Katona József: Bánk bán

Kecskeméti születésű szerző, aki lelkesen segített a színház műsorgondjain. Különböző drámákat
fordított le a színház számára, illetve eredeti darabokat is írt pl. Ziska című dilógia, Jeruzsálem
pusztulása.

Előversengés( prológus):

Azzal kezdődik a mű, hogy Gertrudis testvére, Ottó és Biberach beszélgetnek arról, hogy Ottó
szerelmes Melindába, szeretné megkapni, de nem tudja hogyan. A beszélgetést Gertrudis töri meg,
aki öccsét hívja.

1.szakasz:

Melinda bátyjai, Simon és Mikhál bán beszélgetnek a mulatópalota vendégszobájában. Simon bár
már túl van első fiatalságán, de örömmel újságolja testvérének, hogy bojóthi nemzetük, mely
Spanyolországból az arab hódítás elől menekült magyar földre, nem fog kihalni. Az asszony egyszer
elkergetett egy koldusasszonyt, akinek ikrei voltak, feslettnek, erkölcstelennek nevezte. A sors most
azzal büntette az asszonyt, hogy hetesikreknek adott életet A nő szégyenében meg akarta ölni hat
gyermekét, de akit ezzel megbízott, az elmondta a titkát Simonnak, és most ő neveli titokban a
gyermekeket.

Közben más vendégek is jönnek, megérkezik az elégedetlenek vezére, Petur. A terem tele van
léhűtőkkel, akik nem tőrödnek semmivel, vígan mulatoznak. Míg a talpnyaló urak a királynő
egészségére isznak, Petur a magyar szabadságra üríti poharát. Petur kivételével mindenki elmegy az
utolsó táncra, Petur azonban Bánkot várja. A bánt ő hívatta haza országjáró körútjáról, hogy lássa, mi
folyik a palotában. Petur egy titkos találkozóra hívja Bánkot, ahol nyugodtan beszélhetnek. A jelszó:
"Melinda" ( Ekkor hangzik el Bánk monológja: „ Hazánk külön-külön vidékein jajt s bánatot találtam; s
itt, ime ellenkezőt találok, s nem tudom, melyik tehet rémítőbbé.). A nagyúr feldúltan veszi
tudomásul, hogy ártatlan felesége neve leplez egy titkos találkozót Felesége nevének említése
nyugtalanná teszi, Tiborc szavaira sem tud figyelni. Egyre nő a gyanakvása; elhatározza, hogy végére
jár a titoknak, és Peturhoz indul. Biberach megviszi a jó hírt Ottónak, hogy Melinda hajlandó
találkozni a herceggel. A hercegbe reménytelenül szerelmes Izidóra, miután Ottó elrohant, hogy
találkozzon Melindával, már csak Biberachhal tud beszélni, és nyilvánvalóvá válik számára, hogy a
merániai ifjú Melindát szereti.

Ottó térden állva vall szerelmet Melindának, az asszony azonban felháborodottan utasítja vissza
szavait, hiszen ő egy embert, a férjét, Bánkot szereti. Azonnal távozásra szólítja fel a férfit, ám ő
hajthatatlan, és próbálja szerelméről meggyőzni Melindát. Ottónak sikerül megfognia Melinda
lecsüngő kezét, és azt a homlokára szorítja, ezt a mozdulatot látja meg a visszatérő Bánk, aki
valamiért visszatért a terembe, és egy rejtekajtó mögött ott is marad. Mikor térdre borul Melinda
előtt, az asszony büszkén szól férjéről, ki nem borult térdre előtte. Szerinte aki letérdel, az vagy
imádkozik, vagy ámít. Megvető szavakkal akarja magára hagyni a herceget, és ahogy távozik a
teremből, szembetalálkozik a királynéval és kíséretével. Gúnyos szavakkal köszöni meg a királynőnek,
hogy neki, az "együgyű" vidéki asszonynak milyen "édes örömöt" szerzett Gertrudis Melinda távozása
után a kíséretét is elküldi és kérdőre vonja testvérét, hogy mi volt az előbbi jelenet. Dühös az öccsére,
hiszen viselkedése a király udvarban neki kellemetlen lehet, A célod nem, de módjaid útálhatom), de
ha azt hallaná, hogy öccse kontár volt Melinda elszédítésében, azt mélységesen szégyellné .

bosszúság és szégyen között őrlődő Ottó újra Biberachtól kér tanácsot, aki azt javasolja neki, békítse
meg a nénjét, mondja azt, hogy sokat hallott a magyar asszonyok állhatatosságáról, és csak próbát
akart tenni, így a királyné majd maga vezeti őt Melindához. Kérje azt, hogy elutazása előtt még
ürítsenek egy János-áldást, és két port ad a hercegnek, egy altatót a királynénak, és egy hevítőt
Melindának, hogy ezt keverje a hölgyek italába. Ha a királyné elalszik, a herceg nyugodtan
visszatérhet Melindához. Ottó a királyné után siet, Biberach pedig, hogy minden oldalon bebiztosítsa
magát, Peturékhoz indul.

Miután távoznak, Bánk előlép a rejtekajtó mögül, és irtózva gondol királynéja ördögi szavaira. Az első
szakaszt a bán nagymonológja zárja. Bánk a közösség iránt érzett kötelességei és a magánéleti
problémái között vergődik."Bánk De hát Melinda! Ó! Hát a haza! Itten Melindám, ottan a hazám - a
pártütés kiáltoz, a szerelmem tartóztat. - Énrám bíz a szunnyadó gondatlan -, énrám tevé le a szegény
paraszt elfáradt csontjait nem vélik ők a zendülést, mivel Bánk a király személye -, esküszöm, meg is
fogok felelni ennek, és habár tulajdon síromon fog is a békességetek virágzani. -"

Második szakasz

Helyszín: Petur háza.

Petur házában tanácskoznak az összeesküvők. Bár abban egyetértenek, hogy a helyzet így
tarthatatlan, mégis megrettennek Petur elszántságától, aki egyetlen megoldásnak azt látja, ha a
királynőt letaszítják a trónról. Bánk megérkezik, és Petur felvázolja előtte a helyzetet. Bánk józanul és
higgadtan védi a királynőt

"És tagja légyek e rossz társaságnak itt én is? Ártatlan vért ontani segítsek? És abban eszköz legyek,
hogy jajgasson a szabadságunk miatt szegény magyar hazám? Az élteteket s a nyugalmatokat kockára
tégyük polgártársainknak, kik, mint szülőinket, bennünket is tápláltak! - És miért? Mivelhogy ez
asszonynak a hatalma büntetlen teszi azt, mit a közönséges zsivány talán fizetne életével is?! - Vétkül
tulajdonítsuk azt neki, hogy a felekezetét jobban szeretné, mint a magyarságot? - Ha németek között
közületek király lehetne e nem elsőbb volna-e előtte még ott is a magyar?"

A békétlenek igazat adnak neki, Peturt azonban nem győzik meg a bán higgadt szavai, ha a többiek el
is árulják őt, nem adja fel, ha kell, egyedül hajtja végre tervét.

"Nem kényszerítelek - magam is tudok hóhérja lenni azon utálatosnak!"

Bánk azonban útját állja Peturnak, kemény szavakkal szól a lázongóhoz, a király távollétében az ő
szava Endre parancsa, ha kell, vasra vereti őt. Bánk a király iránti régi hűségére emlékezteti a lázongó
főurat, Petur megenyhül, a két nagyúr egymással megbékélve összeölelkezik.

A megnyugodott társaságba ekkor kér - a jelszó segítségével - bebocsátást Biberach. A társaság mint
egy árulót fogadja, ő, hogy befogadják, elmond mindent. A királyné azért küldte el Bánkot országjáró
körútjára, és hozatta fel az udvarba a bán feleségét, hogy Ottó nyugodtan udvarolhasson Melindának.
Bánk elrohan, és arra kéri a többieket, itt várják meg őt.

Harmadik szakasz

Helyszín: Melinda szobája

A bán nem hisz Melinda szavainak, és előtte térdelő felesége arra kéri, ölje meg őt. Bánk megátkozza
alvó kisfiát, zavarodottan beszél, kusza szavai alig érthetőek, nem a megtörténteket tagadja, csak
magát nevezi bűntelennek, ő mindössze annyira emlékszik, a királyné álmos volt, aludni ment.
Bánkban asszonya szavai szörnyű gyanút ébresztenek. A betoppanó Izidóra szavai is csak megerősítik
gyanúját.

Megjelenik Tiborc, és a nagyúr a pór szavaiból szembesül a jobbágyság helyzetével Tiborc monológja
a dráma egyik legszebb jelenete. Kiáltó az ellentét a jobbágyság nyomorúsága és a királynő és
udvarnépének fényűző és léha életmódja között.

"Tiborc Ő csorda számra tartja evész szolgáit, éppenséggel mintha minden hajszála egy őrzőt kívánna;
sok meránit, ollykor azt hinné az ember, hogy tán akasztani viszik, úgy körül van véve a léhűtőktől; s
mi egy rossz csőszt alig tudunk heten fogadni. Ö táncmulatságokat ád szüntelen, úgy mintha mindég
vagy lakadalma, vagy keresztelője volna: és nekünk szívünk dobog, ha egy csaplár legény az utcán
elönkbe bukkanik, mivelhogy a tartozás mindjárt eszünkbe jut. A jó merániak legszebb lovon
ficánkolódnak -, tegnap egy kesely, ma szürke, holnap egy fakó -: nekünk feleség s porontyainkat kell
befogni, ha veszni éhen nem kívánkozunk. Ők játszanak, zabálnak szüntelen, úgy, mintha mindenik
tagocska bennek egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk kéményeinkről elpusztúlnak a gólyák, mivel
magunk emésztjük el a hulladékot is. Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk
belépni sem szabad; s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény himlős gyerek megkívánván, lesujtunk
egy rossza galambfiat, tüstént kikötnek; és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kényszerített"

Bánk először Tiborcot is a megnyugvásra intené, sorsa az, hogy törjön békességgel, már nincs miért
az éhező pórnépnek tűrnie. Hiszen akit a szegénység szorongat, az már a poklot nem féli, és a
mennyország sem jön oly szép színben a szeme elé. Megfogalmazódik a főúrban, hogy mind a nép
sorsáért, mint saját szerencsétlenségéért a királynő a felelős. Bánk az agg parasztban felismeri
egykori megmentőjét, aki huszonhat évvel korábban őt és apját megmentette. A nagyúr egy erszényt
ad neki, és rábízza Melindát, hogy vigye haza ősi várába. Miután Tiborc távozik, Bánk magához veszi
kisfiát, hogy mindenre felkészüljön, és ha szükséges, őt mentse. Bánk fiával távozik, a megérkező
Biberach egyedül marad, így találja őt a feldúlt Ottó. A királyné mindent megtudott, most mindenhol
öt keresteti, ő nem Melindától, és nem Bánktól, kizárólag dühös nénjétől tart, aki Myska bánnal
keresteti. Biberachot azonban már nem érdekli a herceg, eddig is csak saját érdekei miatt, kizárólag a
haszonért volt mellette. Szavai feldühítik a herceget, dühösen fenyegeti meg a rittert, ám ő közli vele,
hogy tudja, ki volt Fülöp király gyilkosa. A kétségbeesett herceg hátulról ledöfi Biberachot. A
megérkező Myska bán, aki a királynő üzenetét hozza a hercegnek, hogy elrejtőzzön, már csak a
haldokló udvaroncot találja, aki felfedi gyilkosát, és megígéri, hogy nagy titkot fog felfedni melyek a
királynét és az országot érintik.

Negyedik szakasz

Helyszín: A királyné szobája

A királyné a szobájában van, Izidóra lép be hozzá. Arra kéri úrnőjét, engedje meg számára, hogy
hazatérjen. Ő szerette a herceget, a vitézt, még akkor is, amikor megcsalta őt, de a vitéz bemocskolta
magát, gyilkossá vált. Elmond mindent a királynénak. Ő egész este a herceg nyomában volt, amikor a
királynő elálmosodott és aludni tért, Biberach jött hozzá, és arra kérte, hogy azonnal szóljon
Melindának, mert mind a királynő, mind Melinda bódító szert kapott. Ő azonban, mivel a királynő
italába csak altatót kevertek, Melindához siet. Melinda szobájából látta kifutni a herceget A
betoppanó Bánknak mindent elmondott, és a feldúlt nagyúr bezárta egy oldalszobába, ahonnan csak
órák múlva tudott kiszabadulni. A királyné ekkor tudja meg, hogy Bánk hazatért, és Izidóra azt is
elmondja, hogy Biberach gyilkosa Ottó. A királynő bár átkozza öccsét, de máris a megoldáson
gondolkozik. Azonnal Melindát hívatja, és arra akarja rábírni, hogy távozzon az udvarból. A zavarodott
Melinda már nem tisztel senkit és semmit, a királynét okolja családja és saját vesztéért, megátkozza,
hogy tönkretette a családját, beszennyezte a nevét, mely most már a becstelenséggel vált eggyé.
Csak akkor engedelmeskedik a királynénak, amikor bátyja, Mikhál szavát hallja meg a folyosóról, és
nem akar vele találkozni, nem akarja, hogy a férfi is megtudja, mi történt Melindát az udvarhölgyek
vezetik el.

Mikhál akar a királynéval beszélni. Figyelmeztetni szeretné az asszonyt a készülő pártütésre, kéri,
hogy térjen jobb belátásra, változtasson viselkedésén, hiszen az életével játszik, adja vissza híveinek
mindazt, tőlük rabolt el.

"Mert biz ezt raboltad el, s od'adtad a saját hazádbeli udvornikidnak."

Gertrudis gőgösen hallgatja a jó szándékú szavakat, sőt elviteti az ősz öreget.

Tiborccal jön Bánk, Gertrudis megijed, mert azt hiszi, a számonkérő Bánk jött el hozzá. Vissza akarja
adni Melindát a férjének. Bánk először megtagadja az asszonyt, majd megszánja a megtört nőt, és
megmondja neki, hogy gyermeküket Mikhálra bízta, akit a királyné parancsára épp most vetnek a
börtönbe. Bánk Melindával és Tiborccal távozni akar, de a nagyurat a királyné korábbi akaratát
megmásítva, maradásra szólítja. A bán feleségét Tiborcra bízza. Gertrudis gőgösen kéri számon a
bántól, hogy mért tért vissza lopva a királyi udvarba, hogy mert egy ártatlan fiatal lányt órákra
bezárni. Gertrudis támadására Bánk nyugodtan, higgadtan reagál. A főúr annyit jegyez meg, hogy

"Mikhál: A nyúgodalmat, békességet és az életen való gyönyörködést - a volt vagyont, a testi-lelki

megelégedést, fazékok mellől a fát, ételekből a húst és ágyokból a szalmát - nem érdemes
becsületesnek lenni."

Gertrudis hatalmi szóval próbálja meg elküldeni Bánkot, de a bán hatalma nagyobb, ezért a királynő
nem parancsolhat neki. Az ország kínjaival körútján szembesülő nagyúr felsorolja a nép és a
személyes sérelmeit, támadja a királynő uralkodási elveit. A királynő Melindát is megátkozza. A
kétségbeesett Gertrudis segítségért kiált, és jajszavára Ottó lép be, de miután Bánkot meglátja,
gyáván megfutamodik, és bezárja maga mögött az ajtót. Bánk bosszúra készen rohan Ottó után, de a
bezárt ajtón át nem tud bejutni hozzá, átkot szór a gyalázatos emberre és az országra, mely őt szülte.
Gertrudis, aki menekülni akart, Bánk utolsó szavára, melyben hazáját átkozza, felkap egy tőrt, a férfi
azonban kicsavarja az asszony kezéből, és feldúlt állapotában végez vele.

A sebesült királynét Myska bán fedezi fel, a haldokló Gertrudis Ottót nevezi gyilkosának, aki rémülten
tiltakozik ez ellen. A békétlenek élén Petur ront be, de a király serege már megérkezett, és Solom
mesterrel, Myska bán fiával az élén, kiűzi a békétleneket a palotából.

Ötödik szakasz

Helyszín: A királyi palota

A királyi palotában a királyné ravatalánál a gyászt viselő udvornikok a történteket tárgyalják. A

gyászolók között van Izidóra is. Megérkezik a gyásztól megtört király, Solom mester jelenti, hogy mi
történt, és közli urával, hogy Ottó eltűnt, és a lázadó Peturral, akit a királyné gyilkosának tartanak,
leszámolt. Foglyot is hozott magával, Simont, aki azonban azt állítja, ők már halva találták a királynét,
nem lehet Petur bán a királyné gyilkosa. Mikhál bán a kis Somával járul a király színe elé, felsorolja a
királyné bűneit, aki az ősz öreget is, mint közönséges bűnözőt, záratta a tömlöcbe, csak azért, mert
nem akart testvére gyilkosa lenni. A király képtelen elhinni halott asszonyát ért vádakat. Bánk lép a
terembe, hatalmi jelvényeit a koporsó aljára vágja, bevallja és vállalja a tettét. Kemény szavakkal
vádolja a királynét, és gyilkosnak nevezi őt, aki tönkretett egy országot.

"Király Gyilkos?

Bánk: Az több. Ha tízszer, harmincszor megölt, ha kincsemet rabolta el, ha széjjelszaggatta

gyermekeimet, feleségemet, - még tán megengedhettem volna... de ő jónevét ölé meg nemzetemnek
rút öccse által, s a feláldozott becsületet kiűzte udvarából."

Endre keserűen jegyzi meg, hogy a győztes királyt ez fogadja a hadból hazatérve, hogy hitvese
koporsója mellett kell reszketnie saját népétől. Bíró elé akarja a bánt állítani, ő azonban büszkén
utasítja vissza, a király nem lehet az ő bírája, hiszen neve jobban be van mocskolva mint az övé. Petur
bánt és családját most irtják ki, pedig a bán mindig hűséges volt urához. Petur bán halálakor
megátkozta a királynőt és gyilkosát is, egyedül csak királyát és hazáját áldotta. A király lovagi párbajra
hívja a gyilkost, de a bán visszautasítja, ő a királlyal nem száll szembe.

"Bánk: Királyom! Én veled nem harcolok! Szent vagy te énelőttem - Istenem s hazám után a
legszentebb."

Leoldja a kardját és a király elé helyezi, és a kezébe adja sorsát. Solom mester vállalja, hogy a király
helyett ő áll ki a nagyúr ellen. Bánk először vonakodik párbajozni, hiszen sajnálna egy merániai
asszonyért egy ilyen nemes vitézt, de látva az ifjú eltökéltségét, nem hátrál meg. Myska bán érkezik,
akinek a haldokló Biberach mindent bevallott, a királyné ártatlan volt, Ottó cselszövéseiről semmit
nem tudott. Bánk ettől a hírtől összeomlik, a király fiával együtt végezni akar vele. Mikhál a gyermeke
életéért könyörög, vagyonáról, mindenéről lemond, csak annyit kér Endrétől, a száműzetésbe hadd
vigye magával az ártatlan gyermeket.

Bánk ekkor tudja meg Tiborctól, aki eddig a palota egyik szegletébe húzódva állt, hogy Melindát Ottó
párthívei megöltek. A bán összeomlása végleges, mikor a király el akarja vitetni, párthíve Solom
mondja: "Király, a büntetés már ennek irgalom."
Az 1814. év fordulópont Katona József drámaírói pályáján: Ebben az évben Döbrentei Gábor
serkentésére néhány hazafias erdélyi főúr ezer forintot adott össze egy szomorújátékra, hogy az
épülőfélben levő kolozsvári állandó színházat eredeti magyar színdarabbal nyithassák meg. A
pályázatot az Erdélyi Múzeum folyóirat közölte; az írók örömmel vették tudomásul, hogy az első díjra
méltó pályamű hétszáz forint jutalomban részesül, a második díjra érdemes munka háromszáz
forintot kap. A pályamunkáktól abszolút értéket követeltek s a határidőt utóbb meghosszabbították
1817-ig. A jutalomtételre tíz szomorújáték érkezett be. Katona József is a pályázók között volt Bánk
bánjával, de éveken keresztül semmit sem tudott meg pályaműve sorsáról; elunta a várakozást, 1820-
ban kinyomatta kéziratát.

Az ötfelvonásos tragédia meséje az árpádházi királyok korszakát eleveníti meg. Magyarország 1213-
ban gyászos állapotban van: II. Endre király Galíciában hadakozik; neje, Gertrudis királyné, rosszul
vezeti a kormányt. A nép szenved, a nemesek zúgolódnak, a királyi udvar az erkölcstelenség
melegágya. Gertrudis a külföldi jövevényeket dédelgeti, a hivatalokat idegen udvaroncai között osztja
szét, a magyar urakkal nem törődik. Az elégedetlen honfiak, élükön Petur bán bihari főispánnal,
pártot akarnak ütni a dölyfös német asszony ellen. A királyné a családi élet megrontásától sem riad
vissza s mikor öccse, Ottó merániai herceg, beleszeret Melindába, Bánk nádor feddhetetlen erkölcsű
nejébe, elősegíti öccse csábító kísérleteit. Bánk éppen akkor érkezik haza, mikor a háló már ki van
vetve Melindára; miközben a nádor, a hű és lovagias alattvaló, el akarja fojtani Petur bán
összeesküvését, Ottó a királyi palotában erőszakkal hatalmába ejti Melindát. Bánk Gertrudist
közvetlenül is részesnek hiszi az aljas cselekedetben s hosszas lelki küzdelem után leszúrja a királynét.
Neje megtébolyodik, kis fiát idegenek kezére kénytelen bízni s a tulajdonképpeni gonosztevőn, a
merániai hercegen, mégsem állhat bosszút, mert Ottó az utolsó pillanatban elmenekül. Nem sikerül
Petur bán lázadása sem, II. Endre hazatérő vitézei elfojtják a zendülést, megölik Peturt. Bánk jogos
bosszúérzetének tudatában rendületlenül áll, de elszántságát csakhamar mély kétségbeesés váltja
föl: kiderül, hogy Gertrudis nem tudott öccse merényletéről, az ország nádora tehát alapos
megfontolás nélkül ölte meg a királynét. Közönséges gyilkossá lett, becsületét elvesztette. A király
megkegyelmez neki, de ő önvádtól gyötörve, megtörten néz maga elé s mikor Melinda holttestét
elébe hozzák, összeomlik vele a világ. Élete tönkrement: «a büntetés már ennek irgalom».

A Bánk bán legnemzetibb drámáink egyike. Egy II. Endre korabeli történeti esemény kapcsán
megrendítő kifejezést ad a magyar nemzet évszázados panaszainak a Habsburg-ház uralmával
szemben. A magyarság I. Ferenc császár uralkodása alatt az idegeneknek éppen olyan szabad
zsákmánya volt, mint II. Endre király idejében; csakhogy a XIII. század elején tudott magán segíteni, a
XIX. század kezdetén reménytelennek látta a jövőt. Katona József elkeseredett hazafisága izzó
hangulatot öntött a tragédiába.

Hogy milyen szerencsésen választotta meg tárgyát, a külföldi feldolgozások is bizonyítják. Bánk nádor
története Bonfinius latinnyelvű históriája nyomán korán átszivárgott a világirodalomba; a francia,
olasz, angol feldolgozásokon kívül több német Bánk-történet ismeretes. Grillparzer, a híres osztrák
költő, körülbelül Katona Józseffel egyidőben írta meg a maga Bánk-tragédiáját. Ez a tragédia szépség
dolgában vetekedik a magyar drámaíró szomorújátékával.

Katona József, meséje feldolgozásában, nem Bonfiniusra támaszkodott, hanem elővette Katona
István, Fessler Aurél és több más történetíró históriai munkáit. Mivel történeti tudásával ritka
meglátó erő párosult, tragédiájából a régi magyar világ szelleme valószerűen sugárzik elő. Korrajzi
megvilágítása bizonyos fokig romantikus, de históriai szelleme erősen reális.
A jellemrajzolás módját Shakespearetől sajátította el, drámai dikcióján több helyen megérzik a brit
költő hatása. Othellót és főként Hamletet buzgón tanulmányozta. Bánk nádor jelleme hasonlít a dán
királyfi jelleméhez; őt is családi körülményei kényszerítik a végzetes küzdelembe; habozása,
határozatlansága, tépelődése, küszködése, vívódásai mind megtalálhatók Hamletben: Ezek azonban
inkább a helyzetből folyó hasonlóságok s éppen nem jogosítanak fel arra, hogy a Bánk Bánban
Skakespeare-utánzatot lássunk.

A tragikus főhős mellett Petur ragadja meg leginkább a figyelmet: hazafias és becsületes összeesküvő,
hazája alkotmányát szenvedélyesen védi, bátor magyar nemes. Hű a királyhoz és mégis forradalmár,
erőszakoskodik, de az igazságért harcol. Az idegenek elkeseredett gyűlölője, a törvények szilaj őrzője,
tüzes beszédű, vakmerőségig elszánt. Bánk bán a középkor magyar arisztokratája, Petur a «nyolc
századok vérzivatarjainak» magyar nemesura. Melinda egészében szintén sikerült alak, de azért
mégis az ő jellemrajzában lehet a legtöbb kivetni valót találni. Ártatlansága, tapasztalatlansága,
tőrbeesése nem egészen természetes, magatartása hihetetlenül naiv. Két bátyjának, Simonnak és
Mikhálnak, lelkirajza éles körvonalú; Tiborc meg egyenesen utólérhetetlen parasztalakja a magyar
történeti drámának. Gertrudis megjelenése félelmet kelt és gyűlöletet támaszt: keményszívű, hiú,
ravasz asszony, uralomra vágyó királyné, önző és elbizakodott. Izidóra ábrándos német leány, egyike
a darab legérzelmesebb vonásokkal ábrázolt alakjainak. Ottó herceg gőgös és gonosz, amellett gyáva
és ostoba. Biberach haszonleső sehonnai, kiszámíthatatlan cselszövő. Bánk bán köre – Melinda,
Mikhál, Simon, Tiborc, Petur – és Gertrudis csoportja – Ottó, Biberach, Izidóra – mellett a király és
néhány hű embere meglehetősen háttérbe szorul, de ez így helyes a végső kifejlődés logikája szerint.
Az olvasó kénytelen belátni, hogy II. Endre a körülmények kényszere alatt szinte nem is tehet
másképpen, mint ahogyan cselekszik. A király lelki tusájának megjelenítése igazán hatásos része a
darabnak.

A tragédia legköltőibb részletei Bánk bán, Petur bán és Tiborc magánbeszédeiből és párbeszédeiből
sugárzanak. Attól a ponttól kezdve, hogy Bánk feljajdul: «De hát, Melinda! Ó a haza! Itten Melindám,
ottan a hazám! A pártütés kiáltoz, a szerelem tartóztat» egészen a befejezésig: «Engedd meg
illendően eltemettetnem»: a marcangoló jelenetek egész sora fonódik a nádor alakja köré. Petur
felkiáltásai a nemzet lelkének felhördülései: «Ó, a nemzet! Ahány fő, szintannyi ész; kényes
becsülete, mint a köntöse; sértsd meg csak, összetörni kész, de adj neki hirtelen vagy egy jó szót s
világot teremtve összerontja ellenségidet». Szent előtte a király, de nem akar engedelmeskedni a
német királyasszonynak: «Tulajdonunkat elvevé s odadta a hazájabéli cinkosainak, kihúzta a szegény
magyarnak a kezéből a kenyért s azt megette a meráni fegyveres. Lerontá atyáink várait s meráni
fegyverest rakott oda. Ha egyszer ő rabló, királyném is megszűne lenni». Meg kell erősíteni a magyar
szabadságot vagy, ha a haza üdve kívánja, hát töröljük el ősi jussainkat, mindaddig azonban, míg áll az
ősi törvény: «Mindaddig azt fogom kiáltani: Üsd az orrát, magyar, ki bántja a tied!» Isten fölkentje
Endre, a magyar király, és nem Gertrud, a német rabló: «Azért csak érjem el, torkon fogom s királyi
széke kárpitjának a zsinórival fojtom beléje lelkét. Mint vízözön zúgok mindenfelé s ahol találom,
ottan rontom össze ez asszony annyit átkozott fejét». Az elszánt magyar nemes mellett felsír az éhező
jobbágy panasza: a királyi udvar németjei már a bőrt is lenyúzták a boldogtalan parasztság testéről s
a királyasszony márványos házakat építtet magának. «Ő csordaszámra tartja gyülevész szolgáit,
éppenséggel mintha minden hajszála egy őrzőt kívánna s mi egy rossz csőszt alig tudunk heten
fogadni. Ő táncmulatságokat ád szűntelen, úgy mintha mindig vagy lakodalma vagy keresztelője
volna és nekünk szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy a
tartozás mindjárt eszünkbe jut.» Hogy ficánkolnak az idegenek pompás lovaikon s nekünk
feleségeinket és porontyainkat kell igába fogni, ha lenni akarunk; ők játszanak, zabálnak szüntelen;
mi éhen veszünk. «Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni sem szabad; s
ha egy beteg feleség vagy egy szegény. himlős gyerek megkívánván, lesujtunk egy rossz galambfiat,
tüstént kikötnek; és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni
kényszeritett.»

A remek jelenetek és lélekbemarkoló mondatok nemes ízét keserűvé teszi a tragédia visszataszító
főtémája: a nemi erőszakosság. A kor irodalmi túlzásaiból is maradt itt-ott ízleltető egyes
jelenetekben: személyei olykor érzékeny szívvel könnyeznek, mintha a szentimentális világáramlat
szenvedő betegei volnának; máskor vérben forgó szemekkel pattannak fel minden kijelentésre,
hasonlóan a lovagdrámák hőseihez. Egyébiránt nemcsak a tragikus eszme, a hangulatábrázolás és a
jellemfestés kitűnő ebben a tragédiában, hanem a cselekvény megindítása, bonyolítása és kifejtése
is. A cselekvény két szálból – Bánk családi szerencsétlenségéből és Petur lázongásából – indul ki, de a
kettős mese eseményei egymást erősítik, végezetül egybefonódik mind a két szál. Az érdeklődés a
katasztrófáig mindegyre fokozódik, a végső jelenetekben az összes előző mozzanatok egységbe
olvadnak.

A magyar drámai stílus fejlődésének szempontjából hatalmas lépést jelent a mű. Az író a német
lovagdrámák és polgári színművek áradozó prózáját tömör dialógusokkal és a szenvedély erejét híven
tükröző jambusos versekkel váltotta fel. Nem volt jó verselő, nyelvéből hiányzott a hajlékonyság,
tragédiája költői előadás tekintetében mégis hatásos.

Katona József kerüli a bőbeszédűséget. Töredezett, darabos, szűkszavú. Alakjainak lakonikus beszéde,
szaggatott vallomásai, izgatott felkiáltásai, titokzatos célzásai jól illenek a megrázó történethez, a
sötét háttérhez. Meg kell vallanunk, hogy számos mondata, nem egy kifejezése nehézkes
fogalmazású, homályos értelmű. Sok helyen balladás sejtelmességgel beszélteti személyeit. A beszéd
világosságában nem emelkedik Kisfaludy Károly mellé. Szövege magyarázó jegyzetekre szorul, stilizáló
módja az olvasóra és a színészre egyaránt nagy munkát ró. De azért rossz ritmusa és zord nyelve
ellenére is helyenkint igazán költői nyelven szólal meg, egyes jeleneteiben gyöngéd és megindító. A
nyelvújítás mesterkélt szavaitól és finomkodó kifejezéseitől idegenkedik. Az a hármas körülmény,
hogy nem tartozott a harcos nyelvújítók közé, hogy nyelvét nem csiszolgatta, hogy jambusait nem
szedte szoros mértékre: semmiesetre sem használt költői népszerűségének.

Bánk nádor tragikus története Bonfinius történeti munkája nyomán korán fölkeltette a külföldi írók
figyelmét. (Az ujabb történetírók felfogása szerint Melinda esete mendemonda: a kényes szerelmi
históriát csak később koholták és csatolták Bánk nádornak és Petur bánnak Gertrud királyné ellen
irányuló összeesküvéséhez. Gertrud királyné megölése pusztán politikai megtorlás műve volt és nem
függött össze Bánk nádor családi dolgaival; a nádor a merénylet után még évekkel később is előkelő
királyi tisztségeket viselt, ellenben Petur csanádi főispán, a német erőszakot gyülölő nemzeti párt
vezére, halállal bűnhődött a királyné meggyilkolásáért, birtokait II. Endre király részben a maga javára
foglalta le, részben a ciszterci szerzeteseknek adományozta.) – A mesetárgy első drámai feldolgozója,
Hans Sachs nürnbergi költő, Bonfinius szövegét csekély leleménnyel szedte párbeszédekbe. (1561.) –
Bonifinius szövegén alapult az angol Lillo György drámája is. (1739.) – Leithold német Iró regényben
dolgozta fel a tetszetős Bonfinius-részletet, ezt a regényt Csery Péter magyarra fordította. (1812.) –
Legsikerültebb a külföldi feldolgozások közül Grillparzer tragédiája. (1830.) – Katona József a külföldi
Bánk-történetek közül egyedül Csery Péter fordítását ismerte; ez a munka akkor jutott kezébe, mikor
már drámája elkészült.

Nem volt szerencséje művével. Felbuzdulva Kisfaludy Károly sikerein, még kéziratban elküldte
drámáját a székesfehérvári szintársulatnak, de a budai cenzúra nem járult hozzá színrehozásához,
mert úgy látta, hogy a tragikus hős nagysága homályt vet a királyi család méltóságára. A kinyomatást
megengedte a cenzor. Ez nem csekély jóindulat jele volt, a könyvvizsgálattal megbízott királyi
tisztviselő szinte az állásával játszott, mikor hozzájárult egy olyan munka kiadásához, amelynek
lapjain a nemzeti keserűség az idegengyűlölettel, a kiváltságos osztályok feddése a királyné-
gyilkossággal párosult. Lehet, hogy a fiatalon elhúnyt Trattner János Tamás könyvkiadó is közbenjárt
az engedély megszerzése érdekében, a tragédia az ő költségén látott napvilágot. – A könyv
megjelenése után Kultsár István hírlapja néhány sorban buzdította a szerzőt, hogy csak haladjon
tovább pályáján: «Dícséretes igyekezet volt Katona úrtól ezen pályán megindulni, amelyre minden
tehetős ifjú tudósokat a hazai nyelv dísze hathatósan buzdít». (Hazai Tudósítások. 1820. évf. nov. 28.)
– A kecskeméti városi tanács száz forinttal jutalmazta tiszti alügyészét. Az akkori egyetlen magyar
folyóirat így emlékezett meg erről az irodalompártolásról: «A magyarlelkű és a hazának becsületére
váló Kecskemét városa legelső példát adott arra, mit kellene a hazai nyelv előmozdítására s a nemzeti
fény gyarapítására a nagyoknak s a tehetősebb községeknek tenni – tudniillik a tudósokat
tiszteletben is tartani és meg is jutalmazni – midőn Katona József urat, aki Bánk Bán nevű színjátékát
azon város jeles tanácsának ajánlotta, nemcsak fiskálissággal megtisztelte, hanem 100 forint pénzbeli
ajándékkal is megjutalmazta: Óhajtanók, ha azon szép beszéd, melyet a tanács gyűlésében történt
megjutalmaztatása alkalmával az eleveneszű szerzőnek Kun János főjegyző úr a hazai nyelvnek
szeretetéről mondott, kinyomtattatnék; de óhajtjuk egyszersmind azt is, hogy Kecskemét városának
szép példáját mások is kövessék». (Tudományos Gyűjtemény. 1821. évf. februári kötet.)

Katona József írói fölfedezése akkor kezdődött, mikor a pesti Nemzeti Színház 1839 március 23-ikán
színrehozta Bánk Bánját. Az előadás figyelmet keltett, Vörösmarty Mihály színi kritikát írt róla. Az első
színpadi benyomás közvetlensége alatt sok tekintetben hiányos és némileg vad, de erővel teljes
színdarabnak ítélte a tragédiát. Személyei közül legkevésbé sikerültnek tűnt fel előtte Bánk ingadozó
karaktere. Gertrud, szerinte, nem egészen érthető. A negyedik felvonás ellen az a kifogása, hogy lassú
és fárasztó. Egyébiránt; «Drámai, sőt színi hatás tekintetében a mű ritka tünemény, ha
meggondoljuk, hogy akkor íratott, midőn a dráma kevés, a színház bujdosó volt s hogy a szerzőnek
első munkája». (Bánk Bán. Athenaeum. 1839. évf.) – A következő évben Erdélyi János már magasztaló
hangon ír a tragédiáról: «A pesti magyar színház megnyitása óta a drámaközönségnek alig volt szebb
estélye, mint mult évi március 23-ikán, midőn Bánk Bán eredeti szomorújáték Katona Józseftől
adatott Egressy Gábor javára. A mű egyetlenünk a maga nemében; legalább ha komoly
színdarabjainkra kerül a szó, van mit például felhozni». (Emlék Katona Józsefre. Társalkodó. 1840.
évf.) – A színpadi kritikák egyre magasztalóbb hangon szóltak a költő tehetségéről. (Az első nagyobb
elismerő bírálatot Gyurmán Adolf írta Sebeshelyi Gábor álnéven: Életképek. 1845. évf. Greguss Ágost
remek műnek nevezte a tragédiát: Pesti Napló. 1854. évf. Székely József még lelkesebben üdvözölte:
Szépirodalmi Közlöny. 1858. évf.) – Az irodalomtörténetírás is nagy elismeréssel fordult a tragédia
felé, különösen az 1860. évtől kezdve, amikor Gyulai Pál behatóan méltatta szépségeit. Gyulai Pál
szerint Katona József műve az egyetlen mű drámairodalmunkban, melyet a külföld jobb drámái mellé
lehet állítani. Ha Goethe vagy Schiller drámáit nem összesen vesszük, hanem egyenkint, Bánk Bánra
nézve nem fog kedvezőtlenül kiütni a verseny. A Bánk Bán valódi tragédia, sőt legjobb tragédiánk.
«Mindamellett ez nem azt teszi, hogy Katona tragédiája minden hibától ment. Nyelvéhez drámaisága
mellett is sok szó férhet, a jellemrajznak és szerkezetnek is vannak hibái, azonban a kritikának éppen
olyan kevéssé tiszte méltányolni az alapjukban elhibázott művek egyes szépségeit, mint elítélni a
valóban sikerült műveket egyes hibáik miatt.» (Katona József és Bánk Bánja. Budapesti Szemle, 1860.
évf. Első önálló kiadása: Budapest 1883.) – Feltűnő Toldy Ferenc ítélete: «Egy tragédiánkban sem
egyesülnek nagy hibákkal oly nagy erények, mint Bánk Bánban. Egyfelől kettős cselekvény: Petur
összeesküvése s a Bánk családi szerencsétlensége, melyek egymásba játszanak ugyan, de anélkül,
hogy egyik szükségképpen támogatná a másikat, mindenik függetlenül magára bonyolódván s
fejlődvén ki. Másfelől a főbb jellemek hibás koncepciója: az érthetetlen Gertrud; az örökké habozó
Bánk, ki még feleségének sem hisz, egy politikai Hamlet, kit határozatlansága örökös passzívitásra
kárhoztat s kinek bosszútette is csak a perc által parancsolt önvédelemnek tűnik fel; a gyanússágig
szenvedőleges Melinda, ki mégis egyetlen odavetett szótól rögtön megőrül; a vízeszű s mégis
szerencsés csábító s mégis hármas gyilkos Ottó, aki még tolvajjá is tétetik; az ostoba intrigáns
Biberach, ki magamagát minden ok nélkül elveszti; a nevetségig gyenge Endre király. De másfelől
néhány éles és határozott egyéni jellem mellett a szenvedélyek erőteljes kibélyegzése, a lélektani
fejlesztések szigora egyes momentumokban s a valódi, nálunk páratlan drámai dikció teljes
méltánylást érdemel, bár ez a dikció is gyakran az érthetetlenségig szaggatott és homályos; míg a
nyelv mind hibátlanság, mind csín tekintetében még korától is elmarad; a vers pedig kortársaiénál
semmivel sem jobb. Bánk Bán egészben kétségkívül magas tehetséget bizonyít, de inkább
megrázkódtató, mint vonzó, mert fenség nélküli mű: hiányozván benne azon emelő hatás, melyet a
tragikum a külsőleg bukó, de erkölcsileg győző erény által hoz elő». (A magyar nemzeti irodalom
története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873.) – Arany János behatóan foglalkozott a
tragédiával, akadémiai székfoglalójának szánta Bánk Bán-tanulmányát, de mikor megtudta, hogy
Gyulai Pál is ugyanazt tervezi, félretette jegyzeteit. Az 1850-es évek végéről való töredék csak később
jelent meg. Kitűnik belőle, hogy Arany János nagyra becsülte Katona József drámáját. (Arany János
prózai dolgozatai. Budapest, 1879.) – Gyulai Pál és Arany János magyarázatait Beöthy Zsolt
egészítette ki becses lélektani elemzésekkel. Középiskolai kézikönyve nyomán teljesen átment a
köztudatba. hogy a Bánk Bán a legjobb magyar tragédia. (Színműírók cs színészek. Budapest, 1882. A
tragikum. Budapest, 1885. A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad.
Budapest, 1891.) – A főhős tragikumához Rákosi Jenő érdekes megjegyzéseket fűzött. Gyulai Pál és
Beöthy Zsolt úgymond, azt tanították, hogy Bánk Bán tragikuma egy jellemnek különböző
összetételéből, egymásra és a világra való hatásábúl származik; hogy Bánk nádor, midőn bosszút áll,
egyszersmind meggyalázza mindazt, amin addig becsülete nyugodott; hogy midőn a nádorból
felségsértő, a törvény őréből törvénytipró, az alkotmányos államférfiúból forradalmár, a lovagból
nőgyilkos lesz s elbukik: a költői igazságszolgáltatás teljes, a tragikum pedig olyan erős, hogy
megrázóbb már alig lehet. Mindenre van gondja e tragikai felfogásnak, mondja Rákosi Jenő, csak arra
nincsen, ami legjobban facsarja a néző szívét; hagyján a nádor, az államférfiú, a lovag; a vihart a férj,
a szerető Bánk indítja lelkünkben; a tragédia a szerelmes Bánkból került ki. Bánk nádor lénye rokon
Hamletével, látszólagos passzívitásban van, de ez csak a képtelen helyzettel és a lehetetlen feladattal
szemben keletkező látszat. A költő bonyolítása a lélektani mozzanatokat olyan mesterien szövi, hogy
hasonlót csak Shakespeare remekeiben találunk. Az emberi lélek örvényeinek fenekére kevés
halandó nézett le úgy, mint Katona József. (A tragikum. Budapest, 1886. Katona József. Képes magyar
irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907.) – Más volt a
véleménye Palágyi Menyhértnek. Helyeselte Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc ridegebb
álláspontját, túlzást látott Gyulai Pál és Beöthy Zsolt magasztalásaiban. Szerinte Katona József
művében Peturt kivéve nincs egyetlen egységes karakter sem, leggyöngébb a főhős jellemzése, ez
okozza a színmű kompozíciójának romlását is a drámán olyan disszonancia sivít keresztül, mintha
például egy szerelemtől áradó dalban a hazafias pátosz uralkodnék. A szerző nem tudta
összeegyeztetni a férj tragédiáját a lojális főúr tragédiájával. (Katona Bánk Bánjáról. Irodalom. 1887.
évf.) – Szigorú kritikával elemezte Bánk Bán tragikumát és jellemeit Zoltvány Irén. Szerinte a főhős
vétsége nem jelleméből folyik, hanem helyzetéből. Bánkot saját hibáján kívül éri az iszonyú családi
csapás, a körülmények ragadják magukkal. Bánknak, mint tragikus hősnek, jelleme nincs jól
koncipiálva; jellemfestése elhibázott, lelki fejlesztése nem természetes: a nádor folytonosan
ingadozik, lágy magatartást tanúsít, mintegy kényszeredve hajtja végre bosszúját. A költői
igazságszolgáltatás sem olyan teljes, mint Gyulai Pál állítja, sőt a mellékalakokban is vannak
jelentékeny lélekrajzolási hibák. (Katona József Bánk Bánja. Katolikus Szemle. 1889. évf.) – A Bánk
Bánról szóló irodalom úgyszólván évről-évre gazdagodott. Bayer József a színpadtörténeti
kapcsolatokra is figyelemmel volt s eléggé kiemelte régi nagy színészeinknek az elfeledett darab
feltámasztása körül szerzett érdemeit. (A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897.) –
Az idegen hatások nyomozásának munkája során Alexander Bernát behatóan kutatta Shakespeare
hatását. (Shakespeare és Katona József. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 36. köt. Budapest,
1903.) – Még több Shakespeare-nyomot mutatott ki Harmos Sándor. (Hamlet és Bánk Bán.
Alexander-emlékkönyv. Budapest, 1910. Katona József Bánk Bánja. Irodalomtörténeti Közlemények.
1910–1912. évf.) – A magyar drámaírónak megvolt a maga egyéni dolgozásmódja és önálló stílusa,
amint erre Vértesy Jenő nyomatékosan utalt. Szerinte a Bánk Bán koronája a második felvonás: a
békétlenek éjszakája. A magyar drámairodalomnak nincs több olyan megható és fenséges jelenete,
mint amikor a nádor még Peturt is meghajlítja. (A magyar romantikus dráma. Budapest, 1913.) –
Tolnai Vilmos felhívta a figyelmet Gertrudis királyné alakjának fontosságára. Gertrudis hatalmasabb
és cselekvőbb egyéniség a nádornál, tragikuma önmagából ered, holott Bánkot az események
akaratán kívül állítják megoldhatatlan feladatok elé. Gertrudis, a drámai helyzetek teremtője, olyan
mint III. Richárd, Bánk inkább a tépelődő Hamletre emlékeztet. A tragédia cselekvényének csirája a
királyné és a nádor között lappangó ellentét. Gertrudis belátja, hogy nagyratörő tervei érdekében el
kell távolítania útjából hatalmi törekvéseinek egyetlen gátlóját, a nádort, ezért vet tőrt neki férji
becsületében. Így fejlődik a dráma a királyné tragédiájává s csak másodsorban Bánk tragédiájává.
(Gertrudis. Budapesti Szemle. 1918. évf.) – Badics Ferenc arra mutatott rá, hogy költői intuíciója
mellett milyen tudatosan válogatott a drámaíró a történeti források egymástól eltérő adataiban.
(Adalékok Bánk Bán történelmi forrásaihoz és magyarázatához. Irodalomtörténeti Közlemények.
1925. évf.) – Horváth János a Bánk Bán lassú érvényesülésének okát kutatta. Az ok magában a
remekműben rejlik. Lélektani részletezése tanulmányszerű belemélyedést kíván, drámai szerepei
csak kiváló színészek kezébe valók. Katona Józseffel szemben a kortársakból hiányzott a különösebb
jóindulat, nem vállalkoztak kedvéért elmélyedőbb olvasásra, ezt pedig az ő munkája megkívánja.
Legtöbbet ártott magának 1821-ben közreadott dramaturgiai értekezésével: egyik célzása sértő volt
Kazinczy Ferencre, a recenziókról szóló panasza megbántotta Kölcsey Ferencet, indulatos
megjegyzései elidegenítették személyétől Kisfaludy Károlyt. (Jegyzetek Bánk Bán sorsáról. Napkelet.
1926. évf.) – Galamb Sándor szerint a tragédia főhősének elsősorban azért kell összeomlania
lelkében, mert a maga elé tűzött erkölcsi célt nemcsak, hogy el nem érte, hanem ezzel egészen
szembenálló pólusra jutott el; jelleme annyira ellentéte lesz mindannak, amit magától várt, hogy
sorsa megoldásának is igazodnia kell ehhez az ellentéthez. (A Bánk-probléma. Budapesti Szemle.
1928. évf.) – Waldapfel József a drámaíró munkásságát filológiai szempontok szerint vizsgálta át, így
jutott értékes eredményekhez, különösen az irodalmi források dolgában, nemcsak Bánk Bánt, hanem
a szerző egyéb munkáit illetően is. (Értekezései az Irodalomtörténeti Közlemények 1929–1931.
évfolyamaiban.) – Négyesy László. szerint Katona József egész szelleme a monumentalitásra volt
beállítva. «Külön lélektani és fejlődéstani probléma, honnan vett ösztönt és ihletet a homokbuckák
szülötte arra, hogy gránitból építkezzék és ciklopszi falakat rakjon?» Műve kissé darabos, nyelve
avultas, de drámai erejénél fogva elsőrendű kincse költészetünknek. Szimbolikus jelentése is igen
mély: bele van sűrítve a magyar történelem sok küzdelme, fájdalma, mártíriuma. Szerzőjének
kivételesen nagy érzéke volt az emberi szenvedélyek és küzdelmek rajza iránt, tragédiájában a
remekül megalkotott egyének és típusok gazdag képtárát alkotta meg, lélekrajzoló módszere mesteri
jellemvonásokat mutat. (Emlékezés Virág Benedekre, Katona Józsefre és Kisfaludy Károlyra. A Szent
István Akadémia Értesítője, 1930. évf.) – Horváth János szerint: «Ha a magyar költészet egynéhány
legnagyobb és legmagyarabb lángelméjét nevezni akarjuk, Katona neve nem hiányozhat a ragyogó
sorból. Ott áll ő is – Vachott Sándor epigrammájának szavaival élve – «a sasok orma felett», de
valamennyi nagy társánál máig talányosabban, hozzáférhetetlenebbül, elfátyolozottan. Érdes sziklás
külső alatt egyénisége is, mint remekműve, bonyolult, finom lélektant rejteget s képzelhetni-e
vonzóbb tanulmányt, mint amely e rendkívüli magyar lángelme jobb megismerésére, szívvel-lélekkel
való teljesebb felfogására törekszik?» (Katona-emlékek. Napkelet. 1930. évf.) – Hevesi Sándor szerint
a Bánk Bán a mi legkomorabb drámánk, nagyrészt ezért is nem tudott úgy a színházi közönség
szívéhez férkőzni, mint megérdemelné. A szerzőnek nincs mosolya, szeme a magyar végzeten függ,
lelke az örök magyar válságtól vonaglik. Drámája ritka tünemény abban a tekintetben, hogy négy
emberöltön keresztül sem kopott el belőle semmi, száz esztendő után is egészen friss, a divatja-
multság kérdése nem merülhet fel vele szemben. Nincs kivételesebb valami, mint egy olyan
drámaírói karrier, mely a szerző halála után indul el a teljes ismeretlenség homályából a népszerűség
útjain: Katona József pályája ilyen ritka pálya. Viharos sikerű színpadi munkák régen a sírba hulltak, a
legtöbb színdarab még színházi virulása idején sem vált be olvasmánynak, a Bánk Bánnak megvan
mind a két örökléte: színpadi halhatatlansága és irodalmi halhatatlansága is. (Katona József száz
esztendeje. Katona József új síremlékének felavatási ünnepélye. Kecskemét, 1931.)

A színpad számára Udvarhelyi Miklós (1790–1864) fedezte föl a Bánk Bánt. A jónevű színész az 1810-
es évek elején a pesti magyar szintársulatnál játszott, később, mint színigazgató, bejárta a fél
országot, Kassán és Kolozsvárt jelentékeny sikerei voltak, 1835-ben a budai színtársulat kebelében
működött, 1837-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződtették. Hogy kassai színjátszása idején
milyen, alapon merte előadatni a Bánk Bánt, rejtély; a vidéki színtársulatoknak ugyanis csak olyan
darabot volt szabad eljátszaniok, amelyek a budai helytartótanács könyvvizsgáló hivatalától kapták
meg az előadás jogát. – A Bánk Bán előadásához a cenzúra voltaképpen sohasem járult hozzá. Mikor
1845-ben újjászervezték a cenzori intézményt, a budai új központi könyvvizsgáló-szék észrevette a
régebbi ellenőrzés fogyatékosságát s fölterjesztést tett a tragédia betiltása ügyében azzal az
észrevétellel, hogy nem vállalhatja a felelősséget egy olyan darab előadásáért, amely telítve van
féktelen pártütési elvekkel s a külföldiek ellen gyűlöletet szít: József nádor és az elnöklete alatt álló
helytartótanács ekkor már nem tartotta alkalmasnak az időt a tragédia betiltására, csak arra
utasította a Nemzeti Színház igazgatóságát, hogy bizonyos szövegrészeket törüljön és módosítson. A
hazafias közönség ezekben az években az ellenzéki politika nézőpontjából ünnepelte a tragédiát,
forradalmi szellemet érzett ki belőle, a színészek a magyarság lelkéből szavaltak az elnyomók ellen. A
Bach-korszak cenzúrája ezért tiltotta ki a Bánk Bánt a Nemzeti Színházból, vidéki városokban is csak
óvatos módosításokkal játszhatták szövegét. – A tragédiának az 1867. évi kiegyezés után a színpadi
érvényesülésért erősen kellett küzdenie, tömegsikert sohasem aratott, színpadi előadásaiban csak a
történeti műveltségű és esztétikai hajlamú nézők gyönyörködtek igazán. Ez a jelenség a színházi
emberekben felébresztette azt a gondolatot, hogy Katona József remekét erős változtatásokkal
kellene eljátszani. 1928-ban nagy felzúdulást keltett Hevesi Sándornak, a Nemzeti Színház
igazgatójának, az a terve, hogy korszerű dramaturgiai módosításokkal, jelenetek átcsoportosításával
és szövegfelülvizsgálattal, alkalmazza színre a tragédiát. Eszméje ellen különösen Négyesy László
szólalt fel hatásosan. Nem lehet csodálni, úgymond, ha egy nagybecsvágyú színigazgató, miután
annyi író kéziratát színre igazította, azt hiheti, hogy minden élő és holt szerző műve csak anyag a
rendező kezében s a hatás kedvéért joga van minden színművet átgyúrni, végigszabdalni,
újjáalakitani. De a Bánk Bánhoz hasonló alkotásokkal szemben az ilyen vállalkozás tilos, a színigazgató
nem javíthatja meg a maga felfogása szerint a tragédiát, a rendező nem avatkozhatik a mű
megalkotásába. Katona József nem kérte fel Hevesi Sándort, hogy művébe beledolgozzon, a modern
író nem tisztelheti meg a száz éve meghalt költőt azzal, hogy szerzőtársául ajánlkozzék. A szellemi
tulajdonjog megmarad, a tragédia Katona Józsefé; az volt életében, az marad holta után
mindenkorra. Ebből a szent letétből nem lehet egy Katona-Hevesi-féle új darabot csinálni. Ha ma az
egyik színigazgató átalakítja Bánk jellemét, holnap egy másiknak eszébe jut kijavítani Gertrudisét, egy
harmadiknak Melindáét. A nemzeti közvagyonból közpréda lesz. A színpadi technika szempontjából a
lélektani szerkezet kára nélkül szabad itt-ott törülni a darabból, szabad némely jeleneteit
átcsoportosítani, de itt azután meg is kell állania a javító szándéknak. «Vannak a Bánk Bánnak
hiányai, ki tagadná? De most már hagyjuk a művet úgy, amint van. Ne tegyük se jobbá, se rosszabbá.
Ha jó szándékkal nyúlunk is hozzá, a kegyeletből kegyeletsértés lehet. Sokan akár szentségtörésnek is
mondhatják.» (Budapesti Hirlap. 1928. évf. okt. 27.) – A közvélemény nyomása olyan erős volt, hogy
a Bánk Bán továbbra is a költő eredeti kidolgozásában került színre. «Hol venném én azt a
bátorságot, írta válaszában Hevesi Sándor, hogy Katona József művét átírjam, átdolgozzam vagy akár
egy sort is beleírjak? Az egész kérdés abból a mélységes és évtizedeken át le nem küzdött
szomorúságomból fakadt, hogy Bánk Bánnak nincs meg a színpadi sikere, amelyet megérdemel.» (A
vita anyagának ismertetése: Irodalomtörténet. 1928. évf.) – Hevesi Sándor fejtegetései szerint a
tragédiában a költői genialitás állandóan keveredik a színpadi kezdetlegességgel, ezért az előadás
formájának kérdését meg kell oldani, ilyen módon a régi mű és az új közönség között elevenebb
kapcsolatot teremthetünk. A mai rendező nagy küzdelmet folytat a modern közönséggel, hogy
elfogadtassa a mult értékeit; a Bánk Bán színpadi hatását is csak úgy lehet nagyobbá tenni, ha
elsimítjuk a darab érdességeit s eltávolítunk belőle egyes részeket. A kétarcú főhős szerepével nem
tudott megküzdeni egyetlen színészünk sem, Petur mindig elvitte a pálmát Bánk elöl. A kegyelet és
hagyomány nem kívánhatja, hogy merev követésük miatt mindig csak félsiker kövesse a színmű
előadását. A hamleti és otellói ornamentikával teleaggatott tragédiában sok a fölösleg, az ismétlés, a
fárasztó részlet, az unalmas hely. Ha a szerző látta volna ifjúkori műve színpadi próbáit, bizonyára ő
maga is rájött volna a dramaturgiai simításokat követelő zökkenőkre s tekintetbe vette volna a
nézőközönséget. A szövegen ma sem kell változtatni, csak el kell ejteni a fölösleges részeket, a
retorikát drámaisággal kell kicserélni.