Extra dimenziók

A fizikában az extra dimenziók a megfigyelt téridő jellegzetes dimenzióin túlmutató további tér- vagy
idődimenziók, mint például a Kaluza-Klein elméleten alapuló első kísérletek. Az extra dimenziókat
javasló elméletek közé tartoznak: Nagy extra dimenzió, amelyet leginkább az ADD-modell motivált,
Nima Arkani-Hamed, Savas Dimopoulos és Gia Dvali 1998-ban, a hierarchiaprobléma megoldására
tett kísérletként. Ez az elmélet azt feltételezi, hogy a Standard Modell mezői egy négydimenziós
membránba vannak bezárva, míg a gravitáció több további, a Planck-skálához képest nagy térbeli
dimenzióban terjed. A Randall-Sundrum-modell által javasolt torzított extra dimenziók, például a
torzított geometrián alapulnak, ahol az univerzum egy ötdimenziós anti-de Sitter-tér, és az elemi
részecskék a graviton kivételével egy -dimenziós darun vagy darukon lokalizálódnak. A 2000-ben
javasolt és először vizsgált univerzális extra dimenzió az ADD és RS megközelítésektől eltérően azt
feltételezi, hogy minden mező univerzálisan terjed az extra dimenziókban. A többszörös idődimenzió,
azaz annak lehetősége, hogy egynél több idődimenzió létezhet, időnként szóba került a fizikában és a
filozófiában, bár ezeknek a modelleknek meg kell küzdeniük a kauzalitás problémájával. A
húrelméletnek van egy figyelemre méltó tulajdonsága, amely a matematikai konzisztencia érdekében
extra dimenziókat igényel. A bozonikus húrelméletben a téridő 26 dimenziós, a szuperhúrelméletben
10 dimenziós, a szupergravitációs elméletben és az M-elméletben pedig 11 dimenziós. Hivatkozások