Jogasz Osztatlan Levelezo Mintatanterv 2020 2021 Tanevtol

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 8

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara levelező munkarendjében oktatott

tantárgyainak kreditallokációja és mintatanterve


a tanulmányaikat 2020/2021-es tanévben megkezdő hallgatók részére1

Indokolás

A levelező munkarendes jogász osztatlan képzés továbbra is a Kar egyik legfontosabb,


stratégiai jelentőségű oktatási tevékenysége és reményeink szerint hosszútávon is az
marad.
Az új tanterv megalkotásának nem csak a már elindult jogász nappali munkarendes
képzéshez való igazodás az oka, hanem az is, hogy versenyképesebb, rugalmasabb, a
nappali munkarendhez tartalmában jobban közelítő, a hallgatói igényekhez jobban
illeszkedő levelező munkarendes képzési struktúrát alakítsunk ki. (Középtávon a
távoktatás céljait szolgáló, külön informatikai platform is felhasználása is prioritás.)
Ennek legfontosabb eleme – a szükséges kompetenciák elsajátítása mellett – hogy változna
a kontakt (kötelező) órák oktatásának rendje: egyrészt csökkenne az óraszám (12/24
tanórás beosztással, igazodva a napi tanításra fordítható időhöz, és az új csengetési
rendhez).
Másrészt csütörtöki napokon nem lenne képzés: az oktatás pénteken és szombaton
történne, kéthetente, félévente összesen 5 alkalommal, azaz 10 oktatási napon egy adott
félévben (kivéve a 10. szemesztert).
A modulos rendszert a levelezős tanrendben – a képzés sajátossága miatt – nem kívánjuk
maradéktalanul adaptálni. Ez a megoldás a kreditátviteli eljárás megkönnyítése mellett a
tanszékek számára is előnyös, mivel a nappali munkarenden egyébként is meghirdetett
modulos tárgyak egy részét kell levelező munkarenden is meghirdetniük azzal, hogy a
differenciált tárgyak esetében továbbra sem lesznek kontakt órák.
Az egyes modulokban a választás lehetősége ugyanakkor az idegen nyelvű tárgyaknál
hallgatói kompetencia, mivel a felkínált három idegen nyelvű kurzus közül a hallgatóknak
csak egyet kell választaniuk.
A fentieken túl a hallgatóknak egy tetszés szerinti történeti (mintatanterv szerint az első
félévtől teljesíthető) és egy elméleti (mintatanterv szerint a harmadik félévtől teljesíthető)
differenciált tárgyat is teljesíteniük kell.
A javaslat szerint az abszolutórium megszerzéséhez nyolc szabadon választható kurzust
kellene a hallgatónak teljesítenie. Az évfolyamdolgozatot – akárcsak a nappali
munkarenden – itt is kivezetnénk a képzésből. Összességében az új tanterv azt is
eredményezné, hogy az abszolutórium megszerzéséhez szükséges óraszám a jelenlegi
rendszerhez képest – jogszabályi keretek között – jelentősen csökkenne.

1
A felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint
a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről
szóló 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet módosításáról szóló 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet vonatkozó
rendelkezései alapján.
I. Társadalomtudományi alapismeretek2

A) Általános értelmiségi hivatást szolgáló, a társadalomtudományi műveltséget megalapozó


ismeretek3

Tantárgy kód Kötelező tantárgyak óra/ kredit Felelős4


képzési idő
Politikaelmélet 12 3 JE
Filozófia 12 3 JE
Közgazdaságtan 12 2 PGJ
Szaknyelv 1. 10 2 INY
Szaknyelv 2. 10 2 INY
Szaknyelv 3. 10 2 INY
Szaknyelv 4. 10 2 INY
Jogászi képességek elméleti és gyakorlati 12 3 RJ
megalapozása
Jogi kommunikációs ismeretek 12 2 IK
Jogi információtechnológia és adatbáziskezelés 12 3 IK
Latin 12 2 INY
Összesen 124 26 -

B) Jogelmélet és jogtörténet5

Tantárgy kód Kötelező tantárgyak óra/ kredit Felelős


képzési idő
Jog- és állambölcselet 1. 12 5 JE
Jog- és állambölcselet 2. 12 5 JE
Magyar alkotmány- és jogtörténet 1. 12 4 JT
Magyar alkotmány- és jogtörténet 2. 24 6 JT
Európai alkotmány- és jogtörténet 1. 24 6 JT
Európai alkotmány- és jogtörténet 2. 12 4 JT
Római jog 1. 12 5 RJ
Római jog 2. 24 7 RJ
Bevezetés a bűnügyi tudományokba 12 2 KB
Jogi alaptan 12 4 JE
Jogszociológia 12 4 JE
Összesen 168 52 -

2
A megnevezés jogszabályi rendelkezésen alapul.
3
A megnevezés jogszabályi rendelkezésen alapul.
4
A felelős szervezeti egységeket az alábbiak szerint rövidítjük: Alkotmányjogi Tanszék (AJ), Büntető és Polgári
Eljárásjogi Tanszék (EJ), Büntetőjogi Tanszék (BJ), Idegen Nyelvi Lektorátus (INY), Jogbölcseleti és Társadalomelméleti
Tanszék (JE), Jogtörténeti Tanszék (JT), Közigazgatási Jogi Tanszék (KJ), Közigazgatási Jogi Tanszék –
Infokommunikációs Csoport (IK), Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék (KB), Munkajogi és
Társadalombiztosítási Jogi Tanszék (MTJ), Nemzetközi- és Európajogi Tanszék (NET), Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi
Tanszék (PGJ), Polgári Jogi Tanszék (PJ), Római Jogi Tanszék (RJ).
5
A megnevezés jogszabályi rendelkezésen alapul.
II. A jogász szakterület-specifikus szakmai ismeretei6

Tantárgy kód Kötelező tantárgyak óra/képzési idő kredit Felelős


Alkotmányjog 1. 12 3 AJ
Alkotmányjog 2. 24 3 AJ
Alkotmányjog 3. 24 4 AJ
Közigazgatási jog 1. 12 4 KJ
Közigazgatási jog 2. 24 4 KJ
Közigazgatási jog 3. 12 3 KJ
Pénzügyi jog 1. 24 5 PGJ
Pénzügyi jog 2. 12 3 PGJ
Büntetőjog 1. 24 4 BJ
Büntetőjog 2. 24 4 BJ
Büntetőjog 3. 12 3 BJ
Büntetőjog 4. 12 2 BJ
Kriminológia 12 2 KB
Polgári jog 1. 24 4 PJ
Polgári jog 2. 24 4 PJ
Polgári jog 3. 12 3 PJ
Polgári jog 4. 12 2 PJ
Családjog 12 3 PJ
Munkajog 1. 24 5 MTJ
Munkajog 2. 12 5 MTJ
Gazdasági és kereskedelmi jog 24 7 PGJ
Büntető eljárásjog 1. 18 5 EJ
Büntető eljárásjog 2. 18 4 EJ
Polgári eljárásjog 1. 12 5 EJ
Polgári eljárásjog 2. 24 4 EJ
Nemzetközi jog 1. 24 4 NET
Nemzetközi jog 2. 12 4 NET
Európai jog 1. 12 5 NET
Európai jog 2. 12 4 NET
Nemzetközi magánjog 12 2 PJ
Összehasonlító emberi jogok 12 4 JE
Infokommunikációs jog 12 4 IK
Médiajog 12 3 IK
Környezetjog 12 3 NET
Büntetés-végrehajtási jog 12 3 KB
Társadalombiztosítási jog 12 2 MTJ
Szociális jog 12 2 PJ
Szabálysértési jog 12 3 KJ
Jogharmonizáció az Európai Unióban 12 2 PJ
Összesen 624 140 -

6
A megnevezés jogszabályi rendelkezésen alapul.
III. Az alapvető szakmai ismeretekhez kapcsolódó választható ismeretkörök7
(differenciált szakmai ismeretek, kötelezően választandó tantárgyak)

Levelező munkarenden a hallgatók – figyelemmel a differenciált órák nem kontakt jellegére – a


tanszékek által meghatározott differenciált tárgyak közül összesen 36 kreditet teljesítenek,
tetszés szerint a modulok között válogatva az alábbi megkötéssel: valamennyi hallgató köteles
3-3 kreditet teljesíteni egy elméleti és egy történeti differenciált tárgyból, továbbá minimum 6
kreditet kell elérnie egy választott idegennyelvű tárgyból.
Történeti alappanel differenciált tárgyai
Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
AJDTLOA03 Jogalkotás és jogforrások története a magyar jogban 3 JT
AJDTLOA05 Összehasonlító európai alkotmánytörténet 3 JT
AJDTLOA02 Magyarország történeti alkotmánya 3 JT
AJDTLOA09 Római közjog 3 RJ
AJDTLOA10 Római büntetőjog 3 RJ

AJDTLOA08 Római perjog 3 RJ


AJDTLOA07 Római jogi jogesetek 3 RJ
Összesen 3 -
Elméleti alappanel differenciált tárgyai
Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
AJDELOA02 Globalizáció, nemzetközi kapcsolatok, fejlődés 3 JE
AJDELOA05 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai 3 JE
AJDELOA07 A különleges helyzetek kezelésének elméleti kérdései 3 JE
AJDELOA06 Jogállamiság és alkotmányosság 3 JE
AJDELOA08 Az emberi méltóság filozófiája 3 JE
Összesen 3 -
Bíróság modulhoz kapcsolódó tárgycsoport
Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
1. Bírói kezdeményezések az Alkotmánybíróság előtt 4 AJ
2. Igazságügyi retorika 4 EJ
3. Igazságügyi szakértés 4 EJ
4. Igazságügyi pszichológia 4 KB
5. Gyermekvédelem 4 KJ
6. Közigazgatási bíráskodás 4 KJ
7. Munkajogi jogalkalmazás 4 MTJ
8. A személyek joga a bírósági gyakorlatban 4 PJ
9. Kötelmi jogi jogviták a bíróság előtt 4 PJ
10. A dologi és az öröklési jog bírói gyakorlata 4 PJ
11. A szellemi alkotások jogának jogalkalmazási kérdései 4 PJ
12. Erasmus keretében teljesített tárgy 8
4
Összesen 24

7
A megnevezés jogszabályi rendelkezésen alapul.
8
Opcionális
Közjogi modulhoz kapcsolódó tárgycsoport
Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
Az államhatalom feletti bírósági kontroll sajátosságai 4 AJ
Törvényhozástan 4 AJ
Fejezetek az elektronikus közigazgatásból 4 IK
Fejezetek a szakigazgatás köréből 4 KJ
Helyi önkormányzati autonómia elméleti és gyakorlati 4 KJ
kérdései
Energiajog 4 KJ
Jogklinika II. 4 KJ
A természetes személyek adózási problémái 4 PGJ
Erasmus keretében teljesített tárgy9 4
Összesen 24
Ügyészségi modulhoz kapcsolódó tárgycsoport
Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme 4 BJ
A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és 4 BJ
reformja
A gazdasági bűncselekmények 4 BJ
Kriminalisztika 4 EJ
Szakkriminológia 4 KB
Kriminálpszichológia 4 KB
A civil szervezetek alapítása és működése 4 PJ
Magánjogi igény és közérdekű kereset 4 PJ
Erasmus keretében teljesített tárgy10 4
Összesen 24

Ügyvédi modulhoz kapcsolódó tárgycsoport


Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
Az alkotmányjogi panasz gyakorlata 4 AJ
A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben 4 EJ
Bírósági és közjegyzői nemperes eljárások 4 EJ
Versenyjog 4 JE
A személyek joga az ügyvédek gyakorlatában 4 PJ
Szerződési jog az ügyvédi praxisban (az 4 PJ
okiratszerkesztéstől a perképviseletig)
Az ügyvéd szerepe a dologi és az öröklési jogi 4 PJ
gyakorlatban perben és peren kívül
Szerzői jog és iparjogvédelem az ügyvéd előtt 4 PJ
Igazságügyi együttműködés polgári ügyekben 4 PJ
Ingatlanjog és zálogjog 4 PJ
Erasmus keretében teljesített tárgy11 4
Összesen 24

9
Opcionális
10
Opcionális
11
Opcionális
Nemzetközi jogi, európai jogi és emberi jogi modulhoz kapcsolódó tárgycsoport
Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
Alapjogok gyakorlata és védelme 4 AJ
Biztonság és szabadságjogok mérlegen 4 JE
Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés 4 KB
Az Európai Unió munkajoga 4 MTJ
Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban 4 NET
Diplomácia és konfliktuskezelés a nemzetközi kapcsolatokban 4 NET
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának eljárása és esetjoga 4 NET
Fogyasztóvédelem 4 PJ
Összesen 24
Idegen nyelvű modul
Tantárgy kód Tantárgyak kredit Felelős
Crime scene and criminalistical laboratory 6 EJ
Proceso penal en Hungría 6 EJ
Procedura penale in Ungheria 6 EJ
The Hungarian Criminal Procedure Law 6 EJ
Secrets of Handwriting 6 EJ
Information and Communication Technology Law in the EU and in Hungary 6 IK
Comparative Human Rights Law 6 JE
Limits of Legality 6 JE
The Role of Human Rights in International Relations 6 JE
European Family Law 6 JT
European Criminal Law 6 KB
Bullying and cyberbullying 6 KB
Einführung in die Kriminologie 6 KB
Kampf gegen die Korruption 6 KB
The European Union and international criminal law aspects of combating terrorism 6 KB
Comparative Administration and Administrative Law 6 KT
EU Environmental Policy and Law 6 NET
EU Justice and Home Affairs Law 6 NET
Financial Institutions and Banking Law 6 PGJ
International, European and Comparative Tax Law 6 PGJ
Erasmus keretében teljesített tárgy 12
6
Szabadon választható tantárgyak
Tantárgy kód Tantárgyak kredit
1. 2
2. 2
3. 2
4. 2
5. 2
6. 2
7. 2
8. 2
(Oktatói meghirdetés alapján, dékáni utasítás keretei között)
12
Opcionális
A jogász szakon, levelező munkarendben tanulmányaikat folytatók kreditrendszerű mintatanterve, a képzést 2020/2021-es tanév 1. szemeszterében
megkezdő hallgatók részére
óra/ Ism.
Kód Kötelező tantárgyak Kr. 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév 5. félév 6. félév 7. félév 8. félév 9. félév 10. félév Előfeltétel
félév ell.
Általános értelmiségi hivatást szolgáló, a társadalomtudományi műveltséget megalapozó ismeretek
AJKOLOA01 Politikaelmélet 12 koll. 3 X
AJKOLOA02 Filozófia 12 koll. 3 X
AJKOLOA03 Közgazdaságtan 12 koll. 2 X
AJKOLOA041
AJKOLOA051 Szaknyelv 1. 10 besz. 2 X
AJKOLOA042 AJKOLOA041
AJKOLOA052 Szaknyelv 2. 10 besz. 2 X AJKOLOA051
AJKOLOA043 AJKOLOA042
AJKOLOA053
Szaknyelv 3. 10 besz. 2 X AJKOLOA052
AJKOLOA044 AJKOLOA043
AJKOLOA054
Szaknyelv 4. 10 szig. 2 X AJKOLOA053
AJKOLOA08 Latin 12 besz. 2 X
AJKOLOA09 Jogászi képességek elméleti és gyakorlati megalapozása 12 besz. 3 X
AJKOLOA10 Jogi információtechnológia és adatbáziskezelés 12 besz. 3 X
AJKOLOA11 Jogi kommunikációs ismeretek 12 besz. 2 X
Jogelmélet és jogtörténet
AJKOLOA12 Jog- és állambölcselet 1. 12 besz. 5 X AJKOLOA22
AJKOLOA13 Jog- és állambölcselet 2. 12 szig. 5 X AJKOLOA12
AJKOLOA14 Magyar alkotmány és jogtörténet 1. 12 besz. 4 X
AJKOLOA15 Magyar alkotmány jogtörténet 2. 24 szig. 6 X AJKOLOA14
AJKOLOA16 Európai alkotmány- és jogtörténet 1. 24 besz. 6 X
AJKOLOA17 Európai alkotmány- és jogtörténet 2. 12 szig. 4 X AJKOLOA16
AJKOLOA18 Római jog 1. 12 besz. 5 X
AJKOLOA19 Római jog 2. 24 szig. 7 X AJKOLOA18
AJKOLOA21 Bevezetés a bűnügyi tudományokba 12 koll. 2 X
AJKOLOA22 Jogi alaptan 12 koll. 4 X
AJKOLOA23 Jogszociológia 12 koll. 4 X
A jogász szakterület-specifikus szakmai ismeretei
AJKOLOA24 Alkotmányjog 1. 12 koll 3 X
AJKOLOA25 Alkotmányjog 2. 24 koll. 3 X AJKOLOA24
AJKOLOA26 Alkotmányjog 3. 24 koll. 4 X AJKOLOA25
AJKOLOA28 Közigazgatási jog 1. 12 koll. 4 X
AJKOLOA29 Közigazgatási jog 2. 24 koll. 4 X AJKOLOA28
AJKOLOA30 Közigazgatási jog 3. 12 koll. 3 X AJKOLOA29
AJKOLOA33 Pénzügyi jog 1. 24 besz. 5 X
AJKOLOA34 Pénzügyi jog 2. 12 szig. 3 X AJKOLOA33
AJKOLOA35 Büntetőjog 1. 12 koll. 4 X AJKOLOA21
AJKOLOA36 Büntetőjog 2. 12 koll. 4 X AJKOLOA35
AJKOLOA37 Büntetőjog 3. 24 koll. 3 X AJKOLOA36
AJKOLOA38 Büntetőjog 4. 24 koll. 2 X AJKOLOA37
AJKOLOA41 Kriminológia 12 koll. 2 X AJKOLOA21
AJKOLOA42 Polgári jog 1. 24 koll. 4 X AJKOLOA18
AJKOLOA19
AJKOLOA43 Polgári jog 2. 24 koll. 4 X
AJKOLOA42
óra/ Ism.
Kód Kötelező tantárgyak Kr. 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév 5. félév 6. félév 7. félév 8. félév 9. félév 10. félév Előfeltétel
félév ell.
A jogász szakterület-specifikus szakmai ismeretei
AJKOLOA44 Polgári jog 3. 12 koll. 3 X AJKOLOA43
AJKOLOA45 Polgári jog 4. 12 koll. 2 X AJKOLOA44
AJKOLOA48 Családjog 12 koll. 3 X AJKOLOA42
AJKOLOA49 Munkajog 1. 24 besz. 5 X AJKOLOA42
AJKOLOA50 Munkajog 2. 12 szig. 5 X AJKOLOA49
AJKOLOA51 Gazdasági és Kereskedelmi jog 24 koll. 7 X AJKOLOA42
AJKOLOA53 Büntető eljárásjog 1. 18 besz. 5 X AJKOLOA36
AJKOLOA54 Büntető eljárásjog 2. 18 szig. 4 X AJKOLOA53
AJKOLOA56 Polgári eljárásjog 1. 12 besz. 5 X AJKOLOA43
AJKOLOA57 Polgári eljárásjog 2. 24 szig. 4 X AJKOLOA56
AJKOLOA59 Nemzetközi jog 1. 12 besz. 4 X
AJKOLOA60 Nemzetközi jog 2. 12 szig. 4 X AJKOLOA59
AJKOLOA61 Európai jog 1. 24 koll. 5 X
AJKOLOA62 Európai jog 2. 12 koll. 4 X AJKOLOA61
AJKOLOA64 Nemzetközi magánjog 12 koll. 2 X AJKOLOA43
AJKOLOA64
AJKOLOA65 Jogharmonizáció az Európai Unióban 12 koll. 2 X
AJKOLOA62
AJKOLOA13
AJKOLOA66 Összehasonlító emberi jogok 12 koll. 4 X
AJKOLOA60
AJKOLOA67 Infokommunikációs jog 12 koll. 4 X
AJKOLOA68 Médiajog 12 koll. 3 X
AJKOLOA69 Környezetjog 12 koll. 3 X AJKOLOA60
AJKOLOA70 Büntetés-végrehajtási jog 12 koll. 3 X AJKOLOA36
AJKOLOA71 Társadalombiztosítási jog 12 koll. 2 X AJKOLOA42
AJKOLOA72 Szociális jog 12 koll. 2 X AJKOLOA42
AJKOLOA73 Szabálysértési jog 12 koll. 3 X AJKOLOA28
Kritérium követelmények
60
AJKRLOA01 Záróvizsga szakszeminárium X
(5*12)
AJKOLOA27 Alkotmányjog gyakotlat 12 X
AJKOLOA39 Büntetőjog gyakorlat 12 X
AJKOLOA31 Közigazgatási jog gyakorlat 12 X
AJKOLOA46 Polgári jog gyakorlat 12 X
AJKRLOA02 Záróvizsga konzultáció 25 (5*5) X
60+48=
Óraszám/félév (max. 140) 108 108 94 130 130 124 126 96
108
Kötelező tantárgyak 28 kr 29 kr 24 kr 25 kr 28 kr 29 kr 31 kr 24 kr 218 kr
Differenciált szakmai ismeretek
3 kr 3kr 30 kr 36 kr
Kötelezően választandó tantárgyak
Szabadon választható tantárgyak 2 kr 4 kr 2 kr 2 kr 6 kr 16 kr
AJKRLOA04 Diplomamunka 30 kr 30 kr
Összes kr 31 kr 29 kr 29 kr 29 kr 30 kr 31 kr 31 kr 30 kr 30 kr 30 kr 300 kr

You might also like