Thomas Brezina

Hét tappancs gazdája, Penny

Fókabébi veszélyben

Silvia Christoph rajzaival

Napsugár és Holdsugár Kiadó

TARTALOM
 Kegyetlen tervek
Az elhatározás egy ködös, hideg márciusi napon
született meg. A döntést hozó két férfi semmi különöset
nem talált benne. Ezt folytatta a dédapjuk, a nagyapjuk
és az apjuk is, ezért semmi okuk nem volt rá, hogy meg-
szakítsák a fókavadászat hagyományát.
Néhány őrült, fanatikus állatvédő dühödt tiltakozása
jó pár évvel ezelőtt még visszatartotta őket, de ma már
nem.
- Férfiak vagyunk, és ezek az elpuhult ficsúrok meg
rikácsoló nőszemélyek nem fogják előírni nekünk, hogy
mit szabad, és mit nem! - mondta egyikük.
A másik kis megszorítással egyetértett vele:
- Ennek ellenére óvatosnak kell lennünk. Ne verd
szükségtelenül nagydobra. És kösd minden felfogadott
ember lelkére, hogy tartsa a száját.
 A partnere nem igazán értett egyet a javaslattal:
- Figyelj, régen megünnepeltük, ha fókavadászatra
mentünk. Nem mindenki képes egy ilyen erőpróbára.
Ehhez már kell egy kis kurázsi. Olyan férfiaknak való ez,
amilyenek mi vagyunk.
- Jó, jó, de mégis jobb, ha nem csapunk körülötte
szükségtelen felhajtást. Megvan a megbízás, teljesíteni
fogjuk, és zsebre tesszük érte a nagy lóvét. Amióta kor-
látozzák a vadászatot, emelkedett az áru értéke. Ennek
csak örülhetünk.
- Hé, mennyit kell tulajdonképpen leterítenünk? -
tudakolta a másik.
- A megrendelés szerint kellene háromszáz fiatal állat
bundája, uszonnyal együtt, mert ezeket nagyon kedvelik
az újfundlandi ínyencek. Azonkívül háromszáz felnőtt
állat.
A férfi, aki kihívásnak, és férfiassága, valamint ereje
bizonyításának tekintette a fókavadászatot, megdöbbent:
- Az öregek minek? A háj alig hoz pénzt, és a bundájuk
sem sokat.
- Kizárólag hímekre kell vadásznunk. A hímtagjaik
szenzációs árakon kelnek el Ázsiában. Kiszárítják és
porrá őrlik őket. A szer állítólag csodákra képes a férfi-
asság növelése terén - cinkosan elvigyorodott. - Tudod,
mire gondolok...?
Megegyeztek, hogy tíz embert bérelnek föl. Minél
olcsóbban, annál jobb. A fókabébik bottal való agyonve-
rése nem olyan munka, amely doktori címet igényel.
A hajó már készen állt a kikötőben, és három nap
múlva indulni akartak.
A két férfi közül az óvatosabb tudta, hogy van még egy
kis akadály. Nem igazi akadály, de egy bizonytalan pont,
melyet nem hagyhatott figyelmen kívül. Semmi kedve
nem volt ahhoz, hogy az esetleges bosszúságok
megzavarják a többi üzletét.
Mikor elhagyta a szegényes irodát, már alkonyodott,
pedig még csak délután három óra volt. Fölhajtotta a
gallérját és sóhajtott. Itt Norvégiában, nyáron még éj-
félkor is süt a nap, viszont télen csak rövid időre bukkan
föl.
Kimért léptekkel haladt a keskeny utcácskákon, a
halászok házai között. Közben gondolkodott, hogyan
oldhatná meg „a problémáját". Nem jutott eszébe semmi
kíméletes módszer. De egy forrófejű alak miatt nem fog
elszalasztani egy rakás pénzt.

Három nap múlva Ivan fölkiabált a Salzburg melletti

régi, romantikus parasztház emeletre felvezető
lépcsőjén:
- Pontosan mínusz tíz perc van az indulásig!
Fönt, a második szinten, Penny áthajolt a
lépcsőkorláton és csodálkozva kérdezte:
- Mi az, hogy mínusz tíz perc?
- Az, hogy már tíz perccel ezelőtt el kellett volna
indulnunk. Csipkedd magad, mert lekésed a repülőgé-
pedet. Miért nem vagy még kész?
- Ööö... én... az útlevelemet keresem! Láttad valahol? -
kérdezte kétségbeesetten Penny.
- Ó ne, ez nem lehet igaz! - nyögött fel Moosburgerék
fiatal házvezetője, akit az állatorvos család tagjai rend-
csináló világbajnokként tiszteltek.
Mivel Ivan nagyon rendszerető volt, Moosburgerék
ezzel szemben rendetlenek, minden alkalommal szé-
gyellték magukat, ha nem találtak valamit, és Ivant kel-
lett megkérdezniük.
Első pillantásra senki nem gondolta volna házve-
zetőnek, mert Ivan legszívesebben fekete bőrcuccokban
járt, és öv helyett vasláncot viselt. Néhány hetente átfes-
tette a haját, és a legfeltűnőbb frizurákat csináltatta ma-
gának. A Moosburger családban már senki sem csodál-
kozott, ha a haja hirtelen sakktáblává változott. Látták
már világoszöld kakastaréjjal éppúgy, mint tojássárga
tüskékkel, vagy éppen kopaszon, egyetlen hosszú, lila
tinccsel.
Penny föltúrta az összes fiókot, szekrényt és polcot.
Két kutyája, Milli és Robin közben érdeklődve figyelte a
gazdit.
Milli fajtája szerint fekete Tibet-terrier volt, és úgy
nézett ki, mint egy négy lábon járó portörlő pamacs,
melynek egyik vége állandóan táplálkozott, a másik pe-
dig barátságosan ide-oda mozgott. Robin egy
bernáthegyi nagyságú berni pásztorkutya volt. Puha
bundája a hátán fekete, a mancsain és a fején barna-fehér
rajzolatú volt. Olyan hűségesen tudott nézni, hogy
egyszerűen meg kellett simogatni.
- Mínusz tizenöt perc! - jelentette be Ivan, aki közben
fölbukkant Penny szobájának ajtajában. - Ha öt percen
belül nem találod meg az útleveledet, akár itt is
maradhatunk, mert a repülő nélküled száll föl.
 Elutazás akadályokkal
Penny fejetlenül rohangált és dühösen rávillantotta a
szemét Ivanra:
- Ne tarts itt kiselőadást, hanem keress!
Robin erre úgy érezte, a parancs neki is szólt, ezért
azonnal kiugrott a kosarából. Föl-alá futkosott a szobá-
ban, és minden sarokba bedugta az orrát. Aztán egyszer
csak ugatni kezdett, mert megtalálta kedvenc sípolós
babáját, és odavitte Pennynek.
- Teljesen megőrjítesz! - korholta a kutyát, aki kérdőn
oldalra billentette a fejét. Mi baja a gazdinak? Azt
parancsolta, hogy keressen, és ő keresett.
Biztos, ami biztos, Robin odavitt Pennynek még egy
piszkos pólót, a papucsát, egy büdös csontot, egy tekercs
vécépapírt, mely a folyosón hevert a földön, és Penny
sminkes neszesszerét, melyet már egy hete keresett.
 - Robin, kérlek, hagyd abba! - sóhajtott a lány.
- Talán most az egyszer rendes voltál, és már be-
pakoltad az útleveledet! - mondta Ivan.
Penny azonnal lerohant az előszobába, ahol a bő-
röndje és az utazótáskája állt. Kinyitotta a táska cipzárját
és átkutatta a beletömött holmikat, de az útlevél nem
volt ott.
Ismét fölviharzott a második szintre, melyet Penny és
a testvérei, Kolumbus és Romeo laktak. Felnőttek ide
csak kivételes engedéllyel léphettek be.
Tovább folytatták a lázas keresést. Penny anyja
meghallotta a lármát és fölkiabált:
- Penny, Ivan! Ti még itt vagytok?
- Nem találom az útlevelemet! - üvöltött le Penny
vörös fejjel, a lépcsőkorláton kihajolva. Ivan ugyanis épp
lazán bejelentette, hogy már félórás késésben vannak, és
gyakorlatilag lehetetlen elérniük a gépet.
- Te mindig magadnál tartottad az útleveledet, de
talán itt lesz, a mieinkkel! - mondta Moosburgerné, és
fölsietett az első emeleti hálószobába. Egy perccel ké-
sőbb izgatottan jelentette: - A mi útleveleink sincsenek a
helyükön!
Kolumbus, aki épp randevúra készült, kijött a szo-
bájából és megigazította fehér ingét.
- Ha ez megnyugtat, az én útlevelem sincs az író-
asztalfiókomban.
- És ezt ilyen nyugodtan mondod? - morogta Penny.
 - Hugicám, én csak három nap múlva utazom, és addig
biztosan megtalálom - mondta a bátyja, és tizedszer is
megfésülte frissen mosott haját.
Romeo rohant föl dübörögve a lépcsőn. Vastagon volt
felöltözve, mert kint nagyon hideg volt. A barátaival
ismét órákon át túrhatta a havat, mert úgy nézett ki,
mint egy két lábon járó hóember.
- Szép jó napot mindenkinek! - köszönt udvariasan, és
széles, nedves koszcsíkot hagyott maga után. Minden
tekintet rá irányult. - Van valami gond? Profi vagyok a
problémák megoldásában! - mondta, hogy elterelje a
figyelmet a piszokról, amit behozott a házba.
- Eltűntek az útleveleink! - panaszkodott Penny.
- Nem tűntek el! - válaszolta az öccse.
Penny rávetette magát, mint egy éhes hiéna, és
megragadta elálló füleit, melyeknek izzó vörös színe
elárulta, hogy Romeonak kétségtelenül köze van az út-
levelek eltűnéséhez.
- Én csak sarki tesztet csináltam velük! - vallotta be
rögtön az öccse.
- Sarki tesztet? Az meg mi az ördög?
- Ha elengeded a fülemet, elárulom! - válaszolta
Romeo.
Penny elengedte a fülét, de megfogta a vállát, nehogy
elszökhessen.
- Ugye, meglátogatjuk nagyapát és nagymamát
Norvégiában... - kezdte Romeo.
 Penny félbeszakította:
- Mondd meg, hol vannak az útleveleink?
- A hóban, elásva. A ház mögött... - vallotta be meg-
szeppenve Romeo. - Meg akartam nézni, hogy mindent
kibírnak-e: hideget, nedvességet, jeget...
Penny úgy érezte, hogy menten összeesik, bármelyik
pillanatban elájulhat.
- Romeo, azonnal hozd ide őket! - parancsolt rá
Moosburgerné, és megpróbálta megőrizni a nyugalmát.
Ha most nekiesik Romeonak, fönnáll a veszély, hogy
sírva fakad, és félórába telik, míg újra megnyugszik.
- Ööö... de nem tudom pontosan, hogy a kis karámban
ástam-e el, vagy ott, ahol a konzervdoboz van a pénzzel -
dörmögte Romeo.
- Azonnal hozd az útleveleket, különben téged áslak el
a hóban! - sziszegte Penny.
Az öccse elrohant. Néhány perc múlva - Pennynek egy
örökkévalóságnak tűnt - visszatért, és diadalmasan
lobogtatta az útleveleket.
Penny kikereste az övét, búcsúzóul megcsókolta az
anyját, összeborzolta Kolumbus bezselézett frizuráját,
megcsípte Romeo orrát, és bekiáltott az apjának a föld-
szinten lévő állatorvosi rendelőbe:
- Szia, apu!
Mikor fölemelte az utazótáskáját, észrevette, hogy az
sokkal nehezebb lett. Penny nem hitt a szemének: Robin
is „csomagolt". Az összes labdáját betette a táskába, a
botját, a tálkáját, néhány sípolós babát, sőt még a pórázát
is. Amilyen gondoskodó volt, Milli pórázáról, tálkájáról
és kedvenc takarójáról sem feledkezett meg.
Bár Ivan negyven perc késést jelentett, Penny le-
guggolt és megvakargatta Robin füle tövét. A féltékeny
Milli közéjük furakodott, és természetesen ő is megkapta
a maga simogatását. Aztán bepakolták a csomagokat és a
kutyákat az állatorvos terepjárójába, Ivan beült a
kormány mögé és elindultak.
- Fölhívom a repülőteret és megmondom, hogy késtek.
Talán szerencsétek lesz és megvárnak! – kiáltotta utánuk
Moosburgerné. - És Penny, ne felejtsd el beadni
Robinnak a tablettát! - kiáltotta a távolodó dzsip után.
- Odaérünk? - kérdezte izgatottan Penny.
Ivan megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, de
március eleje volt, és egy hete ismét havasak voltak az
utak. Visszatért a tél, pedig a tavasz már jelezte az
érkezését.
- Te is jössz a többiekkel három nap múlva, igaz? -
kérdezte Penny Ivant.
Ivan bólintott.
- Naná! Nem akarok lemaradni Grandpa születésnapi
bulijáról. Állatira bírom az öregurat, a nagyanyád pedig
egyenesen csúcs!
Idősebb Moosburger urat azért hívta mindenki
Grandpának, mert annyira hasonlított egy amerikai
sorozatban szereplő nagypapára. Ugyanolyan csibész,
pajkos mosolya volt. A kora ellenére hajtotta őt a tenni
akarás és az örök tanulási vágy. Hetvenötödik születés-
napjára az egész családot meghívta Norvégiába, ahol egy
álmos kis halászfaluban élt a feleségével.
Mivel az út vonattal több mint húsz óráig tartott, a
kutyák miatt Penny repülővel utazhatott. A nagyszülei
előzetes születésnapi ajándéknak szánták neki a repü-
lőjegyet.
A tabletta, a tablettái - jutott eszébe hirtelen
Pennynek. Mivel Robinnak a repülőgép csomagterében
kellett utaznia, indulás előtt be kellett vennie egy
nyugtatót, így aludni fog a repülés alatt egy
szállítóketrecben.
- Robin, nyisd ki a szád! - mondta Penny. Ujjai között
tartotta a tablettát és a kutya fogai közé akarta tenni,
mint egy jutalomfalatot.
Először Robin is azt hitte, hogy kutyacsemegét kap, és
mohón kitátotta a pofáját. Ám amikor megérezte a
keserű ízt a nyelvén, azonnal kiköpte. Milli ott termett és
mohón lenyelte.
- Ez Robiné lett volna! - sóhajtotta Penny. - Most mi
lesz? - kérdezte Ivantól.
- Milli szundizik, Robin murizik! - rímelt a házvezető,
aki alig tudta elfojtani a nevetését.
Szerencsére Penny kapott még egy tablettát az apjától,
de hogyan adja be a kutyának?
Ivan megállt, és megkérte Pennyt, hogy ő is szálljon ki.
 - Most azt fogom tenni, amit az apád, amikor tablettát
ad be egy kutyának.
Ahogy kinyitotta a terepjáró csomagterének ajtaját,
Robin azonnal fölállt és ki akart ugrani. Ivan vissza-
tartotta és gyorsan megragadta alsó és felső állkapcsát.
Szétnyitotta a pofáját és odaszólt Pennynek:
- Gyerünk, nyomd le a torkán a tablettát.
Penny tétovázott.
- Csináld már! - sürgette Ivan, mert Robin elkezdte
rángatni a fejét.
Penny gyorsan bedobta a tablettát Robin nyelőcsö-
vébe, Ivan pedig összecsukta a pofáját. A pásztorkutya
döbbenten nézett és nyelt egyet.
- Sajnálom, kedvesem, de ennek így kellett lennie! -
kért bocsánatot Penny.
Mire elérték a repülőteret, Robin fáradt és álmos volt.
Milli már abban a vízhatlan táskában feküdt és horkolt,
melyet Penny kizárólag erre az útra szerzett be.
Pennynek néha az volt az érzése, hogy „üldözi" a
szerencse. Így történt ezen a napon is: a gépnek egyórás
késése volt. Ezért még maradt elég idő Robint áttelepí-
teni a tágas szállítóketrecbe.
A kutya már nagyon ingatag lábakon állt, és halk
sóhajjal leroskadt a takaróra, melyet Penny leterített neki
a ketrecben. Oldalára fordult és azonnal aludt tovább. A
biztonság kedvéért Penny még a feje mellé tette az egyik,
szennyesből kivett pulóverét is. A pulcsin az ő szaga
érződött, ami megnyugtatja majd a pásztorkutyát, ha a
repülés alatt fölébred az ismeretlen környezetben. Penny
addig Robin közelében maradt, míg két reptéri
alkalmazott be nem tette a szellőzőlyukakkal ellátott
boxot a rakodótérbe, és le nem szíjazta azt. A ketrec így
nem tudott elcsúszni, és Penny nagy megkönnyebbülé-
sére azt is megtudta, hogy fűtik a helyiséget.
- Jó utat, Robin! - mondta halkan.
Félóra múlva a repülőgépen ült. A mellette lévő ülésen
állt a táska, benne az alvó Millivel. A stewardess óvatosan
átkötötte a biztonsági övvel.
Penny induláskor belepréselődött a székébe és
megkapaszkodott a karfában. Alig várta már, hogy a
nagyszüleinél legyen. Biztosan két nagyszerű hét vár rá.
Az is lehet, hogy kicsit unalmas lesz, mert mi is tör-
ténhetne egy álmos halászfaluban? De Pennynek éppen
az volt a szándéka, hogy az otthoni nyüzsgés után végre
kipihenje magát!
 Autós üldözés
Penny megkönnyebbülten nézett ki a repülőgép ovális
kis ablakán, mert már látta az alattuk elterülő háztenger
fényeit.
A kapitány bejelentette, hogy leszállnak.
Penny vigyázott, nehogy észrevegyék, hogy eddig még
nem sokszor repült. Állandóan a többi utast figyelte, és
megpróbált ugyanúgy viselkedni, mint ők.
Egyetlenegyszer hibázott csak, az evésnél.
Mikor a légiutas-kísérő meghozta a tálcát, Penny
lehajtotta a kis asztalkát.
Az étel nem volt túl sok, de szépen tálalták. Volt
tyúkhúsos, lazacos és sajtos szendvics, desszertnek pedig
három bonbon, néhány keksz és földimogyoró. Penny
kólát kért mellé, és a végén egy kávét is megengedett
magának, mert azt olyan felnőttesnek találta.
A malőr akkor történt, mikor vécére kellett mennie.
Kikapcsolta a biztonsági övet, és túl gyorsan állt föl. A
combja súrolta az asztalkát, mely ettől fölbillent, és a
tálca a levegőbe repült. Néhány kis tálka a mellette lévő
ülésen fekvő táskába potyogott, melyben Milli édesdeden
aludt. Eddig a pillanatig.
A kis kutya fekete orra mozogni és szimatolni kezdett.
Az étel szaga legmélyebb álmából is fölkeltette. Csak
egyik szemét nyitotta ki, a tálakra sandított, és a lehető
legkevesebb mozgással megpróbált hozzájuk férni.
Kidugta kicsiny rózsaszín nyelvét és kinyalta a Penny
által meghagyott maradékot. Pennynek nagyon kínos
volt a dolog, de a stewardess megnyugtatta, és fölhívta a
kolléganője figyelmét az édes kis terrierre.
A repülőgép erős zökkenéssel földet ért, és Penny
örült, hogy ismét szilárd talajt érezhet a lába alatt.
Kiszálláskor már várta egy fiatalember, aki a nevén
szólította. Ez nagyon imponált Pennynek. Odavezette a
csomagtérhez, hogy jelen legyen, mikor Robin ketrecét
kiveszik.
A berni pásztorkutya már ébren volt, bár még kicsit
reszkettek a lábai. Farkcsóválással köszöntötte Pennyt,
igaz, kevésbé hevesen, mint máskor. Utána nagy fejét
Penny kezébe ejtette és mélyet sóhajtott. Penny megpas-
kolta és a fülébe súgta:
- Megérkeztünk, Robin!
Az útlevél-ellenőrzés után a csomagok érkezését várta
a kutyákkal együtt. Eltelt egy kis idő, mire felfedezte őket
a futószalagon.
Kinyílt az automata üvegajtó, és Penny kilépett a
repülőtér kis érkezési csarnokába, ahol már
türelmetlenül várták a nagyszülei. A nagymamája
szeretettel megpuszilta az arcát, a nagyapja pedig
szorosan megölelte.
Robin féltékenyen közéjük furakodott és orrával hasba
bökte Penny nagyapját.
- Hé, ez a testőröd, vagy mi? - kérdezte tréfásan az
öregúr, aki szintén állatorvos volt, mint Penny apja, de
nyolc éve már bezárta a rendelőjét.
Mikor a kutyákat és a csomagokat bepakolták a tágas
autóba, elindultak. Még száz kilométert kellett
megtenniük Lillebornig, a kis faluig, ahol a nagyszülei
laktak. Az úton Penny többek között beszámolt az utazás
előtti izgalmakról és az ügyetlenségéről a gépen.
Tíz kilométerrel Lilleborn előtt így szólt a nagyapja:
- A rövidebb úton megyünk. Az utak teljesen hó-
mentesek, és este tizenegykor már úgysem jár senki
rajtuk - lekanyarodott egy keskeny országútra, mely már
sokkal hepehupásabb és gödrösebb volt, mint a
gyorsforgalmi út, amelyen eddig jöttek.
- Christoph, tényleg a tengerparti úton akarsz menni? -
kérdezte aggódva Penny nagyanyja.
- Ne aggódj, Klara, ilyenkor nem gond, hidd el nekem!
- nyugtatta meg a férje.
- Miért, mi baj van ezzel az úttal? - tudakolta Penny.
 - Közvetlenül a tengerparton vezet, egy részét be-
levájták a függőleges sziklafalba, és nagyon keskeny. Egy
évben legalább egyszer előfordul, hogy valamelyik
sofőrnek túl szűk a kanyar, átszakítja a szalagkorlátot és
belezuhan a tengerbe - közölte a nagymama.
Moosburger nagyapa mosolygott.
- Klara, írónak kellett volna menned, hogy megírhasd a
horrortörténeteidet.
Jéghideg, csillagos éjszaka volt. A hold a tenger fölött
járt és ezüstös csillogást varázsolt a hullámokra.
Mikor Penny kinézett az ablakon, megértette Klara
félelmét. Közvetlenül az út széle mellett tátongott a sza-
kadék, melyet egyes helyeken csak macskaszemmel el-
látott kis kőoszlop jelzett. A nagyapja lendületesen, de
nem túl gyorsan vezetett és biztosan kormányozta az
autót a kanyarokban.
- Csak az a kellemetlen, ha széles autó jön velünk
szemben - mondta Pennynek. - Az út túl keskeny ahhoz,
hogy elférjünk egymás mellett, ezért az egyiknek vissza
kell tolatnia a következő pihenőhelyig, hogy elengedje a
másikat. A sötétségben természetesen veszélyesebb egy
ilyen manőver.
Alighogy kimondta az utolsó mondatot, az egyik
kanyarban, mely egy messze a tenger fölé kiugró sziklán
vezetett, fölvillant egy pár fényszóró.
- Falra festettem az ördögöt, már meg is jelent! - só-
hajtotta a nagypapa.
 A felesége nagy megkönnyebbülésére elértek egy kis
pihenőhelyet, ahol bevárhatták a szemben jövő járművet.
- Ott jön még egy! - jelentette Penny, aki figyelmesen
nézte a kanyart. Két további fényszóró közeledett nagy
sebességgel. Dudálás. Tulajdonképpen inkább kürtszó
volt, melyet fülsiketítő tülköléssé erősítettek a
sziklafalak.
- Mi ez? - kérdezte nagyapa.
A második autó sofőrje rátenyerelhetett a dudára, és
nagy sebességgel száguldott a keskeny tengerparti úton.
- De nagyon sietős valakinek! - mondta Penny.
- Ennek rossz vége lehet! - dörmögte nagyapa.
Az első autó elérte azt a helyet, ahol ők álltak. A
kormánynál ülő személy kacskaringózva vezetett, majd
hirtelen fékezett úgy, hogy csikorogtak a kerekek. Utána
ismét felbőgette a motort, majdnem lefullasztotta, aztán
megint beletaposott a gázba, és csak nagy erőfeszítéssel
tudta uralma alatt tartani a járművet.
Miután elment mellettük, megállt az út közepén és
kiugrott az autóból. Egyenesen Moosburgerékhoz rohant
és föltépte a hátsó ajtót. A férfi befurakodott a hátsó
ülésre, mire Penny rémülten fölsikoltott, mert tá-
madástól félt.
Klara döbbenten hátrafordult és így kiáltott:
- Sven, mi történt?
- Egy őrült... üldöz engem! - zihálta a férfi, akinek
arcából patakokban ömlött az izzadság.
 A tülkölés egyre hangosabb lett. Az autó pokoli
tempóban közeledett. Mikor áthaladt Moosburger dok-
tor autójának fénycsóváján, Penny fölismerte, hogy egy
roncsderbi-autóról van szó.
Ismerte ezt az autótípust, melyet tulajdonképpen
kizárólag speciális futamokra építettek. A roncsderbi-
autó a karosszériáját egy közepes méretű autótól kapta,
melyre megerősített alvázat és magas, széles teherautó-
kerekeket szereltek. A lökhárítók kemény acélból
készültek, a roncsderbi-autó oldalát acél traverzekkel
stabilizálták. Egy másik autóval való ütközés meg sem
kottyant neki. Ugyanakkor a másik autónak ez után a
találkozás után nagy valószínűséggel már csak egy útja
volt hátra: a roncstelepre vezető.
A roncsderbin több ilyen autó szándékosan egy-
másnak rontott, hogy kiderüljön, melyiket építették a
legstabilabbra. Elvis, aki nemcsak állatgondozó volt
Penny apjának a rendelőjében, hanem a lány barátja is,
egyszer magával vitte egy ilyen derbire. Penny tetszését
azonban nem nagyon nyerte meg a látványosság.
A roncsderbi-autó vezetőjét, úgy tűnt, megzavarta a
pihenőhelyen álló autó. Egy pillanatra levette a lábát a
gázpedálról, de aztán ismét fokozta a sebességet, és
egyenesen Sven autója felé száguldott, mely kissé távo-
labb állt.
Fülsiketítő robaj hallatszott, amikor a roncsderbiautó
tiszta erővel belerohant az álló járműbe. Az autó hátsó
lámpái ezernyi szilánkra robbantak és kialudtak. A kocsi
repült egy darabon, mint egy labda, de ez még nem volt
elég az ámokfutónak. Ismét gázt adott és a szalagkorlát
felé tolta az autót, mint egy hókotró.
A nagyszülők, Penny és Sven visszafojtott lélegzettel
figyelték, ahogy az autó a mélybe zuhan.
Utána megállt a roncsderbi-autó. Egy vagy két má-
sodpercig csak a motorja berregése hallatszott. Ezek a
másodpercek olyanok voltak, mintha megállt volna az
idő, mintha megszűnt volna forogni a Föld.
Aztán a becsapódás robaja. További két másodperc
múlva robbanás. A piros tűzcsóva bevilágította az éjsza-
kát, és úgy csapott a magasba, mint egy atomfelhő.
A roncsderbi-autó elhajtott. Ezúttal már tülkölés
nélkül.
Moosburger nagypapa tudott először világosan
gondolkodni és cselekedni. Kiugrott az autóból, kirohant
az útra, és megpróbálta kivenni a derbiautó rendszámát.
Túl későn. A pokoli jármű már rég eltűnt a következő
kanyarban.
- És az ilyenek szabadon futkosnak! - háborodott föl az
idős férfi. Kiment az út szélére és lepillantott a mélybe.
Az autó egy sziklakiszögellésre zuhant és nagy lánggal
égett. Sűrű, fekete füst gomolygott a belsejéből. Néhány
perc múlva már csak a karosszériája marad, és úgy
festett, mint egy csupasz csontváz.
Penny nagymamája sokkos állapotba került. Úgy ült az
első ülésen, mint aki karót nyelt. A kéziféket markolta
görcsösen és az autó tetejére meredt. Az álla reszketett, a
szemei tágra nyíltak. Robin és Milli nyugtalanul
fészkelődött a hátsó ülésen.
A belső világítás gyenge fényében Penny meglátta a
Svennek nevezett férfi arcát. Hullasápadt volt, a szemei
szinte beestek az arcüregébe. Egyre levegő után
kapkodott és a kezét a mellkasára szorította. Az imént
valóban csak egy hajszál választotta el a haláltól. Mikor
Penny rádöbbent az átélt események súlyára, az autóba
beáramló jeges levegő ellenére izzadni kezdett. A szíve
hevesen kalapált, a kezei reszkettek. Ha nem veszik észre
időben a szemben jövő járműveket, ők is lezuhanhattak
volna.
- Sven... ki... ki volt ez? - kérdezte Grandpa.
A férfinak egy hang sem jött ki a torkán. Csak a fejét
ingatta, megpróbált beszélni, de nem tudott.
- Riasztanunk kell a rendőrséget. Ez az alak közve-
szélyes! - mondta nagypapa és beült a kormány mögé.
A felesége megragadta a karját:
- Nem Christoph, nem vezetsz tovább!
- Nincs más választásunk. Nincs autótelefon, a
mobilunkhoz pedig itt nincs térerő. Ha itt maradunk,
megfagyunk! - mondta Moosburger úr. - Klara, kérlek,
hagyj! Tudom, mit teszek. - A nagymama tiltakozása
ellenére egyes sebességbe tette az autót és elindult.
Az a néhány kilométer a faluig fölért egy föld körüli
úttal. Grandpa lépésben haladt és állandóan azt figyelte,
nem jön-e szembe valami. Szerencsére több autó nem
bukkant föl.
Penny számára a következő óra olyan volt, mintha
mindent egy vastag fátyolon át látna. Hallotta, amint a
nagyapja két rendőrrel beszél a kapitányságon, és a férfi,
akit Svennek szólított, valamit mesél, amitől mindenki
megdöbben. Egy harmadik rendőr forró teával kínálta
őket, és ellátta a kutyákat vízzel, amire mohón rávetették
magukat.
Penny csak éjjel egy órakor érkezett meg nagyszülei
romantikus faházába, mely egy kis tó és egy nyírfaliget
szomszédságában állt. Gyalog legföljebb tíz percre volt
innen a tenger. Kényelmesen elhelyezkedtek a
nappaliban, ahol nagypapa enyhe nyugtatót adott a
feleségének. Az asszony alig beszélt néhány szót az
elmúlt órák alatt.
Penny ott kuporgott a nyitott kandalló előtt, melyben
ropogott a tűz. A kutyák is mellé szegődtek. A lány
gyengéden magához szorította Robint és Millit, és vé-
gigsimította a bundájukat.
Miután nagyapa töltött magának italt, leült a kanapéra
a felesége mellé, szeretettel átölelte és így szólt:
- Eddig nem hittem a védőangyalokban. Most már
igen...
- Hallott már a rendőrség valamit erről az őrültről? -
kérdezte Penny.
 Grandpa a fejét rázta:
- Nem, és ez a fajta jármű sem ismerős a környéken.
Sven azt mondta, hogy az autó hirtelen bukkant föl mö-
götte. A barátaihoz ment, és ez az eszelős szabályosan
végigüldözte a tengerparti úton. Sven nem vezet valami
jól, és kész csoda, hogy ilyen sokáig az úttesten tudott
maradni.
- De... de... a roncsderbi-autó vezetője... nem is tud-
hatta, hogy Sven benn ül-e még az autóban, vagy sem.
Egyszerűen letaszította az autót. Gátlástalanul... Ez le-
hetett volna gyilkosság is! - jutott eszébe Pennynek.
- Mi mentettük meg Svent, és ez is kész csoda -
mondta a nagypapa. - A rendőrség szerint ugyanis a mi
irányunkból le volt zárva a parti út. Jelenleg csak a másik
irányból lehet közlekedni rajta. Úgy látszik, elkerülte a
figyelmünket a lezárás.
Penny nagyanyja mély levegőt vett, és halk, remegő
hangon kérdezte:
- Ez azt jelenti, hogy valaki tényleg meg akarta ölni
Svent?
A férje hallgatott. Még nem volt biztos, hogy a tá-
madás Svennek szólt-e, vagy egyszerűen egy őrült rém-
tette volt, amely bárki ellen irányulhatott volna.
- Ki ez a Sven? - tudakolta Penny.
Grandpa elgondolkodott, aztán ezt mondta:
- A legtöbben bolondnak tartják. Néhányan azt
állítják, veszélyes. Igaz, még senki sem tudta nekem
megmondani, hogy miért... Én viszont nagyon kedvesnek
találom. A felesége Münchenből származik, ezért beszél
olyan jól németül.
- Mi a foglalkozása? - kérdezősködött tovább Penny.
- Író. Igen, könyveket ír és újságcikkeket is - válaszolta
a nagyapja.
Penny kutatva körülnézett:
- Hol van Marilyn?
A nagyanyja elővett egy zsebkendőt és hangosan
szipogott. Többször megtörölte vele a szemét, és Penny
észrevette, hogy sír.
- Ez egy szomorú történet... - kezdte Grandpa.
A felesége háta mögött jelezte Pennynek, hogy most
nem kellene beszélni róla.
 Björn
Másnap reggel Penny furcsa zajra ébredt.
Kop... kop... kop... Mindig három koppanás, aztán
valami széttörött.
Penny megdörzsölte a szemeit és nyújtózkodott.
Fogalma sem volt, mennyit aludhatott, de még mindig
kimerültnek érezte magát. Alig tudta nyitva tartani a
szemeit. Legszívesebben befelé fordult volna, hogy to-
vább aludjon. Ezt azonban Milli és Robin nem engedte.
Mikor észrevették, hogy a gazdi végre fölébredt, a kis
terrier nagy ugrással Penny ágyában termett, a pász-
torkutya pedig mellső lábait a takaróra tette és nyalni
kezdte Penny képét.
Alvásról már szó sem lehetett. Penny lassan föltá-
pászkodott és a fürdőköpeny után tapogatózott. Utána
kinyitotta a szobája ajtaját. A kutyák boldogan ugatva
loholtak végig a folyosón a nappaliba, ahonnan tükör-
tojás, tea, pirítós kenyér és péksütemény mennyei illata
áradt. A nagyszülők már reggeliztek a gazdagon meg-
terített asztalnál.
- Jó reggelt, gyermekem! - üdvözölte Klara, aki még
mindig nagyon megviseltnek tűnt.
- Éhes vagyok, mint egy farkas - vallotta be Penny.
- Leülhetek hozzátok, vagy menjek először ki a fürdő-
szobába?
A nagyapja egy székre mutatott és így szólt:
- Ne körülményeskedjünk, kislány. Foglalj helyet.
Mikor Penny leült, Robin és Milli hangosan elkezdett
ugatni. Előző este már nem kaptak enni, és úgy tűnt,
nagyon megéheztek. Penny azonnal fölugrott, hogy a
konyhába menjen, de Grandpa visszatartotta:
- Lisa majd ad nekik valamit. Csak mondd meg, hogy
mit.
Kivágódott a konyhába vezető ajtó, és egy kis, tö-
rékeny nő jött be rajta. Olyan vékony volt, hogy Pennyt
szemüveges gilisztára emlékeztette.
- Ez Lisa, a mi nélkülözhetetlen házvezetőnőnk, ez
pedig az unokám, Penny! - mutatta be őket egymásnak
Grandpa.
Lisa megrázta Penny kezét, Penny pedig elmagyarázta
neki, hogy a kutyái nem túl igényesek. Egy kis rizs, egy
kis főtt tyúk- vagy marhahús, kevés zöldséggel -
tökéletesen megfelel nekik. A házvezetőnő közölte, hogy
minden hozzávaló megvan a konyhában, és magával vitte
a kutyákat.
Penny csak most vette észre, hogy még a nagyanyja is
köntösben van.
Mivel már befejezte a reggelit, elnézést kért és elindult
a fürdőszoba felé.
- Már jobban van, de a rémület még ott bujkál
mindannyiunkban! - mondta nagyapa.
Penny bólintott. Éjszaka többször is a szörnyű ese-
ményről álmodott és verítékben fürödve ébredt.
- Már talált valamit a rendőrség? - tudakolta.
Grandpa nemmel válaszolt:
- Röviden telefonáltam Svennel, aki szintén sokkhatás
alatt áll még. Közölték vele, hogy a roncsderbi-autó száz
kilométeres körzetben nincs bejelentve, és soha nem is
látták.
- És mi van Marilynnel? - kérdezte Penny, mert végre
tudni akarta, mi történt a macskával.
Moosburger úr mélyet sóhajtott.
- Szomorú történet. Három héttel ezelőtt eltűnt, és
már alig van remény, hogy élve viszontlátjuk.
Marylin egy hófehér bundájú, világoskék szemű
macska volt, kis fekete folttal a pofáján, mely olyan volt,
mint egy anyajegy. Mivel a híres színésznőnek, Marilyn
Monroe-nak is ugyanezen a helyen volt egy anyajegye,
róla nevezték el a macskát.
Penny egy régebbi látogatásakor megállapította, hogy
Marilyn igazi díva. A fehér macska imádta, ha csodálták.
Festői módon elnyúlt a kanapén vagy a zongorán, az esti
kedvenc helye pedig egy állólámpa alatt volt, mert a
burája alatt igazi reflektorfényben érezhette magát.
Penny megértette Klara bánatát. A macska több mint
tíz évet élt a nagyszüleinél.
- De Marilyn sosem szökne el! - mondta Penny.
A nagyapja bólintott:
- Azt nem, de szeretett kirándulni, és az egyik ilyen
útjáról nem tért többé vissza. Valami történhetett vele a
hóban, legalábbis ettől félek.
Pennynek ismét föltűnt a kopogás, mely kétségtelenül
kintről jött.
- Mi ez a zaj? - tudakolta.
- Björn fát vág a kandallóba - mondta a nagyapja. A
kutyák jóllakottan tértek vissza a konyhából és élvezettel
nyalogatták a pofájukat. Ez annak a jele volt, hogy
nagyon ízlett nekik az ennivaló.
Penny lezuhanyozott, aztán melegen felöltözött és
füttyentett Millinek és Robinnak. Úgy döntött, hogy
elmegy velük sétálni. Az idő kicsit jobb volt, mint előző
nap otthon, és még a nap is erőlködött a felhők mögött.
Mikor Penny kilépett a ház elé, megállt, hogy
hozzászokjon a hideg levegőhöz. A tél visszatérése
ellenére Salzburgban sokkal melegebb volt, mint itt,
Norvégiában.
Elismerő füttyszó hallatszott, és mikor Penny dühösen
abba az irányba nézett, ahonnan jött, meglátott egy
sportos fiatalembert, aki kicsit idősebb lehetett nála.
Többször visszahajtott kék sapkát viselt, mely így a fülét
sem takarta el. A sapkából szőke, borzas hajtincsek
lógtak ki.
A fickó megtámaszkodott a fejszén, és tetőtől talpig
végigmérte Pennyt. Utána ismét füttyentett, és olyan
mozdulatot tett a kezével, mintha megégette volna.
Penny utálta ezt a macsós viselkedést és mutatóujjával
a halántékát kopogtatta, jelezve, hogy őrültnek tartja a
fiút.
- Hé, egy igazi hölgy nem tesz ilyet! - kiáltotta nevetve
a fiú. Németül beszélt Pennyhez, amin a lány nagyon
elcsodálkozott. Nagy, széles léptekkel odament hozzá és
kezet nyújtott neki. - Szia, Björn vagyok! - mutatkozott
be. Az arca tele volt szeplővel, és az orra pisze volt,
amitől kicsit malacra emlékeztetett.
Penny kezet rázott vele és így szólt:
- Penny vagyok, és utálom, ha úgy viselkednek velem,
mintha én lennék Miss Norvégia.
Björn ismét olyan mozdulatot tett, mintha valami
forróhoz nyúlt volna, aztán megjátszott megdöbbenéssel
így szólt:
- Hé, neked aztán jó erős a nyelved... vagy úgy
mondják, hogy csípős?
- Csípős! - oktatta ki Penny.
Björn a szemeit forgatta, színpadiasan hadonászott a
karjaival, és ezt suttogta:
- Szeretem, ha egy nőnek csípős a nyelve. Az nekem
mindig egy kihívás.
Penny karba tett kézzel mondta:
- Ha kihívást keresel, akkor indulj a favágóversenyen.
De ahogy elnézem, utolsó leszel, ha ott is ilyen
csigalassúsággal vágod a fát.
- Én vagyok a legjobb fahasogató egész Lillebornban -
húzta ki magát Björn.
- Nagy kunszt! Valószínűleg rajtad kívül csak egyetlen
fahasogató van ebben a faluban, és az is éppen elutazott!
- nyelvelt Penny.
Björn egy nagy rakás fatuskóra mutatott:
- Félóra alatt fölhasogatom, és rakásba rakom az
egészet. Ezt senki sem csinálja utánam.
Penny vizsla szemmel megállapította, hogy tényleg
óriási mennyiségű fatuskóról van szó. Björnnek legalább
nyolc karra lenne szüksége, mint egy polipnak, hogy
félóra alatt elkészüljön vele.
- Soha! - mondta Penny.
- Fogadjunk, hogy sikerülni fog? És ha megnyerem a
fogadást, akkor el kell jönnöd velem szombaton Ole
Kapitány Szállodájá-ba, a nagy mulatságra.
Penny igen csekély kedvet érzett hozzá, hogy Björnnel
elmenjen erre a partyra. A fiú túlságosan beképzelt volt
neki, és ráadásul még hencegő is. Biztos volt benne, hogy
lehetetlen félóra alatt ennyi fát fölhasogatni. Máris
győztesnek érezte magát, és előre örült Björn
vereségének. Belecsapott a fiú tenyerébe és így szólt:
- Ha én nyerek, elénekelsz nekem egy szerelmes dalt.
Björnnek már a puszta gondolattól is égnek állt a haja,
de már nem volt visszaút.
Penny egy pillantást vetett az órájára és elmasírozott.
Úgy tervezte, hogy pontosan félóra múlva visszajön,
hogy tanúja legyen Björn szánalmas leégésének.
 Rongyos Jule
Robin és Milli felszabadultan hancúrozott a hóban,
mely már nem túl vastagon, de jeges, kemény réteget
alkotva takarta be a tájat.
A kutyák vidáman vakkantgattak egymásra, és
hemperegtek. Úgy gurultak le a fehér domboldalon, mint
két fekete szőrgombóc. Robin minden sarkon fölemelte a
lábát, hogy megjelölje új területét, a kis terrier pedig
lelkesen utánozta.
Penny egy keskeny úton ment, és öt perc múlva leért a
strandra. A hullámok fáradhatatlanul korbácsolták a
homokot és a kavicsot, hogy aztán habos taréjjal
visszahúzódjanak a tengerbe.
A köd már néhány méterre a parttól szürke falat
épített, úgyhogy Penny csak sejteni tudta mögötte a ten-
ger végtelenségét.
 A kutyákkal a víz mentén ballagott és nézegette a
fehérre festett faházakat, melyek egykor halászkunyhók
voltak. Ma nyaralók népesítették be őket a nyári
hónapokban.
Penny újabb öt perc múlva egy egyszintes, hosszan
elnyúló épülethez ért. A homlokzat szélén körben lám-
pafüzér világított, mely csillogó, szinte mesebeli külsőt
kölcsönzött a háznak. A falak fehérre festett fából épül-
tek, és világoskék mintával díszítették őket. Középen és a
külső oldalakon kis fatornyok meredtek az ég felé. A ház
első frontja előtt fedett veranda terült el.
A középső, legmagasabb tornyon ez állt világító
betűkkel: Ole Kapitány Szállodája. Penny már hallott
erről a hotelről. Csak körülbelül húsz szobája volt, de
ezek hatalmas luxuslakosztályok voltak.
Gyártulajdonosok, menedzserek, vállalkozók, sikeres
popsztárok, operaénekesek és színészek fordultak meg
benne. Aki itt szállt meg, annak elég vastag volt a
pénztárcája, mert itt egy éjszaka annyiba került, mint
máshol egy egész hét. Ole kapitány nem csak
hoteltulajdonos volt, hanem híres szakács is, akinek igen
nagyra értékelték a főztjét. A világ minden részéből
jöttek ide emberek, hogy megkóstolják. Ez a szálloda volt
az egyetlen attrakció, mellyel a kis helység rendelkezett.
A hotel egyik ajtaja kivágódott, és két gyerek rohant ki
rajta. Mindketten pizsamában, mezítláb voltak. Visítozva
rohantak a strand felé. Egy fiatal, vékony lány bukkant
föl mögöttük. A haja tincsekben lógott, és úgy tűnt,
nagyon ideges.
- Susan, Theo, azonnal gyertek vissza! - üvöltötte
angolul.
A gyerekek nem hallgattak rá és tovább futottak.
Robin és Milli új játszópajtásoknak gondolta őket, és
ugatva ugrándozott feléjük.
A gyerekek riadtan visszahőköltek.
- Nem bántanak! - nyugtatta meg őket Penny, szintén
angolul.
A gyerekek óvatosan kinyújtották az egyik kezüket és
megsimogatták az ujjuk hegyével Robin fejét. Kuncogtak,
mikor hosszú, rózsaszín nyelvével végignyalta a kezüket.
Hátulról lecsapott rájuk az ismeretlen lány, mint egy
karvaly. Keményen megmarkolta a vállukat és ordított:
- Soha, de soha többé ne csináljátok ezt! El fogom
mesélni apátoknak, milyen engedetlenek voltatok, és
akkor nem lesz meglepetés.
Mindketten megpróbáltak kiszabadulni a szorításából,
de nem sikerült nekik.
- Gonosz vagy! Te vagy a legostobább liba, akit csak
ismerek! - tombolt Theo, és sípcsonton rúgta a lányt.
Penny látta a lányon, mennyire fájt neki a rúgás. A
fájdalomtól eltorzult az arca és halkan nyögött. Aztán
fölemelte a fejét és Pennyhez fordult:
- Fogadd meg a tanácsomat: soha ne legyél bébi-
szitter. Főleg akkor ne, ha két ördögfiókát akarnak rád
bízni.
Bár kézzel-lábbal tiltakoztak, a lány visszarángatta a
fiút és a lányt a hotelba. Robin és Milli csalódottan
nézett utánuk, hogy ilyen hamar el kellett mennie két új
játszópajtásuknak.
Penny az órájára pillantott: hogy Björnnek még kerek
kilenc perce van, hogy elvégezze a munkát. Penny
pontos akart lenni, egyetlen másodpercet sem szán-
dékozott Björnnek ajándékozni. Nagy léptekkel ment
visszafelé a strandon, harcolva a metsző, hideg szembe-
széllel. Pontosan huszonkilenc perc telt el, mikor meg-
érkezett a nagyszülei házához.
Penny nem hitt a szemének. Björn lazán nekidőlt a
falnak és a fejsze nyelét ütögette. A fahasábok ott fe-
küdtek, szépen, rendesen rakásba rakva.
- Szombaton hétkor érted jövök. Rittyentsd ki magad,
hadd sárguljanak a haverjaim az irigységtől, mikor
megjelenek veled! - mondta vigyorogva.
- De... de... - dadogott Penny.
A fenébe is, milyen hülye helyzetbe került! Semmi
kedve sem volt ezzel a hencegővel partyra menni. De mit
tegyen?
Björn puszit dobott neki, Penny pedig undorral
elfordult.
- Ne felejtsd el, picinyem, az ígéret szép szó, ha
megtartják, úgy jó. Ha nem játszol tisztességesen, az
egész falu megtudja, és mindenki ujjal fog mutogatni
rád. Erről gondoskodom - mondta fenyegető hangon.
Penny érthetetlen mormolással adott hangot nem-
tetszésének, majd füttyentett a kutyáknak és eltűnt a
házban.
Nagymama a nappaliban ült a telefonnal az ölében.
Penny nagyon kedvelte Klarát. Finom hölgy volt, ősz
haját elegáns kontyba tűzte, és kényelmes, de csinos
ruhákat hordott. Penny azt csodálta benne a legjobban,
hogy majdnem minden helyzetben megőrizte a nyugal-
mát. Ebben a pillanatban azt látta a nagyanyján, hogy
valami nagyon foglalkoztatja.
- Mi történt, Granny? - érdeklődött Penny.
Nagymama némán csóválta a fejét, és gondolkodott,
hogyan fejezhetné ki legjobban a mondanivalóját.
- Á, csak ostoba falusi pletyka, semmi más - mondta
végül. Majd halkan hozzátette: - Igaz, ezúttal hajlok arra,
hogy el is higgyem.
Penny leroskadt az egyik magas támlájú fotelba és
kérdőn pillantott rá.
- Megtudhatnám, miről van szó, vagy találgatnom kell?
- Tudod, én ki nem állhatom, ha más emberekről
pletykálnak - adott elterelő választ a nagymamája.
- Kérlek, Granny, mondd el végre, mi történt! - sür-
gette Penny.
- Tehát, van itt egy öregasszony, aki egy roskatag
kunyhóban lakik. Mindenki Rongyos Julénak nevezi.
Koldusszegény, de nem engedi, hogy segítsenek neki.
Még falat is épített a kunyhója köré bádoghulladékból és
deszkából, mintha az egész világgal szemben védenie
kellene magát. Már régóta azt beszélik, hogy macskákat
fog el és megöli őket. A bundájukkal kibéleli a télikabát-
ját, a macskahájból pedig kenőcsöt főz, amely állítólag jó
a reumára. Senki nem tudja bizonyítani, hogy tényleg így
van-e, mert senkit sem enged be magához. Épp most
kaptam egy hívást, hogy Marilyn is a Rongyos Jule ke-
zébe került. Már a gondolattól is szenvedek, megérted,
ugye?
Penny bólintott. Nagyon is el tudta képzelni.
- Ha Marilyn valóban ilyen szörnyű véget ért... akkor...
akkor... én nem tudom, mit csinálok ezzel az undorító
boszorkánnyal...!
- Megpróbálhatok valahogy bejutni a házába -
ajánlotta föl Penny. - Talán kiderül, hogy az egész csak
egy ostoba pletyka.
- Nem, kérlek, ne tedd. Túl veszélyes. Azonkívül lehet,
hogy jobb, ha sosem tudjuk meg az igazságot - mondta
nagymama, és mélyet sóhajtott.
Ám ha Penny egyszer a fejébe vett valamit, arról
úgysem lehetett lebeszélni.
 A fókabébi
Dél körül ismét havazni kezdett, úgyhogy Penny
elhalasztotta a fura öregasszonyhoz tervezett „látoga-
tást". Ám az időjárás nem javult, még rosszabb lett.
Penny a nappaliban töltötte a délutánt, a kandalló
előtt. Újságokat lapozgatott és kicsit szundikált. Az uta-
zás és az elmúlt éjszaka izgalmai eléggé kimerítették.
Telefoncsörgés riasztotta föl. Várt néhány pillanatot,
hogy a nagyszülei vagy Lisa fölveszi-e.
Mivel senki sem jött, fölállt és fölvette a kagylót.
- Halló, Moosburger! - szólt bele.
A vonal másik végén valaki azonnal elkezdett norvégül
hadarni. Penny egy szót sem értett és megpróbálta
elmagyarázni, hogy ő nem nagyapa és nem is nagymama,
de a telefonáló teljesen magán kívül volt, és nem lehetett
leállítani.
 - Halló, kérem, egy szót sem értek! - vágott a szavába
Penny és megismételte a mondatot angolul is.
Ez hatott. A férfi szünetet tartott, aztán szintén an-
golul szólalt meg:
- Hol van Moosburger doktor? Sürgősen szükségem
van rá.
- Mi van? - hallotta Penny a nagyapja hangját maga
mögött. Átadta neki a kagylót és figyelte az arcát, amíg a
férfit hallgatta.
Minden mondattal nőtt nagyapja döbbenete. Aztán
ugyanazt ismételgette, majd elbúcsúzott.
- El kell mennünk a repülőtérre! - magyarázta
Pennynek, miután letette a kagylót.
- De az kétórás út!
- Nem, ez nem. Öt kilométerre innen van egy ma-
gánrepülőtér, amelyen csak kis gépek landolhatnak. Ole
Kapitány Szállodájá-nak legtöbb vendége ide érkezik
magánrepülővel vagy légi taxival. Ismerem a repülőtér
vezetőjét, és szüksége van a segítségemre.
- Miben? - tudakolta Penny.
- Állatorvos kell neki. Elvégre nem repülőgép-szerelő
vagyok! - dörmögte Moosburger doktor. Bár már nem
volt saját rendelője, de még mindig szívvel-lélekkel bárki
rendelkezésére állt, ha szükség volt rá. Gyakran mesélte,
hogy a faluból elég sokan viszik hozzá a háziállataikat,
mert a következő állatorvos igen messze van.
- Miről van szó? - kérdezősködött tovább Penny.
 - Gyere, akkor is, ha nem lesz könnyű neked.
Penny szívesen meghátrált volna, de tudta, hogy
struccpolitikával semmit sem ér el. Ha a fejét a homokba
dugja, még egyetlen állat szenvedése sem enyhül.
- Nos... jól van. Veled megyek! - mondta halkan.
Moosburger doktor a kis reptéri épület oldalsó be-
járatánál parkolt le az autójával. A házat csak onnan
lehetett fölismerni, hogy a tetején állandóan forgott egy
radarkészülék. A repülőgépeket eltakarta egy magas
kerítés.
- Ti itt maradtok, mindjárt visszajövök! - mondta
Penny a hátsó ülésen izgatottan lihegő kutyáknak. Az
állatok csalódottan visszaültek és becsukták a pofájukat.
A várakozást nagyon unalmasnak találták.
Nagyapa csöngetett, és azonnal rohantak ajtót nyitni
neki. Egy alacsony férfi jött vastagon bélelt, rikító
narancssárga overallban. A szemüvege ferdén állt az
orrán, világosbarna haja kócos volt, és beszéd közben
állandóan rángatózott a szemhéja.
- Christoph, köszönöm, hogy ilyen gyorsan eljöttél! -
mondta izgatottan a férfi. Természetesen norvégül be-
szélt, és Penny csak találgatni tudta szavai értelmét.
Nagyapa bemutatta az unokájának a férfit, akit
Larsnak hívtak, és megkérte, hogy angolul beszéljen,
mert akkor Penny is érti, miről van szó.
Lars egy raktárba vezette őket, ahol töméntelen láda
állt fölhalmozva. Egy műanyag babakádra mutatott és így
szólt:
- Nézzetek bele, nem fogjátok elhinni.
Moosburger doktor és Penny a kád fölé hajolt és nem
hitt a szemének: jégkockákba hűtve, mint egy üveg
pezsgő, ott feküdt egy fehér fókabébi.
Penny még soha életében nem látott ilyen elbájoló,
tüneményes kis lényt. Letérdelt, hogy jobban megnéz-
hesse az állatkölyköt. Még a raktár neonfényében is
ragyogott fehér bundája, mely sejtelmes külsőt
kölcsönzött neki. Fekete szemei szelíden, de nagyon
figyelmesen és elevenen fénylettek. Fekete gomborra és
sötét, merev bajsza kissé rángatózott. Aztán a fókabébi
hirtelen szánalmas üvöltésbe kezdett.
- Valami... fáj valamije? - kérdezte aggódva Penny.
A nagyapja a fejét rázta.
- Nem, minden fókabébi így üvölt.
- Meg szabad... fognom? - tudakolta Penny.
Grandpa bólintott. Penny óvatosan közelített a fó-
kabébihez, de az mégis láthatóan megrémült, becsukta a
szemét, nem lélegzett és behúzta a nyakát. Mintha kővé
dermedt volna. Penny levette a kesztyűjét, és óvatosan
kinyújtotta a kezét. Megérintette a fehér bundát és
érezte nedves hűvösséget. Az állat puha, selymes volt,
mint egy plüssmackó.
A fókabébi percekig nem mozdult. Penny aggódni
kezdett.
- Mi baja van?
 - Mindig így tesznek, ha valamitől megijednek -
magyarázta a nagyapja, aki nyugtalannak és izgatottnak
tűnt.
Körülbelül három perc elteltével a fókabébi kinyitotta
a szemét és Pennyre meg a nagyapjára hunyorgott, aki
időközben leguggolt az unokája mellé. Nedves, fekete
orrlyukai kitágultak, és mohón szívta be a levegőt. Ismét
elkezdett hangosan bőgni és üvölteni.
Moosburger doktor megsimogatta a tehetetlen kis
állatgyereket, és megkérdezte Larstól, hogyan került ide.
 Halvány remény
A repülőtér vezetője idegesen rángatózott és hado-
nászott a kezeivel:
- Ilyen még nem fordult velem elő az elmúlt húsz
évben - bökte ki. - Egy kis, kétmotoros gép engedélyt kér
a leszálláshoz. Egy olyan mini repülőgép, mely nagy
távolságokra is képes repülni. A gép földet ér és begurul
a parkolóhelyre, amit kijelöltünk neki. A pilóta kiszáll,
elintézi a formalitásokat, és azt mondja, hogy egy vevőre
vár. „Egy vendégre? Légi utasra?" - kérdezem én. „Nem -
mondja. - Egy vevőre, aki rendelt valamit." A férfi vár és
vár. Két órán keresztül, de nem jön senki. Végül elunja a
dolgot és kirakja ezt a műanyag kádat. Leteszi és közli,
hogy az állatot megrendelték és kifizették. Ezennel ő
kiszállította, és tovább semmi köze a dologhoz. Utána
beszáll, és engedélyt kér a fölszálláshoz.
 Mivel az idő határozottan javult, nem tudtuk
visszatartani. Hófúvás esetén természetesen várnia
kellett volna. Tehát meg kellett adnunk az engedélyt, de
többször is megkérdeztük, hogy hívják a megbízóját.
Vagy tényleg nem tudta a nevét, vagy nem akarta
elárulni. Elég az hozzá, hogy nem tudtuk meg. Azóta
ismét eltelt két óra, de senki nem jött a fókabébiért.
Penny nem tudta fölfogni a történetet.
- Ki rendel fókabébit? - kérdezte magában fenn-
hangon.
Egyik férfi sem tudta rá a választ.
- Doktor, a kicsi üvölt és bőg, hogy megszakad a
szívem. Ha szenved, meg kellene szabadítanunk a kín-
jaitól - mondta Lars.
Moosburger doktor óvatosan végigtapogatta a fó-
kagyereket és kiemelte a kádból. Mikor letette a földre,
tehetetlenül elkezdte magát kis karmaival és uszonyaival
előre vonszolni. Fél méter után föladta és leejtette a fejét.
- A kicsi legföljebb ötnapos, és éhes. A legrosszabb,
ami egy fókabébivel történhet, hogy elválasztják az any-
jától - magyarázta nagyapa. - Anyatejre van szüksége, és
csak az anya cicijéből hajlandó inni. A fóka teje hihe-
tetlenül tápláló és zsíros. Tudomásom szerint tizenötször
zsírosabb, mint a tehéntej. A fókabébinek ugyanis
gyorsan kell híznia és vastag hájat növesztenie, hogy
megvédje a hideg ellen.
Mikor Penny a bájos fehér állatot meg akarta
simogatni, most nem félelemmel reagált, hanem
támadóan. Fölemelte a fejét, kinyitotta a pofáját és
fogatlan állkapcsával a levegőbe kapott. Utána ismét
leengedte a fejét, mélyet lélegzett és becsukta a szemét.
Könnycseppek gördültek ki szép, hosszú szempillái
közül.
- Ez a kicsi a születése óta megduplázta a súlyát. Az
anyja körülbelül harmincszor szoptatta egy nap, a
fennmaradó időt pedig alvással és napozással töltötte. A
fehér bundának ugyanis fontos funkciója van: köz-
vetlenül az állat bőrére vezeti a nap sugarait, és azt is
megakadályozza, hogy az állat teste hőt adjon le. Csak
így tudja megőrizni testhőmérsékletét, ami a túléléshez
kell - magyarázta az állatorvos. - De most sürgősen tejre,
méghozzá fókatejre van szüksége, hogy tovább hízzon.
- Doktor, mit csináljunk vele? Nem hagyhatom itt
feküdni szegény állatot! - mondta Lars.
- Anyátlan kiscicákat és kutyákat föl lehet nevelni
cumisüveggel. Ennek a fókáknál is működnie kell! -
vetette közbe Penny.
A nagyapja gondolkodott.
- Meg lehet próbálni. Elvisszük Svenhez a bébit. Ő
szakértője ezeknek az állatoknak. - Ismét Larshoz
fordult: - Ha fölbukkanna az a valaki, aki a fókát „ren-
delte", kérdezd meg tőle, hogy normálisnak gondolja-e
magát. Hihetetlen kegyetlenség elválasztani a kölyköt az
anyjától.
 Penny kérdő pillantást vetett a nagyapjára.
- Fölvehetem?
- Próbáld meg!
Penny óvatosan az apró fóka alá csúsztatta a karjait és
fölemelte. Nem volt éppen könnyű. Legalább hét, de
lehet hogy nyolc vagy kilenc kilót nyomott. Lehet, hogy
csak beképzelte Penny, de az volt az érzése, hogy a
fókagyerek a mellkasához simul. Kicsit nyugodtabbnak
tűnt, és már alig bőgött. Jól érzi magát, vagy elhagyta az
ereje?
Robin és Milli rögtön talpra ugrott, mikor Penny,
karjában a kis fókával, beült az első ülésre. Azonnal
megjelent szimatoló orruk Penny válla fölött, amitől a kis
fóka nagyon megrémült. Gyorsan behúzta megint a
nyakát.
- Hagyjátok, fúj! - szólt rá szigorúan Penny a kutyákra,
akik sértődötten visszavonultak.
A fóka egész úton nyugodtan viselkedett. Teljesen
mozdulatlanul feküdt Penny karjában, és csak orrlyukai
rángatózása árulta el, hogy még él. Pennyt egyre foglal-
koztatta egy kérdés, melyet félt hangosan kimondani.
Végül mégis vette a bátorságot és megkérdezte:
- Grandpa... van egyáltalán esélye egy ilyen fóka-
bébinek az anyja nélkül?
Az állatorvos sóhajtott. Nagyon kellett koncentrálnia
az útra, mert a hófúvások egyre erősödtek. Penny inkább
nem akarta megismételni a kérdést. Mit is mondott
egyszer neki nagymama? „Aki túl sokat kérdez, túl sok
választ kap. Néha jobb, ha nem ismerjük a választ."
Milyen igaza volt. Granny volt az, akire azt szokták
mondani: bölcs asszony.
Sven háza két kilométerre állt Lilleborntól, egy kis
erdőben. A kivilágított ablakok elárulták, hogy otthon
van. Penny óvatosan kiszállt, és a fókabébi elkezdett til-
takozni a karjaiban. Hevesen rúgkapált, és Penny csak
nagy nehezen tudta megtartani az ölében. A nagyapja
segítségére sietett, és együtt meg tudták nyugtatni az
állatkölyköt. Viszont ismét szörnyű üvöltésbe kezdett.
Moosburger doktor kopogott a faajtón, melyet egy
fiúcska nyitott ki. Tetőtől-talpig össze volt kenve
csokoládéval, a kezei hihetetlenül mocskosak voltak, és a
ruhái sem lettek jó ideje kimosva. Az ujját bedugta az
orrába, és túrni kezdte. Az idős állatorvos norvégül
köszönt neki és az apja után érdeklődött.
Sven dühös ordítással rohant ki a kis előszobába és
durván elrángatta a fiút az ajtóból. Csak mikor látta,
hogy ki jött, akkor nyugodott meg. Nagyon dühösnek
tűnt.
- Talán rosszkor jöttünk? - kérdezte Moosburger
doktor.
Sven a fejét rázta. Zavartan vonogatta a vállát, és nem
tudta, mit mondjon. Pennynek csak most tűnt föl,
milyen alacsony és vézna a férfi. Az arcát meghatározta
rendkívül hegyes álla, melyet egyfolytában simogatott
hüvelyk- és mutatóujjával. A mozdulatai nagyon bi-
zonytalannak és riadtnak tűntek. Elgondolkodva rán-
colta homlokát, a szemei mélyen beestek.
- Nézd meg! Ezt a repülőtérre „szállították".
Ismeretlen megbízó. Mindenesetre arra sem vette a fá-
radságot, hogy elvigye „a megrendelését"! - számolt be
nagyapa és a fókabébire mutatott.
Sven szemei elkerekedtek.
Pennyhez lépett és óvatosan végigsimította muta-
tóujjával a fóka fejét.
Hirtelen mintha elfújták volna Sven félelmét, fe-
szültségét és nyugtalanságát. Az arcán röpke mosoly
bukkant föl. Valamit odakiáltott a fiának, mire az odavitt
neki egy vastag tollkabátot. Sven belebújt, és a fia is
fölvette a kabátját.
- Jobb lesz, ha kint maradunk a fókabébivel. A meleg
nem tesz jót neki! - magyarázta németül Sven, hogy
Penny is megértse.
- Azt hiszem, éhes a kicsike! - mondta Moosburger
doktor.
- Nem tudná valahogy megetetni? - kérdezte Penny. -
Nagyapa mesélte, hogy ön nagyon ért a fókákhoz.
Reménykedve nézett a kicsi, sovány emberre.
- Egyszer sikerült fölnevelnem egy fókabébit. Az állat
ma egy állatkertben él, de nem tudom, sikerülne-e
megint. Nagyon nagy munka, és én egyedül vagyok. A
feleségem elment, és gondoskodnom kell a fiunkról.
 - Segítek magának! - ajánlotta föl azonnal Penny.
Sven viaskodott magában. A fia leguggolt mellé és
szeretettel, szelíden beszélt a fókabébihez, amely most
kevésbé hangosan üvöltött.
- Különben... különben haza kell mennem az orvosi
táskámért - mondta nagyapa.
Penny tudta, hogy ez mit jelent. Elaltatja a fókabébit,
hogy megszabadítsa a szenvedéstől.
Ezt mindenképpen meg kell akadályoznia!
 A pótmama
Körülbelül ugyanebben az időben, az irodában, ahol
megszületett a döntés a fókavadászatról, egymással
szemben ült a két férfi.
Az, aki azonnal lelkesedett a fókavadászatért, dühösen
támadt a másikra:
- Mit jelentsen ez? Le akarod fújni az egészet?
- Van egy kis gond. Egy probléma, amit nem egy-
könnyen lehet eltüntetni a világból, és amely sok
bosszúságot okozhat.
- Hallgass ide, mindenben megegyeztünk. Én tartom
magam a megállapodáshoz. Fölbéreltem az embereket,
és legkésőbb három nap múlva kifutunk a tengerre.
Megkaptam a jelentést, hogy az ismert helyeken már
javában zajlik a dolog. Vagyis, a fiatal állatok megértek a
vadászatra. Ha túl sokáig várunk, levedlik fehér
bundájukat. Csak két hétig van meg nekik, vagy azt
akarod mondani, hogy te nem tudod? A másik mély
levegőt vett.
- Tudom, de ki akarok szállni. Azt hittem, könnyebben
megoldom a problémát, de emiatt a hülye fókavadászat
miatt jól benne vagyok a pácban!
- Nyögd már ki végre, hogy mi történt! - biztatta a
másik. - De figyelmeztetlek, főleg munkanélkülieket és
pár naplopót vettem föl. A fiúknak kell az állás, hogy
meglegyen a lóvé. Ha miattad ugrik az üzlet, golyót
röpítek a fenekedbe, és rajtad gyakoroltatom velük a
megnyúzást!
A férfi, aki kissé magába roskadva ült előtte, feladta.
Már nem mászhatott ki a dologból, ezért jobb, ha ő is
tiszta helyzetet teremt. A társa módszerei piszkosak, de
hatásosak voltak. Ezt tudta. Talán tudna segíteni ebben
az ügyben.

Sven sokáig gondolkodott. Legalább tíz percig guggolt

a jéghidegben a fókabébi mellett, melyet kissé meg-
világított az egyik ablakból kiszűrődő fény.
- Megpróbálom! - jelentette be végül.
A kisfia örömujjongásban tört ki.
- Ne csapj ekkora lármát, Martin - utasította rendre
Sven, aki ezen a napon elég ingerült volt.
Fölemelte a fókabébit és bevitte a házba.
- A pincében hideg van - mondta. - Az megfelelő lesz
neki. Ott jó helye lesz a kölyöknek. Azonkívül gyakran
lemehetek hozzá anélkül, hogy szem elől téveszteném
Martint. Jelenleg nehéz korban van, és minden percben
rossz fát tesz a tűzre.
A pince több helyiségből állt, melyek raktárként
szolgáltak. Az egyik teljesen üres volt, az alját linóleum-
mal borították. Sven kinyitotta mindkét szellőzőnyílást,
hogy még több hideg levegő áramoljon be.
- Halolajra lenne szükségem, méghozzá sokra. Nagyon
sokra. Tudom, hogy kell fókatejet pótló italt keverni, de
az csak halolajjal lehetséges.
- De honnan veszünk halolajat? - kérdezte nagyapa. -
A faluban nem lehet kapni, el kellene mennem a
következő városba. Mire odaérek, már régen bezárt
minden.
Sven erősen gondolkodott.
- Átmenetileg kipróbálhatunk mást is. Legutóbb is azt
tettük - elhagyta a pincét és bement a konyhába.
Mivel a nagyapja a fókabébivel maradt, Penny elkísérte
a férfit. A konyhában tejet, vajat és tojást vett elő a
hűtőből, és mindent bedobált a turmixgépbe.
- Egy fókabébinek naponta egy, de inkább másfél kilót
kell híznia. Ha ez nem történik meg, kevés az esélye a
túlélésre. Mindenképpen meg kell mérnünk a kicsikét.
Megtehetnéd, amíg én itt mindent előkészítek. A
cipőorrával egy alsó fiókra mutatott. - Abban van egy
mérleg.
 Penny előkotort a lábasok, zsákok, vázák, tálak és
sütőformák közül egy ősrégi rugós mérleget. Az alsó fe-
lén egy kampó lógott, amire a megmérendő árut kellett
fölakasztani. Egy mutató mutatta a súlyát.
De csak nem szúrhatom föl a kis fókát a kampóra! -
mondta magában Penny, és egy műanyag tálért nyúlt,
mely elég nagy volt ahhoz, hogy beleférjen az állat. Nem
kérdezett sokat, hanem négy lyukat fúrt a tál szélébe.
Zsinórt fűzött beléjük, amiket összekötött a végükön,
így lett egy igazi mérlegtálja. Leszaladt vele a pincébe, és
a nagyapja segített beletenni a fókát a tálba. Az állatnak
nem nagyon tetszett az ötlet. Tiltakozott és hangosan
üvöltött, de hiába.
- Alig hat kiló! - állapította meg nagyapa. - Az nem sok,
és tartalékai sincsenek.
Sven is megérkezett, hóna alatt a turmixgéppel „a
fókaverembe". Sárgás folyadékot mixelt, melynek felü-
letén nagy zsírfoltok úsztak.
Penny undorodott a zsírfoltoktól, de a fókának
alapvető szükséglete volt a zsír.
- Ez... ez meg mi? - kérdezte meglepődve, mikor Sven
egy nagy injekciót és egy vékony, puha gumicsövet
húzott elő a nadrágzsebéből.
- Mesterségesen kell táplálni, mert csak az anyja
cicijéből hajlandó szopni. Sosem fogadná el a cumisüve-
get - magyarázta Sven. - A fókabébik nagyon ragasz-
kodnak az anyjukhoz. A fókamama mindjárt a szülés
után úgy emlékezetébe vési a kölyke szagát, hogy több
száz közül is megismeri. Ha bemegy a vízbe, és utána
visszatér a csapathoz, csak a szag vezeti a gyerekéhez.
Soha nem enged másik kölyköt magához. Ez kegyetlen-
nek tűnik, és az is, de így alakította a természet.
Ami ezután következett, az kissé kellemetlen érzést
keltett Pennyben, de belátta, hogy ez a legjobb módszer
a kicsi táplálására. Az állatorvos kezeivel szétfeszítette a
fóka száját, Sven pedig ledugta a gumicsövet a torkán.
- Ezen a nyelőcsövön hamarosan egész halak csúsznak
majd le. Mit számít neki egy ilyen vékony gumicső -
magyarázta, hogy megnyugtassa Pennyt.
A cső felső végébe behelyezte az injekciót, melyet
megtöltött a zsíros tejes-tojásos-vajas keverékkel.
Lassan, óvatosan, közvetlenül az állat gyomrába
adagolta a tápláló folyadékot.
A kis fóka csak az elején tiltakozott, aztán kelletlenül
eltűrte a műveletet. Az az érzés, hogy megtelik a gyomra,
megnyugtatóan hatott rá.
- Így, ennyi elég lesz elsőre! - mondta Sven, és kihúzta
a csövet a torkából.
A fehér, puha fókakölyök cuppogott néhányat, aztán
elégedetten az oldalára fordult.
Mikor még büfögött is egyet, mindenki elnevette
magát.
- Ha én csináltam volna, most megszidnál! - vetette
Martin az apja szemére.
 Sven megsimogatta a fejét és mosolygott.
- Hányszor kell megetetni a fókabébit? - kérdezte
Penny.
- Legalább naponta hatszor! - válaszolta Sven. Ezzel
tényleg nagy, fárasztó és nehéz feladatot vállalt magára.
- Én... én szívesen itt maradok segíteni - ajánlkozott
Penny. - Egy feltétellel, ha a kutyáimat is hozhatom.
Sven kicsit gondolkodott, aztán elfogadta az ajánlatot.
Nagyapa sem tiltakozott. Azt javasolta, hogy gyorsan
hazaviszi Pennyt, hogy a legszükségesebb holmikat
összepakolja.
 Robin, a bébiszitter
Penny nem sokkal hét óra után ért vissza. Milli és
Robin vonakodva ment be a házba, mert azonnal meg-
szimatolták a kis fókát. A kutyák féltékenyek voltak, és
Penny osztatlan figyelmét követelték maguknak.
Martin majd kiugrott a bőréből örömében, mikor
meglátta Robint és Millit. Olyan hevesen vetette magát
rájuk, hogy a kutyák riadtan hőköltek vissza, és kérdőn
néztek Pennyre: Mit akar tőlük ez a manó?
- Ő jó szándékú! - magyarázta nekik Penny.
Ezen az estén Sven házának minden lakója idejének
legnagyobb részét a pincében töltötte, a kis fókánál. Sven
megkérte Pennyt, hogy a kutyákat ne engedje be „a
fókaverembe", nehogy valami veszélyes kórokozót
bevigyenek.
 A két eb kelletlenül leült az ajtó előtt.
Tíz óra körül Martin egyre nyűgösebb és kibírha-
tatlanabb lett.
- Itt az ideje, hogy ágyba menj! - mondta az apja.
Martin tiltakozott, és Penny fölajánlotta neki, hogy
Robin viszi ágyba.
A fiú hitetlenkedve nézett rá.
- Bújj be a pizsamádba, mosd meg a fogad és feküdj le
az ágyadba! - mondta Penny.
Martin pillanatok alatt elkészült.
Penny bejött hozzá Robinnal és utasította a kutyát,
hogy takarja be Martint. Robin, akit filmforgatásra ké-
peztek ki, számos trükköt ismert, melyeket szívesen be is
mutatott. Utána ugyanis mindig kutyacsemegét kapott
jutalmul. Most óvatosan megfogta a pofájával a takaró
szélét. Gyengéden húzni kezdte, míg elérte Martin állát.
Utána elengedte és megnyalta a fiú arcát.
- Ez volt a jó éjt puszi! - mondta Penny. - És most
lekapcsolni a lámpát!
Robin ezt az utasítást is jól ismerte. Megkereste a
villanykapcsolót, és mikor megtalálta, fölugrott, és vas-
tag, fehér mancsával megnyomta.
A fény kialudt és Martin elámult:
- Ó! - utána halkan hozzátette: - Kérlek, maradj nálunk
sokáig! - ezután lecsukódtak a szemei és mély álomba
merült.
- Nekem sohasem megy ilyen gyorsan! - mondta Sven,
mikor Penny visszatért a nappaliba.
A lány lepakolta az újságokat, képregényeket, játé-
kokat és a piszkos ruhákat az egyik fonott karosszékből,
és beleroskadt.
Sven zavartan mosolygott és így szólt:
- Mióta a feleségem elment, elég kaotikusan élünk!
Penny visszanyelte a kérdést, hogy miért ment el Sven
felesége. Viszont azt feltétlenül tudni akarta, hogy a férfi
honnan ismeri ilyen jól a fókákat.
- Én... tehát én... évekig dolgoztam egy természetvédő
szervezetnél. Sokat tettünk a fókák megmentéséért -
mesélte. - Két könyvet is írtam róla. - Odament a polchoz
és levett egy könyvet. Mikor át akarta adni Pennynek,
majdnem megbotlott.
- Nem jól van? - kérdezte Penny aggódva.
- Nos... tehát... egy kicsit szédülök! - vallotta be Sven.
- Feküdjön le. Én itt maradok és gondoskodom a
fókáról.
Sven hálás volt az ajánlatért. Mielőtt visszavonult,
duplán bereteszelte a bejárati ajtót és becsukta a
védőrácsot az ablakokon.
- Veszélyes egyedül lakni itt? - kérdezte Penny aki
kicsit kellemetlenül érezte magát.
- Nem, nem... csak óvatosság - mondta Sven. - Már a
ház előző tulajdonosa beépíttette a rácsokat. - Egy pil-
lantást vetett a kutyákra és így szólt: - Örülök, hogy itt
vagytok. Nagyon örülök!
 Aztán megkérte Pennyt, néhány óra múlva ébressze
föl, hogy fel tudja váltani. Penny jó éjszakát kívánt neki
és kényelmesen elhelyezkedett a rattan fotelben. Föltette
a lábát egy alacsony asztalkára és elkezdett lapozgatni a
könyvekben. Az egyikben ezt olvasta:
...A fóka a víz alatt sokkal gyorsabban mozog. A
sebessége könnyen eléri a 30 kilométert óránként. 15
másodperc alatt 30 méter mélyre tud merülni, és fél órát is
képes a víz alatt tölteni. Már 200 méter mélységben is
megfigyeltek fókákat.
A fókák intelligens állatok. Az agyuk majdnem olyan
összetett, mint a delfineké, amelyek - ami az agy
fejlettségét illeti - mindjárt az emberé után következnek.
Zavaros vízben is jól látnak. Kitűnő a szaglásuk és a
hallásuk, még a vak állatok is gond nélkül táplálkoznak. A
fókák valószínűleg a hang visszaverődését alkalmazzák a
vadászathoz. Ennek a visszhangnak a segítségével
biztosan rátalálnak zsákmányukra.
A bajszuk finom érzékelő, mely minden mozgást jelez a
fókának, mely a közelben zajlik. Ha menekül egy hal, a
fóka követi a zsákmányt, amely ritkán menekülhet el
előle...
 Véres tervek
Penny a hajókorlátnak dőlt és a nyílt tengert nézte. A
levegő hideg volt, de tiszta. A távolban vékony, fehér csík
bukkant föl. Szárazföld a láthatáron.
A hajó azonnal a sziget felé vette az irányt. A hatalmas,
kemény jégtáblák az utóbbi hetekben egybefüggő
jégmezővé fagytak össze. A jég nemcsak fehér volt, ha-
nem a nap fényében a kék és zöld minden árnyalatában
csillogott. Olyan volt, mint egy varázssziget, amire ha-
marosan belépnek.
Pennynek átadták a távcsövet. A szeméhez emelte és
lassan végigpásztázta a zajló jégtömeget.
Ott! Sötét foltok, melyek mellett kis világos testek
hevertek. Élesre állította a távcsövet, és fölismerte a fó-
kákat. A sötét foltok az anyaállatok voltak. Itt-ott elő-
fordult köztük egy-egy hím fóka, melyet több nőstény
vett körül. Az anyaállatok bundája ezüstösen csillogott,
és fekete foltok voltak rajta. A mozgásuk esetlennek és
nehézkesnek tűnt a jégen.
Minél közelebb ért a hajó a jégmezőhöz, Penny annál
jobban ki tudta venni a fókabébiket. Henger alakú testük
kerek díszpárnához hasonlított. A kicsik lustán feküdtek
a jégen, és csak néha fordultak át egyik oldalukról a
másikra.
Penny szórakozottan figyelt egy különösen vidám
fókabébit, mely örömét lelte a mozgásban és fáradhatat-
lanul hempergett a hóban.
Egy anyaállat feje bukkant föl egy lékből, és kutatva
körülnézett. A kölyök hirtelen lefeküdt és hangosan
üvölteni kezdett. Az anyja azonnal kiugrott a vízből és a
kölykét kereste. Látszott, hogy emlékezett arra a helyre,
ahol hagyta, és először oda igyekezett. Ám ott időközben
egy másik fókabébi feküdt, mely azonnal szopni akart
nála. Az anya megszagolta az orrát és megállapította a
szagból, hogy nem az ő gyerekéről van szó. Az övé
türelmetlenül üvöltött. Éhes volt. Az anya gyorsan
mozgott a jégen. Szagról fölismerte a kicsinyét, oldalára
feküdt és felkínálta neki a cicijét. A fókabébi azonnal
odakúszott hozzá és mohón szívni kezdte.
A hajó kikötött, és a férfiak leszálltak a fedélzetről.
Penny integetett utánuk. Azt gondolta, hogy kimerítően
fogják tanulmányozni a fókák életét, hogy az emberek
többet tudjanak ezekről a csodálatos állatokról.
Penny még mindig a fedélzeti korlátnál állt és figyelte,
ahogy az emberek közelednek a fókák felé. Az
anyaállatok gyanakvóan nézték őket, majd bemenekültek
a maguk által fúrt kerek lékekbe.
A férfiak hegyes csákányokat húztak elő a kabátjuk
alól és határozott léptekkel mentek a fókabébik felé.
- Azért kell nekik, hogy könnyebben jussanak előre? -
kérdezte Penny a hajó kapitányát.
- Nem, ezzel verik be a kicsik koponyáját. Aztán
megnyúzzák a dögöket. A bundájuk megy a divatvilágba,
a hájuk a halolajgyárba, az uszonyuk pedig az ínyenc
éttermekbe. A fókabébik sok pénzt hoznak!
- Micsoda? - Penny nem hitt a fülének.
- Várj csak, akár végig is nézheted az egészet, a férfiak
mindjárt nekilátnak. Egyszerűen lenyűgöző, hogy
mennyi állatot tudnak rövid időn belül elintézni.
Hamarosan itt fognak tornyosulni a skalpok - vagyis a
bundák a hájjal együtt. Egész tornyokat fogsz látni, és a
jeget pirosra festi a vér. De tudod, milyen buták ezek a
fókák? A kicsik mozdulatlanul várják, hogy agyonverjék
őket. Ha mindennek vége, visszajönnek a gyáva anyák és
odakúsznak a lenyúzott holttestekhez. Odafekszenek,
hogy szopni tudjanak a halott állatok. Hát nem ostobák?
Penny nem talált szavakat. Levegő után kapkodott,
hogy sikítani tudjon, de nem jött ki hang a torkán.
- Ezek az átkozott állatvédők azt állítják, hogy sok
fókabébi még él, mikor megnyúzzák. Süket duma! Na jó,
néhányan rángatóznak, de mit bizonyít ez? Azok csak az
idegek. Az embereknél sincs másképp. Vagy nem
hallottál a kalózról, akit lefejeztek, és utána még a város
utcáin rohangált?
A férfiak elérték az első fókacsoportot. Magasra
emelték a csákányt, hogy teljes erővel csaphassanak le a
fehér fókabébikre.
- Nem! - üvöltötte Penny. - Nem! Ne! Ezt nem te-
hetitek!
Teli tüdőből ordított, amilyen hangosan csak tudott,
de a hangját elnyelte a jégsivatag, mintha meg sem
mukkant volna.
A fókagyilkosokat nem lehetett föltartóztatni.
- Nem! Ne! - Penny üvöltött és üvöltött, mintha ezzel
megállíthatná az időt.
A férfiak ott álltak fejük fölé emelt csákánnyal. Még
egyikük sem csapott le.
Penny tovább ordított. Addig ordított, míg berekedt és
égett a tüdeje. De nem hagyhatta abba, nem hallgat-
hatott el, mert akkor ismét elindul az idő és folytatódik a
fókavadászat.
Hirtelen valaki hátulról befogta a száját.
 Fóka a fürdőkádban
- Az ég szerelmére, Penny, mi történt?
Sven állt mellette fürdőköpenyben, kialvatlanul. Az
arca gyűrött volt, mint egy régi esőkabát. Penny zavartan
nézett körül és észrevette, hogy teljesen előrecsúszott a
fonott karosszékben. Keze lába kilógott oldalra, olyan
volt, mint egy hulla. Fölegyenesedett, és jobb kezével
végigsimította az arcát.
Az ölében még mindig ott feküdt a nyitott könyv,
benne a fókavadászat megdöbbentő képeivel. Olvasás
közben aludhatott el. A fényképek és a szöveg hátbor-
zongató rémálommá alakultak a fejében.
Elmesélte Svennek, hogy mit álmodott, és a férfi
együttérzőn letérdelt mellé a földre. A kutyák is odajöt-
tek, és Milli fölugrott a gazdi ölébe. Robin is odahajtotta
a fejét és halkan nyüszített.
 - Micsoda rémálom! - mondta Penny. - Minden évben
grönlandi fókák ezreit ölik meg. A bébi, ami találtatok,
szintén grönlandi fóka.
A férfi sóhajtott.
- Évekig harcoltam a kegyetlen mészárlás ellen. A világ
szeme elé tártuk, milyen tragédia játszódik le évről-évre
tavasszal a jégmezőkön. Az emberek felkapták a fejüket,
és már szinte senki sem akart télikabátot fehér
fókabundából, melyhez vér tapadt. Egy ideig tilos volt a
fókavadászat. Ezt a tényt sok fókavadász sohasem bo-
csátotta meg nekünk. Bosszút állnak rajtunk...
- Az mit jelent? - tudakolta Penny.
Sven válaszra nyitotta a száját, de aztán becsukta. A
pincéből fölhallatszott a fókabébi üvöltése. Martin
álmosan tapogatózott be a nappaliba. Egy plüssfókát
tartott a karjában és így szólt:
- Nem halljátok, hogy Ronny éhes?
- Ronny? Hogy jutott eszedbe ez a név? - kérdezte
Penny.
Martin a plüssállatra mutatott.
- Őt is Ronnynak hívják. Szép név, nem?
A fókabébi neve tehát ettől kezdve Ronny lett.
Penny elkészítette a tápszert, és sikerült egyedül
kinyitnia a száját és lenyomnia a csövet a torkán.
Mikor készen volt az etetéssel, a kölyök lefeküdt elé és
fekete gombszemeivel méregette. Fekete szája és fekete
gomborra miatt olyan volt, mintha mosolyogna rá. Penny
végigsimította fehér bundáját és halkan így szólt:
- Örülj, hogy itt vagy nálunk, Ronny.
Néhány órai alvás után folytatódott a munka. A
fókabébi állandó elfoglaltságot jelentett.
Mikor Penny lekísérte Svent etetni, a pincehelyiségből
csípős szag áradt. A padló tele volt kis pocsolyákkal, és
egy rakás ürülék is ott bűzlött.
- Nagyon fontos a tisztaság, mert Ronny sok kór-
okozóval szemben nem ellenálló! - mondta Sven.
Fölszaladt és megnyitotta a hidegvíz-csapot a für-
dőkádba. Mikor a kád megtelt, visszajött és fölemelte a
kis fókát.
- Fürdésidő! - magyarázta neki. Odavitte a fókabébit a
kádhoz és belecsúsztatta a vízbe.
Ronnynak először nem tetszett a dolog és hevesen
tiltakozott. De aztán örömöt lelt a fürdésben. Összezárta
az orrlyukait, mint a felnőtt fókák merüléskor, és betette
a fejét a vízbe. Végül még úszott is körben egy kicsit.
Megfordult és pancsolt, nem épp túláradó örömmel, de
vidáman.
- Vigyázzatok, nehogy kimásszon a szélén és kiessen a
padlóra! - figyelmeztetett Sven.
Összeszedett minden használt törülközőt, és lenvá-
szon kendőket vett elő egy szennyesládából. Leszaladt a
pincébe és föltakarította velük „a fókaverem" padlóját.
Enyhe fertőtlenítőszerrel súrolta föl a linóleumot,
méghozzá nagyon alaposan és körültekintően. Végül
bedugta a piszkos rongyokat és törülközőket a mosó-
gépbe és elindította.
- Most már jöhet! - kiáltotta lentről.
Penny leengedte a vizet, és a fókabébi homlokát
ráncolva figyelte, ahogy eltűnik a lefolyón keresztül.
Utána akart menni, de csak az orrát tudta bedugni a kis
lyukba. Penny kiemelte Ronnyt a kádból és visszavitte a
pincébe.
- Jaj ne, elfelejtettük fertőtleníteni a csövet és az
injekciót! - jutott eszébe Svennek. - Mindenképpen meg
kell tennünk a következő etetés előtt, mert különben
hasmenést kaphat a kicsi.
Mielőtt ismét aludni hagyták Ronnyt, még megmérték.
Az eredmény lesújtó volt. A fóka egy egész kilót veszített
a súlyából!
Penny érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe. A
fókabébi üvöltése ugyan erőteljesebb lett, de ha továbbra
is fogy, nincs túlélési esélye.
Sven vigasztalóan Penny vállára tette a kezét.
- A másik fókabébinél is így volt - mondta. - Hidd el,
még nincs veszve minden!
Már kilenc óra volt, mikor Penny érezni kezdte, hogy
üres a gyomra. Végül is tegnap dél óta nem evett
rendesen.
Sven, Martin és Penny együtt ment be a konyhába,
hogy reggelit készítsen. Nem volt nagy választék. A
szekrényekben csak néhány csomag abonett-kenyeret,
kétszersültet és egy csomó krumplit találtak. A hűtő, pár
heringkonzervtől, egy darab maradék vajtól és tejtől
eltekintve, kongott az ürességtől. Martin
hozzászokhatott ehhez az állapothoz, mert úgy esett
neki a vajas kétszersültnek, mint a legfölségesebb
süteménynek.
Penny fejcsóválva figyelte a fiút.
- Mi... vagyis a feleségem elvitte a pénzt... Úgy értem,
nincs sok mindenünk, és a cikkeimért sem áll sok pénz a
házhoz. Spórolnunk kell és jól beosztani mindent -
mondta bocsánatkérőn Sven.
A nappaliban zümmögött a telefon. Csörgésnek a
legnagyobb jóindulattal sem lehetett nevezni a hangot,
amit kiadott. Sven fölvette és hangosan beleszólt. Rövid
szünet után beszélni kezdett, de most már halkan, szinte
suttogva.
Martin lecsúszott a székéről és beszaladt a nappaliba.
Kíváncsinak tűnt. Az apja ráordított és visszazavarta a
konyhába. Becsukta mögötte az ajtót és bezárta.
Penny nem értette a világot. Mi volt ez? Miért zárta be
őket? Valamit rosszul csinált?
Hallotta Sven izgatott hangját, de nem értett egy szót
se, mert norvégül beszélt. A beszélgetés alatt egyre
hevesebb lett. Végül már üvöltött, és Martin riadtan tette
le a csésze tejet. Penny kérdőn nézett rá, és a fiú olyan
mozdulatot tett, mintha valakit meg akarna fojtani.
Mit jelentett ez?
 Az apja lecsapta a kagylót és kinyitotta az ajtót. Az
arca vörös volt, a halántékán kidagadtak az erek.
- Neked és a kutyáidnak, el kell mennetek... igen,
azonnal! - mondta ingerülten. - Túl nagy a fertőzésve-
szély. A nagyapádnak el kell jönnie érted. Vagy legjobb
lesz, ha mindjárt elindulsz egyedül!
- Mi történt? Ki telefonált? - tudakolta Penny.
- Ne kíváncsiskodj! - förmedt rá Sven.
Aztán elnézést kért a nyers hangnem miatt. Penny
megpróbált többet kihúzni belőle, de Sven nem volt
hajlandó beszélni.
 Robin, puszi!
Majdnem dél volt, mire nagyapa odaért. Egész délelőtt
úton volt, és telepakolta a csomagtartót kannákkal és
tartályokkal. Nagy mennyiségű halolajat és extrazsíros
tejet hozott. Az állatorvos több könyvben is utánanézett
és talált néhány fókatej-receptet. A hozzávalókból,
amiket hozott, a legjobb keveréket lehetett összeállítani.
Sven sietve megköszönte és bevonszolta a kannákat a
házba.
Penny kulcsszavakban ecsetelte a nagyapjának, hogy
mi történt. Moosburger doktor félrehívta Svent, és
megpróbált megtudni tőle valamit, de a férfi elfordította
a fejét és védekező kézmozdulatokat tett. Még mindig
nem volt hajlandó beszélni.
- Valaki nagyon ráijeszthetett, és most fél. Lehet, hogy
köze van a múltkori autós üldözéshez - tételezte fel
Penny.
 A nagyapja ugyanezen a véleményen volt, de mikor
megpróbált erről Svennel beszélni, a férfi elkezdett tom-
bolni és üvölteni. Követelte, hogy mindketten azonnal
hagyják el a házát, és ne is jöjjenek mostanában. Mivel
Milli és Robin nem akart rögtön kimenni a házból, Sven
utánuk rúgott, melyet Robin fenyegető morgással vi-
szonzott. A férfi azonnal visszahőkölt.
A hazaúton Penny megbeszélte a történteket nagy-
apjával, aki teljesen tanácstalan volt. Megígérte, hogy
kicsit körbetelefonál, hátha megtud valamit.
A ház előtt ott állt Björn és veszettül hasogatta a fát.
- Szegény fickó - mondta Moosburger doktor és fejével
felé intett. - Három éve nincs munkája. Kisebb
kisegítésekkel keresi meg a megélhetésére valót.
- Még mennyi fát hasogat föl? - csodálkozott Penny.
- Nos, tegnap szinte semmit sem aprított, hanem a ház
mögül előrehordott egy régi farakást. A hasogatásra váró
farönkök még ott hevernek mögötte.
Penny haragra lobbant. Tehát átverte tegnap a gaz-
ember. Sejtette ő, hogy lehetetlen félóra alatt ennyi fát
fölaprítani.
Mikor kiszállt az autóból, Björn vidáman intett neki.
- Robin, fogd meg! - mondta halkan a berni pász-
torkutyának.
Robin azonnal rohanni kezdett, egyenesen a döbbent
Björn felé. Ráugrott és a földre döntötte. Björn
védtelenül feküdt a hátán a hóban, Robin pedig mind a
négy lábával ráállt áldozatára. Háromszor büszkén uga-
tott, hogy jelezze Pennynek, teljesítette a parancsot.
- Robin, puszi! - kiáltotta Penny.
A felszólításra a kutya nedves nyelvével végignyalta
Björn arcát.
- És még egy puszi! - utasította Penny.
Björn még egy nyálast kapott, és mikor el akarta tolni
magától a kutyát, Robin morogni kezdett és kivillantotta
sárga metszőfogait.
- Szedd le rólam! - üvöltötte Björn, mikor Penny be
akart menni a házba.
- Nem. Annyira szereti a csalókat! - magyarázta Penny,
majd rögtön ezt fuvolázta: - Még egy puszi!
Robin nyelve ismét végigszántott Björn arcán.
- És most ül! - parancsolta Penny.
A pásztorkutya helyet keresett Björn testén, ahol
legjobban tudta tartani az egyensúlyát, és valóban leült.
Ötven kilójával mázsás súlyként nehezedett Björn
mellkasára, aki alig kapott levegőt.
- Ne, kérlek! - könyörgött.
Egy csettintés elég volt, és Robin lemászott Björnről. A
fickó talpra ugrott és leporolta a havat a kabátjáról.
- Klassz kutya! - mondta oldalra sandítva, hogy Robin
tényleg békén hagyja-e most már.
- Te pedig egy ostoba tökfilkó vagy! - támadt rá Penny.
Björn zavartan vigyorgott, mikor rájött, hogy Penny
átlátott rajta.
 - Csak azért volt, mert... mert tényleg veled szeretnék
menni erre a partyra. Nagy megtiszteltetés lenne
számomra! - ezekkel a szavakkal mélyen meghajolt és
lekapta a sapkáját a fejéről.
Milli ezt játéknak vette, fölugrott előtte, és bebizo-
nyította, hogy el tudja kapni a fogaival a fiú orrát.
- Au! - Björn villámgyorsan fölegyenesedett és
megdörzsölte sajgó szaglószervét.
- Hé, van egy javaslatom. Tehetsz nekem egy szí-
vességet, hogy jóvátedd a bűnödet - mondta Penny.
- Bármit, ha megbocsátasz! - mondta Björn ártatlan
pillogással.
- Van itt a környéken egy rigolyás vénasszony, a
Rongyos Jule. Kérlek, vigyél el a házához! - követelte
Penny.
Björn elhúzta a száját:
- Még hogy rigolyás. Az öregasszony egyenesen
közveszélyes. Tudod, hogy állatokat nyír ki, hogy a bun-
dájukkal kitömhesse a télikabátját? Azonkívül macska-
hájból kenőcsöt csinál!
Mikor Penny meglátta a nagyanyját feltűnni az aj-
tóban, csöndre intette Björnt. Úgy tervezték, hogy mi-
helyt Björn készen van a fahasogatással, elindulnak.
Penny így szólt ebéd közben a nagyszüleihez:
- Aggódom a fókabébi miatt. Sven továbbra is gon-
doskodni fog róla?
Moosburger doktor fölhívta az állatvédőket, de senki
sem vette föl a telefont.
- Elég önfejű ember! - mondta nagyapa. - De ha
állatokról van szó, több törődést mutat, mint az emberek
iránt.
Evés után Penny elindult Björnnel, hogy megnézze az
öregasszony házát. Nem tudta elhinni, hogy tényleg
megfogja és megöli a macskákat. Végigvonultak a
csöndes kis falun, mely főleg alacsony, többnyire fehér
házakból állt, és volt benne valami romantikus és ál-
modozó.
Mikor elhaladtak Ole Kapitány Szállodája mellett,
Björn a hüvelykujjával rámutatott és így szólt:
- Itt lesz holnap éjjel a nagy buli, és vigasztalhatatlan
lennék, ha nem jönnél velem.
Pennynek eszébe jutott Elvis. Már jó ideje náluk élt a
szép, régi parasztházban, mert nem jött ki a saját
szüleivel. Elvis esti iskolába járt, és nappal a rendelőben
segített. Kitűnő állatgondozó volt, aki több beteggel is
valódi csodát tett.
Ők ketten nagyon kedvelték egymást. Elvist volt az
első fiú, akivel Penny igaziból csókolózott. Úgy, hogy
bizsergést érzett. Elvis kezdettől fogva rámenős és egye-
nes volt, egyszerűen magához szorította, és bevallotta
neki, mennyire kedveli.
Penny sosem mondta volna, hogy „járnak", ahogy a
barátnői szokták mondani. Nem, ez valami más volt.
Elvis jó barát volt, nagyon jó barát. Annyira jó barát,
hogy nagy örömmel írt neki leveleket az érzéseiről. Igaz,
ezeket sosem küldte el.
Elvis már négy hete az Egyesült Államokban volt két
barátjával. Többször jelentkezett, képeslapokat és
leveleket írt, melyekben bizonygatta, mennyire hiányzik
neki Penny. A lány mégis rossz néven vette tőle az
utazást. Hogyan hagyhatta ilyen hosszú időre egyedül?
Ez gonoszság volt.
- Jó, szívesen elmegyek veled! - mondta ezért
Björnnek.
Ha Elvis nem volt rá tekintettel, akkor ő sem lesz a
fiúra. Megbeszélték, hogy Björn este hétkor eljön érte.
- Nem túl drága a belépő erre a partyra? - kérdezte
Penny. - Úgy értem, ez egy igazi luxushotel.
Björn elhúzta a száját.
- Nagyon sok vendéget várnak, ezért nem kerül sokba
a belépőjegy. Óriási buli lesz.
Átkeltek a főtéren, ahol a legtöbb üzlet volt, és
elhagyták a falut egy keskeny utcán. A fiú elvezette
Pennyt egy befagyott tó mellett, átmentek egy kopasz
nyírfaerdőn keresztül, majd egy dombon át egy tábláig,
melyen nagy, ákombákom betűkkel valami fölirat állt.
- Egy lépést se tovább, magánterület! - fordította le
Björn. - Nálunk, Norvégiában nincs sok kerítés.
Mindenki tudja, mi az övé, de senki sem keríti be a tulaj-
donát - magyarázta. - Ritkák az ilyen figyelmeztetések.
Itt kezdődik tehát Rongyos Jule birodalma.
 Egy hóban kitaposott ösvény vezette Pennyt és Björnt
egy csoport bütykös fenyőfához, melyek körben álltak a
bogaras vénasszony háza körül. A vastag fatörzsek
közötti helyet lomokkal, deszkákkal, tönkrement
hajódarabokkal, szögesdróttal és ócskavassal töltötték ki.
Az öregasszony védőfalat húzott a háza köré.
Rothadt zöldség, állati ürülék és hulladék szaga csapta
meg az orrukat.
- Hihetetlen! - mondta Penny és befogta az orrát.
Hirtelen egy trágyával teli vödör repült át a kerítésen
minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Közvetlenül
utána lövések dördültek.
Robin, aki kicsit távolabb állt Pennytől, hirtelen
fölvonyított.
 A macskaszőrből készült kabát
Björn elhúzta Pennyt és azt kiabálta:
- Nem normális az öreglány. Diliházban lenne a helye.
Teljesen megőrült!
Penny rémülten fordult Robin felé.
Miért vonyított? Eltalálták? Hová tűnt?
- Fuss! Vagy te is golyót akarsz kapni a hátsó feledbe? -
kiabálta Björn.
- Nem hagyhatom cserben Robint - bukott ki
Pennyből, kitépte magát Björn kezéből, és visszaszaladt,
hogy megkeresse a kutyát.
A limlomok alkotta falban kinyílt egy ajtó, és föl-
bukkant egy női alak.
Penny döbbenten meredt rá. Az asszony lehetett vagy
százéves. Az arca csak ráncokból állt, és a szájában
egyetlen fog sem volt már. Kevés haja zsírosan lógott
kétoldalt egy-egy vékony fonatban a vállára. Rongyos
Jule rászolgált a gúnynevére, mert ősrégi, szakadt ruhá-
kat hordott, melyeket legalább tíz rétegben húzott ma-
gára. Ettől furcsa formája lett a testének. Sörétes puskát
tartott a kezében. Vállára tette és Pennyre célzott.
- Ne! - üvöltötte a lány, miközben karjaival hado-
nászott.
Jule fölfelé rántotta a fegyvert és a levegőbe lőtt. Mivel
Penny még mindig nem állt meg, ismét ráirányította a
puska csövét.
Björn fölkapott egy követ és teljes erejéből az öreg-
asszony felé hajította. Kevés hiányzott csak, hogy elta-
lálja, és a kő megpattant valami fémen.
Jule erre fölordított és tett egy ügyetlen lépést.
Megtántorodott és hanyatt esett. Ismét eldördült egy
lövés, de szerencsére csak a levegőt találta el.
Utána csönd lett „az erődítmény" körül.
- Azonnal hívom a rendőrséget! - kiáltotta Björn. - Be
kell zárniuk a vénasszonyt!
Penny letérdelt Robin mellé, aki a földön feküdt és a
jobb mellső mancsát nyalogatta. Megvizsgálta az állatot,
de nem talált sérülést rajta. Mivel a trágyás vödör nem
messze hevert, feltételezte, hogy az súrolhatta a kutyát.
A berni pásztorkutya fölállt és sántikált néhány lépést,
hogy ne terhelje a fájós lábát. Penny gyorsan el akarta
vonszolni Robint a ház közeléből.
De hová tűnt Milli? - kutatva nézelődött.
 Ekkor meglátta Julét, aki mozdulatlanul feküdt a
földön. Milli az eszméletlen asszony mellett állt és a
kezét nyalogatta.
Penny többször megfigyelte már, hogy Milli csalha-
tatlan ösztönnel ítéli meg az embereket. Volt olyan eset,
hogy a kutya messziről elkerült egy olyan embert, akit
Penny rendkívül rokonszenvesnek talált. Később aztán
kiderült, hogy olyan kérdéses személyről volt szó, akivel
szemben nem ártott az óvatosság. Az, hogy Milli oda-
ment az öregasszonyhoz, arra engedett következtetni,
hogy Jule nem volt olyan veszélyes, mint amilyennek első
pillanatban látszott.
Penny odakiáltott Björnnek, hogy menjen oda, de a fiú
vonakodott.
- Inkább hívom a rendőrséget, mielőtt magához tér a
vénasszony - mondta.
Penny kérte, hogy ne tegye. Együtt közeledtek a nő
felé, aki még mindig eszméletlenül feküdt a földön. Milli
nyüszített, szűkölt és az orrával böködte.
Jule szoknyazsebéből kigurult valami, ami kutya-
csemegére hasonlított. Milli azonnal rávetette magát.
- Aha, tehát ezzel csalogatja magához a zsákmányát. Jó
lesz, ha eltünteted innen a kutyáidat, különben
hamarosan a vénasszony hátát fogják melegíteni! - fi-
gyelmeztette Björn.
Penny rápillantott Juléra, és így szólt:
- Nem hagyhatjuk itt heverni.
 Óvatosan keresztülment a kis udvaron, elhaladt
néhány széltől megdöntött fakunyhó mellett, melyekből
hangos gágogás, röfögés és mekegés hallatszott. Úgy
tűnt, Jule egész állatfarmot tart a kis tisztáson.
A ház, amelyben lakott, éppoly toldozott-foltozott és
gondozatlan volt, mint ő maga. Penny kinyitotta az
egyszerű faajtót, és dohos levegő csapta meg. Csípte az
orrát a bepiszkított macskaalom szaga. Legalább tizen-
három macska jött elé. Hangosan nyávogtak, és a lábá-
hoz dörgölőztek. Penny gyorsan becsukta az ajtót maga
után, nehogy kiszökjenek az állatok.
A kis, szűk lakószobában fölfedezett még legalább
tizenhárom másik macskát is, amelyek kényelmesen he-
verésztek a párnákon és takarókon. Úgy tűnt, az egész
helyiség az állatoknak van berendezve.
Penny észrevett egy hasadozott karosszéket, melyben
több macska nyújtózkodott. Feltételezte, hogy itt ül-
hetett Jule, mert egy csésze gőzölgő tea állt a mellette
lévő asztalkán.
- Björn, be kell hoznunk ide! - kiáltotta, mikor ismét
kiment az udvarra.
A fiú tiltakozott az ellen, hogy megérintse az öreg-
asszonyt. De mikor Penny puhány alaknak nevezte, vo-
nakodva megfogta. Együtt sikerült elcipelniük az asz-
szonyt a karosszékig, és beleültették. Milli fontoskodva
lábatlankodott körülöttük, és néhány macska rá is fújt
azonnal. Ám mikor Robin is fölbukkant, a harcias kedvű
cicák rögtön visszahúzódtak a polcokra és szekrényekre.
A két kutya megállt a nyitott ajtóban és figyelemmel
kísérte, hogy mi történik a kis helyiségben.
- Nem pont úgy néznek ki, mint akiket kifejezetten
bundabélésnek szántak! - mondta Penny és a macskákra
mutatott.
Björn érthetetlenül mormolt valamit.
Jule magához tért és fölemelte csontos kezét. Meg
akarta ütni Pennyt, de a lány ezt megakadályozta.
Megragadta az öregasszony csuklóját és kényszerítette,
hogy higgadjon le.
- Kérlek, mondd meg neki norvégül, hogy sem őt, sem
a macskákat nem akarjuk bántani! - kérte határozottan
Björnt.
A fiú többször elismételte a mondatot, mire Jule végre
visszaroskadt a székbe, és Penny értésére adta, hogy
megnyugodott. A lány engedett a szorításon, az
öregasszony pedig kezét tördelve, egyfolytában mo-
tyogott valamit az orra alatt. Penny persze nem értette,
hogy mit.
- Fél, hogy öregek otthonába visszük - fordította le
Björn. - Ott meg fogják ölni, azt mondja. Kéri, hogy ne
vigyük el.
Lassan beszélgetésbe elegyedtek és megtudták, hogy
Jule majdnem kilencven éves. Húsz éve él visszavonultan
a kunyhójában, állandó félelemben, hogy egy napon
öregek otthonába dugják, ahová a macskáit nem viheti
magával.
Legtöbbjüket a vízbefojtástól mentette meg. Vidéken
nem szokás az ivartalanítás, ezért nagyon sok nem
kívánatos macskakölyök jön világra, amelyeket
megölnek.
Jule tavasszal titokban végigjárta az udvarokat, és
kihallgatta, hogy szívesen fogadják-e a szaporulatot. Ha
nem, akkor magához vette a kiscicákat. Kis nyugdíját
macskatápra költötte. Magának alig maradt valami.
Keserűségében vonult vissza ide, mert csalódott a gye-
rekeiben, akik otthonba akarták dugni.
Penny körülnézett a szobában és hirtelen fölfedezte
Marilynt, aki a legjobb helyet szemelte ki magának a kis
vashenger kályha mellett. Egy hokedlin feküdt el-
nyújtózva.
- De ez a macska nem a magáé! - mondta Penny, és a
szép, fehér macskára mutatott.
Jule dörmögött valamit, Björn pedig elmagyarázta,
hogy nemrég a hóban találta az állatot. Vadászkutyák
üldözték és súlyosan megsebesítették, Jule pedig meg-
gyógyította.
Penny lefordíttatta, hogy magával akarja vinni a
macskát és visszaadja a tulajdonosának. Julénak nem volt
kifogása ellene.
- Kérdezd meg, hogy tehetünk-e érte valamit - súgta
oda Penny Björnnek.
Az öregasszony visszautasította.
 Közölte, hogy már sokkal jobban van, és inkább
hagyják békén.
Mikor Björn és Penny elköszönt, már nem is törődött
velük. A macskákkal volt ismét elfoglalva, melyek
fölugráltak az ölébe vagy a lábához dörgölőztek. Ám
amikor elhagyták a kis udvart, Jule utánuk nézett egy
apró ablakon keresztül. Látta, hogy Robin sántikál,
odasietett az ajtóhoz és kinyitotta. Kiáltott valamit, mire
Björn megállt.
Az öregasszony eltűnt a házban és egy kis üveggel tért
vissza. A tartalma valami sárgás kenőcs volt.
Odanyújtotta Pennynek az üveget, és mutatta, hogy
kenje be vele Robin lábát.
A lány megköszönte és magához vette a kenőcsöt.
Mikor Björnnel kilépett a védőfalon, Penny mélyet
sóhajtott.
- Borzasztó, hogy mi történik emberekkel!
Björn hirtelen elcsöndesedett. Egy idő után így szólt:
- És én már kisfiúként rettegtem tőle, mert azt ter-
jesztették róla, hogy a gyerekeket is eltünteti!
- A falusi pletyka rosszabb, mint a gyorsan ölő méreg! -
mondta Penny,
A találkozás Rongyos Juléval újabb bizonyíték volt
számára, hogy az ember csak azt higgye el, amit a saját
szemével lát.
 Görbe utak
Penny nagyanyja minden szempontból kimerítette a
finom hölgy fogalmát. Ám amikor visszakapta a
macskáját, úgy viselkedett, mint egy virgonc, féktelen
kislány. Boldogan magához ölelte Marilynt, becézgette és
végigtáncolt vele a nappalin.
A macska mindent elviselt, de látszott rajta, mennyire
terhes neki a nagy felhajtás. Amikor Klara leült a
kanapéra, Marilyn továbbugrott egy kis komódra, és
festői pózban elhelyezkedett egy csipketerítőn. A farka
vége nyugtalanul hintázott ide-oda, ami annak a jele
volt, hogy az állat feszült és ideges. Biztosan örült, hogy
ismét a régi környezetben van, de a kutyák nagyon
zavarták. A komód előtt ültek és halkan nyüszítettek.
Robin és Milli hozzá volt szokva a macskákhoz, sőt szí-
vesen játszottak is velük.
 - Robin, azt hiszem, Marilyn túlságosan előkelő ahhoz,
hogy veletek hancúrozzon. Hagyd békén! - mondta
nevetve Penny.
A pásztorkutya megigézve meredt a himbálódzó
farokra. Meg volt zavarodva. Egy kutya számára ugyanis
a farkcsóválás örömet jelentett. De akkor miért nem jön
le a macska a szekrényről?
Mikor Marilyn észrevette a pillantását, valami szo-
katlant tett. Összegömbölyödött és mellső lábait a saját
farkára tette. Így tudta megfékezni engedetlen farkát és
elhallgattatni ezt a kaffogó szörnyeteget. A nagyszülők és
Penny kacagásától visszhangzott a ház.
Ezen az estén Penny többször is megpróbálta fölhívni
Svent. Tudni akarta, hogy van Ronny, és fejlődik-e már.
- Grandpa, Sven nem veszi föl. Itt valami nem stimmel
- mondta nyugtalanul.
Moosburger doktor sóhajtott. Ő is nagyon aggódott,
mert Sven kétségtelenül nagy gondban volt, de nem
akart róla beszélni.
- Vacsora után elmegyünk hozzá, és megnézzük, mi
van vele! - ígérte meg.
Penny ennek ellenére még egyszer tárcsázta Sven
számát, és most sikerrel járt. A férfi fölvette, de mogorva
volt és szűkszavú. A sok munkára panaszkodott, amit a
fókabébivel a nyakába varrtak.
- Én... tehát... én elmegyek érte, és magam gondos-
kodom róla! - ajánlotta föl Penny.
 Sven visszautasította az ajánlatot.
- Nem vagy rá képes, legföljebb azt érnéd el, hogy
elpusztul.
Penny sértődötten hallgatott. Utálta, ha nem bíztak
meg benne.
A nagyapja kivette a kagylót a kezéből. Norvégül
beszélt Svennel, aztán egy idő után letette.
- Minden segítséget visszautasít, azonkívül olyan
agresszív és rosszindulatú, amilyennek még nem láttam.
Tényleg valami szörnyű dolog történhetett. Sven bajban
van, de senkit sem enged magához.
- Nem mehetnénk mégis oda? Úgy szeretném látni,
hogy van Ronny. Ugye nem hagyja, hogy éhen haljon a
fókabébi? - kérdezte Penny.
Moosburger doktor ezt nem tudta elképzelni. Elvégre
Sven régebben egy természetvédelmi szervezet tagja volt.
- Nekem úgy tűnik, valami rosszat tett, amiért
bűnhődnie kell. Ma még egyszer végigmentem a ten-
gerparti úton és rájöttem valamire: bárki is vezette a
roncsderbi-autót, láthatta, hogy Sven kiszállt és hozzánk
menekült. Talán nem megölni, csak megfélemlíteni
akarták. Fenyegetni, vagy ilyesmi. Természetesen ezek
maffia-módszerek, de biztosan megvolt rá az okuk.
Penny egyre jobban aggódott Ronny miatt. Addig
nyüstölte nagyapját, hogy az ismét fölhívta Svent. Ezúttal
a férfi egyenesen üvöltött a telefonba, és követelte, hogy
hagyják békén.
 Moosburgeréknak vacsora után látogatójuk érkezett.
Egy óriásira nőtt fickó lépett be a nappaliba, és mély,
zengő hangon köszönt.
Így képzelek el egy igazi vikinget! - suhant át Penny
fején a gondolat.
A férfinak hosszú, sötétszőke haja volt, melyet simán
hátrafésült. Az orra alatt bozontos, vörös bajusz lógott az
álláig. Széltől és naptól cserzett arca szögletes, már-már
téglalap alakú volt.
Nagyapa túláradó örömmel üdvözölte a férfit. Úgy
tűnt, nagymama is örül a látogatónak.
- Penny, ez itt a híres Ole kapitány! - mutatta be
Grandpa a férfit.
- Pompás unoka, gratulálok! - kiáltotta németül Ole
kapitány és tapsolt. Utána kérés nélkül ledobta magát az
egyik puha karosszékbe, és föltette a lábait a kis
asztalkára, melyen az újságok voltak.
A nagyszülők ezt nem vették tőle rossz néven. Itallal
kínálták, amit a férfi szívesen elfogadott.
- Ole, mi történik ebben a faluban? - kérdezte nagy-
apa. Elbeszélgettek a tengerparti úton történt esetről és
Moosburger doktor beszámolt Sven különös viselkedé-
séről is.
- A vén bolond görbe utakon járt, hogy pénzhez
juttassa az állatvédőket. Állítólag még lopott is. És most
bujkál az emberek elől, akiknek még régről
elszámolnivalójuk van vele.
Penny nagymamája hitetlenkedve csóválta a fejét:
- Én mindig nagyra értékeltem Svent.
Ole kapitány fölemelte a kezeit és így szólt:
- Óvakodni kell ettől a férfitől! Ez egy fanatikus.
Semmitől sem riad vissza az elveiért!
- Nem lett volna szabad hozzá vinnünk a kis fókát! -
mondta kétségbeesve Penny.
- Fókát? Mit jelentsen ez? - Ole kapitány kérdőn
nézett Moosburgerékra.
Mikor nagyapa elmesélte a fóka történetét, a szál-
lodatulajdonos a térdére csapott.
- Hihetetlen! Ki tesz ilyet? - kiáltotta. Aztán elgon-
dolkodva így szólt: - Sok őrült van a világban. Nap mint
nap meg kell állapítanom a szállodámban. Jelenleg lakik
nálunk egy család Angliából. A szülők egyfolytában
veszekednek, a gyerekek pedig valódi kis szörnyetegek. A
bébiszitter alig bír velük. És mi mindent tönkretettek
már! Tudjátok mit szóltak hozzá a szüleik? Az apjuk
elmagyarázta, hogy a gyerekei alig látják, ezért mindent
megenged nekik, és minden kárt szó nélkül megtérít.
Penny feltételezte, hogy azokra a gyerekekre gondol,
akikkel a strandon találkozott.
- Holnapután kellemesebb vendégek jönnek - számolt
be Ole kapitány. - Riportereket hívtam meg. Teletömöm
az éhes gyomrukat, ők meg majd csupa jót írnak a
szállodámról és az éttermemről. Építettünk egy kis
uszodát és egy második szaunát, ami sokba került.
A kapitány említette a másnap esti nagy partyt is, és
örült a hírnek, hogy Penny is megy.
Ezen az estén Penny alvás előtt megfogadta magában,
hogy másnap elmegy Svenhez, és megnézi, mi van
Ronnyval.
 Bűntudat
Másnap dél körül a nap előbukkant a felhők mögül, és
a hőmérő higanyszála fölfelé kúszott. Penny úgy döntött,
sétálni megy a kutyákkal, s közben benéz Svenhez.
Félóra múlva elérte a lapos kockaházat. Azonnal
feltűnt neki, hogy nem füstölög a kémény. Ez nagyon
nyugtalanította. Ráadásul az ablakrácsok is be voltak
csukva, és amikor kopogott, senki sem nyitott ajtót.
Többször is dörömbölt, de hiába. Körbejárta a házat és
megpróbált bepillantani az ablakokon. Bent sötét volt, és
a szokásos rendetlenség uralkodott. Sven és Martin nem
volt otthon.
A pincei szellőzők! - jutott eszébe Pennynek. Valahol
itt kellett lenniük a kis ablakoknak, melyeket Sven ki-
nyitott „a fókaveremben".
Csak akkor vette észre őket, mikor másodszor járta
körbe a házat, mert egy ráccsal fedett aknában voltak.
Penny rángatni kezdte az aknát lefedő rácsot, de be
volt fagyva. Megrugdosta a cipőjével, hogy a jég össze-
törjön. Utána hozott egy hosszú botot, átdugta a rácson
és feszítőrúdként használta. Recsegett-ropogott, ahogy
megemelte. Zihálva félrehúzta.
- Ti itt maradtok és vártok! - parancsolta a kutyáknak,
akik erre engedelmesen lefeküdtek a hóba.
Miután megnézte, elég tágas-e a nyílás, leereszkedett
rajta a pincébe.
Teljes sötétség vette körül. Ronny izgatottan üvölteni
kezdett, mikor meghallotta. Penny a fal mentén ta-
pogatózott és fölkapcsolta a villanyt.
- Jaj ne, a saját piszkodban fekszel! - kiáltotta döb-
benten, mikor megpillantotta Ronnyt. Fölé hajolt és
megsimogatta puha bundáját. Míg a kis állatot vakar-
gatta, az szomorúan nézett rá fekete gombszemeivel.
Reszketett az orra és a bajsza, aztán hangosan, pana-
szosan elkezdett bőgni.
- Mindjárt kapsz enni! - ígérte meg Penny.
Karjába vette a fókabébit és fölvitte a fürdőszobába,
hogy megint beletegye a kádba. Kicsit már nehezebbnek
tűnt neki a fóka, de mivel a mérleget nem találta, saját
érzéseire kellett hagyatkoznia.
Míg az állat a vízben pancsolt, Penny minden rongyot
összeszedett, amit csak talált, és elkezdte kitakarítani és
fertőtleníteni a pincehelyiséget. Az egész ház bűzlött az
ürüléktől és a haltól. Penny sejtette, hogy a halolaj miatt.
A konyhában észrevett egy nyitott kannát, mely
fölborult, és a tartalma kifolyt a padlóra.
Ezt most nem tudom föltakarítani! - gondolta Penny.
Beleöntötte a tejet és a halolajat a turmixgépbe, és remél-
te, hogy stimmel az összetétel. Az egészet fölmelegítette
a tűzhelyen, majd a speciális tápszert nagy injekciókba
töltötte.
Utána lecipelte a fókabébit a pincébe. Mindent
ugyanúgy csinált, mint előző nap. Ledugta a csövet a
fókabébi torkán és el akarta kezdeni etetni.
Ekkor Robin és Milli hirtelen hangosan ugatni kezdett
odakint.
- Mindjárt jövök hozzátok! - kiáltotta föl Penny,
akinek először a fókabébit kellett ellátnia.
Mivel a kutyák nem hagyták abba az ugatást, Penny
idegesen rájuk kiáltott:
- Csönd legyen! - Robin és Milli abban a pillanatban
elhallgatott.
Óvatosan pumpálni kezdte az injekcióval a tejet. A kis
fóka tiltakozott, de Penny szorosan fogta. Mikor kihúzta
a csőből az üres injekciót, hogy betegyen egy másikat,
halszagú tej jött vissza a csőből. Gyorsan kihúzta Ronny
szájából, és rémülten állapította meg, hogy a fókabébi
mindent kihányt, amit beletöltött.
Jaj, ne, rosszul csináltam! - gondolta aggódva Penny.
Remélhetőleg nem lesz beteg. Fölugrott, és a kezét az arca
elé kapta. Az orcái lángoltak. Ez mindig így volt, ha hibát
követett el, de ezúttal különösen súlyosnak tűnt a dolog.
Penny a könnyeivel küszködött.
A kis fóka mereven feküdt előtte és már nem üvöltött.
Az állat mellett terjeszkedett a kihányt tej sárgásfehér
tócsája.
Hirtelen zajt hallott a nappaliból. Biztosan Sven tért
haza. Azonnal meg kellett gyónnia neki, mint művelt.
Penny fölviharzott a lépcsőn a nappaliba. A köny-
vespolc előtt két férfit látott. Háttal álltak neki, fekete
filckabátot és mélyen szemükbe húzott gyapjúsapkát
viseltek. Mindkét kezükkel a könyveket söpörték le a
polcról a földre.
- Mit művelnek itt? - kiáltotta Penny.
A két férfi abban a pillanatban megállt és lemere-
vedett.
Penny csak most látta meg, hogy a nappali ajtaját
feltörték, és el akart futni.
Ekkor az egyikük lehajolt, fölvett egy fahasábot, mely a
kandalló mellett feküdt, és teljes erőből Penny felé
hajította. Penny elkapta a fejét, és a fadarab a füle mellett
zúgott el, majd a falnak vágódott. Bár a két férfi már
menekülni kezdett, de Penny mégsem mert meg-
mozdulni.
Utána ajtócsapódást és motorbőgést hallott. Aztán a
férfiak elszáguldottak. Mire Penny kiért az ajtó elé, már
csak azt látta, hogy egy szürke autó eltűnik a távolban. A
két kutya előjött a ház mögül, és nem értették, a gazdi
miért nem hallgatott rájuk, mikor ők veszélyt jeleztek.
Penny visszament a házba, Milli és Robin követte.
Értetlenül bámulta a könyveket, melyeket a férfiak le-
söpörtek a polcról. Mit kereshettek?
Úgy döntött, fölhívja a nagyapját, de a vonal halott
volt. Kirángatták a falból a vezetéket.
Penny még egyszer lesietett a pincébe, hogy megnézze
Ronnyt. A fókabébi még mindig ugyanazon a helyen
feküdt. Bágyadtnak és erőtlennek tűnt. Mit tegyen?
Megpróbálja még egyszer megetetni? Arról inkább letett.
De hol van Sven? Nem hagyhatta csak úgy magára az
állatot!
Ismét fölrohant és valakinek nekiütközött a lépcsőn.
Fölsikoltott, de aztán fölismerte Svent.
- Mit keresel itt? Hogy képzeled, hogy egyszerűen
betörsz ide? - ordított vele.
- Az... az nem én voltam... két férfi volt!
Sven berángatta a nappaliba és a lerámolt polcra
mutatott.
- És ezek is a férfiak voltak, ugye?
- Kérem, hagyjon békén! Hagyja abba! Aggódtam
Ronny miatt. Maga egyszerűen egyedül hagyta, éhes volt,
de kihányta a tejet. Beteg! - kiáltotta kétségbeesetten
Penny.
A férfi kilökte az ajtón keresztül a házból.
- Tűnj el, nem akarlak többet itt látni! - üvöltötte. - Ha
Ronny elpusztul, az a te hibád!
Ennél rosszabbat nem is vághatott volna Penny
fejéhez.
Penny kétségbeesetten sírni kezdett. Egyre a kis fókát
látta maga előtt, aki nem fogadja el az ételt. A fülében
pedig Sven mondata csengett: „Ha Ronny elpusztul, az a
te hibád!"
Robin és Milli kérdőn nézett rá. Nem értették, mi
történt a gazdival.
Könnyáztatta arccal ért haza a nagyszülei házába.
- Penny, az ég szerelmére, mi történt? - kiáltotta Klara,
mikor meglátta az unokája kisírt szemeit.
Penny nem akart és nem is tudott most beszélni róla.
Csak némán rázta a fejét és a szobájában rohant. A
nagyanyja kopogására csak ennyit válaszolt:
- Kérlek, hagyj magamra.
Egész délután az ágyon feküdt és a plafont bámulta.
Kik voltak ezek az emberek, és mit kerestek Svennél?
Vajon fölismerné őket? Az egyetlen, amire emlékezett, az
erős parfümillat volt. Édeskés, kellemetlen szag...
Nem sokkal hat óra után nagymama ismét kopogott az
ajtaján.
- Björn telefonált, és azt üzeni, hogy hét körül jön
érted!
- Nem megyek erre a partyra! - szólt ki Penny. - Hívd
föl és mondd le. Kérlek!
- Már nem tehetem, Björn elindult. Azt mondta,
valamit még el kell intéznie előtte.
Penny kedvetlenül föltápászkodott. Semmi kedve sem
volt elmenni erre a partyra.
Lezuhanyozott, megmosta a haját és belebújt a far-
merjába meg egy puha kapucnis pulcsiba. Mikor belépett
a nappaliba, a nagyszülők aggódva méregették.
- Tényleg nem akarod nekünk elmesélni, mi történt
veled?
Penny ismét csak a fejét rázta. Ha a fókabébi elpusztul,
úgyis idejében megtudják. Sven azonnal értesíteni fogja
őket, és Pennyt okolja majd a kis fóka haláláért.
A ház előtt dudált egy autó. Penny sóhajtott. Björn
tehát megérkezett. Nem is tudta, hogy van autója. Aztán
izgatott, egymás szavába vágó hangokat hallott.
- De... de hiszen ezek a gyerekek! - kiáltotta nagypapa.
Penny családja másik vonattal jött, ezért már a vártnál
fél nappal előbb megérkeztek.
Kolumbus hátulról befogta Penny szemét.
- Van egy meglepetésünk a számodra! - kiáltotta.
Penny kibújt a bátyja karjai alatt és megfordult. Az
ajtóban Elvis állt fülig érő szájjal, és így szólt:
- Na, sikerült a meglepetés?
- Igen... hát... úgy értem... - dadogta Penny.
- Hé, nem is örülsz? - Elvis nem tudta leplezni a
csalódottságát.
- De... igen... csak... - hebegett tovább Penny.
Ebben a pillanatban Björn finoman félretolta a fiúkat
és tréfásan ezt mondta:
- Ó, csak nem sorba kell állni, ha hozzád igyekszik az
ember?
Elvis maga volt a megtestesült szelídség, de volt egy
nagy hibája: a féltékenység. Emiatt már kétszer is
összevesztek, de aztán mégis kibékültek.
Miután Elvis tetőtől talpig végigmérte riválisát,
csípősen így szólt Pennyhez:
- Értem. Ezzel a humorzsákkal vigasztalódsz. Akkor
nem is akarok tovább zavarni. És én miattad jöttem
vissza három nappal előbb Amerikából! Ivan azt mondta,
örülni fogsz. De már benne sem lehet megbízni!
- Hallgass ide - sziszegte dühösen Penny -, tulaj-
donképpen neked tudnod kellene, hogy minek örülök és
minek nem. Vagy tényleg tanácsadóra van szükséged ez
ügyben? Egyébként meg az agyamra megy az örökös
féltékenykedésed. Mit képzelsz te tulajdonképpen
magadról? Nem vagyok a tulajdonod! - a fiún töltötte ki a
lelkében felgyülemlett feszültséget. - Egyébként
nyugodtan eljöhetsz a partyra, amire Björn meghívott -
mondta aztán.
- Kösz, de arról inkább lemondok! - válaszolta Elvis,
aki izgatottságában egyre a hullámos hajtincset
simogatta a homlokán. Ennek az Elvis Presley-frizu-
rának köszönhette becenevét, mert igazából Franznak
hívták.
- Én... én nem akarom, hogy miattam veszekedés
legyen! - mondta Björn, és visszavonulót fújt.
- Nem, nem, minden rendben! - nyugtatta meg Penny.
Engedélyt kért az anyjától, hogy a család érkezése
ellenére elmehessen a partyra.
Moosburgerné bólintott. Szívesebben mondott volna
nemet, de akkor meg egész este puskaporos lenne a
levegő. Különben is, biztos volt benne, hogy Penny
mindenképpen otthon maradt volna, ha tudott volna az
érkezésükről.
Mikor Penny emelt fővel elvonult Elvis mellett, a fiú
ezt sziszegte:
- Felejts el! Örökre!
Ez volt a következő csapás. Penny legszívesebben
azonnal megállt volna, hogy tisztázza a dolgot, de a
büszkesége nem engedte. Megpróbálta nyugtatgatni
magát, de rossz lelkiismerete súlyos teherként neheze-
dett a szívére.
A szálloda felé ezt mondogatta magában: A rossz
lelkiismeret nem használ, és nem változtat semmin. Csak
a tettek segíthetnek.
Penny mélyet sóhajtva megállapította, hogy pilla-
natnyilag semmit sem tehet.
Miért nem mondtam egyszerűen Elvisnek, hogy semmi
szándékom sincs Björnnel? Akkor biztosan nem
viselkedett volna így.
És miért kellett mindenáron bemásznom Sven házába?
Minek ütöm bele mindenbe az orromat? Mindent rosszul
csinálok? Pillanatnyilag úgy tűnt, igen.

Holnap kezdődik!
A party nem a szállodában volt, hanem mellette, egy
öreg csónakházban. Az emberek tolongtak a helyiségben,
dohányoztak, ittak, és üvöltve beszélgettek. Egy rossz
együttes játszott a színpadon, és megpróbálta a hamis
hangokat az extrém hangerővel kompenzálni.
- Azért jönnek ide ennyien, mert Norvégiában nagyon
drága az alkohol. Ilyen alkalmakkor azonban olcsóbban
adják, és ezt ki kell használni! - magyarázta Björn, aki
nagy pohár sört tartott a kezében.
Pennynek feltűnt, hogy állandóan belebotlott kü-
lönböző fickókba, akiknek büszkén mutatta be. Penny
mélyen megvetette fürkésző pillantásaikat.
Miután átküzdötték magukat az egész termen, és
Björn minden barátját üdvözölte, odacsapódott egy
fiatalemberekből álló társasághoz, akik hangosan beszél-
gettek. Penny egy szót sem értett, de feltételezte, hogy
nagyokat hencegnek: egyik-másik kijelentésre hatalmas
röhögésben törtek ki.
Björn hirtelen levegőnek nézte Pennyt. Csak a haverjai
érdekelték.
Penny a színes koktélt szopogatta, amit Björn vett
neki. Borzalmas volt az íze. A legjobb még a díszítés volt,
mely egy darab ananászból, cseresznyebefőttből és
narancsgerezdből állt.
A fickók egyre hangosabban szórakoztak, koccintottak
egymással és a legvadabb hőstörténetekkel licitálták túl
egymást.
Penny unatkozni kezdett, ezért elhagyta a termet, és
egy összekötő ajtón keresztül belépett a szálloda elő-
szobájába. A hall hajókabinra emlékeztetett, ökörszem-
ablakai voltak, és a plafonról régi, nagy halászhálók
lógtak le.
Penny épp úgy döntött, hogy hazamegy, mikor két
gyerek üvöltözve berohant a hallba. Susan és Theo volt,
Penny már ismerte őket. A kislány zöld selyemruhát, a
fiú kék öltönyt viselt. Úgy rángatták a drága ruhadara-
bokat, mintha le akarnák tépni magukról.
- Hé, gyerkőcök, mit műveltek ti ott? - kérdezte Penny
angolul.
A gyerekek csodálkozva néztek rá.
- Semmi közöd hozzá! - rikácsolta a fiú.
Penny megvonta a vállát.
 - Akkor jó. Csináljátok nyugodtan tovább.
Theo és Susan megrökönyödött. Erre a reakcióra nem
számítottak, mert a felnőttek mindig szidták őket.
- Ez egy szar szálloda! - mondta Susan, és várta, hogy
Penny erre fölizgatja magát.
- Aha, és miért? - kérdezte lazán Penny.
Susan ismét a ruháját rángatta, ezúttal zavarában.
- Mert nincs sült krumpli! - magyarázta Theo.
Penny el tudta képzelni, hogy Ole Kapitány Szállodája
unalmas hely a gyerekeknek. Az ínyenc konyhát nem
nagyon értékelték, mert a sült krumpli ketchuppal job-
ban ízlett nekik, mint a legdrágább hal.
- Neked vannak kutyáid, ugye? - kérdezte Theo.
- Igen, kettő. Robinnak és Millinek hívják őket.
Tegnapelőtt találkoztunk!
- Tudom. Most hol vannak? - kérdezte Susan.
- Otthon!
- Eljössz velük holnap erre? Megsimogathatjuk őket? -
nógatták a gyerekek.
- Hát, talán!
- Pont olyan vagy, mint a felnőttek! - mondta Theo. -
Soha semmit sem ígérnek meg igazán, hogy ne kelljen
megtartaniuk, amit mondtak.
- Honnan veszed? - kérdezte Penny.
- Apu ilyen. Mindig megígéri, hogy játszik velünk,
aztán sosincs ideje - panaszolta a fiú.
 - Még azt is megígérte nekünk, hogy kapunk egy igazi
fókabébit, ha itt leszünk. De aztán elfelejtette, és mi nem
kaptuk meg! - folytatta Susan.
- Micsoda? - ripakodott rájuk Penny, és a két gyerek
riadtan összerezzent. - Hol vannak a szüleitek?
Susan és Theo nem akarta elárulni. Féltek, hogy
rosszat tettek. Különben miért akarna Penny a szüleikkel
beszélni?
Penny nagy léptekkel bement az étterembe. Nem volt
nehéz megtalálni Susan és Theo szüleit, mert ők voltak
az egyetlen vendégek. Penny az asztalhoz lépett és így
szólt:
- Mondja, tényleg magának volt az az elmebeteg
ötlete, hogy fókabébit ajándékoz a gyerekeinek?
A férfi - úgy negyven év körüli lehetett, de a haja már
ősz volt - leengedte az evőeszközt és dühösen pillantott
Pennyre.
- Mi közöd hozzá? - sziszegte.
A felesége, aki méregdrága estélyit viselt, és úgy tele
volt aggatva ékszerekkel, mint egy karácsonyfa,
zavartalanul evett tovább.
Penny egy pillantást vetett a tányérjára és így szólt:
- Amit maga eszik, az az úgynevezett tömöttlibamáj. A
szegény libáknak brutálisan lenyomják az ételt a
torkukon, mert maguktól sosem ennének annyit. Ettől
megbetegszenek, és a májuk elkezd burjánzani és zsí-
rosodni. Ami a tányérján hever, az egy súlyos betegség.
Jó étvágyat!
A nő kiejtette a kezéből az evőeszközt és segélykérő
pillantást vetett a férjére. A férfi megfordult és Ole
kapitányt szólította. A szálloda tulajdonosa azonnal jött
is, és barátságosan üdvözölte Pennyt.
- Dobja ki ezt a kellemetlenkedő csitrit. Hallatlan.
Elrontja az étvágyunkat, és kihallgatást rendez itt! -
mondta magánkívül Theo és Susan apja.
- Ezek az emberek szállíttatták ide a fókabébit.
Játékszernek a gyerekeik számára! - kiáltotta fölhábo-
rodva Penny.
Ole kapitány megfogta a vállát és határozottan ki-
tuszkolta a teremből.
- Kérlek, higgadj le. Igaz, ezek nagyon fárasztó ven-
dégek, de sok pénzt hoznak, mert ideküldik a barátaikat
is! - mondta nyomatékosan. Ez az ügy a fókabébivel
tényleg botrányos, és meg fogom beszélni velük a dolgot.
Majd megtudod, hogyan egyeztünk meg. Rendben?
Penny dühében fújtatva tért vissza a partyra. A te-
remben vágni lehetett a füstöt, és a hangulat lassan elér-
te csúcspontját. Hosszú keresés után megtalálta Björnt.
Még mindig a többi fickóval társalgott. A mellettük lévő
asztalon söröspoharak tömege állt.
Björn odatántorgott Pennyhez és üveges szemekkel
nézett rá.
- Szia, tündérem! - üdvözölte.
Penny az orra előtt legyezett a kezével. Björn szájából
sör- és cigarettaszag áradt.
- Én most hazamegyek! - csak ennyit mondott. Mikor
megfordult, Björn megragadta a pulóvere ujját és
visszarántotta.
- Itt maradsz. Mindent fizettem, tehát maradsz.
Világos?
- Te részeg vagy, azonkívül elment az eszed! - vá-
laszolta Penny és megpróbálta kiszabadítani magát.
Björn erre még jobban szorította.
- Itt maradsz, mert holnap hajóra szállok, és előtte
szükségem van egy kis hölgytársaságra! - röfögte.
- Hajóra szállsz? Miért, matróz vagy? - kérdezte
meglepetten Penny.
- Nem, de holnap kezdődik! Igazi férfidolog! Csak
kemény fickóknak, mint én meg a többiek. Ha vissza-
jövök, te is kapsz egy csinos kis meleg bundát. Tiszta
fehéret, amilyen senkinek sincs. Vagyis jobban mondva,
alig valakinek. Csak a vastag pénztárcájú, finom höl-
gyeknek.
- Micsoda? Mit hordasz itt össze? Miről beszélsz?! -
üvöltötte Penny.
- Fókavadászatra megyünk! - jelentette be büszkén
Björn. - Most jött el az ideje, hogy betakarítsuk a fehér
aranyat. Holnap indulunk, és két nap múlva ott vagyunk.
Ez ám a férfimunka!
Penny bal keze ütésre lendült, és le akart keverni
Björnnek egy hatalmas pofont. A fiú lehajolt, és Penny a
levegőt találta el. Björn rázkódott a röhögéstől.
- A fókavadászat be van tiltva! - üvöltötte Penny.
- Nincs betiltva, nincs betiltva! - Björn gúnyosan
utánozta Penny hanghordozását. - Néhány éve vissza-
vonták a tilalmat. Túl sok van a dögökből. Elzabálják
előlünk a halakat, és üres marad a hálónk!
Penny annyira dühös lett, hogy két ujját bedugta Björn
orrlyukába, így hajtotta hátra a fejét. A fiú fölordított
fájdalmában, de Penny nem engedett. Jól sípcsonton
rúgta, és ezúttal a tenyere is célba ért.
A többi fickó, akik csak néhány lépésre álltak tőlük,
feléjük fordultak és hahotázni kezdtek.
Björn fújtatott, mint egy megvadult bika, és Penny
menekülni kezdett. A fiúk röhögése és gúnyos kiáltásai a
fülében csengtek, mikor átverekedte magát a tömegen és
a kijárathoz rohant. Kiviharzott a hideg éjszakába, és Ole
kapitánytól akart segítséget kérni, de a hotel ajtaja már
be volt zárva. A csöngetésére senki sem nyitott ajtót.
Ekkor rohanni kezdett. Az utcák ki voltak világítva, és
a nagyszülei házáig legföljebb tíz perc volt az út. Nagy
megkönnyebbülésére megállapította, hogy Björn nem
követi.
Mivel a kabátját a ruhatárban hagyta, már néhány
lépés után majd megfagyott. Föltette a pulóvere kapuc-
niját, a kezeit pedig bedugta a hasán lévő kenguruzseb-
be. Olyan gyorsan ment, amilyen gyorsan csak bírt, aztán
rohant egy darabon, és mindig hátrafordult, hogy
megnézze, nem követi-e mégis Björn.
Hirtelen motorzajt hallott. Egy autó közeledett felé
nagy sebességgel. A reflektorok föl voltak kapcsolva.
Az autó fékezett, és kivágódott az egyik ajtaja. Valaki
Penny után iramodott.
 Elrabolva
Penny rohanni kezdett. Megpróbált elmenekülni, de
túl késő volt. Megragadta egy kéz és berángatta az autó
hátsó ülésére. Penny csapkodott és rugdosott, de nem
tudta kiszabadítani magát.
Édeskés parfümillat kúszott az orrába. Elfordította a
fejét és megpillantott egy sötét filckabátot. Még az őt
szorító férfi arcának egy részét is látta. Kötött sapkát
viselt a fejére húzva, és csak a szemeinek volt nyílás rajta.
Penny néhány percig nyugodtan viselkedett. Hadd
higgye a férfi, hogy lehiggadt. A valóságban azonban
vadul kalapált a szíve, kiverte a veríték, és testének min-
den izma megfeszült.
A félelem megbénította a gondolatait.
Az autó lassított és végül megállt.
Penny erre a pillanatra várt. A mellette ülő férfi arcába
bokszolt és fölpattant. Teljes erejéből az ajtónak vetette
magát, és ki akarta nyitni, de nem tudta. Rángatta a
fogót, de az ajtó nem nyílt.
Kívülről viszont kinyitották, és az autó vezetője durván
megfogta a csuklóját. A karjánál fogva kirángatta az
autóból és elkapta a nyakát. Szabad kezével kivett
valamit a zsebéből, mely fémes kattanással nyílt.
Egy kés. Egy bicska!
Penny torkának szegezte és valamit súgott a fülébe,
amit Penny természetesen nem értett. Tehát Björn egy
húron pendült ezekkel a bűnözőkkel. Ő küldte a nyakára
őket, de most mit akarhatnak tőle?
A másik férfi kikiáltott valamit az éjszakába. Mintha
szólított volna valakit. Úgy hangzott, hogy „Sven!".
Penny feje hátra volt nyomva, úgyhogy csak a csillagos
eget láthatta. A torkán érezte a penge hegyét. Félve
előrekémlelt és meglátott egy házat: Sven házát. Kinyílt
az ajtó és Sven lépett ki rajta.
A férfiak odakiáltottak neki valamit. Aztán másod-
percekig csönd volt.
Sven halkan, alig hallhatóan válaszolt.
A férfiak nem voltak elégedettek a felvilágosítással.
Ráordítottak, ő pedig visszaüvöltött.
- Sven, kérlek, segíts! - könyörgött Penny. A férfi erre
azonnal szorított a nyakán, és a lány felnyögött.
Lábujjhegyen állt, és a kés még mindig a torkának sze-
geződött.
- Penny, valamit akarnak tőlem, ami nincs is nálam.
Nem tudom odaadni nekik, de nem hiszik el! - kiáltotta
neki németül Sven.
A férfiak káromkodtak és visszarángatták Pennyt az
autóba. Fejére dobtak egy takarót mely alatt alig kapott
levegőt.
Ismét beindították a motort, és az utazás folytatódott.
Sima utakat hepehupás útszakaszok követtek,
kanyarogtak hegyre föl, majd ismét le.
Az idő ólomlábakon járt. Penny tudta, hogy nincs
esélye a szökésre, ezért csöndben maradt. Röviden,
lökésszerűen lélegzett, mert a takaró alatt forró és foj-
togató volt a levegő. Mikor föl akarta emelni a takaró
szélét, hogy legalább egy kis friss levegőt kapjon, a férfi a
kezére ütött.
Nehéz volt megbecsülnie, hogy mennyi ideig tartott az
út. Talán egy órát, de lehet, hogy kevesebbet. Végül
megállt az autó és Pennyt kihúzták a szabadba. Hallotta
a tenger zúgását, tehát valahol a tengerparton lehetett.
Még mindig takaróval a fején végigvonszolták egy
úton. A saját lábán akart menni, de a férfiak durván
rángatták, a lába alig érte a földet.
Kinyílt egy ajtó, és Pennyt belökték egy házba. Bent
egy fokkal melegebb volt, mint kint. Az emberrablók
még tovább vonszolták, végül megragadták a kezét.
Valami hideget érzett a csuklóján és kattanást hallott.
Utána a férfiak elengedték és kimentek a helyiségből.
Penny hevesen megrázta a fejét és ledobta a takarót.
Megpróbált körülnézni, de nem látott semmit, mert
vaksötét volt. A kezét bilinccsel egy falból kijövő csőhöz
láncolták.
Lassan leereszkedett a padlóra. így legalább ülni
tudott.
Hová vihették a férfiak?
Felbőgött a motor, és Penny ebből arra következtetett,
hogy elmentek. Tudták, hogy Pennynek nincs esélye a
menekülésre.
Azért raboltak el, hogy Svent megzsarolják. De miért? -
gondolkodott Penny. És mi lesz, ha nem kapják meg, amit
akarnak? Mert nem is tudja odaadni nekik, ahogy az előbb
bizonygatta. Mit fognak velem csinálni? Még ha keres is
valaki, itt biztosan nem fog megtalálni!
Hűvös volt a helyiségben. Penny, amennyire tudta,
végigtapogatta ujjaival a csöveket. Langyosak voltak.
Tehát fűtéscsőhöz kötötték. Közelebb csúszott a csőhöz,
hogy melegedjen.
Hirtelen eszébe jutott Ronny. Vajon él még a kis fóka?
A helyiségben teljes sötétség volt, de szerencsére a
karórája számlapja világított. Penny egy pillantást vetett
rá, és látta, hogy nem sokkal múlt éjfél. Otthon
megígérte, hogy éjfélre hazaér. A szülei hamarosan ag-
gódni kezdenek. Remélhetőleg mihamarabb keresni is
fogják.
Penny egész testében reszketett. Szörnyen tehetet-
lennek érezte magát.
 A távolban a tenger zúgott. Penny életében először
nem örült ennek a hangnak.
 Martin is náluk van!
Elvis éjfélig duzzogva ült a kandalló előtt. Robin és
Milli nem tudta elviselni, ha Penny elment, ezért mellé
szegődtek.
Ivan előadást tartott Elvisnek a féltékenység értel-
metlenségéről, amely miatt egy napon valószínűleg el
fogja veszíteni Pennyt.
- Tartsd meg magadnak a jó tanácsaidat. Mi történt a
te barátnőddel? - dörmögte Elvis.
Ivan zavartan vigyorgott és elnémult. Sandra fájó seb
volt. Faképnél hagyta, mert Ivan egyszerűen képtelen
volt a pontosságra. A fiút nagyon megviselte a dolog.
- Ha visszajön, jól megmondom neki a magamét! -
közölte Elvis.
Ivan a fejét csóválta.
 - Ellenkezőleg, légy hozzá kedves és barátságos, és
mondd meg neki, hogy megérted őt, mert te magad is
tudod, milyen fontos a változatosság. Ez után a mondat
után hagyj szünetet, és csak mosolyogj. Ő majd kapcsol,
és hirtelen nagyot nősz a szemében.
Mikor az óra a kandalló fölött egyet ütött, már nem-
csak Elvis nyugtalankodott. Penny szülei is rosszallóan
ráncolták a homlokukat.
Fél kettő lett, és a rosszallás lassan aggodalommá
változott.
Kettőkor Penny apja nem bírta tovább.
- Elmegyek erre a partyra, és személyesen hozom haza
- mondta.
Kölcsönkérte a szülei autóját és elindult. Húsz perc
múlva csörgött a telefon. Nagyapa vette föl és
meglepődve szólt bele:
- Sven, mi van? Tudod, hány óra?
- Christoph, könyörgöm, pontosan azt tegyétek, amit
most mondani fogok. Penny és Martin náluk van.
Szándékosan elvittem hazulról a fiamat, mert megfenye-
gettek, hogy bántani fogják. De kényszerítettek, hogy
hozzam vissza, és vigyem el nekik, különben fájdalmat
okoznak Pennynek.
- Micsoda? - Moosburger nagyapa döbbenten hallgatta
a férfit.
- Megismétlem: Penny és Martin a kezükben van,
Valamit akarnak tőlem. Oslóban tartom egy széfben, és
most elmegyek érte. Ha minden jól megy, holnap estére
visszaérek. Megígérték, hogy akkor azonnal szabadon
engedik Martint és Pennyt. Kérlek, ne kérdezz!
- És ha nem sikerül? - kiáltotta Penny nagyapja.
- Ne hívjátok a rendőrséget. Christoph, ezek komolyan
gondolják. Bántani fogják őket. Kérlek benneteket,
viselkedjetek higgadtan. Föladom. Megkapják, amit
akarnak, aztán Martinnal örökre elhagyom az országot.
Kérlek, gondoskodj a fókabébiről. Hatóránként etetni,
naponta egyszer fertőtleníteni a helyiséget. Hasmenése
van, de gyarapszik...
Megszakadt a vonal.
Penny anyja, Klara, Elvis és Ivan aggódva nézett
nagyapára. Látszott rajta, hogy valami szörnyű dolognak
kellett történnie... De mi volt az pontosan?
Christoph Moosburger dióhéjban elmesélte a hal-
lottakat.
- Jaj istenem! - nyögött fel Penny anyja. - De ezt... ezt
nem hagyhatjuk! Értesítenünk kell a rendőrséget.
A nagyapa ellenezte.
- Sven fia is a foglyuk. Nem tehetjük kockára a két
gyerek életét. Inkább várjunk.
Kinyílt az ajtó, Penny apja tért vissza. A hír bun-
kócsapásként sújtott le rá.
Némán ültek a nappaliban. Robin a teraszra vezető
üvegajtó előtt kuporgott és halkan nyüszített. Érezte,
hogy történt valami a gazdival.
 Segíteni akart, de hogyan?

Penny kicsit elszundított. Fájdalom hasított a csuk-

lójába, arra ébredt. Kicsit jobban hátradőlt, és ettől meg-
feszült a bilincs.
Kinyílt az ajtó, és valaki belépett. Egy gyerek üvöltött.
A férfiak voltak. Egy takarót vonszoltak, melyben valaki
rúgkapált.
Kintről fény esett be, és Penny nagy megdöbbenésére
látta, hogy Martint tekerik ki a takaróból. Aztán egy
vékony kötéllel összekötözték a csuklóit.
Ahogy Pennyt, a fiút is a fűtéscsőhöz kötötték, de a
szoba másik végébe.
Martin sírt és jajveszékelt, de semmi sem segített rajta.
A férfiak mondtak neki valamit, amitől elnémult. Utána
elhagyták a helyiséget.
- Szia, Martin, én is itt vagyok, Penny!
Penny azt remélte, hogy Martin esetleg ki tud sza-
badulni a kötélből. De hogyan tolmácsolja neki ezt a
gondolatot? A fiú elkezdett sírni. Kétségbeesetten zo-
kogott és egyre két szót ismételgetett: mama és papa!
Kétszer elkezdett ficánkolni, de a mozdulatok okozta
fájdalom arra kényszerítette, hogy nyugton maradjon. A
sírása egyre hevesebb és görcsösebb lett. Levegő után
kapkodott és zihált, mintha légzési zavarai lennének.
Penny meg akarta vigasztalni, de hogyan? Nem sokat
gondolkodott, énekelni kezdett. Azt énekelte, ami eszébe
jutott. Dalokat egy musicalből, amit nemrég látott.
Slágereket, iskolában tanult énekeket, gyermekdalokat -
válogatás nélkül.
Martin zihálása enyhült. A görcs oldódni látszott.
Penny nem hagyta abba az éneklést, és mikor lassan
berekedt, zümmögött helyette.
Martin felől lassú, mély szuszogás hallatszott. A fiú
elaludhatott.

Másnap reggelig Moosburgerék nem kaptak több

telefonhívást.
Sven délelőtt jelentkezett legközelebb. Egy pálya-
udvaron tartózkodott, és nem voltak jó hírei. Másnap
délig nem fog visszaérni. Személyesen kell átadnia, amit
az emberrablók követeltek tőle. Csak akkor fogják elen-
gedni a két túszt.
Penny nagyapja Ivannal, Elvisszel, Kolumbusszal és
Romeoval elment Sven házába, és megmutatta nekik a
fókabébit, mely ordítva feküdt a pincében. Közösen
sikerült megetetniük és megfürdetniük Ronnyt. Most
nem jött vissza belőle a speciális tej, sőt evés után szem-
mel láthatóan elégedett volt.
Elvis észrevette, hogy Robin szimatol a ház előtt.
Izgatottan földre tapasztotta az orrát. Két hómentes fol-
ton különösen sokáig időzött, és a farka elárulta, hogy
valamit érez.
- Mi van, Robin, mi van ott? - kérdezte Elvis.
 A kutya ugatott és mindenfelé futkosott, de aztán
tanácstalanul visszajött. Érezte a gazdi illatát, de a hóban
megszűnt számára a nyom.
Romeo kivitte Ronnyt a szabadba és letette a hóba. A
kis fóka ismét ordítani kezdett. Kúszott egy darabot, és
befeküdt egy teknő alakú mélyedésbe. Onnan élvezte a
felhőkön átszűrődő napsugarakat.

Elvis délután elment a kutyákkal a strandra sétálni.

Nem bírta tovább a nagyszülők házában. Feszült volt a
hangulat, és elég volt egyetlen rossz szó, hogy heves
veszekedés törjön ki.
Elvis elhaladt Ole Kapitány Szállodája mellett és to-
vábbment a kikötő felé. A kikötő néhány kikötőhelyből,
egy mólóból, és sok régi, részben felújításra szoruló fa-
házból állt. A kunyhók a halászok tulajdonában voltak,
akik nyaranta csónakokat adtak bérbe a nyaralóknak és a
hobbivitorlázók jachtjaira vigyáztak. A halászat
önmagában ugyanis nem hozott már elegendő pénzt a
konyhára.
Elvis a kikötőben lődörgött, elment a faházak mellett,
és a falun keresztül akart hazamenni. Robin megállt egy
szürke autó mellett és a hátsó ajtaját szimatolta.
- Hagyd ott, gyere már! - kiáltotta türelmetlenül Elvis.
A berni pásztorkutya tovább szimatolt és kettőt
vakkantott.
- Igen, igen, biztosan lepisilte valami szuka, és ettől
begerjedtél. Ettől függetlenül gyere! - sürgette az állat-
gondozó.
Mikor Robin még erre sem mozdult, Elvis pórázra
kötötte és maga után vonszolta.
Milli jött magától, mert utált pórázon sétálni.
Az egyik faházikóból egy férfi lépett ki sötét filc-
kabátban, és beszállt az autóba. Beindította a motort és
elhajtott.
Elvis nem látta, mert valaki mást fedezett fel, akivel
komoly megbeszélnivalója volt.
 Négylábú megmentő
Björnnek elakadt a lélegzete, mikor Elvis megragadta a
kabátját és megrázta. Cigarettázva dőlt egy házfalnak, és
Elvis váratlanul esett neki.
- Mi ez? Hagyjál! Nem érdekel a csajod! - védekezett
Björn.
- Miért nem kísérted haza tegnap, te idióta? - förmedt
rá Elvis.
- Mert egyedül akart menni. Különben is, leégetett
mindenki előtt, és még meg is pofozott.
- Biztosan megérdemelted! - válaszolta Elvis, aki ettől
mindjárt jobban érezte magát, és tudni akarta, pontosan
mi történt.
Björn előhozakodott az igazsággal. Elvis elképzelte,
milyen dühös lehetett Penny, mikor megtudta, hogy a
kísérője másnap fókamészárlásra készül.
 - És mit keresel még itt? Késik a hajó? - kérdezte Elvis.
Björn az utat bámulta.
- Elaludtam - vallotta be. - Most vissza kell fizetnem az
előleget meg mindent. Közben pedig nagyon kellene a
lóvé. Nincs állásom, már úgy értem, hogy rendes, és
ennél a munkánál legalább szépen csurrant-cseppent
volna!
- Naná! Manapság nehéz olyan idiótákat találni, akik
hajlandóak ilyen vérengzésre! - dühöngött Elvis. - Te
vagy a legnagyobb kretén, akivel valaha is találkoztam!
Ezt már Björn sem hagyta annyiban. Verekedni akart,
de Elvis rákiáltott:
- Pennyt elrabolták, érted? Mert elengedted egyedül.
Eltűnt!
Björn a homlokát ráncolta.
- Ez vicc?
- Úgy nézek ki, mint akinek tréfálkozni van kedve? -
kérdezte Elvis.
- Ezt... ezt nem értem és egyáltalán: hogyhogy
elrabolták? Ilyen gazdagok az öregei?
Elvis kicsit gondolkodott, aztán mindent elmesélt,
amit tudott. Björn döbbenten hallgatta.

Penny és Martin egymással szemben ült a földön és

mosolygott. A fiú délelőtt is sokat sírt, de mikor Penny
ismét énekelni kezdett, megnyugodott.
Reggel bejött az egyik férfi és vécére vitte őket a
fürdőszobába. Mielőtt Penny belépett a mosdóba, figyel-
meztetően előhúzta a kését a zsebéből.
Penny kutatva nézett körül a kis helyiségben. Nem
volt ablaka, ezért kizárt volt innen a szökés. Különben is,
a férfi az ajtó előtt várta Martinnal.
Miután a fiú is elintézte a dolgát, vissza kellett men-
niük a fogdájukba. A férfi most Martinra is bilincset tett.
Aztán mindkettőjüket visszakötötte a csőhöz, így
kuporogtak tovább a földön.
- Éhesek és szomjasak vagyunk. Nem adnak valamit
enni? - kérdezte Penny.
Nem kapott választ a férfitől, aki egyetlen egyszer sem
vette le előttük a kötött maszkot. Elhagyta a házat és
elhajtott.
Lassan teltek az órák. Megváltás volt, mikor aludni
tudtak egy kicsit.
Penny este megállapította magában, hogy az em-
berrablók már egy egész napja tartják őket a hatalmuk-
ban. A félelme egyre nőtt.
Vajon teljesíti Sven a feltételeiket?
Pillanatnyilag nem úgy nézett ki.
A hideg és az éhség egyre kínzóbban gyötörte. Penny
azt javasolta Martinnak, hogy igyon a fürdőszobában, de
a víz csak rövid ideig töltötte meg a gyomrát. Az elmúlt
napok izgalma megviselte az erejét. Evés nélkül pedig
még gyengébb lett.
Ez lenne az emberrablók taktikája?
 A férfi este hét órakor jelent meg utoljára, mikor kint
már sötét volt. Penny ismét enni kért tőle, de most is úgy
tett, mintha nem is hallaná.

Ezen az estén Robin és Milli egész idő alatt nyugta-

lanul járkált föl-alá. Érezték a feszültséget és a félelmet a
házban, és tudták, hogy csak a gazdival történhetett
valami.
Sven jelentkezett Oslóból. Még mindig nem volt nála,
amit az emberrablók követeltek tőle. Túl későn érkezett
a városba, és a bank, melyben a széfje volt, már bezárt.
Egyre nőtt a család kétségbeesése. Újból és újból
megtanácskozták, ne értesítsék-e a rendőrséget, de végül
mindig letettek róla. Alvásról szó sem lehetett. Mindenki
a nappaliban tartózkodott és a fotelekben kuporgott.
Várták egyre várták az életjelet Pennytől.

A második éjszaka még rosszabb volt, mint az első.

Martin nem tudott félóránál többet aludni egyfolytában,
utána pedig nyüszített. Penny egyre kevésbé tudta
megvigasztalni.

Reggel nyolc óra körül Robin ugatni kezdett. A család,

amely csak a hajnali órákban aludt el, fölébredt rá.
Elvis kinyújtózott és fölállt. Kinyitotta a kutyának az
ajtót, hogy kiengedje. Valószínűleg a dolgát akarta
elvégezni.
 Ám Robin rohanni kezdett. Nem futott, hanem
egyenesen vágtázott.
Mi... hová akar menni? - kérdezte magában a fiatal
állatgondozó. Belebújt az edzőcipőjébe és követte a
pásztorkutyát.
Robin leviharzott a strandra, aztán a kikötő felé
rohant. Mikor megérkezett, elkezdett szimatolni és ke-
resni a házak között. Végül megállt egy szürke autó előtt
és ugatott.
Mikor Elvis utolérte, a kutya izgatottan futkosott föl-
alá. A hátsó ajtót kaparta a mancsával és egyre csak
nyüszített.
- Mi bajod? - kérdezte Elvis.
Robin nem hagyta abba az ugatást és a kaparást. Elvis
bepillantott az autó belsejébe, de semmi feltűnőt nem
látott. Meghúzta a fogantyút, de az ajtó nem nyílt ki.
A berni pásztorkutya egyre izgatottabb lett. Hangos
ugatással körözött az autó körül.
Elvis tanácstalan volt. Mit akar Robin?
Átment az autó másik oldalára, ahol a kutya kaparta az
ajtót.
- Hagyd, ha meglátja a tulajdonos, baj lesz! - mondta
szigorúan Elvis.
Robin erre még hevesebben kaparta az autót. Elvis
gyorsan megfogta a nyakörvet és el akarta húzni. Erre
Robin a keze után kapott.
- Be van zárva, nem tudsz bemenni! - mondta Elvis. -
Mit akarsz egyáltalán?
Elvis - nem bízva a sikerben - meghúzta a másik ajtó
fogantyúját. Kinyílt.
A berni pásztorkutya azonnal befurakodott mellette és
fölugrott a hátsó ülésre. Szimatolt, és úgy tűnt, valami
fontosat érez. Az ülésen sötét takarók hevertek, azok
között turkált. Bedugta az orrát közéjük és bemászott
alájuk.
- Hé, gyere ki, mit művelsz? - kiáltotta Elvis.
Valahol a közelben Milli ugatott. Ezek szerint követte
őket.
De miért ugat ilyen kitartóan?
Mivel nem hagyta abba, Elvis elment utánanézni. Milli
egy nagy szemeteskuka előtt állt, azt ugatta féktelenül.
Közben csóválta a farkát.
Miután Elvis eljött az autótól, egy férfi lépett ki a
házból. Odament az autóhoz és rosszallóan nézte a jobb
hátsó ajtót, mely résnyire nyitva állt. Belökte a lábával,
beült a kormány mögé és elhajtott. A hátsó ülésen, félig
betakarva, ott feküdt Robin. Kilógó fekete hátsó fele nem
tűnt föl a férfinak. Túlságosan el volt foglalva a
gondolataival, és eszébe sem jutott, hogy valaki lehet az
autóban.
Mikor Elvis visszaért az autó hűlt helyére, majdnem
megütötte a guta.
- Robin most eltűnt, csak mert te kukázni akartál! -
szidta Millit. Ekkor döbbent rá a fiú, hogy a pásztorkutya
talán Penny illatát szimatolta ki az autóban.
De mi történik, ha fölfedezik az emberrablók?
Robin a gazdájához hasonlóan életveszélyben volt.

A kutya egész úton mozdulatlanul feküdt a hátsó

ülésen. Sejtette, hogy nem vehetik észre. Akkor sem
mozdult, mikor megállt az autó.
A férfi kiszállt és erősen bevágta az ajtót, mert néha
beszorultak, máskor meg maguktól kinyíltak az ajtók.
Öreg tragacs volt, melyet hamarosan le akart cserélni egy
újra. Ez a fókás buli rengeteg pénzt hoz majd, azonkívül
ezért az emberrablásért is szépen fog kaszálni. A
megbízójának nagyon kellett az a Sven tulajdonában levő
valami.
Tombolt, amikor értesült az emberrablásról, és azt
mondta, túllőttek a célon. Ám amikor meghallotta, hogy
Sven idehozza azt a bizonyos dolgot, végül mégis bele-
egyezését adta.
Azonkívül, gondolta a férfi menet közben, ez az eset a
roncsderbi-autóval sem tartozott a legfinomabb eszközök
közé. A megbízója ugyan azt állította, hogy csak azért
lökte le Sven autóját a szakadékba, mert tudta, hogy
Sven már nincs benne. De vajon a rendőrség is elhinné
neki?
A férfi megállapította, hogy kezében tartja a meg-
bízóját. A pénzt és a hajót mindig ő adta. A férfi csak
szervezett és besöpörte a pénzt. A jövőben is így fog -
anélkül, hogy tennie kellene valamit - lóvét szerezni,
mert ezzel az emberrablással sokáig zsarolhatja még a
partnerét. Csak még egy kicsit dokumentálnia kell a
dolgot, vagy a tetthely közelébe vinni a cinkosát. De ez
majd csak sikerül valahogy.
Az emberrabló kinyitotta a házat, és a szoba felé
baktatott, melyben fogva tartotta Pennyt és Martint.
Mielőtt belépett, fejére húzta a maszkot.
A két túsz igen rossz állapotban volt. Az éhség és a
hideg erősen legyengítette, kimerítette és elkedvetle-
nítette őket. De épp ezt akarta elérni.
Miután a férfi bement a házba, Robin előbújt a takarók
alól. Fogával megragadta az ajtó fogantyúját és rángatni
kezdte. A pásztorkutya nem sokat teketóriázott, a
háttámla fölött előreugrott az első ülésre, és ott is
megpróbálta kinyitni az ajtót.
Ezúttal sikerült neki.
Kiugrott és a ház felé lopakodott. A ház ajtaja be volt
csukva, de ez nem okozott gondot Robinnak. Érezte,
hogy a gazdi a közelben van, és mindenáron hozzá akart
jutni. Fölugrott és mancsával lenyomta a kilincset. Az
ajtó nyikorogva kinyílt, és a kutya besurrant a házba.
Az emberrabló kiáltott valamit, mire Robin beosont az
első helyiségbe, amely egy kis konyha volt. Ott bebújt az
asztal alá.
A férfi odament az ajtóhoz, hogy megnézze, van-e ott
valaki. Karjában tartotta Martint, és csodálkozva ingatta
a fejét.
Senkit sem látott. Nem is lehetett itt senki, mert a
segítője már régen úton volt a hajón a fókákhoz.
Becsapta az ajtót és a szelet okolta a nyitott ajtóért.
Biztosan az lökte be az ajtót. Miután Pennyt visszalán-
colta a csőhöz, bedobta a fiút a fürdőszobába. Alig há-
rom perc múlva már türelmetlenül kopogott az ajtón, és
a férfi kihozta Martint. Visszavitte a szobába és meg-
bilincselte. Utána elhagyta a házat.
Penny ezúttal már meg sem kérdezte, hogy kapnak-e
enni. Tudta, hogy nincs értelme. Erőtlennek érezte
magát. Nyomorultnak. Ráadásul szédült, és karikák
ugráltak a szeme előtt.
Mikor az emberrabló bezárta az ajtót, Robin előjött a
rejtekéből és Pennyhez szaladt.
Már hallucinálok is! - gondolta a lány, mikor a kutya
fölbukkant az ajtóban.
Robin ugatott és farkcsóválva rohant Pennyhez.
- Robin, drága Robin! - sóhajtotta boldogan Penny.
Zajt hallottak a bejárati ajtó felől, mire mindketten
fölkapták a fejüket.
- Robin, elbújni! - suttogta Penny.
A pásztorkutya kiszaladt a szobából és vissza akart
menni a konyhába, de ahhoz el kellett volna mennie a
bejárati ajtó előtt, mely épp kinyílt. Gyorsan irányt vál-
tott és elbújt a vécében.
Az emberrabló csak azért jött vissza, hogy megnézze,
működik-e a fűtés. A helyiségek hidegebbnek tűntek,
mint eddig. Bement a konyhába és ellenőrizte a kazánt.
Mindent a legnagyobb rendben talált. Mikor elment,
Robin visszatért a gazdihoz.
- Robin, menj oda Martinhoz, gyerünk! - mondta neki
Penny.
A pásztorkutya engedelmeskedett és bátorítóan
megbökte az orrával a kisfiút. Martin Robin puha bun-
dájához szorította a fejét. A kutya melegsége láthatóan
megvigasztalta.
Penny tisztában volt vele, hogy a kutya nem tudja
kiszabadítani őket szorult helyzetükből. De talán egy
kicsit segít megkönnyíteni az elviselését.
- Robin, enni. Szükségünk van valami ennivalóra.
Rágni, étel. Érted? - Penny csámcsogó hangot hallatott. -
Keress, keress! - biztatta.
Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. A ház
nyáron nyaralóként működött, de most, nem sokkal a
tavasz beállta előtt, még bútorok sem voltak minden
szobában.
Robin kiszaladt a konyhába és az orrával kinyitotta a
hűtőszekrényt.
Üres! Természetesen semmi sem volt benne.
A kutya erre elkezdte a fiókokat nyitogatni. Az
egyetlen ehető, amit talált, egy csomag tészta volt.
Penny mosolygott, mikor odavitte, mert tudta,
mennyit fáradozott érte Robin.
 - Nem, Robin, ezt nem tudjuk megenni. Kérlek, keress
megint. Kérlek!
A berni pásztorkutya visszatért a konyhába és tovább
kutatott. Ezúttal több szerencséje volt. Fölfedezett két
csomag kétszersültet. Az egyiket a szájába vette és
odavitte Pennynek.
A lánynak sikerült megbilincselt kézzel elvennie,
kinyitnia és belenyúlnia. Mohón betömött egy darabot a
szájába. A fűrészpor ízű szelet most jobban ízlett neki,
mint a kedvenc étele. Vett még belőle, majd visszaadta
Robinnak a csomagot.
- Vidd oda Martinnak - bízta meg.
A fiú mohón vetette rá magát a kétszersültre.
- Derék Robin, nagyon derék! - dicsérte Penny a
kutyáját. - Ügyes voltál. Van még valami ennivaló?
Keress Robin!
A kutya nem egészen értette, miért nem volt még elég
a gazdinak, de újból elindult keresni. Ezúttal egy tábla
csokoládéval tért vissza.
- És most, Robin, keress ruhákat vagy takarókat! -
kötötte a lelkére Penny.
Robin elballagott és visszatért egy konyharuhával.
Penny tudta, hogy nem szabad elvennie a kedvét, ezért
sűrű dicséretek közepette elvette tőle, de ismét kiadta az
utasítást, hogy keressen tovább.
A kutya ezúttal néhány takaró nagyságú törülközőt
talált. Majd két kispárnát is hozott és egy dohos paplant.
Penny és Martin most már be tudott takarózni, hogy ne
fázzon annyira.
- Okos kutya! - dicsérte Penny újra és újra.
Robin lefeküdt mellé a földre, és amilyen szorosan
csak tudott, odabújt a gazdihoz.
- De mit teszünk, ha visszatér ez az alak? Veszélyes! És
ha észreveszi, hogy segített rajtunk valaki, keresni fog
téged - mondta Penny halkan. Nagyon félt, hogy a
férfinak fegyvere van, és a kutyára lő vele.
Másrészt az sem használ, ha Robin leteperi a férfit.
Ezért még nem fogja neki odaadni a bilincsek kulcsát.
 Mocskos játék
Az emberrabló nem ment vissza a kikötőbe, mert még
sok elintéznivalója volt. Ezért Elvis hiába várt rá. Végül
visszatért Penny nagyszüleinek házába. Beszámolt róla,
hogy mi történt, és most már Robinért is aggódtak.
- Érdeklődtél, hogy nem ismeri-e valaki a szürke
autót? - kérdezte Penny apja.
Elvis nemmel válaszolt. A kikötő kihalt volt.
Dél körül Sven telefonált. Végre megszerezte, amit
akart, és mindjárt indul a gépe, közölte. Három körül fog
érkezni. Moosburger nagyapa megígérte, hogy elmegy
érte.
A repülőtérről egyenesen a házába vitte, ahol Sven
egyedül akart maradni. Előkészítette az átadást, ahogy
megegyezett az emberrablókkal. Tudta, mi a dolga.
Miután mindent odaadott, elment Moosburgerékhoz.
Azt beszélte meg az emberrablóval, hogy ott fogja hívni,
és közli, honnan vihetik el Pennyt és Martint.
Jött is a hívás, csak éppen nem erről szólt.
- Figyelj ide, te őrült! - mondta egy rikácsoló hang. -
Túl nagy a veszély, hogy kitálalsz. Már eddig sem tudtad
tartani a pofádat. Ezért még magunknál tartjuk őket egy
darabig.
- Nem... nem, ez nem lehet igaz! - zihálta Sven, mikor
a másik letette. - Nem adják vissza Pennyt és Martint!
- Micsoda? - nagyapa elvesztette a türelmét. - Most
hívom a rendőrséget. Ebben már nem veszek részt!
Sven kivette a kagylót a kezéből, és könyörgött neki,
hogy ne tegye.
- Állítólag túl sokat beszéltem valakinek, de rajtatok
kívül senki sem tud a dologról! - siránkozott Sven.
- Romeo, már megint neked járt el a szád? - kérdezte
Penny apja a legkisebb csemetéjét.
Romeo nagy szemeket meresztett, esküre emelte a
kezét és így szólt:
- Sohanem!
Ezúttal senki sem javította ki, mert mindenkinek
máshol jártak a gondolatai.
- Björn! - kiáltott föl hirtelen Elvis. - Mindent elme-
séltem Björnnek. Biztos ő mondta tovább. Ez azt jelenti,
ő lesz az összekötő kapocs az emberrablóhoz.
Sven az ajkába harapott.
- Hiszen én tudom, ki áll az emberrablás mögött.
 - Micsoda? - mindenki döbbenten meredt rá, mintha
most jelentette volna be, hogy a Marsról jött.
- Ole kapitány!
Christoph Moosburger nem hitt a fülének.
- Ole kapitány? Ole kapitány! De miért?
- Fényképeim és filmanyagom vannak róla, melyeken
büszkén fókacsapdákat számol. Közvetlenül egy véres
halom mellett áll. Ole kapitánynak van két hajója,
melyek kifejezetten fókavadászatra vannak fölszerelve.
Csak a videofilm és a fotók segítségével tudtam évekig
megakadályozni, hogy új vadászatokat indítson. Mit
gondolnak, honnan van pénze a szállodájára?
Moosburgerék értetlenül hallgatták.
- Mostanában nagyon rosszul megy neki anyagilag. A
szálloda átépítése rengeteg pénzt emésztett föl. Ezért
döntött az újabb fókavadászat mellett. Végül meg is
kapta rá az engedélyt. Én véletlenül szereztem tudomást
róla, és megfenyegettem, hogy nyilvánosságra hozom az
anyagot. Ha a sajtó megkaparintja, a híres Ole
kapitánynak befellegzett. Senki sem kér egy állatgyilkos
főztjéből, és senki sem fog vagyonokat kiadni azért, hogy
egy mészáros házában alhasson. Ezért fölajánlotta, hogy
megveszi tőlem az anyagot. Elutasítottam az ajánlatát.
Aztán megfenyegetett. Mikor a roncsderbi-autóval
történt esemény után még mindig nem törtem meg,
kaptam egy telefonhívást. Azt mondta, kinyírják a
fiamat, ha nem kapnak meg mindent. Azonnal elvittem
innen Martint, de aztán történt Penny elrablása, és vissza
kellett a fiamat hoznom. Az anyjánál volt, aki azért
hagyott el, mert már nem volt rá időm a munkám miatt.
- Ez azt jelenti, hogy ez a „kifinomult" kapitány rabolta
el Pennyt! - kiáltotta Elvis.
Sven leintette:
- Nem, ezt valaki más intézte el neki. De ha ő és a
segítője megtudja, hogy kitálaltam, veszélybe kerül a
gyerekeink élete.
- De ki a segítő? Tudjuk, hogy szürke autója van! -
mondta Elvis.
- Fogalmam sincs, az egyik halász lehet. Mind utálnak,
mert védem a fókákat.
- Björn most megmutathatja, hogy ő is használható
valamire! - közölte lazán Elvis.
Elmondatta, hol lakik a fickó, és elment hozzá.
Björn azonnal bevallotta, hogy előző nap Gunnar
Lundgrennel, egy halásszal beszélt Penny eltűnéséről.
De vajon hol tarthatja fogva ez a halász Pennyt és
Martint? Kikeresték a telefonszámát és fölhívták. De
Lundgren úr - a lánya szerint - csak késő éjjel fog
hazatérni.
- Bemehetünk a faluba és megkereshetjük az autóját,
de kevés az esély arra, hogy megtaláljuk - gondolkodott
hangosan Elvis.
Kétségbeejtő volt a helyzet. Már ismerték az em-
berrablók nevét, és mégsem volt lehetőségük arra, hogy
kiszabadítsák a foglyokat.
- Robin, segítséget kell hoznod! - könyörgött Penny. A
kutya hűséges szemekkel nézett rá. - Mi történik, ha a
férfi visszatér és meglát bennünket? - folytatta. - Rájön,
hogy segített nekünk valaki, de hogy fog reagálni?
Martin nyöszörgött. Szenvedett attól, hogy mereven
kell tartania a kezét. A karja és a válla fájt, a csuklója
véraláfutásos volt. Belátta, hogy nincs értelme az állandó
sírásnak. De azt is tudta, hogy a nyögésével magához
csalogatja Robint. A berni pásztorkutya elhalmozta
Martint gyengédséggel: hozzásimult, nyalogatta sebes
csuklóját, mellébújt, hogy melengesse a fiút, és ha kellett,
jókedvre derítette. Bohóckodott neki, pörgött a hátán, a
lábai égnek álltak, fura hangokat adott ki, vagy a saját
farkát kergette.
Ez hatott. Martinnak nevetnie kellett, és ebben a
helyzetben a legjobb orvosság a nevetés volt.
A ház előtt megállt egy autó.
Penny érezte, hogy megfeszülnek az izmai. Eljött a
legszörnyűbb pillanat.
- Bújj el, Robin! - suttogta.
De a pásztorkutya nem akart engedelmeskedni.
Érezte, hogy most nem hagyhatja cserben a gazdáját.
- Kérlek, menj ki, rejtőzz el! Hívlak, ha szükségem lesz
rád. Gyorsan, tűnj el! - támadt Penny a kutyára.
Robin behúzott farokkal elhordta magát. Úgy tűnt,
megsértődött.
 Kinyílt az ajtó, és Gunnar Lundgren lépett be a házba.
Behúzta a fejébe a gyapjúsapkát és elindult a szoba felé,
melyben Pennyt és Martint tartotta fogva.
Penny visszatartotta a lélegzetét. Kiverte a veríték és a
kezei reszkettek.
Az emberrabló megállt és meggondolta magát.
Visszament az ajtóhoz és a partnerét leste. Idecsalta,
hogy megcsinálja a fontos fényképet: Ole kapitány, a
gyerekrabló.
Ez lesz a soha ki nem apadó pénzforrás. A kamera már
ott lapult bekapcsolva a táskájában. Mihelyt Ole belép a
szobába, elkattintja.
Fontos volt, hogy a fiú és a lány is rajta legyen a képen.
Természetesen ők nem láthatták Olét. Ügyesen kellett
beállítania a képkivágást.
Megérkezett a másik autó.
Penny még jobban félt.
Ole kapitány kiugrott a kocsiból és a nyaraló felé
sietett. Beviharzott az ajtón és halkan kérdezte:
- Mi van? Miért kellett idejönnöm?
- Nézz be a szobába, van egy kis gond! - jelentette be
Gunnar.
Ole kapitány a behajtott ajtóhoz sietett, és épp ki
akarta vágni, mikor kattanást hallott a háta mögött.
Megfordult és meglátta Gunnar Lundgrent az élesre
állított fényképezőgéppel.
- Engem nem! - ordította és rávetette magát a halászra.
Kitépte a fényképezőgépet a kezéből, ledobta a földre és
rátaposott. Utána beakasztott a férfinak egy jobb horgot,
és sietve elhagyta a házat.
Felbőgött az autó motorja, és a kerekek csikorogtak,
ahogy elhajtott.
Gunnar Lundgren nyögve föltápászkodott és az állát
simogatta. Tajtékzott dühében, mert nem jött be a terve.
Ő szúrta el, és mivel magára nem akart dühös lenni,
inkább a túszokon töltötte ki a mérgét. A szoba felé
trappolt és belerúgott az ajtóba, mire az kinyílt és a
falnak vágódott.
Penny és Martin rémülten fölsikoltott.
 Egy örömteli nap
Gunnar Lundgren szemei elkerekedtek.
A takarók és a kétszersültes zacskók ott hevertek a
földön... Hogyan lehetséges ez? A túszok még mindig a
csőhöz voltak bilincselve. Valaki tehát itt járt.
Becsúsztatta a kezét a nadrágzsebébe és kivette a
bicskáját. Mikor megfordult, hogy átkutassa a házat az
ismeretlen után, valami nagy, fekete röpült felé. Teljes
erőből nekivágódott és a földre terítette.
A halász olyan szerencsétlenül esett, hogy beverte a
tarkóját a földbe és elájult.
Robin diadalmasan ugatott és keresztben ráfeküdt az
áldozatára. Ha a férfi magához térne, akkor sem tudna
megmozdulni.
- Robin, a kés! Dugd el a kést! - mondta sürgetve
Penny.
 A kutya nem értette, ezért Penny addig nyújtotta a
lábát, míg lábujjhegyével elérte a kést. Meglökte, és a
bicska Robin felé csúszott. A kutya óvatosan a szájába
vette és elvitte. Nagy ugrásokkal tért vissza, hogy Gunnar
Lundgren után nézzen. Szerencsére a halász még nem
tért magához.
Ismét megállt egy autó a ház előtt. Robin hangosan
ugatni kezdett.
- Robin, csönd! Ez a másik lesz. Vigyázz, lehet, hogy
pisztoly van nála! - kiáltotta kétségbeesetten Penny, de
Robin nem akart megnyugodni. A szoba közepén állt és
ugatott, ahogy a torkán kifért.
Lépések hallatszottak. Valaki jött. Nem is egyedül,
hanem többen.
- Megőrültél? - förmedt rá Penny Robinra.
Az ajtóban megjelent... Björn.
Penny dühös pillantást vetett rá.
Ám mindjárt a nyomában fölbukkant Elvis is. Meglátta
az eszméletlen férfit a padlón, Pennyhez szaladt,
letérdelt mellé és szeretettel a karjába vette.
- Most már minden rendben lesz! - mondta és
végigsimította a lány hosszú, szőke haját.
- Elvis, kérlek, hagyjuk ezt most. Hidd el, semmire sem
vágyom jobban, mint hogy átöleljelek, de előbb szabadíts
ki! - mondta Penny elhaló hangon.
A fiú kutatni kezdett Gunnar Lundgren zsebeiben.
Megtalálta a bilincsek kulcsát és kiszabadította Pennyt és
Martint.
Közben megjelent Sven, Moosburger nagypapa, Penny
apja, Ivan és Kolumbus is. Túláradó boldogsággal
szorították magukhoz az elrabolt gyermekeket.
- Hogy... hogyan találtatok meg? - tudakolta Penny,
miközben Elvisre támaszkodva nagyapa autója felé sán-
tikált.
- Björnnek köszönheted! - válaszolta Elvis. - Eszébe
jutott, hogy ennek a Lundgrennek van néhány nyaralója
a tengerparton. Végigjártuk őket, és láttuk, hogy ez előtt
a ház előtt áll az autója. Aztán hallottuk Robin ugatását,
és tudtuk, hogy jó helyen vagyunk.
Björn néhány lépéssel távolabb állt az autójának dőlve,
és zavarában grimaszokat vágott. Pennynek el kellett
ismernie, hogy nem csak brutális és ostoba tud lenni.
Legalábbis Björn nagyon szerette volna, ha Penny
belátja ezt.

Jó pár napig tartott, mire Penny kiheverte az elrab-

lását. A legtöbb időt Ronnynál, a kis fókánál töltötte,
mely valóban naponta egy-másfél kilót hízott.
Éjszaka megenyhült az idő, és végre beköszöntött a
tavasz.
Penny mindig kivitte Ronnyt a szabadba és letette az
olvadó hóba. A fókabébi uszonyai segítségével vonszolta
magát a vékony hótakarón, és fekete szemeivel
kíváncsian fedezte föl a környezetét.
 Már nem húzta be a nyakát, ha jött valaki. Tudta, hogy
az emberek nem jelentenek rá veszélyt. Hangos
üvöltéssel üdvözölte őket, fölnézett rájuk, és néha még
hintázott is nekik, mint egy bölcső.
Penny érkezése után tíz nappal ünnepelték nagypapa
születésnapját. Nagy örömünnepet tartottak, mely egy
napon és egy éjszakán át tartott. Moosburgerék rég nem
mulattak ilyen jól. Rengeteget táncoltak, ettek-ittak és
nevettek.
Külön örömöt jelentett számukra az a hír, hogy a
fókavadászok serege dolgavégezetlenül tért vissza.
Elromlott az idő útközben, és a viharok néhány napra
lehetetlenné tették a kikötést a jégtábláknál. A vadászok
értékes időt veszítettek, és mire elérték a fókák tartóz-
kodási helyét, túl késő volt: a kölykök levedlették fehér
bundájukat, és már csak a sima, szürkésfekete bőrük
látszott. Mivel túl kicsi volt a felkutatott kolónia, a fér-
fiak végül a hímfókák vadászatáról is lemondtak.
Penny nem tudta megérteni, miért vannak még
mindig olyan emberek, akik a kegyetlen és véres fóka-
vadászatot támogatják. Miért nem látják be, hogy
minden állatot tiszteletben kell tartani?
Ezt a kérdést Sven is sokszor föltette magának. Martin
kiszabadulása után Sven felesége fölkereste őket, és úgy
nézett ki, hogy a család ismét egymásra talál.
- És ehhez nagyban hozzájárult a kis fóka! - mesélte
Sven a partyn. - Ronnyt soha nem lehet visszaengedni a
tengerbe. Túlságosan hozzászokott az emberekhez. De
van Norvégiában egy kutatóállomás, ahol a fókák
majdnem úgy élnek, mint a természetben. Fölvettem a
kapcsolatot ezzel a bázissal, és megtudtam, hogy
munkatársat keresnek. Egy hét múlva odautazom a
feleségemmel és Martinnal, és mindent megnézek.
Ronny természetesen velünk jön. Ott lesz az otthona,
amely mindent megad neki, amire egy fiatal
fókafickónak szüksége van.
Björn, aki szintén meg volt hívva az ünnepre, vi-
gyorogva hozzátette:
- És hamarosan egy fókahölgyekből álló hárem veszi
körül. A boldog fókasrácoknak megadatik, hogy több
csajuk is legyen egyszerre!
Penny a szemébe húzva a sapkát, mosolygott:
- Te vagy a legnagyobb macsó, akit ismerek!

Elérkezett a hazautazás napja, és Penny elbúcsúzott

Ronnytól. A fókabébi időközben olyan nehéz lett, hogy
már alig bírta fölemelni. Fehér szőre hullani kezdett és
alatta láthatóvá vált a sötét bőr.
- Szia, Ronny! Légy jó! Soha nem felejtelek el! -mondta
halkan Penny.
Mint első találkozásuk alkalmával, a kis fóka lassan
becsukta a szemét, és Penny ismét könnyeket látott
kigördülni belőle.
- Ne sírj, különben én is mindjárt elbőgöm magam! -
mondta szigorúan.
Ronny hallgatott a jó szóra és hangosat ordított.
- Ezt már jobban szeretem! - nevetett Penny.
Milli és Robin tisztes távolságban várt, mert a fókával
nem sikerült megbarátkozniuk. Boldogan ugattak, mikor
a gazdi visszament hozzájuk.
- Ne aggódjatok, veletek senki sem veheti föl a ver-
senyt! - nyugtatta meg őket Penny.
Leguggolt melléjük és megvakargatta a fülüket. Robin
nehéz mancsát azonnal a vállára tette, Milli pedig a
lábára támaszkodva fölágaskodott. Úgy néztek a kis
fókára, mintha azt akarnák mondani: Penny a miénk, és
nem osztozunk rajta senkivel!
Ám Penny kedvenceinek hamarosan ismét lesz okuk a
féltékenységre...
 TARTALOM

Kegyetlen tervek
Elutazás akadályokkal
Autós üldözés
Björn
Rongyos Jule
A fókabébi
Halvány remény
A pótmama
Robin, a bébiszitter
Véres tervek
Fóka a fürdőkádban
Robin, puszi!
A macskaszőrből készült kabát
Görbe utak
Bűntudat
Holnap kezdődik!
Elrabolva
Martin is náluk van!
Négylábú megmentő
Mocskos játék
Egy örömteli nap