Urs Widmer, svájci író, A kék szifon című kisregénye 1992-ben jelent meg, amit Kurdi Imre

fordított magyarra 2012-ben. A könyv főszereplője maga az író, aki egy időutazásba viszi az
olvasót. A főhős moziba ment, és az előadásról kilépve a saját gyermekkorába csöppen. A
családi házhoz érvén mindent a régiben talál, csak éppen őt, a furcsa alakként betoppanó
idegent nem ismerik meg szülei, akik az eltűnt fiucskájúkért aggódnak. Ezzel egy izgalmas,
többsíkú időutazás kezdődik. A főhős mindenkire ráismer, édesanyja, édesapja, Lissette, a rá
vigyázó lány viszont nem, csak egy idegenként néznek rá, csupán a kutya, Jimmy viselkedik
vele úgy, mintha most is a három esztendős kisfiú volna ott. Ez a három esztendős kisfiú a
második részben szintén moziba megy, aki az előadásról kilépve a saját felnőttkori
életvalóságában találja magát, ott ahol azelőtt belekezdett az első időutazásába. A mozi
biztosítja az átjárást a két jelen között. Hogy mi történik a két időutazásban? Vajon
felismerik-e a szülők a felnőtté vált gyereküket? Valamint hogyan lesz újra három éves
gyerek a főszereplőnk, majd hogyan kerül újra a való életébe? Ezt az időutazást és átjárást a
két jelen között csak az értheti meg, aki elolvassa ezt a rövid kis írást, amit önéletrajzi írásnak
is mondhatnánk, mert az író felnőtt-, és gyerekkora jelenik meg, vagy akár mesének, egy
felnőtteknek szóló mesének is nevezhetnénk. Ajánlom azon felnőttek számára, akik kedvelik
a játékos, izgalmas, mégis komoly történetet.