e m b e r é s t á r s a d a l o m

történelem
1.
e m b e r é s t á r s a d a l o m
s

TÖRTÉNELEM
.1.
ŐSKOR, ÓKOR,
KORA KÖZÉPKOR

AKGA JUNIOR KIADÓ

BUDAPEST, 2002
 A tankönyv a Soros Alapítvány támogatásával készült.

Írta
STEFÁNY JUDIT
BIRÓ GÁBOR
LÔRINC LÁSZLÓ
Szerkesztette
PÓTÓ JÁNOS
Képszerkesztő
DEMETER ZSUZSANNA
Lektorálta
Bak János
Mendly Lajos
Soós István
A térképeket
Varga Péter
készítette
A könyvet
Faragó István
tervezte

© Biró Gábor, Lôrinc László, Pótó János, Stefány Judit, 1998

ISBN 963 8328 98 3

Kiadja az AKGA Junior Kiadó Kft.
Felelôs kiadó: Rataj János
Mûszaki vezetô: Dobos István
Kiadói kód: AG 1148
Nyomdai és kötészeti munkálatok: Mega Kft.
Felelôs vezetô: Gáti Tamás
 t

TARTALOM
Bevezető gondolatok Ami összeköt 113
– kérdésekben elbeszélve 7 Athén aranykora 124
Mire jó a történelem? 9 Bölcselet – társadalomkritika – valóság 135
A poliszrendszer válsága
és a makedónok birodalma 142
AZ ŐSKOR 15
Az emberré válás 15
A vadászok-gyűjtögetők kora.
AZ ÓKORI RÓMA 153
Őskőkor 22 Az ősi Itália 154
A termelés kora. 28 A római köztársaság és polgárai 161
Az újkőkor, a rézkor és a bronzkor 28 Itália és a Földközi-tenger ura 166
Az őskori ember világképe 37 A Római Birodalom és polgárai 176
Róma a császárok korában 193
Júdea és a kereszténység születése 203
AZ ÓKORI KELET 43
A provinciák népe: Pannónia 213
MEZOPOTÁMIA 43 Válságok és megoldási kísérletek:
Gilgames, Uruk királya 43 a késői császárkor dilemmái 217
Honnan ismerjük Gilgames történetét?
Mezopotámia felfedezése 44
A király és az állam 47
KORA KÖZÉPKOR 223
Írás és közigazgatás 52 A római világ ellenségei: a „barbárok” 223
A városok 56 A népvándorlás 230
Hammurapi törvényei. A római kereszténység 238
Társadalom és bíráskodás Bizánc 246
Mezopotámiában 59 Az iszlám és az Arab Birodalom 254
A Nyugat ébredése, a Frank Birodalom 262
EGYIPTOM 63
A vikingek 270
Ozirisz és Ízisz 63
Államalapítások Európában
Egyiptom az idők folyamán 64
az ezredfordulón 274
Gazdálkodás egy folyam völgyében 68
A lovag és a földesúr 281
Istenek és templomok 72
A paraszt 287
Sírok és túlvilág 76
A pap és a szerzetes 290
AZ ÓKORI IZRAEL 81
A honfoglalástól a fogságig 81
Az egyistenhit kialakulása 85
A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE 299
A magyar nép eredete 299
A magyar nép vándorlása 305
AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA 93 A honfoglalás 310
A Mediterráneum régi kultúrái 94 A honfoglalás kora 317
A városállamok 104
Egy felnőtt és egy gyermek
előember 3,5 millió éves
megkövesedett lábnyomai
Tamkó Sirató Károly: Korszakváltás
Messze, messze Afrikában,
a Zambézi folyó partján
élt egy apró hottentotta.
Kinn játszott a folyóparton,
sziklák között, a homokban.
Talált egy különös követ…
– Mi lehet ez?… – latolgatta,
latolgatta,
fontolgatta
az apró kis hottentotta;
eldönteni mégsem tudta.
Arra ballag öregapó,
a legbölcsebb hottentotta.
Hozzárohan, megkérdezi:
– Öregapó!
Mi ez a kő?
Itt találtam a homokban.
Nézi, nézi Öregapó,
a legbölcsebb hottentotta:
– Mi ez a kő?
Azt se tudod?!
Ide hallgass, édes fiam!
Ez egy ős-kőkori fegyver!
Egy szakóca.
Egy marokkő!
Lehet harmincezer éves…
Egyik ősöd pattintotta!
Bámul a kis hottentotta…
Kezében az ős szakóca,
lehet harmincezer éves,
egyik őse pattintotta…
Ám éppen kezébe illik!
Harcol vele. Csapkod. Vagdos.
Csillog-villog, mint a szikra.
– Öregapó!
Bölcsek-bölcse!
Te legnagyobb hottentotta!
Szép ez a kő,
jó ez a kő!
Pattints nekem még egy ilyet…
…ide a másik markomba!
– Hogy még egy ilyet pattintsak?
Emberi lábnyomok a Holdon
Hová gondolsz, édes fiam?!
Messzi múlté ez az ipar…
Hát hol élsz te?
Más divat jár Afrikában!
Hát nem tudod:
réges-régen nem élünk már
a – Pattintott Kőkorszakban!
– Hát hol élünk? Öregapó!
– Hogy hol élünk?
Ide figyelj:
a – Kattintott Fénykorszakban!
Imigyen szólt Öregapó,
a legbölcsebb hottentotta.
És mivelhogy alkonyodott,
s éj szállt volna a
bungalóra
(nyelvével egy nagyot csettint!)
s a villanyt
fel
- kattintotta.
8 s
Bevezető gondolatok - kérdésekben elbeszélve s
Az első kép az ember évmilliókkal ezelőtti, egyik
legkorábbi lépését örökíti meg. Még nem is volt
egészen ember, mikor ezt a véletlen nyomot maga
után hagyta. Kevesen voltak, és rengeteg veszély
leselkedett rájuk. A másik képen a Holdon tett
első emberi lépéseket látjuk. Ugyanazok a lépések,
mégis mindenki érzi: a kettő között valaminek
történnie kellett, ahogy a versben említett pattintás
és kattintás között is.
Ami történt, az a történelem. Kizárólag az
ember, az emberiség történelme. De miért nincs
például a bölényeknek történelme? Elszaporodtak,
majd fogyni kezdtek, elvándoroltak – az ő törté-
netük csak ennyi. Miért? Miért csak az emberiség-
nek van történelme? Miben más az ember, mint az
állatok? A képességei mások vagy az igényei?
Hatalmas a változás. De minden téren? Mi vál-
tozott a történelem folyamán az emberben és az
ember körül, és mi maradt ugyanaz?
És ahol változás történt – az egyben fejlődést,
haladást is jelent? Egy angol filozófus, B. Russell
(1872-1970) azt írta: „A szerves élet fokozatosan
fejlődött a véglényektől a filozófusokig, és ez elő-
rehaladást jelent. Sajnos azonban erről a filozófu-
sok, és nem a véglények biztosítanak bennünket.”
Igen, így vagyunk a történelmünkkel is. Elsza-
porodni, villanyt kapcsolni és eljutni a Holdra –
mindez számunkra nagy haladás. De vajon ugyanezt
mondaná az ősi lépések gazdája vagy a kő pat-
tintója is? Jobban lehet a Földön élni azóta vagy
nem? Esetleg ez független a haladástól?
Vannak, akik szerint az emberi történelem előre-
haladás az egyre jobb és „emberibb” korokba.
Hivatkoznak a nagyobb népességszámra, az orvos-
tudomány és a technika fejlődésére. Mások ezt
nem hiszik, de elismerik, hogy létezik fejlődés: az
egyszerű szervezetektől a bonyolultak felé, ahogy az
élővilágban is. Ez azonban – teszik rögtön hozzá –
nem biztos, hogy haladás is.
Megint mások úgy látják: egyenes vonalú általá-
nos fejlődés nem is létezik. Vagy csak bizonyos
bevezető gondolatok
területek (pl. technika, tudomány) fejlődéséről
lehet beszélni, vagy egyes kultúrákon belüli fejlő-
désről (pl. az asszír birodalom fejlődése, az európai
kultúra fejlődése), de az egyes kultúrák nem
hasonlíthatók össze egymással.
Megint mások úgy látják: még ilyen értelemben
sincs fejlődés, még az azonos területek vagy kultú-
rák elemei sem vethetők egybe. A változások
kü lön ben sem egyenes irányúak, hanem a
történelem körkörösen ismétli önmagát.
Megint mások úgy vélik, van ugyan fejlődés, de
visszafelé: minél civilizáltabb lett az ember, annál
elviselhetetlenebb társadalmakat hozott létre. Hi-
vatkoznak a környezetrombolásra, az egyre pusztí-
tóbb háborúkra.
Kinek van igaza?
A történelem folyamán kultúrák sokasága követi
egymást. Az egyiket sikeresebbnek, az ott élőket
nagyobbrészt boldogabbnak tartják, a másikat
kevésbé. De mitől lesz az egyik ilyen, a másik
olyan?
Az ókorban az akkori civilizáció határán, peri-
fériáján elhelyezkedő, jelentéktelen Észak-Európa
például az újkorra a világ közepe lett. Miért?
Azután újabb központok keletkeztek. Mitől függ
ez? A legcsodálatosabb kultúrák egyike, a kínai,
pillanatnyilag úgy tűnik, hátrányba került. Ha
tényleg így lenne, akkor miért? Vagy esetleg még-
sem? Mindez az emberektől, azok választásától
függ, vagy olyan törvények szabályozzák, mint a
természetet? És mi a helyzet Magyarországgal?
Változások? De változott-e ezekkel együtt az
ember maga? A gondolatai, a hiedelmei? A kap-
csolatai: a család, a barátság, a szerelem?
A következő években ezekről a kérdésekről lesz
szó. Lehet, hogy amikor befejeztétek a tanulmá-
nyaitokat, biztosabb választ fogtok adni ezekre a
kérdésekre. Lehet az is, hogy éppen azért lesz
nehéz akkor a feltett kérdésekre válaszolni, mert
már többet fogtok tudni.
Mindenesetre, lássunk hozzá.
mire jó a történelem? s 9

Mire jó a történelem?
s

Mit szoktak rólad, kiskorodról mesélni neked a szüleid? Hogyan mondják el, hogy ez
vagy az mikor volt? Vannak-e állandóan mesélt történetek a családban – rólad, szüleidről,
a nagyszülőkről, a rokonokról?
Vajon miért ragadtak meg ezek a családi emlékezetben?
s

Te hogyan igyekszel megőrizni a fontosnak tartott eseményeket az életedből?

Gyűjts össze emlékeket, amelyek fontosak a családban vagy a te életedben
(tárgyak, levelek, napló, újságkivágás stb.)!
Írj családtörténetet! Honnan tudjuk, hogy úgy történt, ahogyan leírtad?

MIÉRT JÓ TÖRTÉNELMET TANULNI?

Az alábbiakban néhány gondolat következik a történelem értelméről.
Miért érdemes tehát a történelemben búvárkodni?
s

A történelem az élet tanítómestere.

(Cicero, Kr. e. 1. századi római szónok, író, államférfi)

[A történelem jelenti] ... a jelen dolgok eredetének megtalálását az elmúlt dolgokban, hiszen
a valóságot mindig okaiban ragadhatjuk meg a legjobban...
(G. W. Leibniz, 17. század végi német filozófus, matematikus)

Szerintem a történetírás emberi önismeretre „való”. Általában úgy tartják, az embernek fontos,
hogy ismerje önmagát; ebben az esetben az önismeret nem pusztán a személyes tulajdonságok-
nak ... az ismeretét jelenti, hanem saját maga emberi természetének az ismeretét. ...
Önmagad ismerete nem más, mint hogy tudod, mire vagy képes; s minthogy senki sem
tudhatja, mire képes, amíg ki nem próbálta, így egyetlen támpontunk ahhoz, mit tehet az
ember, az, amit már megtett. A történetírás értékét az adja tehát, hogy azt tanítja, mit vitt
véghez, s ennélfogva mi az ember.
(Robin G. Collingwood, 20. századi angol filozófus, történész)

Persze a történelem, még ha minden egyébre alkalmatlan volna, még mindig érvként hozhatná
fel maga mellett azt, hogy szórakoztató. Vagy pontosabban, mivel szórakozását mindenki
tetszés szerint választhatja meg, legalábbis igen sokak számára az.
(Marc Bloch, 20. századi francia történetíró)

s
MIT CSINÁL A TÖRTÉNETÍRÓ?
A történetíró miben különbözik a szépírótól és a költőtől? Mennyire ragadhatja el a
képzelete?
Te milyen „forrásokat” használtál, amikor a családodról írtál?
10 s mire jó a történelem?

HONNAN TUDJUK, HOGY ÚGY TÖRTÉNT?

Az alábbiakban források következnek. A források a múlt tanúi, a régmúlt korokban keletkezett
emlékek. Többféleképpen csoportosíthatjuk őket. A képek alapján végezd el te a csoportosítást!
A források néha önmagukért beszélnek. Máskor nehéz munkával tudjuk csak megfejteni titkukat.
Ebben a nyomozó munkában a történelem társtudományai és segédtudományai nyújtanak
segítséget. Mely tudományok, mely típusú források megfejtésében segítenek?
s

Régészeti ásatás – tárgyi emlékek Néprajzi gyűjtés – szóbeli hagyományok

Képi ábrázolás – képi emlékek

Kódex, oklevél – írásos emlékek

s
A forrásokról is meg kell állapítanunk,
vajon igazak- vagy hamisak-e. Ez a forráskritika.
Mi lehet az oka a „lódításoknak”?
Hogyan dolgozhatunk?
mire jó a történelem? s 11

HONNAN TUDJUK, HOGY AKKOR TÖRTÉNT?

Ahhoz, hogy a múltat megismerjük, el kell helyeznünk a forrásokat és azokat az
eseményeket, amikről tudósítanak, az időben. Hogyan számítjuk az időt ma? Mit jelent a
keltezés fogalma?
s

A királyok uralkodási évei szerinti keltezés mód-
szere egyetlen király uralkodásán belül meg-
bízhatóan tájékoztat az események rendjéről, de
hosszabb időszakokra nézve már sok nehézséget
okoz.
Az egységes kronológiai séma felállítására a
Kr. e. 4-3. századi görög történetíró, Timaiosz
tette az első kísérletet. Ő az eseményeket egy-
ségesen az olimpiai évek szerint keltezte. Az
olimpiai játékokat az egész hellénség ismerte és
tiszteletben tartotta, a győztesek nevét rend-
szeresen feljegyezték Kr. e. 776 óta. Ez az év
számított az első olimpiásznak. Miután négy-
évenként rendezték meg a játékokat, így szá-
moltak: 1. olimpiász 1., 2., 3., 4. éve, 2. olimpi-
ász 1., 2., 3., 4. éve stb.
A világteremtés szerinti időszámítás alapjául
részben az Ótestamentum héber szövegeinek
számadatai szolgáltak. Az ily módon – részben a
bibliai hagyományok alapján, részben önkényes
módon – kialakított saját időszámítás szerint a
bibliai világteremtés Kr. e. 3761. év október
6-án, vasárnap este kezdődött.
Az egyházi időszámításnak, azaz a nálunk is
használt polgári időszámításnak kiindulópontja
az az év, amelyre az egyházi hagyomány Jézus
feltételezett születését teszi. A lehetséges leg-
korábbi (kb. Kr. e. 6.) és legkésőbbi (kb. Kr. u.
6.) keltezések között az egyházi történetírás a
középutat választotta. Eusebius egyházatya
Lukács evangéliumának adata alapján Jézus
születését a 194. olimpiász 4. évére tette. Ettől
csak kevéssé tért el később Dionysius Exiguus
római apát, a mai polgári időszámítás megala-
pítója. Jézus születésének, azaz „az Úr megtes-
tesülésének” éve lett az új időszámítás első éve,
amely azonos a 195. olimpiász 1. évével. A 11.
századtól kezdve Európa nagy részében kizáró-
lag a Krisztus születése szerinti évszámítást alkal-
mazták.
A legfiatalabb világvallás, az iszlám által meg-
honosított időszámítás kezdőpontja a vallásala-
pító Mohamed próféta Mekkából Medinába tör-
tént, menekülésszerű kivándorlásának ideje: Kr.
u. 622. július 16. Mivel az iszlám 354 ill. 355
napos holdéveket használ, az átszámítás megle-
hetősen bonyolult. A keresztény időszámításnak
megfelelő muszlim évet úgy kapjuk meg, hogy
az évszámból kivonunk 622-t és hozzáadjuk a
különbség 1/32 részét. 1998 tehát az iszlám
naptárban: 1998-622=1376, 1376:32= 43,
1376+43=1419-nek felel meg.

Számold ki, hogy ma milyen év van a különböző időszámítások szerint! Mondd meg,
hogy az alábbi évek melyik században, évezredben vannak (a keresztény időszámítás szerint)
Kr. e. 3000., Kr. e. 1450., Kr. e. 1160., Kr. e. 490., Kr. e. 168., Kr. e. 60., Kr. u. 14., Kr. u. 476.,
s

Kr. u. 1222., Kr. u. 1517., Kr. u. 1848., Kr. u. 1989.

Ha egy generációt, nemzedéket 30 évnek számolunk,
hány nemzedékkel éltek tőlünk korábban azok, akik a fent említett években születtek?
12
összegzés
A történelem iránt valószínűleg az az ősember ér-
deklődött először, aki este a tűz mellett elmesélte a
gyermekeknek korábbi vadászatai emlékezetes
részleteit vagy azt, amit az öregektől hallott a csil-
lagokról, a család tagjairól, vagyis önmagukról,
környezetükről. A történelem az emberekről, ró-
lunk szól, s arról, ahogyan a világunkat, életünk
kereteit megteremtettük és változtatjuk. Más tu-
dományok is foglalkoznak az emberrel, pl. az or-
vostudomány, amely az emberi testet gyógyítja, a
pszichológia, amely a lelki jelenségeket akarja
megismerni, a szociológia, amely a mai társadal-
makat tanulmányozza. A történelem abban kü-
lönbözik ezektől, hogy az időben mozgó, ezért
sok mindenben változó, de mégiscsak változatlan
embereket akarja megérteni.
A történelem arra jó, hogy megismerjük önma-
gunkat, lehetőségeinket és korlátainkat az időben.
Érdekes és szórakoztató, mert rólunk szól. Tanul-
ságos, mert példákat mutat a hétköznapokról,
nagy fordulatokról s így talán mai magunkat is
jobban megérthetjük. A történelem ismerete nél-
kül olyanok lennénk, mint egy emlékezet-kiesés-
től szenvedő ember, aki nem tudja a nevét, lak-
helyét s azt, mi dolga a világon.
TÖRTÉNETÍRÁS
Az európai kultúrában az ókor óta különleges sze-
repet töltött be a történelem. Érdekelte az embe-
reket saját múltjuk, s voltak, akik „kutatták” a régi
eseményeket és leírták, megírták történetüket. Ők
az első történetírók. Kezdetben persze csupán a
szájhagyomány útján megőrzött emlékeket rög-
zítették, együtt az évszázadok során rájuk rakó-
dott mesékkel, csodás elemekkel, s nem vizsgálták
azok hitelességét, egymásra hatásukat, összefüggé-
seiket. Mindenki a saját szája íze és megrendelői,
olvasói igényei szerint emelte ki a hagyományból a
szerinte lényeges mozzanatokat, elhallgatva mind-
azt, amit kora az emlékezésre érdemtelennek tar-
tott. Tudományos igényű történetírásról, azaz
történettudományról a Kr. e. 5. század görög tör-
ténetírói, Hérodotosz és Thuküdidész mun-
kássága óta beszélhetünk. Ők ismerték fel, hogy a
történetírás nem legenda, hanem kutatás, hogy
olyan konkrét kérdésekre keres választ, amiket
s mire jó a történelem?
eddig nem tudott, továbbá azt, hogy a történelem
nem az istenekről, hanem az emberekről szól, vala-
mint azt is, hogy a vizsgált események nem az
időtlen, misztikus múltban történtek, hanem egy
konkrét időponthoz köthető múltban, valahány
évvel korábban. A történetíró tehát nem írhat
képzeletszülte mesét, s ebben különbözik a
szépírótól, mert tartania kell magát a „források-
hoz”.
FORRÁSOK ÉS SEGÉDTUDOMÁNYOK
Forrásnak azokat a dokumentumokat nevezzük,
amelyek abban a korban keletkeztek, amelyről
bizonyságot akarunk szerezni. Ezek lehetnek tár-
gyak, írások vagy szóbeli hagyományok. Ezek
ismeretében írja meg aztán a történetíró a maga
értelmezését, feldolgozását a korról. A forrás azon-
ban nem maga a múlt, hanem a múltnak csupán
egy töredéke. A történetíró több-kevesebb ilyen
töredékből próbálja meg rekonstruálni a múlt
egészét úgy, hogy a hiányzó részeket oksági követ-
keztetéssel vagy más történelmi helyzetekből
ismert párhuzamokkal pótolja. Ebből adódik, hogy
ugyanazon források alapján akár gyökeresen eltérő
feldolgozások készülhetnek egy eseményről. Egy
példával élve: a honfoglalás korának két leg-
ismertebb kutatója abból az egyetlen tényből,
hogy a magyarok fejedelme a honfoglalás idején
húszezer lovassal rendelkezett, a honfoglaló
magyarság összlétszámát illetően eltérő eredmény-
re jutott. Egyikük ugyanis tisztán nomád társada-
lomnak tartja a honfoglalókat, ahol minden csa-
ládfő katona is egyben, ebből pedig arra követ-
keztet, hogy a húszezer katona mögött kb. százez-
res népesség állhatott. A másik kutató felbom-
lóban levő nomád társadalomnak tartja a magyar-
ságot, ahol a népesség zöme földet művel és csak
a kisebb rész katonáskodik, így öt-hatszázezerre
teszi a honfoglalók összlétszámát. Az ellentmondás
pillanatnyilag feloldhatatlan, a tény pedig csupán
annyi, hogy a fejedelemnek húszezer lovasa volt.
Azonban a forrásokkal is kritikusan kell bánni.
Ugyanúgy, ahogyan a bíróságon, ha két tanú az
ellenkezőjét állítja, a bírónak mérlegelnie kell:
vajon melyik áll közelebb az igazsághoz. Jól meg
kell gondolnia, hogy e tanúknak mi áll érdekük-
mire jó a történelem?
ben, kinek az igazmondás, kinek a lódítás. Így
van ez a történeti forrásoknál is. Ezért a történet-
írónak mindig meg kell győződnie forrásai hite-
lességéről. Ezt nevezzük forráskritikának.
Különböző korok különböző típusú forrásokat
hagytak ránk, s ezek vizsgálatára önálló szaktudo-
mányok alakultak ki. Ezért idővel a történetíró
munkájában más tudományok, a történelem társ-
és segédtudományaira támaszkodva vallathatja a
forrásokat.
A régészet a régi korok tárgyi emlékeit „ássa ki”
a földből, meghatározza korukat és igyekszik val-
lomásra bírni ezeket a régen volt emberek életéről.
A forráskritika ez esetben is fontos, hiszen ha egy
régész például ősember által készített kőeszközö-
ket és antilopcsontokat talál egyazon lelőhelyen,
pusztán ebből még nem következtethet arra, hogy
az ősember ejtette el az antilopot, tehát vadászott.
Lehet, hogy az ősember továbbvándorolt, az anti-
lopot pedig egy oroszlán ette meg ugyanott –
néhány évvel vagy évtizeddel később. De ha az
állatcsontokon kőeszközök okozta karcolásokat is
talál, akkor az állatot valószínűleg az ősember
ejtette el és dolgozta fel.
A néprajz, más néven etnográfia azokat a
társadalmakat vagy embercsoportokat kutatja,
amelyek vagy nem, vagy kevés írásos emlékkel
rendelkeznek. A múlt, a hagyományok azonban
itt is nagy fontossággal bírnak, csakhogy szóban,
apáról fiúra örökítik ezeket.
Az oklevéltan, a felirattan, az írástan az írott for-
rások elemzésével, ha kell megfejtésével foglalko-
zik. Vizsgálja formájukat, keletkezésük körülmé-
nyeit, hitelességüket.
Ezekre a munkákra támaszkodva írja meg aztán a
történetíró a számára leghitelesebbnek, legiga-
zabbnak tűnő változatot. Igaz, ettől még mindig
nem biztos, hogy a múlt valósága teljesen feltárul
előtte, egyrészt mert nem mindenről maradt
emlékünk, másrészt mert akár ugyanazt a forrást
különböző kutatók -– bizonyos határok között –
másként értelmezhetik.
A TÖRTÉNETI IDŐ
A történelem számára, miután az időben mozgó
embereket vizsgálja, különös jelentőséggel bír az
idő, a kor pontos meghatározása.
A természeti népek számára az év a leghosszabb,
mindennapi életük szempontjából figyelembe
s 13
veendő időegység. Még a földművelést, állatte-
nyésztést űző társadalmak sem érezték általában a
szükségét annak, hogy több évre visszanyúlóan
határozzák meg az események egymáshoz viszonyí-
tott (relatív) sorrendjét, vagy egy távolabbi
eseményhez, mint kezdőponthoz viszonyított
(abszolút) időpontját. Ezeknek a népeknek lehetett
többé vagy kevésbé kidolgozott naptári rendsze-
rük. Amikor – általában már az állammá alakulás
időszakában – az évek folyamatos nyilvántartásá-
nak szükségessége felmerült, az alkalmi évmegjelö-
lések teljes rendszerré válhattak. Minden év letelté-
vel hivatalból meghatározták annak legfontosabb
eseményeit, s az évet is erről nevezték el. Később
általánossá vált a királyok uralkodási évei szerinti
keltezés. Ez a módszer egyetlen uralkodó vagy egy
uralkodó dinasztia uralmán belül megbízhatóan
tájékoztatott az események rendjéről, de hosszabb
időszakokra nézve már sok nehézséget okozott.
A keltezésnek ez a formája a krónikás, történet-
írói szándékot nem elégítette ki, hiszen az idő
múlását csak egy-egy cikluson belül volt képes
érzékeltetni, egymáshoz való viszonyukat, azt,
hogy melyik volt régebben, melyik később, már
nem. Ezért a történetírók előadásuk szempontjá-
ból alapvetőnek érzett eseményektől előre vagy
visszafelé számolva próbáltak elképzelést adni az
előadottak időbeli helyéről. Nagyobb időtávlatok
érzékeltetésére pedig nemzedékek időtartamával
számoltak.
Az egységes időrendi (kronológiai) séma felállí-
tá sá ra a Kr. e. 4-3. századi görög történetíró,
Timaiosz tette az első kísérletet. Ő az eseményeket
egységesen az olümpiai évek szerint keltezte. Az
olümpiai játékokat az egész hellénség ismerte és
tiszteletben tartotta, a győztesek nevét rendszere-
sen feljegyezték Kr. e. 776 óta.
A római történetírók a Kr. e. 3. századtól kezdve
egyes fontosabb eseményekről igyekeztek meg-
állapítani, hogy azok a város alapítása után hány
évvel történtek. A nagy esemény idejéről és pontos
évéről a későbbi koroknak nem volt pontos isme-
rete. Végül M. Terentius Varrónak (Kr. e. 1. szá-
zadi római történetíró) elméletét fogadták el,
amely szerint Romulus a 6. olümpiász 3. évében,
azaz Kr. e. 754-ben, pontosan április 21-én alapí-
totta volna Rómát.
A világteremtés szerinti időszámítás alapjául
részben az Ótestamentum héber szövegeinek szám-
14
adatai szolgáltak. Az ily módon – részben a bibliai
hagyományok alapján, részben önkényes módon
– kialakított saját időszámítás szerint a bibliai vi-
lágteremtés Kr. e. 3761. év október 6-án, vasárnap
este kezdődött.
A keresztény időszámításnak, azaz a nálunk is
használt polgári időszámításnak kiindulópontja
az az év, amelyre az egyházi hagyomány Jézus fel-
tételezett születését teszi. A lehetséges legkorábbi
(kb. Kr. e. 6.) és legkésőbbi (kb. Kr. u. 6.) kelte-
zések között az egyházi történetírás a középutat
választotta. Eusebius egyházatya Lukács evangé-
liuma adata alapján Jézus születését a 194. olim-
piász 4. évére tette. Ettől csak kevéssé tért el
később Dionysius Exiguus római apát, a mai pol-
gári időszámítás megalapítója. Jézus születésének,
azaz „az Úr megtestesülésének” éve lett az új
időszámítás első éve, amely azonos a 195. olimpi-
ász 1. évével, Róma alapításának 754. évével. A
s mire jó a történelem?
11. századtól kezdve Európa nagy részében kizáró-
lag a Krisztus születése szerinti évszámítást alkal-
mazták.
A Krisztus születését – illetve ennek utólag,
bizonytalan alapokon kiszámított dátumát – meg-
előző eseményeket csak a 17. század óta keltezik
„Krisztus születése előtt” jelzéssel. Mégpedig oly
módon, hogy a Krisztus születésének éve (Kr. u.
1.) előtti esztendőt tekintik a Krisztus születése
előtti első évnek (Kr. e. 1.). Így azonban egy év,
a nem létező „0.” év kiesik a számsorból és két
egymást követő év (Kr. e. 1. és Kr. u. 1.) közötti
számtani különbség 2 lesz, holott kronológiailag
a különbség csupán 1. Minden olyan időköz
tehát, amely átnyúlik a kezdőponton, a valóságos-
nál egy esztendővel hosszabbnak tűnik. Így alakult
ki az egységes kronológiai rendszer, amely feltétele
az események időben történő elhelyezésének,
szemlélésének.
 t

AZ ŐSKOR

Az emberré válás
s
Kr. e. 12 millió évvel: Ramapithecus
Kr. e. 5-6 millió évvel: szétválás, Australopithecusok
Kr. e. 3 millió évvel: Homo habilis
Kr. e. 2 millió évvel: Homo erectus
Kr. e. 300 ezer évvel: Homo sapiens
Kr. e. 30 ezer évvel: Homo sapiens sapiens

Ismersz-e olyan mítoszokat, melyek a világ teremtéséről és az ember kialakulásáról szólnak?

Gyűjts ilyeneket!
s

Mi lehet az oka, hogy annyi nép alakított ki magának ilyen történetet,

és hogy ezek olyan sokfélék?

Charles Darwin
A 19. század második felében ő vetette fel
azt a gondolatot, hogy az ember egy ősmajom
fajból alakult ki, a környezethez való fokozatos
alkalmazkodás során.

Nézz utána a lexikonban,

s

mit jelentenek az evolúció, mutáció,

természetes kiválasztódás kifejezések!
16 s az őskor

A kéz átalakulása
Bár a csimpánz is képes a tárgyak megfogására, ez korántsem
annyira kifinomult, mint az emberi kéz precíziós fogása,
ami lehetővé teszi az eszközök finom kezelését. Az emberelőd
Ramapithecusnak, mint más majomfajoknak is, fogásra alkalmas
végtagjai voltak. A fáról lemászó elődök felegyenesedtek, és
mellső végtagjuk felszabadult. Olyan végtag alakulhatott ki,
amely egyedülállóan alkalmas fogásra, eszközkészítésre.
Az eszközök készítése serkentőleg hathatott a gondolkodás
kialakulására.

A koponya átalakulása
Az agykoponya fokozatosan megnövekedett, de még fontosabb változás volt az agykéreg egyre
nagyobb mértékű barázdáltsága. Egy kétmillió évvel ezelőtt élt Homo habilis koponyájáról készült
öntvényből kiderült, hogy a koponya olyan agynak adott otthont, melyben már viszonylag nagy
volt az ún. Broca-mező nevű rész. Ez a nyelv szerkezetével, az arc, az ajak, a nyelv és a gége izom-
mozgásaival áll kapcsolatban. Mi lehet ennek a jelentősége? A Homo habilisoknak aránylag
nagyobb volt az agyuk halánték- és homloklebenye, mint a velük egyidőben élt Australopithecus
fajoknak. Az agynak ezeken a részein találhatók a beszéd, a hallás és beszédmegértés területei. Az
első két kép két Australopithecus faj, a harmadik a Homo habilis, a negyedik pedig a mai ember
koponyáját mutatja.

A hangképzés átalakulása –
egy mai ember és egy homo
erectus hangképző szervei
orrüreg Az ábra a beszédnél használt
szájpadlás orrüreg
területek nagyságát, alakját
és elhelyezkedését mutatja be.
szájpadlás
torok A Homo erectus hangképző
torok
szervei valószínűleg csak lassú,
nyelv gége gége akadozó beszédet tettek
nyelv lehetővé.
az emberré válás s 17

Magyarázd meg, mi az oka az egyes szervek, testrészek átalakulásának?

s

Ha van (vagy volt) a közeledben egy-két éves gyerek, figyeld meg (vagy idézd fel),
hogyan alakul ki fokról fokra a beszéd!
Milyen hangsorokat mondanak legelőször illetve fokozatosan egyre később?

Tevékenységek
Az agy méretének és testrészek
Kis szemfogak Az ábra azt mutatja, hogyan
és teljesítményének
megnövekedése hatottak egymásra az ember
különféle tevékenységei és
biológiai tulajdonságai.
Az eszköz-
Eszköz-
használatra fel-
készítés
szabadult kezek

Figyeld meg jól,

és magyarázd meg

s
Felegyenesedett az egyes nyilak jelentését,
Vadászat járás értelmét!

Az emberelődök (hominidák) evolúciós útja

Ma így képzeljük az emberré válás folyamatát.

13 millió év
Ramapithecus 12 millió év
11 millió év
10 millió év
9 millió év
Australopithecus
boisei 8 millió év
7 millió év
6 millió év
5 millió év
4 millió év
3 millió év
2 millió év Homo habilis Australopithecus
africanus
1 millió év
500 000 év
Homo
100 000 év erectus

Homo Homo
sapiens sapiens
sapiens
18 s az őskor

Homo habilis rekonstrukciója

A Homo habilisok elsősorban növényeket fogyasztottak. Ellentétben a
velük egyidőben élt Australopithecusokkal, nem gyűjtögetés közben, rögtön
fogyasztották el azt, amit találtak, hanem a közös táborhelyre szállították.
Erre a táborhelyeiken talált hulladékmaradványok alapján következtetnek
a régészek. Úgy gondolják, a táplálékmegosztás fontos volt, mert igényelte
a kommunikációs képességek, vagyis az intelligencia fejlődését.

Homo erectus rekonstrukciója

A Homo erectus kezében fegyvere, a dárda.
Ez az emberelőd már fejlett szerszámokat tudott
pattintani, ismerte és használta a tüzet.

Homo sapiens sapiens

Úgy tudott beszélni már, mint mi.
Csodálatos művészeti alkotásai
(például barlangfestmények) voltak.
Szellemi adottságai már megegyeznek
a mienkkel.

Neandervölgyi ember
(Homo sapiens)
rekonstrukciója
A régészeti leletek a mai
embernél súlyosabbnak és
zömökebbnek mutatják.
Egy iraki barlangban
(Sanidar) szabályosan
elrendezett virágcsokrokra
utaló virágpor-
maradványokat találtak
egy hatvanezer évvel
ezelőtt elhunyt
neandervölgyi férfi
teteme körül.
Ebből a temetési
szertartás megjelenésére
következtettek. Ez az
emberelőd már viszonylag
gördülékenyen beszélt.
Manapság a legtöbb
kutató a mai ember
alfajának tekinti.
az emberré válás s 19

Rasszok elterjedése s
A Homo erectus fejlődésének korai időszakában veszíthette el Ismereteid szerint,
vastag szőrzetét. Védő szerepét a bőr pigmentációja, elszíneződése történt-e
vette át. Az északra vándorolt csoportok azonban kivilágosodtak, a rasszok lakóhelyében
mert a pigmentáció akadályozta, hogy a kevés napsütésben változás azóta?
elegendő D-vitamin termelődjön a bőrben.
észt
finnugor

finn

r
magya
kelta ind
oeu
róp
germá
n ai
latin görög su
l
ngo

szláv
ndz
ma
mo

hettita
türk
s a
perz altáji
akkád
ita
amor
aram éber

ind
eus
h

sémi

Nyelvcsaládok kialakulása
20 s az őskor
összegzés
BIOLÓGIAI ÉS KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ
Az ember kialakulásával kapcsolatos ismereteink
az elmúlt másfél évszázadban folyamatosan vál-
toztak és változnak. A múlt században Charles
Darwin vetette fel először, hogy az emberré válás-
ban a környezethez való alkalmazkodás játszott
meghatározó szerepet: az ember teste, szervezete
átalakult a környezet változásai nyomán. (A fajok
ilyen módon történő fejlődését nevezzük evolúció-
nak.) Egyik legfontosabb része e folyamatnak az
emberi agy átalakulása. Ennek eredményeként
alakulhatott ki az emberi gondolkodás. A gondol-
kodás, az információk cseréje és tárolása lehetővé
tette, hogy az ember egy idő után már ne csak bio-
lógiai jellegű válaszokat adjon a környezet kihí-
vásaira (pl. felegyenesedés, kéz kialakulása stb.),
hanem kulturálisakat is (pl. a tűz használata, be-
széd stb.). A kulturális válaszok már az emberré
válás folyamatának a kezdetén megjelentek, majd
idővel egyre inkább felváltották a biológiaiakat.
(A történelem ezeknek a kulturális válaszoknak a
folyamata.)
AZ IDŐRŐL
Ha a Föld eddigi történetét (380 millió év) 12 órá-
nak tekintjük, akkor az utolsó óra utolsó tíz per-
cében kezdett kialakulni az ember. A mai ember
csak az utolsó tizenöt másodpercben jelent meg,
az írott történelem pedig az utolsó háromnegyed
másodperc. A tankönyvnek ez a fejezete az utolsó
„tíz perc” első kilenc percéről és negyvenöt
másodpercéről szól. A következő őskori fejezetek
a következő tizennégy és negyed másodpercről. A
további csaknem négy évben pedig a hátramaradó
háromnegyed másodpercről tanultok.
AUSTRALOPITHECUSOK
ÉS HOMO HABILIS
Évmilliókkal ezelőtt élt Afrikában egy ősmajom-
faj, az ún. Ramapithecus. (Rokonának maradvá-
nyait Magyarországon, Rudabányán is megtalál-
ták.) A Ramapithecus testfelépítése úgy öt-hat-
millió évvel ezelőtt fokozatosan átalakult, és leg-
alább három új „állatfaj” keletkezett belőle.
Mindhárom új faj egyedei – elődeikkel ellen-
tétben – már nem a fákon éltek, hanem a földön,
és két lábon jártak. (Valószínűleg olyan környezeti
változások következtek be, amelyek ezt tették szük-
ségessé. Ezeknek a lefolyását azonban ma még
nem ismerjük.) Lassan futottak, szaglásuk is rossz
volt. De volt néhány szerencsés adottságuk, melye-
ket még a fán élve szereztek: elöl ülő, remek sze-
mek, térlátással és színlátással (hogy a magasban,
gyors mozgás közben el ne vétsék az ágakat) és
markolásra alkalmas végtagok. Így messziről képe-
sek voltak meglátni a fenyegető ragadozókat, ehhez
csak fel-fel kellett egyenesedniük a szavannák
magas füvében. A tartós felegyenesedés, a hátsó
lábakon való járás folyamatos biztonságot jelen-
tett, ugyanakkor ezzel felszabadult mellső lábuk,
mellyel köveket, fadarabokat tudtak megfogni,
eszközként használni. Hozzánk képest apró terme-
tűek voltak, nagyjából másfél méteresek.
A három faj egymás közvetlen közelében élt,
hogy békében vagy nem, azt nem tudhatjuk. Tény,
hogy közülük kettőre nem sok jó várt: pár évmillió
alatt kihaltak – talán részben éppen a harmadik
faj utódai szorították ki őket. (Ezeket a kihalt fajo-
kat nevezik Australopithecusnak, ami déli majmot
jelent.) A harmadik faj azonban továbbfejlődött,
utódai pedig páratlan mértékben elszaporodtak a
Földön.
Ez a harmadik lény az ún. Homo habilis volt,
ami ügyes embert jelent. Mai feltételezések szerint
csupán egyetlen vonatkozásban tért el a másik
kettőtől. Míg az Australopithecusok egyedei
magukban gyűjtögettek, és rögtön elfogyasztották
élelmüket, addig a Homo habilis csoport tagjai
megosztották egymással szerzeményeiket. (Első-
sorban növényi élelmet és lárvákat gyűjtögettek.)
Így egyes tudósok azt feltételezik, hogy az emberré
válás folyamata a táplálékmegosztással kezdődött.
Ez ugyanis együttműködést és kommunikációt
igényelt. A kommunikációs képességek kifejlődése
pedig olyasmire is képessé tette az emberelődöket,
amit már nem csak a táplálék megosztása során
tudott felhasználni. A koponyamaradványokat
vizsgálva a tudósok olyan fejlettségű agyra követ-
keztettek, amely már lehetővé tette a kom -
munikációt, de még inkább arcjátékkal és csak
másodsorban beszédszerű hangokkal. A Homo
habilis építette a történelem legrégibb ismert
az emberré válás
„építményeit”, kőköröket, melyek kunyhók alap-
jai lehettek.
HOMO ERECTUS
A Homo habilisból fejlődött ki körülbelül kétmil-
lió évvel ezelőtt a Homo erectus (felegyenesedett
ember). Bonyolult pattintási eljárással marokkö-
veket, szakócákat is tudott készíteni, és használta a
tüzet. A társas együttműködést továbbfejlesztve,
szervezett csapatokban vadászott, akár nagyvadakra
is. A Homo erectus már nemcsak Afrikában élt,
mint elődei, hanem északra vándorolva Euró-
pában és Ázsiában is elterjedt. (Magyarországon
Vértesszőlősön találták meg egy Homo erectus
maradványait, ez Európa legrégebbi embertani
lelete.) Az Európába vándorolt Homo erectusnak
alkalmazkodnia kellett a fokozatos lehűléshez, a
második majd harmadik jégkorszakhoz. Állatbő-
rökből ruhákat készített magának, barlangokba
húzódott. Nem lehet tudni, hogy a Homo erectus
a Földön egy helyen alakult ki, vagy több eltérő
helyszínen, közel egyidőben.
HOMO SAPIENS
ÉS HOMO SAPIENS SAPIENS
A Homo erectusból körülbelül 300 ezer éve kifej-
lődött Homo sapiens (értelmes ember) már elte-
mette halottait és feltehetően volt valamiféle val-
lása. Belőle alakult ki nagyjából 30 ezer éve a
Homo sapiens sapiens, mely az egész Földön, így az
amerikai kontinensen és Ausztráliában is elterjedt.
Testfelépítésében, képességeiben már teljesen
megegyezett a mai emberrel.
TESTRÉSZEK ÉS TULAJDONSÁGOK
VÁLTOZÁSAI
Az emberré válás során folyamatosan növekedett a
testmagasság, de még ennél is nagyobb mértékben
nőtt az agytérfogat. Még fontosabb az agy külső
rétegének, az agykéregnek kialakulása, majd redő-
zötté válása, amellyel tovább növekedett a felszíne.
Számos állatnak a testéhez képest nagyobb az agy-
térfogata, mint az embernek, de agya kevésbé
barázdált. A társas érintkezés, együttműködés
következtében kényszerült rá az ember az ismere-
tek megosztására, a kommunikációra, ez pedig a
fogalomalkotásra, a fogalmak egyre finomabb
megkülönböztetésére és kifejezésére, szim-
bólumok használatára, végső fokon egyre maga-
s 21
sabb rendű gondolkodásra késztette. E folyamat
során, erre a célra fejlődött ki az emberi agy. A ko-
ponya szerkezete is átalakult: az agykoponya az
arckoponyához képest aránylag nagyobb lett, a
kiugró szemöldökeresz eltűnt, a fogak és az áll-
kapocs – már a főtt és sült étel miatt – kisebbek
lettek, az áll hegyesebb. A kommunikáció igényé-
hez alkalmazkodott az arc felépítése, mely rend-
kívül mozgékonnyá vált (csak az ember tud any-
nyiféle arckifejezést mutatni), és átalakult a garat
felépítése (boltozatos szájpadlás, rövidebb nyelv
stb.), ezáltal képessé vált sokféle hang megformá-
lására.
Segítette a gondolkodás, az agy és idegrend-
szer fejlődését a kéz szabaddá válása és az
eszköz ké szítés is. Ugyanakkor ennek a követ-
kezménye a kéz átalakulása: a hüvelykujj szem-
befordítható a mutatóujjal, ami finom fogást és
tapintást tesz lehetővé, továbbá a kézfej kialaku-
lása. Ezzel párhuzamosan a hátsó végtag, a lábfej
a nagy testsúly egyensúlyozásához alkalmazko-
dott. Az ember már nem csak az év bizonyos
részében képes szaporodásra, mint elődei. Ezzel
megnőtt az utódok szá ma és nőtt annak a lehe-
tősége, hogy több jó képességű egyed születik,
vagyis felgyorsulhatott a természetes kiválasztó-
dás. Eközben a terhesség ideje hét hónapról
kilencre nőtt. Így az újszülöt tek fejlettebbek,
ellenállóbbak lettek. A terhesség meghosszabbo-
dásának egyik legjelentősebb követ kezménye,
hogy az utódoknak ezáltal több idegsejtjük kép-
ződött, ami azért fontos, mert az idegsejtek csak
a születésig osztódnak, utána már nem.
RASSZOK, NYELVCSALÁDOK
Mi, ma élő Homo sapiens sapiensek mindezen
jegyek alapján egyetlen emberi fajhoz tartozunk,
de különböző fajtákhoz, ún. rasszokhoz. A rasszok
legszembetűnőbben bőrszínükben különböznek,
de testfelépítésükben más eltérések is vannak.
Mindezekkel az adott térség környezetéhez alkal-
mazkodtak.
Az emberré válással kapcsolatos ismereteink
még csak a kezdeti lépéseket jelentik múltunk
megismerésében. Minden újabban előkerült lelet
lényegesen módosíthatja ismereteinket. Ma még
nem tudjuk például, hogy pontosan hol alakult ki
a Homo sapiens sapiens. Mai ismereteink szerint
az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az emberiség
22 s az őskor

bölcsője Afrikában ringott. Arról nagyjából van-
nak elképzelések, hol alakultak ki a nagy nyelv-
családok (indoeurópai, sémi, altáji, urali stb.), de
vajon ezek egymással egykor rokonok voltak-e
vagy sem, illetve az egyes nyelvcsaládok tagjai
közös ősnépekre vezethetők-e vissza, vagy csak
nyelveket vettek át egymástól, minderre – számos
más kérdéssel együtt – még nem tudunk egyértel-
mű választ adni.
A mai magyarság nagyon sokféle népelem keve-
redéséből tevődött össze a történelem folyamán. A
nyelvünket meghatározó uráli-finnugor őseinket
az Urálig, a Kr. e. VI. évezredig tudjuk vissza-
vezetni, azt azonban, hogy oda milyen úton és
mikor kerültek, nem tudjuk. Nem tudunk sokkal
többet a magyarok közé olvadt szlávok, németek,
latin népek vagy sémi népek (zsidók) kialakulásá-
ról sem.

A vadászok-gyűjtögetők kora s

AZ ŐSKŐKOR
A hominidák kialakulásától kb. Kr. e. XI. évezred

Eszkimók
Kucsinok
Északi Korjákok Csukcsok
Nootkák atabaszkok
Aleutok Eszkimók
Északi
Ozsibvék algonkinok
Maiduk Ainuk
Micmacok
Nyugati sosonok
Penobscotok
Szerik
Bihorszok
Csencsuk Yümbrik
Mbutik Kadarok Negritók
Pigmeusok
Szemangok
Akoák Andamanok

Kalahári szanok
(kung, g/wi) Ausztrál
õslakosok

Alakalufok
Yaghánok

A mai vadászok elhelyezkedése

A zsákmányoló kultúrák életmódjának ismertetéséhez elsősorban e kései, ma élő zsákmányolók
leírásait használtuk fel. De valóban úgy élnek-e a mai vadászok, ahogy az őskoriak? Nem tudjuk.
Mégis vannak sajátosságok, melyek valószínűleg valóban közösek az ősi és a mai zsákmányolók
társadalmában. Olyan vonások, melyek valamennyi mai ilyen csoportot jellemeznek, függetlenül
attól, hogy az hol él, hasonlóságaik tehát magából a zsákmányoló életmódból erednek.
Akkor pedig közös lehet az őskori zsákmányolókéval is.
az emberré válás s 23

Pattintott szakóca
Az őskőkor jellegzetes tárgya a pattintott kőeszköz, ezért
„pattintott kőkorszak”-nak is nevezik. A mai ausztrál vadászok
üvegből és porcelántárgyakból is tudnak dárdahegyet pattintani.
Egy ilyen őskori vagy mai eszköz valóságos műtárgy,
elkészítése pedig iparművészeti teljesítmény.

Mamutvadászat
Így nézhetett ki egy mamut
elejtése az őskőkorban, csapda
segítségével. A vadász csoportok
pár tucat fős ún. hordákban éltek,
hogy elegendő számban legyenek
a szervezett vadászatokhoz.
Minél hidegebb vidékeken éltek,
annál nagyobb szerepe volt
a táplálkozásban a húsnak.
Ez az Egyenlítő körül élő
busmanok életében csak 30%
körül van.

Kung asszonyok
egy napi gyűjtögetésének eredménye
A busman kungok alapvető élelmiszere a
környezetükben kifogyhatatlan mennyiségben
található mongongo dió. Ebből naponta
körülbelül háromszáz darabot esznek meg, ami
1260 kalóriát és 56 gramm fehérjét tartalmaz.
Ez fél kiló marhahúsnak felel meg. A gyűjtögetés
és a vadászat csak kiegészíti táplálékaikat.
Esznek tojásokat, csapdával elejtett kisebb
madarakat, zöldségeket, s havonta nagyjából egy
nagyobb vadat is – strucc, zsiráf, antilop –
elejtenek. Ritkán nélkülöznek, a hatvan éven
felüliek aránya 10% fölött van, ami megközelíti
a nyugati társadalmak viszonyait.
A férfiak hetente csak két és fél napot, körül-
belül tizenkilenc órát töltenek vadászattal.
Az asszonyok egyetlen gyűjtögető úton három
napra elegendő kiegészítő növényi táplálékot
tudnak összeszedni a családjuknak.
A száraz évszakban idejük kétharmad részét
azzal töltik, hogy más táborokat látogatnak meg
vagy vendégeket fogadnak. (Ez az idő teszi
lehetővé az udvarlásokat és a megkötendő
házasságok megbeszélését is.) De marad idejük
a hordán belüli beszélgetésre, mesélésre, énekre
vagy játékra is.
24 s az őskor

G/wi busmanok átmeneti

szállásukat készítik
A száraz évszakban a vizek köré
gyűlnek, a csapadékos évszakokban
pedig szétszóródnak, és a növények
után vándorolnak. A mexikói
Tehuacán völgyében talált, tízezer
évvel ezelőtti táborhelyek marad-
ványai nagyon hasonló vándorló élet-
módra utalnak. Évszakonként máshol
telepedtek meg – hol kiscsaládokra
szétválva, hol hordákká egyesülve.

Őskori kunyhó rekonstrukciója

Egy európai őskőkori település

rekonstrukciója

Pigmeus család
A vadásztársadalmakban
a gyermekeknek a családban
tanítják meg mindazt, amire
az életben szükségük lehet.
A felnőtté érési és tanulási
folyamat jóval rövidebb,
mint a mai civilizációkban.
A vadászok-gyűjtögetők mai,
európai szemmel nézve nagyon
„szegények”, de igényeik is
jóval alatta maradnak a mi
igényeinknek.

Figyeld meg, milyen tevékenységeket folytatnak az emberek! Jellemezd tárgyi kultúrájukat!

Hogyan függenek össze életkörülményeik a vadászó-halászó-gyűjtögető életmóddal?
s

Vesd egybe az őskori rekonstrukciókat a mai vadásznépek életformáját ábrázoló képekkel!

Mit tudsz meg a képek alapján a mai vadász-gyűjtögető népek társadalmáról?
az emberré válás
NŐK ÉS FÉRFIAK
Egyes feltevések szerint az őskor némely kultú-
ráiban – főleg a földművelésre való áttérés
korában – létezett a matriarchátus, vagyis
nőirányítás alatt álló társadalom. Ezt semmi
nem bizonyítja, ezért újabban elvetik ezt az
elképzelést.
A mai természeti népeknél mindig a férfiak
az irányítók. De nem mindenütt ugyanazon a
módon. Például a tanzániai handzáknál vagy a
délkelet-indiai palidzsánoknál, a „családfenn-
tartó”, gyűjtögető asszonyok szabadon tarthat-
nak szeretőt vagy válhatnak el. Az új-guineai
tchambuliknál a nők halásznak, rámenőseb-
bek, kezdeményezőbbek, s bár a szimbolikus
vezetők férfiak, a csoport irányításában a nők
aktívabban vesznek részt, míg a férfiak szelí-
dek, visszahúzódóak, és csak a művészeteknek
élnek. Az eszkimóknál viszont, akik szinte ki-
zárólag a férfiak által megszerzett húsból élnek,
a férfiak teljesen alávetik a nőket, a leányokat
már gyerekkorukban a férfiak szolgálatára ne-
velik. A nők helyzete azonban az esetek túl-
nyomó többségében egyáltalán nem alávetett,
vagy sokkal kevésbé az, mint ma.
A férfiak nagyobb tekintélye, vezető szerepe
sokak szerint azzal magyarázható, hogy általá-
ban erősebbek, gyorsabbak, agresszívebbek és
kezdeményezőbbek a nők többségénél. Ezek-
nek a tulajdonságoknak a jelentősége nyilván-
való a vadásztársadalmakban. Ugyanakkor a va-
dászathoz az erő és gyorsaság mellett legalább
olyan fontos az ügyesség, a kitartás, a türelem,
ami a nőket legalább annyira jellemzi, s a fér-
s
Milyen összefüggés van
a nők munkája és társadalmi
elismertsége között?
A horda
A korai paleolitikumban az
emberi társadalom alpegysége
a horda volt. A hordán belül
valószínűleg már a kezdetektől
létezett a munkamegosztás:
a férfiak vadásztak, a gyermekeket
nevelő nők inkább gyűjtögettek.
s 25
fiak közül sem az erősebbeké, hanem a tapasz-
taltabbaké a vezető szerep. Így ennél fontosabb
lehet, hogy a nőket teljes mértékben lekötötte
az utódok gondozása. Sokkal inkább, mint ma,
hiszen nem volt sem dajka, sem gyerekfelvigyá-
zó, sem óvoda. Így a más hordákkal való kap-
csolattartás, a horda belső ügyeinek elrendezése
a férfiak dolga, ami tekintélyük növekedésével
jár. Még fontosabb, hogy a nők nem vadászhat-
nak, hiszen állapotosan vagy szoptatás közben
ez aligha sikerülne. A zsákmányoló népeknél
ezért a vadászat „férfimunka”. A vadászatnak
pedig még azok ban a tár sa dalmak ban is
nagyobb a tekintélye, mint a gyűjtögetésnek,
ahol a tápláléknak csak kisebb részét szerzik
meg ilyen módon. A kung csoport nagy örven-
dezéssel fogadja a nagy ritkán vaddal megtérő
férfiakat, mindenki feszülten hallgatja az üldö-
zés, megküzdés és elejtés drámai történetét, mi-
közben a gyűjtögetésről nap mint nap eredmé-
nyesen hazatérők ilyesmit nem várnak. A hús
ezenkívül nemcsak a megszerzés veszélyei, de
ritkasága és magasabb tápértéke miatt is
nagyobb kincsnek számít, gyakrabban alkal-
mazzák cserére, ajándékozásra, ami, tudjuk,
megint csak tekintélyt jelent.
A többi főemlősnél is egy hím vezeti a cso-
portokat, de ott az erő jogán. Viszont a Homo
erectus is vadászott nagyvadakra, és már ekkor
átkerülhetett a vezető szerep az erős hím kezé-
ből a tapasztalt vadász férfiéba. Ez mélyen
beleépült a Homo sapiens társadalmi normái-
ba. Így aztán olyankor is fennmaradt, amikor
kulturális magyarázata már nem volt.
26 s az őskor
összegzés
VADÁSZAT, HALÁSZAT, GYŰJTÖGETÉS
Bizonyos, hogy az ember, története kezdetén va-
dászatból, halászatból, gyűjtögetésből tartotta
fenn magát. Ennek a kornak a megismerését a
régészeti leletek és a ma élő, szintén vadászat-
tal-gyűjtögetéssel foglalkozó természeti népek (pl.
busmanok, eszkimók, ausztrál bennszülöttek stb.)
életének tanulmányozása segíti elő. Sok mindent
csak feltételezünk, de nem tudunk biztosan.
A vadászat, halászat, gyűjtögetés a legkézenfek-
vőbb „gazdálkodási” mód: elvenni a környezettől
mindazt, ami használható, megehető. Ez csak
olyan társadalmakban lehetséges, ahol kevés
ember jut nagy területre, máskülönben a termé-
szet „kifogyna”.
Ezek a népek tehát, bár látszólag a természet
viszonzatlan „megrablásából” élnek, mégis vigyáz-
nak a környezetükre: nem károsíthatják meg túl-
ságosan, mert belőle élnek. Elszaporodni is csak
annyira lehet, amennyire azt a természet elviseli. A
mai vadásznépek területein körülbelül huszonöt
négyzetkilométerre jut egy ember, ami kétszáz-
ötvened része a termelésre való áttérés után kiala-
kuló népsűrűségnek és háromezred része a mai
európainak. A születés szabályozására megvannak a
módszereik (hosszú szoptatási idő, kései férjhez-
menetel stb.).
Igaz ugyan, hogy a vadásztársadalmakat kisebb
népsűrűség jellemzi egy adott területen, mint a
földművelőket, de ugyanakkor ez az életforma az
őskorban szinte hihetetlen szaporodásra adott
alkalmat az embernek, mely ekkor terjedt el vala-
mennyi kontinensen. A pár ezernyi vagy legfel-
jebb tízezernyi Homo habilis leszármazottai, a
Homo sapiens sapiensek már tízmilliónyian éltek a
Földön tízezer éve, vagyis mielőtt áttértek volna az
élelemtermelésre.
A HORDA
Valamennyi ma élő zsákmányoló nép meghatá-
rozó társadalmi egysége a horda, ezért feltételez-
zük, hogy ez így volt az őskori vadászoknál is. A
horda egy néhány tucat főből álló családias közös-
ség. Rokoni kapcsolatokat ápol más hordákkal,
melyekkel együtt alkotja a törzset. A törzsbe tarto-
zó hordák azonos nyelvjárást beszélnek, s a törzs
létszáma általában ötszáz fő körül mozog. A hor-
dák egymástól függetlenek.
A mai vadásznépek táplálékának általában
60-80 %-a növényi eredetű, és gyűjtögetéssel szer-
zik be. Régészeti leleteken és néprajzi
megfigyeléseken alapuló feltevések szerint a vadá-
szok étrendje sokkal változatosabb volt, mint a
mai. Nagyon sokféle növényt, levelet, termést és
gyümölcsöt fogyasztottak. A gyűjtögetés a nők és
gyerekek feladata volt. A vadászat és halászat
viszont általában a horda férfiainak együttes tevé-
kenységét igényelte.
VÁNDORLÓ ÉLETFORMA,
ÁTMENETI SZÁLLÁS, KEVÉS TÁRGY
A zsákmányoló hordák legtöbbször vándor élet-
módot folytatnak. Egy – a fentiekből következően
nagy – területen belül mindig oda költöznek, ahol
a legtöbb gyűjtögetni vagy vadászni való akad. A mai
vadásznépek évente gyakran hatszor is táborhelyet
változtatnak. A vadászok szállásai ezért egyszerűek
és ideiglenes jellegűek (barlang, lombsátor).
Vagyonuk, tárgyuk pedig csak annyi van, ameny-
nyit gyalog el tudnak vinni magukkal. Ruházatuk
például még akkor is csak egy-két bőrdarab, ha
hideg tájékon élnek, mint például a tűzföldi indi-
ánok, akik legfeljebb zsiradékkal kenik be a testü-
ket a hideg ellen. A vadászok – régiek, maiak egy-
aránt – csonttűvel, állati inakkal varrják ruháikat,
zsákjaikat, tudnak vesszőből kosarat, rostokból
hálót fonni, fából csónakokat, edényeket faragni.
Az őskori vadászok legjellegzetesebb, máig fenn-
maradt tárgyai a pattintott kövek, szakócák. Két
obszidián követ ütögettek egymáshoz, kisebb dara-
bokat lehasítva, lepattintva a magkőről mindaddig,
míg az el nem érte a kívánt formát és élességet.
Ezért az őskor első korszakát, melyet a vadászat,
halászat és gyűjtögetés jellemez, pattintott kőkor-
nak vagy őskőkornak, idegen szóval paleolit kor-
nak is nevezik.
RÁÉRŐSSÉG, ELÉGEDETTSÉG
A legtöbb élelmiszer hamar megromlik, így az
embereknek nem érdemes „előre” vadászniuk,
gyűjtögetniük, mindig csak az éppen szükségeset
kell előteremteniük. Amíg nem találnak újra táp-
az emberré válás
lálékot, addig nélkülöznek. A távolabbi jövő hide-
gen hagyja őket. Nem igazán ismerik a munkaidő-
szabadidő merev szembeállítását sem. A megélhe-
tés biztosítására fordított idő pedig valamennyi
kultúra közül náluk a legrövidebb. A kevés tárgy-
ból következik, hogy egyéb javaik elkészítésére
sem fordítanak sok időt.
De a gyakrabban nélkülöző zsákmányolók sem
boldogtalanok. Az egyszerű körülményekhez hoz-
zászoktak. Igényük nagyjából arra van, amit előbb
vagy utóbb meg is szereznek, hiszen az embernek
nem lehet igénye olyasmire, amit nem ismer. Már-
pedig a vadászok nem ismerik azokat a dolgokat,
amelyek a termelő vagy civilizált népeket gazdaggá
teszik.
Fontos továbbá, hogy a vadászok nem ismerik
azokat a társadalmi különbségeket, melyek a nél-
külözést megalázóvá tennék. Vagy mindenkinek
van mit ennie, vagy mindenki egyformán nélkü-
löz a hordán belül. Ennek a társadalomnak nem
lehet a szélére sodródni. Mivel létszámuk, életní-
vójuk a természethez igazodik, nincsenek kitéve a
termelés hullámzásainak, mely a fejlettebb tár-
sadalmakban válságok, éhínségek veszélyét hor-
dozza.
KERESKEDÉS,
AJÁNDÉKOZÁS VAGY DIPLOMÁCIA?
A hordán belül mindenki rokonnak, sőt család-
tagnak számít, és ahogy mi sem kereskedünk ott-
hon a családtagjainkkal, hanem természetes
módon adunk és elveszünk a szükség szerint, ugyan-
ez történik a hordán belül is. Ál lan dóan
körbeajándékozzák egymást élelemmel, gyakran
személyes használati tárgyakkal is. Mindenki abból
indul ki, hogy adományai megtérülnek, most ő
ad, máskor viszont ő fog kapni.
A hordák egymás közötti élelemcseréjét már
más szempontok vezérlik. Ismerős, rokoni szálak-
kal kapcsolódó hordák egymás között arra töre-
kednek, hogy az adott értéknek megfelelő javakat
kapjanak cserébe rövid időn belül. Ilyenkor általá-
ban olyasmit adnak, ami a saját területükön bőven
van, a másik horda területén pedig szűkösen, és
ennek fordítottját várják cserébe. A csere formája
azonban itt is az ajándékozás.
Egészen távoli, idegen hordákkal szemben
pedig már előfordulhat – ritkán – az a fajta keres-
kedés is, melynek célja a haszonszerzés, a nyereség.
s 27
A ROKONSÁGI SZERVEZET
A vadászok-gyűjtögetők társadalma a családra és
rokonsági szervezetre épül. Semmiféle jó viszonyt
nem tudnak elképzelni rokoni kapcsolat nélkül.
Bonyolult előírások sokaságával szabályozzák,
hogy melyik csoport tagjai melyik másik csoport
tagjaival házasodhatnak. Ezek a házasságok nem a
szerelemre épülnek, akárcsak a történelem más
korszakainak és kultúráinak családjai sem. A háza-
sodással, a rokoni szálak megteremtésével tulaj-
donképpen társadalmi-politikai-diplomáciai kap-
csolatok épülnek ki. Az egymáshoz közel élő hor-
dák akkor előzhetik meg az ellenségeskedést, ha
sok rokoni szál kapcsolja össze a két csoportot.
Manapság természetes, hogy egy-egy kis család
(két szülő és gyerekeik) él egy lakásban, egy költ-
ségvetésből. Bár a zsákmányolók is ismerik a kis
család fogalmát, és előfordul, hogy a kis családok
lakóhelyei elkülönülnek, például az ausztráliaiak-
nál, ám a hordában általában a kis családnak nincs
olyan jelentősége, mint napjainkban.
NEM EGYENLŐ MINDENKI: ÉLETKO
ROK, NEMEK
A horda elsődlegesen az életkorok szerint tagolt. A
legidősebbek a legtekintélyesebbek. A másik meg-
különböztetés a nemek közötti. Minden mai zsák-
mányoló társadalmat férfiak irányítanak, még azo-
kat is, amelyekben a férjek költöznek a nők hordá-
jába. De a nők és férfiak viszonya nem egyforma
ezeknél a népeknél. Ott, ahol a társadalom szinte
kizárólag a nők munkájából él, majdnem teljes az
egyenlőség a két nem között.
IRÁNYÍTÁS, IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
A zsákmányolók nem ismerik az államszervezetet,
mégis legalább olyan rend uralkodik ezekben a
társadalmakban, mint a maiakban. Nincs a hor-
dák élén kinevezett, választott főnök, erre nincs is
szükség. Az irányítás családias, a tennivalókat
közösen tudják megbeszélni, mert kevesen vannak.
Persze a tekintélyesebbeknek (vagyis az idősebb
férfiaknak) nagyobb a szavuk egy-egy döntés ese-
tében. De senki sem erőszakolhatja rá akaratát a
többiekre, ha azok nem értenek vele egyet.
Hogy mi számít bűnnek, az a történelemben
korszakonként és kultúránként változó. Vannak
persze olyan bűnök, melyeket kivétel nélkül min-
den társadalom annak tart. Ilyen az emberölés,
28 s az őskor

legalábbis békeidőben és vadászok esetében a
rokonokkal szemben, vagy a vérfertőzés. Viszont nem
minden zsákmányoló közösségben számít bűnnek,
ha a szülők megölik a nem kívánt újszülöttet.
Ezzel szemben számos csoport a természetes halál
mögött is bűnt feltételez, és a sámán által megne-
vezett „bűnöst” gyakran meg is büntetik. Bűn
továbbá, ha a helyi házasodási és szakrális („vallá-
si”) előírásokat nem tartja be valaki. Vétség persze a
testi sértés vagy bármiféle károkozás, bár a lopás-
nak ezekben a társadalmakban a javak hiánya és a
tulajdonviszonyok jellege miatt nem nagyon van
jelentősége.
RITKA HÁBORÚSKODÁS
A zsákmányolókat a felfedezések korának fehér
embere „vadak”-nak nevezte, és sokáig úgy gon-
dolták, hogy az államiság hiánya a történelemben is
egy vad, háborús korszakot jelentett, ahol min-
denki mindenkivel szemben harcban állt.
Ezzel szemben a mai zsákmányolók a világ leg-
békésebb népei, és sok okunk van feltételezni,
hogy ebben is hasonlítanak az őskori vadászokhoz.
Ezekben a kultúrákban a háborúk ritkák és kevés-
sé véresek. Először is a csoportok kis létszámúak,
így nem viselnék el a vérveszteségeket. Nincs
nagy vagyon egyik közösség kezében sem, fogoly
rabszolgákkal pedig nem tudnának mit kezdeni.
Sokszor figyeltek meg vadásznépek körében olyan
„háborúkat”, melyek során a felek harci színeket
festettek magukra, fenyegető tánccal, gesztusokkal
riogatták az ellenfeleket, fegyverekkel lármáztak,
mindezt azonban inkább csak egy szertartás része-
ként, melynek végén, anélkül hogy bármilyen
harcra ténylegesen sor került volna, lehiggadva
hazatértek.

A termelés kora s

AZ ÚJKŐKOR, A RÉZKOR ÉS A BRONZKOR

Kr. e. X. évezred – 3000: újkőkor (neolit)
Kr. e. VI–V. évezred: rézkor
Kr. e. III. évezred: bronzkor

A termékeny félhold
A közel-keleti termékeny félhold
Çatal Hüyük Tell-Halaf területén tárták fel a legrégibb
Ninive
Nimrúd
olyan településeket, ahol őrlő-
Hasszúna köveket, sarlókat, mozsarakat,
Rász-Samra
Assur mozsártörőket, hüvelyesek,
Ali - Kos pisztácia, mandula ételmaradékait
találták meg. Mindez letelepedett
Csoga- Mami
Szúza életmódra utal, de nem biztos,
Babilon
Nippur hogy termeltek is. Máshol egy-
Surrupak
Jeriko értelműen háziasított növények
Ur megpörkölődött magvait találták
Eridu
Az elsõ földmûves közösségek meg, illetve háziasított állatok
A késõbbi birodalmak középpontja csontjait, ami már a termelésre
Az úgynevezett termékeny félhold övezete, való áttérést bizonyítja.
ahol az átlagos csapadék öntözés nélkül is elegendõ
gabonafélék termeléséhez
az emberré válás s 29

Növények és állatok
őshazája és
elterjedése
Ott következtethetünk
EU R Ó PA a földművelés kialaku-
GABONAFÉLÉK
búza, árpa
Kr. e.8. évezred Á Z S I A lására, ahol háziasított
gabonanövények meg-
ÁRPA
pörkölődött szemei
GABONAFÉLÉK:
búza, árpa
Kr. e. 8.évezred maradtak fenn a földben.
Kr. e. 8. évezred

RIZS
A termelők folyamato-
MANIÓKA -
KRUMPLIFÉLE
Kr. e. 4. évezred san válogatták a jobb
Kr. e. 3. évezred RIZS
Kr. e. 4. évezred szemeket vetőmagnak,
A F R I K A és így „nemesítették” a
növényt. Egyértelműen
nemesített változatok
azonban csak
évszázadokkal a
termelés megkezdése
után alakulhattak ki.
Alma és körte Õszibarack Szõlõ Ló
Anatólia ® Irán, Turkesztán Közép-Kína, Indokína A Földközi-tenger keleti parvidéke és szigetei Közép-Ázsia
Kr. e. 3000 elõtt Kr. e. 2000 körül Kr. e. 4. évezred Kr. e. 4. évezred
Sárgabarack Szilva és cseresznye Kacsa Sertés, szarvasmarha, juh
Közép-Ázsia ® Mandzsúra, Kína Kis-Ázsia, Kaukázus Nyugat-Európa ® a Földközi tenger medencéje Európa, Ázsia
Kr. e. 2500 körül Kr. e. 1. évezred Kr. e. 4-3. évezred Kr. e. 8-7. évezred

Mandula Déligyümölcsök (pl. citrom) Tea Olajfa

Pamír, Anatólia Kelet-Ázsia ® Arab világ Kína Nyugat-Ázsia
Kr. e. 4-3. évezred Kr. u. 8. század Kr. e. 3. évezred Kr. e. 5. évezred

Kakas Gyöngytyúk
Indonézia, Malajzia Nyugat-Afrika
Kr. e. 3. évezred ismeretlen idõpont

A Çatal Hüyük mellett talált óriásfalu ásatási és rekonstruált képe

Çatal Hüyük a Kr. e. VII. évezredben kb. 15 A termékeny félholdon jelentek meg a
hektár kiterjedésű település volt. Lakói hatezren gabonából készült alapételek, melyek évezreden
lehettek. A régészek megállapították, hogy a keresztül az emberek legfontosabb táplálékát
lakók többsége földműveléssel és szarvasmarha- jelentették. A lepény és a kása a legelterjedtebb,
tenyésztéssel foglalkozott, de fontos szerepet a finomabb lisztből készült, erjesztett kenyér a
játszott a kézműipar és a kereskedelem is. módosabbak étele. Ekkoriban persze a kenyér-
Többek között obszidiánt is importáltak, amiből sütéshez még nem élesztőt használtak.
pattintott kőeszközöket készítettek. Védműveket Az új tésztához a régi tészta egy kis, megerjedt
itt nem kellett építeni, mert az utcák hiánya darabkáját tették hozzá, ennek erjesztő-
egyetlen hatalmas falrendszerré alakította a gombáitól kelt meg a friss tészta.
települést, melynek bevétele szinte lehetetlen volt.
30 s az őskor

A jerikoi ásatások
Kr. e. 6000 körül Jeriko nem egyszerű falu volt:
kőfalak és hatalmas torony őrizte a kb. két-három-
ezer lélekszámot befogadó vályogház-települést. A
köveket mindenféle fémszerszám nélkül munkálták
meg és illesztették egymáshoz. Ez a település a
„félhold” termékeny részének határán, olyan aszályos
területen helyezkedik el, amely nem képes egy ekkora
települést földműveléssel eltartani. Jeriko feltehetően
kereskedelmi központ volt a Vörös-tengert
Anatóliával összekötő út mentén, a Holt-tenger
mellett. Meglepő, hogy obszidián köveket is találtak
itt, hiszen a legközelebbi lelőhely sok száz kilo-
méterre volt. A lelet azt mutatja, hogy a termeléssel
Pueblo
párhuzamosan kiterjedt kereskedelmi kapcsolatok
Az észak-amerikai pueblo
hálózata alakult ki a térségben.
települések későbbiek, mint
Çatal Hüyük, de hasonló
kulturális szintről
tanúskodnak. Semmilyen
nyomát nem találták annak,
hogy az ilyen óriásfalvakat
államszervezet irányította
volna, vagy hogy társadalmuk
megosztott lett volna.
Az írást sem ismerték.

Élet egy európai

termelő faluban

Csiszolt kő
A földműveléshez fákat
kellett kiirtani. A pattintottnál
erősebb, csiszolt kőből készült
szerszámok is általában a
termeléssel együtt jelentek meg.
A képeken egy teljesen kifúrt
kőbaltát láthatunk, míg a
másik kettő megmunkálása
abbamaradt.
az emberré válás s 31

Bronztárgyak a Kr. e. i. évezredből

A Kr. e. III. évezredben Európa-szerte megjelennek a bronztárgyak,
elsősorban fegyverek, lándzsák, pajzsok, sisakok és ékszerek.
Kr. e. 1200 tájékán már a mindennapi tárgyak is bronzból készültek,
teljesen kiszorítva a csiszolt köveket. A réz és bronz feldolgozásának
megismerése ösztönözte a távolsági kereskedelmet: a Kárpát-
medencében készült kardok Dániából, bretagne-i balták Svájcból
kerültek elő. Fontos kereskedelmi cikk volt a nyers réz.
Egy Alpok-beli bányából a felmérések szerint mintegy 10 000 tonnát
termeltek ki. Egész Európa anyagi kultúrája meglepően egységes lett
ebben az időben.

Mai paraszt a Közel-Keleten

A korai termelők csak hónapokra terveznek
előre. Egyes algériai ültetvényesek például arra
lettek figyelmesek, hogy a helybeli parasztok
az idénymunkájukért kapott pénzt azonnal,
egy-két nap alatt elköltötték terményekre.
A pénz elraktározása, a takarékoskodás,
az a gondolat, hogy majd egyszer később
kedvezően költhetik el, idegen tőlük.

A világ népességének változása

32 s az őskor
s
Figyeld meg a képek alapján a termelők életkörülményeit,
össze a vadász-gyűjtögetők életformájával! Játsszátok el termelők és vadászok találkozását és
párbeszédét!
A KULA
A Trobriand-szigetek nevű szigetcsoport Auszt-
ráliától északra, Pápua Új-Guineában találha-
tó. Sok apró szigetből áll, némelyiken több,
másokon kevesebb kis falutelepüléssel. Ezek a
szigetek és falvak egy sajátos ajándékozási rend-
szert alakítottak ki az évszázadok folyamán,
amit kulának hívnak. Ennek során kétfajta „áru-
cikk” – és csakis ez a két fajta – utazik folyto-
nosan, egymással ellentétes irányban. Az óra-
mutató járásával megegyezően vonul állandóan
az egyik: a szoulavának nevezett, vörös kagyló-
ból készített hosszú nyakláncok. A másik áru-
cikk – a mwali, azaz fehér kagyló-karperec – az
ellenkező irányban mozog. Mindkét áru – a
zárt körvonalon saját irányában utazva – útja
során találkozik a másikkal, és állandóan elcse-
rélődik. A kula-cikkek minden mozgását, a
kereskedelmi ügyletek minden egyes részletét
egy sor hagyományos jogszokás és megegyezés
rögzíti és szabályozza, a kula egyes műveletei-
hez pedig bonyolult mágikus rituálé és nyilvá-
nos szertartások kapcsolódnak.
Minden szigeten és minden faluban többé-
kevésbé korlátozott számú ember vesz részt a
kulában; azaz megkapja a javakat, rövid ideig
magánál tartja, majd továbbadja őket. Így min-
Megalitok
Az újkőkor folyamán, még az államiság előtt
olyan népes törzsi társadalmak is kialakulhattak,
melyeknek erős központi vezetése volt. Ilyen
szerveződésre utalnak a Kr. e. IV-III. évezred
tájékáról Nyugat-Európában – Dél-Spanyol-
országtól Skandináviáig és Angliáig – fenn-
maradt hatalmas dolmenek. Ezek megalitokból,
vagyis hatalmas sziklákból épített közös sír-
emlékek voltak. Némelyik megépítése 16 000
munkaórát igényelt, de egyes megalitikus szer-
tartási központok ennek kétszázszorosát is.
Ugyanakkor államnak, de még vagyoni különb-
ségeknek sincsen kimutatható nyoma ebben az
időben. Pedig ezek a központok csak sokezer
ember jól szervezett „közmunkájával” épülhettek.
tevékenységeit! Hasonlítsd ezt
denki, aki benne van a kulában, időről időre
– bár nem rendszeresen – hozzájut egy vagy
több mwalihoz vagy egy szoulavához, aztán
pedig tovább kell adnia valamelyik partneré-
nek, akitől cserébe kapja a másik árucikket.
Soha senki nem tartogatja tehát hosszabb ideig
magánál egyik cikket sem. Aki egyszer a kulá-
ban van, mindig a kulában marad, s a két
ember közötti üzlettársi viszony maradandó és
életfogytiglan tartó ügy. Emellett bármely
adott mwali vagy szoulava mindig úton van;
kézről kézre jár, és fel sem merül, hogy bárhol
is ottmaradhat; az elv tehát, amely szerint
„egyszer a kulában – mindig a kulában”, vonat-
kozik magukra az értékekre is.
Mindeközben még a legintelligensebb benn-
szülöttnek sincs semmiféle világos elgondolása
a kuláról mint nagy, szervezett társadalmi alko-
tásról. Ha megkérdeznénk, mi a kula, válaszul
néhány részletről beszélne. A teljes kép ugyan-
is hiányzik gondolatvilágából; a bennszülött
benne él, és nem szemlélheti kívülről a nagy
egészet.
A kagyló-karperecek és a hosszú nyakláncok
– a két fő kula-áru – elsősorban ékszerek, de
csakis a legszebb táncruhákhoz veszik fel őket,
nagy ünnepeken, amelyeken több falu vesz
az emberré válás s 33
részt. A karperecek legnagyobb része – csak-
nem kilencven százaléka – túlságosan kicsiny
méretű még ahhoz is, hogy fiatal fiúk vagy
lányok hordhassák. Néhányuk pedig olyan nagy
és értékes, hogy éppen ezért nem viselik. Egy
trobriandi közember csak kevés cserepartnerrel
rendelkezik, míg egy főnöknek több száz csere-
társa van.
Mikor két kula-partner kula-ügyleteket bo-
nyolít le egymással, mellékesen egyéb ajándé-
kokat cserélve, barátokként viselkednek, és szá-
mos kölcsönös kötelezettségük van, amelyeket
a falvaik közötti távolság és az egymáshoz
viszonyított társadalmi helyzetük határoz meg.
Egy átlagembernek van néhány partnere a
közelben is, rendszerint házassági rokonsága
vagy barátai körében, s ezekkel általában igen
szoros baráti viszonyban van. Az átlagember
emellett rendelkezik még a saját vagy szomszé-
dos körzetben egy-két főnöki partnerrel is,
akikkel kula-cserét folytat. A tengerentúli part-
ner mindemellett vendéglátó, házigazda, szö-
vetséges is a veszély és bizonytalanság földjén.
A kulában megváltoztathatatlan az a szabály,
hogy a kagyló-karperecek és nyakláncok soha-
Mi a kula értelme? Mennyiben gazdasági, mennyiben „politikai” jellegű ez az ajándékozás-
s
láncolat? Miért „éri meg” betartani a kula szabályait és ajándékozni?
Mennyiben hasonlít erre – célját tekintve – a mi karácsonyi ajándékozási szokásunk?
összegzés
ÁTTÉRÉS A TERMELÉSRE
Körülbelül tízezer évvel ezelőtt a Közel-Keleten,
illetve ezzel majdnem egy időben Közép-Ameri-
kában és a Távol-Keleten megkezdődött a terme-
lésre való áttérés. Ennek legfőbb oka a Föld ég-
hajlatának a megváltozása lehetett. Az utolsó jég-
korszak véget ért, egyre melegebb és csapadéko-
sabb lett az időjárás. Ennek hatására egyes magas
tápértékű növények (a Közel-Keleten a vadbúza
és egyéb, vele rokon gabonanövények, Ameriká-
ban a vadkukorica, Ázsiában a vadrizs) valamint
egyes állatfajok néhol rendkívüli módon elsza-
porodhattak, olyannyira, hogy az ott élő hordák
sem érkezhetnek ugyanattól az embertől, lévén,
hogy különböző irányban kell utazniuk. Ha
egy partner karperecet ad, és én nyaklánccal
viszonzom, minden további ügyletnek ugyan-
így kell lefolynia köztünk.
A kula szertartásos ajándékozás; az ajándé-
kot azonos értékű másik ajándékkal viszonoz-
zák egy idő múltán, ami lehet néhány óra vagy
perc, néha azonban egy év vagy még több is
eltelhet a tartozás kiegyenlítéséig. Sohasem for-
dul azonban elő, hogy a csere során vitatkozná-
nak, alkudoznának az ajándékokról. Az aján-
dék viszonzása, a tartozás kiegyenlítése teljesen
az adósra van bízva.
Minél jelentékenyebb valaki, annál inkább
arra törekszik, hogy kitűnjön bőkezűségével.
Mindez nem jelenti azt, hogy az emberek min-
dig elégedettek, és hogy nem fordul elő perpat-
var, neheztelés, sőt veszekedés a tranzakciók
során. Természetesen megtörténik, hogy egy
ember hiába akarja a tényleges egyenértéket
adni a kapott tárgyért, ez nem áll rendelkezé-
sére. Aki tisztességes és bőkezű a kulában,
ahhoz több ékszer áramlik, mint a fukarhoz.
(Bronislav Malinowski nyomán)
ezekre a növényekre korlátozhatták a gyűjtögetést.
Egyes csoportok akár le is telepedhettek, nem
voltak rákényszerülve, hogy időszakonként tovább
vándoroljanak.
Feltételezhető, hogy a kedvezőbb körülmények
túlnépesedést idéztek elő. Egy ideig ugyanis
bőven volt élelem, és ezért több gyermeket szül-
tek vagy hagytak életben. Ez azonban a nemze-
dékek múltán hatványozott növekedést jelentett és
egyes becslések szerint robbanásszerű túlnépese-
déshez vezetett. Erre a kihívásra egyes tár-
sadalmak szétvándorlással, mások a termelésre
való áttéréssel válaszolhattak.
34
ÚJ VISZONY A TERMÉSZETTEL
Akárhogyan is zajlott le a változás, az élelemter-
melés központjaiból (a Közel-Keletről, a mai
Kí na, esetleg Indokína területéről, Amerika
középső és déli részeiből) szétterjedt egy, az
Egyenlítővel nagyjából párhuzamos széles sávra a
Földön. Az ember eddig is gyorsabban szaporo-
dott, mint más fajok, most azonban a népesség
növekedési üteme többszöröse lett a korábbinak,
valóságos népességrobbanás keletkezett. A terme-
lő népek népsűrűsége kétszázötvenszerese is lehet
a vadászokénak. Kétezer évvel ezelőtt már har-
mincszor annyi ember élt a Földön, mint a ter-
melés megkezdése előtt, pedig a földművelés és
állattenyésztés kultúrái még akkor is csak a Föld
egy töredékére terjedtek ki.
Ezzel egy gyökeresen új viszony jött létre az
ember és a természet között. Az emberek mestersé-
ges, másodlagos természetet hoztak létre maguk
körül, termőföldeket, legelőket, és megkezdődött
a vadak és az erdők (no meg a megmaradt vadá-
szok) sok évezredes visszavonulása. A termelésre
történő áttérés a történelem legfontosabb válto-
zásai közé tartozik.
FÖLDMŰVES FALVAK
A földművelés legfontosabb eszközei az ásóbot
és a kapa. Kezdetben a leggyakoribb az égeté-
ses földművelés. Ez azt jelentette, hogy feléget-
ték az erdő egy részét, és a keletkezett tisztá-
son, a fák hamujának termékenyítő hatását fel-
használva termeltek. Mikor több éves termelés
után a kultúr növények kiszívták a földből
mindazokat az anyagokat, amikre fejlődésükhöz
szükségük volt, vagyis kimerült a föld, akkor új
területet égettek föl, és hagyták, hogy a régit
újra ellepje – felfrissítse – az erdő. Az erdők
irtásához, a házak gerendái nak feldarabolásá-
hoz keményebb, csiszolt köveket alkalmaztak az
őskorban. (Ezért nevezik az őskor termelő kor-
szakát csiszolt kőkornak, újkőkor nak, idegen
szóval neolit kornak.)
A letelepedett életmóddal, a falvak megjelené-
sével megszűnt a tárgyak mennyiségét korlátozó
folytonos vándorlás. Az emberek tartós házakat
kezdtek építeni, ahol elraktározhatták a termék-
felesleget is a nehezebb hónapokra. Vályogból,
fából, paticsból (fonott vessző, sárral tapasztva),
sőt, kőből építkeztek.
s az őskor
A legrégibb falutelepülés-nyomokat, de az első
egyértelműen földműves falvakat is az ún. „termé-
keny félhold” területén találták. Ez a térség széles
félkörben kerüli meg Mezopotámia területét, nyu-
gaton pedig az Égei-tenger felé terjed ki Kis-Ázsi-
ában. A termelésre való áttérés előtt itt élt a
kecske, birka, szarvasmarha vad elődje, illetve
bőségesen teremtek különféle vadgabonák. És
nagyon kedvező volt az éghajlat is a letelepült
gyűjtögetők számára: bőségesen volt csapadék.
Helyenként, mint például Çatal Hüyüknél vagy
Jerikonál, városi méretű, több ezer lakost befoga-
dó óriásfalvakat is találtak. Innen terjedhetett el
a földművelés ismerete Egyiptom és Mezopotá-
mia felé.
FAZEKASSÁG
A termelés a legkülönbözőbb helyeken életre hívta
a fazekasságot. A legkorábbi ismert kerámia
Japánban került elő Kr. e. 10 500 tájékáról, pár
évezreddel később jelent meg Kínában. Ettől füg-
getlenül alakult ki a Közel-Keleten (Kr. e. 8000),
és Amerikában (Kr. e. 4000). Agyagedényeket
súlyosságuk, törékenységük miatt mindig csak a
már letelepedett életmódot folytatók készítettek.
Kezdetben forgatás nélkül, kézzel formálták és a
napon szárították, majd nyílt tűzön égették.
Kemencét csak a Közel-Keleten alkalmaztak, a Kr.
e. VII-IV. évezred tájékától. Ezzel a fazekasság
külön mesterséggé kezdett válni, hiszen komo-
lyabb felszerelést és jártasságot igényelt. Az agya-
gedények alkalmasak voltak a felhalmozott termés
tárolására és főzésére. A tárolás szempontjából volt
fontos a kosárfonás is.
KÁSA, LEPÉNY, KENYÉR
A termelés és az agyagművesség következtében
megváltoztak az étkezési szokások. Megjelentek a
Közel-Keleten azok a gabonából készült ételfé-
leségek, melyek a 18. századig főszereplői marad-
tak a nagy tömegek konyhájának Európában is:
mindenekelőtt a lisztből, sok vízzel főzött kása.
Szintén gabonából készült az erjesztéssel előállí-
tott sör (sört különben mézből, rizsből is készítet-
tek), és a kevesebb vízzel, sütéssel készített lepény,
vagyis kovásztalan kenyér. Agyagból sütőrostélyt,
sütőlapot is készítettek, amit tűzzel melegítettek,
de megfelelt erre a célra egy lapos kő is. A kenyér,
vagyis a kelt tészta kevésbé gyakori, de ismerték
az emberré válás
már az őskorban. A gabonaszemek megőrlésére
őrlőköveket, kézimalmot használtak.
A gabona, kukorica, rizs azért vált fontos táplá-
lékká, mert könnyen tárolható szénhidrátkészle-
teket jelentett. A fehérjéket pedig elsősorban a
hüvelyesek termesztése, fogyasztása biztosította.
Ilyen volt az Óvilágban a bab, a borsó és a lencse.
A termelésnek köszönhetően ugyanakkor a táp-
lálkozás valamivel egyhangúbbá válhatott. Szinte
minden mai ételalapanyagunkat valamely térség
„őskorában” háziasították.
MEGJELENNEK A TEXTIL,
A RÉZ ÉS BRONZESZKÖZÖK
A birkák háziasítása, a len, a kender vagy más ros-
tos növények termesztése tette lehetővé a fonást és
szövést. Akárcsak az agyagművesség, feltehetően ez
is egymástól függetlenül alakult ki a Közel-Keleten,
Kínában és Amerikában. A len fonása és szövése a
Közel-Keleten és Európában alakult ki, később
Indiában is elterjedt. A gyapotot legkorábban a
Nílus felső folyásánál, az Indus vidékén és Közép-
Amerikában használták fel hasonló módon. A
gyapjúfelhasználás őshazája Mezopotámia.
A szövéssel megjelent textilruházat és a takarók
az időjárással szemben védettebbé tették az em-
bert. (Egyes vélekedések szerint viszont elpuhult-
tá, hiszen szoktatással a csupasz bőr is képes na-
gyon hideget is elviselni.) Ugyanakkor azok a je-
lentések, amelyek korábban részben a testre festett
színekhez kapcsolódtak, fokozatosan áttevődtek a
ruházatra (gyászruha, a különböző rítusokhoz
kapcsolódó öltözék, menyasszonyi öltözet, előkelő
viselet, harci viselet stb.). A ruha így véd is, jelen-
téstartalmakat is hordoz. A textil nem jelenik meg
azonnal a termelésre való áttéréssel. A mai termelő
természeti népek általában az agyagművességet
ismerik, de textíliákat nem készítenek. A fonás és
szövés a legtöbb helyen a nők feladata, külön mes-
terséggé csak a civilizáció idején válik.
A különösen fejlett anyagi kultúrájú termelő
népek már réztárgyakat, később pedig bronzesz-
közöket is készítettek. (A bronz réz és ón ötvö-
zete, s a tiszta réznél keményebb, merevebb.) A
fémművesség a fazekassághoz hasonlóan külön
mesterséggé vált, ahol megjelent. (A réz és bronz
felhasználásának korát már nem újkőkornak,
hanem réz- illetve bronzkornak nevezik a régé-
szek, időpontjuk azonban földrészenként eltérő.)
s 35
HOSSZABB TERVEZÉS
A termelő életforma más viszonyt alakít ki az
idővel, a jövővel kapcsolatban, mint a
vadász-gyűjtögető. A termelésnek hosszabb – de
legfeljebb egy éves – ciklusai vannak, vagyis nem
egy-két nappal, hanem hónapokkal kell előre
gondolkodni. Az év egyik részében elvégzett
vetéstől sokban függ az, hogyan élnek az év
másik részében. És fordítva: a vetés idején felél-
hető élelem mennyisége függ a betakarítási idény
munkájától. A korai termelők is ráérősebben
éltek mint mi, de kevésbé, mint a vadászok.
Kezdetben szükséglet, igény és életlehetőségek
között ugyanaz az egyensúly létezik itt, mint a vadá-
szoknál, csak egy magasabb szinten. Ám a terme-
lés fel is bontja ezeket a viszonyokat. Például az
európai bronzkorban az előkelőknek a köznépi
temetőktől elhatárolódó, gazdag halomsírjai arra
utalnak, hogy az egyszerű paraszti köznép és harcos
előkelők nemzetségei már elkülönültek egymástól.
A NOMÁDOKNÁL
MINDEZ MÁSKÉPPEN VAN
A korai termelők között olyanok is vannak, akikre
mindez nem igaz, akik nem zsákmányolók ugyan,
de folyamatosan vándorolnak, és így életmódjuk,
anyagi kultúrájuk sok szempontból azokéra
hasonlít. Ezek a nomádok, akik földműveléssel
nem, csak állattenyésztéssel foglalkoznak. Olyan
területeken éltek – és élnek ma is – a nomádok,
ahol kevés a csapadék (évi 100-200 mm) vagy a
nap fény a földműveléshez. Így az eurázsiai
sztyeppéken (mint a hunok, a kunok, az ősma-
gyarok, a mongol tatárok stb.), a Közel-Kelet fél-
sivatagos vidékein (mint az arabok és a zsidók
korai történetük idején vagy ma a berberek), az
afrikai szavannákon (például a hottentották),
Észak-Eurázsiában (például a rénszarvastenyésztő
lappok és jakutok). Ezeken a helyeken a terület
nagysága pótolta a termelékenységet: egy-egy tér-
ség lelegeltetése után állataikat tovább hajtották.
A vándorló életformának megfelelően kevesebb
a tárgyuk, mert „útközben” megoldhatatlan az
előállításuk. Ezért a nomádok nem tudnak meg-
lenni önmagukban, mindig földműves kultúrák
körül mozognak, velük kereskednek, vagy – ha
nincs mód kereskedni – tőlük rabolnak. Gazdasá-
gi gyengeségükkel szemben, életmódjuk miatt
katonailag nagyon erősek.
36 s az őskor
TÖRZSINEMZETSÉGI TÁRSADALOM
A termelők társadalma a letelepedés és a nagyobb
népesség miatt más méretű és szervezetű, mint
a zsákmányolóké. Ezt a társadalmat törzsi, vagy
törzsi-nemzetségi társadalomnak szokás nevezni.
Ez is rokonsági alapon létrejövő társadalmi szerve-
ződés. A mai törzsi termelők társadalmának leg-
kisebb egysége a család, ami itt összetett családot
vagy nagycsaládot jelent. A nagycsaládban egy
háztartásban él az „apa” és az „anya” megházaso-
dott gyermekeikkel és azok gyermekeivel. Ez a
népes család nagyon alkalmas arra, hogy tagjai
bizonyos földterületet közösen munkáljanak meg.
A családok más, többé-kevésbé rokon családok-
kal közösen laknak egy faluban, több falu pedig
nemzetséget, több nemzetség altörzset vagy tör-
zset alkot. Ez, akárcsak a vadászok esetében, közös
nyelven beszélő, hasonló szokásokat ápoló embe-
rek csoportja, akik rokonoknak, közös ősöktől
származottaknak tartják magukat.
A törzsi társadalomban élő egyén számára a leg-
fontosabb közösség a család, hiszen a családtagok
termelnek együtt, a legtöbb érték a családon belül
marad vagy cserélődik, a leggyakoribb konfliktu-
sok, a családi viszályok a családon belül dőlnek el,
és az élet befolyásolása szempontjából legfontosabb
rítusokat a család végzi. Minél tágabb közösségek-
ről van szó (nemzetség, törzs), az egyén élete szem-
pontjából annál kisebb jelentőségű az ott hozott
döntés, az ott végzett szertartás, viszont – termé-
szetesen – annál több embert érint. A törzsi szer-
vezet nagyon sokoldalú. Gazdasági, közigazgatási,
katonai, szertartásokat végző és persze – mai
fogalmak szerinti – családi szerveződés egyszerre.
A törzsek lehetnek központosítottak, élükön
nagyhatalmú főnökkel. A főnöknek sokszor em-
berfölötti erőt tulajdonítanak. Az alávetettek sze-
mében ezzel biztosítja a törzs jólétét, irányítja
életét, ítélkezik a csoportok közötti perekben.
Hatalmát erősíti, hogy rendelkezésére állhatnak a
varázslók, sámánok, akik megronthatják az ellen-
ségeit. A törzsek tagjai élhetnek szétszórtan is.
Ilyenkor a befolyásos irányítók a falvak, nemzet-
ségek élén állnak. De ekkor is határozottabban el-
különül az irányítók személye, mint a hordáknál.
FÉRFIAK ÉS NŐK
A nők és férfiak viszonya a termelőknél is sokban
függ a gazdaságban betöltött szerepüktől. Ahol a
férfiaknak fontosabb a szerepe, ott az apaági
leszármazás (patrilineáris) a jellemző, vagyis a
feleség költözik a férfi családjába, és a vagyon
apáról fiúra száll.
Ahol a nők gazdasági szerepe a nagyobb, ott az
anyaági (matrilineáris) leszármazás a meghatározó,
vagyis a férfi költözik a nő családjába, és a vagyon
az anyai nagybácsiról az unokaöccsre (a nagybácsi
leánytestvérének fiára) száll. A család feje mind-
két esetben férfi, de lényeges különbség van a nők
helyzetét illetően. A házasodási szokások és sza-
bályok között itt is hasonlóakat találunk, mint a
vadászoknál.
CSERE, AJÁNDÉK, RAKTÁR
A javak cseréje itt is szorosan összefügg a családi
kötelékekkel. A család (értsd mindig: nagycsalád)
által együttesen megtermelt javak közösek. A
kö zeli családok és ágazatok között itt is
ajándékozási kötelezettségek léteznek. Ennek
társadalmi feladatai is vannak: fenntartani a jó
viszonyt, a békés állapotot. De gazdasági jelen-
tősége sem lényegtelen: a szegényebb, gyengébb
termést beta karító családot köteles a rokonság
megsegíteni. A távolabbi falvak felé haladva az
ajándékért, javakért cserébe egyre inkább egyen-
értékű és azonnali viszonzást várnak.
A fennmaradó felesleget – egy valamennyire is
központosított törzsben – a főnöknek adják, for
ma szerint ajándékként. Valójában közös készle-
tet gyűjtenek, amiből a főnök segíteni tud, ha
nagyobb rokonsági egységek, falvak vagy térsé-
gek jutnak ínséges helyzetbe. A szomszédos tör-
zsek egymás közötti viszonyát – a feleségek
alkalmi kicserélésén, vérszerződésrítuson kívül
– a kölcsönös ajándékok tehetik szívélyessé.
Fejlettebb szinten komoly külkereskedelem ala-
kulhat ki.
A HÁBORÚ: MIÉRT HARCIASABBAK
A VADÁSZOKNÁL?
Két törzs, ha nem kötik össze őket szimbolikus
rokoni szálak vagy ajándékok, akkor a törzsi
fel fogás szerint ellenségek. Az ellenséges álla-
potból pedig természetesen ered a háború. A
termelők nek több okuk van háborúzni, mint a
vadá szok nak, de még mindig kevesebb, mint a
civilizá ciók nak. Közösségeik a vadászokénál
népesebbek, így bát rabban bocsátkozhatnak
az emberré válás s 37

áldozatokat követelő harcba. Nagyobb a vagyo-
nuk is, így van mit félteni, illetve a másik törzs-
től megszerezni. A törzsi tár sadalomban így
sokkal nagyobb és állandóbb a háborús veszély,
mint a vadász hordák esetében. Így válik érthe-
tővé az a sokféle rítus (ajándékozá si, házasodási,
közös vallási szertartá sok), melyek célja részben
az, hogy a békeállapotot biztosítsák. A termelés
kialakulását követően, viszonylag gyor san –
néhány ezer éves késéssel – a civilizáció is kiter-
jedt arra az Egyenlítővel párhuzamos, széles
sávra, melyre korábban a termelés. De mire
egy térségben a civilizáció létrejött, a termelő
kultúra újabb, korábban vadász népeket „térí-
tett a maga pártjára” vagy szorított ki. Így
mindig maradtak olyan területek, melyeken
termelés már folyt, de civilizáció, állam még
nem jött létre.

Az őskori ember világképe s

Barlangfestmény
A spanyolországi és franciaországi őskőkori barlang-
festmények szépségükkel képesztik el a mai látogatót.
Hogy mi célt szolgáltak, nem tudjuk pontosan.
A legelfogadottab elképzelés, hogy a vadászmágia
szertartásaira készültek. A vadászok lenyilazták az
élethű képeket, hogy sikerrel járjon a vadászat.
Ugyanígy varázsolnak a ma élő természeti népek is
vadászat előtt. A gyűjtögetéshez ugyanakkor nem
kapcsolódik mágia még olyan népeknél sem, ame-
lyeknél a táplálék zömét a nők gyűjtögetik össze.
Stonehenge
Az égitestek kultu-
szával kapcsolatos az
a körülbelül ezer,
hatalmas kövekből
kirakott kőkör, és
százával épített kőso-
rok, amelyek főleg
Angliában, de Skó-
ciában, Írországban
és Franciaországban
is megtalálhatók.
A leghíresebb ezek
közül a Stonehenge
nevű építmény, Vénusz-szobrocska
amely már a Kr. e. III. évezredben kultikus központ lehetett. Később, a A szobor a termékenységgel
bronzkorban építették hozzá a 26 tonnás kövekből összeállított körö- (szüléssel, szoptatással,
ket, melyeket 29 kilométerről hoztak ide. A körülbelül kétmillió mun- kihordással) kapcsolatos
kaórát igénybevevő bronzkori építési szakasz nyilván az egész térség szerveket hangsúlyozza.
emberi erejét megmozgatta, így magának a térségnek lehetett kultikus Az ilyen női szobrocskákkal
központja. A kőkörök általában csillagászatilag „betájolt” építmények, a végzett szertartás hitük sze-
Stonehenge-i például olymódon, hogy a körökön kívül álló magányos rint feltehetően elősegítette
ún. sarokkő és a kör közepe által meghatározott tengely meg- a nők és a természet termé-
hosszabbításában kelt fel a nap minden nyári napforduló idején. kenységét, gazdagságát.
38 s az őskor

MÁGIKUS ELJÁRÁSOK Érintkezésen alapuló mágia

Bármerre járunk a világon, és bármely korba lá-
togatunk el, rengeteg furcsának tűnő, de egymás-
hoz hasonlatos szokást találunk. Mindezek az
emberiség közös, ősi gondolatvilágából, a mágiá-
ból erednek.
Hasonlóságon alapuló mágia
Az indiai vadász ajtajában például tilos megáll-
ni, sőt, azonnal be kell lépni, mert különben a
vad is megáll majd a csapda előtt, ahelyett hogy
besétálna. A laoszi vadászok megtiltották fele-
ségeiknek, hogy távollétükben levágják hajukat
vagy bekenjék a testüket, mert az előző esetben
a vad kivágja magát a hálóból, az utóbbiban
pedig egyszerűen csak kicsúszik. Afrikában és
az indiánok között is elterjedt nézet, hogy ha a
vadász felesége hűtlenkedik, akkor a vadászat
sikertelen lesz, vagy szerencsétlenség éri a va-
dászt. Ezért, például a bolíviai indiánok, ha
túlélték egy kígyó vagy jaguár támadását, haza-
térve azonnal megölték feleségüket.
Hasonlóak a várandós asszonyokkal kapcso-
latos mágikus hiedelmek. Szumátrában például
tilos az ajtóban megállniuk, mert az lassú szü-
lést eredményez. Létezik olyan indián csoport,
ahol a várandós asszony nem nézhet mókusra,
mert akkor a gyerek ugyanúgy „bent” marad,
ahogy a mókus bent lakik az odúban, de van
olyan csoport is, mely éppen a „fürge” mókus-
sal varázsolja a „gyors” szülést. Borneóban a va-
rázsló úgy könynyíti meg a szülést, hogy hasára
kendővel egy követ köt, és ott, mintha születő
gyermek lenne, lefelé mozgatja. Ha a kő „kijut”,
kijut a gyerek is.
Más mágikus eljárások az előbbiektől eltérő elv
re épülnek. A magyar néphiedelem úgy tartja,
hogy tolvajok és hűtlen szeretők ellen leghaté-
konyabb ártás, ha ruhadarabjukat elégetik.
Számos népcsoportnál szigorúan tilos, vagyis
tabu ételmaradékot meghagyni, a szálkákat,
csontokat is elégetik, mert ez kapcsolatban áll
a már megevett ételrésszel, és így ezeken keresz-
tül ártani lehet a gyomor tulajdonosának. Per-
sze ezzel használni is lehet. Németországban a
legutóbbi időkig szokásban volt születéskor a
méhlepénynyel varázslatokat végezni. Ha lány
volt az újszülött, akkor megszurkálták, hogy jó
varrónő legyen belőle, ha fiú, akkor feldara-
bolták, hogy ügyes munkás legyen. A méhle-
pény, a fogak, a köröm, a köldökzsinór meg-
óvása széles körben elterjedt a természeti népek
és a történeti korok népi kultúrájában is. A gyó-
gyítási varázslás használható rontásra is. Az ókori
Rómában fennmaradt ősi hagyomány szerint a
beteg levágott körmét a szomszéd kapujára
ragasztották: ezzel a betegség átköltözött a szom-
szédba.
A szavak mágiája
Egyes törzseknél külön titkos, szent nevet is
adnak az embereknek, amit csak a legritkább
ünnepi alkalmakkor említenek, akkor is csak
suttogva, nők, idegenek távollétében és gondos
óvintézkedések után. A kettős névhasználat –
hasonló okból – az ókori Egyiptomban és Indi-
ában is szokásban volt, hasonló módon a régi
magyarok sem adtak nevet a még gyenge
újszülötteknek.

s
Próbáld meg a példák alapján a saját szavaiddal megfogalmazni, hogy mi a mágia!
Mi az eltérés a hasonlóságon, érintkezésen alapuló mágia illetve a szavak mágiája között?
Mi a hasonlóság mindezek között?
Rendezzetek őskori szertartást, melynek célja a bőség varázslása a következő évre!
Olyan eljárásokat alkalmazzatok, melyek a mágia elvére épülnek! Ha nincs kedvetek
vagy lehetőségetek előadni, rajzoljátok vagy írjátok le az elképzelt szertartást!

Vannak-e babonáid? Magyarázd meg, miért érzed úgy, hogy a babona segítségével
s

változtathatsz a helyzeteden, jövődön!

az emberré válás s 39

SZELLEMES HISTÓRIÁK gét lehántotta, annak saját bőrével – vagyis ha-

A mágikus hiedelmekhez hasonlóan sok a rokon-
ság a legkülönfélébb kultúrák lélek- és szellem-
elképzelései között. Az alábbiakban erre olvas-
hattok példákat.
Élők lelkei
Két szigeten az Egyenlítő közelében az a szo-
kás, hogy délben, amikor az árnyékok egészen
kicsik, az emberek nem mennek ki a házból,
mert a „legyengült” lelket ilyenkor könnyen
elveszíthetnék. A lélek mint tükörkép is jelent-
kezhet, és van akinek a halála úgy következett
be, hogy tükörképét levitték magukkal a kro-
kodilok. A modern korban a bennszülöttek
sok helyen hevesen tiltakoznak, ha le akarják
fényképezni őket, mert így az idegenek birto-
kába jutnak a lelküknek. (A fényképen keresz-
tül lehetséges ártás a hasonlóságon alapuló
mágiával is kapcsolatban lehet.) A lélek ezeken
kívül lehet törpe is, a test kicsinyített mása.
A szellem elszökhet a testből, ezért Celebe-
szen például a beteg ember orrára halhorgot
erősítenek, hogyha a lélek szökni próbálna,
elkaphassák vele. Ezzel kapcsolatosak az étke-
zéshez fűződő tabuk: számos afrikai és ázsiai
népnél bezárják a házat evéskor, vagy nem
engedik meg senkinek, hogy lássa az étkezést.
Előfordulhat ugyanis ilyenkor, hogy ha nem
vigyáznak, egy idegen szellem beszökik a test
„nyitott ajtaján”, azaz a szájon.
Állatok, növények szellemei
Az ősi germán hitvilágban a fákat különleges annak a jele, hogy még egy ártó szellem van a
tisztelet övezte, s azt, aki ok nélkül egy fa kér- házban.
lála árán – kellett az adott felületet kipótolnia,
a szemet szemért, lelket lélekért elv alapján.
Egyes kelet-afrikai népeknél a kókuszpálma
elpusztítását úgy büntették, mint az anyagyil-
kosságot, hiszen a pálma is táplálta az embere-
ket, mint anya a gyermekeit. Vannak olyan
afrikai törzsek, amelyek pálmaolajat öntenek a
kivágni kívánt fa mellé, s csak akkor pusztítják
el azt, amikor a szelleme kijött megkóstolni a
finom csalétket.
A busmanok vagy ausztrál bennszülöttek ma
is bocsánatot kérnek a megölt állatoktól. A
veszedelmes állatokat, mint például a kro-
kodilt, tigrist, kígyókat, farkast, medvét, cet-
halat szerte a világon csak akkor ölik meg, ha
előzőleg az adott faj egy példánya maga is em-
bert ölt. Ebben az esetben a vérbosszú jogos.
De különben ilyen állatokat megölni tilos,
hiszen magukra haragítanák bosszúálló rokon-
ságát. Egy teton indián, miközben eltaposott
egy veszedelmes pókot, így kiáltott fel: „Ó pók-
nagyapa, a Mennydörgés-lények ölnek meg
téged” – vagyis ő maga ártatlan.
Betegséget okozó gonosz szellemek
Indonéziában póznát állítanak fel a beteg háza
előtt, és a pózna illetve a ház tetejét pálmalevél
kötéllel összekötik. A pózna alá csaléteknek egy
leölt disznót helyeznek, abban a hiszemben,
hogy a betegséget okozó szellem a kötélen és
póznán le fog ereszkedni, hogy megszerezze a
disznót. Ha a beteg mégsem gyógyul meg, az

s
A szöveg alapján állapítsd meg, hogy hányféle szellem létezik ezekben az hiedelmekben?
Jók ezek a szellemek vagy gonoszak, ravaszok vagy becsaphatók? Szerinted segít a szellemekhez
fűződő hiedelem átvészelni az életet vagy nehezíti azt? Te mit gondolsz a szellemekről,
halottak lelkeiről, kísértetekről? Vannak-e ezzel kapcsolatos hiedelmeid, félelmeid, szokásaid?

ŐSKOR A SZAVAINKBAN
Olvasd el az alábbi Jó napot kívánok; lekopogom, mielőtt elkiabálnám; szellemes vagy;
kifejezéseket! Szerinted a kabalám minden dolgozatíráskor szerencsét hoz; ne fesd a falra az
s

igaz ördögöt; köpködd jól meg a talált pénzt; csak hálni jár belé a lélek;
a címben foglalt állítás? kileheli a lelkét; lélegzik; lelkifurdalásom van; az ördög bújt belé;
Érvelj válaszod mellett! ez egy megszállott; megtáltosodott.
40
összegzés
Az őskori gondolkodásmód megismerésében segít
a történeti korok vallásainak vizsgálata, egybevetése
a „természeti népek” hiedelmeivel. A népi kultúrá-
ban is általában egy ősi gondolkodásmód marad-
ványai őrződtek meg.
HAGYOMÁNYOS GONDOLKODÁSMÓD
Az ősi kultúrák embere csak egy viszonylag szűk
világ jelenségeit ismerhette meg érzékszerveivel.
Ezek mögött azonban egy másik, annál hatalma-
sabb világot éreztek, láttak „lelki szemeikkel”. A
világról alkotott felfogásukban így nagyobb sze-
repe van a beleérzésnek, az intuíciónak, mint a mi
korunkban.
Az ősöktől örökölt vagy megérzett előfeltevésekre
józan ésszel felépített világkép teljesen másnak
mutatja a világot, mint amilyennek mi a magunk
szemszögéből látjuk. A tapasztalati világ minden
jelensége „jelent valamit”, valami hasonlónak a
szimbóluma, jelképe. Például az ember szeme a
Nappal, lélegzete a széllel, csontjai a kövekkel, haja
a fűvel lehet azonos. Vagy a víz az ősi formátlan-
ságot és a megtisztító újjászületést jelenti, a fa az
életet, a fiatalságot, halhatatlanságot. (A világ
jelenségei között hasonlóság alapján összefüggést
kereső felfogást szokták „analógiás gondolkodás-
nak” is nevezni. Analógia = hasonlóság.)
A földi, látható környezeten kívül egy – vagy
több – másik, láthatatlan, de nyilvánvalóan létező
térség, világ van. Vannak azonban olyan helyek a
Földön, ahol ezekkel a régiókkal érintkezni lehet.
Ezek a szent helyek. Általában szent hely a tábor-
hely vagy a falutelepülés, de még inkább a legen-
dás ősök tetteinek vagy egyéb csodáknak a helyszí-
nei. Ilyen szent helyeken tartják a szertartásokat.
HASONLÓSÁGON ALAPULÓ MÁGIA
Az egyik legősibb gondolkodásmód és hiedelem-
rendszer a mágia. A mágia olyan szertartások (rí-
tusok) összessége, melyeknek célja az emberek
sorsának kedvező befolyásolása. Kiindulópontja,
hogy olyan jelenségek között feltételez egészen
szoros összefüggést, melyek között a mi felfogá-
sunk szerint nincs ilyen kapcsolat.
A mágikus gondolkodásmód legszívesebben az
egymásra hasonlító dolgok között látott és lát
s az őskor
összefüggést. Vadásznépek körében megfigyelték,
hogy vadászat előtt a vad képmását szertartásosan
elejtették, ezzel a valódi vadak elejtését idézve elő a
vadászaton. Hasonló a legismertebb és legelter-
jedtebb ártó varázslás: a kiszemelt ellenfélről min-
tázott bábu szurkálása, égetése, eltemetése. Az
ausztráliai bennszülöttektől az európai újkor
parasztjaiig minden hagyományosan gondolkodó
kultúrában megtalálható ez a hiedelem. De hasz-
nálni is lehet ilyen módon.
Jellemző, hogy a kiszámítható eredményű és
kockázatmentes tevékenységekhez (pl. gyűjtöge-
tés) nem kapcsolódnak ilyen rítusok, míg a töb-
biekhez (pl. vadászat, szerelem, szülés) igen.
ÉRINTKEZÉSEN ALAPULÓ MÁGIA
A mágia összefüggést feltételez az érintkező dol-
gok között is: például a levágott körömmel, haj-
tinccsel vagy vérrel folytatott „varázslás” kihat a
tulajdonos életére, legyen akármilyen távol. (Érint-
kezésen alapuló, vagy átviteli mágia.) A mágia a
szavakat és jelentéstartalmukat is szívesen össze-
kapcsolja. Bizonyos szavak felsorolása előidézi
vagy elkergeti azokat a jelenségeket, lényeket, ami-
ket a kimodott szavak jelentenek (szómágia).
A mágikus rítusok végzői eredetileg – egyes fel-
tevések szerint – nem hittek természetfeletti
lényekben, hanem közvetlenül kívánták befolyásol-
ni az eseményeket, mint a mai babona. Később
viszont szellemek akaratának befolyásolását tűzték
ki célul, és tőlük várták, hogy a vadállományt sza-
porítsák, esőt hozzanak és így tovább.
A mágia és tabu fogalomköre érintkezik a tote-
mizmuséval. A totem (algonkin indián kifejezés)
egy olyan állatfaj, amelyet egy embercsoport
önmaga jelképének tart, szinte magával azonosítja.
Ezt az állatot különös szertartások övezik, tabu
(vagyis tiltott) az elfogyasztása, sőt elejtése, meg-
ölése is, bizonyos szertartások kivételével.
NŐ, TERMÉKENYSÉG, HOLD
Az őskőkor különös emlékei azok a kis női szob-
rocskák, amelyek a szüléssel és utódgondozással,
vagyis a termékenységgel kapcsolatos testrészeket
(mellek, csípő) egészen eltorzítva nagynak mutat-
ják, míg az arc, a végtagok kidolgozatlanok.
az emberré válás
A szimbolikus, analógiás gondolkodás szerint
ezek a kis szobrok a női termékenységen keresztül
a föld termékenységét, általában a gazdagságot jel-
képezték, illetve – esetleg a velük végzett szertartás
segítségével – a hasznos dolgok szaporítását idéz-
hették elő. Feltehető, hogy már az őskorban kezd-
ték a világot a férfi-női alapelvek szerint két fél
együtteseként értelmezni. Erre utal az egyes nyel-
vekben meglévő hímnemű és nőnemű szavak
elkülönítése is. Eszerint a világ „női” részébe tarto-
zik a Hold (a menstruációs ciklusok és a Hold
fogyása-növése közötti párhuzam miatt), a föld, a
vizek, a növényzet (a női és a természeti termé-
kenység párhuzama miatt). Ezzel szemben a világ
„férfi” részébe tartozik például a Nap és az ég
(mely a földet megtermékenyíti). A termelésre
való áttérés után a föld, földanya kultusza megerő-
södött, kiemelkedett a többi szellemlény közül és
különleges szerepet kapott.
TEMETÉS ÉS HALOTTKULTUSZ
A hagyományos gondolkodásmód része a termé-
szetfeletti erőkbe, lényekbe vetett hit. Talán a leg-
korábbi ilyen emberfeletti lények a halottak szel-
lemei voltak. A halottak vörösre festése visszatérő
jelenség az őskor különböző szakaszaiban (már a
neandervölgyi ősembernél megjelent) és a termé-
szeti népeknél. A vörös az élet és a vér színe, ami-
vel a gondtalan túlvilági létet biztosíthatták a
halott számára. Ugyanezt szolgálhatta a halott
mellé – a késő kőkortól már bizonyosan – oda-
helyezett sok tárgy, élelem. Nyilván úgy gondol-
ták, hogy a halott egy másik világban éli tovább a
régi életét, ahol megszokott tárgyaira és némi éle-
lemre szüksége lesz.
A halott egyszerre lehetett a földi ember gon-
doskodásának kiszolgáltatott, szerencsétlen lény és
veszedelmes, emberfölötti hatalom. Talán ez az
oka, hogy egyes őskőkori kultúrák a lakóhelytől
távolabb temetkeztek, s a halottakat gúzsba kötve,
oldalra fektetve helyezték a sírgödörbe, köveket
gördítve rájuk. Egyes természeti népeknél is szoká-
sos eljárás és hiedelem alapján feltételezik, hogy
ezzel a temetéssel azt akarják megakadályozni, hogy
„felkeljen” és ártson az életben maradottaknak.
(Más elképzelések szerint ez a temetési mód is a
gondoskodás kifejezése: a magzati testtartással az
új élet megkezdését segítik elő.) Általános hiede-
lem, hogy a halottak szellemei, lelkei „hazajárnak”
s 41
és beleszólnak a földiek életébe. Betegségeket és
szerencsétlenségeket okozhattak, de segíthettek is
a bajban.
A nagy halottak, kiváló ősök tisztelete az egyik
lehetséges forrása volt a későbbi isteni lényekbe
vetett hitnek. Ha az ősök tisztelete, kultusza keve-
redett a totemisztikus hiedelmekkel, akkor csodás
állatősöket tiszteltek. Talán az állatformájú ókori
istenségek ennek a nyomait viselik magukon.
AZ ÉLŐK LELKEI ÉS A SZELLEMEK
A halottak lelkét és szellemét az ősi kultúrákban
elkülönítették az élő ember lelkének, szellemének
fogalmától. Az élő emberé az ember életjelensé-
geit, szellemi képességeit testesítette meg. Gyakran
a vérrel, lélegzettel, levegővel, árnyékkal vagy
tükörképpel azonosították. A halál lényege, hogy
ez a lélek kiszökik, általában a szájon vagy az
orron keresztül.
De nemcsak az élő és halott embereknek van
lelkük, hanem a természeti jelenségeknek, a fák-
nak, állatoknak is, az egész világot benépesítik a
szellemek (animizmus). Ha egy növényt, vagy
állatot elpusztítottak, előzőleg magyarázkodtak,
bocsánatot kértek tőle.
A termelőknél különlegesen fontos szerepet ka-
pott annak a növénynek a szelleme, amely a fő
szerepet játszotta az adott kultúrában. Sokfelé
Európában, Egyiptomban, Főníciában, Nyugat-
Ázsiában, de még Indonéziában is ünnepélyesen
siratják, temetik a gabona szellemét aratáskor. A
gabonaszellem megjelenhet emberi alakban, álta-
lában nő alakjában (gabonaanya, árpaanya) vagy
állatalakban is.
Sokfelé tilos az előírt rítus nélkül elfogyasztani
egy növény az évi első termését, mert abban ott
van a gabonaszellem. Viszont – Európa-szerte, de
Ázsiában és Afrikában is sokfelé – az is szokás,
hogy az utolsó szemekből készült lisztből ember
alakú kenyeret sütnek, és rituálisan fogyasztják el,
ily módon egyesülve a gabonaszellemmel. A gabo-
naszellem és egyéb növény- és természetszellemek
később fokozatosan különálló, állat alakú vagy
ember formájú istenségekké alakultak.
Az állatok és növények tisztelt szelleme mellett
gonosz, ártó szellemek is leselkednek az emberre.
Gyakran ilyen szellemek okozzák a betegségeket. A
hagyományos világkép embere nehezen tudja
elképzelni, hogy egy váratlan bajnak, problémá-
42
nak ne legyen egy tudattal rendelkező, szándékos
okozója, aki az egészet előre kitervelte. A bűnbak
szertartások, vagyis az ártó szellemekkel felruhá-
zott állatok vagy emberek szimbolikus vagy való-
ságos „kiűzései” megtalálhatók már a vadászoknál,
de a termelőknél és a modern kor előtti civi-
lizációkban is.
A szellemek általában nem teremtők. A kultúra
vívmányait egy-egy mitikus nagy ősnek tulajdo-
nítják, aki maga is halandó ember volt. Tettét
gyakran rituálisan megismétlik, felidézik, de a miti-
kus őst nem tekintik istennek. A szellemekkel
ugyan valamelyest mindenki kapcsolatot tarthat
fenn, de sajátos jelentőségre tesznek szert azok az
emberek, akik különlegesen jó viszonyt tudnak
velük kiépíteni.
SÁMÁNOK, VARÁZSLÓK
Az ilyen emberek – melanéziai szóval kifejezve –
manával rendelkeznek. Ez olyan emberfeletti erő,
amely közönséges emberekbe, tárgyakba, állatok-
ba, forrásokba, sziklákba költözve különleges ké-
pességekkel ruházza fel azt. Egy kiváló vadász,
vezető, varázsló azért tud eredményt elérni, mert
manája van. A mana azonban, ha elgyengül, meg-
betegszik, el is hagyhatja, és másba szállhat át. A
mana birtokosa befolyásolni tudja a szellemeket,
ráuszíthatja őket valakire és megvédheti tőlük, be-
tegségeket okozhat és gyógyíthat.
A mana legfőbb birtokosai a vadásztársadalmak-
ban a varázslók vagy – a szibériai tunguzok szavával
– sámánok. A sámán többnyire úgy érintkezik a
szellemvilággal, hogy „megszállott”, önkívületi
állapotba esik, amikor is a szellem beleköltözik a
sámánba. Ezt az állapotot elősegítheti a csoport
érzelmileg felfokozott közös éneklése, tánca, do-
bolása. Az önkívületi állapothoz hozzásegíthet ká-
bító hatású növények fogyasztása.
A sámán, varázsló fő feladata bizonyos betegsé-
gek gyógyítása. Kisebb sérülések, jól ismert lefo-
lyású egyszerűbb betegségek esetén megteszik a
gyógyfüvek. Súlyosabb esetekben viszont már a
sámánra van szükség. ő tudja megkeresni az elkal-
lódott lelket, vagy azt a személyt, aki gonosz
varázslattal beteggé tette a gyógyítandót. A go-
nosz szellemek vagy személy ellen ellenmágiát,
ellenvarázslatot alkalmaz. A sámán gyógyító mun-
kája gyakran éppen azért lehetett hatásos, mert
hittek benne.
s az őskor
A mana hordozója lehet valamely állat is, több-
nyire a totemállat egy egyede. De akár tárgyakba
is kültözhet mana. Az ilyen tárgyakat és állatokat
hívják fétiseknek. Ilyenek például az ausztrálok
híres csurungái, sajátos fadarabjai. Mindenki az
ősei szellemeit hordozza magával a csurungájában, s
sajátos varázseszközként használja.
RÍTUSOK
A legfontosabb rítusok az élet nagy fordulataihoz,
átmeneteihez kötődnek, amilyen a születés, a
házasság vagy a halál. A leglátványosabb átmeneti
rítus azonban nem ezekhez az események hez,
hanem a serdülők felnőtté avatásához kap-
csolódik. Az avatáskor a gyermek meghal, és új
életet kezd felnőttként. A halál sem csak befejezés,
hanem egyben kezdet is: a halál utáni élet kezdete,
így a temetés az odavezető átmenet rítusa. A szü-
letés pedig nemcsak kezdet, hanem az emberi élet
előtti szellemlét vége is. Ez az oka, hogy a különfé-
le átmeneti rítusok szertartásai sokban hasonlíta-
nak egymásra.
Az átmeneti rítusokon kívül számos másféle rítus
is szokásban volt. Az előbbiekhez hasonlóan ün-
nepi jellege volt a bizonyos évszakokhoz, csillagá-
szati időpontokhoz (tavaszi és őszi napéjegyenlő-
ség, nyári és téli napforduló) igazított szertartá-
soknak. Ezeknek a növényeket új életre keltő sze-
repük volt.
A termelő korszakban a föld termékenységének
varázslása, előidézése válik a legfontosabb rítussá.
A mai, kihalóban lévő magyar népszokások álta-
lában ilyen termékenységi szertartásokra vezethe-
tőek vissza (pl. farsangkor a télbábu elégetése; a
húsvéti locsolkodás; húsvéti tárgyak és állatok:
tojás, kiscsibék, nyulak; Szent Iván éji tűzgyújtás;
karácsonyi regölés stb.).
Egyes régészeti leletek szerint már az őskőkor-
ban megjelent az áldozat-bemutatás szokása. Ért-
hető, hiszen ha a szellemeket befolyásolni lehet, a
varázsigéken, mágikus eljárásokon kívül termé-
szetes dologi javakkal, mindenekelőtt élelemmel
kell megnyerni őket. A korai termelőknél a termé-
kenységi rítusokhoz nagy valószínűséggel az em-
beráldozatok is hozzátartoztak. Erre utalnak pél-
dául egyes pünkösdi népszokások (vadember,
pünkösdi király). A földműves falvakban élő kel-
ták – egykorú leírások szerint – tömegesen áldoz-
tak embereket isteneiknek.
 t

AZ ÓKORI KELET

Mezopotámia
Gilgames, Uruk királya s

Assur
gyönyörû papnôt küldött Enkiduhoz, hogy
megszelidítse. Terve bevált, mert Enkidu bele-
AS

Zagro
sz - szeretett a papnôbe, és vakon követte ôt a
SZ

he
városba. A vadember csodálkozva látta Uruk
ÍR

gy
M sé
IA

EZ
hatalmas falait, palotáját és templomát, az utcá-
g

O
P
O

kon tolongó rengeteg embert. Az emberek cso-

TÁ
M

dálattal vették körül a jövevényt, és elpanaszol-

IA

Hafádzsi Szúza
Akkád
ták bánatukat, Gilgames zsarnoki tetteit.
BA

Tigr
is
Babilon
BI

Kis Enkidu megmérkôzött hát Gilgamessel, hosz-

LÓ

Nippur
szan, elszántan birkóztak, de sehogyan sem bír-
N

A E L Á M
I

Iszin Umma
Eu
frá

tak egymással. Végül összenevettek, a birkózás

tes

Uruk S U M E R
z

Larsza Lagas ölelésébôl a barátság ölelése lett, és örökre tes-

Pe

ti-lelki jóbárátok lettek.

rz
sa

Ur
-ö

Együtt mentek el a sötét cédruserdôbe, hogy

bö

Eridu
MEZOPOTÁMIA
l

a hatalmas óriástól, Humbabától megszerezzék

a cédrusfát, ami végül sikerült is, sôt, az óriást
Gilgamest, Uruk nagy királyát a sors-teremtô meg is ölték. Próbatételeiknek azonban nem
istenasszony, Aruru formálta, így kétharmad ré ért vége: Gilgames visszautasította Istár szere-
sze isten volt, egyharmad része ember. Páratlan lemistennô szerelmét, ezért a istennô egy félel-
kegyetlenkedéssel uralkodott Uruk lakóin. metes égi bikát küldött Uruk ellen. Az égi bika
Éjjel- nappal falakat építtetett, munkára haj- pusztított és dúlt, de a két nagyerôs barát végül
szolt mindenkit. Az istenekig hatolt az embe- legyôzte ôt, és Enkidu meg is ölte. Ez lett azon-
rek jajongása és panasza. Az égiek felháboro- ban a veszte. Az istenek úgy döntöttek, hogy
dottan kérték Anut, a fôistent, hogy tegyen ezért büntetésbôl meg kell halnia. Rejtélyes be-
valamit az embe rek érdekében. Anu hát tegség vett erôt rajta, mely tizenkét nap alatt
meghagyta Aruru istennônek, hogy teremtsen végzett vele.
egy másik hôst is, a nagy Gilgameshez hason- Gilgames keservesen siratta barátját, és
lót, aki megfékezi és kordában tartja ôt. rémülten eszmélt rá, hogy rá is hasonló sors
Aruru tehát megteremtette agyagból és víz- vár. Felkereste hát az egyetlen örök életû
bôl Enkidut, a nagyerôs vadembert. Egy vadász embert, Utnapistit, hogy tanácsot kérjen tôle,
kétségbeesetten panaszolta el Gilgamesnek, hogy hogyan kerülhetné el a halált. Utnapisti elme-
micsoda különleges és veszedelmes teremtmény sélte Gilgamesnek, hogy egyszer régen az iste-
jelent meg a város közelében. A király erre egy nek – Enlil isten javaslatára – özönvízet küld-
44 s AZ ÓKORI KELET

tek a földre, mert zavarta ôket az emberek
zajongása. Ám az egyik isten, az emberek
barátja, Ea elárulta a tervet Utnapistinek, és az
idejében egy hajót tudott építeni, amellyel
nem csak családját, de az összes állatból egy-
egy párt megmenthetett a jövendô számára.
Miután Enlil elszégyellte magát szörnyû harag-
ja miatt, Utnapistinek kárpótlásul és jutalmul
örök életet adományozott. Gilgames azonban
jól tudta, hogy neki lehetetlenség elérni az
örök életet, ez a rendkívüli eset nem fog meg-
ismétlôdni.

Mennyiben különbözik a Gilgames történetbôl kirajzolódó mezopotámiai kultúra attól

a világtól, amelyet az ôskorban, a korai termelôk falvaiban megismertünk?
s

(Város, írás, király, külkereskedelem, gazdagság, alávetettség: civilizáció.)

Ismersz- e hasonló hôsöket és történeteket más mítoszokból, könyvekbôl?

Honnan ismerjük Gilgames történetét? s

MEZOPOTÁMIA FELFEDEZÉSE
Kr. e. III. évezred eleje: a sumer civilizáció kezdete
Kr. e. 2350- 2300: az Akkád Birodalom kezdete (Sarrukin)
Kr. e. 1728- 1686: Hammurapi uralkodása (Óbabiloni Birodalom)
Kr. e. 9- 7. század: Asszír Birodalom
Kr. e. 7- 6. század: Újbabiloni Birodalom
Kr. e. 6- 4. század: Perzsa Birodalom

„Mélységes mély a múltnak kútja. LAYARD ELSZÁLLÍTTATJA

Ne mondjuk inkább feneketlennek?” AZ EMBERARCÚ, SZÁRNYAS BIKÁKAT
(THOMAS MANN) Emil Botta, régiségkedvelô francia
kereskedô és diplomata páratlan
szerencse folytán elsôként talált rá
egy eltemetett ókori város romjaira.
A város az asszír Ninive volt.
Botta ásatásait az angol Layard
folytatta, ô tárta fel a ninivei
királyi palotát is. Ott találta ezeket
a hatalmas bikákat. A képen
a több mint tíz tonna súlyú
kolosszust falapra fektetik, hogy
a Tigris folyóhoz szállítsák és
speciális tutajon a tengerig, majd
onnan hajón Londonba vigyék.
A mûvelet közben a kötelek
elszakadtak, a szobor eldôlt – de
szerencsére ép maradt.
MEZOPOTÁMIA s 45

ÉKÍRÁSOS TÁBLA, A GILGAMES-EPOSZ 11. TÁBLÁJA

Botta és Layard egyik követôje, Rassam fedezte fel 1853-ban
a ninivei palota óriási könyvtárát: mintegy negyvenezer ékírással
teleírt agyagtáblát. Ezek között volt az a 12 tábla, amely asszír-
babiloni nyelven elôadta Gilgames történetét. A táblákat az asszír
Asszurbanipal idejében írták, vagyis a Kr. e. 7. században.

MEGTALÁLJÁK A TÁBLÁKAT
Gilgames története az ókori Mezopotámia legis-
mertebb eposza. De honnan ismerjük? Miköz-
ben e kérdésre válaszolunk, leereszkedünk a
mezopotámiai történelem mélységes „kútjába”, sorakoztak. Talán a sumer? Majd az 1880- as
évezredekkel ezelôtt élt népek és királyok korá- években Dél- Mezopotámiában feltárták egy
ba, fokról fokra, évszázadról évszázadra. város romjait, melyben a korábbiaktól teljesen
Ahhoz persze, hogy a történetet megismerhes- eltérô szobrokat találtak, a szótárakból már
sük, a táblákat el is kellett olvasni. Ez akkoriban
ismert nyelv felirataival. A leletek sokkal régebbi-
már nem látszott teljesen megoldhatatlan fel- ek voltak, mint a niniveiek, a Kr. e. 23. század-
adatnak, mert már részben megfejtették a mezo- ból valók. A sumer írást a szótárak segítségével
potámiai népek ékírásait. Így el tudták olvasni amegfejtették, és kiderítették, hogy nem sémi
Gilgames-történetet is, és meglepve ismerték fel nyelvrôl van szó, de rokonítani a mai napig nem
benne a vízözön történetét, melynek egy vál- sikerült. (A sémi nyelv- és népcsoport a legelter-
tozatát a Biblia is megôrizte. jedtebb a Közel-Keleten. Ide tartozik többek
Rögtön felmerült azonban a kérdés, élt-e tényle-
között az akkád, a föníciai és az arámi nyelv, a
gesen, és ha igen, mikor és hol az eposzban em- mai nyelvek közül pedig pl. az arab és a héber.
legetett Gilgames? Nem volt kétséges, hogy a Nevét a bibliai Noé egyik fiáról, Sémrôl kapta.)
válaszhoz a ninivei könyvtárnál mélyebbre kell Megtalálták a Gilgames- történetben szereplô
ereszkedni a „múlt kútjában”. Hamarosan elô is Uruk városát is, elôkerültek sumer nyelvû tör-
kerültek a ninivei Gilgames-történettel részben ténetek Gilgmesrôl, melyek részben eltértek, de
szó szerint egyezô változatok – csak éppen hat- sokban hasonlítottak az asszír változathoz.
száz évvel korábbról, a Kr. e. 13. századból. Talán
(Ezekben például Istárt Inninnek hívták...)
még lejjebb kell ereszkedni? Végül a Kr. e. 21. századból elôkerült olyan
sumer történeti feljegyzés, ún. királylista, mely-
SUMEROK? ben felbukkant Gilgames neve is. Akik azonban
Már a ninivei könyvtár megtalálása idején, az erre Gilgames nevét lejegyezték, maguk sem
1850-es években felmerült, hogy az akkád írásje- ismerhették a nagy uralkodót, hiszen Gilgames
lek és az akkád nyelv hangállománya nem hatszáz évvel náluk is korábban élt.
esnek teljesen egybe. Valószínûleg élt itt egy
korábbi nép, mely az ékírást megalkotta, és a ÖZÖNVÍZ?
késôbbi akkádok ezt alkalmazták a saját nyel- Ezzel azonban még nem értünk a kút mélyére.
vükre. Valahogy úgy, ahogy mi a saját nyelvünk- 1927-ben a sumer Ur városának ásatásai során, 13
höz igazítottuk a latin abc-t. Ezt az ismeretlen méter mélységben egy olyan agyagréteget talál-
népet sumeroknak nevezték el, Dél-Mezopotá- tak, melyben az emberi kultúrának semmi nyo-
mia akkád elnevezése (Sumer földje) alapján. mát nem lelték. Kettô-öt méter mély volt ez a
Ám éppen a ninivei könyvtár meglelése újabb réteg, alóla viszont ismét cserépdarabok, emberi
bátorítást adott az elmélethez: itt olyan agyag- maradványok kerültek elô. Az agyagréteg nyil-
tábla- szótárakat találtak, melyekben az egyes ván vízhordalék volt, egy egykori hatalmas árvíz
akkád szavak mellett egy ismeretlen nyelv szavai hordaléka, amely Kr. e. 2900 körül öntötte el az
46 s AZ ÓKORI KELET

egykori Ur városát. Ez lett volna az özönvíz,
melyet a Gilgames történetének Utnapistije
„kicselezett”? Helyenként találtak ezzel egykorú
árvíznyomokat, máshol viszont nem. De találtak
helyenként még régebbieket... S alattuk ott is
emberi kultúrák nyoma. Olyan kultúráké,
melyek évszázadokkal elôzték meg a sumerokét.
Mindenesetre a sumer városok nevei egy másik,
még régebbi nyelvbôl vagy nyelvekbôl erednek.
A legrégebbi „embernyomok” Mezopotámiában
százezer évvel ezelôttrôl valók. Tovább nem
ereszkedünk.

Készíts idôszalagot, melyen a kiindulópont a mi korunk.

Oszd fel arányosan évszázadokra, és helyezd el rajta az alábbi eseményeket: Botta ásatásai,
s

Assurbanipal, sumer királylista, Gilgames uralma, az ur- i árvíz.

Milyen források alapján, milyen tudományok segítségével tárták fel
az ókori Mezopotámia történetét? Mi a mítoszok szerepe a kutatás során?

ÖSSZEGZÉS
SUMEROK
A kutatások során a 20. századra kirajzolódott az
ókori Mezopotámia története. (A Mezopotámia
szó görögül folyamközt jelent, a Tigris és az Euf-
rátesz között fekvô terület neve.) A folyamközbe
az idôk folyamán mindig újabb és újabb népcso-
portok települtek be. A mezopotámiai kultúra
mégis folyamatos, mert az újonnan jöttek átvették
a már itt éltek magas szintû kultúráját, többé-
kevésbé tovább alakítva rajta.
A korábbiakból kiderült, hogy az elsô ismert nép
a nyelvileg rokontalan sumerok. Úgy tûnik, ôk
hozták létre a civilizációt Mezopotámiában, ôk írtak
itt elôször. A világon elôször ôk használtak kereket,
boltívet, ôk építették az elsô városokat, torony-
templomokat, ôk készítették az elsô szobrokat, szép-
irodalmi mûveket, ôk osztották fel elôször a napot
24 órára, az órát 60 percre, a kört 360 fokra. (Ôk
ugyanis nem a tizes számrendszerben számoltak,
hanem a 6-os és 10-es számrendszert kombinál-
ták.)
AKKÁDOK ÉS BABILONIAIAK
A sumerokat évezredeken keresztül különféle sémi
népek követték, melyek valamennyien az ún. ak-
kád-babiloni nyelv valamely nyelvjárását beszélték.
Ha nyelvük el is tért a sumerokétól, kultúrájuk
(vallásuk, építészetük, mûvészetük, írásuk stb.) a
sumerokéra épült, azt fejlesztette tovább. Az elsô
ilyen nép az akkád volt. Ôk hozták létre az elsô,
egész Mezopotámiára kiterjedô birodalmat, az
ehhez szükséges államszer vezettel, úthálózattal
Sarrukin király (Kr. e. 2350- 2300) idején.
Késôbb a nomád (szintén sémi) amurruk nyo-
multak be a térségbe, uralmuk alá hajtva az itt élô
akkádokat, de átvéve kultúrájukat. Az ô vezeté-
sükkel jött létre a Babilon központú Óbabiloni
Birodalom. Törvénygyûjteményérôl híres uralko-
dójuk volt Hammurapi (Kr. e. 1728- 1686).
HÓDÍTÓ BIRODALMAK
Mezopotámia északi részérôl terjeszkedtek szét a
harcos asszírok, akik aztán nemcsak a folyamközt,
de Egyiptomot és a Földközi-tenger keleti partvi-
dékét is birodalmukhoz csatolták, melynek fôvárosa
Ninive volt (Kr. e. 9-7. század). A meghódított
népek durva alávetésére, kizsákmányolására,
kegyetlen terrorra épült birodalmuk, mely végül az
alávetettek lázadása következtében szétesett.
Ismét Babilon központtal jött létre birodalom, az
Újbabiloni Birodalom, melynek híres uralkodója
volt a Bibliából ismert Nabukodonozor, más néven
II. Nabu- kudurri- uszur (Kr. e. 604-562). Babi-
lonból hatalmas várost építtetett.
A Kr. e. 6. században a perzsák, egy Mezopotá-
miába kívülrôl érkezô, nem sémi, hanem indoeu-
rópai nép nyomult a térségbe, és minden koráb-
binál hatalmasabb birodalmat hozott létre, mely
Európától Indiáig terjedt. A görögökkel vívott
küzdelmükrôl késôbb részletesebben lesz szó.
MEZOPOTÁMIA s 47

A király és az állams

Idézd föl a Gilgames történetbôl a cédrusfák megszerzését és a pusztító bika megölését!

A király milyen feladataira következtethetsz ezekbôl a mítoszokból?
Hasonlítsd össze az alábbi két Gilgames- részletet!
Mind a kettô hatalma gyakorlása közben mutatja a királyt. Azonos, vagy
eltérô mértékû királyi hatalomról árulkodik a két szemelvény? Indokold válaszod!
s

GILGAMES ÉS A VÉNEK GILGAMES, AZ ISTENI ZSARNOK

Hallván a hadi készülődést
a nép Uruk hét-záras kapujában
összesereglik.
Gis köszönti a város véneit.
Azok Gis színe elé gyűlnek.
Szóra nyitva száját, mondá Gis:
„Hallgassatok meg, vének, engem!
Látni akarom, amiről beszélnek
sok csuda dolgot; aminek hírével
telvék az országok; én, Gis, látni és legyőzni
akarom a cédrus iszonyatát!
Meg akarom a világnak mutatni:
erősebb, hősebb az uruki sarjnál sehol,
soha nem termett!
Reájuk vetem bátran kezemet és
a cédrusok elzuhannak!
Örök nevet szerzek, örök hírt!”
A messze híres Uruk vénei
felelének Gisnek eképpen:
„Fiatal vagy Gis: szíved elragad!
Látod a fényt, de nem látod árnyékát;
vágyod a hírt, de nem gondolsz a vésszel!
Huvava ábrázata szörnyű –
akad ember, ki fegyvere elé áll?
Kétszer tízezer óra járóföldre terjed az erdő!
Ilyen rengeteg erdő közepébe ki merne lépni?
Huvava bőgése özönvíz,
szája tűz-katlan,
lihegése szélvész!
Ilyen vakmerő vágyat
miért forralsz?
Párja-még-nem-volt harcra miért készülsz?”
Hallotta Gis
tanácsuk szavait;
Enkidura tekintve
így kiáltott:
Ő rakatá a bekerített Uruk erős bástyafalát is,
szent Éanna szűz templomának oszlopsorát, az érc-szilárdat
és a keménypárkányú, vastag külső falakat ő rakatta.
Ügyelten ügyelte naponként e falakat, épségüket vigyázta.
Tégla, rovott, ha került elibé,
Éanna templomába vitte, Istár hajlékában helyezte el –
utódai, a királyok között, tudományban párja nem termett!
Föllépvén az uruki falra, körbe-körbe járt rajt keresve;
párkányait is szemlélgette, alapjait is vizsgálgatta:
vajjon égetett téglából való-é a téglafal? S vajjon a Hét Bölcs
vetette-é meg alapjait?
Kétharmadrész belőle isten, egyharmadrész belőle ember,
senki más emberfia nincsen kívül-belül hozzá hasonló.
Olyan, mint szarvak öklelése,
vagy sújtó kardok zuhanása... Varázsdobja, a csodatevő,
minden dolgában elkíséri...
Morogva meglapulnak otthon az előkelők, zúgolódnak:
„Puszta helyre hajtja ki népét, éjjel-nappal falakat épít;
nem lágyítja meg panasz és jaj, éjjel-nappal falakat épít;
anyától fiát elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
asszonytól urát elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
a jegykendőket elszakítja, éjjel-nappal falakat épít.
Ilyen hát Gilgames? Ilyen hát a bekerített Uruk őrizője?
Pásztorunk, bölcsünk, büszkeségünk, erőnk, szépségünk, jaj,
ilyen hát?”
(RÉSZLET AZ ÚJASSZÍR VÁLTOZATBÓL)
„Indulok hát, barátom, harcba szállok!
Ha félek is, megyek!”
Szóval mondják, fölfelelik a vének:
„Isten vezéreljen, ó, barátunk!
Kísérjen jószerencse, jóegészség!
Épségben térj meg, büszke diadallal,
a messze-híres Uruk kőfalához!”
(RÉSZLET AZ ÓBABILONI VÁLTOZATBÓL)
48 s AZ ÓKORI KELET
A KIRÁLY AZ ÚJÉVI ÜNNEPEN
A legnagyobb mezopotámiai ünnep, melyet
minden nagyvárosban a helyi fôisten tiszteletére
rendeztek, az újév ünnepe volt. Különösen ünne-
pélyes volt az a szertartás, amelyet Babilonban
tartottak Marduk isten tiszteletére a mostani
március és április határán. (Ekkor kezdôdött
ugyanis náluk az új év.) Minden mezopotámiai
városból Babilonba özönlöttek a zarándokok,
magukkal hozták helyi isteneik szobrait, s ezenkí-
vül ajándékaikat és áldozati állataikat is. A két
hétig tartó ünnepségek fô célja az volt, hogy biz-
tosítsa a bôséget és egészséget a következô eszten-
dôre. A szertartások során fontos szerep jutott az
uralkodónak is.
A király megjelenése elôtt egy bárányt áldoz-
tak, amelynek tetemét az Eufráteszbe dobták,
hogy ily módon szabaduljanak meg az elôzô év
bûneitôl. Ezután jelent meg a király a fôtemp-
lomban, melyet É-szagilának hívtak. Ekkor külö-
nös dolog történt. A szertartást vezetô pap hoz-
zálépett és levette a fejérôl a koronát, elvette tôle
a hatalmi jelvényeket, és arcul ütötte. A király-
nak könnyezô szemmel kellett megbánnia vétke-
it. Senki sem gondolt azonban arra, hogy a pap
lázadó lenne. Mindenki tudta, hogy ha a szer-
tartás elmaradna, Marduk megharagudna,
haragja nyomán pedig „feltámadna az ellenség,
és letaszítaná a királyt a trónjáról”. A király
eközben a földön feküdt, és fennhangon mondta
az imát:
„Nem vétkeztem, földkerekség ura, nem
hanyagoltam el isteni magasztosságodat, nem
pusztítottam el Babilont, nem rendeltem el la-
kosságának széttelepítését, nem rendítettem
meg É-szagilát, nem feledkeztem el a szertar-
tásairól... gondoskodom Babilonról, nem dön-
töttem le a város falait.”
A király csak ezután kapta vissza hatalmi jel-
vényeit, és a Mardukot helyettesítô pap ismét a
trónra ültette.
A nyolcadik napon tartották az ünnepi fel-
vonulást; a király „kezét nyújtotta” Marduk
szobrának, hogy meghívja a menetbe és az „újévi
ünnepségek háza” nevû templomban rendezett
szertatásokra. Ez a „kézfogás” szimbolikusan azt
jelentette, hogy a királyt az isten földi helytartó-
jának kell tekinteni. Marduk szobra Babilónia
állami függetlenségét jelképezte, ezért Babilón
idegen hódítói mindenekelôtt ezt a szobrot hur-
colták el hazájukba, hogy a lakosság számára nyil-
vánvalóvá tegyék leigázottságát.
A „kézfogás” szertartás után a király elindult
ünnepi menetben, melyben díszes arannyal
átszôtt köntösben vitték Marduk szobrát isteni
hitvesének, Szarpanítunak, fiának Navúnak és
más isteneknek szobraival együtt. Útközben
megálltak a „Sors szentélyében”, ahol kijelölték
a következô évre szóló feladatokat. Ez volt a
„sorsok meghatározása”.
Az újévi ünnepségek utolsó szertartását a
toronytemplom legfelsô szintjén tartották. A
fôpap (esetleg a király) és a fôpapnô itt az isteni
párt, Mardukot és Szarpanítut helyettesítette, s
szertartásosan eljátszotta a két isten szeretke-
zését, melybôl felfogásuk szerint a világ javai
keletkeztek. Ugyanilyen „szent nász” szertartást a
sumer idôk óta tartottak különféle népek külön-
féle városaiban, mindenhol az adott nép fôiste-
nének és termékenységi istennôjének szere-
peltetésével. A sumer Urban például Dumuzi és
Innin nászát adták elô. Urban a szent nász szer-
tartás során bizonyosan a király játszotta a fôsze-
repet – lehet, hogy Babilonban is így volt –, mert
maga volt a fôpap is, így ô lépett fel Dumuzi
szerepében. A szent nász közben a papok imát
mondtak, mely Urban így hangzott:
„... Mint szántóvetô, a földeket ô
[Dumuzi, vagyis a király] mûvelje meg,
mint igaz pásztor, az aklokat ô töltse meg!
A len általa viruljon,
a gabona általa viruljon,
a csatornák sodró vize általa folyjék,
a szántók sarjú árpája általa sarjadjon,
a mocsár hala, madara általa nyüzsögjön,
a nádas öreg és zsenge nádja általa nôjjön,
a pusztán a legelô fû általa nôjjön,
cserjésben a szilaj juh általa szaporodjék,
az árkolt kertben datolyaméz, bor általa
teremjen,
ágyasokban a saláta, zsázsa általa nôjjön,
a palotában a hosszú élet általa legyen! ...”
Később, a főpapi és királyi tisztség különvált, így
Babilonban a királynak már nem volt szerepe ebben a
szertartásban.
MEZOPOTÁMIA s 49

Magyarázd meg az újévi

ünnep egyes részleteit!
Mi volt az értelme,
jelentése a korona
levételének
és a pofonnak?
Magyarázd meg, hogy mit
sugall a szertartás, mi a

s
király szerepe abban, hogy
az év folyamán nem támad
rá az ellenség Babilonra?
Melyek a király feladatai
a szertartás alapján?
Mi a kézfogás jelentése?
Ellentmond- e a kézfogás a
három nappal korábbi
pofonnak? Indokold!

A szövegek elolvasása után

értelmezd Gudea képét!
Mit fejezhet ki,
URUK VÁROS ROMJAI (KR. E. IV. ÉVEZRED VÉGE) hogy a király kezében lévô
E romok a mezopotámiai építészet legrégibb emlékei. Uruk város serlegbôl víz árad ki?
s
az Eufrátesz jobb partján feküdt. A korai sumer idôben, a Kr. e.
IV. évezred végén a települést 8 km hosszú városfal vette körül.

UR VÁROS ZIKKURATJA (KR. E. 2100.) (REKONSTRUKCIÓ)

A négyzet alaprajzú, hétemeletes épület alapéle és magassága is
91 m volt. A lépcsôzetes felépítés a föld és az ég összekapcsolását
szimbolizálta. A legfelsô szinten zajlott le a „szent nász”.

GUDEA
A kép egy sumer uralkodót,
a lagasi Gudea királyt mutatja
(Kr. e. III. évezred).
A kezében tartott edénybôl víz árad ki.
50 s AZ ÓKORI KELET

„UR JELVÉNYE” (KR. E. 2500 KÖRÜL)

Ezt a nevet adták megtalálói ennek az ismeretlen rendeltetésû ábrázolásnak. Mindkét kép alulról
felfelé „olvasandó”. A felsô képen harci szekerek és sumer gyalogosok hadifoglyokat kísérnek
a király elé, aki kocsijáról leszállva szemléli a felvonulást. Az alsó képen a gyôzelmi lakoma látható:
a király és ivótársai zenészek körében a hadizsákmányt szemlélik.
SUMER FALUSI ÉLET
(KR. E. III. ÉVEZRED)
Ez a kép a falusi élet egyik
legkorábbi ábrázolása.
s
A képek alapján állapítsd meg, milyen rétegekre bomlott a sumer társadalom?
Mirôl ismered fel a királyt a képeken? Tudsz- e valami más „olvasatot” adni
a „képregénynek”? Milyen mezôgazdasági munkákat ábrázol a falusi életkép?
MEZOPOTÁMIA
ÖSSZEGZÉS
A KIRÁLY
A mezopotámiai királyokról azt hitték az alattva-
lók, hogy az istenek akaratából uralkodtak, sôt,
sokukról azt terjesztették, hogy istenektôl szár-
maztak vagy egyenesen maguk is istenek (pl. Gil-
games). Az emberek úgy gondolták, hogy a király
erônlététôl, cselekedeteitôl, az általa végrehajtott
szertartásoktól függ az egyszerû emberek boldog-
sága, jóléte is. Ezekhez hasonló elképzeléseket és
szertartásokat Mezopotámián kívül, Kínától
Rómán keresztül Amerikáig számos korai civilizáci-
óban találunk.
Ebbôl következik, hogy ha a társadalmat súlyos
csapás érte, azt sokszor az uralkodó helytelen
viselkedésével, kifáradásával, megöregedésével
magyarázták. Ezért elôfordult a korai civilizációk-
ban, hogy a vezetôt meghatározott uralkodási év
leteltével, vagy betegsége esetén szertartásosan
megölték, hogy az uralkodási képességek fiatal,
erôs testbe szállhassanak. Ám a királyi hatalom
megerôsödésével a királyok helyetteseket állítot-
tak, akiket maguk helyett áldoztattak fel (pl. a
babiloni birodalomban).
Az uralkodóval akkor sem volt szokás szembe-
szállni, ha kegyetlen zsarnok volt, hiszen ezzel
egyben az istenek ellen is lázadtak volna. Felkelé-
sek legfeljebb az ismeretlen istenek nevében ér-
kezô, idegen királyok ellen törtek ki, de arra nem
gondoltak, hogy a felszabaduló népeknek ne
legyen saját, nagy hatalmú királyuk, oltalmazó-
juk.
A hódító uralkodók persze törekedtek arra,
hogy a meghódított népekkel elfogadtassák ural-
mukat, mégpedig olyan módon, hogy magukat
tüntessék fel az istenek kiválasztottjának. A meg-
hódítottak istenszobrait elhurcolták fôvárosaikba,
jelezve, hogy a korábban tisztelt isten „elköltözött”,
elfordult híveitôl és a hódító mellé állt. Hasonló
célokat szolgált a hódítók és a meghódítottak iste-
neinek „rokonítása” vagy azonosítása.
AZ ÁLLAM – A ROKONSÁGI ELVTÔL
A TERÜLETI ELVIG
A kezdetlegesebb királyságokban a király törzse-
ket, nemzetségeket fogott össze, utasításait az
egyes törzsfôknek, nemzetségfôknek küldte el. Há-
s 51
ború esetén a törzsek, nemzetségek szerint tagozó-
dott a had, eszerint fizették az adót, törzsenként
telepedtek le egyes területekre.
A fejlettebb államokban az uralkodó a városok
és egyes területek élére elöljárókat helyezett (vagy
választott elöljárókat ismert el, iktatott be), akik
fölé esetleg kerületi elöljárókat, fôhivatalnokokat
nevezett ki. Az egymás alá rendelt hivatalnokok,
elöljárók, akik feletteseiknek köszönhették hatal-
mukat s védelmük nélkül újra lesüllyedtek volna, a
központi utasításokat engedelmesebben továb-
bították és hajtották végre, mint a függetlenebb
törzsi vezetôk. A szervezet továbbra is emlékeztet
ugyan a központosított törzsre – valószínûleg ab
ból is nôtt ki –, de nem a rokoni szálakra, hanem a
területi elvre épült. Elôfeltétele volt, hogy az em-
berek teljesen letelepedett életmódot folytassanak.
Az ókori Keleten a területi államszervezés a váro-
sállamokban jött létre. Az elsô birodalmak ezeket a
városi szervezeteket egyesítették. A korai korszak
király jelentésû enszi méltósága ettôl kezdve csak
tartományfônök volt. A területi államszervezet ki-
épülését nagymértékben elôsegítette a földmûvelés
általánossá válása. Mezopotámiában ugyanis csak
öntözéssel lehetett a földeket mûvelni s ez nagy-
szabású, összefüggô csatornarendszerrel volt csu-
pán lehetséges. A csatornahálózat elkészítése, kar-
bantartása nagyobb területek lakosságának össze-
hangolt tevékenységét igényelte, ezért a munkálatok
irányítói kiemelkedtek a földmûvelôk közül. A
III. évezred végén, az ún. III. Ur-i dinasztia idején
már a modern államszervezeteket megszégyenítô
hivatalnokrendszer épült ki. A központba jutta-
tott részletes kimutatásokból és számadásokból
még az is kiderült, ha bárhol az országban egy
állat elpusztult. A termelés minden fontosabb
adatáról napi, havi és éves kimutatásokat készítet-
tek. A különbözô területekrôl a központba befu-
tó részletes információkat az újabb döntések
elôkészítése során felhasználták. A döntések
meghozatala után ugyanazokon a „csatornákon”
keresz tül az információk (utasí tások) szét-
áramlottak az országban. A különféle raktárak,
csordák, szántóföldek rendszerét illetve a szállítást
külön hivatalnokszervezetek igazgatták. A tisztvi-
selôk a központtól természetben kiutalt fejadago-
52
kat kaptak fizetségül. Párszáz év múlva,
Hammurapi idején ebbôl ellátmányföld lett.
A kétféle szervezés – rokoni és területi elvû –
egymás mellett is létezhetett. A Mezopotámiába
benyomuló nomádoknak például továbbra is törzsi
vezetôik, sejkjeik parancsoltak, s rajtuk keresztül
kapcsolódtak a királyhoz, akinek földmûves népét
a területi elven szervezett hivatalok irányították.
Különösen érdekes helyzet adódott, ha egy ilyen
sejk katonai erôvel megszerezte a földmûves
népesség királyi trónját.
A nagy „világbirodalmak”, amilyen az asszíroké
vagy perzsáké, ugyanazzal a problémával talál-
koztak, mint a városállamokat egyesítô kis biro-
dalmak uralkodói: különféle szervezetû, hagyo-
mányú területeket (most már országokat) kellett
eggyé olvasztaniuk. Lehetséges megoldás volt a
régi uralkodók meghagyása a trónjukon, ha hûsé-
güket, katonai támogatásukat és adójukat biz-
tosítva látták. A nekik szolgáló hivatalnokok így a
királyon keresztül kapcsolódtak a birodalmi szer-
vezethez. Költségesebb, de biztosabb módszer
volt a különbözô királyságok teljes beolvasztása a
birodalomba, az uralkodók lecserélése helytartók-
Írás és közigazgatás
s
HOGYAN OLVASTÁK EL
A GILGAMES-EPOSZT?
Szó volt már róla, hogyan találták meg a Gil-
games- eposzt tatalmazó asszír táblákat illetve
késôbb a korábbi eposzváltozatokat. Ezeket a
táblákat azonban el is kellett tudni olvasni.
Már az 1810- es években sok ékírásos táblát
ismertek a tudósok, de ezekrôl még azt sem
lehetett biztosan tudni, hogy egyáltalán írást
tartalmaznak – sokan díszítménynek nézték.
Azt pedig végképp nem, milyen nyelven írták
ezeket. Egy jel hangot, szótagot vagy szót jelöl,
vagy hogy balról jobbra vagy fentrôl lefelé
kell-e olvasni (esetleg éppen fordítva)?
A legfontosabb elsô lépéseket egy angol kato-
na, politikus és diplomata, Rawlinson tette
meg. Egy alkalommal a mai Irán területén uta-
zott, Mezopotámiától keletre, a Zagrosz-hegy-
s AZ ÓKORI KELET
ra. A régi hivatalnokokat középsô és alsó szinten
továbbra is alkalmazni lehetett. A teljes beolvasz-
tást szolgálta az asszíroknál, vagy az Újbabiloni
Birodalomban egész népcsoportok áttelepítése.
„INFORMÁCIÓSEBESSÉG”, AZ ÁLLA-
MOK ÉS BIRODALMAK KORLÁTJA
A nagyobb kiterjedésû államokban nagyon fontos
volt a megfelelô úthálózat kiépítése, a hírközlés
megszervezése. A közmunkákkal felépített utak a
katonaság szárazföldi közlekedését, az adók és a
hírek továbbítását biztosították. Egy birodalom
léte függhetett attól, hogy például egy ellenséges
támadásról a központ idejében értesül- e vagy
sem.
Az úthálózat mentén, napi járóföldre egymástól
állomásokat hoztak létre szállóhelyekkel, étkezési
lehetôséggel, váltott lovakkal. A futárok állomásról
állomásra szállították a fontos híreket a központból
és a központba. Az elsô ilyen állomás-szervezetet
a perzsák építették ki. (Az ókori civilizációk hír-
közlési hálózatát a szárazföldön az európai civili-
záció csak a 18. században szárnyalta túl, a techni-
ka segítségével.)
ségben. Itt pillantotta meg a behisztuni szikla-
falba vésett feliratot, mely húsz méter hosszú,
hét méter magas volt, és 50 méter magasságban
volt az alja. A szinte megközelíthetetlen felira-
tot egy vállalkozó kedvû kurd fiú másolta le a
számára.
A felirat érdekessége az volt, hogy egymás
alatt három nyelven is szerepelt ugyanaz a szö-
veg. A megfejtéskor feltételezések sorozatából
indult ki. Elôször is feltételezte, hogy az egyik
szöveg, mely kevés jelbôl állt, kései, hangjelölô
írás, és így óperzsául van. Feltételezte azt is, hogy
a leggyakrabban ismétlôdô hosszabb jelcsoport
királynév lehet. Az óperzsa nyelv nem volt tel-
jesen idegen, hiszen perzsául beszélnek ma is
Irán nagy részén, és jól ismertek voltak a
különféle perzsa királyok nevei. Kibetûzte
tehát Dareiosz (Darayavaus), Hystapes
MEZOPOTÁMIA s 53
(Vistaspa) és más királyok óperzsa nevét. Az
így megismert betûk segítségével 1835 és 1848
között lassan-lassan megfejtette az egész óperz-
sa szöveget.
A perzsa írás ismerete azonban önmagában
nem nyújtott kulcsot az akkád nyelvû szövegek
megfejtéséhez. (Az akkád különbözô korú
nyelvjárásai voltak az óakkád, a babiloni és az
asszír.) Ezeket már csak azért is nehéz volt meg-
fejteni, mert sokkal többféle jelet használtak,
mint a perzsák. Gyanítható volt tehát, hogy
ebben az esetben egy jel nem egy hangot,
ha nem egy- egy szótagot esetleg fogalmat
jelent. (Mivel szótagból sokkal többféle lehet,
mint hangból, ezért van annyi jelfajta.)
Ráadásul ugyanaz a jel különféle szótagokat és
egymástól eltérô értelmû szavakat is jelentett
egyszerre. De elôfordult, hogy helyenként nem
is szót jelölt, hanem csak arra utalt, hogy a
következô fogalomjel milyen típusú fogalomra
vonatkozik. Segített viszont az, hogy – helyes-
en – feltételezték, ennek a szövegnek ugyanaz
az értelme, mint a már megfejtett óperzsának.
Másrészt Ninivében találtak „tankönyveket”,
kézikönyveket, melyeket az írnokok használ-
tak, és melyek segítségével a modern kori
régészek is „megtanulhatták” a bonyolult
akkád írást. Ez az 1850-es évekre sikerült, nagy-
jából akkor, amikor a Gilgames- eposz elsô
„példányai” elôkerültek Ninive romjai alól.
A Gilgames-eposz elolvasásáig azonban még
várni kellett, mert a rengeteg tábla feldolgozása
sok idôt vett igénybe. 1872- ben kezdte el
kibetûzni George Smith, egy bankjegynyom-
dai vésnök, aki hobbiként érdeklôdött a régi
írások iránt. (Mikor a vízözön- részhez ért, a
történet megszakadt. Egy londoni lap nagy
összeget ígért annak, aki a ninivei könyvtár
romjai között megtalálja az oda illeszkedô,
hiányzó táblatöredékeket. A feladat megoldha-
tatlannak látszott, de Smith vállalkozott rá, s
csodával határos módon meg is találta a hiányzó
részeket.)
Az akkád- babiloni Gilgames- eposzt tehát
sikerült elolvasni, de a késôbb elôkerülô sumer
változatok lefordításához újabb erôfeszítéseket
kellett tenni. A sumert sokáig ugyanúgy hasz-
nálták akkád anyanyelvû írnokok is a tudomány
és vallás nyelveként, ahogy késôbb a középkor-
ban a latint. Ninivében sok olyan szószedetet,
szótárat találtak, melyek a sumer fogalomjele-
ket fordították át akkád jelekre. Ezek segítsé-
gével sikerült a sumer jeleket megfejteni a
huszadik század elejére.
ÍRNOKOK, ISKOLÁK
Sumer iskolák kezdetben csak a templomok
mellett mûködtek, késôbb a palotákban képez-
ték az udvari tisztviselôket, írnokokat, de
nagyobb magánházakban is mûködhetett „tábla
háza”, ahogy az iskolát nevezték. Sokat elárul
az iskoláról a kis sumer talány, mely így szólt:
„Van egy ház: szántóvető látja el, mint az istent;
van egy ház: gyékénytető fedi, mint a rézkatlant;
van egy ház: döngölt földön áll, mint a lúd;
csukott szeműek lépnek be ide,
kinyílt szeműek lépnek ki innen: [mi ez?]”
A megfejtés természetesen a „tábla háza”,
vagyis az iskola volt.
A tábla házában megtanultak sumerül – ez
volt a kultúra nyelve az akkád- babiloni kor-
szakban is –, valamint tanultak olvasást, írást,
matematikát, geometriát és talán csillagászatot.
A berendezés igen egyszerû volt, agyagpadokon
ültek és agyagtáblákon dolgoztak. A tanár az
egyik oldalra felírta a jeleket, a tanulók pedig
többször lemásolták. Szerencsénkre nem ismer-
ték a papírt, ez ugyanis az azóta eltelt évezre-
dek során elpusztult volna. Ám a szemétbe
dobott, elrontott agyag gyakorlótáblák sokasá-
ga fennmaradt napjainkig. A vizsgán sumerrôl
akkádra és akkádról sumerra kellett tudniuk
fordítani, de például azt is el kellett tudni mon-
dani, miben különbözik az aranymûves, a
hajós, a kôfaragó vagy a pásztor beszéde.
Az iskolákban szigorú fegyelmet tartottak,
amirôl a korabeli szöveg is beszámol:
„A tábla házában a felvigyázó rámszólt:
Miért késtél el?
Megijedtem, hevesen vert a szívem,
mesterem szeme elé kerülve földig hajoltam.
A tábla házának atyja kikérdezte a táblám,
elégedetlen volt vele, és megütött. (...)
A tábla házának atyja teleírt táblát tett elém,
a tanterem embere ránkszólt: »Írjátok!«
54 s AZ ÓKORI KELET

Táblámat kézbe vettem, Az írnoksorsot megútáltam, az írnoksorsot meg-

táblámat írtam, gyűlöltem.”
de volt, amit nem értettem rajta,
amit kiolvasni se tudtam. Az írnokoké nehéz, de tekintélyes mesterség
Ekkor a felügyelő rámszólt: volt. Egy sumer nyelvû szövegben például egy
»Engedélyem nélkül miért beszélgettél?« apa így korholja fiát: „Az emberiség tanult mes-
– és megütött; terségei között, amelyek az Országban találha-
(...) a kapu embere rámszólt: tók, Enki [isten], midôn a dolgok nevét ki-
»Engedélyem nélkül miért mentél ki?« mondta, egyetlen oly nehéz mesterség nevét
– és megütött; sem mondta ki, mint az írnokság, amit én
a bot embere rámszólt: választottam magamnak. [...] Éjszakákon, nap-
»Engedélyem nélkül miért nyújtogattad kezed?« palokon át gyötrôdöm miattad; éjszakákon,
– és megütött; nappalokon át hajhászod a gyönyört. Sok-sok
a sumer nyelv embere rámszólt: kincset szerezhetsz, messzire kiterjeszkedhetsz,
»Hibásan mondod a sumert!« kövér, hatalmas, erôs, tekintélyes, méltóságtel-
– és megütött; jes lehetsz: ám tieid reménykedôn várják majd
mesterem rámszólt: »Kezedet nem jól tartod!« végzeted, s öröm lesz számukra, ha beteljesedik
– és megütött. – mert te nem törôdtél az emberséggel! [...]”

AZ ÍRÁS KIALAKULÁSA
Néhány ékírásos jel kialakulása a IV. évezred
végi képjelekbôl egyszerûsített, agyagba
nyomható jellé.

AZ ÉKÍRÁS KÉSZÍTÉSE
Az írnokok a puha, szappan
formájú agyagtáblába ferdére
vágott hegyû náddal nyom-
kodták a megfelelô jeleket.
A táblákat azután a napon
megszárították, a fontosabb
feljegyzéseket ki is égették.

Mi az elônye az írásnak a beszélt szöveggel szemben?

Miért volt szükség éppen a civilizáció kezdetén az embereknek az írás kialakítására?
s

A szöveg, a táblázat alapján foglald össze, hogyan alakult ki az írás, és hogyan változott
az évezredek folyamán? Mi volt a változások oka?

Miért hívták Mezopotámiában az iskolát „tábla házának”?

Hogyan nézhetett ki, hogyan mûködött a „tábla háza”?
s

Mit jelent, hogy „a szántóvetô látja el, mint az istent”?

Mi volt a tananyag, milyenek voltak a nevelési elvek és eszközök?
Mi volt (lehetett) az írnokok, értelmiségiek szerepe a társadalomban?
MEZOPOTÁMIA
ÖSSZEGZÉS
ÍRÁS: ÜZENET MESSZIRE
TÉRBEN ÉS IDÔBEN
Nem jöhettek volna létre az államok az informá-
ciók megfelelô rögzítése és továbbadása nélkül. A
beszélt szó és a szájhagyomány már nem volt
elég. Akárhány hivatalnok sem lett volna elég
ahhoz, hogy fejben számon tartsa a központba
beadott termékek fajtáit, mennyiségét, pontosan,
torzítás nélkül továbbítsa a központi rendelkezé-
seket, a hivatalnokok jelentéseit, megszabja a kü-
lönbözô nyelvû és kultúrájú lakosság számára a
követendô törvényeket egy ország minden pont-
ján. Ehhez már kellett a rögzítés, az írás, a köz-
igazgatás (adminisztráció).
Az írás kellett ezenkívül olyan emberek szerzô-
désének megkötéséhez, akik nem voltak rokoni
kapcsolatban egymással, akiket családi kötelékek
nem szorították rá a vállalások betartására. Már-
pedig a civilizáció egyik sajátossága éppen ilyen
emberek mindennapos kapcsolata. Az írás meg-
jelenése a beszéd kialakulásához mérhetô „infor-
mációs forradalom”. Az élô beszéd ugyan ponto-
sabb, de az írás idôben és térben sokkalta mesz-
szebb tud eljutni.
AZ ÍRÁS KIALAKULÁSA
Az elsô feljegyzések – szerte a világon, így
Me zopotámiában is – leltárok voltak, melyek
raktá rok állományát, kereskedelmi karavánok
árúit össze sítették. Minél többen használtak
írást, annál in kább szükséges volt a rendszer
leegyszerûsítése. Elôször egy-egy jel egy-egy
szót, fogalmat jelölt. Többnyire kis ábra, raj-
zocska utalt az adott fo ga lomra (képírás).
Késôbb ezeket olyan jelek váltották fel, melyek
nem hasonlítottak az megjelölt tárgyra, de ame-
l y e k e t e g y s z e r û b b v o lt e l k é s z í t e n i .
(Mezopotámiában nyers agyagba nádpálcával
nyomták az ékírás-jeleket.) Ha valaki megtanulta
az írást, ezeket a jeleket éppúgy el tudta olvasni,
mint korábban a kis képecskéket. A fogalom-
íráshoz, akár képírás volt, akár elvont jeleket
használt, mindenképpen nagyon sok jel kellett.
s 55
Így áttértek a szótagjelre. Általában azzal a jellel
ír tak elôször egy-egy szótagot, amellyel koráb-
ban egy ugyanilyen szótaggal kezdôdô szó egé-
szét. A szótagjeleket a sumerok kezdték használ-
ni Mezopotámiában, de nem következetesen,
mindvégig ke verték a szójelekkel. Még egy-
szerûbb írásmód a hangjelölô írás, amit
Mezopotámiában a perzsák használtak elôször.
ÍRNOKOK ÉS ISKOLÁK
A mezopotámiai társadalomban fontos szerep ju-
tott az írnokoknak. Ôk ismerték az ékírás bonyo-
lult rendszerét, így ôk voltak képesek a szükséges
adminisztrációt elvégezni. Egyes korszakokban
még azt is számon tartották, hogy az országban
hány szarvasmarha van, hány új születése várható,
mennyi beteg és így tovább.
Az értelmiséget az iskolákban képezték, vagy
– az elôkelôbbeket – külön tanítók oktatták. A
vá rosi alapiskolákban – a sumerek „tábla házá-
nak” nevezték – az írás, olvasás, számolás
legalapvetôbb ismereteit szerezhették be a módo-
sabbak fiúgyermekei. A lányokat legtöbb helyen
a hagyományok, a szegényeket a pénzhiány taná-
csolta el az iskolától. Esetenként rabszolgák is
járhattak iskolába, ha uruk befizette ôket, hogy
aztán velük végeztessék a számadási teendôket. A
templomok mellett mûködtek a magasabb isko-
lák, ahol már a kor tudományát oktatták. Itt az
algebra, geometria, jogtudomány, gyógyszeré-
szet, orvoslás, természettudományok, csillagá-
szat számunkra racionális elemei keveredtek a
jóslás tudományával, például a szerencsés és sze-
rencsétlen napok ismeretével és egyéb, számukra
nagyon is hasznos tudnivalókkal. A babiloni
papok szobrászatot is tanultak. A magas iskolák
sumerül oktattak.
Minthogy az iskola nem volt kötelezô, és álta-
lában csak a társadalom egy vékony rétegét érin-
tette, a nevelés tényleges színtere a család maradt.
Az iskolában a „nevelés” annyiból állt, hogy a
fegyelem és figyelem kedvéért meg-megütötték a
tanulókat.
56 s AZ ÓKORI KELET

A városoks
1. Istár kapu
2. Függôkert
3. Marduk
BABILON TÉRKÉPE
„Nagy síkságon fekszik – írta Babilonról Héro-
dotosz görög történetíró –, négyszögletes alakú,
amelynek minden oldala 120 stádium [22,5 km]”.
Hérodotosz adatai szerint a fallal védett belsô terü-
let 484 négyzetkilométer volt, vagyis kb. akkora,
mint a mai Debrecen. II. Nabu- kudurri- uszur
(bibliai nevén Nabukodonozor) idejében kb. 350
ezer lakosa volt. A város szerkezete, a falak és a
nagyobb utak elhelyezkedése a tudatos város-
rendezés nyomait mutatják.
Babilonban különféle istenségeknek 53 temp-
lomot és ezernél több kisebb cellát, szentélyt emel-
tek. A fôistennek, Marduknak egész templomkörzet
járt. A templom az isten lakhelye volt, ahol ôt –
pontosabban szobrát – a papok táplálták, mosdat-
ták. Az ételt a szobor elé, lefüggönyzött cellába
helyezték. Miután az isten – felfogásuk szerint –
evett belôle, a „maradékot” feláldozták. A templo-
mok a városok legôsibb épületei voltak, sokszor
úgy alakulhatott ki a város,
hogy ilyen szentélyek köré köl-
töztek az emberek. A temp-
lomhoz a sumer idôk óta föl-
templom dek, parasztok és kézmûvesek is
tartoztak. A templomgazdaság
részben az istent látta el élelem-
mel, részben raktáraiból segítet-
te a szegényebbeket, hitelezett
a rászorulóknak, megvásárolta
és oltalmába vette az éhezôk
gyermekeit. A templomgazdaság
a palotagazdasághoz hasonlóan
mûködött.
Babilon legnevezetesebb és
legnagyobb épülete, a szintén
Marduk tiszteletére emelt
toronytemplom, melynek alap-
területe 90x90 méter volt.
A templom a torony legfelsô
szintjén, szintén 90 méter
magasságban volt. (Mind mére-
tében, mind felépítésében rendkívül hasonlított
tehát Ur város zikkuratjához.)
A közhiedelem szerint a templomban felállított
óriási arany ágyon pihent Marduk isten.
A szintén színarany trón, asztal, zsámoly is
Marduk kényelmét szolgálták, mindezek össz-
súlya 21 600 kg volt. A torony az eget kötötte
össze a földdel, és lépcsôrendszere tette lehetôvé,
hogy az istenség alászálljon. A torony mind-
emellett csillagvizsgálóként is szolgált. Az egy
évszázadon keresztül készült építményt Xerxész
perzsa király döntötte félig romba, a többit az idô
végezte el. Amikor a bibliai legenda keletkezett –
mely szerint „Bábel tornyának” felépítését az épít-
kezôk „nyelvzavara” akadályozta meg (Mózes I.
könyve, 11. rész) –, akkor a toronytemplom már
romos állapotban volt. A hét szintet egy-egy égi-
testnek szentelték és különbözô színû mázas tég-
lákkal borították.

Lapozz vissza, hogyan tanácskozik Gilgames az óbabiloni változat szerint Uruk város
s

véneivel! Hogyan igazgathatták ekkoriban a várost?

MEZOPOTÁMIA s 57

BABILON FALAI, ISTÁR KAPU, GYÔZELMI ÚTVONAL

Babilon falai negyven méter magasak voltak
(ami ma egy tízemeletes háznak felel meg), és tíz méter
volt a szélességük. Végig lehetett menni rajtuk négylovas
harci kocsival. Égetetlen téglából épültek, csak
a burkolat tégláit égették ki. Kötôanyagként aszfaltot,
más fontos épületeknél mészhabarcsot alkalmaztak.
Minden kaputól egyenes út vezetett a városon keresztül a
szemközti kapuig. A nyolc kapu legdíszesebbje az Istár
kapu volt, melyen keresztül a gyôzelmi útvonalon érkezô
menet Marduk temploma felé haladt az újévi ünnepen,
az ország különbözô városaiból idehozott isten-
szobrokkal. A gyôzelmi utat két oldalról
falak szegélyezték.

„SZEMIRAMISZ FÜGGÔKERTJE”
A kert nem a mondabeli asszír Szemiramisz királynô,
hanem II. Nabu-kudurri-uszur felesége számára épült.
A királyné ugyanis visszavágyott a perzsiai hegyvidékre,
ahonnan származott. A király külön ezért egy épületet
emeltetett, melynek lépcsôzetesen emelkedô tetejére
termôföldet hordatott, és csodálatos kertet telepített.
A földréteg olyan vastag volt, hogy a legnagyobb fák is
gyökeret tudtak benne ereszteni. A legfelsô teraszon
medence volt, melybe az Eufráteszbôl emelték át a vizet.
Innen szökôkutakon keresztül csobogott a víz az alsóbb
szintekre. Éjszakánként kivilágították a kertet és
RÉSZLET A GILGAMESBÔL káprázatos ünnepségeket tartottak. Ha a források nem
túloznak, a tetôkert területe 50 000 négyzetméter volt.
Érkeznek Uruk falai alá –
a messze-híres Urukba belépnek.
LAKÓHÁZ
Gyűl a város apraja-nagyja,
Agyag házmodell
szűk utcákon tolong a nép,
Mezopotámiából.
messze híres Uruk lakói
Bizonyítja, hogy már
Enkidu köré sereglenek.
a korai idôkben is
„Hajzata Giséhez hasonló!
épültek kétszintes
Termete tömzsibb,
lakóházak.
csontja erősebb!
Nem akad párja az országban;
még egy olyan, mint ő, nem termett!...”
Urukban harci lárma, vigalom kerekedik;
uruki keskeny utcán énekelnek a lányok, s össze a város és a falu
A képek alapján hasonlítsd
ünneplőben járnak a legények. életét!
Így ujjonganak az előkelők: Miben különbözik a városiak tevékenysége,
„Támadott hős, aki lebírja életritmusa, lakóinak egymáshoz fûzôdô viszonya?
Gilgamest, az erőszaktévőt; A képek alapján írd le egy napodat a városban!
támadott hős, ki méltó lészen Hogyan ábrázolja a várost,
megküzdeni hatalmas Gissel!” Enkidu élményeit a városba érkezéskor az eposz?
58
ÖSSZEGZÉS
A VÁROS FOGALMA
Mezopotámiában már a sumer korban megjelent
a civilizációra jellemzô település, a város. A város
fogalma kultúránként mást és mást jelent. Ami
közös: viszonylag nagy népességszám egy telepü-
lésen belül, és általában maradandóbb (kô, tégla)
és nagyobb építmények (falak, templomok, palo-
ták) jelenléte az egyszerûbb házak mellett.
Emellett fontosak a város társadalmi vonásai. Itt
a nagy tömegek együttélése miatt a rokoni szálak
lazábbak lettek, mint a falvakban. A rokoniakat
itt a szomszédsági, szakmai és egyéb más kap-
csolatok, közösségtudatok váltották fel. A városban
élô emberek nem élnek azonos, vagy nagyjából
azonos életet, mint a falvakban. A termelés specia-
lizálódott, a városlakók a legkülönfélébb kézmû-
ves, kereskedô, paraszti sôt, hivatalnoki, értelmi-
ségi, papi, katonai tevékenységeket folytatják, s
gazdasági kapcsolataikat nem (csak) az ajándéko-
zás, hanem (részben) a piac határozza meg. A kü-
lönbözô foglalkozási csoportok között kölcsönös
függés jön létre, egymás nélkül nem tudják ma-
guknak azt az életet biztosítani, amit az együtt-
mûködéssel.
Mezopotámiában néhány város teljes jogú lakói
kiváltságokkal rendelkeztek, például mentesültek
a közmunkáktól, katonai szolgálattól, adóktól,
nem lehetett megbírságolni vagy letartóztatni
ôket. Az óbabiloni uralkodónak újév napján ün-
nepélyes fogadalmat kellett tennie ezeknek a ki-
váltságoknak a betartására. A sok város közül
azonban csak körülbelül féltucatnyi rendelkezett
ilyen kiváltságokkal, és ezek is csak bizonyos kor-
szakokban (fôleg a Kr. e. II. és I. évezred fordulója
körül).
A VÁROSOK SZERKEZETE
A városok egyik legfontosabb középülete a temp-
lom volt, mely lehetett földszintes vagy torony-
építmény is. A templom nagy gazdasággal (föld,
mûhelyek), a templom szolgálatában dolgozó
parasztokkal és kézmûvesekkel, továbbá házi rab-
szolgákkal rendelkezett. A templomgazdaság ellát-
ta az isteneket, a papokat és a gazdaság dolgozóit,
de a rászorulóknak is segítséget nyújtott.
A dél-mezopotámiai városokban nem volt hang-
s AZ ÓKORI KELET
súlyos városközpont. A piacterek és a közélet
(bíráskodás, népgyûlések, hivatalok) terei a város-
kapuknál, városrészenként csoportosultak, a temp-
lom és a palota – ha volt a városban – egymástól
távol helyezkedett el. A Mezopotámia északi és
nyugati részén lévô városokban azonban a temp-
lom és a palota közel van egymáshoz, és külön
belsô fallal körülkerítve elkülönülô városközpontot
alkot. Ezekben a városokban a király általában a
fôpap szerepét is betöltötte. A városok épületeinek
többségét a közemberek egyszerû, egymáshoz
tapadva zsúfolódó vályogházai képezték.
A VÁROSOK TÁRSADALMA
A városokban – eltekintve a sugárutaktól – igen
nagy volt a zsúfoltság. A szûk sikátorokon hatal-
mas tömeg áramlott fel-le. A naponta sok ember-
rel találkozó, beszélgetô, üzleteket, kocsmákat
látogató, perlekedô, közügyekben résztvevô váro-
siak egy teljesen új életformát, életritmust alakí-
tottak ki. Idejüket hosszú és rövid távra egyaránt
be kellett osztaniuk, ezért nem véletlen, hogy a
civilizációk teremtik meg a homok-, víz- és napó-
rát, illetve a naptárakat. Utazókkal találkoznak,
így a világot nagyobbnak látják, többféle nyelvet,
szokást, istenséget ismernek. Világuk mozgalma-
sabb, izgalmasabb és nyugtalanítóbb.
A városlakók sem kizárólag a piacból éltek, a
ruháikat például maguk állították elô otthon,
hiszen ez az asszonyok házi munkái közé tartozott.
A városlakók jelentékeny része valamennyi kultú-
rában földmûveléssel foglalkozott. Amit azonban
nem termeltek meg, vagy a ház körül körülmé-
nyes volt elôállítani, azt megvásárolhatták. Így a
fémeszközöket, agyagedényeket, bútorokat, kü-
lönleges kelméket, sôt, már a sumeroknál fonto-
sak a pékek, mészárosok üzletei. A városi piac
nemcsak csillapította a vágyakat, de kínálatával
újakat is teremtett. A piacokon az ünnepekre,
vagy éppen eladás céljából felutazó falusiak is cse-
rélhettek, vásárolhattak.
VÁROS ÉS VIDÉKE
A városok sajátos, kölcsönös függôségi viszonyt
alakítottak ki a környékükkel. Általában a város
igazgatja környékét, szedi az adót, ide lehet peres
MEZOPOTÁMIA s 59

ügyekben fordulni, szervezi a vallási teendôket, itt
ünneplik a közös, nagy ünnepeket, a városi piac
látja el a vidéket egyes iparcikkekkel, távolról
hozott, a környéken hiányzó terményekkel és ter-
mékekkel. A város szervezi és biztosítja vidékének
védelmét háború esetén.
A vidék viszont a termôföldet, csatornákat adja,
ahol a városiak ültetvényei helyezkednek el, ahova
gyakran maguk a városiak járnak ki dolgozni és
ahonnan a városiak napi élelme érkezik. A telepü-
lések sajátos rendszere alakult ki, a nagyvárosok
„vidékét” kisebb városok, azokét további, még
kisebb települések, falvak jelentették. Így a mun-
kamegosztás szervezete és a kölcsönös függés nem-
csak a városokat, hanem a falvakat is magába fog-
lalta.
A mezopotámiai városi házak a falusihoz hason-
lóan fôként vályogból épültek. A kis árnyékos
udvarból nyíltak a sötét helyiségek. A házaknak
csak a bejárata nyílt az utcára (esetleg az árusító
pult), de ablakuk nem igen volt. Terméskô nem
volt a környéken, a módosabb épületeket vagy
középületeket legjobb estben égetett téglából épí-
tették, mázas cserepekkel díszítették. Az élet az
udvarokon, a lapos tetôkön, illetve a kis sikáto-
rokban folyt.

Hammurapi törvényei s

TÁRSADALOM ÉS BÍRÁSKODÁS
MEZOPOTÁMIÁBAN
HAMMURAPI SZTÉLÉJE
A király az igazság istene, Samas elôtt áll. Az isten ül, de a király feje
azonos magasságban van az istenével, azaz vele egyenrangú.
A dombormû alatt olvasható a törvények szövege.

HAMMURAPI TÖRVÉNYEI 127. Ha egy awelum [...] egy awelum feleségére

Az egyik legrégebbi „törvénykönyv” (pontosabban dön-
tésgyűjtemény) a babiloni Hammurapié (Kr. e. 18. szá-
zad) még magán viseli a szóbeli szokásjog és az írott tör-
vénykezés közötti átmenet jeleit. Nem általános értelem-
ben vett bűnöket nevez meg (például nem tartalmaz tör-
vényt általában lopásra, gyilkosságra, házassági akadá-
lyokra), hanem inkább példákat, szinte jogi eseteket. Amit
pedig a szokásjog egyértelműen szabályozott, arra nem
tért ki.
CSALÁD
117. Ha egy awelum-ot [szabad embert] kötele-
zettség kényszerített s ezért feleségét, fiát vagy
leányát pénzért eladta, vagy akár „[adóssági]
szolgálatra” engedte át, három évig megvásár-
lójuk vagy „[hitelezô] gazdájuk” házában dol-
gozzanak, s a negyedik évben felszabadulásuk
eszközöltessék. [...]
„ujjat nyújtott ki” [hûtlenséggel vádolt], de rá
nem bizonyított: ezt az awelum-ot a bírák elôtt
botozzák meg, és halántékfürtjét nyírják le.
128. Ha egy awelum feleséget vévén, szerzôdést
[a másik szerzôdô fél nem a nô, hanem a nô
apja vagy gyámja] róla nem kötött: ez a nô egy-
általán nem [tekinthetô] feleségnek.
129. Ha egy awelum felesége más férfival fekté-
ben éretett: megkötözvén vessék ôket a vízbe.
Ha az asszony ura életben hagyja feleségét: a
király is életben fogja hagyni szolgáját.
132. Ha egy awelum feleségére egy más férfi miatt
„ujjat nyújtanak ki”, azonban más férfival fekté-
ben nem érték ôt: [ez a nô] férje kedvéért a
folyóba merüljön [vagyis istenítélet döntsön].
134. Ha egy awelum hadifogságba esvén házá-
ban ennivaló nincs: felesége másnak a házába
költözhet; az ilyen nônek bûne nincs.
60 s AZ ÓKORI KELET

143. Ha [a nô] nem volt gondos, „eljárogatott”, TESTI SÉRTÉS

házát „szétszórta” és férjét „megkevesbítette”:
ezt az asszonyt vessék vízbe.
170. Ha egy awelum hitvese fiakat szült neki,
és rabnôje is fiakat szült neki, és az apa életé-
ben a fiaknak, akiket a rabnô szült neki: „Fiam”
– mondta, és így a hitves fiaival együvé sorolta
ôket: miután az apa „végzetére megy”, az atyai
ház vagyonán a hitves fiai és a rabnô fiai együt-
tesen osztozzanak: a fiúörökös, a hitves fia az
osztályrészek közül válasszon, és úgy vegye ki a
magáét. [...]
195. Ha egy fiú apját megütötte: kezét vágják
le.
LOPÁS, RABLÁS
8. Ha egy awelum akár szarvasmarhát, akár ju
hot, akár szamarat, akár disznót vagy akár
hajót lopott, ha az az istené [templomgazdasá-
gé], ha az a palotáé: harmincszorosan adja visz-
sza, ha az muskenumé [félszabadé, aki a Palota
vagy a Templom szolgálatában áll]: tízszeresen
térítse vissza, ha a tolvajnak adnivalója nincs:
ölessék meg.
16. Ha egy awelum a szökött rabszolgát vagy
rabszolganôt, amelyik a palotáé vagy a muské-
num-é, házában rejtegetvén a nagirum kihirde-
tésére nem vezette elô: e ház gazdája ölessék
meg.
22. Ha egy awelum rablást követvén el, elfoga-
tott: ez az awelum ölessék meg.
196. Ha egy awelum, „awelum fiának” szemét
elpusztította: pusztítsák el az ô szemét.
197. Ha awelum csontját törte: törjék el az ô
csontját.
198. Ha muskénum szemét pusztította el, vagy
muskénum csontját törte el: egy manum [505
gramm] ezüstöt fizessen.
199. Ha awelum rabszolgájának szemét pusztí-
totta el, vagy awelum rabszolgájának csontját
törte el: [rabszolga] árának felét fizesse le.
VAGYONI KÉRDÉSEK
Ha egy awelum kereskedôtôl pénzt vévén fel,
kereskedôje fizetésre szólította fel ôt, de neki
semmi adnivalója nincsen, s ezért kertet adott át
beporzás után a kereskedônek, és „A datolyát,
amely a kertben teremni fog, vedd át pénzed
fejében” mondta neki: az illetô kereskedônek ezt
ne engedjék meg; a datolyát, amely a kertben
terem, a kert gazdája vegye át, s abból pénzt és
kamatát, „táblája” értelmében fizesse vissza a
kereskedônek, s a megmaradt datolyát, amely a
kertben termett, maga a kert gazdája vegye el.
Ha egy kereskedô gabonát adott kölcsön: egy kur-
rum után száz qum [1 qum = 8,42 dl] árpa kama-
tot szedhet. Ha pénzt adott kölcsön: egy siqulum
után 1/6 siqulum és hat se’um pénzt szedhet.
Ha egy awelum awelum-nak társulás céljából
adott, a nyereséget vagy veszteséget, amely elô
fog állni: az isten elôtt arányosan osszák meg.

s
Vajon miért volt szükség írott törvényre?
Milyen kiterjedt az egymásért felelô rokoni kötelék? Látod- e nyomát a nagycsaládnak?

Mi az oka, hogy írásos házassági szerzôdést kötnek? Mit árul ez el a házasság gazdasági hátterérôl?
Milyen kötelességei voltak a házasságban a nôknek és a férfiaknak?
Hány nôtôl lehetett gyermeke egy férfinak?
s

Hogyan ítéli meg a törvény a házasságtörô nôt és az „eljárogató” férfit? Ki ítélkezik a feleség
és ki a férj felett? Mire következtetsz ezek alapján, illetve a többi cikkely alapján a nôk és férfiak
viszonyáról?
Milyen volt a gyermekek és szülôk viszonya, mekkora volt a szülôk gyermekeik feletti hatalma?
MEZOPOTÁMIA s 61

Hogyan viszonyultak a büntetések a bûnökhöz? Vannak-e olyan büntetések, melyek mai szemmel
különösen igazságtalannak tûnnek? Mi lehetett ezek oka? Hogyan viszonyultak a büntetések
ahhoz, hogy milyen társadalmi helyzetû ember követte el vagy szenvedte el azokat? Mit tudsz

s
meg ebbôl a mezopotámiai társadalomról, az emberek közötti különbségekrôl? Kiket és miért
védenek a vagyoni ügyletekkel kapcsolatos törvények? Volt-e mai szemmel meglepô bizonyítási
mód? Játszatok el pár szabadon kiválasztott esetet, és adjátok elô a bírósági tárgyalást!

ÖSSZEGZÉS

A civilizációk társadalma sokban eltér a törzsi tár- HÁZASSÁG VAGYONI ALAPON

sadalmaktól. Most a mezopotámiai társadalom-
nak fôként azokat a vonásait emeljük ki, melyek
általánosságban is jellemzôek a civilizációkra.
KIS CSALÁD, FÉRFIURALOM
A városok kialakulásával a nagycsaládok bomlani
kezdtek. A kis család (két szülô és gyermekeik
együttélése) elterjedésére akkor válik jellemzôvé,
amikor az életszínvonal emelkedik. Ilyenkor egye-
sek igyekeznek az általuk megszerzett javakat csak
maguknak (illetve feleségük és gyerekeik részére)
megtartani, és kizárni abból azt a szélesebb rokon-
ságot, amellyel a nagycsalád természete szerint
közösen kellene birtokolniuk.
Az így kialakuló kis családokban az apának joga
volt eladni gyermekét, vagy meggyilkolni a házas-
ságtörésen ért feleségét. A férj házasságtörése nem
számított bûnnek. A nôk csak nagyon korlátozott
tulajdonnal rendelkezhettek. A törvények a férjek-
re is róttak bizonyos kötelezettségeket, mindene-
kelôtt a nôk eltartását. A nôk a család keretei
közé szorultak, feladatuk a kisgyerekek nevelése, a
konyha felügyelete, a szövés és fonás volt. Jogi
értelemben vagy apjuk, vagy férjük gyámsága,
fennhatósága alatt éltek, az ô közvetítésükkel
tagozódtak a társadalomba.
Ugyanakkor bizonyos istenségeknek voltak tisz-
telt papnôik, elvétve nô is lehetett írnok, orvos,
jövendômondó, nôk mûködtették a kocsmákat.
A világirodalom elsô név szerint számon tartott
költôje is nô volt (Sarrukin akkád király lánya,
Enheduanna, aki a Kr. e. 25. században élt).
Néhány királynô is ismert, például a legendás
Szemirámisz, valódi nevén Sammuramat asszír
királynô (Kr. e. 9-8. század), aki inkább kiskorú
fia mellett és helyett uralkodott átmenetileg.
A házasságokat a civilizációkban már nem a társa-
dalmi békét és kapcsolatrendszereket biztosító sza-
bályok alapján kötötték. A házasságok igazi szerve-
zôje a vagyon lett. Ez a szempont a törzsi házassá-
gokéhoz hasonló merev szabályokat teremtett.
Továbbra is gyakori a többnejûség. A társadalmi
ranglétrán felfelé haladva nô a feleségek száma,
mivel a gazdagabb férj több feleséget, nagyobb csa-
ládot is el tudott tartani. Az elôkelô férjek igyekez-
tek feleségeiket minél inkább elzárni a külvilágtól.
TÁRSADALMI KÜLÖNBSÉGEK:
JOGI KÜLÖNBSÉGEK
A civilizációkban, így Mezopotámiában is meg-
jelentek az éles társadalmi különbségek. Ezek rész-
ben jogi különbségek voltak: a törvény egyesek
bántalmazását vagy megölését szigorúbban bün-
tette, mint másokét, többet engedett meg az egyik,
mint a másik embernek. Egyesek teljesen szaba-
don rendelkeztek sorsukkal, mások függôségi
viszonyban voltak a templomtól, az uralkodótól
vagy egy magánbirtokostól, akinek a földjén dol-
goztak, vagy akinek földért cserébe más szolgál-
tatással (például katonáskodással) tartoztak.
A legkevesebb joggal az adható-vehetô rabszol-
gák rendelkeztek. A rabszolga olyan, mint a tör-
zsi társadalomban az idegen: nem számít ember-
nek. Eredetileg valóban idegen, vagyis hadifogoly
volt, késôbb a fizetésképtelen adósók vagy a nyo-
morgó szülôk által eladott gyermekek is rabszol-
gákká válhattak.
Az ókori Keleten a rabszolgák jóval kevesebben
voltak, mint a szabadok, és inkább csak a ház
körül dolgoztak. Ezt nevezzük házi rabszolgaság-
nak. A termelés java részét szabad vagy félszabad
parasztok, kézmûvesek végezték.
62
VAGYONI KÜLÖNBSÉGEK:
GAZDAGOK ÉS SZEGÉNYEK
A civilizációk kultúráiban jelent meg kifejlett for-
májában a magántulajdon is, vagyis a nemzetségi
tulajdon helyett az egy személyhez kötôdô, külö-
nösen értékes vagyon (föld, szolga, kincs stb.).
A jogi állapot nem okvetlenül felelt meg a va-
gyoni állapotnak, a társadalmi helyzetnek, meg-
becsülésnek vagy az életkörülményeknek. Rab-
szolgának lehetett pénze, kölcsönözhetett, sôt arra
is van adat, hogy rabszolgája is lehetett. Sokkal
jellemzôbb azonban, hogy azok voltak a szegények,
akiknek joguk is kevés volt. Mezopotámiában,
mint minden civilizációban, megjelent egy elit ki-
sebbség, mely a javakkal, joggal, politikai befo-
lyással, információval, mûveltséggel szélesebb
körûen rendelkezett, mint a többség.
A társadalmi egyenlôtlenségek új problémát je-
lentettek a civilizáció elôtti állapotokhoz képest.
A fényûzés látványa még a tûrhetôen élôk életét
is megkeseríti, mert teljesíthetetlen vágyakat éb-
reszt. Számos uralkodó igyekezett törvényekkel
(például adósságcsökkentés, adósságelengedés,
kamatok korlátozása stb.) csökkenteni ezeket a
feszültségeket, így például Hammurapi is. Ugyan-
akkor az emberek általában isteni rendként
fogadták el a társadalmi különbségeket, és nem
lázadoztak ellene.
HAMMURAPI TÖRVÉNYEI
A mezopotámiai társadalom kutatásának egyik
legbôbeszédûbb forrása Hammurapi törvényköny-
ve, pontosabban döntésgyûjteménye. A népes és
gyorsan változó társadalmakban már nem volt
elegendô a szóbeliségen alapuló szokásjog, írott
törvényeket kellett hozni.
Az új körülmények között megváltozott a bûn
fogalma. Az ölés, testi sértés, vérfertôzés, nôk
házasságtörése, a gonosz varázslat persze továbbra
is bûnnek számított. De a társadalmi különbsé-
gek kialakulásával kiegészült a fôbûnök listája a
lopással, rablással. A bûnözôk társadalma, a
bûnözés fogalma is a civilizációval egyidôben
jelent meg. Ez teremtette meg társadalmi hátte-
rét: a magántulajdont, a nélkülözést, az éles
társadalmi különbségeket, a kiterjedt rokoni kap-
csok felbomlását. „Új” bûn ezeken kívül a zsaro-
lás, a megvesztegetés vagy a lázadás.
A gyilkosság nem minden esetben volt tilos.
s AZ ÓKORI KELET
Háború idején embert ölni dicsôség volt, a szülô
pedig a nem kívánt újszülöttet megölhette vagy
„kitehette” az erdôbe, ahogy a férj is megölhette
házasságtörô feleségét és a csábítót.
Az ókori Keleten a király volt a legfôbb bíró.
Közigazgatási tisztségviselôi bíráskodtak a kisebb
ügyekben, a nagyobb birtokok tulajdonosai
pedig a birtokukon élôk ügyében.
A bírósági eljárást már Hammurapi is igyeke-
zett szabályozni annak érdekében, nehogy igaz-
ságtalan ítéletek szülessenek. A bizonyítás részben
a tanúvallomásokra épült, amiket esküvel kellett
megerôsíteni, részben a tárgyi bizonyítékokra.
Ugyanilyen ésszerûnek tekintették ugyanakkor az
ordaliát, az istenítéletet. Bizonyos esetekben pél-
dául a vádlottat vízbe dobták, mert feltételezték,
hogy ha ártatlan, akkor a folyamisten fenntartja.
A hamis tanúzást és elfogult bíráskodást szigorú-
an büntették.
A BÜNTETÉSEK
A büntetést gyakran az ôsi „szemet szemért” (más
néven: talio) elv alapján szabták ki, vagyis a
bûnösnek ugyanazt a kárt, szenvedést kellett
elszenvednie, mint amit ô okozott másnak. A
talio törvénybe iktatása éppen azt a célt szolgálta,
hogy a sértett családja megnyugodjon: a tettes
ugyanazt a büntetést kapja az állami hatóságtól,
mint amit a szokásjog (ölés esetén a vérbosszú)
mérne rá, vagyis hogy ne legyen lehetôség az
elmérgesedô kölcsönös bosszúsorozatok kialaku-
lására. Hammurapi döntései ugyanakkor helyen-
ként másféle büntetéseket rendeltek el, illetve
különféleképpen büntették a különbözô jogállású
bûnösöket, vagy különbözô jogállású személy
sérelmére elkövetett azonos bûnöket.
Ôsi eredetû törekvés az is, hogy egy bûnnel szem-
ben jellegben is hasonló büntetés álljon. (Például
az apját szóval megtagadó fiúnak nyelvét vágták
ki, a csecsemôt elcserélô szoptatósdajkának a mel-
lét vágták le, a tûzvészkor tolvajlót elégették.)
A szabadságvesztést mint büntetést nem ismer-
ték, ehelyett ez a kor megôrizte a törzsi korszak-
ból a halál, a testcsonkítás, a testi fenyítés, a kikö-
zösítés büntetését. De a legfontosabbá egy új, a
civilizációhoz kötôdô büntetés vált: a vagyoni
büntetés, természetben vagy pénzben. (A pénzt
nem az állam, hanem a kárvallott kapta, vagyis a
kártérítést és a büntetést nem különítették el.)
EGYIPTOM s 63

Egyiptom
Ozirisz és Ízisz
s

OZIRISZ ÉS ÍZISZ MÍTOSZA öltött, és – ahogy ilyenkor szokás volt – levágta

Az alábbi történet az egyiptomi Ozirisz-Ízisz mítosz egyik hajfürtjét, majd Ozirisz tetemének kere-
egyik változata. A történet minden egyes mozzanatát sésére indult. A tengerparton játszó gyerekek
különféleképpen mesélték a régi egyiptomiak, és senki igazították útba, és hosszas keresés után el is ju-
nem írta le közülük egyik változatot sem. Csak egyes tott Bübloszba. Szegény asszonynak öltözve ju-
részleteiből, ábrázolásokból és késői görög leírásokból tott be a királyi udvarhoz, mint új szolgáló.
ismerjük a mítoszt. Késôbb felfedte kilétét és elkérte az oszlopot,
Valamikor réges-régen Egyiptom földje felett könynyedén kiemelte a helyérôl, és lefaragta
Ozirisz isten, mint király uralkodott. Uralma testvére koporsójáról a fatörzset. Meglátva a tete-
csupa áldást hozott az embereknek. Ozirisz szé- met, olyan keserves sírásra fakadt, hogy a király
pen beszélt és még szebben énekelt: dalaival ô kisebbik fia belehalt az együttérzô fájdalomba.
tanította meg ôket szántani és vetni, az istene- Ízisz végül hazavitte a koporsót Egyiptomba.
ket tisztelni, és ô hozta el számukra az elsô tör- De Széth sem hagyta ennyiben a dolgot. Egy
vényeket. Ô teremtette meg azt, ami az egyip- alkalommal, Ízisz távollétében, felnyitotta a
tomiaknak a legértékesebb volt: a gabonát, s a ládát, és Ozirisz tetemét tizennégy darabra vág
Nílus képében ô termékenyítette meg a földet. ta szét, a darabokat pedig szanaszét szórta. De
Gonosz testvére, Széth azonban – aki gyakran
rémséges krokodil vagy víziló képében mutat- OZIRISZ ÉS ÍZISZ,
kozott –, féltékeny volt tündöklô bátyjára. KÖZÉPEN A GYERMEK HÓRUSZ
Titokban lemérte a testét, és egy gyönyörû
ládát készíttetett a méretére. A ládával azután
várat lanul megjelent a király lakomáján.
Mindenki csodálta a láda szépségét, Széth pedig
kijelentette, hogy annak adja a ládát, aki éppen
kitölti, ha belefekszik. A lakomavendégek sor-
ban kipróbálták, de senki nem illett bele a ládá-
ba. Mikor végül Ozirisz került sorra, Széth
hirtelen rácsapta a láda tetejét, leszögezte és
leöntötte forró ólommal, majd a ládát a tenger-
be dobta. A láda – vagyis most már koporsó – a
tenger felszínén lebegve egészen a föníciai Büb-
losz városáig jutott el. Egy bokornál ért partot,
mely körülölelte, majd fává magasodott, a tör-
zsébe foglalva Ozirisz tetemét. Büblosz királyá-
nak megtetszett a szépen megtermett fa, és a
palotájába hozatta, hogy ott oszlopként szol-
gáljon.
Volt Ozirisznak egy ikertestvér húga, aki már
anyjuk méhében beleszeretett a bátyjába: Ízisz.
Amikor megtudta, hogy mi történt, gyászruhát
64 s AZ ÓKORI KELET

Ízisz szerelme nem ismert lehetetlent. Felku-
tatta a darabokat, és kérésére Anubisz, Ozirisz
fia újra összeillesztette azokat, majd lenpólyába
csavarta a helyreállított testet. Így keltette Ízisz
olthatatlan szerelme új életre Oziriszt, akitôl ezt
követôen még gyermeke is született, Hórusz.
Ám Ozirisz nem lehetett többé a földi élet
királya, csak az alvilág, a halottak birodalmának
ura.
Ízisz Hóruszt a Nílus mocsaraiban, a papi-
rusznád között rejtegetve nevelte fel, minden
pillanatban attól félve, hogy Széth kárt tesz ben
ne. Titkon szoptatta, kis amulettel – a félel-
metes, oroszlánfejû és krokodillábú, járványo-
kat terjesztô, de a terhes nôket védelmezô isten-
nô, Szahmet szobrocskájával – óvta a betegséget
hozó démonok ellen. Mikor a gyermek felnö-
vekedett, Ozirisz feljött hozzá az alvilágból és
megkérdezte tôle: mit tart a legszebb feladat-
nak? Hórusz erre azt válaszolta: anyja és apja
szenvedésének megbosszulását. Ozirisz elége-
dett volt fia válaszával, és megnyugodva tért
vissza az alvilágba.
Hórusz véres csatában valóban legyôzte Széth-
et, megkötözte és átadta Ízisznek. Széth kegye-
lemért könyörgött nôvéréhez, akinek megesett
rajta a szíve, mert ôt is szerette. Ezért eloldozta
a köteleit. Hórusz éktelen haragra gerjedt
anyja ellen, és hirtelen felindulásában levágta a
fejét. Ízisz mégsem halt meg, sem hatalmából
nem veszített ezáltal. Ezt követôen Hórusz még
több csatában legyôzte Széthet, de az istenek
vonakodtak neki átadni földi királyságát, apja
örökségét. Ekkor Ozirisz az alvilágból levelet
írt az isteneknek, melyben megfenyegette ôket,
ha nem engedelmeskednek, vad arcú követe-
ket, démonokat enged ki az alvilágból, akik az
isteneknek is árthatnak. Az istenek így kényte-
lenek voltak végül engedni: Hórusz lett a földi
élet ura.

Rajzold le a mítosz valamelyik jelenetét a történet és a kép segítségével!

s

Mi tudsz meg a történetbôl Egyiptomról, az egyiptomiakról? Mit tartottak fontosnak a

saját életükben? (Gondolj arra, mi mindenrôl hitték, hogy Ozirisztól ered!
Vesd össze ezt Széth megjelenési formáival!)

Egyiptom az idôk folyamán s

Kr. e. 2955- 2635: Archaikus kor
Kr. e. 2635- 2155: Óbirodalom
Kr. e. 2040- 1785: Középbirodalom
Kr. e. 1552- 1070: Újbirodalom
Kr. e. 1377- 1358: Ehnaton uralkodása
Kr. e. 1289- 1224: II. Ramszesz uralkodása
Kr. e. 7. század: asszír hódítás
Kr. e. 6. század: perzsa hódítás
Kr. e. 4. század – Kr. e. 1. század:
hellenisztikus kor

HIEROGLIFÁK ÉS HIERATIKUS ÍRÁS

A kôbe vésett hieroglifákból
(szent jelekbôl) így egyszerûsödött
az idôk folyamán a papiruszra írt
hieratikus (papi) írás.
A démotikus (népi) írásban még
tovább egyszerûsödtek a jelek.
EGYIPTOM s 65

EGYIPTOM
Buto
Buszirisz
Damanhur
Tanisz (Avarisz)
Merimde
Giza Héliopolisz
Abuszir
Szakkara Memphis
Dahsúr

Moirisz-tó Abuszir

Hérakleopolisz

Hermopolisz

Badári

Abüdosz
Piramisok
Negade
Az Óbirodalom déli határa
A Középbirodalom déli határa Théba EGYIPTOMI TÁJ
Az Újbirodalom déli határa
Felsõ- és Alsó-Egyiptom határa Látszik a folyó
Hierakónpolisz
oldalán a keskeny,
Ombosz
sötét sáv: az iszapos
Szüéné (Asszuán)
1. zuhatag
termôterület.
Azon túl a világos, a
Kubban
terméketlen sivatag.
Anibe

Abu Szimbel

Kumme

2. zuhatag

4. zuhatag
3. zuhatag

Napata

5. zuhatag

s
A térkép és képek alapján
mit tudsz meg Egyiptom
éghajlatáról, természeti
viszonyairól?
Miért alakult ki itt fejlett
civilizáció? NARMER-PALETTA (KR. E. 3000-2950)
Az archaikus kor egyik elsô uralkodójának tetteit elmesélô paletta.
(Az egyiptomiak festették a testüket, s a festékek szétdörzsölésére, kikeverésére használták a
palettákat.) A király az egyik oldalon (bal oldali kép) a déli országrész, Felsô-Egyiptom csúcsos
koronáját, az ún. fehér koronát viseli, miközben legyôzi ellenségeit. Hogy ki is ez az ellenség, azt a
jobb felsô sarokban látható kép jelzi: Hórusz (sólyom képében) egy papirusznád-kéve tetején ül.
A papirusz a Nílus-torkolat, az északi országrész, Alsó-Egyiptom jellegzetes növénye. Felsô-Egyiptom
királya tehát legyôzte és meghódította Alsó-Egyiptomot, egyesítette a két országrészt. A paletta
másik oldalán (jobb oldali kép), a diadalmenetben a király már Alsó-Egyiptom ún. vörös koronáját
viseli, elôtte viszik a hadizsákmányt, oldalt a megölt, lefejezett ellenség (a fejek a lábak közé téve).
Középen a két marakodó állat a két országrész korábbi viszonyát szimbolizálja.
66
II. RAMSZESZ SZOBRA A LUXORI TEMPLOMBAN
Az Újbirodalom legnevesebb uralkodója.
Több mint kilencven évig élt, ezalatt sok
feleségétôl több mint kétszáz gyermeke született.
Ô építtette a híres abu-szimbeli barlang-
templomokat és számos más monumentális
templomot. Biztosította Egyiptom uralmát
Szíriában, saját fiait tette fôpapokká.
Magát Amon fôistennel egyenlônek tekintette.
A képek alapján jellemezd a hieroglif és
a hieratikus írást! Melyik mezopotámiai
írásfajtára hasonlítanak és miért?
Mennyiben hasonlít az egyiptomi írás
s
megfejtési módja a mezopotámiaiéra,
illetve miben különbözik?
A térkép alapján hasonlítsd össze a három
birodalom kiterjedését!
s AZ ÓKORI KELET
A ROSETTE-I KÔ
Napóleon egyiptomi hadjárata idején került elô
a földbôl, erôdítési munkálatok közben (1799).
Kr. e. 196-ban vésték rá három írással, felül
hieroglifákkal, középen ún. démotikus írással,
legalul göröggel egy papi gyûlés határozatát,
mely köszönetet mond a görög származású
uralkodónak, amiért levert egy lázadást.
J-F. Champollion (1790-1832) kilenc (!) éves
korában olvasott az újságban a rosette-i kôrôl,
és elhatározta, hogy ha felnô, megfejti az
egyiptomi írást. Tizenhárom éves korában már
koptul (az egyiptomi nyelv kései, az egyiptomi
keresztény egyház szertartási nyelvében fenn-
maradt változata) írta a naplóját. 1822-ben
valóban ô fejtette meg a szöveget. A jelek
számából rájött, hogy nem fogalomírásról van
szó. Az uralkodók neveibôl indult ki, melyek
kis keretben, ún. királygyûrûben kiemelve
szerepeltek az egyiptomi szövegben, így talált
rájuk. Ezek hangjait megfeleltetve sorban
megfejtette az egyiptomi ábécét. Más feliratokat
is felhasznált.
EGYIPTOM
ÖSSZEGZÉS
A TÁJ ÉS A NÉP
Egyiptom nagy kiterjedésû ország, de mezôgazda-
sági mûvelésre csak a Nílus mentén a sivatagban
kanyargó keskeny, termékeny csík alkalmas. Ezt a
termékenységet a Nílusnak köszönheti, mely éven-
kénti áradásával öntözi és termékeny fekete iszap-
hordalékkal fedi be környezetét. Ritkán adódnak
a történelemben ilyen kedvezô természeti körül-
mények, életfeltételek. Egyiptomban ritka volt az
éhínség, sôt, egyes korszakokban a Földközi-ten-
ger térségének „éléstára” is volt: innen szállították a
gabonát más országokba. Az ókori egyiptomiak
ôsidôk óta a Nílus mentén éltek. Nyelvükben
sémi és afrikai elemeket egyaránt találunk. Fekete
hajúak, sötét bôrûek, sudár termetûek voltak.
ARCHAIKUS KOR (2955-2635)
Már a Kr. e. V. évezred óta voltak földmûves tele-
pülések a Nílus mentén. Ezek a következô évez-
redben két állammá egyesültek. Az egyik északon,
a Nílus deltatorkolatának vidékén jött létre (Alsó
Egyiptom), a másik végig a folyam mentén, a del-
tától délre (Felsô Egyiptom). A két állam valami-
kor a III. ezred elején egyesült úgy, hogy Felsô-
Egyiptom uralkodója meghódította Alsó-Egyip-
tomot. (Az egyesítés történetét „írja le” szemléletes
képekkel, mintegy „képregényként” a Narmer-
paletta.) Egyiptomban nem városállamok alakul-
tak ki – mint ugyanekkor Mezopotámiában –,
hanem rögtön nagyobb kiterjedésû államok, végig
a folyó mentén. Ez azzal magyarázható, hogy a
távol esô települések a Nílusnak köszönhetôen
könnyen megközelíthetôek voltak. A korai álla-
miság korát archaikus (görögül: „ôsi”) kornak
szokás nevezni.
Az egységes állam szükségessé tette az írás hasz-
nálatát, ami itt a mezopotámiaitól függetlenül
alakult ki. A hétköznapinál emelkedettebb szöve-
gek kis képek (görög szóval hieroglifák) mutatós
sorozatából álltak. A jelek azonban nem a képen
ábrázolt fogalmakat, hanem többnyire mással-
hangzókat jelöltek (ritkán fogalomjelek illetve
más jeleket értelmezô, kiegészítô, nem olvasandó
jelek is elôfordultak). A mindennapi írnoki hasz-
nálatban ezeknek a jeleknek egyszerûsített válto-
zatát alkalmazták (hieratikus /papi/ írás), itt már
s 67
a képecskék nem ismerhetôk fel. Késôbb kialakult
ez utóbbi tovább egyszerûsített változata, a démo-
tikus (népi) írás, melyet fôleg gazdasági felj-
egyzésekre, a mindennapi ügyek lejegyzésére
használtak. Látható, hogy Egyiptomban tovább
megôrizték a képírást, de hamarabb vezették be a
hangjelölô írást, mint Mezopotámiában.
ÓBIRODALOM (2635-2155)
ÉS KÖZÉPBIRODALOM (2040-1785)
A Kr. e. III. évezredben megerôsödött az uralkodói
hatalom (Óbirodalom), és megjelentek ennek lát-
ványos és híres jelképei, a piramisok. A birodalom
fôvárosa a deltánál kiépült Memphisz lett. Ekkor
vált legfôbb istenné Ré. Az építkezésekben és a
gazdálkodásban is különösen fontos szerep jutott
a jól megszervezett emberi munkaerônek: sem a
kereket, sem a lovat, sem az ekét, sem a bronzesz-
közöket nem ismerték még.
A III. évezred végén a birodalom tartományaira
esett szét, és a tartományok élén álló kormányzók
háborúkat vívtak egymás ellen. Késôbb a biroda-
lom újra egyesült (Középbirodalom) és megkezdte
hódításait dél felé, a núbiai aranybányák irányában.
Ekkor lépte át Egyiptom saját természetes határát,
vagyis a Nílus elsô két zuhatagát. A régi, nagyon
erôs uralkodói hatalom azonban nem állt helyre.
ÚJBIRODALOM (1552-1070)
Újabb szétesés és egyesülés után az Újbirodalom
kora következett. Ekkor állt az ókori Egyiptom
hatalma csúcspontján. Érintkezésbe került a
Kö zel- Kelet más térségeivel, például
Mezopotámia államaival, és sok mindent át is vett
onnan. A földmûvelésben például ekkor terjedt el
az eke, az állatenyésztésben a juhtenyésztés vált
fontossá. Maguk fejlesztették ki a földek öntözésére
szolgáló vízemelô szerkezetet (saduf ), de keleti
hatásra elterjedt az égetett tégla használata, a
bronzmûvesség, a ló és a kocsi. (A tevét ekkor
még nem használták.) Ez az egyiptomi harci erôt is
növelte. A bronzfegyvereknek és a lovak vontatta
harci kocsiknak is köszönhetô, hogy Egyiptom
igazi birodalom lett, hatalmát kiterjesztette délre a
hatodik zuhatagon túlra, keleten a Vörös-tenger
part vidékére, északon pedig Palesztinára és
68 s AZ ÓKORI KELET
Szíriára. A korszak legismertebb uralkodói
Ehnaton (IV. Amenhotep) (Kr. e. 1377-1358), aki
az egyistenhit bevezetésével próbálkozott és II.
Ramszesz, aki 65 esztendôn keresztül (Kr. e. 1289-
1224) uralkodott; sok háborút vívott és még több
templomot építtetett. A fôváros az Újbirodalom
idején többnyire Thébában volt.
Az Újbirodalom is szétesett, és hiába egyesült
késôbb újra egy országgá a Nílus völgye, a régi,
erôs Egyiptom nem jött újra létre. Egyiptomban
nem volt vasérc, és részben a vasfegyverek hiánya
is magyarázza, hogy nem tudott ellenállni az I.
Gazdálkodás egy folyam völgyében s
JÓZSEF EGYIPTOMBAN
A Biblia elbeszélése szerint a zsidók egyik ôsap-
jának, Jákobnak József volt a legkedvesebb fia.
Nemcsak szép volt és okos, de még az álmok-
ból is ki tudta olvasni a jövôt. Testvérei azon-
ban féltékenyek voltak rá, és rabszolgaként elad-
ták vándor kereskedôknek. A kereskedôk
Józsefet Egyiptomba vitték, és itt a fáraó egyik
tisztje, Putifár vásárolta meg. Putifár elégedett
volt a fiúval, házának, gazdaságának vezetôjévé
tette. Putifár felesége szemet vetett a szép ifjú-
ra, József azonban ellenállt a csábításnak. Puti-
fár felesége ekkor férjénél bepanaszolta az ifjút,
azt állítva, József akarta ôt elcsábítani. Putifár
ezért megharagudott Józsefre, és börtönbe csu-
katta.
A börtönben raboskodott Józseffel együtt a
fáraó egykori fôpohárnoka és sütômestere is.
Egy éjszaka mindkét uraság álmot látott. A fô-
pohárnok azt álmodta, hogy a fáraónak szôlô-
nedvet kínál, a sütômester pedig azt, hogy
mikor kosárban vitte a fején a fáraó kenyerét,
a madarak megcsipkedték a kenyeret. József
meg fej tet te mindkét álmot: a fôpohár nok
hamarosan kikerül a börtönbôl és újra a fáraó
fôpohárnoka lesz, a sütômestert viszont ki fog-
ják végezni. Így is történt.
Két évvel késôbb a fáraó különös álmot lá-
tott. A Nílusból hét szép kövér tehén jött elô,
évezredben megjelent harcias hódítóknak. Elôbb
az asszírok (Kr. e. 7. sz.), majd a perzsák (Kr. e. 6.
sz.), ezt követôen Nagy Sándor (Kr. e. 4. sz.)
görögjei hódították meg. Végül római tartomány
lett (Kr. e. 1. sz.).
Az ókori Egyiptom írása, kultúrája feledésbe
merült, városait, templomait ellepte a homok.
A múlt században kezdtek el újra érdeklôdni az
ôsi kultúra iránt a térségbe érkezô angol és francia
diplomaták, katonák. Ekkor fejtették meg az egy-
iptomi írásfajtákat, kezdték meg a piramisok
kutatását és az ásatásokat.
de nem sokkal utánuk hét sovány tehén is
követte ôket, és a soványak mind felfalták a
kövéreket. Majd hét szép nagy gabonakalászt
látott. De ezek mellett is megjelent hét száraz,
aszott gabonakalász, és mintha állatok szájai
lennének, megnyíltak és bekebelezték a kövé-
reket. A különös álmot senki sem tudta meg-
fejteni. A fôpohárnok azonban emlékezett rá,
hogy József milyen pontosan fejtette meg az
álmokat, és megemlítette ezt a fá raónak. A
fáraó azonnal megparancsolta, hogy hozzák fel
a börtönbôl a zsidó fiút. József valóban megfej-
tette a fáraó álmait.
– Egyiptomra hét bô esztendô vár – mondta
József –, amikor bôségesen terem a gabona és
sok egészséges állat is lesz. De hiába, mert utá
na hét szûk, ínséges esztendô következik. A bô
termés éveiben gyûjtsetek tehát össze annyi ga-
bonát, amennyit nélkülözni tudtok, és ezeket
halmozzátok fel raktárakban. Így aztán lesz mit
ennetek az ínség éveiben.
A fáraó érdeklôdéssel hallgatta a megfejtést, és
úgy döntött, valóban úgy tesz, ahogy József java-
solja. Sôt, megtette Józsefet legfôbb hiva-
talnokává, és rábízta a raktárkészletek összeál-
lítását. Valóban eljött a hét bô esztendô, és József
vezetésével fel is töltötték a gabonaraktárakat.
Mikor azután a hét szûk esztendô elérkezett, a
raktárkészletbôl árusítani kezdte a gabonát a rászo-
EGYIPTOM s 69

rulóknak. Sôt, még külföldrôl is érkeztek vásár- József szülôföldjén is. Egy napon tíz férfi érkezett
lók. Az éhínség ugyanis nem csak Egyiptomban Kánaánból, és József elé járultak, hogy gabonát
tombolt. Megszenvedték azt például Kánaánban, vásároljanak tôle. József fivérei voltak.

s
Hogyan fejeznéd be a történetet? Írd le, vagy meséld el! Utána olvasd el,
hogyan fejezôdik be a történet a Bibliában (Mózes I. könyve, 42. résztôl a 49. részig)!

A HÁROM ÉVSZAK
Elárasztott földek, vetés és sarjadás,
betakarítás.
FESTMÉNYEK A GAZDÁLKODÁSRÓL
70 s AZ ÓKORI KELET

HALÁSZAT HÁLÓVAL
ÉS HOROGGAL

KÉZIMALOM
A kézimalom egy
rögzített alsó és egy
forgatható felsô kôbôl
állt. A középsô lyukba
szórták a gabonát,
a liszt pedig oldalt
pergett ki a két kô
közül.

ÍRNOK SZOBRA
Miként Mezopotámiában, úgy Egyiptomban is
fontos szerepet töltöttek be a társadalom
szervezetében az írnokok.

MACSKA
A macskát
szent állatnak
tartották KUTYA
Egyiptomban. A sírfestményen az elhunyt vizet húz a Nílusból
A képen kedvenc kutyája társaságában. A történelem elsô
egy macska kutyaneve egy egyiptomi Neb („Uraság”) nevû
koporsója. kutya sírfeliratából ismert.
EGYIPTOM s 71

Egyiptomi paraszt vagy. A rajzok alapján írd le egy napodat!

Derüljön ki, hogy melyik évszakban játszódik! (Felhasználhatjátok a József- történetet is.)
s

Adjatok elô egy jelenetet a nap történéseibôl!

A József- történet és a képek alapján gondold át, hogyan szervezte meg a gazdálkodást
az egyiptomi állam? Rajzoljatok le vagy adjatok elô egy részletet József történetébôl!

ÖSSZEGZÉS
TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK
A Nílus az aratás és az új vetés közötti hónapok-
ban, júliustól szeptemberig áradt (áradás évsza-
ka), így nem fenyegetett azzal, hogy elsodorja a
termést. (Mezopotámiában ezzel éppen ellentétes
volt a helyzet, a Tigris és az Eufrátesz márciustól
májusig áradt, így ott gátakkal kellett védeni a
már növekedô gabonát. Hordalékuk is sokkal ke-
vésbé volt termékeny, mint a Nílusé.) Az egyip-
tomi településeket a magaslatokra építették, mert
ilyenkor csak ezek látszottak ki a vízbôl. Az ár el-
vonulása után következett a sarjadás évszaka,
amikor a vetést is végezték (novembertôl februá-
rig), a márciustól júliusig tartó forró évszakban
pedig arattak. A hiányzó esôt pótolta a Nílus, nap-
sütésben pedig végképp nem volt hiány. (A Nap-
nak – látni fogjuk – kiemelkedôen fontos szerepe
van az egyiptomi vallásban.) Így az egyiptomiak
szerencsésnek tudhatták magukat, mert páratla-
nul kedvezô természeti körülmények között éltek
az élelmezés szempontjából. A gabonát fôleg
lepénykenyér formájában fogyasztották, de ettek
kelt tésztájú kenyeret is. A legelterjedtebb ital az
árpasör volt, amit még a gyerekek is ittak, mert
csekély volt az alkoholtartalma.
A gabonán kívül fontos táplálékot jelentettek a
halak, vízimadarak – szintén a Nílusnak köszön-
hetôen. Legfontosabb háziállatuk a szarvasmarha
volt, tartottak sertést, libát, kacsát, juhot, kecskét
is, és természetesen jól ismerték a kutyát. Sok macs-
kaábrázolás maradt fenn, mert szent állatnak tar-
tották. A tevét a fáraók korában még nem hasz-
nálták. Épületfával nem rendelkeztek, viszont bô-
vében voltak különféle köveknek, és persze vályog-
ból is tudtak építkezni. Az érceket is többnyire a
szomszédos térségekbôl kellett beszerezni.
Az Óbirodalom elején Egyiptom egészének
földje a fáraó birtokában volt. A fáraó ugyan
késôbb is minden földet a sajátjának tekintett, de
sokat adományozott fôhivatalnokoknak, templo-
moknak. A kapott földet az új birtokos örökít-
hette gyermekeire, ám ha a fáraó elégedetlen volt
a birtokos szolgálataival, a földet visszavehette.
A FÖLDMÛVESEK
A parasztok túlnyomó többsége állami vagy temp-
lomgazdaságokban dolgozott. Jóval kevesebben
voltak olyanok, akik egy magánbirtokos földjét,
még kevesebben, akik saját földjeiket mûvelték.
(Mezopotámiában is a legtöbb föld a templomok
és az állam birtokában volt. Különbség viszont,
hogy ott bizonyos idôszakokban több földet bir-
tokoltak magánszemélyek, köztük parasztok, mint
Egyiptomban.) A parasztok személyükben nem
voltak szabadok, közmunkákra foghatták vagy át
is telepíthették ôket, ha az állam érdeke így
kívánta. Egyiptomban – akárcsak Mezopotámiá-
ban – kevés rabszolga dolgozott a gazdaságban, a
paraszti munkaerô elegendô volt.
RAKTÁRGAZDÁLKODÁS
Mivel a termelés fôleg nagyobb üzemekben, álla-
mi és templomi gazdaságokban folyt, ezért a
javak nagy része nem a piacon, pénzért cserélt
gazdát. A gazdaságban megtermelt javakat rak-
tárba gyûjtötték, és innen látták el a gazdaság
területén élôket. A templomi és állami raktárak
biztosították a nehezebb évek vagy természeti
csapások sújtotta övezetek ellátását. Ezenkívül a
központi készletbôl küldték az ajándékokat más
nagyhatalmaknak, aminek politikai és gazdasági
jelentôsége egyaránt volt.
Az állami raktárakból látták el továbbá a kato-
nákat, az írnokokat. Ezekbôl fedezték a hatalmas
állami építkezéseket, innen látták el a közmunká-
ra terelteket élelemmel.
72 s AZ ÓKORI KELET

Istenek és templomok s

Idézd fel Ozirisz és Ízisz történetét és jellemezd szereplôit!

A történet alapján állapítsd meg, hogy milyeneknek képzelték el az egyiptomiak

s
isteneiket?
Idézd fel a József- történetbôl, hogyan jósoltak álom alapján! Milyen összefüggés volt
az álomban látható képek és a jövô között? Van- e ennek valami köze a mágiához?

VARÁZSSZÖVEGEK tátsd ki szádat! Tûzleheletté váljon a víz elôt-

NESZI ÉS NESZIT NEVÛ BETEGSÉGSZELLEMEK ELÛZÉSE
Vissza! Ess arcodra! Nem leszel az égben, nem
leszel a földön, nem vagy az alvilágban, nem
vagy az áradatban, nem vagy a létezôben, nem
vagy istenben, istennôben. Ne jöjj X, Y fia ellen ÉLÔ ÜZENETE A HALOTT SZELLEMÉNEK SÍRFELIRA-
[…] ne gyakorold szokásaidat rajta. Óvakodj TON
attól, hogy a karját edd, óvakodj X-tôl, Y fiától! Jöjj ki a nappal, de térj vissza este!
VAKSÁG ELLEN
Disznó két szeme, vedd annak nedvét; valódi
szemfesték egy adag, vörös okker egy adag,
méz üledéke; dolgozd el finomra, keverd egybe,
öntsd az ember fülébe, hogy legott egészséges
legyen. Tedd ezt, és meglátod. Valóban jó.
IMA ÁMONHOZ ÁLLATOK ELLEN
Jöjj hozzám, ó, istenek ura! Tartsd távol tôlem
az oroszlánokat a pusztában, a krokodilusokat
a folyóban, s mind a lyukjaiban élô, maró
kígyókat. Vissza, Mega- krokodilus, Széth fia!
Ne evezz farkaddal, ne ragadozz karjaiddal, ne
ted, a 77 isten ujja lgyen a szemedben, miköz-
ben oda vagy kötve Ozirisz nagy kikötô cöveké-
hez […]. Mondd a szavakat Ámon képmása
[felett].
A HALOTT SZELLEMÉNEK ÜZENETE
AZ ÉLÔKHÖZ SÍRFELIRATON
Megragadom majd a nyakát [annak aki síro-
mat háborgatja], mint egy madárét, félelmet
keltek benne, hogy lássák ezt a földön élôk, és
féljenek az ach-szellemektôl.
PIRAMISSZÖVEG FENYEGETI RÉ ISTENT
Ahogy én nem akadályozom meg a te „pusztu-
lást nem ismerô” csillagokból álló legénysége-
det, hogy szállítsanak téged, úgy ne akadályozd
meg te sem ôket, hogy engedjék beszállni
Merenre [fáraót] a te bárkádba!

Mi a szerepe az egyiptomiak
mindennapjaiban a halottak szellemeinek és
s

ártó démonoknak? Idézd fel, mit tudtál meg

a démonokról az Ozirisz-történetbôl?
Milyen volt az istenek és szellemek viszonya?

EGYIPTOMI VILÁGKÉP
Felül az ég istennôje, Nut, akit a levegô istene,
Sut tart. Alul fekszik a föld istene, Geb.
Nut és Geb nászából keletkezik a földi élet.
Az égen a Nap-bárka halad, benne Ré napisten
és kísérôi, Ízisz, Széth valamint a Szó,
a Varázslat, a Felismerés és az Igazság istenségei.
EGYIPTOM
EGYIPTOMI ISTENEK
Nem lehet tudni, miféle
állat fejét viseli SZÉTH.
Annak ellenére, hogy
Ozirisz gyilkosa volt,
tisztelet övezte, templomai
voltak. A királyok
védelmezôje, hadisten,
a sivatag és a pusztító vihar
istene. Az idegen népek
istenének is tekintették.
Az Újbirodalom végétôl
tartották csak gonosznak.
ANUBISZ sakálfejû isten,
eredetileg a halottak
istene. Ozirisz kultuszá-
nak elterjedésével a bal-
zsamozás istene, Ozirisz
alvilági segítôje lett.
THOT a tudomány, az írás,
a számolás megalkotója,
hol íbiszfejjel, hol
páviánként ábrázolták.
s 73
RÉ MINT SÓLYOM-EMBER,
FEJÉN NAPKORONGGAL
RÉ napisten, a legfôbb istenség, akitôl
a termékenyítô fény jön a földre. Ré az
elnyomottak védelmezôje, aki meghallja az
emberi sírást. Egy mítosz szerint Ízisz egy
alkalommal fájdalmas szúrást okozott Rének.
Ré borzalmasan szenvedett, s Ízisz megígérte,
meggyógyítja, ha elárulja titkos nevét,
melyet addig senki sem ismert. Mivel nem
bírta a kínokat, kénytelen volt engedni.
AMON Napisten, késôbb Rével azonosítot-
ták (Amon-Ré).
Az Újbirodalom korától volt szokásban,
hogy egy fakeretbe OZIRISZ formájú föld-
halmot raktak, benne gabonamagvakkal.
Az alvilág ura, a termékenység, a halál, és az
újjáéledés istene. (Képe a 63. oldalon.)
Akárcsak Rét, HÓRUSZt is gyakran ábrá-
zolták sólyomfejjel, s elôfordult, hogy Rével
azonosították. Földi megtestesítôje a minden-
kori fáraó. (Gyermeki képe fáraóként a
63. oldalon, sólyomként a Narmer-palettán
[65. oldal] és a 74. oldalon.)
SZAHMET istennô harcos
természetét fejezi ki
oroszlánfeje. A szolgálatá-
ban álló betegségdémonok
járványokat terjesztettek, de
védelmezni is tudtak
mindenféle bajok ellen.
BÉSZ a házitûzhely és
családi boldogság istene.
Csúnya volt, de szerették.
Az ilyen kisebb isten-
ségekhez gyakrabban
fohászkodtak az emberek,
mint a hatalmas de
elérhetetlen Réhez.
74 s AZ ÓKORI KELET

EHNATON (IV. AMENHOTEP) FÁRAÓ

ÁLDOZATOT MUTAT BE ATONNAK
Ehnaton, hogy a rendkívül gazdag Amon-papság befolyásától
megszabaduljon, eltörölte az Amon-kultuszt, és egy kevésbé
ismert napistenséget, Atont tisztelte. Nevét Amenhoteprôl
Ehnatonra változtatta. Fôvárosát Amarnába helyezte át, itt
építette fel Aton templomát. A többi istenség tiszteletét tiltotta,
nevüket lekapartatta az épületekrôl. Az ún. „amarna korszakban”
megváltozott a hagyományos egyiptomi mûvészet is.
Halála után visszaállt a régi rend. Utóda, akinek temetkezési
helyét eredeti pompájában sikerült feltárni, még névváltoztatásra
is kényszerült: gyermekkorában Tutanhatonnak, uralkodóként
Tutanhamonnak hívták.

A képek alapján beszélj arról, hogyan képzelték el az egyiptomiak

az istenek világát! Vannak-e hasonló alakú istenek? Vannak-e
s

olyan istenek, amelyeknek a „feladataik” hasonlóak?

Van-e olyan isten, akinek különféle „feladatai” látszólag ellent-
mondanak? Vannak-e olyan istenek, akik jók is, rosszak is egyben?

Mi lehet az oka annak, hogy az istenek világában ilyen rendetlenségek, rendezetlenségek vannak?
s

Figyeld meg Ehnaton ábrázolását! Hogyan változott meg a mûvészet az ún. „amarna korban”?
Keress képeket az amarna kori és más korszakból való mûvészi ábrázolásokról!

HÓRUSZ-TEMPLOM
Az egyiptomi templom az isten lakhelye.
A templom szentélyében ôrizték az isten szobrát,
melyet rendszeresen etettek és öltöztettek.
Az áldozati szertartásokat a papok végezték.
Az egyszerû embereket legfeljebb az udvarra
engedték be, ha gyermekük született.
Különben a kapukban adták át kérdéseiket az
ott ülô írnokoknak. Csak az ünnepek
alkalmával láthatták „az istent”, amikor
a szobrot a „szent bárkán” kivitték a templomból.

ABU SZIMBEL, BARLANGTEMPLOM

II. Ramszesz építtette. A tavaszi és ôszi napéjegyenlôség
idején a felkelô nap éppen megvilágítja a templom
mélyén lévô II. Ramszesz szobrot.

s
Miben különbözik az egyiptomi templom
a mezopotámiai vagy egy mai templomtól?
EGYIPTOM
ÖSSZEGZÉS
ISTENEK TÁRSADALMA
Az egyiptomi szellemvilág hatalmas és jelenték-
telen lények sokaságából állt, éppen úgy, mint az
emberi társadalom. A szellemvilág élén emberszerû
istenségek álltak: részben vagy egészben ember
formájúak, és lelki tulajdonságaik is gyakran az
emberekéhez hasonlóak: gonoszak és jók egyszerre.
A különféle mítoszok ugyanazt az istent egyszer
jónak, máskor pedig rossznak, hol legyôzhetetle-
nül hatalmasnak, hol esendôen szerencsétlennek
mutatták.
Természeti jelenségeknek, égitesteknek, térsé-
geknek, emberi tevékenységeknek voltak isteneik:
egy istennek sokféle feladata lehetett, és egyféle
feladatot több isten is elláthatott egyszerre. A kü-
lönféle helyi isteneket a birodalom kialakulásával
egyetlen nagy isteni társadalomban egyesítették,
gyakran még rokonságba is vonták ôket egymással.
Az egyiptomiak számára a nap és a víz jelentette
a legfontosabb elemeket, és ezekhez az elemekhez
kötôdik két legfontosabb istenségük is. Az egyik
Ré (vagy Amon), a napisten, a legfôbb isten, a
másik Ozirisz, a gabona, a víz istene. De Ozirisz
nemcsak a teremtés istensége volt, hanem a halálé
és a túlvilágé is. Akárcsak a természet, maga is
hol meghalt, hol feltámadt, halálában
az újjászületés, újjászületésében a halál is benne
volt. (Az ókor számos más kultúrájának termé-
kenységistene is hasonló természetû ún. megha-
ló- feltámadó istenség volt.) Talán a kedvezôbb
természeti körülményekkel magyarázható, hogy
míg Mezopotámia istenei gyakran ellenségesek az
emberekkel szemben, addig az egyiptomi fôiste-
nek többnyire jóakaratúak.
TEMPLOMOK
Az istenek számára templomokat emeltek, ame-
lyek szentélyében az adott templom istenének
szobrát helyezték el. A templomokba csak a papok
léphettek be, ôk végezték a szertartásokat, mely
az istenek etetésébôl, ápolásából, áldozatok
bemutatásából állt. A templom hatalmas gazdasági
üzem is volt, földekkel, erdôkkel, halastavakkal,
raktárakkal és mûhelyekkel. Mindez az istenek és
papok ellátását szolgálta. A templomhoz tartozó
nagy raktárakban ôrizték az áldozati ajándékokat.
s 75
DÉMONOK, SZELLEMEK
Bár az egyszerû emberek is járulhattak kérések-
kel, kérdésekkel a templom kapujához, de a tény-
leges szertartásokból kiszorultak. Ôk az isteneknél
többet foglalkoztak kisebb démonok, szellemek
jóindulatának, segítségének megnyerésével olyas-
féle mágikus rítusok segítségével, melyekrôl az
ôskor kapcsán már volt szó.
A szellemek egy része a halottak visszatérô lelke
volt. Különleges hatalommal rendelkeztek az
élôk felett, fôleg ártani tudtak nekik, tôlük ered-
tek általában a betegségek. A szellemek egy másik
csoportja olyan démonokból állt, melyek általá-
ban valamely istenség követei voltak, és szintén
veszedelmesek lehettek. A népi hiedelemvilágban
az istenek közül a legfontosabb szerep éppen a
törpeszerû, nevetséges kinézetû Bésznek jutott,
aki a gonosz démonokat tartotta távol. A hiede-
lemvilágban arra is található utalás, hogy a
démonok a nagy isteneknek is árthatnak. Például
még Ré is rászorult Hekának, az ôserônek támo-
gatására. Az emberek ezen kívül kimondva vagy
kimondatlanul hittek abban, hogy létezik egyfajta
világtörvény, sors, amely meghatározza az embe-
rek életének irányát, és ez csillagok állásából vagy
más módokon kideríthetô, megjósolható. Ez a
törvény független az istenek akaratától, ôket is
irányítja.
A SOKISTENHIT SAJÁTOSSÁGA
Nem volt hivatalos, tételekbe foglalt „kánon”,
szent tanítás az emberfeletti világról. Mindenki
úgy értelmezte az istenekrôl szóló történeteket,
mítoszokat, ahogy kívánta, vagy akár megváltoz-
tatva mesélhette tovább. Éppen ez volt a politeiz-
mus, a sokistenhit egyik meghatározó sajátossága.
Úgy érezték: a sokféle tulajdonság, megjelenési
forma, tevékenység együtt fejezi ki egy-egy lény
természetét, a sokféle lény, fogalom, erô pedig
együttesen az ember fölött álló szellemi világot.
Ahogy az embert körülvevô legalapvetôbb termé-
szeti jelenségek, például az esô, a folyók, a napsü-
tés lehet egyszerre üdvös és káros, kiismerhetô és
szeszélyes, mindenható és megszelídíthetô, miért
ne lehetnének ugyanilyen ellentmondásosak az
istenségek és szellemek?
76 s AZ ÓKORI KELET

Sírok és túlvilág
s
s

Idézd fel, mit tudtál meg az egyiptomi túlvilágról Ozirisz történetébôl?

AZ ÓBIRODALOM FÁRAÓSÍRJAI – A PIRAMISOK A KHEOPSZ-PIRAMIS METSZETE

A SZFINX
Kephrén völgytemloma mellett, a kôfejtô
mélyedésében állt a híres Szfinx, mely 57 m
hosszú, 20 m magas, emberfejû és oroszlántestû
szoborkolosszus, egyetlen sziklából kifaragva.
Talán magát Kephrén fáraót ábrázolja.
Késôbb azonban nem a fáraót, hanem a
napistent tisztelték benne.

AZ ÚJBIRODALOM FÁRAÓSÍRJAI –
A KIRÁLYOK VÖLGYE
Hogy megakadályozzák a sírrablásokat,
a Théba közelében lévô Királyok Völgyében
olyan föld alatti fáraósírokat hoztak létre,
melyeknek bejáratát eltorlaszolták és
láthatatlanná tették.
EGYIPTOM s 77

TUTANHAMON HALOTTI MASZKJA

Az álcázás ellenére csak egyetlen fáraósírt ôriztek meg
a rejtett bejáratok: Tutanhamonét. (A többit már az
ókorban kirabolták.) De ezt annyira, hogy a régészek is
alig találtak rá. Több szerencsés véletlen vezette
H. Carter amerikai régészt a bejárathoz 1922-ben. Amit
talált, az talán a legcsodálatosabb ókori leletegyüttes.
A képen a halotti maszk látható, aranyból.

TUTANHAMON ARANYOZOTT HALOTTI LÁDÁJA

A kôszarkofágban négy egymásba helyezett aranyozott
láda volt, ebben sorban egymásba rakva, három egyre
kisebb múmia formájú koporsó.

BALZSAMOZÁS – ANUBISZ ÉS A HALOTT MÚMIA

78 s AZ ÓKORI KELET

OZIRISZ ÍTÉLKEZIK
Ozirisz (középen) leméri
a szivet az alvilág bejáratánál.
Az eredményt Thot jegyzi fel,
a mérlegnél Anubisz és Hórusz
áll. Thot és Ozirisz között ül
a halottfaló szörny. Ha a lélek
hazudik, s a mérleg jelzi, hogy
nem méltó az alvilágra, akkor
felfalja.

SZÍVSKARABEUS
A skarabeus az állati trágyából készített galacsinba rakja petéit,
ezért az egyiptomiak úgy hitték, hogy a földbôl születik.
Szerintük a hajnali napot szimbolizálja, amely szintén
„önmagából” keletkezik, és a napon keresztül az újjászületést,
a létezést. Azért tették a halott mellé, hogy a szívet helyettesítse
a túlvilági mérlegelés közben, és a ráírt felirattal megakadályozzák
A képek alapján meséld el abban, hogy rosszat szóljon a halott életérôl. A felirat:
s

egy fáraó temetését! „Anyámtól való szívem, szívem az én alakomból. Ne állj fel
ellenem tanúként, ne szegülj ellenem az alvilági bíróságnál.”

RÉSZLET A HALOTTAK KÖNYVÉBÔL, A HALOTT FOGADALMA

Az egyiptomi halott lelke a túlvilágon Ozirisz előtt
Nem okoztam betegséget
jelent meg. Itt el kellett mondania az alábbi szöveget.
Nem éheztettem
Közben a szívét mérlegre tették, a mérleg másik Nem okoztam sírást
serpenyőjébe pedig az igazság került. Nem öltem
Nem adtam parancsot ölésre
Nem követtem el bûnt az emberek ellen Senkinek sem okoztam szenvedést
Nem nyomorgattam háznép(em) Nem kevesbítettem a templomok áldozatait
Nem követtem el bûnöket az Igazság helyén. Nem károsítottam meg az istenek kenyerét
[...] Nem raboltam el az azok [igaz emberek lelkei,
Nem káromoltam Istent akik védik a sírt] kalácsát
Nem szegényítettem a szegényt Nem volt szexuális kapcsolatom romlott fiúval
Nem követtem el olyasmit, amitôl az istenek Nem paráználkodtam
undorodnak Nem tettem hozzá, nem is vettem el
Nem vádoltam be a rabszolgát feljebbvalója elôtt a vékából [vagyis: nem csaltam].

Rajzold le a halott lelkének bebocsátását az alvilágba.

s

Játszátok el egy halott megérkezését az alvilágba!

Miben különbözik az egyiptomi alvilág attól, amit a keresztények túlvilágáról tudsz?

Gyûjtsél még képeket a Tutanhamon sírjában talált leletekrôl! Ha találsz újságképeket,

s

levelezôlapokat a témában, készíts tablót az egyiptomi mûvészet alkotásairól!

EGYIPTOM
ÖSSZEGZÉS
A KIRÁLY AZ ÓBIRODALOMBAN
Az egyiptomi birodalmak élén álló uralkodó, a
fáraó hatalma korszakonként változott. Az Óbi-
rodalom elsô idôszakában uralkodó korlátlan
hatalmú fáraókat „Aranyló Napnak”, „nagy
Istennek”, késôbb „Ré napisten fiának” nevez-
ték. Már uralkodásuk kezdetén megkezdték
hatalmas, gú la alakú síremlékeik (piramisok)
építtetését.
A PIRAMIS
Az elsô piramisok lépcsôsek voltak, s feltételezik,
hogy azt a „létrát” szimbolizálták, melyen keresz-
tül a fáraó lelke az égbe jut. A sima gúla alak
késôbb jelent meg, s a Nap jelképének is tartják,
mert élei úgy tartanak szét, ahogy a nap sugarai.
A piramis csúcsán eredetileg látható volt egy dom-
bormû, mely a szárnyas napkorongot ábrázolta.
A leghíresebbeket, a ghizai piramisokat a IV.
di nasztia uralkodói (Kheopsz, Khephrén és
Mükerinosz) emeltették a Kr. e. III. évezredben,
nem messze a fôvárostól, Memphisztôl. (A legna-
gyobb Kheopszé, magassága 146,59 m – ami
nagyjából egy mai negyven emeletes háznak felel
meg. Alapterülete 230x230 m.) Oldalaik ponto-
san a négy égtáj felé néznek.
Egy piramis építésén körülbelül négyezer szak-
munkás dolgozott folyamatosan. További százezer
ember munkálkodott a kôfejtôben, illetve szállí-
totta a köveket a helyükre és végezte a földmun-
kákat. Ezek fôleg parasztok voltak, akik a Nílus
áradásakor, július és október között dolgoztak az
építkezéseken, amikor a földeken amúgy sem tud-
tak mit csinálni. A munkát katonásan megszer-
vezett csapatokban és rendben végezték, szigorú
felügyelet mellett.
A kerék, a ló, a keményebb fémek ismerete nél-
kül óriási munka volt a kôgúlák felépítése.
Emberi erôvel, faszánokon húzták fel a hatalmas
kôtömböket a földbôl készített emelkedôkön a
helyükig. (Egy könnyebb kôtömb két és fél ton-
nás volt, de voltak akár ötven tonnásak is.)
A halott fáraó holttestét a Níluson hozták el a
halottas hajón. Itt a part mellett lévô völgytemp-
lomban mumifikálták. (Belsô, lágy részeit
eltávolították, testét kiszárították, majd lenvá-
s 79
szonba pó lyálták.) A múmiát fakoporsóba
helyezték, majd egy folyósón a halotti templom-
hoz vitték, mely a piramis tövében állt. Itt áldo-
zatokat mutattak be, és innen került a piramis-
ban kialakított apró sírkamra gránit szarkofágjá-
ba. A piramisok múmiái és a melléjük temetett
eszközök nem maradtak meg, mert azokat már
az ókorban kirabolták.
A TÚLVILÁG AZ ÓBIRODALOM IDEJÉN
Az egyiptomiak négyféle lelket tulajdonítottak
minden embernek. Ezek egyike, a ka volt az,
mely tovább élt a halál után is. Jóléte leginkább
akkor biztosított, ha a halott teste épségben
marad, ezért kellett mumifikálni. Fontos volt az
is, hogy elegendô használati tárgy és étel-ital
(áldozat) jusson a léleknek a halál után is, és
háborítat lanul nyugodjon az idôk végezetéig.
(Ezért zárták el és rejtették el a piramisok járata-
it.) A ha lott mellé kis figurákat, úgynevezett
szolgaszobrocskákat is helyeztek, akik a túlvilá-
gon elvégzik a szükséges munkákat.
Az Óbirodalomban kezdetben a halott lelkek
lakhelyének az északi sarkcsillagot és környékét
tartották, mert ezek a csillagok sohasem buknak
le a látóhatár alá. (Talán ezért néz minden pira-
mis bejárata észak felé.) A nagy piramisok építé-
sét követôen jelent meg Ozirisz kultusza, és vele
az a nézet, hogy a halottak az alvilágba, a föld
alá kerülnek. Feltételezték azonban még egy
ideig, hogy a királyok lelke továbbra is a sarkcsil-
lag vidékére kerül. A túlvilágot paradicsomi táj-
nak képzelték, ahol két és fél méteres árpa nô.
AZ ÚJBIRODALOM
FÁRAÓI
Az átmeneti korban meggyengült a fáraói hatalom
és a Középbirodalom idején sem nyerte vissza ere-
deti formáját. Ebben az idôben a fáraókat nem
tekintették istennek. Az Újbirodalom fáraóit
azonban életükben Hórusszal, Ozirisz fiával,
halálukban pedig magával Ozirisszal azonosítot-
ták. Így a fáraók is az alvilágba kerülnek halá-
lukkal. Ám ez az alvilág sem sötét és boldogta-
lan, mert a nap ott ragyog, miután este elhagyta
a földieket.
80
AZ ÚJBIRODALOM KIRÁLYSÍRJAI
Az Újbirodalom idején tehát már nem kellett az
uralkodót az égbe juttatni, és ezzel a piramisépí-
tés is megszûnt. (Szerepet játszott ebben az is,
hogy egyes piramisokat már ekkorra kifosztottak,
így nem nyújtottak biztos védelmet.) Ezért ettôl
kezdve az uralkodók múmiáit a föld alá helyez-
ték el, az újbirodalmi fôváros, Théba közelében
(Királyok Völgye). A sírok bejáratait igyekeztek
felismerhetetlenné tenni. Ennek ellenére ezeket is
meglelték, és kirabolták az ókor vége felé. Egyet-
len sír került elô érintetlenül (1922-ben), a Kr. e.
14. században uralkodott Tutanhamoné. A
kô szarkofágban négy, egyre kisebb díszes,
aranyozott ládát találtak, ebben további három
múmia formájú aranyozott illetve – legbelül –
színarany koporsót, ebben pedig egy arany-
maszk alatt magát a múmiát. Körötte használa-
ti tárgyak, melyek re szüksége lehetett a túlvilá-
gon: ékszerek, társasjátékok, trónszék stb.
BEJUTÁS AZ ALVILÁGBA
Hiába gyönyörûséges az alvilág, bejutni ide még
a fáraónak sem volt könnyû. A mumifikálás és
temetés minden mozzanata során megfelelô imá-
kat kellett elmondani, hogy az utat biztosítsák
s AZ ÓKORI KELET
számára, és végül Ozirisszá válhasson. Az utolsó
szertartás során egy pap egy vésôszerû eszközzel
úgy tett, mintha a múmia szemeit és száját meg-
nyitná, ezzel „ébresztve” a túlvilági életre.
Még nehezebb volt a dolguk az egyszerû lelkek-
nek. Az utazás közben ezer veszéllyel, démonnal
kellett szembenézniük, de a legnagyobb próba-
tétel akkor érkezett el, amikor Ozirisz, az alvilág
ura elé járultak. Itt a halott szívét mérlegre
helyezték és megvizsgálták: követett-e el olyan
bûnöket, melyek méltatlanná teszik a túlvilágra.
Ha igen, akkor a halottfaló szörny gyomrában
kötött ki. (A temetés és a túlvilági bolyongás
során szük séges varázs-szövegeket a Halottak
Könyvében gyûjtötték össze.) Az egyszerû
emberek is Ozirisszá váltak a túlvilágon, de nem
vették fel az isten formáját, és a túlvilágon is
alattvalói maradtak a fáraó-Ozirisznak.
A túlvilági élet és az ottani ítélet sokkal fonto-
sabb volt az Újbirodalom egyiptomi embere szá-
mára, mint a mezopotámiaiaknak, akiknek nem
volt határozott elképzelésük a túlvilágról, hol
szépnek, hol komornak tartották, de leginkább
unalmasnak, ahol csak tengôdnek a lelkek. Az
egyiptomi túlvilághit és Ozirisz kultusza hatott
késôbb a kereszténységre is.
IZRAEL s 81

Az ókori Izrael
A honfoglalástól a fogságig s
Kr. e. 12. század: a zsidó nép kialakulása Kánaánban
Kr. e. 1006- 996: Dávid király uralkodása
Kr. e. 996- 926: Salamon király uralkodása
Kr. e. 722: asszír megszállás
Kr. e. 586: Salamon templomának lerombolása
Kr. e. 586- 538: a zsidók babiloni fogsága

ÁBRAHÁM ÉS MÓZES kerülve a fáraó fôhivatalnoka lett. Testvéreinek

A Biblia elbeszélése szerint Ábrahám ôsei a ba-
bilóniai Ur városában éltek. Innen indult el
Ábrahám atyja a családjával a szíriai Hárán
városába. Atyja halála után Ábrahám tovább ván-
dorolt. Felesége, Sára régóta hiába várt gyerme-
ket, nem esett teherbe. Ám az Isten szövetséget
kötött Ábrahámmal: megígérte, hogy gyerme-
ke fog születni, sôt, egy egész népnek is ôsaty-
ja lesz, vándorlásai pedig véget érnek és gazdag
földre talál Kánaánban. Így is történt: Sára idôs
korában fiút szült, Izsákot, Ábrahám pedig föld-
höz jutott Kánaánban.
Izsáknak két fia volt: Jákob és Ézsau. Ikrek
voltak ugyan, de számon tartották, hogy kette-
jük közül Ézsau született elôbb, így övé az elsô-
szülött joga. Az elsôszülöttnek járó atyai áldást
azonban Jákob, anyja segítségével, csalással
megszerezte. Bátyja elôl menekülnie kellett, és
nagybátyjánál, Lábánnál talált menedéket
Háránban.
Szolgaként élt Lábánnál, de végül gazdag em-
berként tért vissza húsz év múlva. Mielôtt talál-
kozott volna ismét Ézsauval, egy ismeretlen
férfival harcolt egy álló éjszaka. Az ismeretlen
nem fedte fel kilétét, de megáldotta végül Jáko-
bot és új nevet adott neki: Izraelnek nevezte
el, ami Istennel harcolót és Isten harcosát egy-
aránt jelenti. Ézsau is megbocsátott neki, és el-
költözött Edom földjére, Kánaánt pedig áten-
gedte testvérének.
Jákobnak tizenkét fia született. Közülük
Józsefet ugyan eladták testvérei, de Egyiptomba
megbocsátott, sôt, ôket is behívta Egyiptomba.
Itt megsokasodtak és belôlük lett Izrael népe, a
héberek vagy más néven zsidók.
Évszázadokig boldogan éltek a zsidók Egyip-
tomban, mígnem egy olyan fáraó került a trónra,
aki mélységesen gyûlölte Jákob népét. Elrendel-
te, hogy minden zsidó újszülöttet öljenek meg.
Az egyik gyermek azonban, akit Mózesnek hív-
tak, megmenekült, mert anyja egy kosárban el-
rejtette a nádasban. Itt rátalált a fáraó leánya,
aki felneveltette ôt az igazi anyjával. Mózesnek
felnôtt korában egy égô csipkebokorban meg-
jelent az Isten, és felszólította, hogy szabadítsa
ki népét Egyiptom földjérôl, a szolgaságból.
Az Úr segítette az Egyiptomból menekülô-
ket: megnyitotta elôttük a Vörös tengert, a
Sinai- félsziget sivatagos vidékén bolyongva
pedig csodálatos égi eledelt, mannát bocsátott
le nekik. Mózesnek lehetôvé tette, hogy vizet
fakaszszon a sziklából a szomjúzóknak. Az
emberek megtapasztalhatták, hogy valóban ôk
Isten választott népe, akire különös gondot
visel. Az Úr megújí totta az Ábrahámmal
kötött szövetséget, és két kôtáblára írta azt a tíz
parancsolatot, törvényt, amelynek betartása az
isteni oltalom feltétele volt. Mózes egy szép
ládát (frigyláda) készített a kôtábláknak.
Mózes sikerrel vezette el népét az ígéret föld-
jének, a tejjel-mézzel folyó Kánaánnak határáig.
Itt azonban, a Jordán partján meghalt. A hon-
foglaló harcokat már Józsué vezetésével vívták
meg a zsidók.
82 s AZ ÓKORI KELET

MAI NOMÁDOK
A KÖZEL-KELETEN
A zsidók nomádok voltak,
birkát tenyésztettek.
Folyamatosan vándoroltak
a legelôk után, akárcsak
a képen látható mai pásztor.
A zsidó mítosz a pásztorkodó,
derék Ábelrôl és gonosz föld-
mûves testvérérôl, Káinról
megôrizte a nomadizálás
emlékét.

ÁBRAHÁM ÚTJA
M
Harrán EZO
PO
TÁ
MI
A
BA

Földközi - tenger
BI
LÓ
KÁNAÁN

NI

SUMER
A

Ur
EGYIPTOM

ger
zi - ten
Földkö
Kádés-Barnéa PÉSZAH ÜNNEP
A zsidók a mai napig ünneplik a szabadulás
Ramszesz (Pészah) ünnepét az Egyiptomból való
Pitóm kiszabadulás emlékére. Ezen az ünnepen csak
Migdol
kovásztalan kenyeret, pászkát esznek annak
Élat
MÓZES emlékére, hogy az Egyiptomból történt
KIVEZETI A menekülés közben nem volt idô megerjeszteni
Sínai
pusztája
NÉPÉT a kenyeret. A Pészah a zsidó húsvét.
EGYIPTOMBÓL (A hagyomány szerint ezt az ünnepet ülte éppen
egy

Sí Jézus a tanítványaival, mikor elfogták.

-h

nai
Jézus kereszthalálának és feltámadásának
ünnepe a keresztény húsvét. Feltehetô, hogy
a zsidó és a keresztény húsvét egyaránt egy még
KÁNAÁN MEGHÓDÍTÁSA régebbi tavaszi termékenység-varázsló ünnepre
li
f tá

vezethetô vissza.)
Na

Gád Manasse

Zebulon
Földközi - tenger Ásér
Isszákár
Manasse
Efraim

Dán
Ruben
a

min
Benja
te
sz
li

A ZSIDÓK VÁNDORLÁSA
Fi

Sim Júda
eon
A BIBLIA SZERINT
IZRAEL
HÁZ
KÁNAÁNBAN
Ilyen
házakban
laktak a
kánaániták,
majd a
földmûves
életre áttérô
zsidók is.
DÁVID ÉS SALAMON
Élt nem messze Jeruzsálemtôl, egy Betlehem
nevû kis helyen egy Iszai nevû egyszerû ember.
Nyolc fia volt. Egy napon megjelent nála
Sámuel, a nagyhírû próféta. (A próféták Isten
megbízottjai voltak, rajtuk keresztül tudta az
Úr az akaratát közölni az emberekkel.) Iszai
nagyon megrémült a tekintélyes látogatótól, de
az megnyugtatta: az Úr már most, Saul király
életében gondoskodni kíván az utódjáról, és azt
Iszai fiai közül szeretné kiválasztani. Megörült
hát, és sorra elôszólította fiait. Elôször a legna-
gyobbat és legbecsültebbet, majd a következô
hatot, de Sámuel egyiket sem tartotta uralko-
dásra alkalmasnak. Iszai elárulta, hogy van még
egy fia, akit Dávidnak hívnak, de az csak gyer-
mek még, nem jöhet számításba, különben is a
legkisebb a családban, akinek így a legkisebb az
értéke. De Sámuel maga elé rendelte ezt a fiút
is, és megállapította, hogy Saul király halála
után ô lesz a király; szentelt olajjal meg is
kente. Az Úr nem úgy ítél, ahogy az ember –
magyarázta Sámuel –, hanem aszerint, ami a
szívben lakozik.
Dávid hamarosan jelét adta annak, hogy ô az
Úr kiválasztottja. Mikor a zsidók csatára készül-
tek a filiszteusokkal, a két felsorakozott sereg
közé belépett egy filiszteus óriás, Góliát nevû, és
felszólította a zsidókat, hogy állítsanak ki valakit,
akivel ô megvívhat, hadd döntsék el így az ütkö-
zetet. Senki sem mert elôlépni. A harcosok
s 83
Olvasd el a Bibliában Káin és Ábel
történetét! Rajzold le Ábrahám és Mózes
történetének egy- egy részletét!
Nézz utána a Bibliában, milyen csellel
szerezte meg Jákob az elsôszülöttségi jogot
Ézsautól (Mózes I. könyve, 25. rész)!
s
A zsidók Kánaán- beli életérôl szól Bálám
(Számok 22- 24.) és a filiszteusokat saját
halála árán legyôzô Sámson (Bírák 13- 14.)
története. Olvasd el valamelyik történetet
és meséld el a többieknek! Derüljön ki
belôle, hogy kik voltak a filiszteusok, és
hogyan éltek a zsidók Kánaánban!
között ott voltak Iszai fiai is, és éppen akkor
érkezett oda hozzájuk Dávid, aki eleséget
hozott nekik. Meghallva Góliát szavait, odaug-
rott elé, és közölte, hogy megvív vele. Góliát csak
nevetett, de Dávid már pörgette is a parittyáját,
már repült is a kis kô, és éppen a homlokán talál-
ta el az óriás filiszteust. Azonnal meghalt. A filisz-
teusok fejvesztve menekülni kezdtek.
Dávid Saul udvarába került, ahol nemcsak
hôstettei, de csodálatos hárfajátéka miatt is sze-
rették. Saul király féltékeny lett rá, s nem tud
va, hogy az Úr kiválasztottja, az életére tört.
Az Úr megvédte Dávidot, de büntetésül halált
mért Saulra: a filiszteusok elleni egyik ütközet-
ben halt meg fiaival együtt.
Az idôközben erôteljes férfivá növekedett
Dá vidot nagy örömujjongások közepette
választották meg királlyá. Uralkodásának elsô
tette volt, hogy megszerezte a kánaánitáktól
Jeruzsálem városát, és oda vitte a zsidók szent
ládáját, a frigyládát. (A frigyládáról késôbb
még lesz szó.) Dávid levetette felsô ruháját, és
elvegyülve az egyszerû emberek között önfeledt,
boldog táncot járt a frigyláda elôtt a gyôzelem
örömére. Felesége, Saul leánya megvetôen
jegyezte meg: hallatlan dolog, hogy a zsidók
királya a nép közé vegyüljön és velük pórias
módon együtt táncoljon. Dávid azonban azt
válaszolta: A szégyen azt érje, aki engem ezért
megvet. Elhatá rozta, hogy Jeruzsálemben
templomot épít a frigyláda számára.
84 s AZ ÓKORI KELET

De maga Dávid is csak ember volt. Belesze-
retett egy gyönyörû fiatalasszonyba, és hogy
feleségül vehesse, elrendelte: férje a következô
csatában a legelsô sorban harcoljon. Ezt azon-
ban az Úr már nem nézhette el, és azzal bün-
tette Dávidot, hogy az új felesége által szült
gyermek maghaljon. A következô fiú, Salamon
viszont életben maradt, és ô követte Dávidot a
trónon.
Salamont bölcs döntései messze földön híressé
tették. Egyszer két asszony járult eléje. Egy cse-
csemôt hoztak magukkal, és mind a kettô azt
állította, hogy a gyermek a sajátja. Ekkor
Salamon elrendelte, hogy vágják ketté a babát,
hogy mind a két asszonynak jusson egy fél. Rög-
tön fölsírt az egyik asszony: Ne nyúljatok hoz
zá, nem bánom, legyen övé, csak ne bántsátok.
Ebbôl Salamon már tudta, hogy ki az igazi anya.

s
Nézz utána a lexikonban, hogy mirôl lesz késôbb nevezetes Betlehem városa!
A történet alapján állapítsd meg,
mit tartottak fontos értéknek a zsidók, és mit megvetendônek!
Nézz utána a Bibliában, milyen más „salamoni ítéleteket” hozott még a bölcs király?

ÖSSZEGZÉS
A ZSIDÓK EREDETE ÉS HONFOGLALÁ-
SUK
A zsidó vagy héber nép feltehetôen két népelem-
bôl állt össze Kánaán földjén, a mai Izrael terüle-
tén, a Kr. e. 12. század tájékán. Az egyik észak-ke-
let felôl vándorolt be, a másik dél-nyugat, vagyis
Egyiptom felôl. Mindkét elem a sémi nyelvcsa-
ládba tartozott és nomád pásztorkodásból élt.
(Az északiak bevándorlásának emlékét Ábrahám
története, a déliekét Mózes története ôrizte meg
a Bibliában.) A zsidók törzsek szerint települtek
le Káanánban. Ezek a törzsek függetlenek voltak
egymástól és a bíráknak nevezett vezetôk álltak az
élükön.
A történelem folyamán a nomádok és a földmû-
vesek viszonya általában ellenséges, mert a pászto-
rok letapossák állataikkal a földmûvesek földjeit,
emellett harciasak, és sokszor fegyverrel szerzik
meg azokat a javakat (pl. agyagedények, fémesz-
közök stb.), melyeket maguk – éppen a vándorló
életmód miatt – nem tudnak elôállítani. (A
nomád- földmûves ellentét emlékét ôrizte meg a
Káin és Ábel története, a kánaáni ôslakókkal
folytatott harc emlékét pedig Bálám története.) Ez
volt a helyzet a zsidók esetében is, de a honfogla-
lást követô évtizedekben fokozatosan áttértek a
földmûvelésre, a letelepedett életmódra, átvéve
az ôslakosok termelési módszereit és életformáját.
Ezzel a nomádok és ôslakók közötti harc csilla-
podni kezdett.
Annál élesebb lett a küzdelem a zsidók után ér-
kezô és a part mentén letelepedô ún. filiszteusok-
kal. A filiszteusoknak vasfegyvereik voltak, és a
szárazföld belseje felé terjeszkedve a zsidó telepü-
lésekbe ütköztek. (Ezeknek a harcoknak az emlé-
két ôrizte meg például a nagyerôs Sámson törté-
nete.)
ÁLLAMALAPÍTÁS, DÁVID KIRÁLY
Néhány emberöltôvel a letelepedés után kiderült,
hogy a korábbi törzsi kötelékek már nem alkal-
masak a társadalom életének irányítására. Ennek
egyik oka az volt, hogy a földmûvelés és a letele-
pedett életmód következtében a vagyoni különb-
ségek hirtelen megnövekedtek, és ez fellazította a
korábbi törzsi-rokonsági összetartást. Másfelôl a
filiszteusokkal szembeni harc a törzsek erejének
összefogását igényelte. Így e két ok következtében
jött létre az egységes zsidó állam.
Az elsô király Saul volt, aki a filiszteusokkal ví-
vott harcban halt meg. Ôt követte a trónon Dávid
(Kr. e. 1006-966), aki a filiszteusokkal szembeni
gyôzelmeivel hívta fel magára a figyelmet. (Errôl
szól a Bibliában Dávid és Góliát története.)
Dávid elôször az ellene lázadó zsidó törzseket
egye sítette a sajátjaival, majd elfoglalta
IZRAEL
Jeruzsálemet és a többi még független kánaáni
városállamot. Fôvárosát Jeruzsálembe helyezte,
központosított államszervezetet hozott létre, nép-
számlálást tartott, majd ennek alapján bevezette a
rendszeres adót.
SALAMON KIRÁLY
Dávid államszervezô munkáját fia, Salamon (Kr.
e. 966-926) folytatta. Olyan idôszakban került
hatalomra, amikor a környék régi nagyhatalmai
éppen legyengültek, az újak pedig még nem erô-
södtek meg. Joggal tartja az emlékezet „bölcsnek”
Salamon királyt: a kínálkozó alkalmat jól hasz-
nálta ki. A környezô hatalmakkal baráti viszonyt
épített ki, az egyiptomi fáraó leányát vette felesé-
gül és a föníciai városoktól Arábiáig számos tér-
séggel, várossal épített ki kereskedelmi kapcsola-
tot. Izrael fôként rezet és vasat szállított, míg
fûszert, tömjént, nemesfémeket és elefántcsontot
hozott be.
Ugyanakkor Salamon megnövelte az adókat és
állami robotszolgáltatásokkal egészítette ki. A be-
vételek egy részét a nagy udvartartás emésztette
föl (a királynak például 700 felesége volt), ide szá-
mítva a hivatalnokok és a hadsereg ellátását is. A
jövedelmek másik részét hatalmas építkezésekre
fordították: Jeruzsálemben falak épültek, benne a
királyi palotával és a Templommal, melyrôl
késôbb lesz szó.
Az egyistenhit kialakulása s
TÍZPARANCSOLAT
Az alábbi törvényeket a Biblia szerint az Isten
kőtáblákra vésve adta át Mózesnek, hogy hirdesse ki a
népnek (Mózes II. könyve 20.).
2. Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak
téged Egyiptomnak földjérôl, a szolgálat házá-
ból.
3. Ne legyenek néked idegen isteneid énelôttem.
4. Ne csinálj magadnak faragott képeket, és
semmi hasonlót azokhoz, amelyek fent az
égben, vagy amelyek alant a földön, vagy ame-
lyek vizekben a föld alatt vannak.
5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az
s 85
SZÉTESÉS ÉS IDEGEN URALOM
Salamon kemény uralma elégedetlenséget kel-
tett az emberek között, és halála után az északi
tör zsek nem ismerték el fiát királynak. Így
Salamon állama kettészakadt: az északi orszá-
got Izraelnek nevezték (ez volt Jákob egyik
neve, jelentése: „Is tennel harcoló”). A déli
országot Dávid törzsérôl Júdeának (vagy
Júdának) nevezték, ide tartozott Jeruzsálem is.
Hamarosan a kedvezô külpolitikai helyzet is
rosszra fordult, a megállíthatatlanul terjeszkedô
Asszíria elérte a zsidó államokat: Kr. e. 722-ben
elfoglalták és elpusztították Izraelt, adófizetésre
kötelezték Júdeát. De Júdea sem maradt sokáig
független: az Újbabailoni Birodalom hódító
ura l kodója, II. Nabu- kudurri- uszur (a
Bibliában Nabu kodonozor néven) Kr. e. 586-
ban elfoglalta Jeru zsálemet, Salamon templo-
mát leromboltatta, a lakók nagy részét pedig
el hu rcoltat ta birod a lma belsejébe.
Leszármazottaik egy része csak Kr. e. 538-ban,
az Újbabiloni Birodalom lehanyatlása után tér-
hetett vissza a „babiloni fogságból”. (A vissza-
térôk „Júda fiai”-nak nevezték magukat, innen
ered a zsidó népnév.) Sokan viszont Babilonban
maradtak a perzsa uralom alatt is. (Az ô sor-
sukkal kapcsolatos a Bibliában Dániel könyve
és Eszter könyve.)
Úr a te Istened féltôn szeretô Isten vagyok, aki
megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, har-
mad és negyed íziglen, akik engem gyûlölnek.
6. De irgalmasságot cselekszem ezért ezer ízig-
len azokkal, akik engem szeretnek, és az én
parancsolataimat megtartják.
7. Az úrnak, a te Istenednek a nevét hiába fel
ne vedd, mert nem hagyja az Úr azt büntetés
nélkül, aki az ô nevét hiába felveszi.
8. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy meg-
szenteljed azt.
9. Hat napon át munkálkodjál, és végezd min-
den dolgodat;
86 s AZ ÓKORI KELET

10. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek
a szombatja: semmit se tégy azon sem a magad,
se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálóleányod,
se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon
belöl van;
11. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a
földet, a tengert és mindent, ami azokban van,
a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért
megáldá az Úr a szombat napját, és megszen-
telé azt.
12. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ide
ig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened
ád tenéked.
13. Ne ölj.
14. Ne paráználkodjál.
15. Ne lopj.
16. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanú-
bizonyságot.
17. Ne kívánd a te felebarátodnak házát, ne kí-
vánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját,
se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és sem-
mit, ami a te felebarátodé.

Csoportosítsd a parancsolatokat aszerint hogy a vallásgyakorlatra vagy a viselkedésre (erkölcsre)

s

vonatkoznak! Melyik szerinted a legnehezebben betartható erkölcsi parancs?

Hasonlítsd össze az egyiptomi túlvilág kapujában elmondott fogadalommal! Van-e hasonlóság?

KÉTFÉLE ISTEN
A NÉP EGYETLEN ISTENE
MÓZES II. KÖNYV. 3. RÉSZ
13. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én el-
megyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik:
A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok;
ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mond-
jak nékik?
14. És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VA-
GYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A
VAGYOK küldött engem ti hozzátok. [...]
V. KÖNYV. 13. RÉSZ
1. Mikor te közötted jövendômondó, vagy álom-
látó támad és jelt vagy csodát ád néked;
2. Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda,
amelyrôl szólott vala néked, mondván: Köves-
sünk idegen isteneket, akiket te nem ismersz, és
tiszteljük azokat:
3. Ne hallgass efféle jövendômondónak beszé-
deire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti
Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha sze-
retitek- é az Urat, a ti Isteneteket teljes szí-
vetekbôl, és teljes lelketekbôl?
4. Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és ôt fél-
jétek, és az ô parancsolatait tartsátok meg, és az
ô szavára hallgassatok, ôt tiszteljétek, és ô hozzá
ragaszkodjatok.
A VILÁG EGYETLEN ISTENE
ÉZSAIÁS KÖNYVE 45. RÉSZ
1. Így szól az Úr fölkentjéhez, Czírushoz
[Kürosz perzsa királyhoz] [...]
5. Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül
nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismerél.
6. Hogy megtudják napkelettôl és napnyugat-
tól fogva, hogy nincsen több rajtam kívül; én
vagyok az Úr és több nincsen!
7. Ki a világosságot alkotom és a sötétséget te-
remtem, ki békességet szerzek és gonoszt terem-
tek; én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem!
8. Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhôk
folyjanak igazsággal, nyíljék meg a föld és virul-
jon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele
együtt; én az Úr teremtettem azt!
12. Én alkotám a földet, és az embert rajta én
teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az ege-
ket, és minden seregöket én állatám elô. [...]
23. [...] minden térd nékem hajol meg, rám es-
küszik minden nyelv! [...]

Hasonlítsd össze a két szöveget! Kétféle Isten képét fogalmazzák meg.

s

Miben különböznek ezek egymástól? Miben különbözik az Ézsaiás megfogalmazta Isten

hatalma, egyénisége az egyiptomi istenekétôl?
IZRAEL s 87

EGY PRÓFÉTA: JEREMIÁS hoz rátok, tetemeitek temetetlenül, ganéjjá vál-

Kr. e. 626 táján az asszírok már elpusztították
Izraelt, csak Júdea élvezett némi függetlenséget,
adófizetés fejében. Ez idôben történt, hogy egy
júdeai fiatalembert, Jeremiás nevût megszólított
az Úr. „Mielôtt az anyaméhben megalkottalak
volna, már ismertelek, megszenteltelek és pró-
fétának rendeltelek.” „De hát uram, tiltakozott
Jeremiás, fiatal vagyok én, nem is tudok beszél-
ni.” „Ne beszélj ilyeneket – szólt az Úr –,
hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek, és
prédikálj nekik. Ne félj, veled leszek, fogsz tudni
beszélni.” Ezzel megérintette Jeremiás ajkát. És
Jeremiás ettôl kezdve ékes nyelven tudott szóno-
kolni.
Jeremiás tehát elindult, összehívta a papokat és
bölcseket, és szónokolni kezdett hozzájuk. „Az
Úr szólt hozzám, és ezeket mondta: elhagytatok
engem, Júda férfiai és asszonyai. Idegen istenek-
nek emeltetek nevetséges szobrokat. A fiúk fát
szednek, az apák tüzet gyújtanak, az anyák tész-
tát készítenek idegen istenek áldozatához.
Közben az özvegyeket kiforgatjátok vagyonuk-
ból. Az árvák érdekeivel sem törôdtök, mikor
ítélkeztek, csak hogy nektek több vagyonotok
legyen. Pökhendin, gazdagon jártok-keltek, de a
szegény nyomorultak munkájából és vagyoná-
ból híztatok meg… Hát ez a hála azért, amiért
kihoztalak benneteket Egyiptomból? Amiért a
pusztában égi mannával etettelek benneteket, a
tengert megnyitottam elôttetek?… Mit számít
nekem, hogy templomot állítottatok nekem,
áldozatot mutattok be, és azt beszélitek, ez az
Úr temploma. Csak akkor követtek engem, ha
a tetteitek lesznek igazak.
Azt is mondta az Úr, hogy mindezért szörnyû
büntetés következik… Majd kipusztít, döghalált
tozva fogják elborítani az utcákat és tereket, a
madarak és vadak fogják felfalni, és nem marad
senki, aki elriassza ôket… Asszonyaitokat és
földjeiteket idegen embereknek adja. Legyetek
eszeteknél, térjetek meg hozzá!”
A közemberek, papok, fôhivatanokok közö-
nyösen hallgatták Jeremiás szavait. De betelje-
sedtek Jeremiás próféciái. Elôbb szörnyû szá-
razság jött. Az emberek könyörögni kezdtek az
Úrhoz vízért és élelemért, de hiába.
Híre jött, hogy Nabukodonozor babiloni
hadai közelednek. Jeremiás azt mondta az embe-
reknek, nem érdemes ellenállni, Isten haragját
úgysem lehet elkerülni. Nabukodonozor körül-
zárta a várost, és egy évig éheztette. Végül bevet-
te, lerombolta a templomot, a királyt meg-
vakíttatta, elhurcolta, a lakókat pedig fogságba
vitte magával Babilonba.
Kevéssel ezután történt, hogy szintén az Úr
sugallatára Jeremiás levelet írt a Babilonban ra-
boskodóknak. A levélben ez állt: „Az Úr azt
mondta nekem, hogy közöljem: telepedjetek le,
mindenki abban a babiloniai városban, ahova
került, vegyetek magatok mellé feleségeket és
szaporodjatok. Ne csüggedjetek. Ezt mondta az
Isten, a Seregek Ura: »Ha eltelik hetven év, érte-
tek megyek, és elhozlak benneteket Babilonból.
Szeretve szeretlek benneteket, és ezért kiterjesz-
tem rátok irgalmamat. Énekeljetek és ujjongja-
tok, mert megszabadultok. Országotok újra fel-
épül, és sohasem fog többé elpusztulni, mert új
szövetséget kötök veletek. Ennek pedig minden
szavát a szívetekbe helyezem, és nem fogtok
eltérni tôlem. A legboldogabb nép lesztek a föl-
dön.«” A Babilonban raboskodók meg-
vigasztalódtak Jeremiás szavaitól.

A történet alapján állapítsd meg, mit jelent a próféta fogalma? Hogyan lesz valaki próféta?
Milyen magatartást várt el Jeremiás az emberektôl? Miben különbözhetett az emberek
s

istenfogalma, istentisztelete attól, amit Jeremiás elvárt tôlük?

Miként hathattak ezek a tanítások a sorsüldözött, szétszórt zsidó közösségekre?

Készítsetek párbeszédet, amelyben Jeremiás híve és tanításaiban kételkedô zsidó vitatkozik

s

a babiloni fogság idején arról, hogy mi okozta sorsukat, és hogy mi fog történni a jövôben!
88 s AZ ÓKORI KELET

AZ ÓTESTAMENTUM A HÉTKÖZNAPJAINKBAN
Az Ótestamentum kultúránknak ma is meghatározó része. Jól mutatja ezt, hogy nyelvünk tele van
ótestamentumi szóképekkel, kifejezésekkel, szólásokkal. Magunk sem gondolunk rá, hogy szó szerint vagy
elferdített formában az Ótestamentumot idézzük, mikor az alábbiakat mondjuk:
oldalbordám (értsd: feleségem), tiltott gyümölcs, álnok kígyó, paradicsomi állapotok, ígéret földje,
tejjel-mézzel folyó Kánaán, eladni egy tál lencséért, hét szûk esztendô, benjámin (értsd: legfiata-
labb), Mózes-kosár, égbekiáltó bûn (1Móz 4.10), Káin-bélyeget visel a homlokán (1Móz 4.15.),
matuzsálemi kor (1Móz 5.27), békegalamb (1Móz 8.11), vaksággal vert meg a sors (1Móz 11.19),
megkeményítette a szívét (2Móz 7-11), bábeli zûrzavar (2Móz 9), közel a húsos fazékhoz (2Móz
16.3), mennyei manna (2Móz 16.15), még a kôsziklából is vizet fakaszt (2Móz 17.5-6.), bûnbak
(3Móz 16.5-10), rettenetes Molok (3Móz 18.22 vagy 20.2), szálka a szemében (4Móz 33.55),
makacs mint a Bálám szamara (4Móz 22.21-33), nyomtató lónak ne kösd be a száját (4Móz
25.4), kimondja rá az áment (4Móz 27.15-26), nem csak kenyérrel él az ember (5Móz 8.13),
sötétben tapogatózni (5Móz 28.29), úgy vigyáz rá, mint a szeme világára (5Móz 32.10), egy
emberként (Josué 20.1), siserehad (Bírák 4.2-3), kiönti a szívét (1Sámuel 1.15), halál fia vagy
(1Sámuel 26.16), fejvesztve menekül (1Krónikák 12.19), eddig és ne tovább (Jób 38.11), vesébe lát
(Zsoltárok 7.10), kétélû fegyver (Zsoltárok 149.6), túl magas nekem (Példabeszédek 24.7 –
Káldi fordítás), aki másnak vermet ás, maga esik bele (Példabeszédek 26.27), hiúságok hiúsága
(Prédikátor 1.2.), semmi sem új a nap alatt (Prédikátor 1.9.), mindennek megvan a maga ideje
(Prédikátor 3.1), botránykô (Ézsaiás 8.14), süket füleknek beszélni (Ézsaiás 42.20), szerecsen-
mosdatás (Jeremiás 13.23), jeremiáda (Jeremiás siralmai), szelet vet, vihart arat (Hóseás 8.7),
harag napja (Sofoniás 1.5), eget-földet megmozgatni (Aggeus 2.6).

s MÓZESI KÔTÁBLÁK
Van- e ezek között olyan, A Tízparancsolatot
amit nem hallottál, vagy tartalmazó kôtáblák képe
nem tudod a jelentését? látható a zsinagógákban
Nézz utána ezeknek a korunkban is. Ilyen
megjelölt bibliai helyeken! formájú táblán ábrázolták
Írjátok le egy indulatos a francia forradalom idején
tanár „prédikációját” (ez is az Emberi és Polgári Jogok
bibliai!), amit rendetlenkedô Nyilatkozatát (1789).
diákjainak tart! A kôtáblák, a Tízparancso-
Fogalmazzatok bele minél lat az örökérvényû alap-
több ótestamentumi törvények szimbóluma.
fordulatot!
SILOI SÁTOR
A sátor belsô helyisége a Szentek Szentje, ahol a frigyládát ôrizték,
benne a kôtáblákkal. Ide csak a fôpap léphetett be évente egyszer.
A külsô helyiségben állt egy oltár a tömjénégetéshez.
Mellette a színarany hétágú gyertyatartó, a menóra, és egy
asztal, amire az áldozati kenyeret helyezték. A sátor udvarán
oltár állt az áldozatok számára. Az állatok Istennek szánt részét
elégették, így füstjükkel jutottak az égbe, a maradék részt a papok
illetve áldozók ették meg. Létezett illatáldozat is: ilyenkor az erôs illatot
kibocsátó, tömjén nevû növényt égették el.
IZRAEL s 89

SALAMON TEMPLOMA (REKONSTRUKCIÓ)

A templom követte a sátor szerkezetét, itt is
megtaláljuk a Szentek Szentjét, melyet nagy
kapu választ el az elôhelyiségtôl. A frigyláda két
szárnyas kerub között állt. A templomba csak a
papok léphettek be, itt mutatták be az áldozatot.

SIRATÓFAL
A hagyomány szerint a jeruzsálemi siratófal
vagy panaszfal Salamon templomának egyik
megmaradt oldalfala. Ma is fontos zsidó
zarándok- és imahely. Ima közben a fejükre
borítják az ún. táleszt (gyapjúkendô), bal
karjukat egy szíjjal csavarják körbe, melyhez két
bôrtok tartozik, bennük Tóra (Mózes öt
könyve) idézetekkel. Az egyik bôrtok a szív
magasságában a karra, a másik a fejre kerül. Ez
fejezi ki, hogy a hívô „megszívleli” a Tóra
tanításait.
ZSINAGÓGA
A templom lerombolását követôen egy-egy település zsidói
az ún. zsinagógában (görögül: gyülekezet, gyülekezeti hely)
gyûltek össze. A zsinagóga közepén a Tóra-szekrény állt
a Tóra-tekerccsel. Minden szombaton egy részt olvastak el
közösen a Tórából, imát mondtak, jótékonysági felajánlásokat
tettek. Itt mûködtek az iskolák is. Ez a templom nem a papoké
és az áldozaté, hanem a gyülekezet közös istentiszteletéé.

JOM KIPPUR
A legnagyobb zsidó vallási ünnep az engesztelés
napja, a Jom Kippur. Szeptember-október
folyamán ülik. Ilyenkor az Isten bocsánatát
kérik az elôzô év bûnei miatt. Régen egy kecske-
bakot vezettek elô, a fôpap a bak fejére tette
a kezét, és a fejére olvasta a nép összes bûnét,
ami így a bakra szállt. Ezután a bakot kivezették
a pusztába, vagyis ilyen módon eltávolították a
bûnöket a közösségbôl. Ez az ún. bûnbak rítus.
Hasonlóakat más kultúrákból is ismerünk.
90 s AZ ÓKORI KELET

DÁVID KIRÁLY SÍRJA

JERUZSÁLEMBEN, DÁVID-CSILLAG
A zsidó nép és vallás ôsi szimbóluma
a Dávid-csillag, elsô ábrázolása a
Kr. e. 7. századból való. A hagyomány
szerint Dávid katonái viseltek ilyen
alakú pajzsot. A feltételezések szerint a
két háromszög az ég és a föld, a férfi
és a nô egységét és harmóniáját fejezi ki.

MENÓRA A TITUS-DIADALÍVEN
ÉS MA AZ IZRAELI PARLAMENT,
A KNESSZET ELÔTT

s
Idézd fel a mezopotámiai újévi ünnepet!
Milyen, a bûnbak rítushoz hasonló szokással találkoztál ott?
Gyûjts olyan képeket az európai festészetbôl, melyek ótestamentumi
témát dolgoznak fel! Keresd ki a hozzá tartozó történetet a Bibliából!
Hasonlítsd össze a jeruzsálemi templomot és szertartást az
egyiptomi templommal és szertartással! Mi a közös, mi az eltérô?
Mi az új a zsinagógákban folytatott istentiszteletekben?

ÖSSZEGZÉS
KEZDETI SOKISTENHIT
A zsidó vallás alapvetô újdonsága az egyistenhit.
Mai feltételezések szerint a zsidók kezdetben
maguk is több istent tiszteltek, melyek között
volt azonban egy fôisten. A Bibliában két néven
szerepel az Úr, ezért arra gondoltak, lehet, hogy a
keletrôl bevándorolt csoportok fôistenét hívták
Elóhimnak, míg a délrôl érkezettekét Jahvénak
(vagy Jehovának), és ezt a két istent csak a hon-
foglalás után azonosították egymással. Ám az is
lehet, hogy ez valóban kezdettôl ugyanaz az isten-
ség volt, csak két néven. Az azonban nagyon
valószínû, hogy mellette alárendelt istenek soka-
ságát feltételezték. (A többistenhit nyoma a Bib-
liában is megvan: például Azazél, a sivatag szelle-
me olyan emberfeletti erô, melynek akarata füg-
getlen az egyetlen Istenétôl.)
SZÖVETSÉG ÉS TÍZPARANCSOLAT
Jahve olyan haragvó természetistenség volt erede-
tileg, mely viharban, füstben, földrengésben
nyilatkozott meg. Számára feltehetôen már a ván-
dorlások során szent sátort állítottak fel. Nem tud-
juk biztosan, hogy Mózes valóban élt-e, de általá-
ban elfogadott, hogy igen, és az ô nevéhez kap-
csolható a zsidó vallás alapjainak lerakása. Mózes
azt tanította, hogy Jahve szövetséget kötött a zsi-
dókkal. E szövetség lényege, hogy a zsidóknak be
kell tartaniuk bizonyos parancsokat (Tízparan-
csolat), melyek közül a legfontosabb, hogy csak
Jahvét tisztelik – az általa megszabott módón –, a
többi istent pedig nem. A parancsok között ezen
kívül erkölcsi szabályok is voltak (pl. ölés, lopás,
szerelmi kicsapongás, irigység és hamis tanúzás
tilalma, szülôk tisztelete). Cserébe Jahve védelmet
igért a zsidóknak.
A zsidó törzsek addig csak laza kapcsolatot tar-
tottak egymással, gyakoriak lehettek a belharcok
is. Ez a hit alakíthatta ki bennük azt összetartozás
és az egymásra utaltság tudatát. Ezzel hozzájárult
ahhoz, hogy nem olvadtak be a civilizált
népekbe, mint más nomádok.
IZRAEL
A TEMPLOM ÉS A FRIGYLÁDA
A szövetség tíz parancsolatát tartalmazó kôtáblá-
kat szent tárgyként tisztelték, és egy szent ládá-
ban, az ún. frigyládában ôrizték, illetve vitték
magukkal vándorlásaik során. A letelepedés után
a frigyládát ôrzô szent sátor Siloban volt, ez volt
a zsidó törzsek vallási központja akkor, amikor
politikai központ vagy fôváros még nem létezett.
Az államalapítás után Dávid és Salamon megépít-
tette Jeruzsálemben a frigyláda védelmére az elsô
kôtemplomot. Ez lett az új vallási központ.
A zsidók azonban a földmûveléssel együtt átvet-
ték a helyi kánaáni ôslakosok kultuszait is, abban
a hiszemben, hogy ôk ugyanazon istent tisztelik.
A kánaániak sok istent tiszteltek, különösen a Baál
nevû, bika alakú termékenységistent, aki minden
évben újraszületik, akárcsak a természet. A kétféle
kultusz egymás mellett, részben összefonódva élt.
Maga Salamon is emelt oltárokat más istenségek-
nek, ahogy felesége sem Jahve híve volt. A jeru-
zsálemi templom is mutat kánaáni hatásokat.
FELLÉPNEK A PRÓFÉTÁK
Mikor nehézségek támadtak – elôbb Salamon
országának kettészakadása, majd az asszír és babi-
loni támadás –, a helyzet megváltozott. Az újabb
próféták egyre határozottabban léptek fel a kána-
áni istenek és kultuszok átvétele ellen. (A prófé-
ták Jehova követeinek tartották magukat, akiken
keresztül maga az Isten közli utasításait az embe-
rekkel.) Az elsô és legjelentôsebb közülük Illés
próféta, aki a hagyomány szerint csodák segítsé-
gével bizonyította be az északi Izrael állam népé-
nek, hogy Jehova tiszteletét kell követni. A király-
lyal (Aháb) és föníciai feleségével (Jezabel) szem-
ben is fellépett, akik maguk is a kánaáni isteneket
tisztelték. Részben Illés hatására, de már az ô
halála után Izraelben megölték Ahábot és kiirtot-
ták Baál híveit. Ez azonban gyengítette annak
lehetôségét, hogy Izrael összefogjon más vallású
kis országokkal az asszírok ellen, részben talán
ezért is esett áldozatul azok hódításának.
Júdeában is hasonló nézeteket hirdettek a pró-
féták, és itt is merészen szembeszálltak az uralko-
dókkal. Elôbb az asszírok megjelenésekor Ézsaiás
(vagy Izaiás), késôbb az újbabiloni hódítás idején
Jeremiás. Mindketten azt állították, hogy az ide-
gen támadás nem Jahve gyengeségét mutatja.
Ellenkezôleg: valójában Jahve büntetése a törvé-
s 91
nyektôl való eltévelyedés miatt. Két nagy bûnt
róttak fel társaiknak: az egyik az idegen istenek
tisztelete, a másik pedig az, hogy még aki tiszteli
is Jahvét, valójában az sem az ô elvei szerint él.
Megelégszik az áldozatok gépies bemutatásával,
szertartásokkal, és közben csak a saját javára gon-
dol, nem segít a szegényeken és elesetteken. Ez
ellentétes volt a régi törzsi korszak erkölcsi elvei-
vel, de a próféták szerint az Isten által parancsolt
életmóddal is.
A próféták felfogása szerint Jahve még mindig
nem az egyetlen isten, de erôsebb, hatalmasabb a
többi nép istenénél. Megjósolták, hogy haragja
nem tart örökké, majd elküld egy embert Dávid
leszármazottai közül, az ún. messiást (megváltót),
aki megszabadítja a zsidókat az idegen elnyomás
alól és újra létrehozza Dávid államát.
Minél sanyarúbb lett a zsidók sorsa, annál in-
kább rászorultak, hogy higgyenek a próféták taní-
tásainak. Így minél jelentéktelenebb lett a zsidók
hatalma és befolyása a térségben, annál nagyobb
jelentôségûnek gondolták Jahvét.
KIALAKUL AZ EGYISTENHIT
A babiloni fogság idején erôsödött meg az a gon-
dolat, hogy Jahve nem a zsidók egyetlen istene,
hanem az egész világon egyedüli isten: a más
népek által tisztelt istenek nem is léteznek. Jahve
teremtette és kormányozza a világot. Akaratát
más isteni lény, ember vagy sorstörvény nem
korlátozhatja, mindenható. A rosszat azért alkot-
ja, mert ezzel is az embereken kíván javítani. Bár
vannak emberi vonásai (például szeretetet és
áldozatot vár el, indulatos), mégis távolabb áll az
emberitôl, mint a sokistenhit istenei. Lényegében
tökéletes. Ábrázolni, ember formájú képet vagy
szob rot készíteni róla tilos. Ugyanakkor az
egyistenhitben is megôrizték a hívek a Jahve és a
zsidók közötti sajátos kapcsolat gondolatát: azt
állították ugyanis, hogy a zsidóság Isten kiválasz-
tott népe, melyet most bûnei miatt büntet ugyan,
de késôbb a világ uralmával és boldog jövôvel
jutalmaz. Ebben a vallásban – ellentétben az
egyiptomival és a kereszténnyel – az isteni bünte-
tés és jutalmazás ezen a földön és nem a túlvilá-
gon következik be. (Határozott túlvilág-elképze-
lésük a babiloni fogság idején még nem volt. A
zsidó vallás további fejlôdésérôl késôbb lesz szó.)
Mindezek mellett talán a legfontosabb sajátossá-
92
ga a zsidó egyistenhitnek, hogy szigorú erkölcsi
elôírásokat is tartalmaz, melyek summázata a
Tízparancsolat.
Ezzel hosszú fejlôdés eredményeként kialakult
az egyistenhit.
AZ ÓTESTAMENTUM
A Babilonból való hazatérés után felmerült a gon-
dolat, hogy az isteni tanításokat egyetlen szent
könyvbe gyûjtsék össze, melyben minden kérdés-
sel kapcsolatban elolvasható az egyetlen helyes
tanítás. Ez új elgondolás volt, ilyen szent könyve
a többistenhit vallásainak nem volt.
A különféle, a zsidók ôsatyáiról és a honfogla-
lásról szóló mítoszokat, szóban terjedô története-
ket, az ezekrôl szóló írott kódexek anyagait illetve
a próféták hatását mutató korábbi állami és vallá-
si törvényeket a Mózesnek tulajdonított Törvény
vagy Tanítás könyvekbe gyûjtötték össze, és az
egyistenhit elvei szerint igazították át. (Héberül
Tóra, a keresztények mint Mózes öt könyvét tisz-
telik.) Krónikák és szóban fennmaradt történetek
alapján emellé illesztették a zsidók történetét a
bírák korától a babiloni fogságig elbeszélô anyagot
(pl. Bírák könyve, Sámuel két könyve, Királyok
két könyve, Krónika két könyve stb.). Korábbi
feljegyzések alapján írták le a próféták tanításait is
(pl. Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel könyve).
Késôbb (Kr. e. 3-2. században) a szent könyvet
olyan írásokkal egészítették ki, melyek már a zsi
dó vallás további változásait mutatták (pl. a Sátán
szerepének megnövekedése, a végítélet gondolata,
holtak feltámadása stb.) és amelyekrôl majd a
kereszténység kapcsán lesz szó (Zsoltárok, Példa-
beszédek, Dániel könyve stb.). A könyvek közé
szépirodalmi alkotás, szerelmi líra is került (pl.
Énekek éneke).
A szent könyvbe fel nem vett mûveket elpusz-
tították. Amik viszont bekerültek, azokat isteni
s AZ ÓKORI KELET
kinyilatkoztatásnak, minden betûjében igaznak
és kétségbevonhatatlannak tekintették. Mégpedig
nemcsak a zsidók, hanem késôbb a keresztények
is, akik Ószövetség néven teljes egészében beil-
lesztették a saját szent könyvükbe, a Bibliába.
ÚJFÉLE VALLÁSGYAKORLAT
A zsidó vallás újféle vallásgyakorlatot is hozott.
A templom lerombolása után nem jött létre tar-
tósan olyan szentély, amely a papok áldozatai-
nak lett volna fenntartva. Az újféle templomok-
ban, az ún. zsinagógákban a papok (rabbik)
csak irá nyították a szertartást, de annak fôsze-
replôjévé a hívek gyülekezete vált. Az áldozás
háttérbe szorult, a vallásgyakorlat lényegévé a
Tóra olvasása (egy év alatt olvasták közösen
végig), a hívek közös imája, adományok felaján-
lása lett. A közösségi istentisztelet erôsítette a
résztvevôkben azt az érzést, hogy összetartoz-
nak, bármilyen vallási környezetben élnek is.
Jeruzsálem ezzel együtt továbbra is szent város
maradt, a salamoni templom romjainak tartott
siratófal a legfontosabb zsidó zarándok- és ima-
hely a mai napig.
A zsidók minden hetedik napon kizárólag az
Isten tiszteletével foglalkoztak. (Ez volt a sabbat,
innen a mi szombat szavunk. Ezt a heti beosztást
késôbb a keresztények is átvették, de az Úr napját
a következô napra, a mi vasárnapunkra tették át.)
A Mózesnek tulajdonított – de késôbbi – tör-
vények számos étkezési elôírást is tartalmaztak.
Ezek feltehetôen évszázadok tapasztalatai alapján
kialakult tilalmak voltak: tilos például a disznó-
hús vagy az állati vér fogyasztása. (Hasonló tilal-
makat a térség más népeinél is találunk, feltehe-
tôen azért, mert gyakoriak lehettek a fertôzések
ilyen ételektôl.) A zsidó vallás fontos szimbóluma
a Dávid- csillag (hatágú csillag) és a menóra, a
hétágú gyertyatartó.
 t

AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

TH Dimini Trója
„HELLÁSZNAK
ES
SZÁ
LIA
NEVEZETT FÖLD”
KIS-ÁZSIA
A MÜKÉNÉI KORBAN
EUB
Gia OIA Kolophón
BOI
Delphoi ÓTI Théba
A Marathón
Szamosz
ATTIKA
Athén

PE Mükéné Milétosz
LO
P ON Argosz
Tirünsz
NÉ Kósz
SZ
Pülosz
OS
Z Ialüszosz
Vafio RHODOSZ
Filakopi

jelentõs várépítmény
krétai palota
mükénéi település Kis-Ázsiában
kupolasír KRÉTA Knósszosz
Phaisztosz

A most Hellásznak nevezett földet nyilvánvaló-

an nem régtôl fogva lakja állandóan megtele-
pedett nép, hanem vándorlások színhelye volt
korábban, és minden csoport könnyedén ott-
hagyta foglalását, valahányszor csak erôsebb
nyomás nehezedett rá. Mert még nem volt ke-
reskedelmi érintkezés, és az emberek sem a szá-
razföldön, sem a tengeren nem közlekedhettek
biztonságosan egymással; a használatba vett
földet ki-ki csak annyira mûvelte, hogy meg
tudjon belôle élni, fölösleges vagyona nem volt,
fákat nem ültetett, mert – fôleg megerôsített
helyek hiányában – bizonytalan volt, hogy
mikor jön valaki és veszi el mindenét... A régi-
ek gyengeségét kellôképpen megvilágítja az a
meggondolás is, hogy a trójai háború elôtt
Hellász semmiféle közös vállalkozásra nem egye-
sült. Én azt hiszem, hogy ez az összefoglaló
neve sem volt meg, sôt hogy Hellén –
Deukalión fia – elôtt ez a megjelölés egyáltalán
nem is létezett, és az egyes törzsek... magukról
THESSZÁLIA
nevezték el az illetô területet.
(THUKÜDIDÉSZ, Makedónia és Thesszália nagy, termékeny
KR. E. 5. SZÁZADI GÖRÖG TÖRTÉNETÍRÓ) síkságai kiválóan alkalmasak állattartásra és
gabonatermelésre.
94 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

HEGYEK, VÖLGYEK, TENGER ÉS PARTVIDÉK

Hellász, azaz az ókori görög föld középsô
területeit hegyek tagolják, s ezek kis völgyeket
vesznek körül. E völgyekben és hegyoldalakon
inkább a gyümölcs, olajbogyó és szôlô terem
meg, s kevés a gabona. Jól megél a kecske, a juh,
de a szarvasmarha is. A csipkézett partvidéken
könnyû a hajókkal kikötni, s maga a tenger is
sok kincset ígér, többek között finom húsú
állatokat étkekül és jól használható anyagokat,
mint a szivacs vagy a bíborcsigából nyert festék.
s
Hogyan függtek össze a természeti adottságok,
a gazdasági élet, a társadalom és az istenvilág
jellegzetességei az ókori keleti civilizációkban?
Milyen kultúrákkal ismerkedtünk meg eddig
a Földközi-tenger partvidékén?

A képek és a Történelmi atlasz térképeinek segítségével készítsetek tablót (kiállítást)

a Hellásznak nevezett terület földrajzi és gazdasági sajátosságairól!
s

Thuküdidész leírásából ítélve milyen fokon élhettek kezdetben az itt megtelepedô népek?
Vajon Hellász népei mit tanulhattak, mit vehettek át a közelükben lévô ókori civilizációktól?
A leírásból mi derül ki a történetíró koráról?

A Mediterráneum régi kultúrái s

Kr. e. 2600- 1450: krétai (minószi) kultúra

Kr. e. 2000-1600: iónok és akhájok betelepülése Görögország területére
Kr. e. 1600- 1150: mükénéi kultúra
Kr. e. 1200- 1000: dór vándorlás
Kr. e. 11- 8. század: „sötét évszázadok”

KRÉTA
KRÉTAI HAJÓ
A tengerjáró hajónak egy árboca volt, amelyre
négyszögletes vitorlát lehetett felhúzni, de rögzített
evezôkkel is rendelkezett. A hajók általában kis
méretûek voltak, hogy könnyen partra húzhatóak
legyenek. Krétán azonban elôfordultak 30 méteres
vagy még hosszabb, 15 pár evezôs hajók is.
A MEDITERRÁNEUM RÉGI KULTÚRÁI s 95

Írj össze minél több kérdést az alábbi történettel kapcsolatban!

s

THÉSZEUSZ TÖRTÉNETE álló, athéni származású ezermester, Daidalosz

Thészeusz isteni apja Poszeidón volt, halandó
apja Aigeusz, Athén királya, anyja pedig troizé-
ni királyleány. Thészeusz anyai nagyatyja házá-
nál nevelkedett; Aigeusz egy súlyos szikla alá
rejtette kardját és saruját, s meghagyta, hogy
csak akkor küldjék el hozzá Athénbe a fiút, ha
már a maga erejébôl képes lesz a sziklát elgör-
díteni, hogy apai örökségét magához vegye.
Mikor tizenhat éves lett Thészeusz, anyja a szik-
lához vezette, az ifjú könnyed mozdulattal
emelte ki alóla a kardot és a sarut... és elindult
ôsei hazájába...
Még nagyatyja házában élt Thészeusz, ami-
kor Aigeusz király fényes versenyjátékot rende-
zett, s ezen részt vett a krétai Minósz király fia,
és mindenkit legyôzött. Féltékenyen nézték az
idegen gyôzelmét az athéniek. Aigeusz király
ekkor a marathóni bika ellen küldte a krétai
királyfit, és a bika halálra taposta. Minósz király
méltó haraggal indított hadjáratot fia gyilkosai
ellen, és az istenek is megbüntették Athént a
vendégjog durva megsértéséért. Járványt és szá-
razságot bocsátottak rá, még a folyók is kiapad-
tak. Apollón isten kijelentette, hogy az istenség
haragja csak akkor szûnik meg, és az athéniek
csak akkor szabadulnak a csapásoktól, ha kien-
gesztelik Minószt.
A krétai király kegyetlen sarcot követelt. A
békekötés fejében arra kötelezte Athént, hogy
kilenc évenként hét ifjat és hét leányt küldje-
nek Krétába. Ezekre borzalmas sors várt. A
krétai királyné leányának szörnyszülött, félig
bika alakú fia, a »Minósz-bika«, Minotaurosz
falja fel ôket zegzugos barlangjában, a labü-
rinthoszban, amelyet a Minósz szolgálatában
épített.
Már harmadszor került sor a rettenetes adó
ra. Minósz maga jött el Athénbe, hogy kiválo-
gassa az athéni fiatalság színe-javából a hét ifjat
és a hét szüzet. Az ifjaknak fegyvertelenül kel-
lett hajóra szállniuk. Ezúttal Thészeusz királyfi
is közöttük volt, s ô bízott benne, hogy Pallasz
Athéné segítségével legyôzi az emberevô ször-
nyeteget, megmenti társai életét, és megszaba-
dítja hazáját a gyásztól és a gyalázattól...
A könnyû hajó és a szelíd szelek elvitték Thé-
szeuszt Minósz büszke székvárosába. Meglátta
az athéni hôst a krétai királyleány, a szép Ariad-
né. El sem mozdította vágyódó szemeit az ifjú-
ról, amíg lelkét át nem járta a szerelem. Mennyi
aggodalom töltötte el bágyadó szívét, hogyan
sápadt el, mikor Thészeusz jelentkezett a ki-
rálynál, hogy megbirkózzék a szörnyeteggel,
vagy a halált, vagy a dicsôséget várva!
Titkon megegyezett Ariadné az idegennel, és
egy gombolyag fonalat adott neki. Mert a
labürinthoszban az is eltévedt volna, akit eset-
leg megkímél a szörnyeteg. De Thészeusz Ari-
adné fonalát gombolyította, s mikor Pallasz
Athéné segítségével megölte a Minótauroszt, a
fonál mentén szépen megtalálta a kijáratot is a
labürinthoszból. Akkor aztán megmentett tár-
saival hazahajózott Athénbe és vitte magával a
krétai királyleányt, kinek megígérte, hogy segít-
ségéért feleségül fogja venni. Ariadnénak nem
is lett volna maradása Krétában, ha Minósz
megtudja, hogy saját leánya segítette az idege-
neket...
(DIODÓROSZ SZIKÜLOSZ,
KR. E. 1. SZÁZADI SZICÍLIAI GÖRÖG TÖRTÉNETÍRÓ)

s
Mit olvastál ki a szövegbôl Krétával és Athénnal kapcsolatosan?
Milyen kapcsolat fûzi össze ôket, s hogyan változik mindez?
s

Mennyiben finomíthatja és pontosíthatja a Krétáról alkotott képet a két további forrásrészlet?

96 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

Minósz volt az elsô, amennyire ezt hallomás-
ból tudjuk, aki hajóhaddal rendelkezett: a mos-
tani Hellén- tenger legnagyobb részét uralma
alá hajtotta, hatalma kiterjedt a Kyklas- szige-
tekre is, és a legtöbbre ô küldött elsônek tele-
peseket... A kalózoktól is, amint ez természe-
tes is, igye ke zett a tengert megtisztítani,
amenynyire csak hatalma engedte, hogy így az
adók minél biztonságosabban befolyjanak
[kincstárába].
(THUKÜDIDÉSZ)
Az istenek nemzedékei után sok emberöltôvel
– úgy mondják – Krétában nem kevés hérosz
[hôs] született, akik közül a legkiemelkedôbb
Minósz... ô uralkodott a szigeten, és több
várost alapított rajta... Törvényeket is hozott a
krétaiak számára, amelyekrôl az állította, hogy
atyjától, Zeusztól kapta... Nagy tengeri hatal-
mat is szerzett, s így a szigetek nagy részét is
meghódította, és a görögök közt elsôként lett e
tenger ura.
(DIODÓROSZ SZIKÜLOSZ)

A KNÓSSZOSZI PALOTA REKONSTRUKCIÓJA – KÍVÜL ÉS BELÜL

Ilyen lehetett valaha... Az angol Sir Arthur Evans 1900-ban vásárolta meg azt a mai krétai fôváros,
Iraklion közelében elterülô dombot, mely alatt Minósz király palotáját sejtették. Néhány év alatt fel
is tárult a palota, melynek bizonyos részeit rekonstruálták. Az épületek faváz-szerkezetûek voltak,
külsô falaik terméskôbôl épültek, amiket agyaggal tapasztottak össze. Néhány épület többszintes
volt, az emeleteket cédrusfa oszlopok tartották. A belsô falakat vályogtéglából építették. A falakat
freskókkal díszítették. Ezek egy része a természet
szépségeit és a hétköznapokat mutatja be,
míg a többi vallási tárgyú. A palotában agyag-
csövekkel oldották meg a víz- és csatorna-
hálózatot. Az épületek egy központi udvart
ölelnek körül, amely a vallási ünnepek szín-
helyéül szolgálhatott. Az épületek egy-egy
oldalon 150 méter hosszan nyúlnak el.

EDÉNYEK
Az ásatások során közel félezer, másfél méter
magas cserépedény került elô. A nyugati szárny
és az alagsori helyiségek raktárak lehettek, ahol
ezekben az edényekben, amphorákban az
adóként beküldött bort, olajat tárolták.
Egyes becslések szerint 80 ezer liter olaj állhatott
itt az „államkincstárban”, s ennyi olajat 32 ezer
olajfa termésébôl lehetett kisajtolni.
A MEDITERRÁNEUM RÉGI KULTÚRÁI s 97

A PHAISZTOSZI KORONG ÉS A LINEÁRIS A ÍRÁS

A phaisztoszi terrakotta korong (Kr. e. 1600 körül) mindkét oldalán a széltôl a közepe felé
csigavonalban haladó szöveget tartalmaz. Az ismétlôdô jeleket nyomdabetûhöz hasonló bélyegzôvel
nyomták a felületre. Ez a korong a krétai írás elsô, képírásos fejlôdési fokát mutatja. Jelentését máig
nem sikerült megfejteni. Krétán többezer szótagírásos agyagtábla is elôkerült, melyek az írás
fejlôdésének két fokozatát mutatják. A korábbit külsô formája miatt lineáris A írásnak, a késôbbit
lineáris B írásnak nevezték el a kutatók. A lineáris A írást máig nem sikerült megfejteni.

BIKAUGRÁS FALUSI HÁZ ALAPRAJZA

A bikakultusz fontos szerepet játszhatott a krétaiak életében, a Talán ilyen házakban lakhattak
freskók, szobrok is ôrzik ennek a nyomát. A freskón a kultikus az egyszerû emberek.
mutatványt jelenítette meg a festô. 1: fedetlen udvar
2 és 4: a nôk lakóhelye
s 3: lakószoba
A képek és a történetek segítségével igyekezz elképzelni 5: raktár
a krétaiak életét! Hogyan lakhattak, gondolkozhattak, 6-7: ismeretlen célú
dolgozhattak? Milyen szerepet tölthetett be a királyi palota? helyiségek
8: fedetlen udvar
98 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

A KRÉTAI CIVILIZÁCIÓ HATÁSA

ÉS PUSZTULÁSA
THÉRA SZIGETE
Az ókori görög legenda szerint „Herkules
oszlopain” (a Gibraltáron) túl volt egy sziget,
Atlantisz, melynek lakói gazdagságban éltek.
Egyszer azonban bûnbe estek, ezért földrengés
és özönvíz pusztította el ôket. (Atlantisz nevét
ma az Atlanti-óceán ôrzi.) Atlantisz legendáját
talán a Théra szigetét leromboló vulkánkitörés
ihlette. A théraiak a krétaiakhoz hasonlóan
fényûzô életet élhettek, errôl tanúskodnak a Théra
freskók, melyeket a régészek Akrotíri kiásásakor
fedeztek fel. Kr. e. 1450 körül a vulkanikus
szigetet akkora vulkánkitöréstôl kísért föld- Kréta

rengés rázta meg, hogy egy része a tenger alá

süllyedt. Hatása, a szökôár és hamuesô a
minósziakat sem kímélte. Kréta termôföldjeit és
városait legalább 10 cm vastagon beborította a rendkívül sok mérgezô anyagot tartalmazó
vulkáni hamu, súlyos károkat okozva a földmûvelésben. A képen látszik, hogy Théra szigete
ma valójában egy vulkán kráterének pereme. A térkép a vulkánkitörés hatókörét mutatja.

s alakíthatták ki a lineáris A-ból
Emlékezz vissza, milyen is volt a viszony
Kréta és Athén között? Minek tulajdonítható,
hogy az erôviszonyok megváltoztak?
A LINEÁRIS B ÍRÁS
Az akhájok által is használt görög
írásnak, a lineáris B írásnak a Kr. e.
1400-as évektôl egyre több
emléke került elô Kréta szigetén.
Ezt az írást a szárazföldrôl érkezôk
saját nyelvük lejegyzésére.
Az írást 1952-ben Michael Ventris
fejtette meg.

AZ AKHÁJOK
A TRÓJAI HÁBORÚ

TRÓJA: A VÁROS REKONSTRUKCIÓS

KÉPE, AZ ERÔD
Kis-Ázsia északnyugati részén (ma
Törökország) állt egy Trója (Ilion)
nevû erôd. A feltárások során kilenc
települési réteget találtak a régészek.
A hetedik rétegbôl arra lehet
következtetni, hogy a várost Kr. e.
1200 körül támadás érhette. A házak romjai között meglepôen sok tárolóedényt találtak, így arra
következtettek, hogy háború miatt a lakosok nagy mennyiségû élelmiszert halmozhattak fel. Lehet,
hogy ez volt a trójai háború, melyet Homérosz az Iliászban megénekelt?
A MEDITERRÁNEUM RÉGI KULTÚRÁI s 99
Az alábbi szövegek alapján próbáld meg kitalálni, hogy kik lehettek az akhájok?
Hol éltek és miért háborúztak? (Segítségül vedd elô a térképet!)
Milyen értékeik lehettek a történet alapján?
s
HAGYOMÁNY...
A görög mitológiai hagyomány egyik epikus
része a trójai mondakör. Szerteágazó és sokszínû
témáját a két eposzon kívül – Iliász és Odüsz-
szeia – drámák, dalok is feldolgozták már a
régi idôkben.
A trójai mondakör elbeszélése szerint Heléné,
a spártai király, Meneláosz felesége a legszebb
földi asszony volt. Az ô szerelmét ígérte Aphro-
dité Párisznak, a trójai királyfinak, mivel ôt
választotta a legszebb istennônek. Párisz Helé-
nét Trójába szöktette, s Meneláosznak, hogy
férfi voltát bizonyítsa s hogy hatalmát megtart-
hassa hazájában, vissza kellett szereznie az elra-
bolt asszonyt. Segítségül hívta fivérét, a hatalmas
mükénéi királyt, Agamemnónt, sereget és flot-
tát gyûjtöttek és elindultak Trója ellen.
A két fivér hadaihoz számos más törzs is csat-
lakozott. Tíz éven át ostromolták a várost, de
nem sikerült döntésre vinni a harcot. Mígnem
Odüsszeusz egy cselt eszelt ki: színleg elvonul-
tak az ostromlók, s egy óriási, fából ácsolt lovat
hagytak hátra. Az éj leple alatt a trójaiak váro-
sukba vontatták ezt a különös tárgyat. Azt gon-
dolták ugyanis, hogy a különös ló nem lehet
más, mint az akhájok fogadalmi ajándéka
Athénének a szerencsés hazatérésért. A falóban
azonban harcosok rejtôztek, akik titokban
kinyitották a város kapuit, így Agamemnón
serege elôtt nyitva állt a város. Trója egyetlen
éjszaka alatt romhalmazzá változott s a táma-
dók a gazdag hadizsákmányt és a rabnôket
hajóikra rakták és hazaindultak.
TÖRTÉNETÍRÁS...
Ami Agamemnónt illeti, szerintem ô volt akko-
riban a leghatalmasabb, és ezért gyûjtött sere-
get... a többieknél nagyobb hajóhaddal rendel-
kezô fejedelem nem annyira szívélyes magatar-
tásával, mint inkább megfélemlítéssel toborozta
össze seregét. Köztudomásúlag ô vonult fel a
legtöbb hajóval... Szárazföldi lakos létére aligha
lehetett volna úr a szigeteken, ha tengeri had-
dal is nem rendelkezett volna… Ha valaki azon
az alapon, hogy Mükéné kicsiny volt, vagy
hogy az akkori városkák közül egyik- másik
most jelentéktelennek látszik, nem akarná el-
hinni, hogy az a hadjárat olyan nagyszabású
lett volna, mint amilyennek a költôk elmond-
ták, és amilyennek a hagyomány tartja, akkor
az illetô nem pontos megfigyelésre vezetô nyo-
mon indulna el.
(THUKÜDIDÉSZ)
RÉGÉSZET...
TRÓJA FELTÁRÁSA
[1871.] Szeptember 27-én végre elutazhattam a
Dardanellákhoz, mégpedig feleségem, Sophia
Schliemann társaságában, aki mint athéni szü-
letésû görög asszony és Homérosz ôszinte cso-
dálója a legnagyobb örömmel vett részt nagy
tervem megvalósításában, melyet közel fél
évszázaddal ezelôtt határoztam el gyermeki
együgyûségemben édesapámmal... [A vállalko-
zást sok viszontagság után siker koronázta, az
amatôr régész elôtt feltárultak Trója külön-
bözô korú rétegei. Talált egy templomot, meg-
annyi nagy házat, mely kétségkívül mind a tûz
martaléka lett, »ôsi házfalak labirintusát«, egy
raktárt hatalmas élelmiszertároló korsókkal,
beleütközött egy erôdítmény falaiba, majd egy
széles, kikövezett utcára bukkant, melynek
végén egy hatalmas kapu alapzatát ismerte fel.
Ugyan ki kételkedhetne benne, hogy ez az út
egykor Priamosz király palotájához vezetett?
Már-már befejezték az ásatási munkákat, ami-
kor Schliemann figyelmét egy furcsa tárgy kel-
tette fel.] A kaputól nem messze észak felé egy
igen sajátos formájú réztárgyba ütköztem, mely
annál is inkább magára vonta a figyelmemet,
mert mintha arany csillogását láttam volna
mögötte. Ám a réztárgyon egy kôkemény, öt
láb vastag réteg feküdt, vöröses és barna üszkös
omladék, afölött pedig megint csak az erôdít-
mény öt láb vastag és húsz láb magas fala emel-
kedett... Miközben embereim falatoztak, én a
100 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

kincset jókora késsel kiszabadítottam a kör- méter. Hatalmas, úgyszólván megmunkálatlan

nyezô kôkemény rétegbôl, nem csekély erôlte- kôtömbökbôl épültek, melyeket mindenfajta
tés árán és életem kockáztatásával... kötô anyag nélkül tornyoztak egymásra...
Feltételezhetôen egy fedett folyosó vezetett az
MÜKÉNÉ FELTÁRÁSA egész fal körül, mely valószínûleg egy
Találtam vagy kétszáz rendkívül nagy, pompás kémlelônyílások kal át- meg áttört falból állt, a
vésetû aranygombot, egy gazdagon díszített, nyílásokat fareteszek zárták el... Kelet felé két
hatalmas arany kardszíjat, amelyet elôször hatalmas osz lopból kiképzett elôcsarnok
övnek néztem, kilenc ezüstedényt – egyik-má- fogadta a belépôt, nyugat felé egy másik
sik aranyozott –, tíz nagy bronzedényt. Az itt terem, mely tökéletesen azonos az elôbbivel...
talált csontok különlegesen nagy méretûek, Az Akropoliszon talált díszítô dombormûvek
akárha óriások csontjai volnának, és a fogak bizonyítják, milyen pompás volt a palota
sem mindennapiak. Közvetlenül mellettük külsô képe. A rengeteg faszén, leégett tégla és
egy rakás bronzlándzsa és - kard feküdt. Az kô bizonyítja, hogy hajdan az egész palota leé-
egyik kard markolata teljes egészében arany- gett... Szemügyre véve Tirünsz vázlatát,
ból volt. Se szeri se száma a kisebb aranytár- önkéntelenül is felmerül bennünk a kérdés,
gyaknak, amelyek a fejedelmi halott gazdagon voltaképpen hol lakhatott a nép, mely nek
hímzett ruháját borították... Ez az a sír, ame- királyai a citadellában éltek? Az Akropolisz
lyet az ókori hagyomány Agamemnónnak, körül és minden irányban ásott aknák, melyek-
valamint Kaszszandrának, Eurümedónnak és ben ugyanazokat az agyagedényeket találtuk,
társaiknak tulajdonított... mint az Akropoliszban, továbbá rengeteg elégett
téglatöredékek, nem hagynak kétséget afelôl,
TIRÜNSZ FELTÁRÁSA hogy a város a vár köré épült...
A falak átlagos vastagsága 7,70 méter, sôt a fel (RÉSZLETEK HEINRICH SCHLIEMANN:
sô Akropoliszban [fellegvár] helyenként 15 ÉLETEM, KALANDJAIM C. KÖNYVÉBÔL)

A TRÓJAI FALÓ
A trójai faló ábrázolása egy Kr. e. 7. században készült vázán.

AKHÁJ BRONZ VÉRTEZET

Ilyen páncélt viselhettek az Iliász akháj hôsei.
A MEDITERRÁNEUM RÉGI KULTÚRÁI s 101

MÜKÉNÉ: OROSZLÁNOS KAPU

Az óriási kövekbôl összerakott falakat
az ókorban sokan a küklopszok
(az Odüsszeiából ismert egyszemû
óriások) munkájának vélték.

ATREUSZ KINCSESHÁZA ARANYMASZK

Az Atreusz kincses- A mükénéi fellegvár sírkörzetében
házaként számon 19 csontvázra talált Schliemann.
tartott épület tulajdon- Velük együtt nagy mennyiségû
képpen egy kupolasír. ékszert, tôrt, temetkezési tárgyat ásott
Belsejét valaha fém- ki. Ezek egyike ez az aranymaszk.
lapok fedhették. Királyi A halott arcát takaró maszk nemes
temetkezôhely lehetett. vonásaiban Agamemnónt vélte
A halott „lakását”, a sírt felfedezni. A sírok azonban régebbi
ugyanolyan jól embereket rejtettek, akik a Kr. e. 16.
védhetôvé tették, mint században éltek, jóval a trójai háború
az élôkét. elôtt.

A képek leírásával és egyéb feltárások megismerésével

s
írjatok jelentéseket feltárásokról folyóiratok, tudományos
konferenciák számára!

s
A különbözô szövegrészletek (hagyomány, történetíró, régész)
és képek alapján szerinted hogyan élhettek az akhájok?
Kik építhették az óriási váraikat? Kik vettek részt háborúikban?
Mibôl szerezték gazdagságukat királyaik?
Mit gondolsz, mennyire lehet tartós egy ilyen típusú királyság?
Hogyan egyeztethetô össze a mítoszok elbeszélése és a valóság?
102 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

A DÓR VÁNDORLÁS
A TENGERI NÉPEK
Lémnosz
VÁNDORLÁSA ÉS
Leszbosz AIOLOK
A NAGYOBB GÖRÖG
THESSZÁLIA
NÉPCSOPORTOK
Korküra TELEPÜLÉSI HELYEI
EUBOIA Khiosz
PHÓKISZ
AITÓLIA
Leukasz BOIÓTIA
Androsz IÓNOK Milyen irányból
Ikaria
AKHAIA
ATTIKA
érkeztek a különbözô
Kephallénia
ÉLISZ ARGOLISZ Naxosz
népcsoportok a
Zakünthosz ARKADIA
Parosz Kósz
DÓROK
Földközi-tenger
Rhodosz térségébe?

s
LAKÓNIA
ión terület
MESSZÉNÉ
Mélosz
Théra Hol telepedtek meg?
aiól terület

az észak-nyugati görögök területe

Küthéra Karpathosz Milyen hatással
dór terület
lehetett ez a nép-
arkadiai terület
Kréta mozgás a mükénéi
királyságokra?

A mükénéi típusú királyságok felbomlása utáni idôszakot sötét évszázadoknak hívja

s

a történettudomány. Vajon miért szolgált rá ez az idôszak erre az elnevezésre?

Hellász ugyanis még a trójai események után is vel Ilion elfoglalása után költöztek a jelenleg
megmaradt a folytonos vándorlás és áttelepülés Boiótiának nevezett területre, miután Arnéból a
állapotában, úgyhogy a kellô nyugalom hiánya thessáliaiak távozásra kényszerítették ôket... és
miatt nem gyarapodhatott. A görögöknek a dórok is a nyolcvanadik évben így foglalták el
Ilionból nagysokára való visszatérése is sok a Peloponnészoszt... Csak nagy nehezen, hosszú
zavargást okozott, és a legtöbb városban villon- idô múlva nyugodott meg Hellász annyira, hogy
gások következtek, amelyek folytán [az ottho- zavargásoktól és vándorlásoktól nem háborgat-
nukból] számkivetettek [újabb] városokat ala- va telepescsoportokat bocsáthatott ki.
pítottak. Például a mostani boiótok hatvan év (THUKÜDIDÉSZ)

ÖSSZEGZÉS

Az egyiptomi partoktól északra, a Földközi-ten- ?

ger nagyobb szigetein és a szárazföldi részeken Kréta szigetén kialakult minószi kultúra legfé-
nincsenek nagy folyók, öntözött szántóföldek. nyesebb idôszaka a Kr. e. 1750-1450 közötti idô-
Sziklás a föld, vékony termôtalaj takarja. A kedve- szakra tehetô. Eredetérôl igen keveset tudunk. A
zôtlenebbnek tûnô földrajzi adottságok ellenére feltételezések szerint, melyet az itt elôkerült tárgyi és
Kr. e. 6000 körül e vidéken is megtelepednek em- írásos anyag némileg bi zonyít, az egyiptomi
berek, akik búzatermeléssel, szarvasmarha-, juh- kultúrával mutat szorosabb kapcsolatot. A gazda-
és kecsketenyésztéssel foglalkoztak. E termények sági, társadalmi és kulturális élet központjai itt is a
mellett a terület két további növényben bôvelke- paloták lehettek. Kb. tíz ilyen központ lehetett,
dett – s ez az olajfa és a szôlô. száz várossal. (Közülük a legismertebb Knósszosz.)
A MEDITERRÁNEUM RÉGI KULTÚRÁI s 103
A palotákat nem egészítették ki erôdítésekkel,
viszont nagy tereik, díszítettségük, raktáraik gaz-
dagságról árulkodnak. A sziget földrajzi adottságai
azonban teljesen eltérnek az egyiptomitól. Itt a
gazdagság forrását nem a földmûvelés, hanem az
erôs flotta, s így a tengerek feletti uralom bizto-
síthatta. A flotta árnyékában kedvezô lehetôség
nyílt a kereskedelemre, más területek adóztatásá-
ra, sôt a kalózkodásra is. Thészeusz mítosza a Mi-
nósz kényszerítette athéni adóról talán annak az
idônek az emlékét ôrizte meg, amikor a görög
szárazföld egyes részei Kréta uralma alatt álltak.
A krétai kultúráról a mítoszokon túl sokat elá-
rulnak az írásos és régészeti források. Sokat adtak a
pontos és jól vezetett adminisztrációra, szívesen
töltötték az idôt vallási ünnepekkel, játékokkal,
felvonulásokkal. A kultusz központjában a bika
állt. Oly tiszteletnek örvendett, hogy az épületek
díszítésére is stilizált bikaszarvakat emeltek. A krétai
bikakultusznak megvolt a mitológiai magyarázata.
A monda szerint Zeusz megszerette Europé föníciai
királylányt és fehér bika képében férkôzött a
közelébe. Mikor a lány a szelíd bika hátára ült, az
elragadta és meg sem állt vele Kréta szigetéig. A
monda szerint ebbôl a nászból születtek Kréta
királyai.
? tenger egész vidékét megrázta. A dórokon kívül
Az Égei-tenger világába Kr. e. 1900 körül a Balkán-
félsziget északi része felôl érkezô akhájokra nagy
hatást gyakorolt a Kréta szigetén virágzó civilizáció.
Ahogyan ma minket, úgy az akhájokat is álmélko-
dásra késztette a krétaiak gazdagsága. (Akhájoknak
nevezték a görög törzsek egy részét, késôbb azonban
az egész népre kiterjedt ez az elnevezés.) A föld-
mûveléssel és állattartással fog lal kozó, törz-
si-nemzetségi kötelékben élô akhájok tôlük tanulták
meg a kézmûvességet. Részben ennek is köszönhetô
Kréta vezetô szerepének meggyengülése. Igaz, már a
Théra szigeti vulkánkitörés nehéz helyzetbe hozta a
krétaiakat Kr. e. 1450 körül, de egy nemzedékkel
ezután a görög szárazföld felôl érkezô hódítók jelentek
meg a szigeten. A palotákat a knósszoszi kivételével
elpusztították. Hogy ezek a hódítók az akhájok vol-
tak, azt itt fennmaradt írásuk is bizonyítja.
s
Találj ki alcímeket az egyes részekhez!
Kimaradt-e valami az összefoglalásból, amit még fontosnak tartanál?
?
Az akháj mûveltség fénykorát a Kr. e. 1400-1300-as
években élte. Ezt a korszakot az egyik legismertebb és
feltehetôleg leggazdagabb királyság szék helyérôl,
Mükénérôl mükénéi civilizációnak nevezik. Az ásatások
nyomán hatalmas várak és paloták, gazdagságról
tanúskodó sírleletek kerültek elô. A mítoszok pedig
háborúk sorát, hôsök, királyok neveit ôrizték meg. Az
emlékek alapján arra következtethetünk, hogy az akháj
törzsek elsôsorban a katonáskodással voltak elfoglalva,
háborúikból sok kincscsel tértek haza. Effajta rabló-
hadjárat volt a trójai is.
?
A mükénei monarchiák gazdasági ereje már a Kr. e.
13. század második felétôl hanyatlani kezdett.
Megszûntek az addigi építkezések és csökkent a
lakosság száma is. A kegyelemdöfést az északról és
keletrôl kiinduló támadások adták meg az akháj-gö-
rög civilizációnak. Az egyik hullám északról érte a
mükénei monarchiát, ez az, amit a görög hagyo-
mány dór vándorlás néven tart nyilván. E nagy-
arányú vándorlás során kerültek a Peloponnészoszra
és Krétára a magukat Héraklésztôl származtató
dórok. Mindezek a támadások csak részei annak a
hatalmas népmozgásnak, amely a 13. század folya-
mán a Földközi-tenger keleti medencéjét és az Égei-
más görög törzsek is hely változtatásra kényszerül-
tek. Az akhájok pl. a szigeteken telepedtek le. Az új
jövevények katonai fölényét a vasfegyverekkel
küzdô lovas harcosok biztosították a harci szekerek
és bronz fegyverek ellenében. Ezek eredményeként
1100 körül vala mennyi mükénéi monarchia
összeomlott. Ami ezután következik, azt a mai
történelemtudomány sötét évszázadok néven tartja
számon. Az elnevezésben kifejezésre jut egyrészt,
hogy ezen idôszakról, a Kr. e. 11-8. század közötti
kb. háromszáz évrôl a mükénéi korszakhoz képest
roppant szegényesek a forrásaink. Tehát sötét évszá-
zadok azért, mert keveset tudunk róluk. A második
ok erre az elnevezésre a gazdaság hanyatlása. A fejlô-
désnek tehát attól függôen, hogy a vándorlás meny-
nyire érintette az adott területet, szinte a nulláról
kellett megindulni.
104 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

A városállamok s

Kr. e. 8. század: népességnövekedés, a poliszok kialakulása

Kr. e. 8- 6. század: archaikus kor, a görög gyarmatosítás
Kr. e. 7. század: Lükurgosz Spártában
Kr. e. 621: Drakón törvényei Athénben
Kr. e. 594: Szolón reformjai
Kr. e. 560- 510: Peiszisztratosz majd fiai türannisza
Kr. e. 508: Kleiszthenész reformjai

K
T Á
Á K É
SZ
KÍTÁK
T G
L
OK Tanaisz
Ú R
E
K

G
LI
IL

Masszilia Nikaia
ET

LÍ
R
R

S EK Kherszonészosz
U

KORZIKA ZK Tomoi Theodoszia

Emporion OK
Alalia IT Á L I A I A Epidamnosz Odésszossz e-tenger
Kümé Neapolisz K Fe k e t
Apollónia Büzantion
Poszeidónia
Hémeroszkopeion K SZARDÍNIA Tarentum
RO Szüb
BALEÁ Lipara arisz Korküra Szésztosz
Mainaké Khalkisz Trapezusz
d k ö z i - SZICÍLIA Leszbosz PHRÜGIA
F ö l Lokroi Lokrisz Eretria
Phókaia LÜDIA
Megara
Karthágó Megara-Hübala Akhaia Korinthosz H
Szürakuszai
Milétosz AMP ÜLIA
KARIA P Szidé
Théra
MÁLTA Rhodosz L A
KI IKI
t KRÉTA
görög gyarmat e n g e Aradosz
anyaváros Taukheira Apollónia r CIPRUS Büblosz
görög és hellenizált kultúrterület Bérütosz
Küréné Szidón
föníciai gyarmatosítás Türosz
Naukratisz
EG
YIPTOM

A JELENTÔSEBB POLISZOK ÉS A GÖRÖG GYARMATVÁROSOK

s
A térkép alapján, szerinted mekkorák lehettek a városállamok?
Hogyan kerülhettek a görögök Hellászon kívülre és vajon miért?

A POLISZOK GAZDASÁGA

Emlékezz vissza: hogyan és mibôl éltek a krétai és mükénei civilizációk

s

valamint a sötét évszázadok emberei!

A következô források alapján próbáld meg bemutatni a gazdasági élet változásait!

s

Mik az új vonások, hogyan lehet meggazdagodni?

Mindez mutat- e valamiféle összefüggést a földrajzi helyzettel?
A VÁROSÁLLAMOK s 105

HOMÉROSZ
Homérosz, a legendás hírû költô, aki a görög irodalom
megteremtôjeként a Kr. e. 8. sz. körül a szájhagyományban
élô hôsi énekek felhasználásával a homéroszi eposzokat
megalkotta. Személyérôl – a mûveiben megtestesülô költôi
egyéniségen kívül – már az ókorban sem tudtak semmi
bizonyosat. Annál több egymásnak ellentmondó legenda
alakult ki életérôl.
Sok görög polisz versengett a Homérosz szülôhelye címért.
A költô sorsát általában tragikusnak, ôt magát végtelenül
bölcs, szegény és vak embernek képzelték el. A modern
tudomány egy idôben még létezését is kétségbe vonta.
A ma uralkodó felfogás szerint valóságos személy volt, akinek
zsenialitása nélkül aligha jöhetett volna létre az Iliász
(az Odüsszeia esetleg más költô mûve).

A GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS mivel városuk a földszoroson épült, már régtôl

Amint Hellász tehetôsebbé lett, és még inkább
a vagyonszerzésre adta magát, mint azelôtt, a
jövedelmek szaporodtával a legtöbb városban
zsarnoki kormányzat honosodott meg, míg
korábban apáról fiúra szálló és bizonyos tiszte-
letajándékokkal járó királyságok voltak. Hajó-
hadak felszereléséhez is ekkor fogott hozzá a
görögség, és még nagyobb buzgalommal for-
dult a tenger felé. A hagyomány szerint a
korinthosziak voltak az elsôk, akik a hajózásban
jelenleg használatos módszereket leginkább
megközelítették, és háromsorevezôsoros hajók
is Korinthoszban épültek legelôször a görög
városok közül... A korinthosziak ugyanis,
fogva élénk kereskedelmi tevékenységet bonyo-
lítottak le, ti. a görögök hajdanában inkább a
szárazföldön, semmint a tengeren közlekedtek,
és így azok, akik a Peloponnészoszon belül,
illetôleg kívül éltek, az ô földjükön keresztül
érintkeztek egymással. Ezért a korinthosziak
anyagilag tehetôsek voltak... És miután a görö-
gök egyre inkább megbarátkoztak a tengerrel, a
korinthosziak megfelelô hajóhad birtokában
megtisztogatták a vizeket a kalózoktól és mint
mindkétfajta [ti. szárazföldi és tengeri] kereske-
delem lebonyolítói, gazdag jövedelmeikkel
hatalmassá tették városukat.
(THUKÜDIDÉSZ)

A GÖRÖG innen kapják... Ugyancsak jó olajtermô terület a

GYARMATOSÍTÁS PÉLDÁJA
ITÁLIÁBAN
Ezek mögött a partok mögött terül el az egész
Kampania, a leggazdagabb síkság mindegyik
között. Körülötte termékeny dombvidék és a
samnisok és oscusok hegyei emelkednek... A
vidék termékenységét jól mutatja, hogy itt
terem a legjobb gabona, tudniillik olyan búza,
amelybôl még a dara is jobb, mint máshol a
kenyérliszt. Azt is beszélik, hogy egyes síkságo-
kat évente kétszer is bevetnek árpával, harmad-
szor takarmánnyal, s negyedszerre még
zöldséget is ültetnek. A legerôsebb bort is
síksággal szomszédos vidék is...
Ezek után következik Kümé, a chalkisiak és
küméiek [görög városok] legrégibb gyarmata.
Ez ugyanis a legkorábbi az összes szicíliai és itá-
liai görög városok között. A vállalkozás veze-
tôi... úgy egyeztek meg egymással, hogy az
egyik résztvevô félé legyen a gyarmat megala-
pításának, a másiké pedig elnevezésének joga.
Ezért most Kümé a neve a városnak, de a chal-
kisiak számítanak alapítóinak. [Kümé alapítása
a hagyomány szerint a Kr. e. 8. század közepén
történt.]
(SZTRABÓN KR. E. 1. SZÁZADI
GÖRÖG FÖLDRAJZTUDÓS)
106 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

EGYIPTOMBAN berek rabolják a síkságot. Az pedig megér-

Mikor [az egyiptomiak félreállított királya]
elküldött... az egyiptomiak legigazmondóbb jós-
helyére, azt a jóslatot kapta, hogy a bosszú
akkor következik be, amikor a tenger felôl
érc em be rek tûnnek majd fel. És ôt nagy
hitetlenség szállta meg, hogy ércemberek fog-
nak érkezni segítôiül. Nem sok idô elteltével
azonban iónok és károk, akik zsákmányszerzés-
re hajóztak, arra kényszerültek, hogy kiköss-
enek Egyiptomban; mikor pedig ércfegyver-
zetükben partra száll tak, egy egyiptomi a
mocsarak közé menve hírül vitte – mivel
elôbb még nem látott ércfegyverzetbe öltözött
embereket –, hogy a tengerrôl érkezett ércem-
tette, hogy a jóslat beteljesedett; barátságot
kötött az iónokkal és károkkal, és nagy
ígéretekkel rávette ôket, hogy csatlakozzanak
hozzá. Amint megnyerte ôket, a vele tartó egyip-
tomiakkal és a zsoldosokkal együtt leverte a
kiskirályokat...
Az iónoknak és károknak, akik vele együtt har-
coltak, földet adott, hogy ott lakjanak, szemben
egymással a Nílus két partján. Késôbb azonban
Amaszisz király elvitte ôket innen és Memphis-
ben telepítette le, testôrséget alakítva belôlük
az egyiptomiakkal szemben...
(HÉRODOTOSZ
KR. E. 5. SZÁZADI GÖRÖG TÖRTÉNETÍRÓ)

A VÁROSÁLLAMOK IRÁNYÍTÁSA – KÉT VÁROS PÉLDÁJA:

SPÁRTA ÉS ATHÉN
SPÁRTA ÉS ATHÉN KITERJEDÉSE, LAKOSSÁGA ÉS A LAKOSSÁG ÖSSZETÉTELE

Terület Lakosság
teljes jogúak korlátozott jogúak jogfosztottak
(Spártában körüllakók,
Athénben beköltözôk)

Spárta 8 400 km2 8–9 ezer család 24–27 ezer család 56–81 ezer család
Athén 2 600 km2 43 ezer család 9 ezer család 110 ezer fô

s
Milyen problémákat okozhat a lakosság számarányainak jog szerinti megoszlása? Emlékezz
vissza: milyen múltja van a Peloponnészoszi- félsziget ill. Athén környéke betelepülésének?

Az alábbiakban két híres törvényhozó munkájába tekinthettek be. Keressétek meg azokat
a problémákat, amelyek mindkét város esetében fennálltak és a sajátosakat is! Hogyan
akarták ezeket megoldani itt és ott? Vajon mibôl adódnak a különbségek (ha találtok ilyet)?
A források után három ábrát találsz az athéni és a spártai alkotmányról.
Próbáld meg értelmezni ezeket!
s

SPÁRTA LÜKURGOSZ
A Lükurgosz személyére és életére vonatkozó adatok ellent-
mondásosak. Az ókori történetírók Kr. e. 1100 és 600 közé tették mûködését.
A régészeti bizonyítékok szerint viszont semmiképpen sem élhetett a Kr. e. 7.
évszázad elôtt. De voltak, akik még létezését is megkérdôjelezték. A spártai
törvényhozó tevékenységét általában a Kr. e. 7. századra teszi az ókortudomány.
A képen Lükurgosz portréja Kr. e. 100 körüli spártai bronzpénzen.
A VÁROSÁLLAMOK
LÜKURGOSZ, A TÖRVÉNYHOZÓ
Lükurgosz törvényhozói munkásságának elsô
és legfontosabb intézkedése a geruszia [vének
tanácsa] felállítása volt... Azzal, hogy a túlkapá-
sokra hajló királyi hatalommal szemben egyen-
jogúságot kapott, s valamennyi tagjának egyen-
lô értékû szavazata volt, az állam biztonságának
és a kormányzat mértékletességének legfôbb
biztosítékává lett. A tanács huszonnyolc tagja
mindig a királyok oldalára állt, amikor ellen-
súlyozni kellett a népuralom túlkapásait, más-
részt mindig kellô mértékben megszilárdította
a népuralmat, hogy semmiféle zsarnokság ne
tudjon erôre kapni.
Lükurgosz második és legforradalmibb politi-
kai reformja a földosztás volt. Igen sokan voltak
teljesen vagyontalanok, akik az államra szorul-
tak, közben pedig minden vagyon kevesek
kezébe került. Rábírta tehát polgártársait, hogy
minden megmûvelhetô földet nyilvánítsanak
köztulajdonnak, és osszák fel újra oly módon,
hogy az egymás közötti teljes egyenlôség és
közösség alapján éljenek.
Elôször is minden arany- és ezüstpénzt ki-
vont a forgalomból és elrendelte, hogy fizetési
eszközül csak vasat szabad használni. A vaspénzt
Görögország más részein nem lehetett forga-
lomba hozni, mert semmi értéke nem volt, sôt
gúny tárgya lett. Sem idegenbôl hozott árut,
sem dísztárgyakat nem lehetett érte vásárolni...
Hogy még sikeresebben harcoljon a fényûzés
ellen, és megszüntesse a gazdagság utáni vágya-
kozást, harmadik és legcsodálatraméltóbb intéz-
kedésével bevezette a közös étkezést. Spárta
lakosainak össze kellett gyülekezniük, hogy
együttesen fogyasszák el az elôre megállapított
étrend szerinti ételeket. Nemcsak jellemüket,
hanem testüket is tönkretenné, ha kiszolgáltat-
nák magukat mohó vágyaiknak...
Igen nagy figyelmet fordított a nôk dolgaira.
A leányok testét versenyfutással, birkózással
edzette, hogy a jövendô magzat erôs, edzett
szervezetben foganjon és növekedjen, s a nôk
könnyen viseljék el a gyerekszüléssel járó fáj-
dalmakat. Leszoktatta ôket az elpuhult és elké-
nyeztetett életrôl, és állandó szokássá tette,
hogy ifjak és leányok ruhátlanul vegyenek részt
a körmenetekben...
s 107
Amikor az ifjú házasodni akart, erôszakkal
ragadta el választottját, aki nem kiskorú vagy
éretlen leány volt, hanem teljes virágjában levô
fiatal nô... A vôlegény karjába véve vitte a
nászágyba, ahol csak rövid idôt töltött vele,
majd csendben távozott, s mint szokta, együtt
aludt ifjú társaival. Életmódja nem változott;
napjait társaival töltötte, éjszakánként velük
aludt, s csak lopva és óvatosan látogatta meg
fiatal feleségét... Az ilyen házasélet nemcsak
önmegtartóztatásra és mérsékletre nevelte a
házastársakat, hanem frissen megôrizte testük
alkotó erejét is.
Az újszülött csecsemôvel apja nem rendelke-
zett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé
nevû helyre, ahol a törzsek vénei összegyüle-
keztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha utasí-
tották az apát, hogy nevelje fel, egyben kijelöl-
tek neki egyet a kilencezer spártai parcellából.
De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a
Taigetosz Apothetai nevû szakadékba...
Írni- olvasni csak annyit tanultak, amennyi
éppen szükséges volt. Neveltetésük legfôbb célja
az volt, hogy feljebbvalóiknak fegyelmezetten
engedelmeskedjenek, jól viseljék a testi fájdal-
makat, és harcban gyôzzenek.... Mindazt, amit a
fiúk összehordtak, lopással szerezték; bemásztak
a kertekbe, mások pedig ügyesen és óvatosan
beosontak a közös étkezdékbe. De ha bárme-
lyiküket rajtakapták mint ügyetlen és vigyázat-
lan tolvajt, keményen megkorbácsolták... Idô-
rôl idôre a legértelmesebbnek látszó ifjakat szét-
küldték a falvakba. Napközben szétszéledtek és
rejtekhelyeken húzták meg magukat, de éjsza-
ka kimentek az utakra és megöltek minden he-
lótát [jogfosztottak], aki kezük ügyébe került.
Lükurgosz az élet szükségszerû megnyilatko-
zásait az erények buzgó gyakorlásával és az
erkölcstelenség elítélésével kötötte össze. Ezért
tiltotta meg a spártaiaknak, hogy kedvtelésbôl
más országokba utazzanak. Nem akarta, hogy
idegen erkölcsökkel ismerkedjenek meg, hogy
fegyelmezetlen életmódhoz szokjanak, és hogy
az otthonitól eltérô politikai nézeteket hozza-
nak haza...
(PLUTARKHOSZ KR. U. 1-2. SZÁZADI GÖRÖG TÖR-
TÉNETÍRÓ PÁRHUZAMOS ÉLTRAJZOK
CÍMÛ MÛVE ALAPJÁN)
108 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

ATHÉN
SZOLÓN
Szolón törvényhozó, államférfi és költô kb. Kr. e. 640-560 között élt
Athénban. Szerény anyagi helyzetû, de elôkelô családból származott.
Az utókor a hét görög bölcs közé sorolta. A képen Szolón portréja
egy római kori, Kr. u. 3. századi, Baalbekben talált mozaikon.
A kép feirata: „Az athéni Szolón. Semmit túlságosan.”

SZOLÓN, A TÖRVÉNYHOZÓ csot [görögül: bulé] is szervezett a négy kerü-

A legvilágosabb fejû athéniek látták, hogy Szo-
lón az egyetlen, aki mentes maradt a bûnöktôl.
Ôt kérték tehát meg, hogy álljon a közügyek
élére, és szüntesse meg a viszályokat. [Kr. e. 594-
ben] ôt választották meg arkhónnak [a három
kormányzó egyikének], döntôbírónak és tör-
vényhozónak...
Elsô politikai intézkedésével törvénybe fog-
lalta, hogy a fennálló adósságokat eltörlik, s
hogy a jövôben személyre, mint zálogra nem
szabad kölcsönt adni. Azok közül a polgárok
közül, akiket adósságuk miatt rabszolgának
adtak el, egyeseket idegenbôl is hazahozott.
Szolón az összes vezetô tisztséget, ahogy addig
is volt, a jómódúaknak kívánta fenntartani. Az
államügyek egyéb intézését azonban, amelyben a
nép addig nem vett részt, közössé tette.
Bevezette a polgárok vagyonbecslését. Az
elsô csoportba sorolta azokat, akiknek szilárd
termékeikbôl [gabona] és cseppfolyósból [olaj
és bor] összesen 500 mérôjük terem. Ezeket
ötszázmérôsöknek nevezte. Másodiknak azokat
jelölte ki, akik lovat tudnak tartani, vagy 300
mérôt termelnek. Ezeket lovasoknak nevezték.
Ökörfogatosoknak nevezték a harmadik vagyo-
ni csoporthoz tartozókat, akik a kétféle termék-
bôl 200 mérôt termeltek. Valamennyi többi pol-
gárt napszámosoknak [görögül: thész] nevezte
el, és semmilyen tisztséget nem bízott rájuk,
csupán a népgyûlés és az ítélkezés útján vehet-
tek részt az államügyekben. Ez eleinte csekély-
ségnek látszott, késôbb mégis nagy jelentôsé-
gûnek bizonyult, mert mintegy a törvények
uraivá tette ôket.
Felállította a volt évenkénti arkhónokból ala-
kult tanácsot az Árész-dombon [görögül: Are-
ioszpagosz], amelynek arkhóni méltóságánál
fogva ô maga is tagja volt. Egy további taná-
letbôl [görögül: phülé] oly módon, hogy mind-
egyik 100-100 tagot választott. Ezek feladata az
volt, hogy a népgyûlést megelôzôen tanácskoz-
zanak, és elôzetes javaslatuk nélkül semmit se
engedjenek a népgyûlés elé terjeszteni.
Legkülönösebb törvénye az volt, amely pol-
gárjoguktól megfosztja a pártviszályok idején
egyik félhez sem csatlakozó polgárokat. Ezzel
azt akarta elérni, hogy senki se legyen a köz-
ügyek iránt érzéketlen és közömbös, hanem
mindenki csatlakozzék azokhoz, akik a jobbat
és az igazabbat keresik.
Szolón észrevette, hogy a város megtelik min-
denfelôl odaözönlô idegenekkek. Azt is tudta,
hogy Attika földje jórészt terméketlen és érték-
telen, a tengeri kereskedelembôl pedig nem jut
áru az országba, csak ha más árut adnak cseré-
be. Ezért a polgárokat a kézmûvesség felé irá-
nyította, és törvényt hozott, hogy a fiúnak nem
kell apját öregkorában eltartania, ha nem taní-
totta iparra.
Szolón törvényhozására jellemzô az a rendel-
kezése, melyet a közös étkezésekrôl hozott...
Nem engedte meg, hogy ugyanaz a személy túl
gyakran vegyen részt a közös étkezéseken, más-
részt büntetést szabott ki azokra, akik elmu-
lasztották a megjelenést. Az elôbbit kapzsi-
ságnak, az utóbbit a közösség megvetésének te-
kintette...
A menyasszony nem vihetett mást magával
a házasságba mást, csak három rend ruhát és
kisebb értékû háztartási holmit. Rendelkezésé-
vel azt akarta elérni, hogy a házasság ne váljék
vagyonszerzô intézménynyé, s a férjet és felesé-
get csak a szeretet, a kölcsönös gyengédség és a
gyermekek létrehozása tartsa össze.
(PLUTARKHOSZ
PÁRHUZAMOS ÉLTRAJZOK CÍMÛ MÛVE ALAPJÁN)
A VÁROSÁLLAMOK s 109

5 ephorosz Areioszpagosz 400-ak tanácsa esküdtszék

(bulé) (hélaia)
vének tanácsa
kettôs királyság geruszia 9 arkhón
28 fô
kincstárnokok

választja

választja
phülénként 100 fô
vezeti

vétó
Népgyûlés

vagyoni osztályok
I. 500 mérôsök
népgyûlés (apella)
hadsereg spártaiak II. 300–500 mérô
fegyveres szolgálatra III. 200–300 mérô
kötelezve háborúban
körüllakók
perioikoszok IV. 200 mérôig

1 2 3 4
phülék

Metoikoszok SZOLÓN
állami tulajdonban lévô rabszolgák
helóták REFORMJAINAK
Rabszolgák
HATÁSA

A SPÁRTAI ALKOTMÁNY A SZOLÓNI ALKOTMÁNY

A ZSARNOKÖLÔK
Prütaneia
Areioszpagosz
36 naponként 50 fô Kr. e. 560-ban Athénben
Peiszisztratosz szerezte meg
9 arkhón 500-ak tanácsa bíróságok az egyeduralmat
(bulé) (türannisz). Nem törölte el
phülénként 50 fô
Szolón törvényeit és
politikájával a városi
10 sztratégosz Népgyûlés iparos-kereskedô
réteget támogatta.
teljes jogú polgárok

Asztü
(Athén és környéke) Az ipar és a kereskedelem
trittüszök

Meszogeia fejlesztésével, továbbá

(vidék) sikeres külpolitikájával ô
Paralia alapozta meg Athén
(partvidék) leendô nagyhatalmi
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 szerepét. Halála (527) után
10 phülé két fia, Hippiasz és
Metoikoszok Hipparkhosz lett a
türannosz. Kr. e. 514-ben
Rabszolgák
Hipparkhoszt merénylôk ölték meg, 510-ben pedig
Kleiszthenész elûzte Hippiaszt, megdöntve ezzel a
türanniszt. A szabadság vértanúinak tekintett két zsarnok-
AZ ATHÉNI ALKOTMÁNY
ölônek szobrot állítottak Athénben. Plinius, római történet-
KLEISZTHENÉSZ REFORMJAI UTÁN
író írta késôbb: „Tudtommal az athéniak voltak azok, akik
elsô ízben állítottak fel köztéren szobrot a két zsarnok-
ölônek, Harmodiosznak és Arisztogeitónnak, ugyanabban
az évben, amikor Rómából is elkergették a királyokat...”
110
ÖSSZEGZÉS
A POLISZOK KIALAKULÁSA
A polisz görög eredetû kifejezés. Több jelentése is
van. Elôször fellegvár értelemben használták, majd
az elnevezés kiterjedt arra a településre, amely a
fellegvár védelme alatt állt. Így aztán az egész
városállamot, vagyis a város központú államot
értették alatta.
A poliszok létrejöttének gyökerei a sötét évszá-
zadok csendes és eseménytelen homályába vezet-
nek vissza. A gazdasági élet jóformán a mezôgaz-
daságra – gabonatermelés, kertmûvelés, szarvas-
marhatartás – korlátozódott, hiszen a vándorlások
viharai megszüntették a kereskedelmi kapcsola-
tokat. Természetesen a mezôgazdasági termelés-
hez is biztonság kellett, s ezt csak szilárd közössé-
gek tudták megteremteni, mégpedig csak olya-
nok, amelyek ha kellett, fegyveresen is megvédték
területeiket. A védekezés szempontjából nem mel-
lékesek a földrajzi adottságok, hiszen a nehezen
járható hegyek szinte várfalként óvták a völgyek
lakóit.
A régészek a Kr. e. 8. századi sírleletekbôl arra a
következtetésre jutottak, hogy a népesség száma
jelentôsen megnövekedett, s talán ennek tudható
be, hogy városias központokat hoztak létre, azaz
„összetelepültek”. Ezzel megszülettek a város-
államok, a poliszok, vagyis a központot (várost)
és környékét egyesítô politikai alakulatok.
Míg a mükénéi korban hat királyság tartotta
kezében Hellász területét, ekkor 600-700 önálló
államocska osztozott rajta. A legnagyobb Spárta
volt 8600 km2 kiterjedéssel (Magyarország mai
területének csaknem 1/10 része!), Athén az elôke-
lô második 2600 km2-el, míg Korinthosz a har-
madik 900 km2 kiterjedésével. A poliszok több-
ségének területe azonban 200 km2 alatt volt.
Bizonyára sokunkban felvetôdik a kérdés, vajon
hogyan tudtak megmaradni, önmagukat fenn-
tartani és megvédelmezni? A poliszok lakóit vala-
ha a nemzetségi-törzsi szervezet szálai kapcsolták
össze. A késôbbi idôkben azonban már csak egy-
egy eredetmítosz, nagy ünnepség emlékeztetett a
„közös származásra”. Komoly megtartó erôt jelen-
tett viszont az a gazdasági kapcsolat, amely ösz-
szekötötte a várost és vidékét, s ez elegendônek
mutatkozott a szükségletek kielégítésére, egyszó-
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
val önellátóvá tette az államocskákat. S meg kell
említeni egy harmadik tényezôt is: a lakók mint-
egy tulajdonosai voltak a városállamnak, s ezért
felelôsséget éreztek érte.
A poliszok kialakulásának és belsô átalakulásá-
nak ideje a Kr. e. 8-6. század között zajlott le. A
történészek ezt az idôszakot archaikus kornak ne-
vezték el. Errôl a korról az ókori történetírókon
és a régészeti leleteken túl már irodalmi alkotá-
sokból is meríthetünk ismereteket – így Homé-
rosz, Hésziodosz és Aiszoposz mûveibôl sokat
megtudunk a hétköznapokról és az emberi érté-
kekrôl.
A POLISZOK
TÁRSADALMA ÉS GAZDASÁGA
Azt már említettük, hogy a nemzetségi szervezet
és a nemzetségi földbirtok fontos eleme volt és
maradt a társadalomnak. A nemzetségek termé-
szetesen elvben egyenrangúak voltak, de akadtak
közöttük erôsebbek és háttérbe szorítottak. A nem-
zetségeken belül – az erôseken és a gyengéken
belül egyaránt – társadalmi különbségek alakul-
tak ki. A két réteg az arisztokraták (arisztokratois:
legkiválóbbak, „lótenyésztôk” s ezért lovas kato-
nai szolgálatot ellátók) és közrendűek (démosz:
nép, „poroslábúak” s ezért gyalogos katonák).
Laktak a poliszokban nemzetségi szervezeten
kívüliek is – kereskedôk, iparosok, „idegenek” –,
kicsit ugyan lenézve a nemzetséghez tartozóktól.
S lassan a rabszolgák rétege is kialakult a hadifog-
lyokból és nem fizetô adósokból.
A Kr. e. 8. század során az arisztokraták a nem-
zetségi tulajdonnak számító földeket fokozatosan
sajátjuknak kezdték tekinteni, s tehették is,
hiszen a poliszok vezetésében kulcsszerepet töl-
töttek be. Történt mindez akkor, amikor a népes-
ség száma egyébként is növekedésnek indult. A
válságból való kilábalás lehetôségét korlátozta,
hogy honi területfoglalásra kevés lehetôség nyílt,
hiszen a poliszok java ugyanezzel a gonddal küsz-
ködött. Maradt tehát a kivándorlás.
A földre áhítozók és elûzött arisztokraták hajó-
ra szálltak, s elôbb ötletszerûen, majd szer ve-
zetten (saját városuk biztatására és gazdasági elô-
nyökben bízva) partra szálltak a Földközi-tenger
partvidékének különbözô pontjain s várost alapí-
A VÁROSÁLLAMOK
tottak. A legjelentôsebbek közülük: a kisebb poli-
szok között Cholkis, a nagyobbak közül pedig
Korinthosz. Kr. e. 750-500 között városok egész
sorát alapították íly módon. Például: Masszilia
(Marseille), Szürakuszai (Szirakuza), Odesszosz
(Ogyessza), Büzantion (Bizánc). Ezt a folyamatot
görög gyarmatosításnak hívjuk. Fontos a görög
jelzô, amely megkülönbözteti minden késôbbi
gyarmatosítástól, a gyarmatvárosok ugyanis nem
lettek urai a helyben élô ôslakóknak, de aláren-
deltjei sem a kiküldô anyavárosnak. Ez azt jelen-
ti, hogy politikai szempontból önállóak voltak, a
közös szokások, kultuszok azonban az anyaváros-
hoz kötötték ôket. Kétfajta gyarmat létezett, az
agrár és a kereskedelmi gyarmat. A gyarmatosítás
nagy haszonnal járt, mert levezette a túlnépe-
sedést, piacot teremtett a kézmûiparnak, szélesí-
tette a tengeri kereskedelmet és enyhítette a tár-
sadalmi ellentéteket.
A görög gyarmatosítással járó gazdagodás meg-
erôsítette a démosz, a köznép „öntudatát”, s né-
hány helyen – polgárháborús helyzetet teremtve –
komolyan felvetôdött a kérdés: tényleg a „legkivá-
lóbbak”, azaz az arisztokraták alkalmasak-e csak a
politikai vezetésre, csak ôk elkötelezettek- e a
polisz jólétének szolgálatára?
POLISZOK:
HASONLÓSÁGOK ÉS KÜLÖNBSÉGEK
Nyilvánvaló, hogy 600-700 polisz nem tudott sem
azonosan mûködni, sem ugyanazon séma szerint
alkalmazkodni a kihívásokhoz. Lehetôségeik és
stratégiájuk függött a hagyományoktól, a földrajzi
helyzettôl, a gazdasági lehetôségektôl és a helyi
erôviszonyoktól. Általában elmondható, hogy a
Kr. e. 7-6. században szinte valamennyi poliszban
szembe került egymással az arisztokrácia és a dé-
mosz gazdasági és – ezzel összefüggô – politikai
érdeke. Az erôviszonyok alakulását talán legjob-
ban a politikai hatalom formái mutatják: egyes
poliszokban tartós maradt az arisztokratikus köz-
társaság, máshol egyfajta hosszabb-rövidebb egyed-
uralom – türannisz – jött létre, s megint máshol
ún. demokratikus köztársaság, ahol a démosz is
részt vett a politikai élet irányításában. A politikai
hatalom e formáinak érzékeltetésére és a különb-
ségek bemutatására a legalkalmasabb a két késôbbi
„görög nagyhatalom”, Spárta és Athén példáját
végigkövetni.
s 111
SPÁRTA TÁRSADALMI
ÉS ÁLLAMI BERENDEZKEDÉSE
Spártát a Peloponnészoszi félszigetre beözönlô
dórok alapították, leigázva az ott élô akhájokat
(Kr. e. 11. század). Mivel a hódítók jelentôs ki-
sebbségben voltak a meghódítottakkal szemben,
s a Kr. e. 7. század során újabb területeket fog-
laltak el, szinte szükségszerûvé vált a társadal-
muk militarizálódása, katonai jellegûvé válása. A
görög viszonylatban „roppant” kiterjedés ijesztô
demográfiai következményekkel járt.
Spárta teljes jogú polgárai, azaz a hódító
dórok még a tizedrészét sem tették ki a „korláto-
zott jogú” meghódított lakosságnak. (Az ún.
körülla kók /perioikoszok/ számát a teljes jogúak-
nak kb. há romszorosára, a teljesen jogtalanná
tett meghódított foglyok /helóták/ számát pedig
a teljes jogúak 7-8-szorosára lehet becsülni.) Az
arány tehát 1:3:8 körül mozoghatott.
Ahhoz, hogy a helótákat, a „született ellensé-
get” és a politikai jogaiktól megfosztott perioi-
koszokat – akik ugyan nem ellenségek, de
támogatás nem várható tôlük – féken tartsák,
minden spártainak katonának és csak katoná-
nak kellett lennie. Katonáskodás, egyenlôség,
egyszerûség: ez a spártai társadalmi értékrend
hármas alappillére. Az alapelvek megfogalmazó-
jának a hagyomány Lükurgoszt tartja, aki Kr.
e. a 7. században élhetett. A spártai államszerve-
zet katonai jellege ellenére is az arisztokratikus
államforma típu sá ba tartozik. Ez azt jelenti,
hogy a legtekintélyesebb polgárok csoportja
uralkodik. Az általuk választott és részvételük-
kel mûködô tanács hozta a tör vényeket, töltötte
be a hivatalokat. A tanács mel lett mûködött a
népgyûlés, amelynek minden szabad polgár tagja
volt. A népgyûlés szerepe azonban jobbára a
törvények elfogadására szorítkozott. Spárta ese-
tében a legfôbb állami hatalom a 28 tagú geru-
szia, a vének tanácsa kezében volt, akik megvá-
lasztották a két, hadvezéri feladatot ellátó
királyt.
AZ ATHÉNI ÁLLAM ÉS TÁRSADALOM
Az athéni hagyomány úgy tartja, hogy Thésze-
usz volt a városállam megalapítója. A régészeti
leletekbôl pedig azt tudjuk, hogy valaha egy
mü kénéi típusú királyság központja volt. A dór
vándorlás forgataga kevéssé érintette az itt már
112 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
korábban megtelepedett iónokat. Az ókori törté-
net írók azt is tudni vélik, hogy a városban
eredeti leg kirá lyok uralkodtak, majd elûzésük
után arisztok ratikus köztársasággá alakult, élén a
hatalmat g ya kor ló Árész- dombi tanáccsal
(Areiosz pagosz ). Athénban a Kr. e. 7. század végén
szembekerült egymással a démosz és az arisztok-
rácia, ugyanis a démosz tagjai egyre hangosab-
ban követelték a földek újra felosztását. Sok
nemzetségi közrendû szenvedett hatalmas adós-
ságoktól, s rettegett az adósrabszolgaság lehetô-
ségétôl. Érdekes módon Athén nem vett rész
közvetlenül a görög gyarmatosításban, hanem
megelégedett a szomszédságában lévô, védelme
és a kereskedelem szempontjából fontos
Szalamisz elfoglalásával. Vagyis a gazdasági és
társadalmi feszültségeket nem letetett kivándor-
lással megoldani. Athénban sem volt mindenki
egyenlô. Teljes polgárjoggal csak az Athénban
születet tek bírtak. A beköltözôknek (metoiko-
szok) csak korlátozott joguk volt a közügyekben
való részvételre, a rabszolgák pedig teljesen jog-
fosztottak voltak.
Kr. e. 621-ben Drakón írásba foglalta az addig
csak szokásjogként létezô törvényeket, s ezzel meg-
teremtette a jogbiztonság alapjait. Törvényei ugyan
rendkívül szigorúak voltak, a legkisebb vétséget is
halállal büntették – nyelvünkben innen szár-
mazik a „drákói szigor” kifejezés –, de írott tör-
vények voltak, így véget vetettek a szokásjog ön-
kényes értelmezésének.
Végül Kr. e. 594-ben Szolónt választották a
vá rost vezetô három arkhón egyikének, akiben
mindkét fél megbízott. Ô reformok bevezetésével
igyekezett megegyezést elérni. Felfogását jól kife-
jezi jeligéje: „semmit túlságosan”. Ha földosztást
nem is kezdeményezett, de az adósságokat és az
adósrabszolgaság intézményét eltörölte. A szabad
polgárokat vagyonuk alapján osztotta csoportok-
ba, nem pedig származás szerint. Négy vagyoni
csoportba osztva fizettek adót, s ez lett a politikai
jogok mércéje. Az elsô három „osztály” tagjaiból
választották a tisztségviselôket és közülük kerül-
tek ki a tanács tagjai, de a népgyûlés és az esküdt-
bíróság munkájában a negyedik, legszegényebb
réteg tagjai is részt vehettek. Azt a politikai rend-
szert, amelyben a politikai jogokból a polgárok
vagyonuk alapján részesednek, timokráciának ne-
vezzük.
Szolón reformjai nem arattak osztatlan sikert.
S ebben a zavaros helyzetben Peiszisztratosz, egy
elôkelô család sarja ragadta magához a hatalmat.
Azt az egyeduralmat, amelyet nem törvényes úton
szereznek meg, türannisznek hívják, az uralkodót
pedig türannosznak. Peiszisztratosz Kr. e. 560-527
között állt Athén élén. Ô is, mint a türannoszok
legtöbbje, a démosz segítségével kaparintotta meg
a hatalmat. Uralkodása idején Athén tovább gaz-
dagodott. Peiszisztratosz ugyanis támogatta az
ipart és az iparcikkek exportját, vízvezetéket épít-
tetett, templomokat emeltetett és jó kereskedel-
mi kapcsolatokat tartott fenn más türannoszok-
kal. Így a 6. század közepére Athén Hellász meg-
határozó hatalmává nôtte ki magát. Peiszisztra-
tosz fiai már nem voltak népszerûek az athéniek
között, ezért egyiküket meggyilkolták, a másikat
Kr. e. 510-ben elûzték.
Ismét idôszerûvé vált a társadalom és a politika
reformja. Ezt a feladatot Kleiszthenész végezte el
Kr. e. 508-ban. Politikai reformjának alapgondola-
ta a zsarnokság újjászületése elleni védekezés volt.
Három részre (város, tengerpart, belsô területek)
osztotta Attikát, majd mindegyiket 10 egységre
bontotta. Egy városi, egy tengerparti és egy belsô
terület alkotott egy politikai egységet, egy phülét. A
szabad polgárok korábbi vagyoni osztályba soro-
lását ez a lakóhely szerinti beosztás váltotta fel,
mindenütt biztosítva a démosz többségét, hiszen
a városban és a tengerparton a démosz fölényben
volt az arisztokráciával szemben. Kleiszthenész
kibôvítette a népgyûlés elé kerülô ügyeket elôké-
szítô tanácsot úgy, hogy abba sorshúzással minden
phülébôl bekerült 50-50 polgár (ötszázak tanácsa).
Bevezette továbbá a cserépszavazás (osztrakisz-
mosz) intézményét, azaz a népgyûlésen minden
esztendôben szavaztak arról, vajon nem rendel-
kezik-e valamelyik polgár túl nagy hatalommal és
nem veszélyezteti- e az athéni államot? Ha vala-
kirôl hatezren azt állították, hogy túlzottan nagy
hatalma van, úgy az illetôt 10 évre számûzték, de
vagyonát nem kobozták el.
Kleiszthenész reformjai révén Athénban meg-
született a demokratikus állam. Ez azt jelentette,
hogy a szabad férfi polgároknak jogukban állt
részt venni az állam vezetésében. Amikor a polgá-
rok azonos politikai jogokkal rendelkeznek, poli-
tikai egyenjogúságnak, görög kifejezéssel iszo-
nómiának nevezzük.
AMI ÖSSZEKÖT s 113

Ami összeköt s

Kr. e. 776: az elsô olümpiai játékok, a görög idôszámítás kezdete

Kr. e. 492: az elsô perzsa támadás
Kr. e. 490: a marathóni csata
Kr. e. 480: csata a Thermopülai szorosban és Szalamisznál

Mi az oka annak, hogy a poliszok önálló egységekké alakultak?

Ha ennyi minden erôsítette a poliszok különállását, akkor volt- e egyáltalán,
s

ami összekötötte ôket? Szerintetek mi az, ami manapság embercsoportokat – ha azok más
államban élnek is – összeköthet?
Az azonos érdek mennyire lehet összetartó erô?

A NYELV
I A
Ó N
D Thaszosz
E
K
A KHALKIDIKÉ
Szamothraké
M
É

Imbrosz
P

TH
E

ESS Lemnosz AIÓ

I

ZÁLIA LI
R

O SZ
É

S
KO

Z Leszbosz
g e
RK

PHTIÓTISZ
ÜR

AK A
A

A IT Szkürosz
i - t e

Leukasz ÓL LOKRIS
RN

Z Eu
IA bo
ANIA

ISZ ia
ÓK
PH B O I Ó T I A Khiosz
I
AKHAIA Ó
n
AT
I ó

N
TI

g
A

KA
DI

Szamosz
ÉL
n

ARGO

I
e
KÁ

A
IS
-

r
Z
t

ÁR

K
LISZ
e

Naxosz
Ü
LA
n

MESSZÉNÉ
K
KÓ

P
g

R
e

A
NIA

dór A
r

S S
ión Z Z O
O K
aiol K
Rhodosz
A GÖRÖG ÉS A FÖNÍCIAI ABC
akháj
NÉHÁNY JELE
észak-nyugati görög
aiol és észak-nyugati görög
A föníciaiak alakították ki
Kréta a betûírást, ennek jeleit vették
át a görögök.
A GÖRÖG SZÁRAZFÖLD ÉS A SZIGETEK NYELVJÁRÁSAI s
Milyen hasonlóságokat és
különbségek fedezhetôk fel
a két abc között?
Milyen okai lehetnek?
Próbáljátok leírni a
neveteket vagy Hellász nevét
görög betûkkel!
114
HÉRÁt tekintik a
házasság, a születés
és a család
védelmezôjének.
ZEUSZ a görögök leg-
fôbb istene. Nagy-
számú mellékneve jól
jellemzi lényét és
szerepét. Az ég és az égi
jelenségek istene, szórja
a villámokat, ôrzi a
rendet és azokat, akik
oltalomért esedeznek,
pártfogolja az idege-
neket és a vendégeket.
ARÉSZ a háború
és a küzdelem
istene.
APHRODITÉ a
szerelem és
a szépség
istennôje.
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
AZ ISTENEK
POSZEIDÓN a tenger és a vizek istene, ô okozza a föld-
rengéseket és a viharokat. Egyben a halászok és
tengeri utazók védelmezôje. Jelképe az a küklopszok
által készített háromágú szigony, amellyel meg-
remegteti a földet, sziklákat hasogat
és forrásokat fakaszt.
DÉMÉTÉR a
termékenység,
a földmûvelés és
a termények
istennôje.
ARTEMISZ a vadászat, valamint az
emberi és állati termékenység
istennôje. Az erdô, a mocsarak és a
források fölött uralkodik és minden-
hova nimfák kísérik. A termé-
kenység istennôjeként pedig
APOLLÓN – az „apollói a menyegzô, a születés
szépség” görög ideálja. és az ifjúság ôrizôje.
Ô a halál és a fény, az erkölcsi
tisztaság, a törvényesség és a
rend, a jog és a béke istene. A líra
feltalálójaként védelmezi a mûvésze-
teket. Az ô kísérôi a múzsák.
ATHÉNÉ – Pallasz Athénének
is nevezik – a béke,
a bölcsesség és a tudomány
szûz istennôje. Ô Zeusz
kedvenc lánya. Amikor
anyja terhes volt vele,
apja lenyelte ôt.
Héphaisztosz egy bárddal
hasította ketté Zeusz fejét,
ahonnan teljes fegyverzetben
pattant ki Athéné.
HERMÉSZ az istenek követe és az utak istene.
Egyúttal ô a vándorok, pásztorok, kereskedôk,
szónokok és tolvajok patrónusa. Ô a beszédmûvészet
és gondolkodás istene, s mint ilyen az iskolák
és küzdôterek védelmezôje.
Az istenek tanácskozó helyét az Olümposzra,
Hellász legmagasabb hegycsúcsára képzelték.
AMI ÖSSZEKÖT s 115
Egy rövid részletet olvashatsz itt Hermész történetébôl. E mítosz és eddigi ismereteid
alapján milyennek képzelhették a görögök isteneiket? Sokat elárulnak az ábrázolások is!
s
Maiát az árkádiai hegyekben szerette meg
Zeusz. Külléné hegyének árnyékos barlangjá-
ban lakott a széphajú nimfa. S mikor megszü-
letett fiacskája, Hermész, bölcsôbe fektette. De
a kis Hermésznek nem volt sokáig maradása.
Kilépett a bölcsôbôl, és átlépte a barlang kü-
szöbét. Éppen egy teknôsbéka legelészett a bar-
lang elôtt, hetykén rakta lábait a viruló pázsi-
ton. Nagyot nevetett Hermész, amikor meg-
látta, és nem állta meg szó nélkül:
– Jókor jöttél, hozott isten minálunk, te ked-
ves kis jószág! Micsoda gyönyörû játék, ugyan
honnan-merrôl? Kicsi cserépteknô, de lába is
van, járni is tud. No, majd én beviszlek, már
éppen rád vártam, meglásd, megbecsüllek, te
vagy a legelsô, de nem a legutolsó, kibôl hasz-
not látok. Bajt hozó igézés ellen leszel varázs-
szer, amíg élsz, s ha meghalsz, szépen hangzó
éneket fogsz mondani.
Így szólt, és két kézre fogta a teknôsbékát, és
úgy cipelte be magával a barlangba. Ott aztán
a puha testet szépén kiemelte a teknôbôl,
fúrt-faragott rajta ügyes kézzel: kimondani és
megtenni csak egy gondolat volt Hermész
számára. Nádszálakat metszett, arányosan, azo-
kat szúrta át a teknô kôkemény hátán, könyök-
módon hajló fogót illesztett hozzá, ezen át
gerincet fektetett, és juhbélbôl készült hét szál
szépen öszszehangzó húrt feszített ki rajta.
Amikor elkészült vele, ki is próbálta mindjárt.
Pengette a húrokat, és énekelt is hozzá szé-
pen, mindenrôl, ami csak eszébe jutott. Megé-
nekelte Anyácskát, a szépcipellôs hegyi nimfát,
és Zeuszt, Kronosz fiát, megénekelte Anyácska
cselédeit is sorjában, és ragyogó lakását és a
drága kincseket a barlangban. De aztán ezt a
mulatságot is elunta. Abbahagyta a muzsikát,
és az új játékot bölcsôjébe dugta. Húsra éhezett
meg, és egy ugrással a barlang szájánál termett
újra, onnét körülnézett a vidéken. S amikor a
Nap már elpihent az Óceánban, Hermész az éj
leple alatt elindult Pieriába.
Pieriában legelészett az istenek gulyája. Her-
mész hamarosan kiválasztotta Phoibosz Apol-
lón ötven tehénét, és azokat elhajtotta. Homo-
kos volt az út, meglátszottak rajta a lábnyomok.
De most sem fogyott ki a ravasz ötletekbôl.
Saruját elhajította, lombos faágakat kötött nya-
lábba, tamariszkusz és mirtusz hajlékony vesz-
szejével saru helyett azt illesztette a talpa alá. A
teheneket pedig háttal fordította, és úgy haj-
totta tovább, hogy a lábnyomok visszafelé
vezessenek...
Püloszban, az Alpheiosz folyó mellett jó tágas
istállót talált, abba hajtotta be Apollón széles
homlokú teheneit. Meg is itatta ôket, illatos
szénával, harmatos lóherével megetette gondo-
san, aztán tûzrevalót gyûjtött, pompás tüzet
rakott, csak úgy lobogott a lángja, csak úgy ser-
cegett, ropogott a jóféle gyantás rôzse. Két te-
henet mindjárt meg is sütött rajta. A maradé-
kot elégette, a parazsat fekete homokkal beta-
karta, mielôtt továbbállt. Bizony felkelt már a
Nap, mikor visszaért Külléné hegyére.
Csakhogy Anyácska bezárta a barlang ajtaját.
Oda se neki: Hermész behajlította a derekát, és
a kulcslyukon át osont a szobába. Odabent
aztán lábujjhegyén lopózott a bölcsôjéhez, pó-
lyába bújt ismét, és ártatlanul feküdt ott, mint
aki kettôig sem tud számolni. Ujjacskáival a
pólya szalagjait babrálta, hóna alatt tegnapi já-
tékát, a békateknôbôl készült lantot szorongat-
ta. De Anyácska eszén nem tudott túljárni.
– Hol kószálsz éjnek idején, te rosszcsont? –
kérdezte szigorúan. – Jaj, mennyi bajom van
veled, csak tegnap születtél, és már attól kell
félnem, hogy eljön érted Apollón, nehéz bilin-
cset rak rád, amitôl sohasem szabadulsz meg.
Hermész csak nevetett: – Sose félts te enge-
met, Anyácskám! Ha sokat nyomoz utánam
Létó fia, akkor még jobban megjárja velem.
Elmegyek Delphoiba, behatolok fényes ottho-
nába, ott majd bôséggel találok elemelnivalót:
szépséges háromlábú székeket és üstöket, ara-
nyat és vasat és rengeteg ruhát. Megláthatod,
ha éppen akarod!
(TRENCSÉNYI-WALDAPFEL IMRE:
GÖRÖG REGÉK CÍMÛ KÖNYVÉBÔL)
116 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

s
A képek és a szemelvények alapján milyen viszonyban voltak a görögök isteneikkel?
s

Mi mindenben számítottak isteni jeladásra?

Szamothraké Imbrosz (Hermész)

GÖRÖG KULTUSZHELYEK
(Hermész)
Olümposz
(Zeusz, istenek)
Lemnosz (Hermész)
Dódona (Zeusz)

Aigai (Poszeidón)
Anthélé (Apollón)

Delphoi (Apollón)
Alalkomenai (Apollón) Khiosz (Dionüszosz)
Heliké (múzsák) Eleuszisz (Démétér) Epheszosz (Artemisz)

Korinthosz (Poszeidón) Athén (Athéné,

Nemea (Zeusz) Dionüszosz, Poszeidón) Magnészia
Epidaurosz (Aszklépiosz) (Artemisz)
Olümpia (Zeusz) Argosz (Héra) Szamosz (Héra)
Mükéné Kalaureia (Poszeidón) Didüma (Apollón)
Phigalia (Héra)
(Héra, Arész) Karüai (Artemisz) Délosz (Apollón) Halikarnasszosz (Poszeidón)
Naxosz (Dionüszosz)
Spárta (Héra, Arész, Artemisz)
Kósz (Aszklépiosz)
Knidosz (Aphrodité)

Küthéra (Aphrodité)
egyes istenek kultuszhelyei Lindosz (Aphrodité)

pánhellén játékok

A DELPHOI
JÓSDA ALAPRAJZA
1. az argosziak fogadalmi ajándéka
2. a sziküóniak kincsesháza
3. a sziphnosziak kincsesháza
4. a thébaiak kincsesháza
5. a knidosziak kincsesháza
6. az athéniak kincsesháza
7. az athéniak oszlopcsarnoka
8. a naxosziak oszlopa
9. Szibülla sziklája
10. forrás-épület
11. Apollón-templom
12. Apollón-oltár
13. delphoi színház
14. Dionüszosz-templom

ÁLDOZATBEMUTATÁS (KR. E. 6. SZÁZAD KÖZEPE)

A görögök háromféle módon áldoztak isteneiknek:
tûz-, véres (állatok feláldozása) és vértelen
(növények) áltozattal.
A görög templomok fô része a cella. Ez egy tégla-
lap alakú helyiség, ahova világosság csupán a nyitott
ajtón keresztül jutott be. A cella hátfala elôtt állt
az isten szobra. Ide csak a papok léphettek be.
A szertartások nem a templom belsejében, hanem
elôtte történtek, így az oltár, az áldozatbemutatás
helye is itt állt.

AZ ATHÉNIAK KINCSESHÁZA
AMI ÖSSZEKÖT s 117

PÜTHIA JÓSLÁS KÖZBEN

A Püthia, a jósoló papnô iszik egy kortyot a szent forrás vizébôl,
majd leül az aranyozott, háromlábú székre, amely egy földnyílás
fölött áll, amibôl kénes gôz tör fel. A gôztôl a jósnô eksztázisba esik.
Körös-körül álló papok a kérdéseket továbbítják, amelyeket a
Püthiának tesznek fel. A Püthia nehezen érthetôen és össze-
függéstelenül közli sugallatait a jelenlévôkkel. Apollón papjai
a kiejtett szavakat jóslatokká alakítják, amelyeket aztán kihirdetnek.

HÍRES JÓSLATOK Terjed a híred majd, amiként szétárad a hajnal.

Ám a Zeusznak szentelt szép Nemea ligetétől
1. Kroiszosz, a lüd uralkodó, miután meggyô- őrizkedj, mert ott biztos, hogy elér a halálod!
zôdött a delphoi jósda szavahihetôségérôl, azt Hésziodosz ezt hallván elköltözött a Pelo-
kérdezte a Püthiától, kezdjen-e háborút a per- ponnészoszról, mert úgy gondolta, Apollón
zsák ellen. Ezt a rövid választ kapta: az ottani Nemeára céloz. Lokriszba érkezett,
Átkelvén Halüszon ront Kroiszosz nagy nem is sejtve, hogy a város a nemeai Zeusz
birodalmat. szent he lye. Vendéglátói orvul meggyilkolták.
Halüsz a Lüd és a Perzsa Birodalom közötti
határfolyó neve volt. Ám azt Kroiszosz már 3. Az olümpiai játékokon a gyôztesek kezdetben
elfelejtette megkérdezni Apollóntól, vajon nem kaptak díjat. A hatodik alkalom elôtt
ki nek a birodalmát rontja le. Hadjáratot kikérték a jósda tanácsát:
indított és saját birodalma veszett el. ...alma ne illessen győztest a tusákon!
Jóltermő vadolajfáról törjél koszorúnak
2. Hésziodosz, a költô félte a halált, s ágat, amit könnyű hálóval vont be a póknép!
Delphoihoz fordult. Ezt az intô jóslatot kapta: Az alma tiltása valószínûleg összefügg Erisz
Boldog férfiú ő, aki most házamban időzik, almájával, amely a mitológia szerint minden
Hésziodosz, örökéletű Múzsáknak szemefénye. bajok, azaz a trójai háború okozójává vált.

AZ OLÜMPIAI JÁTÉKOK

VÁZAKÉPEKEN
KOCSIVERSENY ÉS FUTÓK
118 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

LÉGIFELVÉTEL AZ ÁSATÁSOKRÓL
OLÜMPIA MAKETTJE
s
A képek tanulmányozása alapján mit gondoltok, mit értékelhettek nagyra a görögök?

A KÖZÖS ELLENSÉG: A GÖRÖG–PERZSA HÁBORÚK

Emlékezz vissza, mit tanultunk már a Perzsa Birodalomról? A PERZSA BIRODALOM

Merre terjeszkedett a birodalom? KR. E. 500 KÖRÜL
s

A Perzsa-öböl mentén
Milyen esélyei lehettek a görögöknek a perzsákkal szemben, elterülô kis perzsa
van- e valami jó tanácsotok számukra? királyság néhány évtized
alatt hatalmas biroda-
Duna lommá növekedett.
KIA

Fekete-tenger
II. Kürosz elôbb a Méd
RÁ

Aral-tó
TH

Iax
Ka

Szinópé
íták

art

Szk
(550) és a Lüd (546),
és

íták
sz

z
Szk

Anküra
Szardeisz
pi

IA
majd az Újbabiloni
z

ÓK
lüs

-t

AD
Ha

Epheszosz PP ARMENIA
KA
Birodalmat (539)
ó

Milétosz
KARIA PISZIDIA
Ox

IA Tarszosz
LIK
us

KI M SZOGDIANÉ
Thapszakosz Arbela É D
I A hódította meg. Utóda,
Tig

Eu
ris

Szidón
frá
tes
z Ekbatana PARTHÜAEA Baktra II. Kambüszész Egyip-
Türosz Damaszkusz
BA
BAKTRIA tomra és Núbiára (525)
BIL Szúza
Memphisz
Pelusium Jeruzsálem ÓN
IA
SZAGARTI
ARAKHÓSZIA
terjesztette ki hatalmát.
Perszepolisz
EG
YIP
ARÁBIA
A térképen látható
T OM PERSZISZ
világbirodalommá
Vö

GEDRÓSZIA
Níl

Pe
us

r
rö

zs
Théba a Perzsa Birodalom a-
I. Dareiosz uralkodása
s-

öb
határai Kr. e. 500 körül
us

öl
ten

Ind

királyi út alatt (521-486) vált a

ge

Perzsa Birodalom.
r

ESÉLYEK kellemetlenséget nem kell majd elszenvedniük

A király serege névleg Athén ellen vonult, de a barbártól, mások viszont, akik nem adtak,
valójában egész Görögországot el akarta árasz- nagy rettegésben éltek, mert Görögországnak
tani. A görögök ezt már jóval elôbb tudhatták, nem volt elegendô hajója, hogy a közeledô el-
mégsem voltak mindnyájan egy véleményen. lenséget fogadhassák, meg a legtöbben nem
Voltak ugyanis, akik megadták a földet és a akartak háborúzni, hanem határozottan rokon-
vizet a királynak, és abban bíztak, hogy semmi szenveztek [a perzsákkal]. (HÉRODOTOSZ)
AMI ÖSSZEKÖT s 119

HELLÁSZ,
THRÁKIA Büzantion
A PERZSA
A
HADJÁRATOK ÓNI Pella
KED Thaszosz
IDEJE ÉS MA
ÚTVONALA Abüdosz
Szigeion
PHRÜGIA
Kaszthanaia
Larisza Aramütteion
Leszbosz
Artemiszion-fok 480 MÜSZIA
Thermopülai
480
Eretria
Delphoi Théba Szardeisz
Khiosz
Plataiai Marathón 490
479 Athén LÜDIA
Epheszosz
Szalamisz 480
Argosz
Milétosz
Délosz
KARIA
Spárta Naxosz

Perzsa Birodalom Küthéra

perzsa vazalussállamok a perzsa flotta és a szárazföldi sereg
Rhodosz
útja Kr. e. 492 Lindosz
SZEMBEN- perzsákkal szembenálló a perzsa flotta útvonala Kr. e. 490
görögök
ÁLLÓ a Xerxész vezette flotta és szárazföldi
semleges görög államok sereg útvonala Kr. e. 480
FELEK

PERZSA ÉS GÖRÖG KATONA

A perzsa katona a „halhatatlanok” egyike. Ez az elit alakulat képezte a perzsa sereg gerincét. Nevüket
onnan kapták, hogy bármilyen veszteség érte is ôket, keretüket mindig 10 000 fôre töltötték fel.
Tagjai csak méd vagy perzsa hivatásos katonák lehettek. Fegyverük íj, rövid lándzsa, hosszú tôr vagy
rövid kard és bôrborítású, vesszôfonatos pajzs. Szi-
nes tunikájuk alatt könnyû pikkelypáncélt visel-
tek. A perzsák igyekeztek a közelharcot elkerülni
és lövedékeikkel, melyek 150 méterre is elrepültek,
távol tartani az ellenséget. A csatákban azonban az
íj hatástalannak bizonyult a nehézpáncélzatú hopli-
ták kal szemben, a perzsa pajzs pedig nem nyújtott
védelmet a hosszú görög lándzsákkal szemben.
A görög hoplita nehézfegyverzetû gyalogos
ka tona volt. Nevét nehéz, kerek pajzsáról
(hoplon) kapta. Felszerelése szúródárdából, rövid
kardból, sisakból, fém vagy fa kerek pajzsból állt.
Mivel a katoná k na k önmagukat kellett
felszerelni, vértje csak a gazdagabbaknak volt.
(Felszerelésük súlya kb. negyven kilogramm
volt.) Zárt hadrendben, ún. phalanxban
harcoltak, sûrû sorokban, vállt váll nak vetve.
Elôre tartott lándzsáik mint félelme-
tes sündisznótüskék meredtek ki a phalanxból.
120 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

HADIHAJÓ
A háromsorevezôs gályát 170 evezôs hajtotta. Mindössze 30 közelharcra kiképzett katona helyezke-
dett el a fedélzeten. Úgy harcoltak, hogy a hajó orrára egy bronzzal megerôsített rombolófejet épí-
tettek a vízvonal alá, ezzel az ellenséges hajó leggyengébb pontjába hasítottak és elsüllyesztették azt.
CSATÁK

felé
sz
A MARATHÓNI CSATA

nu
am
A perzsák partra szálltak a Marathóni-öbölben,

Rh
sóstó
az athéniek pedig a városuk felé vezetô út mocsár

mellett álltak hadirendbe. A perzsák a teljes Marathón

Ninoi
lovasságot és a gyalogság egy részét hajón Athén görög Kh a perzsa
felé indították. A görögök számára nem maradt tábor
ara
dra
partraszállás Künoszura
helye
más, mint mielôbb legyôzni a partra szállt lé
Athén fe
perzsákat és visszavonulni városuk védelmére. a perzsa
felszabadító hajóhad
A görög támadás harapófogóba fogta és fel-
morzsolta a perzsákat, majd a görög sereg egy Agreliki Marathóni-öböl
órával a perzsa flotta elôtt megérkezett Athénba. 0 2 km
A perzsák itt már nem támadtak, visszatértek
Ázsiába. A marathóni síkon kb. 6400 perzsa és
192 athéni lelte halálát. A gyôzelem hírét – s
a hagyomány szerint – egy harcos futva vitte a A görögök tudták, hogy e gyôzelemmel
42 kilométeres úton Athénba, ahol közölte a jó még nem dôlt el véglegesen a küzdelem.
hírt, majd a fáradtságtól összeesett és meghalt. Hogyan készüljenek fel a folytatásra,
Ennek emlékét ôrzi a maratoni futás. miként védekezzenek? Athénben két
álláspont alakult ki. Szárazföldön vagy vízen?
– így szólt a kérdés. Te melyik elgondolást
MIÉRT TUDTAK GYÔZNI A GÖRÖGÖK? támogatnád, hogyan érvelnél?

A következô források alapján mit gondolhatunk a gyôzelem hátterérôl?

s

A 18 ESZTENDÔS ATHÉNI IFJAK POLGÁRRÁ engedelmeskedni fogok a fennálló kormány-

AVATÁSÁNAK ESKÜSZÖVEGE
Én nem hozok szégyent a megszentelt fegyver-
re és nem hagyom el bajtársaimat a csatában.
Védelmezni fogom egyedül is, a többiekkel
együtt is mindazt, ami szent és drága. Nem
csökkentem, hanem inkább növelem hazám
erejét és dicsôségét. Értelmembôl telhetôen
zatnak, valamint az elfogadott és ezután
hozandó törvényeknek. És ha valaki arra töre-
kednék, hogy eltörölje ezeket a törvényeket,
vagy nem engedelmeskednék nekik, nem
fogom tûr ni. Tiszteletben fogom tartani
továbbá hazám szentélyeit.
Az istenek legyenek esküvésem tanúi.
AMI ÖSSZEKÖT
perzsa
tábor
a perzsa hadsereg
Maliszi-öböl
útja
Melasz (most szikes síkság)
Trakhisz
Aszóp
osz
Anthélé
701 a phókiszi
védôk
útvonala
1258
0 4 km
CSATA A THERMOPÜLAI SZOROSBAN
A Leónidasz vezette 7000 fôs görög sereg
Thermopülainál elzárta a hegyek és a tenger
közötti szûk átjárót. További 1000 phókiszi
katona ôrizte a hegyeket megkerülô utat.
A perzsák frontális támadásait Leónidasz
katonái visszaverték, de a 10 000 „halhatatlan”
egy görög áruló segítségével, a phókisziakat
elkerülve a spártaiak hátába került.
Leónidasz – mielôtt elvágták a visszavonulás
útját – 2000 fô kivételével hazaküldte csapatait.
Maga és 300 katonája utolsó lehelletükig védték
a szorost.
A PERZSÁK CSODÁLKOZÁSA
Mikor Kr. e. 480-ban Xerxész előrenyomuló ha-
daival szemben Leónidasz és spártai katonái halál-
raszántan védték a Thermopülai-szorost, a görög
államok ugyanebben az időben rendezték a 75.
olümpiát.
A perzsa fôvezér, Mardoniosz megkérdeztette
néhány árkádiai szökevénytôl, mivel foglalkoz-
nak most a görögök. A válasz az volt, hogy az
olümpiai játékokon a versenyek nézésével van-
nak elfoglalva. A csodálkozó perzsák kérdésére,
hogy vajon milyen különlegesen értékes jutal-
mak várhatják ott a gyôzteseket, közölték, hogy
a díj egy olajfaágból font koszorú. Ennek hal-
latára megdöbbenten kiáltott fel az egyik per-
zsa vezér: „Jaj, Mardoniosz, milyen emberek
ellen vezettél háborúba bennünket, akik verse-
nyeiken nem kincsekért küzdenek.”
s 121
Eleusziszi-öböl
nc
eri
g yg
he
z
os
ale
Leónidasz Aig
Alpénoi
utolsó állása
Korüdallosz
phókiszi fal
hôforrások
Xerxész tartózkodási
950
helye
tengerpart
Szalamisz
városa
Pszüttaleia
Pireusz
iaiak
1399 iónok föníc
0 3 km
Szaróni-öböl
A SZALAMISZI CSATA
A Szalamiszi-öbölben állomásozó görög flotta
hamis hírt küldött Xerxésznek, miszerint el
kívánják hagyni az öblöt. A perzsák hajói
lezárták a szorosokat, a hátráló görögök pedig a
szûkülô öböl mélyére csalogatták a nagy és
lomha perzsa hajókat, ahol azok összetorlódtak
és összezavarodtak. Ekkor támadtak a könnyebb
és fürgébb görög hajók, s a hajóik orrára szerelt
csapóhidak segítségével a perzsa hajók fedél-
zetén vívott „szárazföldi” csatává változtatták
a tengeri ütközetet. A csatában a perzsák 200,
a görögök 40 hajót veszítettek.
A TÖRTÉNETÍRÓ KÖVETKEZTETÉSE
Itt kénytelen vagyok nyíltan kimondani meg-
gyôzôdésemet, amelyen a többség meg fog bot-
ránkozni, mégsem tartom magamban, mert
szerintem ez az igazság. Ha az athéniek – meg-
rémülve a közelgô veszedelemtôl – elhagyták
volna hazájukat, vagy ha nem hagyták volna is
el, hanem helyükön maradva megadták volna
magukat Xerxésznek, a tengeren senki sem
kísérelte volna meg, hogy szembeszálljon a
királlyal. Ha pedig a tengeren senki sem szállt
volna szembe Xerxésszel, a szárazföldön ez tör-
tént volna: hiába építettek volna a peloponné-
szosziak akármennyi védôfalat..., a spártaiakat
mégis cserben hagyták volna szövetségeseik –
nem önként, hanem kénytelenségbôl, mivel a
barbár hajóhad sorra foglalta volna városaikat –,
magukra maradva pedig hôsi küzdelem után
bátrakhoz méltóan, de elpusztultak volna. Vagy
(HÉRODOTOSZ) így jártak volna, vagy még elôbb – látván, hogy
122
a többi görög is hozzájuk csatlakozik – egyez-
ségre léptek volna Xerxésszel. Így pedig
Görögország mindkét esetben perzsa uralom
alá került volna... Ha tehát most azt állítja val-
aki, hogy az athéniek voltak Hellász meg-
mentôi, egy hajszálnyit sem téved. Mert ôk
ÖSSZEGZÉS
Mint láttuk, minden polisz önálló politikai egy-
ségként mûködött. Ennek ellenére azonban álta-
lában szoktunk beszélni a görögségrôl, tehát kell
lennie olyan kapcsoknak, amelyek ezeket a város-
államocskákat összefûzték. Ez pedig a közös kul-
túra és a közös ellenség. A Kr. e. 8. század végén
merült fel elôször a pánhellén gondolat, azaz a
hellének összetartozásának tudata. Bár ennek téte-
les megfogalmazása nem született, mégis a közös
intézmények, gondolkodásbeli hasonlóságok és a
közös fellépés bizonyítja létezését.
A KULTÚRA:
NYELV, ISTENEK ÉS VALLÁS, ÜNNEPEK
ÉS OLIMPIAI JÁTÉKOK
A görög nyelv az indoeurópai nyelvcsaládba tar-
tozik. Megkülönböztetendô az ókori nyelvet és
írást a maitól, ógörögnek nevezzük. A többféle
nyelvjárásból végül az ión és a dór lett az irodalmi
alkotások nyelve. A görög nyelvet kivételesen gaz-
dag szókincs jellemzi.
A sötét évszázadok során feledésbe ment az írás
tudománya. A mítoszok és a valóság is azt mutat-
ja, hogy a föníciaiktól vették át a betûírást. Ez
eredetileg csak a mássalhangzókat jelölte. Amikor
a görög nyelvhez igazították, a felesleges jelekbôl
magánhangzókat alakítottak. (Azokból, amelyek
a görög nyelvben nem használt hangot jelöltek, s
ezért leírni sem kellett ôket.) Valószínûleg a Kr. e.
9. században születhetett meg a görög írásbeliség,
de még néhány évszázad kellett ahhoz, hogy vég-
legessé váljon a 24 jelbôl álló betûírás.
A görög istenek természeti erôket (nap, hold,
tenger) és fogalmakat (vita, szépség, remény) sze-
mélyesítettek meg. Életüket és alakjukat úgy kép-
zelték el, mint amilyen az embereké, ezért Homé-
rosz eposzaiban és általában a görög mitológiában
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
döntötték el, hogy a mérleg nyelve merre
mutasson, és mivel a két lehetôség közül azt
választották, hogy Hellász szabad országként
fennmaradjon, ezzel a többi görögöket ôk ráz-
ták fel.
(HÉRODOTOSZ)
szereplô istenek ettek- ittak, beleavatkoztak az
emberek életébe, szerelemre gyulladtak, ellen-
ségeskedtek. Lakhelyüket az Olümposz 2985 m
magas, mindig felhôbe burkolózó csúcsára tették.
A képzelet szerint eledelük az ambrószia (a szó gö-
rögül halhatatlant jelent), italuk a nektár, s ezek
biztosították az örök életet és fiatalságot. Tizenkét
istent tartottak „olümposzi istenek”-nek, de mel-
lettük számos más istent, „vidékieket” is tisz-
teltek. Az elsô csoportba Zeusz, Héra, Poszeidon,
Démétér, Apollón, Artemisz, Arész, Hermész,
Athéné, Héphaisztosz, Hesztia tartozott, míg a
második legismertebb alakjai Dionüszosz a szôlô,
a mulatozás és kicsapongás istene, a félisten
Héraklész, aki az erô és vakmerôség megtestesítô-
je, Gaia az isteni ôsanya, Hádész az alvilág ura,
Pán az erdô, a szél és legelô istene. Az archaikus
korban úgy képzelték, hogy az isteni akarat hatá-
rozza meg, kinek milyen lesz a sorsa, de a végzet
ellen az istenek sem tehettek sokat.
A görög emberek szent ligetekben, templom-
ban tartott istentiszteletei imákból, áldozatokból
és jóslatkérésbôl álltak. Az imákkal hálát adtak,
engeszteltek, segítségért fohászkodtak. Az áldoza-
tokra szánt ételeket persze nagyobb részt az embe-
rek fogyasztották el, mert az isteneknek felajánlott
áldozati tárgyak hitük szerint isteni erôt kaptak s
így ez az áldozati ételt elfogysztó emberre szállt.
Az isteni akarat kifürkészését minden vállalkozás
elôtt fontosnak tartották. A papok jósoltak a szent
tölgyfa susogásából, a madarak turbékolásából és
sok másból.
Az ókorban a delphoi jósda örvendett a legna-
gyobb népszerûségnek, de híres volt Dodona és
Nemea jósdája is. Delphoit csodálatos fekvése és
Apollón isten kultusza tette híressé. „Ismerd meg
önmagad” – állítólag ez volt a jósda jelmondata.
AMI ÖSSZEKÖT
A jóslatkérôk – egyének és városok küldöttei –
vallási, politikai és magánügyekben is kikérték a
Püthia, a jósoló papnô véleményét. A jóslatokért
cserében gazdag ajándékokkal látták el a jósdát. A
görög papok és papnôk általában nem játszottak
szerepet az állam szervezésében és vezetésében,
mint azt az ókori keleten tapasztaltuk. Fôszerepet
kaptak azonban az ünnepségek során.
A négy nagy vallási és pánhellén ünnep közül a
legismertebbek és legjelentôsebbek az olümpiai
játékok voltak. Ezeket kezdetben Zeusz tiszteletére
rendezték (már a hely elnevezése is erre utal). Az
olümpiádokat négyévente tartották. Az elsô fel-
jegyzett játékokra Kr. e. 776-ban került sor. Ettôl
kezdve ez az év lett a görög idôszámítás kez-
dôpontja. A stadion – amely egyúttal hosszmér-
ték is volt, Delphoiban 117,5 méter, Olümpiában
pedig 192,2 m – az öttusa (távolugrás, futás, disz-
koszvetés, gerelyvetés, birkózás), a hippodrom
pedig a lovasjátékok, fogatversenyek színhelye
volt. A sportversenyek mellett istentiszteletek
sorára, költôversenyekre és színházi elôadásokra is
sor került. Ezek az ünnepek egyszerre szolgálták a
test és lélek fejlôdését, kiteljesedését. Ebben teste-
sült meg a görög eszmény, a kalokagathia, a
tökéletesség, azaz a szépség és a jóság egyesülésé-
nek gondolata. A közös ünnepek alatt hallgattak
a fegyverek. A városállamok félretették torzsalko-
dásaikat, nem gondoltak háborúikra. Erejüket és
tehetségüket a játékokon mérték össze. Egy pol-
gár olümpiai gyôzelmével szerezhette a legna-
gyobb dicsôséget városállamának.
A KÖZÖS ELLENSÉG:
A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK
A kulturális összetartozás szerteágazó szálain kívül
a támadó szomszédos nagyhatalom elleni védelem
is idôrôl-idôre összeforrasztotta és közös fellépésre
indította a poliszokat.
A perzsák birodalma a Kr. e. 500-as évek félel-
metes hódítójává vált. Egymás után igázta le és
uralma alatt egyesítette az ókori kelet népeit. A
kis-ázsiai görög (ión) városok is a 6. század köze-
pén kerültek perzsa fennhatóság alá. A görögök
rettegtek a perzsák hatalmas katonai erejétôl, és
attól is tartottak, hogy ha a perzsák ellenôrzése alá
kerül a Földközi-tenger keleti medencéje, akkor
vége szakad gazdasági terjeszkedésüknek, keres-
kedelmi kapcsolataik hasznát át kell engedniük.
s 123
I. (Nagy) Dareiosz perzsa uralkodó Kr. e 493-
ban vette hírét, hogy a kis-ázsiai görög városok –
Athén biztatására – fellázadtak ellene. Hamar
elfojtotta a ión felkelést és megtorló hadjáratban
kívánt végleg leszámolni a görögséggel.
Három hadjáratról számolnak be a görög-per-
zsa háború krónikásai. Kr. e. 492-ben a tenger vé-
delmezte meg a görögöket, egy viharban ugyanis
megsemmisült a támadó perzsa hajóhad. Két
évvel késôbb, Kr. e. 490-ben – állítólag 600 hajó-
val, sok tízezer katonával a fedélzeten – ismét kifu-
tott a perzsa hadiflotta. Tanulva a korábbi kudarc-
ból, a kis szigetek között hajózva érték el a görög
partokat. Eretria városát lerombolták, lakóit
elhurcolták. Elindultak Athén „megbüntetésére”.
Az athéniek Spártától kértek segítséget. A hold-
töltére hivakozva a spártaiak közölték, hogy csak
a késôbb indulhatnak. Így Athén jóformán csak
önmagára számíthatott, amikor Marathónnál
partra szállt az ellenség. Az athéni és a perzsa
sereg néhány napig farkasszemet nézett egymás-
sal. A perzsák taktikát akartak változtatni, úgy
döntöttek, hogy máshol indítanak támadást. Már
el is kezdték a lovaság behajózását, amikor az
athéni hadvezér, Miltiadész hírül vette tervüket,
váratlanul rohamot indított és meghátrálásra
kényszerítette a meglepett perzsákat. A támadók
egy másik partszakaszon ismét kikötöttek, hogy hát
ba támadják a görög sereget, de a legnagyobb
meglepetésükre már az új helyen is szembe talál-
ták magukat a szárazföldön odamasírozó
Miltiadész katonáival. Így a perzsák visszavitorláz-
tak Ázsiába.
A marathóni síkon aratott gyôzelemnek a kato-
nai sikeren túl hatalmas lélektani jelentôsége is
volt: kiderült, hogy a legyôzhetetlennek hitt per-
zsa hadsereg megállítható, s ez reményt és önbizal-
mat adott a görögöknek, mert jól tudták, hogy a
háború ezután kezdôdik igazán.
Tíz év telt el Dareiosz hadjárata óta, amikor fia,
I. Xerxész, hosszas elôkészületek után Kr. e. 480-
ban a görögök ellen vonult. A fôcsapást most a
Peloponnészoszi-félszigetnek szánta – Athént és
Spártát kívánta megbüntetni.
A görögök sem várták ölbe tett kézzel a táma-
dást. Athénban már évek óta ádáz viták dúltak
arról, hogy milyen védelmi rendszert építsenek ki.
Ariszteidész hívei a szárazföldi védekezés mellett
szálltak síkra (ahogy ezt a vidéki földbirtokosok
124 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
igénye kívánta), míg Themisztoklész és támogatói
tengeri flotta építése mellett kardoskodtak, mivel
ennek békeidôben is hasznát vehetik a kereskede-
lemben (álláspontjuk a tengerparti és városi keres-
kedôk és iparosok érdekeivel esett egybe). Jóslatot
kértek többször is Delphoitól, s a homályos vála-
szokból inkább Themisztoklész igaza volt kiolvas-
ható. Sôt, a népgyûlés végül Ariszteidészt cserép-
szavazással számûzte, s így a dél-attikai (laurioni)
ezüstbányák hasznából elkezdôdött a flottaépítés.
A helyi kezdeményezéseken túl a poliszok is szö-
vetséget kötöttek egymással a támadás elôestéjén, s
Spártára bízták a vezetést. A spártaiak a Ther-
mopülai szorosnál, a Thesszáliából Hellászba
vezetô egyetlen átjáróban állították föl katonáikat.
Három napon át védte a 7-8 ezer harcos a szorost a
többszörös túlerôvel szemben. Egy áruló azonban
a perzsák kezére játszott és a görögök hátába vezet-
te ôket. De háromszáz elszánt spártai Leónidasz
vezérletével a végsôkig kitartott. (Hôsiességüknek
állított emléket a jól ismert kétsoros epigramma:
„Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak, /
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”)
A flotta ezalatt a perzsa utánpótlási vonalakat
igyekezett elvágni és nyugtalanítani a perzsa hadi-
hajókat. Ezzel persze nem tudták megakadályoz-
Athén aranykora s
Kr. e. 480- 350:
Kr. e. 443- 429:
s Mit gondolsz, mi
Ha azt hallod „aranykor”, milyennek képzeled
az akkor élô emberek életét?
ni, hogy az ellenség végigrabolja és kifossza egész
Attikát. A lakosságot azonban idôben Szalamisz
szigetére menekítették. Itt kerül sor a tengeri üt-
közetre, amelyben Themisztoklész flottája szétverte
a perzsa hajóhadat.
A véletlen is a görögök kezére játszott, ugyanis
Xerxészt egy országában kitört felkelés hazaszólí-
totta. Itt maradt csapatai még egy éven át rabol-
tak, míg véglegesen Kr. e. 479-ben Plataiainál a
szárazföldön és a tengeren is vereséget szenvedtek a
görögöktôl. A görög-perzsa békekötésre azonban
csak évtizedek múlva, Kr. e. 448-ban került sor.
A görögök gyôzelmét sokan világtörténelmi
je lentôségûnek látják ma is, mert két nép
háborúján túl két különbözô társadalom, két
civilizáció, a despotikus kelet és az önszervezô
hellén összecsapásának is látják. Mindenesetre
elgondolkodtató, hogy miként lehetett képes
gyôzelemre jutni a görögség az óriási túlerôvel
és hatalmas, gazdag birodalommal szemben! Az
biztos, hogy fel lélegezhettek, s a kevésbé
jelentôs poliszok a két gyôztes köré csoportosul-
tak: Spárta vezetésével a peloponnészoszi, Athén
gyámkodásával pedig a déloszi szövetséget hoz-
ták létre. Egyelôre tehát a gazdagodás és bizako-
dás ideje következett.
klasszikus kor
Periklész kora
ATHÉN ÉS KIKÖTÔJE, PIREUSZ
A város és a kikötô védelmére
egy védôfalat emeltek az
Athént és Pireuszt összekötô út
mellett.
s
Már a cím is sugallja,
hogy Athén életére
jótékonyan hatott
az ellenség legyôzése.
mindenben mutatkozhat
meg ez?
ATHÉN ARANYKORA s 125

A VÁROSKÉP
A képek és a leírások alapján tartsatok idegenvezetést a városban! Milyen nagyobb
városrészek, negyedek különböztethetôk meg?Milyen funkciókat töltenek be ezek?
s

AZ AKROPOLISZ (REKONSTRUKCIÓS RAJZ)

Periklész, a város elsô számú sztratégosza (hadvezére) javaslatára a népgyûlés elfogadta az Akropolisz
újjáépítési tervét. A program négy elemet tartalmazott: márvány díszkapu a nyugati oldalon,
új fogadalmi márványtemplom a szûz Athéné (Athéna Parthenosz) tiszteletére, épületegyüttes
az északi rész kultuszhelyeinek egységbe foglalására, kisebb szentélyek építésére és újjáépítésére.
A munkálatok tervezôje és kivitelezôje Periklész
mellett a kor legnagyobb szobrásza, Pheidiasz
volt. A magaslatot, ahol valaha a védelmet
szolgáló vár állt, ezzel szentélykörzetté
alakították.

AZ AGÓRA
Az agóra a város közigazgatási, politikai és
gazdasági központja. Itt álltak a hivatali épületek.
A város másik magaslatán, szemközt az Akro-
polisszal, a Pnüx dombon ülésezett a népgyûlés.
126 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

A GAZDASÁG
ETRURIA
fémáruk
A KLASSZIKUS KORI GÖRÖG F e k e t e - t e n g e r

VILÁG FÔBB TERMÉNYEI ÉS MAGNA GRAECIA

Pangaiosz-hegy
Phaszisz
len, kender,
fa, gabona, hús, kerámia Szinopé
arany, ezüst
TERMÉSZETI KINCSEI Tarasz szurok, vas, hal,
vászon, viasz
gyapjú, vászon mandula, gesztenye
Athénban fôbenjáró bûn volt, THESSZÁLIA
ló
Khalkisz
fémáruk, kardok Per zsa Birodalom
ha egy kereskedô idegen Korinthosz
ATTIKA
olaj, bor, méz, Milétosz
városba szállított gabonát, SZICÍLIA
gabona, sajt, bôr, sertés
fémáruk, kerámialapok,
takaró
ezüst, kerámia gyapjúáru, bútor,
szônyeg
Megara
mert ez létfontosságú cikknek F
ö
Szürakuszai
festett gyapjú
Spárta
vas, kutya
zöldség, sertés,
l ruházati cikkek
számított. A többi áru esetében d
k
ö Argosz Ciprus
z i Kréta
általában 2%-os behozatali és - t
e n g
e r
fémüstök
ciprusfa gabona, olaj, fa, réz

kiviteli vámot szedtek.

s
Hajótulajdonos athéni kereskedô vagy.
Tervezd meg egy hajód útját! Honnan, hová, mit szállítanál?

Athént a perzsa háborúk során felégették és kifosztották. Ezért teljesen újjá kellett építeni,
mint az a fenti képeken látható. Persze rögtön felvetôdik a kérdés, hogy mibôl.
Az alábbi képek és forrásrészletek némi magyarázattal szolgálnak.
A szövegek akapján gyûjtsétek össze, hogy milyen bevételi forrásai voltak Athénnak!
s

ATHÉN GAZDAGSÁGA PERIKLÉSZ KORÁBAN sokhoz és versenyekhez használt szent felszere-

A déloszi szövetség tagjaitól fizetett hozzájárulás
címén évi 600 talentum folyik be rendszeresen a
város kincstárába, a jövedelmeket nem szá-
mítva. Ezen felül 6000 talentumnyi vert pénzt
ôriznek a fellegvárban. Ez, amikor a legtöbb
volt, 300 híján 10 000 talentumot tett ki. Ezen-
kívül pénzzé fel nem dolgozott aranyban és
ezüstben, magánosoktól és a néptôl származó
fogadalmi ajándékokban, az ünnepi felvonulá-
lési tárgyakban, a perzsa háborúk eredményei-
ben és más hasonló anyagokban legalább még
500 talentumnyi érték van. Mindehhez jön még a
többi szentélybôl számbavehetô, ugyancsak nem
kevés értéktárgy. Ott van még a Pallasz Athéné
szobrát borító arany. Periklész kimutatta, hogy a
szobron 40 talentumnyi súlyú arany van, és ez
teljes egészében leszedhetô.
(THUKÜDIDÉSZ)

Miért fogadta Szolón szívesen az idegeneket? Hol foglalkoztattak rabszolgákat?

s

A RABSZOLGÁK ÉS a nép ruházata ott semmivel sem jobb, mint a

METOIKOSZOK ATHÉNBEN
A rabszolgák és metoikoszok zabolátlansága
viszont Athénben a legteljesebb, ott nem sza-
bad megverni sem ôket, és utadból sem áll félre
a rabszolga. Hogy mi az oka ennek a helyi szo-
kásnak, mindjárt megmondom. Ha az volna a
törvény, hogy a szabad ember megütheti a rab-
szolgát, vagy a metoikoszt, vagy a szabadon bo-
csátottat, bizony gyakran athéni polgárt verne
meg abban a hiszemben, hogy rabszolga. Mert
rabszolgáké vagy a metoikoszoké, és a kinézé-
sük sem jobb. Ha meg azon is csodálkoznék
valaki, hogy hagyják, hogy a szolganép ott bô-
ségben, sôt egyesek nagylábon élnek, kiderül,
hogy ezt is megfontolásból teszik. Ahol ugyanis
tengeri hatalom van, feltétlenül szükséges az,
hogy a rabszolgák pénzért szolgáljanak, hogy
megkapja munkájából a részesedést, meg az,
hogy szabadjára engedjék ôket. Ahol viszont
már gazdagok a rabszolgák, ott többé már nem
ATHÉN ARANYKORA s 127

elônyös, ha az én rabszolgám fél tôled, persze
Lakedaimónban fél tôled a rabszolgám. Ha
azonban a te rabszolgád fél éntôlem, az a veszély
fenyeget, hogy saját pénzét is ideadja, csakhogy
személyét ne fenyegesse veszély. Ezért engedé-
lyeztük a szabad beszédet a rabszolgának épp-
úgy, mint a szabadoknak, és a metoikoszoknak
éppúgy, mint a polgároknak, hiszen az állam-
nak szüksége van a metoikoszokra a nagy cso
mó mesterség meg a hajózás miatt. Ezért enge-
délyeztük hát, érthetôen, a metoikoszoknak is
a szabad beszédet.
(PSZEUDO-XENOPHÓN,
KR. E. 5. SZÁZADI ATHÉNI ARISZTOKRATA)

GÖRÖG DRACHMA
A görögöknél a pénzverés
a függetlenség jele volt, így
minden városnak saját pénze
volt. Vert pénzt elôször a kis-
ázsiaiak készítettek és innen
terjedt el a használata.
Ezüst és aranyötvözetet
használtak erre a célra.
Az athéniek a laurioni ezüst-
bányáik révén fôként
különbözô súlyú ezüstpénzeket
vertek.

Athéni pénzek és súlyok:

obolosz = 1/6 drachma = 0,73
g; drachma = 4,38 g;
mina = 100 drachma = 438 g;
talentum = 6000 drachma = 60
mina = 26,2 kg.
PERIKLÉSZ
Periklész, Kr. e. 5. századi állam-
férfi, neve összefonódott az
athéni demokrácia fénykorával

A POLITIKAI KÖZPONT
Periklész alábbi beszédének részletei alapján állapítsd meg, hogy mit gondolhattak magukról
az athéniek? Milyen erényeiket hangsúlyozták? Miért nevezik ezt a politikai berendezkedést
demokratikusnak? Milyen elôzményekre tekinthet vissza?
s

Olyan alkotmánnyal élünk ugyanis, amely nem
igazodik szomszédaink törvényei után, s inkább
mi magunk szolgálunk példaképpen, mintsem
hogy utánoznánk másokat. A neve pedig,
mi vel nem kevesekre, hanem a többségre
támaszkodik: demokrácia. Törvényeink szerint
a személyes ügyeket tekintve mindenki egyen-
jogú, de ami a megbecsülést illeti, hogy a
közösség elôtt kinek miben van jó híre, itt
nem a társadalmi helyzet, hanem a kiválóság ér
többet, és ha valaki olyasmire képes, ami a
város javára van, szegény sorsa és így jelentékte-
len társadalmi rangja nem áll útjában. A sza-
badság szellemében intézzük közügyeinket és
mindennapi tevékenységünk...
Nem válunk gyanakvókká egymással szem-
ben, nem haragudva meg szomszédunkra, ha
egyszer a maga kedve szerint cselekszik, és nem
öltve szemrehányó tekintetet, ami, bár nem bün-
tetés, mégis rosszul esik neki. Ilyen nyíltszívû-
ek vagyunk a magunk közötti érintkezésben,
azt azonban, amit az állam parancsolt, elsôsor-
128
ban tiszteletbôl nem merjük áthágni, engedel-
meskedve azoknak, akik éppen az élén állnak
és a törvényeknek, különösképpen azoknak,
amelyek az igazságtalansággal sújtottakat védik
és azoknak, amelyek bár íratlanok, megsértésü-
ket mindenki gyalázatnak tekinti.
A fáradalmak után sokféle felfrissülést nyúj-
tunk szellemünknek, bevezetve a versenyjátéko-
kat és az egész éven át tartó áldozatok intézmé-
nyét, s otthoni életünket is szép szokások kal
díszítve, melyeknek mindennapos öröme elûzi
gondjainkat. Városunk nagysága folytán az egész
földrôl minden ideözönlik és úgy vagyunk vele,
hogy az itt termô javakat semmivel sem élvez-
zük otthonosabban, mint a más népekéit...
Ugyanúgy, ami a nevelést illeti, ellenfeleink
már ifjúkoruktól fáradságos gyakorlatokkal tö-
rekszenek a férfias keménységre, mi pedig, bár
életmódunk szabadabb, semmivel sem vagyunk
kevésbé eltökéltek, mikor ugyanolyan vesze-
delmekkel kell szembeszállnunk...
OSZTRAKONOK AZ ATHÉNI AGORÁRÓL
A cserépdarabokon Ariszteidész, Kimón és
Themisztoklész neve olvasható. Osztrakiszmosszal
mindhármukat tíz évre számûzték Athénbôl.
Ki vehetett részt az athéni közéletben?
Milyen feltételeknek kellett teljesülni ehhez?
s
Hogyan lehetséges, hogy a szegények is
részt vehettek?
Tényleg mindenki úgy gondolkodott, ahogy Periklész?
(Az alábbiakban következô néhány szemelvény talán segít a kérdések eldöntésében.)
s
AZ ATHÉNI NÉPGYÛLÉS RÉSZTVEVÔI
Egyszerre hatezer ember vehetett részt a népgyűlésen.
Először felolvasták az ötszázak tanácsának jelentését
a napirendre kerülő kérdésekről, majd a hírnök meg-
kérdezte, hogy „Ki kíván szólni?”. Elvben bárki szól-
hatott, de a hivatalt viselőkön kívül csak a jó szónoki
képességekkel rendelkezők mertek beszélni.
Szókratész, a híres athéni filozófus és félénk ifjú
tanítványának párbeszédéből:
– Nem tudod, hogy a szégyenkezés és félelem
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
Mert szeretjük a szépet – mértékletességgel,
és szeretjük a bölcsességet – elpuhultság nél-
kül. A gazdagságot inkább idejénvaló tettek
végrehajtására használjuk, mint semmittevô
nagyzolásra. A szegénység megvallását sem
tartjuk szégyennek, sokkal szégyenletesebbnek
azt, ha valaki nem igyekszik munkájával kike-
rülni belôle. Egyformán gondunk van a
házunk és az állam ügyeire, és bármilyen mes-
terséget ûzzön is valaki közülünk, jól tájéko-
zott a közü gyekben. Mert mi vagyunk az
egyetlenek, akik azokat, akik ezektôl távol tart-
ják magukat, nem visszavonultaknak tartjuk,
hanem egyenesen semmirekellôknek, és mi
magunk döntjük el vagy fontoljuk meg helye-
sen ügyeinket, azt tartva, hogy a szavak nem
ártanak a tettek nek, az már inkább, ha –
mielôtt hozzákezdenénk – nem tisztázzuk
elôbb okos beszéddel, hogy mit kell cseleked-
nünk...
(THUKÜDIDÉSZ)
vele született az emberrel, és egy nagy gyüleke-
zetben sokkal könnyebben elfogja, mint csa-
ládja körében?
– Igen, tudom, de mindjárt be is bizonyítom,
hogy te nem a mûveltek elôtt szégyenkezel, és
nem a valóban hatalmasoktól fog el félelem,
hanem egész értetlen, befolyás nélküli emberek
azok, akik elôtt te nem mersz beszélni. Vagy te
valóban gátlásokat érzel a kelmefestôk elôtt, a
cipészek, ácsok, kovácsok elôtt, vagy a parasz-
ATHÉN ARANYKORA s 129

tok, kereskedôk, piaci árusok elôtt, akiknek
csak az a gondja, hogy olcsón vegyenek árut és
haszonnal adjanak túl rajta? Mindezekbôl az
emberekbôl áll ugyanis a népgyûlés.
(XENOPHÓN, KR. E. 5-4. SZÁZADI
GÖRÖG TÖRTÉNETÍRÓ)
FIZETÉSEK
Fizetést kap elôször is a nép a rendes népgyûlé-
seken való részvételéért, egy drachmát, a fôgyû-
lésért kilenc oboloszt. Aztán a bíróságokon,
három oboloszt. Azután a tanácsban öt obo-
loszt, de a prütaniszoknak [a prütaneia az
ötszázak tanácsából sorsolt állandó testület] az
ellátására még egy oboloszt tesznek hozzá.
Azután a kilenc arkhón kap az ellátásra fejen-
ként négy oboloszt, de a hírnököt és a fuvolást
is ebbôl látják el. Azután a szalamiszi arkhón
kap naponként egy drachmát. A versenyren-
dezôk a prütaneionban étkeznek az athéni év
elsô hónapjában (július- augusztus), mikor a
Panathénaia [Pallasz Athéné legnagyobb athéni
ünnepe] van.
EGY DÚSGAZDAG ATHÉNI
A KÖZÉLETBEN
Periklész igazi kiválóságával és szavának hatal-
mával vezette a várost, s ezért nem is volt
rászorulva arra, hogy színészkedéssel és ügyes-
kedésekkel nyerje meg a népet. Nikiasz ezek-
ben lemaradt mögötte, de vagyonával elôny-
ben volt, és ezzel kereste a tömeg kegyét...
Máig is fennmaradt fogadalmi ajándékai közül
a Pal la dion [Pallasz Athéné szobra] az
Akropoliszon, bár aranyozását elvesztette, és a
Dionüszosz színháza mellett levô szentély...
Mesélik róla, hogy egy karvezetése alkalmával
Dionüszosznak öltöztetve léptette fel egyik
rabszolgáját, aki nagyon szép, magas termetû,
még nem pelyhedzô állú fiú volt; az athéniek
gyönyörködtek benne, és sokáig tapsolták.
Ekkor Nikiasz felállt és kijelentette, hogy nem
lenne istenes dolog, ha olyan valaki, aki egy
isten szerepét játszotta, rabszolga maradna, és
felszabadította a fiút. Nem kétes, hogy ezek-
ben a tetteiben nagy része volt a hivalkodás-
nak, a becsvágynak és a népszerûség-hajhászás-
nak...
[Állítják, nagyon vallásos volt s házában
jóst tartott,] azzal okolva meg ezt, hogy az
állam ügyeiben kéri az istenek tanácsát, de
többnyire magánügyeirôl jósoltatott, mindene-
kelôtt ezüstbányáiról. Laurionban ugyanis sok
igen jövedelmezô bányája volt, és ezek kiak-
názása nem volt kockázatmentes. A bányákban
na gyon sok rabszolgát tartott, s jövedelmét
nagyrészt az ezüstbôl nyerte. Ezért nem keve-
sen nyüzsögtek körülötte, akik kértek és kap-
tak is tôle pénzt, s éppúgy adott azoknak,
akik árthattak neki, mint azoknak, akik meg-
érdemelték bôkezûségét; általában félénksége
jövedelmezett a rosz szak, emberszeretete
pedig a jók számára.
(PLUTARKHOSZ)

AZ EMBEREK
A városkép, a gazdasági és a politikai élet megismerésével
már sokat megtudtunk az athéniekrôl. Tudjuk, hogy voltak szegények és gazdagok,
athéniek, betelepülôk és rabszolgák, földmûvesek, iparosok, kereskedôk.
Az alábbi képek és források a hétköznapokat és az ünnepeket mutatják be.
Hogyan éltek hát az athéniek, mivel múlatták az idôt, hogyan dolgoztak, laktak?
A képek és képaláírások alapján mutassátok be
egy arisztokrata, egy iparos, egy kereskedô egy napját!
Milyen különbségeket látunk a mi életünk és az akkori athéniaké között?
s
130 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

TANÁR,
TANÍTVÁNY,
TANESZKÖZÖK
Hat-hét éves
korukban kezdték az iskolát a gyermekek. Jómódú
athéniek házában ismerkedtek az írás, olvasás és
számtan tudományával. Az elsô szövegek, amelyeket
ismerni kellett, Homérosz mûvei voltak. A tanárok
nádpálcával tartottak fegyelmet. A testi nevelés helye a
gümnaszion volt. A lányokat inkább otthon nevelték,
s az asszonyi munkákban kellett jártasságot szerezniük.

GÖRÖG LAKÓHÁZ ALAPRAJZA,

KÜLSÔ ÉS BELSÔ KÉPE
Athéni lakóházak ebbôl a korból nem
maradtak fenn. Szerencsére a régészek egy
Olünthosz nevû városban kb. száz épületet
ástak ki. Az ásatások megállapításai egybe-
vágtak az ókori leírásokkal. Ezért való-
színûleg máshol is ilyenek lehettek a házak.
Minden ház persze egy kicsit más volt,
a tulajdonosok ízlésének megfelelôen.
FAZEKASMÛHELY ÉS TÉSZTÁT GYÚRÓ PÉKEK
A görög világban az iparosok általában kis mûhelyekben dolgoztak s csak néhány rabszolgát
foglalkoztattak. Az attikai vörösalakos vázán egy fazekasmûhely látható. A kis terrakotta szobor
a görögök fôétele, a kenyér elkészítését mutatja. A görögök a kenyér mellett fôleg hallal, sajttal,
tojással, zöldséggel és gyümölccsel táplálkoztak. Húst csak ritkán fogyasztottak.
ATHÉN ARANYKORA s 131

PAIDAGÓGOSZ
RABSZOLGA
Mikor a módosabb athéni
gyermek iskolába került,
nevelését a dajkától a
paidagógosz (jelentése:
gyermeket vezetô) rab-
szolga vette át.
(Elnevezésébôl származik
mai pedagógus szavunk.)
Ô kísérte az iskolába,
cipelte a holmiját és
gondot fordított a
nevelésére.

GÖRÖG NÔI ÉS FÉRFI VISELET

A görögöknél a nôk és a férfiak hasonlóan
öltözködtek. Kizárólag nôi viselet volt a peplosz
(köntös, felsô sor). Ennnek összevarrt változata
a khitón (második sor), amelyet férfiak és nôk is
viseltek. A khitón fölött hordott köpeny neve
himation (harmadik sor) vagy khlamüsz
(alsó sor) volt.

DIONÜSZOSZ SZÍNHÁZ, SZÍNHÁZI ELÔADÁS

A görögök nagyon kedvelhették az ünnepeket, mert igencsak sok jutott belôlük az év különbözô
napjaira. Ezek jó része helyi jellegû volt. Az ünnepek közül is különlegesnek számított Athén két
állami ünnepe, a Panathénaia, Athéné ünnepe és a Nagy Dionüszia, a drámaverseny.
Az Akropolisz déli lejtôjére épített Dionüszosz színházban rendezték meg az öt napon át tartó
dráma-verseny elôadásait kb. 10 ezer nézô elôtt. Az elsô napon a kardalok versengtek, a továbbiakon
a drámák. (Dráma szavunk is görög eredetû, s cselekményt jelent.) Az elôadások egész nap tartottak,
s a nézôknek maguknak kellett gondoskodniuk ételrôl és italról. A gazdagabbak fizettek a belépô-
jegyért, míg a szegények napidíjat kaptak a részvételért. A vázakép Aiszkhülosz: Áldozatvivôk címû
tragédiájának egyik jelenetét ábrázolja.
132
ÖSSZEGZÉS
A görög történelemben klasszikus kornak nevezik
a perzsa háborúktól a Kr. e. 300-as évek közepéig
tartó idôszakot. Többek között azért, mert ekkor
keletkezett görög földön mindaz, amit az utókor
is példaértékûnek tart, mind a kultúra, mind a
politikai élet területén.
A kor irányadó városállama, Athén – melynek
jóhírét a perzsákon aratott gyôzelem öregbítette
– szövetségi renszert hozott létre. Ellenlábasa,
Spárta nem nézte jó szemmel riválisa hatalmának
növekedését. Kisebb csatározások után Kr. e. 446-
ban mégis 30 évre békét kötöttek. Így a mind-
össze 2600 km2-es városállam flottája révén is az
Égei-tenger meghatározó nagyhatalma lett. A kül
sô veszély elhárítása után Periklész, a kor leghíre-
sebb athéni politikusa a város fejlesztéséhez fog-
hatott. Periklész korát (Kr. e. 443-429) általában
aranykornak szokták nevezni, kifejezve ezzel a
városállam gazdagodását, a kulturális és politikai
vívmányok jelentôségét.
A VÁROS
A perzsa háborúk során Athén 480-ban teljesen
leégett, ezért újjá kellett építeni. A magaslatot,
ahol valaha a védelmet szolgáló fellegvár, az Akro-
polisz állt, szentélykörzetté alakították. Központi
épülete a Parthenón, az Athéna Parthenosznak
(Szûz Athéné) épített templom. Tervezôje és az
építkezés felügyelôje a kor legnevesebb szobrásza,
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
LAKOMA
A vázaképek tanusága
szerint a görögök
igen kedvelhették
az italozásba torkolló
közös vacsorákat.
Az étrend: hal, hús,
zöldségfélék, búza-
kenyér és gyümölcs
volt. Borozgattak,
beszélgettek
s közben zenészek
szórakoztatták ôket.
Pheidiász volt. A Parthenón cellájában kapott
helyet a kor egyik legcsodálatosabb mûvészeti
alkotása, Athéné 12 méter magas, aranyból és
elefántcsontból faragott szobra.
Az építkezésekrôl Plutarkhosz így emlékezett
meg: „Így emelkedtek az épületek büszke nagy-
ságukban, utánozhatatlan alakjukban és szépsé-
gükben, miközben a mesteremberek mûvészettel
múlták felül mesterségüket... A legbámulatosabb
azonban a gyorsaság volt, amellyel egyetlen
ember kormányzásának virágkorában fejezôdött
be mindaz, aminek elkészülte külön-külön, több
nemzedéken át és korszakon keresztül is alig volt
elképzelhetô.”
Az Akropolisz északi lábánál terült el az agóra,
a város közigazgatási, politikai és gazdasági köz-
pontja. A szûk kis athéni utcákhoz képest ez egy
levegôs tér volt, fákkal, bokrokkal és közkutakkal
szegélyezve. Itt álltak a hivatali épületek: pl. a ta-
nácsház (az ötszázak tanácsának épülete), a levél-
tár és a bíróság. A tér keleti oldalát a Héphaisz-
tosznak emelt templom zárta. A város másik
magaslatán, szemközt az Akropolisszal, a Pnüx
dombon ülésezett a népgyûlés.
A GAZDASÁG
Ezek a hatalmas építkezések, amelyek egyúttal a
kor építômûvészetének is legszebb példáit szol-
gáltatták, rengeteg pénzt emésztettek fel. Fizetni
ATHÉN ARANYKORA s 133
kellett az építôanyagért, a munkásoknak és a mû-
vészeknek. Honnan futotta minderre Athénnak?
A város bevételei több forrásból származtak:
1. a Déloszi Szövetségben – néha erôszakkal –
benntartott városállamok évi hozzájárulásából, az
ún. „pótadó”-ból, melynek fejében Athén garan-
tálta biztonságukat a perzsákkal szemben;
2. a laurioni ezüstbányák bevételeibôl; 3. az ide-
genekre, azaz a metoikoszokra kivetett adókból;
4. a kereskedelmi forgalomból befolyó vámokból
és illetékekbôl. Ez utóbbi egyrészt annak köszön-
hetô, hogy Athén már a perzsa háborúk során
óriási flottát épített, amit békeidôben kereskedel-
mi célra lehetett használni, másrészt hogy kikötô-
jét, Pireuszt jól kiépítette és biztonságosan össze-
kötötte a várossal.
Az athéniek nagy része kézmûiparral és keres-
kedelemmel foglalkozott, s így ezek termékei tet-
ték ki a kiviteli cikkek jelentôs részét, míg a leg-
fontosabb mezôgazdasági terméket, a gabonát
jobb minôsége és olcsósága miatt a görög gyarmat-
városokból és Egyiptomból szerezték be. Ezen
alapélelmezési cikk behozatalától jóformán a
város biztonsága függött, az állam tehát éberen
ôrködött s önnön feladatává tette a gabonaellá-
tást.
Az élénk, jövedelmezô kereskedelem és pénz-
forgalom fontos feltétele az, ha a háztartások nem
önellátóak, hanem a piacról szerzik be a szüksé-
ges árukat. Ehhez pedig az kell, hogy mindenki
rendelkezzen pénzzel. Tehát az embereknek fize-
tést kell kapniuk munkájukért. Nem lepôdhetünk
meg azon, hogy Periklész igyekezett az államnak
végzett minden munkáért, de a politikai életben
való részvételért is fizetést adni. A nagybirtoko-
sok magángazdaságai is hozzájárultak az állam
gazdaságához. Miután adót nem kellett fizetniük,
arra kötelezték ôket, hogy a szegényeket ingyen
ebédekre hívják meg, saját jövedelmükbôl szer-
vezzenek állami ünnepségeket, mulatságokat.
KÖZÉLET ÉS MAGÁNÉLET
Kleiszthenész reformjait Kr. e. 508-ban vezették
be. Majd következtek a vészterhes perzsa hábo-
rúk, s így tulajdonképpen csak Periklész korában
adódott elôször lehetôség arra, hogy békében is
mûködjenek a politikai élet intézményei. Maga
Periklész nem iszonómiáról, azaz a politikai élet-
ben való egyenlôségrôl beszélt, amikor méltatta
az athéni alkotmányt. Ô demokráciának nevezte
(démosz = nép, kratia = uralom, hatalom, erô).
(A fogalmat az ókorban csak a görögök használ-
ták, s majd a 18. századtól lesz használatos ismét.)
Ezt a kifejezést a lexikonok legegyszerûbben nép-
uralomnak fordítják, vagyis hogy a démosz, a
nép kinyilvánítja és érvényre juttatja a politikai
akaratát. Valójában persze sokkal bonyolultabb
ez a rendszer, mint hogy egy sommás mondattal
elintézhetô lenne. Ugyanis a démosz a Kr. e. 6.
századtól közigazgatási egységet is jelentett. Talán
a mai községi, kerületi önkormányzatokhoz
hasonlíthatnánk. Amikor Athénban egy ifjú elérte
a nagykorúságot, betöltötte a 18. életévét, nevét
feljegyezték a démosz tagjai közé, ettôl kezdve
aktívan részt vehetett a démosz ügyeinek intézé-
sében. Megtanult politizálni és politikai döntése-
ket hozni. Ma választjuk azokat az embereket,
akik képviselnek minket az országgyûlésben.
Akkoriban Athénban mindenkinek jogában állt
részt venni a népgyûlés ülésein, pusztán a gyûlés
helyének méretei – egyszerre 6000 ember fért el
a szabadban tartott népgyûléseken –, a távolsá-
gok és sürgôs elfoglaltságok szabtak határt. Részt
vehetett minden szabad, 20. életévét betöltött,
teljes jogú attikai férfi. Havonta 4-5 alkalommal
ülésezett a népgyûlés: döntöttek háború és béke
kérdésérôl, eléjük terjesztett indítványokról, el-
lenôrizték a hivatalnokok számadásait és cserép-
pel szavaztak a hazaárulási ügyekben.
Az állam ügyeinek napi viteléhez olyan folya-
matosan mûködô intézmények is kellettek,
melyek tagjai „fôfoglalkozásként” politizáltak.
Ilyen volt az ötszázak tanácsa, a bulé, aminek tag-
jait sorshúzással évente választották. A tanács
folyamatos mûködését úgy biztosították, hogy az
év egytizedében 50-50 tag mindig az agórán
tartózkodott s intézte az állam ügyeit. A szerveze-
tek mellett a választott (10 sztratégosz és a
kincstárnokok) és sorsolt vezetôk (arkhónok) is
felelôsséggel tartoztak a határozatok végrehajtásá-
ért. Mun kájukat a népgyûlés ellenôrizte. A
hazaárulási ügyeket kivéve a bíróság volt illetékes
a peres ügyekben. Ennek tagjait is sorsolással
választották.
A fentiekbôl jól látható, hogy az állam vezetése
sok emberre rótt állandó kötelezettséget. A sze-
gényebbek csak akkor vállalhattak hivatalt, ha az
fizetéssel járt. Saját munkájukat ugyanis a hivatal-
134
viselés idejére fel kellett adniuk, s fizetség híján
nem lett volna mibôl megélniük. Ezért alakult ki
az a gyakorlat, hogy a politikai életben való rész-
vételért fizetés járt. Mindez azt is eredményezte,
hogy fôleg azok vettek részt a politikában, akik-
nek a keresete még csekélyebb lett volna, ha szak-
májukat ûzik, mint az állami fizetség, így inkább
a politikát választották megélhetésnek.
A demokratikus renddel egyidôs annak kritikája
is. „Ami az athéni alkotmányt illeti, azt ugyan
nem helyeslem, hogy az alkotmánynak ezt a for-
máját választották, mert ezzel egyúttal azt is
választották, hogy a hitványaknak jobban menjen
a dolguk, mint az elôkelôeknek, ezért tehát nem
helyeslem” – írta egy Kr. e. 5. századi arisztokrata.
Ezek után persze mindannyiunkban felvetôdik
a kérdés: miért mûködött ez a rendszer, miért
törôdtek bele a leggazdagabbak is?
Arról már beszéltünk, hogy Athén a flottája
révén az Égei-tenger vezetô nagyhatalmává vált, s
ez lett a város gazdagodásának záloga. A flottához
azonban evezôsökre volt szükség, s ezt a szol-
gálatot a földmunkások és kézmûvesek tejesítet-
ték. Egyes történészek szerint ez az oka annak,
hogy a politikai életben is nagy szerepet kapott a
köznép. Az idegenek sôt a rabszolgák bizonyos
fokú tiszteletben tartása mögött is jól felfogott
gazdasági és politikai érdekeket vehetünk észre.
Az elôbbiek adóikkal, az utóbbiak fizikai munká-
jukkal járultak hozzá az állam fenntartásához,
biztosítva ezzel a szabad polgárok számára a pénzt
és szabadidôt állampolgári kötelességeik teljesíté-
séhez. A rabszolgák helyzete attól függött, hogy
hol dolgoztatták ôket.
A nôk egyáltalán nem vehettek részt a politikai
életben. Elvitathatatlan jogaik voltak azonban a
háztartás irányításában. Kézben tartották a család
pénzügyeit, szervezték a családi ünnepeket és a
mindennapokat. De a törvény elôtt a lányokat
apjuk, az asszonyokat férjeik képviselték, olyany-
nyira, hogy életük java részét a ház falain belül
kellett eltölteniük. Ha a politikai élet oldaláról
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
nézzük, azt mondhatjuk, hogy a háztartás
mûködtetésével a nôk szintén szabadidôt teremtet-
tek a férfiaknak a politizáláshoz.
Az athéni polgárnak többféle kötelezettsége
volt: ideje egy részét a politikai életnek kellett
szentelnie, másik részét lefoglalták a foglalkozá-
sával járó teendôk, pl. a földmûvesekét a mezei
munkák irányítása, az iparosokét mûhelyeikben
foly tatott munka, a kereskedôkét a szállít má-
nyok ellenôrzése stb. Ennek ellenére a szabad
emberek igyekeztek élvezni az életet. Szerették
a társa ságot, a szép beszédet, a parázs vitákat, a
színházat, a jó borokat. Így az athéni emberek
számára a közélet és a magánélet szorosan össze-
fonódott.
SZÍNHÁZ ÉS DRÁMA
A szórakozás terén is sokat kaptunk a görögöktôl.
Talán egyik legmaradandóbb, a saját korukban is
legnépszerûbb alkotásuk a dráma és a theatron
„feltalálása” volt. A dráma szó, amely görög ere-
detû, görögül cselekményt jelent. A theatron
nézôhely, vagyis színház. A drámaelôadások a
Dionüszosz tiszteletére rendezett ünnepségsorozat-
ból nôttek ki, de meg is ôrizték ehhez való
kötôdésüket, mert a Kr. e. 5. században ekkor
rendezték a dráma-versenyeket. Eredetileg karda-
lokban me sélték el az isten történetét.
Rendszerint a kar vezetôje kivált a karból, s felel-
getôs formában adták elô Dionüszosz életét.
Ekkor alakult ki a dráma mindkét klasszikus
típusa, a tragédia és a komédia. A tragédiák a mí-
tikus múlt eseményeibôl merítettek témájukat –
ezeket azonban saját koruk politikai és társadalmi
életére vonatkoztatták –, a komédiák pedig az
athéni hétköznapokról szóltak. A darabokat férfi
színészek játszották, s maszkok jelezték a figura
személyiségét. A nézôk egész napjukat a színház-
ban töltötték. A gazdagok fizettek, a szegényeket
napidíjjal megfizették érte. Egyszóval igazi tömeg-
szórakozás volt, közös, katartikus élmény, hiszen
egyes színházakban akár 17 ezer nézô is elfért.
BÖLCSELET – TÁRSADALOMKRITIKA – VALÓSÁG s 135

Bölcselet – társadalomkritika – valóság

s

Mit jelent számodra a tudás, tudomány szó?

Kit tartasz bölcsnek és miért? Egyáltalán, mi a bölcsesség?
Mit értettek tudomány, bölcsesség alatt az ókori keleti birodalmakban?
s

A FILOZÓFIA
Mert a csodálkozás ösztönözte arra az embereket régebben éppúgy, mint ma, hogy filozofálja-
nak... De aki kérdez és csodálkozik, annak bizonytalanságérzése van... és azért, hogy e bizony-
talanságtól megszabaduljanak, elkezdtek filozofálni.
(ARISZTOTELÉSZ, KR. E. 4. SZÁZADI GÖRÖG FILOZÓFUS)

s
A fenti szövegrészletben szerepel az a szó, hogy filozofálni. Mit jelent ez a kifejezés?
Miért tartja Arisztotelész olyan fontosnak a csodálkozást?
Te mire csodálkoztál rá utoljára?

A BÖLCSELKEDÉS ÖSZTÖNZÔI
Ez a rajz azokat az ösztönzôket
mutatja, amelyek gondolko-
dásra, elmélkedésre késztetnek
bennünket.

Próbáld meg értelmezni

s

a rajzot!

s
Írj össze olyan kérdéseket, amelyeken te is elmélkedtél már!
Ha az ember maga nem boldogul a válaszadással, hová fordulhat segítségért?
Szerinted a vallások, köztük a görögöké, mennyiben adnak választ az élet nagy kérdéseire?

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Az ábrák és a leírások alapján próbáld meg azokat a kérdéseket megfogalmazni,

amelyekre az alábbi válaszok születtek! Mi érdekelhette ezeket a filozófusokat?
s

Milyen embereknek képzeled ôket? A tépkép alapján nézz utána azoknak a

városoknak, ahol éltek! Vajon milyen kultúrák hatottak az ottaniak életére?
136 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

Levegô: az ôsanyag,
Víz: a világ az elevenné vált ôsanyagból áll amely sûrûsödik és ritkul Számok: az anyagot rendezô forma

THALÉSZ ANAXIMENÉSZ PÜTHAGORASZ

Az elemek elôször a szeretetben

egyesülnek, azután dolgokká keverednek A végtelen sok ôsanyagot A különbözô atomelrendezôdések jelentik
és a gyûlöletben szétválnak a szellem mozgatja a dolgok különbségeit

EMPEDOKLÉSZ ANAXAGORASZ DÉMOKRITOSZ

A TERMÉSZETFILOZÓFUSOK GONDOLATAI
Az elsô filozófusok szerint minden létezônek közös ôsoka (arché) van. Ez az arché egyrészt minden
létezô ôsanyaga, másrészt minden változás indítóoka.
A milétoszi THALÉSZ a Kr. e. 7-6. század fordulóján élt. Gondolatait maga nem foglalta írásba,
így az ókori írók mûveibôl tudunk csak róla. Arisztotelész szerint kedvenc mondata így hangzott:
„A legszebb dolog a világon a víz.” A vizet tekintette ôsanyagnak. Tudását egyébként Egyiptomban
szerezte, ahol a papokat elkápráztatta azzal, hogy kiszámította a piramisok magasságát.
ANAXIMENÉSZ a Kr. e. 6. században szintén Milétoszban élt. Szerinte a levegő az arché, ennek
ritkulása és sûrûsödése az élet forrása.
PÜTHAGORASZ a Kr. e. 6. században született Szamosz szigetén. Életében bejárta az akkori világot.
Miként Thalész, ô is egyiptomi papoktól is tanult. Végül Dél-Itáliában iskolát alapított. Gondolko-
dásának középpontjában a számok álltak. Szerinte a dolgok a számok képmásai, így minden lényeg
matematikai formába önthetô.
EMPEDOKLÉSZ a Kr. e. 5. században élt. Orvos volt, tudós, mágus és költô. Szerinte négy ôselem
van: víz, levegő, tűz és föld. S ezeket a szeretet és gyűlölet mozgatja – az elôbbi egyesít, az utóbbi
szétválaszt.
ANAXAGORASZ a Kr. e. 5. században Szmürnában született. Periklész apja fia nevelôjének kérte fel
s így Athénba költözött (Periklész halála után számûzték). Ô azt állította, hogy végtelen sok ősanyag
létezik. A lényeges mozgatójuk a szellem.
DÉMOKRITOSZ Milétoszban született a Kr. e. 5. században. Ô is nagy utazó volt. Nevéhez fûzôdik
az atomelmélet kidolgozása. Eszerint minden anyag oszthatatlan testecskékbôl (atomosz) áll.
A különbségeket az alak, a helyzet és az elrendezés okozza. Mozgatójuk a nyomás és taszítás.
BÖLCSELET – TÁRSADALOMKRITIKA – VALÓSÁG s 137

AZ EMBER ÉS AZ ÖNVÉDELEM

Az elôzôekben megtudtuk, hogy az athéniek hogyan éltek, szórakoztak, tanultak.

Az is kiderült, hogy kedvelték a szép beszédet, a szónoklatokat.
Az alábbiakban egy per történetét olvashatjátok. Kit idéztek bíróság elé? Mi volt ellene a
vád? Hogyan mûködött a bíróság? Szolgált- e politikai, vallási célokat a per?
Mennyire volt „modern” gondolkodású a vádlott?
s

SZÓKRATÉSZ PERE hát Szókratész, mi is ez a te ügyed? Hogyan

A filozófiatörténet egyik legtalányosabb alakja az athé-
ni Szókratész (Kr. e. 470-399). Kiváló katona és filo-
zófus volt egyszerre. Már az ókorban rengeteget plety-
káltak róla, anekdoták sora keletkezett életéről.
Maga egyetlen sort sem írt le gondolataiból. Híres
tanítványa, Platón Szókratész védôbeszéde című
művében állít emléket mesterének. Hogy a leírásból
mennyi Platón és mennyi valóban Szókratész, ennyi év
után nehéz megítélni.
Szókratészt 70 évesen, Kr. e. 399-ben állították
bíróság elé. A bíróság 501 szavazóbíróból állt. A tár-
gyalásnak két része volt: a vádirat és a védőbeszéd
elmondása után a bíróság a vádlott bűnösségéről szava-
zott. Ha bűnösnek találták, a vádló és a vádlott indít-
ványt tettek a büntetésre. Ezután erről is a bíróság
döntött.
Az athéni bíróságokon nem volt államügyész,
hanem bármely polgár képviselhette a vádat. Igaz, a koc-
kázatát is ő viselte. Ha a bíráknak egyötöd részét sem
sikerült meggyőznie a vádlott bűnösségéről, akkor
1000 drachma bírságot kellett fizetnie. Ha a vádlott
bűnösnek találtatott, vagyonának egytized része illette
a vádlót.
Akkoriban védőügyvédek sem voltak. A vádlott-
nak magának kellett védekeznie. Ha erre képtelennek
érezte magát, fogadott egy hivatásos szónokot, aki meg-
írta helyette a védőbeszédet és az illető azt kívülről
megtanulta.
E perben a vádló Melétosz, egy ifjú volt.
Azzal vádolta Szókratészt, hogy megrontja az
ifjúságot és tagadja a város isteneit. „Vétkezik
Szók ratész és áthágja a törvényt, mert föld
alatti dol gokat és égi jelenségeket kutat, a
silány ügyet jónak tünteti fel és másokat is
erre tanít.”
Szókratész így védekezett: „De talán közüle-
tek valaki ezt az ellenvetést megtehetné: »De
keletkeztek rólad e rágalmak?«... Az én bölcses-
ségemre vonatkozóan ugyanis, hogy van- e és
milyen, tanúul a delphoi istent állítom elétek.
Khairephónt ugye ismeritek? Ô nekem gyer-
mekkori barátom... Többek között egyszer Del-
phoiba is elment... – de amint kérlek, ne
zajongjatok, férfiak –, azt kérdezte tehát, van-e
ember, aki nálam bölcsebb. A Püthia pedig azt
a választ adta, hogy nálam senki sem bölcsebb...
Figyeljetek mármost, miért mondom el mind-
ezt: mert föl akarlak világosítani benneteket,
honnan ered ellenem a rágalom. Mikor ugyan-
is én ezt meghallottam, a következôképpen el-
mélkedtem: Mit is mond az isten, vajon mire
céloz? Mert annyi biztos, én magam egyáltalán
nem tudok róla, akár nagyon, akár csak vala-
mennyire is bölcs volnék. Mit akarhat monda-
ni, amikor kijelenti, hogy én vagyok a legböl-
csebb... Hosszú ideig bizonytalanságban voltam
afelôl, mit akar mondani, végre nagy nehezen
a következô utat találtam, hogy szava jelentését
kutathassam. Elmentem egyikéhez azoknak az
embereknek, akik bölcs hírében állanak, hogy-
ha valahol, hát nála megcáfoljam a kinyilatkoz-
tatást és bebizonyítsam a jósszónak, hogy »íme
ez bölcsebb nálam, te pedig azt mondtad, én
vagyok a legbölcsebb«. Jól megvizsgáltam ezt
az embert..., társalogtam vele és úgy láttam,
hogy ezt az embert bölcsnek találja ugyan sok
más ember, leginkább pedig ô maga, valójában
azonban nem az. Azután megkíséreltem neki
bebizonyítani, hogy bár bölcsnek véli magát,
mégsem az. Így aztán ellenségemmé vált ô is és
még sok más is, aki jelen volt. Elmenve azután
számot vetettem magammal s úgy találtam,
hogy ennél az embernél bizony bölcsebb
vagyok. Mert valószínû ugyan, hogy egyikünk
sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ô azt
138 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint
ahogy nem is tudok, nem is vélem azt, hogy
tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsi-
séggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy
amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy
tudom... E vizsgálódások következtében, athé-
ni férfiak, sok gyûlölség keletkezett ellenem,
még hozzá a legterhesebb és legsúlyosabb
gyûlölségek...
Ezenkívül az ifjak önként csatlakoznak hoz-
zám, azok, akiknek a legtöbb ráérô idejük van,
a leggazdagabbak gyermekei; szeretik hallgatni,
amint az embereket vizsgálgatom, azután ôk
maguk is gyakran utánoznak engem és megkí-
sérelnek másokat is megvizsgálni... Az általuk
megvizsgáltak pedig nem rájuk haragszanak
meg, hanem énrám, és azt mondják: »van egy
bizonyos utálatos Szókratész, és megrontja az
ifjúságot.«...
Most tehát athéni férfiak nagyon is távol
ál lok attól, hogy magamat védelmezzem,
ha nem titeket védelmezlek: ne vétkezzetek az
isten ajándéka ellen azzal, hogy engem elítéltek.
Mert ha engem kivégeztettek, nem egykönnyen
találtok más ilyen embert, akit, ha ez nevetsége-
sen hangzik is, egyenesen úgy küldött városo-
tokra az isten, mint valami nagy és nemes pari-
pára, mely éppen nagysága miatt megle-
hetôsen lomha, és rászorul arra, hogy egy bög-
öly felébressze. Úgy vélem ilyesvalaminek ren-
delt az isten a város számára engem, aki ben-
neteket külön-külön ébresztgetni, buzdítani és
korholni egész nap soha meg nem szûnök,
hanem mindig a nya katokon ülök... Lehet,
hogy mint a felriasztott szundikálók, harago-
tokban felém csaptok, és... megöltök, de azu-
tán az egész hátralévô életet alva tölthetitek, ha
csak az isten nem gondoskodik rólatok és nem
küld hozzátok másvalakit...”
Szókratész befejezte a beszédét és a bírák sza-
vaztak: bűnös vagy nem. 220 fehér kavics, azaz vét-
len, és 281 fekete kavics, azaz bűnös, tehát halál. Ezt
követően athéni szokás szerint megkérdezték az elítél-
tet, kíván-e ő más büntetést javasolni. Szókratész ese-
tében szoros volt a bűnös-vétlen arány, így eredményes
lehetett volna, ha büntetése enyhítéseként súlyos pénz-
bírságot vagy száműzetést kiszabó ítéletet kér.
Szókratész: „Milyen büntetést vagy bírságot
érdemlek meg én azért, amiért meggyôzôdésem
szerint egész életemben soha nem henyéltem,
hanem ügyet sem vetettem semmire, amivel
a legtöbb ember törôdik, a vagyonszerzésre, a
gazdálkodásra, a hadvezéri állásokra, népgyûlé-
si szereplésre és más hivatalokra vagy városbeli
összeesküvésekre és pártokra… nem is tértem
erre az útra, amelyen sem nektek, sem magam-
nak nem használtam volna semmit, hanem
mindenkit külön-külön felkeresve, a legnagyobb
jótéteményben részesítettelek benneteket, leg-
alábbis én így hiszem, mert megkiséreltem mind-
egyikteket meggyôzni: ne törôdjék semmine-
mû dolgával elôbb, mielôtt önmagával nem
törôdik, hogy hogyan lehet a lehetô legdere-
kabb és legokosabb… Mi történjék tehát
velem, ha ilyen vagyok? Mindenesetre valami
jó, ti athéni férfiak, ha valóban érdemem sze-
rint kell javaslatot tennem; mégpedig olyasféle
jó, ami megillet engem.”
Végül tanítványai javaslatára 30 mina pénzbír-
ságot javasolt. Ezután következett a második szava-
zás: 140 fehér 361 feketével szemben – tehát halál.
A történethez hozzátartozik, hogy tanítványai meg
akarták szöktetni, de ő nem ment. Maradt. Kiitta a
méregpoharat.
Athén mentségére annyit elmondhatunk, hogy
néhány nap múlva megbánták a dolgot és a gyász jele-
ként bezárták a színházakat, tornatermeket és szám-
űzetésbe küldték a vádlókat.

Szókratész leghíresebb tanítványa Platón volt. Mestere halála után bizonyára bajlós gondolatok
foglalkoztatták, pl. lehet-e ideális politikai rendszer az athéni demokrácia, ha ilyesmi meg-
s

történhet? Ha mi azt mondjuk: ideális vagy idealista, netán idea, mire gondolunk?
Platón igyekezett választ keresni arra, mi az örök igaz, az örök szép és jó. Vajon hol keresse?
Az anyagban? A lélekben? A gondolatban?
BÖLCSELET – TÁRSADALOMKRITIKA – VALÓSÁG s 139

Az alábbi ábrán Platón egyik híres hasonlata, az ún. barlaghasonlat rajzos mása látható.
Próbáljátok megfejteni az értelmét! Milyen lehet a kinti világ annak az embernek a számára,
aki egy barlang mélyén él, s csak a tûz fényénél a barlagfalra vetôdô árnyakat látja?
Mond- e valamit az emberi gondolkodásról ez a hasonlat?
s

A BARLANGHASONLAT
Platón Kr. e. 385-ben Athén
közelében alapított egy iskolát,
az Akadémiát. Nevét a helyrôl,
Akadémosz ligetrôl kapta
(Akadémosz a görög mitológia
egyik hôse). Itt filozófiát,
matematikát és gimnasztikát
oktattak. Nem volt sem tan-
anyag, sem tanterem. A tanítás
„módszere” a beszélgetés,
görögül dialógus volt.
Platón leghíresebb hasonlatá-
ban, a barlanghasonlatban
fejtette ki az ideákhoz történô
felemelkedés útját.

ÖSSZEGZÉS

A filozófia szavunk két görög kifejezés – philosz és
szophia – összeolvadásából jött létre. A philosz
barátot, a szophia bölcsességet jelent. Így a filozófiát
úgy fordíthatjuk, hogy bölcsességszeretet, mûvelô-
je, a filozófus pedig a bölcsesség barátja. Állítólag
Püthagorasz, amikor azt kérdezték tôle, kicsoda
is ô, azt válaszolta, hogy filozófus. Mindez a Kr.
e. 6. században esett meg. Korábban nem voltak
a „bölcsességnek barátai”? Hogyan született meg
ez a tudomány az antik görög világban? – kérdez-
hetnénk a történet hallatán.
Az ókori nagy birodalmakban is voltak olyan
emberek, akiket bölcseknek tartottak, s valóban
azok is lehettek. Ôk voltak a papok, akik birtoká-
ban voltak koruk tudományos ismereteinek és az
írás ismeretének. A tudás és a vallás akkoriban
összeolvadt a mítoszokban, s az isteni titkokba
(miért élünk, mi van a halál után, mitôl van sötét
és világos, mi a szám) bepillantani csak a papok
közvetítésével lehetett.
A görögöknél ez másképpen alakult. Az istenek-
tôl nem mindenben várhatták a titkok megfejté-
sét: a saját képükre és hasonlatosságukra képzel-
ték el ôket, és nem is voltak mindenhatóak, mert
a vak végzet elôl ôk sem tudtak kitérni. Sôt, sok
olyan történetet ismertek, amelyekben az embe-
140
rek szembeszálltak az istenek akaratával. Tanulni
csak a mítoszokból lehetett. Ezért maguk az em-
berek sem voltak a mai értelemben vallásosak.
Isteni eredetû törvények, mint pl. a zsidóság tíz-
parancsolata, a görögöknél nem léteztek. Az em-
berek ilyenformán magukra maradtak: törvénye-
iket maguknak kellett megalkotniuk, a világról
való minden tudást maguknak kellett összegyûj-
teniük és megmagyarázniuk, elsôsorban a míto-
szokból.
A magyarázat és megértés szükségét az váltja ki
belôlünk, ami idegen tôlünk, amire rácsodál-
kozunk, vagy kételkedünk az eddigi válaszok
helyességében. A görögök lehetôsége ebbôl a
szempontból is szinte korlátlan volt: nincs még
egy olyan ókori hajózó nép (megannyi
Odüsszeusz), amelybôl ennyien és oly sokfelé
utaztak volna. S még egy nagyon is földi dolog-
ban bôvelkedtek a görögök: szabad idôben. A
betevô falatért nem kellett mindenkinek látástól
vakulásig dolgozni, ezért nem csodálkozhatunk
azon, hogy sokak figyelme fordult az égbolt, a
„megmagyarázhatatlan” jelenségek felé.
AZ ELSÔ FILOZÓFUSOK
Az elsô filozófusok a Földközi-tenger mentén ala-
pított görög gyarmatvárosok lakóiból kerültek ki.
A kereskedelem jólétet biztosított, az ismerôs, de
mégiscsak idegen föld lehetôséget adott a maguk
és az ott élôk ismereteinek, gondolatainak össze-
hasonlítására. Az elsô fogas kérdés, amely izgatott
néhány, a kereskedelemmel nem sokat törôdô,
furcsa különcöt: hogyan is állunk a világ eredeté-
vel? Ahány nép, annyiféle mítosz-értelmezés, és
mégis sok bennük a közös elem. Mi az igazság?
Kell lennie valamiféle anyagnak, elvnek vagy
elemnek, amibôl minden keletkezett.
Az elsô ismert filozófus, Thalész, akinek nevét
egy matematikai tétel tette örökre felejthetetlen-
né minden iskolás számára, arra jutott, hogy a
víz lehet minden élet forrása. De ha életforrás,
akkor lelke is van, hiszen mi mástól hatna. Ez
utóbbit sokan elfogadták, azonban a víz helyett
mást állítottak a középpontba: levegôt, szabad
szemmel nem látható atomokat, tüzet stb. Végül
Empedoklész a Kr. e. 5. században úgy gondolta,
hogy négy ôselem van: tûz, víz, levegô, föld, s eze-
ket a szeretet és gyûlölet mozgatja. Vizsgálták a
mozgást, a méreteket, a formát, mint pl. Pütha-
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
gorasz, akinek számításait szintén matematikai
tétellé tette az idô. Lényeges a módszerük is: érte-
lemmel, ésszel, következetes és rendezett gondol-
kodással (fogalmakkal, következtetésekkel, vizs-
gálódással és bizonyítással), azaz logikával keresték
a válaszokat. Ezzel született meg a tudományos
gondolkodás módszertana.
Ma az ilyen elméleti tudományokat az egyete-
meken tanuljuk, és ha valami újra bukkannak a
tudósok, szakfolyóiratokban teszik közzé felfede-
zésüket. Akkoriban egy-egy filozófus tanítványo-
kat gyûjtött maga köré. A mester és köre jelentett
egy iskolát és természetes volt, hogy a tanítványok
pontosan ugyanazokat az elveket vallják, mint
tanítójuk. Püthagorasz még a mindennapi életre
is olyan viselkedési szabályokat állított fel tanít-
ványainak, amelyek leginkább egy szerzetesrendé-
hez hasonlatosak. (Ne egyél babot; ne törd meg a
kenyeret; ne hagyd rajta tested nyomát az ágya-
don, mikor felkelsz stb.) Azokat a filozófusokat,
akik a természet egészének mûködését – anyagát
és logikáját – kívánták megérteni és magyarázni,
természetfilozófusoknak hívjuk.
A Kr. e. 5. században voltak olyan gondolkodók
is, akik nem a természet rendjét és törvényeit ku-
tatták, hanem az emberek világát, az emberi kap-
csolatokat, viszonyokat és gondolatokat. Mód-
szerük, ahogyan témájukat megközelítették, való-
ban tudományos volt, bár ôket akkoriban inkább
mûvésznek tartották, az érvelés mûvészeinek. Ôk,
a szofisták voltak az ügyvédi és a pszichológusi
foglalkozás elsô mûvelôi. A tökélyre vitt, logikus
érvelés természetesen rendkívül fontos volt egy
olyan társadalomban, ahol a politikai kérdések
eldöntésében vagy az esküdtbíróságok elôtt az
ékesszólásnak a meggyôzésben oly meghatározó
szerepe volt. A szofisták mûvei nem maradtak
fenn, gondolkodásukról a késôbbi filozófusoktól
tudunk. Óriási népszerûségnek örvendtek a nép
körében, míg a hivatásos filozófusok megvetették
ôket. Fizetett szónokok voltak (ismét egy görög
szó, rhétor: szónok, retorika: szónoklattan), akik
beszédek írásából és elôadásából éltek.
A szofisták gondolkodásának központjában az
ember állt, sôt magát a gondolkodást, a nyelvet is
vizsgálták. A tudomány fogalmaival élve meg-
alapozták a társadalomfilozófiát (az állam, a társa-
dalom értelmét, szerepét s ebben az ember helyét
vizsgálja), az ismeretelméletet (a világ és általában
BÖLCSELET – TÁRSADALOMKRITIKA – VALÓSÁG
a megismerhetôség lehetôségeit és határait kutat-
ja), a jogfilozófiát (arra keres választ, létezik- e
valami mindenekfelett álló rend, amelybôl a jog
levezethetô), a vallásfilozófiát (arra kíváncsi, mi is
egyáltalán a vallás, milyen kapcsolat van az
emberrel), az etikát (azt kutatja mi is az a „jó”,
hogyan jelenik meg az emberek tetteiben).
A KLASSZIKUS GÖRÖG FILOZÓFIA
A klasszikus görög filozófia három óriása Szókra-
tész, Platón és Arisztotelész. Hármukat nemcsak
tudományos jelentôségük köti össze, hanem a
mester-tanítvány kapcsolata is, mivel Szókratész
Platón, Platón pedig Arisztotelész mestere volt.
Az is közös bennük, hogy olyan korban éltek,
amikor a görög föld és a városállamokra épülô
társadalom éppen átmeneti idôszakát élte.
Szókratész athéni volt. Fiatal kora Periklész ide-
jére esett, majd tanúja lehetett a poliszok versen-
gésének és egymás ellen viselt háborújának. (Rész-
letesen errôl a következô részben beszélünk majd.)
Gondolkodásában arra keresett választ, mi is a jó,
mit jelent az erény. Úgy válte, ha közelebb akar
kerülni a válaszhoz, akkor a tudást kell szemügy-
re venni. Ezért megkülönböztetett látszattudást
(amikor azt hisszük, hogy ismerjük a jót és eré-
nyest) és valóságos tudást (amely kiállja az ész és
értelem próbáját). Magát sokszor bábához hason-
lította (ez volt egyébként édesanyja foglalkozása),
akinek az a dolga, hogy az embereknek segítsen
önmaguk megismerésében. (Régi görög gondolat
ez, hiszen a delphoi jósda felirata is ez volt:
„Ismerd meg önmagad”.)
Szókratész egyik tanítványát, Platónt (Kr. e. 427-
347) – egyébként az ô mûveibôl ismerjük meste-
rének gondolatait – leginkább az izgatta: egyálta-
lán megismerhetô-e a világ. Úgy okoskodott, hogy
amit látunk, érzékeinkkel felfogunk, az csupán a
dolgok látható, tökéletlen megjelenési formája.
Kell legyen a látható dolgoknak valami tökéletes,
„ideális” formája is. Nézzünk egy példát egy gyer-
mekeknek készült regényes „filozófiatörténet” (J.
Gaarder: Sofie világa) alapján! A Földre érkezik
egy marslakó. Bekukkant a konyhaablakunkon és
az asztalon egy tepsiben éppen kisült mézeskalács
figurákat pillant meg. Mi történetesen kará-
csonyra készültünk és csupa angyalkát mintáz-
tunk. Csakhogy – az ügyességünk már csak ilyen
– az egyiknek hiányzik egy darabka a szárnyacs-
s 141
kájából, a másiknak kicsit elferdült a nyaka, a har-
madik ingének hullámos lett a vége, a negyedik-
nek lecsípôdött a keze. A mi marslakónk, aki még
életében nem látott ilyet, biztosan hosszan néze-
getné a kis testi hibás angyalkáinkat, s elôbb-utóbb
rájönne, milyen is lehet egy angyalka, s arra is,
hogy kell lennie egy hibátlan angyalka-formának,
amely a mintát adta. A marslakó nem is tudja,
hogy okoskodása során Platón ideatanának gon-
dolatmenetét követte. Platón is feltételezte, hogy
létezik minden tárgynak, élôlénynek, fogalomnak
„ideája”, s amit látunk, azok csak jól vagy rosszul
sikerült másolatok. Az egyik leghíresebb magya-
rázatával, a barlanghasonlattal azt próbálja érzé-
keltetni, hogy mi (barlaglakó) emberek csak az
ideák világának árnyait látjuk, s ezt hisszük való-
ságnak. Ha valamelyikünk (a filozófus) megpil-
lantja az igazi napfényes világot, az ideákat, nem
tudunk mit kezdeni azzal, amit arról mesél. Pla-
tónt, athéni lévén, a politika is érdekelte. Így fô
mûvében egy olyan ideális államot képzelt el,
amelyben a filozófusok lesznek a vezetôk. Szerinte
ugyanis az államot az értelemnek kell kormá-
nyozni, amiként a testet is a fej, az itt lakozó ér-
telem és bölcsesség irányítja.
Tanítványa, Arisztotelész (Kr. e. 384-322) húsz
esztendôn keresztül volt Platón iskolája, az Aka-
démia hallgatója Athénben. (Az iskola nevét hely-
színérôl, az Akadémosz ligetrôl kapta.) Édesapja
egy makedóniai görög gyarmatváros lakója volt,
jónevû természettudós és orvos, aki a makedón
királyi család házi doktora is lett. Talán ez is
magyarázza azt, hogy Arisztotelész szerint a világ
megértéséhez az a legfontosabb, ha elôször a gon-
dolatainkban teremtünk rendet. Ellentétben mes-
terével, aki szerint a valóság legmagasabb szintje
az, amit csak értelmünkkel tudunk elgondolni
(ideák), számára a legfontosabb az, amit érzék-
szerveinkkel érzékelünk. Arisztotelész szerint csak
azokról a dolgokról lehetnek gondolataink, ami-
ket elôzôleg láttunk, hallottunk, egyszóval érzé-
keltünk. Az olyan fogalmak, mint pl. a „kô”, „ló”
vagy „ember” nem önállóan létezôk, mint Platón
ideái, hanem azon tulajdonságok csoportjai, amik a
köveket, a lovakat vagy az embereket összességük-
ben jellemzik. Ezt nevezte a dolgok formájának.
Arisztotelész szerint tehát a világ, a valóság
egyedi dolgokból áll, s ezek forma és anyag egy-
ségeként léteznek. Ami közös bennük, az a
142 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

forma, ami pedig egyedi, az az anyag. E kettôs-
ség, formájuk és anyaguk alapján rendszerezte a
környezô világot. Megkülönböztetett élô és élet-
telen „dolgokat”. A különbséget köztük abban
látta, hogy míg az élettelen dolgok csak külsô ha-
tásra változhatnak meg, addig az élôkben, az élôk
formájában benne rejlik az önmaguktól való vál-
tozás lehetôsége. Az élôvilágot további két fô cso-
portra, növényekre és élôlényekre osztotta, s ez
utóbbit újabb két részre, állatokra és emberekre.
E rendszerezés módszerével ô alkotta meg a logi-
ka tudományát. Ugyanezzel a módszerrel szétvá-
lasztotta az egyes tudományok területeit és pon-
tos szaknyelvet dolgozott ki. Platón tehát meg-
teremtette a filozófia tudományát, Arisztotelész
pedig megalkotta e tudomány rendszerét.

A poliszrendszer válsága és
a makedónok birodalma s

Kr. e. 431- 404: peloponnészoszi háború

Kr. e. 4. század: Makedónia felemelkedése
Kr. e. 336- 323: Nagy Sándor
Kr. e. 3- 1. század: hellenisztikus birodalmak

A PELOPONNÉSZOSZI HÁBORÚ
Az alábbi szövegek Spárta és Athén háborújának, a peloponnészoszi háborúnak a hátterét
mutatják be. Próbáld megmagyarázni, hogy milyen okok, milyen érdekösszeütközések
vezettek a háborúhoz, mely területre terjedt ki (térkép) és hogyan zárult?
Hogyan vélekedhettek Athén tekintélyérôl Spártában, a peloponnészoszi szövetségben
és hogyan a déloszi szövetségben résztvevô államokban?
s

A HÁBORÚ KITÖRÉSÉNEK OKAI Azelôtt sem szánták magukat gyorsan hábo-

A háborút pedig az athéniek és a peloponné-
szosziak annak a harmincéves békeszerzôdésnek
a megszegésével kezdték, amelyet annak idején
Euboia elfoglalása után kötöttek. A legigazibb
ok azonban az volt, hogy az athéniek hatalmá-
nak növekedése aggodalmat keltett a spártai-
akban, és háborúra késztette ôket. A Xerxész
visszavonulása és a [peloponnészoszi] háború
kezdete közt eltelt ötven esztendô alatt ugyanis
az athéniek egyre inkább megszilárdították
uralmukat, és komoly hatalom birtokába jutot-
tak. A lakedaimóniak mindezt látták, meg-
akadályozására mégsem tettek kísérletet, leg-
feljebb csekély jelentôségû dolgokban, hanem
ölbe tett kézzel ültek.
rúkra, csak ha már kénytelenek voltak. Akko-
riban azonban még belsô háborúskodások is
lekötve tartották ôket, míg végül az athéniek
hatalmának emelkedése már szembeszökô volt,
sôt már az ô szövetségeseikhez is hozzányúltak.
Ezt az állapotot már elviselhetetlennek találták,
és arra a meggyôzôdésre jutottak, hogy teljes
igyekezetükkel kezükbe kell venni a dolgokat,
és háborús kezdeményezésükkel, ha csak tehe-
tik, meg kell semmisíteniük az athéniek erejét.
(THUKÜDIDÉSZ)
ÉRDEKEK
Ezek után, mikor a peloponnészoszi háború
hullámai már fel-felcsaptak, [Periklész] rávette
A POLISZRENDSZER VÁLSÁGA… s 143

a népet, hogy küldjön segítséget a korinthoszi- garai határozat” [Megara elszigetelése] vissza-
aktól megtámadott kerkyraiaknak [Korfu], és vonásába... Periklész azonban ezt ellenezte és
hogy csatolja magához ezt a tengerészeti szem- a népet arra tüzelte, hogy tartson ki Megara-
pontból oly fontos szigetet, amíg a peloponné- ellenes, háborús hangulatában...
szosziak nem kezdik meg a nyílt ellenséges- Az ellenség, noha szárazföldön nagy károkat
kedést. A nép megszavazta a segítséget... A okozott az athénieknek, viszont a tengeren
korinthosziak megneheztelnek és bevádolják az sokat szenvedett tôlük, nem nyújtotta volna
athénieket, a hozzájuk csatlakozó megaraiak olyan sokáig a háborút, hanem hamarosan
azt panaszolják fel, hogy a közös jogszabályok felhagyott volna vele..., ha valami isteni rende-
és a hellének közt érvényes megállapodások lés fel nem borította volna az emberi számításo-
ellenére kizárják, sôt kiûzik ôket minden athé- kat. De elôször is pusztító járvány ütött ki és
ni fennhatóság alatt lévô piacról, kikötôbôl... lekaszálta az emberek virágát, java erejét...
Ugyanakkor csak még jobban siettette a hábo- [Periklész], hogy a bajokat orvosolja, az ellen-
rút az, hogy Poteidaia, ez az athéni fennható- ségnek pedig károkat okozzon, 150 hajót szerel-
ság alá tartozó, de korinthoszi alapítású város tetett fel... A hajók már útra készen állottak,
elpártolt Athéntôl, mire az athéniek ostrom alá amikor napfogyatkozás miatt sötét lett... [A
fogták... A spártai király azon volt, hogy a vállalkozás kudarca miatt az athéniek Periklészt
sérelmek nagy részét elsimítsa... Valószínû, hogy megfosztották sztratégoszi hatalmától. Késôbb
az athéniek egyéb okok miatt nem sodródtak ugyan visszahívták, de a járvány vele is végzett.]
volna háborúba, ha beleegyeztek volna a „me- (THUKÜDIDÉSZ)

Amphipolisz 422 THRÁKIA Büzantion

ÓNIA
K ED
A
M

Szpartólosz 429
Aigoszpotamosz
ÉP

Küzikosz 410
E

R Künosszéma 411
I

O
SZ
TH
ES
SZÁ
LIA 1
41 Perzsa Birodalom
EU Arginuszai-szigetek 406
BO Leszbosz
IA 6
BOIÓTIA 40
Théba Délion 424 Szardeisz
Plataiai Dekeleia 413 Notion 407

Mantineia
Élisz Korinthosz Athén
418
Argosz Milétosz
PELOPONNÉSZOSZ 3
É G 41
Pülosz Spárta V ET S
ZS A SZÖ
Szphaktéria 425 SPÁRTAI-PER

Spárta és szövetségesei

spártai támaszpont

Athén és szövetségesei

athéni támaszpont

semleges

Perzsa Birodalom KRÉTA

A PELOPONNÉSZOSZI HÁBORÚ
A peloponnészoszi háború a görög városállamok és az ezeket tömörítô déloszi és peloponnészoszi
szövetség 27 évig tartó (Kr. e. 431-404), váltakozó sikerrel folyó háborúskodása volt.
Belekeveredett ebbe a görög világ csaknem mindegyik állama s néhány gyarmatváros is.
A helyzetet tovább nehezítették az Athénben kitört pestisjárvány s a belpolitikai csatározások.
A háború Athén vereségével zárult.
144 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

ATHÉN ÉS SPÁRTA BÉKEKÖTÉSE elpusztítását javasolták. A spártaiak azonban

A szárazon és tengeren ostromolt athéniek ha-
jóhad, szövetségesek és élelmiszer híján tehe-
tetlenek voltak. Belátták, hogy nem menekül-
hetnek meg mindannak elszenvedésétôl, amit
ôk okoztak. Békekötésrôl nem beszéltek, noha
a városban éhínség következtében sokan meg-
haltak. Mikor azonban az élelmiszer teljesen
elfogyott, követeket küldtek Spártába, kifeje-
zésre juttatva hajlandóságukat olyan szerzôdés
megkötésére, amely szerint Athén Spárta szövet-
ségese lesz, megtartja a hosszú falakat és kikö-
tôjét. Amint elôadták javaslatukat, felszólítot-
ták ôket, hogy azonnal távozzanak, és ha békét
akarnak, jöjjenek megfelelôbb tervezettel.
Mikor a követség hazaérkezett, és az elutasí-
tást közölte a néppel, mindenkit csüggedtség
szállt meg, mert azt gondolták, hogy rabszol-
gasorsra fognak jutni. Fôleg a korinthosziak és
a thébaiak, de más görögök is ellenezték az
athéniekkel való békekötést, és inkább a város
kijelentették, hogy nem fognak rabszolgasorba
taszítani egy olyan várost, amely a Hellászt ért
legnagyobb veszélyek közt akkora érdemeket
szerzett.
A spártaiak a következô feltételek közt szán-
dékoztak békét kötni: az athéniek rombolják le
a nagy falakat és kikötôjének falait, adják át
hajóikat, engedjék vissza a menekülteket, és kö-
vessék a spártaiakat szárazon és tengeren, bár-
hova vezetnek is hadat. Az athéniek kijelentet-
ték, hogy engedelmeskedni kell a spártaiaknak,
és le kell rombolni a falakat. Néhányan ugyan
ellene szóltak, de sokkal többen helyeselték, s
ezért úgy határoztak, hogy elfogadják a békét.
Ezután a spártaiak behajóztak Athén kikötôjé-
be, és fuvolaszó mellett, nagy lelkesedéssel kezd-
ték rombolni a falakat, abban a meggyôzôdés-
ben, hogy ez a nap Hellász szabadságának kez-
dete.
(X ENOPHÓN)

A VÁLSÁGBÓL KIVEZETÔ UTAK

A háborúságnak Spárta gyôzelmével sem lett vége, most ellene ellen keltek fel Athén egykori
ellenségei. Ismét 27 évbe telt, hogy végleg megszabaduljanak Spárta gyámkodásától (Kr. e. 377).
Úgy tûnt azonban, hogy ezzel sem oldódtak meg a görög világ problémái.
A kereskedelmi vállalkozások lassan „poliszközi” ügyletekké váltak, a poliszok azonban még
mindig más elbírálásban részesítették a saját és a „külföldi” kereskedôket.
Nôtt a pénz, a fizetôeszköz iránti kereslet, hitelügyletek bonyolódtak, s közben a városállamok
féltékenykedtek egymásra. A alábbiakban két athéni politikus szónoklatából szerepel
egy-egy részlet. Miben látják a megoldást? Állítsátok egymás mellé az érveiket!
Rendezzetek vitát a két álláspontról!
s

ÖSSZEFOGÁS – nem is bosszankodunk rajta. Oly nyomorult

A MAKEDÓNOK ELLEN
Az összes helléneket fenyegetô nagy veszedel-
met kell tanácskozásunk tárgyává tennünk...
Azt, hogy ez a kezdetben oly kicsiny, jelenték-
telen Philipposz most már nagy, hatalmas, azt,
hogy a hellének egymásra féltékenykednek,
egymással civakodnak...
Sem Hellász, sem a barbár föld nem elégíti
ki ennek az embernek a telhetetlenségét. És
mi, hellének, mindezt látjuk, halljuk, mégsem
küldünk egymáshoz követeket, de még csak
helyzetben vagyunk, annyira elszigeteltük ma-
gunkat egymástól, szinte városonként, hogy
ezért e mai napig sem bírtunk tenni semmit,
amit helyzetünk parancsol. Nem tömörültünk,
nem szövetkeztünk védelmére, hanem összetett
kezekkel néztük, mint lesz ez az ember mind
nagyobb és nagyobb. Sôt úgy látom, mindegyi-
künk nyereségnek tekinti azt a idôt, mialatt
egy másik megy tönkre, mert egyik sem gon-
dol, mert egyik sem tesz semmit a hellénség
megmentésére.
A POLISZRENDSZER VÁLSÁGA… s 145

Pedig jól tudja mindegyik, hogy Philipposz, és gazdag volt. A görög-perzsa háborúk lezárulta
miképp a forróláz vagy más járványos betegség, annyit jelentett, hogy fel kellett adniuk a nyugati irá-
meglepi majd azt is, aki most még teljes biz- nyú terjeszkedést. A hatalmas birodalom kereskedelmi
tonságban érzi magát. S bizonyára belátjátok, szempontból így is maga volt a „paradicsom”.
hogy amit a lakedaimóniaktól vagy mitôlünk Ugyanakkor belső nehézségei is támadtak. Mi sem
szenvedtek a hellének, azt legalább Hellász édes jelzi ezt jobban, mint hogy
gyermekeitôl szenvedték. S ezt úgy foghatjuk a trón egyik várományosa tízezer görög(!) zsoldost
fel, mintha egy nagy vagyon törvényes örököse toborzott, hogy testvérét letaszítsa onnan. Az alábbi
rosszul, lelkiismeretlenül gazdálkodik; ...de athéni szónok a perzsákban látta a fő veszélyt:
senki sem mondhatja, hogy nem volt joga hoz Így hát véleményem szerint éppen elég ok
zá, nem a magáét pazarolta... szólít fel bennünket a perzsákkal folytatandó
Míg Philipposzról, az ô mostani eljárásáról háborúra, leginkább azonban ez a jelenlegi,
nem úgy gondolkoznak. Arról a Philipposzról, egyedülállóan alkalmas idôpont... Hiszen ha a
aki nemcsak hogy nem hellén s nincs semmi perzsa királlyal akarunk hadakozni, ugyan
köze a hellénekhez, de még nem is olyan bar- milyen elônyöket is kívánhatnánk magunknak,
bár népbôl való, amelyrôl jót lehet mondani, azokon kívül, amelyekkel most rendelkezünk.
hanem makedón, akibôl még jóravaló rabszol- Nem pártolt-e tôle el Egyiptom? Nem pusztí-
ga sem válik... És a hellének mindezt szó nél- totta-e el a háború Szíriát és Föníciát? Nem fog-
kül tûrik, s úgy nézik, mint a jégesôt, amikor lalták-e el ellenségei Türoszt, a szemefényét...
mindenki azon imádkozik, hogy csak ôt ne A kis csapatokkal szemben alul maradtak, nem
érje, de egy sem próbálja megakadályozni. kétséges, milyen sorsra jutnának, ha valameny-
(DÉMOSZTHENÉSZ KR. E. 4. SZÁZADI nyiünkkel kényszerülnének harcolni!...
ATHÉNI SZÓNOK, ÁLLAMFÉRFI) Mint tudjuk, a perzsa király a szárazföld
népei felett nem azok önkéntes beleegyezésé-
ÖSSZEFOGÁS – A PERZSÁK ELLEN vel uralkodik, hanem úgy, hogy mindegyi-
A perzsák keleten az Industól nyugaton Kis-Ázsiáig küknél nagyobb fegyveres erôvel vette magát
elnyúló birodalma a Kr. e. 4. században is hatalmas körül. Ha mi ennél is nagyobb erôvel kelünk

A MAKEDÓNOK
TERJESZKEDÉSE Makedónia Kr. e. 359-ben
II. Philipposz és Nagy Sándor hódításai
A makedónok nem (a hódítás évével) 335
tartoztak a görögséghez,
A

nyelvük is legfeljebb Fekete-tenger

I

Philippopolisz
K

távoli rokona volt a Á 1

34
görögnek. R 2-
34
358 T
A Kr. e. 5. századtól
kezdôdôen azonban IA
ÓN
A KED Pella
terjedt körükben a M
Methone Olinthosz Szesztosz
görög kultúra – átvették ÉP 354 Püdna 348 338
J

nyelvüket, görög típusú 34 EIRO

ó

357-356
3- S
n

34 Z Larisza
városokat alapítottak,
-

2 Égei-tenger
t

THESSZÁLIA
e

pénzt vertek és így

n

352
bekapcsolódtak az Égei-
g
e

tenger kereskedelmébe.
r

A perzsa háborúk alatt a

Perzsa Birodalom
adófizetôi votak, ezt követôen önállósodtak. A peloponnészoszi háborúban hol egyik, hol másik félhez
csatlakoztak. II. Philipposz (Fülöp) makedón uralkodó (Kr. e. 359-336) megszilárdította hatalmát,
területeit egyesítette, hadseregét megreformálta, riválisait legyôzte és új területeket foglalt el.
146
át, amit könnyen megtehetünk, csak akar-
nunk kell – kockázat nélkül a magunk szá-
mára kamatoz tathatjuk Ázsiát. És sokkal
szebb dolog a királlyal küzdeni királyságáért,
mint egymással szemben a vezetô szerepért. A
hadjáratot ennek a nemzedéknek az idejében
kell megvalósíta ni, hogy azok, akik a szenve-
dések részesei voltak, élvezhessék a jó sors
áldásait is és ne kelljen egész életüket balsze-
rencsében eltölteni...
El kell tehát távolítani az útból ezeket a tit-
kos szándékokat és olyan vállalkozásba kell
belefognunk, amely elôsegíti, hogy nagyobb
biztonságban lakhassuk városainkat, és nagyobb
bizalommal viseltessünk egymás iránt. Az egész
Az alábbi esküszöveg alapján, hogyan alakulhatott a makedón- görög viszony?
Vajon mi lesz a következô lépés?
s
A MEGOLDÁS – BÉKEKÖTÉS
A MAKEDÓN PHILIPPOSSZAL
II. Philipposz végleges győzelmének fő eredményét a
vezetése alatt álló görög szövetség megalakulása rögzí-
ti. A II. Philipposznak tett hűségeskü szövege:
Esküszöm Zeuszra, Gére, Hélioszra, Poszei-
dónra, Athénére, Arészre és minden istenre és
istennôre, hogy megtartom a békét, és nem
szegem meg a makedón Philipposszal kötött
szerzôdést, nem emelek fegyvert senki vesze-
delmére azok közül, akik megtartják esküjü-
ket, sem szárazföldön, sem tengeren, és a
béke résztvevôi közül senki városát, erôdítmé-
A MAKEDÓNOK BIRODALMA
s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
helyzetet könnyen és egyszerûen lehet szavakba
önteni: sem az nem lehetséges, hogy szilárd
békében éljünk, ha nem vezetünk közös had-
járatot a barbár ellen, sem az, hogy egyetértésre
jussanak a görögök, ha elôbb nem élveznek
azonos forrásból származó elônyöket és nem
vállalnak ugyanazzal az ellenféllel szemben koc-
kázatot. Mikor pedig ez bekövetkezik és eltû-
nik életünk bizonytalansága, amely megbontja
a barátságot és ellenségeskedéssé teszi a rokoni
kapcsolatot, minden bizonnyal egyetértésre
jutunk majd és igazi jóindulat lesz bennünk
egymással szemben.
(ISZOKRATÉSZ, KR. E. 4. SZÁZADI
ATHÉNI SZÓNOK, ÁLLAMFÉRFI)
nyét vagy kikötôjét nem foglalom el semmifé-
le mó don vagy mesterkedéssel, és sem
Philipposz és utódai királyságát, sem a békére
esküt tett városok alkotmányát nem döntöm
meg, sem magam nem teszek semmit, ami
ellentétes ezzel a szerzôdéssel, sem másnak
nem engedem meg ezt; ha valaki megszegné
ezt a szerzôdést, segítséget fogok nyújtani a
megsértetteknek, és háborút viselek a közös
béke megsértôje ellen, ha a szövetségi gyûlés
így határoz, és a szövetségi fôvezér (hegemón)
elrendeli, és nem hagyom el...
(ATHÉNI FELIRAT KR. E. 338-337-BÔL)
NAGY SÁNDOR
Nagy Sándor (III. Alexandrosz) Kr. e. 336-ban,
apja meggyilkolása után, mindössze 20 évesen
vette át a hatalmat. Gyermekkora óta uralkodásra
nevelték, s olyan tanítót mondhatott magáénak,
mint Arisztotelész. Elsô dolga a görög városok
szövetségének fenntartása volt, még olyan áron is,
hogy az ellene lázadó Thébai városállamot földig
romboltatta. Trónra lépésének második évében
kezdett hozzá „nagy tervének” végrehajtásához, a
Perzsa Birodalom meghódításához.
A POLISZRENDSZER VÁLSÁGA… s 147

A leírások alapján adj jellemzést a makedónok leghíresebb uralkodójáról,

Alexandroszról, azaz Nagy Sándorról! s

ALEXANDROSZ SZEMÉLYISÉGE tette gondolkodását. Ezt bizonyítja élete is,

Alexandrosz külsô megjelenését legjobban amely, bár nagyon rövid volt, sok és nagy tet-
Lüszipposz szobrairól ismerjük; ô volt az egyet- tekben bôvelkedett. Szabad idejében, mihelyt
len mûvész, akit Alexandrosz méltónak tartott felkelt, áldozott az isteneknek, és ülve megreg-
ar ra, hogy megmintázza, mert Lüszipposz gelizett, aztán a napot vadászattal, bíráskodás-
fejezte ki legtalálóbban azokat a sajátosságait, sal, katonai ügyek intézésével vagy olvasással
amelyeket késôbb annyi utódja és barátja után- töltötte. Ha utazott, s útja nem volt sietôs, gya-
zott: nya kának tartását, ahogyan kissé balra korolta magát a menet közben való nyilazásban
hajtotta és szemének olvatag tekintetét... Mint és az úton menô szekérrôl való fel- és leugrálás-
mondják, Alexandrosz bôre világos színû volt, ban... Bár Alexandrosszal a társalgás és az
s ez a világos szín fôként a mellén és az arcán együttlét kellemesebb volt, mint bármely más
vörösesbe ment át... Már gyermekkorában királlyal, mert nem volt oly szeretetreméltóság,
kitûnt mérték letességével, mert hevesvérûsége melynek híján lett volna, de ugyanakkor olyan
és szenvedélyessége ellenére is érzéketlen volt a elviselhetetlenül dicsekedett, mint egy közka-
testi gyönyörök iránt... A becsvágy korát meg- tona...
haladó mértékben komollyá és nagyratörôvé (PLUTARKHOSZ)

Aral-tó
Duna
THRÁKIA
Kas

Fekete-tenger
z
pi-

MAKEDÓNIA
tó

Pella
Granikosz 334 Gordion Szamarkand Alexandria Eszkhaté
Baktra 329
Théba 335 ARMENIA A. IA NÉ
SZOGD
HELLÁSZ Isszosz 333
334 Alexandropolisz A.
Halikarnasszosz A. (Müriandrosz) Gaugaméla 331 MÉDIA BAKTRIA
Hekatompülosz A. (Kaukaszoszi)
330 327
Niképhorion Ekbatana
324 PARTHIA A. (Gaz) Nikaia
Küréné Türosz 323 A. (Herát) 326
Babilon
ARAKHÓSZIA
Damaszkusz 331 AREIA PÓR Bukephala
Alexandria OSZ
332 Szusza A. (Kandahar) BIR
.
Gaza A. 331 324 Paszargadai A. (Prophtaszia)
Euph
rate
sz A.
Ammonion Memphisz 330–329
Perszepolisz KARMANIA
(Siwa-oázis) Nagy Sándor birodalma
A. GEDRÓSZIA Ind
us
Nagy Sándortól függô országok Pe
rz A. (Lus Bela) 325
Ní

sa
lus

EGYIPTOM Nagy Sándor útvonala -öb

öl 325
Nagy Sándor városalapításai
A. = Alexandria, ( ) = mai neve

ALEXANDROSZ HADJÁRATAI
Alexandrosz 11 év leforgása alatt meghódította az ismert világ leggazdagabb részét.
Sikereiben nagy szerepe volt az apja által kialakított, a thébaiaktól átvett új hadrendnek.
A makedónok új harcmodora hasonló volt a hoplitákéhoz: ugyanúgy phalanxban álltak fel,
a lándzsájuk azonban jóval hosszabb, kb. 4 méteres volt, így az ellenségnek lehetôséget sem adtak
a közelharcra. Nagy Sándor az eddig leghatalmasabb birodalom uralkodójának mondhatta magát.
Mûve azonban befejezetlen maradt: Kr. e 323-ban, 33 évesen maláriában halt meg.
148 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA
ALEXANDROSZ TETTEI
Már az ókoriak is mesélték, hogy amikor ... a
görögök összegyûltek és elhatározták a perzsák
elleni hadjárat megindítását, Alexandroszt bíz-
ták meg a vállalkozás vezetésével. Számos híres-
ség tisztelgett ez alkalomból elôtte. Ott tartóz-
kodott a filozófus Diogenész, aki egy hordóban
lakott. Alexandrosz felkereste az éppen a napon
sütkérezô tudóst, megállt elôtte és azt modta
neki, kérjen bármit, amit csak akar, kívánsága
azonnal teljesül. A filozófus így válaszolt: „Ne
álld el elôlem a napot.” Ezzel arra utalt, hogy
gazdagabb és boldogabb a hatalmas hadvezér-
nél, nincs semmire szüksége. Alexandrosz rövid
töprengés után – miközben kísérete gúnyolta az
öreget – így szólt: „Ha nem Alexandrosz volnék,
Diogenész szeretnék lenni.”
Az ókori mondák szerint Gordion városában
volt egy nevezetes kocsi, amely somfaháncsból
készült kötélcsomóval volt megkötve. A perzsák
között az a hír járta, hogy aki kioldozza a köte-
A HELLENIZÁLT VILÁG
Nagy Sándor hódításai nyomán a világ kitágult a görögök számára.
A képek és leírások alapján nézzük meg, hogyan hatott egymásra a keleti és a görög kultúra:
változott- e a görögök gondolkodása, vannak- e nyomai a görög jelenlétnek Keleten?
s
ALEXANDRIÁK
leket, az lesz a világ ura. Alexandrosz, mivel nem
tudta kibogozni, kettéhasította kardjával.
[Isszosznál Alexandrosz] fényes gyôzelmet ara-
tott és 110 000 ellenséges katonát semmisített
meg. [III.] Dareioszt azonban nem fogta el, így
a perzsa királynak csak harci szekerét és fegyver-
zetét ejtette zsákmányul. A makedónokat éppen
az ellenséges tábor hihetetlen tömegû kincseinek
szétrablása közben találta... A makedónok
Dareiosz sátrát, fényes szolgaseregével, felszerelésé-
vel és kincseivel együtt Alexandrosz számára tar-
tották fenn... Amikor megszemlélte a hordozható
medencéket, korsókat, kádakat, illatszertartókat,
mindez pompásan kidolgozott színaranyból, ami-
kor magába szívta a sátor aromájának és mirhájá-
nak isteni illatát, majd az elôterembôl a sátor
belsejébe lépve annak magasságát, nagyságát,
kereveteit, asztalait és csodálatra méltó pompájú
étkészletét megnézte, így szólt társaihoz: „Úgy
látszik, itt ez jelentette az uralkodást.”
(PLUTARKHOSZ)
AZ EGYIPTOMI ALEXANDRIA
Nagy Sándor több várost is alapított,
s ezeket – összesen 126-ot – saját
magáról Alexandriának nevezte el.
Ezek közül a leghíresebb, az
egyiptomi Alexandria a kor egyik
kiemelkedô kereskedelmi és
tudományos központjává vált.
Az ókori világ hét csodája között
szerepelt az alexandriai világítótorony.
A Pharosz szigetén kôsziklára,
márványból épített torony kb. 120
méter magas lehetett. Fényét 60 km
távolságról is látni lehetett. A torony
tetején tûz égett, melynek fényerejét
rafináltan elhelyezett homorú
tükrökkel növelték meg. A tornyot egy
14. századi földrengés pusztította el.
A POLISZRENDSZER VÁLSÁGA… s 149

yep
Dn

KRIM

K
Duna Kherszonészosz Aral-tó

a
Fekete-tenger

s
THRÁKIA
MAKEDÓNIA Büzantion

z
PON

p
TOS
ÉP

i
EIR

ARMÉNIA
Pergamon
OS

Oxo
Athén
Z

Szardeisz

sz
t
Van-tó Alexandria
Klarosz

ó
Apamea ME Eszkhaté
ZO

Tigri
PO
Kréta Antiokheia TÁ

s
Ciprus MI B A K T R I A
A PARTHIA
M É D I A Baktra

Eu
F ö l d k ö z i - t e n g e r

fr
áte
s z
Türosz Alexandria Kabul
Küréné A Szeleukeia
TIN
ESZ
Alexandria Naukratisz PAL Kandahár
Szusza
A R Á B I A Perszepolisz
E G
Nílus

L Í B I A
Y I

Alexandria
Ptolemaioszi Birodalom Antiokheia
Vör
P T

Pe us
Szeleukida Birodalom Ind
ös-

rz
Ptolemaisz sa
O M

-öb
teng

Makedónia öl
er

HELLENISZTIKUS UTÓDÁLLAMOK
Nagy Sándor fiatalon és hirtelen halt meg. Birodalmát hadvezérei örökölték és osztották fel
maguk között. A szakadatlan csatározások során új királyságok születtek és tûntek el.
Ezeknek az államoknak az igazgatásában keveredtek egymással a görög és a helyi szokások.

ÚJ ÉRTÉKEK – A PÉNZ ÚJ ÉRTÉKEK –

Epikharmosz szerint istennek mondhatók A GYAKORLATI TUDOMÁNYOK
A szél, a víz, a föld, nap, csillagok s a tűz. Az orvosoknak, hivatásuk gyakorlása során, bizo-
De én úgy gondolom, hogy hasznos istenek nyos etikai követelményeknek kellett megfelelniük.
Nekünk csupán arany s ezüst és semmi más. Nem írhattak fel például narkotikumot egészséges
Oltárt emelj házad szentélyében nekik, embernek. Ezenkívül titoktartási kötelezettség is ter-
Imádd csak őket és amit kívánsz, tiéd: helte őket, vagyis nem mondhatták el senkinek, amit
Ház és mező, hű szolganép, ezüstedény, páciensük betegségéről megtudtak. Mindezek az
S az istenek maguk lesik parancsszavad. erkölcsi szabályok a Kr. e. 5-4. században élt orvos,
(MENANDROSZ KR. E. 4. SZÁZAD VÉGI Hip pokratész tevékenysé gé re vezethetők vissza.
GÖRÖG KOMÉDIAKÖLTÔ) Tanítványaitól megkövetelte, hogy esküt tegyenek.

ÚJ ÉRTÉKEK – AZ URALKODÓK Ennek szövege így hangzik:

Tehetségemhez és tudásomhoz mérten
Amikor az egyik makedón uralkodó bevonult
fogom megszabni a betegek életmódját az ô
Athénbe, ezzel a kardallal köszöntötték:
javukra, és mindent elhárítok, ami ártana
Más istenek vagy a messzi homályba vesznek,
nekik. Senkinek sem adok halálos mérget,
vagy talán még fülük sincs,
akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag még
vagy nincsenek ők, vagy mireánk sosem tekintenek.
tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segí-
De te velünk vagy íme,
tek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata
s nem vagy faszobor, se kőszobor, ámde hús-vér!
elhajtásához. Tisztán és szentül megôrzöm
Így neked könyörgünk:
életemet és tudományomat.
békét teremts elsőbb, ó, legdrágább kegyes,
Sohasem fogok operálni, hanem átengedem
mert úristenünk vagy!
(ATHÉNAIOSZ ezt azoknak, akiknek ez a mesterségük. Min-
KR. E. 2. SZÁZADI GÖGÖG ÍRÓ) den házba a beteg javára lépek be, s ôrizkedni
150 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

fogok minden szándékos károkozástól, külö-

nösen férfiak és nôk szerelmi élvezetre haszná-
latától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit
kezelés közben látok vagy hallok – akár kezelé-
sen kívül is a társadalmi érintkezésben –, nem
fogom kifecsegni, hanem titokként megôrzöm.
Ha ezt az eskümet megtartom és nem sze-
gem meg: örvendhessek életem fogytáig tudo-
mányomnak és az életnek, de ha esküszegô
leszek, történjék ennek ellenkezôje.

MECHANIKAI
TALÁLMÁNYOK:
KTÉSZIBIOSZ VÍZÓRÁJA,
ARKHIMÉDESZI CSAVAR

EGY ORVOS
FELPUFFADT HASÚ
FIÚT GYÓGYÍT

ERATOSZTHENÉSZ TÉRKÉPE A GÖRÖGÖK ÁLTAL ISMERT VILÁGRÓL

A POLISZRENDSZER VÁLSÁGA…
ÖSSZEGZÉS
A PELOPONNÉSZOSZI HÁBORÚ –
A HÓDÍTÁS HÁBORÚJA
Athén és Spárta olyan volt, mint a tûz és víz. Az
egyik ión, a másik dór. Az egyik demokratikus,
a másik arisztokratikus berendezkedésû. Az egyik
a tengerek ura, a másik a szárazföldé. Az egyik
vállalkozó szellemû, a másik merev. Így, utólag
mondhatjuk, hogy összeütközésük elkerülhetetlen
volt.
Athén a Kr. e. 5. század közepén a déloszi szö-
vetség vezetôjeként igen nagy hatalomra tett szert.
Gazdasági növekedését és területi terjeszkedését
riválisai, Korinthosz és Megara rossz szemmel néz-
ték. Ezért a peloponnészoszi szövetség vezetôjéhez,
Spártához fordultak védelemért. A két nagyhatalom
végül összecsapott, s a váltakozó sikerrel folyó, 27
éven át tartó háborúba (Kr. e. 431-404) a görög
világ szinte minden állama belebonyolódott. A
több évtizedes háborúskodásba belerok kantak a
városállamok. Éhínségek, járványok, belpolitikai
harcok nehezítették a mindennapokat. A hivatá-
sos szónokok, a demagógok – fôleg Athénban –
játszottak a nép érzelmeivel, s nemegyszer meg-
gondolatlan döntésekbe hajszolták.
Végül Spárta legyôzte Athént. Ezzel azonban a
görögség élére a korábbinál kíméletlenebb vezetô
került. A háborúskodásnak tehát nem lett vége:
most Spárta ellen keltek fel Athén egykori ellen-
ségei. Spárta nem válogatott az eszközökben, hogy
hatalmát megtartsa és a lázadó városokat leverje.
Még a perzsákkal is szövetségre lépett. Újra 27
esztendônek kellett eltelnie, hogy a városállamok
végleg megszabaduljanak Spárta gyámkodásától
(Kr. e. 377). Úgy tûnt azonban, hogy ezzel sem
oldódtak meg a görög világ problémái. Gyengült
az egyes poliszok gazdasági ereje, gazdaságuk
beszûkült, ugyanakkor a népességnövekedés és a
kivándorlás csekély lehetôsége a hagyományos
polisz-társadalom bomlását eredményezték. A
kereskedelmi vállalkozások lassan „poliszközi”
ügyletekké váltak, a poliszok azonban még min-
dig eltérô elbírálásban részesítették a saját és a
„külföldi” kereskedôket. Nôtt a pénz iránti keres-
let, bonyolódtak a hitelügyletek, s közben a váro-
sok még mindig egymásra féltékenykedtek.
Maguk a görögök is keresték az áldatlan helyzet
s 151
megoldását. Athénben két nézet alakult ki a jövôt
illetôen. Abban egyetértés volt, hogy egy nagy,
közös vállalkozásba kellene egyesíteni a görögséget,
s ez egy háború legyen. Az egyik tábor a makedó-
noknak, a másik a perzsáknak üzent volna hadat.
A makedónok ellen azért, mert veszélyeztették a
városok függetlenségét, a perzsák ellen pedig azért,
mert gazdagságuk megoldotta volna a pénzszûkét.
A MAKEDÓNOK FELEMELKEDÉSE
A görög világ peremterületei, ahol a poliszrendszer
nem erôsödött meg, a válság nyomán egyre
nagyobb szerepre tettek szert. Különösen Make-
dónia, nagy területei és természeti kincsei révén.
A makedónok nem tartoztak a görögséghez, nyel-
vük is legfeljebb távoli rokona volt a görögnek. A
Kr. e. 5. századtól kezdôdôen azonban terjedt
körükben a görög kultúra – átvették nyelvüket,
görög mintájú városokat alapítottak, pénzt vertek
és így bekapcsolódtak az Égei-tenger kereskedel-
mébe.
II. Philipposz makedón uralkodó (Kr. e. 359-336)
szilárd hatalmat hozott létre azzal, hogy területe-
it egyesítette, állandó zsoldoshadsereget állított
fel, riválisait legyôzte. Új területek elfoglalásával
tovább növelte hatalmát. Ezek közül az újonnan
szerzett területek közül a legfontosabb Dél-Thrákia
volt az ott lévô aranybányák miatt. Nyitva állt
tehát az út a nagyhatalommá váláshoz, hiszen a
szomszédos görög városok gazdasági bajaik köze-
pette is egymással torzsalkodtak. Makedónia a
fegyverek erejével aztán rábírta a görögöket a
görög szövetség megalakítására, s hogy együtt,
de makedón vezetéssel, indítsanak háborút a per-
zsák ellen.
A HELLENIZMUS KORA
Nagy Sándor (III. Alexandrosz) Kr. e. 336-ban,
apja meggyilkolása után, mindössze 20 évesen
vette át a hatalmat. Gyermekkora óta uralkodásra
nevelték, s olyan tanítót mondhatott magáénak,
mint Arisztotelész. Elsô dolga a görög városok
szövetségének fenntartása volt, még olyan áron
is, hogy az ellene lázadó Thébait földig rombol-
tatta. Meghódította a Földközi-tenger egész keleti
medencéjét, elfoglalta Elô-Ázsiát és Egyiptomot,
152 s AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRA

III. Dareiosz perzsa király hadait legyôzte. Egé-
szen Indiáig tört elôre, túl a görögök által ismert
világ határain. Rendkívül tehetséges és sikeres had-
vezér volt, aki a rettenthetetlen bátorságot, a gyor-
saságot és az átütô erejû csapás alkalmazását a sok-
szoros túlerôvel szemben is mindig sikerrel alkal-
mazta. Babilonban halt meg maláriában, 33 éves
korában.
Korai halála miatt államférfiúi képességeit nem
bontakoztathatta ki, de hadjáratai közben tett
intézkedései megmutatják további terveit: a meg-
hódított országok arisztokráciáját és a makedón-gö-
rög uralkodóréteget egyesítve tartós világbiro-
dalmat kívánt létrehozni. Perzsa uralkodóként ô
kapta a birodalomban szedett adókat, de türelem-
mel viseltetett minden nép iránt s meghagyta ôket
saját életmódjukban. Összekötô kapocsként fej-
lesztette az úthálózatot, a pénzrendszert és keres-
kedelmet. ô maga 126 várost alapított, melyeket
magáról nevezett el (Alexandria). Ezek közül leg-
nagyobb hírnévre az egyiptomi Alexandria emel-
kedett, amely az ókori világ kulturális és tudomá-
nyos központjává vált.
Bár politikai mûve torzó maradt, hódításaival
mégis új korszakot nyitott a történelemben: a hel-
lenizmusét, amely három évszázadon át megha-
tározta az ókori világ fejlôdését és elôkészítette a
Római Birodalom útját. Hellenisztikus kornak
nevezzük Nagy Sándor trónra lépésétôl a Kr. e.
30-ig, az utolsó hellenisztikus királyság, Egyiptom
bukásáig tartó idôszakot.
Nagy Sándor halála után hadvezérei (utódai, a
diadokhoszok) osztoztak az óriási birodalmon.
Egyiptomot, Líbiát és Palesztinát Ptolemaiosz
szerezte meg és az ô utódai, a Ptolemaidák ural-
kodtak e területen egészen a római hódításig, Kr. e.
30-ig. Alexandrosz birodalmának legnagyobb
kiterjedésû, ázsiai része Szeleukosznak jutott, bár
az indiai területeket át kellett adnia a helyi ural-
kodónak. A Szeleukida-dinasztia és birodalma Kr.
e. 83-ig létezett. Végül a legkisebb, a harmadik király-
ságban, Makedóniában Antigonosz majd utódai,
az Antigonidák uralkodtak.
A hellenizmus fordulópont a görög kultúra és
a keleti világ történetében is. A két kultúra ter-
mékenyítôen hatott egymásra, összeolvadt a görög
tudományos gondolkodásmód és a keleten felhal-
mozódott óriási ismeretanyag. Az így kialakult,
hellenisztikusnak nevezett kultúrát új, kozmopolita
látásmód jellemezte. Ebben a korban születtek az
ókor legjelentôsebb tudományos eredményei az
alkalmazott tudományok területén. A helleniz-
mussal a görög mûveltség a kulturált világ közös
örökségévé vált.

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
s
Honnan ismerjük az ókori görög világ történetét? Lapozd végig a fejezetet és írd össze, hogy
milyen forrásokat használtunk? Csoportosíts ezeket típusuk szerint! Milyen különbségeket
tapasztaltál az írott források között például aszerint, hogy milyen céllal íródtak?
Mely forrásokat tartod ezek közül a legmegbízhatóbbaknak és miért?
A tanulás során milyen könyvekkel ismerkedtél meg, amelyek görög témákkal foglalkoztak?
Írd össze a címüket és néhány gondolatot róluk! (Szerzô, cím, kiadás helye és éve.)
Írd össze azokat a nagy témaköröket, amelyekkel foglalkoztatok!
A témaköröket bontsd altémákra! Minden altémáról tudsz beszélni?
Az altémáknál szükséged lesz tények ismeretére. Gyûjtsd össze a helyneveket,
személyneveket, fogalmakat és évszámokat, amelyek az összegzésekben szerepeltek!
A görög kultúra hatása a mai napig meghatározza életünket.
Gyûjts össze olyan „vívmányokat”, melyeket az ókori görögök hagytak ránk!
Keress olyan görög eredetû szavakat, melyek a magyar nyelvben is használatosak!
Készíts magadnak útitervet!
Mit néznél meg, merre mennél, ha két hetet Görögországban tölthetnél?
 t

AZ ÓKORI RÓMA

Nem ok nélkül szemelték ki ezt a helyet az
istenek és az emberek a Város megalapítására:
a halmok vidéke rendkívül egészséges, a folyó
a legjobb helyen folyik keresztül, hogy a belsô
vidékek termékeit szállítsa, s e föld a tenger fe
lôl is jól megközelíthetô; a tenger itt van a
szomszédunkban, kihasználhatjuk minden
elônyét, de nincs túlságosan közel ahhoz,
hogy idegen hajóhad veszélyt jelentsen;
egyszóval ez az Itá lia közepén fekvô táj
páratlanul alkalmas rá, hogy Városunkat
hatalmassá növelje.
(TITUS LIVIUS KR. E. 1 –
KR. U. 1. SZÁZADI RÓMAI TÖRTÉNETÍRÓ)

AZ APPENNIN-FÉLSZIGET ÉS LAKÓI
K
Az Appennin-félsziget területét már az ókorban K
RAE
TU
SO
TUS
OK
NE
VE
Itáliának nevezték. A név görög eredetû, az itt
E
L

alapított gyarmatvárosok polgárai nevezték a

T

Pó
félszigeten élôket italicusoknak. E T R
Á

K E LT
LI K
GU
Északon az Alpok hegylánca választja el R
O
K
U S
Á
Közép-Európától az Appennin-félszigetet. K

Átkelésre alkalmas hágóit mindig is ismerték,

Z K

K
RE
bár a téli hónapokban járhatatlanok. Itália sík
O K

BE
UM BINOK
vidékeinek mitegy 70%-át a Pó folyó völgye SA
AEQ
UUSO
K
Tiberis

teszi ki. Mezôgazdasági termelésre kiválóan VOLSCUSOK

LA
alkalmas terület. Éghajlata kontinentális és TIN
OK
SAM
NIS
OK
IAPY
mediterrán. A félszigetet középen kettéosztja az ETRUS OS XOK
T

CU MES
i

SO SAP
ZK
r

r
Appenninek hegyvonulata. A tengerparti IU S
OK

é LU OK
K

n CA
- NU
S
síkságok alkalmasak a földmûvelésre. Kedvezô t e
OK

n
g
adottságokkal rendelkezik a Tirrén-tenger felé e
r
esô rész, csapadékosabb, s jó közlekedést
AK
biztosít két bôvizû folyója, az Arno és a Tiberis.
I
UM
T TI

A dór vándorlással egyidôben indult meg

B RU

SICAN
e terület benépesedése a Kr. e 12. század során. USO
K
UL
US
OK

SIC
A Balkán és Közép-Európa felôl különbözô Indoeurópai
hullámokban érkezô népcsoportok többsége az népek
Italicusok
Egyéb népek:
Ligurok
indoeurópai nyelvcsaládba tartozott. Kelták
Illírek
Etruszkok
Raetusok
A Kr. e. 8. századtól letelepedtek görögök és Görögök Sicanusok

sémi eredetû punok is.

s
A térkép és a forrás segítségével jellemezd – földrajzi fekvés, gazdasági lehetôségek – Itáliát,
„a nagyra hivatott város”, Róma tágabb környezetét!
Az eddig megismert kultúrákhoz képest milyen új elônyök rejlenek ebben a területben?
154 s AZ ÓKORI RÓMA

Az ôsi Itália
s

Kr. II. évezred: italicusok betelepülése

Kr. e. 10. század: Róma lakott település
Kr. e. 8- 6. század: etruszk civilizáció
Kr. e. 753: a város feltételezett alapítása
Kr. e. 510: a királyok elûzése

Gyûjtsd össze a görög történelem legfontosabb eseményeinek évszámait a klasszikus korig,

hogy majd összevethessük Róma történetével!
s

Mekkora kiterjedésû volt a görögség világa? Mely tengereket ellenôrizték?

Volt- e a görögöknek kapcsolatuk Itália területével?

ITÁLIA LEGRÉGIBB LAKÓI

A térkép, a forrásrészlet és a képek alapján próbáld összegyûjteni: kik éltek Itália földjén,
mely nép, népek lehettek meghatározó hatásúak!
Milyen római mondai hagyományok ôrizték meg nevüket és szerepüket Róma korai történetében?
s

AZ ETRUSZKOKRÓL mondják ôket, Türrhénosz volt a telepes cso-

Az etruszkokat egyesek Itália ôslakóinak mond-
ják, mások bevándoroltaknak. A nép bennszü-
lött volta mellett állást foglalók szerint nevüket
azokról az erôsségekrôl kapták, amelyeket az itt
lakozók közül az elsôk építettek. Mert a falak-
kal körülvett és tetôvel ellátott épületeket az
etruszkok ugyanúgy türsziszeknek [tornyoknak]
nevezik, mint a hellének. Úgy vélik tehát, hogy
errôl kapták a nevüket.
Azok szerint viszont, akik ideköltözötteknek
port vezetôje, és az ô neve szállt át a népére. Ez
(a Türrhénosz) pedig a régebben Méioniának
nevezett vidékrôl származó lûd volt... Zeusz
ötödízigleni leszármazottja. Testvére, Lüdosz
kapta meg apjának az országát, Türrhénosz
pedig, mint egy telepes csoport vezetôje, Itália
jókora részét megszerezte és a vele együtt hajó-
zókat is magáról nevezte el...
(DIONÜSZIOSZ HALIKARNASSZEOSZ RÓMAI
TÖRTÉNETÍRÓ, KR. E. 30 KÖRÜL ÍRTA MÛVÉT)

ETRUSZKOK
Az ókori Itália legtitokzatosabbnak tartott népe,
az etruszkok az Arno folyó vidékén éltek.
Az etruszk kultúra nagy hatással volt a
rómaiakra, innen vették át az uralkodói
jelvények használatát, az írást, a verseny-
játékokat, a gyôzelmi szertartás szokását.
Az építészetben maradandó találmányuk
a boltozat. A képen etruszk kettôs szarkofág
a Kr. e. 6. századból.
AZ ÔSI ITÁLIA s 155

AZ ETRUSZK ABC
A H (S) T A Tiberis folyó környékén telepedett meg
a latinok népcsoportja. Ma az általuk használt
B Th O U és róluk elnevezett betûk, vagyis a latin írás
a legelterjedtebb írásforma a világon.
. Görög írásból, etruszk közvetítéssel, a latinokon
C I P S
át indult hódító útjára. A latin nyelv bizonyos
tudományokban századunkig a mûvelt világ
D K Ś (Ph) nyelvének számított. (Magyarországon 1844-ig
élô, használt nyelv volt.) A képen a görög írás-
E L Q (Ch) jelektôl a ma is használt latin betûk felé vezetô út
középsô állomását, az etruszk abc jeleit látjuk.
V M R Egyaránt megfigyelhetôk közöttük a még
a göröghöz hasonlító és már a latinra utaló
Z N S írásjelek.

RÓMA ALAPÍTÁSA
Az alábbiakban Róma alapítására vonatkozó történetek és képeken a régészeti leletek
következnek. Mit mond az évszázadokkal késôbb írásba foglalt hagyomány és mit
a tárgyi anyag? Mi okozhatja a különbségeket?
s

A HAGYOMÁNY nem szabad csak úgy futtában ismertetni a

Mivel a nézetek mind az alapítás idejére, mind kérdést, mintha egybehangzóan megítélt
a város alapítóinak kivoltára vonatkozólag dolgokról volna szó. Az egyik igen régi író
sokban eltérnek egymástól, úgy gondoltam, úgy tudja, hogy a várost a trójai háború utáni
második nem ze dék idejében a Trójából
Aeneasszal együtt elmenekültek alapították, a
város benépesítô jé nek pedig Romost, a
telepescsoport vezetôjét, Aeneas egyik fiát
tünteti fel....
(DIONÜSZIOSZ HALIKARNASSZEOSZ)

A CAPITOLIUMI FARKAS
Ez az etruszk eredetû nôstényfarkas Róma
jelképévé vált. Kr. e. 296-ban állították fel a
Capitoliumon. Romulus és Remus, a pufók
ikerpár eredetileg nem szerepelt rajta: a 16.
században egészítették ki velük a szobrot.

RÓMAI HÁZIKÓ
Róma kezdetben zsúpfedeles kunyhókból álló falucska lehetett, lakói
földmûvesek voltak, háztartási tárgyaikat maguk készítették.
A képen egy ilyen vályogkunyhót ábrázoló halotti urna látható.
A Kr. e. 7. században azonban Róma már városias település volt, idôállóbb
házakkal, sôt a Forumon középületekkel.
156
ROMULUS ÉS REMUS
Aeneas a római ősmonda szerint a trójai menekültek
letelepítése és a latinokkal való egyesítése után egy
csata alkalmával a latiumi Numicus folyóba fulladt;
halála után Juppiter Idiges néven istenként tisztelték.
Aeneas utódai királyságot hoztak létre Alba Longa
területén. Az utódok azonban egymás ellen küzdöttek
a hatalom megszerzéséért.
Amulius elûzte bátyját, Numitort és maga
uralkodott. A bûnt bûnnel tetézte: bátyjának
fiú örököseit elemésztette, leányát pedig, Rea
Silviát – megtisztelés címén – Vesta- papnôvé
tétette és szûz fogadalmával megfosztotta attól
a reménytôl, hogy gyermekei lehessenek.
De azt hiszem, hogy a végzet gondoskodott
ennek az ily nagy városnak a létrejöttérôl és az
istenek után leghatalmasabb birodalom kezde-
teirôl. A szüzességétôl erôszakkal megfosztott
Vesta-papnô ikreknek adott életet és bizonyta-
lan származású gyermekeinek apjaként... Mar-
sot nevezte meg. De a király kegyetlenségétôl
sem az istenek, sem az emberek nem védték meg
az anyát és gyermekeit: a papnôt megkötözve
börtönbe vetették, az ikreket pedig a király az
ott folyó vízbe dobatta... Beszélték, hogy mikor
az ide-oda hányódó kád, amelyben a gyerme-
keket kitették, a sekély vízben fennakadt, a kis-
dedek sírására a környezô hegyekbôl szomjas
nôstényfarkas [lupa] vetôdött arra. Ez az állat
oly szelíden kínálta lelógó emlôit a csecsemôk-
nek, hogy Faustulus, a királyi nyáj ôrzôje úgy
találta, amint a nyelvével nyalogatta ôket.
[Faustulus] hazavitte és feleségének, Lídiának
adta oda [a kisdedeket], hogy nevelje ôket.
Így születtek, így nevelkedtek, majd amikor
felserdültek, nem maradtak tétlen a karámok
és az állatok mellett, hanem vadászok módjára
járták az erdôket. Testben és lélekben úgy meg-
erôsödtek, hogy már nem is érték be a vadak-
kal, hanem a zsákmánnyal megrakodott rab-
lókra is le-lecsaptak... a holmit szétosztották a
pásztorok között, azokkal voltak együtt élveze-
tekben csakúgy, mint vidám órákban; a fiatalok
csapata így gyarapott napról napra... A zsákmány
elvesztése miatt feldühödött rablók egy alka-
lommal orvul rájuk támadtak. Romulus meg
tudta védeni magát, Remust azonban elfogták
s AZ ÓKORI RÓMA
és mindenféle váddal illetve átadták Amulius ki-
rálynak. Fôleg azt rótták fel neki, hogy ôk szok-
tak rajtaütni Numitor földjein... és ellenség mód-
jára ôk hurcolnak el mindent. Remust így
Numitornak adják át megbüntetés végett.
Faustulus kezdettôl fogva sejtette, hogy kirá-
lyi gyermekeket nevel, hiszen tudott arról, hogy
a csecsemôket a király parancsára kitették;
ezzel pontosan egyezett az idô, amikor felszed-
te ôket, de elhatározta, hogy az egyelôre kifor-
ratlan ügyet csak a kellô alkalommal, vagy szük-
ség esetén fogja feltárni. A szükség hamarabb
je lent kezett; így aggodalmában mindent
el mon dott Romulusnak. Történetesen
Numitorban is felmerült unokáinak az emléke,
amikor Re must ôriztette... Tudakozódása
során odáig jutott, hogy Remust már szinte biz-
tosan felismerte. Így készítették elô a király elle-
ni támadást egyszerre mindenfelôl...
Miután így Numitor kezébe került ismét
Albában az uralom, Romulust és Remust elfog-
ta a vágy, hogy kitételük és felnevelkedésük
helyén várost alapítsanak... Mivel ikertestvérek
voltak, és így a kornak kijáró tisztelet nem le-
hetett döntô, Romulus a Palatiumra, Remus az
Aventinusra ment fel az égi tájak megfigyelése
végett, hogy a hely védôistenei madárjóslat
révén jelöljék ki az új város névadóját és a meg-
alapított város uralkodóját.
A hagyomány szerint elôször Remusnak je-
lentek meg madarak: hat keselyû. Már ki is hir-
dették a madárjóslat eredményét, amikor
Romulus elôtt kétszer annyi tûnt fel. Embereik
mindkettôjüket királyként üdvözölték: egyik
fél az idôbeli elsôbbségre, a másik a madarak
számára hivatkozva követelte magának a király-
ságot. A vita hevében gyilkosságra került sor; a
kavarodásban Remus holtan rogyott össze.
Közkeletûbb az a szóbeszéd, amely szerint
Remus úgy ûzött csúfot testvérébôl, hogy átug-
rott az új falakon; erre a megdühödött
Romulus átkozódva fenyegette meg: „Így fog
járni más is, aki átugorja az én falamat”, és
megölte. Így Romulus lett a hatalom egyedüli
birtokosa, a város pedig alapítójának a nevét
kapta.
(LIVIUS)
AZ ÔSI ITÁLIA s 157

A KIRÁLYSÁG KORA
A néhány évszázaddal késôbb lejegyzett, az akkori viszonyoknak megfelelôen „kiszínezett”
történeteken kívül egykorú írásos forrásokkal nem rendelkezünk
Róma korai idôszakára vonatkozóan.
A képek, ábrák, szövegek segítségével próbáljuk kiszûrni a hitelesnek tûnô elemeket!
s

TEMPLOM REKONSTRUKCIÓ
A capitoliumi Juppiter-templom homlokzatának rekonstrukciója.
A hagyomány szerint Tarquinius Priscus kezdte építeni és a
Kr. e. 6. század végén szentelték fel.

GÖRÖG, ETRUSZK
ÉS RÓMAI TEMPLOM
ALAPRAJZA
A három alaprajzon jól
látható, hogy a római
templom szerkezete
a görög és az etruszk
típusok egyesítésébôl
alakult ki. Ugyanezt a
kettôs eredetet – görög
és etruszk – láttuk már
a latin írásnál, és látni
fogjuk majd a római
GÖRÖG ETRUSZK RÓMAI kultúra számos más
területén.

ETRUSZK
BIRKÓZÓK
A játékok
bevezetését
Rómában az
etruszkoknak
tulajdonítják.
Az etruszk
sírkamrák VESSZÔNYALÁB
falain gyakran A hagyomány szerint
ábrázoltak a fasces, a bárdot körül-
sport- fogó vesszônyaláb, a
eseményeket. hatalom szimbóluma,
az etruszkoktól
kölcsönzött jelkép.
A képen egy etruszk
fasces-modell.
158
ROMULUS
Romulus, Róma alapítója és királya, hogy alatt-
valói számát szaporítsa, hírnökök útján a szom-
szédos területeken tudtára adta a lakosoknak,
hogy menedéket nyújt az ártatlanul üldözöt-
teknek... és mindenkinek, aki akár kalandvágy-
ból, akár valamilyen más okból új hazát keres...
Róma megtelt lakosokkal. A királynak most
már gondja volt arra, hogy törvényekkel szabá-
lyozza a város életét. Ezek a törvények elsôsor-
ban az istenek tiszteletére és a közbiztonságra,
az élet és vagyon megbecsülésére vonatkoztak.
Maga Romulus, hogy hatalmának külsô jelek-
kel is bizonyságát adja, bíborszínû tógát [egy
darabból szôtt gyapjúlepel, melyet úgy hordtak,
hogy a jobb kart szabadon hagyja] viselt.
Tizenkét testôr vette körül. Lictoroknak [fegy-
veres hivatalszolga] hívták ôket, bal vállukon
piros bôrszíjjal átkötött vesszônyalábot hord-
tak, amely bárdot fogott körül. Ez jelentette,
hogy a király élet-halál ura...
A lakosság bizalmát azzal nyerte meg, hogy
száz kiválasztott férfiút, az idôsebbeket és tapasz-
taltabbakat tanácsadó testületbe, a senatusba [öre-
gek tanácsa] hívott össze. Ezek voltak az atyák, és
utódaik a patriciusok [az atyák leszármazottai].
Így fejlôdött, erôsödött Róma. Már volt annyira
erôs, hogy bármely szomszédjával megmérkôzhe-
tett volna, ha erre sor kerül, de volt egy nagy
hiányossága: nem voltak asszonyai...
Az atyák elhatározták, hogy követeket külde-
nek a szomszéd népekhez. Kössenek velük szö-
vetséget, és lányaikat adják feleségül a római-
akhoz... De a követeket sehol sem hallgatták jó
szívvel, lenézték ôket, megvetették Rómát,
ÖSSZEGZÉS
ITÁLIA FÖLDRAJZI KÉPE
Róma történetének tágabb kerete az Appennin-
félsziget, azaz Itália. A félszigetet északon az
Al pok hegylánca választja el Európa többi
részétôl. E félsziget domborzati és éghajlati szem-
pontból is két, jól körülhatárolható részre osztha-
tó: a kontinentális éghajlatú Pó völgyére és a
mediterrán félszigeti részre. A Pó völgye kiterjedt
s AZ ÓKORI RÓMA
amely mindenféle gyülevész nép odacsôdülése
folytán lett naggyá...
A király nem mutatott haragot, ellenkezôleg,
meghívta a szomszédos népeket az ünnepi játé-
kokra, melyet Neptunus isten tiszteletére ké-
szült rendezni... Mire az ünnepség elérkezett,
csak úgy tolongott Rómában a sok idegen. Szinte
valamennyien eljöttek a szabinok, ezek hozták
feleségeiket, fiaikat, lányaikat is... A verseny leg-
izgalmasabb pillanatában Romulus hirtelen fel-
állt, palástját levette, majd ismét nyakába borí-
totta. Ez volt a jeladás. Erre a beavatott ifjúság
megrohanta a nézôteret. Mindegyikük megra-
gadott egy-egy vendéglányt és vitte magával...
Az elrabolt hajadonok kétségbe voltak esve, de
a király szavai megnyugtatták ôket: ha apáik
nem utasítják el házassági ajánlatukat, soha-
sem vetemedtek volna ilyenre...
[A szabinok azonban nem nyugodtak bele
lányaik elvesztésébe és a döntô csatára készül-
tek.] A városkapun kitódultak az elrablott sza-
bin nôk, sokan gyermeküket tartva karjukon és
a két sereg közepére siettek. Egyik oldalról apá-
ikat, a másik oldalról férjeiket kezdték kér-
lelni... Az asszonyok szavait a gyermekek han-
gos szava kísérte, akik nagyapjuk nevét kiáltot-
ták, ahogy erre anyjuk megtanította ôket.
Azután csend lett. A harcosok, akik még nem-
rég egymás vérét akarták ontani, most a szemü-
ket törülgették... Most már az öröm és békesség
hangjai töltötték be a mezôt... De nemcsak
békét kötöttek, hanem abban is megegyeztek,
hogy egyesítik királyságukat és a két nép fôváro-
sává Rómát teszik...
(LIVIUS)
síkság, me lyet hegyek vesznek körül.
Mezôgazdálkodásra jól használható, termékeny
terület, makkos erdei disznótartásra alkalmasak. A
közlekedés lehetôségét a Pó folyó biztosítja. Déli
része mocsaras-lápos vidék, melynek lecsapolása,
termékennyé tétele már a Kr. e. 2. században meg-
kezdôdött. A félszigeti rész közepén az
Appenninek hegylánca fut végig, s körülötte ten-
AZ ÔSI ITÁLIA
gerparti síkságok helyezkednek el. A Tirrén-tenger
felé esô oldal szerencsésebb természeti adottságok-
kal rendelkezik, mint az Adriai-tenger partvidéke,
például két folyó is biztosítja a vízellátást és a köz-
lekedést (Arno, Tiberis), így fontosabb szerepet
játszott a történelem alakulásában is.
Ha Itália földrajzi adottságait összevetjük a
görög területekével, azt láthatjuk, hogy szintén
félsziget, mélyen benyúlva a Földközi-tengerbe,
de partvidéke nem annyira tagolt. Területe, föld-
je alkalmas a mezôgazdasági termelésre, megte-
rem a búza, a zab, az árpa, lehet szarvasmarhát,
disznót tartani, s mint a görög világban, az éghaj-
lat alkalmas a szôlôtermesztésre. A természeti
adottságoknak köszönhetôen az itt lakók csak
mellékesen foglalatoskodtak iparral, kereskede-
lemmel. Még a gondolkodásukban, értékrendsze-
rükben is elsô helyen szerepelt a „ jó földmûves”.
ITÁLIA LEGRÉGEBBI LAKÓI
A régészeti leletek tanúsága szerint egyes részei
már a neolit kor óta lakottak voltak. Nagyarányú
benépesítése körülbelül a dór vándorlás idejével
esik egybe, azaz a Kr. e. II. évezred végével, ami-
kor az indoeurópai nyelvcsoportba tartozó „itali-
cus” törzsek vándoroltak ide. (Az italicus nevet,
amelybôl idôvel földrajzi fogalom is lett, a görö-
gök adták az itt élôknek.) Ehhez a csoporthoz tar-
toztak pl. a latinok, a szabinok, a szamniszok és a
ligurok. Hogy melyik nép mikor érkezhetett,
arról semmi bizonyosat nem tudunk. Az Appen-
nin- félszigetet övezô szigeteken többek között
föníciai kivándorlók, a punok telepedtek meg.
Anyaországuk akkoriban Észak-Afrikában volt.
A félsziget déli részén a görögök is létrehoztak
gyarmatvárosokat.
Az ókori Itália legtitokzatosabbnak tartott népe,
az etruszkok az Arno folyó vidékén éltek. Nyel-
vüket ismerjük, de nem értjük, pedig a források
szerint a Kr. u. 1. században még beszélték. A Kr. e.
7. században érték el hatalmuk tetôpontját,
melyet a 12 etruszk város szövetsége biztosított.
Városaik élén királyok álltak. Gazdaságuk a föld-
mûvelésre alapult. Az etruszk kultúra nagy hatás-
sal volt a rómaiakra, innen vették át az uralkodói
jelvények, pl. a fasces használatát, a versenyjáté-
kokat, az írást, a gyôzelmi szertartás szokását. Az
építészetben maradandó találmányuk a boltozat.
A névanyagból és a hagyományokból tudjuk,
s 159
hogy etruszk családok Etrurián kívül is megtele-
pedtek, így Rómában is. Civilizációjuk hanyatlá-
sát a tudósok összekapcsolják a dél-itáliai görög
városok és az italicus törzsek megerôsödésével.
RÓMA ALAPÍTÁSA
Róma kiváló fekvése – a Tiberis folyó alsó átke-
lôhelye – közlekedés és vízellátás szempontjából
méltán tehette egy késôbbi világbirodalom fôvá-
rosává ezt a falusi települést. Ez azonban nem elé-
gítette ki már az ókorban sem a történetírókat,
akiket lázasan foglalkoztatott Róma alapításának
története. Két történetbôl – Aeneas trójai hôs az
alapító, Romulus és Remus, a pásztorok felnevel-
te ikerpár az alapító – végül a Kr. e. 3. századra
született egy olyan változat, amely mindkettôt
magába olvasztotta: Aeneas fia, Ascanius Alba Lon-
gát alapítja, Romulus és Remus pedig – kiknek
apja maga Mars isten, anyja albai királyleány –
Rómát. A történetírók még az alapítás idejét is
tudni vélték, s Kr. e. 753-ra tették. Ez az idôpont
lett késôbb a római idôszámítás kezdete.
A régészeti ásatások nem mindenben tudták
megerôsíteni a hagyományt. Szerintük Alba és
Róma nagyjából egyidôs, s már a Kr. e. 10. század
óta lakott volt. Ez utóbbi zsúpfedeles kunyhókból
álló falucska lehetett 200-300 lakossal. Földmûve-
sek lakták, háztartási tárgyaikat maguk készítették.
Az igaz, hogy a Kr. e. 8. század közepétôl szapo-
rodik a régészeti anyag, fôként a sírleletek, amely
a lakosság számbéli növekedésére utal. A sírok-
ban elhelyezett értékes dísztárgyak a társadalmi
differenciálódást és a görög gyarmatvárosokkal
megélénkülô kapcsolatokat is bizonyítják. Egy
századdal késôbb Róma már városias település
volt – a majdani hétbôl három dombot, a Foru-
mot, Quirinalist és Esquilinust foglalta magába
– idôállóbb házakkal, sôt a Forumon középüle-
tekkel.
A hagyomány azt is tudni véli, hogy az elsô ró-
maiak a szabin nôk elrablásával szereztek feleséget
maguknak. A valóságban annyi bizonyos, hogy a
szabinok fontosak lehettek Rómában, hiszen
nyelvükben, a latin nyelv alapszókincsében sok
szabin szó szerepel.
Róma alapítása tulajdonképpen egy folyamat,
amely során a latin ajkú közösségbe más, késôbb
bevándorolt csoportok is beleolvadtak. Az idôk
folyamán ez a közösség városállammá fejlôdött.
160
A KIRÁLYSÁG KORA
A város alapításától a Kr. e. 510-ig tartó idôszakot
nevezzük a királyság korának. Láttuk, hogy a
ha gyomány utólag, néhány évszázaddal késôbb
tu da tos városalapítást feltételezett, s ilyen
tudatosnak képzelte a társadalom és az állam
megszer vezését is. Hét királyról szólnak a törté-
netek, részletezve tetteiket, leírva a korabeli társa-
dalmat. Valószínûleg e királyok történeti szemé-
lyek lehettek, de te vékenységükrôl, fôként a
korábbiakról bizonyosat nem tudunk. A nevek-
bôl arra következtet nek a tudósok (Ruma:
etruszk nemzetségnév, ebbôl származik Róma
neve; Tarquinius, az utolsó királyok családi neve
Tarquinii etruszk város nevébôl származik), hogy
az etruszkoknak komoly szerepük lehetett a
királyság megteremtésében.
A társadalom esetében is nehezen ellenôrizhetô
a mondák hitelessége, a késôbbi, Kr. e. 5. századi
jogi szövegekbôl mégis felfejthetôek a korábbi
viszonyok. Feltehetôleg a társadalom alapja a
nemzetség (gens) volt. Tagjai közös ôstôl származ-
tatták magukat. Minden tagjának két neve volt:
a személynév és a nemzetségnév, melyeket az
atya nevébôl képeztek. Azt is tudni vélik, hogy
eredetileg 300 nemzetség volt. A nemzetségfôk
alkották a király tanácsadó-testületét, a senatust.
Leszármazottaik magukat patriciusoknak („akik-
nek atyjuk van”) nevezték és magukat tartották
„Róma népé”-nek (populus Romanus).
A vezetô nemzetségeknek nagyszámú klientúrá-
juk volt. Ez azt jelentette, hogy a pártfogó (patró-
nus) „bizalmába és oltalmába fogadott” egy másik
szabad embert (kliens). Ez utóbbi patrónusa védel-
mére bízta magát, a védelemért tiszteletet tanúsí-
tott és meghatározott szolgálatokat teljesített. E
viszony mindig a nemzetségen belül jött létre és
örökletes volt. Az alapító nemzetségek után,
késôbb betelepült vagy meghódított latinokat ple-
bejusoknak (plebs: köznép) nevezték. Sza bad
s AZ ÓKORI RÓMA
embereknek számítottak, de politikai jogaik nem
voltak.
Az 5. században már csak nyomai maradtak
ennek a nemzetségi szervezetnek, s a gazdaság és
társadalom alapegysége a familia lett. Ez legin-
kább egy kiterjedt nagycsaládi szervezethez
hasonlítható. Élén állt a pater familias, aki élet és
halál ura volt, tulajdont is csak ô szerezhetett.
Az állam élén a király állt, ô volt a politikai,
katonai, jogi és vallási vezetô. A királyi hatalom
nem volt örökletes. Ha egy király meghalt, a
jósok jelek segítségével választották meg utódját,
melyhez a tanácsadó-testület, a senatus és a nem-
zetségi szervezet alapján mûködô népgyûlés
(comitia) szavazata is kellett. Így a király hatalma
isteni vagy természetfeletti eredetûnek számított.
A hagyomány szerint a 300 nemzetség 30 curiára
tagolódott, ezek alkották a nemzetségi alapú
népgyû lést (comitia curiata, curiata = curiákból
álló).
A hagyomány úgy tartja, hogy a három utolsó
király alatt a Kr. e. 6. században változások tör-
téntek. Az anekdotikus történetekbôl annyi tûnik
bizonyosnak, hogy a királyok háttérbe szorították
a senatus tagjait és inkább a nép támogatását ke-
resték nagyszabású építkezéseik véghezviteléhez.
Egyikük, Servius Tullius a lakosságot vagyon sze-
rint öt osztályba sorolta (a hatodik osztály a va-
gyon nélkülieké), ezt tette meg a katonai szolgálat
alapjává, háttérbe szorítva ezzel az eddigi nemzet-
ségi felfogást és besorolást. Mivel a hadsereg alap-
egysége a század (centuria) volt, ez a felosztás lett a
vagyon szerinti népgyûlés (comitia centuriata) alap-
ja. Kr. e. 510-ben aztán arisztokraták egy cso-
portja letaszította a könyörtelen zsarnok hírében
álló királyt, Tarquinius Superbust (Gôgös) és köz-
társasági kormányzást vezetett be. Mély nyomokat
hagyott a királyság emléke a rómaiakban, mert
szinte ötszáz éven keresztül megmaradt a félelem
ettôl az államformától.
A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG ÉS POLGÁRAI s 161

A római köztársaság és polgárai s

Kr. e. 510- 265: korai köztársaság

Kr. e. 494: elsô secessio
Kr. e. kb. 450: XII táblás törvények
Kr. e. 327: az adósrabszolgaság eltörlése
Kr. e. 284: a plebejusok teljes jogegyenlôsége

A királyok elûzése után milyen berendezkedéssel próbálkozott a város?

Hasonlít- e az eddig tanultakból valamely városéra? Az alábbi szövegrészletbôl az is kiderül,
hogy az új rendszernek több problémával kellett szembenéznie. Melyek ezek?
s

A KÖZTÁRSASÁG BERENDEZKEDÉSE ÉS PROBLÉMÁI

Rómában megszûnt a királyság. Vezetôket hûségükrôl – a békén kívül vendégbarátságot

választott ugyan a nép, de vigyázott, hogy a
hatalom egy ember kezében se váljék zsarnok-
sággá. Tarquinius Superbus kiûzetése után min-
den évben két- két consult választottak, ezek
megosztották maguk között a hatalmat és ellen-
ôrizték egymást. Mellettük az atyák testülete, a
senatus döntött az állam ügyeiben. A consulok
és a senatus álltak a római köztársaság élén...
[A Tarquiniusok többször megkísérelték a
Rómába való visszatérést, fellázítva az etruszk
városokat, de mindhiába.] A Tarquiniusok még
egyetlen kísérletet tettek hatalmuk visszaszerzé-
sére, amikor a latin királlyal szövetségben vo-
nultak Róma ellen. Rómában a veszélyre való
tekintettel rendkívüli hatalommal felruházott
vezetôt, úgynevezett dictatort [diktátort]
választott a senatus. Ennek megbízatása legfel-
jebb hat hónapra szólt, s a tetteiért nem tarto-
zott beszámolási kötelezettséggel. Az ô vezeté-
sével kemény küzdelemben legyôzték a latino-
kat, akikkel – miután Róma meggyôzôdött
kötöttek. A latinok ettôl kezdve Róma hû
szövetségesei lettek...
A latinokkal kötött béke és barátság öröme
mögött ott fenyegetett a volscus támadás réme.
Róma azonban úgy látszott, nem törôdött
ezzel a veszéllyel. Belsô meghasonlás láza éget-
te, sorvasztotta. Kiélesedett a rég lappangó
gyûlölködés az atyák és a nép, a patriciusok és
a plebejusok között. A nép ugyanis a sok
háború és a velejáró adó miatt nagymértékben
eladósodott.
Az adósok ellen szigorú törvényeket hoztak az
atyák: aki meghatározott idôben nem fizetett,
annak javait a hitelezô lefoglalhatta, elár-
verezhette, magát az adóst fogságba vethette...
Sokan az adós-foglyok közül testi munkával igye-
keztek törleszteni adósságukat. Munka közben
kegyetlenül verték, éheztették ôket... A ple-
bejusok közül mind többen jutottak adós-szolga-
ságba, így a zúgolódás általános lett a nép között.
(RÓMAI REGÉK ÉS MONDÁK)

A PLEBEJUSOK MOZGALMAI

Milyen elônyöket élveztek a patriciusok? Hogyan tudták érdekeiket érvényesíteni?

s

Mit kívántak a plebejusok, milyen módon akarták céljaikat elérni? Mi sikerült ebbôl?
162 s AZ ÓKORI RÓMA

MENENIUS AGRIPPA MESÉJE nyi testrésznek megvolt a maga saját véleménye,

Hiába volt három gyôztes háború, az állam belsô a maga szava, méltatlankodni kezdett valahány,
gondjai továbbra is foglalkoztatták mind a pat- hogy övé a gond, a munka, a fáradság, amivel
riciusokat, mind a plebejusokat... A consul a mindent megszerez a gyomornak, az pedig ott
gyôzedelmes nép ügyét terjesztette a senatus elé középen mit sem tesz, csak élvezi a gyönyörûsé-
és napirendre tûzte javaslatát a szolgaságra vetett geket, amiket a többi nyújt neki; összeesküdtek
adósok helyzetérôl. A javaslatot elvetették... A hát, hogy a kéz nem viszi az ételt a szájhoz, a száj
nép kivonult a Szent Hegyre... Ott, vezér nélkül, nem fogadja el, amit adnak neki, a fogak pedig
sánccal-árokkal erôdítvén táborukat, nyugalom- nem rágják meg. Haragjukban éhséggel akarván
ban éltek – csupán élelmiszert vittek magukkal megzabolázni a gyomrot, azzal együtt az egész
–, és néhány napon át tartották is magukat, sem testet teljes sorvadásra juttatták a tagok. Ekkor
ôk nem zavartak mást, sem ôket nem zavarta értették csak meg, hogy a gyomor sem jelenték-
senki. telen szolgálatot teljesít, és legalább annyira táp-
Rómában szörnyû rémület uralkodott, az egy- lálja a többi tagot, mint amennyire ôt táplálják,
mástól való rettegés mindent megbénított... Ha visszadván a test valamennyi részének azt, amibôl
nincs egyetértés a polgárok között, semmi jót élünk, erôsödünk, és egyaránt osztja el az ereken
sem remélhetnek; szép szóval vagy másként, de keresztül a megemésztett étel termékét, a vért.”
mindenáron el kell érni a megbékélést. Meg- Ekként vont párhuzamot a test belsô lázadása és
született hát a határozat, hogy követségbe kül- a patriciusok ellen föltámadott népharag között,
dik Menenius Agrippát, egy ékesszóló férfiút, és megváltoztatta az emberek szándékát.
aki származásánál fogva eleve kedves a népnek. Ezután tárgyalni kezdtek a megbékélésrôl, és
Amikor bebocsátották a táborba, úgy hírlik, ôsi és elfogadták a föltételeket, hogy a népnek legye-
fésületlen beszédmódján nem is tett egyebet, csak nek meg a maga sértetlen tisztviselôi, akik segít-
ezt a mesét mondta el: „Valamikor réges-régen, ségére lehetnek a consulokkal szemben és ezt a
amikor az ember teste még, nem úgy mint tisztséget patricius be ne tölthesse.
manapság, nem forrott eggyé, hanem valameny- (LIVIUS)

RÓMA TERÜLETE
KR. E. 700 KÖRÜL ÉS KR. E. 500 KÖRÜL
A legkorábbi idôkben Róma város
Nomentum
területe mindössze 150 km2 volt. Kr. e.
Veii
Corniculum
500 körül már 822 km2 -t mondhatott
Fidenae Ficulea Tibur
magáénak. A tudósok számításai szerint
ez a terület kb. 30-40 ezer ember
Antemnae
Aefula ellátására volt alkalmas. Rómában a meg-
Collatia
Róma
Róma
Gabii
hódított földek közföldnek (ager publicus)
számítottak. (Az atyák magán föld-
Tusculum
Labici Praeneste
birtokkal – ager privatus – rendelkeztek
Bovillae
a régi nemzetségi földekbôl.) A köz-
Ostia
Alba Longa
Iupiter Latiaris földekbôl elvben bárki bérelhetett.
Aricia
A valóságban azonban a patriciusok
Lavinium
magukénak tekintették és csak pénzért
Lanuvium
jutattak bérletet ebbôl a plebejusoknak.
Ardea
E gyakorlat miatt végül a plebejusok
Római terület Kr. e. 700 körül
nyomására Kr. e. 367-ben megszabták
Római terület Kr. e. 500 körül
Területi határ
a legnagyobb bérlet családonkénti
mértékét.
A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG ÉS POLGÁRAI s 163

A RÓMAI JOG ÉS POLGÁRJOG

A római jogok írásba foglalását szintén a plebejusok követelték.
A törvényszövegek alapján válaszolj az alábbi kérdésekre: milyen témákat érintenek,
milyen a bírósági gyakorlat (hogyan kell megindítani a pert, kik a per résztvevôi,
hogyan akadályozzák az alaptalan perlekedést, milyen büntetés várt az adósra)?
Milyen a törvények megfogalmazása?
Az ügyek és a büntetések alapján milyen értékek fogalmazódnak meg?
s

A XII TÁBLÁS TÖRVÉNYEK
Római jog alatt magánjogot értünk, azaz olyan jogot,
mely az emberek egymás közti viszonyait taglalja.
Kezdetben Rómában is pusztán a szokások szabták
meg az emberek kapcsolatait, majd írásban rögzítették
a szokásjogot. A hagyomány szerint kb. Kr. e. 451-
450. évben foglalták írásba a törvényeket tizenkét fa,
később bronz táblára vésve. Ezeket a Forumon, Róma
központjában állították ki. A hagyomány szerint a gal-
lok támadásakor, Kr. e. 387-ben a táblák elégtek, de az
emberek emlékezete olyan pontosan megőrizte tartalmu-
kat (iskolai tananyag volt), hogy később többé-kevésbé
pontosan rekonstruálni lehetett különböző szerzők
hivatkozásaiból.
[A BÍRÓSÁGI GYAKORLAT]
I/1. Ha [a panaszos a vádlottat] törvénybe hív
ja, menjen [a vádlott]. Ha nem megy, hívjon
tanút [a panaszos], azután ragadja meg [a vád-
lottat].
I/2. Ha [a vádlott] kifogásokkal próbálkozik
vagy meg akar szökni, [a panaszos] vessen rá
kezet [fogja el].
I/4. Földdel bíró polgárnak a védôje földdel
bíró legyen; proletarius [földnélküli] polgárnak
viszont az legyen a védôje, aki akar.
I/6. Ha [a felek] megegyeznek, [a praetor: a
consul utáni legfontosabb hivatalnok, az igaz-
ságszolgáltatás feje] jelentse ki.
I/7. Ha nem egyeznek meg, ...még dél elôtt tár-
gyalják az ügyet. Amikor is mindketten szemé-
lyesen szólaljanak fel.
III/3. Ha [az adós] az ítélet[ben foglalt kötele-
zettségé]nek nem tesz eleget, vagy helyette a
törvényszék elôtt nem lép fel védônek, [a hite-
lezô] vigye magával, kötözze meg, akár kötéllel,
akár 15 fontnál nem súlyosabb bilincsekkel...
III/5. ...Ha nem egyeztek meg, s [az
adósokat] 60 napig bilincsbe verve tartották,
s ezen az idôn belül három egymás után követ-
kezô vasárnapon a praetorhoz vitték ôket és
kihirdet ték, mennyi pénz[tartozás] miatt
ítélték el [ôket]. A harmadik vasárnapon fejük-
kel lakoltak, vagy a Tiberis túlsó partján ide-
genbe adták el ôket.
IX/2. ...Polgár fôben járó ügyében csakis a leg-
fôbb népgyûlés közbejöttével szabad határozni.
IX/6. ...Tilos bárkit ítélet nélkül kivégeztetni...
[CSALÁDI ÜGYEK]
IV/2. Ha az atya háromszor eladta a fiát, a fiú
szabaduljon fel az atya [hatalma] alól.
V/1. ...A nôk még felnôtt korukban is gyámság
alatt maradjanak, kivéve a Vesta-szüzeket, aki-
ket mentesítettek a gyámság alól...
V/3. Ahogyan [valaki] végrendelkezett pénzére
vagy a dolgai fölötti gyámságra vonatkozólag,
úgy legyen jogos.
V/4. Ha [valaki] végrendelet nélkül hal meg és
tôle származó örököse nincsen, a legközelebbi
családba tartozó férfi rokon örökölje a család
vagyonát.
V/5. Ha ilyen rokona sincsen, a nemzetséghez
tartozók örököljék család vagyonát.
[SZERZÔDÉSEK,
MAGÁNJOGI KÖTELEZETTSÉGEK]
VI/1. Ha valaki kötelezettséget vállal vagy adás-
vételi ügyletet köt, ahogyan nyelvével megne-
vezte úgy legyen [jogos].
VII/7. Az utat tartsák karban; ha kôvel nem
rakták ki, [akkor a szolgalmi jog élvezôje] ott
hajthatja jószágait, ahol akarja.
VII/9. Ha a szél a szomszéd telkérôl a te telked-
re dönt egy fát..., jogosan indíthatsz keresetet
[a fa] eltávolítása végett.
VII/10. ...A más telkére hulló makkot fel sza-
bad szedni.
164 s AZ ÓKORI RÓMA

[BÜNTETÔ ÜGYEK] ha [a tulajdonos] az illetôt megöli, tekintessék

VIII/ 2. Ha valaki [másnak] valamely tagját joggal megöltnek.
eltöri, ha ki nem egyezik vele, ugyanazzal fizes- VIII/13. A tolvajt, azaz fosztogatót és rablót nap-
sen. pal megölni tiltja a XII tábla, ha fegyverrel nem
VIII/3. Ha valaki kézzel vagy bottal szabad védekezik; de ha fegyverrel jön is, ne öld meg,
embernek csontját töri, 300, ha rabszolgának, ha nem használja..., ha pedig védekezik, fenn-
akkor 150 as-t fizessen büntetésül. hangon kiálts, hogy meghallják és [segítséged-
VIII/4. Ha valaki [mást] könnyû testi sértéssel re] jöjjenek.
illet, 25 as legyen a büntetés. VIII/14. A többi nyilvánvaló [tettenért] tolvaj
VIII/9. Ekével megmûvelt föld... termését közül a szabadokat meg kell korbácsolni és szol-
éj szaka lelegeltetni vagy levágni felnôtt gákul a megkárosítottnak kell ítélni..., a rab-
ember számára... fôben járó vétség..., és [az szolgákat meg kell korbácsolni és a szikláról le
illetôt] Ceresnek [ôsi római istennô, a gabona kell taszítani, a még fel nem nôtt gyermekekre
ápolója] szentelve [egy fára] akasztva kellett vonatkozólag azonban úgy határoztak, hogy a
kivégezni. praetor közbejöttével korbácsolják meg és a kár
VIII/12. Ha éjszaka követ el [valaki] tolvajlást, jóvátételére kötelezzék ôket.

FORUM
Senatus A Forum a város fôtere volt. Itt tartották
patricius családok fejei,
volt magisztrátusok
a népgyûléseket, itt ítélkezett a bíróság,
itt folyt a piaci árusítás. Itt kaptak helyet
Dictator
(6 hónapra a legfontosabb középületek, legnevezetesebb
teljhatalommal) szobrok.
MAGISTRATUS

Tribunus
plebis
Consul (2) Questor (2) (2, majd 8)

Aedilis plebeius
Praetor (2) Censor (2) curulis (2) aedilisek (2)

Comitia Comitia Comitia Concilium

curiata centuriata tributa Plesbis A KÖZTÁRSASÁG IRÁNYÍTÁSA
csökken a 5 vagyoni osztály 4 városi késôbb egybeolvad
jelentôsége 193 centuria 17 (késôbb 31) a comitia tributával
vidéki tribus
A Kr. e. 3. századra kialakult a római
s

államszervezet. Elemezzük az ábrát!

Róma népe

A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG ÉS POLGÁRAI
ÖSSZEGZÉS
A KÖZTÁRSASÁG BERENDEZKEDÉSE
A királyság megdöntésével Rómában arisztokra-
tikus köztársaság jött létre. A király helyére, sze-
repének betöltésére évente két consult választott a
vagyoni cenzus alapján mûködô népgyûlés. Ez
azonban nem jelentette, hogy egy király helyett
kettôt választottak volna. Ugyanis a consulok ha-
talmát korlátozta a kollegialitás (vagyis ketten osz-
toztak a hatalmon, egymást is ellenôrizve). Ôk vol-
tak Róma hadvezérei, hozzájuk tartozott a bírás-
kodás, a pénzügyek intézése, egyszóval korlátlan
hivatali hatalommal rendelkeztek. Egy évig tartott
a hivataluk s nem lehetett ôket újraválasztani.
Ráadásul a consulok döntése ellen fellebbezni
lehetett a népgyûléshez.
A kormányzás folytonosságát a senatus bizto-
sította, amely a legtekintélyesebb szervezet volt
Rómában. Az állami tisztségviselôk hivataluk
lejártával is tagjai maradtak, így tulajdonképpen
az elöljárók a senatus akaratának végrehajtói vol-
tak. Az alapszabályok alól egyetlen esetben lehetett
kivételt tenni, amikor fél éves idôtartamra, valamely
súlyos válságra való tekintettel egy fôvezérre, dic-
tatorra ruházták az összes hatalmat.
A PLEBEJUSOK MOZGALMAI
A TELJES RÓMAI POLGÁRJOGÉRT
Nem rendelkezünk hiteles információkkal a ple-
bejusok Rómába kerülésérôl és szerepérôl a király-
ság idején. A történészek közül néhányan azt
feltételezik, hogy míg a patriciusok állattartással
foglalkoztak, addig a plebejusok földmûvesek vol-
tak. Viszonyukban a római történetírók sem iga-
zítanak el megfelelôen minket. Annyi azonban
bizonyos, hogy a korai köztársaság idején a plebe-
jusok szervezett mozgalmakat indítottak érdekeik
érvényesítéséért. E mozgalom eszköze a „polgári
engedetlenség” egyik végsô formája, a kivonulás
(secessio). Érdekérvényesítési lehetôségeik a nullával
egyenlôek: nem voltak a népgyûlés tagjai, nem
számíthattak patrónusi támogatásra. Önszer vezô-
désükkel a patriciusok mintájára érdekeik képvi-
seletét akarták elérni.
Elsô kivonulásukkal a Szent Hegyre Kr. e. 494-
ben elérték az érdekképviseletük létrehozását.
Évente a consulok mintájára két néptribunust válasz-
s 165
tottak, akik vétójoggal (a törvények bevezetését
megakadályozó ellenvetés) és mentelmi joggal
(sérthetetlenség, védelem minden személyes vagy
politikai támadástól) rendelkeztek hivatali idejük
alatt. A néptribunusok támogatásával hozták létre
a plebejusok saját népgyûlésüket, ahová képvi-
selôiket kerületenként, tribusonként választották
(comitia tributa). További követeléseik a Kr. e. 4.
század folyamán teljesültek. Érzékenyen érintette
ôket az a római szokás, hogy a nem fizetô adóst
tartozása fejében szolgálatra kötelezték. Aki ilyen
helyzetbe került, aligha tudott megszabadulni. Az
adósrabszolgaság intézményét Kr. e. 327-ben szün-
tették meg.
A plebejusok szerették volna elérni az amúgy is
szûkös földek igazságosabb elosztását. Bár Róma
fokozatosan gyarapodott, a Kr. e. 5. században
területe elérte a 822 km2-t, a plebejusoknak nem
sok haszna volt belôle. A meghódított területeket
hivatalosan közföldként (ager publicus) kezelték,
tehát Róma tulajdonának számítottak, a patrici-
usok mégis sajátjukként kezelték és csak pénzért
juttattak ebbôl használatra. Kr. e. 367-ben egy
földtörvényben végül meghatározták, hogy egy-
egy család legfeljebb 500 iugerum területet bérel-
het a közföldekbôl (1 iugerum = 0,25 hektár), elvben
így lehetôséget nyújtva a plebejusoknak is a föld-
höz jutáshoz.
Körülbelül Kr. e. 450-ben, ismét csak a plebe-
jusok sürgetésére, írásba foglalták a törvényeket.
A XII táblás törvények képezik a római jogrend
alapjait. Római jog alatt (a köznyelvben és a jogi
egyetemeken ma is így nevezik) magánjogot ér-
tünk, azaz olyan jogot, mely az egyének egymás
közti viszonyait taglalja. A XII táblás törvények
nem tekinthetô rendszeres törvénykönyvnek, in-
kább jogesetek gyûjteménye, témái a család, a
tulajdon, a polgári jogi vétségek és bûncselekmények
területére terjedtek ki. Cikkelyei tiltás formájában
fogalmaztak. A törvények Róma szabad polgárai
számára egyenlô jogokat biztosítottak. A polgári
törvénykezés, bírósági ügymenet római példája a
mai napig érvényes a joggyakorlatban. A rómaiak
maguk is legnagyobb alkotásaik közé sorolták a
római jogrend kialakítását. Mint M. T. Cicero írta:
„Megharagudhatnak rám, de megmondom a vé-
166 s AZ ÓKORI RÓMA

leményemet. A tizenkéttáblás törvény kis köny vét, A KÖZTÁRSASÁG IGAZGATÁSA

törvényeink forrását és ôsét, nagy tekintélyénél és
kiváló hasznánál fogva értékesebbnek tartom a
filozófusok összes könyveinél... Valóban hihetetlen,
hogy a polgári jog a mienk kivételével mindenütt
milyen rendezetlen és szinte nevetséges.”
Az egyenjogúságért folytatott mozgalomnak
újabb állomása volt, amikor törvényesnek fogad-
ták el a patricius-plebejus házasságot (Kr. e. 445.)
és végül amikor 287-ben kimondták, hogy a ple-
bejusok tribusonkénti népgyûlésének határozatai
a senatusi jóváhagyás nélkül is törvényerôre emel-
kednek.
A végeredmény: Róma szabad polgárai egyazon
jogokkal, vagyis „római polgárjoggal” (ius civile
Romanum) rendelkeztek: a népgyûléseken való
részvétel és szavazás joga, hivatalra való választha-
tóság, fellebbezési jog, házassági jog, magántulaj-
don joga. Így fokozatosan vesztett jelentôségébôl,
hogy valaki patricius vagy plebejus származású
volt. A felemelkedés lehetôsége nyitva állt. Ezért
a Kr. e. 3. századra kiformálódott egy új vezetô
társadalmi réteg, a nobilitas, amely a senatuson és
kapcsolatain keresztül igyekezett befolyásolni a
politikát. A teljes jogú polgárok mellett a felsza-
badított rabszolgákat (libertinus) csak a vagyon-
szerzés joga és a területi népgyûlésen való részvé-
tel illette meg.
Rómában a terület növekedésével egyre több hiva-
talviselôre lett szükség. Ezek a funkciók eredetileg
a király, majd a két consul feladatai közé tartoztak.
A hivatalok szétválásával alakult ki a questorok tiszt-
sége, akikhez az államkincstár felügyelete tartozott.
A praetorok voltak a consulok segítségére bírósági
ügyek intézésében. A censorok 4-5 évente a vagyon-
becslést végezték. A consulok vallási feladatokat
nem láttak el, ezt a fôpap, a pontifex maximus gya-
korolta. Az állami hivatalt viselôket magistratusok-
nak nevezzük. E választott hivatalnokok dolga
volt a törvények végrehajtása.
A törvényhozás három, különbözô alapon szer-
vezett népgyûlésen folyt: a nemzetségek szerinti
(szerepe egyre csökkent), a vagyoni alapon szer-
vezett (a 3. században itt már csak háború és béke
ügyében döntöttek) és a területi alapon szervezôdô
népgyûlésen. (35 területi egység, tribus volt,
melyek mindegyike 1 szavazattal rendelkezett.)
A senatus továbbra is a legtekintélyesebb intéz-
mény maradt. Feladata a törvényelôkészítés, tanács-
adás, diplomáciai ügyek intézése. Az egyes hiva-
talok betöltése Rómában nem járt fizetéssel, sôt
megfelelô életkor és tíz év letöltött katonai szol-
gálat is a hivatalviselés feltételei közé tartozott. Ezért
csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak
a hivatalviselés luxusát.

Itália és a Földközi-tenger ura s

Kr. e. 390: gall betörés Itáliába

Kr. e. 272: görög városok elleni háború
Kr. e. 264- 133: a birodalom kialakulásának kora
Kr. e. 264- 146: pun háborúk
Kr. e. 201-133: harcok a Földközi-tenger keleti medencéjének meghódításáért

ITÁLIA MEGHÓDÍTÁSA

Milyen viszonyban volt Róma a köztársaság kezdetén szomszédaival?

Milyen célokkal viselt háborúkat és milyen eredményekkel?
s

Talán ti is hallottátok már: „Jaj a legyôzötteknek!”, „Pürrhoszi gyôzelem”. Ha igen, mikor,

milyen helyzetben használhatjuk ma ezeket a szállóigéket? Ha nem, eredetükre,
jelentésükre választ ad a következô két történet. Figyeljétek meg e háborúk céljait is!
ITÁLIA ÉS A FÖLDKÖZI-TENGER URA
„VÆ VICTIS!”
„JAJ A LEGYÔZÖTTEKNEK!”
A kelták – vagy ahogy a rómaiak nevezték őket, a
gallok – a Kr. e. 6-5. század fordulóján bukkantak fel
Közép-Európában és egyre nagyobb terü leteket
népesítettek be. Egy csoportjuk a Kr. e. 5. század
végén átkelt az Alpokon és elfoglalta a Pó-síkságot.
Majd Kr. e. 390-ben eg yik törzsük az
Appennineken is átkelve etruszk területeket ostromolt
– sikerrel. Miután Róma az etruszkok segítségére
sietett és légiói vereséget szenvedtek, nyitva állt a város
a gallok előtt. Egyedül a Capitolium dombot tudták
tartani a rómaiak. A hosszú ostrom és az éhínség
mindkét felet meggyötörte.
A capitoliumi védôrség... már arra gondolt,
hogy megadja magát, vagy valamilyen feltétel-
A KÖZTÁRSASÁG KORI
VÁROSFAL MAI KÉPE
Miután a gallok elhagyták Rómát,
a város teljesen elpusztult. Lakosai
közül sokan azt fontolgatták, hogy
elmennek, Veiibe költöznek.
Camillus dictator rávette a népet a
maradásra, a város újjáépítésére és új,
10 km-es kô városfal építésére.
Ezért nevezi a hagyomány Camillust
második Romulusnak. A képen
a Kr. e. 378-ban épült városfal mai
képe látható. A boltíveket való-
színûleg három évszázaddal késôbb,
a polgárháború idején építették rá.
s 167
lel megváltja magát. Hiszen a gallusok is félre-
érthetetlenül tudtukra adták, hogy nem túl nagy
váltságdíjért hajlandók volnának abbahagyni
az ostromot. Ekkor a senatus felhatalmazta a
katonai tribunusokat a tárgyalásra... A katonai
tribunus és Brennus, a gallus sereg vezére
találkoztak, és megállapodva ezer font arany-
ban határozták meg a római népnek – a világ
jövendô urának – váltságdíját. Ezt az önmagá-
ban is szégyenletes dolgot még egy felháborító
cselekedet tetézte. A gallusok hamis súlyokat
hoztak elô, s a tribunus tiltakozására az arcátlan
gallus ráadásul még a kardját is a serpenyôbe
dobta, s elhangzott a rómaiaknak elviselhetet-
lenül hangzó kijelentés: „Jaj a legyôzötteknek!”
(LIVIUS)
GYALOGOS ÉS
LOVAS LEGIONÁRIUSOK
A római sereg a közelharc mestere
volt. Fô fegyverük a kétélû kard,
mellyel szúrni, vágni lehetett és
a pilum, egy 2 méter hosszú, 4-5 kg
súlyú kopja, a nehézgyalogság
hajítófegyvere. A legionáriusoknak
sokat kellett menetelniük, napi 12-15
km-t tettek meg. Felszerelésüket
maguk szállították, a fegyvereken
kívül 15-30 napra az élelmet is,
valamint a tábori felszerelést: ásó,
balta, fûrész, sánccölöpök. Így kb.
30 kilós terhet cipeltek magukkal.
168 s AZ ÓKORI RÓMA

TIPIKUS GÖRÖG TEMPLOM

ITÁLIÁBAN: A PAESTUMI
HÉRA-TEMPLOM
A görögség a Kr. e. 8. század
óta élt a Dél-Itáliában és
Szicíliában alapított gyarmat-
városokban. Kultúrájuk
nagyban hatott az itáliaiakéra,
akikkel élénk kereskedelmi
kapcsolatot tartottak fenn.
E városok függetlenek voltak,
de sokszor keveredtek harcba
egymással, és ehhez általában
szövetségeseket kerestek.

centuria A RÓMAI HADSZERVEZET

A hadsereg alapegysége a légió
volt. Kezdetben egy légió 4200
gyalogosból és 300 lovasból állt.
cont

A Kr. e. 4. században végrehajtott

uber

hadseregreform következtében a
nium

légiót 10 manipulusra és ezek

midegyikét 2 centuriára osztották.
A Kr. e. elsô században Marius
római hadvezér reformjai nyomán
alakult ki a légió végleges had-
szervezete. A légió létszámát
6000 fôre emelték és 3 manipulus
centurio összevonásával alakították ki az új
taktikai alapegységet, a cohorst.
A 10 cohors mindegyike 6 centu-
tribunusok riára tagolódott. Egy centuriába
összesen 80 fô tartozott, akik
nyolcasával alkottak egy-egy
legatus
contuberniumot, s így, nyolcasával
laktak közös sátorban. A centu-
riát a centurio irányította, aki a
tribunustól kapta a parancsokat. A
légiót a legatus vezette.

Tanulmányozd a túlodali térképet!

Milyen célokért háborúzott Róma, mígnem egész Itália urává vált?
Azt szokták mondani, hogy Róma külpolitikájában a „divide et impera”,
s

azaz az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazta. Hogyan tette ezt, mi lehetett ezzel a célja?
Igaz- e az a mondás, hogy „minden út Rómába vezet”?
Melyek lehettek Róma tartós itáliai hatalmának támaszai?
ITÁLIA ÉS A FÖLDKÖZI-TENGER URA s 169

PÜRRHOSZI GYÔZELEM lenek voltak szemtôl szemben harcolni sík tere-

Pürrhosz hellenisztikus épeiroszi király volt (Kr. e.
307-272), korának legtehetségesebb had vezé re.
Tarentum görög gyarmatváros felkérte, legyen segítségé-
re a rómaiakkal szemben. Több csatát vívott ezért
Róma ellen.
Asculum városa környékén ütközetbe bocsát-
kozott. Lovas harcra alkalmatlan, erdôs, nehe-
zen járható terepen egy folyó mellett kellett
harcolnia... Rengeteg volt a sebesült és sokan
estek el... Másnap Pürrhosz sík terepen akarta
folytatni a csatát... A rómaiak nem tudtak ki-
térni a roham elôl, és oldalba sem tudták támad-
ni az ellenséget, mint elôzô nap, ezért kényte-
pen... Mondják, hosszú idô telt el, amíg meg-
futamodtak, ott, ahol Pürrhosz maga vívott
ádáz küzdelmet velük... A rómaiak közül hat-
ezren estek el, Pürrhosz oldalán viszont három-
ezer-ötszázöt halottat vettek fel a királyi jegy-
zékbe.
A két hadsereg szétválása után valakinek, aki
szerencsét kívánt gyôzelméhez, Pürrhosz állító-
lag ezt mondta: „Ha még egy csatában gyôzünk
a rómaiakon, végképp elveszünk.” A magával
vitt haderô nagy része ugyanis odaveszett és kis
híján mind elestek barátai és hadvezérei.
(PLUTARKHOSZ)

ITÁLIA MEGHÓDÍTÁSA
Kr. e. 265-re Róma hatalma 80 ezer km2 területre
és kb. 3 millió lakosra terjedt ki.
Római jogú szövetségesek: lakóik római polgárjoggal
rendelkeztek. Latin (korlátozott) jogúak: függetlenek
maradtak, de területük egy részét elvették.
Háború esetén katonai szolgálatra kötelezettek.
Vulci Lakóikat megillette a magántulajdonhoz,
a római polgárokkal kötött házassághoz
Tarquini való jog.
Szövetséges Ha Rómába költöztek,
Róma
jogúak: a helyi a szavazati jogot is
szokások biztosította megkapták.
jogokat gyakorolhatták,
de önálló külpolitikát nem
folytathattak.
Coloniák: Róma az elfoglalt Brundisium
ellenséges területeken településeket Paestum Tarentum
alapított (colonia). Római szegényei
közül sokan választottak itt új lakhelyet.
A coloniák lakóit a latin jog illette meg.

Római terület (teljes polgárjog)

Római terület (korlátozott polgárjog)
Latin colonia
Róma szövetségesei
Colonia
170 s AZ ÓKORI RÓMA

A FÖLDKÖZI-TENGER NYUGATI MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA

Mely hatalmak érdekeltségébe tartozott a Földközi- tenger ellenôrzése?
Milyen célok mozgathatták Róma további terjeszkedését? s
KARTHÁGÓI VÍZVEZETÉK
Karthágót a föníciai Türosz
város telepesei alapították.
Lakói sémi eredetû föníciaiak,
vagy ahogyan a rómaiak
nevezték ôket, punok, akik
elsôsorban a földközi-tengeri
kereskedelembôl éltek. Az utak,
raktárhelyek biztosítására
településeket hoztak létre
egészen Szicíliáig, amelyek
lassan önálló városokká
fejlôdtek. A képen a Karhágót
ivóvízzel ellátó, több mint
50 km hosszúságú vízvezeték
maradványai láthatók.

Karthágói birtok Kr. e. 264-ben k

Hamilkar és Hasdrubal hódításai (Kr. e. 237–219)
o
Pun hadmûveletek az elsô pun háborúban (Kr. e. 264–241) p
Hannibál hadjárata a második pun háborúban (Kr. e. 218–201) l
224
Hasdrubal hadjárata a második pun háborúban (Kr. e. 218–201) A
Pun gyôzelem
P
i
r 207
e
n
e u 217
208

s o k 238
210

7,
, 21 Róma
218 Cannae 216
Saguntum Brundisii
219 238

206
208
Messana
209 Nova Carthago
204 241
Karthágó Szicília Syracusae
Róma és szövetségesei az elsô pun háborúban (Kr. e. 264–241) Tunes
Hadrumetum 212
Római hódítás Kr. e. 241–218 között Zama
Syracusae és szövetségesei (Kr. e. 262–215 között Rómával szövetségben) 202
Római hadmûveletek az elsô pun háborúban (Kr. e. 264–241) 203
Római hadmûveletek a második pun háborúban (Kr. e. 218–201)
Római gyôzelem

PUN HÁBORÚK
Kr. e. 264-ben a rómaiak háborúba keveredtek Karthágóval. Úgy történt, hogy egy szicíliai kisváros,
Messzéné (latin írásmóddal Messana) háborúba sodródott a görög gyarmatvárossal, Szürakuszai-jal
(Syracusae). Gyenge lévén, szövetségeseket keresett. Néhányan a görögellenességérôl híres Karthágó
segítségét, mások Róma pártfogását kérték. Így a római és a karthágói erôk egyszerre értek Szicília
ITÁLIA ÉS A FÖLDKÖZI-TENGER URA s 171

földjére, ahol a rómaiak már karthágói kézben lévô erôdökre is rátámadtak. Kr. e. 261-ben mindkét
fél totális (megsemmisítô) háborúra szánta el magát: egyik sem volt hajlandó a sziget birtoklását
átengedni a másiknak. A háború Kr. e. 241-ig tartott, Kr. e. 260-tól már vízen is, hisz a rómaiak
flottát is építettek. Végül a rómaiak gyôzelmet arattak a több mint húsz évig tartó háborúban:
elfoglalták Szicíliát.
RÓMAI HAJÓ
A pun háborúk során fejlôdött a flotta is.
Hajóikra csáklyás csapóhidat szereltek,
amelyeket beleakasztottak az ellenséges hajóba
és a nehézfegyverzetû harcosok átrohanhattak
rajt az ellenséges hajó fedélzetére és ott
kézitusát vívhattak.

útjuk végére jutottak volna, megállott... Két-

HANNIBÁL
ségtelennek látszott, hogy bármilyen nagy ke-
Karthágó nem törôdött
rülôt jelent, [Hannibálnak] mégis úttalan, em-
bele a vereségbe. A
beri lábtól eddig még nem érintett helyeken
visszavágásra készült.
kell körbevezetnie seregét... Nyomorúságosan
Amikor a 25 éves
küszködtek a jégtôl iszamos úton, nem tudták
Hannibál, Róma
megvetni a lábukat... Az állatok pedig, mikor
kérlelhetetlen ellensége
lépteik alatt sokszor az alsó hóréteg is besza-
elnyerte a fôvezéri címet
kadt, elvágódtak, kapálódzó patájukkal még
Karthágóban, felgyorsultak
mélyebbre fúrták magukat, így azután, mintha
az események. A második
csapdába estek volna, bennragadtak a kemény,
pun háború Kr. e. 218-201
vastagra fagyott jégkéregben...
között zajlott. A történe-
lem egyik legkiválóbb
Az átkelés után Hannibál kiegészítette csapatait
hadvezérének tartott
a Róma ellen fellázadt itáliaiakkal és g yőzelmet
Hannibál Itáliában kívánta
g yőzelemre halmozva, megállíthatatlanul nyomult az
térdre kényszeríteni Rómát.
Appenninek felé. Legnag yobb diadalát Kr. e. 216-
ban Cannaenál aratta. Rómának nem maradt ép
„HANNIBÁL A KAPUK ELÔTT!” hadserege, a dél-itáliai városok eg ymás után elpártol-
Szállóigévé vált e felkiáltás az évszázadok során. Ha tak tőle. Végül Hannibál Rómát minteg y nég y és fél
valami nem várt, vagy nem a várt irányból készülődő kilométerre megközelítette – bár elfoglalni nem tudta.
fenyegetésre kívánunk figyelmeztetni, mondhatjuk: Ekkor hangozhatott el Rómában a később szállóigévé
Hannibál a kapuk előtt, Hannibal ante portas! E vált mondás: Hannibál a kapuk előtt!
nem várt támadás a punok részéről az Alpok felől A hadiszerencse később elpártolt a punoktól és Kr.
érte Itáliát. e. 202-ben Afrika földjén Zamánál Cornelius Scipio
Ezután [Hannibál katonái az Alpokban] egy leg yőzte Hannibált, s ezzel kiérdemelte az Africanus
még szûkebb, olyan sziklafalakkal határolt szo- melléknevet. A kor legkiválóbb hadvezére itt szenved-
roshoz érkeztek, hogy itt a könnyû fegyverzetû te el első és utolsó vereségét. Scipio pedig g yőzelmével
katonák is csak tapogatózva tudtak leereszked- kiérdemelte a főparancsnok legnag yobb kitüntetését és
ni, cserjékbe, s az imitt-amott kibukkanó gyö- megtiszteltetését: a babérkoszorút és a diadalmenetet
kerekbe kapaszkodva. A már eleve amúgy is (triumphus). A hadvezér serege élén diadalszekéren,
meredek helyen egy újabb földomlás következ- aranyos tógában, fején babérkoszorúval vonult végig a
tében mintegy ezer láb mélységû szakadék tá- városon, fel a Capitoliumra.
madt. Mikor ideérkeztek, a lovasság, mintha (LIVIUS)
172
„CETERUM CENSEO...”
Rövid 50 esztendő alatt másodrendű kis államocskává
süllyedt Karthágó, a valamikori nag yhatalom. Mivel
még íg y is útjában állt Róma ter jeszkedő politikájá-
nak, Róma még eg y támadást indított ellene. A har-
madik pun háborúban (Kr. e. 149-146) Karthágót
lerombolták, helyét felszántották, sóval behintették,
lakóit rabszolgának adták el. Állítólag a senatus
eg yik megbecsült tag ja, M. Porcius Cato, bármiről
folyt is a szó a senatusban, beszédeit mindig ezzel a
szállóigévé vált formulával fejezte be: „ceterum censeo
Cartha ginem esse delendam”, vag yis „eg yébként
Karthágót el kell pusztítani”. Vajon miért?
Catót elküldték a karthágóiakhoz és a numi-
diaiakhoz, akik háborút viseltek egymás
ellen, hogy felderítse a közöttük lévô viszály
oka it... A karthágóiak, miután Scipio legyôz-
te, felségjogaiktól megfosztotta és súlyos adók
fizetésére kötelezte ôket, szövetségi viszonyt
Illy
ric
um
Ita
ial
Róma
Hispania
Saguntum
Af
ric
a
A RÓMAI BIRODALOM TERÜLETI FEJLÔDÉSE A KR. E. 2. SZÁZAD VÉGÉIG
s AZ ÓKORI RÓMA
kötöttek Rómával. Cato nem találta olyan
nyomor ú sá gosna k é s meg a lá z ot t na k
Karthágót, ahogyan a rómaiak képzelték: a
város tele volt duzzadó erejû ifjúsággal, túl-
áradó nagy gazdagsággal... Cato ezért felesle-
gesnek tartotta, hogy a numidiaiak ügyének
kivizsgálásával vesztegessék az idôt... Gyorsan
hazatért Rómába. Mondják, hogy Cato a
senatusban jól kiszámított moz dulattal egy
líbiai fügét ejtett ki felhajtott tógája ráncai
közül, s amikor megcsodálták, hogy milyen
nagy és milyen szép, csak annyit mondott,
hogy az a föld, amely ilyen gyümölcsöt
terem, háromnapi hajóútra van Rómától. De
erôteljesebb hangtól sem riadt vissza: ha bár-
mely ügyben szólt, beszédét ezekkel a szavak-
kal fejezte be: ceterum censeo Carthaginem
esse delendam.
(PLUTARKHOSZ)
Kr. e. 327-ben
az 1. pun háborúig (Kr. e. 264.)
a Kr. e. 3. század végéig
a Kr. e. 2. század végéig
Pergamon
Asia
ITÁLIA ÉS A FÖLDKÖZI-TENGER URA
Mely irányba folytatta Róma a
s
terjeszkedést? Olvasd le sikereit a
térképrôl!
LÉGIÓS TÁBOR
Ahol Róma légiói megjelentek, katonai
táborokat, erôdítményeket hoztak létre, melyek
szinte tökéletesen azonos elrendezésûek, bárhol
is tárták fel azokat. A légiós tábor a polgári város
mintájára kialakított, négyzet alakú, földsánccal
körbevett sátortábor volt, ahol a sátrak is a
fegyvernemnek megfelelôen helyezkedtek el.
Használhatták menedékként,
támaszpontként, erôdítményként.
ÖSSZEGZÉS
ITÁLIA MEGHÓDÍTÁSA
Róma létrejötte óta jóformán állandóan harcban
állt szomszédaival. A királyok elûzését követôen is
fennmaradt ez a helyzet: a rómaiaknak meg kel-
lett védeni városukat és hatalmukat elismertetni
környezetükkel.
A Kr. e. 4. századtól már támadó hadjáratokat
is indítottak, legyôzték a rivális etruszk várost,
Veiit. A meghódított területek egy részét a plebe-
jusoknak juttatták. Erre annál is inkább szükség
volt, mert északon a kelták, latinul gallok átkel-
tek az Alpokon és az 5. századra elfoglalták a Pó
folyó völgyét. Kr. e. 390- ben az etruszkok ellen
indítottak támadásokat. Az etruszkok korábbi el-
lenfelükhöz, Rómához fordultak segítségért. Azon-
ban még Róma területeit sem sikerül megvédeni
a galloktól. Rómát is elfoglalták, elpusztították,
majd hadisarc fejében elvonultak. Róma késôbb
is folytatott háborút a gallok ellen, immár siker-
rel, s Róma politikai uralmának határát a Rubicon
folyóig terjesztette ki. Közép-Itáliában a szamni-
szok és a latinok ellen vívott háborúk nyomán
ismerték el Róma vezetô szerepét.
Dél- Itáliában a görög és pun alapítású gyar-
matvárosok játszottak meghatározó szerepet.
Róma élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartott
s 173
fenn velük. E görög városok néha-néha háborúba
keveredtek egymással, s ilyenkor mindkét oldal
támogatókat keresett. Éppen egy ilyen „támogató
szerep” tette lehetôvé Rómának Tarentum elfog-
lalását, amely földrajzi fekvésénél fogva nagyszerû
lehetôséget nyújtott Dél-Itália és a Földközi-ten-
ger partvidékének ellenôrzésére.
E háborúk nyomán Kr. e. 265-re Róma kezébe
került az egész Appennin-félsziget. Területe 80 ezer
km2-re, lakóinak száma 3 millióra emelkedett. A
hódításokat két cél motiválta: területének meg-
védése és polgárai földéhségének kielégítése. A
meghódított földek Róma tulajdonát képezték.
Felvetôdhet bennünk a kérdés: hogyan sikerült
ekkora területet erôszakkal megszerezni majd meg-
békíteni és beolvasztani? Elôször is jogrendszeré-
vel. Az „oszd meg és uralkodj” elvének megfele-
lôen Róma a meghódított területeket más és más
módon kapcsolta magához, lehetetlenné téve így
azt, hogy azok összefogjanak ellene. Egyes latin
városok lakói római polgárjogot nyertek (részvé-
tel a politikai életben, a magántulajdonhoz, tör-
vényes házassághoz való jog), más latin városok
– innen az elnevezés is – ún. latin jogot kaptak (a
magántulajdonhoz, törvényes házassághoz való
jog, ha Rómába költöztek, részvétel a politikai
174
életben). Végül létezett az ún. szövetséges jog, ami
azt jelentette, hogy az ott élôk szokásait Róma
tiszteletben tartotta. Cserében természetesen részt
kellett venniük Róma hadjárataiban.
A hódítások megtartásának fontos elemévé vált
az ekkor kiépülô itáliai úthálózat. Kövezett utak,
hidak rendszere hálózta be a félsziget középsô ré-
szét, megkönnyítve a közlekedést, a kapcsolattar-
tást az egyes területek között. A rendszeressé váló
kapcsolatok pedig elsimították az ellentéteket.
Ugyanekkor a meghódított területeken coloniá kat,
azaz római polgárok számára településeket hoztak
létre. A telepesek jobbára a római szegénység sora-
iból kerültek ki, s a colonián a latin jog illette
meg ôket. E települések és a légiós táborok
képezték a hódítások megtartásának újabb bizto-
sítékát. A területi gyarapodás ellenére Róma
városállam maradt, fenntartva az államigazgatás
eddigi gyakorlatát.
A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK
MEGHÓDÍTÁSA
Karthágót, a punok anyavárosát és Rómát a köz-
társaság kezdeteitôl szerzôdéses jó viszony fûzte
össze. A helyzet akkor változott meg, amikor
Róma elfoglalta Dél- Itáliát és így közvetlen
szomszédságába került a szicíliai pun városoknak.
Karthágót a föníciai Türosz város telepesei ala-
pították, a leírások szerint Kr. e. 814- ben. (A
régészeti leletek alapján a 8. században.) Lakói,
a sémi eredetû punok elsôsorban a földközi-ten-
geri kereskedelembôl éltek. Az utak, raktárhe-
lyek biztosítására településeket hoztak létre egé-
szen Szicíliáig, amelyek lassan önálló városokká
fejlôdtek. Terjeszkedésük révén Észak-Afrikában
a rab szolgamunkára alapozott ültetvényes
gazdálko dást is bevezették. Államformájuk
arisztokratikus köztársaság volt. A vezetésben két
csoport érdekei jeletek meg (néha ütköztek egy-
mással): a kereskedelmet kézben tartó, és ezért a
tengeri uralmat fenntartani és erôsíteni kívánó
gazdag kereskedôké, valamint a szárazföldi ter-
jeszkedést elôtérbe helyezô földbirtokosoké.
Kr. e. 264-ben a rómaiak egy jelentéktelennek
tûnô incidens miatt háborúba keveredtek Karthá-
góval. Egy szicíliai kisváros, Messzéné az eddig is
szokott módon háborúba sodródott a görög gyar-
matvárossal, Szürakuszai- jal. Gyenge volt, ezért
szövetséges után nézett. Néhányan a görögelle-
s AZ ÓKORI RÓMA
nességérôl híres Karthágóhoz, mások Rómához
fordultak pártfogásért. A római és a karthágói
erôk egyszerre értek Szicília földjére, ahol a róma-
iak már karthágói kézben lévô erôdökre is rátá-
madtak. Kr. e. 261-ben mindkét fél totális (meg-
semmisítô) háborúra szánta el magát: egyik sem
volt hajlandó a sziget birtoklását átengedni a
másiknak.
A háború Kr. e. 241-ig tartott, Kr. e. 260-tól
már vízen is, hisz a rómaiak flottát is építettek.
Róma bírta jobban a több mint húsz évig tartó
csatározást: gyôzelmet arattak, elfoglalták Szicíli-
át. Ez lett késôbb Róma egyik elsô provinciája
Szardínia és Korzika mellett. Kathágót hadisarc
fizetésére kötelezték. Egy ókori történetíró, Polü-
biosz szerint az elsô pun háború „idôtartamát, he-
vességét és hadmûveleteinek mértékét tekintve a
történelem legnagyobb háborúja volt”. Becslések
szerint a rómaiak és szövetségeseik több mint száz-
ezer embert és ötszáznál több hadihajót vesztettek.
A karthágóiaknál sem lehetett kisebb a veszteség.
A két hatalom versengése ezzel azonban nem
fejezôdött be: Karthágó hamar kiheverte a meg-
aláztatást – Hispánia területének elfoglalásával ás-
ványkincsekhez jutott –, s amikor a 25 éves Han-
nibál, Róma kérlelhetetlen ellensége elnyerte a fô-
vezéri címet, felkészültek az újabb háborúra. A
második pun háború Kr. e. 218-201 között zajlott.
A történelem egyik legkiválóbb hadvezérének
tartott Hannibál Itáliában kívánta térdre kény-
szeríteni Rómát, ezért Hispánia felôl indulva át-
kelt az Alpokon. A természettel vívott küzdelem
felére csökkentette seregét, melyet a Rómát gyû-
lölô észak-itáliai gallokkal töltött fel. Sikert siker-
re halmozva haladt Róma felé s Cannaenál döntô
csapást mért a római légiókra. Ha hinni lehet a
forrásoknak, 80 ezer római maradt a csatatéren.
Róma óriási veszélybe került, hiszen szövetségese-
inek egy része – a közép-itáliaiakat kivéve – elpár-
tolt mellôle. Ezért mozgósította minden erejét:
rabszolgákat állított csatasorba, minden polgárt
katonai szolgálatra rendeltek, még a börtönökbôl
is soroztak.
A cannaei vereség bebizonyította, hogy Fabius
Maximus diktátor halogató taktikája mégis
helyes. (A diktátor errôl kapta gúnyos mellékne-
vét: Cunctator = Halogató.) Kerülték az összecsa-
pást Itália területén, csak a pun utánpótlási vona-
lak elvágására törekedtek. Hispániában azonban
ITÁLIA ÉS A FÖLDKÖZI-TENGER URA s 175
váltakozó sikerrel harcoltak, s Cornelius Scipio,
az új hadvezér gyôzelmét követôen az itáliai pun
seregrészek elszigetelôdtek. Scipio késôbb mint az
egész római had vezére átkelt Afrikába és Zamá-
nál Kr. e. 202-ben, a közben hazarendelt Hanni-
bál elszenvedte elsô és utolsó vereségét. (Scipio
pedig megkapta az Africanus melléknevet.)
Róma békefeltételei szigorúak voltak: Karthágó
nem viselhetett háborút Róma engedélye nélkül,
ki kellett szolgáltatni harci elefántjaikat, flottáját
(10 hajó kivételével), s ismét hadisarc fizetésére kö-
telezték. Ezzel a gyôzelemmel Róma a Földközi-
tenger nyugati medencéjének korlátlan urává vált.
Rövid 50 esztendô alatt másodrendû kis álla-
mocskává süllyedt Karthágó, a valamikori nagyha-
talom. Róma, amikor már a Földközi-tenger ke-
leti részének meghódítását is majdnem bevégezte,
s talán éppen ezért, még egy támadást indított
ellene. A harmadik pun háborúban (Kr. e. 149-
146) a várost földig rombolták, helyét felszán-
tották, sóval hintették be és lakóit eladták rabszol-
gának.
A Földközi-tenger keleti medencéje a hellenisz-
tikus birodalmak és egyéb kisebb-nagyobb álla-
mocskák befolyása alatt állt. Róma jó kapcsolato-
kat tartott fenn a görög városokkal és távol tar-
totta magát a terület belviszályaitól. A második
pun háborúban azonban Makedónia a punokat
támogatta, így Róma a punok legyôzése után ka-
tonai erejét keleti irányba fordította. Három
háborúban a makedónokat, a szíriai háborúban a
Szeleukida Birodalmat fosztotta meg nagyhatal-
mi helyzetétôl. Majd a balkáni görög városokat,
végül a kis-ázsiai államokat igázta le. Kr. e. 133-ban
a Rómával szövetségben álló Pergamon királya
végrendeletében Rómára hagyta területeit. Ezzel
a Földközi-tenger keleti medencéjének teljes terü-
lete római provincia lett.
Róma egy évszázad alatt meghódította Itáliát,
s egy újabb évszázad alatt a Földközi-tenger me-
dencéjének urává vált. Kétszáz év alatt a kis város-
állam óriási birodalommá nôtt.
RÓMA HADSEREGE
Ahogy végigkövettük Róma eddigi történetét, az
utolsó lapok háborúk szakadatlan sorát ismer-
tették. Ehhez hadsereg, mégpedig harcedzett, jól
szervezett, könnyen mozgósítható hadsereg kellett.
Vegetius, a Kr. u. 4. században élt katonaíró szerint
„a római nép a katonai gyakorlatoknak, a táborozás
mûvészetének és katonai tudásának köszönheti,
hogy meghódította az egész világegyetemet”.
Rómában 17 éves kortól 46-ig kötelezô volt a kato-
nai szolgálat. Egy-egy gyalogost legfeljebb 20 had-
járatra, lovast 10-re lehetett elvinni. A hivatalviselés
feltételének 10 év katonai szolgálatot kötöttek ki.
A hadsereg alapegysége a légió volt. A felosztá-
sát, miután a hagyomány Romulusnak tulajdonítja
a felállítását, többször változtatták. Itália meg-
hódításának idején 4 légióból állt a hadsereg, de
a második pun háború idején több mint 20 légió
állt éveken át fegyverben. A Kr. e. 1. században
alakult ki a légió végleges hadszervezete. A légiót
10 cohorsra osztották, ezek mindegyike 6 centuriára
tagolódott. Egy centuriába összesen 80 fô tar-
tozott, akik nyolcasával alkottak egy- egy contu-
berniumot. A centuriát a centurio irányította, aki a
tribunustól kapta a parancsokat. A légiót a legatus
vezette. Egy légió tehát 4800 gyalogosból állt, s
ezt 4 turma lovas (1200 fô) egészítette ki. A moz-
gékony sereget csata elôtt három sorban, sakk-
táblaszerûen állították fel. A hadi jelvényeket a
Kr. e. 1. századtól rendszeresítették. A légiók jel-
vénye a kiterjesztett szárnyú ezüst sas volt.
A római sereg a közelharc nagymestere volt. A
haditechnika fejlôdésével a két fegyvernemet – lo-
vasság, gyalogság – „tüzérség”-gel egészítették ki,
amelynek az ostromoknál volt döntô szerepe. Mû-
szaki alakulatok is kísérték a légiókat. Feladatuk
az utak, hidak építése volt. A pun háborúk során
fejlôdött a flotta is. Hajóikra csáklyás csapóhidat
szereltek, amelyeket beleakasztottak az ellenséges
hajóba és a nehézfegyverzetû harcosok átrohan-
hattak rajt az ellenséges hajó fedélzetére és ott ké-
zitusát vívhattak.
A hódításokban fontos szerepe volt a katonai
táboroknak. Ahol Róma légiói megjelentek, erô-
dítményeket hoztak létre. A légiós tábor a polgári
város mintájára kialakított, négyzet alakú, föld-
sánccal körbevett sátortábor volt, ahol a sátrak is
a fegyvernemnek megfelelôen helyezkedtek el.
A katonai erôn túl Róma kiváló diplomáciai
érzékkel is rendelkezett. Hannibál véleménye sze-
rint „Róma hatalma nem katonai erejében van,
hanem abban a képességében, hogy ellenségeit
szét tudja egymástól választani”. Nagyszerû had-
sereg és ügyes diplomácia együtt tette sikeres hó-
dítóvá Rómát.
176 s AZ ÓKORI RÓMA

A Római Birodalom és polgárai s

Kr. e. 133- 31: a polgárháborúk kora

GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM A HÓDÍTÁSOK UTÁN

Mit tudunk Róma gazdaságáról? Mibôl éltek a rómaiak? Hogyan lehetett földhöz jutni?
Az alábbi két szemelvény a mezôgazdaság régi és új formájába enged bepillantani. A
szövegek alapján milyen változások zajlottak le? Hogyan mûvelték a földet? Mekkora volt
egy földbirtok? s

CINCINNATUS – A MINTAKÉP üdvözlések után megkérték: öltse fel tógáját,

Rómát Kr. e. 458-ban támadás fenyegette. A con-
sulok nem álltak a helyzet magaslatán, ezért dictatort
kellett választani. Mindenki Cincinnatust akarta.
Érdemes ezt meghallgatni azoknak, akik a
vagyon kivételével minden emberi dolgot meg-
vetnek és úgy hiszik, hogy erénynek és becsü-
letnek ott van csupán helye, ahol árad a bôség.
A római nép államának egyetlen reménysége,
Cincinnatus L. Quinctius, négy iugerum
földjét mûvelte a Tiberisen túl... Éppen árkot
ásott, egy ásónyélnek nekifeszülve, vagy szán-
tott, anynyi bizonyos, hogy mezei munkával
foglalatoskodott, amikor a követek, kölcsönös
mind a maga, mind az állam javára, hallgassa
meg a senatus megbízását. Cincinnatus csodál-
kozva kérdezi: „Talán nincs rendben min-
den?”, majd arra kéri feleségét... hozza elô
hamarosan kunyhójából a tógáját. Aztán letö-
rölvén magáról a port, a verítéket, felöltözik és
lefele indul, a követek pedig szerencsét kívánva
neki mint dictatort köszöntik, és meghívják
Rómába; elmondják neki, mekkora a rémület
a hadseregben...
Cincinnatus 16 nap elteltével győztesen lemondott
dictatori hatalmáról és visszament földjére.
(LIVIUS)

JÓTANÁCSOK BIRTOKOSOKNAK A HÁZ URÁNAK TENNIVALÓI

HOGYAN KELL BIRTOKOT VÁSÁROLNI
ÉS SZEREZNI
Lehetôleg hegy lábánál feküdjék [a birtok], dél-
nek nézzen, egészséges vidéken, munkás
bôségesen legyen, meg jó víztároló; legyen a
közelben nagyobb város, tenger vagy folyó,
amelyen hajók közlekednek, vagy forgalmas
jó út...
Ha azt kérded tôlem, melyik a legjobb bir-
tok, így felelek: száz iugerum, amelyen min-
denfajta föld van, és a legjobb helyen fekszik;
elsô a szôlô, ha jó bort és sok bort terem,
második az öntözéses konyhakert, harmadik
a füzes, negyedik az olajfaültetvény, ötödik a
rét, hatodik a gabonaföld, hetedik a lombadó
erdô, nyolcadik a futtatott szôlôserdô, kilence-
dik a mak kos erdô.
Mihelyt a ház ura [pater familias] a gazdaságá-
ba érkezik és a ház isteneit üdvözölte, járja
körül a birtokot még aznap – ha lehet, ha nem
aznap, hát másnap. Amint megtudta, hogyan
mûvelték meg a birtokot, mely munkákat vé-
geztek el, melyeket nem, a következô napon
hívja magához a felügyelôt, kérdezze ki, mit fe-
jeztek be, mi van hátra, idejében elvégezték-e a
munkálatokat, be lehet- e fejezni a még hátra-
lévôt, mennyi bort, gabonát és más egyebet ter-
meltek. Hogyha ezt megtudta, vegye számba a
végzett munkákat és munkanapokat. Ha nem
látja elégnek és azt mondja a felügyelô, hogy ô
igyekezett, a rabszolgák betegek voltak, rossz
volt az idôjárás, a rabszolgák elszöktek, közmun-
kát végeztek, s miután ilyeneket és még sok
más mentséget is elôadott, megint szólítsd fel
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI s 177

ôt elszámolásra a munkákról és munkanapok- évi szükségletbôl, szerezze be, ami felesleges,

ról. Amikor rossz idô volt, esett az esô, olyan
munkát végezhettek volna, amit esôs idôben is
lehet: hordót mosni, kátrányozni, a gazdaságot
kitakarítani, a gabonát átönteni, trágyát kihor-
dani, trágyadombot rakni, vetômagot tisztítani,
kötelet javítani, újat fonni, rongyruhát, csuk-
lyát kellett volna a háznépnek foltoznia...
Miután mindezeket nyugodtan megvizsgál-
ta, gondoskodjék róla, hogy a még hátralevô
munkákat elvégezzék: vegye számba a készpénzt,
gabonát, azt, hogy mennyi takarmányt szerez-
tek be; bort, olajat mennyit adtak el, mennyi a
bevétel, mi maradt meg, mit kell még eladni,
vegye át zálognak azt, ami kell; a még hátralévô
többi dolgot is tisztázza. Ha valami hiányzik az
adja el, ami munkát ki kell adni, adja ki és írás-
ban is hagyja meg, hogy mely munkákat akarja
elvégeztetni és melyeket kiadni...
MENNYI ÉLELMET ADJUNK A HÁZNÉPNEK?
A háznép élelemadagja: azoknak, akik kint dol-
goznak, télen négy modius, nyáron négy és fél
modius búza; a felügyelônek és feleségének, a
munkavigyázónak, a juhásznak három modius
búza, a megbilincselt rabszolgáknak télen négy
font kenyér, amint megkezdik a szôlôskert fel-
ásását, öt font kenyér egészen a füge éréséig,
majd térj vissza ismét a négy fontra.
(MARCUS PORCIUS CATO,
RÓMAI ÁLLAMFÉRFI, ÍRÓ, KR. E. 234-149)

A képek és ábrák alapján mit gondolsz, hogyan alakult a kereskedelem szerepe?

Mit hoz be Róma, mit visz ki Róma? s

borostyán
BRITANNIA borostyán

liba nôi haj

Londinium
GERMANIA
sertés szôrme
méz
viasz
NORICUM Carnuntum
GALLIA RAETIA Aquileia szôrme DACIA Tanais
IA
A N NON
P
ILL Sirmium
YR
Narbo Róma ICU MOESIA
M
parafa Corsica Sinope dió
HISPANIA Brundisium
Tarraco Sardinia Byzantium gyógynövény
pergamen
illatszer szônyeg szôrme
Gades Syracusae
Carthago SZÍRIA
mazsola Cyprus Antiocha
MAURETANIA Creta
bitumen
Cyrene
Damaskus kôolaj
Alexandria Babylon
illatszer
gyógynövény
CYRENAICA ARABIA
vadállatok AE
GY fûszer
PT
US gyógynövény

marha hal gyapjú len ólom fémszerszám üveg

ló rabszolga kender arany réz márvány fa
gabona bôr vászon ezüst szén olaj hajó
bor textília selyem vas só kerámia

A RÓMAI BIRODALOM GAZDASÁGI ÉLETE LEGNAGYOBB KITERJEDÉSEKOR

178 s AZ ÓKORI RÓMA

RAKODÓ HAJÓ OSTIÁBAN

Róma kikötôje Ostia.
A régészek a Földközi-tengerben
feltárt hajóroncsok mennyiségébôl
arra következtettek, hogy a Kr. e.
2. század és a Kr. u. 2. század
között a kereskedelmi forgalom a
korábbi és a késôbbi idôszakokkal
összehasonlítva jelentôs volt.
A képen a rakpartnál álló hajó
éppen rakodik, miközben
legénysége áldozatot mutat be a
szerencsés hazatérést ünnepelve.

A KR. E. 211 KÖRÜL BEVEZETETT EZÜSTPÉNZ,

A DENARIUS LEGKORÁBBI FAJTÁJA
A pénzkibocsátás, a pénzverés joga a köz-
társaságot illette meg. Ezt a jogot a senatus
PÉNZVÁLTÓ HIVATALÁBAN gyakorolta. Bronzból, majd aranyból és ezüstbôl
A római kereskedôknek szükségük volt pénz- vertek pénzeket.
váltókra, hiszen távoli tartományok termékeit csak
az ottani pénzeken tudták megvásárolni. Ezek a
pénzváltók, a „bankárok”. Nemcsak váltással
foglalkoztak, hanem letétbe is el lehetett helyezni
náluk a pénzt. „Zárt” letét esetén késôbb ezt
hiánytalanul visszaadták, a „nyitott” letétet pedig
kamatokkal együtt szolgáltatták vissza.
A pénz embereibôl alakult ki a lovagrend,
mely a Kr. e. 2. század elejétôl kezdve egyre
nagyobb szerepet játszott Róma gazdasági és
társadalmi életében. A kölcsönügyleteket éppúgy
kezükbe kaparintották, mint ahogy a szervezôdô
provincia-rendszer pénzgazdálkodásának
irányítását. Számukra a származás teljesen
mellékes volt, így rendjük az idôk folyamán
egyre jobban feltöltôdött olyan felszabadított
rabszolgákkal (fôleg görögökkel), akik
ügyességük, szerencséjük vagy mindkettô révén
megfelelô vagyonra tudtak szert tenni.
RÓMAI FÖLDMÛVES
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI s 179

ÁRAK ÉS PÉNZEGYSÉGEK
Pénzegységek
as súly- és pénzegység (réz)
sestertius ezüst- és bronzpénz 2,5 as
denarius ezüstpénz 10 as vagy 4 sestertius

Árak
1 modius (8,7 l) búza 3 sestertius
1 amphora (26 liter) olaj 39 sestertius
1 liter jó bor 3,8 sestertius
1 sertés 240-280 sestertius
SZERSZÁMKOVÁCS MÛHELYE
1 marha 800 sestertius
A római ipar jó piaci lehetôségei
1 iugerum (2523 m2) szántóföld 1000 sestertius
ellenére is megmaradt a kézmûves-
1 font (30 dkg) fekete bors 16 sestertius
mûhelyek szintjén, ahol a mester
1 font gyömbér 24 sestertius
néhány rabszolgával dolgoztatott.
Hogyan vélekedtek a pénzemberekrôl és a kereskedôkrôl, mi volt a foglalkozások
értékrendje? Vajon miért? Erre találsz választ az alábbi szövegbôl!
s

MESTERSÉGEK mondja. Bátran hozzájuk sorolhatjuk a kenô-

A mesterségekre és keresetekre nézve, hogy
melyek nemesek és melyek aljasok, körülbelül
ilyen nézetek vannak elterjedve. Elôször is
kárhoztatni valók azok a keresetmódok, melyek
gyûlöletet támasztanak az emberekben, mint
pl. a vámszedôké és az uzsorásoké. Nemtelen és
alantas továbbá mindazon napszámos keresete,
kik nek csak a munkáját, nem a mûvét fizetik
meg, mert az ilyen ember bére zsold, melyért ô
rabszolgává alacsonyítja le magát. Alacsonyrendû
keresetmód a szatócsoké is, kik a nagykereske-
dôktôl portékát vesznek, hogy mindjárt eladják,
mert semmit sem nyerhetnek, hacsak nem hazud-
nak, pedig nincs rútabb a hazugságnál. A kéz-
mûvesek is mind alacsonyrendû keresettel fog-
lalkoznak, mert mûhelyben hiába keresünk
mûveltséget. Legkevésbé helyeselhetôk azok a
mesterségek, melyek az érzéki gyönyörködtetés
szolgálatában állnak: „halárusok, mészárosok,
szakácsok, hentesek, halászok” – mint Terentius
csárusokat, a táncosokat s a kockajátékosok egész
seregét. Azok a mesterségek ellenben, melyekhez
több ismeret szükséges, minô az or vosi tudo-
mány, az építészet, a nemes tudományok taní-
tása, ezek tisztességesek azokra nézve, akiknek
rangjához illenek. A kiskereskedés alacsony
rendû foglalkozás, ellenben a nagybani keres-
kedés, mely mindenünnen szállít árukat, és
bennük sok embert hûhó nélkül részesít, nem
éppen kárhoztatni való, sôt azt hiszem, hogy a
kereskedô méltán tarthat számot a dicséretre,
ha nyereségével eltelve, vagy jobban mondva,
megelégedve, mint elôbb gyakran a nyílt ten-
gerrôl a révbe, úgy most a révbôl falusi jószá-
gaira vonul. A keresetforrások között ugyanis
nincs jobb, nincs szaporább, nincs kellemesebb,
nincs szabadabb, emberhez méltóbb a földmû-
vesnél.
(M. T. CICERO,
RÓMAI ÁLLAMFÉRFI ÉS SZÓNOK, KR. E. 106-43)

Róma hihetetlen meggazdagodását a provinciáknak köszönhette. Mit tudunk ezen területekrôl?

s

(Lapozz vissza a 172. oldalon lévô térképhez!) Hogyan mûködött ezek igazgatása, adóztatása?
180 s AZ ÓKORI RÓMA

A PROVINCIÁK SZEREPE

A PROVINCIÁK KIRABLÁSA volna. Új, istentelen rendelkezése alapján

Amíg ô [Verres] volt a praetor, Szicília lakosai
nem érvényesíthették sem saját törvényeiket,
sem a mi senatusi határozatainkat, sem a közös
emberi jogokat: Szicíliában mindenkinek annyija
van, amennyi ennek a beteges szenvedélytôl
ûzött rablónak a figyelmét elkerülte, vagy még
az ô telhetetlen étvágyát is meghaladta. Ez alatt
a három esztendô alatt minden ügyet csakis az
ô szeszélyének megfelelôen intéztek; senkinek
sem volt olyan atyai vagy nagyatyai vagyona,
amelybôl ez hivatali hatalmával ki nem forgatta
megszámlálhatatlan pénzeket harácsolt össze a
parasztok javaiból...
Ugyanez a személy praetori minôségben
kifosztotta és elhurcolta mindazokat az ôsi
mûkincseket, amelyekkel részint a dúsgazdag ural-
kodók ékesítették a városokat, vagy amelyeket a mi
gyôztes hadvezéreink adományoztak vagy juttattak
vissza a szicíliai helységeknek.
(M. T. CICERO C. VERRES
KR. E. 74. ÉVI SZICÍLIAI PRAETORSÁGÁRÓL ÉS 73-71
KÖZÖTTI HELYTARTÓSÁGÁRÓL)

ADÓFIZETÉS
Az adók behajtását bérbe adták pénzembereknek vagy
társaságoknak, akik elôre befizették a kincstárnak az összeget
és a provincia lakóiból ennek többszörösét sajtolhatták ki.
Az adókon kívül a provinciáknak kellett eltartaniuk a helytartót
és kíséretét, valamint az ott állomásozó légiókat.
s
Az olvasottak és a képanyag alapján, hogyan foglalhatók össze
a gazdasági és az ezt követô társadalmi változások?
CONSUL Milyen társadalmi csoportok jellemzik a birodalmi Rómát?
A provinciák igazgatásának
rendje folyamatosan alakult ki. RÉGI ÉS ÚJ ÉRTÉKEK
Kormányzójuk rendszerint
a hivatalból lelépô consul, A gazdasági élet változása életmódbeli változásokat is hozott.
praetor vagy ezek helyettese Ezzel együtt átalakult az emberek gondolkodása,
volt. Egy évre választották ôket átformálódott értékrendszerük. Milyen értékrendbeli
s

és hivatali idejük alatt telj- változásokat tapasztalhattunk a gazdaság bemutatása kapcsán?

hatalommal rendelkeztek Sallustius szomorúan figyeli az átalakuló Rómát.
a provincia helytartójaként, Milyen „értékek” elvesztését siratja?
proconsul vagy praetor néven. Milyen okokat lát az átalakulás hátterében?
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI s 181
PÉNZ ÉS HÓDÍTÁS
Mikor azonban a köztársaság a sok küszködés
s az igazságosság révén nagyra nôtt, a jólét tom-
bolni kezdett és mindent összekavart. Azok szá-
mára, akik a fáradalmakat, a veszedelmeket, a
kockázatos és szorongató helyzeteket könnye-
dén elviselték, a különben nem megvetendô
nyugalmas élet és gazdagság teherré, s nyomo-
rúságuk forrásává vált.
Kezdetben tehát a pénz, aztán pedig a hódí-
tás vágya harapódzott el. Nagyjából ez lett a táp-
talaja valamennyi bajunknak. A pénzsóvárság
Mi derült ki eddig a rómaiak vallásáról? A következô oldalon találsz egy Róma- térképet.
Milyen templomok szerepelnek rajta, kik a névadók?
RÓMAI ISTENEK
A rómaiak legrégibb istenhármasának elsô
helyen szereplô tagja JUPPITER. (A görög Zeusz-
szal azonosítható.) Ô a jó, gondoskodó égi atya.
Számos melléknévvel – fényhozó, esôküldô, ha-
tárôrzô, lesújtó stb. – illették, melyek különbözô
szerepeire is utalnak. Az ôsi istenhármas második
tagja MARS, a háború és védelem, élet és halál
ura. A görög Arésszal azonosítható. A római nép
ôsatyja. (Nevét a március hónap, a római
évkezdô hónap örökítette meg.) QUIRINUS a sza-
ugyanis visszájára fordította a becsületességet,
a tisztességet, s a jó erkölcs valamennyi törvé-
nyét: helyettük megtanította az embereket a
kapzsiságra, a gôgre, az önzésre, az istenek sem-
mibevételére, s arra, hogy a világon minden
megvásárolható. A gazdagság utáni vágy sok
embert alattomossá tett, rávette ôket, hogy mást
mondjanak, mint amit éreznek, s a barátságot
és ellenérzést ne a valóság alapján, hanem saját
érdekeik szempontjából mérlegeljék...
(C. S. SALLUSTIUS, RÓMAI POLITIKUS
ÉS TÖRTÉNETÍRÓ, KR. E. 86-35.)
s
binok törzsi istene lehetett és az összeolvadás
során válhatott az ôsi istenhármas tagjává, mint
a parasztok védelmezôje.
JUNO etruszk eredetû istennô. A Kr. e. 6. szá-
zadtól Juppiter és Minerva társaságában Regina
melléknévvel mint anya és égkirálynô a leg-
nagyobb megbecsülésnek örvendett. (Nevét a
június hónap ôrzi.) Itáliai eredetû istennô
MINERVA, aki minden szerzett tudás istennôje,
így például a kézmûvesek, a mûvészek, a bölcsek
védôje. A görög Athénével azonosítható. Ôsi
itáliai világosság-isten JANUS. A kezdet és a vég
isteneként tisztelték, ezért ábrázolták elôre és
hátra is tekintô arccal. Háborúk idején volt fontos
szerepe, temploma a béke idején zárva volt.
VESTA a házi tûzhely istennôje. Ô is, mint
Minerva, szûz istennô. Szolgái a Vesta-szüzek,
feladatuk a tûz ôrzése az istennô szentélyében. A
Vesta-szüzeket 10 éves korukban választották ki,
majd 10 évig tanulták az istennô kultuszát, 10
évig gyakorolták a szentélyben, végül újabb 10
évig tanították.
A szépség és szerelem istennôjét tisztelik
VENUSban, aki a mitológia szerint Aeneas anyja
volt. A görög Aphroditével azonosítható. (A hét
egyik napja, a francia vendredi, angol wednesday
ôrzi nevét.) CERES a görög Démétér megfelelô-
je. A phrügiai eredetû istennô, Kübélé mint
MAGNA MATER kerül a római istenek közé.
182 s AZ ÓKORI RÓMA

Róma lakóinak száma Kr. e. 300- ra valószínûleg már elérte a százezret, a 1. századra pedig
közel járhatott az egymillióhoz. A képek és a térkép alapján jellemezd a várost! s
RÓMA A
KÖZTÁRSASÁG
IDEJÉN

0 500 m

Campus Martius
IS
LL
Quirinus

IS
CO

LL
temploma
IS

CO
Saepta Julia
L
NA

LIS
RI

NS
INA
I
QU

Pompeius porticusa MO
VIM

PIUS
Pompeius színháza CIS
Largo Argentina
ILIAE
m

um

ESQU
1 Forum
oriu

Villa Publica
oli

Apollo és Bellona templomai Romanum

pit
olit

2 For 3
Ca
mH

4 5
um
Sac OPPIUS MONS
ra
u

Via
For

6
7
8 9 10
urelia
via A Forum PALATINUS MONS
Boarium
Cir CAEL
cu IUS M
sM ONS
ax
im
us
Diana temploma

Juno Regina
is
er

temploma
ONS
Tib

US M via 1. Juno Moneta temploma

NTIN Ap
AVE pia 2. Tabularium
3. Basilica Aemilia
4. Jupiter Capitolinus temploma
sis
stien

Porticus Aemilia 5. Basilica Julia

via O

6. Fortuna és Mater Matula templomai

Cestius piramisa a Scipiók sírjai
7. Portunus temploma
via
Ar

8. Hercules Victor temploma

de
ati

9. Ara Maxima
na

10. Kübélé (Magna Mater) temploma

BÉRKASZÁRNYÁK
GAZDAG POLGÁR HÁZA (REKONSTRUKCIÓ)
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI s 183

SZÓRAKOZÁS ÉS KULTÚRA

POMPEJI EGYIK FÜRDÔJE

A KR. E. 1. SZÁZADBAN

Rómában a szórakozás nyersebbnek,

s
durvábbnak tûnik, mint azt a görögöknél
láttuk. Milyen okai lehetnek?

RÓMA MAKETTJE, ELÔTÉRBEN

A CIRCUS MAXIMUS
A nyilvános szórakozási lehetôségek
közül a cirkuszi játékok a leg-
régebbiek. A legnagyobb cirkuszi
épület a római Circus Maximus volt.
Ókori leírások és megmaradt romjai
alapján rekonstruálták: pályája 800
méter hosszú és 80 méter széles volt,
12 ezer nézô fért el lelátóin.
Itt tartották a lovasjátékokat,
elefántversenyeket, fogatversenyeket
és egyéb látványosságokat.

KOCSIVERSENY
A kocsiversenyeken a négylovas
fogatok hétszer kerülték meg a Circus
Maximus porondját kettéosztó falat,
a spinát. A hajtók rendkívül nép-
szerûek voltak Rómában, s gyakran
nagy vagyont tudtak összegyûjteni.
GLADIÁTOR-JÁTÉKOK
A római ember számára a szórakozás tetôfokát a gladiátor-
játékok jelentették. Ezeket kezdetben a circusban
rendezték. Itt a gladiátorok élet-halál küzdelmet vívtak
egymással ujjongó, izgatott nézôsereg elôtt. A gladiátorok
hivatásos bajvívók voltak, többségük rabszolga, hadifogoly.
Gladiátoriskolákban képezték ki, majd bérbe adták ôket.
184 s AZ ÓKORI RÓMA

A GLADIÁTOR-JÁTÉKOK EREDETE... tották ôket a fegyverforgatásra, hogy legalább

Ôseink kötelességüknek tartották, hogy halot-
taik tiszteletére megrendezzék ezeket a látvá-
nyosságokat – miután már ilyen emberséges
kegyetlenséggé finomultak. Annak elôtte ugyan-
is azt tartotta a közhiedelem, hogy a halottak
lelkét csak embervérrel engesztelhetik ki,
tehát foglyokat vagy gonosztevô rabszolgákat
öltek meg a sírnál. Késôbb jónak látták a szó-
rakozás palástját borítani erre a kegyetlenségre.
Ezért embereket szereztek, jól-rosszul megtaní-
lekaszaboltatni tudják magukat, aztán a halotti
áldozatra kijelölt napon ezeket használták föl a
sírnál – egyszóval gyászukban emberáldozattal
vigasztalódtak. Lassanként mind népszerûbb,
mert mind kegyetlenebb lett, a vadállatok is
csak akkor leltek elég gyönyörûséget benne, ha
embertesteket marcangolhattak szét.
(S. F. TERTULLIANUS,
ÉSZAK-AFRIKAI ÓKERESZTÉNY SZERZÔ,
KR. U. KB. 160 – KB. 220)

... ÉS GYAKORLATA dekezzenek. A csapásoknak kitett testeken min-

Véletlenül betévedtem egy délelôtti látványos-
ságra, játékot, tréfát és valami olyan felüdülést
keresvén, amelyben az ember szemei az emberi
vér látványát kipihenhessék. Ellenkezôleg tör-
tént. Bármilyen régebbi viadal ehhez képest
könyörületes cselekedet volt. Most szórakozás
nélkül puszta emberölés megy. Nincs mivel vé-
den vágás talál. Ezt jobban szeretik közönséges
hivatásszerû párharcoknál. Miért is ne szeret-
nék jobban? Hiszen sem sisak, sem pajzs nem
veri vissza a kardot. Minek ide védekezés? Mire
jó az ügyesség? Hiszen csak késleltetik a halált.
(L. A. SENECA RÓMAI FILOZÓFUS, ÁLLAMFÉRFI
ÉS ÍRÓ, KR. E. 4 – KR. U. 65)

POMPEIUS SZÍNHÁZA
Róma elsô kôszínházát
Pompeius megbízásából
építették, Kr. e. 55-ben.

A KÖZTÁRSASÁG PROBLÉMÁI ÉS A POLGÁRHÁBORÚ

A társadalmi és gazdasági változások leírásából már kiderült, hogy a római társadalom nem
tudta feldolgozni a hirtelen jött átalakulást. Melyek is lehettek ezek a „megemészthetetlen”
dolgok? Kik, mely rétegek voltak a hódítások haszonélvezôi és kik a vesztesei?
s

Problémák egész sora vetôdött fel, amelyekre a politikusok megkíséreltek valamiféle választ,
megoldást adni. A kronológia igazít el abban, hogy a problémákból milyen konfliktusok
alakultak és miféle megoldási kísérletek születtek. Elôször vedd sorba a szemelvények alapján a
problémákat és a kronológiából emeld ki a hozzá kapcsolható konfliktust és megoldási
kísérletet! Jelöld azt is, amelyet sikeresnek illetve kétségesnek vélsz!
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI s 185

A FÖLDKÉRDÉS A HADSEREG
Valahányszor a rómaiak Itália egy- egy részét A népet a katonai szolgálat terhe és ínség gyö-
leigázták, a föld egy darabját elvették, és egy törte. A hadvezérek a hadizsákmányt csak ke-
várost alapítottak rajta, vagy a már fennálló vesekkel osztották meg; ugyanakkor a katonák
városokba maguk közül gyarmatosokat küldöt- szüleit vagy kicsiny gyermekeit, ha hatalmasabb
tek. Ezeket a gyarmatosokat helyôrségnek szán- szomszédjuk volt, elûzték otthonukból.
ták. A meghódított földnek megmûvelt részét (SALLUSTIUS)
pedig vagy szétosztották a lakosok között, vagy
eladták, vagy bérbe adták. A háború folytán A SZÖVETSÉGESEK HELYZETE
mûveletlenül maradt részét azonban – ilyen Egy consul Rómából Teanum Sidicinum váro-
pedig nagyon bôven akadt –, nem tartották sába érkezett. Felesége kijelentette, hogy a férfi-
érdemesnek kiosztani, hanem kihirdették, hogy aknak fenntartott fürdôben akar megfürödni.
aki akarja, a termés egy része fejében mûvelje Erre Marcus Marius, a város legtiszteltebb pol-
meg. A vetemények egytized, az ültetvényeknek gára utasította a város egy elöljáróját, hogy a
egyötöd részét kellett beszolgáltatniuk. Az állat- fürdôbôl távolítsák el az ott tartózkodókat. Az
tenyésztôk részére is meghatározták, mennyit asszony azonban ismét szólt az urának, hogy a
kell fizetniük a nagyobb és mennyit az apró mar fürdôt nem elég gyorsan és nem elég tisztán
ha után. Ezt azzal a számítással cselekedték, adták át neki. Ezért a fôtéren egy karót állítot-
hogy az itáliaiak nagyon kitartónak ismert tak föl, és odahurcolták Mariust. Ruháit
néptörzse szaporodjék, hogy így Itália szövetsé- leráncigálták, úgy vesszôzték meg...
gesei legyenek. De számításuknak éppen az ellen- Történt egy másik esetben, hogy egy olyan
kezôje következett be. A gazdagok szerezték meg fiatalembert küldtek Asia tartományba hivata-
ugyanis a nagy részét ennek a fel nem osztott los küldetésben, aki addig még nem viselt köz-
földnek, s az idôk folyamán egészen biztosra vet- hivatalt. Gyaloghintón vitték. Egyszer csak egy
ték, hogy azt senki sem fogja tôlük elvenni. Ha egyszerû marhapásztor került az útjába, aki –
a közelükben egy szegény embernek volt egy kis mivel nem tudta, kit visznek a hintóban – tré-
birtoka, azt részben szépszerével, pénzen, rész- fából megkérdezte, hogy csak nem halottat visz-
ben erôszakkal megszerezték, s így szétdarabolt, nek. Amikor az ifjú római ezt meghallotta, le-
kicsiny földek helyett nagybirtokon gazdálkod- tétette a gyaloghintót, és addig korbácsoltatta
tak. A földmûvelésre és állataik ôrzésére rab- a szerencsétlent, míg az ki nem lehelte lelkét.
szolgát vásároltak, mert attól tartottak, hogy a (A. GELLIUS RÓMAI ÍRÓ, KR. U. 2. SZÁZAD)
szabad embereket elvonja majd a katonai szol-
gálat a földmûveléstôl. De meg máskülönben A RABSZOLGÁK HELYZETE
nagy nyereséget is hozott nekik a szolgák gyer-
[A rabszolgafelkelések kitörése] ...a legtöbb
mekeinek nagy száma, a rabszolgák ugyanis had-ember számára váratlanul jött, és hihetetlennek
mentességük miatt nagyon elszaporodhattak. látszott. Azok megítélése szerint viszont, akik a
Ennek következtében az elôkelôk rendkívüli jelenségek gyakorlati és politikai voltával tisz-
módon meggazdagodtak, a rabszolgák száma a tában voltak, egyáltalán nem véletlenül történt.
vidéken nagyon is gyarapodott. Itália szabad Mert jómódja következtében majdnem minden
népessége azonban fogyott és tönkrement, dúsgazdag ember elôször csak fényûzésre adta
a fejét, majd fennhéjázó és gôgös lett. Ebbôl
hiszen szegénység, súlyos adók és örökös hadvi-
selés kötelezettsége sújtotta ôket. Akiknek nem
kifolyólag a szolgákkal való bánásmód egyre
kellett katonáskodniuk, azok is tétlenségre vol-
kíméletlenebb lett, azok elidegenedtek gazdá-
tak kárhoztatva, mert a föld a gazdagok kezé- iktól, s egy bizonyos pillanatban kirobbant a
ben volt, s azt a szabadok helyett rabszolgákkal
gyûlölet. Ezért volt az, hogy a rabszolgák tíz-
mûveltették. ezrei verôdtek össze minden külön felszólítás
(APPIANOSZ RÓMAI TÖRTÉNETÍRÓ, nélkül, gazdáik elpusztítására.
KR. U. 100-170) (DIODÓROSZ SZIKÜLOSZ)
186 s AZ ÓKORI RÓMA

A HATÁROK VÉDELME ségre méltatlannak és alacsony származása

[Mithridatész pontoszi király] ...római kardokat
kovácsoltatott, jó erôs pajzsokat készíttetett,
harcra betanított és nem díszesen felszerszámo-
zott lovakat szerzett. Hadseregében volt száz-
húszezer, római falanx módjára begyakorlott
gyalogos, tizenhatezer lovas..., nem számítva a
száz harci szekeret... Ezután betört Bithüniába,
a városokban eleinte üdvrivalgással fogadták, de
nemcsak itt, hanem másutt is, egész Kis-Ázsiá-
ban, ahol ismét a korábbi feszült hangulat ural-
kodott, mert elviselhetetlen volt a római uzso-
rások és adószedôk sanyargatása.
(PLUTARKHOSZ)
A POLITIKAI HATALOM BIRTOKLÁSA
Maroknyi csoport kénye-kedve szerint döntött
háború és béke idején: mert övéké volt a kincs-
tár, a tartományok, a hivatalok, a dicsôség és a
gyôzelmek...
A nobilitas a consulságot mint saját tulajdo-
nát kezelte, míg a homo novus [új ember],
legyen bár mégoly híres és kiváló is, erre a tiszt-
miatt egyenesen tisztátalannak találtatott...
...hogy röviden kimondjam az igazat, Sulla
kora óta az összes államférfiak tisztes jelszavak
alatt, némelyek mintha a nép jogait védenék,
mások, hogy a senatus tekintélyét emeljék, a
haza javát színlelve, mindegyik saját hatalmáért
viaskodott. Sem mérsékletet, sem határt küz-
delmeikben nem ismertek, mindkét fél kegyet-
lenséggel használta ki diadalát.
(SALLUSTIUS)
A KÖZTÁRSASÁG
KORMÁNYZATI RENDSZERE
Rómában a dolgok odáig fajultak, hogy a hiva-
tali állások jelöltjei nyíltan vesztegették meg a
választókat. Nemegyszer, mielôtt még a sza-
vazás véget ért, vér folyt a tereken, és a szerte-
szét heverô holttestek borzalmas látványt nyúj-
tottak a forumi szószék körül. Az értelmes em-
berek még azzal is megelégedtek volna, ha a
monarchiánál rosszabb dolog nem következik
be annyi ôrültség és vihar után.
(PLUTARKHOSZ)

AZ ESEMÉNYEK MENETE
Az alábbiakban a Kr. e 138- 31. között történt legfontosabb események következnek.
Ezt az idôszakot a polgárháborúk korának nevezik a történészek.
Polgárháború alatt azt értjük, amikor egy országon belül az egymással nem egyezô társadalmi
rétegek, politikai csoportosulások fegyverrel akarnak érvényt szerezni érdekeiknek.
Milyen fokozatai voltak Rómában az efféle érdekérvényesítésnek?
A legnevesebb politikusok rövid életrajzát a portréik képaláírásában találod.
Válaszd ki a számodra legszimpatikusabbat! Okold meg, miért ôt választottad!
s

Kr. e. 138-132. Az elsô nagy szicíliai rabszolgafel-
kelés, kb. 200 ezer rabszolga részvételével. Több
évig tartó véres harcok után sikerül leverni.
Kr. e. 135. A parasztság tönkremenetele miatt csök-
ken a cenzusképes és így katonai szolgálatra beso-
rozhatók száma (Kr. e. 163- ban 337 ezer, ekkor
317 ezer).
Kr. e. 133. Tiberius Gracchus néptribunus föld-
törvénytervezetében fel akarja újítani a régi tör-
vényt, amely ezer iugerumban korlátozza a köz-
földek bérletének nagyságát. A fennmaradó részt
a földnélküli római polgárok között kívánja
kiosztani. A senatus ellenszegül. A következô
évben, ellentétben az eddigi hivatalviselési gya-
korlattal, Tiberius Gracchus újra akarja válasz-
tatni magát. A senatus meggyilkoltatja.
Kr. e. 123-122. Gaius Gracchus néptribunus foly-
tatni kívánja fivére politikáját. Hogy a földtör-
vénytervezethez támogatást szerezzen, adóbérlete-
ket juttat a lovagoknak Asia provincia területén,
útépítésekbe kezd, amellyel munkalehetôséget biz-
tosít a nép számára, üzletet a lovagoknak. A latin
jogúaknak római polgárjogot kíván adni. Tábora
e kérdésben megoszlik, sokan félnek a vetélytár-
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI s 187
saktól. Amikor harmadszor akarja tribunussá
választatni magát, fegyveresek támadnak rá és ô
ön gyilkosságot kö vet el. Gaius Gracchus
tevékenységét követôen két politikai irányzat,
párt körvonalai rajzolódnak ki: az optimaták, a
„legjobbak” mint a szenátori rend hívei és a popu-
lárisok vagy néppárt, amely szélesebb társadalmi
bázison a lovagok érdekeit képviseli.
Kr. e. 111-105. Jugurtha, Numídia királya állandó
támadásokat intéz római területek ellen. A római-
ak serege kezdetben kudarcot vall, mert megvesz-
tegetik ôket.
Kr. e. 107. Marius, mint a plebs jelöltje, consulsá-
ga idején hadseregreformot hajt végre. A paraszt-
katonaság helyett állandó zsoldoshadsereget szer-
vez, s 16 évi szolgálat után földet adományoz a
veteránoknak, a leszerelt katonáknak. A korábbi
gyakorlattal ellentétben a nincstelenek is felvételt
nyerhettek a hadseregbe. Róma szövetségeseit is
besorozza, így azok ekkor kapják meg a római
polgárjogot. Bevezeti a cohors egységét, amely há
rom manipulust olvaszt magába. Ezzel javul a had-
sereg manôverezô képessége. Megváltozik a sereg
és a vezér viszonya is: a sereg csak a vezérnek kö-
teles engedelmeskedni, s ezzel politikai célok szol-
gálatába is állítható, ha a vezérnek ilyen ambíciói
vannak. Marius legyôzi a numídiaiakat.
MARIUS
Gaius Marius,
római hadvezér és
államférfi (Kr. e.
156-86) hétszer
választatta magát
consullá, s ô vált
a populárisok
vezérévé. Tevékeny-
sége az egyeduralom
felé vezetô utat
egyengette
Rómában.
Kr. e. 104-101. A törvények ellenére Mariust négy
ízben választják consullá abban bízva, hogy sike-
rül levernie a Gallia felôl támadó germánokat (teu-
tonok és kimberek). Marius legyôzi a kimbereket.
Kr. e. 104-101. Újabb rabszolgafelkelés Szicíliában.
A rabszolgák királyságot hoznak létre.
Kr. e. 91. Marcus Livius Drusus néptribunus pol-
gárjogot kíván adni az itáliai szövetségeseknek,
ezzel remélve a katonai megerôsödést. A senatus
által felbérelt orgyilkosok végeznek vele.
Kr.e. 90-88. Kitör az ún. szövetséges háború. Cél
ja vagy az elszakadás Rómától, vagy a római pol-
gárjog elnyerése. A Róma hûségén maradók meg
is kapják a római polgárjogot, s egy év múlva azok
is, akik leteszik a fegyvert. A háborúk hatására egy
új itáliai, római polgárjoggal rendelkezô vezetô
réteg formálódik ki. A háború után Itália római
jellegû államjogi egységet alkot.
Kr. e. 89-64. Keleten új ellenség, VI. Mithridatész
Eupátór pontoszi király, fellázítva az ott élôket,
területeket foglal el Asia provinciából.
Kr. e. 88. A senatus és a lovagrend más-más had-
vezért kíván állítani a pontoszi király ellen induló
seregek élére. A senatus Sullát, a lovagrend Mari-
ust akarja. A két vezér légiói egymás ellen fordul-
nak, Sulla szétveri Marius seregét és elfoglalja
Rómát. Kivégezteti ellenségeit, majd keletre indul.
SULLA
Lucius Cornelius
Sulla államférfi és
hadvezér (Kr. e.
138-78), a szenátori
rend híve, bár
dictatorsága idején –
a hagyományos sza-
bályokat felrúgva –
saját hatalmát
erôsítette a senatuson
keresztül is.
Kr. e. 87. Marius serege élén visszatér Rómába, 5
nap gyilkolás után a consuli posztot ismét popu-
láris politikus, Lucius Cornelius Cinna tölti be,
akit négyszer választanak meg (Kr. e. 87-83).
Kr. e. 83-79. A gyôzelmei után keletrôl hazatérô
Sulla legyôzi Marius és Cinna híveit és dictatori
címet kap – meghatározatlan idôre. Ellenfeleit
legyilkoltatja, a senatust saját híveibôl megdup-
lázza. 100-200 ezer katonáját egységekben Itália
területén letelepíti. Kr. e. 79-ben visszavonul.
Kr. e. 74-63. Mithridatész újabb hadjáratokat in
dít Róma ellen. Gnaeus Magnus Pompeius Kr. e.
66-63 között három évig harcol ellene, míg gyôz-
tesen visszatérhet.
188
Kr. e. 73-71. Spartacus vezetésével a capuai gladiá-
toriskola rabszolgái megszöknek és becslések sze-
rint 120 ezer felkelô rabszolga csatlakozik hozzá-
juk. Már- már Rómát fenyegeti a sereg. Kr. e.
71- ben M. Licinius Crassus, Róma legnagyobb
rabszolga- kereskedôje – vagyonát consulként,
Sulla híveként szerezte – fékezi meg a felkelést. A
megtorlás kegyetlen: 6000 rabszolgát feszítenek
keresztre a Via Appia mentén Capuától Rómáig.
Kr. e. 67. Évek óta kalózok fosztogatják a Föld-
közi-tengeren közlekedô római hajókat. Pompe-
iusnak sikerül megtisztítani tôlük a tengereket.
Kr. e. 63. Újabb viták a senatusban a consulválasz-
tás körül: L. Sergius Catilina, egy elszegényedett
római patricius néppárti programmal indul, de
összeesküvés vádjával – erôszakos hatalomátvé-
telre tör –, melyet Marcus Tullius Cicero consul
leplez le, társait kivégzik. Catilina elmenekül, se-
reget gyûjt de Kr. e. 62-ben vereséget szenved és
a csatában maga is elesik. Pompeius, a keletrôl
hazatérô gyôztes összevész a senatussal, mert
intézkedéseit nem hagyják jóvá.
CICERO
Marcus Tullius
Cicero államférfi,
író (Kr. e. 106-43).
A lovagrendi
családból származó
politikust kiváló
szónoki képessége
tette naggyá és nép-
szerûvé. A Catilina-
összeesküvés
leleplezésével meg-
kapta a „haza atyja”
elismerô elnevezést.
Néppárti nézetei ellenére többször került szembe
Gaius Julius Caesarral, majd annak unoka-
öccsével, Octavianussal.
Kr. e. 60. Három befolyásos római politikus
politikai szövetséget alakít (első triumvirátus): Pom-
peius, Crassus és a Kr. e. 64 óta pontifex maximus,
a Hispániából éppen hazatérô Julius Caesar. Ez
utóbbi szerepe: kibékíteni a két vetélkedô hadve-
zért, Crassust és Pompeiust. A triumvirátus tagjai
titkos egyezséget kötnek, hogy összehangolják
politikai tevékenységüket, mely a senatus ellen
irányul. Felosztják egymás között a hivatalokat
s AZ ÓKORI RÓMA
és megfogadják, hogy egymás intézkedéseit tisz-
teletben tartják. Az egyezmény értelmében Pom-
peius veteránjait földhöz juttatták, Crassus üzleti
érdekeinek megerôsítését remélte, Caesar pedig
Gallia provinciát kérte consuli éve után (Kr. e. 59),
valamint egy hadsereg felállítását.
Kr. e. 53-45. Szíriában, a parthusok elleni hadjá-
ratban meghal Crassus. Pompeius egyre jobb
viszonyba kerül a senatussal, amit sért Caesar nö-
vekvô népszerûsége és galliai hadjáratainak sike-
re. Caesart Kr. e. 49-ben hazarendelik Galliából,
de ô nem engedi szélnek katonáit, hanem hadse-
rege élén lépi át Itália északi határfolyóját, a
Rubicont. Ekkor hangzott el híressé vált mondá-
sa: a kocka el van vetve, vagyis nincs visszaút.
Polgárháború tör ki Rómában. Pompeius és
Caesar seregei a Balkánon, Pharsalosnál ütköznek
meg (Kr. e. 48): Caesar gyôz, Pompeiust késôbb
JULIUS CAESAR
Gaius Julius Caesar
államférfi (Kr. e.
100-44) Róma
történetének talán
leghíresebb
szereplôje. Életének
eseményei több
mûvészt ihlettek
alkotásra. Mondásai
szállóigékké váltak.
Könyvei A gall
háborúról és A polgárháborúról pedig – kitûnô
latinságuk miatt is – alapvetô olvasmánnyá.
Családi kapcsolatai révén – Marius sógora
volt – a néppárti politikusokhoz állt közel, ezért
Sulla diktatúrája idején távol volt Rómától. Egyre
magasabbra jutott a hivatali ranglétrán, s hogy
a nép körében népszerûséget szerezzen, költséges
látványosságokat rendezett. Pénzzavaraiból Róma
leggazdagabb embere, Crassus segítette ki.
Kiváló érzékkel politizált, s nemkülönben jó had-
vezérnek mondhatta magát. Híressé vált diadal-
menetének jelmondata – jöttem, láttam, gyôz-
tem – sokat elmond becsvágyó személyiségérôl.
Nevébôl származik a cézár, a magyar császár
kifejezés. Szerepének megítélése szélsôséges: van,
aki demokratát lát benne, mert a szélesebb
rétegekre támaszkodott, mások zsarnoknak,
egyeduralkodónak tartják.
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI
Egyiptomban megölik. Caesar keleten és Egyip-
tomban, majd Hispániában folytatja Pompeius
híveinek üldözését. Kr. e. 45-re csak ô rendelkezik
ütô ké pes hadsereggel. Visszatér Rómába és
megvalósítja programját: földosztás, veteránok
letelepítése, gabonaosztás. Egyszerre több tisztsé-
get tölt be: dictator, consul, néptribunus, censor,
pontifex maximus.
Kr. e. 44. Marcus Antonius consul a nép szeme
láttára koronát ajánl fel Caesarnak, aki ezt vissza-
utasítja. Március idusán (15- én, idus = a hónap
közepe) a senatus ülésén a köztársaságpárti ellen-
zékiek M. Junius Brutus vezetésével 23 késszúrás-
sal meggyilkolják. A szónoklatok hatására Brutust
és társait elôször zsarnokölôként tisztelik, majd
Antonius ismerteti Caesar végakaratát, mely sze-
rint Róma népét is örökösévé tette. Ennek hatá-
sára a közhangulat megváltozik, Brutuséknak me-
nekülniük kell. Megjelenik Rómában Gaius
Octavianus, Caesar unokaöccse és elsô örököse,
akit a senatus inkább támogat, mint Antoniust.
Kr. e. 43-31. Három politikus, Antonius, Marcus
Aemilius Lepidus és Octavianus politikai szövet-
séget köt (második triumvirátus) Caesar gyilko-
sainak megbüntetésére. A philippi síkon Brutus
és hívei felett gyôzelmet aratnak, s ezt követôen
Lepidust eltávolítják a hatalmi versengésbôl.
Octavianus, míg Antonius Egyiptomban tartóz-
kodik, megszilárdítja helyzetét Itáliában, élvezi a
senatus támogatását is és híveket gyûjt vetélytársa
ellen. Antoniust Róma ellenségének nyilvánítja.
Antonius Egyiptomból akar támadást indítani
s
Végezetül gondold végig, hogyan hatottak a hódítások, a birodalommá válás Rómára!
A köztársasági forma miért nem volt képes megbirkózni egy birodalom igazgatásával?
ÖSSZEGZÉS
A GAZDASÁGI VÁLTOZÁSOK
ÉS A HÓDÍTÁSOK HATÁSA
Róma történetében a második pun háborút lezáró
gyôzelem olyan átalakulási folyamatot indított el,
amely rövid idôn belül mélyreható változásokat
eredményezett a római állam gazdaságában, tár-
sadalmában és politikai életében. A városállamból
gyarapodó világbirodalom lett.
s 189
ANTONIUS
Marcus
Antonius, kiváló
hadvezér és
politikus (Kr. e.
82-30), Caesar
hadvezére már
Galliában,
Pompeius legyô-
zése után consul-
társa. A második
triumvirátus megkötésének idején ô tûnt a leg-
erôsebbnek. Egyiptomi tartózkodása idején
beleszeretett Egyiptom uralkodónôjébe,
Kleopátrába és feleségül vette. Ezt használta fel
késôbb Octavianus, hogy ellene hangolja a
rómaiakat.
Róma ellen. A két vezér összecsapására Actiumnál
a tengeren kerül sor (Kr. e. 31), ahol az egyiptomi
flotta vereséget szenved. Kleopátra és Antonius
öngyilkosok lesznek, Octavianus pedig bevonul
Egyiptomba. Megszünteti az utolsó hellenisztikus
királyságot és az országot személyes felügyelete
alá helyezi.
Kr. e. 27. Octavianus ünnepélyesen lemond a
ráruházott rendkívüli hatalomról és visszahelyezi
a senatus kezébe. Két napra rá a senatus ismét
felkéri és megszavazza az összes fontos állami és
vallási tisztség betöltôjének. Octavianus felveszi
az Imperator Caesar Augustus divi filius vagyis „az is-
tenné vált Julius Caesar isteni gyermeke” nevet.
A hódítások következtében átalakult a mezô-
gazdaság szerkezete. A Kr. e. 3. századig döntôen
kisbirtokon folyt a gazdálkodás, fôként kenyér-
gabonát, fôzeléknövényeket és szôlôt termelve.
Ezt egészítette ki az állattartás a legelôk és makkos
erdôk közös használatával. A kisbirtokok tulaj-
donosai a valamikori plebejusokból és Itália –
különbözô jogállású – népeibôl kerültek ki.
190 s AZ ÓKORI RÓMA
A háborúk következtében, minthogy ôk adták a
hadsereg gyalogságát, több idôt töltöttek a harcme-
zôn, mint az otthoni földmûveléssel.
Az otthon maradók nem igen bírták gazda nélkül
a munkát, munkaerôhiánnyal és eladósodással küsz-
ködtek. Földjüket átvették a közép- és nagy-
birtokosok. Sôt, a közfölddé (ager publicus) lett
meghódított területekbôl korlátlan mennyiség állt
rendelkezésükre a birtokok nagyobbítására.
(Akadtak szép számmal ezer iugerum feletti bir-
tokok.) Ezeken az ún. latifundiumokon nem szegény
szabadokat foglalkoztattak, akiket a katonai
kötelezettségeik bármikor elszólíthattak, hanem
rabszolgákkal mûveltették. S rabszolgában, megint
csak a hódítások következtében, nem volt hiány.
(A Kr. e. 1. századi Itália kb. 4 milliónyi lakosának
egyharmada-egynegyede lehetett a rabszolga.) Az
újabb és újabb sikeres hadjáratok eredményeként
a rabszolgasorba vetett hadifoglyok, a provinciák
lakóinak milliói az olcsó munkaerô korlátlan
tömegét jelentették. E folyamat következtében a
Kr. e. 2. századtól a rabszolgamunkára alapuló
közép- és nagybirtok vált uralkodóvá.
Megváltozott a mezôgazdaság termékszerkezete
is. Az új világbirodalom fejlett mezôgazdasági
termeléssel rendelkezô földterületeket foglalt
immár magába, ez lehetôvé tette az olcsó gabona
behozatalát. Így az itáliai birtokokról a gabona-
termelés kiszorult, inkább piacra termelô szôlô-,
olajültetvények, gyümölcsösök és kertek jellemez-
ték. Az ipar, a kereskedelem és a pénzpiac számára
is korlátlan lehetôségek kínálkoztak. Vetélytársak
nem veszélyeztették a vállalkozásokat, s a
hódítások újabb és újabb felvevôpiacokat nyitottak
a kézmûves termékek számára. A gazdaság minden
szektora a gyors meggazdagodás esélyét kínálta
Róma polgárainak.
A PROVINCIÁK HELYZETE
A provincia szó eredetileg megbízást jelentett a
meghódított terület igazgatására. Késôbb vált a
tartomány elnevezésévé. Igazgatásának rendje is
folyamatosan alakult ki. Az elsô ilyen „tartomány”
Szicília (Sicilia) volt, a Kr. e. 2. század utolsó
évtizedére azonban újabb nyolcat szervezett Róma:
Sardinia és Corsica (238), Numídia (199/198), His-
pania citerior (Tarraconensis 197), Hispania ulte-
rior (197), Macedonia (148), Africa (146), Asia (133)
és Gallia Narbonensis (121).
Kormányzójuk rendszerint a hivatalból lelépô
consul, praetor vagy ezek helyettese volt. Egy évre
választották ôket és hivatali idejük alatt teljhata-
lommal rendelkeztek a provincia helytartójaként
proconsul vagy praetor néven. (Ez idô letelte után
lehetett panasszal élni ellenük a római senatusnál.)
A provinciákon is érvényesítették a divide et impera
elvét: egyes városok a helytartónak voltak aláren-
delve és adót fizettek, míg mások szabadok voltak
és háború esetére katonaállítási kötelezettségük
volt vagy pénzben kellett hozzájárulniuk a had-
járatok költségeihez.
Az adók behajtását bérbe adták pénzemberek-
nek vagy társaságoknak, akik elôre befizették a
kincstárnak az összeget és a provincia lakóiból
ennek többszörösét sajtolhatták ki. Az adókon
kívül a provinciáknak kellett eltartaniuk a hely-
tartót, kíséretét és az ott állomásozó légiókat. A
provinciák helyzetét két szempont határozta meg:
minél több jövedelmet biztosítsanak Rómának és
egyben hatalmának támaszpontjai legyenek. A
felbecsülhetetlen jövedelem, ami a provinciákról
Rómába áramlott, lehetôvé tette azt, hogy a sena-
tus Kr. e. 168-ban mentesítette a római polgárokat
az adófizetéstôl.
A TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK
A gazdasági változások, mint már a mezôgazdaság
kapcsán is láthattuk, átalakították a társadalom
szerkezetét. Korábban az egyén társadalmi
helyzetét döntôen a származás, a földbirtok, a
politikai életben betöltött szerep határozta meg.
Most ez kiegészült a pénz, az ügyesség, az ambí-
ciók, a gazdasági lehetôségek kihasználása, a lak-
hely és a jogi helyzet szerinti különbségekkel.
A hódítások során adódó gazdasági lehetôségek
haszonélvezôi a szenátusi arisztokrácia tagjai vol-
tak, akik származásuk, politikai életben való jár-
tasságuk révén tovább gyarapították földbirto-
kaikat. Hozzájuk zárkózott fel egy új réteg, a
lovagoké, akik vállalkozásból, kereskedelembôl,
kölcsönügyletekbôl és uzsorából gazdagodtak meg,
vagyonukat azonban szívesen fektették földbirto-
kokba. Itália és a provinciák területén létezett egy
elsôsorban földbirtokosokból álló helyi vezetô
réteg, melynek jogi helyzete, vagyona, kultúrája
területrôl területre különbözött.
Itáliában rengeteg római polgárjoggal rendel-
kezô paraszt élt, a kisbirtokok tönkremenetelével
A RÓMAI BIRODALOM ÉS POLGÁRAI
azonban sokan közülük a városokba, fôként
Rómába özönlöttek. Ezzel egyre növelték a váro-
si munkanélküliek, a proletárok amúgy is széles
rétegét. Kedvezôtlen helyzetben volt az itáliai szö-
vetségesek és a provinciák lakóinak többsége is,
mert nem rendelkeztek római polgárjoggal, ráadásul
helyi uraik és a római állam egyszerre kívánt
hasznot húzni belôlük.
A rabszolgák, bár Róma társadalmának legna-
gyobb tömegét alkották, nem tartoztak a társa-
dalomhoz. Nem rendelkeztek személyi jogokkal,
egyszerûen „beszélô szerszám”-nak tekintették, s
– fôként a bányákban és földbirtokokon – kegyet-
lenül kizsákmányolták ôket.
ÉRTÉKREND ÉS HÉTKÖZNAPOK
A rómaiak gondolkodásában és cselekvésében az
állam, a közügyek (res publica) foglalták el a leg-
fontosabb helyet (ebbôl a kifejezésbôl ered a köz-
társaság szó a nyugati nyelvekben). Magukról
szívesen állították, hogy a legfontosabbnak a dicsô-
séget, az erényt, a szabadságot, az alázatot, a jám-
borságot, a hûséget, a lelkiismeretességet és a köz-
megbecsülést tartják. A római szerzôk írásaikban
ezekhez az elvekhez mérték koruk állapotát, de az
eszmények és a gyakorlat nem esett egybe.
A jó földmûves eszménye megmaradt, de ezalatt
már nem a fizikai munkát értették, hanem a birtok
vezetését. Már nem szégyen a nagykereskedelem és
az így szerzett gazdagság sem. A katonai erények
dicsérete mellett elismerést igazán a gazdag zsák-
mánnyal lehetett szerezni. A kezdetben egyszerû
életvitelt egyik oldalon felváltotta a pompa és
dôzsölés, másik oldalon a nyomor és ínség.
A régi római, azaz a „hazai istenségek”, Juppiter,
az istenatya, Mars, az erô és háború istene egyszers-
mind a római nép ôsatyja, Quirinus, a parasztok
védelmezôje mellett etruszk és görög istenek tûn-
nek fel, sokszor átkeresztelve: Minerva, Venus,
Apollo/Apollón, Ceres/Démétér. Egyébként a
religio, vallás szó eredete jól mutatja a rómaiak
viszonyát isteneikhez. A szó igei alakjának jelenté-
se újra megfontolni, újra olvasni, vagyis pontosan be
kell tartani az istenek tiszteletét. Ezt szolgálták az
áldozatok, fogadalmak. A szertartásokat és az ünne-
peket (132 állami ünnep volt évente) megtartották.
Az egykori király vallási feladatait a pontifex max-
imus (fôpap) végezte. A hódításokkal új kultuszok
kerültek Rómába, pl. Phrügiából Kübélé kultusza,
s 191
akinek tiszteletét Magna Mater néven vették át. Az
új istenekkel együtt papjaik, jóslási szokásaik is
meghonosodtak.
Többször említettük már, hogy az itáliai görög
városok, majd a hellén területek elfoglalása után a
görög kultúra óriási hatást gyakorolt a rómaiakéra.
Ez történt például a mûveltség és szórakozás területén
is. Bár a rómaiakat leginkább a véres glad-
iátor- játékok, a cirkuszi sportversenyek szóra-
koztatták, most görög hatásra divattá vált a kultúra,
terjedtek a könyvtárak, a magángyûjtemények, az
ifjak filozófiát, retorikát tanultak. Színházakat
építettek, népszerû lett a pantomimszerû zenés-tán-
cos elôadás, melynek szereplôi csetlô-botló hét-
köznapi figurák. Plautus és Terentius vígjátékai
(Kr. e. 2-1. század) még mindig játszott darabok.
Rómában tulajdonképpen kettévált az elit- és
tömegkultúra. Az „elit” a hellén mûveltséget csodál-
ta, a „tömeg” továbbra is a cirkuszi versenyek és
mulatságok hûséges nézôje maradt.
S végül, de nem utolsó sorban Róma hihetetlen
magabiztossággal hivatásának tartotta a hódítást,
mint a békesség biztosítékát, a kultúra és civi-
lizáció terjesztésének küldetését.
A PROBLÉMÁK ÉS A POLGÁRHÁBORÚ
Ezek a hirtelen változások azt eredményezték,
hogy Róma olyan gazdasági és politikai válságba
jutott, mely a római társadalmon belül alig két
emberöltôvel a Hannibál fölött aratott gyôzelmet
követôen súlyos, s korábban elképzelhetetlen kon-
fliktusok kirobbanásához vezetett. A kortárs szer-
zôk nem látták át e változás lényegét, ezért az
erkölcsi „romlásnak” tulajdonították Róma minden
baját. A „frontvonalak” egyrészt a hátrányos hely-
zetben lévô társadalmi rétegek és az uralmon lévôk
között, másrészt a vezetô rétegen belül az egyes
érdekcsoportok között húzódtak.
A egyik legsúlyosabb kérdést a földbirtok meg-
oszlása jelentette. A közföldek az arisztokraták kezén
halmozódtak fel, míg a rómaiak jó része föld-
nélkülivé vált. Tiberius Gracchus és testvére Gaius
néptribunusként Kr. e. 133-ban és 123-ban a földek
igazságosabb elosztása érdekében a közföldekbôl
való bérlésre a régi földtörvény felújítását köve-
telte, az így felszabaduló területeket pedig a föld-
nélküli római polgárok között akarta szétosztani.
A senatus Tiberiust meggyilkoltatta, Gaiust öngy-
ilkosságba kergették.
192 s AZ ÓKORI RÓMA
A földbirtokrendszer aránytalansága és a nincs-
telenné váló valamikori kisbirtokosok helyzete
a hadsereg gyengülését eredményezte, csökkent
ugyanis a katonának sorozhatók létszáma. Éppen
akkor, amikor külsô támadások – Numídiában és
Gallia felôl – valamint belsô lázongások – rabszol-
gafelkelések és a szövetségesek lázadásai –, továbbá
már maga a megnövekedett birodalom is egyre
több katonát követelt. A gyengülô, kötelezôen
besorozott parasztokból álló hadsereg ekkora terü-
let ellenôrzésére képtelen volt. A helyzeten Kr. e.
107-ben Marius consul változtatott reformjaival.
Bevezette az állandó zsoldoshadsereget, tizenhat
éves szolgálat után a veteránoknak (kiszolgált
katonák) földet juttatott. Lehetôvé tette továbbá
a nincstelenek és a szövetségesek behívását is.
Komoly problémát okozott és háborúba tor-
kollott az itáliai szövetségesek és Róma közötti
feszültség, amely a polgárjog kérdésében élezôdött
ki leginkább. Drusus néptribunus Kr. e. 91-ben
római polgárjogot ígért az itáliai szövetségeseknek,
ezzel is remélve a katonai erô gyarapodását.
Drusust a senatus meggyilkoltatta, s kitört a szö-
vetséges háború. Róma a tôle megszokott módon
megosztotta az itáliaiakat: aki hûséges maradt,
római polgárjogot kapott.
A rabszolgák száma óriásira duzzadt, helyzetük
kilátástalanná vált. Szinte nem múlt el évtized
rabszolgafelkelések nélkül. Az egyik leghíresebb
Kr. e. 73-ban Spartacus vezetésével, 150 ezer rab-
szolga részvételével zajlott. Rómának csak véres
harcokban sikerült leverni.
Amikor ennyiféle veszély és új kihívás fenyegette
a fiatal birodalmat, politikai vezetésében is komo-
ly feszültségek adódtak. Róma korábbi tör-
ténetében híres volt arról, hogy a feltörekvô tehet-
ségeknek utat nyitott a legfelsôbb körökig. Most
azonban ez az út lezáródott, a nobilitas, az ôsi
nemesség zárt társadalmi csoporttá szervezôdött,
a társadalmi felemelkedés és vezetés csupán egy
szûk kör számára volt elérhetô. Ezt jelzi, hogy
Kr. e. 180-ban megszigorították a hivatalviselés
feltételeit, pl. a praetorságot 38, a consulságot 43
éves korban lehetett elérni. A Hannibál utáni idô-
szakban mindössze 25 család tagjainak kiváltsága
lett a consuli hivatal elnyerése. A senatus renddé
szervezôdött és nem akarta a politikai hatalomba
bevenni a meggazdagodott lovagrendieket. Gya-
korlatilag két „párt” alakult: a szenátori rend vagy
optimaták (legjobbak) és a néppárt avagy popu-
lárisok. Az utóbbi a lovagok érdekeit képviselte,
de a szélesebb tömegekre támaszkodott. A két párt
hívei állandó harcot vívtak egymással az egyes hi-
vatalok betöltéséért. E harcok nem pusztán hívek
toborzását jelentették, hanem választási vesztege-
tést és öldöklést, sôt katonai összecsapásokat, pol-
gárháborút. Így végzett egymással az optimata
Sulla és a néppárti Marius, majd folytatódott a
küzdelem Julius Caesar és Pompeius között.
A polgárháborús évek egyre inkább nyilvánva-
lóvá tették, hogy a köztársaság kormányzati rend-
szere rugalmatlan, képtelen alkalmazkodni egy
ekkora birodalom megkívánta feladatokhoz. Fel
is rúgták bizonyos szabályait: többször lehetett
pályázni egy-egy hivatalra és Sulla diktatúrája nem
hónapokig, hanem évekig tartott.
Egyes politikusok szövetségre léptek egymással,
hogy akaratukat a senatussal szemben érvényre
juttassák. Két ilyen triumvirátus alakult: az elsô
Kr. e. 60-ban, a második Kr. e. 43-ban. Idôvel
azonban az elvbarátok mindkét esetben szembe-
kerültek egymással és a teljes egyeduralomért küz-
döttek. Így Julius Caesar, legyôzve ellenfeleit, Kr.
e. 45-re egyedül rendelkezett ütôképes hadsereg
felett és a különbözô hivatalokat a maga számára
tartotta fenn. Néppárti programjának megfelelô-
en javította a római köznép helyzetét, katonáinak
földet juttatott, bizonyos provinciák lakóinak pol-
gárjogot adott. A senatus köztársaság-párti ellen-
zéke Kr. e. 44. március 15-én (március idusán) mint
zsarnokságra törôt megölte.
A második triumvirátus éppen Caesar gyilko-
sainak megbüntetésére alakult. Ennek két megha-
tározó személyisége, Antonius, Caesar hadvezére
és híve, valamint Octavianus, Caesar unokaöccse
kerültek késôbb szembe egymással és Kr. e. 31-ben
Octavianus gyôzött a végsô összecsapásban. Ezzel
Octavianus egyedüli politikai vezetôvé vált. Kr. e.
27 januárjában lemondott minden különleges
felhatalmazásáról, visszaadván a senatusnak meg-
bízatásait. Azonban nem telt bele két nap, s a
senatus consullá, néptribunussá, censorrá, prae-
torrá, pontifex maximussá jelölte, felruházta a
katonai fôparancsnoki hatalommal (imperium), s
egyúttal az Augustus (felkent, fenséges) címet
adományozta neki. Róma ezzel „átlépett” a csá-
szárkorba anélkül, hogy a kor embere látványos
változásokat észlelt volna.
RÓMA A CSÁSZÁROK KORÁBAN s 193

Róma a császárok korában s

Kr. e. 27 – Kr. u. 476: a császárkor

Kr. e. 27 – Kr. u. 284: a principatus kora

Sorold fel azokat a problémákat, amelyek a polgárháború kirobbanásához vezettek!

s

Milyen módon akartak úrrá lenni a politikusok a konfliktusokon?

Mit jelent Rómában az egyeduralom kifejezés, kinek sikerült és mennyi idôre megszerezni?

AUGUSTUS ÉS A PRINCIPATUS ALAPJAI

Augustus önmagát princepsnek, „elsô polgár”- nak nevezte, innen a kormányzati rendszer,
a principatus elnevezés is. Önéletrajzának figyelmes elolvasásával
és a képek tanulmányozásával próbálj választ adni az alábbi kérdésekre!
Milyen kormányzati rendszer a principatus?
Augustus hogyan oldotta meg a polgárháború konfliktusait?
Augustus hogyan legitimizálta, hogyan tette törvényessé hatalmát?
s

AUGUSTUS ÖNMAGÁRÓL desítése után... Rómába hazatértem [Kr. e. 13],

Tizenkilenc éves koromban a magam elhatáro-
zásából és a magam költségén hadsereget szer-
veztem, amelynek segítségével a párturalomtól
szorongatott államot felszabadítottam... Atyám
[Julius Caesar] gyilkosainak istentelen tettét
törvényes ítélettel megtoroltam: számûzettem,
majd amikor fegyverrel támadtak az állam
ellen, nyílt csatában kétszer is legyôztem ôket.
Sokszor viseltem hadat szárazon és vizen,
belsô és külsô ellenség ellen az egész földkerek-
ségen, és gyôzelmeim után minden kegyelmet
kérô polgárnak megkegyelmeztem. Ha bizton-
ságunk veszélyeztetése nélkül meg lehetett bo-
csátani, az idegen népeket sem irtottam ki, in-
kább megoltalmaztam. Körülbelül ötszázezer
római polgár tette le kezembe az esküt. Ezek
közül szolgálati éveik leteltével gyarmatvárosok-
ba telepítettem, vagy … városaikba visszabocsá-
tottam valamivel több mint háromszázezret.
Valamennyiük számára földet utaltam ki, vagy
pénzt adtam katonáskodásuk jutalmául...
Tizenháromszor voltam consul, mikor ezeket
írtam [Kr. u. 14.], és harminchetedszer nyertem
el a néptribunusi hatalmat... Mikor Hispaniá-
ból és Galliából e tartományok sikeres lecsen-
a senatus … az „Augustusi béke oltárát” emel-
tette visszatérésem örömére, és úgy rendelke-
zett, hogy ott … a papok és a Vesta-szüzek min-
den évben áldozatot mutassanak be...
A római köznépnek fejenként háromszáz ses-
tertiust fizettem ki atyám végrendelete alapján,
ötödik consulságom évében a magam nevében
négyszáz sestertiust a hadizsákmányból, tizedik
consulságom idején pedig a saját vagyonomból
ismét négyszáz-négyszáz sestertiust ajándékoz-
tam mindenkinek, majd tizenegyedik consul-
ságom évében a saját pénzemen vásárolt gabo-
nából tizenkét gabonaosztást rendeztem, ami-
kor pedig tizenkettedszer nyertem el a tribunu-
si hatalmat, harmadszor is négyszáz- négyszáz
sestertiust adtam minden embernek. Ezekben
az ajándékaimban minden alkalommal legalább
kétszázötvenezer személy részesült...
Négyszer segítettem ki az államkincstárt saját
pénzembôl, oly módon, hogy százötven millió
sestertiust bocsátottam a kincstár vezetôinek
rendelkezésére... Az ôsrégi, több helyen roska-
dozó vízvezetékeket kijavíttattam, a Marciusról
nevezett vízvezeték vizét megkétszereztem úgy,
hogy új forrást kapcsoltam bele...
194 s AZ ÓKORI RÓMA

Háromszor rendeztettem gladiátori játékokat tományt Gadestôl, az óceáni határtól az Elba

a magam nevében, és ötször fiaim vagy unoká- folyó torkolatáig megbékéltettem...
im nevében. Ezeken a játékokon körülbelül Hatodik és hetedik konzulságom idején,
tízezer ember küzdött a porondon. Kétszer szó- miután a polgárháborúknak véget vetettem, s
rakoztattam a népet a magam nevében a világ az egész nép akaratából elnyertem a teljes fôha-
minden részébôl szerzett atléták versenyével, talmat, az állam ügyeinek intézését a magam
harmadízben pedig unokám nevében. Játéko- hatalmából átadtam a senatus és a római nép
kat rendeztem a magam nevében négyszer, más kezébe. Ezért az érdememért senatus-határozat
fôtisztviselôk helyett pedig huszonháromszor... alapján Augustusnak neveztek... Ettôl fogva
A római nép valamennyi tartományának a mindenki másnál nagyobb volt a tekintélyem,
területét gyarapítottam, ha szomszédságukban hatalmam viszont semmivel sem volt több, mint
olyan népek éltek, amelyek nem ismerték el ha- hivatalbeli társaimnak.
talmunkat. Gallia, Hispania és Germania tar- (AUGUSTUS ÖNÉLETRAJZA, KR. U. 14.)

A BÉKEOLTÁR
A békeoltárt (Ara Pacis) Augustus
Kr. e. 13-9 között emeltette, miután
helyreállította Hispania és Gallia
békéjét.

A PRINCIPATUS ÁLLAMRENDJE
Augustus
consul (13-szor) tribunusi (37-szer)
Senatus
és censori hatalommal felruházott személy
pontifex maximus
fôhatalom a proconsulok fölött
ún. senatusi provinciák helytartóit

Consulok
kinevezik a megbékélt,

Praefectus
Praetorok provinciae
Fiscus lovagrendi
Questorok (pénzügyek) helytartók

Aerarium
(államkincstár) Legati Augusti
pro praetore
a provinciák szenátori
AUGUSTUS, AZ IMPERATOR
Comitia rangú kormányzói Augustus elôször Caesar számára építte-
Proconsulok Centuriata Augustus helyettesei
tett templomot a Forum Romanumon.
Ôt magát már életében mint „világ-
Senatusi provinciák Róma és Itália Császári provinciák
üdvözítôt” istenként tisztelték.
Halála után templomot építettek
az „isteni Augustus” dicsôítésére.
Így Rómában is meghonosodott a
keleti uralkodók istenítésének szokása.
RÓMA A CSÁSZÁROK KORÁBAN s 195

A legjelentôsebb költôk, így Horatius

Augustus dícséretére és Vergilius is, költeményekben
zengte meg Augustus dicsôségét.
Dörgést ha hallunk, hisszük:
S Augustus nem volt hálátlan.
az égbe fent úr Juppiter; Barátján, Maecenason (innen ered
föld istene lesz nekünk mecénás szavunk) keresztül (aki maga
Augustusunk, a szörnyû perzsát is arról volt híres, hogy vagyona
és briteket ki alánk vetette... nagy részét a mûvészek támogatására
áldozta) pénzzel, birtokkal segítette
Q. Horatius Flaccus a költôk boldogulását.

ÉLET A CSÁSZÁRKORBAN
Az alábbiakban rövid szemelvények, képek, térképek következnek, amelyek a császárkori
Római Birodalom életének különbözô részleteit mutatják be. Az információkat rendezd
csoportokba: államszervezés, gazdaság, társadalom, háborúk, császári hatalom!
Vespasianus (69- 79) eléri, hogy törvénybe foglalják hatalmát, jogait.
Milyen jogai vannak az uralkodónak? Kinek a rovására szerezte meg ezeket?
Mi a jelentôsége, hogy mindezt jogi formába öntötték?
s

TÖRVÉNY VESPASIANUS CSÁSZÁRI HATAL-
MÁRÓL
...hogy szerzôdést köthessen, akikkel kötni akar,
amint ezt [Octavianus Augustus, Tiberius és
Claudius] tehette, és hogy összehívhassa a se-
natust, elôterjesztést tehessen, az ügyet újratár-
gyalásra visszaküldhesse, ...senatusi határozato-
kat hozhasson, amint ezt az isteni Augustus...
és hogy akiket hivatal, jogkör, felhatalmazás
vagy valamely ügy gondnoksága iránti kérel-
mükben a senatusnak és a római népnek aján-
lott, és akiknek a maga szavazatát odaadta vagy
odaígérte, azok bármely választó gyûlésen soron
kívül tekintetbe vétessenek... és hogy amit az
állam érdekében lévônek, valamint az isteni és
emberi, köz- és magán dolgok méltóságát öreg-
bítônek vél, azt cselekednie és megtennie joga
és hatalma legyen... és hogy amit e törvényja-
vaslat megszavazása elôtt Caesar Vespasianus
Augustus imperator vagy az ô parancsára vagy
megbízásából bárki tett, cselekedett, határozott
vagy elrendelt, az ugyanolyan jogerôvel bírjon,
mintha a nép parancsára történt volna.
(FELIRAT)

RÓMA, A CSÁSZÁRVÁROS

Eddig már több térképen és képen kísértük

figyelemmel Róma város fejlôdését,
s

átalakulását. Milyenné lett mint császárváros?

Milyen célok állhatnak az építkezések mögött?

PANTHEON
Az építészet szerelmese, Hadrianus (117-138)
felújíttatta és átépíttette a Kr. e. 27-ben emelt
Pantheont, az „összes isten templomát”.
Teljes egészében megmaradt, mert késôbb
keresztény templommá alakították át.
196 s AZ ÓKORI RÓMA

COLOSSEUM
Róma a császárkorban valóságos városóriássá nôtt.
Lakóinak száma már a köztársaság korában is meg-
haladta az egymilliót. Mint a világvárosokban
ál talában, a városrészek nagyon eltérô képet

mutattak: egyik oldalon nyomornegyedeikkel, másik oldalon fényes középületekkel, palotákkal.

Augustus is sokat tett a város szépítésért, de Nero korában óriási tûzvész pusztított, ezért jóformán
teljesen át kellett építeni – így a téglavárosból márványváros lett.
A képen a Vespasianus által elkezdett és 80-ban felavatott Colosseum Rómában. Nevét Nero csá-
szár óriási (colossus) bronzszobráról kapta, mely a szomszédságában állt. E hatalmas amfiteátrumban
negyvenezer ülô- és ötezer állóhely volt. Kellett is a sok férôhely, hiszen a korai császárkor belsô
békéjét részben a városi tömegek igényeinek – Panem et circenses! „Kenyeret és cirkuszi játékokat!”
– kielégítése biztosította. A küzdôtér alatt alagutak labirintusa húzódott, lehetôvé téve, hogy
bármikor bárhonnan újabb díszletek, gladiátorok vagy vadállatok jelenjenek meg az arénában, a
végsôkig csigázva a nézôk izgalmát.

GAZDASÁG A gazdaság és társadalom változásának néhány elemérôl

ÉS TÁRSADALOM tudósítanak az alábbi szemelvények. Melyek ezek?
s

KISBÉRLÔK ÉS RABSZOLGÁK ha valami természeti csapás vagy rablás jön

Ha mindent sikerült megszerezni vagy beren-
dezni, legfontosabb az, hogy a gazda gondo-
san ügyeljen mindenre, de elsôsorban az
emberekre. Ezek vagy kisbérlôk (colonusok),
vagy rabszolgák; ezek pedig vagy szabadon
mozognak, vagy meg vannak bilincselve. A
bérlôkhöz le gyen nyájas és engedékeny.
Szigorúbban követelje meg a munkák végzé-
sét, mint a fizetési kötelezettségek teljesítését,
mivel ez kevésbé is bántó, általában véve
pedig mégis elônyösebb. Mert ahol szorgal-
masan mûvelik a földet, legtöbbnyire megvan
a látszata, és sohasem jár kárral – legfeljebb
közbe –, és ezért a bérlô nem is merészel elen-
gedést kérni. Viszont a gazdának nem szabad
minden dologban, amire csak a bérlôt szerzô-
désben kötelezte, makacsul ragaszkodnia jogai-
hoz: mint például a fizetés napjában vagy a
tûzifa beszállításában és egyéb apróbb szolgál-
tatásoknak a megkövetelésében, amelyeknek
az elôteremtése inkább csak fáradságába, sem-
mint pénzébe kerül a parasztoknak. És általá-
ban nem kell mindent megkövetel nünk,
amihez jogunk volna.
(L. JUNIUS MODERATUS COLUMELLA,
AZ 1. SZÁZADBAN ÉLT MEZÔGAZDASÁGI ÍRÓ)
RÓMA A CSÁSZÁROK KORÁBAN s 197

VILLAGAZDASÁG
REKONSTRUKCIÓJA

CARACALLA CSÁSZÁR
A Severus-dinasztia mindössze néhány évig uralkodó tagja,
Caracalla (211-217) azzal tette nevét emlékezetessé, hogy a
birodalom minden szabad polgárára kiterjesztette a római
polgárjogot, ezzel befejezve a polgárjog kiterjesztését.

RABSZOLGAFELSZABADÍTÁS bocsátotta és szabaddá tette, és szabadon

Marcus Aurelius Ammonion Lupercus,
Sarapion és Torhent fia, a nagy, ôsi és fényes
Hermupolisz városából [egyiptomi város] a
kö rül belül 34 éves Helena nevû házi
rabszolganôjét barátai elôtt szabadon
bocsátásáért kapott 2200 csá szári drachmát
Aurelius Ales fiától, aki Aruti sa faluban
lakik Hermupolisz közelében. Az em lített
Aurelius ezt az összeget ajándékul adta
Helenának.

A VEZÚV KITÖRÉSE (KR. U. 79)
Már jó néhány napja érezhetô volt a földrengés,
de nem keltett különösebb félelmet, mert
Campaniában ezt megszokták... Már reggel
hat-hét óra felé járt az idô, s mégis mindig bizo-
nytalan s valósággal bágyadt volt a világítás. A
körülöttünk lévô épületek a folytonos föld-
lökések következtében annyira megrongálód-
tak, hogy ezen a nyílt és mégiscsak szûk helyen
nagy okunk volt rettegni biztos beomlásuktól.
Ekkor végre jónak láttuk távozni a városból...
Amint kijutottunk a házak közül, megállapod-
tunk. Itt sok csodálatos, sok félelmetes élmény-
ben volt részünk. Mert azok a kocsik, amelye-
ket elôállítottunk, hiába voltak egészen sík
terepen, egyszer erre, másszor arra gurultak, és
még akkor sem maradtak egy helyben, ha kere-
keiket kôvel alátámasztották. Aztán láttuk,
hogy a tenger visszaszívódik, és a földrengéstôl
mintegy visszahömpölyög. Valóban a partsze-
gély kiszélesedett, és sok tengeri állat ott rekedt
a szárazzá vált fövényen. A másik oldalon, a bor-
zalmas fekete felhôt ide-oda cikázó villámok
megszaggatták, amikor meghasadt, hosszú láng-
nyelvek csaptak fel benne; ezek hasonlítottak
ugyan villámokra, de nagyobban voltak...
Nem sokkal késôbb ez a bizonyos felhô
leereszkedett a földre... Ekkor hamuesô kezd hul-
lani, egyelôre csak ritkásan. Hátrapillantok:
mögöttünk sûrû sötétség terjengett, elborította a
földet, rohanó áradat módjára hömpölygött
utánunk. „Térjünk le oldalt – szóltam –, amíg
látunk. Hogyha elvágódunk az úton, az utánunk
özönlô sokaság el ne taposson bennünket a
sötétben.” Alig tekintünk körül, máris sötétség
szakad ránk, nem olyan, mint a holdtalan vagy a
felhôs éjszaka, hanem olyan, mint amikor zárt
helyiségben eloltják a lámpát... Késôbb kissé
kivilágosodott, de mi nem arra gondoltunk, hogy
itt a virradat, hanem csak arra, hogy közelebb
ért hozzánk a tûz. A tûz azonban jókora távol-
ságban megállott, és újból ránkszakadt a sötét-
198 s AZ ÓKORI RÓMA

ség, újból hullott a hamuesô, egyre sûrûbben.
Többször is felkeltünk, hogy ezt lerázzuk ma-
gunkról, különben eltakart, vagy éppen agyon-
nyomott volna bennünket a súlya.
Végül ez a bizonyos sötétség mintegy füstté
vagy köddé finomulva eloszlott; nemsokára
igazi világosság derült ránk, még a nap is kisü-
tött, mindenesetre sárgás fénnyel, mint ami-
lyen napfogyatkozáskor szokott lenni. Még
mindig káprázik a szemünk, és döbbenten lát-
juk már, hogy mindent vastag hamuréteg
borít, mint a hó.
(IFJABB PLINIUS, RÓMAI ÜGYVÉD,
ÁLLAMFÉRFI, KR. U. 61/62-113)

A VEZÚV KITÖRÉSÉNEK EGYIK ÁLDOZATA

Pompei és Herculaneum városát a hamuesô és
az izzó láva kb. 2 méter vastagságban borította be.
A betemetett emberek meghaltak, majd testük
megkövesedett vagy elporladt. Ez utóbbi
esetben csupán egy üreg maradt utánuk a meg-
kövesedett hamurétegben. Pompei feltárásakor a
régészek számos ilyen üregre bukkantak, gipsszel
kiöntötték azokat, majd óvatosan lefejtették
róluk a kôzetet.

Augustus nemcsak a birodalom

lakóinak hirdetett békét, de a határokon

s
HÁBORÚK, GYÔZELMEK, túl is. Történt- e változás a birodalom
HATÁRVÉDELEM kiterjedésében utódai alatt?
Milyen következményekkel járhatott ez?

A RÓMAI
a Kr. e. 2. század végéig BIRODALOM
a köztársaság bukásáig TERÜLETI
Augustus halálakor FEJLÔDÉSE
a Kr. u. 1. század végén
A KR. E.
ia
nn

a Kr. u. 2. század végén

ita

nium 2. SZÁZAD
Br

i
Lond
Ge

UTÁN
rm

A Római
an

Lutetia
ia

Birodalom
llia um
Ga Noric Traianus
Pa
n
no

(98-117)
cia
nia

Da

Illy
ric hódításai
Ita

um
ial

Moesia nyomán
Róma
Thracia érte el leg-
nia
Hispania Saguntum Bithy cia nagyobb
ado
Pergamon pp kiterjedését:
tia

Ca
3 millió km2
Gala

Asia
Cilicia területén
Afr

ia Syria
Mauretan
ica

70-80 millió
Palestina lakos élt.
ia

Alexandria
ab

Aegyptus
Ar
RÓMA A CSÁSZÁROK KORÁBAN s 199

LIMES ÉS ERÔDÍTÉS
A határokon erôdök és egyéb véd-
mûvek láncolatát építették ki.
Ezek alkották a birodalmi határvonal,
a limes rendszerét.

CONSTANTINUS DIADALÍVE RÓMÁBAN

A diadalívek kezdetben fából épültek, s a háborúból gyôztesen hazatérô had-
seregek vonultak át alattuk. A császárkorban kôbôl építették, talapzatát egy közút
két oldalára helyezték, s az
ívet konkrét eseményekre
utaló dombormûvekkel
díszítették. A diadalívek
közül mintegy száz ma is áll.

TRAIANUS OSZLOPA
A Forum Traiani-n
állították fel Traianus
oszlopát. Az oszlopon
csigavonalban dombor-
mûvek sokasága mutatja
az uralkodó dicsôséges
dák hadjáratainak
eseményeit.
MARCUS AURELIUS
A filozófus császár ellent-
mondásos világának egyik
pólusát „Elmélkedések”
címû mûve, a másikat az az
oszlopán megörökített
jelenet jelzi, amely a hadi-
foglyok kivégzését mutatja.
Egyik oldalról tehát a császár
humánus gondolkodó,
filozófus volt, de ugyanakkor
császár is, aki kérlelhetetlenül
leverte Róma ellenségeit.
200
CSÁSZÁRPORTRÉK
AZ EGYSZERÛ
[Traianus.] Uralkodóként is megmaradt e régi
emberséges közvetlenséged. Korábban gyalog
jártál, gyalog jársz most is; élvezted a munkát,
ezt teszed ma is. Minden ugyanaz maradt kö-
rülötted, a szerencse semmit sem változtatott
rajtad. Ha a nyilvánosság elé lép az uralkodó,
aki akar, állva maradhat, elébe járulhat, kísér-
heti, elôtte mehet... aki hozzád lép, melletted
maradhat, és beszédének saját tisztességtudása,
nem a te gôgösséged vet véget. Uralkodsz felet-
tünk s mi az alattvalóid vagyunk, de csak úgy,
ahogyan a törvényeknek vagyunk alávetve. A
törvények is mérséklik szenvedélyeinket és
vágyainkat, mégis mindig velünk és közöttünk
vannak. Kiemelkedsz és kitûnsz, mint a
Dicsôség (Honor) és a Hatalom (Potestas), ame-
lyek ugyan az emberek felett állnak, de mégis
az emberekhez tartoznak. Voltak elôtted ural-
kodók, akik az irántunk való megvetésük és a
hozzánk való lealacsonyodástól való félelmük
miatt leszoktak arról, hogy gyalog járjanak. Eze-
ket rabszolgáik válla és nyaka hordozta a fejünk
felett: téged a hír és a dicsôség, a polgárok tisz-
telete és szabadsága emel ezen uralkodók fölé...
(IFJABB PLINIUS)
A NÉPSZERÛSÉGHAJHÁSZ
[Caligula.] A Caligula [Kis csizmácska] nevet
tábori tréfából kapta, mert közkatona ruhában
nevelkedett a katonák között. Hogy milyen
nagy szeretetben és tiszteletben állott azoknál a
bajtársi együttélés révén, az legjobban akkor
tûnt ki, amikor Augustus halála után a lázongó
és valósággal ôrjöngô katonákat kétségtelenül
ÖSSZEGZÉS
Róma történetének kereken ötszáz évét szoktuk
császárkornak nevezni. Születésnapja Kr. e. 27.
január 16. E napon kapta meg ugyanis Octavianus
az Augustus (isteni, felséges) nevet. Utolsó éve
Kr. u. 476, amikor Odoaker germán király letet-
s AZ ÓKORI RÓMA
egymaga, puszta megjelenésével lecsendesítet-
te... Igyekezett a népszerûség-hajhászás minden
eszközével fokozni az emberek rokonszenvét.
Miután sûrû könnyhullatás közben megtar-
totta Tiberius fölött a gyászbeszédet, s ôt nagy
pompával eltemettette, azonnal indult, hogy
anyja és testvére hamvait hazaszállítassa, bár az
idô viharos volt, mégis ment, hogy gyermeki
kegyeletét minél jobban fitogtassa...
(C. SUETONIUS, ÍRÓ, ÜGYVÉD,
KB. KR. U. 70 – KB. 140)
A VÉRESKEZÛ
[Nero.] Úgyszólván egyetlen rokoni kötelék
sem volt, melyet gazságában meg ne tépázott
volna. Claudius leányát, Antoniát, aki Poppea
halála után nem akart hozzá menni feleségül,
elemésztette azon a címen, hogy lázadást szer-
vez; éppígy végzett többi, mégoly távoli roko-
naival és atyafiaival is. Mostohafiát..., aki mint
afféle kisfiú, állítólag vezéresdit és császárosdit
játszogatott, horgászás közben saját szolgáival
ölette a tengerbe. Dajkájának fiát számûzette,
mert egyiptomi helytartó korában megfürdött
abban a fürdôben, melyet a császárlátogatás al-
kalmára építettek. Halálba kergette tanítóját,
Senecát, bár valahányszor ez elbocsáttatását
kérte s vagyonát is át akarta engedni, mindig
égre-földre esküdözött neki, hogy nincs mitôl
tartania, s hogy inkább meghal, minthogy bán-
talmazza. Burrusnak, a testôrparancsnoknak
torokfájására orvosságot ígért, mérget küldött.
Vagyonos és elöregedett felszabadított rabszol-
gáit, akik örökbefogadtatásának, majd uralko-
dásának támaszai és irányítói voltak, ételükbe
vagy italukba kevert méreggel emésztette el...
(SUETONIUS)
te trónjáról az Augustulus (felségecske) mel-
léknéven emlegetett Romulust.
Az egyeduralom kialakításában a gyökerek Julius
Caesarhoz nyúlnak vissza, akit a senatus örökös
diktátorrá emelt és aki az összes fontos hivatalt
RÓMA A CSÁSZÁROK KORÁBAN s 201
egyszerre töltötte be. Rá emlékezve az összes császár
Caesarnak neveztette magát. E névbôl származik a
német Kaiser és a magyar császár szó is. Az angol
nyelvben az emperor (uralkodó) szó francia közvetí-
téssel szintén a latinból származik, az imperator, a
hadsereg fôparancsnoka címbôl.
AUGUSTUS ÉS A PRINCIPATUS MEGTE-
REMTÉSE
Octavianus-Augustus ellenfelei, fôként Antonius
legyôzésével egyeduralomra tett szert, de a köz-
társaság intézményeit megôrizte. Saját nevével
kezdte a senatusi névsort, ezzel is jelezve, hogy
önmagát az állam elsô polgárának, princepsének
címezte. Ebbôl a kifejezésbôl született a kormányzati
rendszer elnevezése, a principatus. A tudósok véle-
ménye is megoszlik arról, miféle kormányzati rend-
szer a principatus. Egyesek a régi köztársasági rend-
hez való visszatérést vélik felfedezni benne, mások
a monarchiának, az egyeduralomnak egy tipikusan
római formájaként határozzák meg, megint mások
kettôs hatalomról, a senatus és a princeps közös
uralmáról beszélnek.
Az bizonyos, hogy Augustus hatalmának alapja
a hadsereg és a vagyon volt. A katonák és a beso-
rozott újoncok az ô nevére tették le az esküt, ô
pedig felvette az imperator címet. Hatalmas vagyo-
nát pedig annak köszönhette, hogy amikor legyôz-
te Antoniust, elfoglalta és személyes birtokává tette
Egyiptomot. Egyiptom birtoklása kulcsfontosságú
volt Róma élelmezése szempontjából. A hadsereg
és a vagyon elegendô volt ahhoz, hogy csak annyi
hivatalt szerezzen meg magának, amenynyire éppen
szüksége volt ahhoz, hogy a törvényeket a hivatal
betöltôjeként, vagyis a hagyományoknak megfe-
lelôen hozza. (Kr. e. 19- tôl egyébként állandó
consuli kinevezést kapott.)
Uralmát (imperium) – beleértve annak eredetét
is – természetfelettivé kívánta tenni, ezzel is bizo-
nyítva hatalmának jogosságát. Ezt szolgálta már
a névváltoztatása, az Augustus név felvétele is,
továbbá hogy Julius Caesart, önmagát, késôbb
pedig minden császárt istenné avattak, áldozatokat
mutattak be oltáraik elôtt, templomot emeltek
tiszteletükre.
Augustus gyakorlati tevékenysége mutatja,
hogyan oldotta meg a köztársaság válságát okozó
konfliktusokat. Hadseregének több mint felét le-
telepítette, földet juttatott számukra, s így meg-
erôsödött újból a kisbirtok szerepe. Szabályozta a
rabszolgákkal való bánásmódot, és nehezítette a
felszabadításukat. Ezzel a felkeléseket kívánta meg-
elôzni, illetve csökkenteni a felszabadítottakból
nincstelenné válók számát. A városi szegények érdek-
lôdését a politikai kérdésekrôl a megélhetés és
szórakozás (kenyeret és cirkuszt) felé fordította.
Népszerûségét növelendô több mint 200 ezer
embernek ingyen juttatott gabonát, többször pénzt
is osztott közöttük és fényes látványosságokkal,
cirkuszi és gladiátor-játékokkal szórakoztatta ôket.
A polgárháborúk során sokat szenvedett provin-
ciák helyzetén is változtatott. A tartományokat
két csoportra osztotta: a senatus hatáskörében
maradtak a régiek, a határon lévôket pedig meg-
bízottjai útján ô maga kormányozta. E területeken
megszüntette az adóbérleteket is, tehát az adók
behajtását nem adta ki bérletbe. Ezek az intézke-
dések elindították a gazdaság fellendülését és óri-
ási adóbevételekhez (400 millió sestertius) juttat-
ták az államkincsárt. Ennek tekintélyes része
Augustust illette meg, s kezelésére külön császári
kincstárt szervezett.
Külpolitikai programjában a birodalom béké-
jének (Pax Romana, Pax Augusta) helyreállítását
hangsúlyozta. Megelégedett a természetes határok
elérésével (ezt célozta Pannonia és Germania meg-
hódítása), és e határok védelmére rendezkedett
be. A határon kívül a Rómától függô királyságok
rendszerével kívánta megelôzni a támadásokat.
Egyeduralmának fontos részét képezte, hogy az ô
kezében volt a külpolitika irányítása, ô köthetett
nemzetközi jogi szerzôdéseket.
A polgárháborúk idején egymással szembenálló
senatus és lovagrend támogatását is sikerült meg-
nyernie. A senatus feletti befolyását úgy növelte,
hogy maga állította össze tagjainak névjegyzékét.
A senatus létszámát (amit Sulla 300-ról 600 fôre,
majd Julius Caesar 900 fôre emelt fel) ismét 600
fôre csökkentette és a tagságot egymillió sestertius
vagyonhoz kötötte. Így biztosította a lovagrendiek
számára a felemelkedés lehetôségét, de a korábbi-
nál több szerepet juttatott számukra a hadsereg
tisztikarában és a közigaz ga tás ban is.
Tevékenységével mindenképpen létbiztonságot,
az állandóság érzését teremtette meg.
A hatalmat családjában szerette volna tartani,
de gyermekei korán meghaltak. Így utóda felesége
korábbi házasságából született gyermeke, az akkor
202
55 éves Tiberius lett (Kr. u. 14-37). Ôt a senatus
azonnal felruházta mindazzal a hatalommal, amelyet
Augustus fokozatosan szerzett meg. A principatus
rendszerén belül a történettudomány dinasztián-
ként, uralkodócsaládonként korszakolja a császár-
kort. Augustus és az ôt követô négy uralkodó
(68-ig) a Julius–Claudius-dinasztiához tartozott.
Majd a Flaviusok (69-96), az Antoninusok (96-
192), a Severusok (193-235) következtek. A sort az
ún. katonacsászárok zárják (235-284). Összefoglaló
nevük arra utal, hogy kinevezésüket a katonaságnak
köszönhették.
A CSÁSZÁRSÁG KORA
Augustus uralkodása alatt az egyeduralom és a
princeps jogosítványai még formálódóban voltak.
A hatalom megerôsítésére és kiterjesztésére két
módszer adódott: egyik a bürokrácia szerepének
növelése a senatus feladatkörének rovására, a másik
pedig a császárhoz hû hadsereg készenlétben tar-
tása. Tiberius a császári testôrséget, az ún. praetorianus
gárdát (900 gyalogos és 100 lovas) Róma határában
helyezte el, Claudius (41-54) pedig a közigazgatást
fejlesztette tovább, külön hivatalt hozott létre
személyes ügyeinek intézésére, ezzel megkerülve
a senatust és a magistratusokat.
Vespasianus (69-79) rögzítette, jogi formába ön-
tötte a princeps hatáskörét. Ez már a köztársasági
formával való teljes szakítást jelentette. A folyamat
Hadrianus alatt (117-138) teljesedett ki: az elvi irá-
nyítást és ellenôrzést a senatorokból és lovagokból
kinevezett császári tanács kezébe helyezte, a senatus
törvényhozó hatalmát pedig jóformán megszün-
tette azzal, hogy önmagának tartotta fenn az elôter-
jesztés jogát, a senatusnak csupán azok elfogadá-
sának joga maradt meg. Ha még ettôl az eljárástól
is el akart tekinteni, rendeletekkel (edictum) kormá-
nyozhatott. Így a senatus ettôl kezdve nem volt
több, mint Róma város tanácsa és büntetôjogi
bírósága.
Természetesen nem maradt érintetlenül a to-
vábbi évszázadok alatt a gazdaság sem. Elôször a
császári birtokokon, majd a nagybirtokokon a
rabszolgamunka háttérbe szorításával fokozatosan
tért nyert a szabad munkaerô foglalkoztatása.
Egyrészt azért, mert a rabszolga- utánpótlás a
hódító háborúk megszüntével nem volt többé
egyenletes, másrészt a szabad munkások, a colo-
nusok, akik bérlôként mûvelték a földet, érdekeltek
s AZ ÓKORI RÓMA
voltak nagyobb haszonnal dolgozni, hiszen így
nekik is több maradt.
A társadalomban végbemenô változások közül
talán a legfontosabb, hogy Caracalla 212- ben a
Római Birodalom minden szabad lakójára kiter-
jesztette a római polgárjogot (ius Romanum). A
császárkori társadalom tagozódása leegyszerûsödött:
csúcsán az arisztokraták álltak, benne a szenátori
rend; alattuk a lovagok, a városok tiszteletben álló
és szép földbirtokkal rendelkezô tagjaival; majd az
alacsonyabb rangúak, immár közéjük tartozott a
római köznép is; még lejjebb a vidék lakói, a parasz-
tok, kézmûvesek és colonusok; végül legalul a
rabszolgák.
Míg Augustus a béke megteremtôjeként üdvö-
zöltette magát, addig utódai nagy küzdelmeket
vívtak a birodalom határain. Védelem és terjesz-
kedés – e két cél határozta meg a császárkor kül-
politikáját. Traianus ideje alatt (98-117) érte el a
birodalom legnagyobb kiterjedését: 3 millió km2
területen 70-80 millió lakos élt. Az újonnan beke-
belezett területeket igyekeztek romanizálni, azaz
gazdasági és társadalmi szerkezetüket a birodalom
szervezetéhez igazítani. Traianus után a császárok
hódításra már nem vállalkoztak. Az is komoly gondot
okozott, hogy – több oldalról is szorongatva – a
határokat megtartsák a 3. században feltûnt, addig
ismeretlen népek – germánok, markomannok,
parthusok, gótok – támadásaival szemben.
A császári hatalom fokozatosan alakult ki. Ami-
ként különböztek az egymást követô császárok
uralmának jogi keretei, úgy emberi magatartásuk,
személyiségük is igencsak eltérô volt. Annyi azon-
ban általánosságban elmondható, hogy – fôként
az utódlás kapcsán – nagy szerepet játszott az erô-
szak. Ezért aztán az Antoninusoktól kezdve nem
is vér szerinti örököst jelöltek, hanem személyes
érdemek alapján választott az uralkodó már életé-
ben utódot magának. A Severusoktól kezdve pedig
a hadsereg szerepe lett óriási, a légiók szinte önál-
lósodtak, s kényükre-kedvükre választottak csá-
szárt. A császárság egén sûrûsödô felhôket jól jelzi
az a tény, hogy a katonacsászárok 49 évi országlá-
sa alatt 28 császár váltotta egymást, s közülük csupán
egy hunyt el természetes halállal, ketten a harcme-
zôn, egy balesetben vesztette életét, a többiek mind
erôszakos halállal. A principatus háromszáz évi
fennállásának utolsó idôszakában a válság jeleit
olvashatjuk le a történelem lapjairól.
JÚDEA ÉS A KERESZTÉNYSÉG SZÜLETÉSE s 203

Júdea és a kereszténység születése s

Kr. e. 538: a babiloni fogság vége

Kr. e. 5. század: az Ószövetség írásba foglalása
Kr. e. 167- 163: makkabeusok felkelése
Kr. e. 63: Júdea római provincia
Kr. u. 70: Jeruzsálem lerombolása

JÚDEA A BABILONI FOGSÁG UTÁN A HELLENISZTIKUS VILÁGBAN

Mit jelent a provincia kifejezés? Mi szabta meg Róma terjeszkedését
a különbözô korszakokban? Kikkel került a terjeszkedés során összetûzésbe?
s

IZRAEL ÉS JÚDEA
Júdea Kr. e. 537-332 között
IA

Raphana
NÍC

a Perzsa Birodalom része volt,

FÖ

Kána Kapernaum
GALILEA Dion
ARÁMIAK 332 után elôbb Nagy Sándor Názáret
Dán
hódította meg, majd Nain

az Antigonidák uralma alatt DEKAPOLISZ

IZRAEL állt, késôbb a Szeleukida SZAMARIA

Szamaria

Sikem
Tirca
Birodalom része lett.
AMMÓN A makkabeusok felkelése után

EA
Bétel

PER
A

140-tôl önálló királyság volt.

ZTE

Jeruzsálem Emmausz
IS
FIL

MOÁB Kr. e. 63-ban a rómaiak Jeruzsálem

Betánia
JÚDEA
hódították meg. JÚDEA
Betlehem
Qumrán

EDÓM
PALESZTINA IDUMEA

JÉZUS KORÁBAN
Pontius Pilátus kormányzása alatt
Heródes Antipas uralma alatt

TÓRA-TEKERCS Elevenítsük fel

Az Ószövetség – a szájhagyományok a zsidóságról
rendszerezésébôl – a Kr. e. 5. és vallásukról
században, Ezra munkájának nyomán tanultakat!
született meg. A zsidóság három A júdaizmus
csoportba rendezte szent könyveit. mennyiben
s

A Törvény – Mózes öt könyve –, különbözött

a Tóra a legnagyobb jelentôségû, az eddig tanult
mert ez tartalmazza az Isten által vallásoktól?
Mózesnek adott törvényeket Mely államok
és tudósít Izrael korai történetérôl. foglalták el
a zsidó állam
területét?
204
EGY ÜNNEP TÖRTÉNETE
Júdás Makkabeus zsidó vezér szabadságharcot indított
IV. Antiokhosz Epiphanész szíriai király erőszakos
hellenizáló politikájával szemben, mivel megtiltotta a
Tóra parancsainak követését és Zeusz szobrát vitette
be e jeruzsálemi templomba. A felkelés sikere után
Kr. e. 164-ben megtisz tították a szentélyt,
visszaállították az önállóságot és a Hasmóneus-
dinasztia uralmát.
Amikor a görögök betörtek a Szentélybe,
JÚDEA MINT RÓMAI PROVINCIA
Hogyan festi le Róma és Júdea viszonyát a római történetíró? Kik és miért viseltek hadat?
A rómaiak közül Pompeius volt az elsô, aki a
zsidókat leigázta, és a gyôzelem jogán beha-
tolt a templomba: így vált köztudomásúvá,
hogy bent semmiféle istenkép nincs, üres a
temp lom, és a szentélyben sincs semmi.
Jeruzsálem falait lerombolták, a templom
megmaradt... Azt a királyságot, amelyet
s AZ ÓKORI RÓMA
A HOLT-TENGERI TEKERCSEK
1947-ben a Holt-tenger melletti Qumrán
barlangjaiban bukkantak rá az ún. Holt-tengeri
tekercsekre. Ezek részben bibliai szövegeket
tartalmaznak, részben az esszénusok
közösségének liturgikus és szervezeti szabályait.
Az esszénusok közösségének tagjai kivonultak
a sivatagba és szigorú szabályok szerint éltek
a Qumrán környéki barlangokban. Legfôbb
feladatuknak a Messiás várását, eljövetelének
segítését tekintették. A legrégibb terercsek
a Kr. e. 2. században keletkeztek és Júdea római
meghódításakor rejtették el ezeket a barlangok-
ban. A kutatók egy része a kereszténység korai
csíráját látja az esszénusok közösségében, sôt
egyes feltételezések szerint Keresztelô Szent
János is közéjük tartozott.
A zsidóságnak ma is egyik legfontosabb
ünnepe a Hannuka. Milyen történeti
eseményekkel áll kapcsolatban?
s
megszentségtelenítettek ott minden olajat. S
mihelyt a Hasmóneusok gyôzelmet arattak fe-
lettük, felkutatták az épületet, de csak egy kis
korsó olajat találtak abból, ami a fôpap pecsét-
jével volt lezárva. Márpedig ez legföljebb egy
napra lett volna elegendô. Ám csoda történt és
az nyolc napon át égett. A következô évben
ünneppé emelték ezeket a napokat, hogy hálát
és köszönetet mondjanak Istennek.
(TALMUD, SABBAT 2/B)
s
Antonius adott He ródesnek, a gyôztes
Augustus gyarapította. Heródes halála után
bizonyos Simon nem várta meg Caesart,
hanem királlyá kiáltatta ki magát. Ezt... a szí-
riai helytartó végeztette ki, a meg-
rendszabályozott országot pedig három részre
osztva Heródes három fia kormányozta.
JÚDEA ÉS A KERESZTÉNYSÉG SZÜLETÉSE s 205

Tiberius alatt nyugalom volt... Claudius, a
királyok halála, illetôleg területük csökkentése
után Júdeát mint tartományt római lovagokra
vagy felszabadított rabszolgákra bízta... A zsidók
türelme mégis egészen addig tartott, amíg Gessius
Florus nem lett a helytartó: alatta háború tört ki...
Nero megbízásából... Titus két nyár lefolyása alatt
az egész síkvidéket és Jeruzsálemen kívül valameny-
nyi várost megszállotta gyôztes seregükkel...
(TACITUS)

HERÓDES
TEMPLOMA
Heródes, a
rómaiakkal
együttmûködô
király óriási
építkezésekbe
kezdett.
Legnagyobb
alkotása a
jeruzsálemi
templom
átépítése volt.
Ezzel a csodálatos
alkotással
szeretett volna
népszerûséget
szerezni a nép
körében.

TITUS DIADALÍVÉNEK
RÉSZLETE
Titus diadalívének részlete,
amely a Kr. u. 70-ben a
zsidók ellen vívott gyôzel-
mes háborút idézi fel.
Jeruzsálemet és a Szentélyt
leromboltatta. Egyetlen fala
maradt, a Jeruzsálemben
ma is szentnek tartott
Siratófal. A képen Titus
bevonul Jeruzsálembe.

VALLÁSI IRÁNYZATOK JÚDEÁBAN

A júdaizmusnak már a függetlenség ideje alatt különbözô irányzatai alakultak ki.

Hogyan jellemzi ezeket az irányzatokat Josephus Flavius zsidó származású történetíró?
s

Mi lehet kialakulásuk hátterében?

Hogyan vélekedhetnek Júdea jövôjérôl?
206 s AZ ÓKORI RÓMA

A farizeusok önmegtartóztató életet folytatnak ezek mind nagy tekintélyû férfiak...

és minden élvezettôl tartózkodnak; amit az
értelmes megfontolás alapján jónak tartanak,
azt cselekszik, és egyáltalán kötelességüknek
tartják az ész parancsainak engedelmeskedni.
Tisz telik az öregeket és nem mernek
parancsaikkal ellenkezni... Azt tanítják, hogy
Isten rendelése szerint a sors hatalma és az
emberi értelem együttmûködik, úgy, hogy
mindenki tetszése szerint a bûn vagy erény
útjára léphet... Hi szik, hogy a lélek
halhatatlan és hogy a túlvilágon jutalmat vagy
büntetést kap... Tanításaik révén olyan nagy
hatással vannak a népre, hogy min den
istentiszteleti szertartást, imádságot és
áldozatot csak az ô elôírásuk szerint végez...
A szaddaceusok tanítása szerint a lélek a test-
tel együtt elpusztul; ezek egyetlen zsinórmérté-
kül a törvényt ismerik el. Tiszteletre
méltónak tartják még azt is, ha valaki saját
tanítómestereivel vitába bocsátkozik. Csak
kevés embert hódított meg ez a tanítás, de
Az esszénusok azt tanítják, hogy mindent rá
kell bízni Isten akaratára. Hisznek a lélek hal-
hatatlanságában és a legkívánatosabb jónak az
igazságot tartják... Különösen csodálatra méltó,
hogy valamennyien az erényes életre töreksze-
nek... teljes vagyonközösségben élnek, és
kö zöttük a gazdag sem élvezhet többet
javaiból, mint a szegény. Nem házasodnak,
nem tartanak rabszolgákat... Bevételeik és a
földmûve lés bôl származó jövedelmeik
kezelésére derék embereket választanak, ezek a
papok és az ô fel a da tuk gondoskodni
gabonáról és minden táplálékról...
Most e három irányzat mellé egy negyediket
is alapítottak, amelynek hívei minden egyéb
dologban megegyeznek a farizeusokkal, ezen-
felül azonban szívósan ragaszkodnak a szabad-
sághoz, és csak Istent ismerik el uruknak és
királyuknak...
(JOSEPHUS FLAVIUS, KR. U.
1. SZÁZADI ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ TÖRTÉNETÍRÓ)

A MESSIÁSVÁRÁS mind fejedelmeik, Júdeának férfiai és Jeruzsá-

A próféták az Ószövetség különböző könyveiben
megjövendölték a Messiás, a megváltó (a szó jelentése
felkent, azaz Isten szolgálatára fel hatal mazott
király vagy főpap) eljövetelét.
Akkor e város kapuin királyok és fejedelmek
fognak bevonulni, akik a Dávid székén ülnek,
szekereken és lovakon járnak, mind magok,
lemnek lakosai, és e városban lakni fognak
mindörökké.
(JEREMIÁS 17,25)
Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz
Jeruzsálem leánya! Ímé jön néked a te királyod:
igaz és szabadító ô, szegény és szamárháton ülô...
(ZAKARIÁS 9,9)

s
Milyen Messiást vártak az egyes próféták?

A KERESZTÉNYSÉG SZÜLETÉSE

Meséljétek el, mit tudtok Jézusról, születésérôl, tevékenységérôl, haláláról!

s

Honnan ismerjük fôként történetét? Milyen az a környezet, Júdea, ahol Jézus született?
Milyen gondolatok foglalkoztathatták az embereket?
JÚDEA ÉS A KERESZTÉNYSÉG SZÜLETÉSE s 207

RÓMAI ÉS ZSIDÓ FORRÁSOK AZ ELÔDÖK

Kevés olyan nem keresztény forrás létezik, amely emlí-
tést tesz Jézusról. A görög és latin szerzőket nem érde-
kelték a palesztinai események, a zsidó szerzők pedig
hallgatnak az alapítóról és a kereszténységről. Az aláb-
biakban két olyan forrásrészlet következik, amely a
történeti Jézus személyéről tesz említést.
Ezt a nevet [keresztény] Krisztus miatt vise-
lik, akit Tiberius uralma idején Pontius Pilatus
hely tartó kivégeztetett. (TACITUS)
Anan [zsidó fôpap] a nagytanácsot tör vény-
szé ki ülésre hívta össze, és eléje állította
Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit
Krisztusnak ne veznek, s még néhány más
embert; törvénysértéssel vádolta ôket és meg-
köveztette...
(JOSEPHUS FLAVIUS)
Heródes kivégeztette a derék embert [Keresz-
telô Jánost], aki a zsidókat arra oktatta, hogy
tökéletességre törekedjenek, legyenek igazsá-
gosak egymás iránt, jámborak Isten iránt és
csak akkor mártózzanak meg [a Jordán folyó-
ban, ahol Keresztelô Szent János keresztelt].
Hirdette, hogy csak így fogadja kedvesen az
Isten a megmártózást, mert ennek célja a test
megszentelése, nem pedig a bûnök kiengeszte-
lése; mert a test csak akkor szentelhetô meg, ha
a lélek már elôbb megtisztult az igaz élet révén.
Seregestül tódultak hozzá az emberek, és na-
gyon szívesen hallgatták ezeket a beszédeket...
Heródes attól tartott, hogy ennek a férfiúnak a
tekintélye, akire úgy látszik mindenki hallga-
tott, a népet még lázadásba kergeti...
(JOSEPHUS FLAVIUS)

s
Mit tudhatunk meg ezekbôl a forrásokból?
Keresztelô Szent János is valóságos személy volt. Mit ír a forrás tevékenységérôl?
Milyen szerepe lehetett a kereszténység kialakításában?

Kikhez beszél Jézus? Mit hirdet? Kinek tartja önmagát?

s

JÉZUS TANÍTÁSAI
Bétölt az idô, és elközelített az Istennek országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
(MÁRK 1,15)
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ôk megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ôk örökségül bírják a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ôt megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ôk irgalmasságot nyernek.
Boldogok, akiknek szívök tiszta, mert ôk az Istent meglátják.
Boldogok a békességre igyekezôk, mert azok Isten fiainak mondatnak.
Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.
(MÁTÉ 5,3-10)
Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek
azokkal. (MÁTÉ 7,12)
Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyûlölnek.
Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak.
(LUKÁCS 6,27-28)
208 s AZ ÓKORI RÓMA

AZ ELSÔ TANÍTVÁNYOK

PÉTER APOSTOL
Jézus elsô követôi az apostolok
voltak, az a 12 férfi, akiket Jézus
maga választott tanítványainak,
hogy hirdessék az evangéliu-
mot. (Az apostol küldöttet, hír-
nököt jelent, az evangélium
pedig örömhírt.)
Az apostolok foglalkozásukra
nézve egyszerû mesteremberek
voltak: halász, ács, sátorkészítô,
de akadt közöttük oly megvetett
foglalkozású is, mint az adó-
szedô. A képen látható Péter (ere-
deti nevén Simon) halász volt,
amikor Jézus tanítványának
hívta és a görög Petrosz (kőszik-
la) nevet adta neki.

AZ EVANGELISTÁK: MÁRK, LUKÁCS, MÁTÉ, JÁNOS

MÁRK evangéliuma a legrégebbi, Kr. u. 70 elôtt keletkezhetett, elsôsorban a zsidó-keresztényeknek
szól. LUKÁCS állítólag pogánynak született és Pálhoz csatlakozva vált kereszténnyé. Evangéliuma, mely
minden néphez szól, Kr. u. 80 után íródott. MÁTÉ a zsidó-keresztény gyülekezet helyzetét akarta meg-
erôsíteni akkor, amikor azok kétszeresen kisebbségi helyzetbe kerültek: egyrészt a zsidóságon belül,
másrészt a nagy pogány térítések miatt a kereszténységen belül is. Evangéliuma Kr. u. 70-130 között
keletkezhetett. JÁNOS nem valamilyen közösségnek írt, hanem az egyénnek, aki meg akarja teremteni
bensôséges kapcsolatát Krisztussal. Ez az evangélium kevéssel Kr. u. 100 után keletkezhetett.
JÚDEA ÉS A KERESZTÉNYSÉG SZÜLETÉSE s 209

Kikbôl kerültek ki az elsô tanítványok?

s

Kikhez szólnak az evangéliumok? Változott- e Jézus követôinek közege?

Miért nem fogadhatók el történész szemmel hiteles Jézus- életrajzoknak?

Aquileia
Mediolanum

Róma Sinope
Konstantinápoly
Thesszaloniké
Chalkedon
Nicaea
Pergamon
Athén Laodicea
Szürakuszai Korinthosz Antiochia
Epheszosz
Karthágó Antiochia

Pál elsô útja (45–48) keresztény terület 600-ig

Pál második útja (49–52) erôsen keresztény terület 325 elôtt Damaszkusz
Pál harmadik útja (54–58) misszióközpont
Küréné Alexandria Jeruzsálem
Pál római útja (60–61) közösségek 325 elôtt
Betlehem
zsinatok

PÁL ÚTJAI ÉS A KERESZTÉNYSÉG ELTERJEDÉSE

Sault a jeruzsálemi zsidó közösség küldte Damaszkuszba, hogy az ottani zsidó-keresztény gyülekezetet
visszatérítse Mózes hitére, de az úton megjelent elôtte Jézus, és e látomás Sault is kereszténnyé tette.
Nevét Pálra változtatta és feladatának ettôl kezdve a kereszténység terjesztését tartotta. Megtérésének
pillanatára emlékeztet ma is a pálfordulás kifejezés, bár a Pál nevet jóval megtérése után, utazásai
során, Ciprus szigetén vette fel. A térkép Pálnak a kereszténység terjesztése érdekében tett missziós
útjait mutatja.
Az alábbi leírás Kr. u. 110- 113 között keletkezett.
Hogyan viselkednek, mit csinálnak a keresztények?
s

AZ ELSÔ KERESZTÉNY KÖZÖSSÉGEK végeztével pedig rendszerint szétszéledtek; majd

A jelentések szerint azonban az a legnagyobb
vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meg-
határozott napon hajnalhasadta elôtt össze szok-
tak gyülekezni, és váltakozva ott karban éne-
kelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére, és
esküvel kötelezik magukat, nem ám valami
gaztettre, hanem arra, hogy nem lopnak, nem
rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem
szegik meg esküjüket, a rájuk bízott letét kiadá-
sát felszólítás esetén nem tagadják meg: ennek
ismét összejöttek, hogy közösen fogyasszák el
közönséges és ártatlan lakomájukat, ezt azon-
ban abbahagyták, miután parancsodra betiltot-
tam a titkos társaságokat. Éppen ezért annál
szükségesebbnek tartottam, hogy két szolgáló-
leányból – ezeket ôk diakonisszáknak nevezik –
még kínvallatás árán is kivegyem az igazságot.
Nem találtam bennük egyebet ostoba, határ-
talan babonaságnál.
(IFJABB PLINIUS LEVELE A CSÁSZÁRHOZ)
210 s AZ ÓKORI RÓMA
Mi lehet az oka, hogy Róma tûzzel- vassal irtotta a kereszténységet, ennek ellenére
a keresztény közösségek egyre csak szaporodtak az egész birodalomban?
s
A KERESZTÉNYSÉG ÉS RÓMA
Traianus császár! Alapelvemnek tekintem, uram,
hogy minden kétes ügyet eléd terjesszek. Mert
hiszen ki tudna jobban eligazítani bizonytalan-
ságomban, vagy segíteni tájékozatlanságom-
ban?
Keresztények ügyében folytatott törvényszé-
ki eljárásokon még sohasem vettem részt, ezért
nem is tudom, mit és milyen mértékben bün-
tessek vagy éppen nyomoztassak.
Igen fennakadtam például azon, hogy tekin-
tettel kell-e lenni a vádlottak életkorára, vagy
pedig az egészen zsenge korúak és a már meg-
lett emberek között nem kell- e különbséget
tenni; vádelejtéssel járhat- e a beismerés; vagy
olyan személy számára, aki valaha keresztény
volt, ne legyen-e enyhítô körülmény, ha meg-
tagadja hitét; és vajon magát a keresztény nevet
kell- e büntetni, akkor is, ha az illetô semmi
bûnt se követett el, vagy pedig a keresztény név-
hez hozzátapadó bûnöket?
Eddig azok ellen, akiket a kereszténység vád-
jával terhelten idéztek ítélôszékem elé, a követ-
kezô módon jártam el. Megkérdeztem tôlük,
keresztények-e. Azokat, akik kereszténynek val-
lották magukat, másodszor és harmadszor is
ÖSSZEGZÉS
JÚDEA A BABILONI FOGSÁG UTÁN
A HELLENISZTIKUS VILÁGBAN
Kr. e. 538-ban II. Kürosz perzsa király megszün-
tette a zsidóság babiloni fogságát és engedélyezte
hazatérésüket Izrael földjére. Nem mindenki élt
e lehetôséggel, nem szívesen hagyták ott üzleteiket,
a szabadabb élet lehetôségét. Ezzel szemben az ôsi
föld lerombolt területet, hosszú vándorlást, és az
ott élôkkel való csatározást jelentette. Ezra (más
néven Ezdrás) a hazatérôk élére állt, igyekezvén
újjászervezni a közösséget: hozzákezdett a
jeruzsálemi templom újjáépítéséhez, és írásba
foglalta a törvényeket.
megkérdeztem, de büntetéssel fenyegettem meg
ôket. Akik még ezután is kitartottak, azokat ki-
végeztettem. Mert meggyôzôdésem, hogy füg-
getlenül vallomásuk tartalmától, makacsságu-
kért és hajthatatlan csökönyösségükért minden
bizonnyal megérdemelték ezt a büntetést.
Má sokat, akik ugyanebben a tébolyban
szenvedtek, csak bûnösöknek bélyegeztem, és
Rómába szállíttattam, mivel római polgárok
voltak. Majd a törvényszéki eljárás miatt, már
amint történni szokott, mások ellen is fölme-
rült ez a vád, úgyhogy több eset került elém.
(IFJABB PLINIUS)
ÔSKERESZTÉNY KATAKOMBA
Az Ószövetségként ismert iratok, a múlt szájha-
gyományainak rendszerezése a Kr. e. 5. században
Ezra munkájának nyomán született meg. Nyelve
héber, szemben az akkor használt arámi köznyelv-
vel. A szent könyveknek három csoprtja van: a
Törvény (Mózes öt könyve, a Tóra) a legnagyobb
jelentôségû, mert ez tartalmazza az Isten által
Mózesnek adott törvényeket és tudósít Izrael korai
történetérôl. (A jeruzsálemi templom mellett a
befalazott Tóra-tekercs a zsidó összetartás záloga.)
A Tórát egészítik ki a próféták történetei és az ún.
Iratok, amelyek néhány késôbb keletkezett tör-
téneti könyvet foglalnak magukba. Így állt össze
JÚDEA ÉS A KERESZTÉNYSÉG SZÜLETÉSE s 211
az Ószövetség harminckilenc könyve. (Az Ószö-
vetség könyveinek régiségét bizonyítják az 1947-ben
megtalált ún. Holt-tengeri tekercsek, amelyek rész-
ben ószövetségi szövegeket tartalmaznak.)
A zsidóság törvényeinek és szokásainak betar-
tása igen fontos eleme volt a megmaradásnak:
hiszen e területen a zsidóságon kívül a legkülön-
bözôbb népek éltek, így föníciaiak, elámiak, majd
görögök, makedónok stb. Különbözônek tartot-
ták önmaguktól a szamaritánusokat, akik a babi-
loni fogság ideje alatt is itt maradtak és a velük
há zasság révén egybeolvadt más népelemek leszár-
mazottaiként keverték Isten tiszteletét a bálvány-
imádással.
Nagy Sándor és utódai vetettek véget a perzsa
uralomnak s ismertették meg a zsidóságot a görög
kultúra elemeivel. Júdea két hellenisztikus uralko-
dócsalád – a Ptolemaioszok és a Szeleukidák –
ütközôterületén helyezkedett el, állandó színterét
adva a hatalmi harcoknak. Végül Kr. e. 175-ben
Szíria királya, IV. Antiokhosz Epiphanész kerekedett
felül. Hellenizálni kívánta e tartományt is, ráké-
nyszerítve a zsidóságot többek között a görög istenek
tiszteletére. Megtiltotta a Tóra parancsainak
követését, a jeruzsálemi templomban pedig Bál
istenre emlékeztetô Zeusz-szobrot állíttatott fel.
Ezzel elkezdôdött a vallásüldözés. Kihasználva a
zsidók szombati munkatilalmát, általában e napon
támadtak rájuk. Végül a törvénymagya rázók
megengedték az önvédelem érdekében a fegyver-
fogást ünnepnapokon is, s Júdás Makkabeus
vezetésével a zsidók Kr. e. 164-ben szabadságharcot
indítottak a szíriai uralkodó ellen.
JÚDEA RÓMA VONZÁSÁBAN
A makkabeusok felkelése után uralkodó Hasmó-
neus-dinasztiában a Kr. e. 60-as években komoly
trónviszályok dúltak. Pompeius, a Kis-Ázsia felett
gyôzedelmeskedô hadvezér beleavatkozott e
viszálykodásba, s ez végül is Jeruzsálem elfoglalásá-
hoz vezetett. Kr. e. 63-ban a rómaiak is úgy fog-
lalták el a várost és a szentélyt is, hogy szombaton
támadtak. Ezzel Júdea Róma fennhatósága alá
került, élén átmenetileg meghagyták a zsidó kirá-
lyokat. (Az egyik legjelentôsebb uralkodó Nagy
Heródes, aki újjáépíttette a jeruzsálemi templo-
mot.) Tehát a provincia kettôs igazgatás alatt állt:
a helyi ügyek kel a király foglalkozott, a rendfenn-
tartással pedig a helytartó.
A korai császárság idején állandósultak a felke-
lések Róma, a római helytartók és adószedôik
ellen. Ezt végül is Kr. u. 70-ben Titus – aki késôbb
császár lett – leverte, elfoglalta Jeruzsálemet, a
templomot pedig leromboltatta. A Kr. u. 130-135
között Simon Bár Kochba vezette felkelés volt a
legnagyobb, amit a zsidóság a római fennhatóság
ellen vívott. A felkelôk Jeruzsálemet is elfoglalták
és hozzákezdtek a templom felépítéséhez. A felkelés
végül elbukott, s a rómaiak halálbüntetés terhe
mellett megtiltották, hogy akár egyetlen zsidó is
letelepedjen Jeruzsálemben.
Már a függetlenség idején is különféle vallási
irányzatok alakultak ki, elsôsorban a törvények
értelmezésével kapcsolatosan. A farizeusok igye-
keztek az Ószövetség törvényeinek minden részletét
híven betartani. Ehhez még hozzáfûztek a szájh-
agyomány révén élô egyéb szabályokat is. Például
meghatározták, mi számít munkának szombaton.
A szaddaceusok inkább a politikai hatalommal,
mintsem a vallásgyakorlattal foglalkoztak. A Tóra
elôrásait elfogadták, de elvetették a farizeusok írat-
lan kötelezô szabályait. Az esszénusok kiköltöztek
Jeruzsálembôl és Qumránban szer vezték meg a
hívôk egy csoportját, akik szakítani akartak a
„korrupttá vált” jeruzsálemi vallási élettel.
Szerzetesi életet éltek, vagyonközösséget tartottak
fenn és a zsidó tör vény szigorú betartásával
készültek Isten messiásának eljövetelére. Az Ószö-
vetség több helyen is említi, hogy Isten egy napon
áldást küld a földre: a gonoszság elpusztul, Isten
népe pedig biztonságban fog élni. (A messiás szó
felkentet jelent. Zsidó szokás szerint ugyanis min-
denkit, akinek Istenhez kötôdô hivatása lett – ilyen
volt pl. a király vagy a pap –, felkentek olajjal,
vagyis kijelölték a feladatra.) A farizeusok és a Júdea
függetlenségéért fegyverrel is küzdô zelóták királyt,
harcost vártak messiásként. Az esszénusok pedig
úgy hitték, hogy az ô hivatásuk a messiás
eljövetelének elôkészítése. Ebben a messiásváró
júdeai világban született meg Jézus.
A KERESZTÉNYSÉG SZÜLETÉSE
Jézusról, mint történeti személyrôl nehéz hiteles
képet festeni. A rendelkezésre álló források elsô-
sorban Jézus követôitôl, a korai keresztényektôl
származnak, ami e fontos témában hitelességüket
bizonytalanná teszi. A latin és görög szerzôket
nem igen érdekelte ennek a tartománynak a tör-
212
ténete. A zsidó szerzôk pedig úgy tûnik szándé-
kosan hallgatnak a kereszténységrôl és annak ala-
pítójáról. Annyi bizonyos, hogy Jézus Nagy
Heródes halála elôtt, talán Kr. e. 4-ben születhetett.
Nyilvános mûködését Keresztelô Szent János fel-
lépésének idejében, Tiberius császár uralkodásának
15. évében, vagyis Kr. u. 28-29-ben, 33 éves korában
kezdhette. Tanító tevékenységének idejét két évre
becsülik a kutatók. Halálát a Kr. u. 26-36 közötti
helytartó, Pilátus idejére teszik, feltehetôleg Kr.
u. 30-ra vagy 33-ra. A hónapot és napot pontosan
ismerjük, hiszen a Pészahot megelôzô pénteken
feszítették keresztre, vagyis Kr. u. 30. április 7-én
vagy pedig 33. április 3-án.
Jézus gondolatairól, a hitrôl az evangéliumok
tudósítanak. Jézus tanításának középpontjában
két dolog állt: a mennyek országának közeli eljö-
vetelét hirdeti és azt, hogy ô a várt üdvözítô, Isten
fia, aki azért jött, hogy hirdesse Isten országát és
felkészítse erre az embereket. Ez az örömhír min-
denkihez szól, zsidókhoz, nem zsidókhoz, férfiak-
hoz és nôkhöz, szegényekhez, megvetettekhez és
üldözöttekhez. Az üdv, amit Jézus hirdetett, Isten
ajándéka, nem pedig az emberek érdemének viszon-
zása. Jézus hangsúlyozta, hogy az Atya mindenkit
egyformán szeret, és nekünk embereknek is ezt
kell továbbadnunk.
A KERESZTÉNYSÉG TERJEDÉSE
Jézus elsô tanítványai, az apostolok (jelentése hírnök)
tizenketten voltak. A hagyomány szerint Jézus
választotta ki ôket, és olyan módon tanította, ahogy
a rabbik is tették. A tanítványok nevezték Jézust
Krisztusnak, ez a görög szó ugyanis éppúgy felken-
tet, megváltót jelent, mint a zsidó messiás. Jézus
halála után a tanítványokhoz csatlakozó jeruzsále-
miekbôl alakult ki az elsô közösség. Ôk Jézus
Krisztus visszajövetelére vártak. Kr. u. 70 tájékán
vándoroltak ki a Krisztus tanításaiban hívô zsidók
Jordánia keleti részeire, megalapítva az el sô
zsidó-keresztény közösségeket. Elindult a Krisz-
tus-hit terjesztése és terjedése a Római Birodalom
más hitû népei, a keresztények által pogánynak
tekintett népek között. Ekkor alakulnak az elsô
pogány-keresztény közösségek. Tulajdonképpen
ez volt az a pont, amikor a kereszténység levált a
zsidóságról. Az ôskereszténység idôszakának a tör-
ténészek Kr. u. 70-150 közötti idôszakot nevezik.
A négy evangélium, bár mindegyiknek célja a hit-
s AZ ÓKORI RÓMA
terjesztés és igehirdetés, jól mutatja a hívôk körének
megváltozását. (Márk evangéliuma 70 elôtt kel-
etkezhetett, elsôsorban a zsidó-keresztények hez
szól, Lukácsé már minden néphez és 80 után
íródott. Máté ismét a zsidó-keresztény gyülekezet
helyzetét akarta megerôsíteni akkor, amikor azok
kétszeresen kisebbségi helyzetbe kerültek: egyrészt
a zsidósá gon belül, másrészt a nagy pogány
térítések miatt a kereszténységen belül is. Máté
evangéliuma 70-130 között keletkezhetett. János
nem valamilyen közösségnek írt, hanem az egyén-
nek, aki meg akarja teremteni bensôséges kapc-
solatát Krisztussal. Ez az evangélium kevéssel 100
után keletkezhetett.)
A kereszténység gyors terjedésének hátterében
az húzódott meg, hogy a Római Birodalomban és
perifériáján az életben való boldogulásra a több-
ségnek kevés lehetôsége nyílt. Jézus nem is a földi
megváltást, jólétet hirdette, hanem a halál utáni,
vagyis az égi megváltást. Kivégzésének ténye és
körülményei rávilágítanak arra, hogy miért érezte
veszélyesnek Róma és miért a zsidó papság. Róma
szempontjait jól mutatja, hogy Jézust a feltétele-
zések szerint két zelótával, két fegyveres felkelôvel
együtt feszítették keresztre. Tehát veszélyesnek
tartották Róma hatalmára is. (A keresztre feszítés a
Róma ellen lázadók büntetése volt, magát a bûnt
pedig római szokás szerint felírták a keresztre.
Jézus keresztjére azt írták: INRI, vagyis „Jesus
Nazarenus Rex Judeorum”, magyarul „Názáreti
Jézus, a zsidók királya”.) A zsidók számára Jézus
tanai nem voltak követhetôek, mert Jézus min-
denkihez szólt, holott csak a zsidók Isten kiválasz-
tott népe, megszegte a törvényt, mikor például
Lázárt szombaton gyógyította meg, s a rómaiak-
tól való megszabadulást se lehetett várni tôle,
hiszen szamáron jött, nem pedig lovon, mint egy
katona.
Róma és császárai a lehetô leghatározottabban
léptek fel a kereszténység terjedésével szemben,
mivel az egyébként oly toleráns római vallásba
nem lehetett beilleszteni az egyistenhitet. Az
ôskeresztényeket kínvallatásoknak vetették alá,
sokszor cirkuszi játékok alkalmával vadállatok elé
vetették ôket. Az üldöztetések ellenére az ôske-
resztény gyülekezetek megmaradtak, sôt terjedtek,
elrejtôztek a törvények elôl, sokszor Róma földalatti
alagútjaiban, az ún. katakombákban tartva ige-
hirdetéseiket, összejöveteleiket.
A PROVINCIÁK NÉPE: PANNÓNIA s 213

A provinciák népe: Pannónia s

Kr. u. 9 – Kr. u. 456: Pannónia provincia

Kr. u. 106: Traianus császár kettéosztja Pannóniát

a
Dun
Augusta Vindelicorium
(Augsburg)

RAETIA Carnuntum
a

NORICUM
Rajn

Inn Aquincum
PANNONIA
Mura
Dr SUPERIOR
áva
Virunum
PANNONIA
INFERIOR Maros

Tisza
Szá Olt
va
Ulpia Traiana
Sarmizegetusa

DACIA
a

Margum
Drin

(Orasje) a
Dun
Morava

enger
Tilurium DALMATIA
MOESIA INFERIOR

-t
Nisava

Fekete
MOESIA
Ad
ria

SUPERIOR
i-t
en

THRACIA
ge

Marica
r

Perinthus / Perinthosz

A DUNA-VIDÉK PROVINCIÁI

Mikor és milyen ütemben kezdôdött a Duna- vidék római meghódítása?

s
Milyen provinciákat alakított ki ezen a területen Róma? Milyen határvonalat épített ki?

PANNÓNIA ELFOGLALÁSA

A pannóniai törzseket, amelyeket az én kor- A PANNÓNIA KRÓNIKÁJA

mányzásom elôtt a római nép hadserege soha-
sem közelített meg, Tiberius Nero [a késôbbi
Tiberius császár] révén, aki mostohafiam és
akkor tábornokom volt, legyôztem, a római nép
hatalma alá vetettem, és Illyrium határait elôbbre
toltam egészen a Duna folyam partjáig. Az a
dák sereg, amely az innensô partjára átkelt, az
én legfôbb vezérletem alatt teljes vereséget szen-
vedett, majd az én seregem kelt át a Duna túlsó
partjára, és a dák törzseket a római nép
uralmának elviselésére kényszerítette.
(AUGUSTUS ÖNÉLETRAJZA) Septimus Severust.
Kr. u. 9. Augustus hadvezére, a késôbbi Tiberi-
us császár meghódítja Pannóniát.
Kr. u. 106. Traianus kettéosztja Pannóniát: Pan-
nonia Superior és Pannonia Inferior. Az utóbbi
kormányzati székhelye Aquincum lesz.
167-180. Római légiók harcolnak a betörô mar-
komannok, szarmaták ellen. A barbár betörések
olyan nagy veszélyt jelentenek, hogy Marcus
Aurelius császár uralkodásának idejét javarészt
Pannóniában tölti.
193. A pannóniai legiók császárrá kiáltják ki
214 s AZ ÓKORI RÓMA

294. Diocletianus négy részre osztja Pannóniát, 430. A birodalom kiüríti az Al-Dunától délre
Savaria, Siscia, Sopiane és Sirmium székhellyel. fekvô tartományokat. 445-453 között Attila, a
337-361. A határmenti városok lassan elnépte- hunok uralkodója a Kárpát-medencét is elfog-
lenednek, lakóik a provincia belsejébe húzód- lalja.
nak. 456. Földrengés rázza meg Pannónia egyes
380. I. (Nagy) Theodosius császár „barbár szö- részeit, például Savaria ekkor dôl romba, majd
vetségeseket” telepít le. elözönlik a keleti gótok és szövetségeseik.

Vindobona
Carnuntum
Bécs
Deutschaltenburg

Arrabona
Scarbantia Gyôr Brigetio
Sopron Szôny Aqvincum
Óbuda

Mogetiana
Savaria Somlóvásárhely
Szombathely
Gorsium Intercisa
Tác Dunaújváros

Sala
Zalalövô

Celeia Alisca
Poetovio Iovia Botivo
Celje Szekszárd
Emona Ptuj Ludbreg Sopiane
Ljubljana Pécs

Andautonia
Neviodunum Sciterjevo
Drnovo
Aquea Balissae
FOGOLY DÁK ASSZONYOK
Siscia
Daruvar Mursa
Eszék
A dák királlyal, Deceballal
légiós tábor
colonia, municipium
Sziszek
Cibalae
Sirmium Bassianae
Traianus 101-102-ben, majd
Vinokvce
település, tábor
fôút
Mitrovica Petrovce 105-107 között vívott véres és
út
provinciahatár
döntô csatákat. Gyôzelme
nyomán elfoglalta a dák
területeket és Dacia néven
VÁROSOK ÉS UTAK PANNÓNIÁBAN provinciává szervezte.
s
Ellenôrizd a térképen, hogy melyik mai település helyén volt római város!
Ha az úthálózatot figyelembe vesszük, mi határozhatta meg a római településpolitikát?
Hogyan szól az itt élô népekrôl Augustus önéletrajzában? Hogyan rendezkedett itt be Róma,
milyen harcokat vívott a terület megtartásáért?

RÓMAI EMLÉKEK MAGYARORSZÁGON

AZ ISEUM SAVARIÁBAN
Claudius császár Savariát (Szombathely) coloniaként
alapította. A település hatvan évig volt a provincia köz-
igazgatási székhelye, valamint a térség kereskedelmi centruma,
így a római ideológiát képviselô kultuszközpontja is.
A legfontosabb hadi és kereskedelmi út, a Borostyánkô-út
csomópontjának számított. A savariai Ízisz-szentély bizonyítja,
hogy az egyiptomi eredetû kultusz meggyökeresedett a
birodalom más részein is. Ugyanakkor a 3. században
Pannóniában már a kereszténység is széles körben elterjedt.
A PROVINCIÁK NÉPE: PANNÓNIA s 215

ILYEN LEHETETT AQUINCUM POLGÁRVÁROSA

(REKONSTRUKCIÓS RAJZOK)
A 3. századra kb. 40 000 lakosa volt Aquincumnak (Óbuda).
Három fontos településbôl állt: légiós tábor, katonaváros,
polgárváros. E három rész mutatja is a város kialakulásának
folyamatát. A légiós tábor a környékre vonzotta a kereske-
dôket és iparosokat, az ô településükbôl jött létre a katona-
város. A polgárváros a 2. században kapott városi rangot.
A rómaiak bárhová is mentek katonaként vagy kereskedôként,
vitték magukkal a városi élet „kellékeit”.
s
A rekonstrukciók alapján keresd meg
a római élet fontos kellékeit!

SÍRKÔ GORSIUMBÓL
Becses forrásaink a sírkövek, mert elárulják Gorsium (Tác)
lakóinak származását: a latin nevek azt bizonyítják, hogy
a lakók elsôsorban a Pó-vidékrôl származó felszabadított
rabszolgák, a libertinusok voltak, akik összeházasodtak a helyi
keltákkal. Gorsium eredetileg az észak-déli hadiút védelmére
épített katonai erôd volt. Amikor Traianus kettéosztotta
Pannóniat, Gorsiumot közigazgatási központtá tette.
216
ÖSSZEGZÉS
A Duna-vidéki területek elfoglalására és provin-
ciává szervezésére a császárkor idôszakában került
sor. A Duna vonala természetes határává vált a
Római Birodalomnak. A 3-4. századra az észak-ke-
leti provinciák különösen fontos területekké vál-
tak, mert innen került ki a hadsereg újoncainak
zöme és belôlük majd a tisztikar legjava.
A mai Magyarország dunántúli része és az ettôl
délre és nyugatra esô területek a Kr. u. 1. század-
ban kerültek római fennhatóság alá. A hódítás
Augustus uralkodása alatt kezdôdött meg, de a
Duna vonalának és a mai Budapest területének
katonai megszállása csak a század közepétôl
következett be. Az új tartomány Vespasianus csá-
szár uralkodása alatt az ôslakosság egy nagyobb
csoportja után hivatalosan is a Pannónia nevet
kapta. A tartomány igazi fellendülése a 4. század-
ban következett be, amikor a császárok több idôt
töltöttek itt. Egy 4. századi forrás szerint: „Pan-
nónia földje bôvelkedik mindeféle erôforrásban,
gyümölcsökben, vadállatokban, kereskedelmi cik-
kekben éppúgy, mint rabszolgákban. Itt van a csá-
szárok állandó tartózkodási helye, és nagyvárosok
is találhatók itt, például Sirmium...” A feljegyzé-
sek szerint Pannóniából gabonát, állatbôröket,
vadállatokat, prémeket szállítottak a kereskedôk
Itáliába. Az amphiteatrumi játékoknál kedvelték
a pannóniai medvét, vadkant, szarvasokat.
Pannónia területén a régészek 25 város nyomai-
ra bukkantak, s a provincia összlakosságát 150 ezer
fôre becsülik. A lakosság összetétele meglehetôsen
vegyes volt: állomásoztak itt légiók, betelepedtek
itáliaiak, érkeztek más tartománybeli veteránok, s
laktak itt kelták (boiusok és eraviscusok), s a
Duna vonalán túl szarmaták.
A terület benépesülése többféle módon történt.
Savaria (Szombathely) Claudius császár által ala-
pított colonia volt, fôként itáliai eredetû lakosság-
gal. A lakók többsége libertinus, azaz felszabadí-
tott rabszolga volt a Pó-vidékrôl, akiket a Boros-
tyánkô- út, a legfontosabb hadi és kereskedelmi
útvonal mellett alapított város üzleti lehetôségei
s AZ ÓKORI RÓMA
vonzottak. Természetesen aztán összekeveredtek
az ôslakos keltákkal.
Aquincum (Óbuda) benépesülése jellegzetes
példája a birodalom északi katonai tartományai-
ban kialakult városiasodási folyamatnak. Eredeti-
leg légiós táborhely volt, ahol 6000 fônyi katona-
ságot állomásoztattak. Nyilván ez vonzotta a ke-
reskedôket, iparosokat, így a támaszpont mellett
spontán módon létrejött egy település, a katona-
város. Késôbb felépült egy polgárváros is, ami hi-
vatalosan is városi rangot (municipium) kapott.
Harmadik példánk Gorsium (Tác). Itt a róma-
iak elôtt a rossz földrajzi viszonyok miatt (mocsa-
ras, ingoványos, vízjárta vidék) nem volt település.
Mikor itt észak-déli hadiutat építettek, védelmére
várat emeltek. A vár szintén vonzotta a kereske-
dôket. A példaként említett mindhárom település
– különbözô idôpontokban, de – központi szere-
pet játszott a provincia kormányzásában.
A városok társadalmában több réteget különböz-
tethetünk meg. Az igazgatást a vagyonosok testü-
lete tartotta kezében. Elôkelô helyet foglaltak el a
felszabadított rabszolgák, akik ekkorra már szép
vagyont gyûjtöttek és felszabadítóiknak a felsza-
badításért életjáradékot fizettek. Széles rétegnek
számított a collegiumokba, szakmai érdekvédelmi
szervezetekbe tömörült kézmûveseké. A társadal-
mi ranglétra legalján nincstelenek, rabszolgák, pol-
gárjoggal nem rendelkezô idegenek álltak.
Városfal, kövezett utcák, vízvezeték és csator-
na hálózat, közigazgatási és vallási intézmények
szék házai, közfürdôk, vásárcsarnok, iskola és
amphiteatrum – a városi életmód nélkülözhetet-
len elemei voltak. Minden város „típusterv” szerint
épült: azonos elv szerint tûzték ki utcahálózatát,
építették ki központjában a fórumot, fürdôt és
vásárcsarnokot. A lakóházak berendezése is a
római igényeket tükrözte: folyóvíz, vízöblítéses
WC, üvegezett ablakok, központi fûtés. Ezért
érezte otthon magát Pannónia városaiban a
hivatalos küldetésben járó állami tisztviselô
vagy a kereskedô.
A KÉSÔI CSÁSZÁRKOR DILEMMÁI s 217

Válságok és megoldási kísérletek:

a késôi császárkor dilemmái s

Kr. u. 284- 476: késôi császárkor, a dominatus kora

Emlékezzetek vissza, milyen problémák vetôdtek fel a principatus utolsó idôszakában!

s

Korábban milyen válságperiódusok rázták meg Rómát és hogyan tudtak úrrá lenni
a nehézségeken?

VÁLSÁGOK ÉS MEGOLDÁS: A DOMINATUS

Az alábbiakban a birodalom legfontosabb

problémáit és Diocletianus császár megoldásait
olvashatjátok ki a forrásrészletekbôl.
Próbáljátok rendszerezni ezeket!
Diocletianus önmagát már nem princepsnek,
hanem dominusnak, azaz feltétlen hódolatot
parancsoló isteni úrnak neveztette.
Vajon van- e jelentôsége ennek az új címnek?
s
A NÉGY CSÁSZÁR
A 3. század végén az óriásira növekedett
Római Birodalomban elkerülhetetlenné vált a
decentralizáció (a hatalom és a terület megosztása,
a feladatok megosztása). Diocletianus és keleti
társcsászára, Maximianus alcsászári címmel maguk
mellé vették testôrségeik parancsnokait. Négyen
alkották a tetrarchiát (négyes uralom). A császárokat
a velencei Szent Márk-templomban látható szobor-
csoport örökíti meg.
A Római Birodalmat a provinciákon belül kisebb
részekre osztották. Daciát átengedték a barbár
megszállóknak, lakóit a természetes határ, a Duna
mögé telepítették.

DIOCLETIANUS RENDELETE AZ ÁRAKRÓL körül… Mert ki ne érezné, hogy akár a keres-

Hogy államunk sorsát lelkiismeretesen irányítsuk
és méltón mozdítsuk elô, az állam tekintélye,
Róma méltósága és nagysága kívánja meg. Ezért
mi, akik az istenek kegyes jóindulatából a barbár
törzsek ôrjöngô rablóhadjáratait e népek meg-
semmisítésével megszüntettük, az örökre megte-
remtett békét az igazságosság védôfalával vesszük
kedelmi forgalomban, akár a piacokon napon-
ta gazdát cserélô árucikkek árait úgy fölverték,
hogy ennek az eszeveszett árdrágításnak most már
sem az árucikkek bôsége, sem több év gazdag
termése nem bír gátat vetni?
Tartományaink lakosai! Az emberiségnek min-
denkire kötelezô törvényei parancsolják, hogy
218 s AZ ÓKORI RÓMA

véget vessünk azok telhetetlenségének, akiknek A REFORMOK HATÁSA

egyetlen gondja az, hogy még az isteni jótéte-
ményeken is nyerészkedjenek.
Joggal és méltán határoztunk úgy, hogy meg-
szabjuk, nem az árucikkek árát – mert azt nem
is lehet helyesen megállapítani, hiszen egyes
tartományoknak bô volt a termése, és ezek bol-
dogan dicsekedhetnek a kívánatos olcsósággal
és a kivételes bôséggel –, hanem az árak felsô
határát. Hogyha ugyanis történetesen drágaság
ütné fel a fejét valahol, akkor az árdrágítást ren-
deletünk megállítsa, és törvényes intézkedéssel
megzabolázza.
(DIOCLETIANUS EDICTUM 1-2)
A hadseregeket megsokszorozták. A fogyasztók
száma így annyira a szolgáltatóké fölé emelke-
dett, hogy a terhek mértéktelensége miatt a
gazdák kimerültek, a birtokokat elhagyták és a
termôföldek erdôvé váltak. A helytartók töme-
gének és számos hivatalnokuknak terhe minden
területre és szinte minden városra ránehezedett.
Ehhez jött még egy sereg kincstárnok, tisztviselô
és kisebb elöljáró. Mindezek nem annyira polgári
peres ügyekkel, mint inkább elítélésekkel és
vagyonelkobzásokkal foglalkoztak.
(L. CAECILIUS LACTANTIUS,
KORAI KERESZTÉNY ÍRÓ KR. U. 3-4. SZÁZAD)

MITHRAS VÁLSÁGOK ÉS MEGOLDÁS:

A kereszténységen kívül a késô császárkorban
általánosan elterjedtek a légiók által Keletrôl
A KERESZTÉNYSÉG
behozott titkos beavatási szertartások.
Ilyen volt a Mithras-kultusz is. Ebben is egy
bensôségesebb ember és isten kapcsolat Milyen volt a keresztények helyzete
nyilvánult meg, mint amelyet a rómaiak eddig a birodalomban?
Miért tartották ellenségnek a keresztényeket?
s

vallása adni tudott. Mithras, a napisten ezen

az ábrázoláson átvágja egy A tiltás ellenére a kereszténység terjedése
bika nyakát, hogy az állat megállíthatatlan volt. Hogyan fejlôdött,
vére megtisztítsa alakult tovább az üldöztetés után?
az embereket.
Miért látott lehetôséget a római politika és a
kereszténység összeegyeztetésében Constantinus?
Hogyan terjedt el a kereszténység a Római
s
Birodalomban? Az elsô forrás a keresztények
üldözésérôl szól, a következô két császári rendelet
pedig a kereszténység egyenjogúsításáról ill.
a korábbi római vallási szertartások betiltásáról.

CONSTANTINUS
I. (Nagy) Constantinus (306-337) császár a birodalom megôrzését a
hatalom egy kézben való egyesítésében látta. Társcsászáraival fegyveresen
akart leszámolni. A hagyomány szerint éppen a döntô ütközet elôtt
látomása támadt: egy kereszt jelent meg, majd egy hang azt súgta:
„E jelben gyôzni fogsz”.
Gyôzelme után császári székhelye, az egykori görög gyarmatváros,
Büzantion új központjává vált a birodalomnak Konstantinápoly
(Konstantin városa) néven. Róma megmaradt az egész birodalom
fôvárosának, az új és pazar város császári székhelyként szolgált.
A KÉSÔI CSÁSZÁRKOR DILEMMÁI
A KERESZTÉNYEK ÜLDÖZÉSE
DIOCLETIANUS ALATT (303)
A következô napon [303. február 24.] császári
rendeletet függesztettek ki, amely szerint az e
hitet valló emberek [a keresztények] elveszítik
minden polgári jogukat és tisztségüket; kínzá-
soknak kell ôket alávetni, bármely rendûek és
állásúak is az illetôk; ellenük mindenféle tör-
vényszéki eljárásnak helye van, ôk viszont nem
fordulhatnak bírósághoz sem önkényeskedés,
sem házasságtörés, sem rablás esetében; egyszóval
meg vannak fosztva szabadságuktól, még sza-
vazati joguktól is. Egyikük a rendeletet bár nem
helyesen, de nagy bátorsággal leszakította és
darabokra tépte... Rögtön elhurcolták és nemc-
sak megkínozták, hanem szabályszerûen meg is
sütötték. A megégetést csodálatos türelemmel
viselte el... (LACTANTIUS)
MILÁNÓI EDICTUM (313)
Most, miután mind Constantinus Augustus,
mind Licinius Augustus [társcsászár], Mediola-
numban [Milánó] összejöttünk, és a közjóléttel
és közbiztonsággal kapcsolatosan minden
kérdést megtárgyaltunk, egyebek között amiket
minél többek számára hasznosnak véltünk,
elsôsorban azt rendeltük el, amiben az isten-
ségnek járó tisztelet megnyilatkozik, hogy ti. a
keresztényeknek is, és mindenkinek megenged-
jük, hogy szabadon azt a vallást kövessék, ame-
lyiket akarják...
VÁLSÁGOK ÉS MEGOLDÁS: A FELOSZTÁS
Róma történetében immáron sokadszor erôsödtek fel a válságjelenségek. Ebben a
s
helyzetben mi jelentette a fô problémát, hogyan próbált meg úrrá lenni a helyzeten Róma?
A KISZOLGÁLTATOTTSÁG
Ha egyszer a legfôbb hatóságok úgy gondolják,
hogy segítséget kellene nyújtani a bajbajutott
városoknak, vagy ahol csökkenteni kellene az
adószolgáltatásokat, a gazdagok az összességnek
adott kedvezményt mindenestül maguknak
kaparintják meg. A szegényeket nem is tekin-
tik adófizetô polgároknak, csak akkor, amikor
s 219
Ezen túlmenôen a keresztények személyére
vonatkozólag úgy rendelkezünk, hogy ha azokat
a helyeket, amelyeken azelôtt össze szoktak gyûl-
ni és amelyekre vonatkozólag a híveinkhez
intézett írásokban eddig ettôl eltérô módon
történt intézkedés..., a keresztényeknek min-
den fizetség nélkül, minden hátsó szándék és
félremagyarázható eljárás mellôzésével szolgál-
tassák vissza.
I. (NAGY) THEODOSIUS CSÁSZÁR
TÖRVÉNYKÖNYVÉBÔL (394)
Semmilyen személy, bármilyen származású és
bármely rendhez tartozó legyen is, bármilyen
méltóságban is áll, bármilyen hatalommal és
tekintéllyel rendelkezik is, akár elôkelô szüle-
tésû... akár az alacsonyrendûek és semminek
tekinthetô emberek közé tartozik is, semmilyen
városban nem vághat le bármilyen ártatlannak
látszó áldozatot sem az élettelen bálványoknak,
magánlakásában sem áldozhat tûzzel, színborral,
illatszerrel, nem gyújthat tiszteletükre fényt, nem
tömjénezhet nekik, és nem tisztelheti ôket virág-
koszorúval. Amennyiben valaki is áldozat bemu-
tatása céljából állatot merészelne levágni, vagy
az állatok beleit tanulmányozná, a felségsértési
perek eljárásához hasonló módon bárkinek a
bejelentése alapján vád alá helyezhetô és meg-
kapja méltó büntetését még akkor is, ha a
császárok üdve ellen, vagy a császárokra vonat-
kozó jóslatok kedvéért hozott áldozatot...
rogyásig megterhelik ôket... Az a nagy baj, hogy
a hatalmasok a szegényeket csak látszólag
védelmezik, valójában azonban kifosztják a sze-
rencsétleneket...
Így történik, hogy a szóban forgó személyek
a hatalmasok birtokait keresik fel, és a gazda-
gok bérlôivé válnak. Miután szülôhelyüket és
társadalmi állásukat nem tudják megtartani, a
220 s AZ ÓKORI RÓMA

hitvány bérlôi sors jármába hajtják a fejüket, és
olyan végsô ínségre jutnak, hogy nemcsak
vagyonuktól, hanem szinte önmaguktól is
elszakadnak, magukkal együtt mindenüket
elveszítik és már nincs semmi tulajdonuk, és
tetejébe a szabadságukat is elveszítik....
(SALVIANUS, GALLIAI SZÜLETÉSÛ
SZERZETES AZ 5. SZÁZADBAN)
Vagy ki tudná kellôképpen megsiratni azt a
sok fájdalmat? Az ôsi város, amely annyi esz-
tendôn át uralkodott, most romokban hever.
Az utcákon és a házakban szanaszét ott hever a
rengeteg temetetlen holttest... és mindenütt
csak halál és halál...
(SZENT JEROMOS, DALMÁCIAI
SZÁRMAZÁSÚ EGYHÁZI ÍRÓ,347-419/420)

BARBÁR BETÖRÉSEK, RÓMA PUSZTULÁSA AZ UTOLSÓ CSÁSZÁR

A barbárok betörései a 4. századra állandósultak.
Theodosius fiai 395-ben két részre, Keletrómai és
Nyugatrómai Birodalomra osztották apjuk örökségét,
hog y jobban ellenőrizni tudják a határokat. A bar-
bár támadások különböző jellegűek voltak.
Némelyek fosztogató hadjáratnak számí tottak,
mások, például a gótok célja a birodalomban való
letelepedés volt. Theodosius szövetséget kötött a gótok-
kal, határvédő szolgálataik fejében teljes autonómiát,
azaz függetlenséget adott számukra, vezetőjüknek
államfői hatalommal. Ezzel állam, „szövetséges” bar-
bár állam jött létre a birodalomban.
Ki hinné, hogy Róma, amely az egész föld-
kerekség fölött aratott gyôzelmekre épült, most
egyszerre megdôl, és népének nemcsak anyja
lesz, hanem sírja is, hogy a hajdan uralkodó
Város keleti, egyiptomi, afrikai partjait rab-
szolgáknak és szolgálóknak a sokasága népesíti
be...
Orestes fôvezér a hadsereg élére állt, kivonult
Rómából, hogy az ellenség ellen induljon; meg-
érkezett Ravennába, és ott- tartózkodása alatt
fiát, Augustulust, császárrá tette…
Miután Orestes a fiát, Augustulust Ravenná-
ban a császári trónra emelte, a rugius törzsbôl
való Odoaker... egyéb törzsekbôl toborzott
segédcsapataival elfoglalta Itáliát, megölette
Orestest, fiát, Augustulust megfosztotta a trón-
tól, és mindössze azzal büntette, hogy a cam-
paniai Lucullus-kastélyba számûzte.
Így a Nyugatrómai Birodalom, amelynek
elsô császára Octavianus Augustus volt a város
alapításának 709. évében, ezzel az Augustu-
lusszal elpusztult, az addigi császárok uralkodá-
sának ötszázhúsz éve után. Ezentúl a gótok
királyai uralkodtak Rómán és Itálián.
(JORDANES, GÓT SZÁRMAZÁSÚ TÖRTÉNETÍRÓ,
KIRÁLYI JEGYZÔ, 6. SZÁZAD)

s
A Nyugatrómai Birodalom bukásáig, 476- ig számítjuk a Római Birodalom történetét,
s ettôl a ponttól kezdve majd a történelem újabb korszaka következik.
Miért nem tudott Róma úrrá lenni ezen a válságon? Mi az, ami túlélte a Római Birodalmat,
mit lehet a birodalom örökösének tekinteni?

ÖSSZEGZÉS
A DOMINATUS
A katonacsászárok idôszaka, mikor a trónköve-
telôk egymást gyilkolták a hatalom megszerzésé-
ért, miközben a barbárok egyszerre több irányból
is szinte állandó jelleggel támadták a római hatá-
rokat, felvetette a birodalom átalakításának kérdé-
sét. Újabb válság Róma történetében: belül pol-
gárháború, kívül harcias törzsek és megerôsödô
államok. Diocletianus felismerte, hogy csak úgy
ôrizheti meg a birodalom épségét, ha valamilyen
módon úrrá lesz a belsô problémákon és figyelmét
a határok védelmére tudja fordítani. Ezért az
irányítás felelôsségét megosztotta pannóniai szár-
mazású barátjával, Maximianusszal, és társcsá-
szárává tette. A két császár még tovább osztotta
hatalmát, maguk mellé egy-egy társat választottak.
A hatalommegosztásnak ezt a rendszerét tetrarchiá-
nak, négyes uralomnak nevezzük. Négy különbözô
A KÉSÔI CSÁSZÁRKOR DILEMMÁI s 221
központba tették székhelyüket, innen szervezve a
védelmi feladatokat. Természetesen megnövelték
a hadsereg létszámát is. Ez a hatalommegosztás
alaposan megdrágította a közigazgatás eltartását,
ezért Diocletianus adóreformot vezetett be. A
birodalom lakóinak terményadót kellett fizetniük,
a városiaknak pedig fejadót. A terményadó beve-
zetése azt jelzi, hogy növekedett az infláció, vagy-
is a pénz elértéktelenedése. A bevételek növelése
és az infláció megfékezése céljából Diocletianus
rögzítette az áruk és szolgáltatások árait. E két
pénzügyi intézkedés mellett tiltotta a szabad köl-
tözködést és meghagyta, hogy minden adóköteles
csak a saját szakmájában tevékenykedhet s a fiúk-
nak apjuk foglalkozását kell követni. A birodalom
ösz szefogása érdekében szigorúan fel lépett a
keresztények ellen.
Diocletianus szakított a principatus rendszeré-
vel: magát nem princepsnek, hanem dominusnak
– feltétlen hódolatot kívánó isteni úr – címezte.
284-tôl kezdve kormányzati rendszere alapján domi-
natusnak nevezzük a késôi császárkort. Diocle-
tianus utódai megtartották a tetrachia rendszerét,
mígnem 306-ban I. (Nagy) Constantinus úgy dön-
tött, hogy egyedül áll a birodalom élére. Hitte, ha
egy kézben összpontosul a hatalom, úgy a gondok
is eloszlanak.
A KERESZTÉNYSÉG
Constantinus az ellenségeivel vívott harcban új
támogatót talált a kereszténységben. 312-ben, amikor
Itália területéért háborúzott ellenfeleivel, a döntô
ütközet elôtt látomása támadt: megjelent elôtte
a kereszt és egy hang azt súgta, „e jelben gyôzni
fogsz”. S valóban: 314 után mindenkit legyôzve
egyedül uralkodott a birodalom császára ként.
313-ban a milánói edictumot még társcsászárá-
val együtt adta ki. Ebben szabad vallásgyakorlatot
biztosított a keresztényeknek. Visszakapták elkob-
zott javaikat (templomokat), a papságot mente-
sítették az adófizetés alól, lehetôvé tették a föld-
szerzést, s kivették ôket a világi bíróságok jogha-
tósága alól. Constantinus rendelete indította el a
szervezettel és egységes szertartásrenddel bíró
intézmény, vagyis az egyház kialakítását.
A folyamat, a keresztény egyház kialakulása per-
sze már sokkal korábban elkezdôdött. Fontos
lépés volt ebben az Újszövetség 2. század közepé-
re tehetô összeállítása. A keresztények úgy értel-
mezték, hogy Isten népével kötött eredeti szövet-
sége a nép hûtlensége miatt felborult, és Krisztus,
a megváltó révén lehet helyreállítani. Az Újszö-
vetség könyvei – a négy evangélium (Jézus életé-
nek és tanításának leírása), az Apostolok cseleke-
detei (a Jézus halála utáni eseményeket beszéli el,
a keresztény ôsegyház kialakulását), az apostoli
levelek (melyeket a szerzôk egy-egy közösségnek
írtak egy-egy kérdésben eligazítva ôket) és János
jelené sei (amely Jánosnak az utol só ítélettel
kapcsolatos látomásait írja le) a hit kanonizált,
megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásai.
A 2. században az egyes közösségek életét már
állandó felügyelôk, episzkoposzok (püspökök) irá-
nyították. Kinevezésüket az alapító apostolokig
vezették vissza. Már korán kialakult az a szokás,
hogy egy-egy tartomány püspökei rendszeresen
összejöttek – ezeket az összejöveteleket zsinatnak
hívjuk – és megbeszélték a felmerülô kérdéseket.
A püspököknek segítôik is voltak: a tekintélye-
sebb tagokból (presbiterek), vagyis idôsebbekbôl
álló tanács. A napi kisegítô feladatok elvégzésére
pedig diakónusokat (szolgákat) választottak. A 2-3.
század folyamán alakult ki a keresztény szertar-
tá sok rendje, a liturgia. A milánói edictummal
elgördült minden akadály az egyház hivatalos
szer vezetté alakulása elôl.
Constantinus célja természetesen nemcsak az
volt, hogy feltétlen támogatókra leljen intézkedé-
seivel, hanem saját hatalmát is új alapokra helyez-
te: a császári hatalomnak a keresztény istentôl való
származtatásával Isten az égben, a császár a földön
kormányoz. A kereszténység államvallássá válása,
azaz a birodalom minden lakosára kötelezô
érvénnyel való kiterjesztése I. (Nagy) Theodosius
uralkodására (379-395) tehetô, aki 392-394 között
kiadott rendeleteivel minden pogány kultuszt be-
tiltott.
A FELOSZTÁS
Mint láttuk, az uralkodók egyik oldalon a keresz-
ténység megerôsítésével törekedtek a birodalom
egybentartására, míg a másik oldalon állandó és
elkeseredett harcokat folytattak az egyre kisebbe-
dô birodalom határainak megôrzésére. A 4. szá-
zad második felére úgy tûnt, képtelenek ellenáll-
ni a betöréseknek: a határterületek fokozatosan
elnéptelenedtek, s nem volt elegendô erô arra sem,
hogy a belsô nyugtalanságot lecsillapítsák.
222 s AZ ÓKORI RÓMA

A létbizonytalanság egyre nyomasztóbb lett: Birodalom már korábban megkezdôdött felosztá-

már nem állt rendelkezésre megfelelô számú rab-
szolga, hiszen kétszáz éve megszûntek a hódító had-
járatok. A kisebb birtokosok, földbérlôk érdeke-
ivel az állam már nem foglalkozott, csak az adók
érdekelték. Így számukra nem maradt más meg-
oldás, mint egy fegyveresekkel is rendelkezô nagy-
úr védelme alá helyezni magukat. Hálából vagy
földjüket, vagy terményük egy részét juttatták a
védelmezônek. Ez kedvezô megoldás volt a mun-
kaerôhiánnyal küszködô nagybirtokok fennma-
radására. A személyi és gazdasági függésnek ezt
a formáját patrociniumnak nevezzük. A lanyhuló
kereskedelmi kapcsolatok miatt azonban ezek a
birtokok lassan-lassan már az önellátásra szer ve-
zôdtek.
Eközben megállíthatatlanul újabb és újabb
népek érkeztek a limeshez. Róma kétféle módon
igyekezett az összecsapások elôl kitérni: kiürítet-
tek egyes provinciákat (ilyen volt pl. Dacia), vagy
befogadták és zsoldosként római harcosokká tet-
ték a bebocsátást kérôket.
Theodosius két fia, Honorius és Arcadius 395-
ben a birodalmat két részre osztotta. A Keletró-
mai Birodalom székhelye a Constantinus alapí-
totta város, Konstantinápoly lett, a Nyugatrómai
Birodalomé pedig Róma maradt. Ezzel a Római
sa véglegessé vált. Rövidesen Róma fennhatósága
mindössze Itáliára és az alpesi tartományokra ter-
jedt ki.
RÓMA PUSZTULÁSA
Róma állandó fenyegetés alatt állt: a vandálok
pusztítása után a hunokkal vívták az ókori törté-
nelem legnagyobb csatáját, s talán csak Attila hun
király halála (453) mentette meg átmenetileg
Rómát a pusztulástól. Közben az eddig szövetsé-
ges gótok kinyilvánították függetlenségüket és
újabb területeket szálltak meg. 475-ben, amikor az
egyik hadseregparancsnok saját, még kiskorú fiát,
Romulus Augustulust nevezte ki császárrá, a bar-
bár zsoldosok fellázadtak ellene. A germán vezér,
Odoaker 476-ban, miután Romulus Augustulust
meg fosztotta hatalmától, Konstantinápolyba
küldte a császári hatalom jelvényeit, pontot téve
ezzel a Róma központú világbirodalom történe-
tétének végére.
A Római Birodalom örököseként tovább élt a
Keletrómai Birodalom, s átvészelte a pusztítást a
keresztény egyház. Az ókori görög-római civili-
záció mintegy ezer esztendôre feledésbe merült,
hogy majd a középkor végén szülessen újjá, meg-
termékenyítve a keresztény európai kultúrát.

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

s
Milyen típusú forrásokból derítettük föl Róma történetét?
Akadtak- e nehézségeink a források kezelését illetôen?
Hogyan tagoltuk Róma történetét? Készíts egy idôegyenest és vezesd rá nagy korszakait!
Róma története válságok és kilábalások hosszú sora volt. Próbáld elrendezni a tanultakat
úgy, hogy a korszakhatárokat áttekinted, megnézed a válság okát, a probléma gyökerét,
a megoldási kísérleteket! Tudsz- e ebbôl levonni valami általánosabb következtetést?
A tanulmányaink során sok új latin, de ma is használt kifejezést ismertünk meg.
Ellenôrizd, hogy jól használod- e ezeket!
Róma öröksége része sok tekintetben mai életünknek, kultúránknak is.
Nézz utána, honnan ered naptárrendszerünk, honnan a bolygók elnevezése?
A keresztény ünnepek jó része is szorosan kapcsolódik egyrészt a zsidó, másrészt a római
hagyományokhoz. Próbálj meg példákat keresni!
 t

KORA KÖZÉPKOR

A római világ ellenségei: a „barbárok” s

Fin
Norvégok ne
k

dek
Své

F
Piktek

i
Angolok n
tök

n
Jü

Baltiak
u
Angolok g
Britek o
Írek r
k o k
ze
Frí
Sz

Angol-
ás

S
Lon
zo

szászok
go
k

Tü z
rin ardo
b

Frankok ge k l
k á
Alemannok Rugiak v o k
Soissons-i királyság Herulok Onogurok
Bretonok
rok (Bolgárok)
Ogu
Burgundok Gepidák
Od Gótok
k

Alánok
no

oa
ke
ri NYUGATRÓMAI Hu
g

tál

ág
La lysá
BIRODALOM
sá

ág Baszkok

kir
iai

zic g
lys

lys
Hunok

á
kir
ly

irá

a
kirá
ály
rá
k

Róma sá Konstantinápoly
éb

ki

riai
ga
Sz v

t Osztro gótok

Ibé
ó
g
zi
V
a

Vi
n

KELETRÓMAI BIRODALOM PERZSA

d
á

BIRODALOM
l
k
ir
á
ly
s

Berberek
á
g

Arabok

EURÓPA 476-BAN
A germánok ôshazája Skandináviában és a Balti-tenger vidékén volt. Egyes törzseik az Kr. e. 1. század
folyamán kezdtek fokozatosan délre vándorolni. Ennek következtében a Kr. u. 2–3. században
már igen nagy germán nyomás nehezedett a római határokra. Az ókori germán népek közül sok
eltûnt vagy más törzsekhez csatlakozva, más népekkel keveredett. Néhányuknak sikerült hosszabb-
rövidebb ideig tartó államalakulatot, ún. barbár királyságot létrehozniuk. Ma már csak a történelem
ôrzi a szkírek, a gepidák, a gótok, a longobardok, a kvádok, a vandálok nevét. Az utolsó nyugati
császár trónfosztása után csak Dalmácia és a Soissons-i királyság álltak még névleges római uralom
alatt.
s
Kik a germánok mai leszármazottai? Sorold fel a ma élô germán népeket!
224 s KORA KÖZÉPKOR

Az alábbiakban részletek következnek Tacitus római történetíró Germania címû mûvébôl.

A forrást szakaszonként olvasd el, és válaszolj a kérdésekre!
s

A GERMÁN TÖRZSEK
[Germania] földjét vagy borzasztó erdôségek, GERMÁN HARCOS TELJES
vagy rút mocsarak borítják... Ritkán használ- FEGYVERZETBEN
nak kardot vagy hosszabb lándzsát; gerelyt hor- (7. SZÁZAD)
danak, [mellyel] közelrôl is, távolról is tudnak
harcolni. Még a lovas is beéri pajzzsal és gerely-
lyel, a gyalogok meztelen felsôtesttel hajítófegy-
vereket is dobálnak, mégpedig egy-egy ember
többet, és mérhetetlen messzire hajítják. Keve-
süknek van páncélja, alig egynek-kettônek fém-
vagy bôrsisakja. A gyalogság nagyobb erôt kép-
visel [mint a lovasság], megfelelnek a lovascsa-
ta kívánalmainak is a fürge gyalogosok, akiket
valamennyi fiatal közül válogatnak ki és a csa-
tarend elôtt állítanak fel...
És ami a bátorságnak legfôbb serkentôje: nem
esetleges, nem véletlen csoportosulás alakítja az
osztagot vagy éket, hanem a családi és rokoni
kapcsolat, így közvetlen közelben vannak leg-
drágább zálogaik, ahonnan hallani az asszo-
nyok jajveszékelését, hallani a kisdedek sírását.
Anyjukhoz, feleségükhöz mennek sebeikkel, és
az asszonyok nem félnek megszámlálni vagy
megvizsgálni a vágásokat, s étellel látják el és s
buzdítják a harcolókat. Sôt úgy vélik, még vala- Írd le egy germán harcos fegyverzetét!
mi jövôbe látó szent képesség is lakozik a nôk- Miben különbözött ez
ben, és ezért tanácsaikat nem vetik meg. a római legionáriusok fegyvereitôl?
Királyokat a nemes származás, vezéreket a Hogyan alakították ki harcrendjüket?
vitézség alapján választanak. De a királyoknak Mi volt a nôk szerepe a háborúban?
sem korlátlan vagy tetszés szerinti a hatalmuk,
és a vezérek is – ha tettre készek, ha kitûnnek, utasítják vissza, de ha tetszik, összeverik lán-
ha élen járnak a harcban – inkább példamuta- dzsáikat: az egyetértés legmegtisztelôbb fajtája
tásuk, mint hatalmuk miatt élveznek különös a fegyverekkel való helyeslés.
tiszteletet. De minden dolgot, a közösségre tartozót
Kisebb ügyekben a fôemberek tanácskoznak, csakúgy, mint magánügyet, fegyveresen intéz-
a nagyobbakban mindnyájan, de úgy, hogy a nek. Ám fegyvert csak az szokott ölteni, akit a
fôemberek elôzôleg megtárgyalják a nép elôtt közösség már megfelelônek ítélt. Ilyenkor a gyû-
eldöntendô dolgokat... Amikor a tömegnek úgy lés színe elôtt vagy valamelyik fôember, vagy az
tetszik, összeülnek, mégpedig fegyveresen..., apa, vagy a rokonok pajzzsal és gerellyel ékesítik
meghallgatják a királyt, vagy az idôs, elôkelô az ifjút, ez az ifjúság elsô megtiszteltetése; eddig
származású, hadi érdemekkel vagy ékesszólással a családi otthon tagjai voltak, ezután a közös-
rendelkezô fôembereket: inkább tanácsbeli ségéi.
kezdeményezés címén, semmint parancsolás A kiemelkedôen nemes származás vagy az
jogán. Ha nem tetszik a vélemény, zajongással ôsök nagy érdemei az ifjaknak is biztosítják a
A RÓMAI VILÁG ELLENSÉGEI: A „BARBÁROK” s 225

fôembernek kijáró méltóságot; a többiek azok-
hoz csatlakoznak, akik megemberesedtek és már
elôbb bebizonyították derekasságukat. Nem is
szégyen a kísérôk között mutatkozni. Ez a mél-
tóság, ez az erô – hogy mindig válogatott ifjak-
ból álló nagy csoport veszi ôket körül – béké-
ben dísz, háborúban oltalom. És kinek-kinek
nem csupán a maga törzsében, hanem a szom-
szédos népek elôtt is az ad hírnevet, az dicsô-
séget, ha kíséretének számával és bátorságával
kitûnik...
Ha egyszer csatára kerül a sor, szégyen a
fôemberre, ha vitézségben alulmarad, szégyen a
kíséretre, ha kevésbé vitéz a fôembernél. És
végképp, egész életre szóló becstelenség és
gyalázat a fôembert túlélvén megtérni a csatá-
ból: ôt védeni, oltalmazni, a maguk vitézi tet-
teit is az ô dicsôségének tulajdonítani – leg-
szentebb esküjük. A fôemberek a gyôzelemért
harcolnak, a kísérôk a fôemberért.
Ha a közösség, amelyben születtek, hosszú
békében és tétlenségben tesped, a legtöbb
nemesifjú önként keresi fel azokat a törzseket,
melyek akkor valamilyen háborút viselnek,
mert nem is kedveli ez a nép a nyugalmat, s
nagy kíséretet is csak erôvel és háborúval lehet
megtartani...
Amikor nem háborúznak, sokszor vadászat-
tal, de még inkább semmittevéssel töltik az idôt,
alvásnak és evésnek adják magukat; épp a leg-
bátrabbak és legharciasabbak mit sem tesznek,
rábízzák a ház és az otthon és a földek gondjait
az asszonyokra, öregekre és a család leggyen-
gébb tagjaira...
A germánok népei nem laknak városokban,
de még csak azt sem tûrik, hogy lakóhelyeik
érintkezzenek. Egymástól elkülönülve, szétszór-
tan élnek, ahol egy forrás, ahol egy mezô, ahol
egy liget megtetszik nekik. Falvakat építenek,
de nem a nálunk szokásos módon, hogy a
házak kapcsolódjanak és érintkezzenek: ki- ki
térséggel veszi körül otthonát, akár hogy így
védekezzenek a tûzesetek ellen, akár mert járat-
lanok az építkezésben. Még kôanyagot vagy
téglát sem használnak: faragatlan fát alkalmaz-
nak mindenhez, tekintet nélkül a látszatra vagy
a tetszetôs külsôre.
(TACITUS)

s
Milyen erényeket tiszteltek leginkább? Mit jelenthetett a nemes származás?
Öröklôdött- e a hatalom? Kik vehettek részt a gyûléseken? A családok, a nemzetségek vagy
a törzsek gyûléseirôl ír a forrás? Miben nyilvánult meg a harcosok szabadsága?
Ki lehetett a közösség teljes jogú tagja? Volt- e különbség az ifjak között? Miért?
Kikhez csatlakoztak szívesen az ifjak?
Mi volt a kíséret feladata? Mit vártak az ifjak a fôemberektôl?
Mi kötötte össze és mi választotta szét a fôembereket és a kíséretet?
Milyen munkamegosztás figyelhetô meg a leírásban?
Milyennek képzeled a germánok lakóhelyét, házait?
Kiderül- e a forrásból, hogy a harcon kívül még milyen tevékenységet folytattak?

A „BARBÁR” ALÁNOK lehet sorolni, bár nagy térségek választják el

Az alábbiakban részleteket közlünk eg y 4. században
élt római történetíró, Ammianus Marcellinus művéből,
aki az akkor már Rómát fenyegető „barbár” népek
életmódjáról ír. Az alán iráni nyelvet beszélő nomád
népcsoport volt, amely az Kr. e. 3. században jelent
meg a Kaukázus vidékén.
Ezek az alánok, akik két világrészre elosztva
élnek, és akiknek egyes törzseit itt fel sem
ôket egy mástól, felmérhetetlen területeket
kóborolnak be, de idô múltával azonos nevet
vettek fel, és most mindnyájukat alánoknak
hívják, szokásaik, elvadult életmódjuk és azo-
nos fegyverzetük miatt.
Egyáltalán nincsenek nekik még kunyhóik
sem, nem törôdnek a szántással, hanem hússal
és tejjel élnek, és szekereiken ülnek, amelyeket
ív alakban meghajlított fakéreggel fednek be,
226 s KORA KÖZÉPKOR

úgy kocsiznak a végtelen pusztaságokon. Ami-
kor füves rétekre érnek, kör alakban állítják fel
szekereiket és vadállatok módjára élnek, majd
mikor a legelôket felélték, tovább viszik mint-
egy szekerekre rakott községüket. Marháikat
maguk elôtt terelgetik, és a nyájakkal együtt
legeltetik, de leginkább a lovakkal törôdnek.
Itt mindig füvesek a mezôk, közben gyümölcs-
termô helyek is akadnak, ezért bármerre halad-
nak is keresztül, nincsenek szûkében sem a táp-
láléknak, sem a legelôknek.
Minden [egyéb] korcsoport, valamint a fegy-
verforgatásra alkalmatlanok a szekerek körül for-
golódnak és csak könnyen elvégezhetô felada-
tokkal foglalatoskodnak, viszont a kisgyermek-
kora óta lovagláshoz szoktatott ifjúság lealázó-
nak tekinti a gyalogjárást, és a változatos gya-
korlatok révén valamennyi igen ügyes harcos.
Az alánok majdnem mind nyúlánk, szép szál
emberek, a hajuk szôkés, féktelenül vad tekin-
tetük rémületet keltô. Könnyû fegyvereik [meg-
engedik, hogy] gyorsan száguldjanak. Minden-
ben párjai a hunoknak, csak táplálékuk és élet-
módjuk szelídebb. Portyázás és vadászás köz-
ben elvetôdnek egészen a Meótisz mocsaraiig
[az Azovi-tengerig], a Boszporuszig...
Mint ahogy a nyugalmat és csendet kedvelô
embereknek a béke a szívük vágya, ezek csak a
veszedelmekben és háborúkban találják kedvü-
ket. Itt azt tartják boldognak, aki csata közben
lehelte ki lelkét; azokat viszont, akik kiöregedve
és véletlen halál folytán távoznak errôl a
világról, durva gyalázkodások közt elfajultaknak
és hitványoknak csúfolják, és semmi sincs, ami-
vel oly fennen kérkednének, mint ha valakit
elejtettek. A megöltek dicsôséges zsákmányai
helyett ôket magukat fejezik le, majd lenyúzott
bôrüket díszként harci paripáikra akasztják.
Nem látni náluk templomot vagy szentélyt,
de még csak egy szalmával fedett kunyhót sem
sehol. Barbár szokás szerint egy csupasz kardot
szúrnak a földbe, és ezt tisztelik Marsként, mint
a körös-körül bekalandozott területek oltalma-
zóját.
(A MMIANUS M ARCELLINUS
4. SZÁZADI RÓMAI TÖRTÉNETÍRÓ)

s
Kik voltak az alánok: egy nép, vagy azonos életmódot folytató, különbözô törzsek szövetsége?
Indokold állításodat! Jellemezd az alánok életmódját! Mi volt a legfontosabb életükben?
Milyen munkamegosztás lehetett az alánok között?
Milyen területen éltek, milyen területekre jutottak el? Keresd meg a térképen!
Mibôl derül ki a „civilizált” történetíró elfogultsága a „barbárokkal” szemben?
Mitôl „barbár” a barbár?
A két forrást felhasználva hasonlítsd össze a germánok és az alánok életmódját!
Emeld ki az azonosságokat és a különbségeket!

A képek és a leírások alapján összegezd:

mik a legfontosabb eltérések az ókori római civilizáció népei
s

és a barbár népek életmódja között?

CIVILIZÁLTAK ÉS
Miért épült ki Európában a limes, Ázsiában a kínai Nagy Fal?
BARBÁROK

4. SZÁZADI RÓMAI UDVARHÁZ

ÉS NAGYBIRTOK
Középen az udvarház, mellette
csûr, mûhely és istállók. Hátul
a dolgozók lakóházai, ólak, csûrök
és pajták. A fallal körülvett, kb.
4,5 hektár területû gazdaság
valószínûleg önellátó volt.
A RÓMAI VILÁG ELLENSÉGEI: A „BARBÁROK” s 227

A FORUM
ÉS A BAZILIKA

7. SZÁZADI FRANK TELEPÜLÉS REKONSTRUKCIÓJA LONDON A 3. SZÁZADBAN

A Köln mellett feltárt falucskában kb. fél tucat Az egyenes, derékszögû úthálózat, a forum
család élhetett. A település az erdôbôl kihasított és a bazilika jellegzetesen római, a fából épült,
irtásföldek között helyezkedett el. zsúptetôs házak a helyi hagyományra utalnak.
FRANK HARCOS SÍRJA

HADRIANUS FALA
A fal három évszázadig szolgált
határként a rómaiak és a
barbárok között.
A KÍNAI NAGY FAL
Cseng kínai császár, aki
a Kr. e. 3. század végén
elôször egyesítette a kínai
fejedelemségeket, feltehetôleg
a hunok ázsiai elôdeinek
támadásai ellen megerôsítette
az északi határokat. A már
meglévô határerôdöket fallal
kapcsolta össze, így épült fel a
több mint 3000 km hosszú
kínai Nagy Fal.
228 s KORA KÖZÉPKOR
ÖSSZEGZÉS
Az ókor végére a világ élesen kettévált fejlett és
fejletlen társadalmakra: ún. civilizált és barbár
népekre. Ez a felosztás természetesen a civilizált
népek nézôpontját tükrözi, akik maguk is tudták,
hogy életmódjuk lényegesen különbözik a ván-
dorló barbár népekétôl. Ezeket a népeket, akik-
nek nem voltak városaik, templomaik, törvényeik,
nem tudtak írni stb. lenézték és primitív, tudatlan
barbároknak tekintették. A barbárokat persze csá-
bította a civilizált népek gazdagsága, és ha csak
lehetett, megpróbálták fegyverrel megszerezni
azt. A kultúrnépek hatalmas, több ezer kilométer
hosz szú védmûvekkel: a rómaiak a limesszel, a
kínaiak a Nagy Fallal védekeztek a barbárok
inváziói ellen. Ilyenformán a civilizáció és a bar-
bárok világa a szó szoros értelmében világosan
elhatárolódott egymástól.
A barbárok sokkal mozgékonyabbak voltak,
mint a megtelepedett, civilizált népek. Voltak
ugyan közöttük félig letelepültek, akik falvakban,
faházakban laktak és földmûveléssel is foglalkoz-
tak, de még ezek is aránylag könnyen tovább-
vándoroltak, mert a termôföld kimerülése miatt
amúgy is mindig új területet után kellett nézniük.
A barbár népek többsége azonban nomád volt,
akik nyájaikkal, szekerekkel és lóháton vándorol-
tak, ideiglenes szállásokon, sátrakban laktak.
Akár megtelepedtek azonban, akár nomadizál-
tak, életük a természet erôivel vívott ádáz harcban
telt el. Hozzászoktak, hogy mindazokat a javakat,
amelyeket nem tudtak maguk megtermelni – és
az értékes javak legtöbbje ilyen volt –, leginkább
háborúban, zsákmányolva szerezzék meg. A harc
tehát minden tekintetben a lételemük lett. A bar-
bár nép fiát gyermekkorától fogva küzdelemre és
a fáradalmak elviselésére nevelték. A civilizált
világ lakója pedig inkább a békét kedvelte, mert
a javak termelésébôl vagy eladásából élt. Így
viszont nehezen tudta megvédeni magát.
A BARBÁROK TÁRSADALMA
A barbár népek társadalmi szervezetét két elv ha-
tározta meg: a vérrokonság és a személyi függés.
A vérrokonságot tekintették az egyik legfôbb érték-
nek, ezt tartották a legszorosabb kapocsnak
ember és ember között. Úgy érezték, a rokonokat
a vér titokzatos ereje köti össze eltéphetetlen szá-
lakkal, mintha valamennyien egymás vérei, test-
vérei lennének. Összetartozásukat erôsítette a
közös ôstôl való származás tudata, akit ezért mági-
kus tisztelet övezett. A közös ôstôl való szárma-
zást többnyire apai ágon tartották számon sok-
sok nemzedéken keresztül. Ha a pontos leszárma-
zás már elhomályosult, akkor az ôs jelképpé,
totemmé változott: sas, farkas, medve, turul alakját
öltötte magára. A közös ôstôl származók vala-
menynyien egyazon nemzetség tagjainak tekintették
magukat, akik kötelesek voltak mindig és min-
denben segíteni és védelmezni egymást. Életüket
a nemzedékrôl nemzedékre áthagyományozott
szokások határozták meg. Megölt rokonaikért vér-
bosszút kellett állniuk, a gyilkosságot a vétkes
vérdíj fizetésével válthatta meg. Vérfertôzésnek
tekintették és ezért tiltották a nemzetség tagjai
közötti házasságot, csak különbözô nemzetségek
tagjai házasodhattak (exogámia).
A nemzetségen belül a legközelebbi rokonok
együtt, nag ycsaládban éltek, amelyet több, mai
értelemben vett kiscsalád alkotott. Ezek együtt
vándoroltak, megtelepedve egy közösséget, egy
falut alkottak. A nagycsalád feje rendszerint a leg-
öregebb, legtekintélyesebb férfi volt, a nemzetsé-
get a családfôk, a vének irányították.
A vérrokonság gondolatán alapult a barbár
népek politikai berendezkedése is. A nemzet-
ségek törzsekbe szervezôdtek, amelyek szövetségre
léphettek egymással. A törzsekbôl állt össze a
nép, amelyet már nem a közvetlen vérrokonság
fûzött össze, hanem olyan, könnyen érzékelhetô
kulturális jelenségek, mint a nyelv, a viselet és a
szokások. Azok tekintették magukat egy nép fia-
inak, akik azonos nyelvet beszéltek, egymás
közelében, ugyanazon a területen laktak, együtt
vándoroltak, egyformán öltözködtek, házasodtak
és temetkeztek, egyformán nevelték gyermekei-
ket, egyszóval azonos szokásokat követtek.
Mindezek a közös szokások alakították ki ben-
nük a népközösség tudatát, azt, hogy „mi mások
vagyunk, mint ôk”, azaz hogy minden lényeges
tekintetben különböznek a szomszéd nép fiaitól,
egymáshoz viszont hasonlók. Ezt az összetartozást
azzal magyarázták, hogy saját népüket egy hatal-
A RÓMAI VILÁG ELLENSÉGEI: A „BARBÁROK”
mas nemzetséghez hasonlították, amelynek
ugyanúgy közös eredete, ôse van, csak ez az ôs
sokkal régebbi, mint saját nemzetségüké. Néprôl
tehát akkor beszélhetünk, amikor egy közösség-
ben kialakult az azonosság és a más közösségektôl
való különbözôség tudata.
A nemzetségek, a törzsek élén az ôs legközeleb-
bi „utóda”, a legidôsebb férfi állt, a népnek pedig
a legelôkelôbb és leggazdagabb nemzetségek fejei-
nek gyülekezete, a vének tanácsa parancsolt. A
nemzetségfôk mellett feg yveres kíséret szervezôdött
azokból az ifjakból, akik a szolgálatukba léptek
és hûséget fogadtak nekik. Ez a szervezet, mivel
személyes kapcsolatokon alapult, alkalmas volt
arra, hogy vándorlás idején is mûködjön, amikor
az egész nép felkerekedett új területet, állataiknak
új legelôket keresni.
A nemzetségek, törzsek vérségi alapon való szer-
vezôdése nélkülözhetetlen összetartó erôt jelen-
tett, de már a korai idôktôl kezdve csak névleges
hagyománynak tekinthetô. Az egyre nagyobb va-
gyoni különbségek mindinkább társadalmi kü-
lönbségekké váltak. Egyes családok, nemzetségek
meggazdagodtak, kiemelkedtek a többiek közül,
saját fegyveres kísérettel rendelkeztek – kialakult
tehát egy törzsi-nemzetségi arisztokrácia és a köznépi
réteg. A közöttük lévô kapocs már nem a vér-
rokonság volt, hanem az alávetettség. A nemzet-
ségek már nem az együtt élô rokon családok na-
gyobb egységei, a törzs- és nemzetségfôk sem e
közösségek legidôsebb vagy érdemeik alapján ki-
választott legtekintélyesebb tagjai voltak, hanem
a legvagyonosabb, legrangosabb családok örököl-
ték a hatalmat. Ennek bizonyítékait a temetkezési
szokásokban lelhetjük fel: a leggazdagabb elôkelô-
ket a köznéptôl elkülönülve, felékszerezve, fegy ve-
reikkel, eszközeikkel, étellel, itallal, esetleg lovuk-
kal vagy va lamilyen áldozati állattal együtt
temették el. A köznépi sírok leletanyaga ennél
összehasonlíthatatlanul szegényesebb.
A NOMÁD NÉPEK
Az Kr. e. II. évezred folyamán lezajló éghajlati
változás, a felmelegedés és az ezzel együtt járó
szárazság az eurázsiai sztyeppe barbár népeinek
életében döntô változást hozott: kialakult a nomád
életmód. (Sztyeppe: nagy kiterjedésû, fátlan, füves
síkság.) A nomadizmus lényege a vándorlás volt, ami
kedvezett az állattenyésztésnek, de háttérbe szorí-
s 229
totta a megtelepedést kívánó földmûvelést. A
nomádok vándorló állattenyésztésbôl tartották
fenn magukat, a száraz éghajlat mindig friss
legelôk után hajtotta ôket. Ezért nem voltak falva-
ik, állandó településeik, hanem jurtákban, nemez-
sátrakban éltek, legelôrôl legelôre vándoroltak
nyájaikkal és szekereikkel. Ezt a szilaj életmódot
csak a ló és a juh viselte el, ezért nem tenyésztettek
sem tehenet, sem sertést. Egyes népek ún. félnomád
életmódot folytattak: nyáron vándoroltak, de télen
a folyók mellé, állandó szállásaikra húzódtak visz-
sza, ahol egyszerû kunyhókat emeltek és némi
földmûveléssel is foglalkoztak.
A nomád népek gazdaságának alapja a lóte-
nyésztés volt. A nomádok gyerekkoruktól fogva
szinte hozzánôttek a lóhoz, körülötte forgott egész
életük: lóháton étkeztek, tárgyaltak, ha kellett,
aludtak is. Kiváló harcosok voltak, hiszen méne-
seiket és nyájaikat, vándorló nemzetségüket meg
kellett védeniük mindenkivel szemben. Fô fegy ve-
rük az íj volt, amelynek mind a készítését, mind a
kezelését tökélyre fejlesztették. Kedvelték a harcot
és a rablást.
A csatákban rendszerint bôrpáncélt viseltek,
volt pajzsuk és kardjuk, de a legszívesebben mégis
a távolból támadtak. Akár vágtában, a nyeregben
hátrafordulva is pontosan céloztak íjaikkal, az
ellenséget nyílzáporral árasztották el, megro-
hanták, majd megfutamodást színlelve megpró-
bálták üldözésre bírni és kelepcébe csalni.
Vagyonuk csak annyi volt, amit magukkal tudtak
vinni: lovaik, fegyvereik, ékszereik, ruházatuk. A
nemzetségek, nagycsaládok öröklési szokását a seni-
orátus elve határozta meg, amely szerint a rang, a
vagyon és a vezetô szerep mindig az adott közösség
legidôsebb (senior) férfitagját illette meg. Ez bizto-
sította, hogy az alacsony átlagéletkor ellenére min-
dig a legérettebb, legtapasztaltabb férfi kerüljön a
közösség élére; továbbá hogy a vagyonközösség
fennmaradjon, hiszen a nagycsalád, a nemzetség
közösen gazdálkodott, vagyonukat nem lehetett
szétosztani a családok között. A seniorátust erôsí-
tette a levirátus (héber: levir = a férj fivére) intézmé-
nye is, amely szerint a megözvegyült feleséget
elhunyt férje nemzetségének, nagycsaládjának leg-
idôsebb férfitagja, rendszerint testvére vagy uno-
kaöccse köteles volt feleségül venni. Így a nemzet-
ségi, nagycsaládi vagyon nem aprózódhatott fel, és
nem kerülhetett más nemzetség kezébe.
230 s KORA KÖZÉPKOR

A NOMÁD TÖRZSSZÖVETSÉGEK pár évi tündöklés után – a nagy uralkodó halálá-

Hogyan történhetett, hogy egy-egy nomád nép,
a hódító hunok, avarok vagy akár tatárok föld-
résznyi területeket hajtottak uralmuk alá? Azért
tudták népek sokaságát meghódítani, mert az
adott népcsoport lélekszámában hatalmas volt,
harcosai pedig verhetetlennek bizonyultak? Ter-
mészetesen ez így elképzelhetetlen. Sajátosan
nomád jelenség, hogy a törzsszövetséggé, késôbb
állammá szervezett törzsek nem egyazon nép fiai
voltak. A hódító „népek” két jól elkülöníthetô
részbôl tevôdtek össze: a törzsszövetségek élén egy
vékony uralkodó réteget alkotó vezetô törzs állt
(hunok, avarok, tatárok stb.), a „nép” tömegeit és
katonáit pedig a nekik behódolt vagy ön ként
csatlakozott, sokszor más nyelvû törzsek alkották.
Török, mongol, iráni vagy finnugor nyelvû tör-
zsek egyaránt elôfordulhattak ugyanabban a törzs-
szövetségben. Sokszor csak a kimagaslóan tehet-
séges uralkodó személye tartotta össze a törzseket,
mint például Attila a hun birodalmat. Ezzel
ma gyarázható, hogy viszonylag kis törzsek
lavina ként tudták magukkal sodorni az elébük
kerülô többi törzset. Így válhattak nagyhatalom-
má, amely Rómát és Bizáncot fenyegette, majd
val – hirtelen eltûntek a névtelenségben. Késôbb
esetleg ismét felbukkanhattak, immár más vezér-
törzs vezetése alatt.
Ahhoz, hogy a nomád népek a nagyhatalmakat
megrengetô erôkké váljanak, igen magas szintû
– sok tekintetben az akkori civilizált világot is
meghaladó – katonai, politikai szervezettség kel-
lett. Szó sincs arról, hogy a nomádok teljesen öt-
letszerûen, csordáikat követve vándoroltak volna.
Minden törzsnek, minden nemzetségnek meg volt
a maga feladata, szerepe, rangja és ennek megfe-
lelô helye a szövetségen belül. Szállásterületét is
ennek megfelelôen jelölték ki. A közös szálláste-
rületek legkedvezôbb, központi fekvésû részeit a
törzsszövetség legtekintélyesebb törzsei, a fôfeje-
delem és a törzsek hadait összefogó fôvezér kapta.
A csatlakozott, kevésbé jelentôs törzsek a központ-
tól távolabb kaptak helyet, szintén rangjuknak
megfelelôen. A frissen hódoltatott, még nem egé-
szen megbízható népeket a g yepűkre telepítették,
hogy testükkel fogják föl egy esetleges idegen
támadás elsô csapásait. Ugyancsak ôk alkották a
hadjáratok felderítô csapatait, elô- és utóhadát,
„martalékát” is.

A népvándorlás s

4- 5. sz.: a népvándorlás elsô hulláma

451: a catalaunumi csata
476: a Nyugatrómai Birodalom bukása
6- 9. sz.: a népvándorlás második hulláma

A HUNOK A hunok népe, melyrôl a régi írások alig em-

A már idézett római történetíró, Ammianus Marcellinus
nem minden negatív elfogultságtól mentes leírást ad a
hunokról, akik akkor a birodalom legnagyobb ellensé-
gének számítottak.
Minden bajnak a csíráját s azoknak a különb-kü-
lönb csapásoknak az eredendô okát, amelyeket
a háborús ôrjöngés mindent nem közönséges
tûzvészbe borítván idézett elô – mint megtudtuk
–, a következôkben kell keresnünk:
lékeznek meg, a Meótisz mocsarain túl, a Jeges-
óceán mellett tanyázik; vadsága minden kép-
zeletet felülmúl. Gyermekeik arcát mindjárt
megszületésük után mélyen behasogatják, hogy
az összevissza ráncolódó sebhelyek meg-
akadályozzák a serdülô fiúk szôrzetének a kiüt-
közését. Így is öregszenek meg, szakálltalanul;
nincs bennük semmi szépség, zömök, izmos
termetûek, vastag nyakúak, ijesztôen formátla-
nok; az ember két lábon járó állatokhoz vagy
A NÉPVÁNDORLÁS s 231

Angol-

Kel
e
szászok

ti g
Szászok

óto
Jütök

k
Frankok k Vandálok
ndo
rgu Alánok
Bu

Huno Hunok
k

Catalaunumi csata Viz

igó
to
Keleti k
gótok
Ravenna
Szvébek
Baszkok

Hadrianopolisz
Róma
tok
igó
Viz

Konstantinápoly

Vandálok

NÉPVÁNDORLÁS A 4-5. SZÁZADBAN

hídkorlátnak használt, elnagyoltan faragott tus-
kókhoz hasonlíthatná ôket.
De bármennyire visszataszító is emberi meg-
jelenésük, életmódjuk folytán mindenesetre olyan
edzettek, hogy sem a tûznek, sem az ízletes éte-
leknek nem érzik hiányát, hanem vad növények
gyökereivel és félig nyers juhhússal élnek, amelyet
combjuk és a ló háta közé illesztve rövid ideig
melegítenek. Sohasem húzódnak épület födele
alá... Náluk még csak egy náddal fedett kunyhót
sem lehet találni... Idegenben sem vonulnak
födeles hajlékba, csak végsô szükségben, mert nem
érzik magukat biztonságban, ha tetô van fölöttük...
Testüket lenvászonnal, vagy erdei egerek bôré-
bôl összevarrt ruhával borítják. Nincs nekik más
ruhájuk otthonra, és más ügyeik intézésére,
hanem ha piszkos színû gúnyáikat egyszer a
nyakukba akasztották, nem teszik le, nem is
váltják mindaddig, amíg csak a hosszas viseléstôl
cafatokra rongyolódva le nem szakad róluk.
Fejüket hegyes kucsmával fedik be, lábuk szárát
kecskebôrrel védik; minden forma nélkül szabott
sarujuk akadályozza ôket a fesztelen járásban.
Éppen ezért nem is igen alkalmasak gyalogos
ütközetekre, viszont edzett, de formátlan lova-
ikhoz szinte hozzánôttek. Akárhányszor asszony
módra ülnek rajtuk és úgy végzik mindennapi
dolgaikat. Ennek a népnek minden tagja
éjjel-nappal [lóháton] intézi az adásvételt, [így]
eszik és iszik, és az állat keskeny nyakára dôlve
alszik... Még akkor is így tanácskoznak, amikor
komoly dolgokat kell megvitatniuk. Nem élnek
szigorú királyi uralom alatt, beérik fôembereik
alkalmi vezetésével...
Ha támadás éri ôket, ék alakban vonulnak
csatába, közben ijesztô harci kiáltásokat hal-
232
lat nak. Mivel könnyen és gyorsan mozognak,
szánt szándékkal szétszóródva oly hirtelen
csapnak át támadásba, hogy rendezetlenül is
roppant vérengzést okozva száguldoznak, de
nagy siet ségük miatt sem megerôsített hely
ostrom lá sa, sem az ellenséges tábor fosztoga-
tása közben nem látni ôket. Meg is érdemlik
a világ legfélelmetesebb harcosainak hírét,
mert messzirôl, éles csontheggyel ellátott,
csodálatos ügyesség gel összeillesztett nyilak-
kal lôdöznek..., közel harcban pedig halált
megvetô bátorsággal küz denek. Miközben
ügyelnek, hogy az ellenség fegyverei kárt ne
tegyenek bennük, ruhada rabokból font hálók-
kal hurkolják meg ellenfe lei ket, hogy így
megakadályozzák ôket a lovag lásban vagy a
járásban.
Ezeknél senki nem szánt, még csak hozzá
sem nyúl az ekéhez: mindannyian jelölt lakóhely
nélkül, otthon és törvény, állandó szokás nélkül
NOMÁD LOVAS
A hunokról nem maradt fenn egykorú
ábrázolás. A képen látható belsô-ázsiai bronz-
öntvény azonban jó képet ad a kis termetû,
nagy fejû lovon ülô, hegyes süveget viselô
nomád lovasíjászról.
Figyeld meg, hogy a következô, 6. századi forrás Attila hun királynak milyen pozitív
és negatív tulajdonságait emeli ki! A szerzô Jordanes, elrómaisodott gót vagy alán krónikás.
Hasonlítsd össze a két forrást, amelyeket majd másfél évszázad választ el egymástól!
s KORA KÖZÉPKOR
kóborolnak, mintha mindig menekülnének
valaki elôl lakásul szolgáló szekereikkel. Itt szö-
vik asszonyaik azokat a borzalmas ruhákat, itt
érintkeznek a férfiakkal, itt szülik meg és neve-
lik gyermekeiket, amíg fel nem serdülnek...
Fegyverszünetek alkalmával megbízhatatlanok
és állhatatlanok, minden új reménysugárra máris
megmozdulnak, teljességgel rabjai ôrült [harci]
szenvedélyüknek. Mint az értelmetlen állatok,
egyáltalán nem tudják, mi az erkölcsös, mi a
tisztességtelen; hol ezt, hol azt beszélik és alat-
tomosak; sem a vallásból, sem a babonából
táplálkozó érzés nem köti ôket, annál mérték-
telenebbül égnek az arany vágyától; annyira
változékonyak és hirtelen haragúak, hogy szö-
vetségeseiktôl – minden sérelem híján – akár-
hányszor ugyanazon a napon elpártolnak, majd
– bárki közbenjárása nélkül – újból megbékél-
nek velük.
(AMMIANUS MARCELLINUS)
s
Mennyire tájékozott a szerzô a hunok
eredetével kapcsolatban? Mennyire lehet
tárgyilagos az a kép, amit a hunokról ír?
Milyen életmódra utal a leírás?
Miért idegenkedett a szerzô ettôl az életmódtól?
A leírtak alapján fogalmazd meg ember
és ló kapcsolatát! El tudod képzelni ezt a fajta
szoros együttélést? Milyen társadalmi
szerkezetre utal a leírás?
Mi volt a hunok „erôssége” és „gyengéje”
a harcban? Hogyan lehetett védekezni ellenük?
A római légióknak miért lehetett új
ez a fajta harcmodor?
Ha római hadvezér lennél, te hogyan védekeznél
a hunok ellen? Ha hun törzsfô lennél,
hogyan harcolnál e rómaiak ellen?
Egy „civilizált” ember leírását olvashattuk
a „barbárokról”. Miért tekintette a nomádokat
barbároknak?
s
Mi a különbség a kettô között?
A NÉPVÁNDORLÁS s 233

Fin
Norvégok ne
k

dek
Své

F
Piktek

i
Angolok n
Baltiak n
u
g
Britek o
Írek r
o k
k
íze ok
Fr sz S
Angol- zá
szászok
S Tü z
rin l
ge á
k v
o k

Lo
Frank királyság k

n
i g u r o

gob
Bretonok Bajorok u t
- k

a
i g u r o k ár o

rdo
Burgundok Keleti gót királyság k t r Bolg
Gepidák K u
Gótok Alánok
Abházok
ság
ály

La lysá

ág
kir
ir

zic g
Baszkok

lys
á
k

a
éb

irá
Sz v

ik
Róma Konstantinápoly
ág

ria
s

Ibé
á ly
ir
V

t k
a

gó
n

Vizi KELETRÓMAI BIRODALOM PERZSA

d
á

BIRODALOM
l
k
ir
á
ly
s

Berberek
á
g

Arabok

EURÓPA A 6. SZÁZADBAN

ATTILA leigázására indult. Azt beszélik, hogy serege

Maga Attila Mundzuc nevû atyjától született, ötszázezer emberbôl állt.
testvérei voltak Octar és Roas, kikrôl azt beszé- Ez a férfiú azért született a világra, hogy a
lik, hogy már Attila elôtt övék volt az ország. népek megremegjenek. Minden földeknek
De mégsem annyi, mint amennyi késôbb az félel me volt, ki, nem tudom, mi módon,
övé lett. Haláluk után [Attila] Bleda [Buda] mindeneket rémületbe ejtett szárnyra kelt félel-
nevû testvérével együtt követte ôket a hunok metes hírével. Mert büszke megjelenésû volt,
királyságában. ide-oda jártatta szemeit, úgy, hogy e fennhéjá-
Hogy pedig jó reménnyel induljon ama had- zó embernek már teste mozdulatai is kitüntet-
járatra, melyre készülôdött, erejének fokozását ték hatalmát. Szerette ugyan a hadakozást, de
rokongyilkossággal igyekezett elérni, valameny- mégis mérsékelte magát; megfontoltsága hatal-
nyi hozzátartozójának megöletésével töreked- mas, a könyörgésre hallgatott és kegyesen bánt
vén a döntésre. Ugyanis testvérének, Bledának azokkal, kiket egyszer már bizalmába fogadott.
csalárd meggyilkolása után, ki a hunok nagy Kis termetû volt, széles mellû, feje nagy formá-
része felett uralkodott, az egész népet egyesí- jú. Ritkás szakállával, apró szemével, lapos orrá-
tette, és más, akkor uralma alá tartozó népek- val, barna bôrével származásának jegyeit viselte
nek is nagyszámú seregét egybegyûjtve, a világ magán.
elsô népeinek, a rómaiaknak és a vizigótoknak (JORDANES)
234 s KORA KÖZÉPKOR

A VIZIGÓTOK levélben hirtelen azt a parancsot kapták [a

Tehát [a gótok] Alaviv vezérlete alatt megszáll-
ták a Duna partjait [376-ban], majd követeket
küldtek Valenshez [a császárhoz] és alázatosan
kérték befogadásukat. Megígérték, hogy békében
fognak élni, és ha a helyzet követeli, segéd-
csapatokat állítanak.
Míg a határokon kívül ez történik, ijesztô hí-
resztelések kaptak lábra holmi új és szokatlan
eseményekrôl, [azt beszélték, hogy] a Duna folyó
környékén távoli népek barbár sokasága kószál
családostól, hirtelen erôszak által lakóhelyeirôl
kimozdítva. ...amikor a történtek hitele egyre
erôsbödött – ehhez nagyban hozzájárult az ide-
gen követek megérkezése is, akik könyörögve
kérték kiûzött népük befogadását a folyam
innensô partjára –, az emberek akkor sem ijedtek
meg, inkább örvendeztek, hiszen a hízelgés szak-
értôi még nagyobbnak tüntették fel a császár
szerencséjét, amely íme a világ végérôl annyi
újoncot hoz és kínál fel neki váratlanul, hogy
saját erôinek és az idegeneknek egyesítése révén
gyôzhetetlen sereg fölött rendelkezik... Ebben a
reményben több helyre embereket küldtek ki,
hogy a vad tömeget szekereikkel együtt áthozzák.
És valóban azon szorgoskodtak, hogy a Római
Birodalom jövendô felforgatói közül senki se
maradjon odaát, még a halálos beteg se. Amikor
tehát a császár engedélyezte, hogy átkeljenek a
Dunán és Thrákia bizonyos részeit lakhassák,
megkezdôdött az átszállítás éjjel és nappal... A
tisztán nem látó illetékesek ügybuzgalma így készí-
tette elô a római világ pusztulását.
...a császár a körülményekre való tekintettel
élelmiszerek és megmûvelhetô földek kiutalását
rendelte el [a gótoknak]. Amikor egy császári
gótok], hogy a hellespontusi tartományba [Kis-
Ázsiába] vonuljanak át, minden indulatoskodás
nélkül útravaló élelmet és két nap haladékot
kértek. Ezen a városi hatóság [Hadrianopolis,
amely környékén eddig a gótok éltek] nagyon
felháborodott... és az egész alja népet kivezé-
nyeltette és felfegyverezte ellenük... A váratlan
ellenségeskedéstôl megdöbbent gótok ijedten
nézték a polgároknak inkább heves, semmint
meggondolt fenyegetôzését, de nem mozdultak.
De amikor a szidalmazásokkal és átkozódással
a végsôkig sértették, sôt néhány kósza dárdával
is veszélyeztették ôket, nyílt lázadásban törtek
ki. A legtöbbet, akit elvakított a heveskedés, meg-
ölték, a többieket megszalasztották, majd az
elesettek kifosztása után már római fegyverekkel
látták el magukat.
[Miután hiába ostromolták a várost, a gótok
királya] ... azt mondta, hogy fogjanak hozzá a
gazdag és termékeny vidékek pusztításához, ami
nem jár semmiféle veszéllyel, mivel azokat még
nem védi ôrség. A király tanácsát helyesléssel
fogadták, tehát az egész thrákiai partvidéken
szerteszéledve, óvatosan haladtak elôre. [A
rómaiaknak] meghódolt, vagy [római] fogságban
élô rokonaik megmutatták nekik a gazdag helye-
ket, fôleg azokat, ahol a hírek alapján bôséges
élelmiszerkészletre számíthattak... napról napra
népesebb sokaság csatlakozott hozzájuk ugyan-
ebbôl a nemzetbôl, akiket a kereskedôk már
régebben [rabszolgáknak] adtak el... Nem kis
számban csatlakoztak hozzájuk az aranybányák-
ban dolgozó emberek is, akik már nem tudták
elviselni az adók súlyos terhét.
(AMMIANUS MARCELLINUS)

s
Milyen szerzôdést kötöttek a gótok a római császárral? Kinek, miért volt ez elônyös?
Kik elôl menekültek a gótok? Miért találtak egymásra a „civilizált” rómaiak és a „barbár” gótok?
Mit jelentett szövetséges népnek lenni? Mi okozta a gótok és a római város (Hadrianopolis)
összeütközését? Kik lehetnek az „alja nép”? Érdeke lehetett-e a császárnak ez az összecsapás?
Mire tudsz következtetni ebbôl a mondatból: „A tisztán nem látó illetékesek ügybuzgalma
így készítette elô a római világ pusztulását.”
Kik csatlakoztak a lázadó gótokhoz? Miért nem tudtak huzamosabb ideig együtt élni
rómaiak és gótok?
A NÉPVÁNDORLÁS
ÖSSZEGZÉS
A NÉPVÁNDORLÁS
A népvándorlás a 4. századtól a 10. századig tartó
hatalmas, észak-déli és kelet-nyugati népmozgást
jelent, amelyet elsôsorban éghajlati okok magya-
ráznak. Az eurázsiai sztyeppék nomád állattenyész-
tô népeinek (hunok, szkíták, szarmaták, alánok,
avarok stb.) a szárazságot okozó felmelegedés
miatt új legelôk után kellett nézniük. A keletrôl
így megkezdôdô nomád vándorlás a „dominóelv”
szerint lavinaszerû népmozgást indított el: az új
legelôket keresô törzsek – maguk elôtt hajtva
gyengébb ellenfeleiket – rázúdultak Európára.
A ködös északi erdôségekben égetéses földművelést
folytató, vándorló germánok a termékeny déli
területek felé tekintgettek. Ezek a germán népek
már törzsekbe, törzsszövetségekbe szervezôdtek,
nemzetség- és törzsfôik katonai kísérettel rendel-
keztek, és megismerkedtek a kereszténységgel is.
A mintegy fél évezreden át tartó népmozgásnak
három nagy hullámát különböztethetjük meg.
Az elsôt a 4-5. században az Ázsiából érkezô hun
törzsszövetség indította el, mely valósággal „rápré-
selte” a germán és szláv népeket a Római
Biroda lom ra. Ennek következménye a
Nyugatrómai Biroda lom felbomlása lett. Az ezt
követô, több évszázadig tartó zûrzavarban külön-
bözô germán és ázsiai népek kavarogtak a római
civilizáció romjain, és hoztak létre rövidebb-hosz-
szabb ideig fennálló barbár államokat. A máso-
dik nagyobb hullám a 6-8. szá zad népmozgása
volt, melyet a szintén Ázsiából érkezô, török
eredetû avarok indítottak el. Erre az idôre tehetô
a különbözô szláv népek déli irá nyú vándorlása,
valamint az iszlám vallásra épülô Arab Birodalom
terjeszkedése is. A népvándorlás harmadik és
egyben utolsó nagy hulláma a 9-10. században
történt. Ekkor törtek rá a már viszonylag megbé-
kélt Európára az északi népek, a normannok, és
ekkor érkezett a Kárpát-medencébe, végleges
hazájába a magyarság is.
A barbárok, ahogyan a rómaiak nevezték a ha-
táraikon, a limesen kívül élô különbözô népeket,
a Kr. u. 2. században törtek be elôször a birodalom
területére, de ekkor még sikerült támadásukat
visszaverni. A 3. század közepén egy hosszan elhú-
zódó germán invázió zajlott le az északi határ teljes
s 235
hosszában, s ezzel szemben a római katonaság már
tehetetlen volt: a birodalomba beözönlöttek a
barbárok, Róma sok évszázados története mintha
végnapjaihoz érkezett volna. Mégsem ez történt:
Diocletianus császár uralkodása alatt (284-304) a
birodalom újjászervezôdött, I. Constantinus
(Nagy Konstantin) császár idején (313-336) pedig
új fôvárost alapítottak: Konstantinápolyt. A
Római Birodalom a 4. században sok szempont-
ból még nagyon is életképes volt.
A „SZÖVETSÉGES” BARBÁROK
Mivel a rómaiak már nem voltak elég erôsek
ahhoz, hogy feltartóztassák a beözönlô germán
népeket, így kénytelenek voltak „megvásárolni”
tôlük a békét. Jóval gyakrabban került sor békés
betelepülésre, lassú bevándorlásra, mint nagy harci
eseményekre, döntô összecsapásokra, bár ilyeneket
is ismerünk. A rómaiak letelepítették a barbár tör-
zseket a határmenti területekre, és a limes védel-
mével bízták meg ôket. A „szövetséges” barbárok
a katonai szolgálat fejében földterületet kaptak,
általában az általuk lakott föld 1/3, esetenként 2/3
részét. Ekképp kezdtek kiformálódni a biro-
dalmon belüli barbár királyságok.
Ily módon települtek be a Birodalomba a hunok
elôl menekülô vizigótok (nevük nyugati gótot
jelent), akik Róma elfoglalása és kirablása után
(410) a mai Dél-Franciaországban, majd Hispá-
niában telepedtek meg. De sok ehhez hasonló
„szövetséges” nép volt: a keleti gótok a Duna
középsô szakaszán telepedtek le, a burgundok a
Rajnánál szervezték meg államukat, Gallia északi
részét a frankok foglalták el. Ez a megoldás csupán
átmenetileg bizonyult sikeresnek: bár szövetséges
barbárok védték a birodalmat a limeseken kívüli
barbárokkal szemben, ám ezzel megkezdôdött a
birodalom területi bomlása is.
A HUNOK
Ezt a folyamatot egy, a 4. század végén a kelet-eu-
rópai sztyeppén történt döntô változás indította
el. 375 körül a Volga vidékén megjelent Belsô-Ázsia
felôl az elsô nomád lovasnép, a hunok. Ezzel meg-
indult a népvándorlás, amelynek végsô következ-
ménye a Római Birodalom felbomlása lett.
236
A hunok nyelve és származása ma is vitatott
kérdés. Egyik korábbi származáselméletük azono-
sítja ôket azzal az ázsiai nomád hiung-nu néppel,
amely a Kr. e. 3-2. században a Kínai Birodalmat
támadta és a Nagy Fal felépítését kikényszerítette.
Egy bizonyos: az európai hunok török nyelvet
beszéltek, személyneveik ugyancsak törökök, etni-
kailag pedig kevert közép-ázsiai – török és mongol
– nép lehetett.
A korabeli európai – érthetô módon erôsen túlzó
– leírások szerint a mongolokhoz hasonlítottak. Kis
termetû, ijesztô torzalakokról írnak a krónikák:
nyakuk vastag, válluk széles, törzsük erôs; lóra
termett rövid, görbe lábuk járásra nem alkalmas;
arcuk sötét, szemük fekete pont, alig látszik ki az
arcból; szakálluk nincs.
A germán népek egymást tiporva menekültek
a hun lavina elôl, megkezdôdött a népek hosszú
vándorlása, harcuk Róma és egymás ellen. A
hunok szövetségbe kényszerítették a leigázott ger-
mán és más népeket, Pannóniában véget vetettek
a római uralomnak, támadták és adófizetésre köte-
lezték a birodalom keleti tartományait, a lakossá-
got rabszolgának hurcolták el. A császári udvar
az adókat – jóllehet a békét vásárolták meg vele
– úgy tekintette, mint zsoldfizetést, a hun királyok
római hadvezéri címeket is kaptak. Így történhe-
tett, hogy a kényszerûségbôl átengedett területek
fejében hun csapatok többször is feltûntek a római
hadsereg zsoldosaiként – az ô segítségükkel sem-
misítették meg a Burgund Királyságot is.
A birodalom virágzása Attila (434-453) idejére
tehetô, aki 445-ben meggyilkolta bátyját – a
magyar irodalomból Buda néven ismert Blédát –,
és az egész népet saját hatalma alatt egyesítette. Ez
fordulópontot jelentett a Rómához való viszonyban
is. Attila, bár római hadvezéri címet és újabb terü-
leteket kapott, már nem elégedett meg e szereppel.
Kihasználva a 447-ben történt hatalmas földren-
gést, melyben Konstantinápoly falai is leomlottak,
szövetséges és alávetett népeivel rázúdult a keleti
tartományokra, megverte az ellene vonuló római
seregeket, és gyôztesként teljesíthetetlen követelé-
sekkel állt elô. A kevély uralkodó ekkor már hatal-
ma alatt tartotta a Fekete-tengertôl a Rajnáig ter-
jedô területen élô népeket. A Római Birodalom
császára azonban az arany – tehát az adófizetés –
helyett a vasat – azaz a fegyvert – választotta.
Újabb hatalmas harc érlelôdött.
s KORA KÖZÉPKOR
Az összecsapásra a Honoria-ügy szolgált ürü-
gyül. A császár a nôvérét, Honoriát – hogy elke-
rülje egy esetleges trónkövetelô születését – kolos-
torba záratta. Honoria azonban egy bizalmasával
levelet és gyûrût küldött Attilának, felajánlva
kezét a hun királynak. A hírre a hercegnôt gyorsan
hazavitték Rómába, és sebtiben összeházasították
egy jelentéktelen hivatalnokkal. Attila azonban
követelte „jegyesét” – és hozományul egész Gal-
liát. Hatalmas sereget gyûjtött leigázott népeibôl:
gepidák, keleti gótok, türingek stb. harcoltak se-
regében. 451-ben átkelt a Rajnán, útját felégetett,
kifosztott városok kísérték. A nagy veszély hírére
egymásra találtak rómaiak és barbár szövetsége-
seik (nyugati gótok, alánok, burgundok, frankok).
A döntô összecsapásra, az ókori „népek csatájára”
Galliában, Catalaunum mellett került sor 451-ben.
Ennek a hihetetlenül véres ütközetnek azonban
nem volt igazi gyôztese. Attila visszavonult Pan-
nóniába, a rómaiak meggyengült seregének pedig
nem volt ereje üldözôbe venni a hunokat.
A következô évben a hunok feldúlták és kifosz-
tották Itália városait. Róma ostromáról állítólag
csak az Attila elébe járuló pápa és a római elôkelôk
kérésére tettek le, de valószínûbb, hogy a hun sereg-
ben dúló pestisjárvány volt az „engedékenység”
oka. A hun király, „Isten ostora” azzal a fenyege-
téssel vonult vissza Pannóniába, hogy még vissza-
tér, de 453 tavaszán hirtelen meghalt. Halála után
fiai egymás ellen fordultak, az alávetett népek
fellázadtak, a Hun Birodalom felbomlott. A
hunok megmaradt csoportjai szétszóródtak és
elvegyültek más népek között.
A VIZIGÓTOK
Kiválóan példázza rómaiak és germánok „együtt-
élését” a vizigótok története. A hunok elôl mene-
külô nyugati gótók vagy más néven vizigótok a
birodalomban kerestek és kaptak menedéket: 376-
ban mintegy 100 ezren telepedtek le Thrákiában,
a Balkánon. Ám nem kaptak zsoldot és élelmet,
szembe kellett nézniük a római tisztviselôk hatal-
maskodásaival: az elkeseredett gótok fellázadtak
az ôket sértô bánásmód ellen – így lettek a befo-
gadott barbárokból a birodalom félelmetes ellen-
ségei. Miután egy csatában magát a császárt is
megölték, hozzákezdtek Konstantinápoly ost-
romához. Az új császár sikerrel megvédte ugyan
a várost, de a gótok balkáni fosztogatásainak nem
A RÓMAI VILÁG ELLENSÉGEI: A „BARBÁROK”
tudott gátat vetni. Így jobb megoldás híján szüle-
tett meg a letelepedési szerzôdés, ám ez sem tudta
megtartani a gótokat egy területen. Tíz éven
keresztül fosztogatták Itáliát, kirabolták Rómát.
Hosszú vándorlás után telepedtek csak meg Gal-
liában, itt alapították meg birodalmi jóváhagyás-
sal barbár királyságukat.
Azért példaértékû a vizigótok története, mert
negyven éven át vándoroltak a birodalom terüle-
tén, s eközben nem telepedtek le és nem is szóródtak
szét. Azt a területet rabolták ki, amely meg védte
ôket ellenségeikkel, a hunokkal szemben. Vezéreik
birodalmi elismerést kaptak, de a rómaiak nem
szívesen tárgyaltak velük. A császárok csak abban
reménykedhettek, hogy a gót hordák elôbb-utóbb
szétszóródnak, senki sem gondolta volna, hogy
királyságot alapítanak majd a birodalmon belül.
Aztán kénytelen-kelletlen mindkét fél megbékélt
új helyzetével: a gótok saját királyságot alapítottak,
Róma pedig katonai szövetségest szerzett magá-
nak. Az elsô gót király a rómaiak oldalán esett el
a hunok ellen harcolva.
A NÉPVÁNDORLÁS KÖVETKEZMÉNYEI
A Nyugatrómai Birodalom története 476-ban fe-
jezôdött be, amikor Odoaker, a germán szárma-
zású testôrparancsnok elûzte trónjáról a tizenkét
esztendôs gyermekcsászárt, és magát Itália urá-
nak kiáltotta ki. Az ezt követô két évszázadban a
szétesett birodalom területén barbár királyságok
alakultak: gótok, vandálok, burgundok, longo-
bardok, frankok alapítottak államot.
A középkori Európa kialakulása hosszú folya-
mat eredménye volt, amelyet kölcsönösen befo-
lyásolt mind a barbár, mind a római örökség. Tény,
hogy a germánok jóval kevesebben voltak, mint
a rómaiak, illetve a romanizált lakosság. Az az
átalakulás, amelyet a germán invázió hozott, terü-
letenként eltérô volt. Voltak olyan tartományok,
ahol a szó szoros értelmében megsemmisült az
antik civilizáció, romba dôltek a városok, elpusz-
tult vagy elmenekült lakosságuk, és ennek folytán
a népesség is kicserélôdött. Ez fôleg ott következett
be, ahol az ázsiai nomádok (hunok, avarok)
támadtak és települtek be: a Duna mentén, a Bal-
kán-félsziget térségében. Pannóniának is ez lett a
sorsa, még városainak neve is feledésbe merült.
Másutt, pl. a mai Dél-Németországban vagy
Britanniában a következmények nem voltak ilyen
s 237
végzetesek. Itt is történt népességcsere, a beköltö-
zô germán törzsek (frankok, burgundok) túlsúlyba
kerültek a latin nyelvû bennszülöttekkel szemben.
Ezeken a területeken azonban a városok túlélték a
népvándorlás viszontagságait, és az új hódítók
világi, majd egyházi központjai lettek. (Köln,
Trier, Augsburg, Zürich, London mind-mind
római alapítású városok.)
A legfontosabb nyugati tartományokat – Itáli-
át, Hispániát, Galliát – viszonylag kisszámú hó-
dító szállta meg (vandálok). Elegen voltak ahhoz,
hogy uralmukat fenntartsák, de kevesen ahhoz,
hogy népességcsere történjen. A hódítók kisajá-
tították a föld egy részét (egy- vagy kétharmadát)
a rajta élô parasztsággal, a többit meghagyták a
helyi, azaz római földbirtokosság kezén. Minden-
ki a saját törvényei szerint élt, a meghódítottak a
római jogrendszer, a hódítók saját szokásjoguk
szerint. Az új germán királyságok általában átvet-
ték a római intézmények egy részét, római szár-
mazású hivatalnokokat foglalkoztattak, és saját
törvényeiket is latinul foglalták írásba.
Germánok és rómaiak között a legtöbb viszály-
ra vallási okokból került sor, ugyanis a hódítók
legtöbbje ekkor már nem pogány, hanem ariánus
keresztény volt. Ez az irányzat tagadta a Szenthá-
romságot, vagyis azt, hogy Krisztus egylényegû
lenne az Atyával. Azt hirdette, hogy Krisztus csak
hasonló az Atyához, ezért nem is tekinthetô való-
ságos istennek. Ez az irányzat sokkal egyszerûbb,
közérthetôbb volt a tömegek számára, mint a
Szentháromság bonyolult tétele, továbbá a bar-
bárok szemléletébôl is következett, ugyanis nem
tudtak olyan istenben hinni, aki hagyta magát
keresztre feszíteni. A frankok voltak az elsôk, akik
a pogányságból egyenesen a ma katolikusnak ne-
vezett nyugati keresztény vallásra tértek át.
Mindezek ellenére elmondható, hogy a népván-
dorlás alapvetôen átformálta az európai civilizá-
ciót. Eltûnt az antik világi mûveltség, a városok
hanyatlásnak indultak, a lakosság falvakba köl-
tözött és önellátásra rendezkedett be. A germán
törzsi-nemzetségi arisztokrácia szokásai merôben
eltértek a régi világ hagyományaitól. Ôk harcias
és írástudatlan népeket vezettek, számukra az elô-
kelô származás, a vagyon, a bátorság, a testi erô,
a vezéri képesség többet jelentett, mint Róma
szellemi öröksége, amely évszázadokra eltûnt Euró-
pa életébôl.
238 s KORA KÖZÉPKOR

A római kereszténység s

325: nicaeai zsinat

482- 511: Klodvig frank király
754: létrejön a Pápai Állam

Norvégok
Pik
t
ek

ek
éd
Skótok Görög szertartású terület:

Sv
600 körül
Ang

növekedése 600–800 között

ek
zs
olsz

ör
Írek növekedése 800–1054 között

vt
zlá
ászo

Latin szertartású terület:

is
Frízek

let
600 körül
k

Ke
Lengyelek növekedése 600–800 között
növekedése 800–1054 között
Csehek A nyugati (latin) és a keleti (görög) egyház
Morvák befolyásának határa az egyházszakadáskor

Magyarok
Ho
rv
áto

Szerbek
k

Bolgárok
poly
Róma ta ntiná
Kons

egyház
Örmény

áz
yh
eg
ita
ob
Jak

Kopt egyház

KERESZTÉNYSÉG EURÓPÁBAN (451-1054)

KLODVIG MEGTÉRÉSE ingadozni kezdtek. Amikor ô ezt látta, szemeit

Az alábbi forrás Klodvig frank uralkodó (482-511)
megtérésének történetét beszéli el.
Ebben az idôben Klodvig serege számos egy-
házat kifosztott, mivel ô maga ekkor még a
pogány tévelygéseknek volt rabja... A királyné
pedig nem szûnt meg sürgetni férjét, hogy ismer-
je meg az igaz Istent és tagadja meg a bál-
ványokat. De Klodvig semmiképpen sem akart
az igaz hitre térni, mígnem egyszer háborúba
keveredett az alemannokkal... Az történt, hogy
amikor a két hadsereg hevesen összeütközött és
nagy vérontás támadt, Klodvig katonái már
az ég felé emelte, szívét elszorította a felindulás,
szemei megteltek könnyel és így szólt: „Jézus
Krisztus, a királyné azt mondja, te az élô Isten
fia vagy és segítséget adsz a szorongattatottaknak
és gyôzelmet azoknak, akik benned bíznak,
alázatosan könyörgök a te hatalmas segítsége-
dért. Ha gyôzelmet adsz nekem ezen ellensége-
im felett és megmutatod hatalmad, amellyel a
nevedet viselô nép dicsekszik, hinni fogok ben-
ned és megkeresztelkedem a te nevedben. Mert
imádkoztam isteneimhez, de azok, amint látom,
cserbenhagytak engem, ezért úgy vélem, hogy
A RÓMAI KERESZTÉNYSÉG s 239

tehetetlenek, mert nem tudják azokat megsegí-
teni, akik nekik szolgálnak. Hozzád fordulok
tehát és hinni akarok benned, de elôbb ragadj
ki ellenségeim kezébôl!” És midôn ezt mondta,
az alemannok hátat fordítottak és futni kezdtek.
Midôn pedig látták, hogy királyuk elesett, meg-
hódoltak Klodvignak...
Akkor a királyné titokban odahívatja szent
Remigiust, Reims város püspökét és kéri, hogy
ismertesse meg a királlyal a megváltás igéjét. A
pap magához kérette a királyt és négyszemközt
kezdte rábeszélni, hogy az igaz Istenben, meny-
nynek és földnek teremtôjében higgyen, a bál-
ványokkal pedig ne törôdjék, hiszen azok nem
lehetnek hasznára sem neki, sem másnak. A
király pedig így szólt: „Szívesen hallgatnék sza-
vadra, szentséges atyám, csak az tart vissza, hogy
a nép, amely engem követ, nem tûri, hogy elhagy-
juk az ô isteneit. De megyek és beszélek velük
a te igéid szerint.” Mikor pedig együtt volt
népével, még mielôtt szólt volna, Isten hatalmá-
nak sugalmazására az egész nép egyhangúlag
így kiáltott fel: „Halandó isteneinket elvetjük
magunktól, jámbor király, és készek vagyunk
követni a halhatatlan Istent, akit Remigius pré-
dikál.”... A király azt kérte a fôpaptól, hogy ôt
keresztelje meg elsônek. Odajárul az új
Constantinus a keresztvízhez, hogy ... régi tet-
teinek szennyes foltjait a megújító vízzel lemossa...
[Azután] Klodvig király így szólt híveihez: „Nagy
bánat számomra, hogy ezek az ariánusok hatal-
mukban tartják Gallia egy részét. Menjünk Isten
segítségével, és ha legyôzzük ôket, vessük orszá-
gukat fennhatóságunk alá!”
(GREGORIUS TURONENSIS,
A 6. SZÁZADBAN TOURS VÁROS PÜSPÖKE)

s
Mennyiben lehet valóságos vagy inkább csodálatos Klodvig megtérése?
Miért nevezte a szerzô Klodvigot „új Constantinusnak”? Mit kapott a király „cserébe”
megtéréséért? Igaz hit vagy más szándék – esetleg mindkettô – vezérelte megtérését?
Kik ellen fordult elôször a megtért király haragja?

EGYHÁZI TÖRVÉNYKEZÉS ez rájuk bizonyosodik, fogják el és szabadon ne

A frankok sokáig ragaszkodtak germán hagyomá-
nyaikhoz, vallási szokásaikhoz. Ennek bizonyítéka,
hogy a frankok keresztény hitre térése után sok évtized-
del (554-ben) a frank király súlyos intézkedéseket
hozott a pogányság maradványai ellen.
Úgy hisszük, kötelességünk a velünk oly
kegyes Istennel szemben tulajdon dicsôségünk-
re tekintettel és népeink üdvének érdekében
elrendelni azt, hogy a keresztény nép elhagyja
a bálványok tiszteletét, és az Istennek, kinek
teljes hitünket ígértük, maradéktalanul, teljesen
és tisztán áldozzon és imádja ôt. Mivel pedig a
nép e tekintetben a papok parancsolatait úgy
amint kellene meg nem tartja, elrendeltük te-
kintélyünkbôl, hogy minden helyre küldjék el
jelen írásunkat, melynek erejében megparan-
csoljuk, hogy mindazokat, kik errôl tudomást
szereznek, és azonnal le nem döntik vidékükön
a bálványszobrokat és oszlopokat, melyeket az
emberek az ördögnek emeltek, vagy megakadá-
lyozzák, hogy a papok ezt megtegyék, és mind-
engedjék, míg elénkbe nem hozták ôket. Reánk
tartozik, hogy megállapítsuk, milyen módon
kell az Istenen esett sérelmet büntetni.
Elônkbe jutott az a panasz is, hogy sok szent-
ségtörést követnek el, mikkel az Istent megsér-
tik, az éjszakákat álom nélkül töltik részegeske-
déssel, kicsapongással és dalolással. Táncosnôk
járják a városokat még a szent napokon is, még
húsvét és karácsony napján és más ünnepeken
is. Mivel pedig elfogadott dolog, hogy mind-
ezekkel az Istent bántják meg, megtiltjuk, hogy
ez bárhol is így legyen. Ha valaki a papok intel-
me ellenére jelen rendelkezésünk után ilyen
szentségtörést merne elkövetni, ha szolgai álla-
potú személy, száz ostorcsapásban részesüljön;
ha meg szabad állapotú vagy magasabb rangú
személy, bûnbánattartásra ítéltessék, hogy azok,
akik ezekkel az üdvös intelmekkel számot nem
vetnek, testükben szenvedjenek el olyan bün-
tetéseket, melyek alkalmasak arra, hogy amint
ez kívánatos, észre térjenek.
240 s KORA KÖZÉPKOR

Miért lehetett olyan lassú a néptömegek megtérítése? Miért védelmezte a király oly szigorral
s

a keresztény hitet? Mi a szentségtörés? Mi számított bûnnek a törvény szerint?

Mi volt a büntetés? Mindenki egyformán bûnhôdött-e? Milyen hatása lehetett a törvényeknek?

TIZED ÉS ADÓMENTESSÉG A városok konzuljai és elöljárói, valamint azok

A föld minden tizede az Urat illeti meg, azt
neki kell áldozni a termésbôl és gyümölcsbôl
egyaránt. De minthogy sokszor elôfordul az,
hogy egyesek nem akarnak tizedet fizetni, el-
rendeljük, hogy pápa urunk utasítása értelmé-
ben ezeket egyszer-kétszer, majd harmadszor is
meg kell inteni a gabona, a bor, a gyümölcs, a
fiadzó állat, a gyapjú, a bárány, a vaj és a sajt, a
len és a kender, valamint a többi évente ismét-
lôdô termény után járó tized teljes megfizetésé-
re. Ha azonban figyelmeztetés után sem fogják
jóvá tenni mulasztásukat, akkor vegyék tudo-
másul, hogy egyházi átok fogja ôket sújtani.
(AZ 1175. ÉVI LONDONI ZSINAT
HATÁROZATA)
ellen, akik arra törekednek, hogy az egyházakat
és az egyházi férfiakat rendes és rendkívüli
adókkal sújtsák, a lateráni zsinat biztosítani kí-
vánja az egyházi immunitást. Éppen ezért meg-
tiltotta, kiközösítés terhe mellett, az ilynemû
vakmerôséget; elrendelte, hogy a vétkezôket és
azok pártfogóit mindaddig ki kell közösíteni,
míg nem szolgáltatnak megfelelô elégtételt.
(AZ 1215. ÉVI ZSINAT HATÁROZATA)
s
Mi volt a tized? Mi után kellett fizetni?
Kik fizették? Mi volt a büntetése azoknak,
akik nem akarták teljesíteni az egyházi adót?
Miért mentették fel az egyházi rend tagjait
az adófizetés alól? Mi volt a kiközösítés?

AZ EGYHÁZSZERVEZET A RÓMAI (KATOLIKUS) EGYHÁZ HIERARCHIÁJA

HIERARCHIA LEÍRÁS
I. Felsô papság
1. Pápa A nyugati keresztény (római katolikus) egyház feje.
2. Bíboros (kardinális) Pápaválasztó fôpapok, a pápa tanácsadói, a Vatikán tisztségviselôi.
3. Érsek Több egyházmegyét magában foglaló egyháztartomány élén álló fôpap.
Prímás érsek: egy ország rangban elsô fôpapja.
4. Püspök Az egyházmegye élén álló fôpap (megyéspüspök), segítôje a segéd-
püspök.
II. Középsô papság
5. Prépost A káptalanok élén áll. Káptalan: püspöki tanácsadó testület, hivatal,
amelynek papi tagjait kanonokoknak hívják.
6. Esperes Egy egyházkerület élén álló pap.
III. Alsó papság
7. Plébános vagy pap Egy egyházközösség, a plébániai kerület vezetôje.
8. Káplán Pap, aki a plébános munkáját segíti.
Sekrestyés, ministráns, oltáros: általában nem felszenteltek, laikus hívôk.

s
A táblázat és az összegzés segítségével ismertesd a római egyház hierarchiáját!
Milyen tekintetben van különbség az egyházi méltóságok között? Miben nincs?
A RÓMAI KERESZTÉNYSÉG s 241

HITELVEK: AZ APOSTOLI HITVALLÁS (HISZEKEGY VAGY CREDO)

Az apostoli hitvallás imája tartalmazza a nyugati keresztény (ma katolikus) hit
legfontosabb hittételeit.
Hiszek az egy Istenben,
mindenható Atyában, mennynek és földnek,
minden láthatónak és láthatatlannak Teremtôjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idô kezdete elôtt.
Isten az Istentôl, Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentôl,
született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegû, és minden általa lett.
Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért
leszállott a mennybôl.
Megtestesült a Szentlélek erejébôl Szûz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra feltámadott az Írások szerint,
fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsôségben, ítélni élôket és holtakat,
és országának nem lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetônkben,
aki az Atyától és a Fiútól származik;
akit éppúgy imádunk és dicsôítünk,
mint az Atyát és a Fiút.
Ô szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus
és apostoli Anyaszentegyházban,
vallom az egy keresztséget a bûnök bocsánatára,
várom a holtak feltámadását
és az eljövendô örök életet. Ámen.

s
Hány részre lehet tagolni a hitvallást?
Fogalmazd meg a nyugati keresztény (katolikus) vallás legfontosabb hittételeit!

ÖSSZEGZÉS
NYUGATI KERESZTÉNYEK, ARIÁNU-
SOK, POGÁNYOK
Mint ismeretes, a kereszténység a 4. században lett
üldözött felekezetbôl a Római Birodalom állam-
vallásává. A hit egységét az I. Constantinus császár
(Nagy Konstantin) által 325-ben összehívott nica-
eai zsinat biztosította az egységes hitelvek elfo-
gadásával. Európa azonban már a 2. századtól két
részre szakadt: az egyre több megoldatlan problé-
mával birkózó Római Birodalom északi és keleti
242
limesein megjelentek a barbár törzsek. Egy részük
beköltözött a birodalomba, mások Róma ellenségei
maradtak. A sokszínûség vallási téren is jelentkezett:
mind a birodalmon belül, mind azon túl három
hit élt ekkor egymás mellett: az ôsi „pogány” több-
istenhit (ide sorolható mind a rómaiak, mind a
barbárok eredeti vallása), a császárok által támo-
gatott és erôszakkal terjesztett nyugati keresztény-
ség és az arianizmus.
A SZENTHÁROMSÁG- VITA
Arius alexandriai presbiter és követôi, az
ariánusok szerint ha Krisztus ugyanolyan
isteni lény, mint az Atya, akkor a keresz-
ténység nem lehet egyistenhit, ha viszont
Krisztus nem isten, akkor nem tudta volna
megváltani az emberiséget. Arius tanítása a
4. század elején a következôképpen oldotta
fel az ellentmondást: Krisztus az Atya leg-
magasabb rendû teremtménye, aki hasonló
az Atyaistenhez. Így megmaradt az egyis-
tenhit az Atyaistenben, és Krisztus megvál-
tó képessége is, hiszen a Fiúisten hasonló
az Atyához. A „hivatalos” egyházi álláspont
elutasította ezt a vélekedést. A konstantiná-
polyi zsinat (381) álláspontja szerint az Atya
egylényegű a Fiúval (Krisztussal), vagyis Isten
egységes lény, aki három különbözô sze-
mélyben jelenik meg: az Atyában, a Fiúban
és a Szentlélekben.
Arius tanítása népszerû volt, egyszerûbb
és közérthetôbb, mint a nehezen felfogha-
tó Szentháromság- tan. A birodalom terü-
letére beköltözô barbárok már korábban
Arius hitére tértek, így szembekerültek az
egyház hivatalos tanításával.
A kereszténység terjedése a birodalmon belül is
lassú folyamatnak bizonyult, hiszen sokan ragasz-
kodtak még Róma régi isteneihez. A Krisztus hité-
re tért császárok most már nem a keresztényeket,
hanem Juppiter és Junó tisztelôit üldözték: tilos
volt az áldozatok bemutatása, lerombolták vagy
bezárták a volt római szentélyeket, a „pogányokat”
kizárták az állami hivatalokból. A császárok nem-
csak a pogánynak bélyegzett római vallást tiltották
be, hanem a keresztény hitegység megôrzése felett
is gyámkodtak: az eretneknek nyilvánított ariánu-
sokat kiközösítették az egyházból.
s KORA KÖZÉPKOR
A császároknak és az egyháznak azonban nem
volt hatalma a birodalmon kívül élô népek fölött,
akik vagy ariánusok maradtak (gótok, vandálok,
burgundok, longobardok), vagy saját törzsi iste-
neiket imádták (frankok, bajorok). Akármint tet-
tek is, az egyház pogányoknak tekintette ôket, és
megtérítésükre misszionáriusokat küldött.
A birodalom bukása után a nyugati irányú térí-
tés feladata a támogató nélkül maradt római egy-
házra hárult. A missziós tevékenységben élen jártak
a távoli Írország szerzetesei, akik önként vállalt zarán-
doklataik során megtérítették Britannia, Gallia és
Germánia számos népét. Európa keleti felében
pedig a görög szertartásrendet követô bizánciak
keresztelték meg az itt élô szláv törzseket.
A MISSZIÓK
A misszionárius papok és szerzetesek feladata a
keresztény hit terjesztése volt a pogány népek köré-
ben. Egy nép megkeresztelése csak akkor lehetett
igazán sikeres, ha elôször vezéreik tértek az új hitre,
és ôk támogatták a hittérítôk munkáját.
A misszionáriusoknak sok nehézséggel kellett
megküzdeniük. Kezdetben nem ismerték a pogá-
nyok nyelvét, ezért tolmácsot vettek maguk mellé.
Nehéz volt azonban olyan elvont fogalmakat meg-
magyarázniuk, mint például a bûn, a kegyelem, a
pokol, a Szentháromság. A harcias germán törzsek
nehezen fogadtak el olyan istent, aki a keresztfán
halt meg. A térítôk munkáját az is akadályozta,
hogy a törzsek – érthetô módon – ragaszkodtak
ôsi szokásaikhoz és isteneikhez. A hittérítés sok
áldozatot követelt, a térítô papokat gyakran szol-
gának adták el vagy megölték.
Ennek ellenére a hittérítôk tevékenysége
viszonylag gyors eredményt hozott: az ariánus és
pogány népek vezetô rétege nyugati keresztény
hitre tért. Európa fejedelmei, királyai és népei a
8-10. századra már mind keresztényekké lettek, és
e vallás latin vagy görög nyelvû liturgiáját követték.
A vezetô rétegek megkeresztelkedése után, immár
az ô segítségükkel, akár erôszakos eszközökkel is
folytatódott a néptömegek térítése, ami még hosz-
szú ideig elhúzódott.
A PÁPASÁG KIALAKULÁSA
A népvándorlás maga alá temette a Római Biro-
dalmat, a kereszténység azonban, ha súlyos küz-
delmek árán is, de túlélte azt. Az elnéptelenedô
A RÓMAI VILÁG ELLENSÉGEI: A „BARBÁROK”
városokban és környékükön a püspökök irányí-
tották az életet, gondoskodtak az élelmezésrôl, a
kereskedelemrôl, az iskolákról; megvédték a várost
a támadásokkal szemben, gondozták híveik lelki
életét. A püspöki katedrálisok mellett újraindult
az élet, kereskedôk, iparosok telepedtek le. Nyugaton
tehát a városok püspökei testesítették meg a keresz-
ténységet és a római civilizációt a betörô barbárok-
kal szemben, akik hol erôszakos, hol türelmesebb
magatartást tanúsítottak a római egyház iránt.
A volt birodalom területén öt városnak (Róma,
Alexandria, Antiochia, Jeruzsálem, Konstantiná-
poly) kiemelt szerep jutott, mert ezek keresztény
közösségeit apostolok alapították. Fôpapjaikat
patriarcháknak nevezték, és az egész kereszténység
legfôbb elöljáróinak tekintették ôket. Róma püs-
pökei azonban egyre gyakrabban hangoztatták,
hogy ôket illeti meg a keresztény egyházban az
elsô hely. A Szentírásra hivatkoztak, amelybôl
egyértelmûen kiolvasható, hogy az egyházat Krisz-
tus útmutatása szerint Szent Péter, a rangelsô apos-
tol alapította, és Róma püspökei az ô utódai. Ôk
a pápák, az „atyák”.
Róma helyzete akkor szilárdult meg valójában,
amikor a pápaság szövetségre lépett a frankok kal.
Amikor ugyanis az ariánus longobardok Róma
elfoglalására készültek, a szorult helyzetben lévô
pápa a keresztény, de még megkoronázatlan frank
uralkodóhoz, Kis Pippinhez fordult segítségért,
aki átkelve az Alpokon megsemmisítette a Lon-
gobard Királyságot. A pápa Kis Pippint királlyá
kente fel, és elismerte, hogy „Isten keg yelméből”
uralkodik a frankok felett. Cserébe Pippin a pápá-
nak adományozta a longobardoktól elvett terü-
leteket, és ezzel 754-ben létrejött a Pápai Állam,
amelyre leginkább a keleti egyházi központból,
Konstantinápolyból néztek rosszalló tekintettel.
EGYHÁZSZERVEZET
Az egyházi állam létrejötte után a pápaságnak nem-
csak világi hatalma és tekintélye növekedett,
hanem ekkor szilárdult meg az az egyházi szer ve-
zet is, amely szinte változatlan formában a mai
napig fennáll. A hierarchia (gör. szent uralom) a római
keresztény egyházban a hatalommal rendelkezôk
szigorúan megszabott rendjét jelenti.
A pápa (gör. pappasz = atya) Szent Péter utóda, a
nyugati keresztény (katolikus) egyház feje, legfôbb
tanítója, kormányzója, törvényhozója és bírója. Ô
s 243
nevezi ki a fôpapokat, szentesíti a zsinatok határo-
zatait, szentté avathat, új szerzetesrendeket erôsít-
het meg. A pápát megilleti a „pápai csalhatatlanság”
legfelsôbb tanítási hatalma, amely szerint a pápa,
amikor „ex cathedra” (latin: „tanszékből, ti. Szent
Péter székéből”) ünnepélyesen kihirdet egy minden
hívô számára követendô, a hitet vagy az erkölcsöt
érintô tanítást, nem tévedhet, ezért az ilyen pápai
döntések végérvényesek. A pápa felségjelvényei a
tiara (pápai korona), az egyenes pásztorbot, a fehér
palást és az ún. halászgyûrû.
A zsinat (gör. szünodosz = összejövetel, g yülekezet)
a nyugati keresztény egyház fôpapjainak ünnepé-
lyes tanácskozása. Különbözô szintû (tartományi,
nemzeti) zsinatok lehetségesek, de a leg-
tekintélyesebb az ökumenikus (egyetemes) zsinat,
amelyen a világ összes püspöke részt vesz. Az egye-
temes zsinat a tévedhetetlenség kiváltságával ren-
delkezik a hit (a dogmák), a szentségek és az egy-
házi törvények tekintetében. Az egyetemes zsinat
tekintélye kisebb a pápáénál, a zsinati határozatok
csak a pápai megerôsítéstôl és kihirdetéstôl kezd-
ve emelkedhetnek jogerôre.
A bíborosok (vagy kardinálisok) a pápa tanácsadói,
a pápai állam hivatali tisztségviselôi, és a különbözô
országok egyházmegyei elöljárói. A pápai trón üre-
sedése esetén testületük választja meg a pápát.
Viseletük a bíborszövetbôl készült palást, a vörös
kalap és a zafírgyûrû.
Az érsek (metropolita) saját egyházmegyével is
rendelkezô, ugyanakkor a több püspökséget magá-
ban foglaló egyháztartomány élén álló méltóság.
Megkülönböztetô jelvényei az érseki palást, kalap
és egyenes kereszt. Egy-egy ország érsekei és püs-
pökei élén a prímás-érsek áll, aki az adott ország
egyházszervezetének rangban elsô fôpapja.
A püspök (gör. episcopus = felüg yelő) a keresztény
tanítás szerint az apostolok utóda, aki a pápa irá-
nyítása alatt egy egyházmegyét kormányoz, temp-
lomot, oltárt, papot szentelhet fel, bérmálhat, ô
iktatja be a plébánosokat. Minden püspököt a pápa
nevez ki. A püspöki jelvények a pásztorbot, a süveg,
a gyûrû és a mellkereszt. Az egyházi hierarchiát
tekintve a püspök fölött álló érsek, prímás-érsek,
bíboros és a pápa is „csak” püspök, csupán nagyobb
kormányzati hatalommal rendelkezik.
A püspök tanácsadó és segítô testülete a káptalan,
amelynek papi tagjait kanonokoknak hívják. A
káptalan feladata az egyházmegye vagyonának
244
kezelése, az egyházi kincstár és levéltár felügyele-
te, az istentiszteletek szervezése, a fiatal papok
tanítása, iskolák fenntartása stb. A káptalan élén
a prépost áll.
Az esperes a püspök megbízásából több plébánia
fölött felügyeletet gyakorló, az egyházmegye egy-
egy egyházkerülete élén álló papi méltóság.
A plébános a hívek egy meghatározott közös-
ségének, az egyházközségnek (plébánia, parókia,
gör. = a nép között lakó) az élén álló pap, akit a
püspök nevez ki. A plébániának saját temploma
van, a plébános kötelezettsége a szentségek kiszol-
gáltatása, gyóntatás, áldoztatás, esketés, utolsó
kenet feladása, misemondás, temetés, az egyhá-
zi anyakönyvek vezetése, a hívek lelki gondozása.
A káplán (lat. capellanus = udvari pap, írnok, titkár)
feladata a plébános segítése a lelkipásztori mun-
kában.
EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM
Az egyházszervezô munka nem csupán a hierar-
chia kiépítését jelentette. A 8-9. században Nyu-
gat-Európában általánossá vált a dézsma (latin de-
cima: tized), minden hívô azon kötelessége, hogy
évi termésük tizedrészével az egyháznak adózza-
nak.
Az egyház jövedelmét gyarapították a hatalmas
püspöki birtokok is, amelyek körül éles vita bon-
takozott ki a pápa és a világi uralkodók között.
Birtokot ugyanis csak az adott ország uralkodója
adományozhatott az egyháznak, s ebbôl követke-
zôen a világi uralkodó igényt tartott a püspökök
beiktatására (invesztitúra) is. Az invesztitúra a bir-
tokba való beiktatás ünnepélyes és jelképes cere-
móniája volt, melynek során az uralkodó kardot,
lándzsát, kesztyût, kalapot, gyûrût, zászlót, püs-
pökbotot adott át a fôpapnak, akit ezzel a szer-
tartással ruházott fel a birtok feletti jogokkal. A
birtokadomány, a beiktatás azonban feltételezte
azt is, hogy a püspök hûséggel tartozik uralkodó-
jának. Ez mélyen sértette az egyház „főkeg yúri jogát”,
amely szerint fôpapot csak a pápa nevezhet ki. A
püspökök kinevezése körüli egyházi és világi szem-
benállás vezetett késôbb a pápák és a német-római
császárok invesztitúra háborúihoz.
A középkori egyház egységét volt hivatott biz-
tosítani az egységes liturgia is. Egész Nyugat-Eu-
rópában a Nagy Szent Gergely pápáról elnevezett
gregorián szertartásrend terjedt el, a miséket – a
s KORA KÖZÉPKOR
prédikációk kivételével – latin nyelven tartották.
A középkor emberének mindennapjait alapve-
tôen meghatározták az egyház erkölcsi törvényei.
A világi uralkodók nemcsak az egyházszervezô
munkát segítették és támogatták, hanem világi
törvényekkel is biztosították az egyház mûködését.
A középkor legsúlyosabb egyházi büntetése a kikö-
zösítés volt, az erre ítélteket megfosztották hiva-
taluktól és megtiltottak velük minden érintkezést,
vagyis kitaszították ôket a társadalomból. Gyakran
élt az egyház a szentségek kiszolgálásának tilal-
mával is, amely érinthetett egyes embereket, de
akár egész püspökségeket vagy országokat is. E
büntetés törvényen kívül helyezte a megbélyegzett
embereket vagy közösségeket.
Nyilvánosan kellett vezekelniük, bûnvallomást
tenniük a legsúlyosabb bûnök elkövetôinek, a
gyilkosoknak, a rablóknak, a fajtalankodóknak
és a gyújtogatóknak. A kisebb bûnöktôl az ember
gyónással szabadulhatott meg. Az egyház meg-
bocsáthatta a bûnöket, de az ezekért járó bünte-
tést nem törölhette el – minden, a világi életben
elkövetett bûn büntetését a purgatóriumban,
szenvedéssel kell levezekelni. E purgatóriumi
szenvedés azonban már itt a Földön is megvált-
ható volt va lamilyen jócselekedettel – böjttel,
imádkozással, alamizsnálkodással, jótékonyko-
dással, zarándok lattal stb. A vallásos vezeklés
azonban nem jelentett felmentést a súlyos bûnök
elkövetôinek, akik a világi bíróságok elôtt feleltek
tetteikért.
A világi hatalom és az egyház tehát kölcsönösen
kiegészítették egymást. A középkori ember helyét
a Földön szinte megváltoztathatatlanul az hatá-
rozta meg, hogy melyik társadalmi rendbe szüle-
tett bele. Túlvilági helyét pedig hite szerint az
jelölte ki, hogy az egyház által közvetített hitbéli,
erkölcsi törvényeket hogyan tartotta be földi élete
során, megérdemli-e a paradicsom örök boldog-
ságát, szenvednie kell-e a purgatóriumban, vagy
örök kárhozatra ítéltetett és a pokolra jut.
HITELVEK
A kereszténység egyistenhívô vallás, amely a zsidó,
ószövetségi hagyományban gyökerezik. A keresz-
tény tanítás szerint Isten egy, örök és mindenható.
Egy Isten van, aki három személyben jelenik meg:
az Atyában, a Fiúban (Jézus Krisztusban) és a
Szentlélekben.
A RÓMAI VILÁG ELLENSÉGEI: A „BARBÁROK”
Isten megalkotta a világot, amelyet gondviselô
módon kormányoz is. Ô alkotta az embert – a
testét és a lelkét. A szabad akarattal és halhatat-
lansággal felruházott Ádámra Isten rábízta a terem-
tett világ feletti uralmat, ô azonban – a Sátán
csábítására – visszaélt szabadságával és szembefor-
dult teremtôjével (bûnbeesés). Mivel az elsô em-
berpár e bûnt az egész emberiség ôs-szülôjeként
hajtotta végre, Isten nemcsak Ádámot és Évát bün-
tette meg, hanem a büntetés minden utódukra,
minden emberre átszáll (eredendô bûn): az ember
elvesztette halhatatlanságát, a Föld a szenvedések-
kel teli „siralom völgye” lett, és az ember már nem
képes egyedül megszabadulni vétkei sokaságától.
Isten azonban megkönyörült a bûnös emberi-
ségen, és elküldte fiát, Jézus Krisztust, hogy meg-
váltsa az embereket a bûntôl, a Sátán rabságától
és ennek következményétôl, a pokoltól. Isten tehát
Jézus Krisztusban emberi testet öltött magára, aki
így egy személyben isten és ember is. A megtestesülés
csodálatos módon történt: Szûz Máriát a Szentlélek
termékenyítette meg, Jézus anyja szûzen fogant és
szülte meg isteni gyermekét.
Jézus Krisztus magára vette az emberiség bûne-
it, életével, szenvedésével és kereszthalálával meg-
váltotta a bûnös emberiséget, és megnyitotta az
emberek elôtt annak a lehetôségét, hogy haláluk
után ne a pokolba, hanem a mennyországba jus-
sanak. Isten Jézus Krisztus által tette világossá,
hogy a földi lét tele van szenvedéssel. Jézus ebbe
a szenvedô világba született, sorsközösséget vállalt
a szenvedô emberiséggel, kereszthalálával a leg-
utolsó gonosztevô sorsát is magára vette. A meg-
váltás tehát nem a földi szenvedések megszüntetését
jelenti, hanem azt, hogy Jézus értelmet adott a
szenvedésnek, megmutatta, hogy van megváltó,
tisztító, életadó szenvedés.
A keresztény hitelvek szerint ugyanis az embe-
ri élet a halál után nem szûnik meg, hanem tovább
folytatódik. Az elhunyt lelke – földi cselekedetei
szerint – vagy a boldog mennyországba, vagy a
szenvedést jelentô pokolra kerül. (A pokol, a meny-
nyország, a purgatórium tulajdonképpen nem
hely, hanem állapot.) A mennyország (vagy para-
dicsom a görög „g yönyörű kert” szóból) Isten, Szûz
Mária, az angyalok és a szentek lakóhelye, ahol
az üdvözült emberek is örök, tökéletes bol-
dogságban élnek. A pokol („örök kárhozat”) lakói
a lázadó angyalok (ördögök, akik a kárhozottak
s 245
kínzását végzik), továbbá a bûnös emberek lelkei.
Aki ide kerül, annak örökké tartó, csillapíthatat-
lan szenvedés a sorsa, mivel bûneit nem bánta
meg, Isten szeretetét oly sokszor visszautasította.
E büntetésben Isten elvesztése a legsúlyosabb, de
egyéb szenvedések is járulnak hozzá. A paradicsom
és a pokol közötti közbensô hely a tisztítótûz vagy
purgatórium, az isteni szeretetet befogadni kép-
telen lelkek fájdalmas állapota, ahova azok kerül-
nek meghatározatlan idôre, akik nem érdemesek
a mennyországra, de nem voltak anynyira bûnösök
sem, hogy a pokolra kerüljenek. Az itteni szenve-
dés és megtisztulás teszi majd alkalmassá ôket a
mennyországba való belépésre.
Isten azt akarja, hogy mindenki üdvösségre jus-
son, ezért minden ember részesül egy isteni ado-
mányból, a kegyelembôl (latin gratia). Ez a kegyelem
teszi képessé az embert arra, hogy elkerülje a bûnt,
hogy valóban élni tudjon a megváltás lehetôségé-
vel és földi jócselekedetei érdemessé tegyék a meny-
nyországba való bejutásra. A bûnös ember elfordul
ezen isteni adománytól, megszegi az Isten által
kinyilatkoztatott és az egyház által közvetített hit-
béli és erkölcsi törvényeket, ezért büntetést érde-
mel: a pokol örök kárhozata vagy a tisztítótûz
szenvedése lesz túlvilági sorsa.
Isten a hit és az erkölcs igazságait, vagyis az üd-
vösség útját kinyilatkoztatás formájában közölte
az emberiséggel. Az isteni kinyilatkoztatás forrása
a Biblia és az egyház. Az egyház a kinyilatkoztatás
letéteményese, állásfoglalása tévedhetetlen a
Szentírás értelmezésében, továbbá a hit és az erkölcs
dolgában.
A keresztény hit fontos tétele a végítéletrôl szóló
tanítás, mely szerint a földi világnak nemcsak
kezdete volt, hanem vége is lesz, amikor a végíté-
let dönti el visszavonhatatlanul az emberek sorsát.
Minden elhunyt teste feltámad, Krisztus másodszor
is eljön a Földre, bekövetkezik az utolsó ítélet s
egy új világ kezdôdik, ahol a test és a lélek egyesül.
A mennyországban lévôk teste részesül az örök
boldogságból; a purgatóriumi szenvedés véget ér
és a megtisztultak is elnyerik jutalmukat, az örök
életet; míg a pokolban lévô lelkek immár testestül
fognak szenvedni.
A keresztény hit alaptételeit foglalja össze rövi-
den a katolikusok két fô imádsága: az Apostoli
hitvallás (Hiszekegy... vagy Credo) és az Úr imája
(Miatyánk...).
246 s KORA KÖZÉPKOR

Bizánc
s

395: I. (Nagy) Theodosius végrendeletében felosztja birodalmát két fia között

527- 565: Justinianus uralkodása

KORONÁZÁS
A következőkben egy népköltészeti alkotást olvashattok,
amely az egyik bizánci császár koronázásakor keletkezett.
E szent napon, kezed közé letéve nagy hatalmát,
Az Isten felkent tégedet mindenható urunknak,
S a mennyekbôl leszállva ím, mi égi fôvezérünk,
Kitárta már orcád elôtt országaid határát.
Világok térdre hullanak, jobbod jogart ha lendít,
Dicsérve égi jó Atyánk, ki így megálda téged,
Mert minden népnek vágya az, Te légy kegyelmes császár,
Urunk legyél és pásztorunk, Te mindeneknek atyja.
KRISZTUS PANTOKRATOR. 12. SZÁZADI KUPOLAKÉP EGY CIPRUSI KOLOSTORBÓL
Pantokrator: (görög: „Mindenek ura”) bizánci eredetû Krisztus-ábrázolás, amely Krisztust,
mint a világ uralkodóját, trónon ülve, királyi jelvényekkel ábrázolja, a jobb kéz áldásra
emelkedik, a balban az Evangélium. Az uralkodó Krisztus jól szimbolizálja az égi és a földi
világ azonosságáról vallott bizánci felfogást.

s
Honnan származtatták a
bizánci császár hatalmát?
Milyen hatalmat
tulajdonítottak neki?
Mi a különbség „úr”
és „pásztor” között?
Milyen hasonlóságokat
látsz a bizánci császár és
a Pantokrator Krisztus-
ábrázolás között?

JUSTINIANUS BIZÁNCI
CSÁSZÁR MOZAIKKÉPE
RAVENNÁBAN
A RÓMAI VILÁG ELLENSÉGEI: A „BARBÁROK” s 247

A KONSTANTINÁPOLYI
CSÁSZÁRI PALOTA
A birodalom hatalmi köz-
pontja palotákból, fogadó-
helyiségekbôl, hivatalokból és
templomokból állt. Hozzá
tartozott még a hippodrom,
a senatus épülete, a fôtér és
a katedrális.

KONSTANTINÁPOLY FALAI
A hun támadások ellen épült
erôdrendszer 20 m széles és
6 m mély vizesárokból,
4,5 m magas külsô falból,
valamint 4,5 m vastag, 12 m
magas bástyákkal védett belsô
falból állt. A korban páratlan
erôdítmény egy évezreden át
sikerrel állt ellen minden
ostromnak, mígnem 1453-ban
a törököknek sikerült
elfoglalniuk a várost.
s
Hasonlítsd össze a palota képét a Rómáról készült ábrázolásokkal.
Mi az, ami római hatást mutat, és mi az, ami már eltér a római hagyománytól?
248 s KORA KÖZÉPKOR

A TÉRÍTÉS aztán nem értjük a szent könyvek értelmét és

A kárpát-medencei morva szlávokat bizánci térítők,
Cirill és Metód, a „szlávok apostolai” térítették keresz-
tény hitre. Az ún. orosz őskrónika, amely részben
Nyesztor kijevi szerzetes (1056-1114) műve, így írja
le az eseményt:
Amikor a szlávok fejedelmükkel együtt meg-
keresztelkedtek, Rasztiszláv, Szvatopluk és Kocel
e szavakkal fordultak Mihály császárhoz [III.
Mihály, 9. század]: „Országunk megkeresztel-
kedett, de nincs mesterünk, hogy prédikáljon
nekünk, tanítson bennünket, s magyarázza
nekünk a szent könyveket. Nem értjük sem a
görög, sem a latin nyelvet; egyesek így, mások
ismét más módon tanítanak bennünket; így
erejét. Küldj hát hozzánk olyan mestereket, kik
meg tudják magyarázni nekünk a szent könyvek
betûjét és szellemét.” Ezt hallva Mihály császár
összegyûjtötte bölcseit, és elismételte elôttük
a szláv fejedelmek szavait; és a bölcsek ezt mond-
ták: „Van Thesszalonikében egy Leó nevû férfi:
ennek fiai jól tudják a szláv nyelvet, két fia [Cirill
és Metód] járatos a tudományokban...”. Ezek
megérkezve megalkották a szláv ábécé betûit,
és lefordították az Apostolok cselekedeteit meg
az Evangéliumot. Akadtak, akik helytelenítették
a szláv könyveket, mondván: „Semmiféle népnek
nincs joga saját ábécére, csak a zsidóknak, a görö-
göknek és a latinoknak...”

s
Hogyan folyhatott
a térítés? Milyen nyelven?
Miért volt fontos az írások
lejegyzése? Hogyan lehet
egy nyelvre, amelynek nincs
írása, ABC- je, betûket
„alkotni”?
Miért ellenezték egyesek
a szláv könyveket?
Kik olvashatták ekkor
e szent iratokat?

Mi a különbség egy mai

s

keresztelô és a képen
látható jelenet között?

CIRILL ÉS METÓD KERESZTELNEK

A HAGIA SOPHIA KERESZTMETSZETE ÉS ALAPRAJZA

A 6. században, Justinianus által építtetett templom
kiválóan mutatja a keleti liturgia új kívánalmait.
Míg a nyugati keresztény templomban a hívôket
elválasztják a papoktól, addig a keleti liturgia a szer-
tartás köré csoportosítja ôket. A késôbbi évszázadokban
ez a folyamat megfordult: a keleti egyházban a
szentélyben misézô papot az ikonfal (ikonosztáz)
fizikailag is elválasztja a hívektôl.
BIZÁNC s 249

RÓMA ÉS BIZÁNC ELTÁVOLODÁSA (395-1054)

RÓMA BIZÁNC

284–305: Diocletianus császár (utolsóként) üldözi a keresztényeket.

313: I. (Nagy) Konstantin császár kiadja a milánói türelmi edictumot (rendeletet),
amely teljes vallásszabadságot biztosít a keresztényeknek.
325: nicaeai zsinat, amelyet I. (Nagy) Konstantin hív össze – a katolikus („egyetemes, általános
érvényű”) hitvallás kidolgozása: a Fiú egylényegû az Atyával – az ariánusok üldözése.
Róma elveszíti vezetô helyét I. (Nagy) Konstantin császár székhelyét
a birodalomban. Rómából Bizáncba tette át (330- as évek).
337: I. (Nagy) Konstantin halálos ágyán felveszi a keresztséget.
391: I. (Nagy) Theodosius a kereszténységet államvallássá teszi, betilt minden pogány kultuszt.
395: Nagy Theodosius végrendeletében a birodalmat két fia között osztja fel.
476: a Nyugatrómai Birodalom bukása.
Latin nyelvhasználat. Görög nyelvhasználat.
Róma és püspöke az egyedüli örököse Róma és Bizánc püspökei
Péter apostol székének. egyenrangúak.
Missziós tevékenység Missziós tevékenység
nyugaton. a keleti és balkáni térségben.
754: Megalakul a Pápai Állam. 500 körül Konstantinápoly püspöke a császártól
megkapja az „ökumenikus pátriárka” címet.
A képek isteni kegyelmet közvetítenek. Képrombolás (8. század).
800: Nagy Károlyt A bizánci császár magát tekinti
császárrá koronázza a pápa. a római császárok egyedüli örökösének.
A minden világi hatalomtól független A bizánci császár Isten választottja.
egyház feje a pápa. Az egyház feje a császár.
1054: a nagy szkizma, egyházszakadás Róma és Bizánc között.

s
Milyen válaszfalak emelkedtek fél évezred alatt Róma és Bizánc között
térbeli, kulturális, hitbéli, hatalmi tekintetben ?

Mi a Szentháromság? Mi az egylényegûség és mi a hasonló lényegûség tana?

Kik voltak az ariánusok? Mi a purgatórium? Mit jelent a szeplôtelen fogantatás?
Mi az oltáriszentség? Mi az áldozás? Mit jelent két szín alatt és egy szín alatt áldozni?
Ki volt Péter apostol? Kit tekintenek utódjának a katolikusok?
s

Mi a pápai csalhatatlanság dogmája?

Kik a szentek? Nevezz meg néhányat! Milyen hitbéli különbségek vannak a római és a
görögkeleti egyház között a Szentháromság, a purgatórium, Szûz Mária és a szentek, az
egyházi hierarchia, a cölibátus, az áldozás, a templom tekintetében?
250 s KORA KÖZÉPKOR

A LEGFÔBB HITBÉLI KÜLÖNBSÉGEK A RÓMAI ÉS ORTODOX EGYHÁZA KÖZÖTT

RÓMAI EGYHÁZ ORTODOX EGYHÁZ

Az Isten hármas egység, vagyis három egymással teljesen azonos személybôl áll.
A Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. A Szentlélek egyedül az Atyától származik.
Van tisztítótûz (purgatórium).
Szûz Mária szeplôtelenül fogant, Istenanya,
mennybe ment, a szentek közül a legelsô,
tisztelete különös jelentôségû.
Az egyházat a római pápa irányítja,
mint Krisztus földi helytartója.
A püspökök közül az elsô a pápa, Róma
püspöke, Péter apostol utóda, az egyház feje.
Hitbéli ügyekben a pápa tévedhetetlen,
nincs szüksége a zsinat jóváhagyására.
A papok nôtlenségre kötelezik magukat
(cölibátus).
Kovásztalan kenyérrel (ostyával) áldoznak,
bor nélkül (egy szín alatti áldozás).
A Gergely- naptárt használják.
Az oltár és a hívôk tere nincs elválasztva.
A fôoltáron kívül a szenteknek is vannak
oltáraik, képeik, szobraik.
A szentek közbenjárnak Istennél
a kegyelemért.
Nincs tisztítótûz.
Szûz Mária valóságos ember,
különös tisztelet övezi.
Az egyház irányítása
az egyetemes zsinatot illeti meg.
A püspökök között a pátriárkák a legmagasabb
rangúak, egymás között viszont egyenlôk.
Hitbéli ügyekben az egyetemes zsinat dönt.
A püspököknek és szerzeteseknek
nôtlennek kell lenniük.
A papok felszentelésük elôtt nôsülhetnek,
de tilos második házasságot kötniük.
Kenyérrel és borral áldoznak
(két szín alatti áldozás).
A Julianus- naptárt használják.
A szentélyt a hívôktôl a szentképfal (ikonosztáz)
választja el, a szentélybe csak a pap léphet be.
A templomban csak egy oltár van,
a szenteknek csak képeik (ikonok) vannak,
szobraik nincsenek.
A szenteket tisztelik, példaképnek tartják,
de nem tekintik közvetítônek Istenhez.

AZ ATHOSZ-HEGY EGYIK KOLOSTORA

A keleti szerzetesek remeteként vagy egy kolostor közösségében
éltek elvonultan a világtól. „Isten emberei” lemondtak
a földi hívságokról, egy tökéletesebb életeszmény megvalósítására
törekedtek, közös életre kötelezték magukat, elmélkedtek,
kódexmásolással, oktatással, betegápolással, jótékonykodással
foglalkoztak. A kolostorok építését a császárok adományokkal
támogatták. Az ortodox egyház legismertebb kolostorai
a Khalkidiké-félszigeten lévô Athosz-hegyen épültek
(Görögországban), ahol ma is kb. kétezer férfi rendtag lakik.
BIZÁNC s 251

ORTODOX EGYHÁZI HIERARCHIA

HIERARCHIA IRÁNYÍTOTT TERÜLET MEGJEGYZÉS

Fôpapok vagy püspökök Patriarchátus Nem lehetnek nôsek.

A nemzeti egyházak vezetôi Jelenleg 9 patriarchátus van,
1. Pátriárka
Egyháztartomány a legtekintélyesebb
2. Metropolita (érsek)
Egyházmegye a moszkvai.
3. Episzkop (püspök)

Presbiterek Papok, pópának nevezik ôket.

Diakónusok Szerpapok, nôsülhetnek.

s
Van- e különbség a püspökök között? Milyen tekintetben?
Van- e elsô közöttük? Hogyan lehet valaki püspök?

ÖSSZEGZÉS
A BIZÁNCI BIRODALOM SZÜLETÉSE
(395-476)
A 3-4. században több irányból meginduló és egyre
erôteljesebb barbár támadásokkal a Római
Birodalom mind tehetetlenebbül nézett szembe.
Egy ekkora birodalmat, amely Britanniától az arab
sivatagig terjedt, már nem lehetett a régi módon,
egyetlen centrumból kormányozni. Diocletianus
óta (284-305) szokássá vált, hogy a császár mellett
„társcsászárok” segítették a kormányzást, akik
saját területükön védelmezték a nekik juttatott
tartományokat.
Nagy Theodosius (379-395) császár célja a biro-
dalom egységének megôrzése volt, ô tette a keresz-
ténységet államvallássá – és ô volt az utolsó, aki
még az egész impériumnak parancsolt. Vég-
rendeletében birodalmát két fia között osztotta
fel (395), ezzel az elvben még egységes birodalom
tartósan keleti és nyugati félre különült el.
Nyugaton már nem az Örök Város, Róma,
hanem a stratégiailag jobban védhetô Ravenna
lett a központ (404-tôl), keleten pedig egy új metro-
polisz Ázsia és Európa határán, amelyet Nagy Kons-
tantin (306-337) alapított egy régi görög gyarmat-
város, Büzantion (Bizánc) helyén. A Fekete-tengert
a Márvány-tengerrel összekötô Boszporusz partján,
kulcsfontosságú helyen fekvô Konstantinápoly, a
„második Róma” több mint ezer évig volt a
Keletrómai Birodalom fôvárosa.
A Nyugatrómai Birodalom bukása (476) után
nem koronáztak többé császárt Rómában, Európa
nyugati felében állandósultak a háborúk, a nép-
vándorlás maga alá temette a római civilizációt.
A császári cím immár Bizáncot illette, ám az itte-
ni uralkodóknak súlyos kérdésekkel kellett szem-
benézniük: sikerül-e megsegíteniük nyugati test-
véreiket az ariánus, tehát „eretnek” barbárokkal
szemben; sikerül-e helyreállítani a hajdani biro-
dalom egységét Bizánc vezetése alatt; egyáltalán
sikerül-e Bizáncnak átvészelnie a barbár támadá-
sokat?
A BIZÁNCI CSÁSZÁRSÁG
Bizánc hatalmas emberáldozatok és nagy területi
veszteségek árán átvészelte a népvándorlás elsô
rohamait. Sikereit elsôsorban a keleti területek
fejlett városainak, gazdaságának, a magas adókból
befolyó jövedelmeknek, óriási zsoldos hadseregé-
nek és központosított államszervezetének köszön-
hette.
Justinianus császár (527-565) tett kísérletet elôször
a hajdanvolt birodalom helyreállítására. Légiói
megsemmisítették az afrikai vandálok és az itáli-
ai keleti gótok királyságát, Hispánia part vidékét
252
pedig visszafoglalták a nyugati gótoktól. E
hódítások azonban múlékonynak bizonyultak és
a császár halála után a birodalom területe ismét
összezsugorodott – a Földközi-tenger soha többé
nem lett a birodalom beltengere.
Justinianus halálával végleg lezárult egy kor-
szak. Bár a keleti birodalom polgárai továbbra is
rómainak vallották magukat, ez a kultúra nyelvé-
ben, vallásában, szokásaiban már nem latin volt,
hanem görög és bizánci. A nagy császár emlékét
ôrzi mindmáig e kor legjelentôsebb építészeti
alkotása, az általa építtetett konstantinápolyi Hagia
Sophia (Szent Bölcsesség) templom.
A 6. században még diadalmaskodó császárság-
nak hamarosan új veszedelmekkel kellett szem-
benéznie. Észak-Itáliát a germán longobardok
foglalták el (nevüket Lombardia ôrzi), a Kárpát-
medencében megtelepedô avarok a Balkánon
pusztítottak, Konstantinápolyt a perzsák és avarok
együttesen ostromolták, Mezopotámia, Szíria és
Egyiptom pedig arab fennhatóság alá került. A
birodalom területe egyre kisebb lett, de a fôvárost
soha nem sikerült elfoglalni.
A lassan elnéptelenedô Balkán-félszigetet észak
felôl elözönlötték a délszláv törzsek, akikbôl
késôbb a mai szlovén, horvát, szerb és bolgár nép
kialakult. (A bolgár nem szláv, hanem török
eredetû, elszlávosodott nép.) A Balkánon megtele-
pedô új népek háttérbe szorították a görög kultú-
rát, és a 7-10. században saját államokat alapí-
tottak (Bolgár Cárság, Horvát Királyság, Szerb
Fejedelemség).
Róma és Bizánc között megkezdôdött a vetél-
kedés a megtelepedô szláv népek megtérítéséért.
A szlovének és horvátok nyugati keresztény hitre
tértek, a szerbek és bolgárok, késôbb az oroszok
a bizánci rítust követték. A morvák uralkodója is
bizánci térítôket hívott országába, ahová a császár
Cirillt és bátyját, Metódot, „a szlávok apostolait”
küldte hitük terjesztésére. A morva térítés ugyan
nem járt eredménnyel, de máig ható közvetett
kulturális hatása az egyházi szláv írásbeliség meg-
teremtése volt. Míg Róma ragaszkodott a latin
nyelvû szertartásokhoz, a görögök rugalmasabbak
voltak térítô munkájuk során. Cirill – aki a Hagia
Sophia könyvtárosa volt – szent könyveket fordí-
tott le egy szláv nyelvjárásra, amelyet ekkor még
többé-kevésbé valamennyi szláv nép megértett.
A görög ábécé betûit kiegészítve írást alkottak a
s KORA KÖZÉPKOR
szláv nyelvre, ezt nevezik glagolita (egyházi szláv)
írásnak. A Cirillrôl (tévesen) elnevezett írás és új
ábécé csak késôbb alakult ki, amelyet az oroszok,
az ukránok, a szerbek, a bolgárok stb. ma is
használnak.
Szlávok és bizánciak együttélése hol békés, hol
ellenséges volt. Bizánc legnagyobb vetélytársa a
nagyra törô Bolgár Birodalom lett, amelynek ural-
kodói felvették a cári, azaz császári címet és Bizánc
elfoglalásáról álmodoztak. A végsô összecsapásból
Bizánc került ki gyôztesen (1014). A bolgár sereg
megsemmisítô veresége után a fogságba esett 15 ezer
bolgár katonát a bizánci császár parancsára meg-
vakították, és egy ép szemû bolgár harcos
vezetésével, összeláncolva hazaküldték. A bolgár
cár a borzalmas menet láttán szörnyethalt.
A bolgárok legyôzése után Bizánc ismét a térség
leggazdagabb és legerôsebb államává vált: a kele-
ti kereszténység és a bizánci kultúra nagy hatással
volt a környezô szláv népekre. Késôbb a kijevi
fejedelmet is Bizánc keresztelte meg, ezzel megin-
dult a keleti szlávok (a késôbbi orosz, ukrán, belo-
rusz stb. nép) ortodox hitre térítése.
RÓMA ÉS BIZÁNC ELTÁVOLODÁSA
Róma és Bizánc lassú eltávolodása a birodalom
kettészakadásának következménye volt. A keleti
és nyugati területeken különbözô szertartások,
szokások, elôírások alakultak ki. Kelet és Nyugat
között leginkább a nyelv jelentett válaszfalat. A
nyugati tartományok nyelve a latin maradt, amely-
bôl a késôbbi századokban a „neolatin” nyelvek
keletkeztek: az olasz, a francia, a spanyol, a por-
tugál, a román, keleten pedig a görög nyelv uralta
a vallási és kulturális életet.
Kelet másik sajátossága az volt, hogy az egyház
szorosan összefonódott a korlátlan hatalmú
császársággal. Az egyházszervezet alárendelôdött
a császárnak (baszileusz ), akit isteni személynek,
világi és vallási vezetônek is tekintették (cezaropa-
pizmus). A vallási életet a központi templom, a
Hagia Sophia papsága irányította a konstanti-
nápolyi pátriárka vezetése alatt.
További vitákat váltott ki, hogy az egyik bizán-
ci császár betiltotta a szentképek (ikonok) tiszte-
letét, és ezzel megkezdôdött a képrombolás kor-
szaka. Keleten a szobrokat korábban is bálványnak
tekintették, és ezt az elutasítást terjesztették ki a
szentképekre is. Az ikonok késôbb, a képrombolás
BIZÁNC
korának lezárultával visszakerültek a temp-
lomokba, mint a bizánci mûvészet jellegzetes
alkotásai, szobrokat azonban ma sem találhatunk
bennük.
A legélesebb szembenállás Róma és Bizánc között
egy dogmatikai vitában élezôdött ki, a Szent-
háromság kérdésében. A latin egyház szerint a
Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, a görög
egyház szerint viszont egyedül az Atyától.
Ezek az egyre mérgesedô viták és ellenségeske-
dések vezettek a szkizmához, a nagy egyházszaka-
dáshoz. Közvetlen elôzménye volt, hogy a pápa
kegyeibe fogadta azokat a normannokat, akik Bizánc
dél-itáliai birtokait fosztogat ták. A konstan-
tinápolyi pátriárka válaszul bezáratta a latin szer-
tartású templomokat. A pápa követeket küldött
Bizáncba a templomok ügyében, de a mindkét
részrôl türelmetlen tárgyalások félbeszakadtak. A
pápa követe 1054-ben, az istentisztelet idején a
Hagia Sophia székesegyház oltárára tette a görög
„tévtanokat” elítélô és a pátriárkát kiközösítô pápai
bullát, amelyet a pátriárka nyilvánosan elégetett.
Ezzel a hosszú ideje érlelôdô szakítás Kelet és
Nyugat között véglegesen megtörtént. Így alakult
ki az egymástól független és önálló két keresztény
egyház: a nyugati, latin vagy római katolikus és
a keleti vagy görögkeleti ortodox (pravoszláv) egy-
ház.
A KELETI EGYHÁZAK
A keleti (ortodox) egyházak fogalmába beletarto-
zik minden olyan egyház, amely az egykori Bizán-
ci (Keletrómai) Birodalomban, vagy az innen
kiinduló hittérítés folytán keletkezett és ebbôl köv-
etkezôen különbözik az egykori Nyugatrómai
Birodalomban lévô nyugati, más néven katolikus
vagy latin egyháztól. Minden ortodox egyház
önálló és független, a tanok és a kultusz terén
azonban hasonlóak. Közös hittételeik és bizánci
szertartásuk van, azonban az egyes országok anya-
nyelvét használják liturgikus nyelvként.
Az ortodox egyházra vonatkozóan Magyaror-
szágon három elnevezéssel találkozhatunk: A görög
eredetû ortodox kifejezés „igaz hitet, hithûséget,
igaz istentiszteletet” jelent. A szláv nyelvterületeken
az ortodox egyházat pravoszláv egyháznak nevezik.
A szónak semmi köze a szláv nemzeti jelleghez,
egyszerûen az ortodox görög szónak orosz fordítá-
sa, a szláv nyelveken ugyanúgy „igazhitűt” jelent,
s 253
mint a görög eredetiben. Magyar nyelvterületen
görögkeletinek is nevezik az ortodox egyházat. Az
elnevezés arra utal, hogy az ortodox egyház bizán-
ci (görög) rítusra épül, továbbá hogy az ortodoxia
a Magyarországtól keletre fekvô országok jelleg-
zetes keresztény egyháza lett.
Végül az ortodoxok nem tévesztendôk össze a
görög katolikusokkal. A görög katolikus egyház
elszakadt az ortodoxiától, elismerte a római pápa
fôségét, s ennek fejében megtarthatták egyházszer-
vezetüket (pl. papi nôsülés), istentiszteleti rend-
jüket, azaz a bizánci rítust.
EGYHÁZSZERVEZET
Az ortodox egyház egyenrangú és önálló, egymás-
tól független helyi egyházakból áll, és a katolikus
egyháztól eltérôen mindennemû központi irányítás
nélkül mûködik. Minden helyi egyház élén egy
rangidôs fôpap áll, aki csak a saját tartományában
rendelkezik törvénykezési joggal. Az egész egyházat
érintô ügyekben egyetemes zsinatot tartanak az
összes püspök részvételével.
A püspököket (gör. episzkoposz = felüg yelő) az
apostolok utódainak tekintik, akiket az adott
közösségben megillet a tanítás és vezetés tisztsége.
A püspökök felügyelhetnek egy-egy egyházmegyét,
nagyobb egyháztartományt vagy egy egész nemze-
ti egyházat, ennek alapján viselik a püspök, a met-
ropolita (érsek) vagy pátriárka címet.
Az egyházi tartományok fô püspöke a pátriárka
(gör. ősatya), aki egyben a nemzeti egyház feje. A
konstantinápolyi pátriárka az ortodox felfogás
szerint egyenrangú a római pápával, és mint a
legrégebbi patriarchátus feje az összes ortodox
egyházban elsôbbséget élvez: „primus inter pares”,
azaz „első az eg yenlők között”, ami azonban csak
tiszteletbeli elsôbbség. A hierarchiában a második
fokozat a presbiter, a pap, aki az istentiszteletet
végzi. A harmadik a diakónus, aki istentiszteletet
önállóan nem végezhet. A pap mellett segédkezik,
és lehet nôs vagy szerzetes.
Ortodox sajátosság, hogy a papság – a püspökök
és persze a szerzetesek kivételével – házasságban
élhet. A pap azonban csak a diakónussá szentelése
elôtt nôsülhet meg, mégpedig egyszer, és csak
hajadont vehet feleségül. Püspök csak nôtlen ember
lehet, ezért a püspökök leggyakrabban a szerzetesek
közül kerülnek ki, esetleg megözvegyült papok
közül választják ôket.
254 s KORA KÖZÉPKOR

Az iszlám és az Arab Birodalom s

622: Mohamed futása, a hidzsra, az arab idôszámítás kezdete

632: Mohamed halála
711: az arabok átkelnek Hispániába

Az alábbiakban részletek következnek a Koránból, próféták, akik alávetették magukat [Allahnak]

a muszlimok szent könyvéből, amelyet Mohamed – aszerint ítélkezzenek, azok között, akik zsidók,
halála után állítottak össze. hogy a rabbik és írástudók Allah írása szerint
ALLAH ítélkezzenek, melynek megôrzése rájuk bízatott
– s erre ôk tanúk voltak.
Allah! Nincsenek istenségek, kivéve ôt,
az Élôt, az Önmagában létezôt... És az ô nyomukba küldtük Jézust, Mária
Ô a magasztos, a hatalmas Isten. fiát, bizonyságául annak, ami Tórából elôtte
volt. És adtuk néki az Evangéliumot –
Szólj: ô Allah, egy
útmutatással és fényességgel benne –, hogy
Allah, az örökkévaló,
bizonyítsa azt, ami Tórából elôtte volt – útmu-
Nem szül és nem születik,
tatásként s intésként az istenfélôknek.
Nincs hozzá mérhetô senki.
Ha Allah úgy akarta volna, akkor egyetlen
Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében,
közösséggé tett volna benneteket, de [különbö-
Dicsôség Allahnak, a teremtmények Urának,
zô közösségekre osztott szét], hogy [ekképpen]
a könyörületesnek és az irgalmasnak,
tegyen próbára titeket, abban, amit [a kinyilat-
aki az Ítélet Napját uralja!
koztatásból] adott nektek. Versengjetek hát a
Néked szolgálunk és hozzád fordulunk segít-
jó cselekedetekben! Mindannyian Allahhoz
ségért.
fogtok [majdan] visszatérni. És akkor majd ô
Vezess minket az egyenes úton,
közölni fogja veletek, hogy min különböztetek
azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutat-
össze [az evilágon].
koztál,
s ne azokén, akiket haragvásod sújt, s
sem a tévelygôkén! Kik voltak a próféták a Korán alapján
Mohamed elôtt? Milyen kapcsolat van
s a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás
Milyen isten Allah? Mióta létezik?
között? A Tóra és az Evangéliumok
Hasonlítható- e más istenekhez?
szent iratnak számítanak- e az iszlámban?
A zsidók és a keresztények muszlimnak
A PRÓFÉTÁK
számítanak- e?
Hiszünk Allahban, és abban, amit [kinyilatkoz-
tatás gyanánt] leküldetett hozzánk, és lekülde- AZ UTOLSÓ ÍTÉLET
tett Ábrahámhoz, Ismáelhez, Izsákhoz, Jákobhoz
Minden lélek megízleli a halált. Illendô fizet-
és [Izrael] törzseihez, és [hiszünk abban], amit
ségeteket azonban majd a Feltámadás Napján
Mózes, Jézus és a próféták kaptak az Uruktól.
kapjátok meg. Akit távol tartanak a [Pokol]
Nem teszünk különbséget egyikük javára sem
tüzétôl és Paradicsomba vezetnek be, az diadalt
közülük. Mi Allahnak vetjük alá magunkat.
aratott. Az evilági élet csupán csalóka holmi.
Leküldtük [hajdan] a Tórát [Izrael fiainak]
Ha az ég majd kettéhasad,
– útmutatással és fényességgel benne –, hogy a
ha a csillagok széthullanak,
AZ ISZLÁM ÉS AZ ARAB BIRODALOM
s egymásra szakadnak a tengerek
s kifordulnak a sírhelyek:
akkor tudja meg a lélek, hogy mit kezdett
s mit végzett.
Ó ember! Vakmerôségre mi ragad fenséges
Urad ellen?
Aki teremtett s egyformának alkotott,
amilyen néki tetszett, oly kinézést adott.
De ti a vallást hazugságnak vélitek,
pedig ôrök vannak felettetek,
feljegyzôk, fenségesek,
kik tudják, mit tettetek.
A kegyesek majd boldogságban,
a gonoszok a gyehennában
ítéletnapkor ott fognak sülni,
s nem tudnak tôle menekülni...
Jaj minden gúnyolódónak, rágalmazónak.
A vagyont gyûjtônek és a sokasítónak,
Mi nem teszi életüket örökkévalónak.
s dzsihádot? Milyen célok érdekében?
Milyen az iszlám vallás túlvilágképe?
Mihez hasonlítható? Mi az utolsó ítélet?
Mi fog történni akkor?
Ki és minek alapján ítélkezik majd
az emberek fölött?
A HITETLENEK
Akik hitetlenek, azoknak egyre megy, hogy
intetted-e
ôket, vagy nem intetted: nem hisznek.
Lepecsételte Allah a szívüket és fülüket,
s tekintetüket
lepel fedi. Szörnyû büntetés lesz az osztály-
részük.
Aki nem az iszlám, hanem más vallás után
vágyakozik,
attól ez nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon
a kárvallottak közé fog tartozni.
s És ha hallgatni és engedelmeskedni fogtok,
Ki számít hitetlennek?
Mi lesz a sorsa?
s 255
A DZSIHÁD
Harcoljatok Allah ügyéért azokkal, akik veletek
harcolnak, de ne kezdjétek ti a harcot; Allah
nem szereti az elsôként támadókat. De ne har-
coljatok velük a Szent Mecsetnél, hacsak ôk
nem harcolnak abban veletek. Ha azonban ôk
kezdenek harcolni veletek, öljétek meg ôket...
De ha abbahagyják, nincs ellenségeskedés... Aki
erôszakosan lép fel veletek szemben, azzal szem-
ben ti is erôszakosan lépjetek fel...
A muzulmánok kardot csak védelemre hasz-
nálhatnak, vagy agresszióra – válaszképpen.
Harcoljatok azok ellen, akik nem hisznek
Allahban... és nem vallják az igaz vallást...
s
Mi a dzsihád vallásos jelentése?
Értelmezd az utolsó idézetet az elsô kettô
tükrében! Térítô vallás- e az iszlám?
Lehet- e másképp is értelmezni a
A MEGHÓDÍTOTT NÉPEK
Az alábbi forrás abból a korból származik, amikor
az iszlám világhódító útjára indult, és különböző népe-
ket hódított meg.
Nem fognak benneteket bántalmazni és nem
fognak szorongatni, mivel isten küldöttje oltal-
mazni fog benneteket, ugyanúgy, mint önma-
gát, hiszen minden ruhátok és rabszolgátok, és
lovatok és fegyveretek isten küldöttjéé, annak
kivételével, amit isten küldöttje vagy isten kül-
döttjének a küldöttje meghagy nektek; ezen-
kívül kötelesek vagytok beszolgáltatni egyne-
gyedét a pálmaterméseteknek, és egynegyedét
halfogástoknak és egynegyedét annak, amit
asszonyaitok fonnak, de ezen felül mentesítve
vagytok mindenféle fejadótól vagy természet-
beni szolgáltatástól.
akkor isten küldöttje kötelezi magát, hogy tisz-
tességben részelteti közületek azt, aki méltó rá,
és megbocsát közületek annak, aki helytelenül
jár el.
256 s KORA KÖZÉPKOR

Fekete - tenger

Kas
Konstantinápoly Buhara

zpi
ÖRMÉNYORSZÁG

- tó
Ardebil

KHORÁSZÁN
Földközi - tenger Aleppó Mószul
Kumm
Damaszkusz
Iszfahán
Kúfa
Alexandria
Al - Fusztát

Pe SZISZTÁN
EGYIPTOM r zs
a-
öb
öl
Medina
HID
Vö

ZSÁ
rös

Z
- te

Mekka
ng
er

Az iszlám világ Mohamed korában

Az iszlám világ Abú Bakr (632 - 634) idején
Az iszlám világ Omar (634 - 644) idején
Az iszlám világ Oszmán kalifa (644 - 656) idején
A Bizánci Birodalom

A 7. SZÁZADI ISZLÁM HÓDÍTÁSOK

Fekete - tenger
Kas

Konstantinápoly
z

ANDALÚZIA
pi -

Buhara
tó

Cordoba BIZÁNCI BIRODALOM

SZICÍLIA
Algír Mószul
Földközi - tenger Aleppó
MAGHRIB Damaszkusz Bagdad KHORÁSZÁN

Jeruzsálem
Alexandria

Kairó
HI

Pe
EGYIPTOM r
DZ

zs
a-
SÁ

öb
Z

öl
Medina
Vör
ös -

Mekka
t
eng
er

AZ ISZLÁM VILÁG A 10. SZÁZADBAN

s
Kövesd a térképeken, hogy négy évszázad alatt mely területeket hódította meg az iszlám!
AZ ISZLÁM ÉS AZ ARAB BIRODALOM s 257
AZ ARABOK EGY BIZÁNCI
VÁROST OSTROMOLNAK
A 9. SZÁZAD ELEJÉN
Figyeld meg
a különbözô kultúrák
egymás mellett élését!
Mennyiben volt békés
s
vagy ellenséges ez
az együttélés?
Ki isten küldötte?
Mi lehet a fejadó?
A kép alapján milyen fegyvernemekbôl állt az arabok hadserege?
AZ ADÓZÁS
Az alábbi forrás (szerzője Juszuf ibn Ibrahim
al-Anszári főbíró) egy kalifa intelmeit tartalmazza
hadvezérének.
Ha egyszer behajtottad rajtuk a fejadót, sem
mi egyebet nem követelhetsz tôlük, és hatalmad
nem terjed ki másra.
Meggondoltad-e, hogy ha mi fogjuk és szét-
osztjuk ezt a lakosságot, mi marad azoknak a
muszlimoknak, akik utánunk jönnek? Allahra
mondom, nem fognak embert találni, akit
munkára kényszeríthetnének, és végképp eles-
nek annak lehetôségétôl, hogy munkájának gyü-
mölcseit élvezzék.
s
Mit követeltek a meghódított lakosságtól? Milyen jogaikban, szokásaikban hagyták meg
ôket? Milyen cél érdekében tették ezt?
A KERESZTÉNYEK
Közben pedig bélyeget kell sütni a keresztények
nyakára, mikor az adó beszedése folyik, és amíg
szemléjük be nem fejezôdött... És meg kell paran-
csolni, hogy egyikük ruhája, hátasállata vagy
külseje se hasonlítson a muszlimokéra. Kötelezni
kell ôket, hogy a durva zsineghez hasonlatos
övet hordjanak, és mindannyian ilyennel övez-
zék fel magukat. Fejrevalójuk keményített
vászonból készüljön, nyergeikre kápaposztót
akasszanak, szandáljuk szíjait kétszeresre kössék
és ne úgy szabják, mint ahogyan a muszlimok
s
Az igazhitû muszlimok ezek rovására fognak
élni, amíg élnek, amikor mi is meghalunk, és
ôk is meghalnak, akkor a fiaink fognak élni az
ô fiaik rovására mindaddig, amíg csak úgy lesz,
hogy szolgái lesznek a muszlim hit követôinek,
amíg csak a muszlim hit marad az uralkodó.
Így terheld meg ôket fejadóval, ne engedd
ôket elhurcolni fogságba és tiltsd meg a musz-
limoknak, hogy igazságtalanul bánjanak velük,
hogy kárt okozzanak nekik és felegyék vagyo-
nukat, kivéve, amikor ez meg van engedve, és
becsületesen tartsd tiszteletben azokat a feltéte-
leket, amelyekben megegyeztél velük mindan-
nak fejében, amit adtál nekik.
szabják; tiltsák meg asszonyaiknak, hogy tevén
járjanak; tiltsák meg nekik, hogy új szentélyeket
vagy templomokat építsenek a városban...
A keresztényeknek meg kell engedni, hogy a
városokban élhessenek és a muszlimok piacain
adhassanak és vehessenek, de nem szabad sem
bort, sem disznót árulniuk, és a városokban
nem mutogathatják keresztjeiket... Parancsold
meg helytartóidnak, hogy kötelezzék a keresz-
tényeket ezeknek a külsôségeknek a tiszteletben
tartására.
(ABU JUSZUF IBN IBRAHIM AL KÜFI FÔBÍRÓ)
258 s KORA KÖZÉPKOR

Mit szabadott és mit nem

a keresztényeknek?
s

Miért kellett ôket

külsôségekben meg-
különböztetni?

A ZARÁNDOKLAT

A MEKKAI NAGYMECSET,
KÖZÉPEN A KÁBA

A ZARÁNDOKOK ÚTJA
A zarándoklat végén, a 9. napon
a zarándokok már hajnalban
elindulnak a Mekkától 20 km-re
lévô Arafát-síkságra, ahol déltôl
alkonyatig Allahhoz fohászkodnak.
Naplemente után Muzdalifába
mennek és ott töltik az éjszakát.
Másnap Minába gyalogolnak,
megköveznek három oszlopot és
állatot áldoznak, majd vissza-
térnek Mekkába.

3.
5. 7.
4.
1. Nagymecset 5. Arafát hegye 6.
1. 2. 2. Kába 6. sátorhely
3. al- Mina völgye 7. A Hála hegye 8.
4. al- Muzdalifa 8. Nimra mecsetje

ÖSSZEGZÉS

Az iszlám szó arab eredetû, Isten iránti „odaadás,
megadás” értelemben használják. A muszlim szó
a „magukat (Allahnak) odaadók, megadók” értelmû.
Az e vallást követôk így nevezik magukat és
vallásukat. A muszlim szó török változata a muzul-
mán. Használatos még a mohamedán kifejezés is a
próféta neve után, ezt az elnevezést azonban a
muszlimok elutasítják, mert pontatlannak tart-
ják. Európában a Spanyolországot meghódító
arabokat móroknak nevezték, nyugaton a szara-
c é n ok e l ne ve z é s volt h a s z n á l a t b a n .
Magyarországon a középkorban a különbözô
etnikai eredetû musz limokat böszörményeknek
vagy izmaelitáknak, hív ták.
AZ ISZLÁM ÉS AZ ARAB BIRODALOM s 259
MOHAMED ÉLETE (570 K.-632)
Arábia, a világ legnagyobb félszigete végtelen, forró
sivatag, amelynek mindössze 1%-a mûvelhetô a
tengerparti sávban és az oázisokban. Ezt a területet
arabul beszélô nomád pásztorok, beduinok lakták,
akik ló- és tevetenyésztésbôl éltek.
Az itt élôk hittek a természet erôiben, tisztelték
ôseiket és bálványokat imádtak. Sok istenük közül
kiemelkedett Allah, akit különös tisztelet övezett.
Híres szentélyük volt Mekkában a Kába. Ebben a
kocka alakú épületben ôriztek és ôriznek ma is egy
fekete meteorkövet, a Kába-követ, ami különleges
tiszteletnek örvendett az arabok között, mivel
Ábrahám temploma sarokkövének hitték, és évrôl
évre tömeges zarándoklatokat vezettek ide. E sokis-
tenhívô nomád törzsek egyikében született
Mohamed, „Allah prófétája”.
Mohamed Mekkában született egy szegény ke-
reskedô fiaként, abban az óriási kereskedôvárosban,
ahol a szent fétis, a Kába-kô is található. A gyer-
meknek korán dolgoznia kellett, tevehajcsárként
járta az arab világot, megismerte a „bálványimádó”
beduin pásztorok életét, de kapcsolatba került a
perzsa, a zsidó és a keresztény kultúrával is. Bár
írástudatlan maradt, fiatal korában már egész
Mekka az „ôszinte” néven ismerte.
Huszonöt évesen feleségül vette egy gazdag ke-
reskedô özvegyét, és ezzel bekerült a mekkai tár-
sadalom módos rétegébe. Negyvenévesen vallásos
látomások lepték meg, ezért végleg visszavonult
sikeres kereskedôi pályafutásától. Egy barlangban
elmélkedett, ahol Gábriel arkangyal jelent meg
elôtte. Isteni kinyilatkoztatást hozott, hogy Moha-
med – lelki tépelôdésének véget vetve – az embe-
rek közé menjen „hirdetni”. Mohamed arra a
meggyôzôdésre jutott, hogy Isten ôt szemelte ki,
hogy népének prófétája legyen, miként Mózes a
zsidóké, Jézus a keresztényeké. Ebben a barlang-
ban jelent meg neki isteni sugallatra az „isteni
könyv”, a Korán legelsô fejezete is.
Mekkába ment tehát hirdetni Allah kizárólagos
istenségét és az utolsó ítéletet, amikor mindenkinek
számot kell adnia földi tetteirôl. Elsô követôi sze-
gények voltak, a gazdagok félkegyelmûnek, meg-
szállottnak tartották. Ám egyre több követôje
akadt, és a helybeli gazdagok ellenállása miatt el
kellett hagynia a várost. Székhelyét 622-ben a
késôbb Medinának („a Próféta városa”) elnevezett
városba tette át. Ez volt a hidzsra, Mohamed „fu-
tása”, ami nem menekülés, hanem önkéntes kiván-
dorlás volt – s ez lett késôbb az iszlám idôszámítás
kezdete. Medina lakói elfogadták vezetôjük nek
Mohamedet, aki itt már mint egyházfô tevé-
kenykedett: ebben a városban született meg az
iszlám vallás és állam is.
Mohamed figyelme egyre inkább a mekkai „hi-
tetlenek” ellen fordult. Nemcsak lakóit akarta
megtéríteni, hanem a Kábát is meg akarta nyerni
az iszlám számára. Ezzel kezdetét vette a két város
háborúja, mely Mohamed gyôzelmével ért véget:
630-ban bevette és „megtérítette” Mekkát, elpusz-
tította a Kába körüli pogány jelképeket, de vallá-
sába iktatta a fekete kô tiszteletét. Az arab törzsek
fokozatosan csatlakoztak Mohamed tanításához,
ezzel a próféta a legfiatalabb világvallás megterem-
tése mellett az Arab Birodalom alapjait is lerakta.
632-ben mekkai „búcsúbeszédében” híveinek
kimondta: a muszlim embernek nincs semmi
elôbbrevalósága a nem muszlim felett, csak a hite.
Ezután visszatért Medinába és ott halt meg.
Halálának éjszakáján egy félig emberi csatamén
Jeruzsálembe repítette, ahol a próféta felemelkedett
a mennyországba. E hely a muszlimok számára
ma is kegyhely, a mennybemenetel helyén –
Salamon egykori templomának helyén – áll a
Sziklamecset temploma.
Mohamed nem tartotta magát istennek, és ha-
lála után hívei és követôi sem tették azzá. A musz-
limok szemében a mai napig megmaradt egynek
a próféták közül, aki azonban szerintük minden-
kinél, Mózesnél és Jézusnál is nagyobb, ráadásul
mindmáig ô volt Isten utolsó követe.
VALLÁSI TANÍTÁSOK
Mohamed tanításának középpontjában két alap-
eszme áll: hit az egyedüli istenben, Allahban és
az utolsó ítéletben. Allah örök, nem nemzették,
sem maga nem nemzett, minden dolog teremtôje
és a világegyetem mindenható irányítója, minden
élô és élettelen tôle függ. Láthatatlan, alaktalan és
semmilyen helyhez nem kötött. A világot a sem-
mibôl, teremtô szavával hozta létre. Ádámot, az
elsô embert agyagból és vízbôl alkotta, és életet
lehelt belé. Az elsô emberpár Ádám és Éva volt,
akik bûnbe estek, de késôbb megbánták ezt, két-
száz év múlva találkoztak, és Ádám örömkönnyei
ekkor színezték feketére a Kába kövét. (Így emelte
be Mohamed a Kába-kô tiszteletét az iszlámba.)
260 s KORA KÖZÉPKOR
Allah az egész emberiséget Ádám gerincébôl hozta
létre, és hitvallást tétetett velük, így tehát minden
ember már életét megelôzô létében muszlim.
Tanítása szerint az élôlények különbözô csopor-
tokat alkotnak. A legtökéletesebbek az angyalok,
akiknek nincs nemük, nem isznak és nem esznek.
A legjelentôsebb közülük Gábriel, aki 23 év alatt
közölte a prófétával a Koránt. (Az iszlám hagyo-
mány szerint Mohamed írástudatlan volt, ezzel is
bizonyítva a kinyilatkoztatás, a Korán isteni ere-
detét.) A Sátán eredetileg szintén angyal volt, de
kiûzetett a paradicsomból, mert nem volt hajlandó
leborulni Ádám elôtt. Ördögeivel igyekszik az
embereket bûnre csábítani, amíg a végítéletkor
meg nem semmisítik. Az angyalokon kívül szám-
talan dzsinn (szellem) létezik, akik lehetnek jók
vagy rosszak. Halandók, mint az emberek, de cso-
dás erô birtokában vannak.
A teremtés célja az ember volt, isten az ô számára
terítette ki a földet szônyegként, az eget sátorként;
a növényeket és állatokat is kizárólag az ember
kedvéért alkotta Allah. Ádám volt az elsô próféta,
ôt sok más követte: Noé, Mózes, Dávid, Jézus. A
legnagyobb és utolsó próféta Mohamed.
A halálban lélek és test különválik, hogy a vég-
ítélet napján ismét egyesüljön. A halál után a jók
bepillanthatnak a paradicsomba, a gonoszoknak
pedig kínokat kell elszenvedniük. A közelgô világ-
végét az jelzi, ha az iszlám törvényeit nem tartják
be, ezért a világ helyzete egyre rosszabbra fordul.
A végítéletkor minden élôlény meghal, és az egész
világ elpusztul, de valamennyien feltámadnak,
testük és lelkük egyesül, majd megjelennek az
ítélet helyén, Jeruzsálemben. És akkor isten leszáll
az égbôl a földre, mindenkit egyenként felelôsségre
von, de az igazság mérlegén a hit minden bûnt
kiegyenlít. Az elkárhozottak pokolra süllyednek, a
jók a mennybe jutnak. Míg a hitetlenek és képmu-
tatók örökké a pokolban maradnak, a többi bûnös
kiszabadulhat onnan.
VALLÁSI PARANCSOK
Ahhoz, hogy egy muszlim igaz életet éljen, öt
követelménynek kell megfelelnie, ez a vallás öt
alappillére:
1. A Hit: „Nincsenek Istenek, kivéve az egy igaz
Istent” és „Mohamed a prófétája”.
2. Az Ima: Naponta ötször (hajnal, dél, délután,
napnyugta, este) kell elvégezni az elôírások pontos
betartásával, a rituális mosdás elvégzése után.
Ehhez a sivatagban víz helyett homokot is fel sza-
bad használni. Az ima meghatározott formulákból
és Korán-idézetekbôl áll, és elôírt testmozgás kísé-
ri. Az imák idejét az imakikiáltó, müezzin hirdeti
sajátos éneklô hangon a mecset tornyából, a minaret-
bôl. Az imádkozónak Mekka, a Kába felé kell
fordulnia. Pénteken a déli ima helyét a mecsetben
tartott, prédikációval összekapcsolt istentisztelet
foglalja el.
3. Az „Ínségadó” (szegényadó, alamizsna): A
rászorulók javára történô önkéntes adakozás.
4. A Böjt: A böjtöt az egész ramadán hónap fo-
lyamán meg kell tartani, ekkor napkeltétôl nap-
nyugtáig nem szabad sem enni, sem inni, sem
dohányozni. Ez a hónap azért számít szentnek,
mivel ekkor érkezett az égbôl a Korán.
5. A Zarándoklat: A mekkai zarándoklatot min-
den hívônek – ha erre képes – életében legalább
egyszer végre kell hajtania.
A hívô muszlimok egyéb kötelességei: Nem sza-
bad disznóhúst enniük, mivel a disznó tisztátalan
állat. Nem szabad bort inniuk. Ezt a tilalmat
azokban az országokban, ahol az iszlám állam-
vallás, teljes szesztilalomként értelmezik, máshol
csak a borra vonatkoztatják, az alkohol más for-
máira nem. A szerencsejátékok a Sátán mûvei,
ezért tilosak. A muszlim férfinak négy felesége
lehet, ezt azonban csak a gazdagok engedhetik
meg maguknak. Tilos a házasság a pogányokkal,
nincs megtiltva a keresztényekkel és a zsidókkal,
de a születendô gyermekeknek muszlimnak kell
lenniük. Muszlim nô viszont csak muszlimhoz
mehet feleségül. A válás megengedett. Számos
iszlám országban a nôk csak lefátyolozottan jelen-
hetnek meg a nyilvánosság elôtt (csador). A körül-
metélkedést a Korán nem parancsolja meg, mégis
általános szokás.
A DZSIHÁD
Az iszlám hatodik pilléreként is számon tartott
dzsihád sok félreértésre ad okot azoknak, akik nem
ismerik e vallást. „Szent háború”-ként szokták for-
dítani, és úgy értelmezik, hogy a muszlimoknak
akár fegyverrel is terjeszteni kell hitüket. A dzsihád
szó eredeti jelentése: harc, küzdelem, de ez nem
fegyveres harcot jelent, hanem belsô küzdelmet,
az „isten útján teendő erőfeszítést” az ember elôreha-
ladásáért és a társadalmi igazságosságért.
AZ ISZLÁM ÉS AZ ARAB BIRODALOM s 261
Kétségtelen, hogy az iszlám országok terjeszke-
désekor e parancsot másképp értelmezték, de ez
nem a vallási elôírásból következett, hanem poli-
tikai céljai voltak – amint a keresztény világ ke-
resztes háborúit és az katolicizmus inkvizícióját
sem a „szeresd felebarátodat” elv szülte. A dzsihá-
dot a muszlimok is többféleképpen értelmezték
és értelmezik. Lehet védekezés, mint kényszer, de
lehet támadás is a „hitetlenek” ellen, sôt a hitetle-
nekkel szövetkezett muzulmánok ellen is.
A KORÁN ÉS A SZUNNA
A Korán (olvasás, lecke), a mohamedán szentírás a
Mohamed által elmondott kinyilatkoztatásokat
tartalmazza, amiket Isten beszélt el és Gábriel köz-
vetített Mohamednek. A Korán tehát nem emberi
mû: Allah szólal meg benne a prófétán keresztül.
A Koránt nem szabad elhelyezni más köny vek
közé, csak a rituális tisztaság állapotában szabad
megérinteni és olvasni, sokáig nem volt szabad
más nyelvre lefordítani, a nem arab muszlimoknak
tehát meg kellett tanulniuk arabul.
A hádisz vagy szunna (hagyomány) mindazon
tettek, magyarázatok és mondások gyûjteménye,
amelyek Mohamedtôl származnak, de a Koránba
nem kerültek be. Kb. 600 ezer, a prófétának tulaj-
donított mondatból és „szent szokás”-ból kellett
kiválasztani a hiteleseket. Az e körüli viták az
iszlám késôbbi szakadásához vezettek.
AZ ISZLÁM TERJESZKEDÉSE
(7-8. SZÁZAD)
Mohamed halála után az iszlám által egyesített
arab törzsek még a Római Birodalomnál is nagyobb
területeket hódítottak meg. Néhány évtized alatt
elfoglalták Palesztinát, Egyiptomot, Szíriát,
Mezopotámiát, hatalmuk kiterjedt egész Észak-
Afrikára, az Atlanti-óceántól egészen Indiáig. 711-
ben átkeltek a Gibraltári-szoroson és elfoglalták
Hispániát. (A Gibraltári-szoros is egy arab vezérrôl
kapta nevét: Gebel al Tarik = Tarik szik lája.) Az
európai terjeszkedést 732-ben Martell Károly állítot-
ta meg a mai Franciaország területén (Poitiers).
Az Arab Birodalom politikai egysége a 10. szá-
zadra megbomlott és különálló tartományokra,
kalifátusokra esett szét. Ilyen volt például a Cordo-
bai kalifátus a mai Spanyolország területén, ahol
az arabok (mórok) uralma – igaz, egyre kisebb
területen – egészen 1492-ig tartott. Az iszlám azon-
ban túlélte a birodalom szétesését, olyan világ val-
lássá vált, amely ma is összeköti Észak- és Közép-
Afrika, a Közel-Kelet és a Távol-Kelet különbözô
nemzetiségû népeit.
AZ ARAB BIRODALOM SZERVEZETE
Az arab hódítók kezdetben kisebbségben voltak,
nem vegyültek el a bennszülött lakossággal és nem
is próbálták azt megtéríteni. Katonai táborokban
telepedtek meg, a zsákmányból és a meghódított
lakosságra kivetett adókból éltek. Az arab nyelv
és az iszlám vallás csak századok múlva, fokozatos
áttérések és új arab bevándorlók által jutott túl-
súlyra a birodalom tartományaiban. Az iszlám
nem tett különbséget hívei között a származás, a
bôrszín vagy az eltérô nyelv miatt: aki áttért az
iszlám hitre, azt megkülönböztetés nélkül elfo-
gadták. A vallás terjedését megkönnyítette, hogy
a Korán alapelvei egyszerûek és világosak.
A birodalom legfôbb ura a kalifa (=helyettes, ti. a
Próféta helyettese) volt, akit a Próféta örökösének
tekintettek. Az ô szava döntött minden világi és
vallási kérdésben, tehát egy személyben volt az
állam politikai és az egyház vallási vezetôje. A
kalifa helyettese a vezír (fôminiszter) címet viselte.
Az elfoglalt területeket kisebb egységekre, fejede-
lemségekre osztották, amelyeknek élén az emírek
(a kard emberei) álltak, mint katonai kormányzók.
Az egész birodalmat dívánok (kormányhivatalok)
irányították, amelyek az adókkal, a had- és pénz-
ügyekkel foglalkoztak. A hivatali életben a biro-
dalom egész területén kötelezôvé tették az arab
nyelvet, ennek következményeként az arab írás és
nyelv rohamosan terjedt a meghódított területeken.
Elôsegítette ezt a Korán más nyelvek re történô
lefordításának tilalma is.
Az igazságszolgáltatást a kádik (bírók) végezték
a Korán tanai alapján. Nem létezett ugyanis külön
világi törvénykezés, a jog legfôbb forrása ter-
mészetesen a Korán volt. Rangban a kádik alatt
álltak a muftik (törvénytudók), akik jogi kérdé-
sekben mondtak véleményt, míg a szent szövegek
elemzése, értelmezése az ulemák (hittudósok) fel-
adata volt.
Az elfoglalt föld a kalifa tulajdonának számí-
tott, egy részét azonban a haradzs (telekadó) fejében
továbbra is átengedték az addigi tulajdonosoknak,
cserébe a lakosság megtarthatta vallását és szoká-
sait. (Ebbôl a szóból, Magyarország másfél évszá-
262 s KORA KÖZÉPKOR
zados török megszállásának idejébôl származik
harács szavunk, mely manapság jobbára már csak
igei formában létezik: harácsol = mohón, erôszakosan
elvesz, gyûjt.) Késôbb ezt az adót mindenkinek, a
muszlimoknak is fizetni kellett. A nem muzulmán
vallásúaktól védelem fejében még külön fejadót is
szedtek. Aki azonban áttért az iszlám hitre, meg-
menekült ettôl. Ez szintén az iszlám terjedésének
kedvezett.
Földbirtokot csak a kalifa adományozhatott, ez
azonban nem volt örökíthetô: a birtokos halálakor
visszaszállt az adományozó kalifára, és csak tôle
függött, hogy az elhunyt leszármazottja kapja-e
meg a földet, vagy valaki más.
AZ ISZLÁM IRÁNYZATAI
Az iszlám vallás egysége nem tartott sokáig. A
különbözô irányzatok kialakulása két kérdés, egy
hatalmi és egy vallási ellentét miatt következett
be. Az elsô, a hatalmi kérdés az volt, hogy ki tekint-
hetô Mohamed törvényes örökösének. A próféta
fiai ugyanis még gyermekkorukban meghaltak,
A Nyugat ébredése, a Frank Birodalom s
482- 511: Klodvig megalapítja a frank államot, Meroving- dinasztia
714- 741: Martell Károly majordomus, Karoling- dinasztia
732: a poitiers- i csata
741- 768: Kis Pippin
768- 814: Nagy Károly
800: Nagy Károly császárrá koronázása
843: verduni szerzôdés
A MEROVING KIRÁLYOKRÓL
Nagy Károly apja, Kis Pippin volt az a majordomus,
aki végleg megdöntötte a Meroving királyok hatalmát.
Az alábbi részletek Einhard szerzetestől, Nagy
Károly történetírójától származnak.
A Merovingok nemzetsége, amelybôl a fran-
kok királyaikat szokták választani, mint köztu-
domású, egészen Hildericus [más néven Chil-
derich] királyig állt fenn, akit István római pápa
rendelkezésére megfosztottak trónjától, meg-
nyírtak és egy monostorba zártak. Látszat sze-
így Mohamed halála után az elsô négy kalifát a
próféta rokonai és hívei közül választották. A
negyedik kalifa, Ali, Mohamed veje ellen föllázadt
Szíria helytartója, és amikor Alit egy fanatikus
megölte, maga ült a kalifák trónjára. Ez a hatalmi
harc párosult egy vallási ellentéttel. Az Ali ellen
föllépôk ugyanis a hagyományt, a szunnát is kö-
telezô érvényûnek tartották, innen ered az általuk
képviselt irányzat szunnita elnevezése is. (Ma ez az
iszlám legnagyobb, ortodox irányzata.)
A szunniták azt az irányzatot, amely csak a
Koránt tartja mértékadónak, a szunnát pedig nem,
pártnak vagy szektának (sía) tekintették, s ebbôl
ered a másik irányzat síita elnevezése. Közéjük
tartoztak Ali hívei is, akik továbbra is Ali két fiát
– a próféta unokáit – tekintették jogos örökösnek.
A szunniták meggyilkolták Ali egyik fiát, és ettôl
fogva a két tábort engesztelhetetlen gyûlölet válasz-
totta szét. A síiták nem ismerik el a (szunnita)
kalifákat vallási vezetônek, saját közösségüket az
imám vezeti. (Iránban ma is a síita az uralkodó
felekezet.)
rint talán csakugyan Hildericusszal szakadt
vége [a nemzetségnek], de valójában [a király-
nak] már régtôl fogva nem volt semmi hatal-
ma, és a puszta királyi címen kívül semmi más
tekintetben nem volt tündöklô jelenség, mert
az államkincstár és az államhatalom a palotana-
gyok kezében volt, akiket maior domusoknak
neveztek, és akiknek személyében a birodalom
feletti legfôbb hatalom egyesült.
A királynak nem maradt más hátra, mint
hogy csupán a királyi névvel megelégedve, hosz-
A FRANK BIRODALOM s 263

szú hajjal, lecsüngô szakállal üljön a trónon és
úgy tegyen, mintha csakugyan ô volna az ural-
kodó, meghallgassa a mindenünnen érkezô kö-
veteket és távoztukkor közölje velük látszatra
önálló elhatározását, valójában azt, amire kiok-
tatták vagy éppen amit megparancsoltak neki.
Pedig a haszontalan királyi címen és azon a ki-
könyörgött életjáradékon kívül, amelyet a pa-
lotanagy tetszése szerint utaltak ki neki, nem
volt semmi más birtoka, mint egyetlen falusi
jószága. Ez is alig járt valami jövedelemmel: egy
ház volt rajta és csekély számú szolgaszemély-
zet, amely szükségleteirôl gondoskodott és ren-
delkezésére állott. Bárhova kellett mennie, ökör-
fogatos szekéren utazott, amelyet falusi módon
egy pásztorember hajtott. Így járt be a palotá-
ba, így ment a népgyûlésre, melyet az ország
javára évenként hívtak össze. De a birodalom
kormányzását a maior domus látta el, minden
bel- és külügyet ô intézett.

s
Mibôl eredt a Meroving uralkodók hatalma? Mi volt a valóságos hatalom alapja?
Miért a majordomusok birtokolták ezt?
Károly történetírója igen szomorú képet fest a Merovingok idôszakáról. Vajon miért?
Mennyiben lehet valósághû ez a leírás? Hol érzôdik benne a túlzás?

KIS PIPPIN, A KAROLING- nevet viselnie, aki az országot kormányozza, és aki

DINASZTIA MEGALAPÍTÓJA
A következő forrás már későbbi korból való, de ere-
deti és korabeli források egybedolgozásából keletkezett.
Pippin herceg, miután jól látta, hogy a fran-
kok királya, aki akkor uralkodott, az országnak
semmi hasznára nincs, Zakariás pápához köve-
teket küldött, hogy tanácsát kérjék: „Ki legyen
inkább a király, az-e, akinek semmi hatalma
sincs a királyságban, és ki csupán a nevet viseli,
vagy pedig az, aki az országot kormányozza, és
akinek hatalma és gondja van mindenekre.” És a
pápa azt üzente vissza, hogy annak kell a király
a hatalom birtokosa. Úgy nyilatkozott tehát,
hogy Pippin herceget királlyá koronázzák.
Ugyanezen esztendôben Zakariás pápa dön-
tése alapján és a frankok választásából Pippint
királlyá kiáltották. Felkenték és felszentelték
Soissons városában Szent Bonifác, a vértanú
keze által a mi Urunk megtestesülésének 752.
esztendejében. Childerichet pedig, kit király-
nak neveztek, megnyírták, és egy apátságba
helyezték.
(SUGER, A PÁRIZS MELLETTI SZENT
DÉNES-APÁTSÁG FÔNÖKÉNEK KRÓNIKÁJA)

KIS PIPPIN KORONÁZÁSA

A miniatúrán jól követhetô, hogyan egyesíti magában
a Karoling király képe a római és a keresztény
elemeket: a király öltözete a rómaiakéhoz hasonlatos,
de két oldalán egy-egy püspök áll, a királyi koronát
pedig maga Isten helyezi földi helytartójának fejére.

s
Mi kellett ahhoz, hogy Pippin
meg tudja szerezni a frank koronát?
A pápa miért támogatta Pippint a trón
megszerzésében?
Miben különbözött Pippin hatalma
a Merovingokétól?
264 s KORA KÖZÉPKOR
NAGY KÁROLY CSÁSZÁR
Megtermett, izmos ember volt, magas növésû,
de nem rendkívüli termetû: magassága tudva-
levôleg hétszer annyi volt, mint lábának hosz-
szúsága. Feje gömbölyû volt, szeme nagy és ele-
ven tekintetû, orra valamivel nagyobb a köze-
pesnél, haja szépen megôszült, arckifejezése
vidámságot és derût árasztott. Mindez hozzájá-
rult ahhoz, hogy akár állt, akár ült, igen tekin-
télyes és méltóságos jelenségnek lássék. Bár
nyaka rövid volt, hasa pedig kissé elôreugrott,
egyéb testrészeinek arányossága mindezt elfeled-
tette. Határozott léptekkel járt, egész testtartá-
sa férfias volt; hangja tisztán csengett, de testi
szépségéhez mégsem volt fogható...
Állandóan gyakorolta magát a lovaglásban
és vadászatban, de ezt nemzeti sajátosságnak
mondhatjuk, hiszen alig van még egy nép a föl-
dön, amely ezekben az ügyességekben a fran-
kokkal felvehetné a versenyt. Gyönyörûségét
találta a természetes hévizek gôzében, és gyak-
ran edzette testét úszással. Ebben olyan ügyes-
ségre tett szert, hogy méltán tartották a legkü-
lönbnek...
Nemzeti, tehát frank ruhákat viselt: lenvá-
szon inget és ugyancsak lenvászonból készült
nadrágot öltött magára, majd egy selyemmel
beszegett tunikát és [hosszú] nadrágot; azután
lábszárát tekerte körül, lábára sarut húzott.
Télen vidra- és cobolyprémbôl készült bundá-
val védte mellét és lábát. Efölé kék köpenyt terí-
tett és mindig kardot hordott. Kardjának
markolata és tartója aranyból vagy ezüstbôl
készült... Ünnepélyekre arannyal szôtt ruhá-
ban, ékkövekkel díszes saruban, arany csattal
feltûzött palástban, aranykoronával és drága-
kövekkel díszítve vonult be. Más napokon
viszont öltözete alig különbözött a közönséges
népviselettôl. Ételben és italban mértékletes
volt, de italban talán még mértékletesebb,
mert az ittasságot bárki másban, de leginkább
magában és családja tagjaiban igen elítélte…
Gazdagon meg volt áldva ékesszólással, és aka-
ratát könnyedén, világosan ki tudta fejezni. De
nem érte be csupán anyanyelvével, hanem nagy
buzgalommal tanulmányozta az idegen nyel-
veket is. Ezek közül a latint úgy megtanulta,
hogy latinul és anyanyelvén egyformán tudott
beszélni; a görögöt inkább csak értette, de nem
beszélte. Annyira beszédes volt, hogy szinte bô-
beszédûnek látszott. A szabad mûvészeteket
rendkívüli buzgalommal ápolta, doktorait igen
tisztelte és nagy megbecsülésben részesítette...
Próbálkozott az írással is, e célból ágyának ván-
kosa alatt elrejthetô viasztáblákat és kis jegyzô-
könyveket szokott magával hordozni, hogy
mikor ráérô ideje van, kezét a betûvetéshez
szoktassa. De ez a sokáig halogatott és késôn kez-
dett munka már nem igen sikerült neki...
(EINHARD NAGY KÁROLY-ÉLETRAJZÁBÓL, 817-830)
s
Mennyire tartod a leírást élethûnek
vagy idealizáltnak?
A forrás és a kép alapján írd le a király
külsô megjelenését
és jellemezd személyiségét!
Beszélj hiányosságairól is!
NAGY KÁROLY LOVAS SZOBRA
JÓVAL A CSÁSZÁR HALÁLA UTÁN, 869 KÖRÜL KÉSZÜLT
A FRANK BIRODALOM s 265

A CSÁSZÁRKORONÁZÁS
Elevenítsd fel, milyen kapcsolat volt
Róma város lakói Leó pápát sok bántalommal a frankok és a pápaság között!
illetve arra kényszerítették, hogy a király védel-
mét kérje. [A király] tehát Rómába ment, hogy Miért ment Károly Rómába?
az egyház rendkívül zavaros állapotát rendbe- Mi köze volt az egyház ügyeihez?
hozza, és az egész telet ott töltötte. Ez idô alatt A pápa vajon miért koronázta császárrá
vette fel a császári és augustusi nevet. De ettôl Károlyt? Mi a különbség a császár és
eleinte annyira idegenkedett, hogy amint az Augustus kifejezés között?
ké sôbb megerôsítette, azon a napon nem Valóban ennyire idegenkedhetett
lépett volna be a templomba, bármilyen e címtôl?s
kiemelkedô ünnep lett volna, ha a pápa szán-
dékát elôre tudja. [A császári] cím felvétele
miatt keletkezett irigységet, amellyel állítólag
megbántotta a [kelet]római császárokat, nagy
türelemmel viselte.
(EINHARD NAGY KÁROLY-ÉLETRAJZÁBÓL)
Karácsony napján, a nagymise idején bevonult
Szent Péter egyházába. S midôn imádságra
borult volna le az oltár elôtt, az apostoli Leó
a császári koronát a fejére helyezte. A nép
ekkor így kezdett kiáltozni: „A nagy
Károlynak, az Augustusnak, az Istentôl koro-
názottnak, a rómaiak békeszeretô császárának
élet és dicsôség”. Miután a nép így dicsérte ôt,
a pápa császári díszbe öltöztette, és a régi feje-
delmek szokása szerint felékesítette... és ettôl
kezdve császárnak meg Augustusnak nevezték.
(A SZENT DÉNES-APÁTSÁG KRÓNIKÁJÁBÓL)

NAGY KÁROLY TRÓNSZÉKE AACHENBEN

Hat lépcsô vezetett fel az elsô nyugati császár
trónjáig éppúgy, mint az Ótestamentum
szerint Salamon trónszékéig. Úgy helyezték el,
hogy a felkelô nap elsô sugarai éppen a trónra
essenek. Az egész középkor során ezt a trónt
tekintették a császári hatalom jelképének,
itt koronázták a birodalom uralkodóit.

A HÓDÍTÓ HADJÁRATOK alávetését, a birodalom rendjének elfogadását jelentette.

Az Einhard életrajzából most következő részlet Nagy
Károly leghosszabban elhúzódó és legvéresebb háború-
járól tudósít, amelyet a Galliától keletre és észak-ke-
letre lakó germán szászok ellen viselt. A béke korabe-
li fogalmáról tudni kell, hogy azt nem a háború ellen-
téteként fogták fel, hanem mint a győztes háború ered-
ményét, vagyis a béke az ellenséges területek és népek
Nem volt még egy hadjárat, amely hossza-
sabban, kíméletlenebbül és a frankok népére
nehezebb körülmények között folyt volna, mint
ez, mivel a szászok, akárcsak úgyszólván vala-
mennyi germániai törzs, természettôl fogva is
vadak voltak, a démonok tiszteletében tévelyeg-
tek, és ellenségesen állottak szemben a mi hi-
266 s KORA KÖZÉPKOR

tünkkel, úgyhogy sem az emberi, sem az isteni
jogok beszennyezését vagy áthágását nem tekin-
teték becstelenségnek. De fennforogtak egyéb
okok is, amelyek elôsegítették a béke napon-
kénti megzavarását, mégpedig az a körülmény,
hogy a mi határaink és az ô határaik a sík vidé-
ken majdnem mindenütt érintkeztek egymás-
sal... Ezek mentén sohasem szûntek meg a köl-
csönös öldöklések, rablások és gyújtogatások.
Mindez annyira felingerelte a frankokat, hogy
most már nemcsak visszafizettek, hanem nyílt
háború indítását is méltányosnak tartották el-
lenük.
Megindult tehát a hadjárat, amelyet mindkét
fél páratlan elszántsággal viselt, egyfolytában
harminc esztendôn keresztül, mindenesetre úgy,
hogy a szászok nagyobb veszteségeket szenved-
tek, mint a frankok.
A háborút hamarabb is be lehetett volna fe-
jezni, ha ezt a szászok hitszegô viselkedése en-
gedte volna. Nehéz lenne elmondani, hogy vesz-
tett csaták után hányszor fordultak könyörgése-
ikkel a királyhoz, hányszor adták meg magukat,
fogadkoztak, hogy teljesítik parancsait ... és alá-
vetik magukat a krisztusi vallás parancsainak.
De amennyire készek voltak mindezt akárhány-
szor megtenni, ugyanolyan könnyedén fel is
forgatták, úgyhogy nem egykönnyen lehetett
eldönteni, a kettô közül melyikre hajlottak in-
kább, mert az ellenük folytatott hadjárat meg-
indítása után alig volt esztendô, amikor ne tör-
tént volna ilyen váratlan fordulat.
De a király nagylelkûségét, gondolkozásának
a megpróbáltatások között és a jósorsban egy-
aránt rendíthetetlen következetességét semmi-
féle változékonyságuk le nem gyôzte, sem
pedig amit egyszer elkezdett, ki nem merítet-
te. Mert sohasem tûrte, hogy büntetlenül
ússzák meg, ha valami ilyen dolgot mûveltek,
hanem vagy maga állt serege élére, vagy grófja-
it küldte ellenük, úgy bosszulta meg hitszegé-
süket, és méltó megtorlást hajtott végre raj-
tuk, mindaddig, amíg valamennyi ellensze-
gülô leverése és meghódoltatása után az Elba
folyó mindkét partján élô lakosságból, asszo-
nyostól, gyere kes tôl tízezer férfit át nem
hozott, és Galliában, Germániában ide is oda
is mindenfelé szét nem telepítette ôket. A király
azt a feltételt szabta, hogy mondjanak le a
démonok tiszteletérôl, hagyjanak fel ôsi szer-
tartásaikkal, és a frankok kal egyesülve olvadja-
nak egyetlen néppé. A szászok elfogadták eze-
ket a feltételeket, így ért véget az oly sok évig
húzódó háború...

s
Mi volt a háború oka a szerzô szerint? „Jellemezd” a szászokat!
Kik „kezdték” a háborút?
Mibôl derül ki, hogy a frankok is igen nagy áldozatokat szenvedtek?
Miért húzódott el a háború? Mi volt a béke feltétele?
Mit jelent a „méltó megtorlás”? Mi lehetett a hadjárat valódi célja?
Milyen változásokat látsz a harcosok fegyverzetében?
Milyen területekre terjedt ki Nagy Károly birodalma?
KAROLING KORI HARCOSOK (REKONSTRUKCIÓ)
A FRANK BIRODALOM
eng er
ki - t
Észa
szászok lba
thüringiaiak
Ra
j na
Aachen
Párizs
Bretagne
Loire
Aquitania
Pavia
Burgundia
Cordobai Emirátus
A FRANKOK
A Nyugatrómai Birodalom bukása utáni idôszakot
„sötét középkor”-nak is szokták nevezni. E száza-
dokban a népvándorlás jelentôsen átformálta Európa
térképét, hosszabb-rövidebb életû „barbár király-
ságok” jöttek létre, majd tûntek el. A kor akkor
valóban nevezhetô sötétnek, ha az elôzô idôszak-
kal hasonlítjuk össze, hiszen a római civilizáció
értékei eltûntek, a kereszténység súlyos harcokat
vívott a pogányokkal, és még nem született meg az
az erô, amely e nehéz, változó idôszakban új civi-
lizációt teremthetett volna.
De a „barbárok” között volt egy nép, amelynek
sikerült viszonylag tartós és erôs, a római egyház
által is támogatott államot teremtenie. Ezt az újjá-
születést a frankok hozták el, akik a késôbbi ke-
resztény Európa alapjait is lerakták: az új civilizáció
súlypontja a Földközi- tengerrôl immár észak-
nyugatra tevôdött át.
A középkor a frankok történetével kezdôdik,
akik germán eredetûek voltak, és két nagyobb
törzsszövetségben éltek. Észak felôl vándorolva
költöztek be a Római Birodalomba, Gallia provincia
északi részére. Ebben a provinciában az ôslakos gal-
lok már erôsen romanizálódtak, a frankok pogányok
s 267
NAGY
Frank Császárság KÁROLY
E függõ területek BIRODALMA
befolyási övezet
sz
orb
ok
Mainz
Bécs
Pannónia avarok
Velence
Egyházi Állam horvátok
Róma
ÖSSZEGZÉS
maradtak, a kereszténység egyik ágát sem követték.
A megtelepedés után a frankok Róma szövetsége-
sei lettek, és részt vettek a hun terjeszkedést meg-
állító catalaunumi csatában is (451).
A MEROVING-DINASZTIA
A Római Birodalom bukása után a két frank törzset
a Meroving-dinasztiából származó Klodvig (482-
511) egyesítette, aki a törzsi területekbôl és hódí-
tásaiból megalapította a frank államot. Súlyos
harcokat vívott germán „testvéreivel”, legyôzte az
alemannokat, a burgundokat és a vizigótokat,
hatalmát a Pireneusokig terjesztette ki. Korán
felismerte, hogy uralmának egyik fô támasza az
egyház lehet, és miután maga is megkeresztelkedett,
a pogány frankok között megkezdôdött a római
hittérítés.
Halála után úgy tûnt, hogy királysága a többi
barbár állam sorsára jut és végleg eltûnik Európa
térképérôl. Így is történt: az utódai között elmér-
gesedô trónviszályok és a leigázott népek felkelései
a korai frank állam széteséséhez vezettek. A
Meroving királyok utódai már csak kisebb terü-
letek felett uralkodtak, hatalmuk névleges volt, és
csupán annak a frank felfogásnak köszönhették,
268 s KORA KÖZÉPKOR
mely szerint erejük nyíratlan hajukban és szakál-
lukban rejlik. A „szent” királyok mellett egyre na-
gyobb hatalomra tettek szert a majordomusok, az
udvarnagyok, akik a királyi udvar vezetôi voltak,
felügyelték a király birtokait és a hadsereget.
Közülük is kiemelkedett Martell Károly udvar-
nagy (714-741), aki után késôbb az új frank ural-
kodóházat Karoling-dinasztiának nevezték. Mar-
tell Károly erôs katonai kíséretet szervezett maga
körül, ismét egyesítette a frank területeket és visz-
szaszerezte az elveszett tartományokat. Európai
hírnevét akkor alapozta meg, amikor 732-ben a
galliai Poitiers mellett megállította a támadó arab
seregeket. Ezután kapta a Martell nevet, amely
kalapácsot, pörölyt jelent. A csata döntô fordula-
tot hozott, az iszlám terjeszkedés véget ért Euró-
pában, a mórok visszaszorultak Hispánia területére.
Károly lett a kereszténység védelmezôje, de bár-
mekkora volt is hatalma, a királyi címet nem tudta
megszerezni a Merovingoktól.
A KAROLINGOK ÉS NAGY KÁROLY
(768-814)
Fia, Kis Pippin (741-768) már nem érte be az ud-
varnagyi címmel, ezért az utolsó Meroving ural-
kodót kolostorba záratta, haját, szakállát levágatta,
megfosztva ezzel ôt a szentnek tartott hatalomtól.
Pippin tudta, hogy királyságát csak a római egyház
erôsítheti meg, ezért megsegítette a tôle védelmet
kérô pápát, akinek hatalmát Itáliában a longobar-
dok veszélyeztették. Pippin nem számította el
magát, a segítségnyújtás után a pápa küldötte
királlyá kente fel, a pápa pedig elismerte ôt „Isten
kegyelmébôl” uralkodó királynak. Ezzel kezdte
meg uralkodását az új Karoling-dinasztia.
Pippin fiát, Károlyt már kortársai is „Nagy”-nak
nevezték. Uralkodásának messze földre terjedô,
évszázadokig tartó hatását bizonyítja például, hogy
király szavunk az ô nevébôl eredeztethetô (Károly
> szláv „král” > király). Élete és uralkodása példa-
ként szolgált a késôbbi korok királyainak és császá-
rainak ugyanúgy, mint a háborút és a hódításokat
hivatásuknak tekintô lovagoknak, vagy a „pogá-
nyok” ellen harcoló keresztes hadaknak. Európa
valamennyi uralkodója ôt tekintette példaképének,
hiszen a keresztény államszervezés mintáját az ô
életébôl tanulhatták meg.
Károly hatalmát és birodalmának egységét hó-
dító hadjáratainak köszönhette. Uralmának 47
esztendeje alatt több mint ötven hadjáratot indí-
tott, a legtöbbön személyesen is részt vett. Seregei
csak ritkán szenvedtek vereséget, birodalmának ha-
tárait eredményesen terjesztette ki, és mint a régi
germán fejedelmeknek, a gyôzelmek neki is zsák-
mányt, újabb területeket és tekintélyt szereztek.
Elôször a hajdan frank uralom alatt álló terü-
leteket szerezte vissza, és uralmát a Pireneusokig
megszilárdította. Több hadjáratot vezetett Itáliába,
végleg leverte a longobardokat, apjához hasonlóan
megsegítette ezzel a fiatal Pápai Államot. Háborúzott
a hispániai arabokkal is: két hatalmas hadsereget
küldött ellenük, az egyiket személyesen vezette.
Útközben lerombolta a harcias baszk nép egyik
városát, akik látván, hogy a frankok jól felszerelt
lovas hadával nem tudnak szembeszállni, átenged-
ték az uralkodó vezette elôhadat a Pireneusok
szakadékos sziklái között, majd rejtekhelyeikbôl
elôbújva lemészárolták az utóvéd seregeket. Ebben
a mészárlásban lelte halálát Roland gróf, a király
unokaöccse, akinek emlékét egy hôsköltemény, a
Roland-ének örökítette meg.
Kelet felé elôször a germán bajorokat igázta le,
majd a Pannónia területén élô avarok ellen indult,
akiket több hadjáratban szinte teljesen megsem-
misített. Immár a Dunáig terjedô hatalmát a meg-
maradt avarok és a mai Dunántúlon élô szláv népek
is elismerték. A frankoktól északra élô pogány szászok
meghódítása több mint 30 éven át tartott. A szászok
ellenállása és felkelései újabb és újabb véres meg-
torló hadjáratokat eredményeztek, ami együtt járt
a kereszténység erôszakos terjesztésével is ezen a
területen.
Minek köszönhették a frankok ezeket a hatalmas
katonai sikereket? Frank (germán) szokás szerint
minden szabad ember kötelessége volt a hadi szol-
gálat. Egy ilyen kiterjedt birodalomban ez gyakor-
latilag lehetetlenné vált, és mivel a hadsereg mag-
vát ekkor már nem a gyalogosok, hanem a lovasok
alkották, a kisebb birtokosok a felszerelés magas
költségei miatt már nem tudtak hadba vonulni. A
katonai szolgálat így a módosabb szabadok kivált-
sága lett, a szegény szabad parasztok már nem
katonáskodással, hanem csak földmûveléssel fog-
lalkoztak – ezzel indult meg a szabad parasztok
lesüllyedése. A király a hozzá hûséges szabad bir-
tokos katonáknak szolgálatuk fejében újabb föld-
birtokot adományozott, ezzel szilárdítva meg kato-
nai erejét.
A FRANK BIRODALOM s 269
NAGY KÁROLY BIRODALMA
Nagy Károly szinte korlátlan királyi hatalmat gya-
korolt: a királyi udvar irányítása, a hivatalnokok
és fôpapok kinevezése, a hadjáratok meghirdetése,
a törvénykezés és igazságszolgáltatás mind az ô
királyi akaratától függött. Bár mûködött egy
általa kinevezett királyi tanács is, ennek feladata
a tanácsadásra korlátozódott. A meghódított terü-
letek igazgatása több gondot okozott, mint meg-
szerzésük. Károly birodalma hatalmas területeket
ölelt fel, ahol sokféle nép élt eltérô hagyományokkal,
vallással, ahol hiányzott az egységes hivatal-
szervezet.
A király egész birodalmát egy új, általa építtetett
központból, Aachenbôl irányította. Pompás csá-
szári palotájában a kor legkiválóbb tudósait gyûj-
tötte egybe. Nem kegyencekkel, hanem álta la
kinevezett, felkészült, írástudó hivatalnokok kal
vette körül magát. A királyi udvart a palotagróf
irányította, az ellátásáért az asztalnok és a fôpo-
hárnok volt felelôs, akik az élelmezésrôl gondos-
kodtak. A fôlovásznak (marsall) a királyi lovasság
ellátása és vezetése volt a feladata. A kamarás
kezelte a befolyó jövedelmeket, a királyi kincstárt.
A kancellária foglalta írásba a törvényeket, az ok-
leveleket, a királyi rendeleteket. Károly udvarában
vált szokássá a fontos királyi dokumentumok latin
nyelven történô lejegyzése. Az írásbeliség álta-
lánossá válása és elterjedése fordulatot hozott az
írás történetében is: Nagy Károly udvarában, a
tudós szerzetes, Alkuin mûhelyében született meg
a latin kisbetûs folyóírás, a karoling minuscula.
Bár Aachenben volt királyi udvar, birodalmi
központ, Károly az év nagy részét mégis nyeregben
töltötte. Ennek kettôs oka volt: egyrészt állandó
hadjáratai kényszerítették erre, másrészt a király
birtokai a birodalomban szerteszét terültek el. A
király – országának legnagyobb birtokosa – utaz-
gatva élte fel a királyi uradalmak jövedelmét, ame-
lyet – ismerve a kor gazdasági és közlekedési
viszonyait – képtelenség lett volna egy vagy akár
több központba szállítani. A királyt állandó uta-
zásai során követte az udvar is: a fôhivatalnokok,
a grófok, a tudósok, a püspökök élvezték a királyi
birtokok vendégszeretetét.
A birodalmat kisebb területi egységekre, gróf-
ságokra osztotta fel, amelynek élén az általa kine-
vezett és megadományozott tisztségviselô, a gróf
állt. Feladata a központi törvények betartatása, a
helyi ügyek intézése, az ítélkezés és a hadba hívás
volt. A háborús veszélyt jelentô határvidékeket
ôrgrófságok védték. A király – hogy elkerülje „hû-
séges” embereinek visszaéléseit és önállósodását –
udvarából küldöttekkel ellenôriztette a grófokat.
A királyi küldöttség általában egy világi hivatal-
nokból és egy püspökbôl állt.
Károly maga gyakorolta a püspökök kinevezé-
sének jogát is, akik egyházi méltóságuk mellett
fontos kormányzati feladatokat is elláttak. Udvará-
ban tanultak a leendô egyházfik és hivatalnokok,
Aachen a kor kiemelkedô kulturális központja lett.
A CSÁSZÁRSÁG FELÚJÍTÁSA
A frankok és a pápaság kapcsolata Kis Pippin óta
hagyományosan jó volt. Károly elvben elismerte
ugyan a pápa egyházfôségét, a gyakorlatban azon-
ban maga gyakorolta a fôkegyúri jogot, püspök-
ségeket és monostorokat alapított, és egyre gyak-
rabban nevezte magát a keresztény birodalom
védelmezôjének.
800-ban Károly Rómába ment, hogy a Szent
Péter-templomban részt vegyen azon az ünnepi
misén, ahol a pápa királlyá keni fel fiait. Éppen
letérdelt és imádkozott, amikor a pápa váratlanul
hozzálépett és megkoronázta ôt, majd bizánci szo-
kás szerint letérdelt elé, homlokával a földet érint ve.
Károlyt császári jelvényekkel ékesítették, és a római
nép ünneplése közepette hagyta el a székes-
egyházat. A király nem sejtette a pápa szándékát,
de nem is tiltakozott ellene, legfeljebb szívesebben
koronázta volna meg saját magát, ahogyan ezt
késôbb fiával is tette.
A császári cím felújítása nem a kettôs – a római
és a bizánci – császárság visszaállítását jelentette,
hanem annak hangsúlyozását, hogy a Nyugat vég-
legesen különvált a keleti területektôl. Károly a
nyugati kereszténység császára lett, a császári cím-
ben Róma hajdani dicsôsége és a keresztény Nyu-
gat egysége jelent meg. A császár ettôl fogva Euró-
pa elsô számú uralkodójának számított – Krisztus
földi helytartója, az egyház védelmezôje, akinek
feladata lett a hit terjesztése és védelme, a keresztény
birodalom földi kormányzása.
Bizánc természetesen elutasította a nyugati csá-
szárkoronázást, mivel a császárságot oszthatat-
lannak ítélte, és egyedül magát tekintette e cím
birtoklására érdemesnek. Késôbb a Bizánci Biro-
dalom – belsô nehézségei miatt – kénytelen volt
270
beletörôdni az adott helyzetbe, és elismerte a nyu-
gati császárságot.
A BOMLÁS
Bár a császári cím a birodalom egységét volt hivatott
jelképezni, a valóságban a Frank Császárság sem
etnikai, sem vallási, sem gazdasági-politikai téren
nem volt egységes. A birodalom területén sokféle
leigázott törzs és nép élt, akiket csak katonai erô-
vel lehetett a „határokon belül” tartani. Ellentétben
a fejlett és jól kiépített bizánci és arab hivatalnok-
szervezettel, a császárnak minden tudása ellenére
sem sikerült tartós adminisztrációt létrehoznia. A
kinevezett fôméltóságok, a megadományozott
nagyurak jelentôs része saját hatalmát építgette
és megpróbált függetlenedni a központi kormány-
zattól. Ez, tekintettel a birodalom hatalmas kiter-
jedésére, nem is volt olyan nehéz. A kor gazdasá-
gi viszonyai nem lépték túl a természeti gazdálko-
dás kereteit, az önellátásra berendezkedett falvak
és kisebb térségek között szinte nem létezett keres-
kedelmi kapcsolat. A városok fejletlensége, a gaz-
dasági elzártság, az erôsödô nagybirtokos réteg, a
Károly halála utáni területi felosztások, trónviszá-
lyok nem a Frank Császárság egységét erôsítették,
hanem a magát túlnövô birodalom területi szétta-
golásához vezettek.
Vikingeks
8. sz.: a viking terjeszkedés kezdete
s KORA KÖZÉPKOR
NAGY KÁROLY UTÓDAI
Károly 72 éves korában halt meg. Birodalmát még
életében három fia között osztotta szét, akik közül
csak az egyik maradt életben, így a császárság rövid
idôre még egy kézben maradt. Az unokák végül
mégis felosztották egymás között a területeket, a
viszályok, a területekért folyó harc ezzel azonban
nem szûnt meg, inkább elmérgesült.
A végsô megegyezésre 843-ban került sor, amikor
Károly örökösei a verduni szerzôdéssel a volt frank
államot három részre osztották fel egymás között.
A frank területek keleti részét és a császári címet
„Német” Lajos kapta meg, ez lett a késôbbi német
birodalom és császárság magva. A nyugati rész
„Kopasz” Károlyé lett, ebbôl szervezôdött újjá a
Francia Királyság. A legtöbb vitát a középsô rész
okozta, amely Lotharra maradt (nevét Lotharingia
elnevezése ôrzi). E terület, a két nagyobbik közé
ékelôdô keskeny, de hosszú „ország” az Északi-
tengertôl Közép-Itáliáig terjedt. Lothar halála után
azonban a terület birtoklásáért „testvérháború”
tört ki, majd északi területeit hamarosan „Német”
Lajos országa, a Keleti Frank Királyság olvasztot-
ta magába.
Így a 8. század végére többé-kevésbé kialakultak
a késôbbi német és francia birodalom, valamint
Itália határvonalai.
VIKING HAJÓÉPÍTÉS
A kis merülésû, lapos viking hajó tölgyfából
készült. Oldalán a deszkákat úgy szegelték föl,
hogy azok átfedték egymást, mint a tetô-
cserepek. A hajó orrát és farát gyakran
sárkányfejjel díszítették, melynek védelmezô
erôt tulajdonítottak a tenger ártó szellemeivel
szemben.
VIKINGEK s 271

10 98
00
k.
2G
r
És önlan
VIKING
za k d
-A m
erik
a
(NORMANN)
Izland
KALANDOZÁSOK
EURÓPÁBAN

d
áza
86
(8-10. SZÁZAD)

sz
0
kö

II.
rü

VI
l
Feröer
Atl
an
80
ti -

0k
óc Nidaros

örü
eán VIII. század
l
K
Hjatland GO

SVÉD
É
RV (své d ek )
NO gok
k

Varé ül
dá

E
bri

K
0 k ör
He

Ész Birka 82 Novgorod

aki AI
- te
nge VOLG OK
793 ÁR
BOLG
r
Lindisfarne K
Dublin GÖTÖ Gotland
III. sz. v i
866 .-
V Balti - tenger
i j e z
VII

Haithabu K u s
R
London Utrecht
799

841

Rouen Kijev
a
ndi Párizs
ma
Nor

844 856

Toulouse

Pisa
860 860

Konstantinápoly (Bizánc)
9
85

Normann szállásterület
Normann kalandozások
Normann hódítás

s
Figyeld meg, hogy a vikingek törzsei,
a dánok, a norvégok és a svédek milyen
irányban kalandoztak, és milyen területeken
telepedtek meg! Mely népekkel háborúztak?

KATONAI TÁBOR REKONSTRUKCIÓJA

A meghódított vidékeken a folyók torkolatánál,
stratégiailag fontos pontokon gyakran építettek
kör alakú erôdöket. A viking harcosok fejükön
az orrukat is védô csúcsos sisakot, testükön
bôrruhát vagy páncélinget viseltek. A csatában
íjjal harcoltak, közelharcban pedig dárdával és
kétélû karddal. Különleges fegyverük volt
a hosszú nyelû, nehéz csatabárd. VIKING TELEPÜLÉS REKONSTRUKCIÓJA
272
SVÉD KERESKEDÔ-TELEPÜLÉS REKONSTRUKCIÓJA
A svédek inkább békésen kereskedtek, mintsem hódítottak.
A képek alapján meséld el egy viking település és család
mindennapi életét! Írd le egy viking kereskedô-
település mindennapjait! Milyen házakban éltek?
Mivel foglalkoztak? Mivel és hogyan kereskedtek?
Hogyan védték városukat?
Miért voltak olyan különlegesek a viking hajók?
s
Miben különböztek az ókorban használt hajóktól?
A rekonstrukció alapján próbáld meg leírni
egy hajó készítését!
Miért építettek a vikingek katonai táborokat?
Milyen lehetett benne a mindennapi élet?
Miben különbözött a viking harcosok fegyverzete
a kor szokásaitól?
ÖSSZEGZÉS
A Skandinávia erdôs, hegyes-völgyes vidékein lakó
germán népeket a kortársak leggyakrabban nor-
mannoknak (északi ember) vagy vikingeknek ne-
vezték. Ezek az elnevezések a skandináv népek
gyûjtônevei, hiszen a dán, a norvég és a svéd tör-
zseket kell érteni alattuk. A három skandináv nép
külön területen élt – nagyjából a mai Dánia, Nor-
végia és Svédország területén –, hadjárataikat is
önállóan vezették, de szokásaikat tekintve együvé
tartoztak.
A 8. század végén északról meginduló viking
áradatot valószínûleg a túlnépesedés és a törzsi
háborúk okozták. Skandinávia története az ô
kirajzásukkal kezdôdött, amivel elindították a nép-
vándorlás utolsó nagy hullámát. A teljes zûrzavar
állapotában lévô Európa nem tudott ellenállni a
támadásoknak, a korabeli források – értehetô módon
– a vikingeket erôszakos, gátlástalan pogány nép-
nek írták le, holott a vikingek szervezetten
mûködô társadalomban éltek.
A viking hajósok uralmuk alatt tartották a Bal-
ti-tenger vidékét, hajóik megjelentek a Földközi-
tenger és Fekete-tenger medencéjében is, sôt az
Atlanti-óceánon is áthajóztak. Terjeszkedésük nem
korlátozódott a tengerekre. Szinte évente ismétlôdô
hadjárataik során a nagy folyókon felhajóztak a
szárazföldek belsejébe is. Így jutottak el és kerültek
s KORA KÖZÉPKOR
kapcsolatba a Frank Királysággal, a távoli
Oroszországgal és Bizánccal. A messze tájakra
eljutott hajósok nemcsak zsákmányoltak és sarcol-
tak, hanem kereskedtek és bizonyos területeken
meg is telepedtek.
A dánok támadásai leginkább a Nagy Károly
után hanyatlásnak induló nyugati frank területek
ellen irányultak. A nagy folyókon felhajózva támad-
tak, és a frank uralkodókat adófizetésre kényszerí-
tették. A dánok másik célpontja Anglia volt, ahol
a hét, egymással vetélkedô angolszász királyság
nem tudott ellenállni a támadásoknak. Késôbb
Nagy Alfréd a 9. század végén egyesítette az angol-
szász királyságokat, és sikerrel vette fel a küzdelmet
a hódítókkal, de a dánok így is Kelet-Anglia urai
maradtak majd két évszázadig.
A norvégok támadásokat intéztek Anglia északi
területei és Írország ellen, de kirabolták Hispánia
és Dél-Itália városait is. Az ô hajósaik fedezték fel
a lakatlan Izland (Jégföld) szigetét, ahol meg is tele-
pedtek. Innen indulva jutottak el Grönlandra,
majd az amerikai kontinensre.
A svédek délkeleti irányba terjeszkedtek, a nagy
orosz folyókon áthajózva (Volga, Dnyeper) kiju-
tottak a Fekete-tengerre, kapcsolatba kerültek a
Bizánci Birodalommal és a Bagdadi Kalifátussal
is. A kalandozó svédek egy része elszakadt ôshazá-
VIKINGEK
jától, leginkább közvetítô kereskedelembôl élt és
a folyók mentén telepedett meg. Ezeket a területeket
szláv népek lakták, akik az újonnan érkezô telepe-
seket varégoknak nevezték. Az itt megtelepedô és
városokat alapító (Novgorod, Kijev) varégoknak
igen fontos szerepük lett a rusz (orosz) állam ala-
pításában. Késôbb a varégok összeolvadtak a több-
ségben lévô keleti szlávokkal.
A VIKING TÁRSADALOM
A germán eredetû viking nép bár törzsekre tago-
zódott, mégis egy közösséget alkotott. Azonos
nyelvet beszéltek, ugyanazokat az isteneket imád-
ták, és egyazon társadalmi rendben éltek.
A viking társadalom három csoportból állt. A
társadalmi ranglétra legalján helyezkedtek el a
szolgák, akik semmilyen joggal nem rendelkeztek.
Ôk vagy beleszülettek helyzetükbe, vagy hadifo-
golyként kerültek szolgaságba. A legnagyobb réteg
a szabadoké volt, akik azonos jogokkal és szabadon
átörökíthetô földbirtokkal rendelkeztek.
Foglalkozásukat tekintve egyszerre voltak földmû-
velôk és harcosok, fegyvert viseltek és részt vettek
a viking közösség törvényhozó és igazságszolgáltató
gyûlésein. A viking közösségeket a választott vezé-
rek és királyok irányították, akik a leggazdagabb
és legnemesebb szabadok közül kerültek ki, de
hatalmukat erôsen korlátozta, hogy a közösség
bármikor visszahívhatta ôket. A vezérek egy sze-
mélyben voltak hadvezérek és papok, hadjáratokat
vezettek, igazságot szolgáltattak, irányították és
vezették az alájuk tartozó közösségeket.
A vikingek gyûlései területi alapon szervezôdtek.
Feladatuk a törvényalkotás és az igazságszolgáltatás
volt. A havonta egy-két alkalommal összehívott
gyûlésen minden szabad ember részt vehetett. Mivel
a törvényeket írásban nem rögzítették, nagyon
nagy szerepet kaptak az idôsebb szabadok, akik
jól ismerték ôseik szokásait és ítéleteit. Itt válasz-
tották a vezéreket, és itt rendezték egymás közöt-
ti vitás ügyeiket is, melyen a panaszos és a vádlott
maga adta elô érveit. A legsúlyosabb büntetés a
számûzetés volt.
ÉLETMÓD, HAJÓZÁS, HARCOSOK
A vikingek között voltak földmûvelôk és állatte-
nyésztôk, vadászok és halászok, kovácsok és hajó-
építôk – egyszóval szinte minden anyagi javukat
maguk állították elô. A termelés alapegysége a
s 273
csa lád volt, élén a férfi családfôvel, akinek felesé-
ge mellett több szolgarendû ágyasa is lehetett. A
csa lád fogalma jóval tágabb értelmû volt a mainál,
beletartoztak a szolgák és azok családjai is. Külö-
nös helyzete volt a nôknek, akik – mai fogalma-
ink szerint – szinte teljes egyenjogúságban éltek,
férjük távolléte esetén átvették annak irányító sze-
repét.
A férfiak gyakran voltak távol: hadjáratok ide-
jén csak a telet töltötték otthon vagy haza sem
térhettek. Míg az asszonyok otthon betakarították
a termést, férjeik vagy kirabolták a kiszemelt
területeket, vagy a béke fejében megadóztatták
azt. Békésebb idôkben a harcosok hazatértek, és
átvették családi birtokaik irányítását.
A vikingek a hajóépítés mûvészei és a kor leg-
kiválóbb tengerészei voltak. A kor technikai viszo-
nyait ismerve ugyanolyan tisztelettel kell adóznunk
a vikingek remekmívû hajói elôtt is, mint egy
görög templom vagy középkori katedrális elôtt.
Tervrajzok és speciális eszközök nélkül készítették
hajótípusaikat, amelyek között voltak a fjordok
és a szigetek között lavírozók, „óceánjárók”, „hadi-
hajók” és „teherszállítók”. Elegáns hajóikat tölgy-
fából építették, árboccal, négyszögletes vitorlával
és 16 pár fenyôfa evezôvel szerelték fel. A hajók
általában 20-25 méter hosszúak, 5 méter szélesek
és 2 méter mélyek voltak. E sekély merülés tette
lehetôvé a könnyû manôverezést. A hajók orrát
és farát sárkányfejekkel vagy mesebeli lényeket
ábrázoló faragványokkal díszítették, amelyek hitük
szerint megvédték ôket a tengerek ártó szellemeitôl.
Háborúk alkalmával hosszú, keskeny, kis merülésû
hajókra szálltak, amiket a vitorla vitt elôre, ellenszél
vagy szélcsend esetén pedig az evezôk. A hajók
„flottákba” tömörültek, nagyobb hadjáratok
idején számuk elérhette a 200-300-at is. A fedél-
zeten körülbelül harminc ember fért el, bôrzsá-
kokban magukkal vitték a felszerelésüket, továb-
bá állataikat és a takarmányt. Az éjszakákat vagy
a hajón, vagy a parton töltötték sátra kat ver ve.
A vikingek egy-egy támadás alkalmával nagy
hadseregeket mozgattak, hadjárataikat jól elôké-
szítették, taktikájukat a meglepetésre, a váratlan
támadásokra építették. A hadsereg túlnyomórészt
gyalogosokból állt, de voltak lovas alakulataik is.
Harcosaik fejükön csúcsos sisakot viseltek, mely
orrukat is védte, testüket bôrruha vagy páncéling
borította. A csatákban íjat használtak, a közelharc-
274 s KORA KÖZÉPKOR

ban pedig dárdát, hosszú nyelû, nehéz csatabárdot
és kétélû kardot. Védekezésképpen és a támadások
kiindulópontjául katonai táborokat építettek a
folyók és a tengerek közelében. Az erôdítmények
kör alakúak voltak, földsánc védte ôket, belül háza-
kat építettek. Hosszabb megtelepedés esetén meg-
mûvelték a környezô földeket, állatokat tartottak,
kézmûvességgel foglalkoztak és – természetesen
– a fegyverforgatást gyakorolták.
A VIKINGEK MEGTELEPEDÉSE
A normann népek végleges megtelepedése és ke-
resztény hitre térítése nagyjából az ezredforduló
tájékára tehetô. Államalapító királyaik Géza feje-
delem és Szent István kortársai voltak. (A nevek
az alábbiakban csak mint érdekességek szerepelnek,
az évszámok pedig tájékoztató jellegûek.) A lete-
lepedés után a kalandozások egyre gyengültek, a
megerôsödött Európa ekkor már vissza tudta
szorítani az újabb támadásokat.
Az egységes Dán Királyság alapítója Kékfogú
Harald király volt (945-986), aki felvette a római
keresztséget is. De még a megtelepedés után is
folytatódtak a dán támadások Anglia és a német
területek ellen (Villásszakállú Sven király). Dánia
virágkorát Nagy Knut (1016-1035) alatt élte, aki
meghódította Norvégiát, továbbá Anglia és Skó-
cia jelentôs részét. Halála után a dánok támadá-
sai gyengültek és kiszorultak Angliából is. A
nor vég törzseket elôször Széphajú Harald egyesí-
tette a 9. század végén. Ezután megkezdôdött
Izland benépesítése, majd a megtelepedés Grönland
szigetén (Vörös Erik). Az egységes királyság létre-
jötte Szent Olaf (1016-1029) nevéhez fûzôdik, aki
a norvégokat keresztény hitre térítette. A Svéd
Királyság is az ezredforduló után jött létre. A
szintén Olaf nevet viselô svéd uralkodó (995-1022)
elsôként vette fel a keresztény vallást, majd népét
is megtérítette.
Említést érdemel még két normann alapítású
állam története. A 10. században a dánok egy cso-
portja – Rolló vezérükkel az élen – szerzôdést kötött
Együgyû Károly frank királlyal. A megállapodás
értelmében a dánok megkapták a késôbb róluk
elnevezett Normandia területét, cserébe hûséget
fogadtak a királynak, felvették a keresztséget, és
ôk védték a tengerpartot viking „testvéreik” táma-
dásaival szemben. Így született a Normandiai
Hercegség, amely késôbb nagy szerepet játszott
Anglia történetében is – 1066-ban errôl a területrôl
indult Anglia meghódítására Rolló leszármazottja,
Normandiai Vilmos herceg.
A másik, a normannok által elfoglalt és meg-
szerzett terület a Szicíliai Királyság volt. Szicília
és Dél-Itália területén az arabok, a Bizánci Biro-
dalom és kisebb hercegségek osztoztak. Az ezred-
forduló után a normannok hajóikkal megjelentek
a partvidéken, és sem a Pápai Állam, sem Bizánc
nem tudta megakadályozni a normann hódítást.
A pápa végül birtokul adta e területet az új hódí-
tóknak, akik mind Bizáncot, mind az arabokat
kiszorították a térségbôl.

Államalapítások Európában az ezredfordulón s

843: verduni szerzôdés

871- 899: Nagy Alfréd, Angol Királyság
882: Kijevi Nagyfejedelemség
900 k.: Cseh Fejedelemség, PrŠemysl- dinasztia
936- 973: I. Nagy Ottó
962: Német- római Császárság
960 k.: Lengyel Királyság, Piast- dinasztia
987: Francia Királyság, Capeting- dinasztia
1000: Magyar Királyság, Árpád- ház
1066: hastingsi csata
ÁLLAMALAPÍTÁSOK EURÓPÁBAN s 275

A VERDUNI SZERZÔDÉS

Hamburg
Figyeld meg, hogy Európa különbözô
területein mely népek telepedtek meg?
Aachen Mainz
Mely népek „tûntek el” a térképrôl?
Regensburg
Mi lehet ennek az oka?
Párizs LOTHARINGIA Milyen változások figyelhetôk meg
BRETAGNE
KELETI FRANK a különbözô korszakok térképein?
BIRODALOM

NYUGATI FRANK Mely népek közeli vagy távolabbi rokonai

BIRODALOM Velence
Genf egymásnak? Mely népek milyen vallást
IA
M BA
RD követtek? Mely népeknek nincs saját
LO
államiságuk? s
Róma

EURÓPA A 11. SZÁZAD KÖZEPÉN

Norvég
Finnek
Királyság
g
lysá
d
Své
Kirá

SkótKkirályság Orosz fejedelemségek

k
ltia
Ba
irályság

k
ávo
Írek Szl
iek
Angol K
es

Lengyel Királyság
Wal

Cse Kazár Kánság

hK
Normandiai irály
ság
Ném

Bretagne-i hercegség
et-r

hercegség
óma

Francia Királyság Magyar Királyság

Alánok
i Cs
Bur lyság
Kirá

ász
gun

ársá
diai
Kir arrai

Horvátok
ág
ság

lys
Le rály

á
ály
v

Kir
Na
ón sá
Ki

Szerbek
n
-K g

go fság Grúz Királyság

Ara niai gró
as

l
Portugá Barceló -
ztí

Róma Konstantinápoly de
lia

grófság eje
k
i

yf
e
rce nn
ég

én ek
he rma
gs

m
Ör ség
No

BIZÁNCI BIRODALOM lem

A

Kis-Örményország
r
a
k
b o
s

e
m
t u

i
r
á
á

t u i r
s o k A r a b e m

AZ INDOGERMÁN NÉPEK nevébôl jött létre. Az indoeurópai elnevezés

Az indogermán nyelvcsaládnak kétféle elneve- arra utal, hogy ez a nyelvcsalád az Indiától
zése is használatos. Az indogermán név a Európáig terjedô óriási területeket foglalja
nyelvcsalád két legtávolabbi, a legkeletibb magába. Vázlatos ismertetésünk csak a leg-
(ind) és a legnyugatibb (germán) ágának fôbb nyelvekre korlátozódik.
276 s KORA KÖZÉPKOR

Indoiráni nyelvek Keleti csoport: olasz, román, dalmát (†)

Ind csoport: szanszkrit († kihalt nyelv) vagy Kelta nyelvek
óind (a Védák és a Mahabharata nyelve), gall (†), ír, velszi, breton
hindi, bengáli, távolról ide tartozik a cigány is Germán nyelvek
Iráni csoport: óperzsa (†), méd (†), szkíta (†), Keleti csoport: gót (†), burgundi (†), vandál (†)
perzsa, kurd, afgán, oszét Északi csoport: svéd, dán, norvég, izlandi
Örmény Nyugati csoport: német, angol, holland
Görög (flamand)
ógörög és újgörög Balti-szláv nyelvek
Albán Balti nyelvek: lett, litván, óporosz (†)
Itáliai nyelvek Szláv nyelvek:
latin (†) Déli csoport: szlovén, szerb, horvát, bolgár,
Neolatin nyelvek: makedón
Nyugati csoport: francia, spanyol, katalán, Nyugati csoport: cseh, szlovák, lengyel
portugál, szárd Keleti csoport: orosz, ukrán, belorusz, rutén

ÁLLAMALAPÍTÁSOK EURÓPA KÜLÖNBÖZÔ RÉGIÓIBAN

IDÔPONT ÁLLAMALAPÍTÁS LEÍRÁS NYUGAT-EURÓPÁBAN

6. század Angolszász államok Az angolszász hódítók hét államot alapítanak.

8. század Normann támadások Anglia ellen.
800 Frank Császárság Nagy Károly (768-814)
843 Keleti Frank Királyság Verduni szerzôdés: A Frank Birodalmat három
Nyugati Frank Királyság részre osztják fel.
A középsô ország
890 körül Angol Királyság Nagy Alfréd (871-899) létrehozza az egységes
angolszász államot, Kelet- Anglia továbbra is dán
fennhatóság alatt marad.
919 Madarász Henrik (919-936) szász (német) uralkodó.
962 Német- római Császárság I. Nagy Ottó (936-973) német-római császár.
987 Francia Királyság Capet Hugo, Capeting-dinasztia.
1066 Normandiai Vilmos Hastingsnél legyôzi az angolokat.
Skócia és Írország kelta ôslakossága megôrzi
önállóságát, a normannok az északi területekre
nem tudnak behatolni, északon fönnmarad a
törzsi- nemzetségi szervezet.

IDÔPONT ÁLLAMALAPÍTÁS LEÍRÁS KELET-EURÓPÁBAN

800 körül Novgorod, Kijev A varégok behívása a szláv területekre (Rurik).

Varég alapítású városok, kisebb fejedelemségek.
882 Kijevi Nagyfejedelemség Kijev és Novgorod egyesítése (Bölcs Oleg, 879-912).
(Rusz) Nagy Vladimir (980-1015) varég uralkodó
megkeresztelkedik, ortodox kereszténység.
ÁLLAMALAPÍTÁSOK EURÓPÁBAN s 277

IDÔPONT ÁLLAMALAPÍTÁS LEÍRÁS ÉSZAK-EURÓPÁBAN

8-10. század Viking kalandozások Norvég kalandozások: skót szigetek, Írország,

Frankföld, Hispánia partvidéke, Észak-Afrika, Izland
és Grönland felfedezése, Amerika partvidékei.
Dán kalandozások: Karoling Birodalom, Itália, Kelet-
Anglia meghódítása, megtelepedés Normandiában
(Normandiai Hercegség).
Svéd (varég) kereskedelem: szláv területek, Novgorod
és Kijev alapítása, a Kijevi Rusz állam alapítása.
960 körül Dán Királyság Kékfogú Harald, Villásszakállú Sven, Nagy Knut,
nyugati keresztények.
995 Svéd Királyság Gondos Olaf, nyugati keresztények.
1000 körül Norvég Királyság Szent Olaf, nyugati keresztények.

IDÔPONT ÁLLAMALAPÍTÁS LEÍRÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN

800 körül Morva Fejedelemség Mojmír (830-846), nyugati keresztények.

Gyengülô államuknak a magyar honfoglalás vet véget
(I. Szvatopluk, 870-894).
900 körül Cseh Fejedelemség Szent Vencel, nyugati keresztények.
PrŠemysl- dinasztia (I. Boleszláv, 935-967).
1041- tôl beolvad a Német- római Birodalomba.
960 körül Lengyel Királyság I. Mieszkó (960-992), Vitéz Boleszláv (992-1025),
Piast- dinasztia, nyugati keresztények.
962 Német- római Császárság I. Nagy Ottó (936-973)
1000 Magyar Királyság I. (Szent) István, Árpád- ház, nyugati keresztények.

IDÔPONT ÁLLAMALAPÍTÁS LEÍRÁS DÉL-EURÓPÁBAN

754 Pápai Állam Kis Pippin leveri a longobardokat, a meghódított

területeket a pápának adományozza.
850 körül Bolgár Birodalom Borisz fejedelem (852-889), Simeon cár (893-927).
Ortodox keresztények. 1018-tól bizánci fennhatóság alatt.
925 körül Horvát Királyság Tomiszláv (910-928), nyugati keresztények, 1091- tôl
magyar fennhatóság alatt.
950 körül Szerb Fejedelemség Ortodox keresztények, bolgár, majd bizánci fenn-
hatóság alatt.
9-10. század Hispánia Hispánia északi területein kis spanyol királyságok és
hercegségek alakulnak ki, amik állandó harcban állnak a
mórokkal, és egyre nagyobb területeket hódítanak vissza
tôlük (León, Kasztília, Navarra, Aragónia, Barcelona).
10-11. század Itáliai államok Itáliai Királyság, Velence, Szicíliai Normann Királyság.
278
ÖSSZEGZÉS
A NYELVEK ÉS NÉPEK KIALAKULÁSA
Amikor a népek kialakulásáról beszélünk, segítsé-
gül kell hívnunk az összehasonlító nyelvészetet,
mert elsôsorban ez tud választ adni arra a kérdésre,
hogy mely népek állnak rokonságban egymással,
hajdan merre lehetett közös ôshazájuk, körülbelül
mikor váltak szét, merre vándoroltak, hol teleped-
tek meg.
Létezett valaha egy egységes nyelvû népcsoport,
amely azonos területen élt. Késôbb, ahogy a nép
növekedett, csoportjai széthúzódtak, messzebbre
kerültek egymástól. Az egyik megmaradt ôsi élet-
módja mellett, a másik ellenkezô irányba vándo-
rolt, ahol más volt az éghajlat, más foglalatosságot
kezdett ûzni, más nyelvû népek közelségébe
került. Ha hosszú idô után esetleg találkoztak,
akkor még értették egymást, de a másik már fur-
csán ejtette a szavakat, az egyik lószerszámokról
beszélt, a másik a városról, a harmadik esetleg a
Szentháromságról – egyazon nyelven is nehezen
értették egymást. Tudták, hogy együvé tartoznak
– és mégsem.
Azok a nyelvek, amelyek ugyanabból az
ôsnyelvbôl váltak ki, egy nyelvcsaládot alkot-
nak. Az ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozó
nyelveket rokon nyelveknek nevezzük. A nyelvro-
konság annak következtében áll elô, hogy egy haj-
dan egységes nyelvû népcsoport – történelmi, társa-
dalmi, gazdasági stb. okok következtében – szét-
vált, önálló csoportokra szakadt szét. A területi
tagolódás eredményeképpen kialakultak a nyelvjá-
rások (dialektusok), egyazon nyelvnek területi
változatai. A nyelvjárások közötti eltérés lehet hang-
tani, ezt nevezi a köznyelv tájszólásnak; szókincs-
beli – azok a jellegzetes tájszavak vagy idegen
eredetû jövevényszavak, amelyeket máshol már
nem értenek – és nyelvtani, amikor pl. másképp
ragoznak valamit. Ezek a nyelvjárások sokszor
annyira önállósodtak, hogy külön nyelvekké vál-
tak.
A NYELVEK SOKFÉLESÉGE
A tudósok általában háromezer körülire teszik a
ma élô és valaha beszélt nyelvek számát, de vannak
akik ezt túlzó adatnak tartják, és vannak akik 6-8
ezer nyelvrôl beszélnek. A nagyon eltérô adatok
s KORA KÖZÉPKOR
abból adódnak, hogy igen nehéz eldönteni azt a
kérdést: mit tekintünk egy nyelv nyelvjárásának,
és mikortól beszélhetünk önálló nyelvrôl, honnan
kezdôdik egy nyelv és nép önálló élete. Egy elter-
jedt laikus vélekedés szerint ugyanazon nyelv
nyelvjárásairól beszélünk mindaddig, amíg annak
beszélôi egymást megértik, és külön nyelvekrôl
attól kezdve, amikor a kölcsönös megértés már
lehetetlen. A tudomány azonban nem így véle-
kedik. Ebben az esetben ugyanis sok német nyelv-
járást külön nyelvnek kellene minôsíteni, hiszen
egymás megértése már szinte lehetetlen; és sok
külön nyelvet – így a svédet és a dánt ill. a finnt
és az észtet stb., akik értik egymást valamennyire
– egy nyelv nyelvjárásainak kellene tekintenünk.
Hogy mi tekinthetô egy nyelv nyelvjárásának
és mi külön nyelvnek, az nagymértékben függ a
hagyománytól is. A cseh és a szlovák nyelv tekint-
hetô lenne egyazon nyelv két nyelvjárásának is,
hiszen megértik egymást. A két nép azonban hosszú
idôn át külön államiságban élt és él ma is, külön
történeti, irodalmi hagyományt alakított ki, ma
ezért külön nyelveknek tekintik ôket. Hasonló-
képpen lényegében azonos a holland és a flamand
nyelv, de a külön államiság (Hollandia, Belgium)
és a felekezeti hagyományok (reformátusok, kato-
likusok) itt is külön irodalmi hagyományt terem-
tettek, és ennek alapján két nyelvnek minôsülnek.
Ugyanezt mondhatjuk el a szerb és a horvát nyelvrôl
is – lényegében ugyanaz a nyelv, egy jelentôs
különbséggel: a szerbek cirill betûkkel, a horvátok
latin ábécével írnak. A különbség történelmi, val-
lási eredetû, a szerbek ortodox keresztények, a hor-
vátok pedig katolikusok, más-más történelmi és
kulturális hagyományokkal, ezért ez esetben is két
önálló nyelvrôl beszélhetünk.
A világ nyelveit tizenhét nagy nyelvcsaládba
szokás sorolni. Ezek egyike az indogermán nyelv-
család, amelynek élô nyelvei ma Európa többségét
alkotják. Európa területén élnek még kisebb nyel-
vcsaládok népei is, így a finnugor családhoz tar-
tozó magyarok, finnek és észtek, és az altaji nyel-
vcsaládhoz tartozó törökök. Érdekességként meg-
említhetjük a baszk nyelvet, amelynek nincs
rokonsága. A baszkok többsége ma Spanyolország-
ban él, lélekszámuk kb. félmillió.
ÁLLAMALAPÍTÁSOK EURÓPÁBAN s 279
ÁLLAMALAPÍTÁSOK:
EURÓPA A 8. SZÁZADBAN
Európa nyolcadik századi térképére tekintve két
dolgot figyelhetünk meg. Egyrészt a népvándorlás
utáni idôszakban néhány nagyobb államalakulat
jött létre, másrészt új népek jelentek meg észak és
kelet felôl, akik még nem jutottak el az állam-
szervezet kiépítéséig. Nyugaton a germán angol-
szászok alapítottak államot, a Frank Királyság
pedig a kor legerôsebb államává szervezôdött.
E században Európának szembe kellett szállnia
két nagy támadó népcsoporttal, akik a népvándorlás
utolsó nagy hullámát jelentették. Hispániában
megjelentek az arabok (mórok), akik 711-ben át-
keltek Gibraltári- szoroson, megsemmisítették a
nyugati gótok birodalmát és létrehozták a Cordo-
bai Kalifátust. További elôrenyomulásukat Martell
Károly állította meg a Poitiers melletti csatában
(732). E század végén kezdték meg kalandozásai-
kat a normann törzsek is.
Itáliában a pápaság vívta harcát a longobardok-
kal, akiket Kis Pippin semmisített meg, majd 754-
ben a pápai és a longobard területekbôl megala-
kult a Pápai Állam. A Kárpát-medence területén
a török eredetû avarok hozták létre az Avar Kaga-
nátust, amely Nagy Károly támadásai után tûnt
el. Keleten a Bizánci Birodalom védekezésre kény-
szerült az arab támadások miatt, és szomszédságá-
ban megjelentek a török eredetû dunai bolgárok
is. Európa keleti végében a török eredetû Kazár
Birodalom számított nagyhatalomnak, ez idô tájt
a vándorló magyarság is az ô fennhatóságuk alatt
élt. Kelet-Európában pedig hatalmas területeket
népesítettek be a szláv törzsek, akik a frankok és
az avarok szomszédaivá váltak.
ANGLIA
Anglia történetében a római uralomig kell vissza-
mennünk, hogy megértsük a sok egymásra tele-
pedett nép bonyolult történetét. A szigetek ôsla-
kossága a római hódítás elôtt kelta eredetû volt.
A kelták az indogermán nyelvcsaládhoz tartoztak,
és két nagy csoportra tagozódtak. A szárazföldi
kelta nyelvet, a gallt a római hódítás elôtt Galliá-
ban beszélték – ez a hajdan virágzó nyelv úgyszól-
ván nyomtalanul eltûnt. A másik nagy kelta nyelv-
járást a szigeti kelta nyelvek jelentik: ide tartozik
többek között a brit, az ír és a velszi nyelv. A brit
a keltának az a változata volt, amelyet az ôslakosok
a római hódítás elôtt beszéltek. A közel öt évszáza-
dos római uralom alatt ez a nyelv jelentôs válto-
zásokon ment keresztül, és a germán angolszászok
hódítása után fokozatosan a sziget északi és nyu-
gati részébe szorult vissza. A britek egy része –
akiket bretonoknak neveznek – a germán hódítás
után kivándorolt a szigetekrôl, és Bretagne-ban,
a mai Franciaország észak-nyugati területén tele-
pedett le. A kelta ôsnyelvbôl azután fokozatosan
önálló nyelvvé fejlôdött az ír és a velszi nyelv.
Britannia provinciában már a korai idôkben
megjelentek az elsô keresztények, és az új vallás
nagyon gyorsan terjedt a kelta ôslakosok között.
Skócia és Írország kelta lakossága azonban nem
állt római uralom alatt. Az északon élô pogány
kelták, a skótok és a piktek állandó támadásokat
indítottak Britannia területére. A Britannia terü-
letén élô kelták e támadások miatt a mai Dánia
területén élô germánokhoz fordultak segítségért.
A 4. század végén a „segítség” meg is érkezett: a
germán eredetû pogány angolszászok elözönlötték
hajóikkal a szigetet, és gyakorlatilag ôk vetettek
véget a római uralomnak is Britanniában. A meg-
érkezô angolszászok hamarosan hódítók lettek, és
hét királyságot hoztak létre a sziget délkeleti ré-
szén, majd hamarosan ôk is keresztény hitre tér-
tek. A keresztény kelta ôslakosság egy része az
angolszászok elôl Walesbe, Skóciába és Írországba
húzódott.
A 8. század végén váratlan ellenfél jelent meg a
partvidékeken: a normannok (dánok). Az egysé-
ges angol állam létrehozására képtelen kis király-
ságok egy kivételével sorra behódoltak a nagy ka-
tonai fölénnyel rendelkezô normannoknak. Az
egységes angol államot Nagy Alfréd királynak
(871-899) sikerült megteremtenie, aki sikerrel vé-
dekezett a dán hódítókkal szemben. A majd két
évszázadig tartó hol békésebb, hol ellenségesebb
együttélés során a hódító normann és angolszász
elôkelôk között megindult az összeolvadás.
Ennek példázata Hitvalló Edward (1042-1066)
története, akinek anyja normann származású volt.
Amikor Anglia trónjára ült, elônyben részesítette
a normannokat, fôpapjait és tanácsadóit közülük
választotta ki. Az angolszász elôkelôk nehezen
viselték a normannok befolyását, és megdöntötték
Edward hatalmát. Ám a király unokatestvére, Nor-
mandiai Vilmos herceg is igényt tartott a trónra,
és a szigetek megszállására készült hajóival. A mind-
280
két részrôl elôkészített összecsapást azonban várat-
lan fordulat szakította félbe – 1066-ban az angol
partoknál meglepetésszerûen norvég hajók jelen-
tek meg. Az angolszászoknak ugyan sikerült
legyôzniük a nem várt látogatókat, de arra már nem
maradt elég erejük, hogy a helyzetet kihasználó
Normandiai Vilmos csapataival is sikerrel vegyék
fel a küzdelmet. 1066-ban Vilmos partra szállt Ang-
liában, és Hastingsnél megsemmisítô vereséget
mért az angolokra. Ezzel az angol történelem új
fejezete kezdôdött el.
Nagy-Britannia területén ma is különbözô szár-
mazású és etnikumú, és más nyelvet beszélô népek
élnek egymás mellett, békés együttélésük vagy
ellenségeskedésük (pl. angolok – írek) egyik oka
e korai történetre vezethetô vissza. A ma germán
nyelvet beszélô angol nép a következô etnikumok
összeolvadásából jött létre a történelem hosszú
évszázadai során: ôslakos kelták, germán angol-
szá szok és normannok (dánok). Nagy-Britanni-
ában azonban ma is élnek kelta leszármazottak:
írek, skótok, velsziek, akik másfajta hagyomá-
nyokat, nyelvet, (esetleg) más vallást és történel-
mi múltat tudnak maguk mögött – és joggal
sértôdnek meg, ha ôket angoloknak nevezik, még
akkor is, ha ôsi nyelvük már kihalt, és ôk is ango-
lul beszélnek.
A FRANK BIRODALOM
UTÓDÁLLAMAI
Nagy Károly halála után birodalmát, mint láttuk,
unokái három részre osztották fel egymás között.
A frank császári cím elveszítette jelentôségét, az
önállósodó tartományok grófjai, ôrgrófjai és her-
cegei elszakadtak a központi hatalomtól és saját
területük irányítói lettek. Súlyosbította a helyze-
tet, hogy a 9. századtól új hódítók jelentek meg
keleten és nyugaton egyaránt.
A nyugati frank területeknek meg-megújuló és
egyre erôsödô normann támadásokkal kellett
szembenéznie, de a kalandozó magyarok is elju-
tottak e távoli területekre és szinte ellenállás nél-
kül fosztogatták a meggyengült tartományokat.
A helyi elôkelôk 987-ben a Capeting-házból szár-
mazó Capet Hugót választották királynak, ezzel
megszületett a Francia Királyság. A Capeting-di-
nasztia királyainak még hosszú küzdelmeket kel-
lett vívniuk, hogy a különbözô tartományok urai
– Provence, Burgundia, Lotharingia, Anjou her-
s KORA KÖZÉPKOR
cegei és grófjai – elismerjék hatalmukat. A mai
Franciaországnál kisebb állam területébe nem tar-
tozott bele a normannok által alapított Norman-
diai Hercegség, a Bretagne Hercegség, továbbá a
Burgund Királyság, amely késôbb a német biro-
dalom része lett.
Az egymással is vetélkedô helyi elôkelôségek és
a gyenge királyi hatalom miatt a keleti frank (né
met) tartományok a 10. századtól ki voltak szol-
gáltatva a magyar kalandozók portyáinak. 919-ben
a szász származású I. Madarász Henriket válasz-
tották német királlyá, aki nagy harcok árán tudta
csak elismertetni hatalmát a német területek her-
cegeivel. Ô volt az elsô, aki sikerrel szállt szembe
a magyar kalandozókkal, és 933-ban Merseburg-
nál súlyos vereséget mért rájuk.
Fiát, I. Nagy Ottót 962-ben a pápa császárrá
koronázta, ezzel megszületett az új Német-római
Császárság. A német-római császári cím Európa
„legelôkelôbb” rangja lett. A császári címre csak
német királyok pályázhattak, de elismertetésük-
höz szükségük volt a pápai koronázásra. Ottó ne-
véhez fûzôdik a 955. évi augsburgi gyôzelem a
magyarok felett, amely véget vetett a nyugati irá-
nyú magyar kalandozásoknak. A császár hatalma
a német tartományokra és Észak-Itáliára terjedt
ki, a német törzsi hercegségek – Bajor, Sváb,
Frank, Lotharingiai, Türingiai Hercegség –
hatalmát si kerrel tudta korlátozni, és utódai
birodalmuk hoz csatolták a Cseh és a Burgund
Királyságot is. A pápákkal való kezdeti jó viszony
az itáliai területek birtoklása miatt romlott meg,
valamint azért, mert a császárok saját területükön
a német egyházat befolyásuk alá vonták és egy-
házfôi jogokat gyakoroltak.
A valaha Nagy Károly befolyása alatt álló Észak-
Itáliának, az Itáliai Királyságnak el kellett viselnie
a császárok hatalmát és gyámkodását. A Pápai Ál-
lamtól délre esô területek kis hercegségekre estek
szét, majd az ezredforduló után az idáig kalan-
dozó normannok alapították itt meg a Szicíliai
Normann Királyságot.
A SZLÁV NÉPEK MEGTELEPEDÉSE
A szlávok a 4. századtól kezdve fokozatosan egyre
nagyobb területeket szálltak meg Kelet-Európa
térségében. Az indogermán nyelven beszélô szlá-
vok három nagy csoportra különültek el: a keleti
szlávokból alakult ki az orosz, késôbb az ukrán és
ÁLLAMALAPÍTÁSOK EURÓPÁBAN
a belorusz nép; a nyugati szlávok: a csehek, a mor-
vák és a lengyelek Közép-Európában telepedtek
meg; a déli szlávok: a szerbek, horvátok és szlové-
nek, valamint a késôbb elszlávosodott török ere-
detû bolgárok pedig a Balkán térségében leltek új
hazára.
Az elsôként megtelepedô bolgár nép két nép
keveredésébôl jött létre. Egyrészt a Duna alsó fo-
lyásánál megtelepedô szláv lakosságból, másrészt
a kelet felôl érkezô bolgár-törökökbôl, akik bele-
olvadtak a többséget alkotó szláv népességbe. A
bolgár állam a 9. század közepén jött létre és együtt
járt az ortodox kereszténység felvételével. A nagyra
törô bolgár uralkodók felvették a cári (császá ri)
címet, és állandó harcban álltak a Bizánci Biroda-
lommal a Balkán térségének birtoklásáért. A
rövid életû bolgár állam alulmaradt e küzdelem-
ben, és az ezredforduló után kétszáz évre Bizánc
fennhatósága alá került.
A horvátok a római kereszténységet vették fel,
önálló fejedelemségük azonban nem volt hosszú
életû, hiszen az ezredforduló után el kellett ismer-
niük a magyar királyok fennhatóságát. A szerbek
ortodox keresztények lettek, törzseik lényegében
bizánci fennhatóság alá tartoztak egészen a 12. szá-
zadig.
A Morva Birodalom a 9. században született,
és állandó küzdelmet vívott a keleti frank, késôbb
a német uralkodókkal. Itt térítettek a bizánci szer-
zetesek, Cirill és Metód, de a morvák végül római
keresztények lettek. A belsô küzdelmek miatt meg-
A lovag és a földesúrs
A HÛBÉRÚR ÉS A HÛBÉRES
KÖTELEZETTSÉGEI
A hûségeskü szertartása a következô: a hûség-
esküt tevô férfi vagy nô térdre ereszkedik a
királyság hûbérura elôtt, akinek hûségesküt kíván
tenni, összekulcsolt kezét annak kezei közé teszi
és ezeket mondja:
„Uram, az Ön hûbéresévé leszek ezen birtok
révén – és itt meg kell neveznie, hogy melyik
s 281
osztott morva államnak a magyar honfoglalás
vetett véget.
A morva állam szomszédságában, Prága köz-
ponttal kezdôdött meg a cseh állam szervezése.
Elsô keresztény uralkodójuk Szent Vencel volt,
ma is ô a csehek védôszentje. Az államszervezet
kiépítése a PrŠemysl-dinasztia nevéhez fûzôdik,
a cseh püspökségek azonban egy német érsekség-
nek voltak alárendelve, ami erôsítette a német be-
folyást. Csehországot végül beolvasztották a
Német-római Birodalomba.
Lengyelországot a 10. században a Piast-dinasz-
tia egyesítette, és itt is megkezdôdött a római hit-
térítés. A lengyel állam központja Krakkó lett, és
egyházuk független volt a német érsekségektôl.
A lengyeleknek állandó küzdelmet kellett vívniuk
a német hódító törekvésekkel szemben, és Len-
gyelország többször is német függésbe került.
Az elsô orosz állam megalapításában igen nagy
szerepet játszottak az itt már korábban megtele-
pedô és városokat alapító varég vagy más néven
rusz kereskedôk. A 9. század közepén az északi
Novgorod volt az elsô fejedelemség központja,
innen indult meg az állam határainak déli irányú
kiterjesztése, többek között Kijev elfoglalása is.
Az ezredforduló után létrejött az egységes Kijevi
Rusz állam, és az egyesített szláv törzsek ortodox
keresztény hitre tértek. Az orosz állam Kelet-Eu-
rópa egyik legjelentôsebb hatalmává és a bizánci
kereszténység második legnagyobb központjává
vált.
birtokért teszi a hûségesküt –, és ígérem, hogy
oltalmazni és védeni fogom minden élô és
halandó lény ellen.”
Az úrnak pedig így kell válaszolnia:
„Én pedig felfogadom Önt Isten hitében és
az én hûségembe, jogaim épségben tartása mel-
lett.”
Azután a hûség jeléül szájon csókolja [hûbé-
resét].
282 s KORA KÖZÉPKOR

Aki pedig hûségesküt tesz valakinek, s meg-
ígéri, hogy védeni és oltalmazni fogja minden
élô és halandó lény ellen, erejénél fogva tartozik
neki azzal, hogy se maga ne emeljen reá kezet,
sem mást ne béreljen fel ilyesmire és amennyi-
ben hatalmában áll, ne egyezzék bele és ne tûrje
el, hogy mások tegyék ezt. Nem vehet el és nem
tarthat vissza semmit urának tulajdonából...
Nem adhat senkinek tanácsot ura ellen, sem
nyilvánosan nem vehet védelmébe senkit ura
ellen. Nem emelhet fegyvert urára, legfeljebb
olyan hûbérúr oldalán, akinek elôbb tett
hûségesküt...
Mire köteles a hûbérúr hûbéresével és mind-
azokkal szemben, akiknek hûségesküjét elfo-
gadta?
Nem szabad a hûbérúrnak hûbéresére kezet
emelni vagy bárminô tulajdonához nyúlni, vagy
mást az ô bántalmazására felbérelni, csakis az ô
udvara tudtával és arra való tekintettel. Tartozik
a hûbérúr a köztük fennálló hûségnél fogva
hûbéresének mindazzal a felsorolt dologgal,
amelyre a hûbéres hûbérurával szemben köteles.
Mert a hûbérúr és a hûbéres között egyazon
hûség van, amelyet mindkettô egyformán köte-
les elismerni és megtartani minden elôbb el-
mondott dologban.
Ezenfelül tartozik a hûbéres tiszteletet adni
urának mindenben.
A hûbéres azonban többre köteles uráért,
mint az ôérette. A hûbéres köteles túszként
jelentkezni fogságba esett uráért, ha az ezt kíván-
ja... És mindazok, akik hûbéruruknak hûséges-
küt tettek, ha uruknak fegyverre vagy lóra van
szüksége, vagy ôt ellenség kezében, vagy halálos
veszedelemben találják – kötelesek becsülettel
minden tôlük telhetôt megtenni, hogy ebbôl a
veszedelembôl megszabadítsák. Ha pedig
másképp nem tudnák ezt véghezvinni, saját
hátaslovukat vagy más állatukat is az ô rendel-
kezésére kell bocsátaniuk. Minden módon segít-
ségére kell lenniük, hogy biztonságba kerülhes-
sen, és tôlük telhetôen támogatniuk kell ôt testi
épsége megmentésében.
Aki pedig elmulasztja uráért megtenni mind-
ezen dolgokat, vagy ezek bármelyikét, és ha a
hûbérúr ezt be tudja bizonyítani az udvarnál
– úgy járhat el vele és minden birtokával, mint
ahogy hûtlenségen ért emberrel szokás. Aki
ellenben megtette ezeket uráért, azt a hûbérúr
a köztük levô hûbéri hûségnél fogva köteles
kiszabadítani...
(JEAN IBELIN,
13. SZÁZADI CIPRUSI JOGÁSZ)

s
Sorold föl a hûbéres kötelezettségeit! Lehet- e egy hûbéresnek több hûbérura?
Sorold föl a hûbérúr kötelezettségeit hûbéresével szemben! Mi mutatja e kapcsolat
„egyenrangúságát”? Mennyiben több a hûbéres kötelezettsége?
Mit jelent a hûtlenség fogalma? Miért lehetett e korban olyan súlyos bûn a hûtlenség?
Mit gondolsz, mi lehetett a hûtlen hûbéres büntetése?
A hûbérúr fölbonthatta- e önkényesen a kölcsönös kötelezettséget?

A VÁNDORLÓ UDVAR történik, hogy egyes udvaroncok, akik eret

Azon csodálkozom legjobban, hogyan tudja
annyi ember elszenvedni az udvari élet bajait...
Mert... nem ismernek mértéket és rendet sem
étkezésükben, sem lovaglásaikban, sem virrasz-
tásaikban. ... ha a király megígérte, hogy egy
ideig megmarad valahol, s különösen, ha a he-
rold nyilvánosan kihirdette ezt, mint a király
akaratát, akkor biztos lehetsz benne, hogy már
hajnalban útnak indul, szándékának hirtelen
megváltoztatásával fittyet hányva minden
ember fáradozásának. Így azután gyakran meg-
vágattak vagy hashajtót vettek be, kénytelenek
követni fejedelmüket, tekintet nélkül saját tes-
tükre; kockára téve életüket, sietnek tönkreten-
ni magukat attól való félelmükben, hogy
elveszítik azt, ami nem is az övék, és sohasem
lesz az övék...
Máskor viszont, ha a fejedelem kinyilvání-
totta azt a szándékát, hogy reggeli szürkületkor
elindul egy bizonyos helység felé, akkor mérget
vehetsz rá, hogy megváltoztatja elhatározását;
biztos lehetsz benne, hogy délig fog heverni.
A LOVAG ÉS A FÖLDESÚR
Ilyenkor azután ott álldogálnak a teherhordó
állatok, málhával megrakva, fullajtárok bóbis-
kolnak, a királyi kereskedôk aggodalmasan to-
pognak, és titokban mindeni morog. Az embe-
rek körülveszik az udvari prostituáltakat és a
borkereskedôket (ezek olyan udvaroncok, akik
többnyire jól ismerik a palota titkait), hogy
megtudjanak valamit a király utazásáról. Mert
a király kíséretében ott nyüzsögnek a színészek,
mosónôk, kockajátékosok és tányérnyalók, ivó-
cimborák, ostyasütôk, bohócok, borbélyok
akrobaták és hasonló jómadarak.
Gyakran láttam, hogy … a királyi szállásról
lefutott a hír, amely megnevezte azt a helyet,
ahová az udvarnak most el kell indulnia. A
hosszadalmas, fárasztó várakozás és késedel-
meskedés után azzal a reménnyel vigasztaltuk
magunkat, hogy ott fogunk aludni. Azt remél-
tük, hogy bôven találunk majd szállást és élel-
Miért vándorolt az udvar? Milyen élet-
körülményekrôl tanúskodik a forrás? Kövesd
a képen a várak kialakulásának fázisait!
s 5. Francia várkastély a 13. század elsô felébôl.
1. 3.
2.
4.
s 283
met... Mikor azonban fullajtárjaink már a tel-
jes napi vagy majdnem teljes napi utat megtet-
ték, a király újra megváltoztatja szándékát és
más szállást választ, ahol esetleg csak egy egye-
dül álló ház található és csak annyi élelem, ami
neki magának elegendô, más senki sem része-
sedhetik belôle; mintha (talán szabad így be-
szélnem) a mi bajunk fokozná az örömét. Ilyen-
kor azután három-négy mérföldet kell vándo-
rolnunk ismeretlen vadon erdôben, sokszor
koromsötét éjjel, s dicsérhetjük szerencsénket,
ha valami piszkos és nyomorúságos szállásra
bukkanunk. Az udvaroncoknak gyakran késhe-
gyig menô harcot kell folytatniuk egy kunyhó-
ért, és kivont karddal kell egymásnak esniük
egy vacokért, amely még arra sem méltó, hogy
disznók tülekedjenek érte.
(EGY 11. SZÁZADI
SZICÍLIAI UDVARONC PANASZA)
MEGERÔSÍTETT UDVARHÁZ A 9. SZÁZADBAN
(REKONSTRUKCIÓ)
Az ásatások kimutatták, hogy ez az egyszerû,
elkerített hely a következô két évszázad során
tulajdonosainak egyre fokozódó függetlenedésével
hatalmas feudális várrá terebélyesedett.
A VÁRAK FEJLÔDÉSE
1. Tipikus vár a 9-10. század fordulóján.
2. 11. századi normann vár.
3. Már kôbôl épített lakótorony a 10-11. századból.
4. Angliai normann vár a 11. század végén.
5.
284 s KORA KÖZÉPKOR
ÖSSZEGZÉS
A BARBÁR HAGYOMÁNYOK
A középkori társadalom gyökereit leginkább a bar-
bár törzsi-nemzetségi tagozódásban kell keresnünk.
A barbár törzsek társadalma három, egymástól jól
elkülöníthetô rétegbôl tevôdött össze: a törzsi-
nemzetségi elôkelôkbôl, a szabad harcosokból és
a szolgákból.
A nemzetségi elôkelôk – a nemzetség- és törzs-
fôk, valamint a tehetôsebb családfôk – mind
vagyonukkal, mind tekintélyükkel a közösség
fölé emelkedtek. Ôk voltak hivatottak a katonaság
vezetésére, ítélkeztek a peres ügyekben, irányították
egy nagyobb közösség mindennapi életét. Kezdet-
ben volt, ahol választották a vezéreket, de a hata-
lom késôbb mindenütt örökletessé vált: a legelô-
kelôbb családok közül kerültek ki a vezérek, a her-
cegek, a fejedelmek, majd a keresztény uralkodók.
Az elôkelôk hatalmát katonai kíséretük alapozta
meg.
A katonai kíséret a szabad harcosok rétegébôl
szervezôdött, akik önként szegôdtek egy vezér
szolgálatába, és akik megtartották szabadságukat,
vagyis nem váltak az úr szolgáivá. A kölcsönös
segítség mindkét fél számára elônyt jelentett – a
vezérek hatalma egyenes arányban állt a kíséret
létszámával, a harcosok pedig szabad rablást, jutal-
mat, fizetséget reméltek, továbbá védelmet kaptak
uruktól.
A nép tömegeit a szabad harcosok alkották: ôk
jelentették a katonai erôt, ugyanakkor egyben
szabad birtokosok is voltak, akik saját földjüket
mûvelték vagy mûveltették. Ennek következtében
jelentôs vagyoni különbségek is kialakulhattak
közöttük.
A társadalom harmadik csoportját a szolgaren-
dû népek alkották, akik az elôkelôk és vagyonos
szabadok uralmának voltak alávetve. Lehettek
lesüllyedt szabadok, vásárolt rabszolgák, hadifoglyok,
a leigázott népek fiai, de akárhonnan származtak
is, szolgasorsukat gyermekeik is örökölték.
Mindhárom rétegre jellemzô a társadalmi hely-
zet örökletessége és a társadalmi mobilitás szinte
teljes hiánya. Azaz mindenki egy adott rétegbe
született bele, és élete során ebbôl „felfelé” kitörni
szinte lehetetlen volt, csak kivételes esetekben
sikerülhetett.
AZ ÁLLAMALAPÍTÁSOK KORA
A népvándorlási hullámok elültével, az ezredfor-
duló elôtt és után került sor a népek megtelepe-
désére és az államalapításokra. Nem minden nép
jutott el azonban az államszervezet kiépítéséig
vagy annak megszilárdulásáig. Barbár népek és
királyságok sora tûnt el véglegesen Európa térké-
pérôl. A törzsi-nemzetségi szervezet államszer ve-
zetté történô átalakulása sok eltérô vonást mutat
Európa különbözô területein. Az eltérések elsô-
sorban attól függtek, hogy egy nép milyen társa-
dalmi hagyományokkal rendelkezett, továbbá hogy
az adott területen mennyire éltek még a római
kor szokásai. E két kultúra, a barbár hagyomány
és a római civilizáció találkozásából és ötvözôdé-
sébôl született meg az az új rend, amelyet feuda-
lizmusnak nevezünk. Az alábbiakban az állam-
szervezôdés legjellemzôbb vonásait emeljük ki.
A Róma vagy egymás ellen harcoló, vándorló és
új hazát keresô törzsek törzsszövetségekben egye-
sültek. Ezzel növelték katonai erejüket, hatéko-
nyabban tudtak védekezni és támadni. A háborúk
sikeres megvívása, a hadseregek irányítása határo-
zott, egyszemélyi vezetést igényelt, ezért az azonos
jogállású törzsfôk közül is kiemelkedett egy család,
akinek hatalmát mindenki elismerte. Ezzel
megszületett a fejedelmi, hercegi, királyi rang,
amely már öröklôdô, de nem örökérvényû hatal-
mat jelentett. A király hatalmát elsôsorban hatal-
mas katonai kísérete adta. A vezetését elismerni
vonakodó törzsfôket, hercegeket katonai erôvel
leverte, birtokait elkobozta, népeit a saját szolgá-
latára rendelte. Így a királyi birtokok is jelentôsen
megnövekedtek. A más népek ellen irányuló hódító
háborúk elsôsorban szintén a gyôztes király
hatalmát, tekintélyét és birtokait gazdagították.
A királynak ehhez hûséges társakra volt szüksé-
ge, ezért saját és megszerzett birtokaiból bôkezû-
en adományozott azoknak, akik ezt kiérdemelték.
A volt törzsfôk helyét átvették az udvarnokok, a
grófok (comes = kísérô), az ôrgrófok. A kereszténység
felvétele után pedig a püspökök is részesültek a
királyi jótéteményekbôl – ezt a folyamatot
figyelhettük meg a Frank Királyság történetében
is. A törzsi-nemzetségi vezetô réteg helyét tehát
egy új arisztokrácia, egy új nemesség vette át. Tag-
A LOVAG ÉS A FÖLDESÚR s 285
jai lehettek a király hatalmát elismerô volt törzsi
elôkelôk is, de a kör lényegesen kibôvült az új
fôméltóságokkal, a meghódított országok római
arisztokráciájával, az elnéptelenedô városok elô-
kelôivel és a fôpapsággal. A királyt hûségesen szol-
gáló világi és egyházi „nagyok” lettek az ország új
vezetôi, ôk alkották a királyi tanácsot, részt vettek
az államélet irányításában – és élvezték megszol-
gált birtokaik jövedelmét.
A HÛBÉRISÉG
Az új arisztokrácia tehát nemcsak hatalmat, hanem
földbirtokokat is kapott. A világi fôúr és az egyházi
fôméltóság egyaránt földbirtokosnak, földesúrnak
számított. A földbirtokok között azonban
különbséget tettek aszerint, hogy kitôl származott.
Az ôsi, öröklött családi birtokot megkülönböztették
az adománybirtoktól. Ôsi birtoknak számított az
a földterület, amelyet a volt törzsi-nemzetségi
arisztokrácia saját családi birtokaként szerzett meg
a megtelepedés idején és azt meg is tudta tartani.
Ezt a birtokot patrimoniumnak nevezték, a pater
(„atya”) szó után.
A hûbér, az adománybirtok egy újfajta birtok lási
formát jelentett, amely elôször a Karoling Biro-
dalomban jelent meg. A Karoling királyok bir-
tokadományokat adtak az ôket szolgáló kíséret
hûséges tagjainak. Ezt nevezték beneficiumnak vagy
feudumnak. Errôl a birtokformáról kapta nevét e
történelmi korszak, a feudalizmus. Az adományozó
– a hûbérúr vagy senior („idôsebb”) – és a
megadományozott – a hûbéres vagy vazallus
(„kísérô”) – kölcsönös kötelezettségeket vállalt
egymás iránt. A vazallus örök hûséget fogadott,
hogy hûbérurát kardjával és tanácsaival szolgálni
fogja, a hûbérúr pedig birtokot adott és védelmet
ígért hûbéresének. Az adománybirtok kezdetben
feltételekhez kötött és bármikor visszavonható
volt, tehát a hûbéres csak akkor tarthatta meg, ha
va lóban eleget tett kötelezettségeinek. Az idôk
folyamán azonban elhomályosult az adományozó
és a megadományozott személye, néhány generáció
után a személyes kötôdés feledésbe merült, így az
adománybirtok a családon belül végleg örökölhe-
tôvé vált.
A földesurak, ha elég tehetôsek voltak és bôvel-
kedtek a földbirtokokban, maguk is adományoz-
hattak földeket. A király vazallusa így egyben
hûbérúr is lehetett, saját hûbéreseket gyûjtve maga
köré. Így jött létre a hűbéri láncolat: a király, a na-
gyobb és kisebb hûbéresek közötti piramisszerû
szervezet. (Nem mindenhol alakult azonban ki a
teljes hûbéri lánc. Magyarországon például csak
a királynak volt joga birtokadományokat adni.)
A legkisebb hûbéreseknek már nem tellett ado-
mányokra, nekik „csak” paraszti rendû alatt való-
ik voltak. Az adományozás, a hûbéreskü mindig
ünnepélyes keretek között zajlott le.
Fontos kiemelnünk, hogy a megadományozot-
tak között voltak a fôpapok is, akik püspöki bir-
tokaikat királyi hûbérként kapták. Az uralkodók
emiatt igényt tartottak az egyház irányítására, a
püspökök kinevezésére és beiktatására, ami
késôbb kiváltotta Róma rosszallását és ellenállását.
A hûbériség rendszere a Karoling-kor után szinte
egész Nyugat-Európában elterjedt, és az álla mi-
politikai berendezkedés alapja lett. A kora közép-
korban a legnagyobb birtokokkal a fejedelmek
és királyok rendelkeztek. A birtok volt hatalmuk
alapja, az, hogy a királyi birtokokból még bôséges
adományokra tellett. Ezért ezt a kort a patrimo-
niális monarchiák korának is szokták nevezni. A
király adományozásai révén maga mögött tudhat-
ta az egyház támogatását, ô rendelkezett a legna-
gyobb katonai kísérettel, hûséges – de gyakran
önálló hatalomra vágyó – lovagokkal vette körül
magát.
A LOVAGSÁG MEGJELENÉSE
A hûbériség kialakulása nem választható el attól a
folyamattól, amely a hadviselésben következett be
ebben a korban. A germán törzsek katonai erejét
– ezt leginkább a vikingeknél figyelhettük meg
– a szabad harcosok jelentették, akik parasztok és
gyalogos katonák is voltak egyben. A Frank
Birodalomnak kellett szembenéznie elôször azzal
a ténnyel, hogy nehézkesen mozgó gyalogos kato-
nái nem képesek felvenni a harcot az arabok moz-
gékony, kiszámíthatatlan könnyûlovas támadása-
ival, színlelt visszavonulásaival és nyílzáporaival.
A muszlimok lovassága ellen – úgy látszott – nincs
orvosság, Martell Károly seregeinek azonban mégis
sikerült legyôznie a mórokat (732, Poitiers).
Egykorú ábrázolásokról ismerjük a frank lova-
sok fegyverzetét: törzsüket, karjukat, combjukat
vaspikkelyekkel borított bôrpáncél védte. Mell-
vértet és vassisakot viseltek, a közelharcban bôr-
pajzzsal védekeztek. Hosszú, egyenes karddal és
286 s KORA KÖZÉPKOR
dárdával hadakoztak. A nehéz vértet viselô lovast
a közelharcban két új „találmány” segítette: a magas
nyereg és a kengyel. Ezek a szilárd támaszok tették
lehetôvé, hogy a nehéz fegyverzetû harcos biztosan
üljön a lován, és kardcsapásai ne téveszszenek célt.
(A kengyelt az avarok honosították meg
Európában.)
A lovagok általánosan ismert, „klasszikus” fegy-
verzete (a vértezett lovon ülô, tetôtôl talpig pán-
célba öltözött harcos) csak az ezredforduló után
vált általánossá Európában. De már a korai frank
lovagok is átütô sikert arattak elsöprô rohamaik-
kal a hagyományos fegyverzetû könnyûlovas sere-
gekkel szemben. Az új harcmodor bevált az arabok
ellen és elterjedt egész Európában. Késôbb ez vetett
véget a magyar kalandozásoknak is.
A páncélos lovas felszerelése azonban nagyon
sokba került. Nagy Károly idején egy pajzs és egy
lándzsa két szarvasmarha, egy sisak vagy lábvért
hat, egy kard hét, egy pikkelypáncél tizenkettô,
egy csatamén pedig szintén egy tucat szarvasmar-
ha árába került. Egy harcos felszerelése tehát csak-
nem félszáz tehén árával volt egyenlô, ami akár
egy közepes méretû falu teljes szarvasmarha-állo-
mányát is jelenthette. Ráadásul a fenti „költség-
vetésbe” nem is számoltuk bele a lovagot kísérô
egy-két fegyverhordozó felszerelését és eltartását,
a váltólovakat, az élelmet és a takarmányt szállító
ökrösszekeret, továbbá a személyes holmikat.
A TÁRSADALMI
KÖVETKEZMÉNYEK
A lovagi harcmodor elterjedése, a fegyverzet
kiállításának tetemes költségei átformálták a
régi társadalmak arculatát. A nemes szó új
jelentést kapott: már csak azokat tekintették
nemes embereknek, akiknek földbirtoka és
alattvalóinak szá ma lehetôvé tette az újfajta
hadakozást. A nemes, a földesúr és a lovag szavak
ettôl fogva nagyjából ugyanazt jelentették.
A szabad gyalogos parasztok harcértéke csök-
kent, a Karolingok állandó háborúskodása remény-
telen helyzetbe sodorta ôket. A volt szabad paraszt-
nak így már csak a földmûvelés maradt feladatul,
és az, hogy a papokat és lovagokat munkájával
eltartsa. A parasztság lassan az új nemesség alatt-
valójává vált.
A barbár társadalmak egyenlôtlensége így
maradt fenn módosult formában: a vitézek, szabadok
és szolgák hármas tagolódását felváltotta a lovagok,
papok és parasztok rendje. Ebben az új társadalmi
rendszerben, amely több évszázadra meghatározta
Európa további fejlôdését, a társadalmi helyzet
örökletessé rögzült. Az új társadalmi rendhez
idomuló keresztény eszmerendszer szerint minden
rendnek más a feladata e világon. A papok imáikkal,
a lovagok kardjukkal, a parasztok munkájukkal
szolgálják Istent, mivel minden földi tevékenység
– legyen az Krisztus követése, a harc vagy a
kétkezi munka – Isten által kijelölt és Istennek
tetszô cselekedet.
A LOVAGI ÉLETMÓD KEZDETEI
A klasszikus lovagkor az ezredforduló után, a
11-13. században formálódott ki Európában, idôben
tehát még messze vagyunk a bevehetetlen szikla-
váraktól, a hatalmas páncélos lovagseregektôl, a
lovagi tornáktól. A 8-10. században még csak a
lovagi életforma kezdeteirôl beszélhetünk.
A szegényebb lovagok nagy része megerôsített
uradalmában élt, házát parasztjainak kunyhói
vették körül. A lovag háza általában kôbôl épült
és vizesárok választotta el a falu többi részétôl. A
ház sarkain már ekkor megjelentek a kezdetleges
tornyok is. Belül két nagyobb helyiségre osztották
a házat, a lakószobára, ahol fôztek és étkeztek, és
az éjszakára az egész családot befogadó háló-
szobára.
Frank területen jelentek meg elôször a kerek
vagy négyszögletes lakótornyok, amelyet lehetô-
leg egy magaslaton, facölöpökbôl építettek. A
tornyot fából és földbôl készült palánkkerítés és
vizesárok vette körül, ezen belül épültek a legszük-
ségesebb gazdasági épületek, az istállók, a mag-
tá rak. A környék parasztjai a palánkok mögött
találtak menedéket egy esetleges támadás alkalmá-
val. A cölöpvár a várúr és szûkebb szolgaszemély-
zete lakóhelyéül szolgált.
Az ezredforduló után a fagerendákat szinte tel-
jesen kiszorította a kô. A kôbôl épített lakótornyok
egyre magasabbak és erôsebbek lettek, ezért már
a sík területeken is elegendô védelmet tudtak
nyújtani a bennlakóknak. A pinceszint fölött
helyezkedett el a konyha és a gazdasági helyiségek,
ezek fölött volt a lakószint, a mellvéddel megerô-
sített legfelsô szint pedig a védelmet szolgálta.
Minden késôbbi vár ebbôl a lakótornyos épít-
kezésbôl fejlôdött tovább. A várúr igényeinek meg-
A LOVAG ÉS A FÖLDESÚR
felelôen bôvítette öröklött erôdítményét. A külsô
fapalánkokat felváltotta a kôfal, amelynek sarka-
in megjelentek a lôrésekkel ellátott kôtornyok és
bástyák, a fal belsô oldalán pedig fából ácsolt
védôfolyosó, ún. gyilokjáró futott körbe. Az így
megnagyobbodott várakat vizesárok vette körül,
ezen felvonóhíd vezetett át a vasrostélyos kapuhoz.
A kapubejárót kapuvédô torony biztosította. A volt
lakótorony a vár „öregtornya” lett, és már csak az
utolsó menedék szerepét töltötte be. A várak tehát
A paraszt
s
A PARASZTOK KÖTELEZETTSÉGEI
A parasztok mindig tartoznak valamilyen szol-
gálattal... Évenként a munka János-napkor kez-
dôdik. A parasztok kötelesek összegereblyézni,
boglyákba hordani, kazlakba rakni a szénát,
majd behordani abba az urasági udvarba, ame-
lyet nékik kijelölnek... Kötelesek azután kitisz-
títani a malomárkokat: mindegyikük a saját
lapátjával jön; ugyancsak lapáttal a vállukon
mennek tisztogatni a száraz és a vizes trágyát...
De íme, beköszönt augusztus, s vele együtt
az új munka (csak ez hiányzott nekik!). Robotra
kötelezettek, errôl nem szabad megfeledkezni...
Ha földjük terményadó alá esik, akkor nem sza-
bad kévéiket a mezôrôl elvinniük. Mennek
megkeresni a beszedôt, és nagy kedvetlenül oda-
vezetik. Ha a paraszt vétkezik a megállapított
adó ellen, akkor a beszedô megszidja és nagy
büntetést szab ki rá, hacsak nem ád neki vala-
mit. És ekkor az uraságnak járó terményadót
rárakja a maga kétkerekûjére, nem mer levenni
egyetlen kévét sem, és elviszi a közös termény-
adók csûréhez. A saját termése kint marad az
esô és a szél alatt, s a paraszt búslakodik a maga
gabonája miatt, mely ott hever a mezôn, ahol
mindenféle veszteség éri! És mégis odaszekerez
a csûrhöz, ahol büntetést rónak ki rá, ha csak
egyetlen kéve is elveszett, lehullott a mezôn
vagy útközben...
Ezután következik a vásár ideje „a réten”, és
a szeptemberi kisasszonynapja, amikor malacot
s 287
belülrôl kifelé terjeszkedtek, egyre magasodtak, és
alaprajzuk is nagyon sokat változott.
A várépítés fejlôdése lehetôvé tette, hogy a föld-
rajzi környezet ne befolyásolja a vár elhelyezke-
dését. Építkeztek magas, sziklás hegycsúcsokra,
síkságon és tó közepén. A síkságokon több vizes-
árokkal körbevett várak épültek, és ahol a termé-
szetes vizek hiánya vagy a kevés esô miatt nem
volt mód vizesárok építésére, ott erôdszerû falrend-
szerek védték a várurakat.
kell vinnie. Ha a parasztnak nyolc malaca van,
akkor viszi a két legjobbikat, egyiket a földes-
úrnak, aki természetesen nem fogadja el a rosz-
szabbikat! De ezenfelül még egy dénárt is kell
adnia a megmaradt malacok mindegyikéért.
Mindezt le kell rónia a parasztnak. Ezután jön
Szent Dénes napja. Ekkor fogják csak a fejüket
a jobbágyok – hiszen a cenzust kell leadniuk
– és félelemben élnek. De aztán jön az elkerí-
tésekért járó fizetség határideje, hiszen a parasz-
tok nagy kerteket tartanak. Ha a paraszt már
régóta mûveli is a földjét, nem lehet és nem
szabad neki azt sövénnyel bekerítenie, amíg az
adót le nem fizette a földesúrnak, és meg nem
kapta tôle a jóváhagyást. Ám azon a földön,
amely után terményadót fizet, nem helyezhet
el a paraszt követ, hogy elhatárolja, sem falat,
sem másfajta kerítést nem húzhat köréje… A
paraszt nem adhatja el földjét anélkül, hogy a
földesúr meg ne kapná az ár tizenharmad részét.
Ezután ismét robotot kötelesek teljesíteni.
Amikor felszántották a földet, vetômagért men-
nek a csûrbe, vetnek és boronálnak. Mindegyik-
nek egy acre rész jut. Ezután kalácsot kell vin-
niük a „földesúri” András-napra, amely három
héttel karácsony elôtt van. Ezt az urasági asz-
talra szánják. Karácsonyra csirkét kell adniok,
és abban az esetben, ha az nem elég szép és
finom, az intézô a paraszt költségére vásárol
helyette másikat. Ezután következik a sörille-
ték: árpa és búza mindenkitôl...
288 s KORA KÖZÉPKOR

Ha a paraszt a földesúr birtokán kívül adja
férjhez a lányát, adót fizet a földesúrnak... Azu-
tán jön virágvasárnap, az Isten által megálla-
pított ünnep, amikor a földesúr számára juh-
járandóságot kell adni, minthogy ez a kötele-
zettség hagyományképpen jár a parasztok részé-
rôl... Ezután a kovácsmûhelybe kell menniük
lovat patkoltatni, mert itt az ideje, hogy fáért
menjenek az erdôre. Gazdag jutalmazást kap
ezért a paraszt – minden nap után két dénárt!
Ezután következik a fuvarozási kötelezettség,
hiszen naponként viszik kocsin a gabonát Dom-
jeanba... Ezenkívül még az a kötelezettség is
rájuk hárul, hogy a földesúr malmában ôrölje-
nek. Ha a paraszt nem fizeti meg a molnárt,
ahogyan az kívánja, akkor a molnár kiveszi a
magáét a gabonából... No de végre megkapja
a paraszt a maga részét, és siet haza lárma és
veszekedés nélkül. Ott várja azonban a legrosz-
szabb: a paraszt köteles fizetni azért is, hogy a
kenyerét megsüthesse...
(ESTOUT DE GOZ, ANGOL-NORMANN KÖLTÔ)

SZÁNTÁS, SZÔLÔMÛVELÉS, ARATÁS

Paraszti munkák ábrázolása egy 9. század eleji kódexben

ÚRISZÉKI ÍTÉLETEK Ragenhilda of Bec 2 shillinget fizet azért, mert

Gilbert, Richard fia 5 shillinget fizet azért az en-
gedélyért, hogy megházasodhassék. Kezes: Sea-
man. Fizetési határidô: a purifikáció ünnepe.
William Jordan pénzbüntetésre van kötelez-
ve, mert rosszul szántott az úr földjén. Kezes:
Artur. Büntetés 6 dénár.
A templom papja pénzbüntetésre van köte-
lezve, mert tehenét az úr rétjén érték. Kezesek:
Thomas Ymer és William Coke.
Martin Sepherd 6 dénárt fizet a sebért, ame-
lyet Pekinen ejtett.
engedély nélkül ment férjhez.
A törvényszék jelenti, hogy William, Noah
fia, az úr örökös jobbágya megszökött, és Dord-
furdban tartózkodik. Ezért meg kell keresni.
Jelentették, hogy Robert Carter fia éjjel meg-
támadta Peter Burgess házát és gonoszul köve-
ket vágott a kapujához, úgyhogy a mondott
Peter riadót kiáltott. Ezért a mondott Robertet
börtönbe kell vetni.
Walter Reaper pénzbírságra van kötelezve,
mert nem jelentette, hogy rosszul szántottak.

s
Milyen csoportokba tudnád osztani a parasztok kötelezettségeit?
Mikor milyen munkákat kellett végeznie, terményeibôl mennyit kellett beszolgáltatnia?
Mi volt az úriszék? Milyen ügyekben ítélkezett?
A PARASZT s 289
ÖSSZEGZÉS
AZ URADALMI RENDSZER
A hûbériség – mint láttuk – a király és a földes-
urak, valamint a nagyobb és kisebb földbirtokosok
közötti kapcsolatot jelentette. Ettôl meg kell külön-
böztetnünk az uradalmi rendszert, amely a földesúr
és a földesúr birtokán élô alattvalók közötti viszo-
nyt határozta meg a kora középkorban.
A hûbéri rendszer kiformálódása felbomlasztotta
és átalakította a germán társadalmak alapvetô
rendjét. A társadalmi egyenlôtlenség már nem a
szabadok és a szolgák közötti különbséget jelen-
tette, hanem az új nemesség és a harcértékét vesztett,
szabadságát fokozatosan elvesztô parasztság
ellentétét. Az új földbirtokos nemesség a parasz-
tokat függô helyzetbe kényszerítette, gyakorlatilag
„szolgájává” tette, a volt szolgák pedig szolgaren-
dûek maradtak.
A kora középkorban mind a királyok, mind a
megadományozott egyházi és világi birtokosok
uradalmaikon éltek. Az uradalom nagy kiterjedésû
földbirtok volt falvak tucatjaival, azok lakosságával,
a hozzá tartozó hatalmas földekkel, erdôkkel és
legelôkkel. Az uradalom központja a megerôsített
udvarház volt, itt élt a földbirtokos és családja, a
katonai kíséret és a szolgaszemélyzet. Ezek az
udvarházak lettek a késôbbi várak alapjai, ami azt
bizonyítja, hogy az uradalmak nem csupán gaz-
dasági feladatotokat láttak el, hanem egy-egy terület
hatalmi-politikai központjai is voltak.
Az uradalomban élô parasztok a földesúr örökös
szolgálatára voltak kötelezve, minden tekintetben
az úr alattvalóinak számítottak. Kezdetben „röghöz
voltak kötve”, vagyis nem hagyhatták el lakóhe-
lyüket, különbözô adókkal és szolgáltatásokkal
tartoztak uruknak, aki nem csupán parancsolt
nekik, de bíráskodott is felettük. Az adókat nem
pénzben, hanem természetben szedték, és a parasz-
tok robottal, ingyenmunkával tartoztak az urad-
alomnak.
A TERMÉSZETI GAZDÁLKODÁS
A Római Birodalom fejlett árutermelô gazdálko-
dása – amely elválaszthatatlan volt a pénzgazdál-
kodástól – a népvándorlás századaiban elenyészett,
a városok szinte elnéptelenedtek, a pénzforgalom,
a kereskedelem a korábbi töredékére zsugorodott.
Ezen okokból a kora középkorban a gazdálkodás
központjaivá az uradalmak váltak, amelyek
önellátásra rendezkedtek be, és csak nagyon keve-
set termeltek piacra. Az uradalom – a luxuscikkeket
leszámítva, amely amúgy is nagyon kevesek kiváltsá-
ga volt – szinte minden mezôgazdasági és kézmûi-
pari termékét maga állította elô. A föld terménye-
it éléstárakban gyûjtötték össze; a mûhelyekben,
a malmokban robotmunkát alkalmaztak vagy szol-
gákkal dolgoztattak. A parasztok terménnyel adóz-
tak, amit a földesúr és személyzete fel is élt. Az
árutermelés hiánya a földesurakat is uradalmukhoz
kötötte, ennek terményeit helyben fogyasztották el,
és ha az ország területén több birtokuk is volt, akkor
családjukkal és kíséretükkel utazgatva végiglátogat-
ták udvarházaikat. Emlékezzünk az állandóan úton
lévô Nagy Károlyra, aki ugyanígy élte fel birtoka-
inak terményeit!
A FÖLDESÚRI SZOLGÁLTATÁSOK
Az uradalomban élô parasztok különbözô szolgál-
tatásokkal tartoztak uruknak. A kora középkorban
ennek két fô formája a munkaszolgáltatás és a
terményszolgáltatás volt.
A robot, ingyenmunka vagy úrdolga volt kez-
detben mindenütt a legfontosabb paraszti szolgál-
tatás. Az ezredforduló után Nyugat-Európában
egyre inkább visszaszorult és ettôl kezdve inkább
Közép-Európára volt már csak jellemzô. A paraszt
mûvelte a szántóföldet, kapálta a szôlôt, legeltette
az állatokat, kaszálta a szénát, ôrölt a malomban,
fát vágott az erdôben, fuvarozott és építette az úr
házát vagy várát, a hidat, a malmot. A robot men-
nyisége attól függött, hogy mekkora volt az urad-
alom területe. A robot mértékének egységesítésére
és rögzítésére csak késôbb, az érett középkorban
kerül majd sor. A munkaszolgálat mellett a paraszt
terményadóval is tartozott mind urának, mind az
egyháznak: minden terményének, állatai szaporu-
latának egytizedét földesurának, egytizedét az
egyháznak kellett adnia.
Az alapvetô szolgáltatásokon kívül a parasztnak
ajándékot is kellett adnia urának. Az ajándékozást
a földesúr „vérmérséklete” és a helyi szokások
határozták meg. Szokássá vált, hogy a nagy ünne-
pekkor – karácsonykor, húsvétkor, a nagy szentek
290
ünnepein, esküvô alkalmával – a parasztok mega-
jándékozzák urukat. E címen adott a paraszt urának
marhát, disznót, baromfit, tojást, vajat, sajtot, vadat,
halat, kenyeret, kalácsot, kézmûipari termékeket.
Elôfordulhatott az is, amikor nem személyenként,
hanem az egész falu együttesen ajándékozta meg
a birtokost.
A FÖLDESÚRI JOGHATÓSÁG
Jogi tekintetben a földesúr fogalma nem csupán
a világi magánbirtokost jelentette a feudalizmus
korában, hiszen földbirtokos volt a király, az egy-
ház, a kolostor, késôbb a város is – föld nem létezett
földesúr nélkül. A földesúr hatalma alá tartoztak
mindazok, aki földjén éltek: kezdetben a szolgar-
endûek, majd a lesüllyedt parasztok.
A legnagyobb birtokosok már igen korán meg-
szerezték királyuktól az immunitas („mentesség”)
jogát, amely azt jelentette, hogy a király lemondott
bizonyos jogairól a földesúr javára, és ezekkel a
jogokkal immár nem a király, hanem a földesúr
rendelkezett saját földjén. A legfontosabb ilyen
jog a birtokon élô népek fölötti bíráskodási jog
volt, amelyet úriszéknek nevezünk. Az úriszéken
a földesúr ítélkezett a parasztok egymás közötti
pereiben, a birtokon elkövetett közbûntettek ügyé-
ben, a területén elfogott gonosztevôk fölött. A leg-
súlyosabb bûncselekmények – a rablás, a gyilkosság,
a gyújtogatás – megítélése azonban általában továb-
bra is a királyi bíróságok hatásköre maradt. Csak
kivételes esetben kaphatták meg a legnagyobb
birtokosok az ún. pallosjogot, amely felhatalmazta
ôket akár halálbüntetés kiszabására és végrehajtására
is – e jogukat a földbirtok határán álló akasztófa
jelezte. Így a paraszt személyében is függött urától,
hiszen ô ítélkezett fölötte.
A pap és a szerzetes s
SZENT BENEDEK REGULÁI
Az alázatosság legkiválóbb foka a késedelem
nélküli engedelmesség... De maga ez az enge-
delmesség csak akkor lesz tetszô Isten elôtt és
kedves az embereknek, ha a parancsot nem
ingatagon, nem lassan, lagymatagon, vagy nem
s KORA KÖZÉPKOR
A földesuraknak egyéb kiváltságaik is voltak
saját uradalmaikon, amelyek újabb jövedelmet
hoztak számukra. A birtokon csak a földesúr épít-
tethetett malmokat, mészárszékeket, sör- és szesz-
fôzdéket, a parasztok csak külön fizetség ellenében
használhatták ezeket. Az erdôhasználat joga szintén
a földesurat illette meg. A parasztok csak a falvak
közelében lévô kisebb erdôket használhatták, a
nagyobb erdôségek használatáért az urak újabb
termény- vagy munkaszolgáltatást kértek. Az erdô
használata pedig nélkülözhetetlen volt ekkor,
hiszen innen származott az építkezések, a mind-
ennapi élethez szükséges tárgyak faanyaga és az
alapvetô fûtôanyag, a tûzifa is. Az erdôket
legelôként is használták a sertések makkoltatására,
a csersav elôállításához pedig a tölgyfa gubacsa
kellett, a tímárok ezzel cserzették, erôsítették meg
a bôröket. A „tilalmas erdôket”, a földesúri vadas-
parkokat határok és ôrök védték, a parasztok egyik
súlyos vétsége volt, ha megsértették az úr vadásza-
ti jogát.
Hasonlóan korlátozták a nagy halászvizek hasz-
nálatát is. A halak, a rákok fontos tápláléknak szá-
mítottak, és különös jelentôséget kaptak a keresz-
ténység elterjedése után a böjtök sokasága miatt,
hiszen a hal nem számított húsnak. A parasztok
csak a kisebb helyi patakokat, tavakat halászhatták
le korlátlanul, a nagy folyók és tavak „tilalmas
halászhelyek” lettek. A helyi szokásjog szabta meg,
hogy a parasztok mikor halászhattak szabadon
ezeken a vizeken, mennyi halat vihettek haza, és
fogásuknak hányad részével adóztak uruknak.
Végül szintén a földesurakat gazdagította, ha a
király átengedte nekik a vízi átkelôknél szedett
révdíjakat, az utak, a hidak átkelôinél szedett
vámokat vagy a vásártartási jogot.
zúgolódva és nem ellentmondva teljesítjük. Az
elöljáró [apát] iránti engedelmességet ugyanis
Istennek nyújtjuk...
Az alázatosság második foka az, ha az ember
nem szereti saját akaratát, és nem gyönyörködik
kívánságainak kielégítésében. ... Az önakarat
A PAP ÉS A SZERZETES s 291

bûnhôdéssel jár, a megkötöttség koronát szerez. mind az imaterembôl. Senki a testvérek közül
... Az alázatosság hatodik foka az, ha a szerzetes ne érintkezzék, még csak szóba se álljon vele...
minden csekélységgel és silánysággal is megelé- Az apátnak a lehetô legnagyobb gondja legyen
gedett, és mindenre nézve, amit reá bíznak, a bûnös testvérekre, mert „nem szükséges az orvos
mintegy rossz és méltatlan munkásnak ítéli magát. az egészségeseknek, hanem a betegeknek” (Mt
... Az alázatosság hetedik foka, ha magát nem- 9,12). Ezért mint bölcs orvos minden eszközt
csak szájával vallja mindenkinél alábbvalónak használjon fel; küldjön hozzá szenpektá kat,
és értéktelenebbnek, hanem szíve legmélyén is vagyis öregebb, bölcs testvéreket, akik mintegy
hiszi ezt. ... Az alázatosság tizedik foka, ha nem
könnyen hajlandó és kész a nevetésre, mert írva
van: „A bolond fölemeli hangját a nevetésben”
(Sir 21,23)...
Azt a testvért pedig, akire súlyosabb bûn ne-
hezedik, zárják ki mind az asztalközösségbôl,

AZ IDEÁLIS KOLOSTOR
REKONSTRUKCIÓS KÉPE ÉS ALAPRAJZA
A kolostor lehetô legjobb elrendezését
ábrázoló tervrajz 820 körül keletkezett a
Sankt Gallen-i kolostorban. Ez alapján készült
a rekonstrukció, mely a tervrajz bal alsó sarka
felôl mutatja, milyennek képzelték az ideális
kolostort. Természetesen egyetlen kolostor
sem volt pontosan ilyen, de az épületek
általános elrendezése alig változott az
évszázadok folyamán.
292 s KORA KÖZÉPKOR

titokban vigasztalják az önmagával küszködô test-
vért... Az apátnak ... tudnia kell ugyanis, hogy
beteg lelkek gondozását vállalta magára, nem
pedig zsarnoki uralmat az egészségesek fölött...
Minden életkornak és értelmi fejlett ségnek
legyen meg a maga mértéke. Ezért valahányszor
a gyermekek és a serdülôk vétkeznek, vagy akik
kevésbé tudják megérteni, hogy milyen bünte-
tést jelent a kiközösítés, az ilyeneket szigorú
böjttel sújtsák, vagy pedig kemény veréssel bün-
tessék meg, hogy kigyógyuljanak...
A testvérek szolgáljanak egymásnak úgy,
hogy senkit se mentsenek föl a konyhai szolgálat
alól, hacsak betegség miatt nem, vagy ha vala-
mi nagyon hasznos dologgal van elfoglalva.
Ezzel a szolgálattal az érdem is, a szeretet is
gyarapodik. De a gyöngék mellé gondoskodja-
nak segítôkrôl, hogy ne szomorkodva végezzék
ezt a szolgálatot...
Semmiképpen se legyen szabad a szerzetes-
nek sem szüleitôl, sem bárki mástól, de egy-
mástól sem, akár levelet,... vagy bármi csekély
ajándékot elfogadnia vagy adnia az apát enge-
délye nélkül. ... Elégséges ugyanis, ha a szer-
zeteseknek két tunikájuk és két kukullájuk
van, az éjszakák és a mosás miatt. Ami ezen
felül van, az fölösleges, s ezért el kell venni.
A lábbeliket is és minden avultat adjanak visz-
sza, ha újat kapnak...
Ha valamelyik testvérre egy nehéz vagy éppen
lehetetlen dolgot bíznak, fogadja csak el teljes
szelídséggel és engedelmességgel a parancsoló
meghagyását. Ha azonban úgy látja, hogy a teher
súlya mindenképpen felülmúlja erejének nagy-
ságát, képtelenségének okát elöljárója elôtt türel-
mesen és illô módon tárja fel, de ne kevélyen
vagy nyakasan, vagy ellentmondó hangon. Ha
pedig az elöljáró ez után az elôterjesztés után is
megmarad parancsa mellett, tudja meg az alá-
rendelt testvér, hogy így lesz javára, és az Isten
segítségében bízva, engedelmeskedjék szeretet-
bôl...

s
A regula és a kép alapján mivel foglalkozott a kolostor?
Mi az, ami ezekbôl csak a kolostorra jellemzô és mi az, ami minden gazdasági egységre?
Funkciójuk szerint milyen részekre osztható a kolostor területe?

Milyen értelmezési lehetôségeket rejtett magában a regula?

Válaszolj az alábbi párbeszédes forrás alapján!
s

GAZDAGON VAGY SZORGOSAN? illôbb annál, mint hogy Krisztus legszentebb

Cisztercita: A ti rendetek, mivel nem nyesegette
meg az öt érzékszerv gyönyörûségeit úgy, mint
a mi rendünk, többet elfogad, mert többre
rászorul, igaz, nem szükségbôl, hanem puszta
kívánságból.
Clunyi: Melyek ezek?
Cisztercita: Szép festmények, különféle dom-
bormûvek, mindegyik arannyal díszítve, szép
és értékes palástok, tarkán hímzett szép szônye-
gek, szép és értékes ablakok, zafírral díszített
üvegedények, arannyal hímzett csuklyás köpe-
nyek és miseruhák, drágaköves aranykelyhek,
a könyvekben aranybetûk. Mindezeket nem a
nélkülözhetetlen szükséglet igényli, hanem a
szemek kívánsága.
Clunyi: Hogy mást ne is mondjak: mi lehetne
szentségeit a legértékesebb fémmel tiszteljük
meg?
Cisztercita: Azt a sok különbözô hangú és
oly különbözô súlyú harangot, hogy közülük
némelyiket még két szerzetes is csak nehezen
tudja megkongatni túl nagy súlyuk miatt, nem
a nélkülözhetetlen szükségesség, hanem a fülek
kíváncsisága igényli... Azok a vékonyka, csengô
és férfiatlan hangok pedig, amelyeket ti finom-
nak mondotok, és édes italokkal meg drága
befôttekkel élesítetek, mi másra valók, ha nem
a fülek gyönyörködtetésére s mindezt a regula
tilalma ellenére teszitek.
Clunyi: Hol tiltja ezeket a regula?
Cisztercita: Ott, ahol megparancsolja, hogy
kellô alázattal és komolysággal olvassatok és
A PAP ÉS A SZERZETES
énekeljetek és Szent Ambrus is a következô
szavakkal tiltja meg ezeket A kötelességekrôl
szóló könyvében: „Maga a hang is férfierôtôl
duzzadjon, ne csengjen nôiesen.” ... Megrövi-
dítitek a kétkezi munka idejét, s ezt a regula
elôírásai és az Apostol parancsai ellenére teszi-
tek. Hallgasd meg, hogyan érvelt Szent Ágos-
ton e szokásotok ellen: „Szeretném tudni, mit
csinálnak, mivel foglalkoznak azok, akik nem
akarnak testi munkát végezni!”
Clunyi: Milyen mûvében és kik ellen beszél
így?
Cisztercita: A szerzetesek munkájáról szóló
könyvében, a szerzetesek ellen. Ugyanis abban
az idôben voltak Karthágóban olyan szerzete-
sek, akik nem akartak kétkezi munkát végezni
úgy, ahogy ti sem akartok, és csak olvasmányok-
kal és imádsággal akartok foglalkozni...
Clunyi: Úgy hallottuk, még a tiéitektôl is,
hogy egyetlen ember sem tudna megélni abból
a munkából, amit nálatok harminc szerzetes
végez, mert a ti mezei munkátok nem munka,
hanem üdülés, és a múló napnak eltöltése. Ezért
mi úgy hisszük, nagyobb a lelkünk nyeresége,
KOLOSTORI ISKOLA
A tanító: Mit látsz?
A növendék: Iskolát látok, tanulókat. Nagy a
számuk. Megfigyelhetem, hogy különbözô
korosztályhoz tartoznak: vannak közöttük gyer-
mekek, serdülôk, fiatal és idôsebb emberek;
tanulmányaik is különbözôek.
Egyesek azt tanulják, hogy gyakorlatlan nyel-
vük új betûket ejtsen ki és olyan hangokat,
amelyek eddig szokatlanok voltak számukra.
Mások azon erôlködnek, hogy elsajátítsák a
szavak ragozását, összetételét, származtatását,
elôször azzal, hogy meghallgatják, azután hogy
egymással egybevetik; végül ismétlik, hogy em-
lékezetükbe véssék. Mások íróvesszôvel és viasz-
táblával dolgoznak. Vannak, akik biztos kézzel
vezetve az írónádat, pergamenre élénk színek-
s
Hogyan, milyen tantárgyakat tanítottak a kolostori iskolákban?
s 293
ha kolostorban maradva a zsolozsmával és a
Szentírással foglalkozunk szívünk bûnbánatá-
ra, megvalósítván a zsoltáros szavait: „Szûnje-
tek meg és lássátok, mert jóságos az Úr!”
Cisztercita: ...Bár elöljárónk gondoskodása
ügyel arra, hogy regulánk parancsa szerint min-
dent mérsékelten végezzünk a gyengébbek
miatt, mégis hazatérvén a munkából, gyakran
izzadtságban ázott arccal esszük kenyerünket.
Magában a munkában pedig Isten irgalmából
nemcsak a teljes zsoltároskönyvet énekeljük el,
hanem szívbôl bûnbánatot tartva, gyakran köny-
nyeket ontunk szeretvén és félvén az Istent.
(EGY CISZTERCITA ÉS EGY CLUNYI BENCÉS VITÁJA,
12. SZÁZADI ISMERETLEN SZERZÔ MÛVE)
Alakítsatok két tábort!
Vitatkozzatok és érveljetek úgy,
ahogyan a két szerzetes tette!
s
Mi volt a vita lényege?
Megvalósult- e a Szent Benedek által
megfogalmazott szerzeteseszmény?
kel különbözô formákat rajzolnak. Emezek igen
friss és lelkes hévvel nagy témákról vitatkoznak,
és a nyelv mûvészetével, továbbá rejtvényekkel
igyekeznek egymást zavarba hozni. Olyanokat
is látok, akik számolnak.
Amott egyesek fadarabra feszített húrt pen-
getnek, hogy különbözô hangzatú dallamokat
csaljanak ki belôle. Mások a felmérés ábráit és
eljárásmódjait magyarázzák. Ismét mások meg-
határozott eszközök segítségével világosan leír-
ják a csillagok járását és helyzetét, valamint az
égbolt forgását. Olyanokat is látok, akik a nö-
vények természetével, az emberek testalkatával,
továbbá minden dolog tulajdonságaival és eré-
nyeivel foglalkoznak.
(EGY FRANCIAORSZÁGI
ÁGOSTON-RENDI SZERZETES ÍRÁSÁBÓL)
294
ÖSSZEGZÉS
Az egyházi rendbe (latin: clerus, magyarosan klé-
rus) pappá szentelés útján lehetett bekerülni. A
felszentelés a nyugati keresztény egyház egyik
eltörölhetetlen szentsége. A papi pályát elvileg
hoszszú tanulmányok elôzték meg, ami után a
papjelölt elôször szerpap (segédpap, diakónus)
lett, ezután pedig áldozópappá (presbiterré)
szentelték fel, amely már felhatalmazta ôt a szent-
ségek kiszolgáltatására is.
A „világi” papokat (klerikusok) meg kell kü-
lönböztetni a szerzetesektôl, mert nem kolostori
közösségben éltek, hanem a „világban”, a hívek
között végezték lelkipásztori teendôiket. A világi
papság káplánjait, plébánosait alsópapságnak is
szokták nevezni, megkülönböztetésül a hierarchi-
ában fölöttük álló fôpapságtól.
AZ ALSÓPAPSÁG
Az alsópapság falusi plébániákon, parókiákon élt
szerény körülmények között, és csekély anyagi
jövedelemmel rendelkezett. Megkapta az egyházi
tized egy részét, a faluban egy-két teleknyi földet
birtokolt, amit a hívek mûveltek meg. A parókia
jövedelmét gyarapította, hogy a falu lakóinak kez-
detben önkéntes ajándékai késôbb állandósultak,
és a plébánossal kötött szerzôdés értelmében min-
denki terménnyel vagy pénzzel járult hozzá egy-
háza fenntartásához. Bizonyos egyházi szolgálato-
kért – keresztelés, esketés, temetés stb. – a hívek
pénzt fizettek papjaiknak. A plébánosok többsége
nem végzett magasabb iskolát, hanem csak a plé-
bániai iskolákban tanult. Tudtak írni-olvasni,
énekelni, de magasabb mûveltségre nem tettek
szert, és ezt nem is várták el tôlük.
Az egyházi feladatok mellett a plébánia közve-
títette az alapfokú mûveltséget a plébániai iskolák
mûködtetésével. Ezeknek kezdetben a falusi pap-
ság utánpótlását kellett biztosítaniuk, a középkori
papság így jórészt a gyakorlatban szerezte meg
egyházi ismereteit. A szertartások elsajátítása mel-
lett tanítottak itt írás-olvasást, egyházi zenét és
éneklést, valamint latin nyelvet. A tanítványok
döntôen a jobbágyok gyermekei közül kerültek
ki, akik elôtt így megnyílhatott a magasabb isko-
láztatás lehetôsége. Késôbb az iskolákban olyanok
is tanulhattak, akik nem készültek papi pályára,
s KORA KÖZÉPKOR
ôk gyarapították a világi írástudók, a deákok szá-
mát.
A kora középkorban szokás volt, hogy a plébá-
nosokat a földesúr választotta ki és iktatta hiva-
talába, ezt nevezték kegyúri jognak. A földesúr
a plébániát saját egyházának tekintette, ô gyám-
kodott felette, hiszen ô adta az egyháznak a tel-
ket, anyagilag támogatta a templom építését,
javadalmakat adományozott az egyház fenntar-
tására. A pápaság megerôsödésével a birtokosok
ezt a jogukat elveszítették, legfeljebb ajánlhatták
papjelöltjeiket, de a plébánosok kinevezése a püs-
pökök kezébe került. Ha azonban a tekintélyesebb
birtokosok bemutatták jelöltjeiket, akkor nem volt
két séges, hogy a püspök kit fog kinevezni a
plébá nosnak.
A FÔPAPSÁG
Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy
pap – végigjárva az egyházi ranglétrát – tehetsé-
ge vagy jóakarói révén megszerezze a legmaga-
sabb egyházi rendi fokozatot, és püspök lehessen.
A püspökök, az egyházi kormányzatban fölöttük
álló érsekek, bíborosok, a kolostorok apátjai a
fôpapság (prelátusok) szûk rétegéhez tartoztak. A
fôpapság nemcsak az egyházi, hanem a társadal-
mi hierarchiának is a csúcsán állt, fontos állami
feladatokat kapott, tagja volt a királyi tanácsnak,
vezette a királyi hivatalokat, diplomáciai szolgála-
tot teljesített.
A kora középkorban a püspököket a király
jelölte és nevezte ki hivatalukba, ezt nevezték
fôkegyúri jognak. Az invesztitúra a püspöki szék-
be és az egyházi birtokba való ünnepélyes beik-
tatás ceremóniáját jelentette. Ekkor a király
átadta a püspöki jelvényeket, a pásztorbotot és a
gyûrût, majd a püspök királyának hûségesküt
tett. A királyok, mivel ôk adományozták nem-
zeti egyhá zuknak a birtokokat, errôl a jogukról
nem akartak lemondani, ugyanakkor a pápaság
is igényt tartott a püspöki kinevezésre, hiszen
a nyugati egyházat egyetemesnek (katolikusnak),
országhatárok és nemzetek felettinek tekintették.
(Ez a szembenállás vezetett el a pápák és a német-
római császárok közötti invesztitúra-háborúkhoz,
amirôl még részletesebben hallunk majd.) Orszá-
A PAP ÉS A SZERZETES s 295
gonként eltérô megoldások születtek: a minden-
kori erôviszonyok határozták meg, hogy a pápa
csak megerôsítette-e az uralkodó által történt
püspöki kinevezést, vagy a király volt az, aki csak
bemutatta választottját, de a döntés Rómáé maradt.
Akárhogy is történt, a felszentelésbôl következôen
a püspök templomot, oltárt, papot szentelhetett,
plébánosokat nevezhetett ki, csak ô bérmálhatott;
a beiktatás után pedig az új fôpap egy egész egy-
házmegyét kormányzott, és egy hatalmas birtok
„tulajdonosa” lett.
Az egyházi birtokokat holtkéz birtokoknak is
nevezték. A megadományozott ugyanis nem egy
konkrét egyházi személy volt, hanem az egyház
a maga egészében, ill. az a szent, akinek a tiszte-
letére a katedrálist, a templomot vagy a kolostort
emelték. Az egyházi birtok – legyen az püspöki
vagy kolostori – nem volt eladható, továbbado-
mányozható, végrendeletileg örökíthetô, vagy-
is holttá vált, mindenkor az egyház vagy kolostor
tulajdonában maradt. Ez a rendezett jogi hely zet,
a biztonság érzete tette az egyházi birtokokat
– fôleg a kolostorok földjeit – a mezôgazdasági
termelés mintagazdaságaivá. Az egyházat gyara-
pítot ták a kegyes adományok is, a világi urak
végrendeletileg az egyházra hagyott földjei.
A püspökségek jövedelme kettôs eredetû volt.
Egyrészt hatalmas birtokaik jövedelmébôl, más-
részt a tizedbôl tevôdött össze. Európában álta-
lá nossá vált, hogy szinte minden után tizedet
kel lett fizetni az egyháznak, így a jobbágyok
tized címén gabonával, borral, olajjal, sertéssel,
bá rány nyal, kecskével, borjúval, lennel, kender-
rel, kerti veteményekkel, szárnyasokkal, mézzel
stb. adóztak, a kézmûvesek pedig iparcikkeikkel
rótták le egyházi adójukat. Az árutermelés kifor-
málódása után a tizedet már pénzben szedték,
és a legszegényebbek, a földjüket már elveszített
parasztok sem menekülhettek meg tôle. Nekik
meghatá rozott összegben kellett fizetni az ún.
keresztény pénzt.
A tizedet elvben teljesen a püspök vette kéz-
hez, és egyházmegyéje intézményeinek, templo-
mainak, iskoláinak fenntartására fordította. Ennek
alapján engedte át a tized egy részét a plébá no-
sok nak, amely országonként eltérôen lehetett a
tized negyede, nyolcada vagy tizenhatoda.
A püspöki székhelyeken mûködtek a kápta la-
nok, azok az egyházi hivatalok, amelyek a püs-
pököt segítették az egyházmegye irányításában.
A káptalanok élén a prépost állt, papi tagjait
pedig kanonokoknak hívták. A káptalan fela-
data volt többek között az egyházi bíráskodás,
az iskolák mûködtetése, a papnevelés, az egész
vallási élet szervezése, de kiállíthattak földbir-
toklást tanúsító oklevelet is.
EGYHÁZI OKTATÁS
A káptalan mûködtette a káptalani iskolákat, ame-
lyeknek feladata elsôsorban a magasabb képzett-
ségû klerikusok képzése volt. A tananyag és az
oktatás módja nagyjából megegyezett a kolosto-
ri iskolákban tanítottakkal. Elemi szinten énekel-
ni, írni-olvasni, számolni tanultak a diákok, de
mindezt sokkal alaposabban, mint a plébániai
iskolákban.
Középszinten a „hét szabad mûvészetet” gya-
korolták, és ez a hét tantárgy jelentette a tudo-
má nyok rendszerét. A tudományok elsajátítása
a következô fokozatokban történt: elsôként
oktatták a grammatikát, amely a helyes latin írás
és olva sás tudományát jelentette; a retorika az
ékesszólás mûvészete volt, ami az oklevelek
fogalmazását is magában foglalta; a dialektika
a vitatkozásra, a logikus gondolkodásra tanítot-
ta a diákot. Ezután az aritmetika (számtan) követ-
kezett, ide tartozott az egyházi naptár összeállí-
tása, az egyházi ünnepek kiszámításának módja
is, az asztronómia (csillagá szat) tudománya ugyan-
ehhez nyújtott segítséget. A geometrián belül az
elemi mértani ismereteket sajátították el, de ide
tartoztak az alapvetô földrajzi és természetrajzi
ismeretek is. A geometria nélkü lözhetetlen volt
az építészetben. Végül a hetedik mûvészet, a muzi-
ka a zenei képzést tökéletesítet te, egyházi zenét,
fúvós és húros hangszerek használatát tanították.
Felsô szinten orvosi ismereteket, mechanikát,
történelmet, bölcseletet, teológiát (hittudomány),
jogi ismereteket oktattak, gyakorolták a hang-
jegyírást, és néhány helyen görög és arab nyelvet
is lehetett tanulni. Az iskolák könyvtárára különös
gondot fordítottak. A fegyelem a kor szellemé-
nek megfelelôen igen szigorú volt, a testi fenyítés
bevett szokásnak számított. Az egymást sûrûn
követô ünnepek jelentették a szünetet, ez volt
az ideje a közös kirándulásoknak is. Európában
több helyütt a káptalani iskolákból alakultak ki
az egyetemek.
296
EGYHÁZI BÍRÁSKODÁS
A középkorban háromféle igazságszolgáltatási for
ma alakult ki. A királyi bíróság a nemes emberek
fölött ítélkezett, az úriszék pedig a jobbágyok
fölötti földesúri igazságszolgáltatás bírósága volt.
A harmadik az egyházi bíróság, amelyet szentszék-
nek neveztek. A szentszékek a püspöki és érseki
székhelyeken mûködtek, a legfôbb fellebbviteli
fórum pedig az apostoli szentszék, vagyis Róma
volt. (A szentszék nem tévesztendô össze az ink-
vizícióval, amely késôbb alakult, és feladata az eret-
nekség vizsgálata volt.)
A szentszékek egyrészt a papi rend saját bíró-
ságai voltak, másrészt világi személyek peres ügye-
iben is ítélkezhettek, ôk törvénykeztek a szentsé-
gekkel, pl. a házassággal kapcsolatos ügyekben,
továbbá a végrendeletekkel, a hozományokkal, az
erkölcsi bûnökkel (hitszegés, hamis eskü) és az
uzsorával kapcsolatos ügyekben.
A bíróságok a vezeklés különbözô módozatai-
val sújtották a bûnösöket. A vezeklés a bûnökért
kiszabott elégtétel, „önként vállalt” bûnbánat,
amely után a bûnös visszanyeri az isteni kegyel-
met és visszatérhet egyháza közösségébe. A súlyos
bûnöket nyilvános vezekléssel büntették: a temp-
lom udvarán kellett imádkozni, könyörögni, a
bûnös a misébôl csak a szentbeszédet hallgathatta
végig, a mise ideje alatt végig térdepelni kellett,
vagy eltiltották az áldozástól. A magánvezek lést az
imádkozás és az alamizsnaadás jelentette.
SZERZETESSÉG, KOLOSTOROK
A szerzetesek éppúgy tagjai az egyházi rendnek,
mint a világi papok. A szerzetesek azonban más
életeszményt állítottak maguk elé. Céljuk Krisz-
tus követése volt, és az ehhez kapcsolódó aszkézis,
az önmegtagadó, a világi javakról és hívságokról
lemondó élet. Ezért kolostori közös életre kötelez-
ték magukat, és hármas fogadalmat tettek: tisz-
ta ság, engedelmesség, szegénység. A hármas
fogadalmat kiegészíthette egy negyedik, amely az
adott szerzetesrend „speciális” tevékenységét tük-
rözte: oktatás, betegápolás, árvák nevelése, a
lovagrendeknél a Szentföld katonai védelme stb.
A szerzetesrendek mindennapi életét és tevékeny-
ségét az adott rendre jellemzô regula („szabály,
alapelv”) szabályozta.
A szerzetesrendek a szemlélôdô életmódon kívül
tehát egyéb tevékenységet is folytattak, és lelki-
s KORA KÖZÉPKOR
pásztorai voltak a kolostor környékén élô embe-
reknek. A rendek többsége a fogadalmak betartá-
sán túl nagy hangsúlyt helyezett a fizikai munká-
ra is, ezt fejezte ki pl. a Szent Benedek-rend jel-
mondata: „Ora et labora!” vagyis „Imádkozzál és
dolgozzál!”.
A szerzetes- és apácarendekbe általában tizenöt
éves kor után lehetett bekerülni. A belépni szán-
dékozót egy éves próbaidôre kötelezték. A férfi
novíciust ill. leány novíciát („újonc”) szerzetesi
ruhába öltöztették, majd jelképesen kiûzték belô-
lük az ördögöt. A fiúk fejének tetejét kiborotvál-
ták (tonzúra), ez jelképezte a világi hívságokról
való lemondást. A novíciusok a rendház külön
részében éltek, megismerkedtek a szerzetesi élet-
tel, bármikor szabadon távozhattak a rendbôl, de
alkalmatlanságuk esetén el is bocsáthatták ôket.
A próbaidô letelte után lehetett szerzetesi fogadal-
mat tenni. Ezután a szerzeteseket frátereknek („test-
vér”) nevezték, megkülönböztetésül a páterektôl,
akik felszentelt szerzetespapok voltak. A fráterek
többsége a parasztságból került ki, feladatuk nem
a vallási és a szellemi tevékenység volt, hanem a
rendházakban és a birtokokon végeztek fizikai
munkát.
Az egyes kolostorokat a házfônök-apát, az egész
rendet a fôapát irányította, az apácazárdák veze-
tôjét fejedelemasszonynak hívták. Egyes rendek
helyi elöljárója a püspök volt, míg mások teljes
önkormányzattal bírtak és nem tartoztak a püs-
pöki joghatóság alá. Az összes szerzetesrend leg-
fôbb elöljárója a pápa.
E kor egyik legjelentôsebb rendje a Nursiai
Szent Benedek (6. sz.) által alapított Benedek-
vagy bencés rend volt. Szent Benedek a Monte
Cassinó-i kolostorban (ma Olaszország) dolgozta
ki reguláját, amely azután szinte egész Európában
elterjedt és mintául szolgált más rendeknek is. A
bencések engedelmességi fogadalmat tettek, és
kötelezték magukat, hogy halálukig a kolostor
kötelékében maradnak és lelki tökéletesedésre
törekszenek. A bencések a napi hét órányi imád-
kozás mellett fizikai munkát is végeztek birtokaikon,
de oktatással, betegápolással, tudományos és iro-
dalmi tevékenységgel, kódexmásolással is foglal-
koztak. A Benedek-rendnek óriási szerepe volt a
hittérítô munkában, missziós papjaik Angliától
Kelet-Európáig keresztény hitre térítették a barbár
népeket.
A PAP ÉS A SZERZETES
A középkori kolostorok, monostorok vagy zár-
dák a szerzetesek és az apácák társas együttélésé-
re szolgáltak. Rendszerint a lakott helyektôl távol
építették fel ezeket. A kolostor központi épülete
a templom volt, ehhez csatlakozott a zárt, négy-
szög alakú kolostorépület a belsô udvarral, ame-
lyet kerengô vett körül. A belsô udvarban több-
nyire gyógynövényeket termesztettek, amelyekbôl
gyógyszereket készítettek, vagy dísznövényekkel
ékesített kertet gondoztak itt. A szerzetesek közös
helyiségei – az ebédlô, a hálóterem, a melegedô,
a ruhatár, a betegszoba – a belsô udvarra néztek,
csak késôbb alakult ki az egyéni cellák építése.
A kolostorhoz csatlakoztak azok az épületek,
amelyek már a világi élethez való közelséget
jelentették: a kolostori iskola termei, a könyvtár,
a zarándokok, vendégek szálláshelyei. A kolostor
falain kívül álltak a gazdasági épületek: a malmok,
a mag- és éléstárak, a kézmûves mûhelyek, s ezek
körül terültek el a hatalmas szántók, szôlôk, ker-
tek, tavak és legelôk.
MINDENNAPI HITÉLET
A középkori ember életét a hét minden egyes
napján, a nagy ünnepek alkalmával a keresztény
vallás hitbéli, erkölcsi törvényei szabályozták. Az
alábbiakban a vallásos élet mindennapjaiba te-
kintünk be. A szentségek és az egyházi ünnepek
természetesen nemcsak a középkori ember életét
szabályozták, hanem mind a mai napig alapvetô
elemei a keresztény egyházak tanításainak és a
hívôk életének.
A szentségek szent cselekmények, amelynek ré
vén a hívô ember különleges isteni kegyelemben
részesül. A katolikus és a görögkeleti egyház hét
szentséget ismer.
A keresztség vízzel való leöntéssel, meghintéssel vagy
vízbemerítéssel történik a Szentháromság nevében.
A megkeresztelt megtisztul az eredendô bûntôl, és a
gyermek ekkor válik az egyház tagjává. A keresztelés
a mennybejutás elengedhetetlen feltétele.
A bérmálás szentségében a hívô nagykorúvá válik,
megerôsíti hitét és alkalmas lesz a hit terjesztésére.
A serdülô fiatalokat a püspök bérmálja, a szer-
tartás része az olajjal való megkenés, a püspöki
kézrátétel. A bérmálkozó keresztneve mellé bér-
manevet vesz fel.
Az oltáriszentséget Jézus Krisztus rendelte az
utolsó vacsorán, amikor tanítványainak kenyeret
s 297
és bort adott, amelyet elôzôleg saját testévé és véré-
vé változtatott, és parancsot adott nekik, hogy ôk
is hasonlóképpen cselekedjenek. Az oltáriszentség,
a kenyér és a bor a mise során átlényegül Krisztus
testévé és vérévé, melyet a hívô a misén áldozás
útján vesz magához. A katolikus vallás elôírja,
hogy minden hívô egy évben legalább egyszer,
húsvétkor, megtisztult lélekkel – vagyis gyónás
után – áldozzék. A korai idôkben két szín alatt,
azaz kenyér és bor vételével áldoztak a hívôk: a
kenyeret jobb kezükbe kapták, a bort pedig a
kehelybôl itták. Késôbb csak ostyával, vagyis
kovásztalan kenyérrel áldoztak, a 13. században
pedig az egyház megszüntette a két szín alatti
áldozást, és a hívek csak az ostyát vehették maguk-
hoz. Ezzel a két szín alatti áldozás a papság kivált-
sága lett, ami ké sôbb súlyos konfliktusokhoz
vezetett az egyhá zon belül (huszitizmus, refor-
máció).
A g yónás (bûnbocsánat szentsége) során a hívô
megbánja elkövetett bûneit, azokat elsorolja a pap
elôtt, erôs fogadalmat tesz a bûnök elkerülésére,
végül a pap által kiszabott büntetést (penitencia)
elvégzi, amely rendszerint imádkozásból, elmél-
kedésbôl, jócselekedetek elvégzésébôl áll.
A betegek szentsége (utolsó kenet) során a pap a
súlyos betegnek eltörli bûneit, elengedi az azokért
járó büntetéseket, megsegíti az utolsó órá kat. A
betegek szentségének kiszolgáltatása imádságból
és a beteg érzékszerveinek (szem, fül, orr, száj) szen-
telt olajjal való megkenésébôl áll.
A házasság szentségében az egyház megszenteli
a férfi és a nô életközösségét. A házasság lényegi
sajátsága az egység, egy férfi és egy nô életközös-
sége – vagyis csak egyszer köthetô –, és a felbont-
hatatlanság, azaz a kötelék csak a ha lállal szûnik
meg.
A papi rend szentségének felvétele az egyházi
rend tagjává avatja a jelöltet, a felszentelés után
kiszolgáltathatja a szentségeket, igét hirdethet,
gondozza a rá bízott hívôk lelkét. Az egyházi rend-
hez csak férfiak tartozhatnak, a világi papok és
a szerzetesek is cölibátusra vannak kötelezve (latin:
caelibatus = nôtlenség, magyarosan cölibátus).
KERESZTÉNY ÜNNEPEK
Az egyházi ünnepek napjai a Nap vagy a Hold
járásához igazodnak. Az elôbbiek az állandó,
az utóbbiak a mozgó ünnepek. Állandó ünnep
298 s KORA KÖZÉPKOR

például a karácsony (december 25.), az újév (janu-
ár 1.), a szentek és Szûz Mária ünnepei. A válto-
zó ünnepek egy része a húsvét idejétôl függ, amit
a tavaszi napéjegyenlôséget (március 21.) követô
elsô holdtölte utáni vasárnapon ünnepelnek, ezért
a húsvét március 22-e és április 25-e közé eshet.
Minden ünnep esetében nemcsak az ünnep nap-
ját, hanem az elôtte való napot is ünnepnek tekin-
tették, és vigíliának („virrasztás”) nevezték.
Karácsonykor Jézus születésnapját ünneplik. A
karácsonyt megelôzi az advent („jövetel”), amely a
karácsonyt megelôzô négy vasárnap ünnepe, és
felkészülés Krisztus eljövetelére. Karácsony elôes-
téjén (december 24.) mondják az éjféli misét, ami-
kor a pap Jézus születését adja hírül a hívôknek.
Szilveszter este hálaadó istentiszteletet tartanak,
a közösség számot vet az elmúlt év történéseivel,
a születésekkel, a halálokkal, az esküvôkkel, és
köszönti az új esztendôt.
Január 6-án van vízkereszt, a háromkirályok és
Jézus megkeresztelésének ünnepe. Ekkor emlé-
keznek meg a kánai mennyegzô csodájáról és
Lá zár feltámasztásáról is.
Február a vidám farsang ideje, melynek utolsó
napja a húshagyókedd. Másnap van hamvazószer-
da, szigorú bûnbánati és vezeklônap. Ezután kez-
dôdik a húsvétig tartó negyven napos nag yböjt,
ami Jézus negyven napos böjtölésére emlékeztet,
és a hívô böjtölésével osztozik Jézus szenvedésé-
ben. A böjti idôszakban nem szabad húst enni,
ritkábban szabad csak táplálkozni és nem szabad
„jóllakni”.
A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét,
Jézus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe.
A húsvétot közvetlenül megelôzô hét a nagyhét,
ami virágvasárnap kezdôdik, ez Jézus diadalmas
jeruzsálemi bevonulásának az ünnepe. A nagyhét
utolsó három napja a nagycsütörtökkel kezdôdik,
amely Jézus utolsó vacsorájának ünnepe; ezt kö-
vetôen a nagypéntek Jézus kereszthalálára, a nagy-
szombat Krisztus halálára és sírjára emlékeztet.
Szombat este ünnepi misén emlékeznek meg a
feltámadásról, amelyet körmenet követ. Vasárnap
a feltámadást ünnepi ebéddel köszöntik, húsvét
hétfô a felszabadult vidámságé, a locsolás ôsi
termékenységi hagyományt idéz. Húsvétkor vált
szokássá Krisztus kínszenvedésének történetét
elôadni (passió).
Pünkösd a húsvétot követô ötvenedik nap, ek kor
küldte el Krisztus a Szentlelket az apostolok hoz,
akik ezután megkezdték az evangélium hirdetését.
Pünkösd az egyház születésnapja is, ezen a napon
léptek az apostolok a nyilvánosság elé.
November 1-jén és 2-án van a halottak napja és
mindenszentek napja, az elhunytakra való emlékezés
szomorú ünnepe.

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
s
Találkoztunk-e új forrástípusokkal a kora középkor története során? Típusuk szerint
gyûjtsd össze a forrásokat, s hasonlítsd össze ezt az ókorra jellemzô forrástípusokkal!
A kora középkor jelenkori történelmünk alapja. Ekkor alakulnak ki vagy érkeznek Európába
azok a népek, melyek államot alkotva máig meghatározzák Európa történelmét.
Melyek ezek a népek és államok?
Milyen szakaszokra tagolhatjuk a kora középkor történetét?
Gyûjtsd össze a tanult személyneveket, helyneveket, fogalmakat és évszámokat!
A kora középkor három nagy világvallás és egyház kialakulásának
és megszilárdulásának idôszaka. Gyûjtsd össze, amit e vallások hitelveirôl illetve az egyházak
felépítésérôl tanultunk és vesd össze a hasonlóságokat és különbségeket!
Végezetül gondold végig, milyen új társadalomszerkezet alakult ki a kora középkor folyamán!
Hasonlítsd ezt össze a „barbár” társadalmakkal és a római társadalom felépítésével is!
 t

A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

A magyar nép eredete s

Kr. e. IV. évezredig: uráli együttélés
Kr. e. III. évezred: finnugor együttélés
Kr. e. II. évezred: ugor együttélés

AZ URÁLI NÉPEK ÉS NYELVEK SZÉTVÁLÁSA

URÁLI ALAPNYELV
(Kr. e. IV. évezred)

FINNUGOR ALAPNYELV SZAMOJÉD ALAPNYELV

(Kr. e. III. évezred végéig) (idôszámításunk kezdetéig)

UGOR ALAPNYELV FINN-PERMI ALAPNYELV ÉSZAKI SZAMOJÉD DÉLI SZAMOJÉD

(Kr. e. 1000–500 körül)(Kr. e. II. ezred közepéig)

ôsmagyar obi- ugor nyenyec (29 000) szölkup (4 200)

enyec (400) szajáni szamojéd (kihalt)
magyar vogul osztják nganaszan (1 000)
(14-16 (manysi) (chanti)
millió) (6 700) (12 000)
PERMI ALAPNYELV FINN-VOLGAI ALAPNYELV
(Kr. u. 8. századig) (Kr. u. I. évezredig)

zürjén votják VOLGAI NYELVEK KÖZFINN ALAPNYELV

(komi) (udmurt) (Kr. u. 1. századig)
(500 000) (700 000)
mordvin cseremisz finn (4 millió)
(1 250 000) (mari) észt (1 millió)
(900 000) karjalai (150 000)
vepsze (8 000)
Az uráli nyelvek családfája mutatja, hogy izsór (780)
mely népek mikor váltak ki egy nagyobb lív (500)
közösségbôl és kezdtek önálló életet! vót (20)
(Zárójelben megadtuk az egyes népek mai,
hozzávetôleges lélekszámát.) lapp (31 000)
300 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

ENYE
a finnugor - szamojéd (uráli) népek CEK
õshazája (Kr. e. 5-3. évezred)

U
a finnségi népek vándorlása Ob
K
az urali õshazából VO JÁKO
G
(MA ULOK OSZT TIK) SZ

r
az obi ugorok (mansik és osztjákok) ÖL
(HAN
Ob
NS

K
õseinek vándorlása IK) KU

CE
P

á
OK

YE
a magyar törzsek vándorlási iránya
SZ

EN
AM

NY

l-h
a nomadizmus kialakulásának központja L A OJ
P P ÉD
O K EK
a honfoglalók antropológiai típusának
kialakulása (Kr. e. 12-2. század)

e
az állattartó nomád õsmagyarok Irtisz

- 10. század
Kr.
szállásterülete

e. 1
FINNUGOR NÉPEK ZÜRJÉNEK

2
- 10
SZLÁV NÉPEK

y
ÁKOK

Kr. e. 12
. szá
TÖRÖK NÉPEK
VOTJ
K)

s
EGYÉB NÉPEK

zad
RZSEK MUROMÁK URTO
FINN T
Ö (UDM

VE
MORD UGOR ÕSHAZA

é
PS
VINOK ISZEK

Z
(EZRÉ
CSEREM elválás az obi-ugor elõdöktõl

EK
K ÉS IA
Ladoga - MOKS
ÁK) (MARIK) KÍR (Kr. e. 12-10. század)

g
S
tó
BA
JÁK
VÓTOK MER CSUVASOK
ÉSZTEK

LÍVEK
„MAGNA
HUNGARIA”
K áttérõ
izmusra
E K

E a nomad
TE
TERÜLE
S ZÁLLÁS JA)
Z RSÁG S
MAGYA YAROK ÕSHAZÁzött)
Z S

R (MAG kö
R Ö 2. század -
(Kr. e. 10
Elb
a B A L T I T Ö T -d
arja
V Szir
Dn

OK
POROSZ Á
yep

L Aral - tó
er

Z
Rajna

Don
YÕK
Od
era
S
Kijev Vo
lg BESEN
a
Amu - da
ztula IA rja
Vis ÉD
LEV K
O HOREZM
Dn R
K Dun yes
KÖZ Á KALIZOK
BAJORO a zte Z
r ETEL A
Tisza K ALÁNOK DA Ka
otisz (OSZÉTEK) GE li z(
900 - 895 - Me SZ
TÁ Ka
ÁNOK
KARANT 896
901 ADIGÉK N szp
(CSERKESZEK) i)
u s -t
HO

AB
HÁ á z ó
ÉLY u k SZAVÁRD
RV

Duna ERD ZOK

K a
Á

MAGYAROK
TO

SZERBEK teng er
K

kete - GRÚZOK
Fe
Ad
ria

SZÁG
i-

HOK BOLGÁROR
VLAC
te

SZU
ng

BAR
er

DUNAI BOLGÁROK ÖRMÉNYEK TU

(NÁNDOROK) Bizánc

AZ ÔSMAGYARSÁG EREDETE ÉS VÁNDORLÁSA

A FINNUGOR NÉPEK EGYÜTTÉLÉSE ÉS SZÉTVÁLÁSA

IDÔPONT KÖZÖSSÉG LEÍRÁS
Kr. e. URÁLI Hely: Nyugat- Szibéria, az Uráltól keletre, az Ob folyó és az
VI–IV. „ÔSHAZA” Urál- hegység között
évezred Népek: az uráli nyelvi egység kora, a finnugorok és
szamojédek együttélése
Gazdaság: kôkorszaki kultúra, halász, vadász, gyûjtögetô
életmód a folyók és tavak mellett
Eszközök: kezdetleges, pattintott kô- és csonteszközök,
csont nyílhegyek, szigonyok, tûk; sítalp, szán, agyagedények
Életmód: egyetlen háziállat a kutya, sziklarajzok: mágikus
vadászatok
Kr. e. A szamojédek A szamojédek, legtávolabbi „rokonaink” keletre húzódtak.
IV. évezred kiválása Ma Szibériában élnek óriási területeken szétszóródva.
vége A finnugorok az Urál- hegység környékén maradtak.
Kr. e. FINNUGOR Hely: Nyugat- Szibéria, az Uráltól keletre
III. évezred „ÔSHAZA” Népek: a finnugor népek együttélése, finnugor nyelvi egység
A MAGYAR NÉP EREDETE s 301

Gazdaság: halász, vadász, gyûjtögetô életmód, prémkereskedelem

Eszközök: csiszolt kôszerszámok
Társadalom: nemzetségi társadalom, matriarchátus
Életmód: földbe mélyített veremházak
Kr. e. A finnugor A finn-volgai népek (pl.: finnek, észtek, lívek stb.) megkezdték
2000 körül egység vándorlásukat nyugati irányba egészen a Baltikumig.
felbomlása A permiek (zürjének, votjákok) a Káma-folyó vidékére húzódtak.
Az ugorok Nyugat-Szibériában, az Urál keleti oldalán maradtak.
Kr. e. UGOR Hely: Nyugat-Szibéria, az Ob–Irtis–Tobol folyók környéke
II. évezred „ÔSHAZA” Népek: ugor nyelvi egység, az obi-ugorok (vogulok, osztjákok)
és a magyarok elôdeinek együttélése, dél felé vándorlása
Gazdaság: áttérés a termelô gazdálkodásra
Állattenyésztés: ló, juh, szarvasmarha, kecske
Földművelés: kicsiny falvak, búzatermesztés, kapa, ásóbot, túróeke
használata
Fémek (réz, bronz) használata.
Lovas vadászat: nyereg, ostor, fék: a vagyon jelképe a ló lett
Társadalom: patriarchális nemzetség, nagycsaládok, vagyonközösség
Életmód: kurgánok: alacsony, földhalmokba rejtett sírok,
az elôkelôket lovukkal temették el
Szomszéd népek: iráni népek (délen)
Iráni jövevényszavak: „tehén, tej, ló, nyereg, fék, ostor”.
A fémmûvesség átvétele.
Kr. e. 1000- Az ugor A szétválás oka az éghajlati felmelegedés.
500 között közösség Az obi-ugorok (vogulok, osztjákok) Nyugat-Szibériában
felbomlása maradtak, észak felé húzódtak. Visszatértek az ôsi halász, vadász,
gyûjtögetô életmódra. Ma is az Ob folyó környékén élnek.
Az ôsmagyarok déli irányba vándoroltak. Az állattartó- föld-
mûvelô életmódról áttértek a vándorló- legeltetô állattartásra,
a nomadizmusra.

Eredeti szavakat sorolunk

Három dolgot kell megfigyelned! A térkép, a nyelvek család-
föl az együttélés különbözô
fája és a táblázat alapján válaszolj a következô kérdésekre:
korszakaiból. A szavakból
s

1. Uráli „ôshaza” 2. Finnugor „ôshaza” 3. Ugor „ôshaza”

próbálj következtetni az
Hol helyezkedett el? Mely finnugor népek éltek itt együtt? adott korszak életmódjára!
Mi jellemezte életmódjukat (társadalom, gazdaság, eszközök Írj rövid fogalmazást a meg-
stb.)? A szétválás után mely népek merre vándoroltak? adott szavak segítségével!
s

ÔSI SZAVAK ÉS ÉLETMÓD nyelvbôl táplálkoznak, vagyis uráli, finnugor

Ősi, eredeti szavaknak azokat nevezzük, amelyek
nyelvünk önálló életének megkezdése, nyelvro-
konainktól való elválás elôtt keletkeztek. Így a
magyar nyelv szavai legtávolabbról az uráli, távo-
labbról a finnugor, közelebbrôl az ugor alap-
vagy ugor eredetûek. A finnugor összehasonlító
nyelvtudomány bonyolult eszközökkel tudja
bizonyítani, hogy pl. a mai magyar nyelvben az
uráli korig visszavezethetô mintegy száz szó
valamilyen formában minden uráli nyelvben
302 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

megtalálható. A finnugor korig visszavezethetô Jég, fagy, köd, felhő, hegy, orom
tôszavak száma kb. ezer, az ugor korból mintegy Tő, gyökér, hagyma, meggy (bogyó), eper, köles,
száz szó közös gyökere mutatható ki. kenyér, fenyő
Ház, küszöb, ág, hajlék, vessző, fal
URÁLI KOR (KB. SZÁZ SZÓ) Bőr, varr, ujj, öv, szalag, szíj
Hal, háló, fon (hálót kötöz), evez Kő, arany, ezüst, ólom, vas (= réz?)
Víz, tó, hab, ár, köd, hó Fa, kéreg, vessző, farag, fúr, rovás, ár, fúró, fejsze,
Íj, nyíl, ideg, ín fen
Fazék, tűz, fő, főz Atya, anya, fiú, leány, öcs, férj, nő, fél (feleség)
Él, hal, megy, kel, fél, hagy, nyel, fal, fúj, tud, mos, Hagymáz (‘ördög betegsége’), íz (‘rossz szel-
fúr, mar lem’), is (‘ôs, apa’ > Isten), lélek, révül
Szem, áll, nyelv, szív, máj
UGOR KOR (KB. SZÁZ SZÓ)
Vő, meny, ős
Szül, ül, jön, jut, nyom, von, visz, les, fog, vág, sért,
Én, te, mi
kiált, rejtezkedik
FINNUGOR KOR (KB. EZER SZÓ) Fű, rügy, szár, héj, eper, levél, tapló
Vadász, tegez, kés, les, vadon Eb, hód, fajd, holló, hattyú, ló
Fecske, fogoly, lúd, nyúl, róka, nyuszt, menyét, fajd, hölgy Lé, leves, köles, süt
(hermelin), egér, sün, méh, darázs Falu, zug
Hajó, keszeg, menyhal Fék, kengyel, nyereg, ostor
Világ, menny, ég, héj, hajnal, hold, év, tavasz, ősz, tél Jó, mély, nyers, lassú, meleg

MAI FINNUGOR TESTVÉREINK,

A KELETI OSZTJÁKOK. ÉLETKÉPEK: SÁTORBELSÔ,
OSZTJÁK CSALÁD, HALÁSZAT VARSÁVAL
A MAGYAR NÉP EREDETE s 303

ÖSSZEGZÉS
A MAGYAR NÉP SZÁRMAZÁSA
A HUN–MAGYAR „ROKONSÁG”
A magyar nép eredetére elsôsorban a nyelvtudo-
Sokféle legenda, néphit él a magyar nép emlé-
mány ad választ, amely a múlt századtól aprólékos
kezetében, amely valamilyen módon azt
munkával derítette fel a magyar nyelv származását
sugallja, hogy a magyar nép a hunok leszár-
és rokoni kapcsolatait. Az, hogy a magyar nyelv is
mazottja. Etele (Attila magyar neve) nagysá-
egy a finnugor nyelvek közül, úgy értelmezendô,
ga, hatalma szerepet kapott a keleti fejedelmek
hogy volt valaha egy nép, mely nagyjában egysé-
eredetmondáiban is. Tôle származtatták ma-
ges nyelvet beszélt, az úgynevezett finnugor alap-
gukat a bolgár kánok, késôbb, a 13. században
nyelvet. Ennek a nagy területen szétszórtan élô
pedig az Árpád-házi királyok is hun–magyar
népnek nyelvében nyelvjárások keletkeztek, ezek
rokonságot írattak maguknak. Mindez azon-
idôvel – fôleg az egyes csoportok szétszóródásával
ban csupán irodalmi alkotás, a középkor
– annyira eltávolodtak egymástól, hogy külön
tudatos találmánya, ami semmivel sem igazol-
nyelvekké fejlôdtek, melyek között a kölcsönös
ható.
megértés fokozatosan lehetetlenné vált. A nyelv-
A hunokat Szkítiába vezetô csodaszarvas
rokonság tehát annyit jelent, hogy a magyar és a
mondája nagyon régi keletû. E történet szerint
többi finnugor nyelv közös ôstôl származik, valaha
a hunok a Meótisz (az ókori Azovi-tenger)
egymással azonosak voltak, a területi szétszóró-
túlsó partján éltek, vadászaikat egy szarvasünô
dás következtében eltérô nyelvfejlôdés azonban
üldözése csalta át a Meótisz mocsarain, amit
annyira szétválasztotta ôket, hogy rokonságukat
korábban áthatolhatatlannak véltek, így jutot-
csak tudományos módszerrel lehet igazolni. Azt
tak el Szkítiába. A középkori magyar törté-
sem árt tudni, hogy az összehasonlító nyelvtudo-
netírás átvette és a keresztény hitvilághoz
mány itt nem részletezhetô bonyolult módszerei,
igazította ezt a történetet. E szerint Noé egyik
megállapításai, törvényszerûségei körülbelül ugyan-
fia volt Hám, az ô fia pedig Nimród (Mén-
olyan szilárdak, mint a természettudomány tételei.
rót), aki „nagy vadász vala az Úr elôtt”. Nim-
ÁLTUDOMÁNYOS KÍSÉRLETEK ródnak két ikerfia volt, Hunor és Magor, akik
a csodaszarvast ûzve jutottak el Szkítiába, és
A finnugor eredet ma szilárd tudományos ténynek
ott a hun és magyar nép ôsei lettek.
számít, amelyet a világ egyetlen nyelvésze sem
A 13. század elején élt magyar krónikaszerzô,
vitat, noha a közvélemény és a „laikus nyelvészek,
a Párizsban tanult Anonymus ennek alapján
történészek” egy része ma is csak kételkedve veszi
tette meg Attilát Árpád ôsapjává, holott az
tudomásul vagy egyenesen elutasítja. A nyelvek
Árpádok eredetmondájában még az állt, hogy
kutatása nagyon nagy felkészültséget és szakértel-
Árpád apjának, Álmosnak a nemzetség totem-
met igényel, a hozzá nem értô nyelvészkedés az
állata, a Turul volt az apja (Emese álma). Kézai
áltudományok körébe tartozik.
Simon 13. század végi krónikája is rokonságot,
A finnugor rokonság tanával szemben sokféle
testvériséget vélt felfedezni a magyarok és
elképzelés élt és él a közvéleményben. Volt, aki a
hunok között annak alapján, hogy Hunor
Bibliában fedezett fel tömegével „ôsi magyar ne-
nevét a hun nép nevével azonosította. Az ô
veket”, késôbb fölmerült az „etruszk rokonság”
krónikája nyomán alakult ki a köztudatban
gondolata, napjainkban a sumer eredet, a
a hun– magyar rokonság elmélete.
sumer-magyar nyelvrokonság elmélete divatos.
Ebben a történetben csak annyi lehet igaz,
De történtek kísérletek a magyar nyelv rokonítá-
hogy mind a hun, mind a magyar nép kelet-
sára az egyiptomi, a görög, a perzsa, a kínai és a
rôl érkezett Európába – a két esemény között
japán nyelvekkel is. A régi-új elméletek módszere
mintegy fél évezred telt el –, és talán életmód-
nem szaktudományos, céljuk elsôsorban a „kis
juk is mutatott némi hasonlóságot, legalább-
magyar nép” számára a lehetô legdicsôbb, legré-
is nyugat- európai szemmel nézve. Ezért a
gibb civilizált ôs megtalálása.
304
nyugatiak késôbb a hunokkal azonosították
az avarokat, majd a magyarokat is.
Az Erdélyben élô székelyek – a középkori
hagyományokat tovább örökítve – mind a
mai napig Attila leszármazottainak tartják
magukat, ôsüknek Csaba királyfit, Attila egyik
fiát tekintik.
AZ URÁLI KOR
Nyelvünk történetének elsô olyan korszaka, amely
nyelvészeti eszközökkel bizonyítható, az uráli kor,
amikor a finnugor és szamojéd nyelvek együtt
éltek. Az uráli ôsnép lakóhelye, az uráli őshaza
területe ma is tudományos viták tárgya, feltehetô-
en az Urál- hegységtôl keletre, Nyugat-
Szibériában volt. Ennek a kornak életkörülmé-
nyeit közvetlen források alapján nem ismerjük,
csak nyelvészeti, régészeti, összehasonlító néprajzi
eszközökkel következtethetünk rájuk. Az uráli
ôsnép életmódja a zsákmányoló-gyûjtögetô, vadá-
szó-halászó tevékenységen alapult, állandó lakóhe-
lyük nem volt, a vadászó életmód gyakori vándor-
lást követelt meg. Az uráli együttélés kora a finn-
ugor és szamojéd ôsnép szétválásával ért véget a
IV. évezred határa táján.
A FINNUGOR KOR
Nyelvünk történetének következô szakasza a finn-
ugor kor, amely a finnugor népek és nyelvek együtt-
élésének az idôszaka. Ennek az idôszaknak a
viszonyairól – természetesen szintén csak közve-
tett fogódzók útján – már valamivel többet
tudunk. A finnugor őshaza területe aligha külön-
bözhetett lényegesen az uráli ôshazáétól, legfel-
jebb a finnugorság – megtartva korábbi lakóhelyét
– nyugati irányban is terjeszkedett. A finnugor
kor mûveltsége sem térhetett el lényegesen az
uráli ôshaza viszonyaitól. Legfôbb vadászzsákmá-
nyuk valószínûleg a rénszarvas volt, a háziasított
kutyának nagy szerepe lehetett a vadászatokban.
Feltehetô, hogy a szomszédos népekkel csereke-
reskedelem útján érintkeztek.
s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE
Életmódjuk nemzetségi keretek között folyt,
amely a vérrokonság tényén és tudatán alapult.
Hitéletük a sámánizmus jegyeit mutatja, mely az
ôsök tiszteletén és egyes természeti jelenségek kul-
tuszán alapult. A terület nagysága, a népsûrûség
csekélysége, a vadászó-halászó életmóddal együtt
járó vándorlás a finnugor népek csoportjait nagy
területen szórta szét, amely nyelvjárási különbsé-
gek kialakulásához vezetett. Ezek a területi elkülö-
nülések, szétvándorlások lettek a gyökerei a késôbbi
nyelvi különbségeknek, amely a finnugor kor
végét jelentette a III. és II. évezred fordulója táján.
AZ UGOR KOR
A következô szakasz az ugor kor, azaz az ugor
népek és nyelvek (mai magyar, vogul és osztják)
együttélése. Az ugor őshaza feltételezett területe
valahol az Urál-hegység keleti, erdôs-dombos vi-
dékén lehetett.
Az ugor ôsnép kultúrája eltérô és fejlettebb
fokot mutat az elôzô korszakhoz képest. Az egyik
leglényegesebb elem az állattenyésztéssel való meg-
ismerkedés (juh, tehén, kecske), de ezen belül
legfontosabbá a lótenyésztés vált. Az állattartás
kialakulása elindította a társadalom lassú átalaku-
lását, differenciálódását is: a ló a vagyoni különb-
ségek jelképe lett – az elôkelôket lovukkal együtt
temették el. Ekkor már patriarchális nemzetsé-
gekben éltek, kicsiny falvakban laktak, amelyek-
hez némi szántóföld és legelô tartozott. A föld-
mûvelés kezdetleges formáira is utalnak jelek. Egy-
egy faluban egy nemzetség, a házakban feltehetô-
en egy nagycsalád lakott.
Az éghajlat változása, a felmelegedés az egyes
ugor népcsoportok széthúzódásához vezetett. Az
obi-ugorok (vogulok, osztjákok) északra, az erdôs
övezet felé húzódtak, és visszatértek az ôsi
halász-vadász életmódhoz. Az elômagyarok a lige-
tes övezet felé, délre vándoroltak, és a megválto-
zott körülményekhez alkalmazkodva nomád vagy
félnomád életmódra tértek át. A szétválás az I.
évez red elejére- közepére tehetô. Ettôl kezdve
beszélhetünk a magyar nyelv és nép önálló éle-
térôl, magyar ôstörténetrôl.
A MAGYAR NÉP VÁNDORLÁSA s 305

A magyar nép vándorlása s

Kr. e. 1000- 500: magyar ôshaza
Kr. e. 500 – Kr. u. 500: vándorlás
500- 700 k.: „Magna Hungaria”
750(?)- 830(?): Levédia
830(?)- 895: Etelköz

Kövesd a 300. oldalon található térképen a magyar nép vándorlásának útját, és a táblázat
alapján válaszolj a következô kérdésekre!
1. Magyar „ôshaza” 2. A vándorlás idôszaka 3. „Magna Hungaria” 4. Levédia 5. Etelköz
s

Hol helyezkedett el és mikor? Tudsz- e olyan eseményeket említeni az ókori történelembôl,

amely körülbelül azonos idôszakra esik?
Mi jellemezte az életmódot (társadalom, politikai szervezet, gazdaság stb.)?
Milyen más népekkel kerültek kapcsolatba a magyarok?

IDÔPONT HELY LEÍRÁS

Kr. e. 1000- „MAGYAR Nép: a magyarság kapcsolata megszakad a rokon népekkel.
500 között ÔSHAZA” Az obi- ugorok (vogulok, osztjákok) észak felé vándorolnak.
Az ôsmagyarok déli irányba húzódnak.
Hely: a feltételezett magyar ôshaza helyérôl megoszlanak
a vélemények
A Dél- Urál környékére tehetô a szállásterület:
1. az Urál délkeleti vidéke, az Isim–Tobol folyók vidéke
2. az Urál délnyugati vidéke
Életmód: nomád- félnomád állattartás. Megkezdôdik a
nyugati irányú vándorlás.
Kr. e. 500- VÁNDORLÁS Hely: ezer év „fehér folt” az ôstörténetben. A vándorlás útvonalát
Kr. u. 500 nem ismerjük.
Gazdaság: nomád-félnomád állattartás
Társadalom: nemzetségi szervezet, vagyoni különbségek kialakulása
Életmód: nyáron vándoroltak, sátrakban laktak, télen a folyók
mellett teleltek át
Szomszéd népek: nomád iráni (szkíta és szarmata) népek
(‘szittyák’).
A vas használata iráni hatást mutat.
500-700 „MAGNA Hely: az Uráltól nyugatra, a Dél-Urál és a Volga között, a mai
körül(?) HUNGARIA” Baskíria területe. A a kutatók egy részének feltevése szerint
a magyarság elsô európai szállásterülete. Az átköltözés idejét és okát
nem tudjuk. Magna Hungaria: „Nagy (Régi) Magyarország”.
Julianus barát 1236-ban itt magyar népességet talált.
Gazdaság: állattartás, földmûvelés
306 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

Társadalom: nemzetségi- törzsi szervezet

Szomszéd népek: török népcsoportok, háromszáz korai török
jövevényszó
750(?)-830 LEVÉDIA Hely: a Meótisz (Azovi- tenger), a Don- Donyec folyók vidéke.
(?) A vándorlás okát és következményét nem ismerjük.
Politikai szervezet: a Kazár Kaganátus fennhatósága. „A
türkök hét törzsbôl állottak.” Az „elsô vajda” Levedi volt.
Levedinek kazár felesége volt.
Gazdaság: állandó megtelepedés. A földmûvelésre helyezôdik
a hangsúly. Csoroszlyás eke használata, kertkultúra. Félnomád
állattartás: marha, sertés, baromfi.
Életmód: az iszlám, a zsidó és a bizánci keresztény vallás meg-
ismerése.
A türk eredetû rovásírás meghonosodása, szablya elterjedése.
Szomszéd népek: alán és bolgár- török szomszédság
830-895 ETELKÖZ Hely: a Fekete-tenger vidéke, a Dontól az Al-Dunáig terjed. Etil
(török „folyó”), Etelköz = „folyóköz”. Elszakadás a Kazár
Kaganátustól.
Gazdaság: elôtérbe kerül a nomadizálás
Politikai szervezet: politikai önállósodás. Törzsszövetség, hét
törzs, vérszerzôdés. Öt török nevû törzs: Kér, Keszi, Tarján, Kürt-
Gyarmat, Jenô. Két finnugor eredetû név: Nyék, Megyer.
A (nyolcadik) kabar törzs csatlakozása a magyar
törzsszövetséghez.
Kabarok: török nyelvû néptöredék, katonai segédnép lett.
Kettôs fejedelemség:
Kündü: „nap” – szakrális (szent, isteni, természetfeletti
eredetûnek tartott) uralkodó, isteni lénynek tekintett fejedelem
Gyula: „csillag, hold” – a ténylegesen uralkodó hadvezetô fejedelem
Szomszéd népek: keleten kazárok, délen bolgárok (‘nándorok’),
északon szlávok
Életmód: 862- tôl a katonai kíséret többször harcol a Kárpát-
medencében nyugati szövetségben. Zsákmányszerzô harcok.

JÖVEVÉNYSZAVAK Túró, sajt, író, köpű

Jövevényszavaknak nevezzük az idegen nyelvek-
bôl már régebben átkerült, hosszú idô óta a
magyar nyelvben élô szavakat, amelyeket a
nyelv érzék már teljes értékû magyar
szavaknak te kint. Hogy egy szó eredete,
története mely korig vezethetô vissza, vagy
mely népektôl vettük át, fontos útmutatóul
szolgál az adott kor életmódjára vonatkozóan.
Bika, ökör, tinó, borjú, ünő, tulok, kos, kecske,
disznó, teve, tyúk
Karám, ól, gyeplő, béklyó, kantár, vályú
Búza, árpa, borsó, kender, komló, arat
Alma, körte, dió, gyümölcs, szőlő, bor
Eke, sarló, tarló, szérű, dara, őröl
Sátor, karó, kapu, kút, szék, bölcső, teknő
Ács, szűcs, szatócs
Ködmön, köpönyeg, bársony, saru, csat, gyöngy,
gyűrű
Törvény, tanú, tor, gyász, bölcs, bilincs
Boszorkány, sárkány, igéz, bűvöl, bájol
A MAGYAR NÉP VÁNDORLÁSA s 307

A megadott jövevényszavak ótörök eredetûek, a honfoglalást megelôzô idôben kerültek

s

a magyar nyelvbe (számuk kb. nyolcszáz). Milyen kulturális hatást mutat átvételük?

ÍGY LÁTTÁK AZ ARAB Hatalmuk kiterjed mindazokra a szlávokra,

ÉS PERZSA TÖRTÉNETÍRÓK
A 870-es években a Don és az Al-Duna között élő
magyarok életmódjáról szóló tudósítások Dzsajháni
arab tudóstól származnak, aki 920 körül jegyezte fel
azokat mohamedán kereskedők beszámolói alapján.
Dzsajháni eredeti szövege nem maradt ránk, de Ibn
Ruszta arab földrajztudós 930 körüli másolatából és
Gardizi perzsa történettudós 1050 körül készült kivo-
natából rekonstruálhatjuk munkáját.
Az alábbiakban Ibn Ruszta és Gardizi szövegeit
közöljük. Mivel az arab írás nem jelöli a magánhang-
zókat, ezért ezeket pontok helyettesítik.
A magyar pedig a türköknek [törököknek]
az egyik fajtája. Fônökük 20 000 emberrel
vonul ki. Fônöküket K.n. d. h.nek [kende vagy
kündü] nevezik. Ez a név királyuk megkülön-
böztetô címe, mert annak az embernek a neve,
aki királyként uralkodik rajtuk: Dzs.l.h. [dzsula
vagy gyula]. Minden magyar Dzs.l.h.nak neve-
zett fônökük parancsát követi a háború dol-
gában, védelemben és egyéb ügyekben.
Sátraik vannak és együtt vándorolnak a ta-
karmánnyal, valamint a zöld vegetációval. Bár-
hova is mennek, együtt utaznak egész rakomá-
nyukkal és raktárukkal, [az uralkodó] kísérôivel
és a trónussal, a sátrakkal és az állatokkal.
[Országuk] egyik határa a Fekete-tengert éri,
amelybe két folyó ömlik. Lakóhelyeik a két
folyó között vannak. Amikor eljönnek a téli
napok, mindegyikôjük ahhoz a folyóhoz húzó-
dik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad
télre, és halászik benne. A téli tartózkodás itt
alkalmasabb nekik... A két folyó közül az egyi-
ket Atilnak [Don], a másikat Dunának hív-
ják. A magyarok országa bôvelkedik fákban
és vizekben. Földjük nedves. Sok szántóföld-
jük van.
akik közel laknak hozzájuk. Súlyos adókat vet-
nek ki rájuk, és úgy kezelik ôket, mint a fog-
lyokat.
A magyarok tûzimádók.
Meg-megrohanják a szlávokat és oroszokat,
és addig mennek a parton a foglyokkal, amíg a
rómaiak [bizánciak] országának egyik kikö-
tôjébe nem érnek, amelynek K.r.kh [Kercs, az
Azovi-tenger egyik kikötôje] a neve.
Azt mondják, hogy a kazárok régebben kö-
rülsáncolták magukat a magyarok és az orszá-
gukkal szomszédos más népek ellen.
Amikor a magyarok K.r.khbe érnek a fog-
lyokkal, a rómaiak odamennek eléjük, és ott
kötnek velük vásárt. Azok [a magyarok] eladják
nekik a rabszolgákat, és vesznek római broká-
tot, gyapjúszônyegeket és más római árukat.
A magyarok szemrevaló és szép külsejû em-
berek…, vagyonosak és szembetûnôen gazda-
gok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek.
Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel
vannak kiverve és gyönggyel berakottak...
Leánykérés alkalmával az náluk a szokás, hogy
amikor a lányt megkérik, vételárat visznek a
lány gazdagságával arányban, több vagy keve-
sebb állatot. Amikor a vételár meghatározására
összeülnek, a lány atyja a vôlegény atyját saját
házába viszi, és mindent összegyûjt, amije csak
van cobolyból, hermelinbôl, mókusból, nyest-
bôl, és a róka hasán lévô prémbôl, a brokát ru-
hahuzatokkal és mindenféle bôrrel egyetemben:
tíz bôrruhára valót, és egy szônyegbe göngyö-
lítve a vôlegény atyjának lovára kötözi és haza-
küldi ôt. Akkor az mindent elküld neki [a leány
atyjának], amire csak szükség van az elôre meg-
állapított hozományhoz: állatot, pénzt, ingósá-
gokat, és akkor hazaviszik a lányt.

s
Miért nevezi a forrás törököknek a magyarokat? Hol éltek a magyarok? Meddig terjedt
„országuk” határa? Melyik szállásterület szerepel a forrásban? Kik voltak a magyarok vezetôi?
Mivel foglalkoztak, mi jellemezte életmódjukat? Kik lehettek a leírásban szereplô gazdag
rabszolga-kereskedôk? Mi lehet a tûzimádás? Meséld el a leánykérés szokását!
308
ÖSSZEGZÉS
A MAGYAR ÔSTÖRTÉNET
A történettudomány magyar őstörténeten a hon-
foglalás elôtti idôszakot érti. Történelmünknek
errôl az idôszakáról alig van írásos emlékünk, ezért
különös jelentôségük van a történelem segédtudo-
mányainak. A nyelvtudomány fontosságáról már
tettünk említést. A régészet tárgyi leletei képet ad-
hatnak az életmódról, a kulturális sajátosságokról.
Az antropológia (embertan), az ember biológiai
felépítésével foglalkozó tudomány a különbözô
embercsoportok származását és rokonságát kutat-
ja. A sírokból elôkerült csontvázak etnikai meg-
határozása azonban nagyon bizonytalan. Ebben a
korban, ezen a területen nagyon sok eltérô etni-
kumú – finnugor, török, iráni stb. – nép hasonló
módon élt, egymással szoros kölcsönhatásban. A
néprajztudomány különbözô népek tárgyi (eszközök,
díszítômûvészet, ruházat stb.) és szellemi kultúrá-
ját (hitvilág, mondák, népköltészet, néptánc stb.)
vizsgálja. A magyar nép ôsi kultúrájának kutatásá-
hoz is nagyban hozzájárult a ma Szibériában élô,
halászó- vadászó finnugor népek életmódjának
vizsgálata.
Midemellett elmondhatjuk, hogy a magyar ôs-
történeti kutatásban több a feltevés, mint a tény:
a különbözô tudományágak nem mindig ugyan-
arra a következtetésre jutnak, a kutatók véleménye
is erôsen megoszlik. Az nem baj, ha a tudósok sok-
szor teljesen ellenkezô következtetésre jutnak, és
az sem, hogy nincs mindenki által egységesen
elfogadott magyar ôstörténet.
Az ugor közösség kettéválása után (Kr. e. 1000-
500 körül) a magyarság megmaradt dél-szibériai
otthonában, és nomád-félnomád életmódra tért
át. A magyar „ôshaza” területérôl megoszlanak a
vélemények, feltehetôen a Dél-Urál, az Isim-To-
bol folyók környékére tehetô. Az ôsmagyarság itt
kapcsolatba került más népekkel (szkíták, szarma-
ták), akiknek életmódja, fegyverzete nagyon
hasonló volt – ezért nehéz elkülöníteni a régésze-
ti leleteket.
A VÁNDORLÁS (KR. E. 500 – KR. U. 500)
Az ezután következô mintegy ezer éves idôszak
„fehér folt” a magyar nép ôstörténetében, hiszen
amikor legközelebb tudomást szerzünk a magyar-
s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE
ságról, már nem Ázsiában, hanem Európában, a
Volga vidékén éltek. Ez a terület, a dél-oroszor-
szági sztyeppe, ahol a magyarság egészen a hon-
foglalásig vándorolt, hatalmas, füves-ligetes síkság,
amely a Kaukázus lábaitól az Al-Dunáig terjed.
Nomád népek éltek itt, akik sohasem költöztek
az északi erdôségekbe.
Fontos tudnunk, hogy amit ma népnek neve-
zünk, az viszonylag könnyen bomló csoportosulás
volt, hiszen törzsek átmeneti szövetségébôl állt.
Elegendô volt egy elsöprô erejû támadás, hogy a
szövetséget szétrobbantsa és csoportjait messzire
röpítse egymástól. Ilyenkor elôfordulhatott, hogy
egy nép egyszerûen eltûnt, mert töredékei más
népekhez csatlakoztak, vagy az, hogy rokon tör-
zsek messzire szakadtak egymástól. Ez utóbbi tör-
tént a magyarsággal is a Volga mentén, Magna
Hungariában.
MAGNA HUNGARIA
Julianus barát, domonkos rendi szerzetes nevé-
hez fûzôdik a honfoglalás elôtt keleten maradt
magyarság megtalálása. IV. Béla király megbízá-
sából 1235-ben négy társával indult el a pogány
magyarok felkeresésére és megtérítésére. A
barátok világi ruhát öltöttek, pogány módra
megnövesztették szakállukat és hajukat, és neki-
vágtak az ismeretlennek. Egy év múlva Julianus
egyedül érkezett célhoz. A Volga (Etil) folyó
mentén megtalálta a magyarokat, akiknek meg-
értette beszédét, vendéglátói pedig nagyon
örvendeztek érkezésének, ugyanis ôseik elbe-
szélésébôl tudták, hogy a magyarok tôlük szár-
maznak, de hogy hol élnek, arról nem volt
tudomásuk. A Julianus útjáról szóló jelentés
szerint az itt élô magyarok pogányok voltak,
földet nem mûveltek, lóhúst, farkashúst ettek,
kancatejet és – középkori krónikás túlzás – vért
ittak. Sok lovuk és fegyverük volt, bátor harco-
sokként ismerték ôket. A Julianus késôbbi uta-
zásáról szóló jelentés már arról tudósít, hogy a
magyarok a tatárok elôl menekülve elhagyták
ôsi szállásaikat és más területeken kerestek mene-
déket. A volgai Magyarország a tatárok táma-
dásának áldozata lett.
A MAGYAR NÉP VÁNDORLÁSA
A magyarság egyes kutatók feltevése szerint a
Dél-Urál keleti lejtôirôl átköltözött annak nyugati
oldalára, a Volga folyó vidékére, a mai Baskíria
területére. Julianus barát utazása óta nevezik ezt
a területet Magna Hungariának, azaz Nagy (‘Régi’)
Magyarországnak. Közelítôleg sem lehet tudni,
hogy a magyarok mikor és milyen körülmények
között hagyták el elôzô lakóhelyüket, ahol a Kr. e.
I. évezred közepéig éltek, és mi történt ezer évvel
késôbbi ismételt felbukkanásukig. Feltehetô, hogy
a nagy sztyeppei népmozgás valamelyik hulláma
taszította ôket nyugat felé, az Urál-hegység túlsó
oldalára.
Bármerre is vándorolt a magyarság e területen
a honfoglalás idejéig, szinte mindenütt török né-
pekkel találkozott, akiknek kultúráját más nyelvû
népek – így a magyarok – is átvették. Ezt bizonyítja
az a mintegy háromszáz jövevényszó nyelvünkben,
amely ebbôl az idôbôl származik, továbbá hogy
a hét magyar törzsnévbôl öt török eredetû. Máig
megfejtetlen rejtély, hogy míg nyelvünk egy-
értelmûen finnugor eredetû, addig népzenénk –
ugyanilyen egyértelmûen – a török népzenével
rokon. Feltehetô, hogy a vezetô réteg nemcsak a
török elôkelôk módjára élt, hanem beszélt is törö-
kül. A legkorábbi görög- bizánci forrásokban a
magyarokat türk és ungri néven említik, és ez utób-
bi vált a magyar nép és országa közkeletû idegen
megnevezésévé a nyugati nyelvekben (Hungary,
Hongrois, Ungarn, Vengrija). A türk a kazárok
egyik neve volt, az ungri név pedig a bolgár-török
onogurok nevébôl keletkezett. Az onogur török
szó, jelentése tíz ogur törzs. A magyarság tehát
nyilván ezzel a két török néppel, a kazárokkal és
az ogurokkal állt közelebbi kapcsolatban, ezért
„keverték össze”, nevezték így ôket a korabeli tör-
ténetírók és földrajztudósok.
LEVÉDIA
A magyar törzsek Levédiába költözését a 8. szá-
zadra tehetjük, ennél pontosabban nem tudjuk
meghatározni a baskíriai ôshaza elhagyásának idô-
pontját. A terület behatárolása is vita tárgya, nagy
valószínûséggel a Don, a Donyec és az Azovi-ten-
ger határolta térségrôl lehet szó. E területet a kazár
nép fogta szilárd egységbe. A Kazár Birodalom
fennhatósága alá sok nép tartozott, amelyek adóz-
tak és katonákat adtak a birodalomnak, de politi-
kai önállósságukat megôrizhették.
s 309
A magyarság életében is nagy változást hozott a
kazár fennhatóság. A nomadizáló, vándorló élet-
módról a földmûvelésre helyezôdött a hangsúly,
ezt bizonyítják török eredetû jövevényszavaink. A
szállásterület Levedirôl kapta a nevét, akit a for-
rások vajdának (törzsfônek) neveznek – a magya-
rok tehát már ekkor törzsekbe szervezôdtek.
További kazár hatásként mutatható ki a kettôs
fejedelemség intézményének átvétele is, amely a
vándorlás következô állomáshelyén, Etelközben
kap majd szerepet.
ETELKÖZ
A magyarság utolsó szálláshelye a honfoglalás elôtt
Etelköz (török ‘folyóköz’ ) volt, amely a Fekete-ten-
ger északi partvidékét, a Don és az Al- Duna
közötti hatalmas területet jelentette. Az ókori és
középkori szerzôk e területet Szkítiának, a szkíták
– magyarul szittyák – országának nevezték.
A magyarok a 830- as években szakadtak el a
Kazár Birodalomtól és költöztek nyugatra, Etel-
közbe. Itt szervezték meg a hét törzs szövetségét
és Álmost választották a törzsszövetség fejedelmé-
vé. A mondák szerint a szövetséget vérszerzôdéssel
pecsételték meg. A szövetséghez egy török nyelvû
kazár néptöredék is csatlakozott, a kabarok három
törzse. A kabarokat egy törzsbe szervezték, ôk
alkották a törzsszövetség nyolcadik törzsét. A
kabarokat katonai segédnépnek tekintették, azaz
háború esetén az elsô vonalba küldték harcolni.
Az életmódban lényeges változás nem követke-
zett be, bár a földmûvelés az újabb vándorlás
miatt kissé háttérbe szorult, és ismét elôtérbe ke-
rült a nomád állattartás.
A politikai életben annál lényegesebb változá-
sok történtek. A források által leírt kettôs fejede-
lemséget a kazároktól vették át. A magyarok elsô
vezetôjét kendének vagy kündünek (török ‘nap’)
nevezték. Ez a méltóság szent, természetfeletti ere-
detûnek tekintett uralkodót jelentett. Fontosabb
szerep jutott azonban a ténylegesen uralkodó had-
vezetô fejedelemnek, a gyulának vagy dzsulának
(török ‘csillag, hold’ ).
A függetlenné vált és megerôsödött magyar tör-
zsek jelenlétével hamarosan egész Kelet-Európá-
ban számolni kellett. 862- ben indultak elôször
nyugati portyára, majd ezt többször is megismé-
telték. A Kárpát-medence térsége tehát nem volt
ismeretlen az etelközi magyarság számára.
310 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

A honfoglalás
s
567: az avarok megtelepedése a Kárpát- medencében
670 k.: egy onogur néptöredék, a „késô avarok” megjelenése a Kárpát-medencében
800: Nagy Károly legyôzi az avarokat
862: a magyarok elsô ízben jelennek meg a Kárpát- medencében
895: honfoglalás

A KÁRPÁT-MEDENCE A HONFOGLALÁS ELÔTT

1-4. század Római uralom Pannónia provincia (Dunántúl).

Dacia provincia (Erdély és a Tiszántúl).
5. század Hunok Attila székhelyét a Tisza vidékére teszi.
Meghalt 453- ban, birodalma felbomlott.
5–6. század Germán népek Keleti gótok, gepidák, longobardok.
6–8. század Avarok Avar Kaganátus: nagy lovas- nomád birodalom.
A hegyekben szlávok telepedtek meg.
670 körül: bevándorló bolgár- török népesség.
„Griffes- indás népcsoport”, késô avar kor.
László Gyula: „elsô honfoglalás”.
8–9. század Frankok Nagy Károly legyôzi az avarokat. Uralmuk a honfoglalás
idejéig a Dunáig terjedt ki.
9. század Dunai bolgárok Uralmuk Erdélyre és a Maros völgyéig terjedt ki.

s
Figyeljük meg, milyen népek éltek a Kárpát-
medencében! Ez idô alatt a magyarok hol,
milyen életkörülmények között éltek?
ÁLLAMALAKULATOK A HONFOGLALÁS IDEJÉN
Milyen hasonlóságokat
és milyen különbségeket látsz
s
a viseletben és a fegyverzetben? Mi lehet
az azonosságok és a különbségek oka?

MORVA Fénykora Szvatopluk fejedelem idején (870–894). Központi része a

FEJEDELEMSÉG Morava-folyó völgye. Hatalma a Felvidék egyes részeire is kiterjedt.
A Keleti Frank Birodalomtól függô kis szláv fejedelemség volt. A szlovák
történetírás az egész Felvidéket, továbbá a Dunántúl északi részét a
„Nagymorva Birodalom” részének tekinti. A Morva Birodalom történe-
tének a belsô trónviszályok és a német–magyar támadás vetett véget.
PRIBINA ÉS KOCEL A Morvaországból elûzött Pribina alapította. A Dunántúl délnyugati
FEJEDELEMSÉGE részén terült el. Szláv népességû, a frankoktól függô kis fejedelemség.
A BOLGÁR BIRODALOM A bolgárok a Dunáig laza függôség alatt tartották a Dél- Alföldet és
VÉGVIDÉKE Erdélyt.
A Kárpát- medence a Frank és a Bolgár Birodalom végvidékének számított, de egyik hatalom
ellenôrzése sem volt szoros.
A HONFOGLALÁS s 311

A HONFOGLALÁST MEGELÔZÔ HADJÁRATOK

862 A magyarok elsô ízben jelennek meg a Kárpát- medencében. Német Lajos keleti
frank király ellen harcolnak, segítve a lázadó keleti határôrvidék kormányzóját.
881 A magyarok és a hozzájuk csatlakozott kabarok serege Szvatopluk morva fejedelem
oldalán Bécs alatt a frankok ellen harcol.
892 A magyarok a frank király szövetségeseként Szvatopluk morva fejedelem ellen
harcolnak, és pusztítják annak országát.

A HONFOGLALÁS KÖZVETLEN ELÔZMÉNYEI

894-895 Bolgár- magyar háború

Bölcs Leó bizánci császár a magyaroktól kért segítséget a bolgárok ellen.
A magyarok Bizánc szövetségeseként legyôzik Simeon bolgár cár csapatait.
Következmények: a háborúban vesztes bolgárok szövetkeznek a besenyôkkel.
A besenyôk a magyar fôsereg távollétét kihasználva rátámadnak az etelközi
magyarságra (895).
894 Szvatopluk és a magyarok szövetsége
Szvatopluk morva fejedelem szövetséget köt a magyarokkal a frankok ellen.
A magyar hadak a Dunántúlon hadakoznak, amikor meghal Szvatopluk (894).
Nomád szokás szerint az egyik fél halálával a szerzôdés érvényét veszíti.
A magyar csapatok nem térnek vissza Etelközbe, hanem – a fôsereg bevonulását
elôkészítendô – a Felsô- Tisza vidékére vonulnak.

A táblázat segítségével állítsd össze a honfoglalást megelôzô idôszak hatalmi viszonyait

s

a Kárpát- medencében!

AVAR HARCOSOK HONFOGLALÁS KORI FÉRFI VISELET

Hol, kiknek a szövetségében harcoltak a magyarok a honfoglalás elôtt?

s

Mi bizonyítja, hogy a Kárpát- medence nem volt ismeretlen elôttük?

Kövesd a táblázatban a honfoglalás elôzményeit!
312 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

VÉRSZERZÔDÉS (LÁSZLÓ GYULA RAJZA)

A pusztai népek közt általánosan ismert
szokás volt a vérszerzôdés. Lényege, hogy
a szerzôdô felek egymás vérébôl egy-egy
cseppet megittak, s ezáltal egymás vér
szerinti testvéreivé váltak. A szokás még
évszázadokkal késôbb, a 13. századi
mongol társadalomban is ismert volt.

HONFOGLALÁS ÉS MEGTELEPEDÉS

vezéri szálláshely
A
G

Árpád „trónörökösének”
V
Á

és fiainak szállásai
R

vár
Z

az elsõ nagyfejedelmek fõ
O
S

g
Vá
E

Laventenburg
NT

Garam
szállásai és szállásváltó útjai
M
R

VE

vezéri partszakaszok
LE
O

Jelõ (a szállásföldek tengelye)

Du

Nyitra
na

Jelek Szabolcs
ÜLLÕ
S Z A B O L C S

Árpád
Kurszán
za

Szabolcs
Tis

Kurszánvára

K
Szabolcs

I SÓBÁNYÁ
Árpád (Csepel) Bihar
Árpád
Jutas Üllõ Szabolcs
Körös
ÉR

Tarhos
EZ
V

Pécs Szabolcs Maros

Árpád

Drá
va Zolta
Tarhos
az Árpád-fiak kormányozta kabar,
Száva T A R H O S illetve fekete magyar szállásterület
magyarral vegyes szláv terület
Krassó
szláv terület
Duna lakatlan erdõs terület

A MAGYAROK HADVISELÉSE gond ja, hogy vitézül viselkedjék a maga

Bölcs Leó bizánci császár (886-912) Taktika című
hadtudományi munkájában különböző népek,
köztük a besenyő támadás elől nyugat felé húzódó
mag yarok hadszervezetéről és harcmodoráról számol
be.
Ámde szólni fogunk a türkök [magyarok]
szervezetérôl és hadirendjérôl, mely keveset vagy
mit sem különbözik a bolgárokétól; hogy fér-
fiakban gazdag és szabad ez a nép, és egyéb
pompát, a bôséget mellôzvén, csupán arra van
ellenségeivel szemben.
Ez a nép tehát, amely egy fô alatt áll, fellebb-
valóitól kemény és súlyos büntetéseket áll ki
elkövetett vétkeiért, és nem szeretet, hanem
félelem tartja ôket féken; a fáradalmakat és
ne héz ségeket derekasan tûrik, dacolnak a
hôséggel és faggyal és a szükségekben való egyéb
nélkülözéssel, mint afféle nomád nép.
A türkök törzsei fürkészôk és szándékaikat
rejtegetôk, barátságtalanok és megbízhatatla-
A HONFOGLALÁS s 313

nok, telhetetlen kincsszomj rabjai; semmibe se
veszik az esküt, sem szerzôdéseket nem tartanak
meg, sem ajándékokkal nem elégszenek meg,
hanem mielôtt az adottat elfogadnák, fondor-
laton és szerzôdésszegésen törik a fejüket. Ügye-
sen kilesik a kedvezô alkalmat, és ellenségeiket
nem annyira karjukkal és haderejükkel igye-
keznek leverni, mint inkább csel, rajtaütés és a
szükségesekben való megszorítás útján.
Fegyverzetük kard, bôrpáncél, íj és kopja, és
így a harcban legtöbbjük kétféle fegyvert visel,
vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tar-
tanak, és amint a szükség megkívánja, hol az
egyiket, hol a másikat használják. Üldöztetés
közben azonban inkább íjukkal szerzik meg az
elônyt. De nemcsak ôk maguk viselnek fegy-
vert, hanem az elôkelôk lovainak szügyét is vas
vagy nemez fedi. Sok gondot fordítanak rá, hogy
gyakorolják magukat a lóhátról való nyilazás-
ban is. Követi ôket nagy csapat ló, mén és kanca
is, részint táplálékul és tejivás végett, részint
pedig sokaság látszatának keltése végett.
Nem ütnek körülárkolt tábort, mint a róma-
iak [bizánciak], hanem a háború napjáig nem-
zetségek és törzsek szerint szétszéledve,
télen-nyáron folyvást legeltetik lovaikat; a
háború idején pedig a szükséges lovakat maguk
mellett tartva és béklyóba verve ôrzik türk sát-
raik közelében a csatarendbe állás idejéig, s csata-
rendbe álláshoz éjnek idején kezdenek. Ôrseiket
meszszire, sûrûn egymás mellé helyezik el,
nehogy egykönnyen rajtaütés érje ôket.
A harcban nem három hadosztályban állnak
csatarendbe, mint a rómaiak, hanem különbözô
ezredekben, tömören összekötve egymással az
ezredeket, amelyeket csak kis közök választanak
el, hogy egyetlen csatasornak látszódjanak. A
derékhadon kívül van tartalékerejük, melyet
kiküldenek tôrbe csalni azokat, akik elô-
vigyázatlanul állnak föl velük szemben, vagy
pedig szorongatott csapatrész megsegítésére tar-
togatnak. Málhájuk a csatasor mögött a közel-
ben van, a csatasortól jobbra vagy balra egy vagy
két mérföldnyire, s csekély ôrséget is hagynak
vele.
Gyakran egy kötélre vevén a felesleges lova-
kat, hátul, azaz a csatasor mögött annak védel-
mére helyezik el. A harcvonal rendjeinek mély-
ségét, azaz a sorokat nem egyformán alakítják,
inkább a mélységre fordítván a gondot, hogy a
harcvonal vastag legyen, és az arcvonalat egyen-
letessé és tömörré teszik.
Jobbára a távolharcban, a lesbenállásban, az
ellenség bekerítésében, a színlelt meghátrálás-
ban és visszafordulásban és a szétszóródó harci
alakulatokban lelik kedvüket. Hogyha pedig
megfutamították ellenfeleiket, minden egyebet
félretesznek és kíméletlenül utánuk vetik magu-
kat, másra nem gondolva, mint az üldözésre.
Mert nem elégednek meg, miként a rómaiak és
a többi nép, ideig-óráig való üldözéssel és zsák-
mányszerzéssel, hanem mindaddig szorítják,
amíg csak teljesen fel nem morzsolják az ellen-
séget, minden eszközt felhasználva e célból.
Ha pedig valamely üldözött ellenségük meg-
erôsített helyre menekül, azon vannak, hogy
pontosan kipuhatolják, hogy mind a lovak,
mind az emberek miben szenvednek hiányt, és
mindent elkövetnek, hogy az ezekben való meg-
szorítás útján ellenfeleiket kézre kerítsék vagy
ezeket tetszésük szerinti egyezségre rábírják oly
módon, hogy eleinte enyhébb feltételeket szab-
nak, majd ha ezekbe az ellenség belement, más,
nagyobb dolgokkal hozakodnak elô.
A szerző, Bölcs Leó császár kötött szövetséget a
magyarokkal a bolgárok ellen. A Simeon bolgár cár
elleni szerződést azonban nem a magyarok, hanem a
császár „szegte meg”, aki a bolgárok legyőzése után
(895) tétlenül nézte, hogy Simeon a besenyőkkel szövet-
kezve megtámadja a magyarokat.

s
Ha nem tudnád, hogy a szerzô bizánci, kiderülne- e ez a forrásból?
Milyen „jellemvonásokkal” ruházza fel a szerzô magyarokat? Állapítsd meg,
hogy milyen hadszervezet jellemzi a magyarokat! Milyen fegyverekkel harcolnak?
Mi a lovak szerepe? Mi jellemzi harcmodorukat a támadásban, az üldözésben?
Mi az „erôsségük”? Mi a derékhad, mi a tartalék, mi az ôrs? Mi az arcvonal?
Mit jelent a harcvonal mélysége? Ha nincs háború, milyen rendben, hogyan élnek?
314 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE
A HONFOGLALÁS
A Bölcs Leót követő bizánci császár, Bíborbanszületett
Konstantin (913-959) is írt a magyarokról A biro-
dalom kormányzása című munkájában. Bár ez a
mű több mint fél évszázaddal a honfoglalás után szü-
letett, mégis a honfoglalás korának legbecsesebb forrá-
sa, mert a császár információit az udvarában megfor-
duló magyar vezérektől és a magyarokhoz küldött
követeitől szerezte.
A türkök népe régen Kazáriához közel szer-
zett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet
elsô vajdájuk nevérôl Levédiának neveznek... A
türkök hét törzsbôl állottak, de sem saját, sem
idegen fejedelem felettük soha nem volt,
hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik
közül az elsô vajda volt az elôbb említett Leve-
di... Amikor a türkök és az akkor kangarnak
nevezett besenyôk között háború ütött ki, a
türkök hadserege vereséget szenvedett és két
részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia
vidékén telepedett le..., a másik rész pedig vaj-
dájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment
lakni, az Etelküzü nevezetû helyekre...
... a türkök pedig jobbnak tartották, hogy
s
Az eddig tanultakhoz képest milyen új elemeket találtál a forrásban?
Mivel magyarázza a bizánci császár a honfoglalást?
ÖSSZEGZÉS
A KÁRPÁT-MEDENCE NÉPEI
A Kárpát-medence népeinek történetét a Kr. u. 5.
századig tekintettük át. A Dunántúl, Pannónia a
Római Birodalom provinciája volt ekkor, a
Dunától keletre esô területek pedig a Hun Biroda-
lom részét képezték. Attila halála (453) után birodal-
ma szétesett és jó egy évszázadra különbözô, a
hunok által egykor leigázott germán népek vették
birtokba a Kárpát-medencét. A Dunántúlon a kele-
ti gótok, a Duna- Tisza közén a szarmaták, a
Tiszántúlon és Erdélyben pedig a gepidák éltek.
Valamenynyi nép letelepült, földmûvelô élet-
módot folytatott. A 6. század elején jelentek meg
Pannóniában a longobardok, de nem éltek itt
sokáig. 567-ben az avarok szövetségeseként részt
vettek a gepidák országának megsemmisítésében,
Árpád legyen a fejedelem, mintsem atyja,
Álmos, minthogy tekintélyesebb volt, s egya-
ránt nagyra becsülték bölcsességéért, megfon-
toltságáért és vitézségéért, és rátermett volt erre
a tisztségre, és így a kazárok szokása és törvé-
nye szerint pajzsra emelvén, fejedelemmé tet-
ték. Ez elôtt az Árpád elôtt a türköknek más
fejedelmük sohasem volt, s ettôl fogva mind-
máig ennek a nemzetségébôl lesz Turkia feje-
delme. Néhány év múlva a besenyôk rátörtek
a türkökre, és fejedelmükkel, Árpáddal együtt
elûzték ôket. A türkök tehát megfutamodván
földet kerestek, ahol megtelepedhetnének, s
jôvén, ôk meg elûzték Nagy Moravia lakóit, s
megszállták azok földjét, amelyen a türkök
most is mindmáig laknak...
... amikor a türkök hadjáratra mentek, a
besenyôk Simeonnal [a bolgár cárral] a tür-
kök ellen jöttek, családjaikat teljesen
megsemmisítették és a földjük ôrzésére hátra-
hagyott türköket gonoszul kiûzték onnét.
Miután pedig a türkök visszatértek, és földjü-
ket ilyen pusztán és feldúlva találták, leteleped-
tek arra a földre, melyen ma is laknak...
de aztán megret tentek az avarok erejétôl és
kiköltöztek a Kárpát-medencébôl.
A nomád, nagyállattartó avarság volt az elsô
olyan etnikum, mely az egész Kárpát-medencét
megszállta és egy államban egyesítette. A 6-7. szá-
zadban jelentek meg az elsô szláv törzsek a Kár-
pát-medencében és az avar szállásterületek perem-
vidékén telepedtek le. A 7. század végén egy ono-
gur néptöredék is érkezett az avarok országába –
róluk majd a kettôs honfoglalás elmélete kapcsán
lesz még szó. Az avar korszak a 9. század elejéig
tartott, mikor a frankok és bolgárok támadásai
miatt az avar állam összeomlott. Egy évszázaddal
késôbb, a honfoglalás idején a Kárpát- medence
igen gyéren lakott volt, a kortárs nyugati feljegy-
zések az „avarok pusztái” néven említik.
A HONFOGLALÁS
A MAGYAROK MEGJELENÉSE
A Kárpát-medence nem volt ismeretlen terület az
etelközi magyarság elôtt, hiszen a nyugati irányú
kalandozó hadjáratok már 862-ben megkezdôd-
tek. E terület két birodalom végvidékének számí-
tott, a Dunától nyugatra a frankok, ettôl keletre
a bolgárok ellenôrzése alatt állt, de mindkét hata-
lom csak laza függôséget jelentett. A Dunántúl
nagy részét a Morvaországból elûzött szláv fejedel-
mek kormányozták (Pribina és Kocel), e terület
is a Frank Birodalomtól függött.
A harmadik hatalmi tényezô, Szvatopluk Mor
va Fejedelemsége a Dunától északra terült el (a
mai Nyugat-Szlovákia). A morvák – független-
ségük megôrzése érdekében – sokat harcoltak
a frankok ellen. A magyarság elôtt sem volt isme-
retlen Szvatopluk állama: 892-ben a magyarok
a keleti frank király szövetségeseként feldúltak
a mor vák országát, 894-ben pedig velük
szövetség ben harcoltak a frankok ellen.
Szvatopluk várat lan halálával (894) birodalma
bomlásnak indult, így könnyû prédájává vált a
bevonuló magya rok nak.
A Kárpát-medence más szempontból is elônyös-
nek tûnt Etelközzel szemben. Etelköz a népek
„országútján” feküdt – a nomád népek támadásai
állandó veszélyt jelentettek –, és nem voltak jól
védhetô határai. A Kárpátok hegyei ellenben
körülfogták a medence dús legelôit és termôföldje-
it, természetes határként szolgálva a keleti támadá-
sokkal szemben.
A HONFOGLALÁS
A magyar törzsek beköltözését a Kárpát-meden-
cébe tudatos elôkészületek és véletlenszerû esemé-
nyek egyaránt jellemezték. 894- ben Bölcs Leó
bizánci császár szövetséget kötött a magyarokkal
a Bizáncot fenyegetô bolgárok ellen. A magyarok
Árpád fia, Levente vezetésével sorra aratták gyô-
zelmeiket a bolgárok felett a Balkánon. E segít-
ségnyújtás a magyaroknak is elônyös volt, mert
így megerôsíthették helyzetüket az Al- Dunától
északra esô területeken.
Ugyanebben az évben Szvatopluk morva fejede-
lem is szövetséget kötött a magyarokkal a frankok
ellen. Ennek emlékét ôrzi a fehér ló mondája, mely
szerint Árpád követe fehér lovat és nyerget adott
Szvatopluknak, amiért cserébe füvet, vizet és egy
marék földet kért. Ezt a magyarok az ország meg-
s 315
vételeként értelmezték, a morvák azonban nem
tartották be az „egyezséget”, nem hódoltak be, s
– a monda szerint – ez váltotta ki a magyar táma-
dást. A menekülô Szvatopluk fejedelem pedig a
Dunába fulladt. A valóságban a magyar csapatok
a Dunántúlon hadakoztak, amikor Szvatopluk
váratlanul meghalt, ellene tehát nem, csak fiaival
harcoltak késôbb az északi területekért. Nomád
felfogás szerint az egyik fél halálával a szerzôdés
érvényét vesztette, a magyarok tehát felhatalmazva
érezték magukat e terület elfoglalására. A magyar
csapatok nem tértek vissza Etelközbe, hanem – a
fôsereg bevonulását elôkészítendô – a Felsô-Tisza
vidékére vonultak.
895-ben Árpád fejedelem a magyar fôsereggel
átkelt a Vereckei-hágón, benyomult az Alföldre és
Erdélybe, ezzel kezdetét vette a honfoglalás. A
magyar fôsereg feladata az Etelközben maradt mag-
yarság átköltöztetésének elôkészítése lett volna.
Eközben az Etelközben maradt magyarság sorsa
tragikus fordulatot vett. A 890- es években újabb
sztyeppei népmozgás indult meg, amely a domi-
nó-elv szerint kelet felé ûzte az itt élô népeket.
Az arabok hadserege elôl menekülô török úzok
megtámadták a besenyôket. A bolgár- magyar
háború végeztével a bosszúálló bolgárok szövetsé-
get kötöttek a magyarságtól keletre lakó s velük
régóta ellenségeskedô besenyôkkel, akik – amúgy
is menekülvén az úzok elôl – rátámadtak az etel-
közi szállásokra, kivárva az alkalmat, amikor a
magyarok serege éppen a Kárpát- medencében
hadakozott. A besenyô támadás megrendítô erejû
volt, hadsereg hiányában a magyarság meg sem pró-
bálta az ellenállást, hanem – állatai, ingóságai
nagy részét hátrahagyva – pánikszerûen menekülve
a Kárpátok hágóin átkelve beözönlött a Kárpát-me-
dencébe. Az etelközi vereség – amelyrôl a magyar
krónikák mélyen hallgatnak – súlyos volt, de nem
érintette az egész lakosságot. A veszteség leginkább
a besenyôkhöz közel élôket sújtotta, valamint az
állatállományt, amelyet a gyors menekülés miatt
nem tudtak maguk elôtt hajtani.
895- ben Erdély és az Alföld területe került a
magyarok kezére a Duna-Garam vonaláig. A Kár-
pát-medence teljes birtokba vétele a 900-as évek
elejéig tartott. 900-ig a magyar seregek elfoglalták
a frankok ellenôrzése alatt álló, a Dunától nyugatra
esô területeket, az egykori Pannóniát, 902- ben
pedig végleg megdöntötték a Morva Fejedelem-
316
séget, amelyet Szvatopluk két fiának trónviszálya
belülrôl amúgy is erôsen meggyengített.
ÁLMOS FELÁLDOZÁSA
A hagyomány szerint a besenyôktôl elszenve-
dett vereség Álmos fejedelem életébe került:
„Álmost egyébként megölték Erdélyországban,
nem vonulhatott be ugyanis Pannóniába” –
olvasható az 1358-ban keletkezett Képes Kró-
nikában. Álmos rituális feláldozásának több
magyarázata is lehet. Kazár hagyományból
tudjuk, hogy a fejedelemnek életével kell fizet-
nie, ha népét nagy katonai vereség vagy termé-
szeti csapás éri. E nézet szerint Álmosnak azért
kellett meghalnia, mert rosszul tartotta a kap-
csolatot az égiekkel, és népét katasztrófába
sodorta. A másik magyarázat szintén a kazár
hagyományból ered: eszerint a fejedelem
bizonyos számú uralkodási év eltelte után agg
kora miatt alkalmatlanná válik népe vezetésére.
KI VOLT A HONFOGLALÓK VEZÉRE?
A honfoglalás idején a magyar törzsszövetség élén
két fejedelem állt: a kende és a gyula. Vitatott kérdés,
hogy melyik méltóságot ki töltötte be. Az egyik
nézet szerint a kende Levedi, majd fia, Kurszán volt,
a gyula tisztségét pedig Álmos, majd fia, Árpád
töltötte be. E nézetet támasztja alá, hogy Levédiában
Levedi volt a kazár hatalom képviselôje, a fôkirály,
akinek kazár felesége volt, továbbá hogy Álmost az
etelközi vereségért áldozták fel, Árpád hadvezéri
méltósága (gyula) mellett pedig az szól, hogy a
Kárpát-medencébe érkezô hadakat a hagyomány
szerint Árpád vezette.
A másik nézet szerint Etelközben a törzsek Levedi
helyébe új fôfejedelmet (kendét) választottak Álmos
személyében – ez a fejedelemválasztás a vérszerzôdés
mondájában ôrzôdött meg. Álmost fia, Árpád
követte e tisztben, a gyula tisztsége pedig Levedi
fiára, Kurszánra szállt. E nézet képviselôi azt emelik
ki, hogy a honfoglaló hadmûveleteket valószínûleg
Kurszán vezette. E feltételezést támasztja alá, hogy
Árpád nevével egyetlenegy nyugati forrásban sem
találkozunk. A korabeli nyugati források a hon-
foglalás eseményeivel kapcsolatban Kurszán nevét
említik egészen 904-ig, amíg a bajorok tôrbe nem
csalták és meg nem ölték.
s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE
Akármint volt is, a kettôs fejedelemség rendje
Kurszán halála után (904) megszûnt, a fôhatalom
Árpád kezébe került. A késôbbi források már csak
Árpádot és fiait emlegetik a magyarok vezérei-
ként, ami érthetô, ha figyelembe vesszük, hogy
tôle eredeztették a fejedelmeket és királyokat, róla
nevezték el a háromszáz évig uralkodó királyi
házat.
A KETTÔS HONFOGLALÁSRÓL
Kétségtelen tény, hogy a 670 táján az ekkor már
kereken száz éve az avarok országának számító
Duna-medencében egy etnikailag és kulturálisan
új népesség jelent meg, amelyet a szakirodalom
késő avar népességnek vagy – régészeti leleteik
díszítômotívumai alapján – „griffes-indás” népcso-
portnak nevez. Nyugaton ôket is avarnak tekin-
tették, de bizánci források alapján valószínû, hogy
a szétesô onogur törzsszövetség egy része sodró-
dott ide. Nyelvüket nem ismerjük, de feltehetô,
hogy éppúgy törökül beszéltek, mint az onogurok
másfelé vetôdött csoportjai.
László Gyula, a honfoglalás kiváló szakértôjének
feltevése szerint viszont ez a késô avar népesség
magyarul beszélt, tehát az ô beköltözésükkel, 670
körül kezdôdött a magyar honfoglalás. Az Árpád
nevéhez fûzôdô honfoglalás tehát a beköltözés má-
sodik hullámának tekinthetô, mivel Árpád népe
magyarokat talált a Kárpát- medencében. Ezt a
sokat vitatott feltevést nevezik a „kettôs honfog-
lalás” elméletének.
A régészet tanúsága szerint a honfoglaló mag-
yarok számottevô avar népességet nem találtak a
Kárpát- medencében. Az avarok hirtelen „eltû-
nése” a 8. században valóban magyarázatra szorul,
egyesek a frank támadás okozta katasztrófát látják
e tény mögött. László Gyula elmélete szerint azon-
ban a magyarok (onogurok) beolvasztották,
elmagyarosították az avarokat, vagyis a késôi ava-
rok többsége magyar nyelvû és etnikumú volt,
akik késôbb összeolvadtak Árpád magyarjaival.
A kettôs honfoglalás elmélete magyarázatot ad
arra a már említett tényre, hogy a legtöbb idegen
nyelvben a magyarság elnevezése az onogur nép-
névbôl származik, magyarázatot ad nyelvünk
ko rai szláv jövevényszavaira, mindamellett
egyelôre csupán tudományos hipotézisnek tekin-
thetô, melyet alapos érvekkel sem igazolni, sem
pedig cáfolni nem lehet.
A HONFOGLALÁS KORA s 317

A honfoglalás kora
s

A TELEPÜLÉS
A BASKÍR JURTA
A jurta szétszedésekor a rácsszerkezet összecsúsztatható,
s egy kisebb sátrat a rácsot kívülrôl borító nemezzel és
a belsô szônyegekkel és berendezési tárgyakkal együtt
egy tevére fel lehetett málházni. A jurta szétszedéséhez
vagy összeállításához fél óra elegendô volt.

A JURTA BELSÔ ELRENDEZÉSE

ÜLÉSREND A JURTÁBAN
A nomád sátorban szigorú rend határozta meg az ülésrendet.
A családfôé volt a középsô hely, tôle jobbra ültek rangsor
szerint a férfiak, balra pedig a nôk.

HONFOGLALÁS KORI KUNYHÓ KÍVÜL... ... ÉS BELÜL

s
Mibôl épülhetett a kunyhó, mibôl a jurta? Milyen volt a belsô berendezésük?
Kik élhettek a kunyhóban, kik a jurtában? Melyik volt „elôkelôbb”?
Figyeld meg a jurta belsô elrendezését! Hányan, kik élhettek egy ilyen sátorban? Mi bizonyítja,
hogy a család patriarchális volt? Mi volt a „rangsor”? Mit jelenthetett a család fogalma ekkor?
318 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

NÔI TEVÉKENYSÉGEK

ÍJ FELAJZATLAN, FELAJZOTT ÉS MEGFESZÍTETT

HELYZETBEN

A RUCALÖVÔ

A FAZEKAS

A GALGÓCI
TARSOLYLEMEZ,
TARSOLY ÉS
FEGYVERÖV

NYEREG
A HONFOGLALÁS KORA s 319

Figyeld meg és írd le a nôi viseletet! Milyen

tevékenységet végeznek? Mi lehetett még a
feladatuk? Ki irányította a nôk munkáját?
Kiderül-e ez a képrôl?
Milyen tudást, ügyességet kívánt a vadászat?
Mi lehetett a szerepe? A kép segítségével írd
s

le a honfoglalás kori íjat! Miért maradt fenn

olyan sok nyílhegy a sírokban? Mi a tegez?
Milyen anyagokkal, eszközökkel dolgoz0tt
a fazekas? Magának termelô egyszerû falusi A REGÔS
embert, vagy háziipart ûzô mesterembert Az ábra segítségével
ábrázol a kép? próbáld meg felvázolni a honfoglalás
korának társadalmi rétegeit, csoportjait!
Ki volt a regôs? Mi volt a feladata?
A TÁRSADALOM
s
A HONFOGLALÁS KORI TÁRSADALOM
SZERKEZETÉNEK VÁZLATA
320 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

A KALANDOZÁSOK

HÁTRAFELÉ NYILAZÓ LOVAS LÓVAL ELTEMETETT FÉRFI SÍRJA

VOK
Bréma
ATI SZLÁ
SZÁSZO. 915
NYUG
934 906-938
Merseburg
LO
TH Köln A Riade
Cambrai AR I NGI 38
THÜ 906-9 Fulda 933
R
91 ING EK FEHÉR HORVÁTOK
7- IA EH ÁK
95
9
FRANKO. BAJ CS RV 6
O 0
900 RO. M 02-9
Reims O
Verdun 910-937
-95 9
IA SVÁBO. 5
GALL 7
909-92 936 Augsburg
Ennsburg K
919-954 Basel 955 Õ
St. Gallen 1-
90 93 MAGYAROK Y
Atlanti - óceán N
7

AQUITANIA 900
KARINTIA E
DI
A Szt.
LOMBARDIA
899-954 FRIAUL S
935-954 UN
RG 54
Bernát -
hágó Pádua 899 Velence E
BU 1-9 B
HO

91
RV

GOTH
Á

Fekete

IA
TO

SZERB
K

EK
A 924 928-942 BOLGÁR
ORSZÁG
I
LÍC
-

GA
tenger
IT

93
ÁL

Róma 4,
I
A

937 94
Capua 3 ,9
AP 70
ULI Bizánc
CORDOBAI 943 A
922-947 Thesszaloniké
KALIFÁTUS Otranto

Cordoba ANDALÚZIA ATT

IKA

Földközi - tenger

MAGYAR „KALANDOZÓ” HADJÁRATOK EURÓPÁBAN

A HONFOGLALÁS KORA s 321
A következô forrás a Német- római Császárságban kalandozó, pusztító magyarokról
meglehetôs ellenszenvvel emlékezik meg. Olvasd el figyelmesen, majd válaszolj a kérdésekre!
s
[900- ban] a magyarok igen nagy hadsereget
gyûjtve, maguknak követelik a morvák népét,
amelyet Arnulf király az ô vitézségük segítsé-
gével igázott volt le, elfoglalják a bajorok ha-
tárait is, a várakat lerombolják, az egyházakat
tûzzel emésztik el, e népeket legyilkolják, és
hogy még jobban féljenek tôlük, megisszák a
leöltek vérét...
Végül az elvetemült nép [ti. a magyarok] meg-
számlálhatatlan sokasága sietve megindul Lajos
[„Gyermek” Lajos német király] óriási hadere-
jével szemben. Nem láthat az ember szomjúho-
zót, aki hevesebben vágyódnék egy korty hideg
víz után, mint ahogy ez a nép vágyódik az üt-
közet napja után; ugyanis másban nem leli ked-
vét, csak a harcban. Amint abból a könyvbôl
értesültem, amely ennek a népnek az eredeté-
rôl szól, ezeknek anyái mindjárt a fiúgyermek
világrahozása után „éles karddal felhasogatják
ezek arcát, hogy mielôtt tejet kapnának táplá-
lékul, kénytelenek legyenek alávetni magukat
a sebek elviselésének”. [Téves átvétel. Az idézett
történetíró ezt nem a magyarokról, hanem a hu-
nokról írta.]
[Hajnalban] a magyarok népe öldöklésre szom-
jasan, és vágyódva a harcra, meglepi a még ásí-
tozó keresztényeket, mert többeket a nyíl elôbb
ÁRPÁD NEMZETSÉGÉNEK SZÁRMAZÁSRENDJE A 10. SZÁZADBAN
ÁRPÁD
904–907, nagyfejedelem
Levente Tarhos Üllô Jutas
Tevel Tas FAJSZ TAKSONY
?–955(?) 955(?)–972
? Lél (Lehel)
Zerind Tormás GÉZA
972 – 997
Koppány Vajk
(István)
ébresztett fel, mint a kiáltozás; másokat pedig,
akiket ágyukban döftek keresztül, sem a zaj,
sem a sebek nem ébresztettek már fel, mivel
elôbb szállott el belôlük a lélek, mint az álom.
Tehát innét is, onnét is súlyos küzdelem kereke-
dik: a türkök [magyarok] hátat fordítva, mintha
megfutamodnának, serényen kilôtt nyilaikkal
igen sokat leterítenek. A lenyugvó nap már hét
órát mutatott, és a hadiszerencse még Lajos ré-
szének kedvezett, amikor a türkök, minthogy
nem ravaszság nélkül valók, szemtôl szembe
cselt vetnek, és futást színlelnek. Amikor a ki-
rály népe, a cselvetést nem sejtve, a legerôsebb
lendülettel üldözôbe veszi ôket, a lesben állók
minden oldalról elôjönnek, és megsemmisítik
a gyôzteseket azok, akiket már legyôzötteknek
véltek...
A magyaroknak teljesül ugyan az óhajuk, de
aljas természetüket mégsem elégítette ki a ke-
resztények ily mérhetetlen legyilkolása, hanem,
hogy álnokságuk dühét jóllakassák, keresztül-
száguldoznak a bajorok, svábok, frankok és szá-
szok országán, mindent felperzselve. Nem is
akadt senki, aki megjelenésüket máshol, mint
a nagy fáradsággal vagy a természettôl fogva
megerôsített helyeken bevárta volna. A nép itt
jó néhány éven keresztül adófizetôjük lett.
s
Mi bizonyítja, hogy a szerzô
„elfogult” a magyarokkal
szemben? Mi lehet valós,
mi lehet kitalált a magyarok
Zolta leírásában? Ismerte-e a szerzô
a magyarok származását?
Milyen népekkel
„azonosította” ôket?
Mi jellemezte a magyarok
Mihály harcmodorát? Mi volt
ismeretlen harci csel a
nyugatiak elôtt? Hogyan
Vászoly lehetett megmenekülni a
(Vazul) portyázó magyarok elôl?
322 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE
ÖSSZEGZÉS
NEMZETSÉG, TÖRZS, ORSZÁG
A honfoglalás kori magyar társadalom törzsi szer-
vezetben élt. A törzsek apajogú nemzetségekbôl
és nagycsaládokból épültek fel. A nép egésze hét
törzsre oszlott: Nyék, Megyer, Kürt- Gyarmat,
Tarján, Jenô, Kér, Keszi. A törzsnevek közül csak
az elsô kettô finnugor, a többi ótörök eredetû, de
ez nem jelent feltétlenül hasonló etnikai származást
is. A hetes tagoltság nem vérségi leszármazás útján
keletkezett, hanem mesterséges képzôdmény volt:
a törzsek száma összefüggött a hadrenddel, amelyet
a derékhad mellett három-három részbôl álló jobb-
és balszárny alkotott. A mesterséges beosztást
bizonyítja, hogy a Kürt és a Gyarmat törzseket
tudatosan egyesítették. A hét törzshöz csatlakozott
a kabarok három törzse, amelyet szintén egy törzs-
be szerveztek, feladatuk valószínûleg a határvéde-
lem volt. Minden törzsnek saját szállásterülete volt,
de hogy az egyes törzseké mely területre esett, ma
sem tudjuk pontosan.
A határok védelmének kiépítése bizonyítja, hogy
a letelepülés a Kárpát-medence területén tudatos,
megtervezett akció volt. Az összes törzsi területet
gyepűvel választották el a környezô népektôl. E
területvédô határsáv egyrészt természetes akadá-
lyokból állt, másrészt a veszélyes pontokon kiegé-
szülhetett mesterséges akadályokkal is (árkok, kô-,
fa-, földtorlaszok). Bizonyos távolságokra „ôrök,
strázsák, lövôk” telepei kerültek, ôk vigyáztak a
többnyire lakatlan és gyakran járhatatlan terüle-
tekre. E feladatot a katonai segédnépek kapták.
Bár a honfoglalás kori magyar vezérek névsora
nem maradt fenn, 1200 körül Anonymus történet-
író a családi hagyományok alapján összeállított
egy vezérnévsort, melyben valós és téves nevek is
szerepelnek: Álmos fia Árpád, Elôd fia Szabolcs,
Kündü fia Kurszán, Ónd fia Ete, Tas fia Lél (Le
hel), Huba és Tétény (Töhötöm) fia Harka.
A törzsszövetség élén a fejedelem állt, aki Árpád
nemzetségébôl került ki, hiszen Kurszán halála
után megszûnt a kettôs fejedelemség. Az öröklési
rend a nomád szokásokhoz igazodott és a senioratus
elvét követte, azaz a vezetés mindig a legöregebb
férfit illette meg. A fejedelem elsôsorban saját tör-
zsének parancsolt, de neki volt alárendelve a többi
törzsfô is. Szállásterülete a Kárpát-medence köze-
pén, a Duna két partján terült el. A fejedelem után
rangban még mindig a gyula következett, az ô orszá-
ga Erdélyt ölelte fel. Ez a tisztség már nem jelentett
akkora hatalmat, mint a korábbi hadvezéri méltóság,
feltehetô, hogy Tétény (Töhötöm) vezérre és leszár-
mazottaira szállt. A harmadik méltóság a horka
vagy harka volt, aki bírói szerepet töltött be.
A törzsfők, akik az úr címet viselték, saját szál-
lásterületükön szinte korlátlan hatalmat gyako-
roltak. Az elôkelôk harmadik csoportját a nemzet-
ségfők alkották, akik a bő nevet viselték ekkor. A
bôk, akik egy-egy törzs vezetô rétegét alkották és
megyényi területeket kormányoztak, külön szállá-
sokon telepedtek meg nyájaikkal, szolgáik hadával,
szálláshelyük jól elkülönült a köznép falvaitól.
A fejedelem, a törzs- és nemzetségfôk hatalmát
katonai kíséretük biztosította. Ennek tagjai szol-
gálatukért szállást, eltartást, ruhát és fegyvert kap-
tak uruktól. Ôk az elôkelôktôl eltérôen faluszerû
településeken éltek, együtt néhány szolgájukkal
és a szolgálatukra rendelt köznéppel, az ínekkel.
E katonai kíséret adta a kalandozó hadjáratok fô
erejét.
Az elôkelôk hatalma alá tartozott a köznép, vagy
akkori nevén az ínek. Falvaikat, szálláshelyüket a
nemzetségfôk jelölték ki, s a közrendûek külön-
bözô termék- és munkaszolgáltatással tartoztak a
törzs- és nemzetségfôknek.
A köznépen belül volt egy másik jelentôs réteg
is, a szolgáló népek. Ôk eredetileg a fejedelem
(késôbb a király) szolgálatára voltak kötelezve,
nem szabadok voltak, hanem szolgarendûek. A
szol gá lónépek falvai valamely kézmûipari
tevékenységet végeztek és annak termékével adóz-
tak, vagy meghatározott szolgálattal tartoztak a
fejedelemnek. E falvak emlékét többszáz, foglalko-
zást jelentô helynév ôrizte meg. Ezek arra utaltak,
hogy a település milyen szolgálatra volt kötelezve
– pl.: Ács(i), Fazekas, Halász(i), Kovács(i),
Lovász(i), Szakács(i), Szántó, Szekeres, Szûcs(i)
stb.
GAZDÁLKODÁS, ÉLETMÓD
A honfoglalás után a magyarság életében a legna-
gyobb változást a letelepült életmód jelentette.
A gazdálkodás két fô ágazata közül a földmûvelés
A HONFOGLALÁS KORA
került elôtérbe. A szántóföldek bôségesek voltak,
az itt élô szlávoktól számos mezôgazdasági tech-
nikát vettek át – a búzatermesztés, a kertgazdál-
kodás szláv jövevényszavai mind ezt bizonyítják
(barázda, borona, rozs, kalász, széna, gabona,
káposzta, bab stb.). Természetesen az állattartásnak
továbbra is igen nagy szerepe volt, a lótenyésztés
mellett a szarvasmarha- és sertésállomány is jelen-
tôsen növekedett. A halászatnak, a vadászatnak
továbbra is fontos szerepe maradt – ismerték a hálós,
lándzsás, íjas, sólyommal történô vadászatot. Ez
nemcsak élelemforrást jelentett, hanem férfias,
katonás ügyességet is kívánt.
A falvak háztartásai maguk állították elô leg-
szükségesebb használati eszközeiket, vagyis önel-
látóak voltak. A régészeti leletek azonban azt is
bizonyítják, hogy számos mesterséget már a háziipar
keretében, erre szakosodott kiváló mesteremberek
ûztek. A sírokból elôkerült fegyverek, nyílhegyek,
szablyák, kengyelek és zablák a kovácsmesterek
nagy tudásáról tanúskodnak. Az övek, a tarsoly-
lemezek, az ékszerek, a fülbevalók, a karperecek
és a gyûrûk az ötvösmesterek munkáját dicsérik.
Ezek a mûvészi tárgyak természetesen csak a leg-
elôkelôbbeket illették meg, egy-egy díszes öltözék
és lószerszám akár fél kilogramm nemesfém díszt
is tartalmazhatott.
A letelepült életmóddal együtt járt a falvak kiala-
kulása is. A falvakban egy vagy több nagycsalád,
30-40 háznép, mintegy 150-200 ember élt. A csak
télen lakott földházaknak, kunyhóknak nem voltak
épített falai, lakóterüket a földbe mélyítették, csak
a tetejük emelkedett a föld felszíne fölé. Tavasztól,
a jó idô beköszöntétôl a lakóhely megint a jurta
lett, melynek tágassága, fényûzése messze fölül-
múlta a veremházak szûkösségét.
A „KALANDOZÁSOK” (900-970)
A magyarság kárpát-medencei megtelepedésérôl
hamarosan egész Európa tudomást szerzett. Meg-
kezdôdtek és mintegy hét évtizeden át tartottak
ugyanis azok a zsákmányszerzô hadjáratok, amelyek
kétes hírnevet szereztek az új honfoglalóknak.
Ezekben a – történetírás által megszépítôen „ka-
landozások”-nak nevezett – hadjáratokban csak
s 323
az elôkelôk egy része és a katonai kíséret vett részt,
a magyarság zömét kitevô köznépet nem érintette.
A határ mentén élô törzsek vezérei és harcosai ki-
használták a nyugati fejedelmek viszályait, és vagy
saját vállalkozás keretében, vagy mint valamelyik
uralkodó szövetségesei jelentek meg az idegen orszá-
gokban.
A magyarok szinte egész Európát végigrabolták,
eljutottak a német tartományokba, Észak-Itáliába,
Franciaország keleti vidékére, sôt spanyol földre
is. A hadjáratok évrôl évre ismétlôdtek. Komoly
ellenállással eleinte nem kellett számolni, hiszen
a nyugati államokat belviszályok gyengítették. A
nyugati fejedelmek, ha tehették, évi adó fizetésével
váltották meg átmeneti nyugalmukat. A katonai
„sikerek” másik oka az volt, hogy az európai népek
ekkor még nem találtak hatékony védekezést a
mozgékony, gyakorlott könnyûlovas harcmodorral
szemben. Ez nemcsak a magyarokra vonatkozott,
hanem a már több mint egy évszázada támadó,
fosztogató arabokra és normannokra is.
A kalandozó hadjáratokban az elsô nehézségek
Szászországban merültek fel, ahol I. (Madarász)
Henrik megtagadta az adófizetést, és a támadó
magyarokat 933-ban Merseburg közelében szét-
verte. A nyugatra irányuló magyar hadjáratoknak
véglegesen Henrik fia, I. (Nagy) Ottó vetett véget,
aki megszilárdította királyi hatalmát és rendre
visszaverte a keleti támadásokat. A magyarok utol-
jára 955-ben tettek próbát Bulcsú és Lél (Lehel)
úr vezetésével, de a fegyelmezett páncélos lovas-
hadsereg Augsburg mellett megsemmisítô vereséget
mért a magyarokra. A menekülôket halomra gyil-
kolta a környék népe, Lélt és Bulcsút pedig fela-
kasztották. Ennek a megsemmisítô vereségnek az
emlékét ôrzi a „Lehel kürtje” és a „Hét gyász-
magyar” mondája.
A hadjáratok iránya ezután délkelet felé fordult.
A Balkánt és Bizáncot még tizenöt éven át sarcolták
a magyarok – ennek emléke a Botond-mondában
maradt fenn. Az utolsó, 970- ben Bizánc ellen
indított hadjárat kudarca végleg lezárta a kalan-
dozásokat. A Bizánccal megromlott viszony azt is
eredményezte, hogy a kereszténység felvételére
irányuló kísérletek célpontja Róma lett.
324 s A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

s
Milyen új típusú, a korábbiakban nem használt forráscsoporttal találkoztunk
a magyar nép eredetének bemutatása kapcsán?
Hasonlítsd össze a vándorló magyarok életformáját, hadviselését, öltözködését mindazzal,
amit a népvándorlás elsô hullámával Európába érkezô hunokról és gótokról tanultunk!
Készíts térképvázlatot az Urál- hegység és a Kárpát- medence közötti tetületrôl
és jelöld rajta a magyarok vándorlásának fô állomásait!
Állítsd párhuzamba a magyar nép kialakulásának és vándorlásának idôpontjait
a korábban megismert egyetemes történeti eseményekkel!
Gondolkodj el azon: vajon mi lehet az oka, hogy abból az évezredbôl, amely szinte az egész
klasszikus görög és római civilizáció történetét felöleli (Kr. e. 5. sz. – Kr. u. 5. sz.), s amelyrôl
annyi forrás áll rendelkezésünkre, a magyar nép történetérôl semmit sem tudunk?