Széchenyi István Egyetem

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

A vádalku

A vádalku szerepe az amerikai és európai büntetőjogban

Évfolyamdolgozat

Készítette: Témavezető:

Börzsei Bálint Dr. Payrich András György

Jogász szak egyetemi tanársegéd

T3RG9G

Győr

2022
 Tartalomjegyzék

Bevezetés...............................................................................................................................................2
A vádalku fogalma.................................................................................................................................3
A vádalku történeti fejlődése az USA-ban..............................................................................................5
Az eljárás menete és szereplői................................................................................................................7
Vádalku Európában..............................................................................................................................17
Vádalku Magyarországon (?)...............................................................................................................20
Összegzés.............................................................................................................................................23
Irodalomjegyzék...................................................................................................................................24

1
 Bevezetés

Témámul az amerikai jogrendszerből híres „plea bargaining”-et azaz a vádalkut

választottam. Témaválasztásom oka, hogy mindig is érdekelt az amerikai igazságszolgáltatás
és az ottani büntetőjog. Közép-Európából nézve az amerikai jogrendszer egy filmekben és
könyvekben rengetegszer megjelenő, izgalmas, számunkra elég szokatlan jogrendszer,
amelynek most egy részletét kiragadom és próbálom körül járni.

Dolgozatomat a vádalku fogalmának definiálásával kezdem, majd az amerikai

történeti fejlődésén keresztül eljutok magához az eljárás szakaszaihoz, ahol külön kiemelve
szemügyre veszem a vádalkuban részvevők jogosítványait és kötelezettségeit. Választ keresek
arra a kérdésre, hogy mi történik amennyiben valamelyik szereplő megszegi az előzetesen
megkötött alkut. Végül pedig kitekintek röviden a vádalkuhoz hasonló jogalkalmazások felé
Európában és azon belül is Magyarországon.

2
 Ha az ügyésznek, a birtokába jutott információk alapján, alapos oka van feltételezni, hogy
bűncselekmény elkövetése történt, a vádemelés mellett döntés csakis az ő akaratától függ
elméletben. Természetesen a legfőbb ügyész irányítása alatt álló ügyészségeknek,
elsődlegesen az Amerikai Egyesült Államok érdekeit kell szem előtt tartaniuk a vádemelés és
a vád képviselete során.

Milyen okokból éri meg az ügyésznek a főtárgyalás helyett, egy vádalku megkötése?
Mivel a vádalkunak az elsődleges célja a tehermentesítés és az eljárás gyorsítása, így az
ügyésznek is kedvez a lehetőség, hogy a vádlottat a lehető legkevesebb energia befektetéssel
sikerüljön elítélni. Az ügyész a vádalku megkötésével teljesen meg tudja akadályozni a
vádlott felmentésének lehetőségét, mivel a megkötés a bűnösség beismerésével jár. Végül
pedig célja, hogy olyan alkut kössön, amiben a bíróság által is elfogadható szankció szerepel.

„Az ügyész jogait részletesebben jogszabály is rögzíti, mégpedig a Szövetségi

Büntetőeljárási Kódex 11.(e) pontja. Ez a következő ügyészi intézkedések alkalmazását teszi
lehetővé:

– lépéseket tehet a vád, illetve egyes vádpontok elutasításának irányába;

– ajánlást tehet, vagy lemondhat ellentmondási jogáról, ha a vádlott egy meghatározott

mértékű és formájú büntetés kiszabását kéri, annak tudatában, hogy a kérdésben
meghatározott döntés természetesen a bíróság kizárólagos diszkrecionális jogkörébe tartozik,
és az ügyész állásfoglalása nem köti;

– megállapítja, hogy egy meghatározott büntetést az ügy megfelelő eldöntésének

minősít.”1

Ezek alapján kimondhatjuk, hogy a gyakorlatban az ügyésznek számos tényező

alapján kell döntéseket hozni a vádalku megkötése során. Az ügyészek hisznek abban, hogy
az olyan ügyek során, ahol kevés tény áll rendelkezésre ugyan úgy fel kell deríteni részletek.
Amennyiben ezek részletek nem állnak rendelkezésre, nem bocsátkoznak vádalkuba. A
vádalkuba bocsátkozáshoz nem csak a fentemlített esetek járulhatnak hozzá, hanem a vádlott
bűncselekménye, előélete; a védő személye és hírneve; a nyomozó hatóság véleménye, a
vonatkozó büntetéskiszabási szabályok vagy az áldozat vallomása és kapcsolata a vádlottal.

A) A védő

1
Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku – az amerikai és a magyar valóság; Jogelméleti Szemle; 2011/1. szám 6.o

3
 „A védők szívesen bocsátkoznak alkudozásba. Az Egyesült Államokban nincsen
biztosítva az irat-betekintési jog, így a védők csak a saját nyomozási eredményeikre
támaszkodhatnak. Viszont ez egy nagyon költséges módja az információszerzésnek, ezért a
védők próbálnak megszabadulni a magánnyomozás lehetőségétől. Az Amerikai Ügyvédek
Társasága kötelezővé teszi a védők számára a magánnyomozás lefolytatását akkor, ha a
vádlott, bűnösséget beismerő nyilatkozatot akar tenni.”2

Milyen okokból éri meg a védőnek a vádalku kötése? Egyrész kényelmi szempont
vezérli a védőt. A vádalku megkötése egy kellemesebb és gyorsabb procedúra, mivel azt az
ügyész dolgozó szobájában szokás megbeszélni és így nem kell felkészülnie a főtárgyalásra.
Az védőknek nem feltételen éri meg több energiát, olyan ügyekbe fektetni, amik vádalkuval is
befejezhetőek lennének, mivel az ügyek elenyésző százalékában számíthatnak méltányos
díjazásra. A védőnek a tényleges képességeit, így nem kell alkalmaznia, így az esetleges
hanyagsága, hozzá nem értése nem tűnik ki, viszont cserébe egy sikeres vádalkut, mint a
munkájának eredményét fel tudja mutatni védencének és ezzel elkerüli a tényleges tárgyalást,
ahol az esküdtszék nagyban megnehezítheti a védő munkáját.

Miért elkerülhetetlen a védő szerepe? Ahogy már a fejezet elején említettem, a terhelt
lemond bizonyos alkotmányos jogairól, ezért elengedhetetlen a védő, aki képes a kellő
tájékoztatást megadni és érdekeit képviselni a vádlottnak. A tájékoztatási kötelezettsége igen
szélős körű: A terheltnek tisztában kell lennie a vád tárgyává tett bűncselekménnyel és annak
elemeivel, a várható büntetés mértékéről és hogy a beismerés hiányában ez mennyire
változhat.

A védő tájékoztatja a védencét, hogy a vádalku nem kötelező jellegű a bíróságra és

annak jogában áll azt elutasítani. Bár miután a bíróság elfogadta az egyezséget, felülbírálhatja
az ügyész büntetésre tett javaslatát, de a kialakult gyakorlat igyekszik a vádlottat megvédeni,
ezért általában a vádalku tartalmától alapjaiban nem szakadhat el.

A tájékoztatásba beletartozik, hogy amennyiben a vádlott megszegi az egyezséget az

ügyésznek joga van elállni a megállapodástól és visszatérhet az eredeti vádra. Amennyiben az
ügyész szegi meg a megállapodást vagy a bíróság szab ki észszerűtlenül terhes szankciót, a
vádlott elállhat az alkutól és a beismerést is visszavonhatja.

2
dr. Nagy Anita: Lemondás a tárgyalásról történeti fejlődése; Sectio Juridica et Politca, Miskolc, Tomus XXV/1.
(2007) 163-164. o.

4
 B) A bíró

„Az Egyesül Államok Szövetségi büntetőeljárási joga tiltja a bíró részévtelét a

vádalkuban. Ellenzi továbbá az amerikai Ügyvédi Kamara és a Büntető Igazságszolgáltatási
Célok és Standardok Nemzeti tanácsadó Bizottsága is. A tagállamok egy részének eljárásjoga
és bírói gyakorlata is ezen az állásponton van. Alaszka például, tilt bármilyen típusú bírói
részvételt. Ezzel ellentétben Illinois állam tiltja a bírónak a vádalku kezdeményezését,
megengedi az alkuban való részvételt. A tagállamok más részében a bírói gyakorlat ezzel
ellentétes, és elfogadott az a megoldás, hogy a bíró maga is részt vesz a vádalkuban. Nagy a
szerepe a vádalku létrejöttében a bírónak New York állam bíróságai előtt, ahol a bíró az
előkészítő ülésen informális beszélgetést folytat a bírói pulpitus előtt a felekkel, hogy nem
kötnek-e egymással vádalkut.”3

Miért ilyen megosztó téma a bíró részvétele az vádalkuban? A bírónak, mint a felek
fölött álló pártatlan félnek kéne részt vennie az eljárásban, de amint részt vesz benne, ha csak
formálisa is, de irányítja, lényegében előre állást foglal az ügy érdemi kimenetelére nézve.
Amennyiben a bíró részt vesz az eljárásban és egyértelműen hajlik az ügy vádalkuval való
lezárása felé, a vádlott érezheti úgy, hogy amennyiben ő nem szeretne vádalkut a bírótól egy
súlyosabb bűncselekményre számíthat a tárgyalás során. Lehetnek viszont előnyei is annak,
ha a bíró részese az eljárásnak: A bíró elősegítheti a megegyezést. A ténybeli alapját és
létrejöttét is befolyásolhatja, ezzel szinte semmire csökkentve annak az esélyét, hogy később a
vádalku elutasításra kerül. Az így megszületett alkut a szakirodalom „ítéleti alkuként”
emlegeti.

3
Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku – az amerikai és a magyar valóság; Jogelméleti Szemle; 2011/1. szám 8. o.

5
 C) A beismerés

„A vádlottnak a beismerése, a bűnösségre is kiterjedő, ténybeli beismerést jelent.

Egyes esetekben a vádlott ún. „nolo contendere” vagy „non vult” nyilatkozatot tesz. Ez egy
speciális intézménye az amerikai büntető igazságszolgáltatásnak, ami nem ténybeli beismerés,
de az adott eljárásban azzal egyenértékű. A vádlottal szembeni más eljárásban, különösen
polgári perben azonban nem használható fel.”4

Ez alapján a vádlottnak, két lehetősége van: nyilatkozik minden vádpontot illetően és

beismeri a bűnösségét vagy a fent említett nolo contendre módon nem vitatja a vádat. A
beismerés veszélye, hogy lehetséges, hogy a vádlott akkor is beismerő vallomást tesz, ha nem
követett el bűncselekményt. Az amerikai eljárásjog nem tartja kizártnak olyan bűnösségét
elismerő vádlott vallomásának elfogadását, aki közben a saját ártatlanságát is hangsúlyozza az
eljárás folyamán.

A beismerés önkéntességének megítélése soha nem volt problémamentes feladat.

Önkéntesnek tekinthető a vallomást, ha az nem jogellenes kényszer eredménye. Ez azt jelenti,
hogy az állami hivatalnokon a beismerő vallomást nem fizikai vagy pszichés nyomás hatására
kényszerítették ki. Az önkéntesség hiánya és a beismerés érvénytelensége megállapításra
kerül, ha kiderül, hogy a vádlottat ténylegesen fizikailag kényszerítették, bántalmazták.

Az önkéntesség viszont nem csak a fizikai és pszichés nyomást foglalja magába,

hanem ennél sokkal szélesebb körben mozog. Jó példa erre a Brady v. Unideted States és az
United States v. Jackson ügyek:

BRADY v. United States (1970) 397 U.S. 742, 755 és United States v. JACKSON
(1968) 390 U.S. 570 ügyekben a vádlott arra hivatkozott, hogy azért tett beismerő vallomást,
mivel egy esküdtszéki tárgyalás esetén a halálbüntetés kiszabását is kockáztatja, és a
halálbüntetéstől való félelem miatt nem volt önkéntes a vallomása. Az utóbbi esetben a
bíróság azzal utasította el a kérelmét, hogy a vádlott védővel rendelkezett és így fel kellett
tudnia mérni a beismerő vallomás következményeit.56

„Egy másik ügyben a kényszer vizsgálatának alapja az volt, hogy a védő

megfenyegette a terheltet, hogy amennyiben nem ismeri el a bűnösséget, és nem fogadja el az
ügyész ajánlatait, akkor nem vállalja el a védelmét. Ebben az esetben negatív döntést hozott a

4
Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku – az amerikai és a magyar valóság; Jogelméleti Szemle; 2011/1. szám 9. o.
5
https://supreme.justia.com/cases/federal/us/397/742/
6
https://supreme.justia.com/cases/federal/us/390/570/

6
bíróság, vagyis nem ismerte el ennek a ténynek a kényszerítő hatását. Holott köztudott, hogy a
vádalkuban nagyon sok múlik a védőn, hiszen maga az ügyész is megvizsgálja, mielőtt alkuba
bocsátkozna, hogy ki a vádlott védője.”7

Felmerülhet ezen felül még az ügyészi bosszú lehetősége is. Amennyiben a vádlott
nem tesz beismerő vallomást, az ügyész bosszúból az eredeti vád vagy akár súlyosabb
vádpontokban is vádat emelhet. Erre a jelenségre jó példa a Berdenkircher v. Hayes ügy:

Hayes-t okirathamisítással vádolták meg, amiért kettőtől tíz évig terjedő

szabadságvesztésre ítélhették. Az ügyész felajánlotta, hogy beismerő vallomás esetén 5 éves
szabadságvesztést fog megajánlani a bíróságnak, de amennyiben nem fogadja el az alkut más
korábbi komolyabb vádpontokban is vádat emelne, ami Hayes-nek élete végéig tartó
szabadságvesztéssel is járthatott volna. Hayes nem fogadta el az alkut; az ügyész betartotta
ígéretét és vádat emelt. Öt a négyhez arányban az ügyész mellett álltak ki a bírók és
jelentették ki, hogy ez nem sérti a vádlott eljárási jogait, amennyiben az ügyész súlyosabb
bűncselekmény miatt emel vádat.

A tudatosság is alapvető követelménynek számít a beismerés során. Nehéz

meghatározni, mivel nem állapítottak meg alapvető követelményeket erre vonatkozóan, ezért
mindig a vádlott képességeit figyelembe véve kell eldönteni a tudatosság tényét. A beismerés
akkor tekinthető tudatosnak, ha vádlott tisztában van a jogaival, az esetleges
következményekkel, vagyis pontosan és részletesen felmérte a saját helyzetét, beismeréshez
fűződő érdekét és a beismerése elmaradása után, a bűnössége megállapításából származó
következményeket. Példa erre a Henderson v. Morgan ügy:

„A Henderson v. Morgan esetben, a vádlott egy 19 éves fiú, akinek intelligencia

hányadosa lényegesen az átlag alatt volt, és bár beismerte bűnösségét az előre kitervelten
elkövetett emberölésben, mégis a bíróság előtt azt állította, hogy nem akart sérelmet okozni az
áldozatnak. A Legfelsőbb Bíróság annak ellenére, hogy a bűnösségét igazoló bizonyítékokat
elfogadta, a vádlott beismerését alkotmányosan érvénytelennek minősítette. Arra hivatkoztak,
hogy az iratok szerint sem a vádlott védője, sem az ügyész nem magyarázta el a vádlottnak,
hogy a szándékosság lényeges eleme az általa elkövetett bűncselekménynek, így csak az
eljáró bíró orvosolta ezt a mulasztást. A beismerés nem lehetett önkéntes sem, mert hiányzott
a kellő tudatosság is.”8

7
Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku – az amerikai és a magyar valóság; Jogelméleti Szemle; 2011/1. szám 10. o.
8
Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku – az amerikai és a magyar valóság; Jogelméleti Szemle; 2011/1. szám 11. o.

7
8
 D) A vádalku elfogadása

A megegyezést írásba kell foglalni, és jóváhagyás végett a bíróság elé kell terjeszteni.
Nincs jogszabályba foglalva, hogy a bíróságok milyen feltételek teljesülése esetén utasítják el
vagy engedélyezik a megkötött beismerést. Erre a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság és a
tagállamok Legfelsőbb Bíróságainak eseti döntései szolgálnak válaszol.

A bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a vádalku során beismert tények alaposak e és
hogy a közösség érdeke-e a vádalku elfogadása. Amennyiben a cselekmény tárgyi súlya vagy
a közhangulat indokoltnak tartja a bíróság elutasíthatja a vádalkut és súlyosabb szankció
kiszabását rendelheti el.

Mint már említettem, amennyiben a beismerés nem volt önkéntes, tudatos vagy a
vádlott nem ismerte a beismerése jogkövetkezményeit, úgy az egyezség a méltányos eljárás
garanciájába ütközik és érvénytelennek számít.

E) A vádalku megszegése

„A vádalkut a jogtudományban, de egyes bírói ítéletekben is polgári jog egyezséghez

hasonlítják, az egyezségnek az egyik fél általi megszegése, a másik felet is felhatalmazza arra,
hogy a „szerződéstől” elálljon. Azonban már a bírói ítéletek is rámutattak arra, hogy a
megegyezés polgári jogi szerződéshez hasonlítható ugyan, a jóhiszemű eljárás elveinek az
érvényesítése, a betartás kérdésében nem egyenlő mértékben terheli a feleket. A
büntetőeljárás során ugyanis az ügyész és a vádlott nem lehetnek érdemben egyenrangúak.
Több határozat is hangsúlyozta, hogy az egyezség minden eleméhez való ragaszkodás,
elsősorban az ügyészt köti. Az ügyész ugyanis az államot képviseli, és mint az állam
képviselőjével szemben az elvárhatóság foka is magasabb. Amennyiben vitatott a megegyezés
betartása mindkét fél részéről, ebben a körben minden kétséget és bizonytalanságot a vádlott
javára kell értékelni.”9

Az ügyész több módon is megszegheti a megkötött megállapodást. Példa erre, ha az

egyezség megkötése után nem olyan mértékű büntetés kiszabását indítványozza vagy nem
abban a büntetés-végrehajtási intézményben javasolja a szankció letöltését, amiben
kiegyeztek. Ilyen esetekben a vádlott visszavonhatja a beismerését. Így a beismerését a
tárgyalás során meg nem történtnek kell tekinteni és azt felhozni nem lehet ellene se büntető
se polgári perek során.

9
Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku – az amerikai és a magyar valóság; Jogelméleti Szemle; 2011/1. szám 12. o.

9
 A vádlott is könnyen megszegheti az alkut. Legkönnyebb módja ennek, ha a vádlott
nem ismeri be bűnösségét a megbeszélt vádpontok tekintetében. Ezen felül vállalhat még más
kötelezettségeket is, amelyek megszegése ugyan úgy szankciókat von maga után. Lehetséges
a beismerés teljes visszavonása, ami szintén egy szerződésszegő magatartás. Ezeket
különböző államok különböző módon szabályozzák: Némely állam büntetőeljárási joga
engedélyezi, mások feltételekhez kötik, egyesek teljesen megtiltják ennek lehetőségét. Az
államok meg szokták határozni azt az idő intervallumot, aminek keretén belül vissza lehet
vonni a beismerést. „A büntetés kiszabása előtt azonban a terheltnek joga van a bűnösség
beismerését visszavonni bármilyen méltányolható okból, kivéve, ha az ügyész bizonyítja,
hogy lényegesen befolyásolná az ügy kimenetelét az a tény, hogy az ügyész alapos okkal
bízott a bűnösség beismerésében.”10 Ha a vádlott szerződést szeg, az ügyésznek jogában áll
visszatérni az eredeti vádra, mivel innentől már rá sem vonatkoznak a vádalkuban foglaltak.

10
Pápai-Tarr Ágnes: i.m 13. o.

10
 Vádalku Európában

Nem csak az Amerikai Egyesül Államokban, de Európában is gondot okoz a bűnözés

növekedése és az ezzel járó túlterheltsége az hatóságnak. Ebből kifolyólag, több európai
ország is átvette saját jogrendszeréhez igazítva a vádalku alkalmazását.

Franciaországban a „büntetőjogi megegyezés” (franciául composition pénale) vált a

büntetőjog részévé 1999-ben. Célja volt a bűntetőjog hatékonyságának megerősítése. A
francia jogalkotóknak, már volt egy sikertelen kísérlete hasonló jogalkalmazás bevezetésére
„injonction pénale” azaz büntetőparancs néven. A büntetőparancs esetén a bíró javasolt volna
valamilyen szankciót, amit elfogadhatott a vádlott. A büntetőjogi megegyezés esetén viszont
az ügyész áll elő javaslattal a vádlottnak. „Az ügyész a bűncselekmény jellegére és az
elkövető személyiségére tekintettel állapítja meg, a CPP (Code de Procédura Pénal, a francia
büntetőjogi kódex) 41-2 cikkében felsorolt lehetőségek közül melyek azok, amelyek a konkrét
esetre adekvát jogi válaszokat adhatnak, és amelyeket teljesítésre mintegy a vádemelés
elkerülése érdekében a terheltnek ajánl. A törvény nem zárja ki a bűnismétlőket sem az
eljárásból. A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ügyészek preferálják az
első bűntényeseket az eljárás adta kedvezményben részesíteni.”11

Végül 2004-ben a CPP nagyszabású reformját követően a jogalkotó a

büntetőeljáráshatékonyságának növelését igyekezett szem előtt tartani, így bevezette az „igazi
vádalku” intézményét a francia jogba, vagyis az előzetes beismerésen alapuló megjelenést
(comparution sur reconaisannce préalable de culpabilité). A CRPC korlátozza a bűnelkövetők
és a bűncselekmények körét. „A jogintézmény elnevezése két lényegi dolgot árul el az
eljárásról. Egyrészről, hogy a terheltnek személyesen kell jelen lenni, másrészről a gyanúsítás
tárgyát képező bűncselekményben be kell ismernie a bűnösségét. Amennyiben ezek, és a fenti
feltételek fennállnak, az ügyész egy vagy több főbüntetés, vagy mellékbüntetés végrehajtását
ajánlhatja fel a terheltnek.”12

Spanyolországban a spanyol büntetőjog már 1882 óta tartalmazza a bűnösség

beismeréséhez kapcsolódó speciális eljárást a „conformidadot” (ez magyarra fordítva,
beleegyezést, összhangot jelent). Ilyenkor a vádlott egyetért az ügyész által ellene felhozott
vádakkal és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az eljárás során az ügyész megküldte a
11
Pápa-Tarr Ágnes: Vádalku vagy amit Franciaországban annak neveznek 18 -20. o
12
Pápa-Tarr Ágnes: Vádalku vagy amit Franciaországban annak neveznek 26 -27. o.

11
vádiratot a vádlottnak, melyben a büntetés mértékére is javaslatot tett. A vádlott nyilatkozott a
vádpontok és az indítványozott büntetést illetően. Abban az esetben, ha a javasolt büntetés
nem haladta meg a hat év szabadságvesztést és a vádlott elismerte a bűncselekmény
elkövetését és egyetértett az indítványozott büntetéssel, a bíróságnak (amennyiben elfogadta
az alkut) bizonyítási eljárás nélkül szabta ki a büntetést, melynek során lehetőség volt az
indítványozott büntetés enyhítésére is.

1982-ben megindult reformfolyamatnak köszönhetően az eljárás bővítették. Az

indítványozható büntetés mértéke tizenkét évre bővült, lehetővé tették a conformidad
alkalmazását szélesebb ügykörben és a vádiratra a terheltnek és a védőjének nem volt
kötelező határozott nyilatkozatot tenni, elegendő volt csak valamilyen megjegyzést fűzni.

Olaszországban, 1989-ben hatályba lépő büntető eljárásjogi törvény céljául az

igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése mellett a terhelt személyes szabadságának
fokozottabb védelme volt. Az igazságszolgáltatás egyszerűsítésére öt féle különböző eljárást
alkotott meg a jogalkotó. Az egyik ilyen volt a vádalku olasz verziójának megfelelő
pattegiamento (a büntetés alkalmazásának indítványa). Az eljárás során az ügyész, védő és a
terhelt kérelemmel fordulhatott a főtárgyalás kezdetéig a bíróhoz egy olyan büntetés kiszabása
iránt, amelyben előtte megállapodtak. A pattegiamentot később kiszélesítették:
alkalmazásának feltételét három hónapos szabadságvesztéssel fenyegető bűncselekmények
helyett hároméves szabadságvesztésig bővítették ki.

„Fontos tény, hogy az olasz vádalkunál a bírónak nincs mérlegelési joga, az

indítvánnyal vagy egyetért, vagy egészben elutasítja. A bíróság az iratok alapján vizsgálja
meg a jogi minősítést és az ügy körülményeinek (enyhítő, súlyosító) felek általi mérlegelését,
és akkor fogadja el az indítványt, ha ezeket helyesnek tartja. A bíró az elé terjesztett akták
alapján tehát csak azt vizsgálhatja, hogy a felek ügyét helyesen ítélték-e meg, illetve az
előirányzott büntetés megfelel e jogi előírásoknak.”13

Németországban a megegyezéses eljárás terjedt el. Ennek három formáját tudjuk

elkülöníteni: Amennyiben az elkövető bűnössége csekély fokú az ügyésznek lehetősége van
mellőznie vádemelést egyes bűncselekmények esetén. Ilyenkor a vádlottnak (leginkább a
védőjének) felajánlja, hogy megszünteti az eljárást amennyiben az egy adott pénzösszeget
megfizet valamilyen jótékonysági szervezetnek. Ez az alkudozás az ügyész és a vádlott védője

13
dr. Nagy Anita: i. m. 169. o.

12
között történik, a vádlott nem vesz közvetlenül részt benne. Végül a bíróság jóváhagyásával,
amit gyakorlatilag fenntartás nélkül megadnak fejeződik be az eljárás.

A második ilyen megegyezés a már a francia büntetőjogban is ugyan azon néven futó
„büntetőparancs”, azaz a tárgyalás mellőzéses eljárás. Ilyenkor az egyszerűsítés és gyorsítás
érdekében egyes alapelvek sérülnek: közvetlenség (a döntés hozatal a bíró íróasztalánál
születik meg), a nyilvánosság, a szóbeliség és nem érvényesül a kontradiktorikus eljárás sem.

Végül pedig a vádlott beismerő vallomásához kapcsolódó forma. Ez áll a legközelebb

az amerikai vádalkuhoz. Ilyenkor az alkudozás az ügyész és a vádlott védője között már a
formális vádemelés előtt megkezdődik. Amennyiben a vádlott hajlandó beismerni a tettét, az
ügyész több bűncselekmény elkövetése esetén csak egy cselekményre korlátozza és ezzel
együtt egy enyhébb büntetés kiszabását javasolja.14

14
dr. Nagy Anita: i. m. 170. o.

13
 Vádalku Magyarországon (?)

Ahogy az előző fejezeteben példaként felhozott országokban, úgy nálunk is igény

keletkezett a büntetőeljárás egyszerűsítésére és gyorsítására. Így az amerikai vádalku
mintájára alkotott eljárási formák, egyre több európai országban, köztük Magyarországon is
megpróbáltak helyet találni a jogrendszerben.

Így került be a 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról törvénybe a tárgyalásról

lemondás intézménye, amelyet sokan a vádalku megfelelője ként emlegettek. „Ezen eljárás
egy konszenzuális eljárás, melynek célja a büntetőeljárás gyorsítása, a vádlott beismerése
esetén, a vádlott és az ügyész megegyezése alapján. A vádlott lemond azon alkotmányos
jogáról, hogy az ügyében bizonyítás folyjék, ennek fejében lehetőség nyílik arra, hogy a
bíróság nyilvános ülésen, akár egy órán belül döntsön egy-egy büntetőügyben” 15 A
jogintézmény nem lett népszerű hazánkban, kevés helyen alkalmazták. Az eljárás eredeti
szabályai nem jelentettek igazi előnyt a vádlottnak és az ügyészségtől is függött az
alkalmazása, mely viszont álláspontja szerint a tárgyalásról lemondás célja nem volt azonos a
büntetőeljárás gyorsítását célzó bíróság elé állítással és a tárgyalás mellőzésével.

Az új 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról, a fent említett okok miatt kivette a
tárgyalásról lemondás intézményét, viszont bizonyos elemeit áthelyezte az előkészítő ülés
szabályai közé. Ezeket az új eltéréseket szeretném jobban részletezni. Az előkészítő ülés
törvényben megtalálható fogalma így szól:

499. § (1) Az előkészítő ülés a vádemelés után a tárgyalás előkészítése érdekében

tartott nyilvános ülés, amelyen a vádlott és a védő a tárgyalást megelőzően kifejtheti a váddal
kapcsolatos álláspontját és közreműködhet a büntetőeljárás további menetének alakításában.

Az első legfontosabb változás abban valósult meg, hogy előkészítő ülést minden
ügyben kötelező jelleggel kell tartani. Ezzel azt segítették elő, hogy a perelhúzást és
indokolatlan késlekedést eredményező tevékenységeket megakadályozzák, valamint a
lehetősége a büntetőeljárást érdemben befejezni, további bizonyítás nélkül. Az előkészítő ülés
egy vádemelést követő nyilvános ülés, ahol a vádlott és védője a tárgyalás előtt kifejtheti
álláspontját és alakító módon részt vehet a bizonyítás menetében. Az ülés megkezdése után az

15
Pecsenye Máté: Vádalku magyar módra – az előkészítő ülés. Miskolci Jogi Szemle 14. évfolyam (2019) 1. szám
1. kötet 10. o.

14
ügyész nem a vádiratot, hanem csak a vád lényegét ismerteti, és az ezeket alátámasztó
bizonyítékokat is megnevezi. Amennyiben a vádlott beismeri bűnösségét az ügyésznek
lehetősége van indítványozni a büntetés vagy intézkedés mértékére, tartamára. Ez az
indítvány hozzájárulhat a vádlott és védője bizonytalanságának enyhítéséhez az ügy
kimenetelét tekintve, ezért lehetőség nyílhat az ügy nyilvános ülésen történő befejezéséhez.
Ettől az indítványtól függetlenül is ítéletet hozhat a bíróság az előkészítő ülésen, de
amennyiben az ügyész nem hoz ilyen indítványt megfosztja magát attól, hogy a büntetést
mértékére, tartamára hatással legyen. Az indítvány elfogadására vonatkozó szabályokat a Be.
565. § (2) bekezdése jegyzi:

(2) Ha a bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozatot az előkészítő ülésen fogadta el, -

a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - nem szabhat ki súlyosabb büntetést, illetve nem
alkalmazhat súlyosabb intézkedést, mint amelyet a vádirat, illetve az 502. § (1) bekezdése
alapján előterjesztett indítvány tartalmaz.

Az előkészítő ülésen nincs bizonyítás, vádlott nyilatkozata nem tekinthető terhelti

vallomásnak, de a bűnösség beismerésének határozottnak kell lennie. Amennyiben az ülésen a
vádlott nem ismeri be bűnösségét, az ülés másodlagos funkciója lép előtérbe, a perelhúzást
gátló funkció. Célja, hogy a tárgyalást minél alaposabban előkészítse, hogy elkerülhető legyen
a szükségtelen bizonyítás, ezért a vádlott és védője nyilatkozhatnak, hogy milyen tényeket
nem vitatnak. Ezenfelül a törvény, komolyabb követelményeket támaszt a bizonyítási
indítványok előterjesztésének, hogy megakadályozza az esetleges taktikázást, vagy más okból
való késedelmet.16

520. § (1) Az ügyészség, a vádlott, illetve a védő a tárgyalás előkészítése után - az (5)-
(6) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények nélkül - akkor terjeszthet elő bizonyítási
indítványt, ha

a) az indítvány alapjául szolgáló tény vagy bizonyítási eszköz az előkészítő ülést
követően keletkezett, vagy arról az indítványozó önhibáján kívül az előkészítő ülést követően
szerzett tudomást, vagy

b) az indítvány valamely bizonyítási eszköz bizonyító erejének, bizonyítás

eredményének cáfolatára szolgál, feltéve, hogy ennek módja, eszköze csak a lefolytatott
bizonyításból vált számára felismerhetővé.

16
Pecsenye Máté: Vádalku magyar módra – az előkészítő ülés. Miskolci Jogi Szemle 14. évfolyam (2019) 1. szám
1. kötet 11-13 o.

15
 (2) Az (1) bekezdés a) pontja esetén az indítvány az annak alapjául szolgáló tényről
vagy bizonyítási eszközről való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül terjeszthető
elő, egyidejűleg az indítványozó köteles a tudomásszerzés időpontját és az önhiba hiányát
valószínűsíteni.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja esetén az indítvány a lefolytatott bizonyítástól számított

tizenöt napon belül terjeszthető elő, egyidejűleg az indítványozó köteles az indítványozott
bizonyítás utólagos felismerhetőségét, és a lefolytatott bizonyítás cáfolatára való
alkalmasságát valószínűsíteni.

(4) A bíróság a bizonyítási indítványt abból a szempontból vizsgálja meg, hogy az

indítványozott bizonyítás a tényállás tisztázásához szükséges-e, majd elbírálja, hogy az
indítványt az (1)-(3) bekezdés rendelkezései szerint terjesztették-e elő.

(5) Ha az indítványozott bizonyítás nem szükséges a tényállás tisztázásához, az (1)-(3)

bekezdés rendelkezéseivel ellentétesen előterjesztett indítványt a bíróság érdemi indokolás
nélkül is elutasíthatja.

(6) Ha az indítványozott bizonyítás lefolytatása nélkül a tényállás nem tisztázható, a

bíróság az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseivel ellentétesen előterjesztett indítványnak is helyt
ad. Ebben az esetben a bíróság - feltéve, hogy az indítvány előterjesztése az eljárás
elhúzására alkalmas - az ügyészség indítványa esetén tájékoztathatja az ügyészség vezetőjét,
egyebekben rendbírsággal sújthatja az indítványozót.

16
 Összegzés

Kutató munkám végeztél kijelenthetem, hogy a vádalku egy nagyon tág fogalom; amennyi
ország jogrendszere alkalmazza annyi változata létezik. Legtöbben a klasszikus amerikai „plea
bargaininget” tekintjük az eredeti vádalkunak, de a fogalomnak miszerint a vádalku az ügyész, a
vádlott és a védő megegyezésén alapuló eljárás megfelel több jogrendszerben fellelhető eljárásnak.
Még az Egyesült Államok különböző tagállamaiban sem egységes a vádalku alkalmazásainak
módszere.
Az eljárás menetének és szereplőinek elemzése során betekintést nyertünk, az amerikai
vádalku rögös útjaiba. Az eljárás messze nem tökéletes, sok eszköz áll mind a vádlott mind az ügyész
rendelkezésére a szabályok kijátszására, amelyeket a bíróságok próbálnak szabályozni, úgy hogy senki
jogai ne sérüljenek.
A magyar jogalkotók is próbálkoztak a hazai vádalku meghonosításában, de kevés sikerrel. A
tárgyalásról lemondás intézménye papíron működött, de a gyakorlatban nem volt használva, így a
következő büntetőeljárási törvény azt eltörölte és egyes elemeit az előkészítő ülés szabályaiba
olvasztotta.
A vádalkuhoz hasonló jogintézmények célja a büntetőeljárás hatékonyságának fokozása,
amely az eljárás minden résztvevőjének, így a bíráknak is érdeme.

17
 Irodalomjegyzék

Az Egyesült Államok Alkotmánya magyar nyelven, az Amerikai Egyesült Államok

Nagykövetsége, U.S.

BRADY v. United States (1970) 397 U.S. 742:

https://supreme.justia.com/cases/federal/us/397/742/

Grmela Zoltán.: Vádalku – az amerikai modell. Magyar Jog. 1993. 6. sz.

Kelemen Ágnes.: A vádalku, illetve megegyezés az Amerikai Egyesül Államok

igazságszolgáltatásában. Magyar Jog. 1990. 10. sz.

Kertész Imre: Megállapodás az elkövetővel. Rendészeti Szemle, 1993/10. sz.

Nagy Anita: Lemondás a tárgyalásról történeti fejlődése; Sectio Juridica et Politca,

Miskolc, Tomus XXV/1. (2007)

Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku – az amerikai és a magyar valóság; Jogelméleti Szemle;

2011/1. szám

Pápa-Tarr Ágnes: Vádalku vagy amit Franciaországban annak neveznek

Pecsenye Máté: Vádalku magyar módra – az előkészítő ülés. Miskolci Jogi Szemle 14.
évfolyam (2019) 1. szám 1. kötet

Révész Judit: A vádalku alkalmazásának tapasztalatai az Egyesült Államokban.

Jogtudományi Közlöny, 1996/6 sz.

Saltzburg. S: American Criminal Procedure. 3rd Ed. ACB-1 1989 794. p.

United States v. JACKSON (1968) 390 U.S. 570:

https://supreme.justia.com/cases/federal/us/390/570/

18