Urnamezős kultúra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az urnamezős kultúra (angolul: Urnfield culture) (kb. Kr. e. 1300
– Kr. e. 750) egy Nyugat- és Közép-Európában honos késő
bronzkori kultúra volt, a mai Magyarország területén a Dunántúlon
és a Duna-Tisza közének nyugati felén terjedt el.[1] A késő
bronzkort a bronzeszközök tömegtermelése jellemezte.[2] A kultúra
elnevezése a halottak elhamvasztásának és hamujuknak mezőkbe
temetett urnákba helyezésének szokásából ered. Az urnamezős
kultúra a halomsíros kultúrát, ezt pedig a hallstatti kultúra követte.
Az urnamezős kultúra lényeges újdonsága nem önmagában a
hamvasztásos temetkezés, amire már a Kr. e. 6. évezredtől vannak
példák, hanem a több összetevőből (hamvasztás, urnák,
sírmellékletek, urnamezők) álló egységes temetkezési rítus Az urnamezős kultúra kiterjedése
korábbiaknál nagyobb területen történt elterjedése. A temetkezési
rítus egységesedése mögött egyesek nagy népvándorlásokat
feltételeznek, újabban azonban az a nézet látszik felülkerekedni, amely a késő bronzkori kereskedelmi
kapcsolatok kiterjedését és intenzívebbé válását tekinti az egységesedés legfontosabb mozgatórugójának.
Az utóbbi nézetet valló kutatók sem zárják ki a korszak történetéből a kisebb népmozgásokat, melyeket
bizonyos fokig a történelmi adatok is alátámasztanak.

A 20. század elején báró Miske Kálmán kőszegi régész a "bronz-hallstatt" elnevezést javasolta az akkori
Magyarország (tehát a Kárpát-medence) területén a hallstatt kort megelőző fejlődési szakaszra.[3]

Tartalomjegyzék
Történelmi háttér
Kronológia
Eredet
Elterjedés és helyi csoportok
Kapcsolódó kultúrák
Kapcsolat a történelmi keltákkal
Vándorlások
Települések
Cölöpépítmények
Megerősített települések
Temetők
Fordítás
Jegyzetek
Egyéb források
Történelmi háttér
A Kr. e. 13-12. századot a bronzfelhasználás gyors növekedése jellemezte. A Kr. e. 13. század elején vívta
a világtörténelem legnagyobb harci szekeres csatáját a szíriai Kádesnél Egyiptom és a Hettita Birodalom és
ekkor történtek azok a görög támadások is a Dardanellák-menti kisázsiai partvidék ellen, melyek végül
Trója (Trója VI) pusztulásához vezettek. Az Iliasz első oldalain, ahol Akhilleusz pajzsának készítését énekli
meg Homérosz, képet kaphatunk ezeknek a hadjáratoknak a bronzigényéről. V. Szabó Gábor (https://web.a
rchive.org/web/20160306200500/http://kikicsoda.regeszet.org.hu/hu/node/1464) szerint a növekvő
bronzfelhasználáshoz szükséges nyersanyagellátó hálózat kiépülése gerjesztette ez európai kontinens és
köztük a Kárpát-medence különböző helyi közösségei közti kapcsolatok és kommunikáció minden
korábbinál intenzívebbé válását. A kapcsolatok intenzívebbé válása és az ezzel együtt járó fokozott
„információáramlás” az anyagi és szellemi kultúrában is egyre több hasonló vonáshoz vezetett. Ennek
köszönhető a hasonló temetkezési szokások nagy területeken való elterjedése is.[4]

Kőszegi Frigyes szerint a Kr. e. 13. század végső évtizedeitől egyre nagyobb területen használták olyan
bronztermékeket, melyek a halomsíros kultúra itáliai, dél-németországi, illetve északkelet-kárpát-medencei
bronzműves központjai típustermékeinek továbbfejlesztett változatai voltak. Kőszegi megnevezi a
fontosabb ilyen termékeket is: Peschiera típusú nyéllapos tőrök, kések, bordázott, nehéz, tömör karperecek,
a ruházat összetűzésére szolgáló különféle tűk, nyélnyújtványos sarlók, egyszerű nyélnyújtványos és tömör
markolatú kardok. Egy-egy területen; így a Rimaszombat-Aranyos körben, pedig bizonyos csákányfajták is
ebbe a körbe tartoztak. Feltehetően ezeknek a termékeknek az egyre kiterjedtebb kereskedelme is alapvető
szerepet játszott az urnamezős kultúra kialakulásában. e kultúrának legfőbb ismérve egyrészt a különböző
tárgyi formák fokozódó egységesedése, másrészt hatalmas területeken hasonló kulturális megnyilvánulások
jelentkezése, ilyen például az egységes temetkezési rítus, a hitvilág, a gazdasági-társadalmi formációk, a
települések rendszere, stb.[5]

A kereskedelem fejlődése magával hozta egyfajta korabeli pénzrendszer kialakulását is. Erre utal a
szabványosított súlyegységű úgynevezett krétai rudak, illetve az előállításukra szolgáló öntőformák
előfordulása a Földközi-tenger keleti medencéjétől az Alpokaljáig.[6]

Massimo Pallottino az etruszkológia megteremtője szerint az urnamezős kultúra jelentőségének

megítélésélében az alapvető különbség a német iskola és más kutatók között abban áll, hogy míg a német
iskola az úgynevezett "urnamezők" az Alpoktól északra és keletre virágzó kultúráinak elsőbbségét tartja
döntő tényezőnek a bronzkorból a vaskorba való átmenetnél, más tudósok szerint az urnamező-kultúrák
történetük nagy részében az itáliai vaskori kultúrák fejlődésének kései és periférikus kisugárzásai voltak.[7]

Kronológia
Úgy gondolják, hogy néhány területen, például Délnyugat-Németországban, a kultúra Kr. e. 1200 körül (a
Ha A kezdete) létrejött, de a bronz D Riegsee-fázisban már volt hamvasztás. Mivel a középső bronzkorból
az urnamezős kultúrába való átmenet fokozatos volt, kérdéses, miképp határozzuk meg annak kezdetét. Az
urnamezős kultúra lefedi a reineckei kronológiai rendszer Hallstatt A and B (Ha A és B) fázisait, nem
összetévesztendően a vaskorban következő hallstatt kultúrával (Ha C és D). Ez Oscar Montelius északi
bronzkorának III-IV. fázisaihoz kapcsolódik. A reineckei bronz D szerzőnként és régiónként különböző
értelemben szerepel.

A bronzkor nemzetközileg legelfogadottabb kronológiai rendszerét kidolgozó Paul Reinecke a 19. század
végén a magyarországi bronzleletek alapján alakította ki négy periódusos felosztását, amit később a dél-
németországi leletek alapján finomított.[8]
A nyugat-magyarországi velemszentvidi urnamezős lelőhely első feltárója Miske Kálmán többé-kevésbé
önálló kronológiát dolgozott ki. Reineckéhez hasonlóan a sírtípusok alapján különbözteti meg az egyes
periódusokat, de nem négy, hanem három periódusra osztja a bronzkort: a régibb bronzkorban
síktemetkezés, a középső bronzkorban "csontvázas" temetkezés sírhalmok alá, a bronzkor végén
hamvasztásos temetkezés. Miske hangsúlyozza, hogy a magyarországi bronzkor és vaskor közötti átmenet
sajátossága, hogy itt a kora vaskorban még tulajdonképpen a bronzkor él tovább, ezért a bronz-hallstatt
kifejezést javasolta az átmenet korszakára.[9] A bronz-hallstatt kor bronzeszközei már a hallstatt-kori
típusoknak felelnek meg (köpüs balták, bronznyeles kések, idősebb típusú bronznyílcsúcsok,
bronzmarkolatú kardok, fiatalabb típusú bronzsarlók, arany-, illetőleg bronzedények, stb.).[10] E
bronztipológiát, mely a bronzkor utolsó szakaszának tekinthető, a Kárpát-medencében a vasnak teljes
hiánya jellemzi. Báró Miske Kálmán nem tekintette magát a korszak keramikája tüzetes ismerőjének. A
velemszentvidi telepen talált leletek alapján azonban úgy látta, hogy az említett bronztipológiához átmeneti
keramikai alakok tartoztak, "amely keramika határozottan a bronzkorról - a Hallstattba való átmenettel bír.
Azaz edényei vagy még bronzkori jellegűek, de készítésük módjával már a Hallstatt-korhoz vágnak, avagy
hallstatti alakúak, de anyag és készítési technikára nézve még bronzkori jellegűek."[11] A magyarországi
bronzkorra vonatkozó 20. század eleji kronológiákról áttekintő képet nyújtó Mozsolics Amália vitatja a
sírtípusok alapján történő periodizáció megalapozottságát. Álláspontja szerint a hamvasztásos temetkezés a
Dunántúlon az egész bronzkorban általános volt és csak kivételesen jelentek meg ettől eltérő
temetkezések.[12]

A korszakon belüli alfázisokat eltérően nevezte el az Alpoktól északra és délre eső urnamezős kultúra
időszakának (Hermann Müller-Karpe (https://de.wikipedia.org/wiki/Hermann_M%C3%BCller-Karpe)),
illetve dél-németországi urnamezős kultúra kronológiáját kidolgozó Lothar Sperber. Az egyes alfázisok
korszakhatárai eltérően szerepelnek az angol és a német Wikipédián (Az angol nyelvű Wikipedia adatai,
ahol eltérnek a németétől, zárójelben szerepelnek.)

H. Müller-Karpe fokozatai L. Sperber fokozatai évek Kr.e.

Bz D SB Ia és SB Ib 1300–1200
Ha A1 SB IIa 1200–1100
Ha A2 SB IIb 1100-1050 (1100–1000)
Ha B1 SB IIc 1050-950 (1000–800)
Ha B2 SB IIIa 950-880 (900–800)
Ha B3 SB IIIb 880-800 (800–750)

A táblázatban használt rövidítések jelentése:

Bz: bronzkor
Ha: hallstatt-kor
SB: késő bronzkor (Spätbronzzeit)

A Ha B3 fázis létezése vitatott, mivel lényegében csak női temetkezéseket tartalmaz. Önkényesnek tűnnek
a 100 éves időszakok, a fázisok időbeosztása nagyon sematikus. Kőszegi Frigyes időrendi összehasonlító
táblázata alapján az urnamezős kultúra fázisainak időtartama a következő:[13]
 Fázisok (Kőszegi F.) évek Kr.e.

I. 1250–1200
II. 1200–1100
III. 1100–1000
IV. 1100–950
V. 950–750

A fázisok olyan tipológiai változásokon alapulnak, amelyek nem teljesen egy időben zajlottak le az egész
területen. Mindenesetre nagyon jó lenne több radiokarbon és dendrokronológiai dátum.

Eredet
Az urnamezős kultúra megelőző halomsíros kultúrából fejlődött ki. Az átmenet fokozatos volt mind a
fazekasságban, mind a temetkezési rítus területén. Németország egyes részein egymás mellett létezett a
holtak elhamvasztása és elföldelése (Wölfersheim variáns). Néhány sír a halomsíros kerámia és urnamezős
kardok (Kressborn, Bodenseekreis)kombinációját tartalmazza, másokban halomsíros benyomkodott mintájú
és urnamezős típusú kerámia együtt található (Mengen).

Az urnamezős kultúra kialakulásának centrumaként mindenekelőtt az Alpok északi, keleti és délkeleti

előtere jön szóba (Magyarországon a hegység keleti előterét nevezzük Alpokaljának) és azon belül
különösen a laugen-melaun kultúra (https://de.wikipedia.org/wiki/Laugen-Melaun-Kultur), ahonnét minden
égtáj felé elterjedtek az urnamezős kultúra fontos jellemzői. Néhány évszázaddal később ezek a jellemzők
megjelennek Itáliában, ahol a Villanova-kultúrába olvadtak bele. Északon az urnamezős kultúrát csak a
HaA2 periódusban fogadták be. Az Ellmoosen lápban 16 cövekréteg (Bad Aibling járás, Németország)
lefedi a bronz B-től a korai urnamezős periódusig (Ha A) terjedő teljes időszakot. Ez a jelentős rituális
folytonosságot bizonyítja. Dél-Franciaország és Északkelet-Spanyolország (Katalónia) irányába az
urnamezős kultúra jellemzői csak a késő bronzkor végén (Kr. e. 9. század) terjednek el. A Loire, Szajna és
a Rhône folyókban egyes gázlók tartalmaznak a késő neolitikumtól az urnamezős periódusig terjedő lelet-
együtteseket.

Kőszegi Frigyes rámutat, hogy Dél-Morvaországban már a Kr. e. 13. század második felétől
megfigyelhetők az urnamezős fejlődés jelei, s nem csupán a fémművesség termékeiben, hanem a
kerámiában is. Szerinte aligha vonható kétségbe, hogy ennek a kultúrának az alapnépességét e területen is a
halomsíros temetkezésű törzsek voltak, ugyanakkor más népcsoportok csatlakozásával is számolni kell. A
lausitzi kultúra egyes csoportjai éppen ekkor terjeszkedtek kelet-németországi, lengyelországi és észak-
morvaországi szállásterületükről kiindulva délnyugati irányba, s beékelődtek a halomsíros kultúra által
elfoglalt területekbe. A blučinai erődített földvár a kései halomsíros kultúra egyik központja volt. A földvár
birtoklásáért elkeseredett küzdelem folyt a földvár népe és a lausitzi hódítók között. A csata végeredményét
csak a közvetett adatokból tudjuk. Dél-Morvaország legkorábbi urnamezős leletegyüttesei tárgyi
formakincsében fellelhetők a lausitzi kultúra típusai is.[14]

Kemenczei Tibor szerint a közép-európai urnamezős-kultúra különböző területi csoportjait összekötő

kapcsolatrendszernek szerves részei voltak a dunántúli bronzfeldolgozó-műhelyek. (A két legnagyobb,
közép-európai jelentőségű műhely Celldömölk-Sághegyen és Velem-Szentviden működött.) Az urnamezős
területi csoportok között olyan kommunikáció jött létre, amely nemcsak árucserére terjedt ki, hanem a
technikai ismeretek, a kézművesség, a hiedelemvilág egyes elemeinek kölcsönös átvételét is lehetővé tette,
sőt eredményezte. Ezzel a kapcsolatlánccal magyarázható az, hogy Észak-Európától egészen a Balkánig,
Itáliáig hasonló típusú, formájú bronztárgyak használata terjedt el a Kr. e. 14–9. században.[15]
A hamvasztásos rítus eredetét általában a Balkánra teszik, ahol széleskörűen elterjedt a keleti halomsíros
kultúra. A neolitikus Cucuteni-Tripolje kultúra – a mai Északkelet-Románia és Ukrajna területén – is
gyakorolta a hamvasztásos rítust már Kr. e. 5500-ban. Több hamvasztást találtak a lausitzi kultúra és a
trzcinieci kultúra leletanyagában is.

Elterjedés és helyi csoportok

Az urnamezős kultúra a Nyugat-Magyarországtól Kelet-Franciaországig, az Alpoktól az Északi-tenger
vidékéig húzódó területen helyezkedett el. A helyi csoportok – elsősorban a kerámiák különbözősége
szerint – a következők:

Knovíz kultúra Nyugat- és Észak Csehországban, Dél-Türingiában és Északkelet-

Bajorországban
Milavce kultúra Délkelet-Csehországban
Velatice-Baierdorf kultúra Morvaországban és Ausztriában

Ide sorolható a Sárvár-Felsőmezőn feltárt temető- és településrészlet is.[16]

Čaka kultúra Szlovákiában

Dunántúli urnamezős kultúra Magyarországon a Duna–Tisza közének nyugati területein és
a Dunántúlon.[17] A Dunántúlon természetes rézérc-lelőhelyek nincsenek, így az ottani
bronzfeldolgozó műhelyek a kelet-alpi (Bischofshofen–Mitterberg, Liezen–Schladming)
vagy a felvidéki (Urvölgy/Spania Dolina, Libetbánya/Lubietova) rézbányákból szerezték be
ezt a fémet.[18] A dunántúli bronzipar a kelet-alpi bányavidékkel alkotott egységet, ahonnan
az ötvözésre és öntésre alkalmas réz nyersanyagot szállították. A bronzműves központok
élelmiszerrel és nyersanyaggal való ellátását csak szervezett kereskedelem biztosíthatta. A
bronztermékekért a földműves falvaktól beszerzett termények nemcsak saját
élelmiszerellátásukra, hanem nyersanyagbeszerzésre elegendő is volt. A vízi utak mellett a
Dunántúlt a szomszédos térségekkel összekötő egyik kereskedelmi útvonal az ún.
Borostyánkő-útvonal lehetett, amely Sopron és Velem–Szentvid közelében húzódott. Ezen
az útvonalon szállították a Balti-tenger partján található megkövesedett fenyőgyantát, a
borostyánkövet az Orava–Morava folyókat követve, majd a Morva kapun át a Duna völgyét
elérve az Alpok keleti pereme mentén szállították délre, Észak-Itáliáig.[19]
Északkelet-bajorországi csoport, megosztva egy alsó-bajorországi és egy felső-pfalzi
csoportra.
Unstrut csoport Türingiában, a Knovíz kultúra és a dél-német urnamezős kultúra keveréke

Dél-németországi urnamezős kultúra

Alsó-majnai-svábföldi csoport Dél-Hessenben és Baden-Würtembergben, beleértve a

marburgi, a hanaui, az Alsó-Majnát és a Friedeberger variánsokat.
Rajnai-svájci csoport Rajnavidék-Pfalzban, Svájcban és Kelet-Franciaországban

Alsó-rajnai urnamezők.

Alsó-hesseni csoport
Észak-holland-wesztfáliai csoport
Északnyugati csoport a hollandiai Deltavidéken.

Az ezekhez a csoportokhoz tartozó leletanyagok néha éles és következetes határokat mutatnak, ami
bizonyos politikai struktúrát jelezhet, valószínűleg törzseket. A fémtárgyak elterjedése a kerámiáknál sokkal
szélesebb körű és nincs összhangban ezekkel a határokkal. Talán specializált szakemberek készítették
ezeket egy nagyobb területen az elit számára.

Fontos franciaországi temetők: Châtenay és Lingolsheim (Alsace). Rendkívüli földmunkákat végezetek

Németországban a Koblenz közeli Goloringnál.

Kapcsolódó kultúrák
A közép-európai lausitzi kultúra az urnamezős tradíció részét alkotta, de említésre méltó törés nélkül
folytatódott a vaskorban.

A pilinyi kultúra Észak-Magyarországon és Szlovákiában a halomsíros kultúrából alakult ki, de urnás

temetkezést folytattak. Az edények szoros kapcsolatot mutatnak a gáva kultúrával, de a későbbi fázisokban
a lausitzi kultúra erős befolyása fedezhető fel.

Itáliában a késő bronzkori - kora vaskori proto-Villanova és Villanova-kultúra mutat hasonlóságot a közép-
európai urnamezőkkel. Urnamezőket tártak fel a franciaországi Languedocban és Katalóniában is a 9–8.
századokból. A temetkezési szokás megváltozását talán távolabbi keleti fejlemények befolyásolták.

Kapcsolat a történelmi keltákkal

Minthogy nincs írott forrás, az urnamezős kultúra hordozói által beszélt nyelvek természetesen
ismeretlenek. Azonban a helynevek bizonyítékai alapján igazolható az a következtetés, hogy ők proto-kelta
nyelvet beszéltek Közép-Európában és így ők tekinthetők a kelták őseinek.[20]
A hallstatt kultúra urnamező
rétegeit, a Ha A-t és Ha B-t, követte a vaskori sajátos „hallstatti kor” (Ha C és Ha D, a Kr. e. 8-6.
századokban), a korai keltákkal társulva; majd a Ha D-t váltotta a La Tène-kultúra, amely az antikvitás
kontinentális keltáihoz kapcsolható régészeti kultúra.

Az urnamezős kultúra erős befolyását tárták fel Északkelet-Ibériában, ahol a keltibérek átvették a közép-
európai eszközkészítéseket a temetkezéseikhez.[21]

Vándorlások
Az urnamezős kultúra időszakának számos kincsleletét és a megerősített települések földvárak elterjedését,
számos kutató a kiterjedt háborúk és felfordulások bizonyítékának tekinti. Írásos források számos
összeomlást és felfordulást mutatnak be a keleti Mediterráneumban, Anatóliában és Levantében az
urnamezős kultúra időszakából:

A mükénéi kultúra vége, Kr. e. 1200 körüli konvencionálisan elfogadott dátummal.

Trója VI pusztulása Kr. e. 1200 körül.
III. Ramszesz csatái a tengeri népek ellen, Kr. e. 1195-1190
A Hettita Birodalom vége Kr. e. 1180
A filiszteusok letelepedése Palesztinában Kr. e. 1170

Néhány kutató, köztük Wolfgang Kimming és P. Bosch-Gimpera egy Európán átívelő vándorlási hullámra
következtetett. Az úgynevezett görögországi dór inváziót is ebbe az összefüggésbe helyezték (bár azóta
több bizonyíték azt támasztja alá, hogy a dórok Kr. e. 1100-ban vándoroltak be a poszt-mükénéi vákuumba
inkább, semhogy az összeomlást előidézték volna). A keltezés jobb módszerei azt mutatják, hogy ezek az
események nem kapcsolódtak szorosan egymáshoz.
Újabban Robert Drews, a vándorlási hipotézis felülvizsgálata és elvetése után, azt javasolta, hogy a
megfigyelt kulturális kapcsolatok részben talán a hadviselés megváltozásának hatásaként magyarázhatók,
ami bizonyos kardtípusok elterjedésén[22] és a harci szekerek gyalogos csapatokkal történt felváltásán
alapult. Drews szerint az a politikai instabilitás, amivel ez járt a harci szekeres kasztra alapozott centralizált
államokban, vezetett ezek hanyatlásához.

Települések
A települések száma a megelőző halomsíros kultúrával összehasonlítva észrevehetően megnőtt. Sajnos,
csak kevés átfogó feltárás történt.

Az urnamezős kultúrában a gyakran hegytetőkön vagy folyópartokon megerősített települések a tipikusak.

Ezek kőfalakkal és rámpákkal jól megerősítettek. A teljes település feltárása ritka, de ezek között vannak
facölöp szerkezetű és paticsfalú, 3-4 oldalhajós házak is. A földbe mélyesztett épületek pincék is lehettek.

A házak általában egy vagy két oldalhajósak voltak. Némelyik egészen kicsi volt, 4,5×5  m a Runde-
hegynél (Urach, Németország), 5–8  m hosszú Künzigben (Bajorország, Németország), mások 20  m-nél
hosszabbak. Cölöpszerkezetű és paticsfalú épületek voltak.

A Lovčičky-i (Morvaország, Cseh Köztársaság) Velatice településen 44 házat tártak fel.

Hatalmas harang
alakú tároló gödröket ismerünk a Knovíz kultúrából. A radonicei (Louny) település 100-nál több tároló
gödröt tartalmaz. Ezeket valószínűleg gabonatárolásra használták és jelentékeny terménytöbbletre utalnak.

Kelenföldön 2013-ban tártak fel egy települést, mely egykor a Duna-menti dombsor egyik magaslatán
épült.[23]

Cölöpépítmények

Dél-németországi és svájci tavakon számos cölöpépítményt építettek. Ezek egy szobájú paticsfalú vagy
faszerkezetes házak. A tűzvészben elpusztult el svájci zugbeli település fontos betekintést ad az anyagi
kultúrába és a település életének szervezésébe az urnamezős időszakban. Ezt számos dendrokronológiai
keltezés jól alátámasztja.

Megerősített települések

A erődített hegyi (dombok vagy kisebb hegyek tetejére épült) települések az urnamezős korszakban
terjedtek el. Gyakran csak a domb-/hegyoldal egy részét erősítették meg. Az erődítések helyi anyagokból
készültek: habarcs nélküli kőfalak, kövekkel kitöltött faszerkezetek, kövekkel vagy földdel feltöltött
palánkok, hasított cölöpfal típusú erődítések. További erődítések folyópartokra vagy mocsáros vidékekre
épültek.

A Beroun (Cseh Köztársaság) közeli hořovicei hegyi erődnél 50 hektár terület volt kőfallal körülkerítve. A
legtöbb település sokkal kisebb. A fémművesek/bronzművesek az erődített településeken koncentrálódtak.
A németországi Runde-hegy közeli Urachnál 25 kő öntőmintát találtak.

A megerősített hegyi településeket központi helyekként magyarázták. Néhány kutató a hegyi erődök
fejlődését a növekvő háborúskodás jelének tekinti. A legtöbb megerősített hegyi települést a bronzkor
végén elhagyták.

Tudomásunk szerint ezek nem az elit speciális lakóhelyei voltak, de csak néhány településen végeztek
kiterjedt feltárást. Franche-Comtéban barlangokba is települtek, valószínűleg nehézségek idején.
Temetők
Magyarország területén embertanilag feldolgozott urnasíros temetők:[24]

Lelőhely
elemzett egyének száma
Békásmegyer 324
Neszmély ~200
Szombathely-Zanat 64
Zalakomár-Alsó-csalit 54
Maglód 1. lelőhely 38
Nagykanizsa-Palin Szociális Otthon 24
Németbánya-Felsőerdő 11
Ugod-Katonavágás 7
Vörs-Papkert 4
Ordacsehi-Kécsimező 2
Farkasgyepű-Pöröserdő 1

Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Urnfield culture című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul.
Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét
jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek
19. Ezredfordulón 172. old.
1. Ezredfordulón 163. old.
20. Chadwick with Corcoran, Nora with
2. Ezredfordulón 170. old.
J.X.W.P.. The Celts. Penguin Books, 28-
3. Miske 167. old. 33. o. (1970)
4. Ezredfordulón. 163-164. old. 21. Cremin, Aedeen. The Celts in Europe.
5. Kőszegi 119-120. old. Sydney, Australia: Sydney Series in
6. Ilon 116. old. Celtic Studies 2, Centre for Celtic
7. Pallottino 27. old. Studies, University of Sydney, 59-60. o.
(1992). ISBN 0 86758 624 9
8. Mozsolics 6-8. old.
22. Drews. R (1993) "The End of the Bronze
9. Mozsolics 12-13. old. Age: Changes in Warfare and the
10. Miske 167. old. Catastrophe Ca. 1200 B.C." Princeton
11. Miske 167. old. University Press ISBN 0-691-04811-8
12. Mozsolics 51. old. 23. 4,5 ezeréves települést tárnak fel
13. Kőszegi 121. old. Újbudán (https://index.hu/tudomany/torte
nelem/2013/07/03/negy_es_fel_ezer_ev
14. Kőszegi 120. old.
es_telepulest_tarnak_fel_ujbudan/)
15. Ezredfordulón 172. old. (magyar nyelven). Index, 2013. július 3.
16. Nagy 90. old. (Hozzáférés: 2013. július 4.)
17. Ezredfordulón 163. old. 24. Köhler-Polgár 56. old.
18. Ezredfordulón 169-170. old.
Egyéb források
↑ Ezredfordulón: Magyar régészet az ezredfordulón (http://www.ace.hu/curric/elte-archeometr
ia/irodalom/Magyar_regeszet_az_ezredfordulon.pdf), Főszerkesztő: Visy Zsolt, Felelős
szerkesztő: Nagy Mihály, Budapest (2003). Hozzáférés ideje: 2012. június 14.
↑ Ilon: Bevezetés a Kárpát-medence régészetébe. Historia Alapítvány Szombathely (2004).
ISBN 9639017116
↑ Köhler-Polgár: Köhler Kitti - Polgár Péter. „A késő bronzkori urnamezős kultúra Sopron és
Pereszteg közelében feltárt temetkezései. (https://www.academia.edu/2256682/K%C3%B6h
ler_K._Polg%C3%A1r_P._2011_A_k%C3%A9s%C5%91_bronzkori_urnamez%C5%91s_k
ult%C3%BAra_Sopron_%C3%A9s_Pereszteg_k%C3%B6zel%C3%A9ben_felt%C3%A1rt_
temetkez%C3%A9sei._Soproni_Szemle_65_47_58)”. Soproni Szemle (2011/65).
↑ Kőszegi: A történelem küszöbén. Kossuth Könyvkiadó (1984). ISBN 963 09 2267 3
↑ Miske: Báró Miske Kálmán. „Néhány szó a "Hallstatti vagy nyíri kultúrá"-hoz. (https://adtplu
s.arcanum.hu/hu/collection/MuzeumiKonyvtariErtesito)”. Múzeumi és könyvtári értesítő
1907-1918 (1911/2-3).
↑ Mozsolics: Mozsolics Amália (1943). „1943 A magyarországi bronzkor kronológiájáról.
Kolozsvár. A magyarországi bronzkor kronológiájáról (http://mek.oszk.hu/07900/07901/)”.
Erdélyi Tudományos Füzetek (Erdélyi Múzeum Egyesület).
↑ Nagy: Nagy Marcella. „A korai urnamezős időszak kronológiai vázlata a Kárpát-medence
nyugati felében. Urnamezős kori temető- és településrészlet Sárvár-Felsőmezőn (http://sava
riamuseum.academia.edu/MarcellaNagy/Papers/1272037/Marcella_Nagy_DIE_CHRONOL
OGISCHE_SKIZZE_DER_FRUHEN_URNENFELDERZEIT_IN_DEM_WESTLICHEN_TEI
L_DES_KARPATENBECKENS_-_FRIEDHOF-_UND_SIEDLUNGSTEIL_AUS_DER_FRU
HEN_URNENFELDERZEIT_IN_SARVAR-FELSOMEZO)”. Savaria. A Vas megyei
múzeumok értesítője (2011/34/1).
↑ Pallotino: Az etruszkok. Gondolat Könyvkiadó (1980). ISBN 963 280 746 4

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Urnamezős_kultúra&oldid=24170266”

A lap utolsó módosítása: 2021. augusztus 30., 10:46

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon
is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.