Variancia a magyar nyelvhasználatban és a nyelvelsajátítás körülményeiben

A magyarországi magyar nyelvhasználat variabilitásáról

Általánosságban elmondható a magyarul beszélők sokféleképp beszélnek, a magyar
beszédnek sokféle változata van. Ismerünk standard és nem standard (pl. palóc nyelvjárás)
nyelvváltozatokat.  A standard magyar az a dialektus, amelyet az írott szövegekben
többnyire használnak, amelyet a művelt magyar beszélők beszélnek, és amelyet a magyarul
tanuló idegen ajkúaknak tanítanak. E változat szókincsét és nyelvtanát szótárakban, illetve
nyelvtanokban kodifikálják. Vagyis ez a kodifikált norma. Nem azonos azzal, amit a magyar
nyelvészek a szakirodalom zömében irodalmi nyelvnek vagy köznyelvnek neveznek. A
különféle változatokat osztályozhatjuk a beszédhelyzetek szempontjából, a beszédpartnerek
szempontjából, a beszédváltozatokhoz kapcsolódó értékelés szempontjából és a beszélők
szempontjából is. Egy ember nyelvhasználata függ az iskolázottságától, nemétől,
lakóhelyének típusától és életkorától.
Nyelvi fejlődés, társas kultúra, szocializációs utak:
Ahhoz, hogy a csecsemő teljes értékű emberré váljon elengedhetetlen a társas kapcsolatok
jelenléte, az alapvető emberi tulajdonságok, mint a gondolkodás vagy a beszéd elsajátítása.
Társas kapcsolatok hiányában nem jöhet létre emberi beszéd, enélkül értelmi és nyelvi
károsodás elszenvedői lennénk, vagyis a nyelvelsajátítás alapfeltétele a társak jelenléte. Ehhez
azonban látnunk kell azt is, hogy milyen nyelvi mintákat lát, hall a csecsemő a beszédfejlődés
során. Az elsődleges gondozó (anya) nyelvhasználata kihat a gyermek nyelvfejlődésére,
segítheti vagy gátolhatja, ha a szülő az ő kommunikációs szintjéhez alkalmazkodva beszél.
Természetesen ebben a társadalomnak, a környezetnek is jelentős szerepe van, a bizonyos
szokások befolyásolják ugyanis a beszédfejlődést. Így a különböző interakciók révén a
nyelvfejlődés során eltérő utak jöhetnek létre, eltérő lehet az elsajátítás módja, és akár a
sorrend is módosulhat. Nyelv ugyanakkor maga is egy eszköz a kultúra átadásának és a
szocializációs folyamatok elsajátításának, valamint hatással van a személyiségfejlődésre,
a gondolkodásra . Így az elsajátított nyelvi használati módok segíthetik, vagy
korlátozhatják a társadalomban való részvételt (akár az iskolában), és komoly nyelvi
hátrányokat okozhat.
a) A baba sajátosságai:
A nyelv elsajátításának képessége öröklött emberi sajátosságunk. Az emberi nyelv
elsajátításához csupán mi rendelkezünk bizonyos pszichés, neuroanatómiai, lelki
folyamatokkal (észlelés, figyelem, emlékezet) és motoros készségekkel, valamint a
szociális beállítódás, az érzelmi kapcsolatok, amelyek a nyelvelsajátítást lehetővé
teszik. Ez a társas ösztön még az első, öncélú hangadási formákban nincs jelen,
később alakul ki a kommunikatív funkció. Ugyanakkor kezdetektől képes reagálni az
emberre, észlelni és figyelni az emberi arcot, hangot. De ugyanúgy a kapcsolatteremtő
készség megnyilvánulásai a mosoly, a szemkontaktus, az élénk figyelem a felnőttre. A
gyermek számára kezdetben a nyelv maga a kommunikáció, ezáltal képes céljait
elérni, másokat befolyásolni; a beszéd pedig ennek folytatása lesz majd.
Lenneberg vizsgálatából kiderült, hogy a korai szakaszban a nyelvfejlődésben sokkal
fontosabbak az érzelmi, szociális tényezők, mint az értelmi képességek (értelmileg
 elmaradott vs. autista, jó ételmű). Természetesen a gyereknyelvi kommunikáció
előmozdításában a felnőttek/szülők által használt beszédstílus is segítséget nyújthat,
hiszen olyan kommunikációs formákat használunk ezzel, amelyek felkeltik a gyermek
érdeklődését, figyelmét. Mindezt a prozódiai sajátosságokkal tudjuk elérni.
b) Gyermekközpontú modell:
Egyszerűsített regiszter jelensége: De az anyai beszéd nemcsak a hangsúly,
hanglejtés, hangmagasság, ritmus terén változatos, de alkalmazkodik a
tartalommal is a gyermekhez. A beszéd célja pedig, valamilyen motoros vagy
vokális válasz kiváltása, ami gyakran meg is történik. Ilyen válasz lehet a gőgicsélés, a
mosoly, vagy éppen a büfizés. Mindezek a gyermek részéről szándékos,
kommunikatív aktusnak tekinthetők. Az anya biztosítja gyermekét afelől, hogy választ
vár, szünetet tartva kérdése után. Az idő előrehaladtával a kommunikációs
lehetőségek fejlődnek, és ezzel párhuzamosan az anyai elvárasai is, hogy mit
fogad el, és mit nem válaszként. Hasonlóképpen fejlődik és változik a gesztusok
kialakulása. Az anya tehát bevezeti gyermekét a társalgás rendszerébe, melyben a
gyermek a beszédpartneri szerepében folyamatosan fejlődik. Mindezek a társalgási
alapminták a nyelvi rendszert is segítik egyre inkább elsajátítani.
Az első szavak is még hasonlítanak céljaikban a gesztusokhoz (pl a rámutatáshoz az
Add ide). Továbbra is érvényben maradnak az anyai beszéd sajátos prozódiai jegyei:
a magas hangfekvés, az eltúlzott, a szokásosnál nagyobb terjedelmet átfogó
mondatdallamok alkalmazása, a hangsúlyok nagyobb gyakorisága. És új értelmet,
új funkciót nyer az anyai beszéd egy másik lényegi sajátossága: tartalmi és formai
egyszerűsége. Furgeson szerint ezek a sajátos formai megnyilvánulások a felnőtt
nyelv egyszerűsítéséből fakadnak, melyeket nemcsak a gyerekekkel, hanem akár
szerelmespárunkkal is gyakorolunk. Ez a fajta egyszerűsítés megnyilvánulhat
mondatszinten, szóhasználatban, beszédhang szerkezetében, hangtanban, vagy a
szavak hangalakjának lerövidítése. Mindezek célja tehát a közlés egyértelművé
tétele a gyermek számára. Ezek egyfajta dajkanyelvi szókincset hoznak létre (pl.
pápá, cici, dádá, bibi stb). Természetesen a tartalom tekintetében is alkalmazkodik az
anya, és ez termékeny a nyelvfejlődésre (pl itt és most, mit csinál, mivel játszik, mi a
neve, az éppen folyó esemény stb). Mindezek segítenek a gyermeknek a történések
egymás mellé rendelését, a nyelvi közlések megértését, későbbi felismerését és
azonosítását. A gyermekeknek segítséget jelent a megértésben az önismétlés, amelyet
az anya rendszerint gyakorol, és a kibővítés, mellyel a hiányos mondatot próbálja
értelmezni. Ennek egy változata a „szemantikai kibővítés”: az anya a saját
mondatába beépíti és új információval bővíti ki a kisgyermek éppen elhangzott
közlésének valamilyen lényeges elemét (pl.: Gyerek: Apa. Anya: Apa most nincs itt,
elment dolgozni.). Ahogy már említettük, az anya alkalmazkodik a gyermek
fejlődéséhez, egyre hosszabb mondatokat, nagyobb szókincset használ,
változatosabban és komplexebben fejezi ki magát, azaz ráhangolódik gyermeke
képességeire. Ezalatt a szülő-gyermek interakció során az anya folyamatosan bővíti
gyermeke kommunikációs eszköztárát, mely fontos forrás további fejlődéséhez.
c) Nyelvi szocializáció:
 A gyermek értelmi és nyelvi szintjéhez alkalmazkodó nyelvi minta a
nyelvelsajátítás feltételének tekinthető. A kutatások ezt a tényt megcáfolták, ugyanis
az életkori sajátossághoz is alkalmazkodnia kell az egyszerűsített nyelvhasználatnak,
figyelni arra, hogy milyen beszéd felel meg egy adott életkorban. Azonban a felnőtt
beszédet meghatározza a kultúra és a társadalom is. Így ez a természetes, míg más
etnikum számára eltérő lehet a természetes fogalma. Tehát függ a társadalmi
státusztól az elvárásoktól, tanulási képességétől, hogy mi mindent kell elérnie,
hogy a társadalom teljes jogú tagjává váljon. Ez az, ami meghatározza milyen lesz
a kisgyermekhez intézett beszéd.
A nyelvi szocializációnak kettős jelentése van: Egyrészt utalhat azokra a
szocializációs részfolyamatokra, amelyek a nyelv segítségével valósulnak meg (a
nyelv, mint közvetítő), másrészt szocializálás a nyelv használatában
(nyelvhasználati módok megtanulása).
d) Eltérő utak a nyelvhez:
 Pápua Új-Gineában azt vallják – amely ellentétes a fent tárgyalt
gyermekközpontú modellel - hogy a gyermekek értelmi képességeik hiányában
nem igényelik a beszédet. Csupán megszólításokat és felszólításokat mondanak
nekik, de semmi válaszra késztetés nem jelenik meg, és a gyermek
hangadásának nem tulajdonítanak szándékot vagy jelentést, így egyirányú a
kommunikációs. Sőt, a kauilik úgy gondolják, illetlen dolog a kommunikációs
interakciók során azon gondolkozni, mit gondol a másik, milyen szándék
jellemzi őt.
A beszéd kezdetét meghatározni nem lehet pontosan, kulturálisan ebben is
lehetnek különbségek. A kauliaknál éles határ van: ha kimondta a gyermek a
mama, és a mell szót, akkor kezdett el beszélni. Ezt követően mintaadással,
gyakoroltatással tanítják őket, hogyan kell beszélni. (Előmondja, és várja,
hogy pontosan leutánozza). A hibás ismétléseket kijavítják (ellentétben a
gyermekközpontúval, ahol a tartalmat helyesbítik, de a nyelvtant általában
nem).
 A szamoa társadalomban hierarchikus rend uralkodik, vannak alsóbb-, és
felsőbbrendűek. A kisgyermekek nagycsaládokban nőnek fel, ahol néhány
hónap után már egy cseléd gondozza a gyermeket, az anya szinte csak eteti. A
gyermeket nem tekintik társas lénynek, együttműködésre alkalmas
személynek. Később, amikor már kúszni kezdenek, egy tiltó magatartás
mutatkozik meg feléjük, az ő szemükben ugyanis a gyermek egy bajkeverő.
Céljuk ennek korlátozása, és megtanítás a társadalmi szokásokra. Ezek a
parancsok azonban nem alkalmazkodnak a gyerekhez, nem tartalmaz
egyszerűsítéseket. A gyermek felnőtt kapcsolat sem kétszerelős, hanem több
(anya, gyerek, gondozó cseléd). Az esetleges megnyilatkozásokat nem tekintik
kommunikációnak, hiszen őt magát sem tekintik embernek, és a
mondanivalóját is rossznak gondolják, hiszen még nem tudja a társadalmi
szabályokat.
 A tractoni közösségekben a babák szerepe központi, de a társalgások inkább
róluk szólnak, mintsem velük. A gyermek hangadását egyszerű zajnak
 minősítik. A kisgyermekekhez intézett eltérő beszédmódot helytelennek
tartják. Általános felfogás, hogy majd akkor jelenik meg a beszéd, ha arra
szüksége lesz már. Fiúknál aréna, ahol visszavágásra alkalmas, interperszonális
érzékenységet mutatnak; Lányoknál színház, ahol saját jogaiért harcoló kép
fogadja őket = ezek a tanulásuk színterei. Ezeket a szövegtípusokat
gyakorolják és alkalmazzák. Később megpróbálják szerepüket érvényesíteni,
és interakcióba lépni a felnőttekkel.
 A roadville-i gyerekek elsősorban a szüleiké, van számukra külön kialakított
tér, és meghatározott napirendjük, időbeosztásuk van. Van lehetőségük a
tárgyi világ felfedezésére, megismerésére. Vizsgálatok alapján kiderült, hogy
eltérő a nyelvi minta és a beszédfejlődés körülményei is. Roadville-ben
alkalmazzák az egyszerűsített regisztert, a kibővítés és ismétlések jelenségét,
alkalmazkodnak a gyermek nyelvi szintjéhez stb. A gyermekeket megtanítják
helyesen beszélni, ez szülői kötelesség. Mindez a mindennapi társalgás
keretében megy végbe (mutogatják, megnevezik, kérdeznek). Ha hibázik,
javítják, a cél ugyanis az igaz tartalom és a társadalomi szabályokhoz
illeszkedő udvariasság. A roadville-iek számára a vallás, a tízparancsolat
meghatározó szerepű, mely kihat a nevelésükre is. Így az ottani nyelvhasználat
is hat beszédfejlődésükre. Ezen a területen a szóbeli közlések legfontosabb
formája az elbeszélés, melyek valósághű, tanulságos történetek, bibliai verssel
zárulva. Ebben szintén részt vesz később a gyermek.
 Cigány nyelvi közösség: Beszédműfaj = viszonylag megszilárdult,
szabályszerű nyelvi és szerkezeti sajátosságokat mutató, kulturálisan
meghatározott szövegalkotási módok. A nyelvi szocializációs folyamat során
megy végbe a népre jellemző beszédműfaj elsajátítása. Ehhez fontos az, hogy
mikor teszik hozzáférhetővé a gyermek számára a felnőttek által használt
beszédműfajokat. A gyermekközpontú társadalmakban ez a megismertetés
viszonylag késői folyamat, ugyanis az anya egyszerűsített beszédmódot
alkalmaz a kommunikációjában, tehát bizonyos nyelvi, szociális fejlettség
elengedhetetlen a felnőtt beszédműfaj megtanításához.
A cigány etnikumnál azt figyelték meg, hogy az egyszerűsített regiszterrel
egyidőben a legfontosabb beszédműfajok megjelennek. (Ilyen beszédműfaj
pl.: viccek, rövid csattanós történetek. A néprajzi alkotások/dalok lazább
szerkesztésűek, improvizatívabb, az előadó szoros kapcsolat a hallgatósággal,
és erős párbeszédes jelleg jellemzi szóbeliségüket.
Párbeszéd-modellálás = az anya beszélni még nem tudó vagy valamilyen más
okból nem válaszoló gyermeke helyett a saját kérdését maga válaszolja meg.
Ezek tartalmilag és terjedelmileg szűkek (csupán 1-2 kérdés-válasz). Létezik
hosszabb modellálás is, amikor a jövőbe tekint az anya és hosszabb
párbeszédet eredményez. Harmadik változata pedig, hogyha az anya kérdésére
a beszélni nem tudó gyerek helyett testvére válaszol.
Mesemondás: A cigány kultúrában a mesemondásnak fontos szerepe van,
kezdetektől foga mesélnek a gyerekeknek, úgy is, hogy olykor ők a mese
 szereplői. Szintén a gyermek-centrikus beszéd, magasabb hanghordozás, és
lassabb beszédtempó jellemzi.
Tesztkérdések = olyan kérdések, amelyekre a kérdező személy ismeri a választ
és beszédpartnerétől – ez esetben a kisgyermektől – ezt az előre meghatározott
választ várja el. Egy kérdésnek több célja is lehet az információszerzés, a
felszólítás (Miért nem csukod be?), a visszajelzés (Valóban?), a megismétlés
kérése (Tessék?). A tesztkérdések használata uralkodó társalgási forma a
cigány népesség körében a gyermekekhez intézett beszédben. Elvileg ennek a
használata felnőtt korra már nem alkalmas, kivéve iskolai keretek között, de ők
gyakran használják ezt történelmük, múltuk, szokásaik felidézésére.
A kisgyermekekhez intézett beszéd tehát a cigány kultúrában olyan nyelvi
mintákat közvetít, amely később a felnőtt nyelvhasználatot elősegíti.
e) Szocializáció és nyelvi szocializáció
A nyelvhez vezető utak tehát különbözőek lehetnek. A társadalmi kultúra, a
viselkedési és beszélési módok, emberi viszonyok, bizonyos értékek befolyásoló
hatással vannak a gyermekhez intézett beszédre és a gyermek beszédére (milyen
sorrendben tanul meg bizonyos szerkezeteket). Különböző kultúrákban más-más
szerepkörben bátorítják a gyermek nyelvi produkcióját, ez elősegítheti bizonyos
nyelvhasználati módok elsajátítását. A társadalmi környezet pedig a tanulás
módját/stratégiáját is befolyásolhatja.
Schieffelin és Ochs a gyermek és gondozója közötti kapcsolatban a
kommunikáció két alaptípusát különbözteti meg:
 Gyermekközpontú = a felnőtt a témaválasztásban, a beszédmódban, a
beszédmegértési stratégia megválasztásában alkalmazkodik a gyerekhez.
 Helyzetközpontú = A gyermektől várják el, hogy alkalmazkodjon a
beszédhelyzethez és a közösség elvárásaihoz.

Ez a kettő váltakozó is lehet egy kultúrában is. Ez függ a beszédpartnertől, a

beszédhelyzettől. A fejlődés előrehaladtával természetes módon történik az átállás
(gyermekközpontúból helyzetközpontúvá).
A nyelvi szocializáció eltérő lehet más területeken is. Két/többszereplős a
kommunikáció, felfedezés/mintakövetés elvárása, mese és írott nyelv /csak élőszó.
Az biztos, hogy a nyelv kulturális és társadalmi információkat is közvetít a
gyerek felé a formai sajátosságok és a nyelvi interakciók összehangolt működésén
keresztül. Az anya, amikor a gyermek nyelvi megnyilatkozásait kibővíti, nem
csupán a korrekt nyelvtani megformálásra ad mintát, hanem egyben kulturális
ismereteket is közvetít. Szociális tényező maga a kódolt információ is, a
különböző tényezők megválasztása leképezi a beszédhelyzet sajátosságait: jelölik
a partner viszonyát, státuszát, a témát. A nyelvhasználati szabályok felismerése és
alkalmazása a kommunikatív tudás kompetenciájába tartozik. A nyelvi
szocializáció folyamata – a nyelvi-nyelvhasználati ismeretek átadásán, illetve
elsajátításán túl – társadalmi viselkedést, személyiséget, világképet formáló
tényező is egyben, és ezért a szocializációs folyamat szerves részének kell
tekintenünk.
A nyelvi szocializáció és hátrányos helyzet: a nyelvi hátrány problémája az iskolában
Az iskolai ismeretátadásnak a nyelv az elsődleges eszköze. Az iskolába kerülő gyerek
kezdetben csak azokat a nyelvi ismereteket, készségeket mozgósíthatja, amelyeket korábbi
tapasztalatai során megszerzett. Így tehát iskolai esélyei attól is függenek, mennyire
alkalmasak a rendelkezésére álló nyelvhasználati módok.
A hátrányos helyzettel kapcsolatban több elmélet is ismeretes. Bernstein nevéhez fűződik az a
hátrányos helyzettel kapcsolatos elmélet, amely az iskolai esélyegyenlőtlenséget
elsődlegesen a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó gyermekek eltérő
nyelvhasználatából eredezteti. A bernsteini elmélet az osztályhelyzetet és az általa formált
családi szerepviszonyokat kapcsolja össze a nyelvi kommunikáció, a közösségi
beszédmódok sajátos formáival.
Két szereposztályt különböztetett meg. Zárt szerepviszonyok esetén, mint például a
munkásosztályba tartozó családok, a családtagok egymáshoz való viszonyát elsődlegesen a
családon belüli státuszuk (férj, feleség, apa, anya, gyerek stb) határozza meg. A családon
belüli kommunikáció stílusát is elsődlegesen az ilyen státuszbeli elhelyezkedés (pozíció)
határozza meg. Zárt szerepviszonyok esetén, a családon belüli kommunikációt az ún.
“korlátozott kód” használata jellemzi. A korlátozott kód beszédhelyzethez kötött.
Korlátozott kód használata esetén a mondatok rövidek, gyakran töredékesek, szerkezetileg
egyszerűek. A másik, ezzel ellentétes, ún. nyílt szereprendszerben (középosztálybeli
családok) a családtagok közötti kapcsolatokat jóval kevésbé határozza meg a státuszbeli
elhelyezkedés, sokkal inkább érvényesülhet viszont egyéniségük, egyéni igényeik,
véleményeik, személyiségük adottságai. A nyílt szerepviszonyokhoz kapcsolódó ún.
“kidolgozott kód” viszont a közösen ismert, valamint a partner számára új jelentéseket
egyaránt kifejezi. A kidolgozott kódban a beszéd formai jellemzői is jobban megtervezett,
nyelvileg kidolgozottabb kommunikációra utalnak. Így például bonyolultabbak a
mondatszerkezetek, változatosabb, gazdagabb a szókincs. A munkásosztályból származó
gyerekek csak a korlátozott kódot sajátítják el családjukban, iskolába kerülésük előtt. Ezért
már iskolai pályafutásuk kezdetén hátrányos helyzetbe kerülnek a kidolgozott kóddal is
rendelkező középosztálybeli gyerekekkel szemben.
Bernstein elgondolása azonban számos bírálatot is kiváltott a korában. A kutatók a kódok
leírásakor a beszélők nyelvhasználatát kizárólag feladathelyzetekben vizsgálták. Végül az is
kérdéses, valóban a nyelvhasználati kód-e a kulcsa az iskolai sikernek.
Ismeretes egy másik kutatás is, amely a nyelvi hátrány eredetének a feltárására az anya-
gyerek beszédkapcsolat elemzésén keresztül tesz kísérletet. Közelebbről azt próbálja meg
feltárni, hogyan beszélnek gyermekeikhez a mai magyar társadalomban élő, többszörösen
hátrányos helyzetűnek számító anyák, hogyan változik beszédük a gyermek fejlődének
függvényében. Mindennek során nyelvhasználatukat iskolázott anyák beszédével vetik
egybe. Az anyai megnyilatkozásokat nyelvtani és szövegtani szempontból, és bizonyos
társalgási kategóriák szerint elemezték. Az anyai nyelvhasználat jellemzői szorosan
összefüggnek a gyerekek aktuális nyelvi szintjével, illetve a nyelvi fejlődés későbbi
alakulásával. A hátrányos helyzetű gyerekek viszonylagos késése a nyelv elsajátításában
esetleg visszavezethető a beszédfejlődést elősegítő nyelvi eszközök megkésett alkalmazására
az anyai beszédben.
A nyelvi hátrány etnográfiai magyarázata szerint a társadalmi vagy etnikai
különbségekhez társuló iskolai teljesítménykülönbségek elsődlegesen a nyelvi
szocializáció, a nyelvhasználat különbségeire vezethetők vissza. Ez az értelmezés az iskolai
hátrány kulcsának a nyelvet, a nyelvhasználatot tekinti. Az otthonról hozott nyelvhasználati
módok közvetlenül kihatnak a gyerekek iskolai sorsára, esélyeire.
Mindezen kutatások mellett végeztek egy olvasáspszichológiai vizsgálatot. Iskolázott
családokban végzett olvasáspszichológiai vizsgálatok azt mutatják: a szülők és az idősebb
gyerekek tudatos tanító-gyakoroltató tevékenységének eredményeként a kisgyermekek már az
iskola előtti életkorban rengeteg tapasztalatra tesznek szert írott vagy nyomtatott szövegek
használatával kapcsolatban. “írás–olvasási esemény” ilyen olvasási eseménynek tekinthető
például az esti mese, tévéhirdetések vagy játékok használati utasításának a “lefordítása” a
gyermek nyelvére.
Felmerül az a kérdés, hogy mit tehet egy iskola ezeknek a nyelvi, nyelvhasználati
nehézségeknek a feloldására. A nyelvi problémák kezelésére sokféle elgondolás, program
látott napvilágot. Ilyen például az általánosan alkalmazható nyelvi fejlesztő módszerek, a
“kidolgozott kód” fejlesztésének a módszere. Ezek a módszerek kedvező hatásúak lehetnek,
azonban nemigen szentelnek figyelmet az otthoni nyelvi viselkedésnek, élményvilágnak,
tapasztalati szférának.
Azonban össze lehet kötni a köznapi és a tudományos nyelvhasználati és megismerési
módokat úgy, hogy az “átjárás” egyikből a másikba természetes, magától értetődő
tevékenység legyen. Azaz a cél, hogy a gyerekek otthonról hozott nyelvi és ismereti készletét
kibővítsék az iskolaival, s az otthon szerzett ismereteket és készségeket lehetőség szerint
hasznosítsák az iskolában. A beszélés etnográfusai ebben látják az iskolai nyelvhasználati
konfliktusok (s tágabb értelemben a hátrányos helyzet) feloldásának leghatékonyabb
módját.
Összességében elmondható, hogy a nyelv kulturális és társadalmi információkat közvetít a
gyerek felé formai sajátosságok és a nyelvi interakciók összehangolt működésén keresztül.
Kulturális és társadalmi szempontból különböző csoportok különböző módon szocializálják
gyermekeiket a nyelv használatára. Ennek következtében az iskolába kerülő gyerekek
nyelvhasználati módjai, nyelvi interakciós készségei, olvasási tapasztalatai és világismerete
nagy eltérést mutathatnak.

Fogalmak:
- standard nyelv
- zárt/nyílt szerepviszonyok
- kidolgozott/korlátozott kód
- írás-olvasási esemény
- nyelvi szocializáció (kettős jelentés)
- gyermekközpontú modell
- szemantikai kibővítés
- helyzetközpontú kommunikáció