George Orwell

Háborús napló

CARTAFILUS KIADÓ

3
 Wartime Diaries

A fordítás a kritikai összkiadás alapján készült:

George Orwell: The Complete Works. Vol. 1-20.
Ed. by Peter Davison, 1998. London,
Secker and Warburg

Copyright © The Estate of the late

Sonia Brownell Orwell

Fordította:
Tóth Dániel

A sorozatot szerkeszti és az utószót írta:

Nóvé Béla

Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2002

Felelıs kiadó:
Moldován László és Szász Zsolt

Hungarian translation
by Dániel Tóth, 2002

ISBN 963 9303 65 8

Nyomdai elıkészítés: Jonatán Press Bt.

Nyomás: Regiszter Kiadó és Nyomda Kft.

4
 A második világháború idején George Orwell két
ízben is naplóírásba fogott; ezek az 1940. május 28.
és 1941. augusztus 28., illetve az 1942. március 14.
és november 15. közti idıszakot ölelik fel. Miként ko-
rábbi naplóit, útijegyzeteit, az író ezúttal is ceru-
zával füzetekbe írta feljegyzéseit azzal, hogy késıbb
majd legépeli. Ez 1942-ben meg is történt, vélhetıen
felesége, Eileen O’Shaughnessy segítségével. A gépelt
változatot azután Orwell megszerkesztette, gonddal
feltüntetve a kihagyások helyét, amit a magyar kiadás
zárójelben három ponttal (...) jelez. E mellett az író
tapintatból vagy más megfontolásból néhol kortársai
nevét is eleve elhagyta (ezt hosszú vonal: - jelzi),
avagy csak monogramjukkal utalt kilétükre (ezeket vi-
szont a kritikai összkiadás nyomán rendre feloldot-
tuk).
A kézírásos napló elsı része sajnos nem maradt
fenn, így az eredeti teljes szöveg nem rekonstruálha-
tó. Szerencsére más a helyzet a második résszel, mely-
ben az utólagos szerzıi „öncenzúrának” áldozatul esett
mondatok szögletes zárójelben [dılt betővel] mindenütt
visszakerültek eredeti helyükre. Bár a napló szerkesz-
tett változatát írója maga is kiadásra szánta, korai
halála miatt abból egy sor sem jelent meg életében.
Angolul máig sincs önálló kiadása, elszórt napi jegy-
zeteit úgy válogattuk össze a magyar olvasók számára a
nemrég megjelent kritikai összkiadás

-(4)-
(George Orwell: The Complete Works. Vol. 1-20. Ed. by
Peter Davison, 1998. London, Secker and Warburg) szo-
ros idırendet tartó köteteibıl.

(A szerkesztı)

-(5)-
 I. RÉSZ
1940. május 28.-1941. augusztus 28.

1940. V. 28.
Ma elıször történt meg, hogy a köztereken
kiplakátolt újságok nyomtalanul eltőntek.
(...) A reggeli Star1 címoldalának felét a belga ka-
pituláció híre tölti meg, a másik fele pedig arról
tudósít, hogy a belgák hısiesen helytállnak, meg
hogy királyuk velük maradt. Mindez nyilván a papír-
hiány jele. Ámbár a délutáni kiadás nyolc oldalából
hatot a lóverseny tett ki!
Napok óta alig érkeznek hírek, így aztán csak ta-
lálgatni lehet, mi is történik valójában. Az alábbi
verziók jöhetnek számba:
a) a franciák délrıl hamarosan ellentámadást indí-
tanak;
b) csak szeretnék, ha tehetnék, a német bombázók
azonban egyelıre meghiúsítanak minden csapatössze-
vonást;
c) az északi fronton a szövetségesek abban bíznak,
hogy képesek lesznek kitartani, s hogy bölcsebb
most nem viszonozni a német támadást, kivárva amíg
az magától kifullad;
d) északi pozíciónk gyakorlatilag reménytelen; már
csupán arra van esély, hogy a mieink átvágják magu-
kat délre, kapituláljanak, ottvesszenek mind vagy
átmeneküljenek a Csatornán, alighanem súlyos vesz-
teségek árán. A franciák, saját híradásaik szerint,
megerısítették állásaikat a Somme és az Aisne fo-
lyók vonalán - mintha az északon szorult szövetsé-
ges csapatok nem is léteznének! Szörnyő erre gon-

1
A korabeli esti lapok: a Star, az Ewening News és az
Ewening Standard közül ma már csak a Star létezik.

-(6)-
 dolni, mégis azt remélem: a B.E.F.2 elıbb fog fel-
morzsolódni, mintsem esélye lenne megadni magát.
Az emberek továbbra is alig beszélnek a háborúról.
Mint eddig is, inkább csak szórványos megjegyzése-
ket hallani a kocsmákban és más nyilvános helyeken.
Tegnap este lementünk E.-vel3 egy közeli kocsmába
meghallgatni a 9 órai híreket. Ha mi nem kérjük, a
csaposlány be sem kapcsolja a rádiót4, és úgy tőnt,
rajtunk kívül senkit sem izgat, mi történt aznap.

1940. V. 29.
Jó ideje csak szórványos adalékokból és burkolt
célzásokból lehet összerakni a fontosabb híreket. A
tegnap este legfıbb szenzációja az volt, hogy a 9
órai hírek elıtt - nyilván a keserő pirulát megéde-
sítendı - egy egészen sikerült lelkesítı beszéd
hangzott el Duff-Cooper5 szájából.
Churchill bejelentette, hogy legközelebb csak a jö-
vı hét elején ad újabb helyzetértékelést, és hogy a
parlamentnek „komor és gyászos hírekre kell felké-
szülnie”6. Ez alighanem annyit tesz, hogy visszavo-

2
British Expeditionary Force (Brit Expedíciós Erık, a
brit hadsereg külföldön bevetett csapatai)
3
Eileen O’Shaughnessy, az író elsı felesége.
4
Orwelléknek le kellett menniük a kocsmába, ha rádiót
akartak hallgatni.
5
Alfred Duff-Cooper (1894-1954) népszerő konzervatív
politikus, diplomata, író, ekkortájt Churchill háborús
kabinetjének frissen kinevezett tájékoztatási minisz-
tere.
6
Churchill elızı napi képviselıházi beszédének Orwell
által idézett részlete szó szerint így hangzott: „A
Háznak komor és gyászos hírekre kell felkészülnie.
Csak azt mondhatom, hogy bármi történjék is ebben a
csatában, nem menthet fel bennünket ama kötelességünk
alól, hogy megvédelmezzük a világmérető ügyet, amelyre
fölesküdtünk, és nem foszthat meg attól a meggyızıdé-
sünktıl, hogy mint történelmünk során már annyiszor,
ezúttal is minden sorscsapás és gyötrelem ellenére ké-
pesek leszünk vereséget mérni ellenségeinkre.”

-(7)-
 nulással próbálkozunk, bár egyelıre senki nem sej-
ti, hogy a „gyászos hírek” tetemes embervesztesé-
get, a B.E.F. egy részének kapitulálását vagy mi
egyebet jelentenek. Az esti híreket ma a Torch
Színházban is meghallgattuk egy fennkölten semmit-
mondó darab felvonásszünetében. Feltőnt, hogy a kö-
zönség itt jóval figyelmesebben követte a rádió
közleményeit, mint tegnap a kocsmabeli.
E. azt mondja, hogy munkahelyén, a Cenzori Hivatal-
ban7, minden „vörös” újságot egy kalap alá vesznek,
s még a Tribune-t8 is úgy kezelik, mintha a Daily
Workerrel9 egy kategóriába tartozna. Nemrég, mikor
betiltották a Daily Worker s az Action külföldi
terjesztését, E.-t így faggatta egy oktalan kollé-
gája: „Mondd csak, te ismered a Daily Worker and
Actiont?”
A legfrissebb hírek: Beaverbrook10 megszüntette a
fennakadást a repülıgyártásban; kinevezése óta
2.000 új gépet állítottak hadrendbe. A légitámadás-
ok, alighanem londoni célpontokkal, várhatóan két
nap múlva kezdıdnek.11 Hitler Anglia lerohanására
állítólag motoros siklócsónakok ezreit kész bevet-
ni, melyek sértetlenül képesek átjutni az elaknásí-
tott parti vizeken is. Óriási a puskahiány (ez
utóbbit több forrásból is hallom). A német gyalog-
ság harci szelleme állítólag szánalmas. A norvégiai
akció során a (brit) hadvezetés annyira tájékozat-
lan volt, hogy még azt sem tudták, hogy a norvég

7
Orwell felesége: Eileen O’Shaughnessy a háború elsı
éveiben a Brit Tájékoztatási Minisztérium munkatársa
volt.
8
Szocialista hetilap, amely gyakran közölte Orwell
esszéit és kritikáit.
9
A kommunista párt napilapja Nagy-Britanniában.
10
Max Aitken, Beaverbrook (1879-1964), Churchill
repülıgépgyártásügyi minisztere
11
Habár az angliai „légicsata” pár hét múlva csakugyan
elkezdıdött, Hitler csupán 1940. szeptember 7-én ren-
delte el London bombázását az angliai inváziós tervek
- „Oroszlánfóka” hadmővelet - részeként.

-(8)-
 éjszakák jóval rövidebbek, s emiatt csapatainknak
fényes nappal kellett partra szállniuk, miközben
Londonban azt képzelték, ez még az éj leple alatt
megeshet.

1940. V. 30.
A B.E.F. visszavonulóban van Dunkerque felé. E pil-
lanatban elképzelni sem lehet, hányan vannak, hát
még, hogy végül is hánynak sikerül megmenekülnie.12
Tegnap este egy ezredes beszélt a rádióban, aki ál-
lítólag most tért vissza Belgiumból, de én sajnos
nem hallottam. E. beszámolója szerint a riporter
közbeszólásaiból kitőnt, hogy a hadseregnek csaló-
dást okoztak a franciák, mivel nem mentek át ellen-
támadásba, bár éppúgy az itthoni katonai hatóságok
is, mivel silány felszereléssel látták el ıket. A
sajtó egy szóval se vádolja a franciákat, igaz,
Duff-Cooper két napja maga is óva intett ettıl a
rádióban. A hadszíntér mai állása úgy hat, mintha a
belgiumi francia csapatok fel akarnák áldozni magu-
kat, csak hogy a B.E.F. megmeneküljön.
Borkenau13 szerint már bizonyos, hogy Anglia a for-
radalom elsı szakaszába jutott. Ennek kapcsán
Connolly beszámolt egy közelmúltbeli esetrıl, ami-
kor Észak-Franciaországból futott ki egy hajó, me-
nekültekkel és néhány civil utassal a fedélzetén. A
menekültek többsége gyerek volt, igencsak szánalmas
állapotban, miután nem sokkal korábban közéjük gép-
puskáztak. Az utasok közt ott volt Lady ...14 is,

12
A második világháború egyik sorsdöntı akciójára, a
dunkerque-i evakuálásra 1940. május 27. és június 4.
közt került sor. A „Dinamó” hadmőveletben alig egy hét
alatt közel 340 000 szövetséges katonát sikerült átha-
józni Angliába, köztük több mint 125.000 franciát.
13
Franz Borkenau (1900-1957), bécsi születéső szocio-
lógus és publicista, 1921-tıl 1929-ig a Német Kommu-
nista Párt tagja.
14
John Lukacs Öt nap Londonban címő könyvének egyik
lábjegyzete fényt derít e talányra. Eszerint Gertie
Millerrel, alias Lady Dudley-val történt az eset - egy
korábban ünnepelt színésznıvel és fırendi özveggyel-,

-(9)-
 aki megpróbált átfurakodni a behajózásra váró töme-
gen, hogy a sor élére kerüljön. Amikor visszaparan-
csolták, így méltatlankodott:
- Tudják maguk, hogy ki vagyok én?
- Bánja a rosseb! - förmedt rá a szállásmester.
- Álljon a helyére, hibbant lotyó...
Elgondolkodtató, ha tényleg így történt.
A jelek szerint a háború továbbra se nagyon izgatja
az embereket. Bár azért az idıközi választások, a
hadsereg toborzó felhívásai és a hasonló események
visszhangjából legalábbis következtetni lehet a
közhangulat alakulására. Annyi nyilvánvaló, hogy a
többség még ma sem érzékeli, mekkora veszélyben va-
gyunk, holott minden jel arra vall, hogy az Anglia
elleni invázió akár néhány napon belül megindulhat,
és az újságok is ezzel vannak tele. Hogy mi is tör-
ténik voltaképp, az csak akkor tudatosul majd, ha
hullani kezdenek nyakunkba a bombák. Connolly sze-
rint akkor aztán lesz nagy riadalom, bár én nem
egészen így gondolom.

1940. V. 31.
Tegnap este megnéztük Dennis Ogden darabját, a
Csendes kocsmát. Eget ostromló baromság. Egyetlen
érdekessége, hogy bár 1940-ben játszódik, egyetlen
közvetett utalás sincs benne a háborúra.
Meglepı, hogy eddig milyen kevés férfit soroztak
be. Körülnézve az utcán alig látni egyenruhát.
(...) A stratégiai fontosságú helyek körül viszont
már kezdik lerakni a szögesdrót-akadályokat, így I.
Károly szobránál a Trafalgar téren. (...) Annyi
helyrıl hallottam, hogy nincs elég puskánk, hogy
már kezdem elhinni.

aki normandiai villájából hazatérve Boulogne kiüríté-

sekor valóban csak az utolsók közt szállhatott hajóra.

-(10)-
1940. VI. 8.
Itt vagyunk egy öldöklı viadal kellıs közepén,
szinte bizonyos, hogy ezrek esnek el naponta, és
váltig nyugtalanít az érzés, hogy az egészrıl alig
tudunk valamit.
Az esti lapok ugyanazt írják, mint a reggeliek, a
reggeliek az elızı estiek híreit ismétlik, a rádió
pedig mindegyre csak azt szajkózza, amit az újsá-
gokban is olvasni. Ami a hírek igazságtartalmát il-
leti, a szemenszedett hazudozás helyett, azt hi-
szem, inkább csak elhallgatják a tényeket. Borkenau
szerint a rádió aránylag hitelesen tudósít a hábo-
rúról, otromba hazugságokat eddig csak azok a német
jelentések tartalmaztak, amelyek a brit hajók soro-
zatos elsüllyesztésérıl számoltak be. Ezek nyilván-
való fantazmagóriák. Nemrég egy esti lap a német
hadijelentések nyomán kimutatta, hogy ha az ellen-
ség 25 brit csatahajó elsüllyesztésével kérkedik,
ez éppen tízzel több, mint ahány efféle hajónemünk
valaha is volt.
Stephen Spender nemrég nekem szegezte a kérdést,
nem gondolom-e, hogy az utóbbi tíz évben jóval
tisztábban elıreláttam az eseményeket a brit kor-
mánynál?
Sajnos egyet kell értsek vele. Ez persze részben
amiatt is van így, mivel engem nem vakítanak el az
osztályérdekek. Hiszen ha nem főzıdnek hozzá köz-
vetlen érdekeink, könnyen belátható: micsoda stra-
tégiai kockázatot jelent tétlenül elnéznünk, hogy
Németország és Olaszország Spanyolországot is a be-
folyása alá vonja. Mégis: számos jobboldali politi-
kus ma sem érzékeli e nyilvánvaló veszélyt, sıt
olykor még a hivatásos katonák sem. Annak nyitja
pedig, hogy a magunkfajta miért van inkább tisztá-
ban a helyzettel, mint az úgynevezett „szakértık”,
nem holmi látnoki képesség, hanem egyszerően az a
tény, hogy mi legalább képesek vagyunk józanul fel-
fogni, miféle világban élünk. Én minden esetre már
1931. óta sejtem - Spender azt állítja: ı 1929.
óta! -, hogy valami katasztrófa készül. Azt persze
én sem tudtam volna pontosan megjósolni, miféle há-
borúk, miféle forradalmak jönnek, mégis amikor be-

-(11)-
 következtek, egyáltalán nem leptek meg. Már 1934-
tıl számítottam rá, 1936-ban pedig csaknem biztosra
vettem, hogy Anglia és Németország elıbb-utóbb há-
borúba keveredik egymással. Már-már a zsigereimben
éreztem ezt, és nem tévesztett meg sem a pacifista
locsogás, sem a népfrontosok színlelt aggálya, hogy
Anglia háborúra készül Oroszország ellen. Hasonló-
képp az oroszországi tisztogatások híre sem ért vá-
ratlanul, hisz mindig is éreztem, hogy ha nem is
éppen az, ami történt, valami efféle eleve benne
rejlett a szovjet hatalom természetében. Ezt már
csak irodalmuk is sugallta. (...)
És azt vajon ki merte volna hét évvel ezelıtt állí-
tani, hogy Winston Churchillre még bármi politikai
karrier várhat? Hisz alig egy éve még a Munkáspárt
nagy csínytevıje, Cripps zárta ki ıt a pártból, s
még csak meghallgatni se volt hajlandó a védekezé-
sét. Ezzel szemben a konzervatívok szemében még jó
ideig veszedelmesen vörösnek tőnt. És lám most még-
is, Cripps a moszkvai nagykövet, miután a
Beaverbrook-féle sajtó követelte a kinevezését.
Hogy e poszton vajon ı-e a megfelelı ember, ma még
nem tudható. Ha az oroszok átállnak a mi oldalunk-
ra, akkor igen, de ha továbbra is ellenségeink ma-
radnak, talán jobb lett volna olyan embert találni
helyette, aki kevésbé csodálja a rendszerüket.

1940. VI. 10.

Most vettem a hírt, hogy Olaszország hadat üzent
nekünk, bár a sajtó még nem közölte. (... ) A szö-
vetségesek visszavonulóban vannak Narvikból, állí-
tólag mert másutt is szükség lehet rájuk, és az
ostrom pusztításai nyomán a kikötı a németek számá-
ra amúgy is használhatatlanná vált. A tél beálltáig
úgysincs szükségünk Narvikra, s különben se sok
hasznunk lenne belıle, hisz azok után, hogy Norvé-
gia föladta semlegességét, a szövetségesek aligha
tudnak érdemben fordítani e helyzeten. Azt hiszem,
visszavonulásunk valódi oka inkább az, hogy ne
kelljen feláldoznunk egyetlen csatahajót sem.
Ma délután eszembe jutott egy 1936-os emlékem egy
párizsi taxisról, és készültem is írni róla a nap-

-(12)-
 lóban, ám most olyannyira letörtem, hogy képtelen
vagyok rá. Az egész világ széthullóban van. Kész
gyötrelem, hogy amikor ilyen sorsdöntı idıket
élünk, én könyvszemléket és más efféle szövegeket
farigcsálok, az pedig kiváltképp dühít, hogy ezt az
oktalan idıfecsérlést még rám is hagyják. A szomba-
ti sorozásom a hadügyben talán még sikerülhet, csak
elég ügyes legyek, hogy félrevezessem az orvost.15
Ha pedig egyszer fölvesznek a seregbe, tudom, többé
nem érdekel majd a politikai aréna. Így volt ez a
spanyol háború idején is. Most is úgy érzem magam,
mint 1936-ban, mikor a fasiszta győrő Madrid körül
bezárult, csak valahogy sokkal nyomasztóbb minden.
Azért arról a párizsi taxisról még írnom kell egy-
szer.

1940. VI. 12.

E.-vel elsétáltunk a Sohoba, csak hogy meggyızıd-
jünk róla, tényleg annyira tönkretették-e az olasz
üzleteket, mint ahogy a lapok írták. Úgy tőnik, az
újságok kissé eltúlozták a dolgot, bár láttunk vagy
három boltot bezúzott kirakatokkal. A legtöbb üzle-
tet tulajdonosaik pánikszerően „britesítették”. A
Gennari nevő főszerbolt portálját nyomtatott plaká-
tokkal tapétázták tele, tudatván, hogy „Az üzlet
teljes egészében brit kézbe került”, a Spaghetti
House új neve pedig „Britannia Csemegebolt” lett.
Egy másik üzletrıl egyszerre kiderült, hogy valójá-
ban svájci, de biztonság okából még egy francia ét-
terem is brit cégért kapott. Gyanítom, hogy ezeket
a plakátokat már jó elıre kinyomtatták, felkészülve
az eshetıségre, hogy szükség lehet rájuk. (...)
Bármi viszolyogtató is, hogy megtámadták ezeket az
ártatlan olasz boltosokat, maga a jelenség igen ér-
dekes, mivel az angolokat, mármint azt a fajtát,
amelyrıl feltehetı, hogy részt vesz az efféle fosz-
togatásban, többnyire nemigen érdekli a világpoli-
tika. Én legalábbis nem emlékszem semmi hasonlóra

15
Az író ekkor már vagy tíz éve krónikus tüdıbajban
szenvedett, amit korábban Párizsban, Londonban és Ma-
rokkóban is kezeltetett.

-(13)-
 az etióp háború idejébıl; a spanyol polgárháború
pedig itt a kutyát se érdekelte. Egészen két hónap-
pal ezelıttig még az itteni németeket sem érte sem-
mi efféle atrocitás a lakosság részérıl. Úgy tőnik,
Mussolini álnok, otrombán idızített hadüzenete most
még azok kedélyét is felborzolta, akik különben új-
ságot sem igen vesznek a kezükbe.

1940. VI. 13.

Tegnap az L.D.V.16 csoportgyőlésén voltam a felsıház
bizottsági termében. (...) Utoljára az Eaton-Harrow
krikettmeccs idején jártam itt, 1922-ben. Akkortájt
úgy éreztem, ha belépek a Marylebone Krikett Klub
épületébe anélkül, hogy a klub tagja vagyok, az
éppoly szentségtörés, mintha egy templomban levi-
zelném az oltárt. Még évek múltán is nyomasztott az
érzés, hogy ez valami bőncselekmény volt, amiért
akár bíróság elé is citálhatnak.
Ma feltőnt egy katonai toborzóplakát, amin egy
csizma lép a horogkeresztre. „Taposd szét!” - hir-
dette a felirat. Az ötletet a spanyol polgárháborús
plakátokból meríthették. Persze némileg leegyszerő-
sítették és mókásabbá tették, mindenesetre már e
plakát puszta megjelenése is biztatóan jelzi, hogy
kormányunk végre tanul is valamit.
A Bow-i17 idıközi választásokon a kommunista jelölt
500 szavazatot szerzett. Ez negatív rekordnak szá-
mít, igaz, a feketeinges fasisztákra néhol még en-
nél is kevesebben szavaztak (egy helyütt mindössze
150-en). A Bow-i eredmény már csak azért is érde-
kes, mert ez volt Lansbury18 választókerülete, és
állítólag a helybeliek közt számos békepárti akad.
A részvétel amúgy igen alacsony volt.

16
Local Defence Volunteers - Helyi Védelmi Önkéntesek;
Orwell 1940. június 12-én lépett a szervezetbe, ahol
csakhamar ırmesteri rangot s közvetlen irányítása alá
tíz másik önkéntest kapott. Teendıit igen lelkiismere-
tesen látta el.
17
Kelet-londoni, munkáslakta választókerület
18
George Lansbury, ismert egykori pacifista.

-(14)-
1940. VI. 14.
A németek elérték Párizst, egy nappal korábban,
mint vártuk. Már csaknem bizonyos, hogy Hitler Ver-
sailles-ba is ellátogat. Miért nem aknázzák alá, és
röpítik levegıbe az egészet, amikor éppen odaér? A
spanyol csapatok bevették Tangert, azzal a nyilván-
való szándékkal, hogy átengedik az olaszoknak, akik
majd támaszpontként használják. Spanyol Marokkót
most igazán játszva elfoglalhatnánk Francia Marok-
kóból kiindulva, a többi spanyol gyarmathoz hason-
lóan. Ez után Negrinnel vagy valaki mással az élen
egy új kormány alakulhatna, ami komoly csapás lenne
Franco rezsimjére. Ilyesmi azonban még e mostani
brit kormánynak se jut eszébe. Az ember lassan gon-
dolni se mer arra, hogy a szövetségesek valaha is
képesek lesznek átvenni a kezdeményezést.
Minduntalan elfog a hányinger a metróállomások rek-
lámplakátjaitól, a bambán réveteg arcoktól, a rikí-
tó színektıl, és egyáltalán, a mohó igyekezettıl,
hogy rászedjék az embereket: tékozolják csak kevés
pénzüket luxuscikkekre és ártalmas gyógyszerekre.
Csak a nyár végéig húzzuk ki, akkor majd meglátjuk,
mennyi szemetet söpör el e mostani vihar! A háború
különben nem egyéb, mint a civilizált élet fonákja,
mottója pedig ez lehetne: „Jót tészen nékem a go-
nosz.” Persze a modern élet eleve annyi rémséggel
terhelt, hogy joggal támad a kétely: változtathat-e
a háború bármit is ezen az arányon?

1940. VI. 15.

Az jutott eszembe, hogy Párizs eleste nyilván az
Albatross Library19 végét is jelenti. Ha így van,
máris 30 fontot vesztettem. Elképesztı, hogy az em-
berek még e mostani idıkben is csak a hosszú lejá-
ratú részvényekre, biztosítási kötvényekre és más
hasonlókra spekulálnak. Holott a legésszerőbb, amit
valaki tehet, hogy nyakló nélkül felvesz minden el-
érhetı kölcsönt, és értékálló árut vásárol rajta.

19
A háború kitörése elıtt három nappal Orwell szerzı-
dést kötött e kiadóval egy regénye: a Coming Up for
Air publikálására; de az ügylet végül meghiúsult.

-(15)-
 Nemrég E. utánajárt, hogyan vehetne részletre var-
rógépet, és kiderült, hogy akár két és fél évnél
hosszabb lejáratú hitelt is adnak!
P. W.20 említette, hogy Unity Mitford21, aki Németor-
szágban még fıbe akarta lıni magát, most gyereket
vár. Erre egy ráncos képő emberke, kinek a nevére
nem emlékszem, így rikoltott:
- Bezzeg a Führer ilyesmire sose vetemedne!

1940. VI. 16.

A ma reggeli lapokból világos, hogy az elnökválasz-
tásig az USA semmi lényegeset nem tesz. Márpedig
Amerika hadba lépése nélkül a fegyvergyártás fel-
futtatásához sem elég töke, sem elég munkáskéz nem
lesz. Az elsı világháborúban is ugyanez volt a
helyzet, egy darabig még azután is, hogy Amerika
hadba lépett.
Már-már képtelenség végiggondolni, mihez is kezd-
jünk, ha a németek tényleg megszállják Angliát. Egy
biztos, én nem fogok elmenekülni, legalábbis Íror-
szágnál messzebbre semmiképp se megyek, már ha si-
kerül egyáltalán oda átjutnom.
Ha a flottát nem éri kár, és a háborút folytatni
lehet Amerikából vagy Ausztráliából, Új-Zélandból
vagy Kanadából, mindenképp meg kell próbálnunk
életben maradni, akár egy koncentrációs táborban
is. Ha pedig még Amerikát is megszállnák, úgy nem
marad más, mint harcban meghalni, de okvetlen harc-
ban, fegyverrel a kézben, hogy legalább annyi elég-
tételünk legyen: valakit mi is megöltünk.
Tegnap beszélgettünk M.-mel22, az L. D. V. szakaszom
egy zsidó tagjával, s én azt mondtam neki, hogy a

20
Victor William Peter Watson (1908-1956), utazó és
mecénás, Orwell írásainak lelkes híve.
21
Unity Valkyrie Mitford (1914-1948), Redesdale máso-
dik lordjának negyedik leánya, aki Hitler buzgó hívévé
vált, miután 1934-ben találkozott vele.
22
Valószínőleg Michael X-szel, ekkoriban egy kisebb
textilüzem tulajdonosával.

-(16)-
 mostani válsághelyzet elmúltával nyilván újra neki-
esnek majd Churchillnek a Konzervatív Pártban, és
megpróbálják lejjebb nyomni a béreket. M. szerint
ez forradalomhoz vezetne, ı legalábbis ebben re-
ménykedik - holott maga is gyáros, és elég jól me-
het neki.

1940. VI. 17.

A franciák letették a fegyvert. Ezt a tegnap esti
rádióhírekbıl sejteni lehetett, sıt már abból is,
hogy nem tudták megvédeni Párizst, pedig ha vala-
hol, hát ott lett volna esélyük rá, hogy megállít-
sák a német tankokat. Stratégiai szempontból most
minden a francia flotta sorsán múlik, amirıl vi-
szont még semmi hír. (...)
A francia kapituláció jócskán felborzolta a kedé-
lyeket, mindenki errıl beszél.
- Hál’istennek, nekünk még épségben megvan a hadi-
flottánk! - hallani mindenütt. A metrókocsiban egy
félrészeg skót gyalogos, elsı világháborús érmekkel
a mellén, hazafias szónoklatot tartott, ami látható
tetszést aratott az utasok körében.
Az esti lapokat ma úgy elkapkodták, hogy csak a ne-
gyedik próbálkozásra sikerült szereznem egy pél-
dányt.
Újabban, ha kritikát írok, írógéphez ülök, és pisz-
kozat nélkül nyomban legépelem. Alig fél éve még
gondolni se mertem volna ekkora vakmerıségre, és
sose hittem, hogy valaha is képes leszek rá. Min-
dent, amit korábban írtam, legalább kétszer másol-
tam le, a könyveimet pedig háromszor, sıt némely
fejezetet akár ötször vagy akár tízszer is. Nem
mintha mostanában könnyebben menne az írás, csak
már nem érdekel annyira - a lényeg, hogy megjelen-
jen, és hozzon egy kis pénzt a konyhára. Ez a ha-
nyatlás is nyilván a háború kontójára írható.
A kanadai követségnél ma nagy csıdület fogadott,
amikor elmentem a beutazási feltételekrıl érdeklıd-
ni, mivel G. Kanadába akarja átküldeni gyerekét. A
16 és 60 év közötti felnıttek nem hagyhatják el az
országot, kivéve a gyerekes anyákat. A hatóságok

-(17)-
 láthatóan próbálják elejét venni a pánikszerő mene-
külésnek.

1940. VI. 20.

Benéztem a New Statesman szerkesztıségébe, hogy
megtudjam, mit tartanak a védelmi készültségünkrıl.
C.23, aki most is, mint mindig szörnyő lármában dol-
gozik, erısen ellenzi a lakosság felfegyverzését,
mondván, hogy az több veszéllyel, mint haszonnal
jár. Az esetben, ha a német megszálló csapatok
fegyveres civilekkel találnák szembe magukat, nyil-
ván olyan barbárságokat követnének el, melyek hatá-
sára pánikszerően mindenki kapitulálna. Szerinte
balga és kockázatos dolog az átlagemberek bátorsá-
gára hagyatkozni. Példaként egy Glasgow-i zavargás
esetét idézte, ahol, miután egyetlen járırözı tank
feltőnt az utcán, mindenki eliszkolt, hogy mentse
az irháját. A helyzet szerintem annyiban más, hogy
az emberek ott fegyvertelenek voltak. Amúgy pedig
az efféle belsı zavargások minden résztvevıje tisz-
tában van vele, hogy a hóhérkötél ott lóg a feje
felett. (...) C. szerint Churchill, bár talán al-
kalmas lenne az elıtte álló feladatra, végül is
képtelen lesz megtenni a szükséges lépéseket, hogy
e mostani válságból forradalmi önvédelmi harccal
vezesse ki az országot. Ugyanezen megfontolásból C.
Chamberlain és társai védelmére kelt, akik szerinte
a maguk szempontjából joggal vonakodtak az országot
belevinni egy háborúba. Biztosra veszem, hogy Chur-
chill egész másként látja a dolgokat, mint mi, ám
azt mégse hinném, hogy habozna megtenni mindazt a
lépést (a jövedelemkülönbségek csökkentése, függet-
lenség Indiának stb.), ami elengedhetetlen a háború
megnyeréséhez. Persze, könnyen lehet, a mai zárt
ülésnek legalább annyi eredménye lesz, hogy Cham-
berlaint és társait végre félreállítják. Kérdésemre
C. azt felelte, hogy erre nem túl sok esélyt lát.
Én viszont még jól emlékszem, hogy amikor a brit

23
Feltehetıen Richard Crossman (1907-1974), újságíró,
baloldali politikus, ekkoriban a New Statesman munka-
társa.

-(18)-
 csapatok megkezdték Namsos24 kiürítését, megkérdez-
tem Bevant és Strausst25, akik éppen az Alsóházból
jöttek, mekkora az esélye Chamberlain elmozdításá-
nak, mire közölték, hogy az teljes képtelenség. És
lám, alig egy hét múlva új kormányunk lett!26
Mindinkább terjed a gyanakvás, hogy vezetıink sorá-
ban árulók vannak, ami igencsak aggasztó jelenség.
(...) Ami engem illet, úgy vélem, szándékos áruló
legfeljebb az arisztokrácia egyes fasisztabarát kö-
reiben és a hadvezetésben akadhat néhány. Persze
más dolog a nem szándékos kártevés, ami e mostani
válsághelyzetbe taszított bennünket, így az a mér-
hetetlen ostobaság, amivel Olaszországot és Spa-
nyolországot máig kezelik. R. H.27 meséli, hogy be-
szélt néhány Dunkerque-bıl hazatért katonával, akik
mind panaszkodtak a tisztjeikre, mondván, hogy azok
pánikszerően bevágták magukat a dzsipjeikbe, maguk-
ra hagyva ıket a legnagyobb pácban. Gyakran hallani
ilyesmit egy-egy vereség után, és sosem tudni, va-
jon mennyi az igazság benne. Mindez csak a veszte-
séglisták ismeretében dönthetı el, azokat viszont
eddig még nem közölték. Ámbár, ha az emberek nem
esnek tıle pánikba, még az efféle bíráló hangoknak
is lehet haszna, mivel segíthet újjászervezni a
hadsereg egész osztályalapú hierarchiáját. Korunk
hadseregében a tisztikart csaknem kizárólag a kö-
zéposztály adja - ez még a spanyol milíciákban is
így volt -, bár az egész a modernizációtól függ.
Ugyanez áll az L.D.V.-re is. Ha a vészhelyzet rá-

24
A 146. Brit Gyalogdandár 1940. április 16-17-én
szállt partra Namsosnál, Oslótól mintegy 300 kilomé-
terre északra, de alig két hét múlva evakuálni kény-
szerült.
25
Aneurin Bevan, brit munkáspárti képviselı; G. R.
Strauss, szintén munkáspárti képviselı, a Tribune
társigazgatója.
26
Neville Chamberlain kormánya 1940. május 10-én mon-
dott le, ezután alakított Churchill nagykoalíciós kor-
mányt, melyben elıdjének, Chamberlainnek is posztot
kínált a szőkebb, öttagú kabinetben.
27
Rayner Heppenstall, baloldali újságíró.

-(19)-
 kényszerít, akkor lesz modernizáció - csak az a
kérdés: marad-e rá idınk?
Tegnap eltőnıdtem, hogyan is lehet annyi nyugalma-
zott ezredesünk, holott a miénk a világ egyik leg-
kisebb szárazföldi serege? Szöget ütött a fejemben
az is, hogy az általam ismert összes baloldali ér-
telmiségi úgy véli: ha Hitlernek sikerül Angliát
meghódítania, egy percig se habozik majd, hogy a
magunkfajtát kiirtsa, s nyilván hosszú névsora le-
het a nemkívánatos személyekrıl. C.28 szerint máris
indult egy kezdeményezés, hogy a rólunk készült
titkosrendıri aktákat (biztosan van mindegyikünk-
rıl) a Scotland Yard semmisítse meg. Végre egy kis
remény! Hisz alighanem épp a rendırség az a testü-
let, amely nyomban átállna Hitlerhez, mihelyt gyı-
zelmét biztosra veheti. Ha viszont kitartunk még
néhány hónapig, talán egy év múlva már a vörös mi-
lícia költözik be a Ritzbe, és nem lennék meglepve,
ha Churchill vagy Lloyd George lenne a parancsnoka.
Egyre csak a Hebridákon29 kiszemelt kis szigetemre
gondolok, ami aligha lesz az enyém, sıt talán még
csak nem is láthatom újra. Compton Mackenzie mesé-
li, hogy odafenn a szigetek jórésze még ma is la-
katlan (vagy 500 sziget van, de békeidıben csak
minden tizedik lakott), és hogy a legtöbbjén van
ivóvíz és mővelhetı föld, úgyhogy megélnek rajtuk a
kecskék. R. H. mondja, hogy a légiháború elsı áldo-
zata egy asszony volt, aki azért bérelt egy szige-
tet a Hebridákon, hogy elkerülje a légitámadást, s
aztán egy brit gép véletlen elejtett fölötte egy
bombát. Nem tudni, igaz-e, mindenesetre példázatnak
nem rossz. Tegnapelıtt éjjel voltak az elsı komo-
lyabb légitámadások. Tizennégyen haltak meg, és ál-
lítólag hét német gépet lıttek le. Az újságok kö-
zöltek egy fényképet 3 német gép roncsáról, a hír
tehát feltehetıen igaz.

28
Talán Richard Crossmanról van szó, de az is lehet,
hogy Cyrill Conollyról.
29
Orwell régi álma volt, hogy visszavonul a Hebridák-
ra. 1945 nyarán ez meg is valósult, a Jura szigeten
vett magának egy magányos tanyát.

-(20)-
1940. VI. 22.
Egyelıre nem tudni, miféle feltételeket diktálnak a
németek Franciaországnak. Állítólag „rendkívül bo-
nyolult” a helyzet, és hosszas tárgyalásokra van
kilátás. Felteszem, valójában nem történik más,
mint hogy a németek ülnek az asztal egyik oldalán,
Pétain és társai a másikon, és váltig azon tanakod-
nak, miként is vehetnék rá a francia flotta és a
gyarmati erık parancsnokait a kapitulálásra. Hit-
lernek nem sok hatalma lehet felettük, legfeljebb a
francia kormány révén. (...) Azt hiszem, most mind
pánikszerően arra jutottunk, hogy Hitler következı
lépése Anglia lerohanása lesz, ami olyannyira el-
terjedt nézet, hogy már-már reménykedni lehet: ta-
lán éppen emiatt mégse ezt lépi majd. (...) Én a
helyében átvonulnék Spanyolországon, bevenném Gib-
raltárt, aztán meghódítanám egész Észak-Afrikát és
Egyiptomot. Ha a briteknek lenne egy, mondjuk ne-
gyedmilliós, könnyen mozgatható haderejük, a leg-
célszerőbb taktika az lenne, ha átdobnák Francia
Marokkóba, majd onnan rajtaütésszerően elfoglalnák
Spanyol Marokkót, kitőzve a köztársasági zászlót. A
többi spanyol gyarmattal ezek után már játszva el-
bánhatnánk. Sajnos semmi remény rá, hogy bármi
ilyesmi megeshet.
A kommunisták, úgy tőnik, visszatértek az antináci
álláspontra. Ma reggel kezembe akadt egy röplapjuk,
amely elítéli Pétaint és társait Franciaország „el-
árulásáért” - holott alig két hete még ugyanezek az
agitátorok csaknem nyíltan támogatták a németeket.

1940. VI. 24.

A német fegyverszüneti feltételek nagyjából olya-
nok, mint az várható volt. (...) Az egészben az a
legfurcsább, hogy az afféle hajdani erények, mint a
becsület, a hőség stb., mára mennyire kiürültek.
Avagy micsoda komisz paradoxon az, hogy éppen
Pétainnek tulajdonítják a mondást (amit állítólag
még Verdunnél mondott): „Ils ne passeront pas!”30,

30
Nem törnek át!

-(21)-
 ami késıbb antifasiszta jelszóvá lett.31 Ha húsz év-
vel ezelıtt egy francia belement volna egy ilyen
fegyverszüneti alkuba, az legfeljebb szélsıbalolda-
li vagy radikális pacifista lehetett volna, és még
azt is igen furcsállták volna. S lám, most mind-
azok, akik a harcok kellıs közepén átálltak az el-
lenség oldalára, tisztes hazafiaknak számítanak.
Pétainnek, Lavalnak32, Flandinnek33 és társaiknak úgy
tőnhet, az egész háború nem volt más, mint esztelen
gyilkolászás, miközben a gáláns ellenség váltig
csak arra várt, hogy megpaskolja az orcánk. (... )
Ennek példáján gyakorlatilag biztosra vehetı, hogy
befolyásos körök Angliában is hasonló alkura ké-
szülnek, és mindaddig, amíg például X, Y, Z pozíci-
óban van, korántsem biztos, hogy esélytelenül, ami-
hez talán még Anglia náci megszállása sem feltétlen
szükséges. Az egyetlen haszon az egészben, hogy
Hitler többé nem áltathatja a világot azzal, hogy ı
a kisemberek szövetségese. Sokkal inkább a banká-
rok, tábornokok, püspökök, uralkodók, nagyiparosok
stb. egyeznének ki szívesen vele. (...) Hitler nem
más, mint a tıkések brutális visszavágásának embe-
re, ezek szerveznek maguk köré hathatós nemzetközi
szövetséget, s ha egy-két korábbi elıjogot el is
vesztenek, uralmuk lényegében megmarad a munkások
tömegei felett. Ha arról van szó, hogy szembe kell
szállni egy ilyen kihívással, bárkirıl, aki a tıkés
osztályhoz tartozik, feltételezhetı, hogy félig
vagy egészen áruló lesz, és inkább hajlandó lenyel-
ni bármi gyalázatot, semhogy fölvegye a harcot.
Bármerre néz is az ember, akár stratégiai távlat-

31
Tudniillik a Madridot védı köztársasági erık jelsza-
vaként: „No pasaran!”
32
Pierre Laval (1883-1945), francia politikus, aki a
két háború között fontos kormányposztokat töltött be.
1920-ban hátat fordított a szocialista pártnak, és
mindinkább a szélsıjobb felé sodródott. A német meg-
szállás alatt a francia kollaboránsok mintapéldájává
vált. 1945-ben bíróság elé állították és kivégezték.
33
Pierre-Étienne Flandin (1889-1958), francia politi-
kus, 1934-35-ben miniszterelnök, a Pétain-kormány kül-
ügyminisztere, 1945 után eltiltották a közügyektıl.

-(22)-
ból, akár a helyi ellenállás legapróbb jelenségei-
bıl próbál ítélni, váltig arra a következtetésre
kell jusson, hogy ma minden valódi harc forradalmat
érlel. Nyilvánvaló, hogy Churchill nem így látja,
és sosem lesz hajlandó ezt elfogadni, amiért is
elıbb-utóbb mennie kell. A kérdés csak az, hogy va-
jon kellı idıben távozik-e még ahhoz, hogy Anglia
elkerülje a megszállást. Ami végül is csak azon mú-
lik, hogy a szélesebb tömegek mikor ismerik fel: mi
is a tét. Félek, hogy már csak akkor, amikor késı
lesz.
Stratégiailag most azon áll vagy bukik minden, hogy
legalább a tél beálltáig képesek leszünk-e kitarta-
ni. (...) Akkorra ugyanis Hitler sokfelé szétszórt
megszálló csapataival, a majdnem biztosan fellépı
élelemhiánnyal s a leigázott lakosság tömeges kény-
szermunkára fogásával alighanem szorult helyzetbe
kerül. Kérdés, vajon sikerül-e neki rehabilitáltat-
nia a francia kommunista pártot, és bevetnie az
észak-francia munkásság ellen, ahogyan Pétaint is
sikerrel kijátszotta a régimódi francia hadvezetés
ellenében. Ha Anglia megszállása elmarad, akkor
minden rendben, és bizonyos, hogy baloldali kormá-
nyunk lesz, amely tudatosan lép majd fel az uralko-
dó osztály ellen. Azok viszont, azt hiszem, téved-
nek, akik arra tippelnek, hogy Oroszország barátsá-
gosabb lenne irántunk, ha forradalmi kormányunk
lenne. A spanyolországi leckébıl úgy vélem, Orosz-
ország, azaz Sztálin szükségképp ellenségnek tekint
minden más országot, ahol valódi forradalom megy
végbe, hiszen azok rendre az ellenkezı irányba tar-
tanak. Egy forradalom mindig a szabadság és egyen-
lıség stb. eszmei robbanókeverékébıl tör ki. Ez az-
után hatalomra segít egy szőkebb vezetı réteget,
mely éppúgy ragaszkodik frissen szerzett elıjogai-
hoz, mint bármely korábbi uralkodó osztály. Az új
„forradalmár elit” ekként eleve ellenséges lesz a
másutt kitörı forradalmakkal szemben, melyek óha-
tatlanul újraélesztik a szabadság és egyenlıség
eszméit. A ma reggeli News-Chronicle írja, hogy a
Vörös Hadseregben újra bevezették a rangidıseknek
kijáró tisztelgést. Minden forradalmi hadsereg az-
zal kezdıdik, hogy eltörli a tisztelgést, s ez az

-(23)-
 apró momentum késıbb is híven tükrözi az uralkodó
állapotokat. Persze mindez még nem szükségképpen
jelenti, hogy a tisztelgésre és hasonlókra egy had-
seregben valóban nincs szükség.
Az L.D.V. parancsot kapott, hogy minden revolvert
szolgáltasson be a rendırségre, mivel a hadseregnek
most nagyobb szüksége van rájuk. Azt hiszem, jól
jellemzi a brit hadsereget, hogy olyan elavult
fegyverekhez ragaszkodik, mint a revolver, miközben
a németek mind géppisztollyal vannak felszerelve.
Ámbár lehet, hogy csupán arról van szó: nem akar-
ják, hogy e fegyverek „illetéktelen kezekbe” jussa-
nak. E. és G.34 arra biztat, hogy menjek át Kanadá-
ba, ha a helyzet rosszabbra fordulna, hogy minden-
képp életben maradjak, és részt vehessek a propa-
gandamunkában. Ha bármi feladatom lenne, biztosan
mennék is, ha a kormány netán áttelepülne Kanadába,
s ott megbíznának valamivel. Menekült vagy emigráns
újságíró, aki a biztos távolból jártatja a száját,
ugyanakkor nem lennék soha - így is túl sok már a
számőzött „antifasiszta”. Ha a sors úgy hozza, még
mindig jobb meghalni, mint külföldön, idegen kenyé-
ren élni céltalanul. Nem mintha vágynék a halálra,
hisz annyi minden van még, amiért szívesen élnék,
noha beteges vagyok és gyermektelen.
Ma egy újabb tájékoztató röplap akadt a kezembe a
légitámadások sérültjeinek ellátásáról. Ezek a röp-
lapok nyelvileg és stilárisan is egyre jobbak,
akárcsak a rádióbeszédek, fıleg Duff-Cooper üzene-
tei, melyek gyakran tényleg képesek megszólítani
azokat, akik csak heti 5 fontból élnek. Bár még
mindig nem elég szókimondóak e beszédek, és nem
érik el a munkásosztály szegényebb rétegeit. A leg-
több iskolázott ember képtelen felfogni, hogy az
átlagembereket mennyire hidegen hagyják az elvont
kifejezések. Amikor Asland leadta nekem szószátyár
kiáltványát „A hétköznapi emberhez!” (amit bár maga
írt, a kipontozott vonalon nem restellt egy valódi
„hétköznapi ember”-rel is aláíratni!), elmesélte,
hogy a piszkozatot átnézette a közvélemény-

34
Az író felesége: Eileen - és sógornıje, Gwen
O’Shaughnessy.

-(24)-
 kutatókkal, akik viszont egyszerő munkásemberek ke-
zébe adták a szöveget. Elképesztı félreértések szü-
lettek...
Annak, hogy Angliában valami változóban van, elsı
jele az lesz, hogy a rádióból eltőnik ez az óvilági
arisztokratikus nyafogás. Kocsmákban szerzett ta-
pasztalataim szerint a munkásember mindig csak
olyankor figyel fel a rádióra, ha valami egyenes
beszédet hall. Ezzel szemben E. makacsul állítja,
és szerintem is van abban némi igazság, hogy gyak-
ran a kevésbé mővelt embert is megérinti az emelke-
dett hangú beszéd, amit ha nem is képes egészen
felfogni, mindenképpen hatásosnak érez. Például
Mrs. A.35 is kedveli Churchill beszédeit, még ha sok
mindent nem is ért meg belılük.

1940. VI. 25.

Éjjel 1 óra körül légiriadó volt. Késıbb kiderült,
hogy téves a riasztás, már ami Londont illeti, bár
valahol másutt kétségkívül tényleg volt légitáma-
dás. Felkeltünk, felöltöztünk, de nem mentünk le az
óvóhelyre. A házban mindenki így tett, csak álldo-
gált és csevegett, szörnyen ostoba helyzet volt.
Természetes, hogy az ember felkel, ha meghallja a
szirénát, de ha nem hall fegyverzajt utána, restell
lemenni a pincébe.
Tegnap egy lap azt írta, hogy Amerikában gázálarcot
osztanak, igaz, fizetni kell érte. Holott ez az,
ami aztán tényleg fölösleges Angliában éppúgy, mint
odaát. A gázálarcosztás csupán a nemzeti összetar-
tás kelléke, egy lépés az egyenruha felé. A puszta
tény, hogy valaki hord-e gázálarcot, már a háború
kezdete óta egyfajta politikai állásfoglalásnak
számított.36 Eleinte megbámulták a hozzám hasonló-
kat, akiknél nem volt, s a közvélemény a gázálarc
nélkülieket kivétel nélkül mind „balosoknak” tekin-

35
Valószínőleg Mrs. Anderson, aki Orwellék bejárónıje
volt Wallingtonban.
36
A korabeli sajtó híradása szerint ekkoriban még a
királyi pár is gázálarctáskával jelent meg a Westmins-
ter apátságbeli istentiszteleteken.

-(25)-
 tette. Késıbb alábbhagyott a divatja, és megítélése
is a visszájára fordult: a gázálarcosok egyszerre
túl óvatosnak tőntek, a kertvárosi adófizetık jel-
legzetes típusának. Végül, ahogy szaporodtak a
rossz hírek, a gázálarcdivat is újraéledt, és ma
úgy nézem, minden ötödik ember magával hordja, bár
néha még most is megnézik, aki civil ruhához gázál-
arctáskát visel. Akárhogy is, amint megindulnak a
komolyabb légitámadások, és bárki meggyızıdhet ró-
la, a németek nem használnak harci gázt; a „szimat-
szatyrosok” aránya is csak azt jelzi majd, mennyire
csapnivaló a háborús tömegtájékoztatásunk.
Ma délután elmentem a toborzóirodába, hogy felvéte-
lem kérjem a Belföldön Szolgáló Zászlóaljba, pénte-
ken kell visszamennem orvosi vizsgálatra. Tekintve,
hogy 30 és 50 év közötti férfiakat várnak, a köve-
telmények nem lehetnek túl magasak. Az adminisztrá-
ciót egy elsı világháborús érmeket viselı, félke-
gyelmő veterán végezte, aki írni is alig tudott -
több nyomtatott betőt például fordítva rótt a pa-
pírra.

1940. VI. 27.

Tegnapelıtt az éjjeli légitámadáskor sokan csak a
támadás végét jelzı szirénázásra ébredtek fel -
majd azt összetévesztve a riadójelzéssel, levonul-
tak a pincékbe, és ott kuksoltak reggelig a
légiveszély lefújását várva. Éppen tíz hónapja tart
a háború, s lám, még ma is megtörténhet ilyesmi,
holott ki tudja, hányszor elmagyarázták, mi a teen-
dı légitámadás esetén.
A kormánynak nem kellett újabb toborzóakciót indí-
tania, emiatt a propaganda is kissé alábbhagyott.
(...) Általában feltőnı a fasisztaellenes plakátok
hiánya. Talán nem ártana, ha valaki megmutatná az
M.O.I-nak37 a spanyol polgárháborús plakátokat - még
akár a Franco-féléket is.
Persze, hogyan is tudnák antifasizmusra buzdítani
az országot ezek a hivatalnokok, akik zsigereik mé-

37
Ministry of Information, Tájékoztatásügyi Miniszté-
rium.

-(26)-
 lyén maguk is fasiszta szimpatizánsok, és egészen a
közelmúltig Mussolininak hajbókoltak, amíg csak
Olaszország is be nem lépett a háborúba? Egy sajtó-
tájékoztatón Butler38 úgy nyilatkozott, hogy ıfelsé-
ge Kormánya elfogadja Spanyolország magyarázatát,
miszerint csak azért foglalták el Tangert, hogy
megırizzék annak semlegességét - mondja ezt Butler
azok után, hogy Madridban falangista tüntetık ünne-
pelték Tanger „meghódítását”! (...) A ma reggeli
lapok cáfolják, hogy Hoare39 Madridban egy lehetsé-
ges fegyverszünet feltételeirıl puhatolózik - tehát
biztos, hogy tényleg ezt teszi. Már csak az a kér-
dés, meg tudunk-e szabadulni ezektıl az alakoktól
az elkövetkezı pár hétben, amíg még nem késı?
A brit uralkodó osztály ösztönös hazaáruló hajlama
túlságosan is szembetőnı, semhogy sok szót érdemel-
ne. Inkább az a kérdés, hányan lehetnek a tudatos
árulók. (...) L.M.40, aki ismeri ezeket az embere-
ket, vagy legalábbis sokukkal akadt dolga, úgy vé-
li, hogy néhány Churchill-szerő figura kivételével
az egész brit elit velejéig korrupt, híján van a
legelemibb hazafiságnak is, és tulajdon kiváltságai
fenntartásán kívül igazából semmi sem érdekli. Eze-
ket az embereket az erıs osztálytudatosság és a kö-
zös érdek köti össze a hozzájuk hasonlókkal. Musso-
lini bukása valóságos rémálom volna számukra. Meg-
jegyzem, amióta a háború kitört, L. M. minden íté-
lete helytállónak bizonyult. Azt mondja, a télen
még nem történik semmi, Olaszországot nálunk to-
vábbra is nagy tisztelet övezi, mindaddig, amíg
egyszer hátba nem támad bennünket. A németek érdeke
szerinte az lenne, hogy nálunk is hatalomra juttas-
sanak egy bábkormányt, miáltal anélkül vonhatnák
befolyásuk alá Angliát, hogy a szélesebb tömegek
felismernék, valójában mi történt. (...) L. M. ez
idáig csak egyszer tévedett, amikor úgy vélte,
Oroszország továbbra is együttmőködik majd Németor-
szággal, ami mostanra valószínőtlenné vált. De hát

38
R. A. Butler (1902-1984), külügyminiszter-helyettes,
késıbb pénzügy-, majd külügyminiszter.
39
Sir Samuel Hoare, egykori brit nagykövet Madridban.
40
L. H. Myers regényíró, Orwell barátja.

-(27)-
 az oroszok maguk sem gondolhatták, hogy Franciaor-
szág ilyen hirtelen összeomlik. Amúgy Pétain és
társai, ha sikerül nekik, éppúgy átejtik majd
Oroszországot, mint azt korábban Oroszország tette
Angliával. Érdekes, hogy a német-orosz paktum ide-
jén mindenki azt hitte, csak az oroszok „nyertek az
üzleten”, s hogy Sztálinnak sikerült Hitlert „meg-
állítania”, holott elég csak egy pillantás a tér-
képre, s mindjárt látni: ez azért koránt sincs így.
(...) Nyugat-Európában a kommunizmust és a szélsı-
baloldalt egy önkielégítéshez hasonló bódulat jel-
lemzi. Ezek a mozgalmárok, akiknek szemernyi hatal-
muk sincs, vigaszképpen azzal áltatják magukat,
hogy valamiképp mégiscsak ık irányítják az esemé-
nyeket. Kommunista szemszögbıl semmi sem oly fon-
tos, mint hogy mindenkor elhitessék magukkal:
Oroszország nyerésre áll. Nagy kérdés, hogy a pak-
tummal az oroszok tényleg nyertek-e valamit, avagy
csak lélegzetvételnyi idıhöz jutottak, bár még így
is sokkal ügyesebben csinálták, mint mi Münchenben.
Anglia és a Szovjetunió egyszer talán még arra
kényszerül, hogy szövetséget kössön. Jó példája
lesz ez annak, hogy az elemi érdekek idınként meny-
nyire háttérbe szorítják az ideologikus ellenséges-
kedést.
A New Leader41 most azzal vádolja Pétaint és társa-
it, hogy elárulták a munkásság Hitler-elleni har-
cát. Ha Hitler elfoglalná Angliát, nyilván ugyanúgy
a „munkásellenállást” propagálnák. De vajon mivel
is harcolnának a mi derék munkásaink? Csak nem
fegyverekkel? S azok ugyan honnan lennének, amikor
az I.L.P.42 jó ideje mást se tesz, mint szabotázsra
bujtogat a fegyvergyárakban?! Ezek is teljesen ön-
kielégítı kábulatban élnek. Bármit tesznek vagy
mondanak, semmi hatása az eseményekre, még csak egy
árva töltényhüvely elkészülte sem múlik rajtuk.

41
A Független Munkáspárt hetilapja. Orwell 1938-ban
lépett be a pártba, és ennek ajánlása nyomán került
önkéntesként a spanyol polgárháborúba is. Kevéssel a
háború kitörése után azonban megszüntette párttagsá-
gát.
42
Independent Labour Party - Független Munkáspárt.

-(28)-
1940. VI. 28.
Dolgaim alakulása egészen elkeserít. Ma délelıtt
elmentem az orvosi vizsgálatra; elutasítottak, még-
hozzá C besorolással, amivel ez idı tájt mindenféle
katonai szolgálatra alkalmatlan vagyok. (...)
Ijesztı, hogy mennyire híján vannak ezek a képzelı-
erınek! A mostani rendszer semmi hasznát nem látja
azoknak, akik bár alatta vannak az átlagos fizikai
erınlétnek, de különben kutyabajuk sincs. A hadse-
reg-irányítás rengeteg szellemi munkával jár, ennek
nagy részét ma kicsattanóan egészséges
félanalfabéta fickók végzik. Az még csak megbocsát-
ható volna, hogy az állam nem ad munkát az értelmi-
ségnek, amely politikailag jobbára megbízhatatlan,
ha tényleg arról lenne szó, hogy mozgósítani kell
minden munkaerıt és átállítani az élvezeti cikkek
termelésérıl a háborúban létfontosságú dolgokra. Ám
aki nyitott szemmel jár-kel az utcán, az ennek épp
az ellenkezıjét látja.
Az oroszok ma átlépték Besszarábia határát. Szinte
mindenkit hidegen hagy a hír, az a néhány megjegy-
zés, amit sikerült elcsípnem, inkább jóváhagyó,
mint bíráló volt - ellentétben a heves közfelhábo-
rodással, ami korábban Finnország orosz lerohanását
fogadta. Nem hiszem, hogy az eltérı reagálás oka
pusztán e két terület eltérı nagysága volna. Sokkal
inkább saját kilátástalan helyzetünk, és az, hogy e
mostani lépés nyilván nem lehet Hitler ínyére, még
ha elızıleg titkon jóvá is hagyta.

1940. VI. 29.

A brit kormány elismerte de Gaulle-t, ámbár csak
némi burkolt fenntartással, azt ugyanis nem dekla-
rálta, hogy a Pétain-kormányt sosem fogja elismer-
ni.
Mindenképp biztató, hogy a sajtó a mi oldalunkon
áll, és továbbra is ırzi függetlenségét. (...)
Igaz, némi szépségfolt ezen, hogy a sajtó „szabad-
ságát” voltaképp az üzleti érdekeltségek, és legfı-
képp az élvezeti cikkeket gyártó iparágak szavatol-
ják a reklámpiac révén. Így aztán mindazon lapok,
melyek bátran ellenállnak a nyílt hazaárulásnak,

-(29)-
 aligha indítanak kampányt a luxuscikkek visszaszo-
rítására, hisz maguk is a csokoládé- és a selyemha-
risnya-reklámokból élnek.

1940. VI. 30.

Ma délután az L.D.V. kivonult a Regent’s Parkba43
teljes legénységével, ami elvben tizenkét, egyen-
ként hatvan fıs szakaszt jelent, bár mostanában e
létszámkeret nincs egészen feltöltve. Fıként ki-
szolgált katonák voltak, és eltekintve attól, hogy
a civilben gyakorlatozó férfiak eleve rémes lát-
ványt nyújtanak, nem is olyan hitvány kompánia.
Legalább minden negyedik kétkezi munkásembernek
tőnt. Ha a Regent’s Park környékén ilyen arányban
akadnak munkás önkéntesek, akkor másutt biztosan
sokkal többen is lehetnek. Kíváncsi vagyok, vajon
próbálkoztak-e már azzal, hogy befagyasszák a to-
borzást az olyan szegény negyedekben, ahol a teljes
vezénylet a munkásság kezébe kerülne. Jelenleg az
egész szervezet oly kezdetleges és kaotikus álla-
potban van, hogy abbéi még bármi lehet. Emellett
már most is spontán módon alakulnak helyi önvédelmi
csoportok, és házilagos eszközökkel alighanem sok
helyütt nekiláttak a kézigránátgyártásnak is. A jó-
módúak nyilván riadtan figyelik most ezen újabb
fejleményeket. (...) A kivonuláson szemlét tartó
tábornok az ilyenkor szokásos hibbant veteránok
egyike volt, s a lehetı leghitványabb beszédet tar-
totta, amit valaha is hallottam. Az emberek azért
így is lelkesedtek, és nagy éljenzés fogadta a
hírt, hogy végre a puskák is megérkeztek.
Tegnap C.-vel és M.-ékkel sétálgatva felfedeztük a
Balbo44 halálát tudató plakátokat. C.-t és engem
felvidított a gyászhír, C. mindjárt elmondta, hogy
Balbo és barátai hogyan vitték fel repülıvel a
Senussi fınökét, majd kidobták a gépbıl. Még M.-ék

43
Orwell, akinek otthonát késıbb szintén bombatalálat
érte, ekkor alig száz méterre lakott a Regent’s Park-
tól.
44
Italo Balbo (1896-1940) az olasz légierı fıparancs-
noka, s e minıségében a legfıbb felelıs Etiópia 1935-
36-os bombázásáért.

-(30)-
 is rosszallották a dolgot, holott ık már-már radi-
kális békepártiak. E. szintén örült. Az estét a
Crooms Hill-ben45 töltöttük. Késıbb, az éjszaka kö-
zepén egy egeret találtunk a mosdókagylóban, vala-
hogy belecsúszott szegény és nem tudott kimászni.
Némi veszıdség árán lépcsıt csináltunk neki szap-
panpelyhes dobozokból, amin végül is kievickélt.
Ekkorra azonban úgy megrémült szegény, hogy nyomban
bebújt a mosdó ólomszegélye alá, és nem mozdult.
Ott hagytuk egy félórára, aztán E. gyengéden be-
nyúlt érte és eleresztette. Az ilyesmi persze sem-
miségnek számít. (...) Csak ha visszagondolok a
Thetis46 tragédiájára – ami annak idején úgy felka-
vart, hogy napokig még az étvágyam is elment -,
döbbenek meg a háború lélekromboló hatásától, hogy
már azon is örülni tudunk, ha egy ellenséges ten-
geralattjáró elsüllyed.

1940. VII. 1.
Az újságok már csak hat oldalból - három lapból -
állnak, igaz, a szöveget apró betővel szedik. A
News-Chronicle mai számának gyorsmustrája: 6 oldal
= 48 hasáb, melybıl a reklám (a címoldalon és a
szalagcímek melletti kisebb hirdetéseket nem szá-
mítva) 15 hasáb - vagyis a lap közel egyharmada.
Ebbıl másfél hasábnyi álláshirdetés, a maradék he-
lyen pedig jobbára mihaszna élvezeti cikkeket rek-
lámoznak. Az üzleti rovat szintén hirdetésekkel ke-
veredik, az igazgatótanácsi ülések közleményeiért
pedig nyilván maguk a cégek fizetnek.
Az Express 6 oldal= 42 hasáb, amibıl 12-t tesznek
ki a hirdetések.
A mai lapok tele vannak a híreszteléssel, hogy
Balbót saját emberei tették el láb alól, miként az

45
Gwen O’Shaughnessy otthona Greenwichben.
46
Szerencsétlenül járt brit tengeralattjáró. 1939-es
próbaútján nem tudott a felszínre jönni, így jó száz
fınyi legénységébıl csak négyen menekültek meg.

-(31)-
 von Fritsch47 tábornokkal is történt. Ez a gyanú
gyakran felmerül manapság, ha valami ismert személy
hal meg. Gondoljunk csak Mola tábornok48 és Durutti49
esetére a spanyol háborúban! A Balbot illetı talál-
gatás alapja az az R.A.F.50 közlemény, hogy semmi
tudomásuk nincs arról az állítólagos légi csatáról,
amelyben Balbo a gyászjelentés szerint életét vesz-
tette volna. Bár meglehet: ez is csak hazugság-mely
esetben a brit hadipropaganda elsı ügyes húzásával
van dolgunk.

1940. VII. 3.
A gondolkodó emberek már-már kétségbeejtınek ítélik
helyzetünket, látván, hogy a kormány tehetetlen, s
a hadvezetés kulcspozícióiban továbbra is hibbantak
és fasisztaszimpatizánsok ülnek. Mind többen vélik
úgy, hogy egy sikertelen német partraszállási kí-
sérlet helyre tehetné a dolgokat, bár nı a félelem
is, hogy Hitler végül is eláll e próbálkozástól, s
inkább Afrikára és a Közel-Keletre veti magát.

1940. VII. 7.
Az a tény, hogy Oranban51 alig volt brit áldozat a
francia hadihajók elleni támadásnál, elég egyértel-

47
Werner von Fritsch (1880-1993), régimódi német ve-
zérkari tiszt, aki sosem titkolta Hitler iránti megve-
tését.
48
Emilio Mola Vidal (1887-1937), Franco közeli munka-
társa, a polgárháború viszonylag korai szakaszában
esett el, még mielıtt Franco és közte felmerült volna
az elsıbbség kérdése.
49
Buenaventura Durutti, a spanyol anarchisták vezetı-
je, akit feltehetıen a kommunisták öltek meg Madrid
védelme közben.
50
Royal Air Force (Brit Királyi Légierı).
51
1940. július 3-án a brit haditengerészet francia ha-
dihajókat támadott meg Algériában, Oranban és Mers-el-
Kébirben. Több hajót elsüllyesztettek vagy megrongál-
tak, 2 csatahajót, 2 cirkálót, 8 rombolót, néhány ten-
geralattjárót és vagy 200 kisebb hajót elfoglaltak. A
legénységnek felkínálták a választást: átállhatnak
vagy szabadon visszatérhetnek Franciaországba.

-(32)-
 mően sugallja, hogy a francia tengerészek nemigen
voltak hajlandók fegyvereiket használni ellenünk,
avagy ha mégis, nem sok meggyızıdéssel tették.
A sajtó minden felhajtása („Megsemmisült a francia
flotta!” stb. ) ellenére a hajókról közölt veszte-
séglistából kiderül, hogy csupán a francia flotta
felérıl - a tengeralattjárók esetében pedig még en-
nél is kevesebbrıl - lehet szó. Arról persze egy
sort sem írnak, vajon hány hajó cirkál még nyílt
vizeken, és hány jutott a németek vagy az olaszok
kezére. Mindenesetre a német rádió dühödt kirohaná-
sa (ha hitelesen idézték: arra biztatta az angolo-
kat, hogy Churchillt kössék fel a Trafalgar téren)
maga is visszaigazolja, mennyire helyénvaló volt e
lépés.

1940. VII. 10.

A francia Richelieu csatahajót, amely Dakar kikötı-
jében52 horgonyzott, használhatatlannı tették. Ennek
ellenére a németek nem próbálták bevenni a nyugat-
afrikai francia kikötıket, holott nyilvánvaló, hogy
egyiket sem ırzik túl erısen. Vernon Bartlett53 sze-
rint Hitler elıbb-utóbb békeajánlatot tesz nekünk,
hasonló feltételekkel, mint azt korábban én is fel-
tételeztem. E szerint Anglia távol tartaná magát az
európai ügyektıl, s cserében megtarthatná tengeren-
túli birodalmát, a Churchill-kormányt pedig egy
Hitler számára elfogadhatóbb kabinet váltaná fel.
Sokan vélik úgy, hogy Angliában akadnak csoportok,
melyek számára egy efféle ajánlat elfogadható len-
ne, mi több, talán már egy árnyékkormányt is felál-
lítottak már. Számomra hihetetlen, hogy az emberek
beletörıdnének egy efféle alkuba, ha csak már nem
fáradtak egészen bele a harcba. A windsori herceg54

52
1940. július 8-án a brit haditengerészet torpedóha-
jói megtámadták és súlyosan megrongálták a francia Ri-
chelieu-t Dakarban és a Jean Bart-ot Casablancában.
53
Vernon Bartlett (1894-1983), politikai író, a napló
írása idején liberális publicista, a News-Chronicle
munkatársa.
54
Edward, Windsor hercege (1894-1972), a rendkívül
népszerő walesi herceg, aki többször is kifejezte

-(33)-
 ma elhajózott a Bahamákra, hogy átvegye a szigetek
kormányzói posztját, bár kinevezése gyakorlatilag
számőzetéssel egyenértékő. (...) Gollanz új köny-
vét, a Bőnös embereket, mely „vádirat” a müncheni
szerzıdés aláírói ellen, úgy veszik, mint a cukrot.
A Time magazin szerint az amerikai kommunisták szo-
rosan együttmőködnek a helyi nácikkal, hogy bármi
áron megakadályozzák: az USA fegyvereket küldjön
Angliának. Persze, az ember sohasem tudhatja, med-
dig ér el a kommunisták keze. Nemrég még úgy tőnt,
semeddig. Újabban viszont minden országban más és
más, egymásnak olykor ellentmondó taktikát követ-
nek. Még az is lehet, hogy csak azért hagyják ne-
kik, hogy eltérjenek a „helyes irányvonal”-tól, mi-
vel különben a megszőnés veszélye fenyegetné ıket.

1940. VII. 16.

Napok óta nincs semmi hír, ha csak az nem, hogy a
brit kormány biztosította Japánt: egy ideig nem
küld hadi utánpótlást Burmán át. Ez persze nem
olyan ígéret, ami egy következı kormányt is köte-
lezhet. F.55 szerint ez volt a brit kormány utolsó
kísérlete (vagyis azoké, akiknek érdekeltségei van-
nak Hong Kongban) Japán megbékítésére, és ha kudar-
cot vall, immár nyíltan Kína pártjára kell állnia.
Talán így lesz, talán nem. Mégis, vajon meddig őz-
hetı még ez a szánalmas játszma? Magunktól nem te-
szünk semmi tisztes lépést, amíg csak ellenségeink
rá nem kényszerítenek, a világ pedig már rég nem
hiszi, hogy Angliát tisztes szándékok vezérlik.

együttérzését a munkanélküliekkel. VIII. Edward néven

1936. január 20-án lépett trónra, de amikor feleségül
akarta venni az elvált, amerikai Mrs. Wallis Simpsont,
még az év december 10-én le kellett mondjon a trónról.
Ez után feleségül vette Mrs. Simpsont és Franciaor-
szágba települt át. A háborús évek alatt a Bahama-
szigetek kormányzója volt.
55
Bizonytalan, alighanem Tosco Fyvelrıl van szó. Fyvel
(1907-1985) szülei Bécsbıl vándoroltak ki Palesztiná-
ba, ahol maga is csatlakozott a cionista mozgalomhoz,
és utóbb Golda Meir közvetlen munkatársa lett.

-(34)-
 W.56 azt mondja, hogy a londoni „balos” értelmiség
mostanra egészen defetista lett, helyzetünket re-
ménytelennek látja, és már csak a fegyverletételt
várja. Mindez elıre látható volt már akkor is, mi-
kor e társaság még a Népfrontban lármázott: mihelyt
a dolgok élesre fordulnak, a sok szájhıs mind maga
alá rondít.

1940. VII. 22.

Még most sincs semmi érdemi hír. A legfıbb esemény,
hogy összeült a pánamerikai konferencia, és hogy az
oroszok megszállták a balti államokat, ami egyér-
telmően németellenes lépés. Cripps felesége és lá-
nyai Moszkvába repülnek, így nyilván még hosszabb
ideig marad a posztján. Spanyolország nagy mennyi-
ségő olajat importál, nyilván a németek számára, és
mi semmit se teszünk ellene. A ma reggeli News-
Chronicle egy sor elcsépelt badarságot visszhangoz,
így azt, hogy Franco ki akar maradni a háborúból,
és megpróbál ellenállni a német nyomásnak stb.
(...) Holott pontosan úgy tesz, ahogy elıre meg-
mondtam: eljátssza, hogy Anglia felé hajlik, csak
hogy kesztyős kézzel bánjunk vele, és elnézzük ne-
ki, hogy Spanyolország bármit, bármilyen mennyiség-
ben importáljon, míg aztán szépen kiköt majd a né-
meteknél.

1940. VII. 25.

Semmi fontosabb hír. (...) Sokan már bánják, hogy
átküldték gyerekeiket Kanadába. Jelentések szerint
az elmúlt hónapban a légitámadásoknak csupán 340
áldozata volt. Ha tényleg így van, ez jóval elmarad
az ez idı alatt történt közlekedési halálesetek
számától. Az L.D.V., melynek állítólag már
1.300.000 tagja van, felhagyott a toborzással, és
új neve: Home Guard, azaz Polgárırség lesz. A hí-
resztelések szerint az altiszteket hivatásosok
váltják fel. Eszerint a hatóságok kezdik komolyan
venni az L.D.V.-t, bár az is lehet, hogy csak tar-
tanak tıle.

56
Bizonytalan, alighanem Frederick Warburg.

-(35)-
 Sokan rebesgetik, hogy Angliában Lloyd George van
kiszemelve Pétain szerepére. Az olasz sajtó is ezt
írja, azzal, hogy mindezt már csak hallgatása is
alátámasztja. Persze meglehet, hogy L. G. csak fél-
tékenységbıl és intrikából dacol, mivel Churchill
nem bízta meg semmivel a kormányban.57 Én legalábbis
nem hiszem, hogy összeállna a Tory klikkel, amely
sokkal inkább hajlana egy efféle alkura.
Az utcákat járva rendre azon kapom magam, hogy az
emeleti ablakokat fürkészem: vajon melyik lenne al-
kalmas géppuskaállásnak. D.58 is ugyanezt mondja ma-
gáról.

1940. VII. 28.

Ma este egy szürkegémet láttam elszállni a Baker
Street felett, ámbár ez nem is oly hihetetlen, mint
aminek egy hete voltam szemtanúja, mikor a Lord’s
krikettpálya kellıs közepén egy vércse ütött le egy
verebet. Ezek a vadmadarak is nyilván a háború és a
meggyérült forgalom miatt merészkednek be London
belvárosába.
Az apró emberke, kinek a nevét folyton elfelejtem,
jól ismerte Joyce-t59 a szakadár fasiszta pártból,
akit csak Lord Haw-Haw-ként emleget mindenki. Embe-
rem azt állítja, hogy Joyce hevesen győlölte
Mosley-t60 és minısíthetetlen hangon beszélt róla.
Furcsa, hogy Hitler inkább Joyce-ot használja
Mosley helyett, aki pedig a legfıbb támogatója Ang-
liában. Talán ez is alátámasztja Borkenau vélemé-

57
Churchill többször is meghívta kormányába a volt
munkáspárti miniszterelnököt, ám az, mivel utálta
Chamberlaint - aki maga is tagja volt Churchill sző-
kebb háborús kabinetjének -, rendre visszautasította
az ajánlatot.
58
Azonosíthatatlan személy.
59
William Joyce (1908-1946), akit hadaró beszéde miatt
Lord Haw-Haw-nak gúnyoltak. Szélsıséges nacionalista.
Amerikában született, brit állampolgárságot sosem
szerzett, noha egész életét Angliában élte le.
60
Sir Oswald Mosley, a Brit Fasiszta Unió vezére, akit
késıbb internáltak.

-(36)-
 nyét, aki szerint Hitler nem igényli, hogy Angliá-
ban túl erıs fasiszta párt mőködjék. Persze a fı
taktika ebben a megosztás – és a megosztók megosz-
tása. A német sajtó hevesen támadja a Pétain-
kormányt, bár senki se tudja, valójában miért. Így
tesz a francia sajtó azon része is, amely német be-
folyás alatt áll; itt persze Doriot61 mozgatja a
szálakat. Megütközve olvastam a
Sunday Times-ban, hogy a Párizst megszálló némete-
ket segíti Bergery62 is. Ezt persze óvatos fenntar-
tásokkal kezelem, hisz jól tudom, mennyi hazugságot
terjeszt a hivatalos jobb- és baloldal egyaránt a
tılük eltérıen gondolkodó, kis baloldali pártokról.

1940. VIII. 8.
Megindult az olasz támadás Egyiptom, azaz inkább
Brit Szomáliföld ellen. Eddig még semmi hír, de az
újságok azt sejtetik, hogy ottani egységeink nem
sokáig tarthatják magukat. Perim most a legfonto-
sabb, ha elveszítjük, gyakorlatilag elzárul elılünk
a Vörös-tenger. H. G. Wells jól ismeri Churchillt,
szerinte rendes fickó, nem hinné, hogy csak a maga
hasznát lesi, vagy hogy karrierista lenne. Mindig
is úgy élt, ahogy egy szovjet komisszár, szolgálati
autót „rekvirál” magának és más hasonlókat, de a
pénz nem érdekli.
Wells szerint Churchill ugyanakkor hajlamos bizo-
nyos dolgok fölött szemet hunyni, és különös gyen-
géje, hogy közeli barátait sohasem bántaná meg; ami
talán arra is fényt vet, miért nem meneszt posztja-
ikról nyilvánvalóan alkalmatlan embereket. Wells,
aki nemrég jókora botrányt csapott a menekültek
ügyében, a Hadügyminisztériumot tartja a szabotázs-
akciók központjának. Úgy látja, hogy az antifasisz-

61
Jacques Doriot (1898-1945), kommunista, majd fasisz-
ta politikus, a nácik által pénzelt Francia Néppárt
vezére.
62
Gaston Bergery, szélsıjobb- majd szélsıbaloldali né-
zeteirıl ismert francia újságíró, aki utóbb - Orwell
minden hitetlenkedése ellenére - csakugyan náci-
kollaboráns lett.

-(37)-
 ta menekültek internálása e kormányzati szabotázs
tudatos része, s azon a feltevésen alapul, hogy
ezek az emberek, akik sok szálon kötıdnek az euró-
pai földalatti mozgalmakhoz, alkalmasint még egy
„bolsevik” forradalmat is képesek lehetnek kirob-
bantani Angliában, márpedig ez egy háborús vereség-
nél is nagyobb csapásnak számít az uralkodó osztály
szemében. Úgy véli, a letartóztatásokért Lord
Swintont terheli a legfıbb felelısség. Megkérdez-
tem, vajon szerinte Swinton szándékos áruló-e, ezt
ugyanis a legnehezebb mindenkor megítélni. Azt fe-
lelte: Swinton nagyon is tisztában van vele, mit
miért csinál.
Ma este elmentem egy diavetítéssel kísért elıadás-
ra, amit egy Dunkerque-t megjárt katonatiszt tar-
tott. (Sajnos elég gyatra volt.) Azt mondta: a bel-
gák derekasan küzdöttek, és nem igaz, hogy szövet-
ségeseiket cserben hagyva kapituláltak volna - már
három nappal elıtte szóltak nekünk! -, a franciákat
viszont eléggé leszólta. Mutatott egy kompromittáló
felvételt is az afrikai zuáv ezred fosztogató kato-
náiról, egyikük például hullarészegen hevert az út
szélén stb.

1940. VIII. 9.
Anyagi helyzetem már-már katasztrofális. Írtam egy
levelet az adóellenıröknek, amelyben elmagyaráztam,
hogy a háború megfosztott minden megélhetésemtıl,
és az államtól se kapok semmi munkát. Persze nem
hiszem, hogy ez az író számára húsbavágó tény -
mármint, hogy amíg e rémálom tart, képtelenség
könyveket írni - meghatja majd az adóhivatalt. A
kormánnyal szemben amúgy nincsenek skrupulusaim, és
készséggel fizetnék adót is, ha lenne mibıl. Ha úgy
érezném, nincs más hátra, kész lennék meghalni Ang-
liáért - de adóügyekben senkit sem hevítenek haza-
fias érzelmek.
Az elmúlt napok kevés híre jórészt a légicsatákról
szólt, melyekben - ha hihetünk a jelentéseknek -
pilótáink derekasan állják a helyüket. Szívesen be-

-(38)-
 szélnék egy tiszttel a légierıtıl, hogy némi fogal-
mam legyen róla, mennyire hitelesek e beszámolók.63

1940. VIII. 16.

A dolgok láthatóan rosszul mennek Szomáliföldön,
Egyiptom felé onnan várható az oldaltámadás. A Csa-
torna felett tömeges légicsaták dúlnak, ha a hírek
igazak, elképesztı német veszteségekkel. Csak teg-
nap állítólag 145 német gépet lıttek le. (...)
London belvárosának is alighanem jót tenne már egy
komolyabb légitámadás, hogy végre észhez térjenek
az emberek. Jelenleg teljes a zőrzavar, a teherfu-
varozás kivételével minden közlekedést leállítot-
tak, anélkül persze, hogy bármi hathatós óvintézke-
dést tettek volna. Ha a szirénák megszólalnak, az
elsı 15 másodpercben óriási a zőrzavar: sípszó, ki-
abálás a gyerekekkel, hogy menjenek le az óvóhe-
lyekre, azután kis idı múlva mégis kirajzik a tömeg
az utcára, hogy kíváncsian bámulja az eget. Látni-
való, hogy nappal az emberek vonakodnak levonulni
az óvóhelyekre, amíg csak nem hallják a bombák ro-
baját. Kedden és szerdán két pompás napot töltöt-
tünk Wallingtonban; nem olvastunk újságot, és a há-
ború szóba se került. A helybeliek épp a zabot
aratták, és magunkkal vittük Marxot64 is nyulat haj-
tani; nem hittem volna, hogy ilyen fürge. Már-már
visszatért gyerekkorom letőnt világa - ki tudja,
talán utoljára.

63
Mind a németek, mind az angolok kevesebb gépet lıt-
tek le, mint amennyirıl beszámoltak. Augusztus 14-én a
Brit Királyi Légierı (Royal Air Force) 144 német gép
lelövésérıl adott hírt, amit a háború után, a német
adatok ismeretében 71-re módosítottak. Ugyanezen a na-
pon az R.A.F. 16 gépet veszített, de 8 pilótát sike-
rült megmenteni. Szeptember 15-én a jelentések szerint
185 német gépet lıttek le (valójában csak 56-ot), és
az R.A.F. 26 gépet veszített, de a pilóták felét ezút-
tal is megmentették.
64
Az író kutyája.

-(39)-
1940. VIII. 19.
Az állandó légitámadások nyomasztó hatását az embe-
rek elképesztı hiszékenysége tetézi. Minden rombo-
lást készséggel elhisznek, ami másutt történt.
George M. például most tért vissza Newcastle-ból,
mely állítólag súlyos veszteségeket szenvedett, ho-
lott komolyabb károknak, mint mondja, nyoma sincs.
Ugyanakkor a híreket hallgatva arra számított, hogy
Londonba visszatérve romokban látja majd viszont a
várost, és legelsı kérdése az volt: „Hogy bírjátok
ezeket a szörnyő idıket?”. Így már érthetıbb, miért
is gondolják Amerikában, hogy London lángokban áll,
és egész Anglia éhezik. Persze mindebbıl az is kö-
vetkezhet, hogy valójában mi sem tettünk akkora
kárt Németország nyugati felében, mint azt a hadi-
jelentések állítják.

1940. VIII. 20.

Amennyire lehet, a sajtó igyekszik mentegetni
Szomáliföldrıl való kivonulásunkat, ami azért elég
súlyos vereségnek látszik. Több évszázada ez az el-
sı terület, melyet a brit birodalom elveszített.
Kár, hogy az újságok (igaz, ma csak a News-
Chronicle-t láttam) oly kényszeresen próbálják jó
színben feltüntetni e fiaskót. Holott az jó alkal-
mat kínálhatna egy újabb kampányhoz, hogy néhány
kétbalkezesnek ismét távoznia kelljen a kormányból.
A Polgárırség sérelmezi, hogy most, amikor a légi-
támadások sőrősödnek, az ırszemeket nem látják el
rohamsisakkal. Macnamara tábornok válaszul közölte,
hogy a reguláris hadseregben is még vagy 300.000
rohamsisakra lenne szükség - holott egy éve tart a
háború!

1940. VIII. 22.

A Beaverbrook-féle sajtó, a többi lappal ellentét-
ben, igyekszik még a gyanúját is elhessegetni an-
nak, hogy Trockijt65 netán a GPU gyilkolta meg. Így

65
Lev Davidovics Trockij (1879-1940), az 1917-es orosz
forradalom vezéralakja utóbb külügyi népbiztos, majd a
polgárháború idején (1917-24) hadügyi népbiztos. A Le-

-(40)-
 a mai Ewening Standard, amely több cikket is szen-
telt az esetnek, még csak nem is említi ezt az es-
hetıséget. Kétségtelen, hogy fél szemüket továbbra
is Moszkván tartják, próbálván az oroszok kedvében
járni, bármit sugalljanak is Low66 gúnyrajzai. Bár
ennek hátterében talán egy még fondorlatosabb tak-
tika is meghúzódhat. Hiszen azok, akik a Standard
mostani oroszbarát vonalát alakítják, nyilván elég
dörzsöltek ahhoz, hogy belássák, a népfrontos vonal
többé nem alkalmas az oroszokkal való szövetség
erısítésére. Ugyanakkor azt is látniuk kell, hogy
az angol baloldali közvélemény jó része magától ér-
tıdınek veszi: az igazi antifasiszta politika ma is
az, ha sikerül az oroszokat a mi oldalunkra állíta-
ni. Csak tömjénezzük hát Moszkvát, ha azt akarjuk,
hogy a hazai közvélemény még inkább balra tolódjék.
Az a furcsa, hogy az efféle fondorlaton mindig csak
másokat kapok rajta, mivel én magam már csak alka-
tomnál fogva is eleve utálok minden taktikázást,
még ha belátom: adott esetben indokolt is lenne.
Ma a Portland téren elsuhant mellettem egy pompás
fiáker. A jól tartott ló és büszke gazdája egészen
úgy festett, mintha csak az 1914 elıtti idıkbıl
toppantak volna elı.

1940. VIII. 23.

Hajnali három körül légitámadás volt. Felkeltem egy
pillantást vetettem az órára, de úgy éreztem képte-
len vagyok összeszedni magam, s azzal szépen visz-
szaaludtam. Azt mondják, átszervezik a légiriadók
egész rendjét, amit mielıbb meg is kell tenni, ha-
csak nem akarjuk, hogy sok ezer fontba kerüljön
minden egyes vakriadó, nem szólva az elfecsérelt
idırıl és az állandósult alváshiányról. A sziréná-
kat az egész városban egyszerre hallani, holott a
német gépek egyszerre mindig csak egy szőkebb tér-
séget fenyegetnek. Ez nem csupán azzal jár, hogy az

nin halála utáni hatalmi harcban alul maradt Sztálin-

nal szemben, és számőzték. Mexikóban a szovjet titkos-
rendırség, a GPU gyilkolta meg.
66
David Low (1891-1963), baloldali politikai karikatu-
rista.

-(41)-
 emberek fölöslegesen kelnek fel, hagyják félbe a
munkájukat, de idıvel az a csalóka benyomásuk is
kialakulhat, hogy a légiriadók mindenkor tévesek,
ez pedig igen veszélyes lehet.
Két és fél hónap várakozás után végre megkaptam a
polgárıri egyenruhámat. Tegnap este elmentem egy
elıadásra, amit ... tábornok tartott, akire negyed
millió emberünk sorsa van rábízva. Azzal kérkedett,
hogy ı már 1889 óta szolgál a seregben, és bár ko-
moly része volt a flandriai katasztrófában, nem
kétlem, hogy hozzá nem értése miatt csakhamar ismét
elıléptetik. Hosszan beszélt a polgárırségrıl,
amely szerinte egyszerő civil önvédelmi alakulat.
Megvetıen mondta, hogy ı bizony nem sok hasznát
látja, hogy a fedezékbe vonulást gyakoroljuk, a
„hasunkon csúszkáljunk” és így tovább - nyilván az
Osterley Park-beli kiképzıbázisra67 utalva. Szerinte
a mi hivatásunk pusztán annyi, hogy dögöljünk ha-
lomra ırhelyünkön. A szuronyrohamokról is hosszan
lelkendezett, és megpendítette azt is, hogy nemso-
kára a polgárırségben is bevezetik a tisztelgést és
a hagyományos rendfokozatokat. (...) Szánalmasak
ezek a fontoskodó, kivénhedt hadfiak, a teljes el-
hülyülés küszöbén! Egyetlen erényük a fizikai bá-
torság, amiért még némi halvány elismerés is kijár-
na nekik, ha nem lógnának folyvást mázsás kolonc-
ként a nyakunkban. A legénység igyekszik hálás kö-
zönségként fogadni buzdító beszédeiket, tapsol és
nevetgél a silány poénokon – miközben mindenki ér-
zi, hogy valami nincs rendjén, s hogy milyen szá-
nalmas ez az egész. Legfıbb ideje, hogy valaki ki-
álljon végre a pódiumra, és nyíltan a szemünkbe
mondja: mennyire hülyére vesznek bennünket, hogy az
ország végromlás elıtt áll, és azt is: miért, kik
miatt. Ettıl talán észre térne a jónép, sorra kiha-
jigálva e sok trotli gyarmati veteránt a szemét-
dombra. Ahogy elnézem, hogyan falja a közönség e
hibbant szónoklatokat, folyvást Samuel Butler Jegy-

67
Az iskolában Tom Wintringham és Hugh Slater a geril-
la taktikára és az utcai harcra tanították a hallgató-
kat, a Nemzetközi Brigádokban szerzett spanyolországi
tapasztalatok alapján.

-(42)-
 zettömbjének68 epizódja jut eszembe a trágyát kós-
tolgató borjúval. Az oktalan pára nem képes eldön-
teni, hogy ízlik neki vagy sem, mire egy tehén jól
oldalba döfi, egy életre megtanítva arra, hogy a
trágya nem ennivaló.
Tegnap azon tőnıdtem, vajon mi lesz most az orosz
állammal Trockij, vagy a többi külföldi kommunista
nélkül? Nyilván kitalálnak majd valamit, amivel pó-
tolhatják a bolsevizmus internacionalista mítoszát.

1940. VIII. 26.

(Greenwich) Azt hiszem, tegnapelıtt volt az elsı
komoly légitámadás, legalábbis én most hallottam
elıször igazán közelrıl a bombák hangját. A bejára-
ti ajtóból néztük, ahogy megszórták a Kelet-India
Társaság dokkjait. A vasárnapi lapok persze hall-
gatnak róla, s ahogy eddig is, próbálják eltussol-
ni, ha bármi fontos létesítményt találat ért. (...)
Elég nagy robbanás volt, ám azért nem annyira ret-
tenetes, amibe a föld is beleremeg. Szerintem nem
túl nagy bombák ezek. Máig emlékszem arra a kettı-
re, amit Huescánál dobtak le, miközben a
Monflorite-i hadikórházban feküdtem. Az elsı vagy
négy kilométerre csapódott be tılünk, de olyan po-
koli robajjal, hogy a házak beleremegtek, és minden
beteg rémülten szökött ki az ágyból. Talán egyton-
nás bomba lehetett, míg ezek jó ha feleakkorák.
Most már tényleg ki kellene találni valamit a légi-
riadók lokalizálására, mert jelenleg milliók vir-
rasztanak vagy hagyják félbe a munkát, ha a londoni
légtérben akárcsak egyetlen német gép is feltőnik
valahol.

1940. VIII. 29.

A légiriadók az elmúlt három napban együttvéve vagy
18 órát tettek ki. Világos, hogy az éjszakai légi-
támadásokkal csupán a lakosságot akarják kimeríte-
ni, és mindaddig, amíg a szirénák hangjára hanyatt-

68
„Further Extracts from the Note-Books of Samuel But-
ler” – Orwell esszét írt a könyvrıl 1934-ben.

-(43)-
 homlok rohan az óvóhelyre mindenki, Hitlernek csu-
pán fél tucat gépet kell átküldenie a Csatornán,
hogy egy egész népet megfosszon éjszakai nyugalmá-
tól. Aminek sajnos máris meglátszik a hatása. (...)
Húsz év óta ma elıször voltam fültanúja, hogy a ka-
lauzok ingerülten szólnak a buszok utasaira. Hal-
lottam, amint magából kikelve egyikük így kiabált:
„Mondja már, asszonyság, maga itt a kalauz vagy
én?” Lám, máris visszazuhantunk az elızı háború vé-
gi közállapotokba.
E.-vel nem túlságosan zavartatjuk magunkat a légi-
támadások miatt, inkább csak az utánuk következı
zőrzavar bosszant. Ma reggel mégis, amikor az éjje-
li járırszolgálat után ledıltem egy kis pótalvásra,
azt álmodtam, hogy egy bomba robban mellettem, és
halálra váltan nyomban felriadtam. A spanyol pol-
gárháborúból vannak efféle máig kísértı, lidérces
emlékeim. Akkoriban rendre azt álmodtam, hogy nyílt
mezın fekszem, minden fedezék nélkül, és aknagráná-
tok robbannak köröttem.

1940. VIII. 31.

A légiriadók egyre kimerítıbbek, 24 órára rendsze-
rint 5-6 esik. Általános a vélemény, hogy nem érde-
mes sokat törıdni velük, hacsak az ember nem sejti,
hogy ez komolyabb lesz a szokásosnál, vagy túl kö-
zeliek a becsapódások. A Regent’s Parkban sétálga-
tókat sem izgatja láthatóan a légiriadó. (...) Teg-
nap lefekvéshez készülve, erıs robbanást hallot-
tunk. Késıbb hatalmas csattanásra riadtunk fel, ál-
lítólag Maida Valeben69 csapódott be egy bomba. E.-
vel éppen csak megjegyeztük, hogy ez most hangosabb
volt a szokásosnál, és máris aludtunk tovább. Fél-
álomban, a légelhárító ütegek zajával fülemben úgy
éreztem, újra a spanyol polgárháborúban vagyok.
Mintha egy sok évvel korábbi éjszaka tért volna
vissza, s én feküdnék kényelmes, tábori szalmaágya-
mon elnyúlva, azzal a megnyugtató tudattal, hogy
csak órák múlva kell felkelnem az ırségváltáshoz. A

69
London egyik külkerülete, körülbelül egy mérföldnyi-
re Orwell egykori lakóhelyétıl.

-(44)-
 monoton fegyverzaj, ha elég távoli, könnyen álomba
ringatja az embert.

1940. XI. 16.

Sosem gondoltam volna, hogy hidegen hagy, ha fegy-
verzajt hallok, s lám, mégis így lett.

1940. XI. 23.

Tegnapelıtt együtt ebédeltem H.P.-vel, a ... szer-
kesztıjével. H.P. igen komoran ítéli meg a háború
kimenetelét, s nemigen látja, mi lehet az Új Rend70
hatásos ellenszere. Kormányunk jelenleg képtelen
bármi épkézláb válaszstratégiára, márpedig az embe-
rek itt is, Amerikában is, régóta ezt várják. Vajon
a közvélemény nem látna csapdának egy békeajánlatot
a mostani helyzetben? H.P. válasza: „Ugyan már,
bárki képes könnyedén elhitetni, hogy ez volna a
világtörténelem legnagyobb gyızelme.” Ami, tartok
tıle, igaz is lehet, hisz minden a tálaláson múlik.
Mindaddig, amíg a sajtó elég harsányan nem vissz-
hangozza, az amerikaiak süketek maradnak Európa se-
gélykiáltásaira. H.P. egyébiránt biztosra veszi,
hogy ...71 és társai titkon alkura készülıdnek. Ha-
bár a ...-t, úgy tőnik, még nem cenzúrázzák, az
összes brit lapot figyelmeztették, hogy lehetıleg
ne kommentálja a kormány spanyol politikáját. Pár
héttel ezelıtt Duff-Cooper72 behívatta a tudósító-
kat, és „becsületszavát” adta nekik, hogy „dolgaink
tényleg jól állnak Spanyolországgal”. Mit mondjak?
Duff-Cooper szava még mindig többet ér Hoare-énál.

70
Tudniillik Hitler „Új Rendje” - a nácizmus.
71
Orwell alighanem a Hoare iránt érzett ellenszenve
miatt hangoztatta H. P, kijelentését. A második világ-
háború címő mővében Churchill 1940. májusi kormányát
tárgyalva Hoare, Halifax és Simon védelmére kel. Hoare
spanyolországi nagyköveti munkájáról a következıket
írja: „Senki sem tudta volna jobban teljesíteni ezt a
fárasztó, kényes, kulcsfontosságú, öt éven át tartó
küldetést.”
72
Alfred Duff-Cooper, brit tájékoztatási miniszter.

-(45)-
 H.P. szerint, amikor Franciaország elesett, össze-
ült a kormány megvitatni: folytassuk-e a háborút,
vagy inkább próbáljunk békét kötni. Egyetlen szava-
zat döntötte el a kérdést, s ez állítólag Chamber-
lainé volt! Kíváncsi vagyok, vajon nyilvánosságra
hozzák-e valaha is ezt, ha tényleg igaz. Talán ez
volt szegény öreg Chamberlain politikai hattyúda-
la.73
A háború jellegzetes ıszi melódiája: monoton esıko-
pogás a rohamsisakon.

1940. XI. 28.

Tegnap C.74-vel, a France szerkesztıjével ebédeltem.
Meglepıen jókedvő volt, és eszébe se jutott panasz-
kodni. Mindig is azt hittem, hogy a francia mene-
kültek folyvást a silány itteni kosztra és más ha-
sonlókra panaszkodnak, igaz, C. jól ismeri Angliát,
és élt már nálunk korábban is.
Azt mondja, hogy Franciaországban mind a német
fennhatóság alatti, mind a meg nem szállt területen
jóval komolyabb az ellenállás, mint azt itt képze-
lik. A brit sajtó mindenáron bagatellizálni igyek-
szik az ellenállást, mivel Vichyvel továbbra is
ápoljuk a kapcsolatokat. C. szerint, amikor Fran-
ciaországot a németek elfoglalták, egyetlen európai
se hitte volna, hogy Anglia folytatni fogja a har-
cot; hasonlóan vélekedett az amerikaiak nagy része
is. Különben C. angolbarát, és úgy véli: Anglia
nagy elınye, hogy államformája királyság. Szerinte

73
Nyilvánvalóan túlzó korabeli legenda. Chamberlain
ugyan kétségkívül támogatta Churchillt, ám ekkorra már
mind a szőkebb, mind a tágabb háborús cabinet éppúgy
belátta, hogy nincs más hátra, mint vállalni a Hitler
elleni harcot. A brit kormányülések titkos jegyzıköny-
veit egyébiránt 30 év múltán felszabadították a kuta-
tás számára. Ld. még ugyanerrıl John Lukacs izgalmas
könyvét: Öt nap Londonban, Európa Kiadó, 2000.
74
Piene Comert, francia újságíró, korábban diplomata,
Franciaország eleste után Angliába emigrált.

-(46)-
 VIII. Edward végül is Mrs. S.75 fasiszta kapcsolatai
miatt kényszerült lemondani... Persze itt, Angliá-
ban mindenki tudja, hogy az antifasiszta brit köz-
vélemény inkább Edwardot támogatta, C. viszont
nyilván a kontinensen elterjedt szóbeszédet vissz-
hangozza.
Laval kormányzása76 idején C. a sajtóosztályt vezet-
te. Laval 1935-ben azt mondta neki, hogy „Anglia
csupán egy árnyék”, Olaszország viszont valódi erı,
amiért is a franciáknak Angliával szakítva inkább
az olaszokkal kell tartaniuk. Hazatérve a francia-
orosz egyezmény aláírásáról pedig kijelentette,
hogy Sztálin Európa legerısebb embere. Nos, bármi
tehetséges politikus Laval, jóslatai, úgy tőnik,
mégsem váltak be.
Szemtanúk teljesen ellentmondóan nyilatkoznak a Co-
ventryben véghezvitt pusztításról.77 A távoli bombá-
zásokról csaknem lehetetlen megtudni az igazságot.
Mikor errefelé csöndesek az éjszakák, mindenki ami-
att aggódik, hogy most nyilván az iparvárosokat tá-
madják. S eközben folyvást az a hátsó gondolat kí-
sért, hogy mi ugyan már hozzáedzıdtünk, de talán
másutt nem ennyire elszánt és kitartó a lakosság.

1940. XII. 1.
Az a nyomorult Chiappe bekrepált. Ugyanúgy örülünk
neki, mint korábban Balbo halálának. Ebben a mosta-
ni háborúban legalább annyi jó van, hogy néhány fa-
siszta is a főbe harap!

75
Mrs. Wallis Simpson, aki ekkor már a windsori herceg
- utóbb VIII. Edward - felesége volt.
76
Lásd az 1940. VI. 24-i naplóbejegyzést!
77
Coventry 1940. november 14-én szenvedett légitáma-
dást, amelyben 500 repülıgép vett részt. A német for-
rások szerint mintegy 30.000 gyújtóbombát dobtak a vá-
rosra, a halottak száma 550, a sebesülteké ennél jóval
több volt. A szınyegbombázás során lerombolták a vá-
rosközpontot és 21 gyárat. A támadás nyomán a német
hadipropaganda fenyegetıen azt visszhangozta, hogy a
többi angol várost is „koventrizálni” fogják.

-(47)-
1940. XII. 8.
Tegnapelıtt este adásügyeleten voltam a Rádióban.
(...) Beszéltem egy férfival, aki nemrég érkezett
Lengyelországból, bár azt nem árulta el, miként si-
került átszöknie. (...) Azt mondja, Varsó ostroma-
kor az épületek 95%-a megsérült, s legalább negyed
részük földig rombolódott. A közüzemek, víz, vil-
lany stb. teljesen tönkrementek, s a vége felé már
sehol sem volt menedék a bombák, és ami még rosz-
szabb, a tüzérségi tőz elıl. Meséli, miként rohan-
tak meg az emberek egy-egy aknatőzben elhullott lo-
vat, csak hogy egy darabot kihasítsanak belıle,
majd az újrakezdıdı bombázás visszaőzte ıket, hogy
késıbb a percnyi szünetekben mindegyre megismétlıd-
jék a jelenet. Miután a várost végképp elzárták a
külvilágtól, a varsóiakban már csak az tartotta a
lelket, hogy az angolok elıbb-utóbb a segítségükre
sietnek. Az a hír járta, hogy Gdanskban máris part-
ra szállt a brit hadsereg stb.
Az a múlt heti újsághír, hogy az albániai olasz fı-
parancsnok agyonlıtte magát, állítólag csak egy
nyomdahiba miatt került a lapokba.
A bombázás legszörnyőbb, kezdeti szakaszában, ami-
kor még mindenki félholtra váltan támolyog, nem
annyira a bombáktól rettegve, inkább a félbeszakí-
tott alvás, telefonálás és általában a köznapi kom-
munikáció ellehetetlenülése miatt, rendre azon ka-
pom magam, hogy hibbant kis versikéket faragok,
amíg a bombázás alább nem hagy.
Például efféléket:
Valami földtúró román
lakik a Mornington utcán
és
A kulcs nem jó, s a csengı sem ép,
de a Himnuszra feláll a nép
és
Tyúkólba megy aludni el,
nappal közrendre felügyel.

-(48)-
1940. XII. 29.
Idézet egy újságcikkbıl (nem vicc!): „Hulltak a
bombák, akár a manna.”

1941. I. 2.
A jobboldal most aztán tényleg elemében van, és
Margesson beemelésével a kormányba a toryk nyilván
Wavell egyiptomi gyızelmét váltották pozícióra.
Több mint mulatságos, hogy Wavell Allenby-
életrajzáról írt esszémet épp akkor közölte a
Horizon, mikor híre jött a Sidi Barraninál aratott
gyızelemnek. Az esszében azt írtam, hogy mivel
Wavell oly fontos közfunkciót tölt be, e könyv is
nyilván legfıképp azt célozza, hogy a szerzıje in-
tellektuális adottságait minél kedvezıbb fénybe
vonja. Persze mindebbıl nem volt nehéz arra jutni,
hogy nincs valami nagy véleményem róla. Így azután
én lettem nevetséges, bár - Isten látja lelkemet,
tényleg örülök, hogy ezegyszer tévedtem.78
Mostanában mindenféle támadásra a „blitz” szót
használják, csakúgy mint a „strafe”-t79 az elızı há-
borúban. A „blitz”-et igeként eddig még nem hallot-
tam, de nyilván erre sem kell várni sokáig.

78
Orwell esszéje 1940 decemberében jelent meg. Decem-
ber 9-én Wavell tábornok csapatai áttörték a Graziani
parancsnoksága alatti olasz védelmi vonalakat Sidi
Barraninál. A Horizon márciusi számában ez áll: „A
szerkesztıség ezúton kívánja felhívni a Horizon és a
The Spectator azon olvasóinak figyelmét, akik netán
megütközéssel fogadták George Orwell bírálatát Wavell
Allenby címő könyvérıl, hogy a szóbanforgó kritika még
nyár elején íródott, nem sokkal a franciaországi ese-
mények után, olyan idıszakban, amikor a tábornok pozí-
ciója fölöttébb kétséges volt, és Orwell úr aligha
sejthette, hogy az Allenby szerzıje valaha is tehetsé-
gesebbnek bizonyul könyvének címadójánál. A bírálatot
csak több hónap késéssel közölhettük. Orwell úr épp
ezért készséggel elismeri, hogy Wavell tábornok meg-
ítélésében tévedett, aminek igen örül, és minden érin-
tett szíves elnézését kéri.”
79
Büntetés, német.

-(49)-
1941. I. 22.
... úgy véli, s talán joggal, hogy a mostanában
nagy hőhó övezte Népi Konvenció80 veszélyét erısen
alábecsüljük, és csakugyan tenni kellene valamit
ellene. Szerinte a Népi Konvenció csábító programja
csak arra való, hogy az egyszerő emberek ezreit
félrevezesse, akik nem képesek átlátni, hogy mindez
csak egy Hitlert támogató, újabb defetista manıver.
Idézett a Canterbury érsek81 levelébıl is, aki -
amellett, hogy támogatta a Népi Konvenciót! - a kö-
vetkezıket írta: „Óhajtom, hogy tudja mindenki,
teljes szívembıl kívánom, hogy nyerjük meg ezt a
küzdelmet, és meggyızıdésem, hogy egyedül Winston
Churchill alkalmas Anglia vezetésére, amíg csak vé-
get nem ér a háború” (ez volt, vagy valami hason-
ló). És lám, ugyanez az ember a Népi Konvenciónak
is támogatást ígér. Úgy tőnik, ezrével vannak ilye-
nek.
Mindenesetre tény, hogy a Népi Konvenció aktivistái
elég sok pénzt összeszedtek valahonnan. Az utca te-
le van a plakátjaikkal, és hirdetéseik megjelennek
a Daily Workerben is. A helyért ugyan nem fizettek,
de a nyomtatási és egyéb költségek így is jókora
summára rúghattak. Tegnap jó néhány ilyen plakátot
leszaggattam, elıször tettem ilyesmit életemben.
Igaz, a múlt nyáron krétával már kiírtam valahová,
hogy „Chamberlainbıl elég!”, Barcelonában pedig, a

80
A Népi Konvenciót (People’s Convention) 1941 január-
jában szervezték a kommunisták, látszólag az állampol-
gári jogok kiszélesítéséért, magasabb béreket, hatéko-
nyabb légvédelmi óvintézkedéseket és a Szovjetunióval
baráti viszonyt követelve - bár egyes történészek sze-
rint a mozgalom valódi célja csupán a brit háborús
erıfeszítések aláaknázása volt. 1941 júliusában, miu-
tán a háborúba a Szovjetunió is belépett, a Konvenció
a második front megnyitását sürgette, majd 1942-ben
beszüntette mőködését.
81
Hewlett Johnson (1874-1966), 1931-66 között Canter-
bury érseke, akit szovjetbarátsága miatt csak „vörös
érsek”-nek neveztek. Mővei, többek közt: A világ szo-
cialista egyhatoda, Szovjet erı, Keresztények és a
kommunizmus.

-(50)-
 POUM82 betiltása után, hogy „Éljen a POUM!”, de nor-
mális helyzetben eszembe se jutna, hogy a falra
firkáljak vágy hogy átírjak egy falfirkát.
A hagymahiány miatt mindenki érzékenyebb lett a
hagymaszagra. Ha levesbe egy negyed fej hagymát be-
leaprítanak, már az is erısnek tőnik. A minap,
ahogy megcsókoltam, E. nyomban megérezte rajtam,
hogy „hagymáztam”, pedig több mint hat órával az-
elıtt történt. Az ügyeskedés menten beindul, ha va-
lami szabadáras termék hiánycikk lesz, teszem azt
az ébresztıóra. A legolcsóbb 15 shillingbe kerül,
ez ugyanaz a német gyártmányú vacak, amit korábban
3 shilling 6 pennyért árultak. A kisebb francia
órákért régen 5 shillinget kértek, ma viszont már
18 shilling 6 pennybe kerülnek, s a többinek is ha-
sonlóan felment az ára.
A Daily Express ma végre igeként is használta a
„blitz”-et!
Friss reggeli hírek: a védelmi vonalak átszakadtak
Tobruknál83, és betiltották a Daily Workert84.
Ez utóbbinak csak félszívvel tudok örülni.

1941. I. 26.
Magukért beszélı arányok a New Statesman e heti
számában:
Tobruk bevétele (20.000 hadifogoly! ) - 2 sor.
A Daily Worker és a Week85 betiltása - 108 sor.

82
Partido Obrero de Unificacion Marxista - anarchista-
szindikalista jellegő, spanyol köztársasági párt, amit
a kommunista kormány 1937 májusában erıszakkal felszá-
molt.
83
Tobrukot 1941. január 22-én vették be a brit csapa-
tok. A német Afrika Korps 1942. június 21-én foglalta
vissza, Erwin Rommel tábornok vezetésével.
84
A lap 1941. január 22. és 1942. szeptember 6. között
volt betiltva.
85
Szők körben terjesztett kommunista hírlevél.

-(51)-
 Minden gondolkodó embert feszélyez e hirtelen be-
állt háborús csend, mivel érezni, hogy eközben va-
lami még szörnyőbb dolog készül. Ám ennek ellenére
ismét általános bizakodás kezd lábra kapni, s a lé-
gitámadásokban beállt pár napos szünet is hordoz
magában veszélyeket. A minap belehallgattam egy
idegen telefonbeszélgetésbe (ez mostanában gyakran
megesik, mivel annyira zsúfoltak a vonalak), és
megütötte a fülem, amint két nı arról társalog,
hogy „már nem tart soká” stb. stb. Másnap reggel
Mrs. J. boltjába betérve megjegyeztem, hogy a hábo-
rú még biztosan eltart vagy három évig, mire Mrs.
J. meglepetten így fortyant fel:
- Az lehetetlen! Egyszerően nonszensz! Most már ke-
ményen a sarkukban vagyunk. Elfoglaltuk Bardiát,
ahonnan nemsoká bevonulhatunk Olaszországba, onnan
pedig már csak egy ugrás Németország, nem igaz?
Mrs. J. kivételesen higgadt, okos asszony, mégsincs
tisztában azzal, hogy Afrika a Földközi-tenger túl-
partján van.

1941. II. 7.
A vélemények mindinkább megoszlanak, hogy mi most
voltaképp a németek, avagy a nácik ellen harcolunk-
e. Bár e kérdés mindig is ott lappangott a felszín
alatt, az emberek újabban valahogy komolyabban ve-
szik. Ebbıl adódik aztán a kérdés, hogy Angliának
vajon meg kell-e határoznia háborús céljait, illet-
ve hogy vannak-e egyáltalán ilyenek. Minden ésszerő
vélekedés az ellen szól, hogy ne deklaráljunk semmi
hadicélt (v.ö. „Az a dolgunk hogy a germánokat le-
verjük, ez az egyetlen célja a háborúnak, amirıl
érdemes beszélni!”), és majdnem bizonyos, hogy ez
marad a hivatalos álláspont is. Állítólag
Vansittart „Győlöld Németországot!” címő pamflet-
jét86 viszik, mint a cukrot.

86
Robert Vansittart (1881-1957), diplomata, író, 1930-
38 között külügyminiszter-helyettes, 19381 között kül-
ügyi fıtanácsadó, a háború elıtt és alatt németelle-
nességérıl volt közismert. Itt említett röpiratának

-(52)-
 Franciaországról nincsenek megbízható hírek. Annyi
biztosnak látszik, hogy Pétain végül is beadja a
derekát, s beveszi Lavalt a kormányba. Akkor aztán
lesz majd felfordulás a Franciaország megszállatlan
részein átvonuló csapatok s az afrikai támaszpontok
körül, amíg újabb „szilárd hadállásokat” vesznek
fel, hogy aztán szépen meghátráljanak. Minden az
idın múlik: vajon meg tudják-e vetni a németek Af-
rikában a lábukat, mielıtt az olasz csapatok ellen-
állása végleg összeomlik. Utána könnyen lehet, hogy
Spanyolország ellen fordítják fegyvereiket, és ne-
künk majd azt mondják: lám, a spanyolok „ellenáll-
nak”, ami újfent igazolja a brit kormány bölcsen
békülékeny magatartását a spanyolok iránt. Azután
persze Franco is meghátrál majd, áldását adva, hogy
a német csapatok átvonuljanak Spanyolországon. Per-
sze az is lehet, hogy Laval, ha sikerül megszilár-
dítania hatalmát, ideig-óráig tényleg ellenáll a
keményebb német követeléseknek, s akkor majd egy-
szerre ı lesz hirtelen rossz fiúból hazafi, aki
úgymond „ellenáll”, akárcsak jelenleg Pétain. Ez
az, amit a brit konzervatívok sosem fognak felfog-
ni, hogy e jobboldali kormányok csapatai nem képvi-
selnek igazi erıt, és mindenképp vereségre vannak
ítélve.

1941. II. 12.

Arthur Koestlert87 még a héten behívják, és a Pionír
Hadtesthez88 fogják beosztani. Más alakulatba nem

címe: Black Record: Germans’ Past and Present (1941)

(Sötét lapok: A németség múltja és jelene).
87
Orwell 1941-ben bírálatot írt Koestler híres könyvé-
rıl, a Sötétség délbenrıl, ez után közeli barátok let-
tek.
88
A Pionír Hadtest az amerikai Építı Század brit meg-
felelıje volt. Általában a politikailag megbízhatat-
lannak vélt személyeket osztották be ide - így került
soraiba számos német és zsidó menekült, akik a náciz-
mus legelszántabb ellenzıi voltak. Néhányan az alaku-
latból utóbb veszélyes és politikailag kényesebb fel-
adatokat is kaptak, ahol különleges ismereteiknek nagy
hasznát vették.

-(53)-
 veszik fel, mivel német.89 Micsoda észbontó ostoba-
ság, hogy itt egy fiatal, kiváló képességekkel meg-
áldott ember, aki isten tudja, hány nyelvet beszél,
alaposan ismeri Európát összes politikai mozgalmá-
val együtt, és nem veszik más hasznát, mint hogy
követ lapátoltatnak vele egy építkezésen.
Szörnyő látvány a Szent Pál székesegyház környékén
véghezvitt pusztítás, sosem láttam még ehhez fogha-
tót. Maga a székesegyház ugyan alig sérült meg,
sziklaszilárdan áll. Elnézve arra gondoltam, milyen
felesleges az a cifra kereszt ott fönn a tetején.
Jobb lenne inkább egy dísztelenebb, ami úgy állna
ki a kupolából, akár egy kardmarkolat.
Különös, hogy semmilyen visszhangot nem keltett,
hogy az a vén marha Ironside felvette az
„Arhangelszk Lordja” címet. Kihívó arcátlanság,
tiltakozni kellene ellene, akármi legyen is az em-
ber véleménye az orosz rezsimrıl.

1941. III. 1.
B.-ék már néhány hete itt vannak Londonban, és a
légitámadásokból még mitse láttak. Szerintük a lon-
doniak nagyon megváltoztak, hisztérikusak lettek,
és mindenki jóval hangosabb, mint azelıtt. Ha tény-
leg így van, a változás fokozatosan mehetett végbe,
s emiatt akit érint, nem is igen észlelheti. Olyas-
mi lehet ez, mint a gyerekek növekedése. Az egyet-
len változás, amit magam is észleltem a légitáma-
dások kezdete óta, hogy az emberek sokkal könnyeb-
ben szóba állnak az idegenekkel, mint korábban. A
metróállomások egyáltalán nem bőzlenek, az új vas-
ágyak elég kényelmesek90, és elnézve az ott tanyázó-
kat, ık is egészen megbékéltnek és elégedettnek
tőnnek - nos éppen ez az, ami annyira nyugtalanító.
Mit gondolhatunk ezekrıl az emberekrıl, akik haj-
landóak ilyen nyomorult viszonyok közt tölteni az

89
Valójában magyar zsidó származású.
90
Az óvóhelyként is használt metróállomásokon emeletes
vaságyak sorakoztak. Henry Moore rajzai minden fény-
képnél jobban adják vissza az óvóhelyek nyomasztó han-
gulatát.

-(54)-
 éjszakát, hónapokon át, miközben a bombázók gyakran
hétszámra még csak meg sem közelítik London légte-
rét? (... ) Meglepı, hogy még mindig lehet gyerme-
keket látni a metróállomásokon, akik éppoly termé-
szetesnek vesznek mindent, és körbe-körbe vitetik
magukat a körforgalmú vonalakon. Nemrég D. J.91 ér-
kezett Celtenhambıl, aki a fülkét egy fiatalasz-
szonnyal és két kisgyermekével osztotta meg. Ahogy
közeledtek Londonhoz, épp elkezdıdött egy légitáma-
dás, és attól fogva az anya mindvégig a könnyeivel
küszködött. Korábban ugyanis épp azért gondolta,
hogy visszatérhetnek Londonba, mert már egy jó hé-
tig nem volt légitámadás. Mire ı azt hitte: „minden
rendben van újra” . Ugyan milyen lehet az efféle
ember észjárása?

1941. III. 3.
Tegnap este G.-vel92 megszemléltem a Greenwich temp-
lom altemplomában berendezett óvóhelyet. A szokásos
deszkaágyak zsákvászon matraccal (a tetvek is biz-
tosan beköltöznek majd, ha elég meleg lesz), homá-
lyos és rossz szagú, de nem tőnt nagyon zsúfoltnak,
legalábbis ezen az éjszakán nem. Az altemplom nem
egyéb, mint a családi kripták föld alatti folyosók-
kal összekötött rendszere, az eltemetett családok
nevét feliratok ırzik, még a „legújabbak” is 1800
környékérıl valók... G. és a többiek mondták is,
hogy korántsem a legrosszabb estét fogtam ki, mert
amikor az óvóhely csakugyan zsúfolásig megtelik
(vagy 250 férıhelyes), akkor aztán tényleg kibírha-
tatlan a bőz. Én mindenesetre váltig állítom - bár
jól tudom, kevesen értenek egyet velem -, hogy még
mindig sokkal rosszabb, ha a kicsi gyerekek sírkam-
rák közt játszadoznak, mintha csak az összezsúfoló-
dott emberi testek kipárolgásának lennének kitéve.

1941. III. 4.
Wallington. A krókuszok már kihajtottak mindenütt,
néhány téli viola bimbózni kezdett, s a hóvirág is

91
Denzel Jakob, Orwell polgárır szakaszának tagja.
92
Gwen O’Shaughnessy.

-(55)-
 most a legszebb. A mezei nyulak egymást kergetik a
téli búzában. Bár dúl a háború, az ember idınként
mégis képes kilesni legalább néhány pillanatra e
rémségbıl, s ilyenkor látja, hogy a Föld nem szőnt
meg forogni a Nap körül.

1941. III. 14.

Az elmúlt napokban az a hír járta, még a lapok is
pedzegették, hogy „valami készül” a Balkánon, vagy-
is csapatokat küldünk Görögországba. Ha így van,
ezek valószínőleg a most Líbiában állomásozó alaku-
latok lesznek, vagy legalábbis azok jó része.93 A
szóbeszéd szerint mielıtt Metaxas94 meghalt, arra
kérte az angolokat, hogy küldjenek tíz hadosztályt,
ám mi csak négyet ajánlottunk fel. Túl veszélyesnek
tőnik, ha a szorostól95 nyugatra egy egész hadsere-
get teszünk kockára. Ahhoz, hogy az ember egyálta-
lán fogalmat alkothasson egy ilyen hadmozdulat
stratégiai jelentıségérıl, elıbb ismernie kellene,
mennyi embert is tudna Wavell nélkülözni, és hogy
mennyire van szükség Líbia megtartásához; hogy mi-
lyenek a szállítási eszközök, milyen összeköttetés

93
Február 12-én Churchill táviratban gratulált
Wavellnek a bengázi gyızelemért, egyben meghagyva ne-
ki, hogy csak minimális erıt tartson Kirenaikában, és
a csapatok zömét küldje át Görögországba. Az eredmény
Orwell legrosszabb várakozásait igazolta.
94
Ionnais Metaxas tábornok (1871-1941), 1935-tıl görög
miniszterelnök. Katonai diktatúrát vezetett be, miköz-
ben támogatta a királyság intézményét. Az 1940-es
olasz támadás idején sikeresen szervezte meg az ország
védelmét. Amikor a britek ágyúkat és tankokat kínáltak
fel neki, elhárította a segítséget, attól tartva, hogy
a fegyverszállítmány német támadást provokálhat ki.
Halálát követıen Churchill megismételte az ajánlatot,
melyet a görögök ezúttal elfogadtak. A Brit Expedíciós
Erık 1941 márciusában szálltak partra Pireusznál, a
német támadás már április elején megindult, s három
hét alatt egész Görögországot elfoglalták.
95
A szövegbıl nem derül ki, hogy Orwell vajon melyik
szorosra utal, de alighanem inkább a Szuezirıl van
szó.

-(56)-
 lehetséges Görögország és Bulgária között, mennyi
gépesített erıt tudtak a németek átszállítani Euró-
pán, s hogy ki ellenırzi a tengert Szicília és Tri-
poli között. Elképzelni is szörnyő, mi történne, ha
a németek Szicília felıl átkelve a tengeren vissza-
foglalnák, amit az olaszok elvesztettek, amíg a mi
fıerıink Szalonikiben állomásoznak. Mindenki ezen
tépelıdik. Egyrészt mert csapataink Görögországba
küldése igencsak kockázatos, s nem is kecsegtet túl
nagy hadisikerekkel, hacsak azzal nem számolunk,
hogy Törökország belépése után hajóink immár kijut-
hatnak a Fekete-tengerre is. Másrészt viszont, ha
most veszni hagyjuk Görögországot, egyszer s min-
denkorra bizonyítjuk a világ elıtt, hogy nem tu-
dunk, és nem is fogunk egyetlen európai országot
sem támogatni függetlensége megırzésében. Leginkább
egy olyan félszívő beavatkozástól tartok, ami aztán
katasztrofális kudarcba torkollik majd, éppúgy,
mint Norvégiában. Szerintem még mindig jobb lenne
mindent egy lapra feltenni, akár egy súlyos vereség
kockázatával is, mivel egy szőken katonai értelem-
ben vett vereség vagy gyızelem jóval kevesebbet
nyom a latban, mint az, hogy végre megmutassuk a
világnak: igenis megsegítjük a gyengét az erıssel
szemben.
Az a baj, hogy egyre nehezebben értjük a különbözı
európai népek reakcióit, csakúgy, mint ahogy ık se
nagyon érthetik a mieinket. Sok német, akivel be-
széltem, elképedt azon, micsoda eget verı baromság
volt a háború elején, hogy nem kezdtük el mindjárt
Berlint bombázni, hanem ehelyett semmitmondó röpcé-
dulákkal96 árasztottuk el a várost. Én mégis azt
tartom, hogy Angliában mindannyian örültünk e gesz-
tusnak (még akkor is, ha netán tudjuk, miféle ba-
darságok vannak azokon a röplapokon! ), mivel annak
bizonyságát láttuk benne, hogy nekünk semmi bajunk
az átlag németekkel. Ugyanakkor, frissen megjelent

96
A háború elején a brit légierı bombák helyett röp-
lapokkal szórta meg Németországot, melyekben a náci
vezetık ostobaságáról igyekeztek meggyızni a némete-
ket.

-(57)-
 könyvében Haffner97 úgy véli: kapitális baromság ré-
szünkrıl tétlenül nézni, hogy az írek nem engedik
át használatra a számunkra létfontosságú támasz-
pontjaikat, és szerinte ezeket minden teketória
nélkül el kellene foglalnunk. Mint írja, egész Eu-
rópa rajtunk röhög, amiért hagyjuk, hogy Írország s
a többi hasonló látszat-független ország dacoljon
velünk. Ez hát az európai nézıpont, amely szögesen
ellentétes az angolul beszélı népekével. Hiszen ha
erıvel foglalnánk el az írországi támaszpontokat,
minden elızetes propaganda nélkül, annak katasztro-
fális hatása lenne a közvélemény alakulására - itt-
hon és Amerikában egyaránt.
Nincsenek ínyemre az Etiópiával kapcsolatos hivata-
los nyilatkozatok. Ha majd visszahelyezik trónjára
a császárt, úgy hírlik, lesz majd az udvarában egy
brit „képviselı”, éppúgy, mint az indiai rádzsák
körül. Ijesztı lenne, ha csak kicsit is megalapo-
zottan érhet a vád, hogy Etiópiát ki akarjuk sajá-
títani magunknak. Ha egyszer az olaszokat kiőztük,
végre pompás alkalmunk lesz rá, hogy megmutassuk:
nem csak a saját érdekeinkért tudunk harcolni. Ez
aztán kellı visszhangra lelne az egész világon.
Kérdés, vajon lesz-e elég bátorságunk meg tisztes-
ségünk, hogy így tegyünk? Egyelıre nem tudni még.
Ám a szokásos álszent, de tetszetıs érveket máris
hallani, miért is kellene „átvennünk” Etiópiát: a
rabszolgaság megszüntetése és hasonlók.
Jónéhány német gépet sikerült lelınünk az elmúlt
éjszakákon; a tiszta égbolt kedvezett a vadászgé-
peknek, s a szóbeszéd holmi új, titkos fegyvert is
rebesget. Állítólag fellınek a levegıbe valami
dróthálót, ami azután a bombázókra tekeredik.98

97
Stefan Haffner, antifasiszta újságíró, 1938-ban
emigrált Németországból Angliába. İ maga nem volt zsi-
dó, csak a felesége.
98
A háborús szóbeszéd valószínőleg a radarra utal,
aminek használatát a brit légierı 1941. június 17-én
jelentette be. A Barát-Ellenség Felismerı Rendszer
fontos szerepet játszott, melyet Párizs eleste után
telepítettek a harci gépekbe. Talán ez sugallta az
„elektronikus háló” kifejezést.

-(58)-
1941. III. 20.
Múlt éjjel a támadások elég hevesek voltak, de csak
egy gépet lıttünk le, s a titkos fegyverrıl szóló
hír is zagyva spekulációnak bizonyult. Greenwichre
igen sok bomba hullott, az egyik éppen akkor csapó-
dott be, amikor E.-vel99 telefonáltam. A beszélgetés
hirtelen félbeszakadt, majd nagy csörrenést hallot-
tam. Én: „Mi volt az?” E.: „Betört az ablak...”
A bomba a szemközti parkban csapódott be megsebe-
sítve a léggömbzárral foglalatoskodó embert és egy
polgárırt. A Greenwich templom lángokban állt, ám
azért mindenki lent maradt az altemplomban berende-
zett óvóhelyen. Fölöttük tombolt a tőz, szakadt a
víz a nyakukba, de senki sem mozdult, amíg az óvó-
helyırök engedélyt nem adtak rá.
Tangerben 1914 óta elıször van újra német konzul.
Úgy tőnik, az amerikaiakra való tekintettel több
élelmiszert engedünk be Franciaországba. Hiába fel-
ügyeli egy semleges bizottság a segélyek elosztá-
sát, ez akkor sem jó így a franciáknak. A németek
ugyan engedik, hogy megtartsák a búzát, amit kül-
dünk, ám a közellátásból ugyanolyan mennyiséget
visszatartanak. És miközben mi mindent megteszünk,
hogy beengedjék az élelmiszerszállítmányokat, semmi
jele annak, hogy a brit kormány bármit elvárna a
németektıl cserébe, mondjuk, hogy vonják ki ügynö-
keiket Észak-Afrikából. Jobb lenne inkább kiéhez-
tetni Franciaországot, ami megingatná a Pétain-
kormányt. Akkor azután küldhetnénk egy komolyabb
élelmiszer-szállítmányt, s cserébe ki lehetne csi-
karni valami számottevı engedményt, például hogy a
francia flotta néhány fontosabb egysége adja meg
magát. A jelenlegi vezetéssel persze elképzelhetet-
len mindez. Bárcsak tudhatnánk, hogy ... és társaik
tényleg árulók, avagy csak elképesztıen ostobák.
Visszalapozva e naplóban, látom, hogy az utóbbi
idıben jóval ritkábban írok, és kevesebb közéleti
eseményt említek, mint azelıtt. Mindenkin elhatal-
masodik a tehetetlenség érzése. Úgy tőnik, csupán
egy újabb tragédia árán következhet be komolyabb

99
Valószínőleg Eileen Blair, az író nıvére.

-(59)-
 változás, amit persze nem engedhetünk meg, s amiben
ezért még csak reménykedni sem lehet.
A legrosszabb még hátra van, ez pedig az éhínség,
amit mi tényleg nem ismerünk itt, Angliában. Csak-
hamar az a kínos döntés vár ránk, hogy élelmiszert
avagy fegyvert hozzunk-e be az országba. Még sze-
rencse, hogy ez a válság valószínőleg a nyár folya-
mán fog beállni, ám még akkor is szörnyő nehéz lesz
az éhséget elfogadtatni az emberekkel, hisz eleve
úgy látják: a háború céltalan, a gazdagok pedig,
kényszerítı intézkedések híján, éppúgy élnek, mint
eleddig. Ha csak a megszállókat kell visszaverni,
nemigen számít, mi a célja a háborúnak, mivel az
átlagember véleménye szerint az idegen betolakodók
távoltartása magában is elegendı háborús cél. De
hogyan lehetséges megmagyarázni azt egy szülınek,
hogy gyermekei azért éheznek, mert tankokat kell
gyártanunk az afrikai hadmőveletekhez. Miként lehet
ezt elfogadtatni, hisz ez idı szerint még az sem
világos, hogy van-e bármi köze Anglia védelméhez
annak, hogy Afrikában vagy Európában harcolunk?
Dél-Londonban egy kommunista vagy feketeinges fal-
firkát láttam: „Churchill helyett - sajtot!” Rémes!
Mindenesetre jól jelzi azt a szellemi sötétséget,
ami ezeknek az embereknek a fejében lakozik. Még ma
sem képesek felfogni, hogy igenis vannak, akik
Churchillért meghalnának, de egy darabka sajtért
senki se dobná oda az életét.

1941. III. 23.

Tegnap elmentem a Polgárırség többé-kevésbé kötele-
zı egyházi seregszemléjére, hogy részt vegyünk a
nemzeti imanapon. Jelen voltak még a Tartalékos
Tőzvédelmi Egység emberei, a légierıs kadétok, a
Nıi Légierıs Tartalékosok stb. stb. Meglepett az
egész esemény önelégült hazafiaskodása. Számomra
nem volt újdonság, hogy az egyház bocsánatos vétek-
nek tartja a háborút, sokan ezt teszik - általában
olyanok, akik érzésem szerint nem valódi hívık. Ha
elfogadjuk az államot, elfogadjuk a háborút is, s
ha így teszünk, akkor biztos, hogy ezzel valamelyik
oldalt támogatjuk. Sosem tudom elfojtani az undort

-(60)-
 magamban, valahányszor azt látom, hogy a püspökök
megáldják az ezredzászlókat. Az egész azon az elemi
érzésen alapul, hogy a háború összeegyeztethetetlen
az ellenség szeretetével. Holott bizonyos helyze-
tekben, úgymond, úgy szerethetjük leginkább ellen-
ségeinket, ha eközben el akarjuk pusztítani ıket.
Az önkritika teljes hiánya a legtaszítóbb ezekben
az istentiszteletekben. Azért várjuk el, hogy Isten
bennünket segítsen, mert mi jobb emberek vagyunk,
mint a németek. Az alkalomra elıre megírt imában
kérték Istent: „szólj ellenségeink szívéhez, és se-
gíts, hogy meg tudjunk bocsátani nekik, add, hogy
megbánják gonosz tetteiket, és jó útra térhesse-
nek”. Egy szó sem esik arról, hogy az ellenség bo-
csásson meg nekünk. Eddig úgy tudtam, a keresztény
meggyızıdés azt tartja, nem vagyunk különbek ellen-
ségeinknél, azaz valamennyien szánalomra méltó bő-
nösök volnánk, ám most valahogy úgy van a dolog be-
állítva, hogy a mi ügyünk mégis csak elıbbre való,
így aztán helyénvaló, hogy imádkozunk érte. Talán
az a félelem diktálja mindezt, hogy netán csökkenne
a harci elszántság, ha az emberek látnák, az ellen-
ségnek is vannak indítékai - amit én csupán egy
újabb vaskos lélektani tévedésnek tartok. Persze az
is lehet, hogy valójában nem is gondolják végig,
milyen hatással lehet egy ilyen istentisztelet,
csupán az országos imahadjárat aznapi sikere jár az
eszükben - ami éppoly hatásos lehet, mint egy, az
angyalokra leadott légvédelmi zárótőz.

1941. III. 24.

Az Atlanti-óceán német cirkálóiról szóló jelentések
azt sugallják, mintha efféle tévinformációkkal100
akarnák kicsalni a nyílt vizekre a brit csatahajó-
kat. Feltehetıen ez lenne egy Anglia elleni invázió

100
Nem voltak téves hírek: A Sheer zsebcirkáló, továb-
bá a Scharnhorst és a Gneisenau csatahajók ez idıben
17 hajót süllyesztettek el vagy ejtettek fogságba, a
nagy hatótávolságú bombázók 41-et, a német tenger-
alattjárók pedig szintén 41 hajót süllyesztettek el. A
cirkálók március 22-én elérték Brest kikötıjét, ahol
egy brit légitámadás után mozgásképtelenné váltak.

-(61)-
 stratégiai elıjátéka. Ámbár már senki sem tart any-
nyira a német megszállástól, hisz általános a véle-
kedés, hogy nincs az az erı, amivel Hitler jelenleg
be tudná venni Angliát, kivéve ha a haditengerészet
és a légierı nagy része elızıleg megsemmisülne. Azt
hiszem, ez alighanem így is van, és Hitler tényleg
nem fogja megkísérelni a partraszállást mindaddig,
amíg nem arat másutt valami látványos gyızelmet,
hiszen egy invázió megkísérlése magában véve is sú-
lyos veszteséggel járhat, s így szükséges, hogy va-
lamivel ellensúlyozzák. Felteszem, hogy egy siker-
telen megszállás 100.000 vagy akár 500.000 ember
életébe is kerülhet, bár Hitler még így is jól jár-
na, hiszen hatalmas károkat okozhatna az iparban és
az élelmiszerellátásban. Ha csak néhány százezer
ember is partra tudna szállni, és legalább három
hétig kitart, az jóval nagyobb pusztítást hozna
ránk, mint akár több ezer légitámadás. Ám ennek
nincs közvetlen, érzékelhetı hatása, így valószínő,
hogy Hitler inkább csak akkor próbálkozik majd ve-
le, ha más tervei feltőnıen jól alakulnak.
A Polgárırség kétségkívül komoly hiányokkal küzd,
nincsenek például fegyvereink... Közben hallani,
hogy az afrikai gyızelmek nyomán rengeteg hadianya-
got zsákmányoltunk, és hogy szakértık indultak a
készletek felmérésére. Rajzok készülnek majd, hogy
megkezdıdjék az új fegyverek gyártása, a mőszaki
leírások alapján. A zsákmányolt hadianyag képezi az
új fegyverzet alapját.

1941. IV. 7.
Tegnap Belgrádot bombázták, és ma jelentették be
elıször hivatalosan, hogy Görögországban 150.000
fınyi brit sereg állomásozik. Tehát megoldódott a
rejtély, hogy hová tőnt az angol hadsereg Líbiából,
bár ezt már akkor sejthettük, mikor kivonultak Ben-
gáziból. Azt még egyelıre lehetetlen felmérni, hogy
a jugoszláv-szovjet barátsági szerzıdésnek lesz-e
bármi jelentısége vagy sem, mindenesetre nehéz nem
észrevenni, hogy ez a német-orosz kapcsolatok rom-
lását jelzi. Tovább tisztázódhat a helyzet, ha majd
visszahelyezik az etióp császárt a hatalmába, és

-(62)-
 kiderül: az oroszok vajon szintén elismerik-e, és
küldenek-e követet a császári udvarba?
(...) Egyre kevesebb a munka, a textilfélék és a
bútorok ára ijesztıen magasba szökött. (...) Több
évi pangás után újra virágzik a használtbútor-piac.
(... )Immár világos, hogy a katonai behívókat egy-
ben arra használják, hogy kivonják a forgalomból a
nemkívánatos alakokat. Az újságírókra megállapított
korhatárt 41 évre emelték - ezzel ugyan csak néhány
száz embert nyerhetnek, de így bármikor alkalmazha-
tó zsaroló eszköz kerül a kezükbe. Mulatságos len-
ne, hogy miután tíz hónappal ezelıtt egészségi al-
kalmatlanság miatt kiszórtak, most hirtelen rájön-
nének, hogy állapotomban gyökeres javulás állt be,
s immár alkalmas vagyok közlegénynek a Pionír Had-
testben.
Folyton a görögországi csapatokon jár az eszem: va-
jon mekkora az esélye annak, hogy beleszorítják
ıket a tengerbe. Szinte látom, ahogy a Liddell
Hart-féle101 stratégák most aggódva tördelik a kezü-
ket emiatt az elsietett lépés miatt. Persze, ha az
ember 2-3 évre elıre gondol, talán politikailag he-
lyes volt meglépni ezt. A legjobb esetben talán még
szőken vett, stratégiai értelemben is lehet némi
remény a sikerre, különben az érintett tábornokok
nyilván nem vállalkoztak volna az akcióra. Nem tud-
ni, vajon Hitler ellencsapása egy jó hónappal nem
késett-e meg. Etiópiát mindenesetre elvesztették, s
én nem hinném hogy az olasz tengerészet veresége102
szándékos lett volna. Ha pedig a balkáni háború
akár csak három hónapig is eltart, az már komoly

101
Sir Basil Liddell Hart százados, katonai szakíró.
Orwell kritikát írt a New Statesmanben A brit harcmo-
dor címő mővérıl. Bírálata ellenére Orwell elismeri
érdemeit: „egyetlen kortárs katonai író sem tett eny-
nyit a közvélemény felvilágosításáért”.
102
A matapan-foki csatáról van szó. A britek-minden
veszteség nélkül - elsüllyesztették a Zara, Fiume és
Pola cirkálókat és az Alfieri és Carducci rombolót. A
Vittorio Veneto csatahajó használhatatlanná vált.

-(63)-
 károkat okozhat ısszel a német élelmiszer-
utánpótlásnak.

1941. IV. 8.
Most olvastam épp az M.O.I.103 bestsellerét, az Ang-
liai csatát (akkora volt iránta a kereslet, hogy
pár napig nem is lehetett kapni). Állítólag Francis
Beeding, a regényíró állította össze. Rosszabbat
vártam, de tudván, hogy máris elkezdték számos
nyelvre fordítani, és kétségkívül az egész világon
olvasni fogják, mivel ez az elsı hivatalos angol
nyelvő beszámoló a történelem elsı nagy
légicsatájáról, csak sajnálom, hogy nem volt annyi
eszük, hogy elkerüljék a propaganda íző kitétele-
ket. A kiadvány tele van afféle jelzıkkel, mint
„dicsı”, „hısies” stb. - míg a németekrıl többé-
kevésbé megvetıen szól. Miért nem írtak inkább egy
tárgyilagos, pontos, tényszerő ismertetıt, aminek
sokkal több értelme lenne? Nyilván azért, hogy Ang-
liát most egy kicsit fellelkesítsék, elszalasztot-
ták az esélyt, hogy olyasvalamit hozzanak létre,
amit az egész világon bárki elfogadhatna hiteles
forrásként, és ami ellensúlyozná a németek hazugsá-
gait.
Az Angliai csatát olvasva számomra az volt a legiz-
galmasabb, hogy összevethettem e napló feljegyzése-
ivel, s ez rendre azt igazolta, hogy az úgynevezett
„korszakos” események csak a legritkábban tőnnek
fontosnak a kortársak szemében. Bár eleven emléke-
ket ırzök még arról a napról, mikor a németek elı-
ször bombázták a londoni dokkokat (ha jól emlék-
szem, ez szeptember 7-én volt), ám azért fıleg hét-
köznapi dolgok maradtak meg bennem. Például az,
ahogy busszal igyekeztem Connollyhoz vacsorára, s
az elıttem ülı két asszony azt hitte a levegıben
robbanó gránátokról, hogy ejtıernyık, s igen nehe-
zemre esett, hogy közbeszólván ne igazítsam ki té-
vedésüket. Emlékszem, hogy a Piccadillynél egy ka-
pualjba húzódtam be a zuhogó srapnelek elıl, mint
amikor a zápor elıl keres az ember menedéket. Mikor

103
Ministry of Information - Tájékoztatási Minisztéri-
um.

-(64)-
 a német gépek hosszú konvoja feltőnt fölöttünk, az
egyik szállodából néhány fiatal pilóta és tenge-
résztiszt rohant ki, és kézrıl kézre adták egymás-
nak a távcsövet. Ott ültünk Connolly lakásán a leg-
felsı emeleten104, és néztük a Szent Pál székesegyház
mögött égre csapó lángokat s a folyó melletti olaj-
tartályokból feltörı sőrő füstgomolyt. Hugh Slater,
aki az ablakban ült, egyszer csak megszólalt:
- Akárcsak Madrid, már-már nosztalgikus érzés fogja
el az embert.
Egyedül Connolly érezte át teljes megrendüléssel a
látvány tragikumát. Kimentünk a tetıre, egy darabig
onnan néztük a tüzeket, majd így szólt:
- A kapitalizmusnak vége. Rajtunk az ítélet.
Én mindenesetre nem így éreztem, de az óriási tőz
engem is megbabonázott. Aznap éjjel, hogy feléb-
resztettek a robbanások, még ki is mentem megnézni,
lángol-e még. Szinte nappali világosság volt még
északnyugaton is, de a pillanatot továbbra sem
éreztem történelmi sorsfordulónak. Késıbb, miután a
németek láthatóan elálltak attól, hogy Angliát bom-
bázással térdre kényszerítsék, azt mondtam
Fyvelnek:
- Ez volt Trafalgar. Most jön Austerlitz.105 – bár
ekkor még magam sem láttam át egészen a kettı kö-
zötti hasonlóságot.
A News-Chronicle megint szörnyen borúlátó, nagy hő-
hót csap Bengázi kiürítése körül. A nagyokosok sze-
rint ahelyett, hogy kivontuk csapatainkat, és Gö-
rögországba küldtük ıket, inkább Tripoli ellen kel-
lett volna vonulnunk, amíg lehetett. Persze ugyanık

104
Cyril Connolly lakása az Atheneum Court tetején
volt a Piccadillynél.
105
Nelson admirális vereséget mért a francia flottára
a trafalgari csatában. Még ugyanazon évben Napóleon az
austerlitzi csatában megverte Oroszország és Ausztria
egyesített erıit, ezzel kikényszerítve Ausztria kilé-
pését a háborúból. - Orwell szerint Hitler ugyan elve-
szítette az angliai csatát, de más fronton még várha-
tó, hogy gyızelmet arat.

-(65)-
 siránkoztak volna a leghangosabban, ha a görögöket
cserbenhagyva, netán folytattuk volna az elırenyo-
mulást az olaszok ellenében.

1941. IV. 9.
A költségvetés szinte egészen kiszorította a balká-
ni hadjáratot a hírekbıl. Csak errıl beszél minden-
ki, a Balkánról alig esik már szó.106
Ma este igen rossz hír érkezett. Egy Görögországból
keltezett hadiközlemény szerint a szerbek visszavo-
nultak, s így fedezet nélkül hagyták a görögök bal
szárnyát. A közlemény súlyát az mutatja, hogy egy-
általán kiadták, hisz az ilyesmit csak olyankor je-
lentik be, amikor már tényleg rosszul állnak a dol-
gok.
A polgárıröknek most már géppisztolyuk is van, leg-
alább kettı jut minden századnak. Hol van már az az
idı, amikor még vadászpuskákkal akartak minket fel-
szerelni - persze nem volt egy darab se -, s amikor
megkérdeztem, kapunk-e gépfegyvert, kiröhögtek a
képtelennek hangzó ötlettel.

1941. IV. 11.

A tegnapi lapok megírták, hogy a kormány Spanyolor-
szágnak két és fél millió font hitelt készül nyúj-
tani - gondolom, ez a jutalom Tanger elfoglalásá-
ért. Ez is igen baljós elıjel. Eddig az egész hábo-
rúban végig úgy volt, hogy olyankor kezdünk udva-
rolni a kisebb diktatúráknak, amikor rosszul áll a
szénánk.

1941. IV. 12.

Akivel csak beszéltem, mind lehetségesnek tartja,
hogy a Líbiában állomásozó német csapatok, vagy
legalább egy részük, francia hajókkal, illetve
francia-afrikai területeken át jutottak Líbiába.
Ennek ellenére a sajtó még csak említést sem tesz
róla. Lehet, hogy még mindig érvényben van az uta-

106
A költségvetés 50%-ra emelte a személyi jövedelemadó
kulcsát.

-(66)-
 sítás, hogy a Vichy-Franciaországot nem nagyon sza-
bad szapulni.
Tegnapelıtt édesvízi halat (sügért) láttam egy hal-
árusnál. Egy évvel ezelıtt az angolok (mármint a
városiak) még nem nyúltak volna hozzá.

1941. IV. 13.

Semmi hír - se Görögországról, se Líbiáról... Az a
két újság, amit ma sikerült szereznem: a Sunday
Pictorial, mely igen sötét képet fest a jövırıl, és
a Sunday Express, amely alig különbet. A tegnapi
Ewening Standard cikket közölt „katonai szakértınk”
tollából, amely még ezeknél is pesszimistább volt.
Úgy látszik, az újságokhoz rengeteg rossz hír jut
el, csak éppen nem adhatják tovább. Isten tudja,
micsoda szörnyő állapotok lehetnek... Az egyetlen,
ami némi reményre jogosít, hogy minden katonai
szakértı katasztrofálisnak értékeli a görögországi
kilátásainkat - márpedig e „szakértık” rendre mel-
létrafálnak.
Ha majd a közel-keleti hadjárat valahogy véget ér,
és megszilárdul a helyzet, abbahagyom a naplóírást.
A feljegyzések Hitler 1940-es és 1941-es tavaszi
hadjáratainak idıszakát fedik le. A következı hóna-
pokban valamikor újabb politikai és katonai szakasz
kezdıdik. A napló elsı hat hónapja felöleli a fran-
cia katasztrófa utáni félforradalmi állapotot. Most
szemmel láthatóan újabb tragikus idıszak veszi kez-
detét, de ez más lesz, a köznapi ember számára ke-
vésbé érthetı. Nem hinném, hogy a politikai helyzet
javulni fog. Ahogy visszalapozok a napló elejére,
azt látom, hogy politikai jóslataim ugyan nem vál-
tak be, de mégis, azok a forradalmi változások,
amelyekre számítottam, most is zajlanak, csak sok-
kal lassabban, mint gondoltam. Olvasom a bejegy-
zést, amit a reklámokról írtam, arra számítva, hogy
egy éven belül eltőnnek a plakátok a falakról. Per-
sze, nem tőntek el, az az undorító Famel féle köhö-
géscsillapító oldat még mindig ott virít a falakon
az egész városban, és mellette persze ott van a
Worthingtonnal máris férfi! és Az ı anyja bezzeg
nem Persillel mos! is, de már sokkal kevesebb van

-(67)-
 belılük. Ugyanakkor gyakoribb a propaganda plakát.
Connolly mondta egyszer, hogy az értelmiség több-
nyire helyesen érzékeli az események várható trend-
jét, csak éppen a tempóját nem. Nagyon igaz.
Amikor (a polgárırségben) bejelentkeztem szombat
reggel a 38-as csoporttal, döbbenten láttam, micso-
da szedett-vedelt társaság ez. Mindjárt feltőnik,
ha az ember tisztán az életkor alapján összeváloga-
tott csoportba kerül, hogy a munkásember mennyivel
gyorsabban öregszik. Persze néhány év híján több-
nyire ugyanaddig élnek, mint a középosztálybeliek,
de harminc és hatvan év közt valamennyien középko-
rúnak tőnnek.

1941. IV. 14.

Megrázó hírek. A németek az egyiptomi határig nyo-
multak, és elvágták a tobruki angol csapatokat, bár
ezt Kairóban107 még tagadják. A vélemények megoszla-
nak a német hadsereg erejét illetıen. Egyesek sze-
rint hatalmas seregük van Líbiában, mások azt ál-
lítják, hogy létszámuk aránylag csekély, csakhogy
nekünk gyakorlatilag alig van valami erınk, mivel a
harcoló alakulatok és harci jármővek zömét Bengázi
bevétele után rögtön máshová irányították. Azt hi-
szem, az utóbbi a valószínőbb, s az is erısen hihe-
tınek látszik, hogy Görögországba csak európai csa-
patokat küldtünk, míg Egyiptomban indiaiakat és fe-
ketéket is állomásoztatunk. D., aki jól ismeri Dél-
Afrikát, úgy tartja, hogy Bengázi bevétele után a
csapatokat nem is Görögország miatt vonták vissza,
hanem azért, hogy az etióp hadjáratot befejezzék.
Szerinte ez tisztán politikai lépés volt, hogy a
velünk szemben ellenséges érzülető dél-afrikaiaknak
némi sikerélményük legyen, ezzel javítva soraikban
a harci szellemet és a fegyelmet. Ha Egyiptomot si-
kerül tartanunk, akkor máris megérte, hisz ezáltal

107
Rommel tábornok csapatai április 12-én bekerítették
Tobrukot. A brit csapatokat hamar kiverték
Kirenaikából, mivel a görögországi akció miatt kevesen
voltak, de Tobruk kitartott, míg végül december 4-én
megérkezett az erısítés.

-(68)-
 szabadon tarthatjuk a vörös-tengeri forgalmat, és
biztosíthatjuk az utat az amerikai hajóknak. Ehhez
persze most nagy szükség lenne a francia-afrikai
kikötıkre, amelyeket egy évvel ezelıtt úgyszólván
harc nélkül bevehettünk volna. Megszületett a szov-
jet-japán megnemtámadási szerzıdés, de a nyilvános-
ságra hozott feltételek igencsak zavarosak. Persze
egész biztosan van egy titkos záradéka is, melyben
az oroszok megígérik, hogy kivonulnak Kínából -
persze csak fokozatosan, anélkül, hogy beismernék,
mi is történik, éppúgy, ahogy ez annak idején Spa-
nyolországgal is történt. Ha nem így lenne, igen
nehéz elképzelni, egyáltalán mi értelme lehet egy
efféle paktumnak.
Görögországról semmi hír, leszámítva azt a jelen-
téktelen esetet, hogy egy páncélozott brit ırjárat
állítólag rajtaütött egy német osztagon – amin har-
madik napja kérıdzik a sajtó.

1941. IV. 15.

Tegnap este lementem a kocsmába meghallgatni a ki-
lenc órai híreket, és mivel kissé késtem, megkér-
deztem a tulajdonosnıt, mit mondtak be korábban.
- Jaj, drága uram, mi nemigen szoktuk bekapcsolni,
tudja, nem figyel rá senki. A másik pultnál meg
szól a gramofon, azt a hírek miatt amúgy se állíta-
nák le.
Mindez akkor, amikor a németek a Szuezi-csatornát
fenyegetik! Eszembe jut a dunkerque-i manıver leg-
komorabb napja, mikor a kocsmában ugyanígy nem kap-
csolták volna be a rádiót, ha én nem kérem... Vagy
amikor a németek 1936-ban elfoglalták a Rajna-
vidéket. Barnsleyben voltam éppen, és miután hal-
lottam a hírt, betértem egy kocsmába, többeknek
megjegyezve, hogy a német hadsereg átkelt a Rajnán.
Emlékszem, valaki félhangosan csak annyit dünnyö-
gött: „Parley-voo”108. Ez volt az egyetlen reakció,
és 1931 óta minden válsághelyzetben így van. Az em-
ber már-már úgy érzi, hiába döngeti az ostobaság

108
„Mondja csak...” (Parlez vous, francia) - egy brit
katonadal refrénje az elsı világháborúból.

-(69)-
 áthatolhatatlan falát. Persze, e makacs ostobaság
olykor védelmet is nyújt. Hiszen bármely európai
náció a mi helyzetünkben már réges rég békéért ese-
dezne.

1941. IV. 17.

Tegnap az elmúlt hónapok egyik leghevesebb légitá-
madását élte át London. Találat érte a Lord’s
krikettpályát is (persze ma reggel már ott edzettek
a gyerekek párméterre a krátertıl). Egy másik a St.
John’s Wood-i temetıt találta el. Szerencsére nem a
sírok közé csapódott, amitıl már régóta tartok,
hogy egyszer bekövetkezik... Ma reggel, valahol
Hampstead környékén benéztem egy mellékutcába, és
az egyik ház helyén nagy halom törmeléket láttam -
mindez olyannyira köznapi látvány, hogy az ember
még csak a szemét se ráncolja összébb. Az utcát
mindenesetre lezárták, és a mentık is ott várakoz-
tak. A törmelék alatt összepréselıdött emberi tes-
tek után kutattak, hátha akad még egy-két túlélı
közöttük.
A fegyverek egész éjjel lármáztak. Senkivel sem be-
széltem, aki rendesen tudott volna aludni, és E. is
ugyanezt mondja.
- Én még csak le se hunytam a szemem! - bizonygatja
mindenki. Persze, ez képtelenség. Igaz, nehéz alud-
ni ilyen fülsiketítı lármában, de azért E. és én is
átaludtuk legalább az éjszaka felét.

1941. IV. 22.

Két-három napja újra Wallingtonban. A szombat éjje-
li „blitz” még ide - 70 km távolságra! - is elhal-
latszott. Amióta itt vagyunk, elültettünk vagy 20-
25 kiló krumplit, ebbıl 1-3 mázsányi termésre szá-
míthatunk aszerint, hogy sikerül majd. Furcsa len-
ne, ha ıszre kiderülne – bár szeretném hinni, nem
így lesz -, hogy ez a krumpliültetés volt a legböl-
csebb tettünk az idén, minden még ezután megírandó
cikkemet, rádiójegyzetemet stb. is beleértve.
A görög-brit vonal mintha déli irányba hátrálna,
fanina felé, Athéntıl kissé északra. Ha az újságok

-(70)-
 híradásai igazak, sikerült komolyabb veszteség nél-
kül átjutnunk a Thesszaliai síkságon. A legnyugta-
lanítóbb egyébiránt épp a hírek akadozása, ami
alighanem Ausztráliában is nagy vihart fog kavarni.
Churchill a minap azt mondta, hogy még a kormányhoz
is alig jutnak el a görögországi hírek. Engem leg-
fıképp az zavar, hogy a hadijelentések váltig csak
azt szajkózzák, milyen hatalmas veszteségeket oko-
zunk, miközben a németek zárt kötelékekben nyomul-
nak elıre, mi pedig lekaszáljuk ıket, stb.109 Nemrég
szinte ugyanezt mondták a franciaországi hadmővele-
tekrıl is... Gibraltár megtámadása, vagy valami ha-
sonló ellenséges akció Spanyolországban, minden bi-
zonnyal hamarosan várható. Churchill kezd úgy be-
szélni, mint annak idején Chamberlain: kerüli a ké-
nyes kérdéseket stb.
Néhány nappal ezelıtt a brit csapatok betörtek
Irakba. Még nem tudni, vajon azt teszik-e, amit
kell, azaz kipucolják-e onnan a német ügynököket.
Mindazáltal most mindenütt ezt hallani: „Hitlernek
Moszulból semmi haszna nem lesz, mire odaér! A bri-
tek elıbb felrobbantják az összes olajkutat.” Kí-
váncsi vagyok, vajon tényleg így lesz-e? Avagy a
romániai olajkutakat talán felrobbantották, mikor
még lehetett? A legelkeserítıbb az egész háborúban
talán nem is az, hogy ennyi nyomorúságot kell el-
szenvednünk, hanem hogy sorsunk pipogya alakok ke-
zébe van letéve. Olyan ez, mintha az életed egyet-
len sakkjátszmára volna feltéve, és neked szótlanul
végig kell nézned a partit anélkül, hogy a hülyébb-
nél hülyébb lépések kockázatát elháríthatnád.

1941. IV. 23.

Úgy tőnik, a görögök visszavonulóban vannak. Ennek
még pokoli nagy ára lesz Ausztráliában.110 Mindaddig,

109
Orwell gyanúja, hogy a németek nem hullanak úgy,
mint a kéve, megalapozott volt.
110
Utalás az új-zélandi és ausztrál közvélemény aggá-
lyaira, hogy katonáikat fölöslegesen áldozzák fel az
európai frontokon. Churchill a háborúról írott emlék-
irataiban a veszteségek arányát százalékban is megad-
ja. Eszerint az elesettek 55,8%-a származott az Egye-

-(71)-
 amíg a görögországi hadjárat kivizsgálását és tár-
sadalmi vitát sürgetnek Ausztrália brit birodalom-
beli szerepérıl, s talán egy a mainál demokratiku-
sabb hadvezetést - mindez még hasznos is lehet.

1941. IV. 24.

Továbbra sincsenek biztos hírek Görögországból.
Mindössze annyit lehet tudni, hogy a görög hadse-
reg, vagy csak egy része kapitulált a németeknek.
Különben sejtelmünk sincs, hány emberünk van ott,
milyen hadállásokban, hogy mennyire tudják tartani
magukat, és így tovább. A Daily Express burkoltan
arra célozgat, hogy gyakorlatilag egyetlen árva re-
pülıgépünk sincs a térségben. Az olaszok által vá-
zolt fegyverszüneti egyezmény egyértelmően azt sze-
retné elérni, hogy késıbb a görög hadifoglyokat tú-
szokként használhassák, így zsarolva ki a britektıl
Kréta és más szigetek feladását.
Az oroszok viselkedésén nem lehet eligazodni. A né-
metek már közel járnak a Dardanellákhoz, és nyil-
vánvalóan küszöbön áll Törökország megtámadása. Az
oroszoknak dönteniük kell, hogy ellenállnak-e a né-
meteknek - vagy nyomást gyakorolnak a törökökre,
hogy ne álljanak ellen, aminek alighanem Irán lesz
az ára -, avagy tétlenül elnézik, hogy a Fekete-
tenger déli partvidéke egészen német kézre jut.
Szerintem a második verzió a legvalószínőbb, vagy
esetleg a harmadik, de bármelyiket választják is,
nyilván saját „erkölcsi fölényüknek” fognak újfent
propagandát csinálni.

1941. IV. 25.

C., aki az én polgárır szakaszomban szolgál és ere-
deti foglalkozása baromfi-kereskedı, most mindenfé-
le hússal üzletel, tegnap például húsz zebrát vett

sült Királyságból, 25,1%-a Ausztráliából és 19,1% Új-

Zélandból. Ami a görögországi veszteségeket illeti:
Egyesült Királyság: 34% - Ausztrália: 13,55% - Új-
Zéland: 13,55%.

-(72)-
 az állatkerttıl.111 Gondolom, csak kutyaeledelnek,
hisz emberi fogyasztásra nyilván nem alkalmasak.
Állítólag még mindig van vagy kétezer versenyló
Angliában, mindegyik megeszik napi 5-7 kiló gabonát
- vagyis ezek a kényeztetett dögök egy hadosztály-
nyi baka kenyéradagját zabálják fel nap mint nap.

1941. IV. 28.

Churchill tegnapi beszéde mint szónoklat remek
volt, csak éppen nem tartalmazott semmi informáci-
ót. Csupán annyit tudtam kivenni belıle, hogy a lí-
biai offenzíva idején Wavell két hadosztálynál, kö-
rülbelül 30.000 embernél sosem tudott többet egy-
szerre összevonni. A polgárıri ügyeleten hallgattam
végig a beszédet, ami tényleg magával ragadta az
embereket, bár azt hiszem, a mi hallgatóságunk so-
raiban nem sok kiskeresető ember volt. Churchill a
régimódi értelemben csakugyan kiváló szónok, bár én
magam nem kedvelem a beszédmódját. Milyen kár, hogy
nem képes, nem akar, vagy nincs felhatalmazása soha
semmi kézzelfoghatót mondani!

1941. V. 2.
Tegnap eljött hozzánk egy ember, hogy kiszabja a
huzatnak való szövetet a karosszékre. Igazi minta-
példánya a méteráru-kereskedıknek: alacsony, tisz-
tes ábrázatú, s hozzá még valami nıies vonás is
volt benne, ahogy a tőpárnát tartotta. Mesélte,
hogy aznap ez volt az egyetlen kárpitos rendelése,
mert folyton csak fegyvertokokat szab, úgy látszik,
az is ugyanúgy készül, mint a bútorhuzat. Mint
mondja, újabban az egész cég erre állt át.

1941. V. 3.
A Görögországból kimentett katonák számát 41-
43.000-re teszik, miután bejelentették, hogy keve-
sebb katonánk volt ott, mint arról korábban tájé-
koztattak, valójában 55.000 körül. A veszteség ál-
lítólag 3.000 ember, és hét-nyolcezren estek fog-

111
A londoni állatkert lakóit azért kellett eladni,
mert nem volt mivel etetni ıket.

-(73)-
 ságba - ez egybevág a német hadijelentésekkel.112 Azt
mondják, 8.000 jármővet vesztettünk, gondolom, min-
denféle volt közöttük. A hajókról nem esett emlí-
tés, de biztosan elvesztettünk azokból is néhányat.
Spender113, az ausztrál kormány egyik minisztere,
nyilvánosan kijelentette, hogy „a puskák tankok el-
len éppannyit érnek, mint az íj és a nyílvesszı”.
Ez már valami!
Irakban gyakorlatilag háború van. Katasztrofális.
Minden jel szerint még csak megfelelı válaszcsapást
sem mérünk az úgynevezett hadseregükre, holott pár
óra alatt szét lehetne bombázni az egészet. Ehe-
lyett majd aláírunk velük egy egyezményt, amiben
mindent odaígérünk nekik, s úgy hagyjuk el a poron-
dot, hogy az egész hecc bármikor újrakezdıdhet.
Persze az is lehet, hogy azt fogjuk hallani: az
iraki kormány ellenırzi az olajkutakat, de ez szá-
munkra nem gond, mivel úgyis megegyeztünk, hogy át-
adják az összes szükséges berendezést stb. - aztán
egyszer csak halljuk, hogy ismét német szakértık
érkeznek Irakba repülıvel vagy Törökországon ke-
resztül. Mi meg csak állunk majd hısies védekezı
pózban tétlenül, amíg csak a németek légi úton át
nem dobnak egy teljes hadsereget, s akkor aztán
felvesszük velük az eleve esélytelen harcot. Vala-
hányszor csak elképzelem, milyen politikát követhet
a brit kormány – és ez már így van 1931 óta! -,
folyton az az érzésem, mintha egy olyan autóban
nyomnám a gázpedált, amelynek csak egyetlen hengere
köhécsel - s emiatt halálos tehetetlenséget érzek.
Sosem tudni elıre, mit fognak tenni, csak annyi bi-
zonyos, hogy balul üt ki, és hogy sosem képesek be-
lıle idıben kikecmeregni. Érdekes, hogy sokkal bi-

112
Liddell Hart ezt írja: „Március 7-én az 50.000 fıs
brit haderı elsı kontingense partra szállt Görögor-
szágban... Épphogy sikerült elkerülniük a teljes ka-
tasztrófát. Hátrahagyták összes tankjukat, felszerelé-
sük jó részét és 12.000 embert.
113
Sir Percy Spender (1897-1985, ügyvéd, politikus, ez
idı tájt az ausztrál háborús kabinet védelmi
miniszkere. Késıbb a hágai Nemzetközi Bíróság bírója,
majd elnöke lett.

-(74)-
 zakodóbbak vagyunk, ha csak a puszta harcról van
szó, s menten elgyámoltalanodunk, mihelyt a diplo-
máciai stratégia kerül elıtérbe. Elıre látható,
hogy a konzervatív brit kormány taktikája minden-
képp csıdöt mond, pusztán azért, mert hiányzik az
akarat, ami ezt a taktikát sikerre vihetné. A sem-
leges államok megtámadását illetı aggályok - és azt
hiszem, e mostani háborúban ez az igazi stratégiai
különbség köztünk és Németország között - csupán
azt jelzik, hogy tudat alatt inkább a sikertelen-
ségre vágyunk. Ha olyan ügyért harcolunk, amiben
igazán hiszünk, nincsenek fenntartásaink.

1941. V. 6.
A törökök felajánlották, hogy közvetítenek az iraki
konfliktusban, ami nem túl jó jel. Iránban mozgósí-
tás van. Az amerikai kormány leállította hadianyag-
szállításait a Szovjetunióba, ez önmagában ugyan
pozitív fejlemény, ám biztosan valami rosszat je-
lez. Ha az ember éjszaka végignézi a metróállomáso-
kat, meglepı látvány tárul a szeme elé. A tiszta,
egyszerő háziasság a legszembeötlıbb. Fıleg a fia-
tal házasok ilyenek, akik amúgy is féltve óvják
otthonukat, melyet nyilván egy lakás-takarékpénztár
segítségével vettek, s most összebújva fekszenek
rózsaszín takaróik alatt. Itt-ott nagyobb családo-
kat is látni, apa, anya, gyerekek, a kicsik sorban
fekszenek, akár a nyulak. Békésen alszik mindenki
az erıs lámpafényben - a kicsik hanyatt fekve, ró-
zsaszín arcocskájukon megcsillan a lámpafény, mint-
ha viaszbábuk lennének.

1941. V. 11.
Az elmúlt napok legfontosabb híre - ami különben az
újságok utolsó oldalán volt eldugva -, hogy az oro-
szok bejelentették, a továbbiakban nem ismerik el a
norvég és a belga kormányt. A tegnapi lapok szerint
ugyanez érvényes Jugoszláviára is. Amióta Sztálin
kinevezte magát vezérnek, ez az elsı diplomáciai
lépés, melynek üzenete nem egyéb, mint hogy a Szov-
jetunió elfogadja az agressziót. Nyilvánvaló, hogy
mindez német nyomásra történt, s ha ezt kapcsolatba

-(75)-
 hozzuk Molotov eltávolításával114, jól jelzi a Szov-
jetunió németbarát politikáját, melynek érvényesí-
téséhez Sztálin személyes hatalmára van szükség.
Immár bizonyos, hogy hamarosan valami ellenséges
akció várható Törökország vagy Irán, netán mindket-
tı ellen.
Az éjjel komoly légitámadás volt. Egy bomba enyhén
megrongálta a mi épületünket is, ez az elsı eset,
hogy épp benne voltam egy házban, amikor találat
érte. Hajnali két óra körül a szokásos fegyvertőz s
a távoli bombák zajában hatalmas reccsenésre ébred-
tünk. Az ablakok épen maradtak, s a szobában sem
keletkezett kár. E. felkelt és kinézett az ablakon,
kintrıl valaki kiabált, hogy a mi házunkat találták
el. Nem sokkal késıbb kimentünk a folyosóra, ahol
sőrő füst és égı gumi szaga fogadott. Felkapaszkod-
va a tetıre, minden irányban hatalmas tüzeket lát-
tunk, az egyik, tılünk nyugatra, kiváltképp nagy
volt, meredek, égre szökı lángokkal. Gondolom, va-
lami raktárépület lehetett, ahol gyúlékony anyago-
kat tároltak. A füst csak igen lassan oszlott el,
de úgy tőnt, hogy nem a mi háztömbünket találta el
a bomba. Lefelé menet közölték velünk, hogy mégis-
csak ezt a tömböt érte találat, s hogy mindenki ma-
radjon a lakásában. Ekkorra már olyan sőrőn gomoly-
gott a füst, hogy a folyosón nem lehetett látni.
Hallottuk, amint kiabál valaki:
- Igen, igen! Még mindig van valaki a 111-esben! -
s az ırök is kiáltoztak, hogy menjünk ki.
Magunkra kaptuk a ruháinkat, sebtében összeszedtünk
néhány dolgot, gondolván, hogy tényleg ég a ház, és
talán nem lesz módunk visszajönni. Ilyenkor az em-
ber azt viszi magával, amit a legfontosabbnak tart,
s én csak utólag döbbentem rá, hogy nem is az író-
gépemet meg a papírjaimat kaptam fel, hanem a fegy-
vert s az állandóan készenlétben tartott katonai
oldalzsákot, teletömve ennivalóval és mindenféle
egyébbel. Késıbb kiderült, hogy a bomba lángba bo-

114
Vjacseszlav Molotov, 1930-tól a Népbiztosok Tanácsá-
nak Elnöke, külügyi népbiztos. 1941-ben leváltották,
de megmaradt alelnöknek.

-(76)-
 rította az autószerelı mőhelyt, és a bent lévı au-
tók kiégtek. Elmentünk D.-ékhez, akik teával kínál-
tak, és elmajszoltuk a tábla csokoládét, amit hóna-
pok óta ırizgettünk. Késıbb megjegyeztem E.-nek,
milyen sötét lett az arca, mire ı visszakérdezett:
- Talán azt hiszed, a tiéd nem?
Belenéztem a tükörbe, s láttam, csupa korom vagyok
én is.

1941. V. 13.
Még csak ötletem sincs, hogy Hess115 miért jött át
hozzánk. Az egész ügy merı rejtély. Csak azt tudom,
hogy ha egy szemernyi esély is kínálkozik majd,
hogy e propagandaháborúban újabb bakot lıjünk, a
brit kormány azt biztosan nem fogja kihagyni.
Irak, Szíria, Spanyolország, Darlan116 Sztálin,
117
Rashid Ali , Franco - mind-mind a legnagyobb két-

115
Rudolf Hess (1894-1987), a Führer helyettese, Hit-
ler közeli barátja, 1941. május 10-én egy
Messerschmitt 110-esen Skóciába repült, majd ejtıer-
nyıvel kiugrott a gépbıl. Mikor a helyi polgárırség
elfogta, Alfred Hornként mutatkozott be, és Hamilton
hercegével szeretett volna találkozni, remélve, hogy
segítségével sikerülne tárgyalás útján békét kötni.
Churchill nem akart tárgyalni vele, és megpróbálta
Hess érkezését titokban tartani, de a németek május
13-án világgá kürtölték a szenzációt, bejelentvén hogy
Hess megırült, s tettétıl a német hadvezetés elhatáro-
lódik. 1946-ban Nürnbergben életfogytiglani fogságra
ítélték, majd Spandau börtönében ırizték gyanús körül-
mények között bekövetkezett haláláig. Utóbb többször
is felmerült, hogy a világbotrány kétes hıse csupán
egy szélhámos hasonmás volt.
116
Francois Darlan tengernagy (1881-1942), 1939-tıl a
francia haditengerészet fıparancsnoka, 1941-42-ig a
Vichy-kormány miniszterelnök-helyettese és külügymi-
nisztere.
117
Rashid Ali al-Gailani (született 1892-ben), iraki
nácibarát miniszter, aki 1941. április 19-én az 1930-
as szerzıdésre hivatkozva nem engedte, hogy a brit
hadsereg átvonuljon Irakon. Egy hónappal késıbb rövid

-(77)-
 ségbeesést sugallják118. Ha el lehet valamit tolni,
mi biztosan el is toljuk. Az ember kezdi azt hinni,
hogy ez már-már törvényszerő. Tegnap vagy tegnap-
elıtt a kiplakátolt újságok megírták, hogy a nácik
használják a szíriai légitámaszpontokat, és amikor
azt a parlamentben is bejelentették, néhányan beki-
abáltak: „Szégyen, szégyen!” Úgy látszik, vannak
még emberek, akik meg tudnak lepıdni azon, ha kide-
rül, hogy a nácik megsértették a fegyverszünetet,
és céljaikhoz felhasználják a francia birodalmat.
Pedig bármely hozzám hasonló laikus jó elıre látta,
hogy ez történik majd, már akkor, mikor Franciaor-
szág a háborúból kilépett.
Úgy tőnik, nincs esély arra, hogy ezt a háborút
tisztességes módon meg lehessen nyerni. Churchill-
nek és társainak az lehet a terve, hogy mindent
veszni hagyunk, és majd visszaszerezzük amerikai
repülıgépekkel és hatalmas véráldozatokkal. Persze,
hogy nem fog sikerülni. Az egész világ ellenünk
van, talán még Amerika is. Az elkövetkezı két évben
vagy megszállnak a németek, vagy pedig túlélésért
küzdı szocialista köztársaság leszünk, lesz titkos-
rendırség, a lakosság fele pedig éhezni fog. A brit

harc, majd fegyverszünet után britbarát kormány került

hatalomra, és Rashid Ali 1941. május 30-án Iránba me-
nekült.
118
Orwell „legnagyobb kétségbeesés”-ét azzal fejezi
ki, hogy egyazon lajstromba szedi a fasiszta és kommu-
nista vezérek, továbbá mindazon térségek neveit, me-
lyek elfoglalásával Németországot és Olaszországot-
legalábbis szerinte - könnyedén be lehetett volna ke-
ríteni. Ezzel szemben a valóság az, hogy ember- és
fegyverhiány (repülık, hadihajók stb.) miatt Dakar, a
Kanári-szigetek, Tanger, Szíria, Marokkó vagy Irak
megszállása gyakorlatilag lehetetlen volt. Ennek elle-
nére a már Irakban állomásozó csapatokat megerısítet-
ték, brit és szabad francia csapatok behatoltak Szíri-
ába - miközben Nagy-Britanniát továbbra is bombázták,
s a görögországi után Krétán is hasonló katasztrófa
volt készülıben. Még Dakar bevétele is meghaladta a
britek erejét, s így az 1940 szeptemberi offenzíva a
németek heves ellenállása miatt csakhamar kifulladt.

-(78)-
 uralkodó osztály magát ítélte halálra, amikor nem
vettük be Dakart, a Kanári-szigeteket, Tangert és
Szíriát akkor, amikor még megtehettük volna.

1941. V. 21.
Mindenki Krétára figyel. Ugyanazt hallani minden-
ütt: ez lesz a fıpróba, vajon képesek-e elfoglalni
Angliát. Lehet, hogy így van, csak végre ismernénk
az alap tényeket, így azt, hogy hány ember védi is
a szigetet, és milyen a fegyverzetük. Ha csak 10-
20.000 emberrıl119 fıleg gyalogságról van szó, akkor
a németek puszta számbeli fölényükkel legyızik
ıket, még úgy is, ha nem tudnak tankokat és nehéz
fegyverzetet a partra juttatni. Ám azért Krétán a
körülmények sokkal inkább kedveznek a németeknek,
mint Angliában. Úgy tőnik, ha Kréta csakugyan pró-
ba, akkor inkább Gibraltár elfoglalásának próbája.

1941. V. 24.
Látszólag jó hírek érkeznek Krétáról, de a lelke
mélyén mindenki borúlátó. Szíriáról, Irakról semmi
hír, s ez a lehetı legrosszabbat jelentheti. Darlan
nyilatkozott, hogy nem adja át a francia flottát (a
németeknek). Ezt az arcátlan, hazug színjátékot még
kétségkívül eljátsszák egy párszor.

1941. V. 25.
Valaki megsúgta, hogy Kréta partjainál120 három cir-
kálót vesztettünk. A lapokban sok mentegetızést121

119
Krétán összesen 42 500 katona volt, 17.960 brit,
10.300 görög, 7.700 új-zélandi és 6.540 ausztrál.
(Liddell Hart szerint összesen 28.600 brit, új-zélandi
és ausztrál, és majdnem ugyanannyi görög volt.) A csa-
patok zöme Görögországból menekült át, szervezetlenek
voltak, légvédelmük szintén gyenge volt. A német légi-
támadás május 20-án indult, majd ejtıernyısöket vetet-
tek be.
120
A harcokban résztvevı fél száz hadihajóból, amelyek
megpróbálták visszaverni a német légitámadást, három
cirkálót és nyolc rombolót vesztettek. Három csataha-

-(79)-
 olvasni, hogy miért is nem küldtek harci gépeket a
sziget védelmére. Arra sincs magyarázat, hogy a
krétai partvidéket korábban miért nem tették a né-
met csapatszállítók számára partraszállásra alkal-
matlanná, és miért nem fegyverezték fel idıben a
lakosságot.

1941. V. 31.
Etiópiának még mindig nem tudok szívbıl örülni. Ma
láttam a filmhíradóban a dél-afrikai csapatok bevo-
nulását Addisz-Abebába. A császári palota elıtt
(vagy akármi volt is az az épület) elıbb a brit lo-
bogót húzták fel, és csak utána az etiópot.

1941. VI. 1.
Kivonulunk Krétáról. 13.000 ember evakuálásáról be-
szélnek122 de pontosan nem tudni, hogy hányról is van
szó. A lehetı legszörnyőbb benyomást keltjük min-
denkiben; a görögöket magukra hagyva kivonjuk csa-
patainkat, bár rideg, katonai megfontolásból alig-
hanem ez az egyetlen helyes lépés.
A brit csapatok Bagdadban vannak - bár még jobb
lenne azt hallani, hogy már Damaszkuszban! Elıre
látni, hogy az irakiakkal szemben nem fogunk elég
kemény feltételeket szabni, így aztán nem is kapjuk
meg az olajkutakat a fegyverszünetért cserébe. Pár
napja a sajtó feltőnıen hallgat a Hess-ügyrıl. Az,
hogy a parlamentben a róla feltett kérdésekre csak
köntörfalaznak, annak tagadása, hogy Hamilton her-
cege valaha is levelet kapott tıle, a mentegetızés,
hogy a Tájékoztatási Minisztérium korábban „félre-
tájékoztatás” nyomán tette közzé a Hess-szel kap-

jó, egy repülıgép-anyahajó, hét cirkáló, kilenc rombo-

ló és néhány kisebb hajó is megsérült.
121
Nincs szó üres mentegetızésrıl. A britek 200 repülı-
gépet vesztettek Görögországban. A brit légierınek 21
használható Hurricane repülıgépe volt Líbiában, és 14
gép védte Szuezt. Ezért hárult a krétai légvédelem a
haditengerészetre.
122
A 42.500 Krétán szolgáló katonából 16.500-at men-
tettek ki, ebbıl 2.000 görög volt.

-(80)-
 csolatos közleményt, s hogy a Tisztelt Házban senki
még csak fel sem tette a kérdést, ki és miért is
tájékoztatta félre a minisztériumot - mindez egy-
szerően gyalázatos. Meg kellene néznem a vitát a
parlamenti jegyzıkönyvben, abból legalább kiderül-
ne, nem cenzúrázták-e a lapokban az errıl megjelent
híradásokat.
Három teljes hétig szüneteltek a légitámadások, de
ma ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák.

1941. VI. 3.
Most, hogy Kréta kiürítése megtörtént, azt mondják,
20.000 embert kellett elszállítani. Ebbıl nyilván-
való, hogy a kivonulást jóval korábban megkezdték,
mint azt a sajtóval tudatták, s hogy az elvesztett
hajók alighanem Kréta kiürítése közben süllyedtek
el. A teljes veszteség várhatóan 10.000 ember, 7
hajó (3 cirkáló és 4 romboló)123 s ki tudja, hány ke-
reskedelmi hajó, számos légvédelmi ágyú, tank és
repülıgép. S mindez teljesen hiába... A lapok még
sosem voltak ilyen kritikusak. Az egyik ausztrál
újság nyíltan kimondja, hogy semmi értelme Ciprust
védeni, ha nem lépünk fel Szíriával szemben, márpe-
dig ennek semmi jele. Ma reggel jött a hír, hogy a
németek már páncélos egységeket telepítettek
Latakiába124 s hogy a britek „feltehetıen” megszáll-

123
A Calcutta, Fiji és Gloucester cirkálókat, valamint
a Greyhound, Hereward, Imperial és Juno rombolókat
süllyesztették el, aminek vagy 2.000 brit tengerész
esett áldozatul. Összességében a szövetségesek 16.583
embert vesztettek (ebbıl 8.200 brit, 3.376 ausztrál és
2.996 új-zélandi). A német veszteség: 3.714 halott és
2.500 sebesült.
124
Szíriába. A híradás nem felelt meg a valóságnak. A
britek arra számítottak, hogy Kréta bevétele után a
németek Ciprusra, Szíriára, Szuezre vagy Máltára csap-
nak le. Miként K. Student tábornoknak, a német légierı
parancsnokának háború utáni közléseibıl kiderült, Hit-
ler eleinte habozott, vajon megkockáztasson-e egy Kré-
ta elleni támadást. A krétai súlyos veszteségek láttán
pedig (bár a briteké jóval súlyosabbak voltak) elállt

-(81)-
 ják majd Szíriát. Pár nap múlva már nyilván késı
lenne, ámbár szerintem már így is vagy fél évet
késtünk.

1941. VI. 8.
A brit csapatok ma reggel megtámadták Szíriát.

1941. VI. 14.

Az orosz-német viszonyt teljes rejtély övezi, s ed-
dig még senkivel se futottam össze, aki hazatérte
óta125 Cripps-szel találkozott volna. Az ember így
legfeljebb nagy általánosságban latolgathatja az
esélyeket. A közeljövıben, úgy tőnik, két meghatá-
rozó tényezıvel kell számolni: 1) Sztálin, ha csak
elkerülheti, nem fog háborúba keveredni a németek-
kel, 2) egyelıre Hitlernek sem áll érdekében, hogy
Sztálin tekintélyét rombolja, mivel általa folyama-
tosan sakkban tarthatja az egész munkásmozgalmat
szerte a világon. A Szovjetunió közvetlen megtáma-
dása vagy egy, az oroszok számára kirívóan hátrá-
nyos paktum helyett sokkal inkább valami együttmő-
ködésnek álcázott alku várható, amelyrıl, úgy le-
het, egy Törökország vagy Irán elleni támadással
terelik majd el a figyelmet. Azután egyszer csak
hírét vesszük a két ország közti „szakembercseré-
nek”, és Bakuban hirtelen megszaporodnak a német
mérnökök. Persze azt sem szabad szem elıl téveszte-
ni, hogy talán az egész manıver nem más, mint pusz-
ta blöff, hogy ily módon eltereljék a figyelmet va-
lami más küszöbön álló akcióról, történetesen az
Anglia elleni invázióról.

a „következı ugrástól”, hogy Ciprusról kiindulva el-

foglalja a Szuezi-csatornát.
125
Stafford Cripps, Nagy-Britannia moszkvai nagykövete
június 13-án tért haza. Jelentésében a moszkvai német
nagykövet is beszámolt Berlinnek Cripps hazatérésérıl,
egyben figyelmeztetvén a brit sajtó latolgatására,
hogy Németország és a Szovjetunió között háború ké-
szül. Befolyásos moszkvai körökben a németek váltig
azt híresztelték, hogy csak angol propagandamanıverrıl
van szó.

-(82)-
1941. VI. 19.
Németország és Törökország megnemtámadási szerzı-
dést kötött. Íme, ez a jutalom, amiért nem intéztük
el gyorsan Szíriát. Mostantól az egész török sajtó
ellenünk fordul, s ez nagy hatással lesz az arab
világra is.
Tegnap Newmarketben megtartották a Derbyt, hatalmas
közönség elıtt, amin a Daily Express nem mulasztott
el csipkelıdni. Az Ewening Standard szerint Hitler
80 napon belül valószínőleg megtámadja Nagy-
Britanniát, s a most folyó kelet-európai hadmozdu-
latokkal is csupán errıl akarja elterelni a figyel-
met - ámbár azt hiszem, inkább csak ezzel próbálják
rábírni az embereket a keményebb helytállásra.
A brit kormány nem ad ki több fuvarengedélyt
Petsamo részére, s megállítottak három finn hajót
is, mivel Finnország immár az ellenség által meg-
szállt területnek számít. Mindez nyilvánvalóan jel-
zi, hogy Oroszország és Németország között tényleg
készülhet valami.126

1941. VI. 20.

Napok óta rendkívüli a hıség. Az jutott eszembe,
hogy végre valami elınye is van a háborúnak: véget
vet például annak a hibbant szokásnak, hogy az új-
ságok fıcíme mindig a tegnapi idıjárásról szól.

1941. VI. 22.

Ma hajnalban a németek megtámadták a Szovjetuniót.
Rendkívül izgatott mindenki. Általános a vélekedés,
hogy ez „jól jön nekünk” - persze csak akkor, ha az
oroszok komolyan ellenállnak, és ezzel, ha nem is
tudják megállítani, legalább meggyengítik Hitler
légierejét és hadiflottáját. Nyilvánvaló, hogy a
németeknek nem terület vagy olaj kell, hanem csak
meg akarják semmisíteni a szovjet légierıt, hogy

126
A konzuli hivatalok okmányokat adtak ki semleges
államok hajói számára, amelyek birtokában a hajó és
rakománya szabadon közlekedhetett, feltartóztatás és
ellenırzés nélkül.

-(83)-
 így biztosítsák maguknak a nyugodt hátországot,
amíg leszámolnak Angliával. E pillanatban lehetet-
len megbecsülni, hogy az oroszok mekkora ellenál-
lásra képesek. A legrosszabb az az egészben, hogy a
németek nyilván nem kezdtek volna akcióba, ha nem
lennének biztosak benne, hogy gyorsan véghez tudják
vinni.

1941. VI. 23.

Churchill, úgy vélem, ma igen jó beszédet mondott.
A baloldalnak persze nyilván nem tetszik, bár ık
könnyedén megfeledkeznek arról, hogy ez egyszer
Churchillnek az egész világot kellett megszólíta-
nia: a közép-nyugati amerikaiakat, a légierı és a
flotta legénységét, az elégedetlen boltosokat és
gazdákat, sıt magukat az oroszokat is, csak úgy,
mint a baloldali pártokat. Kommunistaellenes utalá-
sai is helyénvalóak voltak, bár igen meggyızıen
hangoztatta, hogy ıszintén ajánlja a segítséget.
Szinte máris hallom a hírmagyarázók felhördüléseit
a New Statesmanben s a hasonló lapokban. Mit gon-
dolnak vajon ezek, miként hatna, ha Sztálin egyszer
csak felállna s így szólna: „Mindig is meggyızıdé-
ses kapitalista voltam.”
E pillanatban lehetetlen megjósolni, hogy Amerika
miként reagál a Szovjetunió megtámadására. Minden-
esetre hiba lenne azt hinni, hogy Angliában most
majd létrejön egy erıs nácibarát párt. Persze akad-
nak néhányan - ha nem is sokan – a gazdagok között,
akik nem bánnák, ha Hitler elintézné a szovjet re-
zsimet. A katolikusok biztosan közéjük sorolhatók,
bár lesz annyi eszük, hogy majd csak akkor tereges-
sék ki a lapjaikat, mikor az orosz ellenállás ösz-
szeomlóban lesz. A Polgárırségben szót váltva az
emberekkel, köztük néhány régi vágású tiszttel és
igencsak jómódú üzletemberrel, úgy találtam, hogy
most mindenki az oroszokat támogatja, bár arról
igencsak eltérnek a vélemények, hogy vajon mekkora
ellenállásra képesek. Néhány jellemzı megjegyzés:
Baromfi-nagykereskedı: Remélem, az oroszok most
végre adnak nekik!

-(84)-
 Textilgyáros (zsidó): Én nem hinném. Meglátja,
éppúgy összerogynak majd, mint az elsı háborúban.
Orvos (külföldi, alighanem menekült): Ugyan már!
Mindenki alábecsüli a Szovjetunió erejét. Egyket-
tıre hazavágják a nácikat.
Élelmiszer-nagykereskedı: Úgy ám, hiszen vannak
vagy kétszáz millióan!
Textilgyáros: Igen ám, de teljesen szervezetle-
nek!
Persze senki sem ismeri a valós helyzetet, e néhány
idézet mindenesetre jól érzékelteti a közvélemény
áthangolódását. Három éve még az évi 1.000 font jö-
vedelembıl élık, mi több, még a heti hat fontot ke-
resık javarésze is a németeknek drukkolt volna az
oroszok ellenében. Mostanra viszont a németek elle-
ni győlölet minden mást elfeledtetett.
Azon múlik minden, hogy a Szovjetunió és Anglia
csakugyan képes-e minden hátsó szándék nélkül
együttmőködni, s hogy ne próbálja a másikra tolni a
terhek nagyobbik részét. Kétségtelen, hogy Oroszor-
szágban létezik egy nácibarát vonal, s még azt is
meg merem kockáztatni, hogy ennek maga Sztálin a
feje. Ha Moszkva ismét váltva egyet átáll a néme-
tekhez, Pétain szerepét Sztálin fogja eljátszani, a
kommunisták pedig minden bizonnyal követni fogják
ıt, s újra támogatják a nácikat. Ha a szovjet re-
zsimet egyszerően megsemmisítenék, és Sztálin meg-
halna avagy fogságba esne, a kommunisták, úgy hi-
szem, elfogadnák Hitlert vezérüknek. A Brit Kommu-
nista Párt épp most adott ki egy kiáltványt, amely
a „nép kormányának felállítását és más hasonló
holdkórosságokat sürget. Persze nyomban hangot vál-
tanak majd, mihelyt megjön az ukáz Moszkvából. Hi-
szen ha az oroszok csakugyan ellenállnak, az eset-
ben érdekük, hogy Nagy-Britanniában erıs kormány
legyen, és ne folyjék ellene belsı aknamunka. Tíz
nap múlva a kommunisták lesznek a legnagyobb haza-
fiak, „Minden hatalmat Churchillnek!” harsogják
majd, ámbár még így sem figyel majd rájuk senki. Az
esetben, ha a két ország közt valódi szövetség jön
létre - még ha lesz is némi „húzd meg, ereszd meg”

-(85)-
 -, ez mindkét oldalon jót tesz majd a belpolitiká-
ban is. Hisz azok a politikai viszonyok, melyek mi-
att az orosz katonai segítség egykor oly káros ha-
tással volt a spanyol eseményekre, itt most nem
állnak fenn.
Mindenki arról élcelıdik, milyen unalmasak is lesz-
nek a Szabad Oroszok. Akárcsak az emigráns fehérek.
(...) Némelyek máris látni vélik Sztálint, ahogy
kis boltot nyit majd Putney-ben, hogy szamovárt
áruljon, s eközben kaukázusi táncokat lejtsen.

1941. VI. 30.

Már egy hét múlt el, s még mindig nincs szinte sem-
mi érdemi hírünk az orosz hadszíntérrıl. Mindkét
oldalon elképesztı gyızelmekrıl számoltak be, hogy
hány ellenséges tankot és egyebet semmisítettek
meg. A városok bevételérıl szóló jelentések már in-
kább hihetıbbek, s a német beszámolók nem tőnnek
túlzottnak. E szerint bevették Lemberget, s aligha-
nem elfoglalták Litvániát is. Állítólag túlszár-
nyalták Minszket, míg az oroszok szerint ott fel-
tartóztatták a német elırenyomulást. Mindenesetre
igazi áttörés még nemigen lehetett. Mindenki túlsá-
gosan is optimista: „A németek most aztán nagy fába
vágták a fejszéjüket! Hitlernek vége van, ha a jövı
hétig nem képes áttörni az orosz vonalakat!” Csak
ritkán jegyzik meg, hogy a németek azért kiváló ka-
tonák, és nyilván nem indítottak volna támadást
anélkül, hogy elıbb mérlegelték volna az esélyei-
ket. A leginkább mértéktartó vélemények szerint, ha
októberig az orosz sereg egészen nem morzsolódik
fel, akkor Hitlernek még ezen a télen vége lesz.
Nem tudni, vajon miért győjtötték be a civilektıl
az összes rádiót Oroszországban, többféle magyará-
zata is lehet.
Továbbra sem tudni semmi kézzelfoghatót arról, hogy
miféle szövetséget is kötöttünk az oroszokkal. Teg-
nap este mindenki fülig húzott szájjal várta, vajon
a szövetséges himnuszok végén eljátsszák-e az In-

-(86)-
 ternacionálét is?127 Persze nem tették. Mindenesetre
elég sok idıbe tellett, amíg az etióp himnuszt is
mősorra vették. Elıbb-utóbb be kell játszani valami
szovjet indulót is, ám ennek kiválasztása ugyancsak
kényes feladat lesz.

1941. VII. 3.
Sztálin rádióbeszéde nem más, mint visszatérés a
demokrácia védelmére buzdító népfrontos közhelyek-
hez, s mint ilyen, szögesen ellentmond mindannak,
amit az ı és követıi szájából az elmúlt két évben
hallott a világ. Ennek ellenére nagy hatású háborús
beszéd volt, Churchill beszédének méltó párja,
melyben egyértelmővé tette, hogy nem hajlandóak a
megalkuvásra, legalábbis e pillanatban. A beszéd
némely részei ugyanakkor sejteni engedték, hogy
nagyarányú visszavonulást fontolgatnak. Angliát és
Amerikát baráti szavakkal emlegette, kvázi szövet-
ségesnek tekintve ıket128, jóllehet formális szövet-
ség még nem létezik. Ribbentroppot és társait a be-
széd a Pravdához hasonlóan kannibáloknak titulálta.
Az angolra fordított orosz szöveg persze gyakran
elég bizarrnak hat, mivel az oroszban temérdek
olyan durva szó van, amelynek nincs angol megfele-
lıje.
Mostani hitvány érzelmi és morális állapotunkat mi
sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy többé-
kevésbé valamennyien támogatjuk Sztálint. Ez az el-
vetemült gyilkos most éppen átállt a mi oldalunkra,
s ettıl, lám, máris hajlamosak vagyunk elfeledni a
véres tisztogatásokat és más bőneit. Ugyanígy lesz
Francóval és Mussolinivel is, ha majd netán ık is

127
A BBC-ben minden vasárnap este sorra eljátszották a
szövetséges államok himnuszait.
128
A „szövetséges” szót nem ok nélkül nem használták
még ebben az idıszakban. Július 12-én írták alá az an-
gol-orosz egyezményt Moszkvában, a dokumentumot Cripps
és Molotov látta el kézjegyével. A felek vállalták,
hogy támogatják egymást a háborúban a hitleri Németor-
szág ellen, és nem kötnek külön fegyverszüneti megál-
lapodást a németekkel.

-(87)-
 átállnak végül. Azt mindenesetre meg kell hagyni
Sztálinról, hogy ı maga legalább annyiban ıszinte,
hogy mindenkor saját elhatározásából vált frontot -
ami persze követıirıl már korántsem mondható el. Az
„aki nem lép egyszerre” tipikus esete ez, melyben
mindig is Sztálin lép elsıként, hiszen ıt úgymond a
„lélek”, a belsı meggyızıdés hajtja.

1941. VII. 6.
Több lap is türelmetlen, hogy miért nem teszünk
többet az oroszokért. Nem tudom, vajon a hadvezetés
a légitámadásokon kívül komolyan tervezett-e mást
is, de ha semmivel nem próbálkoznak, az (eltekintve
a lehetséges politikai és katonai következmények-
tıl) igen nyugtalanító jel lenne. Ha most, mikor a
németeknek 150 harcoló hadosztályuk van lekötve a
Szovjetunióban, nem indítunk szárazföldi támadást,
vajon mikor máskor leszünk erre képesek? Részünkrıl
semmiféle csapatmozgásról nem esik szó, láthatóan
nemigen készülnek támadásra, legalábbis Angliából
nem. Az egyetlen új fejlemény Beaverbrook kampánya
a tankok ügyében, tavaly ugyanezt csinálta a repü-
lıgépekkel. De ennek még néhány hónapig nemigen
lesz foganatja, és azt sem tudni, mire is használ-
nák e tankokat. Azt aligha hiszem, hogy egy Német-
ország elleni támadásban akarnák. Ha a németek
helyzete megengedné, hogy nagyszámú páncélossal tá-
madjanak, s a teljes légi és tengeri fölényük is
meglenne ehhez, akkor mi réges rég elvesztettük
volna a háborút.
Még mindig nem esik szó semmiféle hivatalos együtt-
mőködésrıl az oroszokkal, s arra sem utal semmi,
hogy legalább próbálnák tisztázni a velük való vi-
szonyunkat, noha mindkét oldalról baráti szándék-
nyilatkozatok hangzanak el. Persze addig nem is
vállalhatunk ilyen kockázatot, amíg be nem bizonyo-
sodik, hogy tényleg szilárd szövetségesként számít-
hatunk rájuk, azaz: akkor sem hagyják abba a har-
cot, ha a német támadást netán már visszaverték.
A frontokról sincsenek megbízható hírek. A németek
már átkeltek a Pruton, ám azt nem tudni, vajon el-
érték-e már a Beresinát. Az ellenség kárairól szóló

-(88)-
 gyızelmi jelentések mindkét oldalon átlátszóan ha-
misak. Az oroszok azt állítják, hogy a németek
vesztesége már 700.000 emberre rúg, ami Hitler tel-
jes haderejének 10 százaléka lenne. Végignéztem a
katolikus lapokat, és a Truth129 néhány példányát is,
hogy lássam, miként vélekednek a kényes és felemás
angol-szovjet szövetségrıl.
A katolikus lapok nem szimpatizálnak különösebben a
nácikkal, és alighanem ez a jövıben sem várható.
Nyilvánvalóan az az „irány”, hogy a Szovjetunió ve-
lünk van és támogatni kell, ám azért nem beszélhe-
tünk kifejezett szövetségrıl. A Truth ugyan győlöli
Churchillt, mégis hasonlóan ír, bár talán mintha
egy árnyalattal oroszellenesebb lenne. Néhány ír
katolikus lap mostanra, úgy tőnik, nyíltan szimpa-
tizál a nácikkal. Ha ez tényleg mérvadó, úgy Ameri-
kában is hasonló hatásra lehet számítani. Kíváncsi-
an várom, hogy az a „semlegesség”, amit az ír saj-
tóra rákényszerítettek, megtiltván számukra, hogy
bármiként minısítsék a hadviselı feleket, vajon ér-
vényes lesz-e a Szovjetunióra nézve is, most, hogy
az belépett a háborúba.
A Népi Konvenció teljes támogatásról biztosította a
kormányt, követelvén a „háborús erıfeszítések eré-
lyes folytatását” - mindezt két héttel azután, hogy
kiáltványban követeltek „békét a népnek”. Az az
anekdota járja, hogy mikor a Szovjetunió megtámadá-
sának híre elért egy New York-i kávéházba, ahol
kommunisták üléseztek, egyikük, akinek ki kellett
lépnie a mosdóba, visszatértekor meglepve konsta-
tálta, hogy távollétében megváltozott „az irányvo-
nal”.

1941. VIII. 28.

Mától a BBC alkalmazottja vagyok. A keleti front,
már ha egyáltalán beszélhetünk ilyenrıl, nagyjából
a Tallin-Gomel-Szmolenszk-Kijev-Dnyepropetrovszk-
Kerson vonal mentén húzódik. A németek egy Németor-
szágnál jóval nagyobb területet foglaltak el, de
nem semmisítették meg az orosz hadsereget. Az oro-

129
Szélsıjobboldali folyóirat, jelentése: igazság.

-(89)-
szok és a britek három napja megtámadták Iránt, az
irániak már menekülnek. Az ottani csapatmozgásokról
persze semmi érdemi részletet nem ismerni még. Már
csak egy hónapunk van arra, hogy belefogjunk valami
európai akcióba, de nem hiszem, hogy bármit is ter-
veznének. A Churchill-Roosevelt-nyilatkozatból ki-
olvasható, hogy a Szovjetunió megtámadása után Ame-
rikában némiképp enyhült a Hitlerrel szembeni el-
lenérzés. Ugyanakkor semmi jele, hogy emiatt itt
Angliában a lakosság hajlandó lenne nagyobb áldoza-
tokat hozni. Még mindig vannak ugyan kritikus han-
gok, hogy nem nyújtunk elég támogatást a Szovjet-
uniónak, de ezek egyre gyengülnek. Úgy sejtem, a
németek oroszországi hadjárata megrekedt, legalább-
is Hitler ezen a télen már aligha tud áttörni a
Kaukázushoz, hogy onnan kijusson a Közel-Keletre -
bár azért összeomlani sem fog, s jóval nagyobb
veszteségeket okozott az oroszoknak, mint amit el-
szenvedett. A háború vége egyelıre még fel sem de-
reng. Nyilván hosszú és kimerítı megpróbáltatások
várnak még ránk, s egyre nyomorultabb lesz minden-
ki. Az a félforradalmi idıszak, amely Dunkerque-kel
kezdıdött, mára véget ért, s most alighanem az ál-
talam megjósolt újabb szakaszba lépünk. Ezért itt
be is zárom e naplót, miként azt terveztem, egy új
korszak kezdetéhez érve.

-(90)-
 II. rész

1942. III. 14.

Hat hónap szünet után folytatom e naplót, miután a
háború új szakaszába ért. Azt, hogy Cripps mikor
indul pontosan Indiába130 nem hozták nyilvánosságra,
de alighanem már elment. Az átlagember alig tud
bármit küldetése céljáról. Gyakran hallani a meg-
jegyzést, hogy csak azért küldték el, hogy ne le-
gyen itthon útban (a német rádióadó szerint is ez
az egyik fı ok). E mostani képtelen helyzet híven
tükrözi az angolok provincializmusát, akik képtele-
nek felfogni, mekkora jelentısége is lehet Indiá-
nak. A jól informáltak többnyire inkább borúlátók,
hisz a kormány által India számára vázolt feltéte-
lek aligha lehetnek túl kecsegtetıek, ha még nyil-
vánosságra se merték hozni ıket. E percben az is
nagy talány, hogy Cripps vajon miféle tárgyalási
felhatalmazást kapott. Akik netán tudják, azok is
hallgatnak róla, mint a sír, s legfeljebb óvatos
utalásokkal lehet belılük bármit is kihúzni. Így
például, miután (a BBC Keleti Adásainak Szerkesztı-
ségében) azt a feladatot kaptam, hogy alakítsak ki
Crippsrıl valamiféle képet, hírlevelemben Crippset
radikális politikusként jellemeztem. Ez magában
foglalja a figyelmeztetést, hogy „ne menjenek túl
messzire” vele, amibıl egyúttal kikövetkeztethetı,
hogy a legfelsıbb körök nemigen bíznak abban, hogy
India a közeljövıben elnyerheti teljes függetlensé-
gét.
Kósza találgatásokat hallani minden felıl. Sokan
azt gyanítják, hogy Németország és a Szovjetunió

130
Sir Stafford Cripps március 22-én repült Indiába,
hogy megegyezzen az India függetlenségét szorgalmazó
Indiai Kongresszus Párttal. A brit ajánlat szerint In-
dia a háború alatti együttmőködés fejében a háború si-
keres lezárása után fokozatosan függetlenné vált vol-
na. Nehru és a Kongresszus Párt viszont ragaszkodott a
teljes függetlenség azonnali megadásához, emiatt a
tárgyalások április 10-én megszakadtak.

-(91)-
 még ez évben különbékét köt. A német és orosz rá-
diót hallgatva már jó ideje arra jutottam, hogy az
orosz sikerekrıl szóló beszámolók nem túl meggyızı-
ek, bár annyi azért igaznak tőnik, hogy a háború
nem az eredeti német terveknek megfelelıen zajlik.
[Azt hiszem, az oroszok hasonló „gyızelmet” arat-
tak, mint mí az angliai csatában - a teljes vereség
ugyan elmaradt, de azért még nem dılt el semmi.]
Személy szerint nem hiszek a különbékében - kivéve
azt az esetet, ha az oroszok teljesen padlóra ke-
rülnek-, mivel nem látom be, miként is tudnának
akár a németek, akár az oroszok Ukrajnáról lemonda-
ni. [Másfelıl viszont vannak, akik úgy vélik (pél-
dául Abrams, egy balti orosz, aki erısen szimpati-
zál Sztálinnal, bár nem tagja a pártnak), hogy az
esetben, ha az oroszok vissza tudnák verni a néme-
teket saját területükrıl, úgy létrejönne egyfajta
hallgatólagos béke, és már csak ímmel-ámmal foly-
tatnák a háborút.] Beaverbrook távozása körül a kö-
vetkezı mendemondák keringenek:131
a) Cripps azzal a feltétellel lépett be a kormány-
ba, hogy Beaverbrook távozik.
b) Beaverbrookot azért menesztették, mert állítólag
felvette a kapcsolatot Göringgel, egy kompromisszu-
mos békekötés reményében.
c) A hadsereg ragaszkodott Beaverbrook menesztésé-
hez, mert Líbia és a Távol-Kelet helyett minden re-
pülıgépet és más hadianyagot Oroszországba irányí-
tott.
Már hat hónapja dolgozom a BBC-nél. Ha az általam
remélt politikai változások végbemennek, maradok,
különben valószínőleg nem. Az itteni légkör egy
lányiskola és a diliház között van, és csupa ha-
szontalan, vagy annál is rosszabb dolgokkal foglal-
kozunk. A rádiós stratégiánk még tán a katonainál

131
Lord Beaverbrook (lásd a korábbi lábjegyzetet)
Churchill kormányában elıbb repülıgép-gyártási minisz-
ter, majd közellátási miniszter. Bár intézkedéseit sok
bírálat érte, példátlan munkabírásával kitartásra buz-
dította az embereket, és hivatali ideje alatt javult a
repülıgép-ellátás is.

-(92)-
 is kiábrándítóbb. Ennek ellenére igen hamar át le-
het állni a propagandista észjárásra, s az ember
olyan dörzsöltté válik, hogy azt korábban el se
hitte volna. Magam például rendszeresen célozgatok
arra hírleveleimben, hogy a japánok alighanem
Oroszország megtámadását tervezgetik. Persze én sem
hiszem, hogy így lenne, mégis a következı sanda
számítás vezet:
a) Ha a japánnak csakugyan megtámadják Oroszorszá-
got, akkor „mi már elıre megmondtuk”.
b) Ha az oroszok támadnak elıször, akkor mi, mivel
korábban már említettük a japánok szándékát, úgy
tehetünk, mintha az egészet a japánok kezdték vol-
na.
c) Ha egyáltalán nem tör ki a háború Oroszország és
Japán közt, azt mondhatjuk, hogy csak azért nem,
mert a japánok félnek az oroszoktól.
A propaganda merı hazugság, még akkor is, ha az em-
ber történetesen igazat mond. Mégis úgy vélem,
mindez mit se számít, ha legalább tudjuk, mit te-
szünk és fıként, hogy miért.
Egy mai sztori:
Nıi tartalékos egy polgárırnek: Nem neszi észre,
nyitva a bejárat... (tudniillik a férfi slicce)
Polgárır: No csak! És nem látott véletlen egy
marcona fickót strázsálni mögötte?
Nı: Azt, sajnos, nem. Csak egy satnya polgárırt
két homokzsákon elnyúlva.
1942. március 11-én terjeszteni kezdtem, hogy hama-
rosan a sört is csak napi fejadagban mérik. Eddig
három embert oltottam be a rémhírrel, kíváncsi va-
gyok, mikor ér hozzám vissza. 1942. május 30.: ed-
dig még nem ért! Ezzel a módszerrel, úgy látszik,
nem lehet tesztelni, mennyire hatékony a suttogó
propaganda.132

132
A szerzı utólag beszúrt megjegyzése.

-(93)-
 A minap William Hickey-vel133 váltottam szót, aki
most tért vissza Amerikából. Azt mondja, aggasztó a
közhangulat odaát. A termelés akadozik, a britelle-
nesség százféleképp virít, és általános a fıként
katolikusok által gerjesztett oroszellenes érzület
is.

1942. III. 15.

Ma délelıtt 11:30-kor rövid légiriadó volt, de nem
követte se bombázás, se légvédelmi tőz. Tíz hónapja
elıször hallom újra e hangot! A lelkem mélyén per-
sze nagyon is szorongok, s nyilván így van ezzel
mindenki, mégis konokul igyekszünk nem tudomásul
venni az egészet, és még csak utalást sem teszünk
rá, amíg a légiriadót le nem fújják.

1942. III. 22.

Empson mondja, hogy a külügyminisztérium szigorúan
megtiltott a sajtónak mindenféle találgatást arról,
hogy Japán megtámadja-e a Szovjetuniót. E témát
gondosan kerüljük is a távol-keleti adásokban,
ugyanakkor az indiaiban szinte folyvást errıl van
szó. Eddig még nem jöttek rá, mivel bennünket nem
figyelmeztetett senki, és hivatalosan nem tudunk a
tilalomról, így azután messzemenıen próbáljuk ki-
használni e mulasztást, amíg csak lehet. [Például a
Horizontól kishíján megtagadták a külföldi terjesz-
tésre szánt példányokhoz szükséges extra papír-
kontingenst a Kiplingrıl szóló cikkem miatt (bár
aztán jó vége lett a dolognak, mivel Harold
Nicholson és Duff-Cooper134 kihúzott a csávából),

133
William Hickey, Orwell késıbbi, kézírásos jegyzete
szerint Tom Driberg (1905-1976), baloldali politikus,
késıbb munkáspárti képviselı. A Daily Expressben több
mint ötven éven át egy társadalmi napló-rovatot veze-
tett.
134
Harold Nicholson, kritikus, életrajzíró, parlamenti
képviselı. Alfred Duff-Cooper, diplomata, életrajzíró.
Rövid ideig a hadügyminisztérium képviselıje
Szingapurban, késıbb a de Gaulle tábornok vezetése
alatt álló, észak-afrikai Francia Nemzeti Felszabadí-
tási Bizottságban képviselte Nagy-Britanniát.

-(94)-
 ugyanakkor a BBC felkért, hogy írjak egy rádiójegy-
zetet a Kipling-tanulmányom alapján.]
A német propaganda hozzánk képest egész másként kö-
vetkezetlen, mivel legalább tudatosan az. Szemreb-
benés nélkül megígérnek mindenkinek mindent: füg-
getlenséget Indiának, gyarmatbirodalmat Spanyolor-
szágnak, egyenjogúságot a kaffereknek, szigorúbb
faji törvényeket a búroknak és így tovább. Pusztán
propaganda szempontból úgy vélem, mindez ijesztıen
hatékony, hiszen az emberek jó része tudatlan, sa-
ját köznapi gondjain túl nemigen érdekli semmi, s
az efféle következetlenség egyáltalán nem zavarja.
Néhány hete az NBBS135 rafinált támadást intézett a
Worker’s Challenge136 ellen, óva intve mindenkit,
hogy ne hallgassa állítólagos „riválisát”, mivel
ezt az adót úgymond „Moszkva pénzeli”.
A mexikói kommunisták újból nekiestek Sergenek137 és
a többi trockista menekültnek, akik Franciaország-
ból érkeztek, kiutasításukat követelve. Ugyanaz az
ócska taktika, mint Spanyolországban! Szörnyen le-
hangoló, hogy újra kezdıdik ez a régi áskálódás.
Nem is annyira azért, mert erkölcsileg viszolyogta-
tó, hanem mert idestova húsz éve ez a Komintern
legfıbb harci eszköze, márpedig a Kominternt eddig
mindig, mindenütt legyızték a fasiszták. Így aztán
mi, akik ez idı szerint bizonyos mértékig szövetsé-
gesük vagyunk, velük osztozhatunk majd egy újabb
vereségben.

135
New British Broadcasting Station - angol nyelvő né-
met propagandaadó.
136
Egy másik angol nyelvő német rádióadó.
137
Victor Serge (1890-1947), író, újságíró. Számőzött
orosz értelmiségiek gyermekeként született Brüsszel-
ben, örökbefogadás útján lett francia, részt vett a
párizsi anarchista mozgalomban. Az októberi forradalom
után Moszkvába, majd Leningrádba ment, késıbb Berlin-
ben indított lapot. Trockijjal fenntartott szoros kap-
csolata miatt 1933-ban Szibériába internálták. Szaba-
dulása után a POUM párizsi tudósítója lett a spanyol
polgárháború alatt. 1941-ben Mexikóban telepedett le,
ahol pár év múlva nagy szegénységben halt meg.

-(95)-
 Általános a gyanú, hogy Oroszország különbékét
akar. Földrajzi és lélektani okokból könnyebb lenne
az oroszoknak feladni Ukrajnát, de a kaukázusi
olajmezıket harc nélkül nem adhatják fel. Az egyik
lehetséges fejlemény, hogy Hitler és Sztálin titkos
egyezményt kötnek. Hitler megtarthatná az elfoglalt
orosz területeket, vagy legalábbis azok egy részét,
de nem folytatná a támadást, ehelyett inkább dél
felé, az iraki és iráni olajmezık felé fordulna,
miközben továbbra is színlelnék az ellenségeske-
dést. Nekem úgy tőnik, sokkal nagyobb a különbéke
kockázata akkor, ha még ez évben megindítjuk a tá-
madást Európában. Ha ugyanis sikerül a németeket
zavarba hozni és hadseregük jó részét lekötni, az
oroszok esélye ezzel nagyot nıne mind a megszállt
területek visszaszerzésére, mind egy kedvezıbb bé-
kealkura. Én mégis azt hiszem, meg kell támadnunk
Európát, mihelyt a szállítási feltételek lehetıvé
teszik. Ezt a csapdát csak úgy kerülhetjük el, ha
erıs szövetséget kötünk a Szovjetunióval, amelyben
részletesen tisztázzuk háborús céljainkat. Mindez
persze, lehetetlen a mostani brit kormánnyal, s
ameddig Sztálin hatalmon van. [Csupán akkor lenne
esélye, ha itt új kormány állna fel, és valahogy
szót tudnánk érteni az oroszokkal Sztálin feje fe-
lett.]
Ugyanaz a nyomasztó érzés, mint a franciaországi
hadjárat idején - nincs semmi hír. Mindez jórészt
azért van így, mert folyton újságot olvasok. [A
hírleveleimhez a napi háttérjelentéseken túl négy-
öt reggeli és több esti lapot kell végigolvasnom.]
Ezek az anyagok oly kevés újdonságot tartalmaznak,
hogy az emberben óhatatlanul az a benyomás alakul
ki: semmi sem történik. Az elmúlt hetekben Cripps
indiai küldetése volt az egyetlen figyelemre méltó
esemény.

1942. III. 27.

Állítólag holnap kiderül végre, hogy Cripps miféle
ajánlatot vitt magával Indiába. Eddig csak a száz-
féle szóbeszéd járta, valamennyi hihetı, ám egymás-
sal teljesen összeegyeztethetetlen. A leginkább el-

-(96)-
 terjedt változat az volt, hogy Indiának az egyipto-
mihoz hasonló szerzıdést kínálnak. Egy megrögzött
ellenségünk, K.S.S.138 szerint el is fogadnának egy
ilyen ajánlatot, ha az indiaiak megkapnák a védel-
mi, pénzügyi és belügyminisztériumok irányítását.
Az itteni indiaiak most már sokkal derőlátóbbak az
elmúlt két hét mélabúja után, úgy tőnik, valahogy
kiszimatolták, hogy a felkínált feltételek nem is
oly rémesek (talán az Indiai Kormányzati Hivatal
embereinek fancsali ábrázata láttán). [A Parlament-
ben igen heves vita volt a Daily Mirror-ügy139 kap-
csán. Bevan140 számos részletet olvasott fel Morri-
son141 cikkeibıl, melyek szintén a Daily Mirrorban
jelentek meg - a konzervatívok nem kis mulatságára,
akik ugyan nem kedvelik a Mirrort, ám azt mindig is
élvezik, ha két szocialista esik egymásnak. Cas-
sandra142 bejelentette, hogy szerkesztıi állását fel-
adva belép a hadseregbe. Mindenki azt jósolja, hogy
három hónap se telik bele, és visszatér az újság-
íráshoz. Persze kérdés: hol leszünk mi három hónap
múlna?]
A kormánypárti képviselıjelölt csekély különbséggel
vereséget szenvedett a granthami idıközi választá-
sokon. Azt hiszem, elıször esik meg ilyesmi a hábo-

138
Dr. Krishna S. Shelvankar.
139
Közkedvelt baloldali lap, melyet Churchill rendreu-
tasított úgymond „defetista hangvétele” (tudniillik a
kormány háborús intézkedéseinek bírálata) miatt. Az
alsóházi vita után az ügy lekerült a napirendrıl.
140
Aqneurin Bevan, munkáspárti képviselı, akinek gyak-
ran volt konfliktusa saját pártjával. Cripps Népfront-
jának támogatásáért kizárták a pártból, bár ıszintesé-
gét sosem vonták kétségbe. Orwellt politikai nézetkü-
lönbségeik ellenére is támogatta. Legnagyobb érdeme az
országos egészségügyi ellátás biztosítása volt.
141
Herbert Morrison, ez idı tájt brit belügyminiszter.
Az említett vitában Orwell Morrison felforgató írásai-
ra utal, melyeket az 1. világháború idején írt, amikor
lelkiismereti okokból maga is megtagadta a katonai
szolgálatot.
142
William Connor (1900-1967) közismert radikális új-
ságíró álneve.

-(97)-
 rú kezdete óta. A múlt héten meglepetésszerő próba-
riadó volt a polgárırségnél. Négy és fél óra alatt
sikerült felállítani a századot, szétosztani a mu-
níciót, és további egy órába telt, mire mindenki
elfoglalta a pozícióját. A késlekedés fı oka az
volt, hogy a lıszert nem osztották ki elıre, hanem
mindenkinek egyenként be kellett érte mennie a pa-
rancsnokságra. Errıl feljegyzést küldtem Dr. Tom
Jonesnak, aki azt Sir Jas. Griggnek143 továbbította.
A saját egységemben a rendes szolgálati úton hason-
ló feljegyzést még a századparancsnokig se tudtam
volna eljuttatni, vagy ha mégis, aligha vettek vol-
na tudomást róla.
Teljes pompájukban virágoznak a krókuszok. A hábo-
rús hírek homályába veszve az ember már-már észre
se veszi ıket.
[H. G. Wellstıl gyalázkodó levelet kaptam, többek
között ilyen kitételekkel: „Te gané!” stb.144 A Vati-
kán diplomáciai kapcsolatot létesített Tokióval.
Immár minden tengelyhatalommal van diplomáciai kap-
csolata, a szövetségesek közül - ha jól tudom -
eggyel sem. Rossz jel ugyan, de mégis jelez valami
jót is: most legalább nyilvánvaló, hogy nem mi, ha-
nem a tengelyhatalmak testesítik meg a reakciósabb
politikát.]

1942. IV. 1.
Cripps küldetésének kudarca igen lehangol, s úgy
látom, az indiaiak sem örülnek neki. Azt hiszem,
még a fanatikus angolgyőlölık is szeretnének már
valami megoldást. [Akárhogy is, remélem, lehetséges
lesz némi elmozdulás a kormány merev, „eszi - nem

143
Ez idı szerint brit hadügyminiszter.
144
A vita Orwelltıl indult, miután a Horizonban megje-
lent „Wells, Hitler és a Világállam” címő írása. Or-
well szerint Wells abbeli meggyızıdése, hogy a néme-
tekre gyors vereséget lehet mérni, káros hatással volt
a brit közvéleményre, ezzel szemben Wells defetistának
bélyegezte Orwellt, igaz, ezt a vádat utóbb visszavon-
ta.

-(98)-
 eszi” ajánlatától, már csak a közvélemény nyomására
is.]
Akad persze, aki úgy véli, az oroszok állnak a
Cripps-terv mögött, és Cripps talán ezért is oly
magabiztos, amikor ilyen kedvezıtlen javaslatot
terjeszt elı. Mivel az oroszok hivatalosan nem áll-
nak hadban Japánnal, így Indiával kapcsolatban sem
képviselhetnek semmilyen hivatalos álláspontot, no-
ha helyi szimpatizánsaik révén kétségkívül befo-
lyást gyakorolhatnak az ottani ügyekre.
Ámbár ez idı tájt elég kevés a megbízható oroszba-
rát indiai. Eddig még az Angol Kommunista Párt se
hallatta szavát az ügyben, márpedig az ı reakciói-
ból mindig is bizton következtetni lehet az orosz
álláspontra. Efféle találgatós játékkal kell napon-
ta valamiféle irányt szabni a propaganda munkánknak
anélkül, hogy fölülrıl bármi világos és hasznos út-
mutatást kapnánk.
Connolly tegnapi rádiómősorában idézni akart tılem
valamit, s megkért, keressem ki neki a szöveget a
Hódolat Katalóniánakból. Fellapozva a könyvet mind-
járt e mondatokon akadt meg a szemem: „A háború
egyik legborzasztóbb kísérıjelensége, hogy a hadi-
propaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a győ-
lölködés mind-mind olyan emberektıl származik, akik
nem harcolnak.
„(...) Minden háborúban így van; a katonák harcol-
nak, az újságírók mocskolódnak, az igaz hazafiak
pedig, rövid propaganda-kirándulásoktól eltekintve,
messze elkerülik a lövészárkokat. Már-már vigaszta-
ló a gondolat, hogy a repülıgép megváltoztatja a
háború menetét. Ha majd eljön egy újabb háború, a
történelemben eddig ismeretlen látvány tárul a sze-
münk elé: háborús uszító golyó ütötte lyukkal a
testében.”145
S lám, itt vagyok a BBC-ben, nem egészen öt évvel
azután, hogy e sorokat leírtam. Azt hiszem, elıbb-
utóbb mindenki megírja saját sírversét.

145
Hódolat Katalóniának, Cartaphilus, 1999. Ford.:
Betlen János és Tóth László, 94-96. o.

-(99)-
1942. IV. 3.
Jó jelnek veszi mindenki, hogy Cripps még egy hétig
Indiában marad, egyébként semmi ok a bizakodásra.
Gandhi készakarva keveri a bajt. [Bósz146 halálhíre
után részvéttáviratot küldött a családjának, majd
üdvözlı táviratot, amikor kiderült, hogy a hír nem
igaz. Arra biztatta az indiaiakat, hogy India német
megtámadása esetén ne támogassák az angolokat a
felperzselt föld taktikájának alkalmazásában.] Le-
hetetlen megállapítani, hogy mi a tét ebben a
játszmában. Ellenfelei úgy tartják, hogy Gandhit a
lehetı legrosszabb indiai tıkés érdekeltségek támo-
gatják, s annyi igaz is, hogy többnyire valamelyik
indiai milliomos villájában tartózkodik. [Mindez
nem feltétlen összeférhetetlen azzal, hogy sokan
szentként tisztelik. Gandhi békeszeretete akár
ıszinte is lehet. Az 1940-es legválságosabb idıkben
Angliát is erıszakmentességre buzdította, az eset-
ben, ha a németek megtámadnák.] Nem tudom, vajon
Gandhi vagy Buchman147 korunk Raszputyinjának legjobb
megtestesítıje.
Anand szerint az itteni indiaiak közhangulata igen
rossz. Még mindig azzal áltatják magukat, hogy Ja-
pánnak semmi ártó szándéka nincs Indiával szemben,
és sok szó esik a Japánnal kötendı különbékérıl.
Ennyit az Oroszország és Kína iránti hőségnyilatko-
zatukról. Mondtam is A.-nak, hogy szerintem az a
legfıbb baj az indiai értelmiség zömével, hogy nem
számít a függetlenségre, nemigen tudja azt elkép-
zelni, s hogy voltaképp nem is akarja. Inkább ra-

146
Szubhász Csandra Bósz (1897-1945), harcias britel-
lenes indiai nacionalista, az Indiai Nemzeti Kongresz-
szus baloldali tagja. A japánok támogatására megszer-
vezte az Indiai Nemzeti Hadsereget, és sikertelenül
vezette a britek ellen, minthogy hiába remélte, hogy a
brit vezénylet alatt álló indiai csapatok átállnak
hozzá. Hívei sokáig nem akarták elhinni halálhírét,
bár minden valószínőség szerint valóban repülıbaleset-
ben vesztette életét 1945. augusztus 19-én.
147
Frank Nathan Daniel Buchman (1878-1961), igehirdetı
és propagandista, aki 1921-ben megalapította az „Er-
kölcsi Újrafegyverkezés” mozgalmat.

-(100)-
 gaszkodik az örök ellenzékiséghez, a fájdalommentes
mártíromsághoz, s elég balga ahhoz, hogy azt higy-
gye, eközben tovább őzheti majd kisded játékait a
japánokkal és a németekkel éppúgy, ahogy ma azt az
angolokkal teszi. Legnagyobb ámulatomra, mindezzel
Anand is egyetértett. Szerinte is teljesen általá-
nos lett az ellenzéki mentalitás, kiváltképp a kom-
munisták között, és Krishna Menon148 „már epedve vár-
ja a pillanatot, amikor a brit-indiai tárgyalások
végleg kudarcba fúlnak”. Miközben hidegvérrel la-
tolgatják Kína elárulását egy esetleges különbéké-
vel, folyvást arról lármáznak, hogy a Burmában har-
coló kínai csapatok nem kapnak elég légi támoga-
tást. Megjegyeztem, hogy ez a viselkedés szerintem
gyerekes, mire A. így szólt:
- Nem lehet eléggé túlbecsülni a gyerekességüket,
George. Egyszerően elképesztı.
[Már csak az a kérdés, hogy az itteni indiaiak
mennyiben tükrözik az otthoni értelmiségiek véleke-
dését. Sokkal távolabb vannak a veszélytıl, s csak-
úgy, mint mindannyiunkra, rájuk is nyilván hatással
van, hogy itt tíz hónapja voltaképp békében élünk;
ráadásul majd minden indiait, aki elég régóta él
itt, többé-kevésbé áthatja a nyugati szocialista
gondolkodás - tehát az otthoni indiai értelmiség
helyzetmegítélése alighanem sokkal rosszabb, mint
az ittenié. Anand mentes e fogyatékosságoktól. Va-
lódi antifasiszta, aki saját nemzeti elfogultságait
és respektusát félretéve ıszintén támogatja a brit
politikát, mivel felismerte, hogy ez az ország meg-
ingathatatlanul az antifasiszta oldalon áll.]

1942. IV. 10.

Hadiflottánk veszteségei az elmúlt napokban: két
cirkáló és egy repülıgép-hordozó elsüllyedt, egy

148
Krishna Menon (1897-1974), indiai államférfi, író,
ügyvéd, újságíró, aki ez idı szerint Angliában élt.
Aktívan részt vett a brit baloldali politikai életben
mint az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt angliai szóvi-
vıje. India függetlenné válása után fımegbízottként ı
képviselte hazáját az ENSZ-ben.

-(101)-
 romboló használhatatlanná vált.149 A tengelyhatalmak
egy cirkálót vesztettek. Idézet Nehru mai beszédé-
bıl: „Mit számít, ki hal meg, ha India él!” El tu-
dom képzelni, hogyan vihognának az itteni balosok
ezt hallván: „Mit számít, ki hal meg, ha Anglia él?

1942. IV. 11.

A kísérlet kudarcot vallott150, bár szerintem még nem
végleg. Belehallgattam Cripps Delhibıl közvetített
beszédébe, amit Angliában átjátszással sugároztak.
Ezek a delhi közvetítések, melyekbe olykor mi is
belehallgathatunk, baljósan sejtetik, miként is
hangzanak odaát a mi adásaink. A hangminıség mindig
csapnivaló, sok a háttérzaj, amit lehetetlen ki-
szőrni a felvételeken.
[A beszéd eleje amúgy nem volt rossz, mindenesetre
elég szókimondó ahhoz, hogy – szerintem - sokaknak
ne tetsszen. Késıbb a szónok már visszafogta ma-
gát.] Érdekes, hogy fennköltebb fordulatoknál
Cripps mintha Churchill hanghordozását vette volna
át. Mindez arra vall, hogy ez idı szerint mély ha-
tással lehet rá Churchill személye, s úgy lehet, ez
a magyarázata annak is, miért vállalta küldetését,
ha ilyen elınytelen feltételeket tudott csak aján-
lani.

1942. IV. 18.

Cripps beszéde nyilván sokaknak nem tetszett Indiá-
ban. Ugyanakkor kétlem, hogy Indián kívül a közvé-
lemény nagyobb részt a brit kormányt okolná a tár-
gyalások kudarcáért. Az egyik legfıbb gondot jelen-
leg az amerikai sajtó tapintatlansága okozza, amely
évek óta visszhangozza sommás frázisait „India sza-
badságáról” meg a brit imperializmusról, s most
egyszerre kinyílt a szemük, látván, hogy az indiai
értelmiség nem is igazán vágyik a függetlenségre,

149
Április 5-én a Dorsetshire és a Cornwall cirkáló-
kat, a Tendos rombolót és a Hector nevő, felfegyver-
zett kereskedelmi hajót süllyesztette el a japán légi-
erı.
150
Sir Stafford Cripps indiai küldetése.

-(102)-
 legalábbis az ezzel járó felelısségre. Nehru provo-
katív beszédeiben váltig azt hangoztatja, hogy az
angolok mind egyformák, akármelyik párthoz tartoz-
nak is, s emellett megpróbál Anglia és Amerika közé
éket verni azzal, hogy szerinte csak az utóbbi vál-
lalja a hadviselés terheit. Ezzel egyidejőleg foly-
vást azt ismétli, hogy nem támogatja a japán vona-
lat, s a Kongresszus a legvégsıkig kitart Kína mel-
lett. Így azután a BBC kizárólag ezen utóbbi része-
ket idézi beszédeibıl, míg a britellenes kirohaná-
sokat egyszerően elhagyja, ami ellen Nehru (joggal)
tiltakozik, mondván, hogy hamis színben tüntetik
fel mondandóját. [A legújabb utasítás szerint, ha
valamely beszéde egyként tartalmaz brit- és japán-
ellenes elemeket, ne is vegyünk tudomást róla. Mi-
csoda fejetlenség! Mindent egybevetve, én mégis úgy
vélem, Cripps küldetése hasznos volt, mert legalább
tiszta vizet öntött a pohárba anélkül, hogy ıt ma-
gát hiteltelenné tette volna (amire igencsak meg-
volt az esélye). Bármit is mondanak majd a hivata-
los közlemények, az egész világ levonhatja a követ-
keztetést, hogy 1) a brit uralkodó osztály nem haj-
landó lemondani semmirıl és 2) India sem igazán
akarja a függetlenséget, így aztán nem is kapja
meg, bármi legyen a háború kimenetele.
Wintringhammel151 szót váltva a Cripps-tárgyalások
lehetséges szovjet reakcióiról (persze, mivel az
oroszok nem állnak hadban Japánnal, nem is lehet
hivatalos álláspontjuk) megpendítettem, hogy akár
még meg is könnyíthetné a dolgokat, ha a késıbb In-
diába küldendı katonai tanácsadók stb. közt minél
több lenne az orosz. Az egyik lehetséges végkifej-
let, hogy az oroszok netán átveszik tılünk Indiát
és, bár nem hiszem, hogy különbül bánnának vele,
mint ahogy mi tettük, mégis talán másként állnának
hozzá a dolgokhoz, ha másért nem, már csak az elté-
rı gazdasági viszonyok miatt is. Wintringham erre
azt felelte, hogy nem egy orosz tanácsadó még Spa-
nyolországban is úgy viselkedett, mintha a spanyo-

151
Thomas Henry Wintringham, katonatiszt és író, a
spanyol polgárháborúban a Nemzetközi Brigádok brit
zászlóaljának parancsnoka.

-(103)-
 lok csak afféle „bennszülöttek” lennének, és egész
biztosan hasonlóan tennének Indiában is. Az igazat
megvallva nehéz is lenne másként viselkedni, hisz
az indiaiak túlnyomó többsége eleve alsóbbrendőnek
tekinti magát az európaiakkal szemben, így az ember
nem is igen tehet róla, ha egy idı után maga is így
érzi, s ez az érzés hatja át a velük szembeni bá-
násmódját.]
Az amerikai közvélemény nemsokára visszalendül az
alapállásba, és éppúgy a briteket okolja majd az
indiai helyzetért, mint korábban tette. Az összes
kezembe került amerikai lap harsány britellenesség-
gel tüntet, s az elszigetelıdési politika hívei,
idıleges visszavonulásuk után, most ismét ugyanazt
a nótát fújják, mint régen. Ugyanakkor ideát épp
most tiltották be Coughlin152 atya lapjának angliai
terjesztését. Újra meg újra elborzadok szembesülvén
az amerikai britellenes elıítéletek bornírt tudat-
lanságával. Persze ugyanez áll a nálunk dívó, fel-
színes Amerika-ellenességre is.

1942. IV. 19.

Tokiót bombázzák, legalábbis állítólag tegnap légi-
támadás érte. Eddig még csupán német és japán for-
rásokból hallottuk. Mostanában az ember olyannyira
természetesnek veszi, hogy mindenki hazudik, hogy
az efféle hadihíreknek csupán akkor ad hitelt, ha
mindkét fél megerısíti. Ekként még az sem okvetlen
igaz, ha maga az ellenség ismeri el: bombázták153 fı-
városát.
[E. 154 mondja, hogy Anand tegnap szóba hozta neki,
mintha mi sem volna természetesebb, hogy szerinte
Anglia még az idén különbékét köt, s igen meglepı-

152
Charles E. Coughlin atya (1891-1979), britellenes
kirohanásairól ismert, kanadai származású katolikus
pap.
153
1942. április 18-án B-25-ös bombázók támadták Toki-
ót. A hatás inkább lélektani, mintsem hadászati jelen-
tıségő volt. Útban visszafelé több gép megsérült, az
összesen 80 fınyi személyzetbıl 9 odaveszett.
154
Eileen Blair, az író nıvére.

-(104)-
dött, mikor ez ellen E. tiltakozott. Persze, egy
indiainak ezt kell mondania, mint ahogy ezt is haj-
togatják már 1940 óta, mivel szükség esetén ez ad
mentséget saját háborúellenességükre, no meg azért
is, mert ha megengednék maguknak, hogy bármi kedve-
zıt gondoljanak Angliáról, úgy egész nézetrendsze-
rük menten összeomolna. Fyvel meséli, hogy 1940 tá-
ján, amikor még Chamberlain is kormánytag volt, ı
maga jelen volt egy megbeszélésen, amin Pritten kí-
vül több indiai politikus is részt vett. Az indiai-
ak a maguk kis álmarxista módján megjegyezték, hogy
„persze, a Churchill-Chamberlain-kormány máris kész
aláírni egy kapitulációs békediktátumot”, mire
Pritt közölte velük, hogy Churchill sosem kötne
ilyen békét, s az egyetlen (akkortájt) fennálló né-
zeteltérés egész Nagy-Britanniában nem egyéb, mint
Churchill és Chamberlain közötti különbség.]
Mind több szó esik egy európai invázióról. Most már
csakugyan azt kell hinnem, tényleg készül valami,
különben az újságok se mernék ezt pedzegetni, hisz
aligha kockáztatnák meg, hogy ekkora bakot lıjenek.
Mégis meglep, hogy mennyi képtelen várakozás tapad
e szóbeszédhez. Továbbra is majd mindenki azt hi-
szi, hogy a hála politikai fogalom. Az egész balol-
dali sajtó két érvet hangoztat folyamatosan: egy-
részt, hogy a második front megnyitása megakadá-
lyozná az oroszokat, hogy különbékét kössenek, más-
részt, hogy minél nagyobb részt vállalunk a harcok-
ban, annál többet nyom majd szavunk a latban a há-
ború utáni rendezéskor. Csak kevesen érik fel ész-
szel, hogy ha egy európai támadás olyan mértékő
lesz, hogy tényleg elvonja a német csapatokat
Oroszországból, akkor nincs többé indok, ami Sztá-
lint a háború folytatására késztetné. [S az ilyen
típusú árulás teljes összhangban állna az orosz-
német paktummal meg azzal az egyezménnyel, amit az
oroszok minden bizonnyal Japánnal kötöttek.] Ami
pedig a második feltevést illeti, sokan úgy beszél-
nek, mintha a háború utáni politikai döntıbírásko-
dás holmi erkölcsi jutalomként járna, amiért dere-
kasan küzdöttünk. Holott nyilván azoknak lesz majd
döntı szava, akik katonailag a legerısebb hatalom-
ként kerülnek ki a háborúból, lásd Amerikát.

-(105)-
 Ugyanakkor, az a két józan és gyakorlatias lépés,
mely javíthatna helyzetünkön - tisztes szövetségi
szerzıdés a Szovjetunióval a hadicélok tételes rög-
zítésével, valamint Spanyolország megszállása -, a
mostani kormánnyal teljesen keresztülvihetetlen.

1942. IV. 25.

Tokió bombázását követıen amerikai pilóták kény-
szerleszállást hajtottak végre a Szovjetunió terü-
letén, ahol internálták ıket. Ezzel szemben a japán
rádió szerint az oroszok segítik hazajuttatni a ja-
pán ügynököket Svédországból (vagyis Németország-
ból) Oroszországon át Japánba. [Ha ez így van, ak-
kor ez valami új fejlemény, hiszen e tranzakciót
korábban leállították, mikor Németország megtámadta
a Szovjetuniót.]
Szubhász Csandra Bósz hollétét továbbra is rejtély
övezi.
Amit tudni lehet:
1. Eltőnése idején a brit kormány bejelentette,
hogy Bósz Berlinbe ment.
2. A (német) Szabad India Rádió mősoraiban azonosí-
tották a hangját.
3. Az olasz rádió bemondta, hogy Bósz Japán felség-
területen tartózkodik.
4. Általános a vélekedés Indiában, hogy tényleg Ja-
pánba szökött át.
5. Japán területre szökni fizikailag jóval nehe-
zebb, mint bármely más irányba, ám azért ez sem le-
hetetlen.
6. A vichyi közlemény, miszerint Bósz Bangkok és
Tokió között légibalesetet szenvedett volna, telje-
sen alaptalan, mindenesetre arra vall, hogy a vi-
chyi körök is úgy vélik, Bósz Japán területen van.
7. Hangmérnökök szerint technikailag lehetséges,
hogy Bósz kódolt hangfelvételét átküldték Tokióból
Berlinbe, majd onnan dekódolva sugározták.

-(106)-
 A fentieken kívül még számos más verzió is létezik.
A két legfogósabb talány a következı: Ha Bósz csak-
ugyan japán földön van, mire ez a nagy felhajtás,
hogy úgy tüntessék fel, mintha Berlinben volna,
ahol viszonylag csekély befolyása lehet? S ha mégis
német földön van, hogy ment oda? Persze könnyen le-
het, hogy az oroszok hallgatólagos beleegyezésével
sikerült odajutnia. Ez esetben viszont fölmerül a
kérdés, hogy ha az oroszok átengedték, megsúgták-e
ezt nekünk is, miután a mi oldalunkon léptek a há-
borúba? Ha tudnánk a választ, az máris sokat el-
árulna arról, hogy valójában miként is viseltetnek
irántunk az oroszok.155 Persze ilyesmirıl képtelenség
biztos információt szerezni. Így csak sötétben ta-
pogatózva alakítgatjuk a propagandánkat, miközben
diszkréten szabotáljuk a politikai utasításokat,
melyek mostanában hülyébbek, mint rendesen.
A rádióadásaikból ítélve a németek leginkább Fran-
ciaország vagy Norvégia felıl tartanak egy esetle-
ges inváziótól. Annál pompásabb alkalom, hogy végre
Spanyolországgal próbálkozzunk! Mindenesetre abból,
hogy határozott dátumot jelöltek meg (május 1-jét),
valószínő, hogy csak azért latolgatják az invázió
lehetıségét, hogy azután gúnyolódhassanak, mikor az
mégsem indul meg. Itt egyelıre semmi jele az invá-
zióra való készülıdésnek, nincsenek hírek csapat-
vagy flottaösszevonásról, a vasúti menetrend átala-
kításáról és hasonlókról. Az egyetlen biztató jel
Beaverbrook partraszállást sürgetı amerikai beszé-
de.
[Semmi hír. Hónapok óta nem voltak ilyen semmitmon-
dóak alapok.]
Ha az utcán járva elnézzük ıket, meglepı az ameri-
kai katonák gyenge fizikuma és átlag alatti külse-
je. A tisztek azért egy kissé jobban néznek ki.

155
Bósz 1940-41 fordulóján német segítséggel menekült
el Indiából, Afganisztánon át. Moszkvába érkezvén az
oroszok rendkívül szívélyesen fogadták, de elhárítot-
ták, hogy támogassák. Németországban viszont, ahol
1943. február 8-ig tartózkodott, jóval kedvezıbb fo-
gadtatásra talált.

-(107)-
1942. IV. 27.
[Sok a találgatás Hitler tegnapi beszédével kapcso-
latban, mivel alapjában véve pesszimista benyomást
keltett. Beaverbrook inváziót sürgetı beszédét kü-
lönbözıképp értelmezik. Némelyek szerint lelkesítı
beszéd volt az amerikaiaknak, avagy bátorítás az
oroszoknak, hogy nem hagyjuk ıket a pácban, mások
szerint akár egy Churchill elleni támadás nyitánya
is lehet, (aki most alighanem majd védekezésre
kényszerül). Mostanában bárki bármit mond vagy
tesz, az ember nyomban rejtett indítékokat keres és
mögöttes jelentést próbál minden egyes szónak tu-
lajdonítani.]
Az olasz rádió így számol be a londoni hétköznapok-
ról:
„Tegnap egyetlen tojásért öt shillinget kértek, egy
kiló krumpli ára pedig egy font sterling volt. A
rizs még a feketepiacról is eltőnt, a borsó a felsı
tízezer kiváltsága lett. Cukrot már alig lehet kap-
ni, csak itt-ott találni kisebb mennyiséget, csil-
lagászati árak fejében.”
Az ember azt hinné, hogy az efféle propaganda merı
ostobaság, hiszen ilyen mostoha viszonyok közepette
Anglia nyilván pár héten belül térdre kényszerülne,
ha pedig ez mégsem történik meg, a hallgató is
könnyen ráébred, hogy becsapták. Ám nem tapasztalni
semmi efféle reakciót. Bátran lehet hazudozni, hisz
manapság a legátlátszóbb hazugságok sem keltenek
visszatetszést, még akkor sem, ha tényleg senki nem
veszi be ıket.
Fuldoklunk a mocsokban. Ha szót váltok valakivel,
vagy az írását olvasom, váltig az a benyomásom,
hogy mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, s
a szellemi tisztesség, a tárgyilagos vélemény tel-
jesen eltőnıben van a föld színérıl. Mindenki foly-
vást ítélkezik, és csak a saját érdekeit nézi, az
ellenfél szempontjának kihívó semmibevételével, mi
több, teljes közönyt tanúsít minden szenvedés
iránt, ha csak nem róla vagy közeli barátairól van
szó. Az indiai nacionalista nyakig merül az önsaj-
nálatba vagy a britek győlöletébe, és tudomást sem

-(108)-
 vesz Kína szenvedéseirıl. Az angol pacifista az ır-
jöngésig hecceli magát, ha a Man-szigeti győjtıtá-
borra gondol, de a náci lágerek eszébe se jutnak
stb. Ez leginkább akkor tőnik fel, ha olyanokkal
állunk szóba, akikkel nem értünk egyet, így a béke-
pártiakkat vagy a fasisztákkal, de az igazat meg-
vallva, mindenki egyforma, kiváltképp azok, akiknek
határozott véleményük van. Mindenki becstelen, és
mitse törıdik azokkal, akik közvetlen érdekkörén
kívül esnek. A legmegdöbbentıbb mégis az, ahogy a
részvétet adagolják - hol megnyitva, hol elzárva,
akár egy csapot -, pusztán a politikai célszerőség
alapján. [A legtöbb balos, aki a háború kitörése
elıtt még magánkívül volt a náci atrocitások lát-
tán, mára megfeledkezett e szörnyőségekrıl, és be-
lefásulva a háborúba többé nem rokonszenvezik a
zsidókkal. Ugyanígy viselkedtek azok, akik 1941.
június 22-e elıtt még hevesen győlölték az oroszo-
kat, majd egyszeriben elfeledték a véres sztálini
tisztogatásokat és a GPU-t, mihelyt a Szovjetunió
belépett a háborúba. És itt nem is a politikai ér-
dekek diktálta szándékos hazugságokra gondolok, ha-
nem arra, miként változnak az emberek szubjektív
érzelmei.]
Avagy tényleg nem akad senki, akiben még összefér a
határozottság a józan ítélıképességgel? Nos, alig-
hanem nagyon is sokan vannak, csak épp nem hallani
a hangjukat, mivel napjainkban a paranoiások bito-
rolnak minden hatalmat.

1942. IV. 29.

Tegnap elmentem az alsóházba, hogy meghallgassam az
Indiáról folytatott vitát. Cripps beszédét leszá-
mítva, elég gyengécske mősor volt. Most a felsıház-
ban győlnek össze.156 Cripps beszéde alatt az az ér-
zésem támadt, hogy telt ház van, de megszámolva a
képviselıket kiderült, hogy csak mintegy 250-en
voltak - még így is elegen, hogy megtöltsék az

156
A brit alsóház ülésterme 1941. május 10-én egy lé-
gitámadás során súlyosan megsérült. Az alsóház ez után
a felsıház üléstermébe vonult át, a felsıház pedig be-
költözött egy öltözıszobába.

-(109)-
 üléstermet. Valahogy minden olyan lehasználtnak
tőnt. A padokon vörös mőbırrel bevont ülıpárnák -
esküdni mernék, hogy ez valaha mind plüss volt. A
teremırök is ütött-kopott ingmellet viseltek. Ahogy
elnéztem ezt a silány mősort a Népszövetség vagy az
indiai politikusok legutóbbi diplomáciai intrikái-
ról, miközben a képviselık felsorakoznak, szitko-
zódnak, tiltakoznak és átlátszóan blöffölnek, mind-
egyre az jutott eszembe, hogy a római szenátus is
váltig mőködött a birodalom végnapjaiban. [Ez már a
parlamenti demokrácia alkonya,] ezek az alakok pe-
dig csak árnyékok, akik mindenféle zagyvaságot hor-
danak össze valamely félreesı zugban, miközben a
valódi történések rég másutt zajlanak.

1942. V. 6.
A madagaszkári157 gyızelmi jelentéseket az emberek
nem értékelik annyira, mint a szíriaiakat158, talán
mert nem fogják fel a dolog stratégiai súlyát, ám-
bár szerintem inkább a bevezetı propaganda hiány-
zott. [Szíria esetében a veszély sokkal nyilvánva-
lóbb volt, az újságok is folyvást a német ügynökök
beszivárgásáról cikkeztek, s a kormány lépéseit
övezı tartós bizonytalanság is azt a benyomást kel-
tette, mintha utóvégre a közvélemény kényszerítene
volna ki a döntést. Amennyire megítélhetem, még az
is lehet, hogy részben tényleg így történt. A mos-
tani esetben viszont nem voltak hasonló elıkészüle-
tek.] Mihelyt kiderült, hogy Szingapúr veszélyben
forog, nyomban megírtam, hogy esetleg el kell fog-
lalnunk Madagaszkárt, s ehhez indiai hírleveleink-
ben elı kell készíteni a megfelelı propagandát. An-
nál inkább elkedvetlenedtem, mikor néhány hete meg-
jött az utasítás - alighanem a külügyminisztérium-
ból -, hogy Madagaszkárt ne emlegessük. Ezt (a brit
csapatok partraszállása után) azzal indokolták

157
A szövetségesek május 5-én szálltak partra Mada-
gaszkáron, s szeptemberre az egész szigetet elfoglal-
ták.
158
Az a hír járta, hogy 1941. júniusában a németek
Krétáról megindulnak kelet felé, ezért a szövetségesek
elfoglalták a Vichy-kormány kezén levı Szíriát.

-(110)-
 „hogy ki ne fecsegjük, mi készül”. A dolognak végül
is az lett az eredménye, hogy Madagaszkár elfogla-
lásáról Ázsia-szerte úgy beszélnek, mint egy újabb
imperialista hódításról.
Ma láttam két asszonyt egy ósdi kétkerekő kordéban
elhajtatni. Pár héttel ezelıtt pedig két férfit
láttam egy kétlovas hintó bakján, egyikük igazi ke-
ménykalapot viselt.
[Sok a találgatás, hogy ki írhatta a Tribune-ben
azt az élesen Churchill-ellenes cikket, amit „Tho-
mas Rainsborough”159 álnéven szignált. Néhányan Frank
Owenre160 tippelnek, de nem hinném, hogy ı lett vol-
na.]

1942. V. 8.
W.161 szerint az angol-orosz egyezményt hamarosan
aláírják, az orosz küldöttség már megérkezett Lon-
donba. Szerintem ez kacsa.
A török rádió (az utóbbi idıkben ez volt számomra
az egyik legmegbízhatóbb hírforrás) arról beszél,
hogy az oroszok és a németek egyaránt mérges gáz
bevetését tervezik.
[Nagyszabású tengeri ütközet zajlik a Korall-
tengeren.162 Mindkét oldalon elsüllyesztett ellensé-

159
Az igazi Thomas Rainsborough a köztársasági oldalon
vett részt az angol polgárháborúban. 1643-ban a
Swallow hadihajó parancsnoka volt, két évvel késıbb
ezredparancsnok Cromwell seregében. 1648-ban csatában
esett el. Nevét a Tribune szerzıje nyilván tulajdon
radikális, leveller-szellemő nézetei emblémájaként
használta.
160
Frank Owen (1905-1979), író, újságíró, rádiós sze-
mélyiség, 1929 és 1931 között liberális parlamenti
képviselı.
161
Frederic Warburg, a Secker & Warburg Könyvkiadó
igazgatója.
162
A Korall-tengeri csata május 4-8.-a között zajlott.
Ez volt az elsı olyan tengeri csata, melyet csaknem
kizárólag repülıgépek vívtak egymással anélkül, hogy a
benne résztvevı ellenséges hadihajók akárcsak látótá-

-(111)-
 ges hajókról szólnak a jelentések, olyan elképesz-
tıen nagy számokkal, hogy az ember nem tudja, kinek
higgyen. Mindenesetre abból, hogy a japán rádió oly
szívesen beszél róla (már el is keresztelték Ko-
rall-tengeri csatának), arra következtetek, hogy
úgy látják, elérik céljaikat. Szerintem a Thomas
Rainsborough-cikket Tom Wintringham írta. (Igen!)
1942. V. 30. Wintringham ugyan tagadja, hogy ı írta
volna e cikket, ám én fenntartom, hogy ı volt.]

1942. V. 11.
Tegnap esti beszédében Churchill is figyelmeztetett
a gáztámadás veszélyére. Felteszem, hogy pár héten
belül bevetik a gázokat.
A japán rádió közleménye: „Elismerve a koreaiak ha-
zafias lelkesedését, a japán kormány úgy döntött,
hogy Koreában is bevezeti a kötelezı sorkatonai
szolgálatot.”
Híresztelések szerint május 25-én indul a német tá-
madás Nagy-Britannia ellen.

1942. V. 15.
Szerdán találkoztam Cripps-szel, ez volt az elsı
alkalom, hogy érdemben beszélhettem vele. Sokkal
nyitottabb és barátságosabb volt, mint gondoltam
volna, és készséggel válaszolt kérdéseimre. Ötven-
három éves férfi létére gesztusai kimondottan kis-
fiúsak. Bár az orra kissé túl borvirágos.
[Egyszer már láttam valahol egy alsóházi fogadószo-
bában. A falakon régi metszetek, a székeken és a
hamutálakon címeres koronák, de mindez valamiképp
mégis a hanyatlást tükrözte, ami oly jellemzı ma-
napság minden parlamenti intézményre. Egy sor nehe-
zen leírható külsejő alak várakozott, hogy talál-

volságba kerültek volna. Az amerikaiak elvesztették a

Lexington anyahajót, egy rombolót, 74 repülıgépet és
543 embert. A japán veszteségek: a Shoho könnyőhordo-
zó, egy romboló, több mint 80 repülıgép és legalább
1.000 ember.

-(112)-
 kozzék vele. Várakozás közben beszédbe elegyedtem a
titkárával, ilyen alkalmakkor mindig eszembe jut
egy kifejezés, az „elıszobai reszketés”. 18. száza-
di életrajzokban olvashatunk arról, hogy az emberek
pártfogójukra vártak, és „reszkettek az elıszobá-
ban”. Éppolyan megrögzült kifejezés ez is, mint a
„minden követ megmozgat”, s mégis, hogy mennyire
igaz ma is, csak az tudja igazán, aki közel jut a
politikához, vagy akár az igényesebb újságíráshoz.]
Cripps biztos benne, hogy Bósz német területen van,
mi több, már azt is tudják, hogy Afganisztánon át
hagyta el Indiát. Kérdésemre, hogy mi a véleménye
Bószról, akit igen jól ismert, „sötét alaknak” ne-
vezte. Megjegyzésemre, hogy Bósz kétségkívül fa-
siszta-szimpatizáns, Cripps csupán annyit mondott,
hogy Bósz csakis magával szimpatizál, és kizárólag
a saját karriere érdekli. Bármit megtenne, amirıl
úgy véli, hasznos lehet számára.
Mondtam: Bósz rádióbeszédei alapján én nem vagyok
errıl meggyızıdve. Amúgy szerintem igen kevés az
eltökélt antifasiszta az indiaiak között. Cripps
vitatta ezt, legalábbis ami az ifjabb nemzedéket
illeti. Szerinte a fiatalabb kommunisták és szocia-
listák megbízható antifasiszták, s csak nyugati
szellemben gondolkodnak szocializmusról és interna-
cionalizmusról. Bár így lenne.

1942. V. 19.
Attlee leginkább egy frissen kifogott vízihullára
emlékeztet, ami még csak ezután fog felpuffadni.

1942. V. 21.
Molotov állítólag Londonban van. Képtelenség!

1942. V. 22.
Állítólag Molotov nemcsak, hogy Londonban van, de
máris megkötötték az új angol-orosz szerzıdést.163 A

163
Valóban: a Szovjetunió és Nagy-Britannia közötti
húsz évre szóló együttmőködési megállapodást 1942. má-
jus 26-án írták alá.

-(113)-
 hír persze Warburgtól származik, aki felváltva túl-
zón optimista, vagy sötéten borúlátó, és folyvást
valami küszöbönálló, világrengetı eseményben hisz.
Ha igaz, amit mond, úgy ez váratlan ajándék, amirıl
írhatnék a heti hírlevelemben. Egyre nehezebb
ugyanis kiötlenem, hogy mirıl is írjak, mivel sehol
nem történik semmi, csak az orosz fronton, ám az
onnan érkezı hírek is mind kevésbé megbízhatóak,
akár orosz, akár német forrásból származnak is. Jól
jönne most egy hét szabadság, hogy alaposan átrág-
hassam magam az elmúlt idık orosz és német híradá-
sain, összevetve egymással ıket. Nyilván az jönne
ki belıle, hogy a németek máris tízmillió orosszal
végeztek, az oroszok pedig már valahol az Atlanti-
óceánnál járnak.

1942. V. 27.
(Kivágás a Daily Express tegnapi számából:)
Kairó, hétfı. - Auchinleck tábornok a közel-keleti
háborús erıfeszítések bürokratikus akadályozása el-
leni kampánya jegyében az alábbi körlevelet intézte
a vezénylete alá tartozó összes tisztnek:
[Kivonat egy levélbıl, melyet Wellington írt Spa-
nyolországban 1810-ben Lord Bradford hadügyminisz-
ternek:]
„Tisztelt uram!
Ha megpróbálnék válaszolni ama temérdek ostoba le-
vélre, amivel nap mint nap elárasztanak, nem jutna
idım a hadjárat komoly feladataira.
Amíg csak független helyzetemet fenntarthatom, gon-
doskodni fogok arról, hogy egyetlen tisztem se fe-
csérelje idejét a lordságod hivatalában őzött üres
tollforgatás hiábavalóságaira ahelyett, hogy tény-
leges dolgával foglakozna, ami nem más, mint a rá-
bízott legénység kiképzése.”
Auchinleck tábornok még hozzáteszi: „Tudom, hogy
mindez önökre nem vonatkozik, de kérem, tegyenek
arról, hogy a jövıben se vonatkozhassék se önökre,
se pedig beosztottaikra.”

-(114)-
 Ezt lehozták a lapokban, mi több, még a rádióban is
beolvasták, de a legfontosabb tanulság mégis az,
hogy ma senki sem teheti meg, hogy nyíltan ilyen
hangon beszéljen a hadügyminisztériummal.
További hírek járják Molotov londoni tartózkodásá-
ról. Az újságokban is vannak erre utaló találgatá-
sok (persze név nélkül).

1942. V. 30.
Az Upper Regent Street környékén majd mindennap
látni egy apró termető, erısen sárgás bırő, idısebb
japán férfit, akinek olyan az arca, akár egy béke-
tőrıen szenvedı majomé. Rendesen egy tagbaszakadt
rendır kíséri, akivel idınként komoly beszélgetésbe
merülnek. Alighanem a követség munkatársa. Épp csak
azt nem tudni, hogy a rendır azért kíséri-e, hogy
megakadályozza bármi szabotázsakciókban, vagy in-
kább, hogy megvédje a felheccelt tömegtıl.
A Molotovról szóló híresztelések lassan elülnek.
Warburg, aki nemrég még fenntartás nélkül hitt ben-
nük, mára elfeledte az egészet, s most csupán azzal
van elfoglalva, hogy miért rúgták ki Garvint164 az
Observertıl. Állítólag csak azért, mert nem volt
hajlandó megtámadni Churchillt. Az Astor család
mindenképp szeretne megszabadulni Churchilltıl, an-
nak oroszbarátsága miatt, s az Observer átalakítása
is része e manıvernek. Az Observer lenne hivatott
vezetni a Churchill elleni politikai támadást, s
egyben összegyőjteni, egy irányba terelni mindazon
tehetséges fiatal újságírót, akik képesek a háború-
nak egyfajta új, forradalmi értelmet is adni. Sze-
rintem hiábavalóságokra fecsérlik energiáikat, az-
tán a végén majd megszabadulnak tılük. Az egész
képtelen manıvernek tőnik. Mellesleg azt sem igen

164
J. L. Garvin, jobboldali újságíró, 1908-1942 között
az Observer fıszerkesztıje. A háború kezdetén összekü-
lönbözött Astorral, a lap tulajdonosával, aki ellenez-
te, hogy Churchill egyszerre volt miniszterelnök és
hadügyminiszter.

-(115)-
 tudom elképzelni, hogy David Astor165 aki úgy visel-
kedik, mintha ı lenne a csali, tudatosan venne
részt ilyesmiben.166 Igen mulatságos figyelemmel kí-
sérni nemcsak a Beaverbrook-féle sajtót, mely újab-
ban „a királynál is királypártibb”, már ami a szov-
jet szövetséget illeti, hanem a szakszervezet heti-
lapját, a Labour’s Northern Voice-ot is, amely épp
most fedezte fel a radikális nézetei miatt elbocsá-
tott Garvint, mint ismert antifasisztát. Egyszerre
mindenkinek feltőnıen kurta lett az emlékezete!
Nemrég Desmond Hawkins167 mesélte, hogy sült halat
vett, amit történetesen egy 1940-es újságba csoma-
goltak. Az egyik oldalon egy cikk azt bizonygatta,
hogy a Vörös Hadsereggel jó lesz vigyázni, míg a
túloldalon méltatták a hıs tengerész és jeles an-
golbarát, Darlan168 admirális érdemeit.

165
David Astor 1940-1945 között a haditengerészetnél
szolgált, ı volt az Observer részvényeinek kisebbségi
tulajdonosa.
166
Az író jegyzete: Ezt megemlítettem Tom
Harrissonnak, aki az enyémnél sokkal jobb ítélıképes-
séggel rendelkezik. Úgy véli, valós alapja van a do-
lognak. Azt mondja, az Astor család, fıleg Lady Astor,
rendkívül intelligens a maga módján, és úgy véli, min-
den, ami számára értékes, elvész, ha Anglia nem köt
kompromisszumos békét. Természetesen oroszellenesek,
ebbıl következik Churchill-ellenességük is. Volt egy
idıszak, amikor csakugyan arra készültek, hogy
Trenchardot segítik a miniszterelnöki székbe. Számukra
a legmegfelelıbb ember Lloyd George lenne, „ha tudna
járni”. Ezzel egyetértek, de azért meglepı volt mind-
ezt Harrissontól hallani, mivel azt hittem, sokkal in-
kább pártolja Lloyd George-ot. Azt is hozzátette, sze-
rinte még az sem kizárt, hogy maga Beaverbrook pénzeli
a kommunista pártot.
167
Desmond Hawkins, szabadúszó újságíró, a háború
alatt a BBC indiai osztályának külsı munkatársa.
168
Francois Darlan tengernagy, a francia haditengeré-
szet fıparancsnoka, a Vichy-kormány miniszterelnök-
helyettese és külügyminisztere.

-(116)-
 (Nicholas Moore169 verse beragasztva a kéziratos nap-
lóba)
A SZÖRNYETEG
Ne tiltakozz. A háború sötét
Poklába vont. Megzaklatott, gyötört.
Már fáj minden tagunk, a kéz, a láb,
A szív; s a lélek jajgat és sikolt.
És fogtad ıt, a kedves, gyönge lányt,
A rózsaarcút, azt, kinek haját
A szél bogozza, oldja; ıt, aki
A kedvesed, hazád, tennen magad -
Csak ıt imádtad. S dúlt szívedhez ím
Szorítod ıt, ki szép, szelíd ma is,
Hogy meg ne illethesse más, magad
Kezével jobban vérzed, szennyezed.
Ó, ember, ember, ocsmány zőrzavar
Királya - nézd, ó mit tettél vele!
Idegen naptól féltve mosolyát,
S feledve: csillagok közt ı ragyog
Legszebben, ím a sárba húztad ıt,
Mert azt kívánta durva háborúd.
Ne tiltakozz. Megint csak kedvesed
Akartad óvni kíméletlenül.
Beláthatod: a szörnyeteg te vagy.170

1942. VI. 4.
Nagy a forróság. Különben furcsa, hogy milyen nor-
mális minden. Nincs rohanás, alig látni egyenruhát,
teljesen békés, hétköznapi népség hömpölyög az ut-
cákon, tolják a babakocsit, lebzselnek a parkokban,
nézegetik a galagonyabokrokat. Feltőnıen kevés az
autó is. Csak itt-ott látni egyet, a hátuljukra már
felszerelt üzemanyag-átalakító tartállyal, amivel
egy kicsit a régi tejeskocsikra emlékeztetnek. Úgy
látszik, benzint még feketén is nehéz szerezni.

169
Nicholas Moore (1918-1986) a Spleen fıszerkesztıje.
1949-ig kilenc verseskötete jelent meg. Orwell Moore-
nak a Partisan Reviewba írt levelére utalva vette be a
verset a naplójába.
170
Boros Attila fordítása.

-(117)-
1942. VI. 6.
Még mindig Molotovról szól a fáma. (...) Állítólag
itt járt, hogy tárgyaljon a szerzıdésrıl, majd ha-
zatért. Ennyi. Az újságok még a nevét sem említik.
Állítólag a New Statesman szerkesztıségében nagy
vita dúl a második front171 megnyitásának lehetıségé-
rıl. Kingsley Martin172, miután egy éve maga is azt
követeli, hogy nyissák meg, most egyszerre vissza-
riadt tıle. Azt mondja, értesülései szerint a had-
sereg megbízhatatlan, a katonák egyszerően
hátbalövik majd tisztjeiket, és így tovább - mind-
ezt épp ı mondja, aki a háború kezdete óta mindent
megtett, hogy a katonákban elhintse a bizalmatlan-
ságot a tisztjeik iránt. Akárhogy is, biztosra ve-
szem, hogy a második frontot elıbb-utóbb megnyit-
ják, mihelyt sikerül elég szállítóeszközt össze-
szedni.

1942. VI. 7.
Most már a The Sunday Expressnél is alábbhagyott a
lelkesedés a második front iránt. Úgy tőnik, a hi-
vatalos álláspont inkább a légitámadásokat tekinti
„második frontnak”. Mintha a kormány megsúgta volna
a lapoknak: egyelıre jegeljék a témát. [Ha ugyanis
csak a rémhírterjesztést szeretné megállítani, fel-
merül a kérdés: miért nem tette ezt mindeddig?]

171
A második (nyugati) front megnyitását a kortársak
ekkortájt szinte bármelyik napra várták. Eisenhower
1942. június végi angliai látogatását a londoni lapok
például fényképes híradásaikban így kommentálták:
„Megérkezett az amerikai második front tábornoka!” No-
ha Sztálin sürgetésére a nyugati szövetségesek már ek-
kor mérlegelték annak lehetıségét, hogy a La Manche
csatornán átkelve a nyár végén partra szállnak, újabb
front csupán 1942. november 8-án nyílt, az is csak
Észak-Afrikában, amit a legtöbben nem is tartottak
„igazi” második frontnak.
172
Kingsley Martin, baloldali újságíró, 1931-1960 kö-
zött a The New Statesman szerkesztıje. A BBC megbízha-
tatlannak tartotta, mivel gyakran eltért a cenzúrázott
szövegektıl.

-(118)-
 Persze az is lehet, hogy már döntés született az
invázióról, s csak azért kérik a lapok frontellenes
irányváltását, nehogy az ellenség is kiszagoljon
valamit. Hazugságok hálójában élünk, és többnyire
az a verzió az igaz, amelyik a legkevésbé tőnik va-
lószínőnek. [Lásd David Astor viccét a két német
zsidóról, akik a vonaton találkoznak:
- Hová utazol?
- Berlinbe.
- Hazug alak, azt hiszed, ilyen könnyen átver-
hetsz?! Hisz tudván tudod, ha Berlint mondasz, én
azt hiszem majd, valójában Lipcsébe tartasz, miköz-
ben te, hitvány gazember, csakugyan Berlinbe mész!]
Múlt kedden173 az egész estét Cripps társaságában
töltöttem, aki irodalmi emberekkel akart találkoz-
ni. Rajtam kívül ott volt még Empson, Jack Common,
David Owen, Norman Cameron, Guy Burgess174 és még egy
ember (valami hivatalnokféle), akinek nem értettem
a nevét. Vagy két és fél óra hosszat fecsegtünk, s
még csak egy pohár italt sem kaptunk. A szokásos
hiábavaló szócséplés. Cripps mindazonáltal nagyon
megnyerı volt, és láthatóan mindenre odafigyelt.
Jack Common tudott vele leginkább szót érteni, mi-
vel ıt feszélyezte Cripps pozíciója legkevésbé.
Cripps mondott számos meglepı és kissé elborzasztó
dolgot, például azt, hogy vannak befolyásos embe-
rek, akik úgy képzelik, a háború októberre véget
ér, mivel a németek addigra kifulladnak. Mikor azt
mondtam erre, hogy ez kész katasztrófa lenne (hi-
szen ha a háborút ilyen simán megnyerhetnénk, úgy
minden komolyabb belsı megújulás elsikkadna, s a
tengerentúli milliomosok is megıriznék kulcspozíci-
ójukat), úgy tőnt, mintha nem értené a megjegyzé-
sem. Azt mondta, ha egyszer a háborút megnyertük, a
gyıztes hatalmaknak egységben kell új rendet szabni

173
1942. június 2-án.
174
William Empson: költı, kritikus; Jack Common: író,
Orwell barátja; David Owen: Cripps titkára; Norman
Cameron: költı; Guy Burgess: a BBC producere, akirıl
utóbb kiderült, hogy kém.

-(119)-
 a világnak. Úgy tőnt, mintha nem is érzékelné, mi-
csoda lényegi különbség, hogy míg e nagyhatalmak
egyike kapitalista, a másik kommunista.175
[David Owen, és a férfi, akit nem ismertem, szintén
egyetértett Cripps-szel.] Láttam, hogy itt a hiva-
talnoki gondolkodásba ütközöm, amely mindent csak
adminisztrációs problémaként fog fel, és képtelen
belátni, hogy egy ponton túl, ahol már elemi gazda-
sági érdekek sérülnek, a hazafiasság vagy a közjó-
ért való tenni akarás egyszerően értelmét veszti.
[Az ilyen emberek azt feltételezik, mindenki azt
szeretné, ha a világ tökéletes fogaskerék-
rendszerként mőködne, s az a legfontosabb, hogy ne
kerüljön homokszem a gépezetbe!] Nem tudom a magya-
rázatát, de az az érzésem, Cripps tartását valami
belülrıl kikezdte. Nem a pénz, a hatalom vagy a hí-
zelkedés; ezek minden bizonnyal hidegen hagyják,
inkább talán a felelısségtudat, ami óhatatlanul fé-
lénkké teszi az embert. Emellett, mihelyt valaki
hatalmi pozícióba jut, szükségképp beszőkül a látó-
köre. Esetenként a madártávlat éppoly torz képet
ad, mint egy pondró perspektívája.

1942. VI. 10.

A BBC épületében csupán reggeli 6 és 8 óra közt
hallani énekszót, ilyenkor dolgoznak ugyanis a ta-
karítónık. Népes rajokban egyszerre érkeznek, leül-
nek a portánál, várva, hogy ki-ki megkapja partvi-
sát, és eközben oly élénken csivitelnek, akár a ve-
rebek. Késıbb munkába állva pompás kánonokat éne-
kelnek, ahogy együtt söprik végig a folyosókat. E
röpke két órára mintha az egész épület légköre üdí-
tıen megváltozna.

1942. VI. 11.

[A német adó bejelentette, hogy a csehországi
Lidice lakosai bújtatták Heydrich176 merénylıit.

175
Az író jegyzete: Ez mind igen érdekes lehet, de ta-
lán nem egészen fair Cripps-szel szemben, hogy így
számolok be egy magánbeszélgetés során szerzett benyo-
másaimról.

-(120)-
 Ezért a faluban az összes férfit agyonlıtték, a nı-
ket koncentrációs táborba küldték, a gyermekeket
pedig átnevelı intézetbe. A falut földig lerombol-
ták, s a nevét megváltoztatták. Megıriztem a jelen-
tés egy példányát, úgy, ahogyan a BBC közreadta.
A BBC sajtófigyelı szolgálat jelenti:
Bosszú Heydrichért: Elpusztítottak egy egész falut,
minden férfit agyonlıttek - Hivatalos közlemény
RÁDIÓ PRÁGA ÉS VALAMENNYI CSEH ADÓ A NÉMET
PROTEKTORÁTUS TERÜLETÉN -1942. JÚNIUS 6.
Hivatalosan bejelentjük: A Heydrich SS-tábornok
gyilkosainak kézre kerítésére indított nyomozás és
vizsgálat során cáfolhatatlan bizonyítékok tanúsí-
tották, hogy a Kladno melletti Lidice helység la-
kossága támogatta a merénylık csoportját. A helyi
lakosság kihallgatásának eredménytelensége ellenére
az idevágó bizonyítékok a helybéliek együttmőködése
nélkül is megerısítést nyertek.
A lakosság merényletben való bőnrészessége ily mó-
don egyértelmővé vált, miként az is, hogy a Biroda-
lommal szemben más ellenséges cselekményeket is el-
követtek. Ezt igazolja az ellenséges nyomtatott
anyagok lefoglalása, egy titkos fegyver- és lıszer-
raktár feltárása, valamint egy illegálisan birto-
kolt rádióadó készülék lefoglalása. Ezáltal bebizo-
nyosodott, hogy a helyi lakosság a külföldi-
ellenség aktív szolgálatában állt. Minthogy a falu
lakossága korábbi tevékenységével és Heydrich SS
tábornok gyilkosainak támogatásával kirívóan meg-
sértette a hatályos törvényeket, a férfi lakosságot
agyonlıtték, a nıket győjtıtáborba szállították, a
gyermekeket pedig átadták az illetékes nevelési ha-

176
Reinhard Heydrich (1904-1942), a Birodalmi Biztonsá-
gi Fıhivatal (a Gestapo, a bőnügyi rendırség és az SS)
vezetıje, Himmler helyettese, a náci „végsı megoldás”
egyik fı szervezıje. 1942. május 27-én Angliában ki-
képzett cseh partizánok megsebesítették, majd június
4-én belehalt sebeibe. Megtorlásul egész Lidicét el-
pusztították, s 2.000 lakosából alig maradt néhány
túlélı.

-(121)-
 tóságoknak. A helység összes épületét lerombolták,
a község nevét eltörölték.
[Megjegyzés: ez a cseh közleménnyel azonos német
ismétlés, mivel Prágából 19:00-kor nagyon rossz
volt a vétel.]
Valójában nem lep meg e gaztett, mi több, még az
sem, hogy maguk az elkövetık kürtölik világgá. Sok-
kal inkább az izgat, hogy mások, akik nincsenek
közvetlenül érintve, mindig is úgy reagálnak az ef-
féle bestialitásra, ahogy épp az uralkodó politikai
divat diktálja. Ekként a háború elıtt a balosok még
minden Németországról vagy Kínáról szóló rémtörté-
netnek hitelt adtak. Ma viszont már semmit se vesz-
nek komolyan a német vagy japán atrocitásokról, s
automatikusan legyintenek rá: ez is csak propagan-
da. Talán nem telik bele sok idı, s annak is fölé-
nyesen a szemébe nevetnek majd, aki feltételezi: a
lidicei tragédiának lehet bármi alapja. Holott e
tényeket maguk a németek hozták nyilvánosságra, sıt
rögzítették gramofonon is, s a lemezek mind fennma-
radnak. Vessük csak össze az esetet az 1914 óta el-
követett kegyetlenkedések hosszú sorával [a belgiu-
mi német atrocitások, bolsevik atrocitások, török
atrocitások, brit atrocitások Indiában, amerikai
atrocitások Nicaraguában, olasz atrocitások Etiópi-
ában és Kirenaikában, vörös és fehér atrocitások
Spanyolországban, japán atrocitások Kínában177], ki-
vétel nélkül minden esetben a politikai elıítéle-
tektıl függött, hogy hitelt adnak-e vagy sem a tör-
ténteknek, s miközben a tényeket teljes érdektelen-
ség övezte, mindenki kész volt ítéletét a változó
politikai széljáráshoz igazítani.

177
Orwell 1942. január 14-én írt levelében a Kínában
elkövetett japán atrocitásokról szóló elıadás megtar-
tására kérte fel Hsziao Csient. Ezt a BBC 1942. febru-
ár 26-án közvetítette.

-(122)-
 POLITIKAI ATROCITÁSOK (1918-TÓL 1942-IG)
Dátum Csak a jobboldal hiszi Csak a baloldal hiszi
Török atrocitások Török atrocitások
1920
(Szmirna) (Szmirna)
Sinn Fein178 atrocitá- Black and Tan179 atro-
1920
sok citások
Bolsevik atrocitások Brit atrocitások Indi-
kb. 1920
Oroszországban ában (Amritsar)
Francia atrocitások a
1923
Ruhr-vidéken
Amerikai atrocitások
1928
Nicaraguában
Bolsevik atrocitá-
1933 sok(Fehér-tenger-
csatorna)
1934-39 Német atrocitások
Olasz atrocitások Eti-
1935
ópiában
Vörös atrocitások Spa- Fasiszta atrocitások
1936-39
nyolországban Spanyolországban
Bolsevik atrocitá-
1937 sok(sztálini tisztoga- Japán atrocitások
tások)
1939(és Brit atrocitások (Man-
Náci atrocitások
késıbb) sziget180 stb.)
1941(és
Japán atrocitások
késıbb)

178
Sinn Fein („mi egyedül”): az ír nacionalisták brit-
ellenes mozgalma a szigetország részleges függetlensé-
gének elnyerése elıtt, 1920-21-ben. Írországban ekkor
gerillaháború dúlt. (A fordító jegyzete.)
179
Black and Tan: 1920-21-ben a britek különleges ki-
képzéső katonai rendıröket vetettek be az ír naciona-
lista gerillák ellen, ezeket nevezték egyenruhájuk
után Black and Tannek. (A fordító jegyzete.)
180
A túlzott félelmek miatt, hogy a Németországból
Nagy-Britanniába érkezett menekültek között kémek és
szabotırök is lehetnek, a 18B számú rendelet alapján
ártatlan emberek ezreit internálták a Man-szigetre. Az
itteni atrocitások azonban nem hasonlíthatók ahhoz az
esethez, amikor hasonló félelmek miatt, a Dunera hajón
lévı zsidó menekülteket Ausztráliába deportálták,
amely nem csupán kegyetlen, hanem ostoba lépés is
volt.

-(123)-
1942. VI. 13.
Molotov látogatásával kapcsolatban az a leginkább
figyelemreméltó, hogy a németek még csak nem is
sejtették. Amíg az egyezmény aláírását hivatalosan
be nem jelentették, a mi rádiónk egy szóval sem
utalt rá, hogy Molotov itt van Londonban, holott
ekkoriban a német propagandaadó folyvást csak Nagy-
Britannia „bolsevizálásáról” harsogott. Nyilvánva-
ló, hogy ha tényleg tudnak Molotovról, azt nem
hagyják szó nélkül. Ha mindezt más eseményekkel is
kapcsolatba hozzuk (például amikor tavaly elfogtunk
két igencsak pancser német kémet; ejtıernyıvel dob-
ták le ıket, hordozható adóvevıjük volt, s a háti-
zsákjukban még egy darabka német szafaládét is ta-
láltak!), arra juthatunk, hogy a német felderítés
nem túl sok eredménnyel dicsekedhet Angliában.
A Naplóban itt négy újságkivágás következik:
A Tribune szerkesztıségi cikke William
Mellor181 halálára, 1942. 06. 12.
Mellort ma fıként a Tribune idısebb olvasói
gyászolják. İ volt a lap szerkesztıje az
1937. januári indulástól. Az elsı szám szer-
kesztıségi cikkének utolsó passzusai ma is
idıszerőek. Híven tükrözik szocialista néze-
teit, és erıteljes írói stílusát:
„A helyzet fölöttébb dinamikus. Vagy tovább-
lépünk a szocializmus felé, vagy visszahát-
rálunk a fasiszta barbársághoz, amely csap-
dába Európa nagyobbik része már beleesett. A
hitlerek és a mussolinik türelmetlenek: kö-
nyörtelen játszmájuk logikája szerint csak a
hódítás vagy az összeomlás lehetséges. Ám a
mi baldwinjaink és edenjeink sem tehetik
meg, hogy hosszan elodázzák vagy megkerüljék
e mostani kihívást. A munkásmozgalom döntés
elıtt áll. Történelmi válaszúthoz érkezett.

181
William Mellor (1888-1942), baloldali újságíró, író,
1903-1930 között a Daily Herald munkatársa, 1937-tıl a
Tribune fıszerkesztıje.

-(124)-
 Haladni ma nem más, mint bátran elıretörni.
Ha tétlenek maradunk, azzal a vereséget vá-
lasztjuk. Még egy 1931. vagy egy 1935. tel-
jes önfeladás volna ellenségeink elıtt. A mi
gyengénk az ı erısségük, a mi vitáink és
kétségeink táplálják, egész létét ennek kö-
szönheti. Az osztályharchoz nincs szükség
hadüzenetre, hisz régóta elkezdıdött már,
itt van köztünk nap mint nap. Nem akarunk
társadalmi konfliktust, azok keresik ezt,
akik öncélú viszályokkal gyengítenék sorain-
kat. Szocializmust akarunk, ami mozgalmunk
éltetı eszménye. Olyan egységet, amely épp
attól nyeri valódi erejét, hogy a társadalom
legszélesebb bázisán nyugszik.”
A Reynold’s News által idézett Hitler-beszédekbıl,
1942. június 21.
1941. november 3.: „Az ellenség (Oroszor-
szág) gerincét már megtörtük, többé soha nem
állhat talpra újra!”
1941. november 10.: „Az év utolsó nagy csa-
tája kezdetén állunk, amely leteríti az el-
lenséget, és vele együtt egész Nagy-
Britanniát!”
1942. február 24.: „Most, hogy a tél nagy
részén már túl vagyunk, nem hagyhatom el a
fıhadiszállást, ahol már javában készülünk a
végsı gyızelemre.”
1942. február 28.: „Nem lépek addig a Biro-
dalom földjére, amíg az orosz hadsereget meg
nem semmisítjük.”
1942. március 15.: „Csak most eszméltünk rá
ellenségünk voltaképpeni taktikájára. A
Wehrmacht rendre megtámadta és megsemmisí-
tette az orosz hadsereget, csakhogy újabb és
újabb zubbonyba bújtatott tömegekkel találja
szembe magát. Akárhogyan is, a következı
nyáron megsemmisítı vereség vár rájuk.”
Idézet Wilfred Macarney cikkébıl - Tribune, 1942.
június 6.

-(125)-
 „Hitler sokkal inkább bízik a maga népében,
mint a mi vezetıink bennünk. A »Gyızelem
mindenáron!« nem a kétségbeesés kiáltása,
inkább harci riadó, amely arra szólítja a
nemzetet, hogy ne sajnáljon semmi áldozatot
a gyızelemért. Mellesleg a németek aligha
vádolhatók azzal, hogy eltitkolják népük
elıl a rossz híreket; azon egyszerő okból,
hogy eddig csupán Oroszországban szenvedtek
súlyosabb vereséget az elsı hadjárat alatt;
s ugyancsak kétséges - legalábbis Hitler be-
szédeibıl ez nem derül ki -, vajon tisztában
vannak-e azzal, mekkora fába vágták a fej-
szét azzal, hogy világszerte megpróbálják
szétzúzni a szocialista közösséget. Persze
éppoly kétséges az is, hogy a britek, akiket
kezdettıl dajkamesékkel etettek, tisztában
vannak-e a tengelyhatalmak valódi erejével.”
„Hogyan élünk 1942-ben?” – képkivágás az Evening
Standardbıl
Egy fényképen öt egyenruhás nıt látni - a
képaláírás: „Orosz géppisztolyos lányok be-
vetésre készen.”

1942. VI. 15.

Többé nem vitás: döntés született a második front-
ról. Az újságok evidenciaként cikkeznek róla, és
Moszkva is széles körben terjeszti. Az persze még
majd ezután derül ki, hogy a haditerv kivihetı-e.
(A naplóban Orwell kézírása mellé van beragasztva
az alábbi jelentés a BBC sajtófigyelı szolgálatá-
tól, alatta az író megjegyzéseivel. Lidice elpusz-
tításáról saját gépelt beszámolóját is tartalmazza
a napló, június 11-i keltezéssel. A két szöveg gya-
korlatilag megegyezik.)
A további kivégzések bejelentése elıtt a prágai rá-
dió tegnap este bemondta, hogy „a golyó általi ha-
lálbüntetés nem vonatkozik azokra, akik hajlandók
olyan adatokkal szolgálni, melyek segíthetnek
Heydrich SS tábornok gyilkosainak kézre kerítésé-
ben, feltéve, ha ezen információ 1942. június 18-án

-(126)-
 este 8 óráig eljut a Gestapo bármely irodájába vagy
bármely rendırırsre. Mindaz akinek tudomására ju-
tott ilyen információ, mely segíthet a merényletet
elkövetı gazemberek felkutatásában, 24 órán belül
tegyen jelentést az említett hivatalokban. Aki az
utasításnak eleget tesz, megfelelı jutalomban ré-
szesül. Aki viszont nem így cselekszik, azt család-
jával együtt fıbelövik”. [Elhangzott Prágában, cse-
hül, 19.00 órakor.]

1942. VI. 21.

Nálunk a BBC-nél - és ez nyilván így van a többi
osztályon is - még csak nem is az erkölcsi renyhe-
ség vagy annak tudata a legnyomasztóbb, hogy a mun-
kánk teljesen hiábavaló, hanem az az állandó ku-
darcélmény, hogy lehetetlen bármit is véghezvinni,
akárcsak valami apró gazemberséget is. Irányelveink
olyannyira tisztázatlanok, a szervezetlenség oly
nagy [a mősortervet folyton felborítják], s a fél-
tékeny, gyanakvó észellenesség úgy átitat mindent,
hogy semmiféle tisztes rádiós kampányt nem lehet
eltervezni. [Ha valaki például kigondol egy elı-
adássorozatot valami épkézláb propaganda célzattal,
kezdetben még biztatják, majd lepöckölik, mondván,
hogy a téma „nem idıszerő”, „túl korai” stb. Késıbb
ismét azt mondják: persze, folytassa csak, hozzáté-
ve, hogy mindezt még meg kell majd kozmetikázni, s
el kell hagyni bizonyos sommás kijelentéseket, me-
lyek becsúsztak. Majd azzal állnak elı, hogy itt-
ott még „módosítani” kell a sorozatot, úgyhogy az
eredeti célját és értelmét veszti. Végül, holmi
rejtélyes felsı utasításra hivatkozva az utolsó
percben ejtik az egészet, és arra kérnek, hogy he-
lyette rögtönözz egy másik sorozatot, ami egy csep-
pet sem érdekel, és nincs mögötte semmi elgondo-
lás.] Az ember komplett hülyeségeket kénytelen ösz-
szehordani a rádióban, mert amit elkészített, az
túl értelmes lett, s ezért az utolsó pillanatban
lefújták. Ráadásul az egész stáb túlméretezett, és
emiatt egy csomó embernek szó szerint semmi dolga
nincs. Ám ha mégis sikerülne valami elfogadható mő-
sort összehozni, nyomban ránk nehezedik a tudat,
hogy úgyse hallgatja meg senki. Európát kivéve, a

-(127)-
BBC-t sejtésem szerint nemigen hallgatják, s e
ténnyel minden külföldre irányuló adás szerkesztıje
tisztában van. [Nemrég egy tengeren túli felmérés-
bıl kitőnt, hogy egész Amerikában alig háromszázez-
ren hallgatják a BBC-t. Indiai nagy ausztrál hall-
gatottságunk nyilván még ettıl is messze elmarad.]
Csak most derült ki, hogy (két évvel azután, hogy
az adások a Brit Birodalom egész területén beindul-
tak!) az indiaiak fırésze, akinek van rövidhullámú
készüléke, még csak nem is tud a BBC indiai adásá-
ról.
Hasonlóan csalódott vagyok másik köztevékenységem-
mel, a Polgárırséggel is. Az elmúlt két évben semmi
érdemi kiképzésre nem került sor, nem dolgoztak ki
stratégiát, nem jelölték ki a vészhelyzetben elfog-
lalandó pozíciónkat, nem építettek bunkereket -
mindezt azért nem, mert a tervek folyvást változ-
tak, és máig sem sikerült tisztázni, hogy voltaképp
miért is vagyunk. A szervezeti rendet, az elfogla-
landó pozíciókat ezalatt oly gyakran változtatták,
hogy valójában már senki se tudja, melyek a jelen-
leg is érvényben lévı intézkedések. Hogy csak
egyetlen példát említsek, szakaszunk a Regent’s
Parkban immáron egy éve próbál egy lövészárokrend-
szert kiépíteni arra az esetre, ha ott netán ejtı-
ernyısöket dobna le az ellenség. Habár az árokrend-
szert idıközben többször is újraástuk, egyszer sem
jutottunk vele olyan állapotba, melyet befejezett-
nek lehetett volna nevezni, mert ha valami már fé-
lig kész volt, mindig jött egy új parancs, ami fe-
nekestül fölforgatta a terveket. Minden mással
ugyanez a helyzet. Bármibe kezd is az ember, szinte
biztosra veheti, hogy jön egy új parancs, egy módo-
sítás, majd még egy, és így tovább a végtelenségig.
Semmi sem halad a maga rendes útján, teljes a fe-
jetlenség, s ez azután az állandó kiábrándultság
állapotát idézi elı mindenütt. Már csak abban lehet
bizakodni, hogy ez többé-kevésbé odaát, a németek-
nél is így van.

-(128)-
1942. VI. 24.
Az este belehallgattam Lord Haw-Haw beszédébe. Ez
most nem Joyce182 volt, aki feltőnı módon nem került
adásba az utóbbi idıkben, hanem egy másik, aki be-
széde alapján dél-afrikainak tőnt, majd ıt egy má-
sik, kelet-londoni kiejtéső alak követte. Megütköz-
ve hallottam, hogy az indiai neveket milyen hibásan
ejtik. Ez már csak azért is különös, hiszen a Né-
metországból közvetítı indiaiaktól bizonyára kér-
hetnének tanácsot a helyes kiejtést illetıen. Alig-
hanem ugyanazon az ajtón járnak ki-be ık is nap nap
után, mint Lord Haw-Haw. Persze biztató, hogy az
ellenséges oldalon is jócskán akad efféle igényte-
lenség.

1942. VI. 26.

A líbiai vereség183 után mindenki igen borúlátó lett.
Néhány újság ismét elbizonytalanodott a második
front szükségét illetıen. Maldenben Tom Driberg
(„William Hickey”) nyerte meg az idıközi válasz-
tást, kétszer annyi szavazatot szerezve, mint a
konzervatív jelölt. Ezzel az utóbbi hat választás-
ból a kormány már négyet elvesztett!

1942. VII. 1.
Callow End, Worcestershire – pár napra egy farm la-
kói lettünk. A madarakat, a repülıket és a kaszáló-
gépeket leszámítva semmi zaj. A háborúról csak ak-
kor beszélnek az itteniek, ha a farmokon dolgozó
olasz hadifoglyok kerülnek szóba. Úgy tőnik, meg
vannak elégedve velük, és a Worcesterbıl kirajzó
városi idénymunkások helyett inkább velük szedetik
le a gyümölcsöt, akiket többnyire dolgosnak és le-
leményesnek tartanak.
Az általános élelmezési nehézségek ellenére temér-
dek disznót, szárnyast, libát és pulykát lehet itt

182
William Joyce, aki „Lord Haw-Haw” álnéven Berlinbıl
küldte tudósításait.
183
Tobruk elestérıl van szó, melyet 8 hónapos ostrom
után, 1942. június 21-én vettek be Rommel csapatai.

-(129)-
 látni. Minden étkezéshez van tejszín. [Egész nap
hatalmas bombázógépek húztak el fölöttünk. Idınként
furcsa dolgokat is látni, például repülıket vontat-
nak drótkötélen (vitorlázók?) vagy egy nagyobb gép
egy kisebbet szállít a hátán.]

1942. VII. 3.
Az alsóházban a bizalmatlansági indítvány 472-25
arányban megbukott, s e számokból ítélve csak igen
kevesen tartózkodtak. Régi trükk ez - a vita egy-
szer csak átfordul a Churchill elleni bizalmi sza-
vazás követelésébe, melyet csak megnyerni lehet,
hisz senki sincs, aki Churchill helyébe léphetne. A
kormány helyzetét megkönnyíti, hogy bírálóit, mint
Hore-Belishát184, láthatóan a rosszindulat vezeti.
Nem tudom, meddig folytatható még ez a cirkusz, de
már biztosan nem tart sokáig.
Churchill beszédében semmi utalást nem tett a máso-
dik frontra.
A japánok láthatóan hamarosan megtámadják a Szov-
jetuniót. Elég erısen befészkelték magukat az Aleu-
ti-szigeteken, amibıl csak egy dologra lehet követ-
keztetni: el akarják vágni Amerika és Oroszország
között a kommunikációs összeköttetést. A balosok
Dunkerque óta még sosem voltak ennyire betojva. A
The New Statesman vezércikkének címe: „Szemben a
fantommal”. Egyiptom elvesztését máris biztosra ve-
szik. Isten tudja, mi lesz, de ezek már annyiszor
megjósolták Egyiptom elestét, hogy az a tény, hogy
most újra kezdik, szinte magában is elég, hogy meg-
gyızze az embert az ellenkezıjérıl. Érdekes, hogy
folyvást olyasmit csinálnak, amivel csak a németek
malmára hajtják a vizet. Például már egy ideje azt
mondogatják, hogy abba kéne hagyni Németország bom-
bázását, hogy gépeinket Egyiptomba irányíthassuk.
Azelıtt meg Indiába akarták küldeni a gépeket.

184
Leslie Hore-Belisha, 1937-40 között hadügyminisz-
ter, 1940-45 között független parlamenti képviselı.
1937-ben Chamberlain nevezte ki, majd három évvel ké-
sıbb ugyanı menesztette. Churchill már nem vette be a
kormányába.

-(130)-
 Mindkét esetben ugyanezt követelték a német „sza-
bad” rádiók is. Az is szembetőnı, hogy milyen le-
sajnáló fölénnyel beszélnek a balosok a németorszá-
gi légitámadásokról: „hatástalan” stb. stb. Persze
ugyanık voltak a leghangosabbak, mikor még tartott
a „blitz” London ellen.

1942. VII. 4.
Mindenki elképedt Wardlaw-Milne185 javaslatán [mely
abban a beszédben hangzott el, mely végül a bizalmi
szavazáshoz vezetett], hogy a hadsereg fıparancsno-
kává Gloucester hercegét nevezzék ki. A legkézen-
fekvıbb magyarázat, hogy valaki ott állna mögötte
[talán maga Mountbatten?], és Gloucester csupán a
bábja lenne. Ámde még bábnak is nehéz hitványabbat
találni ennél a hájas idiótánál.
Itt a faluban a kocsmák gyakran zárva tartanak,
mert a szokatlan hıség miatt fogytán a sör. Holott
ez itt komlótermı vidék volna, s a gazdákat külön
kérték, lehetıleg ne csökkenjen a termelés, mire
néhány még újabb ültetvényeket is telepített. Az
összes komlót sörfızéshez használják fel, persze
csak az alkalmas minıségőt.

1942. VII. 10.

Tegnap katonai teherautók jöttek férfi és nıi hadi-
tengerészekkel megrakodva, akik pár óra alatt kiga-
zolták Mr. Phillips186 karalábéföldjét. A falusi asz-
szonyok el voltak ragadtatva tılük, nem gyızvén di-
csérni a kék nadrágos, fehér pólós férfiakat.
- Ugye milyen ápolt és fess fiúk ezek! Imádom a
tengerészeket! - hallatszott mindenünnen.
[Maguk a tengerészek és kolléganıik is láthatóan
élvezték a kiruccanást, s az azt követı iszogatást
a kocsmában. Mint kiderült, egy önkéntes szervezet-

185
Sir John Wardlaw-Milne (1879-1967), 1922-45 között
(északír) unionista képviselı. Mindig is Churchill el-
lenfele volt.
186
Orwell Phillipsék farmján vendégeskedett. Nem tud-
ni, vajon a felesége is vele volt-e.

-(131)-
 hez tartoznak, amely szükség esetén kisegítı munká-
sokat küld a gazdaságokba.] Mr. Phillips így magya-
rázta:
- Tudja, ez egy önkéntes szervezet Malvernbıl187. Né-
ha tartalékosokat küldenek, máskor tengerészeket.
Persze, mindig örülünk nekik, legalább nem vagyunk
annyira kiszolgáltatva a saját munkásainknak. Mert
azok bizony igencsak elkanászodtak! Amihez kedvük
van, megcsinálják, amihez nincs, azt hagyják. [Ezek
a fiúk meg, ugye, tudják, hogy nem boldogulnánk
nélkülük. Még nıket is nehéz ma házimunkára talál-
ni. A lányok mind elszökdöstek a faluból, mert
nincs mozi. Egy asszony ugyan el-eljár hozzánk né-
ha, de nem sok hasznát látjuk.] Úgyhogy jól jön né-
ha egy kis segítség. Mindjárt nem vagyunk úgy ma-
gunkra hagyva.
Mindez még rendben is volna [ha megfontoljuk, hogy
a földmővelést semmiképp nem szabad elhanyagolni, s
hogy milyen áldásos, ha olykor a városi ember is
kapcsolatba kerül a földdel]. Ám az, amit ezek az
önkéntes szervezetek tesznek, vagy a szénabetakarí-
tásban segédkezı katonák meg a farmokon dolgozó
olasz hadifoglyok, voltaképp nem egyéb, mint álla-
milag szervezett sztrájktörés.
Salisburyben a kormánypárt nyert a független je-
lölt, Hipwell ellenében, aki a Reveille szerkesztı-
je. Bárhol indul ez a szélhámos, a kormány jelöltje
rendre biztos fölénnyel nyer. Nyilván hálásak neki,
s még az sem kizárt, hogy tényleg pénzelik, csupán
azért, hogy jelöltesse magát. A „Kék Harang” ma is-
mét bezárt sörhiány miatt. Négy-öt nap rendes ita-
tás után kiszáradnak a kocsmák. [Ha némelyik zárva
is tart, olykor látni odabenn a helyi elöljárókat,
amint a belsı helyiségben iszogatnak, miközben a
katonákat meg a munkásokat be sem engedik. A szom-
széd faluban a „Vörös Oroszlán” más rendet tart,
mint azt a tulaj mesélte nekem:

187
Valószínőtlen hogy Malvernben (amely nem tengerpar-
ti település) tengerészeti támaszpont lett volna - in-
kább egy radarkutató központ, ahol egyben kiképzés is
folyt.

-(132)-
 - Én aztán nem hagyom, hogy az idegenek nyaranta
mindent bevedeljenek. Ha fogytán a sör, hát csak
hadd kapjanak elıbb az itteniek. Sokszor, ha bezá-
rok pár napra, csak a helyiek tudják a járást, a
hátsó ajtón át. Mert úgy tartom, ha valaki kinn
dógozik a fıdeken, annak kell ám a sör, pláne a mai
hitvány koszt mellett. Én meg osztón még szépen be
is osztom nekik. Mondom: „Idehallgassál, cimbora,
ugye, hónap is jólesne pár csepp? Na látod?! Hát
nem jobb neked, ha mindennap kapsz egy korsóval,
hogy az ebédet lenyomasd vele, mintha egyik nap
felhajtasz néggyel, másnap hárommal, azután meg
semmi?” Ugyanígy bánok a katonákkal is. Nem szíve-
sen tagadom meg tılük az italt, de egész korsóval
csak elsıre kaphatnak. „Sajnálom, fiúk, ennyi volt!
Ezután már csak pohárral jár.” Szóval, próbálom be-
osztani valahogy.]

1942. VII. 22.

Ahmed Ali188 indiai levelébıl:
„Íme, a régi Delhi egy jellemzı darabja, gondoltam,
érdekel majd:
Egy forgalmas utcán újságosfiú kiáltozik urdu nyel-
ven:
- Pandit Jawaharlal189 visszafelé mondja a rózsafü-
zért!
Ez annyit tesz, hogy Nehru most másként viszonyul a
kormányhoz. Amikor kérdıre vonom a fiút, azt mond-
ja:
- Képtelenség eligazodni rajta. Ma azt mondja, tá-
mogatja a brit kormányt, holnap meg épp az ellenke-
zıjét.

188
A Hatáselemzı Osztály igazgatója a BBC Új-Delhi
irodájában.
189
Pandit Jawaharlal Nehru (1889-1964), az Indiai Nem-
zeti Kongresszus fıtitkára, késıbb elnöke. Az 1919-es
amritsari mészárlás után csatlakozott a függetlenségi
mozgalomhoz, szorosan együttmőködve Gandhival, bár
gyakran támadt köztük nézeteltérés. Utóbb a független
India elsı miniszterelnöke lett.

-(133)-
 Azzal megint elfordul, és tovább ordít:
- Jawaharlal ultimátumot intézett a kormányhoz!
Én persze, hiába is keresem az „ultimátum”-ot az
újságban.
Egy másik rikkancs, az urdu nyelvő újságot lóbálva:
- Németország egyetlen csapással leterítette az
oroszokat!
Mondanom sem kell, a másnap reggeli angol nyelvő
lap éppen az ellenkezıjét írja. Úgy látszik, az ur-
du lapok a berlini híreket ismétlik. Különben is:
kit érdekel, mit ordibálnak a rikkancsok.
A minap beülök egy tongába, és hallom, hogy a ko-
csis így biztatja a megriadt párát:
- Hékás, ne hıkölj, nem vagy te Sarkar! Csak elıre,
mint Hitler! - s egy jóízőt káromkodik hozzá.”
[„Igen mulatságos az is, ha az ember lemegy a ba-
zárba, és hallgatja, mirıl is pletykálnak a helybé-
liek-persze csak, ha nincs túl nagy hıség. Még me-
sélek majd, ha érdekel.”]

1942. VII. 23.

Újabban ritkán írok e naplóba, mivel szó szerint
nincs egy szabad percem se. Holott csupa hiábavaló
dolog köt le, és temérdek elpazarolt idımnek egyre
kevesebb a látható eredménye. Amint látom, ezzel
küszködik mindenki. Szörnyő ez a frusztrált álla-
pot, teszek-veszek értelmetlenül, baromságokon
piszmogva, s amit csinálok, nem is csak azért ér-
telmetlen, mert a háború eleve az, hanem mert semmi
hatása nincs a védelmi hatékonyságunkra, pusztán az
öncélú, bürokratikus gépezetet segít fenntartani. A
legtöbb mősor, amit elkészítünk és a BBC-ben le-
adunk, elszáll az őrbe anélkül, hogy bármi vissz-
hangja lenne, és mi magunk is tudjuk: csak még
rosszabb lenne, ha hallgatná is valaki. E hiábava-
lóságok foglyaként jól képzett emberek százai leb-
zselnek tétlenül [ami az országnak több tízezer
fontjába kerül]. Ehhez jönnek még a többiek, akik
ennyit se csinálnak, csak ülnek a kis kuckójukban,

-(134)-
 és fontoskodva úgy tesznek, mintha dolgoznának. S
ez így van minden hivatalban, fıként a minisztériu-
mokban.
[Persze néha a disznók elé szórt gyöngy új gazdára
talál. Összeállítottunk egy hatrészes sorozatot a
kortárs angol irodalomról, nagyon magasröptő lett,
és biztosra vettem, hogy senkit sem fog érdekelni
Indiában. Viszont Hsziao Csiennek, a kínai diáknak,
aki a „Hallgató”-ban beolvassa a szövegeket, igen
tetszett, és nyomban nekiállt könyvet írni a kor-
társ nyugati irodalomról a mi mősorunkon felbuzdul-
va. Tehát az Indiának szánt propaganda hogy, hogy
nem, utóvégre Kínában köt ki. Ki tudja, talán Kínát
kellene megcéloznunk, hogy az indiaiakat elérhes-
sük?]
Az Indiai Kommunista Párt lapját újra engedélyez-
ték. Gondolom, ezek utána Daily Worker tilalmát is
feloldják majd, különben tényleg nevetséges helyzet
áll elı.
Errıl jut eszembe egy történet, amit még David
Owen190 mesélt, s azt hiszem, még nem vettem bele a
naplóba. Cripps, miután Indiába érkezett, kérte az
alkirályt, bocsássák szabadon az internált kommu-
nistákat. Az alkirály nyomban bele is egyezett (az-
óta jó részüket, azt hiszem, tényleg elengedték),
de késıbb inába szállt a bátorsága, és azt kérdez-
te:
- De honnan tudhatnánk, hogy ezek tényleg mind kom-
munisták?
Bejelentették, hogy egyötödével növelni kell a
krumplifogyasztást, hogy kevesebb kenyér fogyjon,
és hogy az idei rekord burgonyatermést mielıbb fel-
éljük. 191

190
Arthur David Owen (1904-1970) 1942 februárja és
novembere között Cripps személyi titkára volt.
191
Az élelmezési minisztérium (ahol Eileen is dolgo-
zott) kiadványain egy viccesre rajzolt figura, bizo-
nyos Potato Pete próbálta rávenni a lakosságot, hogy
naponta legalább fél kiló krumplit fogyasszon.

-(135)-
1942. VII. 27.
Az elmúlt két napon részt vettem a Polgárırség had-
gyakorlatán, az erdı tele volt kisebb katonai tábo-
rokkal és radarállomásokkal. Érdekes, hogy a kato-
nák milyen jó erıben voltak, és milyen durva volt
az arcuk. Mind frissek és fiatalok, jóltápláltak
voltak s a bırük tiszta. Az arcuk durva és mogorva
volt, ugyanakkor nem gonosz, csak egyszerően az
unalom bárgyúsága ült rajtuk. Nem volt ez más, mint
a kicsattanó fizikai egészség, az elégedetlenség és
a végtelen fáradtság keveréke.

1942. VII. 27.

Sultanával, az egyik máltai bemondóval beszéltem.
Meséli, hogy továbbra is tartja a kapcsolatot az
otthoniakkal, és nagyon rossz a helyzet odahaza.
- Ma reggel is kaptam egy levelet, ami egészen
olyan, mint egy - izé, hogy is mondjam (közben
gesztikulál) -, mint egy szita. Tudod, a cenzor
minden második szót kivág belıle. De azért a lénye-
get még így is ki tudom venni belıle.
Mondja, hogy két és fél kiló krumpliért 8 shilling-
nek megfelelı összeget kell fizetni. [Azt gyanítja,
hogy a két hajóraj közül, melyet nemrég Máltába in-
dítottak, az angol, mely hadianyagot szállított,
ugyan megérkezett, de a másik, az egyiptomi, amely
élelmiszerrel volt megrakna, nem ért célba.]
- Miért nem küldenek szárított élelmiszert repülı-
gépen? - kérdeztem. Megvonta a vállát, mintha je-
lezni akarná, mennyire nem érdekli a brit kormányt
Málta. Hála Mussolininek, a máltaiak viszont szi-
lárdan mellettünk állnak.
[A német adók arról számoltak be, hogy Vorosilov192
Londonban van, de ez nem túl valószínő, hiszen itt
még csak szó sem esett róla. Alighanem csak talál-
gatnak, hogy így köszörüljék ki a Molotov-látogatás
okozta csorbát, és úgy kalkuláltak, hogy biztosan
jár erre mostanában valamilyen magas rangú orosz

192
Chruchill valóban tervezte a Vorosilovval való ta-
lálkozást 1942. augusztus 12-én Moszkvában.

-(136)-
 katonai küldöttség. Ha mégis kiderülne, hogy igaz,
kénytelen leszek felülvizsgálni a német hírszerzés
angliai teljesítményével kapcsolatos állásponto-
mat.]
A második front sürgetésére szervezett Trafalgar
téri tüntetésen a jobboldali lapok szerint 40, a
baloldaliak szerint 60 ezren vettek részt. Gondo-
lom, a valóság úgy 50 ezer körül lehetett. Kémeim
jelentették, hogy az újonnan meghirdetett kommunis-
ta álláspont ellenére („minden hatalmat Churchill-
nek” ), a kommunista szónokok igen keményen támad-
ták a kormányt.

1942. VII. 28.

Ma kevesebb újságot olvastam mint rendesen, minden-
esetre azok, amelyeket elolvastam, egy kicsit már
visszatáncoltak a második fronttal kapcsolatban,
kivéve a News-Chronicle-t. [Az Evening News címol-
dalán Brownrigg tábornok193 cikkét hozta, amely a má-
sodik front ellen foglalt állást.]
Mindezt szóvá tettem Herbert Readnek is, aki rezig-
náltan csak ennyit mondott:
- A kormány utasította ıket, hogy tartsák a száju-
kat. [Mindig így van: ha komolyan terveznek vala-
mit, azt makacsul tagadják.] Read szerint az orosz-
országi helyzet teljesen reménytelen, ami, látszott
rajta, igen nyomasztja, noha korábban sokkal inkább
Sztálin-ellenes volt, mint én.
- Úgy látom, megváltozott a véleményed az oroszok-
ról most, hogy benne vannak a pácban - mondtam.
Helybenhagyta. Magam is máshogy kezdtem érezni Ang-
lia iránt, mihelyt szorult helyzetbe került. Visz-
szatekintve látom, hogy oroszellenes (vagyis inkább
Sztálin-ellenes) voltam azokban az években, amikor
Oroszország még erısnek tőnt, politikailag és kato-
nailag egyaránt, vagyis 1933 és 1941 között. Ez

193
Sir W. Douglas S. Brownrigg altábornagy (1886-
1946), 1939-40-ben a Brit Expedíciós Erık fıhadsegéd-
je. 1940-ben visszavonult, de késıbb a Polgárırség
egyik parancsnoka lett.

-(137)-
 elıtt és ez után pedig inkább oroszbarát voltam.
Ezt persze különbözıképp lehet értelmezni.
Tegnap éjjel London külvárosa ellen intéztek kisebb
légitámadást. Az új rakétaágyúkat194 melyek közül né-
hányat már polgárırök kezelnek, szintén bevetették
[és állítólag le is szedtek néhány gépet (összesen
vagy nyolcat)].
Ez volt az elsı eset, hogy a Polgárırség aktívan
részt vett egy harchelyzetben több mint kétéves
fennállása alatt!
A németek sohasem ismerik el, hogy hadilétesítmé-
nyeikben bármi kár esett, de a nagyobb légitámadás-
ok utáni civil áldozatokról rendre beszámolnak. A
két nappal ezelıtti hamburgi légitámadások után sú-
lyos veszteségekrıl beszéltek. Ezt a mi lapjaink
persze nagy büszkén visszhangozzák. Két éve még
mindenkit elborzasztott volna a gondolata is egy
ilyen civilek elleni tömeggyilkosságnak. Emlékszem,
a [londoni] légitámadások kezdetén mondtam valaki-
nek:
- Meglásd, egy év múlva, amikor a királyi légierı
megpróbál visszavágni a németeknek, csupa ilyen
szalagcímmel jelennek meg az újságok: „Sikeres tá-
madás a berlini árvaház ellen! Német csecsemık -
lángok közt!” Idáig ugyan még nem jutottunk, de már
jó tempóban haladunk efelé.

1942. VIII. 1.
Ha a számok igazak, a legutóbbi légitámadások során
a németek átlagos vesztesége 10 százalékos volt.
Peter Masefield szerint ennek semmi köze az új
ágyúkhoz, az egészet az új éjszakai vadászgépeknek
köszönhetjük. Mondja azt is, hogy az új FW 190-esek
sokkal jobbak, mint bármely más, eddig hadrendbe
állított harci repülıgép. [Egy Bowyer nevő repülı-

194
A Polgárırség légvédelmi különítményét, amely Sir
Frederick Pile tábornok (1884-1976) vezetése alatt
állt, rakétaágyúkkal szerelték fel. A rakéták nem vol-
tak túl pontosak, de repeszeik jelentıs veszteségeket
okoztak az ellenséges repülıknek.

-(138)-
 konstruktır, akivel együtt szerepelt az adásban,
megerısítette ezt.]
Oliver Stewart szerint a mostani német támadások
inkább csak felderítı jellegőek, és alighanem újra-
kezdik a rendszeres bombázást, amint egy kis léleg-
zethez jutnak Oroszországban.
A hétvégén nem sok mindent csináltunk. Teljesen le-
foglalt a tyúkól195 építése. Az ilyesmihez manapság
sok lelemény kell, mert hozzávaló faanyag csak ügy-
gyel-bajjal akad. Szemernyi bőntudatom sincs, hogy
ilyesmire fecsérelem az idımet - ellenkezıleg: úgy
érzem, legalább valami értelmes vagy hasznos dolgot
csinálok.

1942. VIII. 3.
D. A. 196 szerint Churchill Moszkvában197 van. Azt is
hozzátette, hogy nem lesz semmiféle második front.
Mindenesetre, ha terveznék is a megnyitását, a kor-
mánynak elızıleg mindent meg kellene tennie, hogy
elhitesse az ellenkezıjét. [És könnyen lehet, éppen
D. A. az egyik legalkalmasabb ember e megtévesztı
manıver beindítására. D. A. azt is meséli, hogy va-
lahányszor földet érnek a német deszantosok, nem
bocsátkoznak harcba, hanem elrejtıznek. Nyilván pa-
rancsuk van rá. Ezt a hírt persze tilos közzé ten-
ni, nyilván azért, nehogy túlságosan elbízza magát
a lakosság.]
D. A. szerint Cripps tényleg le akar mondani198 mi
több, már azt is tudja, mit fog utána csinálni.

195
Orwell 1942. november 4-én keltezett levelében arra
kéri K. K. Ardaschirt, hogy vegyen neki még egy jér-
cét. Az említett hétvégét alighanem Orwell falusi há-
zában töltötték Wallingtonban.
196
David Astor
197
Churchill ezen a napon érkezett Kairóba, majd Tehe-
ránon keresztül utazott tovább, és augusztus 12-~n ért
Moszkvába, ahol Sztálinnal a második front megnyitásá-
nak lehetıségérıl tárgyalt.
198
Cripps tényleg majdnem lemondott, de végül 1942.
november 22-ig nem lépett ki a háborús kormányból. Ek-

-(139)-
 Persze, errıl nyilvánosan még nem beszélhet, de
zárt körben már szó volt róla. Bár hallottam olyat
is, hogy Macmurray199 nemrég Crippsnél vendégeskedve
semmit se tudott belıle kihúzni, már ami Cripps po-
litikai terveit illeti.

1942. VIII. 4.
(Más adók mellett) a török rádió bejelentette, hogy
Churchill Moszkvában van.

1942. VIII. 5.
A kormányban általános a megdöbbenés, hogy milyen
meggondolatlanság volt közzétenni az Indiai Nemzeti
Kongresszus központjában tartott rendırségi razzia
során lefoglalt dokumentumokat. 200 [Ahogy már lenni
szokott, ezt a létfontosságú dokumentumot többféle-
képp is lehet értelmezni, s az ebbıl következı per-
patvar a Kongresszus kevésbé határozott részét
méginkább a britek ellen fordítja. A dokumentumok
közzététele India-ellenes hangulatot keltett Ameri-
kában, és talán Oroszországban és Kínában is, ami
hosszú távon nem túl hasznos a számunkra.]
Az orosz kormány cárista összeesküvésrıl számolt
be, a szokásos stílusban. Nem tudom, miért, de az
az érzésem, ez valahogy összefügghet azzal, hogy
épp most derült fény Gandhi terveire is, amiket ál-
lítólag a japánokkal forralt.

kor nevezték ki repülıgépgyártási miniszterré, amely

pozícióját a háború végéig megtartotta.
199
John Macmurray (1891-1976), a University of London
filozófiaprofesszora.
200
Cripps indiai kudarca után a Kongresszus egyre in-
kább hajthatatlanná vált. Augusztus elején Gandhi pol-
gári engedetlenségi mozgalmat indított. Az indiai brit
kormányzat abbéli igyekezetében, hogy helyreállítsa a
rendet, razziát tartott a Kongresszus központjában,
amelynek során lefoglalták és közzétették az Indiai
Függetlenség Határozati Javaslatának elsı piszkozatát,
melyet a kongresszusi munkabizottságoknak adtak ki.

-(140)-
1942. VIII. 7.
[Hugh Slater nagyon el van keseredve a háború mi-
att. Azt mondja, ha belegondolunk, miként vonultak
vissza az oroszok, lehetetlen, hogy Tyimosenko va-
lóban sértetlenül távozhatott csapataival, ahogy
jelentették. Hozzátette: a moszkvai sajtó és a rá-
dió alapján igen siralmas lehet a hangulat Oroszor-
szágban.] Az egy Warburgot kivéve, valamennyien
tisztában vagyunk azzal, hogy Slater nem hisz a má-
sodik front megnyitásában. Mindenki ezt a következ-
tetést vonja le Churchill Moszkvai látogatásából.
- Miért menne Churchill Moszkvába, ha csak annyit
akarna mondani, hogy megnyitjuk a második frontot?
Nyilván csak azért, hogy megmagyarázza az oroszok-
nak, miért is nem nyitunk most frontot - mondogat-
ják mindenfelé. Mindenki egyetért velem, hogy talán
nem is lenne oly nagy csapás, ha netán Churchill
hajóját hazafelé megtorpedóznák, mint annak idején
Kitchenerét201. [Persze az is lehet, hogy Churchill
nincs is Moszkvában.]
Tegnap este elıször szedtem szét egy Sten-puskát202.
Semmi újat nem lehet belıle tanulni. [Cserélhetı
alkatrészei nincsenek. Ha valami komoly baja van,
az ember egyszerően eldobja, és kap egy másikat.] A
fegyver tölténytár nélkül körülbelül 3 kilót nyom -
[a géppisztoly, szintén tölténytár nélkül 6-8 kiló.
Az ára nem 50 shilling, ahogy korábban hittem,
mindössze 18]. Lelki szemeimmel látom, ahogy ezeket
a puskákat milliószámra dobálják le ejtıernyıvel
szerte Európában, mindegyiket 500 tölténnyel és

201
Horatio Herbert Kitchener tábornagy, aki 1890-98-ban
visszafoglalta Szudánt, sikeresen megvívta a búr hábo-
rút 1900-1902-ben Dél-Afrikában. Nemzeti hısként tisz-
telték, s az 1. világháború után hadügyminiszterré ne-
vezték ki. A Hampshire fedélzetén épp Oroszországba
tartott, mikor a hajó víz alatti aknára futott és el-
süllyedt.
202
Brit géppisztoly, melyet azért kényszerültek gyár-
tani, mert az amerikai fegyverszállítmányokat a néme-
tek sorra elsüllyesztették. A Sten-puskákat az ellen-
állók is használták Európa-szerte.

-(141)-
 használati utasítással ellátva. Ha lenne a kormány-
ban annyi kurázsi, hogy ezt megtegye, azzal nagyot
lépnénk elıre.

1942. VIII. 9.
Ma elıször próbáltam ki a Sten-puskát. Nem rúg, nem
ráz, elég halk, és aránylag pontos. 2.500 töltény
kilövése közben csupán kétszer mondott csütörtököt,
mindkét alkalommal a hibás töltény miatt, s csak
annyit kellett tennem, hogy kézzel húztam fel a zá-
várzatot.

1942. VIII. 10.

Nehru, Gandhi, Azad203 és még sokan mások börtönben.
India nagy részében zavargások vannak, több halál-
eset volt, és számos letartóztatás. Amery204 rémes
beszédet mondott, Nehrut és társait kártékony sza-
botıröknek bélyegezve. Mondanom sem kell, hogy ezt
az összes brit rádió átvette, az indiai is. A leg-
viccesebb az egészben, hogy a németek még zavarni
is próbálták az adást - sajnos csak kevés sikerrel.
Az itteni indiaiak igen el vannak keseredve, min-
denki együtt érez velük. [Még Bokhari, a Moszlim
Liga205 tagja is a könnyeivel küszködik, és azon töri
a fejét, hogy ott kellene hagynia a BBC-t.] Furcsa,
hogy a brit kormány viselkedése most engem is sok-
kal inkább felkavart, mint egy katonai vereség.

203
Abdul Kalam Azad (1888-1958), indiai iszlám nacio-
nalista vezetı, az Indiai Nemzeti Kongresszus szóvivı-
je az 1945-ös függetlenségi tárgyalásokon.
204
Leo Amery, konzervatív képviselı, 1940-1945 között
ı volt az indiai ügyekért felelıs miniszter.
205
Vallásos szervezet, melyet a Brit Indiában élı
moszlimok érdekvédelmére hoztak létre. 1935-ig támo-
gatta az Indiai Nemzeti Kongresszust, amikor is hindu
dominancia alatt politikai szervezetté alakult át. Ve-
zetıje Mohammed Ali dinnah volt, aki India felosztását
követelte. Amikor 1947-ben Pakisztán megalakult, a Li-
ga vezette az alkotmányozó nemzetgyőlést.

-(142)-
1942. VIII. 12.
Ma reggel egy magabiztos röplap került a kezembe az
indiai helyzetrıl... A zavargások jelentéktelenek,
urai vagyunk a helyzetnek, nem is történt annyi
halálasét, stb. A diákok tömeges részvételét elin-
tézi azzal, hogy az ifjúság: bolondság... „Tudjuk,
a diákok bárhol a világon készen állnak arra, hogy
csapjanak egy jó kis ribilliót.” Odabent (a BBC-
ben) majd mindenkit elöntött az undor tıle. Sok in-
diai, amikor ilyesmit hall vagy olvas, egészen be-
lesápad és igen furcsa képet vág.
Az újságok jó része kemény hangot üt meg, a
Rothermere-féle sajtó egyenesen undorító. Ha e meg-
torló intézkedések átmenetileg talán hasznosak is,
hosszú távú hatásuk igen káros lehet. Az egész
mintegy elıkészíti a reakciósok diadalmas visszaté-
rését, és kezd a helyzet olybá tőnni, mintha Orosz-
ország cserbenhagyása is egy tudatos taktika része
lenne. [Ma délután, szigorúan bizalmasan, David
Owen megmutatta nekem Amery háború utáni idıkre
szánt terveit Burmával, amelyet a Dorman-Smith206 je-
lentése alapján írtak. A tervezet szerint 5-7 évre
visszaállítják majd a közvetlen kormányzást, Nagy-
Britannia finanszírozná az újjáépítést, és a nagy
brit cégek újra megalakulnának, ugyanolyan feltéte-
lekkel, mint korábban. Isten óvjon attól, hogy az
ilyen papírok az ellenség kezébe kerüljenek! Min-
denesetre Owentıl és a bizalmas tervezetbıl egy va-
lamit mindenképp megtudtam, már amennyire azt innen
tudni lehet, éspedig, hogy az ellenség elıtt fel-
perzselt föld taktikáját komolyan alkalmazzák.]

1942. VIII. 14.

Horrabin beszélt ma a rádióban, és mint mindig, ez-
úttal is úgy konferáltuk be, hogy ı rajzolta a tér-
képeket Wells Történelmi vázlatához és Nehru Pil-
lantások a világtörténelemre címő könyvéhez. Ezt
persze nyomatékkal hangoztattuk a mősor elıtt, hi-

206
Sir Reginaid Hugh Dorman-Smith (1899-1977), 1941-
ben és az 1942-es brit kivonulás idején Burma kormány-
zója.

-(143)-
 szen Horrabin és Nehru kapcsolata magától értetıdı-
en Indiára irányítja a figyelmet. Ma viszont a Neh-
rura vonatkozó részt kivágták a szövegbıl, mivel
épp börtönben ül, és mint ilyen, nem szalonképes.

1942. VIII. 18.

Idemásolom Georges Kopp207 Marseille-bıl írott leve-
lének néhány mondatát. Az ott végzett mőszaki mun-
kájáról tudósít hosszan, majd ezeket írja: „...ott
tartok, hogy lassan beindítom a termelést nagyüzemi
szinten, de egyáltalán nem biztos, hogy tényleg el
is kezdem, mert van a cégnek néhány érvényes szer-
zıdése, melyek következményei sajnos nagyban beha-
tárolják a cég függetlenségét. Még az is lehet,
hogy utóvégre egy másik vállalkozás fog hasznot
húzni a munkámból, amit nagyon nem szeretnék, mivel
ezzel a céggel nincs semmi kapcsolatom, és jelenleg
nem is vagyok abban a helyzetben, hogy bármilyen
együttmőködésbe belemenjek. Csak ne lennének olyan
lassúak és tétlenek az én drága jó barátaim, akik-
nek már többször is írtam. Ha nem javul a helyzet,
kénytelen leszek egy másik, hídépítı vállalkozásba
fogni [talán emlékszel, ilyesmivel már San Mateoban
is foglalkoztam, még a háború elıtt].”
Mindez érthetıen: „Félek, hogy Franciaország tény-
leg teljes szövetségre lép a náci Németországgal.
Ha nem nyitják meg hamarosan a második frontot,
mindent megteszek, hogy Angliába meneküljek.”

1942. VIII. 19.

Egy deszantos egységünk rajtaütött Dieppe-en, a tá-
madás még az este is folyt. Ez most vagy az invázió
elsı lépése, vagy csak az elsı lépés fıpróbája, bár
nehéz elhinni. A rádió figyelmeztette a franciákat,
hogy ez csupán alkalmi rajtaütés, és az ellenállók
ne csatlakozzanak az akcióhoz. Ha viszont ez tény-
leg maga az invázió, akkor a rádiós figyelmeztetés
csak ködösítés.

207
Georges Kopp (1902-1951), orosz születéső belga,
Spanyolországban Orwell parancsnoka volt.

-(144)-
1942. VIII. 22.
David Astort nagyon lehangolta a dieppe-i támadás.
İ aránylag közelrıl követte az eseményeket, és úgy
véli, az egész akció teljes kudarc, kivéve a néme-
tek súlyos légi veszteségeit, amit egyébként a mie-
ink nem terveztek. Szerinte a sajtó az egészet tel-
jesen eltorzította208, és most a miniszterelnök is
téves jelentéseket kap. Lássuk a fıbb tényeket!
Mintegy 5.000 ember vett részt a támadásban, ezek
közül 2.000 elesett vagy fogságba került. Nem ter-
vezték hosszabb ideig tartani a partszakaszt, mint
ameddig tényleg ott voltak (körülbelül délután 4-
ig). A cél Dieppe védelmének tönkretétele volt, ám
ez a kísérlet teljes kudarcot vallott. Gyakorlati-
lag csekély károkat okoztak, megsemmisítettek né-
hány légvédelmi ágyút, és a résztvevı három sza-
kaszból csupán egynek sikerült véghez vinnie a rá
kiosztott feladatot. A többiek nem jutottak messzi-
re, és még a parton lemészárolták ıket a tüzérségi
lövedékek. A védelem igen erıs volt, és még tüzér-
ségi támogatással is nehezen boldogultak volna ve-
le, mivel az ágyúk be voltak ásva a sziklák mögé,
és roppant betonfedezékek takarták ıket. A tankok
partra juttatásához szükséges eszközök elsüllyed-
tek, többségük ki sem jutott a partra. Alig 20-30
tank ért partot, s mind ott is maradt. Azok az új-
ságfotók, melyek az Angliába állítólag visszahozott
tankokat mutatták, szándékosan megtévesztık voltak.
Mindenki azt feltételezi, hogy a németek már koráb-

208
A dieppe-i támadás valóban lehangoló kudarcnak bi-
zonyult, legalábbis rövid távon. Ugyanakkor kellı ta-
nulsággal is szolgált a késıbbi partraszállások terve-
zésében. A támadásban több mint 6.000, zömmel kanadai
katona vett részt. Minden ötödik meghalt, és legalább
2.000-ren estek fogságba. Valamennyi partrajutó tank
szinte azonnal megsemmisült, a légierı 70 gépet veszí-
tett, és 34 hajó elsüllyedt. A németek 297 halottat,
294 sebesült vagy fogságba esett katonát és 34 lelıtt
gépet ismertek el.

-(145)-
 ban tudtak209 a támadásról. Mihelyt megkezdıdött a
támadás, a rádión hamis helyszíni beszámolót sugá-
roztak valahonnan feljebb a partról, míg egy másik
adón hamis parancsokat adtak le angolul.
Ugyanakkor a németeket láthatóan meglepte az erıs
légi támogatás. Bár általában a földön tartották
repülıgépeiket, hogy takarékoskodjanak erıikkel,
nyomban kiadták a felszállási parancsot, mihelyt
megtudták hogy a tankok partra szálltak. A brit lé-
gierı becslése szerint 270 gépet vesztettek. Az
erıs légi fedezetnek köszönhetıen a brit rombolók
egész nap közel voltak a város partjaihoz. Egy ha-
jót elsüllyesztettek, de azt a lövést egy parti
ágyúból adták le. Amikor minden hajó odaért, csata-
sorba fejlıdtek, és úgy lıtték a partot, mialatt a
harci gépek odafentrıl támogatták ıket.
David Astor szerint ez nyilvánvaló bizonyítéka a
kontinentális inváziós tervek képtelenségének.
[Persze, a szüleit ismerve, sosem tudhatni, valójá-
ban miért is mondta ezt.] Nem tehetek róla, de ne-
kem mégis az az érzésem, hogy egy ilyen jól védett
helyen végrehajtott partraszállás - bombázók, (a
rombolókat leszámítva) tüzérségi tőz és ejtıernyı-
sök nélkül -, még így is komoly teljesítmény.

1942. VIII. 25.

Az itteni indiaiak között az a hír járja, hogy Neh-
rut, Gandhit és másokat Dél-Afrikába deportálták.
Mindez a cenzúra s a lapok elhallgattatásának az
eredménye.

209
Gyanították, hogy a németek feltörték a britek
rádiós kódjait, de úgy tőnik, az elsı figyelmezte-
téseket a németek halászhajóktól kapták, amikor az
angol flotta a parthoz közeledett. A kudarcot a
sajtóban a „könnyelmő fecsegéssel” okolták. Chur-
chill késıbbi könyvében fenntartja, hogy nem szivá-
roghatott ki információ.

-(146)-
1942. VIII. 27.
Ismét engedélyezték a Daily Workert. [Szeptember 7-
én jelenik meg újra, ugyanazon a napon, mikor Chur-
chill beszédet mond majd a parlamentben.
A német rádió feltételezi, hogy S. C. Bósz
Penangban van. Más jelek viszont azt valószínősí-
tik, hogy csak tévedésbıl hangzott el a neve R. B.
Bósz helyett.]

1942. VIII. 28.

Íme, egy vény nélkül kapható csodaszer kocsmai rek-
lámja - Phenacetin, vagy mi a hatóanyaga:
BLITZ
Melegen ajánlja
minden orvos
a
VILLÁMOT
Csodás találmány
E gyógyírt napjainkban már milliók használják
macskajaj,
háborús idegbántalmak,
fejfájás,
fogfájás,
idegzsába,
álmatlanság,
reuma
és
kedélybetegség
ellen.
Aszpirint nem tartalmaz!
Az indiaiak között újra csak Nehruról keringenek a
hírek - állítólag most szökött meg.

1942. IX. 7.
Szíriában komoly lehet a baj. Ma reggel egy röpcé-
dulán olvastam, hogy „ıfelsége Kormányának tiltako-
zása ellenére” de Gaulle tábornok továbbra is azt

-(147)-
 hangoztatja, hogy Szíria francia mandátum, és ezért
lehetetlen bármilyen, az irakihoz hasonló megálla-
podást kötni. De Gaulle hepciáskodása szánalmas, de
mivel ı a Szabad Franciák elismert vezére, s az
egész jogi helyzet szörnyen zavaros (az ügyet a
Népszövetségnek kellene tisztáznia, csak az a bök-
kenı, hogy ez a szervezet már megszőnt), ezért
„ıfelsége Kormánya” nem teheti meg, hogy ...stb.
stb. Más szóval, a szírekkel nem kötnek szerzıdést,
s ezért a mi kis bábunkra, de Gaulle-ra hárítják a
felelısséget, így aztán még az is lehet, hogy végül
mi kaparintjuk meg Szíriát magunknak. Ahogy ma reg-
gel hallgattam Rushbrooke-Williams-t e baromsággal
elırukkolni - mindenki alig állta meg, hogy e spe-
kuláción el ne röhögje magát -, nem tudom miért, de
Hardy Uralkodók címő verse jutott eszembe Napóleon
római megkoronázásáról210:
A fıpap hangja halkan csuklik el,
És ajkán ott az elfojtott röhej,
Míg áldja azt, kit egyéb sem érdekel
A trónon kívül, hol segge elhever.
Ma újra megjelent a Daily Worker - igen visszafo-
gott, de sürgeti: 1) a második front megnyitását:
2) komoly fegyveres támogatást Oroszországnak: 3) s
az általános béremelést, mely utóbbi szögesen el-
lentmond az elızı két követelésnek.

1942. IX. 9.
Tegnap este a Lambeth negyedbeli Morley College-ben
tartottam elıadást. Egy kis teremben vagy százan
győltek össze, többnyire munkás-értelmiségiek (a
Baloldali Könyv Klub csoport211 tagjai). Az elıadás

210
Hardy darabjában, Az uralkodókban (The dynasts) Na-
póleon saját fejére helyezi a koronát, de a milánói
katedrálisban, nem Rómában. Orwell 1942. szeptember
18-án írt Az uralkodókról a Tribune számára kritikát.
211
A Baloldali Könyv Klubot Victor Gollancz alapította
1936-ban, havonta egy könyvet adtak ki, szocialista
vagy antifasiszta irányultságút. A klubnak kisebb cso-
portjai voltak, ezek a csoportgyőlések 1942 közepére
felélénkültek, körülbelül 50 csoport alakult. Orwell

-(148)-
 utáni beszélgetésen vagy hatan is megkérdezték:
„Nem gondolja-e az elıadó, hogy hiba volt a Daily
Worker betiltását feloldani?” - Többnyire arra hi-
vatkoztak, hogy a lap hazafias hősége megkérdıje-
lezhetı, és csak a papírt pazarolják. [Csupán
egyetlen nı, láthatóan kommunista, emelt szót a
Daily Worker védelmében, miközben többen nemtet-
szésüknek adtak hangot: „Na persze, ez a nı mindig
ugyanezt fújja!”] Furcsa volt mindez azok után,
hogy kerek egy éve szinte mást se hallani, mint a
harsány követelést, hogy a lapot ismét engedélyez-
zék. Hiába, az ember könnyen becsapja magát, ha
csupán egy lármás kisebbség hangjára figyel, s
eközben megfeledkezik a maradék 99 százalékról.
Lásd Münchent 1938-ban, mikor a többség szinte ma-
gától értıdı természetességgel támogatta Chamber-
lain politikáját, bár a New Statesman egykori szá-
mait olvasva ezt ma senki se hinné.

1942. IX. 15.

India ügyében ijesztın tehetetlenek vagyunk. Chur-
chill beszédeibıl úgy tőnik, ad még egy esélyt a
régi vágású katonáknak, hogy a hagyományos, kemény
módszerekkel rendet csináljanak. Az is rémes, hogy
az újságok milyen arcátlanul eltorzítják az egész
kérdést, tudván, hogy a nagyközönség úgysem jön rá
a csalásra, és sosem veszi a fáradságot, hogy kide-
rítse, mi az igazság. Ez utóbbi talán a legaggasz-
tóbb - bár ha meggondoljuk, India iránti közönyünk
semmivel sem rosszabb az indiai értelmiség indolen-
ciájánál, mellyel az európai fasizmus elleni harc
iránt viseltet.

1942. IX. 21.

Tegnap bemutattak Liddell Hartnak. Meglepıen defe-
tistának tőnt, s úgy láttam, mintha öntudatlanul a
németek felé hajlana. [Fel van háborodva Lübeck
bombázása miatt. Szerinte az elmúlt századokban a
britek vitték cégbe a legnagyobb háborús pusztí-
tást, és ık követték el a legtöbb atrocitást.] Ter-

bányász-szociográfiája: A wigani móló is a Baloldali

Könyv Klub kiadásában jelent meg.

-(149)-
 mészetesen makacsul ellenzi a második front megnyi-
tását, ám egyúttal szeretné, ha felhagynánk a bom-
bázással is. Úgy véli, nincs értelme az egésznek,
nem ér el semmi hatást, és nem gyengíti meg Német-
országot. Különben is eleve kár volt elkezdeni a
bombázást (váltig kitart amellett, hogy Anglia
kezdte! ), hiszen csak még keményebb német vissza-
vágás lett az eredménye.
Osbert Sitwell212 is ott volt ezen a találkozón. [Egy
idıben Mosley mozgalmával is kapcsolatban állt, de
Liddell Hantnál kevésbé hajlik a németbarát állás-
pontra.] Mindketten kifejezték felháborodásukat
amiatt, hogy elfoglaltuk a Vichy-francia gyarmato-
kat. Sitwell szerint Anglia jelmondata az lehetne:
„Ha rosszul áll a szénánk, foglaljuk vissza Mada-
gaszkárt!” Azt mondja, Cornwallban parancsba adták
a polgárırségnek, hogy német invázió esetén lıjenek
le minden mővészt. Ez alkalmasint még jót is tenne
Cornwallnak - jegyeztem meg epésen. Mire Sitwell: -
Ugyan már! Ösztönös érzékkel úgyis csak a jobbakat
állítanák a falhoz!

1942. IX. 22.

A Sten-géppisztolyokhoz a lıszer többnyire olasz,
vagy olasz használatra készült német gyártmány. Azt
hiszem, ez az elsı olyan fegyver a brit hadsereg-
ben, amelynek kaliberét nem hüvelykben, hanem mil-
liméterben adták meg. Új, olcsó automata fegyvert
akartak gyártani213, és mivel kapóra jött az Etiópiá-
ban zsákmányolt temérdek lıszer214, úgy gyártották le
a fegyvereket, hogy a kaliber megfelelı legyen a
már meglévı munícióhoz - holott az ilyesmit rende-
sen inkább fordítva csinálják. Így ráadásul még az
az elınye is megvan, hogy majd minden európai gép-
pisztoly tölténye illik bele. Kíváncsi vagyok:

212
Sir Osbert Sitwell (1892-1969), költı, író. Etonban
tanult, késıbb a gránátosoknál szolgált. Egyik 1948-as
írásában Orwell „napjaink egyik legjobb önéletírójá-
nak” nevezte.
213
Lásd az 1942. augusztus 9-i naplóbejegyzést.
214
A zsákmányolt lıszer felhasználásával kapcsolatban
lásd az 1941. március 24-i naplóbejegyzést.

-(150)-
 gyártanak-e majd a japánok meg a németek is 303-as
kaliberő fegyvereket, csak hogy a netán tılünk
zsákmányolt lıszer ne vesszen kárba?

1942. IX. 28.

Tegnap a Regent’s Parkban szabadtéri istentisztelet
volt. Micsoda megkapó látvány: pompás ıszi nap,
könnyő pára, szellı se rebben, kutyák kergetıznek a
gyepen, miközben egy zászlóalj áll felsorakozva, és
a második brit gyalogos gárdaezred fúvószenekarától
kísérve az egybegyőlt tömeg levett kalappal zsoltá-
rokat énekel. A prédikáció persze csöpögött a haza-
fiaskodó maszlagtól, ahogy az már az ilyen alkal-
makkor lenni szokott, s aminek hallatán akaratlanul
kitör rajtam a németbarátság. Újabban elhangzik egy
külön fohász is Sztálingrád lakóiért - ami maga a
júdáscsók. [Az efféle szertartások egyik lehangoló
kelléke a pap fehér karinge, ami nevetségesen hat
az egyenruhák háttere elıtt. A zenekar nagyszerő
volt, fıként a karmester, aki a gárdaezred csúcsos
fekete sisakját viselte. Az ima végéhez közeledve a
zenekaron végigfut egy hullám, a harsonák elıkerül-
nek a bırtokokból, a karmesterpálca a magasba len-
dül, és mindenki készen áll, hogy rázendítsen az
„Ámen”-re, a pap végszavára: „a mi Urunk, Jézus
Krisztus nevében.”]

1942. X. 5.
Hamarosan kijelölik az új indiai alkirályt. Sejtel-
mem sincs, hogy ki lesz az. Egyesek Auchinleck tá-
bornokra tippelnek, aki állítólag jól kijön az in-
diai baloldallal. Hosszan beszéltem Branderrel is,
aki most tért haza féléves indiai útjáról. 215 Hely-

215
Laurence Brander, író, egyetemi tanár. A háború
elıtt 12 évig dolgozott Indiában, késıbb a BBC munka-
társa lett. Orwellrıl 1954-ben hosszabb tanulmányt kö-
zölt, ebben az író BBC-beli munkájáról többek közt ezt
írja:
„Mindenki szerette és tisztelte, ı lelkesítette a kez-
detleges Harmadik Mősor munkatársait. Hamar ráérzett,
hogy a keleti adások hallgatósága korántsem olyan

-(151)-
 zetképe annyira lesújtó, hogy leírni is alig bírom.
Röviden: a dolgok sokkal rosszabbul állnak Indiá-
ban, mint azt itt bárki is képzelheti. A helyzeten
ugyan volna még mit menteni, de aligha változik
bármi, mivel a kormány eltökélte, hogy nem adja be
a derekát. Ha a japánok megtámadják Indiát, elsza-
badul a pokol, a rádióadásainknak pedig semmi ér-
telme, mivel senki sem hallgatja ıket. Brander sze-
rint a BBC híreit viszont még mindig sokan hallgat-
ják, mivel a berlini és tokiói adásoknál jóval meg-
bízhatóbbnak tartják. Szerinte híreken és zenén kí-
vül semmi mást nem kellene sugároznunk. Ezt mondom
én is már régóta.

1942. X. 10.
Ma, a Kínai Forradalom évfordulóján felvonták a kí-
nai zászlót a rádió épülete elıtt sajnos, éppen
fordítva. [D. A. szerint Cripps hamarosan lemond,
azzal, hogy a háborús kormány csak porhintés, és
voltaképp minden hatalmat Churchill tart a kezé-
ben.]

1942. X. 11.
A kanadai hatóságok épp annyi német hadifoglyot
tartanak fogva, mint ahány britet a németek. Mi az
ördög lesz ebbıl? 216

nagy, mint ahogy azt egyes elöljárók gondolják, és mi-

elıtt 1942-ben Indiába mentem, sokat beszélgettünk a
problémákról. Mindig is hálás voltam neki. Sokat neve-
tett a BBCbeli visszásságokon, amivel másoknak is se-
gített, hogy elviseljék. Ez persze nem érintette hiva-
tástudatát. Mősorain sokat dolgozott, s azok mindenkor
kiválóak voltak. Egyetlen gyengéje vékony és fakó
hangja volt, amely nem túl elınyös a rövidhullámú rá-
diózásban.”
216
A Dieppe-nél elfogott 2.500 (fıként kanadai) fog-
lyot a németek bilincsbe verték, azt állítván, hogy a
britek is bilincsben tartják foglyaikat. Ezt a brit
hadügyminisztérium tagadta. Ekkor Kanada is bilincsbe
helyezte 1.376 hadifoglyát. Október 18-án parancsba
adták a német csapatoknak, hogy az elfogott szövetsé-
ges foglyokat „mind egy szálig” lıjék agyon.

-(152)-
1942. X. 15.
Egy darabka India van most itt Angliában. Néhány
hétig a marathi-i hírleveleinket egy Kothari nevő
emberke fordította és olvasta be. Kothari kissé kö-
vérkés, igen értelmes, és megítélésem szerint
ıszintén antifasiszta. Az egyik rejtélyes testület,
amely a BBC dolgozóit ellenırzi (ebben az esetben
gondolom az MI 5-rıl lehet szó) váratlanul megtud-
ta, hogy Kothari kommunista, vagy legalábbis az
volt, és részt vett a diákmozgalomban, amiért ko-
rábban bebörtönözték, jött hát a parancs, hogy sza-
baduljunk meg tıle. Egy Jatha nevő fiatalember ke-
rült a helyére, aki az India Házban dolgozott, és
politikailag megbízható volt. Nehéz hindi tolmácsot
találni, és sok indiai hamar elfelejti az anya-
nyelvét itt Angliában. Pár hét múlva az egyik mun-
katársam, Miss Chitale, odajött hozzám, és bizalma-
san elmondta, hogy a hírleveleket továbbra is
Kothari írja. Jatha ugyan jól olvas hindiül, de ír-
ni már nem tud úgy, s ezért Kothari a titkos famu-
lusa, aki a hindu fordítást továbbra is elvégzi, a
gázsin pedig szépen megosztoznak. Mivel nem egy-
könnyen találni jó fordítót, így hát hivatalosan
nem veszünk az ügyrıl tudomást. Ahol csak indiaiak
feltőnnek, mindig akadnak efféle titokzatos histó-
riák.

1942. X. 17.
A Players Színházban ma hallottam egy zsidó viccet.
Nem volt túl bántó - egy zsidó mesélte, de még így
is volt némi antiszemita éle.
Újabb találgatások a második frontról. Ezúttal ok-
tóber 20-áról beszélnek, ami elég valószínőtlen,
hiszen az is keddi napra esik. 217 Annyi mindenesetre
biztos, hogy valami készül Nyugat- vagy Északnyu-
gat-Afrikában.

217
A normandiai parhaszállásra (D-day) egy keddi napon
került sor, de jóval késıbb, 1944. június 6-án.

-(153)-
1942. XI. 15.
Ma délelıtt az egész városban megkondultak a haran-
gok: ünneplik az egyiptomi218 gyızelmet. Két éve elı-
ször hallunk harangszót!

218
Az El Alamein ellen 1942. október 23-án indított tá-
madás után a Nyolcadik Hadsereg 1942. november 11-re
elfoglalta Egyiptomot. Tobrukot november 12-én foglal-
ták vissza Líbiában. A szövetséges csapatok november
8-án léptek partra Marokkóban és Algériában, és 12-re
megközelítették Tunézia nyugati határát. A végsı gyı-
zelem azonban Észak-Afrikában még 1943 májusáig vára-
tott magára.

-(154)-
 Légitámadás - alulnézetbıl...
A második világháború könyvtárnyi napló- és memo-
ár-irodalma ugyan széles körben ismert, ám azért oly-
kor ma is feltőnik még egy-egy hosszan rejtızı, izgal-
mas meglepetés. George Orwell magyarul csak most, hat-
van év múltán megjelenı háborús naplója remélhetıen
ilyen felfedezés lesz az író munkáit kedvelı, hazai
olvasók számára.
Hogy miért, arra nem túl nehéz a válasz.
Az efféle intim krónikákat rendszerint három do-
log teheti érdekessé: az író személye, a benne rögzí-
tett események és nem utolsóként maga a szemlélet, az
élményidézés hitele, ami legfıképp a személyes refle-
xiókban s az egyedi stíluserényekben jut érvényre. Jó
esetben mindez egyszerre teljesül: neves szerzı rögzí-
ti mások számára is fontos élményeit, meggyızı erede-
tiséggel. Mi tagadás, nem túl gyakori konstelláció,
bár szerencsére akad rá példa - mint ez a könyv is mu-
tatja.
*
E nagy múltú, máig élı hagyománynak, a naplóírás-
nak persze zavarbaejtıen sokféle indítéka lehet: a té-
nyek mániákus rögzítése, magánhasználatra szánt gondo-
latbank és titoktár, önismereti gyakorlat, hiúság, ön-
igazolás, irodalmi becsvágy és bizonnyal hosszan le-
hetne sorolni még. Kérdés, vajon ez esetben mi a leg-
fıbb, kitapintható ok.
Nos, aligha más, mint egy nem várt vészhelyzet...
Hisz már a legelsı napi bejegyzések is elárulják: Or-
wellt furcsa módon épp az elemi fenyegetettség „mozgó-
sítja” naplóírásra 1940. május végén, mikor a
dunkerque-i katasztrófa árnyéka egyszerre nyomasztón
rávetült nemcsak Anglia, de az egész világ jövendı
sorsára. Európa jó részén ekkor már Hitler az úr, aki-
nek minden bizonnyal e sorsdöntı napokban volt a leg-
több esélye a háború megnyerésére. Amerika még nem
szállt harcba, Sztálin pedig ez idı szerint maga is
cinkos tettestársa volt Hitlernek a kontinens mohó
szétdúlásában. Már csak egyedül Anglia és Churchill
nemrég kinevezett kormánya dacolt elszántan a náci ha-

-(155)-
digépezettel, a Luftwaffe és a német tengeralattjárók
naponta megújuló, gyilkos csapásaival. Azt, hogy med-
dig bírja, s hogy vajon lesz-e bármi „jutalma” érte, a
kortársak közül még senki se tudta. Csupán azt érezték
át egyre többen és egyre mélyebben, hogy nincs más vá-
lasztás, harcolni kell e néhány szigetre szőkült Euró-
páért - akár egyedül is, a végsıkig. „Nem ígérhetek
mást, csak vért, verejtéket, küszködést és könnyet...”
- hangzott e nehéz órákban az éteren át Churchill szó-
zata, mely azóta szállóigévé vált.
Orwell feljegyzéseit ugyanez a heroikus pesszi-
mizmus hatja át, kiváltképp az elsı hetekben, hónapok-
ban. Érezni szinte minden során, hogy „teljes riadóké-
szültségbe” helyezte magát - bár egyelıre senki sem
tart igényt szellemi nagy fizikai képességeire, s így
jobb híján csak naplójával oszthatja meg válságterve-
it, megannyi aggályát és éles szemő felismeréseit.
Majd szétveti a tettvágy – s lám, csupa keserő csaló-
dás éri mégis. Harminchét éves, sok mindent megélt,
kipróbált férfi, aki egyszerre tétlenségre van kárhoz-
tatna. Ismert és számos kortársa által becsült író,
aki már nagy fél tucat könyvet publikált, s most al-
kalmi szemleírásból tengıdik mégis, állástalanul, re-
gényterveit feladva. Vérbeli dokumentátor, a „tények
megszállottja”, ki ez egyszer hiába veti latba minden
sajtókapcsolatát, csupán kétes hírmorzsákkal és benn-
fentes politikai pletykákkal kénytelen beérni. („Még
mindig semmi hír...” stb.) Friss házasember, aki fele-
ségével fél éjszakákat kénytelen a zsúfolt óvóhelyen
gubbasztani hosszú hónapokon, sıt éveken át. S ami ta-
lán a legfájóbb neki: hiába ügyeskedik, hogy behívják,
a sorozó orvos végül alkalmatlannak nyilvánítja - ıt,
aki öt évig szolgált Burmában rendırtisztként és meg-
járta a spanyol polgárháborút! Így nem marad más szá-
mára, mint a polgárıri önkéntes silbakolás a Westmins-
ter negyedben, hol nap nap után tehetetlenül kell el-
néznie a német bombázórajok módszeres pusztítását. Lé-
gitámadás - alulnézetbıl... „Lesújtóbb” kilátást, vél-
nénk, már képzelni se lehet.
Pedig dehogynem! Hisz éppen a nyugtalan képzelet,
az esélyek szorongó latolgatása borzolja csak
méginkább a kedélyeket. Hogy a rossznál rosszabb is

-(156)-
jöhet: éhínség, megszállás, menekülés; s az ingatag
politikai és hadihelyzet semmi jót nem ígér.
A napló elsı felében - sok milliónyi kortársához
hasonlóan - Orwell is gyötrı kétségek között találgat-
ja: vajon mikor indul meg a Wehrmacht inváziója, s
hogy kijátssza végül Angliát Hitler kezére: a brit fa-
siszták vezére, Oswald Mosley, a defetista toryk, ne-
tán a „lehetséges Pétainként” hírbe hozott Lloyd
George. Csupa bizonytalanság: gyanú, képmutatás, int-
rika és szándékos megtévesztés mindenütt, melyek vég-
zetes csapdái közt gyakran maguk a legfıbb döntéshozók
is vakon tapogatóznak. (V.ö. Churchill, Halifax,
Pownell tábornok és mások korabeli naplóit!) Mindez
persze, a háború leglényege: a gyilkos hazugságok ab-
szurd logikája diktálja, amint azt Orwell is rendre
kiemeli. („Többnyire a legkevésbé hihetı változat
igaz”, „Ha valamit makacsul tagadnak, abban egész biz-
tos van valami” stb.) Egy ilyen világban már-már Don
Quijote-i hıstettnek számít, ha valaki nem mond le a
tények megismerhetıségérıl és tulajdon józan ítélıké-
pességérıl.
Orwell láthatóan erre törekszik; kérdés, hogy
mennyiben sikerült-sikerülhetett neki. Ami a
hadihelyzetet illeti, meglepı, hogy gyakran milyen
valóságközeli következtetésekre jut, jobb híján a ha-
dipropaganda, a rémhírek s az egymásnak ellentmondó
veszteséglisták szorgos egybevetésével. Civil létére
stratégiai kérdésekben is reálisabban ítél kortársai
zöménél, ámbár az esélyeket latolva neki is akad né-
hány melléfogása. (Háborúban persze minden híreket kö-
vetı, töprengı civil óhatatlanul botcsinálta „straté-
ga” lesz.) Így például kezdettıl tisztán látja, hogy a
brit hadvezetés, a hadsereg és a társadalom egésze ra-
dikális reformok nélkül nem képes kiállni az „angliai
csata” Hitler által rámért, keserves próbatételét.
Ugyanígy korán felismeri a reménybeli amerikai és
orosz szövetség döntı szerepét, és háború utáni el-
lentmondásos következményeit. Mussolinit - a toryk
bálványát - önhitt és perfid politikai kalandorként
ekkor már sok éve a maga „helyiértékén” kezeli. A meg-
tévesztı nyilatkozatok ellenére kezdettıl átlátja
Churchill idınyerı taktikázását a második front ügyé-
ben, mint ahogy abban sem téved, hogy a brit vezérkar

-(157)-
és politikai elit köreiben - legalábbis a háború elsı
két évében - jócskán kerültek ingadozó, defetista, sıt
fasisztabarát elemek. Korábbi személyes élményei alap-
ján a korabeli angol elemzık zöménél jóval többet ért
meg Franciaország, Spanyolország, Észak-Afrika, az el-
lenálló mozgalmak, India és a Távol-Kelet stratégiai
jelentıségébıl, és jól látja azt is, hogy Ázsia jövı-
jének kulcsa Kína lesz.
Balítéletektıl, illúzióktól persze ı sem mentes.
Ezek közül talán a legszembetőnıbb, hogy számos balol-
dali értelmiségivel együtt jó ideig rendületlenül hi-
szi, hogy a háború végül forradalmi változásokhoz ve-
zet, mi több, azok Dunkerque hatására lappangón máris
elkezdıdtek. Csupán a háború vége felé látja be - amit
a rá jellemzı tisztességgel nyíltan be is ismer-, hogy
mindez vágyfantázia, ideologikus önámítás volt csupán,
s hogy Anglia és a Nyugat sorsa valójában nem a jobb-
és baloldal hagyományos politikai párharcában dılt el,
hanem a konzervatív-liberális elit ama két nagy tábora
között, amely a fasizmusnak behódolt avagy élére állt
az ellene vívott harcnak. Mint azt John Lukacs találó-
an írja Öt nap Londonban címő könyvében: „Hitler és a
Harmadik Német Birodalom legmeggyızıdésesebb ellensé-
gei régi vágású hazafiak voltak, olyanok, mint Chur-
chill vagy de Gaulle - vagy mint Németországban az a
néhány arisztokrata összeesküvı, akik 1944-ben merény-
letet kíséreltek meg Hitler ellen. Nagy-Britanniában
Churchill és hívei, illetve Chamberlain és hívei kö-
zött húzódott a törésvonal; Franciaországban de Gaulle
és Pétain között; Olaszországban, valamint Spanyolor-
szágban a fasiszták és a királypártiak között.”
*
1942. november közepén, mikor e napló véget ér,
persze még nem látta elıre senki e közel hat éven át
tartó, több mint hatvanmillió áldozatot követelı küz-
delem végkifejletét. Nem mintha egy efféle személyes
krónika értékét pusztán a benne foglalt történelmi
jóslatok „találati aránya” adná meg - sokkal inkább
mindaz, amit elevenen képes megidézni a kortársak re-
ményeibıl és kínjaiból. Lássuk tehát, mennyiben más e
hangsúlyosan „civil” jegyzetanyag, mint az egykori ál-
lamférfiak és hadvezérek naplói, emlékiratai (hogy a

-(158)-
hosszú listáról csupán a nevesebb szerzıket emeljük
ki: Badoglio, Beneš, Byrnes, Chamberlain, Churchill,
Ciano, Djilas, Dönitz, Eden, Eisenhower, Ironside,
Gandhi, de Gaulle, Goebbels, Guderian, Halifax, Hoare,
Horthy, Hull, Malinovszkij, Montgomery, Patton,
Paulus, Pownell, Rauschning, Rokoszovszkij, Rommel,
Schellenberg, Sztálin, Zsukov stb.), avagy az olyan
írók háborús jegyzetei, mint Thomas Mann, Hemingway,
Virginia Wolf, Evelyn Waugh, Koestler, Faludy és Má-
rai.
Kis túlzással azt mondhatni: az Orwell-napló majd
minden erénye és fogyatékossága az író ellentmondásos
egyéniségébıl és felemás élethelyzetébıl ered. Emiatt
van, hogy egyszerre képes belülrıl láttatni az esemé-
nyeket, milliók sorsában osztozó közemberként-és kí-
vülrıl: egy független író kritikus szemével. Középosz-
tályi származása s az etoni elitiskola ugyan alkalma-
sint belépıt jelent számára a „jobb társaságba” - ál-
lásra vagy más praktikus elınyökre viszont már nem jo-
gosít, s így korántsem véd meg egy szabadúszó író
nyomorközeli megpróbáltatásaitól, fıként egy háborús
szükséghelyzetben. E naplójegyzetek írója nem katona -
habár nem is „civil” egészen, hiszen önkéntes szakasz-
parancsnoksága a Home Guardban és korábbi „tőzkereszt-
sége” (Burma, Katalónia) révén kétségkívül van némi
rálátása a háború szőkebben vett, fegyverek diktálta
világára. Politikai pártnak nem tagja - még 1939 ıszén
kilépett a Független Munkáspártból -, ám azért „moz-
galmi múltja” továbbra is kijelöli baráti, ismeretségi
körét, mely nagyjából azonos a baloldali (nem kommu-
nista) írók, újságírók, kiadók és politikusok népes
táborával, ahonnan naplóbeli értesülései zömét is
szerzi. (Nevesítve: Frederick Warburgtól, Victor
Gollancztól, Cyrill Conollytól, Herbert Readtıl és má-
soktól.) A BBC indiai adásánál 1941 ıszétıl vállalt
szerkesztıi munkája ugyan sokat javít helyzetén: végre
feladata, tisztes jövedelme van, és nemcsak friss hí-
rekhez, de a „hírcsinálás” közelébe juthat - ám kezde-
ti reményeiben hamar csalódnia kell, s a fınökeivel,
cenzoraival veszıdı „hadipropagandistából” rendre ki-
tör a lázongó értelmiségi. („A legtöbb mősor elszáll
az őrbe, és mi magunk is tudjuk, csak még rosszabb
lenne, ha hallgatná is valaki.” ) Kint és benn, fent

-(159)-
és lenn - mindenütt próbál jelen lenni; folyvást fi-
gyelne, keresne a helyét. Sőrőn váltogatott pozícióját
- és naplóírói nézıpontját! - jól jellemzi, hogy mi-
közben parlamenti vitákra, bizalmas miniszteri és
nagyköveti tájékoztatókra jár (egyebek közt Duff-
Cooper, Strafford Cripps és Robert Vansittart szemé-
lyes meghívására), és adásügyeletet ad a világ ez idı
tájt legbefolyásosabb „hírgyár”-ában, nem átall lemen-
ni a szomszédos óvóhelyekre és kocsmákba némi alkalmi
„közvélemény-szondázásra”, vagy éppen felkeresni falu-
si házát, hogy tyúkólat fabrikáljon, a feleségével
krumplit ültessen és végre nyulászni engedje kedvenc
kutyáját: a „Marx”-ot.
Nyilván ezért is ilyen sokszínő - ha tetszik:
elegyes - ez a napló... Egy-egy nap „hordalékaként”
éppúgy megfér benne rémhír és politikai pletyka, mint
a bombázások, a Sten-puskák és a metróbeli óvóhelyek
szabatos leírása. Hol arról tudósít, hogy a londoni
állatkert lakóit sorra eladják, mert nincs mivel etet-
ni ıket, hol a hiánycikkeket - benzin, whisky, cukor,
írógép, karóra stb. - lajstromozza hosszan. Az öldöklı
káosz kellıs közepén, és az arról tudósító naplóban
mindennek „hírértéke” van. Egyhelyütt az idıközi vá-
lasztások eredményérıl és az Astor-konszern legújabb
kormánybuktató manıverérıl számol be - míg pár sorral
odébb arról, hogy „a krókuszok mindenütt kihajtottak”
és „ma este egy szürkegémet láttam elszállni a Baker
Street felett.” Színielıadás, kifülelt kocsmai párbe-
széd, nyilvános istentisztelet a Regent’s Parkban, a
Soho-beli olasz üzletek feldúlása éppúgy izgatja, mint
a Komintern megszőnése, India és Palesztina sorsa, Co-
ventry és Lidice, Rudolf Hess és Csandra Bósz rejté-
lyes szökése. Mintha csak e ceruzával sőrőn teleírt
füzetekbe próbálna átmenteni mindent - akár egy „vir-
tuális óvóhelyre” - az általános pusztulás elıl.
Nincsenek esztétikai skrupulusai, úgy érzi: csak-
is a friss élményrögzítés a fontos, és nem baj, ha
mindez kuszán keveredik. Hisz a háború maga is durván
egybeszecskáz mindent, és kíméletlenül felfedi: mily
nagyok a korábban kicsinek vélt dolgok - s hogy milyen
kicsik a nagyok.

-(160)-
 Ugyanilyen érdekes, tarka összképet ad a naplóba
felvett számos „vendégszöveg”: a levélrészletek, vic-
cek, újságkivágások, versek, röplapok, reklámhirdeté-
sek (például a „Blitz” nevő csodagyógyszeré!), a pla-
kátszövegek és falfirkák („Churchill helyett saj-
tot!”), az egymással feleselı német és brit, japán és
francia hadijelentések. Mindez megannyi apró, ám annál
jellemzıbb korfestı adalék a háborús évekrıl. Ha írónk
nem csak négy évvel éli túl a háború végét, e gazdag
élmény- és szövegtárból minden bizonnyal pompás emlé-
kezést vagy önéletrajzi regényt formálhatott volna -
mint tette azt még évtizedek múlva is számos pályatár-
sa: Evelyn Waugh, Anthony Powell, Kenneth Clark és má-
sok. Többször megírt spanyol polgárháborús élményeihez
hasonlóan talán Orwell maga is gondolhatott erre, ide-
je, alkalma azonban már nem jutott rá. Így lett e lé-
giriadók szüneteiben lejegyzett nyers élményanyag egy-
ben irodalmi „végtermék” - írója által futtában meg-
szerkesztve, töredékesen, hogy ezzel is egy sok énen
át naponta prolongált szükséghelyzetre emlékeztesse
kései olvasóját.
*
Ez a könyv furcsa módon ott ér véget, ahol a szö-
vetségesek látványos hadisikerei elkezdıdtek: 1942
ıszén, a háború kellıs közepén. Persze máig se tudni,
hogy a kéziratos napló tényleg itt zárul-e le, avagy
az író netán még folytatta azt, csupán késıbbi jegyze-
tei elkallódtak, megsemmisültek. (Köztudott, hogy
Orwelléknek, otthonukból kibombázva, a rákövetkezı
években többször is költözniük kellett, s a háború vé-
gére az író feleségét, Eileent is elvesztette - így
nagyon is meglehet, hogy egy-két naplófüzet szintén
áldozatul esett e sok hányattatásnak...)
Mindenesetre - ha némileg más mőfajokban is - a
napló szerzıje nem maradt adós a folytatással. A hábo-
rú alatt írt számos esszéje és politikai elemzése mel-
lett utóbb három rendszeres krónikát is publikált: a
New York-i Partizan Review-nak sok éven át postázott
„Londoni leveleket”, a BBC Keleti Adásában elhangzott
heti rádiós jegyzeteket s végül a The Observer számára
Franciaországból, Németországból és Ausztriából 1945
tavaszán küldött haditudósításait.

-(161)-
 Mindezek nem kevésbé izgalmas, tény- és gondolat-
gazdag beszámolók, s a naplóval együtt idıben nagyjá-
ból lefedik a háború egészét. Ha hihetünk a nyomdá-
szoknak, már nem kell sokat várni, hogy a hazai olva-
sók végre ezeket is felfedezzék.

Nóvé Béla

-(162)-
 A Cartafilus Kiadó eddig megjelent könyvei:

HERMANN HESSE: Peter Camenzind

ÜRMÖS ATTILA: Pink Floyd
HERMANN HESSE: Rosshalde
KONRAD LORENZ: Ember voltunk hanyatlása
BIRTALAN BALÁZS: Halállal lakoljanak? (A homoszexuális
ember és a kereszténység)
HERMANN HESSE: Knulp
CSAPODY TAMÁS-VIT LÁSZLÓ: Ámokfutás a NATO-ba
HERMANN HESSE: Gyermeklélek - Klein és Wagner -
Klingsor utolsó nyara
KONRAD LORENZ: Az Orosz Kézirat
HERMANN HESSE: Gertrud
DÖBRENTEY ILDIKÓ: Égbılpottyant új mesék (II. kötet,
második kiadás)
HERMANN HESSE: A fürdıvendég - A nürnbergi utazás
JIM MORRISON: A zenének vége (Földes László [Hobó]
fordításai)
DÖBRENTEY ILDIKÓ: Égbılpottyant esti mesék (második
kiadás)
GEORGE ORWELL: Hódolat Katalóniának (második kiadás)
Mesekönyv (Schäffer Erzsébet válogatása
Csíkszentmihályi Berta rajzaival)
BOHUMIL HRABAL: Búvópatakok (második kiadás)
SCHÄFFER ERZSÉBET: Pipacsvirágom
KONRAD LORENZ: A tükör hátoldala
KONRAD LORENZ: Az agresszió (második kiadás)
GEORGE ORWELL: Az oroszlán és az egyszarvú (esszék) I-
II.
HERMANN HESSE: Pillantás a káoszba (tanulmányok)
KONRAD LORENZ: Ember és kutya (sokadik kiadás)
FRÉDÉRICK LEBOYER: A gyöngéd születés (második kiadás)
RICHARD BRAUTIGAN: Egy déli tábornok nyugatról (máso-
dik kiadás)
HERMANN HESSE: A pusztai farkas (sokadik kiadás)
KONRAD LORENZ: Salamon király győrője (sokadik kiadás)

-(163)-
MONTY PYTHON REPÜLİ CIRKUSZA: Se kép, se hang
FRANZ KAFKA: A nyolc oktávfüzet
BRUNO BETTELHEIM: Az elég jó szülı (sokadik kiadás)
KONRAD LORENZ: A civilizált emberiség nyolc halálos
bőne (második kiadás)
FRÉDÉRICK LEBOYER: Shantala
THOMAS DE QUINCEY: Egy angol ópiumevı vallomásai (má-
sodik kiadás)
WILLIAM S. BURROUGHS: A narkós (második kiadás)
RICHARD BRAUTIGAN: A gyep bosszúja
ARNO ANZENBACHER: Bevezetés a filozófiába (sokadik ki-
adás)
GEORGE ORWELL: Csavargóként Párizsban, Londonban
JANN S. WENNER: John Lennon emlékezik
HERMANN HESSE: Assisi Szent Ferenc gyermekkorából (Le-
gendák)
Ha elhagysz, veled mehetek? (Idézetes könyv)
FÖLDES LÁSZLÓ: Hobo blues
GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ: Az ajtókon innen és túl (Jim Mor-
rison)
KÁNYÁDI SÁNDOR: Meddig ér a rigófütty?
Az én szívemben boldogok a tárgyak (Kaláka Zenéskönyv)

Elıkészületben:

GEORGE ORWELL: A wigani móló

V. S. NAIPAUL: A nagy folyó kanyarulatában (második
kiadás)
Huron’s Cross Quotes (második kiadás)
Mentsd meg a világot, ne csinálj semmit! (Idézetes
könyv)
FRANZ KAFKA: Töredékek füzetekbıl és papírlapokról
Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni. (Idézetes
könyv, sokadik kiadás)
HERMANN HESSE: Narziss és Goldmund (sokadik kiadás)
HERMANN HESSE: A varázsló gyermekkora (mesék)

-(164)-
FRÉDÉRICK LEBOYER: Szülés gyöngéden
MIRCEA ELIADE: Az eredet bővöletében
SUSAN SONTAG: A Szaturnuszjegyében
OSCAR WILDE: Sóhaj a mélybıl
SCHREIBER LÁSZLÓ: Sírhacc Béla, Vanicsák bácsi és
Búvady
SCHÄFFER ERZSÉBET: Bodobács
FRIEDRICH NIETZSCHE: A hatalom akarása
NICHOLAS REEVES: Az ókori Egyiptom felfedezésének kró-
nikája
MARIA MONTESSORI: A gyermek felfedezése

Elıkészületben:

HERMANN HESSE: Kerék alatt

BRIAN PRESTON: Főbolygó
CHARLES R. CROSS: A mennyeknél súlyosabb (Kurt Cobain
életrajza)
INGEBORG STADELMANN: A bába válaszol
JOHN DOS PASSOS: Manhattani kalauz
KÁNYÁDI SÁNDOR: Kecskemesék
KONRAD LORENZ: Összehasonlító magatartás-kutatás

-(165)-
 A kiadó árusítóhelyei:
Könyvesbolt a BKV-metró Kálvin téri állomásán
Telefon: (06-1) 460-3700/41163

Könyvesasztal a Corvin Filmpalotában

E-mail: lettik@freemail.hu

-(166)-