John C.

Parkin

f**k it
B…a meg!

Az igazi spirituális út
 John C. Parkin

f**k it
B…a meg!

Az igazi spirituális út

Budapest, 2017
 A mű eredeti címe:

Fuck It

The Ultimate Spiritual Way

A mű eredetileg a Hay House UK Ltd. gondozásában jelent meg.

Copyright © 2007 and 2008 by John C. Parkin

English language publication 2008 by Hay House UK Ltd.

© Bioenergetic Kft., 2014

ISBN 978-963-291-457-2

Kiadja a Bioenergetic Kft.

Felelős kiadó: Schneider Gábor

Fordította: © Szarvas Réka

Főszerkesztő: Kajtár-Schneider Krisztina

Felelős szerkesztő: Pordány Katalin

Leonénak és Arcónak ajánlom a könyvet, a fiaimnak, és a b…a
meg modelljeimnek az életben (de ki ne merjétek mondani
ezeket a szavakat, srácok)
 Tartalomjegyzék
Köszönetnyilvánítás

Előszó az új kiadáshoz – M. Townsend tiszteletes

Előszó (az első kiadáshoz) – Barefoot Doctor

Az előjáték
Egy kis ízelítő

Üzenet az írótól

Üzenet a szponzorainktól

Miért spirituális cselekedet a b…a meg kimondása?

Miért van a b…a megnek ekkora ereje?

Hogyan olvasd a könyvet?

1. Miért mondjuk, hogy b…a meg?

B…a meget mondunk, ha abbahagyunk valamit, amit nem akarunk csinálni

B…a meget mondunk, ha végre megteszünk valamit, amiről azt hittük, nem tudjuk

B…a meget mondunk, mert az életünkben túl hangsúlyos az értelem

B…a meget mondunk a fájdalom szemébe

2. A szükséges b…a meg technikák

Ellazulás

Elengedés

Elfogadás

Objektív meg gyelés

Tudatos légzés

3. Mondd, hogy b…a meg!

Még a saját elméd is ellen fog állni az ösztönzésnek, hogy b…a meget mondj

B…a meg az evés

B…a meg a párkapcsolat

B…a meg a betegség

B…a meg a pénz

B…a meg a hírnév

B…a meg az időjárás

B…a meg a lelki béke

B…a meg a szülői szerep

 B…a meg az önkontroll és az önfegyelem

B…a meg a tervezés és a célok

B…a meg a világbéke

B…a meg a klímaváltozás

B…ák meg a problémáid

B…a meg a mások véleménye

B…a meg a félelem

B…a meg a feszültség

Mondd, hogy b…a meg, és legyél önző

B…a meg a munkád

B…a meg az országod

B…a meg a keresés

B…a meg, aztán élj és hagyj élni

4. A b…a meg hatása

Az élet reagál a b…a megre

A b…a meg hatása az elmédre

A b…a meg hatása a testedre

A b…a meg hatása a lelkedre

5. A b…a meg forma

A b…a meg forma eredete

Hátradőlve ülő pózok

Egyenesen ülő pózok

Álló pózok

Mozgó pózok

A szex utáni cigi

Nekem jó volt

Miért a b…a meg az igazi spirituális út (arra az esetre, ha nem gyeltél volna, és valami jól

hangzót akarsz mondani a bárban)?

Szeretnélek újra látni valamikor (ha ez neked is oké)

 Köszönetnyilvánítás

Névlista következik. Ha kihagytalak, akkor a) szörnyű a memóriám vagy

b) a segítséged mégsem volt olyan eget rengető, mint amennyire te

gondolod.

Elsősorban gyönyörű feleségemnek, Gaiának szeretnék köszönetet

mondani. 2005-ben kezdtük el F**k It kurzusainkat tartani, így a könyv

nagy része abból származik, amit azokban a hetekben és a

mindennapjaink során együtt tapasztaltunk. Köszi Gaia, mindenért.

Íme a lista. Köszönöm a közvetlen vagy közvetett segítséged a könyv

összehozásában (betűrendbe szedtem, ha esetleg érdekel):

Andrea Amadio, Anya, Apa, Barefoot Doctor, Peter Baynham, Richard

Bolton, Alison Bowditch, Antoine Bowes, Kate Brockhurst, DanBrule,

Anthea Bull, Axel Chaldecott, Bob Coleman, Simon Con no, Chelsey

Fox, Claire Gillman, Lucy Greeves, Karl Grunick, Bisong Guo, John

Hegarty, Steve Henry, Rupert Howell, Jont, Armando Iannucci, Jen

Lincoln, Patrick Lucocq, Adam Lury, Chris Madden, Sue Okell, Tony

Parsons, Murray Partridge, Ian Priest, Rach, Roi Robertson, Saul, Mark

Seabright, James Spence, Alex Wipperfurth, Marc Wisbey.

 A Hay House Kiadó csapatának, zseniálisak vagytok.

Gaiának az illusztrációkért.

Maria Christo nak a hagyományos kínai orvoslással kapcsolatos

tanácsaiért.

Mindenkinek, aki eltöltött velünk egy F**k It hetet.

Mindenkinek, akinek P-vel kezdődik a vezetékneve.

Királyok vagyunk.
 Előszó az új kiadáshoz

Az egy ideig anglikán lelkészként dolgozó Simon Parke azt írja a The

Beautiful Life (A gyönyörű élet) című, különleges könyvében: „Már

olyan régóta vagy a taposómalomban, hogy eldöntöd, kilépsz belőle. És

már a füvön lépdelsz a hatalmas szikla széle felé, hogy kilépj az üres

térbe. A sok értelmetlen és fárasztó cselekedet után – mivel az

értelmetlen tettek különösen fárasztóak – már csak arra vágysz, hogy a

semmi furcsa ölelésébe vesd magad. Meg mered tenni? Az egód kerget,

azt mondja, ne legyél ilyen hülye, őrültség lenne ugrani, maradj a

taposómalomban mindenáron. Azt mondja, megölöd magad, ha ugrasz.

Hogy nincs ott semmi. Azt kérdi, hogy választhatod a semmit, hiszen a

taposómalom olyan jól működik. Mit mondasz? Mit teszel?”

Megválaszoltam ezt a kérdést 2007-ben, amikor még én is anglikán

lelkész voltam. Azt mondtam: „B…a meg, Mark, ugorj!”

Hogy rövidre zárjam, meglátogattam a főnököm (a püspököt), miután

eldöntöttem, b…a meg, hadd lássa végre az igazi énem, minden

tökéletlenségével. Az eredmény: elvesztettem a munkámat, az

otthonomat, a jövedelmemet, a helyemet a közösségben, a

biztonságomat és így tovább. De nem veszteség volt ez, hiszen

visszanyertem a szabadságomat, a hitelességemet, az elhivatottságomat,

a belső boldogságomat és a valódi életemet.

Hatalmas bátorság kell a b…a meg kimondásához, különösen, ha úgy

tűnik, sok a vesztenivalód, rengeteget kockáztatsz, vagy igen mélyre

zuhanhatsz. A b…a meg nem arról szól, hogy bántó szavakat vágjunk a

többiekhez, hanem arról, hogy szembenézz önmagaddal (vagy

legalábbis a saját egóddal). A b…a meg tao útja arról szól, hogy nézz

szembe a saját félelmeiddel, és mondd ki, hogy nem fogod többé a saját

személyiségedet háttérbe szorítani. A b…a megnek ára van, ám a

jutalom sokszor jóval nagyobb, mint a veszteség. A b…a meg kemény

dolog, de szükséges, ha az akarsz lenni, akinek lenned kell.

Így hát meg kell tapsolnom John C. Parkin csodás könyvét. Mélyen
megtisztelőnek találtam a felkérést, hogy előszót írjak az új kiadáshoz,

főleg ha gyelembe vesszük, hogy keresztény lelkész vagyok, azaz azt

az intézményt képviselem, amelyre leginkább ráfér a b…a meg szemlélet

a világon.

Elég ironikus, hogy a saját hitem (és nyugi, nem vagyok olyan

savanyúpofájú ünneprontó, aki azt hiszi, hogy a saját vallása az

egyetlen igaz vallás és le akarja nyomni a hitét mindenki torkán) egy

olyan ember tanításán alapszik, aki azt mondta, b…a meg.

Jézus annyiféleképpen mondta ki ezt. Azokra, akik azt gondolják,

megmondhatják, hol a nők helye, sőt, engedte, hogy egy szajha

megcsókolja a lábát. Azokra, akik bűnnek kiáltják ki az italt és a

bulizást, sőt, még bort is csinált a már amúgy is dühös társaságnak.

Azokra, akik annyira igazhitűnek és makulátlannak gondolták magukat,

és még az egymásra vetített gyűlöletüket is megállította. Azokra, akik

úgy gondolták, a vallás arra való, hogy felsőbbrendűnek érezzék

magukat, és felemelte az elesetteket, az összetörteket és az

elnyomottakat az isteni szeretetbe. És a saját biztonságára, bátran

szembeszállt a rendszerrel, tudva, hogy hol ér véget a történet. Igen, a

saját vallásom a b…a megen alapul, bár maximalista

tiszteletreméltósággal helyettesítették be.

Azt gondolom, hogy a vallásos és spirituális embereknek nagyobb

szükségük van erre a leckére, mint bárki másnak. Vissza kell mennünk

arra a helyre, ahonnan az általunk követett irányzatok alapítói

elindultak, azokhoz a nőkhöz és fér akhoz, akik megtanították, hogyan

éljünk teljes és bőséges életet, és hogy ne a felszín sekélyes hangjára,

hanem a belső hangunk bölcsességeire hallgassunk.

Sokszor látom az emberi elmét olyan valaminek, ami állandó dialógust

folytat önmagával. Mintha sok hang egyszerre kiáltana gyelemért, és

ezek többsége az egóé. Alattuk azonban van még egy hang, halkabb, de

bölcsebb is. A b…a meg hagyja, hogy ez a mélyebbről jövő hang

érvényesüljön, és segít, hogy bátran szembeszállj a többi jajveszékelő

hanggal úgy, hogy igent mondasz a rizikóra, szembenézel félelmeiddel,

átadod magad a saját hitednek, hogy kiugrasz a semmibe, kilépsz saját

elvárásaid taposómalmából.

Mindegy is, b…a meg, elég volt már belőlem. Legyen elég annyi, hogy

jó kezekben vagy. Szóval helyezd magad kényelembe, és készülj fel rá,

hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt.

M. Townsend tiszteletes

az Egy eretnek naplója és a Jézus egy pogány szemén keresztül írója

 Előszó (az első kiadáshoz)

B…a meg. Csak leírom, ami az eszembe jut. Töprengtem a dolgon, a

lehető legjobb előszót akartam írni a könyv elé. Majd megálltam és

elgondolkodtam azon, mit is csinálok pontosan: előszót egy olyan

könyvnek, aminek a vakmerő és tiszteletlen B…a meg címet adták.

Szóval miért is akarok megfontolt lenni?

A szabadság kulcsa univerzális és lényegre törően egyszerű: szakíts

minden történettel, amit magadnak mesélsz az életről, arról, hogy ki

vagy, vagy kinek kellene lenned, amíg végigalkudozod az utad, és

egyszerre isteninek, teljhatalmúnak, megállíthatatlannak és

csodálatosnak látod majd magad.

Ennek eléréséhez erős akaratra van szükség, hogy pihenj és elengedj

dolgokat. Nemcsak egy-egy alkalommal, hanem folyamatosan. Az

agyad azon része, amelyik ezekhez a történetekhez kötődik, egy makacs

öszvér és foggal-körömmel ragaszkodik a szokásaihoz.

Az elengedéshez parancsot kell adni az agynak, méghozzá olyat, amit

azonosítani tud, és a szabadság spontán érzetét adhatja. És mi lehetne

jobb parancs a b…a megnél? Ezeknek a szentségtörően kifejező

szavaknak a kimondásával azonnal eggyé válsz minden lázadóval, aki

valaha élt, a világ összes nagyszerű szabadságharcosával, az összes

szabad szellemmel, aki szembement a divattal, hiszen szabad vagy. És a

szabadságodban természetednél fogva varázslatos is.

John és én rokonlelkek vagyunk. Ő és a zseniális könyve, a B…a meg

abszolút inspirálóan hat rám, amely hiszem, hogy hatalmas ajándék az

emberiség számára.

Barefoot Doctor

alias Stephen Russel, a mezítlábas doktor

 Az előjáték

EGY KIS ÍZELÍTŐ: MONDD VALAMIRE, HOGY B…A MEG

Amikor azt mondod, b…a meg, elengedsz valamit, amihez ragaszkodtál

– általában olyasvalamit, ami fájdalmat okozott.

Amikor azt mondod, b…a meg, abbahagyod azt, amit nem akarsz

csinálni, és végre azt teszed, amit mindig is akartál, nem hallgatsz többé

az emberekre, csak magadra.

Amikor azt mondod, b…a meg, spirituális cselekedetet hajtasz végre (a

legalapvetőbbet, tulajdonképpen). Hiszen feladsz, elengedsz,

abbahagyod az ellenállást, megnyugodva térsz vissza az élet természetes

folyásába (amit taóként vagy Istenként is ismerhetünk).

Amikor azt mondod, b…a meg, abbahagyod az aggódást

(általánosságban), feladod a vágyakozást (többnyire), és a végére baromi

boldog leszel, hogy önmagad vagy az adott pillanatban (ha szerencsés

vagy).

Szóval mielőtt fejest ugrunk a b…a meg bölcsességtengerébe, tégy most

egy próbát. Mondd valamire, hogy b…a meg. Ez lehet egy apró dolog

(menj oda a hűtőhöz és fald fel azt a szelet tortát) vagy akár nagy is

(menj oda ahhoz a lusta disznóhoz, akit a társadnak hívsz és hívd el

sétálni).

Mondd valamire, hogy b…a meg… Bármire. És éld át az ezzel járó

szabadságot és megváltást. Szorozd meg tízzel, és képzeld el, hogy

mindig ezt érzed. Most már kapisgálhatod, hogy mire is készülsz.

Még valami, mielőtt megtesszük azt az ugrást: üvöltsük együtt: b…a

meg!

ÜZENET AZ ÍRÓTÓL
Természetesen az egész könyv üzenet az írótól. Fogalmazzunk inkább
úgy, hogy ez az író üzenetkonvojának az előfutára, amely kellően

felkészít téged az üzenet befogadására.

Szóval a futár leveszi a sisakját (ó anyám). És kacag. Amikor

összeszedte magát, elmondja, min is nevetett.

Az üzenet valószínűleg meglehetősen könnyed stílusban ér el hozzád.

A dolgokat amúgy is könnyebb lenyelni és megemészteni így. Ahogy

Mary Poppins mondta: „Csak egy kis kanál cukor kell és lemegy az

orvosság.” Főleg, ha a gyógyszer, vagyis a cukor, amit épp lenyelni

készülsz, a kedvenc ízedben van: Michaelnek ez a szamócaszörp, Mary

Poppinsnak pedig „hmm… rumpuncs”.

Szóval válaszd ki az ízt, és én megpróbállak lekötelezni.

A lényeg, hogy az üzenet a komolytalanságról szól. Így a gyógyszer

maga száz százalék cukor (persze az általad választott íz E-számával).

Az élet olyan dolgokból áll, amik számítanak. Értékrendünk

alkotóelemei egyszerűen csak azon dolgai a világnak, amelyek fontosak

számunkra (vagy belénk nevelték fontosságukat). És ami számít, azt

komolyan vesszük.

Amikor azt mondjuk, b…a meg (és ezt általában akkor tesszük, ha a

nekünk fontos dolgok elromlanak), észrevesszük, hogy ami addig olyan

fontos volt, már nem az. Úgy is mondhatnám, hogy valamilyen

szerencsétlen körülmény folytán már nem vesszük komolyan azokat a

dolgokat, amelyeket korábban nagyon is komolyan vettünk.

Amikor azt mondjuk, A fontos dolgok a komolyság világa, a nem

b…a meg, nem fontos dolgok a nevetésé és a könnyedségé.

vesszük többé olyan Lehet, hogy az agyad most úgy zümmög
komolyan a dolgokat. körbe-körbe, mint a légy a cipősdobozban,

amelyet a rothadó hús szaga csapdába ejtett.

Persze, hiszen a felvetés, hogy a dolgok nem is fontosak, összezavar. De

legtöbbünk megérzi a szabadság ellenállhatatlan illatát, amikor rájön,

hogy bizonyos dolgok nem is számítanak annyira.

Szünet. Úgy hétévnyi.

Mivel ez, kedves olvasó, az eredeti Üzenet az írótól volt, amit a könyv

első kiadásához írtam.

É
 És most újra itt vagyok, nagyjából ugyanazon a helyen ülve, ezeket az

átdolgozott és korszerűsített kiadáshoz szánt szavakat olvasva. Így

mielőtt többet mondanék a b…a meg világáról, arra gondoltam,

elmondom gyorsan a háttértörténetet, hogyan is jutottam el idáig:

2002: Miután b…a meget mondtam a karriernek és a londoni életnek,

feleségemmel, Gaiával és egyéves ikreinkkel útnak indultunk egy

lakókocsival, hogy létrehozzuk a központunkat Olaszországban.

Találtunk egy hatalmas, fákkal teli dombot két elhagyatott házzal

(amelyeket később felújítottunk) Urbino közelében.

A fontos dolgok a komolysággal egyenlők. Amelyek nem fontosak,

azok a nevetés és a könnyedség világát hozzák.

2004: Megnyitjuk a központot, és a The Hill That Breathes (A lélegző

domb) nevet adjuk neki. Izgalmas, fárasztó, és egy robbanással egyenlő.

Az év vége felé azt vesszük észre, hogy a vendégeinknek (akik ellazulni

és elengedni jöttek hozzánk) azt tanácsoljuk, valószínűleg a legjobb

dolog, amit tehetnek, hogy b…a meget mondanak azoknak a dolgoknak,

amelyek stresszelik őket. Az embereknek, úgy tűnik, tetszik az ötlet,

legalábbis nekünk ezt mondják, így aztán arra gondolunk, miért ne

tartanánk egy F**k It hetet?

2005 nyara: Az első F**k It hetünk osztatlan siker. Azt vesszük észre,

hogy elég sok mondanivalónk van arról, hogyan hozhat a b…a meg

kimondása nyugalmat és szabadságot az emberek életébe.

2005 ősze: Megírom a könyv első vázlatát.

2006 során tovább dolgozom a könyvön, újabb fejezeteket írok, egyet-

kettőt kiveszek belőle. Néhány fejezetet kinyomtatok, és elolvastatom a

vendégeinkkel. Azt mondják, ki kellene adnom a könyvet.

2007 júliusa: Magam adom ki a könyvet, ezer darabot nyomatok

belőle. Az emberek tényleg szeretik. Gyorsan terjednek a szavaim, még a

kedvenc kiadómhoz, a Hay House-hoz is elérnek. Pont róluk beszélgetek

egy barátommal, amikor e-mailt kapok a brit főnöktől, Michelle

Pilleytől. Beszélni szeretne velem. A találkozó vele és a csapatával

nagyon jól sikerül. Felajánlják, hogy a következő évben kiadják a

könyvem.
 2008 októbere: A Hay House kiadja a B…a meg: Az igazi spirituális

utat az Egyesült Királyságban. Nagy visszhangja van a sajtóban, sőt a

The Graham Norton Show című brit talkshow-ban is szóba kerül.

Beindultunk.

(Amikor ezt, öt évvel később, írom, a B…a meget már huszonkét

nyelvre lefordították és több mint négyszázezer példányt adtak el belőle

szerte a világon.)

2009: Kiadjuk A b…a meg útja (The Way of F**k It) című vicces kis

könyvet, amely b…a meg bölcsességekkel és Gaia illusztrációival van

tele.

2011: Gaia és én rájöttünk, hogy bár imádjuk a b…a meget tanítani az

embereknek, a szállóvezetés részét nem szeretjük. Így megoldást

kerestünk arra, hogy megtarthassuk az óráinkat, de másnak kelljen a

szállásolással foglalkoznia. F**k It kurzusokat kezdtünk tartani

Olaszország-szerte.

2012: Kiadjuk (igen, megint a Hay House-nál) a B…a meg terápia (F**k

It Therapy) című könyvet, amely a b…a meg terápiás oldalát ismerteti

mélyebben, és rengeteg olyan gyakorlatot tartalmaz, amelyeket a F**k It

kurzusaink során is alkalmazunk.

2013 szeptembere: Ma. Most. Ezt írom a nagy dombunkon

Olaszországban. Az egyik házban, amelyet felújítottunk. De már nem

központnak használjuk, ez az otthonunk.

Néhány hónappal ezelőtt, tudva, hogy ki fogjuk adni ezt az új,

korszerűsített változatát a B…a meg: Az igazi spirituális útnak,

végigfutottam az eredeti könyvet, húztam belőle ezt-azt, kiegészítettem

néhány dologgal, aktualizáltam stb. És közben észrevettem valamit:

megváltoztam. (Kérlek, ne érts félre, nem jobb vagy rosszabb lettem, de

határozottan megváltoztam.) Majdnem olyan volt, mintha egy másik

John szerkesztette volna az eredeti könyvet, ezt pedig nem éreztem

helyesnek. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon lerontottam-e a

szöveg minőségét, és tulajdonképpen biztos vagyok benne, hogy ez

történt.

Látod, ezt a könyvet életem egy bizonyos szakaszában írtam, egy

bizonyos energiával. A nagyját gyorsan, többnyire kora reggel. Nem

tudtam elég gyorsan gépelni, hogy tartsam az ütemet az agyamban

cikázó gondolatokkal. És valahogy tudtam, hogy akkor le KELLETT

írnom mindezt.

Akkoriban a SZABADSÁGtól telítve éreztem magam. Bárkinek

beszéltem erről, mindenki felderült tőle, én pedig szerettem volna ezt a

szabadságérzetet másokkal is megosztani – könyv formájában. Továbbá

(és ezt ne mondd el senkinek) magamnak is le akartam írni arra az

esetre, ha esetleg a szabadság érzete elhalványulna. Ma már tudom,

hogy valószínűleg pont ilyen szabadságot éreztem egyetlenegyszer az

életemben, amikor leérettségiztem és otthagytam az iskolát tizennyolc

évesen. Nem szerettem iskolába járni, nem szerettem a kemény munkát,

amivel járt. Amikor az utolsó vizsga végén utoljára tettem le a tollamat,

hazamentem, és sátrat állítottam a kertben.

Hetekig abban a sátorban aludtam, sokszor csak ültem ott, és élveztem,

hogy szabad vagyok. Aztán összepakoltam és leléptem Cornwallba,

Nyugat-Angliába, ahol bejártam a tengerpartot, tengeri levegőt szívtam

és a sátramban aludtam, a helyi kajákat ettem és minden egyes nap

beleüvöltöttem a cornwalli tengerparti szélbe: SZABAD VAGYOOOOK!

Egy darabig szép volt az élet. Az egyetem ugyanolyan friss szellőként

hatott, mint a tengerparti levegő a cornwalli nyaraláson. A szabadság

érzete kitartott. De a rákövetkező évek során megfogyatkozott, az

egészségemmel egyetemben. Azt vettem észre, hogy én is olyan életet

élek, amilyet oly sokan: jelentőségteljes dolgokkal telit, ahol az élvezetet

a fájdalom, a könnyed időszakokat a kemények váltják. A laza énem

mellett mindig ott volt az aggódó, rám nehezedtek a kötelességek és a

ragaszkodás okozta terhek: ennek és annak kell lenned, hogy ide és oda

juss.

Beszélek majd még erről az időszakról a későbbiekben, hiszen ezek az

idők előzték meg a könyv megírását.

Aztán, amikor 2004 végén és 2005-ben ennek a bizarrul gyönyörű,

gyalázatos kifejezésnek – b…a megnek – köszönhetően elért a nagy

felismerés, kitört belőlem a szinte elviselhetetlen szabadság érzete.

A 2005-ös John más volt, mint a 2004-es. Meggyógyultam. Tele

voltam energiával. Hirtelen ráeszméltem, hogy olyan dolgok miatt

aggódtam, amelyek nem is számítanak. Az időm nagy részét nevetéssel,

kacagással és játékkal töltöttem. Gazdagabbnak, bujábbnak érzékeltem a

szabadságot, mint tizennyolc évesen. Futkározni és örömömben

kiáltozni akartam, nevetni, amíg nem fáj, és kiszívni az élet velejét.

Ebben a könyvben pedig az a John beszél, az életigenlő buja

Szabadság (így, nagy sz-szel) középpontjából, akit a b…a meg (így, dőlt

betűkkel) mágikus mantrája hajt.

Mindenre elszánt voltam, hogy megosszam a A mágikus mantra:

világgal, milyen szabadnak lenni, és milyen b…a meg!
könnyű megtalálni a szabadságot ennek a

gyalázatos kifejezésnek a segítségével.

Szóval ki is vagyok én, 2013-as John, hogy Szabad úr, a 2005-ös John

szavaiba belekössek?

Ezért inkább ezt tettem helyette: megkerestem, mi mindent írt még a

2005-ös John. Rengeteg olyan anyagot találtam, amit nem éreztem az

eredeti könyvbe valónak, olyan dolgokat, amelyekről nem gondoltam,

hogy értékelnék az emberek, vagy amelyek felháborodást váltanának ki.

De szerencsére élvezettel olvastam ezeket.

Tudod, akkoriban nem gondoltam, hogy ilyen nagy sikere lesz a

könyvnek. Nem gondoltam, hogy ennyi embert fog ilyen mélyen

megérinteni. Csak meg akartam osztani. És ma már tudom, hogy a többi

anyag is, amit írtam, meg fogja érinteni az embereket.

Így aztán az eredeti anyag nagy részét érintetlenül hagytam – vannak

benne persze apróbb változtatások, főleg a dátumokban (jó néhányszor

fogod azt olvasni, hogy „a aim már tizenkét évesek”) – és egyszerűen

csak hozzáadtam az extra részeket, amelyeket felfedeztem. És, csak hogy

tudd, ezek lesznek az extra részek:

Olyan részek, amelyeket az eredeti könyv részeként írtam, de később

különböző okoknál fogva kivettem belőle (Egy Tunbridge Wells-i olvasó
 dühös levele, Üzenet a szponzorainktól, B…a meget mondunk a
fájdalom szemébe, Még a saját elméd is ellen fog állni az
ösztönzésnek, hogy b…a meget mondj).
Egy olyan rész, amely az eredeti könyv megírása előttről származik,
és a könyv első vázlatába próbáltam beilleszteni (A b…a meg hatása a
lelkedre).
Részek, amelyeket azóta írtam, és be akartam illeszteni (B…a meg a
hírnév, B…a meg a feszültség, B…a meg, aztán élj és hagyj élni).
Élvezd hát ezt a kis könyvön keresztüli utazást. Most a szabadság egy

jól kitaposott ösvényére lépsz, hiszen az évek során több száz levelet

kaptam emberektől, akiknek segített a könyv. És több százan jöttek el

hozzánk a F**k It kurzusokra (végtére is az egész ott kezdődött).

A b…a meg elindított A b…a meg elindított valamit az

valamit az emberekben. emberekben: segített nekik ellazulni,

távlatból látni a dolgaikat, kiszabadulni a

fájdalomból a szabadságba. Mindig megérint, milyen hatása van.

Megérinti a 2013-as Johnt, és a 2005-öst is biztosan.

ÜZENET A SZPONZORAINKTÓL
Üdv!

Vezető világmárkák jó szándékú képviselői vagyunk. Mi biztosítjuk

számodra azokat a dolgokat, amelyek tartalommal töltik meg az

életedet.

Azzal ellentétben, amit az író akar neked mondani az „élet értelméről”,

szeretnénk emlékeztetni, hogy a fontos dolgok azok, amelyek értelmet

adnak az életednek.

Fontos, hogy jól nézz ki, így hát mihez is kezdenél – természetesen

annak tudatában, hogy megérdemled – a megfelelő szépségápolási

termékek (köszi, L’Oréal), a szép ruhák (köszi, H&M) és az igazán

ragyogó haj (köszi, Wella) nélkül?

A pénzügyi szabadság fontos. Mihez is kezdenél a hitelkártyád és az

álmaid valóra váltásának lehetősége nélkül (köszi, American Express)?

Vagy annak lehetősége nélkül, hogy házat vegyél, és az árát röpke

harminc év alatt vissza zethesd (köszi, Barclays)?

Az egészség fontos, így hát mit is kezdenél az alacsony zsírtartalmú

fagyi (köszi, Häagen-Dazs), a diétás, ám egyúttal felpörgető italok

(köszi, Pepsi), vagy a létfontosságú vitaminok nélkül, amelyektől szép

lesz a pisid színe (köszi, Supradyn)?

És persze az is fontos, hogy megjutalmazd magad, szóval ezer köszi,

Milka és Mars a nom cukros-kalóriadús falatokért.

Az élet a fontos dolgok kereséséről szól, és mi boldogan biztosítjuk

számodra a megfelelő termékeket. És busásan meg is zettetjük veled.

Szóval ne feledd, a Fontos és Jelentőségteljes Dolgok Jók, főleg, ha

árcédula is van rajtuk.

Köszönjük a gyelmet.

MIÉRT SPIRITUÁLIS CSELEKEDET A B…A MEG KIMONDÁSA?

Amikor azt mondjuk, b…a meg, azokra a dolgokra, amelyek hatással

vannak ránk (amelyek túl nagy jelentőséggel bírnak), spirituális

cselekedetet hajtunk végre. A b…a meg a tökéletes nyugati kifejezése a

keleti spirituális gondolkodásmódnak, ami arra ösztönöz, hogy engedd

el, add fel, amihez ragaszkodsz és lazulj el.

Persze ítéletnapig vitatkozhatnánk arról, hogy a spirituális szó

valójában mit is jelent. Tágabb értelemben vett meghatározásaként

legtöbbször az „anyagtalan” jelző szerepel, lehet bármi, aminek nincs

alakja, formája. De még ez sem igazán jó, nekem például spirituális

viszonyulásom lehet a leganyagibb, mindennapos dolgokhoz is. Szóval

ne ragaszkodjunk annyira a de nícióhoz, legyen elég annyi, hogy

valószínűleg mind ugyanazt értjük spirituális alatt. És tapasztalataim

szerint, amikor mélyen relaxálunk és elengedünk dolgokat, megnyitjuk

magunkat a spiritualitásnak.

A b…a meggel a Amikor valamire azt mondod, b…a meg, a

kötelékek helyébe feszültségek és a kötelékek helyébe a

a szabadság lép. megkönnyebbülés és a szabadság lép. Minden

lozó a, minden vallás, minden spirituális tudomány ugyanazt ígéri:

szabadságot.

A baj csak az, hogy ezt az ígéretet nagyon nehéz betartani.

Igazság szerint az a lozó a, amely be tudná ezt tartani, maga lehetne

a tökéletes lozó a… Isten hozott a b…a meg lozó ájában!

Velünk, stresszes, feszült, aggódó és mindent irányítani akaró

nyugatiakkal az a probléma, hogy egy ilyen tökös kifejezésre van

szükségünk, mint a b…a meg, hogy kizökkentsen minket a

mindennapokból egy sokkal relaxáltabb állapotba.

Továbbá megvan az az előnye, hogy semmit sem kell tenned a

következők közül:

Imádkozni

Mantrákat mormolni

Meditálni

Szandált hordani

Gitárkísérettel énekelni

Kifejleszteni magadban a hitet, hogy kizárólag neked van igazad

és mindenki más hülye

Embert ölni

Babot enni

Narancssárgába öltözni

Felhagyni azokkal a dolgokkal, amiket szeretsz

Szabályokat követni

Boldognak tettetni magad, amikor nem vagy az

Áment mondani, kivéve, ha tényleg azt akarod

Ámen.

MIÉRT VAN A B…A MEGNEK EKKORA EREJE?

Benne van a „b…ni” szó
Egy ilyen könyv, mint ez, vitatható, hiszen benne van a „b…ni” szó.

Vicces, tényleg. Először is a lozó a mögötte nem a szó maga, hanem

az anarchikussága. De főleg az, hogy rengeteg idő kell egy szónak, hogy

elveszítse az erejét.

Maga a „b…ni” szó valójában gyönyörű.

Gyönyörű, mivel a szlengben a szeretkezésre utal. A „b… meg”

valójában azt jelenti, „menj és szexelj”, ami nem igazán sértés, inkább

egy remek javaslat. A „b…ódj meg” jelentése valójában az, hogy „valaki

szexeljen veled”, ami végképp nem sértés, inkább felhívás keringőre. Az

„ó, basszus” a szex nagyszerűségére utal, amin egy frusztrált

pillanatban bizony érdemes elgondolkodni.

Ennek a szónak sokkoló ereje van.

És ez érthető is, hiszen régen alig használták, legfeljebb bizonyos

körökben. De a nyolcvanas–kilencvenes években beszivárgott a

köznyelvbe, társadalmi osztálytól és életkortól függetlenül vált a

káromkodás központi témájává. Döbbenetes a variálhatósága, szinte

bármelyik szófajban használható. Íme, egy példa:

„Azt gondoltam, b…d meg (ige), abban a pillanatban, amikor a csaj

kib…ttul (határozószó) kimászott a kib…ott (melléknév) autóból, rá se

fogok b…ni (főnévi igenév), vagyis, basszus (kötőszó), kib…ttul

(határozószó) meg kell b…nom (ige) azt (nőgyűlölő használata a

személyes névmásnak, és kib…ttul udvariatlan).”

Egészen gyelemreméltó, hogy vírusgyorsaságú terjedése ellenére is

megőrizte erejének jelentős részét.

Persze ma már lehetséges, hogy egy könyv borítójára kerüljön, ami

húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. De ez az a szó, amely

önmagában képes ekkora gyelmet szerezni a könyvnek.

Egy Tunbridge Wells-i olvasó dühös levele

Kedves Mr. Parkin!
Undorító, hogy káromkodás lett a könyvének címe. Az ilyenek miatt,
 mint maga, tart itt ez az ország.
Ráadásul ezt még fokozta is azzal, hogy a „spirituális” szót használta
emellett a gyalázatos kifejezés mellett. Hánynom kell magától.
A spiritualitásnak semmi köze nincs a káromkodáshoz. Ötvenöt évet
töltöttem az anglikán egyházban, ahol sohasem káromkodtak.
Tulajdonképpen, a hatvanhét év alatt, amit Isten kegyelméből a
Földön töltöttem, egyszer sem káromkodtam. Egyszer sem.
Üdvözlettel:
Egy dühös Tunbridge Wells-i lakos
Kedves Dühös (kisasszony)!
Nem tudja, miről marad le. Még ha hatvanhét éves is, mondja ki, hogy
b…a meg, és gyorsan próbálja is ki.
Üdvözlettel:
J. C. Parkin
Az egész az anarchiáról szól
B…a meget mondani olyan, mint leköpni az értelem, illem, hatalom,

rendszer, egyformaság és a rend világát. Ez anarchia, ami szó szerint

„irányító nélkülit” jelent. Az anarchisták vezetők és irányítók nélküli

világot akarnak. De a szó tágabb értelmében véve a közmegállapodás,

az egységes célok és értékrend teljes hiányát takarja.

Ez a kulcs a b…a meg anarchista szívéhez. Az életben minden azt

támogatja, hogy könyörtelenül hajszoljuk és felhalmozzuk a dolgok

értelmét. Körülöttünk minden erre sarkall minket, még ha ez

fájdalommal is jár. Ahhoz, hogy harmonikusan élhessünk együtt a

világban, igyekszünk igazodni a közmegállapodáshoz, az egységes

célokhoz és értelemrendszerhez.

Így bármi, ami veszélyezteti ezeket a kollektív értelmezéseket,

szemantikai univerzumunk szent teheneit, fenyegetést jelent. Az

anarchia, a kollektív értelmezések és célok teljes hiánya a legnagyobb

fenyegetés mind közül.

A szó politikai értelemben vett jelentése (az állam megbuktatása)

semmiség az eredeti jelentés bomlasztó erejével összehasonlítva, ami a

kollektív értelemrendszer és célok megbuktatása. Az anarchizmus ebben

az értelemben a legbomlasztóbb radikális lozó a, amiről ember csak

álmodhat.

Amikor azt mondod, Amikor azt mondod, b…a meg, efelé haladsz:

b…a meg, egy olyan egy olyan eszmébe nyúlsz bele, amitől megáll
eszmébe nyúlsz az ütő mindenkiben.
bele, amitől megáll A b…a meg így kétféle robbanószerrel van
az ütő mindenkiben. töltve: a b…ni szó már önmagában egy igen

meggyőző és hatásos ütést visz be, az egész kifejezés pedig a tiszta

anarchia lozó ájába tenyerel.

Mielőtt azonban megijednél, megállnál az olvasásban és arra

gondolnál, hogy téged nem érdekel az anarchia, íme egy érdekes

lozó ai lábjegyzet a szó eredetébe rejtve. Az anarchos (ja, igen, amúgy

görög) szóval gyakran illették Istent, az „ok és kezdet nélküliség” isteni

tulajdonságnak számított.

Ez egy nagyszerű pillanat. Egy pillanat, amikor egy egész stadionnyi

embernek kellene állva tapsolnia. Itt vagyok, arról írok, hogy a b…a meg

az igazi spirituális út (ami tényleg az, ha már itt tartunk) és azzal

érvelek, hogy a b…a meg lényegében színtiszta anarchia, és rávilágítok,

hogy Istenre – nem kevesebbre, mint ISTENre – Anarchosként utaltak.

Jesszus Mária, ezek jó hírek! Még a végén valaki azt gondolja, hogy

egy Isten irányít engem, és én az Ő Tökéletes Filozó áját ismertetem.

Hé, Isten, bocsi, de az egész sztori, ami köréd épül, csak egy általános

érvényű eszme – egy olyan dolog, amire az anarchia szellemében azt

kell mondanunk, hogy b…a meg.

Bocsi, Isten.

HOGYAN OLVASD A KÖNYVET?

A nyugati emberek többsége valószínűleg az elejétől (borító) a végéig

(hátlap) fogja olvasni ezt a könyvet, kivéve, ha azok közé tartozik, akik

a bulvárlapokhoz szokva inkább a végétől az eleje felé szeretnek

lapozgatni. Csak hogy tudd, ez nem segít, hogy mielőbb a végére érj

(amúgy is ott van a borítón: a b…a meg az igazi spirituális út).

Ha olyan országból származol, ahol hagyományosan hátulról olvastok

előre, próbáld ki, bár valószínűleg így nem lesz sok értelme, szóval

inkább várd meg, amíg lefordítják a könyvet az anyanyelvedre (már alig

várom a cím különböző félrefordításait, mint például: „A

megvilágosodáshoz vezető út az élettelen tárgyakkal való szexen

keresztül”).

De van még egy remek, keleti és nyugati olvasók számára egyaránt jól

alkalmazható módja a könyv olvasásának. Nyisd ki a könyvet valahol

véletlenszerűen, és nézd meg, mi kerül a szemed elé. Olyan ez, mintha

tarot-kártyát húznál. Ki tudja, hogyan, de úgy tűnik, működik. Próbáld

ki, csak hogy megbizonyosodj róla (és hogy meglepd magad). Csukd be

a könyvet. Vegyél egy mély levegőt, és koncentrálj arra, hogy

olyasvalamire bukkanj, amire most szükséged van, majd nyisd ki a

könyvet véletlenszerűen. Gyerünk, csináld csak! Ez egy remek módja a

könyv olvasásának. Ha gyakran megteszed, és következetesen ugyanarra

az oldalra vezet, akkor valószínűleg még működik. Én üzenek neked a

távolból, hogy tényleg koncentrálnod kellene életednek erre a területére.

Egy másik jó módszer, ha elolvasol egy szakaszt, majd mész és

elmondod az embereknek, hogy mennyire élvezted, és hogy egy pillanat

alatt megváltoztatta az életedet. Így hasznod lesz belőle neked (jó

karma, mert terjeszted a világban), haszna lesz belőle másoknak (akik

hasznosítják az üzenetet), és hasznom lesz nekem is (említettem már,

hogy a könyv teljes bevételét arra fordítom, hogy csokiházat építsek,

amin szép lassan keresztüleszem magam, majd kicsikarom a teljes

biztosítási pénzt, mert azt mondom, hogy a termeszek voltak, és kezdem

szépen az egészet elölről?).

 1. Miért mondjuk, hogy b…a meg?

B…A MEGET MONDUNK, HA ABBAHAGYUNK VALAMIT, AMIT

NEM AKARUNK CSINÁLNI
Minden héten megpucolod az ablakokat. Elhivatottan és

lelkiismeretesen, de már nagyon unod. De azért csinálod, hiszen anyád

azt mondta, hogy a tiszta ablak sokat elárul a tulajdonosáról. Mindig is

azt gondolta, hogy akinek koszos ablakai vannak, maga is csak egy

mocskos ember lehet.

Azonban annyira utálod már minden héten ezt csinálni, hogy egyik

hétfőn egyszerűen azt mondod, b…a meg, és az ablakmosás helyett egy

zacskó kekszet majszolgatva egész nap a tévét nézed. Nagyszerű érzés.

És ahogy telik a hét, élvezettel szemléled, ahogy az ablak egyre

koszosabb lesz. A szabadságod szimbólumává válik. Ha már nem látsz

át rajta, felveszel valakit, aki megpucolja. Az új b…a meg

hozzáállásoddal még boldogabb vagy, ha a srác atal és helyes… akár

még egy diétás kólát is megbontasz.

Amikor már a korábban oly fontos dolgok gyötrelmessé válnak,

eljutunk egy pontra, ahol azt mondjuk, b…a meg. Ekkor megállunk, és

inkább valami szórakoztatót csinálunk. Azaz:

B…a meget mondunk, és inkább tévézünk tornázás helyett.

B…a meget mondunk, és nem jópo zunk többé azokkal az

emberekkel, akiket szívünk szerint levegőnek néznénk.

B…a meget mondunk, és kipróbáljuk, milyen érzés elkésni a

munkahelyünkről ahelyett, hogy az utolsó pillanatban esnénk be

az ajtón.

B…a meget mondunk a takarításra, és keresünk egy takarítónőt.

B…a meget mondunk, hogy a jó oldal helyett a sötétet válasszuk.

Ha feladunk valamit, ami fájdalmat okoz, azzal tulajdonképpen már

kimondjuk, hogy b…a meg. Talán kimondjuk, és feladjuk a küzdelmet,

hogy azok legyünk, akik valójában nem is akarunk. Talán kimondjuk, és

feladjuk, hogy foglalkozzunk valamivel, pusztán csak azért, mert azt

gondoljuk, illene.

B…a meget mondunk minden, a családunk, a barátaink, a társadalom

és az egész világ által ránk aggatott kötelességeinknek. A minden

irányból ránk nehezedő nyomás, hogy egy bizonyos módon tegyünk

bizonyos dolgokat, néha több mint elviselhető. Ilyenkor kimondjuk,

hogy b…a meg, és csináljuk a magunk módján.

B…A MEGET MONDUNK, HA VÉGRE MEGTESZÜNK VALAMIT,

AMIRŐL AZT HITTÜK, NEM TUDJUK
Szóval végre a saját fejünk után megyünk. Valamiért meggátoljuk

magunkat, hogy megtegyünk egy csomó dolgot, amit szeretnénk, mert

úgy gondoljuk, nem kellene.

És ebben a szent pillanatban vannak emberek, akik azt mondják, b…a

meg, és

odamennek végre a nekik tetsző úhoz/lányhoz, és bevallják

érzéseiket;

otthagyják megunt munkájukat, hogy bejárják a világot;

jól megmondják a magukét egy barátjuknak vagy egy

családtagjuknak;

betegszabira mennek, először a pályafutásuk során;

bekukkantanak a feleségük gardróbjába, és felpróbálják azt a

csinos koktélruhát;

hangosan beszélnek a könyvtárban;

befalnak egy egész csokitortát;

bemutatnak a szomszéd autó sofőrjének, és gázt adnak;

órákon át fekszenek a fűben, és csak bámulják az eget.

Ez a szabadság. Amikor végre azt teszed, amit akarsz. Azt mondod a

világra és az emberek véleményére, hogy b…a meg, és csak mész a

magad útján.

Ez az a része a b…a megnek, ahol szükséged lesz egy ütős kísérőzenére.

Mint a régi farmerreklámokban: berobog a pasi az irodába a motorján,

felszedi a csajt és elhajt a naplementébe.

B…A MEGET MONDUNK, MERT AZ ÉLETÜNKBEN TÚL

HANGSÚLYOS AZ ÉRTELEM
A b…a meg kimondása az értelemmel való kapcsolatunkban gyökerezik.

Az igazság az, hogy az életünk túlságosan értelemközpontú. Hajlamosak

vagyunk azt gondolni, hogy az élet célja, hogy értelmes dolgokat

cselekedjünk, jelentőségteljes dolgokat akarunk tenni, az élet értelmén

aggódunk, és az értelmetlenségén. És éppen ezeknek az értelmes

dolgoknak a felgyülemlése okozza azt a nagy fájdalmat, ami végül a b…

a meghez vezet.

Abbahagytuk az ablakpucolást, mert a kínlódás, ami vele járt,

elnyomta a tiszta ablak jelentőségét, amihez kötődtünk (és amit a

szüleink neveltek belénk).

Lekanyarodtunk az autópályáról, mert a nyílt terep hívó szava

felülkerekedett a jól megtervezett karrier, a jelzáloghitelre vett ház és a

nagyképernyős tévé jelentőségén.

Pillantsunk hát bele az értelem (és a fájdalom) történelmébe.

Hogyan töltjük meg az életünket jelentőségteljes dolgokkal?

Na nézd csak, ki van itt! Eamonn Andrews (vagy Michael Aspel, attól

függően, melyik korosztályt képviseled), a híres angol tévéműsor, az Ez

1
a te életed műsorvezetője. Feltépte a vécéajtót, hogy tetten érjen a

könyv olvasása közben, vagy felugrott a buszra, vagy kiugrott a

szekrényedből, hogy kimondja a varázsszót: ez a te életed.

Szóval vele mész, bárhol is talált éppen. Vágás, a stúdióban vagyunk,

ami tömve van emberekkel, akik fontosak voltak az életedben, a

háttérben a kivetítő pedig a te arcodat mutatja. Aztán megjelensz a

műsorvezetővel, mintha a házad ajtajából rögtön a stúdióba léptetek

volna. És már kezdünk is: a külvárosban születtél 1965-ben Jean és

Derek Mayhew gyermekeként stb.

De ez most rólad szól. Menjünk tehát vissza ahhoz a naphoz, amikor te

születtél. Hadd csatlakozzunk hozzád, amikor levegőért kapkodva

kijutottál arról a gyönyörű, egyszerre sötét és meleg

helyről, ahol kilenc hónapot töltöttél. Hatalmas és hirtelen jött

megrázkódtatás, az éles fény, az emberek, nyoma sincs annak a kellemes

folyadéknak, amiben úszkálhattál, nincs más, csak a tér, a levegő.

Itt vagy. Beléptél egy olyan helyre, ami semmit sem jelent számodra –

ezen a ponton –, még aggodalmat sem. Egy darabig a legegyszerűbb

dolgok is boldoggá tesznek: az anyai mell az ételt és italt jelenti, és ez

az, ami számít. Az emberek, akik bámulnak majd és vicces hangokat

adnak ki, nem jelentenek neked semmit.

A dolgok értelme magától alakul majd ki. Egyszerűen annak

függvényében, hogy örömet vagy fájdalmat okoznak-e. A mell öröm. A

furcsa érzés a hasban fájdalom.

Emlékszel, milyen érzés volt? Emlékszel, milyen örömet szereztek a

legegyszerűbb dolgok? Talán az ablak üvege mögül nézted az

esőcseppek hullását. Vagy kimentél, hogy az égre nézve az arcodon

érezd az esőcseppeket. Vagy imádtad a száraz betonra hulló cseppek

illatát. Esetleg eszedbe jutott néha, hogy elmennél valahova máshova,

vagy valami egészen mást csinálnál. De általában véve boldog voltál

ott, ahol éppen voltál, beilleszkedve a téged körülvevő világba.

A dolgok értelme változik: egyre több dolog szerez örömet, míg mások

fájdalmat okoznak. Már nagyon is tudatában vagy, hogy melyek azok,

és elérkezel ahhoz a ponthoz, amikor a fájdalmasakat igyekszel

élvezetesebbekre cserélni. És ahogy most végiglapozod életed könyvét,

kamaszkori fotóidat, a dolgok értelmének keresése folytatódik.

Mostanra már igenis számít, hogy legyenek barátaid és kedveljenek a

társaid. Hogy olyan emberek vegyenek körül, akik szimpatikusnak

találnak és szeretnek téged, hogy jól teljesíts az iskolában, a sportban

vagy a zenélésben.

Az élet értelme egyre ki nomultabbá válik, néha csak arról szól, hogy

jól érezzük magunkat, néha arról, hogy elismerjenek az emberek, néha,

hogy a cselekedeteink beteljesülést hozzanak, néha pedig arról, hogy

segítsünk másokon.

Úgy gyűjtjük a És ahogy végignézünk a lapokon – az egyetemi

jelentőséggel bíró évek, az első munka, párkapcsolatok, esetleg

dolgokat, mint családalapítás –, látjuk, hogy az életünket formáló
egy kiscserkész a jelentésmozaik egyre részletesebben kidolgozott.
kitüntetéseket. Vagy mint egy kiscserkész, aki gyűjtögeti a

kitüntetéseit, lassan, de biztosan gyarapítjuk a jelentőséggel bíró dolgok

listáját.

Ez az élet – legalábbis a legtöbb ember számára ezt jelenti.

Valószínűleg a te életed is ilyen.

A számunkra jelentőséggel bíró dolgokból építjük fel az életünket.

Mondhatjuk úgy is, hogy ezek a dolgok képviselnek számunkra értéket,

ezek számítanak az életünkben.

Minél jobb beosztottak vagyunk, annál fontosabb számunkra a

munkánk.

Minél jobb társak vagyunk, annál fontosabb számunkra a

párkapcsolatunk.

Minél jobb állampolgárok vagyunk, annál fontosabb számunkra a

többi ember jóléte.

A dolgok számítanak. A legtöbbünknek nagyon is.

A társadalomban minden csak megerősíti, hogy a dolgoknak

számítaniuk kell, így ezt nem is kérdőjelezzük meg. De az életünk

előrehaladtával a lista egyre hosszabb lesz. A műsorvezető most a

jelenre irányítja a gyelmünket, megnézzük tehát, mi fontos most az

életedben.

Fogadjunk, hogy te is kipipálhatsz néhányat erről a listáról, hiszen

neked is számít,

hogyan nézel ki: túl kövér vagy túl öreg, esetleg túl alacsony
vagy túl magas vagy;

mennyire tartod magad sikeresnek abban, amit életcélodnak

választottál;

kapcsolatod a hozzád tartozó emberekkel: a családoddal, a

partnereddel, a barátaiddal;

milyen hatással vagy az életeddel a világra: képes vagy másokon

segíteni, vagy jobbá tenni a dolgokat;

a pénz: pusztán azt szeretnéd, hogy legyen elég, vagy

gazdagságra vágysz;

hogy ki tudd zetni a számlákat;

hogy minden évben el tudj menni nyaralni;

az őszinteség;

hogy mindig helyesen cselekedj, ha van rá mód;

a megbízhatóság;

a nevetés;

hogy kezdj valamit az életeddel;

Isten/Buddha/Mohamed stb.;

az egészséged;

hogy megtaláld önmagad;

hogy megtaláld életed célját;

hogy megtaláld a belső békéd;

hogy időben beérj a munkahelyedre;

hogy betartsd a határidőket;

hogy jó példát mutass;

hogy ne káromkodj a gyerekek előtt;

hogy ne okozz senkinek fejfájást;

hogy mindig igazat mondj;

hogy pihenni tudj;

a kertészkedés;

a zene;

hogy felkészült legyél a kedvenc sorozataidból;

hogy kéznél legyél, amikor szükség van rád;

hogy legyen egy jó autód, vagy csak valami, ami elvisz A-ból B-
 be.

Természetesen a lista bármeddig folytatható, hiszen a világban végtelen

számú potenciálisan jelentőségteljes dolog van, végtelen sok dolog, ami

számíthat.

Most pedig egy pillanatra hasonlítsd össze ezt a listát azzal,

amilyennek négyévesen képzelted magad. Hú, a felnőtt élet felelősségei,

ugye? Gyakorlatilag anélkül, hogy észrevetted volna, fontos dolgok

egész konvoját kreáltad magadnak.

Burt Reynolds jár az élen, ő vezeti a legfontosabb kamiont, mögötted

pedig ott sorakozik az összes kamion/teherautó/bicikli a fontos

dolgokkal. Ez a konvoj pedig pokoli erőfeszítéseket tesz, hogy tartsa az

irányt, erre mérget vehetsz.

Az élet másképp gondolja

Arizona felé száguldunk az autópályán. Üvölt a ZZ Top. A bajszom

döglesztően fér as. Az anyósülésen egy forrónacis szőke. Mi mást

kívánhat még egy fér ?

De ezért a konvojért én felelek. Végül is én indítottam útnak. És

akármilyen felelősségteljesen is tartja karban Chuck a járműveket (és

khm… a hölgyeket), ennyi komoly géppel az úton mindig ott lebeg az

ember feje felett a katasztrófa lehetősége.

Ez lehet egy defekt az egyik platóson, ami lelassít ugyan minket, de

meg nem állít.

Lehet egy elszakadt ékszíj az egyik pick-upon, amit még simán tudok

kezelni: lenyúlom az egyik csaj harisnyáját, és már kész is. Ezenkívül

azonban van még harmincnégy vezérműtengelyünk. És harmincnégy

tűzforró tömítés.

Nem is beszélve az injekciós rendszerekről, a differenciálzárakról, ja és

persze a hengerfejekről. (Látnod kellene az enyémet, a legkisebb

mechanikus probléma és egy egész rakás csalódott cicababával találod

magad szemben.)

Aztán ott van az időjárás, ami itt sokszor nem piskóta. Áradások.
Tornádók. Jégeső, ami akár embert is ölhet.

A jelentőségteljesnek tartott dolgainkból álló életünk éppen ilyen.

Minden egyes dolog, ami számít, az élet tomboló elemeinek tesz ki

bennünket. Minden egyes dolog, ami számít, olyan, mintha

megterveznénk az életünket, és azt várnánk, hogy a sors majd ehhez

igazodik.

De némely dolgokról az élet másképp Minden egyes dolog,

gondolkodik. ami számít, az élet
Így aztán mindegy, mennyire próbálunk tomboló elemeinek
egészségesek maradni, néha megbetegszünk. tesz ki bennünket.
Mindegy, mennyire próbáljuk tartani

magunkat a határidőkhöz a munkánkban, néha késünk.

Mindegy, mennyire próbálunk helyesen cselekedni, néha leisszuk

magunkat és helytelen dolgokat teszünk.

Mindegy, mennyire szeretnénk, hogy kedveljenek bennünket, néha

nem teszik, a telefonunk némán hallgat, és mi szörnyen érezzük

magunkat.

Néha az élet más véleményen van egy s más dologról, ami számít.

Néha az élet több olyan dologról is más véleményen van, ami számít.

Néha az élet baromira máshogy gondolja az egészet.

Minél hosszabb a fontos dolgok konvoja, annál valószínűbb, hogy az

élet be fog kavarni.

A jelentőségteljes dolgok fájdalmasak

Bármi, aminek jelentősége van számunkra, bármi, ami számít, magában

hordozza a fájdalom lehetőségét. A jelentőségteljes dolgok halmaza

tulajdonképpen egy színes doboz, fájdalommal a belsejében. És néha

akaratunk ellenére felpattan a doboz teteje és kiszabadul a fájdalom.

A jelentőségteljes dolgok A baj az, hogy a fontos dolgok kötődéssel

halmaza egy színes járnak. Ha pedig kötődünk valamihez,

doboz, fájdalommal a akkor fennáll a lehetősége annak, hogy
belsejében. megfordul és belénk harap.

A buddhisták sokat foglalkoznak a

kötődéseikkel, ami érthető is. Számukra ez a bűnnel egyenlő. Ha

megszabadulsz a kötődéseidtől, jó úton vagy a szabadság felé.

Tulajdonképpen ez maga lehet az út. Meg a leállósáv. Meg az út menti

gyorséttermek. Meg a nyilvános vécék a pihenőknél, bár ez utóbbiban

nem vagyok annyira biztos. Talán egy kicsit messzire mentem.

De van ám itt egy bökkenő, ha próbálod lerázni magadról a

kötődéseidet, a vágyaidat. Mégpedig az, hogy ez nem könnyű. De nem

ám. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk, hogy „nem könnyű harminc

másodperces rekordot futni egy kilométeren”. Naná, hogy nem könnyű.

Baromi nagy az esélye, hogy képtelenség.

De a témánál maradva: nem akarlak nagyon letörni. Még nem.

Egyelőre elég annyit mondanom, hogy ha bármilyen formában

jelentőséget tulajdonítunk a dolgoknak, az már kötődés. Az viszont

feszültséggel jár. Amikor elengedjük ezeket a jelentőségeket, velük tart a

kötődés és a feszültség is.

Nézzük meg, mi történik, ha valamelyik jelentőségteljesnek tartott

dolog – valami, ami fontos nekünk – tényleg fájdalmat okoz.

B…A MEGET MONDUNK A FÁJDALOM SZEMÉBE

Ami pillanatnyilag a legfontosabb számodra a világon, az az, hogy az

ágyadba csábítsd Christine-t, a szívdöglesztő gót lányt, akit a médiaórán

szoktál látni (ha nő vagy, vagy meleg, akkor kérlek, Christ, a

szívdöglesztő gót srácot képzeld el, és igazítsd hozzá a történetet).

Christine olyan hatással van rád, mint még soha senki. Olvastad, hogy

a szerelem olyan, mint a drog, de ehhez egy drog sem hasonlít azok

közül, amiket már próbáltál. A vágy, amit érzel, amikor meglátod fekete

haját, piros ajkát, kerek csípőjét és szívfájdító, izé, kezét, olyan, mint a

nukleáris reaktor robbanása előtti pillanat, amely évekre eltünteti

Walesből a birkákat. Pattanásig feszült vagy és nem tudod irányítani az

érzéseidet. Fáj a vágyakozás. Ha becsukod a szemed, őt látod magad

előtt, ott van az álmaidban is. Fáj mindened, és ez csakis miatta lehet,
hiszen gimi óta nem jártál edzőteremben.

Láttad Christine-t egy Steve nevű sráccal a bárban, de nem tűnt túl

komolynak a dolog. Nincs semmi, amit az igaz szerelem ne söpörne el

oly könnyedén, mint ahogy egy váratlan nyári felhőszakadás mossa el a

kemping legmélyebb pontján felvert ingatag sátrat.

Aztán egy nap megtörténik. Melléd ül az órán. Még néhány szót is

sikerül váltanotok. Bemutatkozol, és ő is bemutatkozik neked – haha,

mintha eddig nem tudtad volna a nevét.

Tett tettet követ, vagyis néhány dolgot sok másik dolog követ, például

beszélgettek a kávézóban, az órák alatt (vagyis inkább előtte és utána,

mivel Christine egy nagyon lelkiismeretes gót lány, aki soha nem akar

az órák alatt beszélgetni).

Aztán eljön a kritikus pillanat – az a pillanat, amely megváltoztatja

egész hátralévő életedet. Christine-nel ülsz az órára várva, a szokásos

dolgokról csevegve. Nem akarod, hogy rajtakapjon, ahogy a tejfehér

kebleit bámulod (de nem tejszerű, az isten szerelmére, csak fehér, hiszen

nem szoptat). Majd bejön az egyik barátnője. Láttad már őket együtt, de

a lány nem nagyon jár be erre az órára.

A barátnő mosolyog, amikor meglát benneteket. (Hé, gondolod, ez jó

jel, hiszen ez azt jelenti, hogy Christine szokott beszélni rólad.)

Pimaszul odaszól Christine-nek, hogy „ez Steve, ugye?”.

Mire Christine így válaszol: „Mi? Megőrültél? Tényleg azt hiszed,

hogy…”

Megáll, és rád néz, mert rájött, mit is mondott. És hogy fokozzuk a

dolgot, arra is rájött, hogyan érzel.

De már késő. Megtörtént a baj. Elsült a pisztoly. És nem futhatsz el a

tény elől, hogy ha lenézel a fehér pólódra, egy egyre növekvő vörös

foltot látsz a szíved környékén. Megfogod a mellkasod, és tuti, hogy ha

a kezedre nézel, ragacsos vért látsz rajta.

Nincs az az orvos – még a Doktor sem a Ki vagy, Dokiból (pedig ő

elvégezte az orvosit is) –, aki képes lenne befoltozni a lyukat. És ahogy

kitámolyogsz az ajtón, fulladozni kezdesz a kötődés fájdalma miatt.

Ennek a doboznak bizony felrobbant a teteje, és csak úgy ömlik ki

belőle a fájdalom.

Három nappal később – Red Bull és vodka keverékétől kiütve, ahogy

ilyenkor illik – egy töksötét temető közepén állsz (ami elég szimbolikus,

ha a gót szerelmed halálára gondolunk), széttárod a két karodat, felnézel

az égre, és azt üvöltöd:

„B………a meeeeeeeeg!”

Sokkal jobban érzed magad utána. A gót lány halott számodra. Nem

tudja, mit veszített. Nem is számít már. Ebben a pillanatban az élet

olyan, mint egy elázott focilabda, amely pont most találta el a

golyóidat. A fájdalom először elviselhetetlen – a nedves fűbe harapsz –,

de aztán újra talpon vagy, hogy belődd a győztes gólt.

Ezt teszi a b…a meg. Néha azt gondolod, hogy a dolgok

elviselhetetlenül fájdalmasak. Egy részed feladja, és nem foglalkozik

vele többé.

Ami addig olyan fontos volt, valahogy már Ami korábban

egyáltalán nem számít. És a szabadság, ami ezzel jár, olyan fontos
felér egy robbanás erejével. volt, valahogy
már egyáltalán
Így van ez az apró dolgokkal nem számít.
A londoni Oxford Streeten dolgozol egy

szendvicsbárban. Az a feladatod, hogy segíts az étel előkészítésében, és

bár ez nem mérhető egy szakács pozíciójához, büszkén csinálod, és

szereted is.

Fontos tehát, hogy időben beérj a munkahelyedre és jó napot zárj. Így

aztán nem csoda, hogy nem viseled túl jól, ha valahol a város mélyén

két megálló között bennragadsz a metróban, amikor már öt perce el

kellett volna kezdened a műszakod.

Már tizenhat perce vesztegelsz (igen, pontosan tudod, milyen régóta).

A vezető már kétszer informálta az utazóközönséget arról, hogy nem

tudja, mi a baj, de megígérte, hogy amint megtudja, közli veletek.

Feszültségedet csak tetézi a gondolat, hogy ha tudtad volna, hogy a

metró itt fog vesztegelni, egy megállóval korábban leszállhattál volna,

és simán besétálhattál volna a munkahelyedre. Talán akkor is néhány

perccel később értél volna be, de az még nem bosszantotta volna fel a

főnököt. Ebben a pillanatban bizonyára az óráját nézi, ellenőrzi a

munkarendet, és idegesen ismételgeti a nevedet. Mert Emilia ilyen. Svéd

és nagyon precíz.

Ahogy telnek a percek, a késés egyre több és több lesz. Dobolsz az

ujjaiddal. Dobolsz a lábaddal. Káromkodsz. Körülnézel a zsúfolt

metrókocsiban, és látod, hogy a többiek is ezt csinálják. Idegeskednek,

káromkodnak és dobolnak. És basszus, ott van Emilia, fenn az Oxford

Streeten és – naná – ugyanezt csinálja: idegeskedik, káromkodik és

dobol.

De aztán mintha kidurranna egy buborék az agyadban, hirtelen

kívülről látod magad. Tényleg emiatt a félórás késés miatt vagy ilyen

stresszes? Mintha nem várhatnának azok a szerencsétlen szendvicsek.

Az isten szerelmére… Megint kipukkan egy buborék.

B…a meg.

És az egész tested ellazul, ahogy visszasüllyedsz az ülésbe. A légzésed

lelassul, és úgy nézel körbe, mintha maga a Szűzanya jelent volna meg

neked. Körülötted mindenkit szétvet az ideg, de te boldog és ellazult

vagy.

Ha végre Miért aggódnak ezek az idióták? Ennél sokkal

kimondod, hogy rosszabb dolgok is történnek a Földön a nap

b…a meg, boldog minden percében.
leszel és ellazult. Nyugi, úk, nyugi lányok. Ébredjetek és

gyeljétek, hogy pattannak szét a buborékok.

Hirtelen azt veszed észre, hogy élvezed, hogy csak magaddal

foglalkozhatsz. Becsukod a szemed és úgy érzed, mintha hátrafelé

zuhannál. Ez a mennyország, talán a szerelvény ütközött és a vezető

valójában Szent Péter, aki közli az utasokkal, hogy nem tudja, mennyi

idő még, amíg megtisztítják a mennyország kapujához vezető utat.

Érzed az ülést magad mögött: a legkényelmesebb, amiben valaha ültél.

Vajon a többi utas miért nem érzi ezt? Olyan szerencsések vagyunk,

hogy ilyen kényelmes üléseket kapunk, hisz néhány évvel ezelőtt még

csak fapadok voltak. Vegyük csak számba az előnyöket. Tulajdonképpen

még csodálkozol is, hogy az emberek nem járnak le ide, ebbe a meghitt

zugba, hogy megpihenjenek. Meg kellene változtatni a metró arculatát,

valami nyugtató élményterápiásra, hogy az emberek a hosszú fém

mozgólépcsőkön haladva maguk mögött hagyhassák a felszínen elterülő

városban tomboló őrületet.

Az élet szép.

Később, a nap folyamán, amikor az emberek az általad (megkésve)

elkészített szendvicseket eszik, érzik, hogy a szabadság szikrája ébred a

testükben. Mintha egy apró buborék szállna fel a fejükbe, hogy aztán

ott kipukkanjon.

Így van ez a nagy dolgokkal

Itt az ideje, hogy ismét váltsunk, mielőtt egy időre másfelé kalandozunk.

Most Emilia vagy, a közkedvelt Oxford Street-i szendvicsbárlánc

precíz, svéd vezetője.

Már négy éve itt dolgozol, London közepén, és egész jól megállod a

helyed. Az egyik repülőtéren kezdtél, majd hamarosan felfedezték a

rátermettségedet, így az évek során egyre előrébb jutva érted el a

jelenlegi pozíciódat.

Ha az ezüsttányéros szendvicsbirodalmadban hangoskodó celebek nem

is becsülik sokra, de egy ilyen cég üzletvezetőjének lenni azért már

valami.

A munka nehéz, de jó pénzzel jár, és ilyen referenciával az

önéletrajzodban a legjobb helyeken is tárt karokkal fogadnak majd

Svédországban.

A munkád a mindened. Most szakítottál a barátoddal egy elég

fájdalmas veszekedés során: „Igen, tényleg úgy nézel ki, mint a szőke

csaj az ABBA-ból, de csak miután elmaszkírozták, hogy eljátssza a

ronda nővérét.” Így munka után csak hazamész, és csokis kekszet

majszolsz a tévé előtt.

Most, két nappal azután, hogy egy közlekedési fennakadás miatt a

beosztottaid fele jelentős késéssel ért be a munkába, a szokásos

találkozódra tartasz a közvetlen főnököddel, Grahammel, a közép-

londoni régió igazgatójával.

Graham nagyon izzadós. Még hűvösebb napokon is. És ma – ha ez

egyáltalán lehetséges – még jobban izzad, mint általában.

– Emilia – mondja verejtékes szájával –, a kenyér még nem penészes,

de nem is friss. Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, már nem

az igazi. A helybéli ingatlanosok értékesítési adataiból kiindulva ezen a

környéken tíz százalékos növekedést kellene látnunk évente, ezzel

szemben a tonhalas bagettjeid eladása visszaesett mostanában.

Szóval, őszintén szólva, hogy rövidre zárjam, Emilia, szeretnénk a friss

energiáknak is esélyt adni, hogy felpörgessék az üzletet. Sajnálom. De

egy hónapot még ki zetünk, és holnap már ne kell bejönnöd. Igazán

értékeljük a segítséged, de ez a kenyér már egy kicsit száraz a mi

ízlésünkhöz képest… Köszi.

Két héttel később már a repülőn ülsz, úton Svédország felé.

Harminchat éves vagy, és a szüleidhez mész vissza – micsoda kudarc. A

nagy terveidből nem lett semmi. Ha fel is vesznek valahová otthon,

legfeljebb a szendvicseket csomagolhatod. Nincs semmid. Nem vagy

semmi. A kapcsolatodnak annyi, a karrierednek annyi, az álmaidnak

annyi. Egy üres mogyorós zacskót bámulsz és egy kék bőrülés hátulját,

ami sokkal közelebb van az arcodhoz, mint ahogy kényelmes lenne.

Egy magányos könnycsepp gördül le az arcodon.

Aztán történik valami. Amikor a könnycsepp az ajkadhoz ér, megérzed

a sós ízt. Beledugod az ujjad az üres mogyorós zacskóba, hogy

megízleld a sót. Aztán meg gyeled az előtted lévő kék bőrülést, és

előrehajolsz, hogy megszaglászd: az illata apád új autójára emlékeztet,

amit még gyerekkorodban vett.

Aztán végignézel a soron, és észreveszel egy fér t, aki előrebillenő

fejjel ül. Nagyjából egyidős lehet az apáddal. Tetszik neked a kardigánja.

Nem tudod miért, de nagyon tetszik. Kényelmes, puha darabnak tűnik.

Aztán a nejére nézel, aki mellette ül, és egy kertészeti magazint olvas.

Hirtelen kertészkedni támad kedved. Sohasem kertészkedtél még

életedben, de most szeretnél. Szeretnél magot vetni a nedves, fekete

talajba, és nézni, ahogy napról napra nő a hajtás. Ezt fogod tenni, ha

hazaérsz. Korán kelsz, és magokat vetsz.

Mit is csináltál eddig? Egy szendvicsbár üzletvezetője voltál? Miért is

aggódtál? B…a meg. Micsoda stresszes, feszült, szánalmas élet volt az.

Mi a franc számít? Az élet maga az, ami Mi a franc számít?

számít. A szőnyeg puhasága a meztelen talpad Az élet maga az, ami
alatt, itt és most, ebben a pillanatban, ebben a számít.
kényelmetlen kabinban, több ezer méter

magasban… Ez az Élet. B…a meg, ez maga az Élet, az isten szerelmére!

A távlatok megtanítanak a dolgok igazi jelentőségére

Talán emlékszel erre valamelyik Bond- lmből, vagy azokból a

magazinokból, amik leírják, milyen lesz az élet a jövőben (aztán persze

sosem lesz olyan). Képzelj el egy fér t, aki egyenesen állva két karba

kapaszkodik, majd felszáll és körbe-körbe repül. Egyszemélyes

repülőmeghajtás. Behúzol egy kart, megnyitod az üzemanyagcsapot és

máris harminc méter magasan vagy. Hívjuk ezt a te távlatjárgányodnak.

Az élet erdejében vándorolunk, ahol a fák jelzik a számunkra fontos

dolgokat. Némelyekre szeretünk ránézni, némelyekről gondoskodunk,

némelyek meg előttünk dőlnek ki. És vannak, amelyek egyenesen ránk

zuhannak, hiszen a dolgok néha igazán rosszra fordulnak. Szörnyűségek

történnek velünk és a környezetünkben. A hozzánk közel álló emberek

meghalnak, baleset ér minket, kiderül, hogy súlyos betegségben

szenvedünk és így tovább.

Ilyenkor a távlatjárgányunk magasra repül az égbe, a fák fölé. És a

dolgok, amik eddig olyan fontosak voltak, onnan már nem is látszanak.

Ha valaki megtudja, hogy rákos, hirtelen már nem is érti, hogy

aggódhatott olyan jelentéktelen dolgok miatt, mint a munkahelyi

asztala, vagy az adók be zetése, vagy hogy az utóbbi években felszedett

néhány plusz kilót. Egyik pillanatról a másikra veszítik el a

jelentőségüket az addig oly fontos dolgok.

Távlatjárgánnyal repülve még látod ugyan a fákat, de onnan fentről

sokkal kisebbnek tűnnek. És most, hogy látod az egész erdőt és az azt

körülvevő földeket, rájössz, hogy a fáknak bizony nincs semmi

jelentőségük.
 A szeptember 11-ei terrortámadások, a londoni metrórobbantás vagy a

cunami után legtöbbünk felszállt a távlatjárgányra. Hirtelen azok az

apróságok, amelyek korábban annyira foglalkoztattak bennünket,

szánalmasan jelentékteleneknek tűntek. Élünk a családunkkal

egyetemben, és ez az egyetlen dolog, ami számít.

Egy adott távolságból Bármi, ami működésbe hozza és felrepíti a

az apró dolgok távlatjárgányunkat, legyen az személyes

szánalmasan vagy világtragédia, ami elgondolkoztat
jelentékteleneknek bennünket, pont olyan, mint amikor b…a

meget mondunk a hétköznapi aggodalmainknak.

„B…a meg, miért is aggódtam ennyit emiatt?”

„B…a meg, tényleg élnem kellene végre és nem ezeken az apróságokon

rágódnom.”

„B…a meg, segíteni fogok az embereken, hogy jobbá tegyem a világot.”

Néha a gondolatok láncolata egészen a sztratoszféráig repít minket.

Valami ilyesmire gondolok: jelen pillanatban a hétmilliárd ember

egyike vagyok a Földön. Ez a létszám elég sok Wembley-stadiont és

még annál is több emeletes buszt megtöltene (úgy tűnik, ezek a

mérvadó brit mértékegységek a méretre). És egy olyan bolygón élünk,

amely óránként több mint százezer kilométeres sebességgel kering az

űrben, Naprendszerünk középpontja, a Nap körül. Naprendszerünk pedig

óránként kábé nyolcszázezer kilométeres sebességgel kering a Tejút

középpontja körül.

Naprendszerünk (ami csak egy apró porszem az univerzumban) már

önmagában hatalmas. Ha a Föld egy borsszem lenne, a Jupiter pedig

egy gesztenye (a mérvadó amerikai mértékegységek), száz méter

távolságra kellene helyezned őket egymástól, hogy a köztük lévő valódi

távolságról képet kaphass.

És ez csak egy univerzum a sok közül. Tulajdonképpen megvan az

esélye, hogy más univerzumokban sok-sok lakott Föld létezik (pont

olyan, mint a miénk).

És ez csak az űr.

Vess egy pillantást az időre is. Ha szerencséd van, akár nyolcvanöt

évet is eltölthetsz a Földön. Az ember körülbelül százezer éve van itt

jelen, szóval az emberiség történelmének 0,00085 százalékát töltöd el

rajta. És az emberek jelenléte a Földön elég rövid ahhoz a négy és fél

milliárd évhez képest, amióta élet van a bolygón: ha a Föld jelenlétét

egy napnak feleltetnénk meg (az ősrobbanás éjfélkor tenné meg a

kezdőrúgást), az emberek csak a nap végén, éjfél előtt néhány

másodperccel bukkannának fel.

Az élet egy szempillantás alatt elmúlik. Igen kevés ember él jelenleg

azok közül, akik már száz éve is itt voltak. És mi is viszonylag hamar

elmúlunk.

Ha térben és időben nézzük, a létezésünk a lehető legjelentéktelenebb.

Távlatjárgányunk olyan magasra emel minket az erdő fölé, hogy már a

szavak jelentésére sem emlékszünk, csak egy mozgó fénypontot látunk.

Gyönyörű, apró, lágyan ragyogó fényt. Egy elveszett szentjánosbogár az

űrben. Lent a Földön a szentjánosbogár csak egy éjszakát él.

Gyönyörűen ragyog, majd örökre kialszik.

Ott fenn a magasban rájövünk, hogy az életünk pont olyan, mint a

szentjánosbogáré. Azt leszámítva, hogy a levegő hétmilliárd

szentjánosbogárral van tele. Gyönyörűen ragyognak egy éjszakán

keresztül. Aztán kialszanak.

Szóval, b…a meg, ennyi Szóval, b…a meg, ennyi erővel te is

erővel te is ragyoghatsz.
ragyoghatsz. És megint itt vagyunk. Érezted? Egy

pillanatra megízlelted a szabadságot. Sokszor

nem tart sokáig, de az íze felejthetetlen.

Én magam mindig akkor éreztem meg az ízét, amikor rácsodálkoztam

saját létezésem jelentéktelenségére. Egy pillanatnyi szabadság csak, de

olyan nom! Ha az életem ennyire keveset jelent, akkor, b…a meg, akár

a magam útját is járhatom, és jól érezhetem magam.

Mi történik, ha a jelentőségteljes dolgok túl sokká válnak?

Most olyan magasra készülünk repülni a távlatjárgánnyal az űrbe, hogy

az feloldódik majd, mint a cukor egy csésze forró teában.

 Veled talán sosem történik meg, de az ember élete néha összeomlik.

Olyan ez, mint azok a látványos ütközések a hetvenes évek

horror lmjeiben, ahol az autó keresztülszakítja a korlátot a kanyarban –

ami történetesen épp a legmeredekebb lejtő fölött van, amit valaha láttál

–, ripityára törik a sziklák között, majd szikláról sziklára zuhanva

legurul a lejtőn, egészen addig, mígnem a szakadék mélyén landol. Egy

pillanatnyi szünet következik, azután lángok csapnak fel a roncsból.

Ezt olyan nagy dolgok hívhatják elő, amikről már beszéltünk, azok,

amik normális esetben megtanítanak, hogy egy bizonyos távolságból

szemléljük a dolgokat. Ezektől azonban még nem feltétlenül omlanak

össze életek. Az emberek a legnagyobb győzelmek és tragédiák idején is

megőrzik a nyugalmukat. Az életünk leginkább akkor omlik össze, ha

tönkremennek azok a dolgok, amiknek nagy jelentőséget

tulajdonítottunk.

Az ember élete minden nyilvánvaló ok nélkül is összeomolhat.

Amikor ez megtörténik, észreveszed, te is és a környezeted is. Ez nem

egy lecke a távlatokról. Nem egy lecke bármiről. Ez a mély és sötét

szakadék maga a kétségbeesés gödre. Amikor azt hiszed, hogy már a

gödör alján vagy, egyre csak zuhansz tovább.

Magam is átéltem ilyesmit néhány éve. Nem annyira a sziklákon

leguruló autó történetére hasonlított, de olyan nyaki sérüléseket okozott,

hogy az oszteopátiás orvos bátran beírathatta gyerekeit a

magániskolába, volt miből fedeznie a tandíjat.

Hadd vázoljam ennek a hétköznapi összezuhanásnak a díszletét.

Hónapokig jártuk Európát lakókocsival, és nem törődtünk a világgal.

Úgy tűnt, hogy a nyár sosem múlik el. Főleg akkor, amikor október

végén még Dél-Olaszországban úszkáltunk az Adriai-tengerben. Eljött

azonban a hazatérés ideje, hogy összegyűjtsük a pénzt a következő útra,

bármikor legyen is az.

November 5-én érkeztünk meg Londonba. Normális esetben ez

kellemes izgalommal tölt el, és robbanó dinamitot, csillagszóróval írt

neveket és parázson sült krumpliról a fogamra kerülő alufóliát juttat az

eszembe. De most három napon belül váltottunk a napsütötte

tengerparti szörfözésről Balham komor, őszi, esőáztatta utcáira. Ez,

illetve a tudat, hogy megint dolgoznom kell, továbbá a hirtelen romló

egészségem a gödör aljára taszított.

Másnap este, amikor arról vitáztunk, hogy áthozzuk-e a Balham

főutcáján található apró lakásunkba azt az átkozott matracot a

lakókocsiból, elvesztettem a kontrollt. A forgalommal

szembefordítottam a lakókocsit, majd úgy állítottam le, hogy a fele a

járdán, a másik meg az úttesten volt. Aztán kiszálltam és egyszerűen

befeküdtem az árokba. Az aznapi jelentős esőmennyiségnek

köszönhetően az árok inkább hasonlított egy folyóhoz. Én meg csak ott

feküdtem magzatpózban és nyögdécseltem.

És ez volt a hetem tetőpontja.

Életemben először úgy éreztem, semmi sem számít. Gyűlöltem élni.

Minden egyes pillanat fájdalommal járt. Ha valami fáj, normális esetben

találsz belőle kiutat, még ha ez azzal is jár, hogy nagyon erős

fájdalomcsillapítót kell bevenned. De gyanítottam, hogy a szörnyű

igazság az, hogy ez nem olyan fájdalom, ami elől csak úgy

elmenekülhetek, ez a létezés fájdalma.

Persze ennek a fájdalomnak is véget lehet vetni, egyszerűen nem kell

életben maradni. Habár abban a percben tényleg megértettem, miért

követnek el az emberek öngyilkosságot, nem vettem komolyan fontolóra

a dolgot.

Gaia tényleg támogatott. Egy ideig azonban nem voltam olyan

állapotban, hogy segíteni lehessen rajtam.

Elmentünk együtt egy terápiás foglalkozásra. Meggyőzött, hogy ez

„biztonságos hely” lesz, ahol önmagam lehetek, és csak hallgatnom kell

az embereket. Ahogy közeledtünk a metróval a megadott címhez, egy

számomra addig teljesen ismeretlen érzés fogott el. Annyira magam

alatt voltam, és annyira nem érdekelt semmi, hogy egyszerűen

fütyültem rá, ki mit gondol rólam. Csodálatos volt. Nem foglalkoztam

azzal, mit gondol rólam a többi utas annak láttán, hogy lehajtott fejjel

ülök, és néha elsírom magam.

Amikor pedig eljutottunk a barátságos észak-londoni házba, ahol a

foglalkozást tartották, rájöttem, hogy karcnyit sem érdekel az sem,

hogy ezek az emberek mit gondolnak majd rólam. Elég újszerűen hatott

ez egy olyan emberre, akit igenis érdekelt, hogy mások mit gondolnak

róla, addigi életem során nagyon is fontos volt, hogy milyen benyomást

keltek másokban.

Teljes mértékben kihasználtam ezt a biztonságos terápiás teret. Az

elején, amikor magukról meséltek az emberek, néhányan megnyíltak és

sírdogáltak egy kicsit. Együttérző tekintetekre és ölelő karokra találtak.

Azelőtt az ilyen összejöveteleken talán én is sírdogáltam volna egy

kicsit, és mindenki együtt érzett volna velem, olyan fér nak látva, aki

kapcsolatba lépett a női oldalával, és engem is megöleltek volna.

De csak fecsegtem, mint egy gyerek. Senki sem érhetett hozzám.

Semmi sem segíthetett. Egy olyan terápiás gyakorlat közepén voltam,

aminek tényleg működnie kellett volna. De pont ugyanabban az üres,

halott és tompa űrben találtam magam utána is, mint előtte. Így

megtanultam valamit a terápiás csoportokról: a nehéz esetek iránt nem

olyan nagy a türelem, főleg, ha az adott terápiás módszer látszólag nem

segít. Az embereket idegesítette, hogy ennyire mélyen vagyok. De én

erre is fütyültem.

Még ma is emlékszem az új érzésre, amit az a nap hozott. A

fájdalomból fakadó sötét kétségbeesésem mellett olyan mértékű

szabadságot is megtapasztaltam, amilyet azelőtt még soha életemben, a

semmi-sem-számít szabadságát. Nihilista bánatomban b…a meget

mondtam mindenre.

Rájöttem, hogy a Aztán a sötét felhő szertefoszlott és én

dolgoknak nincs olyan lassan visszatértem „normál”

nagy jelentőségük, életszemléletemhez. Valami azonban
mint ahogy én azt megmaradt, mégpedig az az érzés, hogy a
korábban gondoltam. dolgoknak nincs olyan nagy jelentőségük,

mint ahogy én azt korábban gondoltam. Jobban mondva elveszítettem

valamit, ami soha nem jött vissza: az érzést, hogy minden olyan

átkozottul fontos.

A következő évek során rengeteg spirituális munkát olvastam.

Tulajdonképpen csak azt olvastam. Mindent, ami a kezembe akadt a

taoizmusról, a buddhizmusról, a sámánizmusról és a New Age összes

irányzatáról. Elolvastam mindent a legnagyobb hatású kortárs

tanítóktól. Valami szöget ütött a fejembe, miközben róluk olvastam:

sokuk elmesélte a személyes történetét, és ezek bizony nagyon

hasonlóak voltak, mindegyikük az összeomlásról beszélt.

Szóval Brandon Bays, Eckhart Tolle és Byron Katie, kérem lépjenek

előre.

Brandon Bayst sok-sok év gyógyítói munkával a háta mögött teljesen

letaglózta, amikor egy hatalmas daganatot találtak a testében. Ennek

ellenére lenyűgöző módon egész rövid idő alatt meggyógyította magát.

Tizennyolc hónappal később azonban egymást követték életében a

komoly megrázkódtatások. Gyönyörű malibui háza porig égett. A teljes

vagyonára rátette a kezét az adóhatóság, semmije sem maradt. Majd

imádott lánya, Kelley, a „lelki társa” levelében azt írta, hogy minden

kapcsolatot megszakít vele… Végül pedig a férje bevallotta, hogy

komoly kapcsolata van valaki mással. Puff. És mindezeknek a közepén

Brandon felébredt: az idő egy pillanatra megállt, ő pedig eldöntötte,

hogy bízni fog. Azonnal elöntötte a szeretet érzése – az érzés, hogy a

szeretet mindenhol jelen van. Brandon Bays „felébredt”, majd

megalkotta inspiráló könyvét, a Belső utazást.

Eckhart Tolle harmincéves koráig állandó szorongásban és

depresszióban élte életét. Mígnem egy este a következő történt:

„Nem sokkal a 29. születésnapomat követően egy éjszaka, valamivel

éjfél után, rettenetes félelemre ébredtem. Már azelőtt is sokszor
éreztem ilyesmit, de az érzés ezúttal minden korábbinál intenzívebb
volt. Az éjszaka csöndje, a bútorok körvonalai a sötét szobában, az
elhaladó vonat távoli dübörgése, minden olyan idegennek,
ellenségesnek és teljesen értelmetlennek tűnt, hogy mély utálatot
váltott ki belőlem a világ iránt. Mindközül a legutálatosabb saját
létezésem volt. Mi értelme lehet tovább élni ekkora szenvedés
terhével? Minek folytassam ezt az állandó küzdelmet? Mélységes
vágyat éreztem a megsemmisülésre, a nemlétre, s ez a vágy sokkal
 erősebbé vált, mint a bennem munkáló életösztön.”2
Abban a pillanatban a mélységes üresség, a nemlét iránti vágyódása

elpattant, és valami mássá alakult. Bepillantást nyert a létezésbe, abba

az énjébe, amivel addig olyan problémás volt együtt élnie, és ettől

megállt körülötte a világ. Teljesen megváltozott a világnézete. Meglátta

a szépséget mindenben, minden pillanatot békében és boldogan élt meg.

Eckhart Tolle „felébredt”, majd megalkotta hihetetlenül sikeres könyvét,

A most hatalmát.

Egy tízéves időszakon belül Byron Katie élete lefelé tartó spirállá

alakult, depresszió, dührohamok és paranoia gyötörte. Volt, hogy el sem

tudta hagyni a házát, vagy képtelen volt megfürödni, fogat mosni.

Dühkitöréseitől tartva a saját gyerekei is kerülték. Végül egy

táplálkozási zavarokban szenvedő nők számára fenntartott klinikára

jelentkezett be, ahol el kellett különíteni a többi nőtől, mert féltek tőle.

Nem sokkal később, egy napon a padlón fekve úgy ébredt, hogy nem

tudta, ki és mi ő egyáltalán. Csak örömet és elfogadást érzett. Teljesen

más emberként tért haza. Byron Katie „felébredt”, majd megalkotta

gyönyörű művét, a Négy kérdést.

Nos, mindhárom megközelítésnek megvan a maga értéke , de valami

azért hiányzik, nem? Mélyülj el az érzelmeidben (Belső utazás), élj a

mostban (A most hatalma), vagy tégy fel magadnak négy kérdést arról,

mi idegesít fel (Négy kérdés) – ezeknek semmi közük ahhoz, ami

mindegyik történetben közös:

Mindegyikük élete összeomlott, majd történt valami.

A lehető legnagyobb b…a meget mondták, és valami

megváltozott.

Nem ezt kellene tanítaniuk? Nem ennek kellene lennie a folyamatnak?

Tudom, hogy nem lesz annyira népszerű gondolat, de nem arról van szó

tulajdonképpen, hogy kell lennie egy összeomlásnak az életedben?

Szóval jelentkeztél a „Tedd tönkre az életed, mondd, hogy b…a meg, és

ébredj fel” kurzusra. Tízezer font lesz az egy hónapos tanfolyam.

Szakemberekből álló csapatunk készen áll segíteni, hogy összeomoljon

az életed:

Megbízottunk felhívja a főnököd, és úgy tesz, mintha a

versenytárs alkalmazottja lenne. Azt állítja, hogy bizalmas

információkat adtál át nekik komoly összeg ellenében.

Zsebtolvajunk kétezer fontnyi bankjegyet csempész az irodai

asztalod ókjába aznap reggel.

Brad Pitt-hasonmásunk elkezdi követni a feleségedet és

véletlenül belébotlik az utcán. Három napon belül a feleségednek

sürgősen el kell utaznia egy üzleti konferenciára.

Tárgyalópartnere természetesen a mi hasonmásunk.

Hackerünk az átutaláskor használatos adataid segítségével feltöri

a bankszámládat és ellopja az összes pénzed.

Okmányspecialistánk törli a nevedet a házad tulajdoni lapjáról és

az 5-ös BMW-d törzskönyvéből.

Végrehajtónk elveszi a házad.

Így, hogy gyakorlatilag semmid sem maradt, és a (volt) házad

előtt ülsz a járdán, csuklyás harcművészünk ellopja a Rolex órád.

Ennél a pontnál, bár nem kötünk rá fogadást, ügyfeleink

hetvennyolc százaléka azt mondja, hogy b…a meg. És öt perccel

később felébrednek.

A munka elvégezve.

Komolyra fordítva a szót, természetesen ilyesmit sosem ajánlanék. Így

hát ne perelj be, ha benevezel valamilyen sorscsapásra, és mégsem jön

össze. Ez csak azt jelenti, hogy egy lúzer vagy, és ha fel is ébrednek a

lúzerek, attól még azok maradnak, szóval miért is akarnád ezt tenni?

Amit tényleg ajánlok, az az, hogy használd azt a spirituális folyamatot,

ami a b…a meg kimondásával jár, és hagyj fel azzal, hogy ragaszkodsz

olyan dolgok fontosságához, amelyeknek megvan az erejük, hogy

fájdalmat okozzanak.
1 This Is Your Life: 1955 és 2003 között futó angol tévésorozat, amelyben gyanútlan

hírességeket csaltak be csellel a stúdióba, ahol az életükben fontos szerepet játszó emberek

anekdotákat meséltek róluk, és a „nagy piros könyvből” felidézték életük fontosabb ese-

ményeit.Műsorvezetője Eamonn Andrews, halála után Michael Aspel volt.

2
Fordította: dr. Domján László és Jónai Hava, Agykontroll Kft., Budapest, 2001.
 2. A szükséges b…a meg technikák

Ez az öt technika segít majd abban, hogy b…a meg életet élhess. Erősen

ajánlom, hogy tetováltasd a technikákat az ujjaidra, így nem felejted

majd el őket. Válassz valamilyen, kézíráshoz hasonló betűtípust, csak ne

dőltet, nehogy úgy nézzen ki, mint valami vidéki étterem cégére.

Ahogy majd nemsokára észreveszed, a technikák egymásba folynak és

egymáson alapulnak. Kicsit olyan, mint amikor ökölbe szorítod a

tetovált ujjaidat, készen arra, hogy engedelmességre kényszerítsd

aggodalmakkal teli életedet.

ELLAZULÁS
Sokan nem is tudják, mennyire feszültek valójában. Te igen? Tényleg

laza vagy? Lássuk.

Ahogy ülsz és olvasod ezeket a szavakat, kezdj el a válladra

koncentrálni: most valószínűleg érzed, ahogy leereszkedik, amint

ellazítod. Haladj a nyakad felé, érezd, ahogy kimegy belőle a feszültség.

Most gyelj az állkapcsodra: hagyd, hogy leereszkedjen, ahogy

ellazítod. Majd a homlokod és a szemed körüli izmok következnek.

Most térj vissza a válladhoz. Nagy valószínűséggel újra befeszült,

úgyhogy próbáld meg ellazítani és még jobban leereszteni.

Ez így működik. Feszültséget találunk ott is, ahol nem is gondolnánk,

hogy van, és ahogy a gyelmünk továbbhalad, a feszültség visszatér.

Kicsit lehangoló lehet, amikor először próbálod szokásoddá tenni tested

tudatos meg gyelését, hiszen az lesz a benyomásod, hogy bizony

meglehetősen feszült vagy (míg ezt megelőző tudatlanságodat akár

áldásosnak is nevezhetnénk).

Viszont ha nem veszel tudomást a tested feszültségéről, úgy viselkedik

majd, ahogy a gyerekek (és néhány felnőtt) szoktak, amikor

mellőzöttnek érzik magukat: kiabálni, sikítozni és rosszalkodni fog. Ez a

rosszalkodás sajgó nyak, fej- és hátfájás formájában nyilvánul meg.

Úgyhogy gyerünk, gyelj oda a testedre, mielőtt az a gyelmedért

kiáltana.

Ne feledd, hogy igen egyszerű teremtmények vagyunk: szeretjük

kerülni a fájdalmat és halmozni az élvezeteket. Beszéltünk már a

fájdalom kerüléséről. Próbálj meg az ellazulásban élvezetet keresni.

Próbálj meg annyi örömet találni benne, mint egy pohár borban, egy

csókban, vagy _____________ (írd be ide a kedvenc tevékenységedet, de

kérlek, gondolj arra is, hogy valaki belelapozhat a könyvedbe, nem

szeretném, ha a sors iróniája folytán pont a számodra élvezetes

tevékenység megnevezése okozna fájdalmat neked).

Én ezt a belső élvezet keresésének hívom. Egyszer valami észlény

kijavított az egyik előadásomon, hogy minden élvezet belső. Persze,

hogy az. De én arról beszélek, hogy belül találd meg az élvezet forrását

ahelyett, hogy önmagadon kívül tennéd ezt. Ez általában eszünkbe sem

jut. Kétségbeesetten próbáljuk fokozni a belső élvezetet (vagyis persze

az élvezetet) úgy, hogy kívül keresgélünk. Ha úgy tetszik, írd a margóra

azokat a dolgokat, amelyek általában feldobnak (ha túl sok üres helyet

hagynánk a könyvben, akkor olyan lenne, mint egy munkafüzet, azokat

meg utálom, ráadásul egymást követnék az olyan levelek, hogy

„megvettem a könyvet, mert azt reméltem, lesz benne pár használható

jó tanács, de csak üres oldalakat kaptam; legközelebb veszek inkább egy

csomag üres lapot, az amúgy is sokkal olcsóbb”).

Ha megtalálod önmagadban az öröm forrását, sohasem fogsz

unatkozni, elégedett leszel önmagaddal és a kis dolgoknak is képes

leszel örülni. A legnagyobb előny pedig az, hogy ha megtalálod az

élvezetet azokban az egyszerű dolgokban, amelyek egészségesebbé

tesznek, hosszú élethez, boldogsághoz és feltételezhetően

megvilágosodáshoz vezetnek, jóval nagyobb a valószínűsége, hogy

szokásoddá is válnak majd.

Szóval hajrá, vonulj vissza a szobádba, Találd meg önmagadban

zárd magadra az ajtót, és kezdd el az öröm forrását, és
felkutatni magadban az élvezet forrását. sohasem fogsz unatkozni.
Ha ezt megtetted, igyekezz valódi örömet

találni az ellazulásban. Élvezd az érzést, hogy mély levegőt veszel.

Élvezd, ahogy zsibbad a kezed, ahogy az egész tested olyan puha és

szétfolyós lesz, mint a tűző napra kitett fagyi.

ELENGEDÉS
Talán azért ragaszkodunk annyi mindenhez, mert ösztönösen tudjuk,

hogy minden mulandó. Tudjuk, hogy a atalság elmúlik, a szeretteink

meghalnak egy nap, mindent, amit felhalmoztunk, könnyedén

elvehetnek tőlünk, hogy egy nap már nem lesz szükség a tudásunkra,

hogy egy nap talán már nem viszonozzák a szeretetünket. Mi mégis

ragaszkodunk.

Bárhova fordulunk, mulandóság vesz minket körül. Ahogy ezt írom,

október elején, és kinézek az ablakon, azt látom, hogy a természet –

ahogy ezt évről évre teszi – most is emlékeztet az elmúlásra.

Minél jobban ragaszkodunk, annál nagyobb fájdalmat okoz a

körülöttünk lévő dolgok elhalványulása, elmúlása vagy halála. És néha

minél jobban ragaszkodunk, annál inkább ilyen dolgok történnek

velünk. Képzelj el valakit egy kapcsolatban, aki igencsak ragaszkodó.

Foggal-körömmel kapaszkodik abba, amit szeretni vél, a legkisebb dolog

miatt is féltékenység gyötri, és félelemben éli a perceit, rettegve azoktól

a szörnyű dolgoktól, amelyek megtörténhetnek. Ahelyett, hogy élvezné

a kapcsolatot. Vajon hogy érzi magát a másik fél? Meddig tarthat egy

ilyen kapcsolat? (Rosszul. És nem sokáig. Csak mondom, arra az esetre,

ha az álladat vakargatva épp ezen gondolkodsz.)

Annak a kulcsa, hogy képes legyél elengedni a dolgokat, amikhez

ragaszkodsz, a következő: tudnod kell, hogy nélkülük is rendben vagy.

Ez az igazság. Ez egy jó gyakorlat: sorold fel mindazt, amihez

ragaszkodsz – a társad, a munkád, az egészséged, a humorérzéked, a

családod és a barátaid, a kedvenc sorozatod – és tudatosítsd magadban,

hogy nélkülük is rendben lennél. Egész kevés is elég a túléléshez. És bár

az emberek és dolgok elveszítése fájdalmas, túl fogod élni.

Habár az emberek és Ha úgy érzed, képes vagy rá, ismételd el ezt a

a dolgok elveszítése pár mondatot néhányszor: rendben van, hogy

fájdalmas, túl fogod néhány dolog eltűnik az életemből. Rendben
élni. leszek attól függetlenül, hogy mi történik

velem és a környezetemmel. Elengedem az élethez való ragaszkodásom,

és hagyom, hogy egyszerűen csak áramoljon bennem és körülöttem.

Most gyújts egy gyertyát, és égesd le a szemöldököd. Neeee, sose kövesd

vakon, amit mondok.

De lazulj el (első ujj), engedd el magad (második ujj), és készülj fel,

hogy mindent úgy fogadj el (harmadik ujj), ahogy van.

ELFOGADÁS
Szörnyű állapotok uralkodnak manapság, és minden csak egyre

rosszabb lesz. Nem szállhatsz fel egy buszra anélkül, hogy ne kelljen

azon gondolkodnod, mikor robban le, vagy robbantják fel szélsőségesek.

Már ha egyáltalán jön a busz. Annak köszönhetően, hogy az állam

mindent átenged a magánvállalatoknak, akiknél a pénz az első, senki

sem fog foglalkozni veled, hacsak nincs pénz a dologban. Így aztán

tipikus jelenet lett, ahogy egy borongós júliusi napon a szakadó esőben

várunk a soha meg nem érkező buszra.

Csak én gondolom, vagy tényleg többet esik mostanában nyaranta?

Globális felmelegedés, a nagy francokat. Hidegebb van, több az eső, ez

is csak egy újabb indok, hogy beleszóljanak az életünkbe. Egyébként is,

ha egyre melegebb van, miért magasabb a gázszámlám is? Nem

alacsonyabbnak kellene lennie, mivel kevesebb gázt használok?

Felhívtam őket, hogy megkérdezzem, de valami indiai ckó fogadta a

hívásom. Persze nagyon udvarias volt, de fogalma sem volt az egészről.

De legalább udvarias volt, mostanában ezt sem sok helyen kapod meg

errefelé. Se udvariasság, se tisztelet.

Tudod, mennyit panaszkodunk mi itt Nagy-Britanniában? Nos, azt

mondom, mi, pedig azt kellene mondanom, hogy ti, mivel már

Olaszországban élek, ahol az emberek egyáltalán nem panaszkodnak

annyit. (Oké, itt még mindig vannak olyan vetélkedők a tévében,

amikben kivénhedt műsorvezetők kacsingatnak a színpadon a bikinis

lányokra… Jó, talán van összefüggés a kettő között. Üzenem a BBC-nek,

hogy hozza vissza a hetvenes évek vetélkedőit a bikinis lányokkal.

Akkor biztos abbahagyják a srácok a panaszkodást – egy darabig

legalábbis. És ameddig az egyensúly kedvéért olyanokat is műsorra

tűznek, ahol helyes úk feszítenek fecskében, minden rendben lesz, a

lányok sem fognak panaszkodni.)

Így, hogy csak néha bukkanok fel Angliában, még inkább feltűnik,

milyen feszültek és zsémbesek vagytok. A híradó csupa rossz hírrel van

tele, a sorozatokban az emberek panaszkodnak és kiabálnak egymással,

az újságok meg boldogan közlik le, hogy az éppen felkapott szépség egy

kicsit meghízott vagy túl vékony. Egy időben például tele voltak a lapok

Victoria Beckhammel, hogy túl vékony, hogy csak a banán héjának a

belsejét eszi, vagy hogy csak lenyalogatja a sót a sült krumpliról.

Sápítoztak, hogy milyen rossz példát mutat a atal nőknek. Már bocsi,

de szerintem igenis jó példa, remekül mintázza, hogy ha annyit eszel,

mint egy gyomorbajos madárka, akkor úgy is fogsz kinézni, mint egy

gyomorbajos madárka.

Kérlek benneteket, Igen, lányok, az a nő nem túl csinos. És nem

nyugodtan faljatok is a úk miatt csinálja. Kérlek benneteket,

néha egy jót. nyugodtan faljatok néha egy jót, egyetek sok

fagyit, és meglátjátok, még többen kérnek majd

fel titeket táncolni, vagy bármit is csinálnak a úk mostanában.

Pontosan ezért panaszkodunk, kritizálunk és gonoszkodunk: nem

érezzük magunkat jól belül, ezért külső okokat keresünk a rossz

érzésünkre. Ahogy egyre jobban érzed magad belül (azzal, hogy

kimondod: b…a meg, hogy ellazulsz és elengedsz dolgokat), imádni

fogod az érzést, és nem menekülsz állandó panaszkodásba. Egy idő után

pedig egyenesen utálod majd a kesergést, mert csak rosszabbul érzed

magad tőle, ahelyett, hogy segítene.

 Látni fogod, hogy a legjobb, ha igyekszel elfogadni a dolgokat magad

körül úgy, ahogy vannak (és ez egyre könnyebb lesz, hiszen már nem

kell igazolnod a saját fájdalmas érzéseidet). Az igazság az (bocsi,

igyekszem tapintatosan közölni veled), hogy általában egy karcnyit

sem tehetünk azon dolgok ellen, amik felbosszantanak bennünket az

életben. Nem tudunk mit tenni a késve érkező buszokkal, a

terroristákkal, azzal, hogy az inkompetens politikusok értelmetlen

háborúkba taszítanak minket, hogy a atalok káromkodnak és

tiszteletlenek.

Még a környezetedben levőkkel sem: hogy a főnököd egy zsarnok, a

társad önző, a gyereked pedig lusta. Persze felmondhatsz, szakíthatsz, a

gyerekeket pedig kizavarhatod a levegőre, hogy mozogjanak egy kicsit.

De addig is, amíg képes nem leszel mindezt megtenni, ne hisztizz, és

fogadd el őket úgy, ahogy vannak.

Elfogadni mindent úgy, ahogy van, egy gyönyörű állapot. Képzeld el,

milyen lenne, ha elfogadnád magad olyannak, amilyen vagy, nem

vékonyabbnak vagy magasabbnak, vagy csinosabbnak, hanem pontosan

olyannak, amilyen vagy. Milyen lenne, ha elfogadnád az életed

olyannak, amilyen, a munkát, a családot, a barátokat, a szexuális életet,

a lehetőségeidet, az egész csomagot úgy, ahogy van? És milyen lenne,

ha elfogadnád ezt az – elcseszett, zavaros, felmelegedő, némi háborúval

fűszerezett, kapzsisággal teli – világot pont olyannak, amilyen?

Próbáld meg még ma. Fogadd el a dolgokat, amik nem a terveidnek

megfelelően haladnak, az embereket, akik nem úgy bánnak veled, ahogy

szeretnéd, a jó és a rossz híreket egyaránt. Kezdd el élvezni, hogy jól

érzed magad belül. Ne felejtsd, hogy nincs szükséged többé a

panaszkodásra és a kritizálásra. És ha mégis pocsékul érzed magad belül

(ahogy mindannyian néha), próbáld elfogadni az érzést anélkül, hogy

azután kutatnál, mire foghatod rá.

OBJEKTÍV MEGFIGYELÉS
A Meg gyelő nem valami perverz alak, aki a függöny mögül leselkedik

Marika néni után, ahogy épp kioldja a fűzőjét éjszaka (miután csábosan

végiglejtett a holdfényben úszó szobán). Nem, ez annak a képessége –

legalábbis mi angolok, akik a babot életvitelszerűen fogyasztjuk, így

hívjuk –, hogy képes vagy objektíven, pártatlanul meg gyelni azt, ami a

testedben és az elmédben végbemegy. Mások tudatosságnak vagy

öntudatnak hívják (bár ezek a kifejezések is gyakrabban fordulnak elő a

babevők, mint a lozófusok körében). De mi maradjunk a

Meg gyelőnél.

Ha egy kicsit csendben ülünk (ezt kissé fellengzősen akár meditációnak

is nevezhetjük), jó eséllyel kapcsolatba kerülhetünk a belső

Meg gyelőnkkel. Azzal, hogy nagy kezdőbetűvel írom, máris

jelentőséget kapott az életedben, ugye? Ülj le, és ahogy a gondolatok

felbukkannak – ezt minden bizonnyal megteszik –, fejleszd ki a

gondolatok meg gyelésének technikáját, akár felülről, ha úgy jobban

tetszik, mintha nem is a sajátjaid lennének. Ne avatkozz bele, ne

minősítsd őket, csak fogadd el. Segíthet, ha objektív, kívülálló módon

gyeled meg őket. Például: „a csalfa pasi megölése egy frissen élezett

baltával: oké”, „olyan éhes vagyok, hogy megnyúznám a cicusom és

megsütném vacsira: érdekes”.

Itt van egy újabb példa. Képzeld el a Meg gyelőt úgy, mint a zsúfolt

főúton elhelyezett biztonsági kamerát. Mindent lát, de nem avatkozik

be. Nem kiabál rád, hogy „hé, te nagy orrú, szörnyen áll neked ez a

kabát”. Csak gyel. Tulajdonképpen megvan az esélye, hogy nem is nézi

senki az otromba kabátos nagy orrút a monitoron. A kamera csak egy

buta gépezet, ami bámul (és nagy valószínűséggel felvételeket készít,

biztos, ami biztos). A kamera csak gyel, nem ítélkezik, nem kritizál. És

tudod, milyen hatása van ennek a kis élettelen gépnek? Az emberek

jobban oda gyelnek a viselkedésükre. Tulajdonképpen a testeddel és az

elméddel is ez történik. Minél többet gyeled magad objektíven,

elfogadva a látottakat, annál valószínűbb, hogy a tested és az elméd

viselkedni fog. Nem kell, hogy jobban viselkedjen, hisz nem gyeli a

titkosszolgálat a gondolatban elkövetett bűneidet. De az igazság az,

hogy ha elfogadod a gondolataidat úgy, ahogy vannak (a Meg gyelőn

keresztül), akkor lassacskán minden elnyugszik egy kicsit.

Gyerünk, győződj meg róla magad.

Ha nehezedre esik távolságot tartani a gondolataidtól és érzéseidtől,

hallgasd meg ezt a történetet. Néhány éve egy apró lakásban éltünk

Balhamben. Minden éjjel éjfél körül keresztbe tett lábakkal ültem úgy

fél órát. A lakás egy nagy háztömb része volt, így gyakran hallani

lehetett az emberi léttel együtt járó tipikus zajokat: vécélehúzás,

ajtócsapkodás, csecsemősírás.

Ahogy leültem és lenyugtattam az elmém, hangokra lettem gyelmes a

szomszéd lakásból. Fér hangok voltak, tulajdonosaik valószínűleg épp

az élet mindennapos dolgait vitatták meg. Ha elég erősen

koncentráltam, értettem is, miről beszélnek. Emlékszem, meglepett, hogy

fennhangon beszélnek ilyen késő éjszaka. Azt hiszem, korábban még

nem is hallottam a szomszédaimat beszélgetni. Tudtam, hogy az egyik

lakásban egy idős úr él egyedül, de sohasem hallottam, hogy más is lett

volna ott vele.

Így tovább gyeltem, majd hirtelen rájöttem, hogy nem a szomszédból

jönnek a hangok: a saját fejemben vannak. A saját gondolataimat

hallgattam, melyek pont olyan ostobák és hétköznapiak voltak, mint

mindig, most azonban mintha teljesen függetlenek lettek volna tőlem.

Próbáltam újra rájuk hangolódni, de megtört a varázs. Le voltam

nyűgözve. Tényleg meg voltam győződve arról, hogy a szomszédból

jönnek a hangok. Megértettem, talán életemben akkor először, hogy

több vagyok a gondolataimnál, hogy van valami más is, talán a

fejemben, talán máshol, elkülönülve a gondolataimtól.

Csak figyeld azt a Néhányan azt mondanák, hogy abban a

színes tömeget, ami pillanatban egybeolvadtam a forrással, Istennel

áthalad az elméden, vagy a léttel. Fogalmam sincs, de jó érzés volt.
teljes objektivitással. Azóta sem próbáltam megismételni az élményt,

de néha vannak hasonló villanások, főleg

vezetés közben. Ahogy kifejleszted magadban a Meg gyelőt – a saját

biztonsági kamerádat –, lesz egy olyan érzésed, hogy a gondolatok csak

megtörténnek, és nem kell beleavatkoznod. Ne kiálts, hogy „hé, nagy

orrú”, csak gyeld azt a színes tömeget, ami áthalad az elméden, teljes

objektivitással.

TUDATOS LÉGZÉS
A tudatos légzés bár nagyon egyszerű dolog, mégis igen hatásos. Az

igazán lusta és laza b…a meg-gyakorlónak nem okoz sok tenni- vagy

gondolkoznivalót.

A légzéssel játszani csodás dolog. Legtöbbünk számára a légzés olyan

dolog, amire soha nem kell gondolnunk. A születés utáni első fájdalmas

és bonyolult lélegzetvétel után nagyon is jól ellélegezgetünk egész

életünkben anélkül, hogy eszünkbe jutna. Persze ha valaki asztmás vagy

valamilyen más tüdőbetegségben szenved, akkor nagyon is tudatos lesz

a légzése. A legtöbb ember csak akkor gondol a levegővételre, ha beteg

lesz, és az anyja azt mondja, hogy lélegezzen mélyeket, és hajtsa a fejét

a két térde közé. A légzés a testünkben zajló csodálatos, automatikus

folyamat, mint az oxigén és a szén-dioxid cseréje, a sejtek

regenerálódása, az emésztés folyamata, a mérgek kiürülése, a sav-bázis

egyensúly, vagy ahogy a szív a vért pumpálja.

A testünk teszi a dolgát nélkülünk, és ez így van jól. Nagy buli lenne,

ha minden reggel felkelés után végig kellene mennünk a listán:

Légzés? Pipa.

Szívverés? Pipa.

Megfelelő hormontermelés? Pipa.

Oxigén és szén-dioxid 2 : 1 aránya? Pipa.

pH-érték 8,5? Pipa.

Húsz százalékos sejtregenerálódás? Pipa.

A jobb agyfélteke lefoglalása? Pipa.

Adrenalin termelése, hogy aggódhassunk a nap hátralevő

részében? Pipa.
Na, itt a lényeg, és ez elég fontos. E számos funkció közül, amelyek

automatikusan és folyamatosan működnek, a légzés az egyetlen, amivel

könnyedén játszhatunk és megváltoztathatjuk.

Igen, ha nagyon koncentrálsz, lelassíthatod a szívverésed. De az nem

olyan egyszerű. Míg most, ott, ahogy ülsz és olvasol, lélegezhetsz

mélyebben vagy gyorsabban, akár vissza is tarthatod a levegővételt. És

minden, amit tudatosan csinálsz a légzéseddel, hatással lesz az egész

testedre (és az elmédre is).

Pont ezért olyan király a tudatos légzés.

Ha ülsz és tudatosan mélyen lélegzel néhány percig, nyugodtabb

leszel, és egy csomó dolog történik a testeddel:

a szívverésed lelassul;

több vér kerül a belső szerveidbe;

több oxigén jut a sejtjeidbe;

kevesebb adrenalint termelsz, így enyhül a nyomás az

agyondolgoztatott veséiden;

üzenetet küldesz az összes sejtednek, hogy „hé, nyugi, nincs

semmi vész”.

A tudatos légzésnek két fajtája van: amikor tudatosságot viszel a

pillanatnyi légzésedbe, és amikor tudatosan megváltoztatod a

légzésedet.

Ha tudatosságot viszel a pillanatnyi légzésedbe, képessé válsz

megismerni azt. Jól teszed, ha elkezded gyakorolni. Persze attól kezdve,

hogy a légzésedre gondolsz, máris megváltozik egy kicsit. Elég nehéz

meglepetésszerűen rajtakapni és megnézni, mit csinál, amikor nem

gyeled. Nincs sötét szekrény, amiben elbújhatsz, és kiugorhatsz, hogy

meglásd, milyen, amikor nem gyeled. A tüdőd mindig tudja, mikor

vagy a szekrényben, mindegy, milyen kicsi a rés, amin keresztül

gyelsz.

Rajta, próbáld ki. Figyeld meg, milyen érzés, ahogy a levegő a szádon

vagy az orrodon keresztül bejut a testedbe. Figyeld meg, mi mozog,

amikor levegőt veszel. A mellkasodba vagy a hasadba áramlik? Lassan

vagy gyorsan? Tartasz szünetet két lélegzetvétel között? Koncentrálj a

kezedre: érzel valamilyen változást a kezedben, ahogy be- és kilélegzel?

Figyeld meg, hogyan veszed a levegőt, amikor nyugodt vagy. És

gyeld meg ugyanezt egy fontos üzleti találkozó előtt, vagy ha a

szerelmeddel vagy. Ismerd meg a légzésed, hogyan működik, és hogyan

változik. Tanuld meg, hogyan és milyen mintákat követve lélegzel. Ez az

első fele a tudatos légzésnek. A második fele pedig az, hogy játssz vele:

változtasd meg a légzésed és a mintáit, majd gyeld, mi történik a

testeddel.

Érdemes megismerni, hogyan működik a légzésünk.

A belégzéssel (nyilvánvalóan) beviszünk és megtöltünk dolgokat.

Oxigént, energiát viszünk be, a testünk pedig megtelik. Ezt főleg a

mellkasunk vagy a hasunk tájékán érezzük, de az egész testünkre

hatással van. Amikor tényleg megismerjük a légzésünket és a testünket,

érezzük, ahogy a levegő testünk minden részét kitölti, mivel ilyenkor a

sejtjeink kitágulnak.

A kilégzéssel elengedünk dolgokat és lenyugszunk. Szén-dioxidot és

feszültséget bocsátunk ki a testünkből. Az egész test ellágyul, ellazul és

össze is esik kicsit, ahogy kilélegzünk.

Hadd mondjak egypár szót az energiáról. Talán van benne bőven

tapasztalatod, de az is lehet, hogy fogalmad sincs, miről beszélek.

Energia, más szóval csi, ki, prána, életenergia vagy életerő: amit Keleten

a leginkább előtérbe helyeznek, s amiről mi Nyugaton többnyire

tudomást sem veszünk.

Először is, az energia létezik. Ez nem egy ezoterikus fogalom, ez maga

az élet. Ha nem lenne energia a testünkben, nem élnénk. Az energia egy

megmozgató, bizsergető, mágneses érzetű erő, amely végighalad a

testünkön (és bármilyen élőlény testén). A kínai gyógymódok mind

ennek az energiának a kiegyensúlyozásáról szólnak, annak érdekében,

hogy kiegyensúlyozott zikai rendszert hozzanak létre.

Ha eddig keveset tudtál erről az energiadologról, egyszerűen csak légy

nyitott és készülj fel a lehetőségre, hogy valami újat érzel majd a

testedben. Vagy hogy végre nevet adsz valaminek, amit eddig is éreztél.

A legkönnyebben akkor csípheted el az érzést, ha el vagy lazulva,

elsősorban azért, mert ilyenkor egyenletesen áramlik az energia a

testedben. Másodsorban pedig azért, mert relaxált állapotban elég teret

adsz magadnak, hogy igazán érzékeld az energiát.

Figyelmeztetlek: a saját Figyelmeztetlek: a saját energiáid

energiáid megtapasztalása megtapasztalása függőséget okozhat!

függőséget okozhat! Csodálatos érzés, olyan mintha

fényben fürdenél. Mámorító érzés,

hogy csak ülsz, és érzed, ahogy buzog benned az életenergia. Könnyen

rabul ejt ez az érzés, és keresed majd a módját, hogyan fokozhatod az

élményt. (Ennek a függőségnek azonban nincsenek mellékhatásai, csak

egyre jobban érzed majd magad.)

A legjobb módja, hogy növeld a csit, naná, hogy a b…a meg, és a

légzés.

A tudatos légzés a b…a meg-gyakorló legnagyobb segítsége.

Kezdjük a b…a meg-kilégzéssel. Ha a b…a meg arról szól, hogy

engedjük el a fontos és feszültséget keltő dolgokat, akkor a lassú

kilégzés a legjobb módja annak, hogy elősegítsük ezt a folyamatot. Erről

szól a kilégzés: kiengeded, ami már nem kell, elengeded az összes

elhasznált gázt, mérget és feszültséget, amire nincs szükség a testedben.

Az ellazulás leggyorsabb módja az, ha igazán lelassítod a kilégzést.

Nyújtsd el, amennyire csak tudod. Érezd, ahogy ellazul a tested.

Fokozhatod a hatást, ha sóhajtasz is kicsit kilégzés közben.

A sóhaj már önmagában egy remek eszköz. Sóhajtasz, amikor egy

nehéz és fárasztó tevékenység végére érsz. Amikor készen vagy a

munkával, töltöttél magadnak egy pohár italt és leülsz a kanapéra, hogy

megnézz egy részt a kedvenc sorozatodból. A sóhajtással azt üzened a

testednek, hogy ennyi volt, most már pihenhet, ellazulhat. Azt is

mondhatnám, hogy a sóhaj olyan, mint a b…a meg. Mindegy, hogy

milyen volt a napom, most leülök és ellazulok.

Szóval, ha be akarod csapni a tested, hogy minden munka elvégezve,

ellazulhat, csak sóhajts.

 Most kombináljuk a kettőt: gondolj valamire, amire azt mondanád, b…

a meg, és sóhajts a kilégzésnél. Válassz bármit, ami pillanatnyilag

megb…hatja, mondd ki, majd lassan kilélegezve sóhajts. Most megint

gyelmeztetés jön: ha nyilvános helyen olvasod ezt, jobb, ha megvárod,

amíg egyedül leszel. Vagy csak halkan, magadban mormold, hogy b…a

meg, majd lassan fújd ki a levegőt. Tudod, nem akarok ehhez hasonló

leveleket kapni:

Kedves Mr. Parkin!

Épp az Ön könyvét olvastam egy mondhatni unalmas komolyzenei
koncerten, ahol Brahms ötödik zongoraversenyét adták elő, ezalatt én
szorgalmasan gyakoroltam a b…a meg-légzőgyakorlatot, és azt
mondtam, hogy „b…a meg, hogy a férjem Xné méretes dekoltázsán
legelteti a szemét, b…a meg”, majd kifújtam a levegőt egy mély
sóhajjal, ahogy javasolta. Hogy rövidre fogjam, kizártak a klubból, ami
egy ilyen előkelő hölgynek, mint amilyen én vagyok, halálos seb…
Nem, nem akarok ilyen leveleket kapni.

Csak hogy tudd, és ha esetleg aktuális lenne a dolog, ilyeneket

szeretnék kapni:

Kedves Mr. Parkin!

Visszafoghatatlan örömmel olvastam a szavait, mivel mélyen
megérintett, amivel az írása kecsegtet. Hadd legyek olyan bátor, hogy
javasolni merjek egy találkozót jövő szerda estére az étterembe. Meg
fog ismerni: egy vörös rózsa lesz a dekoltázsomat takaró sálra tűzve.
Szeretettel: Hilary Thrimble
Csak hogy tudd.

Szóval, khm, térjünk vissza a légzéshez. Hol is tartottunk? Ja igen, a

b…a meg-kilégzésnél.

Próbáld ki.

„B…a meg a fájós hátam” – majd sóhajtás és kilégzés.

„B…a meg a parancsolgatós főnököm” – majd sóhajtás és kilégzés.

É
 És így tovább.

Mindig, amikor valami túlságosan is számít. Mindig, amikor feszült

vagy, aggódsz vagy félsz. Csak mondd, hogy b…a meg, majd sóhajtás és

kilégzés. Hidd el, működik.

Csak mondd, hogy b…a meg, Ne feledkezzünk meg a b…a meg-

majd sóhajtás és kilégzés. belégzésről sem. Míg a b…a meg-

kilégzés az elengedésről, az

ellazulásról és a nemet mondásról szól, addig a b…a meg-belégzés az

erő, az energia beviteléről, és az igen kimondásáról.

A b…a meg-belégzéssel beszippantjuk az energiát az előttünk álló

feladathoz. Ez már fél siker a b…a meg-életben. Ha fel akarsz állni az

asztalodtól, hogy a szívdöglesztő új kollégáddal beszélgess egy kicsit,

mély levegő, b…a meg, és csináld. Ha utazgatni akarsz, mély levegő, b…

a meg, mondj fel, és foglald le a repülőjegyet. Ha belefáradtál az

unalmas kapcsolatodba, mély levegő, b…a meg, és szakíts. Még ma.

Az energia kifejezéseivel élve a b…a meg-kilégzés a jin oldal:

pihentető, lágy, elengedő.

A b…a meg-belégzés pedig a jang oldal: energikus, buzgó, befogadó.

Ha ismered a taoizmust, tudod, hogy a jin és a jang egyensúlya teremt

harmóniát a világban.

A probléma csak az, hogy legtöbbünk valahol egy jó jangszerű és egy

jó jinszerű világ között él. Nem teszünk eleget, nem fogadjuk be az

életet olyan energikusan, mint ahogy képesek lennénk rá.

Ez visszaköszön a légzésünkben is, pont úgy, ahogy életünk minden

más területén. Ha meg gyeled valakinek a ki- és belégzését, elég

hasonlónak tűnhet. A b…a meg-belégzés pedig energikus: tégy egy

próbát, töltődj fel és szívd be az életerőt. A kilégzés pedig pontosan az

ellentettje. A levegőt erőfeszítés nélkül engedd ki, csak szabadulj meg

tőle és lazulj el.

A két légzés nem is lehetne különbözőbb. A b…a meg-élet két oldalát

mutatják.

Gyakorold az ilyen légzést. Élvezd az energia bevitelét, a teljesen

passzív elengedését. Majd azt is, amilyen hatással van az életedre.

 A b…a meg-belégzés energiájával azt teheted az életeddel, amit igazán

akarsz, mindegy, hogy mások mit gondolnak.

A b…a meg-kilégzéssel pedig meglesz a képességed, hogy nagy ívben

tegyél mindazokra a dolgokra, amelyek eddig aggasztottak és lehúztak.

Nézzük meg most, hogyan mondhatjuk életünk bizonyos területein,

hogy b…a meg.

 3. Mondd, hogy b…a meg!

MÉG A SAJÁT ELMÉD IS ELLEN FOG ÁLLNI AZ

ÖSZTÖNZÉSNEK, HOGY B…A MEGET MONDJ
– Nem, nem fog.

– Dehogynem.

– Nem, nem fog.

– Dehogynem, baromira fog.

– De kérem, itt gyerekek is vannak!

– Hát, nem kellett volna elhozni őket egy olyan előadásra, amelynek

eleve B…a meg a címe.

Ha az elméd olyan, mint az enyém, akkor ez a jelenet egy rossz

színielőadásra emlékeztet leginkább. Csak úgy kavarognak a fejemben a

szereplők, amitől még izgalmasabb lesz minden. A tiéd talán nem olyan,

mint egy előadás, persze, de abban biztos vagyok, hogy ellenáll majd

minden belső késztetésnek, ami a b…a meghez vezet.

Mit csinál az elme?

Egész jó móka, ha tudod, miben sántikál az agyad. Olyan játék, amit

„spirituális” emberek gyakran játszanak. Ha már tudod, mi folyik

odabent, tudni fogod azt is, hogy mire vállalkoztál, hiszen az elmét

sokan ellenségnek tekintik.

Azért meditálunk (legtöbbször), hogy meg gyeljük és lenyugtassuk a

gondolatainkat. Kifejlesztjük a „Meg gyelőt” (talán), hogy megtudjuk

kicsit részletesebben, min pörög az agyunk. „Tudatossá” válunk (ha

szerencsénk van), így nem az irányít minket, ami az elménkben folyik.

És emlékezz, az elme itt sokkal több, mint a működő agy: a

gondolataink, az érzéseink és az érzékelésünk.

Ha harminc percen keresztül meg tudnád gyelni a gondolataidat,

lenyűgöznének a látottak (és hallottak).

Engem általában nem lehet gyakorlatokra kényszeríteni, de ha a te

elméd szereti őket, jó dolog leírni dolgokat, amikor felébredsz. Csak

hagyj egy tollat és egy jegyzetfüzetet az ágyad mellett, és amikor

felébredsz (igen, kimehetsz pisilni, ha akarsz, de fogat nem kell még

mosnod, drágám), kezdj írni.

Csak írd le, ami az eszedbe jut. Senki sem fogja elolvasni (ha nem

akarod), és az is jó ötlet, hogy te se olvasd el, legalábbis még pár napig.

Csak írd le, amire gondolsz. Ha megállsz a gondolkodásban, az írást is

hagyd abba. Aztán ha megint eszedbe jut valami, írd le. Ha erre

gondolsz: „Olyan éhes vagyok, nem is tudom, ma mit reggelizzek,

müzlit vagy gabonapelyhet? Hmm, egy kis Nesquik… Mit gondolsz,

nyuszi? Egyébként is, mióta szeretik a nyuszik a kakaót? Na mindegy.

Ah, de éhes vagyok… Vajon abbahagyhatom az írást, hogy egyek?

Basszus, fáradt is vagyok, nem kéne ennyi pornót néznem éjszakánként”

– ez mind rendben van, csak írd le.

Csináld egy hétig, aztán olvasd vissza. Azt fogod látni, hogy ahogy

telnek a napok, egyre jobban érzed magad reggelente. Ez azért van,

mert ha leírod ezeket a gondolatokat, az olyan, mintha kiradíroztad

volna őket egy kicsit a fejedből.

Ha hozzám hasonlóan téged sem lehet ilyesmire kényszeríteni – és

velem ellentétben az sem érdekel, hogy a Meg gyelővel szórakozz –,

leírom a következőkben, hogy mi játszódik le egy átlagos elmében.

Tényleg ilyen az átlag, hiszen száz ember elméjét elemeztem a kurzus

száz napján keresztül.

Fleur egy kávézóban ül Londonban, a Waldour Streeten. Ebédszünetre

ugrott ki a kiadóból, ahol marketingasszisztensként dolgozik.

Harmincegy éves, szingli és nagyon éhes.

Hát ez meg mit keres itt? Úgy vonul, mintha ő lenne a királynő. Fel van
dobva. Hogy történhetett? Egyik nap még mindenkinek bejössz, aztán
meg biggyesztik a szájukat, hogy milyen tré vagy. Hát ez a trampli
aztán tényleg az, hiába próbálja takargatni az élénkvörös rúzsával
meg a bő gatyájával. Az isten szerelmére, tudhattam volna:
„Chiabbattaaaat kérek prooooshuttoooval és motzarellaaaval, vagy
mondjam, hogy per favore?” Atyám, mit hisz ez a csaj, hol vagyunk,
 Firenzében? Engem nem versz át, kisanyám, mindegy, hogy ejted ki,
attól az még egy XXL kalóriás sonkás-sajtos szendvics, persze neked
már mindegy, hisz az éjjel megkaptad, amit akartál, így hát baromira
nem érdekel, mit tömsz magadba. Basszus, éhes vagyok. Bemegyek a
bioboltba és veszek puffasztott rizst, még ha mindenki büdösnek is
tartja. Szerintem semmi szaga sincs. Ha büdösnek érezném, nem
enném meg. Éljen a rizsillatú rizsszeletem. Drága puffasztott rizsem.
Talán teszek rá egy kis mézet is. Basszus, ez Andy. Kérlek, ne vegyél
észre, ne vegyél észre. Én nem vettelek észre, szóval talán te sem
engem. Atyaég, most nekiállt beszélgetni a lógócsöcsűvel. Vége a
világnak, megcsókolta. Mi a francot eszik rajta? Nem, Fleur, nyugodj
meg, mi van, ha az anyja? Basszus, nem. Istenem, istenem, gyerünk,
tűnés innen. Huh, máris jobb. Ezen már csak egy cigi segíthet, igen,
mindjárt megvan, már kotrom is ki a táskámból. Basszus, kivagyok.
Szedd össze magad, szedd össze magad. Csak gyújtsd meg, és már el
is repít. Ah…
Ezt csinálja az elme – legalábbis az átlagos biztosan. Fecseg, ítél, nyög,

hasonlítgat, kritizál, elemez, ellenáll, elfogadja a negatívat és fél.

Fontos Fleurnek, hogy jól nézzen ki, hogy ne hízzon, hogy ne tűnjön

öregnek, hogy tetsszen a fér aknak, hogy „bejöjjön”.

Az elme örömmel Az elme örömmel ragaszkodik a fontos

ragaszkodik a fontos dolgokhoz kapcsolódó félelmeinkhez – a

dolgokhoz kapcsolódó negatív dolgokhoz. Sokunknak igazi
félelmeinkhez. élvezetet okoz, ha panaszkodunk és

másokról pletykálunk. Még ha meg is

bántottak minket, ha panaszkodhatunk miatta, az apró örömet jelent.

Élvezetet találunk a másokkal való szüntelen hasonlítgatásban és

ítélkezésben – amikor valami olyat tesznek, ami szerintünk nem helyes

–, mivel ezáltal felettük állónak érezzük magunkat.

A lehetőség, hogy b…a meget mondhatunk bárminek, ami számít,

kárhozat az elmének. Ha b…a meget mondasz, és rájössz, hogy ezek nem

is olyan fontos dolgok, az elme feladja a harcot, az ellenállást, a

negativitást, az ítélkezést és a folytonos panaszkodást. De nem adja fel

egykönnyen. Még ha szánalmat is ébresztenek benned, valahol a

mélyben az élvezet is felbukkan. Olyan, mint a selyemcukor: minden

kemény és szánalmas érzésnek van egy puha, ízletes közepe a

fájdalommániás elme számára.

B…A MEG AZ EVÉS

Nemrég olvastam egy Amerikában készült kimutatást az elhízásról.

Eszerint a lakosság 99 százaléka túlsúlyos. Azok (az az 1 százalék), akik

nem túlsúlyosak, Los Angelesben élnek, és tévé- vagy lmszínészek.

Szóval, ha nem vagy színész, kövér vagy. Ami persze problémákat szül

otthon:

– Chuck, már megint fánkot ettél?

– Nem, Joline, nem ettem vaníliás fánkot fahéjdarabkákkal, egyáltalán

nem, szívem.

A táplálkozás komoly problémát jelent a fejlett országokban.

(Természetesen az étel hiánya sokkal nagyobb probléma a fejlődő

országokban, de…) Ha nem a súlyunkkal küzdünk, akkor azzal, hogyan

táplálkozzunk helyesen a rengeteg ételérzékenység, allergia és

mindenfelől érkező tanácsok tengerében.

Az utóbbi években a szupermarketek rengeteg olyan termékkel álltak

elő, amelyek látszólag nem tartalmazzák azt, amiről azt gondolnád,

hogy egyébként kellene, így aztán ezeket esszük:

gluténmentes tészta

kakaómentes csoki

koffeinmentes kávé

cukormentes édesítő

gluténmentes kenyér

tejmentes jégkrém

cukormentes sütemény

zsírmentes keksz
 húsmentes kolbász

Szerintem vicces, már látom magam előtt a következő újítást:

ételmentes. Alig várom, hogy kipróbálhassam az ételmentes lasagnét,

pizzát vagy tiramisut. Nagy sikere lenne, csakúgy, mint az összes cukor-

és gluténmentes cuccnak, amelyek azoknak az embereknek készültek,

akiknek nem kéne ilyeneket enniük, csak nem bírják megállni. Az

ételmentes ételek pedig azoknak készülnének, akik böjtölnek vagy

kevesebbet akarnak enni, de szükségük van arra a procedúrára, hogy

kaját vesznek a boltban, kicsomagolják és kidobják.

A kedvencem az ételmentes lasagne. Van benne egy mikrózható tálca,

megszurkálod a fedelét egy villával, majd bedobod a mikróba egy

percre. Ennyi az egész. Lehúzod a fedelet, belül meg csak a lasagne

kikapart maradéka van, úgyhogy dobhatod is egyenesen a kukába. Az

érzést pedig, hogy végigmentél az egész kajálós élményen, meg is

kaptad.

Látod, ez a baj a koplalással. Amellett, hogy meg tudnád enni az

utastársaidat a metrón, kimarad az egész kajálós élmény. Plusz rengeteg

idő szabadul fel, amivel nem tudunk mit kezdeni. Egész idő alatt arra a

kajára gondolsz, amit nem eszel meg, úgyhogy kenj össze egy tányért

egy kis ketchuppal, mosogasd el, és máris jobban bírod.

Hogy miért is viccelődöm ezzel az egésszel? Mert ezek az étkezéssel

kapcsolatos dolgok felemésztenek minket. Én ezt nagyon viccesnek

tartom. Így vagy úgy igenis sokat gondolunk rá. Fér vagyok, és sokat

gondolok az evésre. Vagy lehet, hogy olyan fér vagyok, aki nőként

gondolkozik, de azok alapján, amit hallani lehet, a nőknek többet

kellene az ételre gondolniuk, mint a fér aknak.

Kész őrület, mennyire És ha tíz másodpercenként a szexre

az evés megszállottjai gondolunk, akkor szerintem a fennmaradó

vagyunk. időben legalább hét másodpercen keresztül a

kaja jár az eszünkben. Zseniális, hogy mi

mindenre jut időnk.

Viccelni pedig azért viccelek ezzel az egésszel, mert ez az első lépés a

b…a meg irányába.

Kész őrület, mennyire az evés megszállottjai vagyunk. És ez igenis

nevetséges.

Az étel (csakúgy mint a szerelem és a szex) nagyon fontos a

számunkra, bár sokan valószínűleg tagadják ezt. Ha azt kérném, hogy

sorold fel az igazán fontos dolgokat, valószínűleg nem írnád bele az

ételt, pedig általában ez az egyik legfontosabb dolog számunkra.

Először is, érdemes tudatosan megközelíteni a témát. Figyeld meg,

mennyit gondolsz az evésre. Figyeld meg, mi történik, amikor rá

gondolsz. Figyeld meg, milyen vagy, amikor eszel. Figyeld meg, hogy

érzed magad, amikor olyat eszel, amit szerinted kellene. Figyeld meg,

hogy érzed magad, amikor rossz kajákat eszel, amiket szerinted nem

kellene. Figyeld meg, milyen vagy, amikor mások különösen jó vagy

különösen rossz ételeket esznek előtted. Figyeld meg, hogy érzed magad,

amikor állandóan azt kérem, gyeld meg, hogy érzed magad. Mindegy

is, csak legyen fogalmad arról, mennyire fontos számodra az evés.

A következő lépésben legbelül nevesd ki magad kicsit az evés miatt.

Különben sírnál.

Olyan sok dolog miatt fontos számunkra az evés.

Először is, vigaszt nyújt. Ha valami miatt rosszul érzed magad, semmi

sem jobb, mint egy szelet csoki vagy keksz, esetleg egy kis torta.

Manapság pedig sokan élik le életük nagy részét úgy, hogy rosszul érzik

magukat, csak nem akarnak ezekkel az érzésekkel szembenézni.

Amellett, hogy energia- és boldogságlöketet ad (például a csokievés

következtében termelt szerotonin), a kaja el is telít. Annyira eltelítjük

magunkat, hogy már nem fér több belénk. Addig tömjük magunkat,

amíg rosszul nem leszünk, mert minél jobban eltelítődünk, annál

kevesebbet érzünk. És ha rossz napunk van, az érzéseink azok, amikre a

legkevésbé vagyunk kíváncsiak. Ájulásig tömjük magunkat. Sok

szempontból ilyenkor már nincs hely másnak.

Másodsorban az egészségünkre is hatással van. A rossz közérzetet

vagy a betegséget sokszor az étkezésünk okozza vagy komolyan

befolyásolja. A modern szokások miatt a testünk túl savas, így a

betegségek melegágya. Nem csoda, hogy helyesen akarunk táplálkozni,

és ezért száműzünk bizonyos ételeket. Ha beteg vagy, és úgy gondolod,

hogy ennek részben az étrended az oka, könnyen a szoba glutén-,

laktóz-, cukor-, só-, hús- és legfőképp humormentes sarkában

találhatod magad.

Az evés nem utolsósorban az alakunkra is hatással van. Amíg a

vigasztaló hatás pozitív és azonnali, a negatív, azaz a felszaladó kilók

késleltetve jelennek meg. Tömheted magad ész nélkül hetekig, a testedre

gyakorolt hatás fokozatos lesz, de bombabiztos. Ha túl sokat eszel,

meghízol. Egész életünket az ettől való félelemben éljük le. Ha pedig

meghízunk, az életünket az tölti majd ki, hogy igyekszünk kevesebbet

enni. Az étkezéssel való harcban az idő mindig utolér: ha zabálsz, az

élvezet azonnali, a fájdalom késleltetett. Ha próbálsz kevesebbet enni, a

fájdalom azonnali, az élvezet késleltetett.

Ha már úgy érzed, hogy megismerted az étkezéshez fűződő

kapcsolatodat, itt az ideje, hogy elkezdd mormolni magadban, hogy b…a

meg, ha az evésről van szó.

A b…a meg arról szól, A b…a meg arról szól, hogy úgy fogadod

hogy úgy fogadod el a el a dolgokat, ahogy vannak. Milyen lenne

dolgokat, ahogy vannak. végre elfogadni az evéshez fűződő

kapcsolatodat? A küzdelem általában arról

szól, hogy olyat vagy annyit eszünk, ami nem jó, és emiatt szörnyen

érezzük magunkat. Szóval, ha legközelebb azon kapod magad, hogy

zabálsz, próbáld meg nem ostorozni magad, és mondd azt: b…a meg,

mindig ezt csinálom, akárhogy is küzdök ellene, úgyhogy talán jobb, ha

elfogadom.

Akár a választás pillanatában is. Ha letört vagy, és viaskodsz

magadban, hogy megszegd-e a magadnak tett ígéretet a diétádról, csak

vedd le a válladról a nyomást. Mondd, hogy b…a meg, és vagy edd meg

és fogadd el, vagy ne edd meg, és éld tovább az életed. De ne csinálj

belőle nagy ügyet.

Ne keríts túl nagy feneket az evésnek. Ha kirúgtak az állásodból, vagy

kidobott a csajod, hát egyél meg egy tábla csokit. Vagy inkább menj
egyenesen a csokigyárba gyárlátogatásra, ahol olyan hatalmas csokikkal

tömheted tele magad, amelyeknek még kihűlni sem volt idejük.

Jobban érzed magad, és ez a lényeg.

B…a meg, ne csinálj már ekkora ügyet az evésből.

A betegség, azaz rendellenesség – ahogy valószínűleg te is tudod –, a

rend ellen való dolgokról szól, és feszültséggel jár. Az aggodalommal

járó feszültség, hogy rossz vagy jó ételeket eszel-e, pontosan annyira

befolyásolja a betegségeidet, mint az, hogy mit veszel a szádba.

Most legszívesebben felvennék egy fehér köpenyt, és végrehajtanék

egy kísérletet, hogy demonstráljam a dolgot. A laboromban lévő két

ember egészségi állapota megegyezik. Elhitettem velük, hogy olyan

betegségben szenvednek, ami a táplálkozásukkal kapcsolatos. Már

transzban vannak, most pedig kapnak egy kis ennivalót.

Az első személy, az anonimitás kedvéért hívjuk őt egyszerűen csak

Elsőnek, csokitortát kap. Azt mondjuk neki (transzban van, ne feledjük),

hogy az étel, amit kap, jó hatással lesz rá, azonnal jobban fogja érezni

magát tőle, akár még a gyógyulásához is vezethet.

A második személy, akit hívjunk B-nek, csak hogy összezavarodjunk,

friss zöldségekből és magokból készült salátát kap. Neki azt mondjuk,

hogy nem bír ellenállni ennek az ételnek, annyira nom, de kétségkívül

negatív hatással lesz az állapotára.

Első és B mindenféle kijelzős meg pityegős kütyüre van kötve, és

ahogy enni kezdenek, meg gyeljük őket.

Első teljesen nyugodt, bár olyan dolgot eszik, amelynek azonnal hatnia

kellene az állapotára. Azonban sem pityegés, sem semmilyen változás

nem látszik a kijelzőn.

B nagyon feszült, de hangos hümmögéssel eszi a salátáját. Egy falat

után a szerkentyűk pityegni kezdenek, és az állapota azonnal romlani

kezd.

Ha az ételek elfogyasztása után hat órán keresztül meg gyeljük Elsőt

és B-t, a helyzet változatlan marad:

Első tortaszelete semmilyen hatással nincs az állapotára. Az

elmeállapota teljesen kiütötte a várt zikai reakciókat.

 B az egészséges salátától teljesen megbetegedett.

Látod? Ez tudomány. Fehér köpenyben vagyok és kütyük pityegnek,

szóval tutira igaz is.

Érdemes elgondolkodni ezen, főleg amikor visszautasítod a kenyeret,

mert félsz, hogy súlyosbítja a bélbetegségedet.

A másik nagy témakör az alakunk. Annyi mindent írtak már a

fogyókúrákról, szinte minden alap nélkül. Az emberek legalább olyan

mohón falják a különböző fogyókúrás módszereket, mint azokat az

ételeket, amelyeket a fogyókúrás könyvek szerint messziről el kellene

kerülniük.

Itt az ideje, Épp itt az ideje, hogy a fogyókúra b…a meg.

hogy a Az összes ilyen könyv haszontalan és csak

fogyókúra b…a pazaroljuk rájuk a fákat. Dobd ki őket a szelektív
meg. gyűjtőbe és ültess inkább egy fát. Jobban mondva

ültess gyümölcsfát, és edd majd meg a gyümölcsét.

Fogyni fogsz, és szívességet teszel a világnak.

Csakúgy, mint az egészségnél, itt is a feszültség okozza a legnagyobb

problémát.

Szóval inkább fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak: lehet, hogy

egy kicsit husi vagy, vagy egyenesen egy dagadt disznó, de fogadd el.

Legalább néhány percre. Aztán visszatérhetsz az önundorhoz addig,

amíg fel nem építed magadban az elfogadást. Próbáld meg.

Fogadd el az étkezési szokásaidat úgy, ahogy vannak. Tudod, hogy

számodra az étkezés olyan, mint a körhinta. A végén úgy tűnik, hogy

nincs felette uralmad, és ha egy ideig kevesebbet is eszel, elveszíted a

kontrollt és egy egész polcnyi édességet magadba tömsz (és most nem a

kamrád polcáról beszélünk, hanem a boltok polcairól).

Érdemes elfogadni azt is, hogy – mint minden földi halandó, kisebb-

nagyobb mértékben ugyan, de – elcseszett vagy. Lelki problémáid

vannak, szorongsz, ideges vagy, félsz, alacsony az önértékelésed… Tök

mindegy, mi az, nem vagy elégedett magaddal, és eszel, hogy jobban

érezd magad.

Legtöbbünk legalábbis így tesz. És nem ismerjük be. De nézd csak meg
ezt a szót: legtöbbünk – tehát nem vagy egyedül ezzel a problémával.

Szóval elcseszett vagy – azaz ember vagy.

Mindezek elfogadása egyértelműen azzal jár, hogy ellazulsz.

B…a meg a fogyókúra. És b…a meg, ha felbukkannak a hangok. Mi

lenne, ha azt mondanád, b…a meg, és azt ennél legközelebb, amit

megkívánsz? Ha lelkiismeret-furdalásod lesz miatta, mondd, hogy b…a

meg. Próbáld ki, és gyeld meg, mi történik. Ha meghízol, hát b…a meg.

Fogadni mernék, hogy túllendülsz az étkezési problémáidon.

Fogadni mernék, hogy ha végre azt eszel, amit akarsz, nem lesz

szükséged arra, hogy egy egész tortát egyszerre a szádba tömj, mert

tudni fogod, hogy később, akár már holnap is ehetsz belőle.

Fogadni mernék, hogy a sok feszültség nélkül, amit a „jó” és a „rossz”

ételek okoznak, magad is megkívánod majd azokat az ételeket, amiket

jónak tartasz, de eddig szörnyű volt megenni őket. Talán még meg is

szereted őket. Csak ne gondolj arra, hogy ezek „jók”, edd, ami jólesik, és

majd meglátod, mi történik.

És végső soron fogadni mernék, hogy fogyni fogsz. Ha még mindig azt

mondod, hogy b…a meg, nem is kell, hogy annyira érdekeljen. Ha nem

érdekel, hogy hízol kicsit, ne érdekeljen az se, hogy fogysz. Persze,

mosolyogj csak, ahogy meglátod magad alatt a mérleget, de még mindig

mondhatod, hogy b…a meg, és betolhatsz egy szelet csokit

ünneplésképpen.

Szóval b…a meg a fogyókúra, és mondogasd, hogy b…a meg. Fogadd el

a dolgokat és fogadd el önmagad, mert minden úgy jó, ahogy van, ne

érdekeljen túlságosan a kaja és az alakod. Így megtapasztalhatod, amit

azok a zen ürgék olyan régóta papolnak: ha már nem vágysz valamire,

megkapod.

B…A MEG A PÁRKAPCSOLAT

El is jutottunk az aknamezőre. Valószínűleg ez a legnehezebb területe az

életnek, ahol meg kell érteni, hogy mondjunk b…a meget bármilyen
módon, és az mindent tehet, csak nem cseszi el a kapcsolatot. Nézzük,

miért.

A párkapcsolat a számunkra fontos dolgok sorában legalább annyira

központi szerepet tölt be, mint London életében a Piccadilly Circus.

De még mennyire! A kapcsolatok a történések középpontjai, ahol a

csata zajlik, ahova a gyelmed összpontosul, és ahol gyakran kerül sor

összecsapásokra. A jelentőségteljes dolgok egyéb területei – mint

például a munkád, a barátaid (általában) vagy az egészséged stb. –

sokkal kiszámíthatóbbak.

A kapcsolatainkat érintő események A párkapcsolat a számunkra

mindig megrázóak. Ami itt történik, fontos dolgok sorában
az csontig hatol. Egy kapcsolat legalább annyira központi
rólunk szól, ez a legintimebb szerepet tölt be, mint London
megnyilvánulási formája a
életében a Piccadilly Circus.
külvilághoz fűződő viszonyunknak.

Magasabb a tét. És mi mindent felteszünk rá:

Ha bántó szavak hangzanak el, egészen mélyre hatolnak.

Ha azt érezzük, nem hallgatnak meg bennünket, az olyan, mintha

megint gyerekek lennénk.

Ha úgy érezzük, jobban szeretünk, mint a másik, az igazán

fájdalmas.

Ha úgy érezzük, a másik jobban szeret minket, bűntudatunk van.

Ha valaki más iránt kezdünk érdeklődni, összezavarodunk.

Ha valaki más érdeklődni kezd a párunk iránt, féltékenyek

leszünk.

Ha az életünk a külvilággal való kapcsolatunkról szól, akkor a

párkapcsolatunk a leg nomabb szála ennek a kapcsolatnak.

Egy párkapcsolatban szorosan kötődünk a sikerhez, és a bukás

mérhetetlenül fájdalmas. Mivel itt minden nagyon számít, a fájdalom

lehetősége óriási. Sokunk képtelen együtt élni a párkapcsolat szinte

állandó fájdalmával. Ennek köszönhetően egy kapcsolat első néhány

napja/hete/hónapja elég viharos tud lenni, mivel ilyenkor minden

piszkosul számít.

Évekkel később már nem számítanak annyira a dolgok, a rizikó kisebb

és a fájdalom lehetősége csökken.

Egy kapcsolatban a jelentőségteljes dolgok fontossági sorrendje

nagyon gyorsan változhat. Ezt az állapotot úgy is hívjuk, hogy

szerelem. Ha beleszeretsz valakibe, a többi dolog már nem is számít

annyira. Sokszor egyes-egyedül az a bizonyos személy számít. A

világgal szembeni összes elvárásodat kidobod az ablakon. Az észérvek,

amelyek addigi életedet irányították, egyszeriben szertefoszlanak.

Az emberek, ha szerelmesek lesznek, általában elhagyják addig imádott

családjukat, feladják a munkájukat és a pozíciójukat, elvesztik a

barátaikat, megváltozik a hitük, elveszítik a stílusérzéküket, elvesztik az

eszüket, és korábban szörnyűnek tartott zenéket kezdenek el hallgatni.

A szerelem vicces dolgokat tesz az emberekkel. Csilliárdnyi dal

született erről a jelenségről. Úgy tűnik, hogy a romantikus szerelem

kulcskihívás a b…a meg-gyakorló életében, hiszen a szerelem láthatóan

arról szól, hogy mit jelent a másik a számodra, és az azt követő

függésről és elköteleződésről. Azt gondoljuk, hogy ezzel jár, ha

szeretünk valakit.

Meglepő hatása Meglepő hatása van annak, ha azt mondjuk, b…a

van annak, ha meg. A baj csak az, hogy nehéz előre látni, milyen
azt mondjuk, b… következményekkel járhat ez egy kapcsolatban.
a meg. Hogy következhet bármi jó abból, ha a társad

kevésbé kötődik hozzád vagy kevésbé érzed, hogy

te vagy számára a világ közepe? Mindannyian szeretjük ezt a fajta

elköteleződést és függést a kapcsolatainkban.

Játszottad valaha a redukcionista szerelmi játékot valakivel? Valahogy

így néz ki:

– Akkor is szeretnél, ha nagyon kövér lennék? – Hát persze.

– Akkor is szeretnél, ha ronda sebhelyek lennének rajtam egy baleset

miatt? – Hát persze.

– Akkor is szeretnél, ha nem lenne lábam? – Hát persze.

 – Akkor is szeretnél, ha nem lenne kezem? – Hát persze.

– Akkor is szeretnél, ha nem látnék? – Hát persze.

– Akkor is szeretnél, ha nem hallanék? – Hát persze.

– Akkor is szeretnél, ha nem lennének fogaim? – Hát persze.

– Akkor is szeretnél, ha nem tudnék gondolkodni, és a kórházban

vegetálnék? – Ööö, hát persze.

– Akkor is szeretnél, ha halott lennék? – Hát persze, drágám.

– Mi, örökké?! – Igen, drágám, örökké.

Ez egy egyszerre vicces és megindító játék. Igazán jól működik, ha

mindig igent mondasz. De mit is kérdez a másik? Akkor is szeretnél, ha

a nemlétezésig redukálódnék? Nagy a nyomás: igen, ha egyáltalán nem

is léteznél, semmilyen módon, akkor is szeretnélek.

Ha szeretünk, sokat akarunk. Az összes gyelmet, hogy örökké tartson,

hogy tökéletes legyen. És ezért képesek vagyunk eldobni mindent,

amink van.

Elköteleződés és függés. És nyilvánvaló, óriási esély a fájdalomra.

A b…a meg kimondásának lehetősége olyan, mint a kétdimenziós

emberek története.

Képzeld el, hogy az emberek kétdimenziós világban élnek: semminek

sincs igazi alakja, minden csak vonalakból és árnyékokból áll. Ezek az

emberek nem tudják felfogni a háromdimenziós világot, egyszerűen

túlmutat a felfogóképességükön. Megpróbálhatod elmagyarázni nekik,

de nem fogják megérteni. De vidd csak el őket oda, hadd éljenek ott egy

darabig, és azonnal megértik és látni fogják, milyen hihetetlenül csodás

a saját kétdimenziós világukkal összehasonlítva.

Pontosan ilyen elkezdeni a b…a meget, főleg ha a kapcsolatokról van

szó. A te helyzetedből, egy szerelmi kötődésből nehéz látni, mennyit

javítana a dolgokon az enyhébb kötődés. De próbáld csak ki.

Gondolj egy olyan kapcsolatodra, amikor igazán szerelmes voltál,

teljes bűvöletben (ez persze lehet akár a mostani kapcsolatod is).

Emlékezz, milyen volt kötődni a párodhoz, imádni a gyelmét, a

tekintetét, várni a hívását, vele tölteni az időt, minden mást hanyagolva.

Emlékezz a másik oldalára is a dolognak: az aggodalomra, hogy vajon ő

is szeret-e ennyire, a féltékenységre és a frusztráltságra, hogy ennyire

függsz tőle.

Most képzeld el, milyen lett volna ez a kapcsolat, ha kevésbé veszed

komolyan a dolgokat. Ha nem vettél volna mindent magadra. Ha nem

aggódtál volna amiatt, hogy örökké tart-e. Képzeld el, milyen lett volna,

ha kevésbé akaszkodtál volna rá és hagytad volna levegőhöz jutni.

Képzeld el, hogy egy kicsit kevésbé számít az egész. Képzeld el, hogy a

személyed nem forgott volna kockán a kapcsolatban.

És furcsamód ez az egész nem azt jelenti, hogy kevésbé szereted az

illetőt. Ez az a pont, ahol a szerelemről alkotott de níciók feszegetni

kezdik a kereteket. Mert a tapadós-ragadós romantikus szeretet, amit

társadalmunkban szerelemként ismerünk, másfajta szeretetté alakul, ha

felhagyunk a ragaszkodással.

Váratlan eredmény, de ha kisebb jelentőséget tulajdonítunk valaminek,

a szeretet megnövekszik. Próbáld ki, de vigyázz, ez egy háromdimenziós

világ kétdimenziós embereknek.

Ennek természetesen részben a feszültség és az ellazulás az oka. Ha

ragaszkodsz és függsz, hatalmas feszültség van a kapcsolatban. Nincs

mozgástér. Ha valami elmozdul, a dolgok elpattannak, mint egy

túlfeszített rugó.

Ha mindent ellazítasz – ha elengeded a kötődést és mindazt, amit a

kapcsolatba fektettél –, nagyobb tered lesz. És ahogy a csi is gyorsabban

áramlik egy ellazult testben, a szerelem is jobban áramlik egy nyugodt

kapcsolatban.

Ha félsz, hogy a választottad elszalad A szerelem jobban áramlik

valaki mással, hát b…a meg, elég nagy a egy nyugodt kapcsolatban.
választék.

Mindegy, milyen problémáid vannak

vagy mekkora a feszültség a kapcsolatodban, mondd, hogy b…a meg, és

gyeld meg, milyen érzés. Mondd ki a problémádat, aztán hogy b…a

meg.

– Úgy érzem, nem tart elég csinosnak… Hát, b…a meg!

És így tovább.
 Mindegy, milyen fázisban van a kapcsolatod, dugd ki a fejed egy

pillanatra és nézd meg, milyen, ha nem számítanak annyira a dolgok.

Érezd a nyugalmat. Érezd a szabadságot. Aztán éld tovább az életed, és

gyeld meg, mi történik.

Ahogy az energia áramlik egy éppen ellazított testben, úgy indulhat be

a szeretet és az energia áramlása benned és a kapcsolatodban. Akár az

alábbiak is megtörténhetnek:

életet lehel a meglévő kapcsolatodba és magasabb szintre juttok;

rájössz, hogy ez nem a neked való kapcsolat és lelépsz;

a szeretet megnő a kapcsolatodban és ezzel egy időben rájössz,

hogy szeretnéd, ha mások is szeretnének.

A harmadik valószínűleg a legzavarosabb (és legérdekesebb). Talán

rájössz, hogy a megnövekedett szeretetet nehéz a kapcsolatodon belül

tartani. Talán nyitni akarsz majd egy nyitottabb kapcsolat felé. Ez

olyan, mint az a bizonyos helyzet a kecskével és a káposztával.

Felismerni véled az állandó és ellentmondásos vágyat, hogy egyszerre

élj valakivel holtomiglan-holtodiglan örök boldogságban, ugyanakkor

együtt lehess bárki mással is (általában jelentősen rövidebb időre,

például egy éjszakára).

Ez egy igen bonyolult és veszélyes ösvénynek ígérkezik. De ki állítja,

hogy a monogám kapcsolatok biztonságosak?

Ha már maga a gondolat is elborzaszt, mondd, hogy b…a meg, és lépj

tovább. Egy nap talán, izé, talán majd más értelmében merülhet fel

benned ez a szó, akkor visszatérhetsz és újraolvashatod ezt a részt.

B…A MEG A BETEGSÉG

A vágyott gyógyulás érdekében jó néhányan alternatív terápiákhoz (és

az ezzel járó spirituális dolgokhoz) fordulnak. Ők vagy a hagyományos

orvoslásban csalódtak, és máshol folytatják a gyógymód keresését, vagy

már a kezdetekben sem bíztak a hagyományos orvoslásban.

Az alternatív gyógymódok sok mindent kínálnak. Úgy tűnik, hogy – az

ajánlott terápiák zavarba ejtő sokaságából – az egyik meg is fog

gyógyítani. A baj csak az, hogy a kínálat átláthatatlanul bőséges.

Csábító lehet, ha valamilyen betegségben szenvedsz, hogy végigmenj a

listán, amíg rá nem találsz arra az egyre, amelyik csodát művel majd

veled.

Ebből a szempontból lenyűgöző a különbség a hagyományos és az

alternatív gyógymódok között.

Ironikus, hogy bár az alternatív gyógyászat megközelítése holisztikus,

a válasz többnyire kategóriákba osztott. Azaz a legtöbb terapeuta

egységes egészként kezel, az elme, a test és a lélek mind egymáshoz

kapcsolódik, és minden zikai tünet egy általános egyensúlybomlás

indikátora. A válasz azonban kategóriákra bontott: vagy ötven

különböző alternatív módja van az egyensúlybomlás kezelésének.

A hagyományos gyógyászatban ezzel szemben a megközelítés részekre

osztott, a válasz pedig egységes. A legtöbb doktor azt a részedet fogja

kezelni, amelyik beteg, a többi testrészedet gyakran hanyagolva. Ha a

szemed beteg, szemorvoshoz küldenek, a válasz pedig egységes lesz. A

szemed problémáját valószínűleg ugyanúgy fogják kezelni, ahogy a

világ bármely szemésze tenné.

Úgy is mondhatnánk, hogy a hagyományos gyógyászat a kiegészítő

gyógyászat fordítottja.

Ha beteg vagy, vagy voltál, akut vagy krónikus módon, vagy a kettő

között, úgy sejtem, te is belekóstoltál az alternatív gyógymódokba. Így

te is látod a kihívást a lehetőségek véget nem érő listájában. Hol kezdd?

Mi lesz a legjobb számodra?

Itt Olaszországban az alternatív gyógyászat új útra lépett. Sokkal

egyszerűbb lett. A hagyományos gyógyászat tervrajzának egyszerűen

van egy tükörképe a homeopátia formájában. A háttérben persze több

más terápia is áll, de a legtöbb ember számára egyszerű a választás:

vagy a hagyományos utat választják, vagy a természetközelit, a

homeopátiást. A homeopátiás konzultáció pont olyan, mintha orvoshoz

menne az ember (leszámítva, hogy a gyógyszerek sokkal drágábbak),

tulajdonképpen az is előfordulhat, hogy a kezelője egyúttal

hagyományos orvos is. Még a legkisebb falvak gyógyszertáraiban is

lehet homeopátiás gyógyszereket kapni.

Tehát az embereknek, akik csalódtak a hagyományos gyógyászatban,

remek alternatívát nyújt, és szívesen használják.

Ha beteg vagy, vagy voltál, ismered a Ismered a kétségbeesett

kétségbeesett igyekezetet, hogy megfelelő igyekezetet, hogy
gyógymódot találj. Úgy gondolom, hogy megfelelő gyógymódot
akiket az alternatív terápiák világa vonz, találj.
még mélyebben átérzik ezt.

Ez több szinten működik. Először is – ez teljesen nyilvánvaló –, ha az

állapotod fájdalmas, kényelmetlen, megalázó, eltökélten véget akarsz

vetni neki. Ha nem tudsz aludni, vagy állandóan fáradt vagy, fájdalmat

okoz a pisilés, irritált a bőröd, a hasad felpuffadt, hámlik a fejbőröd,

remeg a kezed, akkor mindenáron meg akarsz szabadulni ezektől a

tünetektől.

És szinte mindent meg is teszel ezért: nevetségesen szigorú diétába

fogsz, minden nap egyórás nyugtató légzőgyakorlatokat végzel, büdös

gyógynövényeket forrázol le, hagyod, hogy az érzékeny testrészeidbe

tűket szurkáljanak, olyan jógagyakorlatokat próbálsz elvégezni, ahol a

füled mögé kell tenned a talpad, olyan méregdrága gyógyszereket

veszel, amelyek nem tartalmaznak „gyógyszert”.

Tudod, szerintem ez teljesen érthető, sőt, dicséretre méltó. Én magam is

végigjártam ezt az utat, méghozzá kitüntetéssel.

Másodszor, van a holisztikus világnak egy velejárója, ami állandóan a

„wellness”, azaz a jóllét felé visz minket. Ha az egészség a teljesség,

akkor a betegség nem az. Ha nem vagyunk teljesen jól, akkor valahogy

nem vagyunk egészek. Ez egy hatalmas teher, főleg, hogy sokunk ritkán

van teljesen (vagy akár csak egy kicsit is) jól. Igen, tudom, a betegségek

és a tünetek tisztulást hoznak a testnek, amely természetes módon

mozgatja magát a jóllét felé, a betegségeket így akár jó dolognak is

tekinthetjük. De a végén ugyanott vagyunk: a betegség csak azért jó,

mert pillanatnyilag úgy érzékeljük, mint a cél egy eszközét, ami a jóllét.

Csak az jó benne, ahová vezet.

A holisztikus gyógyászat világában a teljességhez és a jólléthez való

ragaszkodás érvényesül: a teljességre való törekvés, ami tükrözi a

spirituális utat, mondhatni, ahogy egy jógi törekszik a spirituális

egyesülésre.

Így megy ez.

De tudod mit? Ez fárasztó és unalmas. Pont úgy, ahogy minden

ragaszkodás fárasztó és unalmas. Fárasztó és unalmas egyik terápiáról a

másikra járni, hogy a siker különböző szintjeit érjük el. Ha valamelyik

működik, kitartasz mellette és reménykedni kezdesz. Aztán úgy tűnik

majd, hogy valamiért már nem működik, és kiborulsz. Minden terápiát

kissé vallásos hittel ajánl az, aki meggyógyult tőle, és azt gondolja,

hogy majd veled is ez történik. Talán segíteni fog, de általában nem

gyógyít meg.

Persze megvan rá az esély, hogy talán mégis. Lehetséges, hogy a

szemed alá rakott forró kövek tényleg meggyógyítják a göndörödő

lábköröm szindrómádat.

De én inkább más lehetőség után néznék.

Néhányan annyira belefáradnak abba, hogy kipróbáljanak mindent és

rengeteg pénzt és energiát fektessenek a keresésbe, hogy egyszerűen

feladják. Azt mondják, b…a meg, és feladják, hogy a teljességre, az

egészségre és a tökéletességre törekedjenek. Még mindig érzik a

fájdalmat, a kényelmetlenséget, mint ahogy mindig is érezték, és csak

annyit mondanak, b…a meg, és megadják magukat. Amúgy sem hoz

változást semmi, szóval miért is kellene keresztülmenniük a remény

okozta fájdalmon, hogy esetleg elmúlik egyszer?

Teljesen megadják magukat az állapotuknak és a fájdalmuknak. Nem

akarnak már mások lenni, mint amilyenek most. Talán olyan dolgokat

esznek, amiket egy ideje már nem, talán megint inni és cigizni

kezdenek. De minden bizonnyal ellazulnak. Egy dolog van, ami biztosan

együtt jár a b…a meg kimondásával, és ez az ellazulás.

Tudod, mi történik? Talán nem azonnal. Mondd, hogy b…a meg,

Talán egy darabig még semmi sem és add meg magad a
változik. De határozottan jobban lesznek. fájdalomnak.
Meglepődnek majd, mert már feladták a hitüket, hogy így lesz egyszer.

De jobban lesznek, és elérik, amit mindig is akartak. Csak már őszintén

nem érdekli őket az egészségük, szóval már nem számít annyira – még

akkor sem, ha hirtelen teljesen egészségesek lesznek.

Ez egy természetes folyamat, a b…a meg kimondásának természetes

módja. Viszont ha ezt olvasod, nagy az esélye, hogy fáradt vagy és

unod, és kész vagy feladni.

Ne mondd, hogy b…a Ne mondd, hogy b…a meg, csak azért, hogy

meg, csak azért, hogy átverd az isteneket, titokban pedig igenis

átverd az isteneket. aggódva az egészségedért, azt gondolva, hogy

mivel ez titok, baromi jó módja annak, hogy

jól legyél. Abban a percben fognak megváltozni a dolgok, amikor

valóban felhagysz az aggódással.

Ha kevésbé – vagy talán már egyáltalán nem – érdekel, az nem jelenti

azt, hogy szükségszerűen felhagysz a helyes táplálkozással, a mozgással,

a meditálással vagy akár az akupunktúrával, de a hozzájuk kapcsolódó

kétségbeesés eltűnik.

Én azért táplálkozom egészségesen, mert szeretem a friss gyümölcsök

és zöldségek ízét. Igaz, a fagyi ízét is szeretem, úgyhogy azt is eszem.

Én azért mozgok, mert szeretem, ahogy sikítva tekerek le egy hegyről,

és a zikai fáradtság érzését a testemben, nem pedig azért, mert egy nap

majd a tökéletes egészséget akarom elérni.

Én azért meditálok, hogy érezzem a testemen átáramló energiát, ami

ugyanolyan érzés számomra, mint amikor mérgemben áramlik szét az

energia a testemben.

Mi történik ilyenkor? Ahogy mindig, most is az ellazulástól függ.

Ahogy sokan mások, én is rég felfedeztem a relaxáció erejét a

betegségek legyőzésében. Gyakoroltam a tajcsit és a csikungot, hogy

használhassam a mozdulatokat, a légzést és a csit, hogy teljesen

ellazítsam a testem. Gyakoroltam a hipnoterápiát, hogy az agyamat

használva teljesen ellazítsam magam. Nagyjából minden elérhető

módszert kipróbáltam az ellazulás érdekében, mivel már régóta tudom,

amit sok ember nem vesz észre: a teljes ellazulás állapotában a

problémák szinte megszűnnek létezni. A testi, szellemi, érzelmi és lelki

problémáknak alig marad hely a teljes ellazulás állapotában.

Tudatában voltam ennek. Magas szinten gyakoroltam a módszereket,

mégis alig változott valami. Miért? Mert még mindig megvoltak a

céljaim, a ragaszkodásaim, a számtalan általam jelentőségteljesnek vélt

dolog. Ez gyakorlatilag mind-mind feszültségforrás. A szitu a

következő: ha egészséges akarsz lenni, még ha a legjobb ellazító

technikákat alkalmazod is, a nagy akarás olyan hatalmas feszültséget

okoz, amit a legjobb technika sem képes megtörni.

Így a leghaladóbb relaxációs technika, amit találhatsz, az az, ha

feladod, hogy akarj vagy fontosnak tarts valamit, azaz a b…a meg.

Add fel, hogy akarsz valamit, és megkapsz Add fel, hogy akarsz
mindent. (De ezt persze nem akarhatod!) valamit, és
megkapsz mindent.

B…A MEG A PÉNZ

Fontos dolgokkal telezsúfolt világunkban sokat jelent a pénz:

ha nincs belőle sok, azt szeretnénk, ha több lenne, és minden

anyagi gondunk megszűnne;

ha van elég, és nem kell aggódnunk a számlák és a nyaralás

miatt, többről álmodunk, hogy jobb autónk vagy nagyobb

házunk lehessen;

ha sok van, még többet akarunk, hogy anyagilag függetlenek

legyünk és külföldön nyaralhassunk;

ha pedig kőgazdagok vagyunk, azon aggódunk, hogy bármikor

elveszíthetjük a pénzünket.

Ha nem vagyunk gazdagok, hajlamosak vagyunk neheztelni azokra,

akik viszont azok. Elítéljük azokat, akik szeretnek villogni a pénzükkel,

meggyőződésünk, hogy „pénzen nem lehet boldogságot venni”, tudjuk,

hogy „nem vihetik magukkal a sírba” és azt gondoljuk, hogy így

viselkedni egyáltalán nem illendő dolog.

Ha gazdagok vagyunk, könnyen védekező állásba vonulunk, ha a

pénzünkről van szó: fontosnak tarthatjuk, hogy keményen

megdolgoztunk érte, vagy hogy nem is vagyunk olyan gazdagok (az

igazán gazdagokhoz képest) és határozottan nem akarunk felvágni vele,

ezért egy visszafogott autót veszünk, nem valami villogósat.

Szóval, akár le vagy égve, akár jól vagy eleresztve, a pénz problémákat

vet fel. Valószínűleg neked is megvannak a sajátjaid, meg persze a

véleményed is. Talán azt gondolod, hogy az még rendben van, ha valaki

kényelmesen eléldegél belőle, de ha túl sok van, az már erkölcstelen.

Hát b…a meg. Mi lenne, ha nem ítélkeznénk a pénzzel kapcsolatban,

egyszerűen csak elfogadnánk a dolgokat?

Ne ítélkezz a pénzzel Végül is a pénz csak az áruforgalom elvont

kapcsolatban, eszköze, csak a hírhozó a világgal való

egyszerűen csak üzletelésedben. Ugye tudod, hogy szól a
fogadd el, ahogy van. mondás? Ne bántsd a hírhozót!

Mindez egyszerűen csak a cseréről szól. Ha

az, amit nyújtani tudsz, elég jó az embereknek, sok mindent kapsz

cserébe. Szóval képzeld el egy percre, hogy milyen lenne pénz nélkül.

Mindannyian, akik elolvassátok ezt a könyvet, adtok valamit cserébe.

Nagy szükségem lenne például virágokra a kertemben. Szóval

mindannyian virágot adtok. Minél többen olvassátok, annál több

virágot kapok.

Jövő nyárra a kertem tele lesz gyönyörű virágokkal. Ilyen gazdagnak

lenni. Adok nektek valamit, ami tetszik nektek, cserébe én is kapok

valamit. Örülök, hogy valami értékeset kaptatok tőlem. És örülök, hogy

az eddig kopár kertem most tele van virágokkal. Ez gyönyörű dolog,

semmi mocskos vagy erkölcstelen nincs benne, ugye?

Fordítsd hát le a saját helyzetedre. Ha dolgozol (vagy teszel valamit

pénzért), képzeld el, hogy valami értékeset adsz általa a világnak, a

világ pedig értékeli, és ad érte valamit cserébe. A világ úgy értékeli,

hogy be zeti a számláidat, ruhát vesz neked, elvisz vacsorázni és

felbukkan a házadnál egy új autóval.

Egyszerűen arról van szó, hogy folyamatos értékcserében vagy a

világgal. Minél jobban értékeli a világ, amit teszel és amit adsz, annál

többet kapsz vissza.

Az szokott történni, hogy minél jobban Minél jobban értékeled

értékeled önmagad, a világ többi része annál önmagad, a világ annál
inkább hajlamos egyetérteni veled és inkább elkezd értékelni
értékelni téged. Szóval kezdd el értékelni téged.
magad. Hallgass az ismert szlogenre: mert

megérdemled!

Élvezd a cserekapcsolat folyamatát, akár nagyban, akár kicsiben. Ha

szívesen vagy szerény és mértékletes, értékeld az apró dolgokat,

amelyeket a világ nyújt az értékeidért cserébe.

Ha valami igazán csodálatra méltót akarsz nyújtani a világnak,

hörpintsd fel a gyelmet és értékeld, amit cserébe kapsz. Ne neheztelj

azokra, akik sokat kapnak azért, amit adnak. Élvezd, hogy a világ elég

nagyvonalú ahhoz, hogy megadja a nekik járó értékeket.

És ne határold be, hogy szerinted mit adhat neked a világ. Ha egyre

több ember olvassa majd ezt a könyvet, és cserébe virágot ad nekem,

továbbra is el fogom fogadni azokat, és megtöltöm velük a kertemet.

Esetleg felmerülhet majd mint probléma, hogy nincs elég vizem életben

tartani azokat. Szóval azt hiszem, ki kellene kötnöm, hogy még mindig

szeretem a virágokat, de főleg azokat, amelyek kevés vizet igényelnek.

Igen, lehetne akár egy kertem tele kaktuszokkal és kövirózsákkal is!

Amikor tele lenne, legalább tudnám, hogy hivatalosan is kőgazdag

vagyok.

Ha pénzügyi problémáid vannak, mondd, hogy b…a meg, aztán

képzeld el úgy a pénzt, mint a világgal való cserekapcsolatod eszközét.

De a pénz amúgy is b…a meg. Pont. Nem számít, tényleg. A pénz körüli

feszültségeink nagy része abból a félelemből fakad, hogy egyáltalán

nem lesz.

Itt az ideje, hogy elképzeld, milyen lenne, ha nem lenne, szóval rögtön
szembe is tudsz nézni ezzel a félelemmel. Képzeld el, hogy elveszítesz

mindent. Mit tennél? Arra tippelnék, hogy a mi társadalmunkban a

legtöbben azt képzelik el, hogyan boldogulnának. Talán segélyért

folyamodnál, amíg munkát keresel. Egyszer csak találsz is valamilyet,

aztán elég pénzt keresel, hogy saját lakást bérelj, s a többi, s a többi, és

már túl is vagy rajta.

Veszítsd el a Ha mindent elveszítenél, nem halnál meg.

félelmedet is, hogy Szóval veszítsd el abbeli félelmedet is, hogy

elveszítheted a elveszítheted a pénzed. A világ akkor is
pénzed. értékelni fogja, amit adni tudsz, és megint

ajándékokkal halmoz el.

A pénzhez való ragaszkodás természetesen feszültséggel jár.

Ragaszkodsz ahhoz, hogy több legyen, hogy megtartsd, amennyid van.

Ez mind-mind feszültség.

A b…a meg kimondása feloldja a feszültséget, lágyságot és nyugalmat

hagyva maga után. És ahogy már máshol is láttuk, ahol nincs

feszültség, ott megjelenik az áramlás. Ugyanez a helyzet az

értékvalutával, amit pénznek hívunk. Ha nem görcsölünk rá a pénzre, a

dolgok természetesen áramolnak majd. Ez azt jelenti, hogy a dolgok

mindkét irányba áramolnak majd. Ha nem stresszelsz attól, hogy

elveszíted a pénzed, talán többet költesz majd, többet fektetsz be és

nagylelkűbb leszel. Mindez fenntartja az áramlást. Egyszer csak azt

veszed észre, hogy több pénz kerül majd az utadba.

Szeretem ezt az elméletet a pénz körforgásáról, azt viszont

megbántam, hogy Gaiával is megosztottam. Gyakran jön haza ugyanis

ruhákkal teli szatyrokkal, mondván, hogy „csak körforgásban tartom a

pénzt, drágám, én meg ingatom a fejem, felvonom a szemöldököm és

csak annyit mondok: „ó, b…a meg”.

Pénz. Ha neked nincs, mondd, hogy b…a meg és élvezd az életet úgy,

ahogy van. Ha van valamennyid, mondd, hogy b…a meg, és élvezd,

hogy az emberek értékelik, amit nyújtasz nekik. Ha rengeteg van belőle,

mondd, hogy b…a meg és lubickolj benne, közben meg gondold azt,

hogy annyira csodálatos vagy, hogy a világ ilyen sok mindennel

elhalmoz.

B…A MEG A HÍRNÉV

Gaia majdnem rávett, hogy ne írjam meg ezt a részt, hiszen a legtöbb

ember számára ez nem igazán központi kérdés. Aztán találkoztunk a

legújabb vendégeinkkel, akik épp megérkeztek a legutóbbi F**k It

kurzusra, és volt közöttük két híres ember is. Tényleg! Kedvesek voltak,

sokat beszélgettünk a hírnévről és a sikerről. És nem, nem fogom

elárulni, kik voltak azok.

A folyamat, hogy épp vitatkozol valamiről (megírjam-e ezt a részt a

hírnévről), majd egy feltűnő egybeesés történik (két híres ember bukkan

fel), már önmagában gyönyörű példája a szabad b…a meg-életnek.

Ha szabadabban kezdesz élni, megnyílsz és kevésbé javítgatod a

dolgokat, gyönyörű dolgok történnek. Csak egy kicsit nagyobbra kell

nyitnod a szemed. Minden ott van, csak észre kell venned. Néha úgy

érzem, hogy az élet egy játék, amit csakis az én érdekemben találtak ki.

Egy játékban tudjuk, hogy mindennek jelentősége van: minden szó és

minden mozdulat a koreográ a része, ezáltal jelentéssel bír. Egy

játékban (legalábbis egy jó játékban) semmi sem felesleges. Minden

egyes lépés jelent valamit.

Ha szabadabban Csábító azt gondolni, hogy a való élet épp az

kezdesz élni, ellenkezője ennek, hogy minden véletlenszerű,

gyönyörű dolgok összefüggés és jelentés nélküli. Pedig ha
történnek. jobban meg gyeled a dolgokat, látni fogod az

összes kapcsolódást, a gyönyörű rejtett

jelentéseket és a nyilvánvaló egybeeséseket, amik igazából nem is azok.

A világ sámánkultúrái ezt az „élet hálójának” nevezik, és a „Nagy

Szellemet” minden létező részének tekintették, aki minden jelenségen,

cselekedeten és eseményen keresztül szólt hozzájuk.

Így most a hírnévről fogok beszélni, és hogy milyen ebben a csillogó

hírnévvárosban szabadon élni. És most nem csak a nagy hírnévről

beszélek, nem csak a hollywoodiról. Rengeteg ember van, aki a saját

területén szerzett hírnevet magának. Ha valaki kivételesen jól teljesít,

valószínűleg valamilyen mértékű hírnévnek örvend az adott területen.

De még nagyobb szintű hírnévnél is sokkal több híresebb ember van,

mint korábban volt, hiszen a média megváltozott, és mi is másképp

fogyasztjuk azt. Zabáljuk. A hírnév már önmagában egy nagy játék lett,

egy hatalmas piac, ahol az „átlagos” emberek mindent megtesznek azért,

hogy híresek legyenek, és félig-meddig, vagy ha szerencsések, teljes

mértékben azok is lesznek.

A hírnév maga vált céllá. Amikor én voltam gyerek, mi még valamik

akartunk lenni: focisták, rocksztárok vagy vállalati igazgatók. Tudtuk,

hogy ha elérjük az álmunkat, akkor akár híresek és gazdagok is

lehetünk, de nem ezért akartuk elérni, hivatásból akartunk focizni, vagy

több ezer ember előtt játszani a színpadon, vagy élvezni azt az izgalmat,

ami egy hírneves vállalat vezetésével jár.

Számomra ez a válasz. Ha te is híres akarsz lenni, vagy már most is

híres vagy a saját területeden, esetleg te magad vagy Brad és Angelina

egy személyben, csak csináld, amit szeretsz, tarts ki mellette, csináld

azért, mert szereted, és ne hagyd, hogy félrevigyen a hírnév. Ilyen b…a

meget mondani a hírnévnek: hiszen maga a hírnév közel sem számít

annyira, mint az, ha azt csinálod, amit szeretsz.

Persze híresnek lenni jó dolog lehet. Csináld, amit szeretsz,

Nagyon jót tesz az önbecsülésnek, ha és ne hagyd, hogy
mindenki nagyszerűnek tart. De ha az félrevigyen a hírnév.
önbecsülésed egyedüli forrása, hogy mit

gondolnak rólad, csúszós talajon állsz, hiszen a hírnévben is van fenn és

lenn.

B…A MEG AZ IDŐJÁRÁS

Nevetnem kell, amikor az emberek az időjárás miatt panaszkodnak.

Nap mint nap olyan dolgok vesznek minket körül, amik nem
kedveznek nekünk. A szomszéd kutya ugatása, ahogy a párunk

hanyagol minket reggeli közben, a dugó munkába menet, hogy megint

túl szoros határidős munkát kaptunk, hogy piszkálnak bennünket az

irodában…

Azt hisszük, hogy befolyásolhatjuk ezeket a dolgokat valamilyen

módon, lelőhetjük a kutyát, megkérhetjük a párunkat, hogy gyeljen

oda ránk, elindulhatunk korábban a munkahelyünkre, nemet

mondhatunk a projektre és megkérhetjük a kollégánkat, hogy szálljon le

rólunk.

Kétféleképpen élhetünk harmonikusan egy zavaró világban: vagy

megváltoztatjuk azt, ami felbosszant bennünket, vagy elfogadjuk úgy,

ahogy van.

Kevésbé sikeres módja az, ha egyrészt semmit sem teszünk az ellen,

ami zavar, másrészt nem is fogadjuk el, szóval olyan dolgokon

bosszankodunk egész nap, amelyek ellen nem is akarunk semmit sem

tenni. Nagyon sokan élik így az életüket.

Ha épp arra gondolsz, hogy ez meglehetősen értelmetlennek hangzik,

hát elárulom, hogy nekem meg őrületesen értelmetlennek tűnik az

időjárás miatt panaszkodni. Az aztán tényleg olyan dolog, amit nem

tudunk megváltoztatni. Legalábbis nem ma. Hosszabb távon persze

külföldre költözhetsz, és ezáltal másmilyen időjárást vehetsz magadnak,

de ma csak ez van.

Az időjárás miatti panaszkodás a legabszurdabb példája a világ el nem

fogadásának.

Szóval b…a meg az időjárás, bármilyen is. Főleg egy olyan országban,

mint az Egyesült Királyság, nyugodj bele az időjárásba. Nézz fel a

szürke égre, és gondold azt, hogy ez egy kicsit olyan, mint egy

Tupperware dobozban élni. Élvezd az esőcseppek hangját az autód

tetején. Húzódj közelebb a kályhához a helyi kocsmában, ha hideg van.

És szívd magadba a napfényt, ha kisüt a nap.

B…A MEG A LELKI BÉKE

Elég sokáig törekedtem arra, hogy nyugodt és békés ember legyek.

Emlékszem, jó tíz éve írtam egy listát azokról a dolgokról, amiket a

legjobban akarok. A lista tetején a lelki béke állt (arra az esetre, ha

furdalna a kíváncsiság, közvetlenül alatta egy eredeti chopper szerepelt).

Éveket töltöttem a béke keresésével. Csikungot gyakoroltam és minden

nap meditáltam, próbáltam megbirkózni azokkal a dolgokkal, amelyek

kizökkentettek a béketűrésemből, megismerkedni olyan emberekkel, akik

látszólag békében élik életüket. Sok békességet találtam főleg a csikung

gyakorlásában. Elképzeltem, hogy ha eleget gyakorlom, akkor végül

elérem az állandó csikung állapotát (ez egy enyhe transzállapot, amikor

tökéletesen ellazult vagy és a csi átjárja a tested).

Elképzeltem magam havas hegyként: a fény játszik a felszínemen, de

mélyen belül kőkemény vagyok.

Elképzeltem magam taoista szerzetesként: könnyedén és nyugodtan

végzem el a mindennapi feladatokat, békében és éber tudattal.

Elképzeltem magamat Richard barátomként, aki mindig békés és

nyugodt marad, bármi történjék is.

Elképzeltem, hogy ha keményebben dolgoznék a békesség érdekében,

végül el is érném.

De akárhogy is próbáltam, akármennyit gyakoroltam és vizsgáltam a

problémáimat, a békéhez vezető utamon unos-untalan ugyanabba a

hatalmas problémába ütköztem: önmagamba. Még ha három órát

meditáltam is egy nap, végül mindig visszatértem önmagamhoz.

Ez vagyok én: persze, lehetek békés és nyugodt, nagylelkű és kedves,

összeszedett és kiegyensúlyozott. De stresszes és aggódó, mérges és

agresszív, félős és ideges, önző és hideg is.

Felismertem, hogy terápiás szempontból igenis fontos, hogy

kiengedjük a negatív érzelmeket. Elképzeltem, hogy ha meg gyelem és

meg is élem őket (egy egészséges környezetben, persze), akkor elveszítik

erejüket és megszűnnek.

Aztán egy nap felfedeztem, hogy nem teszek mást, mint amit az

anyám is tesz folyton, én pedig olyan mélyen elítéltem: keresztényként

a jó tulajdonságait szentnek és Istentől valónak tekinti, a rosszakat

pedig bűnösnek és az ördögtől valónak. Mindig nehezemre esett

megérteni, hogy tekinthet valaki magára és a tulajdonságaira úgy,

mintha azok valami sötét és gonosz erőtől erednének. Ha túl sokat eszik,

szerinte a falánkság bűnébe esik.

A legtöbbünk számára ez jóleső lakmározás, neki bűn. Az életét azzal

tölti, hogy az isteni békéből készült fénykardjával harcol a sötét erő

ellen. De a bűnök Darth Vadere mindig ott van, és néha sült csirke,

máskor Fekete-erdő torta formájában bukkan fel.

Ezekre a véget nem érő keresztény Csillagok háborúja epizódokra én az

emberi lét erejének ünneplésével reagálok. Szeretek önmagam lenni,

bármilyen formában öltsön is ez testet, már elég régóta.

De aztán valahogy rám jött ez a béketúra. És igen, egy nap beláttam,

hogy az, hogy békés és szerzetesszerű akartam lenni, ítélkezővé tett a

többi részem felett, amelyek nem feleltek meg ezeknek az elvárásoknak.

A magam módján az ellazulást, a békességet és a nagylelkűséget jónak

és szentnek tekintettem. A stresszt, a haragot és az önzést pedig

rossznak és szentségtelennek.

Így azt mondtam, b…a meg, hogy más akarjak B…a meg, hogy
lenni, mint aki vagyok. Abbahagytam az más akarjak lenni,
ítélkezést önmagam felett. Basszus, milyen mint aki vagyok.
felszabadító érzés volt! Micsoda

megkönnyebbülés.

Bármi, amit érzek, rendben van, úgy, ahogy van. Ha szeretetet és békét

érzek, az pontosan annyit számít, mint amikor félelem és szorongás van

bennem. Ez az igazi elfogadás, minden ítélkezés nélkül. Nem

mondhatod, oké, oké, nem borít ki a haragom, de azért inkább a lelki

békét választanám. Nem. Mindkettő egyforma – ez az

ítélkezésmentesség.

Van egy fantasztikus mellékhatása önmagad elfogadásának: más

embereket is el fogsz majd fogadni! Talán nem azonnal, de biztosan így

lesz. Egyszerű oka van ennek: ha ítélkezel valaki felett, az pusztán abból

fakad, hogy saját magadat képtelen vagy elfogadni.

Jézus erre utalt, amikor ezt mondta: „szeresd felebarátodat, ahogy

önmagad”. Tudom, akkoriban nemigen volt lehetősége, hogy a Gestalt

terápiáról tanuljon, egy nagyon fontos dolgot azonban kifelejtett ebből

az egészből: a legtöbb ember egyáltalán nem szereti önmagát. És

pontosan azért olyan rosszindulatúak mindenki mással, mert nem

szeretik önmagukat.

Bocsi, Jézus, de hadd javasoljak egy jobb mondást: „Szeresd önmagad,

haver, és akkor mindenki mást is szeretni fogsz! Így mindannyian

összejöhetünk egy szabad szellemű és szerelmű világfesztiválra,

levehetjük a szandáljainkat és simogathatjuk egymás szakállát. Peace

and love, béke és szeretet veletek, srácok.”

Lehet, hogy valójában ezt mondta Jézus, de a begyöpösödött Máté,

Márk, Lukács és János kihúzta a jó részeket. Júdás talán ott ült dzsóját

szívva és azt mondta: „Hé, srácok, hol van az a rész, ahol a

szeretetfesztiválról beszélt? Az nagyon király volt.”

És akkor Máté megfordult, és behúzott neki egyet.

Júdás szabadkozott: „Mi van, baszki, még véleményem sem lehet?”

Ekkor Lukács felállt és keményen tökön rúgta.

Júdás onnantól kezdve kussban volt.

Talán te is nyugodt és békés ember akarsz lenni. Talán kedves és

nagylelkű ember akarsz lenni. Vagy esetleg könyörtelen és rideg ember

akarsz lenni. Bárhogy is korlátozod le, milyen akarsz lenni, a többi

részedet rossznak fogod tekinteni, szóval mindez veszett fejsze nyele.

Még az is, aki könyörtelen és hideg akar lenni, alkalmanként szeretni

fog és melegséget érez, és nem győzi ostorozni magát az érzései miatt.

B…a meg, hogy milyen akarsz lenni, legyél az, aki vagy. Nem kell

másnak lenned. Nem kell fejlesztened vagy javítanod magad. És nem

kell hasonlítanod senkire.

B…a meg, hogy Pont úgy vagy jó, ahogy vagy. Érezd! Azok a

milyen akarsz lenni, részeid, amelyeket nem szeretsz, amiket

legyél az, aki vagy. szégyellsz, teljesen rendben vannak. Amit a

rossz oldaladnak gondolsz, az pont olyan, mint

amit a jónak tartasz.

Ha mérges, aggódó, féltékeny, kegyetlen vagy, az pont olyan, mint

amikor nyugodt, békés, nagylelkű és szerető vagy.

Mert ez vagy te. És ez vagyok én. És mindenki más a Földön. És ha azt

akarnánk tettetni, hogy ez nem így van, új vallást kellene alapítanunk

ezzel a hangzatos címmel: „Csak ez vagyok, tudod, nem pedig az. De

tényleg.”

Tulajdonképpen ilyen minden vallás. Csak tesznek hozzá még egy sort,

ami mindig lelomboz, és valami ilyesmi lesz belőle: „Csak ez vagyok,

tudod, nem pedig az. De tényleg. És ha te az vagy, ami szerintem én

nem vagyok, akkor te rossz vagy. És a pokolban fogsz megrohadni.”

Amiről most szó van, az a holisztikusság, a szó valódi értelmében.

Egész emberként sokfélék vagyunk. Tulajdonképpen egész emberként

minden vagyunk. Mint egész ember minden érzelmet érzek, amit valaha

érzett valaki. Néha az összeset egy nap alatt. Néha az összeset a kedvenc

sorozatom egy epizódja alatt.

B…A MEG A SZÜLŐI SZEREP

Ha nincs gyereked, akár át is ugorhatod ezt a részt, mivel most

közvetlenül a szülőkhöz szólok. Lehet, hogy kicsit unnád. Mint amikor a

kisgyermekes barátaid a pelenkákról, oltásokról beszélgetnek, vagy hogy

melyik iskolába írassák majd a babájukat, vagy hogy milyen kis cukin

néz, amikor bekakil. Szóval hagyd ki és ugorj a következő részhez,

igazán nem akarom ezt rád erőltetni.

Dióhéjban ennyi szülőnek lenni. Akinek nincs gyereke, az ezt nem is

értheti, ugye? Mielőtt a gyerekeink megszülettek volna, mi sem tudtuk

elképzelni, hogy milyen is lesz.

Az egész folyamat úgy lett kitalálva, hogy legyen időd megbarátkozni

a gondolattal, hogy gyereked lesz. Végül is van kilenc hónapod, kilenc

egész hónapod, az majdnem egy év, hogy hozzászokj a gondolathoz. És

a terhességgel kapcsolatban is van egy csomó dolog, ami sejteti, milyen

lesz szülőnek lenni: a nő folyton hány, úgyhogy hozzászoksz a szaghoz,

horkolni kezd, úgyhogy hozzászoksz, hogy nem tudsz aludni éjszaka,

semmi rizikósat nem tud csinálni, úgyhogy hozzászoksz, hogy otthon

maradsz tévézni ahelyett, hogy vadul buliznátok, hatalmasra nő,

úgyhogy hozzászoksz, hogy alig van helyed az ágyban.

De semmi a világon, még ez a kilenc hónap sem tud felkészíteni arra,

milyen lesz szülőnek lenni. Kétpetéjű iker aink vannak, Arco és Leone,

akik ma már tizenkét évesek. Az első éjjel – hajnali négy órakor – épp

az egyikük pelenkáját cseréltem úgy vagy századjára már, ami

önmagában is elég furcsa élmény volt, mivel senki sem mondta, hogy

egy darabig, hogy is mondjam, nem kakit fognak kakálni, hanem

olvasztott csokoládét. Szóval ott voltam a hajnal erőtlen fényében, épp

hozzászoktam az új rutinhoz, hogy letörölgessem a barna dzsuvát a

gyermekem testéről és feltegyek rá egy biztonságos pelenkát, amit majd

ismét telepakolhat.

Körülnéztem, és azt gondoltam, hogy ez teljesen rendben van, meg

tudom csinálni. Igen, fáradt vagyok, de meg tudom csinálni. Túljutok

rajta.

Aztán eszembe jutott, hogy nem csak ezt az egy éjszakát kell

átvészelnem. Ez nem egy utolsó pillanatban megírt esszé az egyetemen,

amit egy éjszaka alatt rakok össze, és a reggel tíz órás határidő előtt egy

perccel beadok, aztán meg alszom pár napot. Nem, uram. Ez

határozottan nem egy éjszakáról szól. Ez az éjszaka, meg a holnapi, meg

az azutáni és az azutáni és így tovább.

És felnyögtem.

Aztán az egyik kisbabám gőgicsélni kezdett. Én meg elolvadtam.

A következő hetekben megtanultam, hogy minden úgy lett kitalálva,

hogy tökéletes egyensúlyt teremtsen. Az első néhány hét

alvásmegvonásos poklát tökéletesen ellensúlyozta a mennyei tény, hogy

két ilyen hihetetlen teremtmény bukkant fel az életünkben, és vált

számunkra a világon a legfontosabbá.

A gyermeked Szülőnek lenni egyszerűen lenyűgöző. Lehetetlen

minden nap leírni azt a szeretetet, amit a saját gyermeked iránt

emlékeztet arra, érzel. Túlmutat mindenen, amit valaha
miről is szól ez megtapasztaltam. A gyermeked minden nap
 az egész. emlékeztet arra, miről is szól ez az egész. Persze,

tudom, hogy ez közhely, amit mindjárt meg is

vizsgálunk, de igaz.

Amikor a könyv első kiadását írtam, a aink, akik még mindig nagyon

atalok, szinte csak olaszul beszéltek. Aztán az egyikük elkezdett

angolul beszélni hozzám. Minden szót angolul mondott, és én ezt úgy

éltem meg, mint egy csodát. Elolvadtam minden egyes szavától.

Valahogy így:

– Apu, mit csinálsz, apu?

– Könyvet írok.

– Könyvet, apu? Hol van?

– Itt van, ebben belül.

– A számítógépben, apu?

– Igen, abban, és egy nap igazi könyv lesz belőle.

– Megnézhetem, apu?

– Persze, itt van.

– Hol, apu?

– Itt, ebben…

Szóval hirtelen olyan ajándékot kaptam, amit kevés szülő: az egyik

gyermekem folyékonyan beszél hozzám az anyanyelvemen. Nem „cica,

kutya, apa, anya”, hanem „voltam a tengerparton, apu, és felmásztam

egy fára, apu”. Csodálatos érzés volt.

A gyermekeim rengeteget jelentenek számomra. Talán az egész világot.

Szóval helyben vagyunk, egy könyvben, ami arról szól, hogy b…a meg,

meg hogy a jelentőségteljes dolgok fájdalmat okoznak, meg hogy nem is

számítanak annyira a dolgok, mint ahogy hiszed… és belefutunk életünk

cáfolhatatlanul legjelentőségteljesebb részébe, a gyermekeinkbe.

Tisztázzunk valamit: a jelentőségteljes dolgok nem rosszak. Mindig

lesz néhány olyan dolog, ami jelentőséggel bír. Nem kell rosszul érezned

magad attól, hogy a gyermekeid mindennél többet jelentenek számodra.

A gyermekek bepillantást tudnak nyújtani jelentőségteljes dolgaid

világába. Lehetetlen megjósolni, milyen lesz, ha majd neked is lesz

gyereked, mivel lehetetlen megmondani, mennyire változik meg tőle

jelentőségteljes dolgaid világa.

Nem kell hozzá sok idő, a gyermeked születése után már néhány héttel

el sem tudod képzelni, milyen volt, amikor nem volt. Nem is tudod,

mivel ütötted el korábban az idődet. Nem érted, miért aggódtál bizonyos

dolgok miatt.

Ha gyereked van, az olyan, mintha beülnél a távlatjárgányba. A

dolgok, amelyek addig fontosak voltak, amiknek jelentőségük volt,

szerényen térdre ereszkednek és bocsánatkérőn kicsoszognak az ajtón,

elismerve az újonnan érkezettek csodás felsőbbrendűségét.

Minden megváltozik. Ez pedig bebizonyítja, hogy a jelentőségteljes

dolgok nincsenek kőbe vésve. Változhatnak és váltakozhatnak. Egy

hónapon belül, hogy megszülettek a aim, azt gondoltam, b…a meg a

karrier, ami mindaddig olyan fontos volt. Már nem jelentett semmit

számomra. És ez rendben is volt így.

Azzal, hogy szülő vagy, együtt Azzal, hogy szülő vagy, együtt jár,

jár, hogy természetessé válik a hogy természetessé válik a b…a meg-

b…a meg-hozzáállás. hozzáállás. Magunktól fogjuk azt

mondani néhány addig igencsak

fontos dologra, hogy b…a meg. Megváltozik a nők külseje és

öltözködése, gond nélkül leszaladnak lehányt, bő melegítőjükben egy

kávéért. Vezető világcégek rettegett vezérei, akik köztudattan nehezen

viselik az idiótákat, most napsütötte parkokban gügyögnek gőgicsélő

csemetéiknek, mindeközben úgy tesznek és pontosan olyan arcokat

vágnak, mint, nos, az idióták.

Szülőnek lenni olyan, mint betekintést nyerni a b…a meg világába.

De mi van magával a szülői léttel?

Az első, amit szülőként tapasztalsz, hogy minden új és bonyolult.

Gyerekekre vigyázni nagyon összetett munka, amit nem tanítanak az

egyetemen. Még az esti iskolában sem. Csak szülés előtti tanácsadás

van. (Első lépésként akár át is nevezhetnék ezt, hiszen eléggé zavaró.

Miért is akarnék a szülés előtti dolgokról tudni, az istenért? A szülés

utáni dolgok sokkal fontosabbak.)

Ezeken az alkalmakon természetesen csak a terhességről és a szülésről

van szó. A leghasználhatóbb, amit kapsz, egy gyorstalpaló az első nap

viszontagságairól, azaz hogy hogyan cserélj pelenkát és hogyan tartsd a

gyermeked a karodban.

Kicsit olyan, mintha az asztronautákat kilövés előtti kurzusokon, esti

iskolában tanítanák, és csak arról adnának át nekik ismereteket, hogy

hogyan készüljenek fel a kilövésre: „Ne felejtsd, hogy a kilövés

mindannyiótok számára nehéz lehet, segítenetek és vigyáznotok kell

egymásra. Ügyelj rá, hogy a kilövéstáskád készenlétben álljon: legyen

benne pizsama, néhány tartalék fehérnemű és az antigravitációs,

hányinger elleni tablettád. De a legfontosabb, hogy élvezd. A kilövés

gyönyörű dolog, amire egész életedben emlékezni fogsz.”

Ez persze mind szép és jó, de mi történik majd, ha már az űrben

lesznek?

– Houston, vétel! Ez az Apollo 21, ismétlem, Apollo 21.

– Tisztán hallak, Apollo 21. Szép kilövés volt. Szétlocsoltuk az összes

pezsgőt és egymást ölelgetjük itt lenn, Apollo 21.

– Vétel, Houston, de…

– Igen, Apollo 21?

– Most mit csináljunk?

– Ööö… Hogy érted, Apollo 21?

– Hát, izé, van itt egy csomó műszer meg gomb meg ilyenek, és

akárhányszor kicsatolom a biztonsági övet, lebegni kezdek, és minden

lebeg körülöttem, mint valami hülye sci- ben… Mi az isten folyik itt,

Houston?

Na, pont ilyen újdonsült szülőnek lenni. Azt gondoltad, elég annyi

felkészülés a szülés előtt, hogy élénk színűre fested a gyerekszobát és

egy rakás pénzt költesz olyan dolgokra, amikre nem is akarsz?

Szerencsére egy gondoskodó elődöd Néhány nap káosz után

biztosan írt már egy olyan könyvet, felmész a netre, hogy segítség
hogy B…a meg, szülő vagyok, mi a után kutass. Szerencsére nem
francot csináljak most? te vagy az első, akivel ilyesmi

történik, szóval egy

gondoskodó elődöd biztosan írt már egy olyan könyvet, hogy B…a meg,
szülő vagyok, mi a francot csináljak most?, amit természetesen

laponként laminált kiadásban kínálnak, úgyhogy nem teszed tönkre a

könyvet pisivel, hányással vagy folyékony kakával.

Szóval olvasod a könyvet, és kezdesz kilábalni a depressziódból, és ez

történik: ha bármikor is bizonytalanok vagyunk valamiben, vákuum

keletkezik. Azt a helyzetet kivéve, ha egy kutatólaboratóriumban

dolgozol, ahol a levegő kiszippantásával üvegekben is képesek

vákuumot előállítani, majd az üveg lezárásával megőrizni azt, a te

vákuumod megpróbál majd mindenfélét magába szívni.

És tudod, mi lesz? Az egész világ próbálja majd kitölteni a vákuumod.

Mert mindenki azt hiszi, hogy mindent tud a szülői létről. És naná, hogy

azt gondolják, nálad tuti többet tudnak, hiszen olyan fáradtnak tűnsz.

És akkor mindenhonnan záporozni kezdenek a tanácsok.

Tanácsot kapsz a szülőktől, más anyukáktól, az emberektől az utcán,

az orvosoktól, a kormánytól, de még az egyháztól is.

Szerintem a molesztálás egy formája, ha valaki kéretlen tanácsokat

osztogat az újdonsült szülőknek: elkapsz valakit a legérzékenyebb

pontjánál és infókkal bombázod.

De ezt teszi a vákuum: magához vonzza a dolgokat, amik meg akarják

tölteni.

Szóval jó ötlet egyrészt, hogy lezárd a vákuumod, vagy legalább rakj

rá egy szűrőt.

Ha lezárod a vákuumot, a következőt kell tenned: tudatosítani

magadban, hogy mindegy egyes szülő végigment már ezen a

bizonytalan úton, és mind azt gondolták, nem tudnak semmit. Megéri

belenyugodni ebbe az érzésbe. Majd ismerd fel, hogy igenis sokat tudsz

az alapokról, tudod például, hogyan cserélj pelenkát, hogyan vigasztald

meg, etesd és öltöztesd a gyereked. És egy darabig nem is kell mást

tudnod.

A többire majd rájössz. B…a meg a sok áradó tanács és ötlet a napi

teendőkről meg az alvásról, csináld úgy, ahogy jónak gondolod. Úgyis

csak olyan tanácsokat kapsz a gyerekneveléssel kapcsolatban, amelyek

épp divatosak. A jövő hónapra garantáltan megváltoznak, így olyan

elméletet alkalmaznál a kis drágádon, amelyet hamarosan levált egy

másik.

Mind azt tanultuk, hogy ha kétségeink vannak, B…a meg, és

inkább az ösztöneinkre hallgassunk, mint a csináld úgy, ahogy
szakértőkre. Ez igaz az élet összes területére, hisz jónak gondolod.
a legjobb szakértő, amit csak találhatsz, az a saját

ösztönöd.

Ha inkább szűrőt raknál kétségeid vákuumára, akkor kérlek, bízz a

szűrődben. Azért van, hogy össze tudd vetni a kapott tanácsokat azzal,

amit helyesnek érzel.

Ha azt mondták, hogy adj a gyereknek Nurofent vagy Panadolt, és

akkor nem fog éjszaka sírni, de te nem érzed helyesnek, hát ne tedd.

Az újdonsült szülők számára elég ijesztő lehet, ha a gyerekük beteg. Mi

minden alkalommal, amikor úgy éreztük, hogy inkább kikérjük egy

orvos tanácsát és az gyógyszert ír fel, feltesszük a kérdést: mi lesz, ha

nem adjuk be neki? A válasz általában vagy az, hogy akkor néhány

napig még rosszul lesz, vagy az, hogy lassabban gyógyul meg. Szóval

bölcsen használd a szűrőt.

Azért vagy olyan ideges a törékeny újszülötted körüli teendők miatt,

mert nagyon kell vigyázni, mit raksz a szájába. Ha kétségeid vannak,

önmagadra hallgass!

Ezzel csak az a baj, hogy ha esetleg rosszul döntöttél, nem foghatod

másra. Ezt nevezik felelősségvállalásnak.

Sokan szeretik másra hárítani a felelősséget, ha magukról vagy a

gyerekeikről van szó, mert így másokat hibáztathatnak, ha valami

elromlik.

De a végén nem érzed jobban magad attól, hogy mást hibáztatsz. Nem

vezet az egész sehova, csak hülyének érzed majd magad, mert másban

bíztál csak azért, mert fehér köpenyt visel.

Néhány szülő fél a Ha attól jobb lesz, vegyél magadnak egy fehér

saját gyerekétől. köpenyt és bízz magadban.

Talán meglepően hangzik, de néhány szülő fél a

saját gyerekétől. Nem, nem úgy értem, mit ahogy Damientől az

Ómenben. Nem arra utalok, hogy a szülők azon gondolkodnak, vajon az

alvilág hírnökét teremtették-e meg.

Inkább arról beszélek, amikor a félelem a fájdalom megtapasztalásából

– és annak megelőzéséből – fakad. A szülők esetében pedig van bőven

fájdalom a gyerekneveléssel kapcsolatban, főleg az elején. De eleget

beszéltünk már a kezdetekről, most beszéljünk arról, milyen nevelni

őket azután, hogy már nem kakilják össze magukat önkéntelenül.

Hogy megértsük, miért lehet félni a gyerekektől, nézzük, hogyan

okozhatnak fájdalmat:

Gyakran lesznek vadak és hisztisek.

Ha kérsz tőlük valamit, rávágják, hogy nem.

Rosszul viselkednek az éttermekben és más nyilvános helyeken.

Folyton zajt csapnak, amikor végre pihennél.

Mindig venned kell nekik valamit.

Így tudatosan vagy tudat alatt félelem alakul ki benned a gyerekeidtől.

És hogyan kezeljük ezt a félelmet? Irányítani akarjuk a gyerekeinket.

Fegyelmezünk, határokat szabunk, tudatjuk velük, hogy mit szabad és

mit nem. Az éttermekben arra kényszerítjük őket, hogy nyugton üljenek.

Csöndben kell maradniuk, amíg apa elolvassa az újságot. Kiabálunk

velük, ha szeszélyesek, egészen, míg abba nem hagyják. Megfenyegetjük

őket, ha olyasmit tesznek, ami nekünk nem tetszik.

Az egész társadalom a fegyelmező nevelést támogatja, mivel legbelül

mindenki fél attól, hogy mit tehet a gyereke.

Olyan ez, mintha a gyerekek szörnyetegek lennének (hányszor hallod a

boltban, hogy „ó, az a kis szörnyeteg”), akik bármikor sarkon

fordulhatnak, hogy felfaljanak bennünket. A gyerekek gyönyörű,

ártatlan, tiszta teremtmények. Semmi sem rossz, amit ők tesznek. A baj

a mi gondolkodásunkkal van. Egy gyerek gyakorlatilag nem tehet

rosszat.

Szóval itt az ideje, hogy ez a félelem b…a meg, ezért:

 Minél kevésbé akarod irányítani a gyerekeidet, annál inkább

gondoskodnak magukról.

Minél kevésbé fegyelmezed őket, annál jobban viselkednek.

Nagyszerű módja ez a gyereknevelésnek, és sokkal kevesebb

erőfeszítésbe kerül. Ha próbáltál már gyereket arra tanítani, hogy

nyugton üljön az asztalnál, tudhatod, milyen nehéz irányítani. A

gyerekek maguk a nyers életerő. Néha körbe-körbe akarnak futkározni

és játszani, néha meg pihenni. Ilyen az élet is, van éjszaka és van

nappal, játék és pihenés. És egy gyereknél – pont, mint az életnél –, ha

megpróbálod ráerőltetni, hogy nyugodtan üljön, amikor ő mozogni akar,

nagy harcokra kell számítanod.

Sokkal egyszerűbb, ha az ő ritmusukat követed, mintha a sajátodat

erőlteted rájuk.

Ha elállsz a gyerekek útjából, elég könnyen túljutnak a dolgokon:

egy magára hagyott gyerek hamarosan abbahagyja a kiabálást és

megnyugszik;

egy magára hagyott gyerek hamarosan abbahagyja a sírást és

megint vidám lesz;

egy magára hagyott gyerek hamarosan abbahagyja az

étteremben cirkálást, leül a fenekére és folytatja az evést.

A magára hagyáson persze azt értem, hogy nem próbálod folyton

irányítani.

Engedd el a dolgot, és inkább tegyél kevesebbet, mint többet. Ha épp

azon vagy, hogy megtilts valamit a gyereknek, vagy rászólj, állj meg

egy pillanatra, és tedd fel a kérdést, hogy nem éri-e meg inkább várni

egy kicsit, és megnézni, mi történik.

Ha megtanulod ezt a leckét a kevesebb erőfeszítésről és beavatkozásról,

ráadásul alkalmazod is, állandó kritikának teszed ki magad.

Megbámulnak majd a boltban és az étteremben. Csak rajtad áll, mikor

gondolod azt, hogy ez az ő bajuk, és mikor, hogy igazuk van (a

Kempinskiben például eléggé zavaró lenne, ha pókembernek öltözött

gyerekek ugrálnának az asztalokon).

És ha az gondolod, hogy persze, elméletben ez tök jó, de a

gyakorlatban biztosan egy rémálom, akkor gyelj ide: szülőként nem

tudunk, csak érzünk. Az érzékeink többnyire azt súgják, hogy hagyjuk

élni a gyereket. Egyik nyáron, amikor még ovisok voltak a úk,

hivatalosak voltunk egy sárkányeregető ünnepségre. Amikor leültünk a

nevelővel beszélgetni, megkérdezte:

– Mit csináltok Arcóval és Leonéval?

– Ezt hogy érted?

– Mi a titkotok?

– Tessék?

– Nos, ők viselkednek legjobban az oviban. Soha nincs velük semmi

baj. Még ők emlékeztetnek minket néha, hogy ez meg az következik.

Meglepődtünk. Viselkedésüket nem tekintjük sem jónak, sem rossznak.

Őszintén szólva már akkor is igyekeztünk elkerülni az ítélkezés

bármilyen formáját. Most mégis megdicsértek minket a jó viselkedésük

miatt.

Szóval ne félj a gyerekeidtől, fogadd el őket teljesen és hagyd őket

szabadon.

Pont annyira irányíthatod a gyerekeket, amennyire az életet. Más

szavakkal: egyáltalán nem (legalábbis nem túl könnyen).

B…a meget mondani a szülői szerepnek olyan, mint amikor elfogadod,

hogy a gyereked az, ami. Ahogy b…a meget mondani az életnek olyan,

mint elfogadni azt. A két dolog pedig gyakorlatilag ugyanaz, hiszen a

gyerek tiszta, hamisítatlan életenergia. Ha hozzászoktál, hogy a gyerek

játékai, hisztije, sikítozása és gyengédsége b…a meg, hozzá fogsz szokni

ahhoz is, hogy az életre is azt mondd, b…a meg.

B…A MEG AZ ÖNKONTROLL ÉS AZ ÖNFEGYELEM

Oké, ma megírom a részt az önkontrollról és a fegyelemről.
 De előbb sétálok vagy úszom egyet. Aztán eszem egy kis gyümölcsöt

reggelire. Nem, nem eszem kenyeret. Sőt, lehet, hogy vacsorát sem. Igen,

koplalok a holnapi ebédig. Akkor biztos lemegy egy kicsi a pocakomból.

Arra gondoltam, hogy ha úsznék minden nap a szülinapomig, mondjuk

úgy ötven hosszt naponta, akkor biztosan jobban néznék ki az

öltönyömben.

Bár lehet, hogy egy idő után unalmas lenne, hogy ugyanazt csinálom

minden nap. Tudom már: egyik nap sétálok egy órát, a másikon meg

úszom. Azért heti egy pihenőnapot adok magamnak. Mától kezdve

tényleg megpróbálok felkelni minden nap reggel hét előtt. És az első

dolog, amit felkelés után teszek, hogy iszom egy pohár forró citromos

vizet, mert az tisztítja a májat. És lehet, hogy megiszom egy pohárka

fehérbort esténként, mert az is tisztítja a májat.

Basszus, majdnem elfelejtettem. Miről is szól ez a rész? Önkontroll és

fegyelem? Fú, mit is tudok azokról?

Csak azt, amit te is: hogy az agyunk szereti az önkontroll és a

fegyelem gondolatát. Szeretjük a fejlődést, csiszolgatni magunkat,

ttebbnek és vékonyabbnak lenni, vagy okosabbnak, vagy

tökéletesebbnek.

Mindig azt gondoljuk, hogy ennek az önkontroll és a fegyelem a

megfelelő módja. Vagyis az agyunk ezt gondolja. A fenti monológ pedig

elég gyakori műsor a fejemben. Tudom, mára már ennél rutinosabb is

lehetnék, mégis ide lyukad ki mindig. Egyszerűen imádja az elméletet,

hogy bizonyos dolgokat mindig azonos időben csináljak,

következetesen, minden nap, míg valami jelentőségteljes változás be

nem áll.

A b…a meg szerepe ebben az esetben az, hogy ezek a dolgok

valószínűleg a végtelenségig pörögnek a fejedben. Lehet, hogy

nyolcvanhét évesen mozgásképtelenül fekszel majd egy kórházi ágyon,

azt gondolva, hogy ha most fel tudnál állni és naponta egyszer elsétálni

az ebédlőbe, akkor le tudnád győzni ezt az egészet. Karácsonyra még

formába is jönnél. És nem eszed meg az édességet, inkább

gyümölcssalátát kérsz helyette. Így majd kitisztulnak a beleid és megint

kifogástalanul működnek. És a ad behozhatna néhány nyelvkönyvet, jó

volna az agyadat is megtornásztatni egy kicsit.

Vagy nem. Talán ez a jó az öregedésben. Talán megtanuljuk végre,

amit már sokkal korábban kellett volna, hogy az egész nem számít, és a

legjobb, ha nagy ívben teszel rá!

Most azonban fogadjuk el, hogy az idő nagy részében így pörög az

agyad. Szóval b…a meg, és hadd szóljon. Gondolj rá úgy, mint a kert

sarkában labdával játszó kutyára, hadd játsszon. Ha a virágokra piszkít,

hát szidd le, amúgy meg hadd játsszon.

Az agyad többi – szabad kapacitású – részével B…a meg az agyad,

pedig gondolkodj el ezen: és hadd szóljon!
Az a gáz az önkontrollal és a fegyelemmel,

hogy általában nem működik túl jól. (Legalábbis legtöbbünknél… Persze

ha a légierőnél szolgáltál, akkor biztosan nagyon jó vagy benne és

nálad működik, szóval miért is nem ugrod át ezt a részt? Bocsi, hogy

untattalak, kérlek, őrizd meg a hidegvéredet, ez azoknak szól, akiket

nem olyan kemény fából faragtak, mint téged.)

Gondolom, nem kell magyaráznom, mindez hogyan működik, hiszen

talán neked is ismerős a rengeteg félbehagyott edzésterv, fogyókúra,

nyelvtanfolyam.

Néhányan kimondottan abból élnek, hogy az önkontroll és a fegyelem

a legtöbbünknél nem működik.

Mindig szerettem volna megnézni egy olyan hatalmas edzőterem üzleti

tervét, mint mondjuk a Fitness First. Kíváncsi lennék, hogy a januárban

beiratkozottak hány százaléka jár még júniusban is. Remek üzleti ötlet.

Egy csomó embert toborzol, hogy feliratkozzanak a havidíjas rendszerbe

(leiratkozni természetesen csak egy bizonyos összeg ellenében lehet) és

teszed mindezt egy olyan időszakban, amikor mindenki terveket sző,

hogy az új évben rendszeresen szakít majd időt a testedzésre. Egy hónap

sem telik bele, és nyolcvan százalékukat magával sodorja az élet, így az

év fennmaradó részében alig látod őket.

Csak felveszel néhány plusz embert januárban, beraksz még néhány

evezőpadot, és el is van intézve. Aztán havonta leemeled a

bankszámlájukról a megfelelő összeget.

A legszebb, legzseniálisabb ebben az egészben, hogy az a nyolcvan

százaléknyi ember nem fogja a következőket gondolni február közepén:

B…a meg, minden évben ezt csinálom… Nagy lelkesedéssel belevágok,

azután négy hét elteltével már a környékre sem megyek többet.

Megszüntetem a tagságomat és be sem teszem többé oda a lábamat. Ha

mozogni akarok, majd sétálok egyet.

Valójában ezt gondolják: a jövő héten most már tényleg le kell

mennem, már hetek óta nem voltam. Nem szabad hagynom, hogy

elússzon, nem adhatom fel. Hetente háromszor lemegyek és tuti

visszafogom magam az evésben, blabla…

Kevesen állítják le az automatikus átutalást, mert nem akarják

beismerni, hogy vesztettek. Nem akarják beismerni, hogy nincs

önkontrolljuk és önfegyelmük. Kissé drága módja ez annak, hogy ne

érezd magad olyan rosszul, amiért nem mozogsz. Olyan, mintha

hazugságot vásárolnál: bérletem van az edzőterembe, szóval tettem

valamit a cél érdekében.

Én inkább veszek magamnak egy Én inkább veszek magamnak

„body builder” feliratú kitűzőt néhány egy „body builder” feliratú
fontért, amit mindig viselhetek. Ez kitűzőt.
olcsóbb módja a hazugság

megvásárlásának.

Boldogan jelenthetem, hogy öt évvel ezelőtt b…a meget mondtam az

edzőteremnek. Élénken emlékszem, épp egy lépcsőzőgépen dolgoztam.

Már több hete lejártam, szóval eléggé topon voltam. Minden

alkalommal magasabbra tettem a lécet, így nagyjából az Everest

megmászásával volt egyenlő a teljesítményem az ebédszünetekben.

Aztán hirtelen, mintha a lépcsőzés közben áramütés ért volna, hirtelen

mindent tiszta fejjel láttam. Nevetségesnek tűnt az egész: négy fal közé

bezárva mindenki úgy tesz, mintha futna, hegyet mászna vagy extra

nehéz csomagokat cipelne. Mindeközben a tévét bámulják, hogy

elsötétítsék az agyukat és ne érzékeljék a helyzet abszurditását.

Megnyomtam a stop gombot.

 A lépcsőzőgép szép lassan leállt, fogtam a vizesüvegem és nyugodtan

kisétáltam az öltözőbe. Élveztem a tusolást abban a tudatban, hogy soha

többé nem teszem be a lábam erre az abszurd helyre.

Nem is tettem.

Apropó, ezt a részt nem szponzorálja a Fitness First. Ha használtam is

a nevüket, nem támogatom őket. De az üzleti tervüket imádom.

Bármely próbálkozásod, mely az önkontrollra és az önfegyelemre

irányul, csak feszültséget szül. Olyan nyomást okoz, amelyet általában

igen nehéz elviselni. És a csalódottság, amellyel elkerülhetetlenül

szembesülsz, amikor a saját elvárásaidnak nem tudsz megfelelni, még

azon is túltesz, hogy csődöt mondtál.

B…a meg az egész. Csak csináld, amit akarsz. Ne akarj napi feladatokat

adni magadnak, hogy ttebb és vékonyabb legyél, vagy okosabb (de

persze ettől még mind akarunk). Ha elengeded ezeknek az öngerjesztett

elvárásoknak a feszültségét, sokkal szabadabb leszel. És ha szabadnak

érzed magad, sokkal jobban ráérzel, mit kíván a tested:

akkor akarsz majd edzeni, amikor van hozzá energiád;

ha nincs, akkor majd a tévé előtt akarsz heverészni;

néha egészséges kaját akarsz majd enni;

néha meg gyorskaját;

néha abbahagyod az evést, ha tele vagy;

néha betegre eszed majd magad.

Ilyen az élet. Törődj bele.

Az a szép ebben, hogy ha beletörődsz az élet természetes folyásába,

többet fogsz edzeni, mint amikor bérleted volt az edzőterembe. És

többször választod az egészséges ételeket, mint amikor dietetikushoz

jártál. És kisebb adagokat raksz a tányérodra, mint amikor valami hülye

fogyókúrán voltál.

Így élek én. És ttebb vagyok. Ugyanannyi a súlyom. Néhány dolog

ugyanúgy lázba hoz, mint a gyerekeket. Nálam működik.

De nem akarom, hogy engem kövess. Abból semmi jó sem származik.

 Az életet kövesd.

B…A MEG A TERVEZÉS ÉS A CÉLOK

Tervek és célok. A cél a terv rendmániás ikertestvére. A terv arról

álmodik, hogy mit szeretne tenni, a cél pedig koncentrál, határidőket

állít, hogy elérje azokat. Népszerű csapat, sokan szeretik őket és

használják a szolgáltatásaikat.

A tervek és a célok nagyszerűek

Mindig olyan ember voltam, aki terveket szőtt és célokat állított maga

elé. Mindig listát írtam arról, mit kell tennem és célokat tűztem ki

életem különböző területein.

Ha eldöntöd, hogy szeretnél valamit, mindegy, mi az, jó, ha van egy

terved az eléréséhez, és néhány határidőd, amihez tartod magad. Jól

működik.

A baj a legtöbb ember esetében az, hogy nem igazán tudják, mit

akarnak. Nehezen körvonalazható vágyaik vannak – „valami kreatív

dologgal szeretnének foglalkozni”, vagy „több pénzt akarnak keresni”,

esetleg „nagyobb szabadságra vágynak”, de hogy pontosan mit akarnak,

azt nem igazán tudják. Így egyik dologtól a másikig futkosnak, néhány

pillanatot élvezve, a többit utálva, de sohasem elégedettek vagy

sikeresek igazán (bármit is jelentsen ez számukra).

Ha nem tudod, hogy mit akarsz az élettől, az olyan, mint amikor

elmész a helyi barkácsboltba, és a hatalmas polcsorok között álldogálva

kezdesz azon gondolkodni, miért is jöttél. Sétálgatsz egy kicsit, majd az

információs pulthoz mész. Ott állsz, amíg valaki végre megkérdi, hogy

segíthet-e. Mire te üres tekintettel bámulsz vissza. „Ööö, izé, keresek

egy… szóval… ööö, azt reméltem, hogy… nem igazán tudom, mit

szeretnék, tudna ajánlani valamit?”

Nevetségesen hangzik, de sok ember pont így éli az életét. Az ő

életükben pedig az történik, hogy az infópultos nő nem csak egyszerűen

bemondja a hangosbemondóba, hogy: „Figyelem, személyzet, B. Olond

úr vár az információnál, ismétlem, B. Olond úr az információnál.” Nem.

Igazából kedvesen rájuk néz, és azt mondja: „Hát, az Ön helyében én

festékkel és ecsettel kezdenék. Pofozza ki a lakását, aztán jöjjön vissza

egy fúróért és polcokért.”

Nehéz sikeresnek lenni Ha nem igazán tudod, mit akarsz az

az életben, ha nem élettől, a világ rendkívül előzékeny módon

tudod, mit akarsz. úton-útfélen javaslatokat tesz. Ezeknek

azonban általában semmi közük ahhoz,

amire szükséged lenne, hiszen senki sem tudhatja nálad jobban, hogy

mit is akarsz igazán.

Pont ezért nehéz sikeresnek lenni az életben (bármit is jelentsen ez

számodra), ha nem tudod, mit akarsz. Ilyenkor ugyanis bizonytalan

üzeneteket küldesz, és válaszul csak bizonytalan vagy nem megfelelő

dolgokat kapsz vissza.

Persze más történet, ha kezedben a listáddal odamész az infópulthoz:

„Jó napot, megmondaná, hol találom az ötcentis közepes csavart,

könyökcsövet, a fúrógenerátor-részleget és a zöld borítékfestéket?” (Oké,

rájöttél, nem vagyok egy ezermester. Nézd el nekem, kérlek.) Feltéve,

hogy ezek mind megtalálhatóak a barkácsboltban, így, hogy már B.

Olond úrral végzett, az eladó szívesen a segítségedre siet, hogy

megmutassa, mit hol találsz.

Így működik a világ is. Ha arra koncentrálsz, amit akarsz, a világ

hajlamos segíteni, hogy elérd.

Talán nem azt mondja a Biblia, hogy „kérjetek és adatik néktek”?

Szóval azt feltételezve, hogy ez neked szól, és nem a szomszédban lakó

skót csávónak, pont időben vagy, hogy tervezni kezdj (és ne feledd a

célokat sem).

Persze a Biblia azt is mondja, hogy „és a kecske az emberrel él, és az

ember boldog lesz”, és kinek kellenek kecskék manapság? A mai korban

mind boldogok lehetünk a felfújható kecskéinkkel. Sokkal tisztábbak, és

amíg nem legelnek tüskés bokrok környékén, addig problémamentes

kapcsolatod lehet velük.

Szóval ne vegyél mindent túl komolyan, ami a Bibliában van. Pont ez

vonatkozik arra is, amit én mondok. Válogass, ez a bölcsesség.

Ha sikeres akarsz lenni az életben, jó kezdet, hogy kitalálod, mit is

akarsz igazán. Aztán legyenek terveid. Tűzz ki célokat. Rengeteg

könyvet írtak ebben a témában, szóval az első terved akár az is lehet,

hogy megveszed az egyiket. Az első célod pedig, hogy egy hét alatt el is

olvasod.

De előbb olvasd el a következő részt.

A tervek és a célok szarok

Ugyanazért jók az életedben a tervek és a célok, amiért rosszak is.

Amikor eltervezel valamit, a dolgok afelé a pont felé hajlamosak menni.

Teljesen arra koncentrálsz, amit elérni próbálsz, és az élet is ezt teszi. És

hogy mi történik ebben a globális összefogásban, hogy elérd a célod?

Kizárod az összes többi lehetőséget.

Képzeld el, hogy a zsúfolt Trafalgar térről nézel egy képet a

számítógépen. Süt a nap, mindenki élvezi az életet. De hirtelen kinézel

magadnak egyetlen részletet, a nagyító funkciót használod, hogy csak

egy embert láss. Egy olyan emberre koncentrálsz, aki az egyik

szökőkutat nézi. Elveszettnek tűnik, mint aki nem tudja, mi történik

körülötte. Már a jobb kezére koncentrálsz, amelyre egy furcsa

szimbólum van tetoválva. Azt bámulod, és azon gondolkodsz, mit is

jelenthet. Kinyomtatod ezt a kinagyított képet, és kitűzöd a faladra,

hogy azon elmélkedj.

Ugyanezt tesszük, ha valamire koncentrálunk. Nem számít, milyen

lenyűgöző, szükségszerűen kizárjuk a többi dolgot. Nem állsz meg, hogy

megnézd, a többi ember mit csinál aznap. Nem csodálod meg, ahogy a

fény visszatükröződik a szökőkút vizén. Ügyet sem vetsz a lebegő

kutyás mutatványra (világpremier!), és nem veszed észre a feleségedet

sem, ahogy szenvedélyesen öleli a legjobb barátodat.

Minden pillanatban végtelen lehetőség van. Minden új pillanat olyan

lehetőségeket tartogat, amelyeket el sem tudsz képzelni. Minden nap egy

üres lap, amit a legszebb rajzokkal tölthetsz meg.

A baj a tervezéssel az, hogy az üres lapokat többnyire a mindennapok

É
feladatlistáival töltöd meg, még mielőtt odajutnál. És ha nem gyelsz,

nem is marad rajtuk másnak hely.

Egy terv a jövő Egy terv, főleg egy összpontosított terv, a jövő

lehetőségeit néhány lehetőségeit néhány dologra szűkíti, amelyek

dologra szűkíti le. vagy terv szerint haladnak, vagy nem (ez

utóbbi esetben csalódott vagy). Természetesen

pont ezért készítünk terveket: a végtelen

lehetőségek megrémisztenek bennünket és szeretjük úgy élni az életet,

hogy ismerős és biztonságos közegben mozoghassunk.

De ha azt tudod mondani ennek a félelemnek és

kiszámíthatatlanságnak (lásd B…a meg a félelem, 153. oldal), hogy b…a

meg, az életed tényleg nyitott lehet.

Úgy éljük az életünket, hogy minden új pillanatba belevonjuk a múlt

szennyét és a jövőre irányuló korlátozott elvárásainkat. Bevonjuk a

jelenbe az összes félelmünket, ítéletünket, csalódásunkat, a korlátokat

(sajátunkat és másokét is) és az előre elkészített terveinket.

Mindezek nélkül a pillanat nyitott és gyümölcsöző. Szabadok vagyunk

egy szabad és gazdag világban, amely a szabadságunkra váratlan

ajándékokkal és áldásokkal válaszol.

És igen, ez a rész ellentmond az előtte levőnek. Először tervek

készítésére sarkallak, még bátorítalak is, hogy vedd meg a könyvet,

aztán azt mondom, hogy hagyd a terveket a francba, hogy szabadon

élhess.

Bízz bennem. Épp vezetek, és tudom, merre tartunk. Szóval légyszi ne

sikíts, ha azt mondom:

El a kezekkel a kormánytól!
Mese következik.

Anglia keleti partján vagyunk, Skegnessben, azon belül is a Butlins

nevű üdülőközpontban. Négyéves vagyok. A mennyországban érzem

magam. Egy kisméretű, a harmincas évek stílusát idéző versenyautóban

ülök, készen az indulásra. Van néhány pillanat az életemben, amelyiknél

egészen pontosan emlékszem, mire gondoltam és mit éreztem akkor. Ez

is egy azok közül.

Már indul is a menet. Nagyon izgatott vagyok, hiszen autót vezetek,

pont, ahogy apu is a sajátját. A kormányba kapaszkodom, készen arra,

hogy megmutassam vezetői képességeimet. Elérkezünk az első

kanyarhoz (egy éles jobbos), és én óvatosan és precízen forgatom jobbra

a kormányt. Jön a következő, most balos, szóval balra forgatom a

kormányt.

Boldog vagyok, vezetek. És nagyon is jól csinálom, különösen, ha

gyelembe vesszük, hogy először teszem.

Aztán valami eszembe jut. Először csak egy apró gondolat, aztán egyre

növekszik, mígnem elérem a következő jobbos kanyart. Eldöntöm, hogy

kipróbálom, igaz-e. Ahogy elérkezik a pillanat, amikor szakszerűen

jobbra kellene forgatnom a kormányt, én balra forgatom. Látom a

kockázatot, hogy keresztülrepülhetek a kordonon, bele a csónakázótóba,

mégis megteszem.

És mi történik?

Az autó tökéletesen jobbra fordul, természetesen.

Kába vagyok, szinte szédülök. Kétségbeesetten tekergetem jobbra-

balra a kormányt, de persze egyenesen megyek. A kormány szabadon

fordul a kezemben, de semmi hatása sincs.

Úgy érzem, becsaptak. Miért nem bíznak bennem? Nem értem.

Ez az érzés nem sokkal később megismétlődik, amikor felfedezem,

hogy a Mikulás nem is létezik. Aztán amikor rájövök, hogy Jézus csak

egy szakállas-szandálos ember volt a múltban, akit szakállas-szandálos

emberek találtak ki a jelenben.

Legtöbbünk úgy harminc–negyven évig ki sem szállt abból az autóból

(kérlek, helyettesítsd ezt be az éveid számával, mínusz négy-öt év). Csak

körözünk a pályán, szorgalmasan fordulgatva a kanyaroknál, abban a

hitben, hogy mi irányítunk. Még csak meg sem próbáltuk levenni a

kezünket a kormányról. Mostanra már úgy belefáradtunk, hogy

elszundítunk az egyenesekben és megrázzuk magunkat a kanyarokban,

hogy felébredjünk. Megyünk tovább, mert azt gondoljuk, így kell

tennünk, nehogy összetörjön az autó.

 Itt az ideje, hogy Itt az ideje, hogy kipróbáld, milyen, ha

megpihenj, feltedd a leveszed a kezed a kormányról. Rá fogsz

lábad és élvezd az utat. jönni, mint én gyerekként, hogy az autó

megy önmagától. Csak számodra ez – mivel

már annyira belefáradtál – nem jelent csalódást, sőt, a mennyekben

érzed majd magad.

Itt az ideje, hogy levedd a kezed az élet kerekéről. Rá fogsz jönni, hogy

megy az magától is elég vidáman, anélkül, hogy bármit is tennél. Itt az

ideje, hogy megpihenj, feltedd a lábad, hátradőlj és élvezd a változás

felé vezető utat.

Ez egy igen gyelemreméltó dolog, ám erre csak akkor jössz rá, ha

megtetted. Abban a percben, hogy abbahagyod a próbálkozást, hogy

irányíts és létrehozz, csak úgy megtörténik minden tökéletesen,

nélküled.

A felszínen szinte alig tapasztalható majd a változás. Továbbra is a

napi ügyeiddel foglalkozol, továbbra is döntéseket hozol. De azt fogod

érezni, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek.

A taoizmusban ez a tao természetes áramlásának elfogadása. A

Scooby-Dooban Bozont azt mondaná: csak sodródj az árral, haver.

Az igazság az, hogy nincs választásunk, hogy mi történjen. Úgy néz ki,

mintha lenne, de nincs.

És ez jó hír.

Azt jelenti, a legjobb, ha hátradőlünk és hagyjuk, hogy a dolgok

megtörténjenek maguktól. Ezzel az „ezt és ezt kell elérnem, ezt és ezt

kell tennem az életemben” hozzáállás összes feszültsége elpárolog. Mert

a valóság az, hogy akár akarod, akár nem, úgyis meg fog történni (vagy

nem).

A tervek készítése is ilyen, vagy csinálod, vagy nem. Lényegében nincs

is választásod erre vonatkozóan. Talán megveszed a célokról szóló

könyvet és a héten még el is olvasod. Vagy nem. Nincs választásod,

egyszerűen csak megtörténik a kettő közül valamelyik. Megéri szimplán

csak meg gyelni, mi történik az életeddel, ha leveszed a kezed a

kormányról.

É É
 Én is megtettem még régebben. És a könyv, amelyet már jó pár éve

meg akartam írni, amelyhez terveket készítettem és célokat tűztem ki,

elkezdte írni önmagát.

Azért írom ezt, mert nem tehetek mást. Mindegy, mennyire próbálom,

nem tudok máshogy cselekedni. Bár ez csak egy szófordulat, mert nem

is próbálok tenni semmit, vagy semmi mást. Csak élek. A dolgok pedig

maguktól történnek, beleértve ezt a könyvet is. Élvezem az írását

(legalábbis most), és remélem, hogy te pedig élvezed az olvasását.

Néha terveket szövögetek és célokat tűzök magam elé, néha meg nem.

Néha teljesítem őket, néha meg nem. Ha nem, néha felidegesítem

magam. Néha meg nem. Ez az élet rendje. És mindegy, mit csinálok,

ugyanígy fog folytatódni.

A szavamat adom.

Ez inkább olyan, mint a Bibliában az a rész, hogy „kérjetek és

megadatik néktek”, semmint a „hágd meg a kecskéd és légy boldog”. Ám

ha mégis lennének kecskék a környéken és végül meghágnád őket,

később azzal vigasztalhatod magad, hogy tulajdonképpen nem volt más

választásod. Csak úgy megtörtént.

Ez, kecskeszerető barátaim, ez maga az élet.

Szóval a tervezés és a célok b…ák meg. Ha úgy tetszik, megtartod őket.

Ha nem, később talán majd elkezded. De ismerd fel, hogy a dolgok

olyanok, amilyenek, mindegy, mit akarsz kezdeni velük.

El a kezekkel a kormánytól, és nézd meg, mi történik. És hogy még

érdekesebb legyen az élet, taposs néha a gázpedálra.

B…A MEG A VILÁGBÉKE

Szinte lehetetlen megkülönböztetni a spirituális embereket azoktól, akik

azt szeretnék, hogy a világ egy jobb hely legyen. Persze rengeteg ember

van, aki nem spirituális, és szintén egy szebb világot szeretne. De nem

sok olyan spirituális ember van, akit ne érdekelne a téma. Így mind

azon munkálkodunk, hogy a jó győzzön a gonosszal szemben, hogy

béke legyen a Földön, hogy véget vessünk az éhezésnek és a

terrorizmusnak.

Nem tűnt fel valami?

Akármilyen elszántan küzdenek is az emberek, a jó és a rossz, a béke

és annak ellentéte, a harc és a háború között fennálló nyilvánvaló

egyensúly nagyjából mindig ugyanaz lesz. Mindig voltak jó emberek, és

mindig voltak rosszak is. A jótettek hatása a világban mindig lenyűgöző

volt, pont úgy, mint a rossztetteké. Csak az utóbbi többször szerepel a

hírekben.

Pontosabban az utóbbi szinte átveszi az Mindegy, milyen

uralmat a hírekben. Következésképpen elszántan küzdenek
hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a világ az emberek, a jó és a
általában rossz, és jobbá kell tennünk. rossz között fennálló
És emellett a híradós dolog mellett van egy
nyilvánvaló
újság, ami a hírekben lévő egyenlőtlenséget
egyensúly nagyjából
mindig ugyanaz lesz.
akarja helyrebillenteni: csak pozitív híreket

közöl. Ez a neve is, Positive News, azaz Pozitív

hírek. Pontosan az van benne, amit a cím

sejtet. Olvastad már? Ha nem, kutass fel egy

példányt. Minden jobb vegán hírügynökségnél megtalálható. Olvasd el,

aztán nézzük meg, meddig tudsz ébren maradni. Előbb nyúlsz a gyászos

napilapod után, mint hogy ki tudnád mondani, hogy „pedo l drogdíler

a terroristák titkos tervében”.

Ezzel persze nem azokat akarom sértegetni, akik a békéért imádkoznak,

harcolnak a gonosszal és le akarják győzni a rossz úkat. És azokat sem,

akik a rombolásért imádkoznak, harcolnak a jó ellen és le akarják

győzni a jó úkat. Úgyis egymásnak mennek, foggal- körömmel, amíg

világ a világ.

Néha úgy tűnik, hogy a jó úk győznek, néha pedig úgy, hogy a

rosszak. Végül mindig ugyanaz a képlet: idővel kiegyenlítik egymást.

Ami a lényeg: ismerd fel, hogy a jó sohasem fog győzedelmeskedni a

gonosz fölött, mint ahogy fordítva sem. Fogadd el a dolgokat úgy,

ahogy vannak, pontosan úgy, ahogy most vannak. B…a meg a harc.
Nem számít. A hírek minden nap ugyanazok, csak a nevek változnak.

Unalmas.

Érezd, milyen feladni a harcot (mindegy, melyik oldalon állsz). Nem

fogsz győzni. Nem fogsz változást hozni. Hiszen a végeredmény úgyis

döntetlen lesz (ami tök jó, ha szeretsz totózni). Add fel a világbéke iránti

vágyadat, és vegyél inkább egy szelvényt.

Milyen érzés? Igen, ez is elég megnyugtató. Olyan, mintha hátradőlnél,

már nem görcsölsz annyira az életeden. Nem vágysz többé arra, hogy a

dolgok másmilyenek legyenek, mint amilyenek valójában.

Beletörődni a dolgok Beletörődni a dolgok milyenségébe igazán

milyenségébe igazán robbanásszerű élmény. Ez a b…a meg

robbanásszerű élmény. robbanása.

Mint mindennél, amit csinálsz, ha egyszer

azt mondod, hogy b…a meg, a hatás igen

különös. Ha már nem akarod jobb hellyé tenni a világot, talán olyan

dologba kezdesz majd, aminek látható hatása lesz a világra.

Hülyeség, ugye? Viszont ahogy kapisgálni kezded, látni fogod, hogy

igaz. Ha még nem tartasz ott, akkor pláne b…a meg.

B…A MEG A KLÍMAVÁLTOZÁS

Te hogy kezeled a klímaváltozás problémáját? A problémát, amit a

rohamos gyorsasággal betegedő négy és fél milliárd éves bolygó

rendszerének túlterhelése okoz?

A tippem az, hogy te is (mint ahogy mindenki) a „küzdj vagy

menekülj” elvét követed. Ebben az esetben ahelyett, hogy tigrisekkel

kellene szembenézned vagy előlük elfutnod, a „küzdj” azt jelenti, hogy

teljes tudatában vagy a fenyegetésnek, gondolsz arra, hogy mit jelent és

hogy az egyén szintjén mit lehet ellene tenni. A menekülés ez esetben

az, amikor elfutunk a problémák elől, tagadva, hogy léteznek (amúgy

persze léteznek), lemondóan, hogy úgysem tehetünk semmit (amúgy

tehetnénk), mondván, hogy megtettük a magunkét, aztán folytatjuk a

megszokott életünket.

Még ha a „menekülni” opció abszurdnak is tűnik, sokan vannak még

abban a táborban.

Valóban elég nehéz teljesen tudatosan viselkedni a klímaváltozással

kapcsolatban. Az egyik baj az, hogy sokan nem tudjuk elképzelni, mi is

történik. Olyanok vagyunk, mint a béka, amelyik ha forró vízbe teszik,

rögtön kiugrik belőle, ám ha langyos vízbe kerül, amit lassan

felforralnak, ottmarad és megfő.

Nos, a víz pont forrni kezd.

Szóval mit is tehetünk? Természetesen b…a meget mondhatunk a

klímaváltozásra. Ebben az esetben a b…a meg az ellazulást jelenti. Végül

is a páni félelem az, ami menekülő üzemmódba kapcsol minket. Szóval

nyugi. Lélegezz mélyeket (még ha szennyezett is körülötted a levegő).

Nyugodj meg, aztán határozd el, hogy lesz elég bátorságod szembenézni

vele. Minden nap. Gondolkodj el azon, hogy mi is történik, és hogy te

magad mit tehetsz az ügy érdekében.

Ahogy szembenézel a problémával, ne érezd úgy, hogy rád nézve

bármi is kötelező lenne. A kötelezettség érzése olyan, mintha nyitva

hagynád az ablakot, hogy az a bosszantó feszültség visszatérhessen. Ne

hagyd, hogy megmondjam, mit csinálj. Ne hagyd, hogy bárki is

belekényszerítsen valamibe. Ne érezd magad bűnösnek azért, amit tettél

vagy nem tettél, vagy amit az emberiség tett vagy nem tett.

B…a meg, és kezdj tiszta lappal: nyugodtan, nyomás nélkül, bűntudat

nélkül, aztán cselekedj. Kicsit vagy nagyot, de cselekedj.

Ha ez az ügy még mindig hajlamos kétségbe ejteni vagy menekülő

üzemmódba kapcsolni, gondolj erre: az emberiség történelmének ezen

pontján, ahol rendelkezünk a szükséges technológiával, hogy

szilánkokra robbantsuk egymást (és az egész világot), ez lehet az a

dolog, ami összehoz minket. Az iparosításunkra adott természetes

reakció (természeti katasztrófák formájában) olyan pusztító lehet, hogy

nem lesz más választásunk, mint hogy félretegyük a nézetkülönbségeket

és együtt oldjuk meg a problémákat. Talán észrevesszük, hogy

egymáshoz vagyunk kötve, ahogy ehhez a Földhöz, és annak

rendszeréhez is.

Egy pillanattal azelőtt, hogy mindannyian megsemmisülnénk, talán

rájövünk, hogy mind egyek vagyunk, minden egy, pont, ahogy a guruk

és a nagy tanítók oly régóta mondogatják. Ironikus, tényleg, mivel ez

annak az (egymástól és a természettől való) elkülönülésnek az

érzékelése, ami elsősorban ide juttatott minket.

Légyszi kiáltsd, hogy b…a Szóval légyszi fogd meg a melletted

meg, és tegyél végre levő ember kezét, kiáltsd, hogy b…a

valamit a beteg Földünkért. meg, és tegyél végre valamit a beteg

Földünkért.

B…ÁK MEG A PROBLÉMÁID

Angol neveltetésben részesültem. Angolban, sőt, keresztényben.

Szóval mindig boldog keresztény család voltunk, nem volt köztünk

semmi probléma vagy vita. Legalábbis szerettük ezt gondolni.

A felszín alatt persze ott fortyogott az emberi érzelmek teljes skálája:

boldogtalanság, szorongás, féltékenység, vágy, fájdalom, szomorúság,

gyász, félelem és így tovább. De a családunkban nem volt helye az

árnyoldalnak. Boldognak és elégedettnek kellett lennünk, a keresztény

élet jó példáinak. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltunk boldogok,

elégedettek, vidámak és szeretetteljesek. Azok voltunk. De nem csak

azok.

Tudtam ezt, mialatt felnőttem. Tudtam, hogy valami nincs rendjén.

Hogy nincs hely az egész lényem számára, csak egy oldalamnak.

Felnőttként átgondoltam, mi is ment végbe ebben a folyamatban. Erre

jutottam:

Természetes emberi ösztön, hogy az élvezet felé megyünk, és a

fájdalmat kerüljük. Valójában nagyon is egészséges, hogy a pozitív

dolgokat kihangsúlyozzuk, a negatívakat pedig leredukáljuk. Baj akkor

van, amikor a fájdalom már bennünk van. Amikor a „negatív” már a

sejtjeinkben van. Mindegy, mennyire igyekszünk elkerülni, nem tűnik el.

Tulajdonképpen minél inkább hanyagoljuk, annál inkább hallat

magáról.

Úgy néz ki, hogy a fájdalom A fájdalom különböző

különböző módokon próbálja tudatni módokon próbálja tudatni
velünk, hogy mit akar. Az egyik velünk, hogy mit akar.
ilyen a betegség.

A holisztikus gyógyítás világában minden betegségnek érzelmi eredete

van. Ezért a problémát először az érzelmek szintjén kell megoldani, s

csak azután érdemes a testet gyógyítanunk. A terápia és gyógyítás

világában felismerték, hogy befelé kell néznünk, szembesülve a

fájdalmunkkal, hogy továbbléphessünk.

A késztetés, hogy ezen az úton haladjunk, általában akkor jelentkezik,

amikor a fájdalom odabent túl nagy, vagy egyenesen elviselhetetlen

lesz. Vagy a betegség jár túl nagy fájdalommal.

Hát nem csodálatos az élet? A fájdalom elkerülésének természetes

ösztönét kiegyensúlyozza a fájdalom, amit nem tudsz mellőzni. És

elindulsz a fájdalom gyógyításának útján.

Régóta részese vagyok a terápiák világának, és sokat gyógyultam. Azt

gyeltem meg azonban, hogy a gyógyuláshoz vezető út függőséget

okozhat. Ha egyszer összeszedted minden bátorságodat, hogy foglalkozz

a fájdalommal, és önmagadban több szinten is szembenéztél azzal, a

fájdalomtól való megtisztulás folyamata állandó lesz:

érzelmi terápiás folyamatokon megyünk keresztül, hogy szembe-

nézzünk a múlt fájdalmaival és ezáltal meggyógyítsuk őket;

zikai terápiás folyamatokon megyünk keresztül, hogy

megtisztítsuk testünket a mérgektől és a fájdalomtól;

energiaterápiás folyamatokon megyünk keresztül, hogy

megtisztítsuk az energiarendszerünket és feloldjuk a blokkokat.

Könnyen a megszállottjává válhatunk annak, mi mindent akarunk

megtisztítani. Például:
 a traumáknak, amelyekkel még nem foglalkoztunk;

a fájdalmaknak és a kellemetlenség, amit még mindig érzünk

miattuk;

a legyengült energiarendszerünknek.

Így a gyógyuláshoz, a teljességhez vezető út végtelenné válik.

Adj hozzá még más területeket is, mint például:

az előző életekből eredő karma megtisztítása;

lélektested felszabadítása a spirituális behatolóktól;

az örök életre való törekvés.

Na, ez aztán az utazás.

Olyan utazás, amely nemcsak erre az életre szól, hanem az

elkövetkezendőkre is (és sokan tényleg hisznek ebben).

Uramatyám, ez ám az erőfeszítés! Szörnyen unalmas.

Láthatod, a világ válaszol, bármilyen vágyunk is legyen. Ha egy útra

vágyunk a gyógyulás irányába, a világ végtelen utakat kínál, hogy

lefoglaljon az utazás alatt.

Egy egyszerű szinten – mint mondjuk a saját gyerekkori problémáid –

megpróbálhatod végleg meggyógyítani őket (és sokan keresnek majd

sok pénzt azzal, hogy segítenek neked ebben).

Igen, barátom, itt az ideje, hogy a problémáid b…ák meg. B…a meg a

gyógyuláshoz és teljességhez vezető út. Én is megjártam, és rájöttem,

hogy elég sokáig tart, hiszen minden probléma és fájdalom alatt ott van

egy másik. Meg még egy. És még egy. A fájdalom feneketlen kútja ez,

ha tényleg belemész.

Szóval eddig van két paradigmánk, két életszemléletünk, két utunk:

koncentrálj az élvezetekre és kerüld a fájdalmat, bármi áron;

koncentrálj a fájdalomra és felejtsd el az élvezeteket.

Persze van másik út is. Olyan út, ahol elfogadjuk, hogy az élet egy tánc
a fájdalom és az élvezet között. Ha nem törődsz a fájdalommal, nem

hagy el. Ha megpróbálod orvosolni, akkor is veled marad, hiszen az élet

része.

És vicces dolog történik: ha tényleg elfogadod Az élet a fájdalmat

ezt, abbahagyod, hogy címkéket ragasztgass. Ha és az élvezeteket
már nem ragaszkodsz megszállottan az egyenlő arányban
élvezetekhez (első paradigma) vagy hogy tartalmazza.
megszabadulj a fájdalomtól (második

paradigma), akkor csak élsz és tapasztalsz.

Abbahagyod, hogy folyton valami felé vagy valamitől el mozogj.

Csak vagy.

Rájössz, hogy az élet, nos, csak élet.

B…A MEG A MÁSOK VÉLEMÉNYE

Miért fontos, hogy mások mit gondolnak rólunk?
Néhányunknak nagyon fontos, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ez

ösztönösnek tűnik, hiszen felnőve is az elfogadást keressük. Látom a

kisgyerekeimben: szeretik, ha nézik őket, miközben ezt-azt csinálnak,

hogy nevetnek rajtuk, ha viccesek, ha megdicsérik őket, ha valami

különlegeset tesznek. Ha megadjuk a gyerekeknek a kellő gyelmet és

az elfogadást, amire vágynak, azzal az önbizalmuk és az önbecsülésük

is növekedni fog. Más szavakkal, ha teljesítjük a vágyukat, hogy

tetteiket a külvilág jóváhagyja, elégedett emberekké válhatnak.

És úgy tűnik, ahogy felnövünk, meghatároz minket önbecsülési,

elégedettségi szintünk. Ha a korai életszakaszunkban nem kaptunk elég

jóváhagyást, minek következtében önmagunkkal való elégedettségünk

csekély (kérlek, nyugodtan helyettesítsd be a szót az önbizalommal),

sokkal hajlamosabbak vagyunk fenntartani a vágyat, hogy a külvilág

elismerjen minket.

Ha gyerekkorban a szeretetteljes környezet hatására kialakul, hogy a

gyermek elégedett önmagával, kevésbé lesz hajlamos felnőttként más

felnőttektől várni az elismerést.

Természetesen e között a két véglet között van a legtöbb ember. Nincs

rögeszmés feltűnési viszketegségünk, de érzékenyen érint, hogyan

látnak minket mások.

Meg kell jegyeznem, hogy e tekintetben sem ítélek el senkit, inkább

csak érdekesnek tartom a témát. Különösen a siker vonatkozásában.

Akik alacsony önbecsüléssel rendelkeznek, nagyobb sikereket érhetnek

el a külső elismerés túlzott hajszolása miatt (amit gyerekkorukban nem

kaptak meg).

Képzeld el a túlpörgő, hihetetlenül sikeres lm- vagy popsztárt, akinek

látszólag kimeríthetetlen energiái vannak az új szerepekhez és az egyre

gyarapodó közönség lenyűgözéséhez. Gondolj például Marilyn Monroe-

ra. A lába előtt hevert az egész világ. Még a világ szuperhatalmának

elnöke is (ami azt illeti, lehet, hogy nem pont a lába előtt), mégis a

bizonytalanságáról, önbizalomhiányáról és önértékelési zavaráról volt

híres.

Fordítsuk meg: egy önmagával elégedett atal talán nem lesz annyira

motivált, hogy elérjen bizonyos dolgokat, hiszen boldog és elégedett

úgy, ahogy van, élvezi az életet.

Elsősorban azért fontos, hogy mit gondolnak Belénk nevelték, hogy

rólunk mások, mert szükségünk van a fontos, mit gondolnak
jóváhagyásukra. Minél kevésbé vagyunk rólunk mások.
elégedettek önmagunkkal, annál inkább.

Másodsorban belénk nevelték, hogy fontos,

mit gondolnak rólunk mások. Belénk nevelték, hogy ha sikeresek

akarunk lenni a társadalmunkban, tisztelnünk kell másokat, nem

bosszanthatunk fel senkit, segítenünk kell a másikon, és azt kell

tennünk, amit mondanak nekünk (hogy példákat hozzak azokból a

dolgokból, amiket már nagyon korán elkezdenek tanítani nekünk).

Megtanuljuk, hogy fontos, mit gondolnak mások, hisz mindenki

másnak is az. Így vannak ezzel a szüleink, a tanáraink és a barátaink is.

A másik ok az lehet, hogy hajlamosak vagyunk elbizonytalanodni, mit

is akarunk valójában. Ha valakinek teljesen egyértelmű céljai és tervei

vannak, általában eléri azokat, bármi áron. Mivel tudja, mit akar, és hisz

annak megvalósításában, megvan az ereje, hogy gyelmen kívül hagyja

az útjába kerülő kritikákat: többet kéne a leckéddel foglalkoznod, rendes

munkát kéne találnod, semmirekellő vagy… stb. Ha pontosan tudjuk, mit

akarunk, mások véleménye egyáltalán nem befolyásol minket a célunk

elérésében.

A kockázatos oldala annak, ha számít mások véleménye

Néhány ember esetében egyértelműen működik, ha foglalkozik mások

véleményével. Mások életét azonban korlátozza és beszűkíti. Ha

biztonságra törekvő, konzervatív emberekkel vagy körülvéve, és fontos

a véleményük, nem fogod átlépni a biztonságos és konzervatív

határaikat. Mindegy, mit érzel, mire vágysz, elvakít a félelem, hogy

olyat teszel, ami felbosszanthatja őket:

Így kötnek a homoszexuálisok heteroszexuális házasságot.

Így lesz a tehetséges énekesekből könyvelő.

Így lesz a humoristákból ügyvéd.

Így lesz az ügyvédekből pultos.

Mindenkiben rengeteg lehetőség lakozik. És a kockázatos oldala annak,

ha számít mások véleménye az, hogy végül, csak azért, hogy megfelelj

elvárásaiknak, az általuk felállított biztonságos keretek között maradsz.

Szeretjük mások nyakába varrni saját félelmeinket és fájdalmainkat. Aki

magát korlátozza, minden bizonnyal másokkal is szívesen megteszi

(természetesen csakis a jó erkölcs nevében), így akarja saját abbéli mély

fájdalmát enyhíteni, hogy nem azt teszi, amit szeretne.

Ami elvezet minket a következőhöz:

A többiek sosem személyeskednek

Ha tényleg fontos, mit gondolnak a többiek, hajlamos vagy mindent

magadra venni. Ha tényleg fontos, mit gondolnak a többiek, könnyen

eltorzulhat a világképed. Elismerésért epedezel, és ha megkapod, boldog

vagy. Ha te vagy a buli lelke, a gyelem középpontjában állsz, akkor

vigyorogsz, mint a tejbetök (bár nem tudom, mi az a tejbetök, de

remélem, nagyon boldog, különben oda a hasonlat).

De bármi, ami nem az elismerés ízével gyönyörködtet, letör. Ha valaki

elfelejt köszönni reggel, azon gondolkodsz, miért. Ha a főnök nem

dicsér meg, letörsz. Ha az a szép nő/pasi nem néz rád, azon

gondolkodsz, csúnya vagy-e. Ha a boltos udvariatlan és lekezelő veled,

feldühít. Ha egy autós leszorít az országúton, gyilkos haraggal kezded

üldözni.

Paranoid világszemléleted – ahol mindent személyes sértésnek veszel –

nevetségesen túlzó tud lenni. Ismerek olyanokat, akiknek az egész élete

arról szól, hogy visszavágjanak a környezetükben lévő udvariatlan és

gyelmetlen (idegen) embereknek.

Persze lehet, hogy aki nem köszön neked, tényleg személyeskedik:

talán nem kedvel téged. De az elég valószínűtlen, hogy aki leszorít az

országúton, azért téged szemelt ki áldozatául, mert nem kedveli az arcod

(vagy a lökhárítód).

Az igazság az, hogy hiába tűnik szinte minden nézőpontból úgy, az

esetek nagy részében ezek nem neked szólnak.

Nézzünk egy példát. Cheryl hírolvasó a helyi hírcsatornánál. Keith-szel

dolgozik együtt, aki tíz évvel idősebb nála. Egy nap Keith leül Cheryllel

átbeszélni néhány dolgot, majd egy ponton beszélgetésük

személyeskedésbe megy át: „Nézd, Cheryl, nehéz erről beszélnem, de azt

hiszem, muszáj, talán a javadra válik. A helyzet az, hogy láttam, hogy

viselkedsz a többi fér val a stúdióban. Nem akarok udvariatlan lenni, de

úgy tűnik, mintha őket kihasználva akarnál felkapaszkodni. Nem

mintha ezzel bármi baj lenne, természetesen, csak nem vet rád jó fényt.

Nem pro . Márpedig ha a szakma csúcsára akarsz jutni, pro nak kell

lenned. Szóval Cheryl, kérlek, fogd vissza magad egy kicsit. Ülj szépen,

fogd vissza magad és minden rendben lesz.”

A valóság az, hogy Cheryl egyedülálló, és csak randizott néhány

sráccal a stúdióból. Nem volt még hosszú távú kapcsolata, és az, hogy

valaki ribancnak nézi, megdöbbenti.

Egyszóval szíven üti, amit Keith mondott neki. Személyeskedését

nagyon is magára veszi. Felzaklatja és sokat sír miatta.

Lefordítom, Keith mit mondott valójában:

„Nézd, Cheryl, nehéz erről beszélnem, de azt hiszem, muszáj, talán a

javadra válik. (Nézd, Cheryl, bárcsak elmondhatnám, amit valójában

szeretnék, de félek, hogy mit fogsz gondolni rólam.) A helyzet az, hogy

láttam, hogy viselkedsz a többi fér val a stúdióban. (És ez féltékennyé

tesz.)

Nem akarok udvariatlan lenni, de úgy tűnik, mintha őket kihasználva

akarnál felkapaszkodni. (Rám mi a francért nem gondoltál? Én vagyok

az, aki szeret téged.) Nem mintha ezzel bármi baj lenne, természetesen

(dehogynem, utálom, azt akarom, hogy az enyém légy), csak nem vet

rád jó fényt (megőrjít a dolog). Nem pro . (Muszáj volt valamit

kitalálnom, hogy eltérítselek ezektől a pasiktól.)

Márpedig ha a szakma csúcsára akarsz jutni, pro nak kell lenned. (De

ha velem leszel, amúgy is segítek odajutni.) Szóval Cheryl, kérlek, fogd

vissza magad egy kicsit. (Náluk, és vegyél észre engem.) Ülj szépen

(olyan gyönyörű vagy, Cheryl), fogd vissza magad és minden rendben

lesz (válassz engem, és minden rendben lesz, szeretlek).”

Ami annyira felzaklatta Cherylt, tulajdonképpen szerelmi vallomás

volt. Ezek a negatív szavak mind Keith félelmeiből, bizonytalanságából

és ítélkezéséből fakadnak.

Ha valaki nyilvánvalóan személyeskedik veled, általában a saját

negatív érzelmeit szellőzteti meg. Talán az árnyoldalukat tükrözöd

vissza, azt a részüket, amelynek létezését képtelenek elfogadni. Talán

egyszerűen csak irigyek valamiért. Talán csak rossz hangulatban

vannak, és le akarják vezetni valakin. De az igazság az, hogy szinte

minden esetben, amikor valaki személyeskedik veled, az sokkal inkább

szól róla, mint rólad.

Az ilyesmit nem érdemes a szívedre Az ilyesmit nem érdemes

venni, mert a legritkábban szól rólad. a szívedre venni, mert a
Persze, ha százötven kiló vagy, és viccből legritkábban szól rólad.
ráülsz a szomszédodra, az meg elkezd

fulladozni és hadarni, hogy „szállj le

rólam, te kövér disznó, meg fogsz ölni, te zsíros barom”, az tényleg

személyes, tényleg rólad szól és igaza van. Én a helyedben leszállnék

róla, hazamennék, és hogy jobban érezzem magam, a kedvenc fagyis

dobozommal az ölemben megnézném a Flashdance-t.

Nem tehetsz mindenkit boldoggá

Ha tényleg fontos neked, hogy mások elismerjenek, kivétel nélkül

mindig bele fogsz ütközni a következőbe: nem tehetsz egyszerre

mindenkinek eleget.

Ez tény. Mindegy, mekkora erőfeszítést teszel, mindig lesz valaki, aki

csalódik, akit felzaklatsz és akinek elege lesz.

Ez azért van, mert mindenki különböző. Mindenkinek van egy egyedi

EGK-ja, azaz Elcseszett Genetikai Kódja. A legtöbb ember elcseszett, de

mindenki másként. Ami azt jelenti – még egy ember esetében is –, hogy

miközben megpróbálod lenyűgözni őket, biztosan beletenyerelsz egyik-

másik elcseszett tulajdonságukba, és akkor véged.

Az igazság az, hogy még ha nagyon akarod is, nem tehetsz mindig

mindenkit boldoggá. Az emberek amúgy sem szeretik kimutatni, hogy

bármitől is boldogok lennének, pláne nem úgy, hogy közben elismerik a

másikat. Szeretik, ha találnak benned valamit, amin felhúzzák magukat,

olyan dolgokat, amik szerintük az ő dolgaikhoz képest alantasak, és

ettől (ideiglenesen) jobban érzik magukat.

Te viszont, ha érdekel mások véleménye, szörnyen érzed majd magad.

Mindenkit boldogtalanná akarsz tenni?

Ha a korai próbálkozásaid, hogy elismerjenek a szüleid vagy a

környezeted, hatalmas bukást jelentettek, megvan rá az esély, hogy

igencsak tele van már a hócipőd. Ez pedig összetöri a lelked, különösen,

ha kamasz vagy.

Olyan sokáig vágytál arra, hogy kedveljenek, de mindhiába, egy

kedves szót sem kaptál senkitől. Így hát eldöntötted, visszavágsz.

Mintha azt mondanád a világnak: „Oké, a gyelmedet akartam. És ha

nem adod meg azokért a jó dolgokért, amiket tettem, majd most

kénytelen leszel megadni. Többé nem fogsz semmibe venni, hiszen már
ketyeg a bomba.”

Ilyenkor romlanak el a dolgok. Fiúk, lányok, fér ak, nők ilyenkor a

pusztításba menekülnek, és ezzel el is érik a céljukat: fel gyelnek rájuk.

Míg végül mindenkit boldogtalanná tesznek és rettegésben tartanak.

Csak szeretetre vágytak, ám útközben elromlottak a dolgok.

Szóval, amikor arról beszélek, hogy ne foglalkozz annyit azzal, hogy

mások mit gondolnak rólad, nem úgy értem, hogy vágasd a hajad

tarajosra, fújd rá spray-vel az apád autójára, hogy „hülye zsernyákok”,

vagy hogy gyújtsd fel a templomot.

A b…a meg tényleg kiborítja az embereket

Érdemes átgondolni, mennyire fontos mások véleménye, nem

utolsósorban azért, mert ha különböző dolgokra azt kezded mondani,

hogy b…a meg, az kiborítja az embereket. Érdemes felkészülni erre.

Mielőtt elkezdted olvasni ezt a könyvet, a jelentőségteljes dolgok

összeesküvésének részese voltál, mint mindenki körülötted. Te és a

környezeted jelentőséggel ruháztátok fel az életedben felbukkanó

különböző dolgokat: megtanultad, mi az, ami számít. És te pontosan

betöltötted a neked szánt helyet: a szüleid tudtodra adják elvárásaikat,

hogy mi legyél és hogyan viselkedj (néhány jelentőségteljes dologgal

kapcsolatban), és így teszik ezt a barátaid, a kollégáid, főnököd és a

világ többi része is, beleértve a kormányt (ez utóbbi még mindig azt

várja, hogy az ilyen ember, mint te, fontosnak tartson olyan dolgokat,

mint például az adó zetés).

Abban a pillanatban, amikor a számodra jelentőségteljes dolgok

megváltoznak kissé, az egyensúly is kezd felborulni. Ahogy

megszabadítod magad a szokásos kötöttségeidtől és jelentőségteljes

dolgaidtól azzal, hogy kimondod: b…a meg, magadra haragítod az

embereket.

Mindez azért van, mert mélyen legbelül A szabadságod

mindannyian tudják, hogy az összes mindenkit a saját
problémájukat a rengeteg jelentőségteljes börtönére emlékeztet.
dolog okozza. Mindaddig, amíg mindenki
más is ezt csinálja, nem okoz túl nagy gondot elviselni az ebből adódó

fájdalmat. De ahogy megmutatod nekik, hogy ezt máshogy is lehet,

irigyek lesznek. Mélyen belül meglátják a szabadságot, amire mindig is

vágytak. De ne várd, hogy udvariasan odaálljanak eléd, és megkérjenek,

hogy légy olyan kedves és oszd meg velük a bölcsességet, amire szert

tettél. Inkább visszaütnek, kritizálnak, és azt gondolják, rémes alak

vagy.

Mindez azért van, mert ha valaki az igazi szabadság bármilyen jelét

mutatja, az rögtön a börtönre emlékezteti őket, amiben élnek. És a

börtönökből, főleg manapság, baromi nehéz kijutni.

Mondjuk, alaposan megvizsgáltad a halállal kapcsolatos érzéseidet és

problémáidat, és már nem nyomasztanak annyira. Mondhatjuk, hogy b…

a meget mondtál a halálnak. Nem tulajdonítasz már olyan nagy

jelentőséget neki. Ha egy hozzád közel álló személy hal meg, gyászolsz,

sajnálod, hogy már nem tölthetsz vele több időt és felidézed a közös

emlékeket.

De ez viszonylag rövid ideig tart. Aztán visszatérsz a normál életedhez.

A körülötted élők és a családod azt gondolják, furcsán és szívtelenül

viselkedsz, nem éled át a halál drámáját. Nem teljesítetted a gyász

kimutatásának elvárt mennyiségét.

Az emberek pedig kritizálnak.

A haláltól való félelem elvárt reakciót szül. Ha nem teljesíted, kritizálni

fognak. Végül az emberek egyszerűen magukra veszik: „Nem úgy tűnt,

mintha nagyon érdekelt volna ez az ember, így érzel velem

kapcsolatban is? Engem is ilyen hamar el fogsz felejteni, ha meghalok?”

Ha a jelentőségteljes dolgok világának ereje lecsökken számunkra,

igazi kihívást jelentünk azoknak, akiknek az élete még mindig tele van

jelentőségteljes dolgokkal. Szóval, ahogy az emberek elkezdenek

reagálni arra, amilyen vagy, mosolyogj, és mondd csendben, hogy b…a

meg.

Itt az ideje, hogy az emberek véleménye is b…a meg.

Az elismerés pont olyan, mint bármi más az életben: ha sokat jelent

számodra, ha ragaszkodsz hozzá, fájdalmat okoz.

 Persze nem azt mondom, hogy ha az emberek a lábad előtt hevernek és

elmondják, milyen csodálatos vagy, nem élvezheted. De ha azt

gondolod, hogy addig nem lehetsz boldog, amíg az utolsó ember is ezen

az átkozott bolygón nem kezd isteníteni téged, elég nehéz idők elé

nézel.

Szóval b…a csak meg a mások véleménye.

Ha van hozzá kedved, elvégezhetsz egy rövid gyakorlatot:

Mondd ki, vagy írd le, hogy mit hiszel, mit gondolnak rólad az

emberek, aztán jöhet a b…a meg.

Mable néni szerint lopkodom az édességeit. B…a meg.

G. C. azt hiszi, hogy a húga után koslatok. B…a meg.

Mr. Jessica szerint lusta vagyok. B…a meg.

Isten azt hiszi, hogy reménytelen tévelygő vagyok. B…a meg.

Tényleg nem számít, mit gondolnak rólad. Pont, ahogy semmi más sem

számít.

Élvezd, hogy a saját utadat járod.

Élvezd, hogy cikkelsz, míg mások cakkolnak.

Élvezd, ha valamit nyilvánosan csinálsz, amit általában nem

tennél (ez persze nem bátorítás a magamutogatásra).

Élvezd, hogy a változatosság kedvéért megmondod valakinek az

igazat, ahelyett, hogy boldog tudatlanságban akarnád tartani.

Élvezd, hogy késel a munkából, ha egyébként időben szoktál

érkezni.

Élvezd, hogy udvariatlan vagy valakivel, aki felbosszant.

Itt az ideje, hogy kevésbé érdekeljen, mit gondolnak rólad mások.

Itt az ideje, hogy kimondd, b…a meg, és érezd, hogy milyen is az.

B…A MEG A FÉLELEM

Félelem és szeretet
Két láthatóan ellentétes erő vezérli az életünket. Nem, nem a jó és a

rossz. A félelem és a szeretet.

Így van: a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem.

E között a két állapot között csapongunk.

Egyrészt megragadjuk és szeretjük az életet – ezt libidónak hívják.

Szeretem ezt a szót, főleg azért, mert a legtöbb ember azt hiszi, hogy a

szexuális energiákról szól. Szóval, ha azt mondod, „igen, nagy a

libidóm”, azt hiszik, szexfüggő vagy és legszívesebben bedugnának egy

sötét szobába Michael Douglasszel. Ám a libidó egyszerűen csak az élet

szeretete. Ha nagy a libidód, egyszerűen csak nagyon szereted, vágyod

az életet.

És vágyni az életet – mint a remek Iggy Pop szám, a Lust for Life –

remek dolog. Ha szeretettel vágunk neki az életnek, teljesen nyitottak

vagyunk.

Az ellentétes állapot az, amikor félelemben vagyunk (a szeretet

helyett). A félelemben elzárkózunk az élettől, magunkba fordulunk és

elbújunk. Visszavonulunk és elzárjuk magunkat az élményektől.

Legtöbbünk állandóan e két állapot között mozog. Kicsit olyan, mint a

kígyók és létrák társasjátékban. Felmászunk a szeretet létráján, kiszívva

az élet velejét. Aztán ijesztő kígyókra bukkanunk, és az élettől

visszavonulva lecsúszunk a létrán. Jó analógia, mivel majdnem

mindenki fél a kígyóktól, és ez át is vezet minket a következő

gondolathoz.

Ésszerű, ha félsz bizonyos dolgoktól

Vannak dolgok a világban, amiktől teljesen érthető okokból félünk. A

kígyóktól és pókoktól való félelem egészen természetes, mivel – attól

függően, hogy a világ mely részén élsz – mindkettő elég veszélyes tud

lenni. Ha ösztönösen félsz a kígyóktól, amikor meglátsz egyet,

adrenalint termelsz és így képes leszel gyorsabban reagálni és

helyesebben cselekedni.

Vannak dolgok a világban, Néhányan viszolyognak a vértől. Ez is

amiktől teljesen érthető

 okokból félünk. természetes, mivel ha vörös artériás vért

látunk, akkor egészen komolyak lehetnek

a dolgok.

A baj csak az, akár még ezekkel a természetes félelmekkel is, hogy

könnyen kicsúszhat a kontroll a kezünk közül. Aki fél a vértől,

hajlamosabb inkább elájulni a látványától, minthogy gyorsan

cselekedne annak érdekében, hogy elállítsa.

Jobban kedvelem azt az elgondolást, hogy inkább legyél tisztában a

veszéllyel, minthogy félj. Fontos, hogy tisztában légy azzal, mennyire

veszélyes autót vezetni, de ne félj a vezetéstől. Segít, ha tudod,

mennyire veszélyes átkelni a forgalmas úton, de ne félj tőle. Bölcs tudni,

milyen veszélyeket rejteget magában, ha hóviharban síelsz le egy fekete

pályán, de ne félj a síeléstől.

Teljesen természetes, ha megijedünk olyan dolgoktól, amelyek

fájdalmat, esetleg halált is okozhatnak, innen ered a bennünk lévő

félelem.

A félelem eredete
A félelem olyan, mint egy nagy zsák holmi, amit az életünk során

összehordtunk. A félelem a fájdalomélményeinkből növekszik. Ha

fájdalmat tapasztalunk – természetes módon –, azt nem szeretjük, és

nem akarjuk újra átélni. Így válik a fájdalom megtapasztalása

félelemmé.

Vegyünk egy példát: nap mint nap A félelem a

boldogan aprítunk répát a kedvenc fájdalomélményeinkből
éles késünkkel mindaddig, amíg növekszik.
egyszer meg nem vágjuk az ujjunkat.

Megtapasztaljuk a fájdalmat, így hát félni fogunk az éles késektől. És

máris egy újabb adag félelmet adtunk a zsákunkhoz.

Szívesen tartasz prezentációkat a munkahelyi értekezleteken. Egészen

addig, amíg egy kissé nyomott hangulatú napon egy briliáns

gondolatmenet kifejtésének kellős közepén el nem veszíted a fonalat.

Teljes lmszakadás, fogalmad sincs, miről beszéltél. Sűrű

bocsánatkérések közepette véget vetsz a mondandódnak. Hihetetlenül

kínosan érzed magad, és a fájdalom a nap hátralevő részében is veled

marad. A következő megbeszélésen pedig már megszólalni sem mersz.

Még egy elcseszett félelemadag a zsákban.

Az a baj az élettel – ahogy azt már tudod –, hogy ami fontos

számunkra, az magában hordozza a fájdalom lehetőségét, így szinte

bármitől félhetünk. Az előző kapcsolataikban megélt fájdalmaik miatt

sokan félnek újra beleszeretni valakibe. Előfordul, hogy félünk azt tenni,

amit szeretnénk, mert korábban rosszul sült el a dolog. Néhányan félnek

elhagyni a lakásukat, mert egyszer fájdalom érte őket odakint.

Ne felejtsük el, hogy ez a folyamat teljesen természetes. Még a

félelemzsák kétségtelenül extrém bővítése is azon az elven alapul,

amiben mindannyian részt veszünk: fájdalmat érzünk, aztán félni

kezdünk.

Ezért van az, hogy a kor előrehaladtával gyakran növekszik a

félelemérzetünk is. Az idő sokak számára lehetőséget kínál arra, hogy

még több fájdalmat tapasztaljanak, majd félelemmé alakítsák azt. Ezért

lesznek az idős emberek aggódóak és félősek.

Ismerünk azonban olyan embereket is, akik látszólag nem félnek

semmitől. Kalandvágyók, magabiztosak, járják a világot és imádják az

életet. Bár úgy tűnhet, hogy nem tapasztaltak annyi fájdalmat, mint

bárki más, valójában talán többet is, mivel ők nagyobb valószínűséggel

száguldottak le a fekete pályán hóviharban vagy előztek ki a kanyarban.

Én ezt a következőképpen látom. A félelemhányadosunk nem azon

alapszik, mennyi fájdalommal találtuk szembe magunkat, hanem hogy

hogyan reagálunk a fájdalomra. Menjünk csak vissza az elejére. A

születésünkhöz. Hogy megerősítsem a gondolatot, miszerint az életünk a

fájdalom és az öröm váltakozása, a születésünk is fájdalmas (és

örömteli). Az első tapasztalatunk a méhen kívüli világban igencsak

fájdalmas. Az első levegővétel fájdalma. Nincs már körülöttünk az a

folyadék, amihez hozzászoktunk. Valószínűleg nagyon világos van. És

minden bizonnyal nincs olyan meleg, mint ahogy azt szeretnénk.

De nem maga a születés fájdalma az, ami ehhez a tartós élményhez

vezet, hanem inkább a környezet, amelyben megéljük azt. Ugyanaz a

fájdalom különböző hatású lesz attól függően, hogyan reagálnak rá a

szobában lévő emberek. Ha egy riadt, pánikoló emberekkel teli szobában

jössz a világra, annak teljesen más hatása lesz rád, mintha nyugodt,

szeretetteljes környezetbe születnél.

Így tehát már nagyon atalon megtanuljuk, hogyan értelmezzük a

fájdalmat. Ha fájdalommal találkozunk, a minket körülvevő emberek

reakciójából okulva mi is hasonló módon reagálunk. Ha kisgyerekként

betegek vagyunk, és a környezetünk aggódik és fél, megtanuljuk, hogy

az ilyenféle fájdalomra így kell reagálni. Ha gyerekként megégetjük

magunkat, és a felnőttek nagy ügyet csinálnak belőle, megtanuljuk,

hogy erre így kell reagálni.

Többségünk így tanul meg válaszolni a fájdalom valamilyen

formájára. Ez az örökségünk. A szüleink valószínűleg az ő szüleiktől

tanulták, és átadták nekünk.

A lényeg ez: vagy azt tanultuk meg, hogy teljesen rendben van és

veszélytelen, ha fájdalmat érzünk, vagy azt, hogy nincs rendben.

Veszélytelen, ha fájdalmat érzünk

Legtöbbünknek azt tanították, hogy nincs rendben, és nem veszélytelen,

ha fájdalmat érzünk. Ez idézi elő az egyre növekvő fájdalomzsákot, amit

átélünk és magunkkal cipelünk.

Itt az ideje megnézni, hogy mi magunk mit kezdünk a fájdalommal.

Talán már észrevetted, hogy egy kicsit (vagy nagyon) pánikolsz, ha

fájdalmat tapasztalsz. Legyen szó az ujjadon ejtett sebről vagy az

in uenzáról, a telefonon kapott kellemetlen és rossz hírekről,

valószínűleg te is észrevetted már, hogy pánikolni kezdesz.

Először is azt érdemes tudatosítani magadban, hogy nincs semmi, ami

miatt pánikolnod kellene. Magam is sokat dolgoztam megerősítésekkel,

nagy erejük tud lenni. Az egyik kedvencem: „Bárhogy is érzek,

biztonságban vagyok.”

„Bárhogy is érzek, Gyönyörű, hisz a saját programodat

biztonságban vagyok.” érvényteleníted. Nem érzed magad

biztonságban, ez világos, ennek ellenére mondogasd magadban, hogy

így van, még ha úgy is érzed, hogy nem.

Megéri kipróbálni.

Mivel a félelmeink a fájdalomból táplálkoznak, talán találóbb lett

volna ennek a fejezetnek azt a címet adnom, hogy b…a meg a fájdalom,

hiszen ha megtöröd a fájdalmat, megtöröd a félelmet is.

Szóval b…a meg a fájdalom. Ha a fájdalomra reagálsz, az csak egy

feltételes reakció. És minden feltételes reakció megfordítható. Ha

fájdalommal találkozol, hárítsd el az azonnali reakciódat azzal, hogy azt

mondod, b…a meg.

Biztonságban vagy. Hiszen a végén úgysem számít semmi. Add meg

magad a fájdalomnak, így meg tudod adni magad az életnek is.

És ahogy elkezdesz b…a meget mondani a fájdalomnak, hamarosan

változásokat tapasztalsz majd. Elpárolog néhány félelmed, amelyeket a

libidó, az élet élvezete és szeretete vált majd fel.

Ez a folyamat pedig lendületbe hoz: minél kisebb benned a félelem,

annál szívesebben teszel majd olyan dolgokat, amelyek korábban

megrémisztettek. Minél többször teszed ezt, annál többször léped át a

saját korlátaidat, minél többször tapasztalod meg, hogy képes vagy

valamire, annál több dolgot találsz majd, amit megtehetsz.

Nemsokára az Eiffel-torony lábánál gitározol majd, vadvízi evezésre

indulsz Kanadába, felmondasz a munkahelyeden, hogy forgatókönyvet

írj, vagy egyszerűen csak odasétálsz ahhoz a cuki Hugh-hoz és

megmondod neki, hogy szerinted nagyon helyes és örömmel látnád egy

lmben (aminek a forgatókönyvét persze te írtad).

Ha azt mondod, b…a meg a fájdalom, Ha azt mondod, b…a meg a

azzal b…a meget mondasz a félelemre fájdalom, azzal b…a meget
is. mondasz a félelemre is.

B…A MEG A FESZÜLTSÉG

Most jöttem vissza a postáról (ne felejtsd, Olaszországban vagyunk).
Ahogy várakoztam a sorban, két ügyfél volt előttem, további kettő a

pultoknál állt, a pult mögött pedig három alkalmazott tevékenykedett.

Ketten az ügyfelekkel foglalkoztak, egyikük pedig valamilyen

papírmunkát végzett.

Aki a papírmunkát végezte, láthatóan mérges volt a mellette levő

alkalmazottra: „Nem hiszem el, hogy idejövök reggel és ezzel kell

foglalkoznom, pedig nem is az én feladatom” – morogta sértődötten. A

másik persze hasonló hangnemben válaszolt: „Ha jól tudom, ez a

munkád, miért kell mindenből ekkora ügyet csinálnod?” „Hát, velem

senki sem közölte, hogy ezzel is nekem kell bajlódnom…” és így tovább.

Ezek ketten aztán nem fogták vissza magukat, még az ügyfelek és a

kollégáik jelenléte miatt sem zavartatták magukat. Úgy zsörtölődtek,

mint egy idős házaspár. Nem bántották igazán egymást, csak

civakodtak. Engem zavart ez az egész. Nem értettem, miért nem tudnak

uralkodni magukon, miért ne beszélhetnék meg később. Rajtuk viszont

semmi jelét nem láttam annak, hogy egy pillanatra is eszükbe jutott

volna, hogy nem a legjobb ötlet az ügyfelek előtt veszekedni.

Körülnéztem. Senki más nem érezte magát kellemetlenül. Nem tudom,

lehet, hogy nem is vették észre, mi történik? Aztán eszembe jutott:

Olaszországban vagyunk, én meg angol vagyok.

Angliában mi mindig visszafogjuk magunkat. Akkor is udvariasak

vagyunk, amikor belül fortyogunk. Tartalékoljuk későbbre, sokszor

örökre. Megtartjuk és lenyeljük. Itt Olaszországban ilyesmi nem fordul

elő. Már évek óta itt élek, de egyértelmű, hogy még mindig nem

tudatosítottam magamban, hogy az olaszok ilyenek.

Évekkel ezelőtt hányszor rimánkodtam Gaiának és az anyjának, hogy

ne veszekedjenek. Megálltak, meglepetten rám néztek, és azt mondták:

„Nem veszekszünk, csak beszélgetünk”. Hát, nekem pedig baromira úgy

tűnt, hogy veszekednek – felemelték a hangjukat és erősen

gesztikuláltak.

De aztán láttam, hogy az emberek itt akkor is ezt csinálják, ha az

időjárásról beszélgetnek. (Amit ők is tesznek, nem csak mi, britek. Bár

mi folyton az időjárásról, ők meg folyton a kajákról beszélnek.)

 Szóval ez a két postai alkalmazott veszekedett kicsit, és nem érdekelte

őket, hogy ki hallja. Az emberek meg, akik hallották, nem különösebben

izgatták magukat a történtek miatt. Én nem éreztem magam túl jól tőle,

de lehet, hogy csak arról volt szó, hogy az egyikük elmondta, mi a baja,

a másik meghallgatta, és elmondta a magáét. Tiszta, őszinte

kommunikáció. Semmit sem fojtanak el. Nem vérre megy. Valószínűleg

hamar túljutnak rajta.

Kezdek hozzászokni ehhez a kommunikációhoz (bár egyértelműen nem

eléggé, különben ez a reggeli ügy nem zaklatott volna fel). Amikor

visszatérek az Egyesült Királyságba – ami elég gyakran megesik –, az a

bajom, hogy az emberek mennyire visszafogják magukat, amikor

beszélgetnek. Általánosságban véve udvariasan kommunikálunk, még

ha valamilyen fajsúlyos dologról szeretnénk is beszélni.

Soha nem mondanánk ki egy bonyolult dolgot nyíltan, így

megpróbáljuk kifejezni anélkül, hogy kimondanánk. Tudom, őrület. Így

lettünk szakértők a sorok között olvasás művészetében. Íme, egy példa:

Viszonylag jóban vagy a szomszéd családdal, ám a uk még késő este

is hangosan hallgatja a zenét, és ez zavar téged. Ha brit vagy, akkor

amikor legközelebb áthívnak borozni, biztosan nem hozakodsz elő a

témával, mondván, hogy nappal ez teljesen rendben van, de este már

egy kicsit sok, legyenek kedvesek megkérni, hogy vegye lejjebb a

hangerőt.

Nem, előbb kipuhatolod, hogyan is hozhatnád szóba a témát. Aztán

kidolgozod a módját, hogyan rejtsd el a beszélgetésben. Esetleg mesélsz

egy másik családról, a ukat neveletlen anyaszomorítónak nevezve, aki

egész éjjel drogozik és terrorizálja a környéket a hangos zenéjével.

Persze azt világossá teszed, hogy nem róluk beszélsz, de biztosan

elgondolkoznak majd azon, hogy a uk hangos zenéje vajon nem okoz-

e problémát számodra.

Vagy kitalálsz valamit. Mondjuk azt mondod, hogy mostanában sokat

fáj a fejed, és érzékeny lettél a hangos zenére, még a lányod

zongorázását is alig bírod elviselni. Amikor a szomszédok minden

bizonnyal megjegyzik, hogy remélik, a gyerekük zenéje nem zavar

téged, rögtön tiltakozol, hogy ugyan már, nem azt mondtad (de persze

azt mondtad), csak hogy nehezen viseled a zajokat. A szomszédok ezek

után elbeszélgetnek a ukkal.

Őrültség, de így megy ez. Ez azt is jelenti, hogy folyton azon

gondolkodsz, mit is mondanak az emberek valójában. Sosem tudhatod,

hogy valami őszinte-e, vagy csak egy sokkal bonyolultabb dologra

próbál rávezetni.

Úgy is mondhatjuk, hogy szendvicsbe csomagolva nyeletjük le

valakivel a békát: Ha valamilyen kínos dolgot kell mondanod egy

kollégának, például hogy nem elég jó a teljesítménye, azzal kezded,

hogy valami kedveset mondasz róla: „mindannyian értékeljük a

hozzáállásodat”. Ez az első szelet kenyér. Aztán jöhet a béka: „ebben a

projektben viszont sokkal többet vártunk volna tőled”. Majd befejezed

ezt az elragadó szendvicset egy újabb szelet kenyérrel: „de

összességében véve mind nagyon elégedettek vagyunk veled”.

Baromság.

Ebből az következik, hogy senki sem bízhat már abban, amit a másik

mond. Ha dicséretet kapsz valakitől, már várod is, hogy hozzátegye,

„habár…”.

Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság általában feszkósabb hely,

mint mondjuk Olaszország. Mivel nehezünkre esik a dolgokat nyíltan

kimondani, vagy egyáltalán nem tesszük meg (azaz eltitkoljuk őket),

vagy küzdünk azzal, hogy valahogy mégis szerét ejtsük. Fogadó félként

pedig azon görcsölünk, hogy kitaláljuk, mi a francot akarnak nekünk

mondani valójában.

Vegyünk egy példát: beugrasz reggel a pékhez, ahol a tulaj kedvesen

üdvözöl: „nagyon jól nézel ki, drágám, végre van egy kis színed”. Te

pedig azon tűnődsz, hogy valójában mit akart mondani. Esetleg azt,

hogy általában sápadtnak és betegesnek tűnsz? Vagy arra akart utalni,

hogy mélabús vagy? Arra gyanakszik, hogy depressziós vagy? Istenem…

Múlt éjjel beszélgettem valakivel, aki azt mondta, azzal is problémája

van, hogy feszültséggel teli helyekre utazzon, mint például London.

Nem tehet róla – mondja –, de rögtön átveszi a sok feszültséget és

idegeskedést, így inkább otthon marad.

Szóval te magad hogyan lehetsz Tedd fel magadnak a kérdést:

szabad a feszültségek városában? „Hogyan maradhatok tudatos
Nos, úgy gondolom, hogy ez akár és nyugodt ebben a feszült
még kellemes élmény is lehet. környezetben?”
Emlékeztethet arra, milyen szabad,

nyugodt és nyitott vagy annak ellenére, hogy feszült, ideges és titkolózó

emberek vesznek körül. Ha azt érzed, hogy eluralkodik rajtad a

feszültség, tekintsd úgy, mint egy gyakorlatot. Tedd fel magadnak a

kérdést: „Hogyan maradhatok tudatos és nyugodt ebben a feszült

környezetben?”

Igazából én néha kifejezetten szeretek feszült emberek között lenni,

mivel ez felhívja a gyelmemet arra, hogy milyen jól mennek a

dolgaim. Alkalmanként meg is töltöm a házam feszült emberekkel, akik

pattanásig feszült idegekkel rohangálnak a sok stressz miatt, engem

viszont mindez maximálisan ellazít. Üzleti ötletnek sem rossz, nem

igaz? Akár céget is alapíthatnának erre a szolgáltatásra. (Persze magam

sem tudom, kiket értek „ők” alatt, mondjuk olyan embereket, akik

osztályozzák a dolgokat.) Kiközvetíthetnének embereket, akik sokkal

rosszabbul viselik a gyűrődést, mint te.

Betegnek érzi magát? Küldünk fél tucat embert, akik betegebbek,

sokkal betegebbek, mint ön. Azonnali jobbulás garantált.

Szorong? Küldünk pár embert, akik annyira szoronganak, hogy

bilincsbe verve kell kiráncigálni őket a házukból. Őket látva önt olyan

nyugalom szállja meg, amit a dalai láma is megirigyelhet, nekünk

elhiheti.

Feszült és ideges? Elküldjük önt Angliába egy hosszú hétvégére. Az

angolokhoz képest mérföldekkel szabadabbnak, nyugodtabbnak és

nyitottabbnak fogja érezni magát!

Igen, van rá esély, hogy a feszültségek városában is szabad, nyugodt és

nyitott maradj: b…a meget mondasz, elfogadod a helyzetet, és

valószínűleg azon nyomban jobban fogod érezni magad, ahogy rájössz,

mennyivel nyugodtabb vagy, mint a környezeted.

MONDD, HOGY B…A MEG, ÉS LEGYÉL ÖNZŐ
Azt gondoljuk, a bölcsességet csak a guruktól, a mesterektől vagy a

papoktól kaphatjuk meg. Pedig minden alkalommal, amikor repülőre

szállsz, gyelmen kívül hagysz egy bölcsességet. Persze, értem én, hogy

miért nem gyelsz, hiszen a fedélzeti katalógusban kínált felvágós

parfümök és méregdrága órák árcédulája sokkal érdekesebb, mint az,

hogyan mentheted meg az életedet, ugye? (Nem, igazad van, persze, az

emberek nem szokták túlélni a repülőbaleseteket, szóval inkább

illatozol, és lesz egy szép órád, hogy lásd, mennyi az idő, mielőtt

meghalsz.)

Na szóval, ez az, amit kihagysz: „Ha az utastérben csökken az oxigén

nyomása, automatikusan megjelennek az oxigénmaszkok. Először

mindig a sajátjukat tegyék fel, és csak utána segítsenek a gyermekükön

vagy a rászorulókon.”

Puff neki. Ez mindig megdöbbentett, már azelőtt is, hogy a gyerekeim

megszülettek volna. Persze, ha végiggondolod, teljesen logikus, hogy

előbb magadon segíts gyorsan, és utána gyelj a gyerekedre. Végül is,

ha halott vagy, már nem tudsz segíteni rajtuk, ami nagy valószínűséggel

bekövetkezik, ha úgy próbálod rájuk rakni a maszkot, hogy közben te

sem kapsz levegőt. Mégis sokkoló, hogy hivatalosan utasítanak arra,

előbb magaddal törődj, és csak azután másokkal, főleg ha a saját

gyerekeidről van szó.

Kissé sokkos reakciónk hátterében a következő húzódik meg:

Jó dolog önzetlennek lenni.

Rossz dolog önzőnek lenni.

Ha azt hallod a hírekben, hogy ez és az önzetlenül cselekedett, az

elismerésre méltó.

Ha azt hallod egy barátnődtől, hogy ez és az olyan önző, az sosem jó

dolog.

Sosem hallasz olyasmit a hírekben, hogy valakit kitüntettek volna

É
valamely önző cselekedetéért. És sosem hallod a barátnődtől, hogy

valaki egy önzetlen gazember lenne.

És, mint minden dolog, amin kérdés nélkül átsiklunk az életben, ez is

megérdemel egy-két kutató pillantást, főleg, ha szívesen követnéd a b…a

meg lozó áját.

Nézz csak rá az életedre. Őszintén mérlegeld, hogy önző vagy önzetlen

dolog-e, amit teszel – fogalmazhatunk másképp is, enyhítve e szavak

megszokott jelentésének élét: tevékenységeidet önös érdek vagy inkább

a másokat segítő szándék vezérli?

Valószínűleg dolgozol, hogy pénzt keress (és hogy értékeld magad,

netalán szórakozásból is néha), szabadidőd nagyobb részében igyekszel

szert tenni némi élvezetre, nyaralni mész, hogy megjutalmazd magad

stb. Igen, ez így rendben is van. Legtöbben így éljük az életünket.

Ha van családod, és azzal akarsz érvelni, hogy nem önmagadért,

hanem értük teszel mindent, hadd kérdezzem meg: miért is lett családod

elsősorban? Nem magadért? Nincs örömöd abban, hogy velük vagy és

támogatod őket? Ha igen, akkor ezt is önmagadért teszed.

Normális, „jó” emberi lényekként állandóan a saját érdeklődésünk hajt

minket. Alapvetően önző teremtmények vagyunk. Mégis, ahogy leírom

ezt a szót, benne rejlik a rejtett vádaskodás.

Jaj, drágám, mi nem, ugye? Hát én nem, én mindig megállok azoknak

az embereknek az utcán, akik adományokat gyűjtenek. Rendszeres
átutalást kérnek, nem többet, mint amennyit megengedhetek
magamnak, azt mondják, legyen öt font havonta, ami nem sok, de
összeadódik, főleg egy élet alatt, és nekem amúgy is nehéz, tudod,
ilyen átutalást csinálni, mert a bankom nem igazán támogatja, tudod,
szóval egyszer igazi pénzt akartam adni egy alapítványnak, mondtam,
hogy „nézd, most nem tudok átutalni, de itt van tíz font”, és azt
mondták, „sajnálom, hölgyem, de csak átutalást tudunk elfogadni”, én
meg azt gondoltam, remek, egy alapítvány, amelyik nem tudja
elfogadni a pénzem. Mi lesz a következő? „Kérem, hölgyem, éhen
halok, át tudna utalni egy kis pénzt?” Csúnya világ lesz, ha nem
adhatsz pénzt a rászorulóknak…
Szóval honnan is fakad ez az ítélkezés? Talán – mint mindig – a

félelemből. A félelemből, hogy ha morális értékrendünk kellős közepén

nem őrizgetjük ereklyeként az önzetlenség gondolatát, akkor le sem

szarjuk a másikat, vagy, ami még fontosabb, le sem szarnak majd

minket, ha szükségünk lenne a segítségre.

De van itt valami: az önmagunkért cselekvés elméletében, az önzésben

benne van az is, hogy ha mi jól vagyunk, akkor másokon is tudunk

segíteni. Az emberek pénzt adnak az alapítványoknak, mert attól jobban

érzik magukat. Az emberek segítenek a kevésbé szerencséseken, mert

ezáltal értékelni tudják saját szerencséjüket. Az emberek feláldozzák

magukat másokért, mert ez értelmet ad az életüknek.

Ez nem csökkenti a jótett értékét, csak felhívja a gyelmet valamire,

amit sokan nem vesznek észre.

Fontos, hogy felismerd annak jelentőségét, ha arra van szükséged,

hogy pénzt küldj a rászorulóknak. Hiszen az emberek vonakodnak pénzt

küldeni olyan dolgokra, amelyek nem lesznek hatással sem rájuk, sem a

családjukra, és nem kapnak semmit a pénzükért.

Ezért olyan sikeresek a „fogadj örökbe egy afrikai gyereket”

kampányok. Kapsz egy képet a gyerekről, akinek segítesz, és

köszönőlevelet írnak neked. Tökéletes: önzetlenül segítesz valakin, de

meg is kapod cserébe a természetes módon énközpontú elégedettséget.

De hagyjuk az alapítványokat, hisz a legtöbbünk életéből csak egy

töredéknyi időt és pénzt vesznek el. Térjünk vissza a családhoz, hogy

megnézzük, az önzés és az önzetlenség hogyan működik a

mindennapokban.

Ha megnézem az időt, amit a családommal töltök, csak azt a részét

címkézném önzetlennek, amikor olyasmit teszek, amit tényleg nem

akarok. Ha a úkra vigyázok, miközben hullafáradt vagyok, viszont az

ő állapotuk nagyon nem passzol hozzám abban a pillanatban, akkor a

feladatot tényleg önzetlenül oldom meg.

De nem ez jellemző az időm nagy részére. Azért dolgozom, hogy

támogassam őket, mert szeretem ezt az érzést. Ha a tengerparton

játszom a úkkal, azt ugyanannyira magamért is teszem, ez pedig nem

önzetlenség.

Úgy tűnik – ha a saját családomból indulok ki –, hogy akkor teszünk

önzetlen dolgokat, ha bajban vagyunk. Minden más alkalom, a vidám,

nevetős pillanatok, önmotivált, mivel megkapjuk, amit szeretnénk.

Az üzleti életben divatos kifejezés volt a Az önzetlenség annak

win-win szituáció, ahol mindkét fél nyer, ez a a feláldozása, amit te
lehetséges kimenetelek közül a szeretnél, azért, amit
legkívánatosabb, bármilyen alkuhelyzetben. más szeretne (vagy
Tegyük fel, hogy én egy hotdogárus vagyok,
amire szüksége van).
neked meg futballklubod van. Tekintve, hogy

szigorúan tilos a pályán kívül hotdogot

árulni, a rendőrség megkért téged, a klub tulajdonosát, hogy segíts

nekik betartatni a törvényt. Szóval beszélgetünk, személyesen, foci- és

hotdogszagúan.

Vázolod a helyzetet, egyértelmű, hogy segítened kell a rendőrség

munkáját. Én elmondom, hogy ebből élek, a szurkolóknak árulom a

hotdogot, ők pedig nagyon szeretik. Elmondod, hogy a pályán belül is

lehet hotdogot venni. Én elmondom, hogy az emberek addig is szívesen

esznek hotdogot, amíg kívül várják a többieket vagy a sorban állnak.

Azt mondod, ha így folytatódnak tovább a dolgok, te vesztesz, a

rendőrség ugyanis addig nem hagy békén, amíg ez meg nem oldódik (én

nyerek, te vesztesz). Azt mondom, hogy ha felnyomsz a rendőröknél, én

vesztek, elvesztem az üzletemet. A szurkolók is veszítenek, elvesztenek

valamit, amit akarnak (én veszítek, te nyersz, de a csalódott szurkolók

miatt végül te is vesztesz).

Szóval ott ülünk és gondolkodunk. Figyelj, mondom neked, a

hotdogom nom, a standom tiszta. Én elintézem az egészségügyi

engedélyeket és be zetem a járulékokat. Így azt mondhatod, hogy én

vagyok a hivatalos hotdogbeszállítód. Rendben, mondod te, ez rendben

lesz a rendőrségnek, rendben lesz a szurkolóknak, de mi lesz az én

veszteségemmel, ha felszámolom a saját hotdogbizniszemet? (ez már

majdnem egy win-win helyzet volt, de te az utolsó morzsához is

ragaszkodsz).
 Rendben, mondom én, ha kizárólagos beszállítód leszek, öt százalékot

emelek az árakon, és az extrát megkapod, igaz, készpénzben, de

gondolom, nem bánod. Megbízhatsz bennem: hotdogot árulok.

Megegyeztünk, mondod te.

Aztán kezet rázunk. Így néz ki egy win-win helyzet.

Mindegy, mit üzletelsz a világgal, érdemes olyan helyzetbe kerülni,

hogy mindketten nyerjetek. Így vagyok én is a családommal. Így van az

adakozó az árva gyerek képével az asztalán. És így lehetsz te is életed

bármely területén.

Miért áldoznád be azt, amit szeretnél azért, amit mások szeretnének

a kapcsolatodban?

a családodban?

a munkádban?

a barátaiddal?

a kevésbé szerencsés embereknél?

Ha akarod, kitalálhatsz hozzá új kifejezéseket is, mint például

„megvilágosodott önérdek” vagy „helyes önzés”.

Spirituális körökben az emberek úgy hívják ezt, hogy „a saját

igazságuknak megfelelően szólni és cselekedni”. Ez valójában olyan,

mintha légfrissítőt fújnának az önzés szóra, reménykedve, hogy senki

sem veszi észre.

Érdemes b…a meget mondani az önzetlenségnek. Ha úgy érzed, hogy

feláldozod magad valakiért, érdemes megolajoznod a

tárgyalóképességedet.

Az önzetlenség egy vesztes-nyertes Az önzetlenség egy

helyzet, ami sosem működik. A vége úgyis vesztes-nyertes helyzet.
az, hogy felhúzod magad, és ez nem jó a

másiknak sem, aki látszólag nyert. Sokkal jobb, ha te is úgy gondolod,

hogy kapsz valamit a kapcsolattól.

A legjobb, amit másokért tehetsz az, hogy magadat helyezed előtérbe.

Ha a világ nyomás alatt önzetlenséget követel tőled, mondd, hogy b…a

meg, és legyél önző.

Az élet táncában rántsd magadhoz az oxigénmaszkod, vedd fel, végy

egy mély levegőt, és azután segíts másoknak. Meg fogják köszönni, hidd

el nekem.

B…A MEG A MUNKÁD

Mielőtt belemennénk, milyen pocsék dolog a munka, szánjunk rá egy

percet, hogy megnézzük, milyen szerencsések vagyunk manapság a

munka terén.

Érzem, hogy a „példátlan” szó pillanatokon belül a felszínre tör.

Készen álltok? Igen, a példátlan munkahelyi szabadság korában élünk.

Természetesen ez nem mindenre és mindenkire igaz, de a legtöbbünk itt

Nyugaton igazán újszerű szabadságot tapasztal a munkahelyén. Csak

kevés terület korlátozódik meghatározott kategóriákra (pl. fér ak,

szépen beszélők, menő egyetemen végzettek). Ha jó vagy, és némi

tehetséged is akad, bármiben sikeres lehetsz, amibe belekezdesz.

Nézd meg például, hogyan változott mindez az én családomban.

Végigpásztázom a családfát, ahogy véletlenszerű példákat keresek, de a

dédszüleim szolgálók voltak nemesi kúriákban az ország középső részén.

A nagyszüleim textilgyárakban dolgoztak, gyakran éjszakánként, egész

életükben. Az apámnak két lehetőséget ajánlott fel az apja: vagy a

gázműveknek dolgozik, vagy könyvelőirodában, ő pedig a könyvelést

választotta (ami a zetést illeti, ez okos döntés volt).

Egyikük sem ült le a pályaválasztási tanácsadóval, hogy megbeszéljék,

melyik foglalkozás illik leginkább az adottságaikhoz és a

képességeikhez. Nem jártak egyetemi állásbörzékre, ahol több száz

vállalat kebléből szívhatták volna magukba a tudást. (Igaz, az összes

tanácsadó, akivel találkoztam, könyvelést és vezetési tanácsadást akart a

torkomon lenyomni, de mégis…) Talán én voltam az első a családban,

akinek lehetősége volt rá, hogy feltegye magának a kérdést: mit is

akarok valójában csinálni. Valami kreatív dolgot, hangzott a válasz, és

végső soron így is történt.

Persze, a dolgok sokszor ezzel együtt is bonyolultak. De ha eldöntöd,

hogy nem akarsz a helyi telefonközpontban kikötni (vagy bárhol, ami

épp a leginkább elérhető a környezetedben), akkor igen, példátlanul sok

lehetőséged van, hogy elhúzz a búsba és máshol legyél sikeres.

Mégis, hiába ez a sok lehetőség, ez a jólét, mégsem vagyunk boldogok.

Sokan nem szeretik a munkájukat, vagy a céget, ahol dolgoznak.

Munkával töltjük időnk nagy részét, mégis alapvetően elégedetlenek

vagyunk azzal, amit reggel kilenctől este hétig csinálunk. Szar van a

palacsintában.

Az egyik oka ennek, hogy túl magasak az elvárásaink a

munkahelyekkel szemben. Csupa klisé. Gondolj csak a szülőktől,

barátoktól, a társadalomtól, a munkáltatódtól, a kollégáktól, a

részvényesektől, a kormánytól jövő elvárásokra, amelyek körülvesznek

téged és a munkát, amit végzel… Azért tesszük, amit teszünk, mert

kiteljesedést várunk a szakmánkban, és szeretnénk elérni az anyagi

céljainkat. Sokat várunk a munkától.

A munkahelyed valószínűleg az egyik Sokan

legfontosabb közösség, ahova tartozol, ez pedig alapvetően
komoly elvárásokat támaszt a munkáddal elégedetlenek a
kapcsolatban. Ezzel csak az a baj, hogy nehéz munkájukkal.
mindezt összeegyeztetni: a szüleid szeretnének valamit, amivel

dicsekedhetnek a vacsorákon, a párod egy kövér csekket szeretne látni, a

főnököd sok munkaórát és produktivitást, te pedig több időt, hogy

olvasgathass a parkban.

Ideje elfelejteni az elvárásokat. Tudd meg, mit várnak mások tőled

(hogy egyáltalán számít-e neked), tudd meg, mit vársz magadtól (és

hogy tényleg számít-e neked). Kezdj b…a meget mondani azoknak a

dolgoknak, amikről kiderül, hogy nem is olyan fontosak. Koncentrálj

arra a néhány dologra, ami tényleg számít, és amitől jobban érzed

magad. Múlt héten Londonban egy remek humoristát láttam,

szakképzett orvos volt (gyanítom, sőt remélem, hogy nincs sok

képzetlen orvos), b…a meget mondott, és helyette inkább stand-upolni

kezdett.

Mivel üzletről beszélünk, hadd vessem be a már szabadalmaztatott

közhelyemet: nem tehetsz mindig mindenkit boldoggá. Szóval ne is

próbálkozz vele. Inkább magadat tedd azzá, és nézd meg, mi történik.

És így eljutunk a másik okhoz, ez pedig a túl kevés elvárás. Ha eléggé

el tudsz lazulni ahhoz, hogy meglásd, mit szeretsz csinálni, és mit

utálsz, akkor érdemes megfogalmaznod az elvárásaidat arról, mit is

szeretnél. Ha nehezen viseled a munkád, számíts arra, hogy egy

hónapon belül jobbat találsz. Ha pozitív dolgokra számítasz (főleg, ha

pontosan tudod, milyen változást szeretnél), meg fognak történni.

Ne stresszelj túl sokat azon, hogy döntéseket kell hoznod, tovább kell

lépned stb. Ha tényleg tudod, mit akarsz (az ellazulás miatt), a változás

jön magától. Talán másnap, hogy rájöttél, nem bírod tovább a

munkahelyeden, felhív valaki, aki tud egy jobb helyet máshol. Ha

megszabadulsz mások elvárásaitól, szüneteltesd a sajátjaidat is.

A munkával kapcsolatban b…a meget mondani nem arról szól, hogy

feladod a munkádat. Talán ahogy ellazulsz, rájössz, hogy igenis

elégedett vagy a munkáddal. Talán rájössz, hogy ha elfogadod, amid

van, az a legjobb módja a b…a megnek. Talán rájössz, hogy minden

boldogtalanság, amit érzel, mások (vagy önmagad) irreális elvárásaiból

fakad. Azért jelentkezel vezetőnek, mert tényleg az akarsz lenni, vagy

mert azt gondolod, hogy annak kellene lenned? Tényleg a következő

szintre kell lépned és keményebben dolgoznod, vagy az is elég, ami

most van, és inkább kevesebbet kellene dolgoznod?

A leggyakoribb dolog, amit a munkával kapcsolatban hallok, hogy

„még nem tudom, mit is akarok csinálni igazán”. És ezt olyan emberek

mondják, akik a harmincas-negyvenes éveikben járnak, nem

huszonévesek. Évekig ezt hajtogatják. És ez az egyetlen módja a bennük

lévő érzés kifejezésének, hogy valami nincs rendben. Úgy választották a

munkaterületüket, hogy kifejezze ezt a gyötrelmet, ám a fájdalom oka

valószínűleg ennél összetettebb. Amit valójában mondanak, a

következő: „Nem ismerem magam, de érzem, hogy valami nincs

rendben.”
 Ha ez rólad is szól, itt az ideje, hogy ne bújj többé a „még nem tudom,

mit akarok” szavak mögé. Mondd, hogy b…a meg, és vedd a bátorságot,

hogy megismerd magad. Mit akarsz magadtól és magadnak? Ha az

jobban tetszik, találj valakit, aki segít végigjárni az utat, de megvan az

esélye, hogy ez nemcsak a munkáról szól, hanem az életről is. Azt

hiszem, neked is az a bajod, ami a legtöbbünknek: sok (általában

ismeretlen) erő küzd egymással bennünk, akár a munka terén.

Amikor legutóbb hazalátogattam Mondd, hogy b…a meg,

Angliába, feltűnt valami: mindenki és vedd a bátorságot,
„minden” akar lenni. Akkora nyomás van hogy megismerd magad.
az embereken, hogy egyszerre „mindenek”

legyenek, hogy az már kibírhatatlan. Egyszerre akarunk sikeresek lenni

a munkában, szakértők az otthonteremtésben (főzés, kertészkedés,

barkácsolás), ugyanakkor vágyunk arra, hogy mintakollégák, gyelmes

és gondoskodó társak és szülők, továbbá háztulajdonosok és jómódúak

legyünk.

Mindannyian fenntartható életmódot akarunk, mentálisan és kultu-

rálisan mindig topon lenni, nyugodt, békés életet élni, világot látni, de

nem túl sokat repülni. A teljesítménykultúrában minden egyre gyorsabb.

Az emberek még a jógaórán is körbelesnek azon gondolkodva, hogy

milyen gyorsan fogják tudni elsajátítani azt a bonyolultnak tűnő

ászanát, vagy hogy a pránajáma gyakorlat vajon az életük összes

területét békével tölti-e meg.

Pusztán attól, hogy mindezt leírom, máris feszültséget érzek.

Persze igen nehéz a saját vágyaidban szortírozni. Anyagi biztonságot

szeretnél, egy szép házat, valahol külföldön, persze kevesebb stresszel és

kevesebb munkával. Néhány vágyunk megfér egymás mellett, míg

mások kizárják egymást. Találd ki, mit akarsz.

Én? Én általában nem dolgozom. Csak olyan dolgokat csinálok, amiket

szeretek. Viszont már nem szeretek a munkáról írni, szóval itt az ideje

továbblépni.
B…A MEG AZ ORSZÁGOD
Könyvem első kiadásakor meg gyeltem, hogy a legtöbb brit

Franciaországba, a legtöbb lengyel pedig Nagy-Britanniába költözött.

Az emberek a világ minden táján b…a meget mondtak és mondanak, és

másik országba költöznek. Számomra sokkal egyszerűbb lenne, ha

lakáscsere mintájára az országcsere intézményét is bevezetnék.

Válthatnánk tíz évre, aztán visszacserélnénk. Persze nagyobb buli

volna, ha Lengyelország kínálna romantikus, rusztikus otthonokat (mint

Franciaország), a tenger mellett (mint Spanyolországban), olasz kajával

(mint Olaszországban). Így az összes brit, aki belefáradt az állandó

mókuskerékbe, cserélhetne azokkal a lengyelekkel, akik semmit sem

szeretnének jobban, mint keményen dolgozni, és az esélyt, hogy egy

vagyont keressenek, amit majd egy csomó olyan dologra költenek, amit

mások készítettek, miközben egy vagyont kerestek.

Az igazság az, hogy tíz év múlva (néha kevesebb, néha több) a britek

valami izgalomra vágynának (kultúra, vagyon, valami, ami miatt

panaszkodhatnak), a lengyelek meg megundorodnának a sok munkától,

és vidéki házról, napozásról és olasz kajáról álmodnának.

Én országot váltottam. Egy melegebb, nyugodtabb, pihentetőbb,

boldogabb, kevésbé vetélkedő országban élek (Olaszországban), és ez

nagyon boldoggá tesz. Ha visszatérek az Egyesült Királyságba,

megközelítőleg ugyanannyira találom inspirálónak, motiválónak,

nyüzsgőnek, mint túlzsúfoltnak, túl versengőnek, erőlködőnek,

mocskosnak, feszültnek és idegesnek.

A modern szabadság egyik megnyilvánulási formája, ha anélkül

költözhetünk másik országba, hogy a másikból ki lennénk kényszerítve

(háború vagy éhínség stb. miatt).

Ha eleged van, ha több napfényre vágysz, miért ne? Mondd, hogy b…a

meg, és ülj repülőre (vagy ha környezettudatosabb vagy, vonatra, vagy

még inkább menj gyalog). De ne feledd: bárhová is megyünk,

önmagunkat mindig magunkkal visszük.

Ez persze nyilvánvaló. A szó szoros Ne feledd: bárhová is

értelmében véve nem is tehetünk megyünk, önmagunkat
másképp, mint hogy magunkat is mindig magunkkal visszük.
magunkkal visszük. Nem így

csomagolunk: útlevél, jegyek, csontváz, belső szervek, izomzat és

minden, ami közte van. De hajlamosak vagyunk magunkkal vinni a

problémáinkat, amelyekről azt hisszük, a környezetünk miatt vannak.

Ha azt gondolod, hogy boldogtalanságod oka az eső, az emberek, a

munkád, a feszült környezet – és még sorolhatnánk, mi minden elől

menekülsz –, gondold át még egyszer. Megvan rá az esély, hogy a

boldogtalanságod belülről fakad.

És mindegy, hová mész – mindegy, milyen paradicsomot találsz –, az a

boldogtalanság előbb-utóbb felszínre tör. Meglehet, ahhoz, hogy ezt

felismerd, arra van szükség, hogy feladj mindent és külföldre költözz.

Attól, hogy én mondom, még nem hiszed el. Ez esetben a legjobb, amit

tehetsz, hogy mész tovább, így bebizonyíthatod magadnak, hogy ez az

igazság, majd mész tovább, amerre az életed visz.

Mindezt tapasztalatból tudom. Három termetes fér nak segítettem

megpakolni a teherautót a holmijainkkal. Azt gondoltam, jobb lesz, ha

gyelek a cuccokra, gondoskodom róla, hogy semmi értékes ne törjön

el, hogy ott ne maradjon valami, amire nagyon is szükségünk van, vagy

fel ne rakjanak valamit, amire meg nincs. De a tárgyak mellett, valahol

a teherautó mélyén, ott volt elrejtve az összes problémám, félelmem,

dühöm, idegesítő szokásom, irracionális hangulatingadozásom.

Szóval most itt ülök, egy olyan helyen, amit paradicsomnak hívnál, és

ugyanaz a szarság vesz körül. Igaz, számomra a felismerés, hogy

ugyanaz vagyok, bárhová is megyek, folyamatában is eléggé

felszabadító volt. Angliai íróasztalom mögött ülve ezt a felszabadulást

talán nem tapasztaltam volna meg.

Lazulj el, engedd el, nézd meg, hogy tényleg el kell-e költöznöd. Ha

úgy jobban tetszik, fogadd el az életed és az országod úgy, ahogy van.

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy otthon maradsz, nem teszel semmit, és

az életed hátralevő részét panaszkodással töltöd.

B…A MEG A KERESÉS
Mind keresők vagyunk. A fontos dolgok után kutatunk. A keresés

életünk nagyobb részében többé-kevésbé tudattalan folyamat. Fontos

dolgokat keresünk a kapcsolatainkban, a barátságokban, a munkában, a

pénzben, a hobbinkban, a küldetéseinkben, hogy másoknak segítsünk.

Mi, akik a nyugati társadalmakban Mind keresők vagyunk. A

élünk, igen szerencsések vagyunk, hiszen fontos dolgok után
rengeteg lehetőségünk van megkapni, kutatunk.
amit szeretnénk. Összehasonlíthatatlanul

több szabadságunk van a munkában, a mozgalmakban, a hitben, a

szexualitásban, mint bármikor korábban.

Így az élet értelme és a megelégedettség után kutatva viszonylag

gyorsan eljutsz arra a helyre, amit keresel. Ha valaki azt gondolja, hogy

az élet igazi értelme és a megelégedettség abban rejlik, hogy megkapja

az álommunkáját vagy megtalálja élete szerelmét, esetleg egy saját

BMW-re tesz szert, ha tényleg arra koncentrál, általában el is éri azt.

Általában az történik, hogy miután egy vágyunkat beteljesítettük, már

megyünk is a következő, aztán a következő, majd a következő felé.

Ha ez elég gyakran megtörténik, eljutunk arra a pontra, ahol azt

gondoljuk, hogy az életnek ennél azért többről kellene szólnia. Ilyenkor

fordulunk a spiritualitás felé. Ez nagyszerű. Ezért áldás, ha gazdagok és

sikeresek vagyunk, mert ez azt jelenti, hogy gyorsabban jutottál el arra

a pontra, ahol rájössz, hogy a gazdagság és a siker nem is jelent olyan

sokat.

Ez persze nem azt jelenti, hogy csak a gazdag és sikeres emberek

rendelkeznek elegendő bölcsességgel ahhoz, hogy spirituálisak legyenek.

Ez csak egy példa volt az értelem keresésének egyik területéről. Ha azt

gondolod, hogy az élet értelme és a megelégedés a szerelem

hajszolásában és beteljesítésében rejlik, akkor igazi áldás, ha jó sok

emberrel ágyba bújsz vagy elég „komoly” kapcsolatot tudsz a hátad

mögött ahhoz, hogy rájöjj, az életnek azért ennél többről kellene

szólnia.
 Ha azt gondolod, hogy az élet értelme és az elégedettség abban rejlik,

hogy az Egyesült Királyság összes vonatát megszámolod egyesével (azaz

a trainspottingban), akkor áldásos, ha számba veszed őket olyan

gyorsan, ahogy csak lehet, hogy rájöjj, az életnek azért ennél többről

kellene szólnia.

Valamilyen okból kifolyólag az emberek láthatóan akkor válnak

spirituálissá, ha felhagytak a jelentőségteljes dolgok keresésével.

Manapság a spirituális szó egy egész szupermarketnyi terméket és

szolgáltatást takar. Régebben csak egy kis sarki bolt volt az utca végén,

ami ugyanazt árulta mindenkinek… Spam. A Monty Python jelenetének

köszönhetően a kéretlenül ránk erőltetett dolgok metaforájává vált ez a

kifejezés, ami eredetileg a löncshúskonzervet takarta. A múlt „spame” a

kereszténység volt. Kissé megbolondítva azonban bármivel

felszolgálható, így az étlapon szerepel sült krumplis spam, tojásos spam,

krumplipürés spam, sőt, még spames spam is. Mint ahogy vannak

protestánsok, katolikusok és Jehova tanúi is. Ettől még mindegyik

löncshús marad, igaz, kissé megbolondítva.

A bevásárlás városszéli szentélyeinek élelmiszer-kínálata manapság

már minden ízlést és igényt lefed: a Kelet és Nyugat ízei, konyhakész és

fagyasztott termékek kínálják magukat a pultokon. Ugyanígy

választhatunk a szervezett vallások közül – például kereszténység,

iszlám, hinduizmus –, vagy azokból, amelyek vallásnak tűnnek

(buddhizmus), vagy esetleg azokból, amelyek szervezettek ugyan, de

nem tűnnek vallásnak (jóga, sámánizmus, taoizmus).

A legtöbb ember persze szereti a svédasztalról összeválogatni a

dolgokat. Vesznek egy kanálnyi jógát, tesznek mellé némi buddhizmust,

egy falatka taoizmust, mindezt megszórják a legújabb divatos

bölcsességgel, jöhet még hozzá egy kis adag A most hatalmából, némi

New Age lozó a a karmáról meg a jólétről és így tovább.

Persze húst nem vesznek, néha még tejterméket sem, gyakran a

kenyeret is kerülik, de az biztos, hogy roskadozó kosárral állnak be a

kasszához.

A mai szupermarketek olyan dolgokat árulnak, amiket korábban nem:

ruhát, könyvet, DVD-t. Ez az alternatív terápia világa. A masszázstól a

kínai orvosláson át egészen a reikiig és a homeopátiáig mindben

felfedezhetsz némi spiritualitást, amely új hitrendszered részévé válhat,

még ha olyan egyszerű módon is, hogy „azt hiszem, a masszázs majd

megnyugtat”.

Ha a régi szép időkben lementél a sarki boltba, vettél egy

löncshúskonzervet és némi krumplit, megvolt az esélye, hogy az utánad

következő ember is ugyanezt vette. Így volt ez a hittel és a vallással is,

gyakorlatilag mindannyian ugyanazt tettük.

Ha most végignézel a kasszáknál sorakozó kosarakon és

bevásárlókocsikon, azt látod, hogy nincs két egyforma. Mindegyiket

másféle, egymástól különböző holmikkal pakolták tele.

A legtöbben így vagyunk a hitrendszerünkkel is: különbözik

másokéitól, és viszonylag bonyolult.

Alapjaiban azonban semmi sem változott, a hit és a spiritualitás

nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. Sok embernek ez a

mindene.

És ahogy azt már tudjuk, az igen fontos dolgok feszültséget és

fájdalmat okoznak, különösen, ha ellentmondásba ütköznek az élet

lényegével. Minél nagyobb jelentősége van számodra a

hitednek/spiritualitásodnak/vallásodnak, annál nagyobb az esélye a

feszültségnek és a fájdalomnak.

Ha abban hiszel, hogy melegnek lenni bűn, akkor a melegek

feszültté és ítélkezővé tesznek.

Ha abban hiszel, hogy a házasság előtti szex bűn, akkor a vágy

és a bujaság minden pillanata az őrületbe kerget majd.

Ha a bőségben hiszel, akkor biztosan felbosszant, ha nem kapod

vissza a tízszeresét annak a pénznek, amit kiadtál.

Ha a békében hiszel, a háború borít ki.

Ha abban hiszel, hogy az alázatosaknak kellene birtokba venniük

a Földet, akkor mérges leszel, ha látod, hogy a gazdagok és a

befolyásosak nagyon is jól érzik magukat.

 Ha abban hiszel, hogy a nőnek tetőtől talpig el kell takarnia

magát, akkor bármilyen előbukkanó testrész felmérgesít majd.

Ha abban hiszel, hogy eljön Isten napja, akkor a mait nem fogod

kellőképpen értékelni.

Ha abban hiszel, hogy a gonosz erejét meg kell törni, meglehet,

hogy a cél elérése érdekében „gonosz” dolgokat fogsz tenni.

Ha abban hiszel, hogy a válasz a halál utáni életben van,

elszalasztod a választ, amit ebben az életben kapsz.

Ha az előző életekben hiszel, nem fogsz a mostaniért felelősséget

vállalni.

Ha abban hiszel, hogy Jézus visszatér, hogy megváltson téged,

elfelejted, hogy nincs mitől megváltani.

Ha abban hiszel, hogy a béke útja az ítélkezésmentesség, a saját

ítéleteid fájdalmat és bűntudatot okoznak majd.

Itt az ideje egy újabb kozmikus viccnek: életünk során az állandó

kutatás oda vezet, hogy az életünkben jelen lévő dolgokon túl is a

jelentőségteljes dolgokat keressük. Szeretet, pénz, az elért eredményeink

– ez mind nem elég, többre vágyunk, s ezt a – „láthatatlant” is magában

foglaló – spiritualitásban igyekszünk megtalálni.

Minderre a válasz Minderre a válasz valószínűleg ez:

valószínűleg ez: ne a többet ne a többet keresd, hanem a

keresd, hanem a kevesebbet. kevesebbet.

Ha elengedjük az életünkben fontos

dolgok jelentőségét, rátalálunk Istenre

és a lelki békénkre.

Ez a vicc:

Isten nem több, mint amit tudunk. Isten kevesebb, mint amit tudunk.
Minél kevesebbet keresel, annál többet találsz.
Minél kevesebbet akarsz, annál többet kapsz.
Minél kevesebbet nézel, annál többet látsz.
Minél kevesebb „te”, annál több „van”.
Ha Isten a kevesebb, amikor a többet keressük, akkor a spiritualitás nem

a hívők kizárólagos területe. A spiritualitás minden, ami és ahogy van.

Minden és mindenki spirituális. Ahogy minden, amit teszel, spirituális és

isteni:

Ha mérges vagy és ideges, az spirituális.

Ha féltékeny vagy, az spirituális.
Ha éhes vagy, az spirituális.
Ha szeretnél egy Porschét, az spirituális.
Ha meg akarod fojtani a főnököd, az spirituális.
Nincs olyan dolog, ami ne lenne spirituális.

Ez azt jelenti, hogy semmit sem kell tenned, hogy spirituális vagy „jó”

legyél. Nem kell menned sehova, nem kell elérned semmit. Nyugodtan

mondhatod az egészre, hogy b…a meg, és még mindig spirituális leszel.

Mert lehetetlen nem spirituálisnak lenni.

B…A MEG, AZTÁN ÉLJ ÉS HAGYJ ÉLNI

Szeretem a teát. Gaia is. Mindketten szeretjük a teát. És ami nagy

szerencse egy házaspár számára, ugyanazt a teát szeretjük – rooibos,

szójatejjel és mézzel. Hát nem kedves, hogy még ebben is

megegyezünk? Nemcsak ugyanazt a teát szeretjük, de pontosan

ugyanúgy is isszuk.

Nos, azt mondtam, pontosan ugyanúgy, de azért ez nem egészen így

van, mert Gaia egy kicsit több mézzel szereti, mint én. Oké, azt

mondtam, egy kicsit többel, de kiszámoltam, hogy nagyjából ötven

százalékkal több mézet tesz bele, mint én, mert én egy teáskanálnyit

teszek bele, ő meg többet.

A helyzet az, hogy ő nagyobb kanalat szeret használni, hogy az előbb

említett teába az előbb említett mézet beletegye és kevergesse. Nem

teáskanalat használ, és azzal tesz a sajátjába másfélnyit, ahogy én

tenném, ha több mézzel innám. Inkább egy kevésbé precíz mérőeszközt,

egy evőkanalat használ, amit nagyjából hetvenöt százalékig tölt meg

mézzel.

Többször láttam már, ahogy a teáját (és néha az enyémet is) készíti, és

mindig felidegesít. Miért olyan kanalat használ, amelyet nem erre a

célra terveztek, amikor ott van egy olyan is, amelyik tökéletesen

megfelel a célnak? TEÁSkanálnak hívják, és közvetlenül az általa oly

kedvelt kanál mellett van a ókban.

Persze, tudom, hogy most arra gondolsz, teljesen logikus, amit csinál,

hiszen TÖBB mint egy teáskanálnyival issza. Végül is hasznosabb (csak

egyszer kell a mézesüvegtől a teáscsészéig menni), és jobb a méznek is,

mivel Gaia így nem teszi bele a már teás kanalat a mézbe.

De Gaia nem logikus megfontolásból cselekszik. Tudom, hogy nem.

Ja, és még valami: sokkal nehezebb evőkanállal kevergetni a teát.

Sokkal nehezebb.

Úgyhogy megmondtam neki, mekkora hülyeség, hogy teáskanál

helyett evőkanalat használ:

– Figyelj szívem, szerintem a kisebb kanál sokkal jobb az adagolásra és

a kevergetésre is, ezek az eszközök olyan tulajdonságokkal vannak

megáldva, amelyek viszonylag ritkák a konyhában.

– Mi az, John? Mivel vannak megáldva? Könyörgöm, mondd el.

– Olyan neveket kaptak, amelyek sejteni engedik rendeltetésüket. Az

egyik teás, a másik meg evő. Szóval miért is használnál evőkanalat a

teához?

– Mert én így szeretem, pont így. Nekem ez a teáskanalam. Amúgy

meg semmi közöd hozzá.

Hát pedig szerintem nagyon is van. Mert te, kedves Gaia, a hülye

evőkanaladat használod ahhoz is, hogy az én teámat elkészítsd, így ez

számomra igenis nagyon fontos. Néha túl sokat raksz bele (amikor nem

gondolkodsz, és a saját ízlésed szerint csinálod az enyémet is), néha meg

túl keveset (ha úgy csinálod, ahogy szerinted szeretem, de nem tudod

rendesen megítélni, mert NEM A MEGFELELŐ KANALAT HASZNÁLOD).

Gaia azért is szereti ezt a kanalat használni, mert ezzel kifejezheti a

szabadságát, hogy olyan életet élhet, amilyet akar. Persze, tök jó, hogy

ilyen sok dolog közös bennünk, mondja ő, de ÉN NEM TE VAGYOK és

É
NEM VAGYOK A TIÉD, és demonstrálni fogom a szabadságomat és az

egyediségemet. Emlékeztetni foglak, hogy a saját életemet élem, azáltal,

hogy a saját, egyéni, logikátlan módomon választok kanalat.

És természetesen, hogy nyugodt Hogy nyugodt életet élhessek,

életet élhessek, alkalmaznom kell a alkalmaznom kell a szabályt:
szabályt: élni és élni hagyni. Nekem élni és élni hagyni.
„teás”, neki „evő”, ha a teáról van szó.

Ha nem említem meg a túlméretezett

kanál jelenlétét a csészében, Gaia úgy érzi, tiszteletben tartom és

értékelem őt, és teret adok neki a kapcsolatunkban.

Ha morcos vagyok és megemlítem ezt a kanál dolgot, úgy érzi, el van

nyomva. Így megpróbálok együtt élni ezzel. Egyszer egy őrült

pillanatomban én is kipróbáltam az evőkanalas teakészítést, de teljes

katasztrófába torkollott. Túladagoltam a mézet és az így okozott

édességsokk teljesen érzelgőssé tett. Felemeltem a túlméretezett kanalat,

megbámultam benne a fordított tükörképemet, és könnyeket láttam a

szememben. Így visszatértem a teáskanalamhoz. Én így élek. Gaia pedig

az evőkanállal.

Ilyen az élni és élni hagyni.

 4. A b…a meg hatása

AZ ÉLET REAGÁL A B…A MEGRE

Két gyereket viszel el kínaizni. Flynn ötéves, Lizzie hét. Fáradt vagy.

Még kell egy kis idő, amíg kihozzák a kacsát, a gyerekek meg egyre

nyughatatlanabbak. Flynn a fejére rakja a szalvétát, és huhúúúzni kezd,

mintha szellem lenne. Lizzie csatlakozik hozzá, mielőtt bármi esélyed

lenne egy szót is szólni.

A huhúúúk egyre hangosabbak, te pedig megkéred a gyerekeket, hogy

hagyják abba: „Vendéglőben vagyunk, lehet, hogy zavartok másokat.”

Látod, ott annál az asztalnál, őket már meg is zavartátok, épp titeket

néznek.

A szelíd kérés hatástalan. A következőket teheted:

Keménykedni kezdesz, és bevetsz bármit, amivel irányítani

szoktad a gyerekeidet (ez a megvesztegetéstől kezdve [„nem

kaptok fagyit”] a félelemkeltésig [„várjatok csak, amíg hazaérünk,

megmondom apátoknak”] bármi lehet).

Egyáltalán nem kezdesz keménykedni, viszont nagyon frusztrál,

hogy a gyerekek nem hallgatnak rád. Az ilyen esetek általában

valami robbanásfélével végződnek a részedről.

Megadod magad és csak sodródsz az árral.

Az első működhet, ha elég jók a módszereid, vagy elég ijesztő vagy.

Nos, talán ez alkalommal működik, de a gyerekek már csak gyerekek,

nem fogják hagyni, hogy irányítsd őket, kivéve, ha nagyon, de nagyon

ijesztő vagy.

A másodiknál nem is próbálkozol irányítani őket, viszont nem is

fogadod el őket. Ez reménytelen helyzet, és ez okozza a legtöbb stresszt

is.

A harmadik a legnehezebb és a legkockázatosabb, mert ellentmond

mindennek, amit a szülőknek mondanak a fegyelemről és a határokról.

De képzeld csak el: te is a fejedre teszed a szalvétád, és te is huhúúúzni

kezdesz. A gyerekek imádják, és egy darabig visszahuhúúúznak. De

tudod, mi történik ezután? Hamarosan megunják, és általában

valamilyen csendesebb tevékenységbe fognak, ami kevésbé zavar

másokat. A többiek meg hamar elfelejtik, hogy valami megzavarta őket.

A gyereknevelésről szóló értekezéseket félretéve tekintsük most a fenti

gyerekeket az élet metaforájának.

A legtöbben – ahogy ezt már megbeszéltük – a legkisebb részletekig

irányítani akarjuk az életünket. Erre ki nomult módszereink vannak,

pont, mint a szülőnek, aki az első számú módszert alkalmazta.

A szüleid révén talán már te magad is megtapasztaltad ezeket a

módszereket. Ők a „próbálom irányítani az életem” nevű játék egykori

nagymesterei. Idősebb korukra – atalabb éveikhez képest általában

jelentősebb pénzügyi háttérrel rendelkezve – igyekeznek minden

kellemetlenséget száműzni az életükből.

Kényelmes rutint alakítanak ki, otthonos dísztárgyakkal és vécéülőke-

huzatokkal töltik meg a házukat, olyan dolgokról beszélnek, amelyek

senkit sem fenyegetnek, mint például, hogy melyik a legjobb út

Cirencesterbe vagy hogy hogyan kell sátrat állítani. Nyugtató hatású

ételeket esznek (krémes, sült kaják), és nyugtató hatású műsorokat

néznek (mint a kertészeti és főzőműsorok).

Ám ahogy a módszereik egyre ki nomultabbak és célratörőbbek

lesznek, az élet annál inkább keresztbe tesz nekik. Betörnek a házba,

felrobbannak a csövek, megbetegszenek, és az emberek csak úgy

hullanak körülöttük.

Az irányított és „kényelmes” élet, attól tartok, nem a bölcsesség és a

boldogság ösvényére vezet. De a kettes számú módszer felemás

próbálkozása sem.

A kettes számú módszer elég szar formája az életnek. Az irányítónak

legalább van valamilyen energiája, iránya. Ha irányítani akarsz, de nem

vagy teljesen biztos magadban, csak hánykolódsz az élet viharos

tengerén. Mérges vagy, de annyira nem érdekel, hogy felállj és tegyél is

valamit.

Ez a nyomor ösvénye.

Ha megadod magad az életnek – ha bármilyen szinten b…a meget

mondasz –, meglovagolhatod az élet hullámait. Ha a fejedre teszed a

szalvétát, a következők történnek:

Még jól is érzed magad, mert jó játék és felhagytál az

ellenállással.

A gyerekek szeretni fognak érte, az is lehet, hogy egész életükre

megjegyzik – a szokásos szülői ellenállás nélkül előbb

abbahagyják, amit csinálnak, mint gondolnád.

Sajnálom, hogy folyton hasonlatokkal bombázlak, különösen, ha

némelyik nagyon is célba talál… de ami a gyerekekre igaz, igaz az életre

is! Ha megadod magad az életnek, ugyanez lesz az eredménye:

Jól fogod érezni magad, mert az élet játéka tök jó, és abbahagyod az

ellenállást.

Az élet, úgy tűnik, szereti, ha felhagysz az ellenállással és egyre inkább

a magad módján cselekszel.

Az élet elvesz, majd újra ad, teljesen természetesen, a maga

ritmusa szerint. Ha valami rossz történik, azt hamarosan valami

jó követi.

Persze a második állítás az, amelyikről a legtöbbet lehet gondolkodni.

Ellenkezik az ösztöneinkkel, hiszen azt tanították, hogy ha bármit el

akarunk érni az életben, keményen kell dolgoznunk és meg kell

küzdenünk érte. Célokat kell kitűznünk, és azok felé haladnunk. Ki kell

találnunk, mi az, ami fontos számunkra, és azt könyörtelenül előtérbe

kell helyeznünk. Hiszünk abban, hogy ha nem küzdünk eléggé a

dolgokért, nem is kapjuk meg őket. De nagy a valószínűsége, hogy

ennek épp az ellentéte igaz.

Ha vesszük a bátorságot, hogy enyhítsük a dolgokhoz való

ragaszkodásunkat, ha már nem akarunk annyi mindent, ha már nem

dolgozunk olyan keményen és küzdünk olyan sokat, ha feladunk

néhány dolgot, ami addig számított, megtörténik a csoda:

Minden erőfeszítés nélkül, magától kapjuk meg azt, amit eredetileg

szerettünk volna.
Ez eléggé zen, és valószínűleg össze is zavar. Ahhoz, hogy megkapd,

amit szeretnél, fel kell hagynod azzal, hogy akard.

De nézd így a dolgot: a vágy és a küzdelem bármely formája

feszültséget szül. Ha elengeded a vágyat, vele együtt a feszültségtől is

megszabadulsz. A helyébe lépő ellazult állapot segít, hogy jó dolgokat

vonzz be az életedbe.

Vissza a gyerekhasonlathoz: ha felhagysz Ha azt mondod, b…a

azzal, hogy a maximumot követeld a meg, az élet olyan hálás
gyerekedtől – hogy első legyen az lesz, hogy záporozni
osztályban, hogy első legyen a sportban, fognak rád az áldásai.
hogy a legjobb egyetemre járjon és a

legjobb munkahelye legyen –, ha tényleg feladod ezeket a vágyakat és

csak hátradőlsz, ha valóban hagyod, hogy a gyereked csak úgy legyen

és a saját útját járja, megérzi a tökéletes szabadságot.

És – tudom, viccesen hangzik – ebben a szabadságban hajlamosabbak

lesznek kiemelkedőt nyújtani bármiben, ami felkelti az érdeklődésüket.

Így megkapod, amit akartál, pontosan azon keresztül, hogy már nem is

akarod. Ha feladod az akarást, ha azt mondod, b…a meg, az élet olyan

hálás lesz, hogy záporozni fognak rád az áldásai.

A B…A MEG HATÁSA AZ ELMÉDRE

Váratlan dolgokban is észreveszed a szépséget
Meg gyelted már, hogyan játszik egy kisgyerek? Vagy emlékszel, mi

zajlott le benned gyerekként? Én mindkettőt megtapasztaltam – az elsőt

akkor, amikor a aim még kicsik voltak, a második pedig akkor fordul
velem elő, ha mélyen ellazulok, mert olyankor emlékszem, milyen volt

gyereknek lenni.

Ha lefekszem, felnézek a kék égre és hallgatom a távoli repülők zaját,

mindig előtörnek gyermekkori emlékeim. Miért? Mert ahogy felnövünk,

már nem nyűgöznek le minket a hétköznapi dolgok. Így ha néha

örömömet lelem abban, ami körülöttem van, az arra emlékeztet, amikor

utoljára ezt tettem: a gyerekkoromra.

Ezt teszik a gyerekek. A létezés csodájában A gyerekek a létezés

élnek. Számukra minden új és lenyűgöző. csodájában élnek.
Ugyanúgy élvezik a csomagolást, mint az

ajándékot, a csöpögő csapot, mint egy gyönyörű tavat, a száraz betonra

hulló esőcseppek illatát, mint a sülő kenyérét.

Nincs szabály arra, mi jó és mi rossz, mi jobb, mint valami más, mi az,

aminek érdemes értéket tulajdonítani. Alig van bennük ítélkezés: a

dolgok megtörténnek, és a legtöbb közülük lenyűgöző.

Ahogy felnövünk, megtanuljuk, hogyan ítélkezzünk, tegyünk

különbséget és osztályozzunk. És hajlamosak vagyunk kiszűrni az

átlagos dolgokat a különleges és a szokatlan dolgok javára.

Tulajdonképpen időnk nagy részében annyira el vagyunk veszve a múlt

gondolataiban vagy a jövőt illető aggodalmainkban, hogy nincs időnk

megbecsülni a dolgokat. Ám ha mégis, mindezt inkább olyan dolgokkal

tesszük, amelyek a felnőttek szerint erre érdemesek: ezek rendszerint

ízletes, gyönyörű, érdekes vagy drága dolgok.

A talpad alatti padló érzése, a felső szomszéd lehúzott vécéjének

hangja, a simogatás, ahogy a szél cirógatja az arcod… Egy idő után ezek

mind eltűnnek az értékelendő dolgok listájáról. Ehelyett sok pénzt

költünk, hogy nyaralni menjünk vagy színházba, esetleg vacsorázni,

hogy a megbecsülésért felelő izmainkat megfeszítsük.

Ha b…a meget mondunk valamire, a jelentőségteljes dolgok világa

összeomlik. Ahogy a fontos dolgok elvesztik a jelentőségüket, hirtelen

újra kinyílik a világ. A belénk nevelt diszkrimináció és ítélkezés nélkül

minden egyes dologban találsz valamit, ami értékelendő. Hiszen minden

gyönyörű.
 Ha ez hirtelen, a semmiből történik (a szó szoros értelmében),

észveszejtő lehet. Ez történik azokkal az emberekkel, akik „felébrednek”.

Ha meglátod a szépséget az abszurd dolgokban, tudod, hogy kezded

elveszíteni az eszed. Vagy legalábbis azt a részét, amelyik megtanulta,

hogy csak korlátozott számú dolgot lásson jelentőségteljesnek.

Lásd meg, hogy minden pillanat a szépség korlátlan lehetőségét

hordozza önmagában. Hajlamosak vagyunk, hogy a múlt összes

ítélkezését, nevelését és korlátait magunkkal cipeljük a jelen pillanatba,

ami nagyon behatárolja azt a pillanatot. Ha elhagysz néhányat az

ítéleteidből, és úgy nézel a dolgokra, ahogy egy kisgyerek tenné, csodás

érzés tölt majd el. Megkönnyebbülés némi sóvárgással vegyítve. Ez a

sóvárgás pedig egészen mélyről fakad, abból a részedből, amelyik még

emlékszik, milyen volt, amikor mindig így láttad a dolgokat.

Ha azt mondjuk, b…a meg, visszaforgatjuk Lásd meg, hogy minden

az órát. Elfelejtjük, amit a dolgok pillanat a szépség
fontosságáról és jelentőségéről gondolunk, korlátlan lehetőségét
szétzúzunk mindent, amiről azt gondoljuk, hordozza magában.
számít. Visszalépünk egy természetesebb

állapotba, ahol a dolgok nem jelentenek annyi mindent, de átkozottul

gyönyörűek.

A szorongás idővel elpárolog

Ha valami, ami fontos számodra, félresikerül, szorongsz és stresszes

vagy. Tulajdonképpen már maga a tudat, hogy valami félresikerülhet,

feszültté és szorongóvá tesz.

Mivel annyi minden fontos, bőven akad lehetőség a szorongásra, ez

pedig idővel megbetegít. Érdemes megpróbálni, milyen, ha feladod a

szorongásaidat és befoltozod a helyüket.

Ha b…a meget kezdesz mondani, a szorongás Ha b…a meget

eltűnik. Késel a munkából és stresszelsz emiatt? kezdesz
Mondd, hogy b…a meg, és nyomban eltűnik. mondani, a
Minél többször mondod, hogy b…a meg, annál szorongás
inkább rájössz, nem is számítanak annyira a dolgok.
eltűnik.

Í
Így a szorongásod idővel elmúlik.

Persze még mindig szorongani fogsz egy-két dolog miatt. De ilyen az

élet, és a szorongás a megfelelő helyzetben még hasznos válaszreakció

is lehet. Ha az országúton vezeted az autód, és az egyik kanyar után azt

látod, hogy neki fogsz ütközni egy elefántnak, jó, ha szorongsz egy

kicsit, hiszen ettől megemelkedik az adrenalinszinted, ami extra erőt ad

majd ahhoz, hogy megküzdj a közelgő fenyegetéssel.

Ha az adrenalin mégsem segít, és elkerülhetetlenné válik, hogy a fent

említett elefánt összezúzzon, ám legyen, de mondd előtte, hogy b…a

meg.

Talán megkönnyíti a mennybe vezető utadat. Ez persze hitfüggő,

hiszen néhány vallás szerint a b…ni szó kimondásával a pokolra jutsz.

Megváltoznak a nézeteid és nem leszel olyan merev

Mindig sajnáltam kicsit a politikusokat. Valakinek őket is sajnálnia kell,

nemde? Az élet összes területével kapcsolatban tisztázniuk kell

magukban, hogy mit hisznek – ami önmagában nézve elég kemény

dolog –, aztán egész életükben ehhez kell tartaniuk magukat.

Persze van lehetőségük manőverezni politikai pályafutásuk során, de

csak nagyon kicsi. A vélemény megváltoztatását pedig teljes

fordulatnak értékelik.

Nos, ameddig más autókat nem veszélyeztet, én támogatom a teljes

fordulatot. Ha rájössz, hogy végig rossz úton mentél, sokkal jobb, ha

berántod a kéziféket, és csikorogva átmész a másik útra, ahogy az

amerikai lmekben teszik.

Sosem hallottunk még politikust, aki hasonlót mondott volna: „Figyelj

csak, leültem, alaposan átgondoltam a dolgokat. Arra jutottam, hogy

mindvégig barom módjára viselkedtem. Most pontosan az ellenkezőjét

gondolom. Bocsi.”

A számunkra jelentőségteljes dolgok folyamatos halmozása mellett

nézeteket is gyűjtünk. És ahogy idősödünk, ezek egyre inkább

berögzülnek. Ezek persze a lehető legkülönbözőbbek lehetnek, de attól

még nézetek.
 Talán kialakult nézetekkel rendelkezel a legfontosabb kérdéseket

illetően: senkinek sem szabadna éheznie, a kirekesztést nem szabadna

tolerálni, a nukleáris erőket feltétlenül hatástalanítani kellene. Talán a

kevésbé jelentős kérdésekről is vannak nézeteid: Sue-nak ki kellene

dobnia Micket, hisz mindenki tudja, hogy Mandyvel kavar, a sarki

kifőzdében megint kellene rántott Mars csokit árulni, az új időjós

csajnak nem kellene ilyen rövid szoknyát hordania.

Ezek azonban még mindig csak nézetek. És minden nézet valamilyen

fontos dologhoz kötődik. Amikor azt mondod, b…a meg, és a dolgok

veszítenek a fontosságukból, a nézetek iránti rajongásod is alábbhagy

majd. Tökéletes esetben, ha már semmi sem számít, egyáltalán nem

lesznek nézeteid. Nem lesz álláspontod, hozzáállásod, érved. Úgy

reagálsz a dolgokra, ahogy történnek: teljesen frissen.

A folyamat során, ahogy a dolgok veszítenek jelentőségükből, talán

megváltoznak a nézeteid. Az biztos, hogy kevésbé lesznek merevek.

Azok, akik elkezdtek b…a meget mondani, vegetáriánusból húsevők,

aktivistából passzivisták, paci stából apatisták lettek. És ha most kitalált

szavakkal dobálóztam a mondat ritmusa és a bizonyítás miatt, hát b…a

meg.

Régebben azt gondoltam, hogy ha írok, nagyon kell ügyelnem a helyes

nyelvhasználatra. Például, hogy éssel vagy devel sose kezdjek mondatot.

Egy nap azonban azt mondtam, b…a meg. És ma már minden második

mondatomat kötőszóval indítom, minden második szavam a b…a meg,

és emellett új, hivalkodó szavakat találok ki.

Régebben mindenről voltak nézeteim. Szomorú ezt bevallanom, de

amikor a politikusokat kérdezgették a rádióban vagy a tévében,

elképzeltem, hogyan válaszolnék. Manapság az egyedüli nézet, amit

elfogadok az, amit a két szemem az adott pillanatban lát.

Manapság az egyedüli nézet,

Elveszíted a józan eszed
amit elfogadok az, amit a két
Nem, nem úgy értem, hogy dilis leszel.
szemem az adott pillanatban
Persze attól még lehetsz – ám ha
lát.
mégsem így történik, az nem zárja ki,
hogy néhányan a környezetedből úgy gondolják, hogy az lettél. Ezt

értem az alatt, hogy elveszíted a józan eszed:

Képzeljük azt, hogy ez egy lm. Az életed forgatókönyvét mostanra

részletekbe menően kidolgoztad (vagy legalábbis te úgy gondolod):

tudod, hogy a főszereplő (azaz te) hogyan viselkedik bizonyos

szituációkban;

tudod, mi történt eddig és nagyjából érted is;

felismerted és érted az összes jelenet felépítését;

vannak ötleteid azzal kapcsolatban, mi történjen a lm/élet

hátralévő részében;

tisztán látod az elejét, a közepét és a végét.

Amikor azt mondod, b…a meg, minden ellágyul és elhalványul. Mintha

egy francia lmet néznél a hatvanas évekből. Már elfelejtettél franciául,

szóval nem érted a párbeszédeket, a felirat pedig túl kicsi ahhoz, hogy

elolvashasd.

Pontosabban ez történik:

A szabályok, melyek szerint a főszereplő (azaz te) cselekszik,

összeomlanak, egyre kevésbé lesz egyszerű előre megjósolni, mit

tenne az adott körülmények között.

A veled történt események jelentése kevésbé lesz tiszta, és a múlt

kevésbé tűnik egységesnek.

A jelenetek elrendezése hirtelen hatalmasnak tűnik, tele

lehetőségekkel, míg korábban csak azt láttad, amit látni akartál.

Egyre kevesebbet tervezel, sokkal kevésbé vagy céltudatos és

meglátod, hogy az élet bármilyen (végtelen számú) irányba

mehet.

Az időérzéked megváltozik, és rájössz, hogy csak egy igazi közép

van: a létezés jelenlegi pillanata.

A B…A MEG HATÁSA A TESTEDRE
A test lazább lesz
Ha van egy feszült gondolatunk, az a feszültség hajlamos a testünkben

is éreztetni a hatását. Így ha kiengeded a feszültséget a b…a megen

keresztül, azzal elengeded a tested feszültségét is.

Próbáld csak ki most rögtön, válassz ki valamit, ami miatt ma

aggódtál. Talán nem is kell nagyon messzire menned. Végy egy mély

levegőt, gondolj arra a dologra, és hogy mennyire feszültté tesz. Aztán

ahogy kilélegzel, mondd, hogy b…a meg, és érezd, ahogy felszabadul a

tested. Ismételd meg.

Ha ez egy dologgal megtörténhet az életedben, képzeld el, milyen

lenne, ha dolgok egész sokaságával megtörténne. Ha tényleg elkezdesz

b…a meget mondani, az egész tested lazábbá válik. Először talán észre

sem veszed, de biztosan meg fog történni. Tulajdonképpen mások előbb

észreveszik majd, mint te. Ellágyulnak az arcvonásaid, így az emberek

majd bókolnak, hogy atalabbnak tűnsz. A nyakad és a vállad ellazul,

így megszűnik a fejfájásod, vagy azoknak a területeknek a fájdalmai. Az

összes izmodat lazábbnak és nehezebbnek érzed majd.

Amint ellazul a tested, azt fogod észrevenni, hogy ülsz és csak élvezed

a testedben felbukkanó érzéseket. Az egyik ilyen érzés a csi.

Áramlik benned a csi

Minél többet mondod ki a b…a meget és lazulsz el, annál több csi

áramlik a testedben.

Emlékezz, a csi az életerő, ami keresztüláramlik rajtad. Bizsergetőnek,

melegnek vagy mágnesesnek érezheted.

Ha nem tudod, milyen érzés, itt az ideje, hogy megtanuld, hogyan kell

az energiaharmonikával játszani. Szóval vedd fel az energiasapkád,

egyél egy kis energia-fokhagymát, és ragadd meg a képzeletbeli

harmonikát.

Ez a harmonika szereti, ha lassan játszanak rajta, nagyon lassan.

Szóval, a harmonikát tartva a két kezed távol van egymástól. Most

pedig elkezded közelíteni őket egymáshoz. Ne érjenek össze. Csak

közelítsd őket egymáshoz, lassan. Amikor már nagyon közel vannak,

húzd szét megint a harmonikát. Folytasd ezt, csukd be a szemedet, és

koncentrálj arra, amit köztük érzel.

A lényeg az, hogy lazulj el, lazuljon el a vállad, a kezed. Ha ma nem

megy, pihenj, majd holnap sikerül.

De amit érezni kezdesz, ma vagy holnap, az a csi.

Minél jobban ellazulsz, Ez a cucc az egészséged kulcsa.

annál inkább érzed. Szeretek a csivel dolgozni, mert a szabálya

a lehető legegyszerűbb: minél jobban

ellazulsz, annál inkább érzed. Nem kell hozzá bonyolult technikákat

elsajátítani, kezdő, középhaladó vagy haladó kurzusokra járni. Csak

annyit kell tudnod, hogy minél jobban ellazulsz, annál inkább érzed.

Szóval, ha valaminek azt mondod, b…a meg, mivel elengeded a

testedben uralkodó feszültségét, a csi áramlása beindul.

A tested visszaállítja az egyensúlyát

A feszültség minden esetben felborítja a test energiaegyensúlyát.

A kínai gyógyászatban a testen végigfutó meridiánok különböző

energia-szervrendszerekhez tartoznak. Ha zikai feszültséget keltesz

bármelyik területen, leblokkolod az energia áramlását, ami hatással lesz

a szervezetedre.

Képzeld el, milyen testhelyzetben dolgozol. Lehet, hogy egész nap ott

görnyedsz a számítógép előtt, és aggodalmaskodsz. Már csupán a

görnyedés is feszültséget kelt a válladban, hátadban, nyakadban. Az

aggodalmaskodó gondolatok pedig csak növelik a feszültséget. És akár

órákig is ülhetsz így.

A feszültség blokkolja az energia éltető áramlását a testedben, ami az

egyensúly felborulásához vezet. Ez pedig befolyásolja a közérzetedet, az

érzelmeidet, az érzéseidet, és az egészségedet is.

Ha azt mondod, b…a meg, és ellazulsz valamivel kapcsolatban, ami

korábban feszültséget okozott, az energiaáramlás újra beindul a

korábban blokkolt területen. Az energiarendszered helyreállítja

önmagát.
A betegségek eltűnnek
Mivel a betegségeket az energiarendszerünk egyensúlyának hiánya és a

feszültség okozza, az egyensúly helyreállítása megszünteti a betegséget.

Ez történik az akupunktúra során is. A tűket azokra a pontokra

szúrják, ahol blokkolva van az energia és – minő meglepetés – ezek

feloldása után az energia újra áramolni fog.

Ha kellőképpen ellazulsz, ugyanez lesz a hatás.

Minden alkalommal, amikor b…a meget mondasz valaminek, az olyan

lehet, mint egy jól elhelyezett tű a testedben. Jobban fogod érezni

magad tőle, több energiád lesz (és most a hagyományosról beszélünk,

nem a csiről), talán kevesebb alvás és étel is elég lesz. A betegségek

elmúlnak, meggyógyulsz.

Tovább élsz
Azzal, hogy ellazulsz, megnöveled az életed hosszát. (Persze tragikus

balesetek így is történhetnek, amelyek megrövidítik az életet.)

Ha azt mondod valaminek, ami nagy feszültséget kelt az életedben,

hogy b…a meg, megnöveled a Földön hátralévő éveid számát. Amikor

teljesen ellazulsz, lelassítod az öregedés folyamatát. Ha nagyon mélyen

lazulsz el, akár vissza is fordíthatod azt.

Szóval, furcsa módon, minél kevesebbet jelent neked az élet, annál

többet kapsz belőle.

A B…A MEG HATÁSA A LELKEDRE

Ezt a részt legalább egy évvel korábban megírtam, mint a könyv

bármelyik fejezetét. Egy másik könyv része lett volna, amin épp

dolgoztam, másik címmel.

Amikor a B…a meg: Az igazi spirituális út vázlatán dolgoztam,

hozzáadtam néhány anyagot abból a korábbi könyvből, a bevezetést

pedig megváltoztattam, hogy stílszerű legyen (többek között úgy, hogy

beleírtam a b…a meg kifejezést).

Az alább következő szöveg szintén a korábbi anyagok része volt,

sokkal nagyobb terjedelemben. Jócskán lerövidítettem ugyan, de ez a

b…a meg alapja. Amikor nemrég újraolvastam, rájöttem, hogy akkoriban

bizonyára arra a véleményre jutottam, hogy nem igazán illik az eredeti

könyvbe. Ha elolvasod, látni fogod, miért: a lozó a, amit körvonalaz,

nem alkuszik meg. De mivel ez a lozó a csak annyira nem megalkuvó

és bonyolult, mint amennyire a b…a meget gondolták eleinte, ezért úgy

döntöttem, hogy az új kiadásba ezt is beleveszem. Szerettem volna,

hogy lásd, honnan is ered ez az egész.

Itt a fejfájás ideje

Gaiát és engem évekig foglalkoztatott az „egység” elmélete, az a főleg

keletről származó felfogás, miszerint mind egyek vagyunk. Ez nem új

keletű gondolat, hisz a legtöbb lozó ában és vallásban felbukkan

(általában annak peremterületén). Különösen az „advaita” tanok

érdekeltek minket. A szó maga azt jelenti, hogy „nem kettő” (azaz egy,

nahát!), és úgy is utalnak rá, mint „nondualizmusra” (azaz egységre,

hoppá!).

Ha lehetőséged nyílik arra, hogy beszélj egy advaita mesterrel (ez a

szatszang), ne hagyd ki. Lenyűgöző lesz. És bele fog fájdulni a fejed.

Igazából ezeket a beszélgetéseket valamelyik fejfájás elleni tablettát

gyártó cégnek kellene szponzorálnia, mivel annak ellenére, hogy az

egység lozó ájára sokan erősen rezonálunk (azaz igazságát a lelkünk

mélyén megértjük), az agyunk nagy küzdelmek árán boldogul csak vele.

De hogy is lehetne másképp? Egy különálló egyén elkülönülten

működő agya mindig is küzdeni fog a gondolattal, hogy az egyéniség

pusztán az egység „álmának” része, és nincs olyan, hogy egyén. (Oké,

oké, menj, vegyél be valamit…)

Szóval akkoriban átéreztem ugyan az egység eszméjét, megértettem, de

ugyanúgy küzdöttem azzal, hogy akkor mi az az „én”. De képtelen

voltam elszökni a szabadság illata elől, amit megszimatoltam.

Ahogy felfedeztük a Aztán, ahogy felfedeztük a b…a meget, hirtelen

b…a meget, hirtelen minden összeállt. A b…a meg a valóság

minden összeállt. érzékelésének erre a változatára mutatott, és
ebből emelkedett fel. Azzal, hogy kimondtam, megéreztem a

szabadságot. Rájöttem, hogy a hétköznapjaim tízezer dolga, a sok

egyedi és elkülönülő létezés nem is számít annyira (ha egyáltalán).

A b…a meg kimondása lehetővé tette, hogy kapcsolatban maradjak a

valóságnak ezzel a szemléletével, anélkül, hogy küzdenék a

megértésével.

Hadd magyarázzam meg, mit értek ez alatt. Amikor zenélek, egy

Ableton Live nevű szoftvert használok. Ebben a zeneszerkesztő

programban két különböző szerkesztő felülettel tudok dolgozni, azaz két

különböző nézetben látom, amit épp létrehozok. Az egyikkel egy lineáris

idővonal mentén látom, hogyan alakul a zene, nagyjából olyan, mint a

kottaolvasás. A másik pedig egy klipalapú nézet, ahol az aktuális futó

zenei eseményeket, effekteket látom.

A kettő között a „Tab” billentyű megnyomásával tudok váltani. A két

nézet nagyon különbözik egymástól. Tulajdonképpen egymás ellentétei

(az egyik időalapú, a másik pillanatnyi lenyomata az adott zenének).

Ám a két nézet alapja ugyanaz: ugyanazok a hangok, effektek,

hangszerek, ugyanaz a kód. A két – egymással ellentétes – nézet

egyszerre nyújt igaz képet.

A legtöbben egyféleképpen látjuk a valóságot: határozott, egyéni

formák lépnek kapcsolatba egymással a newtoni világképben. De néha

akaratlanul is megnyomjuk a Tabot, és máris megváltozik a

látásmódunk – meglátjuk, hogy minden egy, minden összekapcsolódik,

mindenben ott a lehetőség, a vibráló energia, Isten stb. Ez a hasonlat

segít nekem, hogy megértsem a valósághoz való viszonyomat. Ellentétes

módon képezik le a valóságot, de számomra egyszerre igazak. Nem

egyféle paradigma szerint élek, tagadva a többit. Nem egyféle

paradigma szerint élek, miközben másikra vágyom.

A b…a meg lett életem Tab billentyűje.

Amikor ennek a könyvnek az első kiadását írtam, nagyon lelkesített a

gondolat, hogy azt mondhatom az embereknek: „Nézd, itt a Tab

billentyű, ha ezt megnyomod, a valóság egy új nézőpontját adja, üdítő

és felszabadító. Nem kell az ujjad a billentyűn tartanod – nem kell

folyton az aktuális nézetet gyelned –, csak nyomd meg a gombot

néha, és gyeld meg, hogyan érzel.”

Izgalommal töltött el az is, hogy ezeket a számomra alapvető

felismeréseket egyszerű és érthető módon közvetítsem. És ha bárki azt

mondaná, hogy mindez talán már túlságosan is egyszerű, szívesen

elküldöm neki ezt a részt, hogy megtudja, honnan is ered ez az egész.

Persze továbbra is azon vagyok, hogy érthetően közvetítsem ezeket a

gondolatokat, ám a gondolatok maguk nem egyszerűek.

Vágjunk bele! Láthatod, hogy az első néhány bekezdésben

megemlítettem a b…a meget, hogy a régebbi szöveg illeszkedjék a

könyvhöz, ám ahogy olvasod tovább, ez később elmarad.

Csatold be a biztonsági övet, és élvezd az utazást.

A dolgok kevésbé számítanak, már ha számítanak egyáltalán

Egy szép nyári napon sétálgatsz a mezőn. Eldöntöd, hogy letérsz az

ösvényről és a hegyek felé tartva a magad feje után mész. Lépteid

nyomából persze még nem lesz azonnal új ösvény, ám ha pontosan

követed a saját nyomod visszafelé és másnap is ugyanazon az úton

mész, meg azután is, többször, tényleg új ösvényt hagysz majd magad

után.

Ez történik akkor is, amikor egyre több dolognak mondjuk az

életünkben, hogy b…a meg. Az agyunk hozzászokik a

paradigmaváltáshoz, hogy a korábban fontos dolgok elveszítik

jelentőségüket. És egy idő után valóban úgy látjuk majd, hogy a dolgok

nem is számítanak annyira.

Ösztönössé válik. Amikor stresszelnek a dolgok (mert túlságosan

számítanak), csak azt mondjuk, b…a meg.

Csodálatos érzés, ha eléred Csodálatos érzés, ha eléred azt az

azt az állapotot, amikor már állapotot, amikor már nem számítanak

nem számítanak annyira a annyira a dolgok. Ez pedig nem azt
dolgok. jelenti, hogy olyan leszel, mint egy

durcás tini, aki leszarja a világot és

semmi sem érdekli. Amikor a feszültség eltűnik a fontos dolgok mellől,

minden gyönyörű úgy, ahogy van.

Természetesen a nagy spirituális tanulsága ennek az egész cuccnak az,

hogy egyáltalán semmi sem számít. Semmi sem. Még a legapróbb

dolgok sem.

Feladod a keresést.

Az életed eddig olyan volt, mint egy hosszú, kemény munkanap. Azt

gondoltad, sosem lesz vége. A nap vége felé már olyan gyakran

nézegetted az órádat, hogy meg mertél volna rá esküdni, hogy megállt.

Most pedig otthon vagy. Előtted van a nagy tál bolognai spagetti meg

a kedvenc sorozatod. Töltöttél egy pohár bort. A cipődet lerúgtad, a

lábadat feltetted az asztalra. Egész este tévét fogsz nézni. Semmit sem

kell már tenned. Semmin sem kell már gondolkodnod.

Mert a keresés véget ért. Nincs már mit tenni. Nos, valószínűleg ez az,

amit felismer majd az elméd.

Egész jól hangzik, nem?

Az egység üzenete, hogy már azok vagyunk. Már ott vagyunk. Nem

kell tovább kutatnunk a válasz után. Mert a válasz itt van. Te vagy a

válasz. Ez a könyv a válasz. Az óra ketyegése a válasz. Minden és

mindenki, ami körülvesz téged – tűnjék bár teljesen kívülállónak –, azt

az üzenetet közvetíti feléd, hogy minden és mindenki egy.

Oké, pihenjünk meg egy pillanatra.

Ha a keresésnek vége, akár fel is adhatod, hogy egyszerre mindent

megérts.

Azt fogod tapasztalni, hogy valami benned megérti.

Hogy valami benned megkönnyebbülést érez, ha bizonyos dolgokról

olvasol.

Az üzenet ahhoz a részedhez szól, amelyik már amúgy is tudja ezt.

Inkább úgy mondom, hogy az egység emlékezteti az egységet, hogy egy.

Szóval csak dőlj hátra. Kortyolj egyet a borból, és élvezd az ízét.

Élvezd a tévéműsort. Még a reklámokat is. Mert minden egy. Még a

hasonlatok összekeveredése is egy nagy játék a hasonlatok

összekeveredésével.

A keresés végén ott vár a megkönnyebbülés csodás érzése. Mint

amikor a bor belekúszik létezésed összes részébe, ellazítva és ellágyítva

azt:

Nincs keresés, mert ez az. Már minden itt van.

Nincs keresés, mert nincs mit megtalálni.
Nincs keresés, mert nincs senki, aki találhatna valamit.
A keresés véget ért. Minden, ami itt van, az. És ebben a pillanatban ez
az egység lassan átszűrődő üzenete.
Lewis Carroll Alice Tükörországban című könyvében Alice az erdőben

bolyong, amikor szembejön vele az alvó Fekete Király. Alice azon

tűnődik, miről álmodhat, és hogy ő maga, Alice, vajon része-e az

álmának. Hogy ő maga egy álomban van-e. És hogy abban a

pillanatban látja-e az álmodót, amint őt, az álmot álmodja.

Talán találkoztál már olyan spirituális lozó ákkal, amelyek az életet

álomnak tekintik. Nos, ha minden egy, akkor ez az elkülönülő világ,

amelyben láthatóan élünk, biztosan csak álom.

Az álom azért jó metafora, mert tudjuk, hogy amikor álmodunk, nem

vagyunk azzal tisztában, hogy mindez csak egy álom. Álmunkban azt

gondoljuk, hogy az a valóság. Csak ébredés után ismerjük fel, hogy

álom volt.

Ez persze magában hordozza a lehetőséget, hogy a valóság, amelybe

felébredünk, szintén egy álom. Egy olyan álom, amelyből szintén fel

lehet ébredni. Mint az orosz matrjoska baba, álom az álomban. És

valóban, a spiritualitásnak ezen területén az emberek „felébredésről”

beszélnek. Akik pedig felébredtek, gyakran beszélnek az előző

„valóságukról” úgy, mintha álom lett volna.

Ezen a ponton hadd jegyezzek meg valamit az idézőjelekről, amelyek

úgy pecsételik tele az oldalakat, mint a kutyagumi a külvárosi járdákat.

Itt vagyok, írok egy könyvet (te meg olvasod), amely a szavak

sokaságából áll, ám ezt az üzenetet oly nehéz szavakban kifejezni.

Túlmutat rajtuk. Mégis itt vagyunk, nem kevesebbel, mint a szavakkal.

Szóval a kutyapiszokszerűen elpotyogtatott idézőjelek azt jelzik, hogy a

szavakon erőszakot tettünk (pont úgy, mint a karóhoz kötött kutyán is –

csak hogy kavarjunk még egyet a hasonlatokon).

Szóval kérlek, bocsásd meg ezeket a fordított kakákat. Jusson eszedbe

róluk, hogy a szavak, melyekkel az egységet szeretnénk kifejezni,

mélyen a dualizmusban, a kettősségek világában gyökereznek.

Az álom pedig az, amikor az egység azt játssza, hogy kettő vagy több.

Az egység azt játssza, hogy különálló egyén vagy különálló dolog.

Pedig mi mind egyek vagyunk.

Igyál még egy kortyot, és pihenj. Most megtudtál valamit, ha mást

nem azt, hogy a keresésnek vége.

Rájössz, hogy semmit sem kell tenned.

A tény, hogy semmit sem kell tenned, kéz a kézben jár azzal, hogy a

keresésnek vége – akár egy részeg pár, akik kéz a kézben, tántorogva

teszik meg a bejárati ajtójukhoz vezető néhány lépést.

Mivel már ott vagyunk – ha ez az, márpedig az, és tudjuk, hogy a

keresésnek vége –, természetesen semmit sem kell tenni.

De próbáld mindezt megmagyarázni az elmédnek.

Jó elme, rossz elme

Foglalkozzunk most egy kicsit az elmével. Az elmének elég rossz híre

van spirituális körökben. Mindig az volt, de most, főleg A most hatalma

óta, még inkább.

A vallási vezetők agymosásától megszabadulva a legtöbb ember

elméjét most az új spiritualizmus vezetői bombázzák.

Erőszakos egyszerűségével (jobb, mintha erőszakosan manipulatív

lenne) a vallás arról szól, hogy megerősítse az elme dualizmusát. Így

vannak „jó” gondolataid és érzéseid, és „rosszak” is. Neked pedig

mindent meg kell tenned, amit tudsz, hogy megsemmisítsd a rosszakat.

Ösztönzésképp jó, ha tudod, hogy a rossz gondolatok a pokolra és örök

kárhozatra juttatnak.

Úgy tűnik, a modern spiritualitás lerázta magáról a jó és a rossz

egyértelmű megkülönböztetését, helyette az előnyösebb állapotok felé

terel minket. Például jobb nyugodtnak és békésnek lenni, ahelyett, hogy

mérges és ideges lennél. Jobb csendesnek, mint hangosnak lenni. Jobb a

mában élni, mint a múltban vagy a jövőben.

Az elme – az a nyamvadt kis ördög – mindig elvándorol a múltba és

leragad a régi dolgoknál. Vagy kilövi magát a jövőbe és álmodozik,

tervez, halogat.

A trükk tehát az, hogy a jelenben legyél. Légy jelen abban, amit a

pillanatban csinálsz. Ez tudatossághoz vezet, és ami még jobb, békéhez.

Persze ez néhány „pillanatig” jó lehet, de az elme olyan, mint a gyerek.

Elvándorol, játszik. Ha szeretnéd leláncolni a gyermeki elméd az

etetőszékbe, és beleerőszakolni a pillanatkaját, akkor hajrá. De

valószínűleg ki fogja hányni.

A „létezz a pillanatban” Van egy érdekes közhely ebben az egész

játékban a múlt és a „létezz a pillanatban” játékban, ez pedig az a

jövő nem létezik. meg gyelés, hogy a múlt és a jövő nem

létezik. Ez bizonyára igaz. Az egyetlen

dolog, ami létezik, az a jelen. A múlt az

elménkben van, csakúgy, mint a jövő. De ettől még egyik sem „rossz”.

Az egység világában minden rendben van, mivel minden csak az egy

játékának része. Ezért nincs olyan állapot, amely jobb lenne bármelyik

másiknál.

Nincs olyan gondolkodásmód, amely jobb volna bármely más

gondolkodásmódnál.

Ha arra a csodás tavalyi nyaralásra gondolsz, az rendben van. Ez az

egység, ahogy azt játssza, hogy ő egy gondolat a tavalyi nyaralásról.

Ha aggódsz a prezentáció miatt, amelyet jövő héten az egész csoport

előtt tartasz, az rendben van. Ez az egység, ahogy azt játssza, hogy ő

egy aggódó gondolat a prezentációról.

Ez nem ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy minden „tökéletes”,

mivel egy aggódó gondolatot biztosan nem érzékelünk tökéletesnek.

De tulajdonképpen nincs semmilyen felsőbbrendűbb vagy

alsóbbrendűbb tulajdonsága, mint bármilyen más gondolatnak.

Így ha egyik gondolat sem jobb, mint a többi, nincs szükséged arra,

hogy bármit tegyél a jobb gondolatok érdekében.

Minden gondolatod az egység gondolkodása.

É
 És ha az elméd most azt mondja, hogy oké, de szeretne „felébredni”,

mit kellene ehhez tennie? A válasz az, hogy semmit, mivel semmi sem

fog megváltoztatni semmit sem.

És ha nem teszel semmit, az sem változtat meg semmit sem.

Szó szerint nincs mit tenni.

Teljesen reménytelen.

Így ezen a ponton az elméd majd ideges lesz a tény miatt, hogy nem

kaphatja meg, nem tud mibe kapaszkodni.

Vagy akár ihat még egy korty bort, és akár kedvelheti is a gondolatot,

hogy nem kell semmit sem tenni.

Láthatod, hogy minden, ami van, az ez.

Az elmédnek szeretnie kellene ezt a részt, mivel egész kellemes, a maga

megnyugtató, angolos módján. Ez jó, határozott, erős cucc.

Nincs semmi más, csak ez.

Ez létrejön
Most bevezetek egy szót, amit elég gyakran fogsz mostantól hallani:

létrejön. Megnyilvánuló világunk történelmének ebben az épp most

megnyilvánuló pillanatában rengeteg dolog jön létre számodra.

Létrejön az, ahogy látod ezt a papírt, ahogy hallod kinn az autókat.

Létrejön a fájdalom a lábadban, a meleg érzés a derekadnál. Egy

gondolat, hogy mi mindent tartalmazhat ez a szó.

Ezt értem az „ez mind az” alatt. Ez – minden, ami létrejön – az. Nincs

semmi más. Ahogy ezek létrejönnek, az egység jön létre. A létrejött

dolgokban egyszerre nyilvánul meg a minden és a semmi.

Próbálj ráérezni.

Az álomban egész entitásokat (testtel és lélekkel, múlttal és jövővel

rendelkező személyeket) hozunk létre magunkból, másokból, egy olyan

világból, amelyet még nem tapasztaltunk meg. Mind különálló és

egyedi. Mindegyiknek van valamilyen tulajdonsága: hideg vagy meleg,

világos vagy sötét, jó vagy rossz, kicsi vagy nagy, segítőkész vagy

goromba.

Az álomban minden bonyolult. A különállóság pedig minden területen

kon iktust szül. Egy egyszerű, személyes szinten ez azt jelenti, hogy

állandóan más egyedekkel kell foglalkoznunk. Jobbak vagy rosszabbak,

mint én? Kaphatok tőlük valamit? Akarnak tőlem valamit? És így

tovább.

Miközben

ezek

mind

azok.

A létrejött dolgoknak nincs erkölcsi vetületük. Semmi sem jön létre

valaminek a hatására. Semmi, ami létrejött, nem képezi más dolgok

okát. Minden, ami létrejön, önmagától való.

Nézzünk olyan példákat, amelyekhez kapcsolódni tudunk, és lássuk,

hogyan is működik mindez. Igyekeztem olyan embereket és helyzeteket

bemutatni, amelyekkel a legkönnyebb azonosulni – hozzád hasonló

embereket a tiedéhez hasonló élettel.

Esther apró termetű, idős asszony, egy apró birkafarmon él egy kis

szigeten Skócia partjainál, a Külső-Hebridákon. Az élete kemény.

Boldogtalan és gyermektelen házasságban élt férjével, Jackkel, mígnem

egy reggel egy sziklás szakadék alján találta őt, összezúzott testtel egy

traktor alatt. Még fájdalmasabbá tette a halálát, hogy a traktor nem a

sajátja volt. Egy közeli farmról lopta, és meggondolatlanul száguldozott

vele a korai órákban.

Így Esther egyedül maradt a bárányokkal és a súlyos emlékeivel. Az

élet pedig igencsak nehéz a Külső-Hebridákon. A Belső-Hebridák szeles,

hideg és még a birkák élete is küzdelmes, így hát képzelheted, milyen

lehet a Külső-Hebridákon.

Derűs áprilisi reggel van. Ez nem azt jelenti, hogy meleg, de kibukkan

a nap, és ahogy Esther kiteregeti a szokásos hétfői mosást, a zord

lápvidéken egészen a tengerig ellát.

Esthernek tehát megvan a maga élettörténete. Múltja (nyomasztó),

jelene, és jövője (nyomasztó). De miközben tereget, ez az, ami létrejön a

számára:
 A hideg érzése a kezén.

A gondolat, hogy a keze fázik.

Egy csésze forró tea gondolata.

A fájdalom a hátában.

A tenger illata.

A sirályok hangja.

Egy gyerekkori nyaralás emléke.

Bánat, mert meghalt az apja.

Bánat, mert meghalt a férje.

Egy forró tea gondolata.

Esthernek ez az, ami van. És nincs semmi más, csak ezek jelenléte. A

kció, az álom az, hogy van több is. Hogy van másik szelete a

történetnek. Más fájdalmak. Több bánat, ami nem jó. Hogy van egy test

és elme, amit Esthernek hívnak.

Ez mind csak a kció, ami körülveszi azt, ami van. Csak az van,

aminek létezése az adott pillanatban megmutatkozik.

Halljunk egy drámaibb történetet.

Philipet tüdőrákkal diagnosztizálták egy hónapja, és nem jók a

kilátásai. Azóta úgy kavarog körülötte az élet, ahogy a víz örvénylik le

a lefolyón. Minden másnak tűnik. A fontos állása a belvárosi bankban

teljesen érdektelennek tűnik. A zaj, amit két kisgyermeke csap játék

közben – amivel eddig az idegein táncoltak –, most mélyen megérinti.

És hű felesége, akit annyi éven át magától értetődőnek tekintett, most

fájdalmasan értékessé válik számára.

Philip számára az élet most csupa fájdalom. A zikai fájdalom és a

kellemetlenségek, amelyeket a rák és a kezelése okoz. A halandóság

fájdalmával néz szembe, és azzal, hogy mindent elveszít, ami az élete.

Az egész túl fájdalmas. A múltján gondolkodik, azokon a dolgokon,

amelyeket eddig természetesnek vett. Gyászolja az elvesztett jövőjét.

Könnyek között nézi, ahogy hatéves a játszik.

Hallja, ahogy négyéves lánya egy másik szobában nevet, és belesajdul

a szíve.

É
 Philip számára nagyobb a tét. Minden sokkal intenzívebb. Élete

történései sokkal valóságosabbak és nagyobb hatásúak, mint a

legtöbbünké.

De ez a történet sem más Philip számára, mint kció. Fikció, ami

körülveszi annak létezését, ami van.

Philip két órája tért vissza a kórházból a kemoterápiás kezelésről. Most

a kanapén fekszik, a tévéhíradót nézi. Ez az, ami létrejön:

A hányinger a gyomrában.

A konyhában csörömpölő edények hangja.

A gondolat, hogy hiányzik a gyerekeinek.

A szomorúság érzése.

Hányinger.

Egy egészségesnek tűnő híradós látványa.

Az egész igazságtalansága.

Hányinger.

Ezek azonnal létrejönnek. Ez minden, ami van. A hányinger érzése van,

minden minősítés nélkül. Vagy a szomorúság.

Ez minden, ami van. A kció, álom, sztori csak körülveszi mindazt,

ami van.

Mindegy, milyen színnel színezzük ki a történeteket, vagy azt, ami

létrejön, hiszen nem változtat a tényen, hogy minden, ami van, az ez.

Látod majd, hogy minden helyénvaló (nem tökéletes).

Minden…
Néhány évvel ezelőtt az egyik barátom mélyen azonosult azzal a

spirituális elmélettel, miszerint „minden tökéletes”. Biztos vagyok benne,

hogy hallottál már róla. Mint sok spirituális gondolat, a legjobb

szándékból fakad, és van benne némi igazság.

Felvonultat néhány közhelyet. Az első, hogy nem tehetünk sokkal

többet, mint hogy elfogadjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak. Ez jó

gyakorlat: a legtöbb ember hatalmas mennyiségű energiát pazarol arra,

hogy tagadja a nyilvánvalót. Olyan dolgokról panaszkodnak, amelyeken

nem tudnak változtatni, olyan embereken idegesítik fel magukat, akik

nem fognak változni, személyeskedésnek vesznek mindent, ami nem is

az. Sok értelemben a megváltoztathatatlan el nem fogadása romboló

dolog.

A másik nagy közhely, hogy ha pozitívan gondolkodunk, pozitív

dolgokat vonzunk majd az életünkbe. Ez látszólag működik. Ha

mosolyogva megyünk ki az utcára, az emberek hajlamosak jobban

reagálni ránk. Ez egész élet lozó ává látszik kinőni magát. Ha

pozitívak vagyunk, a világ pozitívan reagál ránk. Vagy, ahogy egy

barátom mondaná, az „univerzum” reagál pozitívan. Mi?

Visszamosolyognak a csillagok? Az univerzum, atyám…

A barátom számára látszólag minden tökéletes volt. Amikor lekéstük a

buszt és húsz percet kellett várnunk az esőben, tökéletes volt. Amikor a

focicsapatunkat alacsonyabb osztályba sorolták, tökéletes volt. Amikor

összeszedtem valami vírust és két hétig feküdtem kórházban, tökéletes

volt. Én megőrültem tőle. Hát marhára nem tökéletes szerintem, sőt,

elég szar. Lekéstük a hülye buszt. Egyáltalán nem tökéletes. És hogy

megerősítsem a saját negatív mintámat, egy arra járó autó belehajtott

egy pocsolyába és beterített vízzel.

Az élet nagyon jó tud lenni, Az élet nem tökéletes. Ez a lényeg. Az

aztán meg elég szar is. élet a szuper és a szar tökéletes

keveréke. A csúcspontokat mindig

mélypontok követik. A boldogságot szomorúság. Az élet nagyon jó tud

lenni, aztán meg elég szar is. Vagyis néha minden ok nélkül, aztán

hirtelen fordul a kocka, és nincs bennünk más, csak elégedetlenség.

De a tény, hogy az élet ilyen, jó hír, hiszen az, hogy körbe-körbe jár a

jótól a rosszig, és hogy a világ épp annyira van tele rossz emberekkel,

mint jókkal, arra emlékeztet minket, hogy ez az egész egy zseniálisan

megalkotott álom.

Ahogy az, hogy a „mostban” élsz, néhány egymást követő pillanatig

működhet ugyan, de aztán jön a csodás gyermeki elme és belegázol a

dolgokba. Így a negatív és a minden-felidegesít típusú gondolatok

szépen eltapossák a pozitív és a mindent elfogadó gondolkodást.

É
 És ismétlem, ebben nem az elme a hunyó.

Ha minden egy, akkor minden rendben van, minden gondolat, minden

darabka, minden rendben van. Mert ez az egész arról szól, hogy az egy

azt játssza, hogy kettő.

Így ha azt mondjuk, hogy minden tökéletes, az egyszerűen nem

működik. Ne feledjük, mindezt egy álomra vonatkoztatva mondjuk, ahol

egyértelműen nem tökéletes minden.

De ha olyannak látjuk az álmot, amilyen – hogy a látszólag jó

dolgokat kiegyensúlyozzák a látszólag rosszak, de valójában mindez egy

és ugyanaz –, látni fogjuk, hogy egyszerűen minden rendben van.

Így, ha feltétlenül szeretnél valamilyen spirituális gondolatot kitűzni a

kabátodra, legyen mondjuk az, hogy „minden rendben van”, vagy hogy

„minden helyénvaló”.

Rendben van, nem igazi

Na, elintéztünk neked egy négyszemközti beszélgetést Istennel. Van

néhány jó híre:

„Gyermekem, biztonságban vagy. Nem történhet veled semmi. A

karomban vagy. Csak lazulj el és dőlj hátra abban a tudatban, hogy már

minden rendben van.”

Köszi Isten, nagyon köszi.

Ezt az üzenetet már nagyon régóta küldi Isten az embereknek. Ám ha

beleragadunk az álomba, akkor a szavak a „tapasztalataink” mellett

kissé karcsúnak tűnnek.

Az álomból kilépve megláthatjuk, hogy van valami a gondolatban,

hogy biztonságban vagyunk.

Ne feledd, ha az elkülönült egyénekben maga az egy nyilvánul meg,

akkor az egyén maga nem is igazán létezik. Nincs olyan, hogy te. Nem

létezel. (Oké, töltsd újra a borospoharadat.)

Nem létezel. Nincs olyan, hogy te. Nincs élet. Nincs lényeg. Nincs

nyereség. Nincs mit veszíteni.

Ez persze kegyetlen. De megkönnyebbülés is, nem?

Ironikus, de az egység teljes üzenetére adott válasz mindig kettős: ez a

legutolsó dolog, amit hallani akarunk, és ez az, amit kerestünk.

Mindkettő egyszerre.

Egyértelműen ez a legutolsó dolog, amit hallani akartunk:

Nem létezek? Amiket elértem, nem léteznek? A reményeim semmiért

vannak? Az életem egy kció, álom? Nem tudok változást hozni? Nincs

választásom?

És pont ez az, amire vágytunk.

Ha nincs értelme, nincs miért küzdeni.

Ha nincs én, nincs feszültség a többiekkel.

Ha nem tudok változást hozni, meg sem kell próbálnom.

Ha semmi sem történhet velem, BIZTONSÁGBAN vagyok.

Természetesen nincs olyan, hogy „biztonságos” vagy „nem

biztonságos”, csak az van, ami van.

De van valami az álmodóban, ami a biztonság érzetét nyújtja, amikor

az álom (és az álmodó) kezd szertefoszlani.

A Ki vagy, doki? szörnyei, a dalekek már hetek óta tervezték ezt az

egészet. Végre sarokba szorították a Doktort egy bunkerben.

Megsemmisíteni. Megsemmisíteni. Megsemmisíteni. Elbújsz a fotel

mögé, és kilesel néha a tévére az ujjaid közül.

Szünet.

Egy megjegyzés. Ez a jelenet eléggé közhelyes lett mára. Annyiszor

lehetett látni a brit tévében és annyiszor utaltak már rá (amikor részeg

voltál diákként, különböző műsorokban stb.). De biztosak lehetünk-e

benne, hogy ez egy valós emlék, vagy csak egy közös, kitalált emlék?

Ami engem illet, én nem vagyok olyan biztos abban, hogy tényleg

elbújtam-e a fotel mögé. Lehet, hogy ott álltam a kék Adidas

melegítőmben, és a tévére mutogatva azt mondtam a szüleimnek:

– Láttátok ezt a szemetet? Tényleg azt várják, hogy a gyerekek majd

beveszik ezeket a stúdió mögötti szemétből összetákolt nyikorgó

robotokat? Ez szennytévé, drog a gyerektömegnek. Agyzsibbasztó drog,

és egyenesen a nyaki ütőerébe fecskendezik azoknak, akik még csak

most érik majd el a tinikort.

A szüleim valószínűleg kilestek a fotel mögül, és azt mondták:

 – Igen, drágám… de vigyázz, mert jönnek, gyorsan bújj el.

És megint itt tartunk. A „valóság” a legkisebb nyomásra is

összemorzsolódik.

Oké, nyomjuk meg újra a lejátszás gombot.

Ennek az elnyújtott lényegnek a kedvéért félve gubbasztasz a fotel

mögött. Mit is mond valójában ilyenkor az anyukád? Nyugi, drágám, ez

csak egy mese, csak színészek jelmezben. Máris jobban érzed magad.

És ez még most is megtörténik velünk. Amikor egy jelenet túl

fájdalmas, emlékeztetjük magunkat, hogy ez csak egy lm. Hogy ők

csak színészek. Hogy ez valószínűleg a tizedik próbálkozás, és egy egész

stáb van a kamera mögött. (Így éreztem legutóbb, amikor megnéztem

Clint Eastwood Millió dolláros bébijét.)

Ez csak egy lm. Nem a valóság. És máris jobban érezzük magunkat.

Nos, ez csak egy álom, nem a valóság.

Nem létezel.

Na, érezd már magad jobban, ÉREZD MAGAD JOBBAN.

 5. A b…a meg forma

Ha b…a meget mondasz, az elég ahhoz, hogy bármit elrendezz

(tulajdonképpen ez a tökéletes útja). A mély ellazulás és az elengedés

bármilyen problémát képes megoldani. Az ellazulás egyszerű folyamata

sokkal erőteljesebb, mint bármilyen jóga vagy tajcsi. Az igazság az,

hogy az agyunk szereti a formákat: valami, amihez hozzátapadhat, hogy

tanítson és emlékeztessen minket, jót teszünk magunkkal. Üdvözöllek a

b…a meg formájában. Ami a forma nélküli forma.

A b…a meg forma az életből veszi az ajánlott pózokat (mint a fotelbe

süppedés a tévé előtt), kiigazítja őket, ad hozzájuk egy kis tudatosságot

(hogy tisztában légy azzal, mit csinálsz), egy nagy adag ellazulást, és

ami összeáll, egy remek forma, ami jót tesz. Az egyes pozíciók pontos

előnyeit itt találod, lesz mit megemésztened.

A B…A MEG FORMA EREDETE

A b…a meg forma a csikung egy formája, ahogy a tajcsi is. Hadd

magyarázzam el. A csikung kínai energiatorna. Szó szerint azt jelenti,

az „energiával tornázni”. Ez pedig azt jelenti, hogy amikor tudatosan

dolgozol az energiáddal, csikungozol. Ha most ülsz és ezt a könyvet

olvasod, ellazítod a tested, és elképzeled, hogy a csi áramlik a kezeden

keresztül, akkor csikungozol.

Ezt szeretem benne. Nem kell órákra járni, nem kell könyveket olvasni,

nem kell semmilyen bonyolult gyakorlatot megtanulni, csikungozni

bárhol lehet. Persze megteheted ezeket is, ha akarod. Évekig jártam

órákra, több tucat könyvet elolvastam, rengeteg bonyolult gyakorlatot

tanultam meg, szóval vesd csak bele magad, ha úgy tetszik. De tudnod

kell, hogy ettől még sehova sem jutsz el gyorsabban. Garantálom, hogy

a b…a meg formát végezve hamarabb tapasztalod meg, hogy több az

energiád, mintha tajcsit végeznél.

É
 És igen, a tajcsi is a csikung egyik formája. Valószínűleg a

legismertebb. Tipikus csikung mozgásgyakorlat: a mozdulatok nagyon

lassúak, és arra tervezték őket, hogy a tested különböző

energiarendszereit mozgassák meg. Egy ilyen formával, mint a tajcsi, az

a baj, hogy nagyon sok időbe telik, mire rendesen megtanulod. Néhány

évig is eltarthat, amíg az alapmozdulatokat elsajátítod. És akkor még

nem is tanultad meg az energiagyakorlatokat. Szeretem a tajcsit, örülök,

hogy ennyi időt fektettem bele. Mert nem hiszem, hogy manapság képes

volna lekötni.

A b…a meg forma: adj bele A b…a meg forma azoknak van, akik

minimális erőfeszítést, kapd szeretnék megtapasztalni a csikung

meg a maximális eredményt. jótékony hatását, erőfeszítések nélkül.

És – ha már itt tartunk – ez a taoista

út: adj bele minimális erőfeszítést, kapd meg a maximális eredményt.

Szóval íme, itt van a forma, amely a legkevesebb erőfeszítést igényli: a

forma, amely b…a meget mond a formáknak. Ahogy a tajcsinél is, ha

végigcsinálod a teljes mozdulatsort, az egész energiarendszeredet

módszeresen megtisztítod.

Ha egy hónapon keresztül minden nap végigcsinálod, hatalmas

előnyökre teszel szert: érezhetően ellazultabb leszel, jobban alszol, az

étvágyad stabilizálódik, kezdesz kigyógyulni a betegségeidből.

Mint mindent a b…a meg világában, ezt se vedd túl komolyan és ne

ragaszkodj ezekhez a beígért előnyökhöz. Csináld azért, mert szereted

érzékelni az energiát a testedben, és mert az elsők között vagy, akik

gyakorolhatják ezt az új világméretű formát.

Gyakorlás
A b…a meg forma lényege, hogy a hétköznapjaid részeként is

alkalmazhatod. Mindegyik pozíció olyan dolgokon alapszik, amiket már

amúgy is csinálsz. Csak egy kicsit módosítanod kell a tartásodon

(például hogy a két lábfejed párhuzamos legyen, vagy hogy a térdedet

enyhén behajlítsd), tudatosan lélegezz, gyelj a csire, és – csiribí-

csiribá – máris a b…a meg formát csinálod.

 Fontos, hogy minden nap gyakorolj, ha szeretnéd erősíteni a csit

magadban. Ha előfordul, hogy még egy kis gyakorlásra sem tudod

rászánni magad, te lusta dög, akkor mondd, hogy b…a meg, és másnap

próbáld újra.

Légzés
A légzés nagyon fontos az összes póznál és mozgásformánál. Különben

meghalnál. Azt pedig nem szeretnénk, ugye?

Érdemes játszani a hasi légzéssel a b…a meg formában. Hasi légzés?

Igen. A hasadba lélegzel, öregem. Ha megnézed, hogyan veszi egy

kisbaba a levegőt, láthatod, hogy ilyenkor az első dolog, ami történik,

hogy megemelkedik a hasa. Amikor pedig kifújja a levegőt,

visszahúzódik. Ez a légzés természetes módja.

Valamilyen oknál fogva gyerekkorunk egy pontján (valószínűleg

valami ijedtség miatt) elkezdünk főleg a mellkasunkba levegőt venni. Ha

meg gyeled a felnőtteket, láthatod, hogy a legtöbben úgy veszik a

levegőt, hogy a mellkasuk emelkedik és süllyed. A hasuknál pedig szinte

semmi sem történik. Ez a fajta légzés jó lehet veszély esetén, de

előnytelen a mindennapokban. Felületes, és ha felületesen veszed a

levegőt, felületesen is élsz.

Ha mélyebben akarsz Ha mélyebben akarsz élni, mélyebben kell

élni, mélyebben kell lélegezned. Ez pedig azt jelenti, hogy a

lélegezned. hasadba kell venned a levegőt. Próbáld ki:

ahogy belélegzel, nyomd ki a hasizmaidat.

Képzeld el, hogy egy lu van a hasadban, és azt minden belégzéssel

meg kell töltened. És minden kilégzéssel le kell engedned.

Ha megtanulsz így lélegezni, megváltozhat az életed. Ha a mellkasi

légzésről hasi légzésre váltasz, annak hatalmas élettani hatása lehet.

Hatékonyabban töltöd meg a tüdőd levegővel (mellkasi légzéssel

maximum a kétharmadát tudod csak megtölteni), így több oxigénhez

jutsz (ami a test fő üzemanyaga).

A rekeszizmod mozgása (a belégzésnél mélyen lenyomódik ahelyett,

hogy kissé megemelkedne) átmasszírozza a belső szerveidet. A

felélénkült szervekben jobban áramlik a vér, ami olyan, mint egy meleg

zuhany. Az így átmasszírozott szervek hatásosabban adják meg a

testednek, amire szüksége van, és könnyebben megszabadítják azoktól a

dolgoktól, amikre pedig nincs.

A másik remek dolog a hasi légzéssel kapcsolatban az, hogy fel kell

adnod valamennyit a hiúságodból (felszínesség), mivel az igazán jó hasi

légzésnél a hasad akkorára fog dagadni, mint Buddháé (neki meg szép

nagy volt). Ezt a hiúságot helyettesítheted elfogadással (mélység), és

élvezheted a légzéssel járó nyugalom és egészség érzését.

Jól teszed, ha a merev öveket rugalmasabbakra cseréled, hogy a

megfelelő terület szabadon mozoghasson.

Hogyan fejlődik a csi

Minél tudatosabban dolgozol a csin, annál több áramlik belőle a

testedben. A mindennapos tudatos munkát úgy képzeld el, mintha pénzt

dobálnál egy perselybe. Idővel egész szép összeg gyűlik össze. Csakhogy

ezt a perselyt egy remek befektetési ügynök kezeli, így jelenleg kétszáz

százalékos pro tot tudhatsz magadénak. És mivel minden pro tot újra

befektetsz, a holding pedig extra éves jutalékot ad, egész jól megy

sorod. Képzeld el, milyen gazdag lennél csak néhány év elteltével. Nos,

így működik a csi is.

Így működik a csi a tudatod irányításával. A Minél tudatosabban

kínaiak azt mondják: „Előbb az elme. Aztán a dolgozol a csin,
csi. Aztán a vér.” (Csak ők kínaiul mondják, annál több áramlik
különben elég fura lenne.) Tömör, de igaz. belőle a testedben.
Ha egy adott testrészedre gondolsz, mondjuk a

tenyeredre, a csi ott fog áramolni. És ha a csi

áramolni kezd, a vér is követi.

Ezért olyan erőteljes hatású a csi (csikung) gyakorlása: az

energiarendszer kiegyensúlyozásának minden jótékony hatása mellett

ráadásként a vérkeringés javulásának zikai előnyeit is megtapasztalod.

HÁTRADŐLVE ÜLŐ PÓZOK
Libatojást tartva
Ehhez az alapvető fotelpózhoz süppedj

bele a fotelba, mintha tévét néznél.

Vagy nézd is a tévét, ha akarod. A

talpad legyen a padlón,

vállszélességben (ez azt jelenti, hogy a

két lábfejed külső oldala olyan

távolságra legyen egymástól, mint a

két vállad), a gerinced legyen laza, a

fejed pedig nézzen előre (ne felfelé).

Lazítsd el az állkapcsodat, a nyelved

hegyét pedig tedd a szájpadlásodra, a

felső fogsorod mögé.

Most tedd a két kezedet egymásra a

hasadon. Ha fér vagy, akkor előbb a

bal kezedet tedd a hasadra, majd helyezd rá lazán a jobb kezedet. Ha nő

vagy, a jobb kezedet tedd először a hasadra, és azután a balt. Az alsó

kezet úgy tedd, hogy a hüvelykujjad töve kényelmesen feküdjön a

köldöködön.

Lélegezz lassan ebben a pózban. Érezd, ahogy áramlik a csi.

A póz előnyei

Ebben a pózban a csit közvetlenül a dantianbe, a test elsődleges

energetikai központjába irányítod. Ez felfrissíti a testedet, erre az

alapgyakorlatra épül a többi b…a meg forma is. Ha csak egy gyakorlatot

végzel el, ez legyen az. Ez erősíti a vesét, így segít ellazulni és

csökkenteni a szorongást.

A páva kitárja szárnyait

Vedd fel az alap fotelpózt (mint az előbb). Kulcsold össze a két kezedet a

fejed mögött úgy, hogy a két hüvelykujjadat a nyakszirted mögé

helyezed (ez a csontos pont a koponyád alján). A hüvelykujjaddal

masszírozd a területet. Most lélegezz

lassan a pózban. Érezd, ahogy áramlik a

csi.

A póz előnyei

A kar nyújtása erősíti a szívmeridiánt,

így perceken belül boldogabb leszel. A

váll hátrahúzása megnyitja a tüdőt, ami

elősegíti a mélyebb légzést és az esetleg

pangó csi áramlását. A nyakszirt

masszírozása a Feng Fu akupunktúrás

pontot stimulálja, ami segíti a stressz

tüneteinek enyhítését, úgymint a

fejfájás és a szemproblémák.

A szent íjat tartva

Vedd fel az alap fotelpózt (mint az

előbb). Keresztezd a bal lábadat a jobb

fölött úgy, hogy a bal bokád a jobb

lábad combján pihenjen. Most fogd meg

a jobb kezeddel a bal bokádat. A bal

kezed pihenjen a párnán melletted, a

tenyered nézzen felfelé. Most lélegezz

lassan ebben a pózban. Érezd, ahogy

áramlik a csi. Ha már érzed a póz

előnyeit, válts lábat.

A póz előnyei

Az enyhe nyújtás a lábba irányítja az

energiát, ez jó frissítő a fáradt,

nyugtalan lábnak. Az epehólyag-meridián és a láb jin csatornái

megnyúlnak, ez segíti a tisztulást és a kreativitást. Szóval, ha tisztán

szeretnél látni valamilyen helyzetben, vagy ötletet szeretnél kapni

valamihez, vedd fel ezt a pózt. Ha az ágyékod felé közelíted a bokádat,

az előnyök fokozódnak.

A sárkány tüzétől elpusztulva

Vedd fel az alap fotelpózt (mint az

előbb). Hagyd a kezedet egyszerűen

csak magad mellett, a tenyered nézzen

felfelé. Képzeld el, hogy elpusztított

egy sárkány, és élettelenül fekszel

ebben a pózban. Érezd mozdulatlan

tested súlyát a fotelben. Ez a póz

nagyon jó arra, hogy befejezzük az

első szakaszt, ahogy a halál is jó

módja az élet befejezésének.

Képzeld el, hogy a sárkány még

mindig ott van és tüzet okád rád,

nagyon pontosan irányítva azt. A tűz

először a szívedhez ér, érezd a hőt és

az erőt, ahogy megérinti. Aztán a napfonatod következik, érezd a hőt és

az erőt, ahogy ezt a nom, lágy pontot érinti. Végül a sárkány a

hasadhoz irányítja a tüzet, a dantianhez. Érezd, ahogy a hő és az

energia léted elsődleges energiaközpontjához ér.

A póz előnyei

A kezdeti póz lehetővé teszi a csinek, hogy behatoljon a testedbe. Ettől

megalapozottabbnak érzed majd magad. Azonnal nyugodtabb leszel,

kevésbé félénk, készen állsz majd arra, hogy befogadd az életet, és ne

félj tőle.

A sárkány tüze egy nagyon hatásos gyógyító technika. Az energia

bejut a testbe, és oda irányul, ahol szükség van rá, és a pontokra, ahol

bejutott. Így a szíved (öröm), a napfonatod (nyitottság) és a dantian

(kiegyensúlyozottság és energia) is élvezheti az előnyeit, majd az

energia oda megy, ahol felborult a testedben az egyensúly.

A kínai gyógyászatban ezeket a területeket a hármas melegítőnek

nevezik, amelyeket ki kell tisztítani, hogy az energia kiegyensúlyozottan

áramolhasson a testen keresztül. Ahogy a gyakorlatokat végzed, spirális

energiát érzékelhetsz a testedben.

EGYENESEN ÜLŐ PÓZOK

Aranykéz
Vedd fel az alap ülő pózt: ülj egy

székre, amelyen a hátadat ki tudod

egyenesíteni, a talpad pedig leér a

földre. Két lábfejed egymástól néhány

centi távolságra legyen, egymással

párhuzamosan (azaz a lábujjaid se

befelé, se kifelé ne nézzenek). Érezd,

hogy kényelmesen ülsz az

ülőcsontjaidon, ne dőlj hátra. Képzeld

el, hogy egy aranyfonal van a

homlokod köré kötve, amely megemeli

a fejedet és kiegyenesíti a gerincedet.

Emiatt a felhúzó aranyfonal miatt az

állad kicsit visszahanyatlik.

Figyeld meg, hogy most két ellentétes irányú erő dolgozik a testedben.

Ezt úgy képzeld el, mintha egy vállfa lenne egy rúdon, a vállfán pedig

egy selyemruha. A csontvázad a vállfa. És ahogy a vállfa is a kampón

keresztül van felfüggesztve a rúdra (felfelé ható erő), téged az

aranyfonal tart.

A tested többi része olyan, mint a selyemruha, amely a vállfán függ

(lefelé ható erő). Az összes izmod, a bőröd, a szerveid, minden részed a

föld felé süllyedhet (lefelé ható erő). Érezd azt a szenzációs érzést, hogy

hagyhatod magad a föld felé süllyedni. Végül a nyelved hegyét helyezd

a szájpadlásodra, a felső fogsorod mögé.

Ez az ülő póz. A továbbiakban a kezünket használjuk.

Az aranykéznél lógasd le a kezed a tested mellett, oldalra. Így a

válladtól kezdve az izmok nem dolgoznak. Lélegezz lassan ebben a

pózban. Érezd, ahogy a csi összegyűlik a kezedben. Ez az arany, amit a

csi generál, innen a póz elnevezése, az aranykéz.

A póz előnyei

A gerinc nyújtása megnyitja az irányító Du csatornát, segít, hogy éberek

és energikusak legyünk. Az emelkedő csi erősíti az egész testet, míg az

elme lenyugszik.

Érzed a kezedben erősen gyűlő csit, ez pedig erősíti a keringése- det is.

A vesédnek is jót tesz, ha a csivel teli kezeddel simogatod kicsit,

mielőtt továbbhaladsz a következő pózra.

A majom a hátát vakarja

Vedd fel az előbbi ülő pózt. A bal

kezed az öledben, a jobb kezedet vidd

hátra a jobb vállad felett, mintha meg

akarnád vakarni a hátad.

Tulajdonképpen el is kezdheted

dörzsölni a hátad az ujjaiddal.

Gerinced mindkét oldalát dörzsöld: a

hüvelykujjad legyen az egyik, a

mutatóujjad a gerinced másik oldalán.

Lazulj el és lélegezz ebben a pózban.

Folytathatod a gerinced dörzsölését,

vagy csak tartsd ott a kezed. Ha már

érzed, hogy áramlik a csi, és készen

állsz továbblépni, cseréld meg a két

kezed.

A póz előnyei

Ez a póz nyújtja a szívmeridiánt, megnyugtatja az elmét, és segít

masszírozni a hólyagmeridiánt. Tökéletesen támogatja a vese fő

energiarendszerét és segít megerősíteni az egész hátat. Nem is rossz egy

kis dörzsöléstől.
Tigrismancsok
Vedd fel az előbbi ülő pózt. A kezedet

egyszerűen tedd az öledbe, tenyered

felfelé nézzen. Karod legyen teljesen

laza. Hagyd így a kezed. Lassan

lélegezz ebben a pózban. Érezni fogod,

hogy a csi áramlik a tenyeredben,

bizsergővé, lággyá és puhává téve azt,

pont olyan lesz, mint a tigris mancsai.

A póz előnyei

Sokáig tudsz ebben a helyzetben ülni,

ez remek meditáló póz. Az elméd

lenyugszik és a stresszes gondolatok

eltűnnek. Ha a légzésedre gyelsz, az

erősíti a tüdőt és növeli a csit a testben. Az, hogy a kezedre

koncentrálsz, stimulálja a Lao Gongnak nevezett fontos pontot.

Megpróbálhatsz a tenyereden keresztül is lélegezni: a belégzéssel

magadba szívod a csit ezeken a csikapukon keresztül, a kilégzéssel pedig

kiengeded a pangó csit. De ha egyszerűen szereted a dolgokat: ülj

csendben, amíg észre nem veszed, hogy átmelegszik a kezed.

ÁLLÓ PÓZOK
A pihenő harcos
Ezek az álló pózok nagyon jók olyankor, amikor vársz valamire. Legyen

az a metró vagy a busz, vagy a haverod a bárban, álló helyzetben

nagyon jól lehet alkalmazni őket.

Először vedd fel az alap álló pózt: két lábfejed legyen vállszélességben,

azaz a külső élük olyan távolságra legyen, mint a két vállad,

párhuzamosan álljanak, a lábujjaid se kifelé, se befelé ne mutassanak.

Ha nagyon precíz akarsz lenni, akkor rajzolj egy vonalat a sarkad

közepétől (felezőpont) a talpadon keresztül a lábujjaid közepéig

(felezőpont), az ekkor kapott

vonalaknak kell párhuzamosnak

lenniük.

A térded legyen enyhén hajlított.

Minél jobban behajlítod, annál több

csi termelődik, de egy idő után egyre

nehezebb lesz így állni. Szóval

kezdetnek elég, ha enyhén behajlítod a

térdedet.

A következő lépésben tégy úgy, mint

amikor a kutya behúzza a farkát. Hogy

érezd, mit jelent ez, told ki a feneked,

majd tedd az ellenkezőjét, húzd vissza.

Ilyenkor húzod be a farkad. Furcsa

érzés lehet eleinte, de ahogy az egész

pózt, egy idő után ezt is megszokod.

Ha így állsz, ahogy a kutya behúzza a

farkát, annak olyan hatása van,

mintha egy bárszék szélére telepednél. A zikai hatása az, hogy

kiegyenesíted a gerincedet, így a hasi légzés teljes mértékben tud

működni.

Most térjünk át a fejre: képzeld el, hogy az aranyfonal megemeli a

fejedet a homlokodnál fogva, ez pedig lehetővé teszi, hogy az

állkapcsod ellazuljon és visszaessen kicsit. Végül a nyelved hegyét

helyezd a szájpadlásodra, a felső fogsorod mögé.

Bár ez kissé furcsa és bonyolult mozdulatsornak tűnhet pusztán azért,

hogy a megfelelő álló pozíciót felvedd, de hamar ráérzel majd. Minden

lépésnek megvan a maga oka (de ebbe most nem fogok belemenni,

nehogy megijedj, hogy még ennél is bonyolultabb). Csak bízz bennem.

Ha így állsz, akkor gyakorlatilag a pihenő harcos pózban vagy. Annyit

kell csak tenned, hogy a nadrágzsebedbe teszed a kezedet. Ha nincs

zsebed, csinálj úgy, mintha lenne és tedd a tenyeredet a testedre.

Maradj ebben a pózban. Lassan és mélyen lélegezz. És – mivel ez a póz

elég furcsa érzést kelthet benned – gyelj azokra a testrészeidre,

amelyek kényelmetlenek, és egyszerűen lazítsd el őket. Az ilyen

pózoknak az a lényege – az elején –, hogy ne hagyd abba, lazulj bele.

Remélem, a metró, a busz vagy a barátod késik néhány percet, mert

nagyon jó ebben a pózban állni egy darabig, hiszen az ellazulás, ami a

feszültséget követi, nagyon jó érzés.

A póz előnyei

Ez a póz – mint az összes álló póz – remek általános frissítő az

energiarendszerednek. Ezért adják ezek a legtöbb csikung gyakorlat

alapját. Egy kis gyakorlás után olyan mély nyugalmat érzel majd, ami

egész napra kitart (vagy legalábbis a metró- vagy buszút idejére, vagy

amíg a barátoddal vagy).

A mennyei golyóbis melengetése

Vedd fel az előbbi álló pózt. A kezedet

egyszerűen tedd a kabátod zsebébe. Ha

nincs rajtad kabát, vagy a tetején

vannak a zsebek, csak képzeld el,

mintha lenne, és tedd a kezedet a

hasadra, a köldököd két oldalára.

Lélegezz mélyen a hasadba és érezd,

ahogy a csi a hasadba árad. A hasad

körül egyre növekvő melegséget érzel

a kezed alatt. A mennyei golyóbis a

dantian, az energiarendszer központja.

Ezzel a pózzal pedig tényleg melegíted.

Ez az egyik kedvencem. Direkt olyan

pulcsikat és felsőket vettem,

amelyeknek ilyen zsebe van, úgyhogy

csinálhatom ezt bárhol és bármikor.

A póz előnyei

Valószínűleg megnyugszol, és a stresszes gondolatok eltűnnek.

Megerősíted a csit a dantianben (tudod, ez az energiarendszer gépháza).

Ez segít a pangó vért kitisztítani a testedből – különösen hasznos

menstruáció és terhesség esetén. És ha a pasik most begurultak (mert ők

is szeretnének előnyökhöz jutni), emlékezzenek, hogy ez a gyakorlat

stimulálja a máj csijét, ami megnyugtat, ha mérgesek vagyunk.

Ajándékok sokaságát kapva

Vedd fel az előbbi álló pózt. Karod

lógjon melletted, a tenyered nézzen

előre, a karoddal együtt ellazulva.

Ahogy lélegzel, érezheted, ahogy a csi

áramlik a kezedben. Ez a póz megnyit

téged a föld és a mennyek energiái

felé. Fogadd el az ajándékot, ami az

utadba kerül, bármi is legyen az:

nyugalom, inspiráció, gyógyulás.

A póz előnyei

Ez lehet a legmeglepőbb póz mind

közül. Talán minden alkalommal mást

fogsz érezni, más élményeket, más

elmeállapotot tapasztalsz majd meg.

Ez a legnyitottabb póz, annak nyílsz

meg, amire épp szükséged van. Csak

légy nyitott, és várj az ajándékok sokaságára.

A bagoly
Vedd fel az előbbi álló pózt. Két kezed kulcsold össze a hátad mögött, az

egyik kezeddel tartsd a másikat, a hüvelykujjaddal pedig kapcsold össze.

Biztosan láttál már (elégedettnek tűnő) idős embereket így állni vagy

járkálni. Ez a hosszú élet kulcsa. Szeretek így állni, és szép dolgokat

vagy rossz embereket nézni ebben a pózban. És ha így sétálok, azonnali

megnyugvást érzek.

A póz előnyei
A kezed a vesédet öleli, ez nagyon

jótékony hatással van annak

energiarendszerére. A vese

létfontosságú szerv, úgyhogy érdemes

jól bánni vele. A kar nyújtása erősíti a

jang meridiánt, ami segíti a test

melegítését.

Az egész póz nyugtató és pihentető.

MOZGÓ PÓZOK
A fehér hegyet megmászva
Ezt a pózt Nyugaton fogmosásként

ismerik. A fogak tisztítása csodálatos

gyakorlat. Főleg, mivel olyan ritkán

gondolunk erre a naponta kétszer

ismételt műveletre. Csak csináljuk,

azon gondolkodva, hogy mit kell

utána tennünk.

Így fantasztikus gyakorlat lehet, ha tudatosan csinálod. Végezd úgy,

mint bármelyik b…a meg formát: enyhén behajlított térddel, teljesen

ellazulva és a légzésre koncentrálva. Aztán pedig tényleg érezd, milyen,

amikor tisztítod a fogaidat. Tudatosítsd magadban a fogkrém ízét,

gyeld meg, milyen érzés a fogkefe az ínyeden, mit csinál ezalatt a

nyelved.

A póz előnyei

A szájhigiéniád szinte azonnal javul, hiszen gyelmesebben és

átgondoltabban tisztítod a fogaidat. Ha borsmentás fogkrémet kezdesz

használni, fokozod a pozitív hatást, hiszen az stimulálja a test csijét.

Egyúttal a has meridiánjára is hat, szóval ha a fogaidról gondoskodsz, a

hasaddal is jót teszel. Ha néha csikorgatod a fogadat, akkor az a

létfontosságú szervedre, a vesédre is hatással van, hiszen ez a szerv a

stressz és a fáradtság első áldozata.

Sekély tóban úszkálva

Nyugaton ezt mosogatásként ismerik. Ahogy a fehér hegyet megmászva

nevű gyakorlat esetében, a sekély tóban úszkálás is, ha tudatosan

végzed, gyönyörű gyakorlat. Míg a fogmosás gyors és ösztönös

cselekvés, a mosogatás sokkal inkább elhúzódó, általában gyötrelmes

dolog. Hajlamosak vagyunk olyan gyorsan végezni vele, ahogy csak

lehet, miközben a lehető leghatásosabban igyekszünk elvonni róla a

gyelmünket (pl. rádióval) és alig várjuk, hogy túl legyünk az egészen.

Ezért olyan jó, ha tudatosan csinálod.

A tudatosság arról szól, hogy oda gyelsz arra, amit csinálsz. Ahelyett,

hogy hagynád a gondolataidat elkalandozni, visszairányítod a

gyelmedet. A jelenre koncentrálsz (ahelyett, hogy a múltra vagy a

jövőre tennéd, mint általában), és a jelenlegi térre és cselekedetre (pedig

általában valahol teljesen máshol jársz).

És nem én vagyok az első, aki a mosogatás habos-gumikesztyűs

világába tudatosan és meditálva lép be. A buddhisták is vágnak fát,

hordanak vizet és mosogatnak edényeket már vagy ezer éve.

Szóval használd a tapasztalataidat, amelyeket a b…a meg álló meditáló

formái adtak, lazulj bele egy jó pózba, és mosogass. A karod és a lábad

maradjon laza. Figyelj arra, milyen ténylegesen edényeket mosogatni,

vedd észre, milyen érzés a meleg víz (azon felül, hogy meleg, okostojás),

milyen hangot adnak az összekoccanó edények, és milyen gyönyörű a

mosogatószer buborékain visszatükröződő fény.

Egy idő után nehéz lesz visszafognod magad, minden egyes kínálkozó

alkalommal önként jelentkezel majd a mosogatásra. Ez sok jó pontot

szerez majd neked a párodnál, barátoknál, rokonoknál, de a kezed talán

kissé durva lehet egy idő után, úgyhogy ne feledkezz meg a kézkrémről.

A póz előnyei

Az éberség, a tudatosság, amit ezzel a gyakorlattal megtanulsz,

valószínűleg az egész életedbe beszivárog, az érzékelésed és az

elmeállapotod változása hatalmas lehet, és akár az életedet is

megváltoztathatja.

Már csupán az, hogy meleg vízbe teszed a kezed, sok csit generál a

kézben és az ujjakban futó éltető meridiánokban. Ez magába foglalja a

szívmeridiánt (boldogabb leszel), a szívburok-meridiánt (nyitottabb

leszel) és a tüdőmeridiánt (szabadabb leszel).

Azta, fel kellene számítaniuk, hogy megengedik, hogy mosogass,

tényleg.
 A szex utáni cigi

NEKEM JÓ VOLT
Igen, köszi szépen. Ez a kis közös intim tapasztalatunk a végéhez ért. Én

élveztem, nekem jó volt. És igazából ez számít (bár ezzel a kiadóm nem

biztos, hogy egyetért). Az igazság az, hogy ha azt tesszük, amihez

kedvünk van (a sorozatgyilkossághoz hasonló tevékenységeket kivéve),

azzal nemcsak magunknak szerzünk örömet, hanem másoknak is. A

végén úgyis csak azt akarjuk csinálni, ami tetszik. És azok inspirálnak

minket, akik így élik az életüket (vagy ha különösen feszültek vagyunk,

felbosszantanak bennünket).

Ez a b…a meg lényege. Hogy a kötelesség, elvárás, szabályok és

előírások arcába köpjünk. Hogy azt mondjuk, b…a meg, és járjuk a saját

utunkat.

Szóval kérlek, (hamarosan) csukd be a könyvet, és járd a saját utad.

MIÉRT A B…A MEG AZ IGAZI SPIRITUÁLIS ÚT (arra az esetre,

ha nem figyeltél volna, és valami jól hangzót akarsz mondani
a bárban)?
Az élet spirituális. Az élet folyik. Az élet nem ítélkezik vagy kritizál. Az

élet nem áll ellen. Az élet az, ami.

Az élet tiszta lágyság és ellazulás. Az életnek való ellenállás

keménység és feszültség.

A b…a meg az a folyamat, amikor a feszültségből (bármilyen formája is

legyen) az ellazulásba jutunk (az összes formájába).

A b…a meg a legszentségtelenebb módja a legmélyebb dolog

kimondásának: ha ellazulunk és átadjuk magunkat az élet áramlásának,

a tökéletes szabadságot tapasztaljuk meg.

A b…a meg az igazi spirituális út.

 Mondd, hogy „life is life, (Oké, talán nem is lesz olyan egyszerű

haver”, meg hogy „szeretlek, mindezt elmondani a kocsmában… de

testvér, de tényleg”. hadard el a szavakat és mondd, hogy

„life is life, haver”, meg hogy

„szeretlek, testvér, de tényleg” és akkor fején találod a szöget.)

SZERETNÉLEK ÚJRA LÁTNI VALAMIKOR

(ha ez neked is oké)
Igen, én nagyon élveztem, és szeretnélek újra látni valamikor. Jól

kijöttünk, nem? Szóval csináljuk majd megint.

Mivel ez nem egy szigorúan megbeszélt valami (és kérlek, nyugodtan

javasolj mást, ha gondolod), arra gondoltam, hogy találkozhatnánk a

könyvesboltban, mint legutóbb. Van még jó néhány érdekes tanácsom,

amit megoszthatok veled.

Persze elég fura volt, hogy ilyen hamar magaddal vittél a vécére, de az

ágyban jobban éreztem magam veled (ráadásul rögtön az első éjszakán).

Szóval viszlát, és Isten/Buddha/Lao-ce/Laksmi áldjon!

Most, hogy elolvastad a könyvet, menj el egy F**k It kurzusra

Olaszországba, vagy próbáld ki az online kurzust, bárhol is vagy a
világon.
Itt kezdődött minden: John és Gaia 2005-ben tartotta az első F**k It

kurzust. Ma már Olaszország-szerte tartják híres tanfolyamaikat, többek

között Urbinóban egy fürdőben, vagy a Stromboli vulkán tetején.

Mondd, hogy b…a meg, és ajándékozd meg magad egy F**k It kurzussal.

„Bármi, ami segít az elengedésben, elfogadott egy F**k It kurzuson.”

– The Observer

„Szemtanúja voltam néhány lenyűgöző átalakulásnak a F**k It

kurzuson.” – Kindred Spirit

 A szerzőről

John C. Parkin, egy anglikán lelkész a, az

Egyesült Királyság legismertebb guruja

felismerte, hogy a b…a meg van annyira erőteljes,

mint azok a keleti spirituális gyakorlatok,

amelyeket már húsz éve tanulmányozott. B…a

meget mondott egy sikeres londoni karriernek, és

megszökött Olaszországba feleségével, Gaiával és

iker aikkal. Itt tartják híres F**k It kurzusaikat

olyan látványos helyeken, mint például a

Stromboli vulkán teteje. Parkin napjait a b…a meg tanításával tölti,

gyakorlataikon, kurzusaikon (még saját zenéjük is van) – aztán azt

mondja, b…a meg, és szunyál egyet a medence mellett.

A magyar nyelvű F**k It videókat itt találod:

www.youtube.com/BioenergeticKiado1
 Könyvajánló
www.bioenergetic.hu
F**k It - B…a meg!
Azt csináld, amit szeretsz!
John C. Parkin

A B…a meg – Azt csináld, amit szeretsz! nem

pusztán könyv – térkép, amely lépésről lépésre
végigvezet a boldogsághoz vezető úton.
Mindennap csinálj valamit, amit szeretsz! Ne
engedd, hogy anélkül múljon el a nap, hogy
kifejeznéd szíved vágyát. Azt csináld, amit
szeretsz! Légy bátor, és hagyj nyomot magad
után. Hagyd ott a jogi egyetemet, és menj el
szakácsnak. Utasítsd vissza azt az előléptetést,
és tölts több időt a gyerekeiddel. Azt csináld,
amit szeretsz! Írj a reggeli előtt. Fess az
ebédszünetedben. Énekelj pusztán azért, mert
örömet szerez. Azt csináld, amit szeretsz! Tedd
azt, ami boldoggá tesz, hiszen az élet rövid.
Add el a vállalkozásodat és üldögélj
kávéházakban. Tedd le a kávét, és vágj bele az
álomvállalkozásodba. Azt csináld, amit
szeretsz! Tégy kevesebbet, keress kevesebbet, tervezz kevesebbet, gondolkozz
kevesebbet, beszélj kevesebbet. Azt csináld, amit szeretsz! Nevess többet, sírj többet,
táncolj többet, szeress többet, engedj el többet, létezz többet. Azt csináld, amit
szeretsz.
Parkin arra vállalkozik, hogy megadja a szükséges lökést, hogy felhagyj a
kifogásokkal, és végre azt tedd, amit szeretsz! Feltéve, ha tudod, mi az! Ha nem, az
sem baj, John segít megtalálni. Sorra veszi mindazokat a gátakat, amelyekkel gyakran
szembesülsz: „Nem lehetek ilyen önző!” vagy „Sosem tudnék megélni abból, amit
szeretek!”. Segít legyőzni a legnagyobb visszatartó erőt: a félelmeidet.

Tovább a könyvhöz

Olvasson bele: John C. Parkin - F**k It - B…a meg! - Azt csináld,

amit szeretsz!
Válj természetfelettivé!
Hétköznapi emberek nem hétköznapi csodái
Dr. Joe Dispenza

„Dr. Joe Dispenza orvos, tudós és modern

misztikus. Egyszerű, lényegre törő és könnyen
érthető stílusban ötvözte egyetlen kötetbe a
kvantummechanika paradigmaváltó
felfedezéseit és azokat a mély bölcsességeket,
amelyeket a régmúlt mesterei egy életen át
tanulmányoztak.”
Gregg Braden
Mi lenne, ha képes volnál ráhangolódni az
anyagi világon túli frekvenciákra,
megváltoztathatnád agyad kémiáját, és a tudat
transzcendens szintjeire emelkedve új jövőt
teremtenél? Ha képes volnál átalakítani tested
biológiáját, hogy mélyreható gyógyulás vehesse
kezdetét? Vajon milyen lenne
természetfelettivé válni?
Dr. Joe Dispenza forradalmi könyve egy olyan tudást és eszköztárat nyújt át, amellyel
a hozzád hasonló hétköznapi emberek is rendkívüli létállapotokra juthatnak el. Az
első olyan gyakorlati útmutató, amelynek célja, hogy lépésről lépésre segítsen elérni
lehetőségeink maximumát testi síkon, egészségi állapotunkban, kapcsolatainkban és
életcéljainkban, miközben végig a saját tempónkban haladhatunk.
Ez a könyv megváltoztatja az életed. Megmutatja, hogyan tudod elfogadni a jövőre
vonatkozó álmaidat úgy, mintha már be is teljesedtek volna, mégpedig oly módon,
hogy a tested is elhiggye, máris a valóra vált álmot éli, beindítva ezzel egy sor érzelmi
és fiziológiai folyamatot, amelyekben új valóságod tükröződik vissza. Ebben rejlik a
könyv ereje.
„Ez az egyedülálló és gyakorlatias útmutató, amelyet egy tehetséges tudós, egyben
szenvedélyes tanító írt, lépésről lépésre magyarázza el, hogyan lépjünk túl az ismert
határain, és hogyan lépjünk be fantasztikus, új életünkbe.”
Tony Robbins
Dr. Joe Dispenza nemzetközileg ismert előadó, kutató, vállalati tanácsadó, író és
tanító, akit öt kontinens több mint 32 országába hívtak már meg előadást tartani.
Előadói és tanítói tevékenységét az a meggyőződés vezérli, hogy mindannyiunkban
megvan a korlátlan képességek kifejlesztésének lehetősége. Könnyen érthető,
bátorító és együttérző stílusával ezreknek adta már át tanításait.

Tovább a könyvhöz

Olvasson bele: Dr. Joe Dispenza - Válj természetfelettivé!

Hétköznapi emberek nem hétköznapi csodái
Bárcsak 20 évesen tudtam volna
mindezt!
Hogyan fedezzük fel a problémákban a
lehetőségeket, és fordítsuk őket a hasznunkra?
Tina Seelig

A legtöbb ember számára a világ igencsak

különbözik egy tanteremtől. Nem létezik
egyetlen helyes válasz, amelyet
megjutalmaznak, ráadásul rendkívül
nyomasztó szembenézni az előttünk álló
választási lehetőségek sokaságával.
A könyv meghökkentően új nézőpontot ad a
felmerülő akadályok leküzdéséhez, miközben a
sikeres jövő felé haladsz. Az itt bemutatott
ötletek közül jó néhány pontosan az ellentéte
annak, amit a hagyományos oktatási
rendszerben tanítanak. Az élet rengeteg
lehetőséget tartogat, hogy új és meglepő
módokon fedezzük fel és értékeljük
képességeinket és szenvedélyünket.
A szuper dolgok akkor következnek be, amikor
olyan lépéseket teszel, amelyek nem automatikusak. Ne félj kilépni a
komfortzónádból, egészséges mértékben figyelmen kívül hagyni a lehetetlent, és a
problémákban meglátni a lehetőséget! Minél bátrabban kísérletezel, annál
világosabbá válik, hogy a lehetőségek tárháza végtelen. Az egyetlen szabály, hogy
csak energiád és képzeleted korlátozhat.
Tágítsd a határaidat, és hozd ki az életedből a maximumot!
Tina Seelig a Stanford Egyetem Menedzsment-tudományi Karának tanára, ahol
vállalkozástudományt, innovációt és kreativitást oktat. Doktori címét az orvosi karon
szerezte idegtudomány témában. Dolgozott tanácsadóként, szoftverfejlesztőként,
számos sikerkönyv szerzője.

Tovább a könyvhöz

Olvasson bele: Tina Seelig - Bárcsak 20 évesen tudtam volna

mindezt!
A varázsbolt
Egy idegsebész lebilincselő története az agy
rejtelmeiről és a szív titkairól
Dr. James R. Doty

„Egy agyműtét bonyolult dolog, de a hátsó

koponyaárokban végzett operáció, főleg egy
kisgyermek esetében, szinte elképzelhetetlenül
nehéz… Eltávolítom a tumor utolsó darabját,
amely az agy mélyén az egyik nagyobb ütőérhez
csatlakozik… Az asszisztens figyelme egy
másodpercre elkalandozik, de ez elég arra, hogy
átszakítsa az érfalat. És aztán elszabadul a
pokol…
Vakon nyúlok be, de tudom, hogy e mögött az
élet mögött a láthatónál sokkal több minden
rejtőzik, és mindegyikünk képes csodát tenni,
messze túl minden elképzelés határán. Sorsunk
a saját kezünkben van, én pedig nem fogom
hagyni, hogy ez a négyéves kisfiú most haljon
meg, ezen a műtőasztalon.”
Egy alkoholista apa és egy depressziós, stroke-ban lebénult anya gyermekeként Jim
nagy szegénységben nevelkedett. Élete egy zsákutca felé tartott, amíg 12 évesen egy
bűvészkellék után kutatva, össze nem találkozott valakivel, aki csodálatos tudásával
megváltoztatta az életét. Nekünk azonban nem kell besétálnunk egy varázsboltba,
hogy felfedezhessük, miként viselhetjük el könnyebben a szenvedést, és hogyan
válthatjuk valóra leghőbb vágyainkat. Elég, ha egyszerűen saját elménkbe és
szívünkbe tekintünk, mert a csoda bennünk van. A varázsbolt szerzője szerint csak
rajtunk áll, hogy megtaláljuk saját varázslatunkat, és erre másokat is megtanítsunk.
„Ez a könyv egy agysebész figyelemre méltó története, aki megpróbálja megfejteni az
agy és a szív közötti kapcsolat rejtélyét. Attól fogva, hogy egy gyermekkori találkozás
megváltoztatja az életét, addig, amíg felnőttként megalapítja a Könyörület Központot a
Stanford Egyetemen, Jim Doty élete megmutatja, hogyan tehetjük a világot egy
irgalmasabb hellyé. Biztos vagyok benne, hogy ez a történet sokakat inspirál majd arra,
hogy megnyissák a szívüket, és megvizsgálják, mit tehetnek ők másokért.”
Őszentsége, a Dalai Láma

Tovább a könyvhöz
Olvasson bele: Dr. James R. Doty - A varázsbolt - Egy idegsebész
lebilincselő története az agy rejtelmeiről és a szív titkairól
A csodák tanítása könnyedén
Utazás a félelemtől a szeretetig
Alan Cohen

„A csodák tanítása az egyetlen olyan könyv,

amelyet milliók vettek meg, de csak kevesek
olvastak.”
Ha te is egyike vagy azoknak, akik szeretnék
ennek a csodálatos könyvnek a tanítását
alkalmazni, de nehezükre esik az olvasottakat
értelmezni, gyakorlatait elvégezni, akkor ez a
könyv neked íródott. Célja, hogy segítsen
elindulni a tudáshoz vezető úton.
„Lehozzuk A csodák tanítását a földre;
magasröptű elveit praktikus, egyszerűen
érthető eszközzé alakítjuk, és megtanítunk
arra, hogyan alkalmazd az igazságát, hogy
jobbá váljon az életed. … Szeretném
megmutatni, mennyire egyszerű valójában az
egész. A csodák tanítása tulajdonképpen egy
térkép, amely kivezet a pokolból. … Ha jól alkalmazod, akár ezerévnyi küzdelmet is
megspórolsz. Ha ez a könyv ennek akár a töredékétől is megment, akkor érdemes
időt szánnod rá.”
Akár fájdalmas nehézségekkel küzdesz, akár jól alakul az életed és szeretnéd, hogy
még jobb legyen, a könyv ihletet adhat, segíthet a gyógyulás, az ébredés következő
szintjére lépni, hogy megérezhesd, veled is történhetnek csodák.

Tovább a könyvhöz

Olvasson bele: Alan Cohen - A csodák tanítása könnyedén

Beteljesült kívánságok
A teremtés művészetének magasiskolája
Dr. Wayne W. Dyer

Életünk legnagyobb ajándéka a képzeletünk.

Mindannyian képesek vagyunk elsajátítani a
teremtés művészetét, melynek segítségével
minden kívánságunkat valóra válthatjuk.
A világ egyik legnagyobb spirituális tanítója
könyvében megmutatja, hogyan alakíthatjuk át
az önmagunkról alkotott, sokszor gátló
elképzeléseinket, s hogyan teljesíthetjük be
spirituális küldetésünket annak érdekében,
hogy nap mint nap mi magunk is megéljük a
teremtés csodáját.
A szerző nem csak arra bátorít, hogy képzeljük
el és érezzük át mindazt, amit a világában látni
és tapasztalni szeretnénk, hanem a könyvben
leírt módszerek segítségével a kezünkbe adja
az életünk irányításához szükséges eszköztárat.
Képessé tesz bennünket arra, hogy megfeleljünk igazi feladatunknak és fenntartsuk a
kapcsolatot létezésünk Forrásával.
Ez a könyv segít, hogy valóban meglásd Isteni mivoltodat, hogy tudd, már most is
megvan Benned az a láthatatlan, felsőbb éned, amely elvezet a teremtés
művészetének magasiskolájáig. Képzelőerőd szándékos és tudatos irányításával TE is
képes vagy elérni a teremtés mesterfokára.
Ha csodára vágysz, teremtsd meg a semmiből!

Tovább a könyvhöz

Olvasson bele: Dr. Wayne W. Dyer - Beteljesült kívánságok - A

teremtés művészetének magasiskolája
Villámolvasás a gyakorlatban
Tanulj meg tanulni!
Lantos Mihály

Egy marketinges barátom kérdezte egyszer:

- Ha egy lyukat szeretnél fúrni a falba, de nincs
fúrógéped, akkor mit teszel?
- Akkor kérek egyet kölcsön vagy vásárolok
egyet a barkácsáruházban.
- Aha. De minek veszel fúrógépet?
- Hogyhogy minek? Szükségem van rá, hogy
lyukat fúrjak a falba.
- Nagy tévedés! Neked nem fúrógépre van
szükséged, hanem lyukra. A fúrógép csak egy
eszköz ennek megvalósításához.
Ha önnek szüksége van arra, hogy
* néhány órás tanulás után egy vaskos
könyvből sikeresen levizsgázzon…
* nagy mennyiségű anyagot rövid idő alatt elolvasson…
* magasabb megértési szintet érjen el…
* megszerzett tudása maradandóbb legyen…
* könnyebben tanuljon nyelveket…
* az elolvasottakat könnyen felidézze…
Akkor önnek a fúrógépre van szüksége!
Akarom mondani… a Villámolvasásra!

Tovább a könyvhöz

Olvasson bele: Lantos Mihály - Villámolvasás a gyakorlatban

Kívánjunk egyszerűen
Pierre Franckh

Minden gondolatunk – energia, s mint ilyen,

mindent megtesz azért, hogy megnyilvánuljon.
Útja során keres egy másik, hasonló rezgésű
energiát, amely vele egy hullámhosszon van.
Így a gondolat ereje által magunkhoz, az
életünkbe vonzzuk mindazt, amit szeretnénk.
Nagy sikert aratott könyve, a Kívánjunk
sikeresen! után Pierre Franckh bebizonyítja,
hogy a jól megfogalmazott kívánságok valóban
teljesülnek. Új könyve, a Kívánjunk
egyszerűen! annak a sok lelkes olvasónak az
igaz és hiteles történetét mutatja be, akik
sikerrel alkalmazták ezt a technikát.
A szerző meggyőző és gyakran vidám
történetek alapján ad hasznos tanácsokat az
alábbi témakörökben:

Hogyan valósíthatjuk meg életünkben mindazt, amit csak kívánunk?

Hogyan kerülhetjük el a hibákat?
Hogyan tehetjük erősebbé a kívánságunkat?
Milyen megfogalmazásban sikerülnek a legjobban a kívánságok?
Hogyan kívánnak mások ?

Tovább a könyvhöz

Olvasson bele: Pierre Franckh - Kívánjunk egyszerűen

A placebo te magad légy!
Az elme hatalma az anyag fölött
Dr. Joe Dispenza

Elképzelhető a gyógyulás pusztán a gondolat

által – gyógyszer vagy műtéti beavatkozás
nélkül? Valójában sokkal gyakrabban történik
ilyesmi, mint gondolnánk. Ebben a könyvben
dr. Joe Dispenza számos olyan, dokumentált
esetet oszt meg az olvasókkal, amelyek során
betegek depresszióból, ízületi gyulladásból,
szívbetegségekből, sőt, akár Parkinson-kórból
gyógyultak meg annak köszönhetően, hogy
placebóban hittek.
„Vajon lehetséges-e megtanítani a placebo
működési elvét, és bármiféle külső anyag
nélkül ugyanolyan belső változásokat elérni az
egyén egészségében, végső soron pedig az
egész életében?” – teszi fel a logikus kérdést dr.
Joe.
A szerző az idegtudomány, a biológia, a pszichológia, a hipnózis, a kondicionálás és a
kvantumfizika legújabb eredményeit ötvözve oszlatja szét a placebo-hatással
kapcsolatos tévképzeteket, és rávilágít, hogyan válhat a látszólag lehetetlen is
lehetségessé. Tudományos bizonyítékokat (többek között színes agyi CT-felvételeket)
tár elénk, amelyeket a személyes átalakulás modelljét elsajátító és jelentős
gyógyuláson átesett hallgatói szolgáltattak.
A könyv egy irányított meditáció szövegével zárul, amely segít megváltoztatni a
gyógyulás első lépésének megtételét akadályozó hiedelmeinket. A meditáció szövege
Szalay Ádám előadásában a könyvben található kóddal MP3 formátumban
weboldalunkról (www.bioenergetic.hu) letölthető.
Dr. Joe Dispenza szenvedélyesen tanít másokat arra, hogyan használják az
idegtudomány és a kvantumfizika legújabb felfedezéseit arra, hogy átprogramozzák
agyukat, kigyógyuljanak betegségeikből, és teljesebb életet éljenek. Dr, Joe, a What
the Bleep Do We Know!? (Mi a csudát tudunk a világról?) című filmben is megszólal,
emellett világszerte tart workshopokat és előadásokat. Saját fejlesztésű vállalati
programja az üzleti világban segít kamatoztatni a szerző transzformációs modelljét.

Tovább a könyvhöz
Olvasson bele: Dr. Joe Dispenza - A placebo te magad légy!