A Himnusz és a Szózat összehasonlítása

A 19. században az élet egyre elviselhetetlenebb lett, a forradalom pedig a küszöbön volt.
Emiatt a költők felelősségüknek érezték a nép buzdítását, a jó útra terelését. Ezek miatt jelent meg e
két páratlan mű.

A Himnusz címe műfajmegjelölő, míg a Szózaté nem, az óda. Szerkezetileg a két vers hasonló,
de helyenként eltér egymástól. Mindkét vers első versszakában kerül sor a megszólításra. A
Himnuszban Istenhez szól a költő, ahol fohászkodik hozzá, hogy segítse meg a magyarságot, mivel
már eleget szenvedtünk. A Szózatban a költő a magyarokhoz szól, hogy legyen híve a hazájának, és itt
elmondja, hogy a haza a minden. Az ezt követő versszakban leírja a haza fontosságát: „Itt élned,
halnod kell.”. A következő versszakok mindkét versben a múltat jelenítik meg. Mindkét műben ezt a
részt két felé lehet bontani: dicső múlt, és a tragikus, bűnös múlt. A Himnuszban a dicső múlt a 2-3.
versszakban jelenik meg. Megjelenik a honfoglalás: „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére”, a
természeti gazdagság: „Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél.” és a dicső
harcok: „S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.”. Minden, amit itt a költő felsorol az
istennek köszönhető. A Szózatban a dicső múlt a 3-4. versszakban foglal helyet. Ebben a versben a
harc, és a haza motívumai jelennek meg. Leírja Árpád, és Mátyás küzdelmeit: „Itt küzdtenek honért a
hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai.”. A haza motívumai a szabadság, a hon
és a szent nevek. A tragikus múlt a Himnuszban a 4-6. versszakban jelenik meg. Leírja, hogy bűneink
miatt történtek a rossz dolgok: „Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben”. Leírja bűneink miatt kapott történéseket, a tatárjárást és a török inváziót: „Most
rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.”. A továbbiakban egy
olyan képet fest, ahol a magyar önmagát pusztítja: „Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S
lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre.”. Láthatunk még olyan magyart is, aki próbál elbújni, de
nem sikerül neki, mert az a dicső haza már nincsen: „Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában”. A Szózatban a tragikus múlt az 5. versszakban jelenik
meg. Itt véres küzdelmekről és vesztes harcról olvashatunk: „Szabadság! Itten hordozák Véres
zászlóidat, S elhullanak legjobbaink A hosszu harc alatt.”. A Himnuszban a múltat a 7. versszak, a vers
csúcspontja követi. Ebben a versszakban a jelen és a múlt ellentéteit mutatja be: „Vár állott, most
kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek.”, emellett megjelenik
Herder jóslata, miszerint a magyarság eltűnik: „S ah, szabadság nem virúl A holtak véréből”. A
Szózatban a múltat egy átvezető versszak követi, amely a jelenbe vezet minket. Ezt követi egy olyan
versszak ahol a nagyvilág szempontjára is kitér. Ebben a versszakban utasít minket, hogy döntsük el
merre megyünk tovább: „S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!””. A 8-9. versszak indokolja, hogy haladnunk kell, emellett megerősíti a múltat,
és reménykedik, hogy a múltbeli tettek nem voltak hiábavalók: „Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába
onta vért”, „Az nem lehet, hogy annyi ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly
alatt.”. Az ezt követő 10. versszak egy bizakodó jövőt fest le, amely jobb lesz a jelennél: „Még jőni
kell, még jőni fog Egy jobb kor”. Ezt követően itt is megjelenik Herder jóslata: „Vagy jőni fog, ha jőni
kell, A nagyszerű halál”, és megjelenik egy rendkívül nagy romantikus kép, ahol a nép csupa vérben
áll egy temetkezés fölött: „Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.”. Ezután, ahogy a
Himnuszban a 7. versszak után is jön a variált keret második egysége. Mindkét versnek variált kerete
van, tehát a vers végén levő versszak(ok) módosulnak. A Himnuszban „Isten, áldd meg a magyart”-
„Szánd meg Isten a Magyart”, a Szózatban „Hazádnak rendületlenűl légy híve, oh magyar”-„Légy híve
rendületlenűl Hazádnak, oh magyar”. Ezek a módosítások, szórendcserék erőteljesebb kifejezések,
melyek a nyomatékosítás szerepét töltik be. Mindkét költő számtalanszor használt költői eszközt.
Használtak alliterációt: „magzatod miatt magzatod hamvvedre”, ismétlést: „Még jőni kell, még jőni
fog”, fokozást: „százezrek-nemzet-ember milliói”, paradoxont: „s nem lelé Honját a hazában”,
ellentétet: „Vár állott, most kőhalom”, „Bölcsőd az s majdan sírod is”. A lírai én szerepe eltér a két
versben. A Himnuszban Isten és a magyarok közötti közvetítő szerepet tölti be, míg a Szózatban azt az
embert, aki felhívja a magyarok figyelmét, és buzdítja őket. Fontos megemlíteni még azt a
különbséget is, hogy a Himnusz egy rendkívül vallásos vers, míg a Szózat nem mondható annak. A
Himnuszban a lírai én Istenhez szól, a jeremiád műfajhoz kapcsolódik a mű, és több rész a vers során
vallásos jellegű. Ilyen rész a kalász és a bor: „Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt
csepegtettél.”. Ezzel szemben a Szózatban csak két sor feleltethető meg a vallással: „Buzgó imádság
epedez Százezrek ajakán.”.

Összefoglalva a két vers több helyen is hasonlít egymásra, de helyenként eltér egymástól.
Mindkét vers a magyar nép és a hazafiasság fontosságáról ír, és annak a fenntartásáról. Emiatt
tiszteljük ezt a két páratlan művet!