Népi mesterség a szappanfőzés

A növényi hamunak lúgosító hatása van. A mosáshoz használható hamulúgot úgy nyerték,
hogy a fahamut zubogó forróvízzel elkeverték.
Az erősen szennyezett ruhákat pár órára a lúgos vízben hagyták ázni. Az ily módon
megtisztított ruhát azután kivitték a közeli patakhoz, ahol messze volt a folyóvíz, ott a kút
közelében teknőben mosták a ruhákat. A sulykoló volt a régi idők mosógépe, a patak partján
állva ezzel verték a ruhát a mosódeszkán vagy lapos kövön.
A kimosott ruhát nyáron kiteregették a gyepre, kerítésre száradni és fehéredni.

A házi szövésű vászonneműt évszázadokig lúgozással tisztították, szappant a népi

gyakorlatban csak elvétve használtak. A szappanfőzés a 20.század elején terjedt el a
falvakban. Ebben közrejátszott az is, hogy fokozatosan háttérbe került a házivászonból készült
viselet másrészt a szappankészítés egyik fontos alapanyaga lúgkő is könnyebben
beszerezhetőbbé vált.

Szappan alapanyaga

Disznóöléskor minden nem ehető zsiradékot, illetve egész évben a sütés-főzés során
megmaradt zsírt, végterméket ,melyet nem tudtak étel készítés során újra hasznosítani,
összegyűjtötték egy edényben. (Bélháj, avas tepertő, avas szalonna, hurka zsír, marha-,
birkafaggyú) A faggyú azért kellett bele, hogy a szappan szép fehér és szilárd legyen.

Szappanfőzés

Konyhai, vagy udvari katlanokba tették a szappannak valót

(a szappanfőző üstöt másra nem használták.)
A zsiradékokat vízzel megfőzték, majd hozzáadták a marószódát. Az elegyet 4-5 órán át
főzték. Általában 4 kg zsíros alapanyaghoz számítottak 1 kg szódát. Az üstben fővő anyagot
szinte állandóan kevergetni kellett, hogy ne fusson el a habja. Ha mégis kifutott, hideg vizet
öntöttek bele és ezzel hűtötték vissza.
Azt, hogy mikor jó a szappan úgy nézték meg, hogy egy kevés anyagot az ujjaik közt
morzsoltak, hogy habzik-e, vagy azt nézték, hogy mikor nem csurog le a massza a
keverőfáról.

A kész szappant az üstből óvatosan kiszedték egy öntőformába, hagyták megszilárdulni. A

kiszedett szappant általában fakeretbe öntötték, melyet előtte letakartak egy vizes lepedővel.
A lepedőre azért volt szükség, hogy összerántsa a főzetet. Kihűlés, szikkasztás után a lágy
szappantáblát dróttal a kívánt méretre darabolták, majd hűvös, szellős helyen, padláson,
kamrában szárították.

Az erősen maró, üstben visszamaradt lúgot óvatosan kezelték. Zárható edényekben tárolták
ezt a zsíroldó folyadékot.
Ezzel mosták ki a durván szennyezett ruhákat, padlók sikálásra, fakerítés elszürkülésének
meggátolására, disznóölés után edényeket mosására használták.
A mosásnál elkopott szappandarabkákat használták tisztálkodásra.

Ha nem volt pénz lúgkőre, akkor hamulúggal főzték ki a szappant, így is jó szappant tudtak
előállítani. A szappan házi készítésének a fő értelme a takarékosság volt, nem kellett érte
pénzt adni a boltban.
Az Alföldön régebben a kiszáradt tavak fenekéről söpörték össze a sziksót (szódát), amelyből
megfelelő mennyiségű hamu és mész hozzáadásával lúgot főztek.

Szappant általában akkor főztek ha összejött annyi alapanyag, amiből legalább 4 kg szappant
lehetett főzni. Háziállat elhullása esetén (birka, malac, gida) nem várták meg a mennyiség
összejöttét, ezeket rögtön kifőzték. A falusi ember nem ismerte a haszontalan elvetni való
hulladékot, a körülötte lévő természet minden részének hasznosítására törekedett.

A mosószappan készítése kisipari tevékenységgé vált A nagy múltú foglalkozás legtöbb

helyen háziiparnak számított, de nagyobb városokban céhek is alakultak. A kecskeméti
szappanos céhben a 20–30 mesterember dolgozott.

szerk.: Cseke Ibolya

források:
*www. kencefice. com
*http:// mek. oszk. hu - Magyar Néprajzi Lexikon
*Halász Péter: "Honcsánt szappan"