A kelet-indiai szigetvilág egyik festői pontján,a Kis-Lagondán álló luxushotelben a hatóságok
háromhetes vesztegzárat rendelnek el. A vendégek nem hagyhatják el a hotelt, mert az egyik vendég bubópestisben megbetegedett, így hatalmas pánik tör ki. A hotelben a vendégek között vannak bűnözők, előkelőségek, nemzetközi szélhámosok, kiknek sorsa és céljai keresztezik egymást. A zárt helységben egymást érik a furábbnál furább események, többek között gyilkosság is. A különös események középpontjában egy Félix nevű fiatalember áll, aki a hotelbe szintén furcsa módon került. A gyilkosságok mellett a Banánoxid nevű találmány képletének megszerzéséért folyó harc is különös bonyodalmakot okoz és a hotel szinte minden lakója belekeveredik a rejtélyes eseményekbe. Hála azonban a csavaros észjárású Elder nevű főfelügyelőnek, és a minden lében kanál Félixnek, mire a vesztegzár véget ér, a rejtélyekre fény derül, és lelepleződnek az igazi bűnözők. De valójában hogyan került a bubópestis betegség a hotelbe, ki volt a gyilkos, kit és miért ölt meg, valamint a banánoxid találmány iránt miért volt a harc, az csak a regény végén derül ki. A különös események alatt egy szerelmi szál is kialakulóban van, de ki kibe szeret bele, szintén a történet olvasása közben érti meg az olvasó. Olvasás közben nagyon bonyolultá válnak az események és néha az olvasó úgy érzi, hogy nem tudja követni a történéseket, de egy következő fejezet olvasásával már megérti a előző történéseket. Rejtő Jenő krimi-paródiáját ajánlom mindazoknak, akik kedvelik a rejtélyekkel tele írásokat, és egyben szórakoztató történeteket.