégiában, Franciaországban volt így is szó. Ám csak a dániai
példáknál maradva lássuk, hogy ott milyen témáknak szentelték még ezt
a módszert? „Hogyan szabad alkalmazni növekvı tudásunkat az emberi
génállományról?” (1989), az autózás jövıje (1993), a meddıség
kezelése (1993), az élelmiszerekben és a természetben megjelenı
vegyszerek (1995), a fenntartható fogyasztás (1996), a telemunka
(1997) (Andersen–Jæger, 1999: 334). Magyarországon 2005-ben zajlott
az elsı: a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma
szervezte, és az agykutatásról szólt (Meeting of Minds, azaz „Elmék
találkozása” fantázianévvel). Ennek különlegessége a kultúrák közötti
alkalmazása volt: egyszerre több európai országban folyt külön-külön,
majd közösen a konszenzus konferencia.

Király, 2006

A konszenzus konferencia „laikus” tagjait úgy válogatják ki, hogy a teljes

országot lefedı regionális és országos lapokban hirdetik meg a részvétel
lehetıségét az adott témakörben. Az érdeklıdıknek motivációs levéllel
kell jelentkezniük a szervezıknél. Az önként jelentkezıkbıl 10-15 embert
választanak ki úgy, hogy

egyfelıl minél sokfélébb legyen a civil panel (kor, nem,

iskolázottság, foglalkozás és lakhely szerint),

másfelıl arra ügyelnek, hogy abban az értelemben csak „laikusokat”
válasszanak ki, hogy a kiválasztottak egyike sem rendelkezhet
speciális tudással vagy érdekeltséggel a vitatandó témát illetıen.

A civil panel összeállítása tehát nem célozza a statisztikai értelemben vett

reprezentativitást. A kiválasztás célja sokkal inkább az, hogy várhatóan
minél többféle hozzáállás tükrözıdhessen, s jelenjen majd meg a
vitafolyamatban – létrejöjjön a társadalom „mikrokozmosza”.

280
A kezdeti szakaszban:

a kiválasztott civil résztvevık megkapják az adott témához

kapcsolódó alapvetı információkat, s ez, valamint (a fı esemény
elıtt két-három hónappal tartott)

két fölkészülési hétvége a segítségével készülnek föl a háromnapos
és bárki számára nyitott konferenciára.

A „laikus” résztvevık az elıkészületi hétvégéken – olvasmányaik és
a megkezdett beszélgetéseik, vitáik során – konszenzussal
megfogalmazzák a legfontosabb kérdéseket.

A szakértıket és a fölkészülést szolgáló információs-csomagot
egyaránt az az ellenırzı bizottság választja ki, amelynek 3-5 tagja
szakértı tudással és személyes tekintéllyel rendelkezik a vitatandó
témakört illetıen. A kiválogatott szakértık egyrészt a tudomány
világából érkeznek, másrészt olyan, úgymond véleményvezetı
szakértık, akik valamely, a vizsgált témakörben érintett (állami,
civil vagy üzleti) szervezetet képviselnek. Az ellenırzı bizottság a
folyamat legelején meghallgatja a témában érintett és érdekelt
szervezeteket azért, hogy a különféle álláspontok majdan a
folyamatban a civil panel számára is tükrözıdjenek.

A konferencián:

Az elsı napon a meghívott szakértık (10-15) a laikus résztvevık

elıre megfogalmazott és helyben fölvetıdı kérdései alapján adják
elı álláspontjukat a vizsgált technológiával kapcsolatban.

A második napon a szakértık segítségével azokat a pontokat
igyekeznek tisztázni további dialógusban, amelyek az elızı nap nem
váltak egyértelmővé.

Ezután kell a „laikus” panelnek összeülnie, és azon dolgoznia, hogy
egy teljes konszenzuson alapuló véleményt fogalmazzon meg.

A harmadik napon mutatja be a „laikus” panel ezt az írásos
dokumentumot a szakértıknek és az eseményeket figyelemmel
kísérıknek, amihez az utóbbiak is főzhetnek megjegyzéseket.

A hivatalos program végeztével a média veszi át a terepet.

A konszenzus konferencia végsı dokumentumát, amely tartalmazza
a „laikus” panel közpolitikai ajánlásait, valamint a szakértık elıadás
anyagait, a dán parlament valamennyi képviselıje megkapja. A
konszenzus konferencia „laikus” résztvevıi egy intenzív tanulási- és
vitafolyamat végére tulajdonképpen az országgyőlés tanácsadói
lesznek a megvitatott kérdésben megfogalmazott ajánlásaikkal.

10.3.6. NYÍLT TÉR TECHNIKA

A cél nyílt teret biztosítani mindazoknak, akik érdeklıdnek egy adott ügy
iránt, érdekeltek az illetı kérdésben. A résztvevık száma változatos lehet,
kis csoporttól kezdve a nagy méretekig, elérheti akár az 500 fıt is.

281
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

Harrison Owen, amerikai menedzsment tanácsadó indította

útjára az 1980-as években, amelyet akkor radikális részvételi
módszerként jellemeztek. Négy alapelvre épít

• bárki, aki megjelenik, az a megfelelı ember,

• bármi történik, az az egyetlen dolog, ami történhetett,
• bármikor kezdıdik, az a megfelelı idıpont az indítására,
• amikor befejezik, akkor legyen ténylegesen vége.

Ön hogyan értelmezné ezeket az alapelveket?

Általában egy adott témakör erıteljes állítása indítja el az eszmecserét. A

nyílt térben a résztvevık ugyanis mások véleményét ismerhetik meg,
sajátjaikkal együtt pedig új véleményt, ötletet, víziót generálhatnak. Ezzel
látókörük, információik gazdagodhatnak, s képessé válhatnak közös
jövıjük kigondolására és megteremtésére. Egyfajta közösségi megismerés
és brainstorming, amely különösen a bizalom alacsony és a bizonytalanság
magas szintjével jellemzett esetekben alkalmazható. Kifejezetten kevés az
elıre meghatározott szabály, maguk a résztvevık alakítják a nyílt teret,
annak folyamatait. A szabályok, és a külsı kontroll hiánya következtében
a résztvevıknek tisztában kell lenniük azzal, hogy saját maguk irányítják
a folyamatot, és el kell fogadniuk azt, ahová az vezeti ıket. Nagy
szabadságot adó technika, veszélye ugyanakkor, hogy fontos témák
elsikkadhatnak, és nehéz a folyamatot, az eredményeket követni,
rögzíteni.

10.3.7. PHOTOVOICE
A magyarra nehezen fordítható módszer neve nagyon is beszédes. E
technika célja ugyanis az, hogy egy közösség vagy szervezet tagjai
fényképeikkel adjanak hangot problémaérzékelésüknek, -észlelésüknek.
Ne a szokásos módon, szóban, beadványokban közöljék, hogy mi az, ami
a környezetükben figyelmet érdemel – akár azért, hogy változtatás
induljon, akár azért, hogy megırizzenek egy helyzetet, természeti,
kulturális stb. értéket. Ne így tegyék, mert:

vannak a közösségnek, szervezetnek olyan tagjai, akik erre nem
képesek (pl. analfabéták, nem ismerik a hivatalos eljárási utat, nem
merik ezt megtenni, nincs képességük a probléma verbális
megfogalmazására),

egy kép többet mondhat ezer szónál, és alkalmas lehet arra, hogy a
fényképezı látásmódját, személyes észlelését nagyon összetetten
adja vissza.

282
A fényképek elkészítése után a közösségben csoportos megbeszélést
tartanak, aminek három kiemelendı szakasza van (www. photovoice.com):

kiválasztás – a közösség, a csoport tagjai együtt választják ki
azokat a fényképeket, amelyek szerintük a leginkább jellemzı
módon ragadják meg az adott kérdést.

megtöltés tartalommal – történet mesélés révén a csoport tagjai
megismerik a képek mögött húzódó egyéni és közösségi
történeteket,tartalmat. A módszerben a voice, tulajdonképpen
betőszó is, melyet itt érdemes kifejtenünk. A Voicing Our Individual
and Collective Experience annyit tesz: hangot adni a mi egyéni és
közösségi tapasztalatunknak.

kodifikáció – az elızı fázis tartalmai alapján konkrét ügyek,
témák, rajzolódnak ki, akár közös elméletet, közelítésmódot is
kialakíthat a közösség, amelyek aztán a további lépések bázisául
szolgálhatnak.

A képeket a döntéshozókhoz vagy a döntést elıkészítıkhöz eljuttatva

közös diszkusszió indulhat a képekben felvetett problémákról, miáltal a
felek jobban megérthetik egymást. E részvételi technika tehát már a
probléma felismerés, probléma azonosítás fázisában igen hasznos lehet,
de itt nem ér véget: mivel közösséget teremt a fényképezıkbıl, a politika
alkotókhoz, döntéshozókhoz is köti ıket, további részvételi technikák
alkalmazása révén akár eljuthatnak a közös, részvételi döntéshozatalig.

10.3.8. SZOCIOKRÁCIA
A szociokrácia alapelveit Kees Boeke – korának nemzetközileg ismert,
holland békeaktivistája és tanára – 1926-ban, kvéker tradíciók alapján
alkotta meg és ültette át egy általa vezetett iskolában a gyakorlatba. A
kvéker hagyományban gyökerezik az a nézet, hogy a fontos problémák
legjobb megoldását akkor lehet a legnagyobb valószínőséggel megtalálni,
ha mindazok részt vesznek a döntéshozatalban – függetlenül formális
pozíciójuktól –, akiket a legközelebbrıl érint maga a probléma. A
szociokrácia három alapvetı szabályát Boeke a következıképpen
fogalmazta meg:

a szervezet minden egyes tagjának érdekét figyelembe kell venni;

adott cselekvési alternatívát csak akkor lehet választani, ha azt
senki sem ellenzi;

minden egyes szervezeti tagnak az ellenvélemény nélkül meghozott
döntések megvalósításán kell dolgoznia.

Gerard Endenburg, Boeke egyik tanítványa az 1970-es években tovább

finomította a szociokrácia szabályait. A holland mérnök-üzletember úgy
gondolta, hogy az olyan komplex jogi rendszert, mint a vállalat, csak úgy

283
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

szabad irányítani, hogy az garantálja valamennyi érintett érdekének a

figyelembevételét. Családja cégét, az Endenburg Elektrotechniek-et ennek
megfelelıen igyekezett szervezetileg átalakítani és mőködtetni. Endenburg
a kibernetikára és a rendszerszemléletre építve fejlesztette tovább
elméletben és gyakorlatban egyaránt a szociokrácia technikáját annak
érdekében, hogy cégében a részvételi vezetést meghonosítsa. Rájött,
hogy a részvételi vezetésben a konszenzusra alapozott döntéshozatal, ami
minden egyes résztvevı teljes egyetértését követeli meg (azaz mindenki
mondjon „igen”-t), nem a leghatékonyabb döntéshozatali eljárás. Helyette
a jóváhagyás elvét választotta, amelynek lényege az, hogy a szervezeti
tagok egyike sem ellenzi az adott döntés meghozatalát (azaz senki sem
mond „nem”-et). Senki sem emel érvekkel alátámasztott kifogást. Az
analógia a rendszerszemlélettel a következı: az egész jó mőködéséhez
minden egyes részelem mőködése („jóváhagyása”) szükséges. Ha
bármelyik részelem nem tudja elfogadni a mőködés adott módját, akkor
az egész sem fog a lehetı legnagyobb hatékonysággal mőködni.

Endenburg a 140 fıs családi vállalatnak olyan irányítási struktúrát

keresett, amelyben a jóváhagyás elve rutinszerő és intézményesített
döntéshozatali eljárás.

A körkörös döntéshozatal diadala

Amikor az Endenburg Elekrotechniek egyik legfıbb üzleti partnere

csıdbe ment, a cégvezetés nem látott más megoldást, mint leépíteni a
legfıképp érintett üzleti egységet, s elbocsátani hatvan alkalmazottját.
Egy másik üzleti egység munkatársának viszont támadt egy mentıötlete.
Az eladdig hallgatag alkalmazott elıterjesztette megoldási javaslatát
annak a körnek, amelynek tagja volt, és ott sikert aratott: szószólónak
delegálták tehát az eggyel magasabb hierarchikus szinten levı körbe.
Támogatást nyert ott is, és a szociokrácia választási szabályainak
megfelelıen a legfıbb döntéshozói körbe delegálták. Alternatív javaslatát
legfelül is elfogadták! Ezzel bebizonyosodott, hogy a szociokrácia
rendszerében az alulról jövı jó ötletet bárki képes lehet a döntéshozókig
eljuttatni! S hogy mi volt a mentı ötlet? Merthogy valóban az volt,
hiszen nemcsak elfogadták, de be is vált! A hatvan alkalmazott új
feladatot kapott: új megbízások szerzését célzó marketingmunkába
fogtak. Ezzel a cég néhány héten belül annyi új megbízást szerzett, hogy
senkit sem kellett elbocsátania.

Romme, 1999

284
A szociokrácia elvei szerint szervezıdı szervezetekben az adminisztratív
hierarchiát fölülírja a körkörös irányítási-döntéshozatali struktúra. Ez
azt is jelenti, hogy a konvencionális szervezetekhez képest, ahol az
adminisztratív hierarchiából adódóan a hatalom elve a domináns, a
szociokráciában a visszacsatolás elve kerül elıtérbe. A körkörösen
szervezıdı döntéshozatali struktúra a kreatív problémamegoldás és
tanulás szervezeti képességeit egyaránt növelheti. A szociokrácia elvei
alapján mőködı szervezet a részvételi vezetés valódi lehetıségét kínálja
úgy, hogy a szervezet valamennyi tagjára egyértelmően felelısséget ró a
részvételben rejlı fejlesztési, tanulási és hatékonysági lehetıségek
kihasználása érdekében (Romme, 1997).

Endenburg a szociokrácia négy alapvetı jellemzıjét határozta meg

(Romme, 1999; Romme–Damen, 2007):

A jóváhagyás elve határozza meg a döntéshozatalt, azaz a
szervezeti döntéshozatal minden szintjén csak azok a döntések
születhetnek meg, amelyekkel szemben egyetlen szervezeti tag sem
emel érvekkel alátámasztott kifogást. Természetesen születhet
olyan döntés ezzel az eljárással, amely megengedi más döntési
eljárások (pl. többségi szavazás, egyszemélyi döntés stb.)
alkalmazását bizonyos, jól körülhatárolt döntési helyzetekben. Az,
hogy a szervezet bármely tagja hangot adhat ellenérveinek a
döntéshozatalban, és meggyızése nélkül nem hozható döntés,
minden egyes szervezeti tag számára megadja a munkakörülményei
fölött gyakorolt ellenırzés és befolyás lehetıségét. Az pedig, hogy a
döntések érvek és ellenérvek nyílt vitájában születhetnek meg, a
kreatív problémamegoldás számára nyit utat.

Minden egyes szervezeti tag legalább egy, ún. körhöz tartozik. Azon
kívül, hogy létezik egy szervezeti struktúra, amely például
funkcionális területek szerint épül fel (például marketing vagy
emberi erıforrás gazdálkodás osztály), léteznek körök, amelyek a
döntéshozatalban felülírják a szervezeti struktúrát, e funkcionális
osztályokat. A körök tehát az elsıszámú irányítási, szervezeti
egységek. Ezek önszervezıdık és fél-autonómok annyiban,
amennyiben saját hatáskörükön belül önállóan hozzák döntéseiket,
állítják föl céljaikat, határozzák meg a munkafeladatokat és
rendelnek hozzá személyeket, és dolgozzák ki fejlesztési
programjaikat. A körök tulajdonképpen munkacsoportok,
amelyeknek megvan a maga hierarchiája.

A szervezet hierarchikus körei kettıs kapcsolódásúak. A szervezet
tulajdonképpen körök hierarchiája. Az egyes körök funkcionális
vezetıit (leader) a közvetlenül fölöttük szervezıdı kör nevezi ki,
ugyanakkor maguk is választanak egy vagy több képviselıt
(szószólót), aki a fölöttük szervezıdı körben képviseli ıket. Adott
kör funkcionális vezetıje és választott szószólója egyaránt részt
vesznek az eggyel magasabb szinten szervezıdı kör döntéshozatali
munkájában, s természetesen mindegyiküket a jóváhagyás elvét

285
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

alkalmazva választotta meg az illetékes kör. A kettıs kapcsolódás

intézménye biztosítja a szervezeti kommunikáció kétirányúságának
hatékonyságát. Lehetıvé teszi a leader autoritásának és a választott
szószóló szerepében megtestesülı részvételi elv szinergiájának
kiaknázását.

A szervezeti funkciókat nyílt vita után a beleegyezés elve alapján
töltik be. Ez azt jelenti, hogy az egyes szervezeti funkciókra a jelölés
és a döntés teljes folyamata nyílt. Érvek és ellenérvek csapnak
össze arról, hogy kit milyen funkció betöltésére tart alkalmasnak a
közösség. Mindenki csak a többiek jóváhagyásával
(beleegyezésével) kaphat szervezeti szerepet.

10.3.9. VITÁZÓ KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS

A Vitázó Közvéleménykutatás központja

James Fishkin, amerikai politikatudós a Stanford Egyetemen 1988-ban

létrehozta a Vitázó Közvéleménykutatás Központját (Center for
Deliberative Polling), és útjára indította az azonos nevő, széles
társadalmi részvételt biztosító technikát. A módszertan lényegében a
reprezentatív mintavételt és a sztenderdizált kérdıíveket egy
tanácskozásnak szentelt hétvégével kombinálja.

Tóka, 2006

Egy konfliktusokkal terhelt társadalmi kérdésben nagyon korlátozott a

hagyományos kérdıíves attitőd-vizsgálatok magyarázó ereje és
döntéshozatali hasznosíthatósága. Ezért e módszertan abból indul ki, hogy

a hagyományos közvélemény kutatás résztvevıit (több száz embert)

be kell vonni egy

interaktív vitafolyamatba, ahol

tanulmányozhatják a szakértık véleményeit,

konfrontálódhatnak mások és saját, sokszor légbıl kapott és
elıítéleteken alapuló álláspontjával.

286
A kis csoportokban moderált beszélgetések gyakorlatias célja az, hogy az
adott témakörben kérdést fogalmazzanak meg a „laikus” résztvevık a
szakértıknek, s azt a plenáris üléseken föl is tegyék. A folyamat elején
(„belépéskor”) és a folyamat végén („hazatéréskor”) egyaránt
megválaszolják a résztvevık ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket a
közvéleménykutatási kérdıív az adott problémakört érintı attitődökre
vonatkozóan tartalmaz.

Vitázó közvéleménykutatás az euró bevezetésérıl Dániában

A vitázó közvéleménykutatás módszerének egyik tanulságos

alkalmazása 2000 augusztusában zajlott a dániai Odense városában. A
vitázó közvéleménykutatást egy hónappal az euró bevezetésérıl szóló
országos népszavazás elıtt tartották. A dán közvélemény és a politikai
elit egyaránt megosztott volt az európai integráció tekintetében. A
korábbi, konvencionális közvéleménykutatások is azt mutatták, hogy
egyforma mérető tábora van az európai integrációt támogató és
elutasító véleményeknek. Az eseményre a dán állampolgárok 364 fıs
reprezentatív mintáját választottak ki véletlen mintavétellel. A
vitafolyamatban az állampolgárok partnerei többek között a dán
miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettes, valamint a parlamenti pártok
képviselıi voltak. A részt vevı állampolgárok a vita elıtt olyan
információs anyagokat kaptak, amelyek kiegyensúlyozottan mutatták be
az euró bevezetése melletti és elleni érveket. Az euró kampányban részt
vevı valamennyi politikai erı lehetıséget kapott arra, hogy átnézze és
jóváhagyja ezt az információs csomagot. A vitázó közvéleménykutatás
elsı – vita elıtti – attitőd-vizsgálata szerint a résztvevık 45%-a
szavazna igennel az euró dániai bevezetése kérdésében, 37%-uk
nemmel, és 18%-uk nem tudott egyértelmő döntést hozni. A vita
lefolytatása után fölmért attitődök a következık voltak: 51% szavazna
igennel, 40% nemmel, és csupán 9% nem tudna továbbra sem dönteni
a bevezetés mellett vagy ellen. A vita folyamata tehát segített a
résztvevıknek növelni ismereteiket és kialakítaniuk tájékozott
álláspontjukat ebben az összetett kérdésben.

Hansen–Andersen, 2004

287
 10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

Irodalomjegyzék

Aldred, J. – Jacobs, M. (2004): Állampolgárok és vizes élıhelyek: az Ely-i

állampolgári tanács értékelése. In: Pataki György – Takács-Sánta András
(szerk.): Természet és gazdaság: Ökológiai közgazdaságtan
szöveggyőjtemény. Typotex Kiadó, Budapest: 219-245.

Andersen, I-E. – Jæger, B. (1999): Scenario Workshops and Consensus

Conferences: Towards More Democratic Decision-making. Science and
Public Policy, 26(5): 331-340.

Arnstein, S. (1969): A Ladder of Citizen Participation. Journal of the

American Institution of Planners, 35: 216-224.

Baxter, J. W. – Eyles, J. D. – Elliott, S. J. (1999): From Siting Principles to

Siting Practices. Journal of Environmental Planning and Management,
42(4): 501-525.

Bela Györgyi – Pataki György – Valené Kelemen Ágnes (2003): Társadalmi

részvétel a környezetpolitikai döntéshozatalban. Budapesti
Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Környezettudományi
Intézet tanulmányai, 20. szám.

Dienel, P. – Renn, O. (1995): Planning Cells: A Gate to „Fractal”

Mediation” In: Renn, O. – Webler, T. – Wiedemann, P. (eds.): Fairness
and Competence in Citizen Participation: Evaluating Models for
Environmental Discourse. Kluwer Academic Publishers, Dordrecht – Boston
– London, 117-140.

Fischhoff, B. (1998): Risk Perception and Communication Unplugged. In:

Löfstedt, R. – Flewer, L. (eds.): Risk and Modern Society, Earthscan,
London, 133-149.

Friedman, L. F. – Miles, S. (2006): Stakeholders. Theory and Practice.

Oxford University Press, Oxford.

Goodin, R. E. – Dryzek, J. S. (2006): Deliberative Impacts: The Macro-

political Uptake of Mini-publics. Politics & Society, 34(2): 219-244.

Green, A. O. – Hunton-Clarke, L. (2003): A Typology of Stakeholder

Participation for Company Environmental Decision-making. Business
Strategy and the Environment, 12: 292-299.

Grundahl, J. (1995): The Danish Consensus Conference Model. In: Joss, S.

– Durant, J. (eds.): Public Participation in Science. The Role of Consensus
Conference in Europe, Science Museum, London, 31-40.

288
Hansen, K.M. – Andersen, V. N. (2004): Deliberative democracy and the
deliberative poll on the euro. Scandinavian Political Studies, 27(3): 261-
286.

Kaner, S. et al. (2005): Facilitator’s Guide to Participatory Decision-

making. New Society Publishers, Gabriola Island, Canada.

Kaptein, M. – Van Tulder, R. (2003): Toward Effective Stakeholder

Dialogue. Business and Society Review, 108(2): 203-224.

Király Gábor (2006): Részvételi demokrácia. Elıadás a „Fenntartható

Magyarország” beszélgetés-sorozatban, 2006. május 28., Millenáris Park,
Budapest.

Romme, A. G. L. (1997): Organizational learning, circularity and double-

linking. Management Learning, 28(2): 149-160.

Romme, A. G. L. (1999): Domination, self-determination and circular

organizing. Organization Studies, 20(5): 801-831.

Romme, A. G. L. – Damen, I. C. M. (2007): Towards science-based design

in organizational development: codifying the process. Journal of Applied
Behavioral Science, 43(1): 108-121.

Sillanpää, M. (1998): A New Deal for Sustainable Development in

Business. Greener Management International, 23: 93-115.

Surowiecki, J. (2007): A tömegek bölcsessége. Napvilág Kiadó, Budapest.

The Body Shop (1998): The Body Shop Approach to Ethical Auditing. The
Body Shop International.

Tóka Gábor (2006): Részvételi demokrácia. Elıadás a „Fenntartható

Magyarország” beszélgetés-sorozatban, 2006. május 28., Millenáris Park,
Budapest.

289
10. RÉSZVÉTELI DÖNTÉSI TECHNIKÁK

290