A reformáció Magyarországon

Magyarországon a 16. században, a török uralom korszakában terjedtek el

a reformáció eszméi. Luther nézetei először Habsburg Mária udvarában jelentkeztek, majd
az erdélyi szászok között váltak elfogadottá. Noha az országgyűlés fellépett az új tanok ellen,
a 16. század végére az ország nagy része protestánssá vált. Mivel a reformátorok a nép
nyelvén, magyarul prédikáltak, és lefordították a Bibliát, tevékenységük nagy mértékben
hozzájárult az irodalmi nyelv kialakulásához. A református erdélyi fejedelmek és főurak
számos nyomdát és főiskolát alapítottak, amelyek elősegítették a hazai oktatás
és művelődés ügyét.
Előzmények
A 16. század előtt keletkezett eretnek és előreformátori felekezetek nagyban hozzájárultak
a reformáció szellemének élesztéséhez. E felekezetek tagjai közül már a 13–15.
században nagy számban menekültek hazánkba az üldözés elől. Még inkább egyengették a
reformáció útját az úgynevezett előreformátorok, Vald Péter és Husz János hívei, akik nagy
számban éltek a Magyar Királyság nyugati és északi részein, a Szepességben és a
bányavárosokban, ahol már a 15. században huszita gyülekezetek alakultak és több huszita
templom is felépült.[1] Magyarország főpapjai és főnemesei nagy számban vettek részt
a konstanzi zsinaton (1414), ahol a jelenlévők erélyesen sürgették az egyházi reformok
bevezetését. Luther Márton és az 1517-es wittenbergi tételek híre is hamar eljutott az
országba. Mária királyné, II. Lajos neje, V. Károly császár nővére volt,
döntéseit német tanácsosok segítették: Buda és a Német-római Birodalom között igen élénk
kapcsolatok voltak abban az időben. E körülmények hatására már a mohácsi vész előtt
érzékelhető volt a Magyar Királyságban a reformáció hatása.
1521-ben az esztergomi érsek elrendelte – mintegy megelőző védekezésképpen – hogy
minden templomban olvassák fel a Luthert kiközösítő bullát.
A reformáció megjelenése
A reformáció tanainak első magyarországi terjesztői Grineus Simon és Vinschemius Vitus
budai tanárok, Kordatus Konrád és Speratus Pál voltak. Speratus Pált 1522-ben, a reformáció
tanainak terjesztése miatt kiutasították Bécsből.
A budai tanács, a reformáció tanainak terjesztése céljából, meghívta Henkel Jánost, a
királynő lőcsei származású gyóntatópapját. Az északi vármegyékben főként Czirák Márton,
(Wittenbergből való hazatérése után) Lincius, Gléba Boldizsár, és Bógner terjesztették el a
reformáció alapeveit. Az erdélyi szászok között pedig a sziléziai származású György és
Ambrus szerzetesek, Veil Konrád és Surdaster János voltak a reformáció első hírvivői.
1523-ban a budai országgyűlés vagyonelkobzást és halálbüntetést helyezett kilátásba a
lutheránusokkal szemben.
A mohácsi csatavesztés után a reformáció tanai egyre gyorsabban
terjedhettek. Mohácsnál két érsek és öt püspök vesztette életét, ezzel létszámában
meggyengült a katolikus főpapság, kevesebben maradtak, akik szigorú törvények Luther
hívein való végrehajtását megszervezhette volna. Az oszmán-törökök előrenyomulása
következtében számos plébánia kiürült, a lelki (papi) irányítás nélkül maradt nép örömmel
fordult a reformáció tanai felé, amit fokozott a Magyarország számára török intervenciókkal,
súlyos belső villongásokkal, széthúzással, az ország teljes összeomlásával járó magyar
belháború is.
A török támadások visszaverésére szervezett hadsereg felállítása miatt
az államkincstár bevételei igencsak megcsappantak, a helyzet olyan határozat meghozatalára
kényszerítette az 1526. novemberi országgyűlést, amelynek értelmében „a háborúban elesett
főpapok hagyatékai, megürült székeik jövedelmei az ország védelmére fordíttassanak”. E
végzés alapján Szapolyai János, és I. Ferdinánd király is, a főpapi javak nagy részét
ideiglenesen világi főurak birtokába bocsátották. Ők a könnyen jött vagyon jelentős részét a
magyarországi reformáció támogatására fordították; tették ezt vallási meggyőződésük miatt,
de olyan céllal is, hogy a tulajdonukba került birtokokat véglegesen megtarthassák.
Humanista bibliafordítások
A nyugat-európai bibliafordítások a magyar humanisták között is követőkre
találtak. Komjáthy Benedek Szent Pál leveleit már 1532-ben lefordította és úrnője, Perényi
Gáborné költségén, Krakkóban ki is nyomtatta. Pesti Gábor ültette át magyarra a
négy evangéliumot, amelyet 1536-ban nyomtattak ki. Az Újszövetség első teljes magyar
nyelvű nyomtatott kiadása pedig Sylvester János nevéhez fűződik, aki egy Erdősi nevű
szerzetes segítségével készítette el a fordítását. A mű 1541-ben jelent meg Újszigeten, a
kiadás költségeit Nádasdy Tamás viselte. A magyarországi reformáció nagy bibliafordítói
később e humanista nyelvtudósok örökségét vitték tovább.
A reformáció terjedését segítő politikai tényezők.
János és Ferdinánd saját hatalmi és politikai céljaik elérése érdekében manipulálták a vallási
életet. Az ország főurai, nemesei és polgársága minél jelentősebb részét kívánták maguk
mellé állítani. Szapolyai halála (1540) után az Erdélyt kormányzó főurak (elsősorban
Petrovics) úgy gondolták, hogy az ifjú erdélyi fejedelem, János Zsigmond széke csak úgy
biztosítható, ha Erdélyben és vonzáskörzetében a reformált vallást részesítik előnyben, így a
volt katolikus főpapi és szerzetesrendi javak egy részével az ország kincstárát gazdagíthatják.
Később a fejedelem is a reformáció hívévé vált.
I. Ferdinánd királyt Miksa király személyében olyan király váltotta fel, aki csak külsőleg
volt katolikus, de pártolta a reformációt. Az ország főméltóságú, illetve katonai vezetői
beosztásaiba lelkes protestánsokat nevezett ki. Rudolf uralkodása kezdetén már csak három
magyar főnemesi család maradt a katolikus egyházban, de a köznemesek és polgárok között is
csak elvétve akadt egy-két katolikus család. A 16. század utolsó évtizedeiben a legfőbb,
országos tisztségeket (a nádori, országbírói, horvát, temesi,
erdélyi báni, tárnoki, főlovászmesteri, koronaőri, pohárnoki, valamint a
legtöbb főispáni méltóságokat) protestáns főurak viselték. Még a katolikus főpapok közül is
többen csatlakoztak a reformáció egyházaihoz. Közöttük volt Podmaniczky és
utóda nyitrai püspökök; Kecheti Márton, Horváth János, Bebek Imre szepesi prépostok és
részben Dudics Endre pécsi püspök is, aki később a cölibátust is teljesen feladva, meg is
nősült.
A protestáns egyház teológiai és felekezeti kettészakadása
Eleinte hazánkban is Luther tanai domináltak, de hamar ismertté váltak Kálvin
János és Ulrich Zwingli nézetei is, és a 16. század közepe felé a nép már túlnyomórészt a
Kálvin-féle tanítást követte. Az 1560-as években végül a német és a svájci reformáció hívei
Magyarországon is két külön egyházzá alakultak.
A Királyhágón innen és túl a szászok, a dunántúli felső vármegyékben a magyarok nagy része
megtartotta hite alapjául a Luther-féle Augsburgi Hitvallást (Ágostai Hitvallás).
A székelyek és más magyar nemzetiségű protestánsok pedig csatlakoztak a svájci (helvét)
reformációhoz, hitük alapjait a heidelbergi alapműből sajátítva el (Heidelbergi káté vagy
Helvét Hitvallás).
A felső-tiszavidéki protestánsok a tarcali zsinaton, 1562-ben nyilvánítják saját egyházukat
kálvinistának. Erdélyben a tordai (1563) és nagyenyedi (1564) zsinatokon válnak külön
felekezetekké a szászok és magyarok, mindkét csoport saját püspököt is választott magának.
A Tiszántúl 17 egyházmegyéje a debreceni zsinaton (1567), a Tolna és a Baranya
megyeiek pedig a hercegszőllősi zsinaton (1576) fogadták el a helvét hitvallást; a dunántúli
felsőbb vármegyék protestánsai a csepregi szóvita után, 1591-ben váltak ketté.
Az 1562-63-as Tarcal-Tordai hitvallás Béza Tódor egyik rendszeres hitvallási művének nem
teljes magyar fordítása.
A magyar reformáció főbb alakjai A magyar reformáció elindítói
Dévai Bíró Mátyás Kassán, Budán és Debrecenben munkálkodott a reformáció terjesztésén.
Sztárai Mihály főként Tolnában, Baranyában, Szlavóniában járult hozzá a reformáció
terjedéséhez, ő hét év alatt mintegy 120 gyülekezetet alapított, és mind prédikációi, mind
templomi énekei miatt is igen népszerű volt.
A török uralta területek reformátorai
Gálszécsi István gyulai tanár, az általa megtérített Batizi Andrással és egy Sebestyén nevű
pappal, továbbá Derecskei Demeterrel és Ozorai
Imrével együtt Békés és Szatmár vármegyékben és a Szilágyságban; Székely
István Szikszón, Liszkán és Göncön; Eszéki vagy Sigerius Imre pedig a török hatalom alatt
álló dunántúli részeken terjesztették a reformáció nézeteit és alapították az új iskolákat.
Méliusz Juhász Péter alapította meg a magyar kálvinista egyházat. Debrecenben működött,
ekkor kapta a város a „kálvinista Róma” elnevezést.
Szegedi Kis István Csanádon, Cegléden, Temesváron, majd Baranyában és Ráckevén (1572)
tevékenykedett.
Erdély reformátorai
Erdélyben a református mozgalom tanainak terjesztése főként Gyulai István, Vizaknai,
Omláczi, valamint Heltai Gáspár, Kolozsvár tudós lelkésze nevéhez köthető. Heltai szintén
lefordította a Bibliát, azonban a kiadásból kihagyott néhány ószövetségi könyvet.
Dávid Ferenc, Európa legradikálisabb reformátora volt, aki létrehozta az unitárius egyházat,
az egyetlen magyar alapítású történelmi egyházat. Mint kolozsvári lelkész és János
Zsigmond erdélyi fejedelem papja, ő dolgozta ki a világon egyedülálló erdélyi
vallásszabadság-törvényt, amelyet az 1568-as tordai országgyűlés fogadott el.
A Királyi Magyarország reformátorai
A magyar reformáció terjesztésében nagy szerepet játszott Kopácsi István, aki korábban a
sárospataki ferences rend vezetője, valamint Perényi Péter udvari papja volt, és aki
a Mátraalján, majd Siklósi Mihállyal együtt a Dráva és a Bodrog környékén, de
különösen Sárospatakon hirdette az új tanokat.
Károlyi Gáspár gönci lelkész és esperes, akinek nevéhez kötődik a teljes Biblia lefordítása
és 1590-es vizsolyi kiadása. A magyar művelődéstörténet kiemelkedő állomása volt, hogy az
anyanyelvű Biblia széles körben hozzáférhetővé vált.
A szász reformátorok
Az erdélyi szászok között a reformáció vezetője Johannes Honterus volt, aki több
külföldi egyetemen is oktatott, mielőtt Brassóban letelepedett. Itt, mint prédikátor, tanító és
író tevékenykedett, és kiérdemelte az „Erdély reformátora” címet. 1541-ben,
volt kolostori tulajdonból, megalapította a brassói főiskolát, ahol egy nyomdát is nyitott. Itt
írta meg „Vallásjavítás” című könyvét, valamint az erdélyi szász egyházak reformációjának
történetét, az Ágostai hitvallást is kinyomtatta. Glatz-cal és Vagnerral együtt azt tűzték ki
célul, hogy a reformáció terjesztését az ortodox vallású románok között is folytatják.
A szepességi szászok között Lőcsének Preiszner Tamás, Bártfának Radasinus és Láng
Ézsaiás, Eperjesnek pedig Sautner Antal és Sámuel lettek tudós tanítói, akik a
teljes felvidéki németség reformációjának is vezéregyéniségei voltak.
A bányavárosokban Zeisel, Lovcsányi és Sartorius, míg Sopronban Gerengel
Simon alapítottak evangélikus gyülekezeteket.
A reformáció főbb pártfogói
A reformáció pártfogói között első helyen áll Mária királyné. Annak ellenére, hogy a királyné
a katolikus egyház tagja maradt, Henkel, a gyóntatópapja megnyerte őt Luther tanainak.
Hatékony pártfogó volt Brandenburgi György, II. Lajos gyámja, aki azzal segítette a
reformáció tanárainak működését, hogy részben saját birtokaira (Gyula és környéke), részben
pedig az ország belsejébe budai tanárokat hívott meg.
Thurzó Elek kincstárnok, majd országbíró, aki alapítványt tett a lőcsei evangélikus lelkészi
hivatal és a lelkészjelöltek támogatására.
Hecht vagy Csukás János nagyszebeni polgármester, aki saját házában nyújtott menedéket a
reformátorok számára és alakított ki istentiszteleti helyet. Még hatásosabb pártfogó
volt Markus Pemfflinger nagyszebeni királybíró, akit II. Lajos a reformáció pártolása miatt
Budára idézett és kegyvesztéssel fenyegetett meg.