Katha-upanisad (részlet)

Az ifjú Nacsikétasz története már a Rg-védában is megtalálható, de szerepel a Taittiríja-

bráhmanában (3.11.8.), s később a Mahábháratában is.
Vádzsasravasz, más néven Gautama áldozatot tartott, melynek keretében minden vagyonát
szétosztotta. Amikor a bráhmanáknak szánt ajándék gyanánt elővezették a teheneket,
Nacsikétasz égi sugallatot kapott, s megkérdezte atyját, őt vajon kinek áldozza föl?
Sürgetése felingerelte apját, aki felkiáltott: A Halálnak adlak! – aminek értelme inkább az,
hogy pokolba véled! Ám Gautama haragja hamar elszállt, s amikor fölkelt az áldozattól, ő is
égi szózatot hallott:
– Gautama, a fiadat!
Megbánta már indulatosságát, s ezért jótanácsokkal látta el fiát:
– Menj a Halál birodalmába, hiszen neki ígértelek! Mikor odaérsz, ő éppen úton lesz. Három
éjjel várakozol majd a házában, étlen-szomjan. S majd ha a Halál visszatérvén útjáról
megkérdi: »Fiam, hány éjszakát töltöttél itt?«, válaszold: hármat! S ha megkérdi, mit ettél
első este, mondd neki: »Az utódaidat!«. S ha megkérdi, mit ettél második este, válaszold
neki: »A nyájadat!«, és amikor azt kérdi, mit ettél harmadik este, mondd néki: »Jó
tetteidet!«
Nacsikétasz így is tesz, Jama pedig válaszaival elégedetten azzal áldja meg, hogy teljesíti
három kívánságát. Nacsikétasz azt kívánja, 1) hadd béküljön meg vele atyja, amikor
hazatér; 2) hadd gyakorolhassa egész élete során a jót; és 3) ne győzze őt le az újrahalál
(punarmrtju). A bráhmanákban gyakran szerepel a fizikai halál után a túlvilágon
elszenvedendő újrahalál gondolata. A második és harmadik kívánság teljesítése végett a
halál istene az ifjúról elnevezett áldozótűz jelentőségére tanítja Nacsikétaszt.
A Katha-upansisad két különálló részből tevődik össze: az első rész (1-3. folyondár)
tartalmazza az eredeti upanisadot, míg a második rész (4-6. folyondár) a szöveg elméleti
továbbvitele. Mi most az első résszel foglalkozunk.
Az első fejezet a bevezető elbeszélés, a második az Átman természetével foglalkozik
(metafizika), a harmadik pedig az Átman megtestesülésével a fizikai szervezetben, illetve a
testből történő eltávozásával, az erkölcs s végső soron a jóga útján (pszichológia, etika és
misztika).
Katha-upanisad 1. rész
Invokáció
Őrizz meg mindkettőnket! Légy elégedett mindkettőnkkel! Buzgón munkálkodjunk együtt!
Hadd világosítsanak meg bennünket tanulmányaink! Szeretetlenség ne álljon közénk soha!
Óm, békesség, békesség, békesség!
1.1. folyondár: Nacsikétasz és az atyja
1.1.1. szöveg
A vágyakozó Vádzsasravasz, úgy mondják, mindenét elajándékozta. Volt egy Nacsikétasz
nevezetű fia.
1.1.2. szöveg
Mikor a papoknak átadták az ajándékokat, a fiút sugallat szállta meg, s azt gondolta:
1.1.3. szöveg
„Vizenincs, füvesincs jószág; tejesincs, erőtlen marhák –
Aki hitvány jószágot ád, arra szomorú világ vár!”
1.1.4. szöveg
Így szólt atyjához:
– Uram, engem kinek adományozol oda?
Másodjára s harmadjára is elismételte, mire atyja így válaszolt:
– A Halálnak adlak téged!
1.1.5. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Sokak közül nem elsőként, s nem az utolsóként megyek:
Mi lehet a Halál dolga, mit énvelem visz ma véghez?
1.1.6. szöveg
– Lásd hogyan volt atyáinkkal, s hogyan van a maiakkal:
Gabonaként érlelődnek és pusztulnak újra a halandók.
1.1.7. szöveg
[Jamához szóltak:]
– Egyetemes tűzként jött el otthonodba a bráhmana,
Békés fogadtatás gyanánt hozd a vizet, ó, Napfia!
1.1.8. szöveg
– Remény, várakozás, barátság s öröm, áldozat, jámborság, fiak, s jószágok –
Elpártol mindez az ostoba embertől, kinek bráhmana vendége éhen marad.
1.1.9. szöveg
[Jama szólt:]
– Tisztelt vendégem, kedves bráhmana, három éjt töltöttél házamban éhen.
Hódolat néked, három óhajod teljesítem engesztelésképpen.
1.1.10. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Első áldásodként csak annyit kérek: atyám, Gautama vélem megbékéljen.
Boldogan köszöntsön engem, ó, Végzet, mikor elbocsátasz, s visszaengedsz hozzá.
1.1.11. szöveg
[Jama szólt:]
– Ahogyan régen, úgy fogad majd atyád, Aruna-fi Auddálakí téged.
Halál torkából szabadulásod látván, kegyemből békén alussza majd álmát.
1.1.12. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– A mennyei világban nincs félelem, te sem vagy ott, s nem rémiszt öregkor sem.
Éhséget és szomjúságot legyőzve, bánattalanul örvend ott az ember.
1.1.13. szöveg
– Tudod te, hogy tűz segít a mennyekbe. Kérlek magyarázd el nekem, hithűnek,
– második kívánságom ez – hogy lesznek a mennyben lakók örökéletűek?
1.1.14. szöveg
[Jama szólt:]
– Igen, tudom, tűz segít a mennyekbe. Elmondom hogyan, Nacsikétasz, figyelj!
Tudd hát, szent tűz visz az örök világba, tűz élteti azt, s tűz ég a barlangban.
1.1.15. szöveg
Beszélt néki a világkezdő tűzről; téglákról, azok számáról s rendjéről –
ő meg elismételte, mi elhangzott. Majd a véle elégedett Végzet így szólt:
1.1.16. szöveg
Mondotta az elégedett nagy lélek: – Teljesítem még egy kívánságod most.
Ez a tűz rólad kapja majd a nevét, ráadásul vedd e sokalakú láncot!
1.1.17. szövegs
– Három tűz, kötelék és cselekedet – halált s születést ezzel legyőzheted!
Brahman tudós, fényes sarját tudván és fölismervén maradandó békét nyersz el.
1.1.18. szöveg
Aki három nácsikéta-tüzet gyújtott, és e hármat ismervén a tűzbe áldoz,
Előbb a halál-béklyót rázza le, majd bútlan örvendezik a mennyekben.
1.1.19. szöveg
Mennybe visz a te tüzed, Nacsikétasz, mit második áldásként választottál!
Ezt a tüzet rólad nevezik el az emberek. Mondd hát Nacsikétasz, harmadik óhajod!
1.1.20. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Kétséges, hogy az eltávozott van-e? Egyik mondja: nem, másik mondja: igen!
Kérlek, erről oktass engem! Harmadik ez, bizony, kívánságaim közül!
1.1.21. szöveg
[Jama szólt:]
– Nehezen érthető, nagy titok e kétség, az isteneket is emésztette egykor.
Válassz inkább más áldást, Nacsikétasz, ne terhelj ezzel, szabadíts meg ettől!
1.1.22. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Nehezen érthető, ahogy mondod, Végzet, s az istenek is efelől tanakodtak.
Nincs hozzád fogható tudója ennek, egyéb áldás nem is mérhető ehhez.
1.1.23. szöveg
[Jama szólt:]
– Kérj inkább fiakat és unokákat, nyájat, elefántot, aranyat s lovat!
Kérj sok földet, birtokot, magadnak meg olyan hosszú életet, amilyet csak kívánsz!
1.1.24. szöveg
– Ha úgy véled fölér kívánságoddal, válaszd a vagyont s a hosszú életet!
Légy boldog e földön, ó Nacsikétasz! Én beteljesítem minden vágyadat!
1.1.25. szöveg
– Mi a halandók világában ritka, azt kérd! Legyen minden óhajod szerint!
Csinos hajadonok, járművek, zene – ember ilyesmit soha el nem nyerhet!
Hadd szolgáljon mindaz, amit adok néked, de halálról, Nacsikétasz, ne kérdezz!
1.1.26. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– A halandók dolgai mulandóak, érzékeik öröme elenyészik.
Nagyon rövid ám az élet, ó Végzet! Tartsd meg a szekeret s a zenebonát!
1.1.27. szöveg
– A pénz nem teszi boldoggá az embert; ezt élvezzem, ha szembesültem véled?
Hogy éljek akkor, ha te vagy hatalmon? Mégis csak amazt az áldást választom!
1.1.28. szöveg
– Az örök halhatatlansághoz képest minek örvendhetne hosszúéltű
halandóként az, aki kiismerte már a szépség és szerelem gyönyörét?
1.1.29. szöveg
– Arról beszélj, amiről a kétség szól: mi lesz majd az elmúlás után, ó, Végzet?
Bizony, csak a titkot felfedő áldást, és nem egyebet választ Nacsikétasz!
Megvilágítás
Az Invokáció mester és növendéke gyönyörű közös fohásza a harmonikus együttműködésért
lelkes és buzgó tanulmányaik során. Az Abszolút Igazság kutatása és szolgálata közös
feladat számukra, spirituális együttműködésük példa a hiteles tanítói és növendéki viszony
tekintetében.
Az 1-9. vers a bevezetés, kezdete azonos a Taittiríja-bráhmana 3.11.8. versével. Ez utalás a
bráhmana vonatkozó szakaszára, és sejteti a történet további menetét, míg az upanisad
szövege lírai vázlatokra szorítkozik.
1.1.1.: Vádzsasravasz a mindentgyőző (visvadzsit) áldozat keretében mindenét
elajándékozza. A bráhmana-szövegekben foglalt áldozatokat világi és mennyei reményekkel
mutatták be, erre utal a vágyakozó kifejezés. A szöveg különbséget tesz Vádzsasravasz, a
rítus formális követője, és Nacsikétasz (nevének jelentése: a tudásra vágyó tudatlan), a lelki
bölcsesség kutatója között, ebben az esetben az atya és fia között.
1.1.2-4.: Nacsikétasz aggódott atyja áldozati felajánlásának minősége miatt. A sugallat-ként
értelmezett sraddhá kifejezés eredeti jelentése hit, ami a fiú lényegi, nem formális
meggyőződésére utal. Úgy érezte, atyja méltatlan adományokat juttatott az áldozat során, s
arra gondolt, ha apja mindenét elajándékozta, akkor őt is oda kell adnia valakinek, hátha
ezzel jóvá teheti a tökéletlen ajándékok hibáját. Atyja mérgében a pokolba kívánja
„akadékoskodó” fiát.
1.1.5-6.: Nacsikétasz bölcs higgadtsággal készül a halállal való találkozásra, s a teremtett
lények halandóságára gondol. A 6. szöveg azonban vigasztalásként is értelmezhető, amikor
a fiú a család szavatartó erényeire figyelmezteti atyját, aki indulatát már bánva arra gondol,
megszegi szavát.
Ugyanakkor Nacsikétasz tisztában van azzal, hogy a halál nem végérvényes, ezért is
töpreng azon, vajon mi dolga lehet vele a Halálnak? E versek tehát az újraszületés és az
örökkévalóság témáját is fölvetik.
1.1.7-8.: Nem egyértelmű, ki beszél – lehet Jama idős ajtónállója, vagy a felesége, de akár
saját lelkiismerete is. Az egyetemes tűz a minden létezőt egybefonó életerő energiája,
ráadásul lelki ereje folytán Nacsikétasz ragyogó megjelenésű volt. A vendégre Isten
képviselőjeként tekintenek, ezért negligálása vagy megsértése súlyos bűn, Jama ezt
igyekszik jóvátenni. A Nap fia (Vaivaszvata) nem más, mint Jama, a halál istene.
1.1.10-13.: Nacsikétasz magával a halállal szembesül, mégsincs benne halálfélelem. Első
kivánsága szinte furfangos, hiszen a halál birodalmából gyakorlatilag nincs visszaút, ő
viszont azt kéri, apja megbékéljen vele, mikor hazajut.
A mennylakók örökélete a kozmikus megnyilvánulás végéig értendő, utána az is véget ér.
1.1.14-15.: Jama az áldozótűzről beszél, valamint a legfelsőbb világ és az ember analógiás
összefüggéséről. Az áldozótűz a fölszabadulás eszköze, ráadásul a magasabb szférák
támasza, éltetője is. Az eredeti barlangban rejtőző kifejezés valójában az ember lényének
legrejtettebb zugára, a szív rejtekére utal.
A világkezdő tűz értelmezhető a teremtő energiaként, ugyanis a Rg-véda Agni tűzistent
azonosítja a lények teremtőjével (Pradzsápati). Másrészt lehet az „első világ”, amint azt a
Cshándógja-upanisad jelzi: az esszenciális lét első terméke a tűz, amiből aztán minden
további megnyilvánulás származik.
1.1.16.: Jama elégedettségében a mennyekbe vezető áldozótüzet Nacsikétaszról nevezi el, s
ráadást is kínál. Az 1.2.3. szövegben a szrnká (lánc, drágakövekből fűzött nyaklánc) szó út
értelemben szerepel. A jelen versben a bölcs ember sokféle eredményt elérhetővé tévő
cselekvési útjára vonatkozik, szemben az ostoba ember korlátozottságával.
1.1.17.: A három nácsikéta-tűz vagy háromszoros tűzgyújtást jelent, vagy Nacsikétasz
ismeretét, tanulmányozását és tanainak követését jelenti. A három társ az apa, anya és
tanító vagy a kinyilatkoztatás, a szent hagyomány és a szentek, a három tett pedig az
áldozat, a tanulmányok és adakozás.
Brahman sarja lehet Agni, a tűz, aki a teremtés minden részletével tisztában van, s ezért
imádatra méltó, míg Sankara szerint ez a Brahmam-utód Hiranjagarbha. Rámánudzsa
szerint Brahman utóda az egyéni lélek (dzsíva), akit Ísvara irányít, ezért a Brahman-sarj
tudóját, Ísvarát ismerve érheti el a békességet az ember. Végül a Brahman-sarj lehet az
egyéni lélek is, akinek mélyreható ismerete megnyugvást hoz. Egy további szövegváltozat
szerint nem Brahman-sarjról, hanem brahman-áldozatról volna szó, ami lehet Brahmannak
bemutatott áldozat, de lehet a szent tudomány formájában megvalósuló áldozás is.
A vers a hagyomány tiszteletének és az újítás szellemének találkozását is fölveti – a
hagyomány szent formuláit ismételni kell, de a szellemi megújhodás legalább annyira
fontos.
1.1.18.: A háromszoros tűzáldozaton túl három ismeret is nélkülözhetetlen: a) vagy a három
tűz meditatív elgondolása, vagy b) három tényezőnek az ismerete: i) Brahman fent leírt
természete, ii) az egyén hiteles önismerete és iii) Agni tűzisten ismerete, ahogyan azt az
írások és a mesterek tanítják.
1.1.20.: Nacsikétasz fölveti kételyét a túlvilági léttel kapcsolatban. Mikor erről Buddhát
faggatták, sem tagadni, sem megerősíteni nem volt hajlandó a fölvetést, mondván, az
igenlés egy bizonyos félreértéshez vezetne, a tagadás pedig egy másmilyenhez.
1.1.21-22.: Jama igyekszik kitérni a válaszadás elől. Az isteneknek – helyzetükből adódóan –
nincsenek kétségeik a túlvilági lét tényét illetően, de a természetét illetően joggal
elmélkedhettek. Az üdvösség mibenlétéről több elképzelés él. Egyesek szerint az üdvállapot
nem más, mint az egyéni lélek (átman) megsemmisülése, mások szerint a tudatlanság
megszűnése, illetve a lélek mindenféle jelzőtől való mentesülésének egyenes
következménye. A Paramátman felismerését is tekintik üdvállapotnak, csakúgy, mint a
tudatlanság és a karma lefoszlása után az egyéni lélek által megtapasztalható örömöt.
1.1.23-25.: Jama továbbra is igyekszik elhárítani a kérdést, sőt, szinte Nacsikétasz
megkísértőjének szerepét ölti magára. Ez a mozzanat az eredeti bráhmana-szövegben nem
szerepel. A szituáció hasonló Buddha és Jézus megkísértéséhez, annyi különbséggel, hogy
őket a gonosz tette próbára, itt pedig Jama csak elterelni igyekszik Nacsikétasz figyelmét –
de ezzel egyszersmind próbára is teszi eltökéltségét.
1.1.26-29.: Nacsikétasz eltökélt, nem éri be világi hívságokkal. Valójában a mulandóság
legyőzésére szánta el magát, ami kétszeresen is teljesül: elevenen térhet vissza atyjához a
halál birodalmából, s ha megtudja az örök élet titkát, akkor elérheti a tökéletességet, noha a
Végzettel szembesült.

1.2. folyondár: A két út

1.2.1. szöveg
[Jama szólt:]
– Más a jó és bizony más az, mi kellemes. Más-más céllal kötik ezek az embert.
Aki a jót választja, helyesen dönt, aki a kellemest, az nem éri el célját.
1.2.2. szöveg
Jó és kellemes is éri az embert, s a bölcs elgondolkodván felőlük, dönt.
A kettő közül a bölcs a jót választja, haszonért a kellemest az ostoba.
1.2.3. szöveg
A kellemes és színre jó vágyakat, Nacsikétasz, megfontolván elvetéd.
Te nem a vagyon útját választottad, mert az sok halandót romlásba vitt már.
1.2.4. szöveg
A tudatlanság ellentéte tudás; a kettő eredménye más és más.
Látom, Nacsikétasz, te bölcsességre vágysz, és nem térített el a tömérdek vágy.
1.2.5. szöveg
A tudatlanság közepette magát nagy bölcsnek s tudósnak vélő ostoba
Bizony csak a gyötrelem útját járja, akár a világtalan vezette vak.
1.2.6. szöveg
Gyermetegnek nem dereng a túlvilág, ha megtéveszti vagyon s a csillogás
„Csak ez a világ van, nincs másik!” – véli, újra s újra hatalmamba kerül így.
1.2.7. szöveg
Akiről sokan nem is hallottak még, vagy ha hallottak róla, akkor sem értik,
Csodás, ki tanítja, ügyes, ki érti, s ki bölcs intését követve megleli.
1.2.8. szöveg
Ha köz-ember tanítja, nem értheted, mert őt sokféleképpen gondolják el,
Nincs más út hozzá, csak ha más tanítja, másként kifürkészhetetlen a titka.
1.2.9. szöveg
Okfejtéssel nem jutsz ennek nyomába, ám megérted, ha valaki tanítja.
Elnyerted, ím, igazsághoz hűséges! Legyen sok növendék ilyen készséges!
1.2.10. szöveg
Tudom, milyen mulandó a gazdagság, s mulandó révén nincs maradandóság.
Csakhogy én nácsikéta-tüzet raktam, s a mulandón át örökkévalót kaptam.
1.2.11. szöveg
[Jama szólt:]
– Vágy-teljesedés, világ támasza, rítus végtelen üdve, boldog túlpart,
Nagy dicsőség, kiterjedés, alapok – mindezt, bölcs Nacsikétasz bátran elengedted!
1.2.12. szöveg
Örömöt s bánatot legyőzi a bölcs, mert lelke jógájával felismerte
Mindenki szíve rejtekén a titkos, ősideje mindent átható Istent.
1.2.13. szöveg
Ezt hallván és megértvén a halandó erényesen a finom lényegig jut,
S örvendezik az öröm forrásánál. Nacsikétasz, előtted nyitva e hajlék!
1.2.14. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Arról beszélj nékem, amit látsz, túl erényen s becstelenségen,
Túl azon, mit megtettünk, s mit nem, ami van, s ami leendő.
1.2.15. szöveg
[Jama szólt:]
– Az összes Véda ezt a szót hirdeti, és erről szól az összes vezeklés is,
Erre vágyva élnek szent növendékként. Röviden megmondom néked e jelet:
az óm szó az [a Legfelsőbb Lélek].
1.2.16. szöveg
Ez a szó az örök szellem, ez a szó a legvégső cél,
E szót ismervén az ember bizony minden vágyat elnyer.
1.2.17. szöveg
Ez a legkiválóbb támasz, támaszok közt ez a legfőbb,
Amit ismervén az ember Isten világában nagy lesz.
1.2.18. szöveg
A tapasztaló nem születik s nem hal, és sem elődje, sem utódja nincsen.
Nem született, örök, állandó s ősi, s bár a test pusztul, ő meg nem ölhető.
1.2.19. szöveg
Ha a gyilkos azt hiszi öl, s a megölt azt, hogy megölték,
Bizony mindketten tévednek: meg nem ölhető, s nem gyilkos.
1.2.20. szöveg
Kicsinynél kisebb, hatalmasnál nagyobb – a lények szívében lakik a Lélek.
Fenségét a fegyelmezett s vágytalan az Úr kegyéből megpillantja boldogan.
1.2.21. szöveg
Helyben marad de messzi ér, pihen, mégis mindent bejár –
Rajtam kívül ki más lássa a mámoros-józan Istent?
1.2.22. szöveg
Testek közt ő a testetlen, mulandók közt múlhatatlan,
E mindent átható Lelket látván a bölcs nem bánkódik.
1.2.23. szöveg
Oktatás, ész ereje vagy sok hallás – elérhetetlen marad így a Lélek.
Elérni csak az tudja, kit Ő választ, annak önmaga természetét föltárja.
1.2.24. szöveg
Helytelenül cselekedő, zaklatott, szétszórt értelmű,
Zabolátlan gondolatú – a Lélekről egyik sem tud.
1.2.25. szöveg
Ki tudja, hol rejtőzik az, ki papságot s lovagokat
Halál-szósszal meglocsolva eledelként elfogyasztja?
Megvilágítás
1.2.1-6.: Jama próbára tette Nacsikétaszt, s meggyőződvén állhatatosságáról, most belekezd
tanításába. Az 1-6. versek a tudatlanságot és a tudást úgy állítják szembe egymással, mint a
kellemest és a hasznosat. A jó és a rossz útja elágazik, az előbbi a mennyekbe, az utóbbi a
pokolba vezet.
Az ostoba által választott kellemes az anyagi kényelem szinonimája. Az eredeti kifejezés a
jóga-kséma, ami az isteni összeköttetés (jóga) és a világi boldogulás (kséma) kettősére utal.
Ráadásul a kifejezés kettős értelmű: jelzi a már meglévő eredmények megőrzését, valamint
az áhított dolgok elnyerését.
A tudatlanság és karma befolyása alatt álló ember képtelen szabadulni Jama befolyásától.
1.2.7-9.: Ezek a versek a tudás elsajátításának nehézségeit taglalják. Az igazi tudáshoz a
gondolkodás nem elegendő: kinyilatkoztatásra van szükség, ám ennek megértéséhez
alkalmas tanító szükséges. Ennek meglelése kivételes szerencse.
Az Abszolút Istenről sokféle felfogással élő közemberek tanítását hiábavaló követni, ez csak
spirituális útvesztőbe vezet. A csak ha más tanítja fordulat többes értelmű. Jelenti azt, hogy
más, azaz nem közember a megfelelő tanító, jelentheti azt, hogy olyan személytől kell
tanulni, aki fölismerte saját lelki identitását, s így nem más (ananja), mint lélek, illetve
általánosságban jelentheti azt, hogy tanító nélkül, autodidakta módon, vagy pusztán
érveléssel nem érhet célba a gyakorló. A helyes vezetés mellett gyakorolt intuíció a
megfelelő módszer. Végül Jama elégedettségének ad hangot, mert nemcsak a növendék
keresi mesterét, hanem a mester is keresi alkalmas növendékét.
1.2.10-11: Egyesek a 10. verset Nacsikétasznak tulajdonítják, Sankara pedig Jamának,
mivelhogy az ifjú még nem rakhatta meg a róla nevezett áldozótüzet. E versek a jámbor
tettek mulandóságára, s a világi javak értéktelenségére hívja fel a figyelmet, ugyanakkor
jelzik azt, hogy a mulandó világ dolgait is felhasználva az ember maradandó lelki
eredményekre számíthat.
1.2.12-13.: Potenciálisan mindenki alkalmas a megvilágosodásra, mert lelke legmélyén
mindenki hordozza eredendő spirituális természetét. Ezért lelke jógájával, azaz lényegi
énjével, vagy énje lényegével célba jut az ember. Világi eszközök ebben nem segítenek, ám
a spirituális kontempláció feltárja a szent titkokat. Ezek szerint az üdvállapot nem egy
jellegtelen közegbe történő betagozódás, hanem a lelki öröm megtapasztalása az öröm
forrásánál. Jama végül az üdvösségre alkalmasnak nyilvánítja Nacsikétaszt.
1.2.14.: A vers a véges tényezőkkel – erkölcs, oksági és időleges meghatározások – szemben
a lélek és a Felsőlélek nem anyagi természetét hirdeti. Ezt a verset általában
Nacsikétasznak tulajdonítják, bár értelmezhető a tanító által feltett vizsgakérdésként is.
1.2.15-17.: Akár Nacsikétasz kérdésére válaszol, akár önmaga költői kérdésére felel, Jama a
szent óm szótagot jelöli meg Brahman felismerése eszközeként. A szent növendéki élet
(brahmacsarja) az Atharva-véda szerint a guru felügyelete alatt leélt tizenkét esztendő, amit
a növendék önfegyelemben a szolgálatnak és tanulmányainak szentel. Elsőként a Fekete
Jadzsur-véda Taittiríja-szanhitája említi a szent óm szótagot (III.2.9.6.), s itt a hótr pap
áldozóverse utolsó szótagjának megnyújtásaként szerepel, később a rituális papi
szóhasználatban megerősítés, helyeslés kifejezése igen, úgy legyen, üdv, ámen!
értelemben. Az Aitaréja-bráhmanában mint a védák és a mindenség lényege szerepel az
óm.
1.2.18-19.: Jama válaszol Nacsikétasznak a halált illető kérdésére – a lélek elpusztíthatatlan.
A szövegek párhuzamosak a Bhagavad-gítá 2.20., illetve 2.19. versével.
1.2.20-22.: Jama tovább folytatja a lényekben s a mindenség minden elemében ott lakozó
Lélek bemutatását. Az empirikus képzeteket meghaladó ellentétek, illetve az azokat ötvöző
magasabb szintézis az upanisadok gyakori fordulata (ld. Ísa-upanisad 4-5.). Amikor anyagi
viszonyrendszerben próbálják érzékeltetni a Lelket, Istent, akkor parányiságát
hangsúlyozzák – az ősi animisztikus szóhasználattal élve törpének vagy hüvelyknyinek
nevezve –, kozmikus dimenzióját pedig nagyságával tükrözik.
A fegyelmezettség és vágytalanság a jelöltel szemben támasztott követelmények, amikor
tehát a földi és égi ambíciók nem térítik el figyelmét legfelsőbb céljáról. A megvilágosodás
Sankara értelmezése szerint ezeknek a vonásoknak az egyenes következménye, míg a
személyes istenhit iskolái szerint az Úr kegyéből jut felismerésre a méltó jelölt.
A mámoros-józan Isten kifejezést Sankara a tevékeny, aktív és serkentő Ísvara, illetve a
békés stabilitást megtestesítő Brahman gyanánt, mindkét aspektust valósként értelmezi. A
személyes iskolák szerint a Legfelsőbb egyetemes arculata a „józan”, míg a kedvteléseinek
hódoló személyes Isten a „mámoros”, aki saját örömét éli meg és osztja meg környezetében
élő híveivel. Tekinthetjük ezt egyfajta isteni eksztázistechnikának. Más értelmezés szerint a
megvilágosodott ember lesz előbb józan, majd az üdv állapot örömében mámoros.
1.2.23-25.: A szöveg megegyezik a Mundaka-upanisad 3.2.3. versével, és a személyes Isten
pozitív létét, valamint a kegyelmi utat hangsúlyozza, rámutatva az egyéni törekvések
korlátozottságára.
Az emberi, erkölcsi hibák és hiányosságok akadályozzák a lelki fejlődést és a
megvilágosodást. Megoszlanak a vélemények, miszerint az isteni kegyelem ellenállhatatlan,
avagy elveszíthető? A morális hagyomány szerint erkölcsi alapok nélkül nem száll az
emberre az üdvözítő tudás. Az Igazság felismerése lehetetlen megvilágosodás híján, erkölcsi
tisztaság nélkül pedig lehetetlen a megvilágosodás. Így a hagyományos út a lelki fejlődést
három stádiumra osztja: i) tisztulás, ii) megvilágosodás és iii) beteljesülés. Ezzel szemben a
végtelen isteni kegyelem korlátlan kiáradása még az erkölcsi követelményekkel sem törődik
– ez a kereszténységben megfogalmazódó ingyenkegyelem koncepciója.
Az utolsó vers szemléletes parabola a földi lét múlásáról, s a végcél
kifürkészhetetlenségéről. A mindenség forrásába történő visszarendeződést előmozdítja a
halál, vagyis a fizikai test elmúlása.

1.3. folyondár: A két lélek

1.3.1. szöveg
[Jama szólt:]
A jótett gyümölcsét ketten élvezik, s az Úr honában, szív rejtekén laknak.
Fény s árnyéknak mondják az öt-tüzűek, nácsikétasz-áldozók s Brahman-tudók.
1.3.2. szöveg
A nácsikétasz rítus híd az áldozók számára,
s a biztos túlpartra vágyóknak az örökkévaló Brahman.
1.3.3. szöveg
A lelket utasként ismerd, akinek szekere a test.
Kocsihajtó az értelem, gyeplője pedig az elme.
1.3.4. szöveg
Lovai az érzékszervek, az utak az érzéktárgyak.
Élvezőnek akkor mondják, ha a testbe van bezárva.
1.3.5. szöveg
Kinek nincs kellő értelme, s elméje sosem fegyelmezett,
annak érzékei rúgnak, mint a rakoncátlan lovak.
1.3.6. szöveg
Ám ki kellő értelemmel bír, elméje is fegyelmezett,
annak érzékei húznak, mint az engedelmes lovak.
1.3.7. szöveg
Kinek nincs kellő értelme, figyelmetlen s tisztátalan,
Nem éri el azt a helyet, s újraszületni kénytelen.
1.3.8. szöveg
Ám ki kellő értelemmel bír, figyelmes és mindig tiszta,
Eléri az azt a helyet, s újraszületnie sem kell.
1.3.9. szöveg
Ha kocsisa az értelem, s elme-gyeplő a kezében,
Az ember eléri célját, Visnu legfelsőbb hajlékát.
1.3.10. szöveg
Érzékszerven túl a tárgya, tárgyakon túl ott az elme,
Elme fölött az értelem, azon túl a nagy önvaló.
1.3.11. szöveg
Őshalmazon túl a Rejtett, azon túl a Legfőbb Személy,
azon túl már nincsen semmi. Ez a cél, s a legfőbb ösvény.
1.3.12. szöveg
Minden lényben ott a Lélek, de nem ragyog mindenkinek,
Csak a tisztánlátók látják finom s éles értelmükkel.
1.3.13. szöveg
Beszédét az elméjében, elméjét az öntudatban,
Tudatát a Hatalmasban fékezze, s azt a békés Önvalóban.
1.3.14. szöveg
Ébredj, föl! Áldásaid elnyervén ismerd meg őket!
Borotvaként éles s nehezen járható ez az út, a bölcsek bizony így mondják.
1.3.15. szöveg
Hangjanincs, megfoghatatlan s alaktalan, ízenincs, szagtalan és megnyilvánulatlan
Kezdet- s végnélküli, hatalmas és legfőbb – ki ezt látta, halál torkából menekül.
1.3.16. szöveg
Nacsikétasz történetét elmondá maga a Végzet,
Ki ezt hallja vagy ismétli, Isten világában nagy lesz.
1.3.17. szöveg
Aki ezt a legfőbb titkot papok gyülekezetében
S halotti toron ismétli, az így örök életet nyer, bizony örök életet nyer.
Megvilágítás
1.3.1.: A vers az egyéni lélek és a Legfelsőbb Lélek párosáról beszél, akik a szív mélyén
laknak, s így párhuzamba állítható a Mundaka-upanisad 3.1.10., illetve a Svétásvatara-
upanisad 4.6-7. verseivel, amik a Rg-véda 1.164.20. szövegére vezethetők vissza. Az egyéni
lélek nyilvánvalóan a tettek gyümölcsét fogyasztja, de a Felsőlélek másként szerepel.
Kettejük szerepének azonosítása a pongyola szóhasználatnak is tulajdonítható, mert hogy a
lények szívében együtt lakoznak, így bizonyára a tettek gyümölcseit is közösen fogyasztják.
Madhva azonban pontosabb magyarázattal szolgál, amikor azt idézi, hogy a lények szívében
lakozó Legfelsőbb boldogan osztozik a lények jótetteiből fakadó tiszta örömben.
A lélek és a Felsőlélek léte nemcsak Brahman ismerői, hanem a rítus kiváló gyakorlói
számára is nyilvánvaló. Az öt tüzűek a családos rend tagjai, akiknek napi öt áldozatot ír elő a
hagyomány.
1.3.2.: Az áldozat mint híd a Chándógja-upanisad 8.4.4., valamint a Brihadáranjaka-upanisad
4.4.22. verseiben is előfordul. Ez a misztikus híd a mulandóságból az örökkévalóságba ível,
elválasztja a világokat, de össze is köti azokat. Az átjutás két módozatát említi a szöveg: az
szent tűzáldozatot, valamint Brahman ismeretét.
1.3.3-9.: A híres kocsi-hasonlat a lelket övező pszicho-fizikai szervezettel – értelem (buddhi),
elme (manasz) és érzékek (indrija) –, továbbá az ezekből fakadó etikai normákkal
foglalkozik. Az utolsó vers Visnu, a mindent átható Legfelsőbb hajlékát nevezi meg a
gyakorlók célállomásaként.
1.3.10-13.: Előbb a létezők hierarchiáját közlik a versek, most fordított sorrendben, mint
ahogyan a teremtés során megnyilvánultak, majd az érzékek fegyelmezésén túl a jóga
magasabb gyakorlatainak leírása következik: az érzékeket az elme kontrollja és felügyelete
alá kell vonni, az elmét az intellektus alá (buddhi), azt a nagy önvaló (mahán, ősprincípium)
alá, a nagy önvalót pedig a Megnyilvánulatlan (avjakta) alá kell rendelni. E fokozatos
vizsgálódás nyomán Legfőbb Lény (Purusa) elkülöníthető minden egyébtől, s elérhető az
üdvösség. Purusa említése a Rg-véda 10.90. versére vezethető vissza, és határozottan
személyes koncepciót sugall.
1.3.14-15.: Jama itt már Nacsikétasz gurujaként nyilvánul meg: felszólítja növendékét a
megvilágosodásra, és áldásában részesíti. Határozottan a bölcsek által kijelölt út követésére
inti, s a 15. vers implicite Nacsikétasz megvilágosodott, Brahman-látó voltára utal, hiszen ő
szabadul a halál torkából, márpedig onnan csak azok szabadulnak, akik már látták a
Legfelsőbbet. (Tulajdonságainak felsorolásából két tényező kimaradt a magyar fordításban:
az örök és a megingathatatlan vonások.)
1.3.16-17.: A két utolsó vers az epilógus, az upanisad szövegének eredeti változata minden
bizonnyal itt ért véget.