Claude Debussy(1862-1918)

(francia impresszionista zeneszerző)

Claude Debussy egy rendkívüli zeneszerző volt, más zeneszerzőkhöz
hasonlóan. Különleges és egyedi komponista.
Zongorista volt, operákat, balettdarabokat és klasszikus zenét szerzett
többségben. Három felesége volt, akik közül kettővel soha nem találta meg a
teljes házastársi boldogságot, ők később öngyilkosság áldozatai lettek (Gaby és
Rosalie, szíven lőtték magukat). Harmadik házassága azonban szerencsésebben
alakult, nejét(Emmát) szerette és egy kislányuk is született, aki az édesanyja nevét
örökölve, szintén az Emma nevet viselte. Ekkortájt szerezte a Gyerekkuckó című
darabját, amelyet kislányának is sokszor játszott. Örömmel töltötte el, hogy lánya
tetszését fedezte fel az általa szerzett darabban.
Zeneszerzőként igen makacs volt, gyűlölte ha megmondták neki, mit tegyen
és hogyan, ezért néhol furcsának mondható dallamokat hallhatunk tőle, az viszont
kétségtelen, hogy tehetséges és elismert zeneszerzővé vált vadóc stílusának
ellenére. Egy tanára, Frank Cézár moduláltatni akarta vele a “furcsa” hangokat, a
zeneszerző azonban ezt teljes mértékben visszautasította, Debussy gyakran
gúnyolódott is vele. Cézár Frankon kívül más tanárának is ellentmondott, mint
például Guiraud nevű zeneszerző oktatójának, akit azzal ,,bosszantott”, hogy
idegenszerű akkordokat zongorázott neki és nem oldotta fel őket. Szavait idézve,
egy hangszernek olyan puhán kell megszólalnia, mintha egy cica talpacskája
szólaltatná meg a húrokat. Általában nem kedvelte az ismert zeneszerzőket, mint
például Mozartot vagy Beethowent, csupán Bachról volt némi jó szava.
Csendes természetű, visszahúzódó embernek tartották, sokan rednkívüli
tehetségnek, zseninek mondták, hiszen kompozíciói hallatán az embernek vizuális
képek is megjelennek lelki szemei előtt.

Személyes véleményem szerint(ami természetesen cáfolható és magam

sem garantálom annak helyességét) Claude Debussy Gyermekkuckó című darabját
a hangok hirtelen, gyors és lüktető váltakozása teheti gyerekessé, a gyors,
fáradhtatlan ritmus, amelyet a zongora annál erősebben érzékeltet.