JOHANNA LINDSEY

Dacolva tomboló széllel

Jessie Blair hazája a zord, vad szépségű Sziklás-hegység alja.

Tizennyolc évesen a tulajdonos tekintélyével igazgatja néhai
apja farmját, szót ért az indiánokkal, amit ez idő tájt, a
Vadnyugat hőskorában kevesen mondhatnak el magukról. Élete
azonban nem boldog, hiszen hiába gyönyörű, nincs tisztában
saját értékeivel. Nem is csoda. Apja fiúnevet adott neki, és arra
nevelte, hogy megvesse, gyűlölje szülőanyját, Rachelt, akit
végakaratában végül megtett a lány gyámjául. Az önállóságra
szoktatott, zabolátlan lány a délceg Chase Summersen tölti ki
minden bosszúját, azon a férfin, akit Rachel tehetetlenségében hívott a farmra,
hogy legyen, aki megvédi őket. No és felügyeljen a fékezhetetlen Jessie-re. A
lány nem rejti véka alá kirendelt őrangyala iránti ellenszenvét, és az sem bánik
kesztyűs kézzel védencével. Ám aminek meg kell történnie, az előbb-utóbb
megtörténik. A két fiatal között egyszer csak felszikrázik az ellenállhatatlan
érzéki szenvedély. Hiába küzdenek ellene, hiába acsarkodnak egymásra, annál
vadabbul lángol bennük a szerelem. A kedves Olvasó azonban tudja, hogy
minden jó, ha a vége jó, és Johanna Lindsey nem hagyja cserben hőseit.
Kalandok és viszontagságok útvesztőjében ezúttal is eljuttatja őket a boldog
végkifejletig.

magyar könyvklub
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Johanna Lindsey: Brave the Wild Wind
Avon Books, 1984 Copyright ©
1984 by Johanna Lindsey
Hungarian translation © Somló Ágnes, 2000

Szeretettel fivéremnek, Michaelnak

1
 Prológus
1863, Wyoming
Thomas Blair egy pillanatra megállt a domb tetején, és szemében büszkeség csillant, ahogy
lenézett a völgybe, borókák és fenyők közt megbúvó tanyájára. A házban mindössze három
helyiség van, és fából épült, de elég erős ahhoz, hogy kiállja a téli hóviharokat. Rachel azt mondta
neki, nem bánja, hogy otthonuk ilyen egyszerű és szegényes. Végül is még csak két éve, hogy
belevágtak ebbe a farmba. Idővel épít majd Rachelnek hatalmas házat, olyan otthont, amelyre
büszke lehet.
Milyen türelmes is az ő gyönyörű, ifjú felesége. És ő mennyire imádja. Rachel a jóság, a szépség
és az erény megtestesülése. Rachel és a farm, amiről most már tudja, hogy virágzó gazdaság lesz:
megvolt mindene, amire életében vágyott. Mindene. Azaz... majdnem mindene. Fiúgyermeket
szeretne, de eddig egy lány és két vetélés a mérleg. Ám nem Rachelt hibáztatja. Rachel zokszó
nélkül megtett mindent, ami csak tőle tellett. Jessicára haragszik, amiért nem az áhított fiú lett, és
különösen azért, mert élete első hetében végig fiúnak hitték. Ráadásul még Kennethnek is keresz-
telték, Kenneth Jesse Blairnek. Az özvegy Johnsonné, aki a szülésnél segédkezett, mivel az orvost
hiába kajtatták, annyira félt Thomastól, hogy nem merte megingatni meggyőződésében: az újszülött
csakis fiú lehet. Rachel pedig, aki kis híján belehalt a szülésbe, és annyira gyönge volt, hogy
szoptatni alig tudta a gyereket, szintén azt hitte, hogy fiút szült neki.
Mindketten megrendültek, mikor Mrs. Johnson nem bírta tovább, és bevallotta nekik az igazságot.
Hogy Thomas akkor mennyire elkeseredett! Többé rá se akart nézni a gyerekre, Azóta sem enyhült
meg iránta, sosem bocsátotta meg neki, hogy lánynak született.
Mindez nyolc éve történt, St. Louisban. Egy évvel korábban esküdtek meg Rachellel, aki
rábeszélte, maradjanak a városban. Felesége kedvéért lemondott a nyugat hegyeiről, síkságairól,
ahol addig csapdaállítással meg vadászattal telt az élete, és szállítója volt az erődített kereskedelmi
állomásoknak.
St. Louis túl elpuhult, túl levegőtlen volt egy olyan ember számára, aki a Sziklás-hegység végtelen
pompájához és a síkságok fenséges csöndjéhez szokott. De hat évig kitartott, vezette azt a
vegyesboltot, amit Rachelre hagytak a szülei. Hat éven át ellátta a telepeseket, akik nyugat felé
tartottak, az ő Vadnyugatja felé, a tágasságba, ami szívének oly kedves volt. Amikor aztán
Oregonban, Coloradóban aranyat találtak, felötlött benne a gondolat, hogy neki kéne marhahússal
ellátnia az általa oly jól ismert vidéken egyre szaporodó bányásztáborokat és városokat.
De talán eltemeti az ötletet, ha Rachel nem bátorítja. Rachel nem tudta, mi a nehéz élet, sosem
aludt még a szabad ég alatt, de szerette a férjét, és tudta, hogy a városi élet boldogtalanná teszi.
Noha nem örült neki, mégis beleegyezett, hogy eladják a boltot, és hajlandó volt egy évig
nélkülözni Thomast, hogy a férfi tető alá hozza a farmot, összeterelje a szabadon kószáló, vadon élő
texasi marhákat, keletről tenyészállatokat hozasson a fajtanemesítéshez, és felépítse a házukat.
Nagy sokára csatlakozhatott hozzá Rachel: az asszony nevezte el a tanyát Sziklás Völgynek.
Rachelnek csupán egyetlen kérése volt, mielőtt belevágott ebbe a teljesen új és idegen életbe: a
lányuk részesüljön olyan neveltetésben, amilyent csak St. Louis nyújthat. Azt akarta, hogy Jessica
maradjon abban a fiatal hölgyek számára fenntartott magániskolában, ahová ötéves kora óta járt.
Thomas készségesen beleegyezett, hisz az se zavarta volna, ha a lányát soha többé nem látja.
A lánya K. Jessica Blairnek nevezte magát. Jessica, miként anyja hívta, mindenkit, aki nem látta a
nevét leírva, meghagyott abban a hitben, hogy a K., amit keinek ejtettek, nem kezdőbetű, hanem az
a név, amit úgy írnak, hogy Kay. A Kenneth név ugyanis iszonyatosan megalázó volt egy ilyen
babaszépségű kislánynak. Thomas kiköpött mása volt, éjfekete hajú, kékeszöld szemű, nem hagyta
feledni, hogy Thomas menynyire vágyik egy fiú után.
De most már másképp lesz. Rachel megint gyereket vár, túl vannak az új életkezdés nehezén,
Thomas jóval több időt szentelhet asszonyának. Az állatállomány már két telet átvészelt és
szaporodott, most pedig első, Virginia City-beli útján minden egyes marháért kétszer annyit kapott,
mint amennyit St. Louisban adtak volna érte. És már itthon is van, jóval korábban, mint ahogy
2
Rachel számít rá, hisz már alig várja, hogy beszámolhasson neki a sikerről. Ami azt illeti, annyira
türelmetlen volt, hogy három emberét hátrahagyta Fort Laramie-ben, és előresietett.
Meg akarta lepni Rachelt, elbűvölni, örömet szerezni neki sikerével, majd a nap hátralévő
részében nem akart mást, csak szeretni őt, zavartalanul ölelkezni vele. Már csaknem egy hónapja
elment itthonról. Jaj, mennyire hiányzott neki Rachel!
Thomas elindult lefelé a dombról, miközben maga elé képzelte Rachel arcát, hogy mennyire
boldog lesz, és mennyire meglepődik majd, amikor meglátja őt. Odakint nem volt senki. Will
Phengle és Thomas régi barátja, Jeb Hart, akiket azzal hagyott itt, hogy vigyázzák a farmot,
ilyentájt nyilván kint vannak a sosóni legelőn a gulyával. A sosóni félvér pedig, akit Kate-nek
hívott, biztosan a konyhában tüsténkedik.
A ház legnagyobb szobája, a nappali is üres volt. A konyha felől sült alma és fahéj finom illata
terjengett, és a konyhaasztalon ott hűlt a pite, de Kate-et nem látta sehol. Olyan nagy volt a csönd,
hogy Thomas arra a következtetésre jutott, Rachel nyilván lepihent, és elszundított abban a nagy
ágyban, amit St. Louisból hajóztak át. A puskáját, hogy ne legyen útban, letette a bejárat mellett,
majd a hálószoba ajtajához lépett, és lassan, csöndesen, nehogy gyönyörű, aranyhajú Rachel-jét
felébressze, benyitott.
De az asszony nem aludt. A látvány, ami fogadta, olyan hihetetlen volt, hogy Thomas egy
pillanatig dermedten állt az ajtóban. Amit látott az minden álmát ösz-szezúzta: a felesége Will
Phengle-lel szeretkezett, a lába a férfi alatt, miközben karjával szorosan ölelte magához.
- Csigavér, asszony - verték vissza a falak Will mélyről jövő kuncogását, ahogy csípője keményen
a nő csípőjének feszült. - Nem sürget semmi. Úristen, te aztán ki vagy éhezve, mi?
Thomas torkából, valahonnan egészen mélyről egy halk hörgés tört elő, mely olyan
vérfagyasztóan vad morgássá erősödött, hogy az ágyon egyszeriben mindketten mozdulatlanná
dermedtek.
- Megöllek! Megöllek mindkettőtöket!
Will Phengle egy szempillantás alatt kipattant az ágyból, és villámgyorsan felkapkodta szétszórt
ruháit. Mivel látta, hogy az ajtóban nincs senki, tudta, hogy Thomas Blair elment a puskájáért. Ha
bevárja, halott ember.
- Minek elfutni, Will? Visszajön, és látni fogja, hogy... -Te megőrültél, jó asszony! - kiáltotta Will.
- Ez az ember se hall, se lát, csak lő. Maradj és magyarázkodj, ha meg akarsz halni, de én...! - A
mondatot be sem fejezve már mászott is kifelé a keskeny ablakon.
Thomas a szemét elvakító vörös ködön át végül visszatalált a hálószobába. Egyből tüzelt,
puskájából két lövést adott le. Amikor a köd kissé kitisztult, látta, hogy az ágy üres. Üres volt a
szoba is, nem volt ott senki. Ekkor lódobogást hallott, kirohant, és a lován pucéran menekülő Will
Phengle után lőtt. Kilőtte a puskából az utolsó töltényt is, de egyik sem talált.
- Rachel! - üvöltötte Thomas, miközben újratöltöt-te fegyverét. - Neked nem lesz ilyen
szerencséd! Rachel! - Körülnézett az udvaron, majd visszament a házba, végül kirohant az
istállóhoz. - Nem bújhatsz el előlem, Rachel!
Az asszony nem volt az istállóban sem. Minél tovább kereste, annál dühösebb lett. Hidegvérrel,
habozás nélkül lelőtte az istállóban lévő két lovat, majd visszament a ház elé, és lelőtte a saját lovát
is.
- Majd meglátjuk, vajon így is el tudsz-e menekülni, Rachel! - ordította az ég felé Thomas, és
hangja végigvisszhangzott a völgyön. - Sosem jutsz ki innen ló nélkül. Hallod, te szajha! Vagy a
kezem által halsz meg, vagy a mezőn, de számomra te már halott vagy!
Ezután visszament a házba, és nekilátott, hogy alaposan leigya magát. Ahogy a komisz pálinka
hatni kezdett, dühe kínzó bánattá vált, majd ismét elöntötte a düh. Gyakorta felállt, és ki-kinézett az
ablakon, nem látja-e meg a feleségét. Ahogy egyre részegebb lett, úgy érezte, végre megérti az
indiánok vad bosszúszomját. A sájenek és a sziúk, akikkel kereskedett, és baráti viszonyba került,
néhanapján csak a bosszúnak éltek, akár meg is haltak érte, nem nyugodtak, míg be nem teljesült.
Most végre megértette.
3
 Amikor Jeb késő délután megérkezett a legelőről, és tudni akarta, ki ölte meg a lovakat, és hol
vannak az asszonyok, Thomas nem volt hajlandó magyarázatot adni. Puskáját Jebre szegezve, azt
követelte tőle, hogy lóháton máris induljon Fort Laramie felé, és még egy hétig tartóztassa Thomas
embereit. Jeb se mutatkozzék. Odalökte Jebnek az aranyat, amit a marhákért kapott, csak hagyja
már békén.
Jeb nem állt oda vitázni egy részeggel, főleg hogy puska is volt nála. Harminc éve ismerte már
Thomas Blairt, így aztán eszébe sem jutott, hogy az asszonyok bármiféle veszélyben lehetnek, ha
magukra maradnak Thomasszal. így aztán elment.
Thomas pedig csak várt, és még többet ivott. Egy ponton eszébe jutott Kate, és eltűnődött, vajon
hol lehet, de aztán fütyült rá. Az indián lánnyal egyébként se sokat foglalkozott. Az öreg Frenchy
meg egy sosóni asszony lánya volt, és Frenchy megkérte Thomast, hogy vigyázzon a lányra, ha vele
bármi történne. És történt is, Thomas meg egy erőd élelmiszerraktáránál talált rá a lányra, ahol a
katonáknak árulta magát. így aztán elhozta onnan, és jól sült el a dolog, mert Kate hálás volt, hogy
otthonra lelt, Rachelnek meg szüksége volt Kate segítségére.
Thomas nemigen törődött Kate-tel, és soha nem vette észre a lány vággyal teli, reménykedő
pillantásait. Soha nem tűnt fel neki az, amit Kate tekintetéből bárki világosan kiolvashatott.
Thomasnak ennyi év után sem létezett más nő, csak Rachel.
Most meg csak várt, várakozott, és nemhiába. Az asszony akkor lépett be a házba, amikor a nap
épp leáldozott, és Thomas már neki is esett, még mielőtt Rachel akár csak egy szót is szólhatott
volna. Ütötte-verte, és minden egyes ütéssel vádak tömkelegét zúdította rá; esélyt sem adott a
feleségének, hogy akár egyre is válaszoljon. Aztán egy idő múlva az asszony már amúgy se tudott
volna válaszolni, mivel a nyelvét elharapta, és az állkapcsa eltörött. Eltörött két ujja és a bal
csuklója is, ahogy megpróbálta férje ökölcsapásait kivédeni. A szeme elhomályosult, és a környéke
gyorsan felduzzadt, majd amikor a földre roskadt, férje rugdosni kezdte. Egyik bordáját el is törte.
Az asszony nem értette, miért, de a férfi egyszer csak abbahagyta.
- Kifelé! - hangzott egy súlyos csönd után. - Ha megmaradsz, soha többé ne kerülj a szemem elé.
Ha nem, akkor tisztességgel eltemetlek. De most takarodj, még mielőtt bevégzem, amit elkezdtem.
Jebnek fúrta az oldalát a kíváncsiság, és még aznap éjjel visszatért a farmra, mert egyre
motoszkált valami a fejében. Az északi domb tetején talált rá Rachelre. Az asszonynak eddig
sikerült eljutnia, mielőtt elvesztette az eszméletét. Jeb csak később tudta meg, hogy mi történt vele,
és miért. Akkor csak az volt világos előtte, az asszony meghal, ha nem segítenek rajta, a
legközelebbi orvosig pedig két nap az út lóháton.

1. fejezet
1873, Wyoming

Blue Parker már egy mérföldről észrevette a lányt a nagy csontú appaloosa hátán, amivel egy éve
állított haza. Blue ennél kiszámíthatatlanabb, izgágább lovat még nem látott. De ha már itt tartunk,
Jessica Blair is meglehetősen robbanékony természetű. No persze nem mindig. Időnként
tüneményesen kedves tud lenni, akár egy igazi, jószívű angyal. Felébreszti az ember
védelmezőösztönét, a szívét meg felzaklatja, feldúlja.
Blue szívét az első pillanatban elrabolta, amikor melegen rámosolygott, és elővillantak gyönyörű,
fehér fogai. Ez két éve történt, azon a napon, amikor kisegítőként elszerződött Jessica apjához az
állatok őszi összeterelésére. Aztán maradt az összeterelés után is, és lassacskán egész jól kiismerte
Jessie-t, akivel együtt dolgozott. Fülig beleszeretett - máskor meg gyűlölte, amikor a lány magába
fordult, elzárkózott tőle és mindenkitől. Vagy amikor összeveszett az apjával, és a mérgét bárkin
kitöltötte, aki épp a közelébe került. Olyankor kegyetlenül gonosz tudott lenni, bár Blue nem hitte,
hogy ez szándékos. Csak feltör a lányból a keserűség. Jessica Blair élete nem könnyű. Ő szerette
volna könnyebbé tenni, de amikor sikerült összeszednie a bátorságát, hogy feleségül kérje, a lány
4
tréfának vette.
A lány egyre közelebb ért Blue-hoz, észrevette, integetett neki. Blue lélegzet- visszafojtva várt, és
reménykedett, hogy megáll mellette. Mostanában olyan ritkán látja. Mióta az apja meghalt, Jessie
nem dolgozott a farmon... egészen a múlt hétig, amikor azok megérkeztek. Blue még sosem látta
ennyire dühösnek Jessie-t. Kiviharzott a házból, és olyan keményen meghajtotta a lovát, hogy
csaknem megölte.
Jessie most megállt, és karját a kapán tartva, előrehajolt a nyeregben. Halvány, kissé féloldalas
mosollyal nézett Blue-ra. - Jeb tegnap látott néhány kóbor marhát délre, a pataknál. Segítenél
nekem befogni őket, Blue?
Előre tudta a férfi válaszát, és amikor Blue boldogan rábólintott, Jessie szája szélesebb mosolyra
húzódott. Ma annyira nyughatatlan és vakmerő. Útközben elhaladt jó néhány munkás mellett, de
tőlük nem kért segítséget, mert ő Blue-t kereste.
Merészen, kihívóan odavágta Blue-nak: - Versenyezzünk a patakig, és ha nyerek, tartozol nekem
egy csókkal.
- Hát akkor gyerünk, kislány, én benne vagyok!
A patak csak néhány mérföldnyire volt. Természetesen Jessie nyert. Blue akkor is nyerni hagyja,
ha a sárga lova van olyan jó, mint Blackstar.
Jessie a versenybe mindent beleadott, hogy egy kicsit enyhüljön az a feszültség, ami felgyülemlett
benne. Kifulladva leszállt a lováról, és kacagva belevetette magát a patakpart magas füvébe. Blue
egy pillanat múlva már ott is volt mellette, hogy lerója tartozását, legnagyobb örömére.
Kívánna ennél többet is, mondogatta magában dacosan a lány. Blue csókja jólesett. Előre tudta,
hogy így lesz, hiszen tavasszal egyszer már megcsókolta, és Jessie élvezte. Az volt életében az első
csók. Jól tudta, hogy más férfiak is szívesen megcsókolnák, de ő a főnök lánya, és az emberek
éppúgy féltek a lány lobbanékony természetétől, mint az apa haragjától. így aztán egyikük sem
merte megtenni. Blue azonban megtette. Jessie pedig cseppet sem bánta.
Jóképű férfi ez a Blue Parker az aranyszőke hajával meg azzal a nagyon is kifejező barna
szemével, ami olyan világosan tudtára adta Jessie-nek, milyen ellenállhatatlan. A legtöbb férfi úgy
néz rá, ahogy Blue, annak ellenére, hogy nőiességét férfiruha alá kellett rejtenie apja miatt.
Az apja. Egészen elkomorult, amikor gondolatai az apjára terelődtek.
Egy hónapja még azon kesergett, hogy mennyire egyedül van ő a világban. Most azonban már
nincs egyedül, és ezt még jobban gyűlöli. Vajon mi üthetett az apjába, hogy megírta azt a levelet,
ami ezeket idehozta a farmra? Jessie látta azt a levelet, és jól ismerte apja kézírását. Miért tette ezt
vele?
Felfoghatatlan, hogy Thomas Blair miért épp attól a személytől kért segítséget, akit mindenkinél
jobban gyűlölt! Épp Jessie ne ismerte volna meg ezt a gyűlöletet az elmúlt tíz év során? Vajon apja
gyűlölete nem tanította-e őt is gyűlöletre?
Az apja azonban megírta azt a levelet. Aztán meghalt, és a levelet, végakaratának
engedelmeskedve, elküldték. Azok aztán idejöttek, és megvonták Jessie-től újonnan felfedezett
szabadságát. Ő pedig nem tehetett ellene semmit, merthogy az apja így rendelkezett.
Ez az egész annyira méltánytalan! Jessie-nek semmi szüksége gyámra. Végül is az apja
gondoskodott arról, hogy egyedül is megálljon a lábán. Tud vadászni, lovagolni - sőt különbül lő,
mint a legtöbb férfi! Ismeri az állattenyésztés minden csínját-bínját, és egymaga is legalább oly jól
elvezeti a farmot, mint az apja.
Eszébe jutott életének első nyolc éve, még mielőtt az apja kivette őt az iskolából, és idehozta a
farmra. Itt aztán szemébe vágta az igazságot az anyjáról, de azért Jessie még így is szerette az apját.
Talán soha nem is szűnt meg szeretni őt, még akkor sem, amikor gyűlölte. Halála tán nem ejtette
iszonyú bánatba? Vajon nem akarta-e megölni azt a férfit, aki lelőtte az apját? De arra is rádöbbent,
hogy apja halála a szabadságot hozta neki. Nem így akarta elérni, mindazonáltal most megkapta a
lehetőséget, hogy valóban önmaga lehessen, ne Thomas Blair nevelése. De ezt a szabadságot
megint elvették tőle.
5
 Magában el kellett ismernie, hogy amit idáig sóvárgott, másodlagossá vált, mert minden vágya az,
hogy megbotránkoztassa őket, hogy megmutassa nekik, mivé tette őt Thomas. Azt akarta, hogy a nő
szégyellje magát, hogy bűntudata legyen, hogy azt higgye, Jessica megzabolázhatatlan és
erkölcstelen. Ezért aztán Jessie elrejtette azt a sok szép ruhát, az összes parfümöt, a szalagokat és
minden ékszert, amit végre megvehetett magának. És ezért kereste meg Blue-t is, hogy kikezdjen
vele, hadd tudja meg a nő, hadd szörnyülködjön.
Gondolatai visszakanyarodtak Blue-hoz. A férfi közben közelebb óvakodott hozzá, és ahogy most
Jessie felé fordult, nyomban újból megcsókolta, de ezúttal jóval mohóbban. Csókolózás közben
szinte észrevétlenül gombolódott ki a lány kék pamutinge, és Jessie döbbenten érezte, hogy a férfi
keze a mellére siklik. Engedje?
Köhentett egy férfi, eldöntve Jessie dilemmáját. Jessie hálás volt, de aztán eszébe jutott, hogyan
fest annak a béresnek a szemében, aki idetévedt. Bárcsak Jeb volna, aki nem tör pálcát felette.
Óvatosan kikandikált Blue válla felett, érezte, hogy az arcát elönti a pír. Idegen férfi, egy
gyönyörű palomino nyergében. Finom metszésű, sötét arcának minden vonásán látszik, milyen
botrányosan mulattatja ez a helyzet. Fiatal, és a fenébe, ilyen átkozottul jóképű férfit Jessie még
sosem látott. Nem volt oka rá, hogy ennyire szégyellje magát. Jaj, bárcsak ne meredne így rájuk ez
a férfi!
Blue szörnyű zavarban feltápászkodott, de Jessie megragadta az ingét, és dühösen meredt rá. Még
képes és felfedi ez előtt az idegen előtt, hogy nincs kifogástalanul felöltözve. Blue arca lángvörös
lett. Jessie vasvillatekintetet vetett, miközben gyorsan összefogta az ingét. Mikor megvolt,
mindketten felálltak, Blue a férfi felé fordult, Jessie meg a háta mögé bújt.
- Sajnálom, hogy megzavartam magukat - szólalt meg a férfi mély hangon, miközben nyilvánvaló
volt, hogy egy cseppet sem sajnálja a dolgot, mivel ez a helyzet kifejezetten szórakoztatja. - Tudják,
elkelne nekem egy kis segítség, így aztán megálltam, hogy beszéljek magukkal.
- Miféle segítség? - kérdezte Blue.
- A Sziklás Völgyet keresem, bizonyos Mrs. Ewing-hoz jöttem. Cheyenne-ben azt mondták, hogy
a farm északra van, és hogy lóháton egy nap az út, de se tegnap, se ma nem volt szerencsém. Meg
tudnák mondani nekem, vajon jó irányba megyek-e?
- Uram, auu...!
- .. .ön itt birtokháborító - fejezte be Jessie Blue helyett, miután jól belecsípett, hogy elnémítsa.
Kilépett a férfi mögül, és zavara egyből szertefoszlott, ahogy a düh úrrá lett rajta. - Meg aztán jó
messzire is van ide a Sziklás Völgy.
Chase Summers jól megnézte ezt a harcias lányt. Meghökkentette az ellenséges hang. Amilyen
helyzetben találta, nem gondolta volna, hogy ennyire fiatal. Tizennégy-tizenöt éves, még gyerek,
nyugodtan viselhet nadrágot. Nagylány már nem engedheti meg magának. A férfi meg, úgy nézte,
húszas évei elején járhat, öreg ahhoz, hogy egy gyerekkel visszaéljen.
Különben se rá, Chase-re tartozik ez az egész. Rezzenéstelenül állta a lány kékeszöld szeme
villámát. Átkozottul csinos a kicsike, a nézése kész káprázat.
- De... - kezdte Blue, Jessie azonban hátulról ismét belecsípett.
- Nem tudtam, hogy tilosban járok - mentegetődzött Chase. - Ha megmutatnák nekem a helyes
irányt, már távozom is.
- Csak menjen mindig észak felé, uram - felelte Jessie, majd éles hangon figyelmeztette -, és
visszafelé ne jöjjön ezen az úton. Mi nem szeretjük az idegeneket a földünkön.
- Igyekszem észben tartani - felelte Chase. Aztán köszönetképpen biccentett egyet, és a patakon
átgázolva ellovagolt. Jessie dühös pillantása elkísérte egy darabon, míg a lány nem érezte magán
Blue éppoly dühös pillantását. Blue arca értetlenséget és haragot tükrözött, Jessie nyomban elkapta
róla a tekintetét. Lenyúlt fegyverszíjáért, fölcsatolta, és még véletlenül se volt hajlandó odanézni.
- Egy pillanat, kislány - ragadta meg Blue a karját, amikor Jessie fölkapta a kalapját, és elindult a
lova felé. - Mi a fenét műveltél itt?
A lány megpróbálta egy vállrándítással elintézni. - Nem szívelem az idegeneket.
6
 - Ezért hazudozol? - kérdezte Blue.
Jessie elrántotta a karját, szembefordult a férfival, tekintetéből lövellt az indulat. Blue haragja
elpárolgott: ez a lány nem mindennapi látvány, ahogy a kékeszöld szeme szikrázik, a melle zihál,
hosszú copfja a keskeny csípőjét verdesi. Jobb keze a fegyverén: Blue nem hiszi, hogy valóban
lelőné, azért fennáll a veszély. Még egyszer nem merne hozzáérni.
- Jessie, én ezt nem értem. Megmondanád, hogy mi dühített fel ennyire?
- Minden! - csattant fel Jessie. - Te! Ő!
- Azt tudom, hogy én mit tettem, de...
- Amit tettél, azzal jobb, ha soha többé nem próbálkozol, Blue Parker!
A férfi elkomorodott. Ezt Jessie nem gondolhatja komolyan. Úgysem fog lemondani róla. De
jobb, ha most eltereli kicsit a lány gondolatait.
- Na és ez az ember mi rosszat tett? Miért hazudtál neki?
- Hallottad, hogy kit keres. - És?
- Gondolod, hogy nem tudom, miért keresi? Blue kapcsolt. - Nem lehetsz biztos benne. Jessie
dühödten kihúzta magát. - Nem-e? Nagyon is jóképű volt. Nyilván az egyik szeretője, és itt pusz-
tuljak el, ha hagyom, hogy a farmomra jöjjön, és az én házamban űzzék kisded játékaikat.
- És mihez kezdesz, ha kiderül, hogy hazudtál, mert a férfi visszajön?
Jessie túl dühös volt ahhoz, hogy ilyesmivel törődjön. - Aztán miből gondolod, hogy valaha is
visszajön? Nyilvánvalóan ő is városi, akárcsak a nő. Az ürgelyukból sem találna ki - tette hozzá
megvetően. - Nem láttad, hogy meg volt pakolva a nyeregtáskája? Élni se tud bolti holmi nélkül. Ha
elér Fort Laramie-be, vagy visszajut Cheyenne-be, nem hiszem, hogy újból kimerészkedne a
prérire, ahol a legközelebbi bolt egynapi járóföldre van. Szépen visszamegy oda, ahonnan jött, és
megvárja, amíg a nő felkeresi - felőlem minél hamarabb.
Blue a fejét csóválta. - Ennyire gyűlölöd?
- Igen, gyűlölöm!
- De hát ez nem természetes dolog, Jessie - mondta a férfi halkan. - Végül is az anyád.
- Nem, nem az! - lépett hátra Jessie, mintha Blue megütötte volna. - Nem az! Az anyám nem
hagyott volna el. Nem hagyta, hogy Thomas Blair átgyúrjon a fiúvá, akit annyira akart. Az anyám
itt halt meg. Az a nő csak egy szajha. Sose törődött velem.
- Lehet ám, Jessie, hogy csak elfogult vagy - mondta a férfi jóindulatúan.
Jessie legszívesebben elsírta volna magát. Elfogult, ő? Hányszor kellett álomba sírnia magát, mert
nem volt senki, aki enyhíthette volna a gyűlölt élete kínját. Tán nem az anyja tehet mindenről? Az
apja annak a szajhának akart folyton-folyvást keresztbe tenni: Thomas Blair Jessie anyját csak így
nevezte. Azért nem engedte Jessie-t intézetbe, mert az anyja azt akarta, hogy művelt, iskolázott
legyen. Megtagadott tőle mindent, ami nőies, mert az anyja azt akarta, hogy igazi hölgy legyen. Az
apja azért nevelte olyanná, amilyen, hogy az anyja gyűlölje. Esztelen módon adósságba verte ma-
gát, hogy valóságos palotát építsen, mert az volt Jessie anyjának szíve vágya, de most már sírhat
utána.
- Ő engem már nem tud megbántani, Blue - mondta Jessie csöndesen. - Régóta nincs szükségem
rá, és most végképp nem igénylem a társaságát.
Érezve, hogy menten kicsordul a könnye, Jessie a lovához futott és elvágtatott. Nem zavarja, ha
sír, csak ne lássák. Délnek tartott: csak el a farmról, ami megríkatta.

2. fejezet

Amikor Jessie belovagolt az udvarra, a nap már lemenőben volt, és hanyatló fénye nyugaton, a
hegyeken túl lilásvörösre festette az eget. Elöl a hatalmas ház tornáca fényárban úszott, ezért Jessie
hátrament, hogy a konyhán át, észrevétlen jusson be. Leszállt a lóról, majd megveregette Blackstar
7
farát, és egy halk szóval az istállóba küldte. A ló ilyenkor egyenesen a bokszába ment, ott várta,
hogy lecsutakolja. Jessie-nek már órák óta korgott a gyomra, és harapni akart valamit, mielőtt
gondoskodna a lováról.
Blackstar kibírja azt a néhány percet. Jessie-től Blackstar bármit eltűrt. Ha mások közelednek
hozzá, vicsorít, sőt rúgással próbálkozik, de Jessie-vel angyali volt. Fehér Villám, amikor neki
ajándékozta ezt a csődört, tudta, hogy vele szelíd lesz. Fehér Villám úgy ért a lovakhoz, ahogy
senki más, és Blackstart csikókora óta Jessie-nek nevelte. Ez azonban titok volt, amire Jessie sosem
jött rá. Ő mindvégig azt hitte, barátságból segít betanítani egy lovat.
Milyen nagylelkű ajándék. A ló kincs az indiánok szemében, és Fehér Villámnak meg bizony nem
sok lova van. De Fehér Villám már csak ilyen. Nem Blackstar az egyetlen ajándék, amit az évek
során, barátságuk kezdete óta Jessie-nek adott. Az igazat megvallva, az öreg Jeb mellett ő Jessie
legjobb barátja. Blackstar épp barátságuk miatt becsesebb mindennél a világon Jessie számára.
Mikor erre gondolt, az istálló felé ügető lovat figyelve, szinte megfeledkezett éhségéről. De a
gyomra nem tűrte, így hát belépett a sötét konyhába, és csöndesen becsukta maga után az ajtót.
A vacsora illata betöltötte a tágas helyiséget, Jessie örült, hogy majd később nagy tányérral ehet
Kate ragujából. Gyorsan körbepillantott, mit kaphatna be addig is, és fülig szaladt a szája a frissen
sült lepények láttán. Ám abban a pillanatban meghallotta anyja hangját az átellenben lévő
nappaliból, és a mosoly menten eltűnt az arcáról. Tört a lepényből, és már ment is kifelé. Ekkor
azonban meghallott egy másik hangot.
Megtorpant, az előszobába nyíló tárt ajtóra meredt. Cseng a füle. Az a hang? Az ajtóhoz
somfordált, ki a folyosóra, a hálószobája előtt megállt. Most már tisztán hallotta a hangot, és
egészen belevörösödött, ahogy felidézte a délutáni jelenetet. A fenébe is, hogy így hazugságon
kapják!
Óvatosan közelebb lépett a nappalihoz, lábujjhegyen, hogy lovaglócsizmája sarka ne kopogjon.
Szerencse, hogy Blackstarhoz nem kell sarkantyú! Vizslatta a szobát, tele a drága kacattal, ami
miatt Thomas Blair eladósodott Jessie rovására.
Jessie-nek háttal, a jól kipárnázott kanapén ott ült az anyja, mellette az idegen. Jessie sóbálvánnyá
dermedt. A férfi hajadonfőtt volt, látszott sötétbarna, hullámos haja.
- El se tudom képzelni, hogy ki lehetett az a lány, Chase - mondta épp Rachel. - Persze még csak
egy hete vagyok itt, úgyhogy egyáltalán nem ismerem Jessica szomszédait.
- Ha mind ilyen ellenséges, mint az a vadóc csitri volt, akkor jobb, ha nem is foglalkozol velük.
Ha nem találkozom a farm egyik béresével, és az nem igazít útba, akkor most megint kint aludnék
valahol a mezőn. Nekem abból egy éjszaka is elég volt, köszönöm.
Rachel elnevette magát. - Úgy látom, legutóbbi találkozásunk óta összeszoktál a civilizációval.
- Ha a kansasi tehenészvárosokra gondolsz... - Chase a fejét csóválta. - De a hotelszoba és a meleg
étel mindig jobb, mint a magányos tábortűz.
- Mindenesetre örülök, hogy végül idetaláltál. Amikor azokat a táviratokat küldtem neked, még
abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán megkapod-e őket. Sosem maradtál meg túl soká egy
helyen. Meg aztán azt sem tudtam biztosan, hogy eljössz-e.
- Hát nem megmondtam, ha bármikor szükséged van rám, csak üzenned kell?
- Tudom. De szerintem egyikünk sem gondolta komolyan, hogy valaha is szavadon foglak.
Legalábbis én nem.
- Nem szeretsz segítséget kérni. - Határozott kijelentés.
- Milyen jól ismersz engem. - Rachel halkan nevetett, és Jessie-nek az idegeire ment ez a hang.
- Tehát, mi a gond, hölgyem? - kérdezte Chase. Jessie megdermedt. Nem tetszett neki a férfi hang-
jából kicsengő gyöngédség.
- Nem vagyok biztos benne, Chase - mondta Rachel habozva. - Legalábbis... még nincs semmi
kézzelfogható. Úgy értem, lehet, hogy feleslegesen kértem a segítségedet. Vagyis...
- Várjunk csak - vágott a szavába Chase. - Nem szoktál te így köntörfalazni, Rachel.
- Egyszerűen csak arról van szó, hogy szörnyen bánnám, ha a nagy semmiért citáltalak volna ide.
8
 - Már most kijelentem, hogy ez egy pillanatig se aggasszon. Akár indokolt a nyugtalanságod, akár
nem, én mindenképp szívesen jöttem. Egyébként se kötött semmi Abilene-hez, mindenképp ideje
volt továbbállnom. Jelentsük ki, hogy ez régóta esedékes látogatás, és ha bármiben a segítségedre
lehetek, csak örömömre szolgál.
- El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked ezért.
- Szót sem érdemel. Most pedig mondd el, mi nyugtalanít.
- Arról az emberről van szó, aki megölte Thomas Blairt.
- Blair volt az első férjed?
- Igen.
- Ki ölte meg?
- Egy bizonyos Laton Bowdre. Találkoztam vele néhány hete Cheyenne-ben, még mielőtt kijöttem
volna ide a farmra. Felkerestem a bankban Mr. Crawleyt, azt az embert, aki elküldte nekem Thomas
levelét. Arra gondoltam, talán ő tudja az okát annak, hogy végül miért gondolta meg magát Thomas
annyi év után.
- A levélből nem derült ki?
- Nem igazán.
- És a bankár tudta az okot?
- Nem. Azt azonban elmondta, hogy Thomas nagy adósságot csinált a banknál.
- Gondolod, hogy azért tett meg téged Jessica gyámjává, mert úgy gondolta, hogy a lány ezt a
helyzetet egymaga nem tudja megoldani?
- Meglehet - mondta Rachel elgondolkodva. - Csak annyit tudok, semmiképpen nem akarta, hogy
Jessica elveszítse a farmot. Ez egészen biztos.
- Te jó ég - hördült fel Chase. - Hogy a csudába segíthetnél te neki? Egyáltalán nem értesz az
állattenyésztéshez.
- Ó, hát Thomas nem is azt várta tőlem, hogy a farmot vezessem, csupán arról kell
gondoskodnom, hogy Jessicát ne érje semmi baj, míg el nem éri a huszadik évét, vagy férjhez nem
megy még húszéves kora előtt. Úgy érezte, Jessica még nem képes rá, hogy úgymond, saját
gyeplőjét kézben tartsa, ezért az elkövetkezendő néhány évben még szüksége van valakire, aki
irányítja, aki kordában tartja. Szinte biztosra veszem, hogy sosem kaptam volna meg ezt a levelet,
ha Thomas két évvel később hal meg. Mr. Crawley azt mondta, hogy a levél már négy éve ott volt a
bankban. Thomast csak az aggasztotta, hogy Jessica ennyire fiatal. Ami a farmot illeti, azt elvezeti
Jessica -, és ahogy én látom, pontosan tudja, hogy mit csinál.
- Ezt ugye nem mondod komolyan?
- De, sajnos igen. - Rachel hangjából némi keserűség csendült ki. - Végül is Thomasnak volt tíz
éve rá, hogy együtt dolgozzon vele, megtanította mindenre, amit a gazdálkodásról meg az
állattenyésztésről tudni kell. Sőt rosszabbra is.
- Rosszabbra?
- Majd meglátod, ha találkozol Jessicával. De, ahogy mondtam, találkoztam a bankban Mr.
Bowdre-ral. Mr. Crawley mutatott be minket egymásnak. Természetesen részvétét nyilvánította,
ami távolról sem volt őszinte, és elmondta nekem, hogy mi történt. Úgy tűnik, valami kártyaparti
folyt az egyik kocsmában, és Thomas valami nevetségesen nagy összeget tett, mivel biztosra vette,
hogy nyerő lapok vannak a kezében. De veszített, és Bowdre-t csalással vádolta. Thomas elment a
fegyveréért, de Bowdre gyorsabb volt, és lelőtte Thomast.
- Mit mond a seriff?
- Azt mondja, ez az igazság. Vagy egy tucat szemtanú volt, akik közül néhánnyal én is beszéltem.
Mind ugyanazt állítja. Azt mondják, tiszta játszma volt. Mindazonáltal nem derült ki, hogy Laton
Bowdre valóban csalt-e, és ennyi idő múltán már nem is fog. A gond csak az, hogy még most is
ennek az embernek a kezében vannak Thomas zsetonjai. Errefelé pedig a kártyaadósságot halálos
komolyan veszik.
- Mint nagy kártyás - vigyorodott el kajánul Chase -, nem mondhatnám, hogy ezt sajnálattal
9
hallom.
- Nos, pontosan ez a legszörnyűbb a dologban. A férfi a pénzét akarja, Jessica meg nem tud
fizetni. Az igazat megvallva, szerintem a farmot követelné tőle, ha Jessica nem tanúk jelenlétében
tárgyal vele az adósságról, és nem csikar ki egy kis haladékot.
- Mennyi a haladék?
- Három hónap.
- És Jessica hogy látja a dolgot?
- Egy cseppet sem aggódik. Azt mondja, hogy az őszi összeterelés után kifizeti Bowdre-t. Jó
néhány északi bányásztáborral van szerződése a marhákra.
- Akkor meg mi a gond, Rachel?
- Ez a Laton Bowdre. Úgy látom, minden hájjal megkent gazember. - Rachel, szája körül
aggodalmas ránccal, végül bevallotta: - Én azt hiszem, Chase, hogy nem a pénz kell neki, hanem a
farm.
- Szerinted tehát csinálni fog valamit, amivel megakadályozza, hogy Jessica kifizethesse?
- Igen, de sejtelmem sincs, hogy mit. Persze lehet, hogy csak képzelődöm. Mindenesetre
nyugodtabb lennék, ha utánanéznél, és elmondanád, hogy neked mi a véleményed róla.
- Természetesen - állt rá a dologra készséggel Chase. - De miért nem fizeted ki egyszerűen az
adósságot, és azzal egyszer s mindenkorra letudnád az egészet? Én nem hiszem, hogy nem
engedhetnéd meg magadnak.
- Gondolod, hogy nem akartam? Én megpróbáltam odaadni a pénzt Jessicának, de ő a képembe
vágta. Semmit sem hajlandó elfogadni tőlem.
- Miért?
Rachel keserűen felnevetett. - Az apja gyűlölt engem, és őt is erre a gyűlöletre nevelte. Elismerem,
jó tanítvány.
Egy pillanatig csönd volt, majd Chase azt mondta:
- Mikor találkozhatok ezzel a makacs nőszeméllyel?
Jessie nem várta meg a választ. Visszament a szobájához, és óvatosan besurrant. Összeszedett
néhány holmit, majd visszatért a konyhába, magához vett egy vekni kenyeret, és csöndesen
távozott.
Csak úgy forrt benne a méreg. Hogy merészelnek ezek itt róla beszélni? Hogy merészelt Rachel
idehívni egy idegent, hogy aztán az beleüsse az orrát az ő dolgába? Még hogy makacs nőszemély?
A nyomorult! Menjen csak nyugodtan Cheyenne-be szimatolni. Aztán jöjjön vissza, és számoljon
be Rachelnek. Utána pedig menjen a pokolba, tűnjön el Jessica életéből. Őt hiába keresi. Addig
vissza se jön, míg ez a nyomorult el nem takarodott innen.
3. fejezet
Rachel rendkívül nyugtalan lett, amikor Jessica még késő este sem került elő. Előbb megkérte
Chase-t, hogy nézzen körül a melléképületekben, de a férfi egyedül jött vissza, s a fejét csóválta.
Jessicának furcsa a napirendje, de ilyen későig még sosem maradt el. Anyja képzelődni kezdett,
felmerült benne mindenféle szörnyű lehetőség.
Rachel Jeb keresésére indult, Chase meg követte. A férfit kezdte bosszantani ez a megfoghatatlan
leányzó, aki szemmel láthatóan fütyül mások érzéseire.
Jebet az istállóban találták, egy beteg csikót ápolgatott. Látszott, nem örül, hogy zaklatják. Chase
tudta, hogy Rachel csak az idejét vesztegeti, mert ő már korábban megkérdezte, hogy a lány
hazatért-e már. Jeb annyit vetett oda, hogy itt nyilván nincs.
- Jeb, kérem, ha Jessica itt van... - kezdte Rachel.
- De nincs. Hazajött, aztán látta, hogy társasága van, és újból kilovagolt.
- Kilovagolt? Mennyi ideje?
- Meg nem tudom mondani.
- Nos, mikor ment el?
- Néhány órája.
10
 - Akkor most már hamarosan itt kell lennie, ugye? - kérdezte Rachel reménykedve.
Jeb egyszer se nézett fel. - Én nem hiszem.
- Miért nem?
- Jól fel volt paprikázva, amikor elment - akárcsak akkor, amikor összeveszett a papájával. Én nem
hiszem, hogy most egyhamar látnánk a kislyányt, legalább egy-két hét, míg visszatér.
- Micsoda?
Jeb végre felpillantott Rachelre. Az asszonyból úgy sütött a rémület, hogy az öreg mégis
megkönyörült rajta. - Ha még a tavalyi évet írnánk, akkor valószínűleg csak néhány napra ment
volna el, merthogy akkoriban az Andersonék tanyájára járt át, ami ide tíz mérföldre van. Akkoriba
azért járt oda, hogy bosszantsa vele a papáját, merthogy az nem volt hajlandó megengedni neki a
további iskolázást. Mr. Anderson tanár volt, onnan keletről.
Rachel meglepődött. - Tehát mégiscsak folytatta a tanulmányait?
- Gondolom - kuncogott Jeb. - De ahogy már mondtam, oda tavaly ment volna, merthogy az
Andersonék visszamentek keletre.
- Akkor meg mi értelme egyáltalán megemlíteni, Mr. Hart? - kérdezte Chase.
Rachel a karjára tette a kezét, hogy elhallgattassa, mivel tudta, hogy Jeb Hart sajátos módon
szokta elmondani a dolgokat. Magától nemigen ad felvilágosítást, de ha mégis megered a nyelve,
akkor időt kell adni neki.
- Semmi baj, Jeb - mondta gyorsan Rachel. - De ha azt meg tudná mondani, hogy maga szerint
most hova mehetett...
- Nem mondta - vágta rá kurtán az öreg, és figyelmét ismét a beteg csikónak szentelte.
- Még csak nem is sejti, hogy hová mehetett, Jeb? Rettenetesen aggódom.
- Attól se lenne könnyebb, ha tudná - figyelmeztette őt előre Jeb.
- Kérem, Jeb!
A férfi habozott, majd megvonta a vállát. - Nagyon valószínű, hogy az indián barátaihoz ment.
Onnan meg csak akkó jön majd vissza, ha kedve tartja.
- Indiánok? De ezek, ugye... biztonságban lesz ott velük?
- Gondolom, éppannyira, mint bárhol másutt.
- Nem is tudtam, hogy vannak itt indiánok a közelben - motyogta Rachel tökéletesen
összezavarodva.
- Nincsenek. Ide lóháton úgy három-négy nap, attól függően, hogy mennyire sietős.
- Ezt nem mondja komolyan! - szisszent fel Rachel, s a rémülettől elkerekedett a szeme. - Úgy
érti, hogy három-négy napig egyedül van úton, és odakint táborozik?
- Mindig így szokta.
- Miért engedte el? - kérdezte Rachel, ijedtségében szándéka ellenére éles hangon.
Jeb egyszerűen felelte neki: - Senki se tudja visszatartani azt a lyányt, ha valamit eltökél. Hát erre
még nem jött rá?
Rachel Chase felé fordult, és kék szemével könyörgőn nézett rá.
- Utána mennél? Egyszerűen nem bírom elviselni még a gondolatát se annak, hogy ott van kinn
egymaga. Csak néhány órája ment el, Chase. Még ma este megtalálnád.
- Rachel...
- Kérlek, Chase!
Ahogy abba a hatalmas, kék szempárba nézett, egyszerűen képtelen volt nemet mondani.
Felsóhajtott.
- Nem vagyok valami jó nyomolvasó, de valahogy csak megtalálom. Nos, merre van az az indián
rezervátum, ahova tart?
- Bizonyára a sosóni rezervátum lesz az, ugye, Jeb?
- mondta Rachel. Meg se várta Jeb válaszát. - Az innen északnyugatra van. De nem hiszem, hogy
túl messzire kellene menned. Egész éjjel biztosan nem lovagol, ugye, Jeb?
Ezúttal megvárta Jeb válaszát. Az öreg úgy nézett rájuk, mintha mindketten megbolondultak
11
volna. - Gondolom, letanyázik valahol éjszakára.
- Na, látod - mondta Rachel Chase-nek. - Ha egyenest északnak, a hegyek felé tartasz, akkor
könnyen rátalálsz.
- De reggel előtt ne számíts ránk, Rachel. Jó néhány óra előnye van.
- Nem számít, hogy mennyi ideig tart, már attól is jobban érzem magam, hogy tudom, te kint vagy
és keresed.
Jeb nézte, ahogy az idegen felnyergel és kilovagol. Igazán szép ló, ismerte el kelletlenül. Kár,
hogy napokon át hiába fárad majd szegény. De hát Jeb igazán nem tehet arról, hogy ezek itt azt
feltételezik, Jessie indiánjai rezervátumbeli indiánok. Nem kötelessége kiigazítani őket. Ő csak
Jessie-nek tartozik hűséggel, senki másnak. Tudja, hogy Jessie nem örülne neki, ha bárki is követné.
Nem épp e miatt az ember miatt kapott dührohamot? Nem épp miatta ment el?
Nagyon is rendjén van, hogy nem mondta el nekik, Jessie a Powder folyó környéke felé tart, olyan
területre, amit a hadsereg 1868-ban átengedett az indiánoknak. Ez az északi sájenek és félelmetes
szövetségeseik, a sziúk vadászterülete. Amikor majd Chase Summers úgy egy hét múlva, üres
kézzel visszatér, akkor jön el az ideje annak, hogy felvilágosítsa. Minden bizonnyal megköszöni
majd Jebnek, amiért megóvta őt attól, hogy ellenséges indián területre merészkedjen.
Végül is valószínűleg az életét mentettem meg azzal, hogy nem beszéltem, okoskodott Jeb. Aztán
többet nem is foglalkozott a dologgal.

4. fejezet

Jessie nem sokkal éjfél után érte el az északi legelőkön dolgozó emberek éléstárát. A melegebb
hónapokban senki nem alszik itt: Jessie egymaga lehetett a kis egyszobás vityillóban. Még tábori
ágy is volt benne. Másnap hajnalban némi élelmet vett magához, és folytatta az útját. Remek
tempóban haladt, úgyhogy a harmadik nap estéjén már célba is ért.
De látnia kellett, hogy hiába tette meg az utat. Bámulta a kanyargós patakon túli területet, ahol
telenként ötven tipi áll itt a fák alatt. Vagy ő jött túl korán, vagy idén azok térnek vissza később
északról, a bölényportyáról. Fehér Villám kis törzse még nem érkezett meg.
Figyelte, ahogy egy mókus végigiszkol a magas fűben. Jól megnőtt a fii a tavasz s a nyár
folyamán. Ez ellátja majd a lovaikat szinte egész télen, míg a törzs újból útra nem kel. Jessie csak
állt, és szomorú vágyódással nézelődött. Annyira készült már erre a beszélgetésre Fehér Villámmal,
rettenetesen csalódott volt. Tavasz óta nem találkoztak, így aztán Fehér Villám még nem is tudja,
hogy az apja meghalt. Most aztán nem is találkozhat vele, majd csak az ősz derekán. Jessie
legközelebb akkor jöhet el ide, ha végeztek az állatok őszi összeterelésével.
Jessie átkelt a patakon, mert úgy döntött, hogy éjszakára itt táborozik le. Egyenesen arra a helyre
ment, ahol már oly sok éjszakát töltött, oda, ahol Fehér Villám anyja, Széles Folyó szokta mindig
felállítani tipi-jét. Milyen kietlen a barátja meg a barátja családja nélkül, hiányzik a gyerekzsivaj
meg az asszonyok hangja, amint munka közben történeteket mesélnek, hiányzik a vadászatról
visszatérő férfiak diadalmas kiáltozása. Sokkal magányosabb, elhagyatottabb itt, mint útközben
bárhol.
Míg megágyazott a földön és fát gyűjtött a tűzrakáshoz, eszébe jutott a legelső alkalom, amikor
nyolc éve erre a vidékre jött. Az apját követte, anélkül hogy az tudott volna róla, és azért követte,
mert apja egy újszülött csecsemőt vitt, s Jessie attól félt, hogy leteszi valahol a picit, és a sorsára
hagyja. Az apja nagyon dühös volt a gyerekre, mert lánynak született. Jessie nem volt annyira naiv,
hogy ne tudta volna, a kicsi a féltestvére.
Az apja a gyereket ide hozta, és Jessie megnyugodott. Akkor még nem tudta, hogy a kisbaba a
nagyanyjához került. Az indián nő, akivel Thomas egy éven át együtt élt, belehalt a szülésbe. Fehér
Villám féltestvére volt. Jessie mindezt jóval később tudta meg.
12
 Mivel biztos akart lenni benne, hogy a kisbaba biztonságban van, miután az apja elment, felfedte
magát az indiánok előtt. Jessie annyira hasonlított az apjára, hogy Fehér Villám anyja nyomban
rájött a kilétére, és mivel tudott angolul, hamar összebarátkozott Jessie-vel. Még Fehér Villám
szigorú mostohaapja, Farkasokkal Száguldó is eltűrte Jessie-t. Thomas Blairt az 1830-as évek vége
óta ismerte, akkoriból, amikor az még prémvadász volt, és azóta is barátságosan kereskedtek
egymással.
Jessie havonta látogatta a kisbabát a hideg beálltáig. Szívéhez nőtt Fehér Villám meg a húga, Kicsi
Szürke Madár, és boldog volt, hisz életében először lelt barátokra. Az apja nem volt melegszívű, az
indiánok hiányt pótoltak Jessie életében.
A következő évben, amikor az idő végre lehetővé tette, hogy Jessie ismét útra keljen észak felé,
kiderült, hogy kis húga a kemény tél során meghalt. Jessie ennek ellenére továbbra is rendszeresen
felkereste az indián tábort, mert úgy érezte, ez az egyetlen hely, ahol önmaga lehet. Még lányruhát
is viselhetett, amit az apja sosem engedett meg neki. Egyre mélyebb barátság fűzte őt ezekhez az
indiánokhoz, különösen Fehér Villámhoz.
Az indiánoknál mindkét világból a legjobbat kapta. Maradhatott a tipi mellett, miként az a fiatal
lányokhoz illik, és megtanították varrni, gyönggyel hímezni, főzni, bölénybőr-tisztogatásra, -
cserzésre. De azt sem nézték rossz szemmel, ha Fehér Villámmal vadászni ment, vagy épp
lovaglásban kelt versenyre a fiúkkal, és részt vett a játékaikban. Mindezt megtehette, mert nem kö-
zülük való volt, ráadásul férfiöltözékben érkezett közéjük, és ügyesség dolgában a férfiak közt is
remekül megállta a helyét.
Elfogadták őt olyannak, amilyen. Mintha-Asszony-nak nevezték. Éjfekete hajával és bőrének
nyári barnaságával olyan volt, akár egy indián. Jessica imádta indián nevét.
Azokról, akiket a legjobban szeretett, eszébe jutott az a férfi is, akit a legjobban gyűlölt: Laton
Bowdre. Középkorú, kopaszodik, és a tekintete beszédes, bujaságról vall, ami gondolatait
egyfolytában leköti. Semmi megnyerő nincs benne, ösztövér piperkőc. Kifejezetten csúf. Jessie-t
leginkább menyétre emlékezteti, akit saját élvezetén kívül semmi nem érdekel.
Mikor először látta, az apjától elnyert kötelezvény alapján a pénzét követelte, de a tekintete Jessie
testét vizslatta pimaszul. Jessie-nek az volt az érzése, ha nem lenne ott más is, a férfi keze is
odavándorolna, ahová a tekintete.
És mennyire igaza volt. A második találkozás már kellemetlenebb volt. A lány a vasútállomásra
tartott, hogy Denverbe menjen egy kis vásárlásra, amikor Bowdre elállta az útját. Nem volt a
közelben védelmezője.
Jessie még most is tisztán emlékezett arra a doromboló hangra.
- Örömömre szolgál, hogy látom, Miss Blair. Alig ismertem meg, kedvesem, ebben a ruhában.
- Ha megbocsát - próbált meg Jessie elhaladni mellette, de Laton Bowdre az útját állta.
- Talán van valamije a számomra? - kérdezte Bowdre mézesmázosan.
Jessie dühbe gurult. - Megállapodtunk, hogy három hónap múlva megkapja a vérdíját.
A férfi vállat vont. - Gondoltam, esetleg szeretne hamarabb fizetni. De ezt persze nem engedheti
meg magának, igaz? Hogy is feledkezhettem meg róla? - Elvigyorodott. - Ugye igazán nagylelkű
dolog volt tőlem, hogy haladékot adtam magának? A kedvességemet tisztességesen még meg se
köszönte.
Jessie a fogát csikorgatta. - Ez igazán szép volt öntől - mondta mereven.
- Örülök, hogy elismeri. Persze azért egy kis kamatot nem bánnék. - Mielőtt Jessie
megszólalhatott volna, gyorsan folytatta. - Kedvesem, esetleg még arról is meg lehetne győzni
engem, hogy az adósság egy részét elfelejtsük, ha maga...
- Ezt felejtse el! - csattant fel Jessie. - Ki fogom fizetni magát, de pénzben!
Bowdre kuncogott a lány felháborodásán, majd csontos kezét kinyújtotta, és megérintette az arcát.
- Gondolkodjon csak rajta. Egy lánynak szüksége van férfira. Akár még a házasságot is fontolóra
venném. Végül is senki sem várhatja el magától, hogy egymaga vezessen egy farmot. Igen, akár
még a házasság is szóba jöhet. - Keze Jessie vállára siklott, majd elindult lefelé.
13
 Jessie ösztönösen cselekedett, öklével úgy képen vágta a férfit, hogy a keze egészen Denverig
sajgott tőle. A férfi döbbenete nem csillapította Jessie haragját, sőt még a szája sarkából kicsorduló
vér sem.
- Soha többé ne merje a kezét rám tenni, Mr. Bowdre! - figyelmeztette fagyosan.
- Ezt még megbánja, kislány - mondta a férfi legalább oly fagyosan, és most már a megjátszott
kedvesség is nyomtalanul eltűnt.
- Azt kétlem - vágta rá dühödten Jessie. - Legfeljebb azt bánhatnám, ha nálam lett volna a
fegyverem, mert akkor magyarázkodnom kéne a seriffnél, hogy miért eresztettem magába golyót.
Hát akkor jó napot, Mr. Bowdre.
Ha csak eszébe jut ez a találkozás, végigfut a hátán a hideg, gyorsan kiverte hát a fejéből.
A lobogó tűz mellett Jessie megtisztította a nagy fajdot, amit aznap lőtt. Ezután a húst
feldarabolta, és egy kis szárított borsóval, fűszerekkel meg egy kis liszttel a vízzel teli fazékba
dobta, majd készleteiből lágy nokedlitésztát gyúrt, és azt is beleszaggatta a fazékba. Már rég
megtanulta, jó étel akkor is kell, ha egymaga van. Sokat számít a kiadós étkezés. Erőt ad a nyereg-
ben töltött hosszú napok fáradtságához.
Miután főni tette az ételt, Blackstarhoz lépett, és alaposan lecsutakolta. Aztán éjszakára egy
takarót dobott a lóra. Hogy ő se fázzon, magán hagyta rojtos szarvasbőr kabátját. Most döbbent rá,
hogy a nyár már elmúlt. Csak egy takarója maradt, azt a lába köré tekerte, és letelepedett enni a tűz
mellé.
Még csak a feléig jutott az ételnek, amikor Blackstar felhorkantott, és toporzékolni kezdett, amiből
Jessie tudta, hogy már nincs egyedül. Jessie okosabb volt annál, semhogy ijedtében felpattanjon. Az
indiánok pontosan erre számítanak a fehér embertől, így aztán ostobaságáért egy nyílvesszőt
kaphatna a hátába. Maradt, ahol volt, meg se mozdult.
Jó néhány percet várt, majd jó hangosan, érthetően és barátságos hangon azt mondta: - Szívesen
veszem a társaságot, és van elég ételem is, amin megosztozhatunk, ha egy kicsit közelebb jönne a
tűzhöz, hogy lássam.
Senki sem felelt. Mondja el talán újból sájen nyelven?
Továbbra sem mozdult, de megpróbálta sájenül.
- Én Mintha-Asszony vagyok, a sájenek barátja. Van tüzem, amin megosztozhatunk, és ételem, ha
hajlandó vagy megmutatni magad nekem.
Választ most sem kapott. Jessie félelem és megköny-nyebbülés között ingadozott, vagy tíz percig
nem volt semmi nesz. Blackstar is lecsöndesedett. Márpedig Blackstar sosem nyugtalankodik
feleslegesen.
S egyszer csak ott termett mellette. Jessie ijedtében a szívéhez kapott. Nem hallotta a férfit
közeledni. Az egyik pillanatban még semmi, a másikban két, mokaszinba bújtatott lábfej
terpeszben, alig néhány centire Jessie keresztbe vetett lábától.
Jessie lassan felemelte a tekintetét, és először egy hosszú, rojtos lábszárvédőt látott, majd a
combközépig érő ágyékkötő fölött széles, csupasz, izmos mellkast, sebhelyekkel, a bátorság és
kitartás bizonyítékaival. Fehér Villámnak is voltak ilyen sebhelyei, melyeket évekkel ezelőtt a
beavatáson, a Naptánc során szerzett.
Ahogy Jessie tekintete még följebb siklott, meglepetten látta, hogy ez a férfi nem lehet több
huszonöt évesnél. Figyelemre méltó arc; feszes rézszínű bőr a széles pofacsonton, sasorr,
ébenfekete szem. A tekintete nem árult el semmit. Hosszú fekete haja hátul szabadon lógott, csupán
elöl volt két vékony fonat. A vállán átvetve íj és nyílvesszők, de a keze üres, mutatva, hogy Jessie-t
nem tekinti ellenségnek.
- Maga aztán jóképű, tudja? - mondta Jessie, miután végigmérte.
Szeme találkozott a harcos tekintetével, és egyszeriben elpirult, mert hirtelen rádöbbent, hogy mit
mondott. A férfi arckifejezése azonban nem változott. Vajon megértette? Jessie felállt, de nagyon
lassan, nehogy megriassza a férfit. Az első reakciót a férfin akkor vette észre, amikor a takaró
leesett róla, és az indián meglátta feszes nadrágját meg az övén a fegyvertartót.
14
 Mielőtt Jessie egyáltalán gondolkodni tudott volna, hogy mit tegyen, a férfi kinyúlt, és szétnyitotta
a kabátját. Az indián tekintete hosszasan elidőzött az ing alatt domborodó lágy halmokon, Jessie
mégsem merte elrántani a kabátját.
Végül aztán az indián elengedte, és Jessie kifújta a levegőt, amit mind ez ideig visszatartott. -
Most, hogy ezt már tisztáztuk, talán beszédbe is elegyedhetnénk. Tud angolul? Nem? - Jessie
átváltott arra az egyetlen indián nyelvre, amit ismert. - Sájen? Maga sájen?
Ekkor a férfi mély, zengő hangján egy hosszú szóáradattal lepte meg Jessie-t. Sajnos ebből az
egészből csupán egyetlen szót ismert fel, és az az egy dakota szó volt.
- Maga sziú - vonta le végül csalódottan a következtetést, mivel a sájen és a sziú nyelv ugyan
hasonlít, mégsem ugyanaz.
Jessie még sosem beszélt sziú harcossal, noha az elmúlt évek során látott már néhányat, olyanokat,
akik felkeresték Fehér Villám táborát. Ez a harcos azon törzsek egyikéből való, melyek még mindig
harciasan dacolnak a fehérekkel; ezek a törzsek olyan erősek, hogy még a hadsereget is rá tudták
kényszeríteni, hogy területeket adjon át nekik. A síkföldi indiánok zömével ellentétben a sziúkat és
az északi sájeneket a fehérek nem tudták leigázni. Vadászterületükként a Powder folyó vidékének
egészét követelték - és meg is kapták. Jessie pedig most itt áll szemtől szemben egy sziú harcossal,
aki őt a saját területén találta.
Riasztó dolgok jutottak eszébe, de hamar elvetette balsejtelmét. Semmi oka félni ettől a harcostól.
Azazhogy... Viszont szólt hozzá, és ez jó jel.
- A fehérek Jessica Blairnek hívnak, a sájenek pedig Mintha-Asszonynak. Gyakran jövök ide,
hogy meglátogassam a barátomat, Fehér Villámot és a családját, de az idén korán jöttem, úgyhogy
reggel visszatérek otthonomba, ami innen délre van. Ismered Fehér Villámot?
A hosszas magyarázatot jelbeszéddel is megtámogatta, már amennyire telt tőle, de a férfi nem adta
jelét, hogy megértette volna. Jessie elhallgatott, a férfi meg tekintetét Jessie-ről a lova felé
fordította.
Odament a lóhoz, majd alaposan szemügyre vette Blackstart, Jessie meg utánakiáltott: - Fehér
Villámtól kaptam.
A harcos végre mondott valamit, de Jessie nem értette. A férfi kinyújtotta a kezét, és végigsimított
a ló horpaszán, majd jót nevetett, amikor Blackstar hátrafordította a fejét, és meg akarta harapni.
Erre aztán Jessie elveszítette a türelmét, és rácsattant:
- A fenébe, nyomban be lehet fejezni a lovam szemrevételezését. Nem adom!
A hangsúly félreérthetetlen kifejezése volt a haragnak, idegen szavak ide vagy oda. Sikerült a férfi
figyelmét magára vonnia, aki most szép lassan visszabaktatott hozzá, és megállt előtte. Ezúttal
olyan közel állt meg, hogy Jessie-nek fel kellett néznie rá, hogy a tekintetük találkozzon.
A férfi arca most már nem volt olyan komor. Ismét megszólalt, és jelekkel mutatta, hogy a nevét
mondja. Jessie igyekezett megfejteni a szavak jelentését, majd végül széles mosoly jelent meg az
arcán, amikor sikerült lefordítania a nevet.
- Kicsi Sólyom! - mondta ki büszkén, de a férfi a fejét rázta. Nem értette.
Jessie mosolyogva újból jelezte a férfinak, legyen közös az étel és a tűz. Ezúttal az indián el is
fogadta az invitálást, és leült a tűz mellé. Jessie visszatért a helyére, és a lábát megint bebugyolálta
a takaróba. Csak egy tányérja volt, amelyre kitett még az ételből, és odaadta a férfinak. Mikor a
tányéron már csak a korábbi adag maradt, a férfi visszaadta. Nézte, ahogy Jessie gyorsan bekapja az
ételt, aztán felkel, hogy megtisztítsa és eltegye az edényeket. Jessie érezte, hogy követik minden
mozdulatát.
Amikor visszatért a tűzhöz, látta, hogy a férfi elterült a fűben; félkönyékre támaszkodva Jessie felé
fordult.
Jessie odább mehetett volna, de ehhez túlfáradt, túl kimerült volt. Lefeküdt, arccal a férfi felé.
Tekintetük találkozott: mintha egy örökkévalóságig bámulták volna egymást. Az indián pillantása
kihívóbb lett. Nem így nézett rá Blue is? Nyilvánvaló volt, hogy Kicsi Sólyom kívánja, mégis
meglepődött, amikor a férfi megveregette maga mellett a füvet, jelezve, hogy szeretné, ha
15
odamenne. Jessie lassan megrázta a fejét, de csak egyre nézett a férfi szemébe. Kicsi Sólyom vállat
vont, utoljára végigmérte Jessie-t, aztán leheveredett, és behunyta a szemét.
Jessie csak nézett, nézett tovább megkönnyebbülten, mégis furcsa zavarban. Mi leli? Végül arra
jutott, hogy a férfi pillantásától van az egész, mintha szeretkezett volna vele az a sötét, igéző szem.
Am ahogy Jessie lassanként álomba merült, már nem Kicsi Sólyom pillantása lebegett előtte,
hanem másvalakié, éppoly sötét: Chase Summers szeme.

5. fejezet

- Látnod kellett volna őt, Jeb - mondta Jessie, miközben levette Blackstar hátáról a nyerget. Tíz
perce ért haza, és azóta megállás nélkül beszélt. - Büszke volt és dölyfös, annyira indián, ha érted,
mire gondolok.
Jeb kérdőn húzta fel egyik szemöldökét. - És te egyáltalán nem ijedtél meg tőle, egy sziútól?
- Hát, egy kicsit, különösen akkor, amikor a tudtomra adta, hogy... hogy akar engem.
- Tényleg? - mondta Jeb. - Hát nem ártott meg, annyit látok.
- Merthogy nincs mi meglátszódjon - mondta ki egyszerűen Jessie. - Visszautasítottam, és ő
tiszteletben tartotta az óhajomat.
- Ezt komolyan mondod?
- Nem hiszel nekem? - kérdezte Jessie. - Igazság szerint, nem támadhatott meg azok után, hogy
ételt adtam neki. Tudják, mi a tisztesség. Vagy netán kételkedsz, hogy egyáltalán megkívánt?
Tudod, Jeb Hart, vannak férfiak, akik még ilyen öltözékben is vonzónak tartanak engem.
- Ugyan már, nehogy itt bedühödjél nekem, kislyány.
Jessie most nem volt dühös. - Nos, mindegy - folytatta -, mire reggel felkeltem, már eltűnt.
Gondolhatnám azt is, hogy az egészet csak álmodtam.
- Azt' biztos, hogy nem így volt?
Jessie lesújtó pillantással nézett rá. - Igen, biztos. A fű még le volt nyomódva ott, ahol aludt, és
hátrahagyta nekem ezt. - A zsebéből egy kék tollat vett elő.
- Mit gondolsz, miért hagyta ezt ott?
Jessie megvonta a vállát. Nem tudta. - De azért, azt hiszem, megtartom. - Elmosolyodott. - Csak
azért, hogy emlékeztessen egy jóképű férfira, aki vágyott rám.
Jeb felmordult: - Veszedelmesen huncut lyány kezdesz lenni, Jessie Blair. Én még ilyet nem
hallottam, ez a sok beszéd a mindenféle vágyakról, azt' még alig vagy tizennyolc.
- Ez csak azért van, Jeb, mert te most is, mint mindig, fiúként kezelsz engem. Viszont sok lány
már az én koromban rég férjnél van, úgyhogy véleményem szerint már rég esedékes egy kis
romantikus kaland.
- Jó van, csak nehogy Rachel meghallja - dünnyögte Jeb. - Betegre izgúta magát miattad az elmúlt
héten.
Ahogy szóba került az anyja, Jessie egy csapásra teljesen megváltozott.
- Halálra kínzott minket, többieket az aggodalmával. Azt a fickót is kikűdte, még aznap éjjel, hogy
keressen meg.
- Hogy mit csinált? - csattant fel dühödten Jessie. - Hogy merészelte... ?
- Hé, nyugi. Nem talált meg, vagy igen? És még nem tért vissza.
Jessie tűnődött kicsit, aztán fülig szaladt a szája. Felnevetett. - Tényleg? Hát ez csodás! Végül
csak elkeveredett.
Jeb elgondolkodva nézett rá, majd azt mondta:
- Úgy látom, nemigen kedveled.
- Te mit éreznél, ha jönne egy idegen, és beleütné az orrát a dolgaidba?
- Ilyet tett?
16
 - Még nem - vágta rá kurtán Jessie. - De hallottam, amikor Rachel megkérte rá, és azt is hallottam,
hogy a fickó beleegyezett. így aztán én csak örülnék neki, ha sose jönne vissza.
Chase öt nap múlva jött meg. Halálosan kimerült, elcsigázott és koszos volt, és egyáltalán nem
repesett az örömtől, hogy Rachelnek azt kell mondania, nem járt sikerrel. Több mint kétszáz,
iszonyú, poros mér-földel tett meg, hogy eljusson abba az átkozott rezervátumba, de minek? Az
ottani felügyelő még csak nem is hallott soha Jessica Blairről. De azok az indiánok se tudtak
mondani neki semmit, akik beszéltek angolul. Egy teljes napot töltött el azzal, hogy bejárta a
vidéket, és kérdezősködött, de most már biztos benne, hogy senki sem tud semmit.
Jeb épp a nyergesben volt, az istálló elülső részében, amikor Chase bevezette Goldenrodot. Chase
rámeredt, és az elmúlt másfél hét minden fáradtsága, minden dühe fortyogva tört fel benne. Jeb
azonban életének hatvan éve alatt megtanulta, hogyan vágja ki magát a csávából, hogyan járjon túl
a mocskok eszén.
- Nahát, maga aztán igazán gyors volt, ifjú ember! - jegyezte meg Jeb szívélyesen.
- Valóban? - vágta rá Chase élesen. - Nem is csodálkozik?
- Miért csodálkoznék?
- Hogy miért? Szerencsejátékos vagyok, és fogadni mernék az utolsó centembe, maga nem
számított rá, hogy én valaha is visszatérek.
Jeb elvigyorodott. - Ebül szerzett jószág ebül vész el, ilyen fogadást sose kötnék. Az igazság az,
hogy körülbelül ilyenkorra vártam - és épségben, merthogy amerre maga járt, az eléggé
biztonságos. Jó néhány éve nem volt már semmi gond azon az úton.
- Ez mellékes - mondta Chase fagyosan. - Csak az időmet vesztegettem azzal, hogy elmentem a
sosóni rezervátumba, és szerintem maga ezt pontosan tudta.
- Hát, igaz, ami igaz, szólhattam volna magának...
- És miért nem szólt?
- Mert nem kérdezett - vonta meg a vállát Jeb. - Nem az én hibám, hogy maga meg a hölgy úgy
gondolták, hogy Jessie indiánjai a sosónik. Uram, én szívességet tettem magának azzal, hogy
tartottam a szám, merthogy Rachel igencsak eltökélte, hogy utána küldi. Nemigen örült volna, ha
arra kell mennie, amerre a kislyány ment. Fehér ember nem jár arra, ha van egy kis esze.
- Merre? Hát hova a pokolba ment ez a lány? És nekem ne jöjjön itt újabb ostobaságokkal az
indiánokról!
- Nem értem, hogy miért ilyen mérges - morogta Jeb. - Valószínűleg megmentettem az életét,
aztán köszönetképpen meg ezt kapom!
-A fene essen magába, vénember! - robbant ki Chase. - Ha nem lenne már ilyen közel a sírhoz, hát
istenemre odaküldeném. Most pedig egyenes választ akarok, és semmiféle...
- Hagyja őt békén!
Chase egyszeriben a dühös hang felé fordult, és döbbenten látta maga előtt azt a lányt, aki a
legelső alkalommal, amikor a farm felé tartott, rossz irányba küldte. - Már megint te! Mit keresel itt,
te gyerek? - Amikor a lány nem felelt, Jebhez fordult: - Ki ez a lány?
Jeb igyekezett magába fojtani kirobbanó derűjét, de nem igazán sikerült neki. Tudta, hogy itt most
szikrázni fog a levegő, és nem volt kétséges számára, hogy ki fog megperzselődni. De úgy
gondolta, nem árt az ennek a fickónak, megérdemli.
- Ugyan, hát ő az a lyány, akit keresett - felelte ártatlan képpel Jeb.
Ahogy Chase ismét a lány felé fordult, elhatalmasodott rajta a düh. - A rohadt életbe! -
káromkodta el magát. - Szíjat kéne hasítanom a hátából!
Jessie hátralépett, és keze automatikusan a csípőjén lógó fegyverhez ért. - Én nem próbálnám meg,
uram - mondta neki fagyosan nyugodt hangon. - A maga helyében eszembe se jutna.
Chase gyanakvón méregette. A fegyvert eddig nem vette észre, mert csak azt a finom, ovális arcot
látta, azt az arcot, mely valami bosszantó oknál fogva oly gyakran lebegett előtte az elmúlt másfél
hét során. Mennyi időt vesztegetett el azzal, hogy kereste őt, ezt a lányt, immáron nem Rachel arc
nélküli lányát, hanem ezt a kis fiúruhában járó, zabolátlan bakfist. Úristen, de szerette volna
17
alaposan elfenekelni!
Chase-ben továbbra is fortyogott az indulat, de dühét sikerült magába fojtania. - Valóban képes
lenne lelőni engem, kislány? - kérdezte.
- Jobb, ha elhiszi neki - vetette közbe a háta mögül
Jeb.
Chase szelídebb arckifejezést erőltetett magára, és legelbűvölőbb hangján megismételte a kérdést:
- Megtenné, Jessica?
Jessie nem tudta hova tenni a pálfordulást, de azért nem enyhült meg. Dühének egy része pusztán
védekezés volt, hisz hazudott ennek az embernek, és ezt mindketten tudták. De főképp azért volt
dühös rá, mert üvöltözött Jebbel, és ehhez nincs joga.
- Csak tartsa magát távol tőlem, és akkor nem kell megtudnia.
- Akkor azt hiszem, jobb, ha megtartom a három lépés távolságot - adta meg magát Chase a falnak
támaszkodva. - De abban ugye egyetért velem, hogy nekünk, magának meg nekem, van némi
tisztáznivalónk?
- Nem - vágta rá Jessie. - Nekem magával nincs mit tisztáznom, viszont jól teszi, ha az eszébe
vési, amit most mondok. Ne merje többé zaklatni Jebet! Ő nekem dolgozik, és nem köteles
válaszolni a maga kérdéseire. Még a pontos időt sem köteles megmondani magának, ha nem akarja.
Maga nem dolgozik itt, úgyhogy nincs joga megzavarni őt a munkájában. Remélem, világosan
beszéltem, uram?
- Igen - felelte Chase elszántan. - És, mivel a kérdéseimre úgyis ön tud válaszolni, mi lenne, ha
felvilágosítana, hogy miért hazudott nekem?
Jessie fenyegetően villámlott rá. - Mert semmi keresnivalója itt! - csattant fel. - És ez minden, amit
tudnia kell.
Azzal Jessie sarkon fordult, és kifelé indult az istállóból, de Chase megállította: kattant a kezében
a fegyver kakasa. Fagyosan rászólt: - Álljon csak meg ott, ahol van, kis pukkancs.
Jessie hátrafordulva döbbent hitetlenkedéssel nézett rá alig harminccentinyiről. Egy pillanatig
holtra rémült a rászegeződő fegyvertől, aztán lebiggyesztette az ajkát. - Nem fogja elsütni -
jelentette ki határozottan. - Ha rám lőne, hogyan magyarázná meg a drágalátos Rachelének?
És már lépett is ki az istálló ajtaján. Chase dühösen elrakta fegyverét. Jeb rekedt göcögése csak
még jobban felbosszantotta. Nem volt még rá példa, hogy egy nőszemély ennyire feldühítse, nem is
hagyja annyiban.
Jessie után indult, utolérte, mielőtt a házba léphetett volna. Jessie későn hallotta meg, mire észbe
kapott, a férfi egy határozott mozdulattal megállította, elvette tőle a fegyvert, és elhajította az
udvaron.
- Márpedig beszélni fogunk - jelentette ki Chase.
- Egy fenét fogunk mi beszélni! - üvöltötte Jessie, és minden egyes szóval nőttön-nőtt hangjának
ereje. Még mielőtt befejezte volna, már lendítette is öklét a férfi felé.
Chase elkapta a csuklóját, és hátracsavarta jobbról is, balról is, így aztán Jessie csak a lábával
rugdoshatott felé. - Féligazság, amit odabent mondott - jelentette ki Chase határozottan. - Nem arról
van szó, hogy nem merem lelőni, taknyos. Nem akarom. De kész vagyok jól elfenekelni, ha nem
hagyja ezt abba, mert megérett rá.
Jessie nyomban abbahagyta az ellenkezést, és nyugodtan simult a férfihoz. Chase így tartotta egy
darabig, hogy a lány egy kissé lehiggadjon. Közben azonban nagyon is erőteljesen érezte a lány
testét. Ez megzavarta. Mit is mondott Rachel, hány éves a lánya? Tizennyolc! Érett, kifejlett nő,
még akkor is, ha nem úgy viselkedik, és öltözéke e tényt jól leplezi. Lágy, telt keblek nyomódtak
Chase mellkasához. Nem csoda, ha e közelség a testét is válaszra késztette.
Chase csöndesen elkáromkodta magát, kissé eltolta magától Jessie-t, de csuklóit továbbra sem
engedte el. Alaposan szemügyre vette, és most már látta azokat a csábos idomokat, melyek
korábban elkerülték figyelmét a szorosan rásimuló nadrág alatt, és megakadt a szeme az ingnek
feszülő, teli domborulatokon is. - Most már hajlandó tisztességesen viselkedni?
18
 Jessie lehajtotta a fejét, és olybá tűnt, mintha elismerte volna vereségéi. - Annyira szorítja a
kezemet, hogy fáj- mondta.
A férfi Lazított a szorításon. Amint ezt megtette, Jessie egyből kirántotta a kezét, és futni kezdett a
ház felé. Chase a tornác lépcsőjénél érte utol. Most már beleli a pohár. Jessie sikoltozott, ahogy
Chase leült a lépcsőre, és keresztben az ölébe fektette. Jessie minden erejével küzdött, és próbált
szembefordulni vele, de a férfi továbbra is csak nyomta lefelé. Jessie meg egyfolytában sikított.
Rachel meghallotta a nagy lármát, majd amikor kifutott a tornácra, és meglátta a jelenetet,
felháborodott. - Hagyd abba, Chase!
Mivel ez a sziszegve hadakozó vadmacska teljesen lekötötte, Chase nem tudott hátrafordulni,
hogy Rachel-re nézzen. Mérgesen így szólt: - Rászolgált, Rachel!
- így nem lehet bánni Jessicával, Chase. - Odalépett hozzájuk, és szembefordult a férfival. - Most
pedig engedd el!
Chase dühödten rámeredt, majd lassacskán kijózanodott. - Igazad van. Ha rászolgált is, nem az én
dolgom megfenyíteni a gyerekedet.
Elengedte Jessie-t, aki, amint szilárd talajt érzett a lába alatt, Chase felé fordult, és lendületből
orrba vágta. A férfi annyira meglepődött, hogy Jessie-nek sikerült egérutat nyernie a házba. Chase
felmordult, s eredt volna utána.
Rachel megfogta a karját. - Hagyd, Chase!
- Láttad, hogy mit csinált velem ez a kis dög? - üvöltötte dühösen a férfi.
- Igen, és rászolgáltál - vágta rá Rachel élesen. Aztán nyugodtabb hangon így folytatta: - Fiatal nő,
Chase. Nem lehet ilyen durván nekiesni.
- Még hogy fiatal nő! Csak egy elkényeztetett, komisz taknyos. - Megtapogatta az orrát, és a keze
csupa vér lett. - Eltörött?
- Hadd nézzem. - Rachel óvatosan megvizsgálta, majd megrázta a fejét. - Nem hiszem, hogy
eltörött, de elég csúnyán vérzik. Gyere, menjünk be, hogy elláthassam.
Chase belépett az ajtón, de rendkívül óvatosan, mintha arra számított volna, hogy Jessie előpattan,
és még egyet behúz neki. Rachel észrevette, hogy körülnéz, és azt mondta: - A szobája ajtaja nyitva
van, úgyhogy valószínűleg már hátul kiment.
- Ha Jessie-ről beszéltek - szólt közbe Billy Ewing, aki ekkor jelent meg az előtérben -, épp most
lovagolt el Blackstaron.
- Nyilván megint elment, hogy kiduzzogja magát - jegyezte meg Chase.
- Ki? Jessie? - nevetett fel gúnyosan Billy. - Nem, neki dolga van. Mondta is, amikor
megkérdeztem tőle, hogy hova megy. Veled meg mi történt?
- Te azzal ne törődj!
- Remek! - kiáltott fel Billy, ahogy megfordult, és visszament arra, amerről jött. - Az ember sosem
kap egyenes választ a felnőttektől.
Rachel elmosolyodott. Annyira más a fia, mint az elsőszülött gyermeke. Ha egy gyermek
megkapja mindkét szülője szeretetét, egészen más lesz. Billy olyan kedves és szeretetre méltó, nem
úgy, mint Jessica. Ez olyan szomorú.
- Az ember nem kap egyenes választ a makacs, önfejű csitriktől sem - dörmögte Chase.
- Hogy?
- A lányod véletlenül nem mondta el neked, hogy hol járt? Mikor jött vissza?
- Öt napja - felelte Rachel. - És nem, nem volt hajlandó elmondani nekem, hol volt. Megpróbáltam
beszélni vele, de azzal vádolt, hogy én csak megjátszom ezt a nagy aggodalmat, hogy csak
színészkedem. Azt mondta, nekem ehhez semmi közöm, és nincs jogom téged utána küldeni. Azt
hiszem, valójában azért volt annyira dühös, mert te utána mentél.
- Én kezdem azt hinni, hogy ez a te Jessicád egyfolytában dühös. Akarod tudni, hogy miért ment
el aznap este? Azért, mert én itt voltam.
- Ezt ő mondta neked?
- Nem kellett mondania - felelte Chase. - Az a helyzet, hogy ő az a gyerek, akiről már beszéltem
19
neked, az, aki aznap hazudott nekem, és teljesen megkavart. Biztosra veszem, hogy ezért ment el.
Nem mert a szemembe nézni, amikor látta, hogy mégiscsak sikerült ideérnem.
- De Chase, te azt mondtad, hogy az a lány egy férfival volt, és hogy éppen...
- Tudom, hogy mit mondtam. De az bizony Jessica volt. - Komolyan gondolta-e vagy sem, de
gonoszul így folytatta: - Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy innen fúj a szél, hogy egy héten
át egy férfival volt valahol.
- Ez azért már túlzás, Chase Summers - védte a lányát Rachel.
- Jó, jó, de mit csinálsz most vele? Te vagy a gyámja, Rachel. Az apja a te gondjaidra bízta.
Egyszerűen csak hagyod, hogy azt tegye, amit akar?
- Mégis mit tehetnék, ha nem hajlandó szóba állni velem? Nem hiszi el, hogy én szeretem, és
törődöm vele. Hogyan férkőzhetnék a szívéhez, ha gyűlöl?
- Megmondom neked, hogy én mit tennék.
- Azt már láttam, hogy te mit tennél - mondta Rachel komoran. - Ez elfogadhatatlan. Kell lennie
más megoldásnak is.
- Férjet kell keresned neki, és azzal letudtad a dolgot. Fájjon a más feje miatta.
Rachel nem felelt, de elgondolkodva nézett Chase-re. Támadt egy ötlete, ami Jessicának
egyáltalán nem tetszett volna.
6. fejezet

- Nem láttad a nővéremet? - kérdezte Billy Chase-től, ahogy kilépett mellé a tornácra.
- Tegnap óta nem - dörmögte Chase. - De legalább édesanyád ezúttal nem kérte, hogy menjek
utána, mert este nem jött haza.
- De hisz hazajött - mondta Billy. - Jó későn, de hallottam, amikor megérkezett, és bement a
szobájába. Ma reggel viszont elszalasztottam. Azt reméltem, megengedi, hogy ma kilovagoljak
vele.
Chase elmosolyodott Billy rajongó lelkesedésén.
- Úgy látom, te jobban érzed magad itt, mint a városban?
- Az már biztos. Hát ki ne érezné itt jobban magát?
- Én valahogy a várost jobban kedvelem.
- De hát te sokáig éltél itt nyugaton, vagy legalábbis anya ezt mondta. Nekem itt minden új.
- És mi lesz az iskolával? Ha jól emlékszem, a Ewing-ház egyik aranyszabálya, hogy tanulj,
különben megjárod. Vagy netán másképp van, mióta Jonathan Ewing... - Chase hirtelen elnémult,
átkozta magát, amiért ilyen ostobán eljárt a szája. Miket beszél itt?
- Semmi baj - sietett a segítségére Billy. - Már három éve, hogy apa meghalt. Most már nem fáj,
ha beszélünk róla. De ami az iskolát illeti, jobban örültem volna, ha nem emlékeztetsz rá. Anya azt
mondta, hogy valószínűleg hamarosan visszaküld Chicagóba, mivel lóháton egy napra van ide a
legközelebbi iskola.
- És te nem akarsz menni?
- Egyedül nem - ismerte el Billy. - De anya azt mondja, hogy nem hagyhatja itt egyedül Jessie-t
sem,
Jessie-nek meg biztosan esze ágában sincs visszamenni velünk. Én nem is hibáztatom ezért Jessie-
t. Én sem adnám fel ezt a farmot, ha az enyém volna. Csak azt szeretném, ha én is itt maradhatnék.
- Hát, szerintem édesanyád nemigen akar elválni tőled - vigyorodott el Chase. - Úgyhogy
valószínűleg egy darabig még itt leszel. Élvezd, amíg teheted.
- Abban nem lesz hiba - felelte Billy. Aztán, mivel látta, hogy Chase önkéntelenül dörgölgeti az
orrnyergét, megkérdezte: - Mi történt tegnap?
Chase oldalvást rásandított, és már azon volt, hogy letorkolja. Aztán vállat vont. Billy nem akart
rosszat.
- A nővéred orrba vágott.
20
 - Komolyan? - vigyorodott el Billy, és kék szemében csodálat ragyogott.
- Én nem tudom, hogy mi olyan vicces ezen - mondta Chase mogorván, miközben a szeme
összeszűkült.
- Egyáltalán nem vicces - nyugtatta meg gyorsan Billy. - Csak az, hogy szóval, úgy értem, nem
sokkal magasabb nálam, te meg kétszer akkora vagy, mint ő. Persze nincs ebben semmi különös, ha
Jessie-ről van szó. Ő aztán bármit meg tud csinálni.
Chase a fejét csóválta. Tipikus hősimádat. Ennek a gyereknek a szemében egy lány a hős. Igazán
abszurd. Rachel tud erről?
- Szereted őt, igaz? - kérdezte Chase színtelen hangon.
- Hát persze. Én még csak nem is tudtam, hogy van egy nővérem, míg anya meg nem kapta azt a
levelet, és utána beszélt nekem Jessicáról - akarom mondani Jessie-ről - helyesbített. - Tudod, nem
szereti, ha Jes-sicának hívják. És ő olyan más! Meg gyönyörű. Otthon a fiúk el se fogják hinni
nekem, ha majd mesélek nekik róla. - Lehalkította a hangját. - Úgy szeretném, ha legalább egy
kicsit kedvelne.
Chase kihúzta magát. - Hát ezzel meg mit akarsz mondani? Csak nem töltötte ki rajtad is a
mérgét?
Billy zavartan elfordította a fejét. - Bárcsak megtenné - mondta. - De az az igazság, hogy
keresztülnéz rajtam. Bár tudom, hogy előbb-utóbb sikerül majd megnyernem - tette hozzá
bizakodón. - Ő csak azért keménykedik, mert azt hiszi, muszáj neki. Én ezt meg is értem. Végül is
még csak tizennyolc éves, és nála idősebb férfiakat kell irányítania. Ehhez egy lánynak keménynek
kell lenni. Egy lánynak itt, ezen a vidéken már csak azért is keménynek kell lennie, mert lány.
Chase egészen elképedt. Hogy egy kilencéves fiú ennyire tisztán lásson. Döbbenetes. Mindaz,
amit Billy mondott, ésszerű volt. A lány viselkedését mindenképp megmagyarázza. Chase
egyszeriben más megvilágításban látta Jessica Blairt.
Billyre nézett. - Mit szólnál hozzá, ha most mi ketten mennénk el lovagolni? Magad mondtad,
hogy a nővérednek vezetnie kell ezt a farmot, úgyhogy valószínűleg túl elfoglalt ahhoz, hogy
kilovagoljon veled.
Jessie holtfáradt volt, amikor aznap késő este belovagolt az udvarra. Kint is maradhatott volna a
legelőn, hogy másnap reggel korán kezdhessen. Azoknak a marháknak az összeterelése, amelyeket
majd északra hajtanak, hogy teljesítse szerződéseit, nehéz és hosszú munkát jelent az
elkövetkezendő hetekben. Jessie-n azonban úrrá lett a kíváncsiság, így aztán hazalovagolt, hogy
lássa, vajon anyja barátja továbbállt-e már.
Nyomban tudta a választ, amint bevezette az istállóba Blackstart, mivel ott volt az a gyönyörű,
aranybarna palomino Jeb öreg aranyderese mellett. Furcsamód Jessie maga sem tudta, mit is érez.
De túl fáradt volt most ahhoz, hogy ilyesmin tűnődjön.
Már a gondolat is, hogy ilyen kimerülten le kell vennie Blackstar majd tizennégy kilós nyergét,
letaglózta Jessie-t. Lámpát gyújtott, majd bevezette a lovat az állásába, és csak azt sajnálta, hogy
Jeb már nyugovóra tért.
Nincs mese, intézkedik egyedül, aztán megy, és nyomban ágyba bújik. Bár majd éhen halt, ahhoz
is túl fáradt volt, hogy készítsen magának valami ennivalót. Amikor elindult, a férfiak épp enni
készültek, de neki sielnie kellett, mivel három óra az út vissza a farmig.
- Segíthetek?
Jessie összerezzent, és ahogy a hang irányába nézett, ott látta Chase Summerst, aki Blackstar
állásának deszkafalát támasztotta. Kék pamuting volt rajta, betűrve fekete nadrágjába. Az inge
nyitva volt, így láthatóvá vált mellkasának sűrű, sötéten göndörödő szőr-zete. Jessie-t felkavarta a
férfi rendkívüli vonzereje, és fájdalmasan hasított bele a tudat, hogy ezt az embert sosem szeretheti.
- Nem tudtam aludni, és véletlenül észrevettem itt a fényt - mondta Chase barátságos hangon -, így
aztán arra gondoltam, kijövök és megnézem, ki az, aki még ilyenkor is fenn van.
Jessie nem szólt egy szót sem, gyanúsnak találta ezt a hirtelen közeledést. Nem felejti, mit akart ez
tenni vele. Vajon miért ilyen barátságos most, azok után, hogy orrba vágta? Jessie látta, hogy a férfi
21
orra nem dagadt meg, csak egy kicsit elszíneződött, amit szinte észre sem lehet venni. Bosszantotta
a dolog, úgyhogy magában megfogadta, hogy legközelebb nagyobbat üt.
Jessie hátat fordított, és elkezdte kicsatolni a nyereghevedert, remélve, hogy a férfi odébbáll, ha ő
továbbra is levegőnek nézi. De amikor nekilátott, hogy leemelje a nyerget, a férfi már ott állt
mellette. Megfogta és könnyedén fellökte a nyerget az állás oldalfalára. Jessie nem köszönte meg
neki, rá se nézett, Blackstart csuta-kolta sebesen, majd enni s inni adott neki.
Amikor végzett, továbbra se szólt egy szót sem, csak elment Chase mellett, majd eloltotta a
lámpát, és elindult a ház felé. A férfi utánament, és ott lépdelt mellette.
- Nem könnyíti meg a dolgomat, igaz? - kérdezte halkan Chase. Aztán, hogy Jessie még mindig
nem felelt, felsóhajtott. - Nézze, Miss Blair, én tisztában vagyok vele, hogy ismeretségünk
meglehetősen rosszul indult, de vajon mi okunk lenne rá, hogy ezt továbbra is így folytassuk? Ha
megengedi, szeretnék bocsánatot kérni öntől.
Jessie csak ment tovább, de egy idő múlva megkérdezte: - Na és miért kér bocsánatot?
- Hát... mindenért.
- Valóban sajnálja a dolgot, vagy Rachel Ewing beszélt a lelkére?
Chase arca megrándult, olyan fagyos hangon mondta ki anyja nevét. Rachel nem túloz. Ez a lány
valóban gyűlöli. Szerette volna megtudni, hogy miért, ám erre nem ez volt a legmegfelelőbb
pillanat. Végre sikerült szóra bírnia, jobb, ha semmit nem erőltet.
- Én nemigen szoktam bocsánatot kérni, Miss Blair. Ha ez nem a saját ötletem lett volna, akkor
most se tenném, elhiheti.
- Tehát elmegy?
Chase döbbenten megtorpant. - Hát képtelen elfogadni a bocsánatkérésemet?
- Ugyan - mondta Jessie könnyedén, miközben ment tovább. - De még nem válaszolt a
kérdésemre.
De Jessie mintha nem is lett volna kíváncsi a válaszra. Befordult a konyhába vezető hátsó ajtón.
Rachel kis lángon égve hagyott egy lámpát, amit most Jessie felcsavart.
Chase követte, majd ahogy belépett, a lány háttal állt neki a konyhai pultnál, és épp egy
babkonzervet nyitott ki. Mikor Jessie nekilátott a hideg babnak a dobozból, Chase elfintorodott.
- Hiányoltuk a vacsoránál - mondta, miközben becsukta maga után az ajtót. - Azt hiszem, a
tűzhelyen van a maradék, ha éhes.
A lány villámló szemekkel fordult felé, és Chase nyomban tudta, hogy valami fájó pontra
tapintott. Valóban, Jessie azóta nem ült le Kate remek főztjéhez, mióta Rachel és Billy megérkezett.
Ezzel mutatta, úgy érzi, hogy sikerült kiűzniük őt a saját házából. Önkéntes a száműzetés, de a
dolgon mit sem változtat.
-A mai vacsora nem is volt olyan jó - tette hozzá gyorsan Chase, ami persze hazugság volt, de úgy
tűnt,Jessie-t kissé lecsillapította. Már nem meredt fenyegetően Chase-re, hanem ette tovább a hideg
babot.
Jessie eredetileg nem is akart enni, azt tervezte, hogy egyenesen az ágyba megy. De most,
valamilyen oknál fogva, már nem is érezte magát annyira fáradtnak.
- Még nem válaszolt a kérdésemre, Mr. Summers - jegyezte meg csakúgy mellékesen Jessie.
- Úgy néztem, nem igazán mutat hajlandóságot, hogy beszéljen velem. - Chase mosolyogva
törekedett könnyed hangra.
Jessie elkomorult. - Én válaszoltam arra az egyetlenegy kérdésre, melyet joga volt feltenni nekem.
Megmondtam, hogy miért hazudtam magának. De az a kérdés, amit én tettem fel önnek, engem is
érint, Mr. Summers. Hálás lennék, ha válaszolna rá.
- Mi is volt az a kérdés? - kertelt Chase.
Jessie dühödten lecsapta a konzervdobozt. - Szántszándékkal bosszant, Summers?
- Maga mindent ilyen komolyan vesz? Soha nincs egy kis vidámság az életében? - Amikor Jessie
távozni készült, Chase elkapta a karját, ezúttal egészen gyöngéden. - Maradna még egy pillanatig?
Jessie nem nézett rá, csak a kezére, és Chase nyomban el is engedte a karját. - Nos? - kérdezte.
22
 - Egyszerűen nem tudom, hogyan válaszoljak önnek. Tudom, hogy nem szívesen lát itt engem, de
Rachel a segítségemet kérte, és én nemigen tagadhatom meg tőle.
- Miért nem? - kérdezte Jessie.
A férfi mereven válaszolt: - Mert nincs más, aki segítene neki. Az biztos, hogy maga nem túl
segítőkész.
- Miért, annak kéne lennem? - csattant fel Jessie. - Én nem kértem, hogy idejöjjön!
- Maga nem. De az apja igen.
A lány kékeszöld szeme olyan volt, akár a viharos tenger, de halkan mondta: - Akarja tudni, hogy
miért? Hallottam magukat beszélgetni aznap este, és ha okot keres, rám hallgasson, ne Rachelre.
Apám annyira gyűlölte őt, hogy még holtában is bosszút akart állni rajta! Azt akarta, hogy lássa,
mivé nevelt engem. Azt akarta, hogy lássa ezt a szép házat, és fájjon a szíve, hogy nem az övé.
- De hát ő gazdag, Jessie, vagy maga ezt nem tudta? - kérdezte Chase csöndesen. - Chicagói
otthona négyszer nagyobb ennél a háznál.
- De apám ezt nem tudta. Ő csak azt akarta, hogy mi ketten összekerüljünk, és szikrázzon
körülöttünk a levegő. Mert tudta, hogy így lesz. Tudta, hogy gyűlölöm Rachelt. Erről gondoskodott.
- Miért gyűlöli ennyire, Jessie?
- A fenébe is, Summers! - sziszegte a lány, és szája elkeskenyült a dühtől. - Ne kezdjen itt
kutakodni nekem. És nem adtam rá engedélyt, hogy Jessie-nek hívjon!
- Rendben, elnézést.
- És még valami - folytatta Jessie. - Azt is hallottam, hogy mire kérte meg magát, amikor engem
kitárgyaltak - noha nem volt joguk rá. Az az igazság, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy
miféle ember Laton Bowdre. Én nemcsak hiszem, hogy valami gazságra készül, hanem tudom is.
Már felkészültem rá. Csak az idejét vesztegeti, ha ezzel foglalkozik. - Majd, csak hogy gonosz-
kodjon, hozzátette: - Bár maga amúgy is épp eleget vesztegeti az idejét, nem igaz?
Gúnyos megjegyzése telibe talált. Chase szeme egészen fekete lett. - És vajon miért? Nem lehet,
hogy azért, mert egy bizonyos lány, akit mindketten ismerünk, még nem igazán nőtt fel?
- Nagyon érik egy újabb orrba vágás, uram! - vágta oda neki indulatosan Jessie.
- Nézze - mondta Chase -, én ezzel csak arra szerettem volna rámutatni, hogy egy érett fiatal nő
nem szokott rosszindulatúan hazudozni és elvágtatni, hogy kiduzzogja magát.
- Aki meg hagyja magát elbolondítani, az bolond!
Patthelyzet alakult ki, csak álltak ott, és dühödten meredtek egymásra. Jessie azt mondta magának,
hogy távoznia kéne, de valami arra késztette, hogy mégis maradjon. Szócsatájukat pezsdítőnek,
izgalmasnak találta. Kíváncsi volt a férfi következő lépésére.
Mint mindig, Chase ezúttal is meglepetést okozott.
Halkan elismerte: - Természetesen igaza van. Hagytam magam elbolondítani, s így bolondot
csináltam magamból.
- Nos, egyébként tévedett - mondta Jessie. - Én nem duzzogni mentem.
- Akkor meg miért maradt távol egy teljes hétig?
- Ennyi idő kell ahhoz, hogy odaérjek, ahova mentem, és vissza.
Chase felsóhajtott. - És hova ment? Jessie a homlokát ráncolta. - Miért kérdi ezt tőlem? Hisz Jeb
már elmondta magának, hol voltam.
- Nem - mondta a férfi. - Valami indiánokról hordott össze nekem mindenféle sületlenséget, de én
biztosan tudom, hogy maga sosem járt a Wind River Rezervátumban.
Jessie elmosolyodott. - Hát odament?
- Persze - vágta rá Chase kurtán. - A kérdés az, hogy maga hol járt?
Jessie a fejét csóválta. - Ha egy ilyen vidékre jön, előtte bizony alaposabban fel kéne készülnie,
Mr. Summers. Gondolom, ennyire északon még nem járt soha, különben tudná, hogy a szelíd
sosónikon kívül más indiánok is élnek errefelé. Itt vannak a sájenek és a...
Chase a szavába vágott. - Épp elég időt töltöttem már a Missouritól nyugatra ahhoz, hogy tudjam,
a sá-jeneket rég legyőzték, és a törzs maradványa innen délre, úgy ötszáz mérföldnyire, egy
23
rezervátumban él.
Jessie csípőre tette a kezét. - Tehát azt hiszi, hogy maga mindent tud, igaz? Rendben. Fekete
Kondér sájenjei, akikről maga beszél, valóban rezervátumba szorultak. Nem volt más választásuk,
miután a lovasság megtámadta békés falujukat, és csaknem mindenkit lemészárolt. A hadseregnek
ez a vérengzése volt az, ami feldühítette az északi törzseket, így aztán még szorosabb szövetségre
léptek a sziúkkal. Ők még nincsenek helyhez kötve, Mr. Summers. Az északi sájenek továbbra is a
síkságon vándorolnak, és védelmezik azt a kis területet, ami az övék.
- És most azt várja tőlem, hogy elhiggyem, maga őket ment meglátogatni? - kérdezte Chase
valóban hitetlenül.
- Engem aztán csöppet sem érdekel, hogy maga mit hisz - mondta Jessie egykedvűen. Sarkon
fordult, bement a szobájába, a férfit faképnél hagyva.
Chase hallotta, ahogy becsukódik Jessie szobájának ajtaja. Kezével elkeseredetten szántott végig a
haján. Nem fog már visszajönni, hogy befejezzék a vitát. Vitát? A fenébe is, ő nem akart újból
összeszólalkozni vele. Most józan és ésszerű akart lenni. Bocsánatkérő. Sőt elbűvölő. Komolyan
véget akart vetni ennek az ellenségeskedésnek. A pokolba is! Hol rontotta el?

7. fejezet

Jessie nem szokott sokáig aludni, de most arra ébredt, hogy a szobája már egészen világos. A
reggelből már jó néhány óra eltelt. Hogyhogy? Általában, ha hétkor még nem kelt fel, akkor Kate
bejön, hogy felébressze. Valószínűleg Kate azt hitte, hogy már rég felkelt és elment.
Miközben Jessie felöltözött, azon tűnődött, vajon mit gondolhat Kate arról, hogy fenekestül
felfordult az életük. Kate-et valószínűleg hiába kérdezné. Hisz amióta Jessie az eszét tudja, az
indián nő itt van, s a farmhoz tartozik. De Kate-hez sosem került igazán közel. Az asszony erre soha
nem is bátorította. Gyakran kifejezetten mogorva volt, különösen az utóbbi időben. Vajon volt-e
Kate valaha is az apja szeretője? Erre a kérdésre sose kaphat választ. Gyakran sajnálja Kate-et, hogy
nincs családja, hogy itt tengeti az életét. De valahányszor megkérdezte, miért maradt itt, Kate
mindig azt felelte, hogy Thomasnak szüksége van rá. Aztán amikor meghalt, és Jessie felajánlotta
Kate-nek, hogy elhelyezi, segít letelepednie, ahol csak kívánja, Kate nemet mondott. Nem akar ő
sehova se menni. Kate-nek már csak a farm maradt.
Jessie aztán annyiban hagyta a dolgot, és hálás volt, amiért az indián asszony ellátta a háztartást,
mivel erre Jessie-nek már valóban nem maradt ideje. És a házat tökéletesen rendben tartotta, Jessie-
t a nap végén mindig vetett ágy és meleg vacsora várta, a ruhái pedig kimosva, tisztán lógtak a
szekrényében.
Jessie felöltözött, és sietve indult az istálló felé, dühösen, amiért így megkésett. Szinte meg se
hallotta Rachel hangját a tornácról, de Chase Summers ingerült hangjára felkapta a fejét. Ez egyszer
nem Jessie-re, hanem valaki másra tajtékzott.
- Rachel, én akkor sem venném feleségül ezt a te elnevelt, makacs kölyködet, ha fizetnél érte!
Honnan a pokolból vetted ezt az őrült ötletet?
Jessie megdermedt.
- Tőled - felelte Rachel nyugodtan. - Te mondtad, hogy keressek férjet neki, hogy letegyem a
gondját.
- De én akkor mérges voltam, nem gondoltam komolyan. Még gyerek. Neki inkább apára van
szüksége, nem férjre.
- Volt apja. Igazán jót tett neki - vágott vissza Rachel keserűn. - És azt te is jól tudod, már elég
idős ahhoz, hogy férjhez menjen.
- Ehhez a kornak semmi köze. Még mindig úgy viselkedik, mint egy gyerek. Ezt felejtsd el,
Rachel. Keress neki valaki mást, ha mindenképp a nyakába kell varrnod valakinek, de én nem
24
akarom, hogy nekem bármi közöm is legyen ehhez a taknyoshoz.
- Nem tennéd meg, hogy legalább gondolkodsz rajta? - kérdezte Rachel immáron lágy, kérlelő
hangon. - Már évek óta kóborolsz, Chase. Ez itt kellemes vidék, ahol érdemes letelepedni, és itt ez a
működő gazdaság, szép nagy terület.
- Adóssággal terhelve - emlékeztette rá Chase.
- Én kifizetném az adósságot - vágta rá gyorsan Rachel. - Neki nem kéne tudnia róla.
- Ha hallanád magad, Rachel! - csattant fel Chase. - Remélem, ezt nem ajánlod fel senki másnak!
Más férfi ráharapna, és ezzel egyáltalán nem tennél jót a lánynak. Nézd, én hajlandó vagyok
segíteni neked, de azért az önfeláldozásig nem megyek el. És te sem vagy ennyire hidegvérű és
érzéketlen, tekintsük úgy, hogy ez az ötlet soha fel sem merült.
- Akkor, az isten szerelmére, mondd meg, hogy mégis mit kéne tennem! - fakadt sírva Rachel. -
Én ezt már nem bírom tovább. Én nem vagyok hozzászokva ehhez az ellenségeskedéshez, ráadásul
a saját lányomtól - ez elviselhetetlen! Nem akarja, hogy itt legyek. Ha szólok hozzá, faképnél hagy.
Boldogabb lenne, ha elmennék, ugyanakkor nem hagyhatom itt egyedül. Egyszerűen nem tehetem.
Kell, hogy legyen mellette valaki, aki vigyáz rá.
- Ugyan már, nyugalom, hölgyem - kezdte vigasztalni Chase. - Talán elérkezett az ideje annak,
hogy fontolóra vedd, fizetned kellene valakinek, aki helyetted a gyámja lenne.
- De kiben bízhatnék meg, kire ruházhatnám ezt a felelősséget? Ki lenne az, aki nem él vissza
vele, és nem használja ki őt? - Hirtelen felvidult. - Benned megbízhatnék, Chase. Megtennéd...
- Nem! Nekem ez nem menne, Rachel. Valamilyen oknál fogva mindig elveszítem az
önuralmamat, amikor azzal a lánnyal beszélek. Ha az én gondjaimra bíznád, a végén még
kitekerném a nyakát.
Jessie ekkor ment el, még életében nem érezte magát ilyen borzalmasan, ennyire megalázottnak.
Kínzó fajdalom szorította a mellét és a torkát, gúny és megvetés, a bősz elutasítás gyötrelme. Fájt,
úgy fájt, hogy sírni tudott volna. De magában azt mondta, hogy miattuk nem fog sírni. Miattuk nem.
Mire az istállóhoz ért, a könnyek már teljesen elvakították. Már épp leroskadt volna, hogy kisírja
magát, amikor egy gyerek hangja szólalt meg mellette:
- Mi a baj, Jessie?
Meg ne tudja ezt senki, kivált Rachel fia ne.
- Nincs semmi baj - csattant Billyre. - Csak a por ment a szemembe.
- Segíthetek?
- Nem! Már rendben van. A könny kimosta. Elhaladt a gyerek mellett Blackstar állása felé, de
Billy követte. - Nem is tudtam, hogy még itt vagy.
- Most már tudod.
Billyt azonban nem lehetett lerázni. - Most kimész a legelőre? - kérdezte, miközben Jessie
felnyergelte Blackstart. Jessie nem válaszolt, de ő makacsul kitartott. - Ezúttal veled mehetek?
- Nem!
- De én nem leszek az utadban, Jessie, megígérem, hogy nem. Kérlek!
Az esdeklő hang meglágyította Jessie szívét, és végül engedett.
- Rendben. - Majd szigorúan, nehogy a fiú azt higgye, hogy őt ilyen könnyedén meg lehet ingatni,
még hozzátette: - De csak most az egyszer. Hozhatod azt a vörössárgát ott, ha fel tudod nyergelni.
Billy boldogan felkiáltott, és már futott is a lóhoz. De az igazat megvallva, valahányszor az öreg
Jeb megmutatta neki, hogyan kell felnyergelni egy lovat, tulajdonképpen mindig Jeb tette fel a
nyerget. Billy most bajban volt. Még leemelni se tudta a nehéz nyerget a deszkafalról, nemhogy
feltenni a ló hátára. Fel se érte a lovat vagy a deszkafalat.
Jessie végzett Blackstarral, odavezette ahhoz az álláshoz, ahol Billy kínlódott, és közben derűsen
csóválta a fejét. A nyereg, amivel Billy küszködött, egy régi, csaknem húszkilós nyereg volt. Más
nyereg azonban nem volt a láthatáron. El kellett ismernie, hogy a kölyökben van elszántság.
Segített neki leemelni a nyerget. - Most pedig együtt... egy, kettő, három! - Eligazították a nyerget,
majd Jessie hátralépett. - Most már menni fog?
25
 - Hát persze. És köszönöm.
Jessie nem győzte várni, hogy a fiú boldoguljon a hevederrel. Rövid volt még a karja. Végül
megkerülte a lovat, és a szíjat áthúzta alatta, majd becsatolta, de túl lazán.
- Őszintén, meg tudsz te csinálni bármit is? - mondta Jessie nyersen, miközben odalépett, hogy
segítsen neki.
Billy nővére szigorú arcát figyelte, ahogy az befejezte helyette a nyergelést. Boldogan vigyorgott.
Amit most Jessie csinál, az többet mond bármely szónál.
- Ugye te nem is gyűlölsz engem igazán, Jessie? Jessie döbbenten felnézett. Hogyhogy ez a gyerek
így átlát rajta? - Dehogyisnem.
Billy azonban, még mindig vigyorogva, makacsul kitartott. - Én azt hiszem, hogy egy kicsit azért
szeretsz engem.
- Ebből is látszik, hogy mennyire nem tudsz semmit - mondta Jessie könnyedén. Csak ugratni
akarta, de amikor ránézett, látta, hogy könnyek csillognak a szemében. - Jaj, Billy, csak ugrattalak.
Komolyan. Hát persze hogy szeretlek. - A gyereken látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről, Jessie
meg hozzátette: - De meg ne merd mondani anyádnak, hogy ezt mondtam, hallod?

8. fejezet

Az öreg Jeb akkor volt elemében, ha mesélhetett, és Billy Ewingban lelkes hallgatóra lelt. Jessie is
remekül szórakozott, a kerítésnek dőlve figyelte féltestvére arckifejezését, amikor Jeb elbeszélte,
hogyan esett, hogy hajszál híján felakasztották.
Még 63-ban a montanai közrendi bizottság majdnem a Boot Hill-i temetőbe küldte Jebet. A
közrendi bizottságot Virginia Cityben alapították, abban a városban, ahol, gyalázat, fél év leforgása
alatt kétszáz gyilkosság történt. Jebet egyszerűen összetévesztették az egyik nagy banda valamelyik
tagjával. Bíróság elé állították, és halálra ítélték. Csak azért menekült meg, mert az a bizonyos
bandita, akivel összetévesztették, történetesen odaballagott a tömegbe, hogy végignézze az
akasztást. Az emberek felismerték. Erről az esetről Jeb nagyon szeretett beszélni.
Jessie már számtalanszor hallotta. A kisember s az öreg magafeledtségükben észre sem vették,
hogy kilép az istállóból.
Lassan ballagott a ház felé, a tornácon kinyújtóztatta tagjait az egyik bőrpamlagon. Semmi szellő,
állt a levegő, és nem is volt túl hideg. Jessie még nem akart bemenni. Eltelt az idő, de még nincs túl
késő.
Jessie lehunyta a szemét, hogy csitítsa lázas gondolatait, abban reménykedett, hogy a tiszta
levegőn kiszellőzik az agya, és el tud aludni. Már kezdett ellazulni, amikor ezt hallotta: - Hol a fiú?
Jessie lassan kinyitotta a szemét. Nem látta rögtön Chase-t, keresnie kellett. A férfi a lépcsőn ült,
hátát egy oszlopnak támasztva fordult Jessie felé.
- Billyt az istállóban találja Jebbel.
- Nem azért kérdeztem, csak kíváncsi voltam, hogy hol van. Gondoltam, talán ma korábban
lefeküdt, hisz jó sokat lovagolt.
Jessie mosolygott magában, eszébe jutott, milyen keményen igyekezett Billy lépést tartani vele. -
Valószínűleg lesz egy kis izomláza reggelre, de azt hiszem, élvezte.
- Efelől nem volt kétségem. Már olyan rég szeretett volna magával tartani.
Jessie felült, és a férfira nézett. - Ezt meg honnan tudja?
- Egy s mást el szokott mondani nekem - felelte Chase egy kicsit büszkén. - Magával viszi máskor
is?
- Ezen még nem gondolkodtam - vonta meg a vállát Jessie. - Holnap semmiképpen. Ugyanis
holnap nem leszek itt.
- Ó?
26
 Jessie érezte, hogy feltámad benne a harag, s alatta ott lappangott még a fájdalom, amit Chase
okozott neki aznap reggel.
- Igen, „ó", és hogy miért, ahhoz semmi köze, uram.
- Igazán örülnék, ha hajlandó lenne Chase-nek szólítani - mondta kedvesen.
- Ahhoz nem ismerem elég jól.
A férfi szája fülig szaladt. - Ezen könnyen segíthetünk. Mit szeretne tudni rólam?
- Semmit - jelentette ki konokul Jessie, és ismét lehunyta a szemét.
- Hát ez elég baj, mert én rendkívül kíváncsi vagyok magára.
Jessie metsző tekintettel nézett rá. Talán ugratni akarja?
- Miért? - kérdezte.
- Maga annyira más, mint a legtöbb lány. Engem lenyűgöz a neveltetése. Áruljon el nekem
valamit. Ezt ön akarta így, ön akart ilyen életet?
- Nem mindegy? - mondta Jessie. - Lefutott dolog. Vagyok, ami vagyok. - Nagyon igyekezett,
hogy hangján ne érződjön a keserűség. Soha nem ismerné el ez előtt a férfi előtt, se Rachel előtt,
hogy mennyire gyűlöli az életét. Mindennél jobban szeretett volna olyan lenni és úgy viselkedni,
mint a többi lány. Amikor az apja meghalt, lehetősége nyílt rá, hogy változtasson, hogy végre lány
legyen, egyszerűen csak lány. És a lehelőség visszatér, amint ez a két betolakodó végre eltűnik
innen.
- Igen - mondta Chase a lehető legkedvesebben. - Maga valóban különleges. Akaratlanul is
kíváncsivá teszi az embert, s ezért igazán nem hibáztathat.
Chase mosolya olyan elbűvölő volt. A fogai annyira fehérek, és az ajka telt, de nem túlzottan.
Hullámos haja pedig úgy hullott a homlokába, akár...
Jessie összerezzent. Mi a csuda ütött bele, hogy így bámulja ezt a férfit?
- Az emberek errefelé, akár kíváncsiak, akár nem, ennyit nem kérdezősködnek - mondta Jessie. -
De elfelejtettem, hogy maga nem idevaló. Nos, ha annyira érdekli, holnap Cheyenne-be megyek.
Fel kell vennem még néhány embert az összeterelésre.
- Nem bánja, ha magával megyek?
- Miért? Hogy teljesíthesse Rachel parancsát? Mondtam már magának, hogy csak az idejét
vesztegeti.
- Mi lenne, ha hagyná, hogy ezt én ítéljem meg? Tudja, úgysem megyek el addig, amíg nem
teljesítettem édesanyja kérését. - Chase ezt igyekezett a lehető legszelídebben mondani.
- Akkor mindenképpen tartson velem holnap - vágta rá gyorsan Jessie.
Chase szívből felnevetett. - Mennyire igyekszik megszabadulni tőlem. Nagyon megsebzett ezzel,
Jessica. A legtöbb nő elbűvölőnek és szellemesnek tart. Akár hiszi, akár nem, a nők általában
kedvelik a társaságomat.
- Én viszont nem vagyok nő, igaz? - mondta Jessie rezzenetlen arccal és halálosan nyugodt
hangon. - Csak egy elnevelt taknyos. Tehát hogy én mit gondolok magáról, az teljesen mindegy,
vagy nem?
Chase el komorult. Ez nagyon úgy hangzott, mint amit ő mondott reggel Rachelnek. A lány nem
hallhatta meg, az nem lehet, vagy mégis? Nem. Ha meghallotta volna, akkor most szóba sem állna
vele.
- Hol van Rachel? - szakította félbe gondolatait Jessie.
- Lefeküdt - mondta Chase, miközben tűnődve végigmérte. - Nem gondolja, hogy helyesebb
lenne, ha anyjának szólítaná?
- Nem - felelte Jessie. - Inkább azt gondolom, hogy most már magam is nyugovóra térek.
Jessie felült, és karja lógázásával igyekezett nyomatékot adni fáradtságának: nemcsak a
beszélgetést akarja befejezni. A férfi tekintete Jessie testére tévedt, a keblére az ing alatt.
Tehát csak ennyi kell ahhoz, hogy észrevegye benne a nőt! Jessie kicsit kihúzta magát, mielőtt
felállt volna. Élvezte a férfi pillantását. Úgy tett, mintha észre se venné, hogy milyen durván
bámulják.
27
 - Amennyiben velem óhajt jönni, én pirkadat előtt indulok - közölte Jessie.
- Igen, nos...
- Jó éjszakát, Mr. Summers.
Chase figyelte, ahogy bemegy a házba. Szobájának magányában leveszi magáról a ruháit, azokat a
férfiruhákat, melyek nem igazán rejtették el nőiességét. Vajon miben alszik? Hálóingben?
Meztelen? Azon kapta magát, hogy könnyedén maga elé tudja idézni a lány csupasz testét.
Ekkor azon kezdett tűnődni, vajon az, amit elképzelt, mennyire egyezik a valósággal. A keblei
valóban olyan teltek és gömbölyűek, és a dereka valóban olyan karcsú? Jessie arcát s kezét a nap
lebarnította, de ő úgy képzelte, hogy testének többi része áttetszően finom, akár egy fehér rózsa. A
lába bizonyára a legkevésbé szép rajta. Arányait tekintve gyönyörű, hosszú, de miután nap mint nap
hosszú órákat töltött lóháton, nyilván izmoktól duzzadó, inas. De alighanem csupa erő, rabul ejti a
férfit, amíg csak akarja. Igen, agresszív szerető lehet.
Te jóságos ég, elment az esze, hogy ilyen gondolatokat forgat a fejében? Formás test, szó se róla,
de mégiscsak gyerek. Nincs joga hozzá, hogy levetkőztesse, még ha csak gondolatban is. Igazán
csinos - sőt, ha egészen őszinte akar lenni, gyönyörű. Egyszerűen káprázatos, amikor mosolyog.
De hát ő még csak nem is kedveli ezt a lányt. Nem, még csak nem is kedveli.

9. fejezet

Jessie-nek nem jelentett gondot, hogy korán felkeljen. Még sötét volt, úgyhogy lámpát kellett
gyújtania. Gondosan öltözött, a legfinomabb, halvány krémszínű szarvasbőr nadrágját vette fel,
hozzá kétoldalt ezüstkagylókkal díszített mellényt vett fel. A mellényt ezüstláncok fogták össze.
Alatta fekete selyeminget viselt. Mielőtt elhagyta volna a szobáját, olyat tett, amit máskor soha. Az
ágya alatt volt egy láda, onnan vett ki egy üveg jázminparfümöt hogy egy-egy cseppet dörzsöljön
mindkét füle mögé. Na, vajon ehhez mit fog szólni? Magában elmosolyodott.
Kate a konyhában volt, és amint Jessie az asztalhoz ült, nyomban sült húst és tojást tett elé.
Amikor beleszimatolt a levegőbe, és megérezte a Jessie felől áradó virágillatot, kérdőn vonta fel a
szemöldökét, de hallgatott. Jessie mosolyogva nézett utána. Kate sose szól semmit.
Aztán elkomorulva látta, milyen fáradtan csüng Kate válla. - Kate, visszafeküdhetnél, ha
felszolgáltad a reggelit Mr. Summersnek. Fáradtnak látszol - mondta Jessie. - Rachel majd
gondoskodik magáról.
- Nem számít - mondta Kate halkan. - Mr. Summers különben már evett.
Jessie meglepődött. Nem számított rá, hogy a férfi már ilyen korán fenn lesz. Gyorsan befejezte a
reggelit, majd a hideg ebéddel, amit Kate csomagolt neki, az istállóba sietett. Chase Jebbel
beszélgetett, és a lova már indulásra készen állt. Jessie egy mosollyal üdvözölte, mivel eltökélte,
hogy ezt a napot jól kezdi, a férfi pedig több mint szívélyesen viszonozta.
Jessie élvezte a csodálattal teli tekintetet, amivel Chase végigmérte; le nem vette a lányról a
szemét, míg az a lovát szerszámozta, majd nyeregbe szállt, Jessie-ben még sose tudatosodott
ennyire minden egyes mozdulata. Izgalmas volt ez a játék. Vajon meddig lesz képes lekötni a férfi
érdeklődését, elismerteti-e vele, hogy ő már nem gyerek, nem taknyos?
Már rózsaszín volt az ég alja, amikor kilovagoltak a völgyből, elöl Jessie. Az ösvény még
homályba borult. Felkelt a nap, fej fej mellett lovagoltak, de nem szóltak egymáshoz. Nem
sétalovaglás ez, Jessie-nek kora délutánig a városba kellett érnie, így aztán feszes tempóban
ügettek, és Jessie a síkon még vágtába is kezdett.
Öt óra múlva megálltak egy kis patak mellett, ahol fessie mindig pihenőt szokott tartani, amikor
Che-yenne-be ment. Kellemes hely volt, fák árnyékolták, és egyenletesen sík egészen a vízig, tele
az ősz gyönyörű, vörös és aranysárga leveleivel. Biztonságos is volt. Messziről észre lehetett venni
a közeledő idegent.
28
 Először a lovakat látták el, majd leültek a fák alatt, hogy megosztozzanak a cipón, a szeletelt
marhahúson, a sajton. Jessie, amikor végzett az ebéddel, elmosogatott, majd nyergének dőlt, hogy
pihenjen egy kicsit. Chase, aki még evett, a közelében ült.
Jessie a karját feje alá tette, és szemébe húzta fekete nemezkalapját. Egyik térdét felhúzta, és
lustán mozgatta, hogy a férfi így biztos lehessen benne, nem alszik. Ez a pozitúra pontosan
szándékainak megfelelően emelte ki kebleit és hasának laposságát. Meg is volt a hatás, a lány az
arcán hagyta a kalapot, hogy Chase szabadon legeltethesse rajta a szemét.
Jessie meglepően éles hangon kérdezte: - Mióta ismeri Rachelt, Mr. Summers?
A férfi felsóhajtott. - Ha mégiscsak kíváncsi rám, nem gondolja, hogy ideje lenne Chase-nek
szólítania?
- De, azt hiszem.
Jessie nem látta, hogy Chase elmosolyodik. - Az édesanyját úgy tíz éve ismerem.
Jessie megdermedt. Rachel tíz éve hagyta el Thomas
Blairt. Jessie akkor nyolcéves volt. Eszébe sem jutott, hogy Chase akkor még csak tizenöt-tizenhat
éves lehetett. Nyomban azt feltételezte, hogy Chase Rachel szeretője volt közvetlenül az után, hogy
elhagyta Thomast.
- És még mindig szereti? - kérdezte Jessie mereven. Egy pillanatig nem jött válasz.
- Ezt pontosan, hogy érti?
Jessie hangnemet váltott, hányavetiséget mímelt, mintha a dolog tulajdonképpen nem is érdekelné.
- Maga az egyik szeretője, nem?
Chase nagy levegőt vett. - Várjunk csak, gyermekem. Tehát maga erre gondolt?
Jessie felült, és egyenesen a szemébe nézett. - Sietve jött, amint hívta, vagy nem?
Jessie kemény, vádló tekintetének láttán a férfi elnevette magát. - Piszkos a fantáziája, Jessie.
Vagy csak arról van szó, hogy az anyjáról mindig a legrosszabbat feltételezi?
- Még nem válaszolt a kérdésemre - mondta Jessie konokul.
Chase vállat vont. - Szeretem, amennyire nőt szerethetek.
Jessie egy pillanatra meghökkent. Fontolgatnia kellett a választ. - Ez úgy hangzik, mintha nemigen
szeretné a nőket.
- Akkor teljesen félreértett. Én minden nőt szeretek. Csak fölösleges lekötnünk magunkat egyetlen
nő oldalán.
- Tehát szereti a változatosságot? - kérdezte gonoszul.
- Úgy is lehet mondani - vigyorodott el Chase. - De csak azért, mert sosem találtam olyan nőt, akit
huzamosabb ideig el tudtam viselni. Amint úgy vélik, hogy horogra akadtál, a kalandnak vége,
kezdődik a kicsinyesség, a nyaggatás meg a féltékenykedés. Na, ilyenkor kell továbbállni.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy minden nő ilyen? - kérdezte Jessie csöndesen.
- Természetesen nem. Keleten sokféle van, de meg kell értenie, hogy nyugatra bizonyos, hogy is
mondjam, típusok jönnek: olyanok, akik már férjnél vannak, a lányaik meg férjet keresnek, és olyan
nők, akik úgy tesznek, mintha nem is érdekelné őket a dolog mindaddig, amíg ajánlatot nem
kapnak.
- Gondolom, ez utóbbi csoportba a kocsmatündérek meg táncosnők tartoznak?
- Ők a legszórakoztatóbbak - mondta Chase, tudva, hogy veszélyes területre tévedt.
- Más szóval szajhák?
- Nos, azért annak nem nevezném őket - mondta felháborodottan Chase.
- így ismerkedett meg Rachellel? - mondta gúnyos megvetéssel Jessie.
Chase elkomorult, és szemmel láthatóan bosszús volt. - Nyilvánvalóan senki sem mondta el
magának, így akár én is elmondhatom. Rachel magányos volt, éhezett, és szemmel láthatóan
állapotos volt, amikor a mostohaapám, Jonathan Ewing hazahozta.
- A mostohaapja?
- Meglepődött? - Jessie többet érzett puszta meglepetésnél. Eddig azt hitte, hogy Ewing Billy apja,
de ezek szerint nyilván Will Phengle. Vajon Billy tudja ezt? És ekkor döbbent rá, hogy Rachel csak
29
harmincnégy éves. Tíz évvel azelőtt, huszonnégy évesen, nyilván nem a tejfelesképű Chase
érdekelte. Aligha lehetett viszonyuk.
- És az édesanyja akkor hol volt? - kérdezte Jessie.
- Rég meghalt.
- Sajnálom.
- Nincs mit - jelentette ki a férfi.
Itt nyilvánvalóan valami nagy keserűség lappangott, de Jessie nem akart tudni róla. Neki épp elég
volt a maga keserűsége.
- Tehát a maga mostohaapja feleségül vette Rachelt, holott más férfitól várt gyereket?
- Épp a gyerek miatt - vágta rá Chase kurtán. Te jó ég, hűlt el Jessie. - A nyomorult kivárta, míg
fiút szült, és csak aztán vette el. Számomra nem kétséges, hogy kirúgta volna, ha lányt szül.
Jessie felszisszent. - Pont, mint Thomas Blair! Én meg azt hittem, ilyen nincs több.
- Nos, azért megvolt ennek az oka. A maga apjának lehetett gyereke. Jonathan Ewingnak nem.
Gazdag ember volt, és egy fiút akart, aki átveheti az ő kis birodalmát. Ezért vette anyámat feleségül.
Nem szerette az anyámat, ő csak engem akart. Anyámat meg csak a vagyon érdekelte. Engem más
is. Én gyűlöltem az apámat. - Elhallgatott, aztán folytatta.
- Akkor már elég idős voltam ahhoz, hogy felfogjam az indítékait, elég idős ahhoz, hogy zokon
vegyem zsarnokoskodását. Azt hitte, hogy a vagyonával bármit megvehet. Én nem voltam hajlandó
elfogadni őt, hiszen nekem van igazi apám valahol. így aztán Ewing és én állandó harcot vívtunk.
Nem volt se vége, se hossza. Rachel azonban könnyebbé tette számomra az utolsó évet, amit még
ott töltöttem. Kedves volt. Törődött velem, védett. Sokat segített akkor nekem. Most már érti, hogy
miért akarom ezt viszonozni neki?
Jessie nem szólt egy szót sem. Ennek az embernek szörnyű gyerekkora volt, állandó küzdelemben
állt az apjával, elveszítette az anyját. De, annak alapján, amit az imént mondott, ócska
szoknyapecér, és kész.
- Maga nem igazán ismeri Rachelt - mondta Jessie.
- Szerintem én jobban ismerem... - Hirtelen elhallgatott, és Jessie mögött a távolba meredt. -
Valaki rettentően kíváncsi ránk.
- Hogy?
- Bizonyára a maga barátságos indiánjainak egyike.
Jessie gyorsan megfordult, és követte a férfi pillantását. Elég messze tőlük egy indián ült foltos
pónija hátán. Meredten bámulta őket. Lehet, hogy Fehér Villám? Nem, ő biztosan idejönne, hogy
üdvözölje. Jessie fölállt, kotorászott egy kicsit a nyeregtáskában, majd elővette a látcsövét, és az
indián felé fordult.
Egy pillanat múlva letette a látcsövet, és azt mondta: - Na már most ő mi a csodát kereshet itt, mit
gondol?
- Rezervátumi indián? - kérdezte Chase.
Jessie rápillantott, és megrázta a fejét. - Magának ugye minden indián rezervátumi? Istenem, hát
maga aztán keményfejű. Én megpróbáltam elmagyarázni magának... á, oly mindegy!
Chase szeme összeszűkült. - Azt akarja mondani, hogy veszélyben vagyunk?
- Én nem vagyok veszélyben, magáról nem merek nyilatkozni... - felelte gonoszul.
- Ide figyeljen - mondta Chase türelmetlenül -, mondana mégis valamit?
- Az ott egy sziú harcos. Nem szokták elhagyni a területüket, hacsak nincs jó okuk rá, és nem
szoktak így ülni s bámészkodni sem.
- Gondolja, hogy többen is lehetnek?
Jessie megrázta a fejét. - Nem hiszem. Amikor a múlt héten találkoztam Kicsi Sólyommal, akkor
is egyedül volt.
- Maga találkozott vele a múlt héten? - ismételte meg döbbenten Chase.
Jessie hátat fordított neki, hogy eltegye a látcsövét, és nagyon élvezte, hogy sikerült így
összezavarnia. - Egyik este evett az ételemből, és megosztottam vele a táborhelyem. Nem volt
30
valami barátságos. Meglehetősen arrogánsan viselkedett. De hát ők általában ilyenek. -
Rámosolygott Chase-re. - Amúgy bizonyos értelemben barátságos akart lenni velem, de én nemet
mondtam.
Chase ezt hihetetlennek tartotta, de sikerült lepleznie. - Tehát kívánta magát? Gondolom, akkor ez
az oka annak, hogy most itt van.
Jessie szigorú tekintettel nézett rá, de a férfi arcáról nem tudta leolvasni gondolatait. - El nem
tudom képzelni, hogy mit keres itt, de nem vagyok annyira beképzelt, hogy ilyet higgyek.
- Nos, arra az esetre, ha mégis, mi lenne, ha megmutatnánk neki, hogy maga már foglalt?
Még mielőtt Jessie felfogta volna, Chase gyorsan a karjába kapta, és szája Jessie szájára forrt.
Mintha leesett volna a lováról, egészen beleszédült, s a férfi karjába omolva átengedte magát a
mohó ajaknak. De amikor végre magához tért, akkor sem mozdult. Jólesett ez a bizsergető érzés.
így még sosem csókolták meg, és Chase pontosan tudja, mit csinál.
Tapasztalat ez, semmi több! Chase jól ismeri a nőket, emlékeztette magát. De felháborodásában
sem volt képes elhúzódni a férfitól.
Mindeközben megfeledkeztek Kicsi Sólyomról. Chase nyomban elengedte Jessie-t, amint
meghallotta a feléjük vágtató lovat. Az indián egy szempillantás alatt leugrott a lováról. Chase-nek
annyi ideje sem maradt, hogy védekezésül felemelje a kezét, amikor az indián még a levegőben
elkapta a nyakát, majd a földre teperte.
Jessie döbbenten nézett. Sosem látott még ilyen kecses ugrást vágtató lóról. De miért nem kel fel
Chase, hogy küzdjön? A férfi meg sem mozdult. Kicsi Sólyom elővette a kését.
- Ne! - kiáltott rá Jessie. - Kicsi Sólyom! Odarohant, s mielőtt az indián kárt tehetett volna
Chase-ben, közéjük állt. Kicsi Sólyommal percekig néztek farkasszemet. Végül az indián eltette a
kését, és lenézett Chase-re. Dühös szóáradatot követően sebes jelbeszéddel támadt Jessie-re.
Jessie azt se tudta, hol áll a feje, de mindenáron meg akarta érteni. - Azt akarod tudni, hogy mit
jelent ő nekem? De hát...
Elakadt a szava: bármit mond, az indiánnak falra hányt borsó. - Lehet, hogy egyszerűen csak őrült
vagy - dünnyögte. - Én ezt nem tudom elmagyarázni... Ez az ember nem jelent nekem semmit.
- Akkor miért csókoltad meg?
Jessie felszisszent. - A mindenit, te nyomorult! - kiáltotta. - Te mindvégig tudtál angolul. És
közben hagytad, hogy itt törjem a fejem, kínlódjak a jelbeszéddel, hogy... Jaj! Ha arra gondolok,
hogy mennyire megrémültem, pedig neked csak annyit kellett volna mondanod...
- Túl sokat beszélsz, asszony - mordult rá Kicsi Sólyom. - Mondd meg nekem, miért csókoltad
meg ezt az embert.
- Nem én csókoltam meg. Ő csókolt meg engem, csak azért, hogy te elmenj. Más oka nem volt rá,
mivel nem kedvel engem, én meg ki nem állhatom őt. De mi a fenéért magyarázkodom itt neked?
Miért támadtál rá?
- Te akartad, hogy foglalkozzon veled?
- Nem, de...
Kicsi Sólyom nem várta meg a mondat végét, a lovához ment. Felült rá, majd Jessie-hez léptetett,
és lenézett rá.
- Fehér Villám visszatért téli szállására - vetette oda. - Tehát mégis ismered?
- Legutóbbi találkozásunk óta megismerkedtem vele. Azt mondja, neked nincs embered, csak az
apád.
- Az apám nemrég meghalt.
- Akkor nincs senkid?
- Nincs szükségem senkire - felelte felbőszülve Jessie. Kicsi Sólyom elmosolyodott, és sikerült
ismét meglepnie Jessie-t. - Még találkozunk, Mintha-Asszony.
-A fenébe! - átkozódott, majd Chase felé fordult, míg Kicsi Sólyom ellovagolt. A férfi továbbra is
a földön hevert, de rendesen lélegzett. Jessie megvizsgálta a fejét, és egy hatalmas dudort talált
rajta. Elment a patakhoz, a kalapjába vizet mert, majd Chase arcába loccsantotta.
31
 A férfi köpködve, nyögdécselve magához tért, és Jessie megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Megtámadott engem az a szemét? - kérdezte Chase a fejét tapogatva. Az arca megrándult,
amikor a fájdalmas duzzanathoz ért a keze.
- Akár meg is ölhette volna magát - mondta Jessie nyersen. - Úgy látom, a küzdelem nem
erőssége.
A férfi elkomorult. - Mitől ilyen dühös? Le kellett lőnie?
- Nem, nem kellett lelőnöm. De nem is ér annyit nekem a maga élete.
A fullánk talált. - Maga ennyire gyűlöl engem?
- Észrevette?
Jessie a lovához indult. A férfinak semmi baja. Nem szorul Jessie ápolására.
Chase nehézkesen kezdte nyergelni a maga lovát. - Miért támadt rám? Maga tudja? - kérdezte
Jessie-től.
- Magától is rájöhet, zöldfülű.
- A fenébe is! - csattant fel Chase. - Nagyon nehezére esne egy kis kedvesség? Én sérültem meg,
nem maga.
- És tudja, hogy miért? - kérdezte Jessie gúnyosan. -A parádés mutatványáért, hát azért.
A férfi elgondolkodva nézett rá. - Ezért ilyen mérges? Mert megcsókoltam?
Jessie nem válaszolt. Szó nélkül nyeregbe szállt, majd elindult, és hagyta, hogy a férfi kövesse, ha
tudja. Chase is felkászálódott a nyeregbe, a feje fájdalmasan lüktetett. Már maga sem tudta, miért is
csókolta meg a lányt, de az biztos, hogy nagy ostobaság volt. Ügyelni fog rá, hogy ilyen kísértésbe
soha többé ne essen.

10. fejezet

Nem sokkal azután, hogy Cheyenne-be érkeztek, bonyodalom kerekedett. A lovakat a

béristállóban hagyták, és Jessie már indult is a hotel felé, hogy egy szobát vegyen ki. Nem mondta
el Chase-nek, mik a tervei, így a férfi kénytelen volt követni őt, miközben azon tűnődött, vajon mit
forgathat ez a lány a fejében. Alig szóltak egymáshoz. Jessie csak annyit közölt, hol talál orvost, ha
úgy érzi, szüksége van rá, majd továbbra is úgy tett, mintha Chase ott sem lenne. Merev arca és dü-
hödt léptei elárulták a férfinak, hogy nem óhajtja a társaságát, és Chase pontosan tudta, ha most
meg találná kérdezni tőle, mik a további tervei, azt a választ kapná, hogy semmi köze hozzá.
A hotelban Jessie aláírta a nagy könyvet, majd Chase következett, hogy ő is beírja a nevét. Am
mielőtt befejezhette volna, a vendégkönyvet hirtelen kirántották a kezéből.
- Pontosan úgy van, ahogy mondta, Charlie - kiáltott hátra a válla fölött az a férfi, aki Chase
mellett állt. - Ott a K a neve előtt - heherészett.
- Ha nem haragszik, barátom - mondta Chase mérgesen.
- Ó, hát persze, uram. - A férfi visszalökte a könyvet Chase elé. Elvigyorodott. - Csak ellenőrizni
akartam valamit.
Mikor a férfi odébb ment, Chase Jessie nevére pillantott. Igen, ott a K. Hátrafordult, és látta, hogy
a bejáratnál Jessie útját állta egy zömök, széles mellkasú fickó. Az a magas, szikár férfi, aki az
imént hagyta ott Chase-t, Jessie mögé lépett, és elragadta a lánytól a pisztolyát, mielőtt az bármit
tehetett volna.
Chase várakozásteljesen figyelte, miként fog a lány reagálni. Igazán kellemes lenne látni, hogy a
változatosság kedvéért most valaki máson tölti ki zabolátlan dühét.
De Jessie csak állt ott merev háttal, csípőre tett kézzel, fenyegető tekintettel.
- Tehát Laton mégse vicce't - mondta nevetve Charlie. - Azt mondta, hogy a végrendeletben az a
név áll, hogy Kenneth Jessie Blair. De én azt mondtam, hogy az nem lehet, az öreg Blairnek biztos
van valahol egy fia. Nyilván arra hagyta a gazdaságot. Egy lányt nem hívhatnak Kennethnek. Hát
32
nem ezt mondtam, Clee?
- De, pontosan ezt mondtad - helyeselt bólogatva a nyurga Clee.
- De Latonnak, mint mindig, most is igaza volt - folytatta Charlie. - Hát itt van nekünk egy bona
fide Kenneth. Hát nem úgy néz ki, mint egy Kenneth?
- Az, nadrág meg minden - helyeselt vihogva Clee.
- Most már kellőképpen kimulatták magukat, uraim, nekem meg elegem van magukból - mondta
halkan Jessie, és Clee-re nézett. - Most pedig visszaveszem a fegyveremet.
- Komolyan? - vigyorgott Clee. - Minek, kivéve persze, ha van annyira férfi, hogy használja is.
Van annyira férfi?
Mindketten hangosan nevettek, ez a tréfa rettentően tetszett nekik. Jessie nem tétovázott, öklével
szájon vágta Clee-t. A fegyver kiesett a férfi kezéből, Charlie arca pedig vörös lett a dühtől.
Félrerúgta Jessie fegyverét, majd megragadta a lány karját.
Chase most már megelégelte.
- Engedje el a hölgyet, barátom - mondta Chase, s Clee-t a falhoz taszigálta.
- Maga ezt a vadmacskát hölgynek nevezi? - morogta Charlie.
Mindenesetre elengedte Jessie-t, aki nyomban magához vette fegyverét. - Bowdre küldte magukat,
hogy zaklassanak? - kérdezte, egyenesen Charlie szeme közé nézve.
Charlie-nak nem volt ínyére az események ilyetén alakulása. Ennek Laton egy cseppet sem örülne.
Ha a lány most odamegy hozzá, és nagy botrányt rendez mások előtt, akkor Laton dühös lesz. Laton
biztosra akar menni, hogy őt ne érhesse vád.
- Laton nem akar zűrt magával, kislyány. Ő csak a pénzét akarja. Mi meg csak tréfáltunk egy
kicsit. De maga nem érti a tréfát, kislyány - dörmögte Charlie.
- Ó, hát értem én a tréfát - mosolygott cseppet sem kedvesen Jessie. - Azt például igazán
mulatságosnak tartanám, ha magába eresztenék egy golyót. - Aztán még annyit mondott: - Csak
tartsa magát távol tőlem, uram.
- Igazán kedves, nem? - gúnyolódott Charlie, miközben Clee-vel figyelték, ahogy Jessie határozott
léptekkel kivonul az ajtón.
Chase-nek az utca közepén sikerült utolérnie. - Várjon már, kölyök. - Meg kellett ragadnia a
karját, hogy megállítsa.
- Mit akar? - csattant rá Jessie.
A férfi rámeredt, és nem akart hinni a szemének. Jessie rá dühös, amiért közbelépett!
- Esküszöm, kölyök, hogy valakinek már el kéne náspángolnia magát. Nem eshet neki ököllel
bárkinek, bármikor, tetszése szerint. Legközelebb talán nem lesz ilyen szerencséje.
- Ki a fene kérte, hogy az őrangyalt játssza itt nekem, Summers? - csattant fel Jessie.
Megint döntetlenre állnak. A lánynak igaza van. Ő nem az őrizője.
Chase elvigyorodott. - Mintha már beleegyezett volna, hogy Chase-nek szólít.
- Nekem is van nevem, és az nem „kölyök" - mondta Jessie fagyosan.
Chase elnevette magát. - Tus. - Jessie továbblépkedett, s ő mellé szegődött. - Most hová megy, ha
szabad kérdeznem?
- A seriff irodájába.
- Azért, ami az imént történt?
- Miért zaklatnám én emiatt a seriffet? - Jessie-ről lerítt az őszinte megdöbbenés.
- Akkor miért?
- Ő tudja legjobban, ki tartózkodik a városban, ki az, aki csak átutazik, ki keres munkát. Remélem,
kisegít pár javaslattal, hogy még ma végezzek, és holnap reggel már indulhassak vissza a farmra.
- Akkor, ha nem bánja, én is magával tartok - mondta Chase. - Szólni kell a seriffnek erről az
indiánról.
Jessie egyszeriben megtorpant. - Miért? - Többen is ólálkodhatnak a környéken - felelte Chase. -
Nem gondolja, hogy ez a seriffre tartozik?
- Nem - jelentette ki határozottan Jessie. - A seriff kineveti, ha odaáll holmi képzelődéssel, hogy
33
valami készül errefelé. Ő tudja, amit tud. Ha meg mások fülébe is bogarat ültet, abból lesz csak
igazi kavarodás. Bolondot csinál magából, lefogadom, mert Kicsi Sólyom egyedül volt, és én
biztosra veszem, hogy már vissza is tért északra.
Jessie ment tovább, de Chase elmaradt tőle. Meredten nézte a lány hátát: szeme mint a parázs. Már
megint hülyét csinált belőle ez a lány. A fenébe is, ez szándékos!
Hamar ráakadt egy kocsmára, nem sokat kellett keresgélnie. Jó néhány ital után végre sikerült
lehiggadnia. Még egy kártyapartiba is beszállt. Amikor csatlakozott a kártyázókhoz, legnagyobb
meglepetésére azon kapta magát, hogy Laton Bowdre-nak mutatkozik be. Ez a csontos, bajuszos,
gyér hajú, markáns képű kapzsi alak pont olyan, amilyennek képzelte. Azért ez a nap se
mindenestül az ebeké.

11. fejezet

Amikor kopogtattak az ajtón, Jessie már épp a csizmáját húzta. Chase volt az. Jessie elhatározta,
hogy erőt vesz magán, és megpróbál kedvesebben viselkedni a férfival, így aztán majdhogynem
vidám „jó reggelt"-tel engedte be.
Chase rettenetesen nézett ki. Állán sötét borosta meredezett, a ruhája gyűrött volt, és a szeme
vörös a sok füsttől meg a kevés alvástól. Lehet, hogy le sem hunyta a szemét.
Chase azért nem volt annyira fáradt, hogy egyből észre ne vegye Jessie-n a változást. Amellett,
hogy üde volt, tiszta - lánynak nincs is joga ilyen szépnek lenni kora reggel -, még mosolygott is.
Chase nyomban le is vonta a maga következtetését. - Gondolom, sikerült felvennie a munkásait, és
most örül, hogy hazamehet?
- Csak egy embert találtam, aki ér annyit, amennyit megeszik - felelte Jessie. - Tárgyaltam még
kettővel, de azt se tudják, miben különbözik a tehén meg a bika.
Chase kuncogott. - Városi fiúk.
- Városi fiúk - helyeselt mosolyogva Jessie.
- Akkor ma mégsem megy még haza?
- Azt hiszem, nem, hacsak ma reggel nem lesz szerencsém. Ramseyt, azt a fickót, akit felbéreltem,
már kiküldtem a farmra. Semmi értelme, hogy itt vesztegesse az időt akár csak egyetlen napig is.
- És elmondta neki, hogyan találja meg a tanyát? Chase csak ugratta ezzel, hogy megmutassa
neki,már nem neheztel, amiért első nap félrevezette.
Jessie elmosolyodott. - Gondolom, odatalál, hisz a környékről való.
Jó volt látni, hogy ez egyszer nyájas hangulatban van, és Chase a pillanat hatására azt mondta: -
Nézze, semmi értelme, hogy még egy embert felvegyen, amikor én amúgy is ott vagyok a farmon.
Akár csinálhatnék is valamit, hogy megszolgáljam az ellátást.
Jessie nem vette komolyan. - Hisz nem is ért a marhákhoz - mondta döbbenten.
- Ki mondta, hogy nem értek? Hajtottam én már marhát Texasból Kansasbe.
- Gyakran? - kérdezte Jessie.
- Csak egyszer - ismerte be Chase. - Útközben szegődtem el, a társaság kedvéért, mivel én is
arrafelé tartottam és ráértem, nem siettem. De egyszer elég volt.
Jessie egészen elképedt. - Hát ért a marhákhoz? Ezt sosem hittem volna.
- Elismerem, a tenyésztéshez nem értek, de egész jól bánok a kötéllel. Viszonylag tisztán
énekelek, és meg tudom különböztetni a bikát a tehéntől.
Jessie elnevette magát. - Hát akkor, azt hiszem, fel van véve - Chase.
A férfi elmosolyodott. - Adjon nekem egy órát, hogy rendbe szedjem magam, és már indulhatunk
is.
Jessie ismét elmosolyodott. - Találkozzunk odalent, hogy együtt reggelizhessünk.
Am ahogy Jessie a távozó Chase után nézett, a fejét csóválta. Ezt sosem hitte volna. Nem is kéne
34
dolgoznia az ellátásért a farmon. Rachel hívta meg, a vendége. Akkor vajon miért ajánlotta fel,
hogy kisegíti?
Chase se értette a dolgot. Még zavaróbb, hogy Thomas Blair elismervénye ott lapul a zsebében.
Ráment az egész éjszakája, hogy elnyerje Bowdre-tól, de sikerült.
Tulajdonképpen nem is tudja, miért nem rukkol elő a farbával, és mondja meg Jessie-nek, hogy
elnyerte az elismervényt. Talán mert úgy sejti, ezért is dühös lesz rá.
Chase felsóhajtott. Korántsem biztos, hogy ezzel a lány gondjai véget értek, hiszen a saját
szemével láthatta Bowdre tisztességtelen, mégis meghiúsult ádáz erőfeszítéseit, hogy megtartsa azt
az elismervényt. Talán csak rontott a helyzeten az ő diadala.
Aznap késő délután értek vissza Sziklás Völgybe. Jeb lelkesen mesélt nekik arról a nagy villás
szarvú antilopról, amelyet valaki a hátsó ajtónál hagyott nem sokkal az után, hogy Jessie elindult
Cheyenne-be. Senki sem látta, hogy ki hozta ezt a frissen elejtett vadat. Sejtelme sem volt senkinek,
hogy ki lehetett. Ha valaki friss húst ajándékoz, általában megvárja, hogy köszönetet mondjanak
neki.
Jessie azonban nyomban tudta, ki volt a titokzatos ajándékozó. Nem lehetett más, csak Kicsi
Sólyom.
Ahogy a helyükre vezették a lovakat, Jessie így szólt Jebhez: - Emlékszel arra a fiatal sziúra,
akiről meséltem neked? Kicsi Sólyomra? Nos, tegnap délután találkoztunk vele a síkon.
- Komolyan? - füttyentett Jeb. - Akkor ő volt az? - Azt hiszem.
- Igazán rendes tőle - kuncogott Jeb.
Jessie Chase-re pillantott. A férfi aranysárga palominóját csutakolta, és úgy tett, mintha nem
figyelne.
- Gondolom, maga mást gondol? - szegezte neki félreérthetetlen nyomatékkal Jessie.
Chase fel se nézett. - Biztosra veszem, okkal feltételezik, Kicsi Sólyom volt. Nekem inkább az
fúrja az oldalam, hogy vajon mit akart elérni ezzel.
- Keveset tud az indiánokról, igaz, ifjú ember? - kuncogott Jeb.
- Kezdem azt hinni - felelte Chase minden él nélkül.
- Az indiánok nem szeretnek bárkinek is az adósai maradni, különösen egy fehérnek nem. Kicsi
Sólyom elfogadta Jessie ételét, és melegedett a tüzénél, anélkül hogy bármit is adott volna érte
cserébe - locsogott Jeb. - Ez nyilván nem hagyta nyugodni. Hát most visszafizette az adósságát,
kamatostul. Igazán bőkezű volt. Ez a nagy antilop elég lett volna az egész törzsnek.
- Most már érti, miért merészkedett ilyen messze délre - tette hozzá Jessie. - Mutatkoznia kellett
előttem, különben sose tudom meg, hogy az adósságát visszafizette.
- Igen, de ez még nem magyaráz meg mindent, ami tegnap történt - mondta Chase kurtán.
Jessie nevetve lépett oda hozzá, és kezét a karjára tette. - Ugyan már. Biztosra veszem, hogy Billy
rajongva fogja hallgatni, hogy megtámadta magát egy vad sziú, de túlélte. És én megígérem, hogy
nem fogom félbeszakítani, ha egy kicsit kiszínezi a történetet.
Jessie nyilvánvalóan ugratta, de ő ezt egy cseppet sem bánta. Ami azt illeti, amint a lány hozzáért,
egyből el is felejtette, hogy miről beszélnek. Érintése szinte égette a karját, és ezt érezte még azután
is, hogy Jessie visszahúzta a kezét.

12. fejezet

Bármennyire fáradt volt is Chase, az álom aznap éjjel elkerülte. Lázasan zakatoló agya nem
hagyta pihenni. Mi a fenét csináljon az ember, amikor azon kapja magát, hogy számára tilalmas
lány után vágyakozik?
Jessie még gyerek. Nos, lehet, hogy már nem is gyerek, de Rachel lánya. Még ha a lány
hajlandóságot mutat is iránta, csak akkor kaphatja meg, ha feleségül is veszi.
35
 Chase még egyáltalán nem kész arra, hogy megállapodjon. Még csak huszonhat éves, és annyi
dolga van még a világban. Például megkeresni az igazi apját. Évek óta halogatja, azóta, hogy nem
járt szerencsével Kaliforniában, ahol anyja, állítása szerint, megismerte Carlos Silvelát. Lehet, hogy
most jött el az ideje annak, hogy folytassa a kutatást. Menjen Spanyolországba, apja feltételezett
szülőhazájába? Jobb ötlet, mint ez a tizennyolc éves gyereklány, akire nincs is joga gondolni.
De ez sem használt. Semmi nem használt. Egyfolytában azt a csillogó, kékeszöld szempárt látta,
meg azt a hetykén felvetett kis orrot, a konok állacskát meg azt a lágyan gömbölyödő feneket.
- A fenébe!
Úgy ugrott ki az ágyból, mintha a lány benne feküdne. Levegő kell, hűvös levegő, meg talán
úszhatna is a ház mögötti patakban.
Chase magára kapott valamit a sötétben, kilépett a szobából, s menten belebotlott kínzó
nyugtalanságának okozójába. Egy pillanatig azt hitte, álmodik. De a test melege, az illata valódi
volt. Aztán arra is rájött, hogy mindez a véletlen műve. A lány ellökte.
- Elnézést - suttogta Jessie. - Nem láttam magát.
- Nagyon sötét van itt - nyögte Chase, azt sem tudta, mit mond.
- Nem tudtam elaludni - magyarázta Jessie. - Gondoltam, lovagolok egyet. Elég fényesen süt a
hold.
- Nekem is épp ez a bajom. Mi lenne, ha együtt mennénk?
- Ha akarja - mondta Jessie, és ment tovább a konyha felé, a férfit be sem várva.
Chase dermedten állt. Legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Ha agyonütik, se tudja, miért
ajánlotta a lánynak, hogy vele tart. Csak ez hiányzott. Neki most arra volna szüksége, hogy minél
távolabb legyen a lánytól. Aztán Chase összeszedte magát, hisz nevetséges, hogy féljen egy ilyen
kis csitritől. Különben sem engedheti el egyedül.
Jessie most a hegyek s nem a síkság felé indult, és lovával egy olyan helyre kaptatott fel, ahonnan
gyönyörű kilátás nyílt a völgyre. Elég hamar odaértek. A tetőn a fák szétnyíltak, és oly
lélegzetelállítóan gyönyörű látvány tárult eléjük, különösen így a holdfényben, hogy mindkettőjüket
lenyűgözte.
- Hát ez gyönyörű, nem? - mondta Chase halkan, miközben leszállt a lováról.
- A patak olyan ebben a fényben, akár a folyékony ezüst - mondta Jessie, s odamutatott. - Ott meg
még több patakot lát. Van itt egy följebb, ahol úszni szoktam, szép napos hely, teljesen védett.
- De most ugye nem akar úszni? - kérdezte Chase rémülten.
Jessie halkan elnevette magát. - Hát persze hogy nem. Éjjel már túl hideg van. - Figyelmesen a
férfira nézett, majd elkomorult. - Nézzen csak végig magán. Miért nem hozott magával kabátot?
- Eszembe sem jutott - mondta Chase kissé akadozva. - De semmi baj, igazán remekül vagyok.
- Ez nem igaz - mondta Jessie, azzal elment azért a takaróért, amelyet mindig a nyeregtáskában
hordott. - Tessék. Ezt magára terítheti, míg hazaérünk.
Egészen közel hajolt a férfihoz, ahogy a takarót a vállára terítette. Chase nem bírta tovább. A lány
mindössze néhány centinyire volt tőle. A karja magától mozdult, átölelte, és magához vonta.
Szájával Jessie száját kereste. Képtelen volt hallgatni a józan eszére, így az-lán Jessie-re bízta a
dolgot, s azért imádkozott magában, hogy a lány küzdjön ellene, és ellökje magától, falán attól majd
észhez tér.
Jessie-nek azonban eszében sem volt ellenkezni. Váratlanul érte a dolog, és nem törődött semmi
mással, csak azzal a különös remegéssel, amit a hasában érzett, meg azzal a melegséggel, mely
egész testét elárasztotta, Minél erősebben tapadt a férfi szája az ajkára, annál hevesebb lett benne a
sóvár vágy.
Chase nyelve utat tört magának ajka között, mire Jessie szája megnyílt, hogy magába fogadja, és
ez a határozott támadás kedvére volt. Halkan felnyögött, és még erősebben simult a férfi kemény,
izmos testéhez. A férfi vágyának érezhető tanújele rendkívül felizgatta. Chase feladta néma
küzdelmét, és szabad utat engedett vágyainak. A lány az övé lesz. Nem gondolt többé a
következményekre.
36
 Lehúzta a lányt a földre, közben a vállára terített takaró szétterült alatta. Nem engedte el Jessie-t, a
lány most rajta feküdt, s lába Chase lába között. Ahogy a lány teljes súlyával ránehezedett, Chase-
be mintha villám csapott volna. Átgördült, s így most Jessie volt alatta. Ellenállhatatlan, sürgető
kényszer hajtotta.
Jessie érezte, hogy a férfi kicsatolja az övét, és az ingét rángatja. Ezután Chase keze az ing alá
siklott, és elérte a mellét, mire Jessie-ből az élvezet apró sikolya szakadt fel, és ez a férfit egészen
megőrjítette. Chase túlságosan lángolt ahhoz, hogy gyengéd legyen, de így volt ezzel Jessie is. Még
egy gombot is letépett Chase ingéről, ahogy megpróbált a férfi csupasz bőréhez férkőzni. Chase
bőre forró volt, már-már perzselő, hátán az izmok kemények, feszesek. Jessie ezekbe az izmokba
mélyesztette körmét.
Fejében egy hangocska azt kérdezte, mi a fenét művei, de Jessie rá se hederített. Keze a férfi
mellkasára siklott, ujjai végigszántottak sűrű szőrzetén, majd a vállához, izmos, erős nyakához
értek, s megragadták a haját.
Chase ajka most már falánk mohósággal tapadt ajkára, szinte felemésztette, de Jessie még többet
akart. A férfi Jessie nadrágját rángatta, s ő segített neki letolni egészen a lábfejéig. Chase a
csizmáján matatott, hogy egészen megszabaduljanak a nadrágtól, de Jessie nem hagyta. Csupa tűz
és emésztő láng volt. Chase egy pillanatra se húzódjon el.
Megragadta a férfi haját, és lehúzta magára. - Most akarlak - suttogta fátyolos hangon. - Azonnal.
A férfi ajka a nyakára forrt, majd továbbvándorolt a füle felé. - De én érezni akarlak teljes...
- Most, Chase, azonnal!
Chase vágyánál, hogy bőrük összetapadjon, s a holdfényben mindenestül láthassa a lányt, erősebb
volt Jessie sürgető könyörgése. Chase villámgyorsan levetkőzött, Jessie pedig széttárta a térdét.
Vágyának nyirkos melegsége könnyűvé tette Chase számára a behatolást, ám ekkor egy pillanatra
mégis visszafogta magát, hogy teljes egészében kiélvezhesse az első lökést. És akkor azt érezte,
hogy útját állja valami, amire végképp nem számított.
- Ó, istenem - szisszent fel, és még életében nem érezte ilyen nyomorultul magát. - Sajnálom,
Jessie.
Jessie rá se hederített, csak tolta, tolta fölfelé a csípőjét. Felszisszent ő is. Senki sem mondta neki
soha, hogy fájdalmat fog érezni. De aztán a fájdalom enyhült, majd teljesen eltűnt, és az a mohóság
visszatért, végigzúdult rajta, akár az áradat.
A férfi mélyebbre hatolt, és Jessie élvezte minden mozdulatát. Chase gyöngédebb volt, mint Jessie
szerette volna, lassabb, de aztán rájött, megérte a különös gyötrelem, ami növelte s elnyújtotta
sóvárgó vágyát. Eljutott a csúcsra, s az a robbanó gyönyör, mely követte, csak folytatódott s
folytatódott.
Néhány perc múlva, amikor Chase kimerülten összerogyott, s mozdulatlanul feküdt, Jessie
gyöngéden magához ölelte. - Csodás volt - dünnyögte álmos hangon.
A férfi felemelte a fejét. - Sokkal csodásabb, mint képzeled - mondta halkan.
Chase ajka könnyedén simogatta Jessie ajkát, nyakát s fülét. Fejét egy mély, elégedett sóhajjal a
lány vállára hajtotta. Chase még soha életében nem érzett ekkora nyugalmat, ekkora gyönyört. Az
álom hívogatóan intett felé, de ő leküzdötte, mert élvezni akarta Jessie ölelését.
Ilyen nővel még életében nem volt dolga. Ilyen szenvedéllyel még sosem találkozott. Jessie
legalább olyan vad hévvel akarta őt, mint ő Jessie-t. Még a szüzessége sem tartotta vissza. A
szüzessége! Jaj, erről megfeledkezett. A fenébe is! Neki vége!
Jessie érezte, hogy a férfi teste megfeszül. - Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi - vágta rá túl gyorsan.
Jessie elkomorult. - Sajnálod, hogy ez megtörtént, ugye?
- Te nem? - kérdezett vissza Chase.
- Miért sajnálnám?
- Még szűz voltál! - mondta Chase fájdalmasan. Jessie elmosolyodott. - Hát persze hogy az
voltam.
37
 Mást hittél?
Chase úgy érezte, hogy csapdába esett. - Hát az első nap, amikor találkoztunk, nem úgy
viselkedtél, mint egy érintetlen lány.
- Ja, az - mondta Jessie megvetőn, ahogy eszébe jutott. - Az nem volt semmi. Egyszerűen csak
nem voltam tisztában vele, hogy Blue mit csinál.
- Gondolom, ezt fogod mondani arról is, ami itt ma éjjel történt.
Jessie elmosolyodott, mert arra gondolt, hogy Chase féltékeny. - Tökéletesen tisztában voltam
mindennel, amit te csináltál.

13. fejezet

Chase hajnalban ébredt. Nem sietett vissza a farmra, igyekezett kigondolni, hogy mit is mondjon
Jessie-nek. Megmérgezte számára az első szerelem édességét, és a világon mindent megtett volna,
hogy jóvátegye, hogy a lányt kiengesztelje.
Rachel a tornácon állt, és rendkívül csinos volt tavasziasan üde zöld, fehér fodros, turnürös
ruhájában. Aranyszőke haját szoros kontyba csavarta a tarkóján, csak a halántékánál szökött ki
néhány rakoncátlan hajfürt.
Elegáns volt. Rachel mindig elegáns, higgadt és kiegyensúlyozott, mintha semmi se tudná kihozni
a sodrából. Éppen ezt csodálta benne Jonathan Ewing. Chase-t pedig ez zavarta legjobban
Rachelben, ez a természetellenes önuralom.
- Te jó ég, Chase, úgy nézel ki, mintha egész éjjel kint lettél volna - mondta Rachel, ahogy Chase
a tornáchoz ért.
Chase végignézett magán, elvigyorodott, majd megdörgölte borostás állát. - Kinn is voltam. Este
nem tudtam elaludni, úgyhogy kilovagoltam. Csak az volt a baj, hogy a sötétben eltévedtem, így
aztán letáboroztam, míg ki nem világosodott.
Rachel a fejét csóválta. - Őszintén szólva nem vall rád, Chase.
- Hát, nem is vagyok egészen önmagam, amióta idejöttem, Rachel - vágta rá Chase. - Ez a te
lányod valahogy nagyon ért hozzá, hogy megváltoztassa az embert.
Rachel ezt elengedte a füle mellett. - Nem ma kellett volna munkába állnod?
Chase elszégyellte magát. Erről teljesen megfeledkezett. - De. Gondolom, Jessie már elment?
- Én nem tudom - sóhajtott fel Rachel. - Nekem soha nem mond semmit.
- Hát jó regge't, ifjú ember. - Jeb jött a tornáchoz, és nyomban meglátta Chase-t. - Észrevettem,
hogy a lova múlt éjjel nem volt az istállóban. Most jött vissza valahonnan?
- Igen - felelte Chase, de többet nem mondott. Jeb dünnyögött valamit, miután látta, hogy ennél
többet nem fog megtudni. Chase-nek egyből hátat is fordított, és Rachelhez fordult.
- Gondoltam jobb, ha ezt látja, nehogy úgy felizgassa magát, mint múltkor - mondta neki
mogorván.
Rachel kikapta a levelet Jeb kezéből, gyorsan elolvasta, majd felnyögött. - Már megint.
Chase leszállt a lováról, és elolvasta az üzenetet.
Jeb!
Egy kis időre most el kell mennem. Ügyelj helyettem mindenre. Mondd meg Mitchnek, hogy
kezdje el a hajtást nélkülem, ha nem érnék vissza időben. Ő érti a dolgát. Ha szükség lenne rám,
tudod, hol találsz.
Jessie
- Tehát, ezúttal hova ment, Jeb? - kérdezte Chase.
- Ahova legutóbb - mondta egy cseppet sem jóindulatúan Jeb.
- Már megint kezdi? - csattant fel Chase.
- Maga tudja, hogy hol találja, Jeb. Utána kell mennie - mondta Rachel.
38
 - Azt nem tehetem - rázta meg a fejét makacsul Jeb. - Azt mondta, csak akkor, ha szükség van rá.
Rachel most Chase felé fordult, és hatalmas szeme csupa aggodalom volt. - Rendben, Rachel -
nyögött fel Chase.- Nem lovagoltam ennyit azóta, hogy apámat kutatva bejártam Kaliforniát.
Rachel a karjára tette a kezét. - El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok neked ezért,
Chase.
- Tudom - felelte. - A lányod azonban nem lesz az, amikor utolérem.
Egyáltalán nem örült ennek az újabb, hiábavaló vállalkozásnak. És a tény, hogy Jessie elmenekült,
határozottan kellemetlenül érintette azután, ami előző éjjel történt. Miatta ment el.

14. fejezet

Olyan csodás volt ismét együtt lennie Fehér Villámmal és a családjával; olyan csodás volt, hogy
félretette a fegyvert, és viselhette azt az indián ruhát, amit Kicsi Szürke Madár segített neki
elkészíteni, befonhatta a haját, és tarka, gyöngyös, tolldíszes bőröket tekerhetett fonatai köré.
Csodás volt. De már nem egészen olyan, mint máskor, mert ezúttal jelen volt egy alkalmatlankodó
idegen is.
Kicsi Sólyom követte őt a sájenek falujába. Nem tért vissza északra, hanem itt maradt a
környéken. Ha végig itt ólálkodott, és figyelte őt, akkor vajon nem láthatta-e meg azon az éjszakán,
amikor Chase-zel volt? Ilyen kínosan még életében nem érezte magát. Vajon miért jár ilyen
konokul a nyomában? Fehér Villám nem tudott magyarázatot adni rá, csupán annyit mondott, Kicsi
Sólyom arra kérte, hogy beszélhessen vele.
Jessie-nek előző este sikerült megfeledkeznie Kicsi Sólyomról. Hosszú órákon át beszélgettek
Fehér Villámmal, és Jessie könnyített a szívén, különösen apja halálával kapcsolatosan. Barátja
együttérzése segített, hogy végre kisírhassa magát, és ez jót tett neki. Aztán beszélt neki Rachelről
és mostani gondjairól, de Fehér Villámnak se volt ötlete, hogy mi lenne a megoldás. Chase-ről nem
mesélt. Talán, mert túlságosan szégyellte magát.
Ezen a délutánon Jessie barátjával együtt a tipiben várta, hogy Kicsi Sólyom megérkezzen.
Kettesben voltak a nagy tipiben. Fehér Villám kis öccse és a barátai elmentek, hogy prérikutyára
meg nyúlra vadásszanak kisméretű íjaikkal és nyilaikkal. Farkasokkal Száguldó odakint
szerencsejátékot játszott néhány idősebb emberrel. Széles Folyó és Kicsi Szürke Madár bölénybőrt
cserzettek a tipi mögött, szavaik eljutottak Jessie füléhez. Mosolyognia kellett beszélgetésükön.
- Láttam, hogy rámosolyogtál Szürke Kondérra, leányom, és már számtalanszor megmondtam
neked, hogy sosem szabad pillantást vagy mosolyt váltanod egy férfival, különösen olyannal, aki
udvarol neked.
- De hisz csak egy röpke mosoly volt, anyám - szabadkozott Kicsi Szürke Madár.
- Minden röpke mosoly csökkenti az értékedet. Azt gondolhatja, hogy már sikerült elnyernie, és
akkor nem fog olyan sok lovat ajánlani érted. Talán szegény asszony akarsz lenni?
- Nem, anyám. - Kicsi Szürke Madár hangja immár megadó volt. - És az emlékezetembe vésem,
hogy ne mosolyogjak annyit.
- Egyáltalán ne mosolyogj, leányom - utasította őt rendre Széles Folyó. - És nem szabad hagynod,
hogy Szürke Kondér vagy Fehér Kutya olyan sokáig maradjon, amikor látogatóba jön hozzád.
- Igen, anyám.
- A két fiatalember közül feleségül kért-e már valamelyik? - Széles Folyó hangja még komolyabbá
vált.
- Nem, még nem.
- Nos, ne feledd, amikor megkérnek, a legelső alkalommal vissza kell utasítanod őket. Szelíden
tedd, de ezzel hozd a tudomásukra, hogy téged nem könnyű elnyerni.
- De anyám...
39
 - Figyelj rám. Én mindezt a saját érdekedben mondom neked - mondta Széles Folyó türelmesen. -
Ne hagyd, hogy bármelyik fiatalember is meglásson téged, amikor egyedül vagy, még az sem, akit
jobban kedvelsz. Nem szabad hagynod, hogy egy férfi hozzád érjen, leányom, különösen a
melledhez. Ha egy férfi megérinti a melled, úgy véli, hozzá tartozol. Ugye te sem akarod, hogy két
udvarlód megküzdjön egymással, amiért az egyik azzal kérkedik, hogy elnyert téged, még mielőtt
igent mondtál volna? Nem, ezt nem akarhatod, mert esetleg az veszít, akit jobban kedvelsz.
Választottál már? Uram is, én is szívesebben vennénk Fehér Kutyát, de ha Szürke Kondér többet
ajánlana, akkor...
Hangjuk elhalkult. Jessie arca lángvörös volt. Hagyta, hogy Chase Summers megérintse a mellét,
sőt annál még jóval többet is. De Chase nem indián. Ő nem hiszi, hogy Jessie ezek után már hozzá
tartozik. Nem, épp ellenkezőleg. Chase a lehető legbizalmasabb viszonyba került vele, aztán meg
tudni sem akar többé róla!
Fehér Villám figyelmesen nézte Jessie-t, akit már régóta ismert.
- Elpirultál. Netán megérintett egy férfi, Mintha-Asszony? - ugratta.
Jessie felszisszent. Ennyire belelátna? Ez hátborzongató, de már sokszor megesett.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezte Fehér Villám.
- Még nem.
- De ugye nem Kicsi Sólyom volt?
Jessie keserűen felnevetett, és ez barátját megdöbbentette.
- Ő legalább nem azért kíván meg egy nőt, hogy egy perc múlva eltaszítsa!
- Ki az, aki így bánt veled? - állt fel Fehér Villám. Nagyon mérges volt.
- Ülj csak le, barátom - mondta Jessie szelíden. - Valószínűleg én legalább annyira hibás vagyok,
mint ő. Naiv voltam.
- De ez neked fáj.
- Majd túljutok rajta.
Jessie ismét nekilátott, hogy magostul, mindenestül péppé törje a vadcseresznyét a kőmozsárban.
Aztán ezt megszárítják, bölényhúst és zsírt kevernek bele, hogy pemmikánt készítsenek belőle, ami
sokáig eltartható.
Fehér Villám odébb ment, s magára hagyta őt gondolataival. Jessie örült, hogy ezt is elmondta
neki. Barátja megérti ezentúl hirtelen hangulatváltásait.
Fehér Villám, bár fiatal, annyira bölcs és megértő.
Mindössze két évvel idősebb Jessie-nél. Jessie menynyire szereti legdrágább barátját! Rápillantott
és elmosolyodott, amikor Fehér Villám odanézett.
A síkföldi törzsek közül a sájenek a legmagasabbak, Fehér Villám pedig úgy száznyolcvanhárom
centi lehet. És rendkívül jóképű is a vakító kék szemével, amit az apjától örökölt. A bőre rézszínű,
de jobbára csak a naptól. Ifjú harcosként már bebizonyította, hogy képes arra, amire bármely férfi,
és a legtöbbjüknél erősebb is. Jessie büszke a barátságukra.
Néhány perc múlva megérkezett Kicsi Sólyom, és hangtalanul belépett a tipibe. Egy kanadai
vadjuh bőréből készült ing volt rajta, amit csak különleges alkalmakkor viselt. Az ing hosszú ujját
kirojtozták, csakúgy, mint a lábszárvédőket, és a rajta lévő gyöngydíszítés igazán szép volt. A
rojtokon itt-ott fémdarabok és kagylók lógtak. Hajfonatait fehér szőrme díszítette, és egyetlen kék
toll volt beletűzve, éppolyan, amilyet Jessie-nek hagyott ott.
Fehér Villám le volt nyűgözve, ugyanakkor nyugtalanította is a dolog. A mód, ahogy a sziú
felöltözött, valami nagyon fontos közlendőt jelentett, és attól tartott, hogy tudja is, mi az. Nem
igazán örült neki.
Kicsi Sólyom az illendőség szabályainak megfelelően várt, hogy hellyel kínálják. Fehér Villám
egy pillanatig várakoztatta, közben Jessie-re nézett, vajon a lány felfogta-e a látogatás jelentését.
Végül felsóhajtott, és sziú nyelven üdvözölte Kicsi Sólymot. Jessie figyelte őket, ahogy beszélnek,
és egyre türelmetlenebb lett, mivel egy szót se értett belőle. Azt hitte, Kicsi Sólyom azért jött, hogy
vele beszéljen. Kezdte bosszantani a dolog.
40
 Kicsi Sólyom végre ránézett, Fehér Villám pedig azt mondta: - Engedélyt kér, hogy beszélhessen
veled.
Jessie így válaszolt: - De hiszen már beleegyeztem, hogy beszélek vele. Nem azért van itt?
- Ezt most a hagyomány tiszteletére kérdezi.
Jessie-nek sikerült elnyomnia azt a mosolyt, amit a helyzet abszurditása csalt volna az arcára. -
Akkor én meg a hagyomány tiszteletére beleegyezem.
Fehér Villám ünnepélyes komolysággal folytatta: - Arra is megkért, hogy tolmácsoljam
mondandóját.
- De miért? Beszél angolul.
- Méltóságán alulinak tartja e nyelv használatát, ha nem feltétlenül szükséges - magyarázta Fehér
Villám. Jessie-t ez bosszantotta. - Akkor minek tanulta meg?
- Óhajtod, hogy megkérdezzem tőle?
- Én is meg tudom kérdezni - vágta rá Jessie.
- Ne beszélj hozzá közvetlenül - figyelmeztette halkan Fehér Villám. - És ilyen nyíltan se nézz rá,
s ne tárd fel előtte, hogy mit gondolsz.
Jessie elnevette magát. - Tudod, hogy most pontosan úgy beszélsz, mint az édesanyád?
- Viselkedj komolyan, asszony - nézett rá komoran összeráncolt szemöldökkel Fehér Villám. - Ő
komolyan gondolja. Meg aztán, amit mondani akar, azt hagyományaink szerint harmadik személy
tolmácsolása révén illik elmondania. - Kérdő pillantással nézett Jessie-re. - Érted már?
Jessie elgondolkodva ráncolta a homlokát. Mire gondol? Fehér Villám még sosem volt ilyen
rejtélyes.
- Talán ha a tárgyra térnénk - javasolta Jessie, miközben nyugtalanul pillantott Kicsi Sólyomra.
A két férfi hosszan beszélt egymással, és Jessie nyugtalansága nőttön-nőtt, mert nyilvánvaló volt,
hogy valamin vitáznak. Ha legalább halvány fogalma lenne, hogy mi a célja ennek a találkozónak...
A két férfi elhallgatott, és Jessie azon kapta magát, hogy visszafojtott lélegzettel vár. Amikor
aztán egyik sem szólalt meg, Jessie csak annyit kérdezett: - Nos?
- Úgy van, ahogy gondoltam - mondta neki Fehér Villám. - Azt akarja, hogy az asszonya légy.
Jessie-nek elállt a szava. Azt mondta magának, hogy ezen nem kéne meglepődnie, mégis
meglepődött.
Aztán Kicsi Sólyomra nézett, tekintetük egy pillanatra összefonódott, majd Jessie elfordította a
fejét. Igen, ez a férfi kívánja őt. Egyszeriben rendkívül hízelgőnek találta a dolgot. Gyógyír azután,
hogy Chase olyan hitványán bánt vele.
- Csak azt akarja, hogy az asszonya legyek, vagy a felesége? - kérdezte sietve.
-A felesége.
- Értem... - Jessie elgondolkodva pillantott fel a tipi mennyezetére.
Fehér Villám megdöbbent. - Csak nem azon tűnődsz, hogy igent mondasz?
- Mit ajánlott értem?
- Hét lovat - felelte Fehér Villám.
- Hetet? - Jessie-t ez lenyűgözte. - Hogyhogy ilyen sokat? Ennyire gazdag?
- Azt hiszem, egyszerűen csak eltökélt. Egy ló az enyém, amiért hajlandó voltam beszélni helyette,
mivel itt nincs közeli barátja, aki ezt megtehette volna neki. Két lovat Farkasokkal Száguldó kap,
mivel ez itt az ő tipije. A másik négy a tiéd, és a tiéd is marad, minden egyéb tulajdonoddal
egyetemben.
- És a tipi? - kérdezte Jessie, mivel tudta, hogy a tipit a feleség tulajdonának tartják.
- A tipire ne számíts - súgta Fehér Villám. - És ez volt a legfőbb ok, amiért azt mondtam neki,
nem lesz ez jó. Már van felesége.
- Van? - Van.
- Értem - mondta Jessie mereven.
Hogy hirtelenében miért lett ilyen dühös, azt nem tudta. Talán mert jó volt azt érezni, hogy kell
valakinek, jó volt megfeledkezni az otthoni gondokról. Mindenesetre a tündérmesének vége.
41
 - Mondd meg Kicsi Sólyomnak, hogy ez igazán hízelgő rám nézve - mondta Jessie -, de
semmiképpen nem fogadhatom el. Mondd meg neki, hogy a fehér asz-szonyok a férjüket meg nem
osztják senkivel. Én második feleség nem leszek.
Jessie legnagyobb megkönnyebbülésére Kicsi Sólyom egészen könnyedén fogadta az elutasítást.
Váltott néhány szót Fehér Villámmal, majd elhagyta a tipit.
- Azt mondta, elfogadja, hogy az első alkalommal visszautasítottad - mondta Fehér Villám
komoran. - Úgy nézem, azt hiszi, hozzászoksz majd a gondolathoz, és változtatsz a döntéseden.
- Jaj! - Jessie aggódni kezdett. - Gondolom, továbbra is itt marad a környéken, hogy megismételje
a leánykérést.
- Nem, most láttad utoljára - felelte Fehér Villám.
Jessie a fejét csóválta. Néhány napja még egyetlen férfi sem volt az életében, szabad volt, akár a
madár. Most meg nem bír a férfinéppel.

15. fejezet

Késő délutánra járt, és Chase már negyedik napja volt úton. Sosem gondolta volna, hogy ilyen
messzire kell mennie. Megállt Fort Laramie-ben, ott éjszakázott, majd onnan útbaigazították Fehér
Villám faluja felé. Ez lesz az a hely. Ennek kell lennie. Nem volt más település a környéken.
A falu igazán békésnek tetszett a késő délutáni napsütésben. A gyerekek játszottak. Látott néhány
szorgoskodó nőt meg férfiakat, akik kis csoportokba verődtek. A tipik mellett számtalan kikötött ló
állt, és látott száradni kiakasztott húst meg cserzésre kiterített bőröket. Virágzó, láthatóan békés falu
volt. Chase egy patak közelében meglapulva nézelődött. Jessie valóban itt van?
Erre a kérdésre nyomban választ is kapott, ahogy egy kicsit lejjebb húzódott a patakhoz, ahol a
bozót s a fák elrejtették őt a falu felől. Ott akart meghúzódni, de máris megtorpant, mert észrevette,
hogy egy nő fürdik a patakban. Derékig meztelen volt, és az indiánok ágyékkötőjét viselte. Chase,
lovát óvatosan vezetve, közelebb ment a parthoz. Elég távol volt ahhoz, hogy a nő ne láthassa meg.
Aztán megfeledkezett a faluról, megfeledkezett mindenről. Jessie fürdőzött. Chase biztos volt
benne. A haja kibontva, nedvesen csüngött alá. Uramisten, gyönyörű volt, egy istennő, akit
körberagyog a nap fénye. így ing nélkül keblei sokkal teltebbek, mint Chase emlékezetében.
Keményen, büszkén domborodnak karcsú dereka és finoman ívelt csípője felett. Chase-t elbűvölte,
egészen megbabonázta. Miért ennyire szép, ennyire különleges ez a lány?
Felkapta a fejét, hallván, hogy Jessie beszél valakihez. Aztán meglátta az indiánt. Ott ült, háttal
egy gacsos, görbe fának támaszkodva. Az indián nem Jessie felé nézett, de odafordult, amikor a
lány szólt hozzá. Chase iszonyú dühbe gurult. Egy férfi nézi Jessie-t fürdés közben! Kár, hogy a
düh ennyire úrrá lett rajta ébersége rovására. Fekete Medvevadász, Fehér Villám bátyja közeledett
lassan a fehér idegenhez. Nem láthatta se Jessie-t, se Fehér Villámot, a férfit, akihez Jessie beszélt.
Fehér idegen kémet vélt látni, aki a faluját figyeli. Fekete Medvevadász rendkívül óvatosan
közelítette meg Chase-t.
Jessie el is feledkezett Kicsi Sólyomról, amikor a patak hűs vize végigcsordult a testén. Azelőtt
gyakran fürödtek együtt Fehér Villámmal, de Széles Folyó nem tűrte attól fogva, hogy Jessie teste
kezdett női formát ölteni. Fehér Villám továbbra is elkísérte, hogy vigyázzon rá.
Valójában Fehér Villám épp Fekete Medvevadász miatt volt ott. A faluban Fekete Medvevadász
volt az egyetlen, aki sosem szenvedhette Jessie látogatásait. A fivérek kétszer is összeszólalkoztak
miatta. Meg aztán Fekete Medvevadász többször is rárontott Jessie-re, amikor egyedül volt, és
iszonyatosan megrémítette.
Jessie nem látta Fekete Medvevadászt az elmúlt évben, és mostani látogatása során sem találkozott
vele. Jessie tudta, hogy nemrég vett feleséget, és most már a saját tipijében él. Jessie azon tűnődött,
vajon nem enyhült-e meg most már kissé iránta.
42
 A válla fölött hátraszólva meg is kérdezte ezt Fehér Villámtól: - A bátyád még mindig gyűlöl
engem?
Fehér Villámot annyira meglepte ez a kérdés, hogy magáról megfeledkezve megfordult, s
döbbenten meredt Jessie-re. - De hát ő sosem gyűlölt téged.
- Dehogyisnem.
Fehér Villám gyorsan elfordult. Már rég nem látta Jessie-t ruhátlanul. Az arca lángolni kezdett.
Előfordul néha máskor is, és ilyenkor mindig dühös magára. Elviselhetetlen, amit időnként a lány
iránt érez. Jó barátok. Ezt a barátságot nem kockáztathatja.
- Hallottad, amit mondtam, Fehér Villám?
- Igen- kiáltotta anélkül, hogy a lányra nézett volna. De tévedsz, ha gyűlöletnek hiszed azt, amit ő
érez irántad.
- Te is tudod, hogy milyen volt velem mindig - emlékeztette őt Jessie.
Nem tetszett neki, hogy idejöttél, de csak azért, mert fehér vagy, mint az apám volt, aki elvette
Széles Folyót az első férjétől, Fekete Medvevadász apjától. Ezért vesztette el az apját, így aztán
haragszik a fehérekre, mindre.
- De hát én gyerek voltam. Én nem tehettem semmiről.
- Ezt ő is tudta. Végül meg is bánta, hogy olyan durván viselkedett veled, de akkor már késő volt.
- Miért? Én megértettem volna.
- Igen, de vajon megértetted volna-e változásának okait? Tudod, egyszer csak azon kapta magát,
hogy téged akar.
Jessie meglepődött, és nem is igazán hitte el a dolgot. - Hát akkor ezt elég furcsán mutatta ki -
mondta gúnyosan.
- Mert fehér vagy. Azért, mert tilos fehér nőre vágynia. Mindent elkövetett, hogy ezt te ne tudd
meg soha. Nyers volt és durva, mert nem volt könnyű lepleznie, amit irántad érzett.
- De te ezt honnan tudod, Fehér Villám? - kérdezte Jessie. - Elmondta neked?
- Nem. Egyszerűen csak tudom. - Az is meglehet, hogy tévedsz, nem?
- Kétlem. Te talán jobban szeretnéd továbbra is azt gondolni, hogy gyűlöl téged, amikor ez nem
igaz?
- Igen. - Jessie ezt egészen komolyan mondta. - Tudod, meglehetősen zavaró, hogy most
egyszeriben ennyi férfi akar engem. Én ehhez nem vagyok hozzászokva, és nem is értem. Tudod, én
igazán nem vagyok szépség. Általában izzadt vagyok, és poros a munkától, és nadrágban járok.
Például még Kicsi Sólyom sem látott engem rendes ruhában egészen mostanáig. Mégis ő meg
Chase is...
- Tehát így hívják azt a másikat? - vágott a szavába Fehér Villám.
- Róla most nem tárgyalunk - mondta Jessie fagyosan. - Inkább azt mondd meg, Fekete
Medvevadász boldog a feleségével? Elképzelhető, hogy most már nem lesz olyan ellenséges velem?
- Boldog, de hogy veled kapcsolatban mit érez, azt nem tudom megmondani.
- Hol van?
- Vadászni ment, de most már bármikor visszatérhet. Ami azt illeti... - Fehér Villám felállt, és
éberen figyelt. - Azt hiszem, ez az ő diadalkiáltása. Hallod?
- Igen. Menj csak előre, Fehér Villám. Már majdnem kész vagyok.
- Biztos?
- Igen. Bizonyára Kicsi Sólyom is megtekinti Fekete Medvevadász zsákmányát, úgyhogy nem fog
háborgatni engem, más miatt pedig nem aggódom. Menj csak.
Jessie végzett a hajmosással. Nem sietett. Elég a gondja, annyi minden foglalkoztatja gondolatait,
Fekete Medvevadász zsákmányára igazán nem kíváncsi. Később úgyis mindent megtud róla, ez
egészen biztos. Nahát, hogy Fekete Medvevadász is őt akarta! Szinte kábultan csóválta a fejét.
Mindez annyira furcsa, furcsa ez a sokféle, különböző vágy. Blue vágyott rá, őt akarta. Kicsi
Sólyom is őt akarja. Chase is akarta őt, de csak akkor, egyetlen alkalomra. Aztán itt van Fekete
Medvevadász, aki küzdött vágya ellen, és állandó ellenségességgel leplezte, hogy akarja őt. Ebben
43
az egészben vajon hol volt maga a szerelem? Rachel csak úgy tett, mintha szeretné Thomast, amit
pedig Thomas érzett, az biztosan nem nevezhető szerelemnek, hisz iszonyú gyűlöletté vált. A
könyvekben az igazi szerelem üdvös, de Jessie még sosem látott házasembereket, akik olyan
szerelemben éltek volna, mint amilyenről olvasott. Vajon valóban létezik-e szerelem?
Egy kicsivel később, miután felöltözött és még nedves haját két copfba fonta, elindult a tábor felé
vezető keskeny ösvényen. Kicsi Sólyom állta útját, terpeszben, karját széles mellkasa előtt
keresztbe fonva. Már levetette ünnepi ingét meg a lábszárvédőt, csak egy ágyékkötő volt rajta meg
a mokaszinja.
Jessie-nek sikerült lepleznie, hogy mennyire meglepődött. Kimért pillantást vetett a férfira.
- Ha elkészültél, visszakísérlek - ajánlotta Kicsi Sólyom.
- Úgy, tehát most beszélsz angolul?
- Ha kettesben vagyunk, szükség van rá - vonta meg a vállát. Aztán hirtelen azt mondta: - Nem
szabad a csípődön hordott fegyvered nélkül idejönnöd.
- Nem volt szükségem rá. Nem voltam egyedül. Ugye, te csak most jöttél?
- Ha azt mondom, igen, boldoggá tesz?
- Miféle válasz ez? - csattant fel Jessie.
- Vagy azt szeretnéd hallani, hogy már akkor itt voltam, amikor szárítkoztál?
Jessie szeme csak úgy szikrázott. - Miért nem szóltál, hogy itt vagy? Nem volt jogod, hogy... hogy
itt állj és nézz engem!
- De azt hagytad, hogy Fehér Villám nézzen téged - jelentette ki nyugodtan.
- Ő nem nézett engem - mondta konokul Jessie. -Ő ilyet nem tenne. Ő a barátom. Megbízom
benne.
Kicsi Sólyom elvigyorodott. - Majd megtanulsz bízni bennem is.
- Hogyan bízhatnék benned, amikor állandóan a nyomomban jársz, és leselkedsz utánam?
- Várj, Mintha-Asszony - némította el Jessie-t, és két lépéssel mellette termett, majd arra
kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Miért vagy ilyen mérges? Megtagadnád tőlem, hogy
lássalak, holott szándékomat világosan tudtodra adtam? Vajon nem indokolt-e, hogy egy férfi
keresse annak a nőnek a társaságát, akit feleségül kért? Nem tudtam, hogy úgy talállak most, ahogy
találtalak, de egy cseppet sem bánom. Látványod igazán nagy örömet szerzett nekem.
Ezután mondott még valamit, de saját anyanyelvén, amitől Jessie összezavarodott, s a férfi ezt
kihasználva megcsókolta.
Megrendítő volt. Ezt a csókot végig érezte, még a lábujjaiban is. Megrémítette, de nem volt ereje
ellenállni.
Amikor a sziú végül elengedte, csak állt ott, és nézte Jessie-t figyelmesen és szenvedélyesen. A
férfi mosolygott, mert úgy vélte, ezt a menetet sikerült megnyernie.
- A szemedben egyszerre van jelen az ég meg az erdő, amikor mérges vagy, és szikrázik, akár a
csillagok. De meg kell tanulnod fékezni indulataidat, Mintha-Asszony. Az első feleségem szelíd
asszony - ő képtelen lenne megérteni ezeket a te viharos dühkitöréseidet.
- Ezért kár aggódnod! - mondta Jessie élesen. - Én nem fogok találkozni a te feleségeddel soha. És
magam is vissza tudok menni a táborba, úgyhogy köszönöm.
Megpróbált elmenni a férfi mellett, de az megfogta a karját. - Ennyire zavar téged, hogy már van
feleségem? - kérdezte halkan.
- Hát persze hogy zavar.
- De hát én mindkettőtöket tudlak szeretni.
- Ismerem a szokásaitokat - mondta Jessie védekezőn. - De én egy más kultúrából származom, és
nem lennék boldog, ha osztoznom kéne mással a férjemen.
- Jó, akkor első feleségemet elküldöm.
- Ne merészeld! - szisszent fel Jessie. - Azt nem bírnám elviselni. Sosem tudnék megbékélni
magammal, ha ilyesmit tennél. Gondoskodnod kell róla.
- Igen, de te kellesz nekem, Mintha-Asszony. Jessie legszívesebben sikított volna. - Figyelj, én
44
már nem vagyok szűz - mondta halkan, és az arca elpirult. - Úgyhogy felejts el, és...
- Az nem számít.
- Nem? - kérdezte Jessie, nem hitt a fülének.
- Nem.
Nem volt mit mondania a férfinak, félrelökte hát,
és futásnak eredt az ösvényen.
Kicsi Sólyom elengedte, de még utána kiáltott: -Egy sziú nem adja fel egykönnyen, Mintha-
Asszony.
- Pedig jobban tennéd! - kiáltotta vissza Jessie, aztán átjutott a bozóton, és meglátta a tábort.
Hallotta a férfi nevetését, mire még gyorsabban kezdett futni, és végig futott, egészen Farkasokkal
Száguldó tipijéig.

16. fejezet

Chase lassanként magához tért, de a fejében lüktető fájdalomtól szédelgett, azt se tudta, hol van.
Fájt a válla, és zsibbadt a keze. Mi a fene?
Felnyitotta a szemét. Körös-körül tipiket látott, és nem messze tőle indiánok ültek a tűz körül.
Próbálta megmozdítani a karját, de a nyersbőr kötelék a csuklójába hasított. A fájdalomtól
kitisztultak érzékei. Chase felnyögött, és azt kívánta, bárcsak ne tért volna magához.
Az egyik indián meghallotta Chase nyögését, és intett a többieknek. Kettő felállt, odament, és
lenézett rá. Chase a földön ült, kezét a háta mögött egy oszlophoz kötözték. Ahogy rájuk nézett,
igyekezett leplezni félelmét. Mindkét indián fiatal volt, valószínűleg fiatalabbak nála, de ettől egy
cseppet sem érezte jobban magát.
- Megszegted szerződésünket, fehér szem - mondta a magasabbik. - Ezért elveszed a büntetésed.
Előbb azonban elmondod nekünk, ki küldött ide kémkedni.
Chase nem vette észre, hogy ezt a férfit látta a pataknál Jessie-vel. Felfigyelt viszont arra, hogy
kék a szeme, és az arca is más, mint a többieké, s nekibátorodott.
- Te ugye félig fehér vagy?
- Te most válaszolsz, és nem kérdezel - hangzott a nyers felelet.
- Ez nevetséges - mondta Chase türelmetlenül. - Nem tudom, ki támadott meg, de tévedett. Nem
vagyok idevalósi, és nem tudok semmit erről a ti szerződésetekről. És nem azért vagyok itt, hogy
kémkedjek.
Chase várt, amíg a két férfi saját nyelvén megtanácskozza a dolgot. Aztán a magasabb férfi
dühödten fordult felé.
- Fekete Medvevadász azt mondja, hogy hazudsz. Ő volt az, aki elfogott téged. Amikor észrevett,
a patak partján lapultál, és a falut figyelted. Ő úgy véli, hogy a hadsereg küldött ide téged, és
kiszedi belőled az igazságot akár erővel is.
Chase érezte, hogy a gyomra összerándul a rémülettől. - Ennek az egésznek semmi értelme. Azért
jöttem ide, mert Jessica Blairt keresem. És tudom, hogy itt van. Tőle érdeklődjetek felőlem.
A két indián ismét váltott néhány szót egymással, ám ezúttal az alacsonyabb dühödten távozott.
Chase-ben remény éledt, amikor a másik higgadtabban, szinte mosolyogva fordult felé.
- Jobban jársz, ha ezt hamarabb mondod - korholta a harcos.
- Magam is így vélem - felelte Chase. - De úgy látom, a barátod nem örül.
- Nem. Annak örült volna, ha megölhet.
Chase elsápadt. - Ez a büntetés, ha valaki megszegi a szerződést? De hát ezt a hadsereg nem tűrné.
- A hadsereget kiszorítottuk erről a területről. Leromboltuk az erődítményeiket, elkergettük őket.
Egyetlen ember miatt nem mondanák fel a szerződést, még ha az illetőt ők küldték is. Ez a terület a
sájeneké meg a sziúké, a hadsereg pedig elfogadta azt a kikötést, hogy egyetlen fehér se léphet
45
területünkre.
- Jessica Blairnek engeditek, hogy megszegje a szerződést?
Az indián elkomorult. - Ő a barátunk. De te ki vagy? - kérdezte szigorúan.
- Jessie ismer engem. Csak annyit mondj neki, hogy Chase Summers...
- Chase! - ismételte meg az indián. A szeme összeszűkült. - Azt hiszem, Mintha-Asszony szíves
örömest átengedne téged a bátyámnak.
Azzal az indián elment. Chase hiába próbálta visszahívni, meg se állt.
Mi a fenétől lett ilyen mérges egyszerre? Ő mindössze csak a nevét mondta. Chase egyre
nyugtalanabb lett. Nyilván Jessie mondott róla valamit, s bármi volt is, nem lehetett valami hízelgő.
Lement a nap. Nem jött senki. Már az indiánok is elszállingóztak a tűz mellől, de továbbra se ment
oda hozzá senki. Chase megpróbálta kioldani kötelékeit, de túl erősek voltak. Kezdett kétségbeesni.
Hol van Jessie?
Amikor végre Jessie előkerült, a kék szemű indiánnal jött, és Chase első látásra meg sem ismerte.
Szakasztott Úgy festett, mint egy indián, indián ruhát viselt, térdig érő mokaszin volt rajta, és a
haját két copfba fonta. Az arca nem árult el semmit. Vajon azért jött, hogy segítsen, vagy csak azért,
hogy kárörvendőn szemlélje szorult helyzetét?
- Jöhetett volna kicsit hamarabb is - mondta Chase, igyekezett könnyed hangot megütni.
Jessie arckifejezése mit sem változott. - Aludtam. Fehér Villám pedig úgy vélte, nem érdemes
felébresztenie csak azért, hogy közölje velem, maga itt van. Úgyse megy innen sehova.
- Hálásan köszönöm.
- A gúnyos megjegyzéseit tartsa meg magának Summers. Nem másnak, csakis magának
köszönheti, hogy ilyen hajba került.
-A fenébe is, én mindössze annyit tettem, hogy eljöttem ide magáért! - csattant fel Chase.
Fehér Villám közelebb lépett Chase-hez, de Jessie megragadta a karját. Elhúzta onnan az indiánt,
és Chase látta, vitatkoznak. Jessie egyedül tért vissza.
Chase egészen elképedt, döbbenten nézett Jessie-re.
- Maga beszéli a nyelvüket?
- Igen.
- És mi volt ez?
- Nem tetszett neki, hogy maga rám rivallt. Most pedig figyeljen, én megértem, hogy feldúlt és
zaklatott, de azt javaslom, beszéljen tisztességes hangnemben. Nem érdemes felingerelni, amikor
már amúgy is azt akarja, hogy egyszerűen hagyjuk itt magát.
- Miért? - kérdezte Chase. - Mi a fenét mondott neki rólam?
- Csak az igazat. Azt, hogy kihasznált engem. Megvolt a mulatsága, aztán megrémült, hogy
esetleg ezért én feleségül akarok menni magához. Vagy tagadja?
- Nem hagyta, hogy megmagyarázzam, Jessie.
- Nem volt mit. A dolog egészen világos volt - mondta Jessie mereven.
Istenem, hogy mennyire szerette volna felrázni, kizökkenteni Jessie-t ebből a merev nyugalomból.
- És mi a helyzet magával, Jessie? Ugyanezt akár magáról is elmondhatnám. Megvolt a mulatsága.
Kihasznált engem. Mi lett volna, ha ezért én ragaszkodom a házassághoz?
- Ne legyen nevetséges - csattant rá Jessie.
- Nem, gondolja csak végig. Akkor ki lett volna az, aki meghátrál?
- De maga véletlenül sem ragaszkodott a házassághoz - mondta halkan Jessie. - És még csak esélyt
sem adott nekem arra, hogy megtudjam, mit érzek.
Megbántódott, s a hangjából kicsendülő fájdalom Chase szívébe markolt. - Mondtam magának,
hogy sajnálom, és ezt komolyan gondoltam. Lehet, hogy maga a szüzessége elvesztését nem tartotta
olyan nagydolognak, de engem annyira mélyen érintett, Jessie, hogy azt sem tudtam, mi a fenét
beszélek.
- Ez mind lényegtelen. Megmondtam, én el akarom felejteni az egészet.
- Ez egyáltalán nem lényegtelen, amikor az indián barátja el akarja vágni a torkomat azért, amit
46
maga mondott neki.
- Ha mindenáron tudni akarja, nem sokat mondtam neki. Látta rajtam, hogy zaklatott vagyok,
ebből ítélt. Az a helyzet, hogy ő mindig véd engem, mindig is igyekezett megóvni mindentől.
- Kicsodája magának, ha szabad kérdeznem?
- Közeli jó barátom. Maga viszont már épp elég régen halogatja, hogy végre elmondja nekem, mit
keres itt.
- Mennyire közeli?
- Maga azzal ne törődjön! - csattant fel Jessie. - Mi gond van a farmon, hogy idetolta a képét?
- A farmon semmi.
- Semmi? - Jessie szeme dühödten szikrázni kezdett. - Nehogy azt mondja, hogy már megint
Rachel küldte magát utánam!
- Aggódott.
-A fenébe! - robbant Jessie. - Mi maga, öleb, hogy teljesíti minden parancsát? Meg is ölhették
volna miatta.
- Figyeljen. - Chase egyre kínosabban érezte magát, inert Fehér Villám nem vette le róluk a
szemét, és az arca egyre komorabb lett.
- Maga figyeljen. - Jessie halkabbra fogta a hangját. - Nem volt joga követni engem. Nem kell
mellém juhászkutya, ha meg mégis, maga semmiképp. Ez a vidék itt a második otthonom, de a
maga számára halálos csapda. Átkozott szerencséje van, hogy Fekete Medvevadász nem ölte meg
azonnal, amikor magára bukkant. És fohászkodjon azért, hogy a jó szerencséje kitartson, mert egye-
dül megy el innen. Rám ne számítson. Megint csak az idejét vesztegette.
Legalább annyit megtudott, hogy elmehet innen. De Chase nem sokat törődött ezzel. Fehér
Villámot nézte meredten a tűz mellett. Az indián félrefordult, amikor Jessie lehalkította a hangját,
és Chase most látta először profilból. Eszébe jutott az a jelenet a pataknál. Akkori dühe most
egyszeriben feltámadt.
- Mikor engednek el, Jessie? - kérdezte Chase.
- Majd Fehér Villám szabadon engedi - mondta Jessie.
- Mielőtt idehívná, válaszolna valamire? Jessie-nek nem tűnt fel a fagyos hang. - Mire válaszoljak,
Summers?
- Én vagyok a felelős azért, hogy szajha lett, vagy mindig is annak készült? Bűnösnek kell-e
éreznem magam emiatt?
Jessie felszisszent. - Maga... megőrült?
- Hát erről beszélt vagy nem, amikor azt mondta, hogy az a barátja ott közeli jó barát? - kérdezte
Chase szándékos kegyetlenséggel. - Vagy csak mutogatja magát neki néha?
- Miről beszél? - suttogta Jessie.
- Láttam őt magával lent a pataknál - mondta Chase dühödten. - Nem a tábort figyeltem, amikor az
a másik indián rám talált, hanem magát. És nem én voltam az egyetlen, aki magát nézte - mondta
gúnyos megvetéssel. - Már volt vele... ?
Jessie nem hagyta, hogy befejezze. Kegyetlenül pofon vágta. - Nyomorult! Hogy merészel
ilyesmire akár csak célozni is? Ő olyan számomra, mintha a fivérem lenne!
Jessie olyan dühös volt, hogy reszketett. Fehér Villám mögé lépett, és maga felé fordította. Jessie
képtelen volt a szemébe nézni.
- Hallottad, hogy mit mondott? - kérdezte Jessie kétségbeesetten.
- Igen. Szégyenkezel?
Jessie-nek erre nem kellett válaszolnia. Fehér Villám elvezette onnan, és megkérdezte tőle: -
Akarod, hogy megöljem?
Chase ennyit hallott, Jessie válaszát nem. Figyelte őket, míg el nem tűntek a tipik mögött a tábor
túloldalán. Ezután lehunyta a szemét. Furcsa, de most egészen nyugodt volt. Lehet, hogy megőrült.
Különben miért haragította volna magára épp azt a személyt, aki az életét a kezében tartotta? A
jelek szerint egyáltalán nem ismeri önmagát.
47
 17. fejezet

Jessie Chase mellett térdelt. Még sötét volt. Ételt vitt neki, meg egy kést, hogy átvágja kötelékeit,
meg pár más holmit. A férfi aludt, és Jessie nem ébresztette fel. Tűnődve vette szemügyre. Miért
van az, hogy ez az ember képes megríkatni? Ez csak Thomas Blairtől telt valaha.
Fehér Villám szerint Chase nem gondolta komolyan, amit mondott. Tulajdonképpen védelmébe
vette Chase-t, annak ellenére, hogy előtte felajánlotta Jessie-nek, hogy megöli. Jessie-t megrázta és
felkavarta ez az egész. De utána, amikor egyedül maradt és végiggondolta, rájött, hogy Fehér
Villámnak valószínűleg igaza volt.
De mást, ennél sokkal botrányosabb dolgokat is mondott Fehér Villám, amiket Jessie egyszerűen
elhessentett. Azt mondta, lehet, hogy Chase azután, ami kettőjük között történt, úgy érzi, hogy
Jessie hozzá tartozik, és féltékenységében vádaskodik. Ő ezt jobban tudja. Chase azt akarja a
legkevésbé, hogy ő hozzá tartozzon. Világosan a tudtára adta.
- Mióta van itt?
Jessie tekintete találkozott a férfi tekintetével, de aztán gyorsan elfordította a szemét. - Most
jöttem.
Megkerülte Chase-t, és elvágta a csuklóján a szíjat. Chase óvatosan mozdította meg a karját, de
még így is felszisszent, amikor a vér ismét a kezébe áramlott. Rázogatta, de ez nem segített.
Jessie ismét mellé lépett, visszadugta a kését térdig érő mokaszinjába. - Hoztam magának enni, és
itt a holmija.
Chase ott látta a földön a nyergét, a fegyvereit meg a többit. Oldalvást Jessie-re sandított. -
Köszönöm. Komoly kétségeim voltak, hogy segít-e nekem.
- Segítek magának?
- Kikerülni innen. Azután, amit...
- Hagynom kellett volna, hogy azt higgye - vágott a szavába keserűen Jessie. - Igazán
megérdemelte volna, hogy úgy érezze, egy szajha lekötelezettje.
- Jaj, Jessie - nyögött fel Chase. - Tudnia kell, hogy én azt nem gondoltam komolyan.
- Igen, tudom - mondta mogorván. - Fehér Villám felhívta a figyelmemet arra, hogy maga itt sok
mindenen ment keresztül. Egy férfi vagy bátran néz szembe a halállal, vagy rosszul viseli a dolgot.
Hát maga rosszul viselte. Természetesen.
Chase-nek ez a magyarázat sokkal jobban tetszett, mint az igazi, úgyhogy készségesen elfogadta. -
Igen. Hát mostanság valahogy semmi sem sikerül nekem, igaz?
- Hát nem.
Chase felállt, majd nyújtózott egyet, és élvezte ezt az egyszerű mozdulatot. - Köszönöm, hogy
eloldozott. Más nem vállalkozott volna rá.
Jessie lerázta magáról a dolgot, mert kínosan érintette a férfi hálája. - Valaki végül úgyis megtette
volna. Tudja, ők nem vademberek. Maga nem volt fogoly attól a pillanattól, hogy megtudták,
miattam van itt.
- Hát nekem nem úgy tűnt.
- Ha kényelmetlensége adódott, azt megérdemelte, elsősorban azért, mert idejött - mondta Jessie
élesen. - Senki sem hívta.
- Ez igaz - ismerte el Chase. - És fenemód boldogan távozom innen. Indulhatunk?
- Bármikor indulhat. De én azt javaslom, hogy inkább várjon reggelig. Vadászni indul egy csapat,
kikísérik magát az indiánok területéről. Velük biztonságban lesz. Különben, nos...
A férfi egy pillanatig elgondolkodva nézett rá, majd azt mondta: - Magával is biztonságban
lennék, nem?
- Igen, de én nem megyek.
48
 - De bizony jön, Jessie. Ekkora utat nem tettem meg hiába.
- Ne kezdje ezt, Summers - figyelmeztette Jessie fagyosan. - Semmi vita. Még ha történetesen
holnap akarnék indulni, akkor se mennék magával. Valahogy nem kedvelem a társaságát.
Chase elindult felé, de Jessie sebesen hátrált.
- Mondhatom másképp is - így Jessie. - Kiáltok, és a tipik pillanatok alatt kiürülnek. Itt hagyom,
hogy magyarázkodjon, jó?
Chase felsóhajtott. - Nyert.
Jessie biztonságban tudva magát, szabad folyást engedett haragjának. - Azt ugye tudja, hogy
magának teljesen elment az esze? Egyébként is, mi a fenét akart?
A férfi vállat vont, és hűvösen azt mondta: - Némi elégtételt venni mindazért, amit elszenvedtem.
Esetleg visszavonatni, hogy nem kedveli a társaságomat.
Jessie felszisszent. - Azt hiszi, elég, ha megcsókol, és máris elfelejtek mindent? Úristen, hogy
maga milyen öntelt!
- Fél, hogy talán mégis igaz lehet?
- Hát erre nem is válaszolok. És azt sem tudom, miért állok még mindig itt, és beszélgetek
magával. Ha most akar indulni, hozom a lovamat.
- Tehát mégis velem jön?
- Nem - felelte Jessie tétován. - Csak kölcsönadom magának a lovamat. - Imádkozott, hogy Chase
fel ne robbanjon a dühtől.
A férfi kissé felemelte a hangját. - Valami baj van Goldenroddal?
- Nem, de... - A férfi nem hagyta, hogy Jessie végigmondja, sarkon fordult, és már indult is. -
Most meg hova megy?
- A lovamért.
Jessie meglátta a lovat, és azt is tudta, hogy kinek a tipijénél van kikötve. Chase után futott és
belecsimpaszkodott.
- Ha most odamegy, és matatni kezd Fekete Medvevadász tipije körül, akkor aztán megint csak
jókora bajba keveri magát.
- Különben hogy hozhatnám el Goldenrodot?
- Sehogy. Megtartja a lovát. Gondolja, hogy kölcsönadnám magának az enyémet, ha nem kéne?
Chase tekintete egészen elborult. - A fenébe is, ugye csak viccel?
- Hát nem - mondta Jessie mereven.
- Ez is hagyomány errefelé? Akárcsak az, hogy kikötözik az embert egy teljes napra minden ok
nélkül?
- Nem. Balszerencséjére épp Fekete Medvevadász talált magára. Gyűlöli a fehéreket - engem is.
Ha nem téved magával kapcsolatban, más lenne a helyzet, de tévedett, és ezért dühös, különösen
mert a dologhoz nekem is közöm van. Úgy érzi, bolondot csinált magából. Hogy valamit mégis
megőrizzen a tekintélyéből, megtartja a lovát. Magának meg nincs más választása, el kell fogadnia.
- Azt már nem, Jessie. Ez a ló túl rég az enyém ahhoz, hogy szó nélkül lemondjak róla.
- Figyeljen, a fenébe is, inkább örüljön, hogy nem akarja még a nyergét meg a fegyvereit is. Tudja,
megtehette volna, hogy mindenét elveszi. Elfogta magát, akár kémkedett, akár nem, és ezen az sem
változtat, hogy tévedésből vagy sem.
- Márpedig én innen a lovam nélkül el nem megyek.
- Ne legyen nevetséges - sziszegte Jessie. - Akkor meg kell küzdenie vele, és...
- Megküzdök vele.
Egymásra meredtek. - Maga már azzal is hatalmas ostobaságot követett el, hogy idejött - mondta
erőltetett nyugalommal Jessie. - Mennyi esélye lehet egy sájen harcossal szemben? Szempillantás
alatt megöli magát.
- Előbb le kell győznie.
- A fenébe is, ez nem valamiféle versengés! Mondtam már, hogy Fekete Medvevadász nem szeret
engem.
49
 Biztosan nem bánik kesztyűs kézzel magával miattam, mint más tenné. Ő azon lesz, hogy megölje
magát!
- Hát maga nem sokra tart engem, igaz?
Jessie döbbenten meredt rá. - Nem, Summers, valóban nem.
- Jessie, intézkedjen!
- Miért nem hallgat rám?
Chase a homlokát ráncolta. - Mióta érdekli magát, hogy mi történik velem?
- Áá! - füstölgött Jessie. - Akkor csak párbajozzon! Jessie határozott léptekkel elvonult. Chase vett
egy nagy levegőt. Nem megy el innen Goldenrod nélkül - de Jessie nélkül sem.

18. fejezet

Jessie és Fehér Villám elmentek Fekete Medvevadászhoz, hogy tolmácsolják a kihívást: Chase
kész megküzdeni az aranysárga lóért. Fekete Medvevadász lelkesen beleegyezett, túlságosan is
lelkesen. Jessica kérlelte, hogy ne ölje meg Chase-t, legyen ez csupán az erő próbája, de Fekete
Medvevadász fagyosan meredt rá. Semmi nem változott. Nem lesz könyörületes.
Az egész törzs összegyűlt, hisz a küzdelem jó szórakozásnak ígérkezett. Fogadásokat kötöttek, az
indiánok imádnak sorsot húzni. Azután fordult komolyra a dolog, hogy Chase nekivetkőzött. Jessie
kicsit megnyugodott. Hogyan felejthette el ezeket a kemény izmokat? Szerencsére Chase és Fekete
Medvevadász nagyjából egyforma magasak és izmosak.
- Tudja, még mindig meggondolhatja magát - mondta Jessie Chase-nek.
Chase-nek válasz helyett megfeszült az arca, és azt kérdezte: - Hát ő mit keres itt?
Jessie követte a férfi pillantását, és meglátta a közeledő Kicsi Sólymot.
- Jól megnéztem, mielőtt leütött, Jessie - mondta Chase dühösen.
- Vigyázzon a nyelvére! Beszél angolul - sziszegte Jessie.
- Ez figyelmeztetés akar lenni? - kérdezte Chase megvetően. - Számítsak újabb támadásra?
Jessie gyorsan elrángatta Chase-t, és suttogva azt mondta neki: - A fenébe, tartsa már azt a nagy
száját. - Ennek az embernek teljesen elment az esze? - Ő nem ebbe a törzsbe való, de nem mindegy,
hogy maga hogyan viselkedik. Miattam van itt, úgyhogy maga bármit tesz, rajtam csattan. - De ő...
- Nemcsak róla beszélek. Fekete Medvevadász történetesen Fehér Villám bátyja. Arra kérem,
Chase, hogy ne ölje meg.
- Ó, tehát inkább hagyjam, hogy ő öljön meg engem? - kiáltott fel Chase. Már nem érdekelte, hogy
ki hallja, ki nem.
- Természetesen nem - suttogta Jessie türelmetlenül. -De ha megöli, akkor én többé nem jöhetek
ide. Mindössze arra kértem, hogy... ne ölje meg, ha nem muszáj. Csak győzze le. Érti?
- Hát persze hogy értem - mondta Chase gúnyosan. Aztán sarkon fordult, és a kör közepére lépett.
Fekete Medvevadász már várta, és amint Chase odaért, Fehér Villám közéjük lépett. Mondott
néhány szót, amit Jessie nem hallott, majd egy hosszú, széles szalagot kötött mindkét férfi derekára.
így a küzdelem idejére egymáshoz vannak kötözve, és egyik sem menekülhet. így sokkal
veszélyesebb, mert nem térhetnek ki egymás kése elől, kénytelenek vagdalkozni.
Chase higgadtnak látszott. Jessie figyelmeztette őt a szalagra, és elmondta, más szabály nincs.
Erre Chase a fejét csóválta. Nincs más szabály?
Elsőként Fekete Medvevadász mozdult, és egy váratlan ugrással meglepte Chase-t, a földre
zuhantak. Egy pillanat, és mindketten talpra szökkentek, az indián sebesen döfködött Chase felé, aki
épphogy megúszta a szúrásokat. Aztán Fekete Medvevadász támadásba lendült, kését magasra
emelte, hogy lefelé döfhessen vele. Mindketten megragadták a másik csuklóját, azt a kezet, amely a
kést tartotta. A feszülő izmok látványa félelmetes volt. A kések nagyon közel jártak, de
egyikkőjüknek sem sikerült megszereznie azt a néhány centi előnyt, amivel megsebezhette volna a
50
másikat.
Jessie megrémült, amikor látta, hogy a kés megfordul Fekete Medvevadász kezében, és beledöfi
Chase karjába. Chase egy pillanatra megtántorodott, a penge pedig továbbsiklott lefelé, és
felhasította az oldalát. Az indián már készült is a következő szúrásra, de Chase ezt vérző karjával
hárította, majd ügyesen elgáncsolta ellenfelét.
Fekete Medvevadász a földön volt. A szalag Chase-t is lerántotta, de sikerült Fekete
Medvevadászra zuhannia. Birkóztak, hogy ki kerekedik felül. Chase fel akart állni, de Fekete
Medvevadász a szalaggal visszarántotta, majd ügyesen elgáncsolta. Chase hatalmas puffanással ért
földet.
Lenn hevertek fej fej mellett. Fekete Medvevadász fél karjára támaszkodva könyörtelenül
lendítette kését. Egyenesen Chase nyakába döfte volna, de Chase észrevette, és hajszál híján, de
sikerült kitérnie előle.
Chase arcán gyilkos düh tükröződött, és Jessie megijedt. Ha Chase elveszíti önuralmát, azzal
Fekete Medvevadász kezére játszik, mert a dühös ember óvatlanabb.
Chase felállt, és megvárta, míg ellenfele is felemelkedik. Jessie szeretett volna rákiáltani, hogy
használja ki az előnyét, amíg Fekete Medvevadász még lent van, de egyszerűen nem jött ki hang a
torkán. Amint az indián talpon volt, Chase öklével, melyben a kést tartotta, a gyomrába vágott.
Fekete Medvevadász összegörnyedt, és az ütés erejétől talajt vesztett.
A tömeg néma csendben figyelt. Jessie érezte, hogy a gyomra görcsbe rándul. Chase győzött, de ő
arra kérte, hogy ne így győzzön. És még nem végzett! Dühe arra sarkallta, hogy újból megüsse
Fekete Medvevadászt, ám most másik öklével vágott az arcába, mire az indián elterült a földön.
Ezután Chase a késével nyugodtan elvágta a szalagot. De a szalagon nem volt vér... sem a kés
pengéjén. Jessie pillantása Fekete Medvevadászra siklott. Nem volt véres sehol! Chase elfordította a
kést, mielőtt az indián gyomrába vágott!
Jessie a legszívesebben nevetett volna. Már-már el is nevette magát, amikor Chase hirtelen egy
hatalmas győzelmi üvöltést hallatott, s a tömeg is hangos üvöltésben tört ki. Akik Chase-re
fogadtak, most odarohanlak hozzá, hogy gratuláljanak.
- Jól csinálta - ismerte el Kicsi Sólyom.
Jessie-nek iszonyatos erőfeszítéssel sikerült csak uralkodnia a vonásain. - Igen - nyögte színlelt
komolysággal.
Egyszerűen nem tudta, hogy mitől ilyen boldog. Talán csak attól, hogy Chase-nek sikerült
legyőznie Fekete Medvevadászt anélkül, hogy megsebesítette volna?
- Jessie! - kiáltotta Chase vidáman. - Hozza a holmiját, hölgyem, megyünk haza!
Jessie megdermedt. - Én nem megyek magával - mondta.
- Én meg nem megyek maga nélkül - jelentette ki a férfi határozottan, s megállt mellette.
- Jobban teszi, ha indul - mondta Jessie zavartan. Látta, a férfi nem tűr ellentmondást.
- Ha önszántából nem jön velem, akkor felkapom és viszem - jelentette ki Chase.
- Akkor megölik!
- Akkor a maga lelkén szárad a halálom. Egyértelmű volt, hogy Jessie-nek nincs választása.
Kerekre nyílt szemmel nézett a férfira, és így füstölgött: - A fenébe is, Chase Summers, ezért még
megfizet. Majd meglátja!
Chase elvigyorodott, s figyelte, amint Jessie dühösen átvonul a tábor túloldalára. Aztán
megfordult, és elindult a holmijáért meg Goldenrodért, de közben el kellett haladnia Jessie két
lovagja mellett. Túl jó hangulatban volt ahhoz, hogy bármi is megfélemlítse. Egy pillanatra megállt
előttük, és barátságosan rájuk mosolygott. - Úgy tűnik, fiúk, hogy hazajön velem. Tudják, engem az
édesanyja küldött ide érte. Lehet, hogy egy kicsit dühös, de hát ő mindig dühös valamiért, nem
igaz?
Udvariasan odabiccentett nekik, majd továbbment. Fehér Villámnak vissza kellett tartania Kicsi
Sólymot, aki utána akart menni. Chase kuncogott magában, mert pontosan tudta, hogy mi történik a
háta mögött, anélkül hogy odanézett volna. Nem érdekli. A fenébe is, remekül érzi magát!
51
 19. fejezet
Alig három órája voltak úton, amikor Kicsi Sólyom beérte őket. Jessie hallotta, ahogy odakiált
neki, és megállt. Aztán Chase is meghallotta a nevet, amit az indián kiáltott, és megragadta Jessie
kantárját. Kicsi Sólyom megállt, és figyelte őket.
- Tehát maga Mintha-Asszony? - kérdezte Chase. - Az indiánok hívnak Mintha-Asszonynak-
jelentette ki Jessie határozottan.
- A barátja azt mondta, hogy a sziú maga miatt volt ott. Igaz ez?
- Igen. Nem tágított a farmtól, aztán követett engem a faluba is. Feleségül kért.
Chase néhány pillanatig mereven nézett rá, majd azt mondta: - Tehát akkor azért támadt rám azon
a napon, mert megcsókoltam magát?
- Igen, azt hiszem. De ezt akkor még nem tudtam. Chase gúnyosan felnevetett. - De hát ez
nevetséges,hogy ő feleségül akarja venni magát.
- Miért lenne nevetséges? - kérdezte Jessie fagyosan.
- Hiszen ő indián, az isten szerelmére!
- A legjobb barátom is indián - jelentette ki Jessie. - Már nyolc éve járok rendszeresen hozzá és az
övéihez. Éppúgy ismerem a kultúrájukat, mint a sajátomat. Azt hiszi, hogy nem élhetnék boldog
házasságban egy indiánnal? Nos, hadd áruljak el valamit magának, Summers. Ez az egyetlen hely,
ahol az elmúlt tíz év során kicsit is boldog voltam, itt, közöttük, Fehér Villám és családja körében.
Úgyhogy maga mondhat, amit akar, engem nem befolyásol, hogy indián.
Chase-nek elállt a szava. Érezte, hogy Kicsi Sólyom figyeli őket. - Mit válaszolt neki?
- Ahhoz magának, Chase Summers, semmi köze - mondta Jessie, azzal kirántotta a férfi kezéből a
lova kantárját. Megfordult, és egyenesen odalovagolt Kicsi Sólyomhoz.
Először egy szót sem szóltak, csak nézték egymást, Kicsi Sólyom a lány tekintetét fürkészte,
Jessie meg azt kívánta, bárcsak kettesben lennének.
Végül Kicsi Sólyom megszólalt: - Nem akartalak elengedni anélkül, hogy szót váltottunk volna,
de mérges voltam.
- Sajnálom.
- Nem rád voltam mérges, hanem arra ott. Zaklat téged.
- Miatta ne aggódj. Csak egy konok fickó, aki anyám parancsát teljesíti.
- Nem tetszik nekem, hogy egyedül lovagolsz vele. Elkísérlek.
- Ne - rázta meg határozottan a fejét Jessie. - Hogy aztán egymásnak essetek? Nem.
- Ha hozzád ér...
- Hagyd abba - mondta gyorsan Jessie. - Ezzel én elbánok. Megint itt a fegyverem, látod? -
Megveregette a pisztolyát, majd szelíden így folytatta: - Ne törődj többé velem. Nem megyek
hozzád, Kicsi Sólyom, és a döntésem végleges. Úgyhogy menj haza a feleségedhez.
Kicsi Sólyom erre nem felelt, hanem inkább megkérdezte: - Ismét eljössz majd Fehér Villám
táborába?
Jessie komoran nézett rá. - Többé nem szabad keresned.
- Mintha-Asszony...
- Jaj, kérlek, ne nehezítsd meg ennyire - mondta Jessie. - Mi nem vagyunk egymáshoz valók. Én
tudom. Kérdezd csak meg a varázslótokat, majd ő megmondja neked. Többé ne keress. Lelked és
lelkem nem fér össze. Érted, Kicsi Sólyom? Te túl... túl sok vagy nekem.
Azzal megfordult, és visszalovagolt Chase-hez. Még egyszer visszanézett, és látta, hogy Kicsi
Sólyom mozdulatlanul, rejtelmes arccal figyeli őt. Bántja, hogy így kellett beszélnie. De nem
hagyhatta, hogy Kicsi Sólyom még jobban belebonyolódjon ebbe a dologba, és még nagyobb
fájdalom érje.
Szó nélkül ment el Chase mellett, s vágtatott tovább. Nem látta, hogy a két férfi még sokáig
méregeti egymást, majd mindketten megfordulnak, és Kicsi Sólyom északnak indul, Chase pedig
Jessie után. Jessie időről időre magán érezte Chase tekintetét, ahogy áthaladtak a síkságon. Ez
gyönyörű vidék. Nyugatra a Bighorn-hegység megannyi más vonulathoz kapcsolódva alkotja a
52
Sziklás-hegységet. Keleten a Black-hegy-ség húzódik. Még a végtelennek tűnő, hullámzó préri is
gyönyörű. A patakok mentén álló fák az ősz csodás színeiben pompáznak. A távolban lomha
bölénycsorda, mint hatalmas teknőcök.
Jessie ismeri ezt a vidéket, és szereti. Szereti a farmot is. Valójában nincs is egyebe. Az biztos,
hogy nem akar máshol élni. Most mégis úgy érzi, élete holtpontra jutott. Változás áll küszöbön, de
milyen? Érzi, hogy szüksége van valamire, de vajon mi az?
Aznap nem álltak meg sehol, csak a lovakat itatták meg. Későre járt, amikor végre a patakhoz
értek, ahol Jessie táborozni akart. A nap már lement, a hold még nem kelt fel, de Jessie tudta, hogy
hol talál tűzifát. Égett a tűz, még mielőtt Chase leemelte volna lováról a nyerget.
Most, hogy Jessie kalauzolta hazafelé, Chase nem akadékoskodott, hagyta, hogy Jessie döntsön
mindenben. Eszébe sem jutott, hogy megkérje, álljanak meg hamarabb. Mindazonáltal ereje végén
járt. A küzdelem Fekete Medvevadásszal nehéz volt. Mégsem szólt.
Sebei ismét véreztek. Egy indián asszony valami írt tett rá, és bekötözte, amíg Jessie-re várt, de az
oldalán lévő vágás átvérezte az ingét, és tudta, kezelésre szorul. De most még ehhez is túlfáradt
volt. Ha legalább a lovát lebírná csutakolni...
- Üljön le, mielőtt összeesik! - hallotta a háta mögül Jessie ellentmondást nem tűrő utasítását. -
Komolyan, ha ennyire fáradt volt, akkor talán szólnia kellett volna.
Chase nem tudta, hogy Jessie figyeli. - Nem akartam gondot okozni magának - mondta sután.
Jessie sóhajtott, fogott egy marék füvet, és befejezte helyette Goldenrod csutakolását, s azt
mondta: - Ott az ennivaló a tűz mellett. Fehér Villám húga készítette. Szolgálja ki magát.
- Azt hiszem, én inkább csak aludnék.
- Előbb egyen - mondta határozottan Jessie. - Kell az erő, hogy bírja holnap a lovaglást.
Chase tudomásul vette, hogy másnap is kimerítő út áll előttük. - Miért kell ennyire sietni? -
dörmögte Chase.
- Megmondtam. Nem kedvelem a társaságát. Minél előbb visszaérünk, annál jobb.
Chase arca elsötétült. - Akkor feltétlenül eszem. Igazán nem hagyhatjuk, hogy halálra izgulja
magát, amiért esetleg néhány órával többet kell eltöltenie velem.
- Köszönöm.
Megőrjíti az engesztelhetetlenséggel. Ki hinné, hogy ezzel a nővel élte át élete leghihetetlenebb
szerelmes éjszakáját, olyat, amilyet eddig még soha, senkivel?
Leült, és eszegetett a vékony bőrbe csomagolt elemózsiából. Már jó néhány húsdarabot eltüntetett,
mire Jessie is leült mellé. Az étel ott volt közöttük. Jessie arca a lehető legbarátságtalanabb volt.
- Fájdalmaim vannak, Jessie - próbálkozott Chase.
- Mitől? - kérdezte a lány, de a hangja már nem volt olyan fagyos.
- Ettől a vágástól itt az oldalamon.
- Mennyire komoly?
- Nem igazán láttam - vallotta be.
Sikerült kibújnia kabátja bal ujjából. Láthatóvá vált az ingén átszivárgó vér. Jessie láthatóan
megrémült: micsoda öröm. A férfi végignézett magán, és látta, hogy a lecsorgó vér eláztatja a jó
nadrágot.
Jessie pattant, hogy lesegítse róla a kabátot. Az ing következett, amit a lány kihúzott a nadrágból,
majd a léjén át lehámozta róla. A lány nem szólt semmit, csak miután levette a kötést, és gondosan
megvizsgálta a sebet; közelebb húzódtak a tűzhöz, hogy jobban lásson.
- Nem olyan csúnya - dünnyögte Jessie. - A lovaglás nem használt, gátolta az alvadást.
Míg Jessie a patakhoz ment vízért, Chase felemelte a karját, hogy maga is tisztába jöjjön a
helyzetével. Neki elég csúnyának tűnik a seb, jó egy centi mély és vagy húsz centi hosszú. Jessie
nem hatódik meg akármitől, emlékeztette magát.
A lány visszajött, és gondosan megtisztította a sebet. Chase az arcát figyelte, ahogy figyelmesen
ráncolja a homlokát, és az alsó ajkát harapdálja. Túl közel volt hozzá, és Chase kezdett olyasmikre
gondolni, amikre nem lett volna szabad.
53
 Jessie jobb híján kénytelen volt a régi kötést visszatenni, de felajánlotta: - Ha van másik inge, ezt
kimosom magának.
- A nyeregtáskában. Kimosná a nadrágomat is? - A nadrágra szüksége van, hogy melegítse. Hűvös
lesz az éjszaka.
- Nekem mindössze takaróra meg nőre van szükségem, hogy melegítsen - vigyorodott el Chase.
- Takarót kap - vágott vissza Jessie.
Chase még akkor is vigyorgott, amikor Jessie, a palakhoz visszamenet, odahajította neki a tiszta
inget meg a takarót. A lány már nem volt annyira ellenséges, és Chase-t ez boldoggá tette.
A takarót a dereka köré csavarta, és épp azzal küszködött, hogy begombolja az ingét, amikor
Jessie visszatért. A lány begombolta neki, majd ismét felsegítette rá a kabátját. Chase lefeküdt,
Jessie meg ott térdelt mellette, és eligazgatta rajta a takarót. Amikor fölé hajolt, Chase átölelte, és
magához húzta. Jessie későn kapott észbe. - Köszönöm - suttogta Chase, majd ajka könnyedén
érintette a lány ajkát. Aztán a férfi karja lehullt és a szeme becsukódott. Jessie odébb csúszott, hogy
aztán egy jó méternyire tőle maga is lepihenjen. Arccal Chase felé fordult, és sokáig nézte meg az
alvó férfit.

20. fejezet

Jessie utoljára megkeverte a babot, majd az asztalhoz vitte. Chase már vett a meleg lepényből meg
a nyúlpecsenyéből. Desszertnek faggyús pudingot készített Jessie, olyat, amilyet Jeb szokott,
mazsolával, dióval, barna cukorral és mindenféle fűszerrel, amit csak talált.
Az északi legelő éléstárában szálltak meg. Jessie kemény iramot diktált, szeretett volna aznap
estig hazaérni, de nem sikerült. Az eget felhők takarták el, így korán besötétedett, a farm pedig még
jó háromórányira volt.
Az óta a váratlan csók óta Jessie távolságot tartott, és Chase sem közeledett. A férfi közelsége még
így is zavarta a lányt. Valamivel el kellett terelnie a figyelmét.
- Hol tanulta meg ilyen jól forgatni a kést? - kérdezte óvatosan.
Chase fel se nézett. - San Franciscóban. Megismerkedtem egy öreg hajóskapitánnyal, aki
megtanított néhány trükkre, hogy elboldoguljak a kikötői negyedben. Ott nagy élet folyt, éjjel is,
nappal is, ami azt illeti.
- Mit keresett maga ott? - kérdezte Jessie.
- Néhány évig ott dolgoztam. - Mit?
Chase végre felpillantott. - Te jó ég, de sokat faggat ma este. - Jessie-re mosolygott.
- Zavarja?
- Nem, azt hiszem, nem. Osztó voltam egy kártyabarlangban. Itt ismerkedtem meg először a
szerencsejátékokkal.
- Szeret játszani?
- Hát, lehet mondani.
- San Francisco elég messze esik Chicagótól. Végig Chicagóban élt, mielőtt San Franciscóba
ment?
- New Yorkban születtem, de az anyám Chicagóba költözött, amikor még csecsemő voltam.
Igazság szerint bujkált. A keresztneve Mary volt, de a vezetéknevét Summersre változtatta. Sosem
mondta meg nekem, hogy mi volt az igazi neve.
Ismét ott volt az a keserűség a hangjában, ami korábban is, amikor az anyjáról beszélt. - Miért
bujkált? - kérdezte Jessie habozva.
- Törvénytelen gyerek vagyok - felelte Chase egykedvűen. - Anyám nem bírta elviselni a
szégyent. De nekem se hagyta soha elfelejtenem, hogy az apámnak nem kellettünk, sem ő, sem én.
Ebben azért néha kételkedem. Amikor anyámnak részegségében kicsúszott a száján olyasmi is, amit
54
józanul tagadott, például hogy apámat kerülte attól fogva, hogy megtudta, terhes.
- Gondolja, hogy az apjának sejtelme sincs arról, hogy maga a világon van?
- Elképzelhető - felelte a férfi. - Ezt mindenképpen szeretném kideríteni. Mindenesetre, mi
Chicagóba költöztünk, és anyám varrónőként boltot nyitott, ami egészen jól ment. A bolt révén
ismerte meg Ewingot. Én tízéves voltam, amikor Ewing elkezdte hozzánk hordani a szeretőit, ha
valami finom, különleges ruhát akart. Egyébként tisztes feleséget keresett magának egy gyerekkel,
és erre az özvegy Summersné ideálisnak tűnt. Anyám azonban nem szerette. És a vagyonára se igen
volt szükségünk, mivel jól ment az üzlet. Anyám azonban azt állította, hogy szereti Ewingot. Ez
volt az ürügy, pedig valójában csak azt a luxust akarta, amit Ewing vagyona megadhatott neki.
- Ez olyan nagy baj? Nem lehetett könnyű neki egyedül felnevelnie magát. Talán azért neheztel,
mert ettől fogva osztoznia kellett az anyján, pedig hosszú éveken át jól megvoltak kettesben.
- Osztozni rajta? - kérdezte Chase. - Szinte nem is láttam. Társaságba meg vásárolgatni járt, ezzel
telt az ideje. Teljesen átengedett engem Ewingnak.
- És maga ezt zokon vette?
- De még mennyire! Egy vadidegen ember parancsol neked, mintha a sajátja volnál, nem tűr
ellentmondást. Verést kapsz a legkisebb kihágásért, sőt akaratnyilvánításért.
- Maga szegény.
- Sose sajnáljon. Csak hat évig tartott a markában.
Jessie tudta, szörnyű emléket igyekszik jelentéktelennek feltüntetni. Elborult az arca egy hívatlan
emlékképtől; Jessie magára hagyta kicsit a gondolataival.
- Tizenhat évesen elment hazulról? - kockáztatta meg Jessie egy kicsit később. - Nem félt?
Hogyan boldogult olyan fiatalon?
- Csatlakoztam egy másik családhoz, a hadsereghez.
- És ilyen fiatalon is berukkolhatott?
Chase elvigyorodott. - 64-et írtunk, Jessie. Akkor nem válogattak.
- Hát persze - szisszent fel Jessie. - Akkor folyt a háború az államok között. Maga az északiakhoz
csatlakozott?
Chase bólintott. - Végigszolgáltam a háborút, elég kemény iskola volt, hogy zöldfülű kölyökből
felnőtt férfivá érleljen. Aztán Kaliforniába mentem.
- Miért épp Kaliforniába?
- Mert anyám ott ismerte meg apámat.
- Tehát azért ment oda, hogy megkeresse az apját?
Chase bólintott. - De nem találtam meg. A Silvela-tanyát eladták, amikor kitört az aranyláz. Senki
nem emlékezett már, hova mentek a Silvelák, de gyanítom, hogy visszatértek Spanyolországba.
- Az apja állattenyésztő volt?
- Anyám szerint a farm a nagybátyjáé volt.
- Tehát spanyol - jegyezte meg Jessie elgondolkodva. - Maga nyilván az apjára ütött.
- Én is azt hiszem - vigyorodott el lustán Chase. - Az anyám haja vörös volt, a szeme meg zöld.
- De ha jól értettem, az anyja New York-i. Mit keresett Kaliforniában?
- Ő úgy mesélte nekem, hogy az édesanyja akkor halt meg. így aztán ketten maradtak az apjával,
aki többet volt a tengeren, mint odahaza. Egy kereskedelmi hajó kapitánya volt, és rendszeresen
közlekedett a kaliforniai és a keleti part között. Anyám is vele tartott, és a Silvela-család egyike volt
azoknak a gazdálkodóknak, akikkel az apja üzleti kapcsolatban állt. Úgy tűnik, hogy az ifjú és
jóképű Carlos Silvela levette anyámat a lábáról. Házasságot azonban nem ígért neki.
Anyám észrevette, hogy terhes, még mielőtt visszatértek volna keletre, és elmondta az apjának. Az
apja ragaszkodott a házassághoz, és hogy aztán mi történt, annak többféle változatát is hallottam.
Az egyik, hogy anyám könyörgött Carlos Silvelának, vegye őt feleségül, de az nem volt hajlandó.
Egy másik, hogy a nagybácsi, a család feje, nem adta áldását a frigyre, megalázta anyámat, hogy
egy americana nem megfelelő parti az ő unokaöccsének. Anyám részegen előadott változata pedig,
hogy Carlos szerette őt, és feleségül is vette volna, ha tud a dologról.
55
 - És maga nem tudja, hogy melyik változat igaz?
- Nem. De ki fogom deríteni.
- Ahhoz Spanyolországba kell mennie. Miért várt mostanáig?
Chase vállat vont. - Reménytelen, azt hiszem. Azt se tudom, hol kezdjem. Spanyolország nagy. A
nyelvet sem beszélem.
- A spanyol nyelvet könnyű megtanulni - csipkelődött Jessie.
- Gondolom, maga beszéli?
- Nos... igen - mondta Jessie.
Történetesen a spanyol volt az egyetlen nyelv, amit az angolon kívül John Anderson ismert, Jessie
meg égett a vágytól, hogy megtanuljon tőle mindent, amit csak meg tudott tanítani neki. De ezt nem
fogja Chase orrára kötni.
- Miért nem tanult meg spanyolul, ha ez segít megtalálni az apját? - firtatta Jessie.
- Túlságosan csalódott és dühös voltam, amiért nem találtam meg apámat ott, ahol tudomásom
szerint lennie kellett volna. Pokolian sokáig tartott, míg sikerült eljutnom Kaliforniába. Ott meg
kiderült, hogy minden hiába volt...
- Tehát feladta?
- Húszéves voltam, Jessie, és nyughatatlan, türelmetlen. Különben sem volt annyi pénzem, hogy
eljussak Spanyolországba.
- Ékkor kezdett el osztóként dolgozni San Franciscóban? - vonta le a következtetést Jessie.
- Igen. Aztán lassan megint kelet felé sodródtam. Gondoltam, körülnézek egy kicsit ebben az
országban - mondta. - Néhány évet a Mississippin töltöttem, de túl sok volt a kazánrobbanás meg az
ütközés, így aztán a folyami gőzhajók már nem voltak olyan vonzók. Egy nagyjáték aztán Texasba
szólított, onnan továbbmentem Kansasbe. Van néhány remek kocsma azokban a városokban, ahol a
marhavásárokat tartják, persze ha az embert nem zavarja, hogy egy kicsit eldurvulnak ott a dolgok,
amikor befejeződik a hajtás.
- Hamiskártyás! - döbbent rá végre Jessie. - Úristen! Micsoda léhaság, micsoda szélhámosság!
Chase kacagott Jessie felháborodásán. - Megélhetés. Akár tetszik, akár nem. Meg aztán
megkönnyíti a vándorlást. A helyzet az, hogy szerencsés kezem van. Miért ne használnám ki?
Jessie kicsit lehiggadt már. - Valóban meg tud élni a szerencsejátékból?
- Futja a jobb hotelokra - felelte a férfi.
- De hát miféle élet ez?
Ez volt Chase fájó pontja. - Mondjuk úgy, hogy kötetlen. De nem gondolja, hogy most már rajtam
a sor, hogy én is feltegyek néhány kérdést?
Jessie vállat vont, elvette az utolsó lepényt. - Mit akar tudni?
- Azt mondta, hogy csak indián barátai közt volt boldog. Miért?
- Mert ők hagyják, hogy önmagam legyek.
- Azt láttam, hogy olyan volt, és úgy is viselkedett, mintha közülük való lenne. Erre mondja, hogy
önmaga?
- Olyan voltam, mint egy lány, nem? - vágott vissza Jessie.
- Olyan volt, mint egy indián.
- De lány - makacskodott Jessie.
- Igen, hát persze, de mi köze van ennek...
- Ez az egyetlen hely, ahol lány lehetek - ami vagyok. Tudja, ezt nekem az apám sosem engedte.
Elégette minden ruhámat, amivel idejöttem, és többé nem engedett lányruhát venni. A női ruha nem
volt megfelelő viselet azokhoz a dolgokhoz, amiket meg kellett tanulnom. Tudni sem akart róla,
hogy lány vagyok.
Chase a fogát szívta. - S én még azt hittem, hogy saját akaratából öltözik így.
- Dehogy.
- Hiszen az apja már nem él.
- Igaz - vágta rá Jessie gondolkodás nélkül. - De itt az anyám.
56
 - De hát az édesanyjának egyáltalán nem tetszik, ahogyan maga öltözik és viselkedik. Ezt biztosan
tudja. - Aztán halkan füttyentett egyet. - Igen, hát persze hogy tudja. Már értem.
- Semmi köze hozzá - csattant fel Jessie. -Valahányszor érzékeny témát érintek, megkapom,
hogy semmi közöm hozzá. - Felsóhajtott. - Én nem ítélkezem maga felett, Jessie. Nekem teljesen
mindegy, hogyan öltözik. Bár rendkívül csinos volt abban az indián ruhában - mondta kedvesen,
hátha lecsillapodik.
De Jessie-t nem hatotta meg. A lány felállt, és villámló tekintettel nézett Chase-re. - Én
megfőztem, maga most rendet rakhat. Hamarosan visszajövök.
Chase ugrásra készen felegyenesedett. - Hova megy?
- Oda ki, hátra, megmosakodni.
De még mielőtt kimehetett volna, Chase felpattant, és elé állt. - Mit válaszolt Kicsi Sólyomnak
arra, hogy hozzámegy-e? Ugye választ adott neki?
- Ha már mindenáron tudnia kell, hát elutasítottam. Én nem osztozom azon a férfin, aki mellett
megállapodom. Kicsi Sólyomnak már van felesége.
Chase ezt alaposan megrágta. - És ha nem lenne neki?
- Akkor talán igent mondtam volna.
Azzal Jessie kiment, Chase pedig még sokáig meredt a csukott ajtóra.
Később Jessie visszajött, és nedves haját rázogatta. Kibontott, hosszú haja olyan fekete és csillogó
volt, mint a fekete cobolyprém. Anélkül, hogy akár csak egy pillantást is vetett volna Chase-re, a
nyeregtáskájához ment, mely tábori ágyának végében várta, kivett belőle egy kefét, majd keresztbe
vetett lábbal leült az állatbőrre a tűz elé.
Chase figyelte, ahogy a haját bontja, de aztán félrefordult, mert rendkívül izgatott lett. Odament
saját fekhelyéhez, amit pár lépés választott el Jessie-étől. Bűvölte azt a keskeny ágyat, aztán a
másikat, rádöbbent, semmibe se kerül összetolni őket. Ez a gondolat csak még jobban felizgatta.
- Köszönöm, hogy rendet rakott - szólalt meg váratlanul Jessie.
- Köszönöm, hogy vacsorát főzött - viszonozta Chase. Ezután mindketten hallgattak. Jessie arccal
a tűz felé fordult, s így Chase a profilját látta. Egyszerűen képtelen volt levenni a szemét a lányról.
Szórakozottan gombolta az ingét. Jessie a tűz felé hajolva rázogatta, lengette a haját, majd ismét
munkába vette a kefével. Chase-t egészen megbabonázta az a hullámzó, fekete lobonc. Olyan
fényes és csillogó volt, hogy visszatükrözte a tűz fényét. Aztán ahogy a lány hátravetette a fejét,
hogy megrázza a haját, nyakának finom vonala elbűvölte Chase-t.
Nem is tudta, hogy mit akar, amikor felállt, és elindult Jessie felé. Letérdelt mögé, haját a kezébe
fogta, és ajkával érintette a lány nyakát. Jessie megpróbált elhúzódni tőle, mire Chase kijózanodott
és elengedte.
Jessie feltérdelt, és a férfira nézett. - Mit...?
- Ölelkezni akarok magával.
Tekintete perzselte a lány arcát, nyakát, haját. Jessie nem tudott másra gondolni, csak arra a másik
éjszakára, amikor Chase ugyanígy nézett rá. Furcsa, de csakis erre tudott gondolni. Jessie Chase-hez
húzódott, hagyta, hogy a férfi magához ölelje. Chase egyik keze a lány hajába túrt, a másik a hátán
nyugodott, szorosan ölelte. Szenvedélyes csókja lángra gyújtotta Jessie-t, és ez a láng csak nőtt,
növekedett benne, minden más érzés fölé kerekedve. Chase ajka a nyakára siklott, és ettől olyan
bizsergés áradt szét Jessie testében, hogy felnyögött. Chase lassan a szőrmére fektette Jessie-t, aki
magára húzta a férfit, de az elhúzódott, és előbb kibújt az ingéből. Jessie szinte habzsolta őt a
tekintetével, gyönyörködött a kemény izmokban, a napbarnított bőrben. Ujjait végigfuttatta a férfi
mellkasán, amely úgy lenyűgözte, keze végigsiklott az erős karokon.
Chase magán érezte Jessie tekintetét. Úgy felizgatta, hogy nadrágját gyorsan le kellett vennie,
férfiassága oly keményen s fájdalmasan feszült.
Jessie megérintette duzzadó, kemény vesszejét, amely oly büszkén meredezett. A férfi felnyögött,
Jessie meg átölelte a csípőjét és az arcát kemény hasához szorította. Chase felrántotta őt magához,
és szája ismét mohón tapadt Jessie szájára. A lány ujjai a férfi hajába szántottak, a férfi kigombolta
57
és gyorsan levette a lányról az ingét. Jessie egyáltalán nem szégyenkezett, maga ledobott magáról
minden mást. Csupán a férfi perzselő tekintetét érezte, forró kezét, amely birtokba vette feltáruló
testét.
Amikor már Jessie is éppoly meztelen volt, mint Chase, hátradőlt, s készen állt, hogy a férfit
magába fogadja. Chase a lába között térdelt, de még nem adta meg neki, amire annyira vágyott,
még nem. Helyette előrehajolt, és kezével végigsimított Jessie testén, az oldalán, egészen a
csípőjéig. Majd amikor arcát Jessie hasára tette, s a lányt magához szorította, Jessie már tudta, hogy
mit érezhetett Chase, amikor az előbb ő ugyanezt csinálta. Leírhatatlan.
- Olyan gyönyörű vagy, Jessie.
És Jessie hitt neki. Érezte az imádatot. Nőnek érezte magát mindenestül.
Chase megcsókolta combjának belső oldalát. Jessie lába tökéletes volt, egyáltalán nem olyan, mint
amilyennek képzelte. Izmos, de ugyanakkor lágy és finom.
Chase keze a mellére siklott. A keble lágy volt és telt, a bimbók pedig keményen meredeztek.
Megízlelte, nyalogatta, mígnem Jessie felsikoltott: - Nem bírom tovább!
Jessie ujjai a férfi hajába túrtak, és Chase felszegte a lejét. Jessie szája olyan sürgetőn tapadt a
szájára, hogy Chase egészen beleveszett. Jessie csípője felemelkedett, bőrét mindenütt a férfi
bőréhez dörgölte, és Chase belé hatolt. Jessie lábát Chase köré fonta, hogy mélyen, még mélyebben
merüljön belé. - Ó, igen! Jessie... Jessie.
Jessie-ben a gyönyör lüktető robajjal tört fel. Meg se mozdult, miután Chase behatolt, nem kellett.
Jessie olyan mámorítóan gyors volt, hogy Chase sem bírta tovább, magja Jessie-be lövellt, s a
lüktetés sokáig táplálta Jessie gyönyörét.
Jessie elszenderedett. Chase felkelt, hozott egy takarót, betakarta, majd befészkelte magát mellé,
és nyugodt, mély álomba merült.

21. fejezet

Jessie ébredt fel előbb. Megértette, hogy mi történt, gyorsan felkelt, és csöndesen összeszedte a
holmiját.
A végsőkig meghajtotta Blackstart, de nem a farmra ment, hanem a legelőre, bele akarta vetni
magát a kemény munkába, hogy ne kelljen gondolkodnia. Hogyan történhetett? Meg tudta volna
akadályozni. Chase-nek nem kellett kényszerítenie. Akarta a férfit. De miért'? A fenébe!
Elég későre járt már, amikor Chase felébredt, és nem kellett sok idő hozzá, hogy észrevegye,
Jessie-nek hűlt helye. A fenébe minden független nővel, átkozódott magában, becsapottnak érezte
magát.
Ingerültsége nőttön-nőtt, ahogy lovagolt visszafelé a farmra. Most már szerencsére ismeri az utat.
Elege van abból, hogy ettől a nőtől tótágast áll folyton. Ha vele van, nem úgy viselkedik, mint
máskor, még rendesen gondolkodni sem tud. Elmondja Rachelnek, amit tudnia kell, átadja Jessie
apjának adóslevelét, és már szedi is a sátorfáját.
Chase a nappaliban találta Rachelt. Egy hintaszékben ült, horgolt; csupa méltóság, csupa báj moha
zöld, fekete csipkével díszített ruhájában. Chase-nek eszébe jutott a Ewing-ház, hogy milyen
megnyugtató volt ott ülni és nézni, ahogy horgol, köt vagy a virágokat rendezi. Rachel szépsége
láttán könnyebb lesz a szíve. Ha nem Jessie körül forognának a gondolatai, tán most sem lenne
másképp.
- Itt van? - kérdezte Chase.
- Nincs. Egy fiatalember, Blue jött be úgy dél körül az élelemért - magyarázta Rachel. - Azt
mondta Jeb-nek, hogy kint van a legelőn, és dolgozik.
Chase nehézkesen leült és felsóhajtott. - Tudhattam volna, hogy egyenesen visszamegy a sűrűjébe.
Még tart az összeterelés?
58
 - Igen. Jeb azt mondja, hogy beletelik még néhány napba, míg végeznek. Egyébként Jeb holnap a
városba megy, hogy beszerezze mindazt, amire a hajtáshoz szükségük lesz. - Rachel lenézett az
ölébe, mintha már nem lenne mondanivalója, de aztán halkan még hozzátette: - Chase? Ugye nem
az indiánoknál volt?
Chase azon tűnődött, vajon honnan tudja Rachel, hogy megtalálta Jessie-t, de aztán úgy döntött,
hogy nem foglalkozik vele.
- Ami azt illeti, Rachel, már vagy nyolc éve rendszeresen látogatja ezeket az indiánokat.
- Akkor igaz!
- De a legrosszabbat még nem tudod. A sájenek közt találtam. Vele barátságosak, de más fehéret
nem látnak szívesen a területükön. Engem majdnem megöltek. A lovamat elvették, és meg kellett
küzdenem azért, hogy visszaszerezzem. Fél napig össze voltam kötözve, és ha Jessie nem szól,
hogy ismer engem, megkínoztak, sőt talán még meg is öltek volna. Hát ilyen társaságba jár a
lányod. Szép, mi?
Rachel dermedten nézett rá, mert tudta, hogy még nem mondott el mindent.
- A lányod legjobb barátja egy félvér sájen, akit Fehér Villámnak hívnak. Olyan jóban vannak,
hogy Jessie meztelenül fürdik a patakban, az indián meg pár méterre áll tőle.
- Ezt én nem hiszem el - rázta meg a fejét Rachel.
- Láttam őket. És a legrosszabbat még nem is mondtam. Van egy udvarlója, egy sziú harcos.
Feleségül kérte, és az egyetlen ok, amiért visszautasította, hogy a férfinak már van felesége. Nekem
legalábbis így mondta! Azt állítja, hogy ez az egyetlen hely, ahol boldog, az indiánok közt. Ki
tudja? Meglehet, hogy a következő harcosnak, aki megkéri, még nincs felesége. És egyszeriben
azon kapod magad, Rachel, hogy egy indián a vejed.
Rachel annyira elképedt, hogy megszólalni sem tudott. Végül csak annyit mondott: - Mitévő
legyek?
- Te vagy az anyja - felelte Chase mérgesen -, arról nem is szólva, hogy apja által kinevezett
gyámja. Ha valaki, te zabolázhatod meg. Ráfér. Ne engedd, hogy csak azt tegye, amit akar.
- De hogyan? - kérdezte esdekelve Rachel.
- Honnan a pokolból tudnám? - csattant fel Chase, majd megenyhült. - Jaj, Rachel, ne csináld ezt,
kérlek. Ki fogsz találni valamit. De engem most már hagyj ki belőle. Megtettem, amire kértél, és én
holnap reggel szedem a sátorfámat.
- De Chase...
- Nem tudsz rábeszélni, hogy tovább maradjak. Ellenőriztem Bowdre-t, és pontosan olyan,
amilyennek gondoltad. De már nincs joga zaklatni Jessie-t - mondta büszkén.
- Miért? - kiáltott fel Rachel.
- Kártyáztam vele. - Egy pillanatra elhallgatott. - Elnyertem tőle a kötelezvényt.
Rachel felszisszent. - Elnyerted a kötelezvényt? És mit szólt ehhez Jessie?
- Még nem tudja, de átadom neki, mielőtt elmegyek. Ha lesz még valami gond Bowdre-ral, akkor
az már a seriffre tartozik. A kötelezvényt tisztességes játékkal nyertem el. Bowdre-nak már nem
lehet semmiféle követelése. Én itt végeztem.
- Hát persze. Önző dolog lenne tőlem, ha megpróbálnálak itt tartani, amikor menni akarsz, Chase -
mondta halkan Rachel -, köszönöm.
Chase önkéntelenül is elvigyorodott. - Ne is próbálkozz ügyes fortélyaiddal, szép hölgy. Hiába
fáradsz.
- Sajnálom - mondta Rachel őszintén. - Tudod, egyszerűen olyan tehetetlennek érzem magam,
amikor a lányomról van szó. El sem tudod képzelni, Chase, hogy mennyire gyűlöl engem. Ha azt
mondanám neki, hogy kerülje a tüzet, akkor egyenesen belesétálna, csakhogy dacoljon velem.
- Miért gyűlöl ennyire, Rachel? - kérdezte Chase csöndesen.
Rachel elfordította a fejét, és kitérő választ adott. - Mondtam már. Az apja nevelte bele.
- De miért?
- Tudod, én egykor itt éltem. Na nem ebben a házban. Akkor még csak egy kis ház állt itt...
59
 - Tudom. Jessie elmondta nekem, hogy az apja csak azért építette ezt a házat, mert tudta, te sosem
lakhatsz benne.
- Valóban? Hát nem lep meg. - Rachel egy ideig hallgatott, majd folytatta. - Egy este hazajöttem,
és akkor megvert, aztán kidobott.
- Miért?
- Hűtlenséggel vádolt. Szajhának nevezett - tette még hozzá utálkozva. - De még csak esélyt sem
adott nekem a védekezésre. Olyan csúnyán összevert, hogy majdnem belehaltam. Bele is haltam
volna, ha Jeb nem talál rám, és nem visz orvoshoz Fort Laramie-be.
- Jessie tud erről?
- Nem tudom, de azt hiszem, nem. Szerintem abban a hitben van, hogy elhagytam őt. Meglehet,
hogy Thomas ezt mondta neki. Mindent el tudok képzelni egy olyan férfiról, aki elhiteti a lányával,
hogy az anyja szajha! Az elmúlt évek során olyan gyűlölködő gonoszság tombolt benne, hogy
egyszer sem engedte meg nekem, hogy lássam a lányomat. Igen, szinte biztosra veszem, hogy azt
mondta neki, elhagytam őt.
- Amikor Ewing rád talált, akkor egyenesen innen jöttél? - kérdezte Chase elgondolkodva.
- Igen.
Chase halkan füttyentett. - Akkor a fiú az övé, igaz? Billy Thomas Blair fia! - Rachel nem
válaszolt, még csak nem is nézett rá, de Chase nem hagyta annyiban. - Sosem mondtad meg neki,
igaz?
- Thomas már elvett tőlem egy gyereket – mondta védekezőn Rachel. - Nem voltam hajlandó
Billyt is odaadni neki. Meg aztán sose hitte volna el nekem, hogy Billy az ő gyereke.
- De miért nem mondtad el Jessie-nek?
- Ő sem hinne nekem, Chase. Nem hiszi egy szavamat sem. Nyilván gyűlölni is akar. így
könnyebb neki. Fél szeretni engem, fél attól, hogy ismét megsérül. Ha belegondolok, hogy mekkora
sérülést, milyen fájdalmat okozhatott neki mindez, hát vérzik a szívem érte. De én nem juthatok
közelebb hozzá, ha ő nem hagyja.
Chase elgondolkodott. Amit Thomas tett Jessie-vel, az természetellenes. Botrányos. De a fenébe
is, ez már nem az ő gondja - ehhez neki semmi köze!
- Én nem szeretnék ebbe belekeveredni, Rachel. Ez kettőtök dolga, a tied és Jessie-é.
- Tudom. - Rachel megértően elmosolyodott. - Ne is aggódj emiatt. Valahogy majd megoldom.
Már így is épp eléggé belekevertelek a lányom ügyeibe.
Úristen, ha tudná, hogy mennyire, gondolta Chase.

22. fejezet

Rachel aznap este a konyhában várt Jessie-re. Kate már lefeküdt. Chase vacsora után a szobájába
ment, és Rachel lefektette Billyt.
Jessie későn érkezett. Megmosakodott az istállóban, de a ruhája koszos volt. A kalapjával próbálta
leverni magáról a port, mielőtt belépett a konyhába. Amikor meglátta Rachelt a konyhaasztal
mellett, elkomorult.
- Melegen tartottam neked a vacsorát - mondta Rachel könnyedén.
Jessie rámeredt. - Nem vagyok éhes.
- Ettél már?
- Nem.
- Akkor ülj le és egyél - mondta Rachel immár határozottabb hangon. - Különben is beszédem van
veled.
Rachel felállt, hogy tálaljon Jessie-nek, aki ezután már nem tiltakozott. Végül is éhes volt, és
fáradt is ahhoz, hogy vitázzon.
60
 Kihúzott egy széket, majd lábát szétvetve, mintha csak nyeregben ülne, lehuppant. Hátradőlt és
egyik karját hátravetette a szék támlájára.
- Ezt csak azért csinálod, hogy bosszants engem? - kérdezte Rachel csöndesen, miközben letette
Jessie elé a tányért.
- Mit?
- Hát, ahogy ülsz.
- Miért, mi a baj azzal, ahogy ülök? - kérdezte Jessie harciasan.
- Ha ez számodra kérdés, akkor jót tenne neked néhány illemtanóra.
- Aztán ki tanítana? Talán te?
Jessie hangja olyan gúnyos volt, olyan megvető, hogy Rachel felszisszent. - Szerinted így kell
viselkednie egy fiatal nőnek?
- Nem mindegy? - vágott vissza Jessie. - Én a saját világomban élek. Nem vagyok az a kifejezett
társasági pillangó, igaz?
- Mindazonáltal nem egymagádban élsz itt - mutatott rá Rachel. - Vendéged van. Mit gondolsz, mi
lehet a véleménye egy Mr. Summershez hasonló finom, művelt embernek az ilyen bárdolatlan
viselkedésről?
- Érdekli a rossz... - Jessica!
- Nos, egy fikarcnyit sem érdekel - jelentette ki Jessie konokul. Majd engedékenyebb hangon azt
mondta: - Nem felejtettem el életem első nyolc évét, Rachel. Tudok viselkedni, ha kell.
- Akkor az isten szerelmére, miért nem teszed? - kérdezte Rachel elkeseredetten.
- Csak azért, hogy jó benyomást tegyek egy szerencsejátékosra? Miért tenném?
- A kedvemért. Jessie nem válaszolt.
- De nem is erről akartam veled beszélni - folytatta Rachel.
Jessie kihúzta magát, és nekilátott az ételnek. - Én mára már teljesen kibeszéltem magam.
- Leszel szíves még néhány percet rám szánni. Jessie e határozott hang hallatán felvonta a szemöl-
dökét. Meglepődött, kicsit kíváncsi lett.
- Itt vagyok. Beszélj. De remélem, hogy nem lesz unalmas.
- ígérem, nem fog untatni, amit mondanom kell. Meglehet, hogy nem fogsz egyetérteni, de...
- Térj a tárgyra, Rachel.
Rachel kihúzta magát. - Rendben, egyenesen a tárgyra térek. Egyedül többé nem mész
meglátogatni indián barátaidat.
Rachel felkészült lánya kitörésére, de az elmaradt. Jessie kifejezéstelen tekintettel meredt rá,
mintha a folyatásra várna.
Végül Jessie megkérdezte: - Ez minden?
Rachel megdöbbent. Jessica nem száll vitába vele. - Nos, okom van rá, hogy ehhez ragaszkodjam,
és megvannak az érveim is, már ha kíváncsi vagy rájuk. De úgy látom, józanul fogod fel a dolgot,
nincs is szükség rá, hogy ebbe a témába belemenjünk.
- Amúgy sem számítana - vágta oda hanyagul Jessie. - Parancsolgass csak kedvedre, Rachel. Én
meg azt teszem, ami tetszik.
Rachel hátradőlt, az arca csak úgy lángolt. Tudhatta volna. - Ezúttal azonban azt fogod tenni, amit
én mondok, Jessica.
Jessie unottan mosolygott. - Komolyan?
- Komolyan, amennyiben továbbra is vezetni akarod ezt a gazdaságot.
- Ne kötözködj, Rachel - figyelmeztette halkan. - Te nem tudsz semmit a gazdálkodásról. Az
embereim meg amúgy sem hallgatnának rád.
- Ezt én sem hittem, de olyan helyzetben vagyok, hogy igénybe vehetek külső segítséget is,
amennyiben szükségesnek ítélem.
- Az embereim csak az én utasításaimat követik! Rachel is felemelte a hangját. - Az embereidet
ellehet bocsátani, és újakat felvenni helyettük.
- Ehhez nincs jogod!
61
 - De van, Jessica - mondta Rachel jóval szelídebben. - Én vagyok a gyámod.
Jessie tombolt dühében. - Mikor érted már meg azzal az ostoba fejeddel, hogy az apám csak azért
jelölt ki téged gyámomul, hogy lásd, milyen tökéletes ifjú hölgyet csinált belőlem? Azért hívott ide,
hogy mindkettőnkön bosszút álljon. Pontosan tudta, hogy nekem nincs igazán szükségem rád. Úgy
nevelt, hogy megállják a saját lábamon - mint akármelyik férfi!
- Akárhogy is - mondta Rachel mereven -, most itt vagyok, és jogomban áll megtenni, amit
mondtam.
- Miért, a fenébe? - kiáltotta Jessie önuralmát vesztve. - Valójában mi van e mögött?
- Ebben a hónapban kétszer hagytad el a gazdaságot, és mentél el napokra úgy, hogy nem lehetett
elérni téged. Ez a viselkedés felelőtlenségre vall, Jessica.
- Ez nem állja meg a helyét, és ezt te is tudod - sziszegte Jessie. - Mitch Faberre hagytam az
irányítást, Jeb meg elintéz bármi mást, ami felmerülhet. Úgyhogy jobban teszed, ha ennél
nyomósabb indokot mondasz!
- Indoknak bőven elég, hogy hova mentél - mondta kérlelhetetlenül Rachel. - Elképesztő és
hallatlan dolog, hogy fehérek számára tilos területre merészkedsz. Én azt hittem, hogy a te
indiánjaid barátságosak. Ha tudtam volna, hogy nem azok, akkor már korábban a sarkamra állok.
- Hát ez ostobaság. Gondolod, hogy odamehettem volna, ha nem látnak szívesen?
- Lehet, hogy téged szívesen látnak, de más fehér embert nem. Nem engedhetem meg, hogy olyan
indiánokkal érintkezz, akik a fehérekkel ellenségesen viselkednek. Ez szemmel láthatóan rossz
hatással volt rád, és én ennek véget vetek.
- Hát ez meg mit jelentsen?
- Az isten szerelmére, Jessica, itt is elég szörnyen viselkedsz, de ott nyilvánvalóan fütyülsz a
civilizált viselkedés minden szabályára. Még sosem hallottam olyan elképesztően botrányos dolgot,
hogy valaki meztelenül fürödjön egy patakban egy indián szeme láttára.
Jessie felpattant, méghozzá olyan hirtelen, hogy a szék feldőlt. Arcán megjelentek a harag vöröslő
foltjai, és a szeme csak úgy szikrázott a dühtől.
- Annak a nyomorultnak ezt el kellett mondania neked, mi? - kiáltotta Jessie tombolva. - És
gondolom, beszélt neked Kicsi Sólyomról is? Hát persze! Erről van szó, vagy nem? Nem?
- Jessica, csillapodj!
- Csillapodjak? Amikor azzal fenyegetsz, hogy kiveszed a kezemből a gazdaság irányítását csak
azért, mert ez a nyomorult összevissza zagyvált, félrevezetett? Aztán mit mondott még?
- Nem gondolod, hogy már ez is bőven elég? - próbált Rachel uralkodni a hangján.
- Nem, én azt gondolom, hogy nem, amikor ez a nyomorult ártatlan dolgokat ferdített el, és úgy
adta elő, mint... hogy is mondtad? Egy olyan elképesztően botrányos dolgot, amilyet még sosem
hallottál? Mi rossz van abban, ha egy patakban megfürdöm? Megteszem itt is, ha egyedül vagyok,
bármikor, amikor csak lehet. Ott túl közel van a falu, ezért Fehér Villám el szokott kísérni, hogy
senki se zavarhasson. Hát ő nem néz oda, az isten szerelmére! Ő olyan, mintha a fivérem lenne!
- A sziú harcos azonban nem olyan volt, mintha a fivéred lenne -jegyezte meg fagyosan Rachel.
- Na és, feleségül kért. Akkor mi van? Visszautasítottam. Ha már mindenáron ilyen fölényeskedve
akarsz beszélni valamiről, akkor kérdezd csak a barátodat arról, amit alkalmasint nem mondott el
neked!
- Ha van még más is, akkor biztosra veszem, az csak még inkább megerősít abban, hogy többé
nem szabad odamenned, Jessica - mondta Rachel csöndesen. - Egy indián tábor semmiképp sem
való fiatal fehér lánynak. Ebből nem engedek.
Jessie dühösen meredt rá, olyan tomboló harag dúlt benne, hogy reszketett. Chase,
szerencsétlenségére, épp ebben a pillanatban lépett a konyhába.
- Úgy kiabáltok, hogy a holtak is forognak a sírjukban. Mi a baj?
Jessie olyan villámló tekintettel fordult felé, amilyet Chase még sosem látott. Felkapta a tányérját,
és Chase fejéhez vágta. Chase félrehajolt, és a tányér széttört a falon.
- Nyomorult féreg! Felhergelte az anyámat, mi? Nem elég, hogy visszarángat ide, még el is ferdít
62
mindent, be is feketít! De saját magát ugyebár kifelejtette ezekből a mesékből?
- Elég legyen, Jessie - figyelmeztette komoran Chase.
- Elég? - visította Jessie. - Maga traktálta az anyámat mindenféle mesékkel! A többit miért nem
mondta el? Ha tudnia kell az én botrányos viselkedésemről az indiánok közt, akkor tudnia kell arról
is, hogy az ő bizalomra érdemes barátja elcsábított, megrontott engem - nem is egyszer, hanem
kétszer! Úgy értem, ha már ki akarjuk teregetni a szennyest, akkor teregessük ki mindet. Vagy
netán ártatlanságom elvesztése nem olyan fontos, mint az indiánoknál tanúsított bűnös viselkedé-
sem? Nyomorult! Ha elkezd valamit, akkor azt csinálja rendesen!
Azzal Jessie elviharzott Chase mellett, nekitaszította a konyhakredencnek, de úgy, hogy eltört
benne az üveg. Egy pillanat múlva Jessie szobájának ajtaja csapódott rengve, mintha puska dörrent
volna.
- Mi folyik itt? - kiáltotta Billy a folyosó végéről.
- Feküdj vissza, Billy! - parancsolt rá Rachel éles hangon.
A gyerek szó nélkül engedelmeskedett. Legszívesebben Chase is követte volna a példáját. Csönd
telepedett rájuk, süket örökkévalóság. Chase nem mert Rachelre nézni, félt vádló tekintetétől.
Rachel várta egy darabig, hogy Chase beszél. Amikor elfogyott a türelme, annyit kérdezett: -
Igaz?
Chase szája szóra nyílt, de nem jött ki hang a torkán.
Rachel halkan felsikoltott, majd esdeklőn azt mondta: - Chase, ugye nem? Nem tettél ilyet az én
Jessicám-mal!
Chase arca megrándult, de még most sem tudott megszólalni. Végül Rachelre nézett. Törpének
érezte magát előtte. Rachel zokogva rohant el.
Chase még hosszú percekig állt ott. Minden elveszett?

23. fejezet

- Te mit tennél most, Goldy? Feleségül vennél egy nőt csak azé', mer' érzel egy csöppnyi
bűntudatot? - kérdezte Chase.
A ló felhorkant. - Bocsánat, öregfiú. Elfelejtettem, hogy nem szereted, ha Goldynak szólítalak. De
azé' jó kérdés, he?
Chase a falat támasztotta Goldenrod állásában, télies bizalommal ült a ló lába mellett egy üveg
whiskyvel, ami már félig kiürült. Átkutatta az egész konyhát, végül a nyergesben sikerült
rábukkannia erre a teli üvegre. Nyilván Jeb zugitókája. El ne felejtse majd pótolni neki.
Ismét kinyitotta az üveget, és nagyot húzott belőle, s komoly tekintettel meredt a lóra. - A francba,
az a kis csitri sose tett be így nekem, nem éreztem magam ilyen ocsmányul. Az az átkozott Rachel a
ludas, úgy éreztem magam előtte, mint egy tetű. És tudod, mit lóg hamarost mondani, amint
alkalma nyílik rá?
Chase böffentett egyet, majd elnevette magát. - Nem ezt. Nem, Rachel azt fogja mondani:
„Tönkretetted, úgyhogy most vedd el." Gondolod, hogy esetleg még egy fegyvert is a hátamba
nyom? Nem, Rachel ilyet nem lesz. De van neki másik fegyvere, az az átkozott arca meg az az
átkozott nézése, ami azt mondja, hogy én hátba döftem őt. - Chase vett egy mély lélegzetet. - Mi a
fenéért nem vágtatok csak úgy el innen?
Chase próbált felállni, de csak sokadszorra sikerült. Úgy nézett fel a nyergére, ami a válaszfalon
volt, mint- ha az valami kezelhetetlen komisz fráter lenne. Kezelhetetlen biza. Nem tudja leemelni.
Végül nekidőlt, és tovább beszélt a lovához.
- Ki kell józanodnom valamennyire. De visszajövök, Goldenrod. Felnyergellek, aztán, iszkiri.
Nem vehetem feleségül ezt a kis ördögöt. Olyan lenne, mintha egy forgószélhez kötném magam.
Chase kiment az istállóból, majd a ház mögötti patak felé vette az útját. Beleesett, és egy pillanatig
63
azt hitte, hogy belefullad. A víz azonban mindössze harminc centi mély volt. Nagy pocskolás
közepette kivonszolta magát a partra, és csak feküdt ott, hagyta, hogy a hideg víz kissé lehűtse.
Lelki szemei előtt, akarata ellenére, Jessie jelent meg. Nem a ma esti Jessie, hanem a tegnapi.
Akkor is förgeteg volt, förgetegesen szenvedélyes szerető.
Annyira rossz lenne, ha hozzákötné az életét? - tűnődött Chase. Jessie-nél szebb nőt sose látott.
Meg aztán nincs már elege ebből a sok csatangolásból? Rachel azt mondta, ideje megállapodnia, és
talán igaza is van. Csak meg tudná szelídíteni ezt a kis vadócot?
Jessie-nek a dühtől könnye sem volt, zaklatottságában mégis erőt vett rajta a sírhatnék. így aztán
csak haldoklott, nem bírt elaludni, forgolódott, hánykolódott az ágyban. Éber lévén, tisztán hallotta,
hogy valaki halkan kopogtat. Egyáltalán nem örült.
Eszében sem volt nadrágot húzni, abban a bő, hosszú ujjú ingben ment ajtót nyitni, amiben aludni
szokott. Nem érdekli, mit szól Rachel. Esetleg még az inget is leveszi, hadd higgye Rachel, hogy
meztelenül alszik.
Mindazonáltal örült, hogy e lázadó gondolatot tett nem követte, mert az ajtóban nem Rachel,
hanem Chase állt. Jessie nyomban bevágta az ajtót, de az a férfi vállának csapódva ismét kinyílt.
Jessie kénytelen volt hátralépni a férfi elől, aki mint a vadkan csörtetett be, aztán becsukta maga
után az ajtót.
- Kifelé! - mondta Jessie.
- Csak egy perc. - Azonnal!
-A fenébe is, halkabban. Az lesz a vége, hogy Rachel nyomban itt terem, és még ma éjjel a pap elé
vonszol minket. Készen áll rá. De mielőtt ez megtörténik, nekem ki kell józanodnom.
- Ez nem fog megtörténni soha, senki kedvéért! - biztosította őt Jessie. - Maga bűzlik! Részeg!
Innen vette a bátorságot, hogy rám törjön a szobámban az éjszaka kellős közepén?
- Annyira nem vagyok részeg, már nem. Tudom, mit teszek.
Jessie meggyújtotta az ágya mellett a lámpát, s mindjárt hátrafordult, hogy szembenézzen a
férfival. Amikor meglátta egy szál nadrágban, csapzottan, a látványától egy pillanatra elpárolgott a
dühe. - Maga meg mit művelt, beleesett a patakba?
- Hát... - Chase vigyora mindent elmondott, de Jessie nem volt tréfás kedvében. - Át is öltöztem -
mondta Chase bölcs megfontoltsággal. - Nem akartam itt összevizezni magának a padlót.
- A haját viszont elfelejtette megtörölni. És maga szerint illendő dolog, hogy így állít be hozzám,
félig pucéran?
A férfi szája még szélesebb vigyorra húzódott. - Ha én félpucér vagyok, mit mondjunk a toalettre,
amiben kegyed ajtót nyitott?
Jessie végignézett a pamutingen, mely épp csak a térdéig ért. - Én nem hívtam, úgyhogy menjen
innen a pokolba. Mára már elég bajt okozott.
- Én? - A férfi derűje elszállt. - Hát maga mit művelt?
- Csak visszaadtam a kölcsönt - mondta Jessie fagyosan. - Egyébként úgy kellett mind a
kettőjüknek.
- Ó, hát ezt örömmel hallom, hogy nem én voltam az egyetlen célpontja dühödt támadásának -
vágta rá Chase gúnyosan. - Úgyis rajtam csattan az ostor.
Jessie felfortyant. - Azt hitte, maga az egyetlen áldozat? Mert maga bemártott, Rachel kiveheti a
kezemből a gazdaságot, ha még egyszer északra megyek.
Nos, ha nekem el kell veszítenem egy barátot, akkor úgy méltányos, hogy maguk ketten is
elveszítenek egyet-egyet.
- És maga azt hiszi, hogy ez a dolog egyetlen következménye?
- Mi a baj, Summers? - dorombolta Jessie. - Hiába várt megértést? Megsértették az érzéseit?
- Maga valóban fütyül arra, hogy megbántotta őt? - kérdezte Chase idegesen.
- Tudtommal nem magamban szeretkeztem - vágott vissza Jessie. - Sőt, hajói emlékszem, egyik
alkalommal sem én kezdeményeztem a dolgot. Tehát ki a felelős?
- Én figyelmeztettem, Jessie, hogy mi lesz, ha megtudja.
64
 Jessie nevetni kezdett, amin Chase őszintén meglepődött. - Hát ezért van itt. Eszemben sincs
nyugtatgatni a lelkét, Summers, de emiatt ne főjön a feje. Többé nem becsüli magát, na bumm. Mit
érdekli magát egy szajha véleménye?
- Ő nem szajha, Jessie - mondta Chase élesen.
- Nehogy maga mondja meg nekem, hogy Rachel kicsoda-micsoda! Én tudom csak igazán!
- Nem azért jöttem, hogy már megint vitázzunk. Azért jöttem, hogy megkérjem, legyen a
feleségem. - Jessie elképedt, de gyorsan magához tért.
- Nos, megtette, túl van rajta. Most pedig mehet, és elmondhatja neki, hogy jó fiú volt, teljesítette
a parancsát.
- Nem ő küldött, Jessie. Még semmit sem mondott. Könnyek közt távozott a konyhából, és azóta
nem is láttam.
- Akkor meg mi ez, beveti a nemes lelkét? - gúnyolódott Jessie. - Vagy jó pontot akar szerezni
nála azzal, hogy tisztességet tanúsít irántam utasítás nélkül is?
- Miért baj, ha összeházasodunk? - kérdezte Chase józanul, holott pontosan ismerte Jessie
valamennyi ellenérvét.
- Hát minek tart maga engem? - kérdezte Jessie. - Azt hiszi, nem emlékszem, hogy magának még
a házasság gondolatától is borsózik a háta?
- Az még előtte volt - makacskodott Chase.
- Egy fenét. Semmi sem változott. Annyira akar maga feleségül venni engem, mint amennyire én
akarok magához menni, vagyis egyáltalán nem. Úgyhogy menjen innen, és ne zaklasson engem a
részeg badarságaival.
- Ez nem badarság, és mondtam már, hogy nem vagyok részeg. Egyébként Rachel mindenképp
ragaszkodni fog hozzá, hogy összeházasodjunk, úgyhogy miért ne előznénk meg? Akkor nem tud
nagy ügyet csinálni belőle.
- Miért? Hogy elrontsuk jogos mulatságát? Vajon hányszor nyílik lehetősége egy szajhának, hogy
erényes legyen?
- Ugye ezt nem mondja komolyan, Jessie? - mondta Chase elcsigázottan.
- Merthogy ez az egész, úgy, ahogy van, komolytalan! - csattant fel Jessie. - Meglehet, hogy
néhány dologban engedek, de abban, hogy férjhez menjek magához? Inkább elmegyek innen, ha
kell, elbujdosom, de nem hagyom, hogy olyasvalakihez kényszerítsenek, akit ki nem állhatok.
- Tegnap éjjel nem így érzett.
- Tegnap éjjel bolond voltam.
Ez feldühítette Chase-t. - Meglehet, hogy mindketten bolondok voltunk. De akkor is tény, hogy
van valami különös szikra közöttünk, Jessie.
- Ne áltassa magát. Egyszerűen csak úgy esett, hogy maga volt az első férfi, aki hozzám ért. És
higgye el, nem maga lesz az utolsó.
Chase két lépéssel Jessie mellett termett, és megragadta, miközben szemében harag és vágy
kavargott. - Ami köztünk történik, az nem esik meg bárkivel - mondta fátyolos hangon. -
Tagadhatja, ha akarja, de akkor is kívánni fog engem, Jessie. Jöjjön hozzám. Mondjon igent.
Chase vasmarokkal fogta, úgyhogy Jessie behúzott neki egyet, a férfi meghökkenten eresztette el.
Jessie még egy csattanós pofont is lekevert neki.
- Ez kellőképpen bizonyítja, hogy mennyire nem vágyom magára? - kiáltotta zihálva. Mintha egy
gombóc lett volna a torkában, a szavak csak nehezen törtek föl. - Meglehet, hogy egy kis
hancúrozásra megteszi, de ezért még biztosan nem megyek magához. A házasságban szükség van
egy kis tiszteletre is, és én ilyet maga iránt nem érzek!
- Akkor talán itt az ideje, hogy megtanítsam rá - mordult fel Chase, miközben a szeme
fenyegetően villogott.
Jessie elhátrált, de nem elég gyorsan. Chase megragadta a csuklóját, majd az ágyhoz vonszolta, de
nem azzal a szándékkal, amire Jessie gondolt.
- A fenébe is, ezt meg akartam tenni már a legelső alkalommal is - mondta neki. A hangja maga
65
volt az elégedettség.
Chase az ölébe húzta. Jessie felszisszent, ahogy a férfi tenyere először csapott a fenekére. Ezt
aztán újabb fájdalmas ütések követték. Jessie legszívesebben visított volna, de nem volt hajlandó
megszerezni Chase-nek ezt az örömöt. Inkább a harcot választotta, küzdött, ficánkolt, hogy
valamiképp kiszabaduljon, de Chase egyik lábával rúgkapáló lábait szorította le, szabad kezével
meg a hátát nyomta, hogy mozdulni se tudjon. A sok kapálódzásnak az lett a következménye, hogy
Jessie inge felcsúszott, és így Chase a csupasz fenekét ütötte.
Jessie-nek az ajkába kellett harapnia, hogy ne jajgasson. A férfi pedig csépelte lankadatlanul.
- Szívesen mondanám, hogy ez nekem jobban fáj, mint magának, de nem igaz - mondta, miközben
tovább ütötte Jessie fájdalmasan kivörösödött fenekét. - Ezt már rég meg kellett volna tennie
valakinek, Jessie. Akkor talán nem szaladna el olyan gyorsan a keze.
Jessie szeméből már patakzott a könny, de ezt Chase nem láthatta. Ő csupán lángvörös fenekét
látta. Egyszeriben elfelejtette, hogy miért is volt ily durva, lehajolt, és megcsókolta ott.
Jessie ezt nem érezte. Annyira égett a feneke, hogy a fájdalmon kívül semmi mást nem érzett.
Chase ezt sem tudhatta, így aztán haragudott magára, amiért egyáltalán felmerült benne, hogy meg
kell vigasztalnia. Öléből átemelte a lányt az ágyra. Aztán felállt, és az ajtóhoz baktatott. Kinyitotta,
és alighogy kilépett a folyosóra, eszébe jutott a nadrágja zsebében lapuló kötelezvény, és elővette.
Így aztán visszament, épp akkor, amikor Jessie felült, háttal volt neki, és csodás haja a vállára
omlott. A látvány felkavarta a férfit, és testének minden izma megfeszült.
- Van itt nálam valami magának - mondta. A kötelezvényt az ágyra dobta, de Jessie még csak
hátra se fordult. - Nászajándéknak szántam, de mivel nem került többe nekem, mint néhány
kártyaparti, akár azt is mondhatjuk, hogy ez a fizetség azért az élvezetért, amit kaptam. így akkor
kvittek vagyunk.
Chase e kegyetlen megjegyzés után valamiféle válaszban reménykedett, de hiába, még egy dühödt
pillantást sem aratott. Jessie egyszerűen nem volt hajlandó ránézni. Chase kiment a szobából, és
becsukta maga után az ajtót. Egy pillanatig sem fogja zavartatni magát. A végszó, amivel távozott,
semmivel sem gonoszabb a sok sértésnél, amit Jessie vágott a fejéhez. Nem fogja ezen izgatni
magát. Most végre megszabadult tőle.

24. fejezet

Jessie-nek úgy egy hétig meglehetősen kellemetlen volt a lovaglás, és valahányszor lóra ült,
Chase-re gondolt. Még akkor, másnap reggel elment. Jessie a szobájában maradt mindaddig, míg
Chase el nem hagyta a farmot, a férfi nem ment be hozzá elbúcsúzni. Távozása előtt még tengelyt
akasztottak Rachellel, és Jessie akaratlanul is hallott szinte minden szót.
- Megkértem, hogy jöjjön hozzám feleségül. Elutasított. A fenébe is, Rachel, mi mást tehettem
volna még?
- Például békén hagyhattad volna! - ordította a szó szoros értelmében Rachel. - Én bíztam benned!
- Mit akarsz tőlem, Rachel? Megtörtént. Gondolod, hogy én nem bántam meg, amikor rájöttem,
hogy még szűz? De akkor már késő volt.
- így is akartad!
Ezután kissé lehalkították hangjukat, úgyhogy Jessie mást nem hallott, csak azt, amikor Chase
távozott, és bevágta az ajtót. Kíváncsivá tette a férfi nemesnek tűnő gesztusa. Mindketten tudják,
hogy ő nem akart megálljt. A férfi mégis magára veszi a vétket, hogy Rachel azt higgye, csak ő a
hibás. Ostoba. Mit akar elérni ezzel?
Jessie sokat tűnődött ezen az elkövetkezendő hetek során. Akarva-akaratlan tűnődnie kellett rajta.
Folytonosan emlékeztette rá Rachel szomorú, szánakozó arckifejezése. Ez igazán nevetséges. A nő
úgy tett, mintha valami förtelmes bűnt követtek volna el. Hogy lehet ilyen álszent ez a szajha?
66
Szüzességének elvesztésén Jessie nem izgatta magát, de Rachel úgy tüntette fel, mintha erőszaknak
esett volna áldozatul.
Rachel többé ki sem ejtette Chase nevét. Jessie egyszeriben törékeny virágszállá változott, aki
nem élne túl egy rossz szót. Ez egyszerűen nevetséges.
Rachel viselkedése más tekintetben is idegesítő volt. Nemcsak az együttérzése volt terhes, de
miatta nem feledkezhetett el Jessie Chase Summersről, bármennyire szeretett volna.
Most már anya és lánya, mindketten megvetették, de mindketten más-más okból. Jessie sosem
bocsátja meg neki azt, ahogy elbánt vele, azt, ahogy búcsúzóul elverte, mielőtt örökre eltűnt volna
az életéből. De nem is fog találkozni vele soha többé, így sosem egyenlíthet nála. Ez bosszantotta
mindennél jobban, így aztán áldás volt, amikor október közepén Jessie megbetegedett, mert
betegsége minden egyébről elterelte gondolatait, csak magával tudott foglalkozni. Az első néhány
nap még úgy gondolta, hogy gyorsan túl lesz rajta. Már az is épp elég bosszantó volt, hogy egyál-
talán megbetegedett. De amikor csak nem akart elmúlni a nyavalya, aggódni kezdett. Betegségét,
noha nehéz volt, sikerült mindenki elől eltitkolnia. Körülötte csak ne sürgölődjön senki, főleg
Rachel ne. Talán még egy napot sem volt beteg életében, úgyhogy ehhez nincs hozzászokva. Egy
hét múlva úgy döntött, hogy ideje orvoshoz fordulnia, de nem akarózott Blackstar hátán megtenni a
hosszú utat. Bricskával megy, azzal az ürüggyel, hogy eltörött a lovaglócsizmája sarka.
Jessie nem számolt azzal, hogy Billy is vele akar tartani, de végül nem mondott nemet. A
városban aztán egyszerű volt lerázni a fiút, mert boldogan rohant, hogy ő vegyen ki szobát a
hotelban egy éjszakára. Amint Billy eltűnt a szeme elől, nyomban Meddly doktor rendelőjébe ment.
Hogy valódi orvos volt-e vagy lódoktor, esetleg csak egy olyan ember, aki értett valamit az
orvosláshoz, azt Jessie nem tudta. De Cheyenne szerencsés helyzetben van, mert létezik egyáltalán
valamiféle orvosi ellátás. A legtöbb nyugati városban még ennyi sincs. És úgy tűnt, ez az ember érti
is a dolgát, mert a megfelelő kérdéseket teszi fel, és szemmel láthatóan tudja, mit csinál. A gond
csak az volt, hogy komoran ráncolta a homlokát azután is, hogy Jessie már elmondott mindent.
Jessie kezdett rettentő ideges lenni.
- Nos, mi ez? - kérdezte. - Ragályos? Meg fogok halni? A férfi zavarban volt. - Az az igazság,
Miss Jessie,hogy sejtelmem sincs, mi baja lehet. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy terhes. De
maga egy érintetlen fiatal lány, úgyhogy ezt nyomban el is felejthetjük. Viszont semmi más nem
illik a képbe. A panasz, a hányás csak reggel fordul elő, és a nap többi részében jól van.
Jessie mindebből semmit sem hallott... csupán azt a szót, hogy terhes. - De hát ez korai... úgy
értem, mindössze három... nem, négy hete - a fenébe!
Ez után az eldadogott vallomás után Meddly doktor kínban volt, zavartan köszörülte a torkát, majd
rendezgetni kezdte a papírokat az íróasztalán, és mindvégig kerülte Jessie tekintetét. - Igen, nos,
nem tart soká, hogy kiderítsük, vajon megfogant-e... öö, mármint ha férfival volt... öö, a fene, Miss
Jessie. Én nem vagyok hozzászokva, hogy ilyesmiről beszéljek. Itt az asszonyok az ilyen kényes
ügyekkel nem hozzám jönnek. Egymás közt megbeszélik.
- Tehát komolyan úgy gondolja, hogy terhes vagyok?
- Ha férjnél lenne, Miss Jessie, akkor habozás nélkül igennel felelnék.
- Nos, én nem vagyok férjnél! - mondta Jessie élesen. - És szívesebben hinném azt, hogy a
halálomon vagyok!
Ahogy Jessie kilépett az orvos rendelőjéből, megállt, és hátát az ajtónak támasztotta,
kétségbeesetten próbálta józanul összeszedni a gondolatait. Ez több a soknál. Egy kisbaba!
Jessie azt sem tudta, hova megy, a lába vitte a szállodáig. Billy már várta, értetlenül kísérte föl a
szobába. Még sosem látta így elgondolkodni. - Valami baj van, Jessie?
- Mi baj lenne? - Majd magas hangon felnevetett, végigdőlt a túlságosan puha ágyon a sivár
szobában, felnyögött, mindkét kezét a halántékához szorította.
Billy a homlokát ráncolta. - Én... én azt hittem, talán hallottál Chase Summersről, és azért vagy
zaklatott, mert még mindig itt van.
Jessie nagyon lassan felült. - Itt van? Ezt meg hogy érted?
67
 - Még itt van a városban. Nem kerekedett fel, ahogy gondoltuk. Sőt, itt lakik a hotelban.
- Láttad?
- Nem.
- Akkor meg honnan tudod? - csattant fel Jessie.
- Két férfi szólt. - Vállat vont. - Azt mondták, láttak minket ideérkezni. Azt mondták, tudják, hogy
Chase neked dolgozott, és ha őt keresnéd, megtalálod odaát a kocsmában. Én azt hiszem, Jessie,
hogy csak jót akartak.
Jessie felpattant az ágyról. - Három hete, hogy eljött a farmról. Itt már semmi keresnivalója.
- Megkeresed?
- Nem!
Billy néhány lépésnyire elhátrált tőle. - Biztos, hogy jól vagy, Jessie?
- Nem... igen... jaj, csak olyan iszonyúan hasogat a fejem, hogy ha nem múlik el, nyomban a falra
mászom. Egy kis csöndre van szükségem. Mi lenne, ha lemennél, rendelnél magadnak vacsorát,
aztán lefeküdnél? - Majd eszébe jutott egy jó szót is szólni a fiúhoz: - Minden rendben lesz,
elboldogulsz egymagad?
Billy sértetten kihúzta magát. - Hát persze. De neked is enned kéne.
- Nem, ma este nem. Azt hiszem, most nyomban lefekszem, és kialszom ezt a fejfájást. Reggel
felkeltelek, mielőtt indulunk.
- És mi lesz a csizmáddal?
- Elintézem, mielőtt elindulnánk. És Billy, ha véletlenül látnád Chase-t, próbálj elbújni előle, jó?
Jobb, ha nem tudja meg, hogy itt vagyunk.
- Te aztán tényleg nem kedveled őt, igaz, Jessie?
- Mit kedvelnék egy arrogáns, fafejű... - Még időben észbe kapott, mielőtt elvesztette volna az
önuralmát. - Nem, nem kedvelem.
- Ez elég nagy baj.
- Miért? - kérdezte Jessie döbbenten.
- Hát csak, mert... te meg ő esetleg... á, ne is törődj vele. Akkor reggel találkozunk, Jessie.
- Várj csak egy percet... - De Billy már becsukta maga után az ajtót.

25. fejezet

Chase igencsak megkedvelte az italt s annak varázsos gyógyító hatását. Amikor a városba
érkezett, egy teljes héten át tivornyázott. Aztán ahogy kijózanodott, munkához látott, hogy pénzt
keressen - pénzt, amivel eljut Spanyolországba. Itt az ideje. Spanyolország messze van. Jó is.
Spanyolországban majd nem esik kísértésbe, hogy visszajöjjön.
De itt addig is nehezen bírta, ezért volt az üveg mindig a keze ügyében. Azt mondogatta folyton
magának, hogy a vasút érinti Cheyenne-t, számtalan kocsma van a környéken, megél itt a
szerencsejátékos. Mi értelme továbbmenni Denverbe vagy vissza Kansasbe, keletnek innen is
elvonatozhat.
Csak az a baj, hogy mindössze egynapi járásra van attól a csillogó szemű hárpiától, aki folyton a
fejében jár, hiába fojtja szeszbe a gondolatait. Kétszer is fontolgatta, hogy kilovagol a Sziklás
Völgy tanyára. De Rachel nem örülne neki, Jessie meg sosem örült. így aztán valahányszor
előjöttek ezek az ostoba gondolatok, mindig jól berúgott.
Most is épp részeg volt, imént hallotta, hogy Jessie a városban van. Hogyhogy képtelen szabadulni
ettől a lánytól? A fenébe, már így is feldúlta az életét. Eddig még sosem jelentett gondot neki, hogy
elfelejtsen egy nőt, akivel dolga volt. Most még az ital sem segít. Jessie itt van, más, több kell.
A pult végénél állt, és szeme a kocsmát pásztázta. Látta Charlie-t és Clee-t, Bowdre két
ellenszenves cimboráját, akik kettesben ültek ez egyik asztal mellett. Chase legszívesebben megölte
68
volna őket, amiért elmondták neki, hogy Jessie a városban van. Az ital nem segített elterelni
gondolatait a lányról, hát azon tűnődött, hogy esetleg beléjük köt. De aztán meglátta Ezüst Annie-t,
amint áthalad a termen. Ezzel a nővel többre megy, mint holmi verekedéssel.
Annie volt a kocsmában dolgozó lányok közt a legcsinosabb. Ám ez sajnos nem sokat jelentett.
Nevét azokról az ezüst szalagokról kapta, melyeket a hajában és a nyakán viselt, meg a szeme
színéről, ami inkább ezüst volt, mint szürke, az üveges nézése miatt. A szeme az italnál is erősebb
szer tükre. Chase amúgy fütyült erre is. Nem az ő dolga pálcát törni más gyengesége felett, hisz ő se
különb.
Á lány korábban már próbált közeledni hozzá, de Chase nem esett kísértésbe. Lehet, hogy ez hiba
volt. Hogy is szól az a régi mondás: kutyaharapást szőrével?
Egy kicsivel később és jóval részegebben Ezüst Annie szobájában találta magát. A szobában sötét
volt, és mindent elárasztott az olcsó parfüm illata. A lelke mélyén, csöppnyi józanságával tudta,
nem kell neki ez az egész. De idekeveredett, a kutyafáját, ha egyszer megfogadta, hogy el fogja
felejteni Jessie-t egy másik nő karjai közt.
De amikor végül Chase meztelenül az ágyba feküdt, azt a másik nőt sehogy sem találta. A nő nem
volt az ágyban. Chase végigtapogatta az ágyat: sehol senki.
- Nahát, hol vagy, Annie? - kérdezte harciasan, mert eltökélte, hogy végigcsinálja.
Hallotta a nő kuncogását a szoba egyik sarkából, majd öblösebb röhögést a túloldalról. Chase csak
kapkodta a fejét, egyszerre férfihangot hallott.
- Hát nem volt elég neki a mama meg a lánya?
- A fene essen beléd, most megtudta, hogy itt vagyunk! - mordult fel egy másik férfi.
- Azt hiszed, érdekel? Nézd, mi van nálam! -A rohadt életbe!
Chase nagy nehezen feltápászkodott. - Mi a...
Tüzes fájdalom hasított a hátába, arccal az ágyra zuhant. Megpróbált felemelkedni, de nem
sikerült. Aztán már semmi se számított. Sötét űrbe zuhant.
- Te vadbarom! - horkant fel Charlie. - Ezt meg minek csináltad?
- Tartoztam neki - védekezett Clee. - Meg aztán nem is voltam úgy betojva tőle, mint te.
- Az volt az utasítás, hogy megöljük? - kérdezte Charlie fenyegető hangon. - Az volt?
- Na és?
- Laton nem akart semmi zűrt, hisz a lánynak a fülébe jutnak az ő északi üzelmei. El akarja
kergetni, de a törvénnyel nem akar ujjat húzni. Szereti a maga feje után intézni a dolgokat, és te
most piszkosul bepancsoltál neki.
- Hülyeség az egész, ha engem kérdezel. Nem volt rá semmi biztosíték, hogy a Blair lány kirúgja
ezt itt csak azér', mer' itt találták kinyúlva. Latont az izgatta, hogy hetek óta itt lebzsel a városban.
Kirúgva, holtan, egyre megy: ez már nem mond a lánynak semmit, ha kiszimatolt is bármit, amit
nem kellett vóna.
- Reménykedj, hogy ezt Laton is így látja majd. Es mi legyen Annie-vel?
- A fenébe, hát ő nem fog beszélni, ha meg akarja kapni azt a szert, amit ígértünk. Igaz, Annie?
A lány épp csak árnyakat látott. Sajnálja ezt a jóképű hamiskártyást, de már halott, ő viszont él, és
nagy szüksége van arra a szerre, amit ígértek.
- Sötét van itt - vágta rá gyorsan. - Én nem láttam semmit.
- Jó kislány vagy, Annie - kuncogott Clee.
Charlie nem volt ilyen jókedvű. - Nos, ki kell majd hívni a seriffet. Úgyhogy jobb, ha gyorsan
kirámoljuk a zsebeit, hogy azt higgyék, rablás volt.
-A fenébe, ha így akarod, nem jobb, ha egyszerűen elvisszük a nadrágját? - javasolta Clee
ésszerűen. - Figyelj, ez itt halott, Annie meg sikoltozik, ahogy a torkán kifér, úgyhogy gondolod,
hogy egy rabló elidőzne itt, amíg átkutatja a nadrágot?
- Jól van, jól van - dörmögte Charlie, akinek csöppet sem tetszett a dolgok alakulása. Csak annak
örült, hogy Clee észnél van, és mindenre gondol.

69
 26. fejezet

- Tudod, hogy ki ez, Ned? - kérdezte doktor Meddly.

Az alseriff a fejét rázta és Annie-re nézett. A lány idegesen fészkelődött a helyén.
- Chase Summersnek nevezi magát, de mond ez valamit maguknak? - mondta ingerülten, mert
szeretett volna túl lenni az egészen. - Lehet, hogy csak álnév, így szokták az ilyenek.
- Ned, miért nem viszed már ki innen ezt a lányt? Rajta van az ötperc - mondta a doki.
- Mé', mit vár tőlem, amikor egy férfit itt döfnek le az ágyamban? - visította Annie. - Maradok.
Csak igyekezzenek, tegyék a dolgukat, aztán vigyék innen, hogy feltakaríthassam ezt a mocskot.
Nem engedhetem meg magamnak, hogy ezér' most ne dolgozzak egész éjjel.
- Kérges szívű, mi? - dünnyögte az orvos a helyettesnek.
- Hát nem mind az? - helyeselt Ned. Annie rájuk se hederített, gyors mozdulatokkal kefélte
lenszőke haját.
- Hol lakik, Ned?
- Azt hiszem, a hotelban.
- Nem tudod biztosan? Hol a seriff?
- Na, ne húzd fel magad, doki. Nem láttam semmi értelmét, hogy felkeltsem. Ezt magam is el
tudom intézni.
- Derítsd ki, hogy ez a fiatal fickó ismer-e itt valakit a környéken. Néhány napig ápolásra szorul.
- És Mrs. Meddly? Nem ő szokta...?
- Csak az istenfélő népeket, Ned. Elég neki, ha a fülébe jut, hogy hol sérült meg, és máris tudja,
hogy ez az ember nem abba a kategóriába tartozik. Persze ragaszkodhatnék hozzá, hogy ápolja, de
akkor elszabadul otthon a pokol, és azt nem szeretném.
- Ismeri a Blair lányt - szólalt meg Annie. A hír, hogy a szerencsejátékos mégsem halt meg,
kellően megrázta. De így Clee talán még többet fizet majd neki, ha mindvégig kitart eredeti tervük
mellett. Érdemes megpróbálni.
- Jessie Blair? - kérdezte az orvos szórakozottan, miközben tovább tisztogatta Chase sebeit. - Ma
itt volt a városban. Nézd meg, Ned, vajon nincs-e a hotelban, és...
- Hozza ide gyorsan - vágott közbe Annie éles hangon. - Akkor talán végre végezhetünk.
Meddly metsző pillantással felnézett. - Kisasszony, ez a hely nem való annak az ifjú hölgynek.
- Mér' nem? Úgy hallottam, kemény teremtés. Az olyan lány, aki fegyvert hord, bejöhet a
kocsmába, nem ájul el.
- Mégis, muszáj ezt? - kérdezte a doki méltatlankodva, majd Nedhez fordult. - Csak annyit mondj
Miss Jessie-nek, hogy ez az ember megsérült, és kérd meg, hogy várjon rám a hotelban, Summers
szobájában. Es küldj ide néhány embert, hogy segítsenek átvinni a sérültet.
Ned elindult a hotelba, de Jessie-t ott hiába is kereste volna. A lány egy pillanattal korábban lépett
be a kocsmába, és szórakozottan hallgatta, hogy mindenki a rablásról beszél. Máshol járt az esze.
Azért jött ide, hogy megkeresse Chase-t. Amikor Billy elment, nem jött álom a szemére, higgadtan,
alaposan átgondolhatott mindent. Olyan döntésre jutott, hogy maga is meghökkent tőle.
Chase-t nem látta sehol a zsúfolt teremben. Még egyszer körülnézett, s utóbb fülelni kezdett, mit
beszélnek körülötte.
- Ha má' e' ke' menni az embernek, akko' istenemre így ke' csiná'ni - egy nővel az ágyban!
- Az, de hogy hátba kapja, ané'kü hogy harco'hatna...
- Azt hallottam, ellopták a nadrágját meg mindenét.
- Mostanság sokat nyert, de ma nem láttam játszani. Megérdemelné az a kígyó, aki ledöfte, hogy a
zsebeit üresen találja.
- Az.
- Egyszer láttam a Blair lánnyal. Azt hiszem, egy darabig neki dolgozott.
70
 - Hát, jó lenne, ha igyekeznének, azt' lehoznák má'. Szeretnék egy fordulót még ma éjjel Ezüst
Annie-vel, hogy megtudjam, valójában mi történt.
Jessie a lépcsőhöz futott. Négy férfi jött lefelé, följebb, a fordulóban többen is álltak egy nyitott
ajtó közelében, és befelé leskelődtek. Jessie lassan fölment a lépcsőn. Fel sem fogta, hogy amikor
észrevették, a kocsma egyszeriben elnémult.
Amikor a nyitott ajtóhoz ért, tisztán hallotta Meddly doktor hangját.
- Segítene nekünk, Miss Annie, nincs véletlenül egy felesleges nadrágja? Tud adni?
- Mit kezdenék én egy férfinadrággal? A férfiak, akik hozzám jönnek, leveszik ugyan magukról,
de utána mindig magukkal is viszik. Tegyenek rá egy takarót, az isten szerelmére. Neki úgyis
mindegy.
Jessie pillantása doktor Meddly hátáról a harsányan kifestett, szőke nőre siklott, akin csak szűk
fűző és térdig érő bugyogó volt. Aztán az ágyon fekvő férfira nézett.
- Meghalt? - A hangja éles volt, szinte sikított.
- Nahát, Miss Jessie! - kiáltott fel az orvos. - Mi a csuda van ezzel a seriff helyettessel?
Megmondtam neki, hogy ne hozza magát ide.
- Meghalt? - ismételte meg Jessie még hangosabban.
Meddly látta hamuszín arcát és a rémületet a szemében. - Nem, nem - nyugtatta meg gyorsan,
hangját a lehető legszelídebbre fogva. - A fiatalember rendbe fog jönni, ha gondosan ápolják.
Jessie úgy elgyöngült, hogy kis híján összerogyott. Megkapaszkodott az ajtófélfában. Meddly
bátorítóan rámosolygott. Am ekkor Jessie viselkedése teljesen megváltozott. A háta kiegyenesedett,
és az arca kemény lett, akár a kő, ahogy az ágyon heverő sérültre nézett, majd Ezüst Annie-re.
Doktor Meddly sietve egy takarót dobott Chase-re, amikor Jessie elindult a szobában az ágy felé. -
Nos, Miss Jessie, magának semmi keresnivalója itt. Épp át akartam őt vitetni a hotelba.
- Mi történt? - kérdezte Jessie kemény, határozott hangon.
- Rablás.
- Harc is volt?
- Ezt tőlem kéne kérdeznie, édesem - mondta Annie mézesmázosan. - Mer' hogy én voltam itt vele
a szobában, amikor történt.
Jessie megpördült, és a másik nő meghőkölt a pillantásától. - Valóban? Nos, akkor tán
elmondhatná nekem, édesem!
- Nem... itten semmilyen harc se nem volt - mondta zavartan Annie. Aztán jóval magabiztosabban
folytatta: - A kártyás túl részeg volt ahhoz, hogy harcoljon. De azt hiszem, a tolvaj ezt nem tudhatta,
mert ledöfte. Én azt hittem, meghalt, azt hittem, így azt' sikoltozni kezdtem, tudja? Ettől azt' a
késelőnek biz' menekülnie kellett. Felkapta a kártyás holmiját, és úgy kotródott el innen, mint a
nyúl, ha üldözi a farkas.
- Ezt mondta az alseriffnek is?
- Hát persze.
- És tudja valaki igazolni a történetét?
Annie a homlokát ráncolta. - Hát ezt meg hogy érti?
- Úgy értem - mondta Jessie halk, rettentő fagyos hangon -, ki tudja bizonyítani, hogy amit mond,
igaz? Látta valaki ezt a tolvajt kijönni a szobájából?
- Honnan tudnám? - vágott vissza védekezőn Annie. - Férfiak járkálnak itt ki-be ezekből a
szobákból éjjel-nappal. Senki sem figyel rájuk.
- Látta a behatolót? - kérdezte Jessie.
- Nem láttam semmit se. Nem égtek a lámpák.
- Akkor honnan tudta, hogy Chase-t leszúrták?
- Honnan? Én... csak úgy.
- Honnan? Magára folyt a vére? Véres volt a nő ruhája, amikor ideért, doki? - kérdezte Jessie
anélkül, hogy egy pillanatra is levette volna a szemét Annie-ről.
- Legjobb emlékezetem szerint nem, Miss Jessie. De miért teszi fel ezeket a kérdéseket?
71
 - Én is ezt szeretném tudni - dünnyögte Annie. - Ned egyáltalán nem kérdezett tőlem ilyesmiket.
- Meglehet, hogy ő nem kérdezte - felelte Jessie. - De ő nem is ismeri úgy azt a férfit, aki most a
maga ágyában fekszik, mint én.
- Közel áll önhöz, Miss Jessie? - kockáztatta meg Meddly.
- Elég közel.
- Szentséges...
Jessie egy metsző pillantást vetett rá, mire a jó doktor elhallgatott. Az orvos most már pontosan
tudta, hogy miről van szó. Szégyen, hogy épp itt kell ennek a szegénykének megtalálnia az emberét,
de ha valakinek, hát csakis neki van joga megtudni, hogy esett a sérülés. Micsoda helyzet! De
hiába, őt köti az orvosi titoktartás.
Jessie nekitámadt Annie-nek. - Hogyhogy az ágy csupa vér, magán meg nincs egy csepp se?
Annie konokul fűzte össze karját méretes keblei előtt. - Nem vagyok köteles válaszolni a maga
kérdéseire.
Egy szempillantás, és Jessie rászegezte apró Smith & Wesson revolverét. - De válaszolni fog.
- Doki! - sikoltott Annie. - Jessie Blair! - kiáltott rá Meddly.
- Fogja be a száját! - mondta Jessie dühösen. Az ajtóhoz ment, sarkával berúgta, miközben
mindvégig Annie - ra szegezte a fegyvert. - Most pedig beszélni fog, a pokolba is, különben
szívfájdalom nélkül keresztüllövöm.
- Mit akar hallani? - sikoltotta Annie.
- Maga szúrta le, igaz? Ezért nincs magán vér! Annie rémült döbbenettel a falig hátrált. -
Nem,nem, esküszöm! Még a közelébe' se voltam. Ott voltam, az ágy másik oldalán!
- És azt várja tőlem, hogy ezt el is higgyem? Annie kétségbeesetten igyekezett meríteni múltbeli
tapasztalatából. - Annyira részeg volt, hogy azt reméltem elalszik, én meg azt' felébreszthetem
azzal, nos, tudja, hogy már mindenen túl vagyunk, és én megkapom a pénzem a semmiért. Nemigen
szoktam ilyet csinálni, komolyan, csak amikor a fickó úgy el van ázva, mint ez volt.
- Hazudik. Felcsábította ide, aztán elintézte!
- Nem én! Úristen, esküszöm! Már hetek óta próbálkoztam vele, de ő rám se nézett, egészen a mai
napig. Előbb leitta magát, azt mondta, sok mindent kell elfelejtenie. Arra számítottam, hogy bírja a
whiskyt, úgyhogy kivártam. De nem bírta. Égy férfi semmit se nem ér, ha ennyire részeg. De
ragaszkodott hozzá, hogy fel akar jönni ide.
- Hazudik!
- Doki, doki, állítsa le! - visította ekkor már hisztérikusan Annie. - Le fog lőni!
- Mi a fene folyik itt? - Az ajtó kivágódott, és ott állt fenyegetően egy hatalmas, lapátkezű,
nagydarab férfi.
Jessie villámgyorsan megfordult. - Ki maga? - kérdezte, és a férfi egyáltalán nem félemlítette meg.
Hisz ott a kezében a fegyver.
- Történetesen én vagyok ennek a helynek a tulajdonosa, ahol maga most ekkora zenebonát csap,
úgyhogy megköszönném, ha azon nyomban eltávolítaná innen aprócska személyét.
Szavainak harciassága ellenére a férfi viselkedése nyugodt és békítő volt. Szemét a fegyverre
szegezte. Jessie leeresztette a revolvert, amikor megérezte a vállán Meddly doktor kezét.
- Jöjjön, kislány - mondta az orvos szelíden. - Vigyük át innen a barátját a hotelba, egy tiszta
ágyba. Én biztosra veszem, hogy minden úgy történt, ahogy Ezüst Annie mondja. Menjünk.
Jessie visszanézett Annie-re, aki a rémülettől még mindig tágra meredt szemmel, dermedten állt. -
Rendben - mondta Jessie, és eltette a fegyverét. - De ha valaki azzal babrál, ami az enyém, nem
viszi el szárazon. Hallotta, Annie? Ha rájövök, hogy hazudott, akkor golyót eresztek a szívébe.
Úgy hagyták el a kocsmát, hogy Meddly ment az élen, mögötte három férfi vitte óvatosan Chase
ócska pokrócba tekert testét. Úgy bántak vele, mint a hímes tojással, mert az ajtó mögül hallották
ezt a kis vulkánt. Nehogy panasz legyen rájuk! Isten őrizz!

72
 27. fejezet

Jessie bérelt egy szekeret, hogy visszavigye Chase-t a farmra. Másnap reggel indultak, Billy
hajtott, Golden-rodot a szekér után kötötték. Doktor Meddly azt mondta, hogy Chase kibírja az utat.
Jessie hátul ült Chase-zel, aki hason feküdt. Feje Jessie ölében. Még nem tért magához, de Meddly
azt mondta, várni kell még, mert nemcsak a sérülés az ok, a szesz is dolgozik.
A fenébe, mekkora bolondot csinált magából ott a kocsmában. És miért? Egy olyan férfi miatt, aki
szajhákkal hentereg. Egy semmirekellő hamiskártyásért. Egy pimasz, felfuvalkodott hólyagért, aki
mindenbe beleüti az orrát. Sosem lett volna szabad odamennie, hogy megkeresse. Vajon akarja-e,
hogy a gyereke egy ilyen ember mellett nőjön fel? Nem. Soha. Hagyta, hogy téves dolgok
befolyásolják. Képzelni, miről pletykálnak ma városszerte, szegény Jessie Blair, annyira szerelmes
abba a férfiba, hogy mindent meg tud bocsátani neki, még azt is, hogy egy szajha ágyában késelték
meg. Jó, hogy Cheyenne-t már a háta mögött tudhatja. Ezt nem felejti el soha.
Persze kár ezzel foglalkoznia. Jobb, ha ezentúl nem törődik az emberek véleményével, hisz egy
nőnek aligha nézik el, ha házasságon kívül szül gyereket. Márpedig ez a férfi nem lesz a férje.
Jessie-nek hányingere volt attól a pillanattól fogva, hogy reggel kinyitotta a szemét, de ha nem
látott ételt, enyhe émelygés maradt. Ám most, ahogy ott ült, és figyelte a szekeret meg az alatta
rázkódó, zötykölődő utat, felkívánkozott az epe. Hallotta, hogy Chase felnyög, de addigra már ő is
elzöldült, a saját nyögésétől nem hallotta a férfiét. Ki kellett hajolnia, elengedte Chase fejét, aki
lezuhant a deszkára.
Chase szeme egyből kinyílt, de gyorsan vissza is csukta, mert a kín elviselhetetlen volt. Ha a hátán
feküdne, akkor csak a fejében toporzékoló rémképek zargatnák, de valamiféle ostoba oknál fogva a
hasán fekszik, és iszonyatosan rázza valami. Sikerült újból kinyitnia a szemét. Hunyorogva nézett
körül. Ez nem lehet igaz. Be van zárva valami faládába. De a láda az egyik oldalán nyitva volt, és
ott valami olyan ragyogó kékség tárult elé, amilyet még sosem látott. Vakító volt, így aztán Chase
ismét lehunyta a szemét. De nem jött enyhülés. A láda egyfolytában rázkódott és zötykölődött, így
aztán kiadta, ami a gyomrában volt, s közben az életéért kapaszkodott. De amikor túl volt rajta, egy
kicsit jobban érezte magát.
Némiképp kitisztult fővel, Chase találgatni kezdte, hol lehet, de a vakító fényben nem akarta
kinyitni a szemét. A rázkódás, a kőkemény derékalj, a jó félméteres falak; sehogy sem érti.
Öklendezés nesze azután is, hogy ő megkönnyebbült.
Ki kell nyitnia a szemét, ha rá akar jönni, hogy mi értelme ennek az egésznek. Tétován oldalra
pillantott: körös-körül alacsony fal. Valóban láda, nyitott láda! Oldalt selymes, fekete haj, fehér ing
és a lehető legformásabb kis fenék, szűk nadrágban. - Jessie? - nyögött fel.
Jessie válaszolni sem volt hajlandó, nemhogy odanézni. Úgy érezte, nyomban meghal. Az az
átkozott öklendezés csak nem akar abbamaradni, pedig már nem volt semmi, amit kiadhatott volna
magából. Egyre émelygett, és ez úgy fájt, hogy sírni tudott volna.
Jessie csak odafordult a szekér oldalától. Chase addigra már ismét lehunyta a szemét.
- Ha befejezte, az lesz a legjobb, ha visszajön ide, és lefekszik. - Chase szeme egyből kinyílt.
Képtelen volt válaszolni. - Hall engem? - kérdezte Jessie.
- Attól tartok... én... én most nem leszek a legjobb társaság - sikerült Chase-nek kinyögnie, noha
alig forgott a nyelve.
- Kell a fenének a társaság - morogta Jessie. - Nem vágyom én jobban a maga társaságára, mint
maga az enyémre, de úgy tűnik, magához vagyok kötve, hála a részeg ostobaságainak.
- Ezt... nem értem.
- Ó, istenem, lenne szíves egyszerűen csak lefeküdni? - nyögött fel Jessie. - Magának pihenésre
van szüksége, én meg nemigen vagyok még képes beszélni.
Chase úgy vélte, hogy neki sokkal inkább egy doktorra vagy egy másik üveg whiskyre van
szüksége. De az alvás azért segíthet, hogy megszabaduljon ettől az átkozott macskajajtól.
73
 Kicsi volt a hely, és Jessie már ott feküdt a takaró léién. - Hova kéne feküdnöm?
Jessie elhúzódott, már a leterített takaró szélén feküdt, de még így sem volt elég hely arra, hogy a
férfi kinyújtózzon, hacsak a fejét nem teszi továbbra is Jessie ölébe. Ezt azonban Jessie nem
ajánlhatta fel anélkül, hogy fel ne üljön, de most egyszerűen képtelen volt felülni, mert akkor
megint rájön a hányinger.
Jessie az oldalán feküdt összegömbölyödve. Megveregette behajlított lábát. - A párnája.
Chase fájdalmai ellenére elvigyorodott. - Komoly? Jessie látta, hogy a férfi szeme felcsillan, de ez
egyszer nem öntötte el a düh. Csaknem elnevette magát. Ott vannak mindketten betegen, kutyául
érzik magukat, a férfinak a csúnya sérülése mellett valószínűleg még láza is van. De csak a
szerelmeskedésen jár az esze. Ez az ember elképesztő.
- Én mindössze a térdemet ajánlottam fel magának, úgyhogy nyomban verje ki a fejéből azokat a
buja gondolatokat, Chase Summers. - Jessie szigorúan akart beszélni, de a hangja vidám volt,
mintha nevetne. - Ha nem gyengélkednék, biztosíthatom, hogy a bakon ülnék fenn Billyvel.
- Billy?
- Igen, Billy. Ő fogja a gyeplőt.
Chase felnézett, de a fény túl erős volt, és egyébként is jobban esett nyugton maradni.
- Hasra feküdni, Chase! - Jessie hangja határozott volt. - A doktor utasítása.
A férfi elkomorult. - Miféle doktoré? - kérdezte ingerülten, mivel azt hitte, hogy Jessie saját magát
érti. - Én sosem alszom hason. És most se lettem volna ilyen rosszul, ha nem hason fekszem.
- A fenébe, nem vagyok olyan hangulatban, hogy elviseljem a nyűgösködését! - mondta Jessie
dühödten. - Most pedig feküdjön hasra vagy az oldalára, de a hátára semmiképp!
- Miért?
- Ha nem tudja, akkor még nem elég józan ahhoz, hogy az időmet magyarázatra vesztegessem.
Chase dühösen az oldalára fordult. Jessie elhallgatott. Később, ha jobban lesz, alaposan kiosztja
ezt a fickót. Ez a gondolat erőt adott: alig várja már, hogy beolvasson.

28. fejezet

Jessie felébredt, de nem tudta, hol van, csak azt hallotta, hogy Billy szólongatja. Nagy nehezen
értette meg, a fiú azt mondja, mindjárt otthon vannak. Felült, és hálát adott, amiért ismét mozogni
tud, a gyomra meg békén marad. De persze már késő délután van, a hányinger ilyenkorra már
nyomtalanul eltűnik.
Nem akarta az egész napot átaludni. Billynek nem volt semmi gondja? Úgy vélte, nem. Chase még
aludt. Megérintette a homlokát, hogy nincs-e láza, de csak kicsit volt meleg. Ahogy Jessie az
arcához ért, a férfi karja felkúszott, és megragadta Jessie lábát. Jessie már-már rácsattant, de rájött,
csak reflexmozdulat. A férfi még aludt, kényelmesen odafészkelődve Jessie-hez.
Jessie-ben érzelmek vihara tombolt. A férfi felizgatta, pedig isten mentse ettől az alaktól,
gondolta. Nem természetes, hogy utálja és megveti, ugyanakkor kívánja is.
Úgy eltűnődött ezen, hogy mire észbe kapott, már fel is hajtottak a ház elé. Rachel kijött, vetett
egy pillantást Chase-re Jessie-vel a szekér hátsó részében, majd visszaviharzott a házba. Jessie
vállat vont. Rachel még nem tudja, hogy Chase megsebesült. Majd felfogja. Jobban teszi. Az biztos,
hogy Jessie nem hajlandó egymaga ápolni Chase-t.
- Szaladj és keresd meg Jebet, Billy, és nézz körül, nincs-e itt valaki, aki segít bevinni Chase-t a
házba - utasította Jessie, majd hozzátette: - És köszönöm, Billy. Igazán szép munka volt, hogy
hazahoztál minket.
Billy arcát elöntötte az örömpír, elindult megkeresni Jebet. Egy pillanat múlva már futva tért
vissza, nyomában az öreggel.
- Azt' mi ez itt nekünk, kicsi lyány? - kérdezte Jeb kíváncsian. - Azt hittem, ezt itt soha többé nem
74
látom.
- Ezzel nemcsak te vagy így - felelte Jessie meglehetős undorral. - De megsérült, mialatt a
városban voltam, és Meddly doktor történetesen tudta, hogy ismerem, így aztán az ápolását a
nyakamba varrta.
- Ne mondd - kuncogott Jeb.
- Ez egy cseppet sem vicces - vágta rá Jessie.
- De hát mit csinált még mindig a városban?
- Hamiskártyázás, ivás és szajhák.
- Ne mondd.
- Jaj, hallgass már, inkább segíts bevinni.
- A munkások szállásán nincs senki, Jessie - jelentette Billy. - Jeb mondta.
Jeb így dörmögött: - Megoldjuk mi ezt hármasban. - Aztán Jessie-hez fordult. - Egyáltalán nem
tud járni?
- Muszáj lesz neki - mondta Jessie. - A lábával semmi baj. Billy - fordult a gyerekhez -, Jebbel mi
bevezetjük, ha nem áll elég biztosan a lábán. Megtennéd, hogy bemész, és előkészíted az ágyát?
- Mennyire súlyos a sérülése? - kérdezte Jeb komolyan, miután Billy elment. Jessie elmondta,
majd ezzel fejezte be: - A dokinak az a véleménye, hogy az elkövetkezendő néhány napban nem
szabad felkelnie, ami azt jelenti, valakinek gondoskodnia kell róla. Máskülönben sosem hoztam
volna vissza ide.
Jessie gyengéden megrázta Chase-t, majd felsóhajtott, amikor a férfi a hátára gördült. - így
biztosan fel fognak szakadni azok a varratok. Remélem, még tudsz bánni a tűvel, Jeb.
- Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy hátulról kapta? - kérdezte Jeb felháborodottan.
- De bizony, majd később elmondom a többit is. Nézzük, le tudjuk-e venni a szekérről.
Sikerült nekik, de beletelt egy kis időbe. Chase egészen addig ki sem nyitotta a szemét, míg a lába
földet nem ért, de annyira bizonytalanul imbolygott, hogy gyorsan el kellett kapniuk a karját és a
nyakukra fonni.
Thomas Blair egykori szobájába vitték, és egészen odáig vonszolniuk kellett. Billy addigra
félrehajtotta az ágytakarót, és izgatottan várta őket. Szerencsére az ágy alacsony volt és nem volt
rajta lábrész.
- Úgy helyezzük el, Jeb, hogy a térdét megtámaszthassa. Aztán hasra fektetjük - adta ki az
utasítást Jessie.
- Úristen, ne! - mordult fel Chase.
- Jaj, fogja már be! - csattant fel Jessie türelmetlenül. - Még senkit sem hallottam ennyit nyafogni
azért, mert hason fekve kell aludnia.
- Hölgyem, ha úgy kétliternyi tömény whisky lenne a hasában, akkor maga is nyafogna.
Jessie elengedte Chase karját, és hátralépett. - Én úgy láttam, attól már ma délután megszabadult -
mondta könnyedebb, derűsebb hangon, miközben fájó vállát dörgölgette. Nehéz volt Chase-t
cipelni.
A férfi elfintorodott. - Én meg úgy láttam, maga is ott öklendezett mellettem. Lehetne kicsit
megértőbb.
Jeb és Billy elég furcsán néztek Jessie-re, amitől az feldühödött. - Elég tisztán beszél ahhoz
képest, hogy egészen idáig vonszolnunk kellett.
Chase egy kicsit megemelte a fejét. Száján egészen halvány mosoly bujkált. - Strapálnom kellett
volna magam? Senki se mondta.
Jeb felhorkant, majd dünnyögve elhagyta a szobát. Billy meg kuncogott, mígnem Jessie rá nem
villantotta haragos tekintetét.
- Akkor én most megyek, és behozom a holmiját a szekérről - ajánlotta gyorsan, és már el is tűnt a
szobából.
Jessie villámló tekintetét most ismét Chase felé fordította. - Kezdem azt hinni, hogy nincs is
annyira rossz állapotban, mint ahogy a doki mondta nekem - szólalt meg Jessie fagyos hangon. - És
75
ha ez a helyzet, akkor Jeb holnap visszafuvarozhatja magát a városba, amikor visszaviszi a szekeret.
- Még egy ilyen út, mint a mai? - kiáltott fel Chase. - Nem létezik! És miért beszél itt nekem
folyton valami doktorról? Iszonyúan másnapos vagyok, de ehhez mi köze egy doktornak?
- Tényleg nem emlékszik rá, hogy mi történt magával?
Chase fáradtan lehunyta a szemét. - Berúgtam, a szokásosnál talán kicsit jobban, és akkor mi van?
Ez mostanság elég gyakran megesik - tette még hozzá, inkább csak magának.
- Talán az a név, hogy Annie, felfrissíti kicsit az emlékezetét.
A düh, ami Jessie hangjából áradt, zavarta Chase-t. Annie? Az egyetlen Annie, akit ismer, az...
Chase a halántékára szorította a kezét, mire lüktető fájdalom hasított a hátába. Nem is tudta, hogy
melyik a rosszabb, a fizikai fájdalom vagy az emlék, ahogy az elmúlt éjjel felbotorkált a lépcsőn
Ezüst Annie-vel. Egész idő alatt erre a lányra gondolt, azt kívánta, bárcsak Jessie lenne ott vele,
hogy Jessie-t szerethesse. Valóban felment Ezüst Annie szobájába?
Döbbenten nyitotta ki a szemét. Látta, hogy Jessie nemcsak kicsit mérges, hanem iszonyúan
dühös. Ott állt melle előtt keresztbe font karral, pattanásig feszült testtel. Érzéseit megpróbálta a
megvetés álarca mögé rejteni, de a szeme szikrákat szórt.
Jessie tudja. Valahonnan megtudta. És ezért dühös rá. Chase nem is tudta, örüljön-e, vagy inkább
aggódjon miatta.
- Öö, ezt, tudja, meg tudom magyarázni - próbálkozott esetlenül.
- Valóban? - kérdezte Jessie fagyosan. - Ahol magára találtak, az már önmagában is épp elég
magyarázat, vagy nem?
- Találtak? Csak nem ment be a kocsmába? Ezért tud róla?
- Igen, ott voltam. És ott volt a fél város is! Valószínűleg az újság is megírja. Már látom is a
főcímeket. „Részeget támadtak meg és raboltak ki egy szajha szobájában. A tolvaj magával vitte az
áldozat nadrágját, melyet az az eset idején nem viselt."
Chase szeme összeszűkült. - Ez valami vicc akar lenni?
- Ez történt, Summers. Vagy nem emlékszik rá, hogy egy kést döftek a hátába?
Chase megpróbált megfordulni, de nem tudott. - Akkor ez az, ami annyira fáj.
- Hát fájhat.
- Mennyire súlyos?
- Doktor Meddly azt mondta, hogy néhány napig nem szabad felkelnie, mert túl sok vért vesztett.
Máskülönben rendben felépül.
- Ha feküdnöm kell, akkor minek cipelt ki ide?
- Nem állt szándékomban a városban maradni, csak hogy a gondját viseljem! Meddly szerint meg
senki sem lett volna hajlandó ápolni magát, tekintettel a helyre, ahol megsérült. Meglehet, hogy
találtam volna valakit, aki a gondját viseli, de egyszerűbb volt magammal hoznom. Majd Rachel
ápolja. Tehát ha bármit is meg akar magyarázni, akkor jobb, ha neki tartogatja.
Chase elkomorult. - Én kétlem, hogy Rachel segíteni fog nekem, Jessie. Már nincs igazán jó
szívvel irántam.
- És gondolja, hogy én igen?
- Nem, azt hiszem, maga sem - sóhajtott fel Chase. - Egyébként mit keresett a kocsmában?
- Magát - mondta Jessie mereven, és most először nem volt igazán magabiztos.
Erre Chase végképp nem számított. - Miért?
- Már nem érdekes.
Azzal kiment a szobából, és otthagyta Chase-t, aki csak még jobban összezavarodott.

29. fejezet

Jessie még elidőzött az asztalnál Rachellel, miután Billy kimentette magát, és visszavonult. Nem
76
evett ilyen kínos csöndben a szörnyű vacsorák óta, amiket apjával kellett végigszenvednie, amikor
valamiért dühösek voltak egymásra. Nem csoda, hogy Billy elment, amint tehette.
Jessie legalább már hozzá volt szokva ehhez, úgyhogy az étvágyát nemigen zavarta. Ez fontos is
volt, ugyanis Jessie csak este pótolhatta a napközben kihagyott étkezéseket. Egy kis feszültség nem
fogja gátolni abban, hogy ki ne használja a napnak azt a szakát, amikor tökéletesen jól van.
Maradt a csönd, kerülték egymás tekintetét. Végül elfogyott előle az étel, nem halogathatta tovább
a mondandóját. Jessie sóhajtott egy nagyot.
- Nem kell túl soká itt maradnia, Rachel. Legfeljebb egy hétről van szó, míg lóra nem tud ülni
anélkül, hogy a sebe fölszakadna. Egy hét igazán nem nagy idő.
Rachel tekintete fagyos volt, közönyös. - De miért hoztad ide?
- Figyelj, nekem se nagyobb öröm, mint neked, de nem volt senki, aki gondoskodott volna róla.
Nem fordíthattam egyszerűen hátat neki, nem igaz?
- Hogy sebesült meg?
-A tolvaj, aki kirabolta, pánikba esett, és hátba döfte.
Rachel lesütötte a szemét. - Nos, azt hiszem, ilyesmire számítani kell - mondta élesen -, tekintettel
a foglalkozására. - Még sose nyilatkozott másról ilyen elítélően Jessie füle hallatára.
- Eddig is tudtad, hogy hamiskártyás, Rachel. Idáig nem zavart.
- Ő már nem az a fiú, akit egykor megismertem - mondta Rachel fagyosan.
- Semmi közöm hozzá, Rachel - mondta Jessie. - És neked se. Egyikünknek sem tartozik
számadással.
- Nos, ez igazán elnéző magatartás azok után, amit veled tett - mondta Rachel könnybe lábadt
szemmel.
- Mikor hagyod ezt már végre abba? - kérdezte Jessie. - Amit Chase-zel tettünk, azt együtt tettük.
És te vagy az egyetlen, aki siránkozik miatta!
- Ha így érzel, akkor miért nem mentél hozzá, amikor megkért?
- Merthogy kicsit elkésett vele - felelte Jessie keserűen. - Nem akar feleségül venni engem, tudom.
Ha igent mondok neki, ki lehet büszke? Csak te, Rachel.
Rachel hangja hirtelen lágyabb lett. - Úgy érted... feleségül mennél hozzá, ha szeretne?
Jessie megrázta a fejét. - Honnan a fenéből szeded ezeket az ötleteket? Az az ember nem szeret
engem. Egy vagyok a számtalan nője közül.
- Biztos vagy ebben, Jessica? Könnyen lehet, hogy beléd szeretett, tudtán kívül. Végül is a
városban maradt, ahelyett hogy továbbment volna - mutatott rá Rachel.
- Hogy berúgjon.
- De miért, ha nem azért, mert annyira szeret téged, hogy...
- Most meg véded? Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit akarsz!
Rachel elfordította a tekintetét. - Nem védem én, egyáltalán nem.
- Nos, ezt örömmel hallom, merthogy én nem megyek hozzá egy semmirekellő, tivornyázó...
- Tehát mégiscsak érdekel!
Jessie legszívesebben a haját tépte volna dühében. Előrehajolt, az arca csak úgy vöröslött, és
öklével az asztalra csapott.
- Nem érdekel! Annyira nem érdekel, hogy felőlem akár éhen is halhat, mert én be nem teszem a
lábam még egyszer a szobájába. Itt van, ebben a házban, de én a közelébe se megyek, rá se nézek.
Nos, te voltál az, aki először idehívta, úgyhogy a te gondod. Ápold te!
Rachel mereven, kimérten felállt. - Nem vagyok hajlandó gondoskodni arról az emberről, aki
tönkretette a lányomat.
Jessie-nek tátva maradt a szája, miközben figyelte, ahogy Rachel elvonul az asztaltól. Felpattant,
rohanvást megkerülte az asztalt, és Rachel után futott az előtérbe. - Engem nem tettek tönkre!
Hallod?
- Hogyne hallanám, amikor üvöltesz - felelte Rachel anélkül, hogy megállt volna. - De ez a
tényeken mit sem változtat. Nem segítek neki.
77
 - De hát a te barátod!
- Csak volt a barátom - felelte Rachel konokul, miközben megállt szobája ajtaja előtt. - Ha már
feltétlenül muszáj valakinek ellátnia, akkor szólj Kate-nek. Szerintem ő biztosan megteszi.
- Már miért tenné? - mondta rekedten Jessie. - Nem varrhatod a nyakába.
- De te sem varrhatod az én nyakamba, Jessica - vágott vissza fagyosan Rachel, majd bement a
szobájába, és becsukta az ajtót.
Húsz perccel később Jessie bevitt egy tál ételt Chase szobájába. Jó lett volna ébren találnia a férfit,
hogy kitölthesse rajta a mérgét, de Chase mélyen aludt. így aztán Jessie egyszerűen letette az ételt
az éjjeliszekrényre, megigazította Chase takaróját, és kiment.

30. fejezet

Chase élvezte lábadozását még akkor is, ha az egyetlen vidám arc, amit látott, a Billyé volt. A fiú
minden reggel bevitte neki a reggelit, aztán ott maradt vele egy darabig beszélgetni. Meg aztán
Chase Jessie-t is mindennap látta, és ennek határozottan örült, még akkor is, ha a lány általában
savanyú képet vágott.
Költői igazságszolgáltatás ez a helyzet, vélte Chase. Végül is azért ágyhoz kötött, mert berúgott,
és nem tudott védekezni, ebbe az állapotba pedig épp Jessie miatt került. És vajon nem épp az a hab
a tortán, hogy Jessie-nek kell ápolnia?
Jessie nem így gondolta. Mindent megtett, hogy kimutassa, mennyire nincs ínyére, hogy ki kell őt
szolgálnia. Chase-nek meg kellett volna sértődnie. Dühösen kellett volna reagálnia. De nem tette.
Sőt, inkább élvezte a lány csípős megjegyzéseit, sóhajtozását és nyers viselkedését. Jessie játszotta
a mártírt, pedig beküldhette volna a vacsorát Billyvel, vagy megkérhette volna a fiút, hogy
délutánonként tartsa a tükröt Chase-nek, amíg megborotválkozik. Beküldhette volna Jebet kötést
cserélni és nedves szivaccsal lemosni a testét. Ő húzta át az ágyat is, pedig ez általában Kate dolga
volt. Csak a reggelit bízta másra.
Délelőttönként Chase egyáltalán nem is látta. De más sem, legalábbis Billy szerint, mivel Jessie a
szokásosnál jóval korábban ment el hazulról, ki a legelőre. Alig két nap múltán Chase azon kapta
magát, hogy lesi Jessie visszatértét, és ha nincs a szobában, fülel, hátha meghallja a hangját. Ha
késett, Chase nyugtalankodott. Ha hamarabb jött, boldog volt.
Időnként Rachel hangját is hallotta, de az asszony még a közelébe se ment. Éreztetni tudta vele
neheztelését anélkül is, hogy kék szemének vádló pillantásai ráirányította volna. Ráadásul egyik
nap épp itt, a szobája előtt kapta el Jessie-t, így aztán Chase minden szót tisztán hallott: Rachel azt
akarta tudni, hogy Chase mikor takarodik már el. Nyilván Rachel is meglepődött Jessie válaszán,
miszerint Chase akkor megy el, amikor kedve tartja. Őt mindenesetre meglepte, hogy Jessie a
pártját fogta. Hát persze, csak azért, hogy ellenkezzen Rachellel. Megtesz bármit, hogy az anyjával
szembeszálljon. Mégis...
Egy hét lábadozás után Chase tudta, hogy már semmi keresnivalója az ágyban. A sebe szépen
összeforrt, visszanyerte az erejét is. Nyilvánvaló, hogy itt-ott sajog, de már nyugodtan lóra ülhetne.
Itt az ideje, hogy elhagyja a Sziklás Völgyet; Cheyenne-t nem kell ezúttal útba ejteni. Jessie
összecsomagolta minden holmiját a hotelban, és elhozta neki ide, beleértve azt a meglehetősen nagy
összeget is, amit az elmúlt hetek során a városban nyert. Aki kirabolta, mindössze egy kis aprót vitt
magával, amit aznapra tett a zsebébe. Már bőven elég pénze volt ahhoz, hogy egyenesen
visszamenjen keletre, és onnan átkeljen Spanyolországba. És pontosan ez az, amit tennie kéne.
Csakhogy nem ezt akarta. Szerette volna továbbra is nap, mint nap látni Jessie-t. Annyira
hozzászokott az elmúlt hét során, és másképp is látta őt. Sikerült jobban megértenie.
Azt mondják, a gyerekek tisztábban látnak, és most eszébe jutott, hogy a kis Billy fején találta a
szöget, amikor azt mondta, hogy Jessie csak mutatja, hogy kemény és undok, mert úgy gondolja,
78
ilyennek kell lennie. A düh az egyetlen fegyvere. Arra használja, hogy leplezze vele fájdalmát,
zavarát és félelmét.
Chase már jobban ismerte őt. Látta benne azt a rémült lányt, aki kétségbeesetten küzd a
függetlenségéért, nem akar rászorulni senkire. Egyszer kiszolgáltatta magát, s akkor szörnyen
csalódott. Chase most már szerette volna a karjába vonni, magához ölelni és védelmezni. De a
kemény kis Jessie ezt sosem tűrné. Nem, először a sáncot kell áttörni, a sáncot, amit tíz hosszú év
alatt emelt maga köré. Hatalmas erőfeszítés. Sikerülhet-e bárki emberfiának?
Chase tudta, hogy túl sok minden szól ellene. Túlzás lenne bármit is remélni - úristen, hát valóban
reménykedik? Nem volt biztos benne. Csupán egyvalami biztos: nem akar még elmenni.
Halogatni fogja, ameddig csak lehet. Végül is Jessie nem akarja kidobni innen. De amint elhagyja
ezt a szobát, Rachel teszi ki a szűrét. A fenébe, sose hitte volna, hogy Rachel ilyen
engesztelhetetlen. Az a baj, hogy Rachel túlságosan szereti Jessie-t. Elég szomorú, hogy Jessie erre
még nem jött rá. Le merte volna fogadni, hogy legbelül Jessie is ugyanígy érez. A köztük tátongó
szakadék olyan mély, hogy valóságos csoda lenne, ha áthidalnák. Chase csodát akart tenni.
Chase ma fürdőt vett, forró fürdőt, amire már régóta vágyott, és ezt Billy meg Jeb titkos
segítségével érte el. A dolog lényege a víz volt, azt kellett titkon becsempészni hozzá, nehogy
Rachel megtudja, már annyira jól van, hogy segítség nélkül is be tud mászni egy fürdődézsába.
Sikerült nekik, méghozzá úgy, hogy Jeb kint, hátul a mosódézsában melegítette a vizet, és beadta
Billynek Chase ablakán át. Billy jó mulatságnak tartotta, hogy ezt el kell titkolnia anyja elől. Chase
azt akarta, hogy Jessie se tudja meg, mert előtte sem akarta feltárni az igazságot, hogy meg bír
mozdulni.
Majdnem tökéletesen sikerült. De Jessie korábban tért vissza a legelőről. Mindketten kellőképp
meglepődtek, amikor Jessie rányitott, ő meg ott ült a dézsában. Jessie hamarabb magához tért, mint
Chase, belépett a szobába.
Jessie még viselte bőr lábszárvédőjét. A ruhája csupa por volt; kalapja egy szíjon lógott a
nyakában. Ez volt az első eset, hogy így jött be Chase szobájába, anélkül hogy előtte
megmosakodott volna. De Chase-nek ez fel sem tűnt, túlságosan nagy kínban volt, hogy kitaláljon
valamit, amivel kimagyarázhatja magát. Örült neki, hogy Jeb és Billy magára hagyták.
- Tud erről Rachel? - kérdezte Jessie csak úgy mellékesen, a dézsa felé biccentve.
- Nem.
-A végén még teljesen feláztatja a sebet. Mióta van benn?
Chase valahogy képtelen volt normálisan gondolkodni, amikor az a szempár rászegeződött. -
Nemrég.
Jessie egyenesen a hordóhoz lépett, és bedugta az ujját a vízbe. - De nagyon is. Hányszor sikerült
már fürdővizet becsempésztetnie a tudtom nélkül? Ezek szerint esténként csak azért mosdattam le,
hogy maga jól szórakozzon?
- Ugyan már, Jessie, ez a legelső alkalom.
- De én erről nem tudtam volna, igaz? Úgy értem, ha később érek haza, akkor ennek itt már semmi
nyoma nem maradt volna, ugye?
Chase szándéka bűnös volt, és ezt Jessie világosan látta. Chase egyszerűen nem tudta, hogy a lány
most mérges-e rá, vagy sem. Meg aztán Chase élesen tudatában volt saját meztelenségének,
miközben Jessie ott állt közvetlenül mellette.
Chase megköszörülte a torkát. - Nem nagy ügy, Jessie. A víz még csak nem is ért a sebhez, vagyis
nemigen. Miért baj, ha rendesen fürdöm?
- Nem baj - ismerte el Jessie. - Ha már levette a kötést, és benn ül a dézsában, akár a hátát is
alaposan megmoshatnánk.
- Jessie...
- Hajoljon előre, Chase - utasította Jessie határozottan. - Rendesen meg akar fürödni. Én pedig
meg tudom mosni a hátát anélkül, hogy a sebet túlságosan bevizezném.
Egyszerűbb volt engedni, mint vitába szállni, de Chase a világon bármit megadott volna érte, ha
79
tudja, hogy mi jár Jessie fejében. Nem úgy viselkedett, mint máskor. A száját nem hagyta el
egyetlen éles szó sem, és nem csinált nagy ügyet abból sem, hogy Chase felkelt az ágyból.
Túlságosan nyugodt volt. Valami baj van, de Chase egyszerűen nem tudott rájönni, hogy mi.
Miközben ezen rágódott, észre sem vette, hogy mit csinál Jessie a háta mögött, míg be nem
fejezte, és ki nem adta az utasítást: - Rendben, most pedig álljon fel, hadd öblítsem le.
- Azt már én is meg tudom csinálni - mondta gyorsan Chase.
- És csupa locspocs lesz nekem itt a padló is - mondta Jessie. - Ennek a dézsának nincs valami
széles pereme. Csodálkozom, hogy egyáltalán bele tudta préselni magát.
- Én nem számítottam semmiféle segítségre. - Chase zavarában meglehetősen nyersen
fogalmazott.
- Most mégis van segítsége.
- Kimenne innen, Jessie?
Jessie halkan elnevette magát. - Csak nincs zavarban, hogy megmutat nekem valamicskét abból a
csinos testéből? Nem mintha nem láttam volna már az egészet korábban.
- Az más volt - vágott vissza Chase.
- Miért? Azért, mert rajtam sem volt ruha? Nos, azért most nem fogok levetkőzni, hogy férfiúi
méltóságán i sorba ne essék. Most pedig legyen jó fiú, és álljon fel, hadd legyünk már túl rajta. -
Majd még ingerkedőn hozzátette: - Megígérem, hogy nem fogok visszaélni a helyzettel, ha ez az,
ami aggasztja.
Chase a válla fölött dühödten rámeredt. Jessie valóban mulatott rajta. Nemigen fordult elő, hogy
vidáman csillogjon a szeme: kékeszöld színe most világosabb és ragyogóbb lett.
Chase felállt, és érezte, ahogy a hideg víz végigcsordul a testén. Jessie csak öntötte rá, és ez
nagyon jó érzés volt.
- Na, ugye nem is volt olyan rossz? - mondta Jessie, és játékosan megpaskolta Chase fenekét.
Chase felszisszent, de már rajta is volt a törülköző, így aztán úgy döntött, jobb, ha szó nélkül
hagyja. Megfordult, hogy Jessie-re nézzen, de a lány akkor már az éjjeliszekrényhez ment, amelyen
a tiszta kötéseket tartották.
- Ha idejönne, akkor újból bekötözöm, na persze csak akkor, ha még szükségét érzi.
Chase elfintorodott. Jessie ezzel azt mondta, hogy ő már jól van, és semmi szükség rá, hogy
továbbra is ápolja. Ezután majd megkérdezi, hogy mikor szándékozik elmenni.
A törülközővel a dereka körül az ágyhoz ment, hogy Jessie bekötözhesse, de hajlandó lett volna
bármire, ami meghosszabbítja Jessie jelenlétét, hisz valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy
egyedül lehet vele. Figyelmesen nézte a lányt, ahogy előrehajol, és a sebre helyezi a kötést, majd
tiszta tépéssél körbetekeri, hogy rögzítse. Jessie ez egyszer szokatlanul gyöngéden csinálta. Ez és a
szokásostól jócskán eltérő viselkedése felkorbácsolta Chase kíváncsiságát.
- Mit jelentsen ez a gyöngéd bánásmód? - vágott bele végül.
Jessie kérdőn felvont szemöldökkel nézett rá.
- Gyöngéd? - Tudja, hogyan értem. Jessie vállat vont, és figyelmét ismét a kötésnek szentelte. -
Nem tudom. Valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást, igazán nem indokolt, hogy
rossz szájízzel vegyünk búcsút egymástól.
Chase megrázta a fejét. - Még ma kirúg engem ami att az átkozott fürdő miatt?
Jessie szúrós tekintettel nézett rá. - Ne legyen nevetséges. Nekem teljesen mindegy, hogy meddig
akarja még kényeztetni magát. Csupán arra gondoltam, hogy most, miután rendbejött, talán útra
akar kelni.
- Tehát barátként válunk el? Aztán mennyire barátságosan? - vigyorgott Chase, és ujjával
végigsimította Jessie combját.
Jessie rácsapott a kezére, és ellökte. - Nem ennyire.
Jessie óvatosan elhúzódott tőle, mire Chase felnevetett. - Ugyan, Jessie, én nem harapok. Ezt már
igazán tudhatná.
- Valóban? - vágott vissza Jessie kőkemény tekintettel.
80
 A férfi elkomorult. Mindketten arra gondoltak, amit Chase tett vele a távozása előtti estén. - Azt
hittem, hogy már megbocsátotta nekem.
- Hát nem.
- Soha nem említette.
- Netán akkor lőttem volna le, amikor ágyhoz volt kötve?
- Maga nem fog engem lelőni, Jessie - mondta Chase bizakodón.
- Azt hiszem, jobb nem bolygatni ezt a témát - mondta Jessie mereven.
- Tudja, igazán sajnálom. Azon az estén kivetkőztem magamból.
- Azt mondtam, fejezze be!
- Jól van - sóhajtotta Chase, ez a szeszélyes hangulatingadozás kifogott rajta. - Hogyhogy ilyen
korán hazaért?
- Azért jöttem, hogy megmondjam, nem tudom tovább ápolni. De most már látom, nem kell majd
úgy éreznem, mintha cserbenhagynám, hiszen szemmel láthatóan sokkal jobban van már.
- Maga most nagyon mérges, ugye? - mondta Chase; biztosra vette, hogy Jessie-től ez csak
fullánkos megjegyzés.
Jessie kiegyenesedett. - Én nem vagyok ilyen kicsinyesen bosszúálló. Több mint harminc marhám
hullott el a déli legelőn, és az egyik vízgyűjtőt nyilvánvalóan megmérgezték. Nincs időm a
bosszúra.
- Ez komoly?
- Hát persze hogy komoly. Csak azért lovagoltam be, hogy megmondjam magának, nem leszek itt
jó néhány napig. A mérgezett vizet el kell keríteni, a jószágot meg beljebb, közelebb terelni. Egy
darabig éjjel-nappal őrizni kell őket. A többiek még nem értek vissza a hajtásról, minden kézre
szükségem lesz a legelőn, beleértve a saját két kezemet is.
- Amikor bejött, nem látszott elkeseredettnek - mondta Chase döbbenten.
- El is feledkeztem róla - ismerte el Jessie. - De ami történt, megtörtént, nincs értelme siránkozni
felette. Most már csak annyit tehetek, hogy gondoskodom róla, több jószág ne vesszen oda.
- Sajnálom.
- Ez nem a maga gondja - mondta Jessie. - Úgyhogy azt hiszem, ezzel el is búcsúzhatunk.
- Miért? - kérdezte gyorsan Chase.
- Egy jó darabig biztosan nem jövök vissza a házba, még átöltözni sem. Magának meg nemigen
van már oka tovább itt maradni.
- De a segítségére lehetnék.
- Nem kértem rá. Rachel meg aligha akarja, hogy itt lábatlankodjon.
- Végül is kié ez a gazdaság? - kérdezte Chase dühösen.
- Á, tehát most rajtam múlik? De amikor azt akartam, hogy menjen el, akkor itt Rachelnek volt
joga dönteni.
- Most valóban baj van, és nem csupán a baj lehetőségéről van szó. Gondolja, hogy Bowdre volt
az? Nem örült neki, hogy visszanyertem tőle azt a kötelezvényt.
- Azt elhiszem. De egyszerűen nem tudom rábizonyítani. A jószág megmérgezése színtiszta
bosszú. Még róla se hittem volna, hogy képes elpusztítani valamit csak azért, mert nem tudta
megszerezni.
- Téved, Jessie, ő az, aki pontosan ezt teszi. És ha Bowdre-ról van szó, akkor a bajoknak ezzel
még nincs vége. Szüksége lesz minden létező segítségre.
- Ha ennél is nagyobb bajokra kell felkészülnöm, fegyverforgatóra van szükségem, nem
hamiskártyásra.
Jessie hangjában nyoma sem volt megvetésnek, így aztán Chase se vette zokon, amit hallott. -
Tudja, ezt a katonai revolvert nem dísznek hordom magammal. Elég jól bánok vele.
- Megölt már valakit életében?
- Hát maga?
Jessie-nek nem nagyon tetszett az ötlet, hogy a férfi itt marad, hiszen biztos volt benne, hogy soha
81
többé nem látja. Elég volt ez az egy hét, amikor nap mint nap találkoznia kellett vele. Jessie nem
igazodott ki az érzelmeken, amiket a férfi keltett benne, ráadásul Chase egész héten a lehető
legbűbájosabban viselkedett.
- Maga nincs olyan állapotban, Chase, hogy bárkinek is segítsen. Meg aztán ez nem is a maga
harca.
- Figyeljen - mondta Chase türelmetlenül -, amíg a többi embere vissza nem tér, elkel az én
segítségem is, és ezt maga is tudja. Néhány napon belül teljesen rendbe jövök, és addig sem fogom
túlerőltetni magam azzal, ha őrzöm a csordát, ugye?
- Miért akar segíteni nekem?
Gyorsan kigondolta. - Nos, azzal, hogy elnyertem azt a kötelezvényt, azt hiszem, én kevertem
magát bajba. Úgy tisztességes, ha...
Jessie egyből a szavába vágott. - Bowdre egyáltalán nem a pénzt akarta, tudja, hanem mindig is a
gazdaságra fájt a foga. Ha kifizettem volna, még akkor is számítanom kellett volna a bosszújára. -
Jessie nagyot sóhajtott. - Jaj, a pokolba is, csináljon, amit akar. De ha visszaesik, és rosszabbodna
az állapota, ne engem hibáztasson.
Azzal kiment a szobából, és Chase vigyorogva nézett utána. Nevetségesen boldog volt.

31. fejezet

Chase edényzörgésre ébredt, valaki felteszi a kávéi, reggelizik. Bosszúsan meredt a még sötét
égre. Három napja, amikor először ébredt így, még tiltakozott, de a többiek csak nevettek és
ugratták. Ok megszokták, hogy a napi kemény munkához hajnal előtt kelnek. Chase nem.
Zöldfülűnek nevezték. A pokolba is, valóban zöldfülű.
De hát ő juttatta magát ide, ő kötötte az ebet a karóhoz, semmi értelme panaszkodni. Szerette
volna azt hinni, hogy ő csupán lovagiasan egy hölgy segítségére siet meg ilyesmi, de mindez távol
állt az igazságtól.
Jóval kevesebbet látta Jessie-t az elmúlt három nap során, amióta kijött utána a legelőre, mint
gondolta. Az itatóhely őrzésének könnyű feladatát bízták rá, ott, ahová az állatokat gyűjtötték, és
ügyelnie kellett arra, hogy a jószág ne menjen túl messzire. Napjában egyszer, esetleg kétszer látta
Jessie-t, aki behajtotta a hegyek közt szétkóborolt jószágot. Este a lány túl fáradt volt ahhoz, hogy
néhány szónál többet váltsanak, mielőtt aludni tért a tűz mellé a többiekkel együtt. Chase egyedül
sosem látta. Reggelente Jessie eltűnt, még a szakács sem tudta, hová, pedig ő kelt elsőnek.
Chase felült, és megborzongott a hajnal előtti hidegben. Fagypont körül lehet a hőmérséklet, tán
még azt se üti meg, gondolta. A takarója átnedvesedett, és vékony rétegben dér borította. Hiszen
még csak november első hetében járnak.
Miért akarhat bárki is állattenyésztésbe kezdeni ilyen zord vidéken? Thomas Blair így akarta, a
marhák kibírták. Az emberek pedig megszokták, hogy ilyen fagyban dolgozzanak.
Egy forró kávé majd segít, szögezte le magában, de aztán vacogni kezdett a gondolattól is, hogy a
kávéhoz fel kell kelnie. Odapillantott, ahol Jessie feküdt előző este, de a lány már nem volt sehol.
Csupán az a dérmentes terület árulkodott korábbi jelenlétéről, amit a takarója befedett. Már megint
eltűnt, éppúgy, mint minden reggel. Miért? Mire az emberek végeztek a reggelivel, és a dolgukra
indultak, addigra legalább már kelőben volt a nap, de Jessie koromsötétben kerekedett fel. Meg-
kérdezte már tőle, hogy hova megy ilyen korán, de semmitmondó vállrándítás volt a felelet.
Chase megcsóválta a fejét, miközben gondolatai visszatértek ahhoz, ami tegnapelőtt este történt.
Első dühkitörése után Jessie hősiesebben viselte az újabb csapást, mint bárkitől elvárható.
Váratlanul érte pedig, hogy Mitch Faber azzal lovagolt be aznap este kis táborukba, hogy ellopták
az összes északra hajtott marhát, egy nappal a szállítás előtt.
Éjszaka ütöttek rajtuk, és annak az embernek, aki a jószágot őrizte, az állatokkal együtt nyoma
82
veszett.
- Szépen leütöttek - mondta Mitch. - Azt sem tudom, hogy mivel csaptak fejbe. Viszont ennél
súlyosabb sérülést senki sem szenvedett. Nem akartak megölni, csak a jószág kellett nekik.
Mint azt Jessie megtudta, nem is volt szükség rá, hogy megöljék őket. Mire Mitch és az emberei
elérték a listán szereplő első bányászvárost, hogy a lopást bejelenthessék a seriffnek, már veszve
volt minden. A marhatolvajok tökéletesen időzítettek. Mitch és az emberei arra érkeztek, hogy a
marhavásárt nyélbe ütötte más. És a legdühítőbb a dologban az volt, hogy a jószágot pontosan
azoknak a bányászoknak adták el, akikkel Jessie szerződött. Egy ügynök megvette az összeset,
szétosztotta őket, és már készen álltak, hogy elhajtsák őket a környező városokba. Az ügynök
nyugtát kapott.
Készpénzzel fizetett a bankon keresztül, mely kezese is volt egyben. A seriff az égvilágon semmit
nem tehetett.
Mitch sem tehetett semmit. Az ügynököt nem lehetett hibáztatni azért, mert feltételezte, hogy az
emberek, akik a városba hajtották a marhákat, a Sziklái Völgyből jöttek. Eladták neki a
szerződéseket is, amiket Mitchtől loptak el, miután leütötték. Jessie eddig még sosem üzletelt
ügynökkel, úgyhogy az nem ismerhette sem őt, sem Mitchet.
- Honnan tudhattak a szerződésekről? - kérdezte Jessie.
Jessie rosszul fogadta a hírt, az arca hamuszürke lett, és a szemén látszott, hogy képtelen elhinni.
Chase megértette. Ő tudta, hogy Jessie milyen hatalmas összeggel tartozik a banknak. Most nem
lesz pénze, hogy törlessze a tartozást, és nem lesz pénze arra se, hogy kifizesse az embereit.
Jessie iszonyú dühös lett, amikor megtudta, hogy eltűnt az az ember, aki őrt állt. Blue Parker.
Mitch elismerte, hogy Blue elég furán viselkedett a hajtás alatt. Igen, Blue tudott a szerződésekről.
És a hajtást megelőző hónapban mindig komor volt, meg elégedetlen. Chase rádöbbent, hogy ő
körülbelül akkoriban érkezett Sziklás Völgybe. Jessie is rájött, és egy megsemmisítő pillantást
vetett rá, mintha az egész az ő hibája lenne. Chase még csak nem is ismerte Blue Parkert, de később
megtudta, hogy ez volt az a fiatalember, akivel Jessie-t rajtakapta a legelső napon. Jessie mindössze
ennyit árult el Blue-ról. De az nyilvánvaló volt, hogy Jessie úgy vélte, Parker összejátszott a
marhatolvajokkal, és az is nyilvánvaló, hogy azok kik voltak.
Aznap este túl mérges volt ahhoz, hogy ennél többet elmondjon Chase-nek, csak átkozta Parkert,
és átkozta Bowdre-t. Mire lehiggadt, Chase-nek nem volt szíve újból előhozakodni a témával. Pedig
átkozottul kíváncsi volt erre a Parkerre. Eszébe jutott az a jelenet, amikor együtt találta ott őket, így
aztán aznap éjjel nem sokat aludt.
Chase végül, dacolva a hideggel, elrakta takaróit.
Egy hónap alatt mekkora változás! Közel se volt ilyen hideg, amikor Jessie-t kereste, és a csillagos
ég alatt aludt; még szeptember végén.
Fogott egy bögre kávét, és a kezét melengette. Ott állt vacogva, a másik két férfi meg
rávigyorgott, miközben a tűz mellett ültek, és sült húst meg tojást ettek.
- Hozzá fog szokni, Summers, ha marad még egy darabig - mondta Ramsey.
- És hamarost rosszabbra fordul, barátom - mondta egy középkorú, Baldy nevezetű marhapásztor
kuncogva. - Úgy nézem, bármelyik nap leeshet a hó.
Chase felmordult, mire mindkét férfi nevetni kezdett. Csak hármasban voltak, mint az elején, mert
Jeb mellett csak ez a két munkása volt Jessie-nek, és még kettő, akik Mitchcsel és Blue-val
hajtottak. Jessie az egyik embert elküldte Mitchcsel Fort Laramie-be, hogy próbáljanak meg eladni
néhány marhát, amiből Jessie kifizetheti az embereit. A másik férfi kilépett, amikor Jessie nem volt
hajlandó szabadságot adni neki egy kis tivornyázásra. Jessie-nek vissza kellett lovagolnia vele a
tanyára, hogy összeszedjen annyi pénzt, amiből kifizetheti. Chase legszívesebben jól elverte volna a
nyomorultat, de ez Jessie dolga, és Chase tudta, hogy nem venné jó néven, ha beleavatkozna.
Rettentően szerette volna kisegíteni a lányt ebben az újabb bajban. A pokolba is, minden pénzét
neki adná, az utolsó centig, ha hajlandó elfogadni.
- Nem beszélt véletlenül valamelyikőtök Jessie-vel, mielőtt ma elment? - kérdezte Chase csak úgy
83
mellékesen, miközben fogott egy tányért, és megpakolta.
Baldy megrázta a fejét, anélkül hogy felpillantott volna. - Arra ébredtem, hogy ellovagol. De már
csak a lova farát láttam.
- Merre ment? - próbálkozott Chase.
Ramsey így válaszolt: - Azt mondta tegnap este, hogy ma nyugatnak indul, föl, a hegyek lábához.
Azt mondta, néhány napig ne várjuk vissza.
Baldy vállat vont. - Ha olyan messzire kimegy, akkor fö'tehető, hogy megáll az éléstárnál.
Szó'hatott volna. Tegnap arra jártam, azt' alapost föltő'töttem. Meg spórolhattam volna neki ezt az
utat.
Chase egyre nyomorultabbul érezte magát. A gondolat, hogy napokig nem látja őt...
- Cserélhetnénk ma helyet, Ramsey? - kérdezte Chase hirtelen.
Ramsey döbbenten nézett rá. Tudta, hogy még friss a másik súlyos sérülése.
- Biztos, hogy menni fog?
- Az öregebb tehenek közül néhány igen nyűgös tud lenni, miután megszokta a szabad kóborlást,
azt' beterelik - tette még hozzá Baldy.
- Azt hiszem, elboldogulok - jelentette ki Chase határozottan. - Meg aztán kell már egy kis
mozgás. Már épp elég rég pihenek.
- Hát akko' legyen - egyezett bele Ramsey.

32. fejezet

Az eget vastag felhőtakaró borította, a nap nem sok meleget ígért. A hajnal borús volt, így aztán
csak valami halovány kék fény lebegett a földek felett, amikor Chase elhagyta a tábort. De elég
világos volt ahhoz, hogy felismerje Jessie nyomait, melyek tisztán kirajzolódtak a dérlepte földön.
Amilyen hangulatban volt, nemigen érdekelte, vajon észreveszik-e az emberek, hogy ugyanabba
az irányba indul, amerre Jessie. Meglehet, eltűnődnek, vajon milyen kapcsolat fűzi őt Jessie-hez, de
végül is milyen kapcsolat fűzi őt hozzá? Hát ő efelől nem tud biztosat.
Chase csak lovagolt tovább a hideg síkon, miközben fagyos szél csapott az arcába. A kabátját
nyakig begombolta, és a kendőjét a fülére kötötte, miként azt Baldy tanácsolta neki. De még az az
öreg gyapjú lábvédő sem segített, amit Jebtől kapott kölcsön. Semmi sem segített. Átkozta magát,
amiért otthagyta a tábortüzet, hogy egy nő nyomába eredjen, akit valószínűleg álló nap kereshet.
De mégsem tartott olyan soká. Alig tett meg fél mérföldet, amikor egy alacsonyabb domb tetejére
ért, és hirtelen megállt, mert megpillantotta Jessie jól megtermett appaloosáját, mely a következő
emelkedőn legelészett. A két domb közti síkon ott hevert Jessie a földön. Leesett volna a lováról?
Chase szorítást érzett a mellében. Lélegzet- visszafojtva levágtatott a dombról. Csak akkor vett
újból levegőt, amikor a zajra Jessie felé fordította a fejét.
Olyan gyorsan pattant le a lováról, hogy csaknem orra esett. Letérdelt Jessie mellé, és látta, hogy
milyen sápadt, szinte hamuszürke az arca.
- Az isten szerelmére, Jessie, mi történt?
- Semmi.
- Semmi?
- Semmi - felelte Jessie nyögdécselve. - Mi a fenét keres maga itt?
Chase komor képpel kiegyenesedett. - A fenébe is, Jessie...
- Elmenne innen? - vágott a szavába durván a lány.
- Természetesen nem. Maga megsérült.
- Nem.
Jessie megpróbált felülni, de még jobban elsápadt, visszahanyatlott, és lehunyta a szemét. Istenem,
miért kellett ennek az embernek pont így rátalálnia? Eddig szerencsés volt, sikerült mindig
84
elmennie, hogy egymaga legyen, amíg ez a szörnyű hányinger tart. Nem ez volt az első eset, hogy a
hideg földre kucorodott, amíg az émelygés hullámai elültek. Eddig sikerült titokban tartania.
- Jessie, kérem, mondja el nekem, hogy mi a baj.
Őszinte aggodalom csendült ki a hangjából. Jessie megenyhült. Mondania kell neki valami - nem
az igazságot, de valamit.
- Egyszerűen csak nem érzem magam túl jól. Azt hiszem, egy kicsit túlhajtottam magam.
- Nos, hogy itt fekszik ezen a hideg földön, az nem segít. Jól meg fog fázni.
- Megpróbáltam eljutni az éléstárig, de ma reggel nem sikerült.
Jessie túlkésőn döbbent rá, hogy többet mondott a kelleténél.
- Ma reggel? Tehát oda megy minden reggel? Miért? Jessie legszívesebben azt mondta volna:
„Mert ott
melegebb van ahhoz, amit nap mint nap végig kell csinálnom." De ezt nemigen mondhatta,
úgyhogy hazudott. - Az északi legelő felé tartottam. Miért ne álltam volna meg, hogy bekapjak
valamit? Van még kérdése?
- Visszaviszem a farmra.
- Nem! A fenébe, mindössze arra van szükségem, hogy egy kicsit feküdjek. Ha tudnék lovagolni,
akkor gondolja, hogy itt hevernék? - kérdezte epésen.
- Márpedig itt nem marad. Elviszem a kunyhóba. Ott lepihenhet.
- Nem, Chase. - A férfi Jessie felé nyúlt, de Jessie pánikba esett. - Ne érjen hozzám!
Chase ezt elengedte a füle mellett. Jessie azonban tudta, hogy a legkisebb mozdulattól is
felkavarodik a gyomra, és fel is kavarodott. Kirántotta magát Chase kezéből, és még sikerült időben
elfordulnia, hogy hányjon. Amint végzett, Chase gyöngéden felemelte, a lovához vitte, és oldalvást
felültette a nyeregbe, majd felült mögé, megtámasztotta, és elléptetett Blackstarért. Jessie már nem
tiltakozott, kényelmesen befészkelte magát a férfi karja közé, míg a kunyhóhoz nem értek. Chase
bevitte őt, és letette a tűzrakó helyhez közelebb lévő ágyra. Nyomban tüzet gyújtott, majd
lesegítette Jessie-ről a kabátját, a csizmáját meg a fegyverét, hogy kényelmesebben pihenhessen.
- Hozhatok magának valamit enni, Jessie? - kérdezte Chase.
- Nem! - vágta rá Jessie, majd szelídebben még hozzátette: - De ha forralna nekem egy kis vizet,
azt megköszönném. A nyeregtáskámban van egy kis mezei menta, az jót tesz ilyenkor...
megnyugtatja a gyomrot.
Chase nem kérdőjelezte meg ezt a házi gyógymódot, hanem nyomban teljesítette Jessie kérését, és
feltette a vizet, mielőtt kiment volna a lány nyeregtáskájáért. Miközben arra várt, hogy a víz
felforrjon, és beletehesse a gyógyfüvet, Jessie elaludt. Nem keltette fel. Talán az alvás az, ami
leginkább használ neki, a gyógyital meg várhat, amíg felébred. Leült, és Jessie-t nézte, miközben
azon tűnődött, vajon nem kellene-e orvosért mennie. De hát legalább egynapi út ide, és olyan
hosszú időre nem hagyhatja magára a lányt.
Minél tovább morfondírozott, annál inkább igazat adott a lánynak: valószínűleg csak arról van
szó, amit
Jessie mondott. Mostanában túlhajtotta magát. Jóval pirkadat előtt kelt, és napszálltáig dolgozott -
ehhez azért ő sincs hozzászokva, ez még neki is sok. Meg az tán volt miért aggódnia is, a marhák
elrablása után szinte semmije sem maradt.
Chase kiment, hogy bekösse a lovakat a fészerbe. Amikor havazni kezdett, elkáromkodta magát.
De aztán rájött, ha ez így folytatódik, a hó betemeti őket. Akkor nem kell aggódniuk a jószág miatt
sem, mert az idő megálljt parancsol Bowdre-nak is. Látta, hogy a lovaknak bőven van mit enniük,
visszasietett a kunyhóba.

33. fejezet

85
 Jessie meleg takarók közt, barátságosan pattogó tűz mellett ébredt, a levegőben pedig ínycsiklandó
illatok terjengtek. Csak azt érezte, hogy rettenetesen éhes, egyébként remekül van.
Felült. Chase a tűz mellett állt. Háttal neki kevergette azt az akármit, amitől Jessie ennyire éhes
lett.
- Nem is sejtettem, hogy főzni is tud.
Chase megfordult és elvigyorodott. - Egész tűrhetően. - Az illata jó.
- Köszönöm, asszonyom. - Odament az ágyhoz, és az arca komollyá vált, ahogy fürkészőn Jessie-
re nézett. - Hozhatom a gyógyitalát?
- Pillanatnyilag nincs rá szükségem, viszont jólesne egy tányérral ebből a maga főztjéből.
- Biztos, hogy jól van?
- Remekül vagyok, Chase, komolyan. Csak pihennem kellett egy kicsit. Most viszont nyomban
éhen halok.
Chase szája boldog mosolyra húzódott. - Már hozom is, kedvesem.
Jessie elkomorult. Jobban szerette volna, ha Chase nem nevezi így. Sőt azt se bánta volna, ha nem
foglalkozik ennyit vele. Most aztán végképp nem tudta, hogy mit tartson felőle.
Ahogy az asztalhoz ment és leült, a tekintete mindvégig Chase-re szegeződött. A mozdulatai
cseppet sem voltak merevek, úgyhogy a hátát nyilván nem viselte meg az elmúlt néhány nap
erőfeszítése és fáradalma. A lány tekintete végigsiklott a férfi széles hátán, majd le a lábán és
vissza. Úgy tűnt, kész bármire. Igen, bármire...
Jessie elpirult, és elfordította róla a tekintetét. Honnan jött ez a gondolat? Meglehet, hogy ennek az
embernek a gyerekét hordja a szíve alatt, de mióta Chase azzal hencegett, hogy alaposan kiismerte a
nőket, tudja, hogy Chase-nek ő nem igazán fontos. Ezért aztán ő sem törődik vele. Ezt ne feledd el,
Jessie, mondta magának.
- Túl meleg van? - kérdezte Chase, ahogy letette elé a tányért.
Jessie még jobban elpirult, miután a férfi is észrevette arcszínének változását. - Egy kicsit -
mondta Jessie ingerülten.
Némán ettek, Chase-t teljesen összezavarta Jessie hirtelen hangulatváltása. Titkon figyelte a lányt,
aki rá se nézett, csak falta az ételt, mint aki napok óta nem evett. Úgy tűnt, teljesen jól van, túl jól,
ismét a régi, indulatos önmaga. Nehéz volt elképzelni róla, hogy alig néhány órája még sápadt volt,
és rosszul érezte magát. Nyilván csak erre a kis alvásra volt szüksége. Jobban tenné, ha egy-két
napot lazítana, gondolta Chase, akkor a jövőben ilyesmi nem fordul elő.
Maradt a csönd. Talán Jessie-t mégis jobban aggasztják Bowdre ténykedései, amivel tönkre akarja
őt tenni, mint Chase gondolja.
Chase tétován megszólalt. - Tudja, Jessie, ha továbbra is magába fojtja, és rágódik rajta, csak
rosszabb lesz,elmérgesedik.
- Mi? - nézett rá Jessie tágra meredt szemmel.
- Tudja, hogy miről beszélek - mondta Chase határozottan.
- Sajnos nem - köntörfalazott Jessie. - Természetesen Laton Bowdre-ról. Az ellopott marhákról.
Tudja, ez azért még nem a világ vége.
Jessie felsóhajtott. - Nem.
- Nos? - unszolta Chase egy idő múlva.
- Nemigen van mit mondani róla - vonta meg a vállát Jessie. - Egyszerűen megölöm a
nyomorultat, ha még egyszer a szemem elé kerül.
Chase-ből kitört a nevetés. - Nem, dehogy öli meg, Jessie. Ne tréfáljon.
- Én halálosan komoly vagyok.
- És mit akar, párbajozik vele?
- Miért ne? - vágta rá Jessie.
- Nem fogadja el a kihívást, és ezért senki nem vet követ rá. Nincs az a férfi, aki pisztolypárbajt
vív egy nővel, még Bowdre se tenne ilyet, az az aljas gazember.
- Ezt nem ússza meg szárazon, Chase. Ha lenne bizonyítékom, akkor a seriffre bíznám, de
86
bizonyíték nélkül magamnak kell elintéznem. Mi mást tehetnék?
- Hadd intézzem el én.
- Maga hívja ki Bowdre-t?
- Igen!
- Nem.
Ez a határozott visszautasítás bosszantotta Chase-t.
- De velem biztosan hajlandó lenne kiállni, Jessie. - Azt mondtam, hogy nem! Ez nem helyénvaló.
- Persze lehet, hogy az ügynek már egyébként is vége - mondta Chase. - Bowdre nyilvánvalóan
megkapta az apja kötelezvényén szereplő összeget vagy talán még többet is, amikor eladta a maga
marháit. Valószínűleg ezzel megelégedett, és már rég eltakarodott a környékről.
- Remélem, hogy nem - mondta Jessie keserűen.
- A vérszomj még soha nem oldott meg semmit, Jessie. Maga nem ment tönkre. Egyszerűen írja le
ezt a veszteséget. Felejtse el.
- Könnyű ezt mondani magának, Chase Summers. Nem a maga élete az, ami veszélybe került. Az
én gazdaságom nem elég nagy ahhoz, hogy elbírja ezt a veszteséget. Thomas Blair sosem akart a
legnagyobb marhatenyésztő lenni. Egyszerűen csak azon a vidéken akart letelepedni, ahol az
ifjúságát töltötte, és erre az állattenyésztés adott lehetőséget. A mi csordánk sosem volt túl nagy.
Egyébként is minden télen elég nagy a veszteségünk. A 66-os hóvihar a jószág hetven százalékát
elvitte, így aztán Thomasnak akkor is kölcsönt kellett felvennie, hogy feltöltse az állományt.
Alighogy visszafizette ezt az adósságot, a fejébe vette ennek a nagy háznak a felépítését. Mindig
tele voltunk adóssággal, épp csak annyi marhát adtunk el minden évben, hogy valahogy megéljünk.
Ezt a veszteséget én nem engedhetem meg magamnak.
Chase-t valahogy furcsán érintették Jessie szavai. Átérezte a lány fájdalmát. - Tudja, az édesanyja
biztosan boldogan kisegítené, Jessie.
- Ezt felejtse el - förmedt rá Jessie.
Chase tudta, hogy ezután csak az idejét vesztegetné, ha megtenné a maga ajánlatát. De végül is az
ember sosem tudhatja. Meg kell próbálnia.
- Hajlandó lenne kölcsönt elfogadni tőlem? Elég sokat nyertem Cheyenne-ben, jóval többet, mint
amennyire szükségem van.
Jessie hátradőlt, és a fejét csóválta. - Mi van magával, Chase? Először megharcolná az én
csatámat, most meg pénzt akar kölcsön adni nekem. Hát ennyire bűnösnek érzi magát az én
úgynevezett tönkretételemben? Rachel mégiscsak elérte?
Chase meglepődött. Jessie nem volt mérges, csak zavart. Persze Chase-ben is legalább annyira
összekuszálódott minden, mint Jessie-ben!
- Nos, Chase? - kérdezte Jessie.
Chase elkomorodott, és mogorván mindössze ennyit mondott: - Jól van. Mondjuk úgy, hogy
tartozom magának.
- Nem. Legyünk őszinték, és zárjuk le a témát annyival, hogy nem.
Jessie-nek ismét sikerült meglepnie őt.
- A tények kemény diók, Jessie. Maga szűz volt. - Jaj, és akkor mi van?! - kiáltott fel bosszúsan
Jessie. -
Ha maga erőszakkal kényszerített volna, akkor valóban tartozna nekem. De nem így történt. Vagy
talán már elfelejtette, hogy én is akartam magát?
Jessie a legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Mivel dühös volt magára, ezért még nyersen
hozzátette: - De az egész csupán testi vonzalom volt.
- Távol álljon tőlem, hogy bármi mást feltételezzek - vágta rá Chase éppoly nyersen.
- Erre a gúnyos hangra semmi szükség.
- Magának meg nem kell meggyőznie engem arról, hogy nem érez semmit irántam - vágott vissza
fagyosan Chase. - Tökéletesen tisztában vagyok vele. De eltért a témától. Lehet, hogy most úgy
érzi, szüzességének elvesztése semmit sem számít, de másként érez majd, ha egy nap férjhez megy,
87
és mindezt el kell magyaráznia a férjének.
Chase nem hitt a fülének, amikor erre Jessie-ből kitört a gyöngyöző, hangos kacaj.
- Én nem értem, hogy mi olyan mulatságos ebben, Jessie.
- Naná, hogy nem - kacagott tovább Jessie, miközben alig tudta kinyögni a szavakat.
Jessie igyekezett elfojtani a nevetését. Mennyire szerette volna elmondani neki, hogy mit talált
ilyen kacagtatóan mulatságosnak. Ha valaha is férjhez megy, akkor a férje egy gyerekkel együtt
fogja elvenni. Ez esetben a szüzessége vagy annak hiánya kérdésként fel se merülhet!
- Sajnálom - mondta, amikor sikerült erőt vennie magán.
- Nincs mit - felelte a férfi epésen. - Miért is várnám magától, hogy úgy érezzen, mint a többi
lány? Folyton megfeledkezem róla, hogy maga egyáltalán nem olyan, mint a többi lány.
Jessie észhez tért. - Azért annyira más nem vagyok.
- Nem? - kérdezte a férfi nyersen.
- Nem. Csupán arról van szó, hogy így neveltek, ezért másként látom a dolgokat. Én ezt úgy
látom... Hány férfi megy szűzen a nászágyba? Ha egy férfinak lehetnek szeretői a házasság előtt,
akkor egy nőnek miért nem? Ha az esküvőt követően hű maradok, akkor ez mit sem számít.
- De ezt csak maga gondolja így, Jessie. A férfiak nem ilyen nyíltak, bennük sokkal több az
előítélet.
- Nos, akkor ez csak azt mutatja, hogy mekkora különbség van egy indián és egy fehér férfi
nézőpontja között. Kicsi Sólymot nem érdekelte, hogy már nem vagyok szűz.
Chase megmerevedett, és a tekintete egészen elsötétült. - És ezt ő honnan tudta, Jessie? Maga
hagyta, hogy első kézből szerezzen tapasztalatot?
Jessie felpattant, kezével az asztalra támaszkodott és előrehajolt. - Ezt nem vagyok hajlandó szó
nélkül lenyelni. - Szavainak szikrázó tekintetével adott nyomatékot. - Kicsi Sólyom, egyetlen lopott
csók kivételével, mindig kifogástalanul tisztességesen viselkedett. Ő azt akarta, hogy a felesége
legyek, nem csupán holmi futó kalandra vágyott.
Ez telibe talált. Jessie szúrós tekintettel meredt Chase szemébe. A férfi dühe semmivé foszlott. A
vád igaz. Valóban nem akarta feleségül venni... de ez még nem jelenti azt, hogy nem akarta Jessie-t.
Chase lassan felállt, s miként Jessie, ő is előrehajolt, arcuk csupán néhány centinyire volt
egymástól. Mély, suttogó hangon megszólalt: - Van fogalma róla, hogy ilyenkor milyen gyönyörű?
Jessie óvatosan visszahúzódott. - Eltért a témánktól.
- Igaz. De amikor maga ilyen, én nemigen tudok másra gondolni, csakis egyetlen dologra.
Jessie alig mert a szemébe nézni. A férfi hangja fátyolossá vált, amikor rátört ez a lefegyverző
kedvesség. És az az átkozott, mindentudó mosolya...
Jessie kétségbeesetten az ajtó felé iszkolt, de ahogy kinyitotta, a férfi becsapta előtte. - Szó sem
lehet róla, hogy kimenjen. A jószág rendben van, és túl nagy a hó ahhoz, hogy dolgozni lehessen.
Most szépen idebent maradunk. - A lányt maga felé fordította, és keze a nyaka mögé siklott. - Hát
nem kellemesebb itt bent, és melegebb is? És most nincs más dolga, mint hogy hagyja, hogy
szeressem.
Már csókolta is, mielőtt Jessie bármit is gondolhatott volna. Ezúttal nem hagyja, hogy bármiféle
érzés hatalmába kerítse - most nem! Ez az ember nem jó, ez az ember... felforrósítja a vérét, a
fenébe is, most is Izmai elernyedtek, s így egész testével a férfinak dőlt A lába kiment alóla.
Megint elérte, testének érzete, érintése, ajkának meggyőző ereje elég volt ahhoz, hogy Jessie
akarja őt. A férfi hasa Jessie testének nyomódott, amitől Jessie egész bensője vadul vibrálni kezdett.
Abban a pillanatban, amint Jessie karja Chase nyaka köré fonódott, a férfi még szorosabban ölelte
magához.
- Ugye hagyja, hogy szeressem, Jessie?
- Igen.
- Egész nap?
- Igen.
- Es egész éjjel?
88
 - Az isten szerelmére, ne beszéljen már! - suttogta Jessie.
Chase torkából mély nevetés szakadt fel, a karjába kapta Jessie-t. A tábori ágyakhoz vitte, majd a
két ágyat térdével összetolta, mielőtt letette volna Jessie-t. Nyomban vetkőzni kezdett, Jessie
ugyanígy. Jessie képtelen volt levenni róla a szemét, ahogy a ruhadarabok egymás után a földre
hulltak. Rá kellett döbbennie, hogy már a férfi testének látványa is képes izgalomba hozni őt, így
aztán a keze egészen ügyetlen lett. Chase hamarabb elkészült.
Chase áthajolt, hogy segítsen neki, mire Jessie egy ösztönös mozdulattal két keze közé fogta a
férfi arcát, és megcsókolta, de nem szenvedéllyel, hanem gyöngéden.
Amikor elengedte, Chase furcsán nézett rá. Ez a csók nem az ő csókjaira válaszolt, hanem valami
egészen más volt. Egy pillanatig csak állt ott, és nézte Jessie-t, majd lefeküdt mellé. Mindketten
meztelenek voltak, és Chase élvezte, hogy ott fekhet mellette, hogy csupasz bőre Jessie csupasz
bőréhez ér.
Jessie nézte őt, miközben keze boldogan simított végig a férfi mellkasán.
-így tesz minden férfival, aki vágyik magára? - A hangja könnyed volt, ingerkedő, de valóban
tudni akarta.
- Idáig még nem tettem - felelte Jessie.
-A jövőben még megteheti.
- Persze.
Chase lenézett rá, és arca egy pillanat alatt ünnepélyesen komollyá vált. - Jessie...
Jessie ujjaival a férfi hajába túrt. - Hallgasson már és szeressen, Chase!
34. fejezet
Másnap reggel Chase Jessie előtt ébredt. Sütött a nap, a havazás elállt valamikor éjszaka. A
legcsekélyebb hajlandóságot sem érezte, hogy felkeljen, és szembesüljön az új nappal. Félkönyékre
emelkedett, és Jessie-t nézte. Arccal felé, az oldalán aludt összegömbölyödve a takarók védelmező
melegében. Arra gondolt, bárcsak egyetlen nagy ágyban feküdnének, akkor most közelebb bújhatna
hozzá, és érezhetné testének melegét.
Aztán Jessie rosszullétére gondolt, és azon tűnődött, vajon ma nem esik-e vissza. Úgy vélte, kicsit
túlhajtották magukat. Az elmúlt délután és este nem kevesebb, mint négyszer szeretkezett Jessie-
vel, és még akkor sem érezte, hogy betelt volna vele. Megtanította neki, hogy az ölelkezésben
milyen élményt nyújthat a türelem, és kedvére felfedezhette a lány testének minden apró részletét.
Jessie elképesztő volt, valahányszor készen állt a szerelemre, Jessie mindig készen állt, hogy
befogadja őt. És negyedszerre is éppoly szenvedélyes volt, éppannyit nyújtott, mint legelőször.
Azt kívánta, bárcsak tovább tartott volna a havazás. Borzasztóan szerette volna, ha most nem
kellene elmenniük ebből a kunyhóból.
Jessie halkan felnyögött, és az arca fájdalmasan eltorzult.
- Jessie?
A lány ismét felnyögött, mire Chase könnyedén megrázta, hátha rosszat álmodik.
- Ne... rázz! - nyögte panaszosan.
- Ébredj, Jessie!
Jessie azonban nem akart felébredni, mivel akkor I gyomra is rákezdi.
- Sajnálom, Jessie - hallotta Chase hangját. - Talán segítene egy kicsit, ha felkelnél és járkálnál;
ellazítanád az izmaidat. A nap már felkelt, és vakítóan süt ma reggel.
Reggel. Korán van? Vajon hány iszonyú órát kell még elviselnie, hogy elmúljon ez a pokoli
émelygés? De ha csak egy rövid idő van is hátra, túl kockázatos Chase jelenlétében. Nem szabad
megtudnia, hogy ő ismét rosszul van. Nem értené meg, azután semmiképp sem, hogy tökéletes
egészség tanúbizonyságát adta tegnap délután és az éjjel. Vagy nagyon is jól értené.
- Én, öö, nem hiszem, hogy most meg tudnék mozdulni - sikerült kinyögnie.
- Pokoli bűntudatot ébresztesz bennem, Jessie. Nem lehet ennyire rossz.
Jessie végre kinyitotta a szemét. - Nem annyira rossz - mondta. - Csak heverésznék még egy
darabig. Neked azonban nem kell megvárnod. Menj csak, és láss munkához. Tudod, ez a főnök
89
kiváltsága. - Megpróbált mosolyogni. - Kiadja a parancsokat, aztán ő maga kényelembe
helyezkedik, míg a többiek dolgoznak.
Chase ezt egy pillanatig sem hitte el, Jessie-ről semmiképp. Felkelt és felöltözött, miközben
egyfolytában nyugtalan pillantásokat vetett rá. Lehet, hogy kicsit egyedül akar maradni, időre van
szüksége, hogy gondolkodjon. Szerette volna, ha Jessie egyszerűen csak ennyit mond, ahelyett hogy
lelkiismeret-furdalást okoz neki, amitől úgy érzi magát, mint egy mocskos tetű.
Miután felöltözött, tüzet rakott, melynek melege hamar átjárta a kis helyiséget. Jessie azonban
még mindig nem mozdult.
- Akkor megyek - mondta Chase kelletlenül. - De a legkevesebb, amit megtehetek, mielőtt
elmegyek, hogy megpróbálok némi enyhülést nyújtani. Egy kis masszázs, azt hiszem, jót tesz.
- Nem!
- Ugyan már, Jessie. Elég legyen ebből a tartózkodó merevségből. Ez biztosan segít - mondta,
azzal lehúzta Jessie-ről a takarót, és a hátára fordította.
- Ne... érj... hozzám!
Chase úgy húzódott vissza, mint akit megégettek, miközben figyelte, ahogy Jessie lassan
összekucorodik, és visszafordul az oldalára. Pontosan ugyanezt mondta előző reggel is, amikor
olyan rosszul volt. Az arca is éppoly sápadt, és ugyanúgy jól távol tartja a karját a hasától.
- Jessie? Jessie, nézz rám!
- Eredj dolgozni, jó?
Chase leült az ágy szélére. Ahogy leült, Jessie panaszosan felnyögött, és még jobban nyögdécselt,
amikor Chase megérintette a vállát.
Chase úgy érezte, teljesen tehetetlen, ezért aztán felemelte a hangját. - Mi bajod van, a fenébe is?
Hogy lehetsz már megint rosszul? Jót aludtál az éjjel. Tegnap mindketten ugyanazt ettük, és nekem
semmi bajom. Jessie?
- Nem vagyok rosszul. - Nem volt hajlandó felé fordulni. Még mindig úgy feküdt ott, akár egy
élettelen tárgy. - Csak... csak egy kicsit... gyönge vagyok.
Chase a homlokát ráncolta. Mi a fenét próbál Jessie eltitkolni?
- Felöltöztetlek, Jessie, és aztán elviszlek Cheyenne-be az orvoshoz.
- Egy kis gyöngeség miatt? Ne légy nevetséges.
Igyekezett, hogy hangja könnyednek tűnjön, de világosan hallatszott, hogy micsoda erőfeszítésébe
kerül minden egyes szó. Chase az ágyon ülve helyzetet változtatott, és e mozgásra Jessie arcát
elöntötte a forróság. Ne most! Nem szabad hánynia! Ám teste nem engedelmeskedett. Érezte, ahogy
feltolul az a keserű, epés íz, kezét a szájára szorította. Ha Chase nem ugrik félre, Jessie fellökte
volna.
Kipattant az ágyból, és már rohant is a sarokban álló bádogvödör felé. Chase elképedve figyelte,
ahogy ott térdel a vödör mellett, és öklendezik. Végül aztán kellőképpen összeszedte gondolatait
ahhoz, hogy lekapjon az ágyról egy takarót, és Jessie vállára terítse. Jessie szinte tudomást sem vett
róla.
Chase-nek pillanatnyilag nem jutott jobb az eszébe, mint hogy kimenjen a kunyhóból, és odakint
járjon, hogy Jessie egy kicsit magára maradhasson. Amikor Jessie meghallotta, hogy kimegy,
magában átkozta, amiért nem ment el hamarabb, még mielőtt szemtanúja lett volna rosszullétének.
Miután úgy gondolta, Chase végre távozott, hogy a dolga után nézzen, visszabotorkált az ágyhoz, és
elaludt.

35. fejezet

Amikor Jessie aznap másodszor felébredt, tétován mocorgott egy kicsit, majd megnyugodott. Már
vége. Elmúlt a mai napra rendelt iszonyú émelygése.
90
 Az első gondolata az étel volt. A második Chase. Vajon dolgozni ment? Vagy orvosért? Jaj,
istenem, remélte, hogy nem. Fő, hogy nincs ott, így Jessie időt nyer, gondolkodhat. Vajon mit
mondhatna neki? Mondja azt, hogy ez a betegség csak reggel kapja el, vagy, hogy ez valamiféle
túlérzékenység?
Jessie felült, és nyújtózott egyet, aztán döbbenten meresztette a szemét a túloldali asztalra.
- Én azt hittem, hogy... elment - mondta zavartan.
- Tényleg?
Jessie-nek egyáltalán nem tetszett a férfi nyugodt, kimért válasza.
- Mondjuk azt, egyszerűen itt maradtam, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat - mondta Chase
higgadtan. - Látni akartam, vajon ma is szemtanúja lehetek-e egy olyan csodás felépülésnek, mint
tegnap.
Jessie szeme összeszűkült. - Azért legalább egy kis megértést mutathatna.
Chase felállt az asztaltól, megállt Jessie ágya mellett, és kitartóan nézte. Jessie e tekintettől ideges
lett, és túl hosszan nem állta.
- Terhes vagy.
- Nem vagyok! - vágta rá túl gyorsan Jessie, majd jóval nyugodtabban megismételte: - Tényleg
nem vagyok.
- Hát persze.
Chase leült az ágyra, és lehúzta Jessie-ről a takarót.
- Gyönyörű a melled - mondta csak úgy mellékesen, miközben könnyedén megérintette. -
Furcsamód sokkal teltebb, mint legutóbb.
Jessie egy dühödt mozdulattal félrelökte Chase kezét. - Ostobaság!
- Próbára teszed a türelmemet, Jessie. - Megragadta Jessie állát, és arra kényszerítette, hogy a
szemébe nézzen. - Életem javát nők között töltöttem. Gyerekkoromban, mielőtt anyám hozzáment
Ewinghoz, vevőkörének fele terhes nőkből állt. Ez ugyanis az egyetlen olyan alkalom egy nő
életében, amikor valóban indokolt egy új ruhatár. Azok a nők szabadon kitárgyalták a panaszaikat,
észre sem vettek. Azt hiszed, nem jöttem rá, hogy ezért nem lát mostanában reggelente senki?
Jessie dühödten félresöpörte Chase kezét, és rettentően bosszantotta, hogy a férfi sokkal többet tud
erről a témáról, mint ő. - Hagyj békén!
- Hagytad volna, hogy elmenjek anélkül, hogy tudtam volna róla, igaz? - folytatta hajthatatlanul
Chase. - Mindezzel egymagad akartál szembenézni?
- Ez az én dolgom, semmi közöd hozzá.
- Nagyon is sok közöm van hozzá!
- Ó, valóban? - Jessie kényelmesen hátradőlt. - És az, hogy most már tudod, mit változtat a
dolgokon? Semmi sem változott.
- Összeházasodunk.
- Nem - rázta a fejét Jessie. - Amikor megtudtam, először én is ezt fontolgattam, de ez még azelőtt
volt, hogy ott találtalak volna annak a szajhának az ágyában.
- Nem történt semmi, Jessie. Részeg voltam.
- Tudom. De a szándék megvolt. Ha én elkötelezem magam egy férfi mellett, annak soha többé
nem szabad más nőre néznie. Az egyetlen dolog, amit nem vagyok hajlandó eltűrni, a hűtlenség. Az
olyan lenne, mint... mindegy, nem érdekes. - Most nem szabad a szüleire gondolnia. - Te - te
mindig is válogattál a nők közt, és megszerezted magadnak, amelyiket akartad. Úgyhogy te mindig
is szoknyavadász maradsz.
- Ne tartsd ilyen kevésre magadat, Jessie - mondta Chase halkan. - Te bőven elég vagy nekem.
Chase kitartó tekintete pirulásra késztette Jessie-t.
- Akkor ezt a témát lezártuk, nincs miről beszélnünk.
- A gyerekemről beszélünk.
- Az én gyerekemről! - vágott vissza Jessie. - Én szenvedek vele. Én hordom ki. És én leszek az,
aki felneveli.
91
 - Te apa nélkül akarod felnevelni? Én tudom, hogy milyen az, Jessie, és az én gyerekem nem fog
így felnőni.
- Neked ebbe nincs beleszólásod!
- Majd meglátjuk!
Egy hosszú, feszült pillanatig dühödten meredtek egymásra. Jessie-t majd szétvetette a méreg.
Erre aztán végképp nem számított, hogy Chase parancsolgatni fog, méghozzá ilyen ellentmondást
nem tűrően. Chase-ben is tombolt a harag. Rádöbbent, Jessie mindent megtett, hogy a gyerek
létezését eltitkolja előle, és majdnem sikerült is neki.
Chase hirtelen felpattant. - Öltözz!
- Örömmel - felelt fagyosan Jessie, de csak miután már teljesen felöltözött, akkor vette észre, hogy
hiányzik valami. - Hol a fegyverem?
- A nyeregtáskámban.
- Micsoda?
- Ezennel olyan nővé tettelek, aki ki van szolgáltatva egy férfi kényének-kedvének. - Mindezt
könnyedén mondta, de halálosan komoly volt. - Most pedig velem jössz, Jessie, és ez egyszer nem
áll hatalmadban, hogy ellenkezz.
- Hova menjek én veled? - kérdezte Jessie.
- Cheyenne-be. Mondtam, hogy összeházasodunk.
- Chase. - Jessie igyekezett uralkodni a hangján, de legszívesebben sikított volna. - Nem
kényszeríthetsz rá, hogy hozzád menjek. Csak az idődet vesztegeted ezzel a hosszú úttal, az én
időmről nem is szólva.
- Én ezt másként gondolom. Most pedig indulás kifelé, és fel a lóra, vagy azt akarod, hogy
kivigyelek?
Jessie a dühtől mereven, nagy léptekkel elvonult mellette, majd ki az ajtón. De ha eszébe jutott
volna,hogy a lovához rohanjon és elvágtasson, arról nyomban le is tehetett, mert Chase ott volt
közvetlenül a sarkában. Meg is ragadta Blackstar kantárját, amelyet egész úton a kezében tartott.
Míg Cheyenne-be tartottak, az első néhány óra során Jessie egyszerűen csak füstölgött magában.
De még sok-sok óra állt előttük, ami épp elég időt adott neki, hogy tiszta fejjel végiggondolja a
dolgokat. Mire a városba értek, Jessie jobbára meghozta döntéseit.
Noha későre járt, Chase egyenesen a templomhoz lovagolt. Mindketten leszálltak, aztán Chase
elővette a fegyverét, és Jessie-re fogta. Jessie azonban számított erre. Még mulattatta is a dolog, de
sikerült lepleznie. Ez az egész annyira ironikus volt. Vajon nem épp így akarta-e ő is oltárhoz
kényszeríteni Chase-t azon az estén, amikor elhatározta, hogy hozzámegy? És most Chase
kényszeríti fegyverrel az oltárhoz.
Jessie hallgatott, míg Chase felkeltette a papot, őt az oltár elé állította, és elhangzottak a szertartás
bevezető szavai. Tudta, hogy a pap nem látja a hátának szegeződő fegyvert. Hallgatott, míg fel nem
tették neki a nagy kérdést.
Chase fogcsikorgatva várta, hogy Jessie megszólaljon. De ő konokul hallgatott. Chase a
gerincének nyomta a fegyvert, noha nem igazán hitte, hogy bármit is elér; abban a pillanatban Jessie
tisztán és hangosan válaszolt. Chase annyira meglepődött, hogy beletelt egypár pillanatba, míg ő
maga kimondta az igent. Villámgyorsan házasok voltak, és Jessie még sietve a nevét is ráfirkantotta
a házasságlevélre, majd kisétált a templomból, anélkül hogy Chase-t megvárta volna.
Chase utána sietett. - Sajnálom, Jessie, hogy ilyen módszert kellett alkalmaznom.
- Ne áltasd magad - felelt Jessie. - Mindketten tudjuk, hogy nem lőttél volna le. És azt is tudod,
hogy nem csináltam volna ezt így végig, ha nem akartam volna. De ne hidd, hogy ezzel bármit is
elértél, Chase Summers. Engedtem, hogy a gyermekem törvényes legyen, ez minden. Most pedig
mehetsz isten hírével,
Spanyolországba vagy ahova csak akarsz. Én itt maradok. Szívesen látunk, ha időnként meg
akarsz látogatni minket, de ennél több szóba sem jöhet. Én nem fogok veled élni, világos?
Nem várta meg Chase válaszát, hanem felült a lovára, és elindult a hotel felé. Chase komor képpel
92
meredt utána. Hát ezt majd még meglátjuk. A fenébe is, majd meglátjuk.

36. fejezet

Chase arra ébredt, hogy Jessie iszonyatosan kapkodva öltözik. Nem szólt egy szót sem, csak lopva
figyelte. Jessie arca árulkodott a hangulatáról. Valószínűleg nem örül, hogy ébredéskor ott találta
Chase-t maga mellett az ágyban.
Előző este nem ment egyenesen utána a hotelba, hanem előbb benézett a legközelebbi kocsmába.
Senkit sem ismert a jelenlévők közül, így aztán, hogy gondolatait elterelje, hagyta magát bevonni
egy kártyapartiba. De egy idő múlva felismerték, és az este folyamán jó sokat ugratták azzal, ami
Ezüst Annie szobájában történt. Igazi híresség volt. Közben hallott egy beszámolót arról is, hogy
milyen szerepet játszott Jessie aznap éjjel. Ez elképesztette. Aztán ahogy a hotelba ért, és megtudta,
hogy Jessie Mr. és Mrs. Summersként jelentkezett be, még jobban elképedt. Ám lelkesült izgalma
semmivé foszlott, amint belépett a szobába, és meglátta a földre hajított párnát meg takarókat, amit
ágyául szántak. Visszarakta az ágyneműt az ágyra, és elfoglalta helyét felesége mellett.
- Szóval mi van, ha „valaki azzal babrál, ami a tiéd"?
Jessie hirtelen megfordult, és döbbenten, tátott szájjal meredt rá. De aztán gyorsan magához tért.
- Tehát hallottál róla?
- Mulatságos történet.
- Nehogy ebből téves következtetéseket szűrj le, Chase - mondta Jessie fölényes könnyedséggel. -
Aznap tudtam meg, hogy gyereket várok, és elhatároztam, hogy feleségül megyek hozzád. A
dologban nem volt semmi... személyes.
- Tehát azért jöttél aznap este a kocsmába, hogy engem megkeress?
- Igen. Persze az, ahogy rád találtam, egyből semmissé tette a házasság gondolatát. De azért dühös
voltam, hogy valaki majdnem megölt téged. Mégiscsak te vagy a gyerekem apja. - Azzal Jessie
zavartan elfordult. - Amit a szeretődnek mondtam, azzal csak érveimnek akartam nyomatékot adni,
ez minden.
Chase arca megrándult. Okosabban tette volna, ha ezt most nem hozza szóba.
- Hát ez elég nagy baj - mondta Chase halkan.
- Miért? - Jessie félreértette. - Én úgy láttam, Ezüst Annie-nek sokkal több köze van a téged ért
támadáshoz, mint amennyit beismert. Valamivel rá kellett ijeszteni.
- Nos, annak a kis epizódnak vége, elmúlt, jobb, ha elfelejtjük.
Jessie felszisszent, és zöldeskék szeme elkerekedett.
- Ugye csak tréfálsz? Az nem lehet, hogy ne akard megtudni, ki döfött kést a hátadba!
- Nem igazán - felelte Chase, miközben elmosolyodott azon a felháborodáson, ami Jessie arcára
kiült.
Chase nemigen akart bosszút állni. Hálás volt támadójának. Ha nem sebesül meg, akkor Jessie
sosem viszi vissza a farmra, és ő úgy ment volna el Wyomingból, hogy a gyerekről nem tud.
Amikor eszébe jutott, hogy Jessie nem akarta, hogy ő ezt megtudja, gyengéd, bensőséges hangulata
egyből elröppent.
- Úgy akartál kiosonni innen ma reggel, Jessie, hogy fel sem ébresztesz?
- Ami azt illeti, már délután van. Mindketten elaludtunk.
- Válaszolj a kérdésemre.
- Nem állt szándékomban csak úgy elmenni - mondta Jessie mogorván.
- Kétlem.
- Tégy, amit akarsz, de az az igazság, hogy kérni akartam tőled valamit, és addig nem is igen
mehetnék el, amíg ezt meg nem tettem. - Hirtelen elhallgatott, mivel szemmel láthatóan nem tudta,
hogy miként kezd jen hozzá.
93
 - Mondd csak. Csupa fül vagyok.
Jessie habozott, majd kibökte: - Azt szeretném, ha visszajönnél velem a farmra.
- Pontosan ezt szándékoztam tenni.
Jessie szeme összeszűkült. - Legalábbis addig, amíg Rachel el nem megy.
- Tényleg, el is felejtettem, hogy milyen előnyöd származik ebből a házasságból.
- Semmi szükség rá, hogy gúnyolódj, Chase.
- Ó? Bocsáss meg, ha tévednék, de fogadok, alig várod már, hogy közölhesd Rachellel
házasságkötésünk hírét. Igazam van?
- Nem, ezúttal nem. Azt akarom, hogy te mondd meg neki. Én ugyanis azt terveztem, hogy
egyenesen visszamegyek a legelőre. Egyáltalán nem vagyok kíváncsi rá.
- El sem búcsúzol tőle?
- Miért akarnék? - felelte Jessie mereven. - Én nem hívtam, és nem fogok úgy tenni, mintha
sajnálnám, hogy többé nincs semmiféle ürügy, ami miatt maradnia kéne. - Hangja lágyan kérlelővé
vált. - Megteszed nekem, hogy közlöd vele?
- És mi van akkor, ha rájön, hogy nekem egy amolyan rendszeresen távol levő férjnek kell
lennem?
Jessie tekintete elsötétült. - Ezt nem kell megmondani neki!
- Miért nem? Attól félsz talán, hogy akkor úgy érzi, kötelessége még néhány évig itt maradnia?
Jessie dühösen meredt rá. Chase lassan felállt, és lesimította a ruháját, amiben aludt. Hagyta, hadd
pukkadjon Jessie, a hangulata határozottan javulni kezdett.
- Tudod, Jessie, ez az új helyzet meglehetősen mulatságos.
- Ha zsarolásra gondolsz, akkor én azt nemigen nevezném mulatságosnak. Merthogy erre
készülsz, ugye? - Chase elvigyorodott, mire Jessie felcsattant: - De ez csak addig működik, amíg
Rachel el nem megy!
- Ez igaz. De vajon mikor fog elmenni? Most hazamész, és közlöd vele, hogy nyomban
csomagoljon?
- Ha te nem teszed meg, akkor azt hiszem, nekem kell! Egyébként is mit vitázol velem, mit akarsz
tőlem? - kiáltott fel Jessie bosszúsan. - Te nem akartál megállapodni. Kényszeríthettél rá, hogy
hozzád menjek, de mindketten tudjuk, miért. Ez igazán nagylelkű volt tőled, és én köszönöm.
Úgyhogy miért nem tudsz te is köszönetet mondani nekem azért, amiért megadom neked azt a
szabadságot, amit valójában akartál? Ott az apád, akit meg kell találnod, vagy már elfelejtetted?
Menj Spanyolországba, Chase! Keresd meg! Ezt egy feleséggel a nyakadon nemigen teheted.
- Miért nem? Tudod, velem jöhetnél, miután a gyerek megszületett.
- Én sosem hagyom el a farmot, Chase.
Az istennek se engedett volna. - Talán még nem tudatosult benned, de a farm most már az enyém
is - mondta Chase ingerülten.
Jessie sóbálvánnyá meredt. - Mit jelentsen ez?
- Azt, kedvesem, hogy ha maradni akarok, akkor maradok, és én maradni fogok.
- Ahogy tetszik - mondta Jessie fagyosan. - De meg fogod bánni.

37. fejezet

Feszült, keserű hangulatban, némán fortyogva tértek vissza a farmra. Közvetlenül az alkony
beállta előtt érték el a völgyet, s csöppet sem vidultak föl a hazatéréstől.
Jessie várta is meg nem is a Rachellel való találkozást. Azt akarta, hogy Rachel elmenjen,
ugyanakkor tudta, hogy ezután az anyját soha többé nem látja.
Ahogy kijött az istállóból és meglátta Rachelt, aki a konyhaajtóban állt, már egyáltalán nem volt
biztos benne, hogy képes lesz nyugodtan, közömbösen szembenézni az anyjával. Régi emlékekkel
94
próbálta megerősíteni elszántságát; felidézte magában apját, amint ott ül a konyhaasztalnál egy
üveg whiskyvel, és a szajhák hűtlenségéről dünnyög. Amint vicsorogva elmagyarázza a kislánynak,
miért tűnt el az anyja. Amint apja arról üvöltözik, hogyan találta együtt Rachelt és Will Phengle-t.
Rachel ott állt az ajtóban ápoltan és tisztán, virágmintás ruhájában. Jessie csak egyszer látná, hogy
ennek a nőnek egy kicsit maszatos az arca, vagy egy porszem van a ruháján, vagy néhány hajtincse
nincs a helyén, hogy kicsit emberibb.
- Elmúlt a baj? - kérdezte Rachel, ahogy Jessie odaért hozzá. - Sikerült a jószágot mind
összeterelni?
Jessie csak ment tovább, így aztán Rachel kénytelen volt hátralépni, hogy beengedje a konyhába.
Jessie megállt a konyhaasztalnál, kalapját, kesztyűjét levette, és az asztalra dobta. Feszült volt, és
feszültsége egyre csak nőtt. Hála istennek, aznap reggel átaludta az émelygést. A gyomrának
egyetlen napra ennyi izgalom már túl sok lett volna.
Rachel figyelmes tekintettel nézett rá. - És ő most már elmegy?
Jessie határozottan ránézett. - A válasz minden kérdésedre nem, Rachel.
- Ó. Azt mondtad, hogy addig nem jössz vissza a legelőről, amíg nincs minden rendben.
- Holnap megyünk vissza. Egyébként Chase-zel Cheyenne-ből jövünk.
- Ó? - Rachel nyugtalanul ráncolta a homlokát.
- Hogy?
- Hát, Jeb kivitte Billyt, hogy megkeressenek. Tudod, Billyt visszaküldöm Chicagóba. Nem
hagyhatom, hogy továbbra is elhanyagolja az iskolát - magyarázta. - De annyira szeretett volna még
elbúcsúzni tőled. Remélem, nem tudják meg, hogy Cheyenne-be indultál, nem döntenek úgy, hogy
egészen odáig utánad mennek!
- Feleslegesen izgatod magad - mondta Jessie türelmetlenül. - Jebnek van annyi esze, hogy nem
viszi el olyan messzire a fiút.
- Hova nem viszi el a fiút? - kérdezte Chase, aki abban a pillanatban jelent meg az ajtóban.
Rachel még csak felé sem nézett, úgyhogy Jessie-nek kellett válaszolnia.
- A városba, hogy megkeressenek, és elbúcsúzhasson tőlem - mondta Jessie a lehető
legkedvesebben. - Visszaküldi Billyt az iskola miatt.
Chase kérdőn felvont szemöldökkel nézett Jessie-re. - Tehát még nem tudja?
- Mit kellene tudnom? - kérdezte Rachel.
- Ezt az élvezetet átengedem Jessie-nek, hölgyem - mondta Chase. - Azért késlekedtem odakint,
hogy megtehesse. Mi a baj, Jessie? Talán nem találod a szavakat?
Jessie lesújtó pillantással nézett rá.
- Tegnap azért mentünk Cheyenne-be, Rachel, hogy összeházasodjunk. Chase a férjem.
Rachel egyikkőjükről a másikra nézett, lassan, elismerően, de a legkevésbé sem volt meglepve.
- Értem - mondta végül. Mosolygott. - Amikor elmentél, Chase, azon tűnődtem, vajon észhez
térsz-e.
Nos, mindegy, hisz a végén minden remekül alakult. Sugárzó arccal, boldogan nézett rájuk.
Jessie egyszerűen nem hitt a fülének. - Mi a fenét akar ez jelenteni?
- Ugyan, természetesen azt, hogy én ezt tudtam, biztosra vettem, hogy így lesz - mondta Rachel
nyugodtan.
Jessie szeme szikrákat szórt. - Ez lehetetlen!
- Valóban? Ha két ember ilyen hatással van egymásra, azok egymásnak vannak teremtve. El sem
tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy erre ti is rájöttetek.
Pillanatnyi döbbent csönd. - Hogy mondhatsz ilyet? Hisz elküldted a pokolba, hát nem emlékszel?
- De - mosolygott Rachel. - És amikor ezt tettem, te megvédted. Ezt, ha úgy tetszik, nevezhetjük...
egy kis stratégiának.
- Én inkább maszlagnak nevezném! - csattant fel Jessie. - Még hogy stratégia!
Chase kuncogott. - Te valóban megvédtél engem, kedvesem?
Jessie dühösen meredt rá, majd ugyanígy nézett Rachelre is. Nem volt szó, mely kellőképpen
95
kifejezhette volna dühét, ezért aztán sarkon fordult, és otthagyta őket.
Chase még mindig remekül szórakozott, és mosolygott, amikor tekintete találkozott Rachel
tekintetével. - Hát engem alaposan rászedtél, hölgyem. De rászedted Jessie-t is. Ugye tudod, hogy
ezért lett olyan mérges? Egészen más reakcióra számított tőled.
- Tudom - mosolygott Rachel. - Nála nem lett volna szabad ilyen fortéllyal élnem. Megjegyzem,
nem mintha nem keserített volna el elsősorban az, amit te tettél, Chase Summers.
- Érthető - helyeselt Chase ünnepélyesen komoly képpel.
- De annyira biztos voltam benne, hogy ti egymáshoz illetek - folytatta Rachel.
Chase kínban volt. Ha Rachel tudná az igazságot, hogy mi a valódi oka a házasságuknak...
- Ne aggódj - mondta most Rachelnek. - Jessie le fog higgadni.
- Biztos? Még mielőtt elmegyek?
- Mikor mész?
- Úgy volt, hogy Billyt felteszem holnap a vonatra. De most már akár vele is mehetek, ugye?
- Ilyen hamar?
- Igen. Jobb, ha most beszélek Jessicával, ne egye magát fölöslegesen. Nem hagyhatom itt, ha
ilyen dühös.
- Nos, ha már úgyis beszélsz vele, Rachel, nem gondolod, hogy itt az ideje tisztázni más dolgokat
is? Meglehet, ez az utolsó alkalom, hogy feltárd előtte a múltat a te szemszögedből.
Rachel mosolya megfagyott. - Azt hiszem, meg kell próbálnom még egyszer. Talán ha tudja, hogy
elmegyek, ezúttal végighallgat.
Rachel nem várta meg, míg Jessie válaszol a kopogtatására, hanem benyitott, és eltökélten
belépett. Csak rápillantott Jessie arcára, és majdnem kifordult. Sejtelme sincs, hogyan kezdje.
- Öö... Kate sült húst csinál vacsorára, és már majdnem kész. Velünk eszel, Jessie?
- Nem.
- Szeretném, ha meggondolnád - mondta Rachel állhatatosan. - Ez lesz az utolsó alkalom, hogy
együtt ehetünk, mint egy család. Holnap reggel én is elutazom Billyvel.
Ezután egy kis csönd következett. - Én sosem tartottam magunkat egy családnak, Rachel. És mi
tagadás, nem sajnálom, hogy elmész. Ugye nem bánod, ha nem leszek itt, hogy kikísérjelek?
Tudod, engem vár a munka.
Rachelt mintha pofon vágták volna. Ha tehetné, elfutna, de így nem lehet. Sosem bocsátaná meg
magának, ha nem tenne még egy utolsó kísérletet.
- Miért nem hallgatsz meg egyszer engem is? - mondta váratlanul Rachel.
Jessie elfordult, és kibámult az ablakon. - Miért? Csak hogy becsmérelhesd Thomast, és
kijelenthesd, hogy hazudott? Nehéz volt őt szeretni, még kedvelni is, de nekem csak ő volt. Ha
kiderülne, hogy az elmúlt tíz év poklát hiába éltem át, kikaparom a sírjából, és beleeresztek még
néhány golyót a holttestébe. De ha egy ember ugyanazt mondja részegen és józanul is, akkor
általában igazat beszél.
- Azt, amit annak hisz. De mi van, ha tévedett? Jessie lassan megfordult. A tekintete kemény
volt,akár a türkizkövek. - Rendben. Azóta égsz a vágytól, hogy elmondhasd, amióta idejöttél,
úgyhogy mondd, aztán menj innen.
- Én sosem voltam hűtlen az apádhoz, Jessica.
- Hát persze. Ezután meg majd az következik, hogy Billy Thomas Blair fia.
- Az.
Rachel szinte lehelte csak, de Jessie hallotta.
- A fenébe is, ha ez az igazság, miért nem mondtad meg neki, mielőtt elmentél? Te is tudod, hogy
egész életében fiúgyereket akart!
- Késő volt magyarázkodni neki, még ha egyáltalán képes lettem volna rá, akkor is.
- Ügyes próbálkozás, Rachel - mondta gúnyosan Jessie. - De én ezt nem veszem be. A saját
szemével látott téged és Will Phengle-t az ágyban - a te ágyadban. Egy hónapig volt távol, és ezt a
hónapot te nyilván kihasználtad, hogy egész idő alatt együtt lehess a szeretőddel. Ha Billynek van
96
apja, akkor az Phengle.
- Úristen! - Rachel egészen elsápadt. Leült Jessie ágyára. - Aznap este... Thomas említette Willt,
de azt nem mondta, hogy valójában mi váltotta ki nála azt a vak dühöt. Hogy a saját ágyamban!
- Ez jó, Rachel - mondta Jessie szenvtelenül. - Igazán remek. Szerintem te pályát tévesztettél.
Jessie maróan gúnyos hangja elsöpörte Rachel máskor rendíthetetlen nyugalmát. - Ha apád Will
Phengle-t látta egy nővel az ágyamban, akkor az a nő csakis Kate lehetett, merthogy nem én voltam,
Jessica. Nem voltam itthon a tanyán egész nap. - Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta. - Még
reggel átjött az egyik telepes, hogy a segítségemet kérje, mert a felesége vajúdott. Az asszony is, a
gyerek is meghalt. Aznap este úgy jöttem haza, hogy beteg voltam a kimerültségtől és az aggo-
dalomtól. Tudod, téged nehezen szültelek meg, és tudtam, hogy megint terhes vagyok. Itt a
környéken közel s távol nem volt orvos.
Kész csoda, hogy Thomas nem ölte meg Billyt, hisz amint beléptem a házba, nyomban nekem
esett, és iszonyúan összevert. Még csak esélyt sem adott rá, hogy bármit is mondjak, Jessica,
bármit. Amikor végül abbahagyta, már nem tudtam beszélni. Eltörött az állkapcsom, már-már
eszméletemet vesztettem. Kérdezd meg Kate-et. Ő volt itt rajtam kívül az egyetlen nő, Jessica,
úgyhogy csakis ő lehetett Willel. Kérdezd csak meg.
Jessie nem szólt egy szót sem. Az arckifejezése mit sem változott, és amikor végül megszólalt, a
hangja kemény volt. - Tíz év állt a rendelkezésedre, hogy tökéletesítsd ezt a történetet. Vajon ki
cáfolhatná meg? Phengle nincs itt. Thomas nincs itt. Kate természetesen cáfolni fogja, de ő csak
egy indián, és ki hinne neki veled szemben, igaz?
- Kérdezd meg őt, Jessica - kérlelte Rachel csöndesen.
- Nem fogom megalázni őt azzal, hogy ilyesmit kérdezek tőle. Úristen, tudod, hogy mit
sugalmazol? - Jessie egyre jobban felemelte a hangját. - Ezzel azt mondod, hogy Kate ennyi éven át
tartotta a száját, nem oszlatta el ezt a szörnyű félreértést! Miért hallgatott volna? Mi okból? Ez a
hely itt pokollá vált Thomas gyűlöletétől. A melegségnek, a szeretetnek nyoma sem volt soha. Miért
hagyta volna, hogy ez így menjen tovább?
- Nem tudom, hogy miért, Jessica, de ez az igazság.
- Nem!
Jessie ismét elfordult. Rachel meg ott ült mozdulatlanul. - És ha mégis az az igazság, amit én
mondok, Jessica? - suttogta, mielőtt felállt és távozott volna. - És ha így van, akkor vajon mi az én
szerepem, bűnös vagyok-e, vagy áldozat? Gondolkodj el ezen!

38. fejezet

- Anya, nem találom azokat az indián tollakat, amiket Jebtől kaptam tegnap este!
Rachel megcsóválta a fejét. Chase-re sandított, majd az ágyon lévő, nyitott utazóládájára, mely
színültig tele volt. Felsóhajtott. Almában sem gondolta volna, hogy ez a reggel ennyire mozgalmas
és kimerítő lesz.
- Megtennéd, hogy becsukod ezt itt nekem, és kihozod a tornácra? Az az érzésem, hogy az én
fiacskámnak eszébe jut még néhány hiányzó holmi, mielőtt sikerülne becsuknunk ezt a ládát. Ha
nem indulunk el hamarosan, akkor végül kénytelenek leszünk Cheyenne-ben éjszakázni. Azt pedig
nem szeretném.
Chase szó nélkül bólintott. Tudta, hogy Rachel igyekszik jó képet vágni a dologhoz. Beszámolt
neki arról a beszélgetésről Jessie-vel. Tudta, hogy ez Rachelnek nagyon fájhat.
És Jessie? Vajon tényleg ennyire szívtelen, vagy csak biztosra vette, hogy Rachel hazudik?
Amikor Chase megtudta a teljes történetet, maga ment, hogy kikérdezze Kate-et, de az indián
asszonyt hiába kereste. Aznap reggelit sem készített senki. Lehet, hogy Kate örökre elment? Vajon
bizonyít-e ez bármit is?
97
 Chase felsóhajtott, majd nekilátott, hogy becsukja a ládát. Vajon előkerül-e Jessie, hogy
elbúcsúzhassanak? Billy imádja. A gyerek szíve megszakad, ha nem búcsúzhat el Jessie-től.
Az utazóládát a harmadik kísérletre sem sikerült becsuknia, úgyhogy Chase elkáromkodta magát,
miközben kinyitotta, hogy megnézze, miért. A láda tetejének béléséből egy vékony könyv esett ki,
élével: ezért nem lehetett a ládát lezárni. Megvan a gond? Chase visszahajította, és ismét
nekiveselkedett, de az az átkozott láda csak nem akart becsukódni. Hogy miért kell a nőknek ennyi
holmival utazniuk, örök rejtély. Még jó, hogy Jessie eltökélte, nem utazik vele, dünnyögte ma-
gában. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mindannyiszor átesik ezen a tortúrán, ha elutaznak
valahová. Ha gazdag lenne, szolgákat tarthatna, akik elintézik az ilyesmit, a pokolba is.
A láda továbbra sem akart becsukódni. Már megint az a könyv. Nyilván nem nyomkodta le
kellőképpen. Az egyik sarka kilógott a ládából. Megpróbálta beszuszakolni anélkül, hogy ismét
kinyitja a fedelet, de a ruhák túl szorosan voltak. Már épp azon volt, hogy kiveszi a könyvet, Rachel
meg Chicagóban hadd tűnődjön, hova lett.
Chase hátrapillantott az ajtó felé, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem kaphatja rajta, majd a
földre ejtette a könyvet, és épp be akarta rúgni az ágy alá, amikor a szeme megakadt a napló szón.
Másodpercekig mereven nézte. Ezt nem teheti. Napló! Ez olyasvalami, amit Rachel nem tud
pótolni. Előbb azt hitte, hogy csak egy regény. Fura, de Rachelből nem nézte ki, hogy naplót ír.
Chase végre becsukta a ládát, és kivitte a tornácra, ahol Jeb várakozott a szekérrel.
- Több is van? - dünnyögte Jeb, ahogy felrakta a ládát a szekér hátuljába.
Chase elvigyorodott. - Kétlem, hogy Billyé is ilyen nehéz. Amikor beér a városba, mindenképp
kerítsen valakit a lerakodáshoz.
- Ugyan. Mintha én ezt egymagam nem bírnám el! Ha ez a nő nem igyekszik, akkor ránk
esteledik, mire elindulunk.
- Nem látta véletlenül Jessie-t? - kérdezte tőle Chase.
- Hát maga nem lát a szemétől, fiatalember? Épp most jött el mellette abba' a cifra nappaliba'.
Chase villámgyorsan megfordult, és örült Rachel meg Billy miatt, hogy Jessie mégis előjött.
Chase megtorpant az ajtóban. Rá sem ismert a lányra, aki nyugodtan, illedelmesen ült a pattogó
tűz mellett. Bizony Jessie volt az, de olyan Jessie, amilyenről álmodni sem mert. Rózsaszín,
bársonyból és csipkéből készült ruhát viselt. A haját felfésülte a nyakából, a fehér szalagcsokor
káprázatosan mutatott sűrű fekete fürtjei közt. Chase szóhoz sem jutott. Jessie a leggyönyörűbb nő,
akit valaha is látott.
Rachel épp ebben a pillanatban lépett be a szobába Billyvel. Mindketten meglepődlek.
- Ó, ez csodás, csodás! - Billy szája a füléig ért, úgy vigyorgott. - Odaát keleten minden lány
elbújhat melletted, Jessie. - Azzal odarohant Jessie-hez, aki felállt. Billy átölelte a nővére derekát.
Jessie legszívesebben még jobban magához vonta volna, és úgy megszorongatta volna Billyt, mint
még soha senkit, de Billy feje fölött Rachelt nézte, így aztán a karja egyszerűen nem mozdult.
Valami szorongatta a torkát. Nem lett volna szabad kijönnie. Be kellett volna zárkóznia a szobájába,
amíg el nem mennek.
Billy még csak észre sem vette, hogy Jessie nem viszonozza az ölelését. - Iszonyúan fogsz
hiányozni nekem, Jessie. Eljöhetek majd hozzád megint?
Egy aprócska hang hagyta el Jessie száját, de ezt Billyn kívül senki más nem hallotta. Jessie
lehajolt, és a fiú fülébe súgta: - Ha nem jössz el hozzám újból, azt sosem bocsátom meg neked,
kölyök.
Ahogy felegyenesedett, ajkai finoman súrolták a fiú arcát. Billy sugárzó mosollyal hátralépett,
majd boldogan felkiáltott, és kirohant a nappaliból, majdnem fellökte Chase-t.
Rachel reménykedve elindult Jessie felé. - Jessica, én...
- Isten veled, Rachel.
Jessie arca merev volt. Egy pillanatra elvesztette az önuralmát, de most, hogy Billy már nem volt a
szobában, visszanyerte.
Rachel tetőtől talpig szemügyre vette a lányát, aki szebb volt, mint amilyennek valaha is álmodta,
98
és annyira elzárkózott tőle.
- Köszönöm - mondta Rachel, miközben Jessie ruhájára mutatott.
Jessie csak bólintott, majd elfordult tőle.
Rachel jó néhány másodpercig meredten nézte lánya hajthatatlan, merev hátát. - Bármit gondolj is,
Jessica, én szeretlek.
Rachel léptei, ajtócsapódás: Jessie-nek zúgott a feje. Nehezen kapkodta a levegőt. A szék után
tapogatódzott, lerogyott rá. Jeb rikkantott a lovaknak, a szekér kigördült az udvarból. Jessie
kábultan fülelt... Egyszerre elhalt a nesz. - Te aztán különös szerzet vagy, Jessie.
Mióta van már itt Chase? És ő mióta ülhet itt, menynyi ideje ment el a szekér?
- Hogy?
- Hallottad - mondta Chase; odalépett, és megállt mellette. - Ki tudod mutatni a szeretetedet a
kölyöknek, pedig nem is hiszed, hogy az öcséd, de az anyádnak nem - a saját anyádnak!
- Mert nem érdekel - mondta Jessie halkan.
- Hazudsz!
Jessie felpattant a székből, de Chase elkapta a karját, és visszahúzta, hogy maga felé fordítsa. -
Nem bírod elviselni, hogy tévedtél, hogy hosszú éveken át tévedésben éltél.
- Te nem tudsz semmit.
- Valóban? Azt ugye tudod, hogy Kate elment? Vagy még nem tudtad?
- Elment? - ismételte meg Jessie.
- Ez mintha megerősítené, amit Rachel mondott, nem? Kate valószínűleg hallotta, amikor tegnap
este meglehetősen emelt hangon vitáztál róla anyáddal.
- És mi van, ha hallotta? - vágott vissza Jessie. - Attól miért ment volna el? Biztos itt van valahol.
Chase erőt vett magán, hogy ne kiabáljon Jessie-vel. A kanapéhoz vonszolta és lenyomta.
- Ne mozdulj! - parancsolt rá élesen. - Mutatni akarok neked valamit.
Egy pillanat múlva már vissza is tért, és odadobta a vékony kis könyvet Jessie mellé a kanapéra.
- Sejtelmem sincs róla, hogy mi van benne - mondta Chase. - Anyád utazóládájából vettem ki, és
elfelejtettem visszaadni neki. Meglehet, hogy csupa ostobaság, de talán mégsem. Lapozd át, Jessie.
Lásd a saját szemeddel, hogy miről ír magának egy olyan asszony, mint Rachel.
Chase kiment a szobából, és magára hagyta Jessie-t. Jessie felvette a könyvet, majd dühösen
elhajította. Őt aztán nem érdekli. Csupa hazugság. De nem, Rachel biztosan nem hazudik saját
magának a naplójában. Ezt nem másnak szánta, ezt magának írta.
Jessie nézte, nézte a könyvet, aztán gyorsan felkapta.

1863. dec. 12.

Álmodni sem mertem volna, hogy az ujjaim ilyen szépen begyógyulnak. Amikor dr. Harrison azt
javasolta, hogy gyakorlatképpen írjak, csak nevettem. Nekem nincs senkim, akinek írhatnék. Jó,
hogy rájöttem, tudok még nevetni. Az állkapcsom már nem fáj. És dr. Harrison megnyugtatott,
hogy mivel még csak két hónapos terhes vagyok, a gyereknek nem lehet semmi baja. Én ezt addig
nem hiszem, amíg nem érzem, hogy megmozdul.

1863. dec. 13.

Még most is képtelen vagyok írni arról, ami a Sziklás Völgyben történt. Nem hiszem, hogy valaha
is képes leszek rá. Dr. Harrison szerint a naplóírás remek ötlet, és úgy véli, írnom kéne arról, amit
Thomas tett velem. Nem megy.

1863. dec. 23.

Már egészen elfelejtettem, milyen jóllakni. Nem lett volna szabad otthagynom dr. Harrisont, és
útnak indulni azzal a kevéske pénzzel, amit adni tudott nekem. Az Isten áldja meg őt, amiért
megbízott bennem, hogy valamiképp majd visszafizetem neki. De nem találok munkát. A kemény
fizikai munkához még gyönge vagyok.
99
 1863. dec. 27.
Végre munkát kaptam. Egy kisvárosban vagyok, amiről eddig még csak nem is hallottam. Dr.
Harrison pénzéből eddig futotta. Pincérnősködöm, hosszú a munkaidő. Félreteszek minden garast,
amit csak tudok, de még így is legalább három hét kell, míg összegyűjtöm az útiköltséget
Jessicához.

1863. dec.30.
Hogyan írhatnék erről? De végül is miért ne? Hisz mi az, ha az embert leteperi egy részeg
vénember, ahhoz képest, hogy csaknem halálra ver a szeretett férfi? Ez az ember az egyik vendég
lehetett, legalábbis azt hiszem. Az étterem előtt várt rám. Hál' isten, nem tartott örökké ez sem.
Lehet, hogy már fel sem veszem, ha bántanak?

1864. jan. 18.

Tovább kell itt időznöm, mint számítottam. A gyerek első rúgása annyira megrémített, hogy le-
ejtettem egy halom edényt. Ki kell fizetnem. De a gyerek megmozdult! Hála Istennek Thomas nem
ölte meg a fiát!

1864. jan. 26.

Isten bocsássa meg nekem, de kezdem gyűlölni Thomast. Nem volt elég neki, hogy ok nélkül
megvert összerugdosott, s nem érdekelte, hogy élek-e vagy meghaltam. De most még Jessicát is
elvette tőlem. Az iskolában egy levél várt rám Thomastól, amiben azt írta, hogy elválik tőlem, és
megöl, ha valaha is megpróbálom felkeresni Jessicát. Már több mint három hónapja kivette őt az
iskolából. Jeb biztosan elmondta neki, hogy a verést túléltem. Különben Jessicát otthagyta volna az
iskolában. Most mit tegyek?

1864. febr. 8.
Azt hiszem, Jonathan Ewing az életemet mentette meg. Még sohsem találkoztam ilyen kedves em-
berrel. Az állapotom miatt nem kaptam munkát, koldulásra adtam a fejem. Thomas gondoskodott
róla, hogy az a néhány barátom, aki még megmaradt, ne segítsen Mi történt azzal az emberrel, akit
szerettem? Vajon megértem-e valaha is, hogy miért fordult ellenem Thomas? Megháborodott?

Jessie a naplót melléhez szorítva kirohant a szobából.

39. fejezet

A vonat késett. Rachel és Billy csak ezért nem maradt le róla. Ládáikat már feltették, és
elkezdődött a beszállás. Rachel a peronon várt, Billy Jebbel váltott még pár szót. Rachel igyekezett
nem gondolni arra, hogy elhagyja a farmot, hogy ismét elhagyja a Sziklás Völgyet. - Anya!
Rachel megdermedt. Ez nem Billy hangja. Látta, hogy az appaloosa megáll a peron végén, és
felismerte a lovasát. Jessie volt, leugrott Blackstarról, és vadul kereste szemével Rachelt.
Csak őt látta, minden gondja az volt, hogy mielőbb odaérjen hozzá. Mint a forgószél, úgy
száguldott.
Rachel lélegzetvisszafojtva várta a lányát. Jessie szemében olyan érzések tükröződtek,
amilyeneken az anyja sose kapta addig: bánat, kétségbeesés. Jessie a könyvet lengette; Rachel arca
pírban égett, mert rádöbbent, lánya mit olvasott el. Hogyhogy Jessie ideront vele? Ez az ostoba
könyv érte el, amit semmi mással nem sikerült elérnie?
- Jessica? - Rachel tétován nyújtotta felé a kezét, ám abban a pillanatban, hogy ujjaik összeértek,
100
Jessie nem bírta tovább, és Rachel karjába vetette magát. - Anya! Jaj, anya, annyira sajnálom!
Borzasztóan kegyetlen voltam veled - kiáltotta Jessie. - De nem mutathattam ki, hogy szeretlek,
hogy mindig is szerettelek.
- Tudom, drágaságom. Most már nem számít. - Rachel alig tudta kinyögni a szavakat, annyira
összeszorult a torka. - Jaj, Jessica, ne sírj.
- Ha arra gondolok, én hogyan bántam veled, hogy mit tett Thomas, jaj, anya, annyit szenvedtél
igazságtalanul!
- Jessica, Jessie, nézz rám. - Rachel két keze közé fogta lánya arcát. - Drágaságom, minderről te
nem tehetsz. És ez most már nem is számít, hisz visszakaptalak.
Jessie anyja szemébe nézett. Még jobban zokogott.
- Ölelj át szorosan, anya! Ha tudnád, hányszor álmodtam arról, hogy ismét a karjaid közt tartasz.
Megszólalt a vonat sípja. Rachel megmerevedett. Jessie rémült arccal felnézett.
- Nem mehetsz most el, most nem!
Rachel gyöngéden elmosolyodott. - A ládáink már fent vannak.
- Akkor levesszük őket!
Rachel elnevette magát, milyen hamar visszatért a lánya szokott dacossága. - Drágaságom,
szükséged van rá, hogy egy kicsit kettesben lehess az újdonsült férjeddel.
- A fenébe is, ne gyere nekem ezzel a kifogással. El se utazol, ha nem megyek hozzá.
- De hozzámentél.
- Elválok tőle!
- Nem, nem válsz el tőle, Jessica. A gyereknek szüksége van rá még akkor is, ha te úgy gondolod,
hogy nincs.
Jessie lesütötte a szemét, és az arca elvörösödött. - Gondolom, ő mondta el neked?
- Igen.
- Nos, akkor sincs szükségem rá, hogy kettesben legyek vele.
- De igen. Minden újdonsült házaspárnak szüksége van egy kis időre, amit csakis egymással
töltenek. De visszajövök, amint Billyt elhelyeztem az iskolában, és elintéztem néhány olyan ügyet,
amit mostanában elhanyagoltam. Ez nem tart soká, Jessica. Rendben?
- Megígéred, hogy visszajössz, anya?
Jessie hangja olyan esdeklő volt, hogy Rachel már-már úgy döntött, hogy marad. De határozottan
úgy érezte, nem szabad megzavarnia az új házasok mézesheteit. Chase-nek és Jessie-nek időre van
szüksége. Nincs minden rendben közöttük.
- Megígérem, hogy visszajövök. De azt szeretném, ha te is megígérnéd nekem, hogy adsz még
esélyt Chase-nek. Ő jó ember.
Jessie felsóhajtott. - Ezt majd megbeszéljük, ha visszajöttél.
Rachel elmosolyodott. - A végletekig konok vagy, drágaságom.
Jessie odaadta Rachelnek a naplót.
- Ugye nem olvastad el végig? - kérdezte Rachel, mert eszébe jutott az a szívfájdalom, ami az
utóbbi időkben került a napló lapjaira.
- Nem, de szeretném.
Rachel megveregette Jessie arcát, majd búcsúzóul még egyszer szorosan magához ölelte. - Nem
hiszem, hogy mostantól bármelyikünknek is szüksége lenne erre a könyvre.
- Szeretlek, anya.
- Jaj, Jessica, olyan régen vártam már erre. - A könnyek ismét megjelentek. - Én is szeretlek, és
hamarosan visszajövök, drágaságom.
A vonat már régen eltűnt a szeme elől, de Jessie csak állt a kiürült peronon. Jeb elballagott az
egyik közeli kocsmába, látva, hogy Jessie és Rachel összeölelkeznek. Tudta, hogy Jessie-nek most
arra lesz szüksége, hogy egy kis ideig magában lehessen.
Chase a vasútállomáson talált rá Jessie-re. - Elment? - kérdezte tétován.
Jessie nem nézett rá. - El. - És továbbra is a távolba futó, üres sínpárt bűvölte.
101
 - És mi ez a csalódott ábrázat? - kérdezte Chase habozva.
Jessie lassan ráemelte a tekintetét. - Nem volt hajlandó maradni miattad.
- Na, most álljunk meg egy percre, Jessie. Hogy a fenébe kerülök én itt a képbe?
- Szerinte nekem most kettesben kell lennem veled.
- Vagy úgy - vigyorodott el Chase. - Nos, ennek az ötletnek vannak előnyei.
- Nincsenek! - vágott vissza Jessie, mielőtt sarkon fordult, és elindult Blackstar felé.
Chase gyorsan utána eredt. - Hova mész?
- Haza.
- Nem mehetsz, Jessie. Túl késő van ahhoz, hogy lóháton megtedd ezt az utat.
- Tudok lovagolni holdfényben is.
- Halálra fagysz - mondta Chase.
- Olyan gyorsan vágtatok majd, hogy nem is fogom érezni a hideget.
Chase megragadta Jessie vállát. - Mi ez a nagy sietség? Éjjel még sosem lovagoltál haza.
- Ismerős környezetet akarok. A saját ágyamban, a saját szobámban, a saját holmijaim közt akarok
aludni. - Lerázta magáról Chase kezét, és dühös volt, amiért ennyit is elmondott neki. Szomorú volt,
úgy érezte, mintha ismét elvesztette volna az anyját. - Nem kérlek rá, hogy velem gyere, ha félsz.
Te nyugodtan hazajöhetsz holnap Jebbel.
Meg sem várta, hogy Chase válaszoljon, már fel is ült a lovára, és anélkül, hogy akár csak egy
pillantást is vetett volna hátra, ellovagolt.

40. fejezet

Jessie nem is tudta, miért figyelt fel arra a három lovasra. Túl messze voltak ahhoz, hogy lovaikat
meghallhatta volna, de mégis megérezte jelenlétüket. Aztán meg is látta őket. Végigfutott a hátán a
hideg, ahogy rádöbbent, hogy milyen közel jár az otthonához, és hogy az a három lovas a farm felől
vágtat el.
Jessie-t elsősorban az a tény nyugtalanította, hogy nem a város felé vezető főcsapáson haladnak,
mintha nem akarnának bárkibe is belebotlani. Nem töprengett sokat, hanem nyomban letért
Blackstarral az útról, és a nyomukba eredt. Azon sem tűnődött, vajon Chase nem téveszti-e őt szem
elől. Chase ugyan jócskán lemaradva, de csaknem egész úton követte. Jessie tudta, hogy a
nyomában van, de nem törődött vele. Ez Jessica Blair ügye, és ő nem tart számot holmi kotnyeles
férj segítségére.
Izgatottsága átragadt Blackstarra, így aztán rohamosan csökkent a távolság közte és a három lovas
közt. Meghallották őt. Az első lövés elsüvített a füle mellett, mire nyomban előkapta fegyverét.
Még mindig dühödten vágtatva, két lövéssel viszonozta a tüzet, miközben a másik kezéből
kicsúszott Blackstar kantárja, és iszonyatosan kellett küszködnie, hogy újból megmarkolhassa. A
férfiak leadtak rá még egy lövést, de akkor már az életüket próbálták menteni, és meglehetősen
pontatlanul céloztak.
Jessie könyörtelenül üldözte őket tovább. Látta, hogy kik. A hold elég fényesen ragyogott. Jessie
iszonyú dühös volt: addig meg sem áll, míg nem látja mindhármat holtan a porban a lába előtt. Hála
Istennek, mielőtt lóra szállt, átöltözött, így nála volt a fegyvere. De ott termett mögötte egy másik
ló, Chase gyors mozdulattal elkapta Blackstar kantárját.
- Megőrültél? - kiáltott rá Jessie. - Elmenekülnek!
- Nem szeretném, ha a feleségem kitörné a nyakát - mondta Chase, miközben megállította
Blackstart. - Te is tudod, hogy nem vágtázhatsz ilyen terepen éjszaka. Legalább gondolj a lovadra,
ha már magadra nem gondolsz.
Chase-nek igaza van. Egy gödör ugyanúgy megölheti az embert, mint a golyó, kitörhet a ló lába.
Ám ettől Jessie dühe még nem csillapult. Csak figyelte, ahogy a három lovas egyre távolodik.
102
 - A fene essen beléd! Most már túl késő! - üvöltött rá Chase-re.
- Mondd el, Jessie, hogy mi történt.
- Rám lőttek. Én meg visszalőttem. - És?
Jessie vállat vont. - Valószínűleg eltaláltam azt, akire céloztam. - Jessie, kik...?
- Bowdre bérencei. Láttam, hogy a farm felől jönnek. Mire elég közel kerültem hozzájuk, hogy
felismerjem őket, lőni kezdtek rám.
- Clee és Charlie? És a harmadik Bowdre volt?
- Bárcsak Bowdre lett volna, de Blue Parker volt az! Az a semmirekellő nyomorult!
- Biztos vagy benne?
- Egyenesen rám nézett, mielőtt megsarkantyúzta volna a lovát. Túl rég ismerem ahhoz, hogy
bárkivel is összetévesszem.
- Tehát Parker valóban közéjük állt - mondta elgondolkodva Chase. - Nyilván jó sok pénzt ígértek
neki.
- Szerintem inkább bosszúról van szó. Erőteljesen érdeklődött irántam, és feleségül akart venni -
magyarázta Jessie. - Amikor idejöttél, úgy gondolta, miattad kerülöm őt. Nem tudta, hogy mindkét
alkalommal, amikor elhagytam a farmot, északra mentem. Aztán amikor egyik nap összefutottam
vele, azzal vádolt, hogy elhagytam őt érted. Mondtam neki, hogy ez nem igaz, de nem hitt nekem.
Pont, mint az apám, ha úgy érzi, vétettek ellene, mindenképpen meg kell torolnia.
- Szerinted mit akartak? - kérdezte Chase. Jessie-nek elakadt a lélegzete. Dühe a félelem fölé
kerekedett.
- Induljunk a farmra! - kiáltotta, Blackstarral fordulva. - Bele se merek gondolni, mit műveltek!
Baldyval az úton futottak össze. Elébük indult a városba. Mire mondandója végére ért, Jessie
szinte élőhalott volt. Azt gondolta, ha egybetereli a csordát, mindent megold, de jaj, csak még
könnyebb volt halomra lőni. A fele marha odaveszett, vagy a táborhely körül döglődik. Ramsey
még mindig eszméletlen attól az ütéstől, amit a fejére mértek, a többi állatot pedig egyenesen a
mérgezett itató felé hajtották. Baldy épp idejében ért vissza a táborba ahhoz, hogy még lássa, amint
a három férfi ellovagol, és felmérje a kárt. Egész életében marhákkal foglalkozott, és most
kicsordultak a könnyei, ahogy beszámolt az iszonyatos pusztításról.
Alighogy Baldy befejezte mondandóját, Jessie meglátta a narancsszínű fényt a völgyet óvó domb
mögött. Egy másodperccel később Chase is észrevette. Jessie felhördült. Megsarkantyúzta
Blackstart, és Chase rémülten követte.
Jessie csupán az emelkedő tetejéig lovagolt, s onnan lenézett a házra. A tűz fénye megvilágította
az arcát, s azon olyan mélységes szenvedés tükröződött, hogy Chase-nek majd megszakadt a szíve.
A farmon minden épület lángokban állt.

41. fejezet

Két hét telt el a tűz óta, két hét, amelyre Jessie nem tudott visszaemlékezni. Most Chicagóban volt,
anyja házában. Nem emlékezett az útra, nem emlékezett rá, hogyan került ide, egyáltalán semmire
sem emlékezett.
De az alvajárásnak vége. Hirtelen megfordul, az anyjára néz, és a tekintete eleven, két hét óta
először.
- Hogy merészel elhagyni engem? Én nem vagyok holmi ócska poggyász, amit kidob az ember,
aztán megfeledkezik róla!
- Jessica, nem figyeltél - mondta Rachel nyugodtan.
Jessie továbbra is le s föl járkált anyja szobájának vastag szőnyegein. - De figyeltem.
Megdöbbentem ma reggel, amikor felocsúdtam, és belém hasított, amit tegnap mondtál. Tegnap
volt, ugye? - Meg sem várta anyja válaszát. - Hát ezt nem tűröm. Nem lökhet ide csak úgy. Most
103
már neki kell gondoskodnia rólam, nem neked.
- Először is, Jessica, Chase nem lökött ide. Már egy hete itt voltatok, és ő éjjel-nappal melletted
volt. Másodszor, nem hagyott el téged. Biztosra veszem, hogy visszatér, még mielőtt a baba
megszületik.
- Én nem hiszem. Nem fog visszajönni. Megtalálja az apját, és úgy dönt, hogy Spanyolországban
marad. Miért is jönne vissza? Nem is akart feleségül venni engem. Csak azért tette, hogy ne legyen
törvénytelen a gyerek.
- Volt más oka is annak, Jessica, és ezt te is tudod.
- Akkor miért nincs itt? Hogy hagyhatott itt engem ilyen állapotban?
- Még csak tudomást sem vettél róla, drágám - magyarázta Rachel szelíden. - Egész idő alatt csak
nekem válaszoltál, csak az én hangomra reagáltál. Nem vettél tudomást semmiről. És nem lehetett
tudni, vajon menynyi ideig maradsz ilyen állapotban. Fásultságod akár hónapokig is eltarthatott
volna, de veszélyben nem voltál, így aztán, mivel Chase amúgy sem tehetett érted semmit, úgy
gondolta, az lesz a legjobb, ha most túlesik ezen a spanyolországi úton. És lám, ha nem megy el,
akkor te valószínűleg továbbra is begubózol. Amikor meghallottad, hogy elment, ez a hír volt az,
ami kizökkentett ebből az állapotból.
- Ez mellékes - mondta Jessie konokul. - A lényeg az, hogy elment, és itt hagyott engem, hogy te
gondoskodj rólam. Most, hogy már nincs semmim, semmim sem maradt. - Egy pillanatra fásultan
elhallgatott, aztán a szeme ismét felvillant. - Ezért hagyott el engem! Azért, mert most már
nincstelen vagyok! Ezt nem viszi el szárazon!
- Komolyan, Jessica, ez már esztelenség. Chase nem a pénzedért vett el téged. És az biztos, hogy
számomra nem vagy teher. Őszintén szólva boldog vagyok, hogy a terhességed alatt melletted
lehetek. így segíthetek neked. Megtagadnád tőlem ezt a lehetőséget, hogy egy kicsit babusgassalak?
- Nekem nincs szükségem babusgatásra, anya - mosolygott Jessie. - De jó, hogy most már ilyen
hamar anyámnak tudlak ismét nevezni, nem úgy, mint... - Nem akart ebbe belemenni. - Értsd meg,
nem arról van szó, hogy nem szeretnék itt maradni veled. Semmit sem szeretnék jobban.
Egyszerűen csak nem lehet, hogy neked kelljen eltartanod engem. Chase nem fog visszajönni.
- Ezt te nem tudhatod - makacskodott Rachel.
- De igen. Tudod, amikor összeházasodtunk, világosan az értésére adtam, hogy nem fogok együtt
élni vele. Akkor még ott volt nekem a farm. Úgy éreztem... nem akartam... ő egy szoknyavadász,
anya - fakadt ki Jessie. - Tisztában voltam vele, hogy egy ilyennel nem tudnék együtt élni. Ha más
nőkkel kezd, ne a szemem láttára tegye, nem akarok tudni róla.
- Értem - mondta Rachel csöndesen.
- Valóban? - kérdezte reménytelten Jessie. - Akkor azt is megérted, hogy miért kell utána
mennem.
- Várj egy kicsit, Jessica. - Rachel megrémült. - Utána akarsz menni?
- Muszáj - mondta Jessie határozottan. - Jól tudja, hogy számomra minden megváltozott azóta,
hogy azt mondtam neki, nyugodtan élheti a saját életét. Tudja, hogy nem tudom eltartani magamat,
legalábbis egyelőre. Ha erővel kényszeríthetett arra, hogy hozzámenjek, akkor a fenébe is, most,
hogy szükségem van rá, hát gondoskodjon rólam.
- Ez az egyetlen oka annak, hogy utána akarsz menni, Jessica? - kérdezte halkan Rachel.
- Hát persze - jelentette ki Jessie. - Mi más okom lehetne rá?
- Az, hogy szereted.
Hogy szereted. E két szó kísértette Jessie-t a vonaton, útban New York felé, majd azokon a
rémisztő éjszakákon, amikor a hajó apró kabinjában kucorgott, s végül azon a mindennél
félelmetesebb úton, amikor egyedül kelt át Spanyolországon, idegen, ismeretlen vidéken. Ez a két
szó nem nyújtott vigaszt neki. E két szó csupán még jobban kétségbe ejtette. Nem szerethet egy
olyan embert, mint Chase Summers, akiben nem bízhat, aki a szerelem érzését hírből sem ismeri.
Nem, ez nem lehet.
Erre gondolni sem fog. E két szót, más gondolatokkal űzte el magától, midőn visszaemlékezett
104
arra, hogy anyja végül hogyan egyezett bele az utazásba, és ragaszkodott hozzá, hogy az út minden
költségét ő fizesse. Majd eszébe jutott az az őrület is, ahogy megpróbálták becsomagolni azt a sok
ruhát, amit Rachel csináltatott a számára, majd a könnyes búcsúra meg arra a szigorú intésre, hogy
nyomban visszatér, ha Chase-t már nem találja New Yorkban. Chase azonban épp aznap reggel
hajózott el, amikor Jessie megérkezett; ő mégsem tért vissza anyjához. Félve, de eltökélten jegyet
váltott a következő hajóra.
Se a sok könyv, amit olvasott, se az a sok történet, amit hallott róla, nem készítette őt fel arra,
hogy az óceán s az utazás rajta mily félelmetes. Ha épp nem vette eszét a rettegés, akkor unatkozott.
Számtalan végtelennek tűnő, magányos órát töltött azzal, hogy a tűz utáni két hétről megmaradt,
elmosódott emlékein tűnődött.
Halványan felrémlett előtte egy ismeretlen szoba és Chase, ahogy odahozza elé Kate-et. Mintha
csak álmodta volna, hogy Kate a bocsánatáért könyörög, amiért sosem mondta el Thomasnak, hogy
Will Phengle-t akkor vele látta, majd bevallotta, hogy mindvégig szerette Thomast, és hogy amikor
Rachel elment, egy éven át a szeretője volt, de aztán Thomas eldobta őt egy másikért, merthogy
nem tudta megadni neki az áhított fiút. Kate még ezután is szerette Thomast. Azért hallgatott
Rachelről, mert rettegett, hogy mit tenne vele Thomas, ha megtudná az igazat. Ez volt az egyik
mentség. Végül azonban elismerte, hogy azért nem vallotta meg a dolgot, mert attól félt, Thomas
esetleg visszahozná Rachelt.
Jessie nem tudta, hogy ő mit mondott erre Kate-nek, ha egyáltalán mondott bármit is. Még abban
sem volt biztos, hogy vajon nem álmodta-e az egészet. Ez az egyik, amit sok más mellett meg kell
majd kérdeznie Chase-től. Aztán mondott neki Chase valamit Jebről meg arról, hogy Rachel
kifizette helyette a tartozását a banknak, és beszélt valamiféle intézkedésekről a seriffel. De egyik
sem volt világos, mindez csak homályos sejtelem.
Amikor megérkezett Cádizba, és ismét szilárd talajt érzett a lába alatt, kezdett ismét a régi lenni.
Nem volt nehéz kiderítenie, hogy Chase hajója nincs a kikötőben. Azt is hamar megtudta, hogy él
egy Carlos Silvela nevű gazdag ember Ronda közelében. Jessie könnyedén hozzájuthatott bármiféle
információhoz, mivel a spanyolok már-már erőszakosan vendégszeretők, és mindig készek
megtenni bármit, csak hogy segíthessenek az idegennek. Ennek nagyon örült, mert minél többet
látott Spanyolországból, annál idegenebbnek érezte magát. A most benépesülő Wyoming nem
készítette fel őt egy olyan országra, ahol elevenen él a történelem. Állítólag Cádiz Nyugat-Európa
legrégibb folyamatosan lakott települése. Jessie ámulata talán még nagyobb volt, amikor először
pillantotta meg a pálmafákat.
Miután eltöltött egy napot ebben a déli kikötőben, Jessie komoly dilemmával szembesült. Nem
várhat ölbe tett kézzel Chase-re, hisz a hajója bárhol kiköthet ezen a forgalmas tengerparton, s
egyáltalán nem biztos, hogy épp Cádizba jön.
Valójában nem is volt választása. Sokkal nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy Chase eljut
Rondába, s ott megtalálja a Silvela-családot, úgyhogy Jessie megtette a szükséges előkészületeket
az útra. Ámulattal töltötte őt el ez a pompás ország, váraival, ősi templomaival és káprázatos
tájaival. A kanyargós út hepehupás volt, a kocsi pedig, amelyet bérelt, öreg és rozoga, Jessie-t
mégis örömteli izgalommal töltötte el az utazás.
Még akkor is azon tűnődött, hogy mit is mondjon a családnak, amikor három nap múlva,
sötétedéskor megérkezett a Ronda melletti Silvela-birtokon álló hatalmas, fehér épülethez. Ha
Chase még nem ért ide, vajon hogy fog kimagyarázkodni nála? A szolgáló, aki ajtót nyitott,
udvarias volt, de egy cseppet sem segítőkész. Jessie legnagyobb megkönnyebbülésére egy
fiatalember jött az ajtóhoz, aki a szolgálót elküldte. A közepes magasságú, rövid szőke hajú férfi
aranybarna szeme olyan érzéki volt, hogy amint nyilvánvaló érdeklődéssel végignézett Jessie-n, an-
nak egy pillanatra elállt a lélegzete.
- Miben lehetek a szolgálatára, senorita?
- Senora Jessica Summers vagyok, és igen, a segítségét szeretném kérni. Cádizból jövök,
helyesebben Amerikából, hogy megkeressem Carlos Silvelát.
105
 A férfi aranybarna szeme határozottan kíváncsivá vált.
- Ön Amerikából jön, és nagyon jól beszél spanyolul, ám a bőre annyira világos...
- Nem vagyok spanyol - jött rá Jessie a zavar okára, és nyomban el is magyarázta -, a nyelvvel
tanulmányaim során ismerkedtem meg. Az anyanyelvem angol.
- Vagy úgy.
- Ami senor Silvelát illeti? - kérdezte, miközben azon tűnődött, vajon meddig kell még az ajtóban
ácsorognia.
- Bocsásson meg - mondta a férfi. - Mit gondolhat rólam, hogy csak hagyom itt így ácsorogni?
- Semmi baj - mondta Jessie udvariasan.
- Ön éppoly kegyes, mint amilyen szép, senora. Mindazonáltal Carlos bácsikám nem fogadhat
látogatókat. Tudja, beteg, és az állapota nem túl jó.
- De ugye nem haldoklik? - Jessie tudta, hogy ez durva volt, de vajon mit érez majd Chase, ha
végül nem sikerül találkoznia vele?
A férfi a hatalmas előcsarnokban tétovázott, miközben azon töprengett, vajon mit kezdjen Jessie-
vel. - Milyen kár, hogy éppen most jött, és hogy ilyen hosszú utat tett meg. Talán én is segíthetek
önnek. A bácsikám... nem fogadhat senkit.
Jessie agya zakatolt. Most mit tegyen? Ha nem találkozhat vele, akkor hogyan tudhatná meg, hogy
jó helyen jár-e, hogy valóban ezt az embert keresi-e?
- Kalifornia! - bukott ki Jessie-ből. - Nem tudja, hogy vajon a nagybátyja járt-e ott sok-sok évvel
ezelőtt?
- Azt hiszem, igen, mielőtt a család eladta volna ottani birtokait. De az nagyon régen volt, úgy
huszonnégy évvel ezelőtt. Ön nem tűnik elég idősnek ahhoz, hogy...
- Nem, senor Silvela, ezzel nem azt akartam mondani, hogy én ismertem az ön nagybátyját.
- Ó, úgy tűnik, a modorom ismét kívánnivalót hagy maga után, senora. Még be sem mutatkoztam.
Rodrigo Suárez vagyok. Carlos bácsikámnak csak lánytestvérei voltak, közülük az egyik az
édesanyám. Ő az utolsó Silvela.
- Nincsenek... nincsenek gyermekei?
Úgy tűnt, a férfit nem zavarja ez a személyes kérdés.
- Volt egy lánya, de még csecsemőkorában meghalt. A feleségének nem lehetett több gyermeke.
De nem vált el tőle, és még csak meg sem nősült újra a halála után.
- Nyilván nagyon szerethette a feleségét.
Rodrigo elmosolyodott. - Ki a megmondhatója? Nagybátyám inkább közömbösnek tűnt, mint
rajongón oda-adónak. De hát sokkal romantikusabb azt hinni, hogy szerette őt, igen.
A férfi mosolya még szívélyesebb lett. Jessie-nek az volt a benyomása, hogy romantikus alkat,
olyan férfi, aki a szerelembe szerelmes. Meg igazi sarmőr. De Jessie zavarba jött, amiért ilyen
bizalmas témát érintett, és ezért szemmel láthatóan elbizonytalanodott. Lesütötte a szemét.
- Rodrigo, egész este várakoztatni akarsz? - Mindketten megfordultak, mikor felbukkant a fiatal
nő az egyik előcsarnokba nyíló szoba ajtajában. - Félbemaradt a játszma. Ki ez?
- Nem tudom egészen pontosan, Nita - felelte Rodrigo mosolyogva. - Amerikából jött, és úgy véli,
dolga van Carlos bácsival.
Jessie tartózkodással fogadta a komor öltözetű Nitát, aki összehúzta sötétbarna szemét, úgy mérte
végig. Nem volt sokkal idősebb Jessie-nél, és hihetetlenül szép volt még gyászruhában is.
Mézszőke haját szigorú kontyba fogta össze a tarkóján. ívelt járomcsontja, arcvonásai
arisztokratikusak. Igazán gyönyörű. És rendkívül gőgös.
- Amerikai barát? Rokon? - kérdezte Nita gúnyosan. - Talán egy törvénytelen lány, aki abban
reménykedik, hogy részt követelhet az örökségemből?
Jessie-t elfutotta a méreg. - Nem, egy törvénytelen fiú felesége vagyok - mondta fagyosan. Nos,
kész, kibökte.
Nita hamuszürkére sápadt. - Ön hazudik, senora - sziszegte Nita. - Carlos bácsinak nincs fia. Hol
ez a fiú? És maga miért van itt? Majd én megmondom. Mert maga szélhámos. Abban reménykedik,
106
elhitetheti egy beteg emberrel, hogy van egy fia. Abban reménykedik, hogy sikerül becsapnia.
- Én nem... - kezdte Jessie, de Nita közbevágott:
- Azonnal dobd ki, Rodrigo!
- Nita, kérlek - lépett közbe Rodrigo. - Ha igaz, amit mond...
- Pontosan - vágott a szavába kedvesen Jessie. - Gondolom, nem szeretné, ha a nagybátyja
tudomására jutna, mennyire nem volt vendégszerető a menyével, különös tekintettel arra, hogy
történetesen az első unokáját várom. Ugye nem szeretné? Hát persze hogy nem. Úgyhogy mi lenne,
ha előresietne, Nita, és gondoskodna nekem egy szobáról?
- Vaya Ud al Paseo! - sziszegte Nita. Aztán kimért léptekkel, méltóságteljesen végigvonult az
előcsarnokon.
- Nos, nem áll szándékomban oda menni. - Jessie rámosolygott a kínosan zavart Rodrigóra.
A férfi mosolya egészen lefegyverezte, annyira emlékeztette őt Chase mosolyára.
- Ó, senor, így hát tudja, és nem küldi majd el őt, a férjemet, akit Chase Summersnek hívnak.
Most már napokon belül meg kell érkeznie.

42. fejezet

Az időjárás január közepén rendkívül kellemes volt. Nem így a Silvela-ház légköre. Jessie három
napon át próbálkozott, hogy bejusson Don Carloshoz, akit sosem hagytak magára, és valahányszor
Jessie megpróbált belépni a szobájába, nyomban útját állták.
Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy az az ember bármikor meghalhat. Vajon nem akarná-e
tudni, hogy van egy fia? Vajon nem szerezne ez neki egy kis örömet? Chase sosem bocsátaná meg
neki, ha Don Carlos anélkül halna meg, hogy tudná, van egy fia, amikor ő itt volt, itt, ebben a
házban. Nem lehet tudni, hogy Chase mikor ér ide, így nincs értelme várni rá, és addig halogatni,
hogy beszéljen Don Carlosszal.
Jessie elég hamar megtudott sok mindent Don Carlos családjáról. Emilia, a kis szobalány, akit
Rodrigo küldött, hogy ellássa őt, valóságos hírharang volt. Jessie megtudta, miért volt olyan dühös
Nita, amikor ő megérkezett, és bejelentette, hogy Don Carlosnak van egy fia. A lány szülei
nincstelenül haltak meg, Don Carlos tartja el, ő gondoskodik róla. Már két éve él nagybátyja
házában, és nem hajlandó férjhez menni, hogy ápolhassa őt. Ez igazán nemes dolog lenne, ha nem
olyan nyilvánvalóak az indítékai.
Rodrigo viszont azért van itt, mert őszintén aggódik nagybátyjáért. Ő maga gazdag, édesanyja
sokkal okosabban ment férjhez, mint a testvére. Igazi társasági dáma, aki épp Európában utazgat.
Fivére állapotának híre még nem jutott el hozzá.
Aggasztó volt a hír, hogy Don Carlos egészsége már több éve megromlott. Mindig tevékeny
ember volt, de egy csúnya tüdőgyulladás annyira legyöngítette, hogy ágynak dőlt. Ez aztán újabb
betegségekhez vezetett.
Amikor harmadik estéjét töltötte ebben a különös házban, Jessie kivárta, míg Nita elhagyja Don
Carlos szobáját, és a helyét Rodrigo veszi át. Elhagyta saját tágas szobáját, és lábujjhegyen ment
végig a folyosón. Fiatal még az idő. Soká lesz még tíz óra, itt pedig ilyen lehetetlen időpontban
szolgálják fel a vacsorát. Még nem sikerült hozzászoknia e szokatlan napirendhez, aminek az oka a
háromórás délutáni siesta, amit az egész országban betartanak.
Don Carlos szobájából egy hang sem hallatszott. Az öreg valószínűleg aludt, Rodrigo pedig ott ült
az ágya mellett. Legutóbb, amikor megpróbált bejutni, egy szolgáló, egy vén banya volt ott, és
Jessie-nek nem sikerült se be-, se szóhoz jutnia, mert a csoroszlya csak pisszegett, és csendre
intette.
Csak abban reménykedhetett, hogy Rodrigo egyedül van. Rodrigóval tud bánni. Erre már az első
nap rájött.
107
 Az ajtó halkan kinyílt, és Jessie már ott állt a hatalmas, mennyezetes ágy végénél, még mielőtt
Rodrigo, aki az ablakon át az udvart nézte, megfordult és észrevehette volna. Az ágy finom,
pókhálószerű kelmével volt lefüggönyözve, de a szobában csak egyetlen lámpa pislákolt, így aztán
képtelenség volt a függönyök mögé látni.
- Miért tartják ennyire elzártan? Tán valami fertőző betegsége van?
- Dehogy - suttogta Rodrigo, miközben elindult felé. - Az orvosa teljes nyugalmat rendelt, és mi
követjük az utasításait.
- De ennek az embernek levegőre és fényre volna szüksége. Nem lenne szabad ennyire elzárni,
burokban tartani.
- A magam részéről egyetértek, de én nem vagyok orvos, úgyhogy nem tudom, mi a legjobb a
nagybátyámnak.
- Józanész kérdése, de mindegy - mondta Jessie ingerülten. Utálta betolakodónak érezni magát,
pedig éppenséggel az volt, betolakodó.
- El kell mennie, Jessica - mondta Rodrigo szelíden, de határozottan.
Jessie összevonta a szemöldökét. - Még nem szóltak neki rólam, ugye? Ez is az orvos ötlete volt,
vagy talán Nitáé?
- Ön most igazságtalan. Hát nem érti, hogy kár felzaklatni olyasvalamivel, ami esetleg nem is
igaz?
- A nagybátyja tudná az igazságot.
- És arra nem gondol, hogy a váratlan megrázkódtatás meg is ölheti? - kérdezte Rodrigo.
- Sajnálom - adta meg magát Jessie -, de azt hiszem, érdemes lenne kockáztatni.
- Rodrigo, ki van itt veled?
Jessie összerezzent a halk hangra. Rodrigo némán, a szeme villanásával figyelmeztette őt.
- Nincs itt senki, bácsikám. - Rodrigo most már nem suttogott.
- Hát hazudsz nekem, fiam? - pirongatta a hang. - A szemem még jó. Kilátok ebből a
mauzóleumból még akkor is, ha te nem látsz be ide.
- Én csak a nyugalmadat akartam megóvni, bácsikám - mondta Rodrigo bűnbánóan. - Pihenned
kell.
- Túl sokat pihenek. Épp arra van szükségem, hogy elfoglaljam magam. Nos, ki ez?
Hosszú, keskeny ujjak vonták el a vékony függönyt, és Jessie felszisszent. - Ön még olyan fiatal!
- Már nem annyira, mint voltam, kedvesem.
- De én másnak képzeltem - csúszott ki Jessie száján anélkül, hogy végiggondolta volna, mit
mond. - Ősz haj, ráncok... jaj, a fenébe is, nem akartam...
Don Carlos kuncogott. - Hogy ön milyen elbűvölő, ifjú hölgy. Jöjjön közelebb, hogy láthassam,
valóban olyan csinos-e. A szemem ugyan még jó, de itt a fény siralmas.
Jessie az ágy mellé lépett, miközben ámulata egyre fokozódott. Eddig egyszer sem jutott az
eszébe, hogy a hasonlóság lesz az igazság bizonyítéka, pedig így volt. A férfi, aki ebben a hatalmas
ágyban feküdt, hátborzongatóan hasonlított Chase-re. Természetesen koros, de nem olyan vén, mint
Jessie hitte. Fel sem merült Jessie-ben, hogy annyira fiatalon ismerte meg Maryt. Mindössze
negyvenhat-negyvenhét éves lehet, szikár, sápadt és meglehetősen sovány, de mindenképpen korai
sírba szállnia. A haja éppoly fekete, mint Jessie-é, csupán a homlokánál csillan egyetlen ősz tincs. A
szeme sötét, és a tekintete csupa fürkész kíváncsiság. Miközben figyelmesen tanulmányozta Jessie-
t, ajkát szakasztott úgy csücsörítette, mint Chase szokta.
- Látom, a külsőm önt most még jobban meglepi, mint az előbb - mondta Don Carlos.
- Senor - mondta Jessie zavartan -, ez csak azért van, mert annyira hasonlít valakire, akit ismerek.
- Jessica - figyelmeztette Rodrigo.
- Ez az igazság, Rodrigo. - A férfi elértette a szavak kettős jelentését, és Jessie odabiccentett neki.
- De a beszélgetésünkről nem feledkeztem el.
- Netán rólam beszélgettek? - sóhajtott fel Don Carlos. - Meglehetősen csúf téma fiataloknak.
Maguknak vidám dolgokról kéne beszélniük, összejövetelekről és... az unokaöcsém még nem
108
beszélt önnek arról, hogy milyen ügyes matador?
- Ó nem, senor, még nem.
- Komolyan, Rodrigo? Pedig te általában a bátorságodról szóló történetekkel szoktad elbűvölni új
hölgyismerőseidet.
Jessie e feltételezés hallatán elvörösödött.
- Ön téved Rodrigót és engem illetően. Csak most ismertük meg egymást.
- Akkor nyilván Nita barátnője?
- Nem, én... a nevem Jessica Summers. És úton voltam...
Jessie nem tudta befejezni. Hogyan hazudhatna ennek az embernek?
- Úton volt? - ismételte meg szavait Don Carlos. -
Netán egy európai körúton? És most az én vendégem? De hát ez csodás. Örülök, hogy házam
vendégszerető, még akkor is, ha jómagam nem vagyok olyan helyzetben, hogy öregbítsem a hírét.
És az otthona merrefelé található, senorita ?
- Senora, és az otthonom Amerikában van.
- Amerikában. Hát ez csodás. Gyakrabban kell meglátogatnia, hogy angolul beszélhessünk. Az én
angoltudásom már egy kicsit berozsdásodott, szeretném felfrissíteni.
- Örömmel, senor.
- Senor, senor hívjon Carlosnak. És hol ez a szerencsés ember, az ön férje?
- Nos, útközben, a körülmények szeszélye folytán elszakadtunk egymástól.
- És meg fogja önt itt találni?
- Ebben biztos vagyok, Don Carlos.
- Remek, remek. Amint megérkezett, hozza ide nekem, hogy megismerhessem. És nem akarok
hallani semmiféle ostobaságot, Rodrigo, hogy én túl beteg vagyok ahhoz, hogy látogatókat
fogadjak. Szükségem van egy kis serkentő izgalomra. Lám, e hölgy társasága is milyen jót tett
nekem.
Rodrigo elmosolyodott. - Ez csodás, bácsikám, de most már tényleg pihenned kéne.
- Te nem figyelsz rám, Rodrigo. Mi lenne, ha egy kicsit békén hagynál, és engednéd, hogy
beszélgessek a vendégemmel? Meséltél már neki amerikai útjaimról? Mi ketten sok mindenről
tudunk beszélni.
- Útjaidról, bácsikám? De hát te csak egyszer jártál Amerikában, amikor még nagyon fiatal voltál,
fiatalabb, mint én most.
- Badarság - jelentette ki Don Carlos. - Visszatértem oda tíz évvel ezelőtt. De persze te erről nem
tudhatsz. Ez Francisco temetése után történt, és akkor anyád téged nyomban elvitt Franciaországba.
- Áthajóztál Amerikába? De miért? - kérdezte Rodrigo.
- Hogy megkeressek valakit.
- De nem találta meg a hölgyet, ugye? - csúszott ki Jessie száján, mielőtt Rodrigo leállíthatta
volna.
- Nem. Az ön hazája túlságosan nagy, kedvesem - felelte szomorúan Don Carlos. Aztán furcsán
nézett Jessie-re.
Jessie látta a döbbent pillantást, és rájött, hogy elszólta magát. Arra gondolt, hogy Mary miatt
ment vissza, őt kereste, és ezért mondta azt, hogy „a hölgyet".
- Nekem... nekem most már valóban mennem kell, Don Carlos - mondta Jessie zavartan. - Sose
bocsátanám meg magamnak, ha túlságosan kimerítettem volna.
- Biztosíthatom, hogy nem merített ki - felelte a férfi szokatlanul csöndesen. - De ugye visszajön
még hozzám?
- Igen, természetesen.
- Akkor, gondolom, most el kell engednem.
Jessie megfogta Don Carlos kezét, aki ujjait az ajkához emelte. A férfi mindvégig oly áthatóan
nézett a szemébe, hogy Jessie úgy érezte, a veséjébe lát.
Amikor Jessie az ajtóhoz ért, Don Carlos egy pillanatra megállította. Angolul szólt hozzá, most
109
először, mivel tudta, hogy Rodrigo ezt a nyelvet nem érti, és szavai hallatán Jessie-nek elállt a
lélegzete.
- Még valamit, Jessica Summers. Az az ember, akire emlékeztetem, és akiről az én túlontúl
elővigyázatos unokaöcsém nem hagyta, hogy beszéljen, ki ő?
Jessie visszanézett rá. Reménykedést vélt kihallani a férfi hangjából. Hiszen ez lehetetlen. Nem
jöhetett rá abból a kevésből, amit elárult neki. De ha így áll a dolog, ennek az embernek joga van
tudni.
-A férjem, Don Carlos.
- Ó, Istenem - suttogta elcsukló hangon. - Köszönöm.

43. fejezet

A nap vakítóan sütött, és a kertből mennyei illatok áradtak be Jessie szobájának nyitott ablakán.
Jessie azonban nem igazán értékelte ezt a gyönyörű napot. Nyugtalanul töltötte az éjszakát, Don
Carlosról gondolkodott. Gyanította, hogy elérte, amit el akart érni, de nem lehetett biztos benne. Jaj,
hol marad Chase?
Mintha nem lett volna elég gondja, az előző éjjel még a baba is megmozdult, épp csak egy
aprócska rezdülés volt, de elég ahhoz, hogy Jessie eltűnődjön az elkövetkezendő néhány hónapon.
A fenébe Chase-zel, mikor ér már ide?
Chase hinni sem mert a szerencséjében. Egy ideig rosszul mentek a dolgok, miután olyan csúnya
viharba kerültek a tengeren, és az annyira elsodorta őket, hogy csaknem egy hét késéssel értek
Spanyolország partjaihoz. Malagában kötöttek ki, ahol Chase keresett egy tolmácsot, aki egyben az
idegenvezetője is volt. A legígéretesebb az volt, hogy útjának gondjai közepette a Carlos Silvela
név mindenütt ismerősen csengett. Chase könnyen becserkészte, és most íme, itt van.
Am megrémült, hogy szerencséje ismét elhagyta, mert az a gyönyörű szőke lány, aki ajtót nyitott,
úgy meredt rá, mintha két feje volna. A lány kinyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Már épp a
vezetőjét akarta hívni, amikor a hölgy végre megszólalt.
- Tehát igaz!
- Tessék? - mondta Chase. - Elnézést, de nem beszélek spanyolul.
- Dispense. Én beszélek angol, de nem túl jól. Ön jönni... hogy keresni...
- Carlos Silvelát - fejezte be helyette Chase. - A vezetőm biztosított róla, hogy ez az a hely. Itt
van?
- Lassabban, senor. Ez nekem van túl gyors.
- Bocsánat. Akit én keresek, az Carlos...
- Sí, sí - vágott a szavába. - Ezt tudom. A felesége mondja, hogy maga fog jönni. Nem hittem el
történetét.
- A feleségem? - ráncolta össze a homlokát Chase. - Én azt hiszem, hogy itt valami tévedés van...
hadd hívjam ide a vezetőmet.
- Maga nem Chase Summers?
Chase már elfordult, de most nyomban visszapördült. - Hát ezt meg honnan tudja?
- Úgy van, ahogy mondom, senor, a felesége itt van. -Az lehetetlen!
Jessie épp eleget várt, úgyhogy most előlépett rejtekhelyéről az előcsarnokban.
- Nem lehetetlen, Chase.
Nita Jessie-ről Chase-re nézett, miközben egyre jobban összezavarodott. - Látja, senor, a felesége.
Most pedig itt hagyom vele. Megérteni angolt, okozott fájó fejet nekem.
Jessie figyelte, ahogy Nita elhagyja az előcsarnokot. A spanyol nő arcának szép vonásai egészen
elkomorultak. Jessie azonban nem is gondolt többé Nitával, amint ismét Chase felé fordult, és azon
tűnődött, vajon miért álldogál ott olyan döbbent, megrökönyödött képpel.
110
 - Van valami ésszerű magyarázatod arra, hogy mit keresel itt, vagy fektesselek a térdemre, és
náspángoljalak el, amiért ilyen felelőtlen...
- Ne beszélj velem ilyen hangon, Chase Summers! Chase elindult felé, de Jessie elhátrált.
- Hogy merészelsz ekkora utat megtenni a te állapotodban? Hát nem gondolsz se magadra, se a
gyerekre? Mi van, ha valami baj történik? - Aztán hirtelen hangot váltott. - Történt valami? Jól
vagy?
- Valóban érdekel? - Jessie!
- Remekül vagyok.
- Mi a fenét keresel itt? Én otthagylak biztonságban az anyáddal...
- Talán fogalmazzunk pontosabban - füstölgött Jessie, aki védekezés helyett mindig is szívesebben
választotta a támadást. - Leraktál az anyámnál, majd elhagytál engem!
- Elhagytalak? Hát Rachel nem mondta, hogy visszatérek még mielőtt a gyerek megszületik?
- De igen - mondta Jessie mereven. - Én viszont nem hittem el, és még most sem hiszem. Nem
felejtettem el, hogy azt mondtam neked, járhatod a magad útját. A fenébe is, nemigen vesztegetted
az időt, elmentél az első adandó alkalommal, igaz?
- Jessie, én mindjárt kitekerem a nyakad!
- Én meg jól orrba csaplak - vágott vissza Jessie. - De kétlem, hogy ez bármit is megoldana.
Jó néhány másodpercig dühödten meredtek egymásra. Aztán Chase tekintete ellágyult, és
bársonyosan barna lett.
- Ó, istenem, annyira örülök, hogy itt vagy - mondta. - Nagyon hiányoztál nekem, Jessie.
A karjába szorította, és ajka Jessie ajkára forrt. Úgy csókolta, ahogyan az éhező falja az első falat
kenyeret. Csupán egy másodpercbe tellett, és Jessie már éppoly szenvedéllyel viszonozta csókját.
Csak csüngött rajta, és ujjai férje hátába mélyedtek. Mennyire hiányzott neki Chase csókjának íze
és ez az érzés, ahogy a karjába szorítja! Már majdnem elfelejtette, hogy milyen érzéseket tud kelteni
benne, és hogy ilyenkor minden elsüllyed, csakis őt akarja.
- Neked is hiányoztam, édesem.
A szavak valahonnan távolról, fojtottan hangzottak. Chase épp a nyakát harapdálta.
- Nekem nem hiányoztál - vágta rá gépiesen Jessie. Chase kiegyenesedett, és a szeme boldogságtól
csillogott.
- Ha vissza tudsz emlékezni, Jessie, legutóbb Cheyenne-ben szóltál hozzám. Már-már zokogtál,
amiért édesanyád nem volt hajlandó veled maradni. Ezért aztán úgy gondoltam, örülni fogsz, ha egy
kis időt vele tölthetsz. Ez volt a lehető legjobb pillanat arra, hogy életemnek ezt a részét rendezzem.
Te különben sem tudtál volna velem tartani. Vagy legalábbis nem lett volna szabad.
- Én nem vitatom az indítékaidat, Chase - mondta Jessie nyugodt hangon. - Még csak azt sem
mondom, hogy várhattál volna, amíg a baba megszületik. Úgy hagytál ott, hogy nem is szóltál
nekem. Meg se beszélted velem.
- Hogy tehettem volna, hisz nem voltál olyan állapotban. És nem lehetett előre tudni, vajon
meddig leszel még így a téged ért megrázkódtatás miatt. - Ekkor gyanakvón nézett rá. - Mikor tértél
magadhoz, amint én elmentem?
- Ami azt illeti, igen.
- Nagyon köszönöm - dörmögte Chase. - Gondolom, most az következik, hogy az én jelenlétem
volt az oka?
- Nem, a távozásod volt az, ami egyszeriben megszüntette - ismerte be Jessie.
- Tehát mégis hiányoztam neked! Nem örültél neki, hogy elmentem?
- Nos... nem - ismerte be ezt is Jessie.
- Akkor igazán sajnálom Rachelt. Nyilván pokoli időszakot állt ki, értve ezen a dühkitöréseidet. -
Chase gyászos komorsággal csóválta a fejét.
- Ne bosszants engem, Chase. Ezt én egyáltalán nem tartom olyan viccesnek. Nem volt jogod
otthagyni engem az anyámnál. Nem az ő kötelessége, hogy gondoskodjon rólam, hanem a tied. Te
akartál feleségül venni engem, úgyhogy most már a nyakadon lógok, s ezt kénytelen vagy elviselni.
111
 - Ezt komolyan gondolod, Jessie?
Chase ellágyuló hangja váratlanul érte Jessie-t. - Hát persze.
- Nos, ami engem illett, én ezért egy percig sem panaszkodom, édesem.
- Nem?
Chase széles vigyorral nézett rá. - Nekem kifejezetten tetszik ez a gondolat, hogy te a nyakamon
lógsz. Most pedig mi lenne, ha megmutatnád, hol a szobánk? Házassági fogadalmunkat eddigelé
nem sikerült megpecsételnünk.
Jessie elpirult.
- Végig a folyosón, a harmadik ajtó - mondta. - Most még nem mesélhetek neked az... Don
Carlosról, majd csak akkor, ha teljesen magunk leszünk.

44. fejezet

Jessie elkapta Chase egyik hajfürtjét, és az ujja köré tekerte, miközben csak úgy ragyogott az
elégedettségtől. Chase úgy feküdt rajta, olyan nyugodtan, mintha csak aludna. De nem aludt.
Jessie kuncogni kezdett, mert eszébe jutott az a jelenet a szekéren. - Én azt hittem, hogy te hason
sosem alszol.
- Nem is. - Chase nem mozdult. - Én most rajtad alszom és nem a hasamon.
- Tudom, hogy nem nehezedsz rám egészen. Nyugodtan engedd el magad...
- Én remekül vagyok - dünnyögte Chase.
- Ugyan már, most különben sem alhatsz. A siesta majd csak úgy egy óra múlva kezdődik. Előbb
még ott az ebéd, és meg kell ismerned az unokatestvéreidet, és...
Chase vigyorogva felnézett rá. - Ezzel azt akarod mondani, hogy még ma visszajöhetünk ide, és
ezért senki sem szól egy szót sem?
- Chase, szörnyű vagy!
- Tényleg? Egy örökkévalóság telt el, mióta utoljára láttalak.
- Mindössze...
- Egy örökkévalóság. - Megcsókolta Jessie-t, hogy elhallgattassa. Aztán felült, és a hangulata
teljesen megváltozott. Jessie tudta, majd belehal, hogy végre megkérdezze, ugyanakkor félt is
megtenni. Jessie úgy döntött, segít neki.
- És Don Carlosról nem is kérdezel?
Chase az istennek se nézett volna rá. Végtelenül hosszú idő telt el anélkül, hogy válaszolt volna.
Végül azt motyogta: - Semmi ok a sietségre.
- Én nem hiszem...
- Hagyjuk.
- De ha már idáig eljutottál!
Chase ránézett, majd elfordította a tekintetét. - Jessie, már húsz éve, hogy anyám először beszélt
nekem erről az emberről. Ez pokolian hosszú idő ahhoz, hogy az ember tűnődjön valakin. Hosszú
idő ahhoz, hogy... - Egy pillanatra elhallgatott. - Nevezz gyávának, de most inkább nem szeretnék
hallani róla.
Jessie nem hagyhatta, hogy megtorpanjon ennyi idő után.
- Chase - mondta Jessie gyöngéden. - Don Carlos már hosszú ideje beteg, és most... most
rosszabbodott az állapota. Még azt sem akarták megengedni nekem, hogy lássam, mert attól féltek,
hogy esetleg felizgatom.
- De életben van? Ebben biztos vagy, Jessie? - Chase keményen markolta a vállát.
- Igen, biztos. Hiába próbálták megakadályozni, én azért bejutottam hozzá.
- Haldoklik, Jessie?
- Nem tudom. - Sóhajtás. - Ki nem mondják, de úgy bánnak vele, mintha haldokolna. Nita pedig
112
már viseli a gyászruhát is. Egyébként az unokatestvéred, aki ajtót nyitott neked.
- Nem érdekes. Mondd.
- Nos, én nem úgy láttam, mintha haldokolna. A hangja erős. Ő maga élénk, eleven. Egyszerűen
csak gyenge, és, nos, meglehet, hogy úgy érzi, nincs... nincs miért élnie.
- Bízd a dolgot egy nőre, és az egy ilyen diagnózissal áll elő - mondta Chase mogorván.
- Nos, ez azért lehetséges. Mindenesetre én beszélni akartam neki rólad, de Rodrigo...
- Rodrigo?
- Don Carlosnak két lánytestvére volt. Nita anyja már meghalt. Rodrigo a másik lány gyereke. Ő
még él, és most úton van. Mindenesetre tegnap este Rodrigo volt
Don Carlos mellett. Megértette velem, hogy egy ilyen megrendítő hír talán többet árt, mint
használ Don Carlosnak.
- Olyan sok gyermeke van, hogy ha tudomást szerez egy újabbról, az már elviselhetetlen terhet
jelent a számára?
- Chase, neki nincs gyermeke. Ezért kellett ennyire eltökéltnek lennem. Arra gondoltam, ha
megtudja, hogy te létezel, az örömet szerez neki. De nem mondhattam el neki, hátha a hír annyira
megrendíti, hogy még rosszabb állapotba kerül.
- Tehát nem tudja? És most azt mondod nekem, hogy hiába tettem meg ezt a nagy utat, merthogy
még csak megkísérelnem se szabad, hogy találkozzam vele?
Jessie várt egy másodpercet, majd bejelentette: - Ha meglát téged, nyomban megérti. Mit
gondolsz, miért volt Nita annyira meglepve, amikor meglátott téged? Chase, te kiköpött mása vagy.
Jessie figyelte a férje arcát, ahogy az lassan feldolgozza, amit hallott. Ha szakasztott olyan, mint
Don Carlos, akkor Don Carlos valóban az apja. Chase csak állt mozdulatlanul, és a semmibe
meredt. - Tehát elég egyetlen pillantást vetnie rám, és a megrázkódtatásba egyből belehal, igaz?
Jessie úgy gondolta, azzal nem árthat, ha beszél neki kissé különös elképzeléséről.
- Ami azt illeti - kezdte tétován -, úgy értem, nos... nem lehetek biztos benne...
-A fenébe is, mikor kezdődött ez a probléma nálad, hogy nem tudod kifejezni magad? Azelőtt
ezzel semmi gondod nem volt.
- Ne rajtam töltsd ki a dühödet, Chase Summers! Ha nem akarod hallani a mondandómat, akkor
nem is mondok többet.
Chase ismét leült az ágyra. - Ne haragudj, Jessie. Meg kell értened, hogy...
- Megértem - szakította félbe Jessie. - És amit mondani akartam neked, nem egyéb, mint hogy
édesapád talán magától is rájött arra, amit én nem mertem megmondani neki. Persze azt ne feledd,
hogy ezt biztosan nem tudhatom.
- Hogyhogy? - Chase arcára olyan kétségbeesett döbbenet ült ki, hogy Jessie-nek összeszorult a
szíve, ahogy ránézett.
- Nos, ámulatba ejtett a hasonlóságotok, és ő észrevette, mennyire meglepődtem. Bevallottam
neki, hogy emlékeztet valakire, akit ismerek. De - Jessie igyekezett mindent a lehető
legpontosabban felidézni - ez még nem minden. Amerikáról beszélgettünk, és ő megemlítette, hogy
tíz évvel ezelőtt visszatért, hogy megkeressen ott valakit. Nem tudom, miért, de azt feltételeztem,
hogy az édesanyádat kereste. Sőt azt is feltételeztem, hogy nem találta meg a hölgyet, és ezt meg is
mondtam neki. Amikor azt mondtam, hogy a „hölgyet", akkor rettentő furcsán nézett rám. És aztán,
amikor már épp távozni készültem, egyenesen megkérdezte tőlem, kire emlékeztetem őt. Úgy
gondoltam, azzal nem ártok, ha megmondom neki, hogy a férjemre, úgyhogy meg is mondtam. Azt
hiszem, akkor ő ezt megköszönte nekem, de persze könnyen előfordulhat, hogy félreértettem. Már a
szoba túloldalán voltam, úgyhogy alig hallottam a hangját.
- De akkor ugye lehetséges, hogy tudja, és ez nem ártott neki, egyáltalán nem rendítette meg!
- Igen.
Ezután egy darabig csönd volt, majd Chase azt mondta
- Menjünk. Menjünk, és látogassuk meg... az apámat.

113
 45. fejezet

Kár volt sietni. Don Carlos épp aludt. Alighogy betették a lábukat a szobájába, az őrködő öreg
szolga megállította őket. Chase-nek nem volt más választása, mint hogy vár még egy kicsit.
Ebédnél csatlakoztak fiatal vendéglátóikhoz. A bemutatkozás meglehetősen merev és feszült volt.
A két férfi ahelyett, hogy Jessie-vel tolmácsoltatott volna, inkább megkukult. Nita viszont, épp
ellenkezőleg, egy pillanatra sem hagyta békén Chase-t. Egész idő alatt ott nyüzsgött körülötte, és
amit tört angolsága nem fejezhetett ki, a szeme mondta el. Jessie felháborodott és undorodott.
Nem is törődött volna a dologgal, ha Chase ezt csak udvariasan eltűri, de úgy tetszett, élvezi, és
sütkérezik a szőke túláradó figyelmében. Az biztos, hogy Chase most úgy vélte, egy újabb
hódítással büszkélkedhet. És mindezt a felesége szeme előtt.
Még mielőtt felszolgálták volna a második fogást, Jessie valami mentséget dünnyögve otthagyta
az asztalt. Chase a lépcső alján érte utol, és vidor ábrázattal nézett rá.
- Már nem vagy éhes?
- Nekem ennyi elég volt!
Chase elvigyorodott. - Gondoltam, hogy az én kis bemutatóm nem fogja elkerülni a figyelmedet.
- Hazudsz! - sziszegte Jessie. - Ha most az várod tőlem, hogy elhiggyem, ezt az undorító műsort
az én kedvemért rendezted...
- De hát pontosan erről van szó. Ebédidő van, Jessie, és Don Carlosnak is enni adnak. Most már
biztosan ébren lesz.
- Hát persze. Ne mondd nekem, hogy nem élvezted, ahogy Nita körüludvarolt és olvadozott.
Semmit sem szeretne jobban, mint elcsábítani téged tőlem, merthogy tudja, ki vagy. Ő apád
vagyonára pályázik, és a te megjelenésed veszélybe sodorta az örökségét.
- Féltékeny vagy, édesem?
- Erre... erre a kis spanyol némberre? Ne áltasd magad. Egyszerűen csak undorított.
- Ugyan már, Jessie. Ő az unokatestvérem.
- Ez őt egy percig sem zavarta. De figyelmeztetlek, Chase...
- Tudom, tudom - vágott a szavába Chase ingerkedő mosollyal. - Ha csak ránézek más nőre, te egy
lövéssel elintézed testemnek egy bizonyos részét. Egy olyan részét, mely meglehetősen kedves
nekem. Igaz?
- Ne is izgasd magad, vedd csak félvállról a dolgot - mondta Jessie mereven. - De történetesen épp
ez az oka annak, amiért nem akartam hozzád menni. Nem lehet bízni a hűségedben.
- Ennél azért egy kicsit több bizalmat is kaphatnék, Jessie - mondta Chase immár komolyan. -
Azelőtt nem volt okom rá, hogy hűséges legyek. De feleségül vettelek. Döntöttem. És én
történetesen komolyan veszem ezt a házasságot, még akkor is, ha te nem. Nem az én ötletem volt,
hogy külön éljünk. Ez a te ötleted. Amint kijöttünk a templomból, én abban a pillanatban készen
álltam, hogy megállapodjak. Mit gondolsz, miért maradtam a farmon még azután is, hogy már elég
jól voltam ahhoz, hogy elmenjek? Én...
- Senora Summers, Don Carlos kéreti. Mindketten felnéztek. Az öreg szolga állt a lépcső tetején,
és szigorúan nézett le rájuk.
Don Carlos az ágyban ült, hátát párnahegyek támasztották. Tálca volt az ágya mellett. A szolga
nem sietett elvinni. A függönyöket félrehúzták, és Jessie örömmel látta, hogy a szoba fényárban
úszik. Annak is örült, hogy
Chase odakint vár a folyosón. Ha most Don Carlos minden előkészítés nélkül, hirtelen meglátná
Chase-t, lehet, hogy komolyan megrendítené.
Jessie az ágy végéhez lépett, de Don Carlos intett neki, hogy menjen közelebb. - Attól féltem,
hogy tegnap este túlzottan kifárasztottam - kezdte Jessie.
- Badarság. - A férfi mosolya eloszlatta Jessie aggályait. - Már hónapok óta nem éreztem magam
114
ilyen jól.
- Igazán örülök.
- A férje megérkezett.
- Tehát elmondták önnek?
- Nekem senki sem mondta el, kedvesem. De maga csak úgy ragyog.
Jessie zavarba jött. Jól összekaptak az imént Chase-zel, ettől pirult ki. De Don Carlosnak nemigen
mondhatja el.
- Nos, öö, örülök, hogy megint itt van velem - kerülte meg a dolgot Jessie.
- Nem kell szégyenkeznie előttem. Nagyon is rendjén való, hogy szereti a férjét. Ez így helyes.
Miféle ember? Gondolom, ezt nem kellett volna kérdeznem. Olyan...?
A mondatot nem fejezte be, és Jessie látta rajta, hogy mennyire izgatott.
- Tehát tudja? - kérdezte meg egyenesen Jessie.
- Sok-sok éven át kerestem a gyermekemet, Jessica. De hiába. Csak abban reménykedhettem,
hogy majd a gyerek rám talál. Könnyű volt kihallanom a szavaiból azt, amit hallani akartam.
Először azt hittem, maga az, míg nem mondta, hogy emlékeztetem valakire. Tudja, férfiágon a
családban erős a hasonlóság. Olyan vagyok, mint az apám meg a nagyapám, és ez így van már év-
századok óta. A szem és a haj színe változhat, de a Silvela-vonások erőteljesen megjelennek
minden generációban.
Jessie elmosolyodott. - Nos, akkor most megtalálta a fiát, és hamarosan nagyapa is lesz.
A férfi szeme elkerekedett, és Jessie keze után nyúlt.
- Köszönöm, kedvesem. Ön életet lehelt belém.
- Remek, merthogy meg kell gyógyulnia, Don Carlos. Én nem ismertem a nagyszüleimet, és
szeretném, ha a gyerekem ismerné. De most először is, Chase odakint vár.
- Úgy tűnik, egy életen át vártam, hogy találkozhassam vele. Kérem, hívja be hozzám.
Jessie-nek csak rá kellett mosolyognia Chase-re, és az már tudta is, hogy minden rendben. A lába
mégis ólomnehéz volt, amikor belépett a szobába. Félt. Nagyon hosszú utat tett meg idáig.
Ahogy a két férfi dermedten összenézett, Jessie úgy érezte, nincs itt semmi keresnivalója. - Azt
hiszem, jobb lesz, ha most magukra maradnak.
- Ne! - állította meg Don Carlos. - Kérem, maradjon, úgy könnyebb lesz mindkettőnknek.
Jessie hálát adott az égnek, hogy Don Carlos olyan remekül beszél angolul. Máskülönben milyen
nehézkes és kínos lenne ez az egész.
- Don Carlos, ő a férjem, Chase Summers. Chase...
- Erre semmi szükség, Jessie - vágott a szavába idegesen Chase.
Don Carlos egyenesen a tárgyra tért. - Az édesanyja beszélt magának rólam? - A hangja reszketett.
- Nem sokat - mondta fagyosan Chase.
Jessie legszívesebben bokán rúgta volna. Mi ütött belé? A fene majd megette, hogy
Spanyolországba jöjjön, és találkozhasson ezzel az emberrel, most meg ez a fagyos viselkedés.
Don Carlos nem tudta, hogyan folytassa. Gyűlöli őt ez a fiatalember?
- Úgy vélem, jó lenne, ha egyből túlesnénk a kérdéseken - javasolta Don Carlos szelíden. -
Nyilván sok mindent szeretne kérdezni tőlem, s nekem is jó néhány kérdésem van.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy valóban érdeklődik irántam?
- Chase! - szisszent fel Jessie.
Ezt a gúnyos hangot azonban Don Carlos elengedte a füle mellett. - Ez az ember, ez a Summers,
jó volt önhöz?
- Anyám asszonyneve valójában Ewing volt. Summers sosem létezett. Akkor ment hozzá
Ewinghoz, amikor én tízéves voltam. Özvegy Summersnének nevezte magát életem első tíz évében,
merthogy szégyenét el kellett rejtenie. Nem olyan asszony volt, aki túl jól viselte a szégyent.
- Nem, Mary Beckett nem is lehetett olyan - mondta Don Carlos szomorúan.
- Hát így hívták? - kiáltott fel Chase.
- Úgy érti, sosem mondta meg magának az igazi nevét?
115
 - Mindössze annyit mondott el nekem magáról, hogy New Yorkban élt. A múltjáról nem beszélt
soha. Csalódott volt, és nagyon keserű.
- Ahogy maga is, mint látom - mondta halkan Don Carlos. - Ezért nem is hibáztathatom. Magam
is tele voltam keserűséggel e sok év alatt, amióta a nagybátyám meghalt, és megtudtam mindazt,
amit eltitkolt előlem.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy anyám terhességéről nem is tudott? - kérdezte Chase, és
viselkedéséből világosan kitűnt, hogy ezt nem hiszi el.
- Fiam, ez még annál is rosszabb. Én tizenhét éven át azt hittem, hogy édesanyja csak szórakozott
velem, csak játszott az érzéseimmel. Én mit sem tudtam Francisco bácsikám mesterkedéseiről
egészen tíz évvel azelőttig, amikor is halálos ágyán meggyónta nekem minden vétkét, amit
elkövetett ellenem.
- Tudja, feltett szándékom volt, hogy feleségül veszem Mary Beckettet, de nem kértem meg, mert
úgy éreztem, kötelességem, hogy szándékomról előbb a nagybátyámat tájékoztassam. Ez így volt
helyes, mivel Amerikában ő volt a gyámom.
- És ő nem adta beleegyezését?
- Nem. Nem örült neki, de nem is tiltakozott. Am amit tett, s erről én mit sem tudtam, az volt,
hogy távol tartott engem Marytől. Egyfolytában megbízott valami munkával, ilyen-olyan feladattal
a haciendán, hogy ne tudjam felkeresni Maryt. Aztán amikor Mary jött el hozzám, azt mondta neki,
hogy nem tud elérni, és nekem sosem mondta el, hogy Mary ott járt. Azt hitte, ha egyszerűen csak
távol tart minket egymástól, elég lesz, hisz a fiatalok könnyen felejtenek.
- De aztán tudomást szerzett anyám állapotáról. Anyám mesélte nekem, hogy az apjával elmentek
hozzá, és az apja követelte, hogy maga vegye feleségül a lányát.
- Igen, ez igaz. Nagybátyámat ez a hír annyira meglepte és megrendítette, hogy válaszul azt
mondta nekik, ami legelőször az eszébe jutott, hogy én már visszatértem Spanyolországba, és hogy
a házasság egy americanával amúgy sem elfogadható, meg hogy engem már elígértek egy
másiknak, és azért tértem vissza Spanyolországba, hogy feleségül vegyem ezt a nem létező noviát.
- De ön azért biztosan megpróbálta felkeresni?
- Azt hittem, hogy csak hetek múlva hajóznak el. Tudja, mindez néhány nap alatt történt. Én egy
cseppet sem aggódtam azért, mert elvesztegettem néhány napot azzal, hogy a nagybátyámnak
segítettem. Úgy gondoltam, életem hátralevő részét amúgy is Maryvel töltöm. De valójában az apja
annyira dühös volt a nagybátyámra, hogy a beszélgetésüket követően, még aznap este elhajózott.
Amikor megtudtam, hogy a hajójuk már elment, arra készültem, hogy a következő hajóval Mary
után megyek New Yorkba.
- Akkor azonban a nagybátyám tetézte hazugságait azzal, hogy azt mondta nekem, látta Maryt egy
másik férfival, és miattam nyomban kérdőre is vonta. Mi több, még azt is kikotyogta, hogy én
feleségül akarom venni. Ekkor aztán ugyanazt a hazugságot mondta nekem, amit Mary apjának,
miszerint Mary a szemébe nevetett, és közölte, hogy sose menne hozzá egy külföldihez, meg aztán
már amúgy is menyasszony, és csak egy kis szórakozásra vágyott, mielőtt elkötelezné magát. A
hajó elment, és én elkövettem azt a hibát, hogy hittem a nagybátyámnak. Apám fivére volt, és én
mindig is közel álltam a szívéhez, mert neki nem volt gyereke. Álmomban sem gondoltam, hogy
valaha is hazudna nekem. Ez fel sem merült bennem. Úgy elcsüggedtem, elkeseredtem, hogy, nem
tudván mit kezdeni velem, hazaküldött. Amikor hazatértem, hagytam, hogy anyám összeházasítson
az első lánnyal, akit megfelelőnek talált. Egyszerűen semmi sem érdekelt.
- De az isten szerelmére, miért avatkozott ebbe bele a nagybátyja?
- Francisco bácsi gyámomként túl komolyan vette a feladatát. Úgy érezte, helyesen cselekszik, én
valóban túl fiatal voltam ahhoz, hogy egy ilyen fontos döntést meghozzak. Attól is félt, hogy anyám
nem helyeselné, írt is neki ez ügyben, hogy tanácsát kérje, de persze a dolgok ehhez túl gyorsan
történtek. Megrémült, amikor Mary terhességével szembesült. Hazugságokhoz folyamodott, mert
nem igazán tudta, hogy mit tegyen.
- Még védi őt? - kérdezte mérgesen Chase.
116
 - Nem - felelte Don Carlos. - Magam is elátkoztam, amikor mindezt elmondta, és hiába könyörgött
bocsánatért a halála előtt, képtelen voltam megbocsátani neki. De most már jobban megértem. És
megpróbálta jóvátenni a dolgot. Tudja, a legnagyobb bűne azt volt, hogy a házasságom nem adott
nekem gyermeket, élő gyermeket. Ő pedig tudta, hogy van gyerekem valahol Amerikában. Ezért
aztán teljes vagyonát a rendelkezésemre bocsátotta, hogy megkeressem azt a gyereket. Erre
költöttem csaknem a felét, de nem jártam sikerrel. Most, hogy maga rám talált, teljesülhet végső
akarata. Ami a vagyonából megmaradt, az magára száll. Az öné.
- Nem - vágta rá Chase gépiesen. - Itt süllyedjek el, ha akár csak egy ujjal is hozzányúlok a
pénzéhez.
- De el kell fogadnia - mondta Don Carlos. - Ezt a pénzt Mary Beckett gyerekére hagyta. Elég
szép summa maradt, és nekem is van mit törlesztenem.
- Nem! Én nem a pénzéért jöttem, a nagybátyja pénzéért meg végképp nem.
- Elég világosan beszéltél, Chase - szólt közbe Jessie, mert férje önfejűsége felbosszantotta. -
Mindazonáltal elfogadjuk a pénzt, Don Carlos.
- Szó se lehet róla!
- Én biztosan elfogadom. Én nem vagyok olyan csökönyös, hogy elhajítsam a pénzt.
- El tudlak tartani, Jessie.
- Igen, nos, ezt később is megbeszélhetjük - mondta gyorsan Jessie, már sajnálta, hogy egyáltalán
kinyitotta a száját. - Azt hiszem, én most inkább elmegyek, Chase, miután ilyen szépen megtörted a
jeget.
Jessie igyekezett minél előbb kijutni ebből a szobából. Már bánta gúnyos megjegyzését, de azon
tűnődött, vajon miért nem tud Chase egy kicsit kedvesebb, egy kicsit elnézőbb lenni. Aztán eszébe
jutott, hogy ő hogy bánt az anyjával. Visszament a szobájába, és idegesen járkált föl-alá.
Amikor kopogtattak az ajtón, Jessie összerezzent, de aztán felsóhajtott, amikor meglátta, hogy
csak Rodrigo.
- Azt hittem, a férjem.
- És nem nagyon szeretné látni?
- Hogyan...? Semmi különös, csak vitatkoztunk egy kicsit.
Rodrigo belépett a szobába. - Nem kell magyaráznia. Akaratlanul is hallottam magukat a lépcsőn.
- Ó. - Arról a vitáról már el is feledkezett.
- A szavakat nem értettem, de a hangnem félreérthetetlen volt.
Jessie elpirult. - Nita is hallotta?
- Nem, nem hiszem. De nem szabad azért szégyenkeznie, mert én tudom. Ennél boldogabb nem is
lehetnék.
Jessie keze után nyúlt, de Jessie a homlokát ráncolva elhátrált. - Boldogabb? Azt hiszem, itt
valami fordítási problémám van. És még azt hittem, hogy jól tudok spanyolul.
Rodrigo a fejét csóválta és rámosolygott. - Lehet, hogy érzéketlennek tart, de engem boldoggá tesz
a tudat, hogy nincs minden rendben maga és a férje között. Bárcsak hamarabb megvallottam volna
önnek érzéseimet. Akkor nem kellett volna mindezt magamba fojtanom az elmúlt néhány nap során.
- Rodrigo, tulajdonképpen miről beszél?
A férfi elmosolyodott. - Én tudtam már az első nap, amint megláttam önt, hogy szeretem.
Jessie felszisszent. - De hát maga engem nem szerethet. Hisz csak most érkeztem, alig ismerjük
egymást.
- Mit számít az idő, ha a szívről van szó?
Jessie ezen majdnem nevetni kezdett, de még idejében sikerült erőt vennie magán.
- Rodrigo, ön igazán nagyon kedves, de én ezt nem vehetem komolyan. Tudom, ön sem így
gondolja.
- Kételkedik bennem? - Semmi sértődés, csak eltökéltség. - Arról álmodtam, hogy kitárhatom ön
előtt a lelkem. Arról álmodtam, hogy...
Magához ölelte Jessie-t. Csókja meglepő volt, de Jessie nem örült neki, ugyanakkor nem érezte
117
kellemetlennek sem. Egyetlen gondolata az volt: „Én most már férjnél vagyok, Chase-en kívül nem
csókolhat meg senki más." Aggasztó volt, hogy csak Chase-re tud gondolni, amikor egy másik férfi
csókolja, aki ráadásul még jóképű is.
Elfordította a fejét, hogy leteremtse Rodrigót. De torkán akadt a szó. Az ajtóra nézett, és ott állt
Chase. Még sosem látta őt ilyen ijesztőnek.
- Hát erről álmodtam, szerelmem - mondta épp Rodrigo, akinek sejtelme sem volt róla, hogy
Chase látja-hallja. - Erről és még oly sok mindenről. Amikor majd házasok leszünk.
- Rodrigo, hagyja abba! - lökte el magától Jessie, és elfordította tekintetét Chase-ről, hogy
fenyegetően meredjen Rodrigóra. - Túlzott következtetéseket szűrt le abból a kis vitából, aminek
véletlenül tanúja volt. Nekem férjem van. És most magyarázkodnom kell előtte.
- Hát elmondja neki? Hiszen ez csodás!
- Nem áll szándékomban elhagyni őt - vetette oda Jessie -, de azt, amit maga tett, be kell vallanom
neki. Tudja, történetesen épp ott áll a háta mögött.
Rodrigo hirtelen megfordult. Elvörösödött. Jessie örült, hogy Chase nem tud spanyolul. így
könnyedén legyinthet az egészre, mivel Chase-nek fogalma sem lehet Rodrigo agyrémeiről.
- Menjen már, Rodrigo - sóhajtott Jessie. - Azt hiszem, hogy itt most egy újabb vita következik.
Rodrigo vonakodva engedelmeskedett. De nem bírt Chase szemébe nézni, óvatosan ki is kerülte.
Most mit mondhatna neki? Szép kis találkozás unokatestvérek között!
- Mi lenne, ha becsuknád az ajtót? - mondta Jessie idegesen, miután Chase elviselhetetlenül
hosszú ideig állt ott, és nem mozdult.
Nagyon lassan becsukta az ajtót, majd tett egy lépést előre. - Javíts ki, ha tévednék, de nem te
voltál az, aki korábban szigorúan megfenyegettél arra az esetre, ha helytelenül viselkednék?
- Ezt te nem érted, Chase - mondta sietve Jessie.
- De értem. Meglehetősen világos. Csak nekem tilos még a legkisebb kilengés is. Te viszont
szabadon gúnyt űzhetsz a házasságunkból, amikor csak kedved tartja.
- Ez nem igaz - mondta Jessie felháborodottan. - Én ilyet sosem tettem. A fenébe is, hagynád
végre, hogy megmagyarázzam?
- Hát hogyne - mondta Chase mereven. - Ez nyilván érdekes lesz.
Jessie elszántan felemelte a fejét. - Ha továbbra is így viselkedsz...
- Jessie, jobban szeretnéd, ha szabad folyást engednék a valódi érzelmeimnek?
- Nem! Úgy értem, az égvilágon semmi okod, hogy dühös légy. - Jessie idegesen a nyakához
szorította a kezét. - Szó sincs róla, hogy én örültem volna Rodrigo ölelésének. Egyszerűen csak
elragadtatta magát.
- És te persze nem is bátorítottad.
- A fenébe is, azt hiszi, szerelmes belém. Engem ez legalább annyira meglepett, mint téged.
- Nos, Jessie, engem ez nem lepett meg - mondta fagyosan Chase.
- Mégis mit kellett volna tennem? - kérdezte Jessie dühösen. - Hallotta, hogy veszekedtünk, és
ebből arra következtetett, hogy nincs minden rendben közöttünk. Különben nem szólt volna. Épp
most adta tudtomra az érzéseit, s hogy ennek komolyságát igazolja, megcsókolt, amikor te beléptél.
De megmagyaráztam neki, Chase, hogy velünk kapcsolatban téves következtetésre jutott.
- Valóban? És akkor mit mondtál volna neki, Jessie, ha történetesen nem lépek be?
- Hogy merészeled?
- Hogy? - robbant ki Chase. - Majd én megmondom neked! Valahányszor csak elfordítom a fejem,
máris ott hever a lábad előtt egy újabb epekedő udvarló. Először az a marhapásztor, aki bosszút áll
rajtad, amiért visszautasítottad. Aztán egy sziú harcos, aki boldogan gyilkolna érted. Egy sájen
harcos, aki az élete árán is megvédene téged. Most meg az unokatestvéremet bűvölöd el. Mióta tart
ez már, Jessie, érkezésem előtt mennyivel kezdődött?
- Nyomorult! - tört ki Jessie-ből. - Ha dühös vagy azért, ami Don Carlos szobájában történt, akkor
mondd meg egyenesen, de ne keress ürügyet, hogy belém köthess!
- Arra majd máskor visszatérek.
118
 - Nem, nem térsz vissza - mondta Jessie fagyosan. - Semmi szükségem rá, hogy így bánjanak
velem az én állapotomban. Takarodj innen! Keress magadnak másik szobát - tette hozzá kimérten. -
Ez már foglalt.

46. fejezet

Rodrigo megállította a kocsit, és eloldotta a lovak hámját, melyeket az út hátralévő részére hoztak
magukkal. Jessie Don Carlos istállójának legszelídebb kancáját kapta, míg Rodrigo Don Carlos
egyik csodás, fehér arab-andalúziai lovának nyergébe szállt. Mennyire hiányzott Jessie-nek
Chicagóban hátrahagyott, imádott Blackstar-ja meg Goldenrod. De Jessie nem bánta, hogy ezúttal
szelíd lovat kapott. Tudta, egyáltalán nem volna szabad lóra ülnie, még kipárnázott női nyeregbe
sem. A házat sem lett volna szabad elhagynia, de ahogy a dolgok Chase és közte állnak, el kell
szabadulnia a férjétől.
Ezért van úton Ronda felé, hogy megnézze, miként bűvöli el Rodrigo a bikaviadal népes
közönségét. Nem lett volna baj, ha a Rondába vezető egyetlen út nem egy régi öszvércsapás, amely
kocsival járhatatlan. Ez jól jöhetett a legendás andalúziai zsiványoknak, akiknek Ronda volt a végső
erődjük a Ferdinánd és Izabella elleni, utolsó nagy mór felkelés idején. Egyetlen keskeny ösvényt
könnyű védeni. Terhes nőnek, akinél most már bármelyik percben megindulhat a szülés, azonban a
legkevésbé sem kívánatos.
Jessie az elmúlt hónapok során többször is járt Rondában Rodrigóval és Nitával, s mindannyiszor
lenyűgözte a közel száz méter mély szakadék fölött magasodó város látványa. A szakadék fölött
három híd ível át. Rémületbe esett, amikor átkelt a Puente Nuevón, a legmagasabb hídon. Jóval
alacsonyabban volt a két másik híd, melyeket régi római alapokra építettek.
Az óvárosban az ember cigányokat láthat az utcákon, és nézheti, hogyan táncolják a tüzes,
szenvedélyes flamencót. Nita büszkén kijelentette, hogy ő ezt jobban táncolja, mint a cigányok.
Don Carlos halálos betegsége lekerült a napirendről. Chase megérkezése óta napról napra javult az
állapota, s most már napjában egyszer-kétszer a szobáját is elhagyta, és esküdözött, hogy
hamarosan ismét a régi lesz. Már utazásról is szó esett, sőt arról is, hogy Chase-zel és Jessie-vel
Amerikába indul.
Chase boldog volt. Napról napra jobban összemelegedett az apjával. Chase voltaképp csak akkor
adta régi önmagát, ha Don Carlosszal volt. Különben fagyos lett és zárkózott.
Jessie már kezdte azt hinni, hogy Chase sosem bocsátja meg neki, ami közte és Rodrigo között
történt. A magyarázatát meg sem hallgatta. Mintha nem is ismernék egymást, mintha idegenek
lennének. Jessie többször is előhozakodott a témával, de olyankor Chase egyszerűen kiment a
szobából. Nyilvánvaló volt, hogy többé nem akarja, hogy bármi köze is legyen Jessie-hez.
Az elmúlt néhány hónap elviselhetetlen volt. Magányában Jessie egyre több időt töltött
Rodrigóval, sőt Nitával is. Rodrigo nem vallott szerelmet neki, de mindig rendkívül figyelmes volt,
és kész arra, hogy Jessie kedvében járjon.
Hát itt van Rondában. Tudja, hogy most, amikor már ilyen közel a szülés, nem lett volna szabad
útra kelnie. Rodrigo persze úgy gondolja, hogy Jessie tökéletes biztonságban van, hiszen ő ott van
vele.
A narancsvirágok erős illata csapta meg őket, amint áthaladtak a Paseo de la Merced kertjei közt
Merca-dillóban, Ronda újvárosában. Az aréna a városnak ezen a részén volt. Igazság szerint Jessie
most a legszívesebben ágyban pihent volna. Rodrigo azonban annyit mesélt neki a bikaviadalról
meg saját mesteri fogásairól, hogy nem volt szíve nemet mondani neki.
Jessie most felidézte magában, mi az a három fő dolog, ami a bikaviadal megítélésénél súlyosan
esik a latba. Az egyik a matador stílusa. Vagyis szálfaegyenesen, szilárdan, rezzenéstelenül kell
állni, és tántoríthatatlan eleganciával kell elterelnie maga mellett a bikát. A második, hogy
119
uralkodnia kell a bika felett, irányítania az állat minden mozdulatát, hogy az úgy forogjon, úgy
mozogjon, ahogyan ő akarja. A harmadik, hogy a matador a lehető leglassabban mozogjon, mert
minél tovább tart a bika veszélyes közelsége, annál több lehetősége van az állatnak arra, hogy
taktikát változtasson, és próbára tegye a matador ügyességét.
Rodrigo magára hagyta Jessie-t a lelátón, és elment átöltözni. Jessie legközelebb már csak az
arénában látta viszont a nyitó felvonuláson, melyen a viadal minden szereplője részt vesz. Rodrigón
kívül még két matador volt, remekül állt mindnek a feszes selyemharisnya, térdnadrág és a csillogó
ékkővel kivarrt kabátka. A nézősereg öltözéke is vidám volt, hisz a rendkívül meleg idő lehetővé
tette, hogy a hölgyek ujjatlan blúzt viseljenek. A szoknyák mind fodrosak s színpompásak, a nők
szoros kontyba fésült hajában magas fésűk, mantillák. De azért még a mórhatás sem tűnt el teljesen.
Néhány asszony hímzett, finom fátyollal takarta el orrát-száját, ruhájuk is sötétebb volt.
A felvonulás után arénába bocsátották az első bikát, és megkezdődött a viadal. Jött Rodrigo, az
első matador, hogy bemutassa ügyességét a látványos köpenyjátékkal, érezhetően nagy volt az
izgalom. Jessie kis időre még hasogató hátfájásáról és arról az általános rossz közérzetről is
megfeledkezett, ami az elmúlt hét során tört rá. Figyelte Rodrigo elegáns mozdulatait, ahogy játszik
a bikával, ahogy ismerkedik a hatalmas állattal, és ő is együtt kiáltotta a tömeggel, mely Rodrigót
éljenezte, hogy „olé!".
A negyedik ólét követően éles görcs hasított Jessie-be, amitől összegörnyedt. Pedig még annyi
látnivaló lett volna, míg végül a bikát megölik, de Jessie ezt most mind elmulasztja. Csak abban
reménykedhetett, hogy tévedett, de egy újabb görcs ezt a reményt is semmivé foszlatta.
Ki kell jutnia innen, még mielőtt a szétszéledő tömeg fellöki. Nem volt könnyű, hisz néhány
percenként meg kellett állnia, míg a fájdalom elmúlt, majd lassan haladt tovább. Úgy érezte magát,
mint egy hatalmas tehén.
Azt sem tudta, hova a pokolba megy, és mihez kezd. Miért nincs itt Chase, hogy segítsen? Fel
kellett volna ajánlania, hogy elkíséri. A fenébe is, hisz ez az ő gyereke. Itt kéne lennie, hogy a
gondjaiba vegye, hogy leszidja, ő megmondta, hogy nem lett volna szabad vállalkoznia erre az útra,
és megnyugtassa, hogy minden rendben lesz. Most hol van Chase? Hát valóban gyűlöli őt?
- Senora Summers!
Jessie lassan megfordult, és határtalanul megkönnyebbült, amikor meglátta Magdalena Carrascót,
azt az asszonyt, akit Rondában ismert meg, és Don Carlos régi barátja. Magdalenának csak Jessie
sápadt, meggyötört arcára kellett pillantania, és nyomban tudta, hogy mi a baj.
- Hol a férje, Jessica?
- Ma nem jött el - mondta Jessie zihálva.
- És magának sem lett volna szabad eljönnie. Por Diós! Jessie bűnbánóan bólintott. - Hogy jutok
most haza? - kérdezte jámboran.
- Haza? Képtelenség! Elkésett. Maga most velem jön, hozzám, a házamba, és én majd
gondoskodom mindenről.
- De... a férjem?
- Elküldök érte - nyugtatta meg Magdalena határozottan. - Mostantól nincs miért aggódnia.
Jessie örömmel hagyta, hogy Magdalena kézbe vegye az irányítást. Épp elég volt neki a maga
baja.

47. fejezet

Jessie kezdte elveszíteni az időérzékét. A fájdalom olyan iszonyú volt, hogy alig tudta
visszafojtani a sikoltozást. Elcsigázta a várakozással váltakozó kín. Nem emlékezett rá, hogy valaha
is ilyen rettentő kimerült lett volna, Magdalena mégis egyfolytában azt mondta: - Lazítson, még
beletelik egy kis időbe.
120
 Aztán azt hitte, álmodik. Ott volt Chase. - Ki tudnám tekerni a nyakadat, tudod? - gyöngéd hangja
meghazudtolta szavait.
- Ezt már hallottam.
- Ezúttal valóban elvetetted a sulykot, Jessie. - Chase arca csupa aggodalom volt.
- Honnan tudhattam volna? - vágott vissza bűntudatosan. - Ha csak azért jöttél, hogy üvöltözz
velem, akkor...
El kellett hallgatnia. Ezúttal, csak hogy egy kicsit ráijesszen Chase-re, felsikoltott a fájdalom
tetőfokán. Elégedetten látta, hogy Chase arcából kifut a vér. Talán most már nem fog zsörtölődni,
amiért ilyen ostoba volt. Jessie tudta, hogy ostobaságot csinált.
- Jessie, az isten szerelmére, neked orvosra van szükséged! - suttogta rémülten Chase.
- Már járt itt az orvos - mondta Jessie kimerülten -, Magdalena pedig a szomszéd szobában van.
- Hol az orvos?
- Majd később visszajön.
- De most kéne itt lennie!
- És mihez kezdene velem? Most még nem segíthet, majd csak később. Azt mondják, még sok idő
van hátra.
- Úristen!
- Nem értem, hogy miért izgatod magad ennyire. Én azt hittem, te többet tudsz erről, mint én.
- Magáról a... arról nem. Jól vagy? Hozhatok neked valamit?
Jessie legszívesebben elnevette volna magát.
- Nos... van valami, amit...
- Bármit, Jessie, bármit.
- Van valami, amit segíthetnél tisztázni. - Ismét várnia kellett, míg elmúlt a fájdalom, csak azután
folytathatta. - Annyira homályosak az emlékeim mindarról ami a farmon a tűzvész után történt.
Elhoztad... elhoztad hozzám, valahova Kate-et?
- Igen, a hotelba, aznap reggel, amikor elutaztunk Cheyenne-ből. Az egyik kocsmában találtam rá.
Nem akart a szemed elé kerülni, de én arra gondoltam, ha meglátod, talán kizökkent a fásult
némaságból. De tévedtem.
- Megbocsátottam Kate-nek? Miről beszéltünk? Jól hitted?
Chase bólintott. - Ha abban a nőben annyi év során nem támadt is föl a lelkiismeret, ezek után
biztosan. Szerintem olcsón megúszta, ha azt nézzük, amit neked és Rachelnek a hallgatásával
okozott. Te pedig egyáltalán nem szóltál hozzá, csak néztél rá, aztán elfordítottad a fejed.
Jessie felnyögött. Jöttek a fájások, egyre erősödtek.
- Mi történt Jebbel és az embereimmel?
- Jeb azt mondta, hogy ő majd gondoskodik mindenről, a többieket elküldi, de ő a környéken
marad, és ami még a jószágból megmaradt, megpróbálja összeterelni. Rachel nászajándékul
kifizette az adósságaidat, úgyhogy most már nem tartozol senkinek. Úgy gondoltam, nem bánod, ha
Jebre bízom, hogy azt tegyen az elkóborolt jószággal, amit akar.
- Nem, hát persze hogy nem. Örülök. Ez igazán szép volt tőled, valóban körültekintően jártál el.
- Ennyit biztosan megérdemelt, Jessie.
- Hát persze. Ó! És mi van a seriffel?
- Személyleírást adtam neki Clee-ről, Charlie-ról meg Blue Parkerről, pénzt is hagytam nála,
jutalmul annak, aki elfogja őket.
- És mi van Laton Bowdre-ral?
- Őt nem tudtam megvádolni semmivel. -Mi?
- Jessie, Bowdre a tűz előtti napon elhagyta a várost, így nem lehetett rábizonyítani semmit. Az az
ember ravasz. De meglehet, hogy nem eléggé.
- Chase, mondd már el, hogy...
- Az, hogy te felismerted a bérenceit, a bukását jelentheti. Ezt alaposan megbeszéltük a seriffel, és
ő is beleegyezett abba, hogy ha a három közül sikerül valakit elfogni, akkor, ha hajlandó elárulni
121
annak az embernek a nevét, aki felbérelte őket, mehet isten hírével. Meglehet, hogy Clee és Charlie
számára a hűség előbbre való, de kétlem, hogy Blue Parker is így érezne. Mindössze annyi kell,
hogy legalább egyet elfogjanak közülük.
- Gondolod, hogy van rá remény? - kérdezte Jessie izgatottan.
- A jutalom összegét bármikor növelhetjük - mondta Chase.
- Miből? - vágta rá Jessie élesen. - Tudod, te nem vagy igazán gazdag. Én meg teljesen
tönkrementem.
- Nos, én - emlékeztette Chase Jessie-t - meglehetősen nagy összeget örököltem, amikor
megtaláltam az apámat.
- Tehát megtartod? - kérdezte Jessie meglepetten.
- Címeres ökör lennék, ha szeszélyeskednék ilyen fontos ügyben. Meg aztán...
Jessie megpróbálta magába fojtani, de ezúttal nem tudta. A sikoly, ami kiszakadt belőle, még őt is
megrémítette. Chase pánikba esett, azt hitte, hogy valami nagy baj van. Megragadta Jessie kezét.
- Jessie, nem halhatsz meg, ezt nem teheted velem! Szeretlek! Ha meghalsz, Isten engem úgy
segéljen...
- Kitekered a nyakam? - kérdezte Jessie gyönge hangon. Sokáig nézett Chase-re. - Szeretsz
engem? - mondta halkan. - Hát ezt igazán jól ki tudod mutatni, ha azt nézzük, hogyan bántál velem
mostanában.
- Féltékeny voltam - jelentette ki Chase. - A fenébe is, eddig még életemben nem voltam féltékeny
soha senkire és semmire, most meg hirtelen... nem tudtam mit kezdeni vele, Jessie. Rád akartam
üvölteni, de ugyanakkor szeretni is akartalak. Harcolni akartam érted, de magamba fojtottam az
érzéseimet, mert attól féltem, hogy túlságosan felzaklatlak. Hidd el nekem, Jessie, ha nem lettél
volna állapotos, akkor már rég túl lettünk volna ezen az egészen. Még életemben nem éreztem
magam ilyen nyomorultul, mint az elmúlt néhány hónapban, hogy ott vagy mellettem, s közben
meg sem érinthetlek, hogy féltem őszintén kimondani, amit gondolok. Te meg közben egyfolytában
csak bátorítottad Rodrigót...
- Ez nem igaz - vágott élesen a szavába Jessie. Aztán a hangja szelídebbé vált. - Rodrigo igazán
aranyos és szórakoztató, de ő... ő nem te vagy, Chase. Egyetlenegyszer csókolt meg, és én
egyáltalán nem éreztem semmit. Azt hiszem, nekem akárki nem felel meg.
Mielőtt Chase válaszolhatott volna, Jessie ismét felsikoltott. Bejött Magdalena, és azt mondta,
hogy már hívatta az orvost. Megpróbálta rávenni Chase-t, hogy menjen ki a szobából, de az nem
tágított. Ez így nincs rendjén, mondta Magdalena, és a fejét csóválva kiment.
Jessie egy kicsit lazított, elernyedt, és biztatóan Chase-re mosolygott. - Igaza van. Jobb lesz, ha
kimész. Elég baj az nekem, hogy kénytelen vagyok hallgatni a saját üvöltésemet, de neked nem
muszáj.
- Ne légy nevetséges.
- Nem, komolyan jobban érezném magam, ha legalább azért nem kéne aggódnom, hogy mikor
ájulsz el.
- Ez igazán nem tréfadolog, Jessie!
- Ne haragudj, Chase. Megtennéd, kérlek, hogy odakint vársz? Nem akarom, hogy így láss engem.
Egy ilyen őszinte kérést nem utasíthatott vissza, úgyhogy elindult kifelé, de csak nagyon lassan, és
az arca csupa aggodalom volt, ahogy minden egyes lépésnél visszanézett Jessie-re.
- Chase - hallotta Jessie hangját, amikor kilépett az ajtón. - Én is szeretlek.

48. fejezet

- Pedro? - kiáltott fel Jessie. - Az anyád tényleg a Pedro nevet adta neked?
- Meglepődtél? - vigyorgott Chase.
122
 - Én azt gondoltam volna, hogy megvetett mindent, ami spanyol.
- Ami azt illeti, azt hiszem, anyám tulajdonképpen élvezte, hogy sajnálhatja magát.
- De miért változtattad meg a neved?
- Ilyen hajjal meg ilyen névvel Chicagóban idegennek számítottam. A kölykök pedig nagyon
kemények és kegyetlenek tudnak lenni egy idegennel. Szinte mindennap verekednem kellett. így
aztán megváltoztattam a nevem, és szembeszálltam bárkivel, aki emlékezni, mert a Pedro névre.
- De hát a Pedro igazán szép név - mosolygott Jessie.
- Ha most elkezdesz engem Pedrónak hívni, akkor én azt mondom neked, hogy Kenneth.
- Ez egyáltalán nem vicces! - kiáltott fel Jessie.
- Szerintem sem.
Mindketten elnevették magukat, és még közelebb bújtak egymáshoz a díványon. A szomszéd
szobában ott aludt a két hónapos Charles. A fiú, aki olyan volt, mint az apja és a nagyapja. Mindkét
férfi odáig volt a büszkeségtől. Jessie szerette azt hinni, hogy Chase szeme nem csupán a
büszkeségtől csillog, amikor a fiára néz. Talán a boldogságtól is. Az elégedettségtől. És a szere-
tettől. Chase szerette a fiút. És az elmúlt két hónap során Jessie éppoly biztonságban érezte magát
férje szeretetében, mint Charles.
A szerelem nem az a tündérmese, aminek egykor képzelte. A szerelem valóságos, csodás, és Jessie
sütkérezett benne. A szerelem, a szeretet a boldogság lényege, és Jessie boldogságra lelt férjében és
gyermekében.
Megcsókolta Chase arcát, aki most felé fordult, és ajka az ajkára forrt. Jessie felsóhajtott, ahogy
férje keze a hátát simogatta. Néha már úrrá tudott lenni féktelen szenvedélyén, a várakozás is
gyönyörű lehet. Bár a féktelen szenvedélynek is megvan a bája. Jessie az ágy felé pillantott és
felsóhajtott. Korán van még.
- Gondolkodtál már azon, hogy mihez kezdünk, ha visszatértünk Amerikába? - kérdezte Jessie.
- Gondoltam, talán felkereshetnénk anyádat, és egy kis ideig nála maradhatnánk. Azt hiszem,
Rachel kedvelni fogja apámat.
- Felcsaptál házasságszerzőnek?
- Nem áll szándékomban beleszólni bárki életébe, kivéve a sajátomat.
- Ami azt illeti, azt elég jól intézted - mosolygott Jessie. - De azért nem maradhatunk örökre
anyámnál sem.
- Van valami elképzelésed? - kérdezte Chase.
- Szeretnék ismét saját farmot. Ha velem tartasz - mondta.
- De Jessie, nyugodtan vehetünk magunknak valahol egy házat, és nevelhetjük a fiunkat. Nem kell
dolgoznod.
- És akkor szépen ellustulok, elhízom, és belehalok az unalomba - vágott vissza Jessie. - Én egy
farmot szeretnék, Chase. Ne vesd el teljesen ezt a gondolatot.
- Még hogy elvetni? - kacagott Chase. - Mintha te hagynád. Ó, istenem, álmomban sem gondoltam
volna, hogy gazdálkodóként végzem.
- Komolyan mondod? - kérdezte Jessie izgatottan.
- Hát persze - sóhajtott fel Chase. - De ha gazdálkodásra adjuk a fejünket, akkor ezúttal jobban
csináljuk. Olyan ostobaságokkal, mint megélhetés, ne is törődj. Remélem, a szíved nem húz vissza
Wyomingba. Mi lenne, ha ezt az új gazdaságot egy kicsit melegebb helyen indítanánk? Mondjuk
Texasban vagy Arizonában?
- Nem - mondta Jessie határozottan. - Meglehet, hogy a tél kicsit zord Wyomingban...
- Kicsit?
Jessie elmosolyodott. - Több módja is van annak, hogy az ember felmelegedjen, és a legtöbb
igazán kellemes.
- Megtanítasz rá engem is?
- Ha szépen megkérsz. - Te incselkedő nőszemély. - Te nőcsábász.
- Szeretlek, édesem.
123
124